Elakadt a tervezés, távolodik a kivitelezés (Gyárfás Jenő Képtár)
Harmadik alkalommal fut neki Kovászna Megye Tanácsa, hogy tervezőt találjanak a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtár korszerűsítési munkálatainak lezárásához. A testület vezetői szerint jelen helyzetben legkevesebb négy hónap múlva juthatnak oda, hogy az átalakított tervek elkészüljenek, ezt pedig a kivitelező kiválasztása követi, ami újabb közbeszerzési eljárást igényel. Ami biztos: az áprilisban remélt 2018 eleji nyitás elmarad, az új határidő pedig nehezen megtippelhető.
Henning László, a megyei tanács alelnöke érdeklődésünkre kifejtette: a napokban harmadik alkalommal hirdetik meg a tervezést a közbeszerzési elektronikus rendszerben. Az előző két alkalommal nem volt jelentkező. Az alelnök szerint megtörténhet, hogy sokan azért maradnak távol, mert a munkálat nem nagy összegű, s az is elriaszthat egyeseket, hogy már nyolcvan százalékban készen álló felújításról-korszerűsítésről van szó, melynek áttervezése össze¬tettebb feladat. Ráadásul az ingatlan a város központjában áll, „állandóan szem előtt van”, talán ezért is nem vágnak bele. A tervet újravették, a kiírást pedig úgy alakították, hogy lehetőleg kerüljön jelentkező. A kiválasztási eljárás nagyjából két hónapot vesz igénybe, a tervezés újabb kettőt, tehát ez a folyamat év végére zárulhat le, amit a kivitelező megtalálása követ. Tekintve, hogy ez újabb közbeszerzést igényel, csak találgatni lehet, mikor jutnak a munkálatok végére. A kivitelezés egyébként sem egyszerű, ugyanazon elvek mentén, mint a tervezés – magyarázta Henning László. Amint arról áprilisban beszámoltunk, a Székely Nemzeti Múzeumhoz tartozó képtár lassan hat éve zárva van, miután a művelődési minisztérium által levezényelt korszerűsítési program menet közben leállt, a kivitelező távozott, majd a megyei önkormányzat viszonylag nehezen visszaszerezte az időlegesen a szaktárcának átadott ingatlant. Henning László akkor arról tájékoztatott, hogy a költségvetés végső változatában 108 ezer lejt szánnak kizárólag a tervezésre, és elviekben a tervek legkésőbb júliusig elkészültek volna. Az alelnök a kivitelező kiválasztására kiírt közbeszerzési eljárás kapcsán akkor sem bocsátkozott különösebb becslésekbe, megfogalmazása szerint normális esetben év végéig vagy 2018 januárjáig le lehetett volna zárni a munkálatokat. Henning László hozzátette: a Székely Nemzeti Múzeum vezetőségével egyébként úgy egyeztek, márciusban már egy eseményre is sor kerülhet a képtár falai között. Amint jeleztük, a tervet azért kell átalakítani, mert a múzeum időközben úgy látta, pár változtatásra lenne szükség. Az alelnök szerint még mindig nem tudni, mekkora lehet a végső összeg, amit a munkálatok befejezésére a megyei önkormányzatnak elő kell teremtenie, ugyanis ez csak a terv elkészülte után válhat világossá, illetve a kivitelezési közbeszerzést követően újból változhat. Tamás Sándor megyeitanács-elnök tavaly novemberben jelentette be, hogy több mint egyéves huzavona után visszakapták a képtár kezelési jogát, így az önkormányzat végre nekiláthat, hogy saját forrásokból befejezze a felújítást. Az elnök akkor mintegy 800 ezer lejre becsülte a még szükséges összeget (a művelődési tárca mintegy 1,4 millió lejt ruházott be a műemlék épületek restaurálását célzó, még Kelemen Hunor által indított programon keresztül). A minisztérium által öt évvel ezelőtt kiválasztott kivitelező nagyjából nyolcvan százalékban végezte el a rá bízott feladatokat, aztán a kifizetések elmaradása miatt összecsomagolt és távozott. Tamás Sándor akkor elmondta: felkértek egy szakvállalatot, hogy tisztázza, honnan kell folytatni a munkát, addig a megyei önkormányzat nem ruházhat be saját ingatlanába, mert könnyen előfordulhat, hogy meggyűlik a baja a számvevőszékkel. A felmérés elkészült, annak ismeretében Tamás Sándor azt is megjegyezte: ennyi idő után úgy látják, talán jobb lett volna, ha az önkormányzat egyedül lát neki a korszerűsítésnek, nagyon valószínű, hogy sokkal rövidebb idő alatt lezárták volna az egészet. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A nagyok és követőik
Sokszor jártam és sokan jártak Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum könyvtárába régebben is, míg Zágoni Jenő volt ott a főnök. Elment aztán Budapestre, vitte szelídíthető, de gyógyíthatatlan betegségét. Az az alkat volt, amely élni se, gyógyulni se képes munka nélkül.
Magam is dolgozni mentem Budapestre (1988), örömmel fedeztem fel Zágoni Jenő barátomat, jártam hozzá gyakran a Magyar Baptista Levéltárba, annak volt vezetője. Tőle kaptam tájékoztatást nem egyszer „keleti kérdésekben”. Zágoni Jenő 78 éves korában, két évvel ezelőtt elvitte betegségeit. Most azon is gondolkodom, milyen szépen világít is a tudomány egén a folytatás, az egymást követő szakemberek csillagképe!
Zágoni Jenő itthon is búvára volt Kőrösi Csoma Sándor életútjának, hallatlanul fontos munkásságának. Ő állította össze a Kőrösi Csoma Sándor-bibliográfia című könyvet. Őt magát is mint keletkutatót tartották számon kezdettől, itthon, s majd Pesten is. Semmi meglepőt nem találunk abban, hogy Budapesten az Országos Idegennyelvű Könyvtárban egy időben a nemzetiségi ügyek tanácsosa. Hiszen erdélyi, belülről ismeri a kérdést…
Emlékét, munkásságát idézem, és az ő kapcsolata elevenedik meg bennem Szentkatolnai Bálint Gábor (1844–1913), illetve Kőrösi Csoma Sándor drámai utazásaival, hihetetlen szenvedéseikkel az őshaza, a nyelveredet, a rokonságkutatás folyamán. Tehát van tudományos utódlás, követői vannak azoknak is – itt említettem –, akiket őszinte támogatóik mellett üldöztek is a Tudományos Akadémia, a kormányok szintjén el mindmáig azok, akik sutba, frászba vágták azok munkáit, felfedezéseit, akik igenis a magyar őshazát, a rokon népeket és rokon nyelveket keresték, találták meg. Miközben elsajátítottak húsz, harminc idegen és igen-igen illetékes ázsiai nyelvet.
Amiről szólni akarok nemzeti élet és személyi halál között, az a követők következetessége Dardzsilingtől Sepsiszentgyörgyig, Budapesttől Csíkszeredáig, ahol ma is dolgozik Beder Tibor tanár, keletkutató, aki gyalog ment le Törökország déli tájaira, Dél-Anatóliába, megkeresni és megtalálni az ötszáz évvel ezelőtt elhurcolt magyar rabszolgák utódait, azok falvait. Hangsúllyal jegyzem ide, hogy Törökországban ezek a madzsarok amott törvényesen íratják igazolványukba a magyart, a madzsart. Nem tilos ott magyarnak lenni s maradni fél évezreden át…
Kőrösi Csoma Sándor (1784–1842) Háromszéken, Kőrösön született, Nagyenyeden tanult szolgadiákként, Göttingenben tanult felső fokon nyugati és keleti nyelveket. Készült az őshazából hozni hírt haza, a székely-magyar (az ő megnevezése) Erdélybe. Nemcsak hite, de világos meglátása volt a hunok, magyarok ma is élő vér- és nyelvrokonsága Ázsia több országában, vidékein. És nemcsak vágya, hanem célja is volt a Nyugat-Kínában élő, magukat ujgur-magyaroknak tartó nép megkeresése. Oda nem jutott el, de el Tibetbe, Indiába, maradt ideje megírni az első tibeti–angol szótárt és nyelvtant.
Követője akadt, a háromszéki Szentkatolna szülte és indította keletkutatásra Bálint Gábort. Hallatlan nyelvtehetség és céltudatosság határozta meg egész életét. A magyar nyelv és nemzet eredetét és rokonságát kutatta, akár Kőrösi Csoma Sándor, de Bálint Gábornak több idő jutott. Csomát úgy ahogy támogatták az angolok, Bálint Gábor ellensége lett viszont idehaza az egész finn-ugor, belterjes kollektíva. A finn-ugrálók vezére a Magyar (!) Akadémián és oktatásban mindenütt a bécsi Paul Hunsdorfer, ki fölvette a Hunfalvi Pál nevet, ám hallani sem akart magyar őstörténetről, ősnyelvről. Legfőképpen Szentkatolnai Bálint Gáborról. Máig sem egyedi eset, hogy a Magyar Akadémia kényszerítette a tudóst kétszer is száműzetésbe, egyszer Törökországba is… És mindez a hírhedt 20. század elején.
Nem szakmám, célom se lehet óriásokat „mérlegelni”. A követőket keresem s találom, esetleg hiányolom, serkentem emlékeztetőmmel. Ám azt is óvatosan, hiszen Zágoni Jenő és Beder Tibor említésével lehet ugyan cseppnyi bizodalmam is. Mindketten kerülték a hajlongást, keresték a tisztább képeket és azok fölmutatását.
Czegő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Újrazsindelyezték a csernátoni skanzen bélafalvi házát
A csernátoni Haszmann Pál Múzeum szabadtéri néprajzi kiállításának egyik jelentős épülete az 1726-ban készült ház, melynek középső helyiségében a mestergerendába vésték az építtető nevét és az építés időpontját: „Isten segedelmével építette Orbán Sámuel 1726-ban 36. évében György Ferencz írta és Vészi János kivágta.” Ez azt jelenti, hogy György Ferenc írástudó emberként felírta a szöveget, és Vészi János jó kezű faragómester véste azt fel az utókor számára.
A házat az 1970-es években vásárolta meg a Székely Nemzeti Múzeum Gazda Klára néprajzkutató és munkatársai ajánlására. Orbán Sámuel leszármazottja, a matuzsálemi kort megélt Orbán Lázár, a bélafalvi csűrmúzeum megteremtője is arra vágyott, hogy az épület a múzeumba kerüljön. A házat Bélafalván lebontották, darabjait leszámozták, és 1973-ban a csernátoni múzeum szabadtéri kiállításán újrarakták. A közelmúltban a Székely Nemzeti Múzeum anyagi támogatásával új zsindelytető került a bélafalvi házra, ugyanakkor az 1835-beli Rákosi-féle székely kaput is újrazsindelyezték.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egy kihalt szakma újjáélesztése (Székely ezermesterek)
Az olaszteleki Nagy György kovácsmester nevét ma már szinte mindenki ismeri – nemcsak Háromszék-szerte, de a Kárpát-medencében is. A hírnév mögött mindenekelőtt rengeteg munka áll, de a székely emberre olyannyira jellemző makacsság és kitartás is kellett ahhoz, hogy egy kicsi erdővidéki faluban bármiféle reklám nélkül a legkülönfélébb helyekre kerülő, míves kovácsmunkák készülhessenek. A teljesség igénye nélkül csak néhányat soroljunk fel Nagy György munkái közül: a baróti református templom kerítése és kapuja; a székelyudvarhelyi művészeti iskola nagy csillárja; a Székely Nemzeti Múzeum Kós Károly által tervezett mellvédrácsa és lámpái; a székelyszáldobosi református templom három nagy csillárja; a szentkatolnai kastély kapuja; a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium kapuja; a sepsikőröspataki Kálnoky-kastély kapuja; a sepsiszentgyörgyi kulcsosház cégére; az olaszteleki Daniel-kastély kerítése, kapuja és lámpái; a brassói Fekete templom néhány vasmunkája. És szintén Nagy György nevéhez fűződik a kovácsmesterek székelyföldi találkozójának kiötölése és megvalósítása – ennek harmadik kiadására épp a hétvégén kerül sor Sepsiszentgyörgyön. Inasévek Ha jól emlékszem, a Székely Nemzeti Múzeumba készített első munkája, a lépcsőkorlát kovácsoltvas díszítőelemeinek helyére kerülésekor beszélgettünk első alkalommal. Csendesen állt a háttérben, nem várt dicséretet, csak a szemében látszott a büszkeség. Ami elsősorban annak szólt, hogy Kós Károly tervét valósíthatta meg, és csak másodsorban a szépen kivitelezett munkának. Azóta sokat találkozunk, időnként beszámol arról, hogy mit dolgozik éppen – az elismerésekről szerényen hallgat. Pedig olyanban is van része: a kovácsversenyeken nyert díjak mellett tavaly év végén elnyerte a népi iparművészi címet is. Számára azonban minden díjnál fontosabbak a míves munkáiban gyönyörködő tekintetek. Nagy György örökölte a mesterséget. Édesapja is kovácsként dolgozott Olaszteleken, hogy falusi mesterembernél többre nem vihette, arról a kor tehet. A kommunizmus éveiben a kovácsolás holtvágányra került szakmává vált, és csak azért nem halt ki teljesen, mert a mezőgazdaság számos részterületén szükség volt rá – és van a mai napig is. Nagy Györgynek azonban hosszú utat kellett bejárnia a lópatkolástól a díszkovácsolásig.
– Szerencsés embernek mondhatom magamat, vagy talán a jóisten akarata, hogy úgy nőttem fel, hogy a házból ahogy kiléptem, a kovácsműhelyben téblábolhattam. Édesapámnak már a hetvenes években műhelye volt otthon, mert ő a kisipari szövetkezetnél dolgozott, de a kollektívben nem volt kovács, ezért pártunk és kormányunk tudott róla, megtűrték, nem is zaklatták, de csak azért, hogy délután elvégezhesse a kollektívlovak vasalását, és amellett a magánembereknek is dolgozott természetesen. A falusi kovácsműhelyekben a kovácsnak mindent kellett csinálni: lópatkót, ajtópántot, sarlót, amire a mindennapi életben szükség volt. Édesapámnak a szívügye a szekérkészítés volt. Egy felvasazott szekéren a szakma minden alapja megvan. A lőcsvasalatok, a lajtorjavasalatok, a fellépők, a felhőcpálca, a lőcsküpük díszítése, nem beszélve a járomláncról, ahol minden láncszemet szépen meg kellett csavarni, ezeket mind láttam és megtanultam.
– Miért kellett minden szekéralkatrészt díszíteni?
– Azért, mert az emberiségben mindig volt igény arra, hogy ami körülötte van, az szép legyen. És ahhoz, hogy szép legyen, díszíteni kellett. A díszítések pedig egyénre szabottak, kinek milyen volt az elvárása és a kovácsnak milyen volt a szépérzéke. Voltak finomabb kezű és durvább kezű kovácsok, ki mennyire tudta finoman kidolgozni a munkáját. Így indultam el édesapám mellett a pályán, s a jóisten adottságával, amivel megáldott engem, és a szakma szeretetével minden kapu nyitva volt a mesterség felé.
– Nem is volt tehát kérdéses, hogy mi leszel?
– Nem, pedig amikor én választottam a kovácsszakmát 1988-ban – akkor végeztem a tíz osztállyal –, akkor az, hogy valaki maszekként dolgozzon, szóba se jöhetett. Édesapám a fordulat után, 1990 januárjában váltott iparengedélyt. Akkor volt, hogy Baróton megnyílt az első magánvendéglő, a Crama. Jött a tulajdonos sarkokat rendelni a cserefa ajtókra, édesapám munkában volt, én otthon délelőtt. Gondoltam, én egy sarkot megpróbálok elkészíteni, ha sikerül, jó, ha nem sikerül, legalább nem látja, mert különben leszidott volna. Megcsináltam egy sarkot két délelőtt, kirajzoltam, de nem mutattam neki semmit, jött haza második nap délután, előveszem a sarkot, s azt mondja, na, fiam, akkor a többinek is neki kell állni s meg kell csinálni.
Egyik munka a másik után
– Amikor azt mondja a mester, innen tovább csak csinálni kell, az azt jelenti, az inas az iskolát kijárta. Azelőtt is kovácsoltál magadra, vagy csak segítettél édesapádnak?
– Tizennégy éves koromban önállóan a lovat patkoltam. Tizenkilenc éves voltam, amikor katonának berukkoltam, Brassó mellett, Vledényben voltam egy lőszerraktárnál, betettek a kazánházba, egész nap nem volt semmi dolgom. Unalmamban olyan szekeret csináltam, azzal a lehetőséggel, ami ott volt, hogy amikor meglátták, két hétre küldtek haza. Nekem az ilyesmi nem jelentett gondot, akkorra már megtanultam önállóan dolgozni. 1994-ig édesapámmal ketten dolgoztunk, akkor ő egy infarktus során meghalt. Nehéz volt feldolgozni, napközben a műhelyből hiányzott, este a ház üres volt, volt egy olyan éves kilengésem, nem különösebb, mert végeztem a dolgomat, csak éjjel nem ültem otthon, sokszor egy hétig nem aludtam.
– Mi mozdított ki a holtpontról?
– 1996-ban megismerkedtem Enikővel, 1997 szeptemberében elvettem feleségül. Láttam, hogy a mezőgazdasági munkából a műhelyt fenntartani nem lehet, az emberek kezdtek gépekre átállni, és akkor kezdtem a díszmunkák felé átlépni. 1998 elején jött Barótról valaki, hogy szüksége lenne a régi vaskapujához hasonló kerítésre, elvállalom-e. Mondtam, természetesen, akkor ez nekem már nem jelentett gondot. Mindig volt meglátásom, amikor valamit kell csinálnom, látom magam előtt azt, amit el kell végeznem. Elkészítettem a kerítést, és akkor érdekes módon a felső szomszéd azonnal kaput rendelt. Következett az alsó szomszéd, kaput rendelt kerítéssel. És így szép csendben egyik munka a másikat hozta. Mindig arra törekedtem, hogy a kuncsaft elégedett legyen, nem volt sehol reklámom, azt gondoltam, ha egyik munka tudja vonzani a másikat, az úgy jó. Tudom, ma ez nagy dolog, a reklámon múlnak vállalkozások, de én nem erre mentem.
– Van-e kedvenc munkád?
