Nyelvhasználati performansz a háromszéki „Megyeinfón”
Nyelvhasználati pert nyert a háromszéki önkormányzat a Dan Tanasă által képviselt egyesülettel szemben.
A Kovászna megyei közgyűlés elnöke, Tamás Sándor a csütörtöki tanácsülést követő „Megyeinfón” letakart magyar és angol feliratokkal érzékeltette, hogy milyen lenne az élet a térségben, ha Dan Tanasă elképzelései érvényesülnének. Bejelentette, hogy a brassói táblabíróság jogerős ítélete értelmében az önkormányzat és a megyei tanácselnök hivatalos levelezésében és a közérdekű feliratokon a román mellett használhatja a magyar és angol nyelvet.
Tamás Sándor felidézte, hogy 2013-ban Dumitru Marinescu akkori prefektus felszólította Kovászna megye tanácsát és a tanácselnököt, hogy hivatalos levelezésében a fejléces papíron ne használja a magyar és angol nyelvet, álláspontja szerint csak román nyelvűek lehetnek a fejléces dokumentumok.
A prefektus átiratára a háromszéki önkormányzat nem válaszolt, mondta Tamás Sándor, aki szerint ezt követően a Dan Tanasă által vezetett egyesület pert indított a háromnyelvű fejléces papírok és közérdekű feliratok használata ellen. A Kovászna megyei törvényszék ugyan alapfokon arra kötelezte az önkormányzatot, hogy csak román nyelvű fejléces dokumentumot használjon, de a fellebbezést követően a brassói Táblabíróság jogerősen az önkormányzat javára döntött.
amás Sándor a csütörtöki „Megyeinfón” levette a fehér papírt, amivel letakarták a magyar és angol feliratokat és rámutatott, hogy ritka ez a győzelem. Újságírói kérdésre válaszolva a tanácselnök elmondta: az elmúlt négy évben a háromszéki prefektúra nyelv és szimbólumhasználati ügyekben mintegy 120 pert indított a megyei tanács és háromszéki települések önkormányzatai ellen. Ezen perek mintegy 90 százalékát az önkormányzatok elveszítik, mondta Tamás Sándor, aki szerint azt tapasztalják, hogy már nem államigazgatási eszközökkel, hanem bírósági úton próbálják korlátozni a nyelv és szimbólum használatot.
Kovács Zsolt maszol.ro

Hiába ragaszkodnak az igazgatókhoz, nem lehet kinevezni őket
Több Hargita megyei iskola tantestülete is ragaszkodik ahhoz a vezetőhöz, aki jelenleg is igazgatóként tevékenykedik az adott tanintézetben, viszont nem sikerült a versenyvizsgája, vagy nem jelentkezett a megmérettetésre.
Az oktatási minisztérium jelenleg hatályban lévő módszertana alapján viszont nem lehet kinevezni azt, akinek nem sikerült a vizsgája, illetve azt, aki eddig igazgatóként vagy aligazgatóként tevékenykedett az adott tanintézetben, de nem jelentkezett a megmérettetésre – mondta el Görbe Péter, Hargita megye főtanfelügyelője a január 9-én esedékes – versenyvizsgát sikeresen teljesítő – iskolaigazgatók kinevezése kapcsán.
„Ahol nincs sikeresen vizsgázott igazgató, ott konzultáltunk a tantestülettel, akik javaslatára, a főtanfelügyelő és a tanfelügyelőség vezetőtanácsának beleegyezésével, és persze a kijelölt személy beleegyezésével egy új igazgatót lehet kinevezni ideiglenesen. Ő meg kell feleljen a tisztség betöltéséhez szükséges feltételeknek. Viszont több iskolában is kérdéses egyelőre, hogy ki lesz ez a személy. Egyrészt több helyen nincs jelentkező, másrészt jó pár iskola tantestülete ragaszkodik a jelenleg hatályban lévő vezetőhöz” – mutatott rá a főtanfelügyelő.
„A problémát jeleztük a minisztériumnak, de a jelenlegi szabály értelmében nem nevezhetem ki a szóban forgó személyeket” – magyarázta. Ami mindenképpen biztos – folytatta –, hogy január 9-étől a versenyvizsgát megnyert személyeket négy évre kinevezik az iskolák élére, illetve az ideiglenes megbízatású igazgatók is funkcióba lépnek.
„Ezeket a véleményeket, miszerint a közösségek nagyon ragaszkodnak ezekhez a vezetőkhöz, közvetíteni fogjuk a minisztérium fele, de a jelenlegi szabályok értelmében csak ennyit tehetünk” – hangsúlyozta Görbe Péter. A tanfelügyelőség összesítése szerint egyébként a versenyvizsga lezajlása után 97 vezetői állás kérdéses a megyében: 51 igazgatói és 46 aligazgatói.
„Van igazgatójelöltünk. A tantestület Albert Gábor Árpádot jelölte igazgatónak a tusnádi Imets Fülöp Jákó Általános iskolában” – mondta kérdésünkre Albert Gábor Árpád jelenlegi igazgató, akinek nem sikerült a versenyvizsgája. Hozzátette, nemrég pedagógia tanácsülést tartottak, titkos szavazás volt, ahol tanfelügyelőség részéről is voltak képviselők. A pedagógusok közül pedig egyöntetűen mindenki rá szavazott, hogy szeptember elsejéig maradjon igazgató. A gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnáziumban is hasonló a helyzet: Bálint Gergely jelenlegi igazgató ismertette, hogy ő januártól nyugdíjba vonul, az iskola tantestülete pedig a jelenlegi aligazgatót javasolta az igazgatói posztra, akinek szintén nem sikerült a versenyvizsgája.
A csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskolában csütörtökön tartották a kinevezéssel kapcsolatos gyűlést – tudtuk meg László Károly igazgatótól, akinek ugyancsak nem sikerült a vizsgája. „Az első körben a pedagógusi közösség visszaválasztott engem és az aligazgatónőt. Aztán a tanfelügyelőség illetékese elmagyarázta, hogy ez a módszertan szerint nem lehetséges. Hosszas beszélgetések és egyeztetések után talált a közösség két olyan embert, akik folytatni tudják a munkánkat” – számolt be László Károly. Hozzátette, amennyiben a módszertan változik január 9-éig, továbbra is vállalja az igazgatói tisztséget. A csíkszeredai Nagy István Művészeti Szakközépiskola esetében van személy, aki betölti az igazgatói tisztséget jövő évtől – közölte érdeklődésünkre Kirmájer Enikő jelenlegi igazgató.
Molnár Rajmond Székelyhon.ro

Misztériumjátékokkal hangolódnak a karácsonyra
Idén is karácsonyi misztériumjátékkal, azaz betlehemessel készülnek szentestére Nyárádremete község iskolásai. A környező falvakban is hagyománya van a pásztorjátékoknak.
Van, aki komolyan veszi a szerepét, van, aki kevesebb átéléssel gyakorolja azt, de a szerepet megelőző várakozás és az azt követő ünnepi légkör minden évben hasonló. Árnyoldala is van azonban ennek a szabadidős elfoglaltságnak, a zsúfolt iskolai és iskolán kívüli tevékenységek miatt egyre kevesebb idejük marad a gyerekeknek a próbákra. „Rengeteg egyéb elfoglaltsága van a gyerekeknek, ilyenkor van a dolgozatok ideje, így időhiánnyal küzdünk. Mindennek ellenére lelkesek a gyerekek, tudják generációról generációra, hogy mikor ki következik. Nálunk mindig a nyolcadikosok vannak soron, és már év elején érdeklődnek, hogy majd karácsonykor hogy lesz, mint lesz. Az utolsó hét az, amikor pontra tudjuk tenni a darabot, idén is bízunk benne, hogy sikerülni fog” – mesélte lapunknak Gál Judit vallástanárnő, a tervezett előadás rendezője.
Hozzátette, kisebb osztályokból is szoktak úgymond kölcsön kérni, ha a végzősök „szűkölködnek” angyalokból vagy pásztorokból, de mindig igyekeznek az adott osztály létszámának megfelelő misztériumjátékot kiválasztani.
A környező falvakban nem kérdés, hogy minden korosztály kiveszi a részét az ünnepi műsorból, Vármezőben első osztályostól egészen a tizedikesig. Idén immár 7. esztendeje, hogy minden évben megszervezik, tudtuk meg Balázs Csaba kántortól, aki az ittenieket tanítja.
Nyárádköszvényesen szintén nagy hagyománya van a pásztorjátéknak, de nemcsak a szerephez ragaszkodnak a helyiek, hanem a generációkon át örökített énekekhez is. A hagyományos előadásmódra is kényesen ügyelnek, ezt mi sem tükrözi jobban, mint az, hogy szenteste elsőstől nyolcadikosig mindenkinek az oltár előtt a helye, tudtuk meg Szopos Katalin tanítónőtől. A deményházi fiatalokat Moga Anna tanítja be évről-évre. A háromévestől egészen a tizenkettedikesig mindenki kiveszi a részét az ünnepi hangulat megteremtésében.
Nyulas Piroska Székelyhon.ro

