Ponta választási programja: a Nagy Egyesülés, magyarok nélkül
Bírálói szerint Victor Ponta elnökválasztási programja és tettei között hatalmas szakadék tátong, ami jól jelzi a pártelnök-kormányfő kettős beszédét. Kampányának alapdokumentumában a jelölt meg sem említi a magyarokat.
Programjában – amelynek a kormányfő által mozgósítónak vélt jelmondata így hangzik: büszkék vagyunk románságunkra – a jelölt igyekszik megszólítani a politikai élet valamennyi szegmensét, szól a bal-és a jobboldalhoz, a környezetvédőkhöz, igyekszik megnyerni magának a jogállam védelmezőit, de a nacionalistákat is, és a maga oldalára kívánja állítani a nyugatbarát erőket is.
Băsesu és Ponta: ellentét vagy párhuzam
Victor Ponta az alkotmány és a választási rendszer továbbá a közigazgatás reformjára törekszik, ugyanakkor egész programját áthatja a deklaratív nacionalizmus. Bírálóinak legfőbb kifogásai közé tartozik az, hogy Victor Ponta programja nem egy államfőé, sokkal inkább egy miniszterelnök projektje. Így például megígéri a nyugdíjak és a bérek emelését – csakhogy a gazdaság, a nyugdíjak és a bérek nem tartozik az államfő hatáskörébe.
Victor Ponta programjában megígéri a „románok második nagy egyesülését”, amely reményei szerint Románia és Erdély 1918. évi egyesülésének százéves évfordulójáig bekövetkezik, a Pruton túli ország EU-csatlakozásával. Ezzel összhangban a jelölt a 36 oldalas programjában a nagy egyesítő, a békét hozó, konszenzusra törekvő, a párbeszédre mindig készen álló államfőként mutatkozik be.
Ezzel természetesen ellentétbe akarja magát állítani az általa konfliktuskeresőnek, uszítónak, társadalmi ellentéteket keresőnek tartott jelenlegi államfővel, akinek neve többször szerepel alig párszor hangzik el a program szövegében.
Csakhogy Victor Ponta eddigi gyakorlata során maga sem a békét kereste és kerülte a konfliktusokat, hiszen nem egyszer még Traian Băsescunál is agresszívebben viselkedett: „böszétlenítést” ígért, az országot megosztotta a Băsescu-ellenesek 7,5 milliós illetve a Băsescu-pártiak táborára, Băsescu rendszerét a náci rendszerhez hasonlította.
A pártvándorlás – a politikai egység záloga
Programjában Victor Ponta a nemzet újraegyesítését célzó nemzeti tervet javasol – ami eléggé emlékeztet Ion Iliescu államfő „nemzeti megbékélési” elképzelésére. Terve szerint az egységnek a teljes politikai osztály által felvállalt stratégiai célok területén kellene megnyilvánulnia. Meglátása szerint „társadalmi békére” kell jutni a civil társadalommal is.
A gyakorlatban azonban a „teljes politikai osztály” egységét a pártvándorlást lehetővé tevő (és jutalmazó) sürgősségi kormányrendelettel kívánja megvalósítani. Egyébként Victor Ponta nem tűri a kritikát, hadjáratot indít azok ellen, akik bírálják őt, ideértve a „nem párthű” sajtót is.
Derűlátás recesszióban
Victor Ponta úgy véli, a következő államfőnek a korrupció ellen kell harcolnia, és ugyanakkor figyelmeztet: akiknek az utóbbi tíz évben sikerült kibújniuk az igazságszolgáltatás alól, felelniük kell tetteikért. Bírálói szerint a valóságban azonban a Victor Ponta által vezetett szociáldemokraták a nemzeti liberálisokkal együtt a „fekete kedd” néven ismeretessé vált napon törvénymódosításaikkal megpróbálták a bűnözők szolgálatába állítani a büntető törvénykönyv rendelkezéseit, megvonták az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség, a korrupció elleni ügyészek bizonyos hatásköreit, a szociáldemokraták pedig továbbra is nyíltan védelmezik a nagykorruptakat.
A gazdaság vonatkozásaiban Victor Ponta programjában igen derűlátóan ítéli meg az ország helyzetét. Szerinte Románia Kelet-Európa gazdasági modellje lehet, visszanyerheti az Európa gabonaraktára titulust, az energetika esetében regionális vezető szerepet tölthet be. A statisztikák azonban azt bizonyítják, hogy Románia technikai recesszióba került, amelyből egyelőre még csak remény sincs a kilábalásra, a beruházások pedig továbbra is váratnak magukra.
Románia energetikai függetlenségének kapcsán programjában Victor Ponta nem tesz említést a palagázak kényes témájáról, jóllehet a kutatómunka továbbra is folyik ezen a területen, Victor Ponta emellett szakított ellenzéki korának ökologista nézeteivel.
Ceauşescui szólamok
A palagázakkal ugyanúgy van, mint a kisebbségi kérdéssel: programjában azt is megkerüli. Az ország nemzeti kisebbségekről egyetlen szót sem ejt, mintha azok nem is élnének Romániában, vagy mintha a magyar kisebbség az RMDSZ lévén nem kis lenne kormányon. A „dicső 1918-as egyesülés” felemlegetése ráadásul a magyar kisebbség számára fájdalmas pont, nemzeti tragédia.
A nemzeti kisebbségek mellett a szexuális kisebbségekre sem fordít szót programjában.Victor Ponta számára csakis a románságukra büszke, ortodox állampolgárok élnek Romániában. Baloldali párthoz meglehetősen szokatlan módon az állammal való partnerséget ajánl az ortodox egyház számára. Ennek kapcsán néhány mondata mintha a Ceausescu-korszak mentalitását idézné: Victor Ponta szerint a románság iránti büszkeségnek az állam és a civil társadalom legfőbb céljává kell válnia.
Az ortodox egyháznak, de valamennyi más egyháznak, az állammal egyetemben azon kell lennie, hogy szorgalmazza a román értékeket. Ez fontos előrelépést jelentene ugyanis a múltjára és jelenére büszke, erős társadalom felé, amely kész felépíteni jobb jövőjét. „Egyesítsünk minden románt a hazájuk iránti büszkeség érzése, hagyományai és híres személyiségei, a modern Románia hősei köré”
Victor Ponta szerint az ország külpolitikájának úgyszintén a románság fölötti büszkeség érzását kell tolmácsolnia. Programjában beszél az euroatlanti stratégiai partnerség megszilárdításáról (elsősorban az Egyesült Államokat említve), – kormányfőként azonban gyakrabban jár Pekingben, mint Washingtonban, Bukarestben bírálói szerint nem egyszer menekült magas rangú amerikai tisztségviselők elől.
Bogdán Tibor
maszol.ro

Aradi vértanúk - Potápi szerint áldozathozatal, Kelemen szerint párbeszéd kell a szabadsághoz
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Potápi Árpád János szerint a romániai magyarok áldozathozatala, Kelemen Hunor szerint pedig a román-magyar párbeszéd és az előítéletek lebontása vezethet el az aradi vértanúk által megálmodott szabadsághoz.
A két politikus Aradon, a 13 vértanú tábornok emlékére állított Szabadság-szobor mellett mondott beszédet a nemzeti gyásznapon.
A magyar kormány nevében felszólaló Potápi Árpád János, a miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kijelentette, ma sem teljes a szabadság, amelyért a tábornokok harcoltak. A szabadság ugyanis azt is jelentené, hogy "használhatjuk anyanyelvünket, hogy leírhatjuk vele köztereink és településeink nevét, hogy restrikciók, hatósági zaklatások nélkül használhatjuk nemzeti jelképeinket, a magyar vagy a székely zászlót" - vélte az államtitkár. Szerinte a szabadság azt is jelentené, hogy a közösség maga rendelkezik a megtermelt javakkal, és maga dönt a közösséget érintő alapvető kérdésekben.
Megjegyezte, az aradi tizenhármak, "nem az apró lépések politikáját, nem a fontolva haladást és a rossz kompromisszumok szegélyezte könnyebb utat választották", képesek voltak a legvégsőkig elmenni.
"Az erdélyi magyaroknak ma hasonlóan kell cselekedniük. Szabadságuk kiteljesedéséért áldozatot kell vállalniuk" - jelentette ki Potápi. Hozzátette, a 13 aradi vértanú a független és polgári Magyarországért, az egyetemes szabadságért szenvedett mártírhalált. "Ma hajtsunk fejet emlékük előttük, de holnap a példájukból erőt merítve vegyük kezünkbe sorsunk alakítását" - tette hozzá.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a kommunizmus által örökségül hagyott előítéletek, a románok és magyarok közötti bizalmatlanság lebontásának a szükségességét hangsúlyozta beszédében. A romániai miniszterelnök-helyettesi tisztséget is betöltő politikus kijelentette: Románia akkor lehet erős ország, ha felszámolja a kommunizmus örökségét, és képes lesz rendezni a többség és a kisebbség viszonyát.
A román-magyar viszonyt megrontó előítéletekről szólván megemlítette, a románok attól félnek, hogy a magyarok el akarják venni az országuk egy részét, a magyarok pedig attól, hogy a többség meg akarja fosztani őket a nemzeti identitásuktól.
Kelemen Hunor kitért arra, hogy Európa legtöbb nemzete felismerte, hogy a többség-kisebbség viszony rendezése a béke, a jólét és a biztonság feltétele. Ezért a tanulságért óriási árat fizetett a kontinensnek minden népe. A politikus azt is az évszázadok tanulságának tekintette, hogy a többség mindig felelős a vele együtt élő kisebbségért.
Az emlékünnepség elején a Magyar Nemzeti Énekkar előadásában hallgathatta meg a román-magyar megbékélés parkjában összegyűlt tömeg Románia, Magyarország és az Európai Unió himnuszát. Gheorghe Falca, Arad polgármestere külön köszönetet mondott a himnuszok mesteri előadásáért.
A megemlékezések sora hétfő délelőtt az aradi minorita templomban tartott gyászmisével kezdődött, délután pedig a vesztőhelyen állított obeliszknél ökumenikus gyászszertartással, és koszorúzással végződik.
(MTI), Arad

Sipos Zoltán
PESTI SRÁCOK
Amikor az új Németh Zsolt neve Kövér László
Mi volt az oka Németh Zsolt háttérbe szorulásának, és mire kell számítani most, hogy Kövér László felel a magyarságpolitikáért? Hátterünk első része.
Hogyan befolyásolja a magyar kormány magyarságpolitikáját a közelmúltban bekövetkezett váltás, melynek során Németh Zsolt helyett Kövér László házelnök került helyzetbe? Mi van a döntés hátterében? Kik azok a magyarországi politikusok, akiknek a véleménye meghatározó ezen a téren? Ők mit gondolnak a határon túli magyarságról, és milyen viszonyban vannak Orbán Viktorral, egyes határon túli vezetőkkel, illetve egymással?
Ilyen és hasonló kérdésekre tervezünk választ adni jelen, kétrészes háttéranyagunkban, mely egy sor, határon túli ügyekre jó rálátással bíró személlyel készült beszélgetésen alapul. Forrásaink minden esetben névtelenül nyilatkoztak.
Több mozzanatot nem sikerült két, egymástól független forrásból ellenőriznünk, illetve előfordul, hogy egy-egy eseménynek több értelmezése is kering: ezeket egymást kiegészítő verziókként írjuk le. Az első részben a két legfontosabb játékost, Németh Zsoltot és Kövér Lászlót, az ő határon túli magyarsággal kapcsolatos felfogásukat mutatjuk be. A második rész a kisebb játékosokról, valamint a budapesti szereplők és az erdélyi politikai szervezetek viszonyáról szól.
Az első rész lényegi állításai, röviden:
– A magyarságpolitika önmagában nem akkora fajsúlyú, hogy az Budapesten külön téma legyen. Éppen ezért minden mozgást az általános politikai kontextusba kell helyezni. Különösképpen a „keleti nyitás” új magyar külpolitikai irányvonala és a sokat hivatkozott Fideszen belüli hatalmi átrendeződés, az ún. Orbán-Simicska háború meghatározó. (A HVG sorozata a nagyarányú átrendeződésről itt, itt és itt olvasható).
– Jelenleg több kisebb-nagyobb szereplő: Kövér László, Németh Zsolt, Semjén Zsolt, Szász Jenő, Gál András Levente vagy újabban Matolcsy György is kavar a határokon túli ügyekben egymástól függetlenül, vagy épp egymással versengve.
Mi a magyarságpolitika?
A magyar kormányzatok külhoni magyarokkal kapcsolatos politikája, a magyar-magyar kapcsolatok, a nemzetközi és kétoldalú kisebbségvédelem, támogatáspolitika.
– A magyarságpolitikai mezőnyben a meghatározó játékos jelenleg Kövér László. Az ő szemlélete alapvetően abban különbözik Németh Zsoltétól, hogy míg utóbbi egy reálpolitikus, aki elismeri a határon túli magyar közösségek önállóságát, addig Kövér egy idealista, aki szerint Budapestről kell irányítani a határon túli magyarságot.
Németh Zsolt háttérbe szorulása
Németh Zsolt már 1989 előtt is gyakran járt Erdélyben az ún. „hátizsákos” mozgalom tagjaként, gyógyszert, könyveket csempészett át a határon. Később egyike lett a Fidesz alapítóinak, szakterülete a külpolitika. Az évek során olyan kapcsolatrendszerre tett szert, a határon túli magyarság ügyeinek olyan szintű ismerője lett, akit sokáig nem lehetett megkerülni.
Annak ellenére, hogy a kétezres években egyike volt a párt meghatározó arcainak és egész életében külügyminiszternek készült, 2010-ben, a második Orbán-kormány felállásakor egy szerényebb, a reflektorfénytől távolabbra eső funkciót kapott: a Külügyminisztérium második embereként, parlamenti államtitkárként dolgozott Martonyi János mellett.
Úgy tudjuk, határon túli magyarokat érintő ügyekben már ebben az időszakban is csökkenőben volt a befolyása. A közte, illetve Kövér László között zajló versengésnek az lett az eredménye, hogy egy meglepetésember, Semjén Zsolt került pozícióba.
Németh volt személyes titkárát, Répás Zsuzsannát ugyan kinevezték a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkári posztba, de Répás állítólag többször is panaszkodott, hogy szinte semmit nem tud átvinni az apparátuson, illetve felettesén, Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettesen. Németh súlya 2014-től tovább csökkent. A harmadik Orbán-kormányban már semmilyen funkciót nem kapott, jelenleg az Országgyűlés külügyi bizottságának az elnöke.
„Különutas” politikája lehetett a veszte?
Forrásaink szerint nem egyértelmű, mi vezetett ide. Németh „különutas” politikája, a Fideszben feltörő fiatal, nagy ambíciókat dédelgető generáció és az Orbán Viktorral való személyes jó viszony megromlása egyaránt szerepet játszhatott a térvesztésben.
Fontos látni azt is, hogy az Orbán által az előző ciklusban megfogalmazott „keleti nyitás” külpolitikája – tehát azon törekvés, hogy amennyire lehetséges, Magyarországot függetleníteni kell a nyugati szövetségesektől – teljesen idegen a meggyőződéses atlantista Németh számára.
Az egyik történet szerint 2002-ben következett be az első törés Németh és Orbán között. Ekkor Orbán a Fidesz-frakcióval egy, az iraki bevonulást elítélő határozatot szeretett volna elfogadtatni, Németh azonban ezt megfúrta – mesélte az egyik forrásunk.
Egy másik interjúalanyunk is megismételte ezt a történetet, annyit téve hozzá, hogy utólag kiderült, Némethnek igaza volt, ez pedig óriási fekete pontot jelent. Orbán azt még lenyeli, ha egy-egy „őrült” néha szembemegy vele, azt azonban már sosem bocsátja meg, ha bebizonyosodik: a lázadónak igaza volt – így a forrásunk.
Nem hozta az elvárást?
Egy további szakértő úgy látja, Németh azért szorult ki a kormányból, mert az előző kormány idején nem teljesített megfelelőképpen. 2010-ben ugyanis azt a feladatot kapta Németh, hogy tisztítsa meg a „kommunistáktól” a külügyet.
Eddig a külügy ugyanis dinasztikus alapon működött, jellemzően régi diplomaták gyermekei kerültek be a rendszerbe, akiknek sikerült kidolgozni egyfajta kölcsönös védelmi mechanizmust. Minden fideszesnek megvolt a maga „kommunistája”, és minden „kommunistának” a maga fideszese, akik kormányváltásokkor kölcsönösen védték egymás pozícióit.
Orbántól azt a feladatot kapta Németh, hogy ezt a rendszert szüntesse meg, és vigyen be a diplomáciai karba egy új, fiatal csapatot, akiket kézivezérléssel lehet irányítani. Ehelyett azonban Németh egy saját, 50-60 fős klientúrát próbált bevinni a rendszerbe. Látványosabb átalakításokra végül az EU-elnökség miatt nem került sor: a kiemelt nemzetközi figyelem és megnövekedett munkamennyiség miatt szükség volt a régi, profikból álló diplomáciai karra.
Ebben az értelmezésben nagyrészt a kudarcos átalakítási kísérletének, illetve klientúraépítési próbálkozásának köszönhető az, hogy a miniszterelnök Navracsics távozása után a külügyi tárca élére a hűséges, de külpolitikában tapasztalatlan szóvivőjét, Szijjártó Pétert javasolta. Ő az Origo két évvel ezelőtt megjelent portréja szerint a Fidesz „mindenevő robotosa” aki a „kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha”.
Egyszerűen „megették” a fiatalok?
Egy másik forrásunk szerint Németh munkatempójának és személyes habitusának is köszönheti, hogy háttérbe szorult. Eszerint az olvasat szerint Németh különutas politikájával nem igazán tudott eredményt felmutatni, mi több, a politikus „nem dolgozott rendesen” és „lusta” volt, így nem csoda, hogy „megették” a feltörekvő fiatalok. Ráadásul, mint már korábban is említettük, az új „keleti nyitás” politikája nem igazán kedvezett a nyugatbarát, atlantista fideszes politikusoknak, köztük Németh Zsoltnak vagy akár Martonyi Jánosnak.
Egy másik olvasat szerint azonban épp ellenkezőleg: a veterán politikus Németh „tudja, mikor kell ütni, és mikor jobb elhajolni”, önként vonult vissza egy nyugodt funkcióba, így kerülve el az újonc külügyminiszter, Szíjjártó leépítéseit a tárcánál.
Mit gondol a határon túli magyarokról Németh?
Németh Zsolt ugyan egységes politikai nemzetben gondolkodik, azonban felfogásában nagy szerepet játszik a szerződéses nemzet fogalma, vagyis az, hogy a Magyarország határain túl élő magyar közösségi eliteknek önálló törekvéseik vannak, melyeket Budapestről figyelembe kell venni. A magyar kormányon belül megpróbálta megértetni, hogy a határon túliakra mint hét, különböző helyzetű magyar közösségre tekintsenek.
Miközben Németh elismeri a határon túli elitek létjogosultságát, ezeken az eliteken belül a saját korcsoportját támogatja –, Erdélyben például az RMDSZ egykori Reform Tömörülésének, majd az EMNT-EMNP-nek a politikusaival, többek között Toró T. Tiborral ápol jó viszonyt.
Kövér László a párt lelkiismerete
Forrásaink egybehangzóan állítják, hogy a magyarságpolitika immár hivatalosan is a Fidesz másik nagy öregjéhez, Kövér Lászlóhoz került. Ez azonban nem volt zökkenőmentes: úgy tudjuk, az elmúlt ciklusban hatalmas viták zajlottak a párt elnökségén belül Kövér és Orbán között a határon túli magyarsággal kapcsolatban. És ezek nem egyszerű összezördülések voltak, információink szerint Schmitt Pál államelnöki jelölése mellett ez a téma volt az egyik állandó ütközési pont a két politikus között.
Kövér egyrészt azt hányta Orbán szemére, hogy elengedte a védence, Szász Jenő kezét, hogy Toró T. Tibor és az EMNP felépítését segítse. Majd miután Kelemen Hunor lett az RMDSZ elnöke, folyamatosan kritizálta a miniszterelnököt az RMDSZ-hez való, számára megmagyarázhatatlan közeledés miatt. További feszültségeket eredményezett Kövér és Orbán között az is, hogy megfenyegették az EMNP-t: ne állítsanak saját jelöltet az őszi elnökválasztásokon.
Belső vitáik ellenére a házelnök a párt alapítói közül az utolsó, aki még mindig élvezi Orbán bizalmát, Kövér pedig végtelenül lojális a miniszterelnökhöz. Miközben az elmúlt években durva támadásokat intézett a magyarországi liberálisok ellen, ismerői „19. századi liberálisként” írják le. A hvg.hu szerint „ő az, aki fontosnak tartja a hatalmi ágak szétválasztását, az írott szabályok, vagy az íratlan politikai játékszabályok tiszteletben tartását – és állítólag, ahogy öregszik, úgy tulajdonít ezeknek egyre nagyobb jelentőséget”.
Ismerői Kövért a „Fidesz lelkiismereteként” emlegetik, olyan politikusként, aki abszolút feddhetetlen, és aki emiatt a múltban néhányszor jelezte is, hogy túl nagy az elrugaszkodás a párt alapértékeitől, a szervezet belső szabályai pedig Orbánra is vonatkoznak. Kövér – bár sok elvi vitája van Orbánnal –, ha egy belső szavazáson alulmarad, akkor kifele mindig a többségi álláspontot képviselői. Egy forrásunk szerint nem véletlen, hogy Orbán továbbra is egyik legfontosabb szövetségeseként tekint Kövérre: választmányi elnökként ő a „párt vasökle”, aki Orbán utasítására bárkit szívesen „kicsinál”. Egy ilyen emberre márpedig szükség van a politikai és gazdasági érdekcsoportok közti harc, illetve a közelgő önkormányzati választások miatt.
Nem tudni, mi volt a deal
Nem világos, mi volt az a megállapodás Kövér és Orbán között, melynek folyományaként Németh nem kapott újabb felkérést, a magyarságpolitika pedig átkerült a házelnökhöz. Az egyik értelmezés szerint Orbán számára most nem égetően fontos ez a kérdés, úgy érzi, van idő kísérletezni, így „felengedte a pályára a másik csapatot”.
Egy másik forrásunk szerint a miniszterelnök ezzel a húzással állította maga mellé a pártbeli erős emberét, ugyanakkor pedig meg is akadályozta, hogy a belügyhöz és a titkosszolgálatokhoz közel kerüljön – itt ugyanis a házelnök elvi alapokon nyugvó politizálása nagyon nagy károkat okozhatott volna. Csakhogy nem tudni, Kövér pontosan mit is kapott meg. A határon túli magyarságnak folyósítandó támogatások ugyanis a Miniszterelnökséghez, Lázár János fennhatósága alá kerültek. (A Lázár által vezetett „gigaminisztérium” egyébként túlterhelt és hatalmas pénzösszegek fölött rendelkezik, ezen a szinten a határon túli magyaroknak folyósított évi 13 milliárd forint lobbiszempontból nem tétel).
Más jelekből is úgy látszik, hogy Orbán a szimbolikus ügyeken túl igyekszik kontroll alatt tartani Kövér konkrét döntéseit. Úgy tudjuk, hogy azért lett nemzetpolitikáért felelős államtitkár Potápi Árpád valamint nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár Wetzel Tamás, mert a két súlytalan személyt Lázár János „könnyedén ellenőrzi”, illetve ezzel is csökken Kövérnek és korábbi kedveltjének, Szász Jenőnek a befolyása a nemzetpolitikára. Úgy tudjuk, Szász Jenő bejelentkezett a nemzetpolitikáért felelős államtitkári posztra, azonban Orbán megvétózta a kinevezését.
Mit gondol Kövér a határon túli magyarokról?
Németh Zsolttal ellentétben a házelnök egy egységes, budapesti erőcentrumból irányított magyar nemzetben gondolkodik. Nem támogatja azt, hogy a határon túliak többségi nemzethez fűződő másik identitást is kialakítsanak, mivel az szerinte a beolvadás első lépcsőfoka. Felfogásában a határon túli elitek csakis Budapest irányításával tevékenykedhetnek, mindenki más – és különösképpen a „balliberális elit” – a „nemzet ellensége”, akiket le kell győzni.
Egyik interjúalanyunk szerint Kövérrel az a legnagyobb probléma, hogy nem reálpolitikus: az elveit közvetlenül lefordítja politikai cselekvésre, ez pedig gyakran katasztrófális eredményekhez vezet.
Ami az erdélyi politikát illeti, köztudott, hogy Kövér az RMDSZ-ben – vagy legalábbis annak a „régi” generációiban – újabb ellenfelet lát, ugyanakkor úgy tűnik, hogy újabban korábbi támogatottjáról, a Magyar Polgári Pártról sincsen túlságosan jó véleménnyel (Kövér egyébként az MPP-nek a tiszteletbeli elnöke). Komoly ellentét van közte és Tőkés László között is – ahol tehetik, beszólnak egymásnak.
Nincs tudomásunk arról, hogy az elvieken túl a házelnöknek lenne valamilyen konkrét elképzelése vagy projektje a magyarságpolitikával kapcsolatosan.
Világszemléletét mindenesetre jól tükrözi a „Mi lesz belőlünk, magyarokból?” című cikk, melyet irodavezetőjével, az erdélyi születésű Veress Lászlóval közösen jegyzett, és mely lényegében egy történelmi példázatokon alapuló eszmefuttatás, mely figyelmen kívül hagyja a határon túli közösségekben zajló társadalmi folyamatokat.
Nemcsak a cikk miatt gondoljuk úgy, hogy az Illyés Közalapítvány volt igazgatójának nagy szerepe van Kövér idilli Erdély-képének a kialakításában. Veressnek Székelyudvarhely mellett, Tibódban, egy festői szépségű domboldalon van egy hétvégi háza – úgy tudjuk, hogy itt gyakori vendég Kövér László.
Transindex.ro

