Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2007. december 4.
Emil Hurezeanu a rádió egyik szerkesztője elmondta: ez a film nem egy klasszikus dokumentumfilm. Ebben a filmben a szereplők történeteiből áll össze a kép. Mesélnek a rádiósok, a terroristák, a rádióhallgatók, a titkosszolgálat emberei, a kommunista párt egykori vezetői, románok, németek, amerikaiak, franciák egyaránt. A több mint száz órás összegyűjtött anyagból a rendezőnek szelektálnia kellett, hogy képet fessen a Ceausescu korszakról. Nestor Ratesh, a Szabad Európa Rádió egykori szerkesztője szerint a film történelmi film is egyben, a rádióhallgatók történelme. A dokumentumfilm egy rövid felvezető után az 1977-es földrengéssel indul, amikor elkezdődött egy bilaterális kommunikáció a Németországban élő rádiós kollégák és Románia között. A kommunizmus első számú ellenségeként elkönyvelt rádióállomás munkatársai közül is jó néhányan áldozatául estek a kommunista terroristatámadásoknak: először egy robbantás tett hatalmas kárt a rádió székhelyében, majd a rádió igazgatójánál és szerkesztőinél állapítottak meg rákos daganatot. Azt, hogy ezeket az embereket szándékosan mérgezték meg, mai napig nem sikerült bizonyítani, de egy nyilvánosságra hozott, szekuritatés dosszié szerint következtetni lehet arra, hogy a megbetegedések nem voltak véletlenek. A történetben első alkalommal nyilatkozik Carlos, a Sakál nevet viselő terrorista is. A Szabad Európa Rádió-ellenes terrortámadásokban való szerepvállalását nem tudták bizonyítani, de Carlos beszél a kommunista politikusokkal való kapcsolatairól. /Dézsi Ildikó: Kommunizmusellenes harc kicsit másképp. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 4./
2007. december 5 .
Az olaszországi gyilkosság nyomán viták kezdődtek arról, hogy mi legyen a romákkal Romániában, majd maradt minden, ahogyan volt. A Kászonokban az egyik fő problémát jelenti a roma közösség, mely terjeszkedik. András Zoltán, Kászonaltíz község polgármestere nem tud pontos számokat: „Hozzávetőleg 340 roma él községünkben, örökké ingáznak, így nehéz pontosabbat mondani. Elmennek Magyarországra, más helységekbe, visszajönnek. Háromezer lakosunk van, ennek úgy tíz százaléka roma. És ez a tíz százalék okozza a problémák nyolcvan százalékát. ” Italozás utáni verekedés, lopások, mezei lopások…A Kászonokban 1991-ben felgyújtotta a romák telepeit a felháborodott lakosság. Kisebb-nagyobb súrlódások azóta is vannak, a kiváltó ok: a romák lopnak. „Több mint száz lovuk van, földjük viszont semmi. Próbáltunk segíteni, felajánlottuk, kaszáljanak a sáncok mellett s vigyék el a szénát, de arra sem voltak képesek. ” – így a polgármester. A legtöbb roma a szociális segélyt várja. Az egyik roma elmondta: nincs munkalehetőség. Egy rendőr, aki kérte, nevét ne írják le, elmondta, a romák bíznak büntetlenségükben, az apró lopások, más kihágások, verekedések nyomán semmi bajuk sem lesz. A pénzbírságokat nem fizetik ki, a szociális segélyből, gyerekpénzből tilos levonni a tartozást. András Zoltán polgármester elmondta, egy éve jelzi, hogy baj van. Felajánlotta, hogy jöjjön ide a romák parlamenti képviselete, találjanak közösen megoldást. Nem jöttek. /Szondy Zoltán: Terjeszkedő romák a Kászonokban. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 5 . /
2007. december 5.
A főügyészség közleménye szerint még nem cáfolták meg Ion Iliescu volt államfő ellen a kivizsgálás megindítását az 1990. évi bányászjárás ügyében, az ügyészeknek pedig 20 nap áll a rendelkezésükre, hogy megválaszolják Iliescu ügyvédjének a határozat ellen benyújtott kérését. A Legfelsőbb Bíróság ügyészei korábban cáfolták, hogy megindítanák a nyomozást Iliescu ellen. /Huzavona Iliescu ügyében. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 5./
2007. december 5.
