Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2007. december 8.
Kovács András Ferenc marosvásárhelyi költő gyerekverseiből jelentetett meg gazdag gyűjteményt Hajnali csillag peremén címmel a budapesti Magvető Könyvkiadó. /(nk): Hajnali csillag peremén. Kovács András Ferenc gyerekverskötete. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 8./
2007. december 8.
A székelyek kitűnő humorú, anekdotázó emberek. A humor szinte létkérdés életükben, hiszen történelmük során a természet viszontagságaival, a történelem kegyetlen eseményeivel csak úgy tudhattak megküzdeni, ha volt, ami vidámságot, lelkierőt adjon küzdelmes életükben – írja Előbeszédében a kötet összeállítója. Megjelent Gub Jenő: Mózsi bá és Mari nén. Székely viccek, anekdoták, igaz történetek /Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely 2007./ című kötet. /b. d. : Nevessünk együtt. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 8./
2007. december 10 .
A székelyföldi régió katonai hagyományőrzői találkoztak december 8-9-én. Gyergyószárhegyen, a Kulturális és Művészeti Központ székhelyén gyűléseztek, másnap, vasárnap pedig lóra pattanva barangolták be a gyergyói hegyeket. – Tíz évre tekint vissza a Földváry Károly Hagyományőrző Egyesület, ez a tapasztalat hozta a felismerést: látva, hogy Székelyföldön is gombamód szaporodnak a katonai hagyományőrző szerveződések, ezen tevékenységeket össze kell hangolni – mondta Parászka Géza, az egyesület vezetője, aki kezdeményezte a székelyföldi hagyományőrzők összefogását. Tavaly februárban Gyilkostónál tartották a székelyföldi régió katonai hagyományőrzőit összefogó első gyűlést, most, újra összegyűltek, hogy összegezzék a munkát, felújítsák a címlistát, az eseménynaptárt. A nyolc meghívott csapatból öt tudott eleget tenni a meghívásnak, őket egészítette ki a balatonfelvidéki hadtörténészek csapata. A találkozón új, csíkszeredai csapatot avattak, melynek tagjai több rendezvényjavaslattal álltak elő, így valószínű, hogy jövőre elindítják a huszárakadémiát. Gyergyószentmiklóson szinte nincs ünnep, ahová ne hívnák meg a Földváry Károly Hagyományőrző Egyesület tagjait. /Balázs Katalin: Huszártalálkozó Szárhegyen. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 10 . /
2007. december 10.
A november 25-i európai parlamenti választások eredményét elemezte december 8-án a Marosvásárhelyen ülésező RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT). A felszólalók többsége úgy értékelte, a szövetség megnyerte ugyan a választást, az erdélyi magyarság hűséges maradt a szervezethez, ám helyenként – az RMDSZ-szel szemben elégedetlen közösségek protesztszavazata révén – Tőkés László püspök ért el jobb eredményt. A fórum az alulmaradt szervezetek vezetőinek lemondását sürgette. Bírálatok hangzottak el magyarországi önkormányzatokkal, politikai erőkkel, testvértelepülésekkel, cégekkel és médiaintézményekkel szemben, amelyek az erdélyi kampányba pártosan beavatkoztak. Az elmúlt hónapokban megújult SZKT-ba sok fiatal képviselő is bekerült, s a testület Bíró Rozália nagyváradi alpolgármestert választotta elnökévé. Három jelölt indult az SZKT elnöki tisztségért, amelyet az utóbbi években Frunda György töltött be: Bíró Rozália nagyváradi alpolgármester, Korodi Attila környezetvédelmi miniszter és Szabó Károly szenátor, volt EP-képviselő. Megalakultak a testület platformjai és frakciói is: Szociáldemokrata Platform, Szabadelvű kör, Kereszténydemokrata Platform, Nők a nőkért, illetve Nemzeti Szabadelvű Kör. Az új SZKT frakciói (zárójelben a frakcióelnök): Partiumi (Lakatos Péter), Novum Forum (Kelemen Atilla), Kereszténydemokrata (Frunda György), Székelyföld (Tánczos Barna), Tulipán (Borboly Csaba), Szórvány (Winkler Gyula), Közép-Erdély (László Attila). Ezután az EP-választások eredményeinek értékelése következett. Markó Béla gratulált a győzelemhez, a választók többségben az RMDSZ-re szavaztak, és azt üzenték, hogy „magukénak vallják és szeretik az RMDSZ-t”. Markó szerint le kellett győzni például a Fideszt és a Demokrata Pártot, de helyenként a csalást is. Markó élesen bírálta azokat a magyarországi önkormányzatokat, amelyek „az RMDSZ ellen nyújtottak támogatást”, de az RMDSZ ellen kampányoló magyarországi politikusokat, az erdélyi kampányba „beavatkozó” magyarországi testvértelepüléseket és cégeket nemkülönben. Elítélte, hogy a választás napján a Hír TV egész nap kampányolt, és nem az RMDSZ mellett. Toró T. Tibor a kampányban