Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Európai Unió /EU/
2682 tétel
2016. július 22.
Nemzetpolitikai kerekasztalt rendeztek a Tusnádfürdői szabadegyetemen
MTI - Cél a szülőföldön való boldogulás, csökkentése az kivándorlásnak, a gyarapodó közösség – hangzott el a nyolc Kárpát-medencei magyar párt vezetőjének részvételével megszervezett, immár hagyományos nemzetpolitikai kerekasztalán pénteken, Tusnádfürdőn.
A beszélgetést moderáló Répás Zsuzsa nemzetpolitikai szakértő a fórum elején bejelentette: a Kárpát-medencei magyarság választott vezetői közös nyilatkozatban ítélték el az Európai Unió "elhibázott bevándorláspolitikáját és a kényszerbetelepítést", összefogásra és a népszavazáson való részvételre buzdítva a magyarságot.
Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár úgy értékelte, az előző évek hullámvölgye után 2010-ben radikális, és már jelentős eredményekkel rendelkező váltás zajlott le a nemzetpolitikában, amelynek célja a szülőföldön való boldogulás támogatása, az elvándorlás csökkentése, és a rossz demográfiai helyzetet pozitív irányba fordítása. "Minél több magyar gyermek szülessen a Kárpát-medenceében, erős identitást adni a gyerekeknek, olyan magyar, magyar állampolgár fiatalságot kell a következő évtizedekben a Kárpát-medenceében nevelni, akik szülőföldjükön fognak boldogulni" - fogalmazott az államtitkár.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke leszögezte: a kisebbségi jogokat nem tankokkal kell biztosítani. Kifejtette: miután Ukrajna hozott egy komoly következményekkel járó döntést, hogy nem az "orosz birodalomhoz", hanem az Európai Unióhoz akar közeledni, szűkkeblűség és kettős mérce bizonyítéka az, hogy az ukrán állampolgároknak még mindig nincs vízummentességük az Európai Unióban, miközben iratok nélkül érkező bevándorlók millióit engedik be a schengeni övezetbe.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke kijelentette: nem elfogadható, hogy a németországi munkaerőpiacon szükségtelen bevándorlók végső "parkolási helye" Magyarországon vagy a Vajdaságban legyen. A VMSZ elnöke köszönetet mondott a magyar kormánynak a vajdasági magyarság identitásának megőrzését szolgáló támogatásokért és a szülőföldön való boldogulást segítő gazdaságfejlesztési program beindításáért.
Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) nemrégiben megválasztott elnöke azt mondta, bár az MKP nem jutott parlamenti képviselethez, van jövője az etnikai alapú politizálásnak. Mint mondta: nem másokat próbál legyőzni, hanem a magyar közösséget építeni. Úgy vélte, a kistérségi öntudatot bátorítva lehet a felvidéki magyar közösségi tudatot megerősíteni.
Elemi érdek befolyásolni a döntéseket
Erdélyből mind a három választásokon is rendszeresen induló magyar politikai szervezet képviseltette magát a kerekasztalon. Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke rámutatott, tárgyalásokra készülnek a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) a parlamenti választásokon való közös jelöltállításról. Az MPP elnöke nagy derültséget keltve pártja szerepét az RMDSZ oldalán a "szürke marhát" terelő pulihoz hasonlította.
Tánczos Barna, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője kijelentette, Románia csak elvi alapon tiltakozott a kötelező betelepítési kvóták ellen, ezért úgy vélte, az erdélyi magyar politikusok feladata lesz tudatosítani a kvótareferendumon való részvétel tétjét. A romániai választások tétjéről szólva kijelentette: az ország alkotmánymódosításra és régiók kialakítására készül, és a magyarságnak elemi érdeke képviselőin keresztül befolyásolni ezeket a döntéseket.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke szerint a népszavazással nemcsak Magyarország, hanem a teljes magyar nemzet üzen Brüsszelnek, ezért fontos, hogy minél több visszahonosított magyar adja le szavazatát. A pártelnök a politikától hetven százalékban elfordult erdélyi magyar választók bizalmának visszaszerzése érdekében fontosnak nevezte, hogy a magyar tisztségviselők ne keveredjenek korrupciós ügyekbe és erdélyiként ne azonosuljanak a "Bukaresti zsákmánypolitizálás" módszereivel.
A beszélgetésre meghívottak Tusnádfürdői Nyilatkozat címmel aláírtak egy dokumentumot, melyben elítélték az Európai Unió bevándorláspolitikáját, valamint tiltakoznak a kvóta ellen.
maszol.ro
2016. július 22.
Pártvezérek egy asztalnál
Nyolc Kárpát-medencei magyar párt vezetőjének részvételével rendezték meg a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hagyományos nemzetpolitikai kerekasztalát pénteken Tusnádfürdőn.
A beszélgetést moderáló Répás Zsuzsa nemzetpolitikai szakértő a fórum elején bejelentette: a Kárpát-medencei magyarság választott vezetői közös nyilatkozatban ítélték el az Európai Unió „elhibázott bevándorláspolitikáját és a kényszerbetelepítést”, összefogásra és a népszavazáson való részvételre buzdítva a magyarságot.
„Nekünk, Kárpát-medencei magyaroknak, akik évtizedek óta egy nemzetként több hazában vagyunk kénytelenek élni, különösen fontos a közös Európa sorsa. Hisszük és valljuk, hogy a Brüsszeli bürokraták nem dönthetnek helyettünk, jogunk van nekünk dönteni a közös jövőnkről, jogunk van eldönteni, kikkel akarunk együtt élni” – áll a kiadott nyilatkozatban.
Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár úgy értékelte, az előző évek hullámvölgye után 2010-ben radikális, és már jelentős eredményekkel rendelkező váltás zajlott le a nemzetpolitikában, amelynek célja a szülőföldön való boldogulás támogatása, az elvándorlás csökkentése, és a rossz demográfiai helyzetet pozitív irányba fordítása.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke leszögezte: a kisebbségi jogokat nem tankokkal kell biztosítani. Kifejtette, miután Ukrajna hozott egy komoly következményekkel járó döntést, hogy nem az „orosz birodalomhoz”, hanem az Európai Unióhoz akar közeledni, szűkkeblűség és kettős mérce bizonyítéka az, hogy az ukrán állampolgároknak még mindig nincs vízummentességük az Európai Unióban, miközben iratok nélkül érkező bevándorlók millióit engedik be a schengeni övezetbe.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke kijelentette: nem elfogadható, hogy a németországi munkaerőpiacon szükségtelen bevándorlók végső „parkolási helye” Magyarországon vagy a Vajdaságban legyen. A VMSZ elnöke köszönetet mondott a magyar kormánynak a vajdasági magyarság identitásának megőrzését szolgáló támogatásokért és a szülőföldön való boldogulást segítő gazdaságfejlesztési program beindításáért.
Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) nemrégiben megválasztott elnöke azt mondta, bár az MKP nem jutott parlamenti képviselethez, van jövője az etnikai alapú politizálásnak. Mint mondta, nem másokat próbál legyőzni, hanem a magyar közösséget építeni. Úgy vélte, a kistérségi öntudatot bátorítva lehet a felvidéki magyar közösségi tudatot megerősíteni.
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke rámutatott, tárgyalásokra készülnek az RMDSZ-szel a parlamenti választásokon való közös jelöltállításról. Tánczos Barna, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője kijelentette, Románia csak elvi alapon tiltakozott a kötelező betelepítési kvóták ellen, ezért úgy vélte, az erdélyi magyar politikusok feladata lesz tudatosítani a kvótareferendumon való részvétel tétjét. A romániai választások tétjéről szólva kijelentette, az ország alkotmánymódosításra és régiók kialakítására készül, ezért a magyarságnak elemi érdeke képviselőin keresztül befolyásolni ezeket a döntéseket.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke szerint a népszavazással nemcsak Magyarország, hanem a teljes magyar nemzet üzen Brüsszelnek, ezért fontos, hogy minél több visszahonosított magyar adja le szavazatát. A pártelnök a politikától hetven százalékban elfordult erdélyi magyar választók bizalmának visszaszerzése érdekében fontosnak nevezte, hogy a magyar tisztségviselők ne keveredjenek korrupciós ügyekbe, és erdélyiként ne azonosuljanak a „Bukaresti zsákmánypolitizálás” módszereivel.
Székelyhon.ro
2016. július 22.
A magyarság igent mond Európára és nemet a kényszerbetelepítésre - A Kárpát-medencei magyarság igent mond Európára és nemet a kényszerbetelepítésre - hangsúlyozta pénteken Tusnádfürdőn Németh Zsolt, aki a Fidesz külügyi kabinetvezetőjeként üdvözölte a külhoni magyar pártvezetőknek az európai migrációs politika és kényszerbetelepítés ellen megfogalmazott aznapi közös nyilatkozatát.
A politikus elmondta, a Fidesz egyetért a nyilatkozatban foglaltakkal: Európa nemcsak modernkori népvándorlással áll szemben, hanem "háborúban áll". Azzal is egyetért, hogy "a magyarságnak joga van nem egyetérteni az Európai Bizottság elhibázott válaszával" és azzal is hogy a nyilatkozat hitet tesz Európa mellett.
A politikus rámutatott: a magyarok nem euro-szkeptikusok, csak euro-kritikusok, akik nem rombolni, hanem építeni akarják az Európai Uniót. "A mi kritikánk építő kritika, mi igent mondunk Európára. A kisebbségi magyarságnak és az anyaországnak és a Fidesznek is Európa egy kiemelt fontosságú prioritása a gondolkodásában, az identitásában. A kisebbségi magyarság helyzetének hosszú távú rendezéséhez nélkülözhetetlen az Európai Unió" - fogalmazott Németh Zsolt.
Kijelentette: bízik abban, hogy október 2-án mind az anyaországban, mind a határon túl a magyarok ott lesznek a népszavazáson, hogy Brüsszel is meghallja és megértse a Kárpát-medencei magyarság álláspontját.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke a többi Kárpát-medencei magyar pártvezető nevében is úgy fogalmazott: a nyilatkozat egyfajta értékítélet, mert minden aláírója elkötelezett a keresztény gyökerű Európa megmAradása mellett és visszautasítja az államok szuverenitásának felülírását.
"Mindannyiunk joga eldönteni, kivel és milyen módon akar együtt élni és nem lehet ránk erőltetni olyan döntéseket, amelyeket nem vállalunk. Első pillantásra úgy tűnik, hogy ez a népszavazás egy magyarországi belügy, de mivel mi egy nemzet vagyunk a magyarországi belügy mindannyiunk ügye" - mondta a Pásztor István.
A Kárpát-medencei magyar pártok vezetői kötelezettek abban, hogy közösségeiket a népszavazáson való részvételre mozgósítsák és arra bíztassák őket, hogy október másodikán utasítsák el Brüsszel betelepítéspolitikáját - zárta Németh Zsolttal közösen tett sajtónyilatkozatát a VMSZ elnöke.
A Kárpát-medencei magyarság választott vezetői a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen közös nyilatkozatban ítélték el az Európai Unió "elhibázott bevándorláspolitikáját és a kényszerbetelepítést", összefogásra és a népszavazáson való részvételre buzdítva a magyarságot.
(MTI)
Tusnádfürdő
2016. július 23.
Tusványos – Autonómiaigény a világpolitika szorításában
Eltérő véleményeket fogalmaztak meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) péntek délutáni pódiumbeszélgetésének előadói arról, hogy segítik-e az erdélyi magyar autonómiatörekvéseket az elmúlt időszak világpolitikai fejleményei.
Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke szerint az Európai Unióban ugyan a migránsválság háttérbe szorítja az őshonos nemzeti kisebbségek kérdését, de felértékelődik a kelet-közép-európai térség, és a térség országainak az együttműködése lehetővé teszi a nemzeti közösségek autonómiájáról szóló párbeszéd elindítását.
A térség felértékelődésének gondolatát Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke is osztotta, de úgy látta, hogy a visegrádi országoknak a migránsválság kezelésében kialakult együttműködése éppen az autonómia kérdésének a „zárójelbe tételét” feltételezi. „Ha az autonómia a megoldás, akkor ott a helye a magyar külpolitikában. Kérjük, hogy nézzék el, ha időnként kellemetlenek vagyunk a magyar külpolitika számára ennek a nyomatékosításával” – jelentette ki Toró T. Tibor.
Répássy Róbert, a Fidesz országgyűlési képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországnak alkotmányos kötelessége a határon túli magyarok autonómiatörekvéseinek támogatása. Az új alaptörvény alapvetései között ugyanis nemcsak az szerepel, hogy Magyarország felelősséget visel a határon túli magyarok sorsáért, hanem az is hogy „elősegíti közösségeik fennmAradását és fejlődését, támogatja a magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket, egyéni és közösségi jogaik érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását, a szülőföldön való boldogulásukat".
Marc Gafarot i Monjó katalán politológus szerint az Egyesült Királyság kilépése tisztább helyzetet teremt az EU-ban, és serkenti az autonomista, önállósodási folyamatokat. Toró T. Tibor viszont veszélynek látta, hogy egyes nyugat-európai népek az autonómiát az önállósággal helyettesítik. Úgy vélte, ezzel szemben az erdélyi magyarok által kért autonómiaformák a térség stabilitását eredményeznék. Kalmár Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa úgy látta viszont, hogy az elkövetkező időszak nem lesz kedvező az autonómiatörekvések számára. Szerinte ugyanis „a félelem politikája” kezd dominálni, amikor a terrorizmus és a migráció nyomása alatt fel lehet függeszteni bizonyos demokratikus jogokat. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott szerint arra kell ráébreszteni az EU-t, hogy népessége tíz százalékát teszik ki a kisebbségben élő őshonos nemzeti közösségek. A bevándorlók a lakosság öt százalékát teszik ki, mégis velük foglalkozik az EU, az őshonos közösségekkel pedig nem. Az MTI kérdésére Szili Katalin elmondta: az erdélyi magyar politikai szervezetek képviselői egy általa kezdeményezett megbeszélésen azért fogadtak el közös nyilatkozatot – amelyben kinyilvánították az autonómia iránti igényüket és azt, hogy a 2016-os romániai választási kampányban nem kívánnak egymással vitát folytatni az autonómia részleteiről –, mert amíg a magyarok egymással vitatkoznak, addig a román politikai elit úgy érzi, nem kell foglalkoznia az autonómia kérdésével. MTI
Erdély.ma
2016. július 23.
Mondjunk nemet a kényszerbetelepítésre (Tusványos)
Ne csak Magyarország, de a Kárpát-medencei magyarság egésze üzenjen Brüsszelbe, hogy nem értünk egyet a kényszerbetelepítéssel, s magunk akarjuk eldönteni, kivel élünk együtt – a külhoni magyarság vezetői erről szóló nyilatkozatot írtak alá tegnap Tusnádfürdőn. A tusványosi szabadegyetemen immár hagyományosnak számító nemzetpolitikai kerekasztal egyik központi témáját jelentette a migráció, a Brüsszel által szorgalmazott kötelező kvóták ellen október 2-ára meghirdetett népszavazás fontossága.
A közös dokumentumot Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai szakértő, a vita moderátora ismertette. A Kárpát-medencei magyarság választott vezetői a dokumentumban elítélik az EU elhibázott bevándorláspolitikáját és a kényszerbetelepítést. Modern kori népvándorlás zajlik, Európa veszélyben van, a jobb élet reményében milliók indultak útnak a kontinens felé. Európa háborúban áll, a migrációs válság kezdete óta megnőtt a terrorcselekmények száma. Az Európai Unió vezetői még mindig nem értik a problémát, a megoldást pedig a migránsoknak a tagállamokba való kötelező betelepítésében látják a nemzeti parlamentek megkérdezése nélkül. A Brüsszeli bürokraták nem dönthetnek helyettünk, jogunk van nekünk dönteni közös jövőnkről, és arról, hogy kivel kívánunk együtt élni – írják a külhoni vezetők.
Arra kérnek minden magyar állampolgárt, hogy október 2-án vegyen részt a kényszerbetelepítés elleni népszavazáson. A közös nyilatkozatot a nemzetpolitikai kerekasztalon részt vevő – erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági, horvátországi, muravidéki – külhoni vezetők mindenike támogatta, beszédükben mindannyian szavazásra szólították fel az állampolgársággal rendelkező külhoni magyarokat. A kerekasztal-beszélgetésen a Budapesti kormányt Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár képviselte, hangsúlyozva: 2010 után új nemzetpolitikai kereteket dolgoztak ki, s eddig 850 ezer külhoni magyar igényelte a magyar állampolgárságot. A szülőföldön való boldogulást, a magyar közösségek megerősítését szolgálják azok a gazdaságfejlesztési programok is, amelyeket a magyar kormány kezdeményezett.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke arról számolt be, hogy Ukrajnában valamelyest enyhültek a harcok, de a frontvonal állandósult. Az ukrán központi kormányzás nem foglalkozik kisebbségi ügyekkel, pedig az ország lakosságának egyötöde nem ukrán – a válság rendezéséhez ezzel is szembe kell nézni. Amúgy nem következett be, amitől sokan féltek, hogy a kárpátaljai magyarság köréből menekülthullám indul útnak, a közösség otthon mAradt, és magyarországi támogatással működteti intézményeit. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke arról beszélt, hogy a megosztottság miatt vesztettek mandátumokat a választásokon, de a siránkozók tábora helyett ők a cselekvésre összpontosítanak, a Szerb Radikális Párttal szövetkeztek, és úgy próbálnak meg eredményeket elérni. Egyik ilyen, hogy törvénybe iktatták a nemzetiségi arányok betartását a közszférában dolgozók körében, de örömmel fogadták az újabb európai uniós csatlakozási fejezetek megnyitását is. Menyhárt József, a felvidéki Magyar Koalíció Pártjának nemrég megválasztott új elnöke arról beszélt, hogy bár a parlamentbe ezúttal sem jutottak be, bázisuk megmAradt, a továbbiakban a felvidéki magyarság identitásának megerősítéséért kívánnak dolgozni. Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke a Szlovéniában élő magyarok helyzetéről beszélt. Szám szerint ők a legkisebb külhoni magyar közösség, de identitásuk megőrzésében segítenek a magyar kormányzati támogatások, illetve a Zala és Vas megyével ápolt regionális kapcsolatok. Jankovics Róbert, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének ügyvezető alelnöke arról számolt be, hogy bár a kisebbségek helyzete jogilag rendezett, a gyakorlatban elég nehezen lehet érvényesíteni ezeket. Biztató jelként értékelik, hogy a magyar iskolákba iratkozott gyermekek száma nem csökkent, számos néptánccsoportot tudnak működtetni.
Az erdélyi helyzetről az RMDSZ, az MPP és az Erdélyi Magyar Néppárt vezetői szóltak. Biró Zsolt MPP-elnök közölte: az általa vezetett alakulat feladatának tekinti, hogy például a Gyulafehérvári ígéreteket megjelenítsék a politikában. Kis pártként nem tudnak mást tenni, mint afféle „puliként” hajtani a „szürkemarhát”, a nagyobbik testvér RMDSZ-t, hogy ezeket a kérdéseket felvállalja. Sokan kész ténynek veszik, hogy az őszi parlamenti választásokon az RMDSZ-szel közösen indulnak, de a végső megállapodás előtt még kemény tárgyalások lesznek. Ezek során egyebek mellett azt kérik majd, hogy ne kezeljék mostohagyermekként azokat az önkormányzatokat, amelyek élén MPP-s polgármester áll, továbbá kérik, hogy az RMDSZ vállalja fel az MPP programjában szereplő célkitűzéseket. Az alkotmánymódosítás során garanciákat építsenek be a kisebbségek védelmére, szorgalmazzák a decentralizációt, és vállalják fel az autonómiastatútum ügyét.