Medgyessy Pétert, Magyarország volt miniszterelnökét, utazó nagykövetét fogadta Markó Béla szövetségi elnök az RMDSZ Elnöki Hivatalában, Bukarestben. A két politikus az európai parlamenti választások nyomán kialakult helyzetet értékelte, a találkozón szóba került a román–magyar kapcsolatok alakulása is. /Medgyessy Péterrel találkozott Markó Béla szövetségi elnök. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 5./
2007. december 5.
Csapody Miklós MDF-es politikus elsősorban a vajdaságiaknak kérne kettős állampolgárságot, de amint elmondta, az Európai Unióhoz csatlakozott országokban élő magyarság is joggal támaszthat ilyen igényeket. Minden határon túli magyar közösségnek jogos igénye van a kettős állampolgárságra. A kettős állampolgársággal kapcsolatos népszavazás félresiklott. A felvidéki és a romániai magyarság is tagja lett az EU-nak, nem lehet mondani, hogy ezzel bármit is megoldódott volna. A felvidéki magyarság amellett, hogy a politikai nemzet része, nem államalkotó, ugyanúgy a romániai magyarság sem. Megszűnt a Máért, van helyette – Csapody szerint – „bizonyos szempontból előbbinél még jobb fórum, ez a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma”. Arra a kérdésre, hogy jár-e az EU-hoz csatlakozott nemzeti közösségeknek kettős állampolgárság, Csapody kifejtette, nem annyira fontos, de támogatandó a kettős állampolgárság, ugyanúgy, mind a Schengenen teljesen kívül rekedő magyaroké. /Lokodi Imre: „Másfél állampolgárság kellene” = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 5./
2007. december 5.
Eörsi Mátyás szabad demokrata országgyűlési képviselő a vele készült interjúban elmondta, nem érti, hogy a kettős állampolgárság ügye hogyan került megint előtérbe, hiszen már rég lekerült napirendről. Eörsi azt állította: minden felelős politikai erő egyetértett abban, hogy a 2004-es népszavazás óriási felelőtlenség volt. Szerinte egyes magyarországi politikusok számára a határon túli magyarok ügye nem több mint holmi eszköz belpolitikai feszültségek létrehozatalához. Eörsi elveti kettős állampolgárság kérdését, hallani sem akar róla. Azon országok, amelyek egyelőre nem tagjai az Európai Uniónak, a vízumrendszer leegyszerűsítésével, a költségek jelentős csökkentésével akarja elérni, hogy a vajdasági és a kárpátaljai magyarok kapcsolattartása Magyarországgal ne szenvedjen csorbát. /L. I. : „Inkább önrendelkezésre van szükség” = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 5./
2007. december 5.
Többek között a nemzetpolitikai stratégiáról tanácskozott határon túli magyar egyházi vezetőkkel Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke december 5-én Budapesten. Az egyházi vezetők javasolták, hogy év közben is folytassanak hasonló megbeszéléseket, azért, mert idén a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma elfogadta azt a nemzetpolitikai stratégiát, ami alapján jövő év szeptemberére előkészíthető egy nemzetpolitikai törvény. Ez a törvény szabályozza majd a nemzetpolitikával kapcsolatos intézményrendszert, a párbeszéd rendszerét. A KMKSZ négy albizottsága felvállalta, hogy a jövő év tavaszán foglalkozni fog a határon túli egyházi kapcsolatokkal, finanszírozási, oktatás kérdésekkel. /Szili egyházfőkkel tárgyalt. