A Székelyföldi Értéktár megalakításáról egyeztettek Kolozsváron
A székely vicc lehet az egyik első érték, amely bekerülhet a júliusban létrejövő Székelyföldi Értéktárba.
Az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság júliusban létrehozza a Székelyföldi Értéktárat. Erről pénteken egyeztetett Kolozsváron a testület elnöke, Hegedüs Csilla Tamás Sándorral, a Kovászna megyei tanács elnökével, Szabó Ákossal, a Hargita Megye Tanácsa Vidékfejlesztési Egyesületének munkatársával és Zalai Mihállyal, a Békés Megyei Önkormányzat elnökével.
A tanácskozáson Hegedüs Csilla emlékeztetett: az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság létrehozásakor vállalták, hogy hogy Erdély tárgyi és szellemi örökségének biztonságot nyújtunk. „Ma arra biztatjuk Székelyföldet, segítse munkánkat, de ami még fontosabb: legjobb tudása szerint óvja azokat az értékeket, amelyek az elmúlt ezer évben méltó hírnökei voltak a térségnek, az ott élő magyar közösségnek. Reméljük, júliustól intézményesíteni tudjuk ezt a vállalást” – idézte az RMDSZ hírlevele a bizottság elnökét.
Az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke úgy véli, csakis akkor lehet erős egy önkormányzat, ha annak vezetői az ott rejlő tárgyi és szellemi örökségre kellő hangsúlyt fektetnek, és megértik, hogy a helyi közösség biztonságérzetét erősíti a természeti kincsek megfelelő hasznosítása, a turisták bevonzása. Hisz abban, hogy az ősök munkájának elismerése azt üzeni a fiatalabb generációnak, érdemes itthon maradni, Székelyföldön alkotni.
„Az RMDSZ elkötelezett amellett, hogy megakadályozza a fiatalok elvándorlását, ezért minden eszközével azért dolgozik, hogy otthont, élhető környezetet teremtsen számukra. Meggyőződésem, hogy mindamellett, hogy a júliusban alakuló Székelyföldi Értéktárba a szakemberek összegyűjtik a térség értékeit, vállalják azt is, hogy a lelkiismeretes feltáró és megőrző munka által fejlesztik Székelyföldet, kiaknázzák a lehetőségeket” – nyomatékosított Hegedüs Csilla.
Felterjesztik székelyföldi értéknek a székely viccet
A kulturális szakember emlékeztetett arra is, hogy az erdélyi magyarságnak kisebbségi közösségként hatványozottan fontos, hogy odafigyeljen kultúrája ápolására, átörökítésére, hiszen csak addig a pillanatig lehet élő egy közösség, ameddig megőrzi és gyarapítja értékeit. „Székelyföldnek példát kell statuálnia, a Székelyföldi Értéktár megalakulásával arra kell biztatnia a szórványt, azt kell üzennie az ott élő magyar embereknek, hogy kultúránk, örökségünk magyarságunkat jelentik, ezek ápolásával védhetjük csak igazán identitásunkat. Minden eszközzel meg kell tehát akadályoznunk azt, hogy az identitásunk nyújtotta biztonságérzetünk megrendüljön” – összegzett Hegedüs Csilla.
„A még idén létrejövő Székelyföldi Értéktár Bizottság elé olyan értékeket is felterjesztünk, amelyek már hungarikumok vagy amelyeket már az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság is elfogadott. Ilyen például a kürtőskalács vagy a Székely Nemzeti Múzeum” – mondta el Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, aki azt ígérte: felterjeszti székelyföldi értéknek a székely viccet. Örömét fejezte ki ugyanakkor arról, hogy a jelenlegi magyar kormány – össznemzetben gondolkodva – létrehozta a Hungarikum Bizottságot, amelynek alappilléreként létrejöhetett az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság, és amelyet hamarosan a Székelyföldi Értéktár Bizottság megalakulása is követhet.
Békés megye pályázat útján segít
Szabó Ákos rámutatott, Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Értéktár Bizottság üdvözli a kezdeményezést, a következő időszakban szorosan együttműködik Kovászna és Maros megye tanácsaival annak érdekében, hogy minél több értéket fedhessenek fel Székelyföldön.
„A Békés Megyei Önkormányzat a magyarországi Földművelésügyi Minisztérium pályázatán keresztül segíti a Székelyföldi Értéktár létrehozását” – ismertette Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke, aki reményét fejezte ki afelől, hogy szeptember 3-án, az I. Békés megyei Megyenapon Magyarországon is bemutatkozik a Székelyföldi Értéktár. Beszámolt arról is, hogy tervezik egy, a székelyföldi értékeket bemutató kiadvány összeállítását.
maszol.ro

Kettős könyvbemutató a Bolyai téri unitárius templom tanácstermében
Transzszilván szemmel, összmagyar szívvel
Kettős könyvbemutató helyszíne volt csütörtök este a Bolyai téri unitárius templom tanácsterme: Szász István Tas Transzszilván szemmel, összmagyar szívvel című tanulmánykötetéé, valamint a Jancsó Benedek 160 című könyvé, amely a híres székely polihisztornak állít emléket.
A könyvet Jancsó András, a Jancsó Alapítvány volt kuratóriumi tagja ismertette. A rendezvény moderátora Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány kuratóriumi elnöke volt.
A Transzszilván szemmel, összmagyar szívvel című tanulmánykötet szerzője, Szász I. Tas Kolozsváron született, orvosi szakíró, közíró, szerkesztő, 1990-től közölt nemzet- és kisebbségpolitikai cikkeket, naplójegyzeteket. Családi emlékek és hiteles dokumentumok alapján megírta a szülei házában és anyagi támogatásával szerkesztett Hitel című folyóirat történetét.
A 320 oldalas kötet hat nagy fejezetre oszlik: 1. Románok és magyarok az ortodox törésvonal mentén, 2. Trianon csapdájában, 3. A felszámolt erdélyi autonómiáról, 4. Kolozsvári Hitel- szemle, 5. Vásárhelyi találkozó, 6. Magyarság, Európa. Önálló tanulmányok, de szervesen összekapcsolódnak, ezért is foglalta egy kötetbe őket a szerző.
Jancsó Benedek 160
Jancsó András dr. Jancsó Benedek gelencei születésű tudós tanár, irodalomtörténész, nyelvész tevékenységét méltatta röviden, akinek az életútját, a nemzet haladásáért és a székelységért végzett munkásságát több évtizedes elhallgatás után most kezdik újra megismerni és fölfedezni.
Jancsó Benedek a Székely Nemzeti Tanács egyik alapítója és elnöke volt, a nemzeti kultúra számos területén kiemelkedő alkotó; írt publicisztikát, tanulmányokat és történeti munkát, alapított és szerkesztett folyóiratot, ismerte az oktató-nevelő munka, valamint a népművelés elméletét és gyakorlatát, dolgozott az oktatásirányítás, a kultúrpolitika területén. A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjai közé választotta, a kisebbségpolitika és nemzetiségi ügyek elismert szakértőjének számított egész Európában.
Születésének 160. évfordulója alkalmából a Gelencei Polgármesteri Hivatal, a Jancsó Alapítvány, a Székely Nemzeti Múzeum, a Székely Nemzeti Tanács és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet közös szervezésében négynapos ünnepi megemlékezés-sorozatra került sor Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban.
A bemutató végén Jancsó András Dsida Jenő Siratóének Jancsó Benedek halálára című versét mondta el, majd a dedikálásra került sor.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Az életmű üzenete időszerű
Bemutatták a Jancsó Benedek 160 című könyvet
A Székely Nemzeti Múzeumban pénteken mutatták be a Jancsó András szerkesztésében napvilágot látott, Jancsó Benedek 160 című könyvet, mely a tudós születésének 160. évfordulóján a sepsiszentgyörgyi múzeumban elhangzott előadásokat tartalmazza.
Vargha Mihály múzeumigazgató megjegyezte, Jancsó Benedek a tollával és a szívével nemcsak a székelység és az erdélyi magyarság pártfogója volt, hanem a Székely Nemzeti Múzeumnak is. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke Jancsó Benedek egyik idézetével indította köszöntőjét: „A székely népnek lelke van. Ez a lélek fogja őt megvédeni és megtartani az idegen rabságban is a magyar nemzet számára mindaddig, míg csak egy magyar él a Duna és Tisza medencéjében.” Ez az egyik legfontosabb üzenet a mának is, húzta alá a tanácselnök, aki szerint Jancsó Benedek méltánytalanul nem annyira ismert, mint ahogy azt megérdemelné. Hozzátette: ezért örvendetes az, hogy a Jancsó család ilyen kitartóan ápolja az emlékét, és talán az a legfontosabb kezdeményezés, hogy a diákokkal történelmi vetélkedők során megismertetik.
– Háromszék elfelejtett nagy gondolkodója egyike azon nagy kaliberű személyeknek, akik Székelyföld történetét segítettek megismertetni az összmagyarsággal. Ilyen értelemben a Székelyek, illetve az Erdély története referenciaértékű könyvek ma is – fogalmazott Tamás Sándor.
Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány kuratóriumi elnöke is kiemelte, Jancsó Benedek emlékét ápolni kell, és ez a család legfontosabb feladata. Háromszéken a gelencei általános iskola felvette a nevét, és emlékművet sikerült állítani Kézdivásárhelyen, de jó lenne, ha minél több helyen viselné közterület a nevét.
Jancsó András, a könyv szerkesztője Jancsó Benedek tevékenységét méltatta, nyomatékosítva, hogy életművének olyan üzenetei vannak, amelyek napjainkban is időszerűk: a közoktatás fontossága, a szellemi függetlenség, középiskolai reform, a magyar nyelv oktatása vagy éppen a nemzetiségi politika. A Jancsó család több ma élő tagja pénteken találkozott Gelencén, ahol megkoszorúzták Jancsó Benedeknek az iskola udvarán álló szobrát.
Kiss Edit
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Könyvritkaság csodálható meg a sepsiszentgyörgyi múzeumban
Gróf Bánffy Kata egykori tulajdonát állítják ki a hónap műtárgyaként Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban. A piros szattyánbőrbe kötött könyvecske Pápai Páriz Ferenc Pax Crucis című munkája, amelyet Szathmárnémethi Sámuel (1658–1717), a Kolozsvári református kollégium teológia tanára ajándékozott 1711-ben a főúri családnak újévi ajándékként.
A könyv a háromszéki múzeum könyvtárából kerül most a nagyközönség elé. A kiállított műtárgyat új, nyári nyitvatartási időben, keddtől vasárnapig 9 és 17 óra között tekinthetik meg.
Szathmárnémethi Sámuel (1658–1717), a kolozsvári református kollégium teológia tanára Pápai Páriz Ferenc Pax Crucis című munkájának ( Kolozsvár, 1710) több példányát küldte el főúri családok számára 1711 végén, újévi ajándékként.
Az ugyanazon kolozsvári compactor műhelyében bőrkötéssel ellátott könyveket a korábbi kutatások a kolozsvári Református Kollégium, a budapesti Egyetemi Könyvtár, valamint a Székely Nemzeti Múzeum gyűjteményeiben azonosították. Előbbi gróf Bethlen László felesége, gróf Folti Mária, utóbbi kettő a naplóíró báró Wesselényi István (1674–1734), valamint felesége, gróf Bánffy Kata (1684–1734), Bánffy György erdélyi kormányzó leányának tulajdonába került.
A Székely Nemzeti Múzeum Könyvtárában található kötet – a bőrkötés előlapján olvasható felirat szerint – gróf Bánffy Kata számára készült. Ugyanezt erősíti meg a belső fehér borítólapján olvasható kézírásos bejegyzés is: Méltóságos Ur, Hadadi Wesselényi István Uram eö Naga kedves Házas Társának Méltóságos Gróf Bánffi Kata jo Aszszonynak eö Nagank, 1712. Uj esztendő ajandekában alázatosan küldi Sz. Némethi Samuel. C. E. R. P.
1942-ben megjelent írásában Herepei János sepsiszentgyörgyi múzeumigazgató részletesen tárgyalja a kötetet, emellett ugyanakkor a könyvkötés készítőjét is azonosította a „Lipsiából” ( Lipcse, Lepizig) Kolozsvárra átköltözött Hartmann Ehrenfriedt János személyében.
A bőrkötés leírását Herepei alapján idézzük: „Ez a könyv pedig fatáblára húzott piros szattyánbőrbe van bekötve s gazdagon aranyozott tábláit két rézkapocs szorítja össze. A kötés elülső és hátsó lapjára nyomott díszítő elemek azonosak. Dús levélzetű és egymáson keresztbe fektetett hosszú szárú, természetest utánzó virágokat (dorongbibéjű liliomot, aranyvirágot, szegfűt, vadrózsát) párhuzamos vonalkeretben levő boglár- és rozettasor kereteli; ezen kívül pedig befejező csipkézettel zárul. Az előlapon leveles virágszárakból képezett koszorúba GROF / BANFFI / KATA : /, a hátlapra pedig ugyanolyan koszorúba 1712 ESZ / TENDO. / BEN. felirat nyomatott. A könyv sarkán lévő öt bordázat között virág- és indadíszes táblácskák, a bordázaton pedig szívidomok. Aranymetszése dőlt vonalakkal és körívecskékkel díszített.”
maszol.ro

Művészeti egyetemet létesít Sepsiszentgyörgy
ESZME – Erdélyi és Székelyföldi Művészeti Egyetem néven magyar felsőoktatási intézmény létrehozását tervezik Sepsiszentgyörgyön. Bár a lapunknak nyilatkozó művészek szerint a területen túlkínálat van, a szentgyörgyi képzésre valószínűleg lenne kereslet.
Erdélyi és Székelyföldi Művészeti Egyetem létrehozását tervezi a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. A projekt ötletgazdája és névadója Ütő Gusztáv képzőművész, a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) reklámgrafika tanszékének adjunktusa, aki szerdán az egyetemnek kiszemelt műemlék épület előtt Antal Árpád polgármesterrel tartott sajtótájékoztatót.
Kifejtette, az ESZME létrehozásának legfontosabb indoka, hogy jelenleg a székelyföldi művészeti gimnáziumok végzett diákok és az ott tanító tanárok Nagyváradig kell hogy utazzanak, ha magyar nyelvű művészeti egyetemen szeretnének tanulni és tanítani. A sepsiszentgyörgyi, csíkszeredai, székelyudvarhelyi és marosvásárhelyi művészeti gimnáziumok tanulói iratkoznak be Nagyváradra, a Partiumi Keresztény Egyetemre, ám a nagy távolság, az utazás megterheli a szülők költségvetését. Másrészt a nagyváradi egyetemen például öt sepsiszentgyörgyi tanár oktat, a diákok 75-80 százaléka székelyföldi, a képzőművészeti karon ennél is magasabb az arányuk.
Ütő Gusztáv úgy véli, az ESZME fontos láncszem lenne, hiszen Sepsiszentgyörgy már most jelentős művészeti központ, sikerült megvalósítani Baász Imre képzőművész erre vonatkozó elképzelését, olyan művészeti intézmények működnek, mint az Erdélyi Művészeti Központ (Eműk), a Székely Nemzeti Múzeum, a felújítás alatt álló Gyárfás Jenő Képtár, a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér, a Plugor Sándor Művészeti Gimnázium, tehát már csak a magyar nyelvű művészeti felsőoktatási intézmény hiányzik.
Ütő Gusztáv tervei szerint az ESZME a Sapientia EMTE kihelyezett tagozata lenne, hat tanszéket hoznának létre, festészet, szobrászat, művészettörténet, építészettörténet, építészet és tájépítészet szakot. Arra a kérdésre, hogy ez nem veszélyezteti-e a PKE képzőművészeti tanszékének megmaradását, Ütő Gusztáv kifejtette, grafika tanszéket nem terveznek, másrészt a székelyföldi diákok és az itthon tartásuk szempontjából is fontos lenne az ESZME, hiszen „Nagyvárad elszippantja a tehetséges székely fiatalokat, majd löki tovább őket Nyugat felé”.
Antal Árpád polgármester elmondta, ez a projekt a városvezetés és az MPP-t képviselő Ütő Gusztáv nagy, közös terve. A megyei önkormányzattól megszerzik a jelenlegi tüdőkórház műemlék épületét, EU-s, kormányzati forrásokból és saját költségvetésből felújítják, a kórház számára pedig egy betegellátásra alkalmas új ingatlant építenek. Az épülettel szemben, a volt fogorvosi rendelők helyére egy korszerű, új könyvtárat tervez a Kovászna Megyei Tanács, tehát egy új városrész alakulna ki egyetemmel, könyvtárral. Sepsiszentgyörgyön működik különben a BBTE kihelyezett tagozata, közgazdaság- és gazdálkodástudományi kar, valamint környezettudományi és környezetmérnöki kar, a Sapientia EMTE pedig agrármérnöki szakot indított tavaly a városban.
„Mindig örülünk, ha képzőművészeti szak indul bárhol, ugyanakkor ez konkurenciát teremt, a magyarság ereje megoszlik. Ahhoz, hogy akkreditálni tudják az egyetemet, doktori képesítéssel kell rendelkezzenek az oktatók. Kétlem, hogy Sepsiszentgyörgyön olyan sok, doktori fokozattal rendelkező képzőművész lenne. Ez olyan távlati terv, amely egyhamar nem tud megvalósulni, csak úgy lehetséges, ha vendégtanárokat hívnak, de az nem az igazi” – értékelt lapunknak Ujvárossy László, a PKE művészeti tanszékének vezetője. Hozzáfűzte: nagyon sok képzőművészeti szak működik most már az országban, túlkínálat van: Kolozsváron, Nagyváradon és Temesváron is két-két szak működik, de Aradon és Nagybányán is létezik képzőművészeti felsőoktatás. „Őrület, hogy mennyi van, és annyi képzőművész nem születik” – magyarázta.
Kérdésünkre elmondta: nem tart a konkurenciától, hiszen olyan tanári karral rendelkeznek, amely állja a versenyt. „Nincs ezzel probléma, aki ide akar jönni, az úgyis ide jön” – vélte. Hozzáfűzte: eddig mindig megvolt a szükséges diáklétszám a PKE-n, a székely diákok aránya 30–50 százalékos, évről évre változik. Hozzáfűzte, a székelység miatt is indították el a képzést Nagyváradon, hogy anyanyelven tanulhassanak az ezt inkább igénylő székely diákok.
„Mivel magánegyetemekről van szó, lehet véleményünk róla, de végül is ők döntik el, hogy szükség van-e rá, vagy sem” – szögezte le Kolozsi Tibor szobrászművész, a Kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem adjunktusa. Kérdésünkre elmondta: szerinte túlkínálat van művészeti egyetemekből, de Sepsiszentgyörgyön a magyar nyelvű oktatásra egész biztosan lesz kereslet. „Fognak majd jelentkezni oda diákok, hiszen művészeti középiskola van Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen is, ezért valószínű, hogy ebből a körzetből inkább oda mennek” – magyarázta.
