Szászvároson zárult a VII. Reneszánsz kastélyfesztivál
Zenével, tánccal a műemlékekért
„Vegyeskórus” a Veresbástyában
Szeptember 29-én Szászvároson zárult a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság által szervezett VII. Reneszánsz kastélyfesztivál.
Az évszázados műemléktemplomban helybeliek, Magyarországról és a szomszédos megyékből érkezett érdeklődők előtt mutatta be történelmi táncjátékát a dévai Renaissance együttes. – Idén október 23-án lesz kereken 400 éve annak, hogy kolozsvári országgyűlés Bethlen Gábort fejedelemmé választotta. Méltó tehát, hogy itt, Hunyad megyében, ahol a nagy fejedelem bölcsője ringott, megemlékezzünk Erdély Aranykorának megteremtőjéről – vezette fel a Bethlen Gábor udvarában című táncjátékot a rendezvény főszervezője. Magáról az együttesről, illetve a fesztivál történetéről szólva elmondta: mindannyian, akik a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság égisze alatt tevékenykednek, évek, vagy akár évtizedek óta különböző területeken szolgálják a közösséget, munkálkodnak megmaradásunk érdekében. Ebben fontos helyet foglal el kulturális és épített örökségünk ápolása. – Örömünkre szolgál az, hogy az utóbbi esztendőkben egyre többen fordulnak érdeklődéssel műemlékeink felé és a dél-erdélyi templomok, várak, kastélyok is egyre inkább a figyelem középpontjába kerülnek. És öröm számunkra, hogy ennek a törekvésnek, munkának kezdeményezői között lehettünk és folyamatosan részesei vagyunk – fogalmaztak a szervezők, megköszönve a partnerek, illetve a Communitas Alapítvány idei támogatását.
A műemlékek népszerűsítésének felkarolójaként üdvözölték a rendezvényen Winkler Gyula EP-képviselőt, aki elismeréssel szólt a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság többéves munkájáról, mellyel életre kelti a műemléképületeket. Továbbá örömmel nyugtázta, hogy tavaly, a „Fogadj örökbe egy műemléket” program által a dévai magyar oktatási központ is felzárkózott az épített örökségünket ápolók soraiba: a diákok, fiatalok egyre nagyobb érdeklődéssel fordulnak a műemlékek felé.
A rendezvényen jelen volt Ovidiu Laurenţiu Bălan, Szászváros polgármestere is, aki szintén elismeréssel szólt a reneszánsz kastélyfesztiválról, tágabb körű együttműködést ajánlva fel a szervezőknek. – Büszke vagyok, hogy Szászváros polgára lehetek. E települést, melyben oly harmonikusan fonódtak össze a különböző kultúrák, méltán nevezhetjük Hunyad megye kulturális fővárosának és országos viszonylatban is az itt élők, együttműködésüket tekintve, példaértékű közösségnek számítanak – fogalmazott a polgármester.
A közösségi együttműködés oszlopos tagjaként köszöntötték a szervezők Fülöp Júlia helyi RMDSZ és EMKE elnököt, aki ezúttal is oroszlánrészt vállalt a fesztivál szászvárosi rendezvényének megszervezésében. Továbbá Mihai Căstăian múzeumigazgatót, aki számos magyar közösségi rendezvény résztvevőjeként mindig értékes információkkal szolgál a város, a vártemplom történetéről.
Reneszánsz nap Marosillyén
A sikernek örvendő szászvárosi előadást pénteken a dévai Bethlen kastélynál népes közönség előtt bemutatott táncjáték, illetve régizene-koncert előzte meg.
Szombaton Marosillyén, Bethlen Gábor szülőházában hálaadó szentmisével indult a nap, melyen Marian dévai ferences testvér a reneszánsz korról szólva, az emberi értékekre hívta fel a figyelmet. Dante főműve kapcsán elmondta: a keresztény ember példaértékű magatartásával mások számára is utat kell mutasson, támaszt kell nyújtson a sokféle gyarlóság, megpróbáltatás között. Kun Árpád nyugalmazott református lelkész Bethlen Gábor töretlen hitét állította példaként hallgatósága elé, rávilágítva a fejedelem lelki nagyságára.
A ragyogó napsütésben, a Veresbástya udvarán folyatódott a marosillyei reneszánsz nap. Míg a gyermekek pajzskészítéssel, diótöréssel, nyilazással múlatták az időt, a férfiak jurtakészítésbe kezdtek. Mire a nap lenyugodni készült, a jurta fele már készen állt. Az asszonyok, lányok Csernay Claudia vezetésével varróműhelyt nyitottak, s lelkesen szabták-varrták a reneszánsz ruhákat a Szent Ferenc Alapítvány gyermekei számára. Közben a dévai Lengyel család jókora üstben főzte a babgulyást, amiből kora délután mindenki jóllakhatott. Már szürkülődni kezdett, mire elcsendesedett a Veresbástya udvara, ahonnan ki-ki a közös munka, közös játék jóleső élményével térhetett haza.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Leomlottak a falak a Hidelvei templom és a szeretetház között
Visszaszolgáltatott ingatlant vett ismét birtokba a református egyház
Hálaadó istentiszteletet tartottak tegnap délután a hidelvei református templomban. Megünnepelték, hogy hosszas pereskedés után a református egyház visszakapta a templom mögött található hajdani Szeretetház épületét, amelyet 1948. augusztus 3-án államosítottak. Kató Béla, református püspök az ünnepi istentiszteleten elmondta: a falak a történelem folyamán nemcsak elválasztottak, hanem védelmet is biztosítottak, de még sincs szükség ezekre, hiszen az elzárkózás, az elkülönülés nem hoz eredményt. Arra is vigyázni kell – mondta –, hogy ne építsünk újabb falakat. „A templom falai évtizedeken keresztül elzártak bennünket a külvilágtól. Nem taníthattunk, nem nevelhettünk, nem gondozhattuk betegeinket a kórházakban, intézményeinkben. Az a rendszer szerette volna az egyházat végleg bezárni falai közé. De kell legyen elég bátorságunk, hogy kilépjünk ebből a csigaházból, ledöntve a falakat.” – magyarázta.
Háromszéki Eszter
Szabadság (Kolozsvár)

Tanévkezdés a MOGYE-n: magyarok itt, románok ott
Hétfőn délelőtt 10 órától, de két külön helyszínen kezdik a 2013/14-es tanévet a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar és román diákjai.
A döntést azután hozták meg a magyar tagozat vezetői, miután teljesen világossá vált, hogy erőfeszítéseik ellenére, az intézmény vezetősége nem hajlandó hozzájárulni a törvény és a tavaly ősszel aláírt protokollum által szavatolt magyar csoportok megalakulásához. Szilágyi Tibor rektor-helyettes lapunknak elmondta, hogy ha a román fél – amely nem tudta megindokolni konok ellenállását – a tanév kezdéséig nem tette lehetővé az önálló csoportok létrejöttét, valószínűleg október elseje után sem változtat majd álláspontján. „Ha megkezdődik a tanév, még nehezebb feladat lesz a magyar csoportok létesítése, hisz ez az eddiginél is több akaratot igényel a vezetőség és a román kollégák részéről” – fejtette ki borúlátását Szilágyi.
A MOGYE magyar oktatói a múlt héten még egy utolsó próbálkozást tettek Bukarestben, ahol tízfős küldöttségüket Remus Pricopie tanügyminiszter és Mihnea Costoiu, a felsőoktatásért felelős tárca nélküli miniszter fogadta. A tárgyalások során a marosvásárhelyi tanárok a nyár folyamán elért apróbb előrelépésekről, valamint a vezetőség nem teljesített ígéreteiről tájékoztatták a két minisztert.
A tavalyi tanévkezdés előtt Victor Ponta kormányfő és Ecaterina Andronescu akkori tanügyminiszter jelenlétében a román és a magyar fél abban állapodott meg, hogy az egyetem szenátusát hamarosan kiegészítik a magyar közösség képviselőivel, megválasztják a magyar rektor-, illetve dékán-helyetteseket és versenyvizsgát hirdetnek a megüresedett állásokra. A protokollumba foglalták azt is, hogy a magyar nyelvű oktatás megszervezése és felügyelete a megválasztandó magyar prorektor feladatkörébe fog tartozni. Ugyanakkor egyezség született a Charta módosításáról is, amelybe belefoglalják a magyar struktúrák megalakításáról szóló határozatot. Az eltelt tizenkét hónap alatt kiderült, hogy a Leonard Azamfirei rektor és kollégái által vállaltak közül csupán néhány valósult meg.
Szilágyi Tibor rektor-helyettes szerint Bukarestben Pricopie és Costoiu egyaránt pozitívan viszonyult a magyar kérésekhez, de az egyetemi autonómiára hivatkozva kijelentették, hogy az intézményen belül kell rendezni a magyar tagozat és az egyetem román vezetése közötti nézeteltéréseket. Sem a fővárosi látogatás, sem a MOGYÉ-n tett utolsó próbálkozások nem vezettek eredményre, beigazolva Szabó Béla tagozatvezető korábbi megállapítását, miszerint az intézmény vezetősége „időhúzásra játszik”.
Míg a hivatalos megnyitóra a Kultúrpalota nagytermében kerül sor, a tiltakozásként külön szervezett eseménynek az egyetemi főépület 1-es terme ad helyet. Kérdésünkre, hogy mi történik abban az esetben, ha a MOGYE vezetői nem teszik lehetővé a nagy amfiteátrum használatát, Szilágyi annyit mondott: reméli, nem tiltják ki az egyetem épületéből az intézmény tanárait és diákjait. A rektor-helyettestől azt is megtudtuk, hogy a magyar diákság tanévnyitójára ugyan szívesen látják a közéleti személyiségeket, viszont nem járulnak hozzá, hogy szót kapjanak.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Együttműködő egyetemek
Határon átívelő közös szakok indítását és akkreditálását tervezik a kárpát-medencei magyar nyelvű felsőoktatási intézmények – nyomatékosította törekvéseit pénteken a Magyar Rektori Konferencia (MRK) Nagyváradon megtartott plenáris ülése.
Mint arról beszámoltunk, a magyarországi szervezet és annak tanácskozási joggal bíró külhoni tagjai igyekeztek felmérni a térség perspektíváit, hogy az egységes magyar oktatás jegyében a határon átívelő együttműködésre összpontosítsanak. Feltérképezték mind az erdélyi, mind a felvidéki, délvidéki, illetve a kárpátaljai magyar egyetemek jelenlegi helyzetét és az adott országban hatályon lévő törvényeket, céljuk ugyanis, hogy olyan akkreditált képzéseket tudjanak majd kínálni, amelyeket abszolválva a hallgatók a határ mindkét oldalán elismert diplomát szerezhessenek.
„A konkrét együttműködés szintjén arra jutottunk, hogy leginkább mesteri és doktori szinten indokoltabb elkezdeni a közös képzések beindítását” – vonta le a konklúziókat a Krónikának János Szabolcs, a találkozónak otthont adó nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem rektora. Emlékeztetett, középtávon az alapképzések közül ők a debreceni partneregyetemükkel közösen az agrárszakot szeretnék akkreditáltatni. „A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem már elkészítette a modellszerződéseket, hamarosan megkapjuk azt, és elkezdődhetnek a tanintézetek közötti konkrét tárgyalások” – mondta János. Hangsúlyozta, az ülés fontos részét képezte, hogy megalakult a Határon Túli Magyar Felsőoktatási Intézmények bizottsága. „Ennek gyakorlati hozadéka az, hogy a külhoni oktatást érintő kormánydokumentumokat immár mi is véleményezhessük, hiszen a rektori konferenciának tanácsadó szerepköre van a magyar kormányban” – magyarázta az intézményvezető. Lapunk érdeklődésére amúgy jelezte, a megbeszélésen részvevők véleménye alapján a Kárpát-medencében az erdélyi magyar felsőoktatás áll a legjobban, a külhoni intézmények közül a romániai magyar egyetemeknek van a legjobb perspektívája.
Az MRK, mint ismert, ritkán ülésezik Magyarország határain kívül, éppen ezért köszöntőbeszédében Tőkés László, a PKE elnöke is megköszönte a szervezet kitekintését, illetve azt, hogy a magyar kormány a határok feletti nemzetegyesítés jegyében támogatja a magyar felsőoktatás rendszerének létrehozását.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