Izsák Balázs megjegyzései az autonómia-tervezet Bukarestben lezajlott vitája kapcsán
A Székely Nemzeti Tanács elnöke szeptember 30.-án kiadott közleményében (A székelyek autonómiatörekvésének továbbra is szüksége van Magyarország támogatására) bírálta az RMDSZ elnökének kijelentéseit, amelyeket Bukarestben, román értelmiségiekkel, az RMDSZ autonómiastatútumáról folytatott beszélgetés során tett.
Az RMDSZ erre közleménnyel válaszolt, amelyben védelmébe vette a Kelemen Hunor által mondottakat, azt állítva, hogy a Székely Nemzeti Tanács elnöke újságcikkek alapján fogalmazta meg a véleményét, ezért a nyilatkozata valótlanságokat tartalmaz.
Figyelmesen végighallgatva az RMDSZ honlapján közzétett, több mint kétórás beszélgetést, megállapítható, hogy a Székely Nemzeti Tanács közleményébe foglaltak maradéktalanul helytállóak. A továbbiakban a két órás beszélgetésből készült, jegyzőkönyvszerű kivonatot teszünk közé, amelyet kommentárokkal láttunk el, és a végén a következtetéseket is levonjuk. Azért vagyunk kénytelenek ebben a szokatlan formában megtenni a megjegyzéseinket, mert az RMDSZ elutasítja a párbeszéd megszokott kereteit.
Kelemen Hunor
11:25 Nem azt határozza meg, mi az autonómia, hanem azt, hogy mit nem jelent. Nem jelent szeparatizmust, enklávét, államiságot. Kommentár: A szeparatizmus, az enkláve, az állam az államban, olyan kifejezések, amelyeket a román nacionalizmus a jogos magyar törekvések elfojtására, sajátos értelemben használ. Szeparatizmusról akkor beszélt, amikor mi magyar iskolát, magyar nyelvű oktatást kértünk. Ezeket a kifejezéseket átvenni nem szabad defenzív módon sem, hanem el kell utasítani a használatukat, és meg kell világítani a használatuk mögött álló szándékot. A helyes értelmezésük nélkül még a hárítás, a defenzíva is hallgatólagos elfogadása ezen kifejezések létjogosultságának! 13:45 Az autonómiát a parlamentben kell elérni, nem az utcán, nem olyan eszközökkel, amelyeknek nincsen köze a demokráciához.
Kommentár: Ezek szerint a Székelyek Nagy Menetelése olyan eszköz volt, amelynek nincs köze a demokráciához? 16:40 A Prut két partján élő emberek, ha együtt akarnak élni, együtt fognak élni előbb-utóbb. A kérdés az, hogyan. Annak is megvan azonban a kockázata, hogy más pályája legyen Moldovának.
Kommentár: A mi szempontunkból az a kérdés, hogy az egyesülés előkészítéseként, Románia tesz-e olyan lépéseket, amely a moldovai oroszokat és gagauzokat meggyőzi arról, hogy Romániában szélesebb jogköröket fognak élvezni, mint most. Mert jelenleg elriasztja őket a román többség viszonya a mi autonómiatörekvésünkhöz. Persze minket is érintene az egyesülés, hiszen a százalékarányunk csökkenne, ebbe többletgaranciák nélkül nekünk nem is szabad belemennünk! Ilyen többletgarancia az autonómia. Hurezeanu, amikor visszatér Moldova kérdésére, Kelemen Hunor másodszor szalasztja el az alkalmat, hogy előadja az általa képviselőt közösség szempontjait. Parvulescu 19:00 Az 1923-as alkotmány eltörölte a gyulafehérvári ígéreteket Hurezeanu 20:49 Méltatja Parvulescu történelmi felvezetését, (1859-ben föderatív államként jött létre Románia, Gyulafehérvári ígéretek) és kiegészíti a Dunai Konföderáció tervével. 22:08 Tabuk mindig lesznek. Tabuk nélkül nem lehet (Kelemen Hunor nevet). Az ön tabuja például ez: vegye ki az utolsó mondatából Moldovát, és tegye helyébe Erdélyt, ha egyesülésről van szó. (Kelemen Hunor közbeszól: „Nu se pune problema!” – azaz: ez fel sem merül.) 22:56 Önök bemutattak egy autonómia-tervezetet, egy feszült helyzetben, veszélyes, szeparatista törekvések korában.
23:33 Orbán Viktor egy olyan politikus, aki megkérdőjelezi az Unió alapértékeit, szövetséget köt Moszkvával, és ez nemcsak gazdasági szövetség, hanem értékközösség is. 24:15 Nem gondolja Kelemen Hunor, hogy egy hullámhosszra került a szeparatistákkal? Világ szeparatistái egyesüljetek! Hogyan fognak boldogulni egy ilyen feszültségekkel terhes világban Donyeck, Edinburgh és Barcelona közt, Budapesten és Moszkván keresztül?
Kelemen Hunor 25:57 Igaza van Hurezeanu úrnak, nehéz örökséget kaptunk. (?) A tervezetnek nincs köze a szeparatizmushoz, Krímhez, Moszkvához. Megismétli: nem akarunk szeparatizmust, nem akarunk enklávét létrehozni.
28:0 Ezt a tervezetet nem beszéltük meg sem budapesti, sem moszkvai politikusokkal. 30:38 Nem akarunk semmit elvenni a románoktól, sem területet sem egyebet.
30:56 Nálunk is vannak szélsőségesek, de nincs közünk hozzájuk. Nincsenek velük közös terveink. 31:40 Volt olyan idő, 89 előtt, amikor a román állam meg akart semmisíteni az ország területén mindent, ami nem román, de most ez már nem így van. 32:08 Románia a németeket és zsidókat eladta, a magyarokat csak azért nem, mert a magyarokra nem volt vevő. Nem akarjuk, hogy a jövőben azt mondják a románok, milyen kár, hogy már nincsenek magyarok (Romániában), ahogy mondják most a németekre, persze, hogy nincsenek, hiszen Önök mintha a németeket eladták volna? Kommentár: Valójában nincs semmi olyan biztos jel, amely arra vallana, hogy Románia lemondott volna az erőszakos asszimiláció politikájáról. Erre nagyon sok példát lehet felhozni, de elég lenne a jelenlegi kormány közigazgatási reformtervét említeni, vagy legalább azokat az érveket, amelyeket Kelemen Hunor helyett Tapalaga úr adott elő (1:05:40)
A szélsőségek dolgában épp a lényeget nem mondja ki: nincs a romániai magyarságnak szélsőséges szervezete, semmilyen szélsőségesnek nyilvánítható politikai erő. Az erdélyi magyarok a magyarországi választásokon a magyarországinál is nagyobb arányban szavaztak a FIDESZ-KDNP-re, amelyről kategorikusan kijelentjük, semmi köze a szélsőséghez. Ezek kimondása nélkül beszélni az erdélyi magyar szélsőségesekről roppant káros és félrevezető. Felmentést is ad a demokrata érzelmű románoknak, akik nem tettek meg mindent annak érdekében, hogy a szélsőséges, idegengyűlölő, magyarellenes szemlélet ne legyen jelen szinte minden román politikai pártban, hogy a „magyar kártya” ne legyen ott, szinte minden román politikus kezében, a nyíltan szélsőséges pártokról nem is beszélve.
Hurezeanu: 32:35 Nem mi adtuk el, hanem a politikai rendszer. 1944 áprilisában a Horthy rezsim nem adta el, hanem haláltáborba küldte a zsidókat. (Kelemen Hunor közbeszól: ez igaz, ebben egyetértek.) Mi megtartottuk őket a háború idején, és csak azt követően adtuk el őket. Mégiscsak jobb volt eladni, mint megsemmisíteni
Kelemen Hunor:
Én voltam az a politikus (mindkét kezével önmagára mutat) aki ebben az évben háromszor is részt vettem Holokauszt megemlékezésen, a jövő héten megint megyek egyre. És minden alkalommal nagyon világos üzeneteket fogalmazok meg éppen azzal kapcsolatban, amiről Ön beszél.
Kommentár: Minden népnek szembe kell néznie a saját történelmével. A románoknak is szembe kell nézni a saját felelősségükkel, amely a jászvásári pogromért, vagy a besszarábiai zsidóság tragédiájáért terheli őket, mert ezt a felelősséget semmivel sem csökkentik az Észak-Erdélyben történtek, ezért nem helyes ezt tagadni, vagy másra mutogatva maszatolni el a felelősséget. A párhuzam sem helyes a Ceausescu rendszerrel, egyik politikai rezsim bűneit nem menti egy másik jogtiprása. A „jobb volt eladni őket, mint megsemmisíteni” egy megfontolatlan, szerencsétlen megfogalmazás, hiszen Emil Hurezeanu, ahogyan őt ismerjük, semmiképpen sem akarhatja a Ceuasecu diktatúra bűneit menteni. Arról nem is beszélve, hogy maga a mérlegelés is elfogadhatatlan: mi jobb, egy emberi közösséget megsemmisíteni, vagy pénzért eladni? Kelemen Hunor mondanivalója erről: „ez igaz, ebben egyetértek”.
Hurezeanu 33:30 Románia számára is dráma volt (a németek kitelepedése), és nem azért mert Önökkel maradtunk (mindketten nevetnek) hiszen itt vannak még a romák is.
Luca Niculescu
Ön egy erős régiók Európáját akarja, egy erős régiók Romániáját akarja, és én azt kérdezem, hogy éri el azt, hogy erős régiók legyenek, anélkül hogy megkérdőjelezné a nemzetállamokat? A skót, a katalán, az észak-olaszországi, a belgiumi törekevések felsorolása után felteszi a kérdést: mi lesz a nemzetállamokkal. El fognak tűnni? Új határok jelennek meg? Az új entitásokat hercegségeknek fogják hívni, vagy fejedelemségeknek? (Bekiáltás: báróságoknak!) Báróságoknak? Hogy lehet a régiósítást együtt ragozni az integrációval? A föderalizmus lenne a megoldás? Ha Belgiumra nézek, akkor a föderalizmus sem megoldás.
Kelemen Hunor
Minden országban más a helyzet, nem lehet másolni, átültetni egyiknek a gyakorlatát a másikba. Nem szabad merevnek lenni, újítónak kell lenni. Ha elfogadjuk, hogy különböző helyzeteket, különböző módon kezeljünk, akkor megfelelő megoldások is találhatók, úgy hogy minden ország, minden régió, minden közösség, minden ember nyerjen ezekből a helyzetekből. Nem fogunk egységes receptet, egységes gyógymódot találni, az Egyesült Királyságtól Görögországig, ahol egészen más a helyzet.
Kommentár: Kelemen Hunor megkerüli a választ a kérdésre: hogyan egyeztethető össze a régiósítás az integrációval? Nem ismeri az Európa Tanácsnak épp az európai régiósításra vonatkozó 2007/1811 számú ajánlását, amely éppen erre a kérdésre ad világos választ, és amely markánsan alátámasztja a székely autonómiatörekvést is.
Ennek az ajánlásnak mind a harmincegy cikkét szinte betéve kellene tudnia miden olyan magyar politikusnak, aki autonómia vagy régiósítás ügyében megszólal. Ez például egy „egységes recept”. Ugyanakkor igaza van Kelemen Hunornak abban, hogy nem szabad lemásolni más modelleket, például, ahogyan az RMDSZ tette a Dél-Tiroli autonómiastatútummal.
Parvulescu 45:00 körül: Többször is használja a stat-natiune kifejezést. Különbséget tesz a nemzeti állam (stat national, ez van Románia alkotmányában) és a nemzetállam között. Szerinte a második túlhaladott, az első értelmetlen. Tovább viszi a gondolatot, és kimondja, hogy a nemzetállam, etnikailag tiszta állam értelemben nonszensz, habár a románok többsége ezt így érti, az alkotmány meg kétértelmű. 49:40 – Horvátország alkotmányában szerepelt a nemzetállam kifejezés, az EU csatlakozás kedvéért módosítaniuk kellett az alkotmányt, hogy ezt az etnikai hivatkozást megváltoztassák benne.
Kelemen Hunor
52:00 Európa számára az egyetlen út a mélyebb integráció, a közeledés egy Európai Egyesült Államok felé.
Kommentár: Parvulescu nagyon fontos dolgokat mondott az alkotmány első cikkének kétértelműségéről. Érdemes lett volna erre reagálnia Kelemen Hunornak, ha már nem ő mondta ki, amit ki kellett volna mondania.
Az Európa Egyesült Államok doktrínája pedig igencsak megkérdőjelezhető. Hurezeanu 54:00 Párhuzamot von a múlt század eleji erdélyi románok s a mostani erdélyi magyarok helyzete között. Az akkori Románia szövetségese volt a Monarchiának, s a román király csitította az erdélyi románokat, most meg Budapest nyíltan barátkozik a szeparatizmust még Erdély viszonylatában is támogató oroszokkal. Az ő erdélyi nagyapját feszélyezte Bukarest. Bátorítja vagy feszélyezi most Budapest Kelemen Hunort?
Kommentár: A felvezetéssel nehéz bármit is kezdeni, a párhuzam logikátlan, nehezen érthető. A végén viszont elhangzik egy világos kérdés Kelemen Hunorhoz. És a válasz?
Kelemen Hunor
54:55: „Nem bátorít.”- Rendszeresen találkoznak a magyar miniszterelnökkel, de nem gyakrabban, mint a korábbiakkal, de a legutolsó találkozón sem kérdezett Orbán Viktor semmit a statútumról. Nem tárgyalnak ilyen témákról. (A Népszabadság újságírója félreértette ezt a részt. KH úgy értette a kérdést, hogy Budapest bíztatására készítették-e el az autonómia statútumot? Ez ellen tiltakozott, hangsúlyozva az RMDSZ függetlenségét.)
56:00 – Nem ért egyet a liberális demokrácia végével, ő a liberális demokráciában hisz. Nem hisz Moszkva jó szándékában és más a véleménye a Moszkvával való viszonyról, mint a budapesti kollégáknak. De ez az ő dolguk, nem a mienk. Nem tartozik magyarázattal senkinek Orbán Viktor helyett. Kommentár: Érthetetlen ez az elhatárolódási igyekezet a magyar kormánytól. Ez nem az erdélyi magyarok álláspontja. Ugyanakkor nyíltan szembemegy az egységes magyar nemzet koncepciójával, élesen elhatárolja a magyarországi magyarokat az erdélyi magyaroktól. Ami az ő dolguk ugyebár az nem a mienk.
Kelemen Hunor
58:30 Az alkotmánymódosításról: a szenátusnak a régió kamarájának kell lennie, s költségvetési, külpolitikai és védelmi téren legyen hatásköre stb. Kommentár: Finoman fogalmazva is különös és tarthatatlan dolgok, amelyeknek amúgy sem az autonómiához, sem a mi jogainkhoz nincs köze. Az első óra végén még egy hang nem volt arról, hogy miképpen is képzelik el az autonóm régiót, hogyan jön létre, miből áll, hogyan működik. S már ott tartanak, hogy adjanak szót a hallgatóságnak.
Tapalaga 1:05:40: Mit keres a kormányban ő személyesen, mert hónapokkal ezelőtt kevesebbért bejelentette a kilépését, és ebben a témában egyáltalán nem élvezi a koalíciós partner támogatását. Victor Ponta választási programja – Tapalaga úr szerint elítélendő módon – egy szót sem tartalmaz a kisebbségekről, és mert a Victor Ponta programjának a címe (a nagy egyesülésre utal) egyenesen provokatív a kisebbségek irányába. Az ígéret be nem tartására utalva: hogyan tudott az RMDSZ ilyen mértékben elrománosodni? (Tréfás bekiáltás a háttérből: mi akartuk ezt, nem?)
Kelemen Hunor
Nem kérte a szociáldemokraták támogatását, tehát nem haragszik rájuk, hogy nem támogatják. Amúgy a többi jelölt programjában sincs szó a magyarokról. Kielemezték a helyzetet, s arra jutottak, hogy ezekkel együtt inkább maradnak.
Egy kérdező:
1:16:45 Az első konkrét kritika, az altalajkincsek kérdése. Szerinte nem megvalósítható, hogy azok a régió tulajdonában legyenek. Másik kritika, hogy nem határolódik el kellőképpen a szélsőséges magyar mozgalmaktól, ideértve a magyar kormányt meg parlamentet.
Kelemen Hunor
Semmi kapcsolatunk a Jobbikkal, amely sajnos egy jelentős párt a magyar parlamentben. A március 10-i marosvásárhelyi események kapcsán is elhatárolódtunk tőlük. Ami az altalaji kincseket illeti, nagyon kevés van, egy kis ásványvíz (nevet), és nem gondoltuk soha, hogy az ottani erőforrásokat ott kell felhasználni, szó se róla! Semmi sem végleges, nem a Szentírás, amit leírtunk, ezen lehet változattani, ezeket a dolgokat tisztázni kell.
Kommentár: Kelemen Hunor nem reagál a magyar kormányt és parlamentet ért vádakra, sajnálkozik a magyarországi parlamenti erőviszonyokon, holott Közép-Európában előzmény nélküli módon szerzett másodjára is kétharmados többséget egy demokráciának elkötelezett, jobbközép párt. A sajnálkozás ennek az alapvető ténynek a mellőzésével próbálja lejáratni Magyarországot, a magyar népet. A marosvásárhelyi, március 10-i rendezvényhez amúgy nem volt a Jobbiknak semmi köze. Ennek meghirdetője és szervezője a Székely Nemzeti Tanács volt. A román média, a román kormányzat hamis propagandájával összhangban azért próbálta felnagyítani, és a Jobbikra kenni a jogkorlátozó intézkedések okozta néhány – nem jelentős – incidenst (a csendőrség erőszakkal próbálta felnyomni a járdára a tömeget, akkor is, amikor az a járdán nem fért el.), hogy ezzel is hiteltelenítse a rendezvényen résztvevő több tízezer magyar embert követelését. Szégyenletes, hogy Kelemen Hunor ebben a kérdésben a magyarellenes, román nacionalisták oldalára áll!
Az altalajkincsek esetében nem áll ki a helyi tulajdon mellett, azt mondja, hogy a tervezet javítható, több mindennel nem ért ő sem egyet. Egyenesen kihangsúlyozza, hogy nem akarják, hogy az altalajkincsek helyben maradjanak. Látszik, hogy nem ismeri részleteiben a tervezetet és nem tudja azt sem, hogy Székelyföld altalajkincsei nem korlátozódnak az ásványvízre, hiszen Románia földgáztartalékának jelentős hányada Székelyföldön van.
Gabriel Andreescu
1:42:55 – Az alkotmánymódosítás kapcsán egyesek azt mondják, hogy a mostani is megengedi a regionalizációt. Többen azt mondják, hogy egy új alkotmány csak rosszabb lehet, nézzük pl. Magyarországot, ahol az Orbán alkotmánya csökkentette a demokratikus jogokat. Szerinte egy alkotmánymódosítás elég, nem kell új alkotmány.
Másik kérdés a kisebbségi törvény és a statútum viszonya. Van olyan vélemény, hogy a kisebbségi törvény előírásai antidemokratikusak. Harmadik a Hunor viszonya Budapesttel. Ott olyan kormány van, amelyről joggal vetik fel, hogy mennyire demokratikus. A MÁÉÉRT tagjaként joggal mondható, hogy Budapest gyámkodása alatt van az RMDSZ. Mennyiben ért egyet azzal, hogy az RMDSZ egy olyan párt, amelyik kiemelten magyar témákkal foglalkozik.
Kelemen Hunor
1:56:15 Soha nem befolyásolt minket Budapest, ezért haragudtak is ránk az ottani kormányok. Ellenünk hozták létre a két másik pártot, amelyek két egymás utáni választáson nem voltak képesek 100.000 szavazatot összegyűjteni.
1:58:40 Tovább szidja a másik két magyar pártot, illetve félremagyarázza azt a vádat, hogy ha elfogadnák a kisebbségi törvényt, az antidemokratikus módon erősítené meg az RMDSZ-t, azon viccelődik, hogy ő nem tehet arról, hogy azoknak nincs szavazóbázisuk, mintha nem értené pontosan, hogy a törvény hatásköröket és anyagiakat biztosítana az RMDSZ-nek, állami eszközökkel erősítené meg az amúgy is nagy versenyelőnyét.
2:00:00 Azt magyarázza, hogy ha elfogadnák a románok az RMDSZ regionalizációs tervét, az nem jelentene semmi változást, hisz most is vannak magyar többségű közigazgatási egységek. Az ő elképzelésükben a plusz csak a nyelvi jogok.
Kommentár: Teljes mértékben elfogadhatatlan ez a viszonyulás Budapesthez. Ha nem így gondolja, csak a bukaresti román értelmiségi körök elvárasainak akart megfelelni, az is súlyos hiba. Egy biztos, a romániai magyarság viszonyulása Budapesthez más. Ezt kellett volna őszintén elmagyarázni a román értelmiségieknek.
Aztán: regionalizációs terv? Nem autonómiastatútum? S ha nem jelentene változást, akkor mi az értelme? Luca Niculescu
2:01.50 Zárszó: a legtöbbet az autonómiatervezetről beszéltek. (A valóságban viszont szinte semmit.) Hurezeanu 2:03.10 Megdicséri Kelemen Hunort, meg az RMDSZ-t, dicséri a nyelvtudásukat, meg hogy milyen fontos szerepet játszottak a romániai társadalomban, milyen megbízhatóak, stb. Ha ebben a kényes pillanatban az RMDSZ visszafogottabb lesz, azért hálás lesz nekik a román nemzet.
Következtetések A filmfelvétel alapján az is megállapítható, hogy Kelemen Hunor a beszélgetés során végig sodródott, és permanens defenzívában volt. Amikor nemzeti, nemzetiségi ügyekről volt szó hiányzott belőle a belső meggyőződés, elmaradt a hiteles, világos érvelés az általa képviselőt közösség mellett. Egyetlen szó, egyetlen hivatkozás nem volt a magyar-román alapszerződésre és egyéb nemzetközi egyezményekre, illetve azokra az Európa tanácsi dokumentumokra, amelyek számunkra komoly hivatkozási alapot jelentenek. A jelenlévő román értelmiségiek elvárásainak akart megfelelni, és abba a helyzetbe került, hogy olykor a magyar közösség érdekeit jobban megfogalmazta Tapalaga, vagy Parvulescu. Kelemen Hunor akkor volt a leginkább meggyőző, amikor általános, és magyar szempontból semleges értékeket kell megvédeni, valószínűleg pont azért, mert ezeket a jelenlevők közül senki nem kérdőjelezte meg. Látszott, hogy fél a konfliktustól, a vitától, a tabukérdések őszinte kezelésétől.
Határozottan kiállt a liberális demokrácia mellett, de ezzel önmagával is ellentmondásba került, amikor az RMDSZ sokszínűségét fejtegette. Úgy tűnik, hogy nem fontolta meg az erről szóló kijelentését sem, nem tudatosodott benne, hogy a kereszténydemokrácia az a liberális demokrácia alternatívája, és mennyire antidemokratikus és sértő a kereszténydemokratákra ennek az alternatívának a tagadása.
A Székely Nemzeti Tanács sajtószolgálata
Erdély.ma

A kárpát-medencei magyar autonómia kérdéséről
A skóciai és az ukrajnai tanulságok levonása
A 2014-es esztendő két ellentétes példát hozott az európai őshonos nemzeti közösségek autonómiájának szükségességéről. Egy sikeres és egy sikertelen történetet a népek önrendelkezési jogának érvényesüléséről. A skót népszavazás rácáfolt a román és a szlovák félelmekre, mi szerint az autonómia az elszakadás első lépése. A skótok háromszáz éves együttélés után is a közös jövőre voksoltak, miután autonómiát élveztek évszázadokon át. Ukrajnában viszont háború folyik, mert nem biztosították az önrendelkezést a számbeli kisebbségben lévő nemzeti közösségeknek. Melyik utat választja a Kárpát-medencében érintett többi ország? Itt az ideje összegezni az elmúlt huszonöt esztendő tanulságait, és rámutatni az egyetlen járható, helyes útra.
A trianoni békediktátum következtében 3,4 millió magyar került idegen fennhatóság alá, közel a fele az új magyar határ mentén egy tömbben. Az elcsatolt területeken ma mindössze 2,2 millió magyar él a 2011-es népszámlálás szerint. Ugyanakkor a környező népek lélekszáma két-háromszorosára nőtt ez idő alatt. Ezt alapul véve ma legalább 7 millió magyarnak kellene élni a szomszédos országokban. E helyett 2,2 millió él csupán. (Megjegyzendő azonban, hogy az elszakított területeken élő magyarok lélekszáma a hivatalos népszámlálási adatoknál bizonyosan magasabb. Ennek számos oka van, amit most nem részletezünk.) Mindez látszólag betudható a kényszerű elvándorlásnak, erőszakos asszimilációnak, kitelepítéseknek, tömeggyilkosságoknak, amelyek 1920 és 1990 között történtek. Azt hittük, a rendszerváltozások után, az euro-atlanti integráció kiteljesedését követően, mindez megszűnik. Nem így történt. 1991 és 2011 között mintegy 600 ezerrel csökkent az elcsatolt területeken élő magyarok száma. A magyarok lélekszáma a szomszédos országokban folyamatosan csökken.
A helyzet tarthatatlanságának igazolásául a szomszédos országok elmúlt években folytatott kisebbségpolitikájának elemzése szolgál. Általánosságban megállapítható, a többségi nemzeteknek csak addig van szükségük a magyarokra, amíg a belpolitikában olcsó ígérgetésekkel koalíciós partnernek megnyerik, vagy külpolitikai megfontolásokból jó bizonyítványt akarnak felmutatni a nemzetközi közösség felé. Amint nincs rájuk szükség, ejtik őket, és az ígéreteket azonnal visszavonják, sokszor még az elért kis eredményeket is felszámolják. A kis lépések politikája tehát nem hozott semmi érdemleges eredményt, a külhoni magyarság „porlik, mint a szikla”.
Mi a megmaradás feltétele? Az anyanyelv korlátlan használata az élet minden területén a születéstől a halálig, a nemzeti kultúra ápolásának és gyakorlásának joga külső feltételek nélkül, egyenrangú állampolgárság az adott országban, pénzügyi és gazdasági függetlenség. Európai uniós szóhasználattal: a szubszidiaritás elvének biztosítása. Miután Szlovákiában, Ukrajnában, Romániában és Szerbiában nem ismerik el az ott élő magyar nemzeti közösségeket államalkotó tényezőnek, tehát nem egyenrangú állampolgárok, ezért csak a tényleges és teljes körű autonómia biztosíthatja szülőföldön boldogulásukat és fennmaradásukat. Teljes körű, vagyis személyi elvű, kulturális és területi autonómia valamelyik formája, vagy ezek kombinációja. Csak ez által biztosítható ugyanis az önrendelkezés a szórványban és a tömbben élőknek egyaránt. Kérdés, milyen feltételek teljesülése esetén jöhet létre az autonómia?
Egy számszerű kisebbségben élő őshonos nemzeti közösség autonómiájának megvalósításához három feltételnek kell teljesülnie:
- az adott közösség elszánt akarata, hajlandósága az áldozatvállalásra, - megfelelő jogi alap és/vagy meglévő nemzetközi gyakorlat, - többségi nemzet egyetértése és/vagy külső erő kényszerítő hatása.
Nézzük az első feltételt: van-e akarat és készség az áldozatvállalásra? Sajnos ezen a téren nem állunk jól. Az elmúlt közel egy évszázad borzalmai, csalódásai, kilátástalanságai félelmet ültettek el az elszakított nemzetrészekbe. Ennek következménye, hogy inkább vállalják az elvándorlást a mai Magyarországra, vagy ami még ennél is szomorúbb, harmadik országokba is. Számosan a kikényszerített asszimilációt választják. Sokan úgy gondolják, egy életük van, nem vállalják a bizonytalan kimenetelűnek gondolt harcot. Ezt a mentalitást a rendszerváltozásban és az euro-atlanti integrációban való ez irányú csalódások táplálják. Ezen kellene túllépni, rámutatva a valós realitásokra, melyeket a másik két feltétel teljesülése nyújt. E téren a székelyek elmúlt két esztendőben tapasztalható autonómia törekvései hozhatnak áttörést. A Délvidéken is elindult valami, a kulturális autonómia csírái megjelentek. Látni kell azonban, hogy folytatás ott (is) csak akkor lesz, ha szerb barátainkat jó szándékú külső erő erre rákényszeríti.
Második kérdés: van-e jogi alapja a magyaroknak az autonómiához? Az őshonos magyar nemzeti közösségeknek alanyi jogon jár az önrendelkezés az utódállamokban. Születésük helye adja meg ezt a jogot: ott születtek, ahol őseik éltek és alkottak évszázadokon át. Falvakat, városokat építettek, gazdag kultúrát teremtettek, és vérükkel védték azt a földet, ahol utódaik ma élnek. Joguk van tehát nemzeti identitásuk megtartásával szülőföldjükön teljes életet élni. Ezt a jogot számos európai irányelv, az Európa Tanács ajánlásai (többek között az 1201/1993-as, az 1832/2011-es, valamint az 1985/2014-es) és Európa számos országában kialakult gyakorlat támasztja alá. Dél-Tiroltól kezdve Katalónián át a belgiumi németekig lehet sorolni számos példát az Európai Unión belül és kívül. Ezeken a területeken számos esetben történelmi gyökerekkel rendelkezik a létező autonómia, de sok esetben 20. századi, áldozatokat követelő küzdelem során sikerült kivívni az önrendelkezést. Fentieken túlmenően az Európai Unió Alapjogi Chartájából is levezethető az autonómia iránti jog. Bár ez a dokumentum csak az egyéni jogok biztosításával foglalkozik, de létezik olyan jogértelmezés, miszerint ha az egyénnek joga van például anyanyelvén beszélni és nemzeti kultúráját gyakorolni, akkor ezt társaságban művelve, már kollektív jogról beszélhetünk. A jogi feltétel tehát egyértelműen adott a magyarság számára.
Mindezek után nézzük meg, van- e fogadókészség a többségi nemzetek részéről az autonómiára? Sajnos megállapítható, hogy jelenleg nincs. Tisztában kell lennünk azzal, hogy szomszédink többségének eltökélt szándéka az adott országban élő őshonos magyarság asszimilálása, vagy a szülőföld elhagyásának kikényszerítése. Erről a szándékról azonban többségük biztosan lemond, ha belső és külső körülmények erre késztetik (kényszerítik) őket, és országuk területi épségét ezzel párhuzamosan (vagy éppen ez által!) biztosítva látják. Elszánt összmagyar fellépés és megfelelő nemzetközi nyomás tárgyalóasztalhoz kényszerítheti a szomszédos országok politikai vezetőit. Minden felelősen gondolkodó európai politikusnak tisztában kell lennie azzal, hogy földrészünkön csak akkor lesz társadalmi béke, politikai stabilitás és gazdasági prosperitás, ha az őshonos nemzeti közösségek (is) teljes körű és tényleges önrendelkezési jogot kapnak. Különösen igaz ez a Kárpát-medencében, ahol létezik a máig megoldatlan magyar ügy. A huszadik századi történelmi igazságtalanságokat számos nemzetnek sikerült már helyre tenni Európában, a magyaroknál ennek még a nyomát sem látni. Hozzánk hasonló helyzetben csak a szerbek és az oroszok vannak. Nekik új ez a helyzet, mi már csaknem egy évszázada szenvedünk tőle. A második világháború az első utáni igazságtalan békeszerződések következménye volt. A győztesek nem tanultak korábbi hibáikból, megismételték az igazságtalanságokat. A kétpólusú világrend kialakulása megakadályozta a megalázó sorsba taszított nemzetek érdekeinek érvényesítését. A negyedszázada elindult rendszerváltozások azonban kiszabadították a szellemet a palackból. Két évtizedes vergődés után most történelmi esély adódna az öreg kontinens sorsának jobbra fordítására, nem csak az integráció elmélyítésével és bővítésével, hanem a benne élő népek, nemzetek saját akaratuk szerinti boldogulásának biztosításával. Szabad népek szabad akaratukból békét, stabilitást és gyarapodást biztosíthatnak Európában. Ha egy részüktől megtagadjuk az önrendelkezést, mindennek az ellenkezője történhet. Ezt kell felismerni a nemzetközi közösségnek, a többi már magától adódik. Első lépésként az Európai Uniónak belső jogrendjébe kellene emelnie az Európa Tanács vonatkozó ajánlásait.
Fenti folyamatot remélve és azt ösztönözve, de ettől függetlenül is, a mindenkori magyar kormánynak élnie kell a külső ráhatás, a jó értelembe vett politikai nyomás eszközével mindazon szomszédunk vonatkozásában, ahol erre szükség van. Jelenleg, különböző mértékben, négy relációban látható ilyen szükségesség. A 2010-es nemzetpolitikai fordulat utáni négy évben nem volt kegyes hozzánk a sors, ami a nemzetközi kapcsolatokat illeti. A most elkezdődött négy esztendőben mindent meg kell tenni nemzeti érdekérvényesítő képességünk növelésére a nemzetközi politikában. Ennek egyik eszköze az ország tekintélyének visszaszerzése, gazdasági megerősödése, társadalmi kohéziója. A másik az okos diplomácia. Fontos alapelv ugyanakkor, hogy az elszakított nemzetrészek ügye nem külpolitikai kérdés, hanem egy speciális belügy, melynek külpolitikai vonatkozásai is vannak. Az elszakított nemzetrészeknek meg eltökélten harcolniuk kell igazukért. Nem külön-külön, hanem együtt, áldozatokat is vállalva, összefogva az egész Kárpát-medencében. Szabó Dezső igazsága ma is érvényes: minden magyar felelős minden magyarért!
Csóti György
(Megjelent a Magyar Nemzetben 2014. október 7-én)
vajma.info/cikk/tukor/6187/