Kérdésünkre elmondta: természetes dolog, hogy a művészetek iránt érdeklődő diákok számban megoszlanak a különböző felsőoktatási intézmények között. Hozzáfűzte: kérdés, hogy melyik egyetem milyen képzést kínál, és nemcsak a képzések minősége, hanem a felsőoktatási intézmények felszereltsége is számít.
Bíró Blanka, Kiss Előd-Gergely
Székelyhon.ro

Korszerűsítették a néprajzi részleget ( Székely Nemzeti Múzeum)
A korábbihoz képest korszerűbb, a társadalmi rétegződést is szemléltető elemekkel bővült a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum néprajzi részlegének második emeleti alapkiállítása. A Még felöltözködöm innepi gúnyámba című kiállításon népi viseletek, textíliák és hozománykellékek révén ismerjük meg a háromszéki tárgyi és ruházati örökség egy részét.
A néprajzi alapkiállítás három tematikára épül, ezek egyike a most felújított rész. Az első emeleti A gyermekkor tíz éve kiállítás, valamint a régi népi mesterségeket bemutató terem továbbra is változatlan, a viselet-textil-hozomány kiállítás ellenben lényeges változáson ment át. Az egykor Gazda Klára által kidolgozott tematika nem változott, ellenben új koncepció szerint válogattak a kiállításrendezők a múzeum közel tizenhétezer darabot számláló néprajzi gyűjteményéből. Lényeges elem, hogy a tíz felöltöztetett bábun minden egyes ruhadarab összeillő, vagyis egy adott korból származik, és településenként az élet más-más pillanatait, eseményeit rögzíti, van köztük felsőrákosi esküvői, árapataki magyar, árkosi idősasszony-, sepsiszentgyörgyi iparos-, bodosi polgári, magyarhermányi női viselet.
Szintén új elem a kuckósítás: cipészműhelybe, kenderfeldolgozóba, kelengyetárgyakat bemutató konyhába pillanthatunk be, a negyedik kuckóban háromszéki népi mesterségekről láthatunk rövidfilmeket. Egy polgári és egy nemesi szobabelsőt is berendeztek annak minden kellékével együtt, de nem hiányzik a kelengyés szekér sem, amelyet homokágyon helyeztek el. A tárlókban különböző mesterségek szerszámait, szerelmi ajándékokat, szőtteseket, varrottasokat, hímzett textíliákat látunk, ezek megvilágítása műtárgykímélő. Szőcsné Gazda Enikő kiállításrendező lapunknak elmondta: a felújítás igazi csapatmunkában történt, a dizájn, a világítás, a fényképelemek, a gyűjteménydarabok restaurálása, az asztalosmunka mind hozzájárult a megjelenítéshez, Éltes Barna, Musát Arnold, Lázár-Prezsmer Kinga, Oláh József nélkül mindez nem sikerült volna, a Kinda István és Simon József által készített kisfilmek, valamint a Bartha Zonga és Vinczeffy Orsolya vezette múzeumpedagógiai foglalkozások pedig élettel töltik meg a kiállítást.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Márton Áron követendő példája
Márton Áron, az ember címmel tartott előadást csütörtök este Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban Marton József pápai prelátus, nagyprépost, egyháztörténész. Az alkalomra zsúfolásig megtelt a Bartók Terem. Házigazdaként Boér Hunor, a könyvtári részleg vezetője elmondta, az eseményre az egykori erdélyi püspök születésének 120. évfordulója okán meghirdetett Márton Áron Emlékév alkalmából kerül sor. Az emlékév egyházi fővédnöke Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, világi fővédnöke Áder János, Magyarország köztársasági elnöke.
Mons. prof. dr. Marton József ismertette Márton Áron életútját. Elmondta, személyiségét és annak nagyságát elsősorban beszédeiből, írásaiból ismerhetjük meg. Ezért sokat is idézett az előadás során.
A gyöngyfüzér mentette meg
Márton Áron 1896. augusztus 28-án Csíkszentdomokoson született, mélyen vallásos családban nevelkedett. Középiskolai tanulmányait a gyulafehérvári főgimnáziumban fejezte be. Ott érettségizett 1915. június 12-én, s három napra rá besorozták katonának, majd harctéri szolgálatra osztották be. Indulásakor édesanyja rózsafüzérét nyújtotta át fiának a vonatablakon át. Az első világháborúban többször megsérült, először már az olasz fronton, még akkor júniusban. Utóbb azt vallotta, a gyöngyfüzér mentette meg életét. Utálta a háborút, de a végsőkig kitartott. Részt vett a Székely Hadosztály hadműveleteiben, 1919 áprilisában hadifogolyként a brassói Fellegvárba zárták. Onnan június végén szabadult, de arra kényszerült, hogy 5–10-naponta jelentkezzék a csendőrségen, illetve a katonai hatóságnál. Öt napnál hosszabb időre nem hagyhatta el faluját, ahol másfél évig tartózkodott. A trianoni békediktátum után vasesztergályosnak állt volna Brassóban, de nemzetisége miatt nem alkalmazták.
Gerinces jellem
1920. október 11-én, kissé megkésve jelentkezett a Gyulafehérvári Papneveldébe. Világos fő, tartalmas lélek, gerinces jellem, a legszebb reményekre jogosít – állították róla tanárai. 1924. július 6-án a gyulafehérvári székesegyházban szentelte pappá Majláth Gusztáv Károly erdélyi püspök. Az első szentmiséjét szülőfalujában mutatta be.
Az 1920-as években az erdélyi magyarságnak értelmiségi rétege volt ugyan, de vezetők nélkül vergődött, nagyon lassan szerveződött. Márton Áron ekkor állt be az ébresztő munkába. A legalkalmasabb pillanatban lépett a porondra, hogy életpéldájával és szavaival népe körében az iránytű szerepét évtizedeken át betöltse. Apostoli küldetésének lelkiismeretes teljesítése mellett nem zárkózott el kora társadalmának világi kihívásaitól sem. Nem elégedett meg az egyszerű lelkipásztori munkával. Fiatal papként lelki, kulturális szervezeteket hozott létre és vezetett Gyergyóditróban és Gyergyószentmiklóson. Sokat olvasott, és képezte magát.
Kétévi gyulafehérvári szolgálat után 1932 őszétől Kolozsvárra került egyetemi lelkésznek, a Katolikus Népszövetség igazgatója volt, majd a kolozsvári Szent Mihály egyházközség plébánosa. A magyar iskolákat veszélyeztető Anghelescu-törvények cselekvésre késztették, György Lajossal együtt Erdélyi Iskola néven népnevelő, politikamentes folyóiratot indított.
Nem vonakodom a munkától
Viszonylag gyorsan emelkedett a ranglétrán. 1938 karácsonyán XI. Pius pápa Márton Áront kinevezte a megüresedett gyulafehérvári püspöki székbe, 1939. február 12-én Andrea Cassulo apostoli nuncius püspökké szentelte a kolozsvári Szent Mihály-templomban. Szentelésekor egy meg nem nevezett erdélyi pap szavait dolgozta át hitvallásává: „Vallom és hirdetem, hogy vannak olyan igazságok, amelyeknek alapján minden igaz embernek találkozniok kell. Ahogy Erdély földjén a hegyek völgyekkel, a mezők erdőkkel, hófedte bércek a síksággal váltakoznak, éppen úgy váltakoznak a népek Erdély földjén, ahol három nyelven beszélnek és hat-hét féle szertartás szerint imádják Istent, de van a krisztusi evangéliumnak ereje, amely hozzásegít ahhoz, hogy különféle ellentétek összhangba olvadjanak fel és a testvéri együttműködés útját egyengessék”. Hozzátette még: „Ígérem, püspökké szentelésemnek ezen a felejthetetlen ünnepnapján, hogy ezekkel a történelmi adottságokkal számot vetek, amint azt a múltban is tettem, a sorsközösségnek ezt a szavát megfogadom és az együtt haladás útját egyengetem. Minden küzdő emberben testvéremet akarom látni, és amennyire segítségükre tudok lenni, leszek és terhüket vállaimra venni igyekszem.” Püspöki jelmondatát: Non recuso laborem – Nem vonakodom a munkától –, mely teljes mértékben jellemezte, Szent Mártontól kölcsönözte. 1939. március 31-én kelt beköszöntő szózatában üzente: „Szent hivatalom kötelez, hogy egyformán püspöke legyek szegénynek és gazdagnak, tanultaknak és a tanulás lehetőségeitől elzártaknak, előkelőknek és egyszerű embereknek, az élet kegyeltjeinek és az élet szerencsétlenjeinek, bűnösöknek és a kegyelem áldottjainak.”
1940-ben, a második bécsi döntés, Erdély kettészakítása után Márton Áron a kisebbségi sorsba került és sanyargatott hívei mellett maradt Gyulafehérvárott. A Dél-Erdélyben élő híveit vigasztalta és erősítette. „Akármekkora áldozatot követel szent hitünk és faji jogaink bátor megvallása, vállalnunk kell azokat. Erre kötelez őseink becsülete, saját lelkiismeretünk és gyermekeink tiszta jövője. Félre a sötét gondolatokkal, félre a kétségbeeséssel! Nekünk helyt kell állnunk. Ezt a földet elhagyni nem szabad, mert ez a miénk. Őseink vére és könnye puhította a barázdákat itt; drága hamvaik porladnak Erdély szent röge alatt. Mi nem vagyunk itt idegenek, mi otthon érezzük itt magunkat, még akkor is, ha ez másoknak nem tetszik.”
A püspök 1944. május 18-án papokat szentelt a Szent Mihály-templomban. Ezt az alkalmat ragadta meg, hogy felemelje szavát az antiszemitizmus ellen. A felszentelt papokhoz fordulva azt mondta: „lehet, hogy vértanúságra avatlak fel titeket… De a szent hivatalunkkal járó kötelességek teljesítésétől nem riaszthat vissza sem börtön, sem emberi tekintetek. Az igazság védelmében és a szeretet szolgálatában az üldöztetés és börtön nem szégyen, hanem dicsőség.”
Márton Áron következetesen háborúellenes és az erkölcsi értékeket követő magatartásával növelte tekintélyét felekezeti és világnézeti hovatartozástól függetlenül. A vesztes háború után felemelte szavát annak érdekében, hogy a párizsi béketárgyaláson ne ismétlődjék meg a trianoni igazságtalanság. Igyekezett a megmaradt magyar népet képviselő befolyásos politikai és egyházi erőket összefogni. Törekvését koncepciós perben kormányellenes összeesküvésnek állították be. A vádlottak padján az utolsó szó jogán nyugodtan állította: „A békeszerződések tárgyalása alkalmával indítványoztam egy olyan határmegállapodást, amely lehetővé tenné több mint egymillió Romániában élő magyar testvérem visszatérését a magyar nyelvközösségbe, az megfelel a valóságnak és ezért vállalom a felelősséget. Sőt, kérem a Bíróságot, vegye tekintetbe, hogy én voltam a kezdeményező és mindenért engem terhel a felelősség.”
Hivatásunk a világban
A püspök 1945 után hamar felismerte az egyre erősödő kommunista erők befolyását. Papjainak és híveinek megtiltotta a kommunista párt által összehívott gyűléseken való részvételt. Ezenkívül Márton Áron szembeszegült valamennyi egyházellenes törvénnyel. Jól tudta, hogy küldetése nem a világból van, hanem a világért. Ezt érvényesítette akkor is, amikor saját népét érték hátrányos megkülönböztetések. Ekkor bátor hangú levélben tárta fel Petru Groza miniszterelnöknek a helyzetet. „Isten magyarnak teremtett, s természetesen fajtestvéreim sorsa és sorsának alakulása iránt nem lehetek közömbös. A papi hivatásom pedig arra kötelez, hogy a kérdéseket erkölcsi szempontból is mérlegeljem. A román fennhatóság alatt élő magyarság helyzete nem felel meg azoknak a nagy erkölcsi követelményeknek, amelyeket az Egyesült Nemzetek alapokmánya a békés együttélés rendezőelveiként megjelölt.” Megoldásokat is javasolt a miniszterelnöknek. „Mi úgy látjuk, hogy Erdély kérdését ma nem lehet önmagában külön nézni, hanem a megoldás módozatait az érdekelt nemzetek, sőt Európa jogos igényeinek összeegyeztetésében kell keresni.” 1949-ben letartóztatták, hazaárulás címen életfogytiglani börtönre ítélték. 1955-ben szabadult. Két évig szabadon mozoghatott. Prédikált, bérmált, látogatta a plébániákat. Bérmaútjain hatalmas volt a lelkesedés. Körleveleiben, beszédeiben igazi programot hirdetett, az igazság és a szeretet elveinek megvalósítását tűzte célul híveinek.
1957-től házi őrizetben tartották. Csupán a székesegyházba mehetett át, ott is reményt sugárzott: „Nekünk szerepünk van ebben a világban. Nem is szerepünk, hanem hivatásunk. Viharnak kitett aprócska lángok vagyunk, hitünkkel mégis a szeretet melegét őrizzük. Halvány hóvirágok vagyunk, de a téli faggyal küzdve mégis a tavaszt jelezzük. Arra vagyunk hivatva, hogy hitünkkel visszahozzuk Istent a hitetlen világba.”
Márton Áron gondolatai és tanácsai a mában is utat mutathatnának: „Az egyetemes bizonytalanság napjaiban megbizonyosodtunk afelől, hogy egyedül vagyunk és a magunk erején kívül csak Istenre támaszkodhatunk. A szenvedés nagy nevelő iskola, s velünk is beláttatta, amire különben a kényelmes napokban kevés hajlamot mutatunk, hogy összetartsunk, egymást megértsük és támogassuk, az érdekellentéteket és társadalmi válaszfalakat eltüntessük, mert a magunk sorsát csak magunk és csak minden erőnk összefogásával munkálhatjuk eredményesen.”
Marton József azzal zárta szavait: Márton Áron életküzdelme követendő példa marad számunkra. Emberi és szentségi életvitelével hatni tudott a hívő emberekre, mert ő ilyenné fejlődött: igazi emberi alapokon nyugvó szentté.
Az előadás végén a közönség megrohamozta a kis asztalt, melyről a Márton Áron írásaiból szerkesztett köteteket árulták.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mennyi ’48 dicsősége? (Szabadságharc a csaták tükrében)
Miért is egyedülálló jelentőségű a magyar hadtörténetben az 1848–49-es forradalom és szabadságharc, az események láncolata hogyan is vezetett az áprilisi törvényektől a közel másfél évvel később bekövetkezett világosi (valójában szöllősi) fegyverletételig, illetve milyen szerepük volt mind a hadvezéreknek, mind a politikai vezetőknek a végkifejletben? – egyebek mellett ezekre a kérdésekre adott válaszokat Herman Róbert egyetemi tanár egy hete tartott előadása Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban.
A Sukorótól Világosig: az 1848–49-es szabadságharc hadtörténete címmel meghirdetett előadás a Kós Károly Akadémia rendezvényeinek részeként zajlott. A Károli Gáspár Tudományegyetem oktatója, a korszakkal kapcsolatos több tudományos munka szerzője igen színvonalas, alaposan adatolt, mégis fogyasztható előadást hozott Sepsiszentgyörgyre. A pátoszt és mitizálást mellőző előadásból kétségtelenül kiderült egyebek mellett: a ’48–49-es események egyedülállóak a magyar és az európai történelemben, hiszen sem ezt megelőzően, sem ezt követően nem fordult elő olyan, hogy egy nagyhatalom nem érezte eléggé erősnek magát ahhoz, hogy egy belső lázadásnak tekintett konfliktust egyedül legyen képes rendezni, és egy másik nagyhatalomhoz forduljon segítségért. Mátyás király korát, valamint a mohácsi csatát követően a forradalom és szabadságharc másfél évében rendelkezett a magyar nemzet újból európai szintű ütőképes hadsereggel. Herman Róbert ezt szemléltetendő a közel másfél évszázaddal korábban lezárult – igen hosszas, 1703 és 1711 között lezajlott – Rákóczi-szabadságharcot hozta fel példaként, amelynek gyakorlatilag veszteségként könyvelhették el majd minden jelentős hadi eseményét a magyar seregek. „Voltak sikeres rajtaütéseink, sikeres összecsapásaink, de nyertes csatánk egy sem. Ezzel szemben a ’48–49-es szabadságharc során vívott tizenegy jelentős csatából ötöt kétségkívül a magyar seregek nyertek meg, míg a fennmaradó hatból mindössze egy vesztett csata volt, amely egyben a szabadságharc végét is jelentette” – magyarázta Herman Róbert.