A Bolyai Alkotótábor munkái leheltek életet a Színház térbe
A hét végén szabadtéri kiállítással ért véget a Marosvásárhelyen tizenharmadik alkalommal szervezett Bolyai Alkotótábor.
Hazai és magyarországi fotóművészek kinagyított munkái lepték el a Színház teret, végre életet lehelve az átalakítása óta szépen megújult, ám igencsak kopárnak tűnő központi városrészbe. A tábor és az annak kicsúcsosodását jelentő tárlat szervezője, Csegzi Sándor volt alpolgármester, az Erdélyi Magyar Műszaki és Tudományos Társaság megyei elnöke meg is jegyezte nyitóbeszédében: az önkormányzat már régóta készül élettel és minél több színvonalas rendezvénnyel megtölteni a teret.
Szombat délután óta a budapesti Erdei Krisztina, Dezső Tamás, Gábor Enikő, a debreceni Soltész István, a bukaresti Nicu Ilfoveanu, Olivia Mihălţianu és a marosvásárhelyi Fekete Zsolt alkotásai teszik színesebbé a színház épülete és a főtéri buszmegálló közti hatalmas szürkeséget. Utóbbi, aki házigazdaként a tábor szakmai irányítását is vállalta, úgy vélte, nehéz kikerülni ezeket a képeket, hisz a szervezők ezzel az „akadállyal” a fotográfiára, mint művészetre hívják fel a járókelők figyelmét. „Miután eleget tettünk kötelezettségeinknek, munkahelyen voltunk, gyereket neveltünk, szerettünk, kikapcsolódtunk, miután ettünk, dolgoztunk, megöleltük kedveseinket, letettük a horgászbotot, golfütőt, miután imádkoztunk – talán elgondolkozunk egy pillanatra, hogy mi a valóság, mi van mögötte, kik is vagyunk? Lehet, hogy az igazi feladatunk semmi más, mint ezen gondolkozni. A választ nem csak egy könyv oldalain, nem csak egy színházi előadáson, nem csak egy festményen, hanem egy tudatosan elkészített fényképen is kereshetjük” – olvasható Fekete Zsolt, a fényképek mellé kihelyezett eszmefuttatásában.
A munkákat értékelve Nagy Miklós Kund cáfolta a száz évvel ezelőtt Budapesten Friedmann Endre Ernő néven született, majd Nyugaton Robert Capaként ismertté vált dokumentaristát és haditudósítót, a múlt század egyik legnagyobb fotósát, aki azt mondta: „ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel”. A művészeti író kifejtette, hogy mai technikával már nem kötelező túl közel menni a fényképezett alanyhoz vagy tárgyhoz, ahhoz, hogy jól sikerüljön a kép. De nem elegendő egy drága gép, szükség van jó szemre is.
A fotográfia nemzetközi évében szervezett Bolyai-tábor további rendezvényekkel lepte meg a résztvevőket és érdeklődőket. Gimesy Péter budapesti művészettörténész egy vetítés keretében a fotótörténet nagy pillanatait idézte fel, Iosif Király bukaresti műépítész előadótanár A fénykép, az illúziótól a manipulációig címmel értekezett, Bartha József marosvásárhelyi festőművész a konceptualizmus és a fotográfia viszonyát taglalta, míg a kolozsvári Dorel Găină a fotográfia versus transzfotográfia témakörben indított vitát. Továbbá voltak kerekasztal-beszélgetések, vetítések és egy másik kiállítás, amely az Orbán Balázs munkái nyomában elindult Fekete Zsolt „megismételt pillanatait” mutatta be.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Kibújt a szög a zsákból
Az alábbiakban reflektálni szeretnék Lőrinczi Loránd újságírónak a Krónika napilapban megjelent Kettős játék című írása kapcsán (Szempont, szeptember 20.)
Főként azért tartom fontosnak a replika jogán a válaszadást, mert az utóbbi időben olyan ellentmondásos megnyilvánulások, nyilatkozatok jelentek meg a sajtóban, amelyek választ érdemelnek.
Miért mondom azt, hogy kibújt a szög a zsákból? A magyar közösségen belül már 1989 decemberében megfogalmazódott néhány alapvető igény a román többség felé, s ezekből az egyik, amelyet eddig nem kérdőjelezett meg senki, hogy nem értettünk egyet azzal, hogy a nemzetállam kifejezés megjelenjen a román alkotmány szövegében 1991-ben, ez volt az egyik indok, ami miatt az RMDSZ akkor az alkotmány ellen szavazott. Az érvelésünk ismert: Romániában nemcsak román, hanem más nemzetiségű polgárok is élnek, vagyis a román állampolgároknak egy tekintélyes része nem román, ha pedig így van, nem beszélhetünk román nemzetállamról (amennyiben az állam az állampolgárok állama). Románia tehát többnemzetiségű állam, és az RMDSZ azt szeretné, ha az alkotmány is tükrözné ezt a valóságot. E véleményünk miatt az RMDSZ-t rengeteg támadás érte akkor, és mi azóta is azt valljuk, hogy a nemzetállam fogalma idejétmúlt, és Franciaországhoz, Spanyolországhoz, illetve más európai uniós országokhoz hasonlóan, a román alkotmányban sincs helye e fogalomnak.
Teljesen tévesen, Lőrinczi Loránd írásában azt állítja, hogy az a szekuláris szemlélet, amely most az Európai Uniót jellemzi, úgymond a nemzetállamtól való elhatárolódás, ahol mindenki individuumokban gondolkodik. Szerintem az Európai Unió azokon az alapvető morális, polgári értékeken alapszik, amelyek a megalapításakor is érvényesek voltak, nem véletlen, hogy a második világháború után a legtöbb európai uniós állam kivette a nemzetállam fogalmát alkotmányából. Ez nem azt jelenti, hogy nincs nemzet, nem azt jelenti, hogy a romániai magyarság nem vallja magát a magyar nemzet részének. Mi nem vagyunk a román nemzet részei, mint romániai állampolgárok a magyar nemzet részének tartjuk magunkat, mint ahogy szerintem a magyarországi román kisebbség is a román nemzet részének vallja magát természetes módon. Nyilván a magyar nemzet részeként az együttgondolkodás kell viszonyunkat jellemezze az egész Kárpát-medencében, és mi erre is törekedtünk az utóbbi 23 évben.
Amikor a magyar alaptörvényről, az alkotmányról tárgyaltunk Budapesten, nagyon hangsúlyosan elmondtuk, hogy nem lehet kettős mércével mérni a nemzet fogalmát, és egyfelől egy centralizált államban gondolkodni, nemzetféltő, magyarságot féltő beszédeket tartani, másfelől meg arról beszélni, hogy a magyarországi kisebbségek a magyar nemzet részei kéne legyenek. A cikk írója elnézően beszél a szélsőségesekről, akik közül szerinte sokan csak a nemzetet akarják erősíteni. Ezen szélsőségeket vissza kell utasítani, hiszen a magyarországi szélsőséges pártok, például a Jobbik, egyértelműen kisebbségellenes politikákat folytatnak, nem értik, vagy nem akarják megérteni azt, hogy nem lehet egyszerre nemzetcentrikus, roma- és zsidóellenes politikát folytatni – mert mint mondják, nemzetbiztonsági szempontból nem megbízhatóak –, és ugyanakkor, egy román–magyar külügyi bizottsági találkozón azt kérdezni, hogy mit tesz a román állam a magyar nemzeti közösség érdekében. Más szóval: az a politikus, aki Magyarországon a centralizált nemzetállamot támogatja, s utána átlépi a határt Romániába, Szerbiába, vagy Szlovákiába, ott pedig számon kéri a másik államot, hogy miért viselkedik nemzetállamként, miért nem akar jogokat adni a kisebbségeknek, nem hiteles, álszent. Azon a külügyi bizottsági találkozón egyébként udvariasan csak annyit válaszoltam, hogy először is azon kellene gondolkozzon az illető képviselő, hogy mit mond a magyar parlamentben, ő azért kellene a magyarországi kisebbségek élharcosa legyen, hogy erkölcsi háttere legyen a román állam felelősségre vonásában. Ezt a kettősséget másoknál is láttam, és azt gondolom, hogy nem szabad egy ilyen jellegű tudathasadásos stratégiát támogatni, mert egy ilyen veszélyes koncepciónak nincs helye a modern Európában.
Miért mondom azt, hogy veszélyes az, amit megfogalmaz ebben a cikkben Lőrinczi Loránd? Bár kitér arra, hogy itt a románok 1918. óta sorvasztják a magyar közösséget, és erre voltak persze példák mind a két világháború között, mind a kommunizmus ideje alatt, de arról nem beszél, hogy ezt pontosan a nemzetállam koncepciójának égisze alatt tették. Mi a régiók Európáját támogatjuk, pontosan a decentralizáció érdekében, azért, hogy maga a központi állam „gyengüljön”, a régiók és önkormányzatok pedig erősödjenek. Ezen belül a szubszidiaritás elvét, a párbeszédet és az autonómia különböző formáit is támogatjuk.
A hiteles és sikeres dialógusnak köszönhetően első alkalommal került be bizottsági szinten a román alkotmányba, hogy államalkotó tényező a magyar közösség, hogy a kulturális autonómia elemeit tartalmazó cikkelyben felvetik azt a jogot és lehetőséget, hogy az államnak kötelessége megkérdezni a közösséget a kultúrát és az oktatást érintő kérdésekben, és szó esik a nemzeti szimbólumok használatáról. Az RMDSZ azt vallotta 1989 decemberében, és ezt valljuk most is, hogy ez a járható út, ha lehet, dialógus útján, a törvényes jogalkotási eszközök kihasználásával, az önkormányzataink erejét és a parlamenti jelenlétet felhasználva kell előre menjünk. Ehhez persze partnerek kellenek. Ez nem zárja ki más eszközök, akár a polgári engedetlenség lehetőségét vagy referendumok meghirdetését bizonyos sorsdöntő kérdésekben. Óva intek mindenkit attól, hogy kettős mércével, a múlt koncepcióinak éljen, mert szerintem a nemzetállamokról úgy kellene beszéljünk, mint a 19–20. század idejétmúlt felfogásáról.
Aki ma a nemzetállam apológiáját próbálja visszahozni, az szembemegy véleményem szerint nemcsak a romániai magyar közösséggel, de a Kárpát-medencei magyarok akaratával is. Hiszen csak egy európai értékeken alapuló, a családot, az egyházakat tisztelő, a kisebbségben élő nemzeti őshonos közösségek jogait elismerő társadalomban tudjuk fenntartani a magyar nemzetet a következő századokban.
Borbély László
A szerző az RMDSZ politikai alelnöke
Krónika (Kolozsvár)

Hargita megyei kaláka az iskolákért
Az oktatási intézmények működési engedélyével kapcsolatos problémák csak úgy oldhatók meg, ha az érintett közösségek összefognak a munkálatok elvégzéséhez szükséges pénzalap előteremtése érdekében – hívta fel a figyelmet hétfőn Borboly Csaba.
A Hargita megyei önkormányzat elnöke bemutatta az intézmény új projektjét, mely révén a megye azon tanintézeteit – óvodákat, napköziket, iskolákat – segítené az általa vezetett intézmény, amelyek nem kaptak működési engedélyt, mivel nem volt pénzük az ehhez szükséges felszerelés biztosítására. Mindezt kalákarendszerben szeretné megvalósítani, hogy a rendelkezésre álló összegből minél több beruházást el lehessen végezni.
Borboly szerint elsősorban az építkezési anyag megvásárlásához szükséges összegekkel tudja támogatni a jelentkezőket, és október 7-én 10 óráig várják az igényléseket a polgármesteri hivataloktól. Az elbírálás után már az októberi tanácsülésen elkülönítik a szükséges pénzösszeget a kedvezően elbírált kérelmekre. Hozzátette, hogy a 2006/273-as törvény 15. cikkelye ad lehetőséget arra, hogy a polgármesteri hivatalok indokolt kérése alapján a megyei tanács tartalékalapjából a rendkívül nehéz helyzetbe került helyi közösségeket támogassák, például iskolák bezárása esetében.
A prefektusi kollégium múlt heti ülésén az iskolák helyzetét is megvitatták, majd a megyei tanács illetékesei felmérték a megye oktatási intézményeinek helyzetét. Mint kiderült, a legtöbb problémás tanintézetben a mosdók nem felelnek meg a higiéniai követelményeknek, nem rendelkeznek ivóvízzel, vagy az iskola épülete rossz állapotban van. A Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság adatai szerint 279 óvoda, illetve napközi otthon közül városon 64-ből 58 rendelkezik egészségügyi engedéllyel, vidéken pedig 215-ből 83 nem kapta meg a szükséges jóváhagyás.
Az iskolák esetében a 241 tanintézet közül 29 nem kapott engedélyt a közegészségügyi igazgatóságtól. „A prefektúra segítséget ígért, de az igények felmérésében a többi szakhatóság segítségére is számítunk, akárcsak az építkezési felügyelőség segítségére, hiszen csakis szakszerű munkát szabad végezni a kalákák során. A tanfelügyelőség, a szülők, a tantestület támogatására is szükség van” – sorolta Borboly Csaba.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Sütő sírjánál koszorúztak
Sütő Andrásnak a marosvásárhelyi református temetőben található sírjánál koszorúzott hétfőn az író, drámaíró halálának hetedik évfordulóján a nevét viselő baráti egyesület.
„Sütő András emlékének ápolását tekintjük fő feladatunknak, mert úgy véljük, gazdag életműve elévülhetetlen az erdélyi és az egyetemes magyar irodalom számára. Itt, Marosvásárhelyen születtek azok az írásai, amelyek ismertté tették, ezért nagyon bízunk abban, hogy hamarosan szobra is lesz a városban. Akkor majd ott is koszorúzhatunk, és az emlékezés virágai sem fognak hiányozni, időtlen időkig”– fogalmazott a 2007-ben alapított Sütő András Baráti Egyesület elnöke, Nagy Pál.
Az író szobrának „ügye” jelenleg ott tart, hogy az önkormányzat a Mărăști teret ajánlotta fel lehetséges helyszínként, ezt pedig az egyesület elutasította, hiszen szerintük Sütő Andrásnak a város központi helyén illene emléket állítani – azóta nincs folytatás. Nagy Pál úgy véli, a színház közelében lenne megfelelő helyen a szobor.
„Eredetileg Sütő András egykori házának közelében képzeltük el, s volt szó arról is, hogy az utcát is elneveznék róla, ez pedig igazán méltó lenne hozzá. Ebben számítunk a polgármesteri hivatal aktív támogatására” – mondta az elnök az eső ellenére összegyűlt mintegy húsz-huszonöt emlékezőnek. Az egyesület mellett koszorút helyeztek el az író egykori munkatársa, a jelenleg Izraelben élő Róna Éva nevében is.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro

Nem hímes szavakat, hanem erős valóságot várnak a magyar orvosisok
Amíg a románok a kultúrpalotában ünnepeltek, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozata az egyetem dísztermében kezdte az intézmény 69. tanévét.
Mint borítékolható volt, a hét vége nem hozott semmi újat a magyar diákság számára, amely a következő évben sem élhet törvényes jogával és nem szerveződhet külön oktatási csoportba. Szilágyi Tibor rektor-helyettes és a magyar tanárok tartották magukat a múlt héten tett ígéretükhöz, miszerint, ha az egyetem vezetősége nem tartja be a tavaly ilyenkor vállaltakat, tiltakozásuk első jeléül nem vesznek részt a hivatalos évnyitón. Köszöntőjében a rektor-helyettes Pázmány Péter keresztény prédikátorokhoz szóló intelmét idézte: „…az okos embernek nem a hímes szók, hanem az erős valóságok tetszenek. A szép orcának kendőzés nem kell…”. „Azért tartjuk külön ezt az évnyitót, mert a magyar oktatás területén is nem hímes szavakat, hanem erős valóságot szeretnénk!” – üzente a 2012 szeptemberében született protokollumon bábáskodó politikumnak és a dokumentum aláíróinak Szilágyi Tibor.
Borúlátó hangnemet ütött meg a diákszövetség elnöke, Tubák Nimród, aki szerint valóban ünnepnap kellett volna legyen a tanévkezdés napja, azonban „miként ünnepeljünk, amikor újból egy olyan évet kezdünk el, amit nem így képzeltünk el”. Azt, hogy a magyar tagozat még mindig messze áll attól, amit elképzelt magának, Szabó Béla tagozatvezető is elismerte, viszont jelzésértékűnek tartotta, hogy a tanévnyitóra mégiscsak az egyetem legelőkelőbb termében került sor. Megítélésében ez azt bizonyítja, hogy a magyar tanárok és diákok is magukénak érezhetik a MOGYÉ-t. A tagozatvezető honlapunknak úgy értékelte, hogy jelzésértékű az is, hogy egyetlen magyar oktató sem ment el a Kultúrpalotában szervezett hivatalos tanévkezdésre. „Nem adtuk a nevünket ahhoz, hogy egy-két oktatónk vagy diákszövetségi vezetőnk elmenjen a hivatalos ünnepségre, és magyarul felszólalván elmondja, hogy az egyetemen minden nagyon szép, minden nagyon jó, és a legnagyobb rendben van” – indokolta meg a közös ünnepről való tömeges hiányzást Szabó Béla. A Székelyhon.ronak nyilatkozó Szilágyi Tibor úgy vélte, minimális az esélye annak, hogy október elseje után eredményes tárgyalásokat folytassanak a vezetőséggel. „Minél inkább belemegyünk a tanévbe, annál inkább nehezebb. Magyarán: egy hét múlva, amikor beindult a gyakorlati tevékenység, szinte lehetetlené válik a csoportok szétválasztása” – fejtette ki. Kérdésünkre, hogy az elkövetkezendő időszakban milyen további tiltakozásokra számíthatunk, a rektor-helyettes egyelőre csak az aláírásgyűjtést jelölte meg, mondván, hogy az esetleges további akciókról még korai beszélni.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Msgr. Borbély Gábor emlékére
„Négy szép holló talpig gyászba
rászállt a két cserefára.
Tövig égtek a villámok,
ragyog újra a magasság,
leng a fény a lomb közt, mint a
kaszát mikor fölakasztják.
Ősszel aztán a két vén fa
bronzba önti lenn a hantot;
jönnek majd és megcsodálják,
mint egy ledöndült harangot.
Farkas üvölt, öltözködnek
a hollók majd patyolatba;
csillagot tart ölelőleg
karjaiban a két nagy fa.
Kívánhat-é ember többet:
derékaljnak szülőföldet
s két cserefa tömött árnyát
szemfedőnek.”
(Kányádi Sándor: Tamási Áron sírjára)
Gyászoló testvérek!
Egy hónappal ezelőtt, a csíkszentdomokosi Márton Áron konferencia résztvevői abban az élményben részesülhettek, hogy a Mária Rádió hangtárában megörökítve hallhatták többek között Borbély Gábor nyugalmazott felcsíki főesperes vallomását nagy püspökünkről, akinek szálfa gerincét egész életében csodálta, akiért rajongott, és akit udvarhelyszéki székelyként követett is.
De Nagygalambfalva fia most hazatért mennyei Urához. Csillaga nem a Küküllőbe hullt, hanem most már egyházunk és székely népünk egén tündököl. A Mester magához hívta: jól van, te hűséges, derék szolgám, a kevésben hű voltál, sokat bízok rád, az örök élet koronájával ékesítlek. Gyere fiam, édesanyádhoz engedlek, a földihez, akit oly nagy szeretettel gondoztál nyugdíjasként is, és az én Édesanyámhoz, a te égi Édesanyádhoz, akiről – az emlékezetünkben eleven élő nagyszabású pünkösdi búcsús beszédedben – azt mondtad: „Gyermekkorunkban, amikor még mezítláb jártunk, s megütöttük lábunkat a kőbe, s bicskával elvágtuk az ujjunkat, katolikus vidéken azt mondták a felnőttek: ne sírj! A Csíksomlyói szép Szűzmária meggyógyítja…” Gyer fiam, mert a jó harcot megharcoltad, a pályát végigfutottad.
Kedves testvérek, Borbély Gábor főesperes úrról nem én lennék a legilletékesebb beszélni, hiszen nem voltam sem osztálytárs, sem évfolyamtárs, sem közeli barát, mindössze négy évig munkatársa az Úr szőlőjében. Csak arra a képre szorítkozhatok, amely bennem róla, ezek alatt az évek alatt kialakult. Csíki ember lévén csodálattal néztem s nézek fel rá, mert Csíkszeredában otthon érezte magát. Igazi székely, áldott jó ember, s pap volt a javából. A 90-es évek elején, amikor nálunk is elindult a nagy szabadság, ő volt a higgadtság, a józanság megtestesítője, aki nem ugrott neki egyből mindennek, ami új, de nem zárkózott el soha a kihívások elől. Káplánjait, munkatársait felnőtt, vele egyenrangú társakként, papokként kezelte, akikben megbízott, és akikkel szemben végtelenül nagylelkű, rugalmas vezető volt. Együtt örült sikereiknek, minden féltékenység nélkül. Ha létezett egyházmegyénkben legjobb káplántartó plébános-etalon, azt nyugodt szívvel állíthatjuk, akár huszadmagammal is, hogy Borbély Gábor volt az.
Gábor atya, főesperes úr, itt koporsód mellett is bizton állíthatjuk: hogy Csíkszereda népe, földijeid, egyházmegyéd, Székelyföld nem felejt el téged. Már csak azért sem, mert:
– Szerényen, alázattal vetted tudomásul a nyugdíjbavonulás tényét. Nem visszakoztál, díjakkal, elismerésekkel sem halmoztak el, mindössze Ferencz Imre költő, újságíró írt egy cikket a Hargitába. Most őt idézem: „Nem véletlen hát, ha nyugdíjaztatása után hiánya sokak számára döbbent csendként jelentkezett, mivel mondhatni észrevétlenül, halkan, lábujjhegyen távozott. Különben elő szokott fordulni, hogy nagy embereknek kicsi búcsúztató jut, olykor csupán egy kézszorítás, egy letörölt könnycsepp. Végül is egy embert a hiánya mér fel, határoz meg, tájol be.”
– Csíkszereda több mint húszezres katolikussága nem felejti, amit évtizedek alatt a lelkek megmentésért, örök üdvösségükért tettél. Amilyen plébános volt Viennay Szent János Arsban, vagy XXIII. János a nagy egyházban, Lestyán Ferenc Marosvásárhelyen, úgy kötődünk hozzád, s kötődik Csíkország hívő népe személyedhez. Nemzedékeket neveltél fel hitben, tudásban, a kultúra s az igényes lelkiség, az egyházhoz való ragaszkodás és húslég szeretetében. Névjegyed mindig “egyházam és hazám, szülőföldem és hitem” volt.
– Nem felejtjük el azt sem, hogy minden anyagi nehézség ellenére az egyház és a város szellemi-lelki kincseit is gazdagítottad, amikor templomokat, kápolnákat építettél, még ha nem is tudtad mindegyiket szíved szerint befejezni. Kezdettől fogva szíveden viselted nagy püspökünk, Márton Áron ügyét, akinek nevét a Főgimnázium viselheti, és neked köszönhetően kapott helyet szobra is a legméltóbb helyen. Nélküled nem volna Szent József kápolna, Segítő Mária Líceum, hargitafürdői Plébániaközpont, Hármaskereszt a Tolvajos-tetőn, de Szent Ágoston-templom sem. Galambfalvi kápolnát varázsoltál saját lakásodból, és költségeden haranglábat állíttattál, harangot öntetettél. Krisztus-szeretetét hirdeti kereszt a Keresztfa tetején. Az első világháborús emlékműre újraöntetted a turulmadarat, illetve a helybéli cserkészetre emlékezve kopjafát állíttattál. A sokat gúnyolt csűrtemplomban ministránsok, elsőáldozók és bérmálkozók ezrei zsúfolódtak, és a felújított és kibővített plébániaépület adott helyet az első civil teológusoknak is.
– Élményszámba menő hittanóráidon, házassági és keresztelői felkészítőiden nemzedékek sora kapott eligazítást az életre, s arra bíztattad őket, valósítsák meg azt a krisztusi eszményt, amit Elek apó íratott a sírkövére:
“Jézus tanítványa voltam, / Gyermekekhez lehajoltam, / A szívemhez felemeltem, / Szeretetre úgy neveltem.”
– Amikor az újdonsült házasokat megajándékoztad a feszülettel és egy kis Szentírással, gyöngybetűkkel magad vésted be mindegyikbe Gárdonyi Géza útravalóját:
„ Ez a könyv a könyvek könyve,
Szegény ember drágagyöngye.
(…)
Minden fakul, minden romlik,
Márványvár is összeomlik.
Bíborleplek ronggyá málnak,
Dicsőségek füstbe szállnak.
Csak ez a könyv nem tér porba,
Mintha volna élő lelke!…
Ez a könyv a Mózes bokra:
Isten szíve dobog benne.”
– Az adventi hajnali szentmisék előtt órával kígyóztak a sorban álló gyónók, és a húsvéti eledelszentelés mára már Kárpár-medencei ritkaságszámba megy.
– Kedves Gábor atya, nem felejtjük nagylelkűségedet és igényességedet, amellyel minden családot szerettél és meglátogattál munkatársaiddal együtt, azt a leleményességet, hogy a börtönben, ha kellett, népdalokra tanítottad a rabokat két hittanlecke között, és a kórházban minden emeletre jutott egy pap, hogy hetente lelkisegélyt nyújtson a betegeknek.
– Amikor anyagiakról volt szó, nem restellted szóvá tenni, de mindig tudtad a helyét, és nem volt olyan koldus, akinek ne jutott volna egy szelet kenyér. Csíkszereda első vállalkozásai a te nagylelkű segítségeddel indulhattak el. Káplánjaid jövőjéről is gondoskodni akartál, és megtanítottad őket a kevés és a sok megbecsülésére. Nem szégyellted a fizikai a munkát, az áldozatot, és jutott időd arra is, hogy észrevedd a csírázó papi hivatások jeleit, a kegyelem gyümölcseit. Személy szerint a legtöbb csíkszeredai paptestvér neked köszönheti, hogy megkapta Krisztus meghívását. Olyan év is volt, amikor egyszerre 21-en indultak Csíkszeredából a teológiára. Felpártoltad az erőseket, erősítetted a gyengéket. Plébániád mindig a közösség háza volt, ahová öröm volt betérni laikusnak és papoknak egyaránt. Gyertek be, van tea s minden, mondtad, és nem nézted az órát, amikor lejárt a fogadási idő. AZ orvostudmány, vagy más tudományágak képviselői, a hatósági emberek, a pedagógusok, a szülők, mindig feltöltődve jöttek el tőled. Káplánjaid a Toró Tibor atomfizikussal vagy Kányádi Sándor falusfeleddel töltött meghitt esték élményeit egész életükben szívükben hordják.
Gábor atya, koporsód mellett köszöni egész Csíkszereda népe, hogy a 89-es események mámorában és zavarában, nemcsak a lelket tartottad bennük, hanem bölcsességeddel, azzal, hogy köztük voltál az utcán, tartást, méltóságot adtál nekik, és imádságra fogtad kezüket.
Most az érett gyümölcs lehullt, ahogy ez ősszel természetes.
A mennyei Gazda begyűjti csűrébe, hogy íze, zamata a többit is gazdagítsa.
Jól van, te hűséges derék szolga, nyugodj meg Mestered kebelén, a hogy a feltámadáskor az igazak jutalma elnyerhessed. Gábor atya, Isten veled!
peterpater.com/content/hu//Alkalmi-irasok

Kató Béla: amit egy tollvonással elvettek, azért az unokáink is perelhetnek
Az erdélyi történelmi egyházak vezetői egy Memorandumot fogalmaztak meg és írtak alá, melyet eljuttatnak José Manuel Barroso elnökhöz és Viviane Reding illetékes biztoshoz, valamint az EP Petíciós Bizottságához. Az Európa Parlamentbe a memorandumot befogadták ugyan, de nem akarják politikai vitára bocsátani, ezért került sor a Tőkés László EP képviselő által szervezett brüsszeli közmeghallgatásra ez erdélyi és a felvidéki vissza nem szolgáltatott egyházi ingatlanok ügyében.
A református püspök elmondta: azért volt szükség erre a memorandumra, mert a román kormány a törvényváltoztatás után sem tartja a visszaszolgáltatásokra vonatkozó határidőket. Hozzáfűzte, hogy a memorandumban ismételten felhozták a Székely Mikó Kollégium ügyét is, hiszen börtönbüntetés van kilátásban ártatlan emberekre.
Kató Béla arról is beszélt, hogy az Erdélyi Református Egyház közel 800 ingatlanját kért vissza, ebből pedig mintegy 300 kéréssel foglalkoztak, de ennek is egy részét törvényszéki úton megtámadták a helyi polgármesterek. A püspök szerint az áprilisban elfogadott román restitúciós törvény diszkriminatív, mert most már az úgynevezett kuponokat kapnák meg, amelyeket nem valószínű, hogy hasznosan feltudnának használni.
Nem igazságos az, hogy amit annak idején egy tollvonással elvettek, azért majd még az unokáink is kell pereljenek – jelentette ki Kató Béla.
Duna Tv
Erdély.ma

