Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. december 19.
Fényes adventi fesztivál reményt adó pillanatokkal
Sokszor éreztem úgy szombaton az Adventi Gyermekfesztivál és Sokadalom rendezvényén, hogy jó lenne megállítani az időt. Akkor a karácsonyfa alá vagy az ünnepi asztal köré is be lehetne csempészni valamit abból a sok kedvességből, hitet és reményt adó együttlétből, amiben részünk volt az Életfa Családsegítő Egyesület, a Szabadság, az Ifjúsági Keresztyén Egyesület és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet egész napos fesztiválján az Apáczai-líceumban. A szürke hétköznapokban is segíthetnének ezek a pillanatok, hogy könnyebben görgessük odébb az akadályokat, nehézségeket, s hogy egymással és magunkkal is türelmesebbek legyünk. A Rácz Mária unitárius lelkész és Palkó Zalán teológiai hallgató vezetésével tartott rendhagyó áhítattól az esti Karaván koncertig minden tevékenységet beragyogott a fény, aki betért és bekapcsolódott a programokba, bizonyosan jól érezte magát. Ők nyertek az adventi fotóversenyen
Az esti koncert előtt eredményt hirdettünk a Fogd a fényt és nyerj! elnevezésű fotópályázatunkon.
Ferencz Zsolt Szabadság (Kolozsvár)
Sokszor éreztem úgy szombaton az Adventi Gyermekfesztivál és Sokadalom rendezvényén, hogy jó lenne megállítani az időt. Akkor a karácsonyfa alá vagy az ünnepi asztal köré is be lehetne csempészni valamit abból a sok kedvességből, hitet és reményt adó együttlétből, amiben részünk volt az Életfa Családsegítő Egyesület, a Szabadság, az Ifjúsági Keresztyén Egyesület és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet egész napos fesztiválján az Apáczai-líceumban. A szürke hétköznapokban is segíthetnének ezek a pillanatok, hogy könnyebben görgessük odébb az akadályokat, nehézségeket, s hogy egymással és magunkkal is türelmesebbek legyünk. A Rácz Mária unitárius lelkész és Palkó Zalán teológiai hallgató vezetésével tartott rendhagyó áhítattól az esti Karaván koncertig minden tevékenységet beragyogott a fény, aki betért és bekapcsolódott a programokba, bizonyosan jól érezte magát. Ők nyertek az adventi fotóversenyen
Az esti koncert előtt eredményt hirdettünk a Fogd a fényt és nyerj! elnevezésű fotópályázatunkon.
Ferencz Zsolt Szabadság (Kolozsvár)
2016. december 19.
Elveszítette a katolikus egyház a váradi „palotaforradalmat”
Számos kedvező ítélet után úgy tűnik, végleg elveszítette a nagyváradi római katolikus püspökség a város egyik legimpozánsabb épületét, a többéves pereskedés során lepusztult egykori pénzügyi palotát.
A legfelsőbb ítélő- és semmítőszék ugyanis 2016. december 15-én kelt 3645-ös számú jogerős határozatával semmisnek nyilvánította a piteşti-i táblabíróság áprilisban hozott döntését, mely az építő irgalmasrendet képviselő katolikus egyháznak ítélte a belvárosi patinás ingatlant. A püspökséget az irgalmasrendiek vezetője, a pátergenerális bízta meg, hogy járjon el az ügyben.
Az ítéletet ismertető Bihon.ro hírportál szerint az immár szellemtanyára hasonlító főutcai épület felújítása a Bihar megyei önkormányzatra hárul, és ennek kell rendeltetést is találnia az ingatlannak. A legfelsőbb ítélő- és semmítőszék ugyanakkor a nagyváradi önkormányzat beavatkozási kérelmét is jóváhagyta, Ilie Bolojan polgármester ugyanis a jogi hercehurcával párhuzamosan évek óta próbál módot találni az iragalmasrend által épített ingatlan felújítására, és ez ügyben tárgyalásokat is folytatott Böcskei László katolikus püspökkel.
A Bihar megyei önkormányzat végül idén ősszel új védőhálóval vonta be a váradi korzón, márkaboltok és vendéglők szomszédságában, a mizeri templommal átellenben található műemlék épületet, illetve PAL-lemezzel borította be a szél és eső által tönkretett nyílászárókat, így akadályozva meg a többnyire hajléktalanok által látogatott palota állagának további romlását.
Böcskei: politikai döntés született
Az ítélet indoklásának ismerete nélkül a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye nem kívánt precíz álláspontot megfogalmazni az ügyben. Böcskei László a Krónikának elmondta, nem számítottak erre a döntésre a számukra kiemelkedő fontosságú perben. Kifejtette, maga is jól ismeri a peranyagot, hiszen „böröndszámra” vitték a bizonyító iratokat a különböző bíróságokra, melyekből egyértelműen kiderül, hogy rendi tulajdonról van szó, ahogy az a tulajdonlevélben is szerepel.
„Minden ilyen bizonyítványt félretettek, szerintem nem jogi, hanem politikai döntés született” – jelentette ki lapunknak a megyéspüspök. Elmondta, annak függvényében, hogy a legfelsőbb ítélő- és semmítőszék mivel indokolja döntését, minden lehetőséget kihasználnak az irgalmasrendi ingatlan visszaszerzése érdekében. „Itt nem csak az épületről van szó, ez elvi kérdés is. Nem lehet letagadni azt, hogy amit akkor elvettek, a miénk volt, és most megtehetik, hogy nem adják vissza” – fogalmazott a Krónikának Böcskei László püspök.
A nagyváradi római katolikus püspökség a bírósági ítélet kapcsán kiadott pénteki állásfoglalásában úgy fogalmazott, hogy a legfelsőbb bíróság „megmagyarázhatatlan könnyedséggel tette túl magát” az egyház által benyújtott bizonyítékokon. Az egyház szerint ezek minden kétséget kizáróan bizonyították, hogy az iragalmasrend a pénzügyi palota építtetője, valamint jogos és telekkönyvezett tulajdonosa, ahogyan azt is, hogy az épületet a román állam önkényesen sajátította ki az 1948-as államosítási rendelet alapján. A püspökség az ismert adatok alapján megállapította, hogy a bíróság döntése „súlyosan sérti a magántulajdonhoz való jogot garantáló Európai Jogok Európai Egyezménye kiegészítő jegyzőkönyvének 1. cikkelyét”.
Többéves hiábavaló pereskedés
A nagyváradi római katolikus püspökség alapfokon áprilisban megnyerte a Bihar Megyei Tanács által az egyházi ingatlan visszaállamosítása érdekében kezdeményezett pert. Cornel Popa korábbi megyei tanácselnök akkor épp az épület leromlott állapotára hivatkozva fellebbezte meg a döntést, és ez okból csatlakozott a perhez a váradi polgármesteri hivatal is.
Az egyház bizonyítékai szerint a rend saját telkén bankkölcsönből építette a palotát 1890-ben. Az államosítás után sokáig a 2-es számú járóbeteg-rendelő működött benne, de a 2002-ben kezdődött restitúciós procedúra elhúzódása miatt az épület állaga annyira leromlott, hogy az egészségügyi intézmény elköltözött, és a belváros szívében található patinás épület azóta használaton kívül áll. Az ingatlant végül 2012-ben kapta vissza a püspökség, a megyei önkormányzat pedig arra hivatkozva támadta meg a restitúciós bizottság határozatát, hogy a belvárosi épület valójában a magyar állam tulajdona volt, amelyet a trianoni döntéssel a román állam csak átvett. Az egyház álláspontját a helyi bíróság alapfokon, majd másodfokon is megerősítette, de a Bihar megyei önkormányzatot közpénzből képviselő Mircea Ursuţa ügyvédnek Bukarestben sikerült kiharcolnia a perújrafelvételt.
A visszaszolgáltatott egyházi ingatlan visszaállamosításához a helyi román sajtó is nagymértékben hozzájárult, amely számtalanszor megkérdőjelezte a római katolikus egyház restitúciós kéréseinek jogosságát, és nyomást gyakorolt a hatóságokra ezek megfellebbezése végett. A váradi római katolikus püspökségnek és a különböző szerzetesrendeknek korábban számos ingatlant szolgáltattak vissza – többek között a püspöki székhelyként is szolgáló barokk palotát –, ezek nagy részében állami intézmények, iskolák, kórházak, művelődési intézmények működtek, az ingatlanok használatáért pedig jelentős összegű bért fizettek az egyháznak.
A Nagyváradon szerteágazó tevékenységet kifejtő, laikus férfi szerzetesrendként működő betegápoló irgalmasrend (Mizerikordiánus) tagjai orvosok, gyógyszerészek, ápolók voltak, a tevékenységükhöz szükséges pénzt kamatozó tőkéből, bérbe adott ingatlanokból szerezték. A pénzügyi palota építését 1899-ben rendelte el Wimmer Julián doktor, a rend akkori váradi perjele, aki bérleti szerződést kötött az Osztrák–Magyar Monarchia pénzügyminisztériumával, amely sürgősen megfelelő székhelyet keresett a pénzügyi igazgatóság számára. A Bihar megyei önkormányzat a restitúciós határozat megfellebbezésekor erre a szerződésre hivatkozott.
A pénzügyi palotával ellentétben az ennek szomszédságában található egykori irgalmasrendi kórházat visszakapta az egyház, a példaértékűen felújított egyszintes ingatlanban 2009-ben Erdélyben úttörő módon a debreceni Pozitron Diagnosztika Központ kezdett el PET-CT-vizsgálatokat biztosítani.
Pap Melinda Krónika (Kolozsvár)
Számos kedvező ítélet után úgy tűnik, végleg elveszítette a nagyváradi római katolikus püspökség a város egyik legimpozánsabb épületét, a többéves pereskedés során lepusztult egykori pénzügyi palotát.
A legfelsőbb ítélő- és semmítőszék ugyanis 2016. december 15-én kelt 3645-ös számú jogerős határozatával semmisnek nyilvánította a piteşti-i táblabíróság áprilisban hozott döntését, mely az építő irgalmasrendet képviselő katolikus egyháznak ítélte a belvárosi patinás ingatlant. A püspökséget az irgalmasrendiek vezetője, a pátergenerális bízta meg, hogy járjon el az ügyben.
Az ítéletet ismertető Bihon.ro hírportál szerint az immár szellemtanyára hasonlító főutcai épület felújítása a Bihar megyei önkormányzatra hárul, és ennek kell rendeltetést is találnia az ingatlannak. A legfelsőbb ítélő- és semmítőszék ugyanakkor a nagyváradi önkormányzat beavatkozási kérelmét is jóváhagyta, Ilie Bolojan polgármester ugyanis a jogi hercehurcával párhuzamosan évek óta próbál módot találni az iragalmasrend által épített ingatlan felújítására, és ez ügyben tárgyalásokat is folytatott Böcskei László katolikus püspökkel.
A Bihar megyei önkormányzat végül idén ősszel új védőhálóval vonta be a váradi korzón, márkaboltok és vendéglők szomszédságában, a mizeri templommal átellenben található műemlék épületet, illetve PAL-lemezzel borította be a szél és eső által tönkretett nyílászárókat, így akadályozva meg a többnyire hajléktalanok által látogatott palota állagának további romlását.
Böcskei: politikai döntés született
Az ítélet indoklásának ismerete nélkül a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye nem kívánt precíz álláspontot megfogalmazni az ügyben. Böcskei László a Krónikának elmondta, nem számítottak erre a döntésre a számukra kiemelkedő fontosságú perben. Kifejtette, maga is jól ismeri a peranyagot, hiszen „böröndszámra” vitték a bizonyító iratokat a különböző bíróságokra, melyekből egyértelműen kiderül, hogy rendi tulajdonról van szó, ahogy az a tulajdonlevélben is szerepel.
„Minden ilyen bizonyítványt félretettek, szerintem nem jogi, hanem politikai döntés született” – jelentette ki lapunknak a megyéspüspök. Elmondta, annak függvényében, hogy a legfelsőbb ítélő- és semmítőszék mivel indokolja döntését, minden lehetőséget kihasználnak az irgalmasrendi ingatlan visszaszerzése érdekében. „Itt nem csak az épületről van szó, ez elvi kérdés is. Nem lehet letagadni azt, hogy amit akkor elvettek, a miénk volt, és most megtehetik, hogy nem adják vissza” – fogalmazott a Krónikának Böcskei László püspök.
A nagyváradi római katolikus püspökség a bírósági ítélet kapcsán kiadott pénteki állásfoglalásában úgy fogalmazott, hogy a legfelsőbb bíróság „megmagyarázhatatlan könnyedséggel tette túl magát” az egyház által benyújtott bizonyítékokon. Az egyház szerint ezek minden kétséget kizáróan bizonyították, hogy az iragalmasrend a pénzügyi palota építtetője, valamint jogos és telekkönyvezett tulajdonosa, ahogyan azt is, hogy az épületet a román állam önkényesen sajátította ki az 1948-as államosítási rendelet alapján. A püspökség az ismert adatok alapján megállapította, hogy a bíróság döntése „súlyosan sérti a magántulajdonhoz való jogot garantáló Európai Jogok Európai Egyezménye kiegészítő jegyzőkönyvének 1. cikkelyét”.
Többéves hiábavaló pereskedés
A nagyváradi római katolikus püspökség alapfokon áprilisban megnyerte a Bihar Megyei Tanács által az egyházi ingatlan visszaállamosítása érdekében kezdeményezett pert. Cornel Popa korábbi megyei tanácselnök akkor épp az épület leromlott állapotára hivatkozva fellebbezte meg a döntést, és ez okból csatlakozott a perhez a váradi polgármesteri hivatal is.
Az egyház bizonyítékai szerint a rend saját telkén bankkölcsönből építette a palotát 1890-ben. Az államosítás után sokáig a 2-es számú járóbeteg-rendelő működött benne, de a 2002-ben kezdődött restitúciós procedúra elhúzódása miatt az épület állaga annyira leromlott, hogy az egészségügyi intézmény elköltözött, és a belváros szívében található patinás épület azóta használaton kívül áll. Az ingatlant végül 2012-ben kapta vissza a püspökség, a megyei önkormányzat pedig arra hivatkozva támadta meg a restitúciós bizottság határozatát, hogy a belvárosi épület valójában a magyar állam tulajdona volt, amelyet a trianoni döntéssel a román állam csak átvett. Az egyház álláspontját a helyi bíróság alapfokon, majd másodfokon is megerősítette, de a Bihar megyei önkormányzatot közpénzből képviselő Mircea Ursuţa ügyvédnek Bukarestben sikerült kiharcolnia a perújrafelvételt.
A visszaszolgáltatott egyházi ingatlan visszaállamosításához a helyi román sajtó is nagymértékben hozzájárult, amely számtalanszor megkérdőjelezte a római katolikus egyház restitúciós kéréseinek jogosságát, és nyomást gyakorolt a hatóságokra ezek megfellebbezése végett. A váradi római katolikus püspökségnek és a különböző szerzetesrendeknek korábban számos ingatlant szolgáltattak vissza – többek között a püspöki székhelyként is szolgáló barokk palotát –, ezek nagy részében állami intézmények, iskolák, kórházak, művelődési intézmények működtek, az ingatlanok használatáért pedig jelentős összegű bért fizettek az egyháznak.
A Nagyváradon szerteágazó tevékenységet kifejtő, laikus férfi szerzetesrendként működő betegápoló irgalmasrend (Mizerikordiánus) tagjai orvosok, gyógyszerészek, ápolók voltak, a tevékenységükhöz szükséges pénzt kamatozó tőkéből, bérbe adott ingatlanokból szerezték. A pénzügyi palota építését 1899-ben rendelte el Wimmer Julián doktor, a rend akkori váradi perjele, aki bérleti szerződést kötött az Osztrák–Magyar Monarchia pénzügyminisztériumával, amely sürgősen megfelelő székhelyet keresett a pénzügyi igazgatóság számára. A Bihar megyei önkormányzat a restitúciós határozat megfellebbezésekor erre a szerződésre hivatkozott.
A pénzügyi palotával ellentétben az ennek szomszédságában található egykori irgalmasrendi kórházat visszakapta az egyház, a példaértékűen felújított egyszintes ingatlanban 2009-ben Erdélyben úttörő módon a debreceni Pozitron Diagnosztika Központ kezdett el PET-CT-vizsgálatokat biztosítani.
Pap Melinda Krónika (Kolozsvár)
2016. december 19.
Könyvbe örökített magyar Kolozsvár
Magyar Kolozsvár-történetként határozták meg a méltatók Gaal György Kolozsvár a századok sodrában. Várostörténeti kronológia című kiadványát, melyet szombaton mutattak be a kincses városban, a 4. adventi könyvvásár keretében.
A helytörténész újabb könyve nemcsak tartalmát tekintve kiváló, az Unipan Helga által tervezett borító, illetve az általa sajtó alá rendezett számos régi térkép, rézkarc, metszet, képeslap teszi szemet gyönyörködtetővé, és teremti meg a hamisíthatatlan Kolozsvár-fílinget – hangzott el a Sapientia EMTE aulájában tartott könyvbemutatón.
A Kincses Kolozsvár Egyesület és a Kriterion Kiadó közös kiadványáról Gergely Balázs egyesületi elnök elmondta, eredetileg a Kolozsvári Magyar Napokra, a városi rangra emelés 700. évfordulójára szerették volna megjelentetni, azonban technikai és anyagi okok miatt a jubileumi év végére az angyal hozza el. Gergely Balázs híres képeslapgyűjteményével is hozzájárult ahhoz, hogy a kiadvány képileg is megidézhesse az egykori Kolozsvárt.
Murádin János Kristóf történész méltatásában rámutatott, hiánypótló munkáról van szó, melyre minden generációnak szüksége van: Gaal György ugyanis nem csak száraz tényeket közöl, olvasmányosan írja meg Kolozsvár kétezer éves történetét, mely már-már regényszerűvé formálódik. „Magyar Kolozsvár-történet született" – jelentette ki a méltató, aki szerint a szerző főleg a magyar közösség szempontjából örökítette meg a 106–2015 közötti történéseket úgy, hogy a pénzügytől a művelődésig számos területet érint. „Ez a magyar Kolozsvár rólunk szól, és lépésről lépésre, fokról fokra, kőről kőre tűnik el" – mutatott rá a Sapientia EMTE adjunktusa. Hozzátette, ezért is lenne fontos, hogy a kötetet román nyelven is megjelentessék, és az arról keveset tudó román közösség is megismerkedhessen a város múltjával.
Gaal György a város sírkertjeinek történetét is megírta, az Exit Kiadónál megjelent A Házsongárdtól a Kismezőig című könyv a hat sírkertet mutatja be. A korábbi Házsongárd-köteteket az új temető, a Kismező utcai, illetve a zsidó temetők leírásával egészítette ki. A kiadványt méltató Gergelyné Tőkés Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány elnöke hiánypótlónak nevezte a kötetet, amely, mint fogalmazott, még számára is, aki „élőhelyének" tekinti a temetőt, számos újdnságot tartalmaz. A munka főleg a zsidó sírkertek ismertetése révén hoz újat, és a kolozsvári zsidóságot bemutató történelmi résszel egészül ki, így Gaal György temetőbeli „bolyongása" valóságos tanulmányúttá válik.
A Kolozsvár-kronológiát a számítógép varázsa szülte, árulta el a szerző, aki az eszközzel való ismerkedésekor, tanulmányírás közben kedte el bepötyögni az érdekesebb dátumokat, így hozva létre az értékes adatbázist. „Tisztában vagyok vele, hogy mindenki fog találni benne hibát, mert egy ilyen kronológia nem lehet hibátlan" – fogalmazott, rámutatva, hogy ahhoz túl sok mindenhez kellene érteni, számos területen szakértőnek lenni. Utóbbi kiadványáról elmondta, az „sírról sírra ugrálva" született, és számos neves személyiségről tartalmaz eddig ismeretlen adatokat. Az Idea Könyvtér és a Sapientia EMTE közös, egész hétvégén tartó könyvvásárán főleg erdélyi magyar kiadványokkal várták a látogatókat, de gyerekeknek fa alá való kiadványokkal is bőven felkészültek a szervezők.
Pap Melinda | Krónika (Kolozsvár)
Magyar Kolozsvár-történetként határozták meg a méltatók Gaal György Kolozsvár a századok sodrában. Várostörténeti kronológia című kiadványát, melyet szombaton mutattak be a kincses városban, a 4. adventi könyvvásár keretében.
A helytörténész újabb könyve nemcsak tartalmát tekintve kiváló, az Unipan Helga által tervezett borító, illetve az általa sajtó alá rendezett számos régi térkép, rézkarc, metszet, képeslap teszi szemet gyönyörködtetővé, és teremti meg a hamisíthatatlan Kolozsvár-fílinget – hangzott el a Sapientia EMTE aulájában tartott könyvbemutatón.
A Kincses Kolozsvár Egyesület és a Kriterion Kiadó közös kiadványáról Gergely Balázs egyesületi elnök elmondta, eredetileg a Kolozsvári Magyar Napokra, a városi rangra emelés 700. évfordulójára szerették volna megjelentetni, azonban technikai és anyagi okok miatt a jubileumi év végére az angyal hozza el. Gergely Balázs híres képeslapgyűjteményével is hozzájárult ahhoz, hogy a kiadvány képileg is megidézhesse az egykori Kolozsvárt.
Murádin János Kristóf történész méltatásában rámutatott, hiánypótló munkáról van szó, melyre minden generációnak szüksége van: Gaal György ugyanis nem csak száraz tényeket közöl, olvasmányosan írja meg Kolozsvár kétezer éves történetét, mely már-már regényszerűvé formálódik. „Magyar Kolozsvár-történet született" – jelentette ki a méltató, aki szerint a szerző főleg a magyar közösség szempontjából örökítette meg a 106–2015 közötti történéseket úgy, hogy a pénzügytől a művelődésig számos területet érint. „Ez a magyar Kolozsvár rólunk szól, és lépésről lépésre, fokról fokra, kőről kőre tűnik el" – mutatott rá a Sapientia EMTE adjunktusa. Hozzátette, ezért is lenne fontos, hogy a kötetet román nyelven is megjelentessék, és az arról keveset tudó román közösség is megismerkedhessen a város múltjával.
Gaal György a város sírkertjeinek történetét is megírta, az Exit Kiadónál megjelent A Házsongárdtól a Kismezőig című könyv a hat sírkertet mutatja be. A korábbi Házsongárd-köteteket az új temető, a Kismező utcai, illetve a zsidó temetők leírásával egészítette ki. A kiadványt méltató Gergelyné Tőkés Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány elnöke hiánypótlónak nevezte a kötetet, amely, mint fogalmazott, még számára is, aki „élőhelyének" tekinti a temetőt, számos újdnságot tartalmaz. A munka főleg a zsidó sírkertek ismertetése révén hoz újat, és a kolozsvári zsidóságot bemutató történelmi résszel egészül ki, így Gaal György temetőbeli „bolyongása" valóságos tanulmányúttá válik.
A Kolozsvár-kronológiát a számítógép varázsa szülte, árulta el a szerző, aki az eszközzel való ismerkedésekor, tanulmányírás közben kedte el bepötyögni az érdekesebb dátumokat, így hozva létre az értékes adatbázist. „Tisztában vagyok vele, hogy mindenki fog találni benne hibát, mert egy ilyen kronológia nem lehet hibátlan" – fogalmazott, rámutatva, hogy ahhoz túl sok mindenhez kellene érteni, számos területen szakértőnek lenni. Utóbbi kiadványáról elmondta, az „sírról sírra ugrálva" született, és számos neves személyiségről tartalmaz eddig ismeretlen adatokat. Az Idea Könyvtér és a Sapientia EMTE közös, egész hétvégén tartó könyvvásárán főleg erdélyi magyar kiadványokkal várták a látogatókat, de gyerekeknek fa alá való kiadványokkal is bőven felkészültek a szervezők.
Pap Melinda | Krónika (Kolozsvár)
2016. december 19.
Dragnea-féle jogállam
Jelentős hétnek ígérkezik belpolitikai szempontból a karácsonyt megelőző, megalakul ugyanis a december 11-ei törvényhozási választások nyomán összeállt új parlament, megtudjuk, ki lesz a megmérettetésen győztes szociáldemokraták miniszterelnök-jelöltje, és talán arra is választ kapunk, hogy pontosan hány alakulat milyen formában vesz részt a hatalomban.
Ez utóbbi főleg az RMDSZ tekintetében kérdéses, jelen pillanatban ugyanis úgy fest, hogy a PSD és a Călin Popescu Tăriceanu vezette liberális párt számára egyedül a magyar alakulat jön számításba potenciális kormányzati partnerként. Bár a jelek szerint Klaus Johannis államfő – amolyan Băsescu-féle játékos elnökként – mindent elkövet, hogy Tăriceanut átcsábítsa a „sötét oldalról", és létrehozzon egy jobboldali koalíciót, ez a kísérlet nemigen kecsegtet sikerrel.
Mivel a volt államfő pártja és a Mentsétek meg Romániát (USR) kizárta az együttműködést a PSD-vel, továbbá a PNL és a szociáldemokraták nagykoalíciója sem tűnik reális forgatókönyvnek, Liviu Dragnea és Tăriceanu számára egyedül Kelemen Hunor és az RMDSZ jelenthet alternatívát a kormányzáshoz szükséges parlamenti többség biztosítása érdekében. Úgy tűnik, az RMDSZ hajlik a hatalomban való részvételre, több érv szól ugyanakkor amellett, hogy mindez ne miniszteri és államtitkári tisztségek betöltésével történjék, hanem „csak" parlamenti támogatás formájában, ahogy arra a Năstase-kabinet idején volt példa. Akkoriban ugyanis egyáltalán nem járt rosszul az RMDSZ (megszületett a kisebbségi anyanyelvhasználatot szabályozó közigazgatási, illetve az ingatlanrestitúciós törvény), amelynek úgy sikerült eredményeket elérnie, hogy a nevét nem adta a kormányzáshoz.
Nos, a most körvonalazódó baloldali kormányhoz sem kellene, többek között a két főszereplőnek a jogállamról és az igazságszolgáltatásról alkotott felfogása miatt. Amikor ugyanis felmerül, hogy jogi és erkölcsi okokból egyikőjük sem lehet tagja egy kormánynak, Dragnea és Tăriceanu kórusban kiáltja: módosítsák a törvényt! Szerintük ugyanis az ország törvényeinek addig van létjogosultságuk, amíg nem ütköznek a személyes vagy politikai érdekeikkel, ellenkező esetben azonnal el kell törölni a „problémás, aberráns" cikkelyeket. Márpedig ez tipikusan bűnözői mentalitás, olyan, mintha a bankrablás miatt elítéltek kiiktattatnák a Btk.-ból a rablást bűncselekményként meghatározó cikkelyt. Ezért is aggályos tehát Dragneáékkal közösködni. A nagyromán egyesülés közelgő százéves évfordulója aztán még több ellenérvet felvet egy magyar alakulat számára...
Rostás Szabolcs Krónika (Kolozsvár)
Jelentős hétnek ígérkezik belpolitikai szempontból a karácsonyt megelőző, megalakul ugyanis a december 11-ei törvényhozási választások nyomán összeállt új parlament, megtudjuk, ki lesz a megmérettetésen győztes szociáldemokraták miniszterelnök-jelöltje, és talán arra is választ kapunk, hogy pontosan hány alakulat milyen formában vesz részt a hatalomban.
Ez utóbbi főleg az RMDSZ tekintetében kérdéses, jelen pillanatban ugyanis úgy fest, hogy a PSD és a Călin Popescu Tăriceanu vezette liberális párt számára egyedül a magyar alakulat jön számításba potenciális kormányzati partnerként. Bár a jelek szerint Klaus Johannis államfő – amolyan Băsescu-féle játékos elnökként – mindent elkövet, hogy Tăriceanut átcsábítsa a „sötét oldalról", és létrehozzon egy jobboldali koalíciót, ez a kísérlet nemigen kecsegtet sikerrel.
Mivel a volt államfő pártja és a Mentsétek meg Romániát (USR) kizárta az együttműködést a PSD-vel, továbbá a PNL és a szociáldemokraták nagykoalíciója sem tűnik reális forgatókönyvnek, Liviu Dragnea és Tăriceanu számára egyedül Kelemen Hunor és az RMDSZ jelenthet alternatívát a kormányzáshoz szükséges parlamenti többség biztosítása érdekében. Úgy tűnik, az RMDSZ hajlik a hatalomban való részvételre, több érv szól ugyanakkor amellett, hogy mindez ne miniszteri és államtitkári tisztségek betöltésével történjék, hanem „csak" parlamenti támogatás formájában, ahogy arra a Năstase-kabinet idején volt példa. Akkoriban ugyanis egyáltalán nem járt rosszul az RMDSZ (megszületett a kisebbségi anyanyelvhasználatot szabályozó közigazgatási, illetve az ingatlanrestitúciós törvény), amelynek úgy sikerült eredményeket elérnie, hogy a nevét nem adta a kormányzáshoz.
Nos, a most körvonalazódó baloldali kormányhoz sem kellene, többek között a két főszereplőnek a jogállamról és az igazságszolgáltatásról alkotott felfogása miatt. Amikor ugyanis felmerül, hogy jogi és erkölcsi okokból egyikőjük sem lehet tagja egy kormánynak, Dragnea és Tăriceanu kórusban kiáltja: módosítsák a törvényt! Szerintük ugyanis az ország törvényeinek addig van létjogosultságuk, amíg nem ütköznek a személyes vagy politikai érdekeikkel, ellenkező esetben azonnal el kell törölni a „problémás, aberráns" cikkelyeket. Márpedig ez tipikusan bűnözői mentalitás, olyan, mintha a bankrablás miatt elítéltek kiiktattatnák a Btk.-ból a rablást bűncselekményként meghatározó cikkelyt. Ezért is aggályos tehát Dragneáékkal közösködni. A nagyromán egyesülés közelgő százéves évfordulója aztán még több ellenérvet felvet egy magyar alakulat számára...
