Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2013. október 9.
Marosvásárhelyi tanácsülés
Szócsata a kétnyelvűségről és a városfejlesztésről
Igazi piaci hangulat volt a tegnapi tanácsülésen, ahogy már eddig is megszokhattuk, azonban a vitát ezúttal valóban egy piaci ügy váltotta ki. Peti András szóvá tette az elmúlt napokban történteket. Kérte, hogy kezdeményezzenek fegyelmi eljárást a piacigazgatóság és a helyi rendőrség ellen, amiért megtiltották egy állampolgárnak, Lakó Péterfi Tündének, hogy éljen az anyanyelvhasználat jogával, ugyanis a November 7. negyedbeli piacon magyar feliratot is tartalmazó címkéket adott át az árusoknak. Az alpolgármester elmondta, ezért ő is él ezzel a joggal, és magyarul is beszél a tanácsülésen.
Aztán felkérte a polgármesteri hivatalt, hogy az ilyen ügyekkel ne tereljék el a figyelmet a lényegről, vagyis arról, hogy Marosvásárhely lassan lekerül a régió fejlesztési övezetének térképéről, ugyanis október 25-étől a Tarom légitársaság felmondja járatait, továbbra sincs pénz az erdélyi, illetve az innen Moldva felé induló autópályák építésére, mi több, friss információval is szolgált Peti András, és elmondta, a Román Vasúttársaság működtetésképtelennek (neoperabil) nyilvánította a Székelykocsárd – Déda közötti vasúti szakaszt, ezért ezt sem fejlesztik többet. Haller Béla mindezt megtoldotta azzal, hogy számon kérte: a polgármesteri hivatal – ígérete és a költségvetésben megszavazott tétel ellenére – miért nem helyezte ki a tanévkezdésig (a Bernády iskola kivételével) az oktatási intézményekre a kétnyelvű táblát.
Mielőtt más napirend előtti felszólalás is elhangzott volna, a gyűlésen jelen levő Dorin Florea polgármester, szokásos stílusában, igen élesen bírálta az RMDSZ-tanácsosokat. Elmondta, két év után (sz.m.: az új tanács mandátumára célzott) most fedezik fel, hogy mi hasznos a városnak, holott ő évekig dolgozott a hivatallal együtt a városfejlesztési terveken, amelyeket az RMDSZ elutasított. Florea szerint nem elég, hogy szavazat alá bocsátják, Marosvásárhely legyen a régióközpont, hiszen az RMDSZ-politikusok nem fogadták el építő jellegű javaslatait. Ezek között megemlítette a nagyvárosi övezet kialakítását, azt, hogy már rég jelezte, hogy a repülőtér csődhelyzetbe jut, a városközpont átalakítási tervét elvetették, a terelő- utak megépítését nem támogatják, "megfúrták" a digitális város tervet. Mi több, az RMDSZ utasította el a regionális sürgősségi kórház megépítését. Florea szerint mindezek mellett az RMDSZ volt az a szervezet, amely folytonosan szította a konfliktust, akár az említett példával is. S különben – tette hozzá – nincsenek a kétnyelvű feliratok ellen, csak járjanak el törvényesen.
Erre dr. Benedek István kifejtette, hogy van, amikor igaza van Dorin Floreának, de most nem volt igazságos. "Beszéltünk a repülőtérről, az autópályáról is – senki nem mozgatta a füle botját sem, pedig jó lett volna komolyabban venni ezeket a kérdéseket. Ha eredményt akarunk elérni, nemcsak a tanács, hanem a város lakossága is egységesen kell fellépjen azért, hogy Marosvásárhely központtal alakuljon meg a régió" – mondta a frakció korábbi vezetője. Ehhez Soós Zoltán hozzáfűzte, a párbeszéd hiánya mérgezte meg ezt a kapcsolatot, és azt is javasolta, hogy konzultáljanak ebben az ügyben a peremtelepülések polgármestereivel. "Sok esetben kész tények elé állítanak tanácsosokként, a polgármesteri hivatal nem von be a döntéshozatalba a konzultációban. Ezért is alakult ki az évek folyamán ez a helyzet, ami immár bevett szokás lett a hivatal és a tanácsosok közötti viszonyban.
A politikai szócsata után néhány fontos döntés is született. A város megvásárolja az Energomur Rt. volt székházát, amelyet oktatási célra használnak majd. A városi park (Liget) felújításának és az általános városrendezési terv (PUG) költségtételein kívül elfogadták a költségvetés- kiegészítést. Egyelőre a város megőrzi a polgármesteri hivatal székházával szembeni ingatlant (a volt fodrászüzletet), amelyben valószínű, hogy könyvesboltot működtetnek majd. Három évre bérbe adják a Mihai Eminescu művelődési központban levő helyiségeket a Diákháznak. Manzárdosítják a sportakadémiát. Az Izorep Rt. lakóparkot építhet Bodon felé. Végül bérleti szerződést kötnek a református egyházzal az Egyesülés negyedbeli óvoda működtetése érdekében.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)
Szócsata a kétnyelvűségről és a városfejlesztésről
Igazi piaci hangulat volt a tegnapi tanácsülésen, ahogy már eddig is megszokhattuk, azonban a vitát ezúttal valóban egy piaci ügy váltotta ki. Peti András szóvá tette az elmúlt napokban történteket. Kérte, hogy kezdeményezzenek fegyelmi eljárást a piacigazgatóság és a helyi rendőrség ellen, amiért megtiltották egy állampolgárnak, Lakó Péterfi Tündének, hogy éljen az anyanyelvhasználat jogával, ugyanis a November 7. negyedbeli piacon magyar feliratot is tartalmazó címkéket adott át az árusoknak. Az alpolgármester elmondta, ezért ő is él ezzel a joggal, és magyarul is beszél a tanácsülésen.
Aztán felkérte a polgármesteri hivatalt, hogy az ilyen ügyekkel ne tereljék el a figyelmet a lényegről, vagyis arról, hogy Marosvásárhely lassan lekerül a régió fejlesztési övezetének térképéről, ugyanis október 25-étől a Tarom légitársaság felmondja járatait, továbbra sincs pénz az erdélyi, illetve az innen Moldva felé induló autópályák építésére, mi több, friss információval is szolgált Peti András, és elmondta, a Román Vasúttársaság működtetésképtelennek (neoperabil) nyilvánította a Székelykocsárd – Déda közötti vasúti szakaszt, ezért ezt sem fejlesztik többet. Haller Béla mindezt megtoldotta azzal, hogy számon kérte: a polgármesteri hivatal – ígérete és a költségvetésben megszavazott tétel ellenére – miért nem helyezte ki a tanévkezdésig (a Bernády iskola kivételével) az oktatási intézményekre a kétnyelvű táblát.
Mielőtt más napirend előtti felszólalás is elhangzott volna, a gyűlésen jelen levő Dorin Florea polgármester, szokásos stílusában, igen élesen bírálta az RMDSZ-tanácsosokat. Elmondta, két év után (sz.m.: az új tanács mandátumára célzott) most fedezik fel, hogy mi hasznos a városnak, holott ő évekig dolgozott a hivatallal együtt a városfejlesztési terveken, amelyeket az RMDSZ elutasított. Florea szerint nem elég, hogy szavazat alá bocsátják, Marosvásárhely legyen a régióközpont, hiszen az RMDSZ-politikusok nem fogadták el építő jellegű javaslatait. Ezek között megemlítette a nagyvárosi övezet kialakítását, azt, hogy már rég jelezte, hogy a repülőtér csődhelyzetbe jut, a városközpont átalakítási tervét elvetették, a terelő- utak megépítését nem támogatják, "megfúrták" a digitális város tervet. Mi több, az RMDSZ utasította el a regionális sürgősségi kórház megépítését. Florea szerint mindezek mellett az RMDSZ volt az a szervezet, amely folytonosan szította a konfliktust, akár az említett példával is. S különben – tette hozzá – nincsenek a kétnyelvű feliratok ellen, csak járjanak el törvényesen.
Erre dr. Benedek István kifejtette, hogy van, amikor igaza van Dorin Floreának, de most nem volt igazságos. "Beszéltünk a repülőtérről, az autópályáról is – senki nem mozgatta a füle botját sem, pedig jó lett volna komolyabban venni ezeket a kérdéseket. Ha eredményt akarunk elérni, nemcsak a tanács, hanem a város lakossága is egységesen kell fellépjen azért, hogy Marosvásárhely központtal alakuljon meg a régió" – mondta a frakció korábbi vezetője. Ehhez Soós Zoltán hozzáfűzte, a párbeszéd hiánya mérgezte meg ezt a kapcsolatot, és azt is javasolta, hogy konzultáljanak ebben az ügyben a peremtelepülések polgármestereivel. "Sok esetben kész tények elé állítanak tanácsosokként, a polgármesteri hivatal nem von be a döntéshozatalba a konzultációban. Ezért is alakult ki az évek folyamán ez a helyzet, ami immár bevett szokás lett a hivatal és a tanácsosok közötti viszonyban.
A politikai szócsata után néhány fontos döntés is született. A város megvásárolja az Energomur Rt. volt székházát, amelyet oktatási célra használnak majd. A városi park (Liget) felújításának és az általános városrendezési terv (PUG) költségtételein kívül elfogadták a költségvetés- kiegészítést. Egyelőre a város megőrzi a polgármesteri hivatal székházával szembeni ingatlant (a volt fodrászüzletet), amelyben valószínű, hogy könyvesboltot működtetnek majd. Három évre bérbe adják a Mihai Eminescu művelődési központban levő helyiségeket a Diákháznak. Manzárdosítják a sportakadémiát. Az Izorep Rt. lakóparkot építhet Bodon felé. Végül bérleti szerződést kötnek a református egyházzal az Egyesülés negyedbeli óvoda működtetése érdekében.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)
2013. október 9.
Ma is igény van a felekezeti oktatásra
A minőségre helyezi a hangsúlyt a Református Kollégium új igazgatója
Már több mint egy hónapja, hogy új igazgatója van a marosvásárhelyi Református Kollégiumnak Benedek Zsolt történelem szakos tanár személyében, aki Székely Emesét váltotta az intézmény élén. A marosvásárhelyi református oktatás terén idén jelentős előrelépés történt, elindult végre az elemi tagozat. Ennek jelentőségéről, valamint további terveiről faggattuk az új igazgatót, aki 2002 óta tanít a Bolyai líceumban és a Református Kollégiumban.
– Milyen tervekkel, elképzelésekkel kezdte a munkát?
– Számos elképzelésem van, mindenekelőtt azzal kezdtem, hogy picit szigorúbb rendszabályzatot léptettünk érvénybe, elvárom a diákoktól, hogy a rend és a fegyelem nagyobb legyen. Oda kell figyelni arra, hogy órákon, de iskolán kívül is hogyan viselkednek, hogyan öltözködnek, úgy kell megjelenjenek bárhol, hogy a kollégiumot méltón képviseljék. Ám mindezek mellett arra kértem kollégáimat is, hogy a minőségi oktatásra fordítsák a legnagyobb figyelmet.
– Idén végre elindult az elemi tagozat a kollégiumban; tudtommal kétszeres túljelentkezés volt…
– Erdélyben Marosvásárhelyen él a legnagyobb református közösség. Minden erdélyi református kollégiumban van elemi osztály, csupán nálunk nem volt. Láttuk, hogy itt is igény van rá a református körzetekben. Fontos hangsúlyozni, hogy nem református iskola, hanem egyházi, hiszen vannak katolikus diákjaink is. Azok a szülők irányítják ide gyerekeiket, akik úgy érzik, szeretnének valami többletet, azaz szellemi irányítást, vallásos nevelést is biztosítani gyerekeiknek.
– Nem gondolkodtak azon, hogy jövőben ötödik osztályt is indítsanak?
– Előkészítő osztály ezután minden évben indul. Nem mondhatom, hogy nem fontolgatjuk az ötödik osztály beindítását, de egyelőre még biztosan nem lesz. Jelenleg teremhiány van, a Forradalom utcai épület, ahol az előkészítő osztályosok tanulnak, nincs teljesen kész, ha majd az egyház is rábólint, és adott minden feltétel ahhoz, hogy újabb osztályok induljanak, komolyabban gondolkodunk ezen. Remélem, hogy azelőtt sikerül indítani ötödik osztályt, mielőtt a jelenlegi előkészítősök elérik azt a szintet, azaz nem csak 4-5 év múlva, hanem esetleg három éven belül. Amúgy is, valamikor teljes volt az oktatási paletta, reméljük, idővel újra így lesz, és az óvodától egészen a felsőoktatásig minden osztályunk lesz.
– Tudtommal az egyház vállalta, hogy a Forradalom utcai épület másik részét is rendbe teszi…
– Ez így igaz. A munkálatok folynak, szépen haladnak, bízom abban, hogy hamarosan egy szép, korszerű iskola lesz a Forradalom utcában.
– Összesen hány diák részese jelenleg a református oktatásnak?
– A cserealjai református óvodában van 59 kisgyerek, mellettük a 25 előkészítő osztályos tanulónk, a líceumban, a nappali tagozaton van nyolc osztály, osztályonként 31-32 diákkal, a csökkentett látogatású tagozaton a két osztályban 65 diákunk van. A posztliceális képzésen a Bod Péter Diakóniai Központban 92-en vesznek részt.
– A tanulmányi eredmények terén hogyan állják a sarat az iskola diákjai?
– Ha a sikeresen érettségizők arányát vesszük, akkor szinte a Bolyaival azonos szinten vagyunk, például az idei érettségin a nappali tagozaton diákjaink 97,6 százaléka vizsgázott sikeresen. A csökkentett látogatású tagozaton a 42 beiratkozott diák közül 31-nek sikerült az érettségije, ez 70 százalékos arány. A nappali tagozaton az osztályátlag 8.40- 8.50 között mozog, de van olyan, amely 9-es fölé is feltornázza magát. Például egyik, három évvel ezelőtt végzett osztályomnak 9,24 volt az átlaga tizenkettedikben.
– Mennyire tudnak felzárkózni a csökkentett látogatású tagozat diákjai?
– Már maga az, hogy járnak iskolába, nagy teljesítmény, hiszen vannak háromgyerekes édesanyák, nyugdíj előtt állók is, munkahelyük van, tehát erőfeszítést tesznek azért, hogy hetente egyszer órákra jöjjenek és megszerezzék az érettségi oklevelet. A csökkentett látogatású tagozat öt éve működik a Református Kollégium keretében, idén volt az első végzős osztályunk. Igaz, hogy most lesz egy megszakítás, mivel jelenleg nincsen 9., 10., 11. osztályunk a csökkentett látogatású tagozaton, de van 12., 13., és jövőtől, reméljük, ismét sikerül beindítani az esti tagozatot, mivel igény van rá Vásárhelyen. Idén sem mondhatni, hogy nem voltak beiratkozási kérések, de ezek nagy része tizenegyedik osztályra szól, úgy vettük észre, hogy kilencedikre nincs annyi jelentkező, nekünk viszont kilencedik osztályt hagytak jóvá. Jövőre megpróbáljuk, hogy esti tagozatot indítsunk tizenegyedik osztálytól magyar nyelven, ami jelenleg Vásárhelyen nincsen. Az idén csökkentett látogatású tagozaton végzettek nagy része 9.-et kezdett, de voltak, akik 11.- ben zárkóztak fel, akik már előzőleg elvégezték a 10., 11. osztályt valamely szakközépiskolában.
– Manapság vonzónak tartják a gyerekek a felekezeti oktatást?
– Nem úgy kell érteni, hogy itt csak felekezeti oktatás működik, hiszen van református teológiai osztály és társadalomtudomány-angol intenzív osztály is, aminek óriási a vonzereje, az Egyesülés Kollégiumban ez utóbbi szak megszűnt, ami szintén egy nagy diáksereget irányított ide. Amíg kétszeres túljelentkezésről beszélünk, azt jelenti, hogy van rá igény. A felekezeti oktatásnak valójában az is része, hogy nagyobb figyelmet fordítunk a diákokra, mint a világi iskolákban, odafigyelünk, hogy ha esetleg nem tud úgy teljesíteni a diák, annak mi lehet a hátterében, milyen gondjai lehetnek, ez az iskolalelkészek dolga.
– Nyomon követték-e, hogy végzőseik milyen pályát választottak?
– Sokan próbálkoznak az orvosin, a Petru Maioron a humán szakokon, mások a Babes–Bolyaiba, a Sapientiára mennek, mindenképpen a humán tudományok felé irányulnak. Voltak periódusok, amikor sokan a teológián tanultak tovább, de például idén egy diák sem választotta ezt.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)
A minőségre helyezi a hangsúlyt a Református Kollégium új igazgatója
Már több mint egy hónapja, hogy új igazgatója van a marosvásárhelyi Református Kollégiumnak Benedek Zsolt történelem szakos tanár személyében, aki Székely Emesét váltotta az intézmény élén. A marosvásárhelyi református oktatás terén idén jelentős előrelépés történt, elindult végre az elemi tagozat. Ennek jelentőségéről, valamint további terveiről faggattuk az új igazgatót, aki 2002 óta tanít a Bolyai líceumban és a Református Kollégiumban.
– Milyen tervekkel, elképzelésekkel kezdte a munkát?
– Számos elképzelésem van, mindenekelőtt azzal kezdtem, hogy picit szigorúbb rendszabályzatot léptettünk érvénybe, elvárom a diákoktól, hogy a rend és a fegyelem nagyobb legyen. Oda kell figyelni arra, hogy órákon, de iskolán kívül is hogyan viselkednek, hogyan öltözködnek, úgy kell megjelenjenek bárhol, hogy a kollégiumot méltón képviseljék. Ám mindezek mellett arra kértem kollégáimat is, hogy a minőségi oktatásra fordítsák a legnagyobb figyelmet.
– Idén végre elindult az elemi tagozat a kollégiumban; tudtommal kétszeres túljelentkezés volt…
– Erdélyben Marosvásárhelyen él a legnagyobb református közösség. Minden erdélyi református kollégiumban van elemi osztály, csupán nálunk nem volt. Láttuk, hogy itt is igény van rá a református körzetekben. Fontos hangsúlyozni, hogy nem református iskola, hanem egyházi, hiszen vannak katolikus diákjaink is. Azok a szülők irányítják ide gyerekeiket, akik úgy érzik, szeretnének valami többletet, azaz szellemi irányítást, vallásos nevelést is biztosítani gyerekeiknek.
– Nem gondolkodtak azon, hogy jövőben ötödik osztályt is indítsanak?
– Előkészítő osztály ezután minden évben indul. Nem mondhatom, hogy nem fontolgatjuk az ötödik osztály beindítását, de egyelőre még biztosan nem lesz. Jelenleg teremhiány van, a Forradalom utcai épület, ahol az előkészítő osztályosok tanulnak, nincs teljesen kész, ha majd az egyház is rábólint, és adott minden feltétel ahhoz, hogy újabb osztályok induljanak, komolyabban gondolkodunk ezen. Remélem, hogy azelőtt sikerül indítani ötödik osztályt, mielőtt a jelenlegi előkészítősök elérik azt a szintet, azaz nem csak 4-5 év múlva, hanem esetleg három éven belül. Amúgy is, valamikor teljes volt az oktatási paletta, reméljük, idővel újra így lesz, és az óvodától egészen a felsőoktatásig minden osztályunk lesz.
– Tudtommal az egyház vállalta, hogy a Forradalom utcai épület másik részét is rendbe teszi…
– Ez így igaz. A munkálatok folynak, szépen haladnak, bízom abban, hogy hamarosan egy szép, korszerű iskola lesz a Forradalom utcában.
– Összesen hány diák részese jelenleg a református oktatásnak?
– A cserealjai református óvodában van 59 kisgyerek, mellettük a 25 előkészítő osztályos tanulónk, a líceumban, a nappali tagozaton van nyolc osztály, osztályonként 31-32 diákkal, a csökkentett látogatású tagozaton a két osztályban 65 diákunk van. A posztliceális képzésen a Bod Péter Diakóniai Központban 92-en vesznek részt.
– A tanulmányi eredmények terén hogyan állják a sarat az iskola diákjai?
– Ha a sikeresen érettségizők arányát vesszük, akkor szinte a Bolyaival azonos szinten vagyunk, például az idei érettségin a nappali tagozaton diákjaink 97,6 százaléka vizsgázott sikeresen. A csökkentett látogatású tagozaton a 42 beiratkozott diák közül 31-nek sikerült az érettségije, ez 70 százalékos arány. A nappali tagozaton az osztályátlag 8.40- 8.50 között mozog, de van olyan, amely 9-es fölé is feltornázza magát. Például egyik, három évvel ezelőtt végzett osztályomnak 9,24 volt az átlaga tizenkettedikben.
– Mennyire tudnak felzárkózni a csökkentett látogatású tagozat diákjai?
– Már maga az, hogy járnak iskolába, nagy teljesítmény, hiszen vannak háromgyerekes édesanyák, nyugdíj előtt állók is, munkahelyük van, tehát erőfeszítést tesznek azért, hogy hetente egyszer órákra jöjjenek és megszerezzék az érettségi oklevelet. A csökkentett látogatású tagozat öt éve működik a Református Kollégium keretében, idén volt az első végzős osztályunk. Igaz, hogy most lesz egy megszakítás, mivel jelenleg nincsen 9., 10., 11. osztályunk a csökkentett látogatású tagozaton, de van 12., 13., és jövőtől, reméljük, ismét sikerül beindítani az esti tagozatot, mivel igény van rá Vásárhelyen. Idén sem mondhatni, hogy nem voltak beiratkozási kérések, de ezek nagy része tizenegyedik osztályra szól, úgy vettük észre, hogy kilencedikre nincs annyi jelentkező, nekünk viszont kilencedik osztályt hagytak jóvá. Jövőre megpróbáljuk, hogy esti tagozatot indítsunk tizenegyedik osztálytól magyar nyelven, ami jelenleg Vásárhelyen nincsen. Az idén csökkentett látogatású tagozaton végzettek nagy része 9.-et kezdett, de voltak, akik 11.- ben zárkóztak fel, akik már előzőleg elvégezték a 10., 11. osztályt valamely szakközépiskolában.
– Manapság vonzónak tartják a gyerekek a felekezeti oktatást?
– Nem úgy kell érteni, hogy itt csak felekezeti oktatás működik, hiszen van református teológiai osztály és társadalomtudomány-angol intenzív osztály is, aminek óriási a vonzereje, az Egyesülés Kollégiumban ez utóbbi szak megszűnt, ami szintén egy nagy diáksereget irányított ide. Amíg kétszeres túljelentkezésről beszélünk, azt jelenti, hogy van rá igény. A felekezeti oktatásnak valójában az is része, hogy nagyobb figyelmet fordítunk a diákokra, mint a világi iskolákban, odafigyelünk, hogy ha esetleg nem tud úgy teljesíteni a diák, annak mi lehet a hátterében, milyen gondjai lehetnek, ez az iskolalelkészek dolga.
– Nyomon követték-e, hogy végzőseik milyen pályát választottak?
– Sokan próbálkoznak az orvosin, a Petru Maioron a humán szakokon, mások a Babes–Bolyaiba, a Sapientiára mennek, mindenképpen a humán tudományok felé irányulnak. Voltak periódusok, amikor sokan a teológián tanultak tovább, de például idén egy diák sem választotta ezt.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)
2013. október 9.
’56 izzó ősze volt
"56 izzó ősze volt, Magyarország remény és pokol" – énekli az EAST együttes. Az 1956-os forradalom és szabadságharc alatt valóban eksztázis és agónia jellemezte Magyarországot és a Kárpát-medencei magyarságot. Az 56-os forradalom a magyar nép szabadságszeretetének szimbóluma. Magyarország megmutatta a világnak, hogy a magyar népet nem lehet büntetlenül diktatúrába hajtani. 1956 októberében munkások, diákok, értelmiségiek egyöntetűen jelezték, hogy nem tekintik magukénak a szovjet típusú elnyomó rendszert, hogy szabadságot, emberhez méltó életet szeretnének. A szabadságvágytól átfűtött magyarországi történéseket a Kárpát-medence különböző államaiba szakadt nemzetrészek, magyar közösségek is érzékelték, mi több, kitüntetett figyelemmel, izgalommal követték, és ahol lehetőség volt arra, támogatásukról, szimpátiájukról biztosították a magyar forradalmárokat. Az ifjúság, a diákság, mint minden sorsdöntő eseményben, ezúttal is fontos szerepet játszott határon innen és túl. A pesti ifjak a szovjet tankokkal harcoltak, a határokon túl pedig a legkülönbözőbb szimpátia-megmozdulásokkal, szervezkedési kísérletekkel próbálkoztak.
Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete, a marosvásárhelyi történelem szakos tanárokkal együttműködve, csoportos vetélkedőt hirdet általános iskolások számára 1956 emlékének méltó megünneplésére. A vetélkedőre iskolánként egy, maximum két, három-három tagból álló csapat nevezhet be, és október 23-án kerül rá sor. A versenyre való felkészülést biztosító háttéranyag a következő linken érhető el: http://tortenelem-maros.blogspot.ro/2013/09/a-forradalom.html
Jelentkezni az adott iskola történelem szakos tanáránál lehet.
Esszéíró pályázatunkkal ennek a küzdelemnek és az összetartozásnak szeretnénk méltó emléket állítani. 9-12.-es, középiskolás tanulók írásos munkáit várjuk. A pályamunkákat esszé formában kérjük, külön értékelve a tényeken alapuló, de önálló megközelítéseket, értelmezéseket, címalkotásokat. A pályamunka terjedelme 3-5 oldal között váltakozhat, másfeles sorközzel, 12-es betűmérettel.
A pályázat javasolt témái
1. Családok ötvenhatja
2. 1956 és a magyar összetartozás
3. Ifjúság és ’56
4. A sokarcú ’56
A dolgozatok nyomtatott változatát tanáraitok gyűjtik be, elektronikus formában pedig a következő e- mail címre várjuk: novakzozo@hotmail.com
A szakmai mércének megfelelő dolgozatokat a vasarhely.ro oldalon leközöljük. A pályázati munkákat szakmai zsűri értékeli ki. A díjazás két kategóriában történik. A vasarhely.ro-n megjelenő dolgozatok közönségszavazáson vesznek részt. Az online versenyben kizárólag a honlapon megjelent cikk oldalán leadott "like"-ok számítanak. Ugyanakkor a szakmai zsűri is kiválaszt egy nyertes munkát. A két győztes jutalma egy-egy táblagép, és dolgozataikat felolvashatják az október 23-án tartandó megemlékező rendezvényen. Szakmai tanácsokért, útbaigazításért forduljatok tanáraitokhoz, és a szervezőknél is érdeklődhettek a fent megadott e-mail címen.
Beadási határidő 2013. október 13.
Ajánlott könyvészet:
http://www.rev.hu/sulinet56/online/naviga/index.htm
http://www.rev.hu/portal/page/portal/rev/aktualitasok
1956 és az erdélyi magyarság. Főszerk. Stefano Bottoni. Pro Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2006 http://adatbank.transindex.ro/cedula.php?kod=564
Stefano Bottoni: Sztálin a székelyeknél. Pro- Print, Csíkszereda. http://adatbank.transindex.ro/cedula.php?kod=981
http://www.adatbank.ro/adatbankuj/ro/cedula.php?kod=564
http://adatbank.ro/adatbankuj/indextermeszet.php?k=26
http://www.magtudin.org/TofalviZoltanAz1956-oserdelyimartirokrokrol.pdf
http://www.hunsor.se/dosszie/az1956forradalomvisszhangjaerdelyben.pdf
http://home.hu.inter.net/kortars/0112/tofalvi.htm
Népújság (Marosvásárhely)
"56 izzó ősze volt, Magyarország remény és pokol" – énekli az EAST együttes. Az 1956-os forradalom és szabadságharc alatt valóban eksztázis és agónia jellemezte Magyarországot és a Kárpát-medencei magyarságot. Az 56-os forradalom a magyar nép szabadságszeretetének szimbóluma. Magyarország megmutatta a világnak, hogy a magyar népet nem lehet büntetlenül diktatúrába hajtani. 1956 októberében munkások, diákok, értelmiségiek egyöntetűen jelezték, hogy nem tekintik magukénak a szovjet típusú elnyomó rendszert, hogy szabadságot, emberhez méltó életet szeretnének. A szabadságvágytól átfűtött magyarországi történéseket a Kárpát-medence különböző államaiba szakadt nemzetrészek, magyar közösségek is érzékelték, mi több, kitüntetett figyelemmel, izgalommal követték, és ahol lehetőség volt arra, támogatásukról, szimpátiájukról biztosították a magyar forradalmárokat. Az ifjúság, a diákság, mint minden sorsdöntő eseményben, ezúttal is fontos szerepet játszott határon innen és túl. A pesti ifjak a szovjet tankokkal harcoltak, a határokon túl pedig a legkülönbözőbb szimpátia-megmozdulásokkal, szervezkedési kísérletekkel próbálkoztak.
Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete, a marosvásárhelyi történelem szakos tanárokkal együttműködve, csoportos vetélkedőt hirdet általános iskolások számára 1956 emlékének méltó megünneplésére. A vetélkedőre iskolánként egy, maximum két, három-három tagból álló csapat nevezhet be, és október 23-án kerül rá sor. A versenyre való felkészülést biztosító háttéranyag a következő linken érhető el: http://tortenelem-maros.blogspot.ro/2013/09/a-forradalom.html
Jelentkezni az adott iskola történelem szakos tanáránál lehet.
Esszéíró pályázatunkkal ennek a küzdelemnek és az összetartozásnak szeretnénk méltó emléket állítani. 9-12.-es, középiskolás tanulók írásos munkáit várjuk. A pályamunkákat esszé formában kérjük, külön értékelve a tényeken alapuló, de önálló megközelítéseket, értelmezéseket, címalkotásokat. A pályamunka terjedelme 3-5 oldal között váltakozhat, másfeles sorközzel, 12-es betűmérettel.
A pályázat javasolt témái
1. Családok ötvenhatja
2. 1956 és a magyar összetartozás
3. Ifjúság és ’56
4. A sokarcú ’56
A dolgozatok nyomtatott változatát tanáraitok gyűjtik be, elektronikus formában pedig a következő e- mail címre várjuk: novakzozo@hotmail.com
A szakmai mércének megfelelő dolgozatokat a vasarhely.ro oldalon leközöljük. A pályázati munkákat szakmai zsűri értékeli ki. A díjazás két kategóriában történik. A vasarhely.ro-n megjelenő dolgozatok közönségszavazáson vesznek részt. Az online versenyben kizárólag a honlapon megjelent cikk oldalán leadott "like"-ok számítanak. Ugyanakkor a szakmai zsűri is kiválaszt egy nyertes munkát. A két győztes jutalma egy-egy táblagép, és dolgozataikat felolvashatják az október 23-án tartandó megemlékező rendezvényen. Szakmai tanácsokért, útbaigazításért forduljatok tanáraitokhoz, és a szervezőknél is érdeklődhettek a fent megadott e-mail címen.
Beadási határidő 2013. október 13.
