A hálózat (Egy megfigyelt család 10.)
Kilenc részben családunk férfitagjainak „bűnös” múltjáról olvashattak. (Kisebbik öcsémről, Árpádról, majd később.) Azokról a kommunista diktatúra elleni tiltakozásokról – ezeket jócskán felnagyítva és célzatosan kibővítve a történtekhez képest –, amelyekért mérhetetlen büntetésekkel sújtotta családunkat a román nacionalista-kommunista hatalom. Erre az előzetesre azért volt szükség, mert a megfigyeléseket a meg nem bánt „bűneinkért” tartotta indokoltnak a Securitate.
Mielőtt továbblépnénk, ismerjük meg – legalább vázlatosan –, miként volt lehetséges, hogy életünk legapróbb részletéről is tudomást szerezzen a román politikai titkosrendőrség. A szekuritáté III. ügyosztálya (belügyi elhárítás) egy bonyolult hálót vont a lakosság fölé, amely működtetése nélkül soha nem ismerte volna meg a célszemély(ek) tevékenységét, gondolatait. A hálót (reţea informativă) „bogok” kapcsolták sűrűvé, ők a tartótiszt (ofiţer operativ) ügynökei (informatori) voltak. Az informátor feladatot kapott, amelynek végrehajtására meggyőzés, jutalom vagy zsarolás következtében írásos kötelezvényt tett, és a továbbiakban fedőnévvel adta jelentéseit. A közbeszédben az informátort besúgónak (turnător) nevezték. Minden 5–8 informátort egy „rezidens” fogott össze és alkotott egy rezidentúrát. Embereiről csak neki és a tartótisztnek volt tudomása. Az egy-egy üzemben, intézményben, vállalatnál tevékenykedő informátorcsoport tagjai nem ismerhették egymást. Altatott ügynök volt az, akitől nem vártak folyamatos információt, leginkább akkor aktivizálta a tartótiszt, amikor az informátorok megbízhatóságát kellett ellenőrizni vagy különleges feladatot megoldani. A minősített informátor valamely szakmában kitűnő volt, és többnyire hazafias érzülete miatt lett informátor. A minősítetlen informátor alkalmi szolgálatot végzett. Többnyire megzsarolt, szabadon engedett bűnözőket bíztak meg egy-egy feladattal. Ők általában nem írtak alá kötelezvényt. Szintén alkalmi informátorok az együttműködők (colaborator). Őket különösen a kapott terhelő anyag valódiságának az ellenőrzésével bízták meg. A beugrató ügynök (agent provocator) úgy beszél és viselkedik, mintha a célszeméllyel egyetértene, sőt még érvel, buzdít is, hogy amaz minél többet áruljon el magáról és társairól.
A forrás (sursa) gyakran előforduló megnevezés a jelentésekben. Gyakorlatilag azonos az informátorral, jelentéseit többnyire szóban adja, amit a tartótiszt leír. Postaláda (rövid út) az a hely, ahol (ahonnan) a tartótiszt átveszi informátora jelentéseit. Magyarázata: nagyobb konspiráció. Konspiratív lakás az a bérelt vagy ideiglenesen nem lakott lakás, ahol biztonságban találkozhat a tartótiszt a rezidenssel vagy az informátorral.
Azokat az informátorokat, akik visszakoztak, nem adtak értékelhető jelentéseket vagy elárulták tevékenységüket, azonnal eltávolították a hálózatból, és átkerültek a megfigyeltek sokkal népesebb csoportjába. A „jó” anyagokért pénzbeli vagy más jutalmakat adtak a hasznos ügynököknek, amint azt olvashatjuk Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című könyvének négy kötetében ( Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2014). A beszervezés menetét Szolzsenyicin A Gulág szigetcsoport könyvében írja le érzékletesen, valósághűen.
Gheorghe Raţiu ezredes, a román információs hálózat országos főnöke szerint 1989-ben kb. egymillió román állampolgár szolgált informátorként.
Puskás Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Még mindig titkos a szekus-akták nagy része
Azok az intézmények, amelyek saját levéltárukban a volt Szekuritáté tisztjeiről, besúgóiról és kollaboránsairól szóló iratokat őriznek, kötelesek lennének azokat nyilvánosságra hozni, és átadni a CNSAS-nak, ha elfogadják Dan Cristian Popescu liberális képviselő törvénytervezetét.
A tervezet szerint az intézmények a törvény közzétételétől számított 60 napon belül lennének kötelesek a Szekuritáté embereire vonatkozó iratokat átadni a Volt Szekuritáte Levéltárát Tanulmányozó Országos Tanácsnak (CNSAS). A törvény az 1945. március 6-tól 1989. december 22-éig működő kommunista hatalmi erő teljes személyzetére vonatkozik.
– A kezdeményezés célja a volt Szekuritáté iratainak nyilvánosságra hozatala, amelyek jelenleg a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) és a védelmi minisztérium levéltárában vannak, de mostanáig nem adták át azokat a CNSAS-nak – közölte Dan Cristian Popescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti képviselője.
Szabadság (Kolozsvár)

Bărbosu érdeklődik és jelent (Egy megfigyelt család 11.)
Igen hatékony munkát végzett a Bărbosu (Szakállas) fedőnevű ügynök. Informátorunknak a kolozsvári Securitate megbízásából elsősorban a római katolikus egyház „nem nyilvános” ügyeit kellett felderítenie, mivel állandó kapcsolatban állt nemcsak a Szent Mihály-plébánia papjaival és alkalmazottjaival, hanem Márton Áron püspökünkkel is. Erről is szólunk, de először lássuk, édesapámmal kapcsolatban mire volt kíváncsi.
Együtt voltak 1947-ben Szamosújváron, ahova abban a politikai szempontból igen kritikus évben a sziguranca összegyűjtötte a befolyásos romániai magyar és román személyiségeket. Régóta ismerték egymást, mindketten buzgó gyakorlói voltak vallásuknak. A hatvanas években jogtanácsos és összekötő kapcsolattartó volt a gyulafehérvári püspökség és a kolozsvári plébánia között. Üzeneteket, pénzeket hoztak, vittek. Márton Áron teljes mértékben megbízott benne. Ezekben az években a brétfűi gyümölcsösünk házikójában írta édesapám családunk krónikáját. Mondván, ha hamarabb meghal, mint ahogy két fia (Csaba és én) kiszabadul a börtönből, ismerjék meg családunk történetét. Nos, ez az írásmű igencsak izgatta a Securitatét, és megbízták Bărbosut a megszerzésével. Egyik jelentéséből fordítom: „Te, említetted, hogy írod emlékeidet a szamosújvári börtönről, légy szíves, add ide nekem is, hogy olvassam el, hadd emlékezzem vissza a mi börtönbeli múltunkra. Azt válaszolta (édesapám): Kedves Ignác, még nem másoltam le. A kertünkben őrzöm, s amikor kimegyek, elhozom és odaadom. (...) Gyermekkoromtól kezdtem írni az életem eseményeit, és nem tudom, hogy szólhattam el magam valaki előtt erről a dologról, képzeld el, eljutott a híre a Securitatéhoz is.”
Édesapánk tovább írta a naplóját, amit végül is nem adott oda Bărbosu ügynöknek. Azt azonban mégis meg kellett szerezni. Ezért 1961. május 31-én felkereste édesapánkat „Sófalvy” (ismeretlen, csupán gyanított) ügynök a Mozart utca 10. szám alatti kertünkben. Jelenti többek közt: „Figyelembe véve (Puskás Lajos) polgári származását és fokozott nacionalista politikai tevékenységét a horthysta rendszer támogatására, feltételezhető, hogy ez a munka nacionalista jellegű, és felfed egy egész sor problémát a magyarok nacionalista tevékenységéről. A helyszínen megállapítottam, hogy jó feltételei vannak egy titkos házkutatásnak.” Magyari securitatés hadnagy, „Sófalvy” tartótisztje: „Javasoljuk, hogy hagyják jóvá a titkos házkutatást Puskás Ludovic (Lajos) kolozsvári, Mozart utca 10. szám alatti kertjében.” Ez ugyan nem történt meg, mert mégsem ítélték eléggé biztonságosnak (ugyanis a szomszédok állandó lakók voltak), de tervéről nem mondott le a Securitate. Erről majd írásom folytatásában. Most még csak annyit, ki is volt Bărbosu: dr. Bartha Ignác ( Craiova, 1896. június 18.– Kolozsvár, 1970. október 12.), a katolikus egyház jogtanácsosa, a magyar négy évben behívott képviselő, csakúgy, mint a román királyi parlamentben. Az Erdélyi Múzeum Egyesület jog- és társadalomtudományi részlegének a vezetője. A jóhiszemű püspök, Márton Áron és édesapám „bizalmi” embere...
Puskás Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hálátlan történelmi emlékezet
„Sírt-rítt, jajgatott mindenki” (2.)
Az 1951. június 17-ről 18-ára virradó éjszakán valósult meg a „népi demokráciának” kozmetizált, Gheorghe-Gheorghiu-Dej által szovjet „segítséggel” irányított romániai kommunista diktatúra egyik legnagyobb szégyene, a tömeges bánsági deportálás.
Éjszakánként ekkor már nemcsak a Szekuritaté „fekete kocsijától” reszkettek (főleg falun, s különösen a határzónákban, a legjobban a jugoszláviai határ mentén) az emberek, hanem a kitelepítésektől is, hisz rebesgették már itt is, ott is, hogy „készülnek a listák”. Azt még nem tudta senki, hogy mi lesz a sorsa azoknak, akik rákerülnek.
Kilin Sándor
Nyugati Jelen (Arad)

„Marin” ügynök kettős élete (Egy megfigyelt család élete) 13.
Ha megpróbáljuk a romániai nemzeti kommunizmus ügynökeit megérteni, megmagyarázni, rájövünk, hogy nem kaphatunk egységes képet. Valamennyi ügynök (informátor, besúgó) sajátosan egyéni utat járt be, vállalt és kapott feladatait nem egyforma lelkesedéssel és megbízójának fogadott „hűséggel” töltötte be. Édesapám egyik régi elvbarátja és munkatársa a Tízes Szervezetben – szorongatott helyzetében – aláírta a kötelezvényt, és ennek megfelelően végrehajtotta a kapott feladatokat. Majdnem...
Azzal a közléssel lepett meg édesapám egyik hetvenes évek végén történt hazalátogatásomkor, hogy az általa évekig írt családi krónikát megismerte a Securitate, és azóta békén hagyják ebben a tárgykörben. Az úgy történt, mondta a rá igen jellemző ravaszkás mosolyával, hogy az egyik informátort, aki neki jó híve volt és ma is az, azzal bízták meg, hogy kérje el olvasásra – mert együtt dolgoztak a magyar négy év alatt a Tízes Szervezetben –, mintha ő lenne kíváncsi a leírtakra. Képzeld el – folytatta édesapám –, leleplezte magát, mondván, hogy valójában a Securitate akarja látni, miket ír naphosszat. Id. dr. Csortán Márton, fedőnevén „Marin” ezt követően megbeszélte édesapámmal, hogy írjon néhány semleges tartalmú oldalt, és ő majd azt odaadja a megbízójának. Így is történt.
Veszélyes volt ez a kettős játék, mert az ügynökök egymás ellenőrzésére is kaptak megbízást. S hogy Marci bátyánkat gyanították is, az néhány szemelvényből kitűnik. Kevesellték a szállított és jobbára közömbös értesüléseit is, majd egy szekusbejegyzés a rendszerből való kizárását is felveti. Néhány, a fentieket alátámasztó példa (fordításban): „»Marin« örökké talál indokot arra, hogy ne szolgáltasson nekünk teljes értékű információt. Gondoljuk meg, hogy kívánatos-e továbbra is foglalkoztatnunk a hálózatban? (1968. okt. 18.) Mivel »Marin« informátorral nem tisztáztak valamennyi részletet arra vonatkozóan, hogy mint vezető beosztású, milyen feladatokat látott el Puskás Lajos, javasoljuk, hogy hagyják jóvá kihallgatását a Belügyminisztérium Kolozs Megyei Igazgatóságának székhelyén.”