Besúgók voltak, listák nincsenek
A feltáratlan múlt és a kommunista állambiztonsági szervek levéltári anyagainak nyilvánosságra hozatala mindenhol kényes kérdésnek bizonyult. A rendszerváltás óta időnként igencsak heves indulatokkal kísérve fel-felbukkan a besúgó probléma a volt szocialista társadalmakban, aztán észrevétlenül elhal. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház direktora, Gáspárik Attila most újra felszínre hozta.  A színész, médiaszakértő, volt rektort arról faggattuk, kell-e, lehet-e tisztázni a közelmúltat. 
- A titkosszolgálatok levéltári anyagainak kérdése darázsfészek a kelet-közép-európai társadalmakban. A múlt héten Budapesten is bemutatott, a marosvásárhelyi színház történetével foglalkozó, A színház kiterjedése című kötetében ebbe a darázsfészekbe nyúlt bele. Most épp néma csend honol ebben a témában mind a magyar, mind a romániai társadalomban, miért érezte fontosnak, hogy ezt a vonatkozást is beemelje könyvébe?
- Elárulok egy nagy titkot. Én egyetemista vagyok, történelem szakon első éves doktori iskolába járok. (Gáspárik Attila 1965-ben született, végzettsége szerint színész, van már egy doktorátusa, tanár, oktatói szintű projektmenedzser, volt a román Országos Audiovizuális Tanácsnak alelnöke és ügyvivő elnöke, a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem rektora, jelenleg a magyar-román tagozatú színház igazgatója.) Ezt az egyetlen módját találtam annak, hogy megértsem a múltat. Elkezdtem foglalkozni a marosvásárhelyi színház történetével, de nem sztorizgatni akartam, azt már rég megtették mások. Ez az első próbálkozás volt ilyen téren, az első ilyen jellegű írásom.
- Az első olyan, ami a Securitate levéltári anyagokra is támaszkodik?
- Igen. Én a pozitivista történelemszemlélet híve vagyok, ami azt jelenti, hogy nagyon sok forrásanyagot felsorakoztatunk egymás mellé és ebből próbálunk meg levonni valamiféle következtetést, vagy hagyjuk, hogy az utánunk jövő generáció vonjon le egy olyan következtetést amilyen az ő korát érdekli. Az intézmény, amiről írni akarok az a Székely Színház. Hetven éve alakult. Lassan eljött az idő, hogy megírjuk az indulását. Ha túl közel vagy egy korszakhoz valószínűleg nem látod, hogy mi történik.
- Miért épp a marosvásárhelyi székely színház története kapcsán nyúlt a szekus levéltári anyagokhoz?
- Mindig is bosszantott, hogy van egy siker sztorija a romániai magyarságnak, amit úgy hívnak, hogy marosvásárhelyi színház, székely színház vagy marosvásárhelyi intézményes színjátszás, de alig tudunk valamit róla. Elkezdtem ezzel foglalkozni, s akkor éreztem, hogy meghaladja a felkészültségemet. Ezután felvételiztem a történelemre, a doktori iskolába. Amikor elmentem a levéltárba és kézbevettem a színház pártdokumentumait egy egészen más világ tárult elém. És nagyon jó, a működés tisztázására alkalmas anyagokat találtam a titkosszolgálattól is.
- Belenyúlt a darázsfészekbe. Mit vall e téren – kell bolygatni ezt a vonulatot, vagy már úgysem érdekel senkit, hagyni kell az egészet, nem érdekes, ki volt besúgó, ki volt a tartótiszt?
- Ez az elhallgatjuk vagy sem, nagyon bonyolult kérdés, mert igazából mai napig nem tudjuk, hogy mi van a raktárban. Mai napig nem adta le az összes utódszervezet az archívumát. Soha nem létezett romániai titkosszolgálatokon belül amolyan stasis-németes leltározás. Hamis dolog arra gondolni, hogy van egy lista, amin írja, hogy kik voltak a besúgók és kik az üldözöttek. Nincsenek ilyen listák. Illetve nagyon sok lista van. Van olyan személy, aki kollaboráns és üldözött is volt egy személyben. Be lehet azonosítani egy-egy embert 3-4 fedőnévvel, miközben az is megtörténhet, hogy valójában nem is volt beszervezve. De mivel szocialista tervgazdálkodás szerint működött a Securitate is, minden tisztnek megvolt a normája, hogy hány jelentést kell összeszednie a hónap végéig. Amikor látszott, hogy ez nem sikerül, nem jön össze az a 3-4 vagy akárhány, nos, akkor gyorsan bement abba az intézménybe, ahol különben mindenki tudta, hogy ő a szekus. Ezek bizalmi emberek voltak, ők szerezték az útleveleket is az intézmények dolgozóinak, nem lehetett csak úgy kitérni előle, ha beszélgetni akart. Bement, elbeszélgetett egy-két emberrel, hazament, leírta, adott egy fedőnevet beszélgetőtársainak és megvolt a havi terv. Most ott tartunk, hogy szőrözzük, szálazzuk, hogy a konkrét jelentések miért és hogyan születtek.
- És kiszálazható?
- Hihetetlenül nagy szakértői munka. Legalábbis számomra annak tűnik. Vegyük az én kutatási területemet. Ha beazonosítjuk végre, melyik színészről van szó, akkor vehetjük a repertoárt, a 30-40 évvel ezelőtti próbarendet, s megnézzük, hogy akkor volt-e neki próbája. Hogy egyáltalán jelenthetett akkor vagy épp más városban volt kiszálláson, és a jelentés kamu? Merthogy ilyen is van.
- Szóval eléggé csúszós ez a terep is, az állambiztonsági szervek levéltára sem oldja meg a nagy kérdést, hogy nyilvánosságra kell hozni vagy nem az egykori besúgók nevét?
- Nagyon egyszerű lenne kimenni a sajtóba és azt mondani, hogy mindenki besúgó volt, aki valamikor valamiért aláírt, valamilyen módon részese volt az egésznek. De ennek az objektív fokmérőjét, bevallom, én nem találom. Ezért próbálom a mechanizmusát megérteni. Ha nagyon röviden, és egy kicsit primitíven foglalnom össze, akkor azt mondom, hogy a Securitate a pártot védte, nagyon sokáig, míg nem önállósodott a 80-as évek vége felé. Addig a pártot és a rendszert védte azzal, hogy megpróbált minél több befolyást szerezni minden szinten – a tejvásárlástól az útlevélosztásig, a benzinvásárlásig. És ott volt mindenhol, legfőbb feladatának azt tekintette, hogy pozitívan befolyásolja a dolgokat. A szekus jelentések nagy részét megkapta a párt, vagyis a PÁRT és a színházigazgató. Ők részesei voltak a rendszenek? Az ő cinkosságukat miben mérjük? Én elég sok dossziét átolvastam és nem találtam olyan egyént, aki ellen bűnvádi eljárást indítottak volna, aki ellen fizikai atrocitást alkalmaztak volna, megvertek volna valamely feljelentés alapján. És ez több száz embert érintő dolog volt, sok esetben az sem tudta, akit befolyásoltak. Általános félelem, bizalmatlanság uralkodott, ami megmérgezett sok emberi kapcsolatot.
- Mire használták ezeket a jelentéseket?
- Ebben az időben és ezekben a körökben a szekunak mindenekelőtt azért kellettek ezek a mindenkire kiterjedő adatok, mert potenciális zsarolóeszköz volt az adott intézmény, az egész társadalom kézben tartására. Mindent ellenőrizni akartak, minden vélt, valós veszélyforrást kontroll alatt tartani. Nem akartak látványos megtorlást, mert akkor már tudták, hogy ha elcsattan egy pofon, akkor holnap már nagyobb kell és elszabadulhat a pokol. Ezek a tisztek nagyon elegánsan csinálták – műveltek voltak, pszichológiai felkészültséggel. Jártak színházba, könyvbemutatókra, kiállításokra stb. Befolyásolhattak karriereket.
- Volt ilyen?
- Azt hiszem, nagyon kevesen voltak, akit a szeku nem engedett kibontakozni, egyetlen ilyen konkrét esetet tudunk, a Visky Árpádét. Ő börtönbe került, hivatalosan öngyilkos lett. Nos, hogy valaki öngyilkos lesz vagy öngyilkosságba kergetik, nem igazán tudjuk mérni. Tény, hogy az öngyilkosság után a Securitate megíratja az özveggyel az amerikai kongresszushoz a levelet, hogy „a férjem öngyilkos lett, ne nyomozzanak utána és ne kérdezgessék, hogy mi van”. Képzeljük el, amikor egy feleséget ilyesmire rávesznek. Hogyan? Mivel? De levelet írt az amerikai kongresszusnak a színház igazgatója és az orvos is, aki kezelte.
- Meglepettnek látszik az orvos miatt.
- Tényleg. Ilyesmire én nem gondoltam. Pedig aranybánya volt a titkosszolgálat számára minden nőgyógyász, pszichiáter és sok más orvos. Mivel tilos volt az abortusz, az nagyon kiváló információ volt, hogy ki mikor terhes, ki mikor „csináltatja el a gyereket”. Akit ilyesmivel megfogtak, azokon már nem kellett bosszút állni, nem kellett fenyíteni, büntetni, ők már dolgoztak nekik életük végéig, mindenféle beszervezési papír nélkül. Ugyanígy jártak el a pszichiátriai kezeléseknél. A szocialista rendszerekre jellemző, de nemcsak, hogy amikor már nem tudtak mit kezdeni valakivel, akkor bezáratták őket. A pszichiáterek kulcsemberek voltak, bár azt hiszem, ők sem tudtak róla, hogy mennyire kulcsszerepet töltenek be a rendszer működésében.
- Említ egy-két nevet a könyvében, olyanokét, akik annak idején besúgók voltak, aztán mégis közszereplők maradhattak, az MMA tagjai is. Mi a feladata a kutatónak, leleplezni őket? A rendszerváltás után igencsak élénken élt az igény arra, hogy minden besúgót és tartótisztet le kell leplezni. Aztán nem lett belőle semmi. És az igény is mintha kihalt volna. Szükség van erre vagy nincs? Tönkre tehetünk fölöslegesen életeket?
- Igen, határozottan tönkre tehetünk életeket. A múltunkat úgysem adja vissza már senki. A vonatkozó román törvénykezés nagyon komoly, ezt a kutatónak is tiszteletben kell tartania. De én nem is hiszem, hogy a tudományos kutató feladata az, hogy erkölcsi mércéket kezdjen bevezetni a társadalomba. Tudom, hülyén hangzik, de voltak becsületes besúgók is. A jelentésekből látszik, hogy egyesek őszintén védelmeznek valamely ügyet. Őket beszervezték, a törvény alapján besúgók voltak, de soha nem okoztak rosszat senkinek, sőt elodáztak egy-két problémát néhány évig. A paragrafusok szerint viszont besúgók voltak. Egy dolgot azonban nem tudok megérteni, egyszerű emberként: több mint húsz év alatt miért nem tudtak egy módot találni arra, hogy nyilvánosan beszéljenek a „sötét múltjukról”. A tisztek hallgatnak, a volt besúgók hallgatnak. Egyesek szélsőjobbosként kompenzálnak…
- Mi alapján nyilvánítható valaki besúgónak e paragrafusok szerint?
- Három dolog kell ahhoz minimum Romániában, hogy valakit besúgónak nyilvánítsanak – a beszervezési nyilatkozat, a jelentések és annak igazolása, hogy ő ezekért pénzt kapott. Ha az egyik hiányzik, - és hangsúlyozom, a Securitate nem a Stasi volt, ki tudja még hány szekrény alján hány dokumentum rohad -, a jelenlegi tudásunk szerint nem besúgó. A két személyről, akiket megnevezek a könyvemben, nem én állapítottam meg, hanem a titkosszolgálatokat felügyelő testület adott papírt róla, hogy ők besúgók voltak. Azt hiszem, egy történésznek nem lehet az a feladata, hogy ítéletet mondjon.
- Hagyjuk a fenébe, spongyát rá?
- Nem ilyen egyszerű. Persze vannak közöttük nagyon bosszantó esetek. Olyanok is, akik meghaltak, de mindvégig zászlóként lobogtak eseményeken. Mások a rendszerváltás után vezető szerepet vívtak ki maguknak a társadalomban. Őket vajon egy-egy telefonnal nem lehetett figyelmeztetni, hogy…? Summa summarum: Nagyon nehéz mindenkire, aki valaha jelentett, azt mondani, hogy besúgó volt, vagy egyértelműen kijelenteni, hogy ártatlan volt és áldozata a rendszernek. Akad olyan, akiknek van két jelentési dossziéja és van három, amiben őt követik. Na de hát akkor ő mi volt?
- Nem lehetne árnyalni a képet?
- Nos, volt 26 év erre. Ennyi idő alatt nem tudom elképzelni, hogy valakinek ne lett volna annyi ideje, hogy vegyen egy papírt és ceruzát és leírja, pontosan mi és hogyan is történt. Miért kellett megvárnia szinte mindegyiknek, hogy az orra alá nyomják, hogy ezt te írtad alá, ezt te jelentetted, ezt a pénzt te kaptad érte? Nem, nem kell homályban hagyni a történteket, de nézzük a lényeget.
- És mi a lényeg?
- A Securitate a pártot szolgálta. Akkor kit kell büntetni inkább, azt, aki szolgált, vagy azt, akit szolgált? Az 50-es években megfogalmazták, hogy a szeku a párt acél karja. Nézzük meg kit védett, és akkor eljutunk olyan, tisztességben megőszült emberekhez, akik nem voltak besúgók, hanem vagy a központi bizottságban ültek, vagy annak póttagjai voltak és asszisztáltak mindehhez, vagy részt vettek az „ahogy lehet mozgalomban”. Ez utóbbi sajátosan romániai magyar dolog volt, a „gyerekek elégedjünk meg azzal, ami van, fogjuk be a szánkat, ne elégedetlenkedjünk, mert még ennyi sem lesz” jelenség. Ezeket védte a szeku, és akkor ki a bűnösebb, aki védte, vagy akit védett? Verjük el tényleg a besúgókon az egészet, de feledkezzünk el arról, hogy ma Magyarországon több volt szekuritatés tiszt él a magyar állam nyugdíjából? A legismertebb közülük Alexandru Draghici volt, aki belügyminiszterként abban az időben irányította az állambiztonsági szerveket, így a Securitatét is, amikor még tombolt a terror, 1952-65 között. Ő a rendszerváltás után kapott menedékjogot Magyarországtól, 1991-ben. 1992-ben pedig az Antall-kormány (Boross Péter belügyminisztersége alatt) elutasította Románia kiadatási kérelmét, azzal az indokkal, hogy a magyar jog szerint Draghici bűntettei elévültek. Akkor meg miről beszélünk?
- Addig, míg ezek a titkosszolgálati levéltári anyagok elérhetetlenek, addig a magyar hivatal honnan tudhatná, ha valaki ilyen priusszal érkezik?
- Én azt tudom, hogy minden országnak szüksége van titkosszolgálatokra. Szeretem, nem szeretem, az ország biztonságát és az én, mint állampolgár biztonságát az adja meg, ha van egy jól működő titkosszolgálata az országnak. Egy jól működő titkosszolgálat pedig csak tudja, amikor egy volt szekuritatés ezredes áttelepedését kéri. Itt is van III/III-as törvény, ha alávetik ezeket az embereket, elbuknak. De hát Magyarország Argentína volt néhány ember számára. A német fasiszták közül ugyebár sokan Argentínában találtak menedéket, mert az ottani törvények szerint sem követtek el semmit. Gondolom, de ez csak rosszindulatú feltételezés, hogy amikor valaki szekusként áttelepül egy másik országba, a bőröndjébe a szalonna mellé betesz egy-két dossziét ami érdekes lehet másoknak… Novák Csaba Zoltán pont azt kutatja, hogy a román titkosszolgálat hány titkos ügynököt dobott át Magyarországra 1989 előtt…. 
- Mivel, hogyan kellene kezdeni ezt a tisztulási-tisztázási folyamatot?
- A pártfunkcionáriusok között kell először keresgélni, ha tényleg szembe akarunk nézni a múltunkkal. Mert mi is történt valójában? Térjünk vissza a színházhoz. Készült ugyebár egy jelentés. Ez az anyag annak idején a megyei pártbizottság kulturális bizottsága tagjainak szólt. Titkos anyag, a szeku küldte számukra. A párttitkár reggel kezébe vette, megnézte ki kivel kefélt, ki nem tudja a szövegét, ki beteg, ki miért maradt le a turnéról, ki mit mondott a büfében. Ezen anyagok alapján léptetett elő valakit, süllyesztett el, nevezett ki igazgatónak a párt. Ő, aki használta és élt vele, megússza, aki pedig az anyagot készítette, az nem ússza meg?
- A román szabályozás elég ahhoz, hogy tisztázható legyen a múlt? Mennyire ismeri ilyen téren a magyar szabályozást? Elegendőnek tartja, ahogy a két ország kezeli a témát?
- Nem. Magyarországon ilyen tekintetben majdnem hírzárlatos rendszer van. Vegyünk egy egyszerű példát, a Szabó Istvánét. Addig mindenkit nagyon érdekelt a dolog, míg egy művészileg nagyon hiteles, Magyarország imidzsét, a magyar és európai filmes ipart jelentősen befolyásoló emberről ki nem derült, hogy a múltjának van egy része, amelyről ő nem beszélt nyíltan.
- Tizenéves gyerek volt.
- Jó, értem én ezt, de ez is mutatja, hogy nem lehet idejekorán elővenni ezeket a dolgokat. Emlékezzünk vissza arra, hogy Hofi Gézáról is jelentek meg annak idején, a kilencvenes évek legelején úgymond leleplezések arról, hogy a nomenklatúra tagjaival vadászott. Ez nem egy objektív kép róla, mint ahogy Szabóról sem. Ha mi mindenkit egy-egy jelentés miatt belenyomnánk a besúgói kategóriába, nem tudom hová jutnánk. Magam ismétlem: úgy érzem, hogy mindenkinek megadatott az elmúlt 26 évben, de még most sincs késő, hogy vegyen egy papírt és egy ceruzát és leírja az igazat. És újra csak felteszem a kérdést, és most Magyarországról beszélek, hogy nemzetünk nagyjai, akik a Kádár rendszer abszolút privilegizált emberei voltak, - ha bekapcsoltad a tévét, a rádiót, a hűtőszekrényt vagy a hajszárítót, ők és csak ők beszéltek benne-, hogy ők ártatlanok voltak, csak azok szolgálták a rendszert, akik írtak 3-4 jelentést? Felállíthatunk ilyen erkölcsi büntetőszázadokat, de az igazságosabb lesz? Katartikus volt Kézdi Kovács Zsolt önmagával való szembenézése. Ne felejtsük az ember, legalábbis a magunkfajta ember (európai) alapértéke a megbocsátás, legyen keresztény, vagy keresztyén, vagy zsidó esetleg ateista.
- Nem tudom, hogy igazságosabb lenne-e, de Ön tényleg úgy érzi, hogy igazságtalan lenne a leleplezés?
- Volt olyan magyar író Romániában, aki ült több mint 5 évet börtönben egy banális hülyeség miatt, 1956 kapcsán. Azért, mert szavalt a temetőben 1956 november elsején. Több évet ült, kijött, majd beszervezték. De úgy beszervezték, hogy még fel sem kelt az ágyból és már jelentett. Ha bement a kocsmába és csúnyán néztek rá, rögtön írt egy jelentést. Így leélte nagy részét az életének. Maradt utána vagy négy kötet jelentés. Utána átjött Magyarországra és jelentkezett a III/III-asnál, hogy ő szívesen jelent az Erdélyből áttelepedett magyar írókról. Tette mindezt a Szabadság téri mozgalom és a Nagy Imre újratemetés környékén, és jelentett is ezerrel a még regnáló szocialista kormány titkosszolgálatának. Vegyük ennek az embernek az életét. Melyik részét ítéljük meg, azt, hogy volt bátorsága kimenni a temetőbe verset mondani, hogy ült öt évet, hogy beszervezték, hogy néha nagyon csúnya módon besúgott? Vagy nézzük azt a részét, amikor áttelepedik Magyarországra és önként elmegy jelenteni? Vagy azt, amikor könyveket írt, hogy ő mennyire el volt nyomva magyarként Romániában? Én ma úgy látom, hogy sem Romániában, sem Magyarországon nincs valós lehetőség a közelmúlttal való szembenézésre.
- Miért?
- Mert maga a társadalom, a hatalom nem ad erre lehetőséget, elodázza. Az államnak igenis kutya kötelessége volna pénzt adni arra, hogy konferenciákon, kutatási programokon keresztül felállítsunk egy olyan mérce-féleséget, kutatási folyamatot, hogy ne az legyen, hogy egy-két gerilla beveti magát a sűrű bozótba és véletlenszerűen beletenyerel valamibe. De akkor szembe kell néznünk például 1956-al is. Kívülről én például azt látom, hogy olyan heroikus eseménysorozatot próbálunk konstruálni, amely nem valós. 1956–nak voltak árnyoldalai is. Nem mindenki volt hős, aki akkor az utcán rohangált és lövöldözött, aki Molotov koktélokat dobált. Közülük sem mindenki a magyar szabadságra gondolt eközben. De Romániának sincs kedve ilyesmihez, annak ellenére, hogy van szép vonatkozó törvénykezése.
- Romániában ahhoz, hogy valaki jelöltként indulhasson a parlamenti választáson, át kell világíttatnia magát. Ez sem elég?
- A hatóság ilyenkor a következő papírt adja: „A jelenlegi tudásunk alapján Ön nem volt a titkosszolgálatok tagja”.
- De ott van legalább erre hatóság, a CNSAS. Az általa kibocsátott bizonyítvány sem megbízható?
- Persze, ott van ilyen hatóság, Magyarországon nincs, ha jól tudom, itt nem világítják át a jelölteket sem. De ez a román szakhatóság által kibocsátott dokumentum nem jelenti azt, hogy holnap nem találnak olyant, ami az ellenkezőjét bizonyítja. Romániában nem lehet kiadni olyan papírokat, amelyek terrorizmussal kapcsolatosak, amelyek állambiztonsági szempontból mai napig veszélyt jelentenek. Nos, hogy ezt ki dönti el, és mi ennek a módszertana, nem tudjuk. Van egy mondat, amit feltétlenül meg kell jegyezni: A titkosszolgálatok elsősorban a titkosszolgálatot védik. Ha ezt nem tudja valaki, ne is kezdjen kutatni. Ez nem Romániában vagy Magyarországon van így, hanem mindenhol. Mi azon a koncon marakodunk, amit ők elénk dobnak. Az összefüggéseket kell elsősorban letisztázni.
- És azok legalább letisztázhatók? Ennek fényében már könnyebb lesz a közelmúlt megítélése is?
- Hát, azt nem állítanám, hogy könnyebb. Mondanék rá egy példát. Itt van például a marosvásárhelyi Székely Színház megalapítása 1946-ban. 1946-ban Erdély sorsa még nincs eldöntve, a párizsi béketárgyalások még hátravannak. De Románia, amely már ideiglenesen bevonult Észak-Erdélybe, a béketárgyalásokon az asztalra teszi a következőket. Soha nem volt állami, állandó színháza Marosvásárhelynek, most van állami magyar színháza. Mi megcsináltuk. Magyar művészeti képzés indult Kolozsváron – színész, képzőművész, táncos, zenész. 1946 áprilisában indul az egyetem. Nem szeptemberben, hanem áprilisban, de így mondhatják, hogy mi megcsináltuk. És még sorolhatnám az akkoriban sebtében létrehozott intézményeket. Mit kellett volna csinálniuk azoknak, akik elvállalták ezeknek az intézményeknek a vezetését? Azt mondani, hogy nem, mert mi megvárjuk a béketárgyalás végét, alamizsnát nem fogadunk el? Ez rettenetes dilemma. Ezek az intézmények állami támogatással indulnak és még papíron királyság és kapitalizmus van Romániában. Találtak volna olyan egy-két dilettánst, aki megcsinálta volna, de ezeket hiteles művészek építik fel. Mondhatták volna, hogy nem vállalják el? Talán. De elvállalták, mert tudták, hogy meg tudják csinálni és meg is csinálták nagyon jól. Csakhogy rövid időn belül ezek az intézmények a párt leghűségesebb szolgái lettek akaratlanul is. Persze akkoriban a Párt és annak megítélése teljesen más volt. Nem lehet a mai valóság alapján megítélni a múltat. Romániai magyar kisebbségi viszonylatban mindvégig ott volt a rendszerek kettőssége, ezért is nagyon nehéz objektív következtetéseket levonni e téren. Amúgy meg rendszerenként és gondolkodási áramlatonként változni fog a megítélésünk különböző történésekről.
- Nem tudunk ezekre a kérdésekre egyértelmű, általánosan elfogadható választ adni?
- Mi, ebben a régióban lakók, minden rendszerváltásnál ledöntjük például a szobrainkat. Vagy szoborparkba visszük.
- Még mindig jobb, mintha pórrá zúznák.
- Igen, de azt hiszem, lesz még néhány ilyen parkunk, ahová a ma felállított szobrokat viszik majd el egykoron. Képzeljük el, hogy az antik Görögországban minden diktátor szobrát ledöntötték és szétverték volna.
- Vagy Rómában…
- Igen, hát akkor most miért járna oda a fél világ? De mi ilyen kicsi történelmek vagyunk, és még ezzel sem tudunk mit kezdeni. Mi mindig azzal indítunk, hogy a szimbólumokat leromboljuk, a tanügyi törvényt megváltoztatjuk, hogy lássák, hogy mi uralkodunk. Aztán jön a PISA-jelentés, hogy ez egy kicsit eldőlt és elég rossz irányba dőlt. De ha végiggondolom, bizonyos hatalom fenntartásához ez a PISA-jelentés tökéletes, talán még túl jó is. Szerintem még mindig kellene kicsit levenni belőle, mert félő, hogy az emberek megértenek bizonyos összefüggéseket. És az megint nem jó valakinek. Egy vezetőnek jó-e, ha képzett, esetleg túlképzett alattvalói vannak? Erről már könyvtárnyi anyagot írtak. Nos, ugyanez a helyzet a kommunista titkosszolgálatok levéltárainak vizsgálatával. Hihetetlenül bonyolult dolog, de valahol el kell kezdeni. Mert az a sok erkölcsi romlás, amit csak rakunk bele a szekrénybe, előbb-utóbb kiesik, és teljesen ellenőrizhetetlenül zuhan majd ránk.
Gál Mária Népszava