Ajánlott könyvészet:
http://www.rev.hu/sulinet56/online/naviga/index.htm
http://www.rev.hu/portal/page/portal/rev/aktualitasok
1956 és az erdélyi magyarság. Főszerk. Stefano Bottoni. Pro Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2006 http://adatbank.transindex.ro/cedula.php?kod=564
Stefano Bottoni: Sztálin a székelyeknél. Pro- Print, Csíkszereda. http://adatbank.transindex.ro/cedula.php?kod=981
http://www.adatbank.ro/adatbankuj/ro/cedula.php?kod=564
http://adatbank.ro/adatbankuj/indextermeszet.php?k=26
http://www.magtudin.org/TofalviZoltanAz1956-oserdelyimartirokrokrol.pdf
http://www.hunsor.se/dosszie/az1956forradalomvisszhangjaerdelyben.pdf
http://home.hu.inter.net/kortars/0112/tofalvi.htm
Népújság (Marosvásárhely)
2013. október 9.
A könyvkiadó halála
– Emlékezés Tőzsér Józsefre –
Az irodalom, a magyar irodalom is, nem csak az írók és az olvasók ügye. Ott vannak azok a szorgos, nemegyszer személyes áldozatokat vállaló intézmények és személyiségek is, akik testet adnak annak a lelki összeköttetésnek, amely az író és az olvasó között létrejön. Nélkülük nincs irodalmi élet és nyilvánosság – nélkülük nem lehetséges az a párbeszéd, amely a nemzeti kultúra rendszerét szabályozza. A könyvkiadóról mint nagyon is gyakorlatias, mégis szinte legendába illő személyiségről beszélek, és a magyar művelődés történetében, hála Istennek, nem egy ilyen akad. Tőzsér Józsefről beszélek, aki a magyar végeken, történetesen Csíkszeredában szolgálta az erdélyi magyar irodalom, a magyar kultúra ügyét. Versesköteteket, regényeket, irodalmi és történelmi szakmunkákat, művészeti albumokat juttatott el nemcsak Erdély magyar olvasóihoz, hanem mindannyiunkhoz, akik számára a magyar nyelv és művelődés szakrális fogalmat jelent, nem ritkán életük értelmét jelenti.
Mint erdélyi (és magyarországi) könyvek terjesztője kezdte pályáját, nem ritkán a romániai zsarnokság rendelkezéseivel szembefordulva, ez kétségtelenül emberi bátorságot és nem ritkán székely találékonyságot kívánt. A nagy történelmi átalakulások után hozta létre kiadóját, a mára legendássá vált csíkszeredai Pallas-Akadémia könyvkiadót. Nemcsak erdélyi írók és tudósok műveit kínálta fel az olvasónak, hanem magyarországiakét is, nem jelszavakban, hanem a köznapi gyakorlatban képviselve a "nemzetegyesítés" szellemi stratégiáját. Igaz, különösen az utóbbi néhány esztendőben mind kedvetlenebbül segítette ebben a budapesti művelődéspolitika. Ő mindazonáltal töretlen bizalommal, fáradhatatlanul szolgálta az erdélyi magyar könyv ügyét és tett eleget annak az íratlan erkölcsi követelménynek, amelyet kultúránk, irodalmunk nemzeti egysége jelent.
Halála korai volt és váratlan: vasárnap este kellett volna Budapestre érkeznie, útközben érte a halál. Naplója, jegyzetfüzete tele volt tervekkel, súlyos betegséggel küzdve is mindig vállalta és végezte az önkéntes szolgálatot. Mintha manapság már nem a dísztribünöknek, a politikai ünnepélyeknek, hanem elsősorban a köznapoknak volnának hősei.
Pomogáts Béla
(Megjelent a Hargita Népe 2013. október 8-i számában)
Népújság (Marosvásárhely)
– Emlékezés Tőzsér Józsefre –
Az irodalom, a magyar irodalom is, nem csak az írók és az olvasók ügye. Ott vannak azok a szorgos, nemegyszer személyes áldozatokat vállaló intézmények és személyiségek is, akik testet adnak annak a lelki összeköttetésnek, amely az író és az olvasó között létrejön. Nélkülük nincs irodalmi élet és nyilvánosság – nélkülük nem lehetséges az a párbeszéd, amely a nemzeti kultúra rendszerét szabályozza. A könyvkiadóról mint nagyon is gyakorlatias, mégis szinte legendába illő személyiségről beszélek, és a magyar művelődés történetében, hála Istennek, nem egy ilyen akad. Tőzsér Józsefről beszélek, aki a magyar végeken, történetesen Csíkszeredában szolgálta az erdélyi magyar irodalom, a magyar kultúra ügyét. Versesköteteket, regényeket, irodalmi és történelmi szakmunkákat, művészeti albumokat juttatott el nemcsak Erdély magyar olvasóihoz, hanem mindannyiunkhoz, akik számára a magyar nyelv és művelődés szakrális fogalmat jelent, nem ritkán életük értelmét jelenti.
Mint erdélyi (és magyarországi) könyvek terjesztője kezdte pályáját, nem ritkán a romániai zsarnokság rendelkezéseivel szembefordulva, ez kétségtelenül emberi bátorságot és nem ritkán székely találékonyságot kívánt. A nagy történelmi átalakulások után hozta létre kiadóját, a mára legendássá vált csíkszeredai Pallas-Akadémia könyvkiadót. Nemcsak erdélyi írók és tudósok műveit kínálta fel az olvasónak, hanem magyarországiakét is, nem jelszavakban, hanem a köznapi gyakorlatban képviselve a "nemzetegyesítés" szellemi stratégiáját. Igaz, különösen az utóbbi néhány esztendőben mind kedvetlenebbül segítette ebben a budapesti művelődéspolitika. Ő mindazonáltal töretlen bizalommal, fáradhatatlanul szolgálta az erdélyi magyar könyv ügyét és tett eleget annak az íratlan erkölcsi követelménynek, amelyet kultúránk, irodalmunk nemzeti egysége jelent.
Halála korai volt és váratlan: vasárnap este kellett volna Budapestre érkeznie, útközben érte a halál. Naplója, jegyzetfüzete tele volt tervekkel, súlyos betegséggel küzdve is mindig vállalta és végezte az önkéntes szolgálatot. Mintha manapság már nem a dísztribünöknek, a politikai ünnepélyeknek, hanem elsősorban a köznapoknak volnának hősei.
Pomogáts Béla
(Megjelent a Hargita Népe 2013. október 8-i számában)
Népújság (Marosvásárhely)
2013. október 9.
Exkluzív interjú Kelemen Hunorral, az RMDSZ szövetségi elnökével
Célunkat EU-szinten is látni, láttatni
Megragadva az alkalmat, hogy az RMDSZ szövetségi elnöke, Kelemen Hunor vasárnap részt vett az aradi megemlékezésen, exkluzív interjúban próbáltuk áttekinteni a romániai magyarságot jelenleg foglalkoztató legfontosabb kérdéseket.
– Elnök úr, hogyan képzelik az EP-vel elfogadtatni az Európai Nemzeti Kisebbségek Szövetségének (FUEN) a kisebbségi jogok bővítésére vonatkozó indítványát, miközben minden nyugati ország a bevándorló kisebbségek által okozott gondokkal, társadalmi feszültségekkel küszködik? Ha az őshonos kisebbségek jogainak a bővítésére irányuló indítványt elfogadnák, a bevándorlóknak is hasonló jogokat kellene biztosítaniuk.
– Nem lesz könnyű, hiszen az EU nem azért jött létre, hogy az őshonos kisebbségeket védje, hanem, gazdasági érdek vezette az elődjének, az Európai Közösségnek a megalapítását. Ha az őshonos kisebbségek jogairól szó esik, az tulajdonképpen 2007-óta történik, amióta mi az Európai Parlamentben vagyunk. Amikor mi a jogaink bővítésének a tervezetét elkészítettük, eleve hosszú menetelésre számítottunk. Tehát ez nem egy villámháború, amit néhány nap vagy néhány hét alatt meg lehet nyerni, mert sok olyan erős gazdasággal rendelkező uniós tagállamot kell meggyőznünk arról, hogy az EU-ban nem csak a jelentések, a retorika szintjén kell elismerni a sokszínűséget, több kultúrának az egymás mellett élését, a nyelvi sokszínűségnek az értékét, hanem mindezt a gyakorlatban is meg kell valósítani. Noha nem lesz könnyű megvalósítani, úgy érzem, jó úton járunk, hiszen EU-szinten megteremtettük az őshonos kisebbségeknek az összefogását, a szolidaritását, ami az Északi-tengertől, az Atlanti-óceántól egészen a Földközti-tengerig terjed. Nekünk a megszületett összefogást kell kamatoztatnunk. Másképp viszont, legalább ilyen nehéz megértetni, elfogadtatni, hogy az EU tagállamai tegyenek különbséget az őshonos közösségek, nemzeti kisebbségek között, akik évszázadokon, sőt évezredeken keresztül a különböző országokban, régiókban értékalkotók voltak a többségi nemzetekkel együtt, illetve a munkát kereső bevándorlók között. Utóbbiak azért érkeznek egy-egy országba, hogy ott munkát találjanak, megélhetést biztosítsanak a maguk, illetve a családjuk számára. Az őseink, illetve mi nem munkát keresni érkeztünk ide, hanem a történelmünk úgy alakult a XX. században, hogy a nemzet- és az államhatárok Európában nem esnek egybe. A tény, hogy a Bizottság visszautasította a kezdeményezésünket, bizonyára sokunknak hidegzuhanyként hathat, de a megteremtett szolidaritást tovább kell vinnünk. Mert a következő ciklusban módosulni fog a Lisszaboni Szerződés, aminek a módosításakor viszont ott kell lennünk, hogy a Szerződésbe bekerüljön az őshonos nemzeti közösségekkel kapcsolatos kompetencia, mint a Bizottságnak és a Parlamentnek a kompetenciája. Ezt rajtunk kívül más nem fogja felvállalni, csakis a nemzeti kisebbségeknek, az őshonos közösségeknek a képviselői. Ezért létfontosságú, hogy a 2014-es EP-választások után, amikor a Lisszaboni Szerződés amúgy is módosításra kerül, mi is hallathassuk a hangunkat. Ez olyasmi, mint a maratoni futás, ahol nem az a kérdés, milyen volt a start, hogy az első 100 métert gyorsan le tudod-e futni, hanem, hogy a több mint 40 kilométert végig tudod-e futni türelmesen, kitartással, tehát célba tudod-e juttatni az akaratodat.
– Mekkora erőt képviselnek az EP-ben az őshonos nemzeti kisebbségek?
– Sokan vannak, közülük egyesek nemzeti közösségek képviselőiként, mások viszont valamilyen ideológiai vonal képviselőiként szereztek mandátumot. Ott vannak a szlovákiai magyar barátaink, ott vagyunk mi, a dél-tiroli németeknek a képviselői, a németországi dánok képviselői, a dániai németek képviselői, az Európai Néppárton belül olyan képviselők, akik franciák ugyan, de valamelyik kisebbséghez tartoznak. Végül pedig ott vannak a katalánok, akik a spanyolországi viszonyokat nézve talán a legfontosabbak. Ha jól összeszámolnánk, már a felsoroltak is erős csoportot képviselnének, de még az Intergrup működése is azt bizonyítja, hogyan működtethető egy munkacsoport az EP kebelében. Természetesen, a felsoroltak nem igazán befolyásolhatják az ideológiai táborok közötti erőviszonyokat, de rettenetesen fontos, hogy amikor az EP-ben a nemzeti közösségekről beszélünk, ne ideológiák mentén beszéljünk erről, hanem legyenek a Néppártban is, a Szocialistáknál is, a Zöldeknél is, a Liberálisoknál is olyan emberek, akik ezt az elvet, ezt a célt fenntartják és követik. Ilyen szempontból nekünk az a fontos, hogy 2014-ben erősítsük egymást az EU tagállamaiban. Nem vagyok a híve annak, hogy az elzárkózásból egy jobb megoldást lehet kihozni, mint az együttműködésből.
– Szórvány-magyarként viszont magam attól tartok, hogy mikorra ezt a maratoni harcot sikerül megvívni, annyira megfogyatkozunk, hogy értelmét veszítik a kiharcolt jogok. Ebből kiindulva, nem gondolja-e, hogy radikálisabb eszközökkel kellene próbálkozni a szórványmagyarság számára kulturális, míg a tömbmagyarság számára a területi autonómia megszerzéséért?
– Hadd kérdezzek vissza: mi lenne az a radikális eszköz?
– Azt hiszem, éppen ön állította, hogy szeptemberben nagy tüntetés-sorozatot szerveznek a fejlesztési régióknak a hatalom elképzelései szerint történő kialakítása miatt.
– Így is lesz: október 27-én nagy menetelés következik Székelyföldön, amit összefogással szervezünk. Tehát ezeket az eszközöket használjuk, de azt is látni kell, hogy példának okáért, a március 10-i tüntetés nyomán nem lett autonómia. Bizonyára az október 27-re tervezett tüntetés után sem lesz autonómia. Ismétlem, ezeket az eszközöket használjuk, tehát a kérdés jogos. A parlamenti eszközöket, illetve a parlamenten kívüli demokratikus eszközöket használva tudunk olyan kényszerhelyzeteket teremteni, hogy az épülő házunkhoz még egy téglát, még egy falat hozzátehessünk. Nincsenek csodák. Minden nap meg kell oldani egy-egy problémát, miközben a távlati célt nem szabad szem elöl veszíteni. A politikában egy kicsit ez is művészet, hogy a kettőt össze lehessen hangolni.
– Nem a Néppárt szájíze szerint beszélek, de nem gondolja, hogy csak akkor érhető el komolyabb eredmény, ha az erdélyi kérdés európai kérdéssé válik?
– Illúzió. Mi is megtapasztaltuk az EU-ban, hogy mihelyt magyar kérdésről beszélünk, az lepattan róluk, mint a falról. Éppen ezért teremtettük meg az EU-ban a kisebbségek szolidaritását. Mert ha a mi gondjaink fontosak a Szlovákiában, Olaszországban, Németországban, Franciaországban, Spanyolországban vagy máshol élő kisebbségek számára, akkor a mi ügyünk európai üggyé válik. Mert a mi szempontunkból a mi, erdélyi ügyünk a legfontosabb, de mihelyt erről beszélünk, abban a pillanatban lepörög róluk. Éppen ezért fontos, hogy az előttünk álló célokat EU-szinten próbáljuk látni és láttatni. Máskülönben kudarcot kudarcra halmoznánk, noha a jó ügyet szolgálnánk.
– A megemlékező ünnepségen elmondott beszédében többször bírálta a hatalmat. Kormányzati tényezőként ezt nem igazán lehetett tenni?
– Dehogy nem, hát éppen ezért, nevezetesen a MOGYE-ügy miatt bukott meg a kormánykoalíció. Éppen azért buktunk meg, mert kormányzati pozícióból próbáltuk keresztülvinni az akaratunkat.
– Ellenzékből radikálisabban kifejezésre lehet-e juttatni az ellenvéleményt, mint kormányzati tényezőként?
– Kimondani bármit lehet, kérdés viszont, hogy mikor, mit mondasz ki, kinek mondod, hogyan lehet ebből cselekvési tervet készíteni, hogyan lehet eredményt elérni? Nem a mondatokkal van a probléma, hiszen csípős, radikális beszédet bármikor tudunk mondani. Amikor viszont kormányon vagy, adott a helyzet, hogy kormányzati eszközöket használhass a célok eléréséhez, tehát eredményeket lehet felmutatni. Amikor viszont nem vagyunk kormányon, ezek az eszközök nem léteznek, ezért a retorika mindig másképpen hangzik. Lényeg, hogy akár ellenzékben, akár kormányon vagyunk, és számomra ez a vezérfonal, a célt nem szabad szem elől veszíteni, eltéveszteni. Tudni kell, mi a közösség érdeke, a célja. Szerintem ez a jó, mert a közösségi céloknak alá lehet rendelni a politikai eszközöket. Hogy milyen eredménnyel lehet használni őket, más kérdés.
– Ön bízik-e abban, hogy a 6 megyében tervezett referendum az ottani magyarság szempontjából pozitívan befolyásolja majd a fejlesztési régiók kialakítását?
– Ha egy hatalom komolyan gondolja, hogy az adófizetők érdekeit, óhaját, sóhaját figyelembe kell venni, akkor szerintem nem hagyhatják figyelmen kívül a mi közösségünk akaratát, véleményét sem. Tehát ha egy demokratikus hatalom ad a szavára, a lakosság véleményét nem seperheti le az asztalról.
– Hogyan értékeli a tényt, hogy a Ponta-kormány tisztségében hagyott néhány magas rangú magyart?
– Szerintem az elmúlt 23–24 évben nehezen, de sikerült megértetnünk velük, hogy vannak olyan területek, mint az oktatás, ahol a legnehezebb időkben is volt magyar tisztségviselő államtitkár, helyettes államtitkár, fő osztályvezető vagy osztályvezető. Mert a kisebbségi, illetve a magyar nyelvű oktatás kérdését csakis magyar ember tudja képviselni. Ez nem egy többlet-gesztus, hanem egy lassan megteremtett hagyománynak a folytatása, jogos elvárás. Ez viszont azért van, mert több mint 20 éve folyamatosan ezt mondtuk nekik. Azt képviseltük, hogy a kisebbségi, nevezetesen a magyar nyelvű oktatást nem lehet román emberre bízni, mert az még soha nem működött. A hatalmi körökben megteremtett hagyomány, a bennük megérlelődött felismerés is azt bizonyítja, hogy a képviselőinknek feltétlenül a törvényhozásban kell lenniük, ha lehetőség nyílik rá, a hatalommal járó előnyöket, felelősséget is vállalnunk kell. Mert ahogy a MOGYE-ügyben kifejtett szilárd álláspontunk is bizonyítja, hatalmi tényezőként is ki lehet, ki kell nyilvánítani az ellenvéleményt.
– Köszönöm szépen a beszélgetést.
– Én köszönöm a lehetőséget.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
Célunkat EU-szinten is látni, láttatni
Megragadva az alkalmat, hogy az RMDSZ szövetségi elnöke, Kelemen Hunor vasárnap részt vett az aradi megemlékezésen, exkluzív interjúban próbáltuk áttekinteni a romániai magyarságot jelenleg foglalkoztató legfontosabb kérdéseket.
– Elnök úr, hogyan képzelik az EP-vel elfogadtatni az Európai Nemzeti Kisebbségek Szövetségének (FUEN) a kisebbségi jogok bővítésére vonatkozó indítványát, miközben minden nyugati ország a bevándorló kisebbségek által okozott gondokkal, társadalmi feszültségekkel küszködik? Ha az őshonos kisebbségek jogainak a bővítésére irányuló indítványt elfogadnák, a bevándorlóknak is hasonló jogokat kellene biztosítaniuk.
– Nem lesz könnyű, hiszen az EU nem azért jött létre, hogy az őshonos kisebbségeket védje, hanem, gazdasági érdek vezette az elődjének, az Európai Közösségnek a megalapítását. Ha az őshonos kisebbségek jogairól szó esik, az tulajdonképpen 2007-óta történik, amióta mi az Európai Parlamentben vagyunk. Amikor mi a jogaink bővítésének a tervezetét elkészítettük, eleve hosszú menetelésre számítottunk. Tehát ez nem egy villámháború, amit néhány nap vagy néhány hét alatt meg lehet nyerni, mert sok olyan erős gazdasággal rendelkező uniós tagállamot kell meggyőznünk arról, hogy az EU-ban nem csak a jelentések, a retorika szintjén kell elismerni a sokszínűséget, több kultúrának az egymás mellett élését, a nyelvi sokszínűségnek az értékét, hanem mindezt a gyakorlatban is meg kell valósítani. Noha nem lesz könnyű megvalósítani, úgy érzem, jó úton járunk, hiszen EU-szinten megteremtettük az őshonos kisebbségeknek az összefogását, a szolidaritását, ami az Északi-tengertől, az Atlanti-óceántól egészen a Földközti-tengerig terjed. Nekünk a megszületett összefogást kell kamatoztatnunk. Másképp viszont, legalább ilyen nehéz megértetni, elfogadtatni, hogy az EU tagállamai tegyenek különbséget az őshonos közösségek, nemzeti kisebbségek között, akik évszázadokon, sőt évezredeken keresztül a különböző országokban, régiókban értékalkotók voltak a többségi nemzetekkel együtt, illetve a munkát kereső bevándorlók között. Utóbbiak azért érkeznek egy-egy országba, hogy ott munkát találjanak, megélhetést biztosítsanak a maguk, illetve a családjuk számára. Az őseink, illetve mi nem munkát keresni érkeztünk ide, hanem a történelmünk úgy alakult a XX. században, hogy a nemzet- és az államhatárok Európában nem esnek egybe. A tény, hogy a Bizottság visszautasította a kezdeményezésünket, bizonyára sokunknak hidegzuhanyként hathat, de a megteremtett szolidaritást tovább kell vinnünk. Mert a következő ciklusban módosulni fog a Lisszaboni Szerződés, aminek a módosításakor viszont ott kell lennünk, hogy a Szerződésbe bekerüljön az őshonos nemzeti közösségekkel kapcsolatos kompetencia, mint a Bizottságnak és a Parlamentnek a kompetenciája. Ezt rajtunk kívül más nem fogja felvállalni, csakis a nemzeti kisebbségeknek, az őshonos közösségeknek a képviselői. Ezért létfontosságú, hogy a 2014-es EP-választások után, amikor a Lisszaboni Szerződés amúgy is módosításra kerül, mi is hallathassuk a hangunkat. Ez olyasmi, mint a maratoni futás, ahol nem az a kérdés, milyen volt a start, hogy az első 100 métert gyorsan le tudod-e futni, hanem, hogy a több mint 40 kilométert végig tudod-e futni türelmesen, kitartással, tehát célba tudod-e juttatni az akaratodat.
– Mekkora erőt képviselnek az EP-ben az őshonos nemzeti kisebbségek?
– Sokan vannak, közülük egyesek nemzeti közösségek képviselőiként, mások viszont valamilyen ideológiai vonal képviselőiként szereztek mandátumot. Ott vannak a szlovákiai magyar barátaink, ott vagyunk mi, a dél-tiroli németeknek a képviselői, a németországi dánok képviselői, a dániai németek képviselői, az Európai Néppárton belül olyan képviselők, akik franciák ugyan, de valamelyik kisebbséghez tartoznak. Végül pedig ott vannak a katalánok, akik a spanyolországi viszonyokat nézve talán a legfontosabbak. Ha jól összeszámolnánk, már a felsoroltak is erős csoportot képviselnének, de még az Intergrup működése is azt bizonyítja, hogyan működtethető egy munkacsoport az EP kebelében. Természetesen, a felsoroltak nem igazán befolyásolhatják az ideológiai táborok közötti erőviszonyokat, de rettenetesen fontos, hogy amikor az EP-ben a nemzeti közösségekről beszélünk, ne ideológiák mentén beszéljünk erről, hanem legyenek a Néppártban is, a Szocialistáknál is, a Zöldeknél is, a Liberálisoknál is olyan emberek, akik ezt az elvet, ezt a célt fenntartják és követik. Ilyen szempontból nekünk az a fontos, hogy 2014-ben erősítsük egymást az EU tagállamaiban. Nem vagyok a híve annak, hogy az elzárkózásból egy jobb megoldást lehet kihozni, mint az együttműködésből.
– Szórvány-magyarként viszont magam attól tartok, hogy mikorra ezt a maratoni harcot sikerül megvívni, annyira megfogyatkozunk, hogy értelmét veszítik a kiharcolt jogok. Ebből kiindulva, nem gondolja-e, hogy radikálisabb eszközökkel kellene próbálkozni a szórványmagyarság számára kulturális, míg a tömbmagyarság számára a területi autonómia megszerzéséért?
– Hadd kérdezzek vissza: mi lenne az a radikális eszköz?
– Azt hiszem, éppen ön állította, hogy szeptemberben nagy tüntetés-sorozatot szerveznek a fejlesztési régióknak a hatalom elképzelései szerint történő kialakítása miatt.
– Így is lesz: október 27-én nagy menetelés következik Székelyföldön, amit összefogással szervezünk. Tehát ezeket az eszközöket használjuk, de azt is látni kell, hogy példának okáért, a március 10-i tüntetés nyomán nem lett autonómia. Bizonyára az október 27-re tervezett tüntetés után sem lesz autonómia. Ismétlem, ezeket az eszközöket használjuk, tehát a kérdés jogos. A parlamenti eszközöket, illetve a parlamenten kívüli demokratikus eszközöket használva tudunk olyan kényszerhelyzeteket teremteni, hogy az épülő házunkhoz még egy téglát, még egy falat hozzátehessünk. Nincsenek csodák. Minden nap meg kell oldani egy-egy problémát, miközben a távlati célt nem szabad szem elöl veszíteni. A politikában egy kicsit ez is művészet, hogy a kettőt össze lehessen hangolni.
– Nem a Néppárt szájíze szerint beszélek, de nem gondolja, hogy csak akkor érhető el komolyabb eredmény, ha az erdélyi kérdés európai kérdéssé válik?
– Illúzió. Mi is megtapasztaltuk az EU-ban, hogy mihelyt magyar kérdésről beszélünk, az lepattan róluk, mint a falról. Éppen ezért teremtettük meg az EU-ban a kisebbségek szolidaritását. Mert ha a mi gondjaink fontosak a Szlovákiában, Olaszországban, Németországban, Franciaországban, Spanyolországban vagy máshol élő kisebbségek számára, akkor a mi ügyünk európai üggyé válik. Mert a mi szempontunkból a mi, erdélyi ügyünk a legfontosabb, de mihelyt erről beszélünk, abban a pillanatban lepörög róluk. Éppen ezért fontos, hogy az előttünk álló célokat EU-szinten próbáljuk látni és láttatni. Máskülönben kudarcot kudarcra halmoznánk, noha a jó ügyet szolgálnánk.
– A megemlékező ünnepségen elmondott beszédében többször bírálta a hatalmat. Kormányzati tényezőként ezt nem igazán lehetett tenni?
– Dehogy nem, hát éppen ezért, nevezetesen a MOGYE-ügy miatt bukott meg a kormánykoalíció. Éppen azért buktunk meg, mert kormányzati pozícióból próbáltuk keresztülvinni az akaratunkat.
– Ellenzékből radikálisabban kifejezésre lehet-e juttatni az ellenvéleményt, mint kormányzati tényezőként?
– Kimondani bármit lehet, kérdés viszont, hogy mikor, mit mondasz ki, kinek mondod, hogyan lehet ebből cselekvési tervet készíteni, hogyan lehet eredményt elérni? Nem a mondatokkal van a probléma, hiszen csípős, radikális beszédet bármikor tudunk mondani. Amikor viszont kormányon vagy, adott a helyzet, hogy kormányzati eszközöket használhass a célok eléréséhez, tehát eredményeket lehet felmutatni. Amikor viszont nem vagyunk kormányon, ezek az eszközök nem léteznek, ezért a retorika mindig másképpen hangzik. Lényeg, hogy akár ellenzékben, akár kormányon vagyunk, és számomra ez a vezérfonal, a célt nem szabad szem elől veszíteni, eltéveszteni. Tudni kell, mi a közösség érdeke, a célja. Szerintem ez a jó, mert a közösségi céloknak alá lehet rendelni a politikai eszközöket. Hogy milyen eredménnyel lehet használni őket, más kérdés.
– Ön bízik-e abban, hogy a 6 megyében tervezett referendum az ottani magyarság szempontjából pozitívan befolyásolja majd a fejlesztési régiók kialakítását?
– Ha egy hatalom komolyan gondolja, hogy az adófizetők érdekeit, óhaját, sóhaját figyelembe kell venni, akkor szerintem nem hagyhatják figyelmen kívül a mi közösségünk akaratát, véleményét sem. Tehát ha egy demokratikus hatalom ad a szavára, a lakosság véleményét nem seperheti le az asztalról.
– Hogyan értékeli a tényt, hogy a Ponta-kormány tisztségében hagyott néhány magas rangú magyart?
– Szerintem az elmúlt 23–24 évben nehezen, de sikerült megértetnünk velük, hogy vannak olyan területek, mint az oktatás, ahol a legnehezebb időkben is volt magyar tisztségviselő államtitkár, helyettes államtitkár, fő osztályvezető vagy osztályvezető. Mert a kisebbségi, illetve a magyar nyelvű oktatás kérdését csakis magyar ember tudja képviselni. Ez nem egy többlet-gesztus, hanem egy lassan megteremtett hagyománynak a folytatása, jogos elvárás. Ez viszont azért van, mert több mint 20 éve folyamatosan ezt mondtuk nekik. Azt képviseltük, hogy a kisebbségi, nevezetesen a magyar nyelvű oktatást nem lehet román emberre bízni, mert az még soha nem működött. A hatalmi körökben megteremtett hagyomány, a bennük megérlelődött felismerés is azt bizonyítja, hogy a képviselőinknek feltétlenül a törvényhozásban kell lenniük, ha lehetőség nyílik rá, a hatalommal járó előnyöket, felelősséget is vállalnunk kell. Mert ahogy a MOGYE-ügyben kifejtett szilárd álláspontunk is bizonyítja, hatalmi tényezőként is ki lehet, ki kell nyilvánítani az ellenvéleményt.
– Köszönöm szépen a beszélgetést.
– Én köszönöm a lehetőséget.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2013. október 9.
Ha nem születnek gyermekek, nem maradhat fenn a nemzet
2013. október 6-án, nemzeti gyásznapunkon, a Sági úti temető Féger kápolnájánál rendhagyó módon először a meg nem született gyermekekre gondoltunk.
Keresztény hitünk tanítása szerint az ember élete a fogantatástól kezdődik. Az embrió emberi lény, ezt az Európai Unió Bírósága is kimondta. Az embrió az ember fejlődésének kezdete, már ekkor meg van határozva, hogy felnőtt korában magas lesz vagy alacsony, szőke vagy barna, jobbkezes vagy balkezes és milyen betegségekre hajlamos.
Minden gyermek természetes joga, hogy megszülessen, a magzatelhajtás égbekiáltó bűn. Fekete Gyula népíró a magyarság anyaméhen belüli veszteségeit az utóbbi 50 évben, hét-nyolc millióra becsülte. Ez a szám messze túlhaladja az 1848-as Forradalom mintegy 40 ezer áldozatát, de a középkori járványok és a két világháború halottainak számát is.
Itt volna az ideje, hogy nemzetünk fogyásának okait, ne másokban keressük, hanem magunkban. Százados sérelmek emlegetése helyett, jobb volna a jelen bajaival, az ifjak gondjaival törődni.
Akárhogyan vesszük, gyermekek nélküli társadalomban nincs gazdasági fejlődés, de nem is volna értelme.
A megfelelőbb fényviszonyok miatt, csoportképünket a kápolna lépcsőjén készítettük el, majd mécseseket gyújtottunk a kereszt tövében.
A honvédek sírjánál virágokat helyeztünk el, és imádkoztunk. Az aradi tizenhárom vértanú tábornokról Ferenczy Johanna emlékezett meg.
Ezután felkerestük Reiter Edith tervező (1989-es mártír), Sailler Antal temesvári díszpolgár, Székely László műépítész, Fulda Ilona és Fulda Pál tanárok és Kelemen György rádiótechnikus (89-es mártír) sírjait.