Rostás Szabolcs Krónika (Kolozsvár)
2016. december 19.
Legalább a benzinpénzt fizessék meg Orbán Viktornak!
Soha nem fogjuk megtudni, mi történt volna akkor, ha múlt csütörtökön nem látogat el a magyar miniszterelnök Szatmárnémetibe, ha nem találkozik az RMDSZ elnökével, és nem buzdítja az erdélyi magyarokat Kelemen Hunorék támogatására.
A választási eredmények azonban némi sikerre utalnak, és ez akár ennek a látogatásnak is tulajdonítható. Jobb volt a választói kedv, mint négy évvel korábban. Akkor ugyanis nem jött el Orbán Viktor erdélyi – illetve partiumi – korteshadjáratra.
Persze tudjuk, nem túl nagy a távolság Budapest és Szatmárnémeti között, szép napos idő volt, és az is előfordulhat, hogy a miniszterelnök úrnak aznapra nem akadt jobb dolga. Többnyire autópályán közlekedett, kényelmes és tágas mikrobuszban töltötte el az idejét, talán pihent is egy kicsit. Ha figyelembe vesszük, hogy Szatmárnémetiben családias fogadtatásban volt része, azt is mondhatnánk, nem volt túlzottan megerőltető a partiumi útja, és ami a legfontosabb, lényegesen megnövelte ezáltal a magyar jelöltek választási esélyeit.
Ennek ellenére felmerül a kérdés, főleg most, a hat százalék fölötti választási eredménnyel a tarsolyukban: a „győztesek” meg fogják-e köszönni Orbán Viktornak ezt a segítséget? Kifizetik-e neki legalább a benzinpénzt, a látogatással járó minimális költségeket? Köztudott, hogy még a Markó-éra idején olyan gyalázatos magyar–magyar egyezségek születtek, amelyek az erdélyi magyar közélet „elgyurcsányosodásához” vezettek. Ahogyan a gomba terjed esőzések idején, úgy ütötték fel a fejüket az egymást balliberális nézetekkel túllicitáló politikusok, újságírók, egyetemi tanárok, művészek, intézményvezetők. Bizonyos fáziskéséseknek köszönhetően egy adott pillanatban a magyarországi bukott balliberálisok számára Erdély jelentette a Kánaánt, az „éjjeli menedéket”, a vigasztalást. Innen lehetett szidni a magyar jobboldalt, Orbán politikáját, a kettős állampolgárság megadását, a népszavazás kiírását és mindent, ami megfeküdte a balliberálisok gyomrát.
Bár köztudott, hogy Markó Béla az idén már nem indult a választásokon, és több harcostársával együtt átadta helyét a fiatalabbaknak, ennek ellenére még mindig virulnak Erdély-szerte azok a „Gyurcsány-múmiák”, akik ott maradtak betokosodva egy-egy intézmény élén, az RMDSZ sajtóberkeiben, a román állam és a tulipános párt pénzéből fizetett munkahelyeken. És továbbra is szidhatják a magyar miniszterelnököt, a magyar kormányt, a magyar politikát. Nyugodtan elfröcsöghetik a nagyközönség számára a bukott balliberális retorikát. A benzinpénz kifizetése mellett az érintetteknek – az érdemtelenül bitorolt pozícióikból – távozniuk kellene.
Ferencz Zsombor, Marosvásárhely Krónika (Kolozsvár)
Soha nem fogjuk megtudni, mi történt volna akkor, ha múlt csütörtökön nem látogat el a magyar miniszterelnök Szatmárnémetibe, ha nem találkozik az RMDSZ elnökével, és nem buzdítja az erdélyi magyarokat Kelemen Hunorék támogatására.
A választási eredmények azonban némi sikerre utalnak, és ez akár ennek a látogatásnak is tulajdonítható. Jobb volt a választói kedv, mint négy évvel korábban. Akkor ugyanis nem jött el Orbán Viktor erdélyi – illetve partiumi – korteshadjáratra.
Persze tudjuk, nem túl nagy a távolság Budapest és Szatmárnémeti között, szép napos idő volt, és az is előfordulhat, hogy a miniszterelnök úrnak aznapra nem akadt jobb dolga. Többnyire autópályán közlekedett, kényelmes és tágas mikrobuszban töltötte el az idejét, talán pihent is egy kicsit. Ha figyelembe vesszük, hogy Szatmárnémetiben családias fogadtatásban volt része, azt is mondhatnánk, nem volt túlzottan megerőltető a partiumi útja, és ami a legfontosabb, lényegesen megnövelte ezáltal a magyar jelöltek választási esélyeit.
Ennek ellenére felmerül a kérdés, főleg most, a hat százalék fölötti választási eredménnyel a tarsolyukban: a „győztesek” meg fogják-e köszönni Orbán Viktornak ezt a segítséget? Kifizetik-e neki legalább a benzinpénzt, a látogatással járó minimális költségeket? Köztudott, hogy még a Markó-éra idején olyan gyalázatos magyar–magyar egyezségek születtek, amelyek az erdélyi magyar közélet „elgyurcsányosodásához” vezettek. Ahogyan a gomba terjed esőzések idején, úgy ütötték fel a fejüket az egymást balliberális nézetekkel túllicitáló politikusok, újságírók, egyetemi tanárok, művészek, intézményvezetők. Bizonyos fáziskéséseknek köszönhetően egy adott pillanatban a magyarországi bukott balliberálisok számára Erdély jelentette a Kánaánt, az „éjjeli menedéket”, a vigasztalást. Innen lehetett szidni a magyar jobboldalt, Orbán politikáját, a kettős állampolgárság megadását, a népszavazás kiírását és mindent, ami megfeküdte a balliberálisok gyomrát.
Bár köztudott, hogy Markó Béla az idén már nem indult a választásokon, és több harcostársával együtt átadta helyét a fiatalabbaknak, ennek ellenére még mindig virulnak Erdély-szerte azok a „Gyurcsány-múmiák”, akik ott maradtak betokosodva egy-egy intézmény élén, az RMDSZ sajtóberkeiben, a román állam és a tulipános párt pénzéből fizetett munkahelyeken. És továbbra is szidhatják a magyar miniszterelnököt, a magyar kormányt, a magyar politikát. Nyugodtan elfröcsöghetik a nagyközönség számára a bukott balliberális retorikát. A benzinpénz kifizetése mellett az érintetteknek – az érdemtelenül bitorolt pozícióikból – távozniuk kellene.
Ferencz Zsombor, Marosvásárhely Krónika (Kolozsvár)
2016. december 19.
Együtt Erdővidék
Vásár a jótékonyság jegyében
Jó hangulatú karácsonyi vásárra voltak hivatalosak szombaton az erdővidékiek: azt ezúttal a baróti Piac (Béke) utcában szervezték, ahol a kézműves sátrak mellett hóember, élő betlehemi jászol is várta a látogatókat.
A helyszínen jótékonysági főzőversenyt is zajlott: nyolc csapat állt össze, az ételekből jelképes adomány ellenében lehetett vásárolni, a befolyt összegeket a baróti Laura Ház, a városi kórház, valamint a Baróti Városi Sport Club focisulija számára ajánlották fel a szervezők. A rendezvény hivatalos megnyitóján a jelenlevőket Lázár-Kiss Barna András, Barót város polgármestere köszöntötte. Beszédében kifejtette, a vásár helyszínéül szolgáló, idén újraaszfaltozott, felújított Piac utca véleménye szerint ilyen célra a legalkalmasabb – ezért a továbbiakban a hasonló vásárokat itt fogják tartani. Hangoztatta azt is, hogy a már hagyományossá vált erdővidéki őszi sokadalmon és az erdővidéki karácsonyi vásáron túlmenően, jövőben tavaszi vásárt is szerveznének Baróton.
Elképzelésével a vásárba kilátogatók is egyetértettek, sőt, többen azt is felvetették, érdemes lenne akár gyakrabban is vásári sokadalmakat szervezni Erdővidék központjában, hiszen azokkal nemcsak a helyi kézműveseket, termelőket pártolják, de a közösség épülését, az összetartás erősödését is.
A vásár jó hangulata egyrészt azoknak a műkedvelőknek volt köszönhető, akik karácsonyi énekekkel, versekkel léptek színpadra, ugyanakkor a főzőcsapatok is kitettek magukért: az üstök tartalma nagy keletnek örvendett. A városvezetés jelezte: a csapatokat ezentúl is várják, a továbbiakban még a Baróti Napok főzőversenyén is, a mostanihoz hasonlóképpen jótékonysági céllal értékesítenék az elkészült ételeket.
Egyébként Baróton a szombat valódi jótékonysági nap is volt egyben: alapélelmiszerekből és édességből állított össze és hozott Barótra csomagokat a sepsiszentgyörgyi Salvatore Egyesület is (erről lásd mellékelt anyagunkat – szerk.). Az egyesület önkéntesei az erdővidéki karácsonyi vásárban a gyermekeknek édességeket is osztottak, ezenfelül az elsősegély-szolgálatot is ellátták. Pénteken és szombaton gyűjtést szervezett baróti élelmiszerüzletek előtt a Magyar Unitárius Egyház Gondviselés Segélyszervezete is. Az összegyűlt adományokat a héten osztják ki a rászoruló családoknak.
A szombati napot erdővidéki kórusok karácsonyi hangversenye zárta a református templomban, tegnap este pedig a negyedik gyertyát is meggyújtották a város adventi koszorúján.
Böjte Ferenc Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Vásár a jótékonyság jegyében
Jó hangulatú karácsonyi vásárra voltak hivatalosak szombaton az erdővidékiek: azt ezúttal a baróti Piac (Béke) utcában szervezték, ahol a kézműves sátrak mellett hóember, élő betlehemi jászol is várta a látogatókat.
A helyszínen jótékonysági főzőversenyt is zajlott: nyolc csapat állt össze, az ételekből jelképes adomány ellenében lehetett vásárolni, a befolyt összegeket a baróti Laura Ház, a városi kórház, valamint a Baróti Városi Sport Club focisulija számára ajánlották fel a szervezők. A rendezvény hivatalos megnyitóján a jelenlevőket Lázár-Kiss Barna András, Barót város polgármestere köszöntötte. Beszédében kifejtette, a vásár helyszínéül szolgáló, idén újraaszfaltozott, felújított Piac utca véleménye szerint ilyen célra a legalkalmasabb – ezért a továbbiakban a hasonló vásárokat itt fogják tartani. Hangoztatta azt is, hogy a már hagyományossá vált erdővidéki őszi sokadalmon és az erdővidéki karácsonyi vásáron túlmenően, jövőben tavaszi vásárt is szerveznének Baróton.
Elképzelésével a vásárba kilátogatók is egyetértettek, sőt, többen azt is felvetették, érdemes lenne akár gyakrabban is vásári sokadalmakat szervezni Erdővidék központjában, hiszen azokkal nemcsak a helyi kézműveseket, termelőket pártolják, de a közösség épülését, az összetartás erősödését is.
A vásár jó hangulata egyrészt azoknak a műkedvelőknek volt köszönhető, akik karácsonyi énekekkel, versekkel léptek színpadra, ugyanakkor a főzőcsapatok is kitettek magukért: az üstök tartalma nagy keletnek örvendett. A városvezetés jelezte: a csapatokat ezentúl is várják, a továbbiakban még a Baróti Napok főzőversenyén is, a mostanihoz hasonlóképpen jótékonysági céllal értékesítenék az elkészült ételeket.
Egyébként Baróton a szombat valódi jótékonysági nap is volt egyben: alapélelmiszerekből és édességből állított össze és hozott Barótra csomagokat a sepsiszentgyörgyi Salvatore Egyesület is (erről lásd mellékelt anyagunkat – szerk.). Az egyesület önkéntesei az erdővidéki karácsonyi vásárban a gyermekeknek édességeket is osztottak, ezenfelül az elsősegély-szolgálatot is ellátták. Pénteken és szombaton gyűjtést szervezett baróti élelmiszerüzletek előtt a Magyar Unitárius Egyház Gondviselés Segélyszervezete is. Az összegyűlt adományokat a héten osztják ki a rászoruló családoknak.
A szombati napot erdővidéki kórusok karácsonyi hangversenye zárta a református templomban, tegnap este pedig a negyedik gyertyát is meggyújtották a város adventi koszorúján.
Böjte Ferenc Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. december 19.
A sokvékányi nemzet
Megpróbálja Isten az ő népeit. Ha ki nem vállalja a próbát, bizonyosan belepusztul.
– Állj föl, osztályfelelős, sorold itt az osztály előtt, tudsz-e olyan népekről, amelyek vállalták a próbát, és mégis kipusztultak?
A kunokat IV. Béla, I.(Szent) István mellett a másik „országépítő” nagy királyunk telepítette le a nagy tatárjárás (1241.) után. A kunok már a tatárok elől menekülvén kértek menedéket az országban.
Hozták hát a nomád állattenyésztést tovább az alföldre.
És eljött 1861-ben a rettenetes marhavész, az állat- és emberveszedelem esztendeje. Magyarhonból, Nagykunságból a magyarok nem menekültek más országokba, csak föl Váradig s el Székelyföldig a pusztulásból s az elől.
És jött a rettenetes aszály 1863-ban. Nem volt, amit ennie embernek s állatnak a szörnyű szárazságban. Írta az akkor már létező újság, hogy „éhezik ember, állat Magyarhonban, Nagyalföldön, Nagykunságban.”
Emberek, segítsétek, segítsetek! Ezt kiáltották szerte Erdélyben.
Az ország legkeletibb területén nemcsak adakoztak a székely magyarok, hanem házhoz, munkához, fedélhez juttatták a sok ezer magyarhoni menekülőt. A kunok híres állattenyésztők voltak, marhát is hajtottak a Nagykunságból, el Háromszékig, Csíkországig.
Isten nem pusztulásra teremtette a népeket, ha már teremtette. A magyarság ebben a hitben és tudatban élt, s él ma is. Népet menekíteni a bajból!
Császár Őfelsége rá se hederített a veszedelemre. A menekülők gabonát, ruhát, munkát kaptak Erdélyországban, hogy megérjék az 1863-as esztendőt is. A hatalmas aszályt, a száraz esztendőt, amikor már fű is alig volt enni embernek s állatnak. A hatalmas munkabíró magyarságnak, kunoknak meg a szelíd jászoknak ismét össze kellett fogniuk, és ismét a székelyekkel az élen. Amit az állatvész idején túléltek, a hazamenők ismét próbára kerültek az aszályban.
Márciustól novemberig egy csepp eső, annyi se. Egy garas nem sok, de a Császár őfelsége annyit se… A ló ára egy dinnye ára… Lepusztulás ellen elindult Székelyföldön az adakozás, az összefogás lelki és testi hullámverése. A megháromszorozódott munka mellett a bemenekülő honfi családok fenntartása, ellátása, az volt a feladat. És a nép kiállta a próbát!
– „Tíz véka árpáról, tizenöt véka búzáról, törökbúzáról… melyeket Czofalva községből a magyarországiak számára hogy bészolgáltatjuk bizonyítjuk…”*
És úgy lett ismét! Az alföldiek kaptak ruhát, bakancsot, székely gúnyában vészelték át az újabb próbát. Gyermek. Család.
Megpróbálta Isten az ő népeit. Erőt is adott azonban a próbához, lelkit és testvérit egyaránt.
Élt, még mindezen néppróbák előtt, a francia orvos, író, Rabelais (1494–1553). Ő mondotta: Növeli, ki elfödi a bajt.
Emberi igazság ez is. És első meghallója azóta is mindig a nép, a megélő, az volt. Az igazat mondd, ne csak a valódit! Mert a veszedelmet mindig a fájdalomban dúsak élik meg, és kiáltják világgá.
Kunok, jászok, magyarok, székelyek önmenekítő áldozatai után maradjunk kortársunknál, Illyés Gyulánál. „Bánatomat sérti, ki léha vigaszt/ húz a fülembe(…) Anyánk a halott – a búcsút ne/ kuplé-dal zengje; (…) Íme a példa, hogy/ ki szépen kimondja a rettenetet/ azzal föl is oldja… Mert olyanokat éltünk meg, amire/ ma sincs ige…(Idézetek a Bartók című versből, 1955.)
Láttam galambot elhalni. Fecskét is a porban. Egyelőre pontosan tőlük meg anyámról tudom, mi a nemlét. Babits, halk szavú költőnk mondja ki annyi minden után: „Mert vétkesek közt cinkos, aki néma.”
(Jónás könyve).
Az 1861–62-beli marhavész, a rákövetkező ínséges esztendő, majd az 1864-es erdélyi árvíz, aztán – az 1916-os román betörés Székelyföldre, Erdélybe. A menekültek ezreit fogadta be „Magyarhon”, mert menekülnie kellett a székelységnek a románok elől. És a Nagykunság, a teljes Magyarhon fogadta az erdélyi magyar menekültek tízezreit, családjait, sebesült gyermekeit és asszonyait, akik szekereiken, vagonokban menekültek halál elől a megtartó s fedelet nyújtó „Magyarhonba”. És jöttek vissza 1916. szeptember után, haza. Visszamenekültek. A próbákat kiállta a nemzet eleddig.
* (Józsa Lajos: Az 1863–64-es ínséges esztendők. Sepsiszentgyörgy, 2104.)
Czegő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Megpróbálja Isten az ő népeit. Ha ki nem vállalja a próbát, bizonyosan belepusztul.
– Állj föl, osztályfelelős, sorold itt az osztály előtt, tudsz-e olyan népekről, amelyek vállalták a próbát, és mégis kipusztultak?
A kunokat IV. Béla, I.(Szent) István mellett a másik „országépítő” nagy királyunk telepítette le a nagy tatárjárás (1241.) után. A kunok már a tatárok elől menekülvén kértek menedéket az országban.
Hozták hát a nomád állattenyésztést tovább az alföldre.
És eljött 1861-ben a rettenetes marhavész, az állat- és emberveszedelem esztendeje. Magyarhonból, Nagykunságból a magyarok nem menekültek más országokba, csak föl Váradig s el Székelyföldig a pusztulásból s az elől.
És jött a rettenetes aszály 1863-ban. Nem volt, amit ennie embernek s állatnak a szörnyű szárazságban. Írta az akkor már létező újság, hogy „éhezik ember, állat Magyarhonban, Nagyalföldön, Nagykunságban.”
Emberek, segítsétek, segítsetek! Ezt kiáltották szerte Erdélyben.
Az ország legkeletibb területén nemcsak adakoztak a székely magyarok, hanem házhoz, munkához, fedélhez juttatták a sok ezer magyarhoni menekülőt. A kunok híres állattenyésztők voltak, marhát is hajtottak a Nagykunságból, el Háromszékig, Csíkországig.
Isten nem pusztulásra teremtette a népeket, ha már teremtette. A magyarság ebben a hitben és tudatban élt, s él ma is. Népet menekíteni a bajból!
Császár Őfelsége rá se hederített a veszedelemre. A menekülők gabonát, ruhát, munkát kaptak Erdélyországban, hogy megérjék az 1863-as esztendőt is. A hatalmas aszályt, a száraz esztendőt, amikor már fű is alig volt enni embernek s állatnak. A hatalmas munkabíró magyarságnak, kunoknak meg a szelíd jászoknak ismét össze kellett fogniuk, és ismét a székelyekkel az élen. Amit az állatvész idején túléltek, a hazamenők ismét próbára kerültek az aszályban.
Márciustól novemberig egy csepp eső, annyi se. Egy garas nem sok, de a Császár őfelsége annyit se… A ló ára egy dinnye ára… Lepusztulás ellen elindult Székelyföldön az adakozás, az összefogás lelki és testi hullámverése. A megháromszorozódott munka mellett a bemenekülő honfi családok fenntartása, ellátása, az volt a feladat. És a nép kiállta a próbát!
– „Tíz véka árpáról, tizenöt véka búzáról, törökbúzáról… melyeket Czofalva községből a magyarországiak számára hogy bészolgáltatjuk bizonyítjuk…”*
És úgy lett ismét! Az alföldiek kaptak ruhát, bakancsot, székely gúnyában vészelték át az újabb próbát. Gyermek. Család.
Megpróbálta Isten az ő népeit. Erőt is adott azonban a próbához, lelkit és testvérit egyaránt.
Élt, még mindezen néppróbák előtt, a francia orvos, író, Rabelais (1494–1553). Ő mondotta: Növeli, ki elfödi a bajt.
Emberi igazság ez is. És első meghallója azóta is mindig a nép, a megélő, az volt. Az igazat mondd, ne csak a valódit! Mert a veszedelmet mindig a fájdalomban dúsak élik meg, és kiáltják világgá.
Kunok, jászok, magyarok, székelyek önmenekítő áldozatai után maradjunk kortársunknál, Illyés Gyulánál. „Bánatomat sérti, ki léha vigaszt/ húz a fülembe(…) Anyánk a halott – a búcsút ne/ kuplé-dal zengje; (…) Íme a példa, hogy/ ki szépen kimondja a rettenetet/ azzal föl is oldja… Mert olyanokat éltünk meg, amire/ ma sincs ige…(Idézetek a Bartók című versből, 1955.)
Láttam galambot elhalni. Fecskét is a porban. Egyelőre pontosan tőlük meg anyámról tudom, mi a nemlét. Babits, halk szavú költőnk mondja ki annyi minden után: „Mert vétkesek közt cinkos, aki néma.”
(Jónás könyve).
Az 1861–62-beli marhavész, a rákövetkező ínséges esztendő, majd az 1864-es erdélyi árvíz, aztán – az 1916-os román betörés Székelyföldre, Erdélybe. A menekültek ezreit fogadta be „Magyarhon”, mert menekülnie kellett a székelységnek a románok elől. És a Nagykunság, a teljes Magyarhon fogadta az erdélyi magyar menekültek tízezreit, családjait, sebesült gyermekeit és asszonyait, akik szekereiken, vagonokban menekültek halál elől a megtartó s fedelet nyújtó „Magyarhonba”. És jöttek vissza 1916. szeptember után, haza. Visszamenekültek. A próbákat kiállta a nemzet eleddig.
* (Józsa Lajos: Az 1863–64-es ínséges esztendők. Sepsiszentgyörgy, 2104.)
Czegő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. december 19.
Nagy Imre sem szent
Gyilkosságsorozattal végződő háború
1956 októberében a Szovjetunió háborút viselt Magyarország ellen, az idegen csapatok beavatkozásával pedig maga Nagy Imre is végig egyetértett. Mindez Horváth István magyarországi hadtörténésznek A Szovjetunió háborúja Magyarország ellen című, a Székely Nemzeti Múzeumban tartott előadásában hangzott el.
A II. világháborút lezáró, 1947-ben megkötött párizsi békeszerződés 22. cikkelye alapján a Szovjetunió csak addig tarthatott haderőt Magyarországon, amíg Ausztria vissza nem nyeri függetlenségét. Annak ellenére, hogy ez 1955. május 15-én bekövetkezett, Moszkva csapatkivonás helyett az Ausztriában állomásozó egységeit is Magyarországra telepítette, ami felháborodást váltott ki a lakosság körében. Ugyanakkor az 1948-ban megkötött szovjet–magyar barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés megtiltotta az egymás belügyeibe való beavatkozást. Elmondható tehát, hogy 1955 végétől a szovjet csapatok minden jogi alapot nélkülözve tartózkodtak Magyarországon, és avatkoztak be 1956 októberében az ottani eseményekbe, vagyis hódító háborút viseltek ellene – szögezte le az előadó még az elején.
Ugyanakkor Nagy Imrének szerepe volt a szovjet csapatok első, október 24-i behívásában, hiszen erről nemcsak tudott, hanem bele is egyezett. Ráadásul, amint az ún. Jelcin-dossziéból kiderül, október 25-én a Budapesten tevékenykedő szovjet csapatok létszámának növelését kérte. Kiderült továbbá, hogy az 1956-os magyar szabadságharc és forradalom vérbefojtása annak a legfelsőbb politikai vezetésnek a kérésére, hozzájárulásával és egyetértésével történt, melynek Nagy Imre is tagja volt.
A magyar fővárost a Forgószél-hadművelet során október 24-én hajnalban megtámadó, 31 500 főt számláló, 1130 harckocsit és önjáró löveget, 616 tüzérségi löveget és aknavetőt, 185 légvédelmi löveget, 380 páncélozott szállító harcjárművet és 3830 gépkocsit felvonultató szovjet csapatok azonban heves ellenállásba ütköztek. Ennek következményeként pedig október 30-án kénytelenek voltak elfogadni a tűzszüneti ajánlatot és visszavonulni, így a magyar forradalom gyakorlatilag győzött. Moszkvának azonban, amint ezt a korabeli dokumentumok egyértelművé teszik, esze ágában sem volt sorsuk alakítását a magyarokra bízni. A béketárgyalásokkal csak időt akart nyerni hadereje növeléséhez, majd amikor ez megtörtént, november 4-én hajnalban újabb támadást intézett a főváros ellen, és egy hét alatt vérbe fojtotta a magyar szabadságharcot.
A megtorlás azonban ezzel még nem ért véget, ugyanis az idegen fegyverekkel hatalomra juttatott Kádár János bosszúhadjáratba fogott, melynek során a szemet szemért, fogat fogért elv érvényesült: 229 személyt végeztetett ki, vagyis éppen annyit, ahányan a karhatalmi erők állományából a forradalom alatt az életüket veszítették. És tette ezt annak ellenére, hogy közülük több mint hatvanan nem a forradalmárokkal folytatott tűzharcban veszítették életüket, hanem a szovjetek vagy saját tisztjeik lőtték agyon őket. Horváth szerint ez egyértelműen politikai gyilkosságsorozat volt, hiszen ítélethozatalkor még a saját törvényeiket sem tartották be.
Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Gyilkosságsorozattal végződő háború
1956 októberében a Szovjetunió háborút viselt Magyarország ellen, az idegen csapatok beavatkozásával pedig maga Nagy Imre is végig egyetértett. Mindez Horváth István magyarországi hadtörténésznek A Szovjetunió háborúja Magyarország ellen című, a Székely Nemzeti Múzeumban tartott előadásában hangzott el.
A II. világháborút lezáró, 1947-ben megkötött párizsi békeszerződés 22. cikkelye alapján a Szovjetunió csak addig tarthatott haderőt Magyarországon, amíg Ausztria vissza nem nyeri függetlenségét. Annak ellenére, hogy ez 1955. május 15-én bekövetkezett, Moszkva csapatkivonás helyett az Ausztriában állomásozó egységeit is Magyarországra telepítette, ami felháborodást váltott ki a lakosság körében. Ugyanakkor az 1948-ban megkötött szovjet–magyar barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés megtiltotta az egymás belügyeibe való beavatkozást. Elmondható tehát, hogy 1955 végétől a szovjet csapatok minden jogi alapot nélkülözve tartózkodtak Magyarországon, és avatkoztak be 1956 októberében az ottani eseményekbe, vagyis hódító háborút viseltek ellene – szögezte le az előadó még az elején.
Ugyanakkor Nagy Imrének szerepe volt a szovjet csapatok első, október 24-i behívásában, hiszen erről nemcsak tudott, hanem bele is egyezett. Ráadásul, amint az ún. Jelcin-dossziéból kiderül, október 25-én a Budapesten tevékenykedő szovjet csapatok létszámának növelését kérte. Kiderült továbbá, hogy az 1956-os magyar szabadságharc és forradalom vérbefojtása annak a legfelsőbb politikai vezetésnek a kérésére, hozzájárulásával és egyetértésével történt, melynek Nagy Imre is tagja volt.
A magyar fővárost a Forgószél-hadművelet során október 24-én hajnalban megtámadó, 31 500 főt számláló, 1130 harckocsit és önjáró löveget, 616 tüzérségi löveget és aknavetőt, 185 légvédelmi löveget, 380 páncélozott szállító harcjárművet és 3830 gépkocsit felvonultató szovjet csapatok azonban heves ellenállásba ütköztek. Ennek következményeként pedig október 30-án kénytelenek voltak elfogadni a tűzszüneti ajánlatot és visszavonulni, így a magyar forradalom gyakorlatilag győzött. Moszkvának azonban, amint ezt a korabeli dokumentumok egyértelművé teszik, esze ágában sem volt sorsuk alakítását a magyarokra bízni. A béketárgyalásokkal csak időt akart nyerni hadereje növeléséhez, majd amikor ez megtörtént, november 4-én hajnalban újabb támadást intézett a főváros ellen, és egy hét alatt vérbe fojtotta a magyar szabadságharcot.
A megtorlás azonban ezzel még nem ért véget, ugyanis az idegen fegyverekkel hatalomra juttatott Kádár János bosszúhadjáratba fogott, melynek során a szemet szemért, fogat fogért elv érvényesült: 229 személyt végeztetett ki, vagyis éppen annyit, ahányan a karhatalmi erők állományából a forradalom alatt az életüket veszítették. És tette ezt annak ellenére, hogy közülük több mint hatvanan nem a forradalmárokkal folytatott tűzharcban veszítették életüket, hanem a szovjetek vagy saját tisztjeik lőtték agyon őket. Horváth szerint ez egyértelműen politikai gyilkosságsorozat volt, hiszen ítélethozatalkor még a saját törvényeiket sem tartották be.
Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. december 19.
Ébren tartanák a magyarörmény öntudatot
A marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius egyház Dersi János termében mutatták be azt az új sajtókiadványt, a Magyarörmény Élő Örökséget, amelyet az erdélyi magyarörmény egyesület hozott létre.
Annak érdekében született meg a lap, hogy az itteni magyarörmény közösség számára legyen egy összefogó, összetartó kapocs, amely teret biztosít arra, hogy a különböző erdélyi tájegységeken – Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Csíkszépvíz, Székelyudvarhely, Maroshévíz, Marosvásárhely, Erzsébetváros, Szamosújvár – élő magyarörmények, örmény gyökerűek megtalálják egymást, értesülhessenek egymás életéről, eseményeiről ne csak az ernyőszervezet, az Erdélyi Magyarörmény Szövetség (EMÖSZ) által rendezett találkozókon, hanem közvetlenül a saját sajtójuk hasábjairól.