Nem adja vissza az állam a Mikót
A brassói ítélőtábla elutasította az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) keresetét a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása ügyében, amelyet az egyház azt követően nyújtott be, hogy a központi restitúciós bizottság májusban elutasította a visszaszolgáltatásra vonatkozó kérelmét – derül ki az egyházkerület tegnapi közleményéből.
A restitúciós bizottságban azért került ismét terítékre a Mikó-ügy, mert a székelyföldi iskola korábbi visszaszolgáltatását a ploieşti-i táblabíróság 2014-ben jogerősen szabálytalannak minősítette, és felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a restitúciós bizottság volt tagjait, megsemmisítve a református egyház tulajdonjogát. Ugyanakkor a bíróság nem állapította meg, hogy kié az ingatlan, ezért kezdte elölről a visszaszolgáltatási eljárást az egyház. Az egyházkerület tegnap közölte, hogy fellebbez a brassói ítélőtábla határozata ellen. A restitúciós bizottság májusban arra hivatkozva utasította el a kérést, hogy az államosításkor az iskola a Református Székely Mikó Kollégium tulajdona volt a telekkönyvi bejegyzés szerint, és nem az egyházkerületé. A táblabíróságon júniusban megkezdődött perben az egyházkerület több mint negyven bizonyítékot terjesztett elő, amelyek az EREK szerint „egyértelműen és meggyőzően tanúsítják, hogy a tulajdonjog alanya és a visszaszolgáltatáshoz való jog jogosultja az egyházkerület. A per során egyetlen olyan tény sem merült fel, amely a bizonyítékainak akár részleges cáfolatát eredményezhette volna” – olvasható a közleményben. 
Az egyházkerület úgy értékeli, a döntésnek súlyos következményei vannak, hisz utat nyit a magyarellenes vagy rosszindulatú állami szerveknek, hogy ugyanilyen módon visszaállamosítsanak bármilyen más egyházi ingatlant. Emlékeztetnek, hogy Romániában több száz olyan visszaszolgáltatott ingatlan van, amelyben oktatási intézmény működött, és úgy vélik, ezek mind veszélybe kerültek. „Úgy véljük, a bíróság azt üzeni döntésével, hogy visszaállamosíthatóvá válnak nemcsak az iskolák, hanem minden eddig visszajuttatott ingatlan” – olvasható az EREK elnöksége által kiadott közleményben.
Az egyházkerület szerint a restitúciós folyamat véglegesen leállt Romániában, sőt, úgy tűnik, a román állam minden szerve azon van, hogy visszaállamosítsa a jogos tulajdonosainak megítélt ingatlanokat. „Az az állam, amelynek végrehajtó és igazságszolgáltató hatalma saját törvényeit megszegve, és azok ellenében az egyházi javak restitúciójának folyamatát leállítja és részben visszafordítja, nem tekinthető jogállamnak” – áll a közleményben. Az egyházkerület elnöksége közölte, az ítélet indoklásának kézhezvétele után a sajtónak is bemutatják a bizonyítékokat. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Dan Tanasă szép világa
Kisebb performansz során mutatta be tegnap a Megyeinfó indítójaként Tamás Sándor, a megyei képviselő-testület elnöke, hogy milyen hatásai lehetnek a prefektúra, egyes, úgynevezett civil szervezetek és az igazságszolgáltatás együttes működésének az anyanyelv-használati jogokra. A politikus ez esetben egy önkormányzati győzelemről számolt be, de kiderült az is, hogy a kormányhivatallal a feliratok vonalán folytatott harcban az eddigi kétségtelen győztes a prefektúra.
A Megyeinfoó néven egy hónapja elindított tájékoztató kisebb meglepetéssel kezdődött, mind a pulpituson, mind a háttérként szolgáló molinón a magyar és angol feliratot fehér lap takarta. Tamás Sándor rövid úton magyarázattal is szolgált: így nézne ki, ha a szolgálatos feljelentőként elhíresült Dan Tanasă által bejegyzett, Az Emberi Méltóságért Európában Civil Egyesület minden kezdeményezése sikeres lenne, azaz ebben az esetben csak a román felirat maradhatna. A megyei testület elnöke részletezte: egy régebbi ügyről van szó, még Dumitru Marinescu prefektusi korszakából (2013 májusa), amikor is átiratban szólították fel Kovászna Megye Tanácsát, hogy törvénybe ütköző, ha a hivatalos okiratok fejlécén három nyelven jelenik meg az intézmény neve, az ugyanis csak az ország hivatalos nyelvén, azaz románul tüntethető fel. „Románia kormánya helyi képviselőjének 2013-ban ez volt a legfontosabb problémája, minden más gond meg volt oldva” – jegyezte meg ironikusan Tamás Sándor. Az önkormányzat az átiratra nem válaszolt, ennek nyomán a prefektúra „bebújt Dan Tanasă egyesülete mögé, annak rendje és módja szerint pert indítottak a megyei testület ellen”. A Kovászna megyei törvényszék ez ügyben hozott ítélete megtiltotta az önkormányzatnak, valamint az elnöknek mint alpereseknek, hogy a jövőben a hivatalos okiratokon, illetve a különböző transzparenseken a két intézmény nevét magyarul és angolul is feltüntessék. Az önkormányzat fellebbezett, majd a brassói ítélőtábla nekik adott igazat, eltörölve egyrészt a törvényszéki ítéletet, valamint elutasítva az egyesület keresetét. Az elnök az eset kapcsán megismételte korábban már hangoztatott álláspontját, mely szerint a kormányhivatal évek óta az államigazgatás kereteit átlépve, a civil szféra és az igazságszolgáltatás segítségével, különböző jogi trükkökkel lép fel, próbálva visszaszorítani a magyar nyelv a közigazgatásban való használatát. 
Lapunk érdeklődésére Tamás Sándor kifejtette: a prefektúra és a megyei tanács, illetve a városi és községi önkormányzatok közötti „törvényességi háború” (feliratok, szimbólumhasználat stb.) az elmúlt négy évben mintegy 120 különböző bírósági ügyet eredményezett. Ezek túlnyomó többségéből – mintegy kilencven százalék – a prefektúra került ki győztesen az igazságszolgáltatás hathatós segítségével. A fentebb említett eset a kivételt jelenti, de nem példátlan – tette hozzá.
Nagy D. István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jótékonyság a MERT-nél
A 2013-ban alakított Magyar Erdélyért Egyesület (MERT) egyéb tevékenységei mellett kiemelten figyel a szociális problémákra, a hátrányban levőkre. Idén több szegény, nehéz helyzetben levő családot, nagycsaládost és tűzkárosultakat is meglátogattak – számolt be lapunknak Nagy Gábor Levente elnök és ifj. Miklós András egyesületi tag.
Állandó segítő partnereik a D-Toys játékgyár, a Diószegi pékség és a Servint cég, idén csatlakoztak  hozzájuk a román posta sepsiszentgyörgyi alkalmazottai is. Így sikerült pénzt, ruhát, élelmet, játékot és tartós élelmiszereket gyűjteni, amelyeket házhoz vittek a rászoruló családoknak. Vannak többgyermekes családok, ahol naponta meg kell küzdeniük az élettel. A szülők még aktív munkavállalás mellett sem tudnak kellő anyagi biztonságot nyújtani a családnak, sok helyen gond a mindennapi kenyér is.
Az év folyamán összegyűlt ruhákból és cipőkből több helyre adományoztak. Így a szörcsei családnak, ahol nemrég leégett a ház: Bitai Gabriellának és 12, 15 éves lányainak vittek nagyobbacska csomagot. Csernátonba a tízgyermekes Bujdos családot élelmiszerrel és játékokkal, ruhákkal örvendeztették meg. Egy másik csernátoni családnál, Pakóéknál múlt vasárnap temették el az édesapát, aki az erdőn munkabalesetben hunyt el. Ott a hat gyermekből öt beteg. Egy Angliában élő háromszéki hölgy, Kis Ildikó felvállalta az egyesületen keresztül egy gyermek iskoláztatását. A sepsiszentgyörgyi tizenegy gyermekes Bodor családot második éve segítik élelmiszerrel és játékokkal, év közben is. Hétfőn jártak a sepsibükszádi tűzkárosult Terza családnál. Ott a falu összefogott értük. Az édesapa műtött beteg, nehéz fizikai munkát nem szabad végeznie. Talán az ottani hét gyermek örvendett a legjobban a jótékonysági szállítmánynak.
Mindezekről szerdán a Sepsi Rádió Szociális háló rádióműsorában is beszélgettek, ahol Majláth Szabó Attila műsorvezető vendégei voltak. Örömmel osztották meg, hogy jövőtől 10–15 tagú ifjúsági csoporttal bővül az egyesület, így még több lehetőség lesz jót cselekedni a rászorulókkal.
Józsa Zsuzsanna Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Világosan elmagyarázta
Lazăr Comănescu külügyminiszter bevallása szerint „világosan értésére adta” magyar hivatali kollégájának, Szijjártó Péternek, hogy a magyarországi hivatalosságok által Romániával szemben tanúsított gesztusok és kijelentések nem segítik elő a két ország közötti jó együttműködést.
A külügyminiszter Szijjártó Péter magyar külügyminiszter azon kijelentésére reagált, mellyel utasította Magyarország külföldi képviseleteinek diplomatáit, hogy ne vegyenek részt a román nagykövetségek által szervezett december 1-jei ünnepségeken. „Úgy gondolom, megértette az üzenetemet. Nem szeretnék őszinte és baráti beszélgetésünk részleteibe bocsátkozni. Tudjuk jól, hogy a minisztereknek sokszor csak azért kell egyet s mást tenniük, mert úgy kérik tőlük. (...) Ne gondolják, hogy mindig saját indíttatásból cselekednek. Ezen túlmenően világosan értésére adtam, hogy az ehhez hasonló fellépések nem segítik elő azt az együttműködést, amelyben megállapodtunk, amikor Bukarestben járt. Ideje lenne elgondolkodni azon, hogyan kerülhetnénk el a jövőben a hasonló súrlódásokat” – fogalmazott Lazăr Comănescu, aki barátjának nevezte Szijjártó Pétert.
A külügyminiszter hangsúlyozta, a nemzeti kisebbségeknek összekötő hidak nak kellene lenniük az érintett országok között, erősíteniük kellene az együttműködést, nem kellene nézeteltérések témájaként szolgálniuk. „Nem vagyok politikus, de megengedem magamnak, hogy azt mondjam, a politikusoknak még kampányban is sokkal körültekintőbbeknek kellene lenniük akkor, amikor érzékeny témákat vetnek fel populista, választási célzattal” – tette hozzá Comănescu. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Retusált forradalom
Sokan vonják kétségbe, hogy 1989-ben Romániában forradalom zajlott. A bizonyíték arra, hogy igenis, megtörtént, többek közt az a több ezer igazolvány is, amit valódi és hamis forradalmároknak bocsátottak ki.
A ’89-es forradalom nemcsak 27 évvel ezelőtt, hanem máig szedi áldozatait olyan hősök közt, akik például bátran vásároltak pénzért forradalmár-igazolványt, és annyi közük volt a revolúcióhoz, mint tüntetésnek a kitüntetéshez. Nemcsak 1989-ben halt meg sok  (és ártatlan) ember, hanem később is: 2011-ben az akkori kormánynak 12 ezer „kiemelkedő” forradalmár esett áldozatul, és esett el a neki járó havi több mint 2000 lejes juttatástól. Olyanok, akikre rábizonyították, hogy nem is voltak forradalmárok. Pedig sokan közülük már korábban szekus besúgóként harcoltak. Ők végül is nem a ’89-es forradalom kései áldozatai?!
Máig is sok hivatásos (ál)forradalmár várja a kedvező alkalmat, hogy tapasztalatait kamatoztathassa, ha majd ki kell állni a barikádokra. Őket fizetni kell, hiszen a katonák is kapnak zsoldot békeidőben. Sajnos, vannak, akik csak most kerülnek az igazságszolgáltatás karmai közé, és veszíthetik el jól jövedelmező, békebeli forradalmár állásukat. Több mint 200 forradalmár szövetség létezik, amiből hetven jogosult ilyen igazolványok kiadására. Ezek nem tétlenkedtek, hanem szorgalmasan végezték a diplomák nyomtatását. A forradalmár-igazolványokat vizsgáló testület kiderítette, hogy sok olyan személynek, aki rég meghalt, az állam máig is folyósítja a juttatásokat, de ötéves gyereknek is van diplomája, aki nagymamája karján ülve harcolt Craiován. A forradalmárokra is igaz a román mondás: kevesen voltak és sokan maradtak. Főleg olyan városokban harcoltak halált megvető bátorsággal, ahol a forradalmi láz elemi erővel a diktátor futása után tört fel. Hősiesen megrohamozták a pártbizottságokat, és ott az ablakok betörésekor és a bútorok ablakon való kihajigálásakor bizony megsérültek.  Sok ártatlan ember is áldozatul esett azokon a zűrös napokon a terroristákról költött mesék következtében, amikor az emberek ijedtükben a hazafelé tartó muzsikus cigányt is terroristának nézték, mert azt hitték, hegedűtokjában géppisztoly lapul. A forradalom áldozataként került be a hősök közé az a személy, aki holtrészeg volt, amikor a sötétben elütötte egy tank, és  autóbalesetben elhunytakat is nyilvánítottak a forradalom hőseivé hozzátartozók és a hálás utókor. A történészek tanulmányozzák az akkori eseményeket, és következtetéseik különfélék. Vannak, akik az akkor elfutott diktátor szavaira esküsznek: Temesváron idegen titkosszolgálatok (főleg az orosz KGB és a magyar) irredenta, az ország szétdarabolására irányuló akciót hajtottak végre, miközben műveletlen huligánok társadalomellenes cselekményeket követtek el. Az országban több száz orosz titkosszolga volt jelen, akik turistának álcázták magukat, és így avatkoztak be belügyeinkbe. Különben is, a temesvári eseményeknek Jászvásáron kellett volna megtörténniük. (Bizonyára azért, mert az közelebb van a volt Szovjetunióhoz.) Akkor az emberek mindezt nem hitték el, de ma már igen. Mások azt mondják, Temesváron pattant ki a szikra, amely kirobbantotta a forradalmat. Még jó, hogy a történelmet utólag írják, mert így lehet feledtetni, és később ennek következtében elfeledni olyasmit, ami sokak számára kényelmetlen. Azt például, hogy a szikra kipattanása annak a maroknyi embernek a műve, akik Temesváron kiálltak Tőkés László mellett. Ezért a tiszteletes 2009-ben megkapta a Románia Csillaga érdemrendet. Ahhoz, hogy átírják a történelmet, őt ki kell radírozni belőle, ezért hazaárulónak nyilvánították, és visszavonták kitüntetését. Nevét a román média újabban az évforduló kapcsán még csak meg sem említi, hiszen hogy néz ki az, hogy egy magyar indította el a román forradalmat? Sztálin, miután szembekerült vélt vagy valós ellenfeleivel, rövid úton eltette őket láb alól, de az nem volt elég, hanem a velük készült közös fényképekről is retusáltatta őket. Nálunk is állandóan ilyen retusálás folyik. A retusálás javítja a képet. Sajnos, ez sokszor nem elég, ezért hamisítani  kell a történelmet. Szerencsére nálunk vannak hozzáértő szakemberek.
Kuti János Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szabad-e kántálni? Karácsonyi népszokásunk negyedszázad tükrében
Negyedszázaddal ezelőtt karácsony táján közösségi énekléstől és verses köszöntéstől zengtek falvaink a Maros, a Küküllők, a Nyárád mentén és a mezőségi dombok között, szinte elmaradhatatlan volt a kántálás szokásának valamilyen formája. A sokszor hetekig tartó készülődés után ünnep szombatján meg- szólalt a „szabad-e kántálni?” kérelem gyermekek hangján, és folytatódott este, éjszaka és napokon át a legények és felnőttek ajkán, kint és bent, sokféle változatban. Napjainkban is kántálnak még hagyományos formában vagy újszerű kezdeményezésekben, egyházi, fiatalos vagy műkedvelő művészeti csoportokban, másutt adománygyűjtéssé egyszerűsödve, silányodva kikopott a hagyományból. Az alábbiakban néhány közelebbi vidékünk kántálási szokásaiból nyújtunk ízelítőt. Elindult Mária… Az alsó-nyárádmenti Teremiújfaluban 1991 karácsony estéjén Borbély Andráséknál vártuk a kántáló gyermekek érkezését. Szürkületkor az ajtó előtt rázendítettek: Elindult Szűz Mária Betlehem városba, Bement egy gazdag kovácshoz szállást kéregetni. Szállást nem adhatok, mert sok vendégem van… Az ajtón belül még a lélegzetüket is lehetett hallani, amint megindultak az ének szárnyain, a közepén ellankadtak, amikor arról énekeltek, hogy a barmok jászolában született Jézus, aztán újból nekiiramodtak: Ébredj, ébredj gazda e jeles éjszaka! Végül szinte kifulladva, de látható örvendezéssel fejezték be: Megszületett Isten fia, világ megváltója! Ének után az egyik fiú jó hangosan köszöntő versbe fogott: Krisztus Urunknak áldott születése napján Vígan örvendezzünk, dicsérő éneket együtt zengedezzünk! Adja Isten e házra áldását, Szívünkből kívánunk csendes jó éjszakát! A kántáló gyermekek, három fiúcska és egy leányka, már tíz helyen jártak, rokonoknál, szomszédoknál, még két rokon családot szándékoznak felkeresni, aztán hazamennek és várják az angyalt. – Mi is énekeltük gyermekkorunkban az El- indult Máriát – meséli a beállott csendben a háziasszony, Borbély Anna. – Ez olyan falusias, vénes ének. Édesapámtól, Papp Elektől tanultam. Kántálás előtt legalább tízszer elénekeltette velünk, rengeteg éneket tanultunk tőle. Sok éneket tanulhattak a teremiújfalusi gyermekek és fiatalok a most nyolcvanas éveiben járó gazdálkodótól, Vetési Andrástól is, aki a helyi betlehemezés dramatikusjátékát, énekeit felújította, és több száz éneket írt le gyűjteményében. Érdemes azért egy pillanatra meg- állnunk a „vénesnek” nevezett kántálóéneknél, hiszen egyik legtöbbször elhangzó népi karácsonyi énekünk, főleg protestáns vidé- keken. Ezt énekelték a kántálók Kalotaszegen, a Szamos, a Maros mentén és a Mezőségen is. Némelyik változatban bő vagy bölcs kovács a szállás megtagadója, az egyikben a kovács vak vagy agg leánya vezeti Máriát a barmok jászolához, a másikban a szép báránya. A szakkutatás szerint a szálláskereső Mária legendaballada fő elterjedési területe Erdély, az epikus történetet ponyvanyomtatványok is terjesztették. De ne menjünk távoli tájakra se időben, se térben, csak szinte a szomszéd faluba, Búzásbesenyőbe. 2000 karácsony szombatján a besenyői gyermekek éppúgy elindultak Máriával, mint egy évtizeddel azelőtt a teremiújfalusiak. Az ő énekükben a „dús kovács” nem ad szállást, de igen a „gyönyörű szép lánya”, majd ő is megbánja tettét, mint annyi erdélyi változatban: Ha én tudtam volna, hogy te vagy Mária, Aranyból, ezüstből szállást adtam volna. Az este induló besenyői legények már nem ezt énekelték, hanem az egyházi énekeskönyvből tanult éneket – Betlehemi pusztán Jézus született –, a köszöntőket a szüleiktől, nagyszüleiktől tanulták. Ők a leányos házakat keresték fel, s a begyűlt pénzadományokból karácsony első napján ingyenes bált szerveztek. Ha a Mezőség belseje felé haladunk, az Elindult Mária újból megszólal a legények és a házasok ajkán. Ezt énekelték legénykorukban Borbély Mártonék a Mezőmadaras melletti Feketelakon az ezredfordulón, és azóta is, ha feleségével, Ibolyával elindulnak „családi kántálásra”. Még távolabb, Észak-Mezőségen, a Melles-patak völgyében elnyúló Szentmátéban éppenséggel „fiatal, új éneknek” tartják, hiszen az 1932-ben született Szabó Erzsébet 2004-ben még emlékezett, hogy ez a „kántát” csak a második világháború után kezdték énekelni. A mostani fiatalok, legények megint nem tudják, és őt kérték meg, hogy kántálás előtt megtanítsa rá őket. A szűkebb Marosszéken, a marosszéki Mezőségen, a Nyárádmentén és Kis-Küküllő völgyének székely szakaszán napjainkban főleg a roma etnikumú kantálók ajkán hangzik fel az Elindult Mária. A próféták elhallgattak és Szívünk vígsággal ma bétölt A gyűjtés során több faluban tapasztalhattam, hogy jól meghatározott örökölt rendje, éneke és köszöntője van a kántálás szokásá- nak, amihez napjainkban is ragaszkodnak. A Kis-Küküllő menti Héderfáján két fiatal generáció járt és jár kántálni: a kicsik és a legények. A kicsik tíz-tizennégy évesek, konfirmálás előttiek, a legények tizenöt évtől felfelé. Mindkét csoportnak vannak vezetőik, a kezesek és a vőfélyek, ők tanítják az énekeket, a köszöntőket, vigyáznak a rendre, felírják az adományokat stb. 1993 karácsonyán Bordi Ferencéknél tíz kicsi legény kántált Peti Loránd kezes vezetésével. Végigjárták az egész falut, A próféták elhallgattak kezdetű református énekeskönyvbeli éneket fújták az ajtó előtt, a nagyobb legények a Szívünk vígsággal ma bétölt kezdetűt. A házasemberek karácsony első napján délután, estefelé kántálnak, ők a Csendes éjt éneklik és adományokat gyűjtenek az egyházközségnek. Ez a szokás és énekrend azóta is megvan. A 2000-ben született Bordi György a tavaly kezesként végezte a kicsiknél, az idén a legényekkel kántál. Gógánváralján is két csoport énekel karácsony szombatján este: a legények és a házasok. A legények csak a leányokhoz járnak. A házasok csapata többnyire a dalárda tagjaiból áll, mindenhova elmennek, ahol szívesen látják őket. Ugyanabban az időben járnak, énekük is ugyanaz, A próféták elhallgattak. Itt még a temetőbeli halottakhoz is elmennek, énekkel és köszöntővel emlékeznek reájuk. Íme a Nagy Alberttől 2001-ben lejegyzett köszöntő néhány sora: Nagy hálaadással, Istenünk, dicsérünk, Hogy e szent ünnepet megengedted érnünk. Csendesség, békesség, akik itt pihennek, És nem jelenhettek meg a karácsony esté- ken. Nyugodjanak békében. Ámen. A Kis-Küküllő menti falvak karácsonyi szokásainak jellegzetessége a hosszú verses köszöntő, amelyben az emlékezés, a hálaadás és az öröm mellett sokféle jókívánság szólal meg. Érződik, hogy alkotóik és meghallgatóik hittek a kimondott közösségi ünnepi szó erejében, beteljesülésében. Eredeti megfogalmazóiknak az egykori tanítókat, kántorokat, kollégiumi diákokat tarthatjuk, de a későbbiekben a köszöntők sokat változtak, folklorizálódtak. A Nyárád és Kis-Küküllő között fekvő Szövérden a legények kántálását hajnalozásnak nevezik, akárcsak a többi, szomszédos településen. A hajnalozásban az összes legény részt vesz, és végigjárják a falu leányos házait. Ők is a „prófétákat” éneklik és verses köszöntőket mondanak. Ezután sor kerül egy szertartásos-tréfás játékra, a szabályok ellen vétők megbotolására, amint azt Nagy Domokosék 1998-ban megszervezték. A Felkeltem én karácsony reggeléntől a Csendes éjig 1991-ben Mezőfelében a gyermekek kántálása után Kacsó Tibor és Árkosi Albert régi jó ismerőseim elénekelték azt az éneket is, amit a férfiak a kántálás végén, reggelfelé szoktak énekelni, egyszer egy évben: Felkeltem én karácsony reggelén (ismétlés). Kisétáltam kapum elejébe (ism.) Feltekinték a csillagos égre (ism.) Ott látok egy arany ringó bölcsőt (ism.) Mellette ül asszonyi Mária (ism.) Ezt a kántálóéneket addig nem hallottam, később mezőmadarasi és kölpényi változatát is énekelték, és többfelé találkoztam vele az erdélyi folklórgyűjteményekben. Mégis nagyon meglepett, hogy 2004-ben a mezőségi Szentmátéban Szabó Erzsébet ezzel kezdte a karácsonyi kánták sorát, talán azért, mert ezt énekelték legtöbbet az idősek, és ő az édesanyjától tanulta. Nem sejtette, mint sokáig én sem, hogy talán az egyik legrégebbi, középkori eredetű látomásos keresztény énekünket szólaltatta meg. Újabban Szentmátéban a felnőttek, házasok első napján délután és estéjén járnak kántálni. Összetársul néhány család, és egymást „meg- kántálják”. A Csendes éjt éneklik, akárcsak Héderfáján. Ez reggel 4 óráig is eltart, de mindenki ott van ünnep másodnapján a templomban. Rendszerint karácsony első napján délután és este kerül sor az egyházi kántálásra is. Presbiterek, egyháztanácsosok, jó hangú férfiak csoportja keresi fel a híveket vagy a teljes faluközösséget, énekelnek, köszöntőt mondanak, adományokat gyűjtenek. Búzásbesenyőben három felekezet tagjai járnak kántálni. A katolikusok a közismert, szintén régi egyházi népéneket, a Csordapásztorok kezdetűt éneklik, a reformátusok a Krisztus Urunknak áldott születésén-t, az ortodoxok a Trei păstorise întâlniră-val köszöntik a családokat. Minden család mindhárom felekezet kántálóit fogadja újabb időben szép rituális rendben.
Dr. Barabás László Népújság (Marosvásárhely)