A hadtörténeti események sorát lehetetlen átlátni és megérteni a polgári, politikai történések nélkül, és ezt a tényt tökéletesen szemléltette előadásában Herman Róbert is, könnyedén vezetve át mondandóját a felelős magyar kormány létrejöttének, az úgynevezett áprilisi törvények hatásainak (a honvédség elődje, a nemzetőrség létrehozása), illetve a bécsi udvar – élén V. Ferdinánd császárral és magyar királlyal – döntéseinek ténykörét az 1848 szeptemberében bekövetkező Josip Jelačić horvát bán színre lépése és a magyar győzelemmel végződött pákozdi csata irányába. Utóbbi esemény noha hadászati szempontból nem volt jelentős – hacsak a csatát megelőző mozgósítás, népfelkelés folyamatát nem vesszük annak –, egyben a honvédő háború kezdetének is tekinthető. Az események ettől a pillanattól gyorsulnak fel, a hadiszerencse pedig igencsak változékonynak bizonyul, sok esetben a magyar hadvezetés hibás döntéseinek hatására is, de például Alfred Windisch-Grätz herceg, főparancsnok alkalmatlansága is jelentős segítség volt Görgey Artúr számára a téli hadjárat során. Az 1848-as hadi történések fontos színtere volt Erdély is, noha magyar szempontból kevés sikert hoztak. Háromszék ellenállásának jelentősége nem maradt ki Herman Róbert előadásából, amint az erdélyi románság ellenforradalmának viszonylag alapos ismertetése sem, annak visszásságaival, vérengzéseivel egyetemben. Az elmondottakból az is kiderült: Erdélyben, a Bánságban és Délvidéken is csak rövid ideig élhetett a magyar hadiszerencse, hiszen mind román, mind szerb részről állandó hadiállapot alakult ki, illetve a szász városok gyakorlatilag végig ellenségesen viszonyultak a magyar szabadságharchoz, Bem József vitatható erdélyi hadjáratának időszakát leszámítva mondhatni a császári csapatok bázisául szolgáltak. A magyar sikereket nagymértékben akadályozta az is, hogy mindvégig osztrák kézen maradt több lényeges stratégiai erődítmény – Arad, Temesvár, illetve Gyulafehérvár –, hasonló jelentőségű katonai objektumokat csak a Felvidéken ( Komárom), illetve az ország délnyugati részén tudtak elfoglalni és több alkalommal ostrom alól felmenteni a magyar seregek. Herman Róbert a sokak által felemásan megítélt Görgey Artúr egyfajta rehabilitációjára is kísérletet tett. Hadvezéri képességei méltatásaként s Buda felszabadításával végződő 1849. április 2.–május 21. közötti tavaszi hadjáratot, illetve a nyári, a világosi fegyverletétellel végződő orosz intervenciót követő taktikázását (mellyel 120 ezer ellenséges katonát sikerült a Felvidéken tartani) említette. Előadása zárásaként Herman Róbert a forrásokra is kitért, elmondva: noha igen sok ábrázolása fennmaradt a szabadságharc különböző eseményeinek, ezeket kritikusan kell kezelni, sok esetben ugyanis utólag készült festményekről, rajzokról van szó, amelyek torzított, hamis információkat közvetítenek.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Címeres Háromszék
Háromszéken minden ezer lakosra jut egy címer, és ezzel a címerekkel legsűrűbben ellátott megye Romániában – ez csak egy érdekes következtetés, amit dr. Szekeres Attila István levont a megye címerkincsét feldolgozó doktori disszertációjának olvasóbarát könyvváltoztában, melyet hétfő este mutatott be a szerző Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében. Több száz éves jelképeinkre, címereinkre méltán lehetünk büszkék, ám mai ábrázolásuk sok esetben hagy kívánnivalót maga után – ez már nem annyira érdekes, mint lehangoló következtetése a heraldikusnak. Szekeres Attila István doktori disszertációját 2013-ban védte meg, a Kovászna megyében elérhető címereket feldolgozó szakmunka valósággal kívánkozott a kiadásra, a tágabb közönség számára is elérhető könyvváltozat elkészítésére. Az átdolgozás könnyűnek bizonyult, a kiadás azonban már kevésbé: a heraldikus ugyanis román nyelven doktorált, mivel erre magyarul nincs lehetőség Romániában. Ami „nem baj, a testvérek is lássák, milyen kincsünk, milyen múltunk van”, jegyezte meg a könyvbemutatón. Következésképp doktori szakdolgozata is román nyelven készült, kiadásában épp ez okozott nehézséget: magyar kiadók ugyanis nem nagyon adnak ki román könyveket, viszont román kiadók sem szívesen jelentetnek meg magyar témájú kiadványokat. Így hát maradt a támogatók felkutatása, ami végül sikerült is, a kilencvenoldalnyi színes fényképet, reprodukciót, ábrát tartalmazó vaskos kötet nagyon is zsebbarát áron kerülhet az érdeklődő olvasókhoz – egyelőre román nyelven, de készül magyar nyelvű változata is, ígérte a szerző.
A háromszéki címerkincs feldolgozása tizenegy esztendei kutatás eredménye, ám a munka közel sem tekinthető lezártnak, hiszen mai nap is kerülnek elő hosszú évek-évtizedek óta rejtegetett nemeslevelek, olyanok is akár, amelyekről az örökösöknek tudomásuk sem volt – mondta el Szekeres Attila István. És temetőink is hálás terepnek bizonyulnak, régi sírköveken még fentmaradtak többé-kevésbé jó állapotban levő címerek. Hasonlóképp templomainkban is, bár sokban a jelképábrázolások 1990 utániak, hiszen akkortól vált lehetségessé ezek megjelenítése.
A mai címerkészítők azonban nem minden esetben a szakma ismerői, így lehetséges, hogy sok helyütt – a heraldikus szavaival – karikatúra címerek díszítik kívül-belül templomainkat (ami azért is szégyen ránk nézve, mert itt él Háromszéken a címertan egyik legjobb ismerője, szaktudására azonban igen ritkán tartanak igényt az egyébként jót tenni akaró megrendelők – szerk. megj.). Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Múltunk őrzői
A székelységnek fokozott szüksége volt a védművekre
Újabb hiánypótló munka született a Bölöni Unitárius Egyházközség, valamint a Dobó–Valál Egyesület jóvoltából. A bölöni unitárius templomvár című könyvet pénteken mutatták be a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
A mindenkori ember számára a falakon belüli tér jelentette az anyagi és szellemi biztonságot, az otthont és a civilizációt – tudtuk meg a kiadványt méltató Sztáncsuj Sándor József régésztől. A különböző védművek megépítése és karbantartása közösen, az adott embercsoport egészének a közreműködésével történt. Éppen ezért olyanok lettek és akkorák, amilyenre az illető közösség fizikailag, anyagilag és technikailag képes volt formálni. Így a várak és erődítmények egyúttal az adott közösség önszervező erejét, hatalmát, tudását és szellemi képességeit is megjelenítették, illetve jelképezték. Ugyanakkor jellegükből adódóan és méreteikből kifolyólag hosszú időn keresztül használták és évszázadokon át építették, javítgatták, bővítették őket, vagyis fizikailag is összekapcsolódik bennük a múlt, jelen és jövő. A középkori ember halottait is nagy előszeretettel helyezte el a falakon belül, ily módon ezek nem csak az élőket és jószágaikat, valamint az Isten házát, hanem elődjeiket és múltjukat is védelmezték.
A székelység körében fokozott szükség volt a védművekre, hiszen földrajzi elhelyezkedésüknél és történelmi szerepüknél fogva, sorsuk nem alakult a legkedvezőbb módon. Mindezek ellenére sikerült megtartanunk legnagyobb kincseinket, az anyanyelvet és szabadon gyakorolható keresztény vallásunkat. Továbbá azt a nemes és fejlődésbiztosító szokásunkat is, hogy nem csak magunkért, hanem másokért is cselekszünk és imádkozunk, a közös szellemi emlékezetet, valamint az ekképpen formálódott sokszínű, de mégis egységes kultúránkat. E kultúra és viharos történelmünk emlékeit leghűebben talán a településeink arculatát meghatározó vártemplomok, illetve templomvárak őrzik, ezért feltárásuk fontos szerepet játszik múltunk megismerésében. Kutatásuk tehát a régész vagy művészettörténész számára valódi szakmai kihívást jelent, főleg Székelyföldön, ahol a legtöbb ilyen jellegű épületünk esetében nem rendelkezünk a rájuk vonatkozó írott anyaggal.
A bölöni vártemplom a szerencsés kivételek közé tartozik, ugyanis gazdag dokumentáció maradt fenn róla. Titkokat rejtő múltjának a feltárásához azonban még így is egy jó szimattal, szorgalommal és nem utolsó sorban szakmai fanatizmussal rendelkező kutatóra volt szükség. Mindannyiunk szerencséje, hogy Fehér János művészettörténész megfelelt ezeknek a követelményeknek, hiszen neki köszönhetően egy értékes tudományos dolgozattal lettünk gazdagabbak – fejtette ki véleményét a szakember.
Maga a szerző a reformáció után Nyugat-Európában lábra kapó protestáns jellegű templomépítészet egyik legszebb példájaként értékelte kutatása tárgyát. Olyan építményként, melynek megtervezésekor Pákey Lajos kolozsvári építész a protestáns liturgiához való alkalmazkodást és a vallásos érzület kiváltását tekintette a legfontosabb szempontoknak. Ennek a szemléletnek köszönhető a Paphegyen álló középkori vártemplom helyére 1893–94-ben emelt impozáns egyházi épületnek a hagyományostól élesen elütő formája és mérete is.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Székelyföldi tehetségnap: Csutak Vilmos-mellszobrot avattak Sepsiszentgyörgyön
Manapság, amikor az oktatás helyzete egyre csak romlik, gyengül a minőség, sok fiatal elhagyja szülőföldjét, szükség van az olyan pozitív példákra, mint a Csutak Vilmosé (1878–1936), aki ízig-vérig székelyként, a nemzetéért cselekvő emberként élt és dolgozott – mondta Bereczki Kinga, a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács (SzTT) elnöke tegnap a sepsiszentgyörgyi Eurocenter Amőba Oktatási Központ udvarán Csutak Vilmos mellszobrának avató ünnepségén.
A Székely Mikó Kollégium egykori igazgatója, a Székely Nemzeti Múzeum őre nehéz időkben is megtartotta azokat az intézményeket, amelyek fontosak voltak a székelység megerősödése szempontjából, felkarolta a tehetséges diákokat és követte pályájukat, hogy tehetségüket, tudásukat ott kamatoztassák, ahol azt gyarapíthatták – méltatta Csutak Vilmos munkásságát az SzTT elnöke, és megköszönte Túri Török Tibornak, a szobor budapesti alkotójának az ajándékot. Kisgyörgy Zoltán helytörténész, lapunk munkatársa történelmi visszapillantóban emlékezett meg a neves mikós tanárokról, akik, miként Csutak Vilmos emberként, pedagógusként mély nyomot hagytak tanítványaik nemzedékeinek egész sorában, és hangsúlyozta az emlékápolás fontosságát.
Az alsórákosi kőtömbalapzatra (a helyi Puskás Tivadar Szakközépiskola ajándéka) elhelyezett mellszobrot az alkotó és Molnár György, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet hálózatfejlesztési igazgatója leplezte le, verset mondott Miklós Janka és énekelt Balázs Gergő mikós tanuló.
A szoborajándékról Túri Török Tibor – akinek Kárpát-medence-szerte láthatóak szabadtéri szobrai, történelmi és hagyományőrző témájú gyűjteményei kiállítására pedig saját múzeumokat hozott létre – lapunknak elmondta, adományozása alapját képezi az az elv, miszerint „tartozunk a hazának, a hazának adni kell, miként a gyermek a szüleinek, miután mindent megkapott tőlük és felnőtt, majd rajta a sor”.
Csutak Vilmos szobrának avatója bevezetője volt a mai Székelyföldi Tehetségnapnak, amit a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi oktatási központjában tartanak, és célja a tehetségek és mentoraik bemutatása, társadalmi elismerése.
Fekete Réka

Erdély.ma

Üvegtárgyak, kerámiák és szász hímzés a múzeumban (Szőcs Fülöp Károly, a gyűjtő)
Szőcs Fülöp Károly atyhai származású, szakemberek által igen nagyra értékelt fogarasi gyűjtő kincseiből nyújt ízelítőt a csütörtökön a Székely Nemzeti Múzeumban megnyitott időszakos kiállítás. A Toleranciateremben szász hímzést és festett bútorokat, a Lovagteremben az erdélyi üvegművesség és fazekasság termékeiből nyújtott válogatást csodálhat meg a látogató.
Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója köszöntőjében úgy minősítette Szőcs gyűjteményét, mint amelyet bármely múzeum megirigyelhetne. Hozzátette, a kiállított anyag csak a jéghegy csúcsa, a teljes gyűjtemény hatalmas. Ezt követően Szőcs Fülöp Károly munkásságának és gyűjteményének három jó ismerője szólt az egybegyűltekhez. Dr. Elena Băjenaru, Fogarasföld Múzeumának igazgatója elmondta, a gyűjtő és a muzeológus között az a különbség, hogy előbbi számára lelke van minden egyes műtárgynak, mindeniknek saját története van. Közölte, Szőcs Fülöp Károlyt a közönség számára a brassói néprajzi múzeum fedezte fel, a fogarasi várban hat termet rendeztek be Szőcs gyűjteményéből. Szőcs úr tudta, hogyan kell kiválasztani, gyűjteni a legreprezentatívabb tárgyakat, rengeteg kincset mentett meg a pusztulástól. Prof. dr. Ioan Opriș tudományos főkutató, nyugalmazott muzeológus, volt kulturális államtitkár kétszeres élménynek nevezte ittlétét. Egyrészt felemelő a Kós Károly által tervezett épületben, a szakemberek által nagyra értékelt Székely Nemzeti Múzeumban lenni, másrészt Szőcs Fülöp Károly tárlatában gyönyörködni. A kiállítást olyan ajándéknak nevezte, amit a gyűjtő „székely szeretettel” hozott Sepsiszentgyörgyre – mondotta. Dr. Szőcsné Gazda Enikő, a Székely Nemzeti Múzeum néprajzi részlegének vezetője, a kiállítás kurátora elmondta, a gyűjtőktől a muzeológusok is rengeteget tanulhatnak. Az igazi gyűjtő nem műkereskedőktől vásárol, hanem maga rója a padlásokat, maga keresi a múlt jeleit, helyszínen, eredeti környezetben ismeri meg a tárgyakat, információkat gyűjt a tulajdonosoktól. Az igazi gyűjtő nem bír megválni tárgyaitól, mert minden tárgy egy emlék, egy történet, az életének egy része. A valódi gyűjtő nélkülöz inkább, de még csak azért is megszerzi a tárgyat! A jó gyűjtő nemcsak birtokolni akar, de tudni is, mit birtokol. Olvas, művelődik, múzeumokat jár és analógiákat keres, azonosít és fanatikussá válik, ha kiderül, van egy olyan tárgytípus, ami még nincs meg a gyűjteményében. A legritkább gyűjtő az, aki igyekszik feldolgozni a gyűjteményét vagy a mások gyűjteményeit, tudását átadja és tanít, bevezeti az évtizedeken át gyűjtött információk csodás világába az érdeklődő fiatalabb generációt. Szőcs Fülöp Károly ilyen „csúcsgyűjtő”. Autodidaktaként tanult, olvasott, hatalmas szakkönyvtárat hozott létre önerőből, keresett, kutatta a tárgyak eredetét. Rótta a Fogaras környéki falvakat, de eljutott Székelyföld legrejtettebb zugaiba is. Tudását, tapasztalatait a rendszerváltás után hat éven át a nagyszebeni Astra Múzeum muzeológusainak adta át, majd évtizedek óta adja a fogarasi múzeumnak és „nekünk” – mondta a sepsiszentgyörgyi szakember.
A 83 éves Szőcs Fülöp Károly hozzászólásában elmondta, gyűjteményének csupán kis részecskéje látható itt közel három hónapig. A tárlatról közölte, Székelyföldre nem székely tárgyakkal készült, hanem nagyon el akarta hozni a szász varrottasokat, mert annak ellenére, hogy a Barcaság a szomszédban van, még nem tudatosult bennünk, hogy mennyire nívós népművészet élt az erdélyi szász falvakban. A kiállításon még porumbáki, feleki és sepsibükszádi üvegeket, valamint erdélyi kerámiát láthatunk.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Képzőművészeti egyetem Sepsiszentgyörgyön: pró és kontra érvek
Felsőfokú oktatással bővítené a székelyföldi művészeti képzést Ütő Gusztáv képzőművész. De mit szólnak ehhez az erdélyi képzőművészek?
Sepsiszentgyörgyön Antal Árpád polgármester, Ütő Gusztáv képzőművész, tanácsosjelölt és Bedő Zoltán tanácsosjelölt bejelentették a június 5-i helyhatósági választások előtt, hogy székely képzőművészeti kar beindításában gondolkodnak, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem keretében. A helyszín a Kovászna Megyei Kórház tüdőgyógyászati osztályának helyet adó műemlék épület, az egykori fiúárvaház lenne.
Az Erdélyi és Székelyföldi Művészeti Egyetem (ESZME) ötletgazdája és névadója, Ütő Gusztáv szerint a székelyföldi képzőművészeti középiskolák diákjainak legközelebb Nagyváradon van lehetőségük magyarul továbbtanulni, ami a szülőknek komoly anyagi megterhelés – számolt be a Háromszék. A Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) reklámgrafika tanszékének adjunktusa hangsúlyozta, Sepsiszentgyörgy már most jelentős művészeti központ, sikerült megvalósítani Baász Imre képzőművész erre vonatkozó elképzelését, olyan művészeti intézmények működnek, mint az Erdélyi Művészeti Központ (Eműk), a Székely Nemzeti Múzeum, a felújítás alatt álló Gyárfás Jenő Képtár, a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér, a Plugor Sándor Művészeti Gimnázium, tehát már csak a magyar nyelvű művészeti felsőoktatási intézmény hiányzik – számolt be a Krónika.
Az ESZME a fiatalok itthon tartásának is hatékony eszköze lehetne, hiszen nem kényszerülnének több száz kilométerre költözni, hogy tovább tanulhassanak, sőt, a székely megyéken kívüli diákok egy részét is ide lehetne vonzani, és meg lehetne előzni, hogy Nagyváradról már csak Nyugatra irányuljanak.
B. D. T.
Transindex.ro

A követendő példa
Ismerjük meg Márton Áront, az embert
A Márton Áron-emlékév alkalmából tartott előadást a nagy erdélyi püspökről dr. Marton József pápai prelátus, nagyprépost, egyháztörténész a közelmúltban Sepsiszentgyörgyön. Az esemény hírére zsúfolásig megtelt a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Terme, a közönség sorai közt szép számban voltak egyházi és világi személyiségek.
Az előadó véleménye szerint Márton Áron személyiségének mélységét ma elsősorban beszédein és írásain keresztül tudjuk megközelíteni. Ezekből pedig – hála Istennek – bőven akad, mert beszédeit leírta, és a vázlatok megmaradtak annak ellenére, hogy elítélésekor az iratait is elkobozták.
– Akik ismertük és hallgattuk, tanúsíthatjuk, hogy sugárzó egyéniség és lenyűgöző ember volt. Gondolkodásának és cselekedeteinek indítékairól, vagy hivatalos megnyilvánulásairól azonban mi is csak az írásain keresztül alkothatunk helyes fogalmat. Éppen ezért alakjának felidézésekor elsősorban kéziratban megmaradt beszédeire, leveleire hivatkozom. Annál is inkább, hogy ő hiteles pap volt, hiszen azt mondta, amit hitt és élt, így ezek a dokumentumok sorsa alakulását és emberségét is hűen tükrözik – fogalmazott az előadó.
Álláspontja alátámasztásaként dr. György Lajos irodalomtörténészt, egyetemi tanárt idézte, aki 1946-ban, Márton Áron jelenlétében írásairól és beszédeiről ekképpen vélekedett: „A felelősségérzetnek azok az ércveretű súlyos megnyilatkozásai, melyeket az elmúlt nehéz időkben és napjainkban papjaihoz és híveihez méltóztatott intézni, mélyen a lelkünkbe szántották és ott megszilárdították az örök igazságokba, az elévülhetetlen erkölcsi elvekbe fogódzó hitünket, meggyőződésünket és magatartásunkat. Ezek valamikor történelmi dokumentumai lesznek ezeknek az időknek, s utódaink talán még világosabban fogják látni, mint mi, hogy a főpásztor átszenvedte az eseményeket, és szüntelen gonddal virrasztott meggyötört népe sorsa fölött.”
A továbbiakban részletek hangzottak el Márton Áron néhány leveléből és beadványából, melyek felolvasása során a hallgatóság meggyőződhetett, hogy ezeken keresztül valóban jobban és tisztábban érzékelhetjük a népét 42 éven át szolgáló püspök belső értékeit, igaz emberségén alapuló életszentségét, hitét, bátorságát és önfeláldozását. Nemcsak a magyarok, hanem más népek, például a zsidók elnyomása ellen is felemelte a szavát az Antonescu diktatúráját nyögő Romániában, de a német megszállás alatt sínylődő Magyarországon is. A kommunista iga alatt gyötrődő Romániában pedig már a többségi nemzet jogaiért is kénytelen volt síkra szállni. És tette ezt szent következetességgel, nem hunyva szemet semminemű igazságtalanság fölött. Pedig küzdelmében csupán két világi eszköz állt a rendelkezésére, a kérés és a tiltakozás, ezeket viszont maximálisan kihasználta.
