Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2007. november 17.
Van kivel dolgozzon a marosvásárhelyi RMDSZ a kampány hátralevő napjaiban! – ez derült ki a szavazóirodák biztosai számára szervezett munkamegbeszélésen. Szabó Árpád ügyvezető elnök hangsúlyozta, hogy a sorra kerülő EP-választások jelentősen befolyásolják az RMDSZ nemzetközi és hazai társadalmi tekintélyét. Mezőkölpény felújított művelődési otthonában mintegy félszázan fogadták Dr. Kelemen Atilla megyei RMDSZ elnököt, aki ígéretet tett arra, hogy a következőkben nagyobb figyelmet fordítanak erre a kis falura. /Az erdélyi magyarok képesek felismerni érdekeiket. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 17./
2007. november 17.
Hunyad megye is részesévé válhat a napokban megtartott közös román–magyar kormányülés nyomán elfogadott fejlesztési projekteknek – nyilatkozta sajtóértekezletén Winkler Gyula távközlési miniszter. Véleménye szerint a Hunyad megyei hatóságoknak mindent el kellene követniük annak érdekében, hogy a 2015-ben megépítendő Budapest–Bukarest–Fekete-tenger gyorsvasút (TGV) áthaladjon a megyén. Úgyszintén lobbizni kellene annak érdekében, hogy a határ menti gyógyvizes üdülők leendő egyesületébe, melyben eddig Herkulesfürdő, Menyháza, Félix és Buziás szándékozik részt venni, bekerüljön a Hunyad megyei Algyógy is. A kormányülés kapcsán kitért a Téglás Gábor Iskolacsoport helyzetére, bejelentve, hogy a magyar kormány további támogatásáról biztosította az erdélyi szórvány tanintézményét az építkezés befejezését és a működtetését illetően. /Gáspár-Barra Réka: A keret megvan, lobbizni kell. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 17./
2007. november 17.
Választ kapott a Magyar Polgári Szövetség sepsiszéki szervezete az Országos Diszkriminációellenes Bizottságtól (ODB) június végi beadványára. Azt kérték a testülettől, vizsgálja ki, diszkriminatív-e az, hogy a nem román nemzetiségű gyermekeknek nem idegen nyelvként tanítják a románt, és hogy a képességvizsgán és érettségin ugyanolyan kritériumrendszer szerint bírálják el őket, mint román anyanyelvű társaikat. Jelezték azt is, igazságtalannak találják, hogy a ,,kisebbségi” diákoknak románul kell tanulniuk a földrajzot és történelmet, és a vizsgarendszer ebben az esetben is azonos a román anyanyelvűekével. Ugyanakkor kérték, a testületet elemezze, diszkriminatív-e, hogy a nem többségi nemzethez tartozó diákoknak egy tantárggyal többől kell vizsgázniuk, mint a román anyanyelvűeknek, s míg a többségi nemzet diákjainak van egy pihenőnapjuk vizsga közben, addig a ,,kisebbségek” diákjainak az nem jár. /Farkas Réka: Diszkriminatív-e a román nyelv oktatása? (Kivizsgálják az MPSZ kérését). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 17./
2007. november 17.
Több, az egykori Szekuritátéval együttműködő volt teológiai alkalmazott nevét hozták nyilvánosságra november 16-án a Királyhágómelléki Református Egyházkerület rendes őszi közgyűlésén. A Krasznán tartott gyűlés egyik napirendi pontjánál Tőkés László hivatalosan bejelentette: sikerült egy személyt azonosítania egykori besúgói közül, Gálfy Zoltán professzor, volt teológiai tanárt. Kezében dossziéjával a püspök elmondta: Gálfynak meghatározó szerepe volt 1990 és 2000 között az egyház életében, hiszen a zsinat szürke eminenciásának minősült. ‘89 előtt Gálfy – Tőkés édesapja és Kallós Zoltán néprajzkutató mellett – a diákjairól is jelentett. Tőkés szerint egész másként alakult volna az egyház története, ha még az elején le tudták volna leplezni a Szekuritáté valamennyi beszervezett emberét. Felszólalt Hermán M. János egyházkerületi tanácsos, aki két további teológiai alkalmazottat nevezett meg: az ő megfigyelési iratcsomójából Szőcs Endre volt teológiai tanárról és Izsák Vilmos volt teológiai titkárról derült ki egyértelműen, hogy jelentett. A 83 éves Gálfy Zoltán nyugdíjas professzor Kolozsváron él, Szőcs Endre és Izsák Vilmos elhunytak. /Egykori besúgókat lepleztek le. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 17./
2007. november 17.
Idén tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Kézfogások rendezvénysorozatot. November 16-án Aradon, a városháza dísztermében aradi részről Gheorghe Falca polgármester és Bognár Levente alpolgármester, gyulai részről Szabó Árpád alpolgármester köszöntötte a jelen lévő tanácsosokat, a polgármesteri hivatalok különböző osztályainak képviselőit, meghívottakat. Szabó Árpád elmondta, a Kézfogások kifejezik a két város közötti jó kapcsolatot, ugyanakkor szeretnék ezt az együttműködést egyre inkább a civilszervezetekre bízni. /(irházi): Újabb kézfogás Arad és Gyula között. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 17./
2007. november 17.
Az Interregio Fórum egyesület, a Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet (TeMISz) és a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) szervezésében Temesváron a múlt hét végén projektmenedzsment és forrásszerzési képzést tartottak. 15 erdélyi civilszervezet 20 képviselője az Európai Unió regionális politikájáról, pályázati forrásokról kapott átfogó tájékoztatást. Olyan nonprofit szervezeteknek biztosítottak továbbképzési lehetőséget, amelyek az erdélyi magyar civil társadalom fejlődéséért, az esélyegyenlőségi feltételek megteremtéséért aktívan tenni akarnak, és megvalósításra váró ötletekkel is rendelkeznek, de a megfelelő finanszírozás megszerzése és a pályázatok megírása, a lebonyolítás meghaladja jelenlegi humán-erőforrás kapacitásukat. /Pénzszerzésre tanítottak. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 17./
2007. november 17.