látványosan Tőkés László püspök mellett állott. Az SZKT napirendjén volt, hogy a szövetség Torótól vonja meg a politikai bizalmat, de a testület ennek vitáját, időhiány okán, elhalasztotta. Markó megoldásként az összefogást említette, és kifejtette, hogy a székelységnek csak a szórványban és a kisebbségben élő magyarsággal együtt van esélye a célkitűzések elérésére. Markó nem zárkózott el az alakuló Magyar Polgári Párttal (MPP), illetve a Tőkéssel folytatandó dialógus elől sem, de ezt feltételek teljesítéséhez kötötte. Szerinte az MPP-nek előbb tisztáznia kell a viszonyát a román pártokkal és a román államelnöki hivatallal, Tőkésnek pedig le kell mondania az RMDSZ „mocskolásáról és rágalmazásáról”. Másfelől az RMDSZ-nek át kell gondolnia, hogy szükséges-e tárgyalnia olyan párttal, mint az MPP, amelynek sem statútumában, sem alapszabályzatában nincs egyetlen szó sem az autonómiáról. Frunda György szerint az RMDSZ túlságosan elment jobbra, vissza kell térnie jobbközépre. Eckstein-Kovács Péter: az RMDSZ két képviselőjét mégis az EPP-be küldi, ahelyett, hogy Sógor a liberálisok, Winkler pedig a szocialisták frakciójába menne. Toró T. Tibor elutasította a személyével kapcsolatos bírálatokat, és közölte: ezentúl tényként kell kezelni, hogy a romániai magyar közélet plurális. /Tibori Szabó Zoltán: Párbeszédet hirdet az RMDSZ az erdélyi magyarsággal. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 10./ Elhangzott a hozzászólásokban: „Szeretem Erdélyt! Szeretem Európát” (Frunda György, Winkler Gyula), „Szeretem Erdélyt! Szeretem a Székelyföldet” (Sógor Csaba, Korodi Attila), „Szeretem Partiumot! Szeretem Európát” (Bíró Rozália) – Markó leszögezte: szereti az RMDSZ-t. „Azt senki se állítsa, hogy nálam autonómiapártibb lenne, ám az önrendelkezést nem magyarországi pártok és önkormányzatok támogatását élvezők megosztó politikájával, hanem az egység megtartásával, következetes lépésekkel lehet megvalósítani Erdélyben” – mondta Markó Béla. Kelemen Hunor szerint Tőkés Lászlóék a jövő évi önkormányzati választások előtt sem kívánnak egyezségre jutni a szövetséggel, sőt már a külön listaállítás is folyamatban van a Székelyföldön. Eckstein-Kovács Péter: „Ízlésemhez képest az EP-ben túl kevés az erdélyi magyar jogász és túl sok a pap. ”Toró T. Tibor RMDSZ-képviselő szerint Frunda becsapta választóit, „lelépett a listáról”. Toró javasolta az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum mihamarabbi létrehozását. /Lokodi Imre: Az RMDSZ harmadik embere lett Bíró Rozália. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./ Markó hangsúlyozta: az RMDSZ-en kívüli szervezetekkel is kell tárgyalni, többek között Tőkéssel is, de nem ez a párbeszéd lényege, hanem az, hogy a szövetség megszólítsa a magyarság azon egyharmadát, amely valamilyen okból elégedetlen az RMDSZ-szel – mondta. „Ahelyett, hogy dolgoznánk érte, azzal butítjuk, azzal áltatjuk magunkat, hogy itt van az autonómia. Orbán Viktor óriási hibát követett el, és felelőtlen volt, mert amikor hozzájárul az egységes érdekképviselet megbontásához, akkor vállalnia kellene annak a felelősségét is, hogy megoldja helyettünk az erdélyi magyarság problémáit. Ha a magyarság a saját közös döntései helyett a prófétákra hallgat, akkor nagy bajba fog kerülni: nekünk nem szabad ilyen próféták kezére hagynunk a magyarságot. ” – hangsúlyozta Markó Béla. /Elemzés, következtetések és sértegetések. SZKT Marosvásárhelyen. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 10./ Az SZKT-n egyértelművé vált: az RMDSZ erős, felülről irányított párttá kíván alakulni. A most meghatározott irányvonal a kompromisszum legkisebb esélyét is ellehetetleníti. Ők tudják a legjobban, mit, milyen úton, hogyan lehet elérni – derült ki Markó Béla politikai beszámolójából. A székelyekkel szembeni harag többször visszaköszönt, nem csak a szórványból, Partiumból érkezettek felszólalásából, de Markó, Kelemen Hunor és más székelyföldi politikusok beszédeiből is. A ,,hamis próféták” által elvakított székelység nem érzékeli az igazi veszélyt. Többen a sajtót, az egyházak, illetve a pedagógustársadalom egy részét, az identitásukat vesztett városlakókat, a különc értelmiségieket okolták a székelyföldi vereségért. A csúcsvezetés legfeljebb azért hibás, mert nem büntette meg idejében a más véleményt megfogalmazókat. /Farkas Réka: Torz kérdések és válaszok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 10./
2007. december 10.