Kövessétek álmaitokat! (Tanévnyitó a helyi egyetemen)
Tizenhatodik tanévnyitóját tartotta tegnap a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyre kihelyezett tagozata, amelynek három karán idén százhúsz elsőéves hallgató és huszonkilenc mesteri fokozatra jelentkező fiatal kezdi tanulmányait. Közel ötszázötvenen tanulnak a helyi főiskolán.
Nagy Attila, a kihelyezett tagozat igazgatója akadémiai kötelezettségeire hivatkozva, amelyek Budapestre szólították, levélben köszöntötte az egybegyűlteket. Georgeta Georgiu alprefektus arra hívta fel a hallgatók figyelmét: a tanulás mellett használják ki az egyetem más jellegű szolgáltatásait, kutassanak, szórakozzanak, Antal Árpád polgármester pedig saját példáját említve vázolta, hogy akinek vannak álmai és kitartása azok megvalósításához, az sikerrel jár. Merjetek álmodni, és kövessétek álmaitokat – hangsúlyozta a városvezető. A közgazdaság és gazdálkodástudományi kar részéről Bogdan Laura oktató, a politika, közigazgatás és kommunikációtudományi kar képviseletében Székely Zsolt tanszékvezető köszöntötte az elsőéveseket, a környezettudományi kar vezetője, Bartalis Ildikó pedig elmondta, bár idén nem tartottak felvételit a környezetmérnöki szakon, megkezdik a környezettudományi szak engedélyeztetését. Éljetek egymással békességben, és keressétek itthon a boldogulást – szólt a hallgatókhoz Incze Zsolt, a Sepsi Református Egyházmegye esperese, Ioan Cucu ortodox lelkész pedig megáldotta a kezdődő tanévet. Közreműködött Sebestyén-Lázár Enikő két énekkel és Szilágyi Zsolt Herbert zongorán, az ünnepség Beethoven Örömódájával végződött.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem hímes szavakat, erős valóságot!
Tanévkezdés a MOGYE magyar tagozatán
Tiltakozásképpen külön ünnepséggel köszöntötték a 2013/14-es tanév kezdetét a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tanárai és hallgatói. Míg a román tagozat a Kultúrpalotában gyűlt össze, a magyar hallgatók az egyetem dísztermét töltötték meg zsúfolásig, s hosszú tapssal jutalmazták a felszólaló rektor- és dékánhelyettesek szavait.
"…az okos embernek nem a hímes szók, hanem az erős valóságok tetszenek. A szép orcának kendőzés nem kell…" – hangzott el Pázmány Péter keresztény prédikátorokhoz szóló intelme dr. Szilágyi Tibor rektorhelyettes beszédében, továbbá a magyarázat is: azért tartják külön az évnyitót, mert a magyar oktatás területén nem hímes szavakat, hanem erős valóságot szeretnének. Ezt megelőzően Semmelweis Ignácot idézte Szilágyi professzor, a felelősséget, az áldozatvállalást és az emberi értékek tiszteletét hangsúlyozva. A közös célok között az összefogást, a kölcsönös tiszteletet emelte ki, s a jó munkát, amely a legkorszerűbb ismeretek átadását jelenti. Ismertette a diákok rendelkezésére álló lehetőségeket, s feladataik között, a háromlábú székhez hasonlítva, az oktatás és betegellátás mellett a tudományos kutatás fontosságáról szólt. Az oktatást az idéntől egy korszerű szimulációs központ segíti, a kutatás előmozdítására nagyszabású pályázaton dolgozik az egyetem.
Legyünk büszkék mi is az egyetemünkre! A múltból táplálkozunk, és a jövőt építjük, de mindezt a jelenben tesszük – biztatta a hallgatóságot a rektorhelyettes, aki 1581-ig, a Báthory István lengyel király által létrehozott jezsuita akadémiáig vezette vissza a 400 éves múltú erdélyi felsőfokú oktatás történetét, megemlítve Apáczai Csere János elképzelését, aki a gyulafehérvári kollégiumban olyan felsőoktatási intézmény tervét dolgozta ki, amelynek része lett volna az orvosi fakultás is nyomdával, könyvtárral, botanikus kerttel. Az 1872-ben alapított kolozsvári magyar királyi tudományegyetem, amelynek 1919- ben Szegedre kellett költöznie, 1937-re a nemzetközi tudományos élet legmagasabb elismerésével, Nobel- díjjal jutalmazott tudóst termelt ki Szent-Györgyi Albert személyében – utalt az 1945-ben Marosvásárhelyre költöztetett orvosi kar korábbi színvonalára a beszélő.
Zord időkben kezdődik a 69. tanév, mondta dr. Szabó Béla egyetemi tanár, a magyar tagozat vezetője, aki kijelentette, hogy a magyar nyelvű oktatás terén közel sincsen minden rendben. Szabó professzor szerint 30 évi oktató tevékenység után is az a véleménye, hogy az ismereteket igazán jól csak anyanyelven lehet elsajátítani. Ebbe beletartozik a magyar nyelvű gyakorlati oktatás is, de a törvény, ami ezt biztosítaná, sajnos csak annyit ér, amennyit betartanak belőle.
Az orvosi szakma szépségéről, a felelősségről beszélt dr. Frigy Attila egyetemi előadótanár, az Általános Orvosi Kar dékánhelyettese, aki hozzátette, hogy a szorgalom és kitartás mellett a kölcsönös bizalom légkörére van szükség, s valamennyien a lehetőségek kihasználására biztatták a hallgatókat.
Dr. Sipos Emese előadótanár, a fennállásának 65. évfordulóját ünneplő Gyógyszerészeti Kar dékánhelyettese kiemelte, hogy ezt a fakultást olyan hallgatók végezték el, akikre büszke lehet az egyetem, majd a kezdők biztatása mellett sikert kívánt a jelen lévő végzősöknek is.
– A több téren történő késlekedés az oktatásügyi minisztérium és az egyetem részéről összehangolt akciót jelent, hogy betereljenek minket ebbe a tanévkezdésbe úgy, hogy megint nem változott semmi. Az egyik tiltakozó akciónk a külön tanévnyitó, amivel jelezni szeretnének, hogy a MOGYE-n nincsenek rendben dolgok. Nem adtuk a nevünket ahhoz, hogy egy-két oktató közülünk vagy a diákszövetség képviselője elmenjen a hivatalos tanévnyitóra, hozzászóljon magyarul, azt a látszatot keltve, hogy minden a legnagyobb rendben van. Ez az első ilyen akciónk, s a tiltakozást a közeljövőben is folytatni fogjuk. Hogy milyen formában, erről még nem nyilatkozunk – mondta Szabó professzor, a magyar tagozat vezetője.
– Amikor a szenátus megszavazta, hogy a tanársegédi helyeket különválasztják, mivel az akkreditációs bizottságnak tudnia kell, hogy melyik oktató melyik oktatói vonalhoz tartozik, mi azt mondtuk, hogy ez intézkedésnek szép, csak nem tudjuk, hogyan telik meg tartalommal, ami a diákok szintjén a külön csoportokat jelentené. A minisztériumi tárgyalásokon is eljutottunk odáig, hogy nem tudtak ellenvetést felhozni a külön csoportok ellen, ezért azzal érveltek, hogy a szenátus már áprilisban megszavazta az új tanév szerkezetét, ezért a csoportok összetételére nem lehet visszatérni. Holott a tanév szerkezete egy dolog, a csoportok különválasztása viszont egy egyszerű adminisztratív intézkedés, amelynek semmi köze az akkreditációhoz. Innen látszik, hogy érdemi intézkedést továbbra sem óhajtanak foganatosítani – tette hozzá.
Kérdésre válaszolva Szilágyi professzor elmondta, hogy maradt még esélye a tárgyalásnak, de annak, hogy az eredményes legyen, kevésbé. – Minél inkább belemegyünk a tanévbe, és elindul a gyakorlati tevékenység, annál nehezebb a csoportokat különválasztani. A dékáni hivatalok pedig a klasszikus tanévkezdési órarendet és csoportbeosztásokat már elvégezték, de nem a mi elképzeléseink szerint – tette hozzá.
Bár nem így képzelték el ezt a tanévkezdést, Tubák Nimród elnök arról beszélt, hogy a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség több programot dolgozott ki annak érdekében, hogy minél több erdélyi diák válassza ezt a hivatást. A nyílt napok és a próbafelvételi vizsgák mellett 16 kezdő hallgatónak osztottak ki tegnap egyszeri ösztöndíjat biztatásképpen, hogy a jó eredményt elismerik az egyetemen.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Csejdi "csoda"
2000 óta tartanak minden második vasárnap szentmisét Csejden. Kezdetben a iskolában, majd 2009-től a Szent Gellért tiszteletére épített kis templomban gyűl össze a "maréknyi" közösség. Szeptember 29-én megtörtént a templomot kiegészítő harang, harangláb és oltárkép megáldása. A szertartást – 150 hívő jelenlétében – Oláh Dénes marosvásárhelyi főesperes végezte, aki csodának nevezte a csejdi élni akarást, ahol csupán 25 katolikus van, és mégis ilyen megvalósításra képes. Prédikációjában a harang történetét és Szent Gellért életét állította hallgatósága elé, ami által Isten szól hozzánk.
A 100 kg-os harangot a "Szent Gellért, könyörögj érettünk! Csejd 2011" felirat díszíti, melyet Lokodi Edit Emőke tanácselnök és Orbán Levente vállalkozó adományozott, és amely Balogh József "Cubi" öntödéjében készült.
A haranglábat, miként a templomot is, Hosszú Péter tervezőmérnök tervezte, Baricz László és Illyés László gyergyóalfalvi mesterek állították össze a csejdi katolikus és református hívek odaadó segítségével, a Marosszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal, a plébánia és két vállalkozó támogatásával.
Az oltárkép Szent Gellért püspököt és vértanút ábrázolja, Xantus Géza festőművész munkája.
A bensőséges katolikus ünnepség a falu ünnepévé vált: Bíró Jenő református lelkész is köszöntötte röviden a zsoltáros szavával az egybegyűlteket.
A házigazda Baricz Lajos plébánosnak nem maradt más feladata, mint hogy megköszönje minden jó szándékú embernek a segítségét és az ünnepségen való részvételt. Majd a jelenlévők figyelmébe ajánlotta az ez alkalomra összeállított Csejdi Harangszót, amely részletesen beszámol a templom és a harang, harangláb építéséről.
Az ünnepséget a csejdi kis közösség hálájaként szeretetvendégség követte a templom udvarán, valamint az óvoda épületében.
Igaz, hogy minden csoda három napig tart, a mondás szerint, de szükség van rá, hogy töltekezzünk és újult erővel élhessük mindennapi istengyermeki életünket Csejden és mindenhol.
(Szentgyörgyi)
Népújság (Marosvásárhely)

Konferencia a népművészet és a közművelődés szerepéről
A Pro Ruris Egyesület idén hatodjára szervezte meg A népművészet és a közművelődés szerepe a vidékfejlesztésben című székely- mezőségi konferenciát, melynek a mezőmadarasi Dr. Szekeres János Ház adott otthont.
A Székely-Mezőségen számos népművészettel, hagyományápolással, kézművességgel foglalkozó civil szervezet és magánszemély tevékenykedik. Munkájuk jelentős vidékfejlesztési potenciállal bír. A vidék fejlődése, a vidéken élők lehetőségeinek kiszélesítése összetett rendszer, amely tervezési, döntési és végrehajtói tevékenységet foglal magába, és amely a társadalom összefogását, az egyes ágazatok együttműködését feltételezi. Megfelelni a kihívásoknak, azokra adekvát választ adni csak akkor lehet, ha a kulcsfontosságú szereplők kellő felkészültséggel, ismerettel, azaz humánerőforrás-készlettel rendelkeznek. A humán tőke mellett a társadalmi tőke színvonalának erősítése is igen fontos.
A konferencia lehetőséget nyújtott a térség civil szervezeteinek, tanároknak, tanítóknak, illetve a népművészettel foglalkozó magánszemélyeknek, kézműveseknek a tapasztalatcserére, a problémák azonosítására, új célok kitűzésére és a pályázati lehetőségek népszerűsítésére.
Az idén hangsúlyt fektettünk a kulturális turizmusra – a vidék tárgyiasult és nem tárgyiasult értékeire, mint hagyományos építészet, kézművesség, népzene, néptánc, népmese, jeles ünnepek –, a szakrális hagyományokra.
A népművészet a nemzeti kultúra speciális része, meg kell őriznünk. Pénteken délután A közművelődési rendezvények szervezése és lebonyolítása címmel hangzott el előadás, majd megbeszélés következett a közművelődés mint a magyar identitás fenntartója témakörben. Szombaton A népművészet, néphagyomány mint a vidékfejlesztés elemei, A népművészet szerepe a falusi kulturális turizmusban, Kulturális turizmus. Civil összefogás a népművészet és a néphagyomány ápolására címmel hallgathattak előadásokat. A résztvevők a Székely-Mezőség népművészeti, néprajzi, kézműves, építészeti és kulturális értékei, öröksége, a hagyományos falusi életmód értékei és ezek hasznosítása a vidékfejlesztés érdekében témakörben értekeztek, majd a román kormány által kiírt aktuális pályázati lehetőségekről szerezhettek tudomást. A konferencia zárónapján a székely- mezőségi régió 2014-es közművelődési naptárát ismertették.
Szabó Izolda
Népújság (Marosvásárhely)

Másfélezer magyar elsőéves kezdte el tanulmányait a BBTE-n
Soós Anna: békés körülmények között fejleszthetjük a magyar tagozatot
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozata hétfő délután, az egyetem főépületében tartotta meg tanévnyitóját. Az egyetemen 14 000 elsőéves kezdte meg tanulmányait, közülük 1521 magyar. Soós Anna, a magyar tagozatért felelős rektorhelyettes az elért eredményekről, az új képzésekről, a mesteris hallgatók létszámának növekedéséről, a különböző egyetemekkel való együttműködésről beszélt. A rektorhelyettes örömmel nyugtázta, hogy a BBTE-n sikerült megteremteni a munkához szükséges feltételeket, és békés körülmények között fejleszthetik a BBTE magyar tagozatát. Talpas Botond diák-alprefektus is köszöntötte az elsőéveseket, figyelmeztetve őket a rájuk váró munkára, a felelősségvállalásra. Szilágyi N. Sándor nyelvész, a BBTE egyetemi professzora Metaforák és elmevírusok címen tartott tartalmas előadást. Az ünnepség elején közreműködött a Visszhang kórus Molnár Botond karnagy vezényletével.
Szabadság (Kolozsvár)