Gondolkodásmódjának és elkötelezettségének hű tükrei, de akár hitvallásnak is beillenek a következő sorok, melyeket a világháború utáni első román miniszterelnöknek, Groza Péternek (Petru Groza) írt 1945-ben: „Isten magyarnak teremtett, s természetesen fajtestvéreim sorsa és sorsának alakulása iránt nem lehetek közömbös. A papi hivatásom pedig arra kötelez, hogy a kérdéseket erkölcsi szempontból is mérlegeljem.”
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Húszezer átlagon felüli
A tehetséggondozás társadalmi összefogást igényel
Tévhit, hogy a tehetség utat tör magának, azt gondozni kell, méghozzá szakszerűen, mindehhez társadalmi összefogásra van szükség – erre próbálja felhívni a figyelmet a székelyföldi tehetségnap, amelyet harmadszor szerveztek meg. A vándorrendezvénynek Marosvásárhely és Csíkszereda után ezúttal Sepsiszentgyörgy adott otthont.
Egy közösség húsz százaléka átlagon felüli képességgel rendelkezik, egy százaléka pedig kiemelkedő tehetség. Régiónkra kivetítve ez húszezer átlagon felüli képességekkel rendelkező gyereket és fiatal tehetséget jelent, ezek kibontakozását szeretné támogatni a 2013-ban magyarországi mintára megalakult Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács.
Székelyföldön mindig volt hagyománya a tehetséggondozásnak, ennek konkrét példája, hogy közösségi összefogásból építettek iskolákat, mint ahogy a Székely Mikó Kollégiumot is. De nemcsak múltja, hanem jelene is van a társadalmi felelősségvállalásnak, hiszen tavaly Székelyföldi Tehetségalapot hoztak létre vállalkozók, közéleti személyiségek – hívta fel a figyelmet Bereczki Kinga, a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács elnöke a tehetségnapon megtartott sajtótájékoztatón.
Schanda Tamás ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár a Nemzeti Tehetség Program körül kialakult összefogást hangsúlyozta. Mint mondta, a Magyar Országgyűlés 2008-ban ötpárti konszenzussal támogatta a programot. Magyarországon évente 350 ezer fiatal tehetség kap segítséget, a program kibővítéseként, idéntől a határon túli tehetséggondozással foglalkozó civil szervezetek, köznevelési intézmények is jelentkezhetnek a kiírt pályázatok túlnyomó többségére, de egyénileg is lehet pályázni A Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjra – hívta fel a figyelmet az államtitkár.
A civil, szakmai oldalt képviselve szólalt fel Bajor Péter, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács ügyvezető elnöke, aki elmondta, tehetséghálózatot hoztak létre, ma már 1400 tehetségpont van a Kárpát-medencében, ahol korszerű pszichológiai, pedagógiai módszertanon nyugvó tehetséggondozás zajlik. Ez a hálózatban működő tehetséggondozás példaértékű, amelyre Európában is kezdenek felfigyelni, tudtuk meg dr. Balogh László egyetemi tanártól, a Nemzeti Tehetségtanács elnökétől. A magyarországi előzményeket ismertetve elmondta, mindig is volt tehetséggondozás, de nem volt szisztematikus tehetségkeresés és egyéni fejlesztés. Megjegyezte, végre a gyermek került a tehetséggondozás középpontjába.
A harmadik székelyföldi tehetségnapon szakmai előadásokat és személyes életutakat hallgathattak meg a tehetséggondozásban részt vevő pedagógusok, mentorok, ugyanakkor székelyföldi tehetségek mutatkoztak be. Idén is átadták a Csutak Vilmos-díjakat, amely a tehetséggondozásban kiváló eredményeket felmutató székelyföldi szakemberek elismerése: életműdíjat kapott Gazda József kovásznai nyugalmazott magyartanár, író, valamint megosztott díjban részesült Szakács Ágnes, a Székely Mikó Kollégium tanítónője és Kakasi Zsolt, a Plugor Sándor Művészeti Líceum zenetanára.
Gy Turoczki Emese
---
Ízig-vérig székely volt
A 3. székelyföldi tehetségnap előfutáraként tartottak szoboravatót péntek délután a sepsiszentgyörgyi Eurocenter Amőba Oktatási Központ udvarán. Csutak Vilmos mellszobrát a budapesti alkotó, Túri Török Tibor ajándékozta a 20. születésnapját ünneplő oktatási központnak, a talapzatot a Puskás Tivadar Szakközépiskola készíttette el.
– Sokan feltették a kérdést, hogy miért kell még egy szobor Csutak Vilmosról, hiszen van már Sepsiszentgyörgyön, erre én azt válaszoltam, legyen minél több, hiszen minél több Csutak Vilmosra van szükség – emelte ki ünnepi beszédében Bereczki Kinga, az Eurocenter Amőba Oktatási Központ vezetője. – Nehéz időket élünk a romló oktatási helyzetben, gyermekeink, fiataljaink elmennek, nincsenek pozitív példák, amiből erőt meríthetnek.
Csutak Vilmos okosan gazdálkodó vezető volt: a Székely Mikó Kollégium legendás igazgatója, tanára, a múzeum őre, majd igazgatója, vezetése alatt épült a Székely Nemzeti Múzeum épülete és a leánygimnázium, azaz a mai Mihai Viteazul Főgimnázium.
– Ízig-vérig székely ember volt, Székelyföldért, nemzetéért élt és munkálkodott, olyan pedagógus, aki a legeldugottabb székely faluban nemcsak felkutatta a tehetséges gyermekeket, hanem sorsukat később is követte. Fontos volt számára a tehetség mint érték, de az is, hogy a tehetség azt a közösséget gazdagítsa, amelyik őt kitermelte, olyan példakép volt, akitől a mai tehetséggondozásban is tanulni lehet – hangzott el a szoboravatón.
Kisgyörgy Zoltán közíró neves mikós tanárokra emlékezett, beszédét anekdotákkal fűszerezve, de nem felejtve azt sem, hogy adósok vagyunk a híres tanáraink emlékének ápolásával. A mellszobrot az avatón jelen levő alkotó és Molnár György, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet hálózatfejlesztési igazgatója leplezte le, fellépett a Székely Mikó Kollégium két kisdiákja: Miklós Janka szavalt, Balázs Gergő énekelt.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Monográfia és dokumentumfilm jelent meg a székely hagyományokról
Kedden, június 28-án a Székely Nemzeti Múzeumban mutatják be a Székely hagyományok - betekintés a székelység kultúrájába című könyvet és dokumentumfilmet. Az eseményen kötetlen beszélgetésre is sor kerül a könyv szerzőivel, Pozsony Ferenc néprajzi szakértővel, Kinda István néprajzkutatóval, valamint a könyv mellékletét képező, azonos című dokumentumfilm alkotóival: Erdély Andrással (riporter), Várkonyi Eszterrel (rendező) és Vargyasi Leventével (vágó/operatőr).
A kötetet 3 nyelven adták ki: magyarul, románul és angolul. Sepsiszentgyörgy környékén 2015-ben zajlott egy néprajzi kutatás, melynek fő célja a székely hagyományok, szokások és mesterségek feltérképezése volt természetes környezetükben. Ennek a terepmunkának a nyomán született a Székely hagyományok – betekintés a romániai székelység kultúrájába című monográfia Pozsony Ferenc, valamint Kinda István néprajzkutatók gondozásában.
A szerzők összesen 20 népszokást, mesterséget és ételkülönlegességet mutatnak be a kötetben. Az 53 percben elkészült film bemutatja a monográfiában megjelentetett, ma is élő népi mesterségeket és hagyományokat. A nézők betekintést nyerhetnek az igazi pityókás házikenyér, írott mézes kalács, a hagyományos pálinka elkészítésébe, ugyanakkor tanúi lehetnek a hagyományos székely lakodalmaknak, farsangolásnak és betlehemes játékoknak. A több mint 2000 példányban megjelent kötet elsősorban a turistákat és a látogatókat célozza meg, és ingyenesen kapható a Tourinfo Irodában.
maszol.ro

Erdészeti vándorgyűlés Háromszéken
Emléktáblát és termet avattak Bedő Albert tiszteletére
Sikeresnek minősítette Lomniczi Gergely, az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) főtitkára a szervezet megalakulásának 150. évfordulója alkalmából Háromszéken tartott jubileumi Vándorgyűlést. A kétnapos rendezvény Bedő Albert-emléktábla avatásával, múzeumterem „keresztelőjével” és szakmai kirándulással ért véget.
Minden emléktábla értéket őriz és alkalmat ad arra, hogy a mai ifjúság követendő, méltó példaképet válasszon elődei közül – mondta Kondor Ágota. A Székely Mikó Kollégium igazgatója annak az emléktáblának az avatásán beszélt, amely megemlékezik arról, hogy 1898-ban, kálnoki dr. Bedő Albert akkori főerdőmester kezdeményezésére, az iskola dísztermében tartották az OEE Vándorgyűlését. Az igazgatóasszony szerint Bedő Albert életútját minden mai gyereknek ismernie kell.
Az erdélyi gyökerekkel rendelkező dr. Bitay Márton Örs, állami földprogramért felelős államtitkár köszöntőjében kifejtette: az 1848-as forradalom és szabadságharc után a bánya- és erdőgazdálkodás mentén állt talpra Magyarország.
– 118 évvel ezelőtt Bedőék a fejlődés motorját képviselték, pontosan tudták, mit és hogyan kell tenni ahhoz, hogy hosszú távon fenntartható, emelkedő pályára állítsák az országot – jelentette ki az államtitkár.
Újvárossy 200 hektár erdőt adott el az iskoláért
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke úgy fogalmazott: „egy történelmi egyesületnek, egy történelmi helyszínen, történelmi eseményt megörökítő rendezvényén veszünk részt”. Tóth Bartos András történész az eredeti helyszínen, az egykor karzatos díszteremben ismertette az 1898-as évi közgyűlés történetét. Bedő Alberték munkája már csak azért is meghatározó volt, mert az akkori Magyarország területének több mint 60 százalékát erdő borította – mutatott rá a történész. Kifejtette: bár Székelyföldön évszázadok óta a faipar volt a meghatározó, ennek modern, gépesített formájáról csak a 19. század végétől beszélhetünk. Az OEE vándorgyűlése akkor, éppen úgy, mint napjainkban, alkalmat adott a komoly szakmai vélemények megfogalmazása mellett a vidék megismerésére, de találkozásra, szórakozásra is.
A díszterem történetét, amelynek karzatát azután kellett elbontani, hogy az 1940-es földrengésben erősen megsérült, Kondor Ágota mutatta be, nem feledkezve meg Újvárossy Józsefről, aki miután a selmecbányai erdészeti akadémián oklevelet szerzett, az iskola főgondnoka lett, és 200 hektár erdejét adta el azért, hogy anyagi segítséget adjon a kollégiumnak.
Magyarrá tette az erdészetet
A rendezvény a Székelyföldi Vadászati Kiállítás épületében folytatódott, ahol tárlatot nyitottak és termet neveztek el Bedő Albertről. Ennek kapcsán Demeter János, az intézmény igazgatója elmondta: most, hogy a kiállítási anyag elkészült és jó helyre került, más szellemisége van a helynek, „amiről meggyőződésem,
hogy a Vadon Egyesület és a Székelyföldi Vadászati Kiállítás oktató-nevelő munkája is új lendületet kap”. Az intézmény oktatóterme, amelyben a természet, a növény- és állatvilág, az erdő szeretetére, a tudomány tiszteletére oktatják a fiatalokat, nem is viselhetne a Bedő Alberténél méltóbb nevet – mondta az igazgató.
A teremben az igényesen összeállított kiállítást Oroszi Sándor erdészettörténész ismertette. Külön tabló foglalkozik Bedő Albert sepsiszéki gyökereivel, pályájának indulásával, a székely nép iránti elkötelezett ragaszkodásával. Megtudjuk, hogy amikor 1902-ben, Székelykeresztúr országgyűlési képviselőjeként megnyitotta a Székely Kongresszust, a legégetőbb gondnak a fiatalok elvándorlását nevezte.
A falon helyet kap a magyar állam összes erdőségeinek Bedő Albert által kidolgozott, lenyűgöző pontosságú térképe, amelyen a mai ultramodern, műholdas technikával is alig találnánk javítani valót, részletezik a tudós hivatali munkáját. 1893-ban, Bedő Albert állami szolgálatának 25. jubileumán, az ország minden jelentős személyisége – a miniszterelnökkel az élen – köszöntötte az akkori államtitkárt. Érdemeit ekképpen foglalták össze: „az erdészet magyarrá tétele, erdészeti irodalmunk jelenlegi polcára emelése, az erdőtörvény sikeres és eredményes végrehajtása, erdészetünk tekintélyének és társadalmi állásának megteremtése, a lelkes, odaadó és önfeláldozó munkásságnak meghonosítása, az erdőkultúrának általánossá tétele, a szakképzettség magas fokra való fejlesztése, az erdő védelmének kellő szervezése és szakképzett erdőtiszti személyzet teremtése – egyedül az ő soha el nem vitatható, örökké élő érdeme marad”.
Erdei tanösvény a Kormos-völgyében
Külön pannó foglalja össze tudományos szervező, akadémikusi munkáját (ő indította és több mint egy évtizedig szerkesztette a ma is működő Erdészeti Lapokat), az országos Erdészeti Egyesület megalakításának körülményeit, az erdészeti oktatás alapjainak lerakását, a társszakokat összefogó tevékenységét, politikai és egyéb társadalmi tevékenységeit, valamint egész Kárpát-medencére kiterjedő emlékezetét.
Az OEE 147. Vándorgyűlésén résztvevő mintegy ezer erdész és egyéb szakember különböző csoportokban látogatást tett Sepsiszentgyörgy központjában, a Székely Nemzeti Múzeumban és ellátogatott Háromszék különböző településeire.
A választható tizenegy kirándulás közül mintegy 70 anyaországi résztvevő az erdővidéki Kormos-völgyében található erdei tanösvény meglátogatására voksolt.
– A nagy érdeklődésnek örvendő folyamatos erdőborítás és szálaló erdőgazdálkodási mód időszerűsége miatt a szakma számos elismert és kiemelkedő egyénisége választotta ezt a programot. A téma azért is aktuális, mivel a székelyföldi erdőgazdálkodás reformja halaszthatatlan, és a kutatások szerint a fenti gazdálkodási modell lenne a leghatékonyabb, és székelyföldi adottságainknak legmegfelelőbb – mondta el lapunknak Kádár Tibor Sándor erdőmérnök.
„Meglepetés”-kiállítás Csernátonban
A berecki magánerdészet udvarán Dimény György bemutatta az általa vezetett hivatalt, majd emléklapot adott át a hetvenhat magyarországi vendégnek. Ezt követően a résztvevők Ojtozba utaztak, ahol előbb a Hármashalom-emlékműnél helyeztek el koszorút, majd meglátogatták a helyi fűrésztelepet. A visszaúton a Mogyorós-tetőn terülj asztalkám várta a látogatókat, az ebédet a hirtelen kerekedett zápor sem zavarhatta meg a szervezők által felállított sátraknak köszönhetően. Bereckbe visszatérve a Commenius-iskola diákjai és a polyáni tánccsoport kedveskedett előadással a meghívottaknak.
A Gelencére érkezett hetvenöt magyarországi vendég előbb a Szent Imre műemlék templomot látogatta meg, majd kiszálltak terepre, ahol Szmolka Péter erdőmérnök a bükk–fenyő-elegyerdőkről, míg Bartha Zsolt geológus az erdős területeken folytatott kőolaj-kitermelésről tartott előadást. A kézdivásárhelyi magánerdészet által szervezett programot friss sajt- és ordakóstolóval fűszerezett esztenalátogatás is színesítette, végül a csernátoni Haszmann Pál Múzeumot is meglátogatta a csapat. Akárcsak a többi, közel tíz autóbusznyi erdész, akiket többek között egy, az erdőgazdálkodással és erdőkiéléssel kapcsolatos alkalmi kiállítással várták, melyet Haszmann Pál és Haszmann József szakmai irányításával állítottak össze a múzeum munkatársai.
A zágoni magánerdészet részéről Bessenyi István és Porzsolt Levente, Mocan Ervin, Péterfy Zsolt kalauzolta a gondjaira bízott, 55, Kovászna és más megyéből érkező erdészt. Kisgyörgy Zoltán geológus vezetésével ellátogattak a Rétyi Nyírbe, majd Zágonban megnézték a Mikes Kulturális Központot, és koszorút helyeztek el Mikes mellszobránál. Csomakőrösön, a keletkutató emlékét őrző szobában egy rövidfilmet tekintettek meg Kőrösi Csoma Sándor életútjáról, ezt követően megkoszorúzták a szobrát. Átutaztak Kovásznán, majd a Nyergestetőn hajtottak főt a 48-as hősök előtti tiszteletadásképpen.
Összesen 71 vendégerdész tekintette meg Miklós Barna felsőlemhényi erdész kalauzolásában a Veresvizet, aki a láp keletkezésének történetét ismertette, beszélt az ottani védett növényekről. A kisebb-nagyobb szünetekkel eleredő eső miatt az erdészek már csak ebéden vettek részt, a kézdiszentléleki kirándulás elmaradt, majd a Nyergestető érintésével Tusnádfürdőre mentek.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Háromnyelvű könyv örökségeinkről ( Székely hagyományok)
Székely hagyományok – bevezetés a székelyek kultúrájába címmel háromnyelvű könyvet és kísérőfilmet jelentetett meg Sepsiszentgyörgy önkormányzata közösen a bukaresti Közpolitikák Intézettel. A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban, illetve a Művész Teremben kedden bemutatott magyar, román és angol nyelvű kiadványok létrejöttét Norvégia, Izland, Lichtenstein és Románia kormánya pályázati alapjából finanszírozták.
Kulcsfontosságú és hiánypótló kiadványról van szó, amely érdekében a román kormány olyan projektet támogat, amelyben Székelyföldet idézőjel nélkül említik, hiszen a székely hagyományokról, a székely kultúráról van szó, ezért egy kicsit falbontogató jellege is van ennek a könyvnek – hangsúlyozta Sztakics Éva alpolgármester. Kiemelte, a májusi bukaresti Székely vásár után ez a második közös lépés a Közpolitikák Intézettel a székely kultúra népszerűsítése terén. Ez azt jelenti, Bukarestben is kezdik meghallani, hogy igenis van Székelyföld, székely hagyományok és székely emberek. A városvezető emlékeztetett, a Sepsiszentgyörgy Európa kulturális fővárosa pályázatot is az identitásra alapozták, az volt a lényege, mutassuk meg és bizonyítsuk be, hogy az egymás mellett élő népek a kultúrán keresztül tudnak közeledni. Sztakics Éva szerint egy következő kiadványnak az innovációval kellene foglalkoznia, hisz az jelenti a jövőt.