Tánczos Barna, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője arról beszélt, hogy a magyarellenes támadások többsége az utóbbi időszakban átment egy olyan frontra, ahol nehezen mozgunk: mindent kriminalizálnak, meghurcolják az önkormányzati vezetőket, szimbólumainkat a törvényszéken támadják. Az őszi parlamenti választások fontosságát is hangsúlyozta. Hamarosan újra napirendre tűzik az alkotmánymódosítást és a regionalizációt, ezekbe a döntésekbe bele kell szólnunk, alkukat kell kötni – érvelt az erős parlamenti képviselet fontossága mellett, elismerve: házon belül is vitatéma, hogy részt kell-e venni a kormányzásban vagy sem.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke leszögezte: a szürkemarhás-kutyás idillbe nem helyezi bele magukat, az igazi kérdés, hogy ki a juhász, aki mindkettőt tereli. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az idei önkormányzati választásokon 106 000-rel kevesebben szavaztak a három magyar pártra, mint négy évvel korábban. Az erdélyi magyarok 60–70 százaléka nem kíván szavazni, ez az igazi probléma – kongatta meg a vészharangot, jelezve ugyanakkor, hogy a voksok 10–15 százaléka román jelöltekre ment, akik még csak ajánlatot sem fogalmaztak meg a magyarok irányában. Új esélyt jelentenek a regionalista mozgalmak: úgy tűnik, kezdenek megjelenni a román regionalisták, egy velük létrehozandó koalíció lehetőséget teremthet, hogy Erdélyben elkerüljük a „Híd-csapdát” (utalás a Most–Híd felvidéki vegyes magyar–szlovák pártra – szerk. megj.). Az EMNP célja, hogy minél több magyart mozgósítson a részvételre az október 2-i kvótanépszavazáson és az őszi romániai parlamenti választáson egyaránt – mondta.
A Fidesz üdvözli
A Kárpát-medencei magyarság igent mond Európára és nemet a kényszerbetelepítésre – így értékelte Németh Zsolt a külhoni magyar vezetők közös nyilatkozatát, a Fidesz külügyi kabinetvezetőjeként üdvözölve azt. Szerinte a magyarok nem euroszkeptikusak, csak eurokritikusak, akik nem rombolni, hanem építeni akarják az Európai Uniót. „A mi kritikánk építő kritika, mi igent mondunk Európára. A kisebbségi magyarságnak, az anyaországnak és a Fidesznek is Európa egy kiemelt fontosságú prioritása a gondolkodásában, az identitásában. A kisebbségi magyarság helyzetének hosszú távú rendezéséhez nélkülözhetetlen az Európai Unió” – fogalmazott. Pásztor István, a VMSZ elnöke a többi Kárpát-medencei magyar pártvezető nevében úgy fogalmazott: „Első pillantásra úgy tűnik, hogy ez a népszavazás egy magyarországi belügy, de mivel mi egy nemzet vagyunk, a magyarországi belügy mindannyiunk ügye.”
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. július 23.
Veszélyben a kontinensünk?
Oroszország, Iszlám Állam, terrorizmus, ellenőrizetlen migráció, az Európai Unión belüli repedések, brexit, hibrid háború, nukleáris fegyverek – az Európa biztonságát fenyegető veszélyek valóságos leltárát mutatták be Tusványoson a kontinens biztonságával foglalkozó panel meghívottjai. Többen hangoztatták: le kell számolni azzal a tévhittel, hogy többé nem következhet be háború.
Gerald Frost, a Danube Institute (Duna Intézet) igazgatója Oroszország fegyverkezését, a Moszkva által kezdeményezett hibrid háborút sorolta a főbb veszélyforrások közé, de kitért a brexitre is, hangsúlyozva: ez nem befolyásolja Európa biztonságát, Nagy-Britannia ugyanúgy részt vállal majd a kontinens védelmében. Úgy vélekedett, a békét a NATO-nak kell fenntartania, és emlékeztetett arra a mondásra, mely szerint aki békét akar, annak a háborúra kell készülnie. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke úgy vélekedett: Európa nem tanult a 20. századi világháborúkból, 1989 után azt hitték, beköszöntött az örök béke kora, most pedig újra megfeledkezni látszik arról, hogy egy atomháború a világ pusztulásához vezetne. Oroszország is atomhatalom, ezért óvatosabban kellene közelíteni az európai konfliktusokhoz, kevesebb kardcsörgetésre lenne szükség, hisz az ukrán válságra nincs katonai megoldás, csak politikai. Elkezdődött egy minszki folyamat, s bár döcög, ennél jobb ötlettel még senki nem állt elő. A konfliktus 10 ezer halálos áldozatot követelt, és 1,8 millió belső menekültet tartanak számon – ennyi ukrán lakos kényszerült arra, hogy elhagyja otthonát. Sérelmezte az európai kettős mércét: miközben zavartalanul jöhetnek illegális bevándorlók, az ukrán állampolgárok számára még csak a vízummentes belépés lehetőségét sem biztosítják, hogy törvényesen léphessenek be az EU területére. A migrációs válság mellett az Európát fenyegető kockázatok közé sorolta a belső repedéseket, amelyeket a brexit felerősített.
Martonyi János volt külügyminiszter a veszélyeket sorolva szólt az olyan klasszikus biztonságpolitikai kockázatokról, mint a terület elleni támadás, hangsúlyozva: az államnak kötelessége megvédeni határait. Úgy vélte, a magyar politika helyesen ismerte fel, hogy a határokat az illegális bevándorlóktól is meg kell védeni. A hibrid háború, a cyber-hadviselés mellett szólni kell azokról a kockázatokról is, amelyek az energia- vagy az élelmiszerbiztonságot, az ivóvízhez való hozzáférést, a gazdasági stabilitást veszélyeztetik. S bár más országok nehezen értik meg, de a magyar nemzet számára kiemelt fontosságú a kulturális biztonság, a közösség kulturális-szellemi-nyelvi örökségének megőrzése. A nyugati háborúk másról szóltak, de valahányszor Magyarországot – és talán Lengyelországot – támadás érte a történelem során, mindig az volt a tét, hogy sikerül-e megmAradni magyarként, tehát létünk is veszélybe került. Ráadásul jelenleg legalább öt országban élnek magyarok, az ott élő magyar közösségek pedig még veszélyeztetettebbek – mutatott rá. Kontrát Károly, a Budapesti kormány belügyminisztériumi államtitkára szerint Európa biztonságát az illegális migráció, a terrorizmus és az Iszlám Állam fenyegeti leginkább. A világban jelenleg 60 millió menekültet és 240 millió, döntően gazdasági migránst tartanak számon, ez azt is jelenti, hogy sokáig kihívás lesz majd a migráció. Az EU nem talált jó választ erre a helyzetre, nem követeli meg a külső, schengeni határok védelmét, a kötelező betelepítési kvóta pedig rossz megoldás, mert minden állam szuverén joga eldönteni, kit akar befogadni. Emlékeztetett az októberben esedékes népszavazásra, és arra kérte a külhoniakat, mondjanak nemet a betelepítési kvótára.
Teljesen más szempontokat vázolt Cristian Pârvulescu politológus, a Pro Democraţia Egyesület tiszteletbeli elnöke, aki az Európai Unió mellett működő konzultatív szervezet, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tagjaként migrációs ügyekkel is foglalkozik. A Bukaresti elemző azt mondta: örül, hogy Nagy-Britannia kilépett az EU-ból, szerinte a britek eddig sem nagyon tudtak és akartak beilleszkedni, fékezték az integrációt, az Amerikai Egyesült Államok érdekeit képviselték. Szerinte a brexit után a szétesés inkább az Egyesült Királyság egységét veszélyezteti. A brexit felgyorsíthatja az integrációt, első lépésként vélhetően kétsebességes EU jöhet létre. A több Európa a megoldás – vélekedett, azzal is érvelve, hogy miután 25 év alatt a magyar–román kapcsolatok sem javultak, ha az EU eltűnik, akár Erdély is konfliktusos övezetté válhat. Pârvulescu azt is mondta: Moszkva racionális válaszokat adott az általuk fenyegetésnek tekintett lépésekre, csakhogy Oroszország maga is veszélyforrás Európa biztonságára. Ennél nagyobb kockázat Törökország, amely irracionális válaszokra is képes, amint a puccskísérlet utáni megtorlások is mutatják. A migráció kapcsán megjegyezte: a menekülteket nem lehet sorsukra hagyni, Görögország nem tudja megvédeni tengeri határait, a kvóta pedig a szolidaritás jele.
Szavaira reagálva Kontrát Károly felvetette: határai védelmére Görögország bevethetné 500 ezer fős hadseregét. Martonyi a radikális iszlám terrorizmus veszélyére tért vissza, amely ellen a legkeményebben kell fellépni. Brenzovics László a kettős mércére hívta fel a figyelmet: az 1,8 millió ukrán belső menekülttel sem a karitatív szervezetek, sem a nyugati média, sem az európai államok nem foglalkoznak, s miközben közel-keleti bevándorlók törvénytelenül léphetnek be Európába, minden, Ukrajnával szomszédos állam meg tudja védeni határait az ukránoktól – pedig ők nem baltával meg robbantószerekkel érkeznek. Gerald Frost bevallotta: maga is a brexitre szavazott, és büszke a döntésre, mert az EU-t nem tartja demokratikusnak, és mert azt akarja, hogy az Egyesült Királyság a maga ura legyen. Dávid és Góliát harca volt a népszavazási kampány, amelyben a legkülönfélébb hírességektől az egyházfőkig mindenkit bevetettek, hogy mAradásra vegyék rá a szavazókat, mégis győzött a népakarat – magyarázta.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. július 23.
Orbán: biztos pont mAradni egy bizonytalan világban
Az Európai Unió globálisból regionális szereplővé minősült, és már nem képes megvédeni a polgárait, külső határait, közösségét – jelentette ki hagyományos tusványosi felszólalásában Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke. A 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szombati nagyszínpadi előadásán beszélgetőtársa, Tőkés László Európai Parlamenti képviselő ismételten az autonómia és a védhatalmi státus fontosságát hangsúlyozta.
Az erdélyi magyarság Tusnádfürdői „évi előadásán” a szokásos módon Orbán Viktor, Tőkés László és a moderátori szerepben jelenlévő Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés Külügyi Bizottsága elnöke beszélt a nagyszámú hallgatóság előtt.
Becsületrend Tőkés Lászlónak
Németh Zsolt köszöntőjében először gratulált Albert Tibor Tusnádfürdői polgármester újraválasztásához, majd köszöntötte Kárpát-medencei magyar közösségek jelenlévő képviselőit, az egyházi vezetőket, illetve a magyarországi politikai élet szereplőit. A külügyi bizottság elnöke elmondta, Tőkés László püspök megkapta Magyarország legjelentősebb kitüntetését, a Becsületrendet, amelynek átadását várhatóan októberben tartják.
Autonómia: a szabadság és biztonság záloga
A 2013-ban Tusványoson elhangzott kijelentését – amely miatt később megfosztották a román állami kitüntetésétől – felidézve Tőkés László ismételten azt kérte, „vállaljanak védhatalmi státust a határon túli magyarok, Erdély iránt, mint ahogyan Ausztria is tette ezt az olaszországi Dél-Tirol esetében”, mert „Románia és Magyarország is eképpen juthatna egyezségre az erdélyi magyarság önrendelkezése ügyében, a székelység számára ugyanis a szabadság záloga és biztosítéka maga az autonómia”.
Arra a saját maga által feltett kérdésre, hogy miért olyan fontos az autonómia és a védhatalmi státus, Tőkés egy évforduló és egy bibliai ige összefüggésében adott választ.
„Az első Márton Áron kiállása az erdélyi magyarság védelmében. Éppen hetven esztendeje annak, hogy ismételten fellépett saját hívei és a magyarok védelmében, akik a második világháború befejeztével a megszálló szovjet hadsereg és a visszatérő román impérium hatalma alá kerültek. Erdélyben a román kormányzat és a kommunisták által félrevezetett, vagy velük cinkosságot vállaló magyar szövetségi politikusokkal szemben akadtak olyan felelős egyházi és polgári vezetők, akik nem mAradtak tétlen, hanem Áron püspök köré tömörülve memorandumot intéztek a párizsi békekonferenciához, amelyben az önrendelkezés elvének klasszikus értékű megfogalmazásával fejezték ki nemzeti közösségünk azon igényét, hogy »rólunk, nélkülünk ne határozzanak és ne akarják az erdélyi magyarságot keresztre feszíteni«” – emlékeztetett Tőkés.
Felszólalásában a püspök egy bibliai igével, Nehémiás próféta „jogos önvédelemre buzdításával” fejezte ki az önrendelkezésre tekintő küzdelem tanítását. „Erdély nagy püspöke, Márton Áron a kommunizmus végérvényes berendezkedésének már-már kilátástalan időszakában mutatott példát arra, hogy soha ne adjuk meg magunkat. A jogos önvédelem vállalására, bátorságra, kitartásra, önfeláldozó kiállása buzdítja hosszan tartó fogságból szabaduló ellenség által szorongatott népét Nehémiás próféta is, amikor a nemzeti önfenntartás hadiparancsát intézi hozzuk: Ne féljetek, harcoljatok!” – szólt Tőkés a hallgatósághoz. „Történelmi hagyományainkra emlékeztető módon egyszerre kell harcba szállnunk az önmaga vesztét okozó nyugati világért, valamint saját magunk védelmében” – figyelmeztetett.
Felszólalása végén Tőkés László Csintalan László kanonoknak, az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú szónokának két himnuszunk szavait összekapcsoló áldásmondásával köszöntötte az egybegyűlteket: Isten áldd meg a magyart, és ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
„Számolni kell a megbélyegzéssel, leminősítéssel, kirekesztéssel”
Tusványos egy olyan tér, ahol másképp lehet beszélni a politikáról, a nehéz és bonyolult ügyekről, mint ahogyan azt ez a szakma az év többi 364 napján kikényszeríti az emberből – köszöntötte az összegyűlteket Orbán Viktor magyar miniszterelnök.
„Ha itt nem nevezzük meg a mi nyelvünkön azokat a dilemmákat, amelyek gyötörnek, akkor a szabadegyetem nem ért semmit, és akkor az nem más, mint propagandatábor. Ezért azt kell tennem, ami a szakmámban be van tiltva: el fogom mondani, amit a mai európai helyzetről gondolok. Számolni kell a megbélyegzéssel, leminősítéssel, kirekesztéssel, az európai fősodorból történő száműzetéssel. Persze, ha a fősodor bajba jut, akkor az onnan történő időben történő száműzetés inkább előnyös” – kezdte beszédét a miniszterelnök.
Utalva többek között az elmúlt napok, hetek németországi és franciaországi terrorcselekményeire, Orbán úgy látja, „nincs elfogadott magyarázat arra a jelenségre, hogy Európában napról napra nő a félelem”. Tőkés Lászlóhoz fordulva Nehémiás idézetét ismételte: ne féljetek, harcoljatok! „De mit jelent ez? Mi ellen kell harcolni?” – tette fel a kérdést.
Köddé vált európai álom
A fél évszázaddal ezelőtti európai állapotokat szemléltetve a miniszterelnök elmondta, „ha azzal biztattak egy német, francia vagy belga fiatalt, hogy amennyiben rendesen elvégzed az iskoláidat, tiszteled a törvényeket, szüleidet és szorgalmasan dolgozol, biztos lehetsz abban, hogy többre fogsz jutni, mint a szüleid”.
„Ez volt az a perspektíva, ami a nagy európai álomnak a vonzerejét adta. Mit tapasztalunk ma? Ha ugyanezt elmondanám most, attól tartok kinevetnének. Az európai életnek ezen ígérete megrendült, elveszett. Ha ennek a folyamatnak az okait keressük, valahol ott találnánk meg, hogy a világgazdaságot korábban egyedül uraló nyugati gazdaságok mellé – milliárdos tömegekkel – versenytársak léptek be, és ehhez a változáshoz az Európai Unió nem tudott alkalmazkodni. Ez tulajdonképpen egy gazdasági válság volt” – fejtette ki.
Orbán úgy véli, ennek következtében az új generációk már nem látnak maguk előtt olyan perspektívát, mint szüleik. Ennek egyik következménye, hogy a gazdasági válság alatt a fiatalok látva, hogy az európai vezetők tehetetlenek, elitválság alakult ki.
Gondolatmenetét folytatva a miniszterelnök hozzátette, „a probléma az, hogy az elitválság napjainkra demokráciaválsággá fordult át. Mert az emberek nagy tömegei látványosan mást akarnak, mint amit a hagyományos elitek javasolnak és csinálnak. Ez adja azt a nyugtalanságot, idegességet, amelynek a hátterében, mint a villámcsapás egy-egy erőszakos vagy terrorcselekmény megmutatkozik”.
Globálisból regionális
A félelem és bizonytalanság „eltüntetésének” kulcsa Orbán Viktor szerint „néhány rossz dolog abbahagyásában” rejlik. Példaként elsőként a denacionalizálást – a nemzeti szuverenitás európai jogkörök javára történő visszaszorítását – említette, hiszen „vannak dolgok, amelyekkel szemben Brüsszel nem, csak mi magunk vagyunk képesek védekezni”. Másodikként a hamis önértékelés felszámolásáról beszélt: „Az európai vezetők úgy beszélnek az Európai Unióról, mint tizenöt éve. Pedig akkor még nem fért kétség ahhoz, hogy az EU egy globális szereplője a világpolitikának. Csakhogy az unió ma csupán egy regionális szereplő”. Utolsóként „Európa idealizálását” említette. „Az igazság az, hogy vannak kérdések, amikor jó válasz kerekedik ki abból, ha közösen próbáljuk megoldani a problémát, és vannak kérdések, ahol rossz válasz adódik ebből. Ha nem jövünk vissza az ideológiai gondolkodásból a praktikus gondolkodás irányába, akkor meggyőződésem, hogy a bizonytalanságnak sem tudunk véget vetni” – emelte ki.
Európai szintű közvélemény-kutatás
A terrorizmusra és bevándorlásra térve a miniszterelnök elmondta, a politikában a leglehangolóbb dolog az, amikor nyilvánvaló tényekről folynak viták. „Az ilyen viták terhelik az Európai Uniót. Mi azt a megoldást választottuk, hogy a Századvég nevű háttérintézményünket felkértük, végezzen egy európai szintű közvélemény-kutatást arról, mit is gondolnak az emberek: van-e összefüggés a terrorizmus és a migráció között? A 28 tagállamra kiterjedő kutatásban az emberek 65 százaléka számára evidens, hogy a terrorizmus, a bűnözés és a migráció között egyenes összefüggés van. Azzal, hogy a bevándorlás megváltoztatja az ország kultúráját, az európai emberek 63 százaléka ért egyet. A migráció veszélyt jelent, tömeges méretekben megváltoztatja Európa kulturális arculatát, lerombolja a nemzeti kultúrát. Ezt az álláspontot ha nem fogadjuk el, nem is tudunk cselekedni a veszéllyel szemben” – részletezte.
Demokráciaépítés helyett stabilizálás
Az Amerikai Egyesült Államok republikánus elnökjelöltje is szóba került Orbán Viktor előadásában. „Donald Trump tett három javaslatot a terrorizmus megfékezésére. Aligha tudtam volna jobban megfogalmazni európaiként azt, hogy mire volna szükségünk. Első: az államokban a világ legjobb titkosszolgálatát kell létrehozni. Második: a demokrácia exportpolitikáját abba kell hagyni. Miért jönnek át Afrikából is tömegesen migránsok? Mert az európaiak sikeresen elérték, hogy a nem demokratikus, de határvédelem szempontjából rendkívül hatékony líbiai rendszert összezúzzuk. Így jártunk Szíriával és Irakkal. Ha továbbra is a stabilitás helyett a demokráciaépítést helyezzük előtérbe olyan térségekben, ahol ennek sikere kétséges, akkor ott nem demokráciát fogunk építeni, hanem instabilitást okozni. Ha Törökország is instabillá válik, akkor abból a térségből is az Európai Unióra mindenfajta szűrés és kontroll nélkül zuhan rá sok tízmillió ember” – vázolta.
Orbán úgy látja, az elkövetkező évtizedekben „az igazi nagy nyomás Afrika felől fogja érni Európát”. „A Líbia mögül érkező népesség nyomására kell felkészülnünk, és annak a nagyságrendje sokkal hangsúlyosabb lesz, mint amit eddig tapasztaltunk. A határt és magunkat plüssállatkákkal és virágokkal nem tudjuk megvédeni” – jelentette ki.
A miniszterelnök egyúttal tisztázta, hogy „nem vagyunk szívtelen emberek, együtt érzünk és megértjük a migránsokat kilátástalanságuk miatt, de a kerítésünknél meg kell őket állítani, és világossá kell tenni, hogy aki jogszerűtlenül lép be, azt a jogszabályok szerint börtönbe kell zárnunk vagy ki kell utasítanunk Magyarországról. A védekezésnek más, ennél barátságosabb formája nincs.”
Az egyetlen ország ma Európában, ahol az emberek elmondhatják a véleményüket a migrációról és a bevándorlásról, az Magyarország – utalt Orbán az októberi kvóta-népszavazásra. Zárómondatként hozzátette, „mindazt, amit 2010-ben Magyarországon elkezdtünk – ideértve a keresztény alapokra helyezett új alkotmányt, a nemzetegyesítés politikáját, a családpolitikát, a geopolitikai igények figyelembe vételét – egyetlen célt szolgáltak: hogy Magyarország egy biztos pont mAradjon egy bizonytalan világban.”