Lassan véget érnek az Erdővidéki Közművelődési Napok: tizenöt helységben harmincnál több előadás, koncert, kiállítás és könyvbemutató volt. Egyesek kifogásolták, hogy Vargyason Márton Árpád képviselő a könyvbemutatót arra használta fel, hogy néhány perces kortesbeszédet tartson, majd szórólapokat osztogasson. A Gaál Mózes Közművelődési Egyesület elnöke, Demeter László véleménye szerint megfelelően változatos programot sikerült szervezniük. A baróti kultúrház volt igazgatója, Deák Vilma az esemény megfelelő hírverését hiányolta, az emlékezetes programok közül a csángómagyarsággal foglalkozó előadásokat emelte ki. Id. Csíki Béla számára Kátai Zoltán énekmondó históriás énekekből álló baróti koncertje maradandó élmény. /Hecser László: A kultúra mellé politika is keveredett (Erdővidéki Közművelődési Napok). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 17./
2007. november 17.
A nemzetiségek együttélésének magatartásformái és értékei témakörben szervezett nemzetközi tudományos ülésszakot a sepsiszentgyörgyi Alteris Multikulturális Egyesület. Az egyesület háromlépcsős terve keretében pályázatot nyújtott be a kormányfőtitkárság alárendeltségében működő Etnikumközi Kapcsolatok Főosztályára. Első lépésben a különböző nemzeti, vallási és kulturális közösségek közötti kapcsolatokat szerették volna tanulmányozni, a másodikban szociológiai felmérést képzeltek el különböző etnikai csoportok együttéléséről, a harmadik pedig nemzetközi tudományos ülésszak a felmérések eredményeinek kiértékelésére. Csupán utóbbira kaptak részleges támogatást. A mostani konferencián jeles külföldi személyiségek vesznek részt. A program keretében két kötetet is kiadtak: a szimpózium előadásainak teljes anyagát száz példányban jelentették meg magyar, román, angol, francia és német nyelven, s kétszáz példányban elkészült az Alteris Egyesület első évkönyve. /Szekeres Attila: Az együttélés értékei. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 17./
2007. november 17.
November 16-17-én tartják a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban az Árpád-házi Szent Erzsébet emlékét idéző és a magyar–német kultúrkapcsolatokat vizsgáló konferenciát. A megnyitón Márton András, a Gyulafehérvári Caritas igazgatója, valamint a Babes–Bolyai Tudományegyetem két előadója, Gábor Csilla és Tar Gabriella-Nóra köszöntötte a résztvevőket. A Gyulafehérvári Caritas Szent Erzsébet példája ma is vonzó címmel hirdetett pályázatot művészeti szakközépiskolás diákok számára. A beérkezett munkák javát, a díjazott festményeket, grafikákat és kisplasztikákat állították ki a Jakab Antal Tanulmányi Ház nagytermében. A konferencia keretében emlékeztek meg a fiatalon elhunyt Nemes Kovács Ernő restaurátorról, aki egy kis középkori ereklyetartó szobrot, Árpád-házi Szent Erzsébet szobrát kutatta. A konferencia zárását Papp Kincses Emese Árpád-házi Szent Erzsébet oratóriuma teszi ünnepélyessé. /Takács Éva: Konferencia Árpád-házi Szent Erzsébetről. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 17./
2007. november 17.
Bethlen Gábor fejedelem november 15-i születésnapját ünnepelte a Szent Ferenc Alapítvány Marosillyén, a fejedelmi szülőházban. Bethlen Gábor nevéhez 12 iskola, illetve az erdélyi akadémia megalapítása és tucatnyi kastély, udvarház, vár bővítése, építése, megerősítése fűződik. A nagy fejedelem emlékét a dévai Szent Ferenc Alapítványnál nevelkedők elevenítették fel verssel, történelmi megemlékezéssel és középkori dalokkal. Bekapcsolódott a dévai Renaissance együttes is. /Gáspár-Barra Réka: Fejedelmi születésnap Marosillyén. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 17./
2007. november 17.
Barcsay Jenő festőművészre emlékeztek november 15-én Nagyenyeden a Bethlen Gábor Kollégiumban, a Barcsay teremben. A művész életéről és munkásságáról Deák Alpár rajztanár tartott előadást. Megkoszorúzták a díszterem mellett levő Barcsay-emléktáblát. A kollégium igazgatója, Szőcs Ildikó elmondta: örvendetes dolog, hogy adódnak alkalmak, amikor a tanárok és diákok közösen emlékezhetnek meg az iskola híres diákjairól és tanárairól. /Sz. B. : Barcsay-nap a Bethlen Kollégiumban. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 17./
2007. november 17.
Mennyire fontos találkozókat létrehozni, bizonyítja a németszentpéteri példa. A katolikus templom régóta szükséges felújításának előkészülete ugyanis egy olvasó- és gazdatalálkozó alkalmával kezdődött, amikor Nyugati Jelen kezdeményezésékre indult el a gyűjtés. Kezdeményező csoport is alakult. A nyár folyamán megjavították, újrafestették a templomhajó, valamint a toronysüveg bádogfedelét, újravakolták és -festették a homlokzatot, valamint a tornyot. Ugyanakkor pályázatot készítettek a templom külső felújításának támogatására. /(b): Olvasó- és gazdatalálkozón indult. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 17./
2007. november 17.
Megnyílt Kós András szobrainak állandó kiállítása a kolozsvári Farkas utcai templomban. A sztánai erdő és a Farkas utca – Kós András szobrászművész életének meghatározó helyszínei, méltatta munkásságát Németh Júlia. Az előbbibe, a családi otthonba, a Varjúvárba beleszületett, a Farkas utcai református kollégiumba pedig, édesapja hozta be. A művész életében oly fontos szerepet játszó Farkas utcai templomban lel immár végérvényesen menedéket a felbecsülhetetlen értékű kósi életmű jelentős része. Több évtizedes késéssel bár, de a művész Bethlen Gábor-szobra 2003-ban köztéren, Nagyvárad szívében lelt méltó elhelyezést. /Németh Júlia: Fába álmodott életmű. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 17./
2007. november 17.
