A bedaráltak alkonya?
Azt üzente az országos vezetés, hogy fölösleges, sőt káros lenne, ha Marosvásárhelyen az önkormányzat legnagyobb frakcióját képező RMDSZ újból ráhajtana az alpolgármesteri székre. Kelemen Hunor szerint Dorin Florea az alpolgármesteren keresztül a szövetség önkormányzati frakcióját is "bedarálja". Az elmúlt évek tapasztalatából kiindulva, nehezen lehetne ezt megcáfolni. És mégis vitatható ez az álláspont. Egyfelől tény, hogy a romániai törvények és azok önkényes alkalmazása szinte minden polgármestert kiskirályi jogkörökkel ruházott fel. Az önkormányzatok amolyan szükséges rosszként teszik a dolgukat. A településvezető saját kénye-kedve szerint a határozatokat vagy életbe ülteti, vagy nem. Számtalan példát lehetne felhozni, kezdve az anyanyelvhasználat akadályoztatásától el egészen a településrendezési, közműszolgáltatási hiányosságokig. A költségvetési zsonglőrözésekről nem is beszélve. Jó példa erre, hogy miként lehet polgármesterfényező ingyen-koncerteket tartani, vagy külföldi utazásokat utólag jóváhagyatni. A törvényhozók nem akarnak ennek jogi gátat szabni, hisz minden pártnak szüksége van a helyi bárók mandátumgyűjtő támogatására. Tehát ebből a szempontból még érthető is volna a szövetségi elnök kijelentése. De a valódi okot vélhetően máshol kell keresni: a belső vitákból, a klikkek közötti torzsalkodásokból felépülni képtelen helyi szervezetben. A kínkeservesen, papíron újraalakí tott körzetekre támaszkodó választmány olyan tanácsosi listát állított össze, amely messze elmaradt a választópolgárok elvárásától. Sőt, a megyei döntéshozó testületnél is kiverte a biztosítékot. A zsaroló levelezgetések nyomására a helyi demokrácia szabályait betartva alakult ki a végleges sorrend. Az eredmény pedig az lett, hogy nincs egy "bedarálhatatlan" alpolgármester-jelöltje a csapatnak. A régi, bár a szervezet és a lista vezetőjeként ez lenne a feladata, sajnos nem bizonyult elég markáns ellenfélnek az elmúlt években Florea diktatórikus módszereivel szemben. A "zöldfülűeknek" ilyen dörzsölt ellenféllel nem sok esélyük lenne. Ráadásul van neki egy átigazolt tanácsadója Csegzi Sándor egykori alpolgármester személyében, akit nem bedarált, hanem átcsábított maga mellé. Sebaj, lesz majd egy harciasan gerinces frakcióvezetője ennek a fiatal csapatnak, mondják a bennfentesek. Láttunk már karón varjút, tamáskodnak a közelmúlt tapasztalásai alapján a kételkedők. Lehet, hogy az igazság félúton elakadt, de azért jó lenne hinni benne, hogy nem lesz több bedarálható választott képviselőnk. Ám a minket megillető hatalmi pozíciókat sem adjuk fel.
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely)

Hetven településen mentettek ki az árvíz miatt bajba kerülteket
Hetven településen volt szükség a tűzoltók segítségére a bajba kerültek megmentésében, illetve az árvíz sújtotta területeken homokzsákok pakolásában – derül ki az Országos Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) tegnapi közleményéből.
A közlemény szerint a tűzoltók Fehér, Bákó, Bihar, Krassó-Szörény, Kolozs, Konstanca, Dolj, Gorj, Hunyad, Maros, Neamt, Olt, Szilágy, Szeben, Suceava, Temes, Tulcea és Vâlcea megyei árvíz sújtotta településeken mentettek ki bajba került embereket, segítettek a homokzsákokból történő gátak építésében. Segítségükre voltak a csendőrök, rendőrök, önkéntesek, illetve a helyhatóságok emberei.
A bihari tűzoltók három, 35 és 50 év közötti személyt mentettek meg, akik az áradás miatt a Fekete-Körösön kialakult szigeten rekedtek. A katonai tűzoltók felfújható motorcsónakkal közelítették meg a bajba kerülteket, és biztonságban kivitték őket a partra.
Temes megyében, ahol a Berzava folyón harmadfokú (piros) árvízriadó volt érvényben, a tűzoltók és az önkéntesek több mint 1300 homokzsákkal erősítették meg a gátakat. A közelbe két mentőcsapatot és hat nagy teljesítményű motoros szivattyúval rendelkező egységet küldött ki a Temes megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).
Hunyad megyében a Fehér-Körös partján és a Bózes-patak mentén homokzsákokból emeltek gátat azokon a helyeken, ahol a vízhozam növekedését észlelték. A helyzetet folyamatosan figyelik, Medvepatakán és Kristyor településeken az áradás által okozott károk elhárításán dolgoznak, tehát mintegy 200 elárasztott gazdaságból szivattyúzzák ki a vizet.
A lakosság és a tűzoltók segítségére az IGSU nagy teljesítményű, szállítható szivattyúkkal rendelkező mentőcsapatokat küldött Fehér, Bihar és Gorj megyébe.
Jelenleg már nincs érvényben csapadék miatti meteorológiai figyelmeztetés, ám a katasztrófavédelem emberei folyamatosan készenlétben vannak. Az érintett megyékben növelték a mentőcsapatok számát.
Népújság (Marosvásárhely)

A románok kifejezetten ellenezték, hogy az erdélyi magyarok nézhessék a magyar csapat Eb-meccseit!
– Aktuális beszélgetés Kobza Miklóssal, az MTVA sajtófőnökével –
A MTVA vezetői minden követ megmozgattak, a külhoni magyarság mégsem nézheti anyanyelvén az M4-en az Európa-bajnokságot. Ismert, a közmédia UEFA- engedélyére a román és a szlovák fél nemet mondott.
– Az MTVA elintézte az UEFA-nál, hogy az M4-en a határon túl is sugározhassa a labdarúgó-Eb mérkőzéseit. Erőfeszítéseit a román és a szlovák fél viszont megakadályozta.
– Valóban, mindent megtettünk, hogy a labdarúgó-Eb – legalább magyar vonatkozású – mérkőzéseit átsugározhassuk a határokon túlra. Az UEFA elfogadta érveinket, tehát engedélyezte, de a szlovák és a román fél az utolsó pillanatban szembefordult, és megtagadta az együttműködést. A geoblokk feloldásához északi szomszédunknál a szlovák közmédia nem járult hozzá, Romániában pedig az üzleti érdek írta felül a magyar sugárzást. Romániában – miután a román közmédia padlóra került – a Deutsche Telekom leányvállalatához kerültek a sportjogok.
– A műsor kódolását át lehet-e hárítani a szolgáltatókra?
– Az MTVA kötelessége, hogy ha a szerződése alapján kódolnia kell, akkor azt végezze is el. Mi azonban mindent megtettünk azért, hogy az Eb magyar meccseit ne kelljen kódolnunk, és ezt el is értük az UEFA-nál. Ráadásul korábban abba is jelentős energiát fektettünk, hogy határon túli kábelterjesztéssel elérhetők legyenek a magyar közszolgálati adók. Ezt a munkát döntötte romba az üzleti és a politikai érdek.
– A vasárnapi Forma–1-es futamot a külhoniak gond nélkül nézhették a Dunán, ez a megoldás reményt kelt-e a jövőre nézve, avagy csak kivételes esetnek tartja?
– A hét végén a Forma–1 adása műsorváltozás miatt került a Dunára, hiszen annak fő helye az M4. A sportadón viszont párhuzamosan Eb- meccsek voltak.
– Romániában vannak olyan települések, ahol éppen a szlovák köztelevízió által sugárzott Eb-mérkőzéseket nézik. Rájuk nem vonatkozik a kódolás?
– Nincs információnk arról, hogy a szlovákoknak milyen megállapodása van a románokkal vagy éppen az UEFA-val. Alapesetben elmondhatjuk viszont, hogy amennyiben nincs semmilyen szerződés egymás között vagy az UEFA-val, akkor a szlovák közmédia vagy véletlen, vagy tudatos, de mindenképpen súlyos jogsértést követ el azzal, hogy jogvédett tartalmat átsugároz Románia területére.
– Amennyiben az MTVA birtokolja az adott műsorok kizárólagos tévés jogait, a Magyarország területén fogható külföldi adások ellen önök emeltek-e valaha kifogást?
– Az MTVA tiszteletben tartja a magyarországi nemzeti kisebbségek jogait. Ezért szemet hunyunk afelett, ha román, szerb vagy szlovák anyanyelvű műsorfolyamot kívánnak elérhetővé tenni Magyarország területén, hogy azt a magyar nemzeti kisebbségek a saját anyanyelvükön élvezhessék. Mi ezt a kisebbségi politikát tekintjük európai követendő magatartásnak.
– Túlzás azt állítani, hogy kimondottan a magyar nyelvű adássugárzás zavarja a két szomszédos ország tévétársaságait?
– Sajnos, az állítás nem áll messze a valóságtól, mindezek mellett valószínű, hogy a háttérben komoly üzleti érdekek is rejlenek.
– Jelenleg a Mediaklikk.hu oldalon követhetők online az MTVA csatornái, böngészőbe telepített appok segítségével kikerülhető a kódolás. A stream azonban akadozik, lehet ezen segíteni?
– Mivel kérdése egy jogkövető magatartás megkerülésére vonatkozik, kérem, engedje meg, hogy erre a kérdésére ne válaszoljak... (-Z-)
Népújság (Marosvásárhely)

A Szent László Társaság (1861) és Rend
Hit, haza, család, nemzet
Színes, látványos ünnepség helyszíne volt tavaly júniusban a nyárád- szentlászlói gótikus unitárius templom, amelyben a Szent László Társaság (1861) és Rend két új lovagot avatott: a Dél-Amerikában élő Honfi János mérnököt, valamint Koncz László Ferenc backamadarasi-szentlászlói református lelkészt. Felavatása nyomán Erdélyben is létrejött a rend törzsszéke. Június 12-én, vasárnap a backamadarasi református templomban 11 apródot avattak.
– A szervezet történetéről vitéz Imre László helyettes főkapitányt kérdeztem, aki az európai törzsszéktartó. Emellett a főszéktartó tisztséget is betölti, ami azzal a feladattal jár, hogy adminisztratív szempontból a több kontinensre kiterjedő, 300 tagot számláló rendet összefogja.
– Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc után – az osztrák elnyomás tetőfokán – a szabadságharc résztvevőin kívül, akik a megtorlástól féltek, az uralkodó osztály, az arisztokrácia jeles képviselői közül is sokan elmenekültek az országból a Habsburg önkényuralom elől, mert nem tudtak megbékélni az új viszonyokkal. A menekültek Magyarország határain kívül vagy a tengerentúl telepedtek le. 1861-re a migrációban élőknek – immár gyermekes szülőkként – szükségük volt magyar papra, tanítóra, hogy utódaik ne vesszenek el a nemzet számára, mivel csak ideiglenesnek tekintették a menekülti állapotot.
Gróf Károlyi István a szent király tiszteletére erős egyházi (római katolikus) kötődéssel megalapította a Szent László Társulatot, amelyet minden megyéspüspök támogatott. Szcitovszky János esztergomi hercegprímás a pápai széktől kért engedélyt, és 1863-ra IX. Pius pápa "breve" kibocsátásával ismerte el a Szent László Társulatot. Fővédnöke a mindenkori székesfehérvári püspök lett. Rendszeresen közgyűlést tartottak, és írásban is közölték a társulat működésével kapcsolatos eseményeket, adatokat, s ez a mai napig fennmaradt.
– Melyek voltak a kezdeti célok?
– A nemzettudat erősítésén, a hagyományok ápolásán túl a karitatív tevékenységen volt a hangsúly. A tagok adományokkal támogatták a szervezetet, s ebből a rászorulóknak, elsősorban a határokon kívüli magyaroknak biztosították a lelkészt, egyházi könyveket, hogy önazonosságukat megőrizhessék. Ebben az időben leginkább a Moldvában, Havasalföldön és Bukovinában élőknek volt szüksége a támogatásra. 1919 után a határokon túl rekedt magyaroknak nyújtottak támogatást.
1940-ben a kormány kezdeményezésére létrehozták a Szent László Emlékbizottságot 40 taggal, amelynek József főherceg volt a vezetője, hogy a névadó lovagkirály halálának 900. évfordulójáról országos ünnepség keretében emlékezzenek meg. A készülődésnek a háború vetett véget. Az összeomlás után a tagok közül sokan külföldre, Németországba kerültek, onnan pedig a világ minden tájára. 1953-ban, amikor már érezni lehetett a németországi gazdasági fellendülést, a hasonló érdeklődésű arisztokraták, értelmiségiek kezdtek azon gondolkodni, hogy a korábbi szervezeteiket újra kellene éleszteni. Így jött létre a Szent László Társaság (1861) és Rend.
– Kicsit bonyolult a megnevezése.
– Valóban az, de így vettük át a Szent Lászlóról elnevezett szerveződések egyesülése után. Mindszenty hercegprímás javaslatára a társaság a szent lovagkirály tiszteleté-re lovagrendi jelleget vett fel. Rendi jegyeink a fehér lovagköpeny meggypiros gallérral és béléssel. Engem még bárddal avattak, ahogy Szent László tette a lovagjaival, az új tagokat ma már pallossal avatjuk.
– Kikből áll manapság a rend, és mit tekint feladatának?
– Elsősorban olyan személyekből, akik nem politikában, hanem nemzetben gondolkoznak, akik a keresztény erkölcs és hagyomány hívei, fontos számukra a haza, a család, a nemzeti függetlenség és jogegyenlőség védelme, akik szükségesnek tartják a jótékonyságot, nehéz helyzetben levő nemzettársaink megsegítését. Karitatív tevékenységünk keretében az utóbbi időben segítséget nyújtottunk Kárpátalján, Ungváron, ahol a katolikus egyházközség 80 magyar idős embernek biztosít napi egyszeri meleg ételt. A budapesti Szent István- bazilikát hosszú éveken át tatarozták kívül-belül. A felújítási munka támogatását monsignore Vargha Gábor kezdte meg az 1990-es évek elején, amikor a kommunista rendszer bukását követően hazatérhetett, az évenkénti segélyt halála után én adtam át, és szervezetünk neve olvasható a jelentős adományozók emléktábláján. Jelenleg Erdély felé fordult a figyelmünk, s a közelmúltban hozzájárultunk a nyárádszentimrei templom, az iskola és az óvoda felújításához, segítjük azokat, akik megmentik a műemlék templomokat, őrzik a néphagyományokat, a népviseletet.
– Hol élnek a rend tagjai?
– Nagyszámú tagság él Ausztráliában, az AEÁ-ban Cleveland környékén, Ohióban, Kanadában, Dél- Amerikában. Magyarországon a kommunista rendszer betiltotta a rend működését, majd Szent László Társaság néven indult újra, és 1965-ben Németországban Szent László Társulat néven jegyezték be. Korábbi vezetői fokozatosan kihaltak. Az utolsó, monsignore vitéz Vargha Gábor tábori papként került Németországba, ahol a michelfeldi ezeréves kolostor papjaként szolgált haláláig. Mivel rendelkezésére állt egy ház a kolostoron kívül, lehetőség nyílt arra, hogy azon a helyen a Szent László Társaság tagjai összegyűljenek. 1954-ben az aacheni dóm magyar kápolnájában, amelyet Nagy Lajos király rendezett be, összejövetelt tartottak, ünnepélyesen újjáalakították a Szent László Társaságot, ami összeolvadt az Emlékbizottsággal.
Magam is erdélyi származású vagyok, 1984-ben kerültem Nürnbergbe. Édesapám Vajdahunyadon született 1917-ben, nagyapám ott volt polgármester, de 1919- ben kitoloncolták a családot. Nürnbergben kerültem kapcsolatba monsignore Vargha Gáborral, aki 1994-ben felvett a Vitézi Rendbe, majd 1996-ban a Szent László Társaság (1861) és Rendbe. A rendszerváltást követően Magyarországon is széktartóság jött létre, amelynek hosszú évek óta vitéz Bozó József a tartományfőnöke. Bár a rend eszmei székhelye az aacheni kápolna, ahol Szent László csontereklyéi is láthatók, a központi irattár és kincstár Magyarországon van. Az 1966-ban elfogadott rendi szabályzat az elnöki cím helyett bevezette a főkapitány címet, és előírta, hogy minden arra érdemes tagot lovaggá avassanak.
– Hogyan lehet valaki a rend tagja?
– Két ajánlás alapján, amelyet olyan személyek tehetnek, akik legalább két éve tagjai a szervezetnek, és az általuk javasolt személyért felelősséget vállalnak. Koncz László Ferenc lelkész felavatásával megnyitottuk az erdélyi főszéket, korábban visszavonulásáig Tempfli József néhai római katolikus megyéspüspök volt az egyetlen tagja.
– Mi a kötelessége a rendtagnak?
– Először is lojálisnak kell lennie a rendhez. Napjainkban gomba módra nőnek ki az állovagrendek, anélkül, hogy megfelelő történelmi hátterük lenne, amit sajnálatosnak tartunk. Az ellen viszont nincs kifogásunk, hogy lovagi ruhába öltözve különböző rendezvényeken harci játékokat folytassanak, mert azt hagyományőrzésnek tekintjük. Ami a tagságunkat illeti, azok, akik nem az elveinknek megfelelő magatartást tanúsítanak, a főkapitány javaslatára kizárhatók.
– Lehet-e közvetlenül segítségért folyamodni a rendhez, vagy ez bizonyos feltételekhez kötött? Melyek a legközelebbi célok Erdélyben?
– A saját tájékozódásunk alapján nyújtott adományok mellett az arra érdemes szervezetek kérését is megvizsgáljuk, és ha megalapozott, akkor támogatjuk. Az utóbbi időben mind Erdélyben, mind Kárpátalján iskolákat, egyházi szervezésű táborokat is támogattunk.
A célokat illetően, mivel az idén több lovagot avattunk Budapesten, jövőben Erdélyben tervezzük a lovagavatást, és szeretnénk az újonnan létrejött apródintézményt is bővíteni. Hosszú távú célunk, hogy Erdélyben is megerősödjön a létszám, s a Székelyföldet és a többi területet is átfogva kialakuljon egy törzsszék, hiszen helyből jobban áttekinthető, hogy hol, kit, miért érdemes támogatni.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Teológia, liturgia és vallási élet Erdélyben a 18. század végéig
Konferencia a Magyar Unitárius Egyház kolozsvári székhelyén
A Magyar Unitárius Egyház, MTA-ELTE Humanizmus Kelet-Közép-Európában, Lendület Kutatócsoportja és az Országos Széchényi Könyvtár 2016. június 24–25. között konferenciát szervez Te Deum laudamus… Teológia, liturgia és vallási élet Erdélyben a 18. század végéig címmel. A konferencia célja, betekintést nyújtani az unitárius egyház és a reformáció különböző irányzatainak teológiai nézeteibe, és e nézeteknek az egyházi szertartásokban megnyilvánuló következményeibe, a mindennapi vallásos életbe, illetve a doktrinális változások és a hagyományok viszonyába.
A konferenciát a Magyar Unitárius Egyház kolozsvári székhelyi épületében ( Kolozsvár, 1989. december 21. utca 9. szám), a Dávid Ferenc díszteremben szervezik.
Bővebb tájékoztató, további információk igényelhetők dr. Kovács Sándor teológiai tanártól a 0745/643695-ös telefonszámon vagy sandorkovacs@unitarius.orgvillámposta címen.
Nyugati Jelen (Arad)