– Itt van az öt ujjam, egyik vastagabb, másik kisebb, melyiktől lehetne megválni? Mindegyik munka pont olyan szép és olyan kedves. Két egyforma munkám nincs. Mindeniknek más a munkamenete, más a stílusa, más a formája, és mindig más a kihívás. A munkáknak a szépsége a kidolgozástól van. Nem mindegy, hogy lézerrel kivágod azt a formát, vagy kirajzolod és szépen kivágod. Amikor a vágót beleütöd, az az anyagot megnyomja kétfelé, az már ad egy felületet, amely eltért az iparitól. Az már kézi munka. A régi vasakon is nem azért szépek a felületek, mert régi, a vas nem öregedik meg. Mint a fának a szála, a vasat is, ahogy formálod, ahogy nyújtod, az szépen ereket alakít magának. Ezért van az, hogy például egy kerítésszakaszban, ahol a laikus ember csak egy egyenes, négyzet keresztmetszetű rudat lát, az mégsem a boltban megvásárolt félkész termék, azt végig kell kovácsolni, mert ilyenkor a molekulák tömítődnek az anyagban, így lehet időtállóvá tenni. A felületi oxidáció mindig is meglesz, de a rozsda nem tud mélyen behatolni.
Elégtétel a léleknek
– A mesterség csínját-bínját megtanultad jórészt édesapádtól, de rengeteg elméleti dolgot is tanulmányoztál, utánanéztél.
– Én azt tartom, hogy muzsikálni tisztán kottából lehet. Ahhoz, hogy az ember napirenden legyen dolgokkal, könyvek kellettek. Régi szakkönyvek, leírások formáról, stílusokról, technikai megoldásokról, erre mind szükség volt. És rengeteget jártam külföldre szakmai rendezvényekre, voltam Lengyelországban, Magyarországon többször, Bécsben, rengeteg kiváló szakemberrel ismerkedtem meg, egyetemi tanárokkal, mert külföldön tanítják az egyetemeken a kovácsolást. Ha az ember valamit szeret csinálni, az olyan, hogy beleül egy csónakba és a víz viszi tovább.
– Nem elég beleülni a csónakba, előbb ki kell evezni a víznek abba a sodrásába, amelyik már visz tovább, aztán már csak irányítani kell a csónakot.
– Erdővidékről, egy kicsi faluból, a létra legalsó fokáról kellett elindulni a mindennapi munkákkal, utána következtek a díszműmunkák, és ott is lassan, a létra fokán szépen, biztosan menegetni előre, hogy amikor elértem azt a pontot, hogy az édesapám műhelye már nem megfelelőnek tűnt, akkor készítettem magamnak a kornak megfelelő hagyományos műhelyt. Az édesapám szerszámait kibővítve egy kovácsműhelynek készített tárgyak gyűjteményével létrehoztam egy bemutató jellegű, hagyományos kovácsműhelyt, és így szép apró léptekkel, egyik munka a másikon, a tisztességes és a tiszta munkák mindig hozták a gyümölcsüket.
– Közben jöttek az elismerések is.
– Magyarországon nagyobbak a lehetőségek, 2010 óta a Hagyományok Házánál folyamatosan zsűriztetem a munkáimat, és tavaly év végén erre megkaptam a népi iparművészi címet, ami nem több, nem kevesebb, mint egy elégtétel az embernek a lelkében, mert ez egy hivatalos elismerés.
Megismertetni és megszerettetni
– Hogyan született a székelyföldi kovácstalálkozó ötlete?
– Több külföldi rendezvényen való részvétel után sokat gondolkodtam, hogyan lehetne létrehozni itt is egy ilyen dolgot. És miért. Mert ma mindenki kovács. Ez egy kihalt szakma, az embereknek nincs, ahonnan tudniuk, milyen az igazi kovácsmesterség. A kirakodóvásárokon ott van a lézerrel kivágott forma, ráhegesztve egy darab cső, abban mi a kovácsolás? Ez motivált egyik felől, másfelől, hogy haragszunk, amiért a fiataljaink nem akarnak szakmát tanulni, de miként tanuljanak szakmát, ha csak azt tudják, hogy a kovácsszakma füstös, poros, sokat kell dolgozni, meleg van? Nem látják a szakma szépségét, szabadságát, kihívását. Ott voltam egyszer a Park vendéglőben, mondtam Kovács Istvánnak kicsit komolyan, kicsit komolytalanul, milyen jó kovácsrendezvényt lehetne csinálni itt a parkolóban. Erre ő, hogy valósítsuk meg, a szállást és a helyet biztosítom. Így jött létre az első kovácsmester-találkozó, mert az jutott eszébe, ha kovácstalálkozót hirdet meg, ami Kovács nevezetű van, mind megjelenik.
– Egyetlen rendezvénynek indult, vagy benne volt a folytatás lehetősége?
– Ez úgy volt, mint a székely mondás, hogy fogjuk meg s vigyétek, de nem épp úgy. Amikor felmerült, hogy jó volna megvalósítani, mindenki odaállt. Jött Gazda Enikő, Damokos Csaba, s így sorba, egy adott pillanatban olyan kör alakult ki, hogy mindenki csinálta a jó cél érdekében. Ami nekem a legfontosabb volt, hogy színvonalas szakemberek jöjjenek, s a kiállításon ha valaki végigmegy, tudjon gyönyörködni azokban a tárgyakban, tanulja meg felismerni a kovácsoltvas tárgyakat. Aztán a visszajelzések adták azt a szikrát, amire tovább szükség volt. A szentgyörgyi polgármesteri hivatal segítsége is kellett, mert nemcsak felkarolták a kovácsmester-találkozót, hanem lehetőséget adtak a fejlődésére. Ha nem állnak oda a másodikra, nem tudtuk volna továbbvinni. Most elértünk arra a pontra, hogy a rendezvény kikerült a főtérre, ahol a helye van.
– Volt olyan ötleted is, hogy a kovácsmester-találkozók után valami több is maradjon a városnak, mint egy szép emlék, konkrétan egy ilyen alkalommal egy napóra elkészítésére gondolok.
– Még nem nőttünk addig, lassan lehet lépni, annak hely, engedélyeztetés kell. Ellenben mintegy a rendezvény melléktermékeként megalakult a romániai kovácsok egyesülete vagy céhe, nincs hivatalosan bejegyezve, nem is ez a lényeg, hanem hogy ez is Sepsiszentgyörgyhöz köthető, nem Bukaresthez, nem Temesvárhoz.
Váry O. Péter / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sajtóközlemény – A RÉGIÓS ALAPOK SEGÍTSÉGÉVEL FELÚJÍTOTT TÖRTÉNELMI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEK LISTÁJA A KÖZPONTI RÉGIÓBAN (Fizetett hirdetés)
Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség – 110 százalékos szerződéskötési arány a ROP 2014–2020 prioritási tengelyének egyikén A RÉGIÓS ALAPOK SEGÍTSÉGÉVEL FELÚJÍTOTT TÖRTÉNELMI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEK LISTÁJA A KÖZPONTI RÉGIÓBAN
A Központi Régió történelmi és kulturális örökségeinek térképe számos, gyakran látogatott helyszínt tartalmaz, melyek rehabilitációjára a Regionális Operatív Program 2014–2020-as időszaka ad lehetőséget. Az új programozási periódusban 19 turisztikai látványosság kerül felújításra és megőrzésre, amelyek mellett a ROP 2007–2013-as időszakában felújított hét másik, nagy fontosságú látványosságot is fontos megemlíteni. A 110 százalékos szerződéskötési aránnyal régiónkban a kulturális örökségeink megőrzését és rehabilitálását célzó pályázatok kedvezményezettjei számára több mint 170 millió lej vissza nem térítendő támogatás áll a rendelkezésükre, ez 20 millió lejjel több, mint az ezt megelőző programozási időszakban. „A leszerződött összegek meghaladják az erre a célra elkülönített költségvetést, hiszen tapasztalatból tudjuk, hogy a Regionális Operatív Program keretében megvalósuló pályázatok esetén a tervezett költségvetésekhez képest megtakarításokra lehet számítani. Öt hónappal ezelőtt aláírtuk a Regionális Operatív Program első finanszírozási szerződését. Mind az első, mind a második szerződés is történelmi örökségeink rehabilitációját célzó pályázat esetében történt, mindkettő a Központi Régiót képviselve. Az elmúlt öt hónapban 19 történelmi örökség megóvására írtunk alá támogatási szerződést, a régió minden megyéjében. Ezeken a helyszíneken restaurálási és rehabilitációs munkálatok elvégzésére kerül majd sor. További 13 pályázat található a finanszírozási tengely tartaléklistáján. Abból kiindulva, hogy ezeket a pályázatokat 2016 októbere és novembere közötti periódusban nyújtották be az igénylők és kevesebb mint 4 hónap alatt befejeződött az értékelési szakasz és aláírtuk a finanszírozási szerződéseket, elmondhatjuk, hogy programunk munkamódszerei hatékonyak” – nyilatkozta Simion Creţu, a Központi Regionális Fejlesztési ügynökség vezérigazgatója. A Központi Régióban, a 2007–2013-as programozási időszakban reprezentatív történelmi örökségek megóvására sikerült nem visszatérítendő európai alapokat fordítani. Így valósulhatott meg a gyulafehérvári Vauban, a kőhalmi, illetve a marosvásárhelyi és nagyszebeni várak rehabilitálása, négy megye 18 erődtemplomának megújulása, valamint a nagyszebeni evangélikus templom és a Néphagyományok Múzeumának restaurálása. A hét pályázat, amelyek keretében 24 templom és vár újulhatott meg, teljes költségvetése meghaladja a 124 millió lejt. A 2014–2020-as Regionális Operatív Program esetében elkülönített több mint 170 millió lej segítségével – 37 százalékkal magasabb, mint az előző időszakban – 19 kulturális örökség, templom, múzeum és vár fog megújulni a Központi Régióban. Továbbá a tartaléklistán található 13 pályázat közül néhány esetben még van lehetőség szerződéskötésre. 2020-ra, a rehabilitációs munkálatok befejezésével vonzóbbá válik a nagyközönség számára a gyulafehérvári fejedelmi palota, a marosvásárhelyi Kultúrpalota, a fogarasi és a barcarozsnyói vár, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum, a marosvásárhelyi Természettudományok Múzeuma, a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum, valamint Nagydisznód, Enyed, Szászkézd, Székelyudvarhely, Nagyszeben és a régió más településein található evangélikus, katolikus és ortodox templomok. Az említett prioritási tengely aláírt szerződéseinek teljes listáját a www.regi-adrcentru.ro weboldalon az Információk a kérelmezők és a kedvezményezettek részére menüpont alatt tekinthetik meg. Hamarosan elérhetővé válik a Pályázati térkép menüpont is, ahol a 2014–2020-as programozási időszak beruházásai mellett a 2007–2013-as periódus beruházásait is megtekinthetik majd. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

ELKÉSZÜLT A BETHLEN-SZOBOR (AZ ÖTSZÁZ ÉVES REFORMÁCIÓT ÜNNEPELTÉK BARÓTON)
A baróti reformátusok kettős ünnepet ültek szombaton: bemutatták a nagyközönségnek az utolsó engedélyek beszerzését követően a templom előtt felállítandó Bethlen Gábor-mellszobrot, illetve felavatták az Erdővidéki Református Egyházmegye Esperesi Hivatalát, mindezt a reformáció ötszázadik évfordulója alkalmából.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a templomot színültig megtöltő hívekhez – nemcsak Erdővidékről, de a megye távolabbi szegleteiből, sőt, még azon túlról is érkeztek vendégek – a Jelenések könyvéből választott igére alapozott istentiszteletben szólt.
Mint mondotta, a protestantizmus az elmúlt fél évezred alatt számtalan értéket felhalmozott, erős közösséget alkot, de megelégedettnek nem szabad lennie, képesnek kell lennie megújulni.
„A református egyháznak arra van szüksége, hogy gyülekezetei forró hittel és lángoló lélekkel, buzgólkodón dolgozzanak, higgyenek Isten megtartó kegyelmében, így az a reform is megszületik, melyre szükség van, hogy az előttünk levő ötszáz évben is megmaradjunk” – mondotta Kató Béla.
Berszán István, az erdővidéki egyházmegye esperese a reformáció-emlékév során szervezett eseményeket olyan mozaikköveknek nevezte, melyek értékét csak akkor látjuk, ha egymás mellé tesszük, és teljes képet formálunk belőlük. Az esperes arra kérte a híveket, álljanak az örök értékek mellé, keressék a Jézusban elrejtett üdvösséget, és hallgassák az Úr üzenetét. Tordai Árpád baróti lelkész örömtelinek és kiváltságnak mondotta az eseményt, majd Bethlen Gábort méltatta, aki kiállásával, határozottságával és hitével aranykort hozott Erdélynek. Bíró Béla Dávid egyházmegyei főgondnok a reformációt az élet minden szöglete számára fejlődést hozó történésnek nevezte.
Kolumbán Gábor teológiatanár Bethlen Gábor és Erdővidék című előadásában szólt fejedelmünk származásáról, felemelkedéséről és kivételes karrierjéről. Politikai éleslátását bizonyítja, hogy jó kapcsolatot tudott kialakítani a magas Portával, közösségünk érdekeit nézte, amikor maga helyett kétszer is mást ajánlott a fejedelemnek, majd, amikor eljött az idő számára, olyan reformokat léptetett életbe, amelyeket a köznép és a nemesség is már régen várt: könyvtárat hozott létre, külföldi tanárok segítségével emelte az oktatás minőségét, a gyulafehérvári kollégium már-már akadémiai szintre emelkedett, s a lelkészképzés mellett jogászok sorát is adta a nemzetnek.
A Bethlen Gábor-szobrot készítő Vargha Mihály köszönetet mondott a barótiaknak, amiért a munkára felkérték. Mint mondotta, nem volt könnyű dolga, mert meglehetősen kevés, hitelesnek mondható ábrázolás maradt fenn Bethlen Gáborról – a korabeli rézmetszetek a bécsi udvar szája íze szerint készültek, melyek meglehetősen groteszken ábrázolták fejedelmünket –, de a korabeli leírások fogódzót adtak a nehézségek leküzdésére. A Székely Nemzeti Múzeum igazgatója úgy fogalmazott, Bethlen Gábor a ma elöljáróinak is üzen és példát mutat: saját érdekeinél fontosabb volt Erdély érdeke, a más vallásúakkal toleránsan nyilvánult meg, és felismerve fontosságát, támogatta a kultúra minden válfaját. Vargha Mihály beszéde végén úgy fogalmazott: Barót megérdemli, hogy főterét Bethlen Gábor szobra díszítse.
Grüman Róbert, a megyei tanács alelnöke a pragmatikus és céltudatos Bethlent méltatta, majd fontosnak mondotta, hogy ne csak utat és hidakat építsünk, hanem iskolát és templomot is. Lázár-Kiss Barna András polgármester az egybegyűltek köszöntését követően kijelentette, a szobor mihamarabbi felállítását támogatja, és segíteni fog az engedélyek megszerzésében.
Az áldást követően az ünneplő sereg átvonult a Kossuth Lajos utca 170. szám alatti új esperesi hivatalhoz. Kató Béla avatóbeszédében örömét fejezte ki, hogy a Bethlen Gábor Alap öt egyházmegye számára külön hivatal létesítését támogatta. Mint mondotta, az erdővidékieknek Baróton egy tömbház földszintjén található kétszobás lakásban eddig is volt székhelyük, de azt már rég kinőtték, az adminisztráció is nagyobb, kellett tehát egy olyan hely, ahol irodát működtethetnek és fontosabb ünnepeinket megülhetik.
Az ünnepséget színesítette a Kájoni Consort régizene-együttes és a tizenhárom kórusból egyesített Refo500 vegyes kar fellépése.
Hecser László / Háromszék; Erdély.ma

Színvonalas rendezvények a kerek évfordulón
A reformáció 500 éve
Hétvégén Háromszék több településén szerveztek rendezvényeket, ünnepségeket a reformáció 500. évfordulójához kapcsolódóan. Összeállításunkban igyekeztünk visszaadni az események hangulatát, tolmácsolni az ott elhangzottakat azok kedvéért, akik nem lehettek személyesen is jelen.
A reformáció és következményei
A reformációról és annak sepsiszentgyörgyi és háromszéki hatásáról, valamint Sütő András Csillag a máglyán című drámájának teológiai és világi vonatkozásairól hangzottak el előadások a hétvégén, Sepsiszentgyörgy belvárosi református templomában. A genfi zsoltárokat is megszólaltató, Századok élő öröksége nevet viselő kétnapos rendezvényre a reformáció 500. évfordulója alkalmából került sor.
Az eseménysorozat péntek délután indult istentisztelettel, amelyen a rendezvény egyik mozgatórugója, Pap Attila belvárosi lelkész az egyetemes egyház megújulásához vezető folyamatként értelmezte a Luther által 1517-ben elindított reformációt. Az ünnepi rendezvény mozzanatait annak társszervezője, Sánta Imre bikfalvi tiszteletes vázolta fel, majd felkérésére a jelenlévők néma főhajtással emlékeztek az akkor alig három órája utolsó útjára kísért Dezső András néhai vártemplomi lelkészre.
Dr. Kolumbán Vilmos József egyháztörténész, teológiai tanár előadásában rámutatott, hogy a reformációt tulajdonképpen a 15. és 16. század fordulója körül uralkodó pápáknak Krisztus tanításaira fittyet hányó viselkedése váltotta ki. Nem hallgatta el ugyanakkor a változás és változtatás nevében elkövetett visszaéléseket sem. Megtudhattuk továbbá, hogy Magyarországon a reformáció már Mohácsot megelőzően szárnyát bontogatta, terjesztői viszont az új tanokat részben vagyonszerzési vágyból elfogadó főnemesek voltak.
Csáki Árpád sepsiszentgyörgyi történész az új tanok sepsiszentgyörgyi és háromszéki terjedéséről beszélt, ami elsősorban a Brassóban Johannes Honterus által 1544-ben létrehozott középiskola működésének és az ott végzett székely diákoknak volt köszönhető.
Nyelvünk első reneszánsza a reformáció hatására ment végbe – jelentette ki többek között Szabolcs Attila magyar országgyűlési képviselő szombati felszólalásában. Ezt követően dr. Buzogány Dezső egyháztörténész figyelmeztetett Sütő András Csillag a máglyán című drámája teológiai és világi értelmezésének fontosságára, amellyel elkerülhetők a tájékozatlanságból születő félreértések.