Kérdések a közönségtől
A fórum záróblokkjában a felszólalók a hagyományt követve a közönség kérdéseire válaszoltak. Orbán Viktor a kárpátaljai magyarok leendő sorsáról érdeklődő kérdésre válaszolva elmondta, „a magyar kormány rengeteget tesz azért, hogy az élet Ukrajnában, főleg Kárpátalján ne omoljon össze. Nem vagyunk személyválogatók, mindenkit segítünk, aki ott él és nehéz helyzetben van.”
A Magyarországról kiutasított illegális bevándorlók „további sorsára” térve a szerb-magyar határzárral szembeni tévhitek eloszlatását emelte ki a miniszterelnök. „Azzal szoktak vádolni, hogy mi a törvénytelenül Magyarország területére lépett embereket a szerbekkel történt megegyezés nélkül Szerbia területére tesszük vissza. Ez nem így van: a kerítés, amit építettünk, két és fél méterre a magyar határtól befelé van. Segítséget nyújtunk nekik abból a szempontból, hogy a kerítés külső oldalán haladva megtalálják azt a két belépőpontot, ahol törvényesen benyújthatják a Magyarországra történő belépési kérelmüket. Ehhez ragaszkodunk, ez nem sért nemzetközi jogot” – részletezte.
Orbán emellett úgy vélekedett, hogy „ma a Magyarországra nehezedő bevándorlási nyomás egyik legfőbb támogatója az Egyesült Államok. Részben a hivatalos politikáján keresztül, hiszen Barack Obama egy NATO-csúcson nyíltan beszélt arról, hogy mindenki, aki ellenzi a bevándorlást, az a rossz fiúk közé lesz besorolva.” A miniszterelnök megérti, „hogy a bevándorlásban ők pozitívumot látnak, hiszen így jött létre az Amerikai Egyesült Államok, de azt látniuk kell, hogy ebben a történetben mi vagyunk az indiánok, az őshonosak.” Az európai bevándorláspolitika és a magyarok helyzete jövőjének szempontjából az Amerikai Egyesült Államokbeli elnökválasztásnak ezért van hangsúlyos jelentősége – tette hozzá.
Az Európa megvédésének szükségességéről érdeklődő kérdezőnek felelve Orbán bevallotta, hogy „megváltozott egy korábbi álláspont, amely úgy szólt, hogy a NATO mostani formája elegendő ahhoz, hogy a kontinens békéjét garantálja”. „Azt gondoltam, hogy amíg a britek része voltak az EU-nak, nincs szükség európai hadseregre, mert a NATO a megfelelő védelmi szerkezet. De ha belegondolunk abba, hogy a britek kilépnek az Európai Unióból, akkor a kontinens katonai ereje is jelentősen lecsökken. Ezért létre kell hozni egy valódi közös hadsereget, közös ezredekkel, szerkezettel, mert szükség lehet a jövőben egy ütőképes katonai erőre. Egy unió közös hadsereg nélkül nem is tud fennmAradni” – osztotta meg véleményét.
Arra a kérdésre, hogy érdemes-e bővíteni a V4-et (Visegrádi Együttműködés, Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia regionális szervezete), Orbán úgy válaszolt, „nem támogatom, nehezen hoztuk össze, jól működik, közös érdekeink vannak. Ez olyan érték, amit nem lehet kockára tenni, és ilyen értelemben a bővítés egy kockázat”. A V4-eknél mAradva hozzátette, annak értelmét sem látja, hogy az Európai Unió ellenében egy közép-európai unió jöjjön létre. „Az EU ellenében nem, de benne igen. A V4 tulajdonképpen ez. Van még, amivel ki lehet egészíteni, de nem szabad szembeállítani az Európai Unióval” – összegzett.
Péter Beáta, Pinti Attila
Székelyhon.ro
2016. július 24.
Sajtóközlemény Orbán Viktor és Tőkés László megbeszéléséről
A XXVII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Itthon Európában! című július 23-i délelőtti fórumát megelőzően Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke egy munkareggelin is találkozott.
Az EP-képviselő a sajtó érdeklődésére elmondta: „Az immár Tusványosként ismert rendezvény jó alkalom arra, hogy közösségbe vonja a honi és külhoni magyarság képviselőit. Erre sor került az idén is, amikor is a nemzet miniszterelnöke, Orbán Viktor 22-én este találkozott a külhoni magyarság főbb politikai pártjainak vezetőivel. Jómagamat az EMNT elnökeként másnap, szombaton reggel látott vendégül egy munkareggelin, amelyen részt vett Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke és Nagy János, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára is. Áttekintettük az erdélyi magyarság helyzetét, a magyar nemzet- és külpolitika legfőbb problémáit. A megbeszélés során felvetődött az Európai Unió állapota, a migránsügy, a terrorveszély, mindazok a témák, amelyek manapság foglalkoztatják a magyarságot a Kárpát-medenceében és szerte a világban.” Tőkés László elmondta még, hogy megbeszélték az EMNT jelenére és jövőjére vonatkozó kérdéseket is, Orbán Viktor pedig elismeréssel nyugtázta a társadalmi szervezet által működtetett demokráciaközpontok munkáját, amely hozzájárult a határok fölötti nemzetegyesítés folyamatához tételesen ahhoz, hogy jelenleg már nyolcszázezren felüli azoknak a száma, akik a könnyített honosítás révén el- és visszanyerhették magyar állampolgárságukat. Köztük félmilliónyian erdélyiek, jelentős részük az EMNT segítségével vehetett részt a folyamatban. Európai és nemzetpolitikai vonatkozásban Orbán Viktor és Tőkés László egyetértettek abban eszmecseréjük során, hogy a közelgő kvótareferendum alkalmával az erdélyi szervezetek – amelyeknek tagjai és szimpatizánsai immár nagyrészt magyar állampolgárok is – saját ügyüknek kell tekintsék a migránsok kényszerbetelepítése elleni véleménynyilvánítást és nemzeti összefogást.
Tusnádfürdő, 2016. július 24.
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája
erdon.ro
2016. július 24.
Megint maszatolt a Maszol
Az RMDSZ központi szócsöve, a Maszol.ro portál pénteken azzal a szenzációval „kápráztatta el” olvasóit, hogy „az erdélyi politikusok közül csak Kelemen Hunort hívták meg Orbán Viktor vacsorájára”.
Az ezen a címen megjelent híradás sietett kiemelni: „Tőkés László ezúttal is lemAradt a meghívottak listájáról.” Ezzel szemben a valóság az, hogy erre a munkavacsorára a főbb határon túli magyar pártok vezetői kapnak meghívást. Ezt maga a portál is kénytelen elismerné a cikk közepe táján: „Hagyománnyá vált az is, hogy Orbán Viktor előtte együtt vacsorázik a felvidéki, délvidéki, kárpátaljai és erdélyi magyar politikai szervezetek vezetőivel.” Mivel Tőkés László nem pártelnök, hanem csak egy civil szervezetet elnököl (EMNT) és csupán védnöke egy pártnak (EMNP), nem is illene bele a képbe. Ez egyértelműen kiderül abból a közleményből, amit az Európai Parlamenti képviselő sajtóirodája ma adott ki, s amely az RMDSZ-sajtó malíciájára is frappáns választ ad.
Eszerint a XXVII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Itthon Európában! című július 23-i délelőtti fórumát megelőzően Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke egy munkareggelin is találkozott. Az EP-képviselő a sajtó érdeklődésére elmondta: „Az immár Tusványosként ismert rendezvény jó alkalom arra, hogy közösségbe vonja a honi és külhoni magyarság képviselőit. Erre sor került az idén is, amikor is a nemzet miniszterelnöke, Orbán Viktor 22-én este találkozott a külhoni magyarság főbb politikai pártjainak vezetőivel. Jómagamat az EMNT elnökeként másnap, szombaton reggel látott vendégül egy munkareggelin, amelyen részt vett Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke és Nagy János, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára is. Áttekintettük az erdélyi magyarság helyzetét, a magyar nemzet- és külpolitika legfőbb problémáit. A megbeszélés során felvetődött az Európai Unió állapota, a migránsügy, a terrorveszély, mindazok a témák, amelyek manapság foglalkoztatják a magyarságot a Kárpát-medenceében és szerte a világban.”
Tőkés László elmondta még, hogy megbeszélték az EMNT jelenére és jövőjére vonatkozó kérdéseket is, Orbán Viktor pedig elismeréssel nyugtázta a társadalmi szervezet által működtetett demokráciaközpontok munkáját, amely hozzájárult a határok fölötti nemzetegyesítés folyamatához tételesen ahhoz, hogy jelenleg már nyolcszázezren felüli azoknak a száma, akik a könnyített honosítás révén el- és visszanyerhették magyar állampolgárságukat. Köztük félmilliónyian erdélyiek, jelentős részük az EMNT segítségével vehetett részt a folyamatban.
Európai és nemzetpolitikai vonatkozásban Orbán Viktor és Tőkés László egyetértettek abban eszmecseréjük során, hogy a közelgő kvótareferendum alkalmával az erdélyi szervezetek – amelyeknek tagjai és szimpatizánsai immár nagyrészt magyar állampolgárok is – saját ügyüknek kell tekintsék a migránsok kényszerbetelepítése elleni véleménynyilvánítást és nemzeti összefogást – közölte az EP-képviselő sajtóirodája.
itthon.ma//erdelyorszag
2016. július 25.
Székelyföldtől Brüsszelig
Magyarország vállaljon védhatalmi státust a határon túli magyarok, Erdély iránt, mint ahogyan Ausztria tette ezt az olaszországi Dél-Tirol esetében – ismételte meg szó szerint a három évvel korábban ugyancsak Tusnádfürdőn elhangzott felhívását Tőkés László szombaton. Szavai 2013-ban hisztérikus reakciót váltottak ki a román politikusokból, a Bukaresti pártok egymással versengtek a magyarellenes megnyilvánulásokban, végül Klaus Iohannis jelenlegi államelnök Tőkés László ezen szavaira hivatkozva fosztotta meg őt az 1989-es Temesvári forradalomban betöltött szerepéért megítélt állami kitüntetéstől.
Hogy mi lesz Bukarest reakciója ezúttal, nem tudjuk – tegnapig mintha visszafogottabb viszonyulást láttunk volna, de megeshet, csak a nyári hétvégének tudható be. Azt viszont biztosan tudjuk, hogy nacionalista fröcsögés helyett a Bukaresti hatalomnak inkább állna érdekében valós párbeszédet kezdeményezni a Romániában élő magyar közösség vezetőivel, illetve a lehető legjobb kapcsolatokra törekedni a szomszédos Magyarországgal. Annál is inkább, mert mind komolyabb biztonságpolitikai kihívások érik Európa egészét, melyekre Románia egyedül – de más kelet-közép-európai állam sem! – nem tudhat megfelelő választ adni. A zűrzavaros időkben, amikor az ukrán válság, a migrációs krízis, a terrorveszély, de a Törökországban zajló események is komoly kockázatokat jelentenek, Bukarest alapvető érdeke az lenne, hogy a térségben levő államokkal közösen lépjen fel. Ezeket a kihívásokat részletezte szókimondó tusványosi előadásában Orbán Viktor magyar miniszterelnök is, akit a magyar ellenzéki pártok, a nyugati balliberális média és a Brüsszeli vezetők is oly gyakran bélyegeznek meg Európa-ellenességgel – vélhetően a legjobb védekezés a támadás elvét követve. Nem is igazán tudnak mihez kezdeni most a magyar miniszterelnöknek a közös európai hadsereg létrehozásáról szóló kijelentésével, az ügy melletti elkötelezettségével – ebbe ugyanis igen nehezen lehetne belemagyarázni, hogy a magyar miniszterelnök Európa ellensége, és kivezetné országát az EU-ból. Aligha véletlenül hangsúlyozta Németh Zsolt is, hogy a külhoni magyar vezetők a kvótareferendum ügyében megfogalmazott közös nyilatkozatban a kényszerbetelepítésre mondanak nemet, nem pedig Európára.
A magyar külpolitika egyik legnehezebb feladata ugyanis az, hogy meggyőzze a kontinens többi államát: Brüsszel bírálata, a határok védelme nem Európa elutasítását jelenti.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. július 25.
Magyar jogérvényesítés a Kárpát-medenceében
Megoldatlan a magyar ügy a Kárpát-medenceében, a kisebbségi jogok érvényesítésében nagyon sok a visszaélés, de a helyzet nem reménytelen – így összegezhető annak a körképnek a következtetése, amelynek során az elszakított területeken élő magyarság képviselői ismertették helyzetüket. A moderátori szerepet is betöltő Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója több ízben leszögezte, a kisebbségbe szorult magyar közösségek békés, parlamenti eszközökkel próbálják elérni jogaik biztosítását, eddig nagyon kevés eredménnyel. Hangsúlyozta azt is, egyetlen megnyugtató megoldás létezne: a különböző szintű autonómiák biztosítása.
Csóti György röviden vázolta a jelenlegi helyzetet, „ahogy az Budapestről látszik”. Felvidéken a szlovák kisebbségpolitika brutálisan diszkriminatív, a meglévő enyhe engedményeket sem tartják be, Kárpátalján összetett a magyarság helyzete, elsősorban a tízmilliós orosz kisebbséggel van elfoglalva az ukrán politika, jövőjük nagymértékben attól függ, hogyan alakul Ukrajna helyzete. A román kisebbségpolitika álszent, hazug, képmutató, Vajdaságban van ok a legtöbb bizakodásra, a kulturális autonómia csírái kihajtottak, a szerb politika ugyan igyekszik néha visszanyesni, de áttörést hozhat az EU-tagságra törekvés. Néhány szót ejtett a jelen nem lévőkről is: Horvátországban és Szlovákiában olyan kevés magyar él már, hogy nyugodtan lehetnek nagyvonalúak velük szemben, Ausztriában azonban a kettős mérce érvényesül, míg oroszlánként harcoltak a dél-tiroli németekért, nem hajlandóak kollektív jogokat biztosítani a burgenlandi magyaroknak. Áttörés Vajdaságban
A magyar ügyet nekünk kell megoldanunk, Európa nem is nagyon látja és fontosnak sem tartja ezt – vélekedett Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke. Ehhez mindenkinek el kell látnia a rábízott feladatot, és fontos szerepe van a magyar kormánynak, fontos Magyarország gazdasági, politikai súlya, érdekérvényesítő ereje és a magyarság képviseletét felvállaló szervezetek otthoni politikai súlya is. Az áprilisi választások után a VMSZ-nek sikerült olyan eredményt elérnie, hogy megtapasztalja érdekérvényesítési szerepét. Hétfőn Szerbia megnyitotta az uniós csatlakozás 23. fejezetét, amely az igazságüggyel és az alapvető jogokkal foglalkozik, és amelynek része a kisebbségi cselekvési terv is. Ennek kidolgozásában a VMSZ is részt vett, sikerült áttörést elérniük többek között a nemzeti kisebbségek tagjainak arányos alkalmazásával kapcsolatosan a közszférában és a közvállalatokban. Ez ma már a szerb jogrend része, a következő három évben fel kell mérniük a pontos helyzetet, ezután pedig el kell érniük, hogy a lakossági aránnyal összhangban legyenek képviselőik a közszférában. Tudatában vannak, hogy ehhez kellő számú, jól felkészült magyar szakemberre lesz szükségük, ezt stratégiák kidolgozásával, az oktatási rendszer átalakításával kívánják elérni. „Nem felhőtlen a helyzet, de nem is reménytelen, a magyarok elfogadottsága a szerb társadalomban jó, és Magyarországra sem tekintenek ellenségként, ehhez igyekezünk mi minél többet hozzáadni” – zárta előadását Pásztor István.
Ukrajna nem jogállam
Ukrajnában nem lehet kisebbségi jogérvényesítésről beszélni, mert Ukrajna nem jogállam – kezdte helyzetismertetőjét Darcsi Karolina, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) titkára. Jogszabályi szinten jól mutatnak ugyan a dolgok, de hiába a törvények, ha nem hajtják végre őket, ha nincsenek források alkalmazásukra, ha felülírhatják alacsonyabb szinten hozott jogszabályok. Példaként említette a választási törvényt, amely sok átalakításon esett át, a magyar járásokat szétszabdalták, esélytelenné vált magyar képviselő parlamentbe juttatása. 2015-ben Porosenko mindent megígért, meg is változtatták a jogszabályt, ám az új törvényt nem voltak hajlandóak alkalmazni, és csak a KMKSZ bírósághoz fordulása után biztosítottak kompenzációként egy magyar képviselőnek bejutó helyet. Hasonló a helyzet a decentralizációval, az önkormányzati reformmal, évek óta napirenden van, 2014-ben a parlament elfogadta az önkormányzatok önkéntes egyesüléséről szóló törvényt, de a végrehajtási rendelet már nem arról szól, amit ígértek. Az ukrán nyelvtörvény ugyan egyik legmegengedőbb, de nem hajtják végre, nincsenek források, nincs kidolgozott alkalmazási mechanizmus, a polgármesterektől függ, hogy betartják vagy sem, a legtöbben lusták, félnek, nem alkalmazzák. Többnyire kettős mérce érvényesül: az oroszokkal szemben megengedőbbek, de a magyarok kevesen vannak, ez komoly hátrányt jelent az oktatásban is. Az alkotmány ugyan szavatolja az anyanyelvi oktatást, de 2005–2012 között oroszul igen, magyarul azonban nem lehetett érettségizni, nagyon sokan kiestek a felvételi rendszerből, és rendkívül rossz az ukrán nyelv oktatásának módszertana is, anyanyelvként tanítják, így a magyar gyermekek hamarabb megtanulnak angolul, mint ukránul.
Darcsi Karolina pozitívumokról is beszámolt, a helyhatósági választásokon sikerült jó eredményt elérniük, így megyei szinten megkerülhetetlen tényezővé váltak, de beszélt arról is, hogy a magyar állam támogatásainak köszönhetően felértékelődött a magyar nyelv, sok ukrán kezdte tanulni, útlevél, illetve gazdasági támogatások reményében. Mint fogalmazott, a helyzet náluk sem reménytelen.
Letargia Felvidéken
Lehangoló képet festett a felvidéki magyarság helyzetéről Menyhárt József, akit alig hat hete választottak a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnökévé. Az elszlovákosodás, az elöregedés, az elvándorlás a felvidéki magyarság pesszimizmusát erősíti, 1991 és 2011 között arányuk 10,8 százalékról 8,5 százalékra csökkent, a magyar régiók gazdasági szempontból is leszakadtak, és ez az anyagi elgyengülés lelki elgyengüléshez vezetett. Ha a nemzetet összetartó közös múlt emléke elhalványul, nincs igény közös jövőre, közös tervre sem – mondotta. A szlovákiai magyarság politikai ereje megoszlott, az MKP már harmadik alkalommal nem jutott be a törvényhozásba, és egységük, politikai erejük hiánya megmutatkozott a jogok érvényesítésében is. Bírálta a parlamentbe jutott és kormányra lépett Most–Híd vegyes pártot, értékelése szerint túl olcsón adták magukat, a kormányprogramba kevés kisebbségi szempontból fontos kitétel került. Az önkormányzatokban még erős az MKP, ezért ott próbálják elérni jogaik, többek között a nyelvi jogok érvényesítését. „Az önálló Szlovákia létezésének két évtizede alatt a kisebbségi jogok vonatkozásában valódi Patyomkin-falut építettek fel. Minden fontosabb nemzetközi szerződést, előírást elfogadtak, létezik a magyar–szlovák alapszerződés, vannak alkotmányos előírások, csak éppen nem tartják be. Mindezt az állam szabotálja el” – mondotta. Menyhárt László kifejtette, azon lesznek a civilekkel közösen, hogy tudatosítsák a felvidéki magyarokban jogaikat, változtassanak ezen a kritikus és lehangoló képen. Politikai rendőrséggel a jogkövetelések ellen
A romániai magyarság helyzetét Dabis Attila, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottja vázolta. Ismertette a székely szabadság napjának elmúlt éves történéseit, az akadályoztatásokat, kirótt bírságokat, és levonta a következtetést: bizonyossá vált, Románia olyan ország, ahol bármelyik közhatóság fölléphet politikai rendőrségként. „Románia valahol a demokrácia és diktatúra között tántorog” – hangsúlyozta. Elmondta azt is, az SZNT a nemzetközi intézményekre nem nyomásgyakorló eszközként, hanem mint párbeszédet generáló fórumokra tekint, tudatában vannak, hogy az autonómia csak párbeszéd útján érhető el, és Románia esetében bizonyossá vált, külső ösztönzés szükséges, hogy saját állampolgáraival hajlandó legyen tárgyalni.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. július 25.