Színfalak mögött zajlik a párbeszéd
Eltérően nyilatkoznak a romániai magyar politikai szereplők az amerikai közvetítéssel zajló román–magyar párbeszéd kapcsán. Bakk Miklós politológus szerint hasznos lenne az RMDSZ mellett a többi erdélyi magyar politikai erőt is bevonni a tárgyalásokba.
A romániai magyar politikai szervezetek vezetői egyetértenek abban, hogy a román többség és a magyar kisebbség közötti viszonyt új alapokra kell helyezni – különösképpen most, amikor a Székelyföld autonómiájának a kérdése a figyelem központjába került –, a tárgyalások kereteiről azonban eltérően nyilatkoznak lapunknak.
Mint arról beszámoltunk, az amerikai Project of Ethnic Relations (PER) nevű amerikai jogvédő szervezet 2005-ben visszavonult igazgatója, Allen Kassof egy hétfői sepsiszentgyörgyi fórumon elmondta, a PER felkérést kapott, hogy közvetítői szerepet vállaljon ebben a párbeszédben, akárcsak 1993-ban, a hírhedt neptuni találkozó esetében.
Kassof azt is elmondta, a hétvégén Brassópojánán már negyedik alkalommal találkoztak a román politikai pártok és az RMDSZ képviselői, a következő fordulóra februárban kerülhet sor. A PER volt igazgatója azt mondta, román részről nagy az ellenállás az önrendelkezési törekvésekkel kapcsolatban, de a többség is érzi, hogy szükség van az egyeztetésekre.
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke a Krónika érdeklődésére elmondta, szerinte a magyar–román párbeszédnek bármikor helye van, függetlenül attól, hogy amerikai vagy európai szervezet próbál közvetíteni a felek között. „Minden olyan kezdeményezésnek örülünk, amely a párbeszédről szól. Ez hasznos alkalom elmagyarázni szemtől szemben aromán félnek, mit is akarunk mi az autonómiatervezetünkkel. De beszélhetünk a magyar nyelv regionális nyelvként való elfogadásáról is. Elvégre a román is regionális nyelv volt Ukrajna egy részében, amikor meg ezt az ukrán parlament eltörölte, nagy felháborodást keltett Romániában is” – mutatott rá Borbély.
A politikus emlékeztetni kívánt arra is, hogy 2010-ig számos, PER-kezdeményezte találkozó zajlott Romániában, ahol a felek számos tabutémát feszegettek. „Nemcsak magyar ügyek kerültek terítékre, hanem a roma közösség gondjai meg egyebek is. Úgy érzem, a párbeszéd mindig segíti a közeledési folyamatot” – tette hozzá Borbély László, aki szerint az sem elképzelhetetlen, hogy a szövetség a civil társadalmat is bevonja a PER által kezdeményezett dialógusba.
Ebben a Magyar Polgári Párt (MPP) is részt szeretne venni – jelentette ki lapunknak Biró Zsolt. A párt elnöke viszont aggályainak is hangot adott a párbeszéd kereteivel kapcsolatban. „Komoly kérdőjeleket vet fel, hogy az Európai Unióban élő két nép között miért az amerikaiaknak kell közvetíteniük. Ettől függetlenül minden egyes olyan találkozóra szükség van, ahol párbeszédet tudunk folytatni a román társadalommal. Csak így lehet falakat bontani, s az alaptalan félelmeket eloszlatni” – vélekedett a polgári párt vezetője.
Biró hangsúlyozta, hogy az MPP-nek jól meghatározott véleménye van mind az autonómia, mind az etnikai kérdésről. „Ha egyáltalán lesz ilyen találkozó, akkor arról nekünk is kell tudnunk, nem úgy, mint az 1993-ban Neptunon szervezett PER-találkozóról, ami miatt már most is sokan farkast kiáltanak” – fogalmazott Biró, utalva arra, hogy a Fekete-tenger-parti üdülővárosban lezajlott tárgyaláson Frunda György, Tokay György és Borbély László RMDSZ-politikusok titokban, mandátum nélkül tárgyaltak az akkori román hatalommal.
Tőkés: nem kell új Neptun
A román–magyar párbeszéd szükségességét Tőkés László sem vonja kétségbe, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke viszont úgy véli, az új kezdeményezésre rendkívül rossz fényt vet a Neptun-botrány, amely az elmúlt évtizedekben megosztotta az erdélyi magyar politikát. „Tudnunk kéne, ki kezdeményezte, kinek áll érdekében, hogy az amerikai jogvédők ismét tárgyalóasztalhoz üljenek az RMDSZ-szel és a román politikai pártok képviselőivel. Arra is kíváncsiak vagyunk, kitől kaptak felhatalmazást azok, akik leültek a PER-rel előzetesen tárgyalni” – fogalmazta meg kérdéseit Tőkés.
A Krónika érdeklődésére elmondta, nem csoda, hogy ez a téma épp akkor kerül terítékre, amikor az ország államfőválasztásra készül, és az RMDSZ épp bemutatta az autonómiatervezetét.
„Látható, hogy a román politikum szabad utat adott Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek, államfőjelöltnek, hogy az autonómia kérdésével eljátszadozzon. Így Victor Ponta miniszterelnök-államfőjelölttel – akivel Kelemen együtt kampányol – megmozgatják a magyar és a román nemzeti érzéseket. Attól tartok, hogy egy neptuni forgatókönyv szerint az Amerikai Egyesült Államok a világ rendőrének szerepkörében olyan forgatókönyvet gondolt ki, amelyben a román érdekek érvényesülnek, és a magyar felet megint pacifikálják, az autonómiaügyet pedig valamilyen kompromisszum mentén leszerelik” – fogalmazott.
A Neptun-ügyre utalva Tőkés rámutatott, korábban is az amerikai és a román fél választotta ki a tárgyalópartnert. „Most pedig megint ugyanez történik, mindig a kényelmes magyarokat választják” – tette hozzá. Tőkés megjegyezte, az RMDSZ „önjelöltjei” sem 1993-ban, sem most nem kaptak mandátumot – még a szövetség illetékes testületeitől sem – arra, hogy a magyar ügyet képviselőjék ebben a párbeszédben.
Toró: magyar–magyar konszenzus kell
Előrelépés lenne, ha elindulna egy újabb magyar–román párbeszéd, de fontos, hogy ez ne a színfalak mögött történjen, és fedje le a romániai magyar társadalom minden szegmensét – szögezte le lapunknak Toró T. Tibor. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke is úgy értékeli, a neptuni tárgyalásokkal az volt a gond, hogy néhány RMDSZ-es csúcspolitikus felhatalmazás nélkül tárgyalt a PER közvetítésével, stratégiai célokat söpörtek a szőnyeg alá, „kiváltva azokat látványos, de a jövő szempontjából nem túl lényeges elemekkel”.
„Nekünk arra lenne szükségünk, hogy találjunk hosszú távú garanciákat az alaptörvényben, a jogszabályokban, hogy gyakorlatba tudjuk ültetni a céljainkat, hogy meg tudjuk valósítani az autonómiát” – szögezte le a politikus. Hozzátette, az RMDSZ már több ízben elveszítette a bizalmat, ezt mutatja a szavazatok számának alakulása is. Emlékeztetett, 25 év alatt egymillióról 350 ezerre csökkent a szövetségre voksolók száma.
„Ezt a bizalmat csak úgy lehet helyreállítani, ha elindul egy magyar–magyar egyeztetés, majd ez alapján létrejön egy etnikumközi megállapodás. Nem új gondolat, hogy a román és a magyar közösségnek egyezségre kell jutnia az ország és a nemzet jövőjével kapcsolatban. Nekünk minden állásfoglalásunkban benne van az igény egy őszinte párbeszédre. Ám ezt nem lehet parlamenti politikára vagy az RMDSZ által kedvelt és gyakorolt titkos paktumpolitikára alapozni, mert az nem vezet eredményre, de bizalmatlanságot szül, megosztja a közösséget” – mondta az EMNP elnöke.
Toró fontosnak tartja, hogy a nagyhatalmak kezdenek ezzel a kérdéssel foglalkozni, mert eddig az volt a legnagyobb probléma, hogy nem sikerült a közömbösség falát lebontani. „Tudom, hogy Allen Kassof nem emberbaráti megközelítésből akar közvetíteni, megvannak a nagyhatalmi szempontjai, az ukrán válság is érzékenyebbé tette a stabilitás, az interetnikus kapcsolatok iránt, de mindenképp ki kell használni ezt a helyzetet” – szögezte le Toró T. Tibor.
Bakk: elmozdulás várható kisebbségpolitikai kérdésekben
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által megteremtett autonómiamozgalmi háttér és az Amerikai Egyesült Államok új biztonságpolitikai mérlege, azon belül pedig a Romániának juttatott szerep eredményezte, hogy a PER újra közvetítői szerepet vállalt a román–magyar párbeszédben – fogalmazott a Krónika megkeresésére Bakk Miklós politológus.
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) politikatudományi tanszékének docense rámutatott, hogy ha Amerika a helyzet eredményesebb stabilizálására törekszik, fontos lenne figyelembe vennie, hogy az erdélyi magyar politikai tér pluralizálódott, tehát hasznos lenne az RMDSZ mellett a többi erdélyi magyar politikai erőt is bevonni a tárgyalásokba. „Ez nehezítené a megbeszéléseket, de biztosabban vetítené előre a stabilitás esélyét” – jegyezte meg.
A politológus úgy értékelte, nem biztos, hogy a tárgyalások eredményeképpen olyan megoldás születik, amelyet az erdélyi magyar közvélemény pozitívnak tekintene, de mindenképpen lehetőség nyílna arra, hogy a magyarok kisebbségi jogai tekintetében a korábbi kulturális, intézményi és egyéni jogokra összpontosító megoldások helyett áthelyeződjön a hangsúly a területi megoldásokra.
„A PER már 1993-ban vállalt közvetítői szerepet, de teljesen más helyzetben, mint a mostani. Akkor az RMDSZ brassói kongresszusa után éppen lezárult a szervezet intézményi konszolidációja, integrálódott a román pártrendszerbe, jóllehet a magyar választók ekkor még nem pártnak tekintették. Akkor alakult ki a szövetségen belül a később fősodorrá váló irányzat, amely a pártkoalíciós stratégiát tartotta elsődlegesnek, és a PER erre a lehetőségre játszott rá. Az amerikai szervezet által vezetett tárgyalások lényegében az akkor formálódó román kisebbségpolitikai rezsimet segítették elő: ennek is szerepe volt abban, hogy 1996-tól kezdve az RMDSZ majdnem a teljes román pártpaletta számára elfogadott koalíciós partnerré vált” – részletezte Bakk.
Szerinte ára is volt ennek: az RMDSZ-nek zárójelbe kellett tennie az autonómiaprogramját, amelynek helyét az egyedi intézkedések sorozata, illetve az azokkal kapcsolatos alkuk, a partnerekkel folytatott egyezkedések töltötték fel. „Ma azt látjuk, ez a stratégia kimerítette lehetőségeit, ami abból is látszik, hogy az RMDSZ folyamatosan szavazatokat veszít. Az autonómiamozgalom pedig az RMDSZ-en kívülre helyeződött, az ellenzéke vállalta fel nyomást gyakorolva a szövetségre. A mostani autonómiatervezet is jelzi, e nyomásgyakorlás nem volt teljesen sikertelen” – tette hozzá.
Bakk fontosnak nevezte, hogy az SZNT mozgalmi tevékenységének sikerült a külföld figyelmét is a Székelyföldre irányítania. „A skóciai népszavazás előtt, amikor a nemzetközi sajtóban arról értekeztek, hogy milyen dominóhatást válthat ki Skócia függetlenedése, akkor az autonómiára törekvő, etnoregionális mozgalmak és területi csoportok listáján megjelent a Székelyföld is. Tehát a Székelyföld felkerült erre a fontos európai térképre, amelyen az európai nemzetállamokat feszegető mozgalmak kaptak helyet” – mutatott rá.
Bakk szerint az Amerikai Egyesült Államok is azért figyelt fel erre, mert biztonságpolitikai és stratégiai szempontból Romániának kitüntetett szerepet szánt a NATO-n belül, ezért érdekelt abban, hogy az ország stabil legyen, ne mutatkozzon rajta olyan biztonságpolitikai rés, amelyen keresztül súlyos konfliktus esetén valamilyen beavatkozás lehetősége teremtődik meg.
„Amerika érdekelt abban tehát, hogy a Székelyföld-kérdésre megoldás szülessen, és a PER, bár nyilvánosan nem az amerikai kormányt képviselői, ennek az érdeknek a közvetítője” – mondta a politológus.
Krónika (Kolozsvár)

AGYELSZÍVÁS Elszívták az agyunkat rendesen Európából
Az EU-s országok közül Romániából ment el szinte a legtöbb szakember hivatalosan.
Arról rendszeresen jönnek hírek, hogy tele van Európa romániai származású koldussal és kétkezi munkással, de arról már ritkábban szólnak, hogy képzett munkaerő szempontjából mennyit vesztett az ország. Nemrég közzétettek egy infografikát, ami az agyelszívás szempontjából legrosszabbul, illetve legjobban járó EU-s országokat összesíti. Ebből az derül ki, hogy az elmúlt tíz évben Romániában volt szinte a legnagyobb a diplomás elvándorlás.
A legnagyobb veszteségeik a lengyeleknek voltak, onnan a hivatalos adatok szerint 33 207 ember ment el, utánuk a németek következek 29 670 emberrel, majd a romániaiak 26 496 emberrel. És ezek csak a hivatalos adatok, amelyek szerint 276 124 EU-s állampolgár vállalt más országban állandó munkát. Az agyelszívás legnagyobb győztesei a britek, 76 956 szakember ment oda dolgozni, igaz, 21 519 ember el is hagyta az országot. Ami a legmeglepőbb, hogy ebből 5 233 személy Ciprusra ment.
Utánuk a németek következnek 38 343 emberrel, így nekik is sikerült kiegyenlőíteniük a saját veszteségeiket. Majd Belgium következik 22 835, Ciprus 22 834 és Ausztria 19 625 máshonnan jött szakemberrel. Romániában tíz év alatt 582 magasan képzett külföldi munkaerő vállalt munkát.
Az országból a legtöbben Nagy-Britanniába (7334) mentek, utána Olaszország (5434), Németország (4475) és Belgium (4380) következik. Magyarországra Romániából 662 szakember ment ki hivatalosan dolgozni.
A statisztikából az is kiderül, hogy összességében az egészségügyre a legjellemzőbb az agyelszívás, annak ellenére is, hogy a legtöbb szakképzett külföldi munkavállaló középiskolai tanár volt (54 040). Utánuk ugyanis az orvosok jönnek 47 998, a nővérek 39 773, gyógytornászok 12 529, illetve a fogorvosok 8907 személlyel.
Transdindex.ro

