Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2007. december 15.
A Felcsíki Kistérségi Társulás megbízásából a Sapientia–EMTE fejlesztési munkacsoportja a polgármesterek asztalára tette a kistérség közép távú fejlesztési stratégiáját, amely a 2007–2013-as időszakra vonatkozik. A dokumentumot az önkormányzatok útmutatóként használhatják a jövőbeni fejlesztéseket illetően, tájékoztatott Gál Kálmán, a Felcsík Kistérségi Társulás ügyvezetője. /Fejlesztési stratégia. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 15./
2007. december 15.
Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatónője elmondta, hogy a 2008–2009-es tanévben a megszokott reál, valamint humán osztályok indulnak iskolában. A reál a matematika-számítástechnika, a humán pedig a református teológiai osztály, emellett indul egy könyvelői osztály is. Ezelőtt három évvel, amikor a középiskolás tanítóképzés megszűnt, megindították a szakoktatást. Turisztika-közélelmezés szakoktatásra álltak rá. A matematika-számítástechnika osztályuk erős, tavaly az osztály több mint 80 százaléka egyetemre iratkozott. Működik az iskolában a Fenichel Sámuel Önképzőkör, éltetője Dvorácsek Ágoston. Tudományos dolgozatokat írnak a diákok, amelyekkel itthon és Magyarországon is sok díjat nyertek. Emellett minden évben megrendezik a Pápai Páriz Ferenc versenyt, ahova máshonnan is jönnek diákok. Ezt a versenyt Dr. Szőcs Gyula orvos támogatja. Ezenkívül néptánc és régizene csoportok is működnek iskolánkban. /Nagyenyed. Beszélgetés Szőcs Ildikó igazgatónővel. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./
2007. december 15.
December 14-én Csíkszeredán ünnepélyesen átadták Dávid Gyulának a könyvkiadás szolgálatában végzett több mint félévszázados tevékenységéért a Kriterion-koszorút. A díjazottat az ünnepségen Gálfalvi Zsolt irodalomkritikus és Zöld Lajos ny. újságíró méltatta. Ez utóbbi méltató szavait Ferencz Imre publicista tolmácsolta. /Kriterion-koszorú. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 15./
2007. december 15.
December 17-én Budapesten átadták a Kós Károly építészeti díjakat. Többek között a kolozsvári könyvbarátok körében is ismert szerző, Sas Péter művelődéstörténész részesült az elismerésben, rajta kívül Szablyár Péter geológus, az Isaszegi Múzeumbarátok Köre, a Káli Medence Környezetvédelmi Társaság, valamint a Kisújszállási Városvédő és Szépítő Egyesület kapta az idén a Kós Károly építészeti díjat. Sas Péter irodalom- és művelődéstörténész a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, Kós Károly életművének kutatója, aki munkájával az építészettörténet számára is értékes forrásanyagokat tesz megismerhetővé. /Átadták a Kós Károly építészeti díjakat. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./
2007. december 15.
December 6-án a Mikulás újra meglepte az Apáczai Csere János Líceum diákjait. A Mikulás osztályról-osztályra járt szétosztani az ajándékokat. /Albert Emese: Apáczai Csere János Elméleti Líceum. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./
2007. december 15.
A tavalyi magyar szakos végzősök azt a feladatot kapták, hogy egy kiválasztott szempont alapján irodalmi szemszögből értelmezzék Pálfi György Taxidermia című filmjét. Az írások a Látó novemberi számában jelentek meg. A folyóirat számának bemutatóján a Látó részéről Vida Gábor és Láng Zsolt, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemtől pedig Blos-Jáni Melinda és Greguss Zoltán volt jelen. /Ferencz Zsolt: Irodalom és film. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./
2007. december 15.
Családias hangulatban tartotta szokásos év végi ünnepségét a Napsugár gyermeklap szerkesztősége december 14-én Kolozsváron, a Fehér-templomban. Születésnapján köszöntötték a 80 esztendős Fodor Sándor írót, aki 51 éve, a lap indulása óta csaknem minden lapszámban közölt, valamint a 70 éves Murádin Jenő művészettörténészt, aki egy ideig a lap főszerkesztői tisztségét is betöltötte. Az ünnepeltek közé tartozik a szintén idén 70 éves Lászlóffy Aladár költő, aki nem tudott jelen lenni a rendezvényen, ugyanakkor megemlékeztek a már elhunyt munkatársakról, Bálint Tiborról és Bajor Andorról. /(sbá): Születésnapi Napsugár-köszöntő. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./
2007. december 15.