Az RMDSZ-ben megtörténik, hogy „a legmagasabb fórumon kenetteljes befutók a békét hirdetik, miközben cinikusan háborúra készülődnek az ellenfél oldalán. ” Ágoston Hugó, a lap főmunkatársa szerint „körvonalazódik Traian Basescu, Orbán Viktor és Tőkés László pokoli terve a hatalom átvételére az erdélyi magyar szavazók lelke fölött. Az első áldozatuk a képviselettől megfosztott RMDSZ lenne (a második, az államfőnek ízléstelenül hajbókoló püspök – de az már kit érdekelne?). ” Az RMDSZ-nek meg kell állítania a jobbra tolódást. /Ágoston Hugó: Helyezkedők, próféták. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./
2007. december 10.
Traian Basescu elnök csaknem egy időben hozta össze a demokraták és a liberális demokraták egységét és találkozott Tőkés Lászlóval. A román hatalom a kezdetektől élesen szemben állt Tőkés Lászlóval, akinek az RMDSZ-ből való kiszorítása is jelentős részben román óhajra történt, írta Bíró Béla. A Basescuval való találkozás Tőkés szempontjából is mesterfogás, hiszen ugyanazt a fegyvert használhatja Markó ellen, amelyet Markóék használtak hosszú időn át őellene. Basescu ellen a Voiculescu és Tudor fémjelezte magyarellenes kórus már megindította a patetikus támadást, de Bíró szerint Tőkés is sokat kockáztat, hiszen az autonómia terén semmivel sem tudott többet elérni, mint Markóék. /Bíró Béla: Koincidenciák? = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./
2007. december 10.
Az SZKT mutatta, hogy RMDSZ a permanens kampány és a permanens tanácstalanság állapotában van. A permanens kampány érthető: a felelősség elhárításának legjobb módszere, ha továbbra is a szövetség ellen „összeesküvő” ellenfelekben találnak minden hibát: az RMDSZ ellen összefogó Basescuban, Tőkés Lászlóban, Fideszben, magyarországi önkormányzatokban és tévécsatornákban. A tanácstalanság viszont az RMDSZ jövőtervezésének akadálya. Bíró Rozália SZKT-elnökké választásával a régi RMDSZ képviselői rejtették magukat új arc mögé. /Bakk Miklós: Zápdoktrína az SZKT-n. = Krónika (Kolozsvár), dec. 10./
2007. december 10.
Megnyitotta a hét végén kolozsvári fiókszerkesztőségét az Új Magyar Szó. Salamon Márton László főszerkesztő elmondta, a kolozsvári Kereskedelmi és Iparkamara épületének harmadik emeletén levő székhelyen készül majd el a lap több rovata. /Az ÚMSZ „megvetette a lábát” Kolozsváron. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./
2007. december 10.
Bejelentette lemondását Tudor Chiuariu igazságügyi miniszter, akinek a leváltására Traian Basescu államfő korábban kétszer is felszólította Calin Popescu-Tariceanu kormányfőt. Chiuariu „mondvacsinált konfliktusok áldozatának” tekinti magát, amelyek hátterében az államfő áll. A 31 éves miniszter mindössze nyolc hónapig irányíthatta az igazságügyi tárcát. Mandátuma alatt hibát hibára halmozott, amellyel nemcsak az államfő, hanem az ügyészek, a sajtó és a civil szervezetek haragját is magára zúdította. A korrupcióellenes ügyosztály (DNA) kérte az államfőtől: engedélyezze Chiuariu ellen a büntetőjogi vizsgálat elindítását. Erre Chiuariu kormányrendelettel felfüggesztette annak a bizottságnak a működését, amelynek javaslata alapján dönthetett Basescu az ügyészi kérés engedélyezéséről. Az alkotmánybíróság azonban alkotmányellenesnek mondta ki a rendeletet, ráadásul a bizottság működését is alaptörvénybe ütközőnek minősítette. Így a taláros testület határozata értelmében egyedül Basescu dönthet ezentúl a miniszterek elleni büntetőjogi vizsgálat elindításáról. /Cs. P. T. : Lemond Chiuariu. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./
2007. december 10.