Az isteni jelenlét bűvkörében (Ezüstmisés Péter Páter)
Sebestyén Péter, becenevén Péterpáter az előszóban utal az írás fontosságára. Tanáraitól tudja: lelkészi gyakorlatában, legalább az első öt évben, érdemes leírni a prédikációt. (Ennek az időtálló tapasztalatnak köszönhető számos nyelvemlékünk…) Manapság éppolyan fontos, hogy (idézem:) a jó beszéd keltse fel az érdeklődést, kösse le a figyelmet, ‘legyen ütős’, emelje fel, biztassa a hallgatót, vonja be az isteni jelenlét bűvkörébe. Érezze a hívő, hogy személyesen érintett az ügyben, ismerjen magára, nyissa fel a szemét; kényszerítse megállásra, és gondolkodtassa el élete értelmén. A leírt beszéd aztán gondozott szöveggé alakul, közölhetővé válik, és „az lesz a valódi fegyvertény, ha a szóról szóra felolvasott, előadott homília vagy búcsús beszéd annyira közelít az élő beszédhez, hogy hallva azt, már észre sem vevődik, hogy így is volt leírva…” Huszonöt, lelkipásztori szolgálatban eltöltött esztendő emlékezetes pillanatait megörökítő krónikáinak gazdag terméséből válogatott a szerző, abban bízva, hogy mondandói tanítanak, nevelnek, hitet erősítenek, gyarapítják a műveltséget, megkedveltetik az igé- nyes, szép beszédet, életvezetési ötleteket sugallnak, életszentségre buzdítanak, kibékítik egymással az értelmet és a szí- vet, miközben korszerű, naprakész, friss teológiai tudással is felvértezik a befogadót. Sebestyén Péter hittel reméli: szavai nem tűnnek el a semmiben, hanem az egymást követő nemzedékek haszonnal forgatják könyvét, akár több emberöltőn át – keresztény-magyar identitásunkban pedig megtartó erőt meríthetünk tanításából. A könyv két tömbre tagolódik, összesen ötven cím, terjedelemben az első rész a nagyobb, a tudományosabb (Tanulmányok, búcsús beszédek, elmélkedések), a második (Vegyes beszédek, esszék) a sokszínűbb, közelítve az irodalmi publicisztikához. Ha minden címnél elidőzve a csillaggal jelölt lap alji apró betűs forrásjelölést is szorgosan elolvassuk, nos, ekkor döbbenünk rá, mennyire szerteágazó a szolgálat, micsoda alkalmakat kínál a hivatását gyakorló felszentelt személy számára a Gondviselés, hogy Istent hirdesse. És Sebestyén Péter csaknem minden kínálkozó eseményt megragad üzenetei közvetítésére. Élvezhetővé, könnyen olvashatóvá teszi könyvét a szerző alapból derűs egyénisége, átütő humora, az otthonról hozott erős képi nyelvezet, a székely gondolkodásmód megannyi sajátossága. Következetessége, kitartása előtt pedig le a kalappal. A számvetés szakszerűségét dicséri az is, ahogy a kötet végén, a 390. oldalon a szűkszavú, de pontos életrajzi jegyzet eligazítja a mindenkori olvasót. Innen puskázunk: Sebestyén Péter (1968) a csíkszépvízi elemi iskola után Gyulafehérváron tanult, a Római Katolikus Kántoriskolában érettségizett, ugyanott folytatta teológiai tanulmányait a Megtestesült Bölcsességről Nevezett Szemináriumban (SIS). Csíksomlyón szentelte pappá 1992. április 25-én ft. Bálint Lajos, a Gyulafehérvári Főegyházmegye első érseke. 1997-től Erdőszentgyörgyön plébános, vezetésével templom épült az elárasztott Bözödújfaluból leköltözött hívek számára, amelyet dr. Jakubinyi György érsek szentelt fel 2004-ben. 1998-tól a Marosvásárhelyi Területi Rádió Hitvilág rovatának állandó munkatársa, azóta jelennek meg írásai is az erdélyi és anyaországi lapokban. 2006-tól a marosvásárhelyi Szent Imre egyházközség plébánosa. Könyvvé szerkesztett rádiós jegyzeteiből, katekézissorozataiból, esszéiből 15 kötet látott napvilágot. 2014 húsvétjától önálló alkotói honlappal – www.peterpater.com – jelentkezik, melyben naprakész, időszerű gondolatai, friss karcolatai olvashatók. Ezzel a szép, tizenötödik könyvével az ezüstmisés szerző negyedszázados papi szolgálatáért ad hálát. Annak érzékeltetésére pedig, hogy a szerző csak szakaszt jelző kedves mérföldkövet állított, ámde semmit le nem zárt gyümölcsöző munkálkodásában, hadd zárom ismertető és köszöntő írásomat egy frissebb szöveg részének idézésével, amely karácsony és újév ölelésében figyelmeztet valamire, ami szilárdan megtarthat mindannyiunkat a Teremtő bűvö- letében: „Az Istenre fordított időt nem vettük el mástól. Ő nem rabolja az időnket. Amit neki adtunk, szabad akaratból, az van a legjobb helyen. A szent és profán, a vasárnap (ünnepek) és a hétköznapok között feszül az életünk. Ez már a bibliai időkben kialakult, úgy is, mint intézmény, úgy is, mint az idő kettőssége. Az ünnep alkalmával kissé megáll az idő, áttör a profánon a szent, az isteni jelenléte. Azzal alakítjuk a történelmet, hogy az ünnepen, a vasárnapon kilépünk a profán idő- ből, és megéljük az örökkévaló előízét. Kitárul a lét, beengedjük a kronoszba a kairoszt. Ezek a kegyelmi pillanatok, órák, napok adnak súlyt a hétköznapoknak is. Isten a hét napból egyet kikér magának. Nemcsak azért, hogy pihenjünk, hanem hogy megszenteljük ezzel a többit. Nem leigáztuk az időt, sokkal inkább ünnepeljük a teremtést. Mintegy a szív ritmusának megfelelően tagoljuk az esztendőt. Ha jól bánunk az idővel, a kronosz és a kairosz szőttesét készítjük halálunkig. Szabadon, önfeledten, szentségben.” (Az idő szolgaságában – Élő Székelyföld, http://www.eloszekelyfold.com/web/)
Sebestyén Péter: Ezüstbeszéd, 2016 (Magánkiadás. Szerkesztette és gondozta Balog László)
Bölöni Domokos Népújság (Marosvásárhely)