Délután Kerezsi János nyugalmazott tanár a helyszínen mutatta be Bikfalva udvarházait, Sánta Imre lelkész pedig műemléknek számító református templomát. Ez utóbbi adott otthont az ünnepi rendezvényt záró hangversenynek is, amelyen a Codex régizene együttes a reformáció zenéjéből nyújtott ízelítőt, játékával nagy elismerést aratván a hallgatóság soraiban. A két nap alatt elhangzottakra egy későbbi lapszámunkban még visszatérünk.
Zenei hitvallások
A Reformáció 500. évfordulójára Zenei hitvallásaink – Zsoltárok a reformációban címmel rendezett koncertsorozat részeként a budapesti Psalterium Hungaricum és a Debreceni Kántus közös koncertjét hallhatták az érdeklődők a kézdivásárhelyi református templomban a Ruszka Sándor lelkész által celebrált, vasárnap délelőtti zenés istentiszteleten. A Berkesi Sándor és Arany János karnagyok vezette összevont kórusok által nyújtotta zenei élményt a zsoltárokat orgonán kísérő Pálúr János orgonaművész improvizációi tették teljessé.
A Debreceni Református Kollégium 1739-ben alapított Kántusa Magyarország leghosszabb ideje folyamatosan működő zenei együttese, míg a 2001-ben alakult és a Psalterium Hungaricum nevet 2003 óta viselő budapesti kórus az elmúlt tizennégy év alatt a fővárosi református zeneélet egyik vezető együttesévé vált. Pálúr János a Liszt Ferenc Akadémia orgona szakvezető- és improvizációtanára, emellett a Budapest-Fasori református gyülekezet orgonistája, akinek huszonnégy CD-je jelent meg.
Baróti reformátusok ünnepe
Zsúfolásig megtelt a tekintélyes befogadóképességű baróti református templom szombaton, amikor ünnepi istentiszteletet tartottak a reformáció kezdetének fél évezredes évfordulójára emlékezve. Az ünnepségen az eredeti szándék szerint Bethlen Gábor mellszobrát is le kellett volna leplezni a templom előtt, azonban ez az esemény egy későbbi dátumra halasztódott, lévén, hogy a szükséges engedélyek még nem érkeztek meg. A szobrot egyelőre a templomban helyezték el. A templomi ünnepség után felavatták az erdővidéki református egyházmegye új székházát is.
Igét az istentiszteleten ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdetett, figyelmeztetve az erdélyi reformátusokat arra, hogy bár ünnepi évforduló van, nem szabad csak a múlt dicséretének élniük – a református vallás megélt ugyan húsz generációt, ezzel bizonyítva létjogosultságát, – de fontosabb az egyház híveinek megvizsgálniuk ma azt, hogy mit kell a jelenben tenniük, hogy a református hitvallás megmaradjon és élet származzon belőle.
– Ne csak a külsőségeknek éljünk, mert jövőnket lelkületünk, hitbeli látásunk dönti el. Ne legyünk elfogultak, hiszen a küzdelemnek nincs vége. Ne ítélkezzünk egymás felett, hanem segítsük, bátorítsuk egymást – mondotta.
Berszán István, az Erdővidéki Református Egyházmegye esperese köszöntőbeszédében azt hangsúlyozta, hogy a reformáció egy örökös folyamat, és ebben a folyamatban nekünk itt és most, a magunk idejében van feladatunk, mely feladatoknak az örök értékekre kell rávilágítaniuk. Tordai Árpád baróti református lelkész úgy fogalmazott, a reformáció fél évezredes évfordulóján nem lezárni kell egy fejezetet, hanem ellenkezőleg, azt tovább kell írni, és tovább kell harcolni azért, hogy ez a hit, mint a reformátusok számára az egyetlen járható út, megmaradjon. Hasonlóképpen Bíró Béla Dávid, az Erdővidéki Egyházmegye főgondnoka is a reformációhoz kapcsolódó gondolatait osztotta meg az ünneplőkkel, hangoztatva, hogy a reformátusok méltán lehetnek büszkék egyházukra.
Miután a szószék mellett felállított Bethlen Gábor-mellszobrot a püspök megáldotta, a további felszólalók már a fejedelem tetteit, életét is méltatták. Bővebben az uralkodóról Kolumbán Vilmos József, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet egyháztörténeti tanszékének professzora és a szobrát bronzból elkészítő Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója beszélt. Hangsúlyozták, hogy Bethlen fejedelemként egy élhető Erdélyt hagyott maga után, ami köszönhető volt toleranciával, a kultúra szeretetével megáldott jellemének, de nem utolsósorban ügyes diplomáciai érzékének is. Grüman Róbert, a megyei tanács alelnöke úgy fogalmazott: Bethlen Gábor nagy érdeme, hogy Erdély akkori szétzilált társadalmát egységes célok mögé tudta felsorakoztatni. Lázár-Kiss Barna András, Barót polgármestere beszédében Bethlent a hitét rendszeresen gyakorló nagy államférfinak nevezte, és úgy vélte, a reformáció nem csak a vallásban, de az élet minden területén forradalmi változásokat eredményezett, vívmányai pedig kiteljesedtek, köszönhetően azoknak, akik számára mindig a Biblia mutatta a követendő utat.
A templomi ünnepség után, amelynek hangulatát a Kájoni Consort régizene együttes és a Refo 500 néven egyesített kórusok előadásai emelték, a jelenlevők a közeli Kossuth utcában található új esperesi székházhoz vonultak, amelyet ezennel használatba vett az egyházmegye. Avatóbeszédet Kató Béla püspök tartott, kiemelve, hogy az új hivatali épület csak erősítheti a régió helyzetét, a közösség, amelyet egy erős hivatal szolgál, pedig csak nyerhet azáltal.
A jövő gyülekezetét nevelik
Szombaton a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye szervezésében tartották meg az Őszi Ifjúsági Találkozót Orbaiteleken, ahol a fiatalok az előadások mellett különböző vetélkedőkön is részt vehettek. A rendezvény a helyi református templomban áhítattal rajtolt, majd Dezső László Levente ifjúsági előadó és egerpataki lelkipásztor tartott előadást „Mesét hallgatni jó” címmel, amiben azt mutatta be, hogy a népmesék világa miként reflektál a jelen korra. A nap további részében műhelymunka és csoportos játékok, valamint vetélkedők várták az ifjakat.
Kérdésünkre Dezső László Levente elmondta: az Őszi Ifjúsági Találkozó része annak az ifjúsági programsorozatnak, aminek a keretében többek közt színjátszó találkozót, bibliaismereti vetélkedőt, IKE tábort tartottak, és amit idén decemberben a Várom az Urat című előadással zárnak.
– Az Őszi Ifjúsági Találkozó célja, hogy a fiatalokat ránevelje az aktív gyülekezeti életre és a közösségben való munkára – részletezte Dezső, megjegyezve, hogy a táborban Kovászna, Telek, Dálnok, Ikafalva, Cófalva és Várhegy fiataljai vettek részt.
A reformáció elhozta Erdély aranykorát
Vasárnap hálaadó ünnepet tartottak a kökösi unitárius templomban is, felavatták a felújított XIX. századi harmóniumot és a frissen készült egyházközségi címert. A reformációról dr. Tăraș Silviu, az egyházközség keblitanácsosa tartott előadást. Bartha Alpár unitárius lelkész Lukács evangéliumából idézett, amikor Jézus meggyógyított tíz leprás férfit, de csak egy adott hálát a jótettért.
– Sportnyelven azt mondhatnám, hogy 9-1-re győzött a hálátlanság a hála ellen, mégis fontos, hogy helyesen döntsünk arról, melyik csapatban játszunk, és Isten szeretetéből nem lesz hiányunk – fogalmazott a fiatal lelkész.
A reformációról, annak előzményeiről és következményeiről, erdélyi és háromszéki elterjedéséről dr. Tăraş Silviu tartott izgalmas, érdekes, jól dokumentált szabadelőadást. A reformáció túlmutat a hiten, egy új világ kezdődik az emberi társadalomban a politika, a gazdaság, a jog, az irodalom és a zene terén egyaránt. A protestáns etika megváltoztatta az emberek életét, kimutatható, hogy a korabeli Európában a protestáns közösségek jobban éltek, gazdagabbak voltak, mint a katolikusok – mondta a történelemtanár.
– A reformáció nem csak reformátusokat jelent, hanem a többi protestáns egyházat is, amelyek – a lutheri alapelv szerint – kizárták Isten és ember közül a közvetítő papságot. A hit futótűzszerű terjedéséhez nagymértékben hozzájárult a Gutenberg által éppen abban az időben felfedezett nyomdagép, amely lehetővé tette az olvasottság terjedését – magyarázta Tăraş Silviu.
Ebből a szabadelvűségből nőtte ki magát Dávid Ferenc, aki az akkor gyakori, igen magas színvonalú hitvitákon folyamatosan az igazat és Istent kereste, és ezáltal természetes módon sodródott a katolicimusból, a lutheránus és református hiteken át az unitarizmus fele. Az új vallási irányzatot elfogadó erdélyi főurak tevékenységének eredményeként (is) következett be az az időszak, amit ma is büszkén nevezünk Erdély aranykorának – mondta el a történész.
Felújították a rétyi templomot
Az Árpádkori templom felújításának alkalmából vasárnap hálaadó Istentiszteletet tartottak Rétyen, majd a templomkertben felavatták a reformáció elindításának 500. évfordulója tiszteletére állított kopjafát. A liturgiai bevezetést Nt. Incze György, a Sepsi Református Egyházkerület esperese tartotta, majd Ft. Kató Béla, Erdély református püspöke emelkedett szóra, aki a hit megtartásának fontosságára és a templomba járás szükségességére figyelmeztette a szép számban jelenlévőket.
A szertartás végeztével Deák Botond helyi lelkipásztor számolt be Isten házának 6 éven keresztül tartó felújítási folyamatáról és az elvégzett munkáról. Ezután Péter Janka diáklány és Gazda Zoltán színművész szavalata következett, a Rétyi Református Egyházközség Dombora Anna zenetanárnő által vezetett dalárdája pedig egyházi énekeket adott elő.
A Balázs Antal tanító által Bukur Béla egyházi gondnok megrendelésére faragott kopjafát annak állíttatója és Ft. Kató Béla püspök leplezte le. A felemelő ünnepség a Rétyi Kováts András zenekar által Maksai József vezényletével eljátszott himnuszainkkal ért véget. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Uniós pénz háromszéki műemlékekre
Mégis európai uniós alapokból újítják fel a Lemhény és Kézdialmás között található Szent Mihály-műemlék templomot, és hamarosan megkötik az előszerződést – pontosított Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség közgyűlésén, amelyet kedden a megyeházán tartottak. Simion Creţu, az ügynökség igazgatója megerősítette a tanácselnök tájékoztatóját, kiemelve, hogy a pályázatot benyújtó lemhényi és kézdialmási önkormányzat, valamint a két községhez tartozó parókia hamarosan megkapja az erről szóló értesítőt – derül ki a megyei önkormányzat közleményéből.
A barokk műemlék templom restaurálásáról szóló pályázat értéke 6 623 901 lej. Kovászna megyében a Székely Nemzeti Múzeum épületegyüttesének felújítására (16,5 millió lej), a nagyajtai unitárius erődtemplom restaurálására (6,2 millió lej) már aláírták a szerződést, előszerződési szakaszban van a dálnoki református templom felújítására (2,7 millió lej), valamint a kovásznai városi úthálózat korszerűsítésére vonatkozó projekt (18,66 millió lej). „A Regionális Operatív Program 2014–2020 között elérhető alapjaiból az eddigi elbírálások alapján közel 51 millió euró érkezik Kovászna megyébe, ezenkívül Sepsiszentgyörgynek mint megyeszékhelynek 21 millió euró áll rendelkezésére. Az egy főre eső, leszerződött összegek tekintetében a központi régióban Kovászna megye élen jár. Természetesen vannak további pályázatok, amelyeknek az elbírálása folyamatban van, illetve még mindig vannak olyan alapok, amelyekre nem történt meg a kiírás, tehát ez még csak a kezdet” – tájékoztatott Tamás Sándor. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség közgyűlésén elfogadták az idei első fél év tevékenységi beszámolóját és a 2014–2020 között elérhető fejlesztési alapok felhasználásáról szóló jelentést, amelyből kiderül, hogy 2017. szeptember 18-ig összesen 898 pályázatot tettek le, 37 projektre 86,12 millió euró értékben már megkötötték a szerződéseket, az elkövetkezőkben 171 projektre kötnek előszerződést. A közlekedési csomópontokra vonatkozó határozat kapcsán került szóba a brassói reptér kérdése, a közgyűlésen a jelenlevők határozatban rögzítették, hogy a marosvásárhelyi és a nagyszebeni légikikötő mellett a brassói reptér is a térség fejlődésének kulcsszereplője, ezért az ügynökség szakembereit felhatalmazták, hogy hivatalosan is kérjék, kerüljön be az országos közlekedési kerettervbe a Cenk alatti város reptere is. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Feldoboly templomában a régészek
Még mindig beszélnek a falak
Nem jegyzik Háromszék csodái között, először romlott állapota, majd történetének fehér foltjai kiszorították a feldobolyi református templomot a turistalátványosságok közül, de a most zajló ásatások sok mindent a felszínre hoztak a múlt titkaiból. Sztáncsuj Sándor József régészt kérdeztük a feltárások eredményeiről.
A templomot több mint egy évtizede lezárták, mert életveszélyesnek ítélték, úgy tűnt, le akar dőlni. Az azóta elkészült geotechnikai vizsgálat bebizonyította, hogy az utóbbi kétszáz évben megállt a dőlés, ami valószínűleg sokkal korábban elkezdődött, ezért lehet a templomnak csak az egyik – északi – oldalán három vastag támpillér. Miután a közelmúltban kívülről renoválták, a tetőt kijavították, illetve a padlót felszedték, mert egy szintre kellene hozni a külső-belső járószintet, következne a belső felújítás.
A munkálatokat vezető építészek kértek egy megelőző régészeti kutatást, ezt a Székely Nemzeti Múzeum régészei végezték, nagyobb részét május-júniusban, illetve most, szeptember második felében. A szakemberek az ásatások alkalmával megállapították, hogy a jelenlegi Isten házát egy elbontott korábbi, kisebb, valószínűleg a 13-14. században épült templom alapzata fölé emelték, amelynek félköríves szentélye volt; ennek a falain kívül temetkeztek a korabeli lakók. A déli oldalon, a járószint alatt feltárt sírokban, sajnos, nem találtak olyan tárgyi leleteket, amelyek ennél többet árultak volna el, mondta Sztáncsuj Sándor József, az ásatások vezetője. Annyit sikerült még kikövetkeztetni, hogy a mai építmény valószínűleg a 17. századból származik. A munkálatok még zajlanak, remélhetőleg további leletek kerülnek felszínre.
Bodor Tünde / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Tárlat nyílik Berde Mária írónő és Berde Amál festőművész pályaképéről Kolozsváron
Különleges, Berde Mária írónő és Berde Amál festőművész munkásságát bemutató tárlattal nyílik meg Kolozsváron a Református Múzeum időszakos kiállítóterme szombaton a Bocskai (Avram Iancu) tér 13. alatt, 14 órát követően – közölték a szervezők.
A rendezvény a reformáció 500. jubileumát ünneplő kincses városbeli rendezvénysorozat része. A tárlat a művész-testvérpár, R. Berde Mária és Dóczyné Berde Amál pályaképét ábrázolja okmányok és műalkotások, valamint riportok segítségével, és az „isteni ingyen kegyelem” ajándékát hivatott bemutatni.
A szervezők azt írták, a Berde család tagjai az évszázadok során a haza, az egyház, a tudomány és a művészetek terén alkottak maradandót. Nem véletlen, hogy a kálvini tanok közül a legfontosabb a Berde Mária és Amál gondolatvilágában az, hogy a hithű, elvhű élet a kiválasztottság jele. Tehetségük az „isteni ingyen kegyelem" ajándéka, amelynek gyümölcsöztetése kötelesség, nem egyéni érdem, ugyanakkor a kijelölt úton való megtorpanás istenkísértés.
„A reformáció egyik legszebb gyümölcse a protestáns lelkészcsalád. Kató Béla főtiszteletű püspök úr kiemelte annak az 1629-ben minden felekezetre kiterjesztő Bethlen Gábor-féle nemeslevélnek a jelentőségét, amely lehetővé tette, nemesi rangra emelte az erdélyi protestáns (lutheránus, református, unitárius) lelkipásztorok fiú- és lányutódait: »A lelkipásztor az ordináció révén korábban is a nemesség közé számláltatott és privilégiumai kiterjedtek családjára is.« Bethlen intézkedése példátlan volt a korabeli Európában, hiszen – ahogy Tonk Sándor fogalmaz – egy latens értelmiségi réteget tett a rendi jogosultságok birtokosává.
Közülük került ki a kollégiumok diákságának közel harmada, nagyban emelve ezzel az oktatás színvonalát. A nagy fejedelem nemeslevele az erdélyi művelődéstörténet egyik meghatározó elemévé tette a református értelmiségi dinasztiát. Ezek a dinasztiák túlnőtték az egyház határait, a lelkipásztor édesapa fia gyakran orvos, történész vagy matematikus lett" – idézi a közlemény az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárosát, Ősz Elődöt.
A kiállításon bemutatott két alkotó jelentőségéről talán elég, ha azt említjük meg, hogy Szabó Magda ezt írja Berde Máriáról, a Baumgarten-díjas, Corvin-koszorús írónőről: „Aki úgy tud írni, mint egy magyar Burns, ne szidja Seherezádét, mert ráhagyta mesemondó képességét.” Berde Amál „gyönyörű színérző tehetségét" Thorma János, legkedvesebb mestere, így figyelmeztette: „Vigyázzon is jól ezen különösen nagy adományára a természetnek, mert mindent megtanulhat a festő, de ezt az egyet nem igen lehet tanulással elsajátítani senkinek, aki nem született ezzel.”
A tárlat Gergelyné Tőkés Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány igazgatója kitartó gondoskodása nyomán született meg, és nem jöhetett volna létre az alábbi intézmények támogatása, együttműködése nélkül: Erdélyi Református Egyházkerület, Erdélyi Református Gyűjtőlevéltár, Sapientia EMT Filmművészeti Szak, Székely Nemzeti Múzeum, nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium.