Nemzetközi fórumon az önrendelkezés
Egyre jobban figyel a világ a népek önrendelkezési törekvéseire, és a kérdéskör, aktualitása miatt, mind gyakoribb téma politikusi körökben, de konferenciákon, tudományos értekezleteken is. Az elmúlt hét végén a Berni Egyetem (Svájc) Földrajz Karának szervezésében tartottak háromnapos tudományos konferenciát, melynek címe: Önrendelkezés Európában – jelenkori kihívások a soknemzetiségű államok kisebbségi életében címmel.
A 90-es évek dél-kelet-európai és Kaukázus-vidéki erőszakos területi konfliktusaiból kiindulva a tudományos értekezlet azokat az egyre erősödő önrendelkezési törekvéseket is számba vette, melyek a kontinens szinte valamennyi részén, nevezetesen Spanyolországban (Katalónia), Nagy-Britanniában (Skócia), Belgiumban (Flandria) és Romániában (Székelyföld) nyilvánulnak meg erőteljes formában. Az egyes munkacsoportokban – egyebek mellett – kiemelt módon tették vizsgálat tárgyává a posztszovjet térséghez tartozó Moldova (Gagauzia és Transznisztria) és Ukrajna (Krím félsziget), valamint a nyugat-balkáni Bosznia-Hercegovina, Macedónia és Koszovó népeinek és nemzetiségeinek válságos helyzetét és az annak rendezésére irányuló nemzetközi erőfeszítéseket. Egyik munkacsoport központi témáját a szecesszió képezte Pró és kontra a területi elszakadás kérdésében Európában címmel. Figyelemre méltó fejleménynek számít, hogy a nemzetközi politikai diskurzus napirendjén ma már Székelyföld területi autonómiájának kérdése is szerepel. A finnországi Åland-szigeti önkormányzatról és a koszovói szerbek autonómiajogairól szóló ülésszakon Benedek József és Bajtalan Hunor, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem kutatói a folyamatban lévő romániai regionalizációs tervekről tartottak előadást, különös tekintettel a székelyföldi régióra. A konferencia második nyilvános vitája a Nemzeti kisebbségek Európában és a nemzetközi/külső faktorok szerepe címet viselte. Rudolf Burger berni újságíró közreműködésével Tőkés László európai képviselő, Peter Burkhardt, a szerbiai EBESZ-misszió vezetője és Isabelle Schulte-Tenckhoff genfi egyetemi tanár vett részt az eszmecserén. Tőkés László bevezető előterjesztését követően a moderátor első kérdése az volt, hogy Erdély el akar-e szakadni Romániától, és ezen a téren „modellnek” tekinti-e a skóciai önállósági törekvéseket. Válaszában Tőkés László Martin Schulz EP-elnököt idézte, aki egyik legutóbbi nyilatkozatában maga mondotta, hogy Európában „teret kell nyitni az autonómiatörekvéseknek”, és hogy „a skót megoldás (az EU-n belül) a más régiókban felmerülő igények kielégítésére is modellként szolgálhat”. Kérdésekre válaszolva Tőkés ahhoz kérte a nemzetközi szervezetek – köztük az Európai Unió, az Európa Tanács és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet – támogatását, hogy a többszintű erdélyi magyar autonómia kiépítése által segítsék megmenteni a hajdan „Kelet Svájcának” nevezett soknemzetiségű régiónkat az asszimiláció és az etnikai homogenizáció pusztításaitól. A területi etnikai konfliktusok megoldása tekintetében az Európa Tanács 2003/1334. számú határozatát (Gross-jelentés) tartotta irányadónak, mely az egyes autonómiaformákat a leghatékonyabb konfliktuskezelő eszközként ajánlja a tagországok figyelmébe. Az autonómia kérdése Románia számára nem problémát, hanem megoldást jelent. Magyarságunk és a többségi románság közös érdekében ezért harcolunk következetesen és kitartóan érte – összegezte mondanivalóját európai képviselőnk.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Értékelő Sebestyén Csaba RMGE elnökkel
Mire számíthat mezőgazdaságunk 2020-ig?
Sebestyén Csaba RMGE országos elnökkel az aradi Magyar–magyar Gazdatalálkozó alkalmával értékeltük az Agromalim kiállításon és vásáron szerzett tapasztalatait, illetve megvitattuk a mezőgazdasági érdekvédelem időszerű kérdéseit.
– Elnök úr, milyen benyomásokat szerzett az Agromalim kiállításon és vásáron?
– Azon az RMGE immár 15 éve szervezi meg a Magyar-magyar gazdatalálkozót, ami igen fontos az országhatár két oldalán élő, tevékenykedő magyar gazdák számára, de örömmel tapasztalható, hogy most már a Kárpát-medencei magyar gazdák is bekapcsolódtak az együtt gondolkodásba, a gondok közös megbeszélésébe. Köszönjük az Agromalim vezetőségének, amiért erre alkalmat biztosítanak. A megelőző évekhez hasonlóan idén is fontos üzenetet fogalmazott meg a Magyar–magyar Gazdatalálkozó, ahol vázolni próbáltuk: ahhoz, hogy a Kárpát-medencei mezőgazdaságnak jövője legyen, fontos az Európai Unió támogatási formáinak a megszerzése, az agrárpolitikának az erdélyi magyar gazdák érdekei szerinti alkalmazása. Ugyancsak fontos, hogy az oktatástól a szaktanácsadásig minden lehetőséget kihasználjunk az intézményszervezésben a pénzek megszerzése érdekében. Mindez a gazdák hatékony tevékenységének az előmozdítását szolgálja. Újra kihangsúlyoztuk: a mezőgazdasági hatékonyságot nem feltétlenül tonnákban és hektoliterekben mérjük, hanem fontos a tájfenntartás, a tájközeli gazdálkodás. Nem feltétlenül ipari létesítményeket, nagyparcellás gazdaságot akarunk, hanem mindenhol olyat, ami éppen megfelel az ottani gazdálkodóknak. Azt, hogy a gazda hány hektár földnek a megműveléséből éljen meg, nem másnak, hanem magának a gazdának kell eldöntenie, miközben a politikumnak, a kormányzatnak hozzá kell járulnia ahhoz, hogy ott tudjon dolgozni, meg is tudjon belőle élni, ne kelljen segélyért folyamodnia.
– Érdekes dolgot mondott ezzel kapcsolatban a délvidéki Nagy Miklós, aki szerint náluk 4,4 hektár a gazdánként átlagosan megművelt terület, aminek a hasznából meg is tudnak élni.
– Természetesen, még kevesebb hektár hasznából is megél egy család, ha megkapja hozzá a kellő segítséget. Ha viszont 10 hektárt képes megmunkálni, akkor ahhoz a területhez kell neki eszközöket, munkafeltételeket biztosítani.
Ugyanannyi pénzre számíthatunk
– A következő 7 évben az ország vidékfejlesztése 8,1 milliárd euró EU támogatásra számíthat. Véleménye szerint a jelzett összeg elég lesz-e, fellendítheti-e a gazdálkodást vagy több pénzre lenne szükség?
– Szerintem a mezőgazdaságban nincs annyi pénz, amit ne lehetne ésszerűen elkölteni. Ez a 8 milliárd annyi, amennyi az elmúlt 7 esztendőben volt, és azt nagyjából el is költöttük az adott időszakban. A mezőgazdaságban felhasznált EU-támogatásokat Romániában 70-80%-ban használtuk fel. Van, amire elég, máshova viszont kevés ez a pénz. A 8 milliárd csak a Nemzeti Vidékfejlesztési Tervnek a keretösszege, ami nem tartalmazza a területalapú, illetve az egyszeri kifizetések alapján működő támogatásokat. Ha viszont az összeget elosztjuk a 16 intézkedésre, amire a kormány, vagy a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv szánta, akkor kiderül, hogy vannak olyan intézkedések is, amelyekre szerintem több pénz kellett volna.
– Megemlítene közülük néhányat?
– Példának okáért a fiatal gazdák támogatására 400 millió eurót szántak, ami szerintem nagyon kevés, a kisgazdaságok támogatására 150 millió, ami nagyjából 10 ezer pályázatra elég, tehát nagyon kevés, mert legkevesebb 100 ezer kisgazda szorulna támogatásra. Éppen ezért, tízszer ekkora alapra lett volna szükség. Ugyanakkor vannak olyan intézkedések is, amelyekre véleményünk szerint túl sokat különítettek el. Ilyen az infrastruktúrafejlesztésre, vagyis a falvakon megépítendő víz- és gázvezetékekre elkülönített 1 milliárd euró, ami komoly összeg, de nem innen, hanem a regionális alapokból kellett volna finanszírozni, mivel a mezőgazdasághoz sok közük nincs. Mindent összevetve, a folyó költségvetési keretet picit jobbnak tartom a legutóbbinál. Biztos vagyok abban, hogy Dacian Cioloş jelentősen hozzájárult a kisgazdaságok elismertetéséhez. Ugyanakkor Romániában is komolyan kellene venni a szaktanácsadást, az innovációt, az együttműködést, amelyek benne vannak a Nemzeti Vidékfejlesztési Tervben. Reméljük, el is indítják őket, nem hanyagolják, mint az elmúlt 7 esztendőben.
– Sok jót hallottam az anyaországi falugazdászok működéséről, nálunk nem lehetne-e hasonló szakember gárda tevékenységét beindítani?
– Nagyon jó ötletnek tartom, de hát már elejétől hangoztattuk, hogy komoly gondok vannak a szaktanácsadással, ami a régi elképzelésben, de az új változatban sem működik. Ezzel a legnagyobb gond a politikai akaratnak a hiánya. Magyarországon viszont komoly alapokra helyezték az agrárgazdasági kamarákat, amelyek a falugazdász hálózatot is működtetik. Nálunk viszont a kormánynak két forgatókönyve volt az agrárkamara létrehozásakor: egyik, hogy alá legyen rendelve a politikumnak, akkor megkapja a működéséhez szükséges alapokat; második forgatókönyv szerint a gazdáknak maguknak kellene megszervezniük, mindennemű támogatás nélkül. A második változat állt be, miszerint a gazdák úgy gondolták, hogy nincs szükség a politikum beavatkozására. Aminek az lett a következménye, hogy néhány megyében bejegyezték ugyan, de alapok, tehát tevékenység nélkül, infrastruktúra hiányában. Ilyen feltételek között nem tudnak tevékenységet kifejteni. Nem tudom, mi lesz a sorsuk azoknak az EU-alapoknak, amelyek kizárólag az agrárkamarai tevékenységekre, a szaktanácsadásra, a továbbképzésekre vannak elkülönítve. Attól tartok, azok valamilyen magáncégekhez kerülhetnek, esetleg átmennek a mezőgazdasági igazgatóságokhoz.
– Én azt hittem, hogy az agrárkamarák létrehozásával a mezőgazdasági igazgatóságok kompetenciái is hozzájuk kerülnek, míg utóbbiakat felszámolják, csakhogy nem így lett. Mi erről a véleménye?
– Az a legnagyobb baj, hogy az agrárkamráknak nem adtak kompetenciákat sem. Ha adtak volna, példának okáért a mezőgazdasági területek kivonását a mezőgazdasági forgalomból, az hatalmas nagy pénz, ami az Agrárkamarákhoz jutva némi alapot szolgálhatna számukra. Ha azt mondanák, hogy az agrárkamarák jogosultak pályázatírásra vagy azok kezelésére, új anyagi forrást jelenthetne számukra. Tehát az agrárkamarák anyagi forrásait sem határozták meg, de az Agrárkamarák Törvényében az sincs benne, hogy ezek önkormányzati támogatást élvezhetnek. Mert ha egy tisztességes megyei tanács vagy annak az elnöke támogatni kívánná a helybeli agrárkamarát, nem teheti meg, mert nincs rá törvényes keret. Szerintem a valós kompetenciákkal, működési feltételekkel felruházott agrárkamarai rendszer politikai akarat nélkül nem jöhet létre. Amíg Magyarországon sem született meg az alaposan kidolgozott Agrárkamarai Törvény, meg lehet nézni, hány agrárkamara működött.
– De hát államelnöki tanácsosként nem lehet-e oda hatni, hogy nálunk is megszülessen egy hasonló törvény?
Követendő francia modell?
– Az államelnöki mezőgazdasági bizottság által készített stratégia fenn van a honlapon, abban az említett dogok benne vannak. A baj csak abban áll, hogy egyetlen stratégiában sincs benne, hogy a kormány kötelezettsége lenne a benne foglaltak végrehajtása. Szerintem a kormányon múlik, hogy a kidolgozott stratégiából átveszi-e a jó pontokat. A Nemzeti Vidékfejlesztési Stratégia szervezőbizottsági tagjaként abba jó néhány újítást sikerült bevinnünk. Példának okáért, hogy pályázati elbíráláskor elsőbbséget élvezzenek a családi gazdaságok és a közepes gazdaságok. Ez a mi jelenlétünknek köszönhető, remélhetőleg sok kis- és közepes gazdaság élvezi majd az előnyeit. Az érdekvédelem, sajnos, állandóan ki van téve a politikum szeszélyeinek. Éppen ezért nem tud annyira megerősödni, hogy politikai nyomást gyakorolhasson. Példának okáért Franciaországban az agrárkamarák nélkül nem lehet mezőgazdasági minisztert választani, akit az agrárkamarák bármikor leválthatnak. A román kormánynak minden kell, csak ez nem. A decentralizálást hirdetjük ugyan, de nem valósítjuk meg. Ehhez szerintem jönnie kell egy új hatalomnak, amelytől a választások előtt elvárják, hogy a minden téren történő decentralizálást ne csak hirdesse, hanem kötelezően végre is hajtsa.
– Azzal zárjuk az értékelőt, hogy megmagyarázzuk az RMGE közelgő 170. születésnapját. 1844-ben Románia török uralom alatt volt, akkor hogy alapulhatott meg a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete?
– Az RMGE jogelődjét, az Erdélyi Gazdasági Egyletet 1844-ben alapították, 1939-től Erdélyi Magyar Gazdasági Egylet néven működött, de 1947-ben a kommunista hatalom a többi civilszervezettel együtt megszüntette. 1990 márciusában, amint lehetőség nyílt rá, megtörtént az újraalakítása. Akkor még nagyon sokan éltek az EMGE-tagok közül, akik újralapították a rendszerváltás után Romániai Magyar Gazdák Egyesülete néven, aminek az alapszabályzatában benne van, hogy az EGE és az EMGE jogutódja. Ezért vagyunk büszkék arra, hogy 170 évesnek nevezhetjük magunkat, és a jogelődjeinknek a képviselői vagyunk. Az évfordulóra november 8-án, Székelyudvarhelyen szeretnénk méltó módon megemlékezni.
– Köszönöm szépen, további sok sikert kívánok.
– Én köszönöm a lehetőséget.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Magyar történészsors Romániában
Tófalvi Zoltán író, történész kapta meg idén a Tőkés László Alapítvány által alapított Tőkés-díjat. Az alábbiakban közöljük M. Kiss Sándor történésznek, a budapesti Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgató-helyettesének a Kisvárdán múlt vasárnap rendezett ünnepségen elhangzott laudációját.
Tófalvi Zoltán. Elvarázsolt ember. Sajátos csodalény. A különösen egyedi kelet-közép-európai sors méltóságteljes hordozója. Másként szólva: nyugdíjas történész – egyáltalán létezik ilyen státus, hogy nyugdíjas történész?
Publicista, író, tévészerkesztő. Tegyem hozzá: elszabadult igazságkereső, a hűség szobra, húsból-vérből való, vagyis elkötelezett magyar értelmiségi. Különben hetvenéves. Ilyenkor az ember leül a kertjében – ha van diófája, akkor az alá –, és elmereng a múlton, vajon mi marad meg mindabból, amit eddig termelt? Tófalvi Zoltán e helyett – bár gereblyéznivalója lenne épp elég – jövőt tervez.
Huszonnégy évvel ezelőtt – 1990 elején – kezdett el foglalkozni a romániai magyarság 1956-tal kapcsolatos szervezkedéseivel, s az ezt követő politikai perekkel.
Viszont a szigorúan őrzött és titkosított levéltári dokumentációhoz a romániai lusztrációs törvény megjelenése után, csak 2002-től férhetett hozzá. Öt év múlva, 2007-ben indította útjára tíz kötetre tervezett sorozatát 1956 erdélyi mártírjai címmel, amelyből eddig öt kötet jelent meg, darabonként 750-800 oldalon.
Tehát a hiány további öt kötet, vagyis – kilóban számolva – körülbelül 4000 oldal. A napokban – magam is hetven körül téblábolok – különböző nyavalyáimat sorolva orvos barátom megnyugtatott, mondván, az emberi élet százhárom évre van kalibrálva, és az egyénen múlik, hogy ebből a százhárom évből mennyit képes realizálni. Másként szólva: hány éves koráig képes élni. Zoltán! Hét év alatt öt kötet, további hét év – s akkor még csak hetvenhét éves leszel –, további öt kötet. S az azt követő negyedszázad? Valóban ideje elkezdeni tervezni a jövőt!
Játék a számokkal? Nem egészen! Tessék csak figyelni! Tófalvi Zoltán 1944-ben született. A múlt század nyolcvanas éveinek végén – Temesvár Romániában, sajátos rendszerváltás Magyarországon, amit a múlt bajnokai rendszerkorrekciónak terveztek – felparázsoltatta a reményeket. Most majd megismerjük a múltunkat, s nemcsak a jövőnket tervezhetjük a magunk tehetségéből, a magunk erejéből.
Aztán eltelt Tófalvi Zoltán életéből további bő évtized, amíg végre megnyíltak azok az addig titokzatos levéltárak, amennyiben tényleg megnyíltak. Vagyis: megkésett nemzedék vagyunk. Tófalvi Zoltánt közel hatvanévesen illette meg a múlt megismerésének a joga.
A múlt! Fránya dolog ez a múlt. Más a múltképe annak, aki a szocialista államok belügyeinek karmai között élte meg – át és túl – ezt a múltat, s más azé, aki akkor már felnőtt ember volt, s emlékei később érlelődtek tudássá akár szakmai ártalomként is, mert történész lett. S más azoknak, akik könyvek oldalairól ismerkednek azzal a múlttal, azzal az ’56-tal, ami nekünk életre szóló élmény és tanulság maradt.
És más olyan ország polgárának, aki ennek a terrornak a szelét sem érezte, s csodálva tekintett a Molotov-koktélos pesti srácra, amint élet-halál harcot vív az orosz medvével, majd – ha még erre is volt irányultsága – döbbenve olvasta a sztorizástól már akkor sem tartózkodó nyugati lapok híradásait a magyarországi megtorlásról. S az erdélyi magyarok elleni megtorlásról? Arról nem! Ott jobban őrizték a titkot. Ott belső ügy maradt!
Az 1956-os forradalomról és szabadságharcról írni a magyarországi magyar történésznek sem könnyű feladat. Még ma sem. Nálunk is kérdés, hogy „kinek a forradalma”, vívjuk is csatáinkat, de ennek a csatának érthető az oka. És legfeljebb – hogy az egyik legdivatosabb ma használt fogalomnál maradjak – a narratívák különböznek egymástól.
De a tényeket legalább ismerjük. Mennyiben különbözik a magyarországi magyar történész helyzete a romániai magyar történész helyzetétől? 1991-ben – az Antall-kormány kormányfőtanácsosaként – félig magán-, félig hivatalos minőségben Erdélyben jártam információkat szerezni, hogy volt-e valami megmozdulás ’56-ban Erdélyben is? Kósza híreink voltak ugyan, de konkrét tudásunk nem. Voltak beszélgetéseim, voltak sokatmondó hunyorítások, de beszélgetőtársaim leginkább hallgatásba burkolóztak, s azt ajánlották, hogy keressem meg a „szibirákokat”. Érezni lehetett a félelmet még akkor is. Mindezt csak azért mondom el, hogy érzékeltessem Tófalvi Zoltán vállalkozásának nehézségeit.
Tófalvi Zoltán a magyar és a román történetírás történetében először publikálta az 1956-os magyar forradalommal és szabadságharccal való együttérzés ürügyén halálra ítélt tizenkét erdélyi magyar és két román politikai fogoly kivégzési jegyzőkönyveit – akkurátusan a kivégzőosztagok teljes névsorát feltüntetve, pontosan sejtve, hogy a még élő érintettek halálosan is megfenyegetik! –, a corpus delectiként emlegetett, az erdélyi kérdés megoldását sürgető, a magyar forradalom hatására született négy, korábban egyáltalán nem ismert tervet, tanulmányt. De eddig el kellett jutni, az utat végig kellett járni.
Lássuk ezt az utat! A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelem–filozófia szakán szerzett történelemtanári oklevelet. Pályáját a korondi gimnáziumban kezdte, aztán rádiószerkesztő lett, s mint ilyen, újságíró is, majd televíziós szerkesztő. Egyetemistaként a Sóvidék történetével foglalkozott. 1989-ig három kötete jelent meg, ezek közül A pogány fohászok faluja című szociográfiai kötete Nyugaton – jelesen az Amerikai Egyesült Államokban – is nagy sikert aratott. 1982 hozta meg számára a Szeku „kitüntetett figyelmét”.
A Temesváron élő atyhaiak közössége címet viselő szociológiai munkáját a Szabad Európa Rádió folytatásokban, teljes terjedelemben közölte. Külön „honoráriumként” 1982 októberében egy házkutatás során a román belbiztonsági szervek kéziratai s tanulmányai egy részét a „biztonság kedvéért” begyűjtötték. Gondoljuk el: közel egy évtizedet a román biztonsági szervek kitüntetett figyelmétől kísérve élni! A Kondukátor Romániájában.
A Sóvidék népi fazekassága éppúgy témája volt, mint a Skandináviában élő magyar értelmiség hídszerepének vizsgálata. Értekezett Bolyai Farkas szembetegségéről, összesen 15 önálló kötet és hozzávetőlegesen 5-600 tanulmány, esszé, újságcikk fűződik nevéhez.
Díjnyertes dokumentumfilmek jelzik útját, amelyeket a Román Televízió magyar adása, a Duna Televízió vagy a Magyar Televízió sugárzott. Megnyerte a Hitel folyóirat 1994-es pályázatát, a Civitas Humanitas Alapítvány filmpályázatának első díját, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete 1997-ben, a Székelyföld folyóirat 2002-ben ismerte el munkásságát egy-egy nívódíjjal. Kitüntette őt Petőfi Sándor-sajtószabadság díjjal a Magyar Újságírók Közössége, 2014. március 15-én Marosvásárhely városa tüntette ki őt a Könyv és Gyertya díjjal, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) egyfajta alternatív marosvásárhelyi díszpolgári címmel, idén október 4-én pedig az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány Székelyudvarhelyen EMIA-díjjal. Tófalvi Zoltán tehát termékeny, közfigyelmet kiváltó, szépen dekorált tudós ember, aki méltán szerzett megbecsült nevet magának.
2013 kora nyarán szól a telefonom. A vonal másik végén Izsák Lajos professzor, kedves barátom, az ELTE Történeti Intézetének vezetője, s arra kért, hogy vállaljam el az egyik tag szerepét Tófalvi Zoli doktori munkahelyi vitájában. A téma a magyar ’56 erdélyi vonatkozásai, az „erdélyi kérdés”. Elhűltem! A Zoli doktori vitája? Na ne.
Tragikomikus a történet, vagy emelkedettebben: egy erdélyi magyar történész sorsa Romániában. Miről is van szó? 1989-ig a román kommunista hatalom megakadályozta, hogy Tófalvi Zoltán bármely történeti doktori iskolába beiratkozzon. Az ember csak legyint. A magam kisdoktori disszertációjának beadását – a második világháború alatti polgári ellenállás volt a témám – is megakadályozta akkori munkahelyem. Nem volt kívánatos téma a kommunista Magyarországon a nem kommunista antihitlerista ellenállás történetének kutatása, de 1996-ban – húsz éves késéssel – ugyanebből a témából végül is kandidáltam.
1990 után Romániában Tófalvi Zoltánnak ez nem adatott meg. Kiderült ugyanis, hogy a tervezett történészi disszertációt csak román nyelven lehet leadni és megvédeni. Na erre mondják, hogy kisebbségi sors egy demokratikus országban, amely tagja az EU-nak, s tiszteli a kisebbségeket. Hát ezért iratkozott be Tófalvi Zoltán tizenöt kötetes szerző az ELTE történettudományi doktori iskolájába, ahol már megszerezte az abszolutóriumot, „(…) már csak a disszertáció megvédése van hátra” – írja a szerző szakmai önéletrajzában.
Hát én – s nemcsak én – Tófalvi Zoltán történésztől olvastam először az ’56-ot követő romániai megtorlásról. Csak sikerül az a védés, Zoltán! Azt azért már most bizton állíthatom, hogy többlettudással távozom majd a védésedről. Szomorú s egyben felemelő történet, s van benne valami „tófalvis”. Túl a hetvenen az ember egy címet már nem tudományos hírneve megerősítéséért akar megszerezni. Az már régen megvan. Tartozik ezzel – ha már a sors így akarta – önmagának, a múltnak, a kedves, szeretett társsal eltöltött közös múltnak. S a következő könyv fedlapján már ezt olvashatjuk majd: Dr. Tófalvi Zoltán: Írók, költők a Szekuritáté karmai között.
Számtalanszor elmondjuk, leírjuk: úttörő vállalkozás. Kodolányi János 1943-ban Szárszón nagyon is nagy súllyal beszélt a szóinflációról. Igaza volt. Ezért sem írom le, hogy Tófalvi Zoltán úttörő munkát végzett. Pontosabbnak érzem a megfogalmazást így: Tófalvi Zoltán páratlan munkát végzett.
Szász László írta az egyik recenziójában Tófalvi Zoltán munkájának leglényegéről: „(…) a Magyarországon olykor elsuttogott vélemény ellenében (miszerint Erdélyben nem történt semmi, ugyan sok embert, de csupán ártatlanokat börtönöztek be ’56 kapcsán) bizonyítható: tudatosan és valóságos akciókat készítettek elő Erdélyben, a magyar forradalmat megelőző időszakban és azzal párhuzamosan. Viszont sokkal nehezebb, veszélyesebb helyzetben nemcsak azért, mert a román társadalom eleve ellenséges tömegeinek közegében tették ezt, hanem mert az anyaország vezetése nagyvonalú gesztussal feláldozta az erdélyi magyarságot.
Kádár János és küldöttsége 1958 februárjában, nagyuras bukaresti fogadtatás után, a romániai magyar foglyokat egyszerűen kiszolgáltatta a megerősödött román nacionalista kurzusnak. Ezzel is magyarázható, hogy a perek tulajdonképpen napjainkig ismeretlenek a közvélemény előtt, a Tófalvi Zoltán által feltárt sok tízezer oldalnyi anyag közzététele alapvető szemléletváltozást is jelenthet a történetírásban is. Újra kell írni az 1950-es, 1960-as évek Romániájának egész történetét.”
Bizony ez így igaz. S főként igaz akkor, ha arra is emlékezünk, mit ajánlott Gheorghe Gheorghiu-Dej – Dés (!) György, „az utolsó romániai magyar miniszterelnök”, ahogy ezt a sajátosan keserű pesti humor akkor megfogalmazta – 1957-es látogatása során Kádárnak. Valami ilyesmit mondott: „Önök nem tudták 1945-ben megsemmisíteni a fasisztákat, most itt az alkalom”.
Tízezres nagyságrendben gondolkodott Dej, s Kádár is csak sajnálkozni tudott később: akkor, amikor körmenetbe kellett volna akasztani, nem volt hozzá elég erőnk. Vagy Horn Gyula 1989. áprilisi megnyilvánulása is fontos adalék ebben a kérdésben. Ő a Nagy Imre-ügy kapcsán fejtette ki, hogy még nem érett meg az idő, hogy minden dokumentumot közöljünk ’56-ról, mert ’56 nemzetközi összefüggései mellett még a Dubček-ügy is eltörpül hatását tekintve.
Tófalvi Zoltán – s ebben igaza van méltatóinak – tabukat döntöget, amikről jobb nem tudomást venni. Ha nem támadhatunk, akkor hallgassuk el, régi jól ismert recept. És a kérdések kérdése! Szólaljon meg Tófalvi Zoltán is: „1946-ban a magyar békeelőkészítő osztály olyan Székelyföld-autonómiatervezetet dolgozott ki, amely magában foglalta – falvanként feltüntetve – a barcasági, a volt vármegyei vonzáskörzeteket is.
Ezeknek a tervezeteknek a nyomát sem találjuk a román parlamentnek benyújtott autonómiatervezetekben. Olvasóknak, politikusoknak, a történész szakmának szeretnék olyan, 1000 oldalas kötetet átnyújtani, amelyben teljességre törekvőn megtaláljuk az „erdélyi kérdéssel” kapcsolatosan kidolgozott összes magyar, román, szász és nagyhatalmi tervezetet. Elkészítettem egy dokumentumfilm-tervezetet a Székelyföld autonómiatörekvéseinek alátámasztására. Abban a meggyőződésben, hogy az Európai Uniót, a nagyhatalmakat csak egy nagyon jól „megkomponált” filmmel lehet meggyőzni a követelés jogosságáról. Egyszer talán film is lesz a tervből…”
Drága jó Tófalvi Zoltán, elvarázsolt ember, sajátos csodalény, így kell hinni egy talpig értelmiséginek a tények perdöntő erejében! Enélkül sem élni, sem dolgozni nem érdemes. És túl minden kesernyés gondolaton, egyszer győzhet az igazság is. S az esélyt valóban meg kell teremteni. Köszönteni s ünnepelni jöttünk Tófalvi Zoltánt. Gratulálni a megérdemelt kitüntetéshez, a Tőkés-díjhoz. Éltessen Téged az idők végeztéig a mi Istenünk! Váltsa valóra álmodat: a szabadság rehabilitációja vezessen el a székely autonómiához! Írj és küzdj érte továbbra is!
Krónika (Kolozsvár)

Jövőben nő a nyugdíj és a minimálbér
Hetvenöt lejjel, 975 lejre nő az országos bruttó minimálbér 2015 januárjától – jelentette be tegnap Rovana Plumb munkaügyi miniszter, aki a nyugdíjak ötszázalékos emelését is ígérte.
Ez kicsit több, mint amire a törvény kötelezi a kormányt, de most megtehetjük – nyilatkozta. Hozzátette: a magánnyugdíjpénztárakat nem államosítják. A tárcavezető szerint jelenleg 5,3 millió munkavállaló és ugyanannyi nyugdíjas él Romániában, így még fenntartható a rendszer, az elemzők azonban arra figyelmeztetnek, hogy 15–20 év múlva az arányok annyira megváltoznak, hogy a nyugdíjak az utolsó munkabér negyedére eshetnek vissza. A munkatörvénykönyv előírja, hogy a bruttó minimálbér értékét évente állapítsa meg a kormány a szakszervezetekkel és a munkáltatói szövetségekkel való egyeztetés után. Idén – a tavaly novemberi kormányhatározat értelmében – már kétszer nőtt a minimálbér: január elsejétől 800 lejről 850 lejre, július óta pedig 900 lej jár a teljes munkaprogramért, ami havi átlag 168 órát jelent; ez 5,357 lej óránként. 2013-ban szintén két szakaszban emelkedett a minimálbér: január elsején 750 lejre, július elsején pedig 800 lejre. A kormány 2012-ben 700 lejes minimálbért szabott meg, 2011-ben pedig 670 lejest. A munkatörvénykönyv értelmében az alkalmazó nem adhat az országos minimálbérnél alacsonyabb havi fizetést a teljes munkaprogramú alkalmazottnak, akik zöme a magánszférában dolgozik: idén júliusban országszinten közel egymillió munkavállaló bére emelkedett 50 lejjel, de a 966 405 érintett személy közül csak 281 542-t fizet az állam. Ahány alkalmazott, annyi nyugdíjas Szeptember végén 5,7 millió aktív munkaszerződés szerepelt az alkalmazott-nyilvántartási hivatal adatbázisában, ebből 5,2 millió meghatározatlan időre és teljes normára megkötött egyéni munkaszerződés – közölte Rovana Plumb munkaügyi miniszter, aki szerint jelenleg 5,3 millió nyugdíjas él Romániában, azaz egy munkavállalóra egy nyugdíjas jut. Az alkalmazottak nyilvántartásában azok a személyek is szerepelnek, akiknek nincs egyéni munkaszerződésük, de fizetnek társadalombiztosítást (vagy azért, mert munkanélküli-segélyben részesülnek, vagy azért, mert független szakmai tevékenységet folytatnak). A tárcavezető úgy értékeli, hogy Románia jól áll a munkanélküliséget illetően, hiszen nálunk 6,7 százalék az állástalanok aránya, míg az euróövezetben 12, az uniós átlag pedig 11 százalék. „Az eddig elfogadott intézkedések 200 000 új munkahely létesítéséhez és a dolgozók arányának növekedéséhez vezettek” – mondotta. Hozzátette: létezik egy hatmilliárd eurós alap az EU-ban, amit 2020-ig fel kell használni a fiatalok munkanélküliségének csökkentésére, és az uniós tagországok kormányai „mind azon dolgoznak, hogy a fiatalokra vonatkozó kezességi tervet gyakorlatba ültethessék”. Marad a többpilléres nyugdíjrendszer Nem államosítják a kötelező magánnyugdíjakat, marad a többpilléres nyugdíjrendszer; a kormány a Világbank segítségével elemzi a magánnyugdíj-rendszer működését, de a tervek között nem szerepel a második pillér államosítása – szögezte le Rovana Plumb. A tárca már elkészítette a magánnyugdíj-pénztár befizetőire vonatkozó jogszabálytervezetet, jelenleg a pénzügyminisztérium jóváhagyását várják. A kötelező magánnyugdíjrendszer úgy működik, hogy az állami nyugdíjpénztár a biztosított személy utáni jövedelem bizonyos százalékát rendszeresen átutalja annak a magánnyugdíj-pénztárnak, amelyhez az illető tartozik. Kezdetben a bruttó jövedelem 2 százalékát utalták át, jelenleg már a 4,5 százalékát. Az évente végrehajtott 0,5 százalékos növekedéssel a tervek szerint az átutalt összeg 2016-ig eléri a 6 százalékot. Az elmúlt hét évben a kötelező magánnyugdíj-pénztárak hozama évente átlagosan 11,3 százalék volt, a magánbiztosítók által kezelt aktívák nettó értéke eléri a 4 milliárd eurót.  Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nagy-romániás álmok
Tizenkétezren meneteltek nemzetiszín arcfestéssel és zászlókat lobogtatva Bukarest utcáin. Na nem a román–magyar focimérkőzés balhékereső ultráira gondolok, hanem az ellenséges hangulatú rangadó másnapján felvonuló nagy-romániás egyesülést követelőkre. De ez közel sem kapott akkora hírverést, mint az ökölrázós, nemzeti büszkeséget irritáló döntetlen. Pedig a tét sokkal nagyobb. Számunkra is. Bár a geopolitikai kérdésekben jártas elemzők nem sok esélyt adnak a Moldovai Köztársaság Romániába való beolvasztásának a közeljövőben, a honi politikusok közül sokan kacérkodnak ezzel a gondolattal. Az önmagukat unionista akciócsoportnak nevezők konkrét lépéseket is követelnek. A hadászati- védelmi ernyő kiterjesztésén túl gazdasági lépéseket sürgetnek. Valahogy a kettészakított Németország egyesüléséhez hasonlókat. Csak arról feledkeznek meg, hogy a jelenlegi román gazdaság teljesítménye fényévekre elmarad az egykori nyugatnémet "motorhoz" képest. Mi beledöglenénk, ha újabb koloncot akasztanának a nyakunkba. Már ezen a télen didereghetünk, ha Pruton túli féltestvéreket kell netán megmentenünk az orosz gázkorlátkozás okán. De ennél többet követelnek a besszarábiai egyesülést megelőzően. Az áruforgalmi vámok eltörlését, a munkaerőpiac azonnali megnyitását minden moldovai állampolgár számára, még mielőtt az Európai Unióhoz való csatlakozás megtörtént volna. Természetesen az egyesülést lehetővé tevő alkotmánymódosítás is a programjukban szerepel. Érdekes, hogy ebben az esetben a legfelsőbb bírói tanács egyetlen tagja sem kiáltott "árulást", mint tette néhány napja Kelemen Hunor esetében, aki a székelyföldi autonómiatervezet kapcsán emlegette az alkotmány módosításának szükséges voltát. Tudjuk, a kettős mérce mifelénk államgépezeti kellék. Mielőtt még valaki a jegyzetíró szándékát félreértené, és magyar érzelme miatt háborús uszítással vádolná, ki kell mondani: az egyesüléspártiaknak joguk van vágyaikkal utcára vonulni. És nekünk is jogunk van követelni a Székelyföld autonómiáját, vagy netán Erdély függetlenségét is. Mert felelősek vagyunk unokáink magyartudatú jövőjének megteremtéséért a szülőföldön. Abba is beleszólásunk van, hogy mire használják adólejeinket. Mennyit költenek az áttelepült moldovaiak iskoláztatására, letelepítésére, és mibe kerül nekünk egyénenként is az egyesülés útjának kikövezése? Annak ellenére kell erről beszélni, hogy Kisinyovban járva nem tapasztalható valami lelkes egyesüléshangulat, de a történelmi tanulságokat nem szabad figyelmen kívül hagyni.
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely)

