Összeállt Johannis országprojekt-bizottsága
Nevesítette az új országprojekt kidolgozásával megbízott elnöki bizottság tagjait kedden a Bukaresti elnöki hivatal: a 23 tagú testületben az RMDSZ által jelölt Korodi Attila parlamenti képviselő és Winkler Gyula EP-képviselő is helyet kapott.
Az MTI emlékeztet, Klaus Johannis államfő beiktatása óta többször említette, hogy Romániának új országprojektre lenne szükség, de az első konkrét lépésekre a brit népszavazás után, a parlamenti pártok bevonásával tartott válságtanácskozáson szánta el magát. „A románok egyik legfontosabb nemzeti célkitűzése volt az európai uniós integráció, a csatlakozás után azonban már nem volt olyan eszme, amely egységbe kovácsolta volna a nemzetet" – magyarázta Johannis, aki szerint ilyen értelemben „a Brexitnek nevezett válság" lehetőségeket is tartogathat Románia számára.
Mădălina Dobrovolschi, az elnöki hivatal frissen kinevezett szóvivője kedden közzétette az országprojekt kidolgozására felkért bizottság névsorát. Magyarázata szerint a parlamenti pártok – politikai súlyuktól függetlenül – két-két tagot delegálhattak, a kormány egy képviselőt nevesített, másik tíz személyiséget pedig szakmai tekintélyük alapján, és nem valamely intézmény képviseletében jelöltek a testületbe, amelynek a munkáját két elnöki tanácsadó, Leonard Orban és Cosmin Marinescu fogja vezetni.
A „saját jogon" nevesített személyiségek között jegybanki szakemberek, elismert szociológusok és politológusok, egyetemi oktatók, külpolitikai szakértők kerültek a bizottságba. Tagja a testületnek többek között Dan Dungaciu szociológus, geopolitikai szakértő, Ioan Aurel Pop, a Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem rektora, Vasile Puşcaş történész, a BBTE tanára, Románia egykori EU-s főtárgyalója, Lucian Croitoru, a Román Nemzeti Bank (BNR) kormányzójának tanácsadója és Cristian Pîrvulescu politológus.
Az elnöki hivatal szóvivője tisztázta, hogy amennyiben a decemberi parlamenti választásokon új pártok jutnak képviselethez, az ő jelöltjeikkel is kiegészítik a testület, mivel fontos, hogy a kidolgozandó országprojekt valamennyi politikai erő támogatását élvezze. A testület havonta fog ülésezni, és az államfő reményei szerint nyárig elkészül egy olyan jelentéssel, amelyet közvitára lehet bocsátani.
A Cotroceni-palota szóvivőjének tájékoztatása szerint az új országprojekt nem egy újabb stratégia, hanem egy közép és hosszú távú fejlesztési célokat meghatározó politikai dokumentum lesz, egy közös elképzelés Románia jövőjéről, az Európai Unióban elfoglalt helyéről, és szerepéről, integrációjának mértékéről.
Krónika (Kolozsvár)

Minden növény- és talajtani, környezeti kutatást elvégezhetnek a modern központban
A Székelyföldi kutatások fő helyszíne lehet a csütörtökön Gyergyószentmiklóson felavatott Erdészeti Kutató- és Fejlesztési Központ.
A gyergyószentmiklósi központ amellett, hogy segítséget nyújthat erdőgazdáknak és a mezőgazdaságban dolgozóknak, lehetőséget nyújt a magánerdőkben a szén mennyiségének a felmérésére is, a szénkvóta esetleges értékesítési lehetősége pedig az erdőtulajdonosok számára plusz bevételi forrást jelenthet. Ez az első magánkézben lévő erdészeti kutatóközpont Romániában.
A talajösszetételtől kezdve a tápanyagtartalon, a magok csírázóképességén át a különböző betegségekig minden kimutatható a korszerű felszerelésekkel. A Kossuth Lajos utcai magánerdészet alegységeként működő központ épületének felújítását, valamint a hét részlegének modern eszközökkel való felszerelését pályázat útján EU-s alapokból, illetve a román kormány és a nevelési minisztérium által is támogatott projekt eredményeként valósíthatta meg a gyergyószentmiklósi magánerdészet. A projekt összértéke 7,9 millió lej.
Munteanu Ion, a Brassói Erdészeti Felügyelőség főfelügyelője, Dorel Fechete, az országos erdőkezelők egyesületének igazgatója, közbirtokosságok, erdészeti társulások vezetői, a környező települések elöljárói valamint szakemberek jelenlétében nyitották meg a kutatóközpontot, mutatták be a felszereléseket. Az épületre és a benne dolgozókra Ferencz Antal gyergyócsomafalvi plébános kérte Isten áldását.
A fenntartható erdőgazdálkodást segítő Erdészeti Kutató- és Fejlesztési Központ a Székelyföldi kutatások központja lehet. Melles Előd, a kutatóközpontot létrehozó magánerdészet vezetője hangsúlyozta, mindenfajta növénytani, talajtani, környezeti kutatást elvégezhetnek a központban, amely elsősorban erdőtulajdonosokat, magánerdészeteket szolgál ki, de ugyanúgy mezőgazdasági területekkel rendelkező gazdák is igényelhetik a vizsgálatokat.
Elhangzott az is, hogy felkészült szakemberek dolgoznak a központban, és külföldön élő, tudományos munkát végző tehetséges szakmabeliek is jelezték, hogy hazajönnének, szívesen dolgoznának a felszerelt laboratóriumokban.
A hosszú távú tervek további bővítésről szólnak, berendezések beszerzéséről, amelyek lehetővé teszik, hogy ez az intézmény akár bioremediációs központként is működhessen. „A legfontosabb cél a magánkézben lévő, FSC tanúsított erdők esetében, a szénkvótának, az elraktározott szén mennyiségének a felmérése, ami a biomasszában és a talajban található. Az erdőtulajdonosok számára ez azt jelentené, hogy értékesíteni tudnák a szénkvótát, ami jelentős bevételi forrás lehetne számukra, és amelyre törvényes keretet biztosít az Erdészeti Alaptörvény” – fogalmazott Melles Előd.
Tamás Gyopár |
maszol.ro

Keményen visszaszóltak az amerikai nagykövetnek
A román szenátus nyilatkozatban ítélte el az Egyesült Államok chisinaui nagykövetének kijelentését, miszerint „Moldova nem Románia".
A Calin Popescu Tariceanu felsőházi elnök által előterjesztett és 49 igen szavazattal, egy tartózkodással és egy ellenszavazattal elfogadott nyilatkozat kiemeli, az amerikai diplomata nyilatkozatát „meglepődve, aggodalommal és elégedetlenséggel fogadta a román közvélemény".
A román szenátorok azt is leszögezték, ezek a kijelentések nem érinthetik és nem is fogják érinteni a Románia és az USA közötti stratégiai partnerséget, és nem változtatják meg a román külpolitika koordinátáit a Moldovai Köztársaság irányában. Ugyanakkor „nem is írhatják felül a két ország polgárainak szuverén akaratát az EU-n belüli közös jövőjüket illetően, sem a Prut folyó két oldalán élők közös román nemzeti identitását, amely mások által nem értelmezhető és nem is írható át.
A nyilatkozat azt is hangsúlyozza, hogy a sztálini megtorlás több százezernyi áldozatának erkölcsi jóvátételt jelentene, ha az Egyesült Államok erőteljesen támogatná a Moldovai Köztársaság európai csatlakozását, amely „a Románia és a Moldovai Köztársaság közötti kiemelt együttműködési és stratégiai viszony optimális kifejeződése lenne".
A Moldovai Köztársaság függetlenségének 25. évfordulója alkalmából, augusztus 27-én sugárzott tévéinterjúban James Pettit nagykövet nagyon fontosnak nevezte, hogy a Moldovai Köztársaság szuverén és független állam mAradjon, biztos határokon belül. Hozzátette, hogy az egyesülés Romániával „mint az EU-ba való belépés egyik módja, vagy bármilyen más okból, nem praktikus opció", és nem oldaná meg a moldovaiak problémáit. Kijelentette: „a Moldova nem Románia, a Moldovai Köztársaságnak saját történelme van, és saját kihívásai vannak".
Főleg a nagykövet utolsó szavai váltottak ki felháborodást Romániában, ahol az unionisták egyik jelszava – amelyet kiragasztanak közintézményekben, és felfestenek útjelző táblákra, épületekre –, éppen az, hogy Besszarábia – vagyis Moldova – Románia.
A nagykövet nyilatkozatát többen is bírálták Bukarestben, köztük Traian Basescu volt államfő, viszont a szenátus elnöke volt az első magas rangú politikus, aki hivatalosan is magyarázatot követelt az amerikai hatóságoktól. Tariceanu azt mondta: az USA chisinaui nagykövete vagy nem ismeri a diplomáciai szabályokat, vagy általában műveletlen, mindenesetre Sztálin téziseivel operál.
nol.hu

Péter Ferenc: a szálak összevarrása a prioritás
Maros megyet Székelyföld szerves részeként kell kezelni és megjeleníteni, hisz ez semmiképp nem lehet sértő a románság számára – állítja Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat új elnöke.
Szerinte mielőbb össze kell varrni azokat az infrastrukturális szálakat, amelyek a térséget a szomszédos megyékkel – elsősorban Hargitával – összekötik. A nyáron megválasztott megyevezető elsődleges célként kezeli az elődjei által elkezdett projekteket.
– Amikor három hónappal ezelőtt tisztségbe került, nem kezdett panaszkodni az elődjére, ami meglehetősen szokatlan a hazai politikai életben. Annyira elégedett volt a megyei önkormányzatnál talált helyzettel, vagy tényleg nem esett ki egyetlen csontváz sem a szekrényből?
– Soha nem foglalkoztatott az, hogy ki mit tett, vagy éppenséggel nem tett előttem, mindig az érdekel, mit tudok én megvalósítani. Nem írom le elődöm terveit, ellenkezőleg, megpróbálom azokat befejezni. A politikusoknak nem az ujjal való mutogatás volna a feladatuk, mint ahogy az sem, hogy elődjeiket szapulják. Arra kell törekednünk, hogy a ránk hagyott teendőket felleltározzuk, és minél előbb és jobban vigyük véghez. Tudom, hogy nem ez a trend, hisz főként kormány-, de talán alsóbb szinteken is divattá vált az elődökre hárítani mindent. Ez nem az én stílusom.
– Megoldásra váró gondokat mégiscsak örökölt. Melyek a legfontosabbak ezek közül?
– A legnagyobb kihívást a két nagy uniós pályázat lezárása jelenti: gondolok a kerelőszentpáli hulladékgazdálkodási rendszer működésbe helyezésére, valamint a csergedi motorpark építésének befejezésére. Ezek azért is számítanak prioritásnak, mert ha nem sikerül időben befejeznünk, nagyon sokat veszíthetünk. Magyarán: a lehívott támogatást vissza kell fizetnünk.
– Értsem úgy, hogy a motorparkba való további pénzek injektálásával leginkább azt nyerhetjük, hogy nem veszítünk?
– Ezt nem így fogalmaznám meg. Inkább azt mondanám, hogy amennyiben befejezzük, elköltünk egy bizonyos összeget. Ha leállunk az építkezéssel, veszítünk egy bizonyos, az előbbivel körülbelül azonos összeget. De akkor elveszítjük magát a beruházást is, és egy építőteleppel mAradunk. Amennyiben ezt a versenypályát sikerül jól, gazdaságosan és ötletesen működtetni, kimondottan nyerünk, hisz még egy ilyen sehol nincs sem Erdélyben, sem Romániában. Azt se feledjük, hogy az autópálya egy csomópontja is a motorpark közelében lesz, ami komoly turisztikai potenciállal ruházza fel.
– Melyek azok a területek, melyek radikális szemléletváltást kívánnak a megyei önkormányzatban, illetve az alárendeltségébe tartozó intézményeknél?
– Ahhoz, hogy egy közel ötezer személyt foglalkoztató intézményt átlássál nem elég egy-két hónap, de talán három sem. Nem hinném, hogy a térségben lenne még egy olyan cég vagy intézmény, amely ennyi alkalmazottal rendelkezne. A saját apparátusunkról tudom, hogy nagyjából ugyanazokkal a gondokkal küszködik, mint az ország más helyi vagy megyei önkormányzatai. A műszaki igazgatóságunknál csaknem öt megüresedett mérnöki állás van, viszont semmi garanciánk nincs arra, hogy a megadott bérezési lehetőségeinkkel sikerül rövid időn belül betöltenünk őket. Pedig a hozzánk tartozó úthálózat korszerűsítése és karbantartása a megye egyik legfontosabb prioritása. Sajnos nem ez az egyetlen igazgatóság, amely szakemberhiánnyal küszködik. Hasonló meg másfajta gondok vannak a repülőtérnél, a kórházaknál is… De, hogy ne csak panaszkodjak: a beruházási, fejlesztési osztályra sikerült néhány pályázatíró munkatársat alkalmazni, akiknek már most rengeteg munkája van, hisz uniós alapokból szeretnénk folytatni a Kultúrpalota restaurálását és a természettudományi múzeum felújítását.
– Apropó, repülőtér: végre sikerült kinevezni Peti Andrást az intézmény élére. Melyek az elvárások?
– Röviden fogalmazva az, hogy juttassa vissza a vidrátszegi légikikötőt oda, ahol néhány évvel ezelőtt volt, ahol lényegében a helye van. Az utóbbi időben – főleg az utasforgalmat, a célállomásokat és a légitársaságokat illetően – nagyot zuhant a Transilvania Nemzetközi Repülőtér, ezt a mélyrepülést kell valahogy megállítani. Elfogadhatatlan, hogy fele annyi járat van, mint öt-hat évvel ezelőtt, míg Kolozsvárról a Tarom mellett már a Blue Air és a WizzAir naponta több járatot indít Bukarestbe, nálunk az a heti kettő sem mAradt meg, arról nem is beszélve, hogy a légi operatőröket illetően a Transilvania egy lábon áll, mindössze a WizzAir-re támaszkodik. És akkor még nem beszéltem a felújításra szoruló kifutópálya állapotáról. Nem lesz könnyű az új igazgatónak, hisz a verseny óriási; körülöttünk olyan repterek nőtték ki magukat, mint a Kolozsvári meg a nagyszebeni, de akár a Temesvárit és a jászvásárit is említhetném. A közeljövőben tárgyalásokat kezdeményezünk az EUrópai Uniónál minket feljelentő Kolozs megyei önkormányzattal, hisz mindkét félnek meg kell értenie, hogy nem egymás ellen kell harcolnia, hanem egymást kiegészítve megtalálnia a kölcsönösen előnyös megoldásokat. Abban a pillanatban, amikor elkészül az észak-erdélyi autópálya Marosvásárhely–Torda szakasza, már csak egy szűk óra fogja elválasztani a két repülőteret. Én ebben inkább lehetőséget látok, mintsem fejetlen versengésre való okot.
– Az utóbbi négy évben nem csak országos, de megyei szinten is mintha zárójelbe tevődött a magyarság – mind vidékfejlesztési, mind közösségépítési szinten. Hogy érzi, akad helyretenni való ebben a kérdésben?
– Nem csak a magyarlakta vidékek tevődtek zárójelbe. Az elmúlt négy évben azok az önkormányzatok tudtak hatékonyan dolgozni, amelyek pályázati tartalékokkal rendelkeztek. Ugyanis az elmúlt négy évben kormányszinten jóformán egyetlen beruházási program sem volt tetten érhető, az európai uniós pályázatok pedig kifutóban voltak. Ennek tulajdonítható, hogy hiányoztak a beruházások, főként az infrastrukturális fejlesztések. A kis települések a LEADER-programon keresztül próbáltak apróbb-cseprőbb dolgokat megvalósítani, de ezeket nem sorolhatjuk a jelentős megvalósítások közé. Persze mindemellett jócskán érzékelhető volt, hogy sem az ország-, sem a megyevezetés számára nem a magyarság jelentette az egyes számú prioritást. Maros megye elöljárói is inkább oda igyekeztek irányítani a pénzeket, ahonnan a szavazók érkeztek. Nem igaz, hogy a román vidékeken nincs jó helyen a pénz, de azért valóban érezhető volt, hogy lényegesen több jutott oda, mint felénk. Ettől függetlenül tanácsosainknak sikerült kimozdítaniuk a holtpontról a bözödújfalui tó felé vezető út helyzetét. A nyáron elkezdődött a munkálat, jövő tavaszra aszfalt kerül a mintegy nyolc kilométeres szakaszra, utána a hátramAradt három kilométernek is nekilátunk úgy, hogy lehetőleg 2017-re tudjuk összekötni Erdőszentgyörgyöt Székelykeresztúrral, vagyis Maros megyet Hargitával. Ez az aszfaltos út nem csak távolságokat rövidítene le, de jelentőset lendítene a térségen.
– Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök az utóbbi években többször is nehezményezte, hogy Maros megye jóformán semmit nem tesz annak érdekében, hogy több és jobb infrastrukturális szál kösse össze Hargita megyével. Az említett szakaszon kívül még volna egy pár jobb sorsra érdemes köves, poros út…
– Ezt már fel is térképeztük, és a múlt héten közösen körbejártuk, felmértük ezeket az utakat. Egy hozzávetőleges számítást is fogunk végezni, lássuk, mit jelentene ezeket a szálakat összevarrni. Példaként említem meg, hogy a tavaly megépült Nyárádmagyaróst Sóváraddal összekötő út folytatása Siklód és Küsmöd irányába még felújításra vár. Ha nem is tudjuk leaszfaltozni, de legalább le kellene köveznünk úgy, hogy a kisautók számára is járhatóvá tegyük. Ugyanez lenne az elképzelés a Bözöd és Gagy irányába vezető úttal is. De számunkra nem csak a Hargita megyei szálak fontosak; van még tennivaló a Beszterce-Naszód, Fehér és Szeben megye felé vezető utakon is. Számomra elfogadhatatlan, hogy 2016-ban még mindig vannak olyan megyei utak, amelyekre nemhogy aszfalt, de még kő sem jutott! Olyan utak, ahol nem csak a személygépkocsik, de a terepjárók is nehézkesen tudnak végigmenni. Már csak azért is tartom fontosnak ezen másodrangú utak felújítását, mert az országutak oly zsúfolttá váltak, hogy – főként nyári időszakban – szinte lehetetlen azokon normális körülmények között közlekedni. Sajnos az útépítést illetően az elkövetkezendő években sincs kilátás túl jelentős uniós támogatásra. Egyelőre a Nyárádtő–Dicsőszentmárton és a Segesvár–Szentágota útszakasz felújítására sikerült pénzt szereznünk. Ez mindössze egy pár százalék a megye közel nyolcszáz kilométeres úthálózatából. Ha nem kapunk kormánytámogatást, önerőből soha nem fogjuk tudni ezeket rendbe tenni.
– Szintén az elmúlt ciklus liberális uralma alatt úgy festett, mintha Maros megye nem is lenne Székelyföld része. A közös rendezvényeken – akár itthon, akár Magyarországon vagy Nyugaton – csak Hargita és Kovászna tartotta a frontot. Mondja, hogy ebben nem folytatja Ciprian Dobre politikáját!
– Ebben eddig sem osztottam a volt elnök véleményét, és amikor tehettem, Szováta polgármestereként csatlakoztam Hargita és Kovászna megye kezdeményezéseihez, már csak azért is, hogy Marosszék se mAradjon le ezekből. Természetesen mostanra változott a helyzet, Maros megye ismét hathatósan szeretné képviseltetni magát minden olyan akcióban, amely Székelyföld népszerűsítéséről szól. Sőt kötelességemnek tartom az efféle rendezvények szervezését vagy támogatását. Úgy vélem, semmiképp nem lehet sértő egyetlen román lakos számára sem, ha például egy Székelyföldi grafikai biennálén Maros megye is képviselteti magát, és a megnyitón szót kap az önkormányzat elnöke is.
– Milyen az együttműködés azzal a Szociáldemokrata Párttal, amelynek megyei elnöke egy évvel ezelőtt azért kardoskodott, hogy bárki, csak ne magyar ember kerüljön prefektusi tisztségbe?
– Pillanatnyilag nagyon jó, s remélem, így is mArad. Már a beiktatási ülésen is lehetett látni, működik az egyezség: még véletlenül sem voltak mellészavazások. A két PSD-s alelnökkel jól együtt tudok működni, aminek szerintem meg is lesz az eredménye.
– Az utóbbi időben a megyemenedzseri tisztség létrehozása és annak állítólagos várományosának a személye borzolta, főként a közösségi oldalakon, a kedélyeket. Valóban Kelemen Márton a kiszemelt?
– Személyekről nem beszéltünk, csak hát valaki, valakik elkezdték ezt terjeszteni, mások meg ragozták. Tudni kell, hogy a megyemenedzsert nem az elnök nevezi ki. Ez egy pályázat alapján elnyerhető tisztség. Egyelőre nem sietjük el, keressük a megoldást. Az első hónapokban nem ez az elsődleges célunk, hanem a teljes intézményrendszer átvilágítása. Kelemen Márton – aki tanácsadóként valóban tagja a csapatomnak – nagyon jól ismeri a rendszert, hisz több mint egy éven keresztül alelnökként tevékenykedett, tapasztalt, de egy fél szóval sem jelezte, hogy ilyenszerű igényei vagy álmai lennének. Ha érdekli az állás, jelentkezik majd a versenyvizsgán.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