A szervezők köszönetet mondanak a Tőkés és Berde családnak, valamint a leszármazottaknak, akik mind a debreceni, mind a zalaegreszegi, mind az udvarhelyi ágon segítették a kiállítás létrejöttét. A bemutatott mozgóképeket Ambrus Emese operatőr készítette. A kiállítás kurátora Szebeni Zsuzsa színháztörténész, grafikai szerkesztője Szebeni-Szabó Róbert fotográfus. Krónika (Kolozsvár)

A Béldi–Mikes-kúria rejtett kincsei (Uzon)
Tudományos értekezlet keretében ismertették az uzoni Béldi–Mikes-kúriában (az A kategóriás besorolású ingatlan Béldi–Mikes-kastélyként szerepel a műemlékek jegyzékében – szerk. megj.) végzett műemlékvédelmi kutatások eddigi eredményeit. A kutatások egy megkezdett felújítás alapjául szolgálnak, a munkálatok várt eredményeként az épületegyüttes eredeti rendeltetetésével összhangban rendezvényeknek, kiállításoknak adhat majd otthont, és a tervek szerint szállóvendégek fogadását is biztosítják majd.
A kutatások még nem fejeződtek be, lehet még érdekességekre számítani – hangoztatták az előadók a szombati rendezvényen, melyre a kúria boltíves termeiben került sor. A munkálatokban részt vevő szakemberek mellett számos háromszéki kúria, műemlék épület tulajdonosa is jelen volt, velük az ingatlanjaik felújítását szabályozó törvényes előírásokat is ismertették. Az előadásokat Tüdős Kinga művészettörténész moderálta. Mikes Zsigmond – az udvarház úrnője, Mikes Borbála unokaöccse – Ferenc pápa Lau­dato si’ – Áldott légy megnyilvánulására alapozta megnyitóbeszédét. Az enciklikában a teremtett világ értekeinek megőrzéséről, fenntartható fejlődéséről szól az egyházfő – ez vonatkozik a kúriák világára is – hangoztatta Mikes Zsigmond. Varga Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, a rendezvény védnöke izgalmas feladatnak, nagy felelősségnek nevezte a kúriatulajdonosok által elkezdett munkát. Személyesen először járt a kúriában, melyet eddig csak abból a szerződésből ismert, melynek alapján a múzeum szakemberei részt vesznek a feltárásokban – hangoztatta. A konferencia jelentőségét kiemelve szögezte le: a tulajdonosok nemcsak hasznot akarnak húzni az ősi birtokból, hanem szerzett tapasztalataikat nagylelkűen megosztják másokkal. Az arisztokratákat a kommunizmusban gyártott hamis kép alapján népellenes osztálynak nevezték, ez ivódott be a köztudatba is. Ennek ellenére az erdélyi arisztokrácia fokozott szociális érzékenységet mutatott, azon dolgozott, hogy a helybelieknek ne kelljen idegen vidékekre – például Bukarestbe – vándorolniuk megélhetési lehetőség kereséséért. Jó példaként említette özv. Cserey Jánosné Zathureczky Emíliát, a Székely Nemzeti Múzeum alapítóját, báró zágoni Szentkereszty Stefániát (akinek nevéhez fűződik többek között az 1873-ban létesített Háromszék Megyei Erzsébet Árvaleány Nevelő Intézet, az 1884-ben megnyílt Kézdivásárhely városi és vidéki Rudolf Kórház elindítása – szerk. megj.). Erőt, kitartást kívánt az uzoni kúria tulajdonosainak, felújítóinak a hatalmas munka elvégzéséhez, melynek eredményeként Uzon és egész Alsó-Háromszék is gazdagabb lesz – hangoztatta. A késő délutánba nyúló előadás-sorozatban az utóbbi három évben zajló kutatásokban részt vevő neves szakemberek ismertették feltárásaikat a műemlékvédelem, levéltári kutatás, régészeti ásatások, falkutatások, tárgyrestaurálás, stukkórestaurálás terén. Mindannyian kiemelték: a munkálatok folytatódnak, további érdekes eredményekre lehet számítani az uzoni Béldi–Mikes-udvarházzal kapcsolatosan. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kényszerből fatemplomokat?
Nem mondom, hogy Marius Pascan marosvásárhelyi képviselő netán a saját vackát gyalázza. Ugyanis az a helyzet, hogy Marosvásárhely lakossága 1910-ben összesen 25 517 főt tett ki, ebből 22 790 magyar, 606 német; román mindössze 1717. Kevés tehát a valószínűsége, hogy ebből a maréknyi románból származna a képviselő, aki az ősi magyar várost, a székelyek egykori fővárosát képviseli most.
Egy újságcikk kerül elém a tollából, abban taglalja azt az elnyomást, melyet a románoknak a Magyar Királyságban a grófok kutyája és rabszolgájaként kellett megélniük. Írja, a hazudozásban tán homokot sírva, hogy „semmi joguk nem volt, iskolát sem, templomot sem építhettek másból, csak fából, tilos volt be- és letelepedni románnak…” Itt már lehetne nevetni, hüledezni is arra gondolván, hogy akkor hogyan telepedtek le, úgy mégis? „… A románok munkájából és adójából épültek a legjelentősebb épületek Erdélyben a 19. és 20. században.”
Még kampány idején is nevetséges lenne, ha nem a mi bőrünkre menne a játékuk. Ez a képviselő ugyanis a trianoni erőszakos döntésben, s abban Románia összefércelésében Erdélyt csak úgy említi, mint ami „visszakerült” 1920-ban Romániához.
Mondottam, kacsalábon forgó történelemhez kell a kacsaláb. Az erdélyi csodálatos épületek jelennek meg előttem, a marosvásárhelyi Kultúrpalota és városháza. A kolozsvári Ferencz József Tudományegyetem, ott közel a hatalmas Magyar Nemzeti Színház, Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum, Nagyváradról a Sas-palota… Első dolguk volt kivetni az utcára a magyar egyetemet, beköltözni mindenüvé. Azt nem jelzi ez a szeméthordalék, hogy az Erdély nélküli Regátban ugyan miért épültek százszámra fatemplomok, szép kolostorok fából 1920 előtt, ahol szabad lett volna kőpalotákat meg katedrálisokat építeniük.
Azt is írja – azzal kezdi! –, hogy az Orbán-kormány részéről támadó, hadi propaganda indult Románia ellen. Lám, itt és most történelmi hadi helyzetet építenek a mi saját adónkból minden ellen, ami magyar.
Védjék a tények magukat! Jerney János kutató történész könyvéből idézek (Jerney János: Keleti utazás a magyarok őshelyeinek nyomozása végett, 1844–45) – rosszindulat miatt szellemileg visszamaradottak számára. „II. Rákóczi György erdélyi fejedelem rendeletére 1643–48-ban kiadott Biblia oláh fordítása a legrégibb Neamțiban”. Nem látogatóba ment az egykori Németvár (Neamți) kolostorában, hanem nyilvánvaló magyar nyomokon, a városalapítókén. Az akkor, 1844-ben ezer szerzetest befogadó kolostorban még mindenki tudott a magyarok moldvai szerepéről.
Szintén a sok kutatás után fogalmazza meg Jerney: „Elsorolom itt azon legrégibb oláh munkákat annak is bizonyságára, hogy miszerint az oláh nyelv a magyar fejedelmek és pártfogók alatt Erdélyben nyeré míveltetésének első csíráját.” Ettől a tapasztalattól, mely tudományos nem lesz a lélek nemesebb, a magyar magyarabb. És a mai Románia csak gyengébb és szánalmasabb a maga anyagi helyzetében. A hazudozás még itt sem lehet nemzeti cél.
Marius Pascan szerint tiltva volt Erdélyben a román oktatás. Nézzük csak a Biblia román fordítása után. Maga a kétkötetes történelmi mű szerzője, Jerney írja: „Alább a magyar–oláh viszonyoknál látni fogjuk Gelei István 1640-diki leveléből Rákóczi György fejedelemnek az oláh nyomda iránti gondoskodását.” Igen, anyanyelven iskolát, könyvet!
Németvár szerzetesei a búcsúpohárnál mondták a vendégnek, hogy aztán jót írjon róluk. Igen, igazat! Tovább Moldvában. Kotnár. „Beérvén a faluba, tüstént a kántort tudakoltam. Neve Nikolai, jászvásári születésű (ma Iași), nyelve csángós, minthogy Forrófalván tanulá a kántorságot. A mostani magyar templom első tekintetre elárulja a XIV. században épültét… A másik magyar templom ettől félórányira… A temetőben még magyar fejfák. Az egyiken írás: Roka Panna Marya, 1816.” Egy 1412-beli oklevélen az írás: Forum Jaszkytarg. Jászvásárban jegyzi Jerney azt is, hogy a targ, turg, tirg az oláh nyelvben vásárt jelent. Ezt legalább tudja a cikkíró román képviselő Târgu-Mureșben… Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Öröm és aggodalom a Heveder alatt
Bizony van öröm is, gond is egy olyan település életében, mint amilyen Sepsimagyarós – derült ki a vasárnapi ünnepi igehirdetésből. Deák Botond tiszteletes, beszolgáló rétyi református lelkipásztor Ezsdrás könyvének azzal a versével példázódott, amikor a hívek lerakták az Úr házának alapját, és felhangzott az örömben való kiáltás, de a nép siralmának szava is. Lehet-e új életre számítani egy apadó lélekszámú, kiöregedő faluban? – tette fel a kérdést a lelkész az ünnepi istentiszteleten. Lehet – hangzott a derűlátóan fogalmazott felelet, mert itt még megkondulnak az imára hívó harangok, mert tartja magát az egykoron önálló jeles település, mert meg-megújítja templomát, mert időnként óhajt találkozni az elszármazott falusfelekkel, jólesik ünnepeket ülni, s lám, emléket állítani és emlékezni az egyre tovatűnőbb múltra is. De az ezsdrási üzenetben benne van a sirám is, egyfajta közösséget sebző jajveszékelés, mert a gyerekhiány a falu ősi iskolájának létét ismét veszélyezteti. – Mennyi a jelenlegi gyermeklélekszám a Fodor János tanító nevét viselő helybeli iskolában? – kérdeztük Gál Erika tanítónőt. – Nagy a gond és főleg az aggodalom – felelte –, mert a tavaly megszűnt az óvoda. Az egyetlen óvodáskorú gyerek most előkészítő osztályos, és vele együtt heten vagyunk. Év végén kirepül egy negyedikes, és így jövőre hatan maradunk. Kérdés, hogy ezzel a létszámmal maradhat-e az iskola? Ennél még szomorúbb, hogy nincsen a faluban óvodaköteles gyerek, nincs utánpótlás, hacsak nem költözik ide néhány fiatal, gyerekes család. – Veszélyben van a magyarósi iskola jövője – jeleztük Ráduly István polgármesternek. – Volt még ehhez hasonló helyzet évekkel ezelőtt – mondotta –, az önkormányzat akkor segített, bepótolt a költségekbe. Segítenénk ezután is, ez lehet a megoldás a következő iskolai évben is. – Valóban aggodalomra ad okot a jelenlegi helyzet? – kérdeztük Szabó Margittól, az uzoni Tatrangi Sándor Központi Iskola igazgató-pedagógusától is. – Már tavaly párbeszédet folytattunk a megyei tanfelügyelőséggel az iskola fenntartásának fontosságáról, megértőek voltak, és engedélyezték az idei működést. Jövő iskolai évre is kérni fogjuk az egység működésének engedélyeztetését, meglépjük ismét a legfontosabb lépéseket. – Van még más baj és kétely éppen elég ebben a faluban – jelezte Kovács Zsombor falufelelős, a községi tanács képviselője. Lehangoló, hogy rohamosan öregedik ki a falu, nincsenek munkahelyek a fiatalabbak számára, a megélhetés is egyre nehezebb, mert a vadállomány szaporodása idén is jelentős károkat okozott az amúgy is munkaerejük fogytán levő magántermelőknek. Rendszeresen bejárnak a vadak terményeinkbe, ezért átlagon aluli volt a termés, a kevéske elvetett napraforgót például teljesen elpusztították a medvék!
Ünnepre készülünk – mondták a templomba igyekvő idős férfiak, s azt is mutatták, hogy egy szép kopjafával több van már a templom előtt. 500 éves a reformáció – betűztük az újonnan elhelyezett kettős feliratú emlékkopján – Az elesett hős kurucok emlékére. Örömmel láttuk, hogy az emlékkopját a Bukarestben élő, de köpeci gyökerekkel rendelkező Vajda Botond állíttatta, a néhai helytörténész, Gáspár József köpeci néptanító unokája, aki a helyiek szerint a magyarósi Jancsókkal ápol rokoni szálakat. A robusztus faragvány Bedő János köpeci faragómester munkája. – Ünnepi pillanatoknak voltunk tanúi a nem kis erőfeszítéssel felújított templomban, ahol a reformáció félszázados múltjára emlékeztek. Gomba támadta meg a templom padlózatát, és már a gerendázatra is átterjedt – tájékoztatott Kovács Zsombor. – Nem kis anyagi áldozat árán kiköveztük a templomot, meszeltünk, nagyobbik harangunkra villanymeghajtást szereltettünk. Kevés volt a tehetős munkaerő. Nyolcvan kepefizetőnk van, a falu lélekszáma 110 körül ingadozik. Leszereltük a műemlék értékű, vasból készült családi címeres ablakkereteket, mert kitöredezett belőle sok hutaüveg ablakszem, pótlása gondot okoz, pénzre lenne szükség, hogy valahonnan ilyen üveget szerezzünk. Zsúfolásig teltek a templomba visszaszerelt padsorok, együtt énekeltek a helybeliek a ménesbirtokáról híres mezőhegyesi testvértelepülésről érkezett vendégekkel. A magyarósiakhoz a Békés megyei kisváros polgármestere, Mitykó Zsolt szólt, felolvasta a Magyar Országgyűlés elnökének ünnepi üzenetét. Az uzoni községvezetés jóvoltából ez alkalommal falutalálkozót is tartottak, újra felcsendült az uzoni fúvósok muzsikája Kóréh Ferenc szülőfalujában, Ráduly István és Mitykó Zsolt jelenlétében felavatták a Kóréh nevét viselő kultúrotthon előtt létesítendő emlékpark bejárati székely kapuját. Étel, ital és zene mellett éjfélbe nyúlva feledte bajait-gondjait a falu. Néhány gondolat még erről a faluról azoknak az olvasóinknak, akik nem ismerik Sepsimagyaróst. A település fölötti hegyfarkon helyezkedik el a Nyír irányában az eredetében még véglegesen nem tisztázott Homárka. Az árok és a mellette húzódó földtöltésvonulat szatellitfelvételen jól követhető. A település mögötti hegyoldalban több alkalommal kerültek napvilágra égetett agyagból készült, sejthetően római kori vízvezetékcsövek. Református temploma 1752-ben épült. Harangtornya megőrizte a korra jellemző toronytetők kiképzését. Két portikuszának háromszöges oromfala már a korai klasszicista stílus jegyeit hordozza. Turisztikai látnivaló egy helybeli székely lakóházból kialakított tájház. A Magyarósi előnevet viselte Bartha László, a XVIII. századi földrajzi utazó, író, de itt született Teleki Sándor (1894–1952) református lelkész, egyházi író, szegedi lelkész, valamint Teleki József (1905–1986) református lelkész, egyháztörténeti író, székelykeresztúri tanár, kinek édesapja a falu jeles kántortanítója volt. Iskolája viseli Fodor János (1899–1969) néptanító nevét. A faluhoz kötődik néhai Fodor Sándor marosvásárhelyi tanár, a falu monográfiájának szerzője és Dancs Rózsa tanár-író, a torontói magyar–angol nyelvű Kalejdoszkop lapszerkesztője. A gazdag történelmi múlttal rendelkező közösség óhaja volt, hogy elevenítsük fel ez ünnepi alkalommal a háromszéki kurucmozgalom históriáját, hiszen október elsejétől azt is képviseli a falu új emlékkopjája.
