Ezeket a könyveket kölcsönzik előszeretettel a csíkszeredaiak
Inkább szépirodalmat és ezen belül is kortárs irodalmi műveket kölcsönöztek a legtöbbet a Kájoni János Megyei Könyvtár olvasói – derült ki, amikor annak jártunk utána, hogy mit olvastak leginkább a csíki könyvtárlátogatók 2016-ban.
Khaled Hosseini Papírsárkányok – Hazatérés Afganisztánba című műve, Paula Hawkins A lány a vonaton lélektani krimije, George R. R. Martin Trónok harca című sorozata, Suzanne Collins Az éhezők viadala, Veronika Roth A beavatott című sorozata volt a legnépszerűbb a fiatal olvasók körében ebben az évben – tudtuk meg Péter Katalin olvasószolgálatos könyvtárostól. Mint mondta, nagyon keresettek a skandináv krimik, szinte mindegy is, hogy ki a szerző.
A nyugdíjas olvasók – akárcsak az előző években – szívesen kölcsönözték Danielle Steel, Nora Roberts és Nicholas Sparks romantikus regényeit, de keresett volt Ken Follett Évszázad-trilógiája, Bán Mór Hunyadiakról írt könyvsorozata is.  
Mind a fiatalok, mind a középkorosztály körében kedvelt olvasmány Gárdos Péter Hajnali láz című műve, Dragomán György, Tompa Andrea és Fábián Janka regényei. „Mindegy, hogy hány példányunk van a műveikből, soha nincs bent egy sem, és állandóan elő van jegyezve az összes. A klasszikusokat nem keresik annyira, igaz, azokból van bőven példányunk. Van egy pár olvasónk, aki mindig csak klasszikust olvas, és természetesen ott vannak még a diákok, akiknek fel vannak adva bizonyos klasszikus művek házi olvasmányként. De nem jellemző, hogy keresnék a klasszikust. A kortársakat keresik és az újakat: minél újabb legyen, és fontos az is, hogy a könyv hogy néz ki. Régebb ez nem volt szempont, de manapság az olvasók nagy része szereti, ha szép, új a könyv” – avatott be Péter Katalin.
Elmondta, az olvasók többsége barátoktól, ismerősöktől szerez tudomást egy-egy műről, szerzőről, de sokan vannak, akik különböző helyekről beszerzett – honlapok, újságok, rádióban hallott – listák alapján mennek könyvet kölcsönözni. A könyvtárban átlagban két-három példány található egy-egy  műből, ha nagyon keresett, akkor még további példányokat szereznek be. Kérdésünkre, hogy a könyvtár egy-egy rendezvénye – olvasómaraton, könyvbemutató – után megnövekszik-e az adott író iránti érdeklődés, Péter Katalin rámutatott, hogy attól függ, hogy az író mennyire ismert a csíkszeredaiak körében. „Amikor például Lackfi János itt volt, utána mindenki napokig az ő műveit szerette volna kölcsönözni. De van, hogy nem befolyásolja, mert például Nyáry Krisztián könyveit – aki szintén vendégünk volt idén – már az író-olvasó találkozó előtt is nagyon keresték, és utána is. Nyáry soha nincs bent.”
Könyvtárlátogatási statisztika
A Kájoni János Megyei Könyvtár statisztikai adatai szerint 2016 januárja és november vége között 4601 beiratkozott aktív könytárhasználó – ebből 1381 férfi és 3220 nő – szerepelt az intézmény nyilvántartásába. A könyvtár munkatársai által közölt adatok szerint 970 tizennégy éven aluli olvasójuk, 1757 tizennégy és huszonöt év közötti, 850 huszonhat és negyven év közötti, 675 negyvenegy és hatvan év közötti, míg 349 hatvan év fölötti olvasójuk volt.
A könyvtárlátogatók összesen 36 800 alkalommal kölcsönöztek kiadványokat, szám szerint 76 563-at,  ebből könyvet 71 858-at, a többi időszakos kiadvány, folyóirat, kotta, térkép stb. Az adatok szerint a csíkiak szívesen olvasnak szépirodalmi műveket, ebben az évben több mint ötvenezer szépirodalmi kötetet kölcsönöztek ki.
Péter Beáta Székelyhon.ro

Magyar Házként működtetnék az RMGE–Maros székházát
Egy gazdaszervezet életében a tél a számadások és a tervkészítés időszaka. Így van ez a marosvásárhelyi Romániai Magyar Gazdák Egyesülete – Maros szervezeténél is, ahol elégedettek az idei eredményekkel, s jövőre még többet vállalnának.
Az egyesület elnöke, Csomós Attila csak úgy kapásból sorolja a látványosabb rendezvényeiket, eseményeiket – részt vettek a magyarországi Nagyegyházi Sajtmustrán erdélyi gazdákkal, akik díjakkal tértek haza. Sikerült beindítani a falugazdász programot, amelynek „gazdája” is van Sikó László személyében. Program indult a tanyavilág gazdaságainak megsegítésére. E tekintetben az elsődleges tejfeldolgozásban segítenének, gépek beszerzésében. Január 8-án kolozsvári székhellyel megalakult az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetsége (EMGESZ), melyet 16 erdélyi, kistérségi gazdaegyesület és szervezet hozott létre. Az alakuló ülésen részt vett az RMGE–Maros szervezet is Csomós Attila elnök vezetésével. Az EMGESZ vezetői a további 5 egyesület csatlakozási kérelmét fogadták el január 19-én, így a Szövetség 21 tagúra bővült. Jelentős lépés ebben, hogy itt van a marosvásárhelyi szervezet székhelyén az EMGESZ falugazdásza, Putnoky Csicsó Barna, ezáltal az RMGE–Maros mint tagszervezet szorosabb kapcsolatban lehet az ernyőszervezettel.
Számos kiállítást szerveztek az év folyamán, közöttük voltak képzőművészeti és iparművészeti jellegűek is, hiszen a gazdálkodók igénylik az ilyen rendezvényeket. De volt több kimondottan szakmai jellegű, ezek közül kiemelkedik a Mikházi Gazdanap, amely immár regionális fontosságúvá és nemzetközi részvétellel büszkélkedővé nőtte ki magát. Emellett a székhelyen szervezték meg a Gyümölcsízek sokadalma nevű vásárt első ízben, amely nagy sikernek számított, s lesz folytatása.
Az elnök igen fontosnak tartja azt a folyamatot, amely a magyarországi kiállításokon való részvétel tekintetében megmutatkozott. A nagyegyházi sajtmustrán, a szatymazi fűszerpaprika és borversenyen egyre több erdélyi gazda vesz részt. Mi több, az előbbin három kis- és közepes feldolgozó üzem is képviselte Erdélyt az RMGE–Maros szervezésének köszönhetően. Emellett a felnőttoktatás területén elért eredmények is jelentősek. A szervezet által futtatott tanfolyamok lehetőséget nyújtanak a gazdálkodók számára, hogy a szakminisztériumok által elismert oklevelet megszerezve komolyabb vállalkozásokba kezdjenek.
Ami a jövő évet illeti, Csomós Attila úgy véli, hogy az új gazdakörök szervezése, a már meglévők jogi személyiségű státusának megszerzése (nem minden gazdakör rendelkezik ezzel) a legfontosabb feladatok közé tartozik. Folytatni kívánják az eddigi kiállításokat, mustrákat, s újabbakat kívánnak elindítani a 2017-es év folyamán. Hasonlóképpen folytatni fogják a farmerképző tanfolyamokat, bővítik azok skáláját, és előadókat szeretnének kiképezni a tanfolyamok számára.
Az egyesület székházát Magyar Házként szeretnék működtetni, aktívabban kívánnak részt venni a KÖSZ, a LAPAR, EMGESZ és a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma (KEF) munkálataiban – ez utóbbiban ha a szervezet megszerzi az aktív tagsági státust.
Továbbá szeretnének legalább egy hektár szántóterületet megvásárolni kísérleti parcellák beállítása érdekében. Emellett kaszagépet vagy gépeket vásárolnának a hegyvidéki gazdaságok, gyümölcstermesztő farmok segítése érdekében. Egy gazdakört úgy segítenének, hogy pasztőröző gépet szereznének be számára, hogy a tejfelvásárlási és értékesítő engedéllyel rendelkező kör bővíthesse tevékenységét.
Bakó Zoltán Székelyhon.ro

Kétnapos rendezvénysorozattal ünnepel az Ördögborda Néptáncegyüttes
Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepli a balánbányai Ördögborda Néptáncegyüttes. Ebből az alkalomból kedden és szerdán közös programokra várják a mindenkori tagokat, szerda este hét órától pedig gálaműsorral kedveskednek minden néptánckedvelőnek.
Kétnapos rendezvénysorozattal ünnepli fennállásának 20. évfordulóját a Ördögborda Néptáncegyüttes, amelyen számítanak a valamikori táncosok jelenlétére is. Kedden 10 órakor a balánbányai templom előtt találkoztak, onnan a helyi temetőbe mentek, hogy adózzanak elhunyt barátaik emlékének.
Azt követően a Tanulók Házában a nemezelést lehetett kipróbálni Benkő Évával, illetve csoportfoglalkozásokat, társasjátékokat vezet majd Kis Réka. Délután négy órától megerősítik az ördögbordás „fogadalmi esküt”, utána borkóstolón, énektanuláson, nemezelésen, táncpróbán lehet majd részt venni. Vacsora után interaktív bemutatót és az együttes filmes emlékeit lehet majd megtekinteni, megbeszélni. Az este kvízzel, táncházzal folytatódik, amelyen a Kedves Zenekar húzza a talpalávalót.
A szerda délelőtti foglalkozások, próbák után délután csapatépítő gyakorlatokon vesznek majd részt a táncosok, hét órától pedig kezdődik a Számadás műsor, amely után táncházzal zárul a program. A kétrészes gálaműsor első felében olyan koreográfiákat láthatnak a jelenlevők, „amelyek egymásutániságukban, gyökerüket tekintve lehetnének tánc- vagy zenetörténeti áttekintők, de tartalmuk szerint a régi Ördögbordásoknak szántuk: olyan elemeket, sőt sorokat tartalmaznak, melyeket az idők során nagy koreográfiákban velük, nekik készítettünk és most számukra, tiszteletükre adunk elő” – írják a szervezők.
A második részre vonatkozóan így fogalmaznak: a hazatért vendégekkel együtt örömtáncot láthatnak az összegyűltek, amely esetében nem a mozgások sorára, hanem az uralkodó hangulatra kell majd figyelni.
„Összezárják magukat”
Sándor Csaba, a néptáncegyüttes vezetője érdeklődésünkre elmondta, jelenleg az együttesük több mint negyven tagot számlál, akik között a legfiatalabb negyedik osztályos, míg a legidősebb 28 esztendős. Nehéz őket együtt tartani, hiszen többen a nagyobb városokból csak hétvégére érkeznek haza, de egy harmincas csapat azért hétköznapokon is aktivál.  A kétnapos eseményükön mintegy 120 vendégre, külföldről, távolabbi városokból hazautazó, valamikori tagokra is számítanak, hogy „két napra összezárhassuk magunkat a Tanulók Házában” – fogalmazott az együttesvezető.
Kömény Kamilla Székelyhon.ro

Hivatásos táncegyüttes lett a Bekecs
Hétfőn este tartotta évzáró gáláját a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes.
A gálaesten a három éve folyó hangszeres népzeneoktatáson résztvevők, az ugyanannyi ideje folyó gyermektáncházra járók nyitották meg az előadások sorát, majd az alig három hónapja táncoló Morzsa csapat és a három éve alakult Aprók következtek. A Kis-Bekecs 2011-ben alakult a helyi általános és középiskolásokból, illetve a környező települések diákjaiból. Ők képezték a gerincét a Bekecs első generációs utánpótláscsapatának.
Az együttes öt éve Nyárádszeredán kívül nyolc községben működtet kihelyezett néptáncoktatást, összesen tizenkilenc tánccsoport működik irányításukkal. Ennek a mozgalomnak „legidősebbjei” a lukafalvi Búzavirág és a karácsonyfalvi Somvirág, így a hétfői gálaestre őket is meghívták, hogy közösen lépjenek fel és ünnepeljenek.
A Nagy-Bekecs 2007-ben alakult, az elmúlt kilenc év alatt tucatnál több saját műsort mutattak be közel ötszáz előadáson Erdélyben, az anyaországban, de Svájcig is eljutottak. Papírforma szerint az együttes három hete hivatásos társulattá vált, megkapták a szakminisztérium jóváhagyását. Szakmai berkekben eddig is sokat vitáztak a Bekecsről, mert nem tudták őket sem az amatőrök, sem a profik közé sorolni.
2017-től Bekecs Néptáncszínház néven már hivatásosként fognak dolgozni tizenöt alkalmazottal és számos bedolgozóval, és megpróbálnak felsorakozni az öt erdélyi hivatásos együttes: a Maros Művészegyüttes, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a Háromszék Táncegyüttes, az Udvarhely Néptáncműhely és a Nagyvárad Táncegyüttes mellé.
Benő Barna Zsolt, az együttes vezetője pillanatnyilag inkább szakmai elismerésként fogja fel azt, hogy sikerült hivatásossá válniuk, de tudja azt, hogy ez a státus már jóval nagyobb szakmai felelősséget, nagyobb „hajtást” igényel, az elért szintnél nem adhatják alább. Szeretné, hogy emberileg semmit ne változzanak a táncosok, ugyanolyan örömmel, lelkesedéssel dolgozzanak tovább, de ezt most már szerződéses táncosokként kell tenniük. Az anyagi háttér biztosítása, az infrastruktúra fejlesztése és a kisegítő személyzet bővítése a következő feladat, s neki, együttesvezetőnek pedig az is nagy kihívás lesz, hogy havonta elő tudja teremteni az alkalmazottak mindennapi kenyerét.
Az elmúlt kilenc évet úgy jellemezte: szép, nehéz és érdekes út volt, amíg elértek eddig. Nagyon sokat dolgoztak, sokszor léptek színpadra, de volt egy táncos mag, amely kitartott mellette, és amely új tagokkal tudott gyarapodni.
Az együttes legújabb produkcióját májusban mutatja be, a Székelyföldi Legendárium készítőivel együttműködve szeretnének egy igazi székely népi táncjátékot színpadra vinni a tavasz folyamán – árulta el lapunknak Benő Barna.
Gligor Róbert László Székelyhon.ro 