Személyes rosszindulatot sejt a több erdélyi református értelmiségi által aláírt levél mögött Buzogány Dezső, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Református Teológiai Karának tanára. Buzogány Dezső tavaly november 27-én megszavazta Hantz Péter és Kovács Lehel adjunktusoknak az egyetemről való elbocsátását. A kari tanácsi döntés során került vissza az egyetemi szenátusba, mondta Buzogány Dezső. Hantz Péter november közepén egy levélben azt állította, tekintélyes pénzösszegek tűnnek el a Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatának a költségvetéséből, felmérésük viszont becsléseken alapszik, mivel a tagozatvezetők sem jutottak hozzá a költségvetési sarokszámokhoz. Magyari ezt azzal indokolta, hogy sehol a világon nem hozzák bárki tudomására egy intézmény költségvetésének a sarokszámait. „Nekem eszembe sem jutott volna, hogy Hantz-cal foglalkozzam, de végül azért írtam neki, mert elkezdte azt terjeszteni, hogy ellopom az egyetem pénzét. Én még csak pénzt sem látok ott, nemhogy lopjak” – reagált Magyari Tivadar. A rektor-helyettes szerint a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) részéről érkező támadás nem meglepő. Hantz Péter hazugsággal és lopással vádolta Magyarit, illetve a BBTE magyar tagozatának vezetőit, mivel az szerinte nem költi el azt az államtól kapott összeget, amely a magyar tagozatnak jut. Magyari válasza szerint „a minisztérium pár éve egy magyar tagozatos, állami helyen tanuló diákért kétszer annyi pénzt fizet, mint egy román diákért. ” Azonban „a költségek ugyanazok, hiszen ugyanannyi órát kell tartani, ugyanolyan körülmények között; a magyar oktatóknak azonos besorolásban akkora fizetést kell kapniuk, mint román kollegáiknak, a magyar diákoknak ugyanolyan ösztöndíjat, mint román társaiknak, a termet nekik is 20 fokra kell fűteni akkor is, ha feleannyian vannak, mint a román társaik. ” A lap nem tudta elérni Hantz Pétert, hogy reagáljon erre. /Mihály László: Kiújult a BBTE–BKB konfliktus. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./
2007. december 10.
Új magyar tanfelügyelő kapott ideiglenes kinevezést a Fehér megyei tanfelügyelőségre Szabó Hajnal franciatanár személyében. A tanárnő a Bethlen Kollégiumi munkája mellett vállalta el a megbízatást. Szőcs Ildikó, a kollégium igazgatója ezzel kapcsolatban elmondta, nagyon jó, hogy van az iskolának képviselője a tanfelügyelőségen, másrészt Nagyenyedre összpontosul a megyei magyar oktatás, innen indulnak el hasznos információk más magyar iskolák felé, segítik egymást, ahogyan tudják, ezért van szükség egy kisebbségi tanüggyel foglalkozó felügyelőre. /Sz. B. : Új tanfelügyelőt neveztek ki. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 10./
2007. december 10.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) állandó bizottságának december 10-i Marosvásárhelyen tartott ülésén elemezték az európai parlamenti választások eredményét, döntöttek az autonómia-referendum folytatásáról, arról, hogy az SZNT küldöttgyűlését februárban, várhatóan Sepsiszentgyörgyön tartják meg, valamint azt, hogy Tőkés László európai parlamenti képviseleti irodáját jövő év elején nyitják meg, szintén Sepsiszentgyörgyön. Fodor Imre, az SZNT elnöke elmondta, a Tőkés Lászlóra adott szavazatok azt bizonyítják, hogy ő is az erdélyi magyarság legitim képviselője, hiszen az egyetlen volt a jelöltek közül, aki függetlenként indult a versenyben. Eddig mintegy 173. 000-en szavaztak az autonómiára. Fodor Imre elmondta, sokan támogatják anyagilag is az SZNT kezdeményezését, de nevüket nem vállalják, a „referendum” lebonyolításához pedig nehéz embereket találni. Ismertették azt a nyílt levelet, amelyet Fodor az SZNT nevében Lluis Maria de Puig Európa tanácsi képviselőnek küldött, amelyben a székelyföldi autonómiatörekvéseket ismertette, kérve a képviselőt, támogassa, hogy „az Európa Tanács parlamenti közgyűlése jelentéstevőt nevezzen ki a székelyföldi őshonos, egy tömbben élő, magyar önazonosságú, székely nemzeti közösség általános helyzetének felmérésére, a közösség által kinyilvánított autonómiaigény megvizsgálására, és ezt követően az Európa Tanács parlamenti közgyűlése határozatot fogadjon el Székelyföld autonómiájára vonatkozóan”. /Antalfi Imola: ET-jelentéstevőt szeretne a Székely Nemzeti Tanács. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 10./ Január végéig lezárul a Székelyföld autonómiájáról szóló népszavazás, jelentette be Marosvásárhelyen Fodor Imre, a Székely Nemzeti Tanács elnöke. A referendum decemberben Kézdivásárhely környékén és az udvarhelyszéki településeken folytatódik, ahol számításaik szerint 240 ezren támogatják majd Székelyföld autonómiáját. /Befejeződik a népszavazás. = Krónika (Kolozsvár), dec. 10./
2007. december 10.