A magyarósi Kuruchalom Istennel a hazáért és a szabadságért! A kuruc szabadságharc e jelszavának szellemében idéztük a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcot (1703–1711), amelynek a háromszéki székelység is részese volt. Említett Kóréh Ferenc, a Háromszék elődjének, a Székely Népnek korabeli főszerkesztője, később az Amerika Hangja rádióállomás belső munkatársa egy rádióbeszédében emlékezett arra anno, hogy egy Magyarósra hazatérő honvéd így mesélt: „amikor kiértem a Heveder tetejére a Kuruchalomhoz, megláttam a falu templomának tornyát, szemem megtelt könnyel”. A kortárs Cserei Mihály Históriájában részleteiben foglalkozik – bár nem rokonszenvezett a ribillióval – a Rákóczi-féle mozgalom eseményeivel. A zágoni kötődésű történésznek, a Mikó-kollégium és a Székely Nemzeti Múzeum igazgatójának, Csutak Vilmosnak már 1906-ban megjelent Háromszék fölkelése a Rákóczi-szabadságharc elején című tanári székfoglaló értekezése, mely szerint Háromszék idejekorán kifejezte rokonszenvét a kor szabadságeszméivel. Vidékünk székelysége lelkesedéssel csatlakozott a szabadságharchoz. Cs. Bogáts Dénes levéltári kutató 1941-ben részletesen ismertette Zágon 1690. évi feldúlását és következményeit. 2003-ban az említett szabadságharc 300 éves évfordulójára emlékezve jelent meg Magyari András (1927–2006) kolozsvári történész, egyetemi professzor Rákóczi és az erdélyi kurucmozgalom című kötete, s azt követően Demeter Lajos és Éltes Enikő sepsiszentgyörgyi könyvtárosok szerkesztésében II. Rákóczi Ferenc és a háromszéki kurucok című olvasókönyv (2004). Háromszék sem régen, sem most nem viszonyulhatott másodlagosan és érdemtelenül a kuruc szabadságharchoz, ugyanis Rákóczi Ferenc és zágoni Mikes Kelemen személyisége a Habsburg-ellenes harcban az önzetlen kitartás és a hűséges ragaszkodás örökös példaképévé váltak. Sepsimagyarós Uzon község szomszéd települése volt akkor is, lakói (hiszen az 1567-es összeírásban 9, 1703-ban 27 család lakta) hallhattak a fellángoló kurucmozgalomról. Az uzoni református egyház egykori jegyzőkönyvében ez olvasható: „Anno 1704. Ezen esztendő az Isten haragjának, s tűzzel-vassal való pusztíttatásunkkal mostoha ideje lévén a mi bűneinkért, édes hazánknak s nemzetünknek szörnyű pusztíttatásában több környékbeli helységekkel s templomokkal egyedül ége el 14. Aprilis drága szépségű, s ritka ékességű szép templomunk s egész falunk jutának soha ki nem lábalható kietlen pusztasággá.” Bizonyára, hogy a futótűzként terjedő veszedelem híre borzadalmat kelthetett Sepsimagyaróson is, különösen akkor, amikor 1706-ban a Lisznyóból kiszorított és leölt kurucokat a magyarósi határban elhantolták. Erre a küzdelemre emlékeztet ma is a még álló Kuruchalom – írta Sepsimagyarós helytörténetírója, néhai Fodor Sándor marosvásárhelyi tanár, hivatkozva dr. Binder Pál és Cserey Zoltán 1992-ben megjelent adataira. A Kuruchalom domborulatát azóta sem bolygatta meg régész ásója, az akkori eseményekről szűkszavúak az írott emlékek. Még csak a háromszéki Sepsibesenyő népe kapcsolódik olyan tárgyi emlékhez, ami, akárcsak a magyarósi kopja és a halom, kézzelfogható. Nem más ez, mint egy sokszor lemásolt kéziratos irka (füzet), amit őriznek, olvasnak, úgymond több kézen megfordul. Címe Csulak Marci kuruc vitéz regényes élete a 18. század elejéről, Porzsolt Ádám besenyői tanító írta helyi visszaemlékezések és Cserei Mihály adatai alapján. Az eredetiből, a Pál István által 1960-ban lemásolt füzetből e sorok írója közölt részleteket a Háromszékben (2011). Kovács Zsombor falufelelős kifejtette: szakemberrel szeretnénk biztosabban azonosítani a halomsírt, megvizsgáltatni kézi fémdetektorral. Az ötletet Ráduly István polgármester is támogatná, s a leendő ásatásoknál önkéntes módon segédkezet nyújthatnának a község falvaiban lakó fiatalok. Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kiállítás a protestáns lelkészcsalád két erdélyi nagyasszonyáról
Isteni kegyelem ajándéka: Berde Mária és Berde Amál
Berde Mária és Berde Amál – két lány, két nő, két asszony. Az egyik könyvekkel, a másik festménnyekkel gazdagította az erdélyi, illetve az egyetemes magyar kultúrát. Két testvér, református teológus, lelkész lányai, akiknek tehetségét sokan „isteni ingyen kegyelem” ajándékának tartanak. Mindketten a kolozsvári Házsongárdi temetőben, egymás mellett nyugszanak. A már-már méltatlanul feledésbe merült írónak-költőnek és festőművésznek állít emléket az életpályájukat bemutató tárlat. Mindemellett figyelmet szentelnek annak a Bethlen-féle nemeslevélnek is, amely nemesi rangra emelte az erdélyi protestáns lelkipásztorok fiú- és lányutódait. Mindez meghatározta Mária és Amál életútját, munkásságát is.
Érdemes betérni s kicsit elidőzni a szombaton, Kolozsváron a reformáció 500 éves évfordulója alkalmából megnyílt Erdélyi Református Múzeum időszakos kiállítótermébe (Bocskai/Avram Iancu tér 13.). Ugyanis az itt látható gazdag anyag (festmények, képek, okmányok, újságcikkek) az erdélyi női irodalom és festészet két úttörőjőnek, R. Berde Máriának és Dóczyné Berde Amálnak az életművébe és munkásságába nyújt nagyon alapos betekintést. Ugyan az idei Kolozsvári Magyar Napok keretében már látható volt egy Berde-kiállítás a Szépművészeti Múzeumban, ezúttal azonban teljesen új szempontból megszervezett, egy-két kivételt leszámítva, teljesen új „felhozatallal” rukkoltak elő a szervezők.
„A reformáció egyik legszebb gyümölcse a protestáns lelkészcsalád , s így kapcsolódik a testvérpárnak, Berde Amália és Berde Mária református papleányoknak, laborfalvi Berde Sándor kackói, majd nagyenyedi lelkész és ónódi Weress Mária gyermekeinek életműve az ünnepléshez” – vélekedett a kiállítás kapcsán Gergely Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány igazgatója, aki nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a Berde-lányok munkássága hosszú évtizedek után ismét reflektorfénybe kerüljön.
A kiváló író-festőművész testvérpár életúja ugyanis a Dés városához közeli Kackóról indult egy református lelkészcsaládból: sajnos, a Kolozs megyei településen jelenleg már csak szórványosan élnek magyarok, alig akad egy-két református hívő, akiket időnként a legközelebbi lelkész felkeres és mond értük egy imát. S bár a templom szépen felújítva, de zárva, míg a parókia romos állapotban, lakatlanul áll, a hozzá tartozó szép kertet és udvart felnőtte a gyom, amit valakik időnként lekaszálnak. Az egykori Berde-parókián a vasárnapi harang már nem kondul, helyette a közvetlen átellenben felépített ortodox temlomban celebrált, kihangosított mise hallatszik át.
Két olyan igazgyöngyöt, két olyan életművet próbáltak meg ismét a a felszínre, a köztudatba hozni, szóban és képekben megcsillantani, akiknek az élete példa, mi több ajándék volt szűkebb s tágabb környezetüknek egyaránt – mondta Gergely Erzsébet. „Isten különös kegyelmének érzem, hogy 32 évig Dóczyné Berde Amáliával, talán az utolsó erdélyi nagyasszonnyal, mély emberi kapcsolatot ápolhattam. Őszinte törekvésem az, hogy őrizzem és felmutassam azt a szellemi hagyatékot, amelyből három évtízeden át meríthettem és református papleányként beálhassak azok sorába, akik ragaszkodnak a megtartó örökséghez, a folyamatossághoz és hálaadással fordulnak kegyelmes Istenük felé” – hangsúlyozta a Házsongárdi Alapítvány igazgatója.
A kiállítás kurátora, Szebeni Zsuzsa színház- és irodalomtörténész szerint a Berde család egy olyan dinasztia, amely az évszázadok során a haza, az egyház, a tudomány és a művészetek terén alkotott maradandót. „Nem véletlen, a kálvini tanok közül a legfontosabb a Berde Mária és Amál gondolatvilágában az, hogy a hit- és elvhű élet a kiválasztottság jele. Tehetségük az „isteni ingyen kegyelem” ajándéka, amelynek gyümölcsöztetése kötelesség, nem egyéni érdem, ugyanakkor a kijelölt úton való megtorpanás istenkísértés” – szögezte le.
Szebeni Zsuzsa emlékeztett arra, hogy a kiállítás szerves folytatása annak az immár húsz éves munkának, amelynek során Bánffy Miklós, Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola, Makkai Sándor, Ignácz Rózsa és báró Kemény János pályaképét mutatták be. Mindegyikük esetében megtapasztalhatók az erős református gyökerek, legyenek püspökök, lelkészek, főgondnokok vagy lelkészgyermekek. Ugyanakkor hangsúlyozta, Berde Mária hagyatékát teljes mértékben sértetlenül őrzi a református egyház levéltára, következésképpen ez az egyetlen a helikoni életművek közül, amely hiánytalanul kutatható.
A kiállítás kurrátorától megtudtuk, a Berde-család debreceni leszármazottai átadták a szervezőknek minden tulajdonukban lévő levelet. Ugyanakkor a Székely Nemzeti Múzeumnál található öt festményből hármat (Berde Amál önarcképe, Berde Mária portréja, valamint egy Kalotaszeg-vázlat, amelyen egy idős parasztbácsi a kalapját a templompadra helyezi) sikerült kiállítaniuk.
De ugyanilyen jelentősnek tartja a szakember Berde László nyugalmazott székelyudvarhelyi református lelkésznek, Berde Amál unokaöccsének a felajánlásait is, aki első szóra a rendelkezésükre bocsátotta mind a Dózsa népe című festményt, mind pedig egy egészalakos írógépen dolgozó férfit ábrázoló munkát. A test valójában Berde Amál fia, ifj Dóczy Ferenc világutazó és az ausztráliai Pen Club titkára, aki azonban a kép felvázolása után tragikus körülmények között elhunyt, így az arc már Berde Lászlót formázza.
Továbbá Szőcs Ildikót, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatónőjét is köszönet illeti, hiszen irodájából első alkalommal nélkülözi Dóczy Ferencnek, Amália férjének a portréját. Értékes és fontos adalékokat rögzítenek az Ambrus Emese operatőr által készített mozgóképek is, amelynek megvalósulásában a Dóczy család, a Tőkés-lányok, valamint a nagyenyedi kollégium nyújtott segítséget. A kiállítás grafikai szerkesztője, Szebeni-Szabó Róbert fotográfus is nagymértékben hozzájárult a tárlat létrejöttéhez.
Mindemellett figyelmet érdemel Bethlen Gábor fejedelem 1629-ben kiadott nemeslevele is, amely nemesi rangra emelte az erdélyi protestáns (lutheránus, református és unitárius) lelkipásztorok fiú- és lányutódait. A lelkész az ordináció révén korábban is a nemesség közé tartozott, ám a Bethlen-féle intézkedésnek köszönhetően ez a privilégium mostantól kiterjedt a családjára is. Ősz Előd református lelkész, levéltáros tájékoztatása szerint az okmány példátlan volt a korabeli Európában, hiszen egy latens értelmiségi réteget tett a rendi jogosultságok birtokosává, közülük kerülve ki a kollégiumok diákságának közel harmada, nagyban emelve ezzel az oktatás színvonalát. „A nagy fejedelem nemeslevele az erdélyi művelődéstörténet egyik meghatározó elemévé tette a református értelmiségi dinasztiát. Ezek a dinasztiák túlnőtték az egyház határait, a lelkipásztor édesapa fia gyakran orvos, történész vagy matematikus lett” – hívja fel a figyelmet a levéltáros.
A tárlat az Erdélyi Református Egyházkerület, az Erdélyi Református Gyűjtőlevéltár, a Sapientia EMT Filmművészeti Szak, a Székely Nemzeti Múzeum, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium és a Berde család leszármazottainak köszönhetően jöhetett létre.
A kiállítás szombaton, október 7-én de. 10-13 , illetve du. 16-18 óra között látható Szebeni Zsuzsa vezetésével, október 8-án, vasárnap pedig Gergely Erzsébet fogadja az érdeklődöket 11.30 -14 óra között. Hétköznapokon hétfőtől-péntekig, azaz október 9-13. között tekinthető meg a tárlat, hétfőn, szerdán és pénteken de. 10-13, valamint kedden és csütörtökön du. 16-18 óra között. Kérésre a következő héten is lehetőség nyílik megnézni a kiállítást, érdeklődni lehet Gergely Erzsébetnél a 0741-217210-es telefonszámon. Papp Annamária / Szabadság (Kolozsvár)

Román újságírók Székelyföldön
Tapasztalatot gyűjtenek
Tucatnyi román újságíró utazza körbe Székelyföldet, ismeri meg az itt élők mindennapjait, a térség kulturális örökségét, nyelvi sokszínűségét, hogy beszámolóik révén elősegítsék a kultúrák közti párbeszédet.
A kedden kezdődött és szombatig tartó, Sokszínűség és kulturális örökség a sajtó szemszögéből című tanulmányutat az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala szervezte az Európai Unió Duna stratégiája nevű program keretében, tájékoztatott Elena Cruceru a hivatal képviselője, aki elkísérte székelyföldi körútjukra a többségében román újságíróból álló 15 fős csoportot.
A székelyföldi tapasztalatszerző tanulmányút Bukarestből indult és Brassó érintésével Háromszékre érkeztek, ahol meglátogatták a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot, ahol muzeológus kíséretében ismerkedtek meg a Kós Károly által tervezett, évszázados művelődési intézménnyel és annak kiállításaival. A román újságírók sepsiszentgyörgyi programjában szerepelt még a 13. században épült református vártemplom meglátogatása, a romák által lakott Őrkő negyed felkeresése, illetve találkozó a helyi magyar és roma közösségek képviselőivel. Szerdán az olaszteleki Daniel-kastélyt tekintették meg, ahonnan Csíkszeredába és Gyergyószentmiklósra látogattak. A körút ma Székelyudvarhelyen és környékén folytatódik, pénteken pedig Gyimesbe látogatnak, majd szombaton utaznak vissza Bukarestbe. Kovács Zsolt / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kecskeszemű mesék Csángóföldről
A megkötött idő
Amennyire hihetetlen, hogy a puliszkakeverő kútba vetésével esőt lehet hozni, vagy a beteg tehenet oldalának szurkálásával meg lehet gyógyítani, annyira igaz, aki hisz benne, annak javára válik. Ezzel a hittel kell lapozni Csoma Gergely A megkötött idő című könyvét, amely moldvai csángó varázslásokat, ráolvasásokat, rontásokat, archaikus imákat és népmeséket tartalmaz. A szerző moldvai gyűjtéseiből összeállított kötetet szeptember utolsó szombatján mutatták be a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban.
A magyarországi szobrászművész 1977-ben szerelmesedett bele a Bákó, Románvásár és Ónfalva környéki, valamint az északi csángók nyelvjárásába, útjai során nyolcvanhat hangkazettát töltött meg ott gyűjtött felvételeivel. A Kovács Ákos kezdeményezésére lejegyzett szövegekből összeállított közel hétszáz oldalas kötetben a szerző az adatközlők születési évének és a felvétel helyének és időpontjának megjelölésével közli a szövegeket, a könyv mindez, valamint a településjegyzék és a témák szerinti felosztás okán kutatók számára is hasznos gyűjtemény. Csoma Gergely Szabófalváról érkezett a sepsiszentgyörgyi könyvbemutatóra, ahol részt vett a Szent Mihály-napi búcsún, majd megkoszorúzta Lakatos Demeter, az 1974-ben elhunyt „Kárpátokon túli verselő pacsirta” sírját a helyi temetőben. A csángó költő születésének századik évfordulóján, 2011-ben Csoma Gergely kőbe és bronzba vésett emléktáblát adományozott a falunak, és, hogy illusztrálja, mennyire közel áll szívéhez az északi csángók „sz-elős nyelvjárásza”, három Lakatos Demeter-verssel indította múlt szombaton a könyvbemutatót a Székely Nemzeti Múzeumban. Majd kitért az első moldvai útja viszontagságaira, a bákói milícián töltött óráira, a Domokos Pál Péterrel való budapesti találkozására, és ismertette néhány korábbi csángókönyvét. Az elhagyott idő című fotóalbumban olyan fényképeket közöl, amelyeket huszonegy év különbséggel ugyanazokról az adatközlőkről készített különböző környezetben és élethelyzetben, az Elveszett szavak című kötet papírfecniken fennmaradt szövegeket, guzsalyas énekeket, imákat, népi gyógyászati eljárások leírását tartalmazza.
Csoma Gergely nem tartja magát néprajzosnak, de felelősséget érez, hogy a még élő szellemi örökséget megőrizze és továbbadja. Bátran kimondhatjuk, A megkötött idő nemcsak hagyományok gyűjteménye, hanem egyfajta nyelvőrző album, amelyből a moldvai csángók nyelvjárásain kívül a lelkületük is kiolvasható. A Fekete Sas Kiadó kiadványának emiatt ott a helye a néprajzi munkák sorában.
Csoma Gergely: A megkötött idő – Varázslások, ráolvasások, rontások, archaikus imák és népmesék Moldvából /Fekete Sas Kiadó/ Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nyolcvanezer euróból gazdagítanák a múzeumi képtár állományát
Műkincs-akciót szervez, illetve gyűjtést hirdet, hogy újabb műalkotásokat vásárolhasson a Maros Megyei Múzeum. Ennek érdekében november 2-án egy aukciós eseményt szerveznek, illetve a november 7-ei palotabálon is gyűjtenek.
Soós Zoltántól, a Maros Megyei Múzeum igazgatójától megtudtuk, a nemzetközi műkincspiacon tájékozódva három olyan műalkotást foglaltak le, amelyet még az idén szeretnének megvásárolni. Nicolae Tonitza, Hegedűs László és Albrecht Dürer műveiről van szó, ezekért összesen nyolcvanezer eurót fizetnek, és az intézmény képtárának a gyűjteményét gazdagítják majd.
Ezt az összeget részben a Maros megyei önkormányzat állja, ugyanakkor aukciót és gyűjtést is szerveznek, s a befolyt összegek alapján határozzák meg, hogy az önkormányzatnak pontosan mennyit kell a műkincsekre áldoznia – tájékoztatott az igazgató.
Három művész, három műalkotás
A 17. századból származó Dürer-metszet a korban sajátos technikával készült, Szent Jeromost ábrázolja. Hegedűs László Herkulest ábrázoló műve a magyar klasszikus gyűjteményt gyarapítja majd. Nicolae Tonitza (1886–1940) Odaia Copiilor című festménye a román modern művészeti galériába kerül. Mindhárom alkotás eredetiségét szakemberek ellenőrizték. A Kultúrpalotában látható Magyar Klasszikusok Képtár műalkotásainak nagyobb részét letétbe kapta a város 1913-ban Bernády György közbenjárására a budapesti Szépművészeti Múzeumtól. Ezeket az 1920-as hatalomváltást követően az eredeti tulajdonos már nem kapta vissza, a tulajdonjogot pedig nemrég tisztázták, a képtárban őrzött műalkotások végérvényesen Marosvásárhelyen maradnak, a múzeum tulajdonát képezik. Bordi András festőművész, a képtár egykori igazgatója volt az, aki nem engedte, hogy a második világháború alatt „kimenekítsék” a képtárat, megmentve ezáltal a gyűjteményt a megsemmisüléstől, hiszen az a vonat, amely például a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum tárgyait is szállította, bombatalálat áldozatává vált. A három műalkotás megvásárlásáról a továbbiakban tájékoztat a múzeum vezetősége – mondta érdeklődésünkre Soós Zoltán, hozzátéve, hogy az intézményt fenntartó megyei önkormányzat partner a műtárgyak, illetve múzeumi tárgyak vásárlásában. Mint korábban írtunk róla, a megyei múzeum feltett szándéka, hogy folyamatosan gazdagítsa az állományát, újabb és újabb műtárgyakat vásároljon. Antal Erika / Székelyhon.ro

Helytelen a székely zászló ábrázolása – a piros–fekete új divat
A VIII. Székelyföld Napok rendezvénysorozat részeként volt a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház vendége kedden dr. Szekeres Attila István heraldikus, aki A székely zászló fejlődése az utóbbi négy évszázadban címmel tartott előadást székely jelképeinkről.