Székelyföldi megyék együttműködése
Megalakult a Székelyföldi Értéktár Bizottság
Megalakult a Székelyföldi Értéktár Bizottság a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban a három Székelyföldi megye – Hargita, Kovászna és Maros – együttműködésével. Az idei helyhatósági választások eredményeit a három megye sikeres találkozásának, a munka kezdetének nevezte Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Mint mondta: fontos az értékek feltárása, illetve a Székelyföldi megyéket összehangoló bizottság munkájának kezdete. A Székelyföldi Értéktár céljáról Tusnádfürdőn beszélgetett pénteken, július 22-én délután Borboly Csaba, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Péter Ferenc, Maros megye Tanácsának elnöke és Zalai Mihály, a magyarországi Békés Megye Önkormányzatának elnöke.
Tamás Sándor úgy fogalmazott: új fejezet kezdődik a Székelyföldi együttműködésben azáltal, hogy az Erdélyi Értéktár mintájára megalakult a Székelyföldi Értéktár Bizottság.
Borboly Csaba a beszélgetésen felelevenítette a Székely termék mozgalom 2009-es kezdeteit. Mint mondta, "Magyarországon azután született meg a hungarikumtörvény, amely a kérdés továbbgondolását generálta nálunk is". 2012-ben a megalakult Hungarikum Bizottságba az RMDSZ – a MÁÉRT tagjaként – delegálta Márton Istvánt, Hargita Megye Tanácsa Vidékfejlesztési Egyesületének elnökét.
2013-ban megalakult a Hargita Megyei Értéktár Bizottság 15 taggal, amely hat szakterületen kezdte el az értékek feltárását: agrártermék és élelmiszer, természeti és épített örökség, kulturális örökség, egészség és életmód, ipari és műszaki megoldások, illetve sport és turizmus. "Jelenleg egy Európai Uniós projektnek köszönhetően, amelyben partner Hargita megye, 210 ezer eurót tudnak az értéktár fejlesztésére fordítani" – ismertette Borboly Csaba.
Hargita Megye Tanácsának elnöke hangsúlyozta: fontosnak tartják a magyarországi testvérmegyékkel való együttműködést, amelyért köszönetet mondott, hiszen a Székelyföldi Értéktár Bizottság megalakulása része a Békés megyével való közös pályázatnak.
Péter Ferenc szintén a közös munka fontosságát hangsúlyozta, főként Maros megyere nézve, ahol, mint mondta: még erősebb az asszimiláció, mint a másik két Székelyföldi megyében.
Zalai Mihály a Békés Megyei Értéktárat mutatta be a jelenlevőknek, illetve az értékek kapcsán elinduló építő jellegű viták fontosságát és tanító jellegét hangsúlyozta. Továbbá az értéktárnak közösségépítő és gazdaságfejlesztő jellege is van – tette hozzá.
A Székelyföldi megyék javaslatokat is tettek a Székelyföldi Értéktárba, a Hargita megyeiek a székelyderzsi unitárius templomot és a Csíkszeredai Mikó-várat javasolták.
A három megye 4-4 személyt nevezett ki a megalakult bizottságba, amelynek elnöke Szőcs Zsuzsa lett.
Népújság (Marosvásárhely)
2016. július 25.
Demográfiai katasztrófától tartanak Romániában
Szokatlanul kiterjedtnek és megállíthatatlannak tartja a Nemzetközi Valutaalap a Kelet-Európából Nyugat fele irányuló munkaerő-kivándorlást, amely leginkább Romániát érinti.
Demográfiai katasztrófától tartanak a szakértők annak nyomán, hogy egyre több, felsőfokú végzettséggel rendelkező fiatal emigrál Romániából Nyugat-Európába. A jelenségről a napokban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ijesztő statisztikát bocsátott ki, amely szerint nem elég, hogy az „agyelszívás” egyre nagyobb méreteket ölt, de az is egyértelmű, hogy a kivándorlóknak csak elenyésző mennyisége tér végül haza.
A helyzet súlyosságáról már az is hű képet ad, hogy az elmúlt években számottevően csökkent a sikeresen érettségiző végzősök, ennek nyomán pedig az egyetemre beiratkozott fiatalok száma. A Money.ro gazdasági hírportál az oktatási minisztérium adataira hivatkozva számolt be arról, hogy míg 2007 és 2009 között évente átlagosan 170 ezer diák érettségizett le, 2013 és 2016 között 96 ezerre mérséklődött az átmenő jegyet szerzők száma, mindez pedig a felsőoktatási intézményeket is egyre kilátástalanabb helyzetbe sodorja. A portál arra is rámutat: Románia népessége ugyan 15 százalékkal csökkent 1989 óta, a közép- és magas szintű képzéssel rendelkezők aránya viszont ennél jóval nagyobb arányban esett vissza. Mindez annak is betudható, hogy a több millió, külföldön munkát vállaló állampolgár számottevő része gyermekeit is magával viszi Nyugatra.
Megállíthatatlan a migráció
Szokatlanul kiterjedtnek és megállíthatatlannak tartja a Közép-Kelet-Európából nyugat fele irányuló migrációt a Nemzetközi Valutaalap, amely a héten nyilvánosságra hozott jelentésében ugyancsak arra mutat rá: az érintett országokból főként fiatal, jól képzett munkaerő áramlik Nyugat-Európába. Az Economica.net hírportál által bemutatott összeállítás szerint a kivándorlók és a befogadó államok ugyan sokat nyertek a jelenségen, amely ugyanakkor katasztrofális következményekkel járt Kelet-Európában, ahol többek között emiatt sem tud megfelelőképpen fejlődni a gazdaság és a magánszektor. Románia különösen érintett ebben, az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) adatai szerint ugyanis a külföldön élő román állampolgárok az ország összlakosságának immár 17 százalékát teszik ki. Az IMF arra is felhívta a figyelmet, hogy a hosszú távon visszatérő aránya elenyésző, statisztikailag ki sem mutatható.
A jelentésből kiderül: a kivándorlás negatív következményei főként a dél-keleti országokban – mint Románia és Bulgária –, valamint a balti államokban – Litvániában, Lettországban és Észtországban – észlelhetők számottevően. A valutaalap szakértői által is agyelszívásnak nevezett jelenség miatt ezekben az országokban gyorsuló ütemben öregszik a lakosság, emiatt pedig még jobban visszaesik a gazdasági termelékenység. Az IMF szerint a jelenség mentalitásváltáshoz is vezet, hiszen a magasan képzett, fiatal munkaerő elvándorlásával éppen azok távoznak az országból, akik képesek lennének tenni a pozitív változásokért, az állami intézmények hatékonyabbá tételéért.
Húszmillióan próbáltak már szerencsét Nyugaton
A Nemzetközi Valutaalap összeállítása szerint az elmúlt 25 évben közel 20 millió személy vándorolt Kelet-Európából Nyugatra egy jobb élet reményében, a legnagyobb veszteséget pedig Románia és Bulgária könyvelheti el – ahol egyébként az uniós csatlakozás óta még inkább felerősödött a jelenség. Átlagosan minden tíz kivándorlóból nyolcnak sikerül elhelyezkednie a választott államban, a legnépszerűbb célpont pedig Németország, Olaszország, Spanyolország, az Európai Unión kívül pedig az Amerikai Egyesült Államok.
Az IMF a Világbank statisztikáira hivatkozva közölte: 2010-ben a Kelet-Európából emigrált polgárok közel háromnegyede volt munkaerő-piaci szempontból aktív, azaz 15 és 64 év közötti – ez jócskán meghaladja az adott országok aktív lakosságának arányát. A Romániából kivándorolt személyek 80 százaléka volt 15 és 64 év közötti, ehhez képest az ország aktív lakosságának aránya akkor 70 százalék volt. Hasonló az eltérés a végzettség tekintetében is: a 2010-ben Romániából elvándoroltak 20 százaléka rendelkezett felsőfokú oklevéllel, míg az ország lakosságának alig 10 százaléka ért el ilyen végzettséget. „Romániában és Horvátországban, ahol a magasan képzettek aránya amúgy is alacsony, a munkaerő-elvándorlás súlyosan befolyásolta a termelékenységet” – figyelmeztet a valutaalap.
Az IMF ugyanakkor összefüggést fedezett fel az aktuális kormányzás minősége és aközött, hogy mennyien vándoroltak ki az adott kelet-európai országból: nem meglepő módon a korrupció elterjedése, valamint az állami intézmények közel sem hatékony működése még több fiatalt ösztönzött emigrációra.
Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár)
2016. július 25.
Orbán Tusnádfürdői munkareggelin egyeztetett Tőkéssel
Többek között az erdélyi magyarság helyzetét, a Magyar Nemzet- és külpolitika legfőbb problémáit tekintette át Orbán Viktor miniszterelnök és Tőkés László EMNT-elnök egy Tusnádfürdői munkareggeli keretében.
A 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Itthon Európában! Című, szombat délelőtti fórumát megelőzően Orbán Viktor miniszterelnök és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke munkareggelin is találkozott. Az Európai Parlamenti képviselő vasárnapi közleményében úgy vélekedett, a Tusványosként ismert rendezvény jó alkalom arra, hogy közösségbe vonja a magyarországi és külhoni magyarság képviselőit.
Erre idén is sor került, Orbán Viktor kormányfő ugyanis július 22-én, pénteken este találkozott a külhoni magyarság főbb politikai pártjainak vezetőivel, Tőkést pedig másnap, szombaton reggel látta vendégül egy munkareggelin. Az EP-képviselő sajtóirodájának tájékoztatása szerint ezen részt vett Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke és Nagy János, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára is.
„Áttekintettük az erdélyi magyarság helyzetét, a magyar nemzet- és külpolitika legfőbb problémáit. A megbeszélés során felvetődött az Európai Unió állapota, a migránsügy, a terrorveszély, mindazok a témák, amelyek manapság foglalkoztatják a magyarságot a Kárpát-medenceében és szerte a világban" – közölte Tőkés László. Hozzátette, megbeszélték az EMNT jelenére és jövőjére vonatkozó kérdéseket is, Orbán Viktor pedig elismeréssel nyugtázta a társadalmi szervezet által működtetett demokráciaközpontok munkáját, amely hozzájárult a határok fölötti nemzetegyesítés folyamatához, tételesen ahhoz, hogy jelenleg már nyolcszázezren felüli azoknak a száma, akik a könnyített honosítás révén el- és visszanyerhették magyar állampolgárságukat.
Az EP-képviselő közleménye szerint európai és nemzetpolitikai vonatkozásban Orbán Viktor és Tőkés László egyetértettek abban eszmecseréjük során, hogy a közelgő kvótareferendum alkalmával az erdélyi szervezetek – amelyeknek tagjai és szimpatizánsai immár nagyrészt magyar állampolgárok is – saját ügyüknek kell tekintsék a migránsok kényszerbetelepítése elleni véleménynyilvánítást és nemzeti összefogást.
Az RMDSZ által finanszírozott Maszol.ro hírportál a hétvégén arról írt, hogy az erdélyi magyar közösséget képviselő politikusok közül csak Kelemen Hunor szövetségi elnököt hívták meg arra a Tusnádfürdői vacsorára, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök pénteken adott a Kárpát-medencei magyar szervezetek vezetőinek tiszteletére. A portál szerint Tőkés László „ezúttal is lemAradt a meghívottak listájáról".
Krónika (Kolozsvár)
2016. július 25.
Álom az államban?
Magam is reménykedtem többször a Bálványosi, illetve a Tusnádfürdői Szabadegyetem hasznosságában. Ma is. Mire ezek a sorok megjelennek, talán már elhangzik sokadszor a felhívás és a kötelező reménytetés „az építő jellegű magyar–román barátságra”. Naponta föltehetném a kérdést, vajon fölkészültünk-e mi az újabb parlamenti választásokra, az azzal járó és már bejáratott totális, magyarság ellenes támadásokra minden fronton Romániában? Marosvásárhelyen ugyanis a román sajtó már napi adagokban küldözgeti mérgezett nyilait szanaszét. És hiszi, hiszi ám a vezérkar, hogy haszonnal. Most olvasom Gheorghe Giurgiu elvadult írását az autonómia gondolata, szerinte rémálma ellen (Cuvântul Liber, 2016. júl. 21.), melyben nem kisebbet állít, mint azt, hogy az autonómia a nemzeti államok ellen szól, Európában sehol nincs „állam az államban”, és az autonómia csak a magyar nacionalizmus álma a „szabad, független, egységes román nemzeti államban”, s mi több, alkotmányellenes. Nem sorolom.
Ám megütötte a fülünket az a mondat is, hogy „a 13 Aradi vértanúnak semmi köze a román történelemhez”. – Mondanám bizony az ötödik osztályos Déneskének, magyarázd meg, fiam, a bácsinak, mi köze… De inkább az Európai Unió belső törvényeire figyelmeztetném, na, nem Déneskét, mert ő tudja, mi közünk milliós rendekben nekünk a magyar autonómiákhoz szanaszét. Az se lenne közömbös hatású, ha a történelemgyurmázó, megélhetési, mezei történészecskéknek előadást tartana, mondjuk Sabin Gherman például vagy Lucian Boia.
Hát uraim és vezéreink, föl vagyunk-e készülve amúgy istenigazából a hasonló össztüzekre ezekben a Marosvásárhelyi, Tusnádfürdői Isonzókban? És Tusványoson és százfelé föl vagyunk-e készülve éjszakai mészárlásokra, olyanokra, amelyeknek elszenvedői és túlélői voltunk éppen száz évvel ezelőtt, 1916-ban? Vagy ahhoz a magyarmészárláshoz sincs semmi köze a román hatalomnak, oda és vissza? Van felelősség és fejetlenség. Van állítólag barátság és gyűlöletbeszéd. Utóbbinak már kortárs szobrai is vannak magyar tájakon, idegen anyagból összegyúrva. Nem rémítgetek, de jogom és kötelességem is bizony figyelmeztetni, számonkérőleg is akár. Küldetésem is.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. július 26.
Párbeszédek időszaka következik? (Autonómiáink és a világpolitikai fejlemények)
Az elmúlt huszonöt esztendőt meghatározta az autonómiáért folyó küzdelem, és mára egyértelmű, ennél többet követelni esélytelen, kevesebbet pedig nem érdemes, bizonyossá vált, hogy autonómia nélkül drasztikus iramban fogyunk – ezekkel a szavakkal vezette fel Borbély Zsolt Attila politológus, az EMNT alelnöke azt a tusványosi beszélgetést, amely autonómiáink helyzetét vizsgálta a világpolitikai fejlemények tükrében. A meghívottak többsége valamilyen formában kapcsolódik az erdélyi autonómiamozgalomhoz, és bár igazán újat egyikük sem mondott, a vélemények megoszlottak arról, hogy kedvez vagy sem a jelenlegi időszak követeléseinknek.
Szász Jenő, a Nemzetstratégai Intézet igazgatója szerint Európa mély belső válságokkal küszködik, emiatt nincs energiája jó válaszokat adni a külső válságokra. Ilyen helyzetben nagy kérdés, hogy jut-e ideje, figyelme, s egyáltalán listáján hányadik helyen áll a Kárpát-medenceében élő nemzeti közösségek ügye. Szász Jenő véleménye szerint felértékelődőben vannak az őshonos közösségek, hisz az elmúlt egy-másfél esztendő megmutatta Nyugat-Európának, hogy míg a belső migráció többletforrást biztosított – munkaerőt, demográfiai növekedést –, a kívülről érkezők elsősorban kihívást jelentenek. Úgy látja, a párbeszéd időszaka következik, intézményesíteni kell azt az országok között és az országokon belül is. Európa komoly makrokihívások előtt áll, a nemzetek ügye egyre inkább háttérbe szorul, beszűkülnek a mozgásterek, de itt, a közép-európai térségben új párbeszédeljárások indulhatnak – vélekedett Szász Jenő.
Andrea Carteny Kelet-Európa-kutató szerint az EU egyik nagy hibája, hogy a kezdetektől belügynek tekintette a kisebbségi kérdést, pedig véleménye szerint az őshonos kisebbségeket meg kell védeni, pragmatikusnak kell lenni, folyamatosan nyomást gyakorolni, és a legfontosabb talán a tabuk nélküli nyitott viták folytatása.
Visszatérő vendége Tusványosnak Marc Gafarot I Monjó katalán politológus, publicista is, aki szerint nem kellene a kisebbség kifejezést használnunk, hisz ezzel önmagunkat kisebbítjük, a nemzeti közösség szóösszetétel sokkal kifejezőbb, helyesebb. Európában 50 millióan nem élnek többségben, sokan másodrangúnak tekintenek bennünket, pedig nemzetiségtől függetlenül mindenkit megillet az első osztályú állampolgárság. Meglátása szerint az itteni magyarok sokat vártak Ceauşescu bukása után, és nem igazságos, ami történt. Az autonómia a megoldás része, eszköz egy jobb társadalom megteremtésére, segít helyreállítani a párbeszédet különböző közösségek között, és eszköz a gazdaságfejlesztésre is, meglátása szerint ezért nem akarja Bukarest. Ha Európa egy polgáraihoz közel álló szövetség kíván lenni, akkor pozitívan kellene tekintenie „az olyanokra, mint mi”, és hűnek mAradnia a jelmondathoz: Egység a sokszínűségbe – vélekedett.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, Izsák Balázs a közképviselet nemzetközi „ügyeiről” beszélt: július 28-ig beterjesztik fellebbezésüket a luxembourgi európai bíróság polgári kezdeményezésüket elutasító döntésével kapcsolatosan, véleménye szerint az alapfokú indoklás „elfogadhatatlan megállapításokat tartalmaz”. Kitért a Marosvásárhelyi bíróság székely szabadság napjához kapcsolódó ítéletére is, a csendőrség által kiszabott tízezer lejes büntetést részben törölték. Izsák szerint a közösség szempontjából ez nem rossz, azt a hatezer lejes bírságot helyezték hatályon kívül, amelyet a csendőrség azért szabott ki, mert úgy ítélte meg, hogy a székely vértanúk emlékművétől engedély nélkül vonultak a főtérre. Ez a döntés összhangban áll a másik ítélettel, lezárulni látszik a polgármesteri hivatallal, csendőrséggel, rendőrséggel folytatott jogvita, a jog győzött, nincs akadálya, hogy 2017. március 10-én több tízezer ember vonuljon fel Marosvásárhelyen. Izsák kiemelte, jövő év elején az új kormány ismét napirendre tűzi a regionális átszervezés kérdését, ezért szükség lesz arra, hogy nagy számban, közösen fellépve követeljük Székelyföld régió kialakítását.
Toró T. Tibor, az EMNP alelnöke elmondta, az elmúlt 25 évben túl sok sikerrel nem dicsekedhetnek, talán arra lehetnek büszkék, hogy sikerült a politika napirendjén tartani az autonómia kérdését. Meglátása szerint úgy kell cselekednünk, hogy magunk javára fordítsuk az ellenük mutató politikai törekvéseket, ehhez stratégiai partnereket keresnek, többek között a transzilvanista románok soraiban is. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott „békemissziós” szerepéről beszélt, azt a feladatot kapta Orbán Viktortól, hogy próbálja egybefogni az erdélyi autonómiatörekvéseket, igyekezzen rávenni az együttműködésre, párbeszédre az itteni szervezeteket. Mint fogalmazott, ha két indián egymás skalpját követeli, annak a sápadtarcú örül, ezért fontosnak tartja feladatát. Ő is kiemelte a drasztikus népességfogyást, de beszélt arról is, hogy Európa „homokba dugja a fejét”, lakóinak 85 százaléka többségi társadalomhoz tartozik, tíz százalék nemzetiség, öt százalék pedig migráns, az öt százalék gondjaival hajlandó foglalkozni, de a tíz százalékról tudomást sem akar venni. Véleménye szerint a béke, a biztonság csak akkor teremthető meg Európában, ha új, szabályozott szolidaritást alakít ki, ha újradefiniálja önmagát, és nekünk készen kell állnunk, hogy „egyes nemzetrészeink egészséges versengésben megfogalmazott közös koncepcióval tudjanak előállni, vagy a sápadtarcúak győznek”. Répássy Róbert Fideszes képviselő leszögezte: Magyarországnak alkotmányos kötelessége támogatni a határon túli magyarok autonómiatörekvéseit.