Végül arra kérek minden olvasót, hogy 2013. október 31-ig írja alá a www.oneofus.eu honlapon az „Egy közülünk” állampolgári kezdeményezést, melynek elindítói azt kérik, hogy az Európai Unió ne finanszírozzon olyan kutatásokat, amelyekben emberi embriók semmisülhetnek meg. Szükséges a személyi szám, pontos név, cím, postai irányítószám. Az irányítószámot meg lehet keresni az interneten vagy a postahivatalokban.
Az aláírók adatai az EU brüsszeli szerverére kerülnek, majd a nemzeti választási bizottságok hitelesítik őket. Hiányos vagy hibás adatok esetében az aláírást nem veszik figyelembe. Miután megállapították az érvényes aláírások számát a neveket törlik az adatbázisból. Több támogató nagyobb súlyt ad az ügynek, segítsenek azoknak, akiknek nincs számítógépük.
Európa gyermekeinek sorsa a mi kezünkben van. Köszönöm.
Ördög Imre
Nyugati Jelen (Arad)
2013. október 6-án, nemzeti gyásznapunkon, a Sági úti temető Féger kápolnájánál rendhagyó módon először a meg nem született gyermekekre gondoltunk.
Keresztény hitünk tanítása szerint az ember élete a fogantatástól kezdődik. Az embrió emberi lény, ezt az Európai Unió Bírósága is kimondta. Az embrió az ember fejlődésének kezdete, már ekkor meg van határozva, hogy felnőtt korában magas lesz vagy alacsony, szőke vagy barna, jobbkezes vagy balkezes és milyen betegségekre hajlamos.
Minden gyermek természetes joga, hogy megszülessen, a magzatelhajtás égbekiáltó bűn. Fekete Gyula népíró a magyarság anyaméhen belüli veszteségeit az utóbbi 50 évben, hét-nyolc millióra becsülte. Ez a szám messze túlhaladja az 1848-as Forradalom mintegy 40 ezer áldozatát, de a középkori járványok és a két világháború halottainak számát is.
Itt volna az ideje, hogy nemzetünk fogyásának okait, ne másokban keressük, hanem magunkban. Százados sérelmek emlegetése helyett, jobb volna a jelen bajaival, az ifjak gondjaival törődni.
Akárhogyan vesszük, gyermekek nélküli társadalomban nincs gazdasági fejlődés, de nem is volna értelme.
A megfelelőbb fényviszonyok miatt, csoportképünket a kápolna lépcsőjén készítettük el, majd mécseseket gyújtottunk a kereszt tövében.
A honvédek sírjánál virágokat helyeztünk el, és imádkoztunk. Az aradi tizenhárom vértanú tábornokról Ferenczy Johanna emlékezett meg.
Ezután felkerestük Reiter Edith tervező (1989-es mártír), Sailler Antal temesvári díszpolgár, Székely László műépítész, Fulda Ilona és Fulda Pál tanárok és Kelemen György rádiótechnikus (89-es mártír) sírjait.
Végül arra kérek minden olvasót, hogy 2013. október 31-ig írja alá a www.oneofus.eu honlapon az „Egy közülünk” állampolgári kezdeményezést, melynek elindítói azt kérik, hogy az Európai Unió ne finanszírozzon olyan kutatásokat, amelyekben emberi embriók semmisülhetnek meg. Szükséges a személyi szám, pontos név, cím, postai irányítószám. Az irányítószámot meg lehet keresni az interneten vagy a postahivatalokban.
Az aláírók adatai az EU brüsszeli szerverére kerülnek, majd a nemzeti választási bizottságok hitelesítik őket. Hiányos vagy hibás adatok esetében az aláírást nem veszik figyelembe. Miután megállapították az érvényes aláírások számát a neveket törlik az adatbázisból. Több támogató nagyobb súlyt ad az ügynek, segítsenek azoknak, akiknek nincs számítógépük.
Európa gyermekeinek sorsa a mi kezünkben van. Köszönöm.
Ördög Imre
Nyugati Jelen (Arad)
2013. október 9.
Mikó-per: imádságra szólít fel a tárgyalás napjára Kató Béla
Markó Attila az egyedüli igazságos döntést várja
Imádságra szólítja fel az „Erdélyi Református Egyházkerület hívő népét, és a világ öt kontinensén élő magyar nemzettársait” október 10-re a Mikó-per következő tárgyalási napjára Kató Béla püspök. A bukaresti Legfelsőbb Bíróság csütörtökön tárgyalja a Mikó-pert, és lehetséges, hogy még aznap jogerős ítéletet is hirdet az ügyben.
Szerkesztőségünkbe eljuttatott keddi felhívásában az erdélyi református püspök arra buzdít, hogy a világ magyarsága imádságban sorakozzék fel „a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium ügyében igazságtalanul meghurcolt” három vádlott mellett.
„Kiáltsunk együtt a Mindenható Istenhez a gyalázatos jogfosztás miatt, amit református anyaszentegyházunk és a székely nép ellen a fennálló világi hatalom elkövetett és véglegesíteni kíván” – áll Kató Béla felhívásában. „Hisszük azt, hogy van Isten az égben, aki hathatósan gyakorol jogosságot igaz ügyünkben, és megszabadítja az ártatlanul meghurcoltakat és megalázottakat!” – fogalmazott a püspök.
A Mikó-perben tavaly június végén született elsőfokú döntés a buzăui törvényszéken, amely Markó Attilát, az RMDSZ jelenlegi képviselőjét, a restitúciós bizottság korábbi vezetőjét és Marosán Tamást, az Erdélyi Református Egyházkerület volt jogi tanácsadóját három-három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte, Silviu Climét, a román igazságügyi minisztérium volt jogi tanácsadóját pedig három év felfüggesztett szabadságvesztésre.
Az ügyészség magyar nemzetiségű sepsiszentgyörgyi érintettek feljelentése alapján emelt vádat a visszaszolgáltatás ügyében. A vád szerint az iskola soha nem volt tulajdonjogilag a református egyházé, azt a székelyek építették közadakozásból, és az egyház csak felügyelte az iskolában zajló oktatást.
2012. szeptember 1-jén Sepsiszentgyörgyön nagyszabású tüntetést szerveztek az erdélyi magyar történelmi egyházak, amelyek szerint a Mikó-per alapját képezheti egy esetleges újraállamosítási folyamatnak. A magyar kormány értetlenségét fejezte ki a bírósági döntéssel kapcsolatban.
Markó Attila a csütörtökre várható végső, immár fellebbezhetetlen döntést megelőzően a Szabadságnak elmondta: „Az egyedüli igazságos döntést várom. Nincs kétféle igazság, egy igazság van csupán, az pedig az enyém, a miénk”. Az RMDSZ szenátora szerint ügyvédeik mindent megtettek az ügy érdekében, a várható ítélet nem rajtuk fog múlni.
Szabadság (Kolozsvár)
Markó Attila az egyedüli igazságos döntést várja
Imádságra szólítja fel az „Erdélyi Református Egyházkerület hívő népét, és a világ öt kontinensén élő magyar nemzettársait” október 10-re a Mikó-per következő tárgyalási napjára Kató Béla püspök. A bukaresti Legfelsőbb Bíróság csütörtökön tárgyalja a Mikó-pert, és lehetséges, hogy még aznap jogerős ítéletet is hirdet az ügyben.
Szerkesztőségünkbe eljuttatott keddi felhívásában az erdélyi református püspök arra buzdít, hogy a világ magyarsága imádságban sorakozzék fel „a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium ügyében igazságtalanul meghurcolt” három vádlott mellett.
„Kiáltsunk együtt a Mindenható Istenhez a gyalázatos jogfosztás miatt, amit református anyaszentegyházunk és a székely nép ellen a fennálló világi hatalom elkövetett és véglegesíteni kíván” – áll Kató Béla felhívásában. „Hisszük azt, hogy van Isten az égben, aki hathatósan gyakorol jogosságot igaz ügyünkben, és megszabadítja az ártatlanul meghurcoltakat és megalázottakat!” – fogalmazott a püspök.
A Mikó-perben tavaly június végén született elsőfokú döntés a buzăui törvényszéken, amely Markó Attilát, az RMDSZ jelenlegi képviselőjét, a restitúciós bizottság korábbi vezetőjét és Marosán Tamást, az Erdélyi Református Egyházkerület volt jogi tanácsadóját három-három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte, Silviu Climét, a román igazságügyi minisztérium volt jogi tanácsadóját pedig három év felfüggesztett szabadságvesztésre.
Az ügyészség magyar nemzetiségű sepsiszentgyörgyi érintettek feljelentése alapján emelt vádat a visszaszolgáltatás ügyében. A vád szerint az iskola soha nem volt tulajdonjogilag a református egyházé, azt a székelyek építették közadakozásból, és az egyház csak felügyelte az iskolában zajló oktatást.
2012. szeptember 1-jén Sepsiszentgyörgyön nagyszabású tüntetést szerveztek az erdélyi magyar történelmi egyházak, amelyek szerint a Mikó-per alapját képezheti egy esetleges újraállamosítási folyamatnak. A magyar kormány értetlenségét fejezte ki a bírósági döntéssel kapcsolatban.
Markó Attila a csütörtökre várható végső, immár fellebbezhetetlen döntést megelőzően a Szabadságnak elmondta: „Az egyedüli igazságos döntést várom. Nincs kétféle igazság, egy igazság van csupán, az pedig az enyém, a miénk”. Az RMDSZ szenátora szerint ügyvédeik mindent megtettek az ügy érdekében, a várható ítélet nem rajtuk fog múlni.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. október 9.
S a finnországi svédeknél?
Politikusokból, kutatókból és újságírókból álló jeles küldöttség érkezett hétfőn a Szabadság szerkesztőségének is otthont adó Minerva Művelődési Egyesület székhelyére. A vizit során a vendégek elsősorban a romániai magyar kisebbség helyzetéről érdeklődtek, több politikussal, civil aktivistával és újságíróval találkoztak.
A Minerva-házban tartott kötetlen beszélgetésen Tibori Szabó Zoltán, a művelődési civil szervezet vezetője a Szabadság napilap sajátosságairól, egyedülálló helyzetéről tájékoztatta a vendégeket. Szólt az erdélyi magyarságot foglalkoztató kérdésekről, politikai, társadalmi és szociális törekvéseiről, célkitűzéseiről. Természetesen szó esett a kommunista rendszer által elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatási folyamatának buktatóiról, az etnikumközi kapcsolatokról, az autonómiatörekvésekről, s a romániai magyar sajtó helyzetéről.
Az interetnikus kapcsolatok alakulásáról szólva a vendégek együttérzően csóválták a fejüket, amikor az 1990-es évek konfliktusairól, feszültségekről, a magyar–román viszonyt hosszú távon megmérgező szélsőségesen nacionalista kolozsvári expolgármester, Gheorghe Funar ténykedéseiről számoltunk be. Nem lepődtek meg nagyon, amikor arról tájékoztattuk őket, hogy nemrég fiatal lányt köptek le a trolibuszon, mert magyarul beszélt telefonon. Elmondták: Finnországban még ma is előfordul, hogy svéd fiatalok arról számolnak be, nemigen mernek megszólalni szombat késő este anyanyelvükön, mert nem lehet tudni, melyik finn társukat találják „virágos” hangulatban, és milyen következményekkel járhat, ha meghallják a svéd beszédet. Ez viszont minket lepett meg, mégpedig nagyon, hiszen a finnországi svéd közösség mint az egyik leginkább megbecsült kisebbség példaként állt mindig is előttünk.
A Finnországban élő svédek arányukat tekintve 5,46 százalékát teszik ki az összlakosságnak, ami alig kevesebb, mint a romániai magyar lakosság számaránya (6,5 százalék), és mégis mekkora különbségek mutatkoznak a két nemzeti közösség helyzetét tekintve.
„Finnország volt az európai államok körében az első, amelyik biztosította állampolgárai számára az általános és egyenlő választójogot. A finnek demokratikus értékek iránti elkötelezettsége más területeken is megmutatkozott, mindenekelőtt a kisebbségvédelem területén. Az első világháborút követő években a fiatal finn állam az egész kontinens számára példaadó módon rendezte a területén élő svéd kisebbség helyzetét, a szinte kizárólag svédek lakta Åland-szigetek számára biztosított széles körű területi autonómia pedig napjainkig a kisebbségvédelemmel foglalkozó kutatók kedvenc, legtöbbször idézett példája. A finnországi svédek kedvező – a többi finnországi kisebbséghez képest megkülönböztetett – helyzetét az 1919-ben elfogadott finn alkotmány garantálja, amely kimondja a finn és a svéd nyelv Finnországon belüli egyenjogúságát, társnemzeti státuszba emelve ezzel az államlakosságának akkor mintegy 12, ma 6%-át kitevő svédeket. A svéd kisebbség helyzetére adott finn megoldás európai szinten egyedülálló, az etnikailag homogénnek tekinthető nemzetállamok közül ugyanis Finnország az egyetlen, amelyben a legnagyobb kisebbség ténylegesen államalkotó, vagyis nyelve és kultúrája egyenrangú a többségével. – összegzi A finnországi svédek mint államalkotók című dolgozatában Bander Katalin.
Románia is Gyulafehérvári Nyilatkozatában széles körű jogok biztosítását ígérte az „együtt élő népeknek”, az 1923-as román alkotmány azonban egységes nemzetállammá nyilvánította Romániát, és nem szerzett érvényt a kilátásba helyezett kisebbségi jogoknak.
Az idézett tanulmány szerint a svédek Finnországon belüli sajátos státusza a két nép közös történelmi múltjában, és a finn területeken élő svédek finn nemzeti ébredésben betöltött szerepében gyökerezik. A finnországi svédek jogi értelemben nem tekinthetők kisebbségnek, hanem a többségben lévő finnekkel egyenrangú államalkotók. Mindez széles körű politikai és kulturális jogok élvezetét jelenti. A tanulmány szerzője megállapítja: a finn jogi szabályozás és az ennek alapján meghonosodott gyakorlat, még ha a finn–svéd viszony speciális jellege miatt más országok, népcsoportok relációjában módosítások nélkül nem is alkalmazható, mindenképpen hasznos és megfontolandó például szolgálhat a jelen és a jövő európai kisebbségvédelmi gyakorlata számára. „A finn alkotmány a svéd nyelv egyenjogúsítása révén megteremtette a lehetőségét annak, hogy a finnországi svédek a közélet valamennyi területén szabadon gyakorolhassák nyelvi jogaikat”, állapítja meg Bander Katalin.
Ezzel szemben Romániában évtizedek óta harc folyik az államilag finanszírozott önálló magyar egyetem létrehozásáért, a kisebbségi, illetve a nyelvhasználattal kapcsolatos jogok tiszteletben tartásáért, a romániai magyar politikusok autonómia-kezdeményezései gyanút, ellenérzéseket ébresztenek a román többségben, szeparatizmussal, irredentizmussal vádolva a magyar közösséget.
A dolgozat kitér a finnországi svédek politikai szerveződésére is. Eszerint „a finnországi svédek legfontosabb politikai érdekképviseleti intézménye, a Svéd Néppárt (Svenska Folkpartiet, SFP), amely a többi, döntően osztályérdekeket megjelenítő politikai alakulatokkal ellentétben elsősorban nyelvi és etnikai alapon szerveződik, s társadalmi helyzetre való tekintet nélkül a svéd nyelvű lakosság érdekeinek képviseletét célozza.”
A tömegtájékoztatási eszközök vonatkozásában is összehasonlíthatatlanul jobban állnak a finnországi svédek. Skandináviai utam alkalmával jó néhány svéddel és finnel is beszélgettem: egyáltalán nem zavarja őket egymás jelenléte, természetesként élik meg a nyelvi és kulturális sokszínűséget, a példaértékű kisebbségi jogrendszert, míg nálunk... Talán a finnországi svédeknek kellene közvetlen módon meggyőzniük a román politikusokat széles jogkörű státusuk működőképességéről, európaiságáról, s arról, hogy ez nálunk is működne, mi több, a román állam javára válna azáltal, hogy kisebbségi polgárai otthon érzik magukat e földön.
KISS OLIVÉR
Szabadság (Kolozsvár)
Politikusokból, kutatókból és újságírókból álló jeles küldöttség érkezett hétfőn a Szabadság szerkesztőségének is otthont adó Minerva Művelődési Egyesület székhelyére. A vizit során a vendégek elsősorban a romániai magyar kisebbség helyzetéről érdeklődtek, több politikussal, civil aktivistával és újságíróval találkoztak.
A Minerva-házban tartott kötetlen beszélgetésen Tibori Szabó Zoltán, a művelődési civil szervezet vezetője a Szabadság napilap sajátosságairól, egyedülálló helyzetéről tájékoztatta a vendégeket. Szólt az erdélyi magyarságot foglalkoztató kérdésekről, politikai, társadalmi és szociális törekvéseiről, célkitűzéseiről. Természetesen szó esett a kommunista rendszer által elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatási folyamatának buktatóiról, az etnikumközi kapcsolatokról, az autonómiatörekvésekről, s a romániai magyar sajtó helyzetéről.
Az interetnikus kapcsolatok alakulásáról szólva a vendégek együttérzően csóválták a fejüket, amikor az 1990-es évek konfliktusairól, feszültségekről, a magyar–román viszonyt hosszú távon megmérgező szélsőségesen nacionalista kolozsvári expolgármester, Gheorghe Funar ténykedéseiről számoltunk be. Nem lepődtek meg nagyon, amikor arról tájékoztattuk őket, hogy nemrég fiatal lányt köptek le a trolibuszon, mert magyarul beszélt telefonon. Elmondták: Finnországban még ma is előfordul, hogy svéd fiatalok arról számolnak be, nemigen mernek megszólalni szombat késő este anyanyelvükön, mert nem lehet tudni, melyik finn társukat találják „virágos” hangulatban, és milyen következményekkel járhat, ha meghallják a svéd beszédet. Ez viszont minket lepett meg, mégpedig nagyon, hiszen a finnországi svéd közösség mint az egyik leginkább megbecsült kisebbség példaként állt mindig is előttünk.
A Finnországban élő svédek arányukat tekintve 5,46 százalékát teszik ki az összlakosságnak, ami alig kevesebb, mint a romániai magyar lakosság számaránya (6,5 százalék), és mégis mekkora különbségek mutatkoznak a két nemzeti közösség helyzetét tekintve.
„Finnország volt az európai államok körében az első, amelyik biztosította állampolgárai számára az általános és egyenlő választójogot. A finnek demokratikus értékek iránti elkötelezettsége más területeken is megmutatkozott, mindenekelőtt a kisebbségvédelem területén. Az első világháborút követő években a fiatal finn állam az egész kontinens számára példaadó módon rendezte a területén élő svéd kisebbség helyzetét, a szinte kizárólag svédek lakta Åland-szigetek számára biztosított széles körű területi autonómia pedig napjainkig a kisebbségvédelemmel foglalkozó kutatók kedvenc, legtöbbször idézett példája. A finnországi svédek kedvező – a többi finnországi kisebbséghez képest megkülönböztetett – helyzetét az 1919-ben elfogadott finn alkotmány garantálja, amely kimondja a finn és a svéd nyelv Finnországon belüli egyenjogúságát, társnemzeti státuszba emelve ezzel az államlakosságának akkor mintegy 12, ma 6%-át kitevő svédeket. A svéd kisebbség helyzetére adott finn megoldás európai szinten egyedülálló, az etnikailag homogénnek tekinthető nemzetállamok közül ugyanis Finnország az egyetlen, amelyben a legnagyobb kisebbség ténylegesen államalkotó, vagyis nyelve és kultúrája egyenrangú a többségével. – összegzi A finnországi svédek mint államalkotók című dolgozatában Bander Katalin.
Románia is Gyulafehérvári Nyilatkozatában széles körű jogok biztosítását ígérte az „együtt élő népeknek”, az 1923-as román alkotmány azonban egységes nemzetállammá nyilvánította Romániát, és nem szerzett érvényt a kilátásba helyezett kisebbségi jogoknak.
Az idézett tanulmány szerint a svédek Finnországon belüli sajátos státusza a két nép közös történelmi múltjában, és a finn területeken élő svédek finn nemzeti ébredésben betöltött szerepében gyökerezik. A finnországi svédek jogi értelemben nem tekinthetők kisebbségnek, hanem a többségben lévő finnekkel egyenrangú államalkotók. Mindez széles körű politikai és kulturális jogok élvezetét jelenti. A tanulmány szerzője megállapítja: a finn jogi szabályozás és az ennek alapján meghonosodott gyakorlat, még ha a finn–svéd viszony speciális jellege miatt más országok, népcsoportok relációjában módosítások nélkül nem is alkalmazható, mindenképpen hasznos és megfontolandó például szolgálhat a jelen és a jövő európai kisebbségvédelmi gyakorlata számára. „A finn alkotmány a svéd nyelv egyenjogúsítása révén megteremtette a lehetőségét annak, hogy a finnországi svédek a közélet valamennyi területén szabadon gyakorolhassák nyelvi jogaikat”, állapítja meg Bander Katalin.
Ezzel szemben Romániában évtizedek óta harc folyik az államilag finanszírozott önálló magyar egyetem létrehozásáért, a kisebbségi, illetve a nyelvhasználattal kapcsolatos jogok tiszteletben tartásáért, a romániai magyar politikusok autonómia-kezdeményezései gyanút, ellenérzéseket ébresztenek a román többségben, szeparatizmussal, irredentizmussal vádolva a magyar közösséget.
A dolgozat kitér a finnországi svédek politikai szerveződésére is. Eszerint „a finnországi svédek legfontosabb politikai érdekképviseleti intézménye, a Svéd Néppárt (Svenska Folkpartiet, SFP), amely a többi, döntően osztályérdekeket megjelenítő politikai alakulatokkal ellentétben elsősorban nyelvi és etnikai alapon szerveződik, s társadalmi helyzetre való tekintet nélkül a svéd nyelvű lakosság érdekeinek képviseletét célozza.”
A tömegtájékoztatási eszközök vonatkozásában is összehasonlíthatatlanul jobban állnak a finnországi svédek. Skandináviai utam alkalmával jó néhány svéddel és finnel is beszélgettem: egyáltalán nem zavarja őket egymás jelenléte, természetesként élik meg a nyelvi és kulturális sokszínűséget, a példaértékű kisebbségi jogrendszert, míg nálunk... Talán a finnországi svédeknek kellene közvetlen módon meggyőzniük a román politikusokat széles jogkörű státusuk működőképességéről, európaiságáról, s arról, hogy ez nálunk is működne, mi több, a román állam javára válna azáltal, hogy kisebbségi polgárai otthon érzik magukat e földön.
KISS OLIVÉR
Szabadság (Kolozsvár)
2013. október 9.
Szilágyi István születésnapjára (Hetvenötödik születésnapját ünnepli holnap, október 10-én Szilágyi István Kossuth- és József Attila-díjas író, a Helikon folyóirat alapító főszerkesztője, az Üllő, dobszó, harang (Irodalmi Kiadó, Bukarest, 1969), a Kő hull apadó kútba (Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1975), az Agancsbozót (Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1990) és a Hollóidő (Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2001) című regények szerzője. Őt köszöntjük.)
„A regények valahogy kikényszerítették magukat”
Szilágyi Istvánt ritkán van alkalma látni és hallani a magyarországi olvasónak, interjút ugyanis szinte sosem ad, és nyilvános eseményen sem jelenik meg gyakran. Ezért is volt különleges az a beszélgetés, amely július 20-án, a Fiatal Írók Szövetségének I. Nemzetközi Irodalmi Táborában zajlott Visegrádon. Szilágyi Istvánt minden irodalomrajongónak egyszer fel kell fedeznie.
A 2001-ben Kossuth-díjjal kitüntetett prózaíró nem hagyja magát sürgetni a külvilág és nem kis számú rajongója elvárásaitól, életműve négy novelláskönyvből és négy regényből áll. Legutóbb 2009-ben jelentkezett a Magvetőnél, Bolygó tüzek című elbeszéléskötetével. Nagyregényeinek régimódi monumentalitása, világ(újjá)teremtő képzelete és nyelve, máshoz nem hasonlítható eredetisége a nem túlzottan terjedelmes életmű ellenére is a kortárs magyar próza egyik legelismertebb és legkedveltebb alkotójává avatja.
A beszélgetést az író lefegyverző életvidámsága és humora tette a programsorozat egyik legélvezetesebb eseményévé. A beszélgetőtárs, Molnár Gábor Tamás egy átlagos írói munkanapjáról faggatta elsőként Szilágyit, aki töredelmesen bevallotta: esetében nincs ilyen, hogy átlagos munkanap, hónapok, akár évek is eltelhetnek nála írás nélkül, ám eljön a pillanat, amikor érzi, sürgeti az idő. Mostanában egyre gyakrabban érez így, elsőként pedig a Hollóidőnél merült fel benne, amikor még naponta száz cigarettát szívott el, hogy ha valami miatt megütné a guta, az olvasók sohasem tudnák meg, hogyan fejeződik be a mű. Ilyen esetleges munkatempó mellett aztán maga is meglepődik, hogyan gyűlt össze egy kupac kézirat már megint. Ekkor jön a kérdés, miként is lesz ezekből a darabokból regény. Ha kiadója sürgetőleg rákérdez, hogy áll jelenlegi – Szilágyi István szerint feltehetőleg utolsó – regényével, mindig tréfával üti el az érdeklődést: „Lehet, hogy ti megéritek, hogy ez a regény befejeződjék, de én nem.”
Szép lassan vált novellistából regényíróvá. „Mindig szerettem volna jó novellát írni, ez sehogyse sikerült” – kezdi válaszát megint csak szokatlan őszinteséggel Szilágyi, akivel persze nem kell feltétlenül egyetértenünk e ponton. Majd így folytatja: „Igen ám, de ha ezeket megnézem, akkor azt látom, hogy többségük valamiféle regénytorzó, regényvázlat. A métermázsás, tégla nagy könyvek, a regények azok, amelyeken érzem, hogy fel lehetne szabdalni novellákra, még inkább novellafüzérekre. A regények meg valahogy kikényszerítették magukat. Nem tudtam félreállni, azokat meg kellett írni, mintha tartoztam volna velük.”
Írói módszerének öntörvényűségére, esetlegességére rávilágít az is, hogy általában nem tudja előre, hogyan alakul regénnyé az anyag, amin éppen dolgozik, és hogyan végződik majd a mű. Van egy rejtély, egy megválaszolandó kérdés, amely őt magát személyesen izgatja, és a válasz kutatása viszi előre a regényírást. Ahogy fogalmazott: „Aminek tudom a finalitását, azon nincs mit leírni. Nekem valamit meg kell oldanom, ki kell derítenem a magam számára. Valamit tisztáznom kell, valaminek a végére kell járnom.”
A Kő hull apadó kútba című regényénél, amely talán legismertebb kötete, ez a valami a bűnös, de le nem leplezett elkövető lelkiismeretének kérdése volt, ami egyébként Szilágyi szerint észrevétlen maradt kritikusai előtt. Hogyan alakul a pszichéje annak az embernek, aki főbenjáró bűnt, például gyilkosságot követ el, de nem lepleződik le, nem jut törvény elé, tette büntetlen marad. A Hollóidőben más megfejtenivaló inspirálta az írót. Nevezetesen arra volt kíváncsi, hogy a magyar történelem válságos, vérzivataros koráról lehet-e nemzeti önsajnálat nélkül írni.
De készülő regényében is van egy olyan mozzanat, amelynek a végére akar járni. A hóhér könnyei című kisregényéről van szó, amely a nyolcvanas évek elején jelent meg az Alföld folyóiratban, és amelyet most dolgoz át nagyregénnyé. Témája a boszorkányüldözés, a vajákosság, Molnár Gábor Tamás pedig azt firtatta, honnan az érdeklődés ezen obskúrus témák iránt. „Onnan, hogy én nem hiszek benne, és meg akartam érteni, hogy mi is történik itt” – mondta.
A legproblematikusabb szereplő a történetben a bíró, akit Szilágyi István jórészt saját magáról mintázott, és akinek el kell járnia boszorkányok ügyeiben, jóllehet maga nem hisz a boszorkányságban. Nem a bűnözés teóriája, filozófiája érdekli, hanem „belső, motorikus ügyei”.
Molnár szóba hozta még a Kő hull apadó kútba 2000-es kiadását, amely jelentősen átdolgozott változat a korábbi kiadásokhoz képest. Főként a főhős kommentárjainál, gondolatfutamainál vehető észre változás, amelyek az átírás során letisztultabbak, tömörebbek, követhetőbbek lettek. A beszélgetőtárs összefüggést feltételez a kritika korábbi, jóindulatú kifogásai és az átdolgozás ténye és mikéntje között, amelynek nyomán felmerült benne a kérdés, hogy milyen a szépirodalom viszonya a kritikához. Szilágyi nem szívesen beszél erről a kérdésről, mert, mint mondja, a kritika elkényeztettjének érzi magát, legalábbis pályatársaihoz képest, terjedelmileg már-már annyi kritika jelent meg róla, mint amennyi szöveget ő maga írt. „Valószínű, hogy én belső gőggel megvert lélek vagyok, tehát igazából engem csak az érdekel, hogy azt érezzem, hogy annyit érjek, mint az a történet vagy helyzet, amiről írok vagy beszélek” – hangsúlyozta.
Szabadság (Kolozsvár)
„A regények valahogy kikényszerítették magukat”
Szilágyi Istvánt ritkán van alkalma látni és hallani a magyarországi olvasónak, interjút ugyanis szinte sosem ad, és nyilvános eseményen sem jelenik meg gyakran. Ezért is volt különleges az a beszélgetés, amely július 20-án, a Fiatal Írók Szövetségének I. Nemzetközi Irodalmi Táborában zajlott Visegrádon. Szilágyi Istvánt minden irodalomrajongónak egyszer fel kell fedeznie.
A 2001-ben Kossuth-díjjal kitüntetett prózaíró nem hagyja magát sürgetni a külvilág és nem kis számú rajongója elvárásaitól, életműve négy novelláskönyvből és négy regényből áll. Legutóbb 2009-ben jelentkezett a Magvetőnél, Bolygó tüzek című elbeszéléskötetével. Nagyregényeinek régimódi monumentalitása, világ(újjá)teremtő képzelete és nyelve, máshoz nem hasonlítható eredetisége a nem túlzottan terjedelmes életmű ellenére is a kortárs magyar próza egyik legelismertebb és legkedveltebb alkotójává avatja.
A beszélgetést az író lefegyverző életvidámsága és humora tette a programsorozat egyik legélvezetesebb eseményévé. A beszélgetőtárs, Molnár Gábor Tamás egy átlagos írói munkanapjáról faggatta elsőként Szilágyit, aki töredelmesen bevallotta: esetében nincs ilyen, hogy átlagos munkanap, hónapok, akár évek is eltelhetnek nála írás nélkül, ám eljön a pillanat, amikor érzi, sürgeti az idő. Mostanában egyre gyakrabban érez így, elsőként pedig a Hollóidőnél merült fel benne, amikor még naponta száz cigarettát szívott el, hogy ha valami miatt megütné a guta, az olvasók sohasem tudnák meg, hogyan fejeződik be a mű. Ilyen esetleges munkatempó mellett aztán maga is meglepődik, hogyan gyűlt össze egy kupac kézirat már megint. Ekkor jön a kérdés, miként is lesz ezekből a darabokból regény. Ha kiadója sürgetőleg rákérdez, hogy áll jelenlegi – Szilágyi István szerint feltehetőleg utolsó – regényével, mindig tréfával üti el az érdeklődést: „Lehet, hogy ti megéritek, hogy ez a regény befejeződjék, de én nem.”