Iohannis Bulgáriában
Klaus Iohannis hivatalos bulgáriai látogatásán hangsúlyozta a közös energetikai projektek – a Giurgiu–Ruse gázvezeték és a ROHUAT/BRUA (Bulgária–Románia–Magyarország–Ausztria) folyosó – jelentőségét, nyilatkozta az államfő.
A két államfő a gazdasági kapcsolatok megerősítéséről beszélt, elsősorban a területenkénti projektek megvalósítása révén, mint amilyen az energetika, a közlekedés, az infrastruktúra, a regionális fejlesztés, az informatika, a kommunikáció vagy a környezetvédelem, a kultúra és az oktatás.
A találkozón a schengeni övezethez való csatlakozásról is szó esett. „Folytatnunk kell az együttműködést, hogy a projekt számunkra előnyös módon változzon. Többet kell együtt dolgoznunk, hogy eredményeket érjünk el” – nyilatkozta Plevneliev.
Nyugati Jelen (Arad)

Nem alkotmányellenes a hivatali visszaélés büntetése
Jogértelmező határozattal pontosította a hivatali visszaélés meghatározását az alkotmánybíróság szerdán, részben helyt adva azoknak az óvásoknak, amelyeket több bűnvádi eljárás terheltje terjesztett be a büntetőtörvénykönyv (Btk.) erre vonatkozó, szerintük pontatlan cikkelye ellen.
A hivatali visszaélés meghatározása ellen többek között a több ügyben is vádlottként szereplő Alina Bica, a szervezett bűnözés és korrupció elleni vádhatóság (DIICOT) volt főügyésze emelt alkotmányos kifogást, aki annak idején maga is szerepet vállalt a hatályos Btk. kidolgozásában. A román jog kettőtől hét évig terjedő börtönnel bünteti azt a hivatalos személyt, aki hivatali kötelességét helytelenül vagy egyáltalán nem teljesítve jogtalan hátrányt okoz valamely jogi vagy magánszemélynek. A taláros testület szerint ez a cikkely csak akkor alkotmányos, ha a bíróságok a „helytelenül” kifejezést úgy értelmezik: „törvénysértő módon”.
Szabadság (Kolozsvár)

A nagyenyedi főnixmadár
Adalékok a Bethlen-kollégium történetéhez
Nemrég kellemes meglepetésben volt része azoknak, akik számára kedves a közel négy évszázados Bethlen-kollégium.
Az épületegyüttes felújításának befejező szakaszában, ez év tavaszán hagyta el a kolozsvári Stúdium kiadó nyomdáját az a tetszetős külsejű és tartalmas kiadvány, amely a sok dúlást megért, de főnixmadárként mindig megújulni tudó nagyhírű intézmény történetébe nyújt betekintést. A Bethlen Gábor Alapítvány támogtásával megjelent könyv szerzői és gondozói volt enyedi diákok (Kapitány-Horváth Zsuzsa, Krizbai Jenő, Lőrincz Kinga, Kónya István, Vass József, Horváth Mitzi) valamint igazi enyediekké vált dolgozói, Szőcs Ildikó, Dvorácsek Ágoston és Gordán Edina könyvtáros. A kiadvány ötletgazdái és anyagi támogatói, „az anyaggyűjtés szorgalmas segítői” Horváth Enikő könyvelő és Horváth István vállalkozó.
A rendkívül körültekintően felhasznált könyvészeti anyag (mintegy 88 cím) magába foglalja a kollégium történetével kapcsolatos legfontosabb munkákat, amelyeknek anyagát kitűnő szintézisbe állították a szerzők.
Szőcs Ildikó igazgató az olvasókhoz intézett bevezető sorait így zárja: „Bízom benne, hogy a kiadvány, melyet kezében tart, sok emléket felidéz, amennyiben véndiákként, pedagógusként, alkalmazottként kapcsolódik a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumhoz...”
Az iskolatörténeti tanulmány (Fejedelem, a fundamentum áll!) Krizbai Jenő történelemtanár munkája, aki valósággal beleszületett az intézmény történetébe, mint egykori diákja, majd tanára, igazgatója. Kitűnően dokumentált, rendkívül olvasmányos tanulmányában felvázolja a kollégium intézménytörténetét a kezdetektől az 1989-es rendszerváltás utáni időkig (napjainkig).
Számomra azonban legérdekesebb, legújszerűbb Kapitány-Horváth Zsuzsa Budapesten élő művészettörténész A víz szalad, a kő marad... című építéstörténeti tanulmánya, amely korszakonként mutatja be a századokon át építkező kollégiumot, épületeinek szakszerű leírásával valósággal lenyűgözi az olvasót, egyben újabb kutatásokra ösztönöz. „Az építéstörténet szépen felgöngyölíthető: kirajzolódnak a fontosabb korszakok, jelentősebb személyiségek. Néhány ponton azonban homályba merülnek a részletek. Az iskola történetének vizsgálásában további kutatást igényelnek az építészek személyei... Az iskola hosszú története tehát bőven rejt még feltárandó részleteket.” – írja a szerző a tanulmány záró részében.
JÓZSA MIKLÓS
Szabadság (Kolozsvár)

Fekete március, fekete június, fekete doboz
EB-lázban ég ország-világ. Főleg Európa. A képzeletbeli lázmérő higanyszála nálam is megemelkedett. No, nem a romániai viszonylatban rekord nézettségű nyitómérkőzés miatt. Sőt, már azért sem, hogy nem tudom magyar kommentátorral együtt végigszurkolni gyermekkorom, ifjúkorom óta a nagy világversenyekről hiányzó nemzeti csapat szereplését. Nekem elsősorban a Marseille utcáin és stadionjában látottak okoztak – bizonyára múló – rosszullétet és hőemelkedést.
Huszonhat éve lakóhelyemen közvetlen közelről átéltem Marosvásárhely fekete márciusát. Még ma sem hiszem el mindazt, ami megtörtént, megtörténhetett. A pár hónappal későbbi, júniusi bukaresti bányászjárás következményei is mélyen lelkembe és agyamba ívódtak. Most valami nagyon hasonló, ám merőben más történt Franciaország néhány helyszínén, de leginkább Marseille-ben. Marosvásárhely, Marseille – egyformán kezdődő, majd nagyon eltérő csengésű szavak. A tettek is hol közösek, hol teljesen különbözőek.
Állítsuk csak párhuzamba a történéseket! Marosvásárhelyen etnikumok, Bukarestben – a bányászokon kívül – egyetemista „huligánok” voltak a főszereplők, míg Marseille-ben rendbontó focidrukkerek. A Görgény-völgyiek magukkal vitt capinákkal vívták állítólagos városfelszabadító harcukat, az orosz ultrák a hatósági ellenőrzést kijátszó fényjelző rakétákkal adták vissza a napóleoni kölcsönt. Előbbieket a hatóságok manipulálták, és teljes tudatlanságukban Bolyai és Helsinki nevét skandálták őrjöngve, utóbbiakat kiképzőtáborokban edződött nacionalisták mozgatták, és a világ legnagyobb kiterjedésű államát, Oroszországot éltették. Teljes egyetértésben az otthon amúgy ellenséges Lokomotiv és CSKA rajongók. A magyarok Marosvásárhelyen önvédelemből a padokról letépték a faléceket, a rövidnadrágos Manchester és Chelsea rajongók jólétük diktálta unalmukban a teraszok székeivel kólintgatták fejbe az angolt oroszosan gagyogó szurkolótársaikat. Marosvásárhely főterén Molotov-koktélok repültek, Marseille mólóján petárdák és füstbombák keresték a céltalanságot. Mindkét helyszínen némi alkoholszag terjengett. Marosvásárhelyen egyetlen sorban felálló, hiányos felszereltségű rendőrkordon őrizte a rendet, majd futamodott meg néhány ezer balhézó elől. Franciaországban stadionnyi állig felfegyverzett rendfenntartó, miközben a tömegverekedéseknél hosszú percekig hiányzót jelentettek az egyenruhások és a korszerű vízágyúk is. Marosvásárhelyen a mérleg: öt halott, sok tucat sebesült és összesen több száz évre bebörtönzött számos cigány és néhány magyar. Franciaországban ezzel szemben szerencsére nincs halott, csak többé-kevésbé súlyos sebesültek, száznál több előállított, összesen öthónapnyi börtön (egy angolnak és egy orosznak, hogy legyen igazságos) és némi fenyegetések arra az eshetőségre, ha ilyen bunyó még egyszer előfordulna.
Szabadság (Kolozsvár)

Hídépítő szerepet vállal a MÜTF
Hídépítő szerepet kíván betölteni a Kárpát-medencében a székelyudvarhelyi Modern Üzleti Tudományok Főiskolája (MÜTF), amely a nyári felvételi időszakban négy szakot hirdet meg alapképzésen – számolt be a Krónikának Szabó Attila.
Az intézmény kommunikációs és marketingosztályának vezetője kifejtette: összeköttetést szeretnének biztosítani a tömb- és a szórványmagyarság számára, a főiskolára így nemcsak székelyföldi, hanem közép-erdélyi, partiumi és határon túli fiatalokat is várnak. „A hídépítési szándék nemcsak szavak szintjén létezik, hiszen Budapestről és Szabadkáról is érkezett már diákunk" – magyarázta Szabó.
Az osztályvezető kiemelte: az ingyenes román nyelvű érettségi-felkészítőket idén tizenkét településre – köztük Nagyszalontára – terjesztik ki. Szabó Attila hangsúlyozta: a MÜTF 18 éve az erdélyi és partiumi magyar felsőoktatás szerves része, vállalati kapcsolatai révén pedig a székelyföldi gazdaságfejlesztés fontos szereplője. Az intézményben négy magyarországi felsőoktatási intézmény kihelyezett tagozata működik.
„A felsőoktatási intézmény kidolgozott stratégia mentén működik, ennek alapján hirdetjük meg a képzéseket. Mindig olyan szakokat indítunk, amelyek elvégzése után jó eséllyel lehet munkahelyet találni" – magyarázta a főiskola munkatársa. További információk a felvételiről és a szakokról a főiskola honlapján.
Kiss Előd-Gergely |
Krónika (Kolozsvár)