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 5./ A nemzetpolitikai stratégiáról tanácskozott a határon túli magyar egyházi vezetőkkel Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke december 4-én Budapesten. Tőkés László református püspök elmondta, a kormányzati megszorítások miatt nemigen tudnak túllépni a protokolláris szinten.,,Minden évben elmondjuk ugyanazt, minden évben megtárgyaljuk ugyanazt, azonban gyakorlati előrelépés alig van” ― fogalmazott. Tőkés László ugyanakkor említésre méltónak nevezte a nemzetpolitikai törvénytervezetet, amelyet Szili Katalin és munkacsoportja szorgalmaz. Szerinte igazán szükség lenne erre a stratégiára, mert a nemzetpolitika ma mélyponton van. A püspök arról is beszélt, hogy az Európai Parlamentben ezután együtt lesz a Felvidék, Erdély és ,,kis-Magyarország” képviselete, ugyanakkor a schengeni csatlakozással kizáródik Kárpátalja és a Délvidék. Emiatt olyan politikai akaratra van szükség, amely nemzetstratégiában gondolkodik, és ,,nem a megszorítások alacsony röptű politikáját folytatja” ― tette hozzá a püspök. /Mélyponton a nemzetpolitika. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 5./
2007. december 5.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének vezetősége levélben tudatta Sólyom László köztársasági elnökkel, hogy „a kialakult helyzet miatt” nem vesz részt az év végi, hagyományosnak tekinthető ünnepélyes ebéden, amelyre a másik három történelmi egyházzal együtt hívták meg. Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója az MTI megkeresésére csak annyit mondott: honlapjukon nyilvánossá tették az egész levelet. A Mazsihisz honlapján szereplő közlemény szerint a „magyarországi zsidóság hosszú évek óta várja, hogy jogszabályi tiltással akadályozzák meg a gyűlölködők hangjának felerősödését, a mind útszélibb és durvább szóbeli támadásokat a zsidóság és a többi kisebbség ellen. ” A levélben hangsúlyozták, hogy a parlament elfogadta azt a törvényt, amely lehetőséget adott volna a gyűlölködő magatartást tanúsítókkal szembeni polgári jogi perek indítására. A Mazsihisz szerint azonban a köztársasági elnök megakadályozta ennek a törvénynek a mielőbbi hatálybalépését. Sólyom László sajnálja a Mazsihisz távolmaradását az év végi találkozóról. /A Mazsihisz „nem ebédel” . = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 5./
2007. december 5.
Szász Jenőék és Tőkés Lászlóék „eszméiből és programjaiból” hamar elszivárgott az autonómia, állította Ágoston Hugó, a lap főmunkatársa. A Demokrata Párt baloldali volt, majd hirtelen jobboldaliakká váltak, és az Európai Néppártnak ez megfelelt. A Liberális Demokrata Párt magát tartotta a romániai liberalizmus igazi letéteményesének, majd jobboldaliak lettek. /Ágoston Hugó: Szakadárszerelem. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 5./
2007. december 5.
December 6-án dönti el az RMDSZ alsó-, illetve felső-háromszéki területi szervezete, tartanak-e tisztújítást. Megszívleli ugyan, de nem siet eleget tenni az európai parlamenti választásokon gyengén szereplő két háromszéki területi RMDSZ-szervezet annak a felszólításnak, hogy tartsanak tisztújítást. /Cs. P. T., I. J. : „Lázadozva” tisztújítanak. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 5./
2007. december 5.
Az RMDSZ Maros megyei szervezetének ügyvezető elnöksége, a kerületi elnökökkel közösen tartott ülésen /november 30-án/ elemezték az EP- választások eredményeit. Maros megyében az RMDSZ-nek sikerült megszereznie a magyar választók háromnegyedének a bizalmát. Az RMDSZ támogatottsága alig néhány településen (Szováta, Nagykend és Mezőpanit) bizonyult alacsonyabbnak, de ezekben az esetekben sem csökkent 50% alá. Dr. Kelemen Atilla egyrészt elégedettségének adott hangot, amiért Maros megyében sikerült több mint 55 ezer szavazót az RMDSZ jelöltjeinek támogatására mozgósítani, másrészt az RMDSZ a megye legerősebb politikai alakulata. Aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a szavazatok 26,6%-a, vagyis kevéssel több mint egynegyede, Tőkés Lászlót, a független magyar jelöltet támogatta. /Maros megyében az RMDSZ a legerősebb politikai alakulat. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 5./
2007. december 5.