Szép lassan vált novellistából regényíróvá. „Mindig szerettem volna jó novellát írni, ez sehogyse sikerült” – kezdi válaszát megint csak szokatlan őszinteséggel Szilágyi, akivel persze nem kell feltétlenül egyetértenünk e ponton. Majd így folytatja: „Igen ám, de ha ezeket megnézem, akkor azt látom, hogy többségük valamiféle regénytorzó, regényvázlat. A métermázsás, tégla nagy könyvek, a regények azok, amelyeken érzem, hogy fel lehetne szabdalni novellákra, még inkább novellafüzérekre. A regények meg valahogy kikényszerítették magukat. Nem tudtam félreállni, azokat meg kellett írni, mintha tartoztam volna velük.”
Írói módszerének öntörvényűségére, esetlegességére rávilágít az is, hogy általában nem tudja előre, hogyan alakul regénnyé az anyag, amin éppen dolgozik, és hogyan végződik majd a mű. Van egy rejtély, egy megválaszolandó kérdés, amely őt magát személyesen izgatja, és a válasz kutatása viszi előre a regényírást. Ahogy fogalmazott: „Aminek tudom a finalitását, azon nincs mit leírni. Nekem valamit meg kell oldanom, ki kell derítenem a magam számára. Valamit tisztáznom kell, valaminek a végére kell járnom.”
A Kő hull apadó kútba című regényénél, amely talán legismertebb kötete, ez a valami a bűnös, de le nem leplezett elkövető lelkiismeretének kérdése volt, ami egyébként Szilágyi szerint észrevétlen maradt kritikusai előtt. Hogyan alakul a pszichéje annak az embernek, aki főbenjáró bűnt, például gyilkosságot követ el, de nem lepleződik le, nem jut törvény elé, tette büntetlen marad. A Hollóidőben más megfejtenivaló inspirálta az írót. Nevezetesen arra volt kíváncsi, hogy a magyar történelem válságos, vérzivataros koráról lehet-e nemzeti önsajnálat nélkül írni.
De készülő regényében is van egy olyan mozzanat, amelynek a végére akar járni. A hóhér könnyei című kisregényéről van szó, amely a nyolcvanas évek elején jelent meg az Alföld folyóiratban, és amelyet most dolgoz át nagyregénnyé. Témája a boszorkányüldözés, a vajákosság, Molnár Gábor Tamás pedig azt firtatta, honnan az érdeklődés ezen obskúrus témák iránt. „Onnan, hogy én nem hiszek benne, és meg akartam érteni, hogy mi is történik itt” – mondta.
A legproblematikusabb szereplő a történetben a bíró, akit Szilágyi István jórészt saját magáról mintázott, és akinek el kell járnia boszorkányok ügyeiben, jóllehet maga nem hisz a boszorkányságban. Nem a bűnözés teóriája, filozófiája érdekli, hanem „belső, motorikus ügyei”.
Molnár szóba hozta még a Kő hull apadó kútba 2000-es kiadását, amely jelentősen átdolgozott változat a korábbi kiadásokhoz képest. Főként a főhős kommentárjainál, gondolatfutamainál vehető észre változás, amelyek az átírás során letisztultabbak, tömörebbek, követhetőbbek lettek. A beszélgetőtárs összefüggést feltételez a kritika korábbi, jóindulatú kifogásai és az átdolgozás ténye és mikéntje között, amelynek nyomán felmerült benne a kérdés, hogy milyen a szépirodalom viszonya a kritikához. Szilágyi nem szívesen beszél erről a kérdésről, mert, mint mondja, a kritika elkényeztettjének érzi magát, legalábbis pályatársaihoz képest, terjedelmileg már-már annyi kritika jelent meg róla, mint amennyi szöveget ő maga írt. „Valószínű, hogy én belső gőggel megvert lélek vagyok, tehát igazából engem csak az érdekel, hogy azt érezzem, hogy annyit érjek, mint az a történet vagy helyzet, amiről írok vagy beszélek” – hangsúlyozta.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. október 9.
Mit tesznek érted a magyar diákszenátorok?
Talpas Botond alprefektussal eredményekről és tervekről
Jóval a vizsgaidőszak lejárta után vettem észre, hogy a sikeres vizsgajegyem nem került be az egyetemi nyilvántartásba. A kreditszámok hiánya miatt nem kaptam ösztöndíjat. Mindezek felett még újra is kellett vizsgáznom. Mit tehettem volna? A fenti, pár soros történet nem a sajátom, de akár velem is megtörténhetett volna. Hogyan kell eljárnunk hasonló esetben? Kihez fordulhat a problémáival a diák, ha nem egészen érthető a bizony sokszor bonyolult egyetemi rendszer? Habár a román sajtó többször is beszámolt a 2012-es rektor- és diákszenátor-választásokról, a magyar tagozat résztvevői úgy gondolták, nem állítják sajtónyilvánosság elé jelöltjeiket. Ez lehet az egyik, talán mostanra már elenyésző oka annak, hogy keveset tudunk a diákszenátus értünk végzett munkájáról. Pedig mint az a magyar tagozat diák alprefektusával, Talpas Botonddal készült interjúból kiderül, jeles eredményekről számolhatnak be a magyar tagozat tavalyi munkásságáról.
– Kicsit visszatekintve, hogyan zajlottak a tavalyi diákszenátusi választások?
– Kezdjük talán a legelején azzal, hogy a 2011-es oktatási törvénymódosítás révén létrejöhetett a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen a magyar tagozat, ami saját belső szabályzattal rendelkezik, így külön választási szabályzattal is. Legelőször a jogos helyünket kellett kiharcolnunk a szenátusban. Mivel ez viszonylag új intézmény, ezért csak a minisztérium által végzett második ellenőrző körben sikerült elérni, hogy jóváhagyják a kérésünket, miszerint a magyar tagozat rendelkezzen a szenátusban kilenc, míg a német tagozat három fenntartott hellyel. A megmaradt helyek a román tagozat képviselői között oszlottak el, olyan elrendezésben, hogy többnyire fedjék a karokon tapasztalható arányokat. Nagy lépés volt ez részünkről, ugyanis feltételezhető, hogy ha a közel hétezer diák egy tömbben szavaz, akkor a magyar képviselet kevésbé valósul meg és az idő múlásával lemorzsolódik.
– Melyek voltak a szenátusi tevékenység első lépései?
– Egy nagyon hosszú tervezési folyamat után elfogadtuk a szenátus kartáját, ami olyan az egyetem számára, mint egyfajta alkotmány. Ezenkívül kidolgoztuk a diákstatútumot, amely tartalmazza a diákok jogait és kötelezettségeit. A statútumba bekerült az is, hogy az egyetemen három tagozat van, amelyek saját kultúrájuk és értékeik alapján szerveződhetnek, saját szabályzat mellett. Minden tagozat külön alprefektussal rendelkezik, és tagja az egyetem igazgatótanácsának, így a magyar diákokért nem csak a magyar tagozat tanárvezetője állhat ki. A szabályzatokon való vitatkozás nem egy látványos tevékenység, de szükséges.
– Kezdeti alapozás után jöhettek a nagyobb lépések. Milyen eredményeket sikerült elérnetek?
– Az egyetemnek volt egy eléggé átláthatatlan költségvetési rendszere, melyben meghatározott keretet tart fenn diákszervezeteknek, diákrendezvényeknek, konferenciáknak stb. Sose tudtuk, hogy mi az összkeret, és hogy abból mikor mennyit osztottak el. A télen az egyetem új vezetősége nyilvánossá tette ezt az összeget, és nyilvános pályázatok útján lehetett igényelni, formanyomtatványt kitöltve. Bár nem olyan óriási ez az összeg, nem is gondoltuk volna, hogy korábban mi ilyen kis szeletet kaptunk abból a bizonyos tortából. A nyáron kiírt elosztásnak most a 21,5 százalékát szereztük meg, míg eddig az összérték néhány százalékát kaptuk csak. Ha nem került volna be a magyar diáktagozat is a hivatalos egyetemi vezetésbe, akkor ez nem valósulhatott volna meg.
– Mire használtátok fel ezt a pénzt?
– Ez az összeg persze csak egy bizonyos százalékát teszi ki a KMDSZ (Kolozsvári Magyar Diákszövetség) összköltségvetésének. A kolozsvári magyar diákvezetők munkáját dicséri, hogy a szükséges pénzt külső források lehívásával elő tudják teremteni. Sok román diákszervezet van, ami csak ebből a keretből él. A kapott támogatásból a Karrier iroda Útravaló füzeteit nyomtattuk ki, kapott belőle a KMDSZ Sportiroda, és az ETDK szervezésére is jutott a pénzből. A látványtevékenységek mellett, mint például a Diáknapok, nehéz támogatáshoz jutnia egy olyan tudományos típusú rendezvénynek, mint a diákköri konferencia.
– Milyen tervekkel vágtok neki az új tanévnek?
– A nyáron több diákszenátor munkája révén létrejött a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen egy szakkollégium, amely különböző karok kiemelkedően jó diákjainak ad otthont, lehetővé téve, hogy kapcsolatokat alakíthassanak ki, így idővel létrejöhet egyfajta értelmiségi elit. Ebben az esetben nem tömegoktatásról, hanem elsőrendű tehetséggondozásról is beszélünk, itt értékeljük azokat a diákokat, akik kicsit többet nyújtanak az egyetemi közösségnek, mint a tízes média. Az idei tanév feladata, hogy tartalommal töltse meg ezt a szakkollégiumot. Azzal, hogy sikerült kivitelezni ezt az ötletet, ismertté tettük a román vezetés számára az intézmény fogalmát, ami már hallatott magáról más országok révén, ám itthon nem volt átlátható a vezetők számára, hogyan is működik. A szakkollégium bekerült az egyetemi vezetés fogalomtárába, ez olyan pénzügyi kereteket nyit meg az eddig is működő szakkollégiumoknak, amelyeket eddig nem tudtak lekérni. Nagy kihívás erre az évre nézve, hogyan alakítja a KMDSZ-szakkollégium az életét, valamint hogy hogyan tudja a többi, hasonló intézményt becsatornázni. Reméljük, hogy segíteni fogják egymás tevékenységét, együttműködve, kiegészítve egymás munkáját. Ez a szakkollégium kapcsolódási pont kellene legyen a különböző szakok és karok között.
A diákképviselet magyar tagozatának másik tervezete: bővíteni anyagi forrásainkat. Ugyanakkor szeretnénk eredményesebben kapcsolatot teremteni a diákokkal.
– Milyen utakon fordulhat egy diák probléma esetén a diákképviselőjéhez?
– Ami nincs meg a román és a német tagozaton, az a naponta működő irodaszolgálatunk, a KMDSZ-iroda. Nem a legkényelmesebb elvándorolni a belvárosba, de itt reggeltől estig a rendelkezésedre állnak, bármilyen kérdésed van. Hivatalos úton is elérhető a diákképviselő, akár az évfolyamvezetőn vagy a titkárságon keresztül. Még dolgoznunk kell azon, hogy meglegyen a megfelelő kapcsolódási pont diák és diákképviselő között, és kölcsönös kapcsolat alakuljon ki a két fél között. De vannak eredményeink, és ezeket láttatnunk kell.
Kristály Beáta
Szabadság (Kolozsvár)
Talpas Botond alprefektussal eredményekről és tervekről
Jóval a vizsgaidőszak lejárta után vettem észre, hogy a sikeres vizsgajegyem nem került be az egyetemi nyilvántartásba. A kreditszámok hiánya miatt nem kaptam ösztöndíjat. Mindezek felett még újra is kellett vizsgáznom. Mit tehettem volna? A fenti, pár soros történet nem a sajátom, de akár velem is megtörténhetett volna. Hogyan kell eljárnunk hasonló esetben? Kihez fordulhat a problémáival a diák, ha nem egészen érthető a bizony sokszor bonyolult egyetemi rendszer? Habár a román sajtó többször is beszámolt a 2012-es rektor- és diákszenátor-választásokról, a magyar tagozat résztvevői úgy gondolták, nem állítják sajtónyilvánosság elé jelöltjeiket. Ez lehet az egyik, talán mostanra már elenyésző oka annak, hogy keveset tudunk a diákszenátus értünk végzett munkájáról. Pedig mint az a magyar tagozat diák alprefektusával, Talpas Botonddal készült interjúból kiderül, jeles eredményekről számolhatnak be a magyar tagozat tavalyi munkásságáról.
– Kicsit visszatekintve, hogyan zajlottak a tavalyi diákszenátusi választások?
– Kezdjük talán a legelején azzal, hogy a 2011-es oktatási törvénymódosítás révén létrejöhetett a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen a magyar tagozat, ami saját belső szabályzattal rendelkezik, így külön választási szabályzattal is. Legelőször a jogos helyünket kellett kiharcolnunk a szenátusban. Mivel ez viszonylag új intézmény, ezért csak a minisztérium által végzett második ellenőrző körben sikerült elérni, hogy jóváhagyják a kérésünket, miszerint a magyar tagozat rendelkezzen a szenátusban kilenc, míg a német tagozat három fenntartott hellyel. A megmaradt helyek a román tagozat képviselői között oszlottak el, olyan elrendezésben, hogy többnyire fedjék a karokon tapasztalható arányokat. Nagy lépés volt ez részünkről, ugyanis feltételezhető, hogy ha a közel hétezer diák egy tömbben szavaz, akkor a magyar képviselet kevésbé valósul meg és az idő múlásával lemorzsolódik.
– Melyek voltak a szenátusi tevékenység első lépései?
– Egy nagyon hosszú tervezési folyamat után elfogadtuk a szenátus kartáját, ami olyan az egyetem számára, mint egyfajta alkotmány. Ezenkívül kidolgoztuk a diákstatútumot, amely tartalmazza a diákok jogait és kötelezettségeit. A statútumba bekerült az is, hogy az egyetemen három tagozat van, amelyek saját kultúrájuk és értékeik alapján szerveződhetnek, saját szabályzat mellett. Minden tagozat külön alprefektussal rendelkezik, és tagja az egyetem igazgatótanácsának, így a magyar diákokért nem csak a magyar tagozat tanárvezetője állhat ki. A szabályzatokon való vitatkozás nem egy látványos tevékenység, de szükséges.
– Kezdeti alapozás után jöhettek a nagyobb lépések. Milyen eredményeket sikerült elérnetek?
– Az egyetemnek volt egy eléggé átláthatatlan költségvetési rendszere, melyben meghatározott keretet tart fenn diákszervezeteknek, diákrendezvényeknek, konferenciáknak stb. Sose tudtuk, hogy mi az összkeret, és hogy abból mikor mennyit osztottak el. A télen az egyetem új vezetősége nyilvánossá tette ezt az összeget, és nyilvános pályázatok útján lehetett igényelni, formanyomtatványt kitöltve. Bár nem olyan óriási ez az összeg, nem is gondoltuk volna, hogy korábban mi ilyen kis szeletet kaptunk abból a bizonyos tortából. A nyáron kiírt elosztásnak most a 21,5 százalékát szereztük meg, míg eddig az összérték néhány százalékát kaptuk csak. Ha nem került volna be a magyar diáktagozat is a hivatalos egyetemi vezetésbe, akkor ez nem valósulhatott volna meg.
– Mire használtátok fel ezt a pénzt?
– Ez az összeg persze csak egy bizonyos százalékát teszi ki a KMDSZ (Kolozsvári Magyar Diákszövetség) összköltségvetésének. A kolozsvári magyar diákvezetők munkáját dicséri, hogy a szükséges pénzt külső források lehívásával elő tudják teremteni. Sok román diákszervezet van, ami csak ebből a keretből él. A kapott támogatásból a Karrier iroda Útravaló füzeteit nyomtattuk ki, kapott belőle a KMDSZ Sportiroda, és az ETDK szervezésére is jutott a pénzből. A látványtevékenységek mellett, mint például a Diáknapok, nehéz támogatáshoz jutnia egy olyan tudományos típusú rendezvénynek, mint a diákköri konferencia.
– Milyen tervekkel vágtok neki az új tanévnek?
– A nyáron több diákszenátor munkája révén létrejött a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen egy szakkollégium, amely különböző karok kiemelkedően jó diákjainak ad otthont, lehetővé téve, hogy kapcsolatokat alakíthassanak ki, így idővel létrejöhet egyfajta értelmiségi elit. Ebben az esetben nem tömegoktatásról, hanem elsőrendű tehetséggondozásról is beszélünk, itt értékeljük azokat a diákokat, akik kicsit többet nyújtanak az egyetemi közösségnek, mint a tízes média. Az idei tanév feladata, hogy tartalommal töltse meg ezt a szakkollégiumot. Azzal, hogy sikerült kivitelezni ezt az ötletet, ismertté tettük a román vezetés számára az intézmény fogalmát, ami már hallatott magáról más országok révén, ám itthon nem volt átlátható a vezetők számára, hogyan is működik. A szakkollégium bekerült az egyetemi vezetés fogalomtárába, ez olyan pénzügyi kereteket nyit meg az eddig is működő szakkollégiumoknak, amelyeket eddig nem tudtak lekérni. Nagy kihívás erre az évre nézve, hogyan alakítja a KMDSZ-szakkollégium az életét, valamint hogy hogyan tudja a többi, hasonló intézményt becsatornázni. Reméljük, hogy segíteni fogják egymás tevékenységét, együttműködve, kiegészítve egymás munkáját. Ez a szakkollégium kapcsolódási pont kellene legyen a különböző szakok és karok között.
A diákképviselet magyar tagozatának másik tervezete: bővíteni anyagi forrásainkat. Ugyanakkor szeretnénk eredményesebben kapcsolatot teremteni a diákokkal.
– Milyen utakon fordulhat egy diák probléma esetén a diákképviselőjéhez?
– Ami nincs meg a román és a német tagozaton, az a naponta működő irodaszolgálatunk, a KMDSZ-iroda. Nem a legkényelmesebb elvándorolni a belvárosba, de itt reggeltől estig a rendelkezésedre állnak, bármilyen kérdésed van. Hivatalos úton is elérhető a diákképviselő, akár az évfolyamvezetőn vagy a titkárságon keresztül. Még dolgoznunk kell azon, hogy meglegyen a megfelelő kapcsolódási pont diák és diákképviselő között, és kölcsönös kapcsolat alakuljon ki a két fél között. De vannak eredményeink, és ezeket láttatnunk kell.
Kristály Beáta
Szabadság (Kolozsvár)
2013. október 9.
Akadály a székely menetelés útjában
Akadályokat próbál gördíteni az úttársaság a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által október 27-re meghirdetett székelyek nagy menetelése útjába – közölte kedden az SZNT.
Az egységes és autonóm Székelyföld követelésének képviseletére kezdeményezett október végi felvonulás szervezői közölték, hogy az Országutak és Autópályák Országos Társasága Részvénytársaság egy miniszteri rendeletre hivatkozva bizonyos díj befizetéséhez köti a 45 kilométeres tiltakozó felvonulás engedélyezését. Az SZNT közölte, hogy a gyülekezési törvény valamennyi előírásának eleget tett. Leszögezte, a gyülekezési jog gyakorlása alapvető emberi jog, azt nem kötheti egy részvénytársaság anyagi juttatáshoz.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)|
Akadályokat próbál gördíteni az úttársaság a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által október 27-re meghirdetett székelyek nagy menetelése útjába – közölte kedden az SZNT.
Az egységes és autonóm Székelyföld követelésének képviseletére kezdeményezett október végi felvonulás szervezői közölték, hogy az Országutak és Autópályák Országos Társasága Részvénytársaság egy miniszteri rendeletre hivatkozva bizonyos díj befizetéséhez köti a 45 kilométeres tiltakozó felvonulás engedélyezését. Az SZNT közölte, hogy a gyülekezési törvény valamennyi előírásának eleget tett. Leszögezte, a gyülekezési jog gyakorlása alapvető emberi jog, azt nem kötheti egy részvénytársaság anyagi juttatáshoz.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)|
2013. október 9.
Közel 14 milliárdból gazdálkodott a BGA
A tavalyi évben a külhoni magyarság támogatását célzó Bethlen Gábor Alap (BGA) bevételi előirányzata 13,94 milliárd forint volt - mondta Rétvári Bence, a budapesti közigazgatási tárca parlamenti államtitkára az alap 2012. évi tevékenységéről és működéséről szóló beszámolót ismertetve kedden az Országgyűlésben.
A költségvetési törvény szerint az alap kiadási előirányzata 11,67 milliárd forint volt, amelyből 10,8 milliárd forint támogatási célra, 810 millió forint pedig az alapkezelő működtetésére szolgált. Az egyes támogatási tételeket részletezve az államtitkár elmondta: a 2011/2012. tanévre vonatkozóan 248 715-an kaptak oktatási-nevelési támogatást. A nemzeti jelentőségű intézmények egyedi támogatásként 5,5 milliárdos forráshoz jutottak. A Határtalanul! program keretében a nyertes pályázatokból megvalósult 370 projektben több mint 14 ezer magyarországi és külhoni diák vett részt. Kiemelte: 2012-ben továbbra is Erdély állt az első helyen. Az oktatási intézmények mintegy 30 ezer diák utazásához igényeltek támogatást, közülük a két, együttműködés jellegű programban 6 417 külhoni fiatallal, akik viszonossági alapon Magyarországra látogatnak. A 2012/2013-as tanévben meghirdetett nyertes tanulmányi kirándulások zöme 2013-ban valósul meg. Szólt arról is, hogy az alapkezelő a "Dr. Szász Pál ösztöndíj" program keretében tanulmányi ösztöndíjat hirdetett a 2012/2013-as tanévben szülőföldjükön felsőoktatási jogászképzésben résztvevő, nappali tagozatos román, szlovák, szerb, ukrán, horvát és szlovén állampolgárságú magyar nemzetiségű hallgatók számára. Évente 25 új ösztöndíjat osztanak ki, ennek összege havi 50 ezer forint. Elmondta: a központi és regionális nyílt pályázati eljárásrendben nyújtott támogatások a határon túli magyar közösségek civil társadalmának, kulturális, oktatási és egyházi programjainak megtartását szolgálták. 2012-ben a támogatások keretösszegét 600 millió forintban állapították meg. Ezt követően a kormánypártok támogatták az alap 2012-es tevékenységéről és működéséről szóló jelentés elfogadását, az ellenzékiek viszont elutasították azt.
A jelentés elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslatot előterjesztő Potápi Árpád János, a nemzeti összetartozás bizottság fideszes elnöke arról beszélt, hogy a 2010-ben létrejött kormány új irányt szabott és nagyobb hangsúlyt helyezett a nemzetpolitikára. Ennek részeként jött létre Bethlen Gábor Alapkezelő, amelynek élén egy szakmailag is hozzáértő vezetés kezdte el működését - tette hozzá. Szabó Vilmos (MSZP) szerint terjengős kormányzati sikerpropagandáról van szó, a jelentés nem szól a tényleges támogatáspolitikai gyakorlatról, ami a magyar közösségek további megosztását jelenti. Úgy vélte, a Szülőföld Alap utódjaként létrejött Bethlen Gábor Alap nem hozott korszakváltást a támogatáspolitikában, nem fordítanak több pénzt a határon túli magyarság támogatására. Kifogásolta, hogy a kollégium a 13 milliárd forintos költségvetés 4,5 százalékáról dönt, de a döntéshozatalban nem vehetnek részt a helyzet- és terepismerettel rendelkező külhoni magyar szakértők.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)|
2013. október 9.
Két és félezer látogatója volt az idei Nemzetiségi Színházi Kollokviumnak
Moşu Norbert László vehette át vasárnap a 10. Nemzetiségi Színházi Kollokvium zárógáláján a Bocsárdi Angi Gabriella Emlékdíjat.
A kollokviumot szervező gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház fiatal színésze a Nyikolaj Koljada Murlin Murlo című művéből Barabás Árpád által színre vitt előadásban Mihail szerepét alakította. A díjat az „ősfigurások” alapították és minden évben a gyergyói társulat egyik kiemelkedő színésze kapja meg.
A tíznapos színházi fesztivál idén is lehetőséget teremtett arra, hogy a romániai kisebbségi színházi élet sokszínűsége megmutatkozhasson – a meghívottak közül egyedül a Kolozsvári Állami Magyar Színház nem vett részt a találkozón. A kollokviumnak a kísérőrendezvényekkel együtt mintegy 2500 látogatója volt. A délelőtti szakmai beszélgetések kitértek a résztvevő társulatok munkakörülményeire, hétköznapi problémáira, sikeres előadásaira, darabválasztására, az egyes alkotók pályájára.
Két Bánk bán-előadás is szerepelt a fesztivál műsorán: a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Bocsárdi László rendezésében a mindenkori hatalom természetrajzát mutatta meg a rövidített, nagyon pontosan értelmezett szövegű előadásban, míg a kolozsvári Váróterem Projekt független társulat egy osztályteremben játszotta el az egyórásra sűrített kötelező olvasmányt. Más klasszikusok is szerepeltek a programban: például Móricz Zsigmond Rokonok vagy Sólem Aléchem Vándorcsillagok című műve. Mindkettőből színpadi mű született a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, illetve a bukaresti Állami Zsidó Színház előadásában. Shakespeare Titus Andronicusa a Temesvári Állami Német Színház előadásában egyszerre idézte a kávéházi kabarék és a katonai diktatúrák hangulatát: naturalista elemek keveredtek könnyed színészi játékkal. Gavriil Pinte Petre Ispirescu-adaptációja, a nagyszebeni Radu Stanca Színház Német Tagozatának előadása az erdélyi multikulturalizmust mutatta meg: német nyelven mutattak be egy román népmesén alapuló művet többségében magyar közönségnek, a színpadon pedig román, magyar, szász, luxemburgi és osztrák színészek játszottak. Az előadás érdeme persze nem csupán ennyi: nagyon szépen megkomponált mozgás- és látványvilág, sok bábos elem, árnyszínház és a mesében is megjelenő archetípusok mai eszközökkel történő megjelenítése tette emlékezetes előadássá a szebeniek produkcióját.
Nagy közönségsikernek örvendett Székely Csaba két darabja, a Bányavirág és a Bányavakság – mindkettő a Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház koprodukciója és mindkettőt Sebestyén Aba jegyzi rendezőként. A sziporkázó színészi alakítások, az autentikus humor, a piedesztálra állított értékek esetlegessége, profanizálása és mindenekelőtt a nagyon jól ismert, hiteles figurák és mai falusi életképek miatt a kollokvium kiemelkedő előadásai voltak. Kisvárosi életképeket és figurákat állít középpontjába az a két kortárs orosz színdarab, amit Barabás Árpád rendezésében láthatott a gyergyószentmiklósi fesztiválközönség. A Murlin Murlo a Figura Stúdió Színház társulatának előadásában volt megtekinthető, A fekete tej című produkciót pedig a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház mutatta be. A lepusztult környezet, a kiégett és hitevesztett emberek, a hétköznapokból is nagyon ismerős helyzetek közös pontjai a két előadásnak. A fesztivál utolsó előadása a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Hajdu Szabolcs rendezte, improvizációra épülő produkciója volt vasárnap este.
Krónika (Kolozsvár)
Moşu Norbert László vehette át vasárnap a 10. Nemzetiségi Színházi Kollokvium zárógáláján a Bocsárdi Angi Gabriella Emlékdíjat.
A kollokviumot szervező gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház fiatal színésze a Nyikolaj Koljada Murlin Murlo című művéből Barabás Árpád által színre vitt előadásban Mihail szerepét alakította. A díjat az „ősfigurások” alapították és minden évben a gyergyói társulat egyik kiemelkedő színésze kapja meg.
A tíznapos színházi fesztivál idén is lehetőséget teremtett arra, hogy a romániai kisebbségi színházi élet sokszínűsége megmutatkozhasson – a meghívottak közül egyedül a Kolozsvári Állami Magyar Színház nem vett részt a találkozón. A kollokviumnak a kísérőrendezvényekkel együtt mintegy 2500 látogatója volt. A délelőtti szakmai beszélgetések kitértek a résztvevő társulatok munkakörülményeire, hétköznapi problémáira, sikeres előadásaira, darabválasztására, az egyes alkotók pályájára.
Két Bánk bán-előadás is szerepelt a fesztivál műsorán: a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Bocsárdi László rendezésében a mindenkori hatalom természetrajzát mutatta meg a rövidített, nagyon pontosan értelmezett szövegű előadásban, míg a kolozsvári Váróterem Projekt független társulat egy osztályteremben játszotta el az egyórásra sűrített kötelező olvasmányt. Más klasszikusok is szerepeltek a programban: például Móricz Zsigmond Rokonok vagy Sólem Aléchem Vándorcsillagok című műve. Mindkettőből színpadi mű született a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, illetve a bukaresti Állami Zsidó Színház előadásában. Shakespeare Titus Andronicusa a Temesvári Állami Német Színház előadásában egyszerre idézte a kávéházi kabarék és a katonai diktatúrák hangulatát: naturalista elemek keveredtek könnyed színészi játékkal. Gavriil Pinte Petre Ispirescu-adaptációja, a nagyszebeni Radu Stanca Színház Német Tagozatának előadása az erdélyi multikulturalizmust mutatta meg: német nyelven mutattak be egy román népmesén alapuló művet többségében magyar közönségnek, a színpadon pedig román, magyar, szász, luxemburgi és osztrák színészek játszottak. Az előadás érdeme persze nem csupán ennyi: nagyon szépen megkomponált mozgás- és látványvilág, sok bábos elem, árnyszínház és a mesében is megjelenő archetípusok mai eszközökkel történő megjelenítése tette emlékezetes előadássá a szebeniek produkcióját.
Nagy közönségsikernek örvendett Székely Csaba két darabja, a Bányavirág és a Bányavakság – mindkettő a Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház koprodukciója és mindkettőt Sebestyén Aba jegyzi rendezőként. A sziporkázó színészi alakítások, az autentikus humor, a piedesztálra állított értékek esetlegessége, profanizálása és mindenekelőtt a nagyon jól ismert, hiteles figurák és mai falusi életképek miatt a kollokvium kiemelkedő előadásai voltak. Kisvárosi életképeket és figurákat állít középpontjába az a két kortárs orosz színdarab, amit Barabás Árpád rendezésében láthatott a gyergyószentmiklósi fesztiválközönség. A Murlin Murlo a Figura Stúdió Színház társulatának előadásában volt megtekinthető, A fekete tej című produkciót pedig a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház mutatta be. A lepusztult környezet, a kiégett és hitevesztett emberek, a hétköznapokból is nagyon ismerős helyzetek közös pontjai a két előadásnak. A fesztivál utolsó előadása a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Hajdu Szabolcs rendezte, improvizációra épülő produkciója volt vasárnap este.
Krónika (Kolozsvár)
2013. október 9.
Emlékév a Siculicidiumnak
Történelmi, turisztikai és nevelési céllal szervezik meg a Siculicidium Emlékévet Madéfalván. Mint Szentes Csaba, a Hargita megyei település polgármestere tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, a Madéfalvi Veszedelem 250. évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozat október 11-én kezdődik, és jövő év október 7-ig tart.