Azt említette édesapám, hogy többször is kihallgatták, nagyon udvariasan, tisztelettel. A Tízes Szervezet iratainak nagy részét át is adta kérésükre a Securitaténak. Alább csak egy eredeti szövegrészt adok meg, amelyből egyértelműen kitűnik Csortán Márton ügynöki múltja (fordítás). „Az iroda megjegyzése: Csortán Martin (Márton) a 2-es iroda ügynöke »Marin« fedőnévvel, és Puskás Ludovic (Lajossal) kapcsolatosan dolgozik. Feladat: A fent nevezettel kapcsolatban nem kapott feladatot. Intézkedések: A jegyzéket (utalás a »Papp János« által adott jelentésre) Puskás L. ügyében hasznosítjuk, és hogy ellenőrizzük »Marin« és »Papp János« őszinteségét, ugyanis jelentést kérünk »Marin« informátortól is. Aláírja: Magyari T. hadnagy. Az irodafőnök megjegyzése: De ügyelj arra, hogy kéred a jelentést, nehogy leleplezd. Aláírja Chifor C. őrnagy.”
Puskás Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elfajulóban a Tőkés–Csűry csörte (Egyházi átvilágítás)
Tőkés László Európai Parlamenti képviselő olyan feljegyzéseket tett közzé tegnap Csűry Istvánról, amelyek szerinte közvetve azt bizonyítják, hogy a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke együttműködött a kommunista politikai rendőrséggel, a Securitatéval. A feljegyzések közzétételével teljesen elfajulni látszik az a harc, mely még a tavasszal robbant ki Tőkés és Csűry között az egyházi átvilágítások kapcsán.
Tőkés László Nagyváradon tegnap arról beszélt, a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács ugyan 2009-ben olyan iratot állított ki az akkor még csak püspökjelöltről, amely szerint „nincs arra vonatkozó adat, hogy Csűry István a Securitate ügynöke vagy besúgója lett volna”, a szegedi Molnár János egyháztörténész olyan jelentéseket talált egyes erdélyi lelkészek megfigyelési dossziéiban, amelyek minden bizonnyal Csűrytől származnak.
A jelentések egy része az 1986–1989-es időszakból származik egy Kiss fedőnevű ügynöktől, akit a Securitate tisztjei szalárdi lelkészként is emlegetnek. Tőkés László elmondta, ebben az időszakban Csűry István volt a református lelkész a Bihar megyei Szalárdon. Tőkés László Kiss ügynök hét jelentésének a szövegét közölte azokkal az utasításokkal együtt, amelyeket az állambiztonság tisztjei e jelentések alapján megfogalmaztak. A volt püspök két, 1982-ből és 1984-ből származó jelentés kivonatát is közzétette, amelyeket Roşescu fedőnéven adtak, és amelyeket szintén Csűrynek tulajdonít. Tőkés úgy véli, ezek a jelentések annak a zsibói Molnár Jánosnak, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanárának a dossziéjából kerültek elő, akit a Securitatéval folytatott együttműködése miatt egy hónapja tiltott el a lelkészi szolgálattól az Erdélyi Református Egyházkerület fegyelmi bizottsága.
Tőkés László sérelmezte ugyanakkor, hogy az RMDSZ Bihar, Szatmár és Szilágy megyei szervezete ellene foglalt állást, amikor Csűry István püspök vélt kollaborációjáról először tett említést. „Az RMDSZ-nek is figyelnie kellene arra, hogy kiket támogat, mert ez nem szolidaritásvállalás, hanem cinkosság, bűnpártolás” – jelentette ki.
A Brüsszeli honatya egyébként május végén hozta szóba, hogy püspök utódja vezetése idején megtorpant az egyházi átvilágítás, és egy júniusi közleményéhez csatolta a szegedi Molnár János egyháztörténésznek a jelenlegi püspök rovott múltjára utaló feljegyzését. Csűry István püspök június 29-én a Nagyváradi Bihari Naplóban közölt írásában érdemben nem reagált a Tőkés László által közzétett vádakra, de arra kérte „a Fidesz–KDNP kormány felelőseit”, hogy vizsgálják meg „az általuk, nevünkben delegált EU-képviselő munkáját és káros tevékenységét”. „Szóbeszéd és hamis információ nem buktathatja meg kórházépítő vállalásunkat, nem fékezheti itthontartó szolgálatunkat” – fogalmazott a püspök arra a kórházra utalva, amelyet a magyar kormány támogatásával kíván felépíteni a Partiumban.
Az RMDSZ Bihar, Szatmár és Szilágy megyei szervezetei július 4-én közös nyilatkozatban szólították fel Tőkés Lászlót: „hagyja abba közösségünknek ártó, felelőtlen megnyilvánulásait, a köztiszteletben álló közösségi vezetők rágalmazását, különös tekintettel a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület tisztségviselőire”.
Csűry István püspöki mandátuma ősszel jár le, a püspök azonban újabb mandátumra pályázhat. Tőkés László cáfolta, hogy vissza kívánna térni az egyházkerület püspöki tisztségébe
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csaba és Árpád célkeresztben (Egy megfigyelt család /14./)
A Securitate két újabb „nacionalista magyar” megfigyelésére kapott megbízást, amikor 1964-ben a 310-es közkegyelem – függetlenül az elítélt büntetésétől – szabadon engedte a politikaiakat.
Én Kolozsvári rövid tartózkodásom után Sepsiszentgyörgyre, feleségemhez utaztam, aki nem vált el tőlem, és fogva tartásom öt éve alatt számtalan kérvénye ellenére sehol nem kapott állást. Varrónő édesanyja tartotta el. Így rólam a Kolozsvári Securitate levette a kezét. MAradt azonban Csaba öcsém, aki szintén nem lehetett többet tanár, és átmenetileg kőfaragó munkával foglalkozott. Őt is rábízták „Marin”-ra (Csortán Márton, 1913–2001). Megbízóit az érdekelte, hogy „milyen elemekkel” tart kapcsolatot, milyen politikai elveket vall, és mit akar kezdeni a jövőjével. Kiemelten érdekelte a „fiúkat”, hogy ugyan ki lehet Boronkay Magyarországról, akitől pénzt kap, és aki különböző látogatókat küld hozzá. (Boronkay József Budapesten élő, gyermektelen villamosmérnök nagybátyánk volt, akinek a segítségével Csaba öcsém az életét Magyarországon szerette volna folytatni.) Csabát, aki súlyos, az egész fejét érintő, vöröses allergiás jellegű betegséggel jött haza a peripravai rabtáborból, egyelőre a nehéz anyagi körülmények között élő szüleim megsegítése és munkavállalása, nem a politika érdekelte.
Árpád, a kisebbik öcsém családunkban a legcsendesebb, legalkalmazkodóbb, igazi „jó gyerek” volt, soha nem voltak politikai jellegű megnyilvánulásai. Nem is nagyon foglalkoztatta a román állam elnyomó politikája, igyekezett megfelelni munkahelyén. Gyógyszerésztechnikus volt, de a Kolozsvári kórház vegyszer- és orvosieszköz-raktárát vezette. Ám volt neki is egy szenvedélye: gyűjtötte a városokat, tájakat ábrázoló képeslapokat. Rengeteg külföldi levelezőtársa volt e témakörben cserealapon. Íme, mi áll a Kolozsvári 0916-os katonai egység jegyzékében azzal a címmel, hogy Egyes nacionalista megnyilvánulásokra vonatkozó jegyzék, 1973. szeptember 3. Kipécézik egyik levelét, amelyben írja: ha valamire büszke lehet, az a tiszta székely vér, mivel édesapja ditrói Puskás, így ő is 50 százalékban székely. (Persze, a mondata kissé ellentmondásos, hiszen édesanyánk Szatmári Majercsik, akinek házassága előtt nem sok köze volt a székelyekhez, de az az igazság, hogy a nemes lófő ditrói Puskás névre valamennyien büszkék voltunk.) A továbbiakban megjegyzi a II. iroda (a belföldi elhárítás ügynöki hálózatát irányító), hogy Magyarországról, Jugoszláviából, Csehszlovákiából, Chiléből vannak levelezőtársai, és a követését az S1 (Scrisori – levelezés) ügyosztályra bízza.
Puskás Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Pribékből taláros nyugdíjas
Emlékezhetünk, hogy jó néhány esztendővel ezelőtt miként tiltakoztak kézzel-lábbal a törvényszéki bírók, az ügyészek, de még az ügyvédek is az átvilágításuk ellen, mondván, ezt majd elintézik házon belül. Meg is jelent a sajtóban később, hogy néhány jogvédőt nyugdíjba kényszerítettek, mert „nem vallották be a szekuval való együttműködésüket”. Óriási összegeket tesz ki azonban az öregkori jövedelmük. S ezzel felcsillantották a kis ajtót, hogy miként kaphatnak kézhez a szekusok idős esztendeikben tekintélyes summát…
Tudott, hogy főleg a diktatúra utolsó éveiben nem mindenki végezhetett jogot. Ahhoz nem csak „jó dosszié”, hanem, nagyon sokszor, a Szekuritáté jóváhagyása is kellett. Az egyetem elvégzése után sokan a belügyhöz kerültek, de az igazságügybe helyezettek közül nem egynek a băneasai és a törcsvári szekusiskolákban elkezdődött a megdolgozása. Az úgynevezett továbbképzőkön. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy nagyon sok „öreg” verőlegénnyel is elvégeztették a jogot.) Itt a durva módszereken kívül – mint a vádlott eltüntetése és kínzása –, azt is megismerhették, hogy miként gyártsanak „bizonyítékokat”, miként folytassák le a vizsgálatot, hogy még az ártatlant is elítélhessék, na, meg hogyan tartóztassák le, ha kell csendben, de ha nem ez a cél, nagy csinnadrattával, a hatalom által kijelölt ellenfeleket.
A változás után érkezett a nagy átváltozás. A múltat eltörlő vargabetű ott jött be, amikor a valahai szekusok tömegével özönlöttek a titkos ügynökökkel, együttműködőkkel úgyis dugig tele lévő igazságszolgáltatásba, és ügyvédekké, bírókká és ügyészekké vedlettek. Az, hogy szinte senki nem ellenőrzi őket, pontosabban saját maguk kontrollálják, nagy segítségükre volt. A Macovei-ötlet, vagyis a bírói függetlenség kiterjesztése az ügyészekre is, pedig még nagyobb védelmet biztosított nekik. Szinte elsőnek hozták létre az állam által is támogatott saját nyugdíjalapot, amely nem a járulék alapján, hanem az utolsó bérek bizonyos hányada szerint nem kis összegeket osztott nekik. Ezt vehetik kézhez az egy ideig bíróságon, ügyészségen vagy ügyvédi irodákban dolgozó valahai szekusok is. Az már a sors fintora, hogy köztük nem egy valahai börtönparancsnok, sőt, pribék volt. Az úgymond köznyugdíjak között, ahol 886 lej az átlag, a legnagyobb summát – havi 28 825 lejt – pontosan egy ilyen valahai főfogdmegből lett késői jogász kapja.
Román Győző
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Csűry István: Tőkés Lászlót a valóság ritkán érdekli
„Visszautasítom, hogy Tőkés László engem besúgónak nevezzen” – jelentette ki a Maszolnak adott interjúban Csűry István. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke szerint az EP-képviselő figyelemelterelés céljából röppentette fel ezeket a vádakat.
Tőkés László kedden olyan feljegyzéseket tett közzé önről, amelyek szerinte közvetve azt bizonyítják, hogy együttműködött a Securitatéval. Mit tud mondani ezekről a dokumentumokról?
Ezeket a dokumentumokat tudomásom szerint Molnár János egyháztörténész lelkipásztortól kérte el Tőkés László, és nem újdonságok: 2009-ben már megjelentek Molnár könyvében. A szerző maga is elismerte, hogy azóta semmilyen, engem állítólagosan terhelő új irat nem került elő. Azért gyanúsítanak most engem besúgással, mert a dokumentumok között van egy lehallgatási jegyzőköny. Egy másik Molnár Jánossal, aki később a teológia professzora lett, segédlelkészek voltunk Nagyváradon 1980-tól 1983-ig. A Securitate lehallgatott minket, és ez a jegyzőkönyv az egyik beszélgetésünkről készült. Utólag valaki erre a jegyzőkönyvre kézzel ráírta, hogy „Familia Csűry, inf. Rosescu….”. Az egyháztörténész Molnár János eldöntötte, hogy ez a Rosescu nevű besúgó csakis én lehetek. De nem én vagyok.
Én már 2009-ben, püspökké választásom előtt elmondtam, hogy ha besúgó lennék – ismerem a belső szabályzatainkat – nem jelöltetném magam. Annak idején egyébként még Tőkés László is támogatta indulásomat, azt mondta, hogy ez a dokumentum nem bizonyít semmit. Én akkor azt kértem tőle, ne támogasson engem, a gyülekezetektől várom a támogatást, egyházkerületünkben ugyanis a gyülekezetek jelölnek püspökaspiránsokat, nem kiváltságos emberek.