A múlt héten megnyílt az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete (EMME) kolozsvári csoportjának kiállítása az Apáczai Galériában. Az EMME Székely Géza vezette kolozsvári csoportjának tagjai szép számmal adóztak a reneszánsz mester, Leonardo da Vinci emlékének, de a 120 évvel ezelőtt született Áprily Lajos és az 50 évvel ezelőtt elhunyt Szabó Lőrinc emlékét is felidézik a bemutatott alkotások. A kolozsváriak mellett brassói, belényesi, sepsiszentgyörgyi, zilahi valamint debreceni és miskolci művészek munkái is szerepelnek a kiállításon. /Minden kép és költemény. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./
2007. december 15.
Fotókiállítás nyílt Kolozsváron a Kriza János Néprajzi Társaság dísztermében. Az estet a rendezvény házigazdája, Pozsony Ferenc nyitotta meg. A fényképkiállítás címe: Háromszéki életképek, a fotókat a Kép-Vidék alkotócsoport munkái közül válogatták ki, a megnyitón jelen volt az alkotócsoport vezetője, Toró Attila is, aki pár szóban ismertette a társaság munkáját. A Kép-Vidék alkotócsoport 2001 óta tevékenykedik, céljuk, hogy képeik segítségével a lehető legtöbb háromszéki települést bemutassák. A fotókiállítás mellett címer kiállítást is megtekinthetnek az érdeklődők, háromszéki települések címereivel. Alkotójuk, Szekeres Attila István is jelen volt az ünnepélyes megnyitón, aki elmondta: az itt látható címergrafikák mind Kovászna megyei közigazgatási címerek. /Osváth Diána: Eseménydús Háromszék Est. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./ A Kép-VIDÉK alkotócsoport Háromszéki életképek című fotókiállítását és a munkákból összeállított albumot szerkesztője, Toró Attila mutatta be. Demeter László a Kisgyörgy Zoltánnal és Demeter Lajossal együtt írt Barangolás Háromszéken című, a Kovászna Megyei Kulturális Központ (KMKK) kiadásában megjelent könyvet ajánlotta, illetve bemutatta az általa vezetett baróti Erdővidék Múzeumot, a baróti Erdővidéki Lapok negyedévente megjelenő folyóiratot és a szintén baróti Gaál Mózes Közművelődési Egyesület kiadványait. Papp Zsuzsa, a KMKK munkatársa az intézményt és kiadványait ismertette. /Madarasi István: Egy szelet Háromszék Kolozsváron. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 15./
2007. december 15.
Jubileumi koncertre várták a Tarisznyás együttes tagjai az egykori tagokat, barátokat és érdeklődőket Kolozsváron, az együttes fennállásának tizenötödik születésnapja alkalmából. /15 évet ünnepelt a Tarisznyás együttes. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./
2007. december 15.
Resicabányán az Új Hullám ifjúsági szervezet rendezvényén Costan Melánia állította ki fényképeit a Magyar Háznak nevezett RMDSZ-székházban. Costan Melánia eseményeket örökít meg, amelyekből egy rész bekerül az Új Hullám negyedévi ifjúsági lapba. Képek láthatók az Új Hullám és a Cziczeri Béni Tánccsoport kirándulásairól, táborozásairól is. /Makay Botond: Az Új Hullám idei utolsó rendezvénye. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 15./
2007. december 15.