Építeni jött ebbe a világba
Százharminc évvel ezelőtt született Kós Károly
Betűjelük, a közismert építészmonogramm ugyanaz: K. K. – Kós Károly mégis alapvetően különbözik Kőműves Kelementől. Hogy a balladába merevített hajdani várépítő miért is lett kőműves, nem tudni, Kós Károly (Temesvár, 1883. december 16.–Kolozsvár, 1977. augusztus 25.) pályaválasztása viszont egyértelmű: sejtjeibe kódolva hozta magával. Egész élete bizonyítja. Elsorolni is sok, mi mindenhez értett, mi mindent tudott: építészmérnöki szakmája mellett író volt, grafikus, betűmetsző, nyomdász, néprajzkutató, újságíró, lapkiadó, politikus, egyetemi tanár, eseményszervező...
Ezermester? Polihisztor? Nem: Kós Károly „egyszerűen csak” ÉPÍTŐ volt. Közösségépítő. Bármibe fogott, bármihez is nyúlt, minden efelé konvergált. Temesváron született, de választott, lelki szülőföldje hamar Kalotaszeg lett: 1912-ben Sztánán, a maga építette Varjúvárban Kalotaszeg címen lapot ad ki. Itt ismeri fel és szereti meg életreszólóan az erdélyiség lényegét, a transzszilván szellemet. Amiről a trianoni döntés után hamar kiderül, hogy hiába létezik ezer esztendeje, az idők folyamán elvásott, megroggyant, düledezőben a vára. Építő után kiált, várja a szakavatott eszet-kezet. Ez a történelmi szükséglet oldja ki Kós Károly sejtjeiből a közösségépítő géneket, és lendíti cselekvésre: 1921 januárjában írja meg Kiáltó Szó című röpiratát, a pontosság kedvéért Paál Árpáddal és Zágoni Istvánnal közösen, de az alapgondolat és a megfogalmazás minden bizonnyal a Kósé lehetett, mivel nagyon hamar, (máig tartóan) az ő nevével forrt össze mindaz, ami a röpiratban szerepel. Valahol aláírtak valamit...
Kilencvenkét esztendő nagyon nagy idő, még a mindig napsütésben, változatlan partok közt csordogáló patakok számára is, nemhogy az aszállyal és áradással küszködő, földcsuszamlásnak és mederrendezésnek kitett folyók térségének – magyarán a huszadik század viharos hullámai közt hánykódó Kelet-Közép-Európának. Ennek ellenére mindabból, amit Kós Károlyék kilencvenkét éve kimondtak, ma is nagyon sok gondolat tökéletesen helytálló. Számomra elsősorban a tehetetlen csodavárást elvető, munkára mozgósító felhívás: „Valahol aláírtak valamit, valahol megalkudtak valamit, valahol elosztottak valamit; valahol egy nyitott ajtót becsaptak, hogy legyen az zárva örökre. Ahová a magunk erejével, ezer esztendő munkájával kapaszkodtunk, és minden lépcsőfokot a magunk izmaival és eszével vágtunk a magunk vérével öntözött irdatlan sziklába: onnan dobtak le minket. Tudjuk: miért. (...) És két esztendeje, hogy nem dolgoztunk. De vártunk. Vártuk reménykedve, hívő hittel, hogy felkeljen számunkra a nap: nap-nyugaton! Két esztendeig álmodtunk, és nem akartunk tudni az Életről, aki körülöttünk tusakodva robogott. Nem akartunk látni és hallani, nem akartunk érezni és élni, csak hinni akartunk és bízni és álmodni és csodákat várni, amik majd felébresztenek. (…) Le kell vonnunk a tanulságot; szembe kell néznünk a kérlelhetetlenül rideg valósággal, és nem szabad ámítanunk magunkat. Dolgoznunk kell, ha élni akarunk, és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk.”
Transzszilvanizmus, fundamentumok
Megérne külön tanulmányt szentelni annak összevetésére, hogyan ötvözi az építészet ősrégi alapszabályait Kós a szónoklattan ugyanolyan nagy múltú szabályaival, ilyesmit viszont olyasvalakitől lehet elvárni, aki egyformán jártas az építészet és a retorika labirintusaiban, jómagam ugyanis csak ez utóbbihoz konyítok valamicskét, előbbihez legfeljebb csodálatom kifejezésével tudok hozzászólni. Az viszont minden Kiáltó Szót olvasó számára világos, hogy Kós nem kártya- vagy légvárakat épít, nem kápráztat el virágfüggönnyel észrevétlenné álcázott romokkal, nem hiteget, nem ígérget, nem pufogtat üres szólamokat: olyan alapokra húzza fel érveinek építményét, ahogy a középkori kőművesek a gótikus falakat rakták. Kós székesegyházának alapja az egyszerűen, közérthetően megfogalmazott transzszilvanizmus, ami aztán kősziklaként tartja a gyulafehérvári határozat megígérte autonómia falait, legvégül kerülnek fel rá a díszítőtornyok is, a magyarázat, hogy az újonnan kibővült állam számára mit is jelent az imigyen megszervezett kétmilliós kisebbség. „A régi Magyarország nincs többé a számunkra; de Erdély, Ardeal, Siebenbürgen, Transsylvania, vagy bármi nyelven nevezte és nevezi a világ: feltámadt és van, aminthogy volt akkor is, amikor azt hittük mi magunk, mert akartuk hinni, hogy nincs, és csak Magyarország van. Akkor is volt, de most is van, és akárhogyan is akarja akármilyen akarat, lesz örökkön-örökké! (...) A fundamentum, amire nyugodt lelkiismerettel és bízó lélekkel építhetünk: kétmillió magyar. (...) Mi, kétmillió dolgozó, adózó, anyagi és kultúrértékeket produkáló polgár, felséges gyarapodása vagyunk Romániának. De mi, kétmillió nem dolgozó, improduktív, gyűlölködő, alattomos belső ellenség: borzalmas rákfenéje vagyunk Romániának. Nyíltan és őszintén valljuk azonban: inkább vagyunk lojálisak, mint rebellisek, inkább építők, mint rombolók, inkább nyílt barátok, mint titkos ellenségek. (...) Kétmillió magyarra, mint fundamentumra akarjuk felépíteni az új keretek közt nemzeti autonómiánkat, melynek egy részét saját szabad elhatározásból ígéri nekünk Románia szentesített törvénye: a gyulafehérvári határozat, más részét megszerzi egyfelől akaratunk és erőnk, másfelől Románia józan belátása. (...) Mert mi, magyarok megsemmisülhetünk – bár ez nem valószínű –, és eltűnhetik Erdély földjéről a szász is, de élni fog akkor is Erdély, mert geográfiai egyéniség, gazdasági egyéniség, históriai szükségesség.”
A magunk bajait magunknak kell megoldanunk
Igen, kilencvenkét esztendő nagy idő, az 1921-es bizalom azóta már többször csalatkozott, s bár mindig újra feltámadt, mindig arcul csapták. Közben pedig a szászok „elfogytak” Erdélyből, mutatóban ha van még néhány. Meddő kísérlet volna azzal eljátszani, hogy vajon ma, az 1921-eshez sokban hasonló, de nagyon sokban egészen más körülmények között Kós Károly, vagy egy hozzá hasonlóan nagy építő miként vélekedne. Az ilyenfajta feltevések nem vezetnek sehová. És éppen manapság nem is olyan az erdélyi közhangulat, hogy vidáman el lehessen játszadozni különféle feltevésekkel. De akárhonnan is nézzük, bármennyire is lássuk és átlássuk a helyzet rózsáktól teljesen mentes kopár voltát, az kétségtelen, hogy meg sem közelíti az 1921-es tragikumot. Szóvirágok helyetti szorgalmas építkezésre viszont épp azért (vagy annál inkább?!) szükség van. Érdemes hát egy kicsit újraolvasni Kós Károly gondolatait. Bárhogy számolom, kimondottan szépirodalmi műve aránylag kevés: a Gálok kisregény inkább előtanulmány a Varju-nemzetséghez, még aránylag kiforratlan, nem véletlen, hogy a legkevésbé népszerű Kós-mű. A Budai Nagy Antal históriája viszont már ízig-vérig transzszilvanista írás: erdélyi történet, az 1437-es bábolnai felkelés rövid előzményei és tragikusan rövid lefolyása. Mintha csak a Kiáltó Szóban elmondottakat akarta volna illusztrálni Kós, csak mindenféle szájbarágást, didakticizmust mellőzve. Van a kisregénynek egy nagyon fontos, nagyon elgondolkodtató mondata: amikor a felkelők vezetői rádöbbennek, hogy esélyeik alig vannak a püspöki seregekkel szemben, egyikük felveti, hogy talán segítségül kellene hívni a királyt. A válasz gyors és egyhangúlag mondott: a király messze van! Kós építő szellemű transzszilvanizmusának ez a lényege: a magunk bajait magunknak kell megoldanunk. Nem siránkozni és kéregetni senkitől, aki nem érti, mert nem is értheti igazán az adott helyzetet. Ez a meggyőződés vezérelte, amikor 1924-ben az elzárt határok miatt kiadó(k) nélkül maradt erdélyi írók élére állva megalakította az Erdélyi Szépmíves Céhet, majd két év múlva a helikoni közösség alakításában is oroszlánrészt vállalt, illetve Áprily Lajos 1929-es távozása és Kuncz Aladár 1931-ben bekövetkezett halála után felvállalta az Erdélyi Helikon szerkesztését is. Közben megírja a székely népballadák világát idéző, gyönyörű regényét, a Varju-nemzetséget, a Magyar Néppárt színeiben képviselő, 1938-ban a második világégés küszöbén megírja a Szent István uralkodásáról szóló Az országépítő című regényt, 1940-től 1953-ig a mezőgazdasági főiskolán mezőgazdasági építészetet tanít, majd aktív részt vállal a Kolozsvári Református Egyházkerület presbiteri testületében – egyszóval épít. Mindig minden területen.
Lehet, hogy mások másképpen fognak tisztelegni a nagy Építő előtt, születésének 130. évfordulóján, én író- és eszmetársához, Áprily Lajoshoz fordulok segítségül. Annál is inkább, mivel Tetőn című versét már a megjelenésekor Kós Károlynak, a transzszilvanizmus megfogalmazójának ajánlotta. Nem véletlenül: „Ott lenn: zsibongott még a völgy a láztól. / Itt fenn: fehér sajttal kínált a pásztor. // És békességes szót ejtett a szája, / és békességgel várt az esztenája. // Távol, hol már a hó király hódít, / az ég lengette örök lobogóit. // Tekintetem szárnyat repesve bontott, / átöleltem a hullám-horizontot,// s tetőit, többet száznál és ezernél – / s titokzatos szót mondtam akkor: Erdély...”
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)

Székely Ervin: Hullócsillag
A legrégibb román állami kitüntetés (alapította Alexandru Ioan Cuza 1864-ben) Románia Csillaga, jelenlegi formájában hat rangfokozatban kerül kiosztásra: lovag, tiszt, parancsnok, törzstiszt, nagykereszt, szalag (ez utóbbi, amelyet csak Románia mindenkori elnöke kap meg – a szótár szerint – egészen pontosan fejkötőszalagot jelent, de attól tartottam, hogy olvasóink közül valaki összetéveszti a hajpánttal, amelyiknek újabban ugyancsak erős politikai rezonanciája van, bár nem kitüntetés). Ezek közül Tőkés László 2009-ben a legalacsonyabbat, a lovag rangfokozatot kapta. Ismerve az EP képviselő becsvágyát, már az is különös, hogy egyáltalán elfogadta.
Mint ismeretes, most Corina Creţu szociáldemokrata EP-képviselő javaslatára a Románia Csillaga Érdemrend Becsületbírósága – ilyen is van hát – összeült, hogy döntést hozzon arról, hogy visszavonják-e Tőkéstől a plecsnit, merthogy olyat mondott, ami méltatlanná tette annak viselésére. A szóban forgó nyilatkozatát a védhatalmi státusról, annak elhibázott, pontosabban nem is létező fordításáról már tárgyaltuk (lásd az erről szóló korábbi írást). Nyilvánvalónak tetszik, hogy a kijelentés súlya nem indokolja egy kitüntetés visszavonását, de még ha valami cifrábbat alkotott volna a politikus, annak akkor sincs köze egy korábban – más érdemekért – kiosztott állami elismeréshez.
Ám a lényeg nem is ez. A kitüntetések érdemrendek osztogatása valamikor az uralkodói kegy megnyilvánulása volt. Annak adta, akinek akarta, és nem kellett megindokolnia, hogy miért éppen az kapta, aki, s nem más. Egyébként Románia Csillagát annak idején Cuza a barátainak osztogatta, mindenféle érdem nélkül, s mivel kevés barátja volt, a csillagok nagy része ott porosodott a pincében.
Az állam mindenkori képviselői gyakorlatilag ugyancsak szubjektív elbírálásra kaptak jogot, hiszen nem rendezik meg évente a Románia Csillaga országos bajnokságát, ahol egy szakmai zsűri mérné a jelöltek teljesítményét és az állam kötelezően azoknak adná, akik jobban teljesítettek másoknál. Erre mondják, hogy „az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!”.
Itt jegyzem meg, hogy egy igazán felvilágosult és liberális szellemiségű országban az államnak egyáltalán nem kellene kitüntetéseket osztogatnia, hiszen a közigazgatásban semmiféle szubjektivizmusnak nincs helye. Következésképp éppúgy, ahogyan a kitüntetésben nem részesülők nem élhetnek semmilyen jogorvoslattal, amiért nem kaptak bizonyos teljesítményeikért valamilyen állami elismerést, úgy az érdemrend visszavonása sem tartozik semmilyen bíróság hatáskörébe.
A kérdés politikai természetű, és az érintettek inkább annak kellene örüljenek, hogy kommunikációs lehetőséget kaptak. Elmondhatják egyfelől, hogy a kitüntetett miért vált érdemtelenné, másfelől, az utóbbi pedig azt, hogy milyen újabb mocskos konspiráció áldozata. Tőkés sosem volt rossz kommunikátor, egyszerűen nem is értem, hogy miért nem ragadta meg a lehetőséget, s már a felvetés elhangzásakor miért nem adta vissza sértetten a kitüntetést (ami úgyis csak „fogja a port” a vitrinben, nincs vele mit csinálni). Az a tény, hogy az érdemrend becsületbírósága személyesen beidézte, kiváló lehetőséget biztosított volna az ex-püspök számára, hogy a csillagosok, katonák előtt (akikből a testület áll) nagyívű beszédben adja elő a csillagösvényen érkezők védhatalom iránti igényének megalapozottságát.
Tőkés csillaga azonban leáldozóban van, s ennek csak egyik jele az, hogy elszalasztotta egy komolytalan ügy kínálta parádés szereplés lehetőségét. Mi több, azzal, hogy távol maradt a meghallgatástól, viszont ügyvédet fogadott, aki megpróbálta megakadályozni a kitüntetés visszavonását, kicsinyességét és a földi megbecsülés iránti ragaszkodását bizonyította.
Az EP-képviselő életét azonban ennél nagyobb veszélyek is keserítik. Nem csak a román, de a magyar állam képviselői is megvonni készülnek mulandó kegyük, uralkodói szeszélyeik bizonyságait Tőkés Lászlótól. Bayer Zsolt révén a Fidesz épp azt közölte minap Tőkéssel, hogy ugyanazon meggondolatlan kijelentése miatt ne is számítson arra, hogy a magyar kormánypárt listáján indulhat a jövő évi EP választásokon. Ez tiszta beszéd. Így Tőkésnek már csak egy lehetősége maradt: kiegyezni az RMDSZ-el. Vajon az EP képviselő ismét tulipánra cseréli az EMNP csillagát?
Megjegyzés: Székely Ervin már sok éve írja Tőkés László-ellenes cikkeit.
Maszol.ro