Egy térségnek a kultúrája a legjobb nagykövete, és Székelyföld hagyományain keresztül mutatkozott be a májusi bukaresti Székely vásárban, ahol két nap alatt tizenötezer látogató fordult meg, és a legtöbb árus üres kézzel tért haza, mert mindent el tudott adni – ezekkel a szavakkal köszöntötte a jelenlévőket Adrian Moraru, a Közpolitikák Intézete aligazgatója, aki szerint a jelen kiadvány is jó alkalom, hogy a magyar identitás közelebb kerüljön Bukaresthez.
A jelenkori és archív fotókkal illusztrált vaskos kötetet, amely a székely hagyományokat a háromszékieken keresztül mutatja be, a kiadvány két szerzője, Pozsony Ferenc néprajzkutató, kolozsvári egyetemi tanár és Kinda István sepsiszentgyörgyi néprajzos, muzeológus ismertette. Pozsony Ferenc elmondta, Háromszék korán polgárosult vidék, de mindig fogékony volt az újra, nagyon gazdag hagyományokkal rendelkezik, amelyek közül sok még ma is élő, ezért volt nehéz a válogatás, hogy mi kerüljön bele a könyvbe. Végül a háromszéki székely kultúra legjellegzetesebb elemei mellett döntöttek. Kinda István is a bőség zavaráról beszélt, a több mint negyven élő háromszéki hagyomány közül csak húszat mutatnak be a kötet három nagy fejezetében: az alkotó népművészet kategóriában ismertetik a faragóművészetet, a kopjafákat, a székely kaput, a festett bútorokat, a szőtteseket, varrottasokat, viseleteket, kúriákat, kastélyokat; gasztronómia címszó alatt jelenik meg a pityókás házikenyér, a mézeskalács, a kürtőskalács, a lakodalmas rakott ág, a szilvapálinka és a harmadik csoportosításban a kalendáris népszokásokat foglalják össze – lovas farsangok, farsangi bagolytemetés, tavaszünnep, húsvéti szánazás és locsolás, Szent György-napi juhászünnepek, Szent István-napi búcsú, karácsonyi betlehemezés, szilveszter a templomtorony alatt. A több mint kétezer példányban kiadott könyv (amely ingyenesen kapható a sepsiszentgyörgyi Tourinfo irodában – a Lábas Ház földszintjén) mellékleteként jelent meg az Erdély András, Vargyasi Levente és Várkonyi Eszter által készített ötvenhárom perces dokumentum jellegű film, amelynek születéséről az alkotók beszéltek, majd a könyvbemutató után a Művész teremben le is vetítették. A film rövid bepillantást nyújt az árkosi mézeskalács-készítés, a kisbaconi házikenyérsütés, a bodosi viseletkészítés, a csernátoni fafaragás, a vargyasi bútorfestés, az ozsdolai szilvapálinka-főzés, a mikóújfalusi lakodalmas rakott ág készítés titkaiba, a filmkészítők ellátogattak egy csernátoni hagyományos esküvőbe, a bölöni farsangi mulatságba, és ismertetik a kézdiszentléleki betlehemezést is. A Székely hagyományok című könyv és film bemutatója estéjén, a kettő között fellépett a Tőkés Edit és Tőkés Zsolt irányította Kincskeresők (korábbi Százlábú) néptáncegyüttes, amely megérdemelte volna a külön estés bemutatkozást. Színvonalas műsorukban körbevezettek a Küküllő mentén, a Mezőségen, Felcsíkon, előadásukat szászcsávási cigány tánccal zárták, meghazudtolva tizenéves korukat, hisz a cigány táncba bele kell születni, kívülállók közül csak a tehetségesek tudják elsajátítani.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Örökségvédelem és hagyományőrzés egy szórványközösségben (VII. Hungarikum napok Nagyszebenben)
Szebenben nem érezzük egyáltalán, hogy háttérbe szorulnánk, és azt sem, hogy másodrendű állampolgárok lennénk. Élhetünk kultúránknak, anyanyelvünknek, hagyományainknak, és ez senkit sem zavar – vallja Józsa Benjamin nyugalmazott nagyszebeni magyartanár, akivel a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete által július 1–3. között szervezett VII. Hungarikum Napok szabadtéri programjain találkoztunk. A közel százhektáros Astra falumúzeumban tapasztalt nyüzsgés, a szebeni magyar napoknak is nevezett rendezvényen gyakran hallott román szó, a gulyásfőző verseny vegyes csapatai bizonyították a mondottakat – ebben a közegben anyanyelvétől függetlenül valóban egyenrangú mindenki.
A magyar kultúra értékeinek bemutatása, jelentőségének hangsúlyozása céljával szervezett Hungarikum Napok az Ars Hungarika fesztivál mellett a nagyszebeni magyar szórvány legkiemelkedőbb eseménye. Mindkettőnek a HÍD egyesület a szervezője, de a nagyszebeni önkormányzat és civil szervezetek, önkéntesek támogatása nélkül egyik sem lehetne sikeres. Serfőző Levente, a HÍD elnöke lapunknak elmondta, úgy állítják össze az évi kulturális programokat, hogy mindenki találjon benne magának valót, az is, aki a komoly, nehezebb műfajokat kedveli, és az is, aki pusztán találkozásra, kikapcsolódásra vágyik.
Ez a szemlélet a VII. Hungarikum Napok esetében is érvényesült: első nap a híres Szolnoki Gulyásfesztiválról szóló fotókiállításon fogadták az érdeklődőket a patinás Tanács Toronyban, a Thalia nagyteremben pedig a Magiszter Fényes Adolf Szolnoki Művészeti Szakközépiskola tánctagozatának évzáró műsorából látott részleteket a közönség, valamint nóta-, operett- és musical-összeállítással fellépett a Kolozsvári Operettisimo együttes. Második napra szervezték a szabadtéri programokat, amelyek vasárnap is folytatódtak, amikor a kulturális ínyencségek műsorfolyamát fotókiállítással és könyvbemutatóval gazdagították. A református templom galériájában báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola, az első világháború sebészeti különítményének ápolónője, a szegények pártolója, Bánffy Miklós múzsája pályaképét bemutató fényképkiállítást nyitottak meg. A Hungarikum Napok záróestéjén bemutatták Szucher Ervin Toronyba zárt anyanyelvünk című könyvét, amely a szerző szórványban készült riportjainak egy részét tartalmazza, és amelyet hídnak szánt az Erdélyben és az Erdélyen kívüli területeken élő szórványmagyarok között, akik még beszélik vagy már nem beszélik anyanyelvüket, de magyarságukhoz továbbra is ragaszkodnak.
Transylvanicum versus hungarikum
Az örökségvédelem érdekében történő összefogás volt a témája a Transylvanikum versus hungarikum című minikonferenciának, amelyen a magyarországi hungarikumtörvény alapján tavaly létrehozott Erdélyi Értéktár Bizottság és a Szeben, Maros és Brassó megyei örökségvédelmi civil szervezeteket tömörítő TransylvaNet Föderáció mutatkozott be. Az Astra – Erdélyi Népi Civilizáció Múzeuma alig egy hónapja átadott multikulturális pavilonjában tartott tanácskozáson Széman Péter, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöke, az Erdélyi Értéktár Bizottság tagja ismertette a helyi, regionális és erdélyi értéktárak jelentőségét és az azokat kezelő bizottságok működését. Elmondta, kevesebb mint egy év alatt száznegyven javaslat érkezett felvételre az értéktárba, ebből kilencvenöt erdélyi, a többi helyi érdekeltségű.
Utóbbi közé tartozik a négy eddig regisztrált Háromszéki érték: a Jancsó-udvarház és a Szent Imre római katolikus műemlék templom Gelencéről, a Sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum épületegyüttese és Kézdivásárhely történelmi központja (forrás: a Kriza János Néprajzi Társaság digitális értéktára,http://www.kjnt.ro/ertektar/erdelyi/kovászna).
Széman Péter lapunk kérdésére válaszolva elmondta, a Hungarikum Napok is nagy értékeink közé tartozik, hisz nagyon jó példája, hogy miképpen lehet szórványban is megőrizni a hagyományokat. Eugen Vaida, a húsz Szeben, Brassó és Maros megyei örökségvédelmi szervezetet tömörítő TransylvaNet Föderáció elnöke hangsúlyozta, feladatuknak tartják az értékőrzést, amelynek szabályozásához jó törvényre van szükség, a terepen végzett konzultációk, közmeghallgatások alapján kívánnak törvénykezdeményezéseket megfogalmazni. Úgy látja, az államnak segítenie kell az épített örökség tulajdonosait, hogy karbantarthassák, felújíthassák az értékes ingatlanokat, amelyek megőrzése közös felelősség. Vaida elmondta: együttműködést javasolt az örökségvédelmi szervezetek között, bővíteni szeretnék a TransylvaNetet, mert szerinte közös összefogással több eredményt lehet elérni. A magyar közösség szempontjából fontos jelentségre hívta fel a figyelmet Mirela Iancu, az Astra múzeum marketingfelelőse. Elmondta, a kommunista időkből úgy örökölték, hogy a falumúzeum több száz éves parasztházai, ipari létesítményei (szám szerint közel négyszáz – szerk. megj.) mind a román népi kultúra képviselői, holott ez nem igaz, és nekik az utóbbi években sikerült ezt a történelmi tévedést kiigazítaniuk, feltüntették a házak valós identitását, és létrehozták a nemzeti kisebbségek sétányát, ahová három szász házat is telepítettek, mert korábban egy sem volt. Az ország legnagyobb skanzene ma nyitott a rendezvények számára is, mesterségbemutatókat, múzeumi foglalkozásokat tartanak, hogy minél közelebb hozzák a népi kultúrát, a népi örökséget a mai emberhez – mondotta.
Gulyástól a kőlevesig
Készítsünk vajas pogácsatésztát, nyújtsuk ki, kenjük meg töpörtyű- és gulyáskrémmel, hajtogassuk össze, ismét nyújtsuk ki, daraboljuk pogácsaszaggatóval, kenjük be a tetejét gulyáskrémmel és süssük szép pirosra – így készül a Csányi Sándor-féle gulyáspogácsa. A magyar gulyáskirály saját találmányát mi is megkóstolhattuk a Hungarikum Napokon, a kemencében sült pogácsa nagyszerűen bevezet a gulyás ízvilágába, amiben bőségesen volt része a falumúzeum egyik szegletében megszervezett gulyásfőző verseny közönségének. A híres Szolnoki Gulyásfesztivál főszervezője lapunknak elmondta, a magyar éttermekből egy kicsit kiszorult a gulyás, viszont ez az étel a magyarságtudatunkat erősíti. Szerinte a gulyásfőző versenyeknek éppen az a célja, hogy ezt a tudatot és a magyar gasztrokultúrát erősítsék.
Míg közel húsz bográcsban rotyogott a főként marhahússal készített étel, a gyermekek a kőlevesről szóló bábjátékon mulattak, majd mindannyian megkóstolták a meséből szőtt kőlevest. Az üstök alatti tüzek füstjében észrevettük a Torja csapata feliratot, rögtön kérdeztük, hogy kerülnek a Háromszéki gulyásfőzők a Hungarikum Napokra. Kiderült, a torjaiak Nagyszebenben kaptak néhány évvel ezelőtt jól jövedelmező munkát egy régebb odatelepedett falustársuknál, most összeálltak, és bíznak abban, övék lesz a legfinomabb gulyás.
A kézművesek során is találkoztunk Háromszékiekkel: ott volt a bodosi mézeskalácsos, a Sepsiszentgyörgyi csontfaragó, a kovásznai fafaragó, a sepsiillyefalvi kovács. Standjuknál gyakran hallottunk román szót, alig sikerült elcsípni szebeni magyar embereket, akik elmondhatják, mit jelentenek számukra a Hungarikum Napok. A Balavásáron született, több évtizede nagyszebeni Borsai István szerint ilyenkor látszik meg, hogy ki vallja magát magyarnak, Páskuly Ibolya pedig azt mondta, ez a legjobb találkozóhelyük, ahová minden magyar eljön, mert a városban szaladnak az emberek a dolguk után, nincs idejük egymásra. Török-Szász Annát még a Németországban élő leánya is felhívta, nehogy kihagyja a Hungarikum Napokat, nem is mAradt otthon, láthatóan jól érezte magát a falumúzeumban tartott majálison.
Igaza van Józsa Benjaminnak, aki szerint a háromezer főnyi (kétszázaléknyi – szerk. megj.) szebeni magyar lakosság nagyon lelkes, „különösen, amióta két kultúrszervezetünk van, a Polgári Magyar Művelődési Egyesület és a HÍD, amelyet Serfőző Levente vezet, azóta megpezsdült a szellemi élet”.
Felzárkózni és megmAradni
Templomban, könyvesboltban, kiállító- és előadóteremben, multikulturális pavilonban, az ország legszebb és leggazdagabb falumúzeumában három nap alatt több ezren fordultak meg, magyarok és románok, hazaiak és külföldről hazaérkezettek.
Lapunk számára Sefőző Levente főszervező összegezte a Hungarikum Napok lényegét: „Szórványban minden műfajt meg kell mutatni, hisz a magyar kultúra egészéhez tartozunk, oda próbálunk felzárkózni és megmAradni a Kárpát-medencei körforgásban, és ahhoz, hogy ezt megtehessük, ébren kell tartanunk értékeinket, hagyományainkat. A nagyobb eseményekkel nem csupán a magyar közösséget kell megszólítani, hisz Nagyszebenben rengeteg a vegyes házasságban élő magyar ember, aki ilyenkor büszkén fogja meg a párját és gyermekeit, akiket lehet, hogy nem sikerült megtanítania magyar nyelvre, de most megmutathatja, ő milyen kultúrából származik. Egyesületünk neve nem véletlenül HÍD, eseményeinkkel próbálunk híd lenni kultúrák és nemzetiségek között.”
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Dr. Csulak Samu /1883–1958/ (Orvosainkra emlékezünk)
Ha a Sepsiszentgyörgyre érkező vendég Kós Károly tervezte épületek után érdeklődik, akkor a Székely Nemzeti Múzeum, a volt mezőgazdasági középiskola, az egykori református iskola után hamar a város egyik legszebb utcájába, a jelenleg Konsza Samu nevet viselőbe kalauzolják, ahol talán a legszebb Kós-magánház található. Dr. Csulak Samu építtette Kós Károly terve alapján.
1883. október 29-én az akkor Háromszék megyéhez tartozó Bodolán született, ahol édesapja igazgató-tanító volt. De nem akármilyen, hanem abból a fajtából való, aki megértette, magáévá tette és alkalmazta a dualizmus kora két kiváló kultuszminisztere, báró Eötvös József és Trefort Ágoston törekvését: kiemelni a magyar iskolarendszert abból a szomorú helyzetből, amelyben addig leledzett. E két, nagyjából egymást követő miniszter indította be azt a korszerűsítést, amely során kötelezővé tették az általános iskolai oktatást, szabályozták működését, növelték az iskolák és a tanítók számát, számos új állami iskolát építtettek. Ilyen új iskola épült Bodolán is állami támogatással, éppen Csulak Lajos (1857–1921) iskolaigazgató idejében. De nemcsak iskolaépítő volt, hanem aktív résztvevője a megye Tanítótestület Sepsijárási Körének, amelynek egy meghirdetett pályázatán éppen Samu fia születésének évében díjat is nyert. Néprajzi munkássága eredményeképpen (székely táncszavak összegyűjtése) a Marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság tagjai sorába választotta, ahol a Székely lakodalmas versek című gyűjtésével pályadíjat nyert. Több más társaságnak tagja, irodalmi és pedagógiai lapok külső munkatársa, tudósítója volt. Mintegy 800 novellát, tárcát, tanügyi és társadalmi cikket írt a másfél tucatot is meghaladó különböző kiadványba. Hat önálló kötete is megjelent, köztük néhány két kiadásban is.
Mindezt csak annak érzékeltetésére mesélem, hogy milyen is volt a család, amelyikbe Csulak Samu a fenti időpontban megérkezett. Gyermekkorát tehát Bodolán töltötte, itt végezte elemi iskoláit is. Ezután követve a szülőket előbb alvinci, majd Segesvári, s végül 1901-től Brassói lakos lett, megismervén így az Erdélyt akkor belakó három nép életmódját és kultúráját. Érettségi után a Budapesti Orvostudományi Egyetemre iratkozott be, ahol 1908-ban orvosdoktori oklevelet szerzett. Szakmai ismeretei kiszélesítéséért még Budapesten mAradt, előbb az Erzsébet Kórház bőr- és nemi betegségek, majd a gyermek-, később a belgyógyászati osztályon. 1913. április 22-én a Sepsiszentgyörgyi kórház alorvosának nevezték ki dr. Fogolyán Kristóf mellé. Itt dolgozott, ellátva mindazokat a nem sebészeti teendőket, amelyeket egy vidéki kis kórház lehetővé tett. Az igazgató-főorvost, dr. Fogolyán Kristófot 1935-ben megbuktatták a nyelvvizsgán, helyét dr. Bidu vette át, de Csulak doktor még nyert egy évet. Őt csak a következő évben, 1936-ban küldték kényszernyugdíjba. Ettől kezdve csak magánrendelőjében fogadta a betegeket. A ma is élő, 90 év feletti, majdnem szomszéd Feketéné Benedek Rózsa még emlékszik arra, hogy „lovasszekerek álltak sorban az Új utcában”, amelyekkel vidékről hozták a betegeket.
1943–1948 között a Székely Mikó Kollégium iskolaorvosa és egészségtantanára is volt. Idős „mikós diák” volt tanítványai még emlékeznek szép és hasznos egészségtanóráira. 1944-ben a visszavonuló katonaság a szó szoros értelmében minden mozdítható tárgyat elvitt a kórházból. A városban mAradó egyedüli orvos, a már 60 évét betöltő Csulak doktor néhány önkéntes nővér segítségével mégis megszervezte a kórház újraindítását és működtetését, elsősorban a belgyógyászati betegeket látva el. Hogy milyen nagy jelentőségű ez a tény a háború utáni állapot viszontagságai között, annak jelentőségét, azt hiszem, fel sem tudják fogni a kései utódok. Később csatlakozott hozzá az amerikai fogságból hazatért dr. Ferencz Zoltán, a debreceni egyetem frissen végzett orvosa, és ketten láttak el 20–20 férfi és női belgyógyászati beteget. 1947-ben váltották le a belgyógyászat vezető tisztségéről és helyezték át a poliklinika járóbeteg-rendelőjébe, ahol 1952-ben történt nyugdíjaztatásáig dolgozott.