A Legjobb előadás és a Legjobb díszlet díja A nyugalomé!
Színikritikusok díja – 2016
A 2016. szeptember 21-én, a magyar dráma napján a Budapest Bábszínházban lezajlott gálaesten 37. alkalommal adták át az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeit elismerő Színikritikusok díját. A Színházi Kritikusok Céhének tagjai legalább kilencven premier megtekintése után voksolhattak, tizenöt kategóriában értékelve a színpadi alkotók munkáját.
A Legjobb előadás díját a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadása, Bartis Attila A nyugalom című, Radu Afrim által rendezett színműve kapta.
A Legjobb díszlet kategóriában Adrian Damiant díjazták, szintén A nyugalom című előadásért.
A díjat Keresztes Attila művészeti igazgató, a Tompa Miklós Társulat vezetője vette át. A Legjobb jelmez díját is erdélyi művész, a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Úrhatnám polgárának tervezője, Bajkó Blanka Alíz kapta.
A további díjazottak sora megtekinthető a Színházi Kritikusok Céhének honlapján, a https://kritikusceh.wordpress.com oldalon.
A nyugalom című előadás legközelebb szeptember 28-án, szerdán 19 órától Temesváron, a Mihai Eminescu Nemzeti Színházban lesz látható a FEST-FDR 2016 ( EUrópai Előadóművészeti Fesztivál Román Dráma Fesztiválja) keretében. A Marosvásárhelyi közönség október 23- án, vasárnap 19 órától tekintheti meg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében.
(pr.-titkárság)
Népújság (Marosvásárhely)

A megfélemlítésünk a cél
A prefektus a zászlóadományozót is perbe hívta
Tegnap tárgyalta alapfokon a Kovászna megyei törvényszék a megyei tanács gyűléstermében kitűzött székely zászló ügyét. Kulcsár-Terza József megyei tanácsos elmondta, érdemben letárgyalták az ügyet, az ítélethirdetést október 6-ra tűzték ki. Mint ismeretes, Sebastian Cucu prefektus azt kifogásolja, hogy a megyei tanács adományként elfogadott az MPP-s tanácsostól egy székely zászlót, és azt elhelyezték a tanácsteremben.
Kovászna megye prefektusa kéri a bíróságtól a határozat és az adományozó szerződés érvénytelenítését, valamint azt, hogy kötelezze a megye vezetőségét a székely zászló eltávolítására. Érvelése szerint ez nem is az „úgynevezett Székelyföld” (így, kis „sz”-szel) zászlója, hanem Hargita megye lobogója.
Kulcsár-Terza József megyei tanácsos, a Magyar Polgári Párt (MPP) Háromszéki szervezetének elnöke értetlenül áll az előtt, hogy a prefektus miért hívta őt is perbe, hiszen közigazgatásilag csak az adományt elfogadó határozattervezetet támadhatta volna meg, nem pedig az adományozó szerződést is. „Egy magyarázat van erre: megfélemlítési akció, de ettől nem ijedünk meg”, szögezte le.
Az MPP-s tanácsos ugyanakkor elmondta, a tárgyaláson kérték a prefektus keresetének elutasítását, hiszen sehol a világon nincs rá precedens, hogy tilos lenne adományozni.
– Ha egy labdát adományoztam volna a megyei tanácsnak, akkor is kérte volna a prefektus, hogy ezt távolítsuk el a gyűlésteremből, vagy ha egy üveg vizet adományoztam volna a román tanácsosoknak, nem vihettem volna be a terembe? –vetette fel az MPP-s politikus.
Azt is megjegyezte, egy törvény sem tiltja a székely zászló használatát, hanem csak a román, illetve az Európai Unió zászlajának kitűzését teszi kötelezővé. A prefektúra jogásza ellenben azzal érvelt, hogy „mi, magyarok egy kisebbség vagyunk, és nekünk nincsen zászlónk”, illetve, hogy Romániában egyetlen hivatalos lobogó van, az pedig a román trikolór.
– Rosszabbul éreztem magam, mint a kommunizmusban, mert most meg van mondva, milyen zászlót szabad használni, hogy csak románul szabad beszélni, és csak a román himnuszt lehet énekelni. Felháborító a prefektus keresete, és eljött az idő, hogy mi, magyarok is lépjünk ezen akciók ellen. Folyamatosan bombáznak minket, és úgy gondolom, jogilag is fel kell lépni e keresetek ellen – nyomatékosította Kulcsár-Terza, akihez „az a hír jutott el”, hogy nemrég egy gyűlés kezdete előtt a prefektus „fehér lepedővel takarta le” a per tárgyát képező székely zászlót, „mert szúrja a szemét”.
Kiss Edit
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Euópai Polgár díjat kapott a Székelyföldi természeti és kulturális értékek védelmezője
Idén ketten kaptak Európai Polgár díjat Romániában - tájékoztat az RMDSZ hírlevele. Az elismeréseket pénteken adtát át az Európai Parlament Bukaresti Információs Irodájának székhelyén.
2016-ban az Európai Unióban összesen ötven személyt díjaztak. Romániában Dr. Iordan Gheorghe Bărbulescu egyetemi professzort és Dr. Barbara Helen Knowles angol kutatóbiológust, a Székelyföldi természeti-kulturális értékek védelmezőjét tüntették ki.
Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő kezdeményezte Barbara Knowles jelölését, amelyet Winkler Gyula képviselőtársa, illetve Catherine Bearder egyesült királyságbeli EP-képviselő is támogatott. Barbara Knowles áprilisban bekövetkezett halála miatt a Bukaresti ünnepségen a post mortem díjat Rodics Gergely, a Pogány-havas Kistérségi Társulás ügyvezető igazgatója vette át, akivel éveken át közösen dolgoztak célkitűzéseik megvalósításán. Az Európai Polgár díj idei kitüntetettjei számára központi rendezvényt is szerveznek Brüsszelben, október 12–13. között.
Kicsoda Barbara Knowles?
Barbara Knowles kutatóbiológus, a Cambridge Egyetem, illetve számos neves brit természetvédelmi és kutatás-népszerűsítési folyóirat munkatársa volt. 2008-ban költözött Romániába, Csíkdelnére, és azóta aktívan részt vett és támogatta a csíkszéki településeket tömörítő Pogány-havas Kistérségi Társulás projektjeinek megvalósítását. Védte a növényi fajokban gazdag hegyi kaszálókat, a falvak épített örökségét, a hagyományos gazdálkodást, a helyi termékek előállítását, a térségben található épített és természeti értékeket egyaránt. Munkáját az angol királyi családi is elismerte: II. Erzsébet királynő kitüntetéssel jutalmazta, Károly herceg pedig 2011-ben személyesen is meglátogatta Csíkdelnén. A brit herceg 2015-ben csatlakozott a Románia legszebb fái elnevezésű kezdeményezéshez, amellyel a Pogány-havas Kistérségi Társulásnak célja, hogy egy adatbázisba gyűjtse össze a legszebb, legnagyobb és legöregebb hazai fákat.
"2008-ban izomsorvadást diagnosztizáltak nála, orvosai sok jóval nem biztatták, de annak ellenére, hogy egészségügyi állapota bizonytalanná vált, tovább élt benne a tenni akarás. Betegsége nem bátortalanította el, hanem még erősebb motivációt jelentett számára" - olvasható a közleményben. „Barbara megértette azt, hogy mennyire fontosak az élő hagyományok, a kulturális és természeti értékek, a falusi gazdák és a természet közti harmónia. Meggyőződése volt, hogy a nyugat-európaiak sokat tanulhatnának a kelet-európaiaktól, mert ők már szinte elfelejtették a mezőgazdasággal kapcsolatos tudást, a természetközeli életmód sajátosságait” – fogalmazott Sógor Csaba a Bukaresti díjátadó ünnepségen.
Az RMDSZ-es képviselő elmondta: Barbara Knowles szakmai támogatásával többször szervezett Erdélyben és három alkalommal Brüsszelben is olyan szakpolitikai szemináriumot, ahol a hegyi kaszálók védelmének fontosságára hívták fel az európai döntéshozók figyelmét, vagy ahol a fás legelők formai elismerését és azok európai irányelvekbe való megjelenítését sürgették. A rendezvények hasznos kimeneteléhez pedig hozzájárult az is, hogy közösen sikerült számos nemzetközileg elismert szervezetet is bevonniuk, és az eseményeken megjelentek az Európai Bizottság szakpolitikákat kidolgozó munkatársai is.
„Barbara abban hitt, hogy közös európai együttműködéssel elérhetjük, hogy olyan uniós jogszabályok szülessenek, amelyek védik a közösségeink sajátos igényeit, természetes életformáit. Osztrák édesanyától és brit édesapától születve Barbara mindig is európainak gondolta magát, fontosnak tartotta az európai értékeket és az európai sokszínűséget védve szorosan együttműködött a csángókkal és székelyekkel. Arra tanított bennünket, hogy a még meglévő természeti-kulturális értékeinket védjük és őrizzük. Értékmentésből, európaiságból és összefogásból is példát tudott mutatni” – emelte ki a képviselő. Sógor Csaba szerint fontos üzenet a Székelyföldi közösségeink számára az is, hogy az Európai Parlament is elismeri és támogatja ezt a munkát.
Az Európai Polgár díjat az Európai Parlament adja át minden évben. Azok a magánszemélyek, csoportok, egyesületek vagy szervezetek kaphatják meg, amelyek tevékenységükkel elősegítik a tagállamok polgárai közötti kölcsönös megértés elmélyítését és szorosabb integrációját, vagy az Európai Unión belüli, határokon átnyúló vagy a nemzetek közötti együttműködést. Kizárólag az Európai Parlament képviselői jogosultak jelölést benyújtani és minden képviselő évente csak egy jelölést adhat le.
maszol.ro