Dobre „taccsra tenné” a Maros megyei RMDSZ-t
Ellenzékbe szorítaná az RMDSZ-t Maros megyében Ciprian Dobre, aki a megyei tanácsban az „ősellenség” PSD-vel szövetkezne a magyarok ellenében.
Mindenkit sikerült meglepnie a közösségi oldalán is közzétett politikai nyilatkozatával Ciprian Dobrénak, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Maros megyei társelnökének (képünkön), aki az alakulat nevében a megyei tanácselnöki széket ajánlotta fel a Szociáldemokrata Pártnak (PSD), hogy az a PNL-lel, és ne az RMDSZ-szel kössön egyezséget.
A Maros Megyei Tanácsba mindössze három pártnak sikerült bejutnia: az RMDSZ 15, a PNL és a PSD 10–10 mandátumot szerzett. Mivel a sokak által már megszületésekor természetellenesnek tartott Szociál-Liberális Szövetség (USL) évekkel ezelőtt szétesett és a két alakulat között visszaállt a hagyományos kutya-macska barátság, senki nem feltételezte, hogy a két párt újra egymás karjaiba kívánkozik. Dobre tárgyalóasztalhoz várja Vasile Gliga megyei PSD-elnököt, hogy megvitassák a liberális társelnök által becsületesnek nevezett ajánlatot. Eszerint a PNL „felajánlja" a PSD-nek az elnöki széket, de igényt tart az egyik alelnöki tisztségre, míg a másikat nagylelkűen átengedné az RMDSZ-nek. Így a két román párt a maga tíz-tíz képviselőjével abszolút többséget szerezhet a testületben, érvel Ciprian Dobre.
Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke szokatlannak és kampányízűnek tartja Dobre gesztusát, főként, hogy a pártok között alig kezdődtek el az egyeztetések. Brassai nem tartja működőképesnek az újjáélesztett USL-t, bár, mint mondja, a román politikában bármi lehetséges. „Az utóbbi négy évben megpróbálták a megyét is, annak székhelyét is az RMDSZ kiiktatásával vezetni. Meg is látszott az eredmény!" – nyilatkozta lapunknak. Felvetésünkre, hogy Szabó Árpád alelnök, illetve Peti András alpolgármester révén mind a megyei, mind a marosvásárhelyi tanácsban az RMDSZ-nek volt egy-egy kulcsembere, Brassai csak annyit mondott: „Igen, ott voltak".
Amennyiben a két román párt magyarellenes elnöke kiegyezik a megyei szintű RMDSZ-ellenes koalícióban, magától megoldódik a szövetség dilemmája, hogy állítson vagy sem alpolgármestert Marosvásárhelyen. Kelemen Hunor elnök ugyanis korábban úgy nyilatkozott, károsnak tartja, ha az RMDSZ elkötelezi magát a város vezetésében. Szerinte az újraválasztott Dorin Florea polgármester ugyanazt próbálná folytatni, amit eddig tett: az alpolgármesteren keresztül „darálná be" az RMDSZ-t.
Marosvásárhelyen még nincs egyértelmű válasz arra, hogy ártana vagy használna az alpolgármesterség. Peti András alpolgármester, a szövetség helyi elnöke lapunk kérdésére nem tartotta szerencsésnek, hogy érintettként állást foglaljon a kérdésben. Brassai Zsombor annyit mondott, hogy a megyei szervezet szem előtt tartja Kelemen Hunor érveit. A városi önkormányzatban az RMDSZ-nek 10, a PNL-nek 6, a PSD-nek 4 és a Szabad Emberek Pártjának (POL) pedig 3 képviselője lesz.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Hungarikum Napok Nagyszebenben
Újra megszervezik Nagyszebenben a Hungarikum Napokat, a változatos programsorozatot kínáló, immár hetedízben tartandó rendezvény július 1-je és 3-a között várja a közönséget.
Mint a szervező Híd – Szebeni Magyarok Egyesülete közölte, partnerek és támogatók segítségével tartják meg a magyar értékeket bemutató nyári fesztivált. Az előző évekhez hasonlóan családias hangulatban vonultatják fel a magyar jellegzetességeket, szabadtéri és gyermekműsorok, gulyásfőző verseny, kiállításmegnyitók, jurtaépítés, kézművesek vására, operettgála szerepel a programban.
A Hungarikum Napok a nemzeti értékek bemutatását és ápolását szolgálja, kulturált kikapcsolódási lehetőséget biztosít a helyi közösség és a vendégek számára. A szervezők közölték, Szolnokról érkező vendégek kiállítással, táncelőadással, gasztronómiai bemutatókkal, magyarnóta-előadással gazdagítják a műsort. A szolnoki Contact Mentálhigiénés Konzultációs Szolgálat a szervező egyesület partnere, igyekeznek tovább fejleszteni Nagyszeben és a magyarországi város között a hivatalos kapcsolatokat.
A fesztivál kínálatában szerepel még többek közt a Nonkonformizmus és művészi szabadság című tárlat megnyitója, amelyet vasárnap 11 órakor tartanak a református templom galériájában. A kiállításnak, amely báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola pályaképét mutatja be, és amely több erdélyi városban bemutatkozott már, Szebeni Zsuzsa a kurátora. A részletes program aSzeben.ro honlapon olvasható.
A nagyszebeni magyarok egyesülete 2004-ben alakult Guttman Márta, Bándi István, Márton András, Fám Erika, Serfőző Tünde és Serfőző Levente kezdeményezésére, 2005-ben jegyezték be mint jogi személyt. Az egyesület elnökét, Serfőző Leventét áprilisban tüntette ki az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Kolozsváron a szebeni magyarság kultúrájának minőségteremtő ápolásában, önszerveződésének ösztönzésében vállalt kiemelkedő munkásságáért.
Krónika (Kolozsvár)