Kalmár Ferenc Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztos nincs meggyőződve arról, hogy a párbeszéd ideje következne Európában, elhatalmasodóban a félelem, és ez egyáltalán nem kedvez. A migrációs válság kapcsán sokszor összemossák az őshonos kisebbségek és migránsok ügyét, és sok állam kockázati tényezőként tekint a kisebbségekre, mára felfüggesztették azt a tézist, hogy a sokszínűség Európa gazdagsági forrása lehet. Az autonómia elérésének egyik előfeltétele, „hogy egyet akarjunk, akkor talán meghallgatnának”. Ugyanakkor úgy vélte „mi is ludasok vagyunk, hogy ilyen keveset tudnak rólunk”.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. július 26.
Sokszemszögből a menekültválságról
Tanácskozás Székelyhodoson
Európa nem volt felkészülve a kontinenst elárasztó tömeges menekültáradat fogadására, ami a jelek szerint egyhamar nem fog megállni – hangzott el azon a háromórás értekezleten és megbeszélésen, amelyet Ne bántsátok a feketerigót! címmel a székelyhodosi művelődési házban tartottak az Európa országait és az országokon belüli lakosságot is megosztó válsághelyzetről, amit a migráció okoz.
A megbeszélés annak a találkozónak a programjában szerepelt, amelyen a vendéglátó Székelyhodos község hivatalos képviselői mellett részt vettek a magyarországi testvértelepülések, a Bács-Kiskun megyei Géderlak, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szegi és a dél-franciaországi Venerque küldöttségei. A megbeszélés meghívott előadója Smaranda Enache, a Pro Európa Liga elnöke, Szokoly Elek politológus, Szénégető István római katolikus lelkész volt. A tanácskozáson, amelyet Balássy András, az Európai Unió támogatását élvező projekt felelőse szervezett, Haller Béla tanár tolmácsolta magyar és francia nyelven az előadók és hozzászólók gondolatait.
Európa nem volt felkészülve a menekültáradat fogadására, ezért nehéz egyértelmű erkölcsi választ találni az új kihívásra – fogalmazta meg magyar és francia nyelven elmondott előadása kezdetén Smaranda Enache, aki bemutatta az általa vezetett Pro Európa Liga tevékenységét. Amikor Románia és Magyarország belépett az Európai Unióba, vállalta az európai értékeket. Ennek ellenére az országok között és az országokon belül kialakuló ellentétes vélemények olyan súlyos kérdéseket vetnek fel, amelyek megkérdőjelezik a kontinens jövőjét.
Nyugat-Európában sok évvel ezelőtt be kellett fogadni a gyarmatokról érkező és más kultúrát képviselő személyeket, ezért ezeknek az országoknak nagyobb gyakorlata van a másság elfogadásában. A jobbára diktatúrában élő kelet-európai országoknak nincsen tapasztalata ezen a téren, és a mobilitás kultúrája is más, hisz a diktatúra idején még a nagyvárosokban való letelepedést is lehetetlenné tették.
A válaszadást az is megnehezíti, hogy nem látunk tisztán a migránsválságban, nem lehet tudni, hogy mennyi a valódi menekült, hány terrorista érkezik a migránsokkal, mennyire veszélyes vagy sem a helyzet, s ebben sem a politika, sem a sajtó nem segít, mivel mindenik fél a saját érdekében próbálja bemutatni a történéseket.
Az igazság az, hogy félünk az iszlám vallás híveitől, akik másképpen gondolkoznak és viselkednek, mint a keresztények, de milyen kereszténység az, amely nem fogadja be a bajban levőket? – tette fel a kérdést az előadó, aki a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok, a másság elfogadása mellett foglalt állást.
Tavaly nyártól emberek tömege lepi el Európát. Mi és miért történik? Ennek így kell lennie, vagy egy veszélyes játék zajlik körülöttünk? – tette fel a kérdést és biztatott árnyalt gondolkodásra vitaindító szavaival Szénégető István római katolikus lelkész. Majd a Máté evangéliumából vett idézettel válaszolt is: "legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok". Aki bajban van, azzal együtt kell érezni, fel kell emelni, be kell fogadni, ahogy erre Ferenc pápa is példát mutatott, de az okosságot illetően Hunyadi Jánosra hivatkozott, aki az iszlám híveinek azt mondta, hogy gyertek be a kapun, de úgy, ahogy én mondom.
A nagyhatalmak bűnösek abban, ami a Közel-Keleten történt. Merkel asszony magatartásának mélyén a német bűntudat rejlik, ugyanakkor gazdasági megfontolások vezérelték, amikor utat nyitott a bevándorlóknak – mondta többek között Szokoly Elek. Bár az egyéni bevándorlást tudta kezelni, Európa nem volt felkészülve olyan tömegek érkezésére, amelyekben nehéz felfedezni, hogy ki a migráns és ki a menekült. A probléma az, hogy a tízparancsolaton alapuló értékrend a migránsok számára ismeretlen, ezért a nagy kérdés az, hogy Európa képes lesz-e őket integrálni. A menekültáradat ugyanis nem áll le, a nagy gazdasági, környezeti válságok újabb tömegeket fognak eredeti lakhelyükről kimozdítani. Feltevődik tehát a kérdés, hogy a humanitárius jellegen túl gazdasági, politikai szempontból hogyan lehet kezelni a nagy népvándorlást, amely a jövőben folytatódni fog. Szokoly Elek úgy ítélte meg, hogy a sokak által megmosolygott Huntington-elmélet, amely szerint a nyugati demokrácia elterjedése és térhódítása helyett a különböző kultúrák és civilizációk összecsapásaira kell számítanunk, működőképessé válik, és a történelemben megismétlődhet, ami a görög- római civilizációval a vandálok térfoglalása nyomán történt.
Hozzászólásában Jacques Breton nyugalmazott francia mérnök, a venerque-i küldöttség tagja azt hangsúlyozta, hogy országa mindig befogadta a különböző nemzetek, a spanyol köztársaságiak, az 56-os magyarok, a vietnami háború menekültjeit. Mivel a globális felmelegedés következtében feltehetően 80 millió lakost kell elköltöztetni ahhoz, hogy a hatmilliós Franciaország helyet adhasson a menekülteknek, hosszú távú politikai előkészítő akcióra van szükség.
Európa meg kell erősítse határait, ezért támogatni kell a határországokat, de a szolidaritásról nem lehet lemondani, a háborús menekülteken minden országnak a saját lehetőségei szerint segítenie kell, s egyéni felelősség, hogy a félretájékoztatás mögött meglássuk a valóságot – mondta többek között Hélene Breton, Venerque volt polgármestere.
Fontos a különböző kultúrák találkozása, ezért fogad rendszeresen fiatalokat a világ különböző országaiból Francoise Grebille, a Venerque–Hodos Baráti Társaság vezetője, aki szerint azok a fiatalok, akik megismerik egymást, nem fognak a másikra lőni.
Elhangzott, hogy különbséget kell tenni a gazdasági bevándorlók és a valós menekültek között, továbbá, hogy az utóbbi idő terrorakcióit elkövetők már Franciaországban születtek és nevelkedtek.
A magyar fél képviselői kritikusabban fogalmazva azt hangsúlyozták, hogy érvényes iratok nélkül nem kellene beengedni senkit az unió országaiba. Európában 150 évig török, 400 évig osztrák gyarmat volt Magyarország. Annak ellenére, hogy évszázadokon át védte Európa határait, Nyugat-Európa, amely sohasem támogatta, most azt várná el, hogy egy magyar lakos háromhavi keresetét, azaz 1.500 eurót költsenek azokra a migránsokra, akiket az országra akarnak kényszeríteni.
Elhangzott, hogy a belpolitika terén is ütköznek a vélemények, ugyanis a baloldal, amelynek képviselői a 2004-es népszavazást megelőzően a határon túli magyaroktól féltették a magyarországi munkahelyeket, most a más kultúrát képviselő migránsok befogadása mellett kardoskodnak.
Ami ma Európában történik, annak a világ különböző övezeteiben gerjesztett háborúk az okozói, ami jó üzletet jelent egyes országoknak. Azt kellene elérni, hogy a háborúk megszűnjenek, s a menekültek hazatérhessenek újra felépíteni a hazájukat – hangzott el két hozzászólásban is.
A rendezvényt szervező Balássy András egy 1992-es történettel zárta a vitát. Amikor hosszas és nehézkes utánajárás nyomán végre kijutott Franciaországba, az első éjszaka az állomáson ellopták a pénzét és iratait. A francia rendőrség pedig, amelyhez segítségért fordult, a menekültválság kapcsán sokat emlegetett segítőkészség helyett kiutasította az országból, iratok nélkül feltette az első vonatra, és hazaküldte. Ehhez képest jó tudni, hogy ma már sokkal nyitottabbá vált Európa.
A megbeszélés célja az volt, hogy kiderüljön, mennyire másképpen gondolkodunk. A különböző szempontokat megismerve tudunk közeledni, jobban megérteni egymást – fogalmazott Balássy András, amit Barabási Ottó polgármester azzal egészített ki, hogy akár a megoldást is meg lehetne találni.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
2016. július 26.
Új helyszínen a MIÉRT szervezte EU-tábor
A 2016-os helyhatósági választások lesz az egyik fő téma
A Magyar Ifjúsági Értekezlet, az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége és a Kós Károly Akadémia tizenharmadik alkalommal szervezi meg az EU Tábort. Idén július 27 és 31. között kerül megrendezésre és újult helyszínnel jelentkezik. A rendezvénynek a zeteváraljai Natur Air Park ad otthont. Az idei EU Tábor mottója „A fiatalok Európája” - olvasható a rendezvény honlapján.
Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke elmondta „A minden évben többszáz fiatal számára találkozási pontot jelentő EU Táborban az eddigiekhez hasonlóan idén is a hangsúlyt az aktuális európai problémákra fektetjük. A fiatalok, ifjúsági szervezetek és az Európai Unió kapcsolatát szeretnénk taglalni. Úgy gondolom, nagyon fontos ezzel a témakörrel foglalkozni, hiszen ahogy a Brexit kapcsán is láthattuk a fiatalok nagy számban a EU mellett döntöttek, ami nem jelent mást, mint azt, hogy a fiatalok Európáját éljük.”
Az előadások során a 2016-os helyhatósági választások lesz az egyik fő téma, a választások során tisztséget elnyert fiatal polgármesterek, illetve olyan képviselők lesznek a tábor meghívottjai, akik az önkormányzati munka kihívásairól mesélnek majd. Ugyanakkor, a jelenleg Európában zajló események is fontos szerepet kapnak, hiszen például a Brexit is terítéken lesz.
A tábor weboldalán olvasható sajtóanyag szerint a tavalyi évben elindított nagy népszerűségnek örvendő tabu sarok idén is szerves része lesz a tábornak, a résztvevők kényes témákat boncolgató személyes történeteket hallgathatnak meg.A tábor meghívottja lesz Gombola András, akik évekig hajléktalan volt, ennek a létnek a viszontagságairól mesél majd, Juhász Anita, aki a napjainkban egyre jobban elterjedő virtuális zaklatás témakörét járja körül, valamint Szabó Zoltán, Kobra, aki az elkényelmesedett fiatalokat komfortzónájából próbálja meg kirázni az európai biciklitúrájának élménybeszámolójával.
Az öt napos tábor a színvonalas előadások mellett számos szórakozási lehetőséget is nyújt majd a résztvevőknek. Esténként erdélyi fiatal DJ-k szórakoztatják majd a fiatalokat, valamint a Kolozsvári Beerpong Egyesület által szervezett csapatjátékokon is részt vehetnek az érdeklődők.
A szervezők idén körülbelül 350 résztvevőre számítanak, a tábor programját a miert.ro/eu-tabor honlapon lehet megtekinteni. A legújabb hírek, fotók, érdekességek a honlap mellett a MIÉRT Facebook-oldalán (facebook.com/miert.ro) érhetőek el.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. július 26.
Tízezrével mennek el a fiatalok az országból
Két és fél hónap alatt legkevesebb 90 ezer romániai próbált meg külföldön elhelyezkedni munkaközvetítő ügynökségen keresztül. Jelenleg 3,4 millió román állampolgár él más országban.
Hiába jók a makrogazdasági mutatók, hiába a sok betöltetlen állás, a romániaiak tetemes része továbbra is külföldön keresi a boldogulást.
A Tjobs munkaközvetítő ügynökség adatai szerint az május elseje óta 90 ezer munkavállaló pályázott meg külföldi állást. Brexit ide vagy oda, legtöbben, 29 ezren, Nagy-Britanniában képzelik el a jövőjüket. A második legnépszerűbb célpont Hollandia, ahová 14 ezer álláskereső vágyik. Németországban 12 ezernél valamivel kevesebben kívánnak dolgozni, Franciaországban pedig 10 ezren. Olaszország és Spanyolország már távolról sem tartoznak a külföld felé kacsingatók preferenciái közé, előbbiben 2100, utóbbiban 1400 fő vállalna munkát. 675 személy sétahajós állást pályázott meg.
A Tjobs-on keresztül munkát kereső romániaik 35 százaléka 25 és 35 év közötti fiatal, túlnyomó többségük felsőfokú végzettséggel rendelkezik. A diplomások tetemes hányada nem ragaszkodik ahhoz, hogy végzettségének megfelelő állást találjon, sokan taxi-, illetve kamionsöfőrként, bárosként vagy pincérként próbálnak meg elhelyezkedni.
Humán erőforrás szakemberek egyöntetű véleménye szerint a külföldön való munkavállalás első számú motivációja a hazainál lényegesen magasabb kereseti lehetőség. Idehaza a nettó átlagbér 464 euró, míg egy sor nyugat-európai országban ennél négyszer-ötször magasabb. A Tjobs adatai szerint a kontinens boldogabb felén egy romániai munkavállaló konyhai kisegítőként minimum nettó 899 eurót kereshet meg, egy hegesztő bére 1700 és 2300 euró között mozog, egy szobalányé pedig 1000 és 1300 euró között, de még mezőgazdasági munkás is megkeres legkevesebb 830 eurót.
azon sem lehet csodálkozni, hogy az egészségügyi ápolók tömegesen mennek Nyugatra, ott ugyanis 2500 és 3300 euró között keresnek, ami esetenként akár több, mint egy idehaza multinacionális vállalatnál dolgozó középvezető bére.
Az ENSZ adatai szerint jelenleg 3,4 millió román állampolgár él és dolgozik külföldön, ami az ország népességének mintegy 15 százaléka. Ez igen magas arány, ám távolról sem a legnagyobb a kontinensen. A litvánoknak 16 százaléka telepedett le ideiglenesen vagy véglegesen más országban, a horvátoknak 17, a moldávoknak és a montenegróiaknak 18, a máltaiaknak 19, a bosnyákoknak pedig 30 százaléka.
A legtöbb ki-, illetve bevándorlót azonban nem ezen országok egyike adja. Bár a Brexit-kampány egyik fő érve az országot elözönlő vendégmunkás áradat megállítása volt, a britek távolról sem ilyen finnyásak ha magukról vagy honfitársaikról van szó. Az ENSZ statisztikái azt mondják, hogy 4,9 millió brit állampolgár él külföldön, ami azt jelenti, hogy az EU-n belül az Egyesült Királyság adja a legtöbb ki/bevándorlót, a második pedig Németország 4 millió fővel. Magyarországról 590 ezer kivándorlót tartanak nyilván, ami a teljes lakosság 5,7 százaléka.
Idehaza 2014-ből származnak az utolsó hivatalos adatok. Abban az évben, az Országos Statisztikai Hivatal szerint 185 ezren hagyták el az országot.
Pengő Zoltán
maszol.ro
2016. július 26.
Tőkés László tusványosi beszéde
A XXVII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Itthon Európában! című július 23-i délelőtti fórumán Németh Zsolt moderátori bevezetője után Tőkés László EMNT-elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök beszéde hangzott el. Az EP-képviselő Voltunk, vagyunk, leszünk mottójú felszólalása alább olvasható.
A délvidéki Kishegyes, a felvidéki Martos és a kárpátaljai Felsőszinevér nyomán Tusnádfürdő!
A szervezők: a Pro Minoritate Alapítvány és a Magyar Ifjúsági Tanács kiemelt partnereként, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nevében sok szeretettel és tisztelettel köszöntöm a XXVII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Részvevőit itt, Tusnádfürdőn, a Székely Autonómia szállásterületén.
A Nemzeti Összetartozás szellemében és a Nemzeti Együttműködés Rendszerének keretében külön is üdvözlöm Mindazokat, akik határon innen és túl, a határok fölötti nemzetegyesítés jegyében, az utóbbi hat esztendőben, az újrahonosítási törvénynek köszönhetően válhattak újból egymás polgártársaivá!
Ugyanakkor engedjék meg, hogy bevezetésképpen Mindnyájunk nevében együttérzésünket és részvétünket fejezzem ki Franciaország népe és a gyászoló Hozzátartozók iránt a páratlanul kegyetlen nizzai terrorcselekmény miatt, mely az előző, hasonló merényletekkel, vagy a tegnap esti eszelős müncheni merénylettel együtt egész európai kultúránk elleni életveszélyes fenyegetést jelent.
Nem utolsó sorban sok szeretettel köszöntöm körünkben a Nemzet miniszterelnökét, őszinte köszönetünket és elismerésünket fejezve ki iránta azért a nemzet- és európai politikai szolgálatáért, amelyet Kárpát-medencei magyarságunk és – meggyőződésem szerint – egész kontinensünk, illetve kelet-közép-európai térségünk védelmében és javára folytat.
Itt és most van a helye annak, hogy újból felidézzem néhány évvel ezelőtt, ugyanitt elhangzott azon kérésünket – szó szerint idézem –, hogy: „vállaljanak védhatalmi státuszt a határon túli magyarok, Erdély iránt, mint ahogyan Ausztria tette ezt az olaszországi Dél-Tirol esetében.”
Röviddel ezelőtt egy újságíró ezzel a kérdéssel fordult a dél-tiroli EURAC Kisebbségi Jogok Intézetének két szakemberéhez:
– „Ausztria még mindig védhatalmi státuszt gyakorol a dél-tiroli németek fölött?
– „Természetesen, Ausztria mindig is védhatalom volt, és ez nagyon fontos a dél-tiroliak számára” – hangzott a válasz. Munkatársa pedig így folytatta:
– „… zajlik a második (1972-es) autonómiastatútum felülvizsgálata, melynek során ismét meghatározzák majd, mi lesz Ausztria szerepe Dél-Tirol vonatkozásában.”
Két Európai Uniós tagországról, Olaszországról és Ausztriáról van szó, melyek 1946-ban, majd 1972-ben egy akarattal rendezték a Dél-Tirolban élő német/osztrák közösség területi önrendelkezésének, autonóm jogállásának a kérdését.
Miniszterelnök úr, köszönjük a védelmüket és támogatásukat!
Európai módra, Románia és Magyarország is ezenképpen juthatna egyezségre a romániai, erdélyi, Székelyföldi magyarság önrendelkezése ügyében; a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) pedig ugyanezt a megoldást javasolja az összes külhoni magyar közösség esetében.
Kezdettől fogva az autonómia ügye mellett áll ki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács, országos és területi szinten, együtt az Erdélyi Magyar Néppárttal; sőt legutóbb az RMDSZ és társpártja, az MPP is elmozdulni látszik ebbe az irányba.
Ezért élt, halt áldott emlékű Fodor Imre, Marosvásárhely legutóbbi magyar polgármestere, a Székely Nemzeti Tanács korábbi elnöke, és emellett tett hitet a bibliai korhatárt immár túllépett Király Károly, élő példaképünk az átkos emlékű Ceaușescu-diktatúra elleni küzdelemben!
Az 1956-os forradalom és szabadságharc idei jubileuma memento gyanánt tudatosítja bennünk, hogy szabadságszerető és szabadságharcos nép a magyar. Az erdélyi magyarság, kiváltképpen pedig a székelység számára a szabadság záloga és biztosítéka maga az autonómia.
Köszönetet mondok azért, hogy már az Alaptörvény is példás módon rendelkezik ebben a nemzetpolitikai prioritást jelentő kérdésben, konkrét módon pedig Szili Katalin személyében miniszterelnöki megbízott hivatott eljárni a külhoni magyarok autonómia-törekvéseinek előmozdítása érdekében.