Az év folyamán négy többnapos eseményre és számos kisebb megemlékezésre kerül majd sor, amelyek szervezéséből a helyi önkormányzat mellett, a falu valamennyi civil szervezete kiveszi a részét. Az október 11-12-re szervezett nyitórendezvény Határőrség és székelység – Látvány és történelem címet viseli, ennek keretében pénteken történelmi konferenciát tartanak, szombaton pedig a huszárok kapják a főszerepet, huszártoborzó, csatajelenetek és vetélkedők révén mutatják be a 1764 körüli besorozást. Az emlékév fő rendezvénye, a január 7-i megemlékezés lesz. A jövő évi pünkösdi búcsú alkalmával Madéfalvi Világtalálkozót szerveznek, amelynek célja, az elszármazott helybéliekkel való találkozás. A negyedik nagyobb rendezvény, az eddig is évente megszervezett Hagymafesztivál lesz. A több napos programok mellett számos kisebb rendezvényre is sor kerül az év folyamán. Szerveznek majd egyebek mellett motoros emléktúrát, iskolai vetélkedőket, s reményeik szerint felavatják a restaurált emlékművet, illetve átadják a felújított Siculicidium kápolnát. Ezek mellett egész évben várja az érdeklődőket az idén elkészült tanösvény, a Siculicidium útja
Krónika (Kolozsvár)
2013. október 9.
Szatmár: az erdélyi színjátszás mítosza
Kötő József kolozsvári színháztörténész volt a moderátora annak a kerekasztal-beszélgetésnek, amelyet vasárnap, az Ács Alajos Játékszínben rendeztek, s amelyen a magyar színtársulat alapító tagjai, volt kollégák és a társulat mai tagjai vettek részt.
A szatmárnémeti magyar színtársulat megalakulásának hatvanadik évfordulója alkalmából rendezett ünnepi hétvége egyik érdekes eseménye volt az a kerekasztal-megbeszélés, amelyen a magyar színtársulat alapító tagjai, volt kollégák és a társulat mai tagjai vettek részt. Az Ács Alajos Játékszínben vasárnap délután tartott beszélgetésen a szatmárnémeti színház múltjáról és a szatmári színházkultúráról esett szó, belülről nézve. A beszélgetést moderáló Kötő József kolozsvári színháztörténész kihangsúlyozta, hogy lassan egy mítosz részei lesznek a Harag György Társulat alapító tagjai, közülük sokan már nem élnek. A szatmárnémeti színház maga is az erdélyi magyar színjátszás mítoszaként van jelen a köztudatban, hiszen megalakulásával indult el az erdélyi szellemi megújulás. A Harag György Társulat alapító tagjai voltak az elsők, akik magas szintű irodalmi és teatrológiai képzésben részesültek, így úttörő szerepet játszottak a színházi élet megújításában, abban, hogy a színház valóban a szellemi élet jó értelemben vett befolyásolója legyen. A szatmárnémeti színház a szellemi körforgás része lett, ahol egy alapvetően másoktól különböző szellemi műhely alakult ki. Harag György, a társulat rendezője azt vallotta, hogy a művészet mindig harcot jelent a korszerűség eléréséért. S amint az a beszélgetésen is elhangzott: a feltételek megvannak, hogy a szatmárnémeti színház továbbra is meghatározó szerepet játsszon az erdélyi magyar színjátszás formálásában.
Múlt, jelen, jövő
A kerekasztal-beszélgetésen terítékre kerültek az elmúlt hatvan év fontosabb eseményei. A másfél órás beszélgetés nagyobb részét az alapítás és a kezdés fényes korának körüljárása töltötte ki, hiszen ma is ebből kell erőt meríteni. Megszólalt: Elekes Emma, Soós Angéla (mint alapító tag), a későbbi korokból Boér Ferenc, András Gyula, Czintos József és Bessenyei István, az elmúlt huszonöt év gondjait Szabó Ágnes, Kulcsár Edit és Kereskényi Sándor foglalta össze. Bessenyei István a múlt és jelen kapcsolatait, Bessenyei Gedő István pedig a jövőbeli távlatokat vázolta fel. A beszélgetés legfőbb következtetése az volt, hogy a társulati különválás elkerülhetetlen, mert a jövő legfőbb záloga az önálló színházi struktúra kialakítása. Ennek keretében majd tisztább körvonalú lesz a közösségi színházi eszmény, és csak ennek a keretében működtethető az a műfaji sokszínűség, amelynek révén a Harag György Társulat megtarthatja elkötelezett és lelkes közönségét, valamint újra szert tehet a szakma legteljesebb elismerésére. Elhangzott a katarzis-központú színháznak a szükségessége is, valamint az, hogy egy valamirevaló színháznak — még ha vidéki is — szüksége van egy igazi menedzserre, egy-két saját rendezőre, akik megszabhatják a színház művészeti profilját.
Elek György
Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti)
Kötő József kolozsvári színháztörténész volt a moderátora annak a kerekasztal-beszélgetésnek, amelyet vasárnap, az Ács Alajos Játékszínben rendeztek, s amelyen a magyar színtársulat alapító tagjai, volt kollégák és a társulat mai tagjai vettek részt.
A szatmárnémeti magyar színtársulat megalakulásának hatvanadik évfordulója alkalmából rendezett ünnepi hétvége egyik érdekes eseménye volt az a kerekasztal-megbeszélés, amelyen a magyar színtársulat alapító tagjai, volt kollégák és a társulat mai tagjai vettek részt. Az Ács Alajos Játékszínben vasárnap délután tartott beszélgetésen a szatmárnémeti színház múltjáról és a szatmári színházkultúráról esett szó, belülről nézve. A beszélgetést moderáló Kötő József kolozsvári színháztörténész kihangsúlyozta, hogy lassan egy mítosz részei lesznek a Harag György Társulat alapító tagjai, közülük sokan már nem élnek. A szatmárnémeti színház maga is az erdélyi magyar színjátszás mítoszaként van jelen a köztudatban, hiszen megalakulásával indult el az erdélyi szellemi megújulás. A Harag György Társulat alapító tagjai voltak az elsők, akik magas szintű irodalmi és teatrológiai képzésben részesültek, így úttörő szerepet játszottak a színházi élet megújításában, abban, hogy a színház valóban a szellemi élet jó értelemben vett befolyásolója legyen. A szatmárnémeti színház a szellemi körforgás része lett, ahol egy alapvetően másoktól különböző szellemi műhely alakult ki. Harag György, a társulat rendezője azt vallotta, hogy a művészet mindig harcot jelent a korszerűség eléréséért. S amint az a beszélgetésen is elhangzott: a feltételek megvannak, hogy a szatmárnémeti színház továbbra is meghatározó szerepet játsszon az erdélyi magyar színjátszás formálásában.
Múlt, jelen, jövő
A kerekasztal-beszélgetésen terítékre kerültek az elmúlt hatvan év fontosabb eseményei. A másfél órás beszélgetés nagyobb részét az alapítás és a kezdés fényes korának körüljárása töltötte ki, hiszen ma is ebből kell erőt meríteni. Megszólalt: Elekes Emma, Soós Angéla (mint alapító tag), a későbbi korokból Boér Ferenc, András Gyula, Czintos József és Bessenyei István, az elmúlt huszonöt év gondjait Szabó Ágnes, Kulcsár Edit és Kereskényi Sándor foglalta össze. Bessenyei István a múlt és jelen kapcsolatait, Bessenyei Gedő István pedig a jövőbeli távlatokat vázolta fel. A beszélgetés legfőbb következtetése az volt, hogy a társulati különválás elkerülhetetlen, mert a jövő legfőbb záloga az önálló színházi struktúra kialakítása. Ennek keretében majd tisztább körvonalú lesz a közösségi színházi eszmény, és csak ennek a keretében működtethető az a műfaji sokszínűség, amelynek révén a Harag György Társulat megtarthatja elkötelezett és lelkes közönségét, valamint újra szert tehet a szakma legteljesebb elismerésére. Elhangzott a katarzis-központú színháznak a szükségessége is, valamint az, hogy egy valamirevaló színháznak — még ha vidéki is — szüksége van egy igazi menedzserre, egy-két saját rendezőre, akik megszabhatják a színház művészeti profilját.
Elek György
Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti)
2013. október 9.
Október 6. Élesden
Az 1849. október 6-án Aradon kivégzett, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 13 volt katonai vezetőjének halálára emlékeztek Élesden a helyi református templomban. Dénes István Lukács lelkipásztor Máté evangéliuma 13. fejezetének 44-46. versei alapján világított rá arra, hogyan kell viszonyulnunk Isten országához. A példázat azt tanítja, hogy Jézus mindenkit rádöbbentet: mi a fontos számára, melyek az életcéljai, mik azok, amiket Isten országáért meg kell tennie. Mint ahogy a mártíroknak a szabadságért való küzdelem és életük odaadása, úgy mérlegelnie kellene mindenkinek saját, motivációs értékrendjét. „Az Úr azt is elvárja tőlünk, hogy teljes szívből és kitartóan keressünk, (…) és tegyünk valamit Isten közösségéért” – mondta a lelkész. Végül a „te mit teszel ezért?” kérdéssel sarkallta gondolkodásra a hallgatóságot.
Az aradi vértanúk mindenről lemondtak és mindent hátrahagytak a szabadságért … mártírhaláluk azóta jelképpé vált az élesdi magyarok számára is.
„Magyar vagyok. Büszkén tekintek át / A múltnak tengerén, ahol szemem / Egekbe nyúló kősziklákat lát, / Nagy tetteidet bajnok nemzetem. / Európa színpadán mi is játszottunk, / S mienk nem volt a legkisebb szerep. / Úgy rettegé, a föld kirántott kardunk, / Mint a villámot éjjel a gyerek” – hangzott fel az ifjak ajkáról, akik ünnepi műsorral emlékeztek, és kifejezték a gyülekezet előtt, mit jelent a végsőkig hinni, kitartani. A Constantin Şerban Elméleti Líceum magyar tagozatának huszonkét tanulója Kecskés Kinga magyartanár és Fenesi Amália történelemtanár lelkiismeretes munkájának és felkészítésének köszönhetően tisztelettel hajtottak fejet a vértanúk emléke előtt.
Az istentisztelet után kiállítást tekinthettek meg a jelenlévők az RMDSZ-székházban, amit tömör összefoglalóval Bodoni István választmányi tag nyitott meg, megköszönve a segítők munkáját. Külön köszönet illesse tehát a diákok és a pedagógusok mellett Létai Zoltánt, Tóth Andrást és Nagy Lászlót az önzetlen segítségért.
Ciavoiné Létai Andrea, a Castrum Egyesület alelnöke
Reggeli Újság (Nagyvárad)
Az 1849. október 6-án Aradon kivégzett, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 13 volt katonai vezetőjének halálára emlékeztek Élesden a helyi református templomban. Dénes István Lukács lelkipásztor Máté evangéliuma 13. fejezetének 44-46. versei alapján világított rá arra, hogyan kell viszonyulnunk Isten országához. A példázat azt tanítja, hogy Jézus mindenkit rádöbbentet: mi a fontos számára, melyek az életcéljai, mik azok, amiket Isten országáért meg kell tennie. Mint ahogy a mártíroknak a szabadságért való küzdelem és életük odaadása, úgy mérlegelnie kellene mindenkinek saját, motivációs értékrendjét. „Az Úr azt is elvárja tőlünk, hogy teljes szívből és kitartóan keressünk, (…) és tegyünk valamit Isten közösségéért” – mondta a lelkész. Végül a „te mit teszel ezért?” kérdéssel sarkallta gondolkodásra a hallgatóságot.
Az aradi vértanúk mindenről lemondtak és mindent hátrahagytak a szabadságért … mártírhaláluk azóta jelképpé vált az élesdi magyarok számára is.
„Magyar vagyok. Büszkén tekintek át / A múltnak tengerén, ahol szemem / Egekbe nyúló kősziklákat lát, / Nagy tetteidet bajnok nemzetem. / Európa színpadán mi is játszottunk, / S mienk nem volt a legkisebb szerep. / Úgy rettegé, a föld kirántott kardunk, / Mint a villámot éjjel a gyerek” – hangzott fel az ifjak ajkáról, akik ünnepi műsorral emlékeztek, és kifejezték a gyülekezet előtt, mit jelent a végsőkig hinni, kitartani. A Constantin Şerban Elméleti Líceum magyar tagozatának huszonkét tanulója Kecskés Kinga magyartanár és Fenesi Amália történelemtanár lelkiismeretes munkájának és felkészítésének köszönhetően tisztelettel hajtottak fejet a vértanúk emléke előtt.
Az istentisztelet után kiállítást tekinthettek meg a jelenlévők az RMDSZ-székházban, amit tömör összefoglalóval Bodoni István választmányi tag nyitott meg, megköszönve a segítők munkáját. Külön köszönet illesse tehát a diákok és a pedagógusok mellett Létai Zoltánt, Tóth Andrást és Nagy Lászlót az önzetlen segítségért.
Ciavoiné Létai Andrea, a Castrum Egyesület alelnöke
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2013. október 9.
A Kárpát-medencei magyarság közös gazdasági terveiről értekeztek
Az idei év sikeres kezdeményezéseiről, a jövő évi tervekről és a határokon túli magyar értéktárról tárgyalt többek között a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) gazdaságfejlesztési és önkormányzati szakbizottsága szerdán - közölte a nemzetpolitikai államtitkárság az MTI-vel. Az ülésen elhangzott, hogy újabb irodák megnyitását tervezik a Kárpát Régió Üzleti Hálózat keretében.
Az államtitkárság közleménye szerint az ülésen Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára hangsúlyozta, hogy a jövő évi költségvetési tervezetben nem csökken a külhoni magyarság támogatására szánt összeg.
Az államtitkár beszámolt az olyan új programokról, amelyek a vállalkozók továbbképzését, külhoni fiatal magyar vállalkozókat és gazdálkodókat segítenek. A Kárpát Régió Üzleti Hálózat működésével kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy a már jól működő irodák mellett újabbak nyitását készítik elő.
A közlemény szerint az ülésen a szomszédos országok magyar szervezetei beszámoltak az idei eredményekről, a nehézségekről, a fejlesztés akadályairól. Tájékoztatták a szakbizottság tagjait például a román kormány régióátszervezési tervéről, az uniós források rendkívül alacsony mértékű felhasználásáról, a közelgő szlovákiai megyei választásokról.
A Vajdaságban és a Muravidéken a legnagyobb gondot a gazdasági környezet okozza, amely komoly hatást gyakorol a helyi magyarság életére is. Kárpátalján pozitívumként értékelik, hogy az ukrán kormány nyitottabbnak mutatkozik az Európai Unió irányába - tájékoztatott az államtitkárság.
Vagács István, az NGM főosztályvezetője egyeztette a bizottság résztvevőivel a Wekerle-terv 2014-es intézkedési tervében javasolt programokat, valamint bemutatta a nemrég elindított Kárpát Régió Fiatal Vállalkozó Programot, amelynek célja, hogy magyarországi mentorvállalkozások bevonásával képezze a külhoni fiatal magyar vállalkozókat, továbbá a személyes kapcsolatok kialakításával segítse a határon átívelő üzleti kezdeményezéseket.
A Vidékfejlesztési Minisztérium képviselője a falugazdászprogram indulásáról számolt be. Magyarországi mintára ebben a hónapban a határon túl is megkezdte működését a hálózat, hogy szaktanácsadói szolgáltatásaival segítse a gazdákat, legyen szó pályázatíráshoz nyújtott tanácsadásról, vagy akár koordinált megjelenésről élelmiszeripari kiállításokon. Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár bemutatta a bizottságnak azt a 105 értéket, amelyet különböző határon túli szervezetek javasoltak a Külhoni Magyar Értéktárba.
Ezek a nemzeti értékek növelhetik a magyarság megbecsülését az Európai Unióban és szerte a világban, hozzájárulnak az új nemzedékek nemzeti hovatartozásának, magyarságtudatának kialakításához, megerősítéséhez. A bizottság elfogadta a javaslatokat és az értékek listája még a héten megjelenik a Nemzeti Regiszter honlapján - olvasható a közleményben.
Maszol.ro
MTI
Az idei év sikeres kezdeményezéseiről, a jövő évi tervekről és a határokon túli magyar értéktárról tárgyalt többek között a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) gazdaságfejlesztési és önkormányzati szakbizottsága szerdán - közölte a nemzetpolitikai államtitkárság az MTI-vel. Az ülésen elhangzott, hogy újabb irodák megnyitását tervezik a Kárpát Régió Üzleti Hálózat keretében.
Az államtitkárság közleménye szerint az ülésen Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára hangsúlyozta, hogy a jövő évi költségvetési tervezetben nem csökken a külhoni magyarság támogatására szánt összeg.
Az államtitkár beszámolt az olyan új programokról, amelyek a vállalkozók továbbképzését, külhoni fiatal magyar vállalkozókat és gazdálkodókat segítenek. A Kárpát Régió Üzleti Hálózat működésével kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy a már jól működő irodák mellett újabbak nyitását készítik elő.
A közlemény szerint az ülésen a szomszédos országok magyar szervezetei beszámoltak az idei eredményekről, a nehézségekről, a fejlesztés akadályairól. Tájékoztatták a szakbizottság tagjait például a román kormány régióátszervezési tervéről, az uniós források rendkívül alacsony mértékű felhasználásáról, a közelgő szlovákiai megyei választásokról.
A Vajdaságban és a Muravidéken a legnagyobb gondot a gazdasági környezet okozza, amely komoly hatást gyakorol a helyi magyarság életére is. Kárpátalján pozitívumként értékelik, hogy az ukrán kormány nyitottabbnak mutatkozik az Európai Unió irányába - tájékoztatott az államtitkárság.
Vagács István, az NGM főosztályvezetője egyeztette a bizottság résztvevőivel a Wekerle-terv 2014-es intézkedési tervében javasolt programokat, valamint bemutatta a nemrég elindított Kárpát Régió Fiatal Vállalkozó Programot, amelynek célja, hogy magyarországi mentorvállalkozások bevonásával képezze a külhoni fiatal magyar vállalkozókat, továbbá a személyes kapcsolatok kialakításával segítse a határon átívelő üzleti kezdeményezéseket.
A Vidékfejlesztési Minisztérium képviselője a falugazdászprogram indulásáról számolt be. Magyarországi mintára ebben a hónapban a határon túl is megkezdte működését a hálózat, hogy szaktanácsadói szolgáltatásaival segítse a gazdákat, legyen szó pályázatíráshoz nyújtott tanácsadásról, vagy akár koordinált megjelenésről élelmiszeripari kiállításokon. Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár bemutatta a bizottságnak azt a 105 értéket, amelyet különböző határon túli szervezetek javasoltak a Külhoni Magyar Értéktárba.
Ezek a nemzeti értékek növelhetik a magyarság megbecsülését az Európai Unióban és szerte a világban, hozzájárulnak az új nemzedékek nemzeti hovatartozásának, magyarságtudatának kialakításához, megerősítéséhez. A bizottság elfogadta a javaslatokat és az értékek listája még a héten megjelenik a Nemzeti Regiszter honlapján - olvasható a közleményben.
Maszol.ro
MTI
2013. október 9.
EMNP: európai állásfoglalást kérhetnek a külhoni magyar pártok az autonómiáról
Közösen kérhetnek európai szintű állásfoglalást az EU intézményeitől a külhoni magyar pártok a magyarlakta területek autonómiájának kérdésében - jelentette be Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke és Csáky Pál, a Magyar Közösség Pártja elnökségi tagja a Hitel-est elnevezésű sorozat kettős állampolgárságról és autonómiáról szóló kerekasztal-beszélgetésén szerdán Budapesten.
Toró T. Tibor az MTI-nek elmondta, október 18-án Lendván tárgyalnak erről a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács keretében, ahol minden, a kérdésben illetékes határon túli magyar szervezet jelen lesz, és minden bizonnyal kidolgoznak egy közös stratégiát.
Az EMNP elnöke a kerekasztal-beszélgetésen arról beszélt, hogy szeretnék elérni a Partiumban és Székelyföldön a magyarok számára az autonómiát, ennek érdekében politikai érdekérvényesítési eszközként tekintenek a háromszéki településekre október 27-re meghirdetett nagy székely menetelésre.
Hozzátette, van olyan magyar politikai erő Erdélyben, amely nem a magyar autonómiapolitikát képviseli, ezért nem érti az EU, hogy voltaképpen mit akarnak elérni a magyarok.
Szólt arról is, hogy áttörést jelent a kettős állampolgárság intézménye a határon túli magyarok számára, ezzel a lehetőséggel mind a tömbben, mind a szórványban lakók igyekeznek is élni. Úgy vélte, az év végére elérik Romániában az állampolgársági igények száma a 350 ezret.
Az erdélyi magyarságból véleménye szerint 100-200 ezren szavaznak majd a jövő évi magyar parlamenti választásokon. Mint mondta, az erdélyi magyaroknak új lesz a levélben való szavazás intézménye és a külhoni magyarok számára előírt választói névjegyzékbe való feliratkozás is.
Toró T. Tibor utalt arra, hogy "kőkemény nagyhatalmi érdekek érvényesülnek az EU-ban, Magyarország pedig nem nagyhatalom", emiatt nem elég erős, hogy érdekeit érvényesítse egyes nagyhatalmakkal szemben.
Csáky Pál azt mondta, sok idő telt el Trianon óta, és a 20. században "nem igazán sáfárkodtunk jól az idővel". Ellenpéldaként hozta fel Ausztriát, ahol mindvégig konszenzus volt a külhonban rekedt osztrák állampolgárokat illetően, ezért lett sikeres Dél-Tirol autonómiája.
Szerinte a szlovákiai nacionalizmus és magyarellenesség az egyik, a felvidéki magyarok meghasonlása pedig a másik oka annak, hogy Szlovákiában jóval kevesebben kérik a magyar állampolgárságot, mint máshol.
Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója hangsúlyozta, a kettős állampolgárság a nemzeti integráció keretébe tartozik, a magyarságot pedig több szinten kell integrálni. Az alaptörvény ezt elvi síkon teszi. Az egyének integrálása a státustörvénnyel kezdődött, s a magyar állampolgárság intézményével teljesedett ki.
Meglátása szerint helyi szinten a népesedéspolitikát és a migrációt nem tudják befolyásolni, ugyanakkor pozitívnak ítélte meg azt, hogy létezik a kisebbségben élő magyarságot kiszolgáló, "kialakuló" intézményrendszer és van nemzeti politikát valló kormány.
Megemlítette, hogy nemzetközi konferenciákon folyamatosan előadásokat tartanak, amelyeken elmagyarázzák "az európaiak által értett keretek között" a magyar autonómiatörekvéseket is. Hangsúlyozta: 2014-től bármi is lesz a parlamenti választás eredménye, minden politikai erőnek számolnia kell a külhoni magyarok politikai akaratával.
Vári Fábián László kárpátaljai költő, a Magyar Művészeti Akadémia tagja elmondta, hogy a kárpátaljai családoknak minden esetben negatívak az emlékei Trianonnal kapcsolatban, de a rossz emlékeken túl most új korszak kezdődött - fűzte hozzá.
Mint mondta, a rendszerváltáskor ébredtek rá arra a kisebbségi magyarok, hogy társadalmilag is szerveződniük kell, később azonban az egységes érdekvédelmi szervezet több irányzatra szakadt. A mostani vezetők céltudatosan készülnek arra, hogy megszervezzék a kárpátaljai magyarságot - állapította meg.
A kerekasztal-beszélgetést Gazsó L. Ferenc, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgató-helyettese vezette. Elmondta, október 27-én élő körkapcsolásban közvetíti a magyar közmédia a székelyek nagy menetelését.
(MTI)
Közösen kérhetnek európai szintű állásfoglalást az EU intézményeitől a külhoni magyar pártok a magyarlakta területek autonómiájának kérdésében - jelentette be Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke és Csáky Pál, a Magyar Közösség Pártja elnökségi tagja a Hitel-est elnevezésű sorozat kettős állampolgárságról és autonómiáról szóló kerekasztal-beszélgetésén szerdán Budapesten.
Toró T. Tibor az MTI-nek elmondta, október 18-án Lendván tárgyalnak erről a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács keretében, ahol minden, a kérdésben illetékes határon túli magyar szervezet jelen lesz, és minden bizonnyal kidolgoznak egy közös stratégiát.
Az EMNP elnöke a kerekasztal-beszélgetésen arról beszélt, hogy szeretnék elérni a Partiumban és Székelyföldön a magyarok számára az autonómiát, ennek érdekében politikai érdekérvényesítési eszközként tekintenek a háromszéki településekre október 27-re meghirdetett nagy székely menetelésre.
Hozzátette, van olyan magyar politikai erő Erdélyben, amely nem a magyar autonómiapolitikát képviseli, ezért nem érti az EU, hogy voltaképpen mit akarnak elérni a magyarok.
Szólt arról is, hogy áttörést jelent a kettős állampolgárság intézménye a határon túli magyarok számára, ezzel a lehetőséggel mind a tömbben, mind a szórványban lakók igyekeznek is élni. Úgy vélte, az év végére elérik Romániában az állampolgársági igények száma a 350 ezret.
Az erdélyi magyarságból véleménye szerint 100-200 ezren szavaznak majd a jövő évi magyar parlamenti választásokon. Mint mondta, az erdélyi magyaroknak új lesz a levélben való szavazás intézménye és a külhoni magyarok számára előírt választói névjegyzékbe való feliratkozás is.
Toró T. Tibor utalt arra, hogy "kőkemény nagyhatalmi érdekek érvényesülnek az EU-ban, Magyarország pedig nem nagyhatalom", emiatt nem elég erős, hogy érdekeit érvényesítse egyes nagyhatalmakkal szemben.
Csáky Pál azt mondta, sok idő telt el Trianon óta, és a 20. században "nem igazán sáfárkodtunk jól az idővel". Ellenpéldaként hozta fel Ausztriát, ahol mindvégig konszenzus volt a külhonban rekedt osztrák állampolgárokat illetően, ezért lett sikeres Dél-Tirol autonómiája.
Szerinte a szlovákiai nacionalizmus és magyarellenesség az egyik, a felvidéki magyarok meghasonlása pedig a másik oka annak, hogy Szlovákiában jóval kevesebben kérik a magyar állampolgárságot, mint máshol.
Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója hangsúlyozta, a kettős állampolgárság a nemzeti integráció keretébe tartozik, a magyarságot pedig több szinten kell integrálni. Az alaptörvény ezt elvi síkon teszi. Az egyének integrálása a státustörvénnyel kezdődött, s a magyar állampolgárság intézményével teljesedett ki.
Meglátása szerint helyi szinten a népesedéspolitikát és a migrációt nem tudják befolyásolni, ugyanakkor pozitívnak ítélte meg azt, hogy létezik a kisebbségben élő magyarságot kiszolgáló, "kialakuló" intézményrendszer és van nemzeti politikát valló kormány.
Megemlítette, hogy nemzetközi konferenciákon folyamatosan előadásokat tartanak, amelyeken elmagyarázzák "az európaiak által értett keretek között" a magyar autonómiatörekvéseket is. Hangsúlyozta: 2014-től bármi is lesz a parlamenti választás eredménye, minden politikai erőnek számolnia kell a külhoni magyarok politikai akaratával.
Vári Fábián László kárpátaljai költő, a Magyar Művészeti Akadémia tagja elmondta, hogy a kárpátaljai családoknak minden esetben negatívak az emlékei Trianonnal kapcsolatban, de a rossz emlékeken túl most új korszak kezdődött - fűzte hozzá.
Mint mondta, a rendszerváltáskor ébredtek rá arra a kisebbségi magyarok, hogy társadalmilag is szerveződniük kell, később azonban az egységes érdekvédelmi szervezet több irányzatra szakadt. A mostani vezetők céltudatosan készülnek arra, hogy megszervezzék a kárpátaljai magyarságot - állapította meg.
A kerekasztal-beszélgetést Gazsó L. Ferenc, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgató-helyettese vezette. Elmondta, október 27-én élő körkapcsolásban közvetíti a magyar közmédia a székelyek nagy menetelését.
(MTI)
2013. október 10.
Böjte Csaba: meg kell tanítsuk őket becsületes kétkezi munkával megélni
Az elmúlt héten itthon voltam Déván és számba vettem a múltat, és elámultam azon, hogy az árva gyerekek jóvoltából, milyen sok nagyszerű embert ismertem meg, hány életreszóló barátság született az emúlt két évtizedben csak azért, mert próbáltam megoldani a gyermekek gondjait, nehézségeit. Sok, nagyon sok jó ember van ezen a világon és közülük a legtöbbel, talán veled sem találkozhattam volna, ha nem mondok igent az ajtónkon kopogtató bajban lévő életekre!!
Az ünnepi svédasztalos vacsorán, melyen közel ötszázan vettünk részt. A két részből álló ebédlőnkben úgy álltunk egymás mellett mint a heringek a dobozban. Ott volt velünk, az asztalunkat megtisztelő Schmitt Pál elnök úr az ő kedves feleségével Katalin asszonnyal, de ott voltak a mi gyerekeink mellett az évek alatt felnőtt, és kirepült fiataljaink, régi és új munkatársaink, sok sok támogatónk, idősek, fiatalok a világ minden részéről békében és szeretetben! Néztem a nagy ünnepi sokadalmat, és arra gondoltam, hogy Krisztuson kívül ki tudná ezt a sokféle embert egy asztalhoz ültetni? A szeretet erején kívül még milyen erő lenne képes a társadalmunk ilyen sok irányából összegyűlt tagját békében, szeretetben, örömmel együtt tartani?!
Hála és öröm van a szívemben, amiért Isten a szeretet és a jóság útjára vezette lépteim! Istenen kívül hálás szívvel köszönöm azoknak a jóságát is akik az elmúlt húsz évben a ferences nagycsaládunknak részesévé váltak, számukra hálából küldöm a Szent Ferenc ünnepén tartott elmélkedésemet! Ebben a beszédben nem csak visszanéztem az elmúlt évekre, de megfogalmaztam néhány gondolatot a jövővel kapcsolatosan is! Hálás szeretettel, Csaba t.
Erdély.ma
Az elmúlt héten itthon voltam Déván és számba vettem a múltat, és elámultam azon, hogy az árva gyerekek jóvoltából, milyen sok nagyszerű embert ismertem meg, hány életreszóló barátság született az emúlt két évtizedben csak azért, mert próbáltam megoldani a gyermekek gondjait, nehézségeit. Sok, nagyon sok jó ember van ezen a világon és közülük a legtöbbel, talán veled sem találkozhattam volna, ha nem mondok igent az ajtónkon kopogtató bajban lévő életekre!!
Az ünnepi svédasztalos vacsorán, melyen közel ötszázan vettünk részt. A két részből álló ebédlőnkben úgy álltunk egymás mellett mint a heringek a dobozban. Ott volt velünk, az asztalunkat megtisztelő Schmitt Pál elnök úr az ő kedves feleségével Katalin asszonnyal, de ott voltak a mi gyerekeink mellett az évek alatt felnőtt, és kirepült fiataljaink, régi és új munkatársaink, sok sok támogatónk, idősek, fiatalok a világ minden részéről békében és szeretetben! Néztem a nagy ünnepi sokadalmat, és arra gondoltam, hogy Krisztuson kívül ki tudná ezt a sokféle embert egy asztalhoz ültetni? A szeretet erején kívül még milyen erő lenne képes a társadalmunk ilyen sok irányából összegyűlt tagját békében, szeretetben, örömmel együtt tartani?!