* * * Csulak doktor nem futott be nagy orvosi karriert, közkatona volt. Hogy neve mégis fennmArad Szentgyörgyön, annak is tulajdonítható, hogy a több szentgyörgyi középületet tervező Kós Károllyal terveztette meg 1925-ben az akkori Új utcában (ma Konsza Samu) lakóházát; amelyet aztán megépíttetett, s egyik legszebb Kós-épületként mAradt fent. Ebben a házban volt egy orvosi rendelőnek készült rész is. Mint érdekességet említjük, hogy kiváló, bőr orvosi táskáját az örökösöktől dr. Wotsch Gyula városi körorvos vette meg, és hosszú ideig használta, majd a színháznak ajándékozta, ahol az egyik előadáshoz éppen egy régi orvosi táskát kerestek. Ebben a szép házban élt aztán 1958-ban bekövetkező haláláig Csulak Samu doktor. Felesége, Hubay Julianna, aki 1886. április 14-én született Mádon és 1950. április 27-én halt meg Sepsiszentgyörgyön, a lakásán tanította zongorázni a város polgárgyerekeit, akiknek szülei igényelték az akkor még hiányos zenei oktatást. Gyermekük nem volt. Hamvaik a Vártemplom melletti református temetőben pihennek.
Dr. Nagy Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megalakult a Székelyföldi Értéktár Bizottság
A kürtőskalácsot, Kézdivásárhely történelmi főterét és a Sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum épületegyüttesét javasolja az áprilisban alakult Kovászna Megyei Értéktár Bizottság felvételre a Székelyföldi értéklajstromba, amelyről a tegnap Tusványoson létrehozott Székelyföldi Értéktár Bizottság dönt. A Kovászna, Hargita és Maros megyei négy-négy képviselő, valamint az Élő Erdély Egyesület elnöke, Boda Szabolcs alkotta testület a Magyar Teátrum sátorban jelentette be létrejöttét.
A Magyar Országgyűlés által elfogadott hungarikumtörvény határon túli kiterjesztése teszi lehetővé a települési, megyei, térségi, tájegységi értéktár-bizottságok alapítását Erdélyben, a három székely megye önkormányzati elnökei erre alapozva léptek a székely értékek feltérképezését, leltárba vételét, dokumentálását, megőrzését, hasznosítását, népszerűsítését célzó együttműködés érdekében. Az értékgyűjtés, értékőrzés Székelyföldön nem új keletű, a 2008-ban kezdeményezett Székely termék is hasonló küldetéssel indult útjára – hangsúlyozta Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök. Tamás Sándor Kovászna megyei önkormányzati vezető arról számolt be, harmincnyolc előterjesztés szerepel a Háromszéki helyi értéktárakban, szeretnék, ha a kör bővülne, ami pedig a létesítendő Székelyföldi értéklistát illeti, megfontolja, hogy a már említett három tétel után javasolja a székely zászló, a székely bicska, a székely ló és a székely vicc felvételét. A Székelyföldi Értéktár Bizottság Háromszéki tagjai: Imreh-Marton István, a Kovászna Megyei Művelődési Központ igazgatója, valamint munkatársa, Szőcs Zsuzsa (akit tegnap a frissen alapított bizottság elnökévé választottak), Para Zoltán környezetvédelmi szakember és Tusa Attila építész. Tamás Sándor szerint az értékgyűjtés, -őrzés és -hasznosítás nagy segítség lehet a térségmarketingben, amit a helyszínen jelen lévő Zalai Mihály, Békés megye önkormányzatának elnöke is megerősített, ismertetve az általuk sikerre vitt jó példákat és azokat a szempontokat, hogy ők miszerint sorolják be az értékeket megyei érdekeltségűnek: jelen legyen a megye egész területén, minőséget hordozzon és képviselje a megyét. Békés megye együttműködő partnere az Élő Erdély Egyesületnek, amelynek vezetője, Boda Szabolcs az értékgyűjtés mozgalmi szerepét hangsúlyozta, és a szervezet nevében vállalta, abban segítenek, hogy az értékeket a mai kor eszközeivel eljuttassák az emberekhez.
Hargita megye a székelyderzsi unitárius templomot és a сsíkszeredai Mikó-várat, Maros megye a Nyárád menti népi építészetet, a Marosvásárhelyi kultúrpalotát, valamint a mikházi ferences templomot és kolostort javasolta felvételre a Székelyföldi értéktárba.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelyföld története három kötetben (Éles szakmai vita egy új kiadványról)
A Székelyudvarhely finanszírozásával, a Haáz Rezső Múzeum kiadásában nemrég megjelent, huszonkét szerző tollából, Egyed Ákos akadémikus főszerkesztésével készült Székelyföld története című háromkötetes munkát elemezték történészek az egyik tusványosi kerekasztal-beszélgetésen. Két felkért bíráló éles kritikát fogalmazott meg, a szerzők és szerkesztők közül jelen lévők részben magyarázták a felvetetteket. Elhangzott: a nézeteltérések fő oka abból adódik, hogy egyesek monográfiaként, mások kézikönyvként tekintenek a műre, más-más elvárásokkal. Az is megfogalmazódott, ebben a pillanatban ez az összegző munka létezik, jó, hogy sikerült kiadni, és érdemes megvásárolni.
A kiadványról
Fehér János erdővidéki művészettörténész elmondta, a külső jegyek szempontjából a kiadvány reprezentatív, stabil felépítésű, kötése időtálló, belseje szép tükrű, ám hiányolta, hogy a képek nincsenek megszámozva, a szövegben nem mindig utalnak a képre. Az oklevelek képi megjelenítésének örvend, mert a látvány tudatosítja, hogy a levéltári forrásokra oda kell figyelni, ám ha valaki netán meg akarja keresni a forrást, nagyon nehéz dolga lesz. A kritikai apparátus szerinte nagyon hullámzó minőségű, nem egységes, nem következetes. Oldalakon keresztül folyik számos idézett szöveg minden forrás megjelölése nélkül. Az első és második kötetben túlburjánzó a redundancia, lépten-nyomon indokolatlan ismétlésekbe botlunk. Sokszor egész fejezetrészek, akár fejezetek elmAradhattak volna. A második kötet esetében talán 20 százalék megtakarítással is lehetett volna élni – véli a bíráló.
Az első kötetről
Az első kötet középkori része gyakorlatilag Benkő Elek 2012-ben megjelent, A középkori Székelyföld című kétkötetes művére alapoz, szövege és az illusztrációs anyag tekintélyes része onnan származik – folytatta Fehér János. Itt eltekintettek a képekre való utalásoktól, a képek nincsenek megszámozva, és ez megnehezíti a tájékozódást. A székelység eredete és őstörténete fejezetben a Kordé Zoltán által megfogalmazottak a régóta adott helyzetet tükrözik, a különböző vélemények nem látszanak stabil nyugvópontot találni, illetve a továbblépés, a megoldás lehetősége sem körvonalazódik. Az etnikai viszonyok része meglehetősen üdítő, a fejezet Hegyi Géza tollából született, tárgyilagos és kiegyenlített, kiviláglik, hogy a forrásokat ismerő, gondolkodó történész állította össze. Ugyanaz a helyzet a szintén Hegyi Géza által összeállított Egyházszervezet és egyházi élet című fejezettel. Megtörtént az okleveles források kritikai vizsgálata, illetve új források bevonása is. Az egyháztörténeti rész mintaként szolgálhatott volna a reformáció utáni egyházszerkezeti kérdéshez. Külön fejezet szól a székely jog sajátosságáról Egyed Ákos tollából, gyakorlatilag a régóta ismert általánosságok jelennek meg a tanulmányban, alapos történészi kritika, illetve a források filológiai elemzése nélkül. Jó lett volna egy jogász véleményét kikérni, hogyan működnek a jogi aktusok, mit jelentenek a jogi tételek.
A második kötetről
A második kötetben az első rész az Erdélyi Fejedelemség és a Rákóczi-szabadságharc korát öleli fel, szerzői Oborni Teréz, Balogh Judit és Tüdős S. Kinga. Ha valakit a korszak nagyon érdekel, akkor meglehetős kihívás előtt áll, mert a feladat nehéz: a szövegek terjengősek, tele vannak ismétlésekkel, következetlen és gondozatlan megszövegezéssel, csúsztatásokkal, sőt, még spekulálásokkal is – állapítja meg Fehér János. A jegyzetelés ezekben a részekben a legpocsékabb, a szövegeket gyakorlatilag nem szerkesztették, a szerkesztői munka kimerült abban, hogy a sorrendet megállapították. A szövegből kiderül, hogy a szerzők a szakirodalmat – ami gyakran százéves – ismerik, viszont a forrásokat kevésbé, például a székely széki jegyzőkönyvekre alig hivatkoznak, illetve Székelyföldi városok kapcsán nem tűnik fel a városi levéltárak áttanulmányozása, ami alapvető lenne. Kiemelte: nagyon sok a tárgyi tévedés.
A Székelyföld népessége a 18. században című fejezet (szerzője Pakot Levente) üdítő, viszont nem biztosítottak elég teret annak. Ám a konszolidáció kora teljesen ismerős szövegeket tartalmaz. Elekes Tibor, Hermann Gusztáv Mihály és Zepeczaner Jenő szerzőségével kiadott Udvarhelyszék közigazgatás-történetében megjelent szövegek olvashatóak, amelyek Hermann Gusztáv Mihálynak már a 2003-ban megjelent Náció és nemzet című könyvéből is ismerősek. Fehér János azt túlzásnak tartja, hogy az 1848–49-es szabadságharcnak száz oldal jutott.
A harmadik kötetről
Nagy Botond történész, Sepsiszentgyörgyi levéltáros a harmadik kötetet bírálta. Ebben a részben is fellelhető a redundancia, a nagyvonalú jegyzetelés, a logikai kohézió hiánya. Abszolút negatívumként értékeli, hogy hiányzik a Székelyföld történetének historiográfiája.
A dualizmus korának tárgyalásakor lépten-nyomon előfordul a centrum-periféria modell. Az elmAradottságról szóló diskurzus arra erősít rá, hogy a felülről történő vizsgálódás birodalmi szemléletet tükröz, amely mint gyarmatra tekint a Székelyföldre. Feltűnő a román szakirodalom látványos kerülése, főként a gazdasági kérdések esetében.
A levéltáros hiányol egy, az adózásról szóló fejezetet. 1848-ban a forradalmi kormány meghirdette a közteherviselést, 1850 után az abszolutista kormány ezt életbe is léptette, Székelyföld esetében a legnagyobb változást gazdasági téren ez hozta. A székelyek szabad pálinkafőzését is felszámolták a Bach-korszakban. Azért bajos e nélkül tárgyalni a gazdasági kérdéseket, mert jelentős adóalapot képzett. Ez csupán Háromszék megye esetében egy év alatt akkora összeget jelentett, ami duplája annak, amit tizenegy év alatt a magyar kormány oktatásra fordított. A székely kivándorlás kérdésekor még mindig Venczel Józsefre hivatkoznak, az agrárfelesleget említik okként, de figyelembe kell venni egyebeket is, az örökösödési szokásokat, amire Kövér György hívja fel a figyelmet, a vármegyei bürokrácia zaklatásait, amely elősegítette a kivándorlást. Kutatni kellene, mi történt a Romániába kivándorolt tömeggel a háború éveiben. A belső migrációt sem kutatták kielégítően. Székelyföld társadalmának struktúráját is jobban meg kellett volna rajzolni, az érdekellentéteket is meg kellett volna világítani.
Székelyföld mint hadszíntér a második világháború esetében (szerzője Nagy József) jól megoldott, van egy polgári rész és egy katonai, ám a kettő egyesítése, miként az első világháború tárgyalásakor történt (szerző Csikány Tamás), nem szerencsés. A katona sorsát nemcsak a bécsi levéltárban szórványosan felbukkanó levelezőlapokból lehet rekonstruálni, itt, Székelyföldön a levéltárakban léteznek források.
A román katonák kegyetlenkedéseiről vannak források a vármegyei levéltárakban. Miután kivonultak a románok, vizsgálatok folytak, és ennek az iratanyaga megvan. Nagy Botond kitért az elhurcoltak kérdésére is. Míg A székelység története tankönyvben a szerző a hasára csapott és bemondott egy jókora számot – román részről ezt támadták legtöbben –, Csikány Tamás erről a témáról egyáltalán nem tett említést, pedig a jelenség létezett.
Általános bírálat
Sok esetben a Székelyföld története cím használata gyakorlatilag indokolatlan, mert nem egy felelősségteljes, minden fejezetében egységesen igényes, széles körű kutatásokon alapuló, céltudatos eredményekre törő, professzionális munkával szerkesztett munkával állunk szemben, hanem a kötetek megírására felkért szerzőknek az elmúlt húsz évben megjelent, meglehetősen változó minőségű írásaiból összeállított szöveggyűjteménnyel – jegyezte meg Fehér János. Reményét fejezte ki, hogy ezeknek a köteteknek a megjelenésével a Székelyföld történetének megismerése kapcsán hosszú és meglehetősen terméketlen időszak lezárul, és elkezdődnek a komoly alapkutatások.
Monográfia vagy kézikönyv?
Bárdi Nándor, a harmadik kötet társszerkesztője a kritikák elhangzása után – látva a meglepődést a közönség soraiban – elmondta: azért kérték fel a két történészt a bírálatra, mert nem fényezni akarják magukat, hanem egy szakmai vita kezdetéről van szó, ami teljesen normális. Úgy tekinti ezt a három kötetet, mint egy olyan szakmai szintézist, amit a huszonkét szerző tudott produkálni három és fél év alatt. Számba kell venni, mik a problémák, előttünk az évtizedek, és el kell kezdeni az újabb és újabb alapkutatásokat – tette hozzá.
Mind a székely eredetkérdést, mind a székely írás kérdését historiográfiai feltárással oldották meg, olyan kompromisszumos megoldással, hogy a székely eredetkérdés két képviselője saját maga írhatta meg álláspontját egymás mellett. Nem állnak azon a szinten, hogy hosszú folyamatokat tudtak volna megírni. Nem birodalmi gondolkodásról van szó, hanem bizonyos modernizációs folyamatok egy-egy központban megrekedtek, ez mai napig így működik Székelyföldön. Még elmondta, két dolog keveredik: az, hogy a Székelyföld története kézikönyv-e vagy monográfia. Ez inkább egy kézikönyv, állapította meg, és a szerzők jelentős része így nyúlt hozzá.
Szerzői hozzászólások
Hegyi Géza – aki csak dicsérő szavakat kapott – az első kötet mundérjának a becsületét megvédendő idézte néhai Engel Pál történész álláspontját: amit egyszer jól megírtak, nincs értelme azon változtatni, és négy év alatt nem merültek fel új adatok, amelyek a Benkő Elek fejezetének átírását indokolták volna.
Csikány Tamás hadtörténész úgy véli, ez keretmű, ami alapja lehet a további kutatásoknak. A személyét ért bírálatra válaszolva elmondta, Budapesten él, a Székelyföldi levéltárakba nem jutott el, de a bécsiben talált dokumentumok bőségesen bemutatják az eseményeket és sorsokat, és ez elégséges, mivel összefoglaló műről van szó.
Hermann Gusztáv Mihály kifejtette, ennyire rövid időszakba beleférni elég kemény kihívást jelentett, hasonló szintézisek minimum egy évtizedet vettek igénybe, s azokban is mindig visszaköszönnek a szerzők előző munkái. Hozzátette, Pál-Antal Sándornak mint szerzőnek kiesését záros határidőn belül pótolni kellett, így a szerzők száma szaporodott, a stiláris összhang szétesett. A fejezetet elosztották Pakot Levente, Pál Judit, Egyed Ákos és saját maga között. Ahhoz képest, hogy milyen kilátástalannak nézett ki a helyzet egy adott pillanatban, nem is oldották meg rosszul – jegyezte meg.
Nagy József hadtörténész kifejtette, az éles kritikák ellenére nem gyenge munkáról van szó, hiszen a történészek állandóan vitáznak. Bátran ajánlja, hogy ott lehet mindenki polcán. Egyedi a kezdeményezés: aki nem történész, nem ismeri a szakfolyóiratokat, nem fogja összekeresgélni az összes szerző tanulmányait, itt minden szerzőtől talál egy kivonatot, ami keretbe foglalja az eseményeket. Az érdeklődő átfogó képet kap Székelyföld történelméről.
A jelen lévő szerzők még tömören ismertették az általuk írt fejezeteket. Így az említetteken kívül Oláh Sándor a kis magyar világ történéseit foglalta össze, Tóth-Bartos András, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársa a két világháború közötti és a megyésítés utáni gazdasági kérdésekkel foglalkozott, a román agrárreform, a gazdasági nacionalizmus hatásait igyekezett bemutatni, és arra világított rá, a megyésítés utáni erőteljes iparosítás következtében hogyan változott meg a társadalmi szerkezet Székelyföldön.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csutak Vilmos, az országos vándorzászló és kollégiumi lobogó őrzője
E visszatekintő megírására egy nemrég lezajlott ünnepi esemény és egy közeledő tragikus évforduló késztetett. Egyrészt ez év június 17-én az Amőba Oktatási Központ udvarán a Bereczki Kinga által irányított Székelyföldi Tehetséggondozó Tanács szervezésében Csutak Vilmos, a Székely Mikó Kollégium 1916 és 1936 közötti igazgatója mellszobrának avatására került sor, másrészt száz éve annak, hogy az első világháború idején, 1916. augusztus 28-án törtek be Háromszékre a román csapatok, menekülésre kényszerítve a megye lakosságának nagy hányadát.
A Székely Nép 1940. szeptember 25-i száma felidézi a Székely Mikó Kollégium ereklyeként őrzött két zászlójának (az 1905-ben Budapesten rendezett középiskolák országos tornaversenyén elnyert vándorzászló és az 1908-ban felavatott díszzászló) sorsát az első világégéstől a második bécsi döntést követő bevonulásig.
Csutak Vilmos a román támadás hírére a két zászlót személyesen vitte Kolozsvárra, s apósa házában rejtette el. 1918-ban visszahozta és a kollégiumi lobogó koszorús lányainak ezüstkoszorújával, valamint a díszes zászlófejekkel együtt fehér bársonnyal bélelt zöld ládájukba zárta. Az említett tárgyak képét lásd József Álmos A Székely Mikó Kollégium képes története című könyvében (T3 Kiadó, 2008). Az 1918. december 1. és 1940. augusztusi bécsi döntés közötti román megszállás alatt nem érezve ezek biztonságát a kollégium épületében a sziguránca kopóinak szimatolása miatt, Csutak levitte múzeumőri lakásába, a lakatot esetleges feltűnés miatt levette, a ládát leszegezte, majd a lakás padlásának félreeső részébe helyezte könyvekkel, ládákkal palástolva, megtiltva a padlás azon részének takarítását is. Óvatosságát igazolta, hogy a politikai rendőrség három alkalommal is tartott házkutatást a múzeumi épületekben.