A vár a Vártemplommal Marosvásárhely legrégebbi és a legimpozánsabb épülete. 900 m hosszú falát és bástyáit 1962-1979 között részben újjáépítették, kijavították, majd a várat körülvevő utcákat, parkokat rendezték, szépítették. A várfalak mentén több köztéri szobrot is felállítottak, ezek közül a magyar múltat idézik a következők: a Kapubástya előtti részen látható Borsos Tamás (1566-1634), a város főbírájának a szobra, Kiss Levente szobrászművész alkotása, az öntést Balogh József végezte. A szobor leleplezésére 2000. június 22-én került sor. – A Teleki-ház előtti kis parkban állították fel 1994. október 29-én dr. Bernády György (1864-1938) polgármester bronzszobrát, amelyet Bocskai Vince szovátai szobrászművész alkotott, az öntést Balogh József és munkatársai végezték. – Kőrösi Csoma Sándor (1784-1842) magyar őshazakutató szobra a Mészárosok bástyája előtti parkban látható. Alkotója Dabóczy Mihály szobrászművész. A szobor elkészítését 1943-ban a volt Polgári Fiúiskola tanulói kezdeményezték, majd a Kádárok bástyája előtti részen felállították. A háború idején a szobor megrongálódott, Kulcsár Béla szobrászművész restaurálta, s így került sor az újra leleplezésére 1962-ben. – II. Rákóczi Ferenc szobrát 2004. november 26-án avatták fel a Vár sétányon, Rákóczi Erdély fejedelmévé választásának 300. évfordulóján. A szobor alkotója Pokorny Attila képzőművész, öntőmester Balogh József. A szobor elődje, Székely Károly szobrászművész alkotása, a Kossuth Lajos és az Arany János utca találkozásánál lévő parkban állt, melyet 1920-ban a románok ledöntöttek és összetörtek. /Fodor Sándor (S.): Szobrok a várfalak mentén. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 15./
2007. december 15.
Négyévnyi szünet után újra megjelent a Szabadság napilap új évkönyve. /Megjelent a Szabadság Évkönyv 2008. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./
2007. december 15.
Hagyománnyá vált már a kolozsvári magyar főkonzulátuson az évente megszervezett Korunk-délután. A jelenlévők elsőként lapozhatták fel a Korunk 50 éves fennállásának megünneplésére kiadott két kötetes antológiát. – Szívügyünk Erdély legrangosabb művelődési- és tudományos folyóiratának támogatása és népszerűsítése, ebből a szándékból születtek meg a főkonzulátuson rendezett, mára már hagyománnyá vált lapbemutatók is – mondta Cseh Áron főkonzul. Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője beszámolt arról, hogy Korunk képviselet nyílt Budapesten, Budai Porta néven. Folytatódik jövőre a Korunk Akadémia, egyfajta továbbképzéssé, felnőttképzéssé fejlesztve, a második egyetemi félévtől komoly műhelymunkával, rangos hazai és külföldi előadók meghívásával nyit új fejezetet. Az antológia Közép-Európa vándora Korunk-dosszié 1957–2007 Válogatás a Korunk öt évtizedének írásaiból címmel adja közre a Korunk fél évszázadának legjelentősebb írásait. A Korunk októberi lapszámának címe Fiatal kutatónak lenni... /F. I. : Ötven év legjelentősebb írásai a Korunk antológiában. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./
2007. december 15.
Alig tíz év alatt – 1944-től 1955-ig – három országban is raboskodott Bartha István. A Szovjetunióban hadifogolyként 33 hónapot, Magyarországon öt hónapot töltött, megtapasztalhatta, hogyan értelmezi a kommunista rendszer a vallásszabadságot. A harmadik helyszín Románia volt, ahol a magyar és a román titkosszolgálat összjátékaként ugyancsak a magyarországi ál-vallásszabadság miatt szenvedett hat keserves hetet Bukarestben. Fél évszázadnak kellett eltelnie, hogy Bartha István, a jelenleg Svédországban, Svedalában élő gépészmérnök, nyugalmazott egyetemi tanár papírra vesse fogságának emlékeit (Dr. Erdős Bartha István: Három ország foglya, Neptun Kiadó, Csíkszereda, 2007). 1944-ben Nagybányánál került szovjet fogságba, ahol éhezés, tífusz, vérhas, malária tizedelte a foglyokat. Jehovista árulók miatt került a határ átlépése után Nagyváradról a bukaresti belügy karmai közé, miután pedig visszatoloncolták, megismerte Budapest börtöneit is. A sok szenvedés után Bartha István visszatalált református hitéhez, majd Svédországban valóra válthatta álmait, hiszen a korrózió kiemelkedő rangú, elismert szakemberévé vált, országhatárokon átívelő hírnevet szerzett magának. Könyvét elhunyt felesége, Erdős Irma színművésznő emlékének ajánlotta. /b. d. : Három országban raboskodott. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 15./
2007. december 15.