Új székhely, régi és új célok a Kincses Kolozsvár Egyesületnél
A legkolozsváribb magyar napokat ígérik 2017-ben
Néhány hete a Főtér észak-keleti sarkán álló, nagy múltú Maukch-Hintz-házból alig kétszáz méterrel odébb, a Szentegyház/I. Maniu utca 2. szám első emeletére költözött a Kincses Kolozsvár Egyesület. A Kolozsvári Magyar Napok (KMN) és sok más kulturális, magyarságtudatot erősítő program elismert rendezője tulajdonképpen kényszerből cserélt otthont a város szívében, s bár új székhelye még nincs teljesen kész, a civil szervezet képviselői már javában munkálkodnak a soron következő, nyolcadik KMN előkészítésén. Terveik szerint 2017 augusztusában az eddigieknél is „kolozsváribb” magyar fesztiválban lesz része a kincses város lakóinak és az anyaországból, valamint a világ minden tájáról ide látogató érdeklődők tízezreinek. Mindezt Gergely Balázs főszervező mesélte el a Szabadságnak, amikor lapunk meglátogatta a civil szervezet új otthonát – tőle azt is megtudtuk, hogy lesz folytatása a gyalui Várkert Fesztiválnak.
Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke lapunknak elmondta, hogy a régi székhelyükön három évig működtek, a tulajdonosok megértése folytán alacsony házbért kellett fizetniük. Viszont a műemléképület állapota megromlott, a tető is beázott, és elkerülhetetlen a javítás. Az elnök tudomása szerint a Németországban élő tulajdonosok úgy határoztak, hogy előbb teljesen felújítják az épületet, és utána határoznak annak további felhasználásáról.
Ördög Béla Szabadság (Kolozsvár)

Jubileumi RMPSZ-emlékérmeket adtak át a Bethlen-kollégiumban
Nem a körülmények, hanem az ember szenteli meg a helyet. Ez most hatványozottan érvényes volt a nagyenyedi Bethlen-kollégium ünnepi műsorára, amelyet most először a Bethlen Gábor fejedelemről elnevezett szépen felújított díszteremben szerveztek.
Kezdetben mindenki a felújított termet csodálta. A belépőket az iskolaalapító fejedelem Bethlen Gábor, és gróf Mikó Imre iskolatámogató a díszterem falára visszakerült portréi, valamint új helyén, Kőrösi Csoma Sándor a nagy magyar tudós-világvándor szobra fogadta.  Mikó Imre 1848–49 után vagyonát kettéosztva a Székely Mikó Kollégiumnak és a Bethlen Gábor Kollégiumnak ajándékozta. Ma is lehet olvasni könyvtárának gyöngyszemeit, amelyek a tudományt szolgálják. A szépen felújított, lefestett padok látványa és kényelme is jóleső érzéssel töltött el mindenkit. Mindezek sok-sok régi, a díszteremben zajlott esemény emlékét idézték fel.
Ideillő alkalom volt a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség megalakulásának 25. évfordulója. Az egykori kezdeményezők közül néhányan jelen voltak a jubileumi ülésen a sok szülő és diák között, akik szintén részt vettek az eseményen.
Az elemisták karácsonyi műsora vezette fel az eseményt, amit a tanítónők (Tomai Gyöngyi, Mester Ágnes) valamint a ma is igen tevékeny nyugalmazott zenetanárnő, Fórika Éva készített elő. Versek, jelenetek, kórusművek hangzottak el a kisdiákok előadásában, amit nagy figyelemmel kísért a közönség. Üdvözlő beszédet mondott Szőcs Ildikó, a kollégium igazgatója, valamint Deák Székely Szilárd Levente, az RMPSZ Fehér megyei elnöke. Mindketten a szórvány magyar nyelvű oktatás fenntartásáért és továbbfejlesztéséért dolgozó pedagógusok és más szakemberek áldozatos munkáját méltatták.
Ezt követően 26 pedagógusnak és szakembernek adták át az ízléses Együtt a magyar nyelvű oktatásért. (1991–2016)megnevezéssel szignált, az Országos RMPSZ elnökség által kibocsátott mutatós és ízléses okleveleket és emlékérmeket. Többek között a kiemelkedő tanári vagy tanítói teljesítményekért, a különböző pályázatok megírásában és a könyvelői munkában vagy éppen a sajtóban kifejtett munkásságért nyújtották át a megtisztelő kitüntetéseket.
Másnap mindehhez hozzájárult az utolsó éves tanítóképzős diákok karácsonyi látogatása, akik felkeresték otthonaikban a nyugdíjas tanárokat, sajátosan szép karácsonyi énekeikkel.
Bakó Botond Szabadság (Kolozsvár)