Nem vagyunk bezárva a nemzetállamba
Néhány nappal a csíkszeredai kampánykezdés után Bukarestben is bemutatta államelnöki programját KELEMEN HUNOR, az RMDSZ jelöltje. Akadémiai környezetben, a Politikatudományi és Közigazgatási Egyetemen (SNSPA) a politikust CRISTIAN PÂRVULESCU politológus, EMIL HUREZEANU politikai elemző és LUCA NICULESCU újságíró, a Radio France Internationale munkatársa kérdezte. A szeptember 29-i vita rövidített, szerkesztett változatát szemlézzük.
Cristian Pârvulescu: Ez az első olyan vita, amelyet Kelemen Hunor államelnök-jelöltként az akadémiai szférában kezdeményez. Az RMDSZ és a Kelemen Hunor által képviselőt ügyek a román társadalomban rendkívül vitatottak. Ráadásul Európa-szerte a kisebbségek ügye ma hullámokat vet. Azt hiszem, hogy a politikatudományi tanszéken nincs helye a sztereotípiáknak, világosan kell látnunk az RMDSZ szándékait. A Szövetség javaslatai egy szélesebb társadalmi párbeszéd alapjait jelenthetik a jövőben.  Nemrég Skóciában – a nemzeti oldal sikereként – népszavazás volt a függetlenségről. Spanyolországban viszont alkotmányellenesnek minősítették a katalán különválásra vonatkozó népszavazást.  Romániában mellőzhetjük a hasonló kérdéseket? Kérhetjük az RMDSZ-t, hogy ne vigye be az autonómia ügyét az államelnöki kampányba? Azt hiszem, hogy nem, megfelelő az idő ahhoz, hogy tárgyaljunk minderről.
Kelemen Hunor: Köszönöm Pârvulescu úrnak a vita lehetőséget, és azt, hogy itt lehetünk. A mi szándékunk az, hogy akadémiai keretek között, szakértőkkel folytassunk párbeszédet mindarról, ami Románia számára fontos, nem csak a kampányban, hanem azon túl is. Mert ezek az ország, és a románok számára is fontos felvetések. Amikor erről beszélünk, nehéz csak racionális szempontokat figyelembe venni. Erős érzelmek kötődnek ezekhez az ügyekhez. Ha volt hibánk az elmúlt 25 évben, akkor az az volt, hogy nem szerveztünk hasonló vitákat gyakrabban. A kampányban országos programot szeretnék bemutatni. 1990 után a román társadalom nagyon fontos céljai és problémái fogalmazódtak meg, demokratikus intézményeket, jogállamiságot kívántunk létrehozni, a piacgazdaság kialakításán dolgoztunk. Mindezek létrejöttek, de nem működnek tökéletesen, 24 év után változásra van szükség. Az általunk támogatott észak-atlanti integráció révén Románia fontos szereplője a térség biztonságpolitikájának. Látnunk kell azonban, hogy az uniós csatlakozás után nincsenek fontos nemzeti céljaink, országos program nélkül maradtunk. Nincs olyan ügy, amelyet az ország többsége támogatni tudna, ezzel kapcsolatban konszenzust keresne. Most kell eldöntenünk, hogy milyen Romániát akarunk a továbbiakban. Hiszek egy erős Romániában, amit elismernek a térségben, és az Európai Unióban. A jogi feltételek megteremtése mellett az ország állampolgárainak a mentalitása is változnia kell ahhoz, hogy erős országgá váljunk. És ha már az állampolgárnál tartunk: szükség van arra, hogy az állam intézményei tiszteljék az állam polgárait. Hiába várunk el tiszteletet és együttműködést az állami intézmények felé, ha nem adunk cserébe tiszteletet, és nem kínálunk együttműködést.  Ebben a kampányban erről szeretnék beszélni a legtöbbet, mert minden az állampolgárra, a családra, a közösségre épül. 2015-2016-ban új alkotmányra van szükség, ez a legnagyobb törvényhozói kihívás. A jelenlegi alkotmány működőképes, de őrzi az 1991-92-es időszak bélyegét.
Nem lehet megtiltani a következő nemzedékeknek, hogy más megoldásokat keressenek, mint amilyeneket a rendszerváltás utáni törvénykezés megfogalmazott. Elkötelezett híve vagyok a regionalizálásnak, az aktuális adminisztrációs felosztás meghaladott, Romániában erős a régiós identitás, és ezt meg kell erősíteni, meg kell őrizni.
Másik kihívás az, hogy mit kezdjünk az elnöki intézménnyel? Hosszú távon Romániának parlamentáris köztársasággá kell válnia. Ez nem azt jelenti, hogy az államelnököt ne választanánk közvetlenül. De az államelnök jogköreit, és a végrehajtó hatalom hatásköreit pontosan el kell különíteni. Mi legyen a parlamenttel? Egykamarás, kétkamarás parlamentre van szükség? Ez is egy fontos kérdés, amelyre választ kell adnunk. Amikor autonómiáról kezdünk beszélni, mindenki izgatott lesz, és azt kérdezi, hogy mire gondolunk igazából, amikor autonómiát mondunk? Talán azt kellene először leszögeznünk, mire nem gondolunk? Nem gondolunk szeparatizmusra, enklavizációra, önálló államiságra. Cristian Pârvulescu példáira reagálva Skóciában és Katalóniában is más-más a helyzet, mint Romániában. Mi szubszidiratiásra, decentralizációra gondolunk, ha autonómiáról beszélünk. Ott, ahol a magyarok többségben élnek, figyelmet fordítunk a nyelvi jogokra, az intézményes megoldásokra, a nemzeti identitásra. Azt hiszem, hogy az identitás megőrzése Európában rendkívül fontos. A romániai magyarok nem akarnak jobban élni, mint a románok, de meg akarják őrizni a nemzeti identitásukat. A kulturális autonómia, a régiós szinten biztosított intézményes keretek: ez teszi lehetővé. Azok az európai államok, amelyek a világháború után megoldották a többség-kisebbség problémáit, prosperáló, stabil országokká váltak. Ahol nem találtak mindenki számára elfogadható megoldást, ott a problémák újra és újra visszatérnek. Amikor kulturális autonómiáról, nyelvi jogokról beszélünk, 1990 óta mindig elmondjuk, hogy a többséggel folytatott párbeszéd révén, együtt a románokkal, a parlamenti demokrácia eszközeivel élve kívánjuk elérni a céljainkat. Nem az utcán, a demokrácia határain kívül keressük a megoldást. Ezért elkerülhetetlen a racionális párbeszéd, amelyhez nagyon sok érvünk van. Arról is beszélni kell, hogy mi az Európai Unió jövője középtávon. Vagy erősebbé válik az együttműködés, és létrejön az Európai Egyesült Államok, vagy minden szétesik, ami a második világháború óta épült. Ez a szuverenitás feladását is jelenti: az európai államok Kína, és más globális szereplők piacává válnak. A kérdés az, hogy hogyan nőhet a tagállamok versenyképessége: ha közösen, az Unióban lépnek fel, vagy ha mindenki külön utat keres. Azt hiszem, hogy csak együtt, és erős uniós politikával maradhatunk versenyben a többi nagyon fontos és erős hatalom, az USA, Kína, Oroszország, Latin-Amerika mellett. Románia és Moldávia viszonyáról el kell mondanom: a két ország viszonya lesz a következő évek legfontosabb kérdése, mert ez érzelmileg mindenkit nagyon érint. Azt hiszem, ha a Prut két partján élők együtt akarnak élni, akkor ez meg fog történni. Később vagy hamarabb, de bekövetkezik. A kérdés csak az, hogy hogyan és milyen módon? Ha Moldávia elfogadható ajánlatot kap uniós csatlakozásra, akkor ez egy elfogadható, demokratikus megoldás lesz.
Cristian Pârvulescu: A mai Románia létrejöttének két fontos pillanata volt, 1859 és 1918. Mindkét dátumhoz súlyos félreértések kötődnek. Elfelejtettük például, hogy 1859-ben föderális államként jött létre Románia, ezt a hivatalos történetírás hajlamos elhallgatni. Először fejedelemségek egyesülése történt meg, és csak aztán jött létre az egységes nemzetállam, mert akkor az volt az elfogadott állam-modell Európában. 1918. december 1-el kapcsolatban nem hallottam Kelemen Hunort a Gyulafehérvári nyilatkozatról beszélni, de tudom, hogy az RMDSZ diszkurzus gyakorta hivatkozik erre. Érdemes figyelmesen elolvasni a harmadik pontot, amely egyértelmű ígéret bizonyos fokú autonómia biztosítására. Ez lehet, véleményem szerint alapja a föderalizációnak is
Emil Hurezeanu: Pârvulescu úr nagyvonalú akadémiai ívet rajzolt 1859 és 1918 között, de ne feledkezzünk meg arról, hogy a két évszám között történt még egy s más. Beszéltünk a román fejedelemségek föderális egyesüléséről, az egységes nemzetállam létrejöttéről, de nem beszéltünk például a Duna-menti törekvésekről, arról, hogy Románia és Magyarország egy állami egység részeivé váljanak. Összegezve: az elnök úr erős, tabuk nélküli államot akar. Azt kell mondanom, ez nem lehetséges. Már csak azért sem, mert Ön következetesen és professzionálisan a magyar kisebbséget képviselői, a többség és a kisebbség viszonya itt tabukkal és totemekkel terhelt – hadd parafrazáljam az államelnök-jelölt szlogenjét. Tabuk nélkül lehetetlen politizálni. Például emeljük ki az ön összefoglalójából Moldvát, és helyettesítsük be Erdéllyel… Mi történne, ha így vetnénk fel a kérdést?
Kelemen Hunor: Itt nem áll fenn ez a helyzet.
Emil Hurezeanu: Mondhatjuk azt, hogy ha az emberek akarják, akkor az erdélyiek és a magyarországiak egyesülhetnek?
Kelemen Hunor: Mondom, ez nem az a helyzet.
Emil Hurezeanu: Nem tud eltávolodni a politikai célok hasonlóságaitól. Ezek az egyezések a fent jelzett ügyek militáns támogatói számára szerencsések, a hazai szavazókat azonban elriasztják. Úgy mutat be egy autonómia-tervezetet, hogy közben az ukrajnai szeparatista törekvésekről beszél, hogy közben ez idézi a skóciai és a katalóniai folyamatokat. Ennek jelentősége van még úgy is, hogy tudjuk, hogyan zárult a skóciai népszavazás. Önnek sokkal pontosabban kell kifejtenie a szándékait ahhoz, hogy párbeszéd lehessen azokról. Mert az anyaországát – és ez Magyarország, akárhogy is vesszük – olyan politikus vezeti, aki – hogy is fogalmazzak, meglehetősen szokatlan utat követ. Vitatja az európai intézményeket, értékeket, a liberális demokráciát. Szövetséget köt gazdasági téren, de a politikai értékek terén is Oroszországgal. A belpolitikai támogatottsága ennek az embernek jelentős, és most nem vitatjuk ezt a népszerűséget – tudjuk, hogyan születik ez az értéktagadó politika révén. Nem tűnik úgy, hogy a megkerülhetetlen regionalizációs terve előterjesztésekor (ezt Ön inkább autonómia-tervnek nevezi, egyértelmű miért) mindezeket figyelembe véve, magyarázatokra szorul? Melyek azok a nehézségek, amelyekkel szembenéz ekkor? Ön ugyanabba a nyomvonalba lépett, mint a szeparatisták. Világ szeparatistái egyesüljetek? Hogy tudja kezelni a Donyeck-Barcelona-Edinburgh közötti feszültséget? A Moszkva-Budapest tengelyt? Tabukkal teli térerőben politizál, ez nem fullasztó?
Kelemen Hunor: Mindaz, amiről Hurezeanu úr beszél, igaz. Nagyon nehéz örökséggel kell szembenéznünk. Sztereotípiákkal, előítéletekkel küzdünk mindannyian. De ezekről, nem tehetünk mást, beszélnünk kell. És arról is, hogy melyek a saját előítéleteink, és melyeket hoztuk magunkkal a kommunista rendszerből, mert a problémák zöme abból az időszakból származik. Meggyőződésem, hogy nincs, és nem lesz ideális pillanat ahhoz, hogy ezeket kibeszéljük. Mi már a kilencvenes években is beszéltünk az autonómiáról, a Tăriceanu kormány idején volt is egy kormányzati kulturális autonómia tervezetünk – ez a parlamentben akadt el. Akkor a Nyugat-Balkán eseményei, a volt jugoszláv tagállamok válsága nehezítette a párbeszédet. Tökéletes pillanatot nem fogunk találni. Ezt kell megérteni, és ahányszor kell, annyiszor mondom el: a mi javaslatunknak semmi köze Moszkvához, a Krímhez, a szeparatistákhoz. Amikor Székelyföldről beszélünk, akkor nagyon sok szempontból nemzeti identitásról, nyelvi kérdésekről beszélünk. De ha ezektől eltekintünk, akkor ez a modell bárhol működik, akár Moldáviában is. Mi történik Magyarországon? Meg kell mondanom Önnek, hogy
az autonómia-tervről nem egyeztettünk magyarországi politikusokkal, mint ahogy nem egyeztettünk moszkvaiakkal sem. Mi a román többséggel próbálunk párbeszédet folytatni, amikor csak tehetjük, ezért nem szeretem, és el is határolódom az ukrajnai párhuzamtól.
Ami a skót népszavazást illeti: számomra az a fontos tanulság, hogy demokratikus módon hogyan lehet eljutni egy ilyen kérdés rendezéséig. Fontos üzenet, hogy lehetséges az ilyen megoldás. A kérdés az, hogy el tudunk-e szakadni az előítéletektől.
Cristian Pârvulescu: Ön hogy tekint Budapestre? Mit gondol arról, amikor a budapesti kormány az Ön javaslataival ellentétben kevésbé európai és demokratikus javaslatokat tesz? Kényelmetlen ez Önnek? Az első felvetésemkor nem élt a lehetőséggel, hogy Orbán Viktorról beszéljen. Megértem. Zavarja Önt, bátorítja?
Kelemen Hunor: Nem bátorít. Én évente kétszer-háromszor találkozom Orbán Viktorral, ez hagyományosan így volt az eddigi magyar miniszterelnökökkel is. Az utolsó találkozásunkkor nem kérdezett semmit az autonómiáról.
Cristian Pârvulescu: Miről beszéltek?
Kelemen Hunor: Nagyon sok közös programról, a Sapientia egyetemről, amit a magyar állam támogat. Amikor Nyugat felé tekintesz akár Bukarestből, akár Kolozsvárról, Budapest előtted van, nem lehet kikerülni. Nem tekinthetsz el attól, hogy Magyarország szomszédos állam. Nem érthetek egyet a liberális demokrácia végét hirdető kijelentésekkel. Én azt gondolom, a liberális demokráciának nincs alternatívája, és hiszek benne, minden korrekcióra váró hibájával együtt.
Luca Niculescu: Hogyan készülnek az ön által javasolt társadalmi párbeszédre?
Kelemen Hunor: Hosszútávfutásra készülünk. Iaşitól Konstancán át Temesvárig el szeretnék jutni, és minden egyes alkalommal türelemmel el szeretném mondani a mi álláspontunkat. Emlékezzenek vissza arra, hogy 1990-ben egyetlen kétnyelvű marosvásárhelyi felirat hova vezetett. Azóta a mentalitás nagyon sokat változott. Ha ma türelmesen érvelve elmondasz valamit, az emberek elfogadják. Azóta csatlakoztunk az Unióhoz, a hazai románok is Európa szerte dolgoznak, utaznak. Vannak barátaim, akik Dél-Tirolban élnek, és nincs semmi ellenvetésük azzal kapcsolatban, hogy mi is valami ilyesmit szeretnénk. Nem vagyunk bezárva a nemzetállamba.
Parászka Boróka fordítása
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

interneten terjed:
Porig alázták őket - A magyar-román egy résztvevő szemével
A hétvégi magyar-román mérkőzés utóhangjaként egy résztvevő élménybeszámolóját szeretnénk megosztani a nyilvánossággal. A hölgy leírhatatlan felháborodással tért haza Bukarestből, azóta próbálja a nyilvánosság elé vinni felháborodása okát, ám egyetlen magyar média sem hajlandó meghallani a szavát.
Íme, a történet, első kézből:
A Nyugati-pályaudvaron, indulás előtt, nyilvánvaló volt a fokozott készültség. Ám el kell mondanom, hogy a rendőrök igen készségesek, segítőkészek voltak, rendelkezésünkre álltak, amiben csak lehetett. Mindenek előtt szögezzük le, hogy a nagyjából háromezer ember, akikről beszélünk, nemhogy nem barátai, ismerősei egymásnak, hanem épp ellenkezőleg, inkább fordul elő velük, hogy egy-egy hazai mérkőzésen ellendrukkerekként vannak jelen a lelátókon. Mégis, arra a napra egy csapattá kovácsolódtunk. Leírhatatlan az a hangulat, az az érzés, ami ott, akkor összekötötte ezt a cirka háromezer embert. Az egymáshoz tartozás érzése szinte könnyeket csalt a szemekbe.  
Az első meglepetés akkor ért minket, amikor is kiderült, hogy az út alatt egyetlenegyszer sem szállhatunk le a vonatról. Több órás útról beszélünk, nyilván mindenki tudja, ami alatt igenis jó lett volna egy-egy megállóhelyen leszállni, kinyújtózni és friss levegőt szívni, de ezt nem tehettük meg. Lökösházán, az itt-ott olvasható leírásokkal ellentétben, egy órát várakoztunk, amíg az okmányainkat vizsgálták. Két román határőr járta végig a vagonokat, s gyűjtötte be a szükséges iratokat, egyikük beszélt, úgy-ahogy magyarul. Ezzel még nem is lett volna baj, ám a mód, ahogyan ezt végezték, felháborítaná a legbéketűrőbb embert is. 
Átlátszó, műanyag, afféle süteményes tálkákba szedték össze az okmányainkat, majd, ahogyan említettem, nagyjából egy órányi várakozás elteltével, ömlesztve ledobták elénk, és közölték, hogy válogassuk szét keresse meg mindenki a magáét, azzal távoztak. Mit volt mit tenni, nekiálltunk, és igyekeztünk mindenkinek visszajuttatni a saját iratait. Eltartott egy ideig, mivel a papírok össze-vissza keveredtek, többeknek nagy sokára került csak elő az igazolványa. A szerelvény tovább indult, mi pedig próbáltuk elviccelni a dolog élét. 
Bukarestbe érve, nem a központi pályaudvaron szállítottak le bennünket, hanem a város szélén, egy kisebb megállóhelyen. Hermetikusan elzárva tereltek bennünket a buszok felé, melyek a stadionba voltak hivatottak szállítani a magyar szurkolókat. Ekkor ért bennünket a második meglepetés. Mindent, de mindent ki kellett pakolnunk, az öngyújtóktól, gyufáktól kezdve, az aprópénzen át, gyakorlatilag kiforgatták a zsebeinket. Mindez délután kettő órakor. A mérkőzésre este hétkor került sor, tehát gyakorlatilag öt órával a mérkőzés kezdete előtt a dohányosok már egyetlen szál cigarettára sem gyújthattak volna rá. Éjfél után tudtunk elindulni hazafelé, ami annyit tesz, hogy a dohányosok tizenkét órán át nem cigarettázhattak volna. Aki nem dohányzik, annak ez nem sokat mond, de aki maga is hódol a nikotin élvezetének, az tudja, mit jelent mindez. Persze megoldották, mert az utolsó, még égő cigarettáról sorba gyújtották meg a többit, de a lényeg nem is ez, hanem maga a gesztus. 
És ez még csak a kezdet. El kellett dobnunk ugyanis az összes fémpénzt, zsebekből, tárcákból, mindenhonnan, úgy a magyar, mint a román fémpénzeket. Volt, aki pár száz, de akadt, aki négyezer forintot volt kénytelen a földre dobni, ahol aztán mindenki csak taposott a magyar pénzeken. Azt mondták, ez a szabály, a stadionba fémpénzt nem lehet bevinni. Előhozakodhatnánk azzal, hogy Magyarországon sokan egy órát dolgoznak négyszáz forintért, négyezerért akár két teljes napot is. Előhozakodhatnánk azzal, hogy amiként a magyar zászlót fáj a porba taposva látni, épp úgy tud fájni az a látvány, amint a magyar fémpénzeket beletapossák a porba. Előhozakodhatnánk azzal, hogy a háromezres létszámú csapat több százezer forintot volt kénytelen egyszerűen kidobni. Mindez igaz is, de mégsem ez a legfelháborítóbb a történetben. Hogy mi az, mindjárt elmondom.  
Most azzal folytatnám, hogy harmincöt személyes buszokra tereltek minket, úgy nagyjából ötven-hatvan főt buszonként. Rendőri kísérettel haladtunk a stadion felé, a forgalom elől lezárt utakon. Közben persze, jobb híján, nézelődtünk. Elképesztő, de azt kellett látnunk, hogy a bukaresti utca emberi közül sokan, de még gyerekek is, köpködnek felénk, odakiabálnak, s bár nem értettük, szerencsére, de a hangsúlyból és az arckifejezésből lehetett tudni, hogy nem boldog születésnapot kívántak. Szavakkal leírhatatlan az az irtózatos gyűlölet, ami áradt felénk. Itt szembesültem azzal, hogy Bukarestben, az a szó, hogy „magyar”, a világ legocsmányabb emberét jelenti. A négy éves gyerektől az aggastyánig, mutogattak, köpködtek ránk, a legocsmányabb módon viselkedtek velünk. Le volt zárva az út, a rendőrök konvojban kísértek, vittek bennünket. Itt jegyezném meg, hogy a román rendőrök hozzáállása, viselkedése példaértékű volt, de ahogyan az utca embere viselkedett velünk, arra egyszerűen nincs jelző. 
- Ha jól értem, a háromezer magyar szurkolónak esélye sem volt okot adni az ottaniak agressziójára?
- Nem, hiszen teljesen elzárva tereltek, vittek bennünket, rendőri kísérettel, lezárt utcákon át, a közelükbe sem kerültünk az ottaniaknak, csak messziről figyeltük a reakcióikat, amikor ráeszméltek, hogy magyarok ülnek a buszokon. Állt a forgalom, hosszú konvoj volt, sok autóval, sok biztosítással, természetesen felkeltette a figyelmet, és csak a reakciókat láttuk. Szinte harapni lehetett az ellenünk irányuló ellenszenvet, már az úton, befelé a stadionhoz. 
Összesen négy alkalommal motoztak végig minket, méghozzá elképesztő alapossággal. A stadionban az első motozás után tíz métert tudtunk haladni, ott következett a második motozás, ugyanolyan alapos módon. Szinte nevetséges, de még a copfomat és széttúrták, hátha esetleg oda rejtettem valamit, ami a stadionba lépve nemkívánatos eszköznek minősül. A fiúkkal még a cipőket is levetették, a lányoknak belenyúltak a melltartóikba, jó alaposan körbetapiztak benne, sőt, a stadion beléptető kapuinál alulról megragadták a melltartók korcát, és kihúzva, alaposan megrángatták, nem esik-e ki belőle némi elrejtett aprópénz, vagy akármi más. Mindezt, ismétlem, négy alkalommal. Kiforgatták az öltözékeink minden apró kis zugát, a nőknek alányúltak, a legapróbb, legelrejtettebb zugokba is betapogattak, minden korcba belenéztek, kiforgatták a zoknikat, belenyúltak a zsebekbe, nem rejtegetünk-e valami nem odavalót a ruhánk alatt. 
Volt ott egy úriember, egy magyar szervező, aki véletlenül meghallotta, amint csendben, magamban háborgok az eldobott pénzek miatt.
- Drága, mennyi pénzt dobott el? - fordult oda hozzám, gunyorosan.
- Negyven forintot – felelte a férjem, mire az úr rávágta:
- Jó, akkor meghívom egy kávéra.
Hát tegye a kávéját, ahová akarja, nekem nem kell! Nem a negyven forintról van itt szó, noha mondom, több százezer forintra rúghatott az összeg, amit a háromezer emberrel kidobattak. De valaki árulja el nekem, hogy én, Európai Uniós állampolgár létemre, miért vagyok kénytelen tűrni, hogy az országomban használt hivatalos pénzeken taposson akárki is, bármilyen összegről legyen is szó! 
A rendezők, a rendőrök a stadionban is nagyon korrekt módon viselkedtek, készségesen mutatták, merre menjünk, hová üljünk, velük semmi probléma nem volt, az ellenségesség legkisebb jelét sem mutatták. Az ötvenötezres stadion a mérkőzés kezdetére dugig lett. Eleinte nem is volt semmi atrocitás, semmi probléma. Itt-ott beszólogattak a „fekete szektorba”, ezek voltunk mi, egyforma fekete pólókban. Némi apró csetepaté, hangoskodás, de ennyi még belefér. A gond akkor kezdődött, amikor beengedték az ultrákat. Ugye három ultra csoport van, külön szektorokba tették őket, mert tavaly összeverekedtek. Most külön tették őket. Kettő volt mellettünk. Egy alul, egy fölül, gyakorlatilag egy szektor volt kettőnk között, és úgy voltak az ultrák. Ahogy bejöttek, abban a tizedmásodpercben nekirontottak alul lent a mi keménymagunknak. De olyan mértékben, hogy átugrottak a korláton, és mint az állatok nekik! 
- Így kezdtek?
- Így kezdtek! Így kezdtek, és még a meccs el sem kezdődött. Biztonságiak futottak, rendőrök futottak, tolták ki az ultrákat. Nem a mieinket, az ultrákat tolták kifelé. Persze megint dobálózás, már kezdődtek a dobálózások, elkezdődött a meccs, hát, nem akarok hazudni, a magyar himnuszt azt mi úgy álltuk végig, a piros-fehér-zöld zászlócskával a kezünkben, hogy közben petárdák százai, hang-, és fénygránátok  tömkelege székek, flakonok, poharak, én nem is tudom, hogy mi-mindent vágtak közénk. Egyetlen pillanat alatt valósággal háborús helyzetbe kerültünk, de úgy, hogy volt olyan srác, akinek a fején robbant a hanggránát.
- Ezt nem értem! Ha a magyar szurkolókat írd és mondd négyszer motozták végig tetőtől-talpig, és még az aprópénzt is elszóratták velük a porba, azzal a jelszóval, hogy veszélyes, és nem lehet bevinni a stadionba, akkor az ultráknál hogyan lehettek petárdák, gránátok, és ki tudja, még mi-minden?
- Ugye? Na ezt kérdezem én is. Ezt szeretném megtudni, hogy ha tőlünk olyan gondosan elszedtek mindent, tehát esélyünk nem volt arra, hogy bármiféle, úgymond, veszélyes eszközt magunknál tartsunk, akkor az hogyan lehetséges, hogy ők még görögtűzzel is dobálóztak? Olyan arzenál volt náluk, hogy az valami elképesztő! Elképesztő! Mi még a vizet is műanyag poharakba ihattuk, náluk üvegek voltak, valódi üvegből készült palackok, amiket dobáltak át hozzánk, de nem csak azt, mondom, ezerféle mást is, széktámlákat, amit csak mozdítani tudtak, mindent hozzánk vágtak. 
Az ötvenezer román fütyült, ordított, dobálózott, mi pedig torkunk szakadtból énekeltük a magyar himnuszt. Még most sincs hangom, de ez most nem számít – mosolyog bánatosan. - Az a háromezres kis csapat, ahogy ott álltunk, egy emberként üvöltöttük a magyar himnuszt, az valami csoda volt. Nem leszek focirajongó, nem vagyok focimániás, nem vagyok szélsőséges sem, de ott akkor olyan megerősítést kaptam, amire szavak sincsenek. Egyszerűen sírvafakadtam, mert láttam, hogy mindenkinek fenn van a keze, és állnak, és énekelnek, noha dobálnak minket minden létező irányból, mindenféle elképzelhető eszközzel.  
Tehát, ahogy elkezdődött a magyar himnusz, olyan háborús övezet alakult ki, amire szó sincs. Megnéztem a meccset a tévében, és azt figyeltem, hogy a kamera kínos gonddal kerülte el ezeket a helyeket. Hallani a gránátok robbanását, meg egynémely gyanús zajt, de látni semmit sem lehet az egészből. Ott mi a túlélésért küzdöttünk, hogy ne gyújtsanak minket fel.
Tehát az a kérdés, amit feltettél, és örülök, hogy végre valaki egyáltalán feltette ezt a kérdést, hogy minket szó szerint szétcincáltak a beléptető kapuknál, a hajunkba beletúrtak, a zsebeinket kiforgatták, a melltartónkban, bugyinkban, zokninkban kotorásztak, a nyakamnál a pólót kifordította, nincs-e benne valami, akkor ezek az emberek hogyan tudtak egy egész arzenált behozni? Nem kevés felszerelés volt náluk, hiszen gyakorlatilag a kilencven perc azzal ment el, hogy háborúztunk. Petárdák tömkelege, hang-, és fénygránátok, görögtűz, vizes flakonok, és nem is tudom, mi-minden, hiszen nemigen volt időnk nézelődni, helyette védekeztünk, és egymást védtük. De például magyar zászlót is égettek.
Ahogy vége lett a magyar himnusznak, na, akkor végképp elszabadult a pokol. Onnantól a mieink is visszadobtak, megjöttek a rendőrök, ott termettek, és kihangsúlyozom, hogy nagyon korrektek voltak. Minket nem bántottak, egyetlen ujjal sem. Jöttek, bementek az ultrákhoz, és alaposan elverték, kizavarták őket. Rengeteg sérült volt, azt hallottam. Viszont, a következő, ami nagyon felháborít, hogy a román média ezt úgy tálalta, hogy a tavalyi fotókat vágta be, és azokkal bizonygatta, hogy a magyarok támadták meg az ultrákat, pedig ez pont fordítva volt. Kihangsúlyozom, a román rendőrökkel nekünk semmiféle konfliktusunk nem volt. Ha mi támadtunk volna, akkor nem őket verik, és nem őket zavarják ki, igaz? Meg is tapsoltuk őket, amikor az ultrákat olyan vehemens módon kizavarták, hogy csak na! Persze, a magyarokat is hajtották visszafelé a helyükre, de minket nem bántottak, és nem voltak ellenségesek. 
Végül is, ami miatt kicsordult az a bizonyos pohár, az nem más, mint hogy minket állítottak be támadókként, telekürtöltek mindent azzal, hogy a magyar szurkolók kezdték a balhét, noha mondom, ennek a fele sem igaz. És én csak arra szeretnék választ kapni, hogy magyar állampolgárként, sőt, Európai uniós állampolgárként, miért vagyok köteles elviselni két ilyen atrocitást. Mire fel? Hiszen gondoljuk már végig a helyzetet fordítva! Idejön bármely másik uniós tagállamból egy uniós állampolgár, én pedig kiüríttetem a zsebeit, és eldobatom vele az összes apróját, s még meg is taposom. Olyan, világra szóló botrány lenne belőle, hogy csak na! 
További kérdésem. Az az ötvenezer román, akik bent voltak a stadionban, azoknál egy fillér nem volt? Vajon mind az ötvenezret végigmotozták, ahogyan minket, és eldobatták velük az összes aprópénzüket? Ugye, a gránátokról, petárdákról, satöbbiről ne is beszéljünk! Velünk miért bántak úgy, mint a köztörvényes bűnözőkkel, miközben nagyon úgy fest, hogy ők a legegyszerűbb ellenőrzésen sem estek át a kapuknál?
Miért kell nekem szó nélkül tűrnöm, hogy magyar zászlót égetnek a szemem láttára, hogy magyar pénzeket taposnak a porba, amit ráadásul olyan emberekkel dobattak el, akik a kis pénzüket, hogy kijussanak erre a meccsre, fillérenként kuporgatták össze? Némelyik olyan szegény, mint a templom egere, és egyetlen vágya volt kijutni, megnézni ezt a mérkőzést. És négyszáz forintért egy órát dolgozik. És egyszerűen eldobatják vele. Miért? Miért kell ezt háromezer magyar, és háromezer Európai uniós állampolgárnak szótlanul tűrnie? Nagyon szívesen megkérdezném a külügyminiszter urat, hogy a mi érdekünkben miért nem lép fel az Európai Unió? Hiszen háromezer állampolgárát érte atrocitás. Ha ezt Magyarországon egyetlen, más nemzetiségű állampolgárral meg mernénk tenni, nemzetközi botrány lenne belőle. Mi háromezren voltunk, és senki sem áll ki az érdekünkben, senki sem kéri számon, miért aláztak bennünket porba. Mérhetetlenül felbosszant! 
Találkoztunk itt olyannal, aki Angliából jött ide. Jött Budapestre, itt szállt fel velünk a vonatra, és utazott velünk Bukarestbe. Magyar, de Angliából csak azért  jött ide, hogy eljöhessen velünk szurkolni. Voltak közöttünk felvidéki magyarok, ukrajnai magyarok, délvidékiek, egyszóval a történelmi Magyarország egész területéről érkeztünk.
Fortyogok, azóta is. És nem azért, mert négyszer letapiztak, és eldobatták a pénzemet, és mindent, ami nálam volt, hanem azért, mert ugyanakkor nem tették ezt meg a román szurkolókkal, mert védtelenül álltunk, ötvenezer, gyakorlatilag mindenfélékkel felfegyverzett támadóval, és mert nincs ember, aki kiállna az érdekünkben, és annyit mondana legalább, hogy nana! Miért kell nekünk ezt a megaláztatást eltűrni?
Igenis, erre nekem válaszoljon a külügyminiszter, vagy valaki, hogy miért kell nekem magyar állampolgárként, Európai uniós állampolgárként, ezt a megaláztatást végigcsinálnom! Ha Magyarországon egyetlen Európai uniós állampolgárt bármilyen atrocitás ér, akár a legkisebb is, akkor az Unió azonnal kopogtat a fejünkön. Most háromezer Európai uniós állampolgárt ért atrocitás, több százezer forintot raboltak el tőlük, de őértük senki sem áll ki, senki sem emel szót. Ez hogy van? Ezt nem lehet eltűrni már szó nélkül! Itt háromezer embert aláztak porba. Háromezer magyar állampolgárt. Nem szurkolót, dózsást, fradistát, bármit, hanem háromezer Európai uniós állampolgárt. Teljes jogú EU-s állampolgárt. És hagyjuk? Szó nélkül? Miféle nemzeti kormány az, amelyik a szavát sem emeli fel efféle helyzetben?
Nos, a kérdés egyelőre a levegőben lóg. Riportalanyunk annyit mondott még, mindent elkövet, hogy választ kapjon rá. Rajtunk nem múlik!
L. A. Írta: fullank.com
Írta: fullank.com