Új kiadványait ismertette december 13-án, a kolozsvári Állami Magyar Színház előcsarnokában tartott rendezvényén a Koinónia Kiadó. Kovács András Ferenc Időmadárkönyv című kötete egy magyar költő és egy japán képzőművész találkozásáról szól. A Tokióban élő grafikus, Kohsei több alkalommal járt Kolozsváron. A költő szimbolikus utazása Japánba, és a japán művész valóságos utazása Kolozsvárra hozta létre a kötetet. Berszán István most megjelent kötete, a Terepkönyv az irodalmat és a performanszt, a cselekvő olvasatot vizsgálja, amelynek alcíme rávilágít a műfajra: Az írás és az olvasás rítusai – irodalmi tartamgyakorlatok. Láng Zsolt ezúttal drámákkal jelentkezett, a Játék a kriptában a kiadó színházi sorozata keretében jelent meg. Tibori Szabó Zoltán Árnyékos oldal című munkájának alcíme: Zsidó identitástudat Erdélyben a holokauszt után. Az Éneklő borz sorozatban jelent meg Demény Péter verseskötete, A fél flakon. A szerzőnek tíz éve nem jelent meg verseskötete. Ruxandra Cesereanu Keresztesasszony című verseskötete Visky Zsolt fordításában jelent meg. /Köllő Katalin: Karácsonyi Koinónia-est. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./
2007. december 17.
December 15-én megszavazták a demokrata és a liberális-demokrata küldöttek a PD és a PLD egyesülését, ami egy új párt, a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) létrehozását jelenti. Az új párt elnöke, Emil Boc korábbi demokrata pártvezető nem titkolta: biztos abban, hogy a választások után a PD-L kormányozza majd az országot. A PD-L „mentora” Traian Basescu államfő az alakuló küldöttgyűlésen az nem vett részt. Titus Corlatean, a Szociáldemokrata Párt /PSD/ főtitkára szerint a PD és a PLD egyesülésének „semmilyen ideológiai alapja nincs, csupán az államfő politikai érdekeit szolgálja”. /Cs. P. T. : Megalakult az elnöki párt. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 17./
2007. december 17.
Felértékelődhet a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szerepe az elkövetkező időszakban – jelentette ki Toró T. Tibor RMDSZ-képviselő a lapnak adott interjújában. Meg kell teremteni az együttműködés feltételeit a Magyar Polgári Párttal (MPP), és az RMDSZ-szel is, elsősorban a szórványvidéken. A cél az, hogy minél több „autonomista” kerüljön a magyarság számára kulcsfontosságú tisztségekbe. Az RMDSZ SZKT ülésén egyelőre semmilyen tárgyalási készség nem mutatkozott, a polgári oldalon is egyre gyakoribb az olyan hang, hogy a helyhatósági választások előtt nem kellene megegyezni. Toró szerint viszont a helyhatósági választások előtt el kell kezdeni a tárgyalást, sőt egyezségre is lehet jutni mindkét választásról. /Felértékelődhet az EMNT szerepe az erdélyi magyar–magyar egyeztetésekben. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 17./
2007. december 17.
Az 1989-ben Temesváron kirobbant forradalmi események óta folyamatosan napirenden van a forradalmár igazolványok ügye. Az egyik abszurdum ebben a tekintetben, hogy éppen az akkori történések középpontjában álló Tőkés László az, aki nem élvezi az igazolvány biztosította előnyöket, ő maga ugyanis „hivatalosan” nem forradalmár. Erre hívta fel Traian Basescu államfő figyelmét nemrégiben a Cotroceni-palotába látogató Tőkés László és az őt oda elkísérő Szilágyi Zsolt kampányfőnök, valamint Toró T. Tibor RMDSZ-képviselő. „Azt a választ kaptuk, hogy – mint bárki másnak – Tőkés Lászlónak is kérvényeznie kell forradalmárrá nyilvánítását. Ezt mi megalázónak tartjuk” – fejtette ki Toró. A képviselő elmondta, a Temes megyei honatyák közös kezdeményezéseként törvénytervezetet terjesztenek elő Tőkés László soron kívüli, alanyi jogú forradalmárrá nyilvánításában, Traian Basescu államelnök ezt a kezdeményezést támogatásáról biztosította. Több mint három év telt el a forradalmárok érdemeit elismerő törvény elfogadása óta, és a forradalmárok ügyéért felelős államtitkárhoz közel 25 ezer kérvény érkezett, amelyek aláírói el akarják ismertetni forradalmári minőségüket. A hivatalosan elismert forradalmárnak joga van többek között havi juttatásra, ez legkevesebb fele az átlagbérnek, de elérheti ennek 200 százalékát is. Ugyanakkor előnyt élveznek az állami lakások megszerzésében, ha banki kölcsönhöz folyamodnak, az állam fizeti vissza a kamat felét, valamint öt évvel hamarabb kérhetik nyugdíjaztatásukat. 1996-ban, amikor a forradalmár kifejezést azokra is vonatkoztatták, akik harcoltak, nemcsak azokra, akik megsebesültek vagy elestek ‘89 decemberében, egy csapásra 18 ezer új „forradalmár” lépett színre. /Isán István Csongor: Alanyi jogon lenne forradalmár Tőkés. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 17./
2007. december 17.