Földi életének utolsó napjaiban még kezébe vehette s dedikálhatta szeretteinek, barátainak Nemzet és evangélium /Kolozsvár, 2007/ című, immáron utolsó könyvét Csiha Kálmán, az Erdélyi Református Egyházkerület tiszteletbeli püspöke. Az utóbbi években keletkezett beszédeket, cikkeket, felszólalásokat, interjúkat tartalmazza a kötet. Püspökségének hetedik évében (1997-ben) egy budapesti konferencián mondta: „ebben a hét eltelt esztendőben –, és ez nem dicsekvés akar lenni, csak Isten iránti hála – ebben a hét eltelt esztendőben az Erdélyi Református Egyházkerületben 117 új épületet építettünk, ebből harminc új templom, és a harmincegyediknek most fogjuk a jövő hónapban letenni az alapkövét. A legkisebb templomépítő gyülekezet a Kolozsvár melletti szopori gyülekezet: 36 lélekből áll. Azt mondták, ha egy család tud magának házat építeni, 16 család is tud az Istennek. ” „Azt tapasztalom – írta Csiha Kálmán -, hogy az egyházban különös nemzetmegtartó erő van azért, mert benne az evangélium mennyei energiái áradnak. Kisebbségi sorsot, elnyomást, üldöztetést, hátratételt pedig csak mennyei energiákkal lehet kibírni és győzelmesen túlélni. Sőt az anyaországban is csak úgy lehet igazán embernek és magyarnak megmaradni, ha ezek az energiák átjárják a lelkünket. Azért beteg, romlott, erőtlen és testvértelen a mai magyarországi társadalom nagy része, mert nem ismeri ezeket az energiákat. ” „A nemzet lelkét megrontották” – mondotta Csiha Kálmán abban a terjedelmes interjúban, mely április 8-án hangzott el a Kossuth Rádióban –, és ez a folyamat már a kommunizmus éveiben megkezdődött, majd így következhetett be, hogy manapság „a magyarországiak, legalábbis nagyobbik fele, már nem nemzet, hanem lakosság”. Egy szolgálat tükörcserepei címmel gazdag interjú-összeállítás egészíti ki a kötetet, s ebben a fejezetben kaptak helyet az emlékezések is (például Makkai Sándorra, Sütő Andrásra). /Nagy Pál: „Minden élet egy küldetés”. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 17./
2007. november 17.
A temesvári római katolikus püspökség háromnyelvű folyóiratának /Catholica Banatus/ novemberi száma beszámolt arról, hogy 150 éves jubileumát ünnepelte Szörénybuzás római katolikus temploma, továbbá hírt adott a máriaradnai kegytemplom felújítási munkálatairól. /S. E. : Vita Catholica Banatus. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 17./
2007. november 17.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Erdélyi Tudományos Füzetek sorozatának 258. számaként jelent meg tavaly Sas Péter művelődéstörténész könyve: A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum elmenekített anyagának pusztulása 1945-ben. A kötetet a szerkesztő, Sipos Gábor, az EME alelnöke ismertette november 16-án a szerző jelenlétében, aki elmondta: bár nem az ő tiszte bárkit is rehabilitálni, a könyv a feltárt dokumentumokon keresztül mégis ezt teszi: Herepei János történésznek szolgáltat igazságot. „A múzeum anyaga 1945 március 29-én a zalaegerszegi állomáson bombatámadás következtében megsemmisült. Erdély művelődéstörténetének ez a 60 esztendővel ezelőtti szomorú fejezete a mai napig meglehetősen erős indulatot korbácsol, és vitákat gerjeszt. Az eseménysor bemutatásának és oknyomozó feldolgozásának nem lehetett feladata az igazságkeresés, a felelősség megállapítása, vagy a felelősök megnevezése. Alapvetően annyit tűzhetett ki céljául, hogy a rendelkezésre álló korabeli okmányok, levéltári anyagok, hivatalos- és magánlevelek, visszaemlékezések – tények – közzétételével a valóságot a lehető legjobban megközelítő kép kialakítását segítse elő a tragikus történet körülményeiről és hátteréről” – fogalmaz a fülszöveg. 1945-ben több tucatnyi láda indult el a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum anyagával, amely hat hónap múlva azonban teljesen megsemmisült, néhány fémtárgy kivételével. A szemtanúk, a pusztulásért Herepeit tették meg bűnbaknak. A kötet érdekessége, hogy bár több mint tíz éve készen volt az anyaga, nem lehetett kiadni amíg életben voltak a könyv egyes szereplői, egyesek szerint sérthette volna őket a kötet nyilvánosságra kerülése. Herepei az EME aktív tagja volt, amíg Kolozsváron élt, az Erdélyi Múzeum-Egyesület a kézirat kiadásával egyik „régi embere” előtt rótta le háláját. /F. I. : A bűnbakkeresés áldozata. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 17./
2007. november 17.
Pethő László két könyvét mutatta be Kolozsváron, a Phoenix könyvesboltban Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője. Az Arccal a végtelen felé Bolyai János feljegyzéseiből inspirált verskötet új kiadása, Molnár Dénes neves grafikus munkáinak illusztrációival. A Kinek a kezében a lámpás? című kötet beszélgetések, önvallomások és interjúk gyűjteménye. A szerző sokáig élt Kolozsváron, a Korunk munkatársa volt, a kommunista titkosszolgálat meghurcolta, majd húsz évvel ezelőtt családostól Magyarországra űzte. Dokumentumszerű tárgyi emlékezéseiben sorra vette az akkori időkben titkolt vagy kevésbé titkolt rendszerellenes lázongóknak számító, ismert vagy ma már feledésbe merült közszereplőket. Sok, napjainkban is élő közéleti személyről mondta el véleményét, fenntartásait (Király Károly, Markó Béla és sokan mások). A bemutatón, amelynek háttérzenéjét a Dinnyés József által megzenésített Pethő László-versek szolgáltatták, a szerző elmondta: a Kinek a kezében a lámpás? zöldkönyv, amit válasznak szánt az egykori rossz emlékű piros könyvekre. /Ö. I. B. : Két múltidéző könyv. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 17./
2007. november 17.