Ezt a lehallgatási jegyzőkönyvet egyébként nemrégiben egy filológus is tanulmányozta. Szerinte nehéz lenne a kézzel írott bejegyzés alapján azt állítani, hogy az egész Csűry család besúgó lenne. A kézzel írott feljegyzésnek lehet más jelentése is: például az informátor Rosescu azt rögzítette, hogy a helyszín, ahonnan telefonálnak, az a Csűry családé. Molnár János egyháztörténész ezt másként értelmezte, történész, úgymond tudományos kutatást végzett, én ebbe nem szólok bele.
Tőkés László kedden olyan feljegyzéseket tett közzé Csűry Istvánról, amelyek szerinte közvetve azt bizonyítják, hogy a püspök együttműködött a Securitatéval. Az EP-képviselő Nagyváradi sajtótájékoztatóján elmondta: a szegedi Molnár János egyháztörténész olyan jelentéseket talált egyes erdélyi lelkészek megfigyelési dossziéiban, amelyek minden bizonnyal Csűrytől származnak. A jelentések egy része az 1986-1989-es időszakból származik egy Kiss fedőnevű ügynöktől, akit a Securitate tisztjei szalárdi lelkészként is emlegetnek. Ebben az időszakban Csűry István volt a református lelkész a Bihar megyei Szalárdon. Tőkés László Kiss ügynök hét jelentésének a szövegét közölte azokkal az utasításokkal együtt, amelyeket a Securitate tisztjei e jelentések alapján megfogalmaztak. A volt püspök két 1982-ből és 1984-ből származó jelentés kivonatát is közzétette, amelyeket Rosescu fedőnéven adtak, és amelyeket szintén Csűrynek tulajdonít. Megemlítette: ezek a jelentések annak a zsibói Molnár Jánosnak, a Babes-Bolyai Tudományegyetem tanárának a dossziéjából kerültek elő, akit a Securitatéval folytatott együttműködése miatt egy hónapja tiltott el a lelkészi szolgálattól az Erdélyi Református Egyházkerület fegyelmi bizottsága.
Miért nem szól bele?
Mert nekem nincsen bizonyítékom semmi a világon. Nem voltak kapcsolataim a Securitátéval, hogy most azt mondhassam: gyertek, és védjetek meg. A püspökválasztás esztendejében kötelező volt minden tisztségvállalónak átvilágíttatnia a múltját a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanácsánál (CNSAS). A CNSAS által 2009-ben rólam kiállított irat szerint nincs arra vonatkozó adat, hogy a Securitate ügynöke vagy besúgója lettem volna. Tőkés Lászlóék most azt inszinuálják, hogy nekem félretették a dossziémat a CNSAS-nál, ezért nem kaptak foltot a múltamon.
Én 2010-ben az úgynevezett egyházkerületi átvilágító bizottság elé is álltam. Ezt Tőkés László egyébként annak idején négy év késéssel tette meg. Megjegyezném, két átvilágítatlan esztendő is van a múltjában. Titokzatos módon ugyanis eltűntek dokumentumok arról a bizonyos két évről.
Tehát azt tudom mondani: annak idején nem írtam alá együttműködési nyilatkozatot, nem választottak nekem fedőnevet visszautasítom ezt a támadást. Annak idején az egyházi átvilágító bizottság előtt magam szorgalmaztam, hogy a jegyzőkönyvbe kerüljön bele: ha előkerül valamilyen engem terhelő dokumentum, akkor kötelességemnek tartom felállni a püspöki székből. Ilyen dokumentum nem került elő. A kérdés az, hogy Tőkés László miért vette elő ezeket a 2009-2010-es dokumentumokat.
És miért vette elő a volt püspök ezeket az iratokat?
Több oka is lehet ennek. Az egyik az, hogy az én püspöki szolgálatommal sehogy sem akar egyetérteni. Amikor átvettem tőle az egyházkerület vezetését, voltak olyan alappillérek, amelyeket Tőkés László rakott le, és amelyekre lehetett építkezni. De több területen reformot akartam és hajtottam végre. Az első ilyen reform a református egyházon belüli integráció volt. Tőkés László nem tudja lenyelni, hogy én a CE Mozgalommal egy fajta konszenzust hoztam létre. A konszenzuskeresést püspökként ő kezdte el, de hamar meg tud haragudni dolgokért, és abbahagyta. Én folytattam, és mára a KREK-ben ha valaki CE-s, annak nem kell rosszul éreznie magát.
A másik ok, hogy egyházkerületünk a mandátumom alatt politikai integrációra törekedett. Ismeretes, hogy RMDSZ-ből először leszakadt a Polgári Párt, aztán a Néppárt. Amikor ez a folyamat beindult, akkor az én gyülekezetem gyülekezeti házában tartottuk meg az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács létrehozásáról szóló megbeszélést. A tanács eredeti célja az volt, hogy az RMDSZ-szel együtt minden leszakadni látszó platformot, pártot egy ernyő alá hozzunk. Amikor én láttam, hogy az EMNT nem végzi a feladatát, nem tudja integrálni ezeket a politikai erőket (persze tudom, hogy ez nagyon nehéz feladat), akkor elmondtam, hogy a tanácsot meg kell újítani. Erre azt történt, hogy Tőkés László leszegődött az EMNP mellé, a párt fővédnöke lett, járta a kampánykörutakat. Eközben pedig nem vette tudomásul – de Tőkés Lászlót a valóság ritkán érdekeli –, hogy a Néppárt nagyon erőtlen volt, nem igazán tudott eredményeket felmutatni.
Egyházkerületünk eközben az önkormányzati választások előtt úgy próbált csökkenteni a megosztottságon, hogy szavazásra buzdította a magyar közösséget. Felhívást tettünk közzé, amelyben megkértük a Néppárttal szimpatizáló testvéreinket, de az RMDSZ-szel szimpatizáló testvéreinket is, hogy menjenek el szavazni, hogy minél többen legyünk az önkormányzatokban. Hogyan reméljünk mi magasabb szinten autonómiát, ha helyi szinten elveszítjük a legfontosabb tisztségeinket? Ez a politikai integrációra való törekvésem lehet még az oka annak, amiért Tőkés László úgy érezhette: erősen nekem kell lódulnia. Emellett szerintem pedig feledtetni is szeretne a megnyilvánulásaival bizonyos dolgokat.
Mit szeretne feledtetni?
Például azt, hogy amikor én a püspökséget átvettem, tetemes adóssággal birkózott az egyházkerület. Vagy feledtetni szeretné a Partiumi Keresztény Egyetemen lévő mostani botrányt. Ezt egyébként nagyon ügyesen kezeli Tőkés László: keresi a bűnbakot, holott mindenki nagyon jól tudja, hogy az ő elnöksége, irányítása alatt indultak el rossz irányba a dolgok. Vagy feledtetni akarja, hogy egyházkerületünkben végre nincs annyi feszültség, annyi összeugrás, összezördülés, mint volt korábban.
Persze ezek mind szubjektív megközelítések. Egy biztos: visszautasítom, hogy engem besúgónak nevezzen. Még egyszer hangsúlyozom, amit hangsúlyoztam több gyűlés előtt is: ha valamelyik gyülekezet úgy látja, hogy alkalmatlan vagyok a püspöki mandátumra, mert nem építettem, nem tudtam integrálni, akkor ne jelöljön püspöknek. Vagyok annyira bátor és becsületes ember, hogy szembe tudjak nézni a demokrácia szabályaival.
Cs. P. T
maszol.ro

Kiállnak Csűry mellett
Közös nyilatkozatban védték meg Csűry István püspököt a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület esperesei Tőkés László korábbi püspök vádjaival szemben. Tőkés korábban a kommunista politikai rendőrséggel, a Securitatéval való együttműködéssel vádolta a püspököt.
Az esperesek által jegyzett szerdai keltezésű nyilatkozat szerint Tőkés László Európai Parlamenti képviselő bizonyítékok nélkül „próbálja rásütni” Csűry István püspökre, hogy a Securitate besúgója volt, „bízva abban, hogy a sokszor megismételt hazugság elég arra, hogy besározza Csűry Istvánt”. „Mi és több százezer református mAradéktalanul megbízunk Csűry István püspökben, aki több ízben kijelentette, hogy nem volt a titkosszolgálat embere. Csűry István püspökként nem vesztette el egyháza bizalmát és tiszteletét, emberként pedig sem a józanságát, sem az emberségét, sem pedig az eszét” – áll a nyilatkozatban. Az esperesek arra figyelmeztetnek, hogy Tőkés László jelenleg az egyetlen közéleti szereplő, aki volt püspökként támadja az egyházat. „Ismételten és határozottan felszólítjuk, ha már képviselni nem tud bennünket, legalább ne támadjon” – áll a nyilatkozatban, amelyet az egyházkerület esperesi kollégiuma nevében kilenc esperes ír alá.

Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tőkés László újabb jelentést hozott nyilvánosságra
Egy újabb besúgói jelentés szövegét hozta vasárnap nyilvánosságra Tőkés László, melyet állítása szerint Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület ( KREK) püspöke adott 1985 januárjában a Securitate politikai rendőrségnek.
A jelentés ezúttal egy Chis Geza fedőnevű besúgótól származik, de a besúgó hálózati dossziéjának a száma ugyanaz, mint annak a Kiss fedőnevű besúgónak, akinek hét besúgói jelentését tette közzé pár napja Tőkés László. A feljegyzést készítő Molnár János szegedi egyháztörténész megjegyzése szerint a hálózati dosszié száma arra utal, hogy valamennyi jelentés ugyanattól a személytől származik. Ezekben a Securitate informátora partiumi református lelkészekről közölt sok esetben terhelő információkat.
Az MTI-hez vasárnap eljuttatott nyilatkozatában Tőkés László kijelentette: a Csűry István tiszta múltját igazoló korábbi iratok "önmagukban mindaddig semmit sem bizonyítanak, amíg Csűry István, alias "KISS" 5249. számú hálózati dossziéját a CNSAS (a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács) nem tudja vagy nem hajlandó a rendelkezésünkre bocsátani".
Tőkés László nehezményezte, hogy az egyházkerület esperesei Csűry István mellett foglaltak állást. Kijelentette, az esperesek állításával ellentétben ő nem támadja egyházát, hanem éppen védelmezni próbálja "a volt ügynököktől és az egyházunkban továbbra is jelen lévő titkosszolgálattól". Reményét fejezte ki, hogy az aláíró esperesek nagyobb része az adatok hiányos ismeretéből fakadóan, puszta jóhiszeműségből vagy lélektani nyomás hatására csatlakozott a "Csűry i hűségnyilatkozathoz".
Az Európai Parlamenti képviselő nyomatékosította: nem "lejárató kampányt" folytat - amint az esperesek nyilatkozatában szerepelt -, hanem a valós tényállást próbálja bemutatni, amely a (szegedi) Molnár János egyháztörténész kutatásainak az eredménye".
Egy újabb besúgói jelentés szövegét hozta vasárnap nyilvánosságra Tőkés László, melyet állítása szerint Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspöke adott 1985 januárjában a Securitate politikai rendőrségnek.
A jelentés ezúttal egy Chis Geza fedőnevű besúgótól származik, de a besúgó hálózati dossziéjának a száma ugyanaz, mint annak a Kiss fedőnevű besúgónak, akinek hét besúgói jelentését tette közzé pár napja Tőkés László. A feljegyzést készítő Molnár János szegedi egyháztörténész megjegyzése szerint a hálózati dosszié száma arra utal, hogy valamennyi jelentés ugyanattól a személytől származik. Ezekben a Securitate informátora partiumi református lelkészekről közölt sok esetben terhelő információkat.
Az MTI-hez vasárnap eljuttatott nyilatkozatában Tőkés László kijelentette: a Csűry István tiszta múltját igazoló korábbi iratok "önmagukban mindaddig semmit sem bizonyítanak, amíg Csűry István, alias "KISS" 5249. számú hálózati dossziéját a CNSAS (a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács) nem tudja vagy nem hajlandó a rendelkezésünkre bocsátani".
Tőkés László nehezményezte, hogy az egyházkerület esperesei Csűry István mellett foglaltak állást. Kijelentette, az esperesek állításával ellentétben ő nem támadja egyházát, hanem éppen védelmezni próbálja "a volt ügynököktől és az egyházunkban továbbra is jelen lévő titkosszolgálattól". Reményét fejezte ki, hogy az aláíró esperesek nagyobb része az adatok hiányos ismeretéből fakadóan, puszta jóhiszeműségből vagy lélektani nyomás hatására csatlakozott a "Csűry István melletti hűségnyilatkozathoz".