Románia először emlékezik az EU teljes jogú tagjaként az 1989-es népfelkelés áldozataira. Nélkülük ez az ország még évekig az emberarcú szocializmust építette volna. A forradalom eszméjét eltulajdonító, Ion Iliescu fémjelezte posztkommunista éra mindent megtett a demokratikus berendezkedés fékezéséért, az erkölcsi-anyagi jóvátétel megakadályozásáért. A lelkükön szárad, hogy a román állampolgárok akkoriban beindult exodusa mára hárommilliósra duzzadt. A román társadalom jelentős része úgy ítéli meg: jobban élt a Ceausescu-diktatúra idején. /Rostás Szabolcs: Élő forradalom. = Krónika (Kolozsvár), dec. 17./
2007. december 17.
Japán sztrájkba léptek december 15-étől a forradalmi megemlékezések befejezéséig a Temesvár 1989-es szellemiségét éltető Timisoara Társaság tagjai. A fehér karszalag viselői a román politikai osztály erkölcstelen magatartása, az átvilágítási törvény elfogadásának halogatása ellen tiltakoznak. A forradalom kitörésének 18. évfordulója előestéjén mutatták be Temesváron Alexandru Solomon Cold waves (Hideg hullámok) című dokumentumfilmjét. A film nagy tapsot aratott a rendszerváltás után is aktív, a kommunista pártaktivistáknak, a szekusoknak és besúgóiknak a közéletből való eltávolítását követelő temesvári civil társadalom képviselői körében. /(P. Z.): Tiltakozik és gyászol Temesvár. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 17./
2007. december 17.
December 15-én beiktatták Kolozs megye új alprefektusát, Hegedűs Lajost. Az RMDSZ által javasolt magas rangú köztisztviselő kijelentette: jó munkaviszonyt kíván kialakítani a kollégákkal. /Beiktatták Hegedűs Lajost. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 17./ „Elsődleges célom, hogy a megye egészségüggyel kapcsolatos gondjait megoldjuk” – nyilatkozta Hegedűs Lajos András. Kinevezéséig Hegedűs a megyei Egészségügyi Pénztár aligazgatója volt. László Attila, a megyei RMDSZ-szervezet elnöke kijelentette: az érdekképviselet sokat küzdött azért, hogy a megyének magyar alprefektusa legyen. A Nemzeti Liberális Párt – a szintén magyar nemzetiségű Györke Zoltánt jelölve – ugyancsak megpályázta a különböző személycserék nyomán megüresedett tisztséget. /N. Cs. : Öregedő megye? = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 17./
2007. december 17.
Nagyrészt pozitív megítélést kapott Románia a kisebbségek védelméről szóló uniós normák betartásával kapcsolatban azon a hét végi bukaresti kerekasztal-beszélgetésen, amely a hazai kisebbségek védelméről szóló Európai Kisebbségi Keretegyezmény gyakorlatba ültetéséről szólt. /O. M. : Kerekasztal a kisebbségekről. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 17./
2007. december 17.