Tudjuk
Hogy az október 2-i kvótareferendumot megelőző magyarországi kampány meglehetősen, túlságosan is agresszív, az igaz. Legalábbis innen, Erdélyből, Székelyföldről nézvést, ahol azért a román államhatalom nyílt vagy burkolt magyarellenes megnyilvánulásai, a választások előtt feléledő nacionalizmus, a posztkommunista visszarendeződés sokkal időszerűbb és égetőbb gondnak tűnik, mint a migránsválság.
Hogy az elsősorban az érzelmekre ható Budapesti kormányzati kommunikáció sokakban aggodalmat kelt, az is érthető – bár az emiatt sikítva jajveszékelők és krokodilkönnyeket hullatók őszinteségét megkérdőjelezi, hogy legtöbbjük látványosan hallgat, valahányszor mi magunk kerülünk összehangolt gyűlöletkampány célkeresztjébe, mint pár napja, amikor az amerikai nagykövet Székelyföldi látogatása után a román média és politika osztály versenyt üvöltve szapulta közösségünket, alapvető emberi jogainkat, létezésünket is tagadva. Mintha nem is annyira a gyűlöletkeltés maga aggasztaná őket, inkább az Orbán Viktorral szembeni elvakult gyűlölet vezérelné megnyilatkozásaikat… De mindettől eltekintve: tényleg tudjuk. Ha valakinek, hát akkor nekünk igazán nem szükséges elmagyarázni, mit is jelent a kényszerbetelepítés, egy régió, egy város etnikai, kulturális átalakítása. Tapasztalatból tudjuk, hisz látjuk, mihez vezetett a külső hatalom – esetünkben nem Brüsszel, hanem a nacionálkommunista rezsim – által végrehajtott kényszer - ki- és -betelepítés Erdélyben. Látjuk, mivé lett Szászország a kilóra eladott szászok hiányában omladozó házaival, templomaival, mi lett nagyvárosainkkal a zsidók nélkül, miként alakult Kolozsvár, Marosvásárhely sorsa a betelepítések nyomán, jól látjuk, miként szítanak konfliktust és gyűlöletet Székelyföldön a betelepítettekből lett megélhetési románok. Látjuk, hogy mindez nem tett jót Erdélynek, pedig jóval kisebb volt a kulturális különbség az itt élők és a betelepítettek között, mint az európaiak és a most ide érkezők között. Azért is tudjuk, miről szól a kvótareferendum, mert autonómiáért küzdő Székelyföldiekként mi is ragaszkodunk ahhoz, hogy magunk döntsük el, kivel kívánunk együtt élni. Számunkra is éppen az ígérkezik a következő időszak egyik legnehezebb harcának, hogy a közelgő adminisztratív átszervezés során ne olvasszanak be, ne daraboljanak fel olyan közigazgatási régiókba, ahol számarányunk folytán elenyésző kisebbséggé válnánk.
S bár az emberi jogok ádáz védelmezői és a demokrácia bajnokai lazán megtehetik, hogy antidemokratikusnak titulálják a népszavazást – a várható, számukra borítékolhatóan kedvezőtlen eredmények miatt –, itt, Romániában a politikai elit és az ország vezetői oly látványosan és gátlástalanul veszik semmibe a népakaratot, hogy mi még tudjuk értékelni, ha véleményünket kérdezik valamely kérdésben.
Mert a népszavazás alapvetően mégiscsak erről szól: véleményt lehet nyilvánítani az Európa előtt álló legégetőbb kihívás kezelési módjáról. Éppen ezért minden kormányzati hirdetésnél avagy ellenzéki lejáratásnál fontosabb maga a kérdés: akarjuk-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Továbbra is Tőkés László a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács elnöke
A Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) Budapesten tartott munkaülést szeptember 23-án délután, a várbeli Magyarság Házában, amit másnap délelőtt egy állásfoglalás elfogadása és sajtótájékoztató tetőzött be.
Egyebek mellett megtárgyalták a KMAT monitoring-rendszerének kérdéseit, megejtették az elvégzett állapotfelmérés kiértékelését, áttekintették a különböző együttműködési formákat és lehetőségeket, illetve megtartották a tisztújítást. Ez utóbbi eredményeként újraválasztották a tanács elnökévé Tőkés László püspököt, európai parlamenti képviselőt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét.
Az ülést követő sajtótájékoztatón a püspök felidézte: a tanács 2004-ben alakult meg Nagyváradon az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére, a külhoni magyar polgári és politikai szervezetek egyesítésére, a Kárpát-medencei közösségek autonómiatörekvéseinek támogatására. Elmondta: a tanács idénfelmérte a Kárpát-medencei magyar közösségek helyzetét. Megerősítést nyert, hogy a számszerű kisebbségben élő, őshonos magyar nemzeti közösségek a környező országokban diszkriminált helyzetben, másodrendű állampolgárokként élnek, a szórványosodással és asszimilációval szemben védtelenek.
A felmérés szerint az egyik legnagyobb problémát az okozza, hogy a közszolgálatban szinte egyáltalán nem foglalkoztatják őket. Ugyanakkor a közepes szintnél rosszabban érvényesül a közösségi önrendelkezési jog, a független és demokratikus politikai képviselethez való jog, alacsony a nemzeti közösségek állam általi védelme. Összességében: reális autonómiával egyik magyar kisebbség sem rendelkezik a Magyarországgal szomszédos államokban.
A felmérés szerint ennek ellenére kielégítőnek mondható a magyar nemzeti közösségek állapota, amennyiben a saját szervezetekhez való jogot és az akadálytalan kapcsolatokhoz való jogot vizsgálják, elvi és törvényi szinten pedig a megkülönböztetés nélküli, egyenlő bánásmódhoz való jog is biztosított. Ugyanakkor a kutatás szerint a határon túli magyarok számára mindennapi küzdelmet jelent a tájékoztatáshoz, a védelmi mechanizmusokhoz, a nyelvhasználathoz való joguk érvényesítése, a legkevésbé pedig az anyanyelven történő, teljes vertikumú oktatáshozvaló jog érvényesül. Magyar nyelven lényegében csak a magyar állam által létrehozott vagy működtetett egyetemeken lehet tanulni. A magyar nemzet és a magyar nemzeti közösségek történelmét, kultúráját nem megfelelően tanítják a többségieknek, ez pedig gátolja a társadalmi együttműködést, mivel nem oldja a meglévő nemzeti ellentéteket.
A felmérés szerint a legjobb helyzetben a jogok érvényesülését tekintve a legkisebb létszámú, azaz a szlovéniai magyar kisebbség van, őket a horvátországi, az ukrajnai, a szerbiai kisebbség követi, a legrosszabb helyzetben a legnagyobb lélekszámú szlovákiai és a romániai magyarok vannak.
A felmérés részleteiről Bedő Árpád, a KMAT titkára elmondta: 2014-ben állították össze a szempontrendszert a kisebbségben élő nemzeti közösségek társadalmi állapotának vizsgálatára. Az űrlap 163 kérdést tartalmazott, 86 szempontot alapján, 14 témakörben, és hat ország kilenc szervezete koordinálta a kitöltetést.
A továbbiakban Tőkés László, a KMAT újraválasztott elnöke hangsúlyozta: a Kárpát-medencei Autonómiatanács az október 2-i népszavazáson való részvételre és a nemmel való szavazásra buzdít. Hozzátette: egyetértenek Orbán Viktor miniszterelnökkel abban, hogy a problémákat helyben kell megoldani, ezért nem az elvándorlás jogát, hanem az otthonmAradás jogát támogatják.
A helyben mAradás a környező országokban élő magyar kisebbségeknek olyan európai érték, amihez ragaszkodniuk kell – hangsúlyozta a püspök. „Mi nem vagyunk kivándorlók, mi otthon szeretnénk megoldani a problémáinkat” – jelentette ki, hozzátéve, hogy ezért teljes szívvel tudnak csatlakozni a népszavazás ügyéhez, és egyértelműen nemmelfelelnek a feltett kérdésre. Szerinte a népszavazáson való részvétellel a kettős állampolgárság valóságtartalommal telik meg, és szélesedik az újrahonosított magyarok jogköre azzal, hogy részt vehetnek a voksoláson.
Az erről szóló állásfoglalást aláírta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Néppárt, a Magyar Polgári Párt, a Magyar Közösség Pártja, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Szövetség, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, a Vajdasági Magyar Demokratikus Közösség, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége, valamint a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetsége. Ebben az áll: erőszakos támadás zajlik Európa ellen, humanitárius köntösben, ezért útját kell állni az önsorsrontó Brüsszeli politikának. Az illegális bevándorlók inváziója Európa történelmének legsúlyosabb válságát jelenti, mely középtávon az egész európai kultúrát eltűnéssel fenyegeti. Az elmúlt egy évben beigazolódott, hogy az idegen kultúrájú, beilleszkedésre a legkisebb hajlandóságot sem mutató, saját normáikat a befogadó társadalmakra ráerőltetni igyekvő betolakodók a közbiztonság radikális megromlását, terrorfenyegetést, az ún. no-go (a hatóságok által is került) zónák megszaporodását hozzák magukkal. Az állásfoglalás szerint az Európai Unió jelenlegi vezetőségének politikája semmilyen kilátással nem kecsegtet, hiszen bevándorló tömegek eltartására a kontinens egyszerűen képtelen, a kötelező kvótarendszer azon túl, hogy súlyosan sérti az érintett országok szuverenitását, nem old meg semmit.
Arra a kérdésre, hogyan tudják ösztönözni az erdélyi magyarokat a népszavazáson való részvételre, Tőkés László a sajtótájékoztatón kifejtette: az EMNT és az EMNP aktívan kampányol, nagy szerepet vállaltak a külhoni magyarok választási regisztrációiban, segítenek az azonosító nyilatkozatok kitöltésében és a levélszavazatok eljuttatásában az illetékesekhez. Sajnálatosnak nevezte ugyanakkor, hogy az RMDSZ visszafogottan kampányol. Ennek ellenére reményét fejezte ki, hogy Erdélyben a magyarországinál is nagyobb lesz a részvétel.
tokeslaszlo.eu/cikk

A plakátokról tanulnak olvasni és gyűlölni a magyar gyerekek
Amint azt egy réges-régi slágerből is tudjuk: „ma lesz a holnap tegnapja”. Közállapotaink változását tekintve nekem a tegnap a kilencvenes éveket jelenti, amikor szívszakadva készültünk arra, hogy mi lesz ma. Nemcsak szívszakadva persze, hanem gondolkodva is folyamatosan egy élhető jövőről, latolgatva a lehetséges politikai megoldásokat Európa újkeletű demokratikus társadalmai és ezen belül az erdélyi magyarság számára. Húsz-huszonöt esztendővel számoltunk, amíg sikerül sajátos mintákat kidolgozni a nemzetek határok nélküli, méltányos együttélésére is.
Hát most itt van ez a holnap, nézhetjük, tapogathatjuk, borzadhatunk tőle: a miénk!
Pedig micsoda romantikus lelkesedés, micsoda lenyűgöző intellektuális erőfeszítés előzte meg ezt a sokáig ígéretesnek tűnő holnapot. Ki emlékszik még arra, amikor az EBEÉ átalakult EBESZ-szé? A gyengébbek kedvéért: az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet állandó intézménnyé vált, Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek nevezték, és a nyílt vagy lappangó konfliktusok kezelésére, tehát elsősorban Európa keleti részének és a Balkánnak a pacifikálására szolgált. Vagy hol van már az akkori francia miniszterelnökről röviden csak Balladur-tervnek hívott európai stabilitási egyezmény, amelytől olyan sokat reméltünk mi is, kötelező normákat, nem csupán egyéni, hanem kollektív jogokat is.
Vajmi kevés valósult meg mindebből. Sokat haladtunk mégis előre egy ideig, ám ez főként belső erőfeszítéseinknek, a magyar érdekvédelmi szervezet és a román politikai pártok megegyezésének köszönhető. De tagadhatatlan, hogy számított a külső nyomás is. Külön kisebbségügyi főbiztosa volt az EBESZ-nek, Max van der Stoel, akinek a nevét a Kárpát-medenceében a kisiskolástól a nagymamáig mindenki ismerte, mindenféle jelentéstevők járták a régiót, hosszan készültünk a velük való találkozásra, sokáig emlegettük egy-egy biztató félmondatukat.
Közben meg itthon is zajlott a közelmúlt történetének feltárása, a tanulságok megfogalmazása, és az akkor született nemzetpolitikai tanulmányokkal, kisebbségjogi traktátusokkal, autonómiatervezetekkel Dunát lehetne rekeszteni. Meg aztán jöttek „pacifikálni” az amerikaiak is, diplomaták, szenátorok, képviselők, szakértők, és végig úgy éreztük, a várva várt nyugati demokráciát hozzák nekünk, tanulás kérdése az egész. A magyar–román viszonyban is velünk együtt keresték a legjobb megoldást. Nyilván nem mi voltunk a legfontosabbak, hanem a széteső Jugoszlávia, ahol Koszovó 2008-as függetlenné válása volt talán az utolsó olyan döntés, amikor úgy éreztük, hogy ugyanazon a hullámhosszon vagyunk az Egyesült Államokkal. A román parlament elítélte Koszovó állam létrehozását, egyedül az RMDSZ szavazott az elítélő határozat ellen.
Amerika természetesen továbbra is nagyon figyel Romániára. Csakhogy régóta az az érzésem, ma már a stabilitás kulcsát nem az emberi jogokban és az etnikai problémák megoldásában látja Washington, hanem valamiféle centralizált, autoritárius rendszer kialakításában. Valahányszor például nyilvánosan kifogásolja az amerikai nagykövet, ha a parlament neki-nekirugaszkodik, hogy átláthatóbbá tegye az igazságszolgáltatás munkáját, sem a sajtó, sem a politikusok nem furcsállják ezt a beleszólást, egyesek bólogatnak, mások hallgatnak.
Érthető, hiszen az óceánon túlról jön ma a remény, vagyis a biztonság Románia számára.
De úgy látszik, mégsem vonatkozik mindenre ez a szolgálatkészség. Augusztus végén a kisinyovi amerikai nagykövet egy televíziós interjúban többek közt a következőket mondta: „...az a mi politikánk, hogy a Moldovai Köztársaság szuverén és független állam mAradjon (...) A Romániával való egyesülés például, akár azért, hogy ily módon belépjen az Európai Unióba, akár bármely más okból, nem lenne praktikus választás, és nem javítana a helyzeten itt, a Moldovai Köztársaságban.” Egyszerre csak megtört a hallgatás Romániában, pártelnökök tiltakoztak, egyébként indokoltan, hiszen ma csak „a holnap tegnapja” van, nem lehet tudni, mit hoz a jövő. Mintha beintésre tenné, a sajtó is hisztérikus kampányba fogott, és ha tényleg beintett valaki, jó érzékkel tette: figyelmeztetni kellett a Nagy Testvért, hogy életünket és vérünket – és a rakétatámaszpontokat – ugyan felajánlottuk, de cserében van egy olyan érzékeny pont, amihez nem kellene hozzányúlni, a nemzeti kérdés.
Hogy ez mennyire így van, bizonyítja egy újabb eset, a minap ugyanis a Bukaresti amerikai nagykövet fogott mellé Székelyföldi látogatásán. Kovászna megyében, vagyis Háromszéken az ottani magyar vezetőkkel úgy fényképezkedett, hogy egy nagy székely zászló volt előttük kifeszítve. Lett is ebből újabb pánik, a külügyminisztérium bekérette az amerikai nagykövetet, ilyen sem volt mostanában. Ahogy Moldova esetében, itt is jelezni kellett valamiképpen, hogy a magyar ügy a románokra tartozik, nem másra, és ezt a jelzést akkor kell megadni, amikor még az amerikaiaknak nem vált ismét szokásukká, hogy akárcsak – üsse kő! – a korrupciós perekben, a magyarkérdésben is véleményt mondjanak. Vaklárma persze, legalábbis a Székelyföldi zászlós fotózás, sajnos, tényleg csak zavart „udvariasság” lehetett, ahogy a nagykövetség utólagos közleménye is fogalmazott. Kétlem, hogy szemléletváltásra készülne Washington, bár igazán ránk férne, ráférne erre az egész régióra, hogy az etnikai problémákkal megint foglalkozzék az Egyesült Államok is, Európa is.
Viszont az eset arra jó volt, hogy
a román hírtelevíziókból fröcsögjön a gyűlölet ránk, magyarokra,
mintha semmi sem történt volna az elmúlt negyedszázadban, el egészen addig, hogy nehezen kiküzdött, nagyrészt már régóta működő jogainkat is megkérdőjelezték, a kétnyelvű feliratoktól az anyanyelvű oktatásig. Érzékeny a többség! Erre hivatkozott a román külügyminisztérium is, az érzékenységre. Hogy egy regionális, kisebbségi szimbólum és az amerikai nagykövet találkozása egy Facebookra feltett fotón érzékenységet sért. Mennyit hallottunk erről az érzékenységről innen is, onnan is 1989 előtt. Most aztán megint. Amúgy is az a benyomásom, hogy ez az éppen megvalósuló holnap, ez bizony nem a tegnap, hanem a tegnapelőtt valójában. Amikor még élt Ceausescu.
Vagy lehet, másfajta kor ez mégis, új történetekkel, új érzésekkel? Példának okáért a gyűlölet mindenki iránt, aki más! Mekkora tévedés az is, hogy csak a migránsokat lehet gyűlölni, és hogy ez a gyűlölet nem terelhető bármikor bárki másra. Hol gyűlölet van, ott gyűlölet van, parafrazálhatnánk a költőt. Romániában ma felelőtlen vezetők és véleményformálók engedik szabadjára az indulatokat, valós problémákra – mondjuk, a román–magyar együttélésre – hamis és veszedelmes választ kínálva, a nacionalizmust. Ha nem vigyázunk, ez a nacionalizmus rövid idő alatt szétverhet mindent, amit eddig építettünk. Meg aztán a gyűlölet a bevándorlók ellen Magyarországon, de itt-ott már a migránsokat sem látott Erdélyben is, sőt, máshol is Romániában! Ki tagadná, hogy a menekültkérdés napjaink legsúlyosabb európai problémája?
Még azt is készséggel elfogadom, hogy a kötelező kvóta inkább csak pillanatnyi toldozás-foldozás, a probléma szőnyeg alá söprése, Brüsszel gyengeségét és naivságát mutatja, és leginkább az derült ki belőle, amire csapongó eszmefuttatásom elején utaltam: a kilencvenes években legalább gondolkodtunk, elemeztünk, vitáztunk hasonló súlyú ügyeinkről, próbáltunk hosszú távú megoldásokat találni, szidtuk Fukuyamát vagy Huntingtont, de tudni véltük, hogy a világnak haladnia kell előre, bár nem mindig értettünk egyet abban, hogy merre van az előre.
Most viszont csak „struccpolitikát” látni Európa-szerte. Hogyha nem is homokba, de kerítések mögé bújunk mindannyian,
hátha elvonul az ár. Nem fog elvonulni, megvannak az okai, és ez Európa bűne is. Mi, magyarok azt mondjuk ilyenkor: „homokba dugjuk a fejünket, mint a strucc”. A románok nem ennyire egzotikumkedvelők, ugyanilyen értelmű szólásmondásuk így hangzik: „Ne bújjunk az ujjaink mögé”, ne higgyük, mint a kisgyerek, hogy amennyiben eltakarjuk a kezünkkel az arcunkat, nem látnak minket.
Szerintem a kerítés ilyesmi Magyarország számára: az arcunk elé vont ujjak rácsa. De mindegy, hogy mit gondolok én erről, volt egy probléma, és azt kezelni kellett valahogy, jól-rosszul. Ennek viszont mi köze a gyűlölethez, kérdem én. Mit segít ezen a gyűlölet?
Miért kellett nekem odajutnom, hogy egykori büszkeségemet szégyenné alázza valaki ostoba plakátokkal? Büszke voltam mindig, amikor átléptem a határt Románia felől. Hogy Magyarországon simább az aszfalt, egyenesebb a járda, dúsabb a fű, jobb a halászlé. És a házak milyen rendezettek. És a feliratok mind-mind magyarul vannak.
Én még óvodásként Kézdivásárhelyen a cégtáblákról tanultam magyarul olvasni. Aztán a gyermekeim Marosvásárhelyen a hetvenes-nyolcvanas években legfeljebb románul tanulhattak volna ily módon, sehol egyetlen magyar felirat nem volt már. Magyarországi ember nem tudhatja, milyen érzés volt annak idején, ha nagy ritkán utazhattunk, úgy járni-kelni Ártándtól Sopronig, hogy csupa magyar szó vett körül írásban is, üzletek, hivatalok homlokzatán. Még az a csinált szó, hogy Közért, az is milyen szép volt! Most meg ezekről a népszavazásplakátokról tanul a gyermek olvasni? Tanul gyűlölni?
Nem a népszavazásról akarok most elmélkedni, megtették mások, azt sem részletezem ismét, kell-e például erdélyi embernek arról szavaznia, hogy kit fogad be Magyarország és kit nem. Ezt is elmondtam már máskor. Azt sem hiszem, hogy ennek eldöntéséhez népszavazásra van szüksége egy felelős kormánynak, de ez is az én bajom. Viszont miért kellenek ehhez a gyűlöletkeltő plakátok? Miért kell szégyenkeznünk a bugyuta feliratok miatt? Miért kell a gyűlölet Magyarországnak? És miért kell Romániának, hogyha nem a menekültek, akkor a magyarok ellen? Ideje lenne rájönni, hogy hiába bújunk el az „ujjaink mögé”, mert továbbra is látni fog a világ, mi viszont sötétben leszünk.
Markó Béla
nol.hu