A Kovászna Megyei Művelődési Központ képviseletében Mágori István köszöntötte a jelenlevőket, röviden vázolva a Székelyföld Napok október 13–22. között három megyében zajló rendezvénysorozatát.
Az előadás angol nyelven a 27. Zászlótudományi Világkongresszuson, Londonban hangzott el, ahol jó fogadtatásban részesült, érdeklődés kísérte a szakma és a jelenlevők részéről, osztotta meg a hallgatósággal Szekeres.
Ugyanakkor meggyőződésünk, hogy a céhes városiak is sokat tanulhattak belőle, hiszen a vetített képekkel gazdagon kísért bemutatóban adatok sokaságát nyújtotta a szakember, olyan korabeli címerekkel, zászlókkal, pecsétnyomókkal stb. ismerkedhettünk meg, amelyekről laikusként nehéz összegyűjteni a releváns információkat, egy tudósítás kereteiben pedig lehetetlen felidézni.
Elsősorban egy 1601-es és egy 1603-as drezdai zászlókódexben maradtak fenn régi székelyzászló-ábrázolások. Az egyik legrégebbi jelképen kardot tartó páncélos kar látható, a kard szívet és medvefejet döf át, ez több helyen címerben és zászlón is felbukkan. Azt, hogy a Nap és a Hold a székelység jelképe, az 1659-ben Szászsebesen tartott országgyűlésen iktatták törvénybe. A jelenleg ismert, használt székely zászlónak Zekely Moses, azaz Székely Mózes (1603-ban, a brassói csatában esett el) lovassági zászlaja képezi az alapját.
Megtudhattuk: az 1848–49-es forradalom- és szabadságharcban ugyanakkor a székelyek is sajátjuknak érezték és használták a piros–fehér–zöld zászlót, ezek közül néhányat ma is őriznek a múzeumok.
A piros–fekete változat, bár egyesek „régi székely zászlónak” tartják, az 1950-es években született meg Csíkszéken, a népviselethez tartozó székely szoknya színeiből, a rendszerváltás előtt csak dugva, titkolt lázadásként, amióta pedig elő lehetett venni és kibontani őket, a csíkszékiek ragaszkodnak hozzá és használják.
Fonák helyzet, hogy a kék–arany–kék székely zászló a román hatalom általi üldöztetésének is köszönheti óriási népszerűségét, az autonómiaharc jelképévé emelkedett. Nem hallgatható el ugyanakkor, hogy heraldikai szempontból a nyolcágú csillag, és a vele nem egy síkban, hanem kissé lennebb elhelyezkedő Hold nem helyes. A régi székely jelkép ugyanis, mint már írtuk, a Nap, mégpedig 16 sugarú, és egy síkban van a mellette levő Holddal.
Megfontolandó, és érdemes lenne fokozatosan áttérni a helyes ábrázolásra a székelység számára nagy érzelmi töltettel bíró jelképen.
Az előadás hétfőn Illyefalván, tegnap Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeum Tolerancia-termében is elhangzott, 20-án 18 órakor pedig Bereckben, a Művelődési Központban mutatják be ismét. Farkas Imola / Székely Hírmondó; Erdély.ma

Velünk élő ‘56
2017. október 24-én veszi kezdetét Baróton, és 2017. október 28-án, Marosvásárhelyen ér véget könyvbemutató-sorozatunk, amely három kötetet mutat be, mindhárom az 1956-os forradalom eseményeit dolgozza fel.
Nem hiába haltatok meg! (Németh Terézia naplója 1956-ból),
Bűn volt a szó (Benkő Levente),
Világ Csodája ‘56 (Nahimi Péter)
Helyszínek és időpontok:
2017. október 24. 19:00 óra Erdővidék, Erdővidék Múzeuma, Kászoni Gáspár terem.
2017. október 25. 18:00 óra Sepsiszentgyörgy, Székely Nemzeti Múzeum, Bartók terem.
2017. október 26. 18:00 óra Kézdivásárhely, Gyűjtemények Háza.
2017. október 27. 18:00 óra Székelyudvarhely, Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár.
2017. október 28. 18:00 óra Marosvásárhely, Deus Providebit Tanulmányi Ház. Erdély.ma

Erősd, erősdi magyar nap
Negyedik esztendeje szervezi meg Kovászna Megye Tanácsa a Székelyföldi Magyar Napokat. S mert a hidvégi kultúrotthon épületét éppen javítják, idén kivételesen Erősdön és Árapatakon szólalt meg a magyar ének, a humor, ott léptek fel a néptáncosok és színjátszók. Mondanunk sem kell, az eltelt három év alatt a székföldiek tanúbizonyságát adták az összetartásnak.
Település szélárnyékban
Sajnos a közlekedés szempontjából kedvezőtlen Erősd helyzete. A Brassó felé irányuló közúti szállítás zöme az Árapatak melletti korszerű Olt-hídon történik, s így a három kilométerrel délebbre fekvő Erősd – úgymond – szélárnyékba kerül. Híd az Olton itt is van, de leromlott állapotban, személygépkocsik, szekeres fogatok ugyan közlekednek rajta, de súlyosabb gépjárművek nem. A híd Kovászna megye tulajdona, a megye feladata lenne vagy megerősíteni, vagy újat építeni helyette.– De nem fáj ez senkinek sem, csak az erősdieknek – jegyezte meg Ráduly-Baka Zsuzsanna, az erősdiek „magyar papja” –, mert a helyiek zöme, aki dolgozik, mind-mind Brassó megyében vagy Brassóban keresi a kenyeret, és ezt a hidat veszi igénybe, erre nagyon nagy szükség van. Brassó megye, illetve a szomszédos Botfalu önkormányzata, látva, hogy Kovászna megye évek óta semmit nem lépett az erősdi híd dolgában, rettentő leromlott állapotban hagyta a híd és Botfalu közötti útszakaszt, ez a másik akadálya, hogy az erősdi autósok ezen a szakaszon közlekedjenek. Nem igaz, hogy nem lenne jobb, ha az erősdi ember Árapatakon vagy Sepsiszentgyörgyön kereshetné meg a mindennapit, de Erősdről a megyeszékhely felé emberemlékezet óta nem közlekedik semmilyen közszállítási eszköz!
– Mit tett, milyen lépést tud tenni a helyzet megoldása érdekében az árapataki önkormányzat? – kérdeztük Kovács László községi polgármestert. – Tudjuk, hogy ez a mi feladatunk lenne, de eddig mindig a pénzhiány volt az akadály. Jelenleg keressük a céget, amely elkészítene nekünk egy szaktanulmányt, egy költségvetést, hogy mennyibe kerülne az önkormányzatnak, ha nem is egy új híd építése, legalább a jelenlegi megerősítése-javítása.
– Mi az a segítség, amit az erősdi ingázók kérnek az Olt-híddal kapcsolatosan? – kérdeztük Bernád Edittől, aki az utolsó helyhatósági választások óta képviseli Erősdöt a községi tanácsban. – Néhány szociális segélyben részesülő árapatakira lenne szükség – felelte. Fel kellene törni és az Oltba lapátolni azt vastag és megkeményedett földréteget, amely az évek során rárakódott a hídra, göröngyössé tette, s amiatt jobban inog, amikor rámennek a szekerek, kisautók. – Egyáltalán milyen fejlesztéssel tudná segíteni az önkormányzat Erősd falu lakhatósági szintjét? – tettük fel a kérdést Árapatak alpolgármesterének, Nicolaie Cucunak is. – Többször elhangzott tanácsülések alkalmával – felelte –, hogy sínen van már az a pályázat, amelynek segítségével Előpatakot és Árapatakot rákötnék a sepsiszentgyörgyi ivóvízhálózatra, és ebben a tervezetben szerepel az Erősd felé tartó fővezeték is. Reménykedünk, hogy a közeljövőben lefektetik, mert ez lenne a legfontosabb feltétele annak, hogy folytatni lehessen Előpatak korszerűsítését. De pályáztunk a község három kultúrotthonának főjavítására is, s ezek között ott van az erősdi kultúrház is.
Sínen az eklézsia nagy terve
Második esztendeje, hogy az erősdi református gyülekezet megkezdte egy közösségi ház, imaház építését a lelkészi lakás udvarán.
– Szépen haladtunk az építkezéssel – mondta Ráduly-Baka Zsuzsanna, a csupán százharminc lélekkel működő református gyülekezet lelkipásztora. – Büszke vagyok erősdi híveimre, akik a nagyon hasznos és szükséges kalákamunkával remekeltek. Amikor közmunkát hirdettünk, mindennap huszonöt-harminc személy jelentkezett és segített örömmel, s az egyházközség is hozzájárult szerény jövedelméből. Jól jött ez, mert kiegészítette a községi és a megyei tanácstól, a református egyházmegye tanácsától és az Emberi Erőforrások Minisztériumától kapott anyagi támogatást. Most a Gyülekezeti Ház belső munkálatai vannak soron. Ebben lesz egy imaterem, vendégszobák és egy állandó kiállítás, amely az országos, sőt, európai szinten ismert erősdi neolitikumi kultúrát-műveltséget mutatja be. A tárlat összeállításában segítségünkre lesz a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum régészközössége. Az említett őskori régészeti telep és rezerváció a falu keleti része fölé emelkedő Tiszk-hegyen van. A védőárokkal kerített, csiszolt kőkorszaki telephez piros háromszög jelzés vezet (menetidő: 20 perc). A festett kerámia tárgyi anyagának feltárását  László Ferenc, a Székely Nemzeti Múzeum régésze kezdte meg (1905–1925), majd a múzeum és a Jászvásári Egyetem közös régészcsoportja folytatta. A tárgyi anyag és a neolitikumi ősember rekonstruált lakása a Székely Nemzeti Múzeumban látható.
Van előzménye Erősdön a vagyonát gyarapítani akaró helyi gyakorlatnak. Erdélyi Lajos (1920–1970) lelkipásztor idejében a gyülekezet saját erejéből kijavíttatta templomát, újravakoltatta a tornyot, téglakerítéssel vették körül a cintermet – tudtuk meg az Adalékok az Erősdi Református Egyházközség XX. század közepi történetéhez című kiadványból, amelyet Kozma Csaba bodoki magyartanár-igazgató, a lelkész Erdélyi Lajos (1920–1970) unokája állított össze, és 2015-ben, az erősdi templom felújításának 50., a lelkipásztor nagyapa elhalálozásának 45. évében jelent meg Sepsiszentgyörgyön. Ha szélárnyékban is, de zajlik az élet Erősdön. November 5-én tartják a reformáció emlékünnepségét, de azt megelőzve az erősdiek is ott lesznek a sepsiszentgyörgyi nagy ünnepségen, s miként a lelkipásztor elmondta, az Illyefalva környéki alvégi és a székföldi egyházköz­ségek körzeti presbiteri találkozóját is Erősdön tartják november 11-én.
A kis falu látnivalói
Talál érdekes látnivalót az ideérkező vendég. Érdemes megtekinteni a falucska magyar és román templomát. A református templom építési idejére vonatkozó biztos adattal nem rendelkezünk. Erősd első írásos említése 1520-ból származik, 1613-tól neve már gyakrabban előfordul. Temploma a XVIII. századból való lehet, hisz ebből a századból származnak klenódiumai (1758, 1778) is, kis harangja pedig 1733-ból. Mennyezetkazettái ennél talán kissé későbbiek. Nemrég látogatta meg a templomot a nagyborosnyói Bartha család egy Svájcban élő kazettaszakértője, aki ezt a deszkamennyezetet különlegesen érdekesnek, egyedinek és értékesnek találta. Volt a faluban egy görögkeleti fatemplom, amely a román temetőben állott 1903–1957 között. Helyette a főút mellett 1958-ban újat építettek. Mindkettőnek védőszentje Nagyboldogasszony. Az új templom néhány ikonja még a régi templomból való, födémje bizánci kupolás. A templom előtti díszes troicát (keresztet) az árkosi származású de előpataki lakos, Molnár Sándor faragómester készítette. „Sok évvel ezelőtt félelmetes rablóbandák tanyája volt a Veczerkő környéke és a Veczerkői-barlang – jegyeztük le a helyi mondát néhai Berád Irén jóvoltából – Ők osztán lassacskán elmenekültek innen, de kincseiket biztos, hogy valahol elásták, elrejtették. A barlang Rózsa Sándor barlangja volt. Ő itt lakott, ezen a vidéken. A szegény embereket nem bántotta. Erősdöt azért szerette, mert itt nem volt gazdag földesúr.”
Magyar napok
A kétórás fergeteges, humoros és tanulságos színpadi műsort a gyerekeknek szánt kézműves-tevékenység előzte meg, amelyet az erdővidéki Bodvaj Egyesület szervezett, élén Benedek Mártával. A műsor zömét jobbára helyi gyerekek szolgáltatták. Aranyosi Rebeka és Róbert Móra Ferenc A cinege cipője című versét adták elő, A ló meg a kutya magyar népmesét pedig Kertész Mónika és Ráduly-Baka Boglárka. Három kislány – Aranyosi Rebeka, Joó Andrea és Ráduly-Baka Rubinka – tortás jelenete a sütéshez kevésbé értő kislányok jóakaratáról szólt, akik elfoglalt édesanyjukat szerették volna meglepni segítőkészségükkel. Kéri Ferenc Az alkohol öl... című humoros jelenetét a szotyori művelődési ház felnőtt színjátszó köre elevenítette meg. Közönségsikernek örvendett az a helyi, magyarlapádi és széki népdal-összeállítás, amelyet az erősdi Ráduly-Baka család zenekara és az erősdi lányok adtak elő. A legváltozatosabb vidékek néptáncait a közönség által már ismert sepsiszentgyörgyi Százlábú Néptáncegyüttes vitte színpadra. Olvasóink bizonyára érzik-látják, hogy a megye peremén élő magyar szórványban mit is jelent egy tevékeny lelkész család jelenléte, és az évente egy alkalommal megszervezett magyar nap. Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

56-os könyvbemutató-sorozat
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) által rendezett 56-os könyvbemutató-sorozat a tegnapi napon Marosvásárhelyen zárult. Az érdeklődők ezen kívül Baróton, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen és Székelyudvarhelyen nyerhettek betekintést az 1956-os szabadságharc olyan mozzanataiba, amelyeket nem tanítanak az iskolákban.
Kedd este 19 órától Baróton vette kezdetét az az erdélyi körút, amelyen összesen négy 1956-hoz kapcsolódó könyvet mutatnak be szerzőik.
Erdővidék Múzeuma Kászoni Gáspár termében Demeter Zoltán művelődésszervező köszöntötte a szép számú közönséget, két szál gyertyával, és egy perces néma csenddel emlékezve a forradalom áldozataira.
Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Kós Károly termében ugyancsak népes nézőközönség előtt mutathatták be szerzőik a műveiket. Kézdivásárhelyen a lélek hangján mutatták be hogyan vívta ki a magyar nép alig néhány napot tartó függetlenségét, hogy 1956 gyermekeinek, fiataljainak, öregjeinek a szabadság puszta szeretete elég volt fegyverként a hatalmas szovjet birodalom ellen, hogy példát mutattak az emberiségnek szabadságszeretetből, hazaszeretetből amit még a történelem kereke sem tud megismételni! Köszönjük az érdeklődést, hisszük, hogy nem bánják akik eljöttek!
Székelyudvarhelyen hangulatos környezetben, a Városi könyvtár olvasótermében került sor október 27-én a hármas könyvbemutatóra 1956. október 23. kapcsán. Öröm volt kézbe fogni Tercsi néni eredeti naplóját, melyen megfigyelhetőek voltak a szegek által ütött lyukak, melyekkel a padlás gerendájára szegezték, hogy ne kerüljön illetéktelen kezekbe a nehéz időkben. A tizenéves közönség tagjaihoz úgy szólt Tercsi néni, mint egykori önmagához és bajtársaihoz, nagyon megható volt ezt nézni.
A körút Marosvásárhelyen zárult, ahol a Deus Providebit Tanulmányi Ház nagytermébe szép számban érkeztek érdeklődők,köztük Marosvásárhely alpolgármestere, a Bolyai Farkas Gimnázium igazgatója és olyanok is, akik az előadás során bemutatott egyik könyv főszereplőjének közeli ismerősei, osztálytársai voltak. A könyveket az Enyingen élő Vajda Jenőné Németh Terézia, a marosvásárhelyi történész , közíró és 56-kutató Tófalvi Zoltán és a kiskunmajsai Nahimi Péter történész, a Pongrácz Gergely 56-os Közhasznú Alapítvány elnöke mutatta be, mindnyájukat pedig a közönségnek a Budapestről érkezett Pataki Barbara. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom sajtóközleménye; Erdély.ma

A forradalom vérbe fojtására emlékeztek
Többnyire az érintettek és hozzátartozóik jelentek meg szombaton a Székely Nemzeti Múzeumban az 1956-os forradalom vérbe fojtása alkalmából tartott megemlékezésen, amelyet a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szövetsége szervezett. A délután folyamán Mohi Sándor és Nagy Ernő 1956 Erdélyben című dokumentumfilmjét tekintették meg az érdeklődők, majd az ’56-os emlékparkban folytatódott a megemlékezés.