Belföli hírek
Brüsszel bepereli Romániát
Az Európai Bizottság tegnap bejelentette, hogy bepereli Romániát az Európai Unió Bíróságán, mivel az ország nem tartotta be a bányászatból származó hulladékokra vonatkozó uniós törvényeket a Krassó-Szörény megyei Újmoldova településen levő Boşneag zagytározó esetében.
A 102 hektáron elterülő derítő medencében réz és cink kitermelése során keletkező bányahulladékot tárolnak, és az ebből felszálló mérgező por jelentősen veszélyezteti az emberek egészségét és a környezetet. A zagytározó majdnem teljesen elhagyatott – tudatja az EB közleménye, amely arra is emlékeztet, hogy Románia vállalta, intézkedni fog, és megoldja ezt a gondot, de nem haladt előre az ügyben. Az EB a kockázat súlyosságát figyelembe véve és Janez Potočnik környezetvédelmi biztos javaslatára indít pert, mert biztos akar lenni abban, hogy az ország sürgősen meghozza a szükséges intézkedéseket. A román állam az intézkedések késlekedését azzal magyarázza, hogy a zagytározó felett nincs ellenőrzése, a Moldomin részvénytársaság pedig csődeljárás alatt áll. Az 1965-ben Románia második legnagyobb réztartalékának kitermelésére alapított állami bányavállalat a rendszerváltozás után egyre kevésbé volt jövedelmező, idén megpróbálták privatizálni, de szeptemberben a szerb üzletemberek által ellenőrzött svájci Mineco bejelentette, hogy már nem tart igényt rá, így jövője kilátástalan. A zagytározó semlegesítésére a külügyminisztérium keretében működő kormányközi szakértői bizottságnak kell megoldást találnia.
Tömeges a polgármesteri migráció
Alaposan átrendeződött Beszterce-Naszód megye politikai térképe az elmúlt hetekben: a pártváltást megengedő sürgősségi kormányrendelet hatására a polgármesterek egyharmada átigazolt. Tegnap – egy nappal az önkormányzati képviselők politikai migrációját lehetővé tevő határidő lejárta előtt – az SZDP-nek tízzel több polgármestere van, miközben a DLP elöljáróinak felét elveszítette, az NLP pedig az összeset. A megye 62 polgármestere közül 35 az SZDP-haladáspárt-KP szövetséghez tartozik, a DLP 26-ból 13-mal maradt, a Liberális Reformpárthoz 11 településvezető tartozik (ebből 9 az NLP tagja volt), van még két független (egyikük Dan Diaconescu pártját hagyta ott) és egy RMDSZ-es polgármester. Az NLP az összes polgármesterét elvesztette.
Házkutatások erdélyi megyékben
Csütörtök reggel a rendőrség 14 házkutatást tartott adócsalással és pénzmosással gyanúsított Kolozs és Beszterce-Naszód megyei cégeknél és magánszemélyeknél. Az akcióban 70 rendőr vett részt, de a hírszerzés is besegített információkkal és műszaki eszközökkel. Hét gyanúsított személyt vittek kihallgatásra, akik építkezési anyagokkal folytattak belföldi és külföldi kereskedelmet; az államnak okozott kár megközelítőleg 40 millió lejre rúg. A rendőrök könyvviteli iratokat, bankkártyákat, pecsétnyomókat vittek el.
Könnyítenek az önkormányzatokon
Mentesíti az önkormányzatokat a csatornázási munkálatok alkalmával kifizetett éves úthasználati bérlési díjak alól az a szerdán megjelent rendelet, amelyet Korodi Attila környezetvédelmi miniszter javaslatára fogadott el a kormány. A Környezetvédelmi Ágazati Operatív Programon, valamint a Környezetvédelmi Alapon keresztül finanszírozott csatornázási és vízvezetési munkálatok jelentősen terhelték az önkormányzatokat, hiszen évente akár több tízezer eurót is ki kellett fizetniük úthasználatra az országos útügyi és autópálya-társaságnak. Az RMDSZ minisztere szerint a bérlési díjak fölöslegesen terhelték az önkormányzatok költségvetését, emiatt kevesebb munkálatot is szerződtek le. „A díjszabási rendszer a csatornázási és vízhálózat kiépítésére szánt európai pénzalapok lehívásában okozott fennakadást, de akadályozta a települések fejlődését is azáltal, hogy a beruházások nem haladtak kellő ütemben. A vízhálózat és csatornázási munkálatok finanszírozására szánt, a jelenlegi európai uniós költségvetési ciklusban elkülönített pénzeket jövő év végéig lehet elkölteni. Fontos tudni: amit nem sikerül felhasználni, attól elesik Románia”– magyarázta az RMDSZ politikusa. A következő tervezési ciklusban sokkal kisebb összegeket különítenek el hasonló munkálatokra.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lelket önteni az autonómia-elképzelésbe
„Minden ember, család vagy közösség sikeres szeretne lenni, az ehhez szükséges legfontosabb társadalmi tőke a bizalom. Romániában ma ez az alap hiányzik leginkább az emberi kötelékekből” – jelentette ki csütörtök este Kelemen Hunor szövetségi elnök az Udvarhelyi magyar hangok című pódiumbeszélgetésen.
Az eseményen Nagy Endre rádiós újságíró mellett Antal Lóránt, az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke és Szász Csaba rádiós szerkesztő volt a beszélgetőpartnere.
„Tisztességes munkáért tisztességes jövedelmet, munkahelyeket, megfelelő egészségügyi szolgáltatásokat, versenyképes oktatást akarnak az emberek” – tette hozzá a beszélgetésen az RMDSZ államelnök-jelöltje, aki szerint a társadalomban tapasztalható bizalomhiány gazdasági téren is megmutatkozik, bizalom nélkül pedig az autonómiát sem lehet elképzelni.
„Kitartással és türelemmel kell folytatnunk az erről szóló vitát, az autonómia-statútumot ugyanakkor az intézményes garanciák szempontjából kell megközelítenünk és fiataljainknak is el kell magyaráznunk, hogy miért akarjuk. Figyelmet kell fordítanunk erre, hogy ne vágyódjanak el ebből az országból” – fogalmazott Kelemen Hunor, aki szerint a közelgő választásokon a magyarság szolidaritását, a közösség erejét kell felmutatni, mert akkor nem lehet megkerülni igényeit, törekvéseit.
Antal Lóránt ifjúsági szervezeti elnök szerint sem a regionális, sem a kulturális autonómia mibenléte nem világos a kortársai számára. „Azt szokás mondani, hogy azé az ország, akié a föld. Székelyföldön jól állunk, mert visszakapták az emberek földjeiket, közbirtokosságok alakultak, a gazdák kapják a földalapú támogatást. Kérdés csupán az, hogy miként hasznosíthatjuk ezt a földet a jövőben” – mondta az udvarhelyszéki ifjúság vezetője, és hozzátette: a fiatalokat a közélet nem igazán érdekli, kíváncsivá kell tenni őket, ezt követően pedig érthetővé kell tenni számukra az autonómiát is.
„Nekünk, székelyeknek itthon sokkal könnyebb a helyzetünk, mint a szórványban. Ezért nekünk kell kiharcolnunk és úgy kell kialakítanunk az autonómiát, hogy a többszörösen kisebbségben élő közösségek számára is kedvező legyen. Kollégám szóhasználatával élve: lelket kell öntenünk ebbe az elképzelésbe” – fogalmazott Antal Lóránt.
„Felnőtt egy nemzedék, amelynek már európai szintűek az elvárásai, természetes számára az, hogy a határnál alig kell fékezni. Mások az igényei és ezért erőfeszítést kell tennünk és feltételeket teremtenünk jövőjükhöz a szülőföldön” – mondta Kelemen Hunor, aki szerint a magyarság számára kedvezőtlen lenne egy olyan rossz autonómia-vita, amelyben annak van igaza, aki elég hangosan mondja, hogy a statútum miért nem jó.
"Én sem Karcfalván tanultam meg románul"
A beszélgetésen felmerült a román nyelvtudás kérdése is. „Én sem Karcfalván tanultam meg románul, hanem később, amikor tanulmányimhoz szükségem volt erre. Ahhoz, hogy a székelyföldi gyermekek megtanulják, teljesen más módszerekkel kell tanítani nekik a román nyelvet. Ezt már most el kell kezdeni” – jelentette ki Kelemen Hunor, akinek mondottaihoz Antal Lóránt azzal csatlakozott, hogy akár az autonómiának, az anyanyelvhasználat szükségességének és a román nyelvtudás igényének is ésszerűnek kell lennie, a „fejekben kell megszületnie”.
„Az anyanyelvünk használatát meg kell követelnünk a közhivatalokban, ezzel párhuzamosan pedig meg kell lennie bennünk annak a nyitottságnak is, hogy jól megtanuljunk románul, a saját érdekünkben” – tette hozzá az ifjúsági szervezeti vezető és azt is elmondta: Udvarhelyszéken is le kell építeni az ezzel kapcsolatos előítéleteket.
„Ha az autonómiának nem lenne ilyen erőteljes etnikai színezete, és egyesek nem ismételgetnék folyton azt, hogy ez kizárólag etnikai színezetű lehet, akkor a Bánságban is lennének olyan többségiek, akik ezt felvállalnák. Olyan emberek, akik nem örülnek annak, hogy a térség nem tud fejlődni, haladni a saját lábán, más térségeket kell fenntartania. Ám azok, akik a bánsági autonómiát támogatnák, azt akarnák, amit mi is, tartanak attól, hogy ezt nyíltan felvállalják, mert félnek attól, hogy megbélyegeznék őket” – utalt az előítéletekre Kelemen Hunor és felidézte azt, hogy voltak olyan hangok is, akik őt terroristának, terrorszervezet vezetőjének nevezeték azért, mert bemutatta az RMDSZ autonómia-statútumát.
„Később, egy vita során azt tapasztaltam, hogy enyhül a hangulat, ha észérvekkel állunk elő és türelmesen elmagyarázzuk a céljainkat” – jelentette ki a szövetségi elnök, aki a dél-tiroli modellre utalva lényegi különbségként említette azt, hogy az ott élő közösségek megúszták a kommunizmust. Az RMDSZ államelnök-jelöltje azt is hangsúlyozta, hogy Európában a kisebbségek jogait is szabályozni kellene. „Ha az Unióban fontosnak tartják azt, hogy mekkora legyen az uborka hajlásszöge, akkor – úgy gondolom –, legalább ennyire fontosnak kellene lennie annak a negyvenmilliónyi embernek a sorsa, aki az Unió területén él, és aki más nyelvet beszél, mint ami országa hivatalos nyelve” – mondta Kelemen Hunor az európai kisebbségek igényei szabályozásának szükségességéről. 
maszol/közlemény

Egységesülő Bánság, a megvalósítható jövőkép
„Ha Brüsszelből nézek a Bánságra, az országhatárok nem látszanak annyira élesen, ahogy igaz ez más határmenti vidékekre is az unióban, ahol a régió jellegzetessége felülírja az országhatárokat. A Bánság esetében ugyanakkor sajátos helyzetben vagyunk, hiszen Szerbia uniós csatlakozása középtávon valósulhat meg, Románia az EU tagja, de nincs a Schengen-övezetben, míg Magyarország uniós tag és a Schengen-övezet része. Ennek a régiónak jellegzetessége a soknyelvűség, a multikulturalitás, a nemzeti közösségek együttélése. Meggyőződésem, hogy ’összenő, ami összetartozik’, és ez itt a Bánságban nemcsak szlogen, hanem gyakorlatilag is megvalósítható jövőkép” – fogalmazott Winkler Gyula szombat délelőtt Zsombolyán, ahol Bánság az Európai Unióban címmel tartott előadást.
A határmenti városban egynapos gazdasági rendezvényt szerveztek, amelynek elején romániai, magyarországi és szerbiai szakemberekből álló bánsági gazdasági munkacsoport alakult. Ennek célja a Temes, Arad és Krassó-Szörény megyei, a vajdasági és a magyarországi bánsági közösségek közötti gazdasági együttműködési hálózatok fejlesztése. A rendezvény második részében az Európai Unió új, 2014–2020 közötti költségvetési ciklusának prioritásait, pályázati lehetőségeit mutatták be.
Szávics Petra, az Európai Alapok Minisztériumának államtitkára A 2014-2020-as programozási időszak. Pályázati lehetőségek kis- és közepes vállalkozások számára címmel tartott előadást, majd Kerekes Melinda,  a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) igazgatóhelyettese ismertette a romániai mezőgazdasági támogatásokat, Molnár Zsolt, Temes megyei parlamenti képviselő pedig a határmenti támogatásokról beszélt. A találkozó házigazdája Kaba Gábor városi tanácsos, az RMDSZ zsombolyai elnöke és Marossy Zoltán, Temes megye alprefektusa volt, a rendezvényen részt vett Halász Ferenc, az RMDSZ Temes megyei elnöke. Winkler Gyula EP-képviselő sajtóirodája
Nyugati Jelen (Arad)

Saját csapdájába esett a prefektus (December 1.-törvény)
„Kiábrándított Antal Árpád polgármester az 1918. december 1-jére vonatkozó törvényre való reagálásával” – írja tegnap délután a sajtónak küldött üzenetében Marius Popica Kovászna megyei prefektus. A kormánymegbízott érveket sorakoztat fel amellett, mit biztosít a román állam polgárainak, és ezekért cserébe „csupán egy kis tiszteletet” vár el. „A prefektus saját csapdájába esett” – kommentálta a Háromszék megkeresésére Antal Árpád a prefektusi üzenetet. Szerinte Popica érvelése éppen neki ad igazat, ugyanis Antal Árpád korábban azt javasolta: Románia nemzeti ünnepe december 22-e legyen.
1918. december 1-je nem akármilyen nap, a román állam napja, azé az államé, amely biztosítja számunkra a békét és a csendet, a helyes nevelést, hogy mindenki saját anyanyelvén tanulhasson, az az állam, amely gyerekeinknek minden feltételt megad a neveléshez és a tanuláshoz, biztosítja minden kisebbség számára hagyományai és szokásai őrzését – sorolja a polgármesternek címzett üzenetében Marius Popica prefektus. Hozzáteszi: az, hogy Antal Árpád jelöltethette magát, és megválasztották polgármesternek, ugyancsak annak a román államnak köszönhető, amely biztosította a szabad és demokratikus választásokat, de még az is a román állam érdeme, hogy civilizált szóváltást folytathatnak a szabad sajtón keresztül. Miként az is, hogy egyre több pénzt kaphat fejlesztésre a város Bukarestből és az Európai Uniótól – sorolja tovább a prefektus, majd felteszi a kérdést: „Egyre többet kérünk és várunk el az államtól, és valóban, mindig lenne helye a még többnek, de mit adunk mi cserébe? Mint egy anya, aki csupán egy kis tiszteletet vár el gyermekeitől cserébe azért, amit értük tesz, úgy az állam is csak annyit vár el, hogy tiszteljük, tiszteljük törvényeit, szimbólumait, hagyományait és »születésnapját«, amely 1918. december 1-je. Ez tényleg olyan sok lenne?”
Megkeresésünkre Antal Árpád polgármester fontosnak tartotta megjegyezni: értékeli a prefektus civilizált hangnemét, ami azt jelzi, az eddigi román kormánymegbízottak közül Marius Popicával a legkorrektebb a kapcsolata. Ami a román állammal szembeni számon kért tiszteletet illeti, Antal Árpád úgy véli: az, hogy betartja a törvényeket, fizeti az adót, igenis az állammal szembeni tiszteletet jelenti. „De hogy azért kellene tisztelni december 1-jét, mert akkor alakult meg az a román állam, amely biztosítja a jólétet, a társadalmi csendet, a szabad választásokat, a szabad sajtót és mindazt, amit még felsorol a prefektus, nos, ezekkel saját csapdájába esett, ezeket ugyanis nem 1918. december 1-je szavatolja, hanem 1989. december 22-e, és én éppen azt kértem, hogy az 1989-es rendszerváltás napja legyen Románia nemzeti ünnepe, melyet, mellékesen, magyar ember, Tőkés László robbantott ki” – ecsetelte. Sepsiszentgyörgy polgármesterének érvelése szerint az 1989 előtti időszak az erdélyi magyarság számára az elnyomást, az asszimilációs törekvéseket jelentette, ha pozitívan akarunk viszonyulni az államhoz, csak az 1989 utáni időszak jöhet számításba. „Bár az sem felhőtlenül – gondolok az 1990-es fekete márciusra, vagy arra, hogy huszonöt év után sincs államilag finanszírozott magyar egyetem Romániában, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a törvény ellenében sincs magyar kar, és a példákat sorolhatnám még sokáig. A prefektus érvei csak azt erősítik, hogy Románia nemzeti ünnepének december 22-ének kellene lennie, azt mi is magunkénak éreznénk, míg december 1-jéről a magyarságnak csak a be nem tartott ígéretek jutnak az eszébe. Az erdélyi magyarság szempontjából az 1918. december 1-jén született román állam több problémát okozott, mint amennyit megoldott” – összegzett Antal Árpád.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tőkés László EP-képviselő közleménye a Magyarországról szóló vitáról
A kezdeti eredménytelen próbálkozások nyomán, a balliberális-zöld politikai csoportoknak végül is sikerült elérniük, hogy az Európai Parlament 2014. október 21-i plenáris ülésének napirendjére felkerüljön a magyarországi demokrácia, jogállamiság és alapvető jogok helyzetéről szóló vita. Előző este a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció EP-képviselői a magyarországi médiaszabadság tárgyában rendeztek közmeghallgatást Brüsszelben. Ennek egyenes folytatásaképpen került sor a kedd esti parlamenti vitára, melyet a délután folyamán a Magyar Szocialista Párt, a Demokratikus Koalíció és az Együtt–PM képviselőinek intenzív Magyarország-ellenes agitációja előzött meg.
Az időzítés nem véletlenszerű. Azon túlmenően, hogy ezekre az újabb kirívó támadásokra nemzeti ünnepünk, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc évfordulójának előestéjén került sor, egészen nyilvánvaló, hogy az ellenséges propaganda és lejáratás a balliberális oldalnak a helyhatósági választásokon elszenvedett, súlyos vereségére adott közvetett válasz, másrészt pedig újabb próbálkozást jelent Navracsics Tibor európai biztossá való megválasztásának a megakadályozására. Felszólalásaikban a magyarországi néppárti képviselők a tények nyelvén utasították vissza az Orbán-komplexusban szenvedő európai balliberális oldal pártos vádaskodásait. Szájer József, a néppárti frakció alelnöke a Fidesz–KDNP idén sorrendben harmadik elsöprő választási győzelmét szegezte szembe a magyar demokráciát megkérdőjelezők elfogult érvelésével. Gál Kinga erre utalva kikérte, hogy „a magyar embereket akaratuk ellenére akarják megvédeni”.
Tőkés László erdélyi képviselő a nyolc évig hatalmon volt szocialista kormányok és az Orbán Viktor vezette kormány európai megítélésében használt kettős mércét ítélte el. Azok, akik egykor szótlanul eltűrték a Gyurcsány-rezsim európai szabályszegéseit és népellenes diktatórikus cselekményeit, most harsány türelmetlenséggel „védelmezik a demokráciát és a jogállamiságot” a rendszerváltoztató kereszténydemokrata Fidesz-kormány ellenében – mutatott reá képviselőnk. A vita során többször is elhangzott, hogy az Európai Parlamentnek nem tartozik a hatáskörébe az európai szerződések betartatása, illetve a tagországai fölötti bíráskodás. Befejezésképpen az olasz EU-elnökség képviselője leszögezte: a jelen helyzetre nézve az Európai Tanács semmilyen elmarasztaló állásfoglalást nem fogadott el Magyarország ellen.
Strasbourg, 2014. október 22.
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája
(Mellékeljük a képviselő hozzászólását.)
H O Z Z Á S Z Ó L Á S
A demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok Magyarországon témájú európai parlamenti vitához
Holnapután ünnepeljük az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 58. évfordulóját. Fájdalmas és szégyenletes, hogy az Európai Parlament magyar szocialista különítménye éppen nemzeti ünnepünket használja fel arra, hogy újabb támadássorozatot kezdeményezzen saját hazája ellen.
A magyarországi szocialista delegáció utód-kommunista vétetésű képviselői tegnap a magyarországi médiaszabadság megsértéséről rendeztek Brüsszelben közmeghallgatást. Azok, akik az „európai értékek” ürügyén pécézik ki Magyarországot, és a mostani plenáris ülésen Orbán Viktor kormánya ellenében „védelmezik a demokráciát és a jogállamiságot” – cinkosan hallgattak akkor, amikor 2006-ban, szintén a forradalom évfordulóján, a posztkommunista Gyurcsány-rezsim hatósági erőszakkal oszlatta szét a békés ünneplőket és tüntetőket. Ideje volna, hogy az Európai Unió és a Parlament ne alkalmazzon kettős mércét Magyarország különböző pártállású kormányaival szemben!
Strasbourg, 2014. október 21.
Tőkés László EP-képviselő