Romániában 80 ezerre tehető azon magyar vagy magyarul valamilyen szinten értő, beszélő gyerekek száma, akik semmilyen formában nem tanulhatják anyanyelvüket – derült ki a december 3–6-a között Bákóban megszervezett országos tanácskozáson, amelynek témája a magyar nyelv román tannyelvű iskolákban való oktatása volt. Célkitűzés volt közös tanterv kidolgozása a román tannyelvű iskolákban tanítandó magyar anyanyelvre. Bákó és Máramaros megye képviselői felajánlották segítségüket, tapasztalatuk átadását. Megjelent az oktatási tárca képviselője is, aki megígérte, ha sikerül időben véglegesíteni a javaslatot, 2008 szeptemberétől már új tanterv alapján kezdhetnek dolgozni azok a magyartanárok, akik román tannyelvű iskolákban anyanyelvként tanítják a magyar nyelvet. /Csángótanácskozás: fő téma az anyanyelv. = Krónika (Kolozsvár), dec. 10./
2007. december 10.
Oroszország üzenetének minősítette Vasile Puscas, a képviselőház külügyi bizottságának szociáldemokrata titkára Vladimir Voronin, a Moldovai Köztársaság elnöke Romániát vádoló kijelentéseit, amelyeket Voronin, brüsszeli látogatása során, illetve a Financial Times című brit napilapnak adott interjújában tett. Puscas szerint az elhangzottak mögött Moszkva azon álláspontja érzékelhető, amely szerint Moldovában Koszovóhoz hasonló helyzet alakulhat ki a szakadár Transznisztria miatt. /Nagy B. István: Oroszország hangja? = Krónika (Kolozsvár), dec. 10./
2007. december 10.
Tizenötödik alkalommal adtak át Julianus-díjakat december 8-án Csíkszeredában olyan személyiségeknek, akik munkájukkal sokat tettek a magyarságért, a nemzeti önazonosság megőrzéséért. Az öt kitüntetett között volt Ahmet Aygün, Rodostó polgármestere, aki a török–magyar kapcsolatok ápolásáért, erősítéséért tett sokat. Közbenjárásának köszönhetően kerülhetett székely kapu a rodostói II. Rákóczi Ferenc Múzeum elé, kopjafa a Rodostóhoz közeli Savanyúvíz fürdőhöz, valamint elsősorban neki köszönhető, hogy szobrot emeljenek a székely származású Ibrahim Müteferrikának, akit a török nyomdászat atyjának tekintenek. A jövő hónapban Rodostó (Tekirdag) díszpolgárává avatják Beder Tibort, a Julianus Alapítvány elnökét. Julianus-díjat vehetett át Farkas Árpád költő, író, műfordító, a Háromszék napilap főszerkesztője, Farkas Ernő pedagógus, a Magyar Pedagógus Szövetségben kifejtett tevékenységéért, Papp Kincses Emese írói, tanári munkásságáért és helytállásáért, valamint Papp Lajos pécsi szívsebész. /Székely Zita: Székely kitüntetés Rodostó elöljárójának. = Krónika (Kolozsvár), dec. 10./
2007. december 10.