Történelem alulnézetből
Új fejezettel gazdagította Nagyvárad gyógyszerészetének történetét Budaházy István, aki Időtlen időknek szégyenfoltja lészen címen Somogyi (szül. Schönzweig) László egykori nagyváradi gyógyszerész emlékiratait szerkesztette kötetbe és adta közzé. Az írás az 1892 és 1973 között élt zsidó származású gyógyszerész életét követi végig a belényesi gyerekkortól, a két világháborún át egészen az ’50-es évekig. Somogyi László volt családjából az egyedüli, aki visszatért az auschwitzi haláltáborból, ahol feleségét, két gyermekét, hét testvérét és több rokonát vesztette el. A kötet gerincét éppen a háborús visszaemlékezések képezik. Az emlékiratot ugyanakkor néhány lírai alkotás, valamint Budaházy István három tanulmánya is kiegészíti.
A könyvet kedden mutatták be a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében, mintegy százfős közönség előtt, Somogyi László lányának, Somogyi Liának jelenlétében. „Számomra azért is különleges az írás, mert gyerekként ismertem Somogyi urat, aki együtt dolgozott szüleimmel a margittai kórházban” – mondta el a kötetet méltató Molnár Judit magyartanár, közíró. Mint hangsúlyozta, az emlékiratok szépségét épp a szubjektív emlékezés adja meg. Ilyen szempontból a kötet nem más, mint történelem alulnézetből, vagyis egy olyan írás, amelyik nem a nagypolitikával foglalkozik, hanem az átlagember szemszögéből láttatja a történelmi jelentőségű eseményeket – fogalmazott Molnár Judit.
A tartalmas, kétnyelvű könyvbemutató végén a kötet létrehozója és szerkesztője, Budaházy István mondott köszönetet. Mint hangsúlyozta a könyv megírásában egyrészt szakmai szempontok vezérelték, hiszen a város gyógyszerészeti történetének szempontjából rendkívül érdekfeszítő dokumentumokról van szó, másrészt emberi szempontból is fontosnak tartotta, hogy közzé tegye a második világháború alatt végbement népirtás egy újabb, személyes mementóját, hogy az utókor is szembesülhessen a végbement atrocitásokkal, melyeket ez az önéletírás is fájdalmasan részletez. A kötetbemutatón alkalomhoz illő hangzásvilágú zenei betétekkel közreműködött Levi Miklós hegedűművész és Bogdán Bódis Ádám zongorista.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Múltunk őrzői
A székelységnek fokozott szüksége volt a védművekre
Újabb hiánypótló munka született a Bölöni Unitárius Egyházközség, valamint a Dobó–Valál Egyesület jóvoltából. A bölöni unitárius templomvár című könyvet pénteken mutatták be a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
A mindenkori ember számára a falakon belüli tér jelentette az anyagi és szellemi biztonságot, az otthont és a civilizációt – tudtuk meg a kiadványt méltató Sztáncsuj Sándor József régésztől. A különböző védművek megépítése és karbantartása közösen, az adott embercsoport egészének a közreműködésével történt. Éppen ezért olyanok lettek és akkorák, amilyenre az illető közösség fizikailag, anyagilag és technikailag képes volt formálni. Így a várak és erődítmények egyúttal az adott közösség önszervező erejét, hatalmát, tudását és szellemi képességeit is megjelenítették, illetve jelképezték. Ugyanakkor jellegükből adódóan és méreteikből kifolyólag hosszú időn keresztül használták és évszázadokon át építették, javítgatták, bővítették őket, vagyis fizikailag is összekapcsolódik bennük a múlt, jelen és jövő. A középkori ember halottait is nagy előszeretettel helyezte el a falakon belül, ily módon ezek nem csak az élőket és jószágaikat, valamint az Isten házát, hanem elődjeiket és múltjukat is védelmezték.
A székelység körében fokozott szükség volt a védművekre, hiszen földrajzi elhelyezkedésüknél és történelmi szerepüknél fogva, sorsuk nem alakult a legkedvezőbb módon. Mindezek ellenére sikerült megtartanunk legnagyobb kincseinket, az anyanyelvet és szabadon gyakorolható keresztény vallásunkat. Továbbá azt a nemes és fejlődésbiztosító szokásunkat is, hogy nem csak magunkért, hanem másokért is cselekszünk és imádkozunk, a közös szellemi emlékezetet, valamint az ekképpen formálódott sokszínű, de mégis egységes kultúránkat. E kultúra és viharos történelmünk emlékeit leghűebben talán a településeink arculatát meghatározó vártemplomok, illetve templomvárak őrzik, ezért feltárásuk fontos szerepet játszik múltunk megismerésében. Kutatásuk tehát a régész vagy művészettörténész számára valódi szakmai kihívást jelent, főleg Székelyföldön, ahol a legtöbb ilyen jellegű épületünk esetében nem rendelkezünk a rájuk vonatkozó írott anyaggal.
A bölöni vártemplom a szerencsés kivételek közé tartozik, ugyanis gazdag dokumentáció maradt fenn róla. Titkokat rejtő múltjának a feltárásához azonban még így is egy jó szimattal, szorgalommal és nem utolsó sorban szakmai fanatizmussal rendelkező kutatóra volt szükség. Mindannyiunk szerencséje, hogy Fehér János művészettörténész megfelelt ezeknek a követelményeknek, hiszen neki köszönhetően egy értékes tudományos dolgozattal lettünk gazdagabbak – fejtette ki véleményét a szakember.
Maga a szerző a reformáció után Nyugat-Európában lábra kapó protestáns jellegű templomépítészet egyik legszebb példájaként értékelte kutatása tárgyát. Olyan építményként, melynek megtervezésekor Pákey Lajos kolozsvári építész a protestáns liturgiához való alkalmazkodást és a vallásos érzület kiváltását tekintette a legfontosabb szempontoknak. Ennek a szemléletnek köszönhető a Paphegyen álló középkori vártemplom helyére 1893–94-ben emelt impozáns egyházi épületnek a hagyományostól élesen elütő formája és mérete is.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Új tartalom a hamis egység helyett
Egy híján a négy évvel ezelőtti helyi és megyei önkormányzati képviselői mandátumot szerezte meg az Erdélyi Magyar Néppárt, de elveszítette két polgármesterét. Toró T. Tiborral, a párt alelnökével a választások eredményeit értékeltük.
– A helyhatósági választások eredményei alapján van, aki már temeti az Erdélyi Magyar Néppártot. Rosszabbak az eredmények annál, mint amire számítottak?
– Ha a részvételi arányokat nézzük, akkor nincs okunk ünnepelni sem nekünk, sem másnak, hiszen a magyar pártokra szavazók tábora tovább apadt, újabb százezerrel. Nem vigasz számunkra az, hogy a mi táborunk fogyott a legkevesebbet – a politikai támogatás mértékét leginkább jelző megyei listáink mintegy 7000 szavazattal gyűjtöttek kevesebbet –, és az sem, hogy most, jóval kedvezőtlenebb körülmények között, egy híjával ugyanannyi önkormányzati mandátumot sikerült szereznünk, mint négy évvel ezelőtt. Nem vigasz, mert nem titkolt célunk a növekedés volt mind szavazatszámban, mind mandátumban.
– A tömbszórvány összehasonlításban hol maradt hangsúlyosabb a néppárt jelenléte?
– Tömbmagyar vidékeken mindig is nagyobb volt a fogadókészség a politikai verseny iránt, bár még itt is távol vagyunk a normalitástól. Értelemszerűen szavazataink és mandátumaink kétharmada a Székelyföldről származik, de növekedésünk Szilágy és Kolozs megyében azt jelzi, hogy a néppárt politikai jelenlétére egyre inkább igény van az interetnikus környezetben is. Még mindig jelentős a demokráciadeficit az erdélyi magyar társadalomban, de ez nem csoda, hiszen az RMDSZ mindent megtesz ennek az állapotnak a fennmaradásáért. Ebben a kampányban is látszott, értékelhető mondanivalójuk a hamis egységen és a közösségi biztonságígéreten túl nemigen volt. Találóan fogalmazott az, aki ezt a gyakorlatot – az alvilágban megszokott védelmi pénzszedés analógiájára – védelmi voksnak nevezte. Szavazzatok ránk, mert mi megvédünk titeket. Ha nem ránk szavaztok, megbüntetünk: nem nyertek pályázatot, nem juttok hozzá az amúgy alanyi jogon járó közpénzekhez.
– Ha újra lehetne kezdeni a kampányt, mit tennének másként?
– A választások többnyire nem a kampányban dőlnek el, a néhány hetes kampányidőszakban csak konszolidálni vagy rossz esetben elveszíteni lehet a négy év alatt összegyűjtött politikai tőkét, de szinte lehetetlen jelentősen növelni azt. Tehát fontosabb a négy év alatt elvégzett munka mennyisége, iránya és eredményessége, vagyis a néppárt társadalmi beágyazottsága, mint a kampányban elhangzott beszédek. Ugyanakkor az is fontos felismerés, hogy ami számunkra, aktív politikusok számára fontosnak látszik, például a korrupciómentes közigazgatás, a választópolgároknak nem biztos, hogy fontos, bármennyire furcsának is tűnik.
– Nem tartja ellentmondásosnak, hogy a közvélemény-kutatásokban támogatott korrupcióellenes küzdelmen gyakorlatilag átléptek a választók azzal, hogy a bűnvádi eljárás alatt álló román és magyar politikusok egész hadát betonozták be újra a helyi önkormányzatokba?
– Ha csak a magyarok esetében lenne ez így, akkor az egészet a román igazságszolgáltatás iránti bizalmatlansággal magyaráznám: elöljáróinkat azért zaklatják a román állam bűnüldöző szervei, mert magyarok. Ez azonban csak a ráadás. Keserűen veszem tudomásul, hogy a választópolgárok – románok, magyarok – többségének a fejében a politikai tevékenység és a korrupció természetes módon fonódik egybe. El sem tudják képzelni, hogy a politika lehet tiszta is, sehol nincs kódolva, hogy egy elöljáró nem nyúl hozzá a közpénzhez önös érdekből. Ezt lehet a mi kommunikációnk csődjeként is értelmezni, de azt hiszem, a helyzet ennél súlyosabb: a választók beletörődtek ebbe, mint megváltoztathatatlanba, szerintük ez a dolgok rendje. A sztereotípia az, hogy a korrupt politikus az ügyes, a becsületes pedig élhetetlen. Akit ez zavar, az legfeljebb távolmaradással tüntet és büntet ezáltal mindenkit, korruptat és becsületest egyaránt, de sajnos legfőképpen önmagát és a közösséget, amikor passzivitásával továbbélteti a korrupt rendszert. Meggyőződésem azonban, hogy ebbe nem beletörődni kell, hanem tovább harcolni a jelenség ellen.
– A néppártnak négy évvel ezelőtt voltak hangsúlyos magyarországi arcai, idén ilyenekkel nemigen lehetett találkozni Erdélyben. Az a néhány fideszes politikus, aki eljött kampányolni, elsősorban a marosvásárhelyi összefogás és a kolozsvári városi RMDSZ-es lista mellett tette le voksát. Érezték fideszes barátaik hiányát?
– Ha visszaemlékszünk, négy évvel ezelőtt sem adták egymásnak a kilincset Erdélyben magyarországi politikusok, sem a néppárt, sem az RMDSZ kampányában, talán csak Kövér László volt a kivétel, aki erkölcsi kényszert érzett, hogy tiszteletbeli elnökként az MPP kampányát hangsúlyosan megsegítse. Most sem az ő jelenlétüktől volt hangos a közélet, részvételük kampányrendezvényeken inkább kivétel volt, mint főszabály. Magasabb szintű magyarországi jelenlét a vélt vagy valós összefogások esetében volt tetten érhető. De alapjában egy választást megnyerni a jelölteknek kell, nem az őt támogató magyarországi politikai erőknek. Mint ahogyan a győzelem sem a támogató érdeme, a kudarc sem a támogatás hiányának tudható be. A hibát, ha a választók nem értették meg üzenetünket, nem barátainkban vagy ellenfeleinkben, hanem magunkban kell keresnünk.
– Úgy tűnik, a sokat hangoztatott összefogás egyféle létparancs lett az erdélyi magyar választók szemében, hiszen a néppárt néhány koalíciós listája volt igazából sikeres. Ha az MPP-vel több székelyföldi településen sikerült megegyezni, miért nem lett ebből erdélyi koalíció?
– Bár az összefogás önmagában soha nem érték, csak azáltal válik azzá, ha jó ügy érdekében történik, a politikai egység ma Erdélyben feltétel nélküli értékként jelenik meg a választók tudatában. Ezt egyesek komolyan gondolják és megpróbálják tartalommal és valós értékkel feltölteni, mások csak retorikai fogásnak használják, visszaélve közösségünk természetes egységigényével. A harsány propaganda sokszor elfedi a valóságot, így lehet a hamis összefogást valósnak felmutatni. Hazugságra azonban szövetséget, érdekképviseletet és jövőképet csak ideig-óráig lehet építeni. Természetesen jó lett volna egy valós – az erdélyi értékekre és a közösségi önrendelkezés szükségességére épülő – szövetség a néppárt és az MPP között az RMDSZ Bukarest-centrikus politikájának alternatívájaként. De az MPP országos vezetői a számukra felkínált parlamenti mandátumok, illetve néhány megtartható polgármesteri szék bűvöletében más utat választottak, ők az RMDSZ vezérkarával kötöttek alkut. Az MPP szándékosan leépített, immunrendszerében meggyengített szervezeti bázisa pedig nem tudta őket ebben megakadályozni. Így bármennyire szerettük volna megkötni ezt a megállapodást Erdély szintjén, csak ott sikerült, ahol az MPP helyi vezetői meg tudták engedni maguknak, hogy szembemenjenek pártjuk országos irányvonalával, mint ahogyan ez Székelyudvarhelyen történt.
– Marosvásárhely kivételével az RMDSZ-szel nem volt közös fellépésük a választásokon. A néppárt vajon mennyire hibás abban, hogy nem sikerült semmiféle kompromisszumot kötni?
– Az RMDSZ a választási törvény sajátos értelmezésével, miszerint kisebbségi szervezet csak saját jel alatt indulhat a választásokon, eleve kizárt minden választási koalíciót. Együttműködésként az RMDSZ vezetői csak egypártrendszerszerű megoldásokat kínáltak fel, többnyire közvetlenül az RMDSZ színeiben való indulást, amely kiszolgáltatottá teszi a helyi képviseletet a megyei vagy országos RMDSZ-vezetés politikai széljárástól függő paktumainak, vagy ami még rosszabb, a vezetők egyéni érdekeinek. Egy felelős politikai szervezet ilyenbe nem mehet bele, hiszen elsősorban tagságának és választóinak tartozik elszámolással. Mindazonáltal világosan tetten érhető az RMDSZ vezetőinek azon szándéka, hogy csupán látszatellenzéket tudnak a politikai pályán elképzelni. Ezért nem akartak a saját értékeihez következetesen ragaszkodó néppárttal semmilyen formában együttműködni, még akkor sem, ha ez a képviselet mennyiségi vagy minőségi rovására ment. Helyette inkább az összefogás hamis látszatát teremtették meg az MPP néhány országos és helyi vezetőjével.
– Az elnyert önkormányzati és megyei képviselői mandátumaik birtokában mire futja saját erejükből?
– A választások eredményeképpen Erdély magyarok által lakott településeinek nagy részében ellenzékből kell magyar közösségi érdeket érvényesíteni. Sem aszfaltozni, járdaszegletet cserélni, sem sok folyóméter nyílászárót középületeken kicserélni nem tudunk, ez a közigazgatás végrehajtóinak feladata. A Robin Hood-program gyakorlatba ültetéséhez, amelyet a kampányban meghirdettünk, és amelynek lényege az átláthatóság megteremtése, a közpénzek hasznos elköltésére és a korrupciómentes közigazgatásra való törekvés, elegendő akár egy önkormányzati képviselő is, aki bátor, szorgalmas és következetes. Vagyis igazi Robin Hood, aki a basáskodó helyi elöljárókkal szemben mindig a közösség pártján van. Hogy hány Robin Hoodot sikerült beküldenünk a helyi önkormányzatokba és mennyire hatékonyan dolgoznak, az a következő négy évben kiderül. A néppárt azon lesz, hogy politikai és szakmai hátországot biztosítson azon képviselőinek, akik akarnak és tudnak dolgozni a közösségért.
– Lesz-e újratervezés, új stratégia az őszi parlamenti választásokra? Van-e esélye annak, hogy rendkívüli tisztújító kongresszust hívjanak össze, ahol a választásokat kiértékelnék, illetve szóba jöhet-e akár a vezetőségcsere is?
– Egyelőre a választási eredmények kiértékelése zajlik a néppárt szakmai és választott testületeiben. Van mit feldolgozni és elemezni, és az is biztos, hogy szükség van újratervezésre is. Egyelőre az országos elnökség az előttünk álló hónapban a bizalmi szavazás kötelezettségét rendelte el minden olyan helyi és megyei szervezetünkben, amely mandátumban vagy szavazatszámban csökkenést könyvelt el a négy évvel ezelőtti eredményekhez képest. Másrészt önkormányzati testületeinket is újraalakítjuk a hatékonyabb működés jegyében, és gőzerővel folyik az országos választmány előkészítése, amelyet július 17-re hívott össze az országos elnökség. Ezen az országos elnökség választási kiértékelője és elszámoltatása mellett a parlamenti választási stratégia és egy esetleges kongresszus összehívása is napirenden szerepel. Egy politikai párt számára szinte kötelező gyakorlat a választási megmérettetéseken való indulás, mint céljai eléréséhez szükséges eszköz. Meggyőződésem, hogy a konstruktív vitának nem ennek értelméről, hanem a választásokon indulás különböző módozatairól kell szólnia.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A színházi térben nincsenek tabuk
Kilencedik alkalommal ütötték meg a gongot a TESZT Eurorégiós színházi fesztiválon Temesváron, az Állami Magyar Színházban. Lapunkat a magyar nyelven előadott produkciók érdekelték legfőképp. A meghívottak többnyire saját nemzetük mindennapjaiból villantottak föl tartalmakat.
A találkozóra eredetileg a DKMT (Duna-Körös-Maros-Tisza) eurorégió országaiból látogattak ide színházcsináló művészek, idén az anyaország, a Vajdaság, a Délvidék teátrumai mellett a Balkán néhány színtársulatát is meghívták, de Olaszországból is érkeztek alkotók. A vendégek őszintén kitárulkozva mutatták meg vágyaikat, félelmeiket, főként identitásproblémáikat feszegették, múlt és jelen ütköztetésével igyekeztek a hazai ellentmondások kapcsán generális kérdéseket megfogalmazni. Nem lehet állítani, hogy könnyed és felhőtlen élményekkel töltekezhetett a közönség, az egy hét alatt, a napi 2-3 előadás befogadása bizonyos értelemben riasztó következtetésekhez juttathatta a nézőt. Az idősebb korosztály elgondolkodhatott például azon, hogy milyen anyaországot és milyen határon túli problémákat örökített a mai generációra, s hogy a most alakult délvidéki fiatal államok milyen állapotban tudhatják saját „felszabadult” nemzetüket a háborúk traumája után. A produkciók legtöbbjében megjelent az agresszivitás, az erőmutatás, az extatikus düh is. Hát igen, olyan egy színházi fesztivál programjának tartalma, amilyen a közeg mentális állapota, amiben a produkciók formálódnak, születnek. Az, hogy az élet nem habos torta a világnak ezen a felén, pregnánsan kirajzolódott az előadások láttán.
Magyarok és Pöttyös Pannik
Többek között láthattuk, hogy a magyar kormány egyik óriásplakátja a Csiky Gergely Állami Magyar Színház ( Temesvár) és a Kosztolányi Dezső Színház ( Szabadka) közös produkciójának művészeit olyan előadásra késztette, ami akár politikai manifesztumnak is tekinthető (rendező: Urbán András).„Ha nem mész Magyarországra, nem kell tiszteletben tartanod a kultúrájukat. (Kikét is?). A felirat a Magyar című előadás színpadi háttérfalán volt olvasható. A produkció a több ezer decibellel megszólaló hangereje ellenére sem győzött meg mindenkit arról, hogy a politikai tiltakozás e formája jobban áll a színpadnak, mint a többi társulat kevésbé provokatív, ám több artisztikus arcvonást viselő előadása. De sokan vélték úgy, hogy bizony fontos gondolkodni arról, mennyit érnek ma a nemzeti szimbólumok, (turulmadár, csodaszarvas stb.), s hogy a rájuk rakódott kulturális és politikai toposzoktól hogyan lehetne ezeket megtisztítani. Hogy nem árt manapság egy kis nemzeti „ablakpucolás” a tisztábban látáshoz. De volt olyan vélemény is, hogy csak az oktalan ember töri be mérgében az ablaküveget, ha nem találja azt elég tisztának. Hogy a dühkitörés csak pillanatnyi „kielégülést” hoz, és jó nagy csörömpölést, ám a csodaszarvast nem lehet lecserélni kis hableányra, kétfejű sasra, esetleg tölgyfalevélre. Hogy nekünk, magunknak, mindnyájunknak kell tisztába tenni az ezeréves magyar csecsemőt, de legalábbis kicserélni alatta a pelenkát egy kevésbé kakisra. Aztán az is nagy kérdés, hogy mi magyarok szürkemarhaként álldogálunk-e a szögesdrótokkal védett nemzeti térben, mint azt az előadás végén a pucér szereplők teszik? Lehet fájdalmas szívvel a rendezői „metaforával” azonosulni és lehet-e a záróképet „vizuális képzavarnak” is ítélni? Demokráciára és az értelmezés szabadságára vágyunk, mi nézők, tehát szabad lelkesülni és felháborodni is, mint ahogyan Az antikrisztus rövid története című produkció láttán (Bitef Színház, Belgrád, rendező: Urbán András) is lehet blaszfémiát kiáltani, de lehet a mondanivalót „istenképkeresésnek” is beállítani. Az előadás utáni beszélgetésen a rendező közölte: a színházi térben nincsenek tabuk. A rendező az álszentséggel való leszámolásról is beszélt a produkció kapcsán, „amelyet a hang és a düh ural, és amely alapja az esztétikai határok átlépése” (írja a műsorfüzet), az egyik szereplő pedig megvallotta, hogy az előadásban való részvétel segítette abban, hogy az „intézményes vallástól” megszabaduljon. Amikor a közönség előtti beszélgetésben valaki megkérdezte, miért csak nők játszanak az extatikus előadásban, a rendező azt válaszolta: „végül is Krisztus méhen keresztül született.” Az előadás a nézőket megosztotta, s így van ez rendjén, sokak szerint éppen erre való egy kortárs színházi fesztivál.
A budapesti Spot+K2 fiataljai a Mi a magyar? című előadásukon vég nélkül improvizáltak meséket, melyek egy ma élő magyar királyról szóltak, arról, aki lovagi tornák számára csarnokokkal rakja tele az országot és Pöttyös Panniról is, akit a feketék azért nem szeretnek, mert a ruhája alapszíne fehér, a fehérek meg azért diszkriminálják, mert a pöttyei feketék. Tanulság: mily szomorú is annak a sorsa Magyarországon, aki nem kötelezte el magát a spektrum két szélső színe közül egyik mellett sem.
Eligazodni a világban
E sorok írója a színház hatását és feladatát tekinti szem előtt tartandónak a TESZT kapcsán, így igen fontos számára a fesztiváli fogadtatás, mert meggyőződése, hogy e művészeti ágban működők feladata valamiféle olyan hatást gyakorolni a nézőre, aminek segítségével az könnyebben eligazodik a világban. A világnak ezen a tájékán ma minden a politikáról szól. Schiling Árpád realisztikus formában állította színre színtársulatának A harag napja című előadását. E produkció sem volt politikamentes, ám a negyven körüli kórházi nővér személyes drámája erős artisztikummal írta felül az előadás államtitkárának álságos politikai „színjátékát”. A lecsúszás, a lenullázódás lehetőségének veszélyét minden néző átérezhette e tragikomikusan megfogalmazott történet láttán. Scherer Péter Eztrád-színházának ( Nézőművészeti Kft./ Szkéné Színház, Budapest) mai magyar kabaréjában és valóságshowjában konkrét politikusok neveit is elhangzottak, nehéz volt fölmérni, hogy a tipikusan magyarországi problémákat bemutató szkeccsek tartalmát vajon mennyire érthették a külföldi színházak művészei, akik a nézőtéren ültek és angol fordításban olvasgatták a Pesten őshonos párbeszédeket és monológokat.
A magyarországi munkásosztály lezülléséről a Forte Társulat/ Trafó Kortárs Művészetek Háza, Budapest csapata tájékoztatott bennünket (rendező Horváth Csaba). A hetvenes évek melósai tényleg elgondolkodhatnának (ha néznék az előadást), vajon miért fusiztak annyit és miért ingáztak vidékről Budapestre. Megérte-e asszonyt, gyereket, házat, földet otthagyni és a fővárosi gyárüzemben ledarálódni, a munkásszállóban maguknak otthont hazudni és a rendszerváltás után a kidobatás élményét tudomásul véve koldussá, utcai mutatványossá válni, és a gyermekkel elhitetni, hogy „óh, mi nem is vagyunk szegények”. Ijesztő metamorfózisa ez a szép jövőt ígérő szocializmusnak, és meglepő, hogy mennyire érdekli ez a mostani ifjúságot. S vajon mit gondolhatnak rólunk, mert tény, hogy az általuk bemutatott „eredményeket” mi hagytuk nekik örökségül. A kolozsvári Ground Floor Parental CTRL című előadásában (rendező Sinkó Ferenc) három fiatal lány igen keményen fogalmazott: szerintük az „Y” generáció azért olyan boldogtalan, mert a szülők hozzájuk képest kibírhatatlanul konzervatívak és három brosúrával vannak lemaradva.
Gyermeki tisztasággal
A skopjei macedónok (Ifjúsági Kulturális Központ, rendező Nina Nikolikj) Őrült Erdő című produkciójukban a romániai „89-et idézték meg, kiderült, most saját helyzetüket látják hasonlónak, mint az akkori romániaiakét. A szarajevóiak Liszt a vénákban című előadásából kiderül (Háború Színház/ Mess Színpad, rendező Boris Liješevic), hogy az ottaniak még mindig a háború nyomasztó emlékeit cipelik, hazájukban családok bomlottak föl a vérontás idején, apa és fia, a testvér és testvér különülnek el atomizáltan egymástól. Az olaszok (Koreja Színház, Lecce, rendező: Gabriele Vacis) Az apa szó című előadása érdekes dologra döbbenti rá a nézőt. A huszadik század közepétől természetessé váló házasságfelbomlások az apaképet jelentősen átalakították. Ma a gyermekek nagy százaléka nem él együtt az apjával. Az előadásban öt más-más nemzetiségű lány találkozik egy repülőtéren és mesél apjával való kapcsolatáról. Az utoljára vallomást tevő lánynak a halott apjáról felsejlő emlékei olyan meghatónak bizonyultak, hogy a nézőtéren sokan megrendülten könnyeztek, a legnagyobb tapsot ez a produkció kapta a fesztiválon.
Viszont meglepő módon nem aratott akkora sikert, mint amekkorát megérdemelt volna a Temesvári Csiki Gergely Színház produkciója, A néző élete és halála felszínes és ártatlan történetekben elmesélve című előadás, melyet az elismert UNITER-díjas román Radu Afrim rendezett. A lineárisan, néha szkeccsszerű láncszemekből épített produkcióban a közönség egy színházi színpadot hátulról láthatott, miközben egy darabbéli nézőtérrel szembesülhetett. A megszámlálhatatlanul apróra kidolgozott, vizuálisan gazdag jelenetből komponált háromórás, szünet nélküli előadást a fesztivál közönsége hosszúnak tartotta, és e sorok írójának nagy meglepetésére nem díjazta. A zágrábi csoport (Horvát Nemzeti Színház, rendező: Matija Ferlin) Királyok vagyunk, nem emberek című előadása gyermeki tisztasággal viszonyult az élet és a világ legbonyolultabb kérdéseihez: Milne Micimackóját és a svéd gyermekverseket is eszünkbe juttatta. A szlovének (Prešernovo Színház, Kranj / Városi Színház, Ptuj, rendező Jernej Lorenci Bitef) A halott hazatér az úrnőjéhez című produkciójukban szürreális-balladisztikus szépséggel „harmonikáztak el” egy Rómeó és Júlia történetet, rétegzetten mély tartalmaikkal szinte kiragyogva a politikai üzenetekkel bíbelődő előadások közül.
Minden színházi fesztivál arra való, hogy tükröt tartson a jelennek, hogy a rendezők és a szereplők által megtudjunk valamit a világról és önmagunkról. A TESZT összességében azt sugallta: a színház érdeklődésének középpontjában ma az aktuális politika áll. Lehet vitatkozni, hogy ez-e a színházművészet feladata, vagy sem, de a tendencia kézzel tapintható, a jelenség okai pedig bizonyára mélyebben keresendők.
Pacsika Emília
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A választó nem hülye
Nem kell a szomszédba menniük egy kis önbizalomért a romániai magyar politikai alakulatoknak, amelyek többnyire úgy értékelik az idei helyhatósági választások eredményeit, mintha soha nem tapasztalt diadalt arattak volna az önkormányzatokban. „Az RMDSZ megőrizte vezető szerepét az erdélyi magyar politikai szervezetek között”, „az MPP a kapocs szerepét tölti be az erdélyi magyar politikában”, „az EMNP megőrizte politikai súlyát” – hangzottak a pártelnöki értékelések a június 5-ei megmérettetést követően. Természetesen egy politikusnak többek között az a dolga, hogy pozitív üzenetet sugározzon a választói felé, és adott esetben a kevésbé hízelgő eredményt is sikerként adja el.
Csakhogy az idei választás közel sem tekinthető sikernek magyar szempontból. Először is a magyar választópolgárok szavazókedve aggasztóan alacsony, a Hargita és Kovászna megyei választási részvétel több mint öt százalékkal alulmúlta az országosat. Hol vannak már azok a kilencvenes évek, amikor ebben a két székely megyében a választásra jogosultak közel kilencven százaléka járult az urnák elé? Mindez arra utal, hogy a politikai alakulatok képtelenek eljuttatni üzenetüket a választók többségéhez, vagy ami ennél is rosszabb: a társadalom széles rétege nem vevő a négyévente megfogalmazott politikai szlogenekre. Nem túl biztatóak az eredmények sem! A pártok támogatottsága legpontosabb fokmérőjének tartott megyei jelöltlistákra leadott szavazatok terén a három magyar szervezet összesen több mint százezer vokssal kapott kevesebbet idén, mint négy évvel ezelőtt. Ezen belül az RMDSZ „hiánya” mintegy 80 ezer, az EMNP-é hatezer, az MPP-é pedig közel húszezer szavazat. Erdély-szerte egyaránt csökkent a magyar alakulatok színeiben megválasztott megyei és települési tanácsosok, valamint polgármesterek száma, vagyis gyengült a magyar önkormányzati jelenlét. A számok bizonyítják tehát, hogy az eredmény egyáltalán nem fényes.
Persze nem lennének politikusok a politikusok, ha nem találnák meg ennek a sikerként becsomagolt kudarcnak is a felelősét. Aki nem más, mint a szavazópolgár, aki nem képes az elvárásoknak megfelelően ütni a pecsétet. Számos RMDSZ-es politikus, valamint a szövetséghez közel álló újságíró, véleményformáló részéről lehetett hallani/olvasni a választásokat követően, hogy bizonyos településeken az EMNP-re leadott szavazatok miatt úszott el egy-két tulipános mandátum, lett több román tanácsos. Akadnak, akik szerint a néppárt hívei egyenesen „elherdálták” a szavazatukat ott, ahol a pártnak nem sikerült bejutnia a képviselő-testületbe. Vagyis a szövetség sajátos demokráciaértelmezése szerint léteznek rendes, bölcs szavazók, akiknek legfőbb tulajdonsága, hogy a tulipán jelére szavaznak, és vannak a felelőtlen ostobák, akik nem. Az RMDSZ azt tartaná helyénvalónak, ha úgy rendeznék meg a választásokat, hogy a jelöltjei neve egyedül, ellenfelek nélkül kerülnének fel a szavazócédulára. Ami épp olyan, mintha a címvédő spanyol labdarúgó-válogatott azon lamentálna, hogy ugyan miért nem osztják ki neki „hivatalból” a trófeát a Franciaországban zajló Európa-bajnokságon, miért kell a pályán megküzdenie a dicsőségért. Vagy azon, hogy más nemzeti csapatok szurkolói miért nem az ő játékosait buzdítják.
Holott egy politikai szereplőnek – a sportolókhoz hasonlóan – nem azon kellene sopánkodnia, hogy hány és milyen képességű ellenfele van. Ha választást akar nyerni, akkor életképes programot kell kidolgoznia, és arra kell törekednie, hogy meggyőzze a választót: belé fektesse a bizalmát. Aki ehelyett a politikai ellenfelét, sőt ami még rosszabb, annak szavazóját kiáltja ki bűnbaknak a saját sikertelenségéért, az semmit nem ért a politikából, és nem ártana más szakmát választania. Már csak azért is, mert aranyszabály, hogy a választópolgár sohasem hülye. A választott esetében azonban ugyanez nem mindig áll.
Rostás Szabolcs
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Romániai magyar választók és pártok – így állunk most
Összefogásra vagy koordinált jelöltállításra van szükség, hogy az erdélyi magyarság erős képviselettel bírjon – hangzott el szerda este a Kolozsvár Társaság székházában, Szász Alpár Zoltán politológus és Buchwald Péter korábbi RMDSZ-elnök beszélgetésén.
„Több tanácsost nyertünk, de abszolút számokban kevesebben mentek el szavazni, és kevesebben szavaztak az RMDSZ-re is. Egyik szemünk sír, a másik nevet” – vezette fel a beszélgetést Buchwald Péter, az RMDSZ korábbi Kolozs megyei elnöke szerdán, Kolozsváron. Országos szinten 4,99 százalék szavazott a szövetségre, az ősszel következő országos választáson pedig öt százalékos a küszöb – emlékeztetett, majd feltette a kérdést. „Egy 6,7 százalékos kisebbség megengedheti magának a luxust, hogy három pártot tartson meg, amiből tulajdonképpen csak kettő párt, egy pedig érdekvédelmi szervezet?”
A pártelnökök választások utáni nyilatkozatait elemezve Szász Alpár Zoltán politológus rávilágított: miután a politikusok reményekkel kereskednek, nehéz beismerniük, ha ezeket nem váltották be. „Eleve reményvesztett kisebbséggel, de akár országgal kell számolni” – fogalmszott. A nagyvárosok csökkenő magyarsága szerinte érezheti azt, hogy a kisebbségi jelöltre leadott szavazat elveszett. „Lazul a közösségi képviselet és közösség közötti kapocs, erózió szemtanúi vagyunk, és nem felelősöket kell keresni, hanem a nyolc éve tartó trendet kell megfordítani” – jelentette ki.
A politológus felidézte: Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nagy sikerről beszélt, a helyi eredményeket hangsúlyozva, Bíró Zsolt MPP-elnök úgy értékelte, hogy híd szerepet játszhat a pártja, az EMNP elnöke, Szilágyi Zsolt pedig azt nyilatkozta, a párt megőrizte súlyát, és másokat hibáztatott. „Akik a versengést kártékonynak tartják, nem feltétlenül tévednek, mert van, ahol ez nem jelent hátrányt. Szórványban versenyezni viszont képteleség” – fogalmazott. Szász szerint összefogásra van szükség ősszel, bizonyos helyeken pedig koordináltan érdemes jelölteket állítani.
Megszólítani, aki most „születik” választópolgárként
Már négy éve elmaradt a romántól a magyar közösség helyhatósági választáson való részvétele, ez idén még erősödött. Ez a jelen konstellációban maradni fog – állapította meg a politológus. Szavai szerint 2012 után a parlamenti választást, EP-választást, elnökválasztást és a helyhatósági választást vizsgálva körülbelül 350-450 ezer között stabilizálódik a magyar közösség szavazata. „Ahhoz képest, hogy 1990-ben 1,9 millióval kezdtünk, ez egy szomorú helyzet” – fogalmazott.
A politológus szerint a most választópolgárokká váló magyar fiatalokat kell megszólítani a jövőben, sem a távolmaradók megmozgatása, sem a negatív kampány nem segít. Emlékeztett: korábban voltak kísérletek az összefogásra is, de ezek kudarcba fulladtak. Véleménye szerint több párt mellett mindenképp szükség van összefogásra és koordinációra, pártkoalíciót lehetne létrehozni, kárpátaljai mintára. „Vannak persze választók, akiket ez a megoldás távol tarthat, de kevés emberről beszélünk, és őket is meg lehet győzni” – hangoztatta az elemző.
A másik két párt fölöslegessé válik
Buchwald Péter úgy látja, mindhárom magyar párt táborában vannak olyanok, akik nem mennének el szavazni egy összefogás esetén, és talán többen is vannak, mint azt Szász gondolná. Igaz, hogy összefogással nem vesztődnek el szavazatok Székelyföldön, de ha más magyar pártok bejutó tanácsosai úgyis együtt szavaznak az RMDSZ-esekkel, akkor fölöslegessé válik a két másik párt – vélekedett.
Szász szerint a választásoknak komoly tétje van, ennek ellenére kiábrándultak nemcsak a magyar, de a román szavazók is az elmúlt két és fél évtized alatt. Véleménye szerint a reményeink voltak erőszakosak. „Valami kézelfoghatót kell nyújtani, nem biztos, hogy interneten, írott sajtón keresztül, de úgy, hogy mindenki meghalja. Nagyon egyszerűt, nagyon közérthetőt” – fogalmazott. Szerinte a magyar közösség jobban teljesít, amikor nyomást érzékel. "De azzal sem szabad játszani, hogy veszélyérzetet keltünk az emberekben” – szögezte le.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro

Világzenei csűrfesztivál lesz a kalotaszegi Mérán
Július utolsó hétvégéjén világzenei fesztiválnak ad otthont a Cifra- Kalotaszeg egyik legszebb és legnagyobb települése, Méra. A Kolozsvártól 15 kilométerre fekvő, 1300 lelkes falu három portáját alakítják ki fesztiválhelyszínnek, a hozzájuk tartozó csűrökkel, telkekkel, gyümölcsösökkel együtt. A csűrszínpadon pedig olyan, nemzetközileg elismert zenészek lépnek majd fel, mint Herczku Ágnes, a Buda Folk Band, Nikola Parov vagy az Esszencia, amelyet a Prima Primissima és Kossuth-díjas népi ének és hegedűművész Csík János, valamint a Fonogram-, Harmónia- és Pro Pátria díjas brácsa- és hegedűművész Lakatos Róbert alapított.
Méra fő kulturális színterén, a Szarka-udvaron tartottak sajtótájékoztatót a Méra World Music Fesztivál főszervezői. Ez az udvar lesz a fesztivál központja, mint ahogy éveken keresztül ez adott otthont a Kalotaszegi Vándor Néptánctábornak is, tudtuk meg Bethlendi Andrástól és Varga Zoltántól. A két főszervező évek óta érleli a gondolatot, hogy világzenei fesztivált hoznak létre Mérában. „A népzene és világzene a táncház-mozgalomnak köszönhetően nagyon jól pozicionált a Kárpát-medencében, olyannyira, hogy a WOMEX (World Music Expo) tavalyi kiadását Magyarországon tartották. Méra pedig regionális viszonylatban jár élen a népzenei hagyományok ápolása tekintetében: elég azt említenünk, hogy egész Kalotaszegen ebben a faluban tanulnak a legtöbben néptáncot – jelenleg több mint hetvenen”, mondta Bethlendi András.
A szervezők a névválasztást is megmagyarázták: magyar nyelvterületen még van különbség népzene és világzene (=népzenéből inspirálódó zene) között, számos nép szóhasználatában viszont már nincs. Ők pedig tudatosan szeretnének a rendezvénynek nemzetközi jelleget adni, ha nem is idén, de fokozatosan, a következő években.
A Méra World Music fesztivál július 29-én, pénteken kezdődik kalotaszegi zenésztalálkozóval, ez a napja még ingyenes a fesztiválnak. Szombaton és vasárnap a világzene sztárjai lépnek színpadra, ekkor elővételben 29 lejbe kerül a napijegy, 49 lejbe a kétnapos bérlet, gyerekeknek ingyenes a belépés. Aki a fesztivál kezdése után vásárol jegyet, annak már 39 lejbe fog kerülni a napi- és 59 lejbe a kétnapi belépő. Falubeliek kedvezményesen vehetnek részt a fesztiválon. A jegyek értékesítése július 1-jén kezdődik. Jegyeket a kalotaszegi falvakban és az Igen, tessék kolozsvári irodájában, valamint online a fesztivál facebook-oldalán és a biletmasteren lehet vásárolni.
A szervezők idén nem szándékoznak 1200 jegynél többet eladni, ugyanis ez az a nézőszám (hozzávéve még a gyermekeket, akik ingyen mehetnek be), amennyi a Szarka-udvaron, a csűrszínpad előtt még kényelmesen elfér. Idővel a fesztivál növekedésére számítanak, amellyel egyidőben – reményeik szerint – a faluturizmus is fellendül majd, de ünnepélyes fogadalmat tettek, hogy a Méra World Music „mindig csűrfesztivál marad, soha nem fogjuk Kolozsvárra költöztetni, de még a falu főterére sem.”
A résztvevők vonattal, busszal és autóval is kijuthatnak Mérára, a szálláslehetőséget pedig falubeliek biztosítják majd akár kiadó szobák formájában, akár úgy, hogy portáikon sátorhelyeket kínálnak fel a fesztiválozóknak.
Más fesztiválokon az elmúlt évek, hónapok divatos számai, a Méra World Music-on viszont az elmúlt évezred legnagyobb slágerei csendülnek majd fel – tették hozzá a szervezők, utalva arra, hogy a feldolgozott dallamok nagy része több évszázaddal ezelőtt született, és most a világzenében születik újjá.
T. Koós Imola
maszol.ro