Ciolos: Románia támogatja balkáni szomszédait a határvédelemben
Románia segítséget ajánlott balkáni szomszédainak az illegális bevándorlás feltartóztatásához, ugyanakkor tőlük is együttműködést vár el a határvédelemben – derült ki abból az interjúból, amelyet az állami Agerpres hírügynökségnek adott pénteken Dacian Ciolos miniszterelnök.
Rámutatott: Románia bebizonyította, hogy képes ellenőrizni határait, és fontos, hogy ez a jövőben se változzon. A kormányfő kifejtette: Románia nincs a balkáni migrációs útvonalon, de támogatja szomszédait, ahol szükséges, és maga is együttműködést vár el tőlük, főleg a bolgár és szerb határon, ahol "nagy lehet a nyomás". Éppen ezért a román belügyminiszter is részt fog venni azon az ausztriai magas szintű informális találkozón, amelyet a balkáni útvonal ügyében hívtak össze – tette hozzá.
Ciolos cáfolta, hogy az európai megállapodásokban vállaltnál több menedékkérő befogadására kötelezte volna el országát az ENSZ Közgyűlésének általános vitájában, és megerősítette: Románia közös uniós megoldást szorgalmaz, de csakis önkéntes alapon. Ezzel arra a román médiában nagy visszhangot keltő értesülésre reagált, miszerint Románia a tavalyinál tízszer több bevándorlót fog átvenni. Az AFP francia hírügynökség amerikai hivatalos forrásokra hivatkozva szerdán azt közölte: hét ország, köztük Románia megígérte, hogy legalább tízszer annyi menedékkérőt fogad be vagy vesz át, mint 2015-ben. A hír azt követően jelent meg, hogy Barack Obama amerikai elnök a menekültválságról szervezett keddi konferencián bejelentette: ötven ország ígéretet tett arra, hogy még idén 360 ezer menekültet fogad be a háború sújtotta vidékekről, elsősorban Szíriából, Afganisztánból és Szomáliából.
"Nem hiszem, hogy a menekültek, a valódi menekültek ügyét szolgálná a határok illegális átlépése. Az Európai Uniónak ellenőrzése alá kell vonnia ezt a folyamatot. Tisztában vagyunk azzal, hogy azután nekünk is vállalnunk kell (a menekültekkel kapcsolatban) bizonyos felelősséget, de ez a felajánlás önkéntes kell mAradjon, nem írhatják elő valahonnan fentről" – jelentette ki Dacian Ciolos miniszterelnök az Agerpres hírügynökségnek adott interjúban.
Romániába idén márciusban érkezett meg az első 15 menedékkérő azok közül, akiket Romániának az uniós kvótarendszer alapján kellene átvennie Görögországtól és Olaszországtól. Romániának az uniós kvóták alapján több mint 6000 menedékkérőt kellene befogadnia a migrációs hullám által sújtott tagállamoktól, de a Bukaresti sajtó értesülései szerint ez azért nem következett be, mert a Nyugat-Európába vágyó érintettek nem hajlandók Romániába menni. Bukarest az önkéntesség elvét hangoztatva tavaly júliusban 1785 menedékkérő átvételére tett ajánlatot.
Népújság (Marosvásárhely)

A kvótáknak végük van
A menedékkérők újraelosztását célzó kvótáknak politikai szempontból végük van – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök a szlovák és a cseh kormány együttes ülése után tartott sajtótájékoztatón Pozsonyban tegnap. Bohuslav Sobotka cseh kormányfő a kvótákat olyan zsákutcának nevezte, amelyről nem lehet tovább tárgyalni.
Robert Fico elmondta: mivel a Magyarország és Szlovákia által jogi úton is megtámadott kvóták megosztó kérdésnek számítanak az unión belül, azok nem kerültek terítékre az EU állam- és kormányfőinek pozsonyi csúcstalálkozóján, mert ott az egyesítő témákat keresték. A kvóták világosan megosztják Európát, ezért úgy gondolom, politikailag végük van – hangsúlyozta Robert Fico. Bohuslav Sobotka hozzátette: a közös kormányülés során egyetértettek abban, hogy a kvóták zsákutcát jelentenek, azokról nem lehet és nem is érdemes tovább tárgyalni, mert az csak időpocsékolás lenne. Azzal összefüggésben, hogy a pozsonyi csúcstalálkozó végeredményeiről Orbán Viktor magyar és Matteo Renzi olasz kormányfő is kritikus hangnemben nyilatkozott, Robert Fico azt mondta: a kritika nem arról szólt, hogy elutasítanák a pozsonyi csúcstalálkozón az úgynevezett Pozsonyi útitervben megfogalmazott terveket, hanem arról, hogy a dokumentumba nem elégséges mértékben kerültek bele a két kormányfő elképzelései. Nem mentünk tovább, nem mondtuk ki a részleteket, de örülök, hogy ma az európai migrációs politika két pillérre épül, s ezek a külső határok védelme és a bevándorlók beáramlásának leállítása – jegyezte meg Robert Fico, elutasítva azt az újságírói felvetést, hogy a magyar kormányfő által megfogalmazott kritika komplikációk forrása lehetne a kölcsönös kapcsolatokban. Az EU-országok csúcsvezetői tavaly júniusban megállapodtak abban, hogy a következő két évben 40 ezer menekültet helyeznek át a különösen erős migrációs célpontnak számító Olaszországból, illetve Görögországból más uniós tagállamokba. Az Európai Unió tagországainak belügyminiszterei – minősített többséggel, Szlovákia, Magyarország, Csehország és Románia ellenszavazata mellett – 2015 szeptemberében jóváhagyták azt a tervet, amelynek alapján az uniós tagországok között 120 ezer Európába érkezett menedékkérőt osztanának el. A döntéssel szemben tavaly decemberben Szlovákia és Magyarország is keresetet nyújtott be az Európai Bírósághoz. Az ügyben idén tavasszal az Európai Bizottság javaslattal állt elő, amely szerint úgynevezett szolidaritási hozzájárulást – be nem fogadott személyenként 250 ezer eurót – kellene fizetniük azoknak az uniós tagországoknak, amelyek megtagadják a részvételt a menedékkérők újraelosztásában. A szlovák kormány a javaslat EB általi elfogadását követően azonnal jelezte: elfogadhatatlannak tartja azt.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tamás Sándort választották a romániai Központi Fejlesztési Régió elnökévé
Tamás Sándort, a Kovászna megyei önkormányzat elnökét választották kedden Gyulafehérváron az Erdély hat megyéjét felölelő Központi Fejlesztési Régió elnökévé – közölte a Kovászna megyei önkormányzat.
A megbízás egy évre szól, a tisztséget egymás után töltik be a fejlesztési régiót alkotó megyék önkormányzati elnökei. Amint Tamás Sándor az MTI-nek elmondta: az elkövetkező egy évben Kovászna megye Szeben megyével osztozik a vezető tisztségeken, a következő évben Szeben megye adja a régió elnökét, és Kovászna megyének jut a régió alelnöki tisztsége. A fejlesztési régiónak az Európai Unió által biztosított pénzforrások elosztásában van fontos szerepe.
“A Bukarest által elosztott alapok folyamatosan csökkentek, a Központi Fejlesztési Régióáltal kifizetett sok tízmillió euró értékű támogatásoknak köszönhetően viszont szemmel látható fejlesztéseket valósítottunk meg” – jelentette ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott Tamás Sándor. Hozzátette: a pályázatok elbírálását a fejlesztési régió operatív igazgatósága végzi, a régió vezető tanácsa arról dönthet például, hogy milyen területre csoportosítja át a valamely területen megmAradt forrásokat.
Tamás Sándor kijelentette: továbbra is úgy látja, hogy kisebb és hatékonyabb fejlesztési régiókra volna szüksége Romániának. A Központi Fejlesztési Régiót jelenleg a Székelyföldet is magába foglaló Kovászna, Hargita és Maros megye, valamint a dél-erdélyi Brassó, Szeben és Fehér megye alkotja. A régió központja Gyulafehérvár.
(MTI)
erdon.ro

Erdély hat megyéjének élén Tamás Sándor
Tamás Sándort, Kovászna megye elnökét választották kedden Gyulafehérváron az Erdély hat megyéjét felölelő Központi Fejlesztési Régió soros elnökévé.
A megbízás egy évre szól, a tisztséget egymás után töltik be a fejlesztési régiót alkotó megyék önkormányzati elnökei. Tamás Sándor elmondta: a régiónak az EU által biztosított pénzforrások elosztásában van fontos szerepe. „A Bukarest által elosztott alapok folyamatosan csökkentek, a régió által viszont sok tízmillió euró értékben kifizetett támogatásoknak köszönhetően fejlesztéseket valósítottunk meg”.
Szabadság (Kolozsvár)

Burkolt ellenkampány, avagy a lavírozás arcátlan technikája
Két héttel ezelőtt az Érmelléki Kiskereki Betyárfesztivál első napján értekezlet-dömping tombolt csupa olyan uniót fényező és népszavazás ellen agitáló témakörben, mint Az Európai Unió fontossága, Európa jövője tőlem függ, Euroszkepticizmus és annak következményei, Tolerancia és kölcsönös elfogadás, Demokratikus szerepvállalás és állampolgári részvétel Európában, A sztereotípia megbélyegzést eredményez.
A 25 ezer eurós falunapi expozékban Szabó Ödön Bihar megyei parlamenti képviselő és Szabó József frissen kinevezett megyemenedzser értekezett. Tették mindezt a magyarországi kényszerbetelepítés ellen kiírt népszavazás előtt három héttel. Majd pár napra rá Markó Béla, az RMDSZ fő megmondóembere „magánvéleményként” fejtette ki az ultraballiberális Népszavának, hogy egyáltalán nincs meggyőződve arról, hogy a menekültkérdés érinti-e az erdélyi magyarokat vagy sem. „Ebben a történetben a legszomorúbb az a zsigeri kampány, az a felelőtlen gyűlöletkeltés, amit a plakátokon is látni, televízióban vagy rádióban is hallani” – fogalmaz Markó, aki köztudottan még ma is marionettfiguraként mozgatja – a román titkosszolgálatokat felügyelő Verestóy Attila szenátorral karöltve – az erdélyi magyar képviselet frontembereit. Tegnap már úgy „fordította” Markót a pesti Soros-média, hogy „nem szerencsés a határon túli magyarok szavazati joga”, talán vissza is kellene venni tőlük a magyar állampolgárságot és az azzal járó jogokat. A hazai aláfestést pedig a Transindex és a Maszol biztosítja az október 2-i kvótareferendum ellenzőinek, mely internetes portálok szintén RMDSZ-kézen vannak.
Az előbbieket megfejelve az egyik, Szabó Ödön befolyása alatt álló Nagyváradi napilap Ellenkampány indult Erdélyben címmel – Október 2-án az emberség a tét alcímmel közöl propagandaanyagot, amit a Ne népszavazz! nevű, magyarul helyesen nem tudó, arctalan Facebook-csoport kampányaként népszerűsít, miközben megyeszerte minden RMDSZ-irodában gyűjtik a levélszavazatokat, és látványosan hirdetik, hogy „mi sem kérünk a migránsokból”. Ezzel párhuzamosan minden városban megjelentek a szavazást ellenző plakátok is, ugyancsak névtelen terítőkkel.
A „szövetség” eme tudathasadásos állapota kissé emlékeztet a 2014-es romániai elnökválasztásra, amikor az RMDSZ hivatalosan nem támogatta egyik jelöltet sem, közben Victor Pontát népszerűsítő tulipános-rózsás szocialista plakátok és molinók tucatjai jelentek meg az éjszaka leple alatt szerte Erdélyben.
A kvótareferendum, illetve a Kárpát-medenceében élő magyarok jövőjének, valamint az egymás iránt érzett felelősségnek ilyesfajta elpolitizálása a hazai parlamenti választások előtt érdekes megközelítése a nemzetpolitikának. Markónak és társainak a szocialista megfelelési kényszere, a jól szervezett és jól álcázott FIDESZ ellenes aknamunkája már rég nem tabutéma az erdélyi magyarok tudatában, még akkor sem, ha arctalan csoportok mögé rejtik is azokat.
De sebaj, a parlamenti választások előtt a kereszténydemokrata Semjén Zsolt újra belovagol majd fehér lovon Székelyföldre, Gyurcsány Ferencék meg minden bizonnyal ismét kiköhögik a júdáspénz rájuk eső részét.
Szóval tudnak lavírozni az RMDSZ-es „okos fiúk”. És tudnak röhögni a magyar kormányon is, amelyet továbbra is a megszokott kényszerhelyzetben tartanak majd. Mert akár öt százalék alatt, akár öt százalék felett, ők mAradnak a „magyar” politikai tényező Erdélyben.
Sütő Éva
itthon.ma//szerintunk

Népszavazási indulatok
A vasárnap a kötelező betelepítési kvóták ügyében megtartandó magyarországi népszavazás kapcsán – ahogy ez az elmúlt évtizedekben megszokottá vált – magasra csaptak az indulatok az egymással szemben álló politikai táborok között.
Miközben a Budapesti kormány álláspontja az, hogy nemmel kell szavazni a kötelező betelepítésre, mivel csupán így sikerül megvédeni a nemzeti szuverenitást és magát az európai kultúrát, a másik oldal egyrészt tagadja, hogy az EU Brüsszeli vezetése kötelező betelepítést akar, másrészt azzal vádolja a kabinetet, hogy csupán belpolitikai céljai vannak a referendummal.
Nos ha a kormányoldal álláspontja, amely szerint az első, Brüsszel által az EU tagállamai között szétosztani akart 160 ezer migráns csupán a kezdet, és egy, akármilyen kis kontingens befogadása alapot teremt a korlátlan betelepítésre, még nem igazolódott be, annyi az elmúlt heti Brüsszeli nyilatkozatok alapján bizonyos, hogy az eddigi kvótákról nem kívánnak lemondani. Ami valóban sérti a tagállami szuverenitást, hiszen tényleg jogában áll minden közösségnek eldönteni, kit fogad be, és kit nem.
Az ellenzéki vádak másik eleme, miszerint a népszavazásnak csupán belpolitikai céljai vannak, részben igaz is lehet. A közbeszéd tematizálása, a saját tábor felrázása, aktiválása is valószínű cél, mint ahogy az is, hogy felmérje az erőviszonyokat. Ehhez pedig a kormány által évek óta megkezdett, a gyakran – a migránsválságban pedig különösen – teszetosza és tehetetlen, elavult ideológiák béklyójában vergődő uniós vezetőkkel szemben alkalmazott, jól bejáratott „szabadságharcos” retorika tűnt a legalkalmasabbnak.
Ugyanakkor a külpolitikai vonzatok is egyértelműek – ezt igazolja egyrészt a referendumot övező nemzetközi figyelem, másrészt pedig az, hogy a sikeres és érvényes referendum valóban erős választópolgári felhatalmazást ad a kormánynak a Brüsszellel, illetve a többi nemzetközi partnerrel folytatandó további egyeztetéseken. Arról nem is beszélve, hogy ha Brüsszel továbbra sem tesz le az eszelős tervről, hogy a nyugati tagállamokba érkező bevándorlók „fölöslegét” a többi tagállam között terítsék el, mások számára is precedens lehet.
Arra nem is érdemes sok szót vesztegetni, hogy egyes ellenzéki politikusok szerint a kormánynak le kell mondania, ha a referendum nem lesz érvényes. Bár ez az eredmény valóban presztízsveszteséget jelenthet, nem parlamenti választásról van szó, másrészt az már úgyis borítékolható, hogy a nem szavazatok elsöprő többségben lesznek.
A referendum a közbeszédben, a sajtóban, a nyilvános fórumokon is felkorbácsolta az indulatokat. A nem szavazat melletti kampányban számos visszás elem köszön vissza, kezdve attól, hogy minden migráns terrorista és erőszaktevő, egészen addig, hogy az ellenzéki városokba telepítik majd a „kvótamigránsokat”. Ugyanakkor a másik oldal megnyilvánulásai sem kevésbé vissszásak, az egzaltált gesztusoktól egészen a tőlük eltérő véleményen lévők emberségének kétségbe vonásáig terjednek. Mivel a kettős állampolgárok Erdélyben is szavazhatnak, itt sem hiányoztak az ellentmondásos gesztusok.
Akadt, aki lemondott a magyar állampolgárságáról – az nem derült ki, hogy mit akart elérni, de legalább a tizenöt perc hírnév kijárt neki. Olyan is volt, aki a holokauszt áldozatainak emlékét is megsértve a holokauszthoz és az örmény népirtáshoz hasonlította a népszavazást, de a legmélyebb pont az a nyilatkozat, amelyben a nevüket bátran nem vállaló szerzők egyrészt megpróbálják szembeállítani az anyaországi és az erdélyi magyarokat, másrészt közvetve kétségbe vonják a nem szavazat mellett kiállók emberségét, amikor arra buzdítanak: az erdélyiek bojkottálják a szavazást, hogy ezzel bizonyítsák: ők „emberségesebbek”. Pedig hát ez nem más, mint szelektív humanizmus – az Európába érkező idegen kultúrájú tömegek tagjaiban tisztelik az embert, a családjukért, közösségükért aggódó őshonos európai polgárokban azonban nem: ők, ha nem mondanak igent a betelepítésre, akkor embertelenek.
Szögezzük le: aki úgy érzi, nem akar szavazni, vagy ha igen, akkor is igennel, nem nemzetáruló – joga van ehhez az állásponthoz. Mint ahogy az sem embertelen, velejéig gonosz „nem keresztény”, aki mindenképpen szavazni akar, és nemmel voksol. Hiszen az igazi menekültek megsegítését senki nem utasítja el, ehhez azonban nem kell idehozni őket – erre szolgálnak a hazájukhoz közeli, biztonságos országokban létrehozott menekülttáborok. Ezért aki úgy érzi, ez a helyes döntés, az nyugodt szívvel tegye meg, ne törődjön azzal, milyen jelzőkkel dobálóznak egyes, a józan észtől elrugaszkodott, mértéket vesztett megmondóemberek.
Balogh Levente |
Krónika (Kolozsvár)