Az európai parlamenti képviselő nyomatékosította: nem "lejárató kampányt" folytat - amint az esperesek nyilatkozatában szerepelt -, hanem a valós tényállást próbálja bemutatni, amely a szegedi) Molnár János egyháztörténész kutatásainak az eredménye".
maszol.ro

Ad acta. De... (Egy megfigyelt család /15./)
...egy ilyen megátalkodott magyar nacionalistában mégse bízzunk meg végérvényesen – folytatnám a címben megkezdett mondatot a magam szavaival a szeku ki nem mondott, de később valósnak bizonyult véleményéről. Hogyan, milyen előzmények után tűnt el az operatív nyilvántartásból „Pescaru Teofil” (azaz Puskás Lajos)?
Édesapámat 1959-ben megfosztották az 1944. augusztus 23-a előtti nyugdíjjogosultságától. Ez a civilizált világban ismeretlen gazemberség (tanár, majd kollégiumi igazgató volt 1925 és 1944 között) mindenkit mélyen felháborított. Akkor hagyták a tengődés határán, csupán 15 év munkaviszony elismerésével, édesanyánkkal megélni, amikor mi börtönben voltunk, és nem lehettünk segítségükre. Tanítványokat vállaltak, és minden tantárgyat oktattak – miután előbb ők maguk megtanulták –, így pótolva a megélhetéshez sem elég egyetlen nyugdíjat. „Marin” informátor révén az államhatalommal szembeni „pozitív megnyilvánulásait” tudomásul vette a szeku. Valóban elégedett volt édesapám, amikor 1964 karácsonyán – kérvényezésére – visszaállították a teljes munkaidős, jóval nagyobb nyugdíját. Úgy vélték, hogy „ad acta” tehetik a „Pescaru Teofil”-dossziét, azaz elhelyezik a C betűvel jelölt irattárukba, és gyakorlatilag megszüntetik a követését. (Az 1-es szövegnél a „problema nr. 19” jelentése: „nyilvántartott magyar nacionalisták”, szám szerint 19-en, nevesítve egy másik dokumentumban.) Hogy megszűnt-e édesapám megfigyelése? Nem. A megfigyelési „szünet” csak abban nyilvánult meg, hogy a „Marin” fedőnevű informátor most mint forrás („sursa”) szerepelt, ami a szeku gyakorlatában alkalmi jelentéseket, és nem naponta történő követést jelentett. Puskás Lajos sohasem élvezte a politikai rendőrség bizalmát. Amikor 1968-ban Magyarországra utazott Ildikó húgom és családjának, valamint számos egykori tanítványának meglátogatására, a szeku jelezte kiutazását, és kérte szigorú ellenőrzését a vámnál (Biharpüspökinél), mivel feltételezték, hogy a családi krónikát ki akarja csempészni az országból (2. dokumentum). Különösen az foglalkoztatta mindvégig a Securitatét, hogy 1947-es, a szamosújvári lágerben töltött időszakról készített naplójegyzeteit nyilvánosságra hozhatja. (Bár 1947-ben ugyan királyság volt Romániában, de lényegében már a kommunista párt gyakorolta a hatalmat, hathatós szovjet „segítséggel”, úgynevezett „tanácsadók” révén.)
Aztán 1973. november 12-én újra beindították Puskás Lajos aktív megfigyelését, ezúttal a dossziét „Károly” titkosított névvel látták el. Ez a dosszié igen sok jelentést tartalmaz, hangsúlyosan egykori tanítványaival fenntartott kapcsolatai és a csángók magyar öntudatra keltésének ügyében magyarországiakkal együtt tett látogatásai miatt. Ezt a dossziét csak halálának bekövetkezte után, 1982. május 11-én zárolták.
Puskás Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mire elég a demokrácia? (Szembenézés a kommunizmussal)
Hol tart és egyáltalán milyen esélyei vannak még a kommunizmus bűntetteit feltáró, az elkövetőket felelősségre vonó kezdeményezésnek, illetve lehetséges-e, hogy a nemzetközi közvélemény a nácizmushoz hasonlóan elítélje a vasfüggöny mögött történteket, emberiesség elleni tettként kezelje azokat – egyebek mellett ezt a kérdéskört járták körül a Justice 2.0. A kommunizmus bűntettei, az európai büntetőbíróság felállításának esélyei című beszélgetés résztvevői szerda délután Tusványoson.
A kommunizmus nürnbergi pere elmAradt, és ennek hatása nemzedékünkre is kihat, minekutána szüleink életét, jövőjét alapvetően meghatározta – indította Szilágyi Zsolt moderátorként a beszélgetést, amelynek apropóját az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platform által 2014-ben indított Justice 2.0 kezdeményezés adta. Ennek célja feltárni a volt szocialista blokk országaiban a kommunista államapparátus különböző szereplői által elkövetett, esetenként több tízezer ember halálát okozó tetteket, amelyek kapcsán, amint azt Göran Lindblad elnök, valamint Neela Winkelmanova igazgató részletesen ismertette, nemzeti jogkörben a rendszerváltás óta eltelt 26 évben nem történt szinte semmi. Lindbad – aki pár évvel korábban az Európa Tanács parlamenti közgyűlése kommunizmust és totalitarizmust elítélő határozatának jelentéstevője volt – szerint egyébként sajnos általánosan jellemző, hogy a közelmúlttal, a kommunista örökséggel való szembenézés elmAradt, Oroszország az egyik példa erre, ahol gyakorlatilag sztálinista államberendezkedés működik most is. Az elnök emellett felhívta a figyelmet: az önkényuralmi rendszerek nemzetközi elítélése elmAradt, így megtörténhet, hogy Európa több országában 2016-ban is a szélsőséges nézeteket valló politikai alakulatok törnek előre. A múlttal való szembenézés elmulasztásának egyik veszélye, hogy a jelenlegi politikai folyamatokat sem érthetjük meg.
A Jutice 2.0 programot 2014-ben indították útjára, és kezdésként az egykori Csehszlovákia, valamint Bulgária kommunista vezetői, karhatalmi szervei tevékenységére koncentráltak, a kutatás eredményeit egy kiadványba is belefoglalták, amelyet tavaly Brüsszelben mutattak be – mondta el Neela Winkelmanova, a Platform prágai irodavezetője. A történész szerint olyan történéseket jártak körbe, amelyekről kevés szó esett és amelyeket senki sem kutatott. Az elkövetkezőkben újabb eredményeket hoznak nyilvánosságra, és szintén tavaly elérték, hogy tíz volt szocialista ország jelezte: támogatja egy nemzetközi bíróság létrehozását, amelynek feladata a kommunista pribékek, illetve vezetőik, irányítóik felelősségre vonása, elítélése.
„Egy szekusban akkor sem lehet megbízni, ha igazat mond, mert biztos, valami érdek mentén teszi azt. Egy ilyen emberrel beszélgetve a bűnösség vélelme elv alapján kell haladni” – indította hozzászólását Szilágyi Zsolt felvetése nyomán Marius Oprea, a Kommunizmus Bűntetteit Vizsgáló Intézet elnöke. A történész rámutatott: Romániában gyakorlatilag nem történt meg a kommunista bűnösök felelősségre vonása. Ezek az emberek mai napig vezető tisztségeket töltenek be vagy háborítatlanul élvezik különleges nyugdíjukat, a román igazságszolgáltatás pedig mindössze egy egykori pribéket ítélt el. Oprea egy igen fontos problémára is felhívta a figyelmet: a kommunizmus még életben lévő áldozatainak száma évről évre csökken, az igazságtétel pedig egyre késik. Oprea hozzátette: az egykori Securitate tagjai közül ma is többen jelen vannak a titkosszolgálatok kötelékeiben. A kormányzati, önkormányzati felelősség kérdéskörét Takács Szabolcs Ferenc, a Miniszterelnökség Európai Uniós ügyekért felelős államtitkára és Juhász Tünde Csongrád megyei kormánymegbízott járta körbe. Előbbi egyebek mellett rámutatott: Magyarország az egyetlen ország, amely alkotmányába is foglalta a totalitarizmus elítélését. Az államtitkár úgy vélte: a nácizmushoz viszonyítva a kommunizmus bűnei kapcsán némi diszkrimináció észlelhető, hiszen míg a holokausztot a nemzetközi közösség egyként ítéli el, addig a volt szocialista országokban elkövetett bűnöket nem kezelik emberiesség elleni cselekményként. Takács Szabolcs abbéli meggyőződésének is hangot adott, hogy a nyugati államok vezetőinek nem érdeke a történelem ezen szegmensének feltárása, mivel még időben túl közeli történésekről van szó, illetve egyebek mellett azzal is szembesülniük kellene: Nyugat-Európa igencsak gyümölcsöző gazdasági kapcsolatokat ápolt a vasfüggöny mögötti országok közül többel is, miközben ezekben az államokban lábbal tiporták az emberi jogokat. Juhász Tünde a Csongrád megyei önkormányzat által létrehozott, hiánypótló múzeumról beszélt, amely a kommunista közigazgatásba nyújt betekintést. Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke, illetve Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet alelnöke kutatóként vázolta, mely akadályok gátolják Magyarországon az 1948 utáni időszak feltárását. Töredezett adatokkal, forrásokkal kell dolgozniuk, esetenként kell átvizsgálni minden egyes történetet, jelentést, ügynöki tevékenységet. A két kutató arra is felhívta a figyelmet: az igazságszolgáltatás működését nincs lehetőségük befolyásolni. A beszélgetésbe bekapcsolódó Tőkés László Európai Parlamenti képviselő szerint jó látni, hogy nemzetközi összefogás körvonalazódik, hiszen nemzeti jogkörben – amint azt Románia sorozatosan bizonyítja nemcsak a kommunizmus, de a forradalom, a bányászjárások kapcsán is – nem történt meg a múlttal való szembenézés és a felelősségre vonás.
Zárásként a meghívottak egyrészt optimizmusuknak adtak hangot, ami a bíróság felállításának lehetőségét illeti, ugyanakkor egyetértettek abban, hogy Nyugat-Európának le kell lépnie az eddig követett útról, nem kezelheti a kelet-európai országok jelenkori történetének ezen részét továbbra is másodrendűként. A központi dilemmát Marius Oprea fogalmazta meg: hogyan harcoljunk az önkényuralom ellen a demokrácia eszközeivel?
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tőkés: Csűry belerángatta titkosszolgálati ügyébe Soltészt
Tőkés László szerint püspök elődjének, Csűry Istvánnak sikerült „saját titkosszolgálati múltjának dicstelen ügyébe belerángatnia" a magyar kormány egy köztiszteletben álló államtitkárát.
Nem hagyta szó nélkül Tőkés László, hogy Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a múlt héten az európai parlamenti képviselő által besúgói múlttal vádolt Csűry István református püspökkel tartott sajtótájékoztatót Nagyváradon. Mint arról beszámoltunk, a július 20-ai tájékoztatón az Orbán-kormány illetékese többek között kijelentette: nem az alapján ítélik meg a püspököt, amit mások mondanak róla, hanem eddigi mandátumának teljesítménye alapján. Soltész közölte azt is, „nem Csűry Istvánt, hanem Csűry István püspököt és a mögötte és mellette álló református közösséget, a mögötte és mellette álló egész magyar közösséget támogatjuk".
Keddi közleményében a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke rendkívül sajnálatosnak nevezi, hogy utódjának „sikerült saját titkosszolgálati múltjának dicstelen ügyébe belerángatnia a magyar kormány egy köztiszteletben álló államtitkárát". „Múltbeli Securitate-kollaborációja szempontjából ugyanis teljesen közömbös, hogy ki mit mond Csűry püspökről, hiszen ez esetben maguk a tények beszélnek. Másfelől pedig alig hihető, hogy a magyar kormány ennek a belső egyházi kérdésnek a tisztázásába beleszólna, vagy hogy a FIDESZ–KDNP-kormányzat egy volt ügynököt támogatna" – jelentette ki Tőkés, újabb szekusjelentéseket hozva nyilvánosságra, amelyek szerinte arról tanúskodnak, hogy Csűry Kiss és Roșescu fedőnéven jelentett a kommunista titkosszolgálatnak.
„Rendkívül sajnálatos, hogy a Szabó Ödön rossz szelleme által vezérelt Bihari RMDSZ pártpolitikai nyomulásának útvonalára tévedt Csűry István saját rovott múltját a FIDESZ-KDNP-kormány cseles igénybevételével próbálja tisztára mosni" – állapította meg Tőkés László.