Az EMÖSZ elnöke, egyben a Magyarörmény Élő Örökség című új, egyelőre negyedévenként megjelenő lap főszerkesztője, Puskás Attila a bemutatón elmondta: az igény a lapalapításra már régebben felmerült, az ötlet már a MÖMKE (Marosvásárhelyi Örménymagyar Kulturális Egyesület) alapításakor felvetődött, hangsúlyosabban az EMÖSZ megalakulásával került napirendre, s most végre kezükben tarthatják az első, 2016 december és 2017 február közötti időszakra szóló negyedévi számot. Mint már ebben is megmutatkozik, az örmény nép kultúrájának megőrzésére, továbbvitelére is vállalkoznak, ám ennél fontosabbnak tartják, hogy az itt élő, itt hazára lelő magyarörmények életéről tudósítsanak. Az erdélyi magyarörmények hagyományainak megtartása, megismertetése, kultúrájuk közkinccsé tétele fő célja a most induló lapnak. Emellett tág teret enged a magyarörmény gyerekek, fiatalok jelentkezésének, bevonván őket is a hagyománymentésbe, -őrzésbe.
Szász Ávéd Rózsa szerkesztő a geneológiai kutatások bemutatásához, a családtörténetek közkinccsé tételéhez nyújtott segítségével próbálja a magyarörmény öntudatot éberen tartani, hiszen köztudott, hogy a honfiúsított magyarörmények a magyar haza, a magyar föld védelmében számtalanszor életüket is áldozták. Szükség van arra is, hogy az örmény mondavilág gyöngyszemeivel is megismertessék az olvasót, s mint könnyebb, de nem kevésbé fontos műfajt, az örmény gasztronómiát is közkinccsé tegyék a lap segítségével.
A bemutatón jelenlévők örömüket fejezték ki, hogy végre van saját lapja az erdélyi magyarörménységnek, s tömegesen iratkoztak fel az előfizetői listára. A lap főszerkesztője úgy véli, hogy a lapnak van létjogosultsága, van rá igény, s ha megerősödik, elképzelhető hogy a mostani 16 oldalnál nagyobb terjedelemben és nagyobb gyakorisággal jelenjen meg.
Bakó Zoltán Székelyhon.ro
A marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius egyház Dersi János termében mutatták be azt az új sajtókiadványt, a Magyarörmény Élő Örökséget, amelyet az erdélyi magyarörmény egyesület hozott létre.
Annak érdekében született meg a lap, hogy az itteni magyarörmény közösség számára legyen egy összefogó, összetartó kapocs, amely teret biztosít arra, hogy a különböző erdélyi tájegységeken – Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Csíkszépvíz, Székelyudvarhely, Maroshévíz, Marosvásárhely, Erzsébetváros, Szamosújvár – élő magyarörmények, örmény gyökerűek megtalálják egymást, értesülhessenek egymás életéről, eseményeiről ne csak az ernyőszervezet, az Erdélyi Magyarörmény Szövetség (EMÖSZ) által rendezett találkozókon, hanem közvetlenül a saját sajtójuk hasábjairól.
Az EMÖSZ elnöke, egyben a Magyarörmény Élő Örökség című új, egyelőre negyedévenként megjelenő lap főszerkesztője, Puskás Attila a bemutatón elmondta: az igény a lapalapításra már régebben felmerült, az ötlet már a MÖMKE (Marosvásárhelyi Örménymagyar Kulturális Egyesület) alapításakor felvetődött, hangsúlyosabban az EMÖSZ megalakulásával került napirendre, s most végre kezükben tarthatják az első, 2016 december és 2017 február közötti időszakra szóló negyedévi számot. Mint már ebben is megmutatkozik, az örmény nép kultúrájának megőrzésére, továbbvitelére is vállalkoznak, ám ennél fontosabbnak tartják, hogy az itt élő, itt hazára lelő magyarörmények életéről tudósítsanak. Az erdélyi magyarörmények hagyományainak megtartása, megismertetése, kultúrájuk közkinccsé tétele fő célja a most induló lapnak. Emellett tág teret enged a magyarörmény gyerekek, fiatalok jelentkezésének, bevonván őket is a hagyománymentésbe, -őrzésbe.
Szász Ávéd Rózsa szerkesztő a geneológiai kutatások bemutatásához, a családtörténetek közkinccsé tételéhez nyújtott segítségével próbálja a magyarörmény öntudatot éberen tartani, hiszen köztudott, hogy a honfiúsított magyarörmények a magyar haza, a magyar föld védelmében számtalanszor életüket is áldozták. Szükség van arra is, hogy az örmény mondavilág gyöngyszemeivel is megismertessék az olvasót, s mint könnyebb, de nem kevésbé fontos műfajt, az örmény gasztronómiát is közkinccsé tegyék a lap segítségével.
A bemutatón jelenlévők örömüket fejezték ki, hogy végre van saját lapja az erdélyi magyarörménységnek, s tömegesen iratkoztak fel az előfizetői listára. A lap főszerkesztője úgy véli, hogy a lapnak van létjogosultsága, van rá igény, s ha megerősödik, elképzelhető hogy a mostani 16 oldalnál nagyobb terjedelemben és nagyobb gyakorisággal jelenjen meg.
Bakó Zoltán Székelyhon.ro
2016. december 19.
A jótékonykodó gyergyószentmikósiak adományait köszönték meg
Gyergyószentmiklóson idén is a meghirdetett tartósélelmiszer-gyűjtési akció Böjte Csaba Adj örömmel, szeress nagylelkűen! – nyíltszívűségre buzdító szavaival indult útjára az adventi időben. Szombaton a záróünnepségen a rászoruló családok és egyedülállók nevében is köszönték az adományokat a szervezők.
„Máig 140 család és egyedülálló idős részesülhetett élelmiszercsomagban, és ezzel örömteli látogatásban, odafigyelésben az ünnepi előkészületben. Ennél azonban sokkal többen vagyunk, akik részesei voltunk és vagyunk az összefogásnak. Az elmúlt néhány hétben az Együtt, egymásért, szentmiklósiakért program résztvevőiként sokan megéreztük, hogy az öröm morzsái képesek megváltoztatni egész napunkat, hetünket, a közösség hangulatát” – indította köszöntőjét a Sláger centerben Balázs Szidónia, a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal sajtószóvivője.
Túl azon, hogy tartós élelmiszert gyűjtöttünk segítségül a nehéz körülmények között élőknek, minden egyes alkalommal megerősítjük azokat a szálakat, amelyek összefognak, és összekötnek bennünket – mondta Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere, kitérve arra is, mit jelent számára ez az összefogás.
„Várjuk a belső békét, a csodát, az érzést, hogy egyszercsak utolérjen, és igaz legyen a karácsony. Érzést várunk, valami nagyot, szívet elöntő csodát, de nem nagy csodából áll az élet, hanem apró kis örömökből. Egy nehéz napon érkező telefonhívásból, egy átfázás utáni megmelegedésből, a készülő étel illatából, egy kitalált gondolatból. Olyan apró mozzanatokból az életünkből, mely örömet okoz” –hívta fel a jelenlévők figyelmét, és arra kérte, legyenek érzékenyek az apró örömökre, hiszen advent harmadik hete az öröm fontosságára irányítja a figyelmet.
„A három éve elindult Együtt, egymásért, szentmiklósiakért program egyre nagyobb sikerrel tanít bennünket, szentmiklósiakat arra, hogy a csodát nem várni kell, hanem tenni kell érte. Nem a semmiből lesz, a csoda általunk lesz, az év ebben az időszakában csodává kell válnunk és ennek egyik módja pedig pont az adakozás. Idén megsokszorozódott a támogatók, a támogatni vágyók sora, egyre többen érzik, hogy a csodává válás, a segítés kétszeres öröm. Öröm az adakozónak és annak is, aki szükséget szenved”– hangsúlyozta a polgármester, és köszönetet mondott mindazoknak, akik partnerként álltak az ügy mellé, melyet a városháza Gereöffy Imola által vezetett szociális osztálya szervezett és bonyolított le. Ugyanakkor köszönetet mondott mindazoknak is, akik adakoztak a rászoruló családoknak és egyedül élőknek.
Azoknak a civileknek, egyházaknak, vállalkozásoknak a száma, akik az idei összefogáshoz csatlakoztak eléri az 50-et is. A pozitív szemléletet és nyíltságot, amelyet tanúsítottak kis figyelmességgel, a idősek által készített, festett kövekkel, egy tanulságos történettel köszönték meg. Ugyanakkor köszönetet mondtak Böjte Csaba testvérnek, hogy vállalta az idei program védnökségét.
A Step Dance Sportklub táncosai ezúttal is szemet gyönyörködtető előadással készültek, és ünnepre hangolt a Fogarasy Mihály Általános Iskola II. B. osztályának előadása is, Mezei Magdolna tanító néni vezetésével a csengő hangú gyerekek a Karácsonyi pásztortáncot és Mária altatóját adták elő.
Baricz Tamás Imola Székelyhon.ro
Gyergyószentmiklóson idén is a meghirdetett tartósélelmiszer-gyűjtési akció Böjte Csaba Adj örömmel, szeress nagylelkűen! – nyíltszívűségre buzdító szavaival indult útjára az adventi időben. Szombaton a záróünnepségen a rászoruló családok és egyedülállók nevében is köszönték az adományokat a szervezők.
„Máig 140 család és egyedülálló idős részesülhetett élelmiszercsomagban, és ezzel örömteli látogatásban, odafigyelésben az ünnepi előkészületben. Ennél azonban sokkal többen vagyunk, akik részesei voltunk és vagyunk az összefogásnak. Az elmúlt néhány hétben az Együtt, egymásért, szentmiklósiakért program résztvevőiként sokan megéreztük, hogy az öröm morzsái képesek megváltoztatni egész napunkat, hetünket, a közösség hangulatát” – indította köszöntőjét a Sláger centerben Balázs Szidónia, a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal sajtószóvivője.
Túl azon, hogy tartós élelmiszert gyűjtöttünk segítségül a nehéz körülmények között élőknek, minden egyes alkalommal megerősítjük azokat a szálakat, amelyek összefognak, és összekötnek bennünket – mondta Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere, kitérve arra is, mit jelent számára ez az összefogás.
„Várjuk a belső békét, a csodát, az érzést, hogy egyszercsak utolérjen, és igaz legyen a karácsony. Érzést várunk, valami nagyot, szívet elöntő csodát, de nem nagy csodából áll az élet, hanem apró kis örömökből. Egy nehéz napon érkező telefonhívásból, egy átfázás utáni megmelegedésből, a készülő étel illatából, egy kitalált gondolatból. Olyan apró mozzanatokból az életünkből, mely örömet okoz” –hívta fel a jelenlévők figyelmét, és arra kérte, legyenek érzékenyek az apró örömökre, hiszen advent harmadik hete az öröm fontosságára irányítja a figyelmet.
„A három éve elindult Együtt, egymásért, szentmiklósiakért program egyre nagyobb sikerrel tanít bennünket, szentmiklósiakat arra, hogy a csodát nem várni kell, hanem tenni kell érte. Nem a semmiből lesz, a csoda általunk lesz, az év ebben az időszakában csodává kell válnunk és ennek egyik módja pedig pont az adakozás. Idén megsokszorozódott a támogatók, a támogatni vágyók sora, egyre többen érzik, hogy a csodává válás, a segítés kétszeres öröm. Öröm az adakozónak és annak is, aki szükséget szenved”– hangsúlyozta a polgármester, és köszönetet mondott mindazoknak, akik partnerként álltak az ügy mellé, melyet a városháza Gereöffy Imola által vezetett szociális osztálya szervezett és bonyolított le. Ugyanakkor köszönetet mondott mindazoknak is, akik adakoztak a rászoruló családoknak és egyedül élőknek.
Azoknak a civileknek, egyházaknak, vállalkozásoknak a száma, akik az idei összefogáshoz csatlakoztak eléri az 50-et is. A pozitív szemléletet és nyíltságot, amelyet tanúsítottak kis figyelmességgel, a idősek által készített, festett kövekkel, egy tanulságos történettel köszönték meg. Ugyanakkor köszönetet mondtak Böjte Csaba testvérnek, hogy vállalta az idei program védnökségét.
A Step Dance Sportklub táncosai ezúttal is szemet gyönyörködtető előadással készültek, és ünnepre hangolt a Fogarasy Mihály Általános Iskola II. B. osztályának előadása is, Mezei Magdolna tanító néni vezetésével a csengő hangú gyerekek a Karácsonyi pásztortáncot és Mária altatóját adták elő.
Baricz Tamás Imola Székelyhon.ro
2016. december 19.
Zenés-táncos huszerettel búcsúznak az óévtől Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson
Fiktív műfajú, zenés-táncos huszerettel, az Ibusárral készül a Tomcsa Sándor Színház szilveszterre, együttműködésben az Udvarhelyi Néptáncműhellyel és a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházzal. A magyarság sajátosságait, sokrétűségét boncolgatják, és nemcsak nevettetni, hanem elgondolkodtatni szeretnének Parti-Nagy Lajos és Darvas Ferenc darabjával.
Rendkívüli előadással búcsúzik az óévtől a Tomcsa Sándor Színház és a Figura Stúdió Színház, ugyanis a szilveszteri produkciót az Udvarhely Néptáncműhellyel és a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházzal közösen készítik, de a Csíki Játékszín egyik művésze is látható lesz benne. A darabban a Figura Stúdió Színháztól négy színész, Moșu Norbert, Tamás Boglár, Kolozsi Borsos Gábor és Fodor Alain Leonard, a Csíki Játékszíntől Kozma Attila, az Udvarhely Néptáncműhelytől pedig két pár kivételével a társulat minden tagja szerepel.
Elsőéves egyetemistaként találkozott először Barabás Árpád színész-rendező Parti-Nagy Lajos darabjával, amely főként nyelvi humora miatt emlékezetes számára. „A nézők számára viszonylag ismeretlen, hiszen egy kortárs darab, amely az állomási, kopogó, harisnyaszagú hétköznapokat az operett habos-babos világával ötvözi” – avatott be a rendező. Leírása szerint két szálon fut a cselekmény, egyrészt az ibusári vasútállomáson, ahova beékelődnek a főszereplő, Sárbogárdi Jolán álmából az általa megírt operettek. Ezeket mindig elküldi a kiadóknak, de sosem publikálják. Barabás szerint a kontraszt működteti a darabot.
„A realizmuson túl az operett érdekelt, valamint a magyarságprobléma, ezt próbáltuk körüljárni és maivá tenni, de ettől nem kell megijedni, a huszárok huszárok lesznek” – mondta a sajtótájékoztatón. Azzal akarták aktuálissá tenni, hogy mit jelent most Székelyudvarhelyen, illetve Erdélyben magyarnak lenni, és mik ennek a sajátosságai.
„Szeretem, ha egy színész olyan módon találkozik a szerepével, hogy kénytelen saját magát belefogalmazni, akár olyat is, amit nem szeretne, vagy a külvilág nem azt látja, képzeli róla. A sokrétűséget próbáljuk boncolgatni” – magyarázta. Elárulta, lesznek a színpadon „furcsaságok”, hiszen az előadásnak sajátos kerete is lesz. „Szoktunk viccelődni azzal, mi lesz velünk színészekkel, ha nem lesz színház, se fizetés, ha megöregszünk s beraknak minket egy színészotthonba, ahol nosztalgiázunk majd a régi nagy sikereinkről és kudarcainkról. Ez az ironikus hozzáállás szülte meg a kerettörténetet, az Ibusárt szanatóriumi kerettörténetek közt próbáljuk eljátszani, a történeten nem változtat, csak egy fricska” – avatott be. Azt is elmondta, szereti az iróniát és az öniróniát, ami szerinte találkozik a darab szövegében.
„Noha Parti-Nagy Lajos nem parodizálja az operett, de nagyon bátran fogalmaz róla. Be kell vallanunk, mindenki által áhított műfaj, de valójában nem tudjuk, miről szól” – mondta Barabás, aki szerint már az előadás fiktív műfaja, a szerző által kitalált „zenés-táncos huszerett” is jelzésértékű. A produkció előkészületei alatt a színészek sokat beszéltek a hungarikummá nyilvánított operettről, a műfaj létjogosultságáról, amelyet nem vitatnak. Inkább az érdekelte őket, hogy miért igénylik folyamatosan a nézők, mi sikerének titka. Ugyanakkor arra is kíváncsi volt, hogy Erdély, a zavaros „balkáni magyarságával” miként közeledik a műfajhoz. Azt is elmondta, hogy jelzésértékű, ha egy intézmény nem visz színpadra operettet. Ám ennek az is lehet az oka, hogy költséges műfaj, egy minőségi operett elkészítése akár három előadás produkciós költségébe is kerülhet.
A rendező szerint lehet majd sokat nevetni, de a kacagáson túl szereti, ha egy előadásnak lelke és gondolatvilága is van, és nem csak igénytelen szórakoztatás.
Nagy Pál, a Tomcsa Sándor Színház igazgatója a hétfőn tartott sajtótájékoztatón elmondta, ez idén már az ötödik bemutató, a korábbi évekhez hasonlóan a szilveszteri darab premierje karácsony előtt lesz, csütörtökön este hét órától a Tomcsa Sándor bemutatóbérletesek, pénteken héttől pedig a Nyirő József-bérletesek tekinthetik meg. Idén az együttműködés miatt nem lesz előszilveszteri előadás Udvarhelyen, hiszen Gyergyószentmiklóson viszik színre a produkciót. A szilveszteri előadás este hattól lesz, a jegyek ötven lejbe kerülnek, a színházigazgató szerint a belépők zöme már elkelt.
Veres Réka Székelyhon.ro
Fiktív műfajú, zenés-táncos huszerettel, az Ibusárral készül a Tomcsa Sándor Színház szilveszterre, együttműködésben az Udvarhelyi Néptáncműhellyel és a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházzal. A magyarság sajátosságait, sokrétűségét boncolgatják, és nemcsak nevettetni, hanem elgondolkodtatni szeretnének Parti-Nagy Lajos és Darvas Ferenc darabjával.
Rendkívüli előadással búcsúzik az óévtől a Tomcsa Sándor Színház és a Figura Stúdió Színház, ugyanis a szilveszteri produkciót az Udvarhely Néptáncműhellyel és a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházzal közösen készítik, de a Csíki Játékszín egyik művésze is látható lesz benne. A darabban a Figura Stúdió Színháztól négy színész, Moșu Norbert, Tamás Boglár, Kolozsi Borsos Gábor és Fodor Alain Leonard, a Csíki Játékszíntől Kozma Attila, az Udvarhely Néptáncműhelytől pedig két pár kivételével a társulat minden tagja szerepel.
Elsőéves egyetemistaként találkozott először Barabás Árpád színész-rendező Parti-Nagy Lajos darabjával, amely főként nyelvi humora miatt emlékezetes számára. „A nézők számára viszonylag ismeretlen, hiszen egy kortárs darab, amely az állomási, kopogó, harisnyaszagú hétköznapokat az operett habos-babos világával ötvözi” – avatott be a rendező. Leírása szerint két szálon fut a cselekmény, egyrészt az ibusári vasútállomáson, ahova beékelődnek a főszereplő, Sárbogárdi Jolán álmából az általa megírt operettek. Ezeket mindig elküldi a kiadóknak, de sosem publikálják. Barabás szerint a kontraszt működteti a darabot.
„A realizmuson túl az operett érdekelt, valamint a magyarságprobléma, ezt próbáltuk körüljárni és maivá tenni, de ettől nem kell megijedni, a huszárok huszárok lesznek” – mondta a sajtótájékoztatón. Azzal akarták aktuálissá tenni, hogy mit jelent most Székelyudvarhelyen, illetve Erdélyben magyarnak lenni, és mik ennek a sajátosságai.
„Szeretem, ha egy színész olyan módon találkozik a szerepével, hogy kénytelen saját magát belefogalmazni, akár olyat is, amit nem szeretne, vagy a külvilág nem azt látja, képzeli róla. A sokrétűséget próbáljuk boncolgatni” – magyarázta. Elárulta, lesznek a színpadon „furcsaságok”, hiszen az előadásnak sajátos kerete is lesz. „Szoktunk viccelődni azzal, mi lesz velünk színészekkel, ha nem lesz színház, se fizetés, ha megöregszünk s beraknak minket egy színészotthonba, ahol nosztalgiázunk majd a régi nagy sikereinkről és kudarcainkról. Ez az ironikus hozzáállás szülte meg a kerettörténetet, az Ibusárt szanatóriumi kerettörténetek közt próbáljuk eljátszani, a történeten nem változtat, csak egy fricska” – avatott be. Azt is elmondta, szereti az iróniát és az öniróniát, ami szerinte találkozik a darab szövegében.
„Noha Parti-Nagy Lajos nem parodizálja az operett, de nagyon bátran fogalmaz róla. Be kell vallanunk, mindenki által áhított műfaj, de valójában nem tudjuk, miről szól” – mondta Barabás, aki szerint már az előadás fiktív műfaja, a szerző által kitalált „zenés-táncos huszerett” is jelzésértékű. A produkció előkészületei alatt a színészek sokat beszéltek a hungarikummá nyilvánított operettről, a műfaj létjogosultságáról, amelyet nem vitatnak. Inkább az érdekelte őket, hogy miért igénylik folyamatosan a nézők, mi sikerének titka. Ugyanakkor arra is kíváncsi volt, hogy Erdély, a zavaros „balkáni magyarságával” miként közeledik a műfajhoz. Azt is elmondta, hogy jelzésértékű, ha egy intézmény nem visz színpadra operettet. Ám ennek az is lehet az oka, hogy költséges műfaj, egy minőségi operett elkészítése akár három előadás produkciós költségébe is kerülhet.
A rendező szerint lehet majd sokat nevetni, de a kacagáson túl szereti, ha egy előadásnak lelke és gondolatvilága is van, és nem csak igénytelen szórakoztatás.
Nagy Pál, a Tomcsa Sándor Színház igazgatója a hétfőn tartott sajtótájékoztatón elmondta, ez idén már az ötödik bemutató, a korábbi évekhez hasonlóan a szilveszteri darab premierje karácsony előtt lesz, csütörtökön este hét órától a Tomcsa Sándor bemutatóbérletesek, pénteken héttől pedig a Nyirő József-bérletesek tekinthetik meg. Idén az együttműködés miatt nem lesz előszilveszteri előadás Udvarhelyen, hiszen Gyergyószentmiklóson viszik színre a produkciót. A szilveszteri előadás este hattól lesz, a jegyek ötven lejbe kerülnek, a színházigazgató szerint a belépők zöme már elkelt.
Veres Réka Székelyhon.ro
2016. december 19.
Az RMDSZ a PSD-vel egyeztet
Alkalmi parlamenti együttműködésről kezdett egyeztetéseket az RMDSZ a december 11-i választásokon győztes román Szociáldemokrata Párttal (PSD) – erősítette meg hétfőn Kelemen Hunor szövetségi elnök a News.ro hírügynökségnek.
A politikus arra reagált, hogy Liviu Dragnea, a PSD elnöke – aki a nap folyamán a közös kormányzásról írt alá koalíciós megállapodást pártja szabadelvű szövetségével, az ALDE-val – sajtóértekezletén megemlítette, hogy parlamenti együttműködést ajánlanak az RMDSZ-nek.
„Sosem utasítottam el a párbeszédet, sem Dragnea úrral, sem mással. Volt már egy megbeszélésünk, de nem jutottunk olyan következtetésre, amit a nyilvánosság elé tárhatnánk" – idézte az RMDSZ elnökét a News.ro. A politikus hozzátette: kedden, szerdán folytatják az egyeztetést.
„Nem kormányzásról beszélünk. Ők (a PSD és ALDE) létrehoztak egy koalíciót, megvan a többségük, tehát csak alkalmi parlamenti együttműködésről van szó" – magyarázta az RMDSZ elnöke. Kelemen hozzátette, ha létrejön egy együttműködés, az a gazdasági társadalmi élet minden területére kiterjed, beleértve az emberi és a kisebbségi jogokat is.
Hétfői sajtóértekezletén Dragnea nem részletezte, milyen megállapodást ajánlanak az RMDSZ-nek, csak annyit mondott: ha sikerült megegyezniük, írásba foglalják a megállapodás részleteit. Klaus Johannis államfő keddre hívta össze a december 11-én megválasztott új román parlament alakuló ülését, szerdára és csütörtökre pedig kormányalakítási konzultációra hívta a parlamenti pártokat törvényhozási súlyuk sorrendjében.
Írásba foglalt koalíciós egyezményekre hivatkozva a PSD és ALDE együtt akar az államfőhöz menni egyeztetésre, ahol közösen készülnek javaslatot tenni egy kormányfőjelölt személyére, akinek a nevét még nem hozták nyilvánosságra.
A PSD-nek 221, az ALDE-nak 29, az RMDSZ-nek 30 törvényhozója van a 465 tagú kétkamarás parlamentben. A kormány beiktatásához és a sarkalatos törvények elfogadásához minősített többségre, vagyis 233 szavazatra van szükség.
MTI Erdély.ma
Alkalmi parlamenti együttműködésről kezdett egyeztetéseket az RMDSZ a december 11-i választásokon győztes román Szociáldemokrata Párttal (PSD) – erősítette meg hétfőn Kelemen Hunor szövetségi elnök a News.ro hírügynökségnek.
A politikus arra reagált, hogy Liviu Dragnea, a PSD elnöke – aki a nap folyamán a közös kormányzásról írt alá koalíciós megállapodást pártja szabadelvű szövetségével, az ALDE-val – sajtóértekezletén megemlítette, hogy parlamenti együttműködést ajánlanak az RMDSZ-nek.
„Sosem utasítottam el a párbeszédet, sem Dragnea úrral, sem mással. Volt már egy megbeszélésünk, de nem jutottunk olyan következtetésre, amit a nyilvánosság elé tárhatnánk" – idézte az RMDSZ elnökét a News.ro. A politikus hozzátette: kedden, szerdán folytatják az egyeztetést.
„Nem kormányzásról beszélünk. Ők (a PSD és ALDE) létrehoztak egy koalíciót, megvan a többségük, tehát csak alkalmi parlamenti együttműködésről van szó" – magyarázta az RMDSZ elnöke. Kelemen hozzátette, ha létrejön egy együttműködés, az a gazdasági társadalmi élet minden területére kiterjed, beleértve az emberi és a kisebbségi jogokat is.
Hétfői sajtóértekezletén Dragnea nem részletezte, milyen megállapodást ajánlanak az RMDSZ-nek, csak annyit mondott: ha sikerült megegyezniük, írásba foglalják a megállapodás részleteit. Klaus Johannis államfő keddre hívta össze a december 11-én megválasztott új román parlament alakuló ülését, szerdára és csütörtökre pedig kormányalakítási konzultációra hívta a parlamenti pártokat törvényhozási súlyuk sorrendjében.
Írásba foglalt koalíciós egyezményekre hivatkozva a PSD és ALDE együtt akar az államfőhöz menni egyeztetésre, ahol közösen készülnek javaslatot tenni egy kormányfőjelölt személyére, akinek a nevét még nem hozták nyilvánosságra.
A PSD-nek 221, az ALDE-nak 29, az RMDSZ-nek 30 törvényhozója van a 465 tagú kétkamarás parlamentben. A kormány beiktatásához és a sarkalatos törvények elfogadásához minősített többségre, vagyis 233 szavazatra van szükség.
MTI Erdély.ma
2016. december 19.
Távozik a Kolozsvári Rádió főszerkesztő-helyettese
A kinevezése után mindössze három hónappal távozik a Kolozsvári Rádió magyar szerkesztőségének éléről Szentannai Ágota, aki október elseje óta töltötte be a regionális csatorna főszerkesztő-helyettesi tisztségét. Szentannai kinevezése egybeesett azzal, hogy a Kolozsvári Rádió magyar adása novemberben elsejei hatállyal áttért az egész napos sugárzásra az új, 98,8-as FM-frekvencián. Megtudtuk, a főszerkesztő-helyettes december 29-étől már nem dolgozik a közszolgálati csatorna kolozsvári stúdiójánál, mivel a budapesti Román Kulturális Intézet programszervezője lesz.
„Addig is próbálom előkészíteni, megtervezni a rádió műsorait, megszervezni a szerkesztőségi munkát január közepéig. Arról, hogy ki lesz helyettem a magyar szerkesztőség vezetője, még nem lehet semmit tudni, a rádió bukaresti vezérigazgatója fogja kinevezni az illetőt" – mondta el a Krónika megkeresésére Szentannai Ágota, aki a főszerkesztő-helyettesi tisztséget tíz évig betöltő Rostás-Péter Istvánt váltotta. Hozzátette, a Donát úti rádió egész napos magyar nyelvű adása egyelőre nem rendelkezik elegendő munkatárssal, folyamatos változások, ugyanakkor egy egészséges fluktuáció is jellemezte az elmúlt időszakot, ráadásul többen is megbetegedtek.
Szentannai kérdésünkre azt is elmondta, tulajdonképpen már másfél éve számított arra, hogy a budapesti Román Kulturális Intézethez kerül, hiszen a kinevezésének folyamata már korábban beindult, de ez csak azt követően vált hivatalossá és valósult meg konkrétan, hogy elkezdett dolgozni a Kolozsvári Rádiónál. „A román külügyminisztérium küld ki Budapestre a négy éves mandátum idejére, egyelőre azonban még azt sem lehet tudni, hogy ki fogja vezetni a Román Kulturális Intézetet" – mondta Szentannai Ágota. A távozó főszerkesztő-helyettes – aki egyébként Demeter András, a román közszolgálati rádió egykori elnök-vezérigazgatója révén került a csatornához – korábban úgy nyilatkozott lapunknak: új, aktuális értelemben vett közszolgálatiságot szeretnének képviselni, ami egyszerre köti le a hallgató figyelmét és nyújt számára hasznos és érdekes információt. Lapunk értesülései szerint egyébként a Kolozsvári Rádió magyar adásánál egyelőre nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket a 24 órás sugárzásra való átállás. A szerkesztőség azt tekinti a legnagyobb hiányosságnak, hogy nem sikerült új állásokat kicsikarni a bukaresti vezetőségtől, így gyakorlatilag kevesebben kénytelenek előállítani a többszörösére nőtt adásidőt, mint a korábbi néhány órásat. (Mint megírtuk, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szeptemberben mondott le a Kolozsvári Rádiónál papíron betöltött szerkesztői posztjáról, amely ezáltal meg is szűnt). Ugyanakkor rossz alkunak bizonyult a frekvenciaváltás is, a jelenlegi, csak Kolozsváron (valamint az interneten) fogható ultrarövid hullám ugyanis még a kincses város bizonyos negyedeiben is élvezhetetlen.