Könyvbe foglalt élmények a Mária-útról
A 2015-ben megtett 1400 kilométeres Mária zarándokút élményeit könyvbe foglalta Ábrám Noémi, aki a kötetet mindenkinek ajánlja, aki az életét egy zarándokútnak tekinti. A Máriazelltől Csíksomlyóig című könyv bemutatóját csütörtökön este 18 órától tartják a Vártemplomban.
„Benne van az életem” – mondta a Vásárhelyi Hírlapnak a szerző, aki a harminckilenc napos útja alatt naplót vezetett, és feljegyezte a napi eseményeket, mindazt, ami az út alatt vele történt, a gondolatait, az érzéseit, amelyek az 1400 kilométeres táv megtétele során foglalkoztatták. Ábrám Noémi tavaly, hazajövetelét követően egy alkalommal, Marosvásárhelyen tartott egy kisebb közönség előtt élménybeszámolót, illetve a Székelyföld Napok keretében Csíkszeredában szervezett Erdélyi Mária-utas konferencián beszélt zarándokutas élményeiről.
Reformátusként egy katolikus zarándokútra vállalkozott Ábrám Noémi, aki Mariazelltől Csíksomlyóig végiggyalogolta az utat, és aki a most megjelent kötetét más nemzetiségűeknek és felekezetűeknek is ajánlja. Ausztriából indulva sokan befogadták, szállást és vacsorát adtak neki, osztrákok, magyarok, romák és románok, különböző templomba tért be imádkozni, reformátusba, római katolikusba, lutheránusba, görög keletibe, sok temetőt látott gyaloglása során, magyart és románt, osztrákot,  zsidót, katolikust és protestánst.
Arra a kérdésre, hogy nőként egyedül miért vállalta e hosszú útnak a megtételét, azt válaszolta, „csupán” hálából. Semmilyen betegség miatt, vagy valamiféle megtérés jeleként, még csak nem is azért, hogy valakiért imádkozzon. Egyszerűen azért, mert hálás Istennek az életéért. Indulás előtt még itthon összeállított egy tervet arról, hogy naponta mennyit kell megtennie, hogy a rendelkezésére álló idő alatt célba érhessen. Bár a szálláshelyekről is tájékozódott, senkit nem értesített előre, nem ismervén saját teherbíró képességét. Ezért történhetett meg már az első nap végén, hogy a 12 kilométeres gyaloglás után a tervezett szálláshelyen zárt ajtók fogadták, viszont a sors úgy hozta, hogy egy román asszony által gondozott ember hajlékában szállt meg.
Megtörtént többször, hogy nem találta a jelzést, vagy nem volt egyértelmű,  merre kell folytatnia az utat. Ausztriában három út közül választott, egy 2200 magas hegyen is átkelt, aztán a hosszas erdei gyaloglás után éhesen és szomjasan érkezett egy faluba, ahonnan még öt kilométerre volt a szálláshelye. Élményeit minden este bejegyezte a naplójába, mert már akkor megfogalmazódott benne, hogy mindazt, amit átélt, könyvben is kiadja. Most itt a kötet, amelyet szeretne a jövőben lefordítani, hogy románul is olvasható legyen – árulta el érdeklődésünkre Ábrám Noémi, akinek példájából kiindulva mások is vállalkoztak zarándokútra gyalogosan, vagy kerékpárral, illetve nagyobb csoportban túrázásszerűen. Arra is felkérést kapott, hogy a székely autonómiaküzdelem érdekében vezessen egy zarándokcsoportot Miskolctól Csíksomlyóig, amit csak akkor vállalna el, ha román nemzetiségű tagja is lenne a csoportnak.
A Máriazelltől Csíksomlyóig – Találkozás Istennel, emberekkel című, a Juventus Kiadónál megjelent kötetet csütörtökön 18 órától a marosvásárhelyi Vártemplomban Ötvös József vártemplomi református lelkipásztor és Szucher Ervin újságíró, felelős kiadó mutatja be.
Antal Erika Székelyhon.ro

Édes Erdély, hol vagyunk?
Nem tanítják iskoláinkban Erdélyről a mai román álláspont megítéléséhez szükséges legfontosabb információkat. Mi az, amit elhallgat a magyar iskola? Ami nélkül egyszerűen nem érthető, miért és mit gondolnak román szomszédaink?
Mi azt képzeljük, Erdély mindig Magyarország része volt, és csak a történelmi igazságtalanság az oka, hogy most egy másik országhoz tartozik. A valóság ezzel szemben az, hogy Erdély csak a középkorban volt vitathatatlan törvényességgel Magyarország része, mert 1541-től kezdve a Magyar Királyságtól független nagyfejedelemségként létezett egészen 1867-ig. De addigra megváltozott itt az etnikai képlet, ezért a hovatartozást nem az évszázadokkal korábbi helyzetre való hivatkozásnak, hanem egy népszavazásnak kellett volna eldönteni. A magyar politikusok azonban nem szavaztatták meg Erdély lakosságát, hanem a szorult helyzetben levő Habsburg uralkodót, Ferenc Józsefet egyszerűen rákényszerítették, hogy a kiegyezés egyik mellékpontjaként ettől kezdve ne nagyfejedelemként, hanem magyar királyként uralkodjon Erdélyben. Vagyis megszűnt a kolozsvári önálló országgyűlés, a román képviselők a budapesti parlamentbe kerültek, örök kisebbségként. Erre mondják a román történészek: a Magyar Királyság „annektálta” a román többségű Erdélyt.
Ez Trianon tükrében óriási hibának bizonyult. Ha akkor, amikor a magyar kormány kezében volt a döntés, gyakorlattá tettük volna, hogy egyes területek ide-oda csatolgatását az ott élő embereknek jóvá kell hagyniuk, hivatkozhattunk volna erre a hagyományra később, amikor fordult a kocka.
Sajnos, Észak-Erdély Magyarországhoz csatolásakor, 1940-ben sem kísérletezett az akkori magyar kormány népszavazással, pedig az első világháború után éppen mi szorgalmaztuk, hogy a vitatott területeken (például Sopronban) a helyiek döntsenek arról, mely ország polgárai kívánnak lenni. Erről teljesen elfeledkeztünk, pedig már volt tapasztalatunk arról, mennyire ingatag pusztán az aktuális nagyhatalmi megegyezést tekinteni legitimációs alapnak. (Arról nem is beszélve, micsoda árat fizetett hazánk azért, hogy Észak-Erdélyre hivatkozva az akkori politika a Reich csatlósává tett bennünket.) Egyébként a román nacionalisták sem bíztak a népben, amelynek a nevében állítólag felléptek, ők sem szerveztek népszavazást, sem az első, sem a másik világháború után. Soha nem tudjuk meg, az erdélyi románok melyik államot választották volna, mert senki sem kérdezte meg őket. Mint ahogy az erdélyi magyarokat sem kérdezte senki. Voltak nagy ünnepségek, díszbevonulások és örömkönnyek, ezek azonban a modern világban aligha szolgálnak jogalapul.
A lakosság, ha megkérdezik, háromféleképpen dönthetett volna. Mondhatták volna az itt élők, hogy Romániához kívánnak csatlakozni, hiszen többségük román volt. Mondhatták volna, hogy Magyarországot választják, mert akkor egy magasabb életszínvonalon élő államhoz kerültek volna. És mondhatták volna azt, hogy köszönik szépen, de maradnának, ahogy voltak évszázadokon át: önálló államként, saját parlamenttel.
Nálunk ma sokan az Erdély visszacsatolását érzelmileg megalapozó szólamokat mantrázzák, pedig helyesebb volna, ha tanulnánk az erdélyiektől. Amikor azt énekeljük: „Édes Erdély, itt vagyunk” - kérdezzük meg magunktól: pontosan hol is? Erdély volt a világ első állama, ahol törvénybe iktatták (a tordai országgyűlésen) a vallásszabadságot. Nálunk látszat-vallásszabadság uralkodik, számos egyház és felekezet kirekesztett helyzetben kénytelen létezni, mások pedig óriási állami dotációt élveznek. Nálunk erős az idegengyűlölet. Erdélyben ma is együtt élnek görögkatolikusok, ortodoxok, reformátusok, evangélikusok, katolikusok. Ez az együttélés nem mindig problémamentes, de működik. Sokkal nagyobb nyelvi, kulturális, hagyománybeli különbségek választják el az erdélyi népcsoportokat, mint a magyarországiakat, mégis képesek ezek a népcsoportok közös kultúrát működtetni, barátságok, szerelmek szövődnek, házasságok jönnek létre köztük. A szellemi életben is kialakultak partnerségek. Ehhez a szellemiséghez nekünk felzárkózni kellene, mert mi még csak „itt” vagyunk, és nem „ott”: mi nem az együttélés, hanem a sérelmek mondatait mondjuk.
A magyar média is gyakran sugallja: az erdélyi magyarság súlyos hátrányokat kénytelen elszenvedni. A román média erre azzal reagál, hogy az erdélyi magyar párt, az RMDSZ nemcsak, hogy bejutott a bukaresti parlamentbe, hanem talán része lesz a kormánykoalíciónak is, amire már volt példa. Ettől persze még nem oldódik meg az erdélyi magyarság minden problémája, de ebben a helyzetben szándékos magyarellenességről szónokolni tisztán belpolitikai akciónak látszik.
Ha békés jövőt akarunk, a mi dolgunk nem az indulatok szítása, hanem a segítés és együttműködés, illetve jogsérelem esetén a tiltakozás. És talán az sem ártana, ha mi sem sértenénk meg másokat - például a hozzánk menekülőknek az érdekeit - azzal, hogy a leghidegebb napokban kitesszük őket a téglaházakból alig fűthető sátrakba. Joggal kérdezheti ezek után bárki a világban, milyen erkölcsi alapon tiltakoznak a magyarok?
Ha jót akarunk kapni, először nekünk kell a jót gyakorolni. Ez az a politika, amelyik mag a jövőnek.
Szunyogh Szabolcs újságíró Népszava

Mindenki karácsonya Kézdivásárhelyen (Jótékonysági akció a főtéren)
Hagyományos jótékonysági akciót tartottak karácsony első napján, vasárnap Kézdivásárhely főterén. A Mi-Tu-Ház Kft. és a Béka Kocsmája immár ötödik alkalommal szervezte meg a Mindenki karácsonyát, amelynek során ezer töltött káposztát osztottak szét ingyen a rászorulóknak. A szakácsnő Daczó Ildikó volt.
Egy felelőtlen gépkocsi-tulajdonos miatt, aki járművével elállta a vasráccsal kijelölt parkolóhelyet, a jótékonysági rendezvény – amelyet tizennégy magáncég, valamint főtámogatóként a Rotary Klub, a New Fashion Rt. és a Zarah Moden Kft. finanszírozott – csak késéssel kezdődhetett el.  A Gábor Áron-szobor mögött felállított sátornál több tucat rászoruló állt sorban, páran a közeli asztaloknál fogyasztották el a meleg ételt, de legtöbben hazavitték. Időközben a Három Csillag együttes Mikulás-ruhát viselő tagjai is megérkeztek, és énekeikkel igazi karácsonyi hangulatot teremtve, szaloncukrot és diót osztogattak a jelenlevőknek. A megmaradt töltött káposztát a Böjte Csaba által létrehozott kézdiszentléleki Bartók Albert- és esztelneki Szent Rita-gyermekotthonba, illetve a városi kórház pszichiátriai osztályára vitték.
 Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elnöki sakk-matt?
Különösebb magyarázat nélkül utasította vissza az SZDP miniszterelnök-jelöltjét Klaus Iohannis államelnök. Lépése nem meglepő, mert bár nagyon ravasznak és megvétózhatatlannak gondolta döntését a győztes párt elnöke, Liviu Dragnea, utóbb kiderült, ezer sebből vérzik, és rendkívül támadható.
Beárnyékolta a szociáldemokraták fergeteges választási győzelmét a tény, hogy pártelnökük nem lehet kormányfő. Napokig tették-vették, hogy mennyire megérdemelné, mily megfelelő a feladatra, de az elnök rendíthetetlennek bizonyult, megismételte: elítélt vagy büntetőeljárás alatt álló jelöltet nem nevesít a magas tisztségre. Amikor egy héttel ezelőtt Dragnea előállt a nagy meglepetéssel, első ránézésre valóban visszautasíthatatlannak tűnt ajánlata: egy nőt jelölt, aki ráadásul a tatár kisebbség soraiba tartozik, és muzulmán vallású. Számosan vélekedtek úgy, hogy Románia így igazodhat az európai trendekhez, maximális toleranciáját igazolja, ha elfogad egy ilyen miniszterelnököt. Csakhogy nagyon hamar napvilágra kerültek a háttér-információk, kiderült, a hölgy férje a véreskezű szíriai diktátor, el-Aszad híve, s bizony ez már nehezen illeszthető az európai, atlanti törekvések sorába. Karácsonykor is folytak a találgatások, mi lehet Dragnea döntése hátterében, azonkívül, hogy egy könnyen irányítható bábot állítana a kormány élére. Volt, aki Oroszországhoz közeledését látta a jelölés mögött, más a demokratikus értékekkel való leszámolás kezdetét, mondván, így szakít az SZDP vezére a kényes Nyugattal, hogy leállíthassa aztán a korrupcióellenes ügyészség oly sok politikustársát érintő ténykedését. Húzása nem jött be, az elnöki ellenállás miatt jelöltje nem lehet az új kormány vélt vagy valós feje.
Az államfői bejelentés után jó négyórás dilemmázást követően álltak a közvélemény elé a győztes koalíció vezetői. Megdöbbenve, értetlenül, de harcra készen – körülbelül ez derült ki nyilatkozataikból. Dragnea kényes helyzetbe került, hisz többször kijelentette, más jelöltet nem nevesít, visszakoznia kell, ezért támadásba lendült, Iohannist vádolta, hogy politikai válságba akarja sodorni az országot, nem hajlandó elfogadni a választások eredményét, saját és pártja érdekeinek rendeli alá az oly fontos nemzeti érdeket. Meglebegtették ismét az elnök felfüggesztésének lehetőségét, de azt is, fontolóra veszik, mi legyen a következő lépésük, mintegy jelezve: ők, a józan ítélőképességű győztesek hajlandóak a kompromisszumra, eleget tesznek az elnöki kérésnek, és előállnak egy másik jelölttel, de mindezt csakis azért, mert az ország érdeke ezt kívánja.  Az már bizonyos, a szociáldemokraták gyors kormányalakítási álma elúszott, idén már nem lesz új kabinetje az országnak. Iohannis, aki eddig mindig kiszámítható volt, most nagy elődje, Băsescu mintájára elkezdett játszani. Sakk-mattot adott, de még nem tudni, húzása apró fricska, ellenfelei bosszantása csupán, vagy ismét elkezdődik a paloták közötti ádáz háború.  
Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nemzetközi iskolai együttműködés
December 13–18. között a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző hét budakeszi, hat portugáliai és hat törökországi tanárt látott vendégül az Erasmus-program részeként.
Az ünnepélyes megnyitó után a következő két év tevékenységét tervezték meg, leszögezték a találkozók időpontjait, majd a résztvevők szakok szerint, csoportokra osztva kidolgozták az alapvető kulcskompetenciák fejlesztésére irányuló feladatok témáját: idegen nyelvi kommunikáció, matematikai és természettudományok, digitális és kulturális kompetenciák. A vendégtanárok programjában olyan kulturális és történelmi nevezetességek megtekintése is szerepelt, amelyek az erdélyi multikulturalitást tükrözik: Törcsvár, Csíksomlyó, Bálványos, Brassó, Csíki Székely Múzeum, csíkszentsimoni sörgyár stb. A hetet gálaesttel zárták, amelyen az iskola Gyöngyvirág tánccsoportja különböző magyarlakta tájegységek népi táncait mutatta be, majd a vendégek is belekóstolhattak a magyar néptánc világába, hiszen közösen vettek részt az élő zenés táncházban, tánctanulással egybekötve.  A négy partneriskola nemzetközi együttműködése az Erasmus-program részeként két évre, a 2016 és 2018 közötti időszakra szól, az Európai Unió finanszírozza, és az Interkulturalitás a nevelés és a tanulás szolgálatában címet viseli. A Bod Péter Tanítóképző harmadik alkalommal vesz részt ebben. Az első találkozónak a tanítóképző adott helyet, lesz még egy portugáliai tanári találkozó, a záró, kiértékelő összejövetel a budakeszi Nagy Sándor József Gimnáziumban zajlik majd. Három diáktalálkozót is terveznek, az elsőt egy törökországi líceumban, a másodikat a budakeszi középiskolában, a harmadikat pedig a portugáliai iskolában. A program során a kézdivásárhelyi tanítóképző harminchárom tanulójának és hat pedagógusának adódik lehetősége, hogy egy-egy hetes tapasztalatcserén vegyenek részt a partnerintézményeknél, a tanári találkozókon az iskola tizenkét tanára képviseli majd az intézményt.
 Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Centenáriumi rendezvények háromszéki módra
Kovászna Megye Tanácsa legutóbbi ülésén elfogadta az 1918. december 1-jei „nagy egyesülés” és az első világháború befejezése századik évfordulójához kapcsolódó, a következő két évben zajló rendezvénysorozatának kerettervét.
A közgyűlés egyöntetű szavazattal fogadta el a határozattervezetet. Tamás Sándor tanácselnök újságíróknak kifejtette: amúgy is minden évben a megyei és a sepsiszentgyörgyi önkormányzat finanszírozza a december 1-jei rendezvényeket, s ha már ez így van, alkalmazkodnak a centenáriumi előkészületek programjához. Különben a kormány által e célra létrehozott testület már érdeklődött, és kért egy megyei programelőzetest. Az elnök hangsúlyozta, oda fognak figyelni, merthogy nekünk is közünk van az első világháborúhoz, nekünk is részünk volt benne, Háromszéken jelentős események történtek 1916 és 1918 között. Ezeket kell felidézni, ezekről kell megemlékezni, és ezeket kell megjelölni. Időt és anyagi támogatást szánnak arra, hogy felújítsák első és második világháborús emlékműveinket, minden településen van legalább egy ilyen. 
A megemlékezések tulajdonképpen már megkezdődtek. Ősszel Zalánpatakon első és második világháborús, valamint 1848–49-es hősökre emlékeztek. Továbbá Márton Áron püspökre, hiszen ő Ojtozban volt katona, aztán Kézdivásárhelyen Kratochvil Károlyra, a Székely Hadosztály parancsnokára.  A Székely Hadosztály kérdését hangsúlyosabban fogják kezelni, mondotta Tamás Sándor, jelezve, hogy öt évvel ezelőtt Kovászna és a magyarországi Fejér megye támogatásával könyv jelent meg a hadosztályról. Sok mindenre lehet számítani a következő két évben. Kiadványokat, konferenciákat terveznek, Románia egyesülés utáni címerével foglalkozó kötetet adnak ki és konferenciát szerveznek a témában, mert mi itt tudjuk, hogy Románia címerét háromszéki heraldikus, Keöpeczi Sebestyén József alkotta, de a nagyközönség ezt a tényt nem ismeri.
Szekeres Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csíkszereda válasza
Három táblaképet helyeztek ki a csíkszeredai városháza tanácstermében válaszként arra, hogy – egy jogerős bírósági ítéletnek megfelelően – 2016. november 10-én a sajtó jelenlétében távolították el a teremből a magyar, a székely és a városzászlót. Ezek helyébe, a román és az Európai Unió zászlaja mellé, az ítélet elleni tiltakozásul egy fekete zászlót tettek. A három táblakép közül az első Csíkszereda város zászlaját és címerét, a középső a székely jelképeket és a székely székeket, a harmadik pedig az 1956-os forradalom 60. évfordulója alkalmából a város ’56-os forradalmárainak állít emléket. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sikeres bábelőadás a Borosjenői Magyar Házban
A Nyugati Jelenben meghirdetett, a nagyváradi MM Pódiumszínháznak a Borosjenői Magyar Házban bemutatott Kádár Vitéz című bábelőadása nagy sikert aratott. A borossebesi és borosjenői gyermekek szülőkkel, nagyszülőkkel és az oktatókkal megtöltötték a termet, nagy élvezettel követték Kádár Vitéz kalandjainak a történetét. A sikeres előadás nem jöhetett volna létre a szülők, a nagyszülők és az oktatók anyagi támogatása nélkül, amiért köszönet jár mindnyájuknak. Külön köszönet Erdős Bálint szintyei polgármesternek a nagylelkű hozzájárulásáért. A gyermekeket édességekkel és üdítővel búcsúztattuk, a Magyar Házból a művészeket a már hagyományos estebéddel tiszteltük meg. A borosjenői bábelőadásnak külön érdekessége, hogy a művészek kutatásai szerint Kádár Vitéz éppen a helybeli várban volt eltemetve. 
Mészáros Dávid Nyugati Jelen (Arad)