A múzeumban elsőként az esemény házigazdája, Vargha Mihály köszöntötte az egybegyűlteket. Mint mondta, az általa vezetett intézménynek mint a háromszéki kulturális élet egyik bástyájának kötelessége, hogy az 1956-os szabadságharc és forradalom ügyét támogassa. Ezt az estet is azért szervezték, hogy ne csak az egykori forradalmárok korosztálya, a 60–70 évesek érezzék át ezeknek az eseményeknek a súlyát, hanem a fiatalabb nemzedék is. Próbálnak minél több fiatalt és tanárt bevonzani az ilyen rendezvényekre, hogy a forradalom emléke ne halványuljon el. Örömmel tapasztalja, hogy fiatal kutatók egész sora foglalkozik az ’56-os eseményekkel. A szakember szerint téves az a nézet, miszerint ez a forradalom a magyarországi magyarság ügye, aki ezt gondolja, nem tudja, hogy az anyaország határain kívül is milyen eszméletlen kegyetlenséggel csapott le a kommunista hatalom mindazokra, akiknek szívében lángra kapott a szabadság szikrája. A románság elitje is hatása alá került a budapesti eseményeknek, ’56 a nemzetek közötti összefogást is jelképezi. Török József, a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szövetségének vezetője örömét fejezte ki, hogy itthon köszöntheti a dokumentumfilm rendezőjét, a magyarországi, valamint a gyergyói, udvarhelyi és érmelléki sorstársakat. Szerinte azért fontos, hogy a fiatalok is megismerjék ezeket az eseményeket, mert ők másképp gondolkodnak, mint az ’56-os ifjak, de a film hatására átértékelődhet bennük sok minden. Szeretnék felajánlani a film egy-egy másolatát a sepsiszentgyörgyi iskoláknak, hogy minél több diáknak levetíthessék azt. Mohi Sándor rendező vallomással kezdte köszöntőjét – mindig nagyra becsülte a székelyeket, ez a tisztelet pedig csak fokozódott benne a forgatás alatt –, majd a film készítésének ötletéről és támogatóiról beszélt, végezetül pedig röviden bemutatta azt a közönségnek. A produkció négy alapegységből áll: az első a tavalyi csíkszentdomokosi ünnepi szentmiséről tudósít, amely során a helybeli plébános szólt az ’56-osokhoz, a másodikban a nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szövetségének vezetője, Domokos Miklós megrázó vallomásai hallhatóak, a harmadik részben az egykori szövetség további tagjai mesélnek a forradalmi és azt követő drámai eseményekről, az utolsó rész pedig a székelyek kálváriájáról szól. A vetítés végén Török József lapunknak megjegyezte, sajnálatos, hogy egyetlen tanár sem vett részt a vetítésen, nem csoda, hogy a fiatalok nem sokat tudnak ’56-ról. Nagy B. Sándor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A forradalom áldozataira emlékeztek
1956 Erdélyben
Az 1956-os forradalom vérbefojtására emlékezett szombaton a Volt Politikai Foglyok Szövetsége (VPFSZ). Ebből az alkalomból a Székely Nemzeti Múzeumban levetítették Mohi Sándor és Nagy Ernő 1956 Erdélyben című dokumentumfilmjét.
A Székely Nemzeti Múzeumnak, mint a „háromszéki kultúra bástyájának” kötelessége ápolni az 1956-os forradalom emlékét – hangoztatta Vargha Mihály igazgató, aki célként azt fogalmazta meg, hogy a fiatal generációba is beoltsák 61 évvel ezelőtt történtek fontosságát. Török József, a VPSZ elnöke szintén a fiatalokról beszélt, Mohi Sándor rendező pedig felajánlott egy-egy DVD-t minden tanárnak, aki jelen van, hogy vigye el iskolájába és mutassa be a filmet.
A dokumentumértékű alkotásra, amely Nagyváradtól Barcaságig veszi sorra az 1956-os eseményekbe bekapcsolódó erdélyi fiatalokat, akikre több ezer év börtönt rótt ki a román elnyomó gépezet pusztán csak azért, mert szimpatizálni merészeltek a forradalommal, egyetlen aktív tanárember sem volt kíváncsi. Így aligha ér el a fiatalokhoz a sepsiszentgyörgyi Zsók László volt politikai fogoly által megfogalmazott üzenet: „becsüljék meg azt a szabadságot, amit az 56-osok áldozata révén kaptak”. Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Körülményes a háromszéki műemlékek védelme (Megyei Művelődési Igazgatóság)
A megyei művelődési felügyelőség és a Székely Nemzeti Múzeum égisze alatt működött műkincsvédelmi hivatal összevonásával 2001-ben alakított megyei művelődési igazgatóság új vezetője számára kiemelt fontosságú a műemlékek védelme. Ha szükséges, bűnügyi eljárást is kezdeményeznek.
A Bartók Botond nyugdíjba vonulásával áprilisban megüresedett ügyvezető igazgatói tisztségbe a hivatal régi munkatársát, Kelemen Antónia Izabella egyetemi adjunktust nevezte ki június 6-ától a kulturális minisztérium. Az új vezető tegnapi sajtótájékoztatóján ismertette a hivatal tevékenységi körét: műemlékek és emlékművek nyilvántartása, a beavatkozások engedélyezése, a munkálatok követése, egyszóval a kulturális örökség védelme. A hivatal bocsát ki műkincsekre szóló kiviteli engedélyeket, továbbítja a múzeumi gyűjteményeket akkreditáló dokumentációkat, mint legutóbb a miklósvári Kálnoky-kastélyban berendezett Erdélyi Élet Múzeuma számára. Az igazgató hangsúlyozta, események szervezése nem tartozik hatáskörükbe. Háromszéken 594 műemléket és emlékművet tartanak nyilván, ezek régészeti, építészeti és ipartörténeti műemlékek, továbbá köztéri szobrok, térplasztikák, emléktáblák, lehetnek állami, magán vagy egyházi tulajdonban. A legtöbb műemlék Sepsiszentgyörgyön található, szám szerint 72, Kézdivásárhelyen 35, Csernátonban 33, Vargyason 31, Uzonban 19. Arra törekednek, hogy a törvények betartásával óvják a műemlékeket az avatatlan beavatkozásoktól. A visszajelzések nem mindig pozitívak, egyes tulajdonosok azt állítják, hogy tevékenységükkel gátolják az építkezési, javítási munkálatokat. Az ellenőrzés állandó tevékenységük, terepen követik a munkálatokat, ha esetleg felfedeznek olyanokat, amelyeket engedély nélkül végeznek, akkor intézkednek – mondotta az igazgató. Mióta átvette az intézmény vezetését, rendszeressé vált a terepmunka – tette hozzá. Engedélyezésnél gondot okoz, hogy a közigazgatási egységek nem rendelkeznek felújított általános urbanisztikai tervvel (PUG). Uzoné nemrég készült el, Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely a véghajrában van. Amennyiben nincs még urbanisztikai terv, védelmi övezetnek számít a műemléktől számított 100 méteren belüli terület városon, 200 méteres körzetben falun, 500 méteres kerületen belül külterületen. Például Kézdivásárhely belvárosa teljes egészében védett, ott régészeti leletmentésnek kell megelőznie a beavatkozásokat. Különleges helyzet van Árkoson, hiszen a belterület 40 százalékát védetté nyilvánították, mivel két műemlék, az unitárius erődtemplom és a Szentkereszty-kastély között terül el. Minden beavatkozásra engedélyt kell szerezni, ahhoz dokumentációt kell letenni, ebből sok kellemetlenség adódott – mondotta az igazgató.
Az igazgatóság együttműködik a kataszteri hivatallal és a bűnügyi rendőrséggel, az ellenőrzéseket közösen végzik. Néhány esetben bűnügyi eljárást kezdeményeztek a rendőrségen. Korábbi ügy a Nagybaconban törvénytelenül lebontott B kategóriás műemlék épület, a 19. században épült Árkádos ház esete. Folyamatban van egy másik ügy: Futásfalván megsemmisült egy székely kapu. A napokban új bűnügyi eljárás kezdeményezésére kerülhet sor. A sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen utca végén, a Debren-patak partján levő volt városi vágóhidat 1905-ben építették Gyárfás Győző, Háromszék vármegye királyi főmérnöke tervei alapján. B kategóriás műemlék, amelynek állapota folyamatosan romlik, nem tartják karban, s már veszélyezteti a környezetben levők épségét is. Az épület állami tulajdonban, a Román Autóklub vagyonkezelésében van. A Román Autóklubot felszólították a karbantartásra, az itteni fiók vezetője azt állította, tehetetlen, a bukaresti vezetőség intézkedhet. Lejárt a 90 napos felszólítási határidő, következő lépésben rendőrségre adják – mondotta az igazgató. Kelemen Antónia elmondta, az ilyen helyzeteket meg szeretnék előzni. Körlevélben ismertették a polgármesteri hivatalokkal a törvényeket, kötelezettségeiket, adatokat kérve az adatbázisok kiegészítésére, de a 45 önkormányzat közül csak hattól kaptak választ. Sok esetben a szoborállítás után próbálják elintézni a törvényi formaságokat. Az igazgató hangsúlyozta, tanácsadással bármikor az ügyfelek rendelkezésre állnak, hogy megelőzzék a törvénytelen helyzeteket. Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hatvan évvel a magyar forradalom után
A Kovászna Megyei Volt Politikai Foglyok Szövetsége által 2016. szeptember 1–2-án szervezett 1956-os ülésszak előadásai tanulmánykötetben jelentek meg. A Benkő Levente által szerkesztett, a kolozsvári Polis Könyvkiadónál a napokban megjelent, Hatvan évvel a magyar forradalom után című könyvet pénteken este mutatták be Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban.
A házigazda Boér Hunor, a múzeum főkönyvtárosának köszöntője után Benkő Levente baróti történész, újságíró felolvasta az árapataki születésű Dávid Gyula kolozsvári irodalomtörténész, volt politikai fogoly, társszerző, kiadó alkalomra küldött levelét, amelyben számba veszi a 60. évforduló hozadékát, majd a szerkesztő ismertette a kötet összeállítási elvét: magyarországi eseményekkel indul, majd áttérnek az erdélyi – gyergyószárhegyi, erdővidéki, marosvásárhelyi, kolozsvári – történésekre. A könyv értékét növeli, hogy a tanulmányok gondolatébresztő összegzések, így akik mélyebbre akarnak ásni, a forrásmegjelölések alapján megtehetik, és jó is, ha megteszik, ugyanis a történelmi kutatásnak soha nincs vége – mondotta Benkő Levente, hozzátéve, bármikor kerülhet újdonság, amely érthetőbbé, kerekebbé teszi a történetet.
Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi történész, akadémikus elmondta, a forradalom 50. évfordulójára Dávid Gyula felkérésére kezdte kutatni a marosvásárhelyi ’56-os eseményeket. Annál is inkább, hogy pontosan ő volt az a levéltáros, aki az állami levéltár részére átvette a katonai ügyészség kiselejtezett iratcsomóit, így azok nem a zúzdába kerültek. Akkor, a letűnt rendszerben egy hétig átnézhette az iratokat: a mintegy 1000 dossziéból több mint 800 securitatés kivizsgálási iratcsomó volt. Azokat akkor titkosították, csak 1990 után tanulmányozhatta behatóan. Az 50. évfordulóra kihozott egy kötetet a forradalom utáni megtorlásokról a Magyar Autonóm Tartományban. A 60. évfordulóra újabb kutatásokat végzett, főleg a marosvásárhelyi értelmiségieknek az eseményekhez való viszonyulását vizsgálta.
Tófalvi Zoltán marosvásárhelyi történész elmondta, tízkötetes sorozatot tervezett az ’56-os eseményekről és következményeiről. Következik a Bolyai Tudományegyetem pere. Már attól a pillanattól, hogy Mihály király 1945-ben aláírta az egyetem létesítésének okiratát, a hatalom mindent elkövetett, hogy ellehetetlenítse, megszüntesse azt. Aki a legjobban ellenezte a Bolyai Tudományegyetemet, éppen háromszéki, a lemhényi Luka László, akinek a nevét a szülőfalu márványtáblán örökítette meg. Rendkívül fontos összességében látni a történteket, hogy tehessünk arról, ne ismétlődjenek meg. A teljes rekonstrukció nagyon fontos, hogy a magunk történelmét világosabban lássuk. Politikusaink sokszor nem tudnak érvelni, mert nem ismerik, miről van szó.
Török József, a Kovászna Megyei Volt Politikai Foglyok Szövetségének elnöke felajánlott egy-egy könyvet az iskolai könyvtáraknak, hogy azok kerülhessenek a tanulók kezébe. Az est végén Xantus Gábor ’56 Erdélyben című dokumentumfilmjéből levetítettek egy 40 perces részletet, amelyben Dávid Gyula vall az eseményekről. Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az országzászló-emlékmű avatása Sepsiszentgyörgyön
A trianoni békeszerződés csak fegyvernyugvást jelentett a vesztes országok számára. Olyan nemzeti megaláztatásokat és terheket okozott a legyőzött Magyarországnak, hogy belpolitikájában revíziós és szociális változtatások szükségességének állandó követelését eredményezte. A békeszerződés felülvizsgálatának, módosítási követeléseinek, a vesztett háború feletti elkeseredés ébrentartásának egyik hajtása volt a maroshévízi születésű Urmánczy Nándor földbirtokos, a Védő Ligák Szövetsége elnöke által 1925-ben meghirdetett országzászló-mozgalom. Az ennek égisze alatt létesített különböző emlékművek a közgondolkodás befolyásolásának eszközeként a mindennapok részévé váltak, ünnepségek alkalmával pedig szimbólumként szakrális funkciót is betöltöttek.
A budapesti Szabadság téren Urmánczy kezdeményezésére már 1921-ben irredenta szoborcsoportot szenteltek. Ennek központi tagjaként 1928. augusztus 20-án avatták fel a Füredi Richárd és Lechner Jenő által tervezett ereklyés országzászlót. A rúdon a trianoni gyász jelzésére állandóan annak harmadára leengedett, nyolc méter hosszú nemzeti lobogó függött, amelynek fő eleme a Nagy-Magyarország területi integritását jelképező, angyalok tartotta középcímer „Így volt – így lesz” felirattal. Talapzatába a történelmi vármegyék és emlékhelyek rögeit helyezték el, előtte virágokból a Trianon előtti haza térképét alakították ki. A különböző egyesületek szervezésében, a helyi hatóságok támogatásával az ország többi településén is országzászló-emlékműveket kezdtek állítani.
A hivatalos teendők és formaságok intézésére 1935-ben budapesti székhellyel megalakult az Ereklyés Országzászló Nagybizottság (EONB). Irányítója a háromszéki származású Losonczy Ferenc országbiztos volt, elnöke 1937-től 1940 októberében bekövetkezett haláláig Urmánczy Nándor, székelyföldi megbízottja pedig dr. Kelemen Zoltán papolci ügyvéd. 1939-ig már 350 magyarországi helység építette meg saját világháborús hősi emlékművét, amely mellé vagy éppen rá egyidejűleg vagy később az országzászlót is állították. Észak-Erdély magyar ajkú népét az 1940. augusztus 30-ai második bécsi döntés nemzeti léte kiteljesedésének reményével töltötte el. A visszacsatolt területek helységeiben is első világháborús emlékművek és országzászló emelését szorgalmazták, most már mint az új állami lét, az újbóli együvé tartozás szimbólumát. A történelmi Magyarország legkeletibb megyéjében, a területében és népességében is kicsiny Háromszéken a mintegy száz település jelentős többsége tett eleget 1940–43 között a közóhajnak: országzászló-emlékművet állított. Eddigi ismereteink szerint megyénkben az első országzászlót Nagybacon népe állította 1940. október 6-án. Ezt követte még abban az évben Zágon, Barót, Lécfalva és Olasztelek, utolsóként 1943. október 10-én Felsőrákos és Illyefalva.
A Segédtisztviselők Országos Szövetsége (a továbbiakban STOSZ) már 1940. szeptember 4-én, tehát alig néhány nappal a második bécsi döntés után országzászlót, majd az agárdi fürdőtelep tulajdonosi közössége nyolckilós bronzkezet és négyméteres hímzett zászlószalagot ajánlott fel Sepsiszentgyörgynek. Még ebben a hónapban bizottság alakult az emlékmű létrehozására, adománygyűjtést szerveztek, tevékenysége azonban akadozott, nem bizonyult hatékonynak, így 1941 őszén lemondott.
Közben 1941 májusában Herepei János, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója közölte a polgármesterrel, hogy Kós Károly 11–12-én Sepsiszentgyörgyön járt, és elvállalta az országzászló megtervezését olyan, a város által javasolt formában, mely szerint „a díszemelvényt a hősök emlékművével együttes kiképzésben” oldja meg. Kós el is küldte az emlékmű tervét, amellyel azonban feltételezhetően nem nyerte meg a képviselő-testület egyöntetű tetszését, így Koncz Árpád polgármester saját elképzelését Puskás István főiskolai végzettségű uzoni kőfaragó mesterrel készíttette el, amelyhez Haáz Rezső székelyudvarhelyi tanár, a székely népművészet alapos ismerőjének véleményét kérte. Haáz 1941 decemberében keltezett levelében elküldte Koncz tervének általa módosított változatát. 1942. január 25-ére Haáz vázlatai alapján Szász István városi főmérnök irodájában elkészült az országzászló műszaki rajza. A polgármester a tervről kikérte Antal Dezső Sepsiszentgyörgyről elszármazott budapesti építész, tanár (első világháborús 24-es veterán, aki a Rétyi Nyírben 24-es tűzharcosok részére üdülőházat tervezett) véleményét, mire ő egy maga készítette monumentális terv elküldésével válaszolt. Koncz elismerte a terv nagyszerűségét, de megjegyezte, hogy kivitelezése meghaladja a város pénzügyi erejét. Végül Haáz Rezső tervének elkészítését határozzák el, amely különben is általános tetszést aratott. Kivitelezésére alakult meg az országzászló intéző bizottsága 1942. május 24-én. Tagjai között találjuk dr. Kászonyi Richárd főispánt, báró Szentkereszty Béla országgyűlési képviselőt, dr. Koncz Árpádot, Demeter Bélát, a Székely Mikó Kollégium igazgatóját, Földi István írót, dr. Szalay Mátyás és Imre Dezső lelkészeket. A munkálatok összköltségét 21 ezer pengőre becsülték, ezt gyűjtésből és adakozásból számítottak beszerezni.
Az eredetileg október 25-ére tervezett zászlóavatást november 15-ére halasztották. Október 18-án Budapesten a Szabadság téren ünnepélyes keretek között beiktatták Sepsiszentgyörgy országzászlóját. A zászló egyik oldalára Magyarország középcímerét hímezték, felette az „Így volt, így lesz!” felirattal, a másik oldalán díszesen kihímezték Sepsiszentgyörgy megyei jogú város címerét és fölötte a feliratot: „Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!” 1942. november 5-én az intézőbizottság közzétette az ünnepély meghívójának szövegét és sorrendjét: „1. Délelőtt ½ 10 órakor istentiszteletek az összes felekezetek templomaiban. 2. 1/2 11 órakor ünnepélyes felvonulás az országzászló lobogóval a városházától az országzászlóhoz. 3. Himnusz, énekli a közönség. 4. Az ünnepséget megnyitja és a vendégeket üdvözli dr. Koncz Árpád polgármester, az országzászló-bizottság elnöke. 5. A dísz-országzászlót beszéd kíséretében átadja dr. Czettler Jenő, m. kir. titkos tanácsos, felsőházi tag, a STOSz fővédnöke. 6. Őrségkivezénylés és -felállítás. 7. Zászlószalagok felkötése. 8. Az országzászló lobogójának felvonása a Nemzeti Hiszekegy hangjai mellett. Tisztelgés. 9. Avatóbeszéd. Mondja vitéz nagybaczoni Nagy Vilmos m. kir. honvédelmi miniszter úr képviselője. 10. Szózat. Énekli a sepsiszentgyörgyi magyar dalárda. 11. Saját költeményét szavalja Mécs László róm. kat. papköltő. 12. Az ország 63 vármegyéje földjének ereklyéjét és az emlékjegyzőkönyvet elhelyezi, az országzászlót beiktatja vitéz Endre László, az EONB kiküldöttje. 13. Sepsiszentgyörgy város közönsége nevében az országzászlót átveszi dr. Koncz Árpád polgármester. 14. Koszorúk elhelyezése az országzászló talapzatán. 15. Székely himnusz, énekli a közönség. 16. Díszmenet az országzászló előtt.”