Határon átívelő bánsági gazdasági együttműködés
Szakmai tanácskozást szerveztek az elmúlt hét végén Zsombolyán, a Bánság romániai, magyarországi és szerbiai részéből érkezett gazdasági szakemberek, vállalkozók részvételével. A tanácskozás nyomán megalakult a Bánsági Gazdasági Munkacsoport, amelynek célja a Temes, Arad és Krassó-Szörény megyei, valamint a vajdasági és a magyarországi bánsági közösségek közötti gazdasági együttműködés fejlesztése. A rendezvény második részében az Európai Unió 2014–2020 közötti költségvetési ciklusnak pályázati lehetőségeiről, a határ menti együttműködésről tájékoztatták a tanácskozás résztvevőit.
A Temesi Bánság és a Vajdasági Bánság magyar közösségei közötti együttműködés fő kezdeményezője Marossy Zoltán Temes megyei alprefektus, aki lapunknak elmondta: hét fontos területen indítják el az együttműködést, ezek közül az egyik a határon átívelő gazdasági kapcsolatok kiépítéséről szól. A zsombolyai találkozó célja a gazdasági munkacsoport létrehozása volt, a történelmi Bánság egész területéről érkezett gazdasági szakemberek részvételével. „Nagy az igény a pályázatfigyelési tevékenységre – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Marossy Zoltán –, ennek a csoportnak az irányítását elvállalta Molnár Annamária temesvári pályázatíró szakértő. Az alföldi Bánságban fontos szerepe van a mezőgazdaságnak, ezen a területen is elősegítjük az információáramlást és elkészítjük a mezőgazdasági adatbázist. Reméljük, hogy olyan információkat kapnak majd az emberek, amelyekkel a saját gazdaságukat meg tudják erősíteni. Nagy esély van rá, hogy novemberben megnyíljon három határátkelő a Temesi Bánság és a Vajdasági Bánság között. Ez lehetővé tenné a munkaerő-áramlást a két Bánság között, ebben a tekintetben a november 28-án életbe lépő új idegenrendészeti törvény lehetőségeit is ki szeretnénk használni” – nyilatkozta Marossy Zoltán.
A Zsombolyán megalakult gazdasági munkacsoportot Kaba Gábor vállalkozó, helyi tanácsos vezeti. „Sok olyan helyzetről van tudomásunk, hogy a határ egyik oldalán valami olcsóbb, mint a másik oldalán, munkahelyek vannak, de nincs elég munkaerő, míg a másik oldalán éppen fordított a helyzet. Erre hivatott a ma megalakult munkacsoport: megoldásokat találni, elősegíteni az információáramlást, hogy a vajdasági és a Temes megyei magyarok, valamint az anyaországiak közeledjünk egymáshoz. Azt reméljük, hogy segíteni tudunk egymásnak és a kis magyar közösségeknek tudunk valami többletet nyújtani. Mi itt, a romániai oldalon a szervezést biztosítjuk és egy olyan csapatot, amelynek már van némi tapasztalata ezen a téren.” – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Kaba Gábor.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Autonómiakonferencia csonka kerekasztallal
Autonómiatervezetek és regionalizmus a politikai képviselőet asztalán címmel szervezett egésznapos nemzetközi konferenciát Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT)  illetve a Székely Nemzeti Tanács (SZNT). Az MPP távol tartotta magát a rendezvénytől, az RMDSZ képviselői és románok nem voltak a meghívottak között.
A konferencia az SZNT és az RMDSZ autonómiastatútumát, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) csomagtervét, illetve azokat a nyugati autonómiapéldákat vizsgálta, melyek iránytűnek számíthatnak az erdélyi magyarság számára. Ezekből világosan kiderült, hogy az Európai Unió nem csak a központosított nemzetállamok tömörülését, hanem a régiók és a nemzeti közösségek Európáját is fontosnak tartja. Nincs sikeres unió, ha a régiók és az itt élő nemzeti közösségek elnyomottan élnek vagy legalábbis úgy érzik, nincsenek bevonva a politikai és gazdasági integráció folyamatába.
Mivel Romániában az autonómia és a regionalizmus két nemkívánatos, mondhatni tabuszónak számít, mely akár hisztériakeltésre is alkalmas, meg kell értetnünk a románsággal, hogy ne mumusként, hanem a jövő, a fejlődés és a jólét zálogaként kezelje – hangoztatta köszöntőjében a rendezvény házigazdája, Cseh Gábor. Az EMNT marosszéki elnöke ezennel elővetítette a konferencia célját, mely egy párbeszédkísérlet kívánt lenni az amúgy jelen nem lévő román féllel.
Harcolni a ködös kilátások közepette is
Bakk Miklós, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem tanára előadásában a dél-tiroli modellt és az erdélyi autonómiatervezeteket hasonlította össze. A mérlegre került hazai statútumokról és csomagtervekről kiderült, hogy még távol állnak az Olaszországban érvényben lévő jogszabálytól. Különösképpen a nemrég közvitára bocsátott RMDSZ-változat tűnik ködösnek.     
Bodó Barna, a Sapientia kolozsvári tanára egy folyamatban lévő kutatásból mutatott be részleteket. A szakember sorra elemezte a vezető román politikusok az autonómiával kapcsolatos nyilatkozatait, melyekből kiderül, hogy vagy félre akarják vezetni választóikat, vagy egyszerűen nem ismerik a szó pontos fogalmát. „Legyünk jóhiszeműek, és induljunk ki abból, hogy az illetékesek nem ismerik az autonómia fogalmát. Pedig a román alkotmányban is szerepel, mint egyházi vagy egyetemi autonómia. Sőt a kollektív jogok is benne vannak a sztrájkjogban és a kollektív munkaszerződésben” – mutatott rá a politológus. Az elnökválasztás legnagyobb esélyese, Victor Ponta szerint a területi autonómia nem egyezik az uniós elvekkel, egymással szembefordítja a közösségeket, illetve követelői nem tartják tiszteletben az alkotmányt. Mindezt a szociáldemokrata kormányfő azzal a kijelentésével tetézte, miszerint pártja számára az autonómia tabu. Ellenfele, Klaus Johannis is azon a véleményen van, hogy Romániában nem fog megvalósulni a magyarság álma. Annál is inkább, mivel – nyilatkozata szerint –, amennyiben megnyeri az államfőválasztást, ő maga fog gondoskodni a terv elgáncsolásáról. Călin Popescu-Tăriceanu tovább feszíti a húrt: véleménye szerint az autonómia a magyarok számára is káros volna. Az ügyészből lett politikus, a függetlenként induló Monica Macovei azzal vádolja az RMDSZ politikusait, hogy Moszkva ügynökeiként hirdetik az autonómiát.
Európa is adósunk az önrendelkezés ügyében, derült ki több felszólalásból is. „Európa akkor lesz sikeres, ha meg tudja oldani azokat az etnikai, nyelvi vagy vallási különbözőségből fakadó konfliktusokat, amelyek a kontinens természetszerű változatosságából adódóan törésvonalakként jelennek meg a különböző országok és társadalmak életében” – vélekedett Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt államfőjelöltje.
Szokoly Elek marosvásárhelyi politikai elemző szerint nem csak a vezető román politikusok nyilatkozatai illetve az EU passzív magatartása ad okot a borúlátó megközelítésre. Utalva a kelet-ukrajnai helyzetre, szerinte nemzetközi szinten sem élünk túl alkalmas pillanatot. Ráadásul meglátásában a régiók helyett Európa-szerte a nemzetállamiság kap egyre nagyobb hangsúlyt. Szokoly szerint ilyen körülmények között rendkívül nehéz bevinni az autonómia fogalmát a román köztudatba. „Sajnos a magyar-román párbeszéd olyankor sem mélyül el, amikor az RMDSZ a kormányba kerül” – hívta fel a figyelmet az elemző. Szokoly Elek ugyanakkor Magyarország felelősségére és a kettős állampolgárság megadására is kitért. „Kár azt az illúziót kelteni a dupla állampolgársággal, hogy megszerzője egy virtuális Nagy-Magyarországon fog élni, aminek vajmi kevés köze volna Bukaresthez” – vélekedett a vásárhelyi politikai elemző és emberjogvédő, aki szerint mindezek ellenére nem szabad feladni az autonómiáért folytatott harcot.
Ugyanerre biztatta a résztvevőket Andrea Carteny olaszországi történész, a baszk politikai tanácsadó, Eva Bidania Ibargutxi és Rolf Granlund, az Aland-szigetekről érkezett politikus. Utóbbi a Finnországhoz tartozó autonóm szigetcsoporton élő svédekről beszélt és arról a gazdasági jólétről, mely a függetlenség révén jöhetett létre. Granlund arra intette az erdélyi magyarságot, hogy ne engedje, hogy kisebbségként kezeljék saját szülőföldjén.
Csonkára sikeredett kerekasztal
„A tavaly ilyenkor százötvenezer székely vonult fel a térség autonómiáját követelve. Ez népakarat; a politikum dolga pedig az, hogy a népakaratot képviselője. A szakma dolga meg az, hogy tudományosan megalapozza azt, hogy miként lehet érvényt szerezni a népakaratnak” – fejtette ki portálunknak Szilágyi Zsolt, a néppárt elnökjelöltje, aki a képviselőet hatékonyságáról szóló kerekasztal-beszélgetés egyik résztvevője volt. Az EMNP országos alelnöke arra is rámutatott, hogy nem csak a székelység, hanem Erdély szinte teljes lakossága egy jobb életet képzelt el magának. Véleménye szerint a románság is pontosan olyan tisztán látja, hogy kilencven éve Bukarest nem tud hatékony döntéseket hozni, és az a túlzott központosítás, amiben az ország él – történelmi kortól függetlenül – önmagában hordozza a korrupció jelenlétét az állami adminisztrációban. Izsák Balázs arra figyelmeztette a hallgatóságot, hogy az autonómia nem csak a gazdasági fellendülést, hanem a nemzeti közösség identitásmegőrzését szolgálja. „Mi azért akarunk Székelyföldnek autonómiát, hogy a jövőben is megmaradjon székelynek. Azért akarunk autonómiát, hogy úgy fejlődjön, hogy közben a regionális identitása, az arculata ne változzon meg” – szögezte le a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
A kerekasztal mellől hiányzott az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt. Míg az előbbi képviselője nem is szerepelt az eredeti felállásban, Biró Zsolt pártvezető egyéb elfoglaltságára hivatkozva nem jelent meg.
Szerződés a nyelvi jogok érvényesítéséért
A konferencia keretében az EMNT csatlakozott az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózathoz (ELEN), melynek képviselőetében Davyth Hicks főtitkár írta alá a szerződést Sándor Krisztinával, a nemzeti tanács ügyvezető elnökével. A lépésről utóbbi elmondta: a mindennapi életben a kisebbségi nyelvjogok érvényesítése sokszor akadályokba ütközik, így szükség van olyan – nemzetközi szinten is elismert – szövetségesekre, akikkel közösen nyomást gyakorolhatnak a hatóságokra, elősegítve a magyar nyelvhasználat megkönnyítését. „Csatlakozásunk az ELEN-hez egy újabb eszköz arra, hogy érvényesítsük nyelvi jogainkat” – vélekedett Sándor Krisztina. A nemzetközi fórum főtitkára üdvözölte az EMNT csatlakozását, ugyanakkor elmondta: „Az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózat őrködni kíván a romániai magyar közösség nyelvi jogainak érvényesülése fölött”.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Antal és Tamás autonómiát kértek a PER-rel folytatott megbeszélésen
Sajtótájékoztató keretében mutatta be Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke azt a két prezentációt, amelyet amerikai segítséggel szervezett román-magyar kerekasztalokon mutattak be.
Tamás Sándor elmondta, hogy a román-magyar párbeszéd kapcsán, ami a Friends of the Proiect on Ethnic Relations nevezetű amerikai civil szervezet kezdeményezésére jött létre, fontosnak tartják a teljes átláthatóságot, ezért szeretnék bárminemű változtatás nélkül bemutatni mindazt, amit elmondtak és képviselőtek a két korábbi poianai találkozón, melynek egy új román magyar etnikai paktum a célja. Tamás Sándor elmondta, noha a meghívottakat az amerikaiak választották ki, a résztvevők az RMDSZ elnökének tudtával és felhatalmazásával vettek részt a találkozókon.
Az elöljáró beszélt arról, hogy eddig három találkozó jött létre, egy előkészítő megbeszélés, és két kétnapos kerekasztal. A két kerekasztalon székelyföldi magyar politikusok, román parlamenti pártok képviselői, és az amerikai civil szervezetek, valamint az amerikai nagykövetség képviselői vettek részt.
Az első kerekasztalon elhangzottak
A megbeszélés során sor került az elmúlt huszonöt év kisebbségi politikájának áttekintésére, valamint a jelenlegi helyzet összefoglalójára.
Antal Árpád egy prezentáció keretei közt mutatta be Székelyföld politikai autonómiájának történelmét, emlékeztetve arra, hogy 1599-ben Mihai Viteazul megerősítette a székelyek kiváltságait, akik aztán 1918-ban is ígéretet kaptak az autonómia újraalakítására. Beszélt arról is, hogy az autonómia valóság volt a XX században is, amikor 1952 és 1968 között létezett a Maros Magyar Autonóm Tartomány, amikor a magyar a régió hivatalos nyelve volt a román mellett.
A prezentációban szó esett arról is, hogy a kommunizmus alatt a román államhatalom mesterséges eszközökkel próbálta megváltoztatni Székelyföldön az etnikai arányokat, de az elmúlt húsz évben Székelyföldön mégis helyrebillent a demográfiai trend. A polgármester szerint ez azért lehetséges, mert a székelyek szeretik a szülőföldjüket és nem akarnak onnan elmenni máshová.
A polgármester arról is beszélt, hogy noha 1989 után elindult egy párbeszéd, melynek eredményeképpen jelentős nyelvi jogokat sikerült kiharcolni, a román állam „kontroll-kooptációt” alkalmazott a magyar kisebbséggel szemben, beemelték őket a hatalomba, de a székelyföldi követelések nem teljesültek. A polgármester hangsúlyozta, hogy „az utolsó nagy közös román-erdélyi magyar projekt a NATO és az EU csatlakozás volt”, mely során a román állam gesztusokat tett a magyar közösség felé. Ugyanakkor a NATO és az EU integrált egy problémát, amelynek a megoldása most már az ő felelősségük is. Azóta lényegében semmilyen előrelépés nem történt a közösségi jogok terén, sőt, a létező jogokat is igyekszik megnyirbálni a hatalom, nem beszélve arról a román politikában uralkodó, a politikai pártok és a média által gerjesztett magyarellenes hangulatról, mely eddig soha nem látott mértéket öltött.
„Székelyföldön jelenleg az a helyzet, hogy nincsenek fejlesztések, például nem épült egyetlen autópálya sem, az én városomban a legnagyobb állami beruházás egy csendőrlaktanya építése volt. Ugyanakkor a közösségi szimbólumaink és a magyar nyelv folyamatos támadás alatt állnak, úgy az államhatalom, mint a szélsőséges csoportosulások részéről. Azt érezzük, hogy az állam nem véd meg bennünket, ellenkezőleg, hallgatólagosan diszkriminál, hiszen huszonöt év után még mindig nincsenek magyar feliratok a gyógyszereken, és még mindig más régiókból érkező román nemzetiségű emberek dolgoznak a rendőrség, a belügy, a katonaság és az igazságszolgáltatás kötelékében. Kettős mércét alkalmaz velünk szemben a hatalom, hiszen Romániában csak két megye van, melynek nem lehet zászlója és ez a két magyar többségű székely megye.” – foglalta össze Antal Árpád a székelyföldi helyzetet.
A polgármester arra is kitért, hogy Romániában a mai napig nemzetbiztonsági kockázatként tekintenek a magyarokra, különösen a közösség vezetőire, akiket folyamatosan megfigyelnek, lehallgatnak és megpróbálnak megfélemlíteni. Pedig a székelyföldi magyarok nem akarnak mást, csak azt, ami bevett és működő gyakorlat 14 autonóm státussal rendelkező régióban és 12 olyan régióban, ahol az állam nyelve mellett van más hivatalos nyelv is.
„Sokszor szembesülünk azzal, hogy szakadároknak neveznek bennünket, pedig ez nem igaz. Ezt leginkább két érzékletes moldáviai példával tudom a legjobban alátámasztani: Transznisztria szakadár régió, és Gagauzia autonóm terület. Jelentős különbség van a kettő között. Amikor mi azt mondjuk, hogy autonómiát akarunk, nem Transznisztria, hanem Gagauzia, de még inkább Dél-Tirol példáját akarjuk követni.”- tisztázta Antal Árpád, aki hangsúlyozta, hogy véleménye szerint az autonómia létrejötte jelentősen megerősítené a székelyek lojalitását a román állam iránt.
A prezentációban a székelyföldiek tíz pontban foglalták össze a közösségi igényeket:
1. A román mellett a magyar legyen regionális hivatalos nyelv Székelyföldön
2. A székely zászló elfogadása Székelyföld regionális szimbólumaként
3. Székelyföld fejlesztési régió létrehozatalt
4. Székelyföld területi és fiskális autonómiájának a létrehozatala
5. Teljes körű decentralizáció
6. Etnikai arányosság bevezetése az igazságszolgáltatás, a katonaság, a belügyminisztérium, a csendőrség és a rendőrség székelyföldi egységeiben
7. Székelyföld altalaj, ásványi és természeti kincseinek a felügyeleti, kitermelési és koncessziós joga tartozzon a régió kompetenciái közé
8. Jöjjön létre Székelyföldön állami finanszírozású magyar egyetem
9. Az állam finanszírozza a kétnyelvűséget
10. Székelyföldön vezessen át autópálya
Egyébiránt maguk a romániai emberek is úgy vélik egy 2012-es IRES felmérés alapján, hogy a hadügy és a külügy kivételével az összes kormányzati kompetenciának a régiókhoz kellene kerülniük. Ugyanis a túlzottan centralizált román állam valós térképe egy aránytalanul „hatalmas hasú” Bukarestet és vékonydongájú régiókat mutat. Fontos, hogy a romániai megyék között a székely megyék erős középmezőnyben vannak, és nettó befizetők, tehát Székelyföld szegénysége hamis politikai mítosz. Mindenki veszít a jelenleg fennálló fejlesztési régiókkal, a székelyföldi megyék például 600 millió eurót az elkövetkező uniós költségvetési ciklusban. Mindezek alapján fontos, hogy újabb román-magyar párbeszéd alakuljon ki, ahol az egyik fél nem erőből diktál a másik félnek, hanem a méltányosság és az együttműködés jegyében tárgyaljanak Székelyföld autonómiájáról. A második kerekasztalon elhangzottak
A második kerekasztalon bemutatott prezentációban a székelyföldi politikusok hangsúlyozták, hogy a székelyek nem szakadárok, hanem autonomisták. Az előző kerekasztalról készült jegyzőkönyvvel kapcsolatosan, melyet az amerikaiak készítettek, megjegyezték, hogy annak nagyon sok elemével nem értenek egyet, pontosabban nem gondolják azt, hogy a Romániában megvalósult úgynevezett kisebbségi modell pozitív modell lenne. Szerintük a román modell lényege a kisebbségi elitek kontrollkooptációja, és mindaddig, amíg a létező kisebbségi jogok nem valósultak meg a gyakorlatban, a magyar vezetőket zászló és feliratperekkel üldözik, a zsidók és a németek eltűntek Romániából és jelenleg a magyarság asszimilációja zajlik, addig nem lehet egy sikeres román kisebbségi modellről beszélni. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a román állam kisebbségpolitikája azt eredményezte, hogy leginkább a mélyszegénységben élő kisebbségiek száma nő. Beszéltek arról, hogy 2018-ban száz éve lesz annak, hogy Erdély Románia részéve vált és az 1918-ban ígért autonómia még mindig nem valósult meg. Antal Árpád statisztikai adatokkal igazolt azt, hogy a tömbben élő magyarság a romániai átlag alatt fogyott, tehát aki arra számít, hogy a székelység problematikája megoldódik azzal, hogy a magyarság elfogy Erdélyből, az téved.
„Európában vannak a mi szempontunkból releváns kisebbségi modellek, melyeket mi pozitív és negatív modellekként értelmezünk. E tekintetben negatív modellnek tekintjük Koszovót, Kelet-Ukrajnát és bizonyos tekintetben Katalóniát is. Koszovó esetében az autonómia megtagadása egy új államot eredményezett, Kelet-Ukrajnában az új ukrán vezetés kisebbségellenes politikája (pl. a regionális nyelvek betiltása) a jelenlegi belháborúhoz vezetett és azt eredményezte, hogy ma már felajánlották nekik az autonómiát, de az nekik már nem elég. Katalónia esetében is az történt, hogy a katalánok azért kezdtek el függetlenségben gondolkodni, mert a spanyol alkotmánybíróság elutasította a katalán nemzet létét. Az a közös elem ezekben a példákban, hogy a többség némi empátiával meg tudta volna előzni a kialakult patthelyzeteket.” fogalmazott Antal Árpád.
Pozitív modellként értékelték ugyanakkor Skóciát, arra hivatkozva, hogy Skócia esetében a skótoknak lehetőségük volt arra, hogy demokratikus módon nyilvánítsanak véleményt a régiójukról.
A prezentációban szó esett arról is, hogy a térségben kialakult geopolitikai válság teljesen új helyzetet eredményezett. Antal Árpád elmondta, hogy hosszú idő után most van olyan miniszterelnöke Magyarországnak Orbán Viktor személyében, aki támogatja a székelyek törekvéseit, aki odafigyel a székelyekre és képviselői azt, amit azok meg akarnak valósítani.
Antal ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy a térségben nagyon megerősödött az orosz politikai befolyás és hogy az orosz külpolitika fegyverként használja az EU-ban élő kisebbségek frusztrációját a saját expanziós törekvései érdekében. Mivel Románia az Egyesült Államok stratégiai partnere, Romániának és az Egyesült Államoknak egyaránt érdeke az, hogy Székelyföld helyzete megnyugtatóan rendeződjék, a tét ugyanis a térség stabilitása vagy instabilitása. Mindez azért különösen aggasztó, mert egy uniós kisebbségi sztenderd hiánya könnyen instabilitást okozhat. „A kisebbségi kérdést soha nem lehet lezártnak tekinteni. Új generációk nőnek fel, akik esetünkben már demokráciában születtek, akik magától értetődőnek tekintik azt, hogy a több demokrácia több joggal jár. Ezért a kisebbségi ügyeket időnként újra kell tárgyalni úgy, hogy az új generációk elvárásai is helyzet kapjanak benne”- fejtette ki Antal Árpád, aki arra is kitért, hogy nem lehet szembeállítani a gazdasági érdekeket az identitás kérdésével. A kettő egyáltalán nem zárja ki egymást, inkább kiegészíti, és példaként a Financial Times 2012-es adatára hivatkozott, melyből kiderül az, hogy hiába magas a GDP Skóciában, a skótok számára továbbra is fontos az identitás kérdése, olyan annyira, hogy népszavazást szerveztek erről.
A prezentációt Antal azzal folytatta, hogy az autonómiának széles tömegbázisa van Székelyföldön, és mára már megkerülhetetlen kérdés lett az erdélyi politikában. Azt is elmondta, hogy az autonómia lényegi kérdéseiből nem lehet engedni, az nem lehet alku tárgya, ezt az SZNT és az RMDSZ statútumai közötti különbséggel érzékeltette, amikor az RMDSZ autonómia statútumát mérsékeltnek és az SZNT statútumát radikálisabbnak nevezte.
Ahhoz, hogy az autonómia létrejöjjön, alkotmányos reformra van szükség. Fontos, hogy erről a kérdésről egy civilizált társadalmi párbeszéd alakuljon ki és a média ne hisztérikusan viszonyuljon hozzá. Az alkotmányos reform során fontos, hogy a nemzetállam kitétel kikerüljön az alkotmányból, hiszen ez nem tartalmazza a kisebbségeket, akik maguk is államalkotó tényezők Romániában. Továbbá fontos, hogy az alkotmány elismerje a regionális hivatalos nyelvek és a régiók létjogosultságát. Az alkotmány ugyanis hamis koncepciókra támaszkodik, amikor a szuverenitást és az egységet teszi az állam alapjává, a szuverenitás tekintetében nem túl szuverén módon viszonyul a befolyásos nemzetközi szervezetekhez, tehát csak a kisebbségekkel szemben mutatja magát szuverénnek, míg az egység tekintetében sem alkalmaz egyenlő mércét, hiszen vannak megyék Romániában, melyeknek nem lehet saját zászlójuk sem, míg ez más megyék esetében magától értetődő.
Amennyiben Romániában demokrácia van, akkor a kisebbségnek is joga kellene legyen hozzá, hogy a saját jövőjével kapcsolatosan demokratikus módon, referendumon fogalmazza meg az elképzeléseit. Ez azonban nem megengedett, hiszen vagy az alkotmányra hivatkoznak vagy adminisztratív módon akadályozzák azt, hogy a székelyek referendumon nyilvánítsák ki az akaratukat, és ily módon sérül a demokrácia Romániában, arról nem is szólva, hogy a többség arroganciája tartós frusztrációt okoz a kisebbség tagjainak, akik ily módon jelentősen radikalizálódnak. Fontos, hogy a románok ne arrogáns és lekicsinylő visszautasítással kezeljék a székelység autonómiaigényét, hanem érdemben foglalkozzanak azzal. Az a tény, hogy az RMDSZ kormányalkotó tényező volt az elmúlt időszakban, az nem jelenti azt, hogy a székelység problémái megoldódtak. A kormányban való jelenlét azt jelenti, hogy a román állam döntéshozó szerveinek csak egy töredékében van jelen a magyarság. A magyarok nincsenek jelen az igazságszolgáltatásban, az elnöki hivatalban, az ortodox egyházban, a titkosszolgálatokban és a militarizált egységekben sem, tehát nincs is ráhatásuk ezekre a befolyásos állami intézményekre.
Az autonómia lényege pedig röviden a következő: hivatalos magyar regionális nyelv a román mellett, fiskális autonómia, nyelvi arányosság, valamint regionális döntéshozatali felhatalmazás a régiót érintő ügyekben.
A kerekasztal végén a székelyföldi politikusok a következő kérdéseket intézték a román résztvevőkhöz: Az elkövetkező 4 évben
1. Mi az ami lehetséges, mi az ami nem lehetséges kisebbségi ügyekben? 2. Lesz-e olyan alkotmánya Romániának, mely lehetővé teszi a magyar hivatalos regionális nyelvet? 3. Elismerik-e a régiót területi adminisztratív egységként?
4. A székely zászló kérdését meg lehet-e oldani 30 napon belül?
5. Lehetővé teszi-e a román politikai elit egy referendum megszervezését Székelyföld autonómiájáról? 6. A székely politikusok mit mondjanak otthon, hogy lehetséges-e eredményeket elérni demokratikus eszközökkel, vagy a demokratikus eszközök nem elegendőek ehhez?
Közlemény
Erdély.ma

