Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2001. szeptember 25.
"Orbán Viktor miniszterelnök kérte, hogy a magyarországi politikusok ne járjanak Bukarestbe panaszkodni. Milyen anyagi vagy erkölcsi haszna származik a Magyar Szocialista Pártnak abból, hogy miniszterelnök-jelöltje tősgyökeres kolozsvár-napocás román nyelven behízelegte magát a hatalomba beláthatatlan időkre visszatelepedett román szocialisták lelkivilágába? - tette fel a kérdést Nits Árpád. Sejtető, hogy a román-magyar szocialista találkozón a Fidesz-kormányzatot szapulták, a jelenlegi "áldatlan" magyarországi helyzetre panaszkodtak és megígérték, hogy ha ők is újra visszatérnek a kormányrúdhoz, a magyar-román viszony kerékvágását a szocialista internacionálé keretében közösen mélyítik egyirányú kátyúvá. Medgyessy mellett a Szabad Demokraták Szövetsége is beletercel időnként ebbe a kórusba. Nits Árpád Tamás Gáspár Miklósra célzott: az SZDSZ "egyik ideológusa (ördög és pokol: ez is kolozsvári származású!), aki azzal a sirámmal borult a bukaresti siralomfal tövéhez, hogy ha sajtószabadságot akar látni, Romániába siet. Egy másiknak az a zseniális ötlete támadt, hogy a státusigazolvány helyett biztosítani kell az erdélyi magyarok hozzáférhetőségét a magyarországi kereskedelmi tévék műsorához." Nemcsak magyarországi pártaktivisták, hanem erdélyinek mondott magyarok is szoktak panaszkodni a jelenlegi magyar kormányra. Ezeknek kiemelt témája szintén a státustörvény, de szívesen beleakadnak a Trianon-emlékműbe is. Ezek a bedolgozókat "amúgy is túlfizetik. Ők, akik a magyarországi sajtószabadság hiányára panaszkodnak, a legkedveltebb, legpénzesebb - legpénzeltebb - sajtóorgánumokban közölnek, soha egyetlen sorral sem fordulnak olyan lapokhoz, amelyeket éppen a véleményszabadság betartása miatt egyre inkább kirekesztenek a pályáról a régi-új sajtómágnások." "Valami nagyon bosszanthatja a magyarországi balliberálisokat a határon túli magyarok viselkedésében, amit szeretnének közömbösíteni. Ez nem lehet egyéb, mint az erősebb nemzettudat. /Nits Árpád: Bukaresti siralomfal. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 25./"
2001. szeptember 25.
"Fennállásának 10. évfordulója alkalmából a Tasnádon a Bíró Lajos Ökológiai Társaság szept. 29-én ünnepi tudományos ülést, a Bíró Lajos emléktáblánál és szobornál pedig koszorúzást tart. /(Kinál György: Tízéves ökológiai társaság. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 25./"
2001. szeptember 25.
"Demeter András István, a Temesvári Csiky Gergely Színház igazgatója tájékoztatott az új évadról. Repedt Gonghoz összefoglaló címen az elmúlt évadban indítottak sorozatot, amely megidézi az elmúlt század kabaréját zenében, kuplékban, kabarétréfákban. Négy most végzett fiatal színészt szerződtettek: Tar Mónikát, Tokai Andreát és Aszalós Gézát, a kolozsvári főiskola végzettjeit, Mangó Melindát, aki Budapesten tanulta a szakmát. Temesváron azt tapasztalja, hogy romániai magyar politikusok a kulturális autonómiát úgy fogják fel, hogy annak adminisztrálása és irányítása az ő gondjuk kell hogy legyen. A színigazgató szerint szükség lenne akár negyedévenként megjelenő színházi szakfolyóiratra. Demetert foglalkoztatja az, hogy közönség - nem utolsó sorban a tanuló ifjúság - több magyar klasszikust láthasson az évad során, mint amennyinek az eljátszását egy színház felvállalhatja. - A közönség legjobban a kabaréelőadást látogatta. /Évadkezdés - 2001. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 25./"
2001. szeptember 25.
"A Szamoshát folyóirat megszűnése óta a szatmárnémeti magyarságnak nincs állandó rendszerességgel megjelenő kulturális kiadványa. Ezt az űrt is próbálja pótolni a most megjelent folyóirat, az Európai Magyar Valóság. Első számában Nagykároly testvérvárosi kapcsolatairól ír Kádár Ferenc, a zürichi Szent István Misszióról és a szatmárnémeti Szent István Körről olvasható tájékoztató, a népművészeti emlékhelyek közül Bogdándot mutatják be a szerkesztők, a lapot esszék, versek, karcolatok teszik gazdagabbá. A folyóirat kiadását a Münchenben élő Oláh Ilona kezdeményezte, ő a lap tulajdonosa is. Főszerkesztője: Gúzs Imre, a Szatmári Friss Újság volt munkatársa, helyettese a nagykárolyi Kádár Ferenc, a szerkesztőségi titkár: Krilek Sándor, munkatársak: Balogh Imre, Kőkuti K. Szilárd, Paizs Tibor, Szabó Barna, Kovács Piroska, Tódor Erika, Tódor Béla. /(fi): Új kulturális folyóirat Szatmárnémetiben. Megjelent az "Európai Magyar Valóság". = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 25./"
2001. szeptember 25.