Autonómia, szeparatizmus, vagy amit akartok
Vitathatatlanul hiánypótló a Rise Project oknyomozó portál munkássága Romániában – de az Autonómia és petárdák című, a HVIM-ről szóló dokumentumfilmjük csalódást okoz.
„Egy fantomszervezet, amely több száz székely fiatalt vonzott köreibe Erdélyben. Az utóbbi években vezetői tüntetéseket térítettek el, összetűzésbe kerültek a csendőrséggel, házi készítésű bombát akartak robbantani egy katonai parádé kellős közepében, s levegőbe akartak röpíteni egy gázvezetéket, mely összeköti Erdélyt az ország többi részével. HVIM néven ismertek, azaz Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomként” – így kezdődik a felvezetője annak a dokumentumfilmnek, amely sajnálatos módon nemcsak a tényeket és a még le nem zárult bírósági tárgyaláson vizsgált vádakat, hanem a revizionizmust, szeparatizmust és az autonómiatörekvéseket is összemossa. 
Azt ígéri, leleplezi a mozgalom hátterében álló érdekeket, „a Budapest-Moszkva tengelyt”, de közben, még ha akaratlanul is, a magyarokkal és főleg a székelyekkel kapcsolatos sztereotípiákra erősít rá. 
Más kérdés, hogy ebben mennyire ludas az a kommunikációs gyakorlat, amelyet a székely autonómiatörekvéseket zászlajára tűző szervezetek alkalmaznak a román közvélemény és média felé. Ha ők sem magyarázzák el – ha kell, újra meg újra – koherens módon, hogy mi az autonómiatörekvések lényege, és ők maguk sem választják le ezekről az Erdély és/vagy Székelyföld elcsatolását és Nagy-Magyarországot vizionáló szeparatista diskurzusokat, hanem párhuzamosan tolják a kettőt, akkor álságos azon csodálkozni, miért „nem értik a románok”, voltaképpen mi is a céljuk.  A román néző a filmből annyit tud meg, hogy a HVIM célja Nagy-Magyarország visszaállítása, de addig is a legreálisabb célt, a székelyföldi területi autonómiát támogatják – de hogy ez utóbbi miről is szól, az nem derül ki, csak annyit közölnek, hogy az „autonómiaterveket” titkos, zárt táborokban vitatják meg a HVIM-esek, ahol többek között katonai kiképzés folyik. 
Autonomisták, szeparatisták, vagy valami ilyesmi: a HVIM-től az SZNT-n keresztül a református egyházig  Az Autonómia és petárdák című dokumentumfilmjében a Rise Project többek között próbálja összefoglalni a szélsőjobboldali szervezet közvetett magyar állami finanszírozásáról korábban már az Átlátszó Erdély által kikért és közölt adatokat, és melléje teszi, hogy az autonómiamozgalmat felvállaló Székely Nemzeti Tanács (SZNT) is kap magyar állami támogatást elsősorban a tömegrendezvényeik logisztikai költségeire. A március 10-i Székely Szabadság Napjáról közölnek képsorokat, a békésnek indult rendezvény kapcsán a HVIM tagjait teszik felelőssé mind az „Autonómiát!” skandálásért, mind pedig a csendőrökkel való összetűzésért (mintha a két showelemet egy lapon lehetne emlegetni). Szőcs Zoltánt láthatjuk egy pár másodperces részleten, amint magából kikelve üvölti valakinek (feltehetően egy csendőrnek), hogy „Megöllek”. A nyomaték kedvéért ez a jelenet kétszer is megismétlődik a filmben. 
A Rise Project dokumentumfilmje nagyjából próbálja összefoglalni mindazt, ami a magyar radikális szervezetekről az utóbbi időszakban a magyar oknyomozó portálokon megjelent. Emellett a Beke István és Szőcs Zoltán elleni vádiratból idéznek bőségesen. A terrorizmussal vádolt két kézdivásárhelyi HVIM-es vezetőről gyakorlatilag ugyanazt elmondják, mint a DIICOT, kvázi tényként kezelik, hogy bombamerényletet terveztek. Ugyanakkor a Beke és később Szőcs letartóztatásának megszüntetését követelő, spontán kézdivásárhelyi tüntetésekről azt sugallják, megszervezésüket a Jobbik pénzelte. 
A filmben megjelenik a Bethlen Gábor Alap, amely autonomista szervezeteket is támogat Erdélyben, Semjén Zsolt, aki Kézdivásárhelyen egy ünnepség keretében hatalmas székely zászlót vont föl „Beke István és Szőcs Zoltán jelenlétében”, illetve a református egyház és Kató Béla, mint az autonómiaprojekt támogatói és a HVIM kvázi partnerei. Tény, hogy a Jobbik és a HVIM Marosvásárhelyen a református egyház adminisztrálása alá tartozó vár épületében szervezett találkozót Beke és Szőcs letartóztatása után, mindazonáltal a filmben szereplő szervezeteket és személyeket túlságosan leegyszerűsítő módon hozzák kapcsolatba egymással. 
A Rise szerint a HVIM „legaktívabb sejtje” a kézdivásárhelyi, ahonnan Beke István, Szőcs Zoltán és testvére, a HVIM jelenlegi erdélyi elnöke, Szőcs Csongor irányítja a „fantomszervezet” aktivitását. A szervezet második embere a nagyváradi Lokodi Ferenc Attila, aki sokáig elnöke is volt a HVIM-nek. A szervezet tagjai közt kisvállalkozók és állami alkalmazottak egyaránt vannak, mint ahogy a helyi politikai szerepvállalás sem idegen tőlük. 
Az orosz kapcsolat 
A Rise Project riporterei azért nevezik fantomszervezetnek a HVIM-et, mert azt hivatalosan Romániában soha nem jegyezték be. Felelevenítik, hogy az alapítók Magyarországon élnek, és nemkívánatos személyekként ki vannak tiltva Románia, Szerbia és Szlovákia területéről – Toroczkai Lászlóról és Zagyva György Gyuláról van szó, akik a maguk során időközben a Jobbik soraiba integrálódtak, előbbi Ásotthalom polgármestere a szélsőjobboldali párt színeiben, utóbbi pedig képviselő volt négy évig az Országgyűlésben. A Jobbik és a HVIM között szoros kapcsolat van – erősíti meg ezt Szőcs Csongor is, a HVIM erdélyi elnöke a filmben, aki azt sem tagadja, az ukrajnai konfliktusban a HVIM Oroszország álláspontjával szimpatizál. 
A legaktívabb HVIM-esek az Avram Iancu-bábu égetéséről Románia-szerte hírhedt Csibi Barnával együtt érdekeltek egy zászlókkal, Nagy-Magyarország- és Székelyföld-térképekkel, ultranacionalista magyar írók könyveivel és Nagy-Magyarország-térképes ruhaneművel kereskedő vállalkozásban – írják. Márpedig Csibi – aki közben 2013-ban Ukrajnába (Káprátaljára) költözött és ott bloggerkedik – még 2014-ben azt nyilatkozta a Rise-nak, Moszkva szövetségeseket keres a Székelyföldön, és hogy Oroszország támogatja „Székelyföld függetlenségét”. 
A Rise Project az orosz kapcsolatot egy másik mellékszállal is igyekszik alátámasztani, és behozza a képbe a CIS-EMO nevű, egy orosz házaspár által alapított civil szervezetet, amely választási megfigyelésekkel foglalkozott nemzetközi szinten. Ugyancsak hozzájuk köthető a European Center for Geopolitical Analysis nevű szervezet is. A Kochetkov házaspár mellett ennek dolgozott egy Mateusz Piskorski nevű volt lengyel parlamenti képviselő is, akit aztán később azzal vádoltak meg, hogy Oroszországnak kémkedik. Ezek a személyek a Kreml-közeli médiában gyakran megszólaltak szakértőként – emeli ki a Rise Project cikke. Egy volt belga parlamenti képviselő, Luc Michel, EU-ellenes politikus és franciaországi szélsőséges politikai mozgalmak támogatója is része a csapatnak, akinek a birtokában van egy könyvkiadó-hálózat is (például a brüsszeli Centre Multimedia l’ASBL), mely „az orosz expanzió politikáját” népszerűsíti. 
A négy „szakértőt” már többször vádolta a nyugati sajtó azzal, hogy Vlagyimir Putyint és külpolitikáját támogatja, sőt, attól sem riadnak vissza, hogy az általuk megfigyelt választásokról az orosz érdekeknek megfelelően jelentsék ki, hogy demokratikusak voltak vagy sem. Az általuk delegált személyek nagy múltú nyugati demokráciák független megfigyelőiként jelennek meg az orosz sajtóban, amint nyilatkoznak ezekről a választásokról, de közben a háttérben egy nagyobb játszma zajlik. A külföldi megfigyelőket ugyanis többnyire nyugati országok – például Anglia vagy Franciaország – szélsőjobboldali politikai alakulataiból toborozzák, amelyek egyébként a maguk részéről orosz finanszírozást kapnak működésükhöz – hivatkozik a Rise Project több, a témát kutató szociológus megfigyeléseire. 
De hogy kapcsolódik mindez a HVIM-hez? Ezek a „szakértők” szeparatista régiókról – mint amilyen Abházia, Dél-Oszétia, Transznisztria, Donyeck – szoktak nyilatkozgatni. Például ők monitorizálták a 2011-es transznisztriai választásokat is. Ugyanakkor 2011-ben az abháziai választásokkor többek között Zagyva György Gyulát és más jobbikos politikusokat is alkalmazták választási megfigyelőként. Ezt egy interjúban maga Zagyva mondta el a romániai oknyomozóknak még 2014-ben, ám utólag korrigálta nyilatkozatát, és azt állította, nem a European Center for Geopolitical Analysis, hanem a budapesti Országgyűlés képviseletében utazott a Grúziától elszakadt tartományba. A másik szál, hogy több jobbikos politikus – maga Vona Gábor pártelnök is – részt vesz gyanús Kreml-párti tanácskozásokon, eseményeken. Kovács Béla jobbikos politikus is feltűnik, akit Oroszországnak történő kémkedéssel vádoltak Magyarországon. 
A HVIM-hez köthető jobbikos politikusok illegális függetlenségi népszavazásokon játszott megfigyelői szerepe és oroszbarátsága összefügg azzal, hogy ezeket a szeparatista régiókat kvázi precedensként akarják felhasználni a székelyföldi autonómiamozgalomban – vonja le a következtetést a dokumentumfilm. Ezt Szőcs Csongor is megerősíti olyan értelemben, hogy az idegen elnyomás alatt álló népek közös érdekéről beszél a filmben. Bekerül a képsorok közé az SZNT skóciai függetlenségi népszavazást támogató szórólapja is, valamint elhangzik, hogy ugyanezek a körök ebből az okból a Brexitre is rokonszenvvel tekintenek. 
A SRI által közzétett lehallgatási jegyzőkönyvek alapján is előkerül a feltételezett orosz finanszírozás, és közzéteszik annak a személynek a nevét, akivel Szőcs Zoltán állítólag erről beszélgetett. Sebestyén Teleki István mondta tehát állítólag azt, hogy az oroszok biztosan támogatnák a HVIM-et, de arra várnak, hogy a szervezet bebizonyítsa, hogy „erős”, amely „már fel tud mutatni valamit”. Sebestyén Teleki István Svájcban él, és hozzá kötik a HVIM tagjai által forgatott, „A magyar szabadságharcos kézikönyve” című, szabotázstechnikákról is leírást adó könyv szerzőségét. 
Nemrég a Maszol közölt terjedelmes cikket Sebestyén-Teleki István és a jelenleg házi őrizetben lévő két HVIM-es vezető kapcsolatáról. Eszerint a vádiratban „az erdélyi HVIM-vezetők mentora”-ként említett Sebestyén-Teleki ténylegesen találkozott HVIM-esekkel 2015. augusztus 19-én, amikor először lehallgatták a HVIM tagjait – bár Beke István a találkozón nem volt jelen –, és hogy ezzel kapcsolatban a svájci hatóságok kihallgatták. Rákérdeztek egy esetleges romániai fegyveres ellenállás szervezésére, amit Sebestyén határozottan cáfolt. 
A férfi a Maszol kérdésére közölte, kétségbe vonja a vádiratban ismertetett lehallgatási jegyzőkönyv valódiságát, szerinte a dokumentumban valótlanságok is szerepelnek; azt mondta, bár már nem emlékszik pontosan arra, hogy ki mit mondott a találkozón, de szerinte semmi olyan nem hangzott el, ami „veszélyes” lenne. Sebestyén-Teleki István kapcsán a Maszol levélben kért információkat a DIICOT-tól, de a választ elutasították arra hivatkozva, hogy azok nem közérdekű információk. 
Lehallgatásból rádiójáték 
Ami a Rise Project dokumentumfilmjében talán leginkább zavaró, hogy a Szőcs Zoltán és Sebestyén-Teleki István, Szőcs Csongor, valamint egy meg nem nevezett HVIM-tag között a lehallgatási jegyzőkönyvek szerint elhangzott párbeszédeket rádiójáték-szerűen felolvassák, románul. A Beke család és számos, a HVIM-mel nem feltétlenül szimpatizáló, viszont a terrorvádat nem eléggé megalapozottnak tartó személy hívta fel már arra a figyelmet, hogy a kulcsfontosságú bizonyítéknak tekintett állítólagos hangfelvételt közzé kellene tenni, vagy nemcsak a román fordítást, hanem legalább a magyar átiratot, ugyanis korábban számos esetben volt már arra példa, hogy magyarról románra tolmácsolás közben félrefordítottak szövegeket. Többen úgy vélik, az lenne igazán oknyomozói teljesítmény, ha ezeket a hangfelvételeket megszereznék, és legalább magyar átiratban közzétennék.  A dokumentumfilm epilógusában Sipos Zoltán, az Átlátszó Erdély alapítója – a magyarországi finanszírozásokat feltáró oknyomozó anyagok szerzője – annyiban árnyalja a kibontakozó képet, hogy a román hatóságok Beke- és Szőcs-ügyben tanúsított eljárását bírálja. A román hatóságok annyit értek el, hogy a HVIM eltűnt a közéletből és a közösségi hálózatokról, viszont nagyban nőtt a népszerűségük, letartóztatott vezetőit egyre többen mártíroknak tekintik; dilettáns szervezetből a HVIM valószínűleg valami sokkal veszélyesebbé alakul át ezek után – nyilatkozta Sipos.
B. D. T.
[Bakk-Dávid Tímea]
Transindex.ro,