Daday Loránd íróra emlékeztek Désen a Magyar Házban, születésének 114. évfordulóján. Turcsány Péter a magyarországi Kráter Műhely Egyesület felelős kiadója személyesen mutatta be az ez alkalomból kiadott kötetet, amely Daday Loránd két művét tartalmazza. Az Egy régi udvarház árnyékában életrajzi regény, amely jóval kisebb terjedelemben novellafüzérként már megjelent 1970-ben a Kriterion kiadásában. A másik mű, a Térkép eddig kéziratban lappangó színdarab, amelyet 1933-ban a Budapesti Belvárosi Színházban mutattak be. Turcsány Péter elmondta, az egyesület, Wass Albert összes műveinek kiadása után, Daday Loránd erdélyi író munkásságát szándékozik megismertetni az olvasó közönséggel. Az 1893–1954 között élt alkotó most megjelent kötetéhez Gáspár György irt előszót. /Lukács Éva: Könyvbemutató és emlékezés Désen. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 17./
2007. november 17.
Megjelent Dézsi Zoltán újabb könyve: A tehetség nyomában (Pallas-Akadémia Kiadó, Csíkszereda, 2007). Dézsi Zoltán tanár volt Gyergyószentmiklóson, 1989 után ugyanitt polgármester, azután Csíkszeredában a kormány Hargita megyei prefektusa. Összegyűjtött beszédeinek kötete a megye 1989 utáni korszakának kordokumentuma. A pedagógia terén kutatómunkát is végzett, ennek gyümölcse a most megjelent A tehetség nyomában. Munkája vezérmotívuma a család, iskola, társadalom felelőssége a tehetség felfedezésében és kiteljesítésében. Dézsi Zoltánt kinevezték az Állami Tartalékalapok igazgatójának. Székhelye azóta Bukarest. /Barabás István: Táltosok nyomában. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 17./
2007. november 18.
Október végén Kálmándon Scheffler János szatmári püspök születésének 120. évfordulójára emlékeztek és boldoggá avatásáért imádkoztak az egybegyűltek. Scheffler János Kálmándon járt iskolába, s itt érlelődött meg benne a papi hivatás. Rómában kánonjogi doktorátust szerzett, Budapesten a hittudomány „királygyűrűs” doktorává avatták. Volt káplán, plébános, hittanár, székesegyházi szónok, teológiai tanár, s a kolozsvári egyetemen az egyházjogi tanszék tanára. Kimagasló irodalmi és tudományos tevékenységéért Corvin-koszorúval tüntették ki. 1942-ben az újraegyesített szatmári egyházmegye püspöke lett. XII. Pius pápa győri püspökké nevezte ki, ő azonban nem menekült a rá váró megpróbáltatások elől, kérte a szentatyát, hogy Szatmáron maradhasson. A Securitate őt szemelte ki arra, hogy vezetője legyen a Rómától független romániai katolikus egyháznak. A felkérésre ennyit válaszolt: „Non possum!” (Nem tehetem!) A román kormány 1948. szeptember 17-én működését felfüggesztette, 1950-ben kényszerlakhelyre, Kőrösbányára száműzték. 1952. március 11-én letartóztatták. Arra próbálták rábírni, hogy Gyulafehérváron vegye át az állami egyházmegye kormányzását, de ezt nem vállalta. Egy idő múlva a jilavai földalatti (megsemmisítő) tömlöc foglya lett. 1952. december 6-án a börtönben meghalt. Jeltelen sírba temették. /Varga János: Scheffler János püspökre emlékeztek. = Vasárnap (Kolozsvár), nov. 18./
2007. november 19.
Traian Basescu államfő november 18-án, vasárnap Kolozsvárra látogatott, és részt vett a Demokrata Párt tagságának tömeggyűlésén, az azt követő sajtóértekezleten pedig az egyéni körzeti választási rendszer bevezetésére kiírt népszavazást népszerűsítette. Ezt szintén vasárnap tartják, az EP-választásokkal egy időben. Szerinte ki kell cserélni a politikai elitet, amelynek két érdemét ő is elismeri: létrehozták a piacgazdaságot és megvalósították az uniós tagságot. A Tariceanu-kormány öt minisztere ellen indult bűnvádi eljárás, a pártok nem képesek önmagukat megreformálni, a belső takarításhoz külső segédlet kell. Traian Basescu külön szólt a nemzeti kisebbségek jogalkotói képviseletének várható alakulásáról. Szerinte az új rendszerben a magyarok parlamenti képviselete sok megyében biztosított lesz, csupán a régi emberek helyébe kell újakat küldeniük. „Ha viszont marad a mostani rendszer, nem biztos, hogy legközelebb az RMDSZ eléri az 5%-os parlamenti küszöböt” – mondta. /Ezen a héten még toborozhatják a szavazókat az EP-választásokra. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 19./ Az RMDSZ-t is támadta az államfő, aki a Demokrata Párt kolozsvári kampányrendezvényén. Állítom, hogy a magyaroknak is előnyükre válik, ha Markó Béla vagy Borbély László és egy jobb hírnévnek örvendő magyar jelölt között választhatnak” – fejtegette Traian Basescu. Az államfő leszögezte: az általa javasolt választási törvény nem írná elő az öt százalékos bejutási küszöböt. „Az egyéni választókerületes szavazási rendszer az RMDSZ-nek is biztosítja a parlamentbe való bejutást, hiszen Kovászna, Hargita vagy akár Bihar, Szatmár megyékben is nagyszámú szavazatokat gyűjthetnek be. Aki azt állítja, hogy az RMDSZ nem jut be a parlamentbe, nem akar szembenézni a választók akaratával” – állította sajtótájékoztatóján az elnök, aki szerint az RMDSZ sokkal többet kockáztatna a jövő évi parlamenti választásokon, ha a bejutási küszöb 5 százalék maradna. Borbély László meghívására reagálva, miszerint vegyen részt Marosvásárhelyen az RMDSZ kampányrendezvényen, az államelnök kijelentette, azért nem tett eleget a felkérésnek, mert Markó Béla RMDSZ elnök, a kampányra hivatkozva, nem látta szerencsésnek az államfő látogatását. „Meggyőződésem, a magyarok is szerették volna látni az ország vezetőjét” – mondta Basescu. Az RMDSZ elnöke reagált a szövetséget ért vádakra, leszögezve, az RMDSZ semmiféle érdekcsoportnak nem tagja. „Jelenleg egyetlen csoportosulás létezik, és ez az Európai Néppárt. Ennek valóban tagjai vagyunk, akárcsak a Demokrata Párt és a Nemzeti Parasztpárt” – mondta. /Nánó Csaba: Basescu: jobb magyarokat! = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 19./
2007. november 19.