"Több ezer kötetet tartalmazó könyvcsomag átadására került sor a hétvégén, a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány székhelyén. Az adomány a budapesti székhelyű Magyar Könyvklubtól érkezett, amely felhívással fordult a több mint kétszázezres tagságához, s ennek eredményeképpen gyűlt össze több ezer könyv. Ezt a Könyvklub kiegészítette négyszáz darab Magyarok Krónikája című, az utóbbi évek legsikeresebb kiadványával. A nagylelkű ajándék, mely nagyon értékes könyveket tartalmaz, a Heltai Alapítvány segítségével jut majd el Erdély különböző könyvtáraiba, hangsúlyosan pedig a szórványvidékre. Bencze Tibor, az Erdélyi Magyar Könyvklub igazgatója ugyanakkor elmondta, hogy ugyanebből az adományból több csomagot is összeállítottak több erdélyi magyar iskola számára, hiszen köztudott, hogy a szűkös tanügyi költségvetésből nagyon kevés pénz jut az iskolák könyvtári állományára. /Köllő Katalin: Könyvadomány erdélyi magyar könyvtáraknak. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 25./"
2001. szeptember 25.
"A budapesti Pont Kiadó tulajdonosai, Szávai Géza és Szávai Ilona (a hetvenes években Gyergyószentmiklóson tanárkodó házaspár) szép könyvajándékkal lepte meg a gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárat. A pedagógusok által oly keresett Fordulópont című folyóirat összes száma mellett mintegy 25 címet tartalmazó magyar és román nyelvű könyvcsomaggal is kedveskedtek, olyan szerzők műveivel, mint Mészöly Miklós, Polcz Alaine, Kukorelly Endre, Mircea Nedelciu, Babits Mihály vagy Kölcsey Ferenc. Az ajándékok között Szávai Géza műveiből is található négy, köztük a nagy visszhangot kiváltó Székely Jeruzsálem, továbbá a Párizsban élő, világhírű Tóth Imre matematikus és filozófus Zsidónak lenni Auschwitz után című esszékötete. /Bajna György: Ajándék a szülőföldieknek. = Hargita Népe (Csíkszerda), szept. 25./"
2001. szeptember 25.
"Az Ifjúsági és Sportminisztérium, más intézményekkel karöltve, nagyszabású felmérést készít a Kárpát-medencében élő magyar, illetve más nemzetiségű fiatalok életkörülményeiről. A sajtótájékoztatón dr. Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter elmondta: igen hasznosnak bizonyult a tavaly lefolytatott Ifjúság 2000 nevet viselő program, amelynek keretében a magyarországi fiatalok - 15 és 29 év közöttiek - szociális, gazdasági és oktatási helyzetét mérték fel. A miniszter kijelentette: büszke a sikerre, mivel az egy-két évtizeddel ezelőtt megfogalmazott igénynek sikerült eleget tenniük. Deutsch Tamás szerint a most életbe lépő program 80 év után először nyújt átfogó képet a környező országok kisebbségben élő magyar ifjúságának életéről. A munkát idén ősszel kezdik el, és előreláthatólag 2002 márciusában fejezik be. Fábri István, a kutatás vezetője a vizsgálat témaköreit (pl. a határon túli magyar fiatalok társadalmi mobilitása, a családi helyzet, oktatás, munkaerő-piaci jellemzők, életmód, vallásosság, kulturális fogyasztás, stb.) ismertette. A felmérésre a Felvidéken, Kárpátalján, a Vajdaságban és Erdélyben egyazon időben kerül sor. Erdélyben kb. 2000 magyar, illetve 800 román nemzetiségű fiatalt kérdeznek. A magyarországi kutatók munkáját Romániában a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Szociológiai Tanszéke, valamint a KAM Regionális és Antropológiai Kutatások Központja segíti. /Nánó Csaba: Felmérés a Kárpát-medencei fiatalok helyzetéről. 2000 magyar és 800 román fiatalt kérdeznek meg Erdélyben. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 25./"
2001. szeptember 26.