Újabb alkalom az ünneplésre: mindkét tábor nyert, és mindkét tábor ünnepel. Egy kis csipkelődés az ellenfél irányába, egy kis lebecsülése a túlharsogott diadalnak. Tőkés László nyújtotta volna jobbját, az RMDSZ még ,,elemez”. Az RMDSZ vezetése szerint mondjon le a bűnös, nem jól szereplő megyei, illetve széki vezetés, azután: vonják össze a széki szervezeteket. Ami változatlan: az a legfelsőbb vezetés. Az RMDSZ csúcsvezetése befogja a fülét az igaz beszéd hallására, és nem követi a tisztes visszavonulást választó Takács Csaba útját. /Puskás Attila: / Mi, magyarok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 5./
2007. december 5.
A bírósági döntés csattanós válasz a BBTE-nek. Jogerősen pert nyert a Babes–Bolyai Tudományegyetemmel (BBTE) szemben Hantz Péter, az egyetem magyar feliratok kapcsán menesztett oktatója. Az állami magyar egyetem megteremtését célul kitűző Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) alelnökét 2006 júliusában marasztalta el a BBTE etikai bizottsága. A testület álláspontja szerint Hantz Péter rontotta az egyetem hitelét, amikor azt állította, hogy a tanintézet magyar akadémiai közösségét akadályozzák jogai gyakorlásában. Ugyancsak hitelrontónak tartották azt a kijelentését is, hogy a jogi karon egyetlen magyar oktató dolgozik, illetve azt is, hogy a vezetőség részéről fenyegetések érték a Bolyai Egyetem újraindítása érdekében kifejtett tevékenysége miatt. Hantz Péter már a fegyelmi bizottság ülésén tagadta, hogy órái maradtak volna el, a többi vádpont esetében pedig a véleménynyilvánítás szabadságára hivatkozott, illetve dokumentumokkal bizonyította igazát. A Kovács Lehel és Hantz Péter munkaszerződésének felbontásával kapcsolatos per még folyamatban van. /Lázár Lehel: Pert nyert Hantz Péter. = Krónika (Kolozsvár), dec. 5./
2007. december 5.
Eddig azt hittük, hogy a „Vesszen Trianon!”-nal hőzöngők megmaradnak a falusi kultúrházak szintjén. Most már biztosak lehetünk abban: nem így van, írta a lap. Tőkés László brüsszeli szereplései viharokat fognak kavarni. Szerinte a másik oldal futott most bele abba a csapdába, amelyben eddig az RMDSZ-t vergődni látta. A másik oldal összegyűjtötte mindazokat, akik „magyarabbul követelnék mindazt, ami az RMDSZ programjában szerepel. ” /Krebsz János: A holttér feltámadása. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 5./
2007. december 5.
Betelt a pohár, amikor megtudta, hogy a sikeres november 25-i választás után valaki felvetette, hogy le kellene mondania területi elnöki tisztségéről – számolt be internetes naplójában Borboly Csaba, Csík területi RMDSZ-elnök. Borboly, aki egyben a Hargita Megyei Tanács alelnöke, úgy érzi, naponta érik támadások. Borboly nem árulta el, kik a kritizálók, a Krónika napilap úgy értesült, Verestóy Attila javasolta lemondását, amit Markó Béla is helyeselt. /Székely Zita: Borboly Csaba lemondását kérték. = Krónika (Kolozsvár), dec. 5./
2007. december 5.
Jelentős változtatásokat kell kieszközölni a helyi RMDSZ-szervezetekben, jelentette ki László Attila, a Kolozs megyei RMDSZ-elnöke, aki szerint elfogadhatatlan, hogy a szövetség olyan településeken is gyenge eredményeket könyvelt el az EP-választásokon, ahol RMDSZ-többség van az önkormányzatokban. Szerinte Kőrösfőn, Tordaszentlászlón és Széken a helyi tanácsosok, a helyi RMDSZ-vezetés, az egyház és a civil szervezetek nem működtek együtt a kampány alatt. Egyes településeken az RMDSZ kevesebb szavazatot kapott, mint Tőkés László. Idetartozik Kőrösfő (17 százalékot kapott az RMDSZ, 33 százalékot Tőkés), Sárvásár (41-41), Aranyosegerbegy (12-15), Magyarfenes (19-29), Tordaszentlászló (16-27), Szék (12-18) és Magyarnagykapus (17-29). Sallai János, a széki RMDSZ elnöke kész felajánlani lemondását a tisztségéről. Antal János, Kőrösfő polgármestere szerint az EP-választások eredményének egyértelmű üzenete, hogy az RMDSZ-nek közös listában kell gondolkodnia a jobboldallal. Tamás Gebe János, Tordaszentlászló polgármestere szerint teljesen fölösleges a szervezeten belüli „számonkérősdi”. /Gy. Cs. : Felelősöket keres az RMDSZ. = Krónika (Kolozsvár), dec. 5./
2007. december 5.