Transzszilvanizmus és nemzeti közösségek – elmélet és gyakorlat
Kisebbségi szeminárium a Bernády Házban
Pénteken a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány szervezésében került sor a Transzszilvanizmus és nemzeti közösségek – elmélet és gyakorlat című kisebbségi szemináriumra, amelyet az alapítvány több mint másfél évtizede évente megszervez.
Az előző évi szemináriumsorozat célja konstruktív kommunikációs felület biztosítása volt a többségi és a kisebbségi társadalom képviselői számára a múlt eseményeinek kiértékelésére és közös jövőkép megalkotására. Ennek folytatásaként az idei szeminárium témája a regionalizmus és a régiók nemzetiségi jellemzői, illetve ezen belül a transzszilvanizmus és a nemzeti közösségek volt.
A kerekasztal-beszélgetésen részt vett Gabriel Andreescu egyetemi tanár, politológus, Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke, Amet Aledin államtitkár (Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala), Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke, Pîrvulescu Cristian egyetemi tanár, a Pro Democratia elnöke, Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke, Sigmirean Cornel történész, egyetemi tanár, Vincze Lóránt, a FUEN elnöke, Novák Zoltán történész, Borbély László képviselő, az alapítvány elnöke és a hazai nemzeti kisebbségek, illetve kisebbségi szervezetek képviselői.
Markó Béla a nemzetállam fogalmára és elvére, a nemzetállami törekvések egyre erősödő tendenciájára figyelmeztetett, majd miután felidézte a rendszerváltás utáni időszak kisebbségi vonatkozású eseményeit, rámutatott, hogy bár nem képezi sem hazai, sem európai szinten közbeszéd tárgyát, a transzszilvanizmus témája mindig időszerű. Arról is beszélt, hogy a 2018-ban sorra kerülő, a román nemzetállam létrejötte századik évfordulójának előkészületeiből nem derül ki, hogy mi lehet a tartalma ennek az évfordulónak, és a komoly elemzés szándéka sem, ami a román–magyar együttélést jelenti.
Amet Aledin tatár nemzetiségűként az anyanyelv, a vallás és a nemzeti hagyományok, illetve a nemzeti identitás megőrzésének és egy közös kisebbségi törvény fontosságáról beszélt. Gabriel Andreescu szerint a román hatalom és politikum a transzszilvanizmust Székelyfölddel és az autonómia úgymond veszélyével mossa össze, és ez a folyamatosan visszatérő téma maximális nemzeti feszültséget kreál.
Vincze Lóránt európai szempontból közelítette meg a kisebbségvédelem problematikáját, Cristian Pîrvulescu az illiberalizmus térnyerésének veszélyeire hívta fel a figyelmet, Cornel Sigmirean a román nemzettudat erdélyi vonatkozásairól beszélt.
Smaranda Enache a Népújságnak nyilatkozva fontosnak tartotta, hogy szóljon a transzszilvanizmus politikai dimenziójáról is, megemlített minden olyan kezdeményezést, ami az utóbbi 25 évben történt Romániában, főleg a civil társadalom részéről, a magyar közösség részéről a regionalizáció témájában. "Elég kellemetlen megállapítani, hogy nem sikerült kimozdítani a holtpontról a regionalizációs folyamatokat, és hogy a transzszilvanizmusról, a regionalizációról szóló diskurzus mindig válságban volt, mert a szecesszióval hozták kapcsolatba. A délszláv válság idején, de most is, amikor a geopolitikai helyzet nagyon nehéz, és Oroszországnak új ambíciói vannak, az Európai Unió pedig nem talál megoldásokat, a regionalizációról beszélni nehéz, mert a nemzetállamok az autoritárius utat szeretnék újra követni." Horváth István statisztikai adatokkal próbálta érzékeltetni, Novák Zoltán történelmi szempontból elemezte a transzszilvanizmus fogalmát.
Borbély László a tanácskozást követően kijelentette, folytatni kívánják a szemináriumsorozatot, azt tervezi, hogy a regionalizmus, transzszilvanizmus témájába bevonja a többi történelmi régió – Moldova, Havasalföld, Bukovina, Partium stb. – képviselőit, "hátha tovább tudunk lépni". A Bernády Alapítványon keresztül megpróbál egy olyan keretet biztosítani ennek, ami nemcsak évi egy szemináriumot jelentene, hanem sokkal több megbeszélést, amelybe be kell vonni a többi régiót is, ahová mindenki "jönne a saját hozzáadott értékével, amivel egy kicsit átalakíthatnánk a közbeszédet". Véleménye szerint nem többnapos szemináriumokra lenne szükség, "ahol lenne időnk ebben a rohanó társadalomban egymás szemébe nézni, megismerni egymás értékeit, és a székely zászló nem keltene senkiben gyanút, hogy itt valaki valami rosszat akar".
A Népújság felvetésére, hogy ezeken a szemináriumokon mindig olyan személyiségek vesznek részt, akik egyet akarnak, egyetértenek, ugyanazokat vagy hasonló demokratikus elveket vallanak, viszont azokat, akik ellenzik ezeket az elveket, még nem láttuk ezeken a rendezvényeken, Borbély kijelentette: – Ez így van, nyitni kellene a politikum felé, csak persze most megint kampány előtt vagyunk. Be kell vonni a politikumot, ezért is szeretnénk kiadni ennek és a két előző szemináriumnak az anyagát egyelőre román nyelven, és ezt próbálnánk szórni, hogy olvassák el, és értsék meg, hogy miről van szó. Utána bevonni lépésről lépésre a politikumot, ami nem lesz egyszerű dolog, mert, amint látjuk, nem csak Romániában lelhető fel az intolerancia, a másság elutasítása.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Románia a schengeni térség határai védettségét is erősítené
Lazar Comanescu külügyminiszter szerint Románia a schengeni övezetben a külső határok védelmét szilárdító tényező lenne, és ezt az Európai Unió országai is egyre inkább belátják. A külügyminiszterrel készített hosszú interjút a Digi 24 hírtelevízió vasárnap délután közvetítette. Lazar Comanescu szerint Romániának a bevándorlási hullám közepette sikerült bizonyítania, hogy határa – amely nagyobbrészt az Európai Uniónak is a külső határa – biztos, jól védett. A külügyminiszter arra emlékeztetett, hogy Románia a befogadási kapacitása függvényében tud bevándorlókat fogadni. Hozzátette, hogy – emlékezete szerint – három és négyezer közötti bevándorlót tud elhelyezni. A riporter kérdésére, hogy törekszik-e Románia a befogadói kapacitása növelésére, kijelentette: arra irányuló törekvés létezik, hogy Románia helytálljon a migrációs válságban.
Népújság (Marosvásárhely)

Most az unió vizsgázik
Már fertőtlenítik a népszavaztató irodákat, humorommal még azt is hozzátehetem, hogy a volt és mai emeszpések, volt és makacs kommunisták ezúttal megkímélték a fülkéket, nem szemeteltek a szavazáson. Ami mocskot elművelhettek, az mind az övék.
Minap ismét Székelyudvarhelyen hallgattam reggel a Szarkakő felőli erkélyen a szolgálatos kutyák ugatását. Minden reggel hallatnak magukról, elvégzik a reggeli jelzéseket, azzal annyi. És arra gondoltam, mi is a különbség a házi kutyák és a neokommunisták között. A kutya végzi a szolgálatot, azzal elhallgat. A kommunista nyomorultak viszont egész áldott nap ugatnak! Külföldi barátom itt elhűlve magyarázta nekünk, hogy hiszen mindaz, amit ezek meg mertek tenni, hazaárulás. Igen, az!
A tegnapi referendum a hon(unkat)foglalók beözönlése ellen történt. Az utóbbi hetekben igent vonítók vagy távolmaradásra biztatók hangja vajon elcsitul-e mára? Nyugtalanítóként megjegyzem: ezek sosem csitulnak. Hogy nem az övék a győzelem? Orcátlanul végzik az aknamunkát továbbra is.
Honvesztésben, hazafúrásban kiválóan vizsgáztak most is. Vannak nálunk, Erdélyben is politikusok, akik távolmaradásra intették az itteni magyar állampolgárokat, ne szóljanak bele egy másik (magyar!) ország dolgába. A szégyen állít számukra itt kopjafát.
Ezen a szavazáson a nemzeti oldal is vizsgázott. Minden, de minden benne volt a serpenyőben. És vizsgázik a hírhedt Európai Unió is: vajon megértik-e, hogy negyven esztendei szovjet uralom után a magyarság és más nációk sem kívánják az újabb idegen jelenlét dirigációját?
Aki anyját, apját, népét és nemzetét közepes hőfokon szereti, nem a mi utcánkból való – ezen a népszavazáson ez is kiderült. Szeretni hazát és nemzetet csak szélsőségesen tudok. És magam ismerem legjobban ama hőfokot is, amelyen igenelek vagy tagadok. Nagyon szép lenne közvélemény-kutatáson faggatni e (a) népet: győzelem volt s van, mit érez, nénikém, bátyám, mit érzel, babám?
Nem ittunk előre a medve bőrére, de azt tudhattuk, hogy ezúttal a nemzetietlenek, az idegenséget igenelők, az egész nap ugatók nem ússzák meg ép bőrrel. Áldásom a jobb oldalamról!
Czegő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 

MAKOSZ: Miért késlekedik a kormány a tanulók ingázásának megtérítésével?
Érthetetlen, miért nem fogadta még mindig el a kormány azt a sürgősségi rendeletet-tervezetet, amellyel teljes mértékben fedeznék azon tanulók utaztatását, akiknek iskolája a lakóhelyüktől messze fekszik - hívta fel a figyelmet a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) közleményében. 
A Cioloș-kabinet szeptember 6-ig bocsátotta közvitára a sürgősségi kormányrendelet-tervezetet, amelyet azóta sem fogadtak el, holott az iskola már megkezdődött - mutatnak rá.  "Érdektelenségével a kormány naponta kárt okoz hazánk több mint 130 ezer ingázó diákjának.  A korábbi kormányok magatartását követve gyakorlatilag az iskolai lemorzsolódást támogatják azzal, hogy megtagadják a más településen élő diákok utazási költségeinek megtérítését, ezzel egyértelműen sértve az alkotmányt. Ezen felháborító tények ismeretében több civil szervezet, köztük a Konstancai Diákegyesület (Asociația Elevilor din Constanța) és a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Cioloș kormány azonnali lemondását követeli" - olvasható a közleményben.
A MAKOSZ úgy tájékoztat, hogy a tanév kezdete előtt több szervezet is felhívta a kormány figyelmét arra, hogy kifutnak az időből, a kabinet mégsem lépett.  "Ma már a negyedik iskolai héten járunk, a Cioloș-kabinet pedig továbbra is megvonja diákok százezreitől az ingyenes közoktatáshoz való jogot, ezzel számtalan gyermek számára teljesen ellehetetlenítve a tanulást. Hasonlóan a Ponta-kormányhoz, a jelenlegi kabinet is felső határt szabott meg a diákok útiköltségeinek visszatérítésében, ami miatt a felmérések szerint csak tavaly több mint 35 ezer diák morzsolódott le" - figyelmeztet a MAKOSZ.
A diákszervezet rámutat, azzal, hogy  az ingázó diákok úti költségeinek csupán 20-25 százalékát térítik vissza, ellentmond az alkotmány 32. cikkelyének, mely kimondja a közoktatás teljes ingyenességét. "Végtelenül sajnálatos, hogy 2016-ban létezhet még olyan állam az Európai Únióban, ahol gyerekek ezrei anyagi okokból az iskola elhagyására kényszerülnek" - írják. 
O. M. maszol.ro

Az EMNP az RMDSZ-t hibáztatja az alacsony erdélyi részvételi arányért
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) hibáztatja amiatt, hogy az erdélyi magyarok a Magyarországon élőknél kisebb arányban vettek részt a bevándorlási kvótákról vasárnap tartott népszavazáson.
Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke egy keddi nagyváradi sajtótájékoztatón úgy vélekedett, hogy az RMDSZ cserben hagyta az erdélyi magyarokat a népszavazáson. A szövetség - noha a legnagyobb mozgósító erővel rendelkezik az erdélyi magyarok sorában - nem vette ki a részét a mobilizálásból. "Zavart és közönyt váltott ki az emberekből, hogy az RMDSZ vezetői nem nyilatkoztak egyértelműen és kellő időben a kvótanépszavazásról" - idézte a párt közleménye Szilágyi Zsoltot. A pártelnök megjegyezte: bár az RMDSZ a magyar nemzeti érdek legfőbb erdélyi képviselőjének tekinti magát, a népszavazás ügye is bizonyítja, hogy a szövetség nem látja el a feladatát.
Szilágyi Zsolt úgy vélte: a népszavazáson a szavazók "megkerülhetetlen erőt mutattak fel", és ez olyan folyamatokat indíthat be az Európai Unióban, melyek felértékelik a közép-európai térséget.
Zatykó Gyula, az EMNP alelnöke elmondta: a párt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) aktivistái csaknem száz településről közel 40 ezer szavazatot gyűjtöttek be, és juttattak el a magyar külképviseletekre.
Az EMNP vezetői szorgalmazták a levélszavazatok hitelességét szavatoló azonosító nyilatkozatok egyszerűsítését, és annak a mérlegelését, hogy milyen más módszerrel lehetne hatékonyabban kézbesíteni a levélcsomagokat. Szerintük az egyszerűsítésre a sok érvénytelenített levélszavazat miatt, az alternatív kézbesítési lehetőségekre pedig "a román posta kritikán aluli teljesítménye miatt" van szükség.
Szilágyi Zsolt újságírói kérdésre elmondta: az EMNP választmánya pénteken dönt a decemberi "parlamenti választásokon való indulásról".
MTI (Kolozsvár/Nagyvárad)

Jogerősen törölték az erdőszentgyörgyi zászlóbírságot
Eltörölte a Maros megyei törvényszék azt az ötezer lejes bírságot, amelyet tavaly a prefektúra szabott ki Erdőszentgyörgy polgármesterére, mert kitűzte a magyar és a székely zászlót az RMDSZ-székháznak otthont adó épületre – számol be Rostás Szabolcs a kronika.ro-n.
A Maros megyei prefektusi hivatal 2015. januárjában rótta ki a büntetést Csibi Attila Zoltánra amiatt, hogy a helyi RMDSZ-elnöki tisztséget is betöltő elöljáró megtagadta a magyar és a székely zászló eltávolítását a kisváros főterén álló épületről. Az egyházi tulajdonban lévő ingatlanban az RMDSZ működteti az irodáját. A prefektúra képviselői azt írták a bírságolási jegyzőkönyvbe, hogy Csibi „Székelyföld és a magyarok zászlajának kitűzésével” megsértette a román zászló használatára vonatkozó kormányhatározatot. A kihágásért a kormányhatározat alapján kiróható legnagyobb összegű bírságot rótták ki.
Az erdőszentgyörgyi polgármestert másodfokon képviselő Menyhárt Gabriella Éva nagyváradi ügyvéd szerdán a Krónikát úgy tájékoztatta, a Maros megyei törvényszék helyt adott a fellebbezésüknek, végleges ítéletében megsemmisítette a prefektusi hivatal jegyzőkönyvét, és eltörölte az ötezer lejes pénzbírságot. Hozzátette, alkotmányellenes kifogást is emeltek az alkalmazandó törvény ellen, valamint semmisségi kifogást a jegyzőkönyv ellen, a törvényszéki indoklást azonban még nem ismerik.
Csibi Attila Zoltán egyébként tavaly a bírságról szóló jegyzőkönyvet a segesvári bíróságon támadta meg, amely viszont alapfokon elutasította a polgármester panaszát, törvényesnek ítélve a prefektúra által kiszabott büntetést. Menyhárt Gabriella Éva szerint nem volt pártatlan és tárgyilagos az első fokon lezajlott tárgyalás és a bírói érvelés, úgy, ahogyan azt az Európai Emberi Jogi Egyezmény 6. cikkelye megkövetelné.
Az erdőszentgyörgyi elöljáró ügyvédje az ügy kapcsán emlékeztet: a románok által lakott magyarországi településeken – mint például Bedő vagy Körösszegapáti – a magyar és a román zászló egymás mellett lobog, anélkül, hogy sértené az ott élő magyarokat vagy hogy etnikai zaklatásnak volnának kitéve az ott élő románok. „Úgy gondolom, ez a követendő példa Románia számára, erkölcsi, emberi és törvényes szempontból egyaránt. A harcot addig kell folytatni itt Erdélyben, amíg az etnikai hadjárat befejeződik az erdélyi magyarok ellen és amíg tiszteletben tartják nemzeti szimbólumainkat” – jelentette ki Menyhárt Gabriella Éva.
Az Erdőszentgyörgy főterén álló épület homlokzatán a székely és a magyar zászló mellett Románia, az Európai Unió és az RMDSZ zászlaja lengedezett egymás mellett. A prefektus felszólítására 2014 nyarán a polgármester egy hónapra levette, és gyászlobogóval helyettesítette a zászlókat, augusztus közepén azonban ismét kitűzte az öt lobogót. A polgármester akkor megjegyezte, korábban öt évig lobogtak ugyanezek a zászlók a főtéri ingatlanon, és senkit nem zavartak. Azzal érvelt, hogy a zászlók magánterületen vannak, hiszen az RMDSZ az egyháztól bérli a székházát – írja a kronika.ro. Erdély.ma