Székely Géza: Sztrájkőrségem napjai (VI.)
Vasárnap a sétatéren járt a tiltakozó művésztanár. A hétfő további érdekes találkozásokat tartogatott.
December 18., vasárnap. Ilyen-olyan egyházi kifogásoknak engedve, végül is nem a hidelvei református templom, illetve a főtéri római katolikus templom előtti térségben folytattam tiltakozásomat, hanem a Farkas utcai református templomi istentisztelet után a Sétatér színház felőli bejárati részén állapodtam meg.
A Farkas utcai templomban tíz órakor kezdődött vasárnapi istentiszteleten szolgáló Kató Béla püspök prédikációjának vezérfonalát, a Lukács evangéliumából vett, simeoni hűséggel kapcsolatos történet képezte. „És ímé, vala Jeruzsálemben egy ember, akinek neve Simeon volt, és ez az ember igaz és istenfélő vala, aki várta az  Izrael vigasztalását, és a Szentlélek vala ő rajta. És kijelentetett néki a Szentlélek által, hogy addig halált nem lát, amíg meg nem látja az Úrnak Krisztusát.” Útban a Sétatér felé a prédikáció üzenetén töprengtem, miszerint a mai ember nem tud türelmesen várakozni, nemhogy valamely világmegváltó történésre, de egyszerű, hétköznapi jelentőségű dolgokra sem.
A nem zsidó származású, foglalkozását tekintve köztudottan orvos Lukács evangélistáról ugyanakkor már kevesebben tudják, hogy festő is volt. Ezért is tartják a mai napig a festőművészek védőszentjének. Mindezeken tűnődve akasztom a parki bejárathoz érkezve a nyakamba azon transzparenst, amely éppen a művészet és a művészeti nevelés jövője iránti aggodalmam mementójaként, egy tizenhatos lélekszámú, és két hónappal a tanév kezdés után kegyetlen embertelenséggel megszüntetett képzőművészeti ötödik osztály ügyét kívánja közismertté tenni, illetve védelmébe venni.
Az iskolai és más feladatokat elvégezve, és ugyanakkor kitartóan helytállni immár három hete a mínusz alatti hidegekben, bizony emberpróbáló kihívás. Ezért is talált szíven talán a szokottnál erősebben a szóban forgó ige üzenete. Vajon egy kicsit én magam is Simeon lennék, amikor heteken, hónapokon, sőt éveken keresztül kitartóan (küzdve) várakoztam, hogy egyszer majd révbe jut a képzőművészeti tagozat sorsa? Vagy ezen hasonlítgató gondolat már önmagában véve is istenkáromlás lenne?
Lehet egyáltalán manapság nemhogy hősnek lenni, de bár legalább (valamelyest) embernek megmaradni?
Önvallató, lelkiismeret-furdalástól sem mentes kérdés, amelyre szinte lehetetlen választ találni. Legfennebb csak biztathatja az emberfia önmagát, hogy talán az igazság oldalán áll, ha tizenhat lélekben kárvallott, eredeti szándékától erőszakkal eltérített gyermek ügyéért szót emel. És cselekszi mindezt legjobb tudása és keresztyéni hitvallása szerint, miszerint „amit a legkisebbel teszitek, azt velem teszitek!”
A vasárnapi tapadós hidegben alig látni a máskor oly forgalmas parkban embert, egy-egy sétálón vagy edzésszerűen szaladón kívül. Kezdetben csak néhány gerle jő-megy körülöttem, egy kis táplálék után csipegetve. Beszélni volna kedvem egy hétköznapi Szent Ferencként hozzájuk, hogy megosszam velük, mi végre álldogálok köztük én, aki éveken keresztül itt laktam családommal a sétatér közvetlen közelében, és ahol felnőttek a gyermekeim. A két fiam, akik közül a nagyobbik, Előd maga is a képzőművészeti tagozaton végzett, mostanság pedig a filmrendezői szakon mesterizik.
Eltűnődve aztán a képzőművészeti tagozatos tanári múltamon, előtolakszanak a különböző évfolyamú rajzosztályos tanítványaim, akik közül immár többen képzőművészek, formatervezők, művészettörténészek, filmrendezők, műépítészek vagy éppen valamelyik képzőművészeti egyetem egyik-másik szakán végzik tanulmányaikat. Sokan közülük, ha találkozunk, rám köszönve megállítanak egy kézfogás erejéig, bárhogyan is sietnek. Nekik sem könnyű az életük, de tudomásom szerint kivétel nélkül itthon, a szülőföldjükön keresik boldogulásukat. Többjüknek már az Apáczai Galériában is volt egyéni vagy csoportos tárlata.
Persze, hogy belém ivódtak ezek az arcok, hiszen nem volt tanév, hogy négy-öt napra, olykor akár egy hétre ne vigyem a tanítványaimat alkotótáborozásra, jórészt pályázati úton szerzett anyagi források révén: Györgyfalvára, Mákóba, Sztánára, Válaszútra, a háromszéki Csernátonba vagy éppen legutóbb a csángóföldi Lujzikalagorba. Nem is beszélve az ugyancsak évenkénti autóbuszos körutakról! Hadd lássák, tapasztalják meg életközelből is azon régiók hétköznapjainak életvitelét, szellemi arculatát, amelyeket az adott tanév során a képzőművészeti órákon tanulmányoztunk! Hadd ismerkedjenek Erdély különböző régióinak ránk hagyott néprajzi, kulturális, történelmi örökségével! Hadd ismerjék meg a szülőföld egy-egy szeletkéjét, melynek ők is örökösei, még ha vannak is olyanok, akik mindezt elvitatják!
De beszélhetnék a különböző díjkiosztó ünnepségekre tett külföldi és belföldi, olykor két-három napos kiruccanásainkról is, amikor nemcsak egyéni, de kiemelt csoportos díjakban részesültünk. (Nemegyszer akár  magam is, mint felkészítő tanár...).
Mit tudnak mindezekről azon oktatásügyi tótumfaktumaink, akik az elmúlt tizenhat év alatt semmilyen, a képzőművészeti tagozat által szervezett rendezvényen (tárlatok, szimpóziumok, konferenciák, iskolák közötti rajzversenyek, albumbemutatók stb.) nem méltattak arra, hogy megtiszteljenek bennünket jelenlétükkel, ezáltal is bátorítva ezen sok-sok erőfeszítéssel létrehozott és fenntartott képzőművészeti tagozatot? Sőt, inkább ellenkezőleg! Minden lehetőséget megragadtak, hogy felszámolják ezen, az Apázai-líceum számára annyi elismerést hozó, a vizuális képességek kiművelésével foglalkozó, hiánypótló oktatási vonalat. (Finnországban pl. tavaly, ezen ország hivatásos képzőművészeinek ex libris szövetsége rendezett a tagozat növendékei által készített könyvjelekből kiállítást Helsinkiben, melynek bemutatására a szövetség szaklapja külön teret szentelt, kiegészítve egy kiváló minőségben kivitelezett, többoldalas katalógussal.)
Mindezeken tűnődve, a sétatéri gerlék társaságában, hirtelen (szinte a semmiből), mint egy mai hittérítő próféta állít elém Crăciun Ioan, aki valamelyest Dosztojevszkij hőseinek egzaltált alakjait idézi fel bennem. Megszállott szombatistaként sehogyan sincs megbékélve ezzel a mai, csak a pénz után rohanó, lelkileg, szellemileg meghasonlott világgal. Meg se kell szólalnom, mert azt is elmondja, amit netán én szeretnék közölni. A legvégén pedig azzal összegzi az amúgy gondolatgazdag, szinte prédikációnak is beillő beszédét, hogy magának a Sátánnak a műve, ahogyan elbántak ilyen rút istentelenséggel a transzparens szövegében  feltüntetett gyermekekkel.
Közben Csernátonból felhív telefonon az unokatestvérem, Dénes, aki az ősz eleji tárlatnyitóval egybekötött otthonlétem óta tud az elhíresült szóban forgó osztálymegszüntetési esetről, annak előzményeiről is. Aggódik értem, nehogy bajom történjen. Amint mondja, szorítanak értem a falusfeleim is. Néhányuknak a tavaly nyáron történt ott táborozásunk idején alkalma nyílt megismerkedni nemcsak a képzőművészeti tagozat jórészével, hanem a helytörténeti múzeumban kiállított Mesés Székelyföld téma köré csoportosuló linóleummetszeteikkel is. Mostanság viszont sajnos, a nyáron még a béke szigetének tűnő Csernátont is felkavarta a polgármesternek, Bölöni Dávidnak az állásából való felfüggesztése...
A délutáni órákban kezd élénkülni a sétatér. Egyre inkább feltünedeznek a sétáló vagy éppen sietős emberek. Ismerősöm bicajozik felém, Vizi Sándor egyetemi kosárlabda-tanár, a hátsó ülésen bukósisakkal a fején kisfia, aki a lánytestvére társaságában maga is résztvett a tegnapi: Adventi várakozás / Jézus élete című rajzversenyen. Néhány perc erejéig megbeszéljük Sándorral az Apáczai-líceumban kialakult áldatlan helyzetet. Jól értesült a történtekről, hiszen a felesége, Kata, maga is elszenvedője az ügynek, annál is inkább, mivel az V.B oszijaként alkalma volt megsiratni ezen, immár kialakult és erőszakkal felbomlasztott, szeretetre vágyó és szeretetre méltó gyermekközösséget.
Jól átfázva, hazafelé készülődve szedelőzködöm, miközben az eddig kitartó társaim, a gerlék is magamra hagytak... (Mint ahogyan az utóbbi időben többen is az ismerőseim, kollégáim közül, akik jóformán kerülik a velem való találkozást, már telefonon vagy email-en sem igen „zaklatnak”. Hogy miért van ez így, inkább csak sejteni lehet!)
Minden csalódottságom ellenére próbálom erősítgetni magam, hazafelé tartva így advent negyedik vasárnapján (a Gyermekre várakozón), hogy mégis jó volna hinni, miszerint az építő szándék a visszahúzó hatalmakon végül felülkerekedik. És talán mindebben megerősíthet minket, az ügyben érdekelt letudottakat a Simeonnal kapcsolatos, vasárnap délelőtti igehirdetésben megfogalmazódó türelmes várakozás példája.
December 19., hétfő. Többen is már rám kérdeztek, rám kérdeznek a képzőművészeti V.B osztály feloszlatását elítélő, és annak újraindítási lehetőségeit firtató szimpatizáns érdeklődők közül, hogy miért nem nyilvánulnak meg az ügyben érdekelt apáczais kollégák, hiszen számukra se lehet közömbös a kialakult áldatlan helyzet, s nem tanácsos (köztudottan!) a szemetet a szőnyeg alá seperni. Néhány nappal ezelőtt az iskola lépcsőjén felfelé menet nagyjából ugyanezt a kérdést szögezte nekem az egyik kolléganőm is, sajnálkozását fejezve ki, hogy magamra maradtam. De vajon miért nem önmagának tette és teszi fel ezen kérdést, hiszen akár személy szerint ő maga is kinyilváníthatná nemtetszését a tanfelügyelőségnek a nemzetiségi oktatásunkat sújtó hatalmi túlkapását illetően!
Persze, magam is el-eltöprengek ezen előállt, megmagyarázhatatlanul furcsa helyzeten, de az igazság az, hogy amikor belevágtam az egyszemélyes japánsztrájkba, melyet november 28.óta sztrájkőrség formájában is immár három hete a belváros különböző pontjain folytatok, tisztában voltam, hogy akciómat magányosan kell véghezvinnem. Az persze más kérdés, hogy menetközben kisebb-rövidebb időszakra (reményeimet felül múlva!) többen is mellém állva szolidarizáltak vagy érdeklődésükkel kitüntetve, támogatásukról biztosítottak.
Tulajdonképpen már az, hogy végül is nem szigetelődtem el, illetve a különféle, előre nem látható esetleges provokációk vagy erőszakos fellépések miatt (tagadhatatlanul, ezen lehetőségek is benne voltak a pakliban!) nem kellett felfüggesztenem a város különböző pontjain folytatott tiltakozó akciómat, már ez is eredménynek számít. Az pedig, hogy a magyar nyelvű, de (valamelyest) a román sajtó is figyelemmel követte sztrájkőrségemet, lehetővé tette, hogy a két transzparensen románul és magyarul megfogalmazódó tiltakozó felirat magyarázatot kapjon olyanok számára is, akik kívülállóként másképpen nem ismerhették volna meg az ügy hátterét. Vagyis azon elsődleges elvárásom, hogy érzékenyítsem a közvéleményt az V.B képzőművészeti osztály megszüntetésébe torkolló embertelen tanfelügyelőségi eljárással kapcsolatosan tulajdonképpen eredménnyel járt.
Az persze más kérdés, hogy mindez mire lesz majd elegendő? Egyáltalán elérhető-e az Apáczai-líceum képzőművészeti tagozatára felvételt nyert, de két hónappal a tanévkezdés után bekövetkezett erőszakos osztályfelszámolás miatt az elért eredményeiktől megfosztott gyermekek „kártalanítása” a szóban forgó V.B osztály második félévtől való újraindítása révén? Továbbá: a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség a következő tanévre szóló beiskolázási tervébe hajlandó-e beiktatni egy újabb V. osztályt, ezáltal biztosítva a tizenhat éve az Apáczai-líceumban jogfolytonosan létező képzőművészeti tagozat továbbműködésének a lehetőségét?
Tiltakozási akcióm kedvező visszhangjára többek között az is rávilágít, hogy a Szabadság napilap főszerkesztője, Újvári Ildikó is mellém állt a Mátyás-ház előtti téren folytatott tiltakozásom idején, felöltötte a fehér karszalagot és az egyik transzparenst, ily módon is kitartásra buzdítva, valamint arról biztosítva, hogy ezután is rendszeresen beszámol az általa irányított napilap az V.B osztály sorsával kapcsolatos fejleményekről, illetve ezen ügyet felkarolni hivatott sztrájkőrségemről. Amint mondja, mindezek mellett azért is kijött hozzám, hogy ne csak külső, az üggyel szimpatizáló szemlélőként kövesse az eseményeket, hanem hogy életközeli tapasztalatot szerezzen, immár „belső ügyeletesként” is „az utca embereinek” viszonyulásáról.
A fennforgó gyermekellenes eset jogi hátterének kivizsgálásában való közbejárását ajánlja fel az időközben velem szolidarizáló Antal Debora József (kovásznai illetőségű földim) jogászhallgató, aki lépéseket kíván tenni a C.S.D. (Comisia de Supraveghere a Democrației), vagyis a demokratikus jogokat felügyelő tanács irányába. Ugyanis, amint közölte, közeli kapcsolatot tart fenn e szervezettel. Elmondása szerint nem kizárt, hogy akár eredménnyel is járhat ilyen irányú közbelépése.
A déli órákban, hószállingózás közepette felém közelít Gabor Vasile nyugdíjas, aki a hazai  társadalmi és politikai viszonyok elkeserítő helyzetéről folytat diskurzust. Elmondása szerint nem tartotta érdemesnek bármelyik pártra is leadni a szavazatát, mert egyik politikai pártban sem bízik. De azért kitartásra biztat, mert amint mondja, talán az alulról jövő civil kezdeményezések, mint amilyen (kicsiben) az enyém is, valamelyest jó irányba árnyalhatják a pillanatnyilag meglehetősen sötétnek tűnő képet.
Ilyen értelemben fejti ki gondolatait az aradi Buftea Gabriela román nyelv és irodalom szakos tanár, akinek a meglátása szerint a tanfelügyelőség a megelőző diktatórikus rendszerből átöröklődött, idejétmúlt bürokratikus intézmény, amelynek mihamarabbi felszámolása üdvös lépés lenne, másképpen egyre hatékonytalanabbá és formálisabbá válik a romániai oktatás.
A művészeti nevelés háttérbe szorítottságról fejti ki véleményét Vajnai Noémi konzervatóriumi csellószakos hallgató, aki a S. Toduță Zeneművészeti Főgimnázium tanáraként is érzékeli e negatív folyamatot. Elmondása szerint nagyon sajnálná, ha megszűnne az Apáczai-líceum képzőművészeti tagozata, amely köztudottan egyedüli a maga nemében egész Közép-Erdélyben. Biztat ugyanakkor, hogy minden tőlem telhetőt tegyek meg az ügy érdekében, hogy utólag ne vádolhasson senki...
Miközben tovahalad, a gondolatfonalat göngyölítgetem magamban, megállapítva, hogy tulajdonképpen kétségbeesésemben szántam el magam ezen tiltakozó akcióra, mivel képtelen lettem volna passzív szemlélője lenni a képzőművészeti tagozat kilátástalan helyzetbe való taszításának. Számomra ugyanis e képesség-kibontakoztató oktatási vonal egyben a művészettel, illetve a művészeti neveléssel való „eljegyzettségem” egyik fokmérője is...
Ha meggondolom ugyanis, félennyi erővel is elláthattam volna a tanári munkámat lényegében ugyanennyi, szinte nevetséges fizetésért. Tehát semmiképpen nem a magam számára összeügyeskedett, akármilyen tagozat életben tartásáért harcoltam és harcolok teljes erőmből immár tizenhat éve, ahogyan egyesek (rosszakaróim, irigyeim?) netán vélnék, hanem azon esélyért, hogy nemzetközösségünk tehetséges gyermekei anyanyelvükön tanulva bontakoztathassák ki képzőművészeti tehetségüket. Vagyis ne kerüljenek ilyen téren se hátrányba! Következésképp, hogy elemükben érezhessék magukat gyermekeink köznevelésünk ezen területén, ezzel is elősegítve közösségi otthonteremtési igyekvésünket. Mert mi más lehetne időszerűbb hívó szó, mint hogy teremtsünk végre otthont a hazában! (Hiszen köztudottan erre intettek és cselekvő módon erre buzdítottak nagy elődeink is a maguk idején: Kós Károly, Márton Áron…)
Ezért is jó volna, ha nagyobb fokú empátiával fordulnánk közös ügyeink felé, mert amint Jablonovszki Ildikó megállapítja beszélgetésünk során: gyáva népnek nincs és nem is lesz hazája! Hozzátéve: mennyire elkeserítő volt megtapasztalnia a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziummal kapcsolatos tüntetésen a résztvevők kiábrándítóan alacsony számát!
Most, amikor írom a mai történésekkel kapcsolatos feljegyzésemet, rezignáltan tűnődöm azon közömbösségen, hogy a sajtón kívül egyetlen szakmai vagy kulturális civilszervezet sem érdeklődött az ügy iránt, illetve nem tartotta érdemesnek védelmébe venni mindazon tizenhat gyermeket, akikkel ennyire embertelen és pedagógia-ellenes módon bántak el oktatásrendszerünk mai képviselői! Persze, lehet továbbra is hallgatni, de ha jól belegondolunk, amely társadalomban ennyire semmibe veszik a gyermekek hajlam szerinti önkiteljesedéshez való jogát az ügyben érdekelt tanügyi szervek, bizony nem túlzás attól tartani, hogy más ehhez hasonló (és olyanabb!) szörnyűségek is megtörténhetnek! És feltehetően ezen felismerés mentén eshetett meg, hogy a kolozsvári magyarság mellett a románság is annyi beleérzéssel viszonyult és viszonyul tiltakozásom figyelemfelhívó üzenetéhez. Szabadság (Kolozsvár)

Díjazták a Minerva kötetét is
Tibori Szabó Zoltán és Újvári Mária A kolozsvári Minerva története és bibliográfiája (1920–1948) című kötetét is díjazta kedd délutáni ünnepségén az Octavian Goga Megyei Könyvtár. A tavaly megjelent kiadványok közül szakemberekből álló zsűri választotta ki a legjobbakat, munkájuk során 70 kiadó által küldött 1549 művet értékeltek.
A Minerva Művelődési Egyesület kiadójának gondozásában napvilágot látott kötet mellett Goia Laura Ion Pop Reteganul – bibliografie (Şcoala Ardeleană Kiadó) című könyve is elismerésben részesült az irodalomtörténeti kategóriában, a néprajzi munkák közül pedig Pozsony Ferenc Háromszéki ünnepek: dolgozatok háromszéki népszokásokról (Kriza János Néprajzi Társaság) című munkájára esett a választás. Szépirodalom kategóriában két magyar vonatkozás is van, az egyik Kovács Katalin Arc(más)ok árnyékában (Avalon Kiadó), míg a másik Balázs Imre József Erdélyi magyar irodalom-olvasatok (Egyetemi Műhely Kiadó) című kötete. Elismerésben részesült továbbá Papp Kinga műve, a Tollforgató Kálnokiak, amely az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadójánál jelent meg (kalandozások Erdély történetében), valamint Kelemen Attila Magyar–Norvég szótár; Ungarsk–Norsk ordbok (Napoca Star Kiadó) című munkája (útikönyvek és szótárak idegennyelv-tanuláshoz).Tizennégy kategóriában díjazták a legjobbakat az ünnepségen, a kortárs román irodalom népszerűsítéséért a Limes Kiadót jutalmazták, a regionális és országos örökség és a kultúra népszerűsítéséért pedig a Casa Cărţii de Ştiinţă és a Şcoala Ardeleană tevékenységét ismerték el.Immár tizedik alkalommal díjazták a Kolozs megyében megjelent kiadványokat, tavaly többek között Asztalos Lajos és Papp Annamária 1944. június 2. – Kolozsvár bombázása (Exit Kiadó), Kántor Lajos Domokos Géza kockázatai (Polis) és Demeter ZsuzsaKöltői tradíció és könyvkiadás (Erdélyi Múzeum-Egyesület) című munkája is a legjobbak közé került.
 Szabadság (Kolozsvár)

Johannis kivár a kormányfőjelölt kinevezésével
Klaus Johannis államfő az előzetes várakozásokkal ellentétben bejelentette, hogy csak karácsony után nevezi meg az új miniszterelnököt.
Az államfő azután tartott rövid sajtónyilatkozatot a Cotroceni-palotában, hogy befejezte a konzultációt a parlamenti pártok vezetőivel a kormányalakítás témájában. Johannis csütörtökön a Népi Mozgalom Pártja (PMP), valamint a nemzeti kisebbségek frakciója képviselőit fogadta.
A megbeszéléseket követően az államfő röviden megemlékezett az 1989-es romániai forradalomról, a 27 évvel ezelőtti eseményekről. Ezt követően emlékeztetett, hogy a kormányalakításról szóló kétnapos konzultáció befejeződött, a tárgyalások során pedig két javaslat érkezett a miniszterelnök személyére vonatkozóan. A Szociáldemokrata Párt (PSD) Sevil Shhaideh közgazdászt, míg a Népi Mozgalom Párt Eugen Tomac parlamenti képviselőt jelölte a kormányfői tisztségre.
Johannis kitért arra is, hogy közben a PSD, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) és az RMDSZ parlamenti többséget alakított. „A következő napokban tárgyalásokat folytatok minderről, és karácsony után nevezem meg a miniszterelnököt" – zárta mondandóját Klaus Johannis a Cotroceni-palotában tartott néhány perces sajtónyilatkozatában. Krónika (Kolozsvár)