Hatalommal való visszaéléssel vádolja László Attila Kolozs megyei RMDSZ-elnököt Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) elnöke. Soós Sándor elmondta: a megyei RMDSZ-elnök megfenyegette az egyik építkezési cég kolozsvári kirendeltségének képviselőjét, mert autót biztosított Tőkés Kolozs megyei kampánystábjának. László Attila beismerte az ügyet. László Attila nem kívánta kommentálni Soós vádjait. „Mocskos kampányt tudhatunk magunk mögött, amelynek során mindkét fél bedobott trükköket. Borítsunk fátylat rá” – nyilatkozta. /Gyergyai Csaba: Az EMI-sek vádolják László Attilát. = Krónika (Kolozsvár), dec. 5./
2007. december 5.
„Az elhangzott bírálatokon túl semmilyen, lapunkat érintő döntés nem született, azóta sincs semmi változás az ügyben” – közölte Sarány István, a Hargita Népe napilap főszerkesztője. A vezető annak kapcsán nyilatkozott a Krónikának, hogy a Hargita Megyei Tanács néhány tagja a legutóbbi ülésen elmarasztalta a megyei lapot. Az önkormányzati képviselők azt kifogásolták, hogy az újság november 23-i számában fizetett politikai hirdetésként megjelentette Bayer Zsolt Moralisták és farizeusok című írását, számolt be a Hargita Népe december 3-i számában. A felelős kiadó és a főszerkesztő tisztségéből való felmentését kérte az ülésen Sófalvi László udvarhelyszéki RMDSZ-es tanácsos, aki szerint Hargita Megye Tanácsa mindenképpen felelős azért, hogy mi jelenik meg a tulajdonában lévő napilapban. Sarány István főszerkesztő vezércikkében reagált a számonkérésre, kifejtve: a Hargita Népét nem a megyei tanács tartja fenn, hanem az olvasói. /Székely Zita: Cenzúrakísérlet Csíkszeredában? = Krónika (Kolozsvár), dec. 5./
2007. december 5.
Csángóföldön, Pusztinán olyan gyerekeket írattak be az olasz „anyanyelv” órákra, akik nem Olaszországban születtek, és legtöbbjük természetesen egy szót se tud olaszul. A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) szerint ez csupán egy ravasz módszer a magyar anyanyelv kiszorítására, mondta el Hegyeli Attila, a MCSMSZ oktatási programfelelőse. Pusztinán megmondták a szülőknek, hogy mindkettőre nem mehetnek a gyerekek: vagyis választás elé állítják a szülőket és diákokat egyaránt. Az emberek rögtön 1990 után már kezdtek menni Olaszországba dolgozni a csángó falvakból. Egyesek elvitték az egész családot, egyszer csak az asszonyokat, majd a gyerekeket is. Jelenleg komoly gondot jelent a bákói tanügyi hatóságoknak a gyerekek migrációja: akár osztályok is megszűnhetnek azért, mert sok gyereket vesznek ki a szülők az iskolából, és visznek Nyugatra. A legtöbb csángó faluból a munkaképes fiatalabb lakosság szinte teljes létszámmal külföldön dolgozik (sőt vannak olyanok, akik ott is tanulnak) ideiglenesen vagy állandóan. Érdekes, hogy senki nem veszíti el a szülőfölddel a kapcsolatot. Még azok a családok is, akik több mint tíz éve Olaszországban dolgoznak – és a gyerekeik is ott tanulnak – sokszor itthon építkeznek, itthoni álmaik vannak, és arról beszélnek, hogy egyszer majd hazajönnek. Azonban legtöbbjük ott marad. Az iskolába november 11-től egyelőre „hivatalosan” tanítják az olasz nyelvet is. Az Oktatási Minisztérium rendelete kimondja, hogy az anyanyelv tanulása nem köthető sem népszámláshoz, sem nemzetiséghez való tartozáshoz, tehát gyakorlatilag bárki kérheti bármely nyelv anyanyelvkénti tanulását. Pusztinán 2007 tavaszán a helyi római katolikus pap és az iskola igazgatónője kitalálta: arra