"Jegyzőkönyv aláírása nélkül fejeződött be szept. 25-én Bukarestben a magyar-román kisebbségvédelmi szakbizottság ülése. A felek abban állapodtak meg, hogy a tárgyalásokat lehetőleg még ezen a héten Budapesten folytatják. Az ülés befejezését követően Szabó Tibor, a szakbizottság magyar társelnöke elmondta az MTI-nek, hogy gyakorlatilag egy téma kivételével mindenben meg tudtak egyezni. A készülő jegyzőkönyv három témát ölel fel. Ebből Szabó Tibor kiemelte kisebbségvédelem terület megvalósuló együttműködés elvi kérdéseit. Rögzítették azt, hogy az anyaországok támogatást adhatnak a határon túl élő kisebbségeiknek, a támogatás módjáról és eszközeiről természetesen kölcsönösen tájékoztatják egymást. A felek elfogadták a pozitív diszkriminációt, mint eszközt a kisebbségek kulturális, történelmi identitása védelme érdekében. A készülő jegyzőkönyvben rögzítették az elmúlt időszak fejleményeit, azokat az intézkedéseket, amelyeket a román, illetve a magyar kormány tett a kisebbségvédelem területén. Ezek közül Szabó Tibor a magyarországi román oktatási rendszer működtetését, illetve fejlesztését, erdélyi magyar vonatkozásban pedig a közigazgatási törvényt, illetve az oktatási törvény módosítását említette meg. A magyar társelnök elmondta, hogy a bukaresti ülésen ajánlásokat is megfogalmaztak. Ezek gyakorlatilag átfogják a két kisebbség életének minden területét. Javasolták a román kormánynak, hogy mielőbb kezdeményezzen törvényt az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról, illetve az eddig sürgősségi rendelettel elfogadott 115 ingatlan tényleges visszajuttatásáról. Az ajánlások között szerepel egy magyarságkutató intézet létrehozása is. A magyar nyelvű felsőoktatással kapcsolatos ügyekben kell még tovább tárgyalni. A szakbizottság üdvözölte a Sapientia erdélyi magyar magánegyetem megalakulását és működését. A román fél átnyújtott egy hét pontból álló, nem hivatalos dokumentumot, amire válaszként a magyar fél átadta a saját álláspontját rögzítő anyagot. Ezeknek a dokumentumoknak a tartalmáról érdemben nem tárgyaltak. /Folytatás Budapesten. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 26./"
2001. szeptember 26.
"A kisebbségi kérdés egyoldalú erőltetésével vádolta Cristian Diaconescu külügyi államtitkár Magyarországot a Jurnalul National című lapnak adott interjújában. Diaconescu, aki egyben a román-magyar kisebbségvédelmi szakbizottság társelnöke a lap szept. 25-i számában úgy fogalmazott, hogy Magyarország az egyedüli állam Európában, amely a politikai-diplomáciai mechanizmusokat csakis a kisebbségi problémára szűkíti le. Az államtitkár szerint csak akkor lenne létjogosultsága a kisebbségi kérdés prioritásként történő felvetésének a román-magyar párbeszédben, ha hiányosságok lennének ezen a területen. - Senki, egyetlen európai intézmény sem hívta fel Románia figyelmét arra, hogy megszorításokat alkalmazna a magyar kisebbséggel szemben. A magyar fél által felvetett problémákat a helyi közigazgatási törvény és az elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatásáról szóló törvénynek megfelelően oldjuk meg - fogalmazott Diaconescu. Az államtitkár ugyanakkor hangsúlyozta: Bukarest azt kívánja elérni, hogy Magyarországon ugyanolyan keretben és szinten biztosítson képviseletet a magyarországi román kisebbségnek, mint amilyen képviseletet a romániai magyar kisebbség élvez Romániában. Diaconescu szerint az "egyoldalú magyar megközelítés" ad magyarázatot arra, hogy a két ország közötti alapszerződés keretében létrehozott kormányközi vegyes bizottság nem az előírt rendszerességgel tartja üléseit. - A magyar diplomácia rendkívül erőteljesen az eurorégiók keretében való együttműködésre helyezi a hangsúlyt - ott, ahol magyar kisebbség él. Ugyanígy, a találkozók programjában a kisebbségi bizottságok kapnak elsőbbséget. Diaconescu ugyanakkor hasznosnak is nevezte a budapesti ülést, mivel - mint mondta - a magyar fél azon a találkozón mutatott első alkalommal készséget arra, hogy tárgyaljon a státustörvényről. Ennek eredményének nevezte, hogy magyar fél elfogadta: a magyar igazolványokat kizárólag Magyarország területén adják ki. Románia ezért bízik abban, hogy az olyan kényes problémákat, mint a Gozsdu Alapítvány ügye, párbeszéddel tisztázni lehet. /Továbbra is holtponton a román- magyar tárgyalások. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 26./"
2001. szeptember 26.
"A Szociáldemokrata Párt /a kormánypárt/, a Nagy-Románia Párt és a Demokrata Párt képviselői szept. 25-én a képviselőházban visszautasították a kolozsvári magyar nyelvű állami egyetem létrehozását célzó RMDSZ-törvényjavaslatot. A tervezetről a végső szavazás jövő héten várható. Az ellenzők azzal érveltek, hogy a Babes-Bolyai Tudományegyetemen már van magyar tagozat, az oktatásnak különben sem a "lakosok közötti nyelvi ellentét szítása a célja, hanem az egyén társadalmi hasznosítása". Elmondták: az európai trend is ellentétes az ehhez hasonló "elszigetelődési" kísérletekkel, arról nem is beszélve, hogy Magyarországon sincs egyetemük az ott élő románoknak. Kónya-Hamar Sándor a Szabadságnak úgy nyilatkozott: világos, hogy nincs politikai akarat az önálló magyar egyetem létrehozására, az RMDSZ-nek ilyen körülmények közt változtatni kell oktatáspolitikai stratégiáján. - Ha arra gondolunk, hogy az albánoknak Tetovóban már van egyetemük, talán nem árt elgondolkodni azon, hogy az RMDSZ-nek nem kellene-e más módszerekhez folyamodnia célja elérésében - hangsúlyozta a képviselő. /Ellenzi a képviselőház az önálló állami magyar egyetemet. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 26./"
2001. szeptember 26.