Védhatalmi státus és autonómia
Budapesti ülésén újraválasztotta elnöki tisztségébe Tőkés Lászlót a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács. A 12 éve megalakult szervezetről és az immár 26 éve életben tartott nemzeti önrendelkezés alternatívájáról Tőkés Lászlóval beszélgettünk.
– A Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács újraválasztott elnökeként hogyan értékeli a KMAT eddigi tevékenységét? A szervezet 12 évvel ezelőtti megalakulásával sikerült-e áttörést hozni az autonómiaküzdelembe?
– A történet igazából az 1998 szeptemberében megtartott alsócsernátoni autonómiafórummal kezdődött, válaszul arra, hogy az RMDSZ látványosan elhajolt a programjában szereplő autonómiapolitikától, hallgatólagosan jegelte az ügyet, és a nemzeti önrendelkezés politikáját felváltotta a kormánypolitika. Mi kezdettől fogva arra törekedtünk, hogy ne engedjük szőnyeg alá seperni, és valamiképpen éltessük a nemzeti önrendelkezés alternatíváját. Az Alsócsernátonban elkezdődött fórumsorozat más helyszíneken folytatódott, és ennek jegyében született meg 2004-ben Nagyváradon az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács. Ekkor már nemcsak a gyászos emlékű RMDSZ-kongresszust kellett ellensúlyozni, hanem a magyarországi kommunista visszarendeződést is. A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) gyakorlatilag megszűnt, de még nem jött létre a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF), ezért úgy gondoltuk, hogy a MÁÉRT és a magyar autonómiatörekvések vonalát folytatnunk kell. Noha a kezdeményezés jól indult, rendre elfogyott körülöttünk a levegő, a Medgyesi–Gyurcsány-korszak kihúzta a lábunk alól a talajt, így csak nagyon vegyes teljesítményt nyújthattunk. Az autonómiaküzdelem folyamatára nemcsak az RMDSZ, hanem az akkori magyar kormányzat is negatívan hatott.
– Furcsa helyzet állt elő azzal, hogy a Kárpát-medencei magyar közképviseleti szervezetek közül gyakorlatilag az RMDSZ nem aktív tagja az autonómiatanácsnak. Ennyire nem lehetett közös nevezőre jutni?
– Az RMDSZ viszonyulása az autonómiatanácshoz egyféle barométer szerepét tölti be. Vezetői ma tagadják, de a szövetség valamikor tagja volt KMAT-nak. Később ezt úgy magyarázták, hogy csak megfigyelőként vesznek részt a munkánkban, de ma már ezt a státust sem tartják fenn, meghívásainkra nem válaszolnak.
– Egyféle műhelymunkát végeznek az önrendelkezés témakörében. Mennyire működnek együtt más szervezetekkel?
– A Medgyessy–Gyurcsány–Bajnai-korszak lezárultával újult erővel próbáltunk életet lehelni az elalélt autonómiatanácsba, közben azonban visszatért a MÁÉRT és tovább működött a KMKF is, így bizonyos fokig több szervezet is foglalkozik ugyanazokkal a témákkal. A három szervezet között nehéz megtalálni azt a pászmát, amely a mi profilunknak a legmegfelelőbb. Úgy érzem, hosszas útkeresés után idén új lendületet nyert a tanács működése. A 2014-ben elgondolt állapotmegfigyelés – divatos szóval a monitoring – lett a sajátságos pászmánk. Az önrendelkezés ügyét leghatékonyabban egy olyan állapotmegfigyelés révén támaszthatjuk alá, amely egyértelművé teszi, hogy a magyar közösségek számára nincs alternatíva.
– Az autonómiatanács idén felmérte a Kárpát-medencei magyar közösségek helyzetét. A nyilvánosságra hozott adatokból kiderül, hogy a magyar nemzeti közösségek mindenhol diszkriminált helyzetben vannak. Hogyan tudna a magyarság ebből az ördögi körből kitörni?
– Ahogyan azt a tusnádfürdői táborban korábban megfogalmaztam, és erre idén ráerősítettem, a mindenkori magyar kormány és állam védhatalmi szerepének az érvényesülésére van szükségünk. Könnyű belátni, hogy anyaországi és nemzetközi támogatás nélkül nem vagyunk képesek hatékony munkát végezni. Mi a kezdetektől a Fidesz szövetségesei voltunk. Az autonómiatanács megalakulása óta többször is megtisztelt jelenlétével Orbán Viktor, máskor a KDNP elnöke, Semjén Zsolt vett részt a munkánkban. 2010 óta mindvégig tartottuk a kapcsolatot a nemzetpolitikai államtitkársággal. Az eltelt hat évben ez az együttműködés mégis hullámzó lett. Azt gondolom, hogy mi mindvégig jó szolgálatot tettünk a magyar nemzetpolitikának azzal, hogy ébren tartottuk az autonómiát. Idén ez az együttműködés látványosan javult azzal, hogy Orbán Viktor miniszterelnök megbízottjaként Szili Katalin személyében külön kormányzati tárca foglalkozik a Kárpát-medencei magyarság autonómiájának kérdésével, tehát jelentősen nőtt munkánk kormányzati támogatottsága. A teljes felmérő és szakmai munkába besegít a Kántor Zoltán vezette Nemzetpolitikai Kutatóintézet, illetve Csóti György révén a Kisebbségi Jogvédő Intézet is. Most készülünk intézményesíteni a monitoringrendszerünket, amit az Európai Parlamentből jövet egy rendkívüli fontos fejleménynek tartok. Csak azzal lehet meggyőzni bárkit, ha a tények nyelvén ismertetjük a Kárpát-medencei magyarság valós helyzetét. Ehhez kapcsolódik egy reprezentatív Kárpát-medecei autonómiakonferencia megrendezése is.
– Említette a mindenkori magyar kormány szerepét. A húsz évvel ezelőtt, 1996-ban megkötött román–magyar alapszerződés milyen mértékben vetette vissza az autonómia ügyét?
– A Horn Gyula miniszterelnöksége idején megkötött román–magyar alapszerződés számunkra felért Kádár János gesztusával, amikor a forradalom leverése után, 1958-ban Magyarország kiszolgáltatta az erdélyi magyarságot a román hatalom kénye-kedvének. Ezt még a nemzetinek tartott Tabajdi Csaba államtitkár is átérezte, amikor a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) akkori elnökeként fogadott Budapesten. Együtt mentünk át Horn Gyulához. Tisztában voltak vele, hogy mit követtek el: éppen csak hogy meg nem követtek, bocsánatot nem kértek. Tulajdonképpen azért hívattak, hogy egy olyan alapszerződést nyomjanak le a torkunkon, amiről kidolgozása és aláírása előtt nem konzultáltak velünk, tehát kész helyzetet teremtettek. Az akkor már gyengülő pozícióm viszonylatában a Markó Béla vezette RMDSZ – hogy finoman fogalmazzak – beletörődött a helyzetbe.
– Van-e esély arra, hogy az ön által szorgalmazott védhatalmi státus Magyarország és a környező országokban élő magyar közösségek viszonylatában működőképessé váljék?
– A mindenkori magyar kormánynak kötelessége egy támogatási minimumot biztosítania a határon túli magyar közösségek számára. A védhatalmi státus egy történelmi-politikai analógiára alapozott, kimerevített példa, az anyaországi támogatás eszményi változata. Magyarország viszonylatában ez nagy valószínűséggel hosszú ideig még nem valósulhat meg. Ma más viszonyok vannak, mint a háború utáni években Ausztria és Olaszország között. Antall József valamikor leütötte az alaphangot a 15 millió magyarral kapcsolatban, de ennek az erkölcsi töltete a Horn-kormány idején elfogyott. A határok fölötti nemzetegyesítési politikája révén a Fidesz ezt visszahozta a státustörvénnyel, majd az újabb szocialista kormányváltás után a történet ismét takaréklángon égett. Új korszakot jelenthetne ebben az ügyben az immár harmadik Orbán-kormány, de látni kell, hogy olyan nemzetközi események írják felül a magyar–szlovák vagy magyar–román kapcsolatokat, amelyben Magyarországnak ma nincs lehetősége arra, hogy olyan politikát folytasson a környező országok magyar közösségei irányában, mint ahogyan tette azt például Nyugat-Németország Kelet-Németországgal. A szlovák példán látjuk, hogy ma már az autonómia és a kettős állampolgárság ügye sem botránykő.
– Az erdélyi közbeszédben időnként szóba kerül a nemzetközi nyomás lehetősége. Az Európai Parlament képviselőjeként milyen esélyt lát erre?
– Nem használjuk ki a lehetőségeinket. Ha azt veszem figyelembe, hogy az Európa Tanácsban a Kalmár- és a Gros-jelentés kapcsán születtek eredmények, akkor van keresnivalónk az európai intézményekben nemzeti közösségeink jogvédelme terén. Az Európai Néppárt a legutóbbi programjában felvette a hagyományos kisebbségek ügyét. Inkább az a baj, hogy nagyon gyámoltalanok és szkeptikusok vagyunk. Eleve lemondunk ezekről az ügyekről, nem akarjuk zavarni az összhangot a kisebbségi kérdéssel. Túl óvatosak vagyunk: betuszkoljuk magunkat a korrekt politikai beszéd és a politikailag korrekt Európai Parlament korlátai közé. Az egyéni emberi jogok szűk mezsgyéjén igyekszünk megpróbálni a lehetetlent. Ezért is tartom nagy eredménynek, hogy idén egyáltalán egy konferenciát szentelhettünk az autonómia kérdésének az Európai Parlamentben.
– Az Európai Unió polgárainak mintegy tíz százaléka, azaz ötvenmillió ember tartozik az őshonos nemzeti kisebbségekhez. Hogyan történhet meg az, hogy az unió mégsem hajlandó tudomást venni ekkora tömegekről?
– Ennek az álláspontnak a fő oka abban keresendő, hogy az Európai Unió kettős mércével méri a lakosság tíz százalékát kitevő őshonos nemzeti közösségeket és az összlakosság mintegy 5 százalékát jelentő bevándorlókat. A mi ügyünk intézését a tagországok hatáskörébe utalja, miközben ezzel éles ellentétben az unió tagországainak a szuverenitását is képes megcsorbítani annak érdekében, hogy a migráns kisebbség helyzetéről és jövőjéről gondoskodjon. Ebből csak úgy lehetne jól kijönni, ha Orbán Viktor szavaival élve, a segítséget helybe visszük, és nem a bajt hozzuk be a nagyobb közösségbe. Vagyis az őshonos kisebbségek helyzetét otthon kell megoldani, és nem Európába exportálni a bajokat. Ezt kell megértetnünk az Európai Unióval.
– De hogyan lehet megoldani ezt a gondot egy olyan Romániában, amelyiknek egyetlen kormánya sem akar a közösségi jogokról hallani?
– Azt gondolom, hogy ezt meg sem próbáltuk. Kormányra kerülésünk pillanatában, 1996-ban az ennek ágyát megvető neptuni paktum nyomán a román hatalom egy piros és egy zöld lámpát állított fel nekünk. Az utasítás egyértelmű volt: mi csak a zöld lámpa által jelzett úton haladhatunk. Azon az úton, amit a román nacionál-kommunista parancsuralmi rendszer eszköztára alapján dolgoztak ki nekünk. Azóta is ez folytatódik. Ennél még a provokáció is jobb: példa rá a székely zászló esete Klemm amerikai nagykövettel. A baj az, hogy mára egy olyan kontraszelektált politikai osztály alakult ki, amelyik ezt az utat gond nélkül elfogadta, és természetesnek tartja. Legmarkánsabban Victor Ponta volt kormányfő fejtette ki ezzel kapcsolatos véleményét: a román–magyar együttműködésben csak az RMDSZ jöhet számításba. Bukarest a kisebbségi közösségeknek járó pénzösszegekkel tartja őket pórázon, és engedélyezi számukra a mozgásteret. A román hatalom szerint aki nem ezen az úton jár, az szélsőséges, nacionalista, politikailag inkorrekt, szeparatista, autonomista... De hát így tekint ránk az RMDSZ is.
Makkay József Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Cioloş–Barnier találkozó
Románia az Európai Unió kemény magvának részévé szeretne válni, és megvannak az eszközei és a politikai akarata is ahhoz, hogy érdemben hozzájáruljon az unió jövőjéről szóló tárgyalásokhoz – nyilatkozta Dacian Cioloş miniszterelnök, miután találkozott Michel Barnier-vel, akit a Nagy-Britanniával folytatandó brexit-tárgyalások levezetésére jelölt az Európai Bizottság.
Michel Barnier 27 országot érintő körútján arról kíván tájékozódni, milyen álláspontot képviselnek a tagországok Nagy-Britanniának az EU-ból való kilépésével kapcsolatban, és ismerteti a tárgyalások előkészítéséhez szükséges követendő lépéseket. Romániára rendkívül fontos szerep hárul ez ügyben, hiszen a kilépési tárgyalások várhatóan 2019 első felében érnek véget, amikor éppen Románia tölti be az Európai Tanács soros elnöki tisztségét. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Törvényszék: el kell távolítani az adomány székely zászlót
A Kovászna megyei törvényszék csütörtöki ítéletével arra kötelezi a Kovászna Megyei Tanácsot, hogy távolítsa el a székely zászlót a gyűlésteremből – számolt be az Agerpres hírügynökség.
A törvényszék helyet adott a Kovászna megyei prefektúra keresetének, amely a közigazgatási bíróságon támadta meg a Kovászna Megyei Tanács határozatát, miszerint a Magyar Polgári Párttól elfogadott székely zászlót kitűzte a gyűlésterembe.
Az intézmény honlapján közzétett ítélet szerint a Kovászna Megyei Törvényszék „megsemmisíti a Kovászna Megyei Tanács határozatát az adomány elfogadásáról, megsemmisíti az adományozó levelet, (...) és arra kötelezi a megyei tanács elnökét, hogy távolítsa el a gyűlésteremből Székelyföld kék-arany zászlóját”. Az ítélet ellen 15 napos határidővel lehet fellebbezni.
„A hivatalosan el nem ismert zászlókat, amilyen a székely zászló is, nem lehet közintézményekre, sem ezek irodáiba kitűzni, amit több vonatkozó jogarős ítélet is igazol” – nyilatkozta néhány hónappal ezelőtt az Agerpres hírügynökségnek Sebastian Cucu prefektus.
A székely zászlót februárban adományozta a megyei tanácsnak Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt Kovászna megyei elnöke. Kulcsár-Terza többször is felháborítónak nevezte a prefektúra tiltását és értetlenségét fejtette ki amiatt, hogy a magyar közösséget jelképező székely zászló nem kaphat helyet Románia és az Európai Unió zászlója mellett. Krónika (Kolozsvár)

Borbély László: a menekültügyi kérdésre globális megoldást kell találni
A menekültkvótáról, az Európai Unió globális szerepének megerősítéséről és a nemzetállamok parlamentjei által alakított közpolitikák fontosságáról tárgyaltak péntek délután Bukarestben a román parlament külügyi és európai uniós bizottságainak elnökei és Federica Mogherini, az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, az Európai Bizottság alelnöke.
„Globális megoldást kell találnunk a menekültügyi-kérdésre, ez nem lehet egy ország, vagy egy kontinens feladata. Emberségesnek és szolidárisnak kell lennünk, azonban mindeközben egy hosszú távú, globális szintű és főleg partnerségre épülő megoldást kell mielőbb gyakorlatba ültetnünk” – fogalmazott Borbély László, az RMDSZ parlamenti képviselője, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke a találkozón.
Ezt követően Borbély László Mogherini főképviselő álláspontjáról érdeklődött a menekültkvótáról. A külügyi és biztonságpolitikai főképviselő elmondta: az Európai Bizottság meghozott egy döntést erre vonatkozóan, és ezt minden tagállamnak be kell tartania, és reményét fejezte ki afelől, hogy az európai kormányok méltónak bizonyulnak arra, hogy európaiak legyenek.
Borbély a beszélgetésen Románia geostratégiai szerepének fontosságát hangsúlyozta: az ország ebből a helyzetéből adódóan nagy fontosságot tulajdonított az Európai Unió külső határainak megvédésére, hiszen ezáltal csökkenteni lehet az Európai Unióba történő illegális bevándorlók számát.
„A nemzeti parlamenteknek rendkívüli szerepük van ebben a témakörben, hiszen ezen parlamentek szabályozzák és körvonalazzák a tagországok közpolitikáit és prioritásait, és az országos prioritások tekintettel kell legyenek a menekültügyi-kérdésre” – mutatott rá Borbély. A beszélgetésen a felek egyetértettek abban, hogy az Európai Uniónak meg kell erősítenie globális szerepét, és ezt csak úgy lehet, amennyiben a tagállamok között egy szorosabb együttműködés alakul ki az állampolgárok védelme érdekében. maszol.ro