Csutak Vilmos 1936-ban hirtelen bekövetkezett halála után felesége, fiai tudta nélkül, a szemerjai iskola szomszédságában, az időközben elköltözött Balásovits Sándor gyógyszerésztől vásárolt házba vitette a ládát.
A bécsi döntést követően, 1940. szeptember 20-án, tehát a magyar helyőrségi csapatok bevonulása előtti napon Csutakné Benedek Károly kollégiumi testnevelő tanárt kérte fel, hogy juttatná el a lobogót Demeter Béla igazgatóhoz. A kollégium diákjai – élükön igazgatójukkal és Benedek Károllyal – szeptember 21-én a két zászlóval felvonulva köszöntötték az érkező csapatokat vezénylő szotyori Nagy Gyula tábornokot, aki maga is tagja volt az országos vándorzászlót 1905-ben véglegesen elnyert mikós tornacsapatnak.
A második világháborút követő kommunizmus idején a Székely Nemzeti Múzeum raktárában lapultak a zászlók. 1991-ben a mikós diákok második világtalálkozóján (az elsőre 1941-ben került sor) mindkét zászlót bemutatták, a kollégium lobogójáról hű másolat készült, amely ma az iskolai ünnepélyek elmAradhatatlan kelléke.
József Álmos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Milyen irányba tartson Sepsiszentgyörgy?
Harminchárom fő fejlesztési irányvonalat jelöl meg Sepsiszentgyörgy új, a 2014–2020-as időszakra vonatkozó fejlesztési stratégiája. A helyi tanács múlt heti rendkívüli ülésén elfogadott háromszáz oldalas dokumentumban új elemként szerepel többek között a Székely Nemzeti Múzeum, a Bodok Szálloda, a Vártemplom korszerűsítése, restaurálása, egy CityBike-rendszer kialakítása, az aktív életmódot szolgáló VeloPark, illetve egy kutatási és fejlesztési intézet létrehozása. Az elképzelések anyagi fedezetét nagyrészt uniós vagy kormánytámogatásokból tervezi megvalósítani az önkormányzat.
A korábban már összeállított és közvitára bocsátott tervezet az előzőkből már ismert fő irányvonalakat foglalja magában, az infrastrukturális fejlesztéseket – utak, utcák felújítását, a közszállítás, közvilágítás korszerűsítését, nehézforgalmi terelőút megépítését, parkolóházak létrehozását –, de szerepel benne egy agrárpark, további oktatási-nevelési intézmények létrehozása, a meglévők hőszigetelése, az ipari park beindítása, környezetbarát energia termelésére alkalmas beruházások, állatpark létrehozása, a szociális intézmények bővítése – multifunkcionális központ a Diakónia Keresztény Alapítvánnyal partnerségben, éjjeli menedék, öregotthon, roma gyerekek számára bentlakás étkeztetéssel –, helyi termékek feldolgozását végző üzem létrehozása. Emellett a Vártemplom restaurálása is szerepel az akciótervben.
A testületi ülésen Antal Árpád polgármester a dokumentumba frissen foglalt elképzelésekről beszélt, elsőként a Székely Nemzeti Múzeum épületegyüttesének felújítását említette. Kovászna megye Tanácsa, az ingatlan tulajdonosa, gondnoka hamarosan pályázatot készül benyújtani, és a támogatás elnyeréséhez segítséget nyújthat, ha Sepsiszentgyörgy fejlesztési stratégiájában is szerepel a közismert műemlék felújítása – magyarázta. A polgármester elmondta: szintén újdonság a tervben a CityBike elnevezésű projekt, amely nyugati mintára biciklikölcsönzést tenne lehetővé a város bizonyos pontjain. Az elképzelés a Sepsi Bike Egyesülettel kötött partneri egyezség mentén valósulna meg. Az aktív életmódot támogatná a VeloPark, mely szintén része a stratégiának. A létesítmény egyszerre nyújtana szórakozási, sportolási és oktatási lehetőségeket. A két elképzelés költségei nagyjából 10 millió lejre rúgnának. Az aktív életmódot egyébként az önkormányzat további bicikliutak kialakításával, valamint a városi uszoda korszerűsítésével is igyekszik támogatni. Az infrastrukturális, gazdaságélénkítő beruházások közé tartozik a városközponti Bodok Szálloda felújítása is. Antal Árpád ennek kapcsán kifejtette: egyelőre még nem tudják pontosan, milyen forrásokból, illetve milyen formában valósul meg. Új elképzelésnek számít egy kutatási-fejlesztési központ létrehozása – akár a magánszféra bevonásával –, amely több ágazatban – számítástechnika, mezőgazdaság, gyógyturizmus, erdő- és vadgazdálkodás, kreatív iparágak – hozhat elsősorban szellemi, de gyakorlati többletet is. Az innovációt a Design Bank támogatásával erősítené az önkormányzat, ez szintén része a stratégiának. A felsoroltak jelentős része uniós és kormánytámogatásokból (országos programok) valósítható meg.
A testületi ülésen Bálint József, az Erdélyi Magyar Néppárt képviselője felvetette: hasznos lett volna még pár elképzelést belefoglalni az akciótervbe. A politikus méltatta a stratégiának a megyeszékhely jelenlegi helyzetét bemutató részét, illetve kijelentette: a jelek szerint érdemes volt később elfogadni a dokumentumot, mivel így eléggé átfogó tervet sikerült kialakítani. József Álmos az RMDSZ-frakció részéről megemlítette: Sepsiszentgyörgy nem túl vonzó például a Székelyföldi irodalmárok számára, mivel a városban nincs egy komoly könyvesbolt. Az önkormányzatnak erre is koncentrálnia kellene, akár egy könyvesház létrehozását is tervbe vehetnék. Antal Árpád szerint közvetlenül ezt nem tudják megvalósítani, magánkezdeményezés eredménye lehet csak egy könyvesház létrehozása egy vállalkozás keretén belül. Az önkormányzat csak a gazdaságélénkítő intézkedésekkel tud ebben az irányban tenni valamit, de ahhoz először a magánszférának kell lépnie. A testület ellenszavazat nélkül fogadta el a stratégiát.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fejlesztik a Székely Nemzeti Múzeumot
A Sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum fejlesztési tervét és annak gazdasági-műszaki mutatóit fogadta el Kovászna megye Tanácsa tegnapi rendkívüli ülésén. A dokumentumokat pályázat keretében ma benyújtják a Gyulafehérvári Központi Fejlesztési Régió Ügynökségére.
Az ülésen Tamás Sándor tanácselnök elmondta, az elmúlt európai uniós gazdasági ciklusban már benyújtották a múzeum korszerűsítését célzó pályázatot, azt kedvezően bírálták el, ám nem jutott rá pénz. Most naprakész állapotba hozták a pályázatot, és ebben az új ciklusban is pályáznak. A közel 22 millió lej összértékű tervben a 2 százalékos önrész és az Európai Unióval el nem számolható költségek 4 millió lejt tesznek ki.
Az elnök két vaskos kötetet kitevő pályázati iratcsomót is bemutatott, további alátámasztásként Potsa József, Háromszék, Daniel Gábor, Udvarhely és Mikó Mihály Csík vármegye főispánjának a múzeumalapítást követő időszakban a székely nemzethez intézett felhívását is ismertette: „Az özv. Cserey Jánosné által alapított »Székely nemzeti muzeum« Sepsi-Szentgyörgyön elhelyezve, ma már a székely nemzet birtokában van. Ezért a muzeumért szólunk hozzátok, székelyek! Kincs van birtokunkban, mely közös mindnyájunké. Letétetett alapköve egy culturalis intézménynek, mely a műemlékek összeszerzése s az utókor számára való kegyeletes megőrzés által megbecsülhetetlen kincstárát fogja képezni a székely nemzeti művelődésnek, a székely nép történeti fejlődésének. A székely nép, mely hazai történelmünkben oly kiváló szerepet játszott, melynek a letűnt kor lapjain annyi nevezetes eseményekkel van összekötve élete, saját kebelén fogja megőrizni a múlt emlékeit a késő utódok számára. A régi kor emlékei összekötik az elmúlt idők történelmét a jelennel; csak úgy tudunk jól élni a jelennek, ha ismerjük a múltat. Egy ilyen összekötő híd a székely nemzet múltja és jelene között: a múzeum.” A tegnapi ülés résztvevői egyöntetűen megszavazták az előterjesztést. Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója lapunknak elmondta, a Kós Károly által tervezett százéves Sepsiszentgyörgyi épületegyüttes felújítására pályáznak, a 21. századnak megfelelő látogatóbarát múzeumot akarnak kialakítani. Ehhez hozzá tartozik a főépület, a két múzeumőri lakás, a kazánház és a park. Kiemelte, a felújítás elképzelhetetlen a szomszédos telek bevonása nélkül. Az adminisztratív részleg az igazgatói irodával együtt átköltözik az egykori szalámigyár épületébe, helyén, a múzeumőri lakásban játékkiállítást rendeznek be és múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartanak. A másik múzeumőri lakás megmArad természetrajzi pavilonnak. A főépület tornyát megnyitják a látogatók előtt. A turista tudjon felmenni, onnan körülnézni, és egy kávét elfogyasztani – mondta az igazgató. A parkba szökőkutat terveznek, szobrokat nagyjainknak, mint az alapító Vasady Nagy Gyulának, dr. László Ferenc és Csutak Vilmos múzeumőröknek, továbbá éjszakai világítást, a múzeumkerti koncerteknek amfiteátrumot. Megoldják a csatornázást, kicserélik a teljes épületgépészeti rendszert. Magának a múzeumnak új, logikus beosztást szánnak. A református kopjafatározó mintájára katolikus síremlékeknek is szeretnének hasonlót kialakítani. Kós Károly is ezt álmodta meg, a Tolerancia Teremben a kis kápolna a katolikus világot képviseli, a Bartók Terem a református templombelsőt mintázza – magyarázta Vargha Mihály. Múzeumi boltot fognak kialakítani. Tíz év alatt ötven kiadványuk van, azokat árulják, továbbá emléktárgyakat, például a szkíta kard mását. Bevételeik 90 százalékát a jegyeladás teszi ki, 10 százalék a könyvekből folyik be. Ezen az arányon is szeretnének változtatni.
Az igazgató reméli, az angyal elhozza a jó hírt, hogy nyer a pályázat, utána meg lehet hirdetni a versenytárgyalást a kivitelezésre. A közbeszerzési eljárás jó esetben fél, rosszabb esetben egész évet vesz igénybe, utána két év áll rendelkezésre a kivitelezésre.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kolozsváron is csodát művel
A ferences kolostorban a csíksomlyói kegyszobor-kiállítás
A Kolozsvári Magyar Napok idejére Kolozsvárra érkezett a Csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban 2015-ben bemutatott Mária-kiállítás, amelyet a csíksomlyói kegyszobor 500. évfordulója alkalmából rendeztek. A kiállítás egy része néhány Kolozsvári vonatkozással kiegészítve nyílt meg a Kolozsvári ferences rendház refektóriumában. A Kolozsvári kiállítás aktualitását az adja, hogy 2016 szeptemberében lesz 100 éve annak, hogy az I. világháborús körülmények miatt a kegyszobrot Csíksomlyóról Kolozsvárra menekítették.
A ferencrend Szent István királyról nevezett Erdélyi Rendtartománya által szervezett kiállítást Hegedűs Enikő, a Gyulafehérvári érsekség művészettörténésze nyitotta meg augusztus 13-án a ferences kolostor refektóriumában. A megnyitót könyvbemutató követte: fr. Urbán Erik csíksomlyói templomigazgató Mohay Tamásnak az erdélyi ferences rendtartomány kiadásában megjelent munkáját ismertette: Istennek kincses tárháza, mely a csíksomlyai csudálatos Szűz Mária szent képénél rég üdőtől fogva osztogattatik. Gyűjteménye P. Losteiner Leonárdnak.
A csíksomlyói kegyszobor mérete Mihály Ferenc restaurátor mérése alapján: korona nélkül 210 cm, a jelenlegi hármas koronával pedig 253 cm. Keletkezésének évéről írásos feljegyzés nem mAradt, sem származása, sem készíttetője és készítője nem ismert. Homály fedi, hogy elkészülte után mikor került a csíksomlyói ferences kolostor templomába. A régi csíksomlyói ferences könyvtár kutatója, Muckenhaupt Erzsébet talált az első írott adatra Losteiner Leonárd ferences rendtörténész tollából, aki az 1776–1777-ben Kolozsváron írt Kronológiájában az 1624. évnél a templom leltárában említ egy Szűz Mária-oltárt. Losteiner utal egy 1664. szeptember 26-án kelt szerződésre is, amely a csíksomlyói ferencesek és Nyerges János között jött létre, s amelyben a Brassói mester főoltár és két mellékoltár elkészítését vállalta. E szerződés értelmében a ferencesek azt kérték a mestertől, hogy a főoltárhoz használjon fel egy régebbi, a templomban levő Mária-szobrot, valamint két kisebb női szent, Szent Katalin és Szent Borbála-szobrát is. Ekkor kerülhetett a ma ismert Mária-szobor a régi templom főoltárára.
Hegedüs Enikő kiállításmegnyitó-ismertetéséből azt is megtudhattuk, hogy a csíksomlyói szoborról egy bécsi mester, Andreas Wisman által készített 18. század végi metszet-ábrázolás érdekes információkat örökített meg. Az eredeti rézmetszet lemez (393 x 295 mm) a Kolozsvári Történeti Múzeum tulajdonban van. A Szűzanya fémből készült hármas koronája (mag. 39 cm, átm. 19,5 cm): két pártasor felett egy zárt korona résszel egy ún. mitra-koronát képez. A kis Jézus számára készített boltozatos, zárt, aranyozott ezüst korona (mag. 12 cm, átm. 12 cm) szintén ekkor készült, valamint a Szűzanya kezébe helyezett ezüstjogar (h. 82 cm) is.
A közelmúltig a kis Jézus a jobb kezében tollból készült virágot is tartott. Ezt látták lángolni 1746. december 26-án és 1747. január 8-án a szentmise alatt.
A Mária-szobor mai helyét a 19. század közepén nyerte el, amikor csíksomlyói új templom építése kezdődött. Még előtte (1798-ban) lett a csíksomlyói Mária-szobor kegyszobor, valószínűleg ekkor már nagyszámú zarándok járt oda. Az 1840-es években a kegyszobrot átfestették, ruhája eredeti vörös (piros, bíbor) színére fehéret festettek a kopások miatt (Mihály Ferenc farestaurátor felhívta a figyelmet a Szűzanya lábánál megmAradt piros festéknyomra, ami az átfestés előtti színre utal). A palástot újraaranyozták, eltűnt a kihajlított bélésrészek kék színe.
A somlyói Mária-szobor művészi ábrázolása jól illeszkedik a közép-európai – főként az Alpoktól északra eső (leginkább a német és németalföldi) – területek oltárművészetének 15. század végi – 16. század eleji, késő gótikus, kora reneszánsz formavilágába.
A kiállításon szerepel Veress Lajos ferences latin nyelvű kézirata az erdélyi ferences provincia történetéről, amelybe belefoglalta a Mária-szobor leírását (1753-ban) is.
A kegyszoborral kapcsolatos csodás történetek között kiemelkedő megmenekülése: a háborús körülmények miatt a kegyszobrot 1916 szeptembere és 1920 tavasza, majd 1944 szeptembere és 1945 áprilisa között a Kolozsvári ferences templomban őrizték. Az 1916. évi menekítésről a Kolozsvári ferencrendi kolostor házfőnöke beszámolt a domus historiában, ezt később P. Boros Fortunát rendi történetíró publikálta.
A román hadüzenet hírére a kegyszobrot 1916. szeptember 15-én az éjféli vonattal menekítették Kolozsvárra, ahol ünnepélyesen helyezték el a ferences templom főoltárán. P. Trefán Leonárd tartományfőnök a templomban Assisi Szent Ferenc ünnepe előtt tartott triduum során külön kiemelte jelszerű jelenlétét, sokan jöttek a kitett szoborhoz. Az ünnepélyes hódolatot pünkösdkor megismételték, a somlyói búcsút mintegy távolról megülve. Az eseményről a korabeli Kolozsvári sajtó, az Ellenzék több száma (1916. szeptember 28., 30. és október 3.) hírt adott, és a Szent Ferenc Hírnöke (1916. novemberi szám).
Somlyón ez idő alatt a kegyszobrot ábrázoló festmény állt a templomban. 1920 pünkösdjén került vissza a kegytemplom főoltárára. A II. világháború alatti menekítésről is van bejegyzés a Kolozsvári domus historiában: 1944. szeptember elejétől 1945 áprilisáig volt ott a kegyszobor, ekkor nem csomagolták ki, így védték. Szerencsére Kolozsváron mAradt, mert eredetileg a Sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum tárgyaival együtt vonattal menekítették volna Magyarországra. Azt a vonatot 1945. március 29-én a zalaegerszegi vasútállomáson bombatalálat érte, a rajta levő tárgyak megsemmisültek. Az ismét megmenekült kegyszobrot 1945. április 14-én vitték vissza a csíksomlyói kegytemplomba. Kolozsvári őrzési helyén a hívek „hálából, hogy a háború borzalmas pusztításaitól Kolozsvár városát ittlétével megoltalmazta”, 1946 májusában a kegyszobor másának elkészítését kezdeményezték, és december 8-án fel is szentelték. Egy márványtábla tanúsága szerint itt is történnek imameghallgatások.
Bodó Márta
Vasárnap (Kolozsvár)

Lezárták a Háromszéki értéktárpályázatot
Szakmai konferencia keretében zárták le a hétvégén Háromszék tárgyi és szellemi örökségét összegyűjtő Kovászna megyei értéktárpályázatot.
A pénteki rendezvényen elhangzott: a Kovászna megyei önkormányzat és a Kovászna Megyei Művelődési Központ egy Zala testvérmegyével közös pályázat útján, 2016 májusában hozta létre a Kovászna megyei értéktárat és megyei értéktárbizottságot. A bizottság összesíti a települési és tájegységi értéktárak adatait, és arról is dönt, hogy mi kerül be a megyei értéktárba, illetve ajánlásokat küld a Székelyföldi, valamint az erdélyi értéktáraknak, javaslatokat fogalmaz meg a kiemelt megyei értékek népszerűsítésére, támogatására.