Az RMDSZ november 18-án Marosvásárhelyen a helyi sportcsarnokban tartotta eddigi legnagyobb kampányrendezvényét. Felolvasták a közel ezer erdélyi magyarlakta település nevét, amelynek képviselői részt vettek az eseményen. A romániai magyarságnak azért kell összefognia, hogy sokszínűségét megőrizze – jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Számos jó verset olvasott már, mondta, de a világ legszebb költeménye ez a településnév-felolvasás volt, amelyet Szent István királytól kezdve, az erdélyi fejedelmek és a magyarság vezetői alkottak ezer év alatt. A politikus hangsúlyozta: jövő vasárnap az erdélyi magyarságnak választania kell egyebek között az egység és a széthúzás, az együttműködés és a viszály, az autonómia és a kiszolgáltatottság, illetve a megmaradás és az elsorvadás között. Rámutatott: az RMDSZ nem párt, nem ideológiai szervezet, hanem egy nép, – mint fogalmazott – „itt Erdély magyar népe van jelen”. Kifejtette: lesz még egy fontos névsorolvasás Brüsszelben, amelyen az erdélyi magyarságnak a dél-tiroliakhoz, a korzikaiakhoz, a finnországi svédekhez és a bulgáriai törökökhöz hasonlóan „jelent” kell válaszolnia. A találkozón közfelkiáltással elfogadtak egy kiáltványt is. A 12 pontos dokumentum Erdély közel ezer településének magyar közössége nevében kinyilvánítja, hogy a romániai magyarságot államalkotó tényezőként kell elismerni, minden kisebbségi közösségnek biztosítani kell a kulturális autonómiát, és át kell szervezni a jelenlegi romániai gazdasági régiókat. A kiáltvány szerint Romániában biztosítani kell az önrendelkezést minden nemzeti közösség számára, beleértve a magyar többségű régiók területi autonómiáját, helyi vagy regionális szinten hivatalos nyelvként kell elismerni a kisebbségek anyanyelvét, minden korlátozás nélkül biztosítani kell az anyanyelvű oktatást, és vissza kell állítani az önálló állami magyar egyetemet, lehetővé kell tenni a csángók anyanyelvű oktatását és templomaikban az anyanyelvű misézést, ezen kívül meg kell szüntetni Erdély hátrányos helyzetét. Az RMDSZ brüsszeli küldöttei a romániai reformokért, a kisebbségi jogokért, a megfelelő autonómia-modellek romániai alkalmazásáért és a magyar nemzet határok nélküli együttlétéért fognak küzdeni. A rendezvényen Antonio Lopez Isturiz, az Európai Néppárt (EPP) főtitkára is részt vett, aki az RMDSZ-t az EPP teljes mértékű támogatásáról biztosította. /Jelent kell mondanunk a brüsszeli névsorolvasáson. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 19./ Kelemen Atilla, a Maros megyei RMDSZ elnöke kifejtette: „Nehéz kampányt folytattunk, minden városban, településen megtapasztaltuk az összetartozást, miközben ezekben az órákban a megosztás szellemei járják be Erdélyt. A széthúzás először a Vajdaságot, majd Kárpátalját, aztán a Felvidéket érintette, odáigmenően, hogy Újvidéken gátlástalanul hangoztatják: magyarok, takarodjatok! Van tanulság bőven, van érvünk arra, miért kell egységben maradnia az erdélyi magyaroknak. ” Markó Béla hangsúlyozta: „mi nem is politikai áramlatot képviselünk, hanem egy nép vagyunk, Erdély magyar népe. ” Végezetül Markó maga egy táblát emelt a magasba, amelyben ez a szó állt: Erdély. „Erdély az RMDSZ helységnévtáblája, adjatok eszközöket Markó és Sógor kezébe, hogy e földet képviseljék” – tette hozzá. „Jelentem, csapatunk készen áll, hogy elfoglaljuk a nekünk járó brüsszeli parlamenti székeket. Jogokat akarunk, jogi honfoglalást hozni Brüsszelből. Biztos vagyok abban, hogy ott leszünk” – fejezte ki reményét Frunda György szenátor, EP-jelölt. /Lokodi Imre: „Erdély az RMDSZ helységnévtáblája” = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 19./A 12 pont szövege: Kiáltvány. Mi, Marosvásárhelyen összegyűlt romániai magyarok, Erdély közel ezer településének magyar közössége nevében egységes akarattal kinyilvánítjuk: 1. A Romániában élő másfél milliós magyar közösséget államalkotó tényezőként kell elismerni. 2. Minden kisebbségi közösségnek biztosítani kell a kulturális autonómiát. 3. Át kell szervezni a jelenlegi gazdasági fejlesztési régiókat, és közigazgatási önállóságot kell adni ezeknek. 4. Románián belül biztosítani kell az önrendelkezést minden nemzeti közösségnek, beleértve a magyar többségű régiók területi autonómiáját. 5. Helyi vagy regionális szinten hivatalos nyelvként kell elismerni a kisebbségek anyanyelvét. 6. Minden korlátozás nélkül biztosítani kell az anyanyelvű oktatást. Vissza kell állítani az önálló állami magyar egyetemet. 7. Lehetővé kell tenni a csángók anyanyelvű oktatását és templomaikban az anyanyelvű misét. 8. Meg kell szüntetni Erdély hátrányos helyzetét, és ennek érdekében együtt akarunk munkálkodni az erdélyi románokkal, a többségi románság minden demokratikus érzelmű képviselőjével. 