Székely Géza: Sztrájkőrségem napjai (VII.)
December. 20., kedd. Az év végi ünnepek miatt úgy döntöttem, hogy a több mint három hete tartó utcai sztrájkőrségem egyelőre szüneteltetem, és japánsztrájk formájában folytatom az Apáczai-líceumban.
Annál is inkább szükséges az ügy melletti további kitartás, mivel sem a Kolozs Megyei Tanfelügyelőségről, sem a Tanügyminisztériumból nem érkezett tiltakozó beadványomra válasz. Ha viszont még bírni fogom cérnával, a vakáció után is tovább folytatom majd tiltakozó akciómat abban a reményben, hogy valamiképpen megértésre és támogatásra talál a különböző, nemzetközösségi szakmai és kulturális szervezeteinknél (is) az Apáczai-líceum képzőművészeti tagozatáért való aggódásom. Hátha ugyanis menetközben elgondolkoznak azon, hogy mennyiben közösségi ügy azon tizenhat gyermek sorsa, akiket a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség két hónappal a tanévkezdés után az általuk választott, hajlamaiknak leginkább megfelelő képzési forma felhagyására kényszerített?
Persze, gyakran beszélünk értelmiségi körökben arról, hogy milyen nagyfokú a közömbösség, milyen végtelen apátia uralkodott el nemzetközösségünkön. Hogy úgymond, maholnap senkit nem érdekel semmi... A különféle képzőművészeti tárlatokon jószerint ugyanazok az arcok, akárcsak a színházban vagy éppen valamely szimfonikus koncerten. Nem is beszélve a különféle kulturális vagy szakmai értekezletekről, tanácskozásokról, író-olvasó találkozókról, amelyek alkalmával az üres széksorokból (legtöbbször) ásít a közöny. Feltehetően többek között azért, mert folyton belterjesen igyekszünk megoldani a fennálló problémáinkat, kérdéseinket. Arra pedig, hogy a rajtunk kívül álló ügyekre is odafigyeljünk, nos, ahhoz már nincs érkezésünk. Ez a (főleg) értelmiségiek részéről tapasztalható, az úgynevezett utca emberétől való elzárkózás, óhatatlanul bizalmatlanságot szül. Jól példázza mindezt a néhány héttel ezelőtti, a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumot fennmaradásáért szervezett tüntetésen a résztvevők meglepően alacsony száma. Mert amint egyre általánosabban vélekedni szokás, mintegy mentegetve tunyaságunk, közömbösségünk okát: az a marosvásárhelyiek ügye, nem a miénk!
Lényegében sajnos ugyanez tapasztalható a megszűnésre ítélt képzőművészeti V. B osztály esetében is, amikor is szomorúan kellett tudomásul vennem (vennünk), hogy egyetlen szakmai, érdekvédelmi vagy éppen kulturális-művészeti szervezet, egyesület sem emelt szót azon diszkriminatív eljárás ellen, mely során tizenhat (köztük hárman speciális gondozást igénylő) gyermeket megfosztott a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség a képzőművészeti vonalon történő tovább tanulási jogától.
Nem bírom/akarom elhinni, miszerint ezen fórumok tagsága és vezetősége úgy gondolkodna, hogy végül is nem nagy „tétel” a lelki törést szenvedett 16 gyermek ügye, tehát kár értük pazarolni az időt és a szót! Továbbá, nem hiszem el, hogy olyan nagyfokú érdektelenség övezné azon folyamatot, melynek betudhatóan egy-két éven belül felszámolódhat a tizenhat éve tevékenykedő, és eredményei folytán városi és regionális szinten is jól ismert és elismert, az Apáczai-líceum hírnevét az ország határain túl is öregbítő képzőművészeti tagozat.
Egy olyan tagozat léte forog veszélyben, amely többek között a Kolozsvári Magyar Napok eddigi összes rendezvényén szinvonalas tárlatokkal képviseltette magát. Volt olyan év is, amikor a kolozsvári Művészeti Múzeumban, történetesen a Nagy István (1873-1937) emlékére rendezett tárlat színhelyéül szolgáló terem tőszomszédságában adatott lehetőségünk a bemutatkozásra. Milyen büszkék voltunk mindannyian (rendezők, gyermekek, szülők, tanárok), hogy a befektetett sok-sok munka meghozta gyümölcsét! Nem is beszélve a Kolozsvár Társaság meghívásaira rendezett tárlatainkról – csak az idén hat alkalommal szerepelt a képzőművészeti tagozat a társaság különféle rendezvényein. És folytathatnánk a sort a hajdanvolt Gy. Szabó Béla Galériában több éven át sorjázó kiállításainkkal, mely tárlatok megnyitójának mindenike teltházas közönség előtt zajlott.
Mindenképpen úgy vélem, hogy bármely szövetség, egyesület, társaság, jó ügyet szolgált volna (szolgálna), ha kinyilvánította volna (kinyilvánítaná), hogy igenis, nemzetiségi oktatásunk hiánypótló és közösségi kultúránkat gazdagító, nélkülözhetetlen tehetségpallérozó nevelési vonaláról van szó, amelynek meglétére egész közösségünk igényt formál! Már azért is, mivel az egyedüli olyan képzőművészeti tagozat egész Közép-Erdélyben, ahol gyermekeink anyanyelvükön tanulva gyümölcsöztethetik képzőművészeti tehetségüket. És senkinek nem áll jogában, hogy kénye-kedvére megfoszthassa gyermekeinket mindezen lehetőségtől!
Ilyen értelemben emelnek szót a Mátyás-ház előtti téren zajló kedd délutáni tiltakozásom során Bálint Júlia és Sándor Ilona mérnökök, akik nehezményezik, hogy egyetlen szervezet, egyesület sem lépett (lép) az ügyben, mindenik csak a másikat lesi (ha egyáltalán lesi!), hogy mit fog tenni? Meglátásuk szerint a választásokon is azért vesznek részt általában olyan alacsony számban az emberek, mert úgy érzik: csak addig fontosak, amíg éppen leadják a voksukat. Amint mondják, mindez érvényes a különböző civilszervezetekre is, amelyek jószerint csak önmagukkal vannak elfoglalva és nem nyitnak az emberek problémái felé. És akkor csodálkoznak, ha elidegenednek tőlük közösségünk tagjai!
Az elmondottakon tűnődve, hirtelen azon veszem észre magam, hogy egy kedves arcú, szomorú harmincas fiatal nő állt meg előttem, és perceken keresztül nézi-nézi a nyakamban lógó transzparenst. Hirtelen nem is tudom eldönteni: miképpen viszonyuljak hozzá. Aztán ráköszönve közelebb lépek, majd bemutatkozva, nekiszegezem a kérdést románul: elárulná, hogy miért tartotta érdemesnek időt szakítva perceken át eltűnődni a tiltakozó szöveg üzenetén? Amint megtudom tőle, Ilea Elena a neve, és a napokban hunyt el az édesapja, aki tanító volt. Mindezt már sírva mondja, hozzátéve: ő maga is tanítónő, de néhány évnél tovább nem bírt ezen a pályán maradni a rengeteg „szkriptológia” miatt. Jelenleg gyermekpszichológusként tevékenykedik. Nagyon lesújtó véleményt fogalmaz meg a jelenlegi oktatáspolitikáról, amely formális jellegű és végtelenül sikerorientált ahelyett, hogy gondot fordítana a gyermekek hajlamaira építő, személyre szabott nevelésre. Meglátása szerint többek között ezért olyan lesújtóak a különféle nemzetközi összehasonlításokat tekintve a hazai tudásszintfelmérők eredményei.
Az egyre nagyobb számú járókelő zöme persze ügyet sem vetve rám, úti célja felé sietve, tovahalad. Vajon kinek hova vezet az útja? – bucsálódom, amikor kedves ismerősöm, Kassay Réka fiatal filmanimátor jön felém, ölében tartva a feje búbjáig bebugyolált, féltve őrzött kincsét: néhány hónapos csecsemőjét. Amint közli, figyelemmel követi a rajzosztállyal kapcsolatos, a tanfelügyelőség irányából jövő minősíthetetlen bánásmódot. Szinte hihetetlen, amint fogalmaz, hogy éppen azok járnak el a gyermekekkel szemben ilyen embertelenül, akiknek elsődleges feladata éppen az lenne, hogy körültekintő odafigyeléssel megteremtsék azok személyiségének árnyalt módon történő kiteljesedésének a feltételeit. Az ilyen és hasonló, a szülők kezdeményezésére létrejött tehetség-kibontakoztató tagozatokat szerinte inkább támogatni kellene, már azért is, hogy ne váljon annyira egysíkúvá a nevelési kínálat. Ráadásul, amint megállapítja, manapság a vizuális képességek kiművelése számtalan foglalkozási körben megélhetést is jelenthet.
A szüntelen jövés-menésben célirányosan felém közeledik Makkai János mérnök, többgyermekes régi ismerősöm, aki maga is szívesen rajzol és fest, több tárlata is volt már. Nem is kell kérnem, magára ölti a fehér karszalagot és a hátam mögött a Bocskai-ház ablakpárkányára függesztett transzparenst. Örvend, hogy végre időt szakíthatott szolidarizálása kifejezésére. Amint kifejti: „ezek mindent el akarnak venni tőlünk és meg akarnak szüntetni minden jó kezdeményezést, ami számunkra (magyaroknak) fontos”. Az viszont, hogy az ilyen törékeny életkorú gyermekekkel is így elbántak, az már tűrhetetlen! Ez már, amint mondja: a jóérzésű románoknál is kiüti a biztosítékot. A szemtelenségnek egy adott szintjén ugyanis már annyira ordító a megnyilvánuló embertelenség, hogy ha éppen be nem fogjuk a fülünket, mindenképpen meg kell hallanunk azt!
Ilyen meggondolásból veszi videóra sztrájkőrségem (idei) utolsó perceit Oláh-Badi Levente (amúgy maksai származású földim), a Főtér nevű kolozsvári hírportál munkatársa. Több irányból is filmez, miközben a járókelők is feltorlódnak körülöttünk. Észreveszem ezenközben, hogy az egyik tavaly végzett volt képzőművészetis tanítványom, Deák Vanda integet egyetértően mosolyogva felém. Dekoratív formaérzékkel megáldott, tehetséges lányka, remélem, valamikor majd textilművészként köszönthetem.
Véletlenszerűen éppen erre járt Manesses András egykori kitartóan hűséges rajzkörös tanítványom, aki a kamera előtt is beszámol a rajzkörrel kapcsolatos, vagyis a képzőművészeti tagozat megalakulása előtti időkről. Amint mondja, sajnos ő nem részesülhetett emiatt abban, hogy a szóban forgó tagozaton képezhesse tehetségét. Bevallása szerint viszont eddigi életében számtalanszor hasznát vehette kiművelt rajzkészségének és fejlett kreativitásérzékének. Örvend, hogy bár legalább ilyenképpen támogathatja a képzőművészeti tagozat ügyét, kifejezve reményét, hogy a felszámolt V.B osztályközössége a közeljövőben tovább folytathatja az erőszakkal megszakításra ítélt útját.
Az egyre fokozódó hidegben, a kamera előtt magam is igyekszem a közvélemény számára érthetően megfogalmazni mindazon megalázó semmibevevés fölött érzett felháborodásomat, amelynek részesei voltunk mindannyian: gyermekek, szülők, pedagógusok azon a bizonyos november közepi napon, amikor értesültünk a tanfelügyelőség cinikusan drasztikus döntéséről, mely szerint két hónappal a tanévkezdés után, megszűnik az V. B rajzosztály, vagyis, hogy nincs tovább...!
Valóban nincs tovább? Hogy mindez ne így legyen, talán erről mindannyian, az ügyben érdekeltek is tehetünk. Ki tudja ugyanis, még milyen irányt vesznek a történések, hogy még mi vár ránk?
A magam megerősítésre pedig – különösen amikor kétségeim közt „botorkálva” elbátortalanodom – továbbra is vallom: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megigazít!” Szabadság (Kolozsvár)