biztatja a falu népét: írassák inkább olasz anyanyelvi órákra a gyerekeket, mert amúgy is sokan dolgoznak a faluból Olaszországban. Sikerült elérnünk, hogy novembertől ugyan elkezdték az olasz nyelv oktatását Pusztinán. Az olasz nyelv tanítását az egyház kezdeményezte, hogy kiszorítsa az iskolából a magyar nyelvet. A Csángó Szövetség a közeljövőben több helyen be szeretné indítani az iskolán kívüli oktatást: eddig 19 településen működik, többek közt Bákó városában is – ahol jelentős a magyarok száma. Működésükhöz kapcsolódik a Reverinda című gyereklap is, amelyet különböző falvak gyerekei írnak, és a tanárok szerkesztik – a közösségi tudat, az összetartozás hangsúlyozásának egyik legfontosabb eszköze. A moldvai és Kárpát-medencei magyarság közti kapcsolattartás segítése céljából létre hozták a Legyen Ön is keresztszülő! programot. Terveik között szerepel az iskolai magyarórák számának növelése, az iskolán kívüli tevékenységek bővítése és a továbbtanuló gyerekek ösztöndíjazása, kollégiumi és étkeztetési költségeiknek fedezése. /Vetési Júlia: Olaszországban dolgoznak, de itthoni álmaik vannak. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 5./
2007. december 5.
Nem született érdemi döntés a Temesvári Magyar Diákszervezet (TMD) múlt heti közgyűlésén, amelyen a székház eladásáról (lecseréléséről) kellett volna szavazniuk a jelenlévőknek. A székházeladást pártolók nevében Pecz Hajnal TMD-elnök mondta el, hogy egyrészt a magas fenntartási költségek, másrészt a körülményesen megközelíthető mivolta (negyedik emeleti háromszobás blokklakás) miatt adnának túl rajta, harmadsorban meg azért, mert nagyobb rendezvények megtartására nemigen alkalmas. Gondoltak egy ifjúsági klub alapítására, egy nagyobb székházra, vagy épp egy kisebb vásárlására, a megmaradt pénzt meg forgótőke gyanánt használná a TMD. /Elodázták a döntést a TMD-székház ügyében. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 5./
2007. december 5.
A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, valamint az Areopolisz Történelmi és Társadalomtudományi Kutatócsoport szabadegyetemének utolsó előadására került sor az elmúlt héten. Tizenötödik előadáshoz érkezett a szabadegyetem, amelynek keretében kéthetente tartottak előadássorozatot Székelyudvarhelyen. A meghívott udvarhelyszéki történészek, kutatók, múzeumi szakemberek különböző témákban tartottak előadást. A záró előadáson dr. Orosz Pál József zenetanár A székely népdalok Kodály Zoltán kórusművészetében címmel értekezett. Dr. Hermann Gusztáv Mihály, a forrásközpont igazgatója szerint idén rendszeresebb volt az előadássorozat, és mivel a helyi televízióadó is műsorra tűzte az előadásokat, sokkal több érdeklődőhöz eljutott azok üzenete. /Szász Emese Évet zárt a szabadegyetem. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 5./
2007. december 5.
Egy hónap leforgása alatt nyolc Kolozs megyei településen tizenöt szerző részvételével szervezett író-olvasó találkozókat az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) közösen az Alternatíva Egyesülettel. A legtöbb faluban az utolsó néhány évben nem járt magyar író vagy költő. A tucatnyi szerzőt – köztük Egyed Emesét, Király Lászlót, Orbán János Dénest, Karácsonyi Zsoltot és másokat – Kötő József, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöke mutatta be a közönségnek. /Burus János Botond: Városhatárt átlépő irodalom. = Krónika (Kolozsvár), dec. 5./
2007. december 5.