"Misovicz Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatal gazdasági elnökhelyettese szept. 25-én Budapesten, sajtótájékoztatón bejelentette: az Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) megalapítása érdekében bejegyzett Sapientia Alapítvány megteremtette a sikeres októberi tanévkezdés feltételeit a kolozsvári, a marosvásárhelyi, a nagyváradi és a csíkszeredai egyetemi központokban. A Sapientia Alapítvány kialakította az EMTE szervezeti kereteit és működési feltételeit. Az egyetemi struktúra alapjainak lerakásával, az ideiglenes szenátus létrehozásával sikeresen lebonyolította a diákok felvételi vizsgáit és a tanárok versenyvizsgáját. Misovicz Tibor hozzátette: az EMTE szakmai irányvonalainak kijelölésében meghatározó szerepet játszott a magyarországi akadémikusokból álló, Németh Zsolt külügyi államtitkár által életre hívott Programtanács. Kolozsvárott és Marosvásárhelyt október 3- án, Nagyváradon október 4-én, míg Csíkszeredán október 5-én tartják az Erdélyi Magyar Tudományegyetem fiókjainak egyetemi tanévnyitó ünnepségét. - Az illetékes román szakhatóságokkal folytatott csaknem tíz hónapos egyeztetés, illetve a Romániai Magyar Demokrata Szövetség politikai támogatásának és lobbizásának eredményeként a Romániai Akkreditációs Bizottság 2001 tavaszán kilenc szaknak adott ideiglenes működési engedélyt, illetve megadta az intézmény ideiglenes működési engedélyét - tette hozzá. Elmondta: a Sapientia Alapítvány Kolozsvárott Kutatási Programok Intézete néven létrehozta saját intézetét a kutatási tevékenység elősegítése, az EMTE profiljához kapcsolódó romániai (erdélyi) tudományos munka ösztönzése, valamint az EMTE nemzetközi tudományos kapcsolatrendszerének kialakítása érdekében. Októberben az egyetemi tanévet mintegy 400 hallgató kezdi meg az Erdélyi Magyar Tudományegyetem 9 karán. /Kész a tanévkezdésre az Erdélyi Magyar Tudományegyetem. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 26./"
2001. szeptember 26.
"A marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem szenátusa néhány újítást eszközölt a 2001-2002-es tanévre vonatkozóan. Kezdeményezték egy tanfolyam megszervezését, amelyen az érdeklődők a magyar nyelvű szakkifejezéseket sajátíthatják el. /Újdonságok a Petru Maior Egyetemen. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 26./"
2001. szeptember 26.
"Súlyos ténnyel szembesülünk, magát a szabad sajtó eszméjét ért sérelemről van szó - jelentette ki szept. 25-én napirend előtti felszólalásában Kelemen Hunor képviselő, reagálva Adrian Nastase kormányfő kijelentésére, amelyben mélységes elégedetlenségét fejezte ki azzal szemben, hogy a Hargita és Kovászna megyei magyar sajtó miként mutatta be e két megyében tett látogatását, illetve "egyfajta indoktrinálással" vádolta a médiát. Kelemen Hunor, utalva a kormányfő ama kijelentésére, miszerint utasította a kormány tagjait, hogy kísérjék figyelemmel az "idegen nyelvű" romániai médiát, hangsúlyozta: Egy felelős kormány vezetőjének tudnia kell: a világon egyetlen hatalom sem kényszerítheti egy demokratikus ország szabad sajtóját arra, hogy csak jót írjon a kormány tevékenységéről, akkor is, ha az a tevékenység nem arra érdemes. Ez idegesítheti, de semmiképp nem hatalmazza fel arra, hogy megfigyelés alá helyezze a sajtót. Végezetül a képviselő kijelentette: Reméljük, hogy a miniszterelnök úrnak lesz elég lelkiereje ahhoz, hogy nyilvánosan kiigazítsa szerencsétlen kijelentéseit. Ugyanakkor reméljük, hogy a jövőben tartózkodni fog hasonló kijelentésektől. /A sajtószabadság védelmében. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 26./"
2001. szeptember 26.