Kancsura – 111 rajz
Meglepő kötet. Azt is kimondom: páratlan. Pedig nálunk Dunát, de Kolozsváron is úgy hiszem, Szamost tudnánk rekeszteni az egykori néma évtizedek közönyét elfeledtető, legkülönfélébb művészeti ágazatokat lelkesen népszerűsítő kiadványok mára egyre duzzadó áradatával.
Immár eljött az idő, amikor a digitális manipulációk káprázatától valósággal szikráznak a kiadói paletták. Talán éppen ezért érintett mélyen a Kancsura István 111 rajzát magába foglaló, több tekintetben is rendhagyónak nevezhető albummal való találkozás. De valóban album ez? Vagy a kolozsvári Quadro Galériában nemrég bemutatott és a teljes képanyagot magába foglaló impozáns katalógus? Netán egy pőrén kitárulkozó vérbeli művész röntgenfelvételek igazmondásával egyenértékű pszichológiai önarcképe? Művészetfilozófiai ABC? Gondolkodási kézikönyv? A múló pillanat fekete tusba mártott tollal rögzített kardiogramja? Esetleg egy tisztes művészélet fehér papírlapra rótt kendőzetlen számvetése? Vajon műfaji értelemben vázlatok ezek, vagy végleges és befejezett művek? És sorolhatnánk a dilemmákat még tovább, mert az a látványsor, ami az oldalakat tovapörgetve szemünk előtt feltárulkozik, magában hordozza tágabb perspektívából értelmezve a művészet elméleti és gyakorlati vektorai közé feszülő tér nem egy sarkalatos aspektusát.
Aki Kancsura Istvánt személyesen is ismeri, jól tudhatja, hogy a művésznek jellemző lelki sajátja a rendkívüliség; állíthatom mindezt bátran azok után, hogy pontosan ötvenöt éve és négy hónapja találkoztam vele először a képzőművészeti egyetem felvételijének idegpróbáló momentumainál. Kétségtelen: sajátos utakon járó alkat. Példaként: midőn a hatvanas évek közepe táján a modernizmus fuvallatai vérszegényen bár, de azért mihozzánk is eljuttattak néhány frissítő oxigénmolekulát a szocreál megrekedt világába, Ő századokkal visszalépve Rembrandt nagyságát szavalta. Amikor viszont a diktatúra áttörhetetlennek tűnő sötétsége fedte el a Napot, a fény kinetikai tulajdonságainak kísérleteivel foglalatoskodott: utópisztikusnak vélt erőfeszítésekkel ugyan, de lankadatlanul hitt annak szemet-lelket-elmét gyógyító hatásában, varázslatos erejében. Ma pedig, a művészet digitális elmaszatolásának hőskorában, miközben az elektronikus programozások mankója kopog végig a klaviatúrák megszámlálhatatlan variációkat felkínáló lehetőségei között – megfojtva ezzel a személyes poézist –, akkor Kancsura mindehhez viszonyítva majdhogynem kőkorszakbéli eszközökkel, pusztán a „szabadkézzel” meghúzott és megismételhetetlen vonal rezdüléseivel áll ki világunk színe elé. A szemfényvesztő színek kavalkádjának korában, csupán a fehér és fekete drámai erejének puritán megfogalmazásaival.  
Köztudott, hogy sokféle változás jellemezhet egy alkotót megtett életpályája során, ami alól természetesen nem kivétel művészünk sem. De mégis van valami, valami egészen különös, ami állandóan visszatér művei emocionális indítékaiban: ez pedig az idolként tisztelt Vincent Van Gogh művészi attitűdjének határtalan elismerése. Ámbár megjegyzem, egyáltalán nem egyedüli esetről van szó. Hiszen már a reneszánsz festő Filippo Lippi is oly mértékű tisztelettel adózott a firenzei Santa Maria del Carmine templom Brancacci kápolnájának freskóit elkészítő Masaccio tehetsége előtt, hogy a legendás krónikás Giorgio Vasari szavaival élve: „Masacció szelleme Filippóba költözött”. Ki tudja, talán itt is valami ilyesféléről lehet szó, mert egész pályafutásában visszatérő élményként látom megtestesülni a Van Gogh-szindróma minduntalan feltörő karizmatikus hatását. Ezek után vélem úgy, hogy tán éppen az említett holland festő szellemiségéhez, művészetfilozófiájához kapcsolható az Ő erőtereinek mibenléte is; itt rejtezik a valódi kulcs; ez tehát a sarkalatos pont az életmű ethoszának megfejtéséhez. Pedig gondolati tartalomra épülő képi ikonográfiája jobban közelít a Klee, Tanguy vagy Dalí szürrealista látomásaihoz, mint Vincent posztimpresszionista szemléletmódjához.  
Kancsura művészete sokrétű, rendszerint igen tág szakmai, irodalmi és filozófiai ismeretek buzgó forrásaiból merít; ezt képes igencsak magával ragadó retorikai módon elő is adni. Ám mindennek ellenére bennem mégis az a színe él legtisztábban, amely szerint ő a tőmondatok nagymestere, az aforisztikus, lényeget megvilágító, tisztán megfogalmazott gondolatok prófétája. Egyik rajzának testében olvasható a beírás: „Szelíden, halkan, de intenzíven szólni!”. Ez a kötet – kancsurás módon –, jellemző alkotói sajátosságait félreérthetetlenül felszínre hozza, vagyis megtestesíti mindazt, ami a művész többhangzású egójának lényege.
Eddig alig tapasztalt szűkszavúságra vall, hogy a kötetben betűkkel jelzett szöveg mindösszesen ennyi áll: Kancsura: 111 Drawings.Ezután oldalakon át már csak a rajzok következnek. Rajzok címek nélkül, méretek nélkül, technikai megjelölések nélkül. A curriculum vitae is alig valamivel hosszabb egyetlen szonettnél. Mert ami nem lényeges a mondanivaló szempontjából, az itt kegyetlenül mellőzve lett; olyannyira mellőzve, hogy még az oldalszámok is hiányoznak, ami jelzi: művészünknek a tipográfiai hagyomány sem szent. Hát persze, mert ez nem egy könyv. Ez a könyv.
És lapról lapra előrehaladva megkezdődik a poézis, az „opus manum”, a kéz művének parádéja: öreg-hó színű papíron pokol-feketével, reszketeg idegvonalakkal tekerőző érverései a mindennapi létnek. Egy rajz – olykor csupáncsak egyetlen vonal születése és eltűnése. S mivel eme aforisztikus tömörség a piktogramok lényegi sajátja is, így az is meglehet, hogy az előtűnő motívum akár többé már el sem felejthető. Hiszen tudjuk, a takarékos vonalakkal való rajzolás a szűkszavú képi fogalmazás nyelve. Első pillantásra éppen e miatt, néha még vázlatszerűnek is tűnhet egynémely ábra a hozzá nem értő szemnek, pedig állítom: határozottan nem az. Mert egy vázlat arra való, hogy azt később tovább fejlesszék. Viszont ezek úgy kész művek, ahogy a kötetben láthatók. Művek – a vonalrajz sallangmentes műfajában elbeszélve. Székely Bertalan ide illő szavait sokan idézték már, és meglehet, hogy ő is mástól hallotta egykor, de voltaképpen a gondolat lényege, ami számunkra fontos, eszerint: „aki nem tud firkálni, az rajzolni sem tud”. Ugyanis a „firka” a Rajz abszolút szabad megnyilvánulása. Csak annak értelmetlen, aki nem képes „olvasni” a nyomvonalat. Aki nem ismeri a képolvasás alfáját és ómegáját. Egy „művészfirka” kuszasága tehát csupáncsak látszat, mivel annak mélyén valós racionalizmus húzódik meg; hosszú évek munkája eredményeként az irányítottság könnyed magabiztossága. De hadd említsük ugyanitt Picasso kijelentését is, amelyben így nyilatkozott: „Már serdülő koromban úgy rajzoltam, mint Raffaello, de egy élet kellett ahhoz, hogy úgy tudjak rajzolni, mint egy gyermek”.
A Kancsura rajzok nem csupán a látvány leképzését jelentik, és elsősorban nem azt. Gondolati művekről beszélünk, amelyek origója a tapasztalás, tehát a megélés forrásaiból merít, ezért elkerülhetetlen átérezni és helyesen értelmezni azt a nyelvezetet, amelyen Ő beszél, amelyen egyéni stílusával papírra vetett mondanivalóját elénk tárja. Vonalteremtményei már-már a szavak tartalmi erejével válnak egyenértékűvé. Úgy is mondhatnánk: képszavakat teremt. És ugyanakkor képmondatokat. Voltaképpen ez maga a „szókimondó” képi epika. Így aztán nem véletlenül jelenik meg a kézírás is itt-ott rajzokba beépülve, ezzel gazdagítva tovább azok irányított narratív erejét. Valahogy úgy épül össze ábráin a rajz és a hozzá illesztett szöveg, miként a zenében jár kézen fogva a partitúra és a librettó. Dal és szöveg – egymásért vannak. Egymásért is születtek. 
A fentiekből az is következik, hogy Kancsura István nem egy „divatos” művész, mivelhogy képi fogalmazványait mindenekelőtt az állandóság jelrendszereinek sugalma lengi be. Festőként pedig tudja, a szín nem arra való, hogy a rajz hiányosságait eltusolja, elfedje. Ha fest, kiérlelt koloritja alatt is ugyanaz a stabil szerkezet húzódik meg, ami éppen ennek a kötetnek a lényege.
Persze a fehér papír látványa a mindennapok világában rendszerint az üresség érzetét sugalmazza, ám illúzió ez, mivel valójában fehér pontok milliói szorongnak ilyenkor egymás mellett. A művészi munka lényege pedig éppen abban áll, hogy el kell dönteni, mely pontokat jelöljük meg a végtelen sok közül, hogy attól a pillanattól fogva már láthatóvá is váljanak. Átgondolt lépések sorozatáról van tehát szó, ahol – mint egy fordított sakkpartinál –, a figurák, jelzések egymást követve jelennek meg a táblajáték színterén. És feltűnnek a kötet lapjain művészünk váltakozó tartalommal megidézett tárgyai, felismerhető és felismerhetetlen formaelemei: az oszlop, a kígyó, a fényforrás, a kéz, a mitológiai történésekre és föld feletti lebegésre utaló szárnyas boka, az összetett értelmezést hordozó különféle edények, álom-formák, vagy az utak, amelyek egymást átmetszve szó szerint is kereszt-utakká lényegülnek. És újra meg újra a korsók, korsók és megint korsók, vízzel töltve, üresen, repedten, széthullva, tömören, áttetszőn, párosan, magányosan, az élet italát vagy a pusztulás mérgét felkínálva. A legmélyebb emberi érzések pedig az anya jelzésértékű megidézésében jutnak méltó kifejezésre, ami egyszerre maga a jóság, a szeretet, a kezdet és a vég.
Zárszóként úgy érzem, nemigen lehetne ezt az írást nyugodt lélekkel berekeszteni anélkül, hogy bár egyetlen gondolat erejéig éppen a már emlegetett Van Gogh szavait ne idéznénk fel. Akkor, hát legyen úgy. Íme: „Még nem érezzük magunkat közel a halálhoz, de érezzük a valóságot: keveset jelentünk és súlyos árat fizetünk azért, hogy egy szem vagyunk a művészek láncában. Fizettünk az egészségünkkel, a fiatalságunkkal, a szabadságunkkal, aminek sohasem örülhetünk, éppoly kevéssé nem, mint az a konflisló, amely húzza a kocsit, benne a tavaszba vidáman menő emberekkel”.
Magukkal ragadó, őszinte rajzokról írtam, ahol minden vonal csordultig lett töltve művészi energiával.
ÁRKOSSY ISTVÁN Szabadság (Kolozsvár)

Dragneáék felfüggesztéssel fenyegetik Johannist
Liviu Dragnea szerint megrökönyödve vett tudomást az államfő kedden bejelentett döntéséről. A PSD-elnök úgy véli, Sevil Shhaideh kormányfővé való kinevezésének elutasításával Klaus Johannisnak az a célja, hogy politikai válságba sodorja az országot.
A szenátust irányító Călin Popescu-Tăriceanuval, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) elnökével közösen tartott kedd délutáni sajtótájékoztatóján Dragnea elmondta, az egész országhoz hasonlóan valamennyien „megrökönyödve vették tudomásul" az államfő bejelentését.
„Kollégáimmal együtt kielemeztük a helyzetet, próbáltunk olyan alkotmányos és tisztességes indokokat találni, amelyek e döntés hátterében állhatnak. Egyetlen alkotmányos okot sem találtunk. Szerintünk ez az ember politikai válságba akarja sodorni Romániát" – fogalmazott sajtónyilatkozatában a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
Dragnea elfogadhatatlannak és alkotmányellenesnek nevezte Johannis döntését. A bukaresti képviselőház elnöki tisztségét betöltő szociáldemokrata politikus leszögezte: sem Sevil Shhaideh, sem annak szíriai férje „nem áll kapcsolatban terroristákkal", és nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot Románia számára. Dragnea szerint az államfő minden áron meg akarja akadályozni a szociáldemokratákat kormányprogramjuk érvényesítésében. Szerinte Johannis abban reménykedik, hogy ha a parlament felfüggeszti őt hivatalából, azzal „újraépítheti" magát, vagyis visszanyerheti a választók bizalmát.
Liviu Dragnea elmondta, a balliberális koalíció a következő két napban dönt arról, mit lép azok után, hogy az államfő nem hajlandó megbízni kormányalakítással a két alakulat által jelölt Sevil Shhaideht. „Amennyiben arra a következtetésre jutunk, hogy az ország érdekei megkövetelik Klaus Johannis államfői tisztségből való felfüggesztését, nem fogunk tétovázni" – jelentette ki a PSD elnöke.
„Konzultáltam a kollégáimmal, és legkésőbb holnapután döntenünk kell. A 12 órakor beszédet tartott személyt parafrazálva: alaposan meg kell fontolnunk a dolgot, de döntésünk meghozatalakor nem a saját vagy egy bizonyos csoport, hanem az ország érdekeit kell szem előtt tartanunk. Rengeteg üzenetet kaptunk, amelyekben az államfő tisztségből való felfüggesztését kérik az emberek. Amennyiben arra a következtetésre jutunk, hogy az ország érdeke ezt kívánja, nem habozunk, és kezdeményezni fogjuk az államfő felfüggesztését" – fogalmazott Liviu Dragnea.
Tăriceanu a sajtótájékoztatón ama véleményének adott hangot, miszerint az államfőnek közvetítő szerepet szán az alkotmány, hogy megszervezze a pártok közötti kormányalakítási egyeztetéseket, amikor azok nem tudnak megállapodni. Most viszont egy formálisan is megalakult többségi koalíció miniszterelnök-jelöltjét utasította el, amivel szerinte Johannis túllépte alkotmányos hatáskörét.
A szenátus elnöke egyúttal azt állította: az államfő már a választási eredmények közzétételének másnapján egy magánbeszélgetésben a mérleg nyelvét képező ALDE társelnökeinek tudomására hozta, hogy „totális" háborút akar indítani a PSD ellen, és mindent megtesz, hogy ne kelljen szociáldemokrata kormányfőt jelölnie. Krónika (Kolozsvár)