November 29-én Nagyenyeden a dr. Szász Pál házban, Áprily Lajos születésének 120. évfordulója alkalmából tartottak emlékezést. Először Király László nyugalmazott magyartanár vázolta fel a költő életét és munkásságának főbb szakaszait. A transzszilvanizmus megjelent költészetében. A Tetőn című versében olvasható: „Ősz nem sodort még annyi árva lombot / annyi riadt szót: „Minden összeomlott... /...s titokzatos szót mondtam akkor: Erdély”. Az emlékezés az Enyedi csenddel zárul, amely hűség a szülőföldhöz, a múlthoz, a hagyományokhoz és nosztalgiás vágyódás a kisváros után, amely költővé emelte. „Enyedi csend – te régi, drága, tiszta, / reád gondoltam és áldottalak”. Boér Ferenc kolozsvári színművész igazi Áprily-hangulatú szavalatokkal örvendeztette meg hallgatóságát. A kivetítő segítségével László István informatikus számos nagyenyedi és kolozsvári Áprily-emléket és verset illusztrált. (Király László nagysikerű előadását október 25-én Marosvásárhelyen mutatta be először a Helikon – Kemény János Alapítvány szervezésében.) Ezt követően Rácz Levente Áprily kolozsvári éveiről beszélt. Józsa Miklós nyugalmazott magyartanár előadása Áprily költészetében megjelenő természet világával foglalkozott. A résztvevők megtekinthették Lőrincz Zoltán nyugalmazott református lelkipásztor festményeit és Dvorácsek Ágoston kollégiumi fizikatanár természetfotóit. /Nagyenyed – Enyedi csend, Házsongárd, sabal maior... = Szabadság (Kolozsvár), dec. 5./
2007. december 5.
A Kolozsvári Magyar Diákszövetségnél tisztújító választásokat tartanak december 12-én. Két jelölt száll harcba a KMDSZ elnöki tisztségéért Kolcza Mátyás Barna és Vincze Róbert. Kolcza Mátyás Barna Sepsiszentgyörgyön végezte a líceumot, jelenleg harmadéves a Babes–Bolyai Tudományegyetemen, a fizika-informatika szakon. Szerinte a közös munkát a kommunikáció hiánya okozza. Vincze Róbert Aradról érkezett, másodéves a Babes–Bolyai Tudományegyetem kommunikáció szakán. A mostani hallgatók nagyon passzívak. Legfontosabb célja: bevonni új embereket, főleg elsőéveseket. /Fancsali János: ”Folyton folyik a kampány… zúdul mindenfelől…” = Szabadság (Kolozsvár), dec. 5./
2007. december 5.
A lap munkatársa öt évvel ezelőtt készített Kovács Ildikóval születésnapi beszélgetést, akkor nagy örömmel tapasztalta, hogy 75. születésnapján is még mindig a játék heve tartja izgalomban, olyan meggyőző hittel tudott beszélni a bábszínházról, hogy magával ragadta hallgatóját. Kiragadott egy gondolatot az akkori interjúból: „Sokaknak még ma is úgy tűnik, hogy csak bábszínház, de számomra a teljességet jelentette. Minden benne volt, ami engem izgatott. A képzőművészettől a mozgásig, az irodalomtól a játékig, a humorig, a groteszkig, a fantázia szabadságáig”. Szerencsés embernek mondhatja magát, gondolná az ember. /Köllő Kata: Kovács Ildikó születésnapjára. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 5./
2007. december 5.