Hála és öröm van a szívemben, amiért Isten a szeretet és a jóság útjára vezette lépteim! Istenen kívül hálás szívvel köszönöm azoknak a jóságát is akik az elmúlt húsz évben a ferences nagycsaládunknak részesévé váltak, számukra hálából küldöm a Szent Ferenc ünnepén tartott elmélkedésemet! Ebben a beszédben nem csak visszanéztem az elmúlt évekre, de megfogalmaztam néhány gondolatot a jövővel kapcsolatosan is! Hálás szeretettel, Csaba t.
Erdély.ma
2013. október 10.
A kisebbségi kérdésben merev és érzéketlen az Európai Bizottság
A kisebbségi európai polgári kezdeményezés elutasítása nyomán kialakult helyzet megvitatása szerepelt az Európai Parlament kisebbségi frakcióközi munkacsoport csütörtöki strasbourgi ülésének napirendjén, amelyet az Intergroup társelnökei, Tabajdi Csaba és Francois Alfonsi vezettek. Tabajdi Csaba ülésvezető elsőként Hans Heinrich Hansent, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának elnökét kérte, hogy ismertesse az elmúlt időszak következtetéseit.
A FUEN elnöke felszólalásában elmondta: „az Európai Bizottság érzéketlen az európai kisebbségi közösségek által felvetett fontos és jogos kérdéssel kapcsolatban". Véleménye szerint az EB-nek bátorítani és segítenie kellene a polgárokat, a civil szervezetek, az európai kisebbségeket, hogy éljenek a kezdeményezés eszközével. „Mi partneri ajánlatot tettünk, a Bizottság viszont elutasította az ajánlatot és a párbeszédre való felhívásunkat is" – hangsúlyozta Hans Heinrich Hansen.
Winkler Gyula, a kezdeményező RMDSZ nevében elmondta: „az elmúlt időszak munkájának legfontosabb eredménye az európai kisebbségi szolidaritás megteremtése. Magunk mellett tudhatjuk számos jelentős kisebbségi közösség támogatását. Feladatunk ennek a szolidaritásnak a fenntartása". Az RMDSZ európai parlamenti képviselője ismertette a Szövetség azon álláspontját, hogy ki kell használni a fellebbezés lehetőségét a luxemburgi Általános Ügyek Bíróságán, ehhez viszont – azonosítva a jogalapot – meg kell fogalmazni a megfelelő jogi tartalmat. Winkler Gyula szerint szorosabbra kell vonni az együttműködést a kisebbségi közösségek ernyőszervezete, a FUEN, az Európai Parlament azon tagjai között, akik kisebbségi közösségeket képviselnek vagy támogatják ügyüket, valamint reményeink szerint az Európai Bizottsággal is.
Az RMDSZ európai parlamenti képviselője elmondta: az elutasítást követő lépések eldöntése a polgári bizottság hét tagjának előjoga. „Meg vagyunk győződve arról, hogy döntésüket egyöntetűen fogják meghozni egy minél alaposabb és szélesebb körű konzultáció alapján" – hangsúlyozta. Winkler Gyula külön üdvözölte az Európai Bizottság képviseletében jelen levő Jens Nymand Christensent, akit a polgári kezdeményezés visszautasításának alaposabb indoklására kért.
A Székely Nemzeti Tanács nevében Izsák Balázs elnök tájékoztatta a jelenlévőket regionális kezdeményezésük tartalmáról valamint annak visszautasítási körülményeikről. Bejelentette, hogy az elutasítást már megfellebbezték a luxemburgi bírói testületnél.
Jens Nymand Christensen, az Európai Bizottság igazgatója válaszában lényegében megismételte az elutasító dokumentumban foglaltakat. Véleménye szerint az Európai Bizottság jogi értelmezésen alapuló elutasító döntés hozott. Állítása szerint az EB apparátusa nem a polgári kezdeményezés témáját és tartalmát elemezte, hanem kizárólag a polgári kezdeményezés szabályzatának előírásaihoz ragaszkodott.
A megbeszélésen részt vevő számos európai parlamenti képviselő felszólalásaikban csalódottságukat fejezték ki a bizottság merev és szigorúan a szerződés betűjéhez ragaszkodó magatartása miatt. A képviselők szerint az Európai Unió szerződéseinek szellemisége lehetővé kell tegye a nemzeti kisebbségi közösségek aktív védelmezését és támogatását.
A megbeszélésen az RMDSZ-t Winkler Gyula és Sógor Csaba európai parlamenti képviselők, valamint Vincze Loránt, a FUEN alelnöke képviselték. A tanácskozás résztvevői eltökéltségüket fejezték ki, hogy a civil szervezetek szintjén és politikai úton is folytatni kell az európai kisebbségvédelmi keret megalkotása érdekében tett erőfeszítéseket.
Winkler Gyula sajtóirodájának sajtóközleménye
Erdély.ma
A kisebbségi európai polgári kezdeményezés elutasítása nyomán kialakult helyzet megvitatása szerepelt az Európai Parlament kisebbségi frakcióközi munkacsoport csütörtöki strasbourgi ülésének napirendjén, amelyet az Intergroup társelnökei, Tabajdi Csaba és Francois Alfonsi vezettek. Tabajdi Csaba ülésvezető elsőként Hans Heinrich Hansent, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának elnökét kérte, hogy ismertesse az elmúlt időszak következtetéseit.
A FUEN elnöke felszólalásában elmondta: „az Európai Bizottság érzéketlen az európai kisebbségi közösségek által felvetett fontos és jogos kérdéssel kapcsolatban". Véleménye szerint az EB-nek bátorítani és segítenie kellene a polgárokat, a civil szervezetek, az európai kisebbségeket, hogy éljenek a kezdeményezés eszközével. „Mi partneri ajánlatot tettünk, a Bizottság viszont elutasította az ajánlatot és a párbeszédre való felhívásunkat is" – hangsúlyozta Hans Heinrich Hansen.
Winkler Gyula, a kezdeményező RMDSZ nevében elmondta: „az elmúlt időszak munkájának legfontosabb eredménye az európai kisebbségi szolidaritás megteremtése. Magunk mellett tudhatjuk számos jelentős kisebbségi közösség támogatását. Feladatunk ennek a szolidaritásnak a fenntartása". Az RMDSZ európai parlamenti képviselője ismertette a Szövetség azon álláspontját, hogy ki kell használni a fellebbezés lehetőségét a luxemburgi Általános Ügyek Bíróságán, ehhez viszont – azonosítva a jogalapot – meg kell fogalmazni a megfelelő jogi tartalmat. Winkler Gyula szerint szorosabbra kell vonni az együttműködést a kisebbségi közösségek ernyőszervezete, a FUEN, az Európai Parlament azon tagjai között, akik kisebbségi közösségeket képviselnek vagy támogatják ügyüket, valamint reményeink szerint az Európai Bizottsággal is.
Az RMDSZ európai parlamenti képviselője elmondta: az elutasítást követő lépések eldöntése a polgári bizottság hét tagjának előjoga. „Meg vagyunk győződve arról, hogy döntésüket egyöntetűen fogják meghozni egy minél alaposabb és szélesebb körű konzultáció alapján" – hangsúlyozta. Winkler Gyula külön üdvözölte az Európai Bizottság képviseletében jelen levő Jens Nymand Christensent, akit a polgári kezdeményezés visszautasításának alaposabb indoklására kért.
A Székely Nemzeti Tanács nevében Izsák Balázs elnök tájékoztatta a jelenlévőket regionális kezdeményezésük tartalmáról valamint annak visszautasítási körülményeikről. Bejelentette, hogy az elutasítást már megfellebbezték a luxemburgi bírói testületnél.
Jens Nymand Christensen, az Európai Bizottság igazgatója válaszában lényegében megismételte az elutasító dokumentumban foglaltakat. Véleménye szerint az Európai Bizottság jogi értelmezésen alapuló elutasító döntés hozott. Állítása szerint az EB apparátusa nem a polgári kezdeményezés témáját és tartalmát elemezte, hanem kizárólag a polgári kezdeményezés szabályzatának előírásaihoz ragaszkodott.
A megbeszélésen részt vevő számos európai parlamenti képviselő felszólalásaikban csalódottságukat fejezték ki a bizottság merev és szigorúan a szerződés betűjéhez ragaszkodó magatartása miatt. A képviselők szerint az Európai Unió szerződéseinek szellemisége lehetővé kell tegye a nemzeti kisebbségi közösségek aktív védelmezését és támogatását.
A megbeszélésen az RMDSZ-t Winkler Gyula és Sógor Csaba európai parlamenti képviselők, valamint Vincze Loránt, a FUEN alelnöke képviselték. A tanácskozás résztvevői eltökéltségüket fejezték ki, hogy a civil szervezetek szintjén és politikai úton is folytatni kell az európai kisebbségvédelmi keret megalkotása érdekében tett erőfeszítéseket.
Winkler Gyula sajtóirodájának sajtóközleménye
Erdély.ma
2013. október 10.
Anyanyelvünk sorvadása ellen
Nyelvhasználati furcsaságokra hívja fel a figyelmemet ismerősöm, aki annak idején Kolozsváron megélte már egyszer, hogy ott a magyar nyelv alól úgyszólván kifutott a talaj. Nem kell magyaráznia, tudom, miről van szó.
Gyermekkoromat a kincses városban még kimondottan kétnyelvű környezetben töltöttem. Aztán a román fokozatosan fölénybe került a hivatali nyelvhasználat egyoldalúsága miatt az utcán és a mindennapi érintkezésben is, s mire a hatvanas években a románság számbeli bevándorlása, szaporodása révén utolérte, majd meghaladta a magyarság lélekszámát, nyelvünk használatának visszaszorulása már feltartóztathatatlanná vált, amit az állampárti elnyomás abszurditásig felfokozott. Másik ismerősöm a mai „polgári” Marosvásárhelyen tapasztalta megdöbbenten, hogy ott már eleve románul szólnak egymáshoz az idegenek, és csak akkor váltanak át, ha hangsúlyból, más jelekből kiderül, hogy partnerük szintén magyar. Az illető meséli, hogy amolyan utcai tesztnek vetette alá a szembejövőket, és magyarul köszönt rájuk. Tízből öt-hat magyarul viszonozta, tehát az utcán még mindig fele-fele az arány, miként azt különben a népszámlálási adatok is tükrözik, de a köztereken már egyértelmű az egyik nyelv fölénye, és a másik használati köre folyamatosan szűkül. Hogy meddig, azt a vegyes vidékekről már alaposan leírták, az anyanyelv visszaszorul a családba, ezt követően amolyan konyhanyelvi elsilányosodáson esik át, és fokozatosan elsorvad, míg a vegyes házasságokban, iskolákban stb. végleg ki nem huny.
Mindezt azért bocsátottam előre, mert téved, aki azt gondolja, hogy a Székelyföldnek eme általunk többségben lakott vidékein nem figyelhetők meg hasonló jelenségek, noha a lakossági arányszámok egyelőre nekünk kedveznek. Nagyáruházban, bárban, telefonos üzletekben tapasztalhatjuk, hogy sajátos hangsúlyú „poftim!”-mal kérik ki maguknak némely alkalmazottak, hogy hozzájuk magyarul szóljunk, máskor a magyar szóra románul felel az illető, holott nem egy esetben beigazolódott már, hogy akár magyarul is válaszolhatna, mert ismeri nyelvünket.
Az „Igen, tessék!” mozgalomra pontosan Marosvásárhelyen az Auchan Áruházban láttam követendő példát, Kolozsváron is kísérleteznek vele, s nem véletlenül épp ezekben a városokban. Én úgy gondolom, nálunk is szükség lenne rá. És még valamire, ami szintén rajtunk, fogyasztókon, vásárlókon, ügyes-bajos dolgainkat hivatalokban intézőkön múlik: hozzáállásunkon. Szóljunk mindenütt magyarul, és éreztessük, hogy ez természetes ebben a környezetben. A nyelv csak ha használják, nem sorvad el, e nyelvi komfort minket megillet saját környezetünkben, s az udvarias átváltást a másik nyelvre is csak az érdemli meg, aki alkalmazottként az ügyféllel szembeni udvariasságot – a nyelvi udvariasságot is – munkahelyi kötelességének tekinti.
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Nyelvhasználati furcsaságokra hívja fel a figyelmemet ismerősöm, aki annak idején Kolozsváron megélte már egyszer, hogy ott a magyar nyelv alól úgyszólván kifutott a talaj. Nem kell magyaráznia, tudom, miről van szó.
Gyermekkoromat a kincses városban még kimondottan kétnyelvű környezetben töltöttem. Aztán a román fokozatosan fölénybe került a hivatali nyelvhasználat egyoldalúsága miatt az utcán és a mindennapi érintkezésben is, s mire a hatvanas években a románság számbeli bevándorlása, szaporodása révén utolérte, majd meghaladta a magyarság lélekszámát, nyelvünk használatának visszaszorulása már feltartóztathatatlanná vált, amit az állampárti elnyomás abszurditásig felfokozott. Másik ismerősöm a mai „polgári” Marosvásárhelyen tapasztalta megdöbbenten, hogy ott már eleve románul szólnak egymáshoz az idegenek, és csak akkor váltanak át, ha hangsúlyból, más jelekből kiderül, hogy partnerük szintén magyar. Az illető meséli, hogy amolyan utcai tesztnek vetette alá a szembejövőket, és magyarul köszönt rájuk. Tízből öt-hat magyarul viszonozta, tehát az utcán még mindig fele-fele az arány, miként azt különben a népszámlálási adatok is tükrözik, de a köztereken már egyértelmű az egyik nyelv fölénye, és a másik használati köre folyamatosan szűkül. Hogy meddig, azt a vegyes vidékekről már alaposan leírták, az anyanyelv visszaszorul a családba, ezt követően amolyan konyhanyelvi elsilányosodáson esik át, és fokozatosan elsorvad, míg a vegyes házasságokban, iskolákban stb. végleg ki nem huny.
Mindezt azért bocsátottam előre, mert téved, aki azt gondolja, hogy a Székelyföldnek eme általunk többségben lakott vidékein nem figyelhetők meg hasonló jelenségek, noha a lakossági arányszámok egyelőre nekünk kedveznek. Nagyáruházban, bárban, telefonos üzletekben tapasztalhatjuk, hogy sajátos hangsúlyú „poftim!”-mal kérik ki maguknak némely alkalmazottak, hogy hozzájuk magyarul szóljunk, máskor a magyar szóra románul felel az illető, holott nem egy esetben beigazolódott már, hogy akár magyarul is válaszolhatna, mert ismeri nyelvünket.
Az „Igen, tessék!” mozgalomra pontosan Marosvásárhelyen az Auchan Áruházban láttam követendő példát, Kolozsváron is kísérleteznek vele, s nem véletlenül épp ezekben a városokban. Én úgy gondolom, nálunk is szükség lenne rá. És még valamire, ami szintén rajtunk, fogyasztókon, vásárlókon, ügyes-bajos dolgainkat hivatalokban intézőkön múlik: hozzáállásunkon. Szóljunk mindenütt magyarul, és éreztessük, hogy ez természetes ebben a környezetben. A nyelv csak ha használják, nem sorvad el, e nyelvi komfort minket megillet saját környezetünkben, s az udvarias átváltást a másik nyelvre is csak az érdemli meg, aki alkalmazottként az ügyféllel szembeni udvariasságot – a nyelvi udvariasságot is – munkahelyi kötelességének tekinti.
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. október 10.
A székelység története csak könyvespolcokon
Háromszéken csak elvétve tanítják a székelység történetét, a sokat vitatott tankönyv, kézikönyv iránt az iskolák nem érdeklődnek.
A megyei tanfelügyelőség kimutatása szerint opcionális tantárgyként az elmúlt tanévben tizenegy iskola tizennégy osztályában szerepelt az órarendben, ami legtöbb háromszázötven diákot érintett, holott csupán a VI–VII. osztályos célcsoportban közel kétezerötszáz magyar diák tanul a megyében, az idei összesítést a tanfelügyelőség csak október végén készíti el, miután az iskolák beküldik az erre vonatkozó adatokat. Nagy vívmányként hozta nyilvánosságra Kovászna és Hargita megye tanácsa tavaly nyáron, hogy megbízásukból elkészült A székelység története kiadvány, amit tankönyvként elsősorban a VI–VII. osztályosoknak ajánlanak, 2012 szeptemberétől, főként Hargita megyében több iskolában be is vezették választható tantárgyként a tanítását, a háromszéki iskolákban ellenben már induláskor megfeneklett az érdeklődés a könyv iránt.
A Háromszék idén márciusban tett kísérletet arra, hogy megtudja, hány iskolában, osztályban tanítanak a könyvből, s mint kiderült, kevés a tankönyv, és csupán néhány iskolában döntöttek az új tantárgy mellett a szabadon választott kategóriában, máshol legfennebb a törzsanyagban szereplő magyarság története órán említik meg a székelységet érintő sorsdöntő történéseket. Arra is fény derült, hogy ki mennyi időt, energiát szán erre, tanárfüggő, így nem beszélhetünk egységes megoldásról. A helyzetet az is befolyásolja, hogy ahol eddig az informatika nyert teret a választható órakeretben, ott ezen nem kívánnak változtatni, de az is előfordul, nem is ritkán, hogy olyan tárgyat tanítanak a szabadon választott kategóriában, amilyen szakos tanárnak hiányzik néhány órája a teljes katedrából. A napokban újabb kísérletet tettünk e tananyag tanításának felmérésére, pontos adatokat ezúttal sem sikerült megszerezni, mert a megyei tanfelügyelőségen csupán az elmúlt tanév vonatkozó adatai szerepelnek a nyilvántartásban, a jóváhagyást ugyanis két évre kapták az iskolák e tantárgy tanítására, folyó tanévben az érintettek október 20-ig kötelesek jelenteni, folytatják-e A székelység története tanítását.A Victor Sibianu történelem szakos tanfelügyelő által rendelkezésünkre bocsátott tavalyi névsorból kitűnik, a városok közül Kézdivásárhelyen a legnagyobb az érdeklődés a tantárgy iránt, terepkutatásunkból kiderült, ez idén sem lankadt, Sepsiszentgyörgyön ellenben ott is elmaradtak ezek az órák, ahol tavaly az órarendben szerepeltek. Málnáson, Nagybaconban, Esztelneken, Uzonban, Zabolán, Székelytamásfalván az elmúlt tanévben tanították az új tantárgyat, jelenleg nem mindenütt folytatják az oktatását. Vélhetően a statisztikákban szereplőknél több történelem tanárnak szívügye saját történelmünk tanítása, és a törzsanyag részeként beiktatja a tananyagba mindazt, ami amúgy része a magyarság történetének. A szakfelügyelő lapunknak elmondta, előfordul, hogy olyan osztálynak nincs A székelység története tankönyve, ahol az órarendben és a naplóban is ezen a néven szerepel, vagy csupán néhány példányt kapott az iskola könyvtára, a kézdiszentkereszti iskola ellenben szerencsés, ott délutáni szakkörön tanítják ezt a tárgyat, és könyvük is van a gyermekeknek. Egy másik módja is van annak, hogy a székelység történetét tanítsák az iskolákban: a történelmi ismeretek elmélyítését szolgáló választható órán. Így tesznek például a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzőben, ahol a X., XI. és XII. filológia osztályokban opcionálisként a történelmet választották.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Háromszéken csak elvétve tanítják a székelység történetét, a sokat vitatott tankönyv, kézikönyv iránt az iskolák nem érdeklődnek.
A megyei tanfelügyelőség kimutatása szerint opcionális tantárgyként az elmúlt tanévben tizenegy iskola tizennégy osztályában szerepelt az órarendben, ami legtöbb háromszázötven diákot érintett, holott csupán a VI–VII. osztályos célcsoportban közel kétezerötszáz magyar diák tanul a megyében, az idei összesítést a tanfelügyelőség csak október végén készíti el, miután az iskolák beküldik az erre vonatkozó adatokat. Nagy vívmányként hozta nyilvánosságra Kovászna és Hargita megye tanácsa tavaly nyáron, hogy megbízásukból elkészült A székelység története kiadvány, amit tankönyvként elsősorban a VI–VII. osztályosoknak ajánlanak, 2012 szeptemberétől, főként Hargita megyében több iskolában be is vezették választható tantárgyként a tanítását, a háromszéki iskolákban ellenben már induláskor megfeneklett az érdeklődés a könyv iránt.
A Háromszék idén márciusban tett kísérletet arra, hogy megtudja, hány iskolában, osztályban tanítanak a könyvből, s mint kiderült, kevés a tankönyv, és csupán néhány iskolában döntöttek az új tantárgy mellett a szabadon választott kategóriában, máshol legfennebb a törzsanyagban szereplő magyarság története órán említik meg a székelységet érintő sorsdöntő történéseket. Arra is fény derült, hogy ki mennyi időt, energiát szán erre, tanárfüggő, így nem beszélhetünk egységes megoldásról. A helyzetet az is befolyásolja, hogy ahol eddig az informatika nyert teret a választható órakeretben, ott ezen nem kívánnak változtatni, de az is előfordul, nem is ritkán, hogy olyan tárgyat tanítanak a szabadon választott kategóriában, amilyen szakos tanárnak hiányzik néhány órája a teljes katedrából. A napokban újabb kísérletet tettünk e tananyag tanításának felmérésére, pontos adatokat ezúttal sem sikerült megszerezni, mert a megyei tanfelügyelőségen csupán az elmúlt tanév vonatkozó adatai szerepelnek a nyilvántartásban, a jóváhagyást ugyanis két évre kapták az iskolák e tantárgy tanítására, folyó tanévben az érintettek október 20-ig kötelesek jelenteni, folytatják-e A székelység története tanítását.A Victor Sibianu történelem szakos tanfelügyelő által rendelkezésünkre bocsátott tavalyi névsorból kitűnik, a városok közül Kézdivásárhelyen a legnagyobb az érdeklődés a tantárgy iránt, terepkutatásunkból kiderült, ez idén sem lankadt, Sepsiszentgyörgyön ellenben ott is elmaradtak ezek az órák, ahol tavaly az órarendben szerepeltek. Málnáson, Nagybaconban, Esztelneken, Uzonban, Zabolán, Székelytamásfalván az elmúlt tanévben tanították az új tantárgyat, jelenleg nem mindenütt folytatják az oktatását. Vélhetően a statisztikákban szereplőknél több történelem tanárnak szívügye saját történelmünk tanítása, és a törzsanyag részeként beiktatja a tananyagba mindazt, ami amúgy része a magyarság történetének. A szakfelügyelő lapunknak elmondta, előfordul, hogy olyan osztálynak nincs A székelység története tankönyve, ahol az órarendben és a naplóban is ezen a néven szerepel, vagy csupán néhány példányt kapott az iskola könyvtára, a kézdiszentkereszti iskola ellenben szerencsés, ott délutáni szakkörön tanítják ezt a tárgyat, és könyvük is van a gyermekeknek. Egy másik módja is van annak, hogy a székelység történetét tanítsák az iskolákban: a történelmi ismeretek elmélyítését szolgáló választható órán. Így tesznek például a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzőben, ahol a X., XI. és XII. filológia osztályokban opcionálisként a történelmet választották.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. október 10.
Hírsaláta
FLOREA BESZÉL KÉPMUTATÁSRÓL ÉS DEMAGÓGIÁRÓL. Kétnyelvű feliratokat osztogató nő megbírságolása miatti tiltakozásként magyarul szólaltak fel a marosvásárhelyi városi önkormányzat keddi ülésén a Romániai Magyar Demokrata Szövetség képviselői. A polgármester szerint „tíz nyelvet is beszélhetnek” a magyar képviselők, ezzel csak a „képmutatásukat és a demagógiájukat” bizonyítják. A Mediafax hírügynökség jelentése szerint Dorin Florea, a 45 százalékban magyarok lakta város román polgármestere a magyar képviselők szemére vetette, hogy olyannal vállalnak szolidaritást, aki egy konfliktusos Marosvásárhely eszméjét terjeszti. Florea szerint a konfliktusos Marosvásárhely már nem pályázhat eséllyel az Európa kulturális fővárosa címre.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
FLOREA BESZÉL KÉPMUTATÁSRÓL ÉS DEMAGÓGIÁRÓL. Kétnyelvű feliratokat osztogató nő megbírságolása miatti tiltakozásként magyarul szólaltak fel a marosvásárhelyi városi önkormányzat keddi ülésén a Romániai Magyar Demokrata Szövetség képviselői. A polgármester szerint „tíz nyelvet is beszélhetnek” a magyar képviselők, ezzel csak a „képmutatásukat és a demagógiájukat” bizonyítják. A Mediafax hírügynökség jelentése szerint Dorin Florea, a 45 százalékban magyarok lakta város román polgármestere a magyar képviselők szemére vetette, hogy olyannal vállalnak szolidaritást, aki egy konfliktusos Marosvásárhely eszméjét terjeszti. Florea szerint a konfliktusos Marosvásárhely már nem pályázhat eséllyel az Európa kulturális fővárosa címre.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. október 10.
Beszélgetés Jankó Andrással, az Aradi Kölcsey Egyesület elnökével
Gazdag, színes programokat terveznek
Jankó András, az Aradi Kölcsey Egyesület elnöke a minoriták tiszteletére szervezett, könyvbemutatóval egybekötött előadáson a következő időszak programjairól beszélt, amelyeket a következő beszélgetésben próbálunk számba venni.
– Elnök úr, megkérném az Egyesület közeljövőben tervezett programjának a bővebb ismertetésére.
– Talán előbb érdemes lenne szólni a Havi Szemle utolsó, szeptember–októberi számáról, ami kissé bővebb terjedelemben, 56 oldalon jelent meg. Szerintem nem csak bővebb, hanem tartalmasabb, színesebb is, vagyis az Aradi Magyar Napokhoz méltó, ünnepi kivitelezésben látott napvilágot. A címlapon egy szép Hajós-képet, míg belül 26 író–költő írásait tartalmazza, akik közül 13 aradi.
Az aradiak közül Szabó Péter verse, Péterszabó Ilona és Erdélyi István prózája ragadta meg a figyelmemet. Szabó Péter majláthfalvi szívnek kedves verset írt, Péterszabó Ilona olyat, amit többször is el kellett olvasnom, hogy megértsem, tehát feladat elé állított. Erdélyi István olyan esetet ír le, amilyenről nem gondoltam volna, hogy ilyesmi is megesett Aradon. Az említettekkel párhuzamosan, az összes írást érdemes elolvasni. A Havi Szemle legutolsó számát azért említettem, mert tartalmazza Kozma Dezső és Pomogáts Béla egy-egy írását. Azokét, akik október és november folyamán a vendégeink lesznek.
Kozma Dezső, a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének a professzora, számos tanulmány és könyv, tankönyv szerzője. A mostani számban Madách Imréről, illetve a művéről, Az ember tragédiájáról írt tanulmányát közöljük. Ő október 15-én, jövő kedden 13 órakor a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében a diákoknak tart előadást Mikszáth Kálmánról, majd 18 órától ugyanott Gárdonyi Gézáról beszél. Tudni kell róla, hogy nagyon jó előadó, kiváló mesélő, és szívesen válaszol mindenfajta kérdésre.
Ha már itt tartunk, megemlítem a november 6-ai eseményt is, amelyen Serdült Benke Éva székelyföldi író Erdélyi bárka című könyvét mutatja be 18 órától Ujj János, szintén a Főgimnázium dísztermében. Folytatva a Havi Szemléről szóló beszámolót, a mostani számban közlünk egy Pomogáts Béla által jegyzett Weöres Sándorról szóló tanulmányt azon az apropón, hogy november 20-án, ugyancsak a Főgimnázium dísztermében 13 órától a diákoknak, míg 18 órától mindenkinek tart előadást Szántó Györgyről. Pomogáts Bélát, gondolom, nem kell különösebben bemutatni, rengeteg titulusa, tisztsége van. Közülük csak a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudomány Tanszékének igazgatóhelyettese, illetve az Anyanyelvi Konferencia elnöke címeket említem, de tagja a Román–Magyar Történész Bizottságnak, s eddig közel 60 könyvet irt.
– Könyvvel kapcsolatos programokon kívül más kulturális rendezvény szerepel-e a terveik között?
– Hogyne szerepelne, hiszen november 23-án egy regionális néptánc-találkozót szervezünk Aradon, vajdasági és anyaországi vendégekkel, december 14-én viszont adventi templomkórus találkozót szervezünk. A jelzettek azok, amelyeknek már összeállt a programjuk, de kidolgozás alatt lévő rendezvények is szerepelnek a terveink között. A napokban keresett meg telefonon a magyarországi Mentor Könyvkiadó azzal a kéréssel, hogy szerveznénk-e számukra egy bemutatóval, eladással egybekötött könyvkiállítást? Ugyancsak a napokban keresett meg egy, Olaszországból hazatért személy, aki kegytárgyak kiállításával foglalkozik. A közel 20, főként festményekből, szobrokból álló kiállítási anyagot is be szeretnénk mutatni. Mivel a sajtó jóvoltából egyre nagyobb közönség ismerkedik meg a munkánkkal, egyre többen keresnek meg programajánlattal. Senkit nem utasítunk vissza, mert az Egyesület vezetősége egyre változatosabb, gazdagabb közművelődési programokkal kívánja meglepni az aradi és a megyei magyarságot. Amint eddig is történt, minden eseményt idejében, bővebben népszerűsíteni kívánjuk.
– Köszönöm a tájékoztatót.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
Gazdag, színes programokat terveznek
Jankó András, az Aradi Kölcsey Egyesület elnöke a minoriták tiszteletére szervezett, könyvbemutatóval egybekötött előadáson a következő időszak programjairól beszélt, amelyeket a következő beszélgetésben próbálunk számba venni.
– Elnök úr, megkérném az Egyesület közeljövőben tervezett programjának a bővebb ismertetésére.
– Talán előbb érdemes lenne szólni a Havi Szemle utolsó, szeptember–októberi számáról, ami kissé bővebb terjedelemben, 56 oldalon jelent meg. Szerintem nem csak bővebb, hanem tartalmasabb, színesebb is, vagyis az Aradi Magyar Napokhoz méltó, ünnepi kivitelezésben látott napvilágot. A címlapon egy szép Hajós-képet, míg belül 26 író–költő írásait tartalmazza, akik közül 13 aradi.
Az aradiak közül Szabó Péter verse, Péterszabó Ilona és Erdélyi István prózája ragadta meg a figyelmemet. Szabó Péter majláthfalvi szívnek kedves verset írt, Péterszabó Ilona olyat, amit többször is el kellett olvasnom, hogy megértsem, tehát feladat elé állított. Erdélyi István olyan esetet ír le, amilyenről nem gondoltam volna, hogy ilyesmi is megesett Aradon. Az említettekkel párhuzamosan, az összes írást érdemes elolvasni. A Havi Szemle legutolsó számát azért említettem, mert tartalmazza Kozma Dezső és Pomogáts Béla egy-egy írását. Azokét, akik október és november folyamán a vendégeink lesznek.