Miközben a Szekuritáte Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) 2009-ben olyan iratot állított ki az akkori püspökjelöltről, amely szerint nincs arra vonatkozó adat, hogy Csűry István a Szekuritáte ügynöke vagy besúgója lett volna, Molnár János egyháztörténész korábban olyan jelentéseket talált egyes erdélyi lelkészek megfigyelési dossziéiban, amelyek szerinte Csűrytől származnak. A KREK püspöke korábban a Krónikának nyilatkozva visszautasította a vádakat, leszögezve: nem volt besúgó. Csűry mellett kiállt az egyházkerület Esperesi Kollégiuma, továbbá az RMDSZ Bihar, Szatmár és Szilágy megyei szervezete is.
Krónika (Kolozsvár)

Püspökháború, a múlt árnyaival
Egyszerű történet: ősszel püspököt választanak a Királyhágómellék reformátusai, s Tőkés Lászlót nem tenné boldoggá, ha az utódját, Csűry Istvánt újraválasztanák. Csűry népszerű, elfogadott, Tőkés viszont nem egyértelmű bizonyítékokat lobogtat egykori helyettese állítólagos besúgói múltjáról. Szűcs László helyzetértékelése.
Transzilván kremlinológusok azt valószínűsítették, Tusványos szombatján Orbán Viktor valami apró jelét adja majd annak, hogy nincs ínyére Tőkés László akciózása a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Csűry István ellen, akit szeretne megfosztani attól, hogy az őszi püspökválasztáson újabb mandátumot szerezzen. Csűry megbocsáthatatlan bűne, hogy jó viszonyt ápol az RMDSZ-szel.
Tőkés időről-időre olyan dokumentumokat hoz nyilvánosságra, azokat értelmező közlemények csatolmányaiként, amelyek szerinte azt bizonyítják, hogy Csűry a nyolcvanas években, szalárdi lelkipásztorkodása idején paptársairól jelentéseket fogalmazott a Szekuritáténak. Az eddig ismertté vált iratok alapján ez a vád nem bizonyított, csupán egy lehetőség. Igen, az is benne lehet a pakliban, hogy a Kiss és/vagy Chis Gheza fedőnevű besúgó azonos a mai püspökkel. Csakhogy a lehetőség még nem bizonyíték. És ha ezt Tőkés László magától nem tudná, a Csűry püspök ellehetetlenítésében segédkező levéltári kutató ezt megmondhatta volna neki. (Apropó, levéltár, az eddig publikált iratok számozása alapján csak szemelvényeket láthatunk egy vaskosabb dossziéból, tehát a teljes képre nincs rálátásunk. Viszont az egyik kézzel írt jelentést maga Chiș Gheza írja alá, úgy gondolom, nem nagy ügy megállapítani, hogy a szöveg kinek a kézírása, s kinek nem...)
S hogy miért éppen Tusnádfürdőn várták egyesek, hogy a színpadon – a kockás ingében a pedagógusokkal szolidan szolidarizáló – Orbán tíz centivel távolabb tolja a székét az EP-képviselőtől? A válasz egyszerű, azon a héten kormányának egy tagja félreérthetetlenül kiállt Csűry mellett. Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár kifejezetten azért utazott Nagyváradra, hogy az új református püspöki palotában Csűryvel közösen tartott sajtótájékoztatón egyértelművé téve: utóbbi továbbra is élvezi Budapest bizalmát. Igaz, Soltész újságírói unszolásra sem tett Váradon bíráló utalást Tőkés személyére, magyarán a támadásoktól megvédik a püspököt, de a támadótól nem.
Bezzeg az EP-képviselő értékelése szerint csupán annyi történt, hogy a szegény államtitkárt Csűry püspök fondorlatosan belerángatta a maga dicstelen ügyébe. A barátom barátja az ellenségem, ugye.
Egyfajta kettős játék Tusnádfürdőn is zajlott: a volt püspöknek, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének ugyan nem jutott teríték a péntek esti, Orbán plusz Kárpát-medencei magyar vezetők vacsorán, ám vigasztalódhatott, másnap reggel szabadtéri munkareggelit költhetett el (nyolcszemközt) a miniszterelnökkel. (A napindító étkezést megörökítő, Orbán Viktor Facebook-oldalán megtekinthető fotó olyan, mintha titkon egy medvebundába bújt paparazzo készítette volna.)
Nem tudhatom, hogy a tusnádi munkareggelin, az omlett és a narancslé között úgy mellékesen, mondjuk a kvótanépszavazás farvizén szóba került-e a püspökháború. Ha igen, a kormányfő normális esetben annyit tanácsolhatott: „Kedves László, ha van minden kétséget eloszlató bizonyítékod, állj elő vele, ha viszont nincs, akkor szállj le kérlek erről a témáról, s törődj inkább a magad dolgával, vagy az autonómiával.” Hogy nem ez hangzott el, vagy hiába hangzott el, erre enged következtetni a legújabb, a Soltész-látogatáson háborgó, kéz- és gépírásos besúgói jelentésekkel ismét megspékelt nyilatkozat. Amire nyilván jön majd válasz, amit rekontráz egy-két újabb jelentés, kegyelem és békétlenség. Semmi új, semmi meglepő, kilencven óta szokva van már ehhez az istenadta nyáj.
erdelyiriport.ro

A párizsi nagynéni Kolozsváron (Egy megfigyelt család) (16.)
Mintha a régmúlt kelt volna életre... 1962. július 31-én szüleim meghívására feleségem, Sárika és anyósom felutaztak Kolozsvárra, hogy anyósom sógorasszonyával, Klein Friderikával találkozzanak. (Én ekkor még börtönéveimet morzsoltam Szamosújváron.)
A történet előzményéhez tartozik, hogy feleségem édesapja, Léb József nem sokkal leánya születése után elvált anyósomtól (Brassóban) és testvéreivel együtt – a fokozódó zsidóellenes hangulat elől – Franciaországban telepedett le. Azóta se jött se levél, se hír, még kevésbé személy egészen a jelzett napig tőlük. Sárika édesapja már nem élt. Friderika asszony – a szekusinformátor elmondása szerint – egy előkelő és „szuper intelligens, művelt” asszony, megismerve ideg- és lelki beteg feleségemet, megpróbálta rábeszélni anyósomat, hogy engedje ki lányát Franciaországba, ahol meggyógyulhat és megismerheti unokatestvéreit is. Ha nem most, jövő évben jön a nővére, és addig el lehet a formaságokat intézni. Anyósom élénken tiltakozott és a felajánlást elutasította, ekként – Sárika helyett is – kifejezve a gondolat megvalósíthatatlanságát.
Az otthonunkkal (Szentegyház utca 4. szám) szomszédos lakásban dr. Kontesweller orvos családja lakott. Édesanyámhoz gyakran átjött traccsolni Konteswellerné, nekünk Juci néni. Amikor Klein asszony nálunk időzött, az örökké kíváncsi tornatanárnő átjött, és beszédbe elegyedtek, majd a vendég meghívására átmentek a Continental Szállodába tovább beszélgetni a párizsi életről, az akkoriban vasfüggönnyel elzárt nyugati életformáról. Juci néni azonban a Securitate megbízását „Jordáki” (máshol Jordáki János) fedőnéven teljesítve, nagy részletességgel beszámolt a hallottakról. Sajnos, állandó volt jelenléte azután is, miután az akkor még működő Continental Szállóból visszajöttek. Így arról is beszámolt, hogy a búcsúzáskor édesapám megkérte Friderika asszonyt, számoljon be választott hazájában a romániai állapotokról, s amennyiben teheti, járjon közbe kiszabadulásunk érdekében. A jelentés eme részletét, mint számukra fontos jellemzését édesapám változatlan rendszerellenességének kiemelten jelölték meg a szövegben. Szemléltetésül az eredeti szövegrészből közlök, amelyekből világosan kitűnik, hogy édesapám a magyarság elnyomását, a román nacionalizmust vádolja.
Puskás Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bűnügyi eljárás George Homoşteanu ellen
Bűnügyi eljárást indított az országos ügyészség George Homoşteanu volt kommunista belügyminiszter ellen Gheorghe Ursu 1985-ös meggyilkolása dossziéjában.
A dévai születésű, jelenleg is Déván élő Homoşteanu nem az egyetlen vádlott a disszidens meggyilkolásának dossziéjában, rajta kívül Părvulescu Marin és Hodiş Vasile egykori szekustisztek, illetve Tudor Postelnicu volt belügyminiszter ellen is bűnügyi eljárás zajlik.
Az építészmérnök Gheorghe Ursu a kommunista diktatúra és Ceauşescu személyi kultusza ellen lépett fel, több tiltakozó levelet is küldött a Szabad Európa Rádiónak. 1985-ben a Securitate meghurcolta emiatt, szeptemberben le is tartóztatták, ahol testileg és lelkileg durván bántalmazták. 1985. november 17-én a disszidens belehalt a sekuszok sorozatos brutális verései nyomán keletkezett sérülésekbe.
A szekusok azonban már akkor mindent megtettek az Ursu-ügy politikai mivoltának eltitkolásáért, hivatalos verziójuk szerint valuta tiltott birtoklásáért tartóztatták le, halálát pedig az egyik cellatársától kapott verés okozta.
Gheorghe Ursu fia, Andrei Ursu 1989 óta állandóan küzdött édesapja gyilkosainak a felelősségre vonásáért, ami évtizedek után részben sikerült is: a két szekus tiszt börtönbe került gyilkosságért. A gyilkosság az ügyészség szerint az akkor belügyminiszter Homoşteanu és Postelnicu utasítására történt.
A Déván született, jelenleg 93 éves George Homoşteanu első párttitkár volt Fehér megyében, majd a nyolcvanas években belügyminiszter, közvetlenül a rendszerváltás előtt pedig Románia prágai nagykövete. A rendszerváltás óta Déván él luxusnyugdíjasként, az Ursu-gyilkosságért hajszála se görbült.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Egykori szekusokat állítottak bíróság elé
Vádat emelt a román katonai ügyészség hétfőn a Szekuritáté – a kommunista politikai rendőrség – egykori vezetője, Tudor Postelnicu, valamint két tartalékos tisztje, illetve George Homoștean volt belügyminiszter ellen, akiket egy volt politikai fogoly, Gheorghe Ursu 1985-ben kínvallatások nyomán bekövetkezett haláláért tartanak felelősnek.
Az építészmérnökként dolgozó, verseket és prózai műveket is publikáló Gheorghe Ursut 1985-ben tartóztatták le, miután megtalálták rendszerellenes feljegyzéseket tartalmazó naplóját. Ursut főleg azért üldözték, mert a kommunista diktatúrát bíráló kommentárokat juttatott el az Egyesült Államok által működtetett Szabad Európa Rádióhoz.
A katonai ügyészség szerint a vádlottak – Marin Pârvulescu tartalékos őrnagy és Vasile Hodiș tartalékos ezredes –, akik abban az időszakban a Szekuritáté tisztjei voltak, úgy akarták leplezni Ursu börtönbe zárásának politikai indítékait, hogy egy illegális valutabirtoklási ügyet „gyártottak” neki. A két „szekust” emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésével vádolják az áldozat halálához vezető verések, testi-lelki kínzás, az élethez való emberi jog korlátozása miatt.
A Szekuritáté volt vezetőjét és a volt belügyminisztert bűnsegédlettel vádolják. A katonai ügyészség hétfői közleménye egyebek mellett azt rója fel nekik, hogy 1985 őszén Románia párizsi és washingtoni nagykövetségéhez az Ursu-ügy politikai, megtorló jellegét meghamisító hivatalos iratokat juttattak el.
Az emberiesség elleni bűncselekmények nem évülnek el a 2012-ben hatályba lépett új román büntető törvénykönyv szerint. Romániában két éve megkezdték a – sajtó által kommunista pribékeknek nevezett – volt börtönparancsnokok elszámoltatását, de Homoștean és Postelnicu az első két politikai vezető, akiknek nem végrehajtókként, hanem értelmi szerzőkként kell felelniük a kommunizmus idején elkövetett embertelenségekért.
Ursu haláláért eredetileg csak egy volt cellatársát vonták felelősségre – aki a börtönőrök utasítására rendszeresen verte őt –, valamint a rendőrségi fogda akkori vezetőjét. Azt a vizsgálatot, amely a vallatást vezető szekusok esetleges bűnösségére próbált fényt deríteni, vádemelés nélkül lezárták. A legfőbb ügyész azt követően rendelte el a dosszié újbóli kivizsgálását, hogy az egykori politikai fogoly fia, Andrei Ursu 2014-ben 17 napig tartó éhségsztrájkkal követelte az apját halálra kínzó egykori tisztek és politikai vezetők felelősségre vonását.