Az értéktárbizottság lajstromában eddig a kürtőskalács és a mikóújfalusi rakott ág, a kovásznai Benedek Géza Szívkórház, a kovásznai rehabilitációs módszer, Kézdivásárhely történelmi főtere, a kisbaconi vízimalom, az Illés napi juhászlakodalom, a Székely Nemzeti Múzeum, a Csomád-Bálványos természetvédelmi terület, turizmus és vendéglátás címszó alatt pedig A kenyér útja nevű projekt szerepel. A lista tovább bővíthető, javaslatokat a www.repertorium.ro honlapon várnak.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke a konferencián utalt a kürtőskalács és a pálinka kapcsán a magyarországi és az erdélyi termelők között kialakult nézeteltérésekre, és leszögezte, az ilyen programok lényege, hogy lebontják az adminisztratív határokat. Pácsonyi Imre, a Zala megyei közgyűlés alelnöke hangsúlyozta, a hungarikumok nemcsak a nemzeti kulturális identitáserősítő tartalmakat, hanem a gazdasági megerősödést és felemelkedést is szolgálják a turizmuson, vagy a helyi közösségek megerősödésén keresztül
Bíró Blanka |
Krónika (Kolozsvár)

Az emlékezés keskenyedő ösvényén (hatvan éve lázadt fel Magyarország)
Kétnapos, igényes tudományos előadásokkal tarkított eseménysorozattal idézte meg az 1956-os forradalmat a Volt Politikai Foglyok Szövetségének Háromszéki szervezete Sepsiszentgyörgyön. A rendezvény, amelynek célja az egykori bajtársak találkozóján túl az események, valamint a tragikus kimenetelű következmények felidézése, az emlékek ápolása volt, baráti találkozó formáját öltötte magára, annak ellenére, hogy a szervezők a fiatalabb nemzedéket is igyekeztek megszólítani. Török József, a Volt Politikai Foglyok Szövetsége Háromszéki szervezetének vezetője házigazdaként köszöntötte az előadókat, valamint a jórészt az idősebb korosztály (az egykori eseményeket kortársként meg- és túlélők, az egykori szerveződések képviselői) tagjaiból összetevődő hallgatóságot. „Emlékezni és emlékeztetni gyűltünk össze, jelezni, hogy idén hatvan évet jegyzünk az 1956-os forradalom kitörésétől, illetve a szovjet önkény általi leverésétől. Az események okozta sebek akkor gyógyulhatnak, ha felidézzük, emlékezünk a történtekre, nem felejtjük és nem engedjük elfelejteni. Kerek évfordulóhoz érkeztünk, hatvan éve emelkedett fel a magyarság a zsarnokság ellen, és a Magyarországon zajló események nyomán az egész Kárpát-medence megmozdult, győzelemben bízva, majd együtt siratva a vereséget és megtorlást” – fogalmazott Török József. Az elnök rámutatott: a kétnapos rendezvényen elhangzó előadások elsősorban a Budapesti eseményeket követő megtorlásokat, a résztvevők sorsát taglalják. Török József szerint az ünnepi esemény egyben bajtársi találkozó is, hiszen a közönség soraiban nem egy olyan személy ül, aki saját bőrén tapasztalta meg a megtorlásokat – mint Józsa Csaba, aki egyike azon három egykori baróti diáknak, akik Moyses Mártonnal együtt vágtak neki ötvenhat őszén, hogy csatlakozzanak a Budapesti forradalomhoz. Az elnök ezt követően felsorolta az előadókat: Benkő Levente Háromszéki származású, jelenleg Kolozsváron tevékenykedő történész az erdélyi értelmiségi elit ’56-os eseményekhez való viszonyulásába nyújtott betekintést, Horváth Miklós magyarországi történész, egyetemi tanár a forradalom nemzetközi vonatkozásairól értekezett, Kozma Csaba történész a Gyergyószéki Fekete Kéz szervezetről tartott előadást, Markó György, a Kommunizmust Kutató Intézet igazgatója a szovjet megszállókkal folytatott harc részleteit taglalta, Pál-Antal Sándor történész előadásában a Marosvásárhelyi forradalmi eseményeket mutatta be, és végül Tófalvi Zoltán erdővidéki történész, Moyses Márton esetének kutatója osztotta meg az általa feltártakat. Balogh Béla történész, levéltáros egészségi okok miatt lemondta részvételét, valamint Dávid Gyula irodalomtörténész, illetve Lengyel János, az anyaországi Magyar Politikai Foglyok Szövetsége (Pofosz) elnöke is objektív okok miatt mAradt távol. Utóbbi kettő előadását egyrészt Benkő Levente történész (Dávid Gyulának a forradalom leverését követően a belügyminisztérium által az egyetemi körökben véghezvittekről szóló értekezése), másrészt Szűcs Lászlóné, valamint Szalay Zoltán (a Pofosz képviseletében) ismertette. „Csak egységes Kárpát-medencei ötvenhat létezik, egységesen kell beszélni az eseményekről, függetlenül attól, hogy Magyarországon vagy az utódállamok valamelyikében történtek. A magyarság órák alatt reagált a Budapesten történtekre, ráadásul az események sodrában többen erdélyiek voltak, illetve a határokon túl is több helyszínen fegyveres megmozdulásokra készültek” – emlékeztetett Tófalvi Zoltán. A történész emellett egy súlyos tényre is felhívta a figyelmet – amely később az előadások, valamint a beszélgetések kapcsán több rendben is előkerült –, éspedig, hogy sok egykori áldozat hozzátartozói ma sem ismerik a részleteket, sőt, még azt sem tudni, hogy egyeseket hol temettek el – Erdélyben ez kifejezetten igaz.
Sztakics Éva Sepsiszentgyörgyi alpolgármester köszöntőjében a rendszerváltást követő alapos feltáró, emlékápoló munkát méltatta, majd a délelőtti előadások után a résztvevők megtekintették a kommunizmus áldozatainak emlékházát és az ’56-os emlékparkot.
Szombaton délelőtt újból a kutatóké volt a főszerep. Benkő Levente, Pál-Antal Sándor, valamint Tófalvi Zoltán közeli árulásról, feltétel nélküli áldozatvállalásról, a még gyermekfejjel megtapasztalt, majd évtizedig tartó szenvedésről, tűzhalálról, a kulturális elit meghasonlásáról is szólt. Mellbevágó tény, hogy a kommunizmus ellen fellépő erdélyi magyarok, mártírok máig nem kaphatják meg a megérdemelt tiszteletet még a hasonló sorsot megélt román bajtársaiktól sem. A rendezvényt a Székely Nemzeti Múzeumban tett látogatás, majd ünnepi vacsora zárta. Török József értékelésként lapunknak kifejtette: sajnálatos, hogy a fiatalság távol mAradt, pedig pedagógusokat is felkértek, lehetőleg vigyenek magukkal diákokat, viszont maguk az oktatók sem mutattak nagy hajlandóságot a részvételre. Fontos az emlékezés, az akkor történtek ismerete, hiszen egyre fogy azok köre, akik megélték a forradalmi eseményeket, akik valóban tudják, mit jelentett az önkényuralom, hiszen a mai ötven-hatvan évesek jelentős része is jórészt akkor született, így csak részleges ismeretekkel rendelkezik. A fiatalok számára pedig egyre távolibb mindez. Török József hozzátette: ők mindent megtettek, hogy az emlékezést élve tartsák, a kutatások folytatódjanak. Ezt a célt szolgálja az is, hogy a most elhangzott előadásokat várhatóan október 23-ig kötetbe szerkesztik.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hencz Hilda: Magyar Bukarest (26. / részletek)
A magyarok válasza az agresszív román asszimilációs politikára 1927-től öltött konkrét formát, amikor megalakult a Magyar Revizionista Liga, és 1933-ban a Magyar Párt kongresszusa programpontjai közé iktatta Székelyföld autonómiáját. Ugyanakkor a Magyar Párt 34 alkalommal fordult a Nemzetek Szövetségéhez vagy különböző külföldi vallási egyesületekhez, nemzetközi érdeklődést keltve. Másfelől a román kormány igyekezett bebizonyítani, hogy a magyar kisebbség nem hűséges a román államhoz.
A maguk részéről a románok 1933-ban megalapították az Antirevizionista Ligát, amelynek minden erdélyi városban volt fiókja vagy alfiókja; a vezetőbizottságban Románia pátriárkája, különféle egyesületek képviselői és neves értelmiségiek kaptak helyet. 1938 januárjában Silviu Dragomir lett a kormány kisebbségügyi megbízottja, és még ugyanabban az évben létrehozták a Kisebbségekkel Foglalkozó Általános Bizottságot (Általános Kisebbségi Bizottságot). Minden politikai pártot felszámoltak, és tárgyalások folytak, hogy rávegyék a magyarokat, lépjenek be az egyetlen engedélyezett romániai pártba, a Nemzeti Újjászületési Frontba. Az 1939-es választásokon a magyarok tizenhat képviselője jutott be a parlamentbe, vezetőjük gróf Bánffy Miklós volt.
Az irredentizmus felé sodródás azért következett be, fejti ki Lucian Nastasă, mert a román kormányok kudarcot vallottak a nemzeti identitás megőrzéséhez kötődő problémák megoldásában, és nem tartották be az 1919-es kisebbségvédelmi egyezményt. A román hatóságok képtelenek voltak kezelni a magyarság életéhez kapcsolódó eseményeket, akár iskolai, felekezeti, hagyományőrző, akár történelmi megemlékezésekről volt szó, tiltásokhoz folyamodtak, hatalmas rendőrségi erőket vonultattak fel, és mindennek elsősorban a magyarok megfélemlítése volt a célja. A harmincas évek vége felé Erdélyben a kommunisták támogatásával egy új politikai szervezet jelent meg, a Madosz, amely a Magyar Párt doktrínáját és tevékenységét kívánta ellensúlyozni. 1937-től az egyszerű munkásból újságíróvá és íróvá váló Kurkó Gyárfást választották az antirevizionista beállítottságú, de önmagát minden magyar jogait védőnek deklaráló szövetség elnökévé. A mozgalomhoz olyan jeles írók csatlakoztak, mint Méliusz József és Kacsó Sándor. 1944-től a Madosz átalakult Magyar Népi Szövetséggé, 1944 novembere és 1945 márciusa között fontos szerepet játszott Észak-Erdély igazgatásában. 1944 őszén a szovjet hadsereg a román hadsereg, a rendőrség és a Maniu-gárdisták atrocitásai és túlkapásai miatt távozásra kényszerítette Észak-Erdélyből a román adminisztrációt. Az atrocitások kölcsönösek voltak mindkét nép részéről. A legszörnyűbb magyarellenes atrocitásokról, a szárazajtai székelyek lefejezéséről Domokos Géza is beszámolt Beke Györgynek adott interjújában, Benkő Levente könyvet is írt róla. A fatuskót, amelyen a kivégzések történtek, évtizedekig őrizték a Sepsiszentgyörgyi Székely Múzeumban. Domokos Géza állításait az utóbbi években megjelent dokumentumok is igazolják, amelyek részeltekkel szolgálnak a lakosságot rémületbe kergető „gépfegyveres tömeges kivégzésekről a Bihar megyei Tenkén és Magyarremetén és lefejezésekről Szárazajtán”. Papokat, falubírákat és jegyzőket, de egyszerű embereket, köztük nőket és betegen fekvő öregeket is megvertek, kiraboltak és megöltek. Egy másik véres eseményre 1944 szeptemberében a Bihar megyei Feketekápolna községhez tartozó Gyantán került sor. Itt a román csapatok felgyújtották a református templomot, és 45 magyart öltek meg. Ezt az esetet egy dokumentumfilm is feldolgozta, amelyet 2004-ben bemutatott a Román Televízió magyar nyelvű adása is. Abban a faluban paposkodott a magyar adás főszerkesztője, Boros Zoltán édesapja. A magyarok elleni túlkapások a háború után is folytatódtak. 1946. július 21-én az erdélyi református egyházmegye panaszt nyújtott be a miniszterelnökhöz, az ország vezetőinek segítségét kérte, „mert a mi népünk állandó félelemben él, a románok pedig erőnek erejével minden vagyonunkat elvennék, hogy elűzzenek az országból”.
1944-ben Észak-Erdély vezetését egy központi bizottság vette át Tudor Bugnariu prefektus, egyetemi tanár és Demeter János alprefektus vezetésével. A román és a magyar nyelvet is hivatalos nyelvvé nyilvánították a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban; minden hivatalos iratot két nyelven szerkesztettek. Három zászlót vontak fel, a románt, a magyart és a szovjetet; a magyar zászlót a Magyar Népi Szövetség 1948-ig továbbra is használta. Két külön tanügyi hálózatot szerveztek, román és magyar nyelvűt, a szövetség prioritásként kezelte az anyanyelvű oktatást. 1945 márciusában visszatért a román közigazgatás Észak-Erdélybe, és minden korábbi törvényt érvénytelenített. Az ez alkalomból szervezett ünnepségen Mihály király is részt vett, itt kérte nyilvánosan Vásárhelyi János református püspök a magyar voltuk miatt lágerekbe zárt papok és értelmiségiek szabadon bocsátását.
Ezalatt a román kormány magyarellenes tüntetéseket szervezett, és újra megjelentek a háború előtti feliratok: „Vorbiţi doar româneşte” (Csak románul beszéljenek), vagy újak, mint: „Nem lesz addig itt demokrácia, amíg a magyarok nem mentek el Ázsiába, a zsidók meg Palesztinába”. A vádak ugyanazok voltak, mint a háború előtt, és ugyanazok mAradtak mind a mai napig, miszerint a magyarok csak a határok megváltoztatását és az etnikai szeparatizmust akarják. (...) Az erdélyi magyarság megosztottsága, ezen belül vezetői egy részének balos beállítottsága már a második világháború utáni első évektől jelentős változásokat hozott a Bukaresti magyarság helyzetében. Mindez a román kormány tárgyalópartnerévé avanzsáló Magyar Népi Szövetségnek volt köszönhető. Szovjet nyomásra és egy kedvezőtlen, Erdély elvesztésével járó béke fenyegető árnya alatt a románok a kisebbségekre nézve kedvező törvények és kormányrendeletek meghozásával próbálták saját oldalukra csábítani a magyarokat. 1944 novemberében külön Nemzetiségi Minisztérium alakult, és 1945-ben megjelent a kisebbségi statútum (anélkül azonban, hogy az alkalmazó szabályzatot valaha is elfogadták volna), egyúttal hatályon kívül helyeztek minden diszkriminatív jellegű törvényt. Még az év júniusában létrehozták Kolozsváron a Bolyai Egyetemet. A tanügyi minisztérium két kisebbségi felügyelőséget létesített Brassó és Kolozsvár székhellyel; az 1945–46-os tanévvel kezdődően a felekezeti iskolák magyar tanerői is állami fizetést kaptak. A Népi Szövetségnek 417 ezer tagja volt, saját listát 17 megyében állított, és 538 862 szavazatot kapott, egyértelműen bizonyította erejét, amellyel számolni kellett az 1946-os választások után. A szavazatok 8,6 százalékával 29 helyhez jutott a parlamentben, ezzel a második legerősebb politikai alakulattá vált, és elismerték a magyarság kizárólagos képviselőjeként. A román kormánynak erre a külön magyar pártra csak a békeszerződés aláírásáig volt szüksége, hogy bizonyítsa, a magyarság képviselete egyetért Észak-Erdély visszacsatolásával Romániához. A szövetségre nagy nyomást gyakorolt Petru Groza miniszterelnök és a magyar származású Vasile Luca (Luka László), a magyarság egyetlen képviselője a Román Kommunista Párt politikai bürójában. A románok megszerezték az oly áhított beleegyezést, így 1947-ben aláírhatták a békeszerződést. A szövetséget, amely nem tartotta fontosnak a határok pontos megvonásának kérdését, a magyarság Erdély eladásával vádolta.
A Népi Szövetség fokozatosan megerősítette Bukaresti helyzetét és szerepét, politikai, kulturális és propaganda jellegű döntései nagyban befolyásolták a fővárosi magyarság életét is. Kezdetben tevékenysége még szerény mértékű, egy 1944 decemberében megtartott népgyűlésre és 1945 januárjában Petőfi Sándor születésnapjának megünneplésére szorítkozik; 1945-től azonban, miután székhelye a Magyar Társaság Zalomit utcai házába költözik, sokkal határozottabb programmal lép fel. Az épület csodával határos módon menekült meg az eladástól, a vevő a „magyarfaló” Universul napilap lett volna, amelynek szerkesztősége a szomszédos Brezoianu utcában volt; a lap tulajdonosa Stelian Popescu, az Antirevizionista Liga elnöke.
A szövetség első fontos kultúrpolitikai intézkedése a Bukaresti rádió magyar nyelvű adásának beindítása 1945 tavaszán. A szerkesztőségben kezdetben négyen dolgoztak, heti fél órában sugároztak, de ez kevesebb mint két év alatt napi két félórás műsoridőre bővült. Magyar nyelvű adás 7.30 és 8 óra, illetve 19 és 19.30 óra között volt, valamint vasárnaponként egy-egy fél óra. A műsor bel- és külpolitikai hírekből és nagy magyar írókkal készített interjúkból állt; fokozatosan női, ifjúsági és gyermekműsorokkal bővült. Egy év múlva megalakult a Kolozsvári Rádió magyar nyelvű szerkesztősége is.
A Magyar Népi Szövetség előnyös helyzete kedvező hatással volt a Bukaresti magyar iskolára is. Az iskola időközben református felekezeti gimnáziummá vált és a Brassói tanfelügyelőséghez tartozott, 1946-ban Petru Groza miniszterelnök személyesen is megtekintette, új tanerőket alkalmazhattak, három tanítónőt, egy református és egy evangélikus papot, illetve egy orvost. (Groza ez alkalommal a Petőfi Házat is meglátogatta.) Azonban hamarosan az új, 1948-as tanügyi törvény államosította a felekezeti iskolákat, a Bukaresti iskola tehát 1949-től állami líceummá alakult. Adott pillanatban az a veszély is fennállt, hogy az iskola elveszíti az épületét, azt már kijelölték a románok számára, azonban a szülők tiltakozása és a Magyar Népi Szövetség közbelépése ezt meghiúsította. (folytatjuk) JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vinczeffy László 70.
A Sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum rendkívüli kiállítással ünnepli örökös munkatársát, a Munkácsy-díjas képzőművész és képrestaurátor Vinczeffy Lászlót, a Magyar Művészeti Akadémia tagját hetvenedik születésnapja alkalmából. Vargha Mihály szobrászművész, az intézmény igazgatója így jellemzi a hamarosan nyíló tárlatot: "Ez a kiállítás tudatosan nem visszapillantó kíván lenni, hanem az utóbbi évek törekvéseit, kísérleteit, szellemi lenyomatát kínálja a közönségnek.
Vinczeffy László sokakat meglep majd a szobrászatával. A Kós-épületben helyet kapó komor hangvételű képeket érdekesen ellensúlyozzák a jóval felszabadultabb, játékosabb múzeumkerti színes szobrok, a művész legújabb kísérletei".
A festészeti és szobrászati kiállítás megnyitó rendezvényére szeptember 15-én, csütörtökön 17 órától kerül sor.
Ünnepi beszédet mond Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke. A kiállítást Szücs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató- helyettese nyitja meg. A kiállítás kurátora Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, az Erdélyi Művészeti Központ Egyesület elnöke. A rendezvény házigazdája Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója. Közreműködik Császár Katalin fuvolaművész és egykori tanítványa, Péter Ervin egyetemi hallgató.
Népújság (Marosvásárhely)