Kiss Judit, Rostás Szabolcs
kronika.ro Erdély.ma
A kinevezése után mindössze három hónappal távozik a Kolozsvári Rádió magyar szerkesztőségének éléről Szentannai Ágota, aki október elseje óta töltötte be a regionális csatorna főszerkesztő-helyettesi tisztségét. Szentannai kinevezése egybeesett azzal, hogy a Kolozsvári Rádió magyar adása novemberben elsejei hatállyal áttért az egész napos sugárzásra az új, 98,8-as FM-frekvencián. Megtudtuk, a főszerkesztő-helyettes december 29-étől már nem dolgozik a közszolgálati csatorna kolozsvári stúdiójánál, mivel a budapesti Román Kulturális Intézet programszervezője lesz.
„Addig is próbálom előkészíteni, megtervezni a rádió műsorait, megszervezni a szerkesztőségi munkát január közepéig. Arról, hogy ki lesz helyettem a magyar szerkesztőség vezetője, még nem lehet semmit tudni, a rádió bukaresti vezérigazgatója fogja kinevezni az illetőt" – mondta el a Krónika megkeresésére Szentannai Ágota, aki a főszerkesztő-helyettesi tisztséget tíz évig betöltő Rostás-Péter Istvánt váltotta. Hozzátette, a Donát úti rádió egész napos magyar nyelvű adása egyelőre nem rendelkezik elegendő munkatárssal, folyamatos változások, ugyanakkor egy egészséges fluktuáció is jellemezte az elmúlt időszakot, ráadásul többen is megbetegedtek.
Szentannai kérdésünkre azt is elmondta, tulajdonképpen már másfél éve számított arra, hogy a budapesti Román Kulturális Intézethez kerül, hiszen a kinevezésének folyamata már korábban beindult, de ez csak azt követően vált hivatalossá és valósult meg konkrétan, hogy elkezdett dolgozni a Kolozsvári Rádiónál. „A román külügyminisztérium küld ki Budapestre a négy éves mandátum idejére, egyelőre azonban még azt sem lehet tudni, hogy ki fogja vezetni a Román Kulturális Intézetet" – mondta Szentannai Ágota. A távozó főszerkesztő-helyettes – aki egyébként Demeter András, a román közszolgálati rádió egykori elnök-vezérigazgatója révén került a csatornához – korábban úgy nyilatkozott lapunknak: új, aktuális értelemben vett közszolgálatiságot szeretnének képviselni, ami egyszerre köti le a hallgató figyelmét és nyújt számára hasznos és érdekes információt. Lapunk értesülései szerint egyébként a Kolozsvári Rádió magyar adásánál egyelőre nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket a 24 órás sugárzásra való átállás. A szerkesztőség azt tekinti a legnagyobb hiányosságnak, hogy nem sikerült új állásokat kicsikarni a bukaresti vezetőségtől, így gyakorlatilag kevesebben kénytelenek előállítani a többszörösére nőtt adásidőt, mint a korábbi néhány órásat. (Mint megírtuk, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szeptemberben mondott le a Kolozsvári Rádiónál papíron betöltött szerkesztői posztjáról, amely ezáltal meg is szűnt). Ugyanakkor rossz alkunak bizonyult a frekvenciaváltás is, a jelenlegi, csak Kolozsváron (valamint az interneten) fogható ultrarövid hullám ugyanis még a kincses város bizonyos negyedeiben is élvezhetetlen.
Kiss Judit, Rostás Szabolcs
kronika.ro Erdély.ma
2016. december 19.
Nyíló Akác néptáncegyüttes: az első 30 év
Harminc éve, 1986-ban alakult meg az érmihályfalvi Nyíló Akác néptáncegyüttes, ennek alkalmából szombaton “születésnapi” néptánctalálkozót tartottak a helyi kultúrházban.
Az ünnepségre érkezőket a Bartók Béla Művelődési Ház nagytermében rögtönzött kiállítás fogadta: oklevelek, emléklapok, kupák, plakettek az elmúlt évtizedekből, melyek a Nyíló Akác néptánccsoport sikereiről, eredményeiről tanúskodtak. A műsorvezetői tisztséget Miklós János néptáncos/oktató látta el, aki elsőként Borbély-Simon Csabának adott szót, aki házigazdaként és csoportvezetőként köszöntötte az egykori (akik el tudtak jönni) és mai tagokat, meghívottakat. “Óriási napnak” minősítette, hogy három évtizedét ünnepelheti a csoport (itt taps szakította félbe), mely alatt számítása szerint mintegy 500 tag fordult meg benne hosszabb-rövidebb ideig. Jelenleg 23 taggal működnek és ami legalább ilyen fontos: 60 gyerek van a két utánpótlás csoportban. A csapatvezető felelevenítette: az ötödik generáció táncol a keze alatt, amióta – 2000-ben – az alapító Nyakó József rá, illetve Sütő Szabolcs akkori vezető táncosokra bízta a Nyíló Akácot.
Táncos ünnep
A következő felszólaló az alapító volt. Nyakó József polgármesterként is köszöntötte a megjelenteket, majd ő is a kezdeteket elevenítette fel, amikor 1981-ben visszatért szülőhelyére, aztán megalakították a néptánccsoport elődjét, ’86-ban megtörtént a névadás, amit akkoriban ritkaságszámba menő kiszállások követtek megyeszerte, nagy lelkesedést kiváltva előadókban, közönségben egyaránt. ’89 után aztán “kinyíltak a kapuk” az ország minden részére és külföldre is. Lehetetlen vállalkozás lenne felsorolni az eredményeket, fellépési helyszíneket, ezt nem is kísérelték meg, inkább a tánc vette át a főszerepet. Színpadra lépett természetesen a jelenlegi Nyíló Akác (alföldi és félcsíki tánccal), az Apró és Fürge Lábak csoportok (sóvidéki és mezőségi táncokkal), de természetesen jó alkalom nyílt arra is, hogy az egykori, mai és a jövőt jelentő generáció tagjai (akár szülő-gyerek kapcsolatban is) egyszerre is bemutassák tudásukat, ennek keretében felléptek: Diószegi Ádám, Diószegi Csongor, Gacsádi Alex, Máté Gergő, Máté Vivien, Máté Sándor, Berei Ildikó, Berei Gergő, Bánházi Brigitta, Bánházi Miklós, Kéri János.
Emlékek, sztorik
Közben színpadra léphettek a meghívott néptánccsoportok képviselői is, így a semjéni Ezüstperje, a szatmári Röpike, a létavértesi Villongó, a makói Forgatós, a Holtmaros, a Nagyvárad és nem utolsó sorban a micskei Görböc jókívánságait tolmácsolták, sőt, utóbbi vezetője, Hodgyai Edit az RMDSZ megyei vezetősége üdvözletét is átadhatta, de Hajdúnánás testvérvárosi kézfogása is “megérkezett” dr.Csiszár Imre alpolgármester által. Tiszteletbeli Nyíló Akác-tagságot kapott Miklós János, oklevelet vehetett át az alapító Nyakó József, illetve ajándékokat kapott még Borbély-Simon Csaba és a gyerekcsoportokkal foglalkozó Borbély-Simon Andrea, a születésnapi torta sem hiányzott. Az est első részét rövid technikai szünet választotta el a másodiktól, utóbbiban a Nagyvárad Táncegyüttes adta elő Kata történet című produkcióját. Már a szünetet is kihasználták az egymást rég nem látott “nyílóakácosok” a beszélgetésre, sztorizásra, emlékek felelevenítésere, ami aztán folytatódott az előadás utáni táncházban, hajnalig.
Rencz Csaba erdon.ro
Harminc éve, 1986-ban alakult meg az érmihályfalvi Nyíló Akác néptáncegyüttes, ennek alkalmából szombaton “születésnapi” néptánctalálkozót tartottak a helyi kultúrházban.
Az ünnepségre érkezőket a Bartók Béla Művelődési Ház nagytermében rögtönzött kiállítás fogadta: oklevelek, emléklapok, kupák, plakettek az elmúlt évtizedekből, melyek a Nyíló Akác néptánccsoport sikereiről, eredményeiről tanúskodtak. A műsorvezetői tisztséget Miklós János néptáncos/oktató látta el, aki elsőként Borbély-Simon Csabának adott szót, aki házigazdaként és csoportvezetőként köszöntötte az egykori (akik el tudtak jönni) és mai tagokat, meghívottakat. “Óriási napnak” minősítette, hogy három évtizedét ünnepelheti a csoport (itt taps szakította félbe), mely alatt számítása szerint mintegy 500 tag fordult meg benne hosszabb-rövidebb ideig. Jelenleg 23 taggal működnek és ami legalább ilyen fontos: 60 gyerek van a két utánpótlás csoportban. A csapatvezető felelevenítette: az ötödik generáció táncol a keze alatt, amióta – 2000-ben – az alapító Nyakó József rá, illetve Sütő Szabolcs akkori vezető táncosokra bízta a Nyíló Akácot.
Táncos ünnep
A következő felszólaló az alapító volt. Nyakó József polgármesterként is köszöntötte a megjelenteket, majd ő is a kezdeteket elevenítette fel, amikor 1981-ben visszatért szülőhelyére, aztán megalakították a néptánccsoport elődjét, ’86-ban megtörtént a névadás, amit akkoriban ritkaságszámba menő kiszállások követtek megyeszerte, nagy lelkesedést kiváltva előadókban, közönségben egyaránt. ’89 után aztán “kinyíltak a kapuk” az ország minden részére és külföldre is. Lehetetlen vállalkozás lenne felsorolni az eredményeket, fellépési helyszíneket, ezt nem is kísérelték meg, inkább a tánc vette át a főszerepet. Színpadra lépett természetesen a jelenlegi Nyíló Akác (alföldi és félcsíki tánccal), az Apró és Fürge Lábak csoportok (sóvidéki és mezőségi táncokkal), de természetesen jó alkalom nyílt arra is, hogy az egykori, mai és a jövőt jelentő generáció tagjai (akár szülő-gyerek kapcsolatban is) egyszerre is bemutassák tudásukat, ennek keretében felléptek: Diószegi Ádám, Diószegi Csongor, Gacsádi Alex, Máté Gergő, Máté Vivien, Máté Sándor, Berei Ildikó, Berei Gergő, Bánházi Brigitta, Bánházi Miklós, Kéri János.
Emlékek, sztorik
Közben színpadra léphettek a meghívott néptánccsoportok képviselői is, így a semjéni Ezüstperje, a szatmári Röpike, a létavértesi Villongó, a makói Forgatós, a Holtmaros, a Nagyvárad és nem utolsó sorban a micskei Görböc jókívánságait tolmácsolták, sőt, utóbbi vezetője, Hodgyai Edit az RMDSZ megyei vezetősége üdvözletét is átadhatta, de Hajdúnánás testvérvárosi kézfogása is “megérkezett” dr.Csiszár Imre alpolgármester által. Tiszteletbeli Nyíló Akác-tagságot kapott Miklós János, oklevelet vehetett át az alapító Nyakó József, illetve ajándékokat kapott még Borbély-Simon Csaba és a gyerekcsoportokkal foglalkozó Borbély-Simon Andrea, a születésnapi torta sem hiányzott. Az est első részét rövid technikai szünet választotta el a másodiktól, utóbbiban a Nagyvárad Táncegyüttes adta elő Kata történet című produkcióját. Már a szünetet is kihasználták az egymást rég nem látott “nyílóakácosok” a beszélgetésre, sztorizásra, emlékek felelevenítésere, ami aztán folytatódott az előadás utáni táncházban, hajnalig.
Rencz Csaba erdon.ro
2016. december 19.
Mosolygó karácsony - rekordidő alatt rengeteg ajándék gyűlt
Az RMDSZ Szatmár megyei, illetve Szatmárnémeti nőszervezetének közös akcióján egyetlen hét alatt közel 800 cipősdobos-ajándékcsomag gyűlt össze. Ezeket a megye elszigeteltebb falvaiba viszik, olyan helyekre, ahol nem egyértelmű tény, hogy a karácsonyfa alatt rengeteg ajándék lapul.
Példátlan, eddig még nem látott összefogásról beszéltek hétfő délután az RMDSZ-székház ajándékokkal telerakott kistermében a megyei és a városi nőszervezet vezetői, Major Melinda és Poszet Kinga, illetve a szervezetek néhány tagja. A választások miatt egyetlen hét állt a szervezetek számára, hogy cipősdoboz-ajándékokat készítsenek, illetve gyűjtsenek be a felhívásra pozitívan válaszolóktól. A tavaly közel 1200 csomag gyűlt a megyében, most az akció vége felé csak Szatmárnémetiben 800 körüli az ajándékcsomagok száma. És ez a szám keddig még nőni fog.
Szatmár megyében a nőszervezetek láthatóan megerősödtek, több helyi szervezet maga rendezte meg a gyűjtést és maga is osztja szét az ajándékokat. Tasnádon a Mosolygó karácsony akció margójára rajzversenyt szerveztek, Túrterebesen 120 idős személyt sütemény-csomagokkal lepnek meg és Nagykárolyban is nagyszabású gyűjtés folyik.
A szatmárnémeti gyűjtésben közreműködött több oktatási intézmény is, a legtöbb csomag a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban gyűlt. Keddre a csomagok száma valószínűleg a 900-hoz közelít majd, ezekből Ombodra, Irinybe, Érendrédre, Hiripre, Szilágypérbe, Kismajtényba, Nagymajtényba, Szamosdobra és Tamásváraljára fog jutni - főleg olyan településekre, amelyeken sok a nehéz körülmények között élő gyermek.
A cipősdobos-ajándékok mellett az akció részeként nemrég 50 pár lábbelit adtak át a Szent Rita Egyesület védőszárnyai alatt nevelkedő, nehéz körülmények között élő gyermekeknek. A napokban pedig Kispeleskére, Érszakácsiba és Magyarcsaholyba visznek majd tartós élelmiszerből álló csomagokat. szatmar.ro
Az RMDSZ Szatmár megyei, illetve Szatmárnémeti nőszervezetének közös akcióján egyetlen hét alatt közel 800 cipősdobos-ajándékcsomag gyűlt össze. Ezeket a megye elszigeteltebb falvaiba viszik, olyan helyekre, ahol nem egyértelmű tény, hogy a karácsonyfa alatt rengeteg ajándék lapul.
Példátlan, eddig még nem látott összefogásról beszéltek hétfő délután az RMDSZ-székház ajándékokkal telerakott kistermében a megyei és a városi nőszervezet vezetői, Major Melinda és Poszet Kinga, illetve a szervezetek néhány tagja. A választások miatt egyetlen hét állt a szervezetek számára, hogy cipősdoboz-ajándékokat készítsenek, illetve gyűjtsenek be a felhívásra pozitívan válaszolóktól. A tavaly közel 1200 csomag gyűlt a megyében, most az akció vége felé csak Szatmárnémetiben 800 körüli az ajándékcsomagok száma. És ez a szám keddig még nőni fog.
Szatmár megyében a nőszervezetek láthatóan megerősödtek, több helyi szervezet maga rendezte meg a gyűjtést és maga is osztja szét az ajándékokat. Tasnádon a Mosolygó karácsony akció margójára rajzversenyt szerveztek, Túrterebesen 120 idős személyt sütemény-csomagokkal lepnek meg és Nagykárolyban is nagyszabású gyűjtés folyik.
A szatmárnémeti gyűjtésben közreműködött több oktatási intézmény is, a legtöbb csomag a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban gyűlt. Keddre a csomagok száma valószínűleg a 900-hoz közelít majd, ezekből Ombodra, Irinybe, Érendrédre, Hiripre, Szilágypérbe, Kismajtényba, Nagymajtényba, Szamosdobra és Tamásváraljára fog jutni - főleg olyan településekre, amelyeken sok a nehéz körülmények között élő gyermek.
A cipősdobos-ajándékok mellett az akció részeként nemrég 50 pár lábbelit adtak át a Szent Rita Egyesület védőszárnyai alatt nevelkedő, nehéz körülmények között élő gyermekeknek. A napokban pedig Kispeleskére, Érszakácsiba és Magyarcsaholyba visznek majd tartós élelmiszerből álló csomagokat. szatmar.ro
2016. december 19.
Kifogott a matematika a próbavizsgázó diákokon
A háromszéki nyolcadik osztályos diákok mindössze ötöde írt átmenő jegyet matematikából a megyei szintű próbavizsgán.
Román és magyar nyelvből ennél jobb eredményt értek el, előbbiből 45,89 százalék kapott legalább ötöst a dolgozatára, míg magyarból 74,16 százalék kapott átmenő jegyet. Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő portálunknak elmondta, az összesítés szerint a nyolcadikosok 40,87 százaléka ment át a próbavizsgán.
Ez valamivel gyengébb a tavalyi megyei szintű eredménynél. A próba-kisérettségin az 1955 diák közül 1747 vett részt, 208 pedig hiányzott. A jegyeket beírják a naplóba, de nem számít félévi dolgozatnak. Kiss Imre elmondta, a gyerekek egy része nem vette komolyan a megmérettetést, egy diákot például ki kellett zárni a vizsgáról, mert „annyira unatkozott, hogy elővette a telefonját”.
A főtanfelügyelő fontosnak tartja ezeket a próbákat, mert a nyolcadikosok megismerkedhetnek a vizsgakörülményekkel, megszokják, hol kell ceruzát használni, hová kell felírják a nevüket, ugyanakkor a tudásukat is felmérhetik, és a hiányosságokat bepótolhatják, amíg élesben kell számot adjanak az ismereteikről.
Kiss Imre rámutatott, általában minden évben így alakul, a megyei szintű próbán a leggyengébbek az eredmények, a tavaszi országos szintű szimulálásra már javulnak, és végül élesben teljesítenek a legjobban a diákok. A főtanfelügyelő arra kéri a diákokat, hogy ne a rendszerben, a tanárokban keressék a hibát, hanem inkább tanuljanak, ismételjenek, vegyenek részt a felkészítőkön, a szülők pedig kövessék figyelemmel a gyerekeik előmenetelét, kérdezzék ki a leckét.
Bíró Blanka Székelyhon.ro
A háromszéki nyolcadik osztályos diákok mindössze ötöde írt átmenő jegyet matematikából a megyei szintű próbavizsgán.
Román és magyar nyelvből ennél jobb eredményt értek el, előbbiből 45,89 százalék kapott legalább ötöst a dolgozatára, míg magyarból 74,16 százalék kapott átmenő jegyet. Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő portálunknak elmondta, az összesítés szerint a nyolcadikosok 40,87 százaléka ment át a próbavizsgán.
Ez valamivel gyengébb a tavalyi megyei szintű eredménynél. A próba-kisérettségin az 1955 diák közül 1747 vett részt, 208 pedig hiányzott. A jegyeket beírják a naplóba, de nem számít félévi dolgozatnak. Kiss Imre elmondta, a gyerekek egy része nem vette komolyan a megmérettetést, egy diákot például ki kellett zárni a vizsgáról, mert „annyira unatkozott, hogy elővette a telefonját”.
A főtanfelügyelő fontosnak tartja ezeket a próbákat, mert a nyolcadikosok megismerkedhetnek a vizsgakörülményekkel, megszokják, hol kell ceruzát használni, hová kell felírják a nevüket, ugyanakkor a tudásukat is felmérhetik, és a hiányosságokat bepótolhatják, amíg élesben kell számot adjanak az ismereteikről.
Kiss Imre rámutatott, általában minden évben így alakul, a megyei szintű próbán a leggyengébbek az eredmények, a tavaszi országos szintű szimulálásra már javulnak, és végül élesben teljesítenek a legjobban a diákok. A főtanfelügyelő arra kéri a diákokat, hogy ne a rendszerben, a tanárokban keressék a hibát, hanem inkább tanuljanak, ismételjenek, vegyenek részt a felkészítőkön, a szülők pedig kövessék figyelemmel a gyerekeik előmenetelét, kérdezzék ki a leckét.
Bíró Blanka Székelyhon.ro
2016. december 19.
Kós Károly megdöbbentő írása Erdély sorsáról 1911-ben
Aki ezt a levelet végigolvassa, annak be kell látni, hogy mondhatunk bármit keleti szomszédainkra, de az ostoba magyar politika, a nemzetietlen gondolkodásmód, döntő módon hozzájárult a Trianonban bekövetkezett nemzeti tragédiánkhoz. Az ostoba magyar politikusoknak már 1911-ben látniuk kellett volna, hogy “ég a ház”, azonnali cselekvésre van szükség, mert országunk darabokra hullik!
1911-ben Kós már ismert építész volt. De nemcsak tervezőként dolgozott, hanem ha a helyzet úgy kívánta, akkor a maga tervezte épületek művezetését is vállalta. A sepsiszentgyörgyi múzeum építkezésénél dolgozott éppen így emlékszik vissza Háromszékről Kolozsvárra utazására:
„… hazautazásom napja összeesett az ASTRA (az erdélyi románság kulturális egyesülete) félszázados jubileumi közgyűlésének napjával, melyet az Egyesület akkor Balázsfalván tartott meg. S miután Balázsfalva az én hazautazásom útvonalába esett, felhasználtam az alkalmat, hogy ezt a román kultúrünnepet közvetlenül láthassam. És amit akkor ott megláttam és megtanultam, az soha el nem felejtett tanulságomul maradt meg bennem, sőt sorsszerű figyelmeztetőm, s eljövendő időkben életutam meghatározója lett.
Balázsfalva alatt, a Küküllő mentén terpeszkedik a hatalmas füves térség: a »Cîmpul Libertăţii« (a Szabadságmező, ahol az 1848-ban megtartott román nemzeti gyűlés az uniót elutasította és a román nép negyedik nemzetként való elismertetését követelte). Ez a térség volt most a román kultúregyesület jubiláris közgyűlésének színhelye, melyen ott táborozott az erdélyi románság teljessége: papjaival, tanítóival, iparosaival, kereskedőivel, ügyvédeivel, orvosaival, politikusaival együtt Erdély minden szegletéből odasereglett földmíves és pásztor falusi parasztságának és városi kisembereinek több ezres tömege.
Ennek a népgyűlésnek adtak számot az ASTRA vezetői a maguk sáfárkodásáról, és ennek a népnek mutatták meg az utat, amelyen a jövőben haladniuk javasolják. És ez a nép hagyta jóvá azt az utat, amelyen vezetői őket vezetni elhivatottak. S bekoronázta a kultúrgyűlést, amikor Aurel Vlaicu a maga szerkesztette repülőgépével felemelkedett a levegőbe, hogy aztán keresztülrepülve a Kárpátokon – megmutassa az utat, mely Erdélyt Óromániával köti össze…
Így tartotta meg ünnepi közgyűlését az erdélyi románok kultúregyesülete…
S még ebben az esztendőben Kolozsvárott az EMKE (Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület) tartotta ugyancsak ünnepi-jubiláris közgyűlését. Azon a napon Kolozsvárt voltam ugyan, de ezen a gyűlésen nem vehettem részt. Mert az egy zártkörű társaság gyűlése volt: azoké a főpapoké, nagypolgároké, mágnásoké (díszvendége a gyűlésnek Apponyi Albert gróf volt), akik az öreg Redut termében rendezett gyűlésre hivatalos meghívólevelet kaptak. Az erdélyi magyar nép: a dolgozó paraszt és városi kisember nem volt oda hivatalos; nem is tudott róla. S a gyűlés az úri társaság bankettjével zárult a New York szálloda különtermében…
A két erdélyi kulturális egyesület két közgyűlésének hűséges fotográfiáját foglaltam össze egy írásomban, a tanulságaival együtt, amit összehasonlításuk kapcsán levontam: hogy melyik nép vezetői szolgálják népüket úgy, ahogy azt szolgálniuk kellene? És hogy a különbségeknek mi lehet (sőt lettek is) a következményei.
Ezután írta:
LEVÉL A BALÁZSFALVI GYŰLÉSRŐL (KALOTASZEG, 1911. SZEPTEMBER 4.)
Ha én itt Erdélyben magyar pap volnék, akkor a tegnapi vasárnapon prédikációm textusát Dávid zsoltáraiból választottam volna: „Uram, mily nagyon megsokasodtak az én ellenségeim! Mily sokan vannak az ellenem támadók.” (3. zsoltár, 2. vers) Mert én láttam az Astra gyűlését, és erdélyi magyar népemnek szerettem volna beszélni a balázsfalvi napokról. Láttam azt az ünnepet és tudom, hogy az ott Erdély oláhságának győzelme volt rajtunk. Beszélnek az ellenségeinkről az én népemnek, de nem szidnám őket, és nem kicsinyelném az ő munkájukat. Mert láttam Balázsfalván seregleni hatezer romániai urakat és asszonyokat, és országunk minden szegletéből főpapokat, tanárokat, birtokosokat, ügyvédeket és képviselőket, szegény prédikátorokat és dászkeleket, iparost, kiskereskedőt és pórnépet; egy egész társadalmat.
Ez a sok különböző ember mind lelkesedésből, saját jószántából jött oda, nem inni, nem mulatni, csak lelkesedni, csak tanulni, vezéreit meghallgatni, hogy szavukat szívébe vésve, újabb tíz esztendőre való munkakedvet, nemzeti gondolatot vihessen haza az otthon maradtaknak.
Ezt mi magyarok nem tudjuk utánuk csinálni!!! Mi erdélyiek már fáradtak vagyunk; a magyarországi közvéleményt pedig most nem érdekli a magyarság sorsa. De fontos az ott mostan, hogy piszkálódásból élő újság terjesztheti-e szabadon a mocskot a magyar nép között a sajtószabadság szentségének védelme alatt vagy sem.
A sajtó a közvéleménynek hű tükre: a balázsfalvi napok idején a fővárosi lapok közöltek néhány cikket az Astra gyűlésről (igaz, hogy egerészüké, még tekintélyes napilapoké is, roppant téves és furcsa volt), de hamar végeztek vele, és ma már vígan tovább csépelik az obstrukció ócska szalmáját. De mi nem térhetünk oly könnyen és oly hamar napirendre; mert elvégre ez a játék a mi bőrünkre megy. Közvetlenül a miénkre, de végeredményben az egész magyarságéra.
És mi tanulni is akartunk ott Balázsfalván, mert nagyon nagy szükségünk van immár erre, és lehetett is ott tanulni sokat az oláhoktól…
Láttunk egy hatalmas nemzetgyűlést, hallottunk halálosan komoly beszédeket. De nem láttunk pózolást, nem hallottunk frázisokat. Ez az egyik tanulság.
Láttunk ott egy hadsereget: nemzeti hadsereget. Mert ez a gyülekezet nem Janku és Axentye hordája többé, ez nem támad ellenünk kaszával és faágyúval. És nem fog többé Bécs szolgálatába állni. Ez itt már nemzet, mely öntudatos munkával, pénzzel és kultúrával szerelte föl magát. Ez a másik tanulság.
Láttuk azt, hogy az odasereglett nép milyen áhítattal szívta magába vezérei tanítását, milyen lelkesedéssel hallgatta a sokszor unalmas beszédeket, hogy meg volt elégedve mindennel, amit kapott, nem kritizált semmit, de fizette örömmel filléreit az Astrának. És nem volt ott rendetlenség, nem volt ott szó politikáról, nem volt ott izgatás; száraz számadatokat hallottunk, száraz tényeket soroltak elő a szónokok nyugodtan, majdnem unalmasan.
És az volt a benyomásunk, hogy ez volt az utóbbi esztendők egyik legnagyobb politikai eseménye, ez volt a legveszedelmesebb nemzetiségi politikai izgatás. Ez a harmadik tanulság.
Néhai nagy újságírónk, magyarságunk ideáljaiért utolsó leheletéig harcoló Beksics Gusztáv megjövendölte egykoron – nem is olyan régen – hogy mihelyst az erdélyi oláhság kultúrailag, vagyonilag és társadalmilag konszolidálódik, abban a pillanatban kérdéssé válik a magyar Erdély léte. Ma, az Astra gyűlése után tudhatjuk – ha csak el nem fedtünk szemünket, be nem dugtuk fülünket –, hogy a vagyonilag, társadalmilag, sőt kultúrailag is szervezett oláh társadalom Erdélyben készen van. Ez a társadalom tisztában van erejével, céljaival, ez a társadalom fegyelmezett, fanatikus és idealista. Ez a társadalom: nemzet.
Olvasom a zsoltárokat: „A mi útjainkban most körülvettek minket és csak azt figyelik, mikor teperhessenek a földre.” „Hasonlóak a prédaleső oroszlánhoz és a barlangban ülő oroszlánkölykökhöz.” (Dávid 17. zsoltár 11-12. vers)
Ez az oláh társadalom annyira természetes ellenségünk, hogy ezt sem szép szóval, sem erőszakkal a magunk részére nyerni nem tudhatjuk. Amit állam és társadalom erre a célra áldoz, az teljesen haszontalan munka és erőpocsékolás. Az erdélyi oláh a maga jószántából magyar nem lesz soha. A magyar nyelv megtanulására sincsen szüksége – hiszen nekünk, erdélyi magyaroknak sokkal inkább szükségünk van az oláh nyelv tudására. Inkább francia és német nyelvekre tanítják gyermekeiket. De a magyar állameszme részére sem hódíthatjuk meg az oláhságunkat többé, amióta tőszomszédunk a szabad, nemzeti és hatalmasan fejlődő Románia.