Kozma Dezső, a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének a professzora, számos tanulmány és könyv, tankönyv szerzője. A mostani számban Madách Imréről, illetve a művéről, Az ember tragédiájáról írt tanulmányát közöljük. Ő október 15-én, jövő kedden 13 órakor a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében a diákoknak tart előadást Mikszáth Kálmánról, majd 18 órától ugyanott Gárdonyi Gézáról beszél. Tudni kell róla, hogy nagyon jó előadó, kiváló mesélő, és szívesen válaszol mindenfajta kérdésre.
Ha már itt tartunk, megemlítem a november 6-ai eseményt is, amelyen Serdült Benke Éva székelyföldi író Erdélyi bárka című könyvét mutatja be 18 órától Ujj János, szintén a Főgimnázium dísztermében. Folytatva a Havi Szemléről szóló beszámolót, a mostani számban közlünk egy Pomogáts Béla által jegyzett Weöres Sándorról szóló tanulmányt azon az apropón, hogy november 20-án, ugyancsak a Főgimnázium dísztermében 13 órától a diákoknak, míg 18 órától mindenkinek tart előadást Szántó Györgyről. Pomogáts Bélát, gondolom, nem kell különösebben bemutatni, rengeteg titulusa, tisztsége van. Közülük csak a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudomány Tanszékének igazgatóhelyettese, illetve az Anyanyelvi Konferencia elnöke címeket említem, de tagja a Román–Magyar Történész Bizottságnak, s eddig közel 60 könyvet irt.
– Könyvvel kapcsolatos programokon kívül más kulturális rendezvény szerepel-e a terveik között?
– Hogyne szerepelne, hiszen november 23-án egy regionális néptánc-találkozót szervezünk Aradon, vajdasági és anyaországi vendégekkel, december 14-én viszont adventi templomkórus találkozót szervezünk. A jelzettek azok, amelyeknek már összeállt a programjuk, de kidolgozás alatt lévő rendezvények is szerepelnek a terveink között. A napokban keresett meg telefonon a magyarországi Mentor Könyvkiadó azzal a kéréssel, hogy szerveznénk-e számukra egy bemutatóval, eladással egybekötött könyvkiállítást? Ugyancsak a napokban keresett meg egy, Olaszországból hazatért személy, aki kegytárgyak kiállításával foglalkozik. A közel 20, főként festményekből, szobrokból álló kiállítási anyagot is be szeretnénk mutatni. Mivel a sajtó jóvoltából egyre nagyobb közönség ismerkedik meg a munkánkkal, egyre többen keresnek meg programajánlattal. Senkit nem utasítunk vissza, mert az Egyesület vezetősége egyre változatosabb, gazdagabb közművelődési programokkal kívánja meglepni az aradi és a megyei magyarságot. Amint eddig is történt, minden eseményt idejében, bővebben népszerűsíteni kívánjuk.
– Köszönöm a tájékoztatót.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2013. október 10.
Korondiak uralják az országos fazekasvásárt
Az első alkalommal megrendezett Kolozsvári Nemzetközi Kerámia Biennálé fontos eseménye a Főtéren tegnap megnyitott, és ma estig tartó Fazekasok Országos Vására.
A színpompás kínálmánynak szinte a felét korondi népművészeti tárgyak teszik ki, de más vidékek is képviseltetik magukat. Sőt, a népi fazekasság alkotásai mellett egyéb árukat is felsorakoztatnak: fafaragványok, szőttesek, ikonok, házi édességek, méz és az elmaradhatatlan, kétes értékű bóvliféleség sem hiányzik. Illik a vásárhoz az éppen zajló TiMAF erdélyi összművészeti fesztivál falemezekből elkészített labirintusa: az 1001 méter román mese elnevezésű kiállításon a konkrét szerzők, helységek és dátumok megjelölésével román népi bölcselkedések olvashatók, naiv festészeti művek láthatók. Némely árus a helyszínen bemutatót tart a népi agyagmegmunkálás rejtelmeiről, az egyik standnál pedig a gyermekek rajzképességüket is próbára tehetik.
Szabadság (Kolozsvár)
Az első alkalommal megrendezett Kolozsvári Nemzetközi Kerámia Biennálé fontos eseménye a Főtéren tegnap megnyitott, és ma estig tartó Fazekasok Országos Vására.
A színpompás kínálmánynak szinte a felét korondi népművészeti tárgyak teszik ki, de más vidékek is képviseltetik magukat. Sőt, a népi fazekasság alkotásai mellett egyéb árukat is felsorakoztatnak: fafaragványok, szőttesek, ikonok, házi édességek, méz és az elmaradhatatlan, kétes értékű bóvliféleség sem hiányzik. Illik a vásárhoz az éppen zajló TiMAF erdélyi összművészeti fesztivál falemezekből elkészített labirintusa: az 1001 méter román mese elnevezésű kiállításon a konkrét szerzők, helységek és dátumok megjelölésével román népi bölcselkedések olvashatók, naiv festészeti művek láthatók. Némely árus a helyszínen bemutatót tart a népi agyagmegmunkálás rejtelmeiről, az egyik standnál pedig a gyermekek rajzképességüket is próbára tehetik.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. október 10.
Fakultatív a magyar szó
Az erdélyi és partiumi magyar tanácsosok közül kevesen élnek anyanyelvhasználati jogukkal az önkormányzati üléseken. Körkép.
A legtöbb magyar többségű székelyföldi település kivételével az erdélyi és partiumi önkormányzatok fakultatív jellegűnek tekintik az anyanyelv használatára vonatkozó előírásokat a helyi és a megyei tanácsüléseken.
A 2006-ban elfogadott 215-ös számú közigazgatási törvény 3. cikkelye kimondja: azokban az önkormányzatokban amelyekben a testület tagjainak legalább egyharmada valamely nemzeti kisebbséghez tartozik, a tanácsüléseken az anyanyelv is használható. A jogszabály rögzíti azt is, hogy ebben az esetben a polgármesternek biztosítania kell a román nyelvű fordítást. A tanácsülések dokumentumait azonban minden esetben az állam nyelvén kell kiállítani.
A Krónika megtudta: míg egyes településeken a jogosultak élnek a törvény által biztosított jogukkal, más helyeken azonban éppen a jogosultak mondanak le erről, különböző gyakorlati és pénzügyi okok miatt. Visszás helyzetek Vásárhelyen
Bár a marosvásárhelyi önkormányzat esetében a magyar tanácsosoknak bármikor jogukban áll használni az anyanyelvüket a tanácsüléseken – a képviselőtestület 23 tagjából 10 RMDSZ-es –, a szövetségi színekben mandátumot nyert városatyák a keddi ülésen “csupán” tiltakozásként szólaltak fel magyarul. Peti András, a város RMDSZ-es alpolgármestere elmondta, valamennyi RMDSZ-es képviselő előbb magyarul fejtette ki álláspontját az ülésen, aztán – tolmács hiányában – románul is összefoglalta az elmondottakat. Hozzátette, gesztusukkal az ellen tiltakoztak, hogy a rendőrség csütörtökön megbírságolták Lakó Péterfi Tündét, aki kétnyelvű árucímkéket osztogatott a város egyik zöldségpiacán.
Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetét is vezető politikus elmondta, már több mint négy éve kezdeményezte, hogy az önkormányzat vásároljon tolmácsgépet, és biztosítsa annak a műszaki feltételeit, hogy magyar képviselők anyanyelvükön szólalhassanak fel. Hozzátette, a mostani akcióval azt szerették volna szorgalmazni, hogy a többséghez tartozó kollégák is sajátítsák el és beszéljék a kisebbség nyelvét. “Ez biztosíthatja a tényleges tiszteletet egymás kultúrája iránt” – magyarázta az alpolgármester. Arra a kérdésre, nem tartja-e visszásnak, hogy tiltakozásképpen folyamodtak az anyanyelvhasználathoz, Peti András az RMDSZ korábbi helyi vezetőit hibáztatta. “2008-ig a marosvásárhelyi tanácsban többségi RMDSZ-frakció működött, és soha nem éltek a törvényben szavatolt joggal” – magyarázta az alpolgármester. Hozzátette, elvesznek azok a jogok, amelyeket a közösség nem gyakorol.
A Mediafax hírügynökség jelentése szerint Dorin Florea a 45 százalékban magyarok lakta város román polgármestere a magyar képviselők szemére vetette, hogy olyannal vállalnak szolidaritást, aki egy konfliktusos Marosvásárhely eszméjét terjeszti. A polgármester hozzátette, “tíz nyelvet is beszélhetnek” a magyar képviselők, ezzel csak a “képmutatásukat és a demagógiájukat” bizonyítják.
A Maros megyei önkormányzat ülésein, ha elvétve is, de az RMDSZ képviselői csak időnként élnek anyanyelvhasználati jogukkal. Legutóbb a Kultúrpalota termeinek elnevezése kapcsán kialakult vita során Kelemen Márton frakcióvezető szólt magyarul tanácsos kollégáihoz. “Ahogy eddig is előfordult, ezentúl is elő fog fordulni. Mivel a szinkronfordítás nem biztosított, nem látom értelmét minden esetben az anyanyelv használatának, viszont akkor, amikor kimondottan magyar ügyről van szó, magyarul fogunk beszélni” – szögezte le Kelemen. A megyei tanácsos ugyanakkor hozzátette: bár az önkormányzat már rég megvásárolta a tolmácsgépet, szakembert nem alkalmazott a z üzemeltetésére.
Szatmáron nem fontos a kétnyelvűség
A Szatmár megyei önkormányzatok ülésein sem használják a magyart még olyan településeken sem, ahol többséget alkotnak a szövetség tanácsosai. Mint megtudtuk: az RMDSZ-esek nem tartják fontosnak a kétnyelvűséget a gyűléseken, sőt, többen úgy vélik, csak hátráltatná őket egy tolmács beiktatása.
Kifejtették: a magyar embereknek tökéletesen mindegy, hogy az önkormányzati ülések milyen nyelven zajlanak, számukra az a fontos, hogy az ügyintézés során olyan hivatali alkalmazottakkal találkozzanak, akik értik és beszélik a magyart. “A tanácsüléseken románul beszélünk, minden RMDSZ-es tanácsos tud románul, ezért így kézenfekvő” – magyarázta lapunk érdeklődésére Kovács Jenő nagykárolyi polgármester, aki szerint lényegtelen, hogy az ülések nyelve mi, az a fontos, hogy a magyarok a mindennapjaikban használhassák anyanyelvüket.
Mint elmondta, van elég problémája emiatt, például a közelmúltben alakult ki politikai botrány azért, mert a nagykárolyi kastély esetén meghirdetett idegenvezetői állásnál az önkormányzat kötelező módon kérte magyar nyelvtudást. A megyei tanács RMDSZ-frakciójának vezetője, Kovács Máté is értelmetlennek látja a kétnyelvű tanácsüléseket, mivel ezáltal bonyolódnának a dolgok, elhúzódnának és megnehezednének a gyűlések. Maskulik Csaba, a szatmárnémeti városi tanács RMDSZ-frakciójának vezetője egyenesen nonszensznek nevezte azt, hogy több nyelven folyjék egy ülés. “A gyűléseknek egynyelvűeknek kell lenniük, egy olyan nyelven kell őket lefolyatni, amit mindenki ért és beszél, legyen az angol, román vagy magyar” – jelentette ki Maskulik, aki szerint őt például nagyon zavarná az érvelésben, ha magyarul beszélne, majd a tolmácsra kellene bíznia, hogy lefordítsa a mondandóját.
“Pragmatikus” anyanyelvhasználat Nagyszalontán
A hétharmados RMDSZ-es többséget számláló nagyszalontai városi tanácsban már több alkalommal felmerült, hogy magyarul beszéljenek a tanácsüléseken, de arra a következtetésre jutottak, hogy ezt nem kérik – mondta lapunknak Török László polgármester. “20 ezer lejes plusz költséget jelentene a fordító alkalmazása, ezt az összeget mi inkább a magyar iskolára költjük” – magyarázta a városvezető, megemlítve azt is, hogy ha anyanyelvükön szólalnának fel majd a duplájára nőne a tanácsülések időtartama. Török hangsúlyozta: ezzel együtt ők szorgalmazzák az anyanyelvhasználatot, de nem csak az számít, ahogyan a közgyűlésen beszélnek, hanem az, amit a közösségért tesznek. Felhívta a figyelmet arra, hogy a nagyszalontai önkormányzat az anyanyelvgyakorlás jogának pragmatikus kihasználását részesíti előnyben, így például az önkormányzat honlapján mindem hivatalos kérvény letölthető magyar nyelven és azokat a hivatalba is elfogadják.
Székelyföld a pozitív példa
A székelyföldi települések zömében anyanyelvükön beszélnek a tanácsüléseken az önkormányzati képviselők. Mindez természetes is például az olyan városokban, mint Székelyudvarhely vagy Gyergyószentmiklós, ahol valamennyi tanácsos, illetve a jegyző is magyar nemzetiségű. Csíkszeredában két román nemzetiségű tanácsos jutott be a képviselő-testületbe a tavalyi helyhatósági választáson, és bár többé-kevésbé mindketten értenek magyarul, a városháza mégis biztosít számukra tolmácsot, valamennyi tanácsülésen fordítanak nekik. Ők általában ritkán kérnek szót az üléseken, esetleges kérdéseikre román nyelven kapnak választ. A magyar nemzetiségű tanácsosok közül mindenki – beleértve a polgármestert is – anyanyelvén szólal fel, és ugyanez a helyzet a Hargita Megyei Tanács esetében is, ahol a három román képviselő számára tolmács fordítja a magyarul zajló ülésen elhangzottakat.
A háromszéki önkormányzatok többségében élnek a nyelvi jogokkal, magyarul szólalnak fel a képviselők. A falvakban a magyar nemzetiségű tanácstagok az ülésen is magyarul beszélnek egymással, a városokban megvásárolták a tolmácsgépet és fordítóval kötöttek szerződést. A Magyar Polgári Párt háromszéki szervezete évekkel ezelőtt szólította fel a helyi választottakat, hogy a tanácsüléseken beszéljenek magyarul, akkor Kovásznán voltak gondok, de azóta ott is megoldották a fordítást. Thiesz János a fürdőváros polgármestere lapunknak elmondta, évek óta van tolmácsgépük, tehát résztvevőkön múlik, hogy milyen nyelven szólnak hozza. A kovásznai testületben tizenegy RMDSZ-es, egy független és öt román nemzetiségű képviselő dolgozik. A polgármester elmondta, előfordul, hogy a rövidebb hozzászólások románul hangzanak el, de általában mindenki az anyanyelvén nyilvánít véleményt. Kulcsár Terza József az MPP Kovászna megyei elnöke megkeresésünkre elmondta, az elmúlt években sokat javult a helyzet a nyelvi jogok érvényesítése terén, a Kovászna megyei tanácsnál kifogásolták, hogy nem kaptak magyar nyelvű anyagokat, határozattervezeteket, ez azóta megoldódott. A háromszéki önkormányzatnál nem vásároltak tolmácsgépet, így a képviselők általában lefordítják román nyelvre a saját magyar hozzászólásukat, ha ezt nem teszik meg, az ülés elnöke fordít – tudtuk meg Tamás Sándor megyei tanácselnöktől. A marosvásárhelyi RMDSZ-es tanácsosok keddi felszólalására utalva egyébként Kulcsár Terza József hangsúlyozta, a magyar nyelv használata az önkormányzatok ülésein nem egy tiltakozási forma, hanem egy jog, amellyel élni kell.
Összeállításunk szerzői:
Babos Krisztina, Bíró Blanka, Gyergyai Csaba, Szucher Ervin, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)
Az erdélyi és partiumi magyar tanácsosok közül kevesen élnek anyanyelvhasználati jogukkal az önkormányzati üléseken. Körkép.
A legtöbb magyar többségű székelyföldi település kivételével az erdélyi és partiumi önkormányzatok fakultatív jellegűnek tekintik az anyanyelv használatára vonatkozó előírásokat a helyi és a megyei tanácsüléseken.
A 2006-ban elfogadott 215-ös számú közigazgatási törvény 3. cikkelye kimondja: azokban az önkormányzatokban amelyekben a testület tagjainak legalább egyharmada valamely nemzeti kisebbséghez tartozik, a tanácsüléseken az anyanyelv is használható. A jogszabály rögzíti azt is, hogy ebben az esetben a polgármesternek biztosítania kell a román nyelvű fordítást. A tanácsülések dokumentumait azonban minden esetben az állam nyelvén kell kiállítani.
A Krónika megtudta: míg egyes településeken a jogosultak élnek a törvény által biztosított jogukkal, más helyeken azonban éppen a jogosultak mondanak le erről, különböző gyakorlati és pénzügyi okok miatt. Visszás helyzetek Vásárhelyen
Bár a marosvásárhelyi önkormányzat esetében a magyar tanácsosoknak bármikor jogukban áll használni az anyanyelvüket a tanácsüléseken – a képviselőtestület 23 tagjából 10 RMDSZ-es –, a szövetségi színekben mandátumot nyert városatyák a keddi ülésen “csupán” tiltakozásként szólaltak fel magyarul. Peti András, a város RMDSZ-es alpolgármestere elmondta, valamennyi RMDSZ-es képviselő előbb magyarul fejtette ki álláspontját az ülésen, aztán – tolmács hiányában – románul is összefoglalta az elmondottakat. Hozzátette, gesztusukkal az ellen tiltakoztak, hogy a rendőrség csütörtökön megbírságolták Lakó Péterfi Tündét, aki kétnyelvű árucímkéket osztogatott a város egyik zöldségpiacán.
Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetét is vezető politikus elmondta, már több mint négy éve kezdeményezte, hogy az önkormányzat vásároljon tolmácsgépet, és biztosítsa annak a műszaki feltételeit, hogy magyar képviselők anyanyelvükön szólalhassanak fel. Hozzátette, a mostani akcióval azt szerették volna szorgalmazni, hogy a többséghez tartozó kollégák is sajátítsák el és beszéljék a kisebbség nyelvét. “Ez biztosíthatja a tényleges tiszteletet egymás kultúrája iránt” – magyarázta az alpolgármester. Arra a kérdésre, nem tartja-e visszásnak, hogy tiltakozásképpen folyamodtak az anyanyelvhasználathoz, Peti András az RMDSZ korábbi helyi vezetőit hibáztatta. “2008-ig a marosvásárhelyi tanácsban többségi RMDSZ-frakció működött, és soha nem éltek a törvényben szavatolt joggal” – magyarázta az alpolgármester. Hozzátette, elvesznek azok a jogok, amelyeket a közösség nem gyakorol.
A Mediafax hírügynökség jelentése szerint Dorin Florea a 45 százalékban magyarok lakta város román polgármestere a magyar képviselők szemére vetette, hogy olyannal vállalnak szolidaritást, aki egy konfliktusos Marosvásárhely eszméjét terjeszti. A polgármester hozzátette, “tíz nyelvet is beszélhetnek” a magyar képviselők, ezzel csak a “képmutatásukat és a demagógiájukat” bizonyítják.
A Maros megyei önkormányzat ülésein, ha elvétve is, de az RMDSZ képviselői csak időnként élnek anyanyelvhasználati jogukkal. Legutóbb a Kultúrpalota termeinek elnevezése kapcsán kialakult vita során Kelemen Márton frakcióvezető szólt magyarul tanácsos kollégáihoz. “Ahogy eddig is előfordult, ezentúl is elő fog fordulni. Mivel a szinkronfordítás nem biztosított, nem látom értelmét minden esetben az anyanyelv használatának, viszont akkor, amikor kimondottan magyar ügyről van szó, magyarul fogunk beszélni” – szögezte le Kelemen. A megyei tanácsos ugyanakkor hozzátette: bár az önkormányzat már rég megvásárolta a tolmácsgépet, szakembert nem alkalmazott a z üzemeltetésére.
Szatmáron nem fontos a kétnyelvűség
A Szatmár megyei önkormányzatok ülésein sem használják a magyart még olyan településeken sem, ahol többséget alkotnak a szövetség tanácsosai. Mint megtudtuk: az RMDSZ-esek nem tartják fontosnak a kétnyelvűséget a gyűléseken, sőt, többen úgy vélik, csak hátráltatná őket egy tolmács beiktatása.
Kifejtették: a magyar embereknek tökéletesen mindegy, hogy az önkormányzati ülések milyen nyelven zajlanak, számukra az a fontos, hogy az ügyintézés során olyan hivatali alkalmazottakkal találkozzanak, akik értik és beszélik a magyart. “A tanácsüléseken románul beszélünk, minden RMDSZ-es tanácsos tud románul, ezért így kézenfekvő” – magyarázta lapunk érdeklődésére Kovács Jenő nagykárolyi polgármester, aki szerint lényegtelen, hogy az ülések nyelve mi, az a fontos, hogy a magyarok a mindennapjaikban használhassák anyanyelvüket.
Mint elmondta, van elég problémája emiatt, például a közelmúltben alakult ki politikai botrány azért, mert a nagykárolyi kastély esetén meghirdetett idegenvezetői állásnál az önkormányzat kötelező módon kérte magyar nyelvtudást. A megyei tanács RMDSZ-frakciójának vezetője, Kovács Máté is értelmetlennek látja a kétnyelvű tanácsüléseket, mivel ezáltal bonyolódnának a dolgok, elhúzódnának és megnehezednének a gyűlések. Maskulik Csaba, a szatmárnémeti városi tanács RMDSZ-frakciójának vezetője egyenesen nonszensznek nevezte azt, hogy több nyelven folyjék egy ülés. “A gyűléseknek egynyelvűeknek kell lenniük, egy olyan nyelven kell őket lefolyatni, amit mindenki ért és beszél, legyen az angol, román vagy magyar” – jelentette ki Maskulik, aki szerint őt például nagyon zavarná az érvelésben, ha magyarul beszélne, majd a tolmácsra kellene bíznia, hogy lefordítsa a mondandóját.
“Pragmatikus” anyanyelvhasználat Nagyszalontán
A hétharmados RMDSZ-es többséget számláló nagyszalontai városi tanácsban már több alkalommal felmerült, hogy magyarul beszéljenek a tanácsüléseken, de arra a következtetésre jutottak, hogy ezt nem kérik – mondta lapunknak Török László polgármester. “20 ezer lejes plusz költséget jelentene a fordító alkalmazása, ezt az összeget mi inkább a magyar iskolára költjük” – magyarázta a városvezető, megemlítve azt is, hogy ha anyanyelvükön szólalnának fel majd a duplájára nőne a tanácsülések időtartama. Török hangsúlyozta: ezzel együtt ők szorgalmazzák az anyanyelvhasználatot, de nem csak az számít, ahogyan a közgyűlésen beszélnek, hanem az, amit a közösségért tesznek. Felhívta a figyelmet arra, hogy a nagyszalontai önkormányzat az anyanyelvgyakorlás jogának pragmatikus kihasználását részesíti előnyben, így például az önkormányzat honlapján mindem hivatalos kérvény letölthető magyar nyelven és azokat a hivatalba is elfogadják.
Székelyföld a pozitív példa
A székelyföldi települések zömében anyanyelvükön beszélnek a tanácsüléseken az önkormányzati képviselők. Mindez természetes is például az olyan városokban, mint Székelyudvarhely vagy Gyergyószentmiklós, ahol valamennyi tanácsos, illetve a jegyző is magyar nemzetiségű. Csíkszeredában két román nemzetiségű tanácsos jutott be a képviselő-testületbe a tavalyi helyhatósági választáson, és bár többé-kevésbé mindketten értenek magyarul, a városháza mégis biztosít számukra tolmácsot, valamennyi tanácsülésen fordítanak nekik. Ők általában ritkán kérnek szót az üléseken, esetleges kérdéseikre román nyelven kapnak választ. A magyar nemzetiségű tanácsosok közül mindenki – beleértve a polgármestert is – anyanyelvén szólal fel, és ugyanez a helyzet a Hargita Megyei Tanács esetében is, ahol a három román képviselő számára tolmács fordítja a magyarul zajló ülésen elhangzottakat.
A háromszéki önkormányzatok többségében élnek a nyelvi jogokkal, magyarul szólalnak fel a képviselők. A falvakban a magyar nemzetiségű tanácstagok az ülésen is magyarul beszélnek egymással, a városokban megvásárolták a tolmácsgépet és fordítóval kötöttek szerződést. A Magyar Polgári Párt háromszéki szervezete évekkel ezelőtt szólította fel a helyi választottakat, hogy a tanácsüléseken beszéljenek magyarul, akkor Kovásznán voltak gondok, de azóta ott is megoldották a fordítást. Thiesz János a fürdőváros polgármestere lapunknak elmondta, évek óta van tolmácsgépük, tehát résztvevőkön múlik, hogy milyen nyelven szólnak hozza. A kovásznai testületben tizenegy RMDSZ-es, egy független és öt román nemzetiségű képviselő dolgozik. A polgármester elmondta, előfordul, hogy a rövidebb hozzászólások románul hangzanak el, de általában mindenki az anyanyelvén nyilvánít véleményt. Kulcsár Terza József az MPP Kovászna megyei elnöke megkeresésünkre elmondta, az elmúlt években sokat javult a helyzet a nyelvi jogok érvényesítése terén, a Kovászna megyei tanácsnál kifogásolták, hogy nem kaptak magyar nyelvű anyagokat, határozattervezeteket, ez azóta megoldódott. A háromszéki önkormányzatnál nem vásároltak tolmácsgépet, így a képviselők általában lefordítják román nyelvre a saját magyar hozzászólásukat, ha ezt nem teszik meg, az ülés elnöke fordít – tudtuk meg Tamás Sándor megyei tanácselnöktől. A marosvásárhelyi RMDSZ-es tanácsosok keddi felszólalására utalva egyébként Kulcsár Terza József hangsúlyozta, a magyar nyelv használata az önkormányzatok ülésein nem egy tiltakozási forma, hanem egy jog, amellyel élni kell.
Összeállításunk szerzői:
Babos Krisztina, Bíró Blanka, Gyergyai Csaba, Szucher Ervin, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)
2013. október 10.
Lebontaná a Szabadság-szobrot az Új Jobboldal
Az aradi Szabadság-szobor lebontását kezdeményezi a helyi önkormányzatnál az Új Jobboldal (Noua Dreaptă).
Ezt jelentették be a román szélsőséges szervezet képviselői vasárnap, az október 6-i megemlékezéssel párhuzamosan tartott tüntetésük alkalmával. Az actualitati-arad.ro hírportál beszámolója szerint a nacionalista szervezet aláírásokat is készül gyűjteni javaslata alátámasztása érdekében.
Mircea Dinică, a szervezet egyik tagja a portálnak úgy nyilatkozott, hogy a Szabadság-szobornak semmi keresnivalója Aradon, hiszen egy másik ország jelképe és állandó vita tárgyát képezi. Úgy vélte, a szobornak azért sem kellene köztéren állnia, mivel az Aradon kivégzett tábornokok Románia területén is harcoltak. „Legtöbb egy héten belül benyújtunk egy kérvény az aradi polgármesteri hivatal titkárságához, melyhez csatoljuk az aláírásokat tartalmazó íveket” – nyilatkozta a volt ügyész, aki szerint amennyiben a tanács nem szavazza meg javaslatukat, a közigazgatási bírósághoz fordulnak. Mint elmondta, a kezdeményezésükhöz a szavazati joggal rendelkező lakosság öt százalékát szeretnék megnyerni. A Noua Dreaptă tagjai vasárnap egy tíz méteres román zászlót függesztettek ki a diadalíven, miközben a Szabadság-szobornál összegyűlt tömeg a 13 vértanúra emlékezett.
Mint ismertes, az 1890-ban felavatott, majd 1925-ben eltávolított szobrot a román és magyar kormány közötti megegyezés eredményeként 2004-ben állították fel új helyén, a Megbékélés Parkjában.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)
Az aradi Szabadság-szobor lebontását kezdeményezi a helyi önkormányzatnál az Új Jobboldal (Noua Dreaptă).
Ezt jelentették be a román szélsőséges szervezet képviselői vasárnap, az október 6-i megemlékezéssel párhuzamosan tartott tüntetésük alkalmával. Az actualitati-arad.ro hírportál beszámolója szerint a nacionalista szervezet aláírásokat is készül gyűjteni javaslata alátámasztása érdekében.
Mircea Dinică, a szervezet egyik tagja a portálnak úgy nyilatkozott, hogy a Szabadság-szobornak semmi keresnivalója Aradon, hiszen egy másik ország jelképe és állandó vita tárgyát képezi. Úgy vélte, a szobornak azért sem kellene köztéren állnia, mivel az Aradon kivégzett tábornokok Románia területén is harcoltak. „Legtöbb egy héten belül benyújtunk egy kérvény az aradi polgármesteri hivatal titkárságához, melyhez csatoljuk az aláírásokat tartalmazó íveket” – nyilatkozta a volt ügyész, aki szerint amennyiben a tanács nem szavazza meg javaslatukat, a közigazgatási bírósághoz fordulnak. Mint elmondta, a kezdeményezésükhöz a szavazati joggal rendelkező lakosság öt százalékát szeretnék megnyerni. A Noua Dreaptă tagjai vasárnap egy tíz méteres román zászlót függesztettek ki a diadalíven, miközben a Szabadság-szobornál összegyűlt tömeg a 13 vértanúra emlékezett.
Mint ismertes, az 1890-ban felavatott, majd 1925-ben eltávolított szobrot a román és magyar kormány közötti megegyezés eredményeként 2004-ben állították fel új helyén, a Megbékélés Parkjában.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)
2013. október 10.
Ilyenre még az ügyvédi kamara elnöke sem emlékszik
Példátlan esetnek nevezte a Romániai Ügyvédi Kamarák Egyesületének elnöke a Románia Csillaga Nemzeti Érdemrend Becsületbíróságának azt a döntését, miszerint Tőkés Lászlónak saját magát kell megvédenie a testület előtt, meghatalmazott ügyvédje nem biztosíthat jogi képviseletet. A Krónikának nyilatkozó Gheorghe Florea elmondta, nem emlékszik olyan esetre, hogy Romániában valakinek megtiltották volna a védekezéshez való jogot.
Az európai parlamenti képviselő ügyvédje, Kincses Előd azok után fordult az ügyvédi kamarák egyesületéhez, miután szeptember 26-án az érdemrend becsületbíróságának tagjai nem akarták őt meghallgatni, és csak annyit üzentek ki a folyósóra, hogy a következő ülésen, október 11-én a bepanaszolt személyesen védje meg magát. A marosvásárhelyi jogász szerint a testület ezzel első sorban a román alkotmány által szavatolt jogot tagadott meg, ami annál is súlyosabb, hogy ezt úgy tette, hogy soraiban jogi végzettséggel rendelkező személy is található. „Meg szerettem volna tudni a jogi diplomával rendelkező Mircea Geoanától, hogy mehetett bele egy ilyen döntésbe, de a válasz helyett elslisszolt az épületből” – idézte fel a szeptember végi alakuló ülést követő helyzetet Kincses Előd. Mint hozzátette: amikor ’89 decemberében, a temesvári kilakoltatási perben felvállalta a rendszer által már régóta üldözött Tőkés László jogi képviseletét a kommunista hatalommal szemben, az igazságügyi minisztériumhoz fordult, ahol a lehető természetesebbnek tartották, hogy a vádlott ügyvédet fogadhasson.