9. Együttműködést ajánlunk minden romániai kisebbségnek céljaink közös képviseletére. 10. Küldötteink Brüsszelben a romániai reformokért, a kisebbségi jogokért, a megfelelő európai autonómiamodellek itthoni alkalmazásáért, a magyar nemzet határok nélküli együttlétéért fognak küzdeni. 11. Felemeljük szavunkat a Szlovákiában, Szerbiában vagy más országokban tapasztalt magyarellenes és kisebbségellenes megnyilvánulásokkal szemben. 12. Jövőnkért folytatott küzdelmünkben minden magyarra szükségünk van. Felelősek vagyunk egymásért, és visszautasítunk minden megosztó kísérletet, mert amit célul tűztünk ki, csakis egységben valósíthatjuk meg! Itt, Marosvásárhelyen, ahol 1990 márciusának véres eseményei intő jelként élnek ma is bennünk, de ugyanakkor a magyarság összefogása azokban a napokban felemelő példát is jelent mindannyiunk számára, vállaljuk, hogy jogainkért egységesen küzdünk ezután is minden hazai és nemzetközi fórumon. A szórványnak szüksége van a székelységre, a székelyeknek szükségük van a szórványban élőkre. Minden magyarnak szüksége van minden magyarra, mert csak együtt vagyunk erősek. Isten minket úgy segéljen! Marosvásárhely, 2007. november 18./Népújság (Marosvásárhely), nov. 19./
2007. november 19.
„Remélem, hogy Traian Basescu államelnök figyelemmel követi az eseményeket, és nem fogja megengedni, hogy valami baja történjék az egyetlen független EP- képviselő-jelöltnek” – mondta Tőkés László püspök, kijelentette, független jelöltként visszaéléseknek van kitéve az állami intézmények részéről. „A nagykárolyi rendőrségre ellenem benyújtott bűnvádi panasz provokáció, melyet felhasználnak ellenem a kampányban. A volt gencsi lelkész sötét politikai erők eszköze. Remélem, hogy ez a panasz nem hat negatívan az EP-jelölésemre” – mondta a püspök. Hozzátette, hogy egy olyan rangú egyházi méltóságot, mint ő, nem vizsgálhat a nagykárolyi rendőrség, hanem csak a fővárosi, emiatt nem is jelent meg az idézésen november 15-én. /Tőkés Basescu védelmére számít. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 19./
2007. november 19.
Magyarországnak az az érdeke, hogy a szomszédos országokban a magyar közösségeknek erős képviselete legyen – mondta az ÚMSZ-nek és az Erdélyi Riport hetilapnak adott interjúban Göncz Kinga magyar külügyminiszter. Hangsúlyozta, nagyon jók a két ország közötti kapcsolatok és az együttműködés. Az erdélyi magyarság köreiben úgy érzékelik az emberek, hogy míg a Fidesz-kormány folyamatosan odafigyelt az erdélyi magyarokra, a szocialista-liberális kormány számára mintha kevésbé lenne fontos, hogyan boldogul ez a közösség, jegyzete meg az újságíró. Göncz Kinga cáfolta ezt, mondván, reméli, nem ezek a domináns hangok. Hozzátette: „nagyon fontos számunkra, hogy mi történik a határon túli közösségekkel, az erdélyi magyarsággal. Kicsit talán másképpen látjuk Magyarország és a magyar kormány szerepét, amint ahogyan a Fidesz-kormány látta. Egész Magyarország, a kormány, a koalíciós pártok elkötelezetten képviselték azt, hogy Románia az Európai Unió határain belülre kerüljön. Úgy véltük, hogy a közös értékrend, a fokozatosan eltűnő határok – és ez ügyben sok lépés megtörtént már – olyan lehetőségeket biztosítanak, perspektívákat nyitnak meg, melyeket korábban elképzelni sem tudtunk. Másrészt, amit nagyon erősen forszírozunk, a kormányülések nagy része erről szól: olyan határon átnyúló együttműködéseket kialakítani, melyek nyomán az embereknek élhetőbb lesz az élete – infrastruktúra, úthálózat-fejlesztés, munkahelyteremtés, beruházások, és még sorolhatnám. Természetesen beszélünk azokról a kérdésekről is, melyek a magyar identitás megőrzése, a kultúra, az oktatás szempontjából fontosak. ”Göncz Kinga elutasítja, hogy a schengeni övezet vasfüggönyt jelent. Nem lesz nehézkesebb a határátkelés. Vannak nehézségek Szerbia és Ukrajna vonatkozásában, ahol magyar közösségek élnek. Magyarország komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy legyen kishatárforgalmi lehetőség, ami összesen húsz euróért öt évre biztosít korlátlan határátlépést. Ezt az egyezményt megkötötték Ukrajnával. Noha a vízum térítésköteles, széles körben lehet térítésmentessé tenni – például nyugdíjasoknak, gyerekeknek vagy gyógykezelésre utazóknak. Magyarországnak az az érdeke, hogy a szomszédos országokban, ahol nagyszámú magyar közösség él, ennek erős képviselete legyen. Ez csak akkor lehetséges, ha egységes a közösség, mondta Göncz Kinga. Szerinte vannak olyan magyarországi politikusok, akik a megosztottságot segítik az egység helyett. /Simon Judit: „Ott kell lenni Brüsszelben!” = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 19./
2007. november 19.