Antal Árpád: nemzetbiztonsági kockázat Romániában magyarnak lenni
Az amerikaiak által kezdeményezett román-magyar etnikumközi párbeszédek tartalmáról, annak kulisszatitkairól, folytatásáról beszélt Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, valamint Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke hétfőn. 
A háromszéki és a sepsiszentgyörgyi RMDSZ vezetői bemutatták mindazt az anyagot, amelyet megfogalmaztak, valamint amelyet a korábban szervezett találkozón tárgyaltak az Egyesült Államokban bejegyzett Project on Ethnic Relations (PER) jogvédő szervezet vezetőivel. Tamás Sándor elárulta, hogy ezek alkalmával az amerikaiak kétkedtek abban, hogy azok a magyar kisebbséget érintő problémák, amelyet a meghívott romániai magyar politikusok felvázoltak, valóban széles körű társadalmi réteg igényeit tükrözik. Kitért arra is, hogy az Allen Kassoff, a PER visszavonult vezetője részvételével néhány hete szervezett beszélgetés is egy lépés volt az irányban, hogy bebizonyítsák ennek ellenkezőjét.
A magyar kisebbséget érintő problémák románok és amerikaiak előtt
Antal Árpád elmondta, egy előkészítő megbeszélés, továbbá két találkozó is lezajlott az amerikai PER vezetőivel tavasszal. Ezeken az eseményeken Hargita, Kovászna és Maros megyéből érkeztek magyar politikusok, valamint – egy kivételével – a román parlamenti pártok képviselői is jelen voltak. A polgármester elárulta, hogy az amerikaiak kezdeményezték ezeket a találkozókat, ők is keresték, illetve hívták meg az általuk kiválasztott politikusokat. Az első találkozón magyar kisebbség problémáit abból az érvényben levő kijelentésből kiindulva mutatták be, miszerint Székelyföld nem létezik, majd ezt történelmi eseményekkel, tényekkel cáfolták.
Kihangsúlyozták azt is, hogy bár a román-magyarok együttműködése mindkét fél számára jelent előnyöket, mégis 1993-ban, a Neptun-ügy alkalmával is amerikai, azaz külső szervezésre volt szükség, hogy egyfajta párbeszéd létrejöjjön a két közösség közt. Ezzel kapcsolatban Antal kifejtette, az azt követő időszakban igen, de gyakorlatilag 2007 óta nincsenek nagy közös projektek, hozzáfűzve, hogy tapasztalataik alapján a kisebbségi jogok szélesítését illetően azóta nem is történtek előrelépések. „Székelyföld gazdasági bojkott alatt állt, hiszen nincs autópálya, amely érintené, nincsenek nagy állami intézmények, a nagy vállalkozások Bukarestben fizetik az adót, továbbá az igazságszolgáltatást is folyamatosan arra használják, hogy a kisebbségi jogokat visszaszorítsák, példaként felhozva a zászlópereket” – fejtette ki a városvezető.
„Nemzetbiztonsági kockázat Romániában magyarnak lenni”
„Romániában aki magyarnak születik nemzetbiztonsági kockázatot jelent, hiszen minden magyar úgy ébred fel, hogy ő valamilyen negatív hatással van az országra. Így tekint a román állam minden magyarra, akikre csak akkor van szükség, ha olimpiai érmet szereznek a román zászló alatt” – jelentette ki Antal Árpád, aki hozzátette, az amerikai vezetőknek elmondták a székelység csupán annyit akar, amelyhez hasonlót az Európai Unió területén már megvalósítottak, ezeket pedig az amerikaiaknak is felsorolták.
A találkozókon hangsúlyozták ugyanakkor, hogy Székelyföld zászlóját sosem a román helyére, hanem mellé tűzték ki, ugyanakkor beszéltek arról is, hogy milyen jogokat biztosítanának a románság számára a régióban: a románokat érintő kérdések eldöntésében szabad kezet kapnának, valamint teljes körű kulturális autonómia. Antal Árpád arra is kitért, hogy a Pénzügyminisztérium adatai alapján országos átlag fölött fizet be a Hargita, Kovászna és Maros megye a költségvetésbe. Így ezek nem eltartott megyékként vannak nyilvántartva, a jelenlegi regionális felosztás azonban hátrányt jelent a régiónak – magyarázta a városvezető.
Jegyzőkönyv „kiigazítás” és határidő a kisebbségi kérdések megoldására
A második találkozó egyik témája az elsőn készült jegyzőkönyv volt, ehhez fűztek hozzá megjegyzéseket. Antal Árpád elárulta, abban úgy jelent meg, hogy Románia pozitív modellnek számít a kisebbségi kérdések kezelését illetően, ezzel azonban nem értettek egyet. A PER vezetői az első megbeszélésen ugyanakkor nevetségesnek, és két héten belül megoldódó problémának látták a székely zászlók használatát érintő problémákat, így ezt érintve elmondták: nem oldódott meg, a perek folytatódnak, bár a polgármester hozzátette, nem érkezett komoly érv arra, hogy miért nem tűzhetik ki a lobogót.
Az Székely Nemzeti Tanács, továbbá az RMDSZ által elkészített autonómia statútumról is beszéltek, ugyanakkor a magyar politikusok ismét hangsúlyozták, hogy nem szeparatizmust szeretnének megvalósítani Székelyföldön. Moldova példájával élve pedig bemutatták, mi a különbség a szakadár és autonóm mozgalmak között. Határidőt is megszabtak a romániai magyar kisebbségi problémák megoldásának, Antal megjegyezte, 2018-ban lesz száz éve, hogy Erdély Romániához került, illetve száz éve annak, hogy az ígéreteket nem tartották be. „Ez határidő is egyben, amin belül ezeket a problémákat meg kell oldani, mert száz év hosszú idő, ez idő alatt pedig négy nemzet élete volt nehéz ebben az országban” – tette hozzá a városvezető.
Több érdekcsoport számára is fontos a régió
A geopolitikai helyzetet értelmezve Antal kifejtette, hogy Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke odafigyel és támogatja az erdélyi magyarság akaratát, ugyanakkor beszélt Vlagyimir Putyin oroszországi kormányfőről is. Mint magyarázta Putyin Kelet-Közép európai befolyását próbálja erősíteni, míg a terület jelen pillanatban geopolitikai szempontból több érdekcsoport által is fontos régiónak tekinthető. Oroszország külpolitikájában a kisebbségi jogokra hivatkozva próbálja átszervezni a világot, Székelyföldtől pedig akkor lehet távol tartani, ha az itt élők megkapják, amit akarnak, mivel akkor nem tudják felhasználni terveikhez a román-magyar konfliktust – zárta gondolatmenetét Antal Árpád.
Tamás Sándor arról beszélt, hogy a következő találkozó előreláthatólag februárban lesz, ugyanakkor javasolták, hogy ezt Sepsiszentgyörgyön szervezzék meg, valamint nyilvános fórum megtartását is kezdeményeznék, utóbbit az Európai Unión belüli regionális nyelvhasználat kérdésében. Mint magyarázta ezt úgy képzelik, hogy az adott országok képviselői bemutatnák, ebben a kérdésben milyen jogszabály van érvényben, és gyakorlatban hogyan működnek azok megvalósításai.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Iránytű az autonómiához
Miután tavaly ilyenkor százötven ezer székely vonult fel a térség autonómiáját követelve, idén konferencia keretében próbálták meg számba venni a terveket, a már létező nyugat-európai modelleket, illetve megjelölni a cél megvalósítása felé vezető utat. Egyebek mellett elhangzott, Európa adósunk az autonómia ügyében. Az EMNT és az SZNT által szervezett marosvásárhelyi eseményről viszont hiányoztak az RMDSZ és az MPP képviselői.
Autonómia-tervezetek és regionalizmus a politikai képviselőet asztalán címmel szervezett nemzetközi konferenciát Marosvásárhelyen az Erdélyi Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT). Az esemény az SZNT és az RMDSZ autonómia-statútumát, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) csomagtervét, illetve azokat a nyugati autonómia-példákat vizsgálta, amelyek iránytűnek számíthatnak az erdélyi magyarság számára.
Ezekből világosan kiderült, hogy az Európai Unió nem csak a központosított nemzetállamok tömörülését, hanem a régiók és a nemzeti közösségek Európáját is fontosnak tartja, nincs sikeres Unió, ha a régiók és az itt élő nemzeti közösségek elnyomottan élnek vagy legalábbis úgy érzik, nincsenek bevonva a politikai és gazdasági integráció folyamatába.
„Mivel Romániában az autonómia és a regionalizmus két nemkívánatos, mondhatni tabuszónak számít, ami akár hisztériakeltésre is alkalmas, meg kell értetnünk a románsággal, hogy ne mumusként, hanem a jövő, a fejlődés és a jólét zálogaként kezelje” – mutatott rá köszöntőjében a rendezvény házigazdája, Cseh Gábor. Az EMNT marosszéki elnöke ezzel elővetítette a konferencia célját, mely egy párbeszédkísérlet kívánt lenni a román féllel.
Tervek és vélemények
Bakk Miklós politológus előadásában a dél-tiroli modellt és az erdélyi autonómiatervezeteket hasonlította össze. A mérlegre került hazai statútumokról és csomagtervekről kiderült, hogy még távol állnak az Olaszországban érvényben lévő jogszabálytól. Különösképpen a nemrég közvitára bocsátott RMDSZ-változat tűnik ködösnek.
Bodó Barna politológus eközben egy folyamatban lévő kutatásból mutatott be részleteket. A szakember sorra elemezte a vezető román politikusoknak az autonómiával kapcsolatos nyilatkozatait, amelyekből kiderül, hogy vagy félre akarják vezetni választóikat, vagy egyszerűen nem ismerik a szó pontos fogalmát. „Legyünk jóhiszeműek, és induljunk ki abból, hogy az illetékesek nem ismerik az autonómia fogalmát. Pedig a román alkotmányban is szerepel, mint egyházi vagy egyetemi autonómia. Sőt a kollektív jogok is benne vannak a sztrájkjogban és a kollektív munkaszerződésben” – mutatott rá a politológus.
Mint kifejtette, Victor Ponta szerint a területi autonómia nem egyezik az uniós elvekkel, egymással szembefordítja a közösségeket, illetve követelői nem tartják tiszteletben az alkotmányt. Mindezt a szociáldemokrata kormányfő azzal a kijelentésével tetézte, miszerint pártja számára az autonómia tabu.
Ellenfele, Klaus Johannis is azon a véleményen van, hogy Romániában nem fog megvalósulni a magyarság álma. Annál is inkább, mivel – nyilatkozata szerint –, amennyiben megnyeri az államfőválasztást, ő maga fog gondoskodni a terv elgáncsolásáról.
Szerződés a nyelvi jogokért
A hétvégi marosvásárhelyi konferencia keretében az EMNT csatlakozott az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózathoz (ELEN), melynek képviselőetében Davyth Hicks főtitkár írta alá a szerződést Sándor Krisztinával, a nemzeti tanács ügyvezető elnökével. A lépésről utóbbi elmondta: a mindennapi életben a kisebbségi nyelvi jogok érvényesítése sokszor akadályokba ütközik, így szükség van olyan – nemzetközi szinten is elismert – szövetségesekre, akikkel közösen nyomást gyakorolhatnak a hatóságokra, elősegítve a magyar nyelvhasználat megkönnyítését. „Csatlakozásunk az ELEN-hez egy újabb eszköz arra, hogy érvényesítsük nyelvi jogainkat” – vélekedett Sándor Krisztina. A nemzetközi fórum főtitkára üdvözölte az EMNT csatlakozását, ugyanakkor elmondta: „az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózat őrködni kíván a romániai magyar közösség nyelvi jogainak érvényesülése fölött”.
Călin Popescu-Tăriceanu tovább feszíti a húrt: véleménye szerint az autonómia a magyarok számára is káros volna. Az ügyészből lett politikus, a függetlenként induló Monica Macovei azzal vádolja az RMDSZ politikusait, hogy Moszkva ügynökeiként hirdetik az autonómiát.
Smaranda Enache román emberjogi aktivista eközben arról beszélt, hogy a román politikusok oltották be a román társadalmat az autonómiától való félelemmel, és ma már a közösség félelme az egyik legfontosabb akadálya az autonómiának.
Európa adósunk
Európa is adósunk az önrendelkezés ügyében, derült ki több felszólalásból is. „Európa akkor lesz sikeres, ha meg tudja oldani azokat az etnikai, nyelvi vagy vallási különbözőségből fakadó konfliktusokat, amelyek a kontinens természetszerű változatosságából adódóan törésvonalakként jelennek meg a különböző országok és társadalmak életében” – vélekedett Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt államfőjelöltje. 
Szokoly Elek marosvásárhelyi politikai elemző szerint nem csak a vezető román politikusok nyilatkozatai illetve az EU passzív magatartása ad okot a borúlátó megközelítésre. Utalva a kelet-ukrajnai helyzetre, szerinte nemzetközi szinten sem élünk túl alkalmas pillanatot. Ráadásul, meglátásában, a régiók helyett Európa-szerte a nemzetállamiság kap egyre nagyobb hangsúlyt. Szokoly szerint ilyen körülmények között rendkívül nehéz bevinni az autonómia fogalmát a román köztudatba.
„Sajnos a magyar–román párbeszéd olyankor sem mélyül el, amikor az RMDSZ kormányra kerül” – hívta fel a figyelmet az elemző, aki szerint „kár azt az illúziót kelteni a kettős állampolgársággal, hogy „megszerzője egy virtuális Nagy-Magyarországon fog élni, aminek vajmi kevés köze volna Bukaresthez”. Leszögezte, mindezek ellenére nem szabad feladni az autonómiáért folytatott harcot.
Ugyanerre biztatta a résztvevőket Andrea Carteny olaszországi történész, a baszk politikiai tanácsadó, Eva Bidania Ibargutxi és Rolf Granlund, az Aland-szigetekről érkezett politikus. Utóbbi a Finnországhoz tartozó autonóm szigetcsoporton élő svédekről beszélt és arról a gazdasági jólétről, mely a függetlenség révén jöhetett létre. Granlund arra intette az erdélyi magyarságot, hogy ne engedje, hogy kisebbségként kezeljék saját szülőföldjén.
Félkör alakú kerekasztal
„Tavaly ilyenkor százötvenezer székely vonult fel a térség autonómiáját követelve. Ez népakarat; a politikum dolga pedig az, hogy a népakaratot képviselője. A szakma dolga meg az, hogy tudományosan megalapozza azt, miként lehet érvényt szerezni a népakaratnak” – fejtette ki lapunknak Szilágyi Zsolt, a néppárt elnökjelöltje, aki a képviselőet hatékonyságáról szóló kerekasztal-beszélgetés egyik résztvevője volt.
Az EMNP országos alelnöke arra is rámutatott, hogy nem csak a székelység, hanem Erdély szinte teljes lakossága egy jobb életet képzelt el magának. Véleménye szerint a románság is pontosan olyan tisztán látja, hogy kilencven éve Bukarest nem tud hatékony döntéseket hozni, és az a túlzott központosítás, amiben az ország él – történelmi kortól függetlenül – önmagában hordozza a korrupció jelenlétét az állami adminisztrációban.
Izsák Balázs arra figyelmeztette a hallgatóságot, hogy az autonómia nem csak a gazdasági fellendülést, hanem a nemzeti közösség identitás-megőrzését szolgálja. „Mi azért akarunk Székelyföldnek autonómiát, hogy a jövőben is megmaradjon székelynek. Azért akarunk autonómiát, hogy úgy fejlődjön, hogy közben a regionális identitása, az arculata ne változzon meg” – szögezte le a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
A kerekasztal mellől hiányzott az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt. Míg az előbbi képviselője nem is szerepelt az eredeti felállásban, Biró Zsolt pártvezető egyéb elfoglaltságára hivatkozva nem jelent meg.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Az autonómia nem alku tárgya (Román-magyar egyeztetések Pojánán)
A Brassó-Pojánán amerikai közvetítéssel lezajlott román–magyar tárgyalások kulisszatitkaiba avatta be a sajtót Antal Árpád és Tamás Sándor, akik az RMDSZ képviselőetében voltak jelen a megbeszéléseken. Antal Árpád bemutatta a román és amerikai résztvevőknek készített, a székelyföldi magyarság helyzetéről szóló képes jelentéseket, de beszéltek ezek fogadtatásáról és arról is, hogy közölték: 2018, Erdély Romániához csatolásának százéves évfordulója a határidő, amíg rendezni kell az erdélyi magyarság jogos igényeinek teljesítését.
Október elején második alkalommal ültek tárgyalóasztalhoz Brassó-Pojánán a román pártok képviselői az RMDSZ küldöttségével, akár 1993-ban, ezúttal is az amerikai Project on Ethnic Relations (PER) megbízottjai közvetítettek, a tárgyaláson jelen voltak az amerikai külügy és a bukaresti követség képviselői is – mondta el Tamás Sándor. A megbeszéléseknek eddig két fordulója zajlott le, ezeket egy korábbi egyeztetés előzte meg, és az amerikaiak állították össze a meghívottak listáját. Az RMDSZ részéről mind a három székelyföldi megyéből volt résztvevő, a román parlamenti pártok (Dan Diaconescu pártja kivételével) magas szinten képviselőtették magukat. A politikusokon kívül megjelent néhány szakértő, újságíró, közéleti személyiség is, őket szintén az amerikaiak hívták meg. Az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke kiemelte, azért tartották fontosnak az ott bemutatott anyagok nyilvánosságra hozatalát, mert „az elmúlt huszonöt évben kiderült: a nyilvánosság a mi ügyeinket segíti”.
Antal Árpád és munkatársai két bemutatót készítettek a találkozókra, az első igen élesen kezdődik: egy képpel, amelyen az áll románul: Székelyföld nem létezik. A Neptun utáni időszak egyik hozadékaként tálalta ezt, majd román történelmi adatokkal igazolta, hogy bizony a székelység több száz éve itt él, harcolt korábban is jogaiért. Az 1993-as hasonló tárgyalásokat (Neptun-paktum) követő időszakot úgy jellemezte, bevonták a magyarság képviselőetét a hatalomba, de ennek az is célja volt, hogy ilyen formában tartsák ellenőrzés alatt. 2007-ig Románia NATO- és EU-csatlakozása volt a román–magyar közös cél, ezek megvalósulása óta ilyen nincsen, és azóta a magyarság jogai sem bővültek – idézte fel. Felsorolta Székelyföld gondjait: a gazdasági bojkottot, az igazságszolgáltatás kisebbségellenes ítéleteit, a székely zászló körüli cirkuszokat, azt, hogy igen kicsi a magyar bírák, ügyészek, rendőrök, csendőrök aránya. Azt éreztetik velünk, aki magyarnak születik, az első pillanattól nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Képekkel illusztrálva mutatta be, mit akar a székelyföldi magyarság: a magyar is hivatalos nyelv legyen a régióban, pénzügyi és területi autonómiát, külön fejlesztési régiót a három megyének, decentralizációt, etnikai arányosságot mindenhol, az altalajkincsek kezelési jogát stb. Ismertette azt is, milyen jogokat biztosítanának a románoknak. Bemutatták a térség anyagi lehetőségeit, hogy nem igaz az, hogy eltartott lenne a három megye, s a veszteségeket, melyeket a Központi Régióba sorolás okozott. A kisebbség csak úgy tudja megvédeni magát a többség döntéseivel szemben, ha erre eszközei vannak, esetünkben ez az eszköz az autonómia – hangsúlyozták.
Az első találkozót követően minden résztvevő megkapta az amerikaiak által készített jelentést, amely sok szempontból részrehajló volt, a román álláspont hangsúlyosabban szerepelt benne – mondta el Antal Árpád. Éppen ezért a következő bemutatóanyag még élesebb lett, és számos elmaszatolt részt egyértelműsített. Központi témája az RMDSZ autonómia­statútuma volt, melyet rövid idővel azelőtt mutatott be a szövetség, s melyet eljuttattak az európai kancelláriákra és az Egyesült Államok vezetőinek is. Ez alkalommal mindenekelőtt azt igyekeztek tisztázni, hogy az autonómia nem jelent elszakadást, a székelyek nem szakadárok, ám arra is kitértek, hogy Románia nem tekinthető pozitív modellnek a kisebbségi kérdés rendezésében. Statisztikai adatokkal bizonyították, hogy a magyarok fogynak ugyan, de kisebb arányban, mint a románság: ahol többségben élnek, s számos kérdésben döntési joguk van, ott alacsonyabb a népességcsökkenés, szórványban pedig jóval nagyobb. Pozitív és negatív modelleket is vázoltak: Koszovó, Novorosszia vagy akár Katalónia a negatív példa, ahol a többség jogoktól fosztja meg a kisebbséget, arrogánsan viszonyul, ott előbb-utóbb elszabadul a pokol, ahol nyitott, megoldást keres a problémákra – lásd Skócia –, ott nem akar elszakadni a kisebbség sem. Kitértek arra is, hogy Vlagyimir Putyin befolyását erősítené az instabilitás, a megoldatlan konfliktusok neki kedveznek. Szerintük a Székely Nemzeti Tanács autonómiastatútuma a maximalista követelés, az RMDSZ-é pedig a kompromisszumos megoldást tartalmazza, ha nem fogadja el a román többség, akkor a radikálisokkal találja majd szembe magát. 
A bemutatóanyag ismertetése után, a tárgyalások azzal a felvetéssel folytatódtak, hogy miként látja a román fél, mit lehet megoldani a következő négy évben. Voltak megértőbb és elzárkózóbb vélemények, ám a konkrét javaslatokat a februárban esedékes következő fordulóra fogalmazzák meg. Antal Árpád egyértelműsítette elvárásukat: legyen egy konkrét ütemterv, amely pont és dátumszerűen tartalmazza, mikorra, mit valósítanak meg, a részt vevő három-négy párt kössön egyezséget, hogy nem használják kampánycélokra a magyar ügyet, bármelyikük kerül hatalomra, a vállaltakat betartja. Az RMDSZ-es politikusok azt is hangsúlyozták: az RMDSZ autonómiastatútuma nem alku tárgya, annak teljes mértékű elfogadásához ragaszkodnak.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Harmadik évadját nyitotta meg az Őrökségünk őrei program
Harmadik évadját nyitotta meg tegnap a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban az Örökségünk őrei mozgalom, mely 2012-ben az RMDSZ szórványcselekvési programjának keretében Hegedűs Csilla államtitkár és Winkler Gyula EP-képviselő kezdeményezésére indult.
Az elmúlt két esztendőben Hunyad megye számos műemlékét fogadták örökbe a dévai diákok. Kutatásaikról, ötletes népszerűsítő tevékenységükről többször is beszámoltunk már a Nyugati Jelen hasábjain. A legügyesebb csapatok Winkler Gyula EP-képviselő támogatásával háromnapos brüsszeli tanulmányúton vehettek részt. – A brüsszeli tanulmányút azontúl, hogy nagyon vonzó díjnak bizonyult a diákság körében, egyfajta európai szellemiséget is kölcsönöz a versenynek. A diákokban tudatosodik az Európai Unióhoz való tartozás és az a tény, hogy olyan kulturális örökséggel rendelkeznek, amire méltán lehetnek büszkék. A versenynek fontos hozadéka az is, hogy bár a múltról, évszázadokkal ezelőtti alkotásokról szól, a fiatalok mindezt az értéket átültetik a mába, a 21. század kommunikációs lehetőségeinek széles skáláját használva fel – fogalmazott az évadnyitón jelen lévő Winkler Gyula EP-képviselő. Elmondta továbbá: az első évi dévai siker után, tavaly az aradi Csíky Gergely Kollégiumban is elindították a programot, hasonlóan brüsszeli tanulmányutat ajánlva fel a nyertes csapatnak. Idén az örökségőrző mozgalomban szintén tavaly óta részt vevő Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium diáksága számára történt meg a brüsszeli felajánlás. – Ez reményeink szerint azt is jelenti, hogy a nagyenyedi kollégium és a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum között szorosabbra fűződik a kapcsolat, és nem csupán a két megye igen gazdag történelmi hagyatékát ismerhetik meg kölcsönösen a dévai, illetve nagyenyedi diákok, hanem fiatal Hunyad megyei tanintézményünknek sikerül betekintést nyernie a sok évszázados kollégium hagyományaiba is – fogalmazott az EP-képviselő. A két iskola együttműködésében rejlő sokrétű lehetőséget hangoztatta Szőcs Ildikó, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatója is, aki Lőrincz Helga Fehér megyei kisebbségi tanfelügyelő és Ladányi Árpád Fehér megyei RMDSZ-elnök társaságában vett részt tegnap a dévai évadnyitón.
Hegedűs Csilla örökségvédelmi államtitkár asszony, az Örökségünk őrei program fővédnöke újból elismeréssel szólt a dévai diákság ilyen irányú tevékenységéről, hangsúlyozva, hogy olyan minőségű helytörténeti ismertetők, népszerűsítő anyagok születtek a program során, melyek múzeumi kiadványként is megállnák a helyüket. – A diákok, lelkes munkájuk során olyan információkat kutattak fel, melyek már a feledésbe merülés útján voltak. És nemcsak felkutatták ezeket, de ország-világ tudomására is hozták és hozzák folyamatosan. E téren, illetve a közösségépítés terén is messze túlszárnyalták eredeti elképzeléseinket – fogalmazott Hegedűs Csilla államtitkár.
Az évadnyitó alkalmával a programban részt vevő diákok szívesen meséltek az elmúlt években szerzett tapasztalataikról. A Fáy Béla-kastély, illetve a dévai Vármegyeház őrei egyaránt hangsúlyozták: a legnagyobb élményt a közös munka jelentette, ami nagyon összekovácsolta a csapatot. – Mi tavaly második alkalommal vettünk részt a versenyben, és igyekeztünk arra koncentrálni, hogy a román közösség körében is népszerűsítsük a műemléket. Az első év buktatóiból okulva, a csapat nagyszerűen működött, és meg is nyertük a versenyt – fogalmazott Forrai Antal, tizedikes diák, a legsikeresebb tevékenységeik között említve a román iskolák körében meghirdetett madáretető-készítő versenyt. A Vármegyeház őrei a csapatépítő élményeken túl örömmel nyugtázták, hogy egy olyan műemléképületet sikerült ismertté tenni, amelyről minimális információ létezett a köztudatban.
Kocsis Attila iskolaigazgató házigazdaként és a program helyi irányítójaként elmondta: számára nagy öröm, hogy az iskola diáksága ilyen lelkesen vesz részt az örökségőrzésben. És különösképpen örül annak, hogy az iskolából, illetve a vetélkedőből kinövő nemzedékek folytatják az örökbefogadott műemlékek népszerűsítését.
Az évad ünnepélyes és egyben kötetlen hangulatú megnyitóját a verseny gyakorlati vonatkozásainak ismertetése zárta. Winkler Gyula EP-képviselő elmondta: a 12–13 fős csapatoknak november közepéig kell bejelentkezniük a tanintézmények titkárságán, és a hivatalos verseny március közepéig tart. Az évadot záró bemutatókon rangsorolni fogják a csapatok tevékenységét, és a legjobb dévai, illetve nagyenyedi csapatok brüsszeli tanulmányútra számíthatnak jövő áprilisban. 
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Megoldás 2018-ra
PER-es ügyek kulisszái
Mindig is azt mondtuk, tisztességes egyenes beszédet folytatunk, ezért úgy döntöttünk, bemutatjuk a nyilvánosságnak mindazt, amit az amerikai PER és a román pártok képviselői előtt kifejtettünk – mondta Tamás Sándor. A megyei tanács elnöke Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterrel együtt tartott prezentációt tegnap a román-magyar tárgyalásokon képviselőt álláspontjukról.
Tamás Sándor elmondta: két tárgyalásuk volt a Project of Ethnic Relations (PER) egyesült államokbeli szervezet, valamint a román pártok képviselőivel, mindkettő Brassópojánán. Antal Árpád azt hangsúlyozta, a találkozót az amerikai fél kezdeményezte, a meghívottakat ők választották ki, ebbe az RMDSZ képviselőinek beleszólásuk nem volt.
Az első megbeszélésen felidézték, hogy 1993-ban, ugyancsak a PER közreműködésével, az ún. neptuni találkozón előkészítették a magyarság „kontroll kooptációját”, azaz az RMDSZ bevonását a hatalomba. Ezután megvalósult a romániai magyarság és a többség egyetlen komoly közös projektje: Románia felvétele a NATO-ba és az Európai Unióba.
– Ami ezután történt, az gyakorlatilag Erdély gazdasági blokádjának nevezhető: nincs autópálya, a nagyvállalatok Bukarestben adóznak, 55 per folyik a székely zászló és szimbólumok ellen, bizonyos területeken teljes körű nyelvi diszkrimináció tombol (gyógyszerdobozok feliratai, áram- és gázszolgáltatók figyelmeztető feliratai, az igazságszolgáltatásban, a militarizált egységeknél stb.). Ötvenöt bíróból öt, 50 ügyészből kettő magyar, a rendőrség 85, a csendőrség 95 százaléka román. Aki magyarnak születik, arra nemzetbiztonsági kockázatként tekint a román hatalom – sorolta Antal Árpád. Ha az állam ennyire bizalmatlan a kisebbségekkel szemben, akkor milyen alapon vár el lojalitást? – tette fel a kérdést Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Az elöljárók felsorolták azt is, amit a székelyföldi magyarok akarnak: a román mellett a magyar is legyen hivatalos nyelv, hivatalos szimbólum a székely zászló; továbbá pénzügyi autonómiát; azt, hogy a közhivatalnokokat az etnikai arányosság elve alapján alkalmazzák, az altalajkincsek bevételei teljesen, a befizetett adók kétharmada maradjon helyben, a magyar egyetemek kapjanak állami finanszírozást, a kétnyelvűséggel kapcsolatos pluszköltségek az állami költségvetést terheljék. Az autonóm területen a románoknak teljes körű kulturális autonómia járna, a román nyelv is megmaradna első hivatalos nyelvnek.
A második találkozón határidő is megfogalmazódott: 2018. december 1-je. Száz év után a modern román államnak el kell számolnia azzal, hogyan oldotta meg a kisebbségi kérdést. Európában vannak rossz (Koszovó, Novorossya, Katalónia) és jó (Dél-Tirol, Skócia) példák, de a tapasztalat azt mutatja, ott enyhültek a feszültségek, és indult el jelentős gazdasági fellendülés, ahol nem elnyomni és asszimilálni akarták a kisebbségeket, hanem autonómiát biztosítottak számukra. A magyar félnek az az elvárása, hogy a 2015 februárjára tervezett újabb tárgyalási fordulóig egy konkrét ütemtervet dolgozzanak ki a magyarság igényeinek teljesítésére. Ha ez nem történik meg, akkor ez az út nem járható, és vélhetően az RMDSZ-nél radikálisabb csoportosulások kerülnek majd előtérbe – ezek közé sorolták az SZNT autonómia-statútuma körüli erőket is. 
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Basescu: Magyarországnak abszolút európai állásfoglalásai vannak
Magyarországról nem lehet Európa-ellenességet feltételezni Oroszországhoz fűződő gazdasági kapcsolatai miatt – mutatott rá Traian Basescu román államfő kedden az Adevarul hírportálnak adott, az interneten közvetített interjúban.
A román elnöktől azt kérdezte a riporter, hogyan tud Románia Oroszországgal dacolni olyan körülmények között, amikor „Magyarország és Bulgária oroszbarát megnyilvánulásai közepette Románia szigetté vált” ebben a térségben az orosz érdekek útjában.
Basescu válaszában kifejtette: Romániának meg kell őriznie politikai stabilitását korrekt, szabad választások és zökkenőmentes mandátumváltás révén, elfogadható szintre kell visszaszorítania a korrupciót, az európai elkötelezettséget pedig tettekkel kell bizonyítania, nem szavakkal. Ez utóbbi téren Basescu arra utalt, hogy lassan lejár az év, és Romániának nem sikerült elköltenie 12 milliárd eurónyi strukturális támogatást.
Az ország szomszédaira utaló felvetésre reagálva a román elnök úgy vélekedett, Bulgáriában „megoldódik” a helyzet, mert a jelek szerint ismét Bojko Boriszov volt konzervatív miniszterelnök alakíthat kormányt, akit Basescu Európa-párti politikusnak nevezett.
„Magyarországról pedig nem feltételezhetünk Európa-ellenességet. Magyarország problémái abból adódnak, hogy a demokratikus normáktól való eltérés gyanújába keveredett a választásokat nagyon magas arányban megnyerő Fidesz viselkedése miatt. De én részt veszek az Európai Tanács (a EU állam- és kormányfői értekezlete) ülésein, és ott Magyarországnak abszolút európai állásfoglalásai vannak” – jelentette ki Basescu.
Hozzátette: az nem gond, hogy Magyarországnak vagy Bulgáriának sajátos gazdasági kapcsolatai vannak Oroszországgal, csak az a kérdés, hogy mi ennek az ára. „De mi ezt nem tudhatjuk” – tette hozzá a román elnök.
Kifejtette: ő is azt szeretné, hogy Romániának jó kapcsolatai legyenek Oroszországgal, de ez csak kölcsönösségi alapon képzelhető el, vagyis Oroszország is tartsa tiszteletben Románia érdekeit. „Amíg ez nem valósul meg, nem tudunk szoros, megbízható kapcsolatot kiépíteni” – szögezte le a hivatalából decemberben távozó román államfő.
MTI
Erdély.ma

Nevelni, sokáig éltetni a Búzavirágot
Beszélgetés Engi Márta egyesületi elnökkel
Engi Márta pedagógust, a pécskai Búzavirág néptánccsoport művészeti vezetőjét a Búzavirág Egyesület közelmúltban megtartott tisztújító ülésén a civilszervezet elnökévé választották. A vele folytatott beszélgetésben a terveiről, a jövőbeli elképzeléseiről faggatjuk.
– Gratulálok a megválasztásához. Vannak-e újszerű tervei, elképzelései?
– Mint ahogy a leköszönt is, az új vezetőség is legfontosabb feladatának tekinti a néptánccsoport működési feltételeinek a biztosítását, az ehhez szükséges anyagi alapnak az előteremését.
– Mi az, amire biztosan számíthatnak?
– Pécska Város Polgármesteri Hivatala és a Városi Tanács rendszeresen támogatja a munkánkat. Ami a pályázati lehetőségeket illeti, az utóbbi időben annyira összetett elszámolási rendszer lépett életbe, hogy igen beszűkíti a lehetőségeket. EU pályázati lehetőségről csak akkor álmodhatnánk, ha valamilyen csoda folytán szert tehetnénk egy saját székházra. Akkor más egyesületekkel összefogva, komolyabb pályázatokban is gondolkodhatnánk.
– Hány táncossal foglalkoznak manapság?
– A négy csoportban összesen 80 táncos gyermekkel, illetve fiatallal foglalkozunk. Mivel oktatókból és csoportvezetőkből is szükség van utánpótlásra, a nagycsoport egyes tagjai foglalkoznak a kicsikkel. Remélem, a nagy táncosok közül ki tudunk nevelni egy-két olyan lelkes oktatót, akik továbbviszik a stafétát.
– Mekkora mértékű a táncos-elvándorlás?
– Régen a fiúknál a katonaság volt a vízválasztó. Manapság nem viszik őket katonának, csakhogy az érettségi után alig táncolnak tovább. Ez nem csak nálunk, más néptánccsoportoknál is hasonlóképpen történik, hiszen a művészeti vezető kollégákkal folytatott beszélgetéseken kiderült: náluk is hasonló a helyzet. Az óvodás korban elkezdett táncot az általános iskolában, sőt a középiskolában is folytatják, de érettségi után csak akkor működik tovább, ha helyben van az egyetem. Pályaválasztás után már a próbákra vagy a fellépésekre nem tudnak eljönni.
– Tánctáborokba járnak-e?
– Természetesen, a nyáron is két tánctáborban jártunk. Ehhez a legnagyobb összeget általában az útiköltség teszi ki, éppen ezért, ha autóbuszt bérlünk, megpróbálunk minél több gyermeket elvinni. Bevált szokás, hogy a táborozási költségeket rendszeresen a szülők állják, akik folyamatosan támogatják a tánccsoportot. Megéri, mert egy-egy táborból sok új tánccal térünk haza. Az október 23-i ünnepi műsoron is a tánctáborban tanult táncokkal léptek fel a gyermekek.
Táncházat szeretnének
– A nagyok, akik ugye a legjobb táncosoknak számítanak, hány táncot tudnak?
– Mielőtt válaszolnák, meg kell állnunk egy pillanatra. Az, hogy táncot vagy koreográfiát tudok, két különböző dolog. Mert a táncot akkor tudom, ha bárhol megszólal, felismerem a zenéjét, amire néhány lépést el tudok táncolni. Ami a koreográfiát illeti, ha a gyerek hallomásból ismeri is a táncot, nem biztos, hogy a koreográfiát elő képes adni. Volt egy olyan tendencia, hogy minél több koreográfiát tanuljunk be, amelyekkel fel tudunk lépni bárhol. Mondjuk, a nagycsoportnak van legalább hat olyan tánca, amelyekkel fel tud lépni kisebb rendezvényeken, ezen kívül az óvodásoknak kettő, a középcsoportnak ugyancsak kettő, de külön is van kettő-kettő. Tehát jó kétórás vagy annál hosszabb műsort elő tudnánk adni. Most arra szeretnénk törekedni, hogy a gyerekeink tanulják meg a táncot is. Mivel Aradon is láttunk kezdeményezést, Pécskán is szeretnénk beindítani a táncház mozgalmat, hogy a gyerekek aktívan be tudjanak lépni a táncba, miközben részt vesznek egy jó bulin, ahol jól érzik magukat.
– Pécskán hol szeretnék beindítani a táncházat?
– Elindításához a helybeli gyermekeknek tudniuk kell olyan táncokat, mint a széki táncrend, mezőségi táncrend, sóvidéki táncrend, kalotaszegi táncrend. Mert a felcsíki és a moldvai körtáncokat a legkisebbektől a legnagyobbakig tudják, merik táncolni.
– Mennyit próbálnak hetente a pécskai tánccsoportok?
– Elmondom a heti próbarendet: kedden 17–18 óra között az óvodások, 18–20 óra között a Kisboglárka, vagyis az elemis csoport próbál. Csütörtökön 18–20 óra között a Nagyboglárka, 19–21 óra között a Búzavirág próbál. Azért így, hogy a két próba közötti egy órában az utánpótlást próbáljuk kialakítani. Tehát a Búzavirág táncaihoz csatlakozik a Nagyboglárka, amelynek tagjai valamikor majd belépnek a nagy táncosok soraiba. Nagyon szeretnénk feleleveníteni egy-két táncot a régi Búzavirágnak a helybeli táncokból összeállított koreográfiájából, ami helybeli táncként új színfolt lehetne a műsorunkban.
– Nem próbálták kialakítani a Búzavirág Baráti Kört, amelyiknek a tagjai rendszeresen támogatnák az oktatómunkát?
– Mint már említettem, a szülők rendszeresen támogatnak, méghozzá az Egyesület tagjaiként. Rájuk komolyan lehet számítani, támaszkodni. Hozzá kell tennem, hogy a Búzavirág Egyesületet kilencfős csapat vezeti: a két alelnök, Kecskés Irénke és Szép Zita; a kasszás szerepkört Sisa Edith tölti be; további tagok Ordódi Szidónia, Țâmpu Mária, Kurunczi István, aki valamikor zenésze volt a csoportnak; illetve Ludmaj Anikó és Bartok Deborah, az aktív táncosok részéről. A Búzavirág Egyesületnek az Alapszabályában az szerepel, hogy tag csakis a 18. életévét betöltött személy lehet, ezért ilyen korukban a táncosok is belépnek.
– Kívánok további sok sikert, hogy újabb táncokkal, színesebb programokkal megajándékozva a közönséget, Pécskán még sokáig viruljanak a Búzavirág generációi.
– Köszönöm a jókívánságot és a lehetőséget.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Aláírták a gázmegállapodást
Aláírták a téli időszakra vonatkozó gázmegállapodást tegnapra virradóra Brüsszelben Oroszország, Ukrajna és az Európai Unió képviselői. A háromoldalú megállapodás jegyzőkönyvét Günther Oettinger, az unió energiaügyi biztosa, Jurij Prodan ukrán és Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter látta el kézjegyével.
A Gazprom orosz gázipari vállalat ezer köbméterenként mintegy százdolláros kedvezményt ad Ukrajnának a gáz árára a jelenleg is hatályos gázmegállapodásban rögzített árhoz képest, így az idei év végéig ezer köbméterenként 378 dollárért szállít gázt Ukrajnának, a továbbiakban pedig, jövő év március végéig 365 dollárért. Erre az időszakra eltekintenek a take-or-pay elvtől, vagyis a megegyezett minimális mennyiség árát nem kell kifizetni, ha a vevő annál kevesebbet vesz át. A gázszállítások már november elején megindulhatnak, Kijevnek pedig az év végéig ki kell fizetnie a 3,1 milliárdos gázárhátralékát. Oettinger szerint Kijevnek van erre elkülönített pénze, illetve az EU-tól és a Nemzetközi Valutaalaptól az eddigi megállapodásokkal összhangban kap 1,5 milliárd dollárt, amiből március végéig négymilliárd köbméter gázt tud vásárolni Oroszországtól. A jövő év áprilisában kezdődő nyári időszak nem képezte a mostani brüsszeli megbeszélések tárgyát. Günther Oettinger szerint a háromoldalú tárgyalások „kemények és nehezek” voltak, amelyek eredményeképpen aláírták az összességében 4,6 milliárd dolláros gázmegállapodást. A jegyzőkönyv aláírásakor jelen lévő José Manuel Barroso, az Európai Bizottság távozó elnöke azt hangoztatta, hogy az Európai Bizottság a gázmegállapodásban szereplő előírások maradéktalan végrehajtását várja Oroszországtól és Ukrajnától. Reményét fejezte ki, hogy a megállapodás növelni fogja a két ország közötti kölcsönös bizalmat, ami alapvető fontosságú a kelet-ukrajnai válság rendezésében. Ukrajna az Európába irányuló orosz gázszállítás legfontosabb tranzitországa. Az ukránok által ki nem fizetett számlák miatt Moszkva 2009 elején átmenetileg leállította az Ukrajna felé történő gáztovábbítást, azt állítva, hogy az ukránok megcsapolják a gázvezetéket, és maguknak vesznek le az Európának szánt gázból. Az orosz csapelzárás következtében több európai országban is hiány keletkezett az energiahordozóból a hideg tél közepén. A mostani orosz–ukrán gázárviszály idén áprilisban, a kelet-ukrajnai összecsapásokkal párhuzamosan bontakozott ki. Az oroszok drasztikus mértékű áremelést jelentettek be az Ukrajnának történő szállítás tekintetében, amit Kijev gazdasági agressziónak bélyegzett, kijelentve, hogy a megnövelt árat nem hajlandó fizetni. Júniusban az oroszok a felgyülemlett kifizetetlen számlák miatt felfüggesztették a gázszállítást Ukrajna számára. Kijev viszont augusztusban azzal fenyegette meg Moszkvát, hogy leállíthatja az Európába irányuló gáz- és olajtranzitot. Szeptemberben körvonalazódott, e hónapban pedig elvben megszületett az átmeneti kompromisszumos megállapodás a téli hónapokra, de a fizetési garanciákat is tartalmazó, tartós és átfogó egyezség még várat magára. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)