Miért olyan fontos számunkra az autonómia és a védelem? A védhatalmi státusz és az önrendelkezés? A továbbiakban erre a kérdésre keresem a választ: egy évforduló (A) és egy bibliai ige (B) összefüggésében:
A.) Márton Áron kiállása az erdélyi magyarság védelmében (1946-2016 = 70 éve)
Nem véletlen, hogy a magyar kormány idén emlékévet hirdetett boldog emlékű Márton Áron erdélyi/Gyulafehérvári katolikus püspök tiszteletére. Júniusi emlékkiállítása megnyitóján méltán nevezték őt „erkölcsi mércének”, akit példaként lehet az érték- és morális válságban lévő európai társadalom elé állítani, hiszen Ő egyaránt védelmére kelt az üldözött zsidóknak, a fogságba hurcolt erdélyi németeknek és a betiltott román görögkatolikus egyház kiszolgáltatott híveinek és papjainak, akikkel együtt utóbb ő is rabsorsra jutott. Nem utolsó sorban pedig éppen hetven esztendeje annak, hogy ismételten fellépett saját hívei és magyarságunk védelmében, akik a II. világháború befejeztével a megszálló szovjet hadsereg és a visszatérő román impérium hatalma alá kerültek.
Észak-Erdély és általában az erdélyi magyarság sorsa és jövője forgott kockán. A berendezkedő kommunista-barát román hatalommal és magával a Román Kommunista Párttal kiegyező Magyar Népi Szövetség elárulta Erdélyt. 1945 novemberében a Szövetség Százas Intézőbizottsága – Katona Szabó István diákvezető és Nagy Géza református gimnáziumi tanár ellenszavazatai mellett – egyhangúlag egész Erdély Romániához való tartozása mellett foglalt állást. Kiáltványukban – a korabeli PC/politikai korrektség szóhasználatával – jelentették ki, hogy „az erdélyi nemzetiségi kérdés megoldása nem határkérdés”; óvtak „a nemzetközi reakció” háborús mesterkedéseitől, és hitet tettek „Erdély két népének eltéphetetlen egysége” mellett.
Beke György „a magyar önfeladás egyik legsúlyosabb drámájának”, „önkéntes magyar Trianonnak” minősítette a Népi Szövetség Petru Groza és Vasile Luca/Luka László jelenlétében és politikai nyomása alatt elfogadott „hűségnyilatkozatát”, mely „a népakarat meghazudtolásával járatta le az önrendelkezés nemes eszményét.”
Edmund Burke brit filozófus szerint: „A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek mAradjanak.” Erdélyben viszont a román kormányzat és a kommunisták által félrevezetett vagy velük cinkosságot vállaló magyar „szövetségi” politikusokkal szemben akadtak olyan felelős egyházi és polgári vezetők, akik nem mAradtak „tétlenek”, hanem Áron püspök köré tömörülve szembeszegültek a Magyarnak nevezett Népi Szövetség kapitulációjával, és memorandumot intéztek a párizsi békekonferenciához, melyben az önrendelkezés elvének klasszikus megfogalmazásával fejezték ki nemzeti közösségük azon igényét, hogy: „Rólunk nélkülünk ne határozzanak, és ne akarják az erdélyi magyarságot keresztre feszíteni.”
Az 1946. június 11-i, csíksomlyói búcsú közel állt ahhoz, hogy spontán népgyűléssé alakuljon át, mely erdélyi magyarságunk hiteles álláspontját juttassa kifejezésre. Az előretörő bolsevik hatalom árnyékában azonban Márton Áron kellő hitbeli bölcsességgel fogta vissza és csillapította le a háborgó kedélyeket és a jelenléti csúcsot döntő sokaságot. Szentbeszédében viszont kivételes nyíltsággal szólt a kiszüremlő párizsi határozat igazságtalanságáról és következményeiről. A nagy püspök a búcsújárók népének biztonságát nem kockáztatta, ezzel szemben viszont a helyettes áldozatvállalás szellemében szólt helyettük is: „A püspöknek azonban meg kellett hallania híveinek nagy aggodalmát, és ki kellett mondania azt, amit nekik nincsen szabadságukban kimondaniuk…. Ez nem politika. Itt az életünkről van szó. S az emberi élethez az Istentől nyertünk jogot.”
Márton Áron börtönviseléssel megpecsételt igazsága és a vele szemben álló „gyászmagyarok” elvtelen önfeladása a jelenben is érvényes és időszerű tanulságokkal szolgál számunkra. Még mielőtt bárki is „magyar irredentizmussal” vádolna, vádaskodna – le kell szögeznünk, hogy a mostani, változott körülmények között mi nem határkérdésről, hanem autonómiáról beszélünk, nem területet, hanem közösségi jogokat kérünk és követelünk. A nemzetközi szerződéseket és Románia alkotmányát tiszteletben tartva politikai párbeszédet szorgalmazunk, hogy az ország törvényes rendjének megfelelően és a román politikai törvény- és döntéshozókkal egyetértésben, egy olyan, tényleges és teljes körű autonómiarendszert hozzunk létre a magyar nemzeti közösség számára, mely – meggyőződésünk szerint – egyedül képes biztosítani megmAradását, gyarapodását és szabad fejlődését. Ezen törekvésünk teljes mértékben összhangban áll a nemzetközi normákkal, és megfelel azoknak a demokratikus autonómiaformáknak, melyek a világ és Európa számos országában közmegelégedésre működnek, és egyben a megbékélés és a stabilitás hordozói.
A felidézett történelmi példa másik nagy tanulsága az, hogy nemzeti közösségünk választott vezetőinek, szervezeteinek, pártjainak és szövetségeinek erkölcsi és politikai kötelességük a demokratikus népakarat képviselete, különös tekintettel a népek és nemzeti közösségek önrendelkezési jogának a tiszteletben tartására. Ebben a tekintetben az erdélyi magyarság képviseletét kisajátító prekommunista Magyar Népi Szövetséggel szemben Márton Áron püspök és áldozatvállaló memorandista elvbarátai voltak az igazi és hiteles demokraták.
Harmadsorban az egyházi népszolgálat világító példája szolgál tanulságul. „Ez nem politika. Itt az életünkről van szó!” – mondotta volt Áron püspök. Csak helyeselni lehet, hogyha nemzeti egyházaink nem bonyolódnak bele a pártpolitikába. Ami viszont hitbeli és történelmi örökségük folytatásaképpen ma is elvárható tőlük: az a híveik és társadalmunk javát szolgáló erkölcs- és nemzetpolitika. Az, hogy Isten szava legyenek a nép felé, és hogy a nép szavát is meghallják és hallassák, amikor és amennyiben ez szükséges. Amit ebben a viszonylatban Márton Áron mond, az az egyházi és világi előjárókra egyaránt érvényes: „A vezetőknek tudniuk kell, hogy tényleges tekintélyük addig van, a polgárok támogatására és tiszteletére addig van jogcíműk, engedelmességre addig számíthatnak, amíg hivatalukat küldetésnek tekintik az Isten által meghatározott rend és célok megvalósítására.”
B. Nehémiás próféta buzdítása a jogos önvédelemre
Erdély nagy püspöke vert helyzetben, a kommunizmus végérvényes berendezkedésének már-már kilátástalan időszakában mutatott példát arra, hogy soha ne adjuk meg magunkat, még a legreménytelenebbnek tűnő helyzetekben se adjuk fel a küzdelmet. A jogos önvédelem vállalására, bátorságra, kitartásra, önfeláldozó kiállásra buzdítja hosszan tartó fogságból szabaduló, ellenség által szorongatott népét Nehémiás próféta, amikor is a nemzeti önfenntartás eme „hadiparancsát” intézi hozzá: „Ne féljetek tőlük! A nagy és rettenetes Úrra emlékezzetek, és harcoljatok testvéritekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségeitekért és házaitokért!” (Neh 4,14)
Isten embereit népünk iránti olthatatlan szeretetük késztette „ama nemes harc” (Pál apostol) felvételére. Istenbe vetett bizodalmukkal együtt „testvéreik, fiaik, leányaik, feleségeik” iránti odaadó szeretetük kölcsönzött a hadviselőknek kellő bátorságot és lelki motivációt ahhoz, hogy ne alkudjanak, és ne fussanak meg, hanem szükség esetén még a hivalkodó Góliátokkal, a legnagyobb túlerővel is halált megvető bátorsággal szálljanak szembe.
Vértelen igazság- és szabadságharcainkban, elkeseredett politikai és mindennapi küzdelmeinkben az Ige szava és Isten népének áldozatvállalása szigorú önvizsgálatra késztet bennünket: vajon megvan-e bennünk az a szeretet, mely népünk ügyének és védelmének megalkuvás nélküli szolgálatára késztessen? A „kompromisszumok művészetének” nevezett „politizáláson” kívül képesek vagyunk-e következetesen kiállni „házaink” népe, hazánk családjaink, gyermekeink, közösségeink és gyülekezetünk, falvaink és városaink védelmében és érdekében, hogy – idei nyári Táborunk központi gondolata értelmében – valóban itthon érezhessük magunkat szülőföldünkön, hogy ne csak itthon voltunk légyen, hanem a jelenben és a jövőben is itthon legyünk Erdélyben, Székelyföldön, Partiumban, Tusnádfürdőn és Nagyváradon, Komáromban, Beregszászon, Szabadkán, Drávaszögben, a Mura-mentén, az Őrségben és Budapesten, Magyarországon és az összes magyar külhoni területen – hogy nehogy az egész Európát önazonosságában fenyegető migránsok sorsára jussunk, nehogy a saját szülőhazánkban vagy Európában és a nagyvilágban szétszóródva váljunk idegenekké…?!
Amikor a kommunizmus összeomlott, majd az egyesült Európához csatlakoztunk – azt hittük, végre megszabadultunk, s kisebbségbe kényszerített népünkre is új korszak virrad. Negyed század után azonban azt kell látnunk, hogy nem csupán mi magunk, hanem immáron az egész, válságba kormányzott Európa súlyos veszélybe forog. Történelmi hagyományainkra emlékeztető módon, egyszerre kell harcba szállnunk az önmaga vesztét okozó nyugati világért, valamint saját magunk védelmében.
„Ne féljetek! Harcoljatok!” – hangzik Nehémiás kiáltványa. A föltétlen konfliktuskerülés jelenkori politikai divatjában sokaknak sérti a fülét ez a felhívás, Brüsszel urai pedig nem tudják, mihez is kezdhetnének a Bibliával, mint ahogy Izráel népének és a keresztény Európának az identitása is idegen és zavaró számukra.
Mindazáltal erre a „politikailag korrektnek” aligha mondható felszólításra kell hallgatnunk, és amikor és amennyiben szükséges, a konfliktust is vállalnunk kell, hogyha bőrünkről, létünkről, sorsunkról – „testvéreinkről, fiainkról, leányainkról, feleségeinkről, házainkról” – van szó, amikor Európa és magyarságunk jövője a tét! Ámbátor a Gonosszal szemben nem gyakorolhatunk „konfliktuskerülő magatartást”, és kompromisszumot sem köthetünk vele – hanem csak egyet mondhatunk: „Távozz tőlem, Sátán!”
Az idei Tusnádfürdői tábor sátoraiban ennek a nemes harcnak a vállalásával vettük számba az európai, a közép-európai és a Kárpát-medencei helyzetet és a magyarság állapotát, és tekintettük át sorskérdéseinket, valamint azokat a politikai, nemzeti, társadalmi, bel- és külhoni, illetve nemzetközi „hadszíntereket” és kihívásokat, melyek – a szintén bibliai szellemű – építőmunka mellett jogos küzdelmünk töretlen folytatására késztetnek bennünket.
Befejezésképpen Csintalan László kanonoknak, az idei csíksomlyói búcsú szónokának két himnuszunk szavait összekapcsoló áldásmondását idézem: „Isten, áldd meg a magyart, és ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!”
itthon.ma//erdelyorszag
2016. július 27.
Kiürül Kelet-Európa?
Az ellenőrizetlen migráció csupán az egyik nehéz kérdés a mai Európában: az egykori vasfüggönytől keletre fekvő országokban nem a bevándorlás, hanem az elvándorlás az égető, egyelőre orvosság nélküli gond – derült ki a Bálványosi Nyári Szabadegyetem 27. kiadásán. A Bánffy Miklós sátorban július 22-én Kapitány Balázs, a KSH Népességtudományi Kutatóintézet igazgatóhelyettese, Lajtai Mátyás, a Nézőpont Intézet vezető elemzője, Veresné Novák Katalin, a magyar kormány család- és ifjúsági ügyekért felelős államtitkára és Bárdi Nándor, az MTA Kisebbségkutató Intézetének tudományos főmunkatársa osztotta meg adatait és gondolatait a népes hallgatósággal. Kiss Tamás Kolozsvári szociológus betegség miatt hiányzott, így az erdélyi helyzetről csak kevés szó esett, de van okunk aggodalomra.
A „kitántorgás” nem most kezdődött, de az utóbbi időben felgyorsult, Erdélyből 1990 óta nagyjából félmillió magyar tűnt el, és visszafelé elenyésző számban jönnek – ezzel indított a moderátor Csinta Samu, aki családjával 1999-ben telepedett haza Sepsiszentgyörgyre Magyarországról, és bevallása szerint kicsit úgy érezte magát, mint azok, akik az autópályán szembemennek a forgalommal. A fórumon váltakozva, egymásnak felelgetve szólaltak meg a meghívottak, az alábbiakban sűrítve közöljük az elhangzottakat.
Magyarországon 1981 óta csökken a népesség, 34 év alatt 850 ezerrel apadt az ott élők száma, noha 1990 után a környező országokból több százezren költöztek oda – közölte Veresné Novák Katalin, aki szerint a magyarság termékenységi rátája alacsonyabb a szomszédos, az utódállamokban többségben élő népek szaporulatánál. Ez azért is elszomorító, mert a felmérések szerint a magyar fiatalok több gyermeket szeretnének, mint amennyi végül megszületik, ezért az Orbán-kormány különféle – otthonteremtési, adózási, családtámogatási – kedvezményekkel próbálja segíteni őket. Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy élesen meg kell különböztetni a kétféle migrációt: a szabályos, törvényes, Európán belüli mozgás jó, mert általában tanulás, munkaviszony, tapasztalatszerzés céljából történik, szemben az illegális, tömeges bevándorlással, amelyre sajnos álmegoldásokat keres az EU. A fiataloknak világot kell látniuk, ez hasznos, de aki kint tanul vagy dolgozik néhány évet, még nem feltétlenül migráns. Az államnak az a feladata, hogy megfelelő körülményeket teremtsen a hazatéréshez, a felsoroltakon kívül olyan üzleti légkört, amely versenyképes béreket biztosít. És tájékoztatást arról, hogy itthon is lehet élni. A magyar állam a határon túli magyarságot is partnerének tekinti, támogatja szülőföldön való megmAradását, és azt is, hogy – miután felnőtt egy nemzedék, a mai harmincas-negyvenes korosztály, amely semmit nem tud az elszakított közösségekről – a mai iskolásoknak legyen fogalmuk, kötődésük a Kárpát-medenceében élő sorstársaikról, hogy a jövőben is legyen kapcsolat és segítség az anyaországban – jelentette ki. Azt a felvetést elutasította, hogy Magyarország az utódállamok magyarságára demográfiai helyzetének megoldásaként tekint.
A jólét szívó hatása
A Nemzetközi Valutaalap felmérése szerint közel húszmillió kelet-közép-európai személy költözött Nyugatra az utóbbi években, általában a fiatalabb és tanultabb korosztályból, és mivel Európa elöregedőben, a nemzedékek közötti különbség mindenütt gond lesz, erre a brexit-népszavazás a legfrissebb példa: az idősebbek többen vannak, és ők nyertek. Egy demokráciában minél nagyobb egy csoport, annál jobban tudja érvényesíteni érdekeit, és ez nem feltétlenül jó – vélekedett Lajtai Mátyás. A vasfüggöny idején nehéz volt emigrálni, most a mobilitást nem annyira külső korlátok csökkentik, mint a tudás hiánya. A jólét szívó hatást gyakorol a tanultakra, akik ráadásul már nem a vakvilágba indulnak, hiszen az interneten alaposan tudnak tájékozódni, mielőtt döntenek. Magyarországon a határon túli magyarok iránt a legnagyobb a befogadási hajlandóság, a munkaerőpiaci szükségleti szempontok csak második helyen szerepelnek ebben a felmérésben. A migráció azonban a világtrendek folyománya, nem lehet összefüggéseiből kiszakítva nézni. A legális migráció a következő években, évtizedekben is téma lesz, nem árt azon gondolkodni, hogy Magyarországon ma 19 százalék a bevándorlók vagy utódaik aránya, és ha nem akarja a határon túli magyarokat elszívni, akkor milyen alternatívája lesz.
Az erdélyi magyarság létszáma 1980-ban 1,7–1,8 millió között volt, ma 1,2 millióról beszélünk, és a fogyás több mint felét a kivándorlás okozta, a természetes szaporulat csökkenése csak a második ok, az asszimiláció pedig viszonylag kis mértékű – jelentette ki Kapitány Balázs. Az erdélyi magyarok tömeges kivándorlása 1990 után kezdődött, a románoké később, az uniós csatlakozás éveiben. Magyarországnak 1987 és 2011 között bevándorlási többlete volt, és miután az első hullám lejárt, anyagi szívó hatása is csökkent, mert a romániai bérek növekedésnek indultak. Székelyföldön még alacsonyak, de Temes megyeben már magasabb az átlagkereset, mint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Szlovákiának pedig 30 százalékos bérelőnye van Magyarországgal szemben. A Dunántúlon 500 eurót, Ausztriában viszont 2000-et kap egy dolgozó ember, ami oda vezetett, hogy munkaerőhiány miatt zárnak be gyárak – egy kis bérkülönbség miatt ugyanis nem költöznek családok, de a nagyobbért már igen. Minden közösségben van újító, próbálkozó ember, aki nekifog ennek-annak, s amikor elege lesz a bürokráciából, elindul. Aztán kezdi húzni kifelé a többit: családtagokat, barátokat, ismerősöket – és aki elindult, azt már nehéz megállítani – vélekedett Kapitány Balázs, hangsúlyozva, hogy nem csupán pénzről van szó, és nem csupán az államok, hanem az önkormányzatok is tehetnek valamit azért, hogy ezek a emberek itthon valósítsák meg az ötleteiket, például az egyablakos ügyintézés bevezetésével. Vissza már kevesen jönnek, a döntő pillanat általában az, hogy a kint született gyermek hol, milyen nyelven kezdi az iskolát: aki külföldön, annak csak a töredéke telepedik haza. Magyarországon később indult be a kivándorlás, Lengyelországban évekkel korábban, tanulhattunk volna belőle, mert ott több kormányprogramot is elindítottak a visszavándorlás ösztönzésére, érdemes megnézni, hogy mi hatott és mi nem. Korlátozásokkal keveset lehet elérni, ösztönző intézkedésekkel többet. Könnyű mondani, hogy majd visszatér az a fiatal, de tenni is kell érte, és ha van akarat, megszólítható a kivándorló. A szándék felmérése nem mérvadó: habár a kivándorlási potenciálra vonatkozó kérdésekre rendszerint az a válasz, hogy a fiatalok nagyobbik fele külföldön képzeli el a boldogulását, ez nagyon gyenge összefüggést mutat a tényleges kivándorlással. A migrációs folyamat elég jól tanulmányozható, de sokkal kevésbé befolyásolható és irányítható, ehhez jelenleg túlságosan erőtlenek az európai államok. Lehet Székelyföldet egy Budapesti irodából demográfiai tartaléknak nézni, de sok más körülménytől függ, hogy az-e: ha a román gazdasági növekedés így folytatódik, nem Magyarországot fogják választani...