Transzilvanizmus reloaded
A közös érdek a város minden lakójának érdekét jelenti, mindenki alapvető jogainak betartását. Nagyon szeretném, hogyha ez Marosvásárhelyen így lenne. Csakhogy nincs így.
Választások után vagyunk, ilyenkor mindenki értékeli az elért eredményeket. Hol félig tele van, hol félig üres a pohár. Különösen nyomasztó ez a kérdés (mármint hogy félig tele van-e az, ami félig üres?) Marosvásárhelyen, ahol a nemzetiségi arány miatt – ami a félig teliből szintén az egyre üresebb felé halad – az elmúlt öt választás idején a késélen táncolás iskolapéldáit mutatták be a város lakói.
Az eredmények értékelése során kétféle vád hangzott el, egyrészt, hogy a magyarok nem tudtak kellő számban megmozdulni, vagyis kiveszett a magyarság-érzés belőlünk, de az is, hogy a probléma gyökere éppen ellenkezőleg, hogy még mindig maradi módon etnikai alapon akarunk szavazni/szavaztatni, ezért rezignált magyar fiataljaink nagy része, illetve aki mégis élni kíván közülük állampolgári jogával, az a román vállalkozót kedveli inkább, mivel azt állította a kampánya során, hogy a nemzetiség nem számít ebben a városban.
Megtoldanám én is ezeket a spekulációkat egy kis eszmefuttatással etnikai hovatartozásunkról és annak fontosságáról, és elmesélném egy személyes élményemet arról, milyen érdekes helyzeteket tud produkálni a közéletben az ugyanabban a városban élő közösségek – és személyek – viszonyulása saját nyelvükhöz (kultúrájukhoz).
Közhelyszámba megy az a megállapítás, hogy Erdély területén ember legyen a talpán, aki meg tudja határozni, ki nevezhető származása szerint magyarnak, és ki románnak (vagy szásznak, zsidónak), hiszen ezen a területen a sok évszázados együttlét alatt az etnikai hovatartozás inkább deklaratív tulajdonsággá szelídült: mindenki olyan, amilyennek vallja magát – és az ezirányú toleranciánk általában büszkeséggel tölt el bennünket.
Ennek ellenére az erdélyi magyar és román népességről szóló tanulmányokban, amikor a két közösség önmeghatározásáról van szó (milyenek a románok? milyenek a magyarok?) általánosan elfogadott egy alapelv, amely axiómaként kezdettől fogva behatárolja a megközelítés útjait-módjait.
Ennek a premisszának megfelelően Erdély lakosságát egymástól független közösségek alkotják, és mindegyik csoport tagjai egy jól körülhatárolható, önálló etnikumhoz tartoznak. Az illető etnikai csoport állandó, változatlan kulturális identitással ruházza fel tagjait. A kultúra és identitás szavak vagy szinonimák mindkét nyelvben, vagy nagyon gyakran együtt használatosak a kulturális identitás kifejezésben. Ebből a perspektívából – hogy az egyén születésétől fogva egy tiszta, természetes módon örökölt etnikumhoz tartozik – jött létre az az áramlat, miszerint az emberek egy-egy ú.n. organikus közösséghez tartoznak. A román és magyar politikai diskurzusban azok a hasonló gyakorisággal használt szintagmák, hogy együttélő népesség, egyének, csoportok, azt mutatják, hogy akik ezzel a beszédmóddal élnek, kizárják a vegyes közösség lehetőségét.
Az egymást kölcsönösen kizáró etnikumokból álló, pontosan körülhatárolható népességről szóló elméletekből nyilván az következik, hogy a transzilván kulturális identitás egymással nem interferáló halmazokból áll, mivel az egyének kulturális identitásukat kizárólag etnikai identitásukból eredeztetik. Ez a szemlélet – amely csakis az egyetlen csoporthoz való tartozást fogadja el – nem veszi figyelembe a vegyes etnikai csoportok esetét (diaszpórában, szórványban vagy vegyes házasságokban), és nem foglalkozik kulturális identitásuk bonyolult problémájával.
Az elméletnek két problematikus eleme van: először is elég nehéz egy egyén etnikai identitását meghatározni, másrészt pedig a kulturális identitást az illető személy etnikai hovatartozásából eredeztetni még nehezebb olykor. Az esetek többségében nem lehet világos kategóriákat megállapítani, mert ezek rokoni kapcsolatoktól, születési helytől, anyanyelvtől, állampolgárságtól, vallástól, neveltetéstől, életkortól stb. függően különböznek, és számtalan variáció lehetséges ráadásul. Az erdélyi multikulturális kontextusban nem is feltételezhető, hogy az egyének egy teljesen homogén etnikai közösséghez tartoznak, és hogy ebből lehetne identitásukat levezetni. Éppen ezért a kulturális identitásokat sem lehet úgy leírni, hogy ezek egymás mellett élnek, belül egységesek és a külvilág felől jól láthatóak a körvonalaik.
Mivel ez Erdély esetében nyilvánvalóan nincs így, sokféle elmélet született annak érdekében, hogy az itt kialakult nyelvi, de főként kulturális helyzetet modellezni lehessen. Ilyen elmélet volt a XX. század első felében, főként a két világháború között (amikor az erdélyi magyarok kisebbségbe kerültek) a transzilvanista irányzat, amely nyelvi és vallási toleranciát hirdetett. A kor nagy kulturális személyiségei ennek az irányzatnak a szellemében éltek és alkottak. Valós, hatékony interkulturális kommunikáció zajlott, amely egyaránt tiszteletben tartotta a másságot és hasonlóságot, a különlétet és az interferenciákat. (Most természetesen a kultúráról beszélek, nem a politikáról.)
Számos szellemi kapocs jött létre akkoriban a különböző közösségek között. A mód, ahogyan az egyik nép képe megjelenik a másik irodalmában és művészetében, ahogyan egyes témák ismétlődnek itt is, ott is, a művek közös vonásai, a kölcsönhatások, a narráció hasonlósága, az irodalmi hőstípusok megalkotása, mindez nyilvánvalóvá teszi ezt az egymásrahatást, ami mélyrehatóan befolyásolta a román és magyar közösség kulturális identitását abban az időben.
Bár a transzilvanizmust gyakran bírálják provincializmusáért, izolacionizmusáért és másság-kultuszáért, ez az irányzat mégis nyújt néhány fontos támpontot az erdélyi magyar (kulturális) identitás sajátosságainak a megfogalmazásához. Ennek az identitásnak több összetevője van, vitathatatlanul közéjük tartozik a nyelv is. A többi komponens viszont a többnyelvű társadalomban való szocializálódás tapasztalatából ered, ebben a folyamatban felhalmozódik egy közös ismeretanyag azzal a népességgel, amellyel a közösség a maga területét megosztja (vagyis a román lakossággal), és ezek az ismeretek viszont nem közösek azzal a népességgel, amely ugyanazt a nyelvet beszéli, de egy másik társadalomban, másik területen szocializálódott (a mi esetünkben Magyarország területén).
Ennyit arról, hogy mint olyan ember, aki hiszek a transzilvanista elvekben, elméletben mennyire egyetértek azzal, hogy Marosvásárhelyen nem kellene etnikai alapon való szavazásra biztatni az embereket, hiszen a ránk (erdélyiekre) jellemző tolerancia azt diktálja, hogy bárki a választás nyertese, közös helyi érdeket fog képviselni, nemzetiségi (kulturális) hovatartozásától függetlenül – úgy értem, nemcsak a magyarok tudnák elfogadni a román nyertest, hanem a románok is a magyart. Ha úgy alakul.
És most következik a tapasztalatom arról, hogy hogyan fest ez az elmélet olyan helyzetekben, amikor nyilvánvaló a közös érdek.
A tavalyi év utolsó hónapjaiban zajlott a 2021-es Európa kulturális fővárosa címért való pályázás első fordulója, amelyben Marosvásárhely is részt vett. A pályázatot a megyei tanács és a helyi önkormányzat által kijelölt bizottság készítette, az elbíráló grémium előtti védésére pedig a város kulturális életének néhány képviselőjét kérték fel. Nem mennék bele annak fejtegetésébe, hogy ez miért történt így, és mekkora hiba volt a különbségtétel a pályázat előkészítői és védői között. Mindenképpen megtiszteltetésnek éreztem, hogy tagja lehettem annak a csapatnak, amely a város multikulturális voltát szemléltetendő, olyan személyiségeket vonultatott fel, mint Smaranda Enache, Gáspárik Attila, Alina Nelega, Raed Arafat és Rudi Moca.
A pályázatot és ennek a zsűri előtt való bemutatását tehát két teljesen különböző csapat végezte. Mi a bukaresti zsűrizés előtt néhány nappal kaptuk kézhez a megvédendő anyagot, amelyen már nem lehetett módosítani. Így találtam szemben magam azzal a ténnyel, hogy a multikulturális Marosvásárhelyet potenciális kulturális fővárosként bemutató terv nem a Bernády György által emelt, az egész Kárpát-medencében kiemelkedő szecessziós épületegyüttesre, a Kultúrpalotára és a Városházára, a település polgárosodásának és nagyvárossá válásának szimbólumára alapozták, és még csak nem is a Vár vagy esetleg a Teleki Téka és a Bolyai líceum épülete által határolt régi városközpont hangulatára. Marosvásárhely és vonzáskörzetének történelme ebben az elképzelésben 1990-nel kezdődött.
Kifelejtették azokat a diákokat is, akik önkéntesként valóban évek óta dolgoznak a Nemzeti Színházban, és helyettük a megyei önkormányzat elnöki irodájában rajzolgató gyerekek illusztrálták a felnövekvő, művészetek iránt érdeklődő ifjúságot. Megtudtam a pályázatból, hogy a vegyipari kombinát fontos kulturális központként szerepel a tervek között, ugyanis a vállalat vezetősége felajánlotta több (épp használaton kívüli) épületegységét különböző tevékenységekre, kulturális fővárosként az egyik óriási kéményét repkénnyel fogjuk befuttatni, a másikat pedig graffiti-versenyek lebonyolítására használjuk majd.
Jóhiszemű embernek gondolom magam, de azért még nekem is vannak elképzeléseim arról, vajon milyen érvekkel lehetett meggyőzni a projektkészítőket arról, hogy Marosvásárhely szégyenfoltját, amely olyannyira károsítja a város lakóinak az egészséget, hogy egy frissen elfogadott törvény szerint állami engedéllyel hamarabb mehetünk nyugdíjba miatta, egy kulturális főváros-pályázatban fő fejlesztési pontnak nyilvánítsák.
Az igazi meglepetés azonban akkor ért, amikor kiderült, a pályázatot angol nyelven kell bemutatnunk, mert ez állítólag előnyös megvilágításba helyez bennünket, jó pontokat szerez a versenycsapatokkal szemben. Mivel Rudi Moca csapattársunk nem tudott angolul (induláskor ez a feltétel nem hangzott el), így a pályázatot író megyei önkormányzati csapat úgy döntött, kizárja a védésből, és helyette egy vadidegen (azt hiszem, francia) úriembert kértek meg, mutassa be az – egyébként dicséretes módon – szép számban felsorakoztatott roma programterveket. (Mondanom sem kell, mindenki tudja, a tényleg multikulturális, tényleg sajátosan erdélyi Marosvásárhely pályázata kiesett a versenyből, nem került be a legjobb négy közé.)
Összefoglalásképpen: igen, én is hiszek abban, hogy egy város fejlesztésében a közös érdek az, ami áthidal minden más érvet, beleértve az etnikai megfontolásokat is. De ugyanakkor abban is hiszek, hogy ebben a közös érdekben annak is benne kell lennie, hogy elismerem és büszke vagyok a másik nyelvű kultúra képviselőinek múltbeli, jelenlegi és eljövendő teljesítményére, mert a magaménak tudom érezni azt is. Az etnikai szavazásnak véget lehet vetni természetesen, de hova tegyem azt a tényt, hogy az éppen leköszönő megyei tanácselnök olyan összefogást javasol a megyei önkormányzatban, amely megakadályozná, hogy a legnagyobb frakció, amely történetesen a magyaroké, elnököt állíthasson? A közös érdek a város minden lakójának – nemzetiségi hovatartozás nélkül – érdekét jelenti, mindenki alapvető jogainak betartását (értem alatta például az egészséghez való jogot is). És igen, nagyon szeretném, hogyha ez Marosvásárhelyen így lenne. Csakhogy nincs így.
Kós Anna
Transindex.ro

Az ötven éves Baráth Csabát köszöntötték
A polgármesteri hivatal előterében nyílt meg az ünnepi alkalomból összeállított tárlat.
Csütörtök délután különleges kiállításmegnyitó színhelye volt a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal képzőművészeti galériája. Baráth Csaba alkotásaiból nyílt tárlat egy ünnepi momentum kapcsán: a festőművész június 15-én töltötte be 50. életévét. Ez alkalomból mások mellett Gergely Csaba, a Szatmári Képzőművészek Egyesületének vezetője, a partnerintézmény Szatmári Művészeti Iskola igazgatója, Deac Mircea és Szatmárnémeti beiktatásra váró polgármestere, Kereskényi Gábor is köszöntötte a művészt. A Református Gimnázium diákjai énekkel és költeményekkel köszöntötték Baráthot.
Baráth Csaba Attila, Szatmárnémetiben született 1966. június 15-én, Szatmár megyei református magyar nemesi családok leszármazottjaként. Iskolai tanulmányait szülővárosában végezte, Kölcsey-s diákként érettségizett 1984-ben, majd műszaki rajzoló diplomát szerzett. 29 éve házas, két felnőtt fia van.
Az alkotás öröme kora gyermekkorától elkíséri. Önképző módon fejlesztette és fejleszti magát festészetben és egyéb művészeti ágakban. 1996-tól, 21 éve tagja a Szatmári Képzőművészek Egyesületének, kisebb nagyobb kihagyásokkal. 13 évig dolgozott a Szatmári Északi Színház alkalmazottjaként, sokrétű feladaokat ellátva. Ha kellett festő volt, ha kellett szobrász, ha kellett kellékeket gyártott, ha kellett bábokat tervezett és készített, de tervezett díszleteket előadásokhoz és bábelőadáshoz is.
Úgy van vele, hogy amit le tud rajzolni azt utána bármilyen anyagban meg tudja valósítani. Három éve a Szatmári Véndiákszövetség tagja, részt vesz a szervező munkában.
A Szatmári Képzőművészek Egyesületének tagjaként részt vett számos közös, csoportos és egyéni kiállításon és alkotótáborban: Szatmárnémeti, Nagykároly, Tasnád, Szinérváralja, Erdőd, Marosvásárhely, Sárköz, Nyírbátor, Nagykálló, Székesfehérvár. Alkotásai megcsodálhatók Olaszországban, Svédországban, Ausztriában, Magyarországon és idehaza.
Kedvenc technikája az olajfestészet, színei visszafogottak, képein fontos hangsúlyt kap a rajz. Témái: alakos kompozíciók, a mindennapi életből ellesett jelenetek, szeretettel fest állatokat, lovakat, bivalyokat, de földműveseket is. Erőssége az emberi karakterek ábrázolása.
szatmar.ro