"A romániai árva gyermekek a nyomornak és a kommunista családpolitikának az áldozatai - fejtette ki Teoctist ortodox pátriárkának küldött levelében Emma Nicholson bárónő a Család és az élet egy új keresztény évezred kezdetén elnevezésű nemzetközi kongresszus alkalmából. "Félévszázadnyi kommunizmus eredményei nem orvosolhatók azonnal" - szól az üzenet. Szerinte a család nélkül felnövő gyermekeknek is meg kell adni az esélyt a reményre és az emberi méltóság elnyerésére, a válsághelyzetek legyőzésére. Az Európai Unió Romániával megbízott megfigyelője szerint az egyháznak és a helyhatósági szerveknek közösen kell fellépniük azért, hogy a lakosságot EU-s értékrendekhez szoktassák. A szept. 25-27-én Bukarestben zajló kongresszust az ortodox és a katolikus egyházak szervezték. /Esélyt az emberi méltóságnak. Nicholson bárónő levele Teoctist pátriárkához. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 26./"
2001. szeptember 26.
"Szept. 25-én Eckstein-Kovács Péter szenátor kijelentette: nem ért egyet Iuliu Pacurariu demokrata párti kollégájának azon javaslatával, hogy a képviselői vagy szenátori mandátummal rendelkező ügyvédeket ideiglenesen kizárják az ügyvédi kamarából. Eckstein, aki maga is ügyvéd és a kolozsvári ügyvédi kamara tagja, elmondta: az ügyvédi foglalkozás mindig liberális volt, függetlenül a politikai rendszertől. - Az ügyvédi szakmát sohasem tekintették összeférhetetlennek más tisztséggel - mondta. /(k. o.): Eckstein: Nem összeférhetetlen az ügyvédi szakma a képviselőházi mandátummal. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 26./"
2001. szeptember 26.
"Alkotmánymódosítási javaslatot mutatott be szept. 25-én a sajtónak az RMDSZ Reform Tömörülése. Olyan alaptörvényt akarnak, amely garantálja a közösség kollektív önazonosságát, a nemzeti kisebbségek jogát a kulturális autonómiához. A Reform Tömörülés az alkotmány 148-as szakaszát is el akarja törölni, amely kimondja, hogy az alaptörvény szerint az állam nemzeti, egységes, oszthatatlan. A javaslatot a szombati SZKT-n vitatják meg. /Alkotmánymódosítási javaslat. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 26./"
2001. szeptember 26.
" Csép Sándor, Csíky Boldizsár, Egyed Ákos, Kántor Lajos, Lászlóffy Csaba, Péntek János, Sütő András és Tonk Sándor közös nyilatkozatban /A terror bugyrai avagy a demokrácia hatásköre/ tiltakoztak amiatt, hogy a terrorizmus ellen indított nemzetközi küzdelem kedvező vákuumot teremthet bizonyos helyi szorító intézkedéseknek, amelyek kisebb közösségek esetében a diszkrimináció fokozásához vezetnek. "Kormányfői kijelentések és meghirdetett intézkedések - már-már "program" szinten - szorgalmazzák azt a bennünket, magyarokat "kitüntető" lelki pressziót, amellyel legutóbb a MÚRE tiltakozása is kapcsolatba hozható." - áll a nyilatkozatban. A történelmi egyházaknak nem szolgáltatták vissza a létfontosságú épületeket, az alternatív tankönyveket akarják korlátozni és a fokozott ellenőrzés a diktatúra idejét idézi föl. Újabban a cenzúra szerepét is felvállaló miniszterelnök kijelentései jellemezhetők magyarellenesnek és nacionalistának. Nastase miniszterelnök "nem vállalhatja magára a magyar kultúra, történelem, irodalmi hagyományok feletti állami bábáskodás jogát." Az aláírók tiltakoztak a Ceuasescu idejére emlékeztető módszerek és intézkedések ellen. /A terror bugyrai avagy a demokrácia hatásköre. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 26./"
2001. szeptember 26.
"Szept. 24-én az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) elnöksége megbeszélést tartott az Apáczai Közalapítvány által támogatott magyar műszaki terminológiai előadások szervezési és szakmai kérdéseiről Kolozsváron. Kolozsváron az EMT szervezte terminológiai előadások a 2000/2001-es tanévben indultak be. A program keretén belül hetente egy-egy előadó meghatározott témakört mutatott be. Az egyetem öt karán összesen 42 tanár - közülük négy magyarországi - tartott előadást. A Sapientia Alapítvány segítségével ettől a tanévtől kezdve külföldi (osztrák, magyar, német) és belföldi tanárok tartanak előadásokat. Ugyanakkor magyar nyelvű műszaki szakelőadások indulnak a brassói, nagyváradi és temesvári egyetemeken is. /Kiss Olivér: EMT-tapasztalatok a terminológiai előadásokról. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 26./"
2001. szeptember 26.
"Szept. 25-én Kistérségek a vidékfejlesztésért címen nemzetközi konferenciát tartottak Csíkszeredában. A Hargita Megyei Tanács szervezésében, a Soros Alapítvány East-East programja keretében sorra kerülő rendezvény keretében a meghívottak két napon keresztül a megye kistérségeivel ismerkedtek, 25-én pedig a konferencián előadások hangzottak el. Zsombori Vilmos megyei tanácselnök tartott előadást a kistérségek szerepéről Hargita megyében. Guitprehtné Molnár Erzsébet Zala megyei kistérségi vezető a két testvérmegye térségmenedzsereinek képzéséről beszélt. /Szondy Zoltán: Kistérségek nemzetközi konferenciája. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 26./"
2001. szeptember 26.
"Szept. 26. emlékezés napja Szárazajtán. 1944-ben e napon a Maniu-gárda tagjai - a székelyföldi vérengzés első állomásaként a helyi iskola udvarán tizenegy szárazajtai magyart lőttek agyon, két személyt pedig lefejeztek. A vérengzés színhelyét ma emlékmű jelöli, amelyet megkoszorúz a település lakossága. /(Flóra Gábor): Szárazajta emlékezik. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 26./"
2001. szeptember 26.
"Csíkszentmártonban tartotta idei második találkozóját a négy egyházmegye - a gyulafehérvári, a temesvári, a szatmári és a nagyváradi vincéseket tömörítő Országos Szent Vince Társaság 2-es csoportja. A többnyire világiakból álló lelkiség a szegényeken való segítést tűzte ki feladatul. A képviselők a helyi iskolában tartották egynaposra tervezett konferenciájukat. Az Országos Szent Vince Társaság 2-es csoportjának lelki vezetője, Jäger Béla bagsabányai esperes plébános háláját fejezte ki az egyház támogatásáért. Köszönet jár az ottani vincések áldozatos szeretetéért, valamint a világi elnöknek, Tulit Erzsébetnek. /Koncsag László, Csíkszereda: Karöltve a szegényekért. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 26./"
2001. szeptember 26.
"Csaknem két éve, hogy a szlovákiai Turócszentmárton múzeuma elhozta Szatmárnémetibe azt a fotókiállítást, mely a szlovákok legszebb fatemplomait mutatta be. Az itteni megyei múzeum most viszonozta a szép gesztust, egy kiállítással. Szatmár megyét a sokszínűség jellemzi, mind a vallás, mind pedig a templomok építészeti stílusában. A megnyitóra a szatmári múzeum vezetői utaztak el, de jelen volt a két ország kulturális tárcájának vezetése is, román részről Ioan Opris államtitkár és Karol König, a kisebbségi főosztály vezetője, a hazaiak részéről Matus Kucsera államtitkár és Janiczky Gabriella főosztályvezető. (Sike Lajos): Szatmári templomok Turócszentmártonban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 26./"
2001. szeptember 26.
"A Hunyad megyei RMDSZ és RMPSZ pályázatírásra felkészítő tanfolyamot szervez szeptember 29-én a dévai Melite Református Gyülekezeti Házban. Neves magyarországi és romániai szakértők tartanak előadássorozatot a hazai és külföldi pályázatok megírási módjáról. A meghívott előadók: Romhányi András, a Magyar Kollégium vezetője, dr. Balázs Péter, a Magyar Alapítványi Központ igazgatója, Beke Márton és Kovács Erika, a Magyarországon tanuló, kisebbségben élő magyar fiatalok elhelyezkedésével, problémáival foglalkozó AGORA iroda részéről. /Pályázatíró tanfolyam Déván. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 26./"
2001. szeptember 26.
"Szeptember 29-én Aradon megnyílik a Magyarországon élő Vilhelm Károly Munkácsy-díjas festőművész egyéni tárlata. A kiállítást Dr. Entz Géza, a Határon Túli Magyar Kulturális Intézmények vezérigazgatója és Horia Medeleanu művészettörténész és -kritikus nyitja meg. /Aradi származású, Munkácsy-díjas festőművész. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 26./"
2001. szeptember 26.
"Szept. 28-án Aradon bemutatják Husztik Katalin Múltat idézek... című könyvét. Husztik Katalin tanárnő könyvében tizenegy év emlékei elevenednek meg, de a könyv visszatekint az egykori Zárda történetébe, s utal az iskola 1959-ben bekövetkezett felszámolása utáni két évre is. /Bevezető egy meghívóhoz. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 26./"
2001. szeptember 26.
"A Duna Televízió technikailag készen áll az észak-amerikai sugárzásra, ám az interkontinentális pályáztatást, s így karácsonyi indulást veszélyezteti az ÁPV Rt. két hónapos átutalási késedelme, noha a költségvetés 800 millió forintot garantált e célra. A televízió októbertől szigorú sávos szerkesztésre áll át: az esti híradók 19 és 21.45 órára kerülnek, 20 órától pedig játékfilm lesz. Csütörtökön 22 órától látható az új, belföldi kampánytémákkal és a határon túli magyarsággal foglalkozó vitaműsor, Miért? címmel. Újraindul az Összkép, a Kárpát-medencei művészeti ajánlómagazin. A Duna Televízió magasan őrzi vezető helyét az erdélyi magyar tévénézők körében. A Kód Kft. átfogó közvélemény- kutatása szerint a romániai magyarság körében a közönségarány 23 százalékos, ami európai viszonylatban is kiemelkedőnek minősíthető. /A Duna Televízió készen áll az észak- amerikai sugárzásra. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 26./"
2001. szeptember 27.