Romániából inkább mennek
Ma a migráns a mumus Magyarországon, de 2010-ig a bevándorlók 86–92 százaléka határon túli magyar volt; a diplomásokat 2006 óta nem tudja megfogni a magyar állam – szögezte le Bárdi Nándor, aki szerint az erdélyi magyarság másfajta, transznacionális identitástudattal rendelkezik, és bár az utóbbi 25 évben sokat elért az érdekérvényesítés terén, az utódállamok asszimilációs stratégiája nem változott, a párhuzamos kisebbségi társadalmak kiépítéséhez pedig sem a helyi közösség, sem Magyarország nem rendelkezik elegendő forrással. A magyarországi tömegek tanácstalanok, határozatlanok az elszakított magyarokat illetően, akikre a kormány egyre több pénzt fordít, de jobban is bele akar szólni a dolgukba, mint a baloldali kormány tette, és elképzelései nem mindig helytállóak. Az összetartozás napja a határokon túl március 15-e, nem június 4-e, mert az a szétdaraboltatásé; a magyar házak, iskolák, rendezvények, nemzeti emléknapok, utaztatások nem érik el céljukat, aminek egyik oka az, hogy Budapesten is három centrumból próbálnak vezényelni (Kövér László, Németh Zsolt, Matolcsy György más-más állásponton van), és negyediknek ott a Tőkés László–Szász Jenő vonal. A kettős állampolgárság 25 évi magyarságpolitika betetőzése, azért hozták létre, hogy az elvándorlás ne induljon be, és a magyar kormány a szülőföldön való mAradást támogatja, de sok folyamattal nem tud mihez kezdeni. Például azzal, hogy olcsóbb Budapesten egyetemre járni, mint Kolozsváron, és az is elszívó hatású, hogy sok fiatal a magyar médián szocializálódott, nem tud jól románul, nehéz neki felsőoktatási szinten teljesíteni. A vajdasági fiatalok 85–92 százaléka Magyarországon tanul tovább, számukra nem nagyon van visszaút, nem vállalják a nyelvi alávetettséget. A kormányokban való részvétel és az autonómiatörekvés nem hozta meg a várt eredményeket, a kisebbségi elitek pedig eltávolodtak a közösségtől, egyre nehezebben tudják megszólítani, de a kisebbségi társadalmakat az elit tudja felhúzni, ezért nem mindegy, kik a helyi vezetők – polgármesterek, tanácstagok – , ám önkormányzati képzés 25 éve nincs Erdélyben. Nem vitatható értékű programokat kell támogatni, hanem az elit nevelését kell jól végezni. Óriási intézményes tartalékok vannak, ezeket kell értékesíteni. Jelenleg a Sapientia egyetem agrármérnöki kara mellett gyomos a terület, a kommunikáció szak honlapját külső emberek szerkesztik, ez nincs rendben. Magyarországon a határon túli magyar már nem bevándorló, de a mindennapokban nem az iraki és az erdélyi között kell választani, hanem a cigány és a német vagy zsidó szomszéd között... A magyar állam most agyonnyomja a kintieket a migrációs kérdéssel, noha Romániába nem jönnek – itt az a gond, hogy mennek...
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. július 27.
Jövőkép és akasztófahumor
A fehér ember halálra van ítélve?
Szép új világ – európa, hogyan tovább? címszó alatt folytatott székely humorral fűszerezett, de mégis hátborzongatóan komoly beszélgetést György Attila író, újságíró, szerkesztő a közismert magyarországi publicistával, Bayer Zsolttal. Minderre a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor harmadik napján került sor, a Jannus Pannoniusról elnevezett sátorban.
Mi lesz utána? – indította György Attila egy viccel a beszélgetést, mintegy bizonyítandó, hogy mifelénk az emberfia még a legszorongatottabb helyzetben is képes derűlátón tekinteni a világra. Ennek ellenére azonban, az ily módon feltett kérdéssel napjaink égető gondjára, a migrációra terelte a szót. Bayer hasonló hangnemben a következő anekdotával válaszolt: „Kína a kínaiaké – mondja a kínai. Afrika a feketéké – mondja a néger. Európa az európaiaké – mondja a rasszista. Ez ma az alaphelyzet, és ha belátjuk ennek a viccbe csomagolt tragédiának az igazságát, akkor már csak néhány fogódzóra van szükségünk ahhoz, hogy megpróbáljuk kitalálni, melyek a legnagyobb veszélyek, melyek mostanában ránk leselkednek, ugyanis több ilyen van” – tette hozzá.
A továbbiakban arra is rámutatott, hogy Európa minden baja tulajdonképpen a népességcsökkenésből származik, és ebből fognak következni a jövő tragédiái is, hiszen miközben mi fogyunk, más földrészeken riasztóan szaporodnak. Állítását erre vonatkozó adatokkal kiegészítve elmondta, az előrejelzések azt mutatják, a következő 50 évben ismételten megduplázódik, és így eléri majd a 15 milliárd főt bolygónk népessége. Szerinte ez a tény már önmagában is tragikus, hiszen a jelenlegi állapotok és körülmények között a Föld ennyi embert nem tud eltartani. Az pedig számunkra egyenesen végzetes, hogy miközben Afrika népessége megnégyszereződik, Ázsiában duplázódik, Dél-Amerikában pedig másfélszeresére emelkedik a lakosság száma, Észak–Amerikában ugyanaz mArad, az európaiak, vagyis a fehér emberek lélekszáma folyamatosan csökken. Európa tehát a bolygó egyetlen földrésze, ahol az elkövetkező 50 évben az őslakos közösség soraiban drámai fogyás várható. Ne csodálkozzunk tehát, hogy az így kialakult helyzetben az afrikaiak nálunk akarnak lakni. Mindez pedig azt mutatja és jelenti, ha a mostani folyamatok időközben nem változnak meg, akkor az európai ember halálra van ítélve – összegzett az előadó. Éppen ezért, Európában minden normális és józanul gondolkodó ember azon kellene törje a fejét, hogy a most uralgó állapotokat miként lehet megváltoztatni oly módon, hogy esélyt kapjunk a fennmAradásra. Ő ugyanis még mindig kitartóan bízik abban, hogy a pusztulás felé vezető utat meglehet változtatni, ugyanis ehhez nem kell más, csak hagyjuk érvényesülni a létfenntartási ösztönünket – tette hozzá.
Kettőjük társalgása során az is kiderült, hogy ebben a megbolydult világban Közép-Európa és ezen belül a Kárpát-medence még mindig a béke szigetének számít. Ezen állapot azonban csak a Visegrádi négyek (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) között megteremtett egység megőrzésével és kiszélesítésével tartható fenn, ezért, Bayer egy közös haderő felállítását is szorgalmazta. György Attila kérdésére válaszolva ugyanakkor annak a véleményének is hangot adott, hogy az Európai Unióból jelenleg Magyarországnak nem szabad kilépni, többek között a határon túli magyarok miatt sem.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. július 28.
Fiatalok, Tőkés, költségvetés – Kovács Péter összegzett az EU Táborban
Országos szinten a tulipánt, helyi szinten az eredményeket és célokat emelték ki az önkormányzati választásokon, és hangsúlyt fektettek az új és fiatal jelöltekre is – hangzott el Kovács Péter előadásában csütörtökön, az EU Táborban. Az RMDSZ ügyvezető elnöke kifejtette azt is, a parlamenti választásokon hasonló stratégiával készülnek.
Az új törvénykezés átlátható kampányt célzott meg, ehhez képest láthatatlan kampány jött létre, a román pártok hozzászoktak, hogy gumicsizmával, cukorral, liszttel készülnek, ez pedig most nem volt lehetséges – magyarázta az ügyvezető elnök. Újra kellett tervezni az RMDSZ eszközeit is, összerázni a különböző tagszervezeteket – vázolta. „Gyűlölnek mindent, ami politika, és sokszor jogosan is. Lop, csak hazudik, meggazdagodott a hátunkon – ez a kép alakult ki, és ezen valóban nincs mit szeretni, nekünk pedig ilyen körülmények között kellett a magyar emberek támogatását kérünk” – fogalmazott Kovács.
Az RMDSZ relevanciáját kellett növelniük, egy aktuális álláspontot kialakítaniuk, amelyet mindenhol képviselnek. Ugyanakkor sok új és fiatal jelöltjük volt, arra törekedtek, hogy meg is mutassák őket, és ez a parlamenti választásokon is cél lesz – tette hozzá.
A cél az öt százalék elérése volt, a megyei tanácsosi listákkal végül csak hajszál híján érték el ezt – négy évvel ezelőtt viszont több jelöltet állítottak. Kovács bízik abban, hogy elnyerték az emberek bizalmát, Maros, Szatmár és Bihar megye jó példa erre.
A jelöltállítási rendszeren is változtatni akarnak, a jelenlegi szabályozás nem veszi figyelembe az országos RMDSZ-érdekeket. Ha most Bethlen Gábor jelölt volna, Fejér megyéből nem tudna bejutni a parlamentbe – példálózott.
Kovács kifejtette, egyetért azzal, hogy az MPP bejusson a parlamentbe, de nem tehetünk úgy, mintha Biró Zsolt elnöknek nem lett volna olyan kiszivárogtatott beszéde, amely nyugtalanságot okozott az RMDSZ-ben – erre megnyugtató választ kell adnia a Polgári Pártnak. Az EMNP egyetlen célja, hogy ártson az RMDSZ-nek, és az egyetlen eredmény, amit elérhetnek, hogy öt százalék alá tolják a szövetségi képviseletet a parlamentben. Az EMNP összmagyar listát akar állítani, öt olyan biztos hellyel, ami a Néppártnak járna, de miután ez nem lesz megvalósítható, meg fognak sértődni és független jelölteket támogatnak – tette hozzá.
A magyarországi népszavazásról kifejtette, soha nem mondhatja azt, hogy valaki ne vegyen részt egy szavazáson, ugyanakkor megvalósíthatatlannak is tartják a menekültkvótát.
Tőkés saját egyháza ellen fordult
Az utóbbi időszakban korábbi kiszámíthatatlan hangján nyilatkozik, és már nem az RMDSZ-t szidja, amit megszoktunk, hanem saját egyházát, Csűry István püspök urat is támadja – mondta Kovács Péter Tőkés Lászlóról. Kifejtette, amikor együtt tudtak dolgozni, minden rendben volt, most pedig Csűry szekus múltjáról beszél, miután a püspök az RMDSZ-szel való együttműködét hangoztatja.
Kovács nem hisz abban, hogy Tőkés az idős kora miatt nyilatkozna így, „nem kell automatikusan megbolondulnia valakinek, ha idős, ebben nem hiszek, szerintem az frusztrálja, hogy primadonnából tucatpolitikussá vált” – fogalmazott. Tőkés tusványosi beszédéről Kovács azt mondta, ugyanaz volt, mint a tavalyi, hogy a sajtó figyelmét ismét felhívja magára – de míg tavaly óriási cirkusz lett a Magyarország Erdély fölötti védhatalmi szerepének emlegetéséből, mostmár senki nem kapta fel erre a fejét.
Napvilágra hozott költségvetés
Kovács az RMDSZ költségvetéséről is beszélt. Az Átlátszó Erdélyt – mondta – nem az érdekli, hogy mire költi a pénzt a szövetség, hanem az, hogy minél nagyobbat rúghasson beléjük. „Egyik nap megjelent egy cikk, másnap helyre lehetett tenni” – mutatott rá az ügyvezető elnök. Azt rótta fel az Átlátszó Erdélynek például, hogy a szövetségi elnök Apple gépen dolgozik, amit 2009-ben vásároltak. Azért döntöttek úgy, hogy nyilvánosságra hoznak minden összeget, utólag „lehet majd lőni”, de az alapján, ami le van írva, és nem amit ők találtak ki – mondta Kovács.
A Krónika szerdai cikkében az RMDSZ baráti sajtóját emlegeti, erre Kovács úgy reagált: a szövetség támogatási keretéből több mint száz sajtóorgánum kapott segítséget. Baráti sajtóként emlegették ugyanakkor a Hargita Népét, holott a lap a választási kampány során összesen mindössze nyolcszor említette az RMDSZ-t – emlékeztetett Kovács Péter.
A Fiatalok Európája az idei, 13. tábor címe, hiszen a brexit kapcsán is bebizonyosodott, hogy a fiatalok számára fontos az Európai Unió, Nagy-Britanniában is ők szavaztak leginkább a bentmAradás mellett – fogalmazott köszöntőbeszédében Antal Lóránd MIÉRT-elnök. A tábor az önkormányzati választásokra is hangsúlyt fektet, illetve a Rólad szól kampány „szuperhőseire”, aktív erdélyi magyar fiatalokra, akiktől egy-egy idézetet állítottak ki a zeteváraljai Nap Park táborhelyen.
Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke Kelemen Hunor szövetségi elnök üdvözletét adta át, és arról beszélt, a MIÉRT-nek és partnereinek kell kitalálniuk, hogyan erősítik meg a helyüket az erdélyi táborok palettáján. A tábornak ugyanakkor abban kell eltérnie a többitől, hogy ide olyan fiatalok jöhetnek, akiket érdekel a politika, aktívan részt vettek, vagy részt akarnak venni benne - tette hozzá a politikus.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro
2016. július 29.
Csak azért is rombol Váradon Ilie Bolojan
A lakossági felháborodás ellenére sem mondott le Ilie Bolojan Nagyváradi polgármester a rombolási terveiről: a Nemzeti Liberális Párti ( PNL) többségű városi közgyűlés elfogadta csütörtökön Várad új általános városrendezési tervét (PUG), amelyben tételesen szerepel a belvárosi gyalogosövezet bővítése és a városi körút bezárása. Azt pedig, hogy ez konkrétan a Kert (ma Avram Iancu) utca és a Vámház (ma Sucevei) utca egy részének lebontásával jár, egy nappal korábbi sajtótájékoztatóján mondta el az elöljáró.
Tervei szerint a Vámház utcában egy négysávos utat alakítanának ki, aminek több magánház is áldozatául esne, a Kert utcában pedig a Szent László (ma Egyesülés) tér felől nézve az utca jobb oldalát a tűzoltóság homlokzatának a vonaláig kell visszabontani.
„Ez nem azt jelenti, hogy meg is fogjuk tenni” – idézte Bolojan szerdai nyilatkozatát a helyi sajtó. Ám az elöljáró olyan konkrétumokról is beszélt az újságíróknak, hogy az újonnan felújított főtérről nyíló utca járdájának kiszélesítéséhez szükséges területeket kisajátítja az önkormányzat, a város tulajdonában lévő telkek közterületté válnak, a magántulajdonban lévő telkekre pedig a későbbiekben versenytárgyalást írnak ki egy- vagy kétemeletes lakóingatlanok építésére. És miután megépült a lakóház az utca új nyomvonalán, az tulajdonos a telek birtokába is jut.
Mint az Erdon.ro beszámolójából kiderül, arra az újságírói kérdésre, hogy mi lesz a Kert utcai műemlék épülettel, a Török-házzal, Adriana Lipoveanu, a város főépítésze azt mondta, a tervet a művelődési tárca már jóváhagyta, és a továbbiakban a minisztériumot az fogja érdekelni, hogy a következő építmény hogyan fog kinézni.
Amikor pedig arról faggatták, hogy nem lenne-e egyszerűbb a Kert utca egyirányúvá tételével növelni a gyalogosövezetet, Ilie Bolojan leszögezte, az egyirányúsítás valószínűleg amúgy is meg fog történni, de ez szerinte nem elég ahhoz, hogy a gyalogosoknak tágasabb terük legyen a közlekedésre, az utca teljes lezárása az autóforgalom előtt pedig nem megvalósítható. Csütörtökön egyébként az elöljáró ismételten leszögezte, hogy az esetleges bontásokhoz övezeti településrendezési tervre (PUZ) is szükség lesz.
Sínen a váradi múzeum ügye
Akár fél év múlva birtokba is veheti a Körösvidéki Múzeum Nagyváradon az egykori hadapródiskola épületét, miután a sikeres versenytárgyalást követően a szatmári Euras folytathatja a több éve abbahagyott munkát. A 6 millió lej értékű szerződésbe foglalt határidő egyébként nyolc hónap, ám Pásztor Sándor, a Bihar megyei közgyűlés elnöke úgy látja, fél év alatt is a végére lehet járni. Mint mondja, személyesen látogatott el a Rulikowski úti ingatlanba, és jobb állapotokat talált ott, mint amire számított. Hátra van még a klímaberendezések, a tűzjelzők, az informatikai rendszerek felszerelése, a kábeltévé bevezetése, az akadálymentesítés és különböző külső munkálatok. Mint ismeretes, a múzeum korábban a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott püspöki palotában működött, onnan viszont most az utolsó tárgyakat is ki kell hozni, mivel a püspökség vissza nem térítendő Európai Uniós támogatást nyert a felújítására, annak egyik feltétele azonban, hogy más intézmény nem működhet az ingatlanban.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)
2016. július 29.
Markó: a nemzetállamok Európája nem szolgálja az erdélyi magyarokat
A technokrata kormány a lehető legveszélyesebb eszköz, a decemberi választáson ezen kell változtatni – mondta el Markó Béla az EU Táborban, pénteken. A zeteváraljai táborban a volt szenátor, az RMDSZ volt elnöke úgy fogalmazott, a populizmus ma nemcsak Romániát és a környező országokat jellemzi, hanem a teljes Európát.
Hátrafelé indult el az a térség, amely a kilencvenes évek elején elkezdte az integrációs folyamatot a NATO-hoz és az EU-hoz. A vele egyivásúak, akik alakítói is lehettek ennek a folyamatnak, egy olyan előrehaladásnak, amely sorában egy klasszikus demokratikus rendszert, parlamenti köztársaságot próbáltak felépíteni. Ez az építkezés azonban megtorpant, az egész Európában - figyelmeztetett.
Az erdélyi magyarságnak a parlamentáris demokrácia kedvezett leginkább, sokáig úgy is alakult, hogy nem lehetett az RMDSZ nélkül döntéseket hozni. „Az volt a célunk, hogy beleszóljunk a döntésekbe a különböző testületekben, és amikor lehet, kormányon is” – fogalmazott.
A román alkotmány tulajdonképpen parlamentáris demokráciát hirdet ki, de vannak tényezők, amelyek ennek a felépítménynek az elnöki rendszer irányába való eltolását eredményezik, vagy a sürgősségi kormányrendeleteket teszik lehetővé – fejtette ki. Ezt az RMDSZ próbálta korlátozni, de ez meghiúsult.
A parlamenti köztársaság lebontása így tehát egy évtizede megkezdődött már, ez pedig Traian Băsescu elnöki tevékenységéhez köthető, még ha ma erőteljesen bírálja is a rendszert. „Nekem tetsző igazságokat mond ki ma, de tíz éven át ezek ellenében cselekedett” – fogalmazott Markó.
A populizmus a diktatúrát leplezi
Új korszakot nyit, hogy Romániában a populista érvek segítségével elkezdődött a döntések kihelyezése a politika köréből más intézmények kezébe. Példa erre az igazságszolgáltatás, hiszen ez az intézmény dönt politikai intézkedések helyességéről, holott a törvényességet kellene vizsgálnia.
Markó kifejtette, populizmus azt gondolni, hogy egy politikust azért választunk meg, mert ő a mi akaratunkat kell érvényesítse, a képviseleti demokrácia azonban nem azt jelenti, hogy a vezetők a mindig aktuális közvélemény akaratát teljesítik. A felelős vezető a bukás kockázatát is vállalja, ha úgy ítéli meg, hogy döntése az ország javát szolgálja. Ha ezzel végül nem ért egyet a társadalom, akkor szavazást bukik a vezető. A populista politikus ezzel szemben a közvéleményt folyamatosan figyelve kormányoz, emögött azonban a diktatúra változik meg – mondta.
A román parlamenttel szembeni bizalom rendkívül alacsonnyá vált, a technokrata kormány is bár jól hangzik, a lehető legveszélyesebb eszköz: „jelen pillanatban olyan kormányunk van, amelyet nem ellenőriz a parlament” – mondta. Szükség van politikai alternatívákra, amelyekből aztán parlamenti többég jön létre – ez most hiányzik Romániában.
Az új feladat a régi is, hiszen arra az útra kell visszatérni, amelyen a '90-es évek elején haladtunk, jelentős eredményekkel. A parlamenti választások nagy esélyt adnak erre, Markó reméli, hogy a román pártok polarizálódása miatt ismét az RMDSZ lehet a mérleg nyelve.
A gyűlölet nem áll meg
Az Európai Unió ugyanakkor recseg-ropog, egyelőre nem épül tovább a nemzetállamok helyébe a nyelvek, kultúrák, etnikumok, régiók Európája, a terrorista akciók miatt pedig felerősödik a gyűlöletkeltés, és ez nem fog megállni a menekülteknél, ki fog terjedni az európai népek egymás közötti gyűlöletére.
„Ráadásul, ha nem vigyázunk, a terrorizmus eléri a célját. Azt mondjuk, a biztonság a legfontosabb, ezért pedig feláldozzuk a szabadságunkat, az ebben érdekeltek pedig kihasználják a lehetőséget” – figyelmeztetett. A fiatal generáció számára a nagy kihívás, hogy biztonságos, de az emberi jogokat biztosító jövőt képzeljen el – mondta.
Nemzetállamok és erdélyi magyarság
Geréd Imre moderátor arra emlékeztetett, Orbán Viktor a nemzetállamok megerősítését célozza meg, ez azonban az erdélyi magyaroknak nem kedvez, így közös megoldást kell keresni. Markó Béla kihangsúlyozta, elfogadhatatlan a nemzetállamok erősítése, a kilencvenes években Magyarországon is „szörnyű dolog” lett volna ez, de változtak az idők. Különbség ugyan van Magyarország és Románia között a kisebbségek tekintetében, de az épített modellek terjednek, a nemzetállamok Európájának alakításakor ebből a sorból Románia sem mArad ki.