MTI |
Krónika (Kolozsvár)

„Pál apostol alázatával kell visszautasítanunk minden pártoskodást”
Nyilatkozatot juttatott el szerkesztőségünkbe Tőkés László Európai Parlamenti képviselő a Bihar megyei RMDSZ-es polgármesterek és alpolgármesterek állásfoglalása kapcsán.
Minekutána 2016 júniusában az RMDSZ Bihar megyei települési önkormányzati vezetői testületileg vették védelmükbe Szabó Ödönt az úgymond őt ért „nemtelen támadásokkal” szemben, várható volt, hogy a nevezett pártvezér beintésére ugyanők hasonlóképpen fognak felsorakozni Csűry István oldalán. Igencsak nagy bajban lehet hivatalban lévő püspökünk, hogyha Soltész Miklós államtitkár, valamint az RMDSZ Bihar, Szatmár és Szilágy megyei szervezeteinek segítségül hívása nyomán, ez alkalommal immár nemcsak a párt polgármestereit, hanem annak alpolgármestereit is ilyenképpen vette igénybe.
Őszintén sajnálom, hogy a rosszul felfogott pártfegyelem jegyében, a bukott Kiss Sándor megyei RMDSZ-elnök dicstelen utódjának – Szabó képviselőnek – a nagy többségükben jóravaló és érdemük szerint megválasztott önkormányzati vezetőinket is sikerült belerántania a pácba.
Ténykérdés
A tisztelt polgármester és alpolgármester uraknak és hölgyeknek azonban tudniuk kellene, hogy Csűry István püspök rovott titkosszolgálati múltja nem opcionális ügy, hanem ténykérdés – amint ez a közzétett dokumentumokból kitűnik. Egy analógiával élve: néhai Papp László püspök, alias „PĂUN” annak ellenére sem volt másnak tekinthető, mint Securitate-kollaboránsnak, hogy „pártunk és kormányunk”, valamint korabeli esperesei annak idején egyöntetűen hódoltak neki és – Ceauşescu bukásáig – elvtelenül kiálltak mellette.
Úgy látszik, hogy huszonhat esztendő múltán, változott körülmények között, a történelem ismétli önmagát. 1989 felforrósodó záró harmadában az egyházmegyei papi gyűléseken egyes esperesek és lelkészek – ki megalkuvásból, ki aljas indítékból, ki félelemből – mintegy rendelésre vallottak hűséget az elnyomó egyházi és világi hatalomnak, maga az ügynök püspök pedig szorult helyzetében az „Oradea-i Egyházkerülethez” intézett körlevélben intette a nacionálkommunista diktatúra iránti hűségre papságát és híveit.
A párhuzam kézenfekvő.
Mit mondjunk azért mindezekre?
Pál apostollal szólva: „…mindenitek ezt mondja: Én Pálé vagyok, én meg Apollósé, én meg Kéfásé, én meg Krisztusé. Vajjon részekre osztatott-é a Krisztus? Vajjon Pál feszíttetett-é meg érettetek, vagy a Pál nevére kereszteltettetek-é meg?” (1Kor 1,12-13) Vagyis ez esetben sem egyikről vagy másikról, nem Csűry vagy Tőkés személyéről és követőiről, hanem Krisztus Urunkról és az Ő Anyaszentegyházáról kell szólnunk és bizonyságot tennünk, akiben mindnyájan egyek lehetünk. Pál apostol alázatával kell visszautasítanunk minden pártoskodást – legyen szó akár Papp Lászlóról, akár Csűry Istvánról, akár azRMDSZ-ről, akár alulírottról –, s ekképpen megvizsgálnunk egyházunk jelenlegi helyzetét és szembenéznünk a versengő Zebedeus-fiaknak, Jakabnak és Jánosnak, a kételkedő Tamásnak, az Urat megtagadó Péternek vagy éppenséggel az áruló Júdásnak a terhes múltjával – egyetlen pillanatra sem feledve ugyanakkor, hogy Isten válasza a bűnbánatra minden esetben: a bűnbocsánat.
„A múltat be kell vallani” – írja a Költő. Negyedszázad után még mindig ezzel adós Egyházunk és posztkommunista társadalmunk az Úrnak és önmagának – s ez az egyik legfőbb oka, hogy az egyházi megújulás és a gyökeres rendszerváltozás félúton elakadt, vagy éppenséggel visszájára fordult. Cinkos bűnpártolás helyett világnak és egyháznak ezen a téren kellene együttműködnie és megtalálnia a köz javát szolgáló, hiteles összefogás útját, eljutva odáig, hogy azok, akiket egykor kollaborációra kényszerítettek, együttes erővel leplezzék le volt beszervezőiket és tartótisztjeiket, azokat, akik többé-kevésbé még most is nyeregben vannak.
Egyházunk feje a Krisztus – tartja hitvallásunk. Azért igazságkeresésünkben, egyházunk égető kérdéseinek a megválaszolásában senki másra, hanem csak Őreá hallgassunk. Az Isten kegyelméből tisztséget viselő világi vezetők maguk sem tehetnek jobbat.
Nagyvárad, 2016. augusztus 1.
Tőkés László
erdon.ro

Gyanús levelek Árpád öcsémtől (Egy megfigyelt család, 17.)
Nem tudom eldönteni, hogy a Securitate működése alatt elképesztően gyanakvó, netalán legendaépítő volt, vagy csak fontosságukat akarták bizonygatni. Töprengésem magyarázatául az alábbi példák is szolgálnak.
1972. augusztus 30-án Árpád öcsém levelet írt nekem Kolozsvárról Sepsiszentgyörgyre. A levél szövegéből idézek: „Kedves Bátyám! Legelőször is a küldeményt átadtam, mondhatnám, nem a legszívesebben. Nem szeretem az ilyen postásszerepet. Hogy mi volt a tartalomban, nem tudom, de a nagy titokzatosság valamennyit megmagyaráz. Remélem, nem kell megismételnem. Kényelmetlen. Különben megkérdezte, hogy várok-e választ, de mivel erre nem tértél ki, s gondolván, hogy ott, az üzletben úgysem ajánlatos kibontani – mondtam, hogy nem kaptam erre üzenetet.” A levelet még aznap elolvassa a belügyminisztérium Kolozsvári igazgatóságának VI. ügyosztálya (612. szám), a TF (levélcenzúra) 0642-es iktatószámmal fordításban tartja nyilván a teljes szöveget. Egy példányt átutal a III. igazgatóságnak (belföldi elhárítás) további eljárás végett. E levéllel kapcsolatban, öcsém kihallgatása során, az érdekelte a Securitatét, hogy ki az a személy, akinek átadta a levelet? „Én – állítja öcsém –, akárhogy is erőltettem az emlékezetemet, már elfelejtettem, és ezt mondtam a tisztnek is.” Ezután minden levelét felbontják, és egy következő még erősíti is a gyanújukat. Ami az idézett levelet illeti, korántsem politikai összeesküvést rejt. Egyszerűen – akkor már első feleségemtől külön laktam, de még nem váltunk el – egy hölgy ismerősömmel nem volt alkalmam hazautazásom előtt találkozni, és levelet küldtem neki. Tudtam, hogy hol dolgozik, s öcsémet kértem meg a levél átadására. Öcsém azonban valóban tartózkodott minden homályos, számára fel nem fedett ügyben részt venni.
Amint már említettem, számtalan levelezőtársa volt, részben rokonok, részben képeslapcsere alapján szerzett ismerősök. Egyik szatmári rokonunknak, V. É.-nak küldött hosszú levelében egy rejtvény megoldására kéri a válaszban (1. dokumentum). Ez a levél románra fordítva a „rejtett üzenet” dekódolására a Bukaresti szakintézetbe került, a készülő „összeesküvést” leleplezendő. Nem tudom, Éva megfejtette-e, vagy csak a Bukaresti szakemberek álla esett le a megfejtés után. A mellékelt szakértői válaszban törölve van az adott válasz (2. dokumentum). Lehetséges, hogy jót nevettek a gyanakvó szekustársaikon.
Puskás Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Horváth Arany: Miért gázolták halálra Horváth István írót?
1997. július 5. Kézdivásárhelyen KIRÁLY KÁROLLYAL több kérdésről beszélgettünk, többnyire arról, ami kimAradt az első könyvéből, vagy amit bizonyos személyekkel kapcsolatban még nem illő megírni, így jutottunk el édesapámhoz, akiről a következőket mondotta:
– Édesapádat 1970-ben ismertem meg személyesen, miután súlyos betegsége után felhívtál telefonon, hogy segítsek bejuttatni a kovásznai szívkórházba. Hogy nyugodtan, kényelmesen érezze magát, hogy elhúzódhasson verset írni, a pártgazdasághoz tartozó gerendavillában helyeztem el. Ha jól emlékszem, a földszinti 8-as szobában volt először. Nagyon gyakran látogattam – már amennyit megengedett akkoriban az időm. Áldott jó ember volt, szerettem beszélgetni vele. Amíg másoktól elfordultam, egyre jobban esett édesapád atyai szeretete, bölcsessége, mert tisztán látta azt a kificamodott világot, amiben éltünk. Pontosan felmérte a küzdelmemet. Horváth István emléke kiemelkedő! Ha te is emlékszel... egyszer együtt voltunk és a magad módján túl kényes kérdéseket feszegettél a nyitott teraszon, Pista bácsi az ujjával jelezve kicsit megfenyegetett, hogy hallgass. 1971-ben azt kérdezte: – Karcsi fiam, ezzel a fiatalos hévvel felméritek-e, hogy mit tesztek helyesen? Féltelek titeket itt, Kovászna megyében. A hegyen túliak lábujjhegyre állva figyelik minden mozgásotokat. Nehogy az író, költő „gyermekek”, Farkas Árpiék bajba jussanak veled együtt. Én viszont tudtam, hogy azt a korszakot ki kell használni Kovászna megyében. Ki is használtuk. A hetvenes években éppen Horváth István barátsága és magatartása is meggyőzött, megerősített abban a hitemben, hogy be kell fejezni a megalkuvó, bólogató politizálást, ha meg akarok mAradni embernek és magyarnak. Ezt folyton megvitattam Pista bácsival, és ő, bár egyfolytában óvott, mégis egyetértett velem. Mondjam ki: szinte egyformán gondolkodtunk. Amíg mások tömegesen elhagyták az országot félelmükben, én szembeszegültem a hétfejű sárkánnyal. H. I. barátsága ebben erősített meg, kegyetlen küzdelmemben soha nem tagadott meg. Azt tudtuk, hogy lehallgatnak, igyekeztünk a kovásznai találkozásainkon óvatosak lenni, de mindenképpen a Securitate fókuszába került. És még egy dolgot tudni kell: a szeku sokkal jobban tartott a következetesen szívós költőktől, mint némely, külföldet járó, nagyhangú magyarkodótól. Felső-Háromszéken édesapád nagy tekintélynek örvendett. Meghívták iskolákba, művelődési házakban találkozott az emberekkel. Szavának súlya volt. Érdekességként elmondom, hogy a megyei Securitate parancsnoka, Hanches János nagy tisztelője volt Horváth Istvánnak, ő vigyázott a költőre ahelyett, hogy csak megfigyeltette volna. Lehet, hogy ez is hozzájárult a leváltásához? Az öreg sokszor arra figyelmeztetett, hogy ne lógjak ki a sorból. Azt is mondta, hogy az író ne politizáljon tételesen, az írónak viszont látnia kell, hogy a politikus jól politizál vagy rosszul. Egyszer így szólt: – Karcsi fiam, te szinte naponta szemet szúró tettekkel állsz az ellenség elé. Igen, így mondta 1971-ben: ellenség. Amit nem felejthetek, igyekezett a funkciómtól félteni. Arra is ügyelt, nehogy beszélgetéseinkkel hozzájáruljon leváltásomhoz. De amikor bedobtam a törölközőt, megértett. Őt elgázolták. Én élek. Ezt a forgatókönyvet írták meg, és egyik sem véletlen.