A Kodály Kórusok IV. Nemzetközi Találkozója zárta a hét végén a Kodály-emlékévet a felvidéki Galántán, ahol a 125 éve született zeneszerző gyermekéveit töltötte. A kisváros nevét a Galántai táncok című művel világszerte ismertté tette. Galántán Kodálynak szobra van, és utca, valamint több helyi és környékbeli magyar kórus viseli a nevét. A találkozón magyarországi, felvidéki és olaszországi kórusok mutatkoztak be a környező magyar falvak közönségének. /Búcsú a Kodály-évtől. = Krónika (Kolozsvár), dec. 10./
2007. december 10.
Meglepetéssel köszöntötték Kolozsváron a nyolcvanéves Fodor Sándort. Több mint hetvenen – Fodor Sándor író barátai, irodalmi pályatársai, közéleti személyiségek – találtak a napokban Kolozsváron szokatlan szövegű meghívót levelezőládájukban. „Kérjük, ezt a meghívást tartsa titokban, meglepetésnek szánjuk!” A meglepetést az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) készítette elő a Communitas Alapítvány segítségével. A Toldi vendéglőbe belépő írót hetvenen köszöntötték. Orbán János Dénes költő, az E-MIL elnöke köszöntötte az írót. Szép Gyula, az RMDSZ művelődési ügyvezető alelnöke emléklapot nyújtott át neki. /Burus János Botond: Ünnep titokban. = Krónika (Kolozsvár), dec. 10./
2007. december 10.
Hetedik alkalommal szervezte meg a Katolikus Egyetemi Lelkészség és az Erdélyi Ifjúsági Keresztény Egyesület december 8-án adventi keresztyén zenefesztiválját Kolozsváron a BBTE-n. A megnyitót követően a rendezvény elmaradhatatlan fellépői a TörpIKE-TinIKE kórus fiataljai felléptek. A Szikra együttes is tartogatott meglepetéseket. A Fike Band néhány zeneszámát a Reménység együttes saját szerzeményei követték. /Dézsi Ildikó: Várom az Urat – adventi keresztyén zenefesztivál. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 10./
2007. december 10.
Az Egyetemes Női Világimanap mintájára 2006. decembere óta rendezik meg a Kárpát–medencei Női Imanapot, amelynek célja, hogy „a 2004. december 5–i szégyenteljes magyarországi népszavazás emlékére egymásért imádkozzanak az elszakított nemzetrészek, megismerjék egymás történelmét, kultúráját – hiszen e téren sok a hiányosság”. A rendezvényt ezúttal Szatmárnémetiben, a Németi templomban rendezték meg december 10-én. A találkozón 14 gyülekezet nőszövetségi tagjai voltak jelen, igét hirdetett a zilahi nőszövetség elnöke, Szilágyiné Kupás Éva. A Szatmári Református Egyházmegye Nőszövetsége által összeállított programot a szervezet vezetői olvasták fel. /(fi): Együtt imádkoztak a nemzetrészekért. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), dec. 10./
2007. december 10.
December 8-án Kolozsváron rendezte meg a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) azt a gazdasági szakírásról szóló konferenciát, melynek központi témáját szakfolyóirata, a Közgazdász Fórum megjelenésének 10. évfordulója képezte. Magyarországi közgazdászok és tanárok mellett erdélyiek is tartottak előadást, így Vincze Mária tanár a Babes–Bolyai Tudományegyetemen magyar nyelven történő közgazdászképzés alakulásáról tartott előadást, hangsúlyozva, hogy az 1990-es évek közepétől a nulláról indulva ma már közel 1300 diákjuk, 12 alkalmazott oktatójuk, 11 doktoranduszuk és 16 magyarországi vendégtanáruk, valamint több meghívott előadójuk van. Karácsonyi Zsigmond a romániai magyar napilapok lépéshátrányát mutatta be a román nyelvű gazdasági lapokkal szemben. Somai József, a Közgazdász Fórum főszerkesztője azt nehezményezte, hogy Erdélyben a közgazdász középnemzedékek idegenkednek az írástól és előadások megtartásától. A Közgazdász Fórum idei legjobb publikációért járó díjat: Nagy Bálint Zsolt fiatal szakíró nyerte el. A tíz év során legtöbbet publikáló Nagy Ágnes (Román Nemzeti Bank vezetőségi tagja) szintén nyilvános elismerésben részesült. Az RMKT által az idén létrehozott, az év közgazdászának adományozott Kerekes Jenő-emlékérmet Somai József vehette át. /Ördög I. Béla: Tízéves a Közgazdász Fórum. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 10./
2007. december 10.