Bakos István, a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriumának elnöke 2008. január elsejei határidővel lemondott elnöki tisztségéről. Lemondásának kiváltó oka: az alapítvány hivatalos bejegyzése, legális működésének lehetségessé válása, 1985 óta első ízben idén az anyagiak hiánya miatt nem szervezhette meg hagyományos díjátadó ünnepségét. Kitüntetéseik, a Bethlen Gábor-díj, a Márton Áron Emlékérem és a Teleki Pál Érdemérem a magyarságszolgálat és a közép-európai együttműködés jeles személyiségeihez jutott. Beszédes szám, hogy az utóbbi két évtizedben a világ harmincöt országából mintegy kétszáz személyiséget jutalmazhattak kiemelkedő teljesítménye miatt. Az alapítvány szándékos kormányzati megfojtása ahhoz a szomorú, a magyar nemzeti egység megteremtését gátló kormányzati intézkedéssorozathoz tartozik, amellyel felszámolták a Határon Túli Magyarok Hivatalát, a Magyar Állandó Értekezletet, az Illyés, az Apáczai, az Új Kézfogás, a Segítő Jobb közalapítványokat, a szakminisztériumok keretéből kivágták a határon túli magyarok ügyeivel foglalkozó főosztályokat, s az alkalmazottak státusát megszüntették.,,2004 óta – írja Bakos István felmondását megindokoló levelében – folyamatos a közösségi érdekű alkotómunkát és a nemzeti szolidaritást erősítő hazai és határon túli civil szervezetek és alapítványok létfeltételeinek, támogatásának sorvasztása. Mindez felmérhetetlen veszteséget okoz a magyar nemzetpolitikában, amely diaszpóránk létbiztonságát, a Bethlen Gábor Alapítvány céljait is sérti. ”Az alapítvány elnökének lemondását közvetlenül kiváltó ok, hogy a Kis Péter miniszter irányította Nemzeti Civil Alapprogram immár a megítélt támogatásokat sem utalta át az alapítvány számára. Bakos István társaival együtt maradandót alkotott a Magyar nemzetismeret című tankönyv összeállításával és kiadásával, ugyancsak segítőtársaival együtt valósággal kiverekedte Teleki Pál emlékszobrának megalkotását, és miután Teleki Pál szobrát Budapestről száműzték, megszervezte ennek balatonboglári elhelyezését. Nyugdíjazták, majd elbocsátották a Balassi Bálint Intézettől is. – Nemrég eltávozott az élők sorából Nagy Gáspár költő, a Bethlen Gábor Alapítvány titkára, a hűséges harcostárs is. Bakos István egy merénylettel felérő kultúrbotránynak nevezi a Bethlen Gábor Alapítvány felszámolását előrevetítő, a működésképtelenséget előidéző intézkedéseket. /Sylvester Lajos: Merénylettel felérő kultúrbotrány. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 5./
2007. december 5.
A Koinónia Kiadó szép albummal örvendeztette meg a közönséget: Helmut Stürmer díszlettervező munkáinak egy részét gyűjtötte kötetbe. Visky András, a kiadó igazgatója véleménye szerint Helmut Stürmer tökéletes művész, aki felkavaróan rajzol és fest, az általa tervezett díszletek önálló művekké válnak. /Beckett-drámák és díszletalbum a fesztiválon. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 5./
2007. december 5.
Az Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány rendezésében első alkalommal találkoztak kolozsvári és magyarországi fiatal művészettörténészek, doktoranduszok, végzős diákok Kolozsváron. Céljuk kutatásaik bemutatása, tapasztalatcsere és szakmai kapcsolatok kiépítése volt. A konferenciát november 30. –december 2. között tartották Kolozsváron, melyen a diákok kutatási munkáit, szakdolgozatait ismertették, mondta Kovács Zsolt, a kolozsvári művészettörténeti tanszék tanársegéde. Jövő tavasszal műemlékkutatások témában újabb konferenciát szerveznek műépítészek, restaurátorok számára. /Fiatal művészettörténészek „tárlata” = Szabadság (Kolozsvár), dec. 5./
2007. december 5.
A Barabás Miklós Céh 24 tagja mutatja be legújabb alkotásait Kolozsváron, a megnyitón megjelent Jakobovits Miklós , a BMC elnöke is, akinek egyéni tárlata még látogatható a Művészeti Múzeumban. Jakobovits Miklós elmondta: 17 éve kezdődött az a sorozat, amelynek során számos alkalommal rendeztek jótékony célú aukciót a céh tagjai részéről felajánlott munkákból. /Maradandó értékek – kiállítás a BMC Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 5./
2007. december 5.
December 4-én Kézdivásárhelyen a Báró Wesselényi Miklós Könyvtár szervezésében bemutatták dr. Szőcs Géza A lélek hangja című kötetét. A könyvet Sylvester Lajos, a lap főmunkatársa ismertette. /Iochom István: Könyvbemutató Kézdivásárhelyen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 5./