Sike Lajos: Mátyáshoz mérhető?!
Hát kaptam a pofámra az elmúlt napokban, mert nem tudtam hallgatni! Jóllehet személyes és családi érdekem azt kívánta volna, hogy fogjam be a bagólesőmet – ahogy mifelénk mondják –, vagy ha szólok, akkor dicsérjem a partnereimet, hogy milyen okosak és milyen zseniális meglátásaik vannak... Ám, én lüke, inkább ellentmondtam nekik és tűrtem, hogy lekomcsizzanak, -horngyulázzanak, -gyurcsányozzanak, -bajnaizzanak, pedig ezeket a neveket ki sem ejtettem.
Már elnézést, de mégsem állhattam meg őszinte szó nélkül, hogy az anyaország mai miniszterelnökét, a Fidesz napokban újraválasztott elnökét egyesek nem csak Szatmárban, de Háromszéken is a Mátyás királyunk utáni századok legnagyobb nemzetvezetőjének tartják! Már csak azért sem, mert mérete is kisebb, mint például Bethlen Gáboré, Bocskai Istváné, Kossuth Lajosé, Tisza Istváné, Horthy Miklósé, Nagy Imréé, Antall Józsefé. De akár Kádár Jánost is említhetném, aki ugyan nem szabad választással került hatalomra, hanem a szovjet fegyverek segítségével, de végül olyan gulyáskommunizmust teremtett, hogy a közvélemény-kutatások szerint ma is ő a huszadik század Magyarországának legnépszerűbb politikusa.
A mostani Győző méretben inkább Horn Gyulára hasonlít, de kezet rá, hogy róla nem fognak utcát elnevezni a nyugati országokban, mint az utóbbiról. Gyula pufajkás volt ugyan fiatalabb éveiben, de reformkommunista vezetőként, amikor eljött a pillanat, nem habozott azt cselekedni, ami a magyar nemzetnek és vele a szabadságnak és a demokráciának legjobb volt: megnyitni a nyugati határokat, elvágni a két világot egymástól elzáró szögesdrótot. Volt erre bátorsága még akkor is, ha a megszálló szovjet csapatok bent voltak az országban. Mert nagy tetteket nem azért hajt végre az ember, mert ilyen vagy olyan ideológiát, eszmerendszert képvisel, hanem azért, mert felismeri, hogy alkalmas pillanatban mit kell cselekednie országáért, nemzetéért.
Egyébként vitapartnereimnek abban igazat adtam, hogy Viktor csakugyan egyféle nemzetvezető, méghozzá teljes mellel, de azt, hogy mennyire nagy, a jövő évek döntik el. Alkalmasint az ellenzékéhez tartozó magyar komcsik győzték meg azokat a nyugati lapokat, amelyek azt írták róla, hogy egyelőre méreténél is kisebb vezető. Mikor ezt kimondtam egyik vitapartnerem kis híján leköpött. Szerencsére még a hetedik X-nél is jól tudok ugrani.
Szóval, a bajokat elfedni próbáló nemzetieskedés és az olcsó populizmus sok erdélyi magyart is elaltat. Olyannyira, hogy szerintük csak az számit igaz magyarnak, aki immár kettős állampolgár és természetesen a Fideszre fog szavazni. Ezer bocsánat a legnagyobb magyaroktól (no nem a Széchenyihez hasonlóktól, azoktól nincs miért), de több százezer erdélyi magyarhoz hasonlóan nem kértem és kérek kettős állampolgárságot, s szavazni sem fogok ottani pártokra. Mert sok-sok erdélyi magyarral vallom: nekünk itt van dolgunk és nem a kettős állampolgárság a magyarság ismérve – már csak azért sem, mert több ezer szlováknak, románnak, szerbnek, ukránnak, sőt már kinainak is van magyar állampolgársága, sokkal inkább, hogy ki minek vallja és érzi magát, s főleg mit tesz a nemzetéért. Egyébként nagy írónk, Illyés Gyula szerint ennél is egyszerűbb a meghatározás: magyar az, aki annak vallja magát! Amikor megtudtam, hogy a regnáló pesti kormány újabban, elég furcsa módon, pénzért is árulja a magyar állampolgárságot (például az a kínai személy, aki legalább 250 ezer eurót fektet be az anyaországban egyből megkapja a magyar állampolgárságot!), még jobban megerősödött bennem az erdélyi-magyar tudat.
Erről vitázó partnereimet azzal szoktam leszerelni, hogy normális ésszel ítélve, mi nem magyarországi pártokhoz, hanem a magyar nemzethez tartozunk, már azért is, mert a pártok gyakran buknak! Mint ahogy a mostani kormánypárt is előbb-utóbb bukni fog. Hacsak vezetője, a miniszterelnök már a jövő tavaszi választásokig nem bizonyítja be (például komoly gazdasági fejlődéssel, s széles összmagyarsági és nemzetközi elismertséggel), hogy Mátyás óta ő a legsikeresebb magyar vezető!
Ám sokakkal együtt attól tartok, hogy ő nemhogy Bécset, de még Avasfelsőfalut sem tudná meghódítani.
Megjegyzés: Az Új Magyar Szó és utóda, az interneten megjelenő maszol.ro hasonlít a balliberrális Népszavához. Dühödten támadja a magyar kormányt, különösen Orbán Viktort.
Maszol.ro

Tánczos: véletlen egybeesések sorozata Székelyföldön?
Vélhetően közvetlen kapcsolat van a székelyföldi politikusok nyilatkozatai, politikai megnyilvánulásai és az ellenük elindított bűnvádi eljárások között – mondta kedden a szenátusban napirend előtti felszólalásában Tánczos Barna.
Az RMDSZ szenátora úgy fogalmazott: próbál hinni abban, hogy nincs összefüggés Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa elnökének a székely szimbólumok és a székely zászló megvédése érdekében kifejtett tevékenysége és 24 órás letartóztatása között. "Próbálok elutasítani minden összeesküvés-elméletet, még akkor is, ha a letartóztatás az RMDSZ kongresszusa előtt pontosan öt nappal történt, és utólag bíróság elé is állították Borboly Csabát” – jelentette ki.
A szenátor Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester esetére utalva azt mondta, „Romániában jogunk van a magánélethez, még akkor is, ha néha szókimondóbbak - egyesek szerint radikálisabbak - is vagyunk”. Szerinte a polgároknak joguk van ahhoz, hogy ne zaklassák, ne kövessék, ne fényképezzék őket a nap 24 óráján át. "De ha ez mégis megtörténik, és az életünket megkeserítőt, a minket heteken keresztül zaklatót elkapjuk és átadjuk a rendőrségnek, ne találjuk magunkat másnap egy bűnvádi eljárás kellős közepén, még akkor se, ha a "fényképész" a titkosszolgálat aktív tisztje" – tette hozzá.
„Próbálom azt hinni, hogy véletlen egybeesésekről, a véletlen egybeesések hosszú soráról beszélünk. De beismerem, egyre nehezebben tudom erről meggyőzni azokat, akik szerint a magyarságért való kiállás az oka a bűnvádi eljárások elindításának!” – mondta a politikus. Hozzátette: reméli, hogy a bűnvádi eljárásokat, az állami intézmények által végzett ellenőrzéseket, valamint az igazságszolgáltatást nem befolyásolhatják sem politikai utasítások, sem pedig a titkosszolgálati "javaslatok" vagy "ajánlások".
Maszol.ro

Hogyan mentették meg a román állami kincstárat?
A román közmondás igaza szerint – amelynek megfelelően, ha valaki már megégette magát, az legközelebb a joghurtot is megfújja – járt el a Románia 1944-ben, a második világháború idején a román kincstár esetében, okulva az első világháború tanúságából, amikor az Oroszországba menekített, 93 tonna aranyat tartalmazó kincstár Moszkva birtokában maradt.
Titkos aranyszállítmányok
A Román Nemzeti Bank a háború utolsó előtti éveiben a hadsereggel, a román államvasutakkal és Olténia érsekségével közösen úgy határozott, hogy a jegybank 240 tonna aranykészletét, a Romániába átmeneti jelleggel átmenekített Lengyelország kincsestárának 3 tonna aranyával együtt elrejtik a tismanai kolostor közelében levő barlangban.
Románia kincstárát két oldalról is veszély fenyegette, egyrészt a román területen tartózkodó német hadsereg, másrész pedig az ország keleti határihoz rohamosan közeledő szovjet csapatok részéről. Ilyen körülmények között a Román Nemzeti Bank megegyezett az ország kormányával az arany biztonságos helyre történő menekítéséről. A kincstárat így a legnagyobb titokban elszállították a Gorj megyei tismanai barlangba. Az aranyat néhány évig ott tartották, majd a barlangból Bukarestbe, ugyancsak titokban szállították vissza, 1947-ben.
Kolostor helyett barlangba
A Román Nemzeti Bank akkori kormányzója, Constantin Angelescu 1944 áprilisában engedélyt kapott a kormánytól arra, hogy a tismanai kolostorban biztonságos védőhelyet építsenek ki a 242 tonna arany számára. A Román Nemzeti Bank igazgatótanácsa 1944 júniusában jóváhagyta az akciót. A szállítások elleplezése érdekében kidolgozták a megfelelő tervet is: ennek értelmében a Román Nemzeti Bank pénzalapokat biztosított volna az 1942. évi tűzvész által komoly károkat elszenvedett tismanai kolostor felújítására. A „tatarozás” látszata alatt építették ki a barlangbeli rejtekhelyet.
1944 júliusában pedig megérkezett a kincstár jelentős része: 1944. július 11-e és 22-e között több mint 4000 ládában 215 tonna aranyat szállítottak a barlanghoz, így 212 tonna aranyat, ebből 1641 láda aranypénzt, 1372 láda nemzetközi és 1022 láda standard szabványú aranyrudat. A 3 tonnányi lengyel arany 51 ládában érkezett a helyszínre.
Védeni –a „friss szövetségesektől” is
Az olténiai román csapatok akkoriban Titus Gârbea tábornok vezénylete alá tartoztak, akit Constantin Sănătescu miniszterelnök elsősorban a kincstár védelmével bízott meg. Gârbea naplója szerint a miniszterelnök és közte a következő párbeszéd zajlott le, a feladat átvételekor:
Titus Gârbea: Ki ellen kell megvédenünk a kincstárat?
Constantin Sănătescu: Rablók, visszavonuló németek, partizánok ellen.
Titus Gârbea: előző kincstárunkat éppen friss szövetségeseink vették el tőlünk. Ellenük is szól a védelem?
Constantin Sănătescu: Mindenki ellen. Mi már korábban Olténiába vittük minden értékünket, dokumentumokat, adományleveleket, ikonokat, ezekre Tismanában, Baia de Fierben, Sacelben vigyáznak. A rablások, a gyilkosságok, a náci szökevények rövidesen mindennaposak lesznek Olténiában is, és ha nem vigyázunk, mindezt elveszíthetjük. Átveszed az észak-olténiai csapatok és a csendőrség, a határőrség, a Târgu Jiu-i helyőrség, a cărbunesti-i 2. hadosztály parancsnokságát, feladatotok ezeknek az értékeknek a megvédése. Ha szükség lesz rá, erősítést is kapsz. További utasításokat, technikai eszközöket a Román Nemzeti Bank kormányzójától, Constantin Angelescutól kapsz, aki az ügyben járt a Minisztertanácsnál is”.
A Neptun akció
A Román Nemzeti Bank igazgatótanácsa a kormány engedélyével 1944. szeptember 6-án úgy határozott, az értéket a kolostor melletti barlangba szállítják át, ahol nagyobb biztonságban lenne. Tíz nappal később a Ştefan Dohoneanu százados által vezetett 123 katona elhelyezte az aranyat a barlang üregébe, amely 18 méter hosszú volt, 4 és 7 méter közötti szélességgel és 1,5-6 méter közötti magassággal. Az üreget egy méter vastag betonfallal zárták le, a barlangot 280, Târgu Jiuból érkezett katona őrizte, akik parancsot kaptak a fegyveres gyilkosok, tolvajok azonnali lelövésére.
1945. január 16-án a Román Nemzeti Bank képviselői a barlangból 11 kiló színtiszta aranyat vittek el, ebből egymillió emlékérmét verettek, „Erdély a mienk” felirattal.
1945 után a Román Nemzeti Bank megbízott alkalmazottja arról tájékoztatta a kormányzót, hogy gyanús külsejű idegen személyek ólálkodnak a barlang körül. Ezt követően a katonákat civilbe öltöztették, a barlangot elzáró betonlapot pedig sziklákkal torlaszolták el, a hegyomlás látszatát keltve.
Gârbea beszámolója szerint 1945-ben a kommunisták a kincstár átadását követelték tőle, turistáknak álcázott agresszív csoportokat alakítottak, amelyek a „csodálatos pravoszláv kolostor megtekintése” céljából érkeztek a helyszínre. A barlanghoz közelítő „turistákat” a levegőbe leadott lövésekkel riasztották el.
Érintetlen maradt
1947 januárjában a helyszínre érkeztek a Román Nemzeti Bank képviselői egy csapat petrozsényi bányásszal együtt, akiknek a betonfalat kellett felrobbantaniuk. Január 24-én a Román Nemzeti Bank képviselői bejutottak a barlangba, és megállapították: a kincstár érintetlen maradt, a ládákban azonban kárt tett a barlangot több alkalommal is elöntő víz. 1947. januárjának végén és februárjának elején elindultak Bukarestbe az arannyal megrakott vonatok.
2007-ben a kormány és a Román Nemzeti Bank úgy határozott, múzeumban állítanak emléket be a nemzeti kincstár megmentését szolgáló Neptun vagy más néven Tismana akciónak. A Román Kincsestár Múzeumának alapjait most rakták le, Mugur Isărescu jegybanki kormányzó jelenlétében Tismanában.
Maszol.ro, 2013

A Maniu-gárdisták gaztetteiről Balánbányán
Péter László csíkszentdomokosi történelemtanár tart előadást Balánbányán a Maniu-gárda szárazajtai és felcsíki mészárlásáról. A történelmi előadásra október 2-án este 7-től kerül sor.
1944 őszén magyarellenes erőszak sepert végig Románián. Az augusztus 23-i átállást követő napokban az akkori hatóságok megkezdték a dél-erdélyi magyarság gerincét képező emberek internálását. Ezzel a tömeges deportálással egy időben a Keleti Kárpátokon átözönlő szovjet csapatok nyomában garázdálkodott Székelyföldön a Maniu-gárdaként ismert paramilitáris alakulat. Raboltak, fosztogattak és gyilkoltak. Szárazajtán 13 személyt gyilkoltak le nagy kegyetlenséggel, utána Csík és Gyergyó fele vették útjukat. 1944 október első napjaiban Felcsíkon garázdálkodtak. Csíkmadarason 2, Csíkkarcfalván 1, Csíkszentdomokoson 11 embert végeztek ki.
A Botorka Közművelődési Órák következő előadása, amelyre október 2-án, du. 7 órakor kerül sor a balánbányai 1-es sz. Általános Iskola konferenciatermében ezeket a tragikus napokat próbálja megidézni. Az előadó Péter László csíkszentdomokosi történelemtanár.
Az előadássorozat támogatói Hargita Megye Tanácsa és a Communitas Alapítvány.
Maszol.ro,