Mikó-ügy: újabb pert vesztett a református egyház
A brassói ítélőtábla visszautasította alapfokon az Erdélyi Református Egyházkerületnek a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének visszaszolgáltatására vonatkozó kérését. 
Az egyházkerület szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye szerint a per során az egyház több mint negyven bizonyítékot terjesztett elő, amelyek „egyértelműen és meggyőzően tanúsítják, hogy a tulajdonjog alanya és a visszaszolgáltatáshoz való jog jogosultja az Erdélyi Református Egyházkerület”. Hangsúlyozzák, egyetlen olyan tény sem merült fel, amely a bizonyítékaik akár részleges cáfolatát eredményezhette volna. A határozat ellen az Erdélyi Református Egyházkerület tiltakozik és fellebbezni fog. „Az az állam, amelynek végrehajtó és igazságszolgáltató hatalma saját törvényeit megszegve, és azok ellenében az egyházi javak restitúciójának folyamatát leállítja, és részben visszafordítja, nem tekinthető jogállamnak” – írják közleményükben az Erdélyi Református Egyházkerület képviselői, majd hozzáteszik, minden egyes jogsértés és megaláztatás csak azt eredményezi, hogy megújult erővel és elkötelezettséggel szolgálják a közösséget. 
Az egyházkerület szerint a döntésnek súlyos következményei vannak: utat nyit „a magyarellenes vagy rosszindulatú állami szerveknek” arra, hogy hasonló módon visszaállamosítsanak bármilyen más egyházi ingatlant is. „Országszerte több száz olyan visszaszolgáltatott ingatlan van, amelyben oktatási intézmény működött, ezek mind veszélybe kerültek. Úgy véljük, a bíróság azt üzeni döntésével, hogy visszaállamosíthatóvá válnak nemcsak az iskolák, hanem minden eddig visszajuttatott ingatlan. Kijelentjük, hogy a restitúciós folyamat véglegesen leállt Romániában, sőt, úgy tűnik, a román állam minden szerve azon van, hogy visszaállamosítsa a jogos tulajdonosainak megítélt ingatlanokat” – írják. Az ítélet indoklásának kézhezvétele után részletesebb ismertetést ígérnek.  Emlékeztetnek arra, hogy a Mikó üggyel kapcsolatos büntetőperben 2014. november 26-án született végleges döntés. A ploieşti-i büntetőbíróság határozatában elismerte, hogy nem áll hatáskörében a tulajdonjog megállapítása, így a kollégium akár a református egyházé is lehet. Így az Erdélyi Református Egyházkerület ismét a restitúciós bizottsághoz fordult.
A restitúciós bizottság 2016-ban ismét elutasította a kérést arra hivatkozva, hogy államosításkor az iskola a Református Székely Mikó Kollégium tulajdona volt a telekkönyvi bejegyzés szerint, ennél fogva nem az Egyházkerület volt a tulajdonos. Idén júniusban a brassói táblabíróságon újrakezdődött a per az iskola tulajdonjogát illetően. Az ügy írásos szakaszának lezárása után október 4-én volt az első tárgyalás. Az Erdélyi Református Egyházkerület a per során újabb bizonyítékokat mutatott be, amelyek szerintük kétség nélkül az egyházkerület tulajdonjogát igazolják. December 14-én került sor a harmadik, egyben utolsó tárgyalásra.
Mint ismeretes, a bíróság két évvel ezelőtt Markó Attilát, Marosán Tamást, a református egyház volt jogtanácsosát és Silviu Climet, az igazságügyi minisztérium volt jogi tanácsadóját három-három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a visszaszolgáltatásról 2002-ben hozott döntés miatt.
Gyergyai Csaba Krónika (Kolozsvár)

Magyar Nyelvőr elismerést kapott Gál Emese szépvízi pedagógus
Átadták a magyar nyelv ápolásáért járó idei Magyar Nyelvőr Díjakat csütörtökön az Országházban Budapesten. Gál Emese szépvízi pedagógus Magyar Nyelvőr elismerő oklevélben részesült.
Gál Emese pedagógus, a szépvízi Nyírő József Általános iskola biológia–földrajz szakos tanára az erdélyi magyarság fennmaradása érdekében végzett oktatói, közösségszervezői munkájának elismeréseképpen a kuratórium döntése nyomán Magyar Nyelvőr elismerő oklevélben részesült.
Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár, az átadó ünnepség védnöke elmondta: a magyar nyelvet különleges kincsnek tekintjük, hiszen a magyar nyelv az, amely képes kultúránkat megőrizni. Kiemelte: a kormány feladata, hogy nyelvünk ápolásán és a magyarság megőrzésén munkálkodjunk határon innen és túl. Hozzátette: a kormány ezért gazdasági programokat is indít a határon túl, mert az ottani magyar közösség gazdasági ereje képes megtartani a kultúrát és a nyelvet, másrészt óvodákat és iskolákat, templomokat is támogatnak a magyarság megmaradása érdekében. 
Hozzátette: a Magyar Nyelvőr Alapítvány önkéntes erővel foglalkozik nyelvünk ügyével, felkarolva és jutalmazva mindazokat, akik sokat tettek a magyar nyelv ápolásáért a határon innen és túl. A Magyar Nyelvőr Díjjal kitüntetetteket idén is három terület képviselői közül választotta ki a kuratórium: a határon túliak és a Magyarországon élők köréből, valamint azok közül, akik a legtöbbet tették az alapítvány céljainak megvalósításáért – emlékeztetett Keszi István alapítói képviselő.
Idén Szathmári István, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa, a stilisztika iskolateremtő oktatója; Hőnyi Ede, a földrajzi nevek helyesírási szabályait megalkotó egyik tudós és Vanconé Kremmer Ildikó, a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem docense vehette át az aranyszínű talapzaton álló, gravírozott tollat ábrázoló díjat és a vele járó pénzjutalmat. A Magyar Nyelvőr Alapítvány célja, hogy az 1872-es Magyar Nyelvőr folyóirat szellemiségének megfelelően a magyar nyelv megőrzését, kutatását, ápolását szolgáló rendezvényeket, kiadványokat, törekvéseket támogassa a határainkon innen és a határainkon túl, valamint erkölcsi és anyagi elismerésként évről évre Magyar Nyelvőr díjjal jutalmazza az arra érdemes személyeket. A díjakat harmadik alkalommal adták át. Krónika (Kolozsvár)

Kisebbségek paradicsoma
Bombaként robbant szerdán a hír, hogy az államfővel folytatott kormányalakítási tanácskozás alkalmával, a választásokon győztes párt Sevil Shhaideh 52 éves közgazdászt javasolta a miniszterelnöki székbe. Igazi balkáni megoldás ez, méltó a fanarióta hagyományokhoz. És amikor ezt írom, nem a politikusnő tatár-török származására célzok, sem a muzulmán vallására, hanem arra az ördögi észjárásra, mely saját állampolgárai rovására ugyan, de évtizedeken keresztül sikeressé tette a román bel- és külpolitikát. 
Most sincs ez másként, hiszen ha ezt a javaslatot Dragneának sikerül az államfő torkán lenyomnia, akkor több legyet is ütött egy csapásra. Először is, ő lesz a miniszterelnöki hatalom tulajdonképpeni gyakorlója. Egy nemzeti kisebbséghez tartozó személynek ugyanis, aki ráadásul nő és muzulmán, nem lesz mozgási tere a magát nemzetállamnak valló, ultraortodox Romániában. Ugyanakkor most, amikor a súlyos gondokat okozó muszlim bevándorlók miatt feszültté vált a helyzet az őket kibocsátó országok és a vén kontinens között, egy ilyen lépéssel befolyásos barátokat lehet szerezni. És nemcsak az iszlám világban, hanem a bevándorláspárti uniós vezetők és a világgazdaságot kézben tartó liberálisok soraiban is.
Mindettől viszont semmivel sem lesz könnyebb sorsa a Bukarestben regnáló mindenkori román hatalom által kis híján 100 esztendeje felszámolásra ítélt erdélyi magyar nemzetrésznek. Sőt, nehezebbé válik a jogainkért folytatott küzdelem. Ki fogja ugyanis elhinni, hogy mi itt üldözve vagyunk? Hiszen a német államfővel, török-tatár miniszterelnökkel, magyar nevű korrupcióellenes főügyésszel és sváb főhírszerzővel büszkélkedő Románia kívülről kisebbségi paradicsomnak tűnik, ezért panaszainkat majd könnyen lehet aljas rágalmakként beállítani.
Éppen ezért az erdélyi magyar választóktól ismét bizalmat kapott RMDSZ-nek valóban érdekvédelmi szervezetként kell a jövőben működnie. Árgus szemekkel kell odafigyelnie a minket magyarként ért sérelmekre, hogy cáfolhatatlan bizonyítékok kíséretében azonnal felhívhassa rájuk az Európai Unió országai, illetve a nagyhatalmak figyelmét. A kormányban pedig nincs mit keresnie, amíg a minket megillető kollektív jogokat bele nem foglalták az ország alkotmányába.
Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kiskurutty Játéktanoda
Sepsiszentgyörgyön a Csipike Napközi Otthonos Óvodában rendezték meg az V. Kiskurutty Játéktanoda körzeti szakaszát. A vetélkedőre négy bátor és tettre kész csapat nevezett be: a Napsugár, az Árvácska, a kökösi és a házigazda szerepét betöltő Csipike óvodából. A legjobbak továbbjutottak a megyei szakaszra.
A vetélkedő alapját Varga Katalin Madzag és cimborái című műve képezte, amely által a gyermekek megismerhették a két kölyök puli, Madzag és Pamacs mindennapi kalandjait. A játék ismerkedővel, „otthonról hozott ajándékkal” kezdődött, amelyben a gyermekek a csapatról, a csapaton belüli kapcsolatokról, annak erősségeiről, gyengeségeiről számoltak be.
A második próba során a csapattagok párokat alkotva, bojtkészítő technikát alkalmazva, Madzagot és Pamacsot készítettek, akik lakói lettek az otthonról hozott puliházaknak. Az utolsó próba, a „Mirci tréfa staféta” komplex feladatsor elé állította a versenyzőket, bebizonyították, hogy a tekerés, gyöngygyűjtés, gyöngyfűzés, bog- és csokorkötés technikáit mennyire sajátították el a felkészülés során. 
A zsűri tagjai pulitallérokkal jutalmazta a gyermekeket. A két legtöbb pontszámot gyűjtő csapat: a Napsugár Napközi Otthont képviselő, Albu Péter, Bodó Janka, Imre Bernadett és Ilyés Roland óvodások alkotta Százlábú csapat (felkészítők: Csomós Tünde, Bálint Éva, Salamon Erzsébet, Sandu Ottilia), valamint az Árvácska Napközi Otthonból érkezett, Pusztai Anett, Németh Tünde, Dezső Andrea, Lunguly Kincső alkotta Babóca csapat (felkészítők: Csáki Eszter, Fejér Judit, Meregya Emőke, Pál Imola) továbbjutott a Kiskurutty Játéktanoda megyei szakaszára, amelyet 2017 februárjában rendeznek. 
Nagy Erzsébet, óvodavezető Csipike Napközi Otthonos Óvoda Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

„De hó reme róma”
Éltetik a regölés hagyományát 
Síppal, dobbal, lámpásokkal felszerelkezve, zeneszó kíséretében indultak útnak kedden a megyeszékhelyi kis regölők a Míves Háztól a város központja felé.
A főtéren, a városnak szánt jókívánságok elhangzása után Sztakics Éva és Tóth-Birtan Csaba alpolgármesterek csokoládéval jutalmazták meg a gyerekeket. A hagyományőrzők útja a György családhoz vezetett, ahol meleg teával és kaláccsal kínálták őket.
A Guzsalyas Alapítvány az 1990-es évek elején elevenítette fel és ismertette meg a gyerekekkel a regölést, amelynek eredete valószínűleg egészen a magyar őstörténetig nyúlik vissza. Azóta minden évben, karácsony előtt útra kel a csapat, hogy világgá kiáltsák jókívánságaikat.
A regölés téli természetvarázslás jellegű, köszöntő népszokás, leginkább a Dunántúlon fordul elő. Karácsony másnapjától január hatodikáig a regösök (általában fiatal legények) járják a falut, és minden háznál regöséneket énekelnek, cserébe ajándékokat kapnak. Eredete valószínűleg egészen a magyar őstörténetig nyúlik vissza. A regösénekek refrénje („Haj regö rejtem”) az ősmagyar sámánok varázsigéjéből származhat, amit révülés közben mondogattak. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Dragnea: megfenyegettek, hogy le fognak tartóztatni
Egyesek semmitől nem riadnak vissza abbéli igyekezetükben, hogy megváltoztassák a történelmet - mondta csütörtökön este a Szociáldemokrata Párt elnöke, Liviu Dragnea, hozzátéve, hogy fenyegetésekben is volt része az utóbbi hetekben. 
„Közvetítőkön keresztül üzeneteket kaptam, miszerint le fognak tartóztatni, börtönbe fognak zárni. Amint tudják, én már rég bejelentettem, hogy mandátumom lejárta előtt egy nappal lemondok képviselői tisztségemről, hogy ne részesüljek a különnyugdíjból, amellyel nem értek egyet. 'Amint nem lesz mentelmi jogod, letartóztatunk” – ilyen fenyegetésekben is volt részem. Ezek a dolgok azonban nem ijesztenek meg engem, én nem engedek a fenyegetésnek. Egyesek mindent megkísérelnek, hogy megváltoztassák a történelmet. De ez már nem működik. Ők nem értették meg, hogy december 11-én a román választópolgárok elvágtak bizonyos szálakat. Ha valaki nem érti meg, hogy ha elindul egy hullám, azt még államelnöki tollvonással sem lehet megállítani, őt is elsodorja az a hullám, és történelemmé válik” – nyilatkozta Dragnea az Antena3 televízióban. 
A képviselőházi elnök hangsúlyozta, nem hagyja megfélemlíteni magát, és nem fog meghátrálni, mert a maga oldalán tudja a parlamentet és az alkotmányt, emellett pedig a választópolgárok nagy részének bizalmát is élvezi. A pártelnök hozzátette, tanult a múlt hibáiból, és mára a PSD olyan párt lett, amelyre szüksége van az országnak. 
„Ez a párt most pontosan olyan, amilyennek Victor Pontával elképzeltük 2010-ben. 2015-ben mindkettőnkre csapást mértek. Ő feladta, én felálltam és folytattam a munkát. Mostanra pedig olyan pártunk lett, amilyent mindig is szerettünk volna, és amilyenre szüksége van Romániának. Nekem pedig nincs, amitől tartanom” – tette hozzá Liviu Dragnea. maszol.ro

Horváth István a kisebbségiség instrumentalizálását látja Shhaideh jelölésében
A politikai korrektség csapdájáról ír Sevil Shhaideh miniszterelnök-jelölt kapcsán a Facebook-oldalán Horváth István szociológus. "A szociáldemokraták által felvetett miniszterelnök annyira polkorrekt profil (nő, muzulmán, menekült/bevándorló a férje) hogy, az ugyancsak többszörösen (vallási, etnikai) kisebbségi államelnöknek a hápogás, nyilvánosan felvállalható mérlegelés lehetősége sem adatik meg" - áll a bejegyzésben, amelyet Horváth még azelőtt közölt, hogy Johannis bejelentette volna, hogy csak karácsony után lesz kormányalakítás. "Minden látszat ellenére a kisebbségiség ilyen mértékű, tartalmú politikai instrumentalizálása, aktuális hatalmi érdekeknek, játékoknak történő (cinikus) alárendelése, nekem inkább sötét, mint rózsaszínű horizontokat vetít előre. Nagyon szeretnék tévedni" - írja még a szociológus. (hírszerk.) Transindex.ro

MEGJELENT A JÁTÉKTÉR TÉLI SZÁMA
Hol születik ma a kortárs dráma: magányos írásban, a közösségi színházcsinálás folyamatában, papíron (képernyőn), improvizációban? Hogyan írjuk, olvassuk, nézzük és fogadjuk be? Színházi kultúránkban sokféle szövegírói és alkotói szemlélet él egymás mellett, és hogy miként gondolkodunk a kortárs drámáról, a színházi szerzőségről alkotott elképzelésekkel szorosan összefügg. Téli számunkban drámaírók, dramaturgok, fordítók, színész-rendezők – a színházcsinálás szerepeit sokféle módon ötvöző alkotók – beszélnek a drámaírás és újraírás kérdéseiről, szöveg és játék összefüggéseiről. Térben, folyamatban, könyvben és az elméleti kibontás során lapszámunk írásai azt vizsgálják, hogyan jelenik meg a kortárs dráma a színpadon, mennyire hatékonyan segítik a klasszikus drámapályázatok az új szövegek születését – és milyen alternatívái vannak ennek –, valamint az irodalmi hagyománytól eltávolodva elemeznek kortárs erdélyi drámákat, annak reprezentációs eljárásaira fókuszálva inkább, kitérve arra a kérdésre is, hogy a szövegek témaválasztása milyen társadalmi rétegeket képvisel.
/Játéktér (Kolozsvár), 2016. december - színházi periodika/
Transindex.ro