Nagyszebenben a magyar–román közös kormányülésen bájvigyorogtak a kormányfők. Igazából csak olyan kérdésekben született megállapodás, amelyeket a magyar és román megyei önkormányzatok már régen megbeszéltek egymás között a tényleg működő kishatár menti haveri forgalomban. Magyarország akkor nyitotta meg Erdély előtt is a munkapiacát, amikor már a fene sem akar odamenni dolgozni. Budapest–Bukarest gyorsvasút? Egy évtizede ígérik, a románokat nem érdekli a budapesti vonal, nekik Szófia, Isztambul meg Kisinyov látszik a célkeresztben. Gyurcsány a két ország történelmi-területi összeolvadását jósolta. Ettől aztán a románok termopán ablakain elrepedt a hőmérő. /Irházi János: Hétfőzet. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 19./
2007. november 19.
Aggodalmát fejezi ki Albert Álmos, Sepsiszentgyörgy polgármestere amiatt, hogy a helyi unitárius templom lesz a helyszíne Tőkés László sepsiszentgyörgyi kampányrendezvényének. A polgármesteri hivatal elfogadta a Tőkés Lászlót támogatók kérését, engedélyezte a rendezvényt. Azonban Albert Álmos unitárius hívő minőségében úgy vélte, hogy lelkipásztoruk „politikai talajra tévedve súlyos hibát követ el”, és megosztja a sepsiszentgyörgyi unitárius gyülekezetet. Kovács István unitárius lelkész szerint az egyházközség döntött a rendezvény megszervezéséről. „Örömmel fogadom Albert Álmos aggodalmát gyülekezetünk iránt. Sajnálom azonban, hogy nem tartja a kapcsolatot az egyházzal, nem jár még többet templomba, ahol kifejthetné véleményét, s részt vehetne a döntésekben. Mert akkor nem kellene személyeskedő közleményben vagy akár fizetett hirdetésben kifejtenie álláspontját” – fogalmazott a lelkész. A választási törvény egyébként csupán a közintézményekben történő kampányolást tiltja. A templom falai közötti kampányolást nem tiltja a kultusztörvény sem. /Templomban is kampányol Tőkés. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 19./
2007. november 19.
Több RMDSZ-es tanácsos is egyértelmű hamisítványnak nevezte azt a dokumentumot, amely aláírásukkal kering az interneten. A hiányos angolsággal írt, az Európai Néppárthoz (EPP) címzett levél állítólagos szerzői többnyire önkormányzati tanácsosok. A megszólítás nélküli, nem protokoll-szerűen megírt, csupán egy RMDSZ-logóval ellátott dokumentumon, Magyarosi Erzsébet, Szabó Árpád, Veress Ádám, Kerekes Sándor, Székely István, Bunta Levente, Beder Tibor, Pállfy Domokos, Sófalvi László, Borbély Ernő, Szabó Ödön, Sárközi Alexandru, Derer Ferenc aláírása szerepel. A levél szerint segítséget kérnek az EPP-től, hogy ne engedje Orbán Viktort, az alakulat alelnökét és Gál Kinga EPP-képviselőt, hogy tovább támogassa a „szekusbesúgó Tőkés László püspök választási kampányát”. Az állásfoglalás szerint azért fordultak ebben a formában az Európai Néppárthoz, mivel az RMDSZ vezetése nem mert valós képet bemutatni a romániai magyarság helyzetéről, nem volt bátorságuk megelőzni az európai választások kudarcát, ezért úgy érzik, hogy kötelességük figyelmeztetni az erdélyi magyarság közelgő politikai szétszakadására. Sófalvi László, székelyudvarhelyi területi RMDSZ-elnök szerint a dokumentum és a rajta szereplő aláírások durva hamisítás. „Nem szövegeztem, nem írtam alá, és nem küldtem ilyesmit sehová” – mondta felháborodottan Sófalvi. Szabó Ödön Bihar megyei tanácsos kijelentette, amint megtudja, ki tette ezt, de bepereli az illetőt. Borbély Ernő Hargita megyei tanácsos is hamisítványnak tartja a levelet. /Székely Zita: Hamisított RMDSZ-levél kering az interneten. = Krónika (Kolozsvár), nov. 19./
2007. november 19.
Elgondolkodtató a Kárpát Panel című szociológiai kutatás néhány következtetése. Rostás Szabolcs aggodalommal olvasta, hogy az erdélyi magyarok 65 százaléka szerint kisebbségi közössége részét képezi a többségi, azaz a román nemzetnek is (a válaszadók többsége valószínűleg nem tudott különbséget tenni nemzet, ország és állampolgárság fogalma között). Ez előre vetíti, hogy a jelentős identitásbeli változás következtében az erdélyi magyarok egy része előbb-utóbb nem etnikai, hanem politikai alapon szavaz. Különösen, ha utóbbiak magyart is szerepeltetnek választási listájukon, mint ahogy teszik ezt a mostani brüsszeli megmérettetésen Tariceanu kormányfő liberálisai Csibi Magorral. /Rostás Szabolcs: Voksolási elhajlás. = Krónika (Kolozsvár), nov. 19./
2007. november 19.