Szászavinc: az elsüllyedt falu
Szászavinc nevét 1825-ben említette először oklevél Válye-Vintz néven. 1835-ben Szasza Lupsii, 1854-ben Szásza-Lupsa-Vincze, 1888-ban Sászavincza, 1913-ban Szászavinc néven írták. A trianoni békeszerződés előtt Torda-Aranyos vármegye Torockói járásához tartozott.
Nicolae Ceauşescu 1977-ben engedélyezte a veresvölgyi réz kitermelését. Kezdetben a helyiek is támogatták a bánya megnyitását, azt remélve, hogy meggazdagodnak. De nem egészen az történt, amire sokan számítottak: a ’80-as évek elején a román állam 300 család tulajdonát sajátította ki Szászavincen. A földjükért kapott kevés pénz, pedig alig fedezte egy új otthon építésének költségeit. Az 1989-es román forradalom előtt még több mint 3000 ember dolgozott a rézbányában, mára már csak alig 200.
A bányahordalék áradása 1986-ban kezdődött, ekkor még több mint 1000-en laktak a településen. Jelenleg a vörös színben „pompázó” tó ellepte a falu nagy részét. Az egykori Szászavinc körüli területen jelenleg kb. 20 személy él.
„Az első rossz jel az volt, mikor a meggy és a cseresznye elszáradt. Érezték a mérget, ami akkor még csak a föld alatt volt. Ez után a patakok vörösek lettek, mintha vérré vált volna a vizük.” – meséli a most is ott élő Nicolaie Praţa, akinek a portája egy kis sziget két mérgezett patak között.
A Környezetvédelmi Minisztérium legfrissebb felmérése szerint kb. 15 millió euró kellene a katasztrófa sújtotta vidék teljes helyreállításához. A zavaros vizű tóból kiemelkedő görögkatolikus templom tornya bizonyítja, hogy valaha itt egy falu állt. Nem is csoda, hogy még a legnépszerűbb hollywoodi sztárok is csatlakoztak a verespataki aranybánya megnyitása ellen, nehogy újra megtörténhessen egy hasonló katasztrófa.
Hajner Gyula
szeretlekmagyarorszag.hu
Erdély.ma

.
Újabb egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról döntött az Országos Restitúciós Bizottság
2013. október 1-én ülésezett az Országos Restitúciós Bizottság. A bizottság alelnöke Laczikó Enikő Katalin, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának államtitkára, az ülés eseményeiről beszámolva elmondta, hogy a bizottság újabb döntéseket hozott több egyházi ingatlan visszaszolgáltatását illetően.
„Az Országos Restitúciós Bizottság 30 napon belül, a döntések alapján megszerkeszti a visszaszolgáltatásra vonatkozó határozatokat, amelyeket majd az illetékes állami szerveknek, valamint az érintett települések polgármesteri hivatalainak, illetve parókiáinak hivatalosan szétküldenek” – nyilatkozta az államtitkár, majd hozzátette: a bizottsági ülés alkalmával összesen 34 egyházi ingatlan visszaszolgáltatási kérelméről született döntés.
A tegnapi ülésen négy természetbeni visszaszolgáltatásról született döntés, egy Orthodox egyház, egy Erdélyi Refomátus Egyházkerület, egy Római Katolikus Érsekség és egy Unitárius egyház kérelme alapján. Ugyanakkor három kártérítési döntés is született, két római katolikus és egy református tulajdont illetően.
Erdély.ma

Meglátni a másikat
Elkezdődött a tanév a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen
Kedden délelőtt elkezdődött a 2013/2014-es tanév a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen. A hagyományosan jó hangulatú tanévnyitó idén sem veszített szükségszerű lazaságából, az esős idő ellenére is jókedvű arcok vették birtokba a Köteles utcai Stúdió Színház előadótermét, akik – kezdésképpen – együtt énekelték tanáraikkal a Gaudeamus igiturt.
A teljes telt házas közönséget Harsányi Zsolt rendező, az intézmény tanára üdvözölte, majd Molnár Tünde orgonajátékát követően Sorin Crisan rektor lépett a mikrofonhoz. Beszédében a nézés, illetve látás fontosságát, valamint a kettő közötti különbséget hangsúlyozta ki. – Nézzük egymást és a néző is nézi a színészt. De a vizuális, belső felismeréshez a nézés nem elég. Látás kell hozzá. Látás, amely helyet hagy bennünk a másiknak. Reméljük, hogy a mostani elsőéveseket sokan fogják látni majd. Hogy neves színművészek, színházi szakemberek lesznek és büszkék lehetünk arra, hogy a tanítványaink voltak.
Kós Anna, a magyar művészeti kar dékánja elmondta: a zökkenőmentes tanévkezdés nagyon sok munkával jár. Kell hozzá infrastruktúra, kellenek épületek, jó tanterv, elkötelezett tanárok és mindenre elszánt hallgatók. – A két utóbbi tényezővel soha nem volt gondunk. Ezt az állítást rengeteg dologgal alá lehet támasztani, például a tavalyi uniós felmérő bizottság rendkívül pozitív értékelésével. De ennél is fontosabb, hogy diákjaink szinte százszázalékban az itt tanult szakmájukban helyezkedtek el, avagy azon szakterületen tanulnak tovább. A meghirdetett helyeink felteltek, sok elsőévesünk van. Az idén alapképzésben színészmesterség, bábszínész, mozgásművészet, teatrológia, audiovizuális kommunikáció és multimédia, valamint zenepedagógia szakokon indítottunk évfolyamokat, három szakon magiszteri képzés veszi kezdetét: színészmesterség, rendezés, valamint teatrológia-művelődésszervezés – árulta el Kós Anna, miközben felolvasta az elsőévesek névsorát.
Oana Leahu, a román nyelvű kar dékánja hozzátette: – Isten hozta önöket az egyetemen. Ez nem Bukarest és nem Budapest. Nem ígérhetjük a csillogást. Senkiből nem csinálunk sztárt, azt mindenkinek magától kell elérnie. Mi azonban megtanítjuk önöknek, hogy hogyan hozzák ki a legjobbat önmagukból, hogyan fejlesszék tökélyre képességeiket, hogyan legyenek nagyszerű színészek, színházi emberek – mondta Oana Leahu, aki rövid beszédében Valeria Covatariura, az intézmény volt rektorára és Lohinszky Loránd színművészre, az egyetem néhai tanárára egyaránt emlékezett.
A tanévnyitó ünnepség Molnár Tünde orgonajátékával és az intézmény kórusának énekével zárult, majd a hallgatók birtokba vették termeiket. Elkezdődött a színis tanév.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)

Koszorúk Sütő András sírjánál
Hét éve hunyt el Sütő András. A marosvásárhelyi református temetőben lévő, kopjafa által jelzett sírjánál minden esztendőben tiszteleg a Sütő András Baráti Egyesület. E hét hétfőjének délutánján, a koszorúk elhelyezését követően Nagy Pál, az egyesület elnöke szólt a szemerkélő eső ellenére is szép számban összegyűlt emlékezőkhöz.
Mint mondta, az egyesület Sütő András emlékének ápolását tartja fő céljának, hiszen az író gazdag életműve elévülhetetlen az erdélyi és az egyetemes magyar irodalom szempontjából. – Itt születtek azon írásai, amelyek ismertté tették és nagyon bízunk abban, hogy hamarosan szobra is áll majd Marosvásárhelyen.
Nagy Pál elárulta, az önkormányzat a Marasti teret ajánlotta fel a Sütő-szobor helyszínéül (a térhez igen közel álló házban lakott az író), de az egyesület ezt nem fogadta el. Úgy gondolják, Sütő Andrásnak a városközpont, a színház közelében avagy annak környékén kellene szobrot állítani. – Utcát is szeretnénk elnevezni róla, ebben is számítunk az önkormányzat aktív támogatására, hiszen az igencsak méltó lenne hozzá. És akkor a szobrot is ott avatnánk fel – mondta Nagy Pál az emlékezés koszorúi mellett.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)

Egy „keresztelő” margójára
A Kolozs Megyei Tanács hétfői ülésén a vártnál nagyobb vihart kavart a felújítás alatt álló szamosfalvi repülőtér új nevének megválasztása a jelenlegi hivatalos Kolozsvár-Napoca Nemzetközi Repülőtér helyett.
A vita Vákár István, a megyei tanács alelnökének felszólalását követően robbant ki, aki logikus érvelés kíséretében a Mathias Rex nevet javasolta. Elmondta, először Hermann Oberth-re gondolt, a nagyszebeni születésű híres fizikus és űrkutatóra, és aki a kolozsvári egyetemen is tanult, itt mellszobor őrzi emlékét, de a második világháború idején a V-2-es rakétaprogramban való részvétele miatt a helyi zsidó közösség ellenkezést mutatott iránta. Corvin Mátyás viszont tagadhatatlanul kolozsvári születésű, művészetpártoló híre európai szintű, a legnagyobb magyar királyt részben magukénak valhatják a románok, a csehek és az osztrákok is, minden szempontból méltó lehetne arra, hogy a kolozsvári nemzetközi reptér névadója legyen.
Több sem kellett az USL-s megyei képviselőknek, akik az Avram Iancu név mellett kardoskodtak. Azzal vádolták azokat, akik a nemzetiségi jellegű viták elkerülése érdekében inkább mellőzték volna a repülőtér nevesítését, hogy vannak jó és rossz románok, akik tudják, illetve nem tudják, hogy a nagy történelmi pillanatokban bölcs döntéseket kell hozni. A „rossz román” megjegyzésre felfortyant a PDL-s ellenzék, hosszú percekig tartott az adok-kapok. Vákár Istvánnak arra a kijelentésére, hogy ha az Avram Iancu név marad, akkor legalább az mindenkit a kisebbségi sors megpróbáltatásaira emlékeztethet, azonnal érkezett egy kioktató replika: a románok Erdélyben sosem voltak kisebbségben. A közismerten legszélsőségesebb USL-s tanácsos, Dan Canta követelte, hogy nyílt szavazással döntsenek a Vákár-féle indítványról, mármint a Mathias Rex névről, és annak eredményét széles körben propagálják, hadd tudja meg a világ, ki a jó román, és ki nem. Ötletét elfogadták, Vákár István javaslatát tizennégyen támogatták, hárman tartózkodtak, és tizennyolcan mondtak nemet.
Avram Iancu kontra Mátyás király? Ez még mindig kérdés Kolozsváron? Vagy ismét a nacionalista érzelmek felkorbácsolására alapozó pártérdekek kerekedtek felül? A vita még nem dőlt el, a végleges határozathoz hiányzik a prefektúra és a városi önkormányzat rábólintása.
ÖRDÖG I. BÉLA
Szabadság (Kolozsvár)