Hamarosan állhat Rhédey szobra Nagyváradon
Jövőre felállíthatják gróf Rhédey Lajos szobrát Nagyváradon, a helyi magyarság által máig Rhédey-kertként (ma egyébként Bălcescu) emlegetett parkban, miután elhárult a legnehezebb akadály is a büsztállítás útjából.
Bő egy évvel az igénylés után ugyanis megérkeztek a szükséges bukaresti engedélyek, így már csak néhány helyi szakhatósági jóváhagyásra, a helyi önkormányzattól pedig építési engedélyre lesz szükségük a kezdeményezőknek.
A szoborállítás kezdeményezői részéről tegnap Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezetének elnöke a Krónikának elmondta, ezeket a papírokat azért nem is igényelték korábban, mivel nem tudták, hogy meddig húzódik el a bukaresti engedélyezés, és időközben lejártak volna. A szoborállítást magára vállaló Szent László Egyesület és a Magyar Polgári Egyesület azt szeretné, ha legkésőbb a júniusban esedékes Szent László Napokig már állna a nagylelkű váradi mecénás szobra a parkban, amit egyébként ő adományozott a városnak. A mellszobor már bronzba öntve várja, hogy kihelyezzék a parkban kialakított színpad előtti zöldövezet egyik jól látható pontjára, talapzatát pedig egy kézdiszentléleki vállalkozó már készíti. Mint Csomortányi emlékeztetett, 2008-ban, Ilie Bolojan első polgármesteri mandátumának kezdetén kérvényezték először, hogy a park viselje Rhédey gróf nevét, és állítsanak szobrot a terület adományozójának. Kezdeményezésük nem járt sikerrel, így a két civil szervezet a kezébe vette a szoborállítás ügyét. A Rhédey-kertben megtartott második Szent László Napokon gyűjtést is szerveztek a szoborra, ugyanakkor a Nemzeti Kulturális Alap is támogatta a szoborállítást. A szobor gipszformáját Deák Árpád szobrászművész készítette el, majd egy aradi műhelyben öntötték ki. Jelenleg a büszt a két civil szervezetnek is otthont adó demokrácia-központban várja, hogy köztérre kerülhessen.
Gróf Rhédey Lajos (Kisréde, 1761. – Pest, 1831. május 21.) császári és királyi kamarás, főispáni helytartó és országgyűlési követ, irodalompártoló mecénás, valamint író volt. Óriási szerepe volt Nagyvárad fejlődésében, ő szorgalmazta például, hogy a városban közvilágítás legyen. Legjelentősebb adománya a Rhédey-kert, melyet a Váradról Pestre távozó főispán adományozott a városnak. A kert addig is a váradi polgárok szórakozását szolgálta, gyakorta rendeztek zenés mulatságokat ott. A kert egyik részében – ahol ma az állatkert található – áll az a Rhédey-kápolna, amelyben a gróf és felesége, Kohányi Kacsándy Terézia nyugszanak. Krónika (Kolozsvár)

Évet értékelt a csíkszeredai városvezetés az újságírókkal
A zászlóperekről és a korrupciós perekről szólt az idei év – elevenítettek fel az idei év történései közül néhányat az újságírók szerdán a csíkszeredai a városházán tartott évértékelő beszélgetésen, amelyen Csíkszereda vezetői voltak a házigazdák.
Szó esett arról is, hogy az erre az évre tervezett hosszú beruházási listából nem sok valósult meg, mint például a Vigadó épületének felújítása. Szintén befejezésre várnak többek között olyan elkezdett munkálatok, mint a taplocai terelőút kiépítése, a zsögödi Nagy Imre utcának rendbetétele vagy a Csíki Mozi beüzemelése.
Szőke Domokos alpolgármester arról beszélt, hogy szakember- és munkaerőhiánnyal küszködnek, Füleki Zoltán alpolgármester pedig elmondta, az sem segítette a beruházásokat, hogy év közben módosították a közbeszerzési törvényt, amelynek alkalmazási normáit csak szeptemberben tették közzé.
Ráduly Róbert Kálmán polgármester szerint ugyanakkor jobb lenne, ha kevesebb beruházást terveznének be év elején, amelyeket a rendelkezésre álló erőforrások függvényében meg is tudnának valósítani.
A kötetlen beszélgetés során pozitív eredményekről is szó esett, például így értékelték a Márton Áron Tehetséggondozó Központ felépülését és megnyitását.
Barabás Hajnal Székelyhon.ro

Néptáncgálát tartanak Remetén
Hagyományos évzáró néptáncgála-műsorra várják a közönséget a gyergyóremetei Balás Gábor Művelődési Házba. A csütörtökön 18 órától kezdődő előadáson közreműködik a helyi Sirülő Néptánccsoport, Bartis Zoltán és zenekara, a Karmazsin Népi Együttes, Berecz András, Farkas Tamás, Ivácson László is.
Berecz András (fotó), Kossuth-díjas énekes és mesemondó ez alkalommal veszi át a Gyergyóremete Díszpolgára kitüntetést, melyet az idén júliusban tartott  XVII. Gyergyóremetei Falunapokon, a dísztanácsülésen fogadtak el. Az eseményen Berecz András nem tudott részt venni, már akkor jelezte a község önkormányzata, hogy a kitüntetés személyes átadására év végén fog sor kerülni, ünnepélyes keretek között.
„Berecz András a népi kultúra föltárója, megismertetője és megszerettetője, ugyanakkor a gyergyói néptánc és népzene hazakísérője. Több alkalommal járt Remetén anyagot gyűjteni, néptánctáboraink többszörös előadója és a Sirülő néptánccsoport mentora” – áll a díszpolgári cím odaítélésének indoklásában.
Pethő Melánia Székelyhon.ro

Felfüggesztés, hat lépésben – a Băsescu-forgatókönyvet alkalmazzák Johannisra is?
A parlamenti választásokon Szociáldemokrata Párt és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége fontolóra vette Klaus Johannis tisztségéből való felfüggesztését, mivel államfő elutasította a miniszterelnök-jelöltjüket.  A forgatókönyv ismert, alkalmazták már Traian Băsescu volt elnök esetében is.
Klaus Johannis lenne Traian Băsescu után a második, tisztségéből felfüggesztett államfő Romániában, ha a PSD-ALDE koalíció valóban kezdeményezné eltávolítását az elnöki hivatalból. Ismert, hogy a volt államfő leváltása kétszer is elbukott a népszavazáson. A PSD-ALDE-nak azonban most könnyebb a dolga, mert a referendum érvényességi küszöbe 50 százalékról 30 százalékra csökkent.
Az alaptörvény szerint az alkotmány előírásait megsértő „súlyos cselekedetek” elkövetése esetén Románia elnökét felfüggesztheti együttes ülésén a képviselőház és a szenátus, a képviselők és szenátorok többségének a szavazatával, az alkotmánybíróság véleményezése után.
Az alkotmány „súlyos megsértése” azonban értelmezhető: Traian Băsescu esetében például 2007-ben a taláros testület úgy ítélte meg, hogy az általa elkövetett cselekedetek nem minősülhetnek súlyos alkotmányszegésnek. Az államfő az ellene felhozott vádak ellen védekezhet a parlamentben.
A tisztségből való felfüggesztésre irányuló javaslatot a képviselők és a szenátorok összességének legkevesebb egyharmada kezdeményezheti, és azt késedelem nélkül az elnök tudomására kell hozni. A határozattervezetben fel kell tüntetni az államfő által elkövetett súlyos alkotmányszegést vagy szegéseket.
Az alkotmánybíróság csak véleményez
Az új román parlamentnek 465 tagja van, a felfüggesztés kezdeményezéséhez tehát 155 aláírásra van szükség. A PSD és az ALDE  250 mandátummal rendelkezik. Az aláírások összegyűjtése után a felfüggesztésről szóló parlamenti határozattervezet az alkotmánybírósághoz kerül véleményezésre. A taláros testület álláspontja konzultatív jellegű.
Harmadik lépésként, 24 órával az alkotmánybíróság álláspontjának közzététele után a parlament két háza együttes ülésén vitát folytat és szavazattal dönt az elnök felfüggesztéséről. Az együttes ülésre meghívják magát az államfőt is, aki – ha kéri – a vita során bármikor szót kaphat, hogy magyarázatot adhasson az ellene felhozott vádakra. A felfüggesztésről a képviselők és a szenátorok egyszerű többsége dönt urnás szavazással. A PSD és az ALDE nyilván rendelkezik a szükséges többséggel a parlamentben.
Az állam élén: Tăriceanu vagy Dragnea
Ha a parlament a tisztségből történő felfüggesztés mellett dönt, akkor a következő lépésben az államfő helyét, ideiglenes jelleggel, sorrendben a szenátus elnöke – jelen esetben Călin Popescu Tăriceanu – vagy a képviselőház elnöke – azaz Liviu Dragnea – veszi át. A ügyvivő elnök átveheti a „tényleges” elnök valamennyi hatáskörét, ám nem fordulhat a parlamenthez országos fontosságú, a nemzet egészét érintő kérdésekkel, nem oszlathatja fel a törvényhozás fórumát, nem írhat ki népszavazást.
Ha a parlament megszavazza az államfő tisztségéből történő felfüggesztését, akkor az ötödik lépésben a határozatot eljuttatják a kormánynak, amelynek harminc napon belül ki kell írnia az elnök leváltásáról döntő népszavazást. A referendum akkor érvényes, ha az állandó választói névjegyzékben szereplő személyek harminc százaléka az urnákhoz járul. Ha a voksolók többsége rábólint az államfő felfüggesztésére, akkor helyét átveszi az ügyvivő elnök.
Hatodik lépésként az államfői tisztségét megüresedettnek nyilvánítják. Ebben az esetben a kormánynak három hónapon belül újabb elnökválasztást kell kiírnia.
Bogdán Tibor maszol.ro

Kelemen Hunor: az RMDSZ nem támogatná az államfő esetleges felfüggesztését
Kelemen Hunor szerint Klaus Johannis nem szegte meg az alkotmányt azzal, hogy elutasította a parlamenti többség miniszterelnök-jelöltjét. A szövetségi elnök szerdán elmondta, az RMDSZ nem támogatná az államfő esetleges felfüggesztését.
„Klaus Johannis nem vétett az alkotmány ellen. Elismerte, hogy kormányképes többség alakult ki a parlamentben. Meggyőződésem, hogy a PSD-ALDE koalíció hamarosan új jelöltet javasol az államfőnek” – idézte a HotNews a szövetségi elnököt.
Kelemen Hunor elmondta, az államfő esetleges felfüggesztését az RMDSZ nem tartja megoldásnak. „Klaus Johannis nem sértette meg az alkotmányt. Nem támogatnánk a felfüggesztését” – szögezte le. Hozzátette, maga is kifogásolja, hogy az államfő nem indokolta meg a PSD-ALDE kormányfőjelöltjének elutasítását.
A politikus megismételte azt a korábbi álláspontját, hogy az új kormány támogatását a miniszterelnök személyétől teszi függővé az RMDSZ. Kifejezte ugyanakkor meggyőzését, hogy senkinek nem érdeke egy elhúzódó politikai válság, és a baloldali koalíció vezetői megoldást találnak a helyzetre. maszol.ro

Lényegi módosítás nélkül ismét megszavazta a képviselőház az illetékeltörlési törvényt
MTI - Lényegi módosítás nélkül fogadta el a képviselőház szerdán azt az illetékeltörlési törvényt, amelyet egy hete küldött vissza megfontolásra a parlamentnek Klaus Johannis államfő.
A 102 féle díjat és illetéket megszüntető, a választási kampány előtt, októberben egyhangúlag megszavazott jogszabály ellen az államfő előzőleg alkotmányossági óvást is emelt, de az alkotmánybíróság szerint a tervezet nem sérti az alaptörvényt.
A jogszabály egyebek között eltörölné a gépjárművek után fizetendő környezetszennyezési díjat, a cégbejegyzési illetéket, az ideiglenes útlevelekre fizetendő konzuli illetéket. A törvénytervezet a rádió és televízió előfizetési díjak eltörlésére is kiterjed. Ez utóbbi rendelkezés ellen a függetlenségüket féltő közmédiumok, romániai és nemzetközi médiaszervezetek is tiltakoztak.
Az államfő azt kérte a parlamenttől, hogy mielőtt ilyen döntést hozna, dolgozza ki a közszolgálati média intézményi reformját, és biztosítsa finanszírozását. Johannis arra is figyelmeztette a törvényhozókat, hogy az illetékek - egyébként sokak által várt - eltörléséhez az adófegyelem növelését célzó intézkedéseket kellene társítani, különben a bevételkiesés fennakadásokat okozhat az állami intézmények működésében.
Rekordsebességgel fogadták el
A kétkamarás parlament rekordsebességgel másodszor is elfogadta a törvényt, így az államfő nem tagadhatja meg kihirdetését. A tervezetet most már csak a választásokon győztes szociáldemokraták és parlamenti szövetségeseik szavazták meg: a jobboldal ellene voksolt. Az egyedüli módosítás a tervezetben az, hogy nem 2017-től, hanem a kihirdetése utáni hónap első napján lép életbe.
A törvénytervezetet előterjesztő Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök azzal indokolta a sietséget, hogy a jogszabályt a 2017-es költségvetési törvény elfogadása előtt hatályba akarják léptetni.
Dragnea kijelentette: senkinek sem kell "sírnia a köztévé és közrádió vállán", mert éppen a szerdán megszavazott törvény mentesíti őket a politikai befolyás alól, hiszen a jogszabály szerint a közmédia működéséhez és fejlesztéséhez szükséges pénzösszegeket a kormánynak bele kell foglalnia az állami költségvetés tervezetébe. A PSD elnöke szerint ezentúl a közmédiának nem kell sem a kormánynál, sem a parlamentnél "kéregetnie", az éppen befolyásos politikai vezetők kegyeit keresnie.
Az államfőnek elvileg tíz napon belül kell kihirdetnie a törvényt, de az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) már bejelentette, hogy újabb alkotmányossági óvással próbálkoznak, amit a közmédia autonómiáját szavatoló előírásra alapoznak.
Kelemen Hunor: fenntartásaink vannak
A 102 adónem eltörléséből 100-zal egyet értünk minden további nélkül, ám bizonytalanságot eredményezne a közszolgálati rádió és televízió működésében az illetékek eltörlése - hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök a törvénykezdeményezés plénumi vitáján. „A 102 adónem eltörléséből, 100-al minden további nélkül egyet értünk. Indokoltnak tartjuk az adóterhek csökkentését, azonban nem tartjuk hasznosnak a rádió- és tévéilleték eltörlését. Ez az intézkedés nagyobb bizonytalanságot eredményezne a közszolgálati rádió és televízió működésében, más megoldást kell találni, amely elősegíti e két állami intézmény problémamentes üzemeltetését. Az illetékek eltörlésével megváltozik a finanszírozási rendszer, és ez tükröződni fog a két intézmény működésében is. Ezt leszámítva az RMDSZ egyetért a további 100 adónem csökkentésével, hiszen ez egy első lépést jelentene afelé, amit kampányban vállaltunk” – hangsúlyozta Kelemen Hunor. 
Az RMDSZ elnöke úgy értékelte, hogy a közszolgálati rádió- és tévéadók eltörlése tovább mélyítené a két állami intézmény körül kialakult problémákat: „Amennyiben hatékonyak akarunk lenni, akkor nem az adónemek eltörlésével kell kezdenünk a két intézmény megreformálását, hanem vissza kell térnünk az alapokhoz: a működésüket szabályzó törvényhez, és ezt kell újragondolni, majd utána beszélhetünk az illetékekről.” Kelemen Hunor plénumi felszólalásában nehezményezte, hogy a 102 illeték eltörlésére vonatkozó törvénykezdeményezést csak a pénzügyi szakbizottság tárgyalta újra, míg a képviselőház kulturális bizottsága nem lett megkeresve az államelnök által visszaküldött törvénytervezet megvitatása során.
„Ha vissza akarjuk adni a parlamentnek a hitelét és valós szerepét, akkor szakmaiságot kell társítani a döntéshozás mellé. Az ilyen jellegű törvénykezdeményezéseket minden érintett szakbizottságban kell megtárgyalni, így a kulturális bizottságban is” – fogalmazott Kelemen Hunor szövetségi elnök.
Az RMDSZ megszavazta a tervezetet
A 102 illeték eltörlésére vonatkozó törvénykezdeményezés kitér többek között a cégek bejegyzésére vonatkozó adók eltörlésére, a nem bírósági adónemek kiiktatására, valamint számos konzulátusi adóteher törlésére. Továbbá afelől is rendelkezik, hogy a nyugdíjasok számára ingyenes legyen a nyugdíjpénztár által nyújtott szolgáltatásokhoz és információkhoz való hozzáférés. A jogszabály eltörli a gépjárművekre fizetendő környezetvédelmi bélyegilletéket is.
A szövetség képviselőházi frakciója törvénymódosító-javaslatban kérte a rádió- és tévéilleték eltörlésére vonatkozó cikkelyek visszavonását, azonban ezt a szakbizottsági ülésen elutasították. Ezért az RMDSZ alsóházi frakciója fenntartásokkal szavazta meg a törvénykezdeményezést, amely a közszolgálati rádió- és tévéilleték eltörlésének kivételével, jelentősen könnyít a bürokratikus eljárásokon. maszol.ro