Leveleken fennmaradt világháborús történet
Az I. világháborút túlélt homoródalmási születésű huszárőrnagy Gotthárd János személyes történetét rekonstruálta Ifj. Simó Márton, a Tamási Áron Gimnázium tizedikes diákja, s mintegy két év kutatási eredményeit osztotta meg az érdeklődőkkel szerda este a Fészek Pubban. Korabeli fegyvereket, illetve magukat a leveleket is meg lehetett nézni a helyszínen, egyéb relikviák mellett.
A levelezés Homoródalmáson fellelt I. világháborús katona Gotthárd János és felesége között zajlott, ennek alapján járta körbe a frontvonalat az előadó, következetesen a személyes történetre reflektálva.
Négy év sorozatos tragédiája, a harcok az első frontvonalban, út egészen Marosvásárhelytől Galíciáig és vissza, majd az élet folytatása a szülőfaluban. Megtudtuk, hogy milyen nehezen írt az első frontvonalban harcoló katona körülményeiről, sokszor azt sem tudta pontosan merre járnak. A levelek formulája hasonló sémára épül, rövid sokkoló sorok, érzelmeit, a harci körülményeket nem részletezte, ezt azzal indokolta feleségének, hogy ha felelevenítené a nap eseményeit, abba maga is belerokkanna. A frontvonalról, a magyar katonák korabeli viseletéről, felszereléséről képek és illusztrációk segítségével beszélt az előadó.
Gotthárd János falujában haláláig nagy tiszteletnek örvendett az unitárius egyháztanács és dalegylet tagja is volt. Az előadó közben felvillantott más történeteket is, mint a Gotthárd János testvéréét, aki Doberdóban harcolt, vagy egy bizonyos Szalma István levelét is, aki ugyaninnen indulva száz kilométerrel arrébb küzdött. Az előadó szerint ezek a levelek, a Gotthárd János élettörténete annak jó példája, hogyan lehet elesni, majd felkelni és folytatni az életet – azzal együtt, hogy nem is abba az országba érkezik, ahonnan elindulva ezt a nagy utat kényszerült megtenni.
Simó Márton nem tartja magát semmilyen téma szakértőjének, csak egy történelemrajongónak. A most bemutatott anyag forrásait az enyészettől mentette. Egészen pici kora óta érdekli a történelem, ha olyan idősebb emberekkel találkozott, akinél sejtette, hogy lehet valami háborúból fennmaradt ereklye, levelezés, akkor mindig kérte, hogy mutassák meg neki. Gyűjti is a leveleket. Nem az érdekli, hogy mi történt egy-egy dátum alkalmával, hiszen ezek az információk a legtöbb történelmi tárgyú könyvben elérhetőek, az egyén, az egyéni történetek keltették fel érdeklődését. Családja is őriz hasonló levelezéseket, ez a bizonyos Gotthárd János is távoli felmenői közé tartozik. Leveleit kisebb csoda folytán mentette meg a pusztulástól. A közvetlen lemenői egyetlen levelet őriznek tőle, s ez a háromszáz levél is egy rokonnál volt, akinek a padlása beázott, majd az állatok feküdtek az értékes iratokon, mikor Marci megtalálta egy rokonlátogatás alkalmával – osztotta meg lapunkkal a történetet.
Az elmúlt évben a Székelyföldi Vágta homoródalmási fordulóján megkoszorúzták Gotthárd János sírját, akiről csak annyit tudtak, hogy első világháborús hős s ekkor jött rá a fiú, hogy neki otthon van háromszáz levele tőle és innen kezdődött az intenzív kutatás.
Dávid Anna Júlia |
Székelyhon.ro

Új igazgató kerül a gyergyószentmiklósi könyvtár élére
Ferencz-Mátéfi Kriszta veszi át hamarosan az irányítást az önkormányzat alárendeltségébe tartozó Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. Az új igazgató eddig a Tarisznyás Márton Múzeumnál dolgozott.
Szerdán zárult a könyvtár menedzseri tisztségére kiírt versenyvizsga. Amint az önkormányzat közleményben tájékoztat, a három jelentkező közül az elbíráló bizottság már az ügycsomó alapján elutasított két személyt az előírt szakmai régiség hiányában. Egy jelentkező sikeresen továbbjutott az írásbelin, és a szóbeli vizsgán is megállta helyét vezetői elképzeléseiről számolva be. A vizsgáztató bizottság alkalmasnak látta tisztség betöltésére Ferencz-Mátéfi Krisztát.
A gyergyószentmiklósiak a Tarisznyás Márton Múzeumban már találkozhattak vele tárlatvezetőként, kiállításmegnyitókon méltatóként, két esztendeje, hogy Csíkszeredából „ide szegődött”, másfél éve itt is él. Mint mondja, szokja a közeget. Végzettsége szerint művészettörténész és könyvtáros. „Két, egymást kiegészítő szak ez, hiszen feldolgozás, gyűjteménykezelés mindkettő alapja. A versenyvizsga pedig kihívás volt, a szakmai fejlődés lehetőségét villantotta meg, ez motivált a jelentkezésre” – közölte, hozzátéve, a könyvtári munka eddig is foglalkoztatta, egyik könyve például a csíkszentmiklósi könyvtárról szól.
„A könyvtár statisztikáit nézve az derül ki, hogy a diákok képezik a látogatók zömét. Szeretném, ha nyitnánk a többi korosztály felé is, hiszen ez közkönyvtár, a középkorúak és idősek is jó lenne, ha ideszoknának” – fogalmazott. A generációk vonzását interaktív programokkal látja megvalósíthatónak, olyan lehetőségekkel, amelyek egyaránt szolgálják az információszerzést és kellemes időtöltést is. A játszva tanulás elvét követné a könyvtárba járók esetén, a munkatársakkal pedig olyan közösséget alakítana ki, amely együtt, egy célért, jó hangulatban munkálkodik.
Mielőtt elkezdhetné a munkát a gyergyószentmiklósi képviselő-testület el kell fogadja a versenyvizsga eredményét, és meg kell szüntesse a jelenleg ideiglenesen kinevezett ügyvezető, Poráczki Judit megbízatását, majd kinevezze az új igazgatót.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Konferenciát tartottak Brüsszelben a kommunizmus megreformálhatatlanságáról
Tőkés László néppárti európai képviselő rendezésében, valamint a budapesti Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) és az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjának közreműködésével 1956 – A kommunizmus megreformálhatatlansága címmel került sor nemzetközi konferenciára június 15-én az Európai Parlamentben.
Házigazdai minőségében az erdélyi képviselő az 1956-os berlini és poznani népfelkelések, valamint a magyar forradalom és szabadságharc, továbbá a prágai tavasz (1968), a lengyel Szolidaritás-mozgalom (1981) és Temesvár szabadító karácsonya (1989) történelmi eseményeivel példázta a konferencia azon alaptételét, hogy a totalitárius kommunista társadalmi rendszer – mindent egybevéve – végső soron megreformálhatatlan, hiszen a reformjára irányuló törekvések rendre kudarcot vallottak, és csupán végső megdöntése jelenthetett kiutat az embertelen és istentelen diktatúra államrendszeri válságából. Megnyitó beszédében Tőkés László külön is kitért Románia sajátos helyzetére, ahol a szovjet birodalmi szorítás lazulását annak idején a román kommunisták nem a desztalinizáció véghezvitelére és nem a reformok bevezetésére, hanem egy olyan különutas nacionálkommunista rezsim kiépítésére használták fel, amely – Vlamidir Tismăneanu megfogalmazása szerint – egyfajta „szovjetellenes sztálinizmusként” éltette tovább a legsötétebb bolsevik diktatúra hagyományait.
Ötvös István, a NEB kutatója az ’56-os forradalmat megelőző koncepciós pereket és a szovjet titkosszolgálat Magyarországon elkövetett megtorlásait vette számba. A ’60-as években lezajlott rehabilitációs perek több évtizedre előre meghatározták, hogy a „bűntett”, a „bűnös”, az „elkövető” kategóriákat miként értelmezzük. A hitelesség és a történelmi tisztánlátás érdekében ezzel a több évtizedes, „örökölt narratívával” kell szakítania a jelenkori történetírásnak – fogalmazta meg igényét a történész.
Pawel Ukielski, a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézet alelnöke a poznani felkelés előzményeiről számolt be. A Lengyelországot is sújtó sztálinizmus idején mintegy hatmillió lengyel állampolgárt vetettek börtönbe vagy végeztek ki. A Sztálin halálát (1953) követő desztalinizáció rendjén, 1956 áprilisában a lengyel titkosszolgálat vezetőit leváltották, és erőszakos módszereik és bűncselekményeik miatt kollektív módon gyakoroltak ítéletet fölöttük. 1956. június 28-án Poznanban spontán sztrájk tört ki a vas- és acélüzem munkásai között. A felkelők – egyebek mellett – a kommunista vezetők leváltását, szabad választásokat és az egyházi oktatás visszaállítását követelték.
A megrémült kormány a rendőrségi fegyvereket megszerző tömegek ellen kirendelte a katonaságot. A legfiatalabb áldozat egy 13 éves fiú volt, akit orvlövészek terítettek le. A megtorlás letartóztatásokkal folytatódott. Albert Camus, a nagy francia író a magyar ’56 mellett a poznani felkelésről is drámai együttérzéssel emlékezett meg.
Az 1956-os magyar forradalom nyomán világossá vált, hogy Kelet-Közép-Európa szabadságukért kiálló népei a Nyugat részéről semmilyen segítségre nem számíthatnak. Földváryné Kiss Réka, a NEB elnöke is Albert Camus írót idézte, aki a lengyel és a magyar szabadságharcot „a kollektív emlékezet kikristályosodásának” nevezte, mely a Nyugat morális újjászületésének az elindítója lehet. A magyar felkelők valódi rendszerváltozást akartak és valósítottak meg. Az 1956. november 4-én megindított szovjet inváziót két hónapig tartó ellenállás próbálta feltartóztatni. Ennek nyomán mintegy 25 ezer embert börtönöztek be, és több mint 200 felkelőt végeztek ki. A halálra ítéltek átlagéletkora negyven év alatt volt. A nyugati baloldal köreiben is világossá vált, hogy a kommunizmus brutális és kegyetlen módon fojtotta vérbe a szabadságharcot. A nyugati baloldali értelmiséget is sokkolta a szocializmus „valódi arca”. Jean Paul Sartre és jeles kortársai elborzadva fordítottak hátat a szovjet kommunizmusnak – mondta összefoglalójában a magyar történész.
Peter Herrmann, a kelet-németországi jénai egyetem matematika-fizika szakos hallgatójaként annak idején nem csupán szemlélője, hanem alakítója is volt az 1956-os eseményeknek. Akkori tevékenységéért, nevezetesen egy forradalmi beszédéért tizennégy év börtönre ítélték, ahonnan hat év múltán az NSZK 40 ezer márkáért vásárolta ki. Az NDK lakosságának többsége elítélte a szovjet szocializmust. A kommunista propaganda megpróbálta az ’50-es évek kegyetlen bűntetteit elfeledtetni. Amikor az XX. pártkongresszus Moszkvában végre kimondta, hogy „Sztálin hibázott”, az egyetemisták azt kérdezték: miért nem vette ezt észre senki hamarabb? 1956 november 5-én a jénai diákok kiáltványt fogalmaztak meg, amelyben – egyebek mellett – a marxizmus-leninizmus kötelező oktatásának eltörlését követelték. Decemberben itt is menetrendszerűen beindultak a megtorlások. 1964-ben az NSZK-nak köszönhetően a legtöbb NDK-ban bebörtönzött politikai fogoly végre kiszabadulhatott – zárta visszaemlékezését az egykori diákvezető.
Michael Heyrovský egykori prágai egyetemistaként tett vallomást az ’56-os csehországi történésekről. A diákok követelései a februári moszkvai pártkongresszust követően a következőket tartalmazták: a reformokat bocsássák közvitára a sajtóban; a szovjet tapasztalatokat nem kell automatikusan átvenni; az oktatási rendszert teljes mértékben reformálják meg. Nem rajtuk múlott, hogy az egész kelet-közép-európai szovjet térségben lábra kapott nemzeti diákmegmozdulásokat Csehországban is még magvában elfojtották – zárta visszaemlékezését a veterán cseh ellenálló.
Schöpflin György EP-képviselő kényszerű távollétében videoüzenetben szólt a konferencia részvevőihez. Értelmezést nyújtott a forradalomról azon vélemények ellenében, melyek szerint az esemény csupán népfelkelés lett volna.
A felszólalások rendjén egy Németországba kivándorolt romániai asszony idézte fel gyermekkori emlékét arról, hogy 1956 novemberében a szovjet csapatok és tankok napokon át, éjnek idején vonultak át a román-magyar határon, továbbá a volt antikommunista harcosok iránti megbecsülést kérte számon Románián. Egy szlovén felszólaló a régi „kommunista hálózat” továbbélését ecsetelte a volt szovjet csatlósállamokban. Felvetéseikkel kapcsolatos válaszában Tőkés László elégtétellel újságolta, hogy legutóbbi határozatában a román legfelsőbb ügyészség hosszú évek óta tartó szünet után elrendelte az 1989-es erőszakos cselekmények dossziéinak a felnyitását és a félbemaradt jogi eljárások folytatását. Biztatónak ítélte, hogy maga Klaus Iohannis államfő is síkra szállt az egykori bűnelkövetők felelősségre vonásáért, továbbá egy olyan törvény elfogadását szorgalmazta, mely megtiltaná a kommunizmus bűneinek tagadását. A múlt rendszer továbbélése vonatkozásában az erdélyi képviselő Románia esetét egyedinek ítélte abban a tekintetben, hogy itt nemhogy az egykori kommunizmus bűneit nem kérték számon, de még az 1989-es „terrorista cselekmények”, valamint az 1990-ben bekövetkezett marosvásárhelyi „fekete március”, majd a júniusi bukaresti „bányászjárások” idején elkövetett erőszakos cselekmények ügyében sem történt meg a kivizsgálás és az igazságtétel.
A konferencia levezető elnöke, Neela Winkelmann a társszervező Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjának azon projektjeiről tájékoztatta a hallgatóságot, amelyek országonkénti leosztásban és együttvéve a kommunizmus áldozatainak kívánnak elégtételt és jóvátételt szolgáltatni.
Zárszavában Göran Lindblad, a platform svéd elnöke érdemben foglalta össze és értékelte a konferencia tanulságait. Terv szerint a volt szovjet államokban működő, mintegy ötven antikommunista intézményt és szervezetet magába foglaló európai intézmény legközelebb a júliusi tusnádfürdői szabadegyetem keretében fog a nyilvánosság elé lépni.
[Forrás: Tőkés László Sajtóirodája]
itthon.ma//erdelyorszag

Folytatja az együttműködést az RMDSZ Arad megyei szervezete és a PNL
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Arad megyei szervezete úgy döntött, hogy folytatják az együttműködést az Arad Megyei Tanácsban, az Aradi Városi Tanácsban – valamint azokon a településeken, ahol ez lehetséges – eddigi partnereikkel, a PNL-vel.
"A liberálisok komoly, szavatartó partnereknek bizonyultak az elmúlt tizenkét évben. A koalíciós megegyezés értelmében lesz a következő négy esztendőben is RMDSZ-es alpolgármester a megyeszékhelyenBognár Levente személyében, és a megállapodáshoz híven támogatjuk a liberális párt jelöltjeit a megyei tanácsban az elnöki és alelnöki tisztségekre. Ennek köszönhetően a megyeszerte élő magyar közösségek, az RMDSZ-es vezetőségű települések jelentős támogatásra számíthatnak az infrastrukturális fejlesztések, közösségi, kulturális és hagyományőrző rendezvények, oktatás és hitélet terén" – ismertette az RMDSZ álláspontját Faragó Péter, a megyei szervezet elnöke. (közlemény)
itthon.transindex.ro