Mai helyzetünk az, hogy a zárt sorokban, egységes vezetés alatt és öntudatosan előrenyomuló oláhsággal szemben az erdélyi elszegényedett, fáradt és reményvesztett magyar társadalom lépésről-lépésre, lassan de folytonosan kénytelen visszavonulni minden téren. Sorsunkat előre látjuk, és csodára nem számíthatunk. Mi magunk gyöngék vagyunk, és segítségünkre nem jön sem a nagymagyarországi társadalom, sem az államhatalom.
A magyarországi társadalomra sohasem számíthattunk. A múltban is mi: Erdély voltunk azok, akik, ha kellett, segítséget vittünk Magyarországnak. Jutalmat ezért sohasem kértünk és sohasem vártunk.
De az államhatalommal másképpen vagyunk. Annak kötelessége volna minket legalább segíteni, ha már nem vállalja a teljes védelmet. Kötelessége volna minden eszközt, minden fegyvert a mi részünkre szolgáltatni és oláhjainktól minden eszközt és minden fegyvert elvenni, mellyel nekünk árthat. Ezt nevezhetjük jogtalanságnak, nevezhetjük embertelenségnek, jogállamban nincsen is ez helyén. De az orvos is megöli a magzatot, tehát gyilkol, amikor arról van szó, hogy vagy az anya vagy a gyermek maradjon életben. És lássuk vajon a külföld nemzeti államai milyen eszközökkel védekeznek nemzetiségeik ellen, illetőleg hogyan védelmezik nemzetüket:
1. Pózenben tilos a lengyeleknek német birtokot vásárolniok.
2. Romániában tilos iskolákban (nyilvános iskolákban), sőt templomokban más nyelven, mint oláhul beszélni és tanítani.
3. A szabad Amerika csak azt ismeri el állama polgárául, aki szóban és írásban bírja az angol nyelvet, és tisztában van az alkotmány főbb elveivel: szavazati joga pedig csak állampolgárnak van.
Mi sok törvényt, elvet vettünk át idegenből, sokszor ránk károsat vagy legalább is problematikusat; vajon mért nem vettünk át ilyenforma törvényeket is? Pedig ilyen törvényeknek sikerük van és – nem kerülnek pénzbe.
E helyett évekig tartó válságokba visszük országunkat a problematikus egyenlő, általános, titkos választójogért való küzdelemmel és a nemzeti hadseregért való harccal (ez utóbbi – elismerem – nagy dolog, de bajosabb megcsinálni, mint egy új nemzetiségi törvényt).
De nemzetiségeink kultúráját milliókkal segíti a magyar állam – méltányosság címén…
… E héten Kolozsvárott ünnepi közgyűlést tart az EMKE. Hatszáz vendég jelentkezett eddig, és a város aggódik, hogy hol helyezze el ezt a sok embert. Balázsfalván – a 2500 lakosú faluban – 6000 embert láttak szívesen vendégül három napig – a román kultúra nevében.
Kolozsvárott – a 60.000 ezer lakosú városban – 600 vendég gondot okoz – a magyar kultúra nevében. Ehhez – úgy gondolom – nem kell kommentárt fűznöm!!!
Majdnem minden évben tartunk Erdélyben székely-kongresszust; melynek eredménye mindenkor egy-egy memorandum – de sikere egyiknek sem volt. Azt hiszem, már meg is unták a minisztériumok az erdélyi magyarok ügyeit – el is olvasni. A székelyek segítségére miniszterileg Sepsiszentgyörgyre telepített „Hitelbank” akár be is csukhatja a boltját – semmi dolga sincsen. Ma is olcsóbb a Transilvania, az Albia meg a szebeni bank pénze, mint a magyar pénz.
És éppen a múlt héten árverezték el a kolozsvári Nemzeti Színház alapítványi birtokát; a magyar kultúrminiszter asszisztenciája mellett, – az oláhok vették meg. Ehhez sem kell kommentár.
Hát tessék Kolozsvárra jönni EMKE gyűlésre. De nekünk hiába beszélnek, hiába ígérnek már. Kezdünk nem hinni semmiben, ami Pestről jön, kezdünk nem hinni miniszteri nagy nemzetmentő terveknek.
Ha magyar pap volnék, jövő vasárnap a következő textusról tartanék prédikációt: „A szívem remeg, elhagyott az erőm és az én szememnek világa kialszik.” „Barátaim és szeretteim elfordultak tőlem az én csapásomban, és az én rokonaim is elhúzódnak tőlem.” (Dávid 38. zsoltár, 11-12. vers).
Hazafias tisztelettel: Kós Károly szek-helyek.ro
Aki ezt a levelet végigolvassa, annak be kell látni, hogy mondhatunk bármit keleti szomszédainkra, de az ostoba magyar politika, a nemzetietlen gondolkodásmód, döntő módon hozzájárult a Trianonban bekövetkezett nemzeti tragédiánkhoz. Az ostoba magyar politikusoknak már 1911-ben látniuk kellett volna, hogy “ég a ház”, azonnali cselekvésre van szükség, mert országunk darabokra hullik!
1911-ben Kós már ismert építész volt. De nemcsak tervezőként dolgozott, hanem ha a helyzet úgy kívánta, akkor a maga tervezte épületek művezetését is vállalta. A sepsiszentgyörgyi múzeum építkezésénél dolgozott éppen így emlékszik vissza Háromszékről Kolozsvárra utazására:
„… hazautazásom napja összeesett az ASTRA (az erdélyi románság kulturális egyesülete) félszázados jubileumi közgyűlésének napjával, melyet az Egyesület akkor Balázsfalván tartott meg. S miután Balázsfalva az én hazautazásom útvonalába esett, felhasználtam az alkalmat, hogy ezt a román kultúrünnepet közvetlenül láthassam. És amit akkor ott megláttam és megtanultam, az soha el nem felejtett tanulságomul maradt meg bennem, sőt sorsszerű figyelmeztetőm, s eljövendő időkben életutam meghatározója lett.
Balázsfalva alatt, a Küküllő mentén terpeszkedik a hatalmas füves térség: a »Cîmpul Libertăţii« (a Szabadságmező, ahol az 1848-ban megtartott román nemzeti gyűlés az uniót elutasította és a román nép negyedik nemzetként való elismertetését követelte). Ez a térség volt most a román kultúregyesület jubiláris közgyűlésének színhelye, melyen ott táborozott az erdélyi románság teljessége: papjaival, tanítóival, iparosaival, kereskedőivel, ügyvédeivel, orvosaival, politikusaival együtt Erdély minden szegletéből odasereglett földmíves és pásztor falusi parasztságának és városi kisembereinek több ezres tömege.
Ennek a népgyűlésnek adtak számot az ASTRA vezetői a maguk sáfárkodásáról, és ennek a népnek mutatták meg az utat, amelyen a jövőben haladniuk javasolják. És ez a nép hagyta jóvá azt az utat, amelyen vezetői őket vezetni elhivatottak. S bekoronázta a kultúrgyűlést, amikor Aurel Vlaicu a maga szerkesztette repülőgépével felemelkedett a levegőbe, hogy aztán keresztülrepülve a Kárpátokon – megmutassa az utat, mely Erdélyt Óromániával köti össze…
Így tartotta meg ünnepi közgyűlését az erdélyi románok kultúregyesülete…
S még ebben az esztendőben Kolozsvárott az EMKE (Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület) tartotta ugyancsak ünnepi-jubiláris közgyűlését. Azon a napon Kolozsvárt voltam ugyan, de ezen a gyűlésen nem vehettem részt. Mert az egy zártkörű társaság gyűlése volt: azoké a főpapoké, nagypolgároké, mágnásoké (díszvendége a gyűlésnek Apponyi Albert gróf volt), akik az öreg Redut termében rendezett gyűlésre hivatalos meghívólevelet kaptak. Az erdélyi magyar nép: a dolgozó paraszt és városi kisember nem volt oda hivatalos; nem is tudott róla. S a gyűlés az úri társaság bankettjével zárult a New York szálloda különtermében…
A két erdélyi kulturális egyesület két közgyűlésének hűséges fotográfiáját foglaltam össze egy írásomban, a tanulságaival együtt, amit összehasonlításuk kapcsán levontam: hogy melyik nép vezetői szolgálják népüket úgy, ahogy azt szolgálniuk kellene? És hogy a különbségeknek mi lehet (sőt lettek is) a következményei.
Ezután írta:
LEVÉL A BALÁZSFALVI GYŰLÉSRŐL (KALOTASZEG, 1911. SZEPTEMBER 4.)
Ha én itt Erdélyben magyar pap volnék, akkor a tegnapi vasárnapon prédikációm textusát Dávid zsoltáraiból választottam volna: „Uram, mily nagyon megsokasodtak az én ellenségeim! Mily sokan vannak az ellenem támadók.” (3. zsoltár, 2. vers) Mert én láttam az Astra gyűlését, és erdélyi magyar népemnek szerettem volna beszélni a balázsfalvi napokról. Láttam azt az ünnepet és tudom, hogy az ott Erdély oláhságának győzelme volt rajtunk. Beszélnek az ellenségeinkről az én népemnek, de nem szidnám őket, és nem kicsinyelném az ő munkájukat. Mert láttam Balázsfalván seregleni hatezer romániai urakat és asszonyokat, és országunk minden szegletéből főpapokat, tanárokat, birtokosokat, ügyvédeket és képviselőket, szegény prédikátorokat és dászkeleket, iparost, kiskereskedőt és pórnépet; egy egész társadalmat.
Ez a sok különböző ember mind lelkesedésből, saját jószántából jött oda, nem inni, nem mulatni, csak lelkesedni, csak tanulni, vezéreit meghallgatni, hogy szavukat szívébe vésve, újabb tíz esztendőre való munkakedvet, nemzeti gondolatot vihessen haza az otthon maradtaknak.
Ezt mi magyarok nem tudjuk utánuk csinálni!!! Mi erdélyiek már fáradtak vagyunk; a magyarországi közvéleményt pedig most nem érdekli a magyarság sorsa. De fontos az ott mostan, hogy piszkálódásból élő újság terjesztheti-e szabadon a mocskot a magyar nép között a sajtószabadság szentségének védelme alatt vagy sem.
A sajtó a közvéleménynek hű tükre: a balázsfalvi napok idején a fővárosi lapok közöltek néhány cikket az Astra gyűlésről (igaz, hogy egerészüké, még tekintélyes napilapoké is, roppant téves és furcsa volt), de hamar végeztek vele, és ma már vígan tovább csépelik az obstrukció ócska szalmáját. De mi nem térhetünk oly könnyen és oly hamar napirendre; mert elvégre ez a játék a mi bőrünkre megy. Közvetlenül a miénkre, de végeredményben az egész magyarságéra.
És mi tanulni is akartunk ott Balázsfalván, mert nagyon nagy szükségünk van immár erre, és lehetett is ott tanulni sokat az oláhoktól…
Láttunk egy hatalmas nemzetgyűlést, hallottunk halálosan komoly beszédeket. De nem láttunk pózolást, nem hallottunk frázisokat. Ez az egyik tanulság.
Láttunk ott egy hadsereget: nemzeti hadsereget. Mert ez a gyülekezet nem Janku és Axentye hordája többé, ez nem támad ellenünk kaszával és faágyúval. És nem fog többé Bécs szolgálatába állni. Ez itt már nemzet, mely öntudatos munkával, pénzzel és kultúrával szerelte föl magát. Ez a másik tanulság.
Láttuk azt, hogy az odasereglett nép milyen áhítattal szívta magába vezérei tanítását, milyen lelkesedéssel hallgatta a sokszor unalmas beszédeket, hogy meg volt elégedve mindennel, amit kapott, nem kritizált semmit, de fizette örömmel filléreit az Astrának. És nem volt ott rendetlenség, nem volt ott szó politikáról, nem volt ott izgatás; száraz számadatokat hallottunk, száraz tényeket soroltak elő a szónokok nyugodtan, majdnem unalmasan.
És az volt a benyomásunk, hogy ez volt az utóbbi esztendők egyik legnagyobb politikai eseménye, ez volt a legveszedelmesebb nemzetiségi politikai izgatás. Ez a harmadik tanulság.
Néhai nagy újságírónk, magyarságunk ideáljaiért utolsó leheletéig harcoló Beksics Gusztáv megjövendölte egykoron – nem is olyan régen – hogy mihelyst az erdélyi oláhság kultúrailag, vagyonilag és társadalmilag konszolidálódik, abban a pillanatban kérdéssé válik a magyar Erdély léte. Ma, az Astra gyűlése után tudhatjuk – ha csak el nem fedtünk szemünket, be nem dugtuk fülünket –, hogy a vagyonilag, társadalmilag, sőt kultúrailag is szervezett oláh társadalom Erdélyben készen van. Ez a társadalom tisztában van erejével, céljaival, ez a társadalom fegyelmezett, fanatikus és idealista. Ez a társadalom: nemzet.
Olvasom a zsoltárokat: „A mi útjainkban most körülvettek minket és csak azt figyelik, mikor teperhessenek a földre.” „Hasonlóak a prédaleső oroszlánhoz és a barlangban ülő oroszlánkölykökhöz.” (Dávid 17. zsoltár 11-12. vers)
Ez az oláh társadalom annyira természetes ellenségünk, hogy ezt sem szép szóval, sem erőszakkal a magunk részére nyerni nem tudhatjuk. Amit állam és társadalom erre a célra áldoz, az teljesen haszontalan munka és erőpocsékolás. Az erdélyi oláh a maga jószántából magyar nem lesz soha. A magyar nyelv megtanulására sincsen szüksége – hiszen nekünk, erdélyi magyaroknak sokkal inkább szükségünk van az oláh nyelv tudására. Inkább francia és német nyelvekre tanítják gyermekeiket. De a magyar állameszme részére sem hódíthatjuk meg az oláhságunkat többé, amióta tőszomszédunk a szabad, nemzeti és hatalmasan fejlődő Románia.
Mai helyzetünk az, hogy a zárt sorokban, egységes vezetés alatt és öntudatosan előrenyomuló oláhsággal szemben az erdélyi elszegényedett, fáradt és reményvesztett magyar társadalom lépésről-lépésre, lassan de folytonosan kénytelen visszavonulni minden téren. Sorsunkat előre látjuk, és csodára nem számíthatunk. Mi magunk gyöngék vagyunk, és segítségünkre nem jön sem a nagymagyarországi társadalom, sem az államhatalom.
A magyarországi társadalomra sohasem számíthattunk. A múltban is mi: Erdély voltunk azok, akik, ha kellett, segítséget vittünk Magyarországnak. Jutalmat ezért sohasem kértünk és sohasem vártunk.
De az államhatalommal másképpen vagyunk. Annak kötelessége volna minket legalább segíteni, ha már nem vállalja a teljes védelmet. Kötelessége volna minden eszközt, minden fegyvert a mi részünkre szolgáltatni és oláhjainktól minden eszközt és minden fegyvert elvenni, mellyel nekünk árthat. Ezt nevezhetjük jogtalanságnak, nevezhetjük embertelenségnek, jogállamban nincsen is ez helyén. De az orvos is megöli a magzatot, tehát gyilkol, amikor arról van szó, hogy vagy az anya vagy a gyermek maradjon életben. És lássuk vajon a külföld nemzeti államai milyen eszközökkel védekeznek nemzetiségeik ellen, illetőleg hogyan védelmezik nemzetüket:
1. Pózenben tilos a lengyeleknek német birtokot vásárolniok.
2. Romániában tilos iskolákban (nyilvános iskolákban), sőt templomokban más nyelven, mint oláhul beszélni és tanítani.
3. A szabad Amerika csak azt ismeri el állama polgárául, aki szóban és írásban bírja az angol nyelvet, és tisztában van az alkotmány főbb elveivel: szavazati joga pedig csak állampolgárnak van.
Mi sok törvényt, elvet vettünk át idegenből, sokszor ránk károsat vagy legalább is problematikusat; vajon mért nem vettünk át ilyenforma törvényeket is? Pedig ilyen törvényeknek sikerük van és – nem kerülnek pénzbe.
E helyett évekig tartó válságokba visszük országunkat a problematikus egyenlő, általános, titkos választójogért való küzdelemmel és a nemzeti hadseregért való harccal (ez utóbbi – elismerem – nagy dolog, de bajosabb megcsinálni, mint egy új nemzetiségi törvényt).
De nemzetiségeink kultúráját milliókkal segíti a magyar állam – méltányosság címén…
… E héten Kolozsvárott ünnepi közgyűlést tart az EMKE. Hatszáz vendég jelentkezett eddig, és a város aggódik, hogy hol helyezze el ezt a sok embert. Balázsfalván – a 2500 lakosú faluban – 6000 embert láttak szívesen vendégül három napig – a román kultúra nevében.
Kolozsvárott – a 60.000 ezer lakosú városban – 600 vendég gondot okoz – a magyar kultúra nevében. Ehhez – úgy gondolom – nem kell kommentárt fűznöm!!!
Majdnem minden évben tartunk Erdélyben székely-kongresszust; melynek eredménye mindenkor egy-egy memorandum – de sikere egyiknek sem volt. Azt hiszem, már meg is unták a minisztériumok az erdélyi magyarok ügyeit – el is olvasni. A székelyek segítségére miniszterileg Sepsiszentgyörgyre telepített „Hitelbank” akár be is csukhatja a boltját – semmi dolga sincsen. Ma is olcsóbb a Transilvania, az Albia meg a szebeni bank pénze, mint a magyar pénz.
És éppen a múlt héten árverezték el a kolozsvári Nemzeti Színház alapítványi birtokát; a magyar kultúrminiszter asszisztenciája mellett, – az oláhok vették meg. Ehhez sem kell kommentár.
Hát tessék Kolozsvárra jönni EMKE gyűlésre. De nekünk hiába beszélnek, hiába ígérnek már. Kezdünk nem hinni semmiben, ami Pestről jön, kezdünk nem hinni miniszteri nagy nemzetmentő terveknek.
Ha magyar pap volnék, jövő vasárnap a következő textusról tartanék prédikációt: „A szívem remeg, elhagyott az erőm és az én szememnek világa kialszik.” „Barátaim és szeretteim elfordultak tőlem az én csapásomban, és az én rokonaim is elhúzódnak tőlem.” (Dávid 38. zsoltár, 11-12. vers).
Hazafias tisztelettel: Kós Károly szek-helyek.ro
2016. december 19.
A székelyek ősi kincse: a rovásírás – Róna-Tas András tudományünnepi előadása videón
A rovásírásról és eredetéről sokféle, sokszor egymásnak is ellentmondó legenda és nézet terjedt el. Róna-Tas András előadásában a rovásábécé kialakulásának történetét fejti fel lépésről lépésre, visszafelé haladva az időben, míg végül az is kiderül, hogy a rovásírás bizonyos értelemben egyik legrégebbi magyar nyelvemlékünknek tekinthető.
Sokan tudják, hogy a székelyek között fennmaradt egy régi, eredetileg rovással fába rögzített írás. Az írásról és eredetéről azonban sokféle, sokszor egymásnak is ellentmondó legenda és nézet terjedt el.
A székely-magyar rovásírás izgalmas történetének ered nyomába Róna-Tas András, aki hosszú kutatói pályája során számos eurázsiai írásrendszert és nyelvet vizsgált, és több könyve jelent meg a magyarság őstörténetéről, korai műveltségéről.
Előadásában először elhelyezi rovásírásunkat a világ írásrendszerei, a különféle írástípusok, majd szorosabban az eurázsiai rovásírások között. Ezután izgalmas nyomozás következik: rovásírásos emlékeink alapján lépésről lépésre követi egészen a korai Árpád-korig visszafelé a rovásábécé változásait. Helyreállítja a 11–12. századi rovásírás ábécéjét és szerkezetét, majd megvizsgálja az írásrendszernek a honfoglalás kora előtti forrásait. Mindezek alapján kiderül, hogy a rovásírás az egyik legrégebbi magyar nyelvemléknek is tekinthető.
Névjegy
Róna-Tas András, a Szegedi Tudományegyetem professor emeritusa, Széchenyi-díjas akadémikus. Osztrák, német, angol, olasz és amerikai egyetemek vendégprofesszora volt. Fő kutatási területe a török és mongol nyelvek és népek története valamint a magyar őstörténet. A magyar nyelv török jövevényszavairól írott monográfiája 2011-ben jelent meg. mta.hu/mta_hirei
A rovásírásról és eredetéről sokféle, sokszor egymásnak is ellentmondó legenda és nézet terjedt el. Róna-Tas András előadásában a rovásábécé kialakulásának történetét fejti fel lépésről lépésre, visszafelé haladva az időben, míg végül az is kiderül, hogy a rovásírás bizonyos értelemben egyik legrégebbi magyar nyelvemlékünknek tekinthető.
Sokan tudják, hogy a székelyek között fennmaradt egy régi, eredetileg rovással fába rögzített írás. Az írásról és eredetéről azonban sokféle, sokszor egymásnak is ellentmondó legenda és nézet terjedt el.
A székely-magyar rovásírás izgalmas történetének ered nyomába Róna-Tas András, aki hosszú kutatói pályája során számos eurázsiai írásrendszert és nyelvet vizsgált, és több könyve jelent meg a magyarság őstörténetéről, korai műveltségéről.
Előadásában először elhelyezi rovásírásunkat a világ írásrendszerei, a különféle írástípusok, majd szorosabban az eurázsiai rovásírások között. Ezután izgalmas nyomozás következik: rovásírásos emlékeink alapján lépésről lépésre követi egészen a korai Árpád-korig visszafelé a rovásábécé változásait. Helyreállítja a 11–12. századi rovásírás ábécéjét és szerkezetét, majd megvizsgálja az írásrendszernek a honfoglalás kora előtti forrásait. Mindezek alapján kiderül, hogy a rovásírás az egyik legrégebbi magyar nyelvemléknek is tekinthető.
Névjegy
Róna-Tas András, a Szegedi Tudományegyetem professor emeritusa, Széchenyi-díjas akadémikus. Osztrák, német, angol, olasz és amerikai egyetemek vendégprofesszora volt. Fő kutatási területe a török és mongol nyelvek és népek története valamint a magyar őstörténet. A magyar nyelv török jövevényszavairól írott monográfiája 2011-ben jelent meg. mta.hu/mta_hirei
2016. december 20.
Temesvári képeslapok
Hogy ma kétszáz lej ellenében gyönyörködni, illetve szörnyülködni lehet a diktátor és b. neje egykori bukaresti palotájában, annak kommunista, ám jórészt hazai termékekre építő bizarr luxusában, népviseletbe öltöztetett sakkfiguráiban – Nicolae ugyanis szenvedélyes sakkozó hírében állt, eközben házimozijában amerikai gengszterfilmeket nézett, míg Elenát a Dallas legújabb epizódjai bűvölték el –, a rezidencia alagútrendszerében, illetve atombiztosnak mondott bunkerében, mindez nyilvánvalóan a 27 évvel ezelőtti romániai forradalomnak köszönhető. Melynek szikráját, miként jól ismert, Tőkés László akkori temesvári lelkész robbantotta ki, illetve, az 1989. december 15-én őt a belvárosi református parókia körül élőlánccal védelmező temesváriak. Magyarok, románok egyaránt.
Nem újdonság tehát, hogy az akkori forradalom – melyet később ellopottnak, egyszerűen csak rendszerváltásnak, avagy puccsnak nyilvánítottak – egyaránt román és magyar gyökerű. Ezért is sajnálkozik ma Tőkés László, mondván, „kár, hogy nem tudtuk kamatoztatni Románia szempontjából is, magyar szempontból is azt az óriási politikai tőkét, amit Temesvár jelentett. Ezzel a politikai tőkével az autonómia ügyét is elő lehetett volna mozdítani”. Mert ma nemcsak az sajnálatos, hogy 27 évvel ezelőtt nem sikerült gyorsan elindulni a magyar közösség céljai felé, hanem, hogy azóta is „az eltévelyedés állapotában” vagyunk.
Közel három évtized múltán ott tartunk, hogy az egyik mostani temesvári emlékezés, a városi önkormányzat ünnepi ülésén bekiabáltak az egykori forradalmárok, kifogásolván – joggal –, hogy a forradalomban való állítólagos részvételük okán olyan személyek is temesvári díszpolgári címet kaptak, akik 1989 előtt együttműködtek a Securitatéval. Hát ez egy mai temesvári képeslap, s bizony, e bánsági, különös színfolt szinte mindent elárul az ország irányvonaláról. Mely lehetett volna más is, de csak ennyire futotta, igazolván, hogy miként az anyag sem vész el, csak átalakul, az egykori hazai titkosszolgálatok sem adták fel, csupán az új idők kihívásaihoz igazodtak. Megalapozottan hangsúlyozza most Tőkés László: felemás érzésekkel érkezik Temesvárra a forradalmi évfordulóra, mert azt tapasztalja, a Securitate túlélte a rendszerváltozást. Évente ismétlődnek a képernyőkön nyolcvankilenc decemberének emlékezetes képsorai, s csak nézzük, miként foszladozott szanaszét az akkori remény, s töprengünk, hogyan történhetett, hogy közel harminc év után szinte vörösebb az ország, mint e szűk három évtized alatt bármikor? Pörögnek tehát a képkockák, felszáll a helikopter, menti irháját a diktátor és b. neje, a szabadság hirtelen érkező mámorát ünneplik százezrek, pedig a kocka már el van vetve...
Eltelt huszonhét év, egy fél, szerencsésebb esetben harmadnyi élet, és ha van rá idő s e célra kétszáz lej, megpillantható immár a kivégzett Ceauşescuék lakosztálya is. És akár postázható egy képeslap: az élet szép, köszönjük, jól vagyunk...
Mózes László Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Hogy ma kétszáz lej ellenében gyönyörködni, illetve szörnyülködni lehet a diktátor és b. neje egykori bukaresti palotájában, annak kommunista, ám jórészt hazai termékekre építő bizarr luxusában, népviseletbe öltöztetett sakkfiguráiban – Nicolae ugyanis szenvedélyes sakkozó hírében állt, eközben házimozijában amerikai gengszterfilmeket nézett, míg Elenát a Dallas legújabb epizódjai bűvölték el –, a rezidencia alagútrendszerében, illetve atombiztosnak mondott bunkerében, mindez nyilvánvalóan a 27 évvel ezelőtti romániai forradalomnak köszönhető. Melynek szikráját, miként jól ismert, Tőkés László akkori temesvári lelkész robbantotta ki, illetve, az 1989. december 15-én őt a belvárosi református parókia körül élőlánccal védelmező temesváriak. Magyarok, románok egyaránt.
Nem újdonság tehát, hogy az akkori forradalom – melyet később ellopottnak, egyszerűen csak rendszerváltásnak, avagy puccsnak nyilvánítottak – egyaránt román és magyar gyökerű. Ezért is sajnálkozik ma Tőkés László, mondván, „kár, hogy nem tudtuk kamatoztatni Románia szempontjából is, magyar szempontból is azt az óriási politikai tőkét, amit Temesvár jelentett. Ezzel a politikai tőkével az autonómia ügyét is elő lehetett volna mozdítani”. Mert ma nemcsak az sajnálatos, hogy 27 évvel ezelőtt nem sikerült gyorsan elindulni a magyar közösség céljai felé, hanem, hogy azóta is „az eltévelyedés állapotában” vagyunk.
Közel három évtized múltán ott tartunk, hogy az egyik mostani temesvári emlékezés, a városi önkormányzat ünnepi ülésén bekiabáltak az egykori forradalmárok, kifogásolván – joggal –, hogy a forradalomban való állítólagos részvételük okán olyan személyek is temesvári díszpolgári címet kaptak, akik 1989 előtt együttműködtek a Securitatéval. Hát ez egy mai temesvári képeslap, s bizony, e bánsági, különös színfolt szinte mindent elárul az ország irányvonaláról. Mely lehetett volna más is, de csak ennyire futotta, igazolván, hogy miként az anyag sem vész el, csak átalakul, az egykori hazai titkosszolgálatok sem adták fel, csupán az új idők kihívásaihoz igazodtak. Megalapozottan hangsúlyozza most Tőkés László: felemás érzésekkel érkezik Temesvárra a forradalmi évfordulóra, mert azt tapasztalja, a Securitate túlélte a rendszerváltozást. Évente ismétlődnek a képernyőkön nyolcvankilenc decemberének emlékezetes képsorai, s csak nézzük, miként foszladozott szanaszét az akkori remény, s töprengünk, hogyan történhetett, hogy közel harminc év után szinte vörösebb az ország, mint e szűk három évtized alatt bármikor? Pörögnek tehát a képkockák, felszáll a helikopter, menti irháját a diktátor és b. neje, a szabadság hirtelen érkező mámorát ünneplik százezrek, pedig a kocka már el van vetve...
Eltelt huszonhét év, egy fél, szerencsésebb esetben harmadnyi élet, és ha van rá idő s e célra kétszáz lej, megpillantható immár a kivégzett Ceauşescuék lakosztálya is. És akár postázható egy képeslap: az élet szép, köszönjük, jól vagyunk...
Mózes László Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 20.
Alkalmi együttműködést ajánlottak az RMDSZ-nek (Szövetkezik Dragnea és Tăriceanu)
Alkalmi parlamenti együttműködésről kezdett egyeztetéseket az RMDSZ a december 11-ei választásokon győztes Szociáldemokrata Párttal (SZDP) – erősítette meg Kelemen Hunor szövetségi elnök tegnap a News.ro hírügynökségnek.
A magyar érdekképviselet elnöke arra reagált, hogy Liviu Dragnea, az SZDP elnöke – aki tegnap a közös kormányzásról írt alá koalíciós megállapodást a Liberálisok és Demokraták Szövetségével – sajtóértekezletén megemlítette: parlamenti együttműködést ajánlanak az RMDSZ-nek. „Sosem utasítottam el a párbeszédet sem Dragnea úrral, sem mással. Volt már egy megbeszélésünk, de nem jutottunk olyan következtetésre, amit a nyilvánosság elé tárhatnánk” – idézte az RMDSZ elnökét a News.ro. A politikus hozzátette: ma és holnap folytatják az egyeztetést. „Nem kormányzásról beszélünk. Ők (a szociáldemokraták és a Tăriceanu vezette liberális demokraták) létrehoztak egy koalíciót, megvan a többségük, tehát csak alkalmi parlamenti együttműködésről van szó” – magyarázta az RMDSZ elnöke.