Húsz évvel Horváth István halála után, 1997. január 17. A Kolozsvári magyar rádió riportere, Muzsnay Magda és Essig József operatőr tért vissza Magyarózdra, az író nyomába. A riporter MIHÁLY FERENCET, édesapám első unokatestvérét emlékeztette az elhunytra, és így került sor arra a vallomásra, amit eddig nem mert megtenni sem ő, sem más a faluban. Az interjú után én is kikérdeztem nagybátyámat. Részletesebben beszámolt a történtekről, különösképpen hangsúlyozta, hogy édesapám titoktartásra kérte fel, nem akarta, hogy tudomásomra jusson, hogy őt figyelik. Mivel párton kívüli voltam, állandó bizonytalanság fenyegetett. Édesapám attól félt, hogy kitesznek a Művelődéstől, ha valahol szót emelek.
– Elég rendszeresen járt ki Ózdra egy magyar belügyes, Kerekes ezredes – mesélte Ferenc bátyám. – A falu férfinépétől érdeklődött Pista után, jól megijesztette az öregebbjét, nekem csak a bátrabbja merte elmondani, hogy mit kérdezett. Házamnál evett, ivott az a tiszt, nem mutatta, hogy rossz szándékú, mivel magyar volt, lehet, hogy ennél fogva rendesebb volt velünk. Sok mindenről beszéltünk, de főleg ő kérdezett. Pista bácsiról nem érdeklődött. Vagy ha igen, akkor nem olyasmiről, ami gyanús lett volna nekem. Én nem mertem belebonyolódni az ő bajába, tudtam, amit tudtam, s aggódtam bátyámért. Na, de Pista bácsit én olyan megfontoltnak, okosnak ismertem, hogy gondolni sem mertem arra, hogy ezek mégis bekerítik valamivel. A faluban volt Securitatés megbízott. Nem vettük komolyan, olyan aljaember volt, akinek nem volt tekintélye. Pénzért tette. Ahogy hazajött bátyám, nemsokára megindult a faluban, jött s ment. Horváth István távozása után végigjárta a falut. Arany után is érdeklődött valakitől egyszer. Ez a feladata – gondoltam –, ezért kapja a fizetést.
1977. január 4. Amikor elgázolta bátyámat a részeg szekustiszt, a temetés előtti nap valósággal elárasztották a falut a securitatésok. Felfegyverkezve, minden utcánál egy-egy kapunál megállt a katonai autó. Nem volt elég a mi bánatunk, a faluban riasztó félelem dúlt, hogy vajon mit akarnak a temetésen? Marosvásárhelyről megérkeztek a legmagasabb hivatalos belügyi szervek. Amíg megérkezett a halottas menet, kivonultak a temetői útra, közvetlenül a temető mellé állottak a kocsikkal. A tor után sem mentek el, úgy hajnalban hallottuk, hogy vonulnak ki a faluból. Utána, bár biztosan látták s tudták, hogy kik beszéltek a sírnál, mégis kikérdezték a férfiakat, hogy ők miről tudnak többet? Nem telt el egy hónap, és megint kivonultak a faluba. Egyik tiszt elkérte a szülőház – most emlékház – kulcsát. Behatoltak és mindent, de mindent felkutattak. Arra voltak kíváncsiak, hogy vannak-e magyarországi titkos anyagok? Engem külön kérdőre fogtak, hogy itthon mit dolgozott, kivel találkozott Pista bácsi, és még járt-e itt Király Károly, találkoztak-e ezen a helyen Pista bácsival. Megfenyegettek, hogy mondjam meg az igazat, mert ha nem, felelni fogok a törvény előtt. Rettentő idegesen folyt a házkutatás, bár az elején nem konkretizálták, hogy pontosan mit keresnek. Engem minduntalan kérdőre vontak, válaszoljak kérdéseikre, az igazat mondjam, mert ha nem, a törvény előtt fogok felelni. Erre azt válaszoltam: „amit mondok, azért felelősséget vállalok. Ebben a házban tudtommal nincs olyasmi, ami után kutatnak”. Lassan kiderült, hogy az író rendszerellenes írásait keresik. Azért voltam biztos a dolgomban, mert ha volt is ilyen írása bátyámnak, azt nem hozta haza, volt annak jobb helye is, ahova elrejthette. De a tisztek csak még jobban fenyegetőztek, hogy ne tagadjam, mert én biztosan tudok az ilyen írásokról. Csak azt erősítettem: ilyen iratokat nem találnak, és én nyugodt vagyok, mert ha igazságos úton járnak, nem emelhetnek ellenem vádat. Csak ha igazságtalanságot cselekednék, akkor vádolhatnak meg valamivel. Elmentek.
Nemsokára újra megjelentek, a férfiakat külön-külön hívták magukhoz, és faggatták őket, hogy kiket ismertek a temetésen, akik nem idevalók voltak? Ekkor már megijedt a falu, szinte futva érkeztek hozzám panaszkodni. Bennem az első pillanattól felmerült a kérdés, illetve tudtam, hogy szándékos gyilkossággal és nem véletlen halálesettel állunk szemben. Pista bácsi a halála előtti években elmondta nekem, hogy általában a magyar értelmiségieket megfigyelés alatt tartják, és már nem is egyszer észrevette, ha valahol megjelenik, akkor követik. A családban ezt senkinek nem mondta rajtam kívül. A leányát rettentően féltette. Arany is olyan erélyesen kimutatta az ellenérzését a diktatúrával szemben, hogy az is elég lett volna a családnak. Pista bácsi átlátta az én lelki világomat, és, mint egész életünkben, tudta, hogy hol kell elmondania a titkát. Akár én kerestem fel Kolozsváron, akár ő jött haza, az én színvonalamhoz leereszkedve megérttette velem a dolgok lényegét. Egymás titkait csak mi tudtuk, és tanácsaival megértette velem, hogy mikor hogyan viselkedjem, hogy fennmAradjak, hogy lehetőleg mi fennmAradjunk. Itthon a Pista bácsi megfigyelője mindent jelentett, különösen, amit nekünk nyilvánosság előtt mondott el. Furcsa dolog – hányszor elgondolkozom ezen –, ez a csendes bölcs jóember konokul magyar volt. Kiharcolta az ásatásokat a Dégi csupon, ahol az avar temetőt feltárták. A gyűjtései, azok magyarázatai mindig visszanyúltak őseinkhez. Rákosi tiszteletes úr is sokat volt vele, ők okosabban elbeszélgettek, nem tudom, hogy ő ezekről a belső dolgokról tud-e valamit. A változás után az ezredest még egyszer láttam Vásárhelyt. Köszönt és sietett tovább. Én nem vagyok olyan ember, hogy másnak bajt csináljak, de bátyám haláláért még valakinek felelnie kell.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Zene és politika Gyergyóban: indul az EMI-tábor
Megérkeztek az első táborozók, zajlott a színpadok, előadósátrak építése Gyergyószentmiklós határában, a hármas kilométernél. Ez volt a kép kedden délután. A nyitányra, szerdán délre mindennek készen kell állnia. Indul a 12. EMI-tábor, ahol vasárnapig fajsúlyos közéleti, politikai kérdések kerülnek napirendre, és esténként koncertektől lesz hangos a völgy.
Számos sátor már állt kedden a rendezvény helyszínén, a Hétvirág panzió közelében, megérkeztek az első táborozók is az Erdélyi Magyar Ifjak fesztiváljára. Szerdán elkezdődik az előadás- és koncertsorozat. Biztosat jósolni még nem lehet, de az előjelek szerint ezúttal is több ezren fordulnak majd meg itt az öt nap alatt. Hetijegyből előzetesen már többet eladtak, mint egy évvel korábban, és a Facebook-visszajelzések száma is jóval nagyobb, mint 2015 nyarán – mondja az EMI vezetője, Sorbán Attila Örs.
A programsorozat szerdán 13 órakor hivatalos tábornyitóval kezdődik, a délután folyamán pedig sorban indulnak az előadások, beszélgetések a különböző sátorhelyszíneken. A Jogaink sátorban a nevéből is adódóan állampolgári és kisebbségi jogokkal kapcsolatos témák lesznek terítéken, de tartalmas programok várják az érdeklődőket a Szénásban, a Keskeny út vagy a Művészsátorban is. A gyermekek számára is érdekes lesz a kínálat, de lesznek például hagyományőrző harci bemutatók is.
Az EMI-tábor fő helyszíne napközben az Előadósátor, ahol idén is számos közéleti, valamint történelmi témáról hallhatnak értekezéseket a táborozók. Szerdán Berecz András mesél, csütörtökön Mandics György, a magyar őstörténetet új megvilágításba helyező Karacsay-kódex kutatója ismerteti kutatásai eredményeit. A hatvanadik évfordulóra való tekintettel az 1956-os forradalom lesz az idei tábor egyik központi témája. Így csütörtökön Popély Gyula történész Az ’56-os forradalom és kihatása Felvidékre címmel tart előadást, majd Wittner Mária és Murányi Levente egykori forradalmárok csatlakozásával kerekasztal-beszélgetés veszi kezdetét Fiatalként ’56-ban címmel.
Az autonómia témája köré épül a pénteki nap, kerekasztal-beszélgetésre kaptak meghívást az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt vezetői. Az EMNP-elnök, Szilágyi Zsolt jelezte, biztosan jelen lesz Gyergyószentmiklóson, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök ellenben zsúfolt programjára hivatkozva nem vesz részt a beszélgetésen. A tábor szervezői kérték, ebben az esetben küldjön valakit maga helyett. Biró Zsolt még nem adott végleges választ, de a szervezők valószínűnek tartják, az MPP-elnök elfogadja a meghívást. Pénteken tart előadást Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke is.
Az erdélyi magyarságot érintő jogsértéseket járja körbe a szombati nap programja: Tőkés László, Gergely István és Szabó Gyula részvételével zajlik beszélgetés Az erdélyi magyarság és a titkosszolgálat: A Szekuritátétól a SRI-ig címmel. Nem meglepő módon, a Kézdivásárhelyi Beke-ügy is téma lesz, erről Szőcs Csongor és Tóth Bálint, valamint Tőke Ervin beszélnek. Ugyancsak szombaton tart előadást Vona Gábor, a Jobbik elnöke Magyarok Európában. De lesz-e még Európa? címmel.
Vasárnap Raffay Ernő történész A magyarországi kommunizmus és az ’56-os forradalom című értekezésére kerül sor az Előadósátorban.
Zenei programok Összesen tíz nagyszínpadi koncertet tartanak a 12. EMI-táborban: a Dorothy és a Road szerdán, a Kowalsky meg a Vega és a Zorall csütörtökön, a Beatrice és a Kalapács pénteken, a Hungarica és a Romantikus Erőszak szombaton, míg az Ismerős Arcok és a Moby Dick vasárnap lép fel. Emellett a Kisszínpad is szórakozási lehetőséget biztosít esténként, itt Gyergyószentmiklósról a The Blast, a No Sugar és az Alteregó, a Sepsiszentgyörgyi Domination, a magyarországi Hatás Alatt, valamint a Székelyudvarhelyi Shadows ad koncertet. Záróeseményként a tábortűz mellett gitáresten a Miklós Fiúk Band idézi meg a magyar rock és blues nagyjait.
Gergely Imre
Székelyhon.ro

EMI-tábor: a mai fiatalok is kiállnának a barikádra
Fiatalként ’56-ban – ez volt annak a kerekasztal-beszélgetésnek a címe, amelynek vendégei Wittner Mária és Murányi Levente 1956-os szabadságharcosok, valamint Popély Gyula történész voltak az EMI-táborban. Noha ma a politikai környezet és a fiatalok mentalitása is más, ha a sors úgy hozná, ők is kiállnának a barikádokra – vélik.
Az 1956-os forradalom 60. évfordulója előtt tisztelegve került sor a csütörtöki kerekasztalra, ahol saját forradalomélményeikről, majd az azt követő meghurcoltatásaikról mesélt a két forradalmár. A felvidéki történész pedig, aki gyermekfejjel a rádión át követte az eseményeket, a forradalom csehszlovákiai következményeiről beszélt a hallgatóknak.
„Nem írhatjuk le ezt a generációt, akik még nem voltak olyan helyzetben, hogy a barikádokra kellene állniuk, nem jósolható meg, hogy mi történne. De úgy gondolom, hogy ők, akik már a szabadságban nőttek fel, nem adnák könnyen a szabadságukat, ha arra kerülne a sor” – fogalmazott Wittner Mária. Elmondta, az 50-es évek „jampeceknek” nevezett fiataljaiból senki nem nézte ki, hogy a barikádokon fognak kikötni és harcolni a szabadságért. Mégis ott voltak, harcoltak, és életüket adták érte. Úgy gondolja, a mai fiatalok is megtennék ezt.