A Romániai Ügyvédi Kamarák Egyesületének küldött levelében Kincses Előd rámutat: elutasító döntésével, a testület nem csak az ügyvédi tevékenységre vonatkozó 1995/551-es törvény több cikkelyét szegte meg, de semmibe vette saját működési szabályzatát is. A beadvány sorsával kapcsolatosan Gheorghe Florea nem szándékozott jóslatokba bocsátkozni. Mint mondta, nem lenne etikus, ha annak megtárgyalása előtt nyilvánosságra hozná a véleményét, mint ahogy egyébként tették a Románia Csillaga Nemzeti Érdemrend Becsületbíróságának tagjai. Az ügyvédi testület vezetősége e hónap 25-én ül össze, és akkor tárgyalja meg Kincses Előd panaszát. A marosvásárhelyi jogász szerint, ha október 11-én a Szociáldemokrata Párt holdudvarából verbuválódott becsületbírósági tagok megfosztják Tőkés Lászlót állami kitüntetésétől, és az ügyvédi kamarák egyesülete neki ad igazat, a határozat a védelemhez való jog megsértése miatt semmissé nyilvánítható.
Közben Tőkés László hivatalos megkereséssel fordult az Érdemrendek Kancellári Hivatalához, személy szerint Gheorghe Anghelescu kancellárhoz, amelyben ismételten kérte a védelem alkotmányos jogának biztosítását meghatalmazott ügyvédje által. Tőkés egyúttal közölte, a holnapi ülésen sem fog megjelenni. „Mindent egybevetve, törvényes jogi védelmem alapvető alkotmányos jogának biztosításához továbbra is ragaszkodom. Figyelembe véve, hogy egy állami kitüntetés visszavonásáról egy pártbizottság csak egy pártállamban dönthet, jelenlétemmel nem vagyok hajlandó asszisztálni ahhoz a „koncepciós perhez”, melyet a plágiummal gyanúsított Victor Ponta miniszterelnök politikai rendelésére egy szocialista-liberális pártbíróság bonyolít le” – szögezi le a becsületbírósági testülethez eljuttatott levelében az érdemrend lovagja. Gabriela Vrânceanu-Firea, a bizottság tagja szerint Tőkés László távolmaradása nem jelenthez gondot számukra, hisz a távollétében is meghozhatják a döntést.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)|
Példátlan esetnek nevezte a Romániai Ügyvédi Kamarák Egyesületének elnöke a Románia Csillaga Nemzeti Érdemrend Becsületbíróságának azt a döntését, miszerint Tőkés Lászlónak saját magát kell megvédenie a testület előtt, meghatalmazott ügyvédje nem biztosíthat jogi képviseletet. A Krónikának nyilatkozó Gheorghe Florea elmondta, nem emlékszik olyan esetre, hogy Romániában valakinek megtiltották volna a védekezéshez való jogot.
Az európai parlamenti képviselő ügyvédje, Kincses Előd azok után fordult az ügyvédi kamarák egyesületéhez, miután szeptember 26-án az érdemrend becsületbíróságának tagjai nem akarták őt meghallgatni, és csak annyit üzentek ki a folyósóra, hogy a következő ülésen, október 11-én a bepanaszolt személyesen védje meg magát. A marosvásárhelyi jogász szerint a testület ezzel első sorban a román alkotmány által szavatolt jogot tagadott meg, ami annál is súlyosabb, hogy ezt úgy tette, hogy soraiban jogi végzettséggel rendelkező személy is található. „Meg szerettem volna tudni a jogi diplomával rendelkező Mircea Geoanától, hogy mehetett bele egy ilyen döntésbe, de a válasz helyett elslisszolt az épületből” – idézte fel a szeptember végi alakuló ülést követő helyzetet Kincses Előd. Mint hozzátette: amikor ’89 decemberében, a temesvári kilakoltatási perben felvállalta a rendszer által már régóta üldözött Tőkés László jogi képviseletét a kommunista hatalommal szemben, az igazságügyi minisztériumhoz fordult, ahol a lehető természetesebbnek tartották, hogy a vádlott ügyvédet fogadhasson.
A Romániai Ügyvédi Kamarák Egyesületének küldött levelében Kincses Előd rámutat: elutasító döntésével, a testület nem csak az ügyvédi tevékenységre vonatkozó 1995/551-es törvény több cikkelyét szegte meg, de semmibe vette saját működési szabályzatát is. A beadvány sorsával kapcsolatosan Gheorghe Florea nem szándékozott jóslatokba bocsátkozni. Mint mondta, nem lenne etikus, ha annak megtárgyalása előtt nyilvánosságra hozná a véleményét, mint ahogy egyébként tették a Románia Csillaga Nemzeti Érdemrend Becsületbíróságának tagjai. Az ügyvédi testület vezetősége e hónap 25-én ül össze, és akkor tárgyalja meg Kincses Előd panaszát. A marosvásárhelyi jogász szerint, ha október 11-én a Szociáldemokrata Párt holdudvarából verbuválódott becsületbírósági tagok megfosztják Tőkés Lászlót állami kitüntetésétől, és az ügyvédi kamarák egyesülete neki ad igazat, a határozat a védelemhez való jog megsértése miatt semmissé nyilvánítható.
Közben Tőkés László hivatalos megkereséssel fordult az Érdemrendek Kancellári Hivatalához, személy szerint Gheorghe Anghelescu kancellárhoz, amelyben ismételten kérte a védelem alkotmányos jogának biztosítását meghatalmazott ügyvédje által. Tőkés egyúttal közölte, a holnapi ülésen sem fog megjelenni. „Mindent egybevetve, törvényes jogi védelmem alapvető alkotmányos jogának biztosításához továbbra is ragaszkodom. Figyelembe véve, hogy egy állami kitüntetés visszavonásáról egy pártbizottság csak egy pártállamban dönthet, jelenlétemmel nem vagyok hajlandó asszisztálni ahhoz a „koncepciós perhez”, melyet a plágiummal gyanúsított Victor Ponta miniszterelnök politikai rendelésére egy szocialista-liberális pártbíróság bonyolít le” – szögezi le a becsületbírósági testülethez eljuttatott levelében az érdemrend lovagja. Gabriela Vrânceanu-Firea, a bizottság tagja szerint Tőkés László távolmaradása nem jelenthez gondot számukra, hisz a távollétében is meghozhatják a döntést.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)|
2013. október 10.
Nyelvtörők
A marosvásárhelyi közélet nem csak a fölényeskedő román politikusok körmönfont gáncsoskodásai, aljas visszaélései miatt beteg: a normalitás hiánya a belharcoktól fekélyes, hozzá nem értő magyar érdekképviselet sara is.
Felháborító, ahogyan a helyi önkormányzat RMDSZ-es tanácsosai lereagálták a kétnyelvű terménynévtáblákat osztogató civil megbírságolását. A városi tanács keddi ülésén úgy tiltakoztak a (mondvacsinált okból, egyértelműen a megzabolázás, megtörés szándékával kiszabott) büntetés ellen, hogy anyanyelvükön szólaltak fel. Peti Andrásék valószínűleg így akartak „bekeményíteni”: na most akkor megmutatjuk román kollégáinknak, mire vagyunk képesek.
Marosvásárhely RMDSZ-es tanácsosai úgy látják, törvény biztosította jogukkal csak akkor kell élni, ha nem tetszik valami. A partizánakcióként eljátszott anyanyelvhasználat szánalmas húzás, aláás minden olyan határozott civil és érdekvédelmi törekvést, amely természetessé tenné a többnyelvűséget az intézményekben is. Vásárhelyen akkor sem szólaltak fel magyarul a tanácsosok, amikor többségi frakcióként dönthettek a 2001-ben elfogadott helyi közigazgatási törvény gyakorlatba ültetéséről, tolmács igénybe vételéről vagy fordítógép bevezetéséről. Mert az anyanyelvhasználat pénzigényes, hosszadalmas, unalmas…
Tipikus példa arra, hogy ha mi sem akarjuk igazán a normalitást, azt kapjuk, amit megérdemlünk. Dorin Florea polgármester ismét csak dörzsöli a markát, és a keddi akciót is kacagva építi be legújabb, eszement elméletébe, miszerint az állandó „magyarkodás” konfliktust gerjeszt, beárnyékolja Vásárhely „virágzó multikulturalitását” és ellehetetleníti a „békés együttélést”.
Romániának e hónapban kell beszámolnia arról, milyen formában vette figyelembe az Európa Tanács csaknem 1100 észrevételét, amelyet az ET tavaly a kisebbségi nyelvek chartájának hiányos alkalmazása kapcsán fogalmazott meg. Az RMDSZ hevesen készíti árnyékjelentését, bizonyára sok tucat oldalon fog rávilágítani a számtalan problémára. Aztán már csak saját képviselőinek kellene érthetően elmagyarázni, mi ez az egész.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)|
A marosvásárhelyi közélet nem csak a fölényeskedő román politikusok körmönfont gáncsoskodásai, aljas visszaélései miatt beteg: a normalitás hiánya a belharcoktól fekélyes, hozzá nem értő magyar érdekképviselet sara is.
Felháborító, ahogyan a helyi önkormányzat RMDSZ-es tanácsosai lereagálták a kétnyelvű terménynévtáblákat osztogató civil megbírságolását. A városi tanács keddi ülésén úgy tiltakoztak a (mondvacsinált okból, egyértelműen a megzabolázás, megtörés szándékával kiszabott) büntetés ellen, hogy anyanyelvükön szólaltak fel. Peti Andrásék valószínűleg így akartak „bekeményíteni”: na most akkor megmutatjuk román kollégáinknak, mire vagyunk képesek.
Marosvásárhely RMDSZ-es tanácsosai úgy látják, törvény biztosította jogukkal csak akkor kell élni, ha nem tetszik valami. A partizánakcióként eljátszott anyanyelvhasználat szánalmas húzás, aláás minden olyan határozott civil és érdekvédelmi törekvést, amely természetessé tenné a többnyelvűséget az intézményekben is. Vásárhelyen akkor sem szólaltak fel magyarul a tanácsosok, amikor többségi frakcióként dönthettek a 2001-ben elfogadott helyi közigazgatási törvény gyakorlatba ültetéséről, tolmács igénybe vételéről vagy fordítógép bevezetéséről. Mert az anyanyelvhasználat pénzigényes, hosszadalmas, unalmas…
Tipikus példa arra, hogy ha mi sem akarjuk igazán a normalitást, azt kapjuk, amit megérdemlünk. Dorin Florea polgármester ismét csak dörzsöli a markát, és a keddi akciót is kacagva építi be legújabb, eszement elméletébe, miszerint az állandó „magyarkodás” konfliktust gerjeszt, beárnyékolja Vásárhely „virágzó multikulturalitását” és ellehetetleníti a „békés együttélést”.
Romániának e hónapban kell beszámolnia arról, milyen formában vette figyelembe az Európa Tanács csaknem 1100 észrevételét, amelyet az ET tavaly a kisebbségi nyelvek chartájának hiányos alkalmazása kapcsán fogalmazott meg. Az RMDSZ hevesen készíti árnyékjelentését, bizonyára sok tucat oldalon fog rávilágítani a számtalan problémára. Aztán már csak saját képviselőinek kellene érthetően elmagyarázni, mi ez az egész.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)|
2013. október 10.
Húszéves a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság
Húsz év már komoly időszaknak számít egy civil szervezet életében. Elértük az érettség szintjét, amely mérlegkészítéshez kötelez. Így dióhéjban ismertetni szeretném egyesületünk legfontosabb tevékenységeit.
Egyesületünket 1993-ban alapítottuk, 12 alapító taggal. 2006-ig a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség égisze alatt működött mint Bizottság, egyesületi státusban. 2007. március 13-án lett a bíróságon bejegyezve mint önálló jogi személy, megőrizve a folytonosságot.
A társaság létszáma állandóan változott. A húsz év alatt 208-an voltak tagok, amelyből 26-an elhunytak. Jelenleg 114 munkatárssal rendelkezünk: történészek, néprajzosok, tanárok, orvosok, lelkipásztorok, műemlékes szakemberek, honismereti nevelők. 13 Arad, 60 Bihar, 3 Kolozs, 2 Máramaros, 9 Szatmár, 5 Szilágy, 11 Temes megyéből, 1 Gyimesközéplokról, 1 Segesvárról és 9 Magyarországról.
Legfontosabb tevékenységünk a helytörténeti kutatómunka, amely szoros kapcsolatban van a műemlékvédelemmel. Feladatunk a kistérségek és az egyes települések történetének kutatása és közzététele, műemlékeinek felmérése, ismertetése és védelme.
A kutatómunka és a felmérő programok eredményeinek ismertetése évente két rendezvényen történik: márciusban a Partiumi Honismereti Találkozón és szeptemberben a háromnapos Partiumi Honismereti Konferencián. Minden évben előre meghatározzuk a kutatás témáját. De ez csak a fő téma, ezek mellett megjelennek mindig az előző kutatási programok témái is, mert többen vannak, akiknek egy meghatározott kutatási területük van, vagy csak egy tájegységben kutatnak.
A Partiumi Honismereti Konferencia immár hagyományos és elismert mind belföldön, mind külföldön. Átlagosan 80 ember vesz részt a Partiumból, a Bánságból, Kolozsvárról, Magyarországról. Vándorkonferencia, hogy bekapcsoljuk a különböző vidékeket a közös kutatómunkába. A konferencia helytörténeti kutatómunkánk és műemlékvédő tevékenységünk legmagasabb fóruma. Ekkor tartjuk az évi közgyűlést is, ekkor osztjuk ki a Fényes Elek-díjakat azoknak, akik kimagasló munkát fejtettek ki a helytörténeti kutatómunkában és az egyesületi élet szervezésében. Eddig tizennyolc konferenciát szerveztünk. Az idei, a 19. konferencia fő témái voltak: a Partium és a Bánság egyházi műemlékei; Nagy személyiségeink emlékezete; Kollektív értékek folytonossága – hagyományaink.
E rendezvényeken elhangzó tanulmányokat, dolgozatokat igyekszünk közzétenni. A rövidebb anyagokat időszakos honismereti lapunk, a Partium ismerteti. A nagyobb méretű anyagokat a Partiumi füzetek könyvsorozatában tesszük közzé.
Honismereti lapunk 1994. április 14-én indult el Partium néven. Könyvkiadásunk megkezdése előtt, időszakos lapunk évente 2–3 számban, majd 1997 után egy-egy szám jelent meg, négyszáz példányban. Főbb rovatai: történelem, helytörténet, műemlékeink–műemlékvédelem, művelődéstörténet, néprajz–népismeret, képzőművészet, személyiségeink, tájleírás, hírek–események.
Könyvkiadásunk 1997-ben indult el Partiumi füzetek néven a Partium és a Bánság helytörténetének, műemlékeinek, népszokásainak ismertetésére. A sorozat célja a helytörténeti kutatásban fellelhető hatalmas fehér foltok eltüntetése, műemlékeink megismerése és védelme. Kritériummá vált a levéltári anyagok felhasználása, valamint az „oral history” módszerének alkalmazása. 1997-től napjainkig 74 kötet jelent meg. 1998–2002 között 18 kötet jelent meg elég nehéz körülmények között. Az eladásból bejövő pénzből nyomtattuk ki a következő köteteket. Ez volt a hőskor. 2003-tól kezdve a Bihar Megyei Tanács támogatja könyvkiadásunkat az RMDSZ Bihar Megyei Szervezete javaslatára. A támogatás pályázat útján történik. Eddig megjelent 16 falumonográfia, 19 történelmi és néprajzi jellegű kötet, 18 műemlékekkel foglalkozó, 11 nagy személyiségeinkről, négy kötet temetőinkről, öt iskolatörténet. Még kiadtunk sorozaton kívül tizenöt kötetet, ebből ötöt a Jubileumi Rákóczi Évek sorozatában. A sorozat szerkesztője alulírott, beíró Farkas Piroska, szöveggondozó Mihálka Magdolna. Könyveink az elején a református egyház Szenczi Kertész Ábrahám nyomdájában készültek, majd az Europrint nyomdában. Néhány éve a Litera Print Nyomdában készülnek, amely egyesületünk tagjainak, a Voiticsek házaspárnak a tulajdona. Nyugodtan állíthatjuk, hogy e könyvkiadás egyesületünk sikersorozata. Köteteink általában 350–500 példányszámban jelennek meg a rendelkezésünkre álló anyagi alapok függvényében. Szokássá vált, hogy az egyesület tagjai minden kötetből kapnak egy-egy tiszteletpéldányt. Ugyanakkor eljuttattuk minden jelentős könyvtárba. Az utóbbi években e kötetek felhasználása alapján szervezték meg a középiskolák helytörténeti vetélkedőit.
Az ifjúság bevonására 1992–2005 között 13 honismereti tábort szerveztünk, amelynek keretében délelőtt állagmegőrző munkálatokat végeztünk, délutánonként honismereti előadásokat tartottunk a környék földrajzáról, történelméről, népi hagyományairól, irodalmáról.
Jelentős eredménynek könyvelhetjük el, hogy egyesületünk 23 emléktáblát készíttetett és avatott fel. Mivel ezek nagyon fontosak nemzeti önazonosságunk megerősítésében, ezért fontosnak tartom ezek felsorolását:
1992-ben a fenesi Bélavár falán;
1993-ban Réven, a Zichy-barlang feltárásának 90. évfordulója alkalmából; Szentjobbon, a Szent Jobb tiszteletére, közösen Tempfli József megyéspüspökkel, valamint Sólyomkő várának falán;
1994-ben Réven Márton Gabriella, Ady első váradi szerelme emlékére; Kulcsár Andor lelkipásztor tiszteletére; Nagyváradon Biró József művészettörténész és festőművész, Érsemjénben pedig Fráter Lóránd, a nótáskapitány tiszteletére;
1995-ben: megfogalmaztuk és megcsináltattuk a vártemplomban elhelyezett Szent László-emléktáblát;
1997-ben: Nagyváradon K. Nagy Sándor író, jogász, a helytörténeti kutatás úttörője tiszteletére. A tábla felerősítésére majd később került sor. Aradon emléktáblát avattunk Lóczy Lajos földrajztudós tiszteletére;
2001-ben Csokalyon Fényes Elek földrajztudós tiszteletére, halálának 125. évfordulója alkalmából;
2002-ben Gálospetriben emléktáblát, emlékszobát avattunk Sass Kálmán mártír lelkész tiszteletére;
2003-ban Réven Karl Handl, a barlang felfedezőjének tiszteletére, közösen a Pro Rév egyesülettel;
2005-ben Érköbölkúton ifj. Gyalókay Lajos, a Biharmegyei Régészeti és Történelmi Egylet alapító tagja és titkára, Zsibón II. Rákóczi Ferenc tiszteletére, a zsibói csata emlékére;
2006-ban Érmihályfalván Zelk Zoltán költő emlékére;
2007-ben Erdőhegyen (Kisjenő – Arad megye) dr. Balogh Ernő egyetemi tanár, Nagyváradon Hegyesi Márton, az 1848–49-es szabadságharc kutatója tiszteletére, közösen a Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvánnyal;
2008-ban: Érmihályfalván Kuthy Lajos író tiszteletére, közösen a Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvánnyal;
2009-ben: Biharfélegyházán és Micskén Jakó Zsigmond akadémikus tiszteletére, közösen az Erdélyi Múzeum Egyesülettel;
2011-ben Micskén Miskolczy Károly nemzetőr, országgyűlési képviselő tiszteletére.
De ezek mellett aradi tagtársaink számos emléktáblát avattak a Csiky Gergely Iskolaközpontban. Emléktáblákat és más emlékjeleket avattak Szatmár- és Szilágy megyében is. Minden megyében állagmegőrző tevékenységeket szerveztünk, főleg emlékjeleinknél, temetőinknél.
Ugyanakkor, minden évben számos emlékülést, koszorúzási ünnepséget és könyvbemutatót szerveztünk. Felsorolni is nehéz lenne.
Fontos megvalósításunk volt a honlapunk elkészítése, amelyet immár bárki megtekinthet a világhálón a www.pbmet.ro címen.
Sokrétű tevékenységeink elismeréseként egyesületünk és egyes tagjaink számos kitüntetést kaptak. Így egyesületünk megkapta a Pro Partium-díjat, a Podmaniczky-díjat és a Kós Károly Állami Díjat. Ezek mellett számos díszoklevelet, amelyeket most nem sorolok fel.
Egyesületünk 2001-ben megalapította a Fényes Elek-díjat, amelyet azok kapnak meg, akik kimagasló eredményt értek el a helytörténeti kutatómunkában, történelmi örökségünk megóvásában, a honismereti nevelésben. 2005-től olyan személyiségeknek is ítéltük oda, akik saját településükön példamutató módon végezték hagyományőrző tevékenységüket, mint Balázsi József, Érsemjén polgármestere, Hasas János, a Pro Rév Egyesület elnöke, Bognár Levente, Arad alpolgármestere, Kovács Zoltán, Érmihályfalva polgármestere, Gellért Gyula, bihardiószegi református lelkipásztor, Flóris János, a Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány alapító elnöke Isaszegről, Sándor Tivadar arad-gáji római katolikus plébános.
Természetesen ezt az eredményt csak közösen tudtuk elérni. Ezért szeretném most megköszönni minden társamnak önzetlen, odaadó tevékenységét.
Dukrét Géza
Reggeli Újság (Nagyvárad)
Húsz év már komoly időszaknak számít egy civil szervezet életében. Elértük az érettség szintjét, amely mérlegkészítéshez kötelez. Így dióhéjban ismertetni szeretném egyesületünk legfontosabb tevékenységeit.
Egyesületünket 1993-ban alapítottuk, 12 alapító taggal. 2006-ig a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség égisze alatt működött mint Bizottság, egyesületi státusban. 2007. március 13-án lett a bíróságon bejegyezve mint önálló jogi személy, megőrizve a folytonosságot.
A társaság létszáma állandóan változott. A húsz év alatt 208-an voltak tagok, amelyből 26-an elhunytak. Jelenleg 114 munkatárssal rendelkezünk: történészek, néprajzosok, tanárok, orvosok, lelkipásztorok, műemlékes szakemberek, honismereti nevelők. 13 Arad, 60 Bihar, 3 Kolozs, 2 Máramaros, 9 Szatmár, 5 Szilágy, 11 Temes megyéből, 1 Gyimesközéplokról, 1 Segesvárról és 9 Magyarországról.
Legfontosabb tevékenységünk a helytörténeti kutatómunka, amely szoros kapcsolatban van a műemlékvédelemmel. Feladatunk a kistérségek és az egyes települések történetének kutatása és közzététele, műemlékeinek felmérése, ismertetése és védelme.
A kutatómunka és a felmérő programok eredményeinek ismertetése évente két rendezvényen történik: márciusban a Partiumi Honismereti Találkozón és szeptemberben a háromnapos Partiumi Honismereti Konferencián. Minden évben előre meghatározzuk a kutatás témáját. De ez csak a fő téma, ezek mellett megjelennek mindig az előző kutatási programok témái is, mert többen vannak, akiknek egy meghatározott kutatási területük van, vagy csak egy tájegységben kutatnak.
A Partiumi Honismereti Konferencia immár hagyományos és elismert mind belföldön, mind külföldön. Átlagosan 80 ember vesz részt a Partiumból, a Bánságból, Kolozsvárról, Magyarországról. Vándorkonferencia, hogy bekapcsoljuk a különböző vidékeket a közös kutatómunkába. A konferencia helytörténeti kutatómunkánk és műemlékvédő tevékenységünk legmagasabb fóruma. Ekkor tartjuk az évi közgyűlést is, ekkor osztjuk ki a Fényes Elek-díjakat azoknak, akik kimagasló munkát fejtettek ki a helytörténeti kutatómunkában és az egyesületi élet szervezésében. Eddig tizennyolc konferenciát szerveztünk. Az idei, a 19. konferencia fő témái voltak: a Partium és a Bánság egyházi műemlékei; Nagy személyiségeink emlékezete; Kollektív értékek folytonossága – hagyományaink.
E rendezvényeken elhangzó tanulmányokat, dolgozatokat igyekszünk közzétenni. A rövidebb anyagokat időszakos honismereti lapunk, a Partium ismerteti. A nagyobb méretű anyagokat a Partiumi füzetek könyvsorozatában tesszük közzé.
Honismereti lapunk 1994. április 14-én indult el Partium néven. Könyvkiadásunk megkezdése előtt, időszakos lapunk évente 2–3 számban, majd 1997 után egy-egy szám jelent meg, négyszáz példányban. Főbb rovatai: történelem, helytörténet, műemlékeink–műemlékvédelem, művelődéstörténet, néprajz–népismeret, képzőművészet, személyiségeink, tájleírás, hírek–események.
Könyvkiadásunk 1997-ben indult el Partiumi füzetek néven a Partium és a Bánság helytörténetének, műemlékeinek, népszokásainak ismertetésére. A sorozat célja a helytörténeti kutatásban fellelhető hatalmas fehér foltok eltüntetése, műemlékeink megismerése és védelme. Kritériummá vált a levéltári anyagok felhasználása, valamint az „oral history” módszerének alkalmazása. 1997-től napjainkig 74 kötet jelent meg. 1998–2002 között 18 kötet jelent meg elég nehéz körülmények között. Az eladásból bejövő pénzből nyomtattuk ki a következő köteteket. Ez volt a hőskor. 2003-tól kezdve a Bihar Megyei Tanács támogatja könyvkiadásunkat az RMDSZ Bihar Megyei Szervezete javaslatára. A támogatás pályázat útján történik. Eddig megjelent 16 falumonográfia, 19 történelmi és néprajzi jellegű kötet, 18 műemlékekkel foglalkozó, 11 nagy személyiségeinkről, négy kötet temetőinkről, öt iskolatörténet. Még kiadtunk sorozaton kívül tizenöt kötetet, ebből ötöt a Jubileumi Rákóczi Évek sorozatában. A sorozat szerkesztője alulírott, beíró Farkas Piroska, szöveggondozó Mihálka Magdolna. Könyveink az elején a református egyház Szenczi Kertész Ábrahám nyomdájában készültek, majd az Europrint nyomdában. Néhány éve a Litera Print Nyomdában készülnek, amely egyesületünk tagjainak, a Voiticsek házaspárnak a tulajdona. Nyugodtan állíthatjuk, hogy e könyvkiadás egyesületünk sikersorozata. Köteteink általában 350–500 példányszámban jelennek meg a rendelkezésünkre álló anyagi alapok függvényében. Szokássá vált, hogy az egyesület tagjai minden kötetből kapnak egy-egy tiszteletpéldányt. Ugyanakkor eljuttattuk minden jelentős könyvtárba. Az utóbbi években e kötetek felhasználása alapján szervezték meg a középiskolák helytörténeti vetélkedőit.
Az ifjúság bevonására 1992–2005 között 13 honismereti tábort szerveztünk, amelynek keretében délelőtt állagmegőrző munkálatokat végeztünk, délutánonként honismereti előadásokat tartottunk a környék földrajzáról, történelméről, népi hagyományairól, irodalmáról.
Jelentős eredménynek könyvelhetjük el, hogy egyesületünk 23 emléktáblát készíttetett és avatott fel. Mivel ezek nagyon fontosak nemzeti önazonosságunk megerősítésében, ezért fontosnak tartom ezek felsorolását:
1992-ben a fenesi Bélavár falán;
1993-ban Réven, a Zichy-barlang feltárásának 90. évfordulója alkalmából; Szentjobbon, a Szent Jobb tiszteletére, közösen Tempfli József megyéspüspökkel, valamint Sólyomkő várának falán;
1994-ben Réven Márton Gabriella, Ady első váradi szerelme emlékére; Kulcsár Andor lelkipásztor tiszteletére; Nagyváradon Biró József művészettörténész és festőművész, Érsemjénben pedig Fráter Lóránd, a nótáskapitány tiszteletére;
1995-ben: megfogalmaztuk és megcsináltattuk a vártemplomban elhelyezett Szent László-emléktáblát;
1997-ben: Nagyváradon K. Nagy Sándor író, jogász, a helytörténeti kutatás úttörője tiszteletére. A tábla felerősítésére majd később került sor. Aradon emléktáblát avattunk Lóczy Lajos földrajztudós tiszteletére;
2001-ben Csokalyon Fényes Elek földrajztudós tiszteletére, halálának 125. évfordulója alkalmából;
2002-ben Gálospetriben emléktáblát, emlékszobát avattunk Sass Kálmán mártír lelkész tiszteletére;
2003-ban Réven Karl Handl, a barlang felfedezőjének tiszteletére, közösen a Pro Rév egyesülettel;
2005-ben Érköbölkúton ifj. Gyalókay Lajos, a Biharmegyei Régészeti és Történelmi Egylet alapító tagja és titkára, Zsibón II. Rákóczi Ferenc tiszteletére, a zsibói csata emlékére;
2006-ban Érmihályfalván Zelk Zoltán költő emlékére;
2007-ben Erdőhegyen (Kisjenő – Arad megye) dr. Balogh Ernő egyetemi tanár, Nagyváradon Hegyesi Márton, az 1848–49-es szabadságharc kutatója tiszteletére, közösen a Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvánnyal;
2008-ban: Érmihályfalván Kuthy Lajos író tiszteletére, közösen a Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvánnyal;
2009-ben: Biharfélegyházán és Micskén Jakó Zsigmond akadémikus tiszteletére, közösen az Erdélyi Múzeum Egyesülettel;
2011-ben Micskén Miskolczy Károly nemzetőr, országgyűlési képviselő tiszteletére.
De ezek mellett aradi tagtársaink számos emléktáblát avattak a Csiky Gergely Iskolaközpontban. Emléktáblákat és más emlékjeleket avattak Szatmár- és Szilágy megyében is. Minden megyében állagmegőrző tevékenységeket szerveztünk, főleg emlékjeleinknél, temetőinknél.
Ugyanakkor, minden évben számos emlékülést, koszorúzási ünnepséget és könyvbemutatót szerveztünk. Felsorolni is nehéz lenne.
Fontos megvalósításunk volt a honlapunk elkészítése, amelyet immár bárki megtekinthet a világhálón a www.pbmet.ro címen.
Sokrétű tevékenységeink elismeréseként egyesületünk és egyes tagjaink számos kitüntetést kaptak. Így egyesületünk megkapta a Pro Partium-díjat, a Podmaniczky-díjat és a Kós Károly Állami Díjat. Ezek mellett számos díszoklevelet, amelyeket most nem sorolok fel.
Egyesületünk 2001-ben megalapította a Fényes Elek-díjat, amelyet azok kapnak meg, akik kimagasló eredményt értek el a helytörténeti kutatómunkában, történelmi örökségünk megóvásában, a honismereti nevelésben. 2005-től olyan személyiségeknek is ítéltük oda, akik saját településükön példamutató módon végezték hagyományőrző tevékenységüket, mint Balázsi József, Érsemjén polgármestere, Hasas János, a Pro Rév Egyesület elnöke, Bognár Levente, Arad alpolgármestere, Kovács Zoltán, Érmihályfalva polgármestere, Gellért Gyula, bihardiószegi református lelkipásztor, Flóris János, a Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány alapító elnöke Isaszegről, Sándor Tivadar arad-gáji római katolikus plébános.
Természetesen ezt az eredményt csak közösen tudtuk elérni. Ezért szeretném most megköszönni minden társamnak önzetlen, odaadó tevékenységét.
Dukrét Géza
Reggeli Újság (Nagyvárad)