Tegnapi sajtóértekezletén egyébként Dragnea nem részletezte, milyen megállapodást ajánlanak az RMDSZ-nek, csak annyit mondott: ha sikerült megegyezniük, írásba foglalják annak részleteit. Klaus Iohannis államfő mára hívta össze a december 11-én megválasztott új parlament alakuló ülését, szerdára és csütörtökre pedig kormányalakítási konzultációra hívta a parlamenti pártokat törvényhozási súlyuk sorrendjében. Írásba foglalt koalíciós egyezményükre hivatkozva az SZDP és a liberális-demokraták vezetői együtt akarnak az államfőhöz menni egyeztetésre, ahol közösen készülnek javaslatot tenni egy kormányfőjelölt személyére, nevét azonban még nem hozták nyilvánosságra. A kormányzati megállapodást szabályozó dokumentum három célkitűzést fogalmaz meg: a fenntartható fejlődés biztosítása és új munkahelyek teremtése, az anyagi jólét növelése és az életszínvonal emelése, valamint a polgári szabadságjogok tiszteletben tartása. A megállapodás szerint a minisztériumok és az alárendelt intézmények politikai alapon kinevezett vezetői között az arányosság elve szerint lesznek jelen a két párt képviselői.
A szociáldemokratáknak 221, Tăriceanuéknak 29, az RMDSZ-nek 30 törvényhozója van a 465 tagú kétkamarás parlamentben. A kormány beiktatásához és a sarkalatos törvények elfogadásához minősített többségre, vagyis 233 szavazatra van szükség. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Alkalmi parlamenti együttműködésről kezdett egyeztetéseket az RMDSZ a december 11-ei választásokon győztes Szociáldemokrata Párttal (SZDP) – erősítette meg Kelemen Hunor szövetségi elnök tegnap a News.ro hírügynökségnek.
A magyar érdekképviselet elnöke arra reagált, hogy Liviu Dragnea, az SZDP elnöke – aki tegnap a közös kormányzásról írt alá koalíciós megállapodást a Liberálisok és Demokraták Szövetségével – sajtóértekezletén megemlítette: parlamenti együttműködést ajánlanak az RMDSZ-nek. „Sosem utasítottam el a párbeszédet sem Dragnea úrral, sem mással. Volt már egy megbeszélésünk, de nem jutottunk olyan következtetésre, amit a nyilvánosság elé tárhatnánk” – idézte az RMDSZ elnökét a News.ro. A politikus hozzátette: ma és holnap folytatják az egyeztetést. „Nem kormányzásról beszélünk. Ők (a szociáldemokraták és a Tăriceanu vezette liberális demokraták) létrehoztak egy koalíciót, megvan a többségük, tehát csak alkalmi parlamenti együttműködésről van szó” – magyarázta az RMDSZ elnöke.
Tegnapi sajtóértekezletén egyébként Dragnea nem részletezte, milyen megállapodást ajánlanak az RMDSZ-nek, csak annyit mondott: ha sikerült megegyezniük, írásba foglalják annak részleteit. Klaus Iohannis államfő mára hívta össze a december 11-én megválasztott új parlament alakuló ülését, szerdára és csütörtökre pedig kormányalakítási konzultációra hívta a parlamenti pártokat törvényhozási súlyuk sorrendjében. Írásba foglalt koalíciós egyezményükre hivatkozva az SZDP és a liberális-demokraták vezetői együtt akarnak az államfőhöz menni egyeztetésre, ahol közösen készülnek javaslatot tenni egy kormányfőjelölt személyére, nevét azonban még nem hozták nyilvánosságra. A kormányzati megállapodást szabályozó dokumentum három célkitűzést fogalmaz meg: a fenntartható fejlődés biztosítása és új munkahelyek teremtése, az anyagi jólét növelése és az életszínvonal emelése, valamint a polgári szabadságjogok tiszteletben tartása. A megállapodás szerint a minisztériumok és az alárendelt intézmények politikai alapon kinevezett vezetői között az arányosság elve szerint lesznek jelen a két párt képviselői.
A szociáldemokratáknak 221, Tăriceanuéknak 29, az RMDSZ-nek 30 törvényhozója van a 465 tagú kétkamarás parlamentben. A kormány beiktatásához és a sarkalatos törvények elfogadásához minősített többségre, vagyis 233 szavazatra van szükség. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 20.
Nagy az érdeklődés (Jancsó Benedek történelmi emlékverseny)
A budapesti Jancsó Alapítvány és Kovászna Megye Tanácsa közösen hirdette meg ez év november 4-én a Jancsó Benedek Történelmi Emlékversenyt a háromszéki iskolák háromfős csapatban induló VII. és VIII. osztályos tanulói számára.
A gelencei Jancsó Benedek-iskola kezdeményezőként és házigazdaként fogadja be az emlékversenyt, amelyet a következő években változó témákkal Székelyföldre, illetve Erdélyre is kiterjesztenének. A verseny témája első évben a székelység történelme, néprajza és hagyományai. Háromszék településeinek iskoláiból tizennyolc csapat nevezett. A verseny első fordulójára készítendő pályázati anyagot 2017. január 31-ig kell eljuttatni a Jancsó Alapítványhoz. A második fordulóban (a döntőben) a neves szakértőkből álló szakmai zsűri által kiválasztott, legjobb tíz pályamunkát beküldő csapat vesz részt. Ezt március 25-én Gelencén tartják meg. A Jancsó Benedek nevét viselő és szellemiségét terjesztő, hagyományteremtő szándékkal szervezett diákversenyt a Bethlen Gábor Alap is támogatja. A legjobb három csapat értékes jutalomban részesül, és a versenyben elinduló valamennyi csapat könyvjutalmat kap.
A versenyt meghirdető és szervező Jancsó Alapítvány szándéka, hogy a vetélkedő által is találkozzon a mai fiatalság Jancsó Benedek életművével, a tudós ma is aktuális gondolatait a hazaszeretetről, a székelységről minél többen megismerjék, és jó céllal használják. „Külön öröm, hogy ezt a nemes versenyt a Jancsó Alapítvány Kovászna Megye Tanácsa támogatásával és a gelenceiekkel közösen szervezi” – nyilatkozta lapunknak Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány kuratóriumának elnöke.
Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A budapesti Jancsó Alapítvány és Kovászna Megye Tanácsa közösen hirdette meg ez év november 4-én a Jancsó Benedek Történelmi Emlékversenyt a háromszéki iskolák háromfős csapatban induló VII. és VIII. osztályos tanulói számára.
A gelencei Jancsó Benedek-iskola kezdeményezőként és házigazdaként fogadja be az emlékversenyt, amelyet a következő években változó témákkal Székelyföldre, illetve Erdélyre is kiterjesztenének. A verseny témája első évben a székelység történelme, néprajza és hagyományai. Háromszék településeinek iskoláiból tizennyolc csapat nevezett. A verseny első fordulójára készítendő pályázati anyagot 2017. január 31-ig kell eljuttatni a Jancsó Alapítványhoz. A második fordulóban (a döntőben) a neves szakértőkből álló szakmai zsűri által kiválasztott, legjobb tíz pályamunkát beküldő csapat vesz részt. Ezt március 25-én Gelencén tartják meg. A Jancsó Benedek nevét viselő és szellemiségét terjesztő, hagyományteremtő szándékkal szervezett diákversenyt a Bethlen Gábor Alap is támogatja. A legjobb három csapat értékes jutalomban részesül, és a versenyben elinduló valamennyi csapat könyvjutalmat kap.
A versenyt meghirdető és szervező Jancsó Alapítvány szándéka, hogy a vetélkedő által is találkozzon a mai fiatalság Jancsó Benedek életművével, a tudós ma is aktuális gondolatait a hazaszeretetről, a székelységről minél többen megismerjék, és jó céllal használják. „Külön öröm, hogy ezt a nemes versenyt a Jancsó Alapítvány Kovászna Megye Tanácsa támogatásával és a gelenceiekkel közösen szervezi” – nyilatkozta lapunknak Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány kuratóriumának elnöke.
Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 20.
Tőkés László: Nem szabad letérni az útról
Az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezete vasárnap óévbúcsúztató fogadást tartott Nagyvárad városházának dísztermében – tudósít a párt tegnapi közleménye.
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, az Erdélyi Magyar Néppárt fővédnöke a fogadáson elmondta, nemcsak óévköszöntőt tartanak, hanem újévköszöntőt is, mert nemcsak a múlt, hanem a jövő reményében is találkoztak. A volt temesvári lelkész az erdélyi magyarság útkeresését a bibliai pusztai vándorlás történetével állította párhuzamba, mely szerint az erdélyi magyarság útkeresése 27. esztendejébe lépett, és így jelképesen még 17 év áll a közösség előtt a Kánaán földjére való megérkezésig. „Legnagyobb ellenségünk, mely gátol az előrejutásban, kishitűségünk. Legnagyobb erőnk a hitünk” – mondta Tőkés, arra figyelmeztetve, hogy aki nem a pillanatnyi politikai érdek, hanem valós értékek mentén halad, annak nem szabad letérnie arról az útról, melyen 27 évvel ezelőtt elindult.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke köszöntőjében elmondta: bár – politikai szempontból is – nehéz évet tudhat maga mögött a nemzetben gondolkodó erdélyi politikai közösség, mégis eredményként könyvelhető el, hogy a Néppárt megtartotta pozícióját, és talpon maradt. A pártelnök kijelentette: a júniusi helyhatósági választásokon a Néppárt Erdély-szerte sok mandátumot szerzett, megőrizte erejét, a parlamenti választások előtt azonban semmilyen ajánlatot nem kapott az RMDSZ-től az együttműködésre. „Nekünk az erdélyi magyar politika nem csupán hatalomtechnikai, hanem erkölcsi kérdés is” – hangsúlyozta a valós összefogás lényegét az elnök. „Olyan értékeket próbálunk képviselni, melyekben hiszünk. Nemcsak arra törekszünk, hogy sikeresek legyünk, hanem arra is, hogy értékeket közvetítsünk” – tette hozzá Zatykó Gyula, a Néppárt országos alelnöke. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezete vasárnap óévbúcsúztató fogadást tartott Nagyvárad városházának dísztermében – tudósít a párt tegnapi közleménye.
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, az Erdélyi Magyar Néppárt fővédnöke a fogadáson elmondta, nemcsak óévköszöntőt tartanak, hanem újévköszöntőt is, mert nemcsak a múlt, hanem a jövő reményében is találkoztak. A volt temesvári lelkész az erdélyi magyarság útkeresését a bibliai pusztai vándorlás történetével állította párhuzamba, mely szerint az erdélyi magyarság útkeresése 27. esztendejébe lépett, és így jelképesen még 17 év áll a közösség előtt a Kánaán földjére való megérkezésig. „Legnagyobb ellenségünk, mely gátol az előrejutásban, kishitűségünk. Legnagyobb erőnk a hitünk” – mondta Tőkés, arra figyelmeztetve, hogy aki nem a pillanatnyi politikai érdek, hanem valós értékek mentén halad, annak nem szabad letérnie arról az útról, melyen 27 évvel ezelőtt elindult.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke köszöntőjében elmondta: bár – politikai szempontból is – nehéz évet tudhat maga mögött a nemzetben gondolkodó erdélyi politikai közösség, mégis eredményként könyvelhető el, hogy a Néppárt megtartotta pozícióját, és talpon maradt. A pártelnök kijelentette: a júniusi helyhatósági választásokon a Néppárt Erdély-szerte sok mandátumot szerzett, megőrizte erejét, a parlamenti választások előtt azonban semmilyen ajánlatot nem kapott az RMDSZ-től az együttműködésre. „Nekünk az erdélyi magyar politika nem csupán hatalomtechnikai, hanem erkölcsi kérdés is” – hangsúlyozta a valós összefogás lényegét az elnök. „Olyan értékeket próbálunk képviselni, melyekben hiszünk. Nemcsak arra törekszünk, hogy sikeresek legyünk, hanem arra is, hogy értékeket közvetítsünk” – tette hozzá Zatykó Gyula, a Néppárt országos alelnöke. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 20.
El akarnak üldözni szülőföldünkről?
Nemrégiben Liviu Dragnea pártelnöknek címzett nyílt levél jelent meg a román sajtóban a Románok Kovászna, Hargita és Maros Megyei Civil Fórumának sajtóirodája aláírással. Az állítják, hogy harminchárom kulturális és civil szervezet nevében szólnak. Gondolom, akkor az elnökség nevében jelent volna meg az iromány, így sejtjük, hogy Ioan Lăcătuşu terméke. De nézzük inkább a tartalmat. A választásokon győztes Szociáldemokrata Párt elnöke irányába megfogalmazott hízelgés után rátérnek a lényegre: figyelmeztetik a politikust, nehogy bevonják az RMDSZ-t a kormányzásba. S következik a bicskanyitogató magyarázat!
Az 1989 óta eltelt években gyűjtött bizonyítékok alapján kijelentik, hogy a szövetség – mely nem jegyezte be magát pártként, ám több éven át a törvényeket kijátszva részt vesz a romániai politikai életben – egyetlen pillanatra sem mondott le Nagy-Magyarország visszaállításának eszméjéről, a régi határok visszaállításáról, Erdély elszakításáról, amely az 1918 utáni magyar revizionizmus legfőbb célja. A levél szerint, amennyiben az RMDSZ visszatér a kormányzásba, egyetlen cél fogja vezérelni: hogy gyengítse a román állam alapjait, kivívjon újabb jogokat, melyeket a románok ellen kíván fordítani. A fórumosok arra kérik a pártelnököt, vegye figyelembe kérésüket, mert az erdélyi románok még mindig érzik azokat az átkokat, amelyek évszázadokon keresztül sújtották őket. Nem akarnak ismét „idegenekként élni saját országukban” – írják. A következő mondatot szó szerint idézzük: „Nem akarunk a »székely földön« élni, és hogy arra kötelezzenek bennünket, hogy megtanuljuk a magyar nyelvet!” Kérik Dragneát, tájékozódjék, mit ír a magyar sajtó: abban a románokat csupán „magyar vérrel beszennyezett, bocskort hordó holmi bocskorosoknak” tekintik. Ezeknek a kiadványoknak – melyek 1989 után ellenőrizetlenül jelennek meg Romániában – az oldalairól árad a méreg – áll a levélben. Ezekben a megyékben a románok óriási gondokkal küszködnek identitásuk megőrzésében. A Fórum sajtóirodája reményét fejezi ki, hogy ezek a gondok megoldódnak a következő szociáldemokrata kormányzás idején a nagy egyesülés 2018. december 1-jei centenáriumi megünnepléséig. Nézzük csak, miről is van szó! Jelezzük, nem kenyerünk az általánosítás, és annak ellenére, hogy úgy tüntetik fel, a levélben a teljes székelyföldi, sőt, az erdélyi románság nevében beszéltek, a továbbiakban, amikor többes számot használunk, csupán arra a néhány hangadóra szorítkozunk, akik valóban mérgezik a légkört itt, Székelyföldön – így, nagy betűvel! –, Erdélyben, egész Romániában, sőt, az országhatáron túl is. Idegennek érzik magukat Székelyföldön? Nem csoda, hisz idegenként is viselkednek. De ennek vajon mi az oka? A Román Kommunista Párt propagandistájának ide helyezett moldvai származású nemzeti hőzöngő bizonyára nem érzi magát oly jól, mint a kétszer emlegetett 1989 előtt. Az volt az ő igazi világa! Azóta csak úton-útfélen jajgat, mert közben elindultunk a normalitás felé. Még hosszú az út, s néha kátyúba jutunk, de reméljük, egyszer csak célba érünk. A küllők közé állandóan akadályokat szúrnak látható és láthatatlan, csupán a háttérben megbújó ellenségek. Ide tartozik a Fórum mostani megmozdulása, vagy Ioan Lăcătuşu három héttel ezelőtti, a Román Akadémia által szervezett tudományos ülésszakon való hőbörgése. Akkor is reményét fejezte ki, hogy két év múlva „amikor a nagy egyesülés centenáriumát ünnepeljük (…), a szívében levő nemzetiségi enklávék nélküli egységes államként fog megjelenni Románia”.
Lapunkban és az általunk ismert sajtótermékekben nem jelentek meg magyar vérrel bemocskolt bocskorosokról szóló írások, de ők ilyesmit lebegtetnek. Vissza akarják vezettetni a cenzúrát? Csak azt közölhetnénk a lapokban, ami nekik tetszik, amit ők jóváhagynak? Visszasírják az 1989 előtti állapotokat, amikor nekik – ismétlem, csak néhányuknak! – sült a csülök Székelyföldön. Nem akarnak megtanulni magyarul. A nyelv nem fertőző betegség, hanem olyan eszköz, amivel könnyebben boldogulhat az ember, könnyebben beilleszkedhet, elfogadottabbá válhat, otthon érezheti magát. De nem ez a szándék, nem így akarják otthonossá tenni Székelyföldet, mert ők nem akarnak „székely földön” élni. Tetszik vagy sem, ezt a térséget évszázadok óta Székelyföldnek nevezik, megvannak a sajátosságai, ha úgy tetszik, enklávénak is nevezhetik, hiszen nyelvében, kultúrájában, vallásában, történelmi örökségében elkülönül a körülötte levő, a választások után mostanra vörösbe borult területtől. Ne akarjanak az elkövetkező két év alatt bennünket megsemmisíteni, elüldözni szülőföldünkről, őseink sírjai mellől, az nem fog sikerülni. Sajnos, az elkövetkező két évben, a centenáriumi rendezvényekig azoknak áll a zászló, akik gyakran és sokfelé ugatnak. Csak arról nem igyekeznek tudomást szerezni, hogy Gyulafehérváron azon a bizonyos december eleji napon arra is ígéretet tettek, hogy teljes egyenjogúságot biztosítanak az együtt élő nemzeti közösségeknek, nemzeti szabadságot, saját közigazgatást, anyanyelvű oktatást és igazságszolgáltatást ígértek.
Előbb az ígéreteket kellene valóra váltani, hogy ne legyen hiányos az ünneplésük!
Szekeres Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Nemrégiben Liviu Dragnea pártelnöknek címzett nyílt levél jelent meg a román sajtóban a Románok Kovászna, Hargita és Maros Megyei Civil Fórumának sajtóirodája aláírással. Az állítják, hogy harminchárom kulturális és civil szervezet nevében szólnak. Gondolom, akkor az elnökség nevében jelent volna meg az iromány, így sejtjük, hogy Ioan Lăcătuşu terméke. De nézzük inkább a tartalmat. A választásokon győztes Szociáldemokrata Párt elnöke irányába megfogalmazott hízelgés után rátérnek a lényegre: figyelmeztetik a politikust, nehogy bevonják az RMDSZ-t a kormányzásba. S következik a bicskanyitogató magyarázat!
Az 1989 óta eltelt években gyűjtött bizonyítékok alapján kijelentik, hogy a szövetség – mely nem jegyezte be magát pártként, ám több éven át a törvényeket kijátszva részt vesz a romániai politikai életben – egyetlen pillanatra sem mondott le Nagy-Magyarország visszaállításának eszméjéről, a régi határok visszaállításáról, Erdély elszakításáról, amely az 1918 utáni magyar revizionizmus legfőbb célja. A levél szerint, amennyiben az RMDSZ visszatér a kormányzásba, egyetlen cél fogja vezérelni: hogy gyengítse a román állam alapjait, kivívjon újabb jogokat, melyeket a románok ellen kíván fordítani. A fórumosok arra kérik a pártelnököt, vegye figyelembe kérésüket, mert az erdélyi románok még mindig érzik azokat az átkokat, amelyek évszázadokon keresztül sújtották őket. Nem akarnak ismét „idegenekként élni saját országukban” – írják. A következő mondatot szó szerint idézzük: „Nem akarunk a »székely földön« élni, és hogy arra kötelezzenek bennünket, hogy megtanuljuk a magyar nyelvet!” Kérik Dragneát, tájékozódjék, mit ír a magyar sajtó: abban a románokat csupán „magyar vérrel beszennyezett, bocskort hordó holmi bocskorosoknak” tekintik. Ezeknek a kiadványoknak – melyek 1989 után ellenőrizetlenül jelennek meg Romániában – az oldalairól árad a méreg – áll a levélben. Ezekben a megyékben a románok óriási gondokkal küszködnek identitásuk megőrzésében. A Fórum sajtóirodája reményét fejezi ki, hogy ezek a gondok megoldódnak a következő szociáldemokrata kormányzás idején a nagy egyesülés 2018. december 1-jei centenáriumi megünnepléséig. Nézzük csak, miről is van szó! Jelezzük, nem kenyerünk az általánosítás, és annak ellenére, hogy úgy tüntetik fel, a levélben a teljes székelyföldi, sőt, az erdélyi románság nevében beszéltek, a továbbiakban, amikor többes számot használunk, csupán arra a néhány hangadóra szorítkozunk, akik valóban mérgezik a légkört itt, Székelyföldön – így, nagy betűvel! –, Erdélyben, egész Romániában, sőt, az országhatáron túl is. Idegennek érzik magukat Székelyföldön? Nem csoda, hisz idegenként is viselkednek. De ennek vajon mi az oka? A Román Kommunista Párt propagandistájának ide helyezett moldvai származású nemzeti hőzöngő bizonyára nem érzi magát oly jól, mint a kétszer emlegetett 1989 előtt. Az volt az ő igazi világa! Azóta csak úton-útfélen jajgat, mert közben elindultunk a normalitás felé. Még hosszú az út, s néha kátyúba jutunk, de reméljük, egyszer csak célba érünk. A küllők közé állandóan akadályokat szúrnak látható és láthatatlan, csupán a háttérben megbújó ellenségek. Ide tartozik a Fórum mostani megmozdulása, vagy Ioan Lăcătuşu három héttel ezelőtti, a Román Akadémia által szervezett tudományos ülésszakon való hőbörgése. Akkor is reményét fejezte ki, hogy két év múlva „amikor a nagy egyesülés centenáriumát ünnepeljük (…), a szívében levő nemzetiségi enklávék nélküli egységes államként fog megjelenni Románia”.
Lapunkban és az általunk ismert sajtótermékekben nem jelentek meg magyar vérrel bemocskolt bocskorosokról szóló írások, de ők ilyesmit lebegtetnek. Vissza akarják vezettetni a cenzúrát? Csak azt közölhetnénk a lapokban, ami nekik tetszik, amit ők jóváhagynak? Visszasírják az 1989 előtti állapotokat, amikor nekik – ismétlem, csak néhányuknak! – sült a csülök Székelyföldön. Nem akarnak megtanulni magyarul. A nyelv nem fertőző betegség, hanem olyan eszköz, amivel könnyebben boldogulhat az ember, könnyebben beilleszkedhet, elfogadottabbá válhat, otthon érezheti magát. De nem ez a szándék, nem így akarják otthonossá tenni Székelyföldet, mert ők nem akarnak „székely földön” élni. Tetszik vagy sem, ezt a térséget évszázadok óta Székelyföldnek nevezik, megvannak a sajátosságai, ha úgy tetszik, enklávénak is nevezhetik, hiszen nyelvében, kultúrájában, vallásában, történelmi örökségében elkülönül a körülötte levő, a választások után mostanra vörösbe borult területtől. Ne akarjanak az elkövetkező két év alatt bennünket megsemmisíteni, elüldözni szülőföldünkről, őseink sírjai mellől, az nem fog sikerülni. Sajnos, az elkövetkező két évben, a centenáriumi rendezvényekig azoknak áll a zászló, akik gyakran és sokfelé ugatnak. Csak arról nem igyekeznek tudomást szerezni, hogy Gyulafehérváron azon a bizonyos december eleji napon arra is ígéretet tettek, hogy teljes egyenjogúságot biztosítanak az együtt élő nemzeti közösségeknek, nemzeti szabadságot, saját közigazgatást, anyanyelvű oktatást és igazságszolgáltatást ígértek.
Előbb az ígéreteket kellene valóra váltani, hogy ne legyen hiányos az ünneplésük!
Szekeres Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 20.
Mandátuma utolsó napján mondott le
Lemondott amúgy is lejáró parlamenti mandátumáról Liviu Dragnea, a választásokon győztes Szociáldemokrata Párt (SZDP) elnöke, újabb mandátumának törvényességét pedig megkérdőjelezték a jobboldali pártok.
A 2012-ben megválasztott régi parlament megbízatásának utolsó napján, hétfőn vette tudomásul Drganea lemondását, így az SZDP elnöke nem töltötte ki mandátumát. A politikus gesztusával azt akarta bebizonyítani, hogy nem érdekelt a törvényhozóknak járó, sok vihart kavart speciális nyugdíj-kiegészítésben, azt ugyanis csak azok a honatyák kérvényezhetik, akik legalább egy teljes, négyéves mandátumot kitöltenek.
Dragnea a december 11-ei választásokon újabb képviselői mandátumot nyert: ennek igazolását viszont a jobboldali pártok ellenzik a házszabály egy kétértelmű előírására hivatkozva. A vitatott cikkely szerint a képviselőház mandátumigazoló bizottságának javaslatára a plénum megsemmisítheti annak a törvényhozónak a mandátumát, akit választási csalás miatt jogerősen elítéltek. A jobboldal szerint ez az előírás Dragneára is érvényes, mivel őt áprilisban két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték a 2012-ben tartott, az akkori államfő leváltásáról szóló népszavazással kapcsolatos korrupciós perben. Priusza miatt egyébként Dragnea miniszterelnök sem lehet, mert egy másik jogszabály kizárja, hogy a kormánytagoknak büntetett előéletük legyen. A szociáldemokraták szerint a házszabályba foglalt előírás alapján akkor kell megfosztani valakit törvényhozói mandátumától, ha választási csalással szerezte meg azt, és a rendelkezésnek semmi köze a korábbi ügyekhez. A büntetett előélete miatt támadások kereszttüzébe került szociáldemokrata pártelnök a jelek szerint letett arról, hogy magának követeltje a miniszterelnöki tisztséget, de továbbra is titkolja, kit javasol az SZDP a posztra az államfő által holnapra meghirdetett kormányalakítási konzultáción. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Lemondott amúgy is lejáró parlamenti mandátumáról Liviu Dragnea, a választásokon győztes Szociáldemokrata Párt (SZDP) elnöke, újabb mandátumának törvényességét pedig megkérdőjelezték a jobboldali pártok.
A 2012-ben megválasztott régi parlament megbízatásának utolsó napján, hétfőn vette tudomásul Drganea lemondását, így az SZDP elnöke nem töltötte ki mandátumát. A politikus gesztusával azt akarta bebizonyítani, hogy nem érdekelt a törvényhozóknak járó, sok vihart kavart speciális nyugdíj-kiegészítésben, azt ugyanis csak azok a honatyák kérvényezhetik, akik legalább egy teljes, négyéves mandátumot kitöltenek.
Dragnea a december 11-ei választásokon újabb képviselői mandátumot nyert: ennek igazolását viszont a jobboldali pártok ellenzik a házszabály egy kétértelmű előírására hivatkozva. A vitatott cikkely szerint a képviselőház mandátumigazoló bizottságának javaslatára a plénum megsemmisítheti annak a törvényhozónak a mandátumát, akit választási csalás miatt jogerősen elítéltek. A jobboldal szerint ez az előírás Dragneára is érvényes, mivel őt áprilisban két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték a 2012-ben tartott, az akkori államfő leváltásáról szóló népszavazással kapcsolatos korrupciós perben. Priusza miatt egyébként Dragnea miniszterelnök sem lehet, mert egy másik jogszabály kizárja, hogy a kormánytagoknak büntetett előéletük legyen. A szociáldemokraták szerint a házszabályba foglalt előírás alapján akkor kell megfosztani valakit törvényhozói mandátumától, ha választási csalással szerezte meg azt, és a rendelkezésnek semmi köze a korábbi ügyekhez. A büntetett előélete miatt támadások kereszttüzébe került szociáldemokrata pártelnök a jelek szerint letett arról, hogy magának követeltje a miniszterelnöki tisztséget, de továbbra is titkolja, kit javasol az SZDP a posztra az államfő által holnapra meghirdetett kormányalakítási konzultáción. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 20.
Egy év a lágerben (A kurtapataki Polgár István visszaemlékezései)
Polgár István 92 éves, Kurtapatakon él. Második világháborús élményeiről, fogságáról kérdeztük. Felelevenítette az oroszországi lágerben eltöltött hónapokat is.
– Szülőfalumban, Aldobolyban jártam iskolába. 1940-ben, a második bécsi döntés után egy éjszaka felvertek minket, felpakoltak egy szekérre, és „átdobtak” Illyefalvára. Aldoboly Romániához, Illyefalva pedig Magyarországhoz került. Édesanyám szotyori születésű volt, így aztán Szotyorban telepedtünk le. 1941-ben, tizenhét évesen behívtak katonának. Marosvásárhelyen szanitécnek képeztek ki. 1944-ben az Úz-völgyébe vittek, ahol fogságba estem. Ott úgy voltunk, hogy se puskánk, se más fegyverünk nem volt. Amikor jöttek a románok, mondtam a századosnak, ez nem a mi géppuskánk. Azt mondta, ne lázítsak, mert kiköttet. Azt válaszoltam neki, oda három ember kell, egy, aki adja a rendeletet, egy orvos, aki megvizsgál, hogy kibírom-e, és kell a harmadik, akit kikötnek. A százados meggondolkozott, és odakapott a pisztolyos táskájához, de mivel én golyószórós voltam, a pisztolyom állandóan a zsebemben volt. Kikaptam, és mondtam neki, eressze le a kezét, mert tudja, hogy nem tévedek. Megnézett jól, odajött, a vállamra tette a kezét, és megveregette. Kiköttetnélek vagy főbe lövetnélek, de nem teszem, mert te bátor vagy.