Továbbra sem lép be a Rádulyék perébe a csíkszeredai önkormányzat
Törvényszéken támadta meg a Hargita Megyei Prefektúra a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testületének azt a korábbi döntését, hogy nem lépnek be magánfélként a Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos ellen indított perbe. A testület, pénteki ülésén ezért visszavonta azt, helyette pedig újra szavazásra bocsátották a kérdést, és megerősítették, hogy továbbra sem vesznek részt a perben.
Az idei év utolsó ülését tartotta pénteken a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület. A napirendi pontok között szerepelt annak a májusi határozatnak a visszavonása, amelyben arról döntöttek, hogy nem vesznek részt magánfélként a Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere és Szőke Domokos alpolgármestere ellen indított korrupciós perben.
Füleki Zoltán, Csíkszereda alpolgármestere a pénteki ülésen elmondta, a döntést akkor arra alapozva hozták meg, hogy a független szakértői vizsgálat szerint ezekben az ügyekben nem érte anyagi kár a várost. Nemrég azonban kaptak egy bírósági értesítést, amelyben az állt, hogy a Hargita Megyei Prefektúra megtámadta a szóban forgó határozatot, arra hivatkozva, hogy a döntéshez kétharmados többségre van szükség, nem elég az egyszerű többség, azaz az a tíz szavazat, amivel akkor elfogadták. „Ezért visszavontuk a határozatot, azért, hogy ne kerüljön a törvényszékre” – indokolta az alpolgármester.
Miután megszavazták a határozat visszavonását, egy másikat terjesztettek elő, amely szintén a perbe való belépés kérdését tartalmazta. Ezúttal a testület 14 önkormányzati képviselője, azaz a kétharmados többsége szavazott arról, hogy nem vesznek részt a perben. Soós Szabó Klára az EMNP-s önkormányzati képviselő a napirendi pont kapcsán azzal érvelt, hogy az önkormányzatnak nem feladata az oknyomozás, erre vannak a különböző karhatalmi szervek, hatóságok. Minden intézmény végezze a feladatát, bizonyítékok hiányában miért kellene az önkormányzatnak belépnie a perbe? Amennyiben kiderülne, hogy kár érte a várost, azután is lehet perelni – mondta. A román pártok három képviselője ugyanakkor amellett tette le voksát, hogy az önkormányzat vegyen részt magánfélként a polgármestert, és alpolgármestert érintő korrupciós perben.
Bannerek zászlók helyett
A Csíki Székely Múzeum kiállítási tárgyai közül helyeztek ki néhányat a városháza gyűléstermében. Olyan bannerekről van szó, amelyek többek között a város zászlóját, a székely zászlót, a város címerét és pecsétjét, az 1956-os forradalmat jelképező szimbólumokat jelenítik meg. A bannereket azoknak a zászlóknak a helyébe állították ki, amelyeket eltávolítani kényszerült a városvezetés a Dan Tanasă vezette egyesület által indított, és megnyert per következményeként.
A testület ugyanakkor pénteki ülésén olyan ügyvédi szolgáltatások igénybevételéről hozott döntést, amellyel a Méltóságért Európában Polgári Egyesület által indított perekben védenék Csíkszereda város, a polgármester és a helyi önkormányzat érdekeit.
Barabás Hajnal Székelyhon.ro

Egy hónapnyi kiadás fedezésében segítettek a gyergyóiak
Ötvenhárom bent- és negyvenöt kintlakó gyerek tartozik Böjte Csaba petrozsényi otthonához. Szórványban, szegényként, halmozottan hátrányos helyzetben – így jellemezhető az a közösség, melynek megsegítésére gyűjtöttek adományokat Gyergyószentmiklóson.
2600 lej 50 bani és 1900 forint volt abban a dobozkában, amelyet Nagy Zoltán polgármester nyújtott át a csütörtöki sajtótájékoztatón András Augustin petrozsényi házvezetőnek. Gusztiként ismerik őt a gyergyóiak, és ennek hátterében az áll, hogy Böjte Csaba petrozsényi otthonát egy gyergyói kötődésű jegyespár vezeti. Gyergyószentmiklósi születésű Lönhárd Andrea, párja pedig, András Augustin Csíkszeredában született, Böjte atya otthonában nőtt fel, de a gyergyószentmiklósi otthonban dolgozott egy ideig nevelőként.
„Gyógyszerre, ruhára, élelmiszerre szoktuk költeni az adományokat. Arra, ami éppen szükséges, hogy fenntartsuk magunkat. Hátrányos környezetből érkező gyermekekről van szó, sok szülő elveszítette munkáját a bányák bezárása miatt, nélkülöznek, rászorulnak arra, hogy bekerüljenek az otthonba” – fogalmazott Guszti. Elmondta, a Jézus Szíve nevet viselő otthonban magyar oktatásban részesülnek. Ez az egyetlen magyar nyelvű iskola a településen.
„A városnapi rendezvények részét képező Kárpát-medencei Disznótoros Főzőversenyen második alkalommal gyűjtöttünk karitatív céllal. Tettük ezt azért is, mert úgy gondolom, egy közösség ereje abban is megmutatkozik, hogy nem csak kapni tud, hanem adni is. Gyergyószentmiklós ilyen értelemben is egy erős, összeforrott közösségnek mutatkozik. Az összeggel nem kell szégyenkeznünk, annak ellenére, hogy külön felkérés adakozásra nem volt, csupán megteremtettük a lehetőséget” – nyilatkozta Nagy Zoltán polgármester. A
rról, hogy miért éppen a petrozsényi otthon támogatását tűzték ki célul, elmondta, a szórványban lévő Böjte atya háza sokkal nehezebb körülmények között létezik, mint a tömbmagyar településeken. A döntés oka volt az is, hogy Böjte Csabával a karitatív akciók során egy nagyon jó kapcsolat alakult ki, és azért is, mert a petrozsényi ház vezetői gyergyói kötődésűek. 
A Gyergyószentmiklóson összegyűlt adományok összege az otthon egyhavi kiadását fedezi, persze ebben nincs benne a közköltség, a víz, fűtés és villany.
Balázs Katalin Székelyhon.ro

Székelyföldön vetítik A lovasíjászt
Székelyföldön mutatja be a Székely Szeretetszolgálat a 2016-os esztendő egyik legsikeresebb magyar filmjét, A lovasíjászt. A lírai alkotás Kassai Lajos lovasíjász-világbajnok tevékenységét mutatja be, az általa közvetített üzenet szerint „nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek”.
Sokak véleménye szerint legalább egyszer minden magyarnak látnia kell ezt a filmet. A Kaszás Géza által jegyzett alkotást eddig több mint százezren látták mozikban és kultúrházakban tartott közösségi vetítéseken Budapesttől Dunaszerdahelyen át Los Angelesig. Most Székelyföldre is elérkezik.
Először Székelyudvarhelyen, a volt Stúdió moziban mutatják be december 28-án és 29-én, esténként 7 órától (jegyelővétel december 27-én 12 órától a Mr. Music Zeneboltban), majd Csíkszeredában január 13-án szintén este 7 órától a moziban (jegyelővétel január 8-tól a helyszínen). A vetítésekre a jegyár egységesen 15 lej, amely magában foglalja a film moziplakátjának egy példányát is. A film egyébként a vonatkozó romániai szabályozások értelmében korhatár nélkül megtekinthető.
Január hónapban még folytatódnak a vetítések Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen, Kézdivásárhelyen, Gyergyószentmiklóson, Szentegyházán és Székelykeresztúron. A helyszíneket és időpontokat később hirdetik meg. Az említett városok mellett a Vándormozi szervezői minden településre igyekeznek eljuttatni a filmet, ahol arra fogadókészség és érdeklődés mutatkozik. Szükség esetén a vetítések technikai feltételeinek (vetítő, vászon, hangosítás) biztosításában is segítséget nyújtanak a szervezők – tudatják a közleményükben.
Több is van a pakliban
A vetítéseket Erdély-szerte egy új kezdeményezés, a Vándormozi keretében tartják, mely a Székely Szeretetszolgálat Alapítvány, a Studio Nova és a Taylor Projects kft.-k együttműködésében valósul meg. A jövőben a szervezők több értékes és szórakoztató film bemutatását tervezik. Székelyhon.ro

Hencz Hilda: Magyar Bukarest (Megjelent)
Románia nem kizárólag a román etnikumúak alkotása. A történelem során élt mellettük számos „idegen” és „kisebbségi”. A két világháború közti Nagy-Románia, bár „egységes nemzetállamnak” nevezi önmagát, egyike Európa legváltozatosabb etnikai palettájú országának. (...) Mélyreható kutatások szükségesek ezen etnikumok hozzájárulásáról a város történelméhez. Hencz Hilda jó példával jár elöl ilyen szempontból a bukaresti magyarokról szóló könyvével. Románia fővárosa valóban „magyar” város volt, ahogy voltak időszakok, amikor görög, zsidó vagy éppen német volt. 1930-ban körülbelül 640 ezer lakosából 24 ezer volt magyar nemzetiségű, minden társadalmi és szakmai réteget képviselt. Alapos dokumentálással, figyelemre méltó alapossággal és szakmai szigorral rekonstruálja a szerző lépésről lépésre a bukaresti magyar közösség alakulását. Vitathatatlan történelmi siker. (Lucian Boia történész)
Lapunk részleteket közölt a Magyar Bukarestből, folytatásával olvasóink a könyvben találkozhatnak. Mától megvásárolható a H–Press elárusítóhelyein. A Magyar Napló és a Hármas Alapítvány közös kiadásában megjelent 360 oldalas könyv ára 45 lej. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Élő betlehem a Gábor Áron téren
Szenteste előtt egy nappal, tegnap délután a Benji Állatvédő Egyesület és a Székely Kutyaklub tagjai, partnerei – elsősorban a New Fashion és Zarah Moden, valamint a Pro Sanitate Alapítvány – segítségével betlehemes pásztorjátékot szerveztek a kézdivásárhelyi Gábor Áron téren.
A csípős hideg ellenére közel százan gyűltek össze a Gábor Áron-szobor közelében. Az élethű pásztorjátékban élő állatok – a kutyamenhelyről ide hozott juhok, kecske és szamár – szerepeltek, így a kicsik nemcsak megnézhették, de meg is simogathatták azokat. Kézdivásárhelyen ez az első alkalom, hogy ilyen rendezvényre sort kerítettek. A betlehemes játék szereplői korhű öltözetben a két civil szervezet tagjai közül kerültek ki. A pásztorjátékot megelőzően Fórika Balázs kántor vezetésével a furulyás és gitáros csoport tagjai, valamint a Cum Caritate Christi Szeretetiskola tanulói léptek fel, akik karácsonyi énekekkel örvendeztették meg a megjelenteket.
Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Élet tizenegy gyermekkel
A nagycsaládos Bodor Istvánék háza Sepsiszentgyörgyön a Szent Gellért-templom melletti Új utcában húzódik meg, az utolsó ház a zsákutcában. Az udvaron kutya jelzi a látogatót. A szürkületben két gyermek hasogatja a fát, az egyik közülük lány. Mint később kiderül, majdnem mindegyik gyermek szakértő már a favágásban, hisz a szükség sok mindenre megtanítja őket.
Szívesen hívnak be a házba, az anyukájuk is mindjárt érkezik, csak éppen elment a két unokája után  az Árvácska napközibe. A szobában ég a tűz, egy vasdoronggal támasztották meg a csempekályha ajtaját, hogy biztonságosabb legyen. Sorra bújnak elő a gyermekek a szobákból. A 18 éves nagylány, Kincső Katalin sorolja a testvérei nevét és életkorát: Szilamér Edmund 6 éves, Vanda Tamara 8 éves, Roland 10, Henrietta Szilvia 11, István 12, Barbara 13, Mónika 15, Réka 16, Brigitta 19 és a  legnagyobb nővére, Baricz Hilda 22 éves. Neki már van két kisfia: a kétéves Krisztián és a négyéves Hunor. Brigittának is nemrég született kisbabája: két hónapos a kis Vanessza. Ő is velük lakik a barátjával, mert tapasztalatlan a kisbaba rendezésében. Hamarosan előkerül Bartók Barnika is, aki messzi, a város másik szélén lakik, így az iskolából egyenesen Bodorékhoz jön, és eljátszik estig a gyermekekkel, amíg a szülei utána jönnek. 
Nemsokára hazaér az édesanya is, a szőke hajú, mosolygós Éva, ölében a kisebbikkel, a másik kezében a nagyobbik unokája kezét szorongatja. Másfél éve a csokoládégyárban dolgozik, meséli, reggel fél hatkor indul ki a kapun, húsz-huszonöt perc a munkahelyéig, ahol fél hétkor kezdődik a munka. Tizenkét órát dolgoznak, lábon állnak, de már megszokta, örvend, hogy van munkahelye. Azelőtt az erdőre járt az urával, fenyőt nyesni, gallyat vágni. Mindent megpróbált, amit lehetett. Tyúkokat, nyulakat is tartanak, hogy legyen a családnak, amit enni. Amikor hazaér a munkából, azt sem tudja, hogy mihez kezdjen, melyik gyermekre figyeljen. Főzzön-e, mosson-e, takarítson-e... A nagyobbik leánya nem találta el a párválasztást, ezért visszajött a két gyermekkel a szülői házhoz. A három szobában elférnek valahogy, van konyha és kiskonyha is. Vizet a kútból merítenek, abból főznek és mosnak. Ivóvizet az üzletből vesznek a gyermekeknek. Hogy mennyi kenyér fogy el naponta? Hát négy simán. Olyan is volt, hogy tizenkilencen ültek asztalhoz! Kérdezem, kaptak-e segítséget valakitől. Igen, sorolja is Éva asszony: tavaly Bács Emese látogatta meg, aki a kupakokból gyűjtött adományokat. A Magyar Erdélyért Egyesület tavaly és idén is segített, meglátogatták őket Majláth Szabó Attilával. Vittek tartós élelmiszert és játékokat. Bizony jól jön a segítség, mert a huszonkettes lábbelitől a negyvenesig majdnem minden elkel a nagy családban.  Ülnek az ágyon cinerendjében a szőke és barna hajú gyermekek, meg sem moccannak. Aztán a fiúk megunják a szépenülést, és átmennek játszani a másik szobába. A nyitva hagyott ajtón macska oson be. Aztán még egy. Mónika, Réka és Kincső kimaradt az iskolából. Nyolcadik osztály után nem akartak tovább tanulni. Kincső még bizakodik, hogy jövőre megpróbálja. A kisebb gyermekek mind a Gödri Ferenc-iskolába járnak. Mivel nyűgölni kezd a legkisebbik, indulásra készülődöm. Kérdem, mire lenne szükségük leginkább. Hát minden jól jön, hajtja le a fejét Éva asszony. Majd hirtelen felderül az arca: megjött István, hallja az udvaron a kutyák jelzését.  Két mokány lóval érkezik a gazda haza a munkából, este fél hét körül. Favágóként dolgozik a sugási erdőkben. Másfél óra út oda, másfél vissza. Három órát tölt az úton, hogy munkája legyen. De jó, mert reggel iskolába tudja indítani a gyermekeket.
Amikor kezet fogunk, elmosolyodik, látom a zúzmarát a bajuszán. Majd elköszön, hogy a két lovat, Szépséget és Bandit elvigye bekötni az istállóba...
Józsa Zsuzsanna Háromszék (Sepsiszentgyörgy)