Író-olvasó találkozót tartott az Erdélyi Magyar Írók Ligája és a kolozsvári Alternatíva Egyesület november 9-én Magyarlónán, illetve november 9-én Tordaszentlászlón. A rendezvényeken felolvastak: Farkas Wellmann Endre, Karácsonyi Zsolt, Király Zoltán, Molnos Lajos, Muszka Sándor és Orbán János Dénes. ÍRÓK AZ 1956-OS FORRADALOMBAN címmel a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum tárlatából válogatott kiállítás nyílt meg november 9-én Kolozsváron a Korunk Galériában. /Hírek. = Helikon (Kolozsvár), dec. 10./
2007. december 10.
Háromnyelvű /magyar, román és angol/ album jelent meg Tompa Gábor előadásairól Tompa Gábor színházi világa /Koinónia Kiadó, Kolozsvár/ címen. A kötetet Visky András állította össze. /Rostás-Péter Emese: Fotók „a nagyszerű bordélyból”. = Krónika (Kolozsvár), dec. 10./
2007. december 10.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület főépületében Kolozsváron bemutatták Nagy Tóth Ferenc Régi erdélyi körték és más gyümölcsök című kötetét. Egyed Ákos elnök szerint a szakkönyv erdélyi identitásunk megőrzéséhez járul hozzá, a szerző pedig munkájában gondosan ügyelt a történelmi megalapozásra. Péntek János professzor a monográfiát a szerző korábban megjelent, almafajtákról szóló kötete folytatásának tekinti, amely a magyar nyelvterület egységét a gyümölcstermesztés sajátosságainak számbavételével bizonyítja. A helynevek, a háromszázötven körtefajta-nevet és szinonimát felsorakoztató névtár mind-mind nyelvi gyökereket tükrözik. Fodorpataki László a kötetet kisebbfajta történelemkönyvnek, Erdély természeti kincsei dokumentumának nevezte. A kutató-tanár szerző bevallása szerint ezt az „őslakosokká” vált körtefajtákról szóló könyvét is az erdélyi közösségnek, a jövő nemzedékeknek szánta. /Ö. I. B. : Körtefákban gyökerező múlt. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 10./
2007. december 11 .
Bíró Enikő személyében új elnöke van az RMDSZ székelyudvarhelyi városi szervezetének, a közgyűlés titkos szavazással döntött az új elnök személyéről. /Tisztújítás a városi RMDSZ-nél= Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 11 . /
2007. december 11 .
A romákkal Csekefalván is vannak gondok, jelezték az olvasók. Egy, a faluba épphogy beköltözött házaspárnak a romák rendszeresen ledöntötték kerítését, majd a reklamáló gazdát megfenyegették, hogy elintézik őt is, családját is. Van két gyerek, egy daganatos betegségéből éppen kilábalni akaró 28 éves asszony. És egy aggódó férj, apa. Volt. Aki elmondta, megverték, elment a rendőrségre, de az ügyvéd mondta, hogy nincs tanú, nincs mit tenni. /Szondy Zoltán: Csekefalván nincs remény? = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 11 . /
2007. december 11.
A Királyhágó-melléki Református Egyházkerület a nyáron kezdeményezte 70 vezető beosztású egyházi alkalmazott átvilágítását. A Tőkés Lászlóról szóló jelentések íróinak azonosítása során derült ki, hogy Farkas, majd Petrescu álnéven Bányai Ferenc lelkipásztor írt jelentéseket a Szekuritáténak. Besúgó volt a püspök sógora, a Stelian álnéven jelentő Bartha Tibor is. A jelentésekből kiderül: az illetők pénzért dolgoztak a titkosszolgálatnak. Tőkés László elmondta: nagyon veszélyesnek tartja, hogy továbbra is megtűrik az egyházkerület kebelében a szekus múlttal rendelkező közszereplőket, lelkészeket. Jelentéseket írt a szekuritáténak Gálfy Zoltán kolozsvári teológiai tanár, aki a rendszerváltás utáni református zsinatnak is tagja volt. Az eddigi ismeretek szerint 26 informátor 125 megfigyelt személyről írt jelentéseket. /Besúgók nevét hozta nyilvánosságra. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 10./ Bányai Ferenc elismerte, hogy jelentéseket írt a Szekuritáténak, mert megfélemlítették. Csűry István látja el a püspöki teendőket az európai parlamenti képviselői mandátumát Brüsszelben ma átvevő Tőkés László helyett. Tőkés nem indul a következő püspökválasztáson. /Gyergyai Csaba: Tőkés László újabb besúgókat leplezett le. = Krónika (Kolozsvár), dec. 10./ Rendszerváltás előtti besúgóinak nevét hozta nyilvánosságra Tőkés László királyhágómelléki református püspök. Tőkés korábban már azonosította az egykori besúgók közül Gálfy Zoltán nyugalmazott kolozsvári teológiatanárt. /Újabb besúgó neveket hozott nyilvánosságra Tőkés László. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 11./
2007. december 11.