Erdélyi–felvidéki „csúcstalálkozó” volt Nagyváradon
Kettős, kulturális és politikai rendezvény helyszíne volt október 8-án a Királyhágómelléki Református Egyházkerület 1937-ben átadott, 2001-ben felújított nagyváradi palotája, amely jelenleg a Sulyok István Egyházi, Oktatási és Művelődési Központnak, illetve a Partiumi Keresztény Egyetemnek is helyet ad.
A református püspöki palotaként is emlegetett belvárosi épület aulájában előbb Felvidéki polifónia címmel kortárs szlovákiai magyar képzőművészek kiállítását nyitották meg, ezt követően Tőkés László és Csáky Pál európai parlamenti képviselők tartottak közéleti fórumot a Bartók-teremben. 
A tárlatnyitóra érkezetteket Sz. Horváth István, a társszervező Partiumi Magyar Művelődési Céh köszöntötte, majd átadta a szót a szlovákiai magyar nemzeti közösség egyik legismertebb vezetőjének, Csáky Pálnak, aki rövid beszédében fontosnak tartotta kiemelni, hogy a Partiumba elhozott kiállítás megjárta Brüsszelt is, mégpedig azelőtt, hogy Szlovákia átvette volna az Európai Uniós soros elnökségét az év második felére. Ezzel is fel szerették volna hívni Európa figyelmét arra – mondotta a Magyar Közösség Pártjának EP-képviselője –, hogy a Trianonban idegen uralom alá került felvidéki magyarság teljes és pezsgő szellemi életet élve küzd a megmaradásért, valamint hogy államalkotó tényező az EU-tag Szlovákiában. 
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke házigazdaként üdvözölte a közéleti személyiségekből, művészekből, közírókból álló felvidéki küldöttséget, kitérve vázlatosan az erdélyi és felvidéki magyarság közötti történelmi kapcsolatokra és párhuzamokra, méltatva a gyümölcsöket termett egyházi, kulturális és felsőoktatási együttműködést. Miglinczi Éva művészeti író, a kiállítás kurátora személyes hangvételű bevezető után szakmai ismérvek mentén ismertette a 28 alkotóművész munkáiból összeállított tárlatanyagot, majd Kopócs Tibor, a Magyar Alkotóművészek Szlovákiai Egyesületének elnöke mutatta be röviden az alkotói közösséget és köszönte meg a meghívást e történelmi, szakrális térbe, Szent László király városába. Thurzó Sándor József brácsaművész az alkalomhoz illően felvidéki komponista, Lavotta János (1764–1820) műveiből adott elő kettőt az ünnepélyes tárlatnyitón.
Ezt követően a két európai parlamenti képviselő Ügyünk Európában címet kapott fórumára került sor, amelynek moderátora, Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke aktuálpolitikai felvetésekre kért reagálásokat Csáky Páltól és Tőkés Lászlótól. A felvidéki EP-képviselő többrendbeli válaszaiból az a konklúzió volt leszűrhető, hogy mind ő maga, mind az egész szlovákiai magyarság többet várt a negyedszázaddal ezelőtti rendszerváltozástól éppúgy, mint az ország NATO- és EU-csatlakozásától. Sőt, többet vártak a többségi nemzettől is, amellyel együtt élni kénytelenek, de önmaguktól is. „Féloldalasra sikerült minden” – mondotta vallomásszerűn a felvidéki politikus, aki ennek okát és magyarázatát több általa írt könyvben is igyekezett felfedni és megadni. 
Tőkés László a maga során egyetértett képviselőtársa megállapításaival, az erdélyi magyarságra nézve is érvényesnek tartva azokat, bár a romániai helyzet e tekintetben is rosszabb. S noha az elszakadt nemzetrészek közötti szolidaritás példás, és az anyaországgal való kapcsolataik is szép fejlődésen mentek át, a nemzetegyesítés politikája pedig áldott gyümölcsöket termett, mégis: elfáradás mutatkozik az autonómiaküzdelemben, politikailag töredezik a magyarság, elhagyja szülőföldjét a könnyedebb boldogulás reményével – mutatott rá erdélyi képviselőnk, amit a felvidéki vendég azzal toldott meg, hogy a Magyarország határain túl élő magyarok közösségi tudatát változatos terhek erodálják: az asszimilációs nyomástól a demográfiai negatívumokon át a mentális tévelygésekig. És akkor most nyakunkon a migránsválság, a globalizáció legújabb kori vadhajtása – utaltak rá mindketten, elismerve: a magyar politikai képviseletnek szinte semmit sem sikerült elérnie az európai porondon, ami az őshonos nemzeti kisebbségek jogait, törekvéseit, igényeit jelenti, még a régebbi idők súlyos sérelmeit sem rendezték a hatalmasok – lásd a Benes-dekrétumokat vagy az elbitorolt vagyonokat. Jelenleg a petíciók és perek rögös és végeláthatatlan útját járják a közösségi képviselők, szószólók, küldöttek – de feladni sosem szabad „ügyünket Európában”. 
E konklúzió mentén hangzott még el, hogy az erdélyi és felvidéki magyar felsőoktatásért folytatott harc közötti hasonlóságok és különbözőségek tanulságosak, ugyanakkor a magyar nemzetpolitikát úgy kellene alakítani oktatási téren is, hogy a támogatások és könnyítések, csereprogramok és kapunyitások a fiatalok szülőföldön-maradását szolgálják, hiszen minden határon túli magyar intézménynek megtartó hatást kell kifejtenie. itthon.ma

A botladozó tigris
Románia Európa tigrise, idén a legnagyobb gazdasági növekedést éri el az unióban – ünnepelték hét közepén a Nemzetközi Valutaalap frissen nyilvánosságra hozott előrejelzéseit, és a számok valóban lenyűgözőek, a fejlődés várhatóan év végéig meghaladhatja az öt százalékot, míg az európai átlag két százalékra becsülhető.
 Mindez nagyszerű, csakhogy mit ér, ha az egyszerű polgárok alig éreznek belőle valamit? Sokatmondó az egy nappal később nyilvánosságra került, immár hazai statisztika, amely szerint a családok jövedelme az első negyedévhez viszonyítva 2,7, a kiadások pedig 4,3 százalékkal csökkentek. Ki érti ezt? Hisz a nagykönyv szerint, ha nő a gazdaság – márpedig a hivatalos adatok szerint ez jó pár éve folyamatos –, akkor annak tükröződnie kell az életszínvonalban is. Még furcsább, hogy miközben a bruttó nemzeti össztermék folyamatosan emelkedik, számos fontos, alulfejlettséget igazoló kimutatásban Románia továbbra is sereghajtó. Utolsó helyen állunk az EU-ban az egy főre eső jövedelem, a gyermekhalandóság, az iskolaelhagyás listáján, de nálunk fogyasztja a lakosság a legkevesebb szappant, fogpasztát, mosószert, itt a legrosszabbak az utak, a legkisebb a kultúra iránti érdeklődés, a lakosság számához arányítva legkevesebb az orvos, a kórházi ágy, az egyetemista. Tény, Románia nagyon mélyről indult, hosszú éveken, évtizedeken át kellene dupláznia a nyugat-európaiak növekedését, hogy valamelyest közelítsen hozzájuk. Van-e erre valós alap, lehetőség? A jelenlegi irány szerint édeskevés, hisz az emelkedés az exportra és fogyasztásra alapozott. Az előbbi ingatag lábakon áll, hisz 40 százalékát a járműipara adja, a Dacia és Ford külföldi befektetői akármikor továbbköltöztethetik gyáraikat, ha máshol kedvezőbb a széljárás. A fogyasztás növekedése szintúgy nem szerencsés, nemcsak azért, mert elbillent az egyensúly, és nagyobb mértékű, mint a gazdaság növekedése, de azért sem, mert elsősorban az importnak kedvez, nem a hazai termelést serkenti. Az állami alkalmazottak bérének emelése, az áfacsökkentés mellé nem társult olyan intézkedés, amely az itthoni termelőket erősítette volna, így az egyensúly rendkívül ingatag, és hamar elbillenhet, ami ma előnynek tűnik, holnap hátránnyá válhat.
Hasonlóan dübörgött a román gazdaság 2006–2007-ben, a világválságot megelőzően, és nagyon mélyre zuhant azt követően, a keserves árat pedig a néppel fizettették meg. Mintha mit sem tanultak volna az ország irányítói, ugyanabba a csapdába sétálnak bele, reménykedve, nem következik újabb nagy nemzetközi összeomlás. Hiába a szép számok, mindaz, ami a román tigris száguldásának tűnik, egyelőre nem több botladozásnál.
Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Eszközöket keresünk annak érdekében, hogy Európa védje is kisebbségeit"
A FUEN pozitív döntést vár Luxemburgtól
Szeptember utolsó napján kisebbségi szemináriumot szerveztek a Bernády Házban. A rendezvényen részt vett Vincze Lóránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke, aki előadásában európai szemszögből próbálta megközelíteni a nemzeti kisebbségek helyzetét. A tanácskozás szünetében beszélgettünk a témáról.
– A FUEN elnöke szerint az alapok letételekor sem az Európai Unióban, sem Romániában nem sikerült hosszú távon rendezni a kisebbségi kérdést.
– Az Európai Unió esetében azért, mert mindig voltak olyan tagállamok, amelyek a kisebbségeket nem ismerték el, és ily módon nem lehetett konszenzust teremteni a témában, holott a nagy Európában 100 millió, de az EU-ban 60 millió személy tartozik valamelyik etnikai kisebbséghez vagy beszél egy kisebbségi nyelvet. Románia sem tette a dolgát. A legutóbbi lehetőség, a ’89-es fordulat után sem alakult ki egy olyan etnikumközi párbeszéd, amely a közösségek jogos igényeit elfogadtatta volna a közgondolkodással, és emögé nem sikerült egy politikai többséget megteremteni, amelynek támogatásával a magyarság közösségi jogokat és autonómiát nyert volna.
Nos, ha a történelmi pillanatokban nem sikerült meglépni ezeket a szükséges lépéseket, akkor kiigazításokat lehetne most eszközölni, mert amúgy Európa történelmében, a különböző államok esetében a kisebbségi kérdést akkor sikerült látványosan és hosszú távra megoldani, amikor azt valamilyen fegyveres konfliktus előzte meg vagy a világháború utáni helyzetet kívánták rendezni. Dél-Tirolban még a hatvanas években is nagyon kiélezett társadalmi konfliktust jelentett a németek ottani helyzete, illetve a német–dán vitában Dánia mindaddig vétóval fenyegette Nyugat-Németország fölvételét a NATO-ba, amíg nem rendezte a dán kisebbség helyzetét Németország északi részében.
– Azt mondják, ma egy felnőtt Európában élünk, amely belátja, hogy helyre kell igazítani ezeket a dolgokat, és ezt meg is teszi, felismerve, hogy az etnikai kisebbségek minden esetben nagyon erős asszimilációs hatásnak vannak kitéve. Demográfiai értelemben az etnikai közösségek nagyobb arányban öregednek el és fogynak, mint a többségi társadalmak. Tehát olyan intézkedésekre van szükség, amelyekkel ezek a folyamatok megfordíthatók. Mit tehet, mit tesz az európai színtéren a FUEN?
– Tulajdonképpen eszközöket keresünk annak érdekében, hogy Európa védje is kisebbségeit, ne csak elismerje értékként. Ez az európai munka mindig kétirányú. Egyrészt ott van az Európai Unió, amely szőnyeg alá söpörte ezt a kérdést. Csupán értékként ismeri el a kisebbségeket, de elutasította azt az ajánlatot, amit mi a kisebbségi polgári kezdeményezéssel megfogalmaztunk. Illetve ott van az Európa Tanács, ahol vannak eszközök: létezik a kisebbségi keretegyezmény, és ott van a regionális és kisebbségi nyelvek chartája.
– Ezeknek az eszközöknek korlátaik is vannak.
– Valóban így van. A tagállamokon nem kéri számon, hogy teljesítik-e azokat az ajánlásokat, amelyeket a különböző országjelentések kapcsán megfogalmaznak ezek a testületek, illetve még arra sem tudja rákényszeríteni őket, hogy újra felvegyék a monitorozást. Világos, hogy összességében ezek a jó szándékú eszközök megmutatták a korlátaikat, és szükséges arról beszélnünk, hogy miként javíthatunk ezeken. Az Európa Tanácsban, úgy gondolom, elkezdődött egy olyan időszak, amikor értékelik ezeket az eszközöket. Tehát ez a nagy irány, ami Európát illeti. Itthon, ha az 1918-as évfordulóra is gondolunk, akkor az etnikumközi megbékélési charta vagy kisebbségi paktum jelenthetne egy olyan mérföldkövet a román társadalom életében, amelynek teljes értékű részei lennének – hivatalosan is elismerve – a nemzeti kisebbségek, és akkor beszélhetnénk valódi értelemben egy modern államról, amely el tudja fogadni azt, hogy egy nemzeti közösségnek megvannak a saját önálló igazgatásához való jogosítványai, ezeket elfogadja és támogatja.
– Ahogy most kinéz egyre, inkább erősítenék a nemzetállami jelleget…
– Így van. A nemzetállami jelleget erősítenék, és mindent elfelejtenének, ami arra mutat, hogy Románia multikulturális társadalom, amelyben a különböző nemzeti kisebbségek államalkotó tényezők, amelyek teljes értékkel járulnak hozzá a kultúra, a társadalom egészének fejlődéséhez, és ily módon meg kellene becsülni őket. De még van idő igazítani ezen. Lesz még egy fontos momentum, ugyancsak 2018-ban: Románia soros EU-s tanácsi elnöksége, amely Európa figyelmét is rá tudja terelni erre a témára.
– Lát-e e valamilyen megoldást? Mert folyamatosan arról beszélünk, hogy a kisebbség érték, de nem történik semmiféle előrelépés az őshonos kisebbségek védelme terén.
– A legkonkrétabb elem, amit mi tenni tudtunk, az volt, hogy megfogalmaztuk a kisebbségi polgári kezdeményezést 11 intézkedési javaslattal. Azt mondtuk, hogy itt van, letesszük az asztalra, beszéljünk róla.
– Az Európai Bizottság azonban a párbeszédet is elutasította…
– Elutasította, és nem engedte meg az aláírásgyűjtés elindítását. Ezért ezelőtt két héttel a luxemburgi törvényszéken volt végre lehetőségünk arra, hogy az Európai Unió egyik intézményével – a törvényszék is az – hivatalosan fölvethessük a kérdésünket, és arról érdemben tárgyaljunk. Erre még nem volt példa: voltak konferenciák az Európai Parlamentben, ahol néhány képviselő meg egyéb fórumok részt vettek, de ez volt az első, hogy intézményi kapcsolat jött létre a témában. És az is fontos, hogy a tárgyalás során éreztük, a bírák is látják, hogy az Európai Bizottság kellő indoklás nélkül utasította el a javaslatunkat, nem vette figyelembe a kezdeményezés védzáradékát, amely szerint részleteiben is bejegyezhetik a csomagot.
Mi úgy gondoltuk, és ma is ezt gondoljuk, hogy mind a 11 intézkedési javaslatunk beilleszkedik az uniós kompetenciákba. De ha a Bizottság úgy érzi, hogy egy-egy pont mégsem tartozik a kompetenciájába, akkor tekintsen el azoktól, és jegyezzék be csak azt a részt, amely megfelel a Bizottság elvárásainak. Az egyik bíró fel is tette a kérdést, hogy ha valaki egy 100 pontból álló intézkedéscsomagot tett le és abból egy nem illeszkedik a kompetenciákba, akkor elutasítják az egészet, és még rendesen magyarázatot sem adnak rá, hogy miért?
Tehát úgy gondolom, jó esélyünk van arra, hogy valamilyen módon pozitívan záruljon le ez a bírósági szakasz. Ezt követően az indoklás függvényében tudunk majd azon gondolkozni, hogy ezt a csomagot így, ahogy van, még egyszer benyújtsuk- e, elkezdődhet-e az aláírásgyűjtés, vagy valóban kiragadunk egy részt belőle, és azt nyújtjuk be. Hangsúlyozni szeretném, hogy vannak olyan alapvető témák a javaslatunkban, amelyektől nem tudunk eltekinteni: például az identitásra, nyelvre, oktatásra, kultúrára vonatkozó részek, azt gondoljuk, ide tartoznak, és a regionális politikában tett javaslatunk is kompatibilis az uniós kompetenciákkal, hiszen a regionális kohézió erősítését szolgálná, ha a következő támogatások kialakításakor figyelembe vennék, hogy a régiókban nemzeti, etnikai kisebbségek élnek, amelyek legtöbbször elmaradottabb helyzetben vannak a régión belül, és áldoznának arra, hogy ők is fölzárkózzanak egy magasabb szintre.
Minden intézkedésünket nagyon jól meg tudjuk indokolni, az ügyvédeink meg is tették. Látnunk kellett azonban a másik oldalon Románia jogi képviselőjét. Én magam román állampolgárként éreztem rosszul magam, hallgatva azt a nem jogi érvelést, hanem sokkal inkább politikai nyilatkozatot, amit a jogi képviselő megtett. Azt mondta: óva inti az Európai Uniót attól, hogy bármiféle szabályozásnak utat nyisson a nemzeti kisebbségek esetében, mert az beláthatatlan következményekkel járna mind az unióra, mind a tagállamokra nézve.
Szegény Európai Unió, milyen állapotban lehet, ha a koporsóba az utolsó szöget egy kisebbségeknek kedvező szabályozás elfogadása jelentené! Azt gondolom, ezzel Románia újból bebizonyította, hogy nem tud érzelemmentesen viszonyulni a kisebbségi kérdéshez, továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a romániai kisebbségvédelem modellértékű. Annyira az, hogy arról külföld se mondjon véleményt, és főleg ne az Európai Unió legyen az, amely az élére áll egy keretszabályozás kidolgozásának. Úgy vélem egyébként, hogy a Romániában létező egyéni kisebbségi jogokhoz képest semmiféle pluszt nem jelentene, ennek ellenére Románia fél, hogy mi lesz, ha az Európai Unió ezentúl alaposabban odafigyel erre a kérdéskörre.
– Mi lesz a következménye a luxemburgi bíróság döntésének?
– A legoptimistább verzió szerint elkezdődhet az aláírásgyűjtés. Össze kell gyűjteni egymillió aláírást az EU-ban az intézkedési javaslatok támogatására. Utána a Bizottságnak jogalkotási procedúrát kellene indítania, arról újabb közvita lenne. Az volna a lényeg, hogy elinduljon az aláírásgyűjtés, elinduljon egy európai párbeszéd a közbeszédben. Több szó essen erről ne csak nálunk, kisebbségi vidékeken, hanem máshol is.
– Köztudott, hogy az igazságszolgáltatás malmai lassan őrölnek. Ez különösen igaz az európai bíróságokra…
– Így van. Mi körülbelül hat hónapon belül várunk döntést.
***
A FUEN 33 európai országból származó mintegy 90 tagszervezetével az őshonos nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok legnagyobb európai ernyőszervezete. 1949-ben alakult meg Párizsban az európai kisebbségek identitásának, nyelvi és kulturális jogainak védelmére. A szervezet résztvevői státusszal rendelkezik az Európa Tanácsban, konzultatív státusszal az ENSZ-ben. Az Európai Parlamenttel együttműködve létrehozta az Európai Párbeszéd Fórumot.
A FUEN legfontosabb projektje a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés, amelyet a FUEN, az RMDSZ, a Dél-tiroli Néppárt (SVP) és az Európai Nemzetek Ifjúsága (YEN) kezdeményezett. A Nem vagy egyedül! Egymillió aláírás a sokszínű Európáért! mottót viselő dokumentum egy sor jogszabályt és intézkedést javasol, amely az európai őshonos nemzeti és etnikai kisebbségek védelmét és érdekeit szolgálja a regionális és kisebbségi nyelvek, kultúra, oktatás, regionális politika, közképviselet, egyenlő bánásmód, audiovizuális és egyéb média, regionális (állami) támogatás területén.
Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely)