Erdélyi Digitális Tudománytár
Erdővidék, 1903–1916

Baróton 1903 és 1916 között megjelent, kezdetben "társadalmi, szépirodalmi és közgazdasági" hetilap. Az 1906. március 4-ikei lapszámtól a "politikai" és a "tanügyi" cimkét is felveszi, egyszersmind alcímében megjelenik, hogy az időszaki kiadvány az Erdővidéki Tanító-egyesület hivatalos közlönyeként üzemel.  A lap tulajdonosa Rozsondai János, felelős szerkesztő Ferenczy Géza, majd Fábián László, szerkesztői az évek során Hoffman Géza, Devsy Antal, Benedek Zoltán, Hegedüs Lajos, Molnár Lajos.

"Ebben a vidéki jellegű kisrégióban a 20. század elején egy erős ellenzéki mag, a Függetlenségi és ’48-as Párthoz tartozó helyi csoport körvonalazódott, akik 1903-ban útjára indították az Erdővidék című hetilapot. Az első szám vezércikke a lapindítás konkrét célját a következőképpen hozta az olvasóközönség tudomására: „új lap, mely feladatának tekinti e több vármegye közé beékelt, valamennyi által óhajtott, de szétdarabolt és így kellőleg nem gondozott földdarab sajgó sebeinek feltárását és azok gyógyításának szorgalmazását”. Az országos politikai válság körülményei között a lap tulajdonosai-szerkesztői (Dr. Debreczi Béla, nagyajtai ügyvéd, Mórik Lajos, Barót község jegyzője, Hoffmann Géza, az Erdővidéki Szénbánya Rt. vezérigazgatója és Incze Gyula, takarékpénztár igazgató) az általános választói jog bevezetésének kérdése mentén kezdtek cikkezni. Megfogalmazásuk szerint ez a lépés magában hordozta annak a veszélyét, hogy a meglévő keretek közt, a választói kerületek fennmaradása mellett, nemzetiségek kerülnek túlsúlyba az erdélyi politikai életben." Forrás: Nagy Botond: Amikor Háromszék próbálta meg „bekebelezni” Brassót. Transindex, 2014. május 10. 

„1902-ben költözött Barótra Rozsonadi János nyomdatulajdonos. Ő hozta magával ide nyomdafelszerelését. Ebben a nyomdában látott napvilágot az Erdővidék hetilap 1903. január 17-én, mely önmeghatározása szerint társadalmi, szépirodalmi és közgazdasági hetilap. A lap fejléce szerint a felelős szerkesztői tisztet Dr. Ferenczy Géza látja el. A lap szerkesztőbizottsági tagjai Hoffman Géza, a köpeci szénbánya vállalat igazgatója, Devsy Antal és Dr. Benedek Zoltán orvos. […] Belső feszültség is nehezítette a lap munkáját. 1906. március 4-től politikai, társadalmi és tanügyi hetilappá lakul, s mint ilyen 10 500 korona kauciót kell fizessen, és ebből adódnak az ellentétek a lap- és nyomdatulajdonos Rozsondai János és a szerkesztőség vezető tagjai között. Ezen belső feszültség szakadáshoz vezet. Az Erdővidék megmarad Rozsondai tulajdonában és ő vállalja a szerkesztő feladatokat is 1909. január 24-től társadalmi, szépirodalmi, tanügyi, ipari és közgazdasági lapként határozva meg azt. Ugyanakkor a fejlécben Erdővidéki Tanító Egyesület hivatalos közlönye funkciót is magára vállalja. A régi szerkesztőség tagjai 1909. január 21-től az Erdővidéki Hírlapot szerkesztik. Rozsondait a szerkesztési munkában Hegedűs Lajos magyarhermányi tanító segíti, ennek ellenére nehézségei adódnak és emiatt 1909. október 26. és 1910. július 10. (között) a lap megjelenése szünetel. Az újjáinduló lap szerkesztői feladatait 1912. augusztus 3-tól dr. Fábián László veszi át. A munkájában a továbbra is a lapnál tevékenykedő Hegedűs Lajos és Molnár Lajos, mint főmunkatársak segítik. [...] Munkáját egészen 1916. július 16-ig végezheti, amikor megszűnik az Erdővidék.” Forrás: Gál László: Az erdővidéki sajtó alakulása 1903 és 1938 között. 7–8. XII. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia Kolozsvár, 2009. május 15-17. Témavezető: dr. Cseke Péter. Babeş-Bolyai Tudományegyetem Politika-, közigazgatás-, Kommunikációtudományi kar, Újságírás tanszék.

Tartalomjegyzék