Székedi Ferenc újságíró büszke, ő már tíz éve megírta, mindenféle akadémiai kutatás és felmérés nélkül, hogy erdélyi magyar sokadmagával együtt ő ingroup. A most nyilvánosságra hozott Kárpát Panel 2007 című felmérés szerint a határon túli magyar közösségek szociálpszichológiai kifejezéssel élve önálló ingroupokként határozzák meg magukat, vagyis külön csoportként reprezentálják saját országuk magyar közösségét a magyarországi magyarokhoz, valamint országuk nemzeti többségéhez képest, és mindkettőtől érzékelhető társadalmi távolságra helyezkednek el. A vizsgálatok szerint a Kárpát-medencében élő határon túli magyarok azt az államot, illetve régiót tartják elsősorban hazájuknak, ahol élnek. Székedi idézi 1998. január 6-án leírt állítását: „Én nem tudok magyarországi magyarként, hanem csupán erdélyi magyarként gondolkodni. A kettő nem ugyanaz. Számomra nem politikai jelszó, amit Magyarországon jobboldalról vagy baloldalról annak tartanak: a határon túli magyarok problémáját a szülőföldjükön kell megoldani. “ „Én ugyanis határon inneni magyar vagyok. ” „Azért vagyok itt, mert ez az otthonom. Ide köt minden gondom. ” „Más a múltam és más a jelenem. ” „Magyarul beszélek. Itt és nem máshol. Magyarul nevelem a gyermekeimet. Itt és nem máshol. És minő történelemellenes magatartás: fogantatásuk pillanatában nem gondoltam a nemzetre és születésükkor sem az összmagyar demográfiára. Noha még naplót is vezettem róluk. Magyar naplót. De erdélyit. ” Székedi ezen írása A Hold másik oldala című könyvében (Pallas-Akadémia Kiadó, 1999) található. Önállóak vagyunk, állította Székedi, szerinte ezt kellene elismerni Romániában és Magyarországon. /Székedi Ferenc: Kilátás az ingroupból. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 19./
2007. november 19.
Az érmindszenti zarándoklatot is megosztotta az RMDSZ és Tőkés László közötti versengés. November 17-én Érmindszenten a hagyományos Ady-zarándoklatot két táborra szakadva tartották az emlékháznál. Délelőtt 10 órától a Királyhágómelléki Református Egyházkerület szervezésében tisztelegtek Ady előtt, 11 órától pedig az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) tartott koszorúzással egybekötött ünnepséget az RMDSZ vezetőinek részvételével. Tőkés László püspök sérelmezte, hogy őket a „hivatalosak” kihagyták a programjukból, az RMDSZ kampánycéljaira használva az eseményt, végül pedig a megyei múzeum egy nappal a rendezvény előtt írásban is visszavonta a 10 órai megemlékezésre vonatkozó engedélyüket. Muzsnay Árpád EMKE-alelnök, a 17 éve rendszeresen megtartott Ady-zarándoklatok elindítója és főszervezője közölte: ők már egy évvel ezelőtt leszögezték emlékünnepük idei dátumát, erre viszont az egyházkerület „rászervezett”. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület emlékezésén koszorúzott Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke is. Lázár János, Hódmezővásárhely fideszes polgármestere, országgyűlési képviselő beszédében hangsúlyozta, Tőkés László 1989-ben megélhetését, szabadságát és életét is kockára tette azért, hogy egy reményteljes karácsonyra ébressze nemcsak saját, kisebbségi sorban élő népét, hanem a többségi nemzetet is. „Tőkés akkor emelte fel szavát, amikor a kései bátrak íróasztaluk mellett vagy pártirodájukban lesték a fejleményeket – emlékeztetett Lázár János. – Most viszont a kései bátrak gyűjtenek és szórnak, ők osztanak és fosztanak. ” Kijelentette, olyan emberre kell szavazni, aki pártérdekek fölé magasodva, csak a lélek szavára hallgatva, az emberek ügyét viszi Brüsszelbe. „Időszerű helyzetjelentés, amit adok Érmindszentről: vértelen harc folyik a háttérben – jelentette ki Tőkés László. – Régebben még vigasztaló volt, hogy a román főhatalom korlátozta mozgásunkat, most már viszont oda jutottunk, hogy nincs is szükség a többségiekre, elvégzi ezt a munkát a magyar oldal. ” A püspök fölemelte szavát az Érmelléken és Érmindszenten uralkodó állapotok miatt, ahol szerinte most siralmasabb a helyzet, mint volt 130 évvel ezelőtt. „Szégyen, hogy ide járnak nagyuraink, évente megtartják beszédeiket, majd bevetik magukat autóikba és hazamennek, aztán megint nem történik itt egy évig semmi” – hangoztatta Tőkés. Hozzátette: néhány éve az egyházkerület már letette egy leendő Ady-zarándokhely alapkövét a költő szülőházának szomszédságában, amelynek felépítésére az Orbán-kormány támogatást ítélt meg, azonban a magyarországi hatalomváltás után az erre szánt pénzt mégis a nagyváradi katolikus püspökség kapta meg. Szerinte a pályázatukat az RMDSZ helyi hatalmasai térítették el. „Ilyen botrány dúl most Gencsen, Érkáváson és a környékbeli falvakban, ahol a magyarországi Új Kézfogás Közalapítványtól nyert támogatásból vett földeknek nyoma veszett, és a pénz sincs meg. Ennek ürügyén folyik a botránykeltés, a zaklatás, a hatósági visszaélések, a rendőrségi kivonulások, a bírósági részrehajlás. ”Az EMKE 11 órától megtartott ünnepségén Havas Judit magyarországi, illetve Czintos József szatmárnémeti színművészek szavalatai mellett Madarász Katalin népdalénekes is fellépett. Muzsnay Árpád főszervező reméli, jövőre mindenki közösen ünnepli majd Ady születésnapját. Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke, EP-választási kampányfőnök kifejtette, „a magyar irodalom számára a huszadik század 1906-ban Ady Endrével kezdődött, és valamikor 2000 után ért véget azzal a Nobel-díjjal, amit – először a magyar irodalom történetében – egy magyar író, Nádas Péter megkapott. ” (Valójában díjat 2002 októberében Kertész Imre kapta.) Kelemen az EP-választásokra utalt, Ady-szöveget idézve: „A bárány akármit tehet, mert ő bárány, a farkas semmit sem tehet, mert ő farkas. Amely bárány gyönge, izgága és ambiciózus, annak semmit sem kell tenni, mint nekirontani a farkasnak. Hiába lehet a farkas erős, komoly, becsületes, el kell vesznie annak, akinek egyszer veszett hírét költötték. ”Pomogáts Béla irodalomtörténész a széthúzás veszélyeire hívta fel a figyelmet. /Babos Krisztina: Külön emlékeztek Adyra. = Krónika (Kolozsvár), nov. 19./