"A kisebbségek problémáit feldolgozó román-magyar vegyes bizottság szeptember 24-25 között Bukarestben ülésezett. Munkálatairól az RMDSZ-t képviselő Márton Árpád számolt be. Ezek szerint az elfogadott jegyzőkönyvnek négy része van: egy általános, alapelveket tartalmazó rész, egy a magyarországi román, illetve a romániai magyar közösségek helyzetét tartalmazó rész, továbbá egy, a státustörvénnyel kapcsolatos fejezet, és végül a két kormány felé javaslatokat megfogalmazó, jövőre vonatkozó rész. Az első, második és negyedik pontokban sikerült konszenzusos szöveget létrehozni. A státustörvénnyel kapcsolatban a román fél egy pontos elvárás-csomagot terjesztett elő, a magyar pedig megfogalmazta ezzel kapcsolatos válaszait. A romániai magyarság helyzetét javítandó ajánlásokból: a román kormány biztosítsa a helyi közigazgatásról szóló törvény kisebbségeket érintő vonatkozásai gyakorlati érvényre juttatását; tanulmányozza a romániai magyarsággal foglalkozó tudományos kutatóközpont létrehozásának és pénzügyi támogatásának lehetőségét; hozzanak létre közös szakértői bizottságot az 1848-1849-es forradalom aradi eseményeinek emlékére a Zala György szobrászművész szobra újraállításának megvitatása végett; folytatódjon a tárgyalás arról, hogy a multikulturális egyetemeken valamely nemzeti kisebbség nyelvén történő oktatási vonal tanárainak döntési lehetősége teremtődjön a karok szervezését érintő kérdésekben, továbbá az önálló állami magyar egyetem létrehozásáról, illetve arról, hogy sürgessék az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról szóló törvény elfogadását. E két utóbbiban az RMDSZ képviselőjének javaslatát vették kiindulópontként. /Bukarestben ülésezett a román-magyar vegyes bizottság. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 27./ A magyar-román kisebbségvédelmi vegyes bizottság bukaresti ülésén a státustörvénnyel kapcsolatosan a magyar fél nem hivatalos állásfoglalást adott át - válaszul a román tárgyalópartner észrevételeire -, amelynek szövegét a Határon Túli Magyarok Hivatala az MTI rendelkezésére bocsátotta. A magyar dokumentum szerint, mely hét pontban foglalja össze válaszait az ugyanennyi pontban megfogalmazott román észrevételekre, a törvény célja, hogy a benne foglalt kedvezmények és támogatások révén a szomszédos országokban élő magyar nemzetiségűek sokszínű és szoros kapcsolatot ápolhassanak Magyarországgal, boldoguljanak szülőföldjükön, megőrizzék nemzeti öntudatukat. Továbbá az, hogy Magyarország fejlessze két- és többoldalú jószomszédi viszonyát, saját stabilizáló szerepét és a regionális együttműködést Közép-Európában. A magyar fél leszögezi, hogy a törvény alapján kiadandó magyar, illetve magyar hozzátartozói igazolványokkal kapcsolatos közigazgatási eljárás kizárólag Magyarországon történik, magyar törvények alapján. A magyar igazolvánnyal azonos jogokat biztosító hozzátartozói igazolványt magyar nemzetiségűek nem magyar házastársa és gyermekei is kaphatnak. A törvényben meg van határozva, hogy mely magyar hatóságok vezethetnek nyilvántartást az igazolványokkal kapcsolatban, és hogy a nyilvántartásban mi szerepelhet. Végül a nem hivatalos állásfoglalás leszögezi: a magyar fél, úgy, mint eddig, a jövőben is mindent megtesz azért, hogy a törvényben foglaltak végrehajtásáról a román felet közvetlenül tájékoztassa, és arról érdemi konzultációt folytasson. /Magyar állásfoglalás hét pontban. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 27./"
2001. szeptember 27.
"A magyarországi támogatásra célzott Nastase kormányfő, amikor a csíkszeredai tanévnyitó ünnepségen azt mondta, hogy "információi szerint a székelyföldi iskolákban külföldön nyomtatott könyvekből tanulnak". Nastase még a helyszínen utasította a kíséretében tartózkodó tanügyminisztert, hogy nézzen utána a dolognak. A miniszterelnök csak arra nem gondolt, hogy a romániai tankönyvek vagy megfizethetetlenek, beszerezhetetlenek, vagy éppen használhatatlanok. Az országos lapok - még a köztudottan hatalompártiak is -címoldalon tálalták: Nastase évente közel 21.000 dollárt fizet azért, hogy két fia a bukaresti Amerikai Nemzetközi Iskolában tanulhasson, és szerezhessen világszerte elfogadott érettségi diplomát. /Pataky Lehel Zsolt: Fogjuk meg, és vigyétek! = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 27./"
2001. szeptember 27.