Ha minden igaz, régi hagyománnyal szakít az RMDSZ
Érvényben marad az RMDSZ és a PSD–ALDE koalíció közti parlamenti együttműködési megállapodás, de az RMDSZ „senkinek nem ad biankó csekket”, vagyis a jelölt személyétől függ, hogy az RMDSZ támogatja-e az új kormányt – nyilatkozta szerdán Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke megismételte azt a keddi kijelentését, miszerint az új kormány beiktatásának támogatásáról azt követően dönt a szövetség, hogy tudomásukra hozzák az új miniszterelnök nevét. „Ők mindenképpen többségben vannak, nélkülünk is, úgyhogy ez nem lehet gond, de mi nem adhatunk biankó csekket, mert megtörténhet, hogy olyan személyt javasolnak, akinek jelölésével különféle okokból esetleg nem érthetünk egyet. Úgy vélem, hogy álláspontunk nagyon korrekt, átlátható és őszinte” – szögezte le Kelemen. 
Kifejtette, Klaus Iohannis államfő alkotmányos joga eldönteni, hogy elfogadja-e vagy elutasítja a miniszterelnök-jelöltet. Megjegyezte ugyanakkor, hogy szükségesnek tartja Sevil Shhaideh kinevezése visszautasításának megindoklását (ettől ugyanis tartózkodott az elutasítást bejelentő Iohannis). Az RMDSZ elnöke így gyakorlatilag megerősítette, hogy a párt nem támogatja Klaus Iohannis felfüggesztését, hiszen az elnök az alkotmány által biztosított jogával élt, nem járt el törvénytelenül.    Kelemen Hunor szerint túlzás lenne politikai válságról beszélni Romániban, de a PSD–ALDE koalíció vezetőinek és Klaus Iohannis államfőnek tárgyalóasztalhoz kell ülniük, és közös megoldást kell találniuk a kialakult helyzetre – tette hozzá.
[Forrás: Agerpres] itthon.ma//erdelyorszag

Sorin Grindeanu volt távközlési minisztert jelölték kormányfőnek
Sorin Grindeanu volt távközlési minisztert jelölte miniszterelnöknek a PSD-ALDE szociálliberális parlamenti többség szerdán, miután Klaus Johannis államfő előző nap elutasította első javaslatukat, Sevil Shhaideh volt regionális minisztert.
A bánsági Karánsebesen született Grindeanu 43 éves, a temesvári tudományegyetem matematika szakán szerzett informatikusi oklevelet, korábban Temesvár alpolgármestere volt, jelenleg pedig a Temes megyei önkormányzat elnöke. 2014 decemberétől a Ponta-kormány 2015. novemberi lemondásáig vezette a bukaresti távközlési tárcát.
Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerint – korábbi fogadkozásai ellenére – azért javasol a koalíció második és „utolsó" miniszterelnök-jelöltet, mert az országnak stabilitásra van szüksége, és el akarják kerülni a politikai válságot.
A PSD elnöke a koalíciós pártvezetők közös sajtóértekezletén elmondta: semmilyen hivatalos indoklást nem kapott az államfőtől, miért utasította el Shhaidehet, aki – állítása szerint – már halálos fenyegetéseket is kapott, miután a sajtó „sárba taposta" hírnevét. A román jobboldali médiában általánossá vált az a feltételezés, hogy a muzulmán kisebbséghez tartozó Shhaideh jelölését a szíriai származású férjével kapcsolatos nemzetbiztonsági aggályok miatt utasította el az államfő.
„Sorin Grindeanu tudomásom szerint nem Hezbollah-ügynök, nem Hamász-ügynök, de persze még kideríthetik róla, hogy a KGB-nek dolgozott, vagy megölt valakit" – ironizált Dragnea, arra utalva, hogy véleménye szerint a párt első miniszterelnök-jelöltjét is alaptalanul gyanúsították meg.
Calin Popescu Tariceanu, a liberális ALDE társelnöke szerint ha Iohannis a koalíció második javaslatát is elutasítja, akkor bebizonyosodik, hogy minden áron meg akarja akadályozni egy szociálliberális kormány beiktatását, ami az egyértelmű választói akarat semmibe vételét jelentené. Ez már nyilvánvaló alkotmánysértés lenne, és elkerülhetetlenné válna, hogy a parlamenti többség felfüggessze az államfőt hivatalából – figyelmeztetett Tariceanu.
A sajtóértekezleten a PSD-ALDE koalíció vezetői ismét szóba hozták, hogy a miniszterelnöki tisztség valójában Dragneát illetné meg, aki azért nem kérhette magának a posztot, mert priusza van. Dragnea korábbi nyilatkozataiból egyértelművé vált, hogy pártvezetőként ellenőrzése alatt akarja tartani a kormányt, mondván, hogy a választók az általa megjelenített PSD-programnak szavaztak bizalmat, és az ő politikai felelőssége, hogy azt be is tartassa.
Arra a kérdésre, hogy Grindeanu kormányfői megbízatása esetén „alárendeltje" lesz-e Dragneának, maga a jelölt „igennel" válaszolt, hozzátéve magyarázatként, hogy „Dragnea a PSD elnöke".
Liviu Dragnea nem tartotta valószínűnek, hogy Romániában még idén beiktathatják az új kormányt, mert ha erre sort is keríthetnének péntekig, az új kabinetnek már nem lenne alkalma idén döntéseket is hozni. MTI
Erdély.ma

Magyarellenes törvény elfogadását akadályozta meg az RMDSZ
25000 lejre büntette volna a magyarokat Bogdan Diaconu a kisebbségi szimbólumokat tartalmazó zászlók használatáért abban a törvénykezdeményezésben, amelyet szerdán az RMDSZ elutasított. Egy újabb magyarellenes törvényt sikerült megakadályoznunk. A jogszabálytervezet előírta, hogy a közigazgatási egységek kizárólag csak a román zászlót használhatták volna” – mutatott rá Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője azt követően, hogy a parlament alsóháza végérvényesen elutasította a magyar-gyűlölő képviselő törvénykezdeményezését.
„A parlament hitelét csak akkor tudjuk visszaadni, ha mindannyian megértik, hogy a kisebbségek szimbólumainak használata nem jelent veszélyt a román társadalomra, a nemzetállamra. Nekünk képviselőknek azzal kell foglalkoznunk, hogy olyan törvényeket dolgozzunk ki, amelyek egy jobb megélhetést, egy biztonságosabb jövőt eredményeznek, nem pedig egymás ellehetetlenítését” − hangsúlyozta Korodi Attila Hargita megyei képviselő.
A kisebbségek szimbólumait tartalmazó zászlók betiltására vonatkozó törvénytervezetet a szenátus első házként elutasította, december 28-án szavazott a Képviselőház, amely döntőházként leszavazta ezt.
Közlemény Erdély.ma