Bemutatkoztak az Európai Parlament december 10-i strasbourgi ülésnapján az újonnan megválasztott romániai EP-képviselők. A 35 képviselőből négy magyar nemzetiségű. A Demokrata Párt (PD) listájáról 13, a Szociáldemokrata Pártéról (PSD) tíz, a Nemzeti Liberális Pártéról (PNL) hat, a Liberális Demokrata Pártéról (PLD) három jelölt került be az EP-be. Az RMDSZ két helyet (Sógor Csaba és Winkler Gyula) kapott, függetlenként egy jelöltet (Tőkés Lászlót) választottak meg. Csibi Magor Imre a Nemzeti Liberális Párt színeiben szerzett mandátumot. Románia 2005 októberében küldött megfigyelőket az EP-be, akik a 2007. január 1-jei csatlakozás pillanatától teljes jogú EP-képviselők lettek. Közülük most 22-en elhagyják az Európai Parlamentet. Az ő mandátumuk vasárnap éjfélkor szűnt meg. Eddig három RMDSZ-es képviselő volt az EP-ben: Kelemen Atilla, Kónya-Hamar Sándor és Szabó Károly. Magyarországnak 24, a szlovákiai magyarságnak pedig két képviselője van. Értesüléseink szerint Kónya-Hamar Sándor irodáját Sógor Csaba veszi át, aki valószínűleg „örökli” helyét a kulturális, oktatási és ifjúsági bizottságban, Kelemen Atillát pedig minden bizonnyal Winkler Gyula helyettesíti majd a mezőgazdasági bizottságban. Kónya-Hamar Sándor eredményesnek tekinti a Brüsszelben töltött időszakot. A legfontosabb a Bolyai-ügy volt, az egyetem újraindítására vonatkozó kezdeményezés. Ez az akció elhúzódott, de egyáltalán nem mondható reménytelennek – összegzett Kónya, aki mandátuma lejárta után is folytatni kívánja kezdeményezéseit, például a Verespatak-ügyben. Szabó Károly nem tud különösebb megvalósításokról beszélni. Bevallotta, nem volt nagyon aktív. Kelemen Atilla a mezőgazdasági bizottságban kifejtett munkájáról számolt be. Legutóbb például a borreform kapcsán benyújtott 24 módosító indítványából 18-at elfogadott a bizottság. A 35 képviselőből Románia egyetlen agrárpolitikust sem küldött, ez stratégiai hiba. Olyan országban, ahol a lakosság 50 százaléka vidéki, 38 százaléka pedig mezőgazdaságból él, nagyon fontos, hogy képviselői a mezőgazdasággal és vidékfejlesztéssel kapcsolatos kérdésekbe is beleszólhassanak, érvelt Kelemen Atilla. /Átvették hivatalukat Románia új EP-képviselői. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./
2007. december 11.
Borbély Károly az új távközlési és informatikai miniszter. Traian Basescu államfő december 10-én aláírta az RMDSZ által javasolt, és a kormányfő által felterjesztett Borbély kinevezéséről szóló rendeletet. Winkler Gyula volt tárcavezető lemondott, és Frunda György helyett EP-képviselő lett. /Basescu kinevezte Borbély Károlyt. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./
2007. december 11.
A román politikai porondon immár egy elnöki párt is létezik: a december 10-én véglegesített alapszabály szerint a Demokrata Párt és a Liberális Demkrata Párt egyesült, Basescu elnök megkapja a lojális, kézivezérelhető alakulatot. /Balogh Levente: Egy frigy jövője. = Krónika (Kolozsvár), dec. 11./
2007. december 11.
Románia az utolsó az Európai Unió tagállamai között a vállalati internet-használat, a szélessávú internet-kapcsolatok és a weboldalak száma tekintetében – derül ki az Eurostat kimutatásából. Az internet elterjedtsége a román vállalatoknál mindössze 58 százalékos. Románia a széles sávú internetkapcsolat tekintetében is sereghajtó, ugyanis a legkorszerűbb és leggyorsabb kapcsolati megoldás csak 31 százalékos elterjedtségű. /B. T. : Internet: minden téren sereghajtó Románia. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./