Én egy kicsit olyan „jóféle” legény voltam. Megismerkedtem jövendő feleségemmel, Baka Idával, akit közben teherbe ejtettem. Ekkor az Úz-völgyében állomásoztunk. Kértem a századost, engedjen el Marosvásárhelyre, hogy esküdjünk össze. Azt mondta, elenged, de csak négy órára. Akkor a menyasszonyom ott tartózkodott a nővérénél. Megírtam neki, hogy a százados nem enged el, mire azt a választ kaptam, hogy hitvány gazember vagyok. Megszüli a gyermeket, de nem fogok vele találkozni soha – írta levelében. Rá vagy hat-hét hónapra érkezett egy másik levél, amelyikben egy pici fénykép volt. Azóta is magamnál hordom a kislányom fényképét. 1950-ig teljesen megszakadt közöttünk a kapcsolat, többet nem találkoztunk.
1944 kora őszén estünk orosz fogságba. Előbb Moszkvába vittek, majd onnan Visnyij Volocsokra helyeztek ki. Ott voltunk negyvennégyen magyarok, vagy 114 ezer román, a németek számát nem is tudom. Egy alkalommal szidtuk a románokat. Az orvosnő meghallotta, és azt mondta, ez még egyszer ne történjen meg, mert valaki meghallja, és soha az életben nem kerülünk haza. Ahogy elment, jött a segédorvos, és kérdezte magyarul, hová valók vagyunk. Mondtuk neki, hogy erdélyiek. Hosszúfalut ismerjük-e? Hát persze, ahányszor Brassóba mentünk, ott haladtunk keresztül. Elmondta, hogy ő német fogoly, de hosszúfalusi, brassói lakos, onnan került fogságba. Azt mondta, ad egy-egy pirulát nekem és a szotyori kollégámnak, akivel együtt feküdtünk szemben egymással, és amikor jön a komisszió, azonnal nyeljük le. Úgy is történt, amikor beléptek az ajtón, hamar lenyeltem a pirulát. Másztam a falra és minden hülyeséget elkövettem, mintha megőrültem volna. A kollégám úgy megijedt, hogy nem merte bevenni. Amikor elmentek, jött az orvos, Smith doktor, és adott egy injekciót, amitől helyrejöttem. Mondta nekem, hogy ügyesen csináltam, mert ekkor és ekkor ismét jön a komisszió, és megyek haza. Megvolt az öröm, de nagyon le voltam gyengülve. Engem hazaengedtek, a szotyori kollégám pedig ottmaradt, csak 1946-ban jött haza. A lágerben ki volt adva nekünk, hogy vizet ne igyunk, mert maláriát kapunk. Ki volt téve egy kád, és csak abból szabadott inni. Egy félszeg orosz lágerparancsnokunk volt, aki Magyarországon végezte az egyetemet, és jól beszélt magyarul. Nem vittek munkára. Földbunkerben voltunk mi, magyarok negyvennégyen, és ki volt adva, hogy mehetünk az erdő szélébe, és vághatunk magunknak fát. A tábor hatalmas volt, a románok és a magyarok együtt voltak, de a németek el voltak különítve. Valamennyire ott tanultam meg románul, de oroszul nem tudok.
1945. augusztus 20-án jöttem haza. Brassóig hoztak, ott igazoló papírt adtak és ingyenes vonatjegyet. Kökösig jöttem, onnan mentem át Szotyorba. Így értem haza.
Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Polgár István 92 éves, Kurtapatakon él. Második világháborús élményeiről, fogságáról kérdeztük. Felelevenítette az oroszországi lágerben eltöltött hónapokat is.
– Szülőfalumban, Aldobolyban jártam iskolába. 1940-ben, a második bécsi döntés után egy éjszaka felvertek minket, felpakoltak egy szekérre, és „átdobtak” Illyefalvára. Aldoboly Romániához, Illyefalva pedig Magyarországhoz került. Édesanyám szotyori születésű volt, így aztán Szotyorban telepedtünk le. 1941-ben, tizenhét évesen behívtak katonának. Marosvásárhelyen szanitécnek képeztek ki. 1944-ben az Úz-völgyébe vittek, ahol fogságba estem. Ott úgy voltunk, hogy se puskánk, se más fegyverünk nem volt. Amikor jöttek a románok, mondtam a századosnak, ez nem a mi géppuskánk. Azt mondta, ne lázítsak, mert kiköttet. Azt válaszoltam neki, oda három ember kell, egy, aki adja a rendeletet, egy orvos, aki megvizsgál, hogy kibírom-e, és kell a harmadik, akit kikötnek. A százados meggondolkozott, és odakapott a pisztolyos táskájához, de mivel én golyószórós voltam, a pisztolyom állandóan a zsebemben volt. Kikaptam, és mondtam neki, eressze le a kezét, mert tudja, hogy nem tévedek. Megnézett jól, odajött, a vállamra tette a kezét, és megveregette. Kiköttetnélek vagy főbe lövetnélek, de nem teszem, mert te bátor vagy.
Én egy kicsit olyan „jóféle” legény voltam. Megismerkedtem jövendő feleségemmel, Baka Idával, akit közben teherbe ejtettem. Ekkor az Úz-völgyében állomásoztunk. Kértem a századost, engedjen el Marosvásárhelyre, hogy esküdjünk össze. Azt mondta, elenged, de csak négy órára. Akkor a menyasszonyom ott tartózkodott a nővérénél. Megírtam neki, hogy a százados nem enged el, mire azt a választ kaptam, hogy hitvány gazember vagyok. Megszüli a gyermeket, de nem fogok vele találkozni soha – írta levelében. Rá vagy hat-hét hónapra érkezett egy másik levél, amelyikben egy pici fénykép volt. Azóta is magamnál hordom a kislányom fényképét. 1950-ig teljesen megszakadt közöttünk a kapcsolat, többet nem találkoztunk.
1944 kora őszén estünk orosz fogságba. Előbb Moszkvába vittek, majd onnan Visnyij Volocsokra helyeztek ki. Ott voltunk negyvennégyen magyarok, vagy 114 ezer román, a németek számát nem is tudom. Egy alkalommal szidtuk a románokat. Az orvosnő meghallotta, és azt mondta, ez még egyszer ne történjen meg, mert valaki meghallja, és soha az életben nem kerülünk haza. Ahogy elment, jött a segédorvos, és kérdezte magyarul, hová valók vagyunk. Mondtuk neki, hogy erdélyiek. Hosszúfalut ismerjük-e? Hát persze, ahányszor Brassóba mentünk, ott haladtunk keresztül. Elmondta, hogy ő német fogoly, de hosszúfalusi, brassói lakos, onnan került fogságba. Azt mondta, ad egy-egy pirulát nekem és a szotyori kollégámnak, akivel együtt feküdtünk szemben egymással, és amikor jön a komisszió, azonnal nyeljük le. Úgy is történt, amikor beléptek az ajtón, hamar lenyeltem a pirulát. Másztam a falra és minden hülyeséget elkövettem, mintha megőrültem volna. A kollégám úgy megijedt, hogy nem merte bevenni. Amikor elmentek, jött az orvos, Smith doktor, és adott egy injekciót, amitől helyrejöttem. Mondta nekem, hogy ügyesen csináltam, mert ekkor és ekkor ismét jön a komisszió, és megyek haza. Megvolt az öröm, de nagyon le voltam gyengülve. Engem hazaengedtek, a szotyori kollégám pedig ottmaradt, csak 1946-ban jött haza. A lágerben ki volt adva nekünk, hogy vizet ne igyunk, mert maláriát kapunk. Ki volt téve egy kád, és csak abból szabadott inni. Egy félszeg orosz lágerparancsnokunk volt, aki Magyarországon végezte az egyetemet, és jól beszélt magyarul. Nem vittek munkára. Földbunkerben voltunk mi, magyarok negyvennégyen, és ki volt adva, hogy mehetünk az erdő szélébe, és vághatunk magunknak fát. A tábor hatalmas volt, a románok és a magyarok együtt voltak, de a németek el voltak különítve. Valamennyire ott tanultam meg románul, de oroszul nem tudok.
1945. augusztus 20-án jöttem haza. Brassóig hoztak, ott igazoló papírt adtak és ingyenes vonatjegyet. Kökösig jöttem, onnan mentem át Szotyorba. Így értem haza.
Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 20.
Jónak lenni jó!
Mintegy 261 millió forint gyűlt össze a közmédia ötödik Jónak lenni jó! jótékonysági akcióján, amely a Magyar Református Szeretetszolgálatot támogatta.
A svájci református egyházak segélyszervezete (HEKS) 31 millió forinttal, a Mészáros és Mészáros Kft. 20 millió forinttal járult hozzá a jótékonysági kampányhoz. Egy magánszemély 70 millió forintot érő, Pest megyei kúriát ajánlott fel a szeretetszolgálatnak, a Fővárosi Nagycirkusz 104 ezer forintot gyűjtött, továbbá minden ötödik adományozónak ingyen cirkuszjegyet biztosított. Bekapcsolódott a jótékonysági akcióba a külföldön élő magyarság is, adományok érkeztek többek között Svájcból, New Yorkból és Los Angelesből is. A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. Viktória mintával festett korsóvázája 1,5 millió, Jean-Paul Belmondo francia filmszínész kabátja 800 ezer, a Forma–1-es dedikált zászló 600 ezer forintért kelt el. A Jónak lenni jó! akció 2012-ben a Böjte Csaba által alapított Dévai Szent Ferenc Alapítványt mintegy 100 millió forinttal, 2013-ban a Katolikus Karitászt csaknem 120 millió forinttal, 2014-ben a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetet 167 millió forinttal, tavaly pedig a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot mintegy 225 millió forinttal segítette. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Mintegy 261 millió forint gyűlt össze a közmédia ötödik Jónak lenni jó! jótékonysági akcióján, amely a Magyar Református Szeretetszolgálatot támogatta.
A svájci református egyházak segélyszervezete (HEKS) 31 millió forinttal, a Mészáros és Mészáros Kft. 20 millió forinttal járult hozzá a jótékonysági kampányhoz. Egy magánszemély 70 millió forintot érő, Pest megyei kúriát ajánlott fel a szeretetszolgálatnak, a Fővárosi Nagycirkusz 104 ezer forintot gyűjtött, továbbá minden ötödik adományozónak ingyen cirkuszjegyet biztosított. Bekapcsolódott a jótékonysági akcióba a külföldön élő magyarság is, adományok érkeztek többek között Svájcból, New Yorkból és Los Angelesből is. A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. Viktória mintával festett korsóvázája 1,5 millió, Jean-Paul Belmondo francia filmszínész kabátja 800 ezer, a Forma–1-es dedikált zászló 600 ezer forintért kelt el. A Jónak lenni jó! akció 2012-ben a Böjte Csaba által alapított Dévai Szent Ferenc Alapítványt mintegy 100 millió forinttal, 2013-ban a Katolikus Karitászt csaknem 120 millió forinttal, 2014-ben a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetet 167 millió forinttal, tavaly pedig a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot mintegy 225 millió forinttal segítette. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 20.
Romániai magyar művészeket is díjaztak a romániai operaházak gáláján
Horváth József kolozsvári karmester és Kele Brigitta énekművész is díjat kapott a romániai operaházak ünnepi gáláján, amelyet negyedik alkalommal szerveztek meg.
A Bukaresti Nemzeti Operában vasárnap este tartott gálán díszvendégként lépett fel a jelentős nemzetközi operaénekesi pályafutással rendelkező Nelly Miricioiu román szoprán és Roberto Alagna világhírű francia tenor.
Az Agerpres hírügynökség hétfői jelentése szerint a gálán mint-egy tizenöt díjat adtak át. A tavalyi évad legjobb előadásának járó elismerést a Jászvásári (Iaşi) Nemzeti Operaház nyerte el a Carmen című előadásért, amelyet Karel Drgac állított színpadra.
A Kolozsvári Magyar Opera a legjobb gyermekelőadásért járó díjat vehette át Tóth Péter Árgyélus királyfi című előadásáért, amelyet Albu István jegyzett.
A legjobb karmesternek járó díjat a kolozsvári Horváth József kapta, aki a Kolozsvári Román Opera alkalmazottja. Ő a világhírű Andrei Şerban rendezőtől vehette át a kitüntetést.
Minden operaház Kiválóság és Életműdíjra javasolhatott személyeket. A Kolozsvári Magyar Opera Kele Brigitta énekművészt tüntette ki Kiválóság díjjal, aki pályafutását az erdélyi intézményben kezdte, jelenleg főleg németországi operaházakban énekel, és novemberben debütált a New York-i Metropolitan operaházban a Franco Zeffirelli rendezte Bohémélet Musettájaként.
Az Életműdíjat Laskay Adrienne-nek, a Kolozsvári Magyar Opera nyugalmazott karvezetőjének ítélték. A Kolozsvári Román Opera szintén Életműdíjjal ismerte el Fülöp Márton énekművész pályafutását.
MTI Népújság (Marosvásárhely)
Horváth József kolozsvári karmester és Kele Brigitta énekművész is díjat kapott a romániai operaházak ünnepi gáláján, amelyet negyedik alkalommal szerveztek meg.
A Bukaresti Nemzeti Operában vasárnap este tartott gálán díszvendégként lépett fel a jelentős nemzetközi operaénekesi pályafutással rendelkező Nelly Miricioiu román szoprán és Roberto Alagna világhírű francia tenor.
Az Agerpres hírügynökség hétfői jelentése szerint a gálán mint-egy tizenöt díjat adtak át. A tavalyi évad legjobb előadásának járó elismerést a Jászvásári (Iaşi) Nemzeti Operaház nyerte el a Carmen című előadásért, amelyet Karel Drgac állított színpadra.
A Kolozsvári Magyar Opera a legjobb gyermekelőadásért járó díjat vehette át Tóth Péter Árgyélus királyfi című előadásáért, amelyet Albu István jegyzett.
A legjobb karmesternek járó díjat a kolozsvári Horváth József kapta, aki a Kolozsvári Román Opera alkalmazottja. Ő a világhírű Andrei Şerban rendezőtől vehette át a kitüntetést.
Minden operaház Kiválóság és Életműdíjra javasolhatott személyeket. A Kolozsvári Magyar Opera Kele Brigitta énekművészt tüntette ki Kiválóság díjjal, aki pályafutását az erdélyi intézményben kezdte, jelenleg főleg németországi operaházakban énekel, és novemberben debütált a New York-i Metropolitan operaházban a Franco Zeffirelli rendezte Bohémélet Musettájaként.
Az Életműdíjat Laskay Adrienne-nek, a Kolozsvári Magyar Opera nyugalmazott karvezetőjének ítélték. A Kolozsvári Román Opera szintén Életműdíjjal ismerte el Fülöp Márton énekművész pályafutását.
MTI Népújság (Marosvásárhely)
2016. december 20.
Miért szűnt meg a nyárádszeredai kertészmérnökképzés?
Agrovilág – mezőgazdaság, vidékfejlesztés, agroturizmus
A korábbi Agrovilágban közöltük a dr. Jakab Sámuel A szükség parancsa című könyve bemutatásán elhangzott könyvismertető szerkesztett változata első részét, Thiesz Rezső írását, melyet az alábbiakban folytatunk.
A Sapientia EMTE elindításakor (2000-ben) megszületett az Erdély területén működő kihelyezett tagozatok konzultációs központjai EMTE-vel való egyesítésének gondolata. Ez a kérdés két magas szintű fórumon is megvitatásra került: 2001. február 15-én a Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH) és 2001. augusztus 27-én a Magyar Professzorok Világtanácsának ülésén (MPV). Az MPV Agrártudományi Szekciójának csíkszeredai tanácskozásán (2001. szeptember 7-8.) konkrét döntések születtek a nyárádszeredai konzultációs központnak az EMTE-be való integrálásáról. Ezzel kapcsolatosan szerződéskötésre került sor a Sapientia Alapítvány marosvásárhelyi fiókja és a Bocskai István Alapítvány Nyárádszereda, továbbá a Szent István Egyetem és a Sapientia Hungariae Alapívány között. A szerződés értelmében a Sapentia Alapítvány a 2001 – 2002-es tanévtől kezdődően befogadja a kihelyezett tagozatot oly módon, hogy az egyetemi struktúra speciális részeként kezeli mindaddig, míg a teljes integrálódás meg nem történik.
2001. szeptember 20-án együttműködési megállapodás született Kolozsváron a Sapientia Hungariae Alapítvány, a Bocskai István Alapítvány és a kolozsvári Sapientia Alapítvány között, aminek értelmében „a Bocskai István Alapítvány a főiskolai szintű kihelyezett képzést mindaddig fenntartja, míg törvényes lehetőség nyílik e képzési forma EMTE keretén belüli egyetemi szintű kertészmérnök szakhoz való kapcsolásához“. A felek megegyeztek abban, hogy a nyárádszeredai oktatás fenntartja működését mindaddig, amíg a romániai törvények szerint a Sapientia EMTE keretében indítandó nappali kertészmérnöki oktatás megkapja a végleges akkreditációt és megtörténik az intézményi akkreditáció is. Az érvényes törvények alapján a nappali szak végleges akkreditációja csak három végzős évfolyam kimenetele után kérvényezhető. Erre tehát legalább hét évre volt szükség, tehát tévedés lett volna a kihelyezett szak megállítása már 2003-ban. Végül sikerült meggyőzni az illetékeseket, s a nyárádszeredai képzés még tíz évvel hosszabbodott, ami további 305 kertészmérnököt jelentett Erdélynek.
A Sapientia Marosvásárhelyi Karán a kertészmérnöki szak végleges akkreditálására 2011-ben került sor. Ezt követően, 2012-ben a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma közölte a Corvinus Egyetemmel és a Bocskai István Alapítvánnyal, hogy nem támogatja újabb évfolyam indítását, csak a már működő évfolyamok kimenetelére biztosít pénzalapot. Az utolsó kimenő évfolyam 2016. január 9-én államvizsgázott.
A kötet második fejezete Visszatekintő cím alatt 102 oldal terjedelmében az oktatók és hallgatók visszaemlékezései, személyes benyomásai, érzései olvashatók. A kötet utolsó része a mellékleteket tartalmazza. Ezek jelentős dokumentációs elemei a műnek. Fotókat közöl a magyarországi és erdélyi oktatókról, táblázatban jeleníti meg a mindenki által oktatott tantárgyat és időszakot, amikor az oktatásban részt vett. Satisztikai adatokat, táblázatokat és grafikonokat tartalmaz a beiratkozott hallgatók erdélyi megyék szerinti, illetve a diákok életkor szerinti megoszlásáról. A fejezet zárórészében az 1997 és 2016 között végzett évfolyamok csoportképei és a diákok névsora szerepel, a lakhely feltüntetésével.
Népújság (Marosvásárhely)
Agrovilág – mezőgazdaság, vidékfejlesztés, agroturizmus
A korábbi Agrovilágban közöltük a dr. Jakab Sámuel A szükség parancsa című könyve bemutatásán elhangzott könyvismertető szerkesztett változata első részét, Thiesz Rezső írását, melyet az alábbiakban folytatunk.
A Sapientia EMTE elindításakor (2000-ben) megszületett az Erdély területén működő kihelyezett tagozatok konzultációs központjai EMTE-vel való egyesítésének gondolata. Ez a kérdés két magas szintű fórumon is megvitatásra került: 2001. február 15-én a Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH) és 2001. augusztus 27-én a Magyar Professzorok Világtanácsának ülésén (MPV). Az MPV Agrártudományi Szekciójának csíkszeredai tanácskozásán (2001. szeptember 7-8.) konkrét döntések születtek a nyárádszeredai konzultációs központnak az EMTE-be való integrálásáról. Ezzel kapcsolatosan szerződéskötésre került sor a Sapientia Alapítvány marosvásárhelyi fiókja és a Bocskai István Alapítvány Nyárádszereda, továbbá a Szent István Egyetem és a Sapientia Hungariae Alapívány között. A szerződés értelmében a Sapentia Alapítvány a 2001 – 2002-es tanévtől kezdődően befogadja a kihelyezett tagozatot oly módon, hogy az egyetemi struktúra speciális részeként kezeli mindaddig, míg a teljes integrálódás meg nem történik.
2001. szeptember 20-án együttműködési megállapodás született Kolozsváron a Sapientia Hungariae Alapítvány, a Bocskai István Alapítvány és a kolozsvári Sapientia Alapítvány között, aminek értelmében „a Bocskai István Alapítvány a főiskolai szintű kihelyezett képzést mindaddig fenntartja, míg törvényes lehetőség nyílik e képzési forma EMTE keretén belüli egyetemi szintű kertészmérnök szakhoz való kapcsolásához“. A felek megegyeztek abban, hogy a nyárádszeredai oktatás fenntartja működését mindaddig, amíg a romániai törvények szerint a Sapientia EMTE keretében indítandó nappali kertészmérnöki oktatás megkapja a végleges akkreditációt és megtörténik az intézményi akkreditáció is. Az érvényes törvények alapján a nappali szak végleges akkreditációja csak három végzős évfolyam kimenetele után kérvényezhető. Erre tehát legalább hét évre volt szükség, tehát tévedés lett volna a kihelyezett szak megállítása már 2003-ban. Végül sikerült meggyőzni az illetékeseket, s a nyárádszeredai képzés még tíz évvel hosszabbodott, ami további 305 kertészmérnököt jelentett Erdélynek.
A Sapientia Marosvásárhelyi Karán a kertészmérnöki szak végleges akkreditálására 2011-ben került sor. Ezt követően, 2012-ben a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma közölte a Corvinus Egyetemmel és a Bocskai István Alapítvánnyal, hogy nem támogatja újabb évfolyam indítását, csak a már működő évfolyamok kimenetelére biztosít pénzalapot. Az utolsó kimenő évfolyam 2016. január 9-én államvizsgázott.
A kötet második fejezete Visszatekintő cím alatt 102 oldal terjedelmében az oktatók és hallgatók visszaemlékezései, személyes benyomásai, érzései olvashatók. A kötet utolsó része a mellékleteket tartalmazza. Ezek jelentős dokumentációs elemei a műnek. Fotókat közöl a magyarországi és erdélyi oktatókról, táblázatban jeleníti meg a mindenki által oktatott tantárgyat és időszakot, amikor az oktatásban részt vett. Satisztikai adatokat, táblázatokat és grafikonokat tartalmaz a beiratkozott hallgatók erdélyi megyék szerinti, illetve a diákok életkor szerinti megoszlásáról. A fejezet zárórészében az 1997 és 2016 között végzett évfolyamok csoportképei és a diákok névsora szerepel, a lakhely feltüntetésével.
Népújság (Marosvásárhely)
2016. december 20.
Decemberi beszélgetés Hosszú Zoltán, egykori RMDSZ-szenátorral
„Mindenki remélte, hogy minden jobb lesz. De valahogy elcsúszott…” (I.)
– Tudom, hogy nem Aradon születtél.
– Désen jöttem a világra. Akkor, 1944-ben Magyarországhoz tartozott. Születésem előtt apám elment a frontra, úgyhogy engem csak akkor látott, amikor visszatért. Bejöttek az oroszok. Nagymamám és anyám két évvel idősebb bátyámmal együtt elvittek Budapestre. Menekültünk. Következett Budapest ostroma. A bombázás idején lent a pincében kereszteltek meg.
– Hogyhogy nem mentetek onnan tovább?
– Ajánlották a németek, hogy menjünk. De nagyanyám, aki szász származású volt, kijelentette, hogy ő erdélyi, szereti Erdélyt, lesz, ami lesz, ő visszamegy oda. Úgy is történt.
– Megvárt a családi ház?
– Teljesen kirabolták. Átvonultak az oroszok, bejöttek a románok Észak-Erdélybe. El kellett mennünk a Szilágy megyei Hídalmásra. Ott befogadott minket édesanyámnak egy földbirtokos unokatestvére. Aztán jött az államosítás. Összeszedték, deportálták őket. Minket kirúgtak a kúriából.
– Ott kezdted tanulmányaidat?
– Hídalmáson kezdtem óvodába járni, és ott végeztem el az elemi iskolát is. Inkább román falu volt, kevés magyar és zsidó. De az értelmiségi réteg magyar volt meg zsidó. Az óvodát és az első négy osztályt magyarul végeztem. Ötödiktől átírattak a román tagozatra, mert magyar szekció nem volt.
– Édesapád mivel foglalkozott?
– Miután visszajött a frontról, jogászként kérte felvételét az ügyvédek közé – elutasították. Viszont felvették ügyésznek, és kihelyezték a Beszterce-Naszód megyei Bethlenbe. Oda jártam líceumba román tagozaton. A megyésítés során megszüntették a bethleni ügyészséget, és apámat elhelyezték Nagyenyedre.
– Voltak az iskolában kedvenc tantárgyaid?
– Minden tantárgyat szerettem. Fiatalkoromban sok könyvet olvastam, és megszerettem a történelmet meg a földrajzot.
– Szeretted az iskolát? Szoros volt a kapcsolatotok?
– Nem túl szoros. Sokat sportoltam. Az iskola kézilabdacsapatával megnyertük a tartományi bajnokságot.
– Érettségi után mi lett veled?
– Gépészmérnökire akartam felvételizni. Abban az időben a vizsgán nagyon hátrányos helyzetben voltak azok, akik nem jogosultak ösztöndíjra; minden szakon kevés hely maradt részükre. Nem vettek fel. De szerencsére nem vittek el katonának, mert még nem töltöttem be a 18-at. Dolgoztam egy évet Nagyenyeden. Utána elmentem Kolozsvárra a testnevelési tanárképző főiskolára. És sikerült elvégeznem.
– Milyen sportban jeleskedtél?
– Minden sportot szerettem, de fő szakom a kézilabda volt. Játszottam is a főiskola csapatában.
– Hogyan kerültél Aradra?
– Kolozsváron megismerkedtem egy lánnyal, a mostani feleségemmel, aki Aradra csábított. A kihelyezés előtt összeházasodtunk, hátha előnyünk származik belőle. Tévedtünk. De végül mindketten a Világostól nem messze fekvő Szőllősre kerültünk.
– Feleséged is pedagógus volt?
– Igen, matematika szakos.
– Sokáig maradtatok ott?
– Lehúztunk jó pár évet. Ott születtek meg a gyerekeink is. Közben beiratkoztam a jogra, és elvégeztem a Kolozsvári Babeș–Bolyai Egyetemen, levelezési szakon. Utána kértem felvételemet az ügyvédi kamarába. Vizsgázni küldtek Bukarestbe, és elnyertem az egyetlen meghirdetett helyet Aradon. Erre feleségem is kérte áthelyezését Aradra, és megkapta a gáji általános iskolában a számtantanári állást. Akkor beköltöztünk feleségem családjához, Pernyávába.
***
– Hogy éreztétek magatokat Szőllősön?
– Amíg végeztem a jogot, tanároskodtam Szőllősön. Kultúrigazgató is voltam. Versenyekre készültünk. Néptáncra tanítottam a fiatalokat. Futballcsapatot szerveztem, rendbe hoztam a futballpályát. Egyszer összeszámoltam: Szőllősön 17 tisztségem volt. A falusi párttitkár helyettese is lettem, meg tanácsi alelnök.
– Szóval zajlott az élet Szőllősön… És Aradon?
– A diplomám megszerzése után elkezdtem ügyvédeskedni. Kevesen voltunk. Most dolgozik Aradon kb. 450 ügyvéd, akkor az egész megyében 65-en voltunk.
– Nem volt szükség több ügyvédre? Jobbak voltak az emberek? Vagy enyhébbek a törvények?
– Nem léteztek kereskedelmi társaságok. Voltak örökösödési, polgári perek – veszekedések, vagyonelosztás, válások – és büntetőperek. Egy ideig alelnöke is voltam a megyei ügyvédi kamarának. Aztán kitettek. Az elnök elárulta, elővették, hogy lehet a kamarának magyar alelnöke? Különben nem volt rossz a hangulat a kamarában. Megvoltak még a régi ügyvédek. Nagyon sokat meséltek. Elmondták, milyen volt Aradon a társasági élet a háború előtt. Szép emlékeket őriztek ezek az emberek.
– Hogy kerültél kapcsolatba a politikával?
– Avval kezdődött, hogy Szöllősön muszáj volt beiratkoznom a pártba. Emlékszem, hogy a falusi párttitkár, egy traktorista, nem szeretett sem fogalmazni, sem írni. Minden jegyzőkönyvet én írtam meg. Nyolcvan százalékukat hasból. Mert nem jöttek el az emberek a gyűlésekre. Kiáltottunk a kocsma felé siető férfiak után. Hiába… Ilyen volt Szőllősön a pártélet.
***
– Hogy élted meg az „úgynevezett” forradalmat?
– Hallottunk a temesvári eseményekről. December 20-án már megjelentek Aradon a diktatúraellenes falfirkák. Mentek az aktivisták, és törölték le a falakat. 21-én jött a hír, hogy elindultak a gyárakból a munkások. Tokay Györggyel beültünk Titu Gheorghiof kollégánk kocsijába, és kimentünk a térre. Már előtte láttuk a törvényszék balkonjáról, ahogy hozták a katonákat. Osztogattak nekik töltényeket és a főnökeik pálinkával itatták szegény fiúkat. Reszkettek a félelemtől azok a gyerekek. Biztosan újoncok voltak.
– Sokáig maradtál kint a téren?