Vízválasztónak is nevezhetőek a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatán lezajlott tanszéki és kari szintű választások. A belső vitákból nem derült ki, hogy s hányan képviselik Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB), a Hantz Péterék által hangoztatott célkitűzéseket. Borbély Tamás, a lap munkatársa szerint a BKB nevében három személynél több nem nyilatkozott a sajtónak, továbbá szerinte ráadásul az egyetlen személy által megírt közleményeket is többnyire a „BKB elnöksége” vagy „a BKB sajtóirodája” írja alá. A magyar tagozaton az a csoportosulás sem tett szert komolyabb befolyásra, amely hajlamos mindent idillikus állapotban feltüntetni. Ennek a vonalnak a prominens képviselője Szamosközi István, aki hosszú évek után elvesztette a gyakorlatilag általa létrehozott Pszichológia és Neveléstudományi Kar magyar tagozatának vezetését. Az egykori dékán-helyettes helyét most Fóris-Ferenczi Rita foglalja el, s Szamosközi csupán annak a belső szabályzatnak köszönhetően őrizheti meg szenátusi tagságát, hogy az Akadémiai Tanács alelnökeként eddig benne volt az egyetem vezetőségében. Az újságíró szerint a BBTE-n a józanság győzött. A BKB-vonal és „az idillisztikus-szárny” kiszorulása következtében olyan vezetőség szükséges, amely a román vezetőséggel folytatott hatékony tárgyalások révén próbálkozik. Az újságíró szerint csak ártanak az egyetemi munka megzavarására irányuló külső akciók. /Borbély Tamás: Vízválasztó megmérettetés. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 17./
2007. december 17.
Andrei Marga ismét rektor lesz a Babes–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE), miután egyedül ő nyújtotta be a rektorjelöltséghez szükséges iratokat. Nicolae Bocsan jelenlegi rektor nem indul a választáson. Marga Bocsan előtt betöltött már két rektori mandátumot. A magyar tagozat felelős rektor-helyettesi tisztségre Magyari Tivadar jelenlegi rektor-helyettes pályázik. Az eddig lezajlott választásokról Magyari Tivadar elmondta: a legtöbb tanszéken és karon jelentős mértékű fiatalítás történt a vezető funkciót betöltő magyar oktatók körében. A karokon legnagyobb funkciót betöltő magyar dékán-helyettesek: matematika és informatika: Soós Anna; fizika: Nagy László; kémia: Majdik Kornélia; biológia: Forrai Ferenc; közgazdaságtan: Juhász Jácint; történelem: Fogarasi Rüsz Enikő; szociológia: Magyari Tivadar; politológia, kommunikáció és újságírás: Salat Levente; földrajz: Benedek József; színház: Hatházy András; pszichológia és neveléstudomány: Fóris-Ferenczi Rita, bölcsészkar: Pozsony Ferenc. A református vallástanárképző karon Buzogány Dezső, a római katolikusoknál pedig Nóda Mózes lett a dékán. /Borbély Tamás: Várhatóan Andrei Marga lesz a BBTE rektora. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 17./
2007. december 17.
Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának legutóbbi ülésén elhangzott: elveszítettük a Székelyföldet! Hamis ez a szemlélet, mert nem az RMDSZ kell hogy magáénak érezze a Székelyföldet, hanem a Székelyföld az RMDSZ-t. Az önvizsgálatnak az SZKT-én elhangzott, megállapításból kell kiindulnia, hogy mások jobban eljutnak üzenetükkel a magyar közösséghez. Új társadalmi kapcsolatot kell kialakítani a vidéki és a városi értelmiségiekkel, az egyházak képviselőivel, a vállalkozókkal. Tizenhét év alatt a romániai magyar társadalom alaposan megváltozott. Az RMDSZ-nek ebben az átalakult térben kell kialakítania a maga új szerepköreit. /Székedi Ferenc: Ki és mit veszített el? = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 17./
2007. december 17.