A világ, amely előhozta magát megírásra
Máté Angi íróval találkozhattak az érdeklődők a Minerva-házban
„A gyermekek számára is az a jó irodalom, amit nem hagynak faképnél, amire rányit a szemük és a fülük. Odaköti őket, és elkezdenek benne lenni a történetben” – magyarázta Máté Angi hétfőn délután, a Korunk Akadémia író-olvasó találkozóján a Minerva Egyesület Cs. Gyimesi Éva-termében. Az est folyamán az íráshoz való viszonyáról és a Kolozsvári Állami Magyar Színház Csipke című előadásával kapcsolatos élményeiről is mesélt az Aranyvackor-, Bródy Sándor- és IBBY-díjas író, a Mamó (Koinónia Kiadó, Kolozsvár, 2009.), a Volt egyszer egy (Pozsonyi Pagony, Budapest, 2010.), az Ez egy susogó levél (Cerkabella Kiadó, Szentendre, 2011.), a Kapitány és Narancshal (Magvető, Budapest, 2012.) és Az emlékfoltozók (Magvető, Budapest, 2012.) című kötetek szerzője, akivel Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztő-helyettese beszélgetett.
Itthon és külföldön egyaránt felfigyeltek Máté Angira, amikor 2009-ben napvilágot látott önéletrajzi indíttatású regénye: nem sokkal később megkapta az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány debüt díját, a Látó Nívó díját, a Transindex Év könyve díját, majd a Bródy Sándor-díjat is. Felnőttek és gyerekek egyaránt nagy szeretettel és kíváncsisággal forgatták a Mamót, hogy a nagymamájával élő árva kislány mellé szegődve egy egészen különleges világ részesei legyenek. Amint az a mostani rendezvényen kiderült, a regény indulása a dokk.hu portálon közölt, „kicsit svéd gyermekversekhez hasonlító” írásaihoz kapcsolódik. A versek apropóján elkezdett beszélgetni a virtuális térben bizonyos Szabó Bertolddal – később a Mamót is neki ajánlotta –, akinek elmesélte a halottak napjához fűződő egyik gyermekkori élményét. – Így kezdődött a Mamó: elindultak ezek a nagyon messziről és furcsa helyről jövő történetek, amelyek aztán felbomlottak, felfoszlottak… Attól a pillanattól kezdve, hogy ezt a pici, halottak napi történetet előhozta bennem az emlékezés, két hét alatt íródott meg a regény. Sok olyan írásom volt később, amelyekben utólag javítottam, változtattam, a Mamóban viszont nem volt ilyesmi. Úgy jött elő, és úgy adta magát, azon a nyelven, azzal a képiséggel és erővel, amivel végül meg is maradt ilyennek. Nem tudom a helyét, hogy honnan jött és miként, de ezzé vált – részletezte Máté Angi.
Versírással korábban is próbálkozott, Fekete Vince közreműködésével már 1994–95 környékén jelentek meg költeményei az Előretolt Helyőrségben. Több mint tíz év „elcsendesedés” után aztán ismét előtérbe került az írás az életében, úgymond „megtörténte magát”, ehhez az is hozzájárult, hogy óvónőként úgy érezte, „a gyerekek feje-lelke az én fejem-lelkem is tud lenni”. Már a Kolozsvári Állami Magyar Színház Csipke című előadásának ötlete előtt gondolkodott azon, hogy milyen lenne a Mamó másként megmutatva: Deák Krisztina két évvel ezelőtt vetette fel, hogy filmet készítene a regény alapján. – Nagyon nehezen tudtam elképzelni azt, hogy ez a csendes és lassú valami miként tud megjelenítődni olyan történetekben, amelyek megragadhatják a figyelmet. Ami pedig a színdarabot illeti, ez a dramaturg munkáját is dicséri, hiszen ő vitte a hátán a szöveggel való dolgozás nagy részét, hogy ezt a csendes, lassú történetet így meg lehetett mozdítani – mondta az író. Azt is elárulta, hogy élőben még nem látta ugyan az előadást, a dvd-felvételt viszont már igen, és tetszettek neki a látottak. – Féltem megnézni. Nem attól féltem, hogy milyenné válik, hanem inkább magamtól, nem tudtam, hogy végig tudom-e nézni. Végül aztán laptopon láttam, otthon, de úgy sem volt könnyű. Azt láttam, hogy jó lett – fűzte hozzá Máté Angi.
S hogy lesz-e folytatás? Úgy tűnik, nem, hiszen „az a világ, amely utána következett, már egy rendjén való világ volt: teljes volt, nem hozta elő magát megírásra. Nagyanyám halála után egy nagy családba kerültem, ahol volt anya, apa, testvérek, ott már kifele történtek a dolgok, és nem megíródásra.”
Különösen jó élményt jelentett számára a Mamó írása, ezt az utat próbálta a továbbiakban is keresni: az első meséje akkortájt született, amikor idős barátja, az azóta is titokzatos Szabó Bertold nehéz, betegségekkel teli időszakot élt át. – Erősítőként, vigaszul írtam egy nagyon rövid mesét egy egérről, aki elveszíti a hangját. Nem kifele mese volt, és nem újságba való, csak később lépett ki ebből az állapotból – hangsúlyozta. Aztán sok mese következett, köztük a Volt egyszer egy város is, amelyért Szulyovszky Sarolta illusztrátorral közösen Aranyvackor-díjat kaptak a Pozsonyi Pagony Kiadótól. A Napsugár és a Szivárvány hasábjain közölt írásai mellett sorra jelentek meg kötetei, kellemes pillanatokat, órákat szerezve sokunknak. Több meséjét az óvodásain „tesztelte le”: miközben olvasta, már akkor kiderült, hogy egyik-másik történet helyénvaló-e vagy sem; „ha nem kezdték el piszkálni egymást, vagy nem másztak el, akkor azt jelentette, hogy jó a mese”.
A kör pedig, amely a Mamóval elindult, úgy tűnik, Az emlékfoltozókkal bezárult, két éve nem született új írása. – Ha nincs, hát nincs, ez van, ha pedig valami lesz, akkor lesz… Ráhagyom ezt az időkre és a történésekre – jegyezte meg Máté Angi. A Mamó népszerűségét pedig az is bizonyítja, hogy időnként feltűnik egy-egy személy, és jelzi, hogy lefordította a regényt, a francia változatot például a Le Ver à Soie kiadó adta közre, a sepsiszentgyörgyi származású, Franciaországban élő Kosza Zsuzsa fordításában.
Vajdahunyad, Bögöz, Székelyudvarhely, és Kolozsvár után jelenleg Budapesten él, továbbra is óvónőként tevékenykedik, és úgy érzi, otthon van, „benti” értelemben mindenképp.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Fejlődik a magyar oktatás a BBTE-n
Derűs hangulatban nyitották meg az új tanévet hétfőn a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE).
A magyar tagozaton növekvőben van a diáklétszám, beindult az egyetem szakkollégiuma, a tanári kar fiatal kollégákkal bővült, illetve számos oktató előre tudott lépni az egyetemi ranglétrán – sorolta a Krónika kérdésére az újdonságokat Soós Anna rektor-helyettes, a BBTE magyar tagozatának vezetője. „Ez azt jelenti, hogy a felvételi rendszer, amelyet alkalmaztunk még vonzóbbá tette az egyetemet. Nem ijedtek meg a diákok, komolyan gondolták, és reméljük, hogy miután sikeresen felvételiztek, megbecsülik a helyüket és kisebb lesz a lemorzsolódás” – értékelte a felvételi eredményét Soós Anna.
Fontos fejleményként említette, hogy beindult a szakkollégium, amelynek szerepe, hogy összefogja a kutatásban részt vevő diákokat. Mint részletezte, ebbe szaktól függetlenül a legjobb diákok kerülhetnek be, akik egy bizonyos, általuk választott témát kutatnak. Erre eddig is volt lehetőség, de most már együtt is lakhatnak, hiszen idéntől használhatják a számukra fenntartott bentlakást. Egyelőre nem fér be ide valamennyi kutató diák, de a jövőben bővülhet a férőhelyek száma.
A szálláshelyekre másodévtől kezdve valamennyi diák pályázhat. Az elöljáró szintén az idei eredmények közé sorolta, hogy a BBTE magyar tagozata meghívást kapott a Magyar Rektori Konferenciára, ahol a határon túli bizottságban képviselhetik a felsőoktatási intézményt. Kérdésünkre Soós Anna arról is beszámolt, hogy az egyetem ingatlanfejlesztésre és -karbantartásra is készül. A legnagyobb beruházás idén a sportpark renoválása lesz, az elhanyagolt sportpályákat újítják fel. Ezen kívül a Farkas utcai főépület pincéjében található laboratóriumokat is korszerűsítik, a munkálatokat pályázati pénzekből finanszírozza az egyetem.
A magyar tagozat tanévnyitóján Szilágyi N. Sándor nyelvész tartott nagysikerű előadást Metaforák és elmevírusok címmel, mely, mint kiderült, egyben búcsúelőadása is volt a nyugalomba vonult egyetemi professzornak. Soós Anna rektor-helyettes beszédében úgy fogalmazott: olyan egyetemre jöttek a hallgatók, ahol megtanítják őket gondolkodni. „Figyelembe véve, hogy gondolkodni csak gondolkodó tanárok taníthatják meg a diákokat, büszkék vagyunk arra, hogy ezt a kritériumot messzemenően teljesítjük. Ahogy Eötvös Loránd fogalmazott: ez annak a feltétele, hogy egy egyetem egyetemnek nevezhesse magát” – summázta diákoknak szán üzenetét Soós Anna.
A diploma nem elegendő
Kevésbé derűs hangot ütött meg a BBTE Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kara magyar tagozatának kari tanévnyitóján Salat Levente dékán-helyettes, aki beszédében rossz hírként említette azt az egyre inkább érvényesülő tendenciát, miszerint a felsőoktatás a fiatalok körében tapasztalható munkanélküliség egyik jelentős forrása. „Szembe kell nézniük azzal a realitással, hogy nehezen tudnak majd munkát találni” – készítette fel a hallgatókat a jövőre a magyar tagozatért felelős dékán-helyettes, rámutatva: a diploma önmagában semmit sem jelent. Jó hírként értékelte azonban, hogy a probléma megoldásának kulcsa jórészt a diákok kezében van, hiszen, mint fogalmazott, a tudás természete, hogy megtalálja az önérvényesítés módját.
Rámutatott: a karon tanulók a társadalom számára legfontosabb szakmákat választották, hiszen egy társadalomban hiába vannak felkészült orvosok, mérnökök, ha nincsenek a közügyeknek jól képzett intézői: előbbiek elmennek Nyugatra, ahol könnyebben tudnak érvényesülni, ahogy ez Romániában, az erdélyi magyar társadalomban is tapasztalható. „Semmilyen más kiút nincs egy térség számára, mint a közügyek intézőinek megfelelő felkészítése, versenyképes tudással való felruházása” – vonta le a következtetést Salat Levente.
Kiss Előd-Gergely, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Szekus módszerekkel ijesztgetik az egyházakat?
Történelemhamisítók és szennylapok célkeresztjében
November hetedikére napolta el a bíróság azt a tárgyalást, amely évek óta egyre csak húzódik a váradhegyfoki premontrei rend és a váradi önkormányzat között az egykori premontrei gimnázium visszaigénylése kapcsán - tudtuk meg tegnap Fejes Rudolf Anzelm prépostprelátustól.
Az évszázados hagyományokkal rendelkező szerzetesrend hosszú évek óta harcol saját, a kommunizmusban elkobozott, államosított vagyonáért, és mint megtudtuk, mostanában egyre több furcsa, a bolsevik terror módszereire emlékeztető kellemetlenség éri mind a rend tagjait, mind azokat, akik mellettük állnak a pereskedésben. A premontrei szerzetesrendnek amúgy több olyan ingatlanja van Nagyváradon és a közeli településeken (Félixfürdőn, Püspökfürdőn és Váradszentmártonban), amelynek tulajdonjogát érvényes dokumentumokkal tudják is bizonyítani, azonban az elmúlt hónapok során nyilvánvalóvá vált, az egykori tulajdonosok bizonyítékát a román törvényhozók nem akarják figyelembe venni. A váradhegyfoki premontrei rendnek jelenleg tizenkét visszaigénylési pere van folyamatban.
Történelemhamisítók és szennylapok célkeresztjében
Az egyik ilyen, évek óta húzódó visszaszolgáltatási ügy az Úri (ma Roman Ciorogariu) utcában levő egykori híres premontrei gimnázium, a mai Mihai Eminescu Főgimnázium épületének visszaigénylése. Az impozáns iskolát az önkormányzat nem akarja visszaszolgáltatni, s beletekintve a hosszas pereskedés kétségtelenül meghökkentő részleteibe, kiderül, hogy a történelemhamisítástól kezdve, a kommunista diktatúrában hozott szabályokra való hivatkozásig, semmitől sem riadtak eddig vissza, hogy a magyar szerzetesrendtől elrabolt épületet megtartsák. A helyi román bulvármédia pedig sajtóetikát és emberi jóérzést mellőzve gusztustalan és valótlanságoktól hemzsegő cikkekben támadja magát a rendet, a magyarokat, a főapátot, illetve azokat a jogi szakértőket, akik a gimnázium visszaszerzésében kollaborálnak az egyházzal.
Úgy tűnik, jogilag elfogadható érvek híján a megfélemlítés és lejáratás kommunista örökségét sem vetik meg az önkormányzat Szociálliberális Szövetséghez ( USL) tartozó vezetői, így eshet meg egy EU-tagállamban, hogy a rend megbízott jogászát megtámadták a nyílt utcán, amikor az levéltári kutatásokat akart végezni, majd ordenáré hangvételű cikkeket írtak róla az egyik helyi bulvárlapban. Tegnap megtudtuk, a váradhegyfoki premontrei szerzetesrend feljelentést tett a Bihoreanul nevű hetilap ellen, melyben olyan cikkek jelentek meg a közelmúltban a rendről, illetve a folyamatban levő perekről, melyek nemhogy kimerítik a becsületsértés fogalmát, de köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Többek között olvasható a lapban, hogy a rend végérvényesen elvesztette a félixfürdői ingatlanokat tárgyaló perét, és ez - mint a főapát elmondta - azért is hamis állítás, mert még csak nem is volt tárgyalás erről. Hogy honnan szedte a cikk írója ezt az állítását, esetleg előre közölték vele a majdani per előre meghozott döntését valami titkos(szolgálati) fülesek, egyelőre nem derült ki. De az is előfordult már, hogy egy-egy tárgyalás közeledtével sötétített ablakú autók kezdtek el ácsorogni a váradi premontrei rendház mellett, valakik árgus szemekkel figyelték, figyelik a főapátot, illetve a hozzá betérőket.
Feltámasztott kommunista paktumra hivatkoznak
Erről a perről tudni kell, hogy évekkel ezelőtt a szerzetesrend a bíróság elé terjesztett olyan bizonyítékokat, amelyek egyértelműen igazolják, hogy a szóban forgó ingatlan törvénytelenül, egy rektifikációnak nevezett telekkönyvi bejegyzéssel került a román állam tulajdonába. Rektifikáció útján azonban tulajdont nem lehet szerezni, mivel a rektifikáció jogi fogalma kizárja, hogy a tulajdonos személye megváltozzék. Tehát a gimnázium egykori átírása az egyházéból állami tulajdonba (kárpótlás, kompenzáció vagy akár etatizáció nélkül) egyszerűen törvénybeütköző. A per során kiderült, a váradi önkormányzat végül is semmivel nem tudta megcáfolni azt, hogy a gimnáziumépület a premontrei rendé, csupán azzal a gyanús kiadvánnyal, amelyet az egykori, szélsőségesen nacionalista-vasgárdista professzor, Onisifor Ghibu írt, aki több magyarellenes megnyilvánulása mellett különösen hírhedtté vált azáltal, hogy a magyar történelmi egyházak vagyonait gátlástalanul átjátszotta a román kommunista pártnak. Az Ilie Bolojan vezette váradi önkormányzat ezt az irományt akarta eleinte dokumentumértékű bizonyítékként állítani a bíróság elé, azonban a pereskedés során kiderült, a vasgárdista víziókat felsorakoztató "remekművet" még a román törvényhozás sem tekinthette hitelesnek, hiszen azt annak idején pont a román királyság egykori jogászai nyilvánították semmisnek. Bolojanék ezt követően újabb hajmeresztő érvelésekkel álltak elő, többek között azzal, hogy a premontrei gimnázium sosem volt a váradi premontreieké, ugyanis az a francia forradalom idején csehszlovák (!) tulajdonba került, s mivel a kommunista érában, 1961-ben Románia és Csehszlovákia kommunista vezetői megállapodtak, hogy egymással szemben semmilyen követelésük nincsen, így a gimnáziumot sem lehet visszakérni. A több mint bizarr érvelés kiókumulálóit, úgy tűnik, cseppet sem zavarja, hogy azóta nemcsak a kommunista párt szűnt meg hivatalosan, de Csehszlovákia is felbomlott. Ezzel a laikus szemmel is nevetséges érveléssel azonban egyből kiviláglott, hogy a Ghibu-féle telekkönyv-átírásoknak soha semmi jogosultságuk nem volt, noha eddig az önkormányzat erre hivatkozott. Ezzel párhuzamosan nyilvánvaló lett az is, hogy a premontreiek már 1937-ben fellebbeztek Ghibu telekkönyv-módosítása, azaz hamisítása ellen, és ennek az ügynek a tárgyalása azóta sem ért véget, noha 1958-ig rendszeresen küldtek idézést a rendnek, amely akkor éppen be volt tiltva Romániában, így semmiképpen nem jelenhetett meg a bíróság előtt. Az 1937-es fellebbezés tehát nem évült el, mivel Románia csatlakozott az EU-hoz, a hasonló eseteket szabályozó jogharmonizáció szerint folytatni kell a pert, Európa legrégebb óta húzódó perét. Ha minden jól megy, nem történik újabb halasztás, november elején folytatódik Európa legrégebben húzódó pere. Hogy addig - titokzatos megrendelésre - hány magyarellenes és egyházgyalázó cikk jelenik még meg, és hány sötét ablakú "nosztalgiaautó" fog álldogálni "véletlenül" az Úri utcai rendház előtt, nem tudhatjuk. Mint ahogy azt sem, hogy a nemzetközi fórumok előtt is ismeretes furcsa romániai egyházi ingatlanügyek mikor fognak végre megoldódni, hiszen vitathatatlan, hogy amíg a kommunisták által elrabolt vagyonok nem kerülnek vissza egykori jogos tulajdonosaikhoz, addig nem beszélhetünk arról, hogy Romániában megszűnt az egykori vörös diktatúra és demokrácia van.
Szőke Mária
Reggeli Újság (Nagyvárad)