Leszámolhatunk a múlttal?
A hazugságokra épülő rendszerek egészséges fejlődése lehetetlen – mind nyilvánvalóbb, Románia ennek a nyomorát nyögi immár huszonhét éve. Egyre többet tudunk ugyan az 1989 decemberében történtekről, ám még mindig nem eleget, és – ami még szomorúbb – a szálak fő mozgatóit mindmáig nem kérte senki számon. Tájainkon Isten malmai igen lassan őrölnek, ma már szinte az is csoda, hogy a forradalom dossziéját többszöri lezárás után újranyitották, s reménykedhetünk talán, hogy ezúttal nem tűnik el az ügy a süllyesztőben.
A karácsonyi készülődés mámorában és az új kormány alakítása körüli felfordulásban szinte elsikkadt a hír, hogy emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt bűnvádi eljárást indított a katonai ügyészség Ion Iliescu volt államfő, Petre Roman egykori miniszterelnök, Virgil Măgureanu, a Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) volt vezetője, és az akkori kormány több tagja ellen az 1990 júniusában történt bányászjárás ügyében. Ez a dosszié szorosan kapcsolódik a forradalom iratcsomójához, a vádlottak listája szinte ugyanaz, a ’89 decemberében oly sikeresen és véresen alkalmazott manipulációs technikákat éltették tovább és alkalmazták az egyre kényelmetlenebbé váló ellenzékiekkel szemben. Decemberben az új hatalmat kellett hitelesíteni a veszélyhelyzet fenntartásával, júniusban, a sikeres választások után hosszú időre lakatot kívántak tenni a kommunista restauráció miatt aggódók szájára, megfélemlíteni mindazokat, akik valós demokráciát követeltek. Tízezer bányász és sok-sok titkosszolgálatos gondoskodott arról, hogy jó ideig senki ne kérdőjelezze meg a Ion Iliescuék által kijelölt irányt. Hogy mindennek az ára számos halott, sok ezer sebesült volt, hogy Romániát hosszú évekre visszavetette a fejlődésben, az kevéssé számított. A szálakat háttérből húzogató sötét erők megvethették lábukat, megalapozhatták anyagi és politikai hatalmukat, és gondoskodhattak arról, hogy mindezért senki soha számon ne kérje őket. Pezsgőt bontani azonban még korai lenne, hisz bár a holtpontról kimozdulni látszik mindkét ügy, a valós bűnösök igazi megbüntetéséig azonban még hosszú az út. Ion Iliescu ellen már egyszer vádat emeltek 2000-ben, de 2007-ben ejtették azt, az ügyben érintett ügyvédek szerint előmozdulásról most is csak akkor lehet szó, ha bíróság elé kell állniuk, sokan úgy látják, ugyanaz a huzavona folytatódik, mint korábban. Arról ne is beszéljünk, hogy ugyanazon ügyészségek emberei folytatják a nyomozást, akik az elmúlt két és fél évtizedben mindent megtettek a vizsgálat ellehetetlenítéséért, védőpajzsot vontak a magas rangú vádlottak köré. 
A múltheti bejelentés egyértelműen a strasbourgi emberi jogi bíróság felszólítására született. A következő időszakban kiderül majd, valóban sikerül leszámolnunk a múlttal, tényleg fény derül a több mint negyedszázados történésekre, és ítélet születik az elkövetők, felelősök ellen, vagy folytatódik a hazudozás, és még egy esély tovatűnik, hogy Románia tisztességesebb országgá váljék.
Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Érdemleges munkát végezni (Új vezető a Balassi Intézet élén)
Mondhatni, az angyal hozta el. Hiszen mire mindenféle adminisztrációs és diplomáciai – román és magyar részről egyaránt felállított – akadályon sikerült túllépnie, lassan eljött a karácsony. De végül is az a fontos: a Balassi Intézet Magyar Kulturális Központjának sepsiszentgyörgyi fiókintézete hosszú szünet után – korábbi vezetőjének, Lakatos Mihálynak a megbízatása tavaly augusztusban járt le – folytathatja tevékenységét, immár Szebeni Zsuzsa irányításával.
Szebeni Zsuzsa 1970-ben született Kolozsváron, irodalom–filozófia szakon végzett, színháztörténész. Egy ösztöndíjjal került Budapestre, házassága, majd munkája oda kötötte. Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet határon túli referenseként pályázta meg a sepsiszentgyörgyi fiókintézet vezetői tisztségét, ami azért fontos, mert – bár munkája színházközpontú volt – húszéves muzeológiai háttérrel jószerével minden Kárpát-medencei kulturális intézményt sikerült megismernie. Munkássága Háromszéken sem ismeretlen, több, a Székely Nemzeti Múzeumban is bemutatott kiállítás kurátora volt, és néhány általa szervezett tárlatnak utóélete is lett: a 2010-es Bánffy-kiállításnak köszönhetően készült el a Székely Nemzeti Múzeumban az a Csaba királyfi-vitrálium, amelyet még Bánffy Miklós tervezett, vagy a 2008-as Ignácz Rózsa-kiállítást követően nyílt az írónőnek emlékszobája Kovásznán, a Kiss Manyi-kiállítás után Zágonban. A Balassi Intézet Magyarország Kulturális Központja sepsiszentgyörgyi fiókintézetének frissen megyeszékhelyünkre költözött vezetőjét terveiről kérdeztük.
– Mi ösztönözte arra, hogy a fiókintézeti vezetői tisztségét megpályázza? Mi volt ebben a kihívás?
– Úgy kerüljek vissza Erdélybe, hogy érdemleges munkát végezhessek. A Bánffy-emlékév és a Koronázási emlékévnek az a része, amit sikerült eddig vinnem, megerősített, hogy a munka, amelyet végzek, talán nem haszontalan. Főleg az motivált, hogy úgy éreztem, valamilyen szinten folytatni tudom a húsz éve elkezdett munkát, de az én elképzelésem a kultúráról az utóbbi tíz évben érett be inkább, és itt nagyobb lehetőségem nyílik kitalálni azokat a komplex elképzeléseket, amelyeket szeretnék megvalósítani. És azért is mertem ezt a pályázatot elkészíteni, mert olyan kutatási területem van – a századforduló művészete, ezen belül az erdélyi Helikon –, amely további kiteljesedésre ad lehetőséget, és Sepsiszentgyörgy olyan város, ahol a színházi kultúra, a mozgásművészet, a képzőművészet virágzik. Tehát azt hiszem, sok területre tudjuk ezeket a programokat bevinni, kicsit gazdagítani, illetve olyan mezsgyékre vinni, amelyek eddig esetleg nem kaptak különlegesebb hangsúlyt. – Színházi emberként programelképzelései is színházközpontúak?
– Nem, pontosan azért, mert Erdély, ha nem a magyar nyelvterület egyik legjobb színháza működik Sepsiszentgyörgyön, és nyilván nekik nagyon konkrét és szilárd elképzelésük van a színházról. Ehhez én legfennebb egy kisebb szelettel tudok hozzájárulni, színháztörténeti témákra gondoltam, ezek általában nagyon sikeresek és népszerűek. 
– Pályázatában általános tervet kellett leadnia elképzeléseiről, ellenben, úgy tudom, az első évre, tehát 2017-re már a konkrét programok is megvannak.
– Vannak kiemelt, súlyozott programjaink, és fontos szempontként előtérben tartom a történelmi és művészeti témákban is a női szerepvállalást. Vannak olyan programok, amelyek szeretném, ha rendszeresek lennének. Ilyenek a könyvbemutatók, de a könyvbemutatókat egy picit bővíteni szeretném. Például a tavalyi év gasztrosikerkönyve volt Alexandre Dumas szakácskönyve, ennek bemutatását  főzésbemutatóval színesítjük. Vagy a Karády Katalinról szóló kötetet sanzonesttel szeretnénk összekötni, a Mesélő jelmezek című színháztörténeti alapmunkát divatbemutatóval. Ha nem is minden hónapban, de legalább öthetenként szeretnénk egy-egy könyvújdonságot bemutatni.
– Intézetvezetőként Sepsiszentgyörgyön egy képzőművészeti kiállítás szervezőjeként mutatkozott be.
– Nagyon nehéz az alternatív művészetéről híres Sepsiszentgyörgyre képzőművészeti területen érdekességet vagy újdonságot hozni, de megpróbáljuk. A debreceni Ajtósi Dürer Kör grafikusainak a kiállítása egy klasszikus műfaj tovább élésének a példája, Magyarországon is ritkaságnak számít ez az anyag, és úgy gondoltam, hogy az adventi időszakhoz illik egy ilyen témájú tárlat. A jövő év egyik fontos eseménye lesz a Gazda József által Kós András szobrászművészről írott kötethez kapcsolódó kiállítás: Kós Andrásnak azokat a munkáit mutatjuk be, amelyek korábban nagyközönség elé nem kerültek. Aztán olyan területre is „tévedtem”, amely nekem alapszakom volt, de soha nem voltam filozófus: van egy gyönyörű Hamvas Béla-tárlat, amely szeptemberben kerül ide, és én nagyon fontosnak tartom, hogy itt is megismerjék, mert az egyetemes magyar értékeket mutatja be. – Hamvas Béla az Ön elődjének, Lakatos Mihálynak is szívügye volt, hiszen az első román Hamvas-fordítás kiadását ő segítette elő. Ön tervez könyvkiadást? 
– A nők Háromszéken is hősök című őszi programunk az első világháborúhoz kapcsolódó női szerepvállalásról fog szólni, ezzel bővítjük is a Balassi Intézet Magyarországon és Bukarestben is nagy sikerrel bemutatott kiállítását, de a kutatási eredmények kötetben is megjelennek. A már említett Kós András-kötetet szintén együttműködésben adjuk ki, tervezzük Bornemissza Elemérné Szilvássi Carola – ő volt Bánffy Miklós múzsája – háborús naplójának a kiadását, és valószínűleg ugyancsak az egyik őszi kiállításunk alkalmával jelenik meg a H. Müller Ilona alkalmazott grafikusról szóló kötet. – Más kiemelt programok?
– Célul tűztük ki a csomakőrösi emlékszoba felújítását korszerű követelményeknek megfelelően a Kőrösi Csoma Sándor Emléknapokra, és ehhez kapcsolódóan egy nagyobb szabású rendezvénysorozatot is tervezünk. Illetve, aki engem ismer, az tudja, hogy előbb-utóbb gróf Bánffy Miklósba is belefutunk: mostanára összegyűlt egy tekintélyes anyag, mintegy ötven publikálatlan fotó a nevezetes Bánffy-ménesről, a Székely Vágtához kapcsolódóan szeretnénk ebből létrehozni egy szabadtéri tárlatot.
– Átbarangoltunk művészetekről más tudományok irányába: történelem, sport. E területeken is szándékszik programokat szervezni?
– Szeretnék olyan történészeket meghívni, akik érdekes témákkal foglalkoznak, egyelőre Ablonczy Balázsnak az előadása körvonalazódik. Van egy másik téma, amely a jeles történelmi évfordulóhoz kapcsolódik, bár inkább irodalom: Makkai Ádámnak van egy kitűnő verses műsora, amelyet sikerült még az ’56-os emlékév kapcsán meghívnom, és szeretném, hogy minél több helységbe eljusson ez a Budapesten nagyon sikeres előadás.
– Zene?
– Folytatni kívánom azt a kitűnő együttműködést, amely a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Kulturális Központ és a dzsesszegyüttesek között működik. Az emlékévekhez kapcsolódóan – bár már zárjuk a Bartók-emlékévet –: van egy kitűnő Bartók-kiállítás, azt szeretnénk itt is bemutatni, koncerttel összekötve, és ugyanígy kívánatos lenne a Kodály-emlékévet is méltóképpen ünnepelni – kiállítással és a hozzá kapcsolódó zenei programsorozattal. És ha minden jól megy, akkor egy kitűnő zenetörténész-menedzser, Zsoldos Dávid is eljön, illetve valószínűleg előadást is tart majd Sepsiszentgyörgyön. S talán a Magyar Állami Operaház székelyföldi turnéja is megvalósul.  – A sepsiszentgyörgyi fiókintézet elsősorban Székelyföld szolgálatára jött létre, ellenben elődei, Hadnagy Miklós és Lakatos Mihály is sokkal tágabb kitekintésben gondolkodtak, és amennyiben lehetett, odafigyeltek a szórványra is.
– Ez a tervem nekem is, elsősorban Brassóra és Szebenre szeretnék figyelni, de bárhová elviszünk programokat, ahol van fogadókészség. Ha van olyan rendezvényünk vagy olyan kiállításunk, amelyet meg lehet helyi alkalmazással valósítani, szeretném, ha kisebb településekre is eljutna. Egyes átfogó programok pedig egész Erdélyre kiterjednek.
– A Bukaresti Magyar Kulturális Központ nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a magyar kultúrát a román közönséggel is megismertesse, megszerettesse. Igaz ugyan, hogy Székelyföldön magyar többség van, de azért jelentős románság is él itt. Megszólításukra van elképzelése?
– Minden kiállításunkat, ha kivonatosan is, de lefordítjuk román nyelvre, éppen azért, hogy a román közönség is hozzájusson. Nemsokára megjelenik Bánffy Miklós Erdélyi történet című trilógiája román nyelven, Marius Tabacu fordításában, szeretném ezt is minél szélesebb közönség elé vinni. Volt ebből egy ízelítő, egy német-román felolvasás Kolozsváron, amely kitűnően sikerült, tehát azt hiszem, lesz fogadókészsége a kötetnek. Azt gondolom, fontos, hogy amikor szükséges, biztosítsuk a román fordítást, a plakátjainkon is megjelenjenek román nyelven az információk, ugyanis ha csak egy-két érdeklődő is figyel fel egy rendezvényünkre, de lényeges, hogy ők is tudomást szerezzenek arról, mi is történik tulajdonképpen egy ilyen magyar kulturális központban.
Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Leróni az adósságot
Az erdélyi magyar sebészet története (I.)
Az 1906-ban alakult Magyar Sebész Társaság (MST) 110. születésnapjára jelent meg egy elegáns, szépen szerkesztett könyv, amelynek előszavában Lukács Géza, a könyv szerkesztője az elmúlt tíz év eseményeit veszi számba. Bemutatja a táraság jelenlegi vezetőségét, volt elnökeit, szekcióit, gazdag képanyaggal illusztrálva a felsorolt szakterületeken tartott kongresszusokat. Ezekből kiderül, hogy milyen utakon jár, milyen eredményeket tud felmutatni a magyarországi sebészet. A könyvből megismerhetjük a Magyar Sebész Társaság kitüntetéseit és azok nevét, akik a kitüntetéseket kapták. Színes beszámolók szólnak a magyar és német, valamint a magyar és japán sebészek közötti kapcsolatról. Olvashatjuk az MST tiszteletbeli tagjainak, a Prof. dr. Regöly-Mérei János Alapítvány díjazottjainak nevét és a 2006–2016 között megjelent sebészeti könyvek jegyzékét. A kötet érdekessége számunkra az a 23 oldalas tanulmány, amely az erdélyi magyar sebészet történetéről szól. A szerkesztő szerint a centenáriumi kiadványból kimaradt adatok, események közlésével az erdélyi sebésztársaikkal szembeni adósságot akarták leróni. A történelmi visszatekintő megírására a szerkesztő a kolozsvári születésű dr. Péterffy Árpád szívsebész professzort, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem végzettjét kérte fel, akinek édesapja is a híres erdélyi sebészorvosok közé tartozott. Péterffy professzor írása a kezdetektől tekinti át az erdélyi sebészet történetét. A Mária Terézia által 1775-ben alapított három karral bíró egyetemet az utód, II. József, aki „nem sok empátiát táplált a magyarok iránt”, 1785-ben lyceummá minősítette vissza, száz évvel késleltetve a kolozsvári magyar egyetem megalakulását. A lyceumban két évig tartó oktatás keretében sebész- és szülészmestereket, valamint bábákat képeztek. Léczfalusi Keresztes Elek orvos-sebész tudor tanársága idején (1809– 30) jött létre az önálló Orvos-sebész Tanintézet. Pattantyús Ábrahám Bogdánt, aki 1847-ben először alkalmazta az éternarkózist, V. Ferdinánd király a „különös elméleti sebészet” és a „sebészi gyógygyakorlat” tanárává nevezte ki. A lassan fejlődő kolozsvári tanintézet ellen az önkényuralom idején megtorló intézkedéseket léptettek életbe. 1853-ban elrendelték a német nyelv használatát az oktatásban, emiatt Lenhossék József, a tanintézet bonctanprofesszora a téli hideg ellenére kocsival Bécsbe utazott, hogy a magyar nyelvű oktatás megszüntetésére vonatkozó rendelet visszavonását kérje. Fáradságos útján elérte a célját, száz év elteltével azonban az erdélyi magyar utódoknak nem sikerült az önálló magyar nyelvű oktatást Bukarestben megvédeni – írja a tanulmány szerzője. Az elavuló sebészképzésen sokat lendített a Kolozsvári Tudományegyetem 1872-es megalapítása négy önálló karral, amelyek egyike az orvosképzés volt. Kezdetben a kórházak elhanyagoltsága és az épülethiány nehezítette a helyzetet. A fellendülés, az építkezések időszaka gróf Csáki Albin minisztersége idején következett be. 1902-ben felépült az egyetem ma is impozáns központi épülete, amire 2,5 millió koronát fordított a magyar állam. 1906–07 között épült fel Közép-Európa legkorszerűbb könyvtára, ami 1919-ben 40.000 kötettel rendelkezett. A gróf Mikó Imre által az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek adományozott tízholdas Mikó-kertben tetemes költségekkel járó teraszos megoldással épültek fel három szinten pavilonrendszerben a klinikák, az egyetemi építkezések 1913-ig folytatódtak. 1882 és 1914 között 63 új épület készült el, amire 9 millió koronát költött a magyar állam. A nagyszabású, szakszerű építkezések elsősorban az orvoskar fejlődésének kedveztek, ami az orvosok számának a 2,5-szörös emelkedését eredményezte Magyarországon. 1895-től engedélyezték a királygyűrűs doktorok avatását, ugyancsak attól az évtől a nők rendes hallgatóként való felvételét. A 63 épület között 1899-ben épült fel a 100 ágyas új sebészeti klinika, amelyben jelentős szerepe volt Brandt Józsefnek, az egyetem első tanszékvezető sebészprofesszorának, aki sebészműtői amfiteátrumot hozott létre és 1905-ig irányította a klinikát. Az orvosi kar 11 tanszéke 1919-ig 17-re növekedett, ahol 13 rendes, két rendkívüli és két helyettes tanár, valamint hét adjunktus, 37 tanársegéd, 20 gyakornok és néhány sebész szakorvosjelölt dolgozott. Kolozsvár 1918. december 24-i katonai megszállása után az egyetem élete, tevékenysége jelentős mértékben megváltozott. 1919. május 12-én a román hatóság Scheller István rektort az egyetem átadására kényszerítette. A román egyetemen 1919 októberében kezdődött meg az oktatás, ami az átvett korszerű létesítmények ellenére sem volt egyszerű. A román tudósok mellé külföldi, elsősorban francia egyetemi tanárt is alkalmaztak. A Kolozsváron maradt tanárok az erdélyi magyarság számára felekezetközi magánegyetemet, tanárképző intézetet próbáltak létrehozni, de nem kaptak rá engedélyt. A sikertelen egyetemmegtartás után a magyar tanszemélyzet és a diákok nagy része kényszerűségből Budapestre távozott, majd 1921-ben a jogfolytonosságot megőrizve Szegeden Ferenc József Tudományegyetem névvel folytatódott a tevékenység – olvashatjuk Péterffy professzor történeti visszatekintőjében.
(bodolai)
A Magyar Sebész Társaság elmúlt tíz éve 2006-2016. Szerkesztette: Lukács Géza Népújság (Marosvásárhely)