Botrányos körülmények között kezdődött meg december 16-án Temesváron az 1989-es forradalom 18. évfordulója tiszteletére tartott rendezvénysorozat. A városházán rendezett megemlékezésen felidézték az akkori eseményeket, különös tekintettel arra, hogy a kommunista önkényuralom ellen vívott harc során 1104 ember meghalt, több mint háromezer pedig megsebesült. Az ünnepélyes hangulat akkor fulladt botrányba, amikor Puiu Fesan, a forradalmárok ügyeiért felelős államtitkár érdemoklevelet nyújtott át elődjének, Petrisor Morarnak. A részt vevők többsége bekiabálásokkal és füttyel fejezte ki nemtetszését, szerintük ugyanis a volt államtitkár részt sem vett a 18 évvel ezelőtti megmozdulásokon. Tiltakoznak a temesvári forradalom hősei amiatt is, hogy a Tariceanu-kabinet azt tervezi: Jászvásárt (Iasi) is a forradalom kirobbantásában élen járó várossá nyilvánítja. Jászvásáron mindössze bátortalan próbálkozás történt a diktatúra megdöntésére. Tőkés László szerint az istentelen és emberellenes kommunista diktatúra elleni bátor fellépés a temesvári református közösség számára elsősorban nem politikai, hanem erkölcsi ügynek számított. „Románia csak azáltal válhat igazán európai országgá, ha hű marad »Temesvár szelleméhez«, ha végérvényesen leszámol a kommunista, nacionalista múlt visszahúzó örökségével, ha a demokratikus rendszerváltozást hitbeli, erkölcsi megújulása által teszi teljessé. Társadalmunk ilyetén átalakulása minden pártpolitikán felül álló, erkölcsi ügy, melynek megvalósulása érdekében – saját jövőnk érdekében – valamennyiünknek össze kell fognunk” – szögezte le a jelenleg Ausztráliában tartózkodó református püspök. /Tőkés: az átalakulás erkölcsi ügy. = Krónika (Kolozsvár), dec. 17./
2007. december 17.
Úgy látszik, mindenki elégedett sorsával – állapította meg keserűen Török József, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének (VPFSZ) elnöke a Sepsiszentgyörgyön fél tucatnál alig több résztvevővel zajló forradalmi tiszteletadáson. Török József rámutatott, azok irányítják az országot, akiknek nem ott lenne a helyük: volt szekusok, pártfunkcionáriusok. Két koszorú került a kopjafa tövébe, a VPFSZ-é és a városé, melyet Albert Álmos polgármester és Sztakics Éva alpolgármester helyezett el. /Váry O. Péter: Maroknyi emlékező a forradalom kitörésének emlékünnepén. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 17./
2007. december 17.
A székelyföldi önkormányzatok szövetsége jogi bejegyzésének elhúzódása miatt neheztel az RMDSZ háromszéki vezetőire a szövetség csíki szervezete. Borboly Csaba, az RMDSZ csíkszéki elnöke kijelentette: mivel több mint egy évvel az egyesület alakuló ülése után sem sikerült Kovászna megyében bejegyeztetni a Szövetség a Székelyföldért Egyesületet, javasolják, hogy a bejegyeztetéssel kapcsolatos teendőket tegyék át Hargita megyébe. Borboly felrótta az önkormányzati egyesület vezetésével megbízott Albert Álmosnak, hogy a fejlesztési stratégiákon a jogi bejegyzés nélkül is lehetett volna dolgozni. Albert Álmos nem tartja jó ötletnek, hogy átadják a Hargita megyeieknek az egyesület bejegyzésének intézését. /Kovács Zsolt: Bejegyzési vita. = Krónika (Kolozsvár), dec. 17./
2007. december 17.
Bem József szülővárosából, a lengyelországi Tarnówból érkezett vendégekkel emlékeztek idén a szabadságharc tábornokára a Szatmár megyei Szamoskrassón. Bem 1848. december 12-én a szatmárnémeti díszszemléről utazott Nagybánya felé, ekkor szállt meg Darvay Ferenc, a reformnemesség nagy alakjának szamoskrassói kúriájában. A Darvay-kúriában öt évvel ezelőtt a tarnówi Bem-mauzóleum adományából emlékszobát rendeztek be a forradalom hősének tiszteletére. A lengyel vendégek emlékérmet ajándékoztak a szamoskrassóiaknak. December 15-én a szatmárnémeti Szent István Kör szervezésében előadásokat tartottak Bem Józsefről és a szabadságharc koráról. /Babos Krisztina: Bem Józsefre emlékeztek. = Krónika (Kolozsvár), dec. 17./ Mint minden évben, most is december 15–16–án tartottak megemlékezést Bem József tábornokról, Szatmárnémetiben és Szamoskrassón. December 16-án Szamoskrassón Kereskényi Sándor tartott előadást A lengyel-magyar kapcsolatok történelmi jelentősége címmel. /Márkus Mónika: Bem József ma is modellszerű egyéniség, példakép. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), dec. 17./