"Az RMDSZ heti sajtóértekezletén Markó Béla szövetségi elnök ismertette az RMDSZ küldöttségének Ion Iliescu államelnökkel folytatandó megbeszélése aktuális kérdéseit. Adrian Nastase kormányfőnek a magyar nyelvű sajtó- és tankönyvellenes nyilatkozata kapcsán az RMDSZ elnöke kifejtette, hogy az ilyen megnyilvánulások elavultak, a 90-es évek elejét idézik. Markó Béla megjegyezte, hogy a magyar kisebbség értékelné, ha a kormány állami támogatással működő 24 órás magyar nyelvű televíziót finanszírozna. Ugyanakkor George Pruteanu kormánypárti szenátornak a román nyelv védelmére vonatkozó törvénytervezete kapcsán elmondta: ez a tervezet a kisebbségi anyanyelv-használatot korlátozza. A PSD egyre gyakoribbá váló nacionalista hangvételű megnyilvánulásai ártanak a kormánypárt és az RMDSZ által megkötött együttműködési szerződésben foglaltaknak. Adrian Nastase kormányfő a két párt közötti eredményes együttműködés elmérgesedésének okaként a státustörvényt nevezte meg. Tokay György kiemelt néhány, az RMDSZ által kidolgozott, konkrét alkotmány módosító javaslatot. Az RMDSZ sürgette a parlament két háza szerepének éles elhatárolását. Markó Béla a magyar-román vegyes bizottság munkálatairól elmondta, hogy lényeges előrelépés történt a kulturális, oktatási kérdések, prioritások összehangolásában, azonban nem beszélhetünk haladásról a gazdasági-társadalmi kérdések kezelésében. /RMDSZ-sajtóértekezlet Bukarestbe. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 27./"
2001. szeptember 27.
" A székelyföldi felsőfokú oktatás gondolatát első ízben a gyergyószentmiklósi Garda Dezső fogalmazta meg még 1990-ben. Az ötletet felháborodottan utasította el az akkori RMDSZ-vezetés, mint olyan kezdeményezést, amely veszélybe sodorja a rövidesen újrainduló kolozsvári Bolyai Egyetemet, emlékeztetett Papp Kincses Emese. Akkor a tanügyi törvényben bízva többen támadták Garda Dezsőt. "Van tanügyi törvény, amit egy kivétellel megszavazott az RMDSZ parlamenti képviselete, és Markó Béla több ízben is az RMDSZ legjelentősebb sikereként értékelte. Nincs Bolyai Egyetem, mert a jelenlegi tanügyi törvény nem teszi lehetővé az önálló állami magyar egyetem létrehozását." - állapította meg a cikkíró. Jelenleg a magyar fiatalok több mint hatvan százaléka román nyelven folytatja egyetemi tanulmányait. - 1998-ban Kolumbán Gábor akkori tanácselnök amely kiemelt fontosságot tulajdonított egy székelyföldi egyetem mielőbbi megalapításának. Zsombori Vilmos alelnök és Gagyi József (a KAM részéről) megvalósíthatatlan elképzelésnek tartotta az egyetem gondolatát. Tudományos érvként használták azt a felmérést, amelyből a KAM szerint az derül ki, hogy a székelyföldi közösség nem igényli az egyetemi szintű oktatás létrehozását. Kolumbán kitartott eredeti egyetem-elképzelése mellett. Elkészült egy alapítványi - önkormányzati és közösségi finanszírozású - székelyföldi egyetem megalapításának terve. E célból a Gyergyószentmiklóson tartott tanácskozáson a három megye (Hargita, Kovászna, Maros) képviselői konzorciumot szerettek volna alapítani. Ezt a kezdeményezést a csíkszeredai küldöttség két tagja: Bíró Albin (RMDSZ-elnök, alpolgármester) és Zsombori Vilmos (a megyei tanács akkori alelnöke) megfúrta. Megbélyegezték Lászlófy Pált, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége elnökét és dr. György Antalt is. Papp Kincses Emese felidézte, Markó Béla elnök 1998-ban az MSZP-SZDSZ-kormány oktatásügyi miniszteréhez írt levelében azt állította, hogy a gödöllői egyetem csíkszeredai "kihelyezett karai a román minisztérium engedélye nélkül működnek, kellemetlen helyzetbe sodorták az RMDSZ kormánytisztviselőit és nem utolsósorban késleltették a hazai felsőoktatási hálózat kialakítását". - Az erdélyi magyar egyetem létrehozásáért folytatott küzdelem történelmi pillanata volt a "tusványosi" nyári szabadegyetemen Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette, hogy támogatni fogja a székelyföldi (erdélyi) önálló egyetemalapítási kezdeményezéseket. A magyar parlament által megszavazott kétmilliárd forint anyagi támogatás lehetővé tette az egyetemépítők munkájának folytatását. Zsombori Vilmos jelenlegi tanácselnök megválasztása utáni első tanácsülésen megszüntette ezt az egyetem-előkészületi munkájában fontos szerepet játszó ügyosztályt. Ezzel a megyei tanács kivonult az egyetemszervezéssel járó, több évet felölelő építő tevékenységből. - Papp Kincses Emesét felháborította Zsombori megállapítása: "Nem a térség termelte ki magából az egyetemet". - Az Erdélyi Magyar Tudományegyetem székelyföldi karát igenis a székely közösség akarata hívta életre. /Papp Kincses Emese: Egyetem lesz, gaudeamus, örvendezzünk! = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 27."