A talajtantól a magyar nyelvű szakemberképzésig
Ezzel a címmel jelent meg nemrégiben dr. Jakab Sámuel könyve, amely búcsút jelent életének egy fontos fejezetétől. Attól a 23 évtől, amelyet az erdélyi magyar nyelvű főiskolai kertészeti képzés megalapozásának, kibontakozásának és irányításának szentelt, és amely alatt hozzájárult a Sapientia EMTE okleveles kertészmérnöki szakának beindításához. A 85 éves tudományos kutató, népszerű szakíró, az erdélyi talajok kiváló ismerője rendkívül gazdag életművének fontosabb eseményeit próbáltam meg egy hosszú beszélgetés nyomán összefoglalni. 
– Bevezetőként kanyarodjunk vissza a múltba! Az egyik legemlékezetesebb vidéki utamra Jakab Sámuel tanár úr ösztönzésére, az ő kíséretében és hozzáértő magyarázatát hallgatva mentem el. Megható volt látni ragaszkodását a Nádasi-patak keskeny völgyében fekvő kicsi faluhoz, Pipéhez, ezért először is e szoros kapcsolat eredetéről kérdeztem.
– Szásznádason születtem 1931-ben. Dédapámnak Nádason és Héturon volt birtoka. Nagyapám, aki a dicsői járás főszolgabírója volt, Nádason lakott, édesapám ott jött a világra. Székely gyökerekkel (Homoródalmás, Szentábrahám) rendelkező szüleim unitárius vallásúak voltak, ezért a Nádassal szomszédos Pipe unitárius egyházához tartoztunk.
– A szászok lakta faluban járt-e iskolába? 
– Édesapám szerette volna, hogy németül tanuljak, de amikor iskolakötelessé váltam, a német nyelvű felekezeti iskolában nem indult osztály, így a román tannyelvű állami iskolába kerültem, ahol kijártam a négy elemit. Abban az időben Nádas Dél-Erdélyhez tartozott, ahol csak két magyar gimnázium működött. A négy elemi után apám a nagyenyedi református kollégiumba szeretett volna beíratni, de éppen akkor nem indult ott sem évfolyam, s unitárius vallásom miatt a brassói római katolikus gimnáziumban is visszautasítottak. Édesapám az erzsébetvárosi román iskolában próbálkozott, de oda sem akartak felvenni, csak miután gyermekkori iskolatársa, a nádasi származású polgármester szólt az érdekemben. Öt éven át az erzsébetvárosi Timotei Cipariu főgimnázium diákja voltam. Mivel szerettem volna már végre magyarul tanulni, a tanügyi reformot követően Marosvásárhelyen a 2-es számú fiúlíceummá átalakított volt református kollégium kilencedik osztályába felvételiztem. 
– Hogyan sikerült a váltás?
– Már a jelentkezésnél, aztán a felvételi vizsgánál is gondok voltak. Magyarul otthon tanultam meg írni-olvasni, ezért a helyesírás nem ment a legjobban. Bár matematikából meg kellett kérdeznem a kulcsszavakat, végül jó jegyet kaptam. A magyar írásbelin kitűnő erzsébetvárosi franciatanárnőm összefoglalóját fordítottam le francia nyelvből. A szóbeliken is túlesve a 140 jelöltből bekerültem a 40 fiú közé, akiknek sikerült a felvételi vizsgája. Bentlakóként osztálytársaimtól tanultam meg a magyar helyesírást, cserében segítettem őket a román nyelv tanulásában. Az érettségi vizsgán már nem voltak problémáim. 
– Említette, hogy az egyetemi felvételi sem ment gördülékenyen.
– 1951-ben apám kuláksága miatt azt sem engedték, hogy vizsgára álljak. A tanulás helyett három év és három hónap katonaság következett Lupényban munkaszolgálatosként. Egy jóérzésű bánsági katonaorvosnak köszönhetem, hogy az érettségizett fiúkkal együtt felmentett a föld alatti munka alól. Az anyagraktárhoz és a fatelepre kerültem, ez idő alatt elvégeztem egy hat hónapos villanyszerelői, majd egy villanyszerelő-mesteri tanfolyamot, és később a bányavállalatnál villanyszerelőként dolgoztam. Még katonaruhában mentem el az újabb felvételi vizsgára a Victor Babeş Egyetem földtan-földrajz karának hidrológia szakára, amit már a kezdetektől átalakítottak fizikai földrajz szakká. Harmadéves koromban talajtanra és geomorfológiára szakosodtam.
– Mi indokolta a választását?
– Időközben megkedveltem a geomorfológiát, domborzattant, felszíntant. Ebben nagy szerepe volt dr. Bulla Béla Általános természeti földrajz című könyvének, ami egy kiválóan szerkesztett didaktikus kiadvány. Ebből készültem a geomorfológia-vizsgára. Annyira megszerettem Bulla Béla könyvét, hogy attól kezdve elköteleztem magam a geomorfológia és talajtan mellett. 
– Mi történt az egyetem elvégzése után?
– A Kolozsvári Területrendezési és Talajtani Hivatalhoz kerültem talajtani szakértőnek. Négy hasonló vállalat volt az országban, amelyek 1962-ben megszűntek, és a tartományonként létesítettek hasonló profilú hivatalokba osztották szét a négy központ szakembereit. 12-en választottuk Marosvásárhelyt, én voltam közöttük az egyedüli talajtanos. Nekem kellett az új vállalatnál létrehoznom és megszerveznem a talajtani osztályt. 
– Mi volt a feladata?
– A mezőgazdasági területek, talajok feltérképezése.
– Hol van a legjobb talaj megyénkben?
– Körvélyfája és Gernyeszeg területén a Maros első teraszán, valamint a Kis-Küküllő mentén Sövényfalva és Ádámos között, szintén a folyó első teraszán.
– Miért jók ezek a talajok? 
– Elsősorban a szemcseösszetételük, kötöttségük miatt. Középkötöttek, nem túl agyagosak és nem túl homokosak sem. Jó a víz és a levegő mozgása bennük. A jól szellőző, jó mikrobiológiai élettel ellátott talajoknak nagyon jó a tápanyagfeltáró képességük, és könnyen művelhetőek.
– Gondolom, hogy a talaj minősége ma is nagyon fontos annak, aki jó termést szeretne elérni. Ismerik-e, tudják-e vidékenként, hogy hol mit érdemes termeszteni?
– Vannak évszázados tapasztalatok, de tudni kell azt is, hogy egy-egy falunak 30-40-féle talaja is lehet. A Mezőség déli-délnyugati kopott, kopár lejtői például mezőgazdasági termelésre kevésbé alkalmasak, legfeljebb hüvelyes takarmánynövényt lehetne ott termeszteni, ami jól hasznosítja a meszes, kopár talajokat. Az északi és keletre néző lejtők hosszan elnyúlóak, és fekete, nagyon kötött, agyagos a talajuk. Nemcsak a sárga föld agyagos, a fekete is lehet az. Ahhoz, hogy a növény fel tudja venni a tápanyagot, minél morzsásabb talajra van szüksége.
– Mi volt a feladata a talajtani hivataloknak? Tanácsot adtak a „kollektív gazdaságoknak”?
– Eleinte községenként készítettük a talajtanulmányt és -térképeket, amelyek tartalmazták, hogy bizonyos növényeket hol jobb termeszteni. Hasonlóképpen a talaj javításának lehetőségeit is. Tanácsot adtunk, hogy melyik talajt mikor nem szabad, és mikor a legjobb szántani, hol, mikor kell például mélylazítást végezni, és hol nem. Mindezeket elmondtuk, leírtuk, ami minden téeszhez, állami gazdasághoz eljutott.
– És figyelembe vették?
– Nem mindig, mert parancsra kellett termelni, kampányok voltak. Ebben az időben sokat mérgelődtem, mert értelmetlen utasítások jöttek Bukarestből, én pedig próbáltam a saját belátásom szerint cselekedni, amiből sokszor kellemetlenségeim származtak.
– Jelenleg számíthat-e ilyen tanácsadásra az, aki tudományos szempontok alapján szeretne nagyobb területen gazdálkodni?
– Néhány hivatal működik még, de a felszerelésük nem mindig megfelelő, és a szakemberek száma is kevés.
– Visszaemlékszem, hogy a rendszerváltás után milyen kitörő örömmel vettük birtokunkba nagyszüleink egykori földterületeit, és ma kiderül, hogy képtelenek vagyunk gazdaságosan megdolgozni. Hogyan látta a rendszerváltás után, és hogyan látja ma a mezőgazdaság helyzetét Erdélyben, ahol egyre több a parlagon hagyott terület? 
– Annak idején sokat hadakoztam, hogy hagyják egyben a földeket, a gépeket, a felszerelést, és válasszanak egy szakembert, akiben megbíznak. A szakszerű közös műveléssel és értékesítéssel sokkal többre mentek volna. A korszerű új agrotechnikát nem lehet nadrágszíjparcellákon folytatni, a gépeket nem lehet kihasználni, a vegyszerezést elvégezni, mert egyik keskeny csíkban egyféle növény van, amelynek vegyszerezése árthat a másiknak, s ilyen helyzetben nem lehet korszerűen gazdálkodni. Az eredmény a megműveletlenül maradt területek, amit előbb-utóbb elkótyavetyélnek, s újra kialakul a nagybirtok. A válasz az volt, hogy hagyjam a kommunista prédikációkat, holott, ha nem volna az EU-s támogatás, ma még elkeserítőbb lenne a helyzet. 
– Közismert, hogy a későbbiekben egy új szakma, az oktatás vette át a főszerepet Jakab Sámuel életében. 
– A Gyümölcstermesztő és Kísérleti Állomáson töltött tíz év után, ahol talajjavító főmunkatársként dolgoztam, 1993-as nyugdíjazásomat követően kezdtem el óraadó tanári tevékenységem. Tíz évig a Dimitrie Cantemir Egyetem földrajz-történelem karán tanítottam, 1994-től a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem földrajz, geológia és ökológia szakos hallgatóinak oktattam magyar nyelven a talajföldrajzot, talajtérképezést, talajjavítást.
– Erre az időszakra esik az újabb kihívás, amely a korszerű mezőgazdálkodás egy másik fontos feltételére, a magyar nyelvű szakemberképzésre vonatkozott. 
– Az 1989-es változások után a magyar nyelven végzett agrárszakemberek közül alig maradtak néhányan. A magyar középiskolában érettségizett székelyföldi fiatalok közül kevesen mertek román tannyelvű egyetemre felvételizni. Mivel korszerű mezőgazdaságot elit szakemberek nélkül nem lehet végezni, szükség volt egy olyan csapatra, amely az irányító szerepet vállalja. Hamar világossá vált, hogy az állami oktatás keretében a magyar nyelvű képzés bevezetésére hiába várunk, és az sem ígért biztos jövőt, hogy magyarországi egyetemekre küldjük tanulni a fiatalokat. A Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) nagyenyedi tanácskozásán vetődött fel, hogy oktatókat hívjunk meg Magyarországról. Ahogy az is, hogy olyan szakembereket kellene képezni, akik kis területen, nem túl költséges befektetéssel hamar megtérülő vállalkozásba foghatnak, és gyors látszata van a munkájuknak. A kertészet ígérkezett a legelérhetőbbnek, ezen belül a zöldség- és dísznövénytermesztés. Székhelyül olyan települést kerestünk, ahol hagyománya volt a gazdasági oktatásnak, így esett a választás Nyárádszeredára.
– A sikertelen próbálkozások után a szavahihető partnert is megtalálták. A budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem vállalta a kihelyezett tagozat létrehozását.
– Dr. Bálint János dékán Halász Péterné Zelnik Katalint, a KÉE Gyógynövény Tanszékének adjunktusát bízta meg a nyárádszeredai központú erdélyi távoktatás szervezésével, a tanrend kidolgozásával, az oktatás irányításával és a működéséhez szükséges anyagi háttér előteremtésével. Hároméves időtartamú kertészeti üzemmérnök- (főiskolai) képzésnek indult a KÉE (majd jogutódjai, a Szent István Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem) határon túli kihelyezett levelező tagozata Nyárádszeredában. Az indítványozó RMGE Maros megyei szervezetének oktatási felelőseként rám bízták a szervezéssel és a képzés vezetésével járó feladatokat, amihez csak annyit tennék hozzá, hogy nem volt könnyű itthon szakembereket találni, de végül is sikerült. 
Összesen 23 évfolyam végzett, és az oktatás keretében megfordult 1200 hallgatóból 461-en kaptak oklevelet. A cél az volt, hogy a fiatalokat itthon tartsuk, s ez 437 esetben sikerült is. Mivel az oktatásban való részvétel nem volt korhatárhoz kötve, és péntek déltől vasárnap délig tartott, járhattak olyanok is, akik dolgoztak, családosok voltak. 
– A végzettek közül körülbelül hányan gyakorolják a mesterséget?
– A 2016. február 10-i adatok szerint az ismereteit hasznosítani tudó szakmában 385-en, a végzettek 83,5 százaléka dolgozik. Tanulmányait folytatja 35 (mesterizik, doktorál, a Sapientián oktat). A képzés fenntartásához a támogatást mindvégig magyarországi alapítványoktól, később az oktatási, majd új nevén az Emberi Erőforrások Minisztériumától kaptuk. 
– Milyen volt a színvonal?
– Nagyon vegyes, ezt bizonyítja a nagy lemorzsolódás. 23 évnyi tapasztalat szerint az idősebb hallgatók lényegesen jobban teljesítettek. Ennek két oka volt, egyrészt céltudatosan jöttek, hogy tökéletesítsék magukat a szakmában, új, korszerű módszereket tanuljanak. Határozottan érződött, hogy jobb volt a középiskolai felkészültségük, mint a frissen érettségizetteké, akik úgy gondolták, hogy Szeredában könnyebben oklevélhez juthatnak. Amikor szembesültek a valósággal, abbahagyták, vagy az első téli vizsga idején kiestek. Az utóbbi két-három évben megcsappant az idősebbek száma, akik a javát képezték a hallgatóknak. Ezért, ha nem kényszerítenek, akkor is abba kellett volna hagyni a képzést. 2016 januárjában államvizsgázott az utolsó évfolyam, február 9-én 15-en vették át a diplomájukat Budapesten – mondja nosztalgiával a hangjában Jakab Sámuel, aki a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kara vezetőségének a felkérésére megszervezte és 2002-ben beindította az okleveles kertészmérnöki szakot az egyetemen is. 
Az alaposan megszerkesztett könyvből és szavaiból is kiderül: örömmel tölti el oktatásszervezői és oktatói munkájának eredménye, amikor a virág- és zöldségpiacon, a gombatenyésztők, borászok között volt tanítványaik munkáját, eredményeit veszi számba, amiről az elmúlt évek nyárádszeredai kiállításain is bárki meggyőződhetett. 
Tudományos munkásságának eredményét hat talajtani szakkönyv jelzi. Nagyon értékes a Füleky Györggyel közösen szerkesztett Környezetvédelem, talaj címet viselő fogalomtár, amely hat nyelven tartalmazza a talajjal kapcsolatos fogalmakat. Társszerzőként is több könyvet jegyzett, öt egyetemi jegyzetet készített, közel száz szakdolgozatot, 250 tudománynépszerűsítő írást közölt.
Dr. Jakab Sámuel 2002-től a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja. Munkásságát 2015-ben a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével értékelte a köztársasági elnök. Megkapta a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karának legmagasabb elismerését, a Pro Facultate Horticulturae kitüntetést, a Szent István Egyetem Kertészettudományi Karának emléklapját és a címzetes egyetemi docens címet, a Gróf Mikó Imre-emlékérmet az EME megalakulásának 150. évfordulója alkalmából, a Nyárádmentéért érdemelismerést, 2000-ben Szásznádas község díszpolgárává avatták. 
– Hobbikertje volt-e Jakab Sámuelnek, ahol az elméletet a gyakorlatban is kipróbálhatta volna? – kérdezem befejezésképpen. 
– Nem, soha. Éva, a feleségem vágyott rá – mondja, amire érkezik is a biológia-földrajz szakos tanárnő válasza: amikor kertet szeretett volna, anyagilag nem volt rá lehetőségük, amikor már megengedhették volna, akkor a férje nem ért rá a sok munka mellett a kerttel is foglalkozni. Kérdésemre hozzáteszi, hogykét fiuk közül az egyik informatikusként környezetvédelemmel foglalkozik, a másik építőmérnök. 
BODOLAI GYÖNGYI Népújság (Marosvásárhely)

Sikeres karácsonyi nótaest Zimándújfalun
Ahogy azt előzetesen meghirdettük, december 26-án, hétfőn este a zimándújfalui kultúrotthonban a Borostyán Egyesület – a már hagyományossá vált – nótaestet szervezett. Ménesi Melinda a Tiszta szó című verssel köszöntötte a fellépő vendégeket, valamint a helybeli és a környékbeli nótakedvelőket.
A helybeli Kankalin néptánccsoport tagjai vajdaszentiványi táncot adtak elő, majd az óvodás és iskolás gyermekekből alakulóban lévő kis tánccsoport tagjai népi gyermekjátékokat mutattak be, Kozma Matild és Ménesi Melinda betanításával. Mindkét hagyományőrző csoport műsorát nagy tapssal jutalmazta a nézőközönség. A következőkben a színpadon elfoglalta helyét Szőcs Lőrinc prímás és népi-zenekara, majd a Dankó Pista-dijas Szilágyi Sándor magyar nótaénekes Harangoznak a mi kis falunkban, Maros menti fenyves-erdő kezdetű nótákkal indította műsorát. Felcsendültek a szebbnél, szebb magyarnóták, a vőfély rigmusokkal, vicces kis történetekkel fűszerezet előadásával nagyon jó hangulatot teremtve. A szépen díszített asztalokra a bor és a sós sütemény mellé rövid időn belül a már megszokott szakácsok által készített ízletes, töltött káposzta is asztalra került. A felcsendülő nótákat, népdalokat, ismert műdalokat a nótakedvelők nagy része együtt énekelte az egész estét betöltő műsor alatt az előadóművésszel, sokan táncra is perdültek és a tapsot sem sajnálták a mulatozók.
Jó hangulatban, szép emlékekkel gazdagodva zárult ismét egy rendezvény, köszönet az Egyesület minden tagjának, akik rendszeresen összetartó családként, még ünnepnapon is a hagyományaink ápolásán, magyar közösségünk erősítésén munkálkodnak.
Zsambok Mária tudósítása Nyugati Jelen (Arad)

Óvodások és iskolások karácsonyi előadása az Óteleki Kultúrotthonban
December 26-án, karácsony másodnapján került sor az Óteleki Kultúrotthonban az óvodások–iskolások hagyományos karácsonyi előadására. A kis óvodások énekkel, verssel készültek az ünnepségre, az I–VIII. osztályosok hagyományos pásztorjátékotadtak elő, majd a híres mesemondó Andersen A gyufaárus kislánycímű művét átdolgozva, hétköznapi életkép formájában mutatták be.
„Már hagyománnyá vált, hogy a karácsonyt megtoldjuk a gyerekeink, unokáink előadásával, hiszen a Szentestén megkezdtük az ünneplést és a mai napon (dec. 26-án) folytatódik a mi ünnepünk – mondotta köszöntőjében ft. Heinrich József esperes, óteleki plébános. – Ne várjanak művészi teljesítményt a gyermekektől, hisz nem végeztek még színiakadémiát, de ők őszinte szívvel tolmácsolják azt, amire több mint egy hónapja készültek. Ha néha-néha egy kis bakit is ejtenek, azt sem kell zokon venni, arra kérem a kedves vendégeket, jelenlévőket, hogy fogadják szeretettel a gyermekeket!”
Az előadás végén ft. Heinrich József megköszönte az óvodásoknak, iskolásoknak, Mészáros Judit óteleki óvó néninek, Lőrincz Ildikó hitoktatónak a munkáját, akik a gyermekek előadását előkészítették, és örömet szereztek nemcsak a szemnek, hanem a léleknek is.
Az óteleki gyerekek számára az ünnepély csúcspontja a karácsonyi ajándékcsomagok kiosztása volt, amelyek tartalma az Óteleki Plébánia, az Óteleki Magyarul Magyarokért Egyesület és a helyi vállalkozók közös adománya volt.
Molnár Géza tudósítása Nyugati Jelen (Arad)