„Lemondtunk arról, hogy Európa más legyen, mint amilyen most – ez pedig kishitűség” – fogalmazott. Markó szerint Brüsszel sem épít jó Európát, hiszen egyenruhát akar húzni a különböző országokra, nem figyel oda a helyi sajátosságokra. Európa erejét a sokféle nép, kultúra, régió adja, ezt nem szabad uniformizálni – figyelmeztetett. Ha olyan EU-t építünk fel amelyben jól tisztázott, hogy miről dönthet Brüsszel s miről mi, nem merülnek fel feszültségek az EU és a tagállamok kormányai között. Az erdélyi magyarok érdeke, hogy a román állam gyengüljön egyrészt a Brüsszeli irányban, másrészt a decentralizáció útján – emlékeztetett.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro
2016. július 30.
„Európa recseg-ropog, s nem jó irányba halad”
„Úgy gondolom, a fiatalok számára is dilemma, előre vagy hátra megy Románia. Nekem azt kell mondanom, hogy néhány éve hátrafelé indult el” – jelentette ki a Magyar Ifjúsági Értekezlet ( MIÉRT), az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége, a Kós Károly Akadémia és a Wilfried Martens Európai Tanulmányok Központ által július 27–31. időszakban a Hargita megyei Zeteváralján levő Natur Air (Nap) Parkban szervezett EU-táborban Markó Béla.
Románia: előre vagy hátra? Út a demokráciától a populizmusig címmel tartott előadásában a Kós Károly Akadémia elnöke úgy ítélte meg, hogy országunknak a NATO-hoz történt, illetve EU-csatlakozása jó pályára helyezte Romániát, de néhány éve „hátrafelé indultunk el”. „Korábban a parlamenti demokráciát építettük, amelynek keretében az autonómia törekvéseinket is megfogalmaztuk annak érdekében, hogy ne mások döntsenek a sorsunkról” – mondta.
KISS OLIVÉR
Szabadság (Kolozsvár)
2016. július 31.
A KJI aktív volt az idei Tusványoson is
A Budapesti székhelyű Kisebbségi Jogvédő Intézet idén is ott volt a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen. A KJI abból a célból jött létre 2012-ben, hogy hozzájáruljon a határon túli magyarság jogvédelmének erősítéséhez, az e területen kiemelkedő szerepet játszó személyek és szervezetek támogatásához.
Csóti György igazgató – volt országgyűlési képviselő és horvátországi nagykövet – a „Kisebbségi jogvédelem a gyakorlatban, mit tehetnek a civil szervezetek és az ügyvédek” című Tusnádfürdői panelbeszélgetés felvezetőjében megállapított: a külhoni magyarság autonómia törekvéseit nem kísérte siker az elmúlt negyedszázadban. Noha változatlanul a tényleges és teljes körű autonómia az elszakított nemzetrészek fennmAradásának egyetlen reális biztosítéka, miközben ijesztően csökken a szülőföldön mAradók száma.
Ebből kiindulva az autonómiáért folytatott további küzdelem mellett a megélhetésre és a jogbiztonságra kell a hangsúlyt helyezni. Ez utóbbiban kíván meghatározó szerepet betölteni a KJI. A panelbeszélgetésben a KJI négy közvetlen partnere és egy anyanyelv-használati jogokért küzdő civil szervezet vezetője vett részt. Zsigmond József, az erdélyi Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat ügyvezetője megállapította, a megnyugtató megoldás az lenne, ha a magyarok lakta területeken anyanyelvünk is hivatalossá válna. Szigeti Enikő, a Marosvásárhelyi székhelyű Civil Elkötelezettség Mozgalom igazgatója ismertette kétnyelvűségért folytatott harcukat, különös tekintettel az utcanévtáblákra és a közintézményekben használt (pontosabban hiányzó) feliratokra. Bírálta az RMDSZ kishitű politizálását. Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke helytelenítette azt a félelemből eredő megalkuvó nézetet, miszerint nem kell a sok per. Az EMNT kiveszi részét a konkrét peres ügyekben és az állandó jogsegély szolgálati helyek fenntartásában is.
Őry Péter, a felvidéki Pro Civis Polgári Társulás elnöke beszámolt küzdelmükről, melyet a magyar nyelv közigazgatásban való használatáért folytatni. Kiemelte, hogy minimális célkitűzés a meglévő törvényekben biztosított jogok érvényesítése. Menyhárt Gabriella, egy sokoldalú jogvédő tevékenységet folytató Nagyváradi ügyvédnő saját tapasztalatából kiindulva figyelmeztetett, a perekben nem szabad nacionalista felhangú megfogalmazásokat használni, mert az többszörösen visszaüt.
Egy másik, a „Kisebbségi jogok érvényesülése a Kárpát-medenceében 2016-ban” című panelben az intézet igazgatója mellett a négy nagy régió politikai vezetői kaptak szót. Bevezetőként Csóti György áttekintette, hogyan állnak az őshonos magyarság kollektív jogai Trianon után 96 évvel. A Benes-dekrétumok sújtotta Felvidéken brutálisan diszkriminatív a szlovák kisebbségpolitika. A gyenge nyelvhasználati jogok betartása sem biztosított. Kárpátalján megélhetési gondok és háborús helyzet sújtja a magyarokat. Kisebbségi jogaik tekintetében kiszolgáltatottak az ukrán-orosz konfliktusnak. Erdélyben kétszínű, hazug, szemfényvesztő a román kisebbségpolitika. Ha az állampolgárok például élni próbálnak az elég jónak mondható nyelvtörvénnyel, megtorlásokra számíthatnak. Vajdaságban ígéretes a helyzet, a kulturális autonómia csírái megjelentek, melyek Szerbia EU-s csatlakozási törekvésének fényében kezelendők. Míg az előző négy régióban a magyarok az alkotmányba foglaltan csak másodrendű állampolgárok, Horvátországban és Szlovéniában a tízezres nagyságrendű nemzettársaink államalkotó tényezők. Gond azért itt is van, de ezek kezelhetők. Ausztriában még nemzeti kisebbségnek sem ismerik el a kis létszámú magyarokat, horvátokat és szlovéneket, de ott legalább jólétben és demokráciában élnek hosszú évtizedek óta. A rendszerváltoztatások óta eltelt 26 esztendő nem hozott megoldást a magyarság számára. Megfélemlítés, kiábrándultság, drasztikus fogyás lett az osztályrészünk. Ennek alapján kimondhatjuk: létezik egy megoldatlan magyar ügy Európában.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Demokrata Szövetség elnöke szerint rajtunk múlik minden, elsősorban helyben kell a megoldást keresni. A Vajdaságban soha nem látott jó helyzetben vannak a magyarok – legalább is szerinte. Ez nem jelenti azt, hogy ne lenne szükség a mindenkori magyar kormány hathatós támogatására. A jelenlegi kormánnyal való együttműködést kitűnőnek találta. A Székely Nemzeti Tanácsot Dabis Attila külügyi megbízott képviselte, aki bemutatta a szervezet évtizedes harcát az autonómiáért. Hangsúlyozta, a román hatalom olyan megfélemlítési gyakorlatot folytat, ami nagymértékben csökkenti az őshonos lakosság hitét az eredményes küzdelemben. Darcsi Karolina titkár a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség küldötteként sajnálattal állapította meg, hogy Ukrajna még mindig nem jogállam. Ezen túlmenően kettős mércével mérik a kisebbségi jogokat. Amit időnként az oroszok megkapnak, azt a magyarok soha. Itt is van egy valamire való nyelvtörvény, de itt sem tartják be. Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának frissen megválasztott elnöke elsősorban a magyar népesség fogyásáról és kiábrándultságáról számolt be. A közösség érdekérvényesítő képességét csökkenti, ellehetetleníti a politikai megosztottság.
Összefoglalójában a KJI igazgatója leszögezte, kétszintű harcot kell folytatni. Miközben töretlenül küzdünk a tényleges és teljes körű autonómiáért, fel kell lépni minden eszközzel a meglévő, bár gyenge, de létező, belső kisebbségi jogok és az adott állam által aláírt, elfogadott nemzetközi ajánlások betartásáért. A sikerhez alapvetően szükséges az egyes közösségek elszánt akarata, áldozatvállalása, széleskörű összefogása és adekvát külső segítség. Politikai vezérelv: minden magyar felelős minden magyarért. Üzenet a Magyarországgal szomszédos államok és az Európai Unió politikai vezetőihez: Közép-Európában csak akkor lesz társadalmi béke, politikai stabilitás és gazdasági prosperitás, ha megoldást nyert a kisebbségi sorsba kényszerített őshonos magyar nemzeti közösségek sorsa is.
itthon.ma//karpatmedence
2016. augusztus 1.
A VII. Szederháti Falunap sikere
Többen látták a lakosság számánál
Szombaton a Pécskai Polgármesteri Hivatal és Tanács szervezésében, VII. alkalommal került sor a Szederháti Falunap rendezvénysorozatra. A helybeli katolikus templomban 18 órakor ökumenikus istentisztelettel indult, ahol ns. és ft. Király Árpád marosi főseperes, Arad-ségai és szederháti plébános magyarul és románul köszöntötte az Antal Péter polgármesterrel és Miodrag Stanoiov alpolgármesterrel az élen jelen volt pécskai vezetőséget, illetve a helybeli híveket. A falu ünnepe a hívek számára elsősorban azt jelenti, hogy felekezetre való tekintet nélkül, szeretetben egyesüljenek, ahogy az a Szentírásban is meg van fogalmazva. Mert mindennek, így a szórakozásnak, a vidámságnak, a szomorúságnak is megvan az ideje, de meg kell lennie a hálaadásnak is, egységben a Jóistennel, a különböző felekezetekkel. Azért, hogy a Jóistentől kapott életet nagy ajándékként, ugyanakkor lehetőségként is felhasználjuk, mert az elmúlt idők soha nem térnek vissza, ezért, meglehet, elmulasztottuk a szeretet, a megbocsátás gyakorlását. Feltehetjük a kérdést: tulajdonképpen mi az életünk értelme, célja? A legfontosabb, hogy Istennek tetsző életet kövessünk. Ezekben a napokban, Krakkóban közel kétmillió római katolikus fiatal alkot imaláncot a kereszténységért, az Istennek tetsző élet gyakorlásáért. Ebbe az imaláncba kapcsolódjunk be mi is, imádkozva a szederháti, több felekezethez tartozó híveknek a szeretetben megnyilvánuló egységéért, a jövőjéért, Isten áldását kérve Szederthátra és lakosaira – mondta a marosi főesperes. A továbbiakban Váncsa Csaba diakónus olvasta fel a szentleckét, majd Jarca Miron görög katolikus, Marin Cristinel Stratulac tornyai, valamint Mureşan Axinte Szederháton is szolgáló pécskai ortodox papok is lélekhez szóló szavakban méltatták a szederháti templomot látogató három felekezetnek az isteni szeretetben megnyilvánuló egységét.
Köszöntők
A szabadtéri színpadon történt az ünnepi program hivatalos megnyitója, ugyancsak az említett plébánosok által magyarul és románul kezdeményezett közös imával, a miatyánkkal. Ezt követően Eugenia Pete műsorvezető Antal Péter polgármestert kérte szólásra. Köszöntőjét követően a polgármester örömének adott hangot, amiért Szederhát ünnepét újra ilyen sokan megtisztelték a jelenlétükkel. Ugyanakkor megköszönte a szederhátiaknak a helyhatósági választásokon magának, illetve csapatának szavazott bizalmat. Ezzel felhatalmazást is adtak az elkezdett fejlesztéseknek a folytatásához, ami EU pályázati támogatással a vezetékes víz, illetve a csatornázás megépítésével folytatódik. Amint befejezték, minden utcára aszfaltburkolatot húznak. E munkálatok befejezése egyben azt is jelenti, hogy 2020-ig az egyre gyarapodó Szederhát teljes közművesítéssel rendelkező, vonzó településsé fejlődik – fejezte be magyarul is mondanivalóját Antal Péter polgármester. A továbbiakban dr. Vasile Chifor városi tanácsos adott hangot örömének, amiért újra részt vehet az Antal Péter polgármester által 8 évvel ezelőtt kezdeményezett Szederháti Falunap rendezvényén. Nemcsak ezért, hanem a falu fejlődésének a folytonosságáért is örvend, ugyanis az elmúlt 25 évben a település hatalmas fejlődésen ment keresztül, ami nemcsak a pécskai támogatás, hanem a falubeliek szellemisége terén is végbement. Ez a harang ugyanis egyetlen templomba hívja a római katolikusok mellett a görög katolikus, illetve az ortodox híveket is, ami egyedülálló jelenség. Kialakult a valódi ökuménia, megvalósult a Szentírás felhívása: szeresd felebarátodat, mint önmagadat.
Színes program
Az ünnepi kulturális programot a szederháti óvodások nyitották meg, akik Alexandra Ponta óvónő betanításában táncoltak, majd a LA MULȚI ANI SEDERHAT (Éljen Szederhát) feliratot rakták ki táblácskáikkal, vastaps közepette. Utánuk a pécskai Búzavirág Nagyboglárka csoportja, Engi Márta betanításával magyar táncokat adott elő, nagy sikerrel, majd a Pécskai 1-es számú Óvoda Kislepkék csoportja, Ioana Bala óvónő vezetésével szórakoztatta a közönséget. Ezt követően a Búzavirág Kisboglárka, utánuk a Nagyboglárka csoport műves táncainak tapsolt a közönség. Utánuk az ugyancsak pécskai Aranykalász tánccsoport, Makra András koreográfiájára ropogós magyar táncokkal szórakoztatta közönséget. A Kisboglárka, illetve a Nagyboglárka közös, továbbá az Aranykalász újabb tánca után az Aradi Datini Arădene nyugdíjas tánccsoport adott elő alföldi román táncokat, Ilie Macovei betanításával, utánuk egy halmágycsúcsi énekes közreműködésével.
Ezt követően a pécskai Zumba csapat szórakoztatta energikus táncaival a nagy számú közönséget, majd az ugyancsak pécskai Păstrătorii Tradiției tánccsoport, a Florin Moş zenekarának a közreműködésével, helyi táncos néphagyományokat mutatott be. 22 órától az Atmosphere Band zenekar közreműködésével utcabál következett, majd 23 órakor tűzijátékkal ért véget a VII. Szederháti Falunap. Annak a sikerét példázza a falu lakosságát meghaladó létszámú közönség, illetve a szervezők figyelmessége, hiszen minden fellépőt, meghívottat és valamilyen módon közreműködőt megvendégeltek, de az átlagos néző is ehetett, ihatott, mulathatott kedvére. Ennél többet nem is lehet elvárni egy falunap szervezőitől, akiknek, illetve a vendéglátásban közreműködőknek, ezúttal is köszönet jár a VII. Szederháti Falunap sikeréért.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2016. augusztus 1.
Markó beszólt az EU-nak, az államnak és a kormánynak
Kisebbségi közösségként válságos időszakban is ki kell mondani: a régiók, a közösségek Európáját szeretnénk, ahol erdélyi magyarként, nemzetalkotó közösség tagjaként mi is otthon érezhetjük magunkat – jelentette ki Winkler Gyula RMDSZ-es EP-képviselő a zeterváraljai EU-táborban.
A múlt szerdán elkezdődött és vasárnap véget érő rendezvénysorozat keretében Winkler Gyula és Európai Parlamenti képviselő-kollégája, Sógor Csaba Demokrácia az EU-ban címmel tartott előadást péntek délután. Sógor Csaba a Brexit kapcsán úgy fogalmazott: az a legfontosabb, hogy megmAradjon az egyensúly az Európai Unió nagy tagállamai között.
Mint mondta, az Európai Parlamentben a brit népszavazást követően mindenki a helyzet alapos elemzésének szükségességére és a közvetlen demokrácia intézményének tiszteletben tartására figyelmeztetett, ugyanakkor egyes képviselők részéről tapasztalható volt a regionális öntudat megnyilvánulása is. Az RMDSZ-es EP-képviselő szerint, amikor válság van − lehet ez gazdasági, pénzügyi vagy éppen migrációs −, mindig akkor derül ki, hogy a békeidőben bejáratott rendszer válságidőszakban nem kielégítően működik. Arra a kérdésre, hogy a régiók Európája vagy a nemzetállamok Európája felé kellene tartanunk, Sógor Csaba úgy nyilatkozott: első körben a fogalmakat kellene tisztázni.
„A nemzetállamok Európája fogalom − az angol terminológia miatt is − félreértelmezhető. Ezért tagállamok Európájáról és régiók Európájáról szerencsésebb beszélni.” Véleménye szerint mindkettőre szükség van, még akkor is, ha a válság időszakában kevesebbet beszélünk a régiók Európájáról. „Az uniós struktúrákban szükség van az uniós és a tagállami döntésekre is, nem lehet a kettőt szembeállítani egymással” – szögezte le a képviselő.
Markó Béla RMDSZ-es szenátor pénteki előadásában úgy fogalmazott, az Európai Unió recseg-ropog, egyelőre nem épül tovább a nyelvek, kultúrák, etnikumok, régiók Európája. A politikus szerint a nemzetállamok erősítése ma elfogadhatatlan, de Brüsszel sem épít jó Európát, hiszen nem figyel oda a helyi sajátosságokra. Hozzátette, az erdélyi magyarok érdeke, hogy a román állam „gyengüljön” egyrészt a Brüsszeli nyomásgyakorlás, másrészt a decentralizáció útján.
A volt RMDSZ-elnök ugyanakkor veszélyesnek tartja a szakértői kormányt, hiszen a technokratákat nem ellenőrzi a parlament. A többpártrendszer nélkül Markó szerint nem létezhet demokrácia, a technokrata kormány esetleges továbbvitele a diktatúra előszobáját jelentené. Úgy véli, a napjainkat jellemző romániai populista kormányzás kompromittálta a parlamentet, így az elvesztette tekintélyét. Az év végi parlamenti választásokon ezen szeretnének változtatni, visszatéríteni Romániát arra az útra, amelyen az utóbbi években haladt, és érdekvédelmi szempontból „sok eredményt ért el az RMDSZ” – fogalmazta meg a közeli célokat Markó.
Gyergyai Csaba, Veres Réka
Krónika (Kolozsvár)
2016. augusztus 1.
Csíkszéken folytatódik a Vidék Kaland: ebben a formában utoljára
Újabb csapat váltja a Székelyföldre érkezett „kalandorokat”: a múlt heti, nyárádmenti kiadás után Csíkszéken folytatódik a nagy sikerű Vidék Kaland program. Az öt magyarországi városi fiatal már munkába is állt: szombatig vesznek részt aktívan egy-egy falusi gazdaság mindennapi életében.
Jelenlegi formájában utolsó kiadásához érkezett a 2011-ben indított népszerű Vidék Kaland: az EU díjnyertes kommunikációs programja keretében az utolsó öttagú csapat tölti el ezt a hetet csíki és udvarhelyszéki gazdaságokban, aktívan részt vállalva a falusi munkából.
A 18-35 év közötti fiatalok a program helyi társszervezője, a Hargita megyei Fiatal Gazdák Egyesületének néhány tagjához érkeznek Csíkmadarasra, Csíkszenttamásra, Csíkdánfalvára, Bánkfalvára és Kobátfalvára.
Hat nap alatt a „kalandorok” aktívan részt vesznek a gazdaságban zajló aktuális munkában, a fiatal gazda irányítása és felügyelete mellett. Ehhez az életmódhoz pedig hozzátartozik a hajnali kelés, a gazdaságban vagy a mezőn zajló munkálatok, annak minden szépségével és nehézségével együtt. A program célja egyébként éppen ez: személyes példákon keresztül bemutatni a mezőgazdaság működését, az élelmiszer-előállításban és a társadalomban betöltött szerepét, vagy betekintést engedni a gazdálkodók, mezőgazdászok napi életébe, a gazdálkodói életformába.
A Vidék Kaland programot a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA szervezte meg először 2011-ben. Négy éve a Hargita Megyei Fiatal Gazdák Egyesülete jóvoltából Székelyföldre is kiterjesztették, harmadik éve a Nyárádmente Kistérségi Társulásnak köszönhetően pedig az ottani térségbe is érkeznek kalandorok.
A résztvevőknek naponta be kell számolniuk élményeikről a program blogján, tevékenységüket pedig az olvasók díjazhatják: lájkokkal, bátorító hozzászólásaikkal a legnépszerűbb kalandort a Tiszteletbeli gazda címhez juttathatják. (hírszerk.)
Transindex.ro