1942. november 11-én az EONB ügyvezető igazgatója értesítette a polgármestert, hogy nagybaczoni Nagy Vilmos honvédelmi minisztert az ünnepségen a marosvásárhelyi dandárparancsnok, vitéz primor feltorjai Kozma István vezérőrnagy képviseli. „A tábornok úr nem mond beszédet, minthogy meglepetéssel is vettük a Polgármester Úr oly irányú beállítását, hogy aktív szolgálatot teljesítő katonai személyiség beszédét feltételezte.” Az avatási ünnepélyre a behavazott Sepsiszentgyörgyön 1942. november 15-én került sor. A felekezetek templomaiban vasárnapi fél 10-kor kezdődő ünnepi istentiszteletek után fél 11-kor vette kezdetét a Szabadság téren a zászlóavatási ceremónia. Addig már elfoglalták helyüket a katonai alakulatok, a vitézi rend tagjai, a tűzharcosok, leventék, cserkészek egységei. Megérkezik vitéz altorjai Kozma István, aki az őt kísérő tisztek társaságában elvonul a felsorakozott alakulatok majd az országzászló emlékmű előtt. Az emlékmű emelvényén honvédek, leventék és díszegyenruhába öltözött hajdúk álltak díszőrséget, két oldalán a kopjafaoszlopokon az egyesületek zászlói lengtek. A tizenöt zászlótartó oszlop közül a főárbocra az országzászlót, a baloldali nagyra Sepsiszentgyörgy zászlaját, majd sorrendben a Magyar Államvasutak, a városi Ipartestület, a Baross Szövetség, a Nemzeti Munkásközpont, a Magyar Dalárda és az Önkéntes Tűzoltó Szövetség, míg a főárboctól jobbra Háromszék vármegye, a Tűzharcos Szövetség, a Levente Egyesület, a Székely Mikó Fiúgimnázium, a Tanítóképző Intézet és az Állami Polgári Fiúiskola zászlaját tűzték. Az avatási ünnepség a fenti forgatókönyv szerint zajlott le. Az ünnepély meghívójának szövegében olvasható emlékjegyzőkönyv tartalmazza a tervezés és építés körülményeit, a bizottságok és védnökök névsorát, a nagyobb adománytevőket, a zászlóoszlopokat pénzzel megváltók névsorát és az intézőbizottság tagjainak aláírását. Az ünnepséget záró díszfelvonuláson a sepsiszentgyörgyi 11. határőr zászlóalj zenekarának akkordjai mellett a magyar kir. 11. határvadász zászlóalj és a sepsiszentgyörgyi 27/I. zászlóalj díszszázadai, a vitézek, az első világháborús tűzharcosok és a leventék egy-egy alakulata vonult el vitéz altorjai Kozma István vezérőrnagy és a felsorakozó vendégek, városvezetők, védnökök előtt. Az ünnepély után a vendégek, meghívottak és a vendéglátók a városi kávéházban egytálételes ebéden (ne feledjük: háborús években vagyunk!) vettek részt. Koncz Árpád polgármester 1943. február 15-ei határozatában a következőképpen szabályozta az emlékmű teljes díszű fellobogózását: március 15-én, május utolsó vasárnapján (hősök napja), augusztus 20-án, augusztus 30-án (a bécsi döntés napja), szeptember 13-án (a bevonulás napja), október 6-án (az aradi vértanúk emléknapja) és december 6-án (a kormányzó születésnapja). Nem szabályozott időben és hétköznapokon a főárbocra rövid, vászon nemzetiszín lobogót kell felvonni. Az országzászló rövid életűnek bizonyult, hiszen a néhány év múlva bekövetkezett újabb határmódosítások és az azt követő szovjetbarát román kommunista hatalom nem tűrhette meg. Az 1944 végén a leszerelt főárboc csúcsán levő bronzkezet a park kavicsáról szedte fel és őrizte meg egy szentgyörgyi polgár. Hatalmának hirdetésére a berendezkedő új államapparátus a saját jelkép létesítését is megkövetelte. Így történt, hogy 1950-től kezdődően az ország nagyobb településein „szovjet hősi emlékműveket” emeltek, tereket, utcákat orosz személyiségekről neveztek el. Városunkban a parkot előbb Alekszandr Puskin orosz költőről nevezték el, majd a Szovjet hősök tere nevet kapta. Az 1944 cm magasra tervezett és 1951. augusztus 23-án felavatott emlékmű a lerombolt országzászló kőanyagából készült, a helyi lakosság kötelező pénzbeli hozzájárulásával – a sors iróniája – ugyancsak Puskás István tervei alapján, aki az építkezéseket is vezette. József Álmos / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megakadályozták az országzászló felvonását
Az országzászló sepsiszentgyörgyi felvonásának 75. évfordulójára, tegnapra újabb zászlófelvonást tervezett a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki szervezete. Az Erzsébet park szélére felállított országzászló-maketten előkészítették az őrfát, amelyre az egykori országzászló hasonmását szerették volna felvonni, ám a román hatóságok megakadályozták azt.
Több százan gyűltek össze a főtéren a történelmi kiállításként engedélyezett Országzászló-makett és az eseményt ismertető pannók előtt. A parkban több tíz csendőr – a közelben minden bokorra három jutott –, a környéken mindenütt voltak belügyesek, sokan civilben. A park körül több csendőrfurgon állt, a színház előtt a hírszerző szolgálat térkamerával felszerelt gépkocsija őrködött. A meghirdetett kezdési időpontban még csendőrségi vezetők és szervezők tárgyaltak a makett mögött. Kulcsár-Terza József, az MPP megyei elnöke lapunk érdeklődésére elmondta, a hatóságok felszólították őt is, meg Antal Árpád polgármestert is, hogy ne vonják fel a magyar lobogót.
A megemlékezés lebonyolítója, az ötletgazda Miklós András, Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő irodavezetője köszöntőjében felelevenítette, 75 évvel ezelőtt annak ellenére, hogy dúlt a második világháború, örömünnep volt Sepsiszentgyörgyön, hiszen a huszonkét éves elnyomó hatalom markából szabadult erdélyi magyarság ismét hallhatta az anyaország lüktető szívét, szabadon megélhette a magyar nemzethez való tartozását. Azzal zárta szavait, szülőföldünk nem eladó, jövőnkről nem mondunk le. József Álmos nyugalmazott tanár, helytörténész az egykori országzászló-mozgalomról és -avatásról tartott előadást (olvasható lapunk tegnapi számában: Az országzászló-emlékmű avatása Sepsiszentgyörgyön).
Következett volna a zászlófelvonás. Ekkor Kulcsár-Terza József azt mondta, nézzék meg, a háttérben mi történik: nem engedik, hogy felhúzzák a zászlót. Felszólították őt is, a polgármestert is, amennyiben felhúzzák, irredentának, sovénnek és terroristának tekintik őket. A zászlót megőrzik, mondotta, nem adják meg „azt az élményt senkinek, hogy zászlónkhoz nyúljon”, s hozzátette, beszéltek a Székely Nemzeti Múzeum igazgatójával, az intézményben helyezik azt el a kiállítással együtt.
Bedő Zoltán, a Magyar Megmaradásért Mozgalom vezetője jelezte, nem kívánt szólani, de a helyzet megköveteli. Románia azt hirdeti úton-útfélen, hogy jogállam, megoldotta a nemzeti kisebbségek helyzetét, sőt, példamutatóan oldotta meg. Az a tény, hogy a zászlót nem vonhatjuk fel, bizonyítéka annak, hogy Románia nem jogállam, és üldöz mindent, ami magyar. Szívünkből a szülőföld szeretetét sem gumibottal, sem géppisztollyal nem lehet kitépni! – hangoztatta. Nem azért nem húzzák fel a zászlót, mert félnének. Nem félnek, itt állnak. Ha mégis megtennék, egyrészt bajt okoznának olyanoknak, akik nevüket adták a rendezvényhez, másrészt a zászlót megszentségtelenítenék azzal, hogy kitépnék a kezükből, amikor fel akarnák vonni. Megcsókolta a lobogót, majd felkiáltott: Éljen Székelyföld! A tömegből többen kiáltották: Vesszen Trianon! Bancea Gábor, a Gyöngyvirág utcai Református Egyházközség lelkipásztora elmondta, különös alkalom a mai, a megemlékezés nagyszerű pillanat, nemcsak azért meg egy nép régi dicsőségét keressük, hanem mert újrafogalmazzuk identitásunkat, kik vagyunk, és megállunk csendben a teremtő Isten színe előtt. A magyar keresztény nép, Isten népe és követe a világban, a nagy kérdés az, hogy betölti-e hivatását. Ha jóban vagyunk Istennel, nincs az a hatalom, ország, politikai irányzat, amely térdre kényszeríthet. A lelkész hangsúlyozta, csak igaz keresztény hívő magyarként győzhetünk, hitetlenül elvész a nép. Idézte a 126. zsoltárt, mely a szabadult foglyok éneke. Igemagyarázatában Bancea Gábor kiemelte, a visszanyert ország Isten ajándéka. Velünk is az történt, mint azokkal a foglyokkal: nemzedékek jöttek, pusztultak, romlás és elhajlás fenyegette a népet. A foglyokhoz egyszer megérkezett a perzsa király üzenete: tiétek az ország, mehettek haza, tűzzétek ki a zászlót, Isten nem hagyott el. A másik bibliai idézet Dániel könyvéből származik. Ennek magyarázataként hangsúlyozta, a nemzet akkor nyer országot, amikor átalakulni nem akaró hívei vannak. Ha nyerni akarunk, az csak úgy lehetséges, ha lesznek hívő magyar gyermekeink, akik kiimádkozzák az országot, és lesznek hívő magyar édesanyák, akik teleszülik az országot. Dániel azt mondta, önmaga akar maradni, nem akar más lenni, mint aminek teremtette az Isten. Lényünk magva, egyéniségünk csírája nem eladó, nem elárulható, és mássá nem tehető fenyegetés által sem. Ez a belső mag, az ősminta, amire az Isten teremtett, ami a sast sassá, a magyart magyarrá teszi. Nemzeti mivoltunk létkérdés, és ez a végzetünk, mert csak magyarként tudunk létezni, alkotni igazán, mondotta a lekipásztor. Dániel példája nagy erkölcsi megújulást igényel minden egyes embertől. Az egyetlen igazi zászló a szívben van felállítva, onnan virágzik ki kokárda formájában, és onnan hozza a jövő ígéretét. Oda kell kitűzni a zászlót, s elmondani Isten segítségével, erdélyi magyar, keresztény, hívő ember vagyok, és ha Isten úgy akarja, az maradok. Imádkozzunk: Uram, jöjjön el a te országod. A tömeg elénekelte a magyar és a székely himnuszt. Közben egy sepsiszentgyörgyi polgár egy székely zászló rúdjára tűzte a címeres magyar lobogót, a fel nem vont országzászlót, és az emlékmű makettje előtt magasba emelte és lengette azt a himnuszok éneklése alatt. A rendezvényen közreműködött Gyenge Tímea, a Plugor Sándor Művészeti Líceum és Szabó Fruzsina, a Mikes Kelemen Elméleti Líceum tanulója. Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Betiltották az országzászló felvonását
„Üldözik, ami magyar”
Nem vonhatták fel tegnap délután Sepsiszentgyörgy központjában az országzászlót, miután mind a prefektus, mind a csendőrség átiratban törvénytelennek nyilvánította a rendezvényt. A hatóságok szerint ugyanis, aki hasonló tettet követ el az „irredenta, soviniszta és terrorista”, közölte Kulcsár-Terza József.
Észak-Erdély visszatérése után, 1942. november 15-én avatták fel Sepsiszentgyörgyön az országzászlót, és 75 évvel később egykori helyén, az Erzsébet park Székely Mikó Kollégiummal szembeni oldalán szerették volna ismét felvonni. Több százan gyűltek össze tegnap délután a helyszínen, de József Álmos helytörténész beszéde után a szervezők nevében Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt háromszéki szervezetének elnöke bejelentette: nem vonják fel az országzászlót. „Nem szerepelt a programban, hogy felszólaljak, de amíg önök minket figyelnek, addig a háttérben betiltják, hogy felhúzzuk a zászlót. Felszólítottak minket és Antal Árpád polgármester urat, hogy amennyiben felhúzzuk, akkor irredenták, soviniszták és terroristák vagyunk”, emelte ki Kulcsár-Terza, mire az összegyűlt tömeg fütyülni kezdett. Az MPP háromszéki elnöke hozzáfűzte, a „zászlót nem tudják más kézre adni, nem adják meg azt az élményt senkinek, hogy hozzányúljon”, hanem a Székely Nemzeti Múzeumhoz kerül. Bedő Zoltán, az MPP képviselője is aláhúzta, hogy Románia úton-útfélen azt hirdeti, hogy jogállam, és példásan megoldották a kisebbségi kérdést, miközben ennek ellenkezőjét bizonyítja. „Üldöz mindent, ami magyar, de a szívünkből a szülőföld iránti szeretet sem gumibottal, sem géppisztollyal nem tudják kitépni”, fogalmazott Bedő, mire a tömeg elkezdte skandálni „Vesszen Trianon!”.
Egy kiállítással egybekötött esemény megszervezésére az engedélyt a Magyar Polgári Párt háromszéki szervezete kérte az illetékes hatóságoktól. Kiss Edit / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

AJÁNLÓ
KÖNYVBEMUTATÓ
* Ma 17 órától a maksai református egyház imatermében bemutatják dr. Kerekes Jenő háziorvos Rendhagyó családtörténet és napló című könyvét, valamint Köntés György, a maksai iskola egykori tanárának verseskötetét.
* Holnap 18 órakor a Székely Nemzeti Múzeum Bartók-termében mutatják be Szentkatolnai Bálint Gábor Válogatott művek című könyvet, amelyet a Hargita Kiadóhivatal jelentetett meg a Székely Könyvtár 51. köteteként, és az orientalista nyelvtudós legfontosabb nyelvészeti tanulmányait, az akadémiának készített jelentéseit, ázsiai útinaplóját tartalmazza, valamint válogatást publicisztikai írásaiból. A kötetet Lövétei Lázár László, a Hargita Kiadóhivatal igazgatója és dr. Borcsa János ismerteti, valamint megtekinthető lesz a tudós kéziratos hagyatékának az a része, amelyet a Székely Nemzeti Múzeum őriz. A kötet a helyszínen megvásárolható.
KÖZMŰVELŐDÉSI NAPOK
* Ma 18 órától a baróti Városi Művelődési Ház Bodosi Dániel-termében Útirajzok. Petőfi Sándor Úti levelek Kerényi Frigyeshez című művéből szerkesztette és előadja: Csadi Zoltán színművész (Budapest). Kedden 17 órától tisztelgés Incze László muzeológus, történész, tanár sírjánál a baróti római katolikus temetőben, emléktábla-avatás, 18 órától Bánffy Miklós pályaképe – kiállításmegnyitó Erdővidék Múzeuma Kászoni Gáspár-termében.
DESIGNHÉT
A november 20–24. között Sepsiszentgyörgyön zajló 3. Design Week keretében ma 17 órától a 2. Csernátoni Design Táborban készült terveket mutatják be a Magmában. 18 órától TWIST, a 3D-ékszerek világa – Török Réka jelmeztervező, ékszerkészítő, a REKKO brand tulajdonosa és Simon Norbert divatfotós közös kiállítása a Lábas Házban. 18.30-tól: „Mesélő jelmezek” – kiállítás, könyvbemutató, filmvetítés a Lábas Házban. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ércnél maradandóbb a szó (Könyvbemutató Sepsiszentgyörgyön)
Szentkatolnai Bálint Gábor Válogatott művek című, a Székely Könyvtár sorozatban megjelent könyvét mutatták be kedd este Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében.
A házigazda Tóth-Bartos András muzeológus köszöntőjében arra is kitért, hogy az alkalomra kamaratárlatot rendeztek be Szentkatolnai Bálint Gábornak a Székely Nemzeti Múzeum által őrzött kézirathagyatékából és személyes tárgyaiból. Lövétei Lázár László, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője, a Hargita Kiadóhivatal igazgatója ismertette a Székely Könyvtár sorozatot, amely 60. kiadványához érkezett, s külön szólt a legújabb tíz kötetről. Szentkatolnai Bálint Gábor könyve az 51. a sorban. A kiadványt annak szerkesztője, Borcsa János kézdivásárhelyi irodalomtörténész mutatta be. Elmondta, Szentkatolnai Bálint Gábornak (1844–1913) ez az első könyve, amely Erdélyben megjelent. Ősbemutatóját a szülőfaluban tartották idén júniusban. A kötet gondozója – aki „a hivatal packázásai” következtében került Szentkatolnára tanárnak negyven évvel ezelőtt – felelevenítette, hogyan „ismerkedett meg” a község nagy szülöttével: hallott róla a helytörténész Bakk Pál tanítótól, majd elkezdett ő maga is kutatni. Az orientalista nyelvtudós múló földi mását többször is sikerült megörökíteni, de ércnél maradandóbb a szó, mondotta, ezért jelentették meg a válogatást. Úgy állította össze a kötetet, hogy első részében Szentkatolnai Bálint Gábor ázsiai útinaplója, olvasmányos publicisztikai írásai, a másodikban legfontosabb nyelvészeti tanulmányai, az akadémiának készített jelentései kaptak helyet. A kötet rávilágít erényeire, megmutatja a tudóst és az embert egyaránt – tette hozzá. Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)