– Hazamentem aludni egy kicsit. Másnap visszamentem, és tovább tüntettünk. Elterjedt a hír, hogy Ceaușescu megbukott, elszállt egy helikopterrel – bömbölte a rádió a híreket. A városházáról eltűntek az aktivisták, és bementek a forradalmárok. Én akkor telefonáltam Matekovits Mihálynak. Mondtam neki, össze kéne ülnünk, meg kéne alakítanunk az aradi magyarok szervezetét. Ő sok embert ismert, én kevesebbet. Összehívott párat. Másnap, 23-án elmentünk Ujj János lakására. Kovách Géza jött még el, Nagy Sándor ügyvéd kollégám és a kultúrfelelős, Kocsik József. Megfogalmaztunk egy 12 pontos kiáltványt. Elküldtük a sajtónak a hírt arról, hogy megalakítottuk az Aradi Román Demokrata Front Magyar Nemzetiségű Lakosságának Bizottságát. Útközben a nyomda felé megállított egy magyarországi forgatócsoport. Elmondtam, hogy létrehoztuk szervezetünket, és felolvastam a 12 pontot. A riportot még aznap este leadták a magyar tévében. Hívtak telefonon ismerőseim Szatmárról meg Nagykárolyból, ahol látni lehetett a magyar tévé műsorait… Akkor még senki sem tudta, hogy szervezetünket RMDSZ-nek fogják nevezni.
– Szóval ti szórtátok el a magot, amiből kinőtt az RMDSZ.
– Felhívásunk megjelent a már Jelennek nevezett napilapunkban. És onnan tudtuk meg, hogy Bukarestben Domokos Géza vezetésével megalakult az Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Erre átneveztük szervezetünket az RMDSZ Arad Megyei Bizottságának. Közben elmentünk Cziszter Kálmánnal Valentin Voicilához, a Nemzeti Megmentési Front vezetőjéhez, hogy beszámoljunk új szerveződésünkről. Rögtön összehívtak egy gyűlést, és megválasztották Cziszter Kálmánt alelnöknek, engem pedig titkárnak. Ott töltöttem a karácsonyt és az új év első napjait is. Feleltem a jegyzőkönyvekért, az új pártok beiktatásáért. Nem kevesebb, mint 30 pártot jegyeztünk be néhány hét alatt. Közben jelentkeztek az aradi magyarok is. Nyolcezren lettünk. A segélyekkel is sokat foglalkoztunk. Hódmezővásárhelyen részt vettünk Voicilával Tóth Sándor temetésén.
– Jó véleményed volt Voiciláról?
– Járt Bukarestben, Iliescut is megismerte. Mesélte, mennyire jó ember… Aztán nagyon hamar kiábrándult belőle. Akkor, amikor bejelentette, hogy a Nemzeti Megmentési Front is részt vesz a választásokon. Rájöttünk akkor, hogy vége a kezdetleges demokráciánknak. Azt ígérte, hogy a választások előtt feloszlik a Front. Iliescu azonban párttá változtatta – teljhatalmat szerzett, és meg akarta őrizni a hatalmát.
– Úgy tudom, te voltál az RMDSZ első Arad megyei elnöke.
– Igen, megválasztottak januárban. Voltunk vagy nyolcan a vezetőségben. Cziszter Kálmán lett az alelnök.
– Mit szólsz a márciusi marosvásárhelyi eseményekhez?
– Akkor épp Bukarestben tartózkodtam. Domokos Géza összehívta a megyei vezetőket… Egyfolytában szóltak a telefonok, jelentették percről percre, hogy mi történik. Király Károly beszélt Iliescuval. Mondta, ki kell küldeni valakit, hogy ne legyen vérengzés. Végül mégiscsak lett…
– Áprilisban jöttek az első parlamenti választások.
– Készültünk. Engem szenátorjelöltnek választottak, Tokay György képviselőjelölt lett. Kampányoltunk, jártuk a falvakat, mindenhol megalakítottuk az RMDSZ helyi szervezeteit. Közben a Nemzeti Egység Tanácsának (CPUN) megyei titkára is voltam. Rengeteget dolgoztunk. Nagy fejetlenség volt. Ki kellett nevezni az új igazgatókat, mert a régieket elűzték. Sokat veszekedtek a segélyek elosztásán is… Áprilisban azután megválasztottak szenátornak, Tokay Györgyöt pedig parlamenti képviselőnek. Arad megyének nem volt magyar szenátora 1927 óta. Előttem Barabás Béla volt az utolsó.
– Mi volt sikered titka?
– Akkor sokan szavaztak az RMDSZ-re, és több magyar ment el szavazni, mint román. Így kerültem be az első fordulóban. Csak kétéves parlamenti ciklus volt, míg megalkottuk az új alkotmányt. A ’92-es újabb választáson megint sikerült szenátori tisztséget nyernem az RMDSZ részéről. Ez annak is köszönhető volt, hogy Voicilă függetlenként indult, nem kapta meg a szükséges 80 ezer szavazatot (csak 70 ezret), de elvitte a többi párttól a román szavazatokat.
– Most már négy évre választottak meg.
– 1996-ig voltam Bukarestben.
– Mi volt akkoriban egy szenátor dolga?
– Az első két évben meg kellett szerkesztenünk Románia új alkotmányát. Én nem voltam benne az alkotmánybizottságban, annak ellenére, hogy jogász voltam. A szenátus mandátumvalidáló és petíciós bizottságának elnöke lettem. A magyar szenátorok közül Hajdú Gábort delegáltuk. Jómagam a forradalmi eseményeket kivizsgáló bizottságba is bekerültem. Ennek először egy parasztpárti elnöke volt, majd két év után Sergiu Nicolaescu, színész-rendező került az élére.
– Mi volt a dolga ennek a bizottságnak?
– Kihallgattuk a forradalomban részt vevőket, illetve a politikusokat, a volt kommunista párt vezetőségét, egykori tábornokokat, központi bizottsági tagokat.
– Mi célból?
– Hogy megtudjuk, mi történt a forradalomban… Én különvéleményt írtam, mert nem voltam meggyőződve, hogy az az igazság, amit Sergiu Nicolaescu és tábornok társai be akartak sulykolni az emberekbe. Terroristák, külföldi beavatkozás…, ez mind hülyeség! Nem voltak terroristák! Volt egy rettenetes nagy diverzió, amelyet a szekuritáté rendezett. Fenntartottak egy olyan látszatot, mintha az ország bajban lenne. Az első fázisban a nép nyomására Iliescu megszüntette a szekuritátét. Erre a sok szekus elkezdett mozgolódni. Ők rendezték meg a márciusi marosvásárhelyi eseményeket. Hogy bizonyítsák a szekuritáté létének szükségességét. El akarták tussolni szerepüket a forradalomban, a katonákra akarták hárítani a felelősséget, a katonák pedig a volt szekusokra.
– A Ceaușescu házaspár kivégzésének körülményeit nem vizsgáltátok?
– Próbáltuk tisztázni, hogyan haltak meg, miért haltak meg, ki a felelős halálukért. Senki sem vállalta... Végeredményben Iliescu volt a felelős, mert ő utasította Gelu Voican Voiculescut, hogy nyírják ki őket.
– Érdekes információk ezek.
– A kihallgatások összes dokumentumát 50 évre titkosították. Mostanában tervezik a titkosítás feloldását, hogy újra vizsgálhassák a forradalmat. Nekem megvan a kivonatuk... Én írtam meg az aradi forradalmi eseményeket, jórészt a temesváriakat is. A konklúziókkal nem értettem egyet. Készítettem egy különvéleményt.
– Mesélnél valami konkrétumot evvel kapcsolatban?
– Például Tőkés László szerepét minimalizálni akarták, külföldi hatást, beavatkozást próbáltak bemagyarázni az embereknek.
– Próbáljuk összefoglalni, mit jelent szenátornak lenni? Tulajdonképpen, mi a dolga egy szenátornak?
– A szenátorok végeredményben törvényeket alkotnak. Ez a fő foglalkozásuk. Alkottunk is sokat. Részt kell venniük az üléseken, ahol megvitatják ezeket a törvényeket, utána megszavazzák őket. Ez előtt a törvényeknek át kell menniük a bizottságokon. Egy-egy szenátor több bizottságban is részt vehet. Aztán voltak a vizsgáló bizottságok. Mint például a bányászlátogatást vizsgálóbizottság. Abba is beválasztottak. Elvittek a Zsil völgyébe. Ott a bányászok levittek minket egy 700 méter mélyen levő aknába, hogy lássuk, milyen nehéz munkát végeznek ők.
– Kiderült, hogyan kerültek Bukarestbe? Ki irányította őket?
– Miron Cozma vezette őket, egy volt szekus, aki tulajdonképpen fedett ügynök volt.
– Maradt időd, hogy tarthasd a kapcsolatot a választóiddal?
– Péntek–szombat–vasárnap jártuk a megye falvait, részt vettünk gyűléseken.
– Volt lakásod Bukarestben?
– Szállodában laktunk. Bukarest legelegánsabb negyedében, egy egykori pártszállóban helyeztek el minket.
– Vendéglőben ettetek?
– Az ebédet a szenátus alagsorában levő vendéglőben kaptuk. Vacsorára összeültünk a szállodában, akik ott laktunk. Mindenki hozott hazulról. Például Kozsokár Gábor mindig hozott egy láda sört, én vittem egy-egy liter pálinkát. Verestóy nem lakott velünk, neki volt saját lakása. De ott volt még Szőcs Géza, Tóth tiszteletes úr Szilágy megyéből, Szabó Károly, a szatmári szenátor, Magyari Lajos, a költő... Vacsora közben megbeszéltük a napi eseményeket.
– Itthon kaptál irodát?
– Volt szenátori irodám, kaptam gépkocsit Bukarestből. Volt sofőröm, titkárnőm és egy irodavezetőm: Bognár Levente.
Juhász Béla Nyugati Jelen (Arad)
„Mindenki remélte, hogy minden jobb lesz. De valahogy elcsúszott…” (I.)
– Tudom, hogy nem Aradon születtél.
– Désen jöttem a világra. Akkor, 1944-ben Magyarországhoz tartozott. Születésem előtt apám elment a frontra, úgyhogy engem csak akkor látott, amikor visszatért. Bejöttek az oroszok. Nagymamám és anyám két évvel idősebb bátyámmal együtt elvittek Budapestre. Menekültünk. Következett Budapest ostroma. A bombázás idején lent a pincében kereszteltek meg.
– Hogyhogy nem mentetek onnan tovább?
– Ajánlották a németek, hogy menjünk. De nagyanyám, aki szász származású volt, kijelentette, hogy ő erdélyi, szereti Erdélyt, lesz, ami lesz, ő visszamegy oda. Úgy is történt.
– Megvárt a családi ház?
– Teljesen kirabolták. Átvonultak az oroszok, bejöttek a románok Észak-Erdélybe. El kellett mennünk a Szilágy megyei Hídalmásra. Ott befogadott minket édesanyámnak egy földbirtokos unokatestvére. Aztán jött az államosítás. Összeszedték, deportálták őket. Minket kirúgtak a kúriából.
– Ott kezdted tanulmányaidat?
– Hídalmáson kezdtem óvodába járni, és ott végeztem el az elemi iskolát is. Inkább román falu volt, kevés magyar és zsidó. De az értelmiségi réteg magyar volt meg zsidó. Az óvodát és az első négy osztályt magyarul végeztem. Ötödiktől átírattak a román tagozatra, mert magyar szekció nem volt.
– Édesapád mivel foglalkozott?
– Miután visszajött a frontról, jogászként kérte felvételét az ügyvédek közé – elutasították. Viszont felvették ügyésznek, és kihelyezték a Beszterce-Naszód megyei Bethlenbe. Oda jártam líceumba román tagozaton. A megyésítés során megszüntették a bethleni ügyészséget, és apámat elhelyezték Nagyenyedre.
– Voltak az iskolában kedvenc tantárgyaid?
– Minden tantárgyat szerettem. Fiatalkoromban sok könyvet olvastam, és megszerettem a történelmet meg a földrajzot.
– Szeretted az iskolát? Szoros volt a kapcsolatotok?
– Nem túl szoros. Sokat sportoltam. Az iskola kézilabdacsapatával megnyertük a tartományi bajnokságot.
– Érettségi után mi lett veled?
– Gépészmérnökire akartam felvételizni. Abban az időben a vizsgán nagyon hátrányos helyzetben voltak azok, akik nem jogosultak ösztöndíjra; minden szakon kevés hely maradt részükre. Nem vettek fel. De szerencsére nem vittek el katonának, mert még nem töltöttem be a 18-at. Dolgoztam egy évet Nagyenyeden. Utána elmentem Kolozsvárra a testnevelési tanárképző főiskolára. És sikerült elvégeznem.
– Milyen sportban jeleskedtél?
– Minden sportot szerettem, de fő szakom a kézilabda volt. Játszottam is a főiskola csapatában.
– Hogyan kerültél Aradra?
– Kolozsváron megismerkedtem egy lánnyal, a mostani feleségemmel, aki Aradra csábított. A kihelyezés előtt összeházasodtunk, hátha előnyünk származik belőle. Tévedtünk. De végül mindketten a Világostól nem messze fekvő Szőllősre kerültünk.
– Feleséged is pedagógus volt?
– Igen, matematika szakos.
– Sokáig maradtatok ott?
– Lehúztunk jó pár évet. Ott születtek meg a gyerekeink is. Közben beiratkoztam a jogra, és elvégeztem a Kolozsvári Babeș–Bolyai Egyetemen, levelezési szakon. Utána kértem felvételemet az ügyvédi kamarába. Vizsgázni küldtek Bukarestbe, és elnyertem az egyetlen meghirdetett helyet Aradon. Erre feleségem is kérte áthelyezését Aradra, és megkapta a gáji általános iskolában a számtantanári állást. Akkor beköltöztünk feleségem családjához, Pernyávába.
***
– Hogy éreztétek magatokat Szőllősön?
– Amíg végeztem a jogot, tanároskodtam Szőllősön. Kultúrigazgató is voltam. Versenyekre készültünk. Néptáncra tanítottam a fiatalokat. Futballcsapatot szerveztem, rendbe hoztam a futballpályát. Egyszer összeszámoltam: Szőllősön 17 tisztségem volt. A falusi párttitkár helyettese is lettem, meg tanácsi alelnök.
– Szóval zajlott az élet Szőllősön… És Aradon?
– A diplomám megszerzése után elkezdtem ügyvédeskedni. Kevesen voltunk. Most dolgozik Aradon kb. 450 ügyvéd, akkor az egész megyében 65-en voltunk.
– Nem volt szükség több ügyvédre? Jobbak voltak az emberek? Vagy enyhébbek a törvények?
– Nem léteztek kereskedelmi társaságok. Voltak örökösödési, polgári perek – veszekedések, vagyonelosztás, válások – és büntetőperek. Egy ideig alelnöke is voltam a megyei ügyvédi kamarának. Aztán kitettek. Az elnök elárulta, elővették, hogy lehet a kamarának magyar alelnöke? Különben nem volt rossz a hangulat a kamarában. Megvoltak még a régi ügyvédek. Nagyon sokat meséltek. Elmondták, milyen volt Aradon a társasági élet a háború előtt. Szép emlékeket őriztek ezek az emberek.
– Hogy kerültél kapcsolatba a politikával?
– Avval kezdődött, hogy Szöllősön muszáj volt beiratkoznom a pártba. Emlékszem, hogy a falusi párttitkár, egy traktorista, nem szeretett sem fogalmazni, sem írni. Minden jegyzőkönyvet én írtam meg. Nyolcvan százalékukat hasból. Mert nem jöttek el az emberek a gyűlésekre. Kiáltottunk a kocsma felé siető férfiak után. Hiába… Ilyen volt Szőllősön a pártélet.
***
– Hogy élted meg az „úgynevezett” forradalmat?
– Hallottunk a temesvári eseményekről. December 20-án már megjelentek Aradon a diktatúraellenes falfirkák. Mentek az aktivisták, és törölték le a falakat. 21-én jött a hír, hogy elindultak a gyárakból a munkások. Tokay Györggyel beültünk Titu Gheorghiof kollégánk kocsijába, és kimentünk a térre. Már előtte láttuk a törvényszék balkonjáról, ahogy hozták a katonákat. Osztogattak nekik töltényeket és a főnökeik pálinkával itatták szegény fiúkat. Reszkettek a félelemtől azok a gyerekek. Biztosan újoncok voltak.
– Sokáig maradtál kint a téren?
– Hazamentem aludni egy kicsit. Másnap visszamentem, és tovább tüntettünk. Elterjedt a hír, hogy Ceaușescu megbukott, elszállt egy helikopterrel – bömbölte a rádió a híreket. A városházáról eltűntek az aktivisták, és bementek a forradalmárok. Én akkor telefonáltam Matekovits Mihálynak. Mondtam neki, össze kéne ülnünk, meg kéne alakítanunk az aradi magyarok szervezetét. Ő sok embert ismert, én kevesebbet. Összehívott párat. Másnap, 23-án elmentünk Ujj János lakására. Kovách Géza jött még el, Nagy Sándor ügyvéd kollégám és a kultúrfelelős, Kocsik József. Megfogalmaztunk egy 12 pontos kiáltványt. Elküldtük a sajtónak a hírt arról, hogy megalakítottuk az Aradi Román Demokrata Front Magyar Nemzetiségű Lakosságának Bizottságát. Útközben a nyomda felé megállított egy magyarországi forgatócsoport. Elmondtam, hogy létrehoztuk szervezetünket, és felolvastam a 12 pontot. A riportot még aznap este leadták a magyar tévében. Hívtak telefonon ismerőseim Szatmárról meg Nagykárolyból, ahol látni lehetett a magyar tévé műsorait… Akkor még senki sem tudta, hogy szervezetünket RMDSZ-nek fogják nevezni.
– Szóval ti szórtátok el a magot, amiből kinőtt az RMDSZ.
– Felhívásunk megjelent a már Jelennek nevezett napilapunkban. És onnan tudtuk meg, hogy Bukarestben Domokos Géza vezetésével megalakult az Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Erre átneveztük szervezetünket az RMDSZ Arad Megyei Bizottságának. Közben elmentünk Cziszter Kálmánnal Valentin Voicilához, a Nemzeti Megmentési Front vezetőjéhez, hogy beszámoljunk új szerveződésünkről. Rögtön összehívtak egy gyűlést, és megválasztották Cziszter Kálmánt alelnöknek, engem pedig titkárnak. Ott töltöttem a karácsonyt és az új év első napjait is. Feleltem a jegyzőkönyvekért, az új pártok beiktatásáért. Nem kevesebb, mint 30 pártot jegyeztünk be néhány hét alatt. Közben jelentkeztek az aradi magyarok is. Nyolcezren lettünk. A segélyekkel is sokat foglalkoztunk. Hódmezővásárhelyen részt vettünk Voicilával Tóth Sándor temetésén.
– Jó véleményed volt Voiciláról?
– Járt Bukarestben, Iliescut is megismerte. Mesélte, mennyire jó ember… Aztán nagyon hamar kiábrándult belőle. Akkor, amikor bejelentette, hogy a Nemzeti Megmentési Front is részt vesz a választásokon. Rájöttünk akkor, hogy vége a kezdetleges demokráciánknak. Azt ígérte, hogy a választások előtt feloszlik a Front. Iliescu azonban párttá változtatta – teljhatalmat szerzett, és meg akarta őrizni a hatalmát.
– Úgy tudom, te voltál az RMDSZ első Arad megyei elnöke.
– Igen, megválasztottak januárban. Voltunk vagy nyolcan a vezetőségben. Cziszter Kálmán lett az alelnök.
– Mit szólsz a márciusi marosvásárhelyi eseményekhez?
– Akkor épp Bukarestben tartózkodtam. Domokos Géza összehívta a megyei vezetőket… Egyfolytában szóltak a telefonok, jelentették percről percre, hogy mi történik. Király Károly beszélt Iliescuval. Mondta, ki kell küldeni valakit, hogy ne legyen vérengzés. Végül mégiscsak lett…
– Áprilisban jöttek az első parlamenti választások.
– Készültünk. Engem szenátorjelöltnek választottak, Tokay György képviselőjelölt lett. Kampányoltunk, jártuk a falvakat, mindenhol megalakítottuk az RMDSZ helyi szervezeteit. Közben a Nemzeti Egység Tanácsának (CPUN) megyei titkára is voltam. Rengeteget dolgoztunk. Nagy fejetlenség volt. Ki kellett nevezni az új igazgatókat, mert a régieket elűzték. Sokat veszekedtek a segélyek elosztásán is… Áprilisban azután megválasztottak szenátornak, Tokay Györgyöt pedig parlamenti képviselőnek. Arad megyének nem volt magyar szenátora 1927 óta. Előttem Barabás Béla volt az utolsó.
– Mi volt sikered titka?
– Akkor sokan szavaztak az RMDSZ-re, és több magyar ment el szavazni, mint román. Így kerültem be az első fordulóban. Csak kétéves parlamenti ciklus volt, míg megalkottuk az új alkotmányt. A ’92-es újabb választáson megint sikerült szenátori tisztséget nyernem az RMDSZ részéről. Ez annak is köszönhető volt, hogy Voicilă függetlenként indult, nem kapta meg a szükséges 80 ezer szavazatot (csak 70 ezret), de elvitte a többi párttól a román szavazatokat.
– Most már négy évre választottak meg.
– 1996-ig voltam Bukarestben.
– Mi volt akkoriban egy szenátor dolga?
– Az első két évben meg kellett szerkesztenünk Románia új alkotmányát. Én nem voltam benne az alkotmánybizottságban, annak ellenére, hogy jogász voltam. A szenátus mandátumvalidáló és petíciós bizottságának elnöke lettem. A magyar szenátorok közül Hajdú Gábort delegáltuk. Jómagam a forradalmi eseményeket kivizsgáló bizottságba is bekerültem. Ennek először egy parasztpárti elnöke volt, majd két év után Sergiu Nicolaescu, színész-rendező került az élére.
– Mi volt a dolga ennek a bizottságnak?
– Kihallgattuk a forradalomban részt vevőket, illetve a politikusokat, a volt kommunista párt vezetőségét, egykori tábornokokat, központi bizottsági tagokat.
– Mi célból?
– Hogy megtudjuk, mi történt a forradalomban… Én különvéleményt írtam, mert nem voltam meggyőződve, hogy az az igazság, amit Sergiu Nicolaescu és tábornok társai be akartak sulykolni az emberekbe. Terroristák, külföldi beavatkozás…, ez mind hülyeség! Nem voltak terroristák! Volt egy rettenetes nagy diverzió, amelyet a szekuritáté rendezett. Fenntartottak egy olyan látszatot, mintha az ország bajban lenne. Az első fázisban a nép nyomására Iliescu megszüntette a szekuritátét. Erre a sok szekus elkezdett mozgolódni. Ők rendezték meg a márciusi marosvásárhelyi eseményeket. Hogy bizonyítsák a szekuritáté létének szükségességét. El akarták tussolni szerepüket a forradalomban, a katonákra akarták hárítani a felelősséget, a katonák pedig a volt szekusokra.
– A Ceaușescu házaspár kivégzésének körülményeit nem vizsgáltátok?
– Próbáltuk tisztázni, hogyan haltak meg, miért haltak meg, ki a felelős halálukért. Senki sem vállalta... Végeredményben Iliescu volt a felelős, mert ő utasította Gelu Voican Voiculescut, hogy nyírják ki őket.
– Érdekes információk ezek.
– A kihallgatások összes dokumentumát 50 évre titkosították. Mostanában tervezik a titkosítás feloldását, hogy újra vizsgálhassák a forradalmat. Nekem megvan a kivonatuk... Én írtam meg az aradi forradalmi eseményeket, jórészt a temesváriakat is. A konklúziókkal nem értettem egyet. Készítettem egy különvéleményt.
– Mesélnél valami konkrétumot evvel kapcsolatban?
– Például Tőkés László szerepét minimalizálni akarták, külföldi hatást, beavatkozást próbáltak bemagyarázni az embereknek.
– Próbáljuk összefoglalni, mit jelent szenátornak lenni? Tulajdonképpen, mi a dolga egy szenátornak?
– A szenátorok végeredményben törvényeket alkotnak. Ez a fő foglalkozásuk. Alkottunk is sokat. Részt kell venniük az üléseken, ahol megvitatják ezeket a törvényeket, utána megszavazzák őket. Ez előtt a törvényeknek át kell menniük a bizottságokon. Egy-egy szenátor több bizottságban is részt vehet. Aztán voltak a vizsgáló bizottságok. Mint például a bányászlátogatást vizsgálóbizottság. Abba is beválasztottak. Elvittek a Zsil völgyébe. Ott a bányászok levittek minket egy 700 méter mélyen levő aknába, hogy lássuk, milyen nehéz munkát végeznek ők.
– Kiderült, hogyan kerültek Bukarestbe? Ki irányította őket?
– Miron Cozma vezette őket, egy volt szekus, aki tulajdonképpen fedett ügynök volt.
– Maradt időd, hogy tarthasd a kapcsolatot a választóiddal?
– Péntek–szombat–vasárnap jártuk a megye falvait, részt vettünk gyűléseken.
– Volt lakásod Bukarestben?
– Szállodában laktunk. Bukarest legelegánsabb negyedében, egy egykori pártszállóban helyeztek el minket.
– Vendéglőben ettetek?
– Az ebédet a szenátus alagsorában levő vendéglőben kaptuk. Vacsorára összeültünk a szállodában, akik ott laktunk. Mindenki hozott hazulról. Például Kozsokár Gábor mindig hozott egy láda sört, én vittem egy-egy liter pálinkát. Verestóy nem lakott velünk, neki volt saját lakása. De ott volt még Szőcs Géza, Tóth tiszteletes úr Szilágy megyéből, Szabó Károly, a szatmári szenátor, Magyari Lajos, a költő... Vacsora közben megbeszéltük a napi eseményeket.
– Itthon kaptál irodát?
– Volt szenátori irodám, kaptam gépkocsit Bukarestből. Volt sofőröm, titkárnőm és egy irodavezetőm: Bognár Levente.
Juhász Béla Nyugati Jelen (Arad)
2016. december 20.
Végét ért az első Mentor Klub
Tárgyalásról, kommunikációról tanulhattak
Hogyan osszam be az időmet? Hogyan tárgyaljak és hogyan kommunikáljak? Mindezekre a kérdésekre választ kaphatott az a húsz egyetemi hallgató, aki részt vett a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatának első alkalommal szervezett tehetséggondozó Mentor Klub programján. Interaktív foglalkozásokat szerveztek storytelling alapú személyimárka-építés (personal branding), idea pitch – power presentations, persuasive talking (tárgyalási technikák), nonverbális kommunikáció és benyomás-alakítás, időgazdálkodás témakörben. A képzés lejártával a résztvevők tegnap részvételi oklevelet vehettek át.
– Úgy gondoltam, hogy az itt tanultak fejlődési lehetőséget biztosítanak, és ezeket majd később is felhasználhatom. Fontos számomra az előadás-technika, az időmenedzsment, a személyimárka-építés – nyilatkozta a szatmárnémeti Juhász Zita elsőéves közgazdász hallgató. – Utólag fogom majd kamatoztatni az itt tanult, nagyon hasznos tudnivalókat, amelyeket októbertől decemberig sajátítottam el a Mentor Klubok keretében – közölte a kovásznai Teleki Tibor Csongor elsőéves közgazdász hallgató.
Az elsőéves óvó-tanítóképzős, sepsiszentgyörgyi Benedek Bernadett már azon gondolkodik, amennyiben lehetséges, részt vesz a februárban induló új képzésben is, mert a most zárult tanfolyam sokat segített személyi fejlődésében. – Utolsó éves hallgatóként nagyon fontos, hogy megtanuljam: hogyan adjak elő, hogyan érveljek. Éppen ezért ez a tanfolyam minden egyetemistának hasznos lenne, segít, hogy feltalálja magát a különböző élethelyzetekben. A kezdeményezést folytatni kell, új előadók bevonásával és több csoport szervezésével – mondta a csíkszeredai Barabás Csongor István harmadéves politológus hallgató.
Kádár Magor egyetemi oktató elmondta: nemcsak az egyetem, hanem talán országos szinten is új ez a program, amelyre többszörös volt a túljelentkezés. Februárban új tanfolyamot indítanak, ahova több szakembert is bevonnának.
Nagy-Hintós Diana Szabadság (Kolozsvár)
Tárgyalásról, kommunikációról tanulhattak
Hogyan osszam be az időmet? Hogyan tárgyaljak és hogyan kommunikáljak? Mindezekre a kérdésekre választ kaphatott az a húsz egyetemi hallgató, aki részt vett a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatának első alkalommal szervezett tehetséggondozó Mentor Klub programján. Interaktív foglalkozásokat szerveztek storytelling alapú személyimárka-építés (personal branding), idea pitch – power presentations, persuasive talking (tárgyalási technikák), nonverbális kommunikáció és benyomás-alakítás, időgazdálkodás témakörben. A képzés lejártával a résztvevők tegnap részvételi oklevelet vehettek át.
– Úgy gondoltam, hogy az itt tanultak fejlődési lehetőséget biztosítanak, és ezeket majd később is felhasználhatom. Fontos számomra az előadás-technika, az időmenedzsment, a személyimárka-építés – nyilatkozta a szatmárnémeti Juhász Zita elsőéves közgazdász hallgató. – Utólag fogom majd kamatoztatni az itt tanult, nagyon hasznos tudnivalókat, amelyeket októbertől decemberig sajátítottam el a Mentor Klubok keretében – közölte a kovásznai Teleki Tibor Csongor elsőéves közgazdász hallgató.
Az elsőéves óvó-tanítóképzős, sepsiszentgyörgyi Benedek Bernadett már azon gondolkodik, amennyiben lehetséges, részt vesz a februárban induló új képzésben is, mert a most zárult tanfolyam sokat segített személyi fejlődésében. – Utolsó éves hallgatóként nagyon fontos, hogy megtanuljam: hogyan adjak elő, hogyan érveljek. Éppen ezért ez a tanfolyam minden egyetemistának hasznos lenne, segít, hogy feltalálja magát a különböző élethelyzetekben. A kezdeményezést folytatni kell, új előadók bevonásával és több csoport szervezésével – mondta a csíkszeredai Barabás Csongor István harmadéves politológus hallgató.
Kádár Magor egyetemi oktató elmondta: nemcsak az egyetem, hanem talán országos szinten is új ez a program, amelyre többszörös volt a túljelentkezés. Februárban új tanfolyamot indítanak, ahova több szakembert is bevonnának.
Nagy-Hintós Diana Szabadság (Kolozsvár)