Potápi: Márton Áron püspök a saját érdekeit szorította háttérbe a magyar közösség ügyéért
Márton Áron püspök a kisebbségi létet vállalva szállt szembe a kommunista hatalommal, kérte számon a magyarság törvényes jogainak érvényesülését akkor is, amikor tudta, hogy az igazság kimondásáért ellehetetlenítés és börtön vár rá - mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten, a Külgazdasági és Külügyminisztérium aulájában látható tárlat megnyitóján.
A kiállítás a Márton Áron-emlékév alkalmából az erdélyi katolikus püspök kiemelkedő külpolitikai horderejű értekezéseit és leveleit mutatja be.
Potápi Árpád János úgy fogalmazott, Márton Áron nemcsak a magyar nemzet ügyét viselte a szívén, hanem kiállt a görögkatolikusok üldözésével szemben, felemelte szavát a zsidók deportálása ellen, és támogatta, gyámolította a munkatáborokba elhurcolt reményvesztetteket is.
Hozzátette, Márton Áron személyének, munkásságának széles körű bemutatása a magyarság közös érdeke, ezért az idén számos magyarországi és határon túli programmal emlékeznek a püspökre az emlékév keretében, amelynek megrendezésére nyolcvanmillió forintot biztosított a költségvetés.
Az államtitkár az emlékév állomásait felidézve fontosnak nevezte, hogy a fiatalokkal is megismertessék Márton Áron életútját, ezért ennek a korosztálynak is számos programot kínálnak. Kiemelt helyszínek a Kárpát-medencei nyári szabadegyetemek, és bekapcsolódnak a Krakkóban tartandó katolikus ifjúsági világtalálkozó programjaiba is, ahová 45 magyarországi és 45 külhoni fiatal kiutazását biztosítják.
Tájékoztatása szerint a Kőrösi Csoma Sándor-program segítségével a diaszpórában élő magyarokat is bevonják majd az emlékév programjaiba.
Kalmár Ferenc, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztos arról beszélt, amikor Európát az értékválságon túl morális válság is fenyegeti, próbálunk visszanyúlni azokhoz az eseményekhez és személyiségekhez, amelyek és akik mércét állítanak az európai társadalom elé.
Márton Áron maga volt a mérce - jelentette ki a miniszteri biztos, aki szerint a püspök elveit és gondolatait Európa "elé kell vinni".
Felidézte, Márton Áron gyulafehérvári püspök volt az egyetlen, aki a háború éveiben és utána felvállalta az erdélyi magyarság érdekeit, az értekezései, levelei azóta is példát adnak és mutatnak.
A nemzetpolitikai államtitkárság tavaly decemberben döntött az emlékév megrendezéséről, a püspök születésének 120. évfordulója alkalmából.
A gyulafehérvári római katolikus főegyházmegyét 1939 és 1980 között vezető Márton Áron a 20. századi erdélyi magyar közélet egyik legkiemelkedőbb alakja volt. 1944-ben felemelte szavát a zsidók deportálása ellen, amiért az akkori hatóságok kiutasították Kolozsvárról. A kommunista hatalommal szemben is állást foglalt. 1949-ben letartóztatták, 1951-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, majd 1955-ben nemzetközi nyomásra szabadon bocsátották. 1956-tól 1967-ig nem hagyhatta el a gyulafehérvári püspökség épületét. Püspöksége idején az erdélyi római katolikus egyház nem kötött konkordátumot a román kommunista állammal. Márton Áronnak 1999-ben a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet a Világ igaza címet adományozta.
MTI

Tőkés Istvánra emlékeztek
Hosszú időn keresztül nemcsak úgy tartottuk számon dr. Tőkés István teológiai professzort, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettesét, a Református Szemle szerkesztőjét, mint iskolánk neves egykori diákját, hanem úgy is, mint a Székely Mikó Kollégium legidősebb élő véndiákját – emlékezett Csikós Júlia mikós könyvtáros az idén januárban százesztendős korában elhunyt Tőkés Istvánra az iskolában tegnap tartott emlékünnepségen.
A Székely Mikó Kollégium kazettás mennyezetű, régi dísztermében Csikós Júlia szólt az adományozó Tőkés Istvánról, aki 2008-ban egykori osztálytársai, évfolyamtársai közül egyedüliként jelentette az iskolának, hogy hetvenöt esztendővel ezelőtt végzett a Mikóban, és egykori tanárai emlékére saját könyveit ajándékozta alma materének. Hálás tanítványi tisztelettel és szeretettel – írta be a kötetekbe, amelyekkel olyan neves oktatóira emlékezett, mint Andrási Tivadar, Bágya András, Benedek Károly, Csutak Vilmos, Debreczy Sándor, Demeter Béla, Demény Zoltán, Döme Bálint, Felszeghi István, Gödri Ferenc, Konsza Samu, Szász Béla, Tunyogi Csapó Endre, Boga Lajos, valamint a korábban elhunyt Péter Mózes és László József. A névsor önmaga mikós történelem, miként Tőkés István élete is, akiről Kondor Ágota iskolaigazgató azt mondta, abban a korban volt diák, amikor az egyház, az egyházi iskolák, a Székely Mikó Kollégium is a megmaradásért küzdöttek, és azt a meggyőződést vitte magával a Mikóból, hogy a tudást és a talentumokat azért kapta a Fennvalótól, hogy azt kamatoztassa, használja. Tőkés István lelkészként olyan korban keltett reményt, vigaszt, bátorítást az emberek lelkében, amikor kevesen merték ezt megtenni – mondotta. Tőkés István Málnáson született 1916. augusztus 8-án, az iskolát szülőfalujában és a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban végezte, de Brassóban kellett érettségiznie román bizottság előtt, mert abban az időben a Mikónak nem adták meg a hatóságok a nyilvánossági jogot. Kondor Ágota ismertette a teológiai professzor, püspökhelyettes, az 1989-ben szolgálatától megfosztott Tőkés István életét, majd az iskola díszes lépcsőfeljárójában berendezett fényképes panteonban, amely az iskola neves tanárainak, növendékeinek állít emléket, a megbecsülés jeléül elhelyezték Tőkés István fényképét.
A megemlékezésen verset mondott Kozsokár Hanna, énekelt Márkosi Lili és Steckbauer-Hanzi Réka, Tőkés István emlékezetét és az emlékezőket megáldotta Mátyás István angyalosi református lelkipásztor, egyházmegyei főjegyző.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Száz év után újból Háromszéken (A Kárpát-medence erdészei találkoznak)
Kevesebb mint egy hét van hátra a magyarországi Országos Erdészeti Egyesület (OEE) vándorgyűléséig, melynek ez alkalommal, 118 év után újból Háromszék ( Kálnok és Sepsikőröspatak) ad otthont. A június 22. és 25. között zajló eseménysorozat elsősorban ünnep és emlékezés, melyen nagyjából ezer, a Kárpát-medence minden szegletéből érkező erdész hajt fejet a szakma egyik legkiemelkedőbb személyisége, a sepsikőröspataki születésű Bedő Albert egykori főerdőmester és földművelésügyi államtitkár emléke előtt. Az egyesület a 147. vándorgyűlését üli, illetve fennállásának a 150. évét ünnepli.
Kádár Tibor-Sándor, a Székelyföldi Erdőtulajdonosok és Erdőgazdálkodók Szövetsége sajtóreferense az esemény kapcsán egyebek mellett arról tájékoztatott, hogy az egyesület célja, hogy mind Kálnokot (ahol az 1918-ban elhunyt Bedő Albertet végső nyugalomra helyezték), mind Sepsikőröspatakot szakmai zarándokhellyé emeljék, és az egykori főerdőmester (a Magyar Királyság erdős területeinek feltérképezője és az 1879-ben megjelenő új erdőtörvény egyik kidolgozója) személyisége révén hidat teremtsenek a határon túli és az anyaországi szakemberek között. A júniusi vándorgyűléssel ezt az összetartozást szeretnék kifejezésre juttatni. A közelmúltban egyébként Háromszéken járt Lomniczi Gergely, az egyesület főtitkára, aki hasonló üzenetet fogalmazott meg, amint arról lapunkban akkor be is számoltunk.
A Bedő Albert által 150 éve alapított, és Európa és Magyarország egyik legrégebbi, folyamatosan működő egyesületévé vált szervezet, mely mára már 3500 fős tagságot számlál, erdélyi és felvidéki magyar szakemberek bevonásával a Kárpát-medence erdészeti értékeinek megőrzésére és hagyományainak ápolására törekszik. Az egyesület 2010-ben megalakította Erdélyi Helyi Csoportját, melynek 175 tagja van, akik aktívan vesznek részt az egyesület munkájában, így a Székelyföldi Erdőtulajdonosok és Erdőgazdálkodók Szövetségének képviselői is. Az Országos Erdészeti Egyesület tagjai jellemzően állami és magánerdészeteknél, az erdészeti és természetvédelmi hatóságoknál, a kutatási, a képzési vagy éppen az erdőpedagógiai területen dolgozó szakemberek – olvasható a Kádár Tibor jegyezte tájékoztatásban.
Amint azt már lapunkban korábban jeleztük, a vándorgyűlés előzményeként tavaly már Kaposváron átvették a hagyományos vándorzászlót az erdélyi delegáció képviselői, illetve idén március 21-én Budapesten felavatták Bedő Albert mellszobrát a földművelésügyi minisztérium épületének árkádjai alatt. Magára az ünnepi közgyűlésre június 23-án kerül sor. Annak keretében az elmúlt 150 év erdészeinek értékteremtő tevékenysége előtt róják le tiszteletüket. Az eseményen Áder János, Magyarország köztársasági elnöke mond ünnepi beszédet. Román–magyar szakmai találkozóra Tusnádfürdőn kerül sor, illetve Háromszék, Erdővidék, Barcaság és Csíkszék erdészeti és kulturális látnivalóit is megtekintik a háromnapos rendezvény részeként.(ndi)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Belföldi hírek
Megjelent a Bethlen Gábor Alap külhoni fiatal vállalkozóknak szóló pályázata. A kiírás szerint a támogatásra olyan 40 év alatti magyar fiatalok pályázhatnak, akiknek működő vállalkozása van valamelyik, Magyarországgal szomszédos államban, Ausztria kivételével.
Fiatal vállalkozókat támogatnak
A pályázók a következő kiadások fedezésére kérhetnek támogatást: termeléshez, gyártáshoz szükséges eszközök beszerzése, információs technológiafejlesztések, gyártási licenc beszerzése, illetve el lehet számolni a hazai vagy külföldi kiállításon vagy vásáron való részvétel kiadásait, valamint a piacra jutást segítő tevékenységek és a marketing tevékenységek költségeit. A vállalkozások legtöbb 6 millió forint támogatást igényelhetnek. A támogatás mértéke százszázalékos. A pályázatokat július 15-ig nyújthatják be elektronikus formában a Bethlen Gábor Alaphoz az érdekeltek. Hitelből folytatják
Románia 175 millió eurós hitelt vesz fel az Európa Tanács Fejlesztési Bankjától (CEB), hogy bérlakásokat építsen, illetve újítson fel fiatal családoknak – közölték a tegnapi kormányülést követően. A kabinet 6990 lakás építéséről, illetve felújításáról szóló keretmegállapodást kötött a CEB-bel. A vonatkozó törvénytervezetet a parlamentnek jóvá kell hagynia. A 250 millió eurós projekt költségvetésének 70 százalékát fedezik a CEB-hitelből, a hiányzó 75 millió eurót pedig a fejlesztési minisztérium és az állami lakásügynökség (ANL) állja saját forrásaiból, egyenlő arányban. A lakásokat a helyi és megyei önkormányzatok szociális bizottságainak javaslata alapján olyan 35 évnél nem idősebb fiataloknak adják bérbe kezdezményes áron, akiknek a jövedelme nem teszi lehetővé, hogy piaci áron béreljenek lakást. Az ötéves futamidejű projektet az ANL bonyolítja le 2016–2020 között. A hitelt ötéves türelmi idő után 20 év alatt kell törleszteni. Jól egyezkedtek
Brassói alpolgármesteri és Brassó megyei alelnöki tisztséget kap az RMDSZ egy jobboldali pártok közötti megállapodás értelmében – közölte tegnap az Agerpres hírügynökség. A megegyezés szerint az NLP adja a megyei önkormányzat elnökét és egyik alelnökét, az RMDSZ pedig a másik alelnököt. George Scripcaru polgármester munkáját egy RMDSZ-es és egy NMP-s alpolgármester segíti majd. Kovács Attila, az RMDSZ Brassó megyei elnöke elmondta: a szövetség ezután nevezi meg jelöltjeit a tisztségekre. Az 1989-es rendszerváltozás óta nem volt még magyar alpolgármestere Brassónak. A megyei önkormányzatban 2000 és 2012 között töltött be alelnöki tisztséget RMDSZ-es politikus.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Identitásunk alapja az anyanyelv (Finnugor népek VII. világkongresszusa)
Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a Finnugor Népek VII. Világkongresszusán arról beszélt, hogy identitásunk alapja az anyanyelv, Magyarország ezért felelősséggel gondolkodik nyelve múltjáról és rokon nyelvei jövőjéről is.
A finnországi Lahtiban rendezett eseményen az államtitkár emlékeztetett: Magyarország jelentős részt vállal a finnugor világtalálkozók szervezésében, 1996-ban és 2012-ben az ország adott otthont a Finnugor Világkongresszusnak, két magyar város – Veszprém és Iszkaszentgyörgy – pedig jelenleg viseli a Finnugor Kulturális Főváros 2016 címet, számos rendezvénnyel kötve össze a finnugor népek kultúráját. Hoppál Péter elmondta: a magyar kulturális tárca költségvetésében külön fejezetet szentel a Finnugor Népek Világkongresszusa Magyar Nemzeti Szervezete kiemelt kulturális diplomáciai feladatainak támogatására. Az állami fenntartású Balassi Intézet programjaival és magyar nyelvi képzésével várja a finnugor nyelvek képviselőit, négy magyar állami egyetemen folyik finnugrisztikai kutatás, a szakértők pedig a kezdetektől nagy részt vállaltak a finnugor kultúrák kutatásából finn és észt szakemberekkel együtt. Az államtitkár a rendezvény fontosságát kiemelve szólt arról is, hogy Magyarország felelőssége tudatában örömmel végez minden olyan feladatot, amely a finnugor kis népek nyelveinek fennmaradását, kulturális identitásuk erősödését és a finnugor-eredet ismertségének szélesítését segíti. A Finnugor Népek Világkongresszusa a finnugor világ legfontosabb politikai tanácskozó fóruma. A világkongresszust 1992-ben alapította Oroszországgal együtt Finnország, Észtország és Magyarország. A kongresszus célja a kisebbségek helyzetének figyelemmel kísérése és javítása, a hagyományos életmódok megmentése. Az első világkongresszust 1992-ben az oroszországi Sziktivkárban rendezték, majd 1996-ban Budapesten, 2000-ben Helsinkiben, 2004-ben Tallinnban, 2008-ban Hanti Manszijszkban és 2012-ben Siófokon tartották. A háromnapos, hagyományosan négyévente megrendezett konferencián Magyarország, Észtország, Finnország, Oroszország és mintegy 25 finnugor nyelvű nemzetiség képviselői vesznek részt.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)