Mirányi László elmondta, sok fiatallal találkozik történelemórákon, akik nagyon is érdeklődnek, hogy miként lehetett helytállni benzines üvegekkel a tankokkal szemben, érdeklik őket az ’56-os események. Vannak ma, akiket „elhülyített” az őket érő sok negatív hatás, de a többségük mai is a hazáját szerető fiatal. Ha szükség lenne rá, ma sem ketten-hárman, hanem nagyon sokan lennének a barikádokon – vélte.
Wittner Mária leszögezte, a harcuk nem ért véget, ma is folytatják, csak nem fegyverrel, hanem azzal, hogy továbbviszik a forradalom szellemiségét, és igyekeznek átadni a fiataloknak, a jó útra irányítani őket. A jó út pedig a magyar út – jelentette ki.
Az EMI-tábor közéleti-politikai előadásai, kerekasztal-beszélgetései péntektől indulnak be igazán. Délelőtt tíz órára a három erdélyi magyar párt vezetőit várják, hogy megosszák gondolataikat. Eddig Szilágyi Zsolt EMNP-elnök jelezte biztosra részvételét, az RMDSZ és az MPP részéről még várják a visszajelzést. A téma: merre tovább, erdélyi magyarság? Délután egytől Izsák Balázs, az SZNT elnöke válaszol a hallgatók kérdéseire Milyen is lesz az autonómia? témában.
Szombaton délelőtt tíztől egy mindig aktuális téma kerül napirendre. Az erdélyi magyarság és a titkosszolgálat: a Szekuritátétól a SRI-ig címmel rendeznek kerekasztal-beszélgetést Gergely István (Tiszti), a Csibész Alapítvány elnöke, Szabó Gyula egyháztörténeti kutató és Tőkés László európai parlamenti képviselő részvételével. Délután egy órától az elmúlt év legnagyobb megdöbbenést kiváltó ügye, a „Beke-ügy” lesz terítéken. Terrorizmus vagy megfélemlítés? a címe egy újabb kerekasztal-beszélgetésnek, ahol Szőcs Csongor, a HVIM Kézdivásárhelyi elnöke, Tóth Bálint, a HVIM erdélyi szóvivője, Tőke Ervin Csíkszeredai városi tanácsos, a Minta elnöke lesznek a vendégek.
A két erdélyi téma között kerül sor 11.30-tól Vona Gábor Jobbik-elnök előadására, aki rendszeres részvevője az EMI-tábornak. Témája ezúttal: Magyarok Európában. De lesz-e még Európa?
Vasárnap Raffay Ernő történész várja a hallgatókat, előadásának témája a magyarországi kommunizmus és az ’56-os forradalom. Mindemellett még számos érdekes előadás és egyéb rendezvény helyszíne lesz az EMI-tábor.
A legtöbb részvevőt az esti koncertek vonzzák. Pénteken a Beatrice és a Kalapács, szombaton a Hungarica és a Romantikus Erőszak, vasárnap pedig az Ismerős Arcok és a Moby Dick együttesek lépnek fel 20, illetve 22 órától. A kisszínpadon péntek éjfélkor a No Sugar, szombaton 18 órától a Shadows, 24 órától pedig az Alteregó koncertezik. Vasárnap éjfélkor tábortűz zárja a 12. Emi-tábort, ahol a Miklós Fiúk Band zenél. A tábor részletes programja az emitabor.hu címen található meg. A helyszínre autóbuszok szállítják a táborozókat Gyergyószentmiklósról, ezek menetrendje a buszmegállókban van kifüggesztve.
Gergely Imre
Székelyhon.ro

EMI-tábor – A titkosszolgálatok és a meghurcolt fiatalok ügye
Áthatotta az elmúlt fél év hangulatát Beke István és Szőcs Zoltán ügye, amikor is két fiatalt terrorizmus vádjával elvitt a Szervezett Bűnözés és Terror Elleni Igazgatóság (DIICOT) mindenféle alapos vád nélkül, majd hónapokat töltöttek előzetes letartóztatásban, jelenleg pedig házi őrizetben vannak. „Azért választottuk ezt a felállást az előadásra, mert közösen sikerült már egy tüntetést szerveznünk szolidaritásunk kimutatandó a két fiatal irányába, mindezt pedig a helyhatósági választások kampányidőszakának közepén” – mondta Sorbán Attila Örs. Hozzátette: az említett tüntetésen nemcsak civil szervezetek, hanem pártok képviselői is részt vettek, megmutatva, hogy nemcsak üresen beszélnek a kisebbségi érdekvédelemről, hanem lehet rájuk számítani.
Tóth Bálint, a HVIM erdélyi szóvivője kifejtette, amikor kezdődött a terrorhullám a HVIM-esek ellen, akkor nem látták az egész képet, viszont mostanra összeállt: egy élő példa, hogyan működik karöltve a román titkosszolgálat ( SRI) és a média. Mint magyarázta, szépen fel volt építve a történet, eleinte csak találgattak a médiában is, negyven bombáról és több terroristáról volt szó, percről percre manipulálták az embereket. „Amikor Szőcs Zoltánt is elvitték, már vártuk, hogy mi következünk” – tette hozzá Tóth Bálint, egyik tagjuk például fenyegető szöveges üzenetet is kapott egy ismeretlen telefonszámról. Hosszú távon az lehet az ügy jelentősége, hogy amikor az autonómia ügye magasabb szintekre jut, akkor azt minél hamarabb tudják lesöpörni az asztalról: a terrorista székelyek helyzetét nem tárgyalják.
Szőcs Csongor csupán testvére, Zoltán helyzetéről beszélt, ugyanis Beke István tárgyalásán tanúskodik. Kiemelte, hogy elsőfokú tanúja Bekének, ám eleinte ki sem hallgatták őt, csak azokat, akiktől a vádakat alátámasztó információkat reméltek. Mint ismeretes, a házkutatások alkalmával magyar és Árpád-sávos zászlókat, Wass Albert-köteteket foglaltak le. Bukarest előtt 10 kilométerrel megálltak, és egy tiszt utasításai alapján elgyakorolták egy terrorista elfogását Romániában – mesélte Szőcs Csongor. „Az ilyen komoly terroristákat pedig hogy lehet, hogy hazaengedték házi őrizetbe?” – tette fel a kérdést Szőcs, aki tájékoztatott: a romániai jogtörténetben nem történt soha olyan, hogy ebben a fázisban hazaengedték volna a gyanúsítottat. „Három tárgyalásra engedtek be minket, az ott levő emberek, az ügyészen és a bírón kívül, mind kacagtak a vádon.” A házkutatáskor lefoglalt tárgyak egy részét visszaszolgáltatták, ám a zászlókat és a köteteket például nem, arra hivatkozva, hogy ezek a fő bizonyítékok. Szőcs ugyanakkor hozzátette, Beke István terrorizmus vádjával, míg Szőcs Zoltán terrorizmusra való felbujtással van vádolva; két állítólagos bűncselekményről van szó, ezeket mégis egyként kezelik a bíróságon.
Az ügyvéd keresése sem volt egyszerű: a jogászok mind visszakoztak, többen családi programra hivatkozva, de volt, aki szemükbe mondta, hogy nem vállalja az ügyet, mert fél. Végül Rozsnyai Sándor ügyvéd vállalta el a munkát – mondta Szőcs Csongor. Elmagyarázta: az elmúlt fél évben nehéz anyagi helyzetbe kerültek a meghurcoltak családjai, most ebből próbálnak kilábalni.
Tőke Ervin, a Minta elnöke elmondta, közösségi ügyről van szó, amelynek súlyos következményei vannak és lehetnek az egész magyar közösségre nézve: a román állam félelmet kelt az emberekben, így akarva megakadályozni, hogy a magyar ügyet felvállalják.
„Politikusokra van szükségünk, nem utászokra” – jelentette ki Sorbán Attila Örs, aki úgy vélekedett: olyan kisebbségi érdekérvényesítésre van szükség, amely megakadályozza a hasonló helyzetek kialakulását. Az elkövetkező időszakban az a célja a már említett szervezeteknek, hogy nyomást gyakoroljanak az erdélyi magyar politikusokra: vállalják fel a hasonló ügyeket, nemcsak a magyar, hanem a román közösség és hatalom előtt is. Ha ezt nem teszik meg, arra kérik a választókat, hogy az őszi választások alkalmával fontolják meg, szavazatukkal támogatják-e a parlamentbe való bejutásukat – zárta gondolatait az EMI vezetője.
Az erdélyi magyarság és a titkosszolgálat: a Szekuritátétól a SRI-ig címet viselő kerekasztal-beszélgetésen Gergely István így határozta meg a világnézetek kizárólagosságán alapuló rendszerek működését: „Tudósok és egyenruhát viselők egymást kiszolgálják.” A Szekuritátét illetően elmondta: a katolikus egyházban is „áldásosan” fejtette ki tevékenységét a román titkosszolgálat, és ennek a mára is kihatása van. Az előadó kijelentette: a hatalom részéről még néhány évvel ezelőtt is hasonló módszereket tapasztalt, mint a kommunizmus idején: igyekeztek tudomására hozni, hogy mindent tudnak róla, ezáltal pedig megfélemlíteni. A közösségnek a félelem feloldására kell törekedni – vélte Gergely István.
Szabó Gyula kifejtette: Magyarországon még ma is sokan elbuknának, ha a múlt komoly feltárására sor kerülne. Rendszerváltás helyett csak egy hosszúra nyúlt átmenet kezdődött el, ami napjainkban is tart; az előző rendszer besúgói, ügynökei közül sokan ma is magas beosztásban vannak – mondta az egyháztörténet kutatója. „Meg kell húzni a vonalat a diktatúra és a demokrácia között. Nem lehet, hogy aki a diktatúrát kiszolgálta, az a demokráciát is szolgálja” – jelentette ki Szabó Gyula, aki azt javasolta: nyilvánossá kell tenni az aktákat, és általános átvilágítást kell végezni, nem csak egy-egy emberen kérni számon a múltját.
Közlemény
Erdély.ma

Kábítószerrel gyanúsítva (Egy megfigyelt család, 19.)
Volt már szó arról, hogy a követett személyeket (célszemélyeket) is megjelölték a Securitate nyilvántartásában titkosított névvel. A titkosított név ismerete, a D. U. I. (dosar de urmărire informativă – informatív követési dosszié) a nyilvántartóban az adott „gyanús személy” felügyeletét ellátó és a ráállított besúgókat ismerő tiszt kizárólagos hatáskörébe tartozott.
Esetenként a tiszt magasabb rangú főnöke láthatott bele az említett dosszié anyagába, és adhatott beosztottjának további utasításokat. Következetlenség, s erre számos példám van, hogy hol titkosított névvel, hol valódi nevén szerepel a követett személy. Esetleg mindkettőt használják ugyanabban a jelentésben. A titkosítás magyarázata a szekusok bizalmatlansága egymás iránt, amely az egész kommunista rendszerre jellemző volt.
Természetesen tudtam, hogy egy pillanatig sem veszik le rólam a tekintetüket, azt azonban nem, hogy nyilvántartási nevem a „Şahistul” (Sakkozó), Az „új nevemnek” az a magyarázata, hogy a hetvenes-nyolcvanas években külföldi és belföldi sakkozókkal vettem részt levelezési sakkversenyeken. Ezek nyílt levelezőlapokon közölt lépések voltak. A szekusok minden bizonnyal meggyőződtek arról, hogy nem rejtjelezett, ellenséges üzeneteket küldök.
Az viszont álmomban sem kísértett meg, hogy a román állambiztonság 1978. március 19-én meggyanúsít kábítószertartással és -kereskedelemmel. No persze nem éppen erről volt szó. Ez csak ürügyként szolgált a házkutatáshoz, mivel akkoriban gyakran jött Volvójával Romániába, és természetesen hozzánk is unokaöcsém, Komlóssy József, a neves kisebbségi európai politikus. Nem kábítószert hozott, hanem pénzt a magyar templomok javítására. Persze, ez is bűnnek számított, és titokban kellett eljárni. A házkutatást vezető tiszt Paul őrnagy volt, aki köztudottan az értelmiségiek megfigyelésével volt megbízva. Amúgy, leplezésként, két rendőr altisztet is besoroltak a csapatba, de azok nem vettek részt tevőlegesen a még a WC-tartályt is átkutató, alapos eljárásban. Bár kísérletező biológusként voltak a szekrényemben laboratóriumi edények, azokkal nem foglalkoztak (?), csak az irományaimat nézték át tüzetesen, ami tekintve gazdag könyvtáramat és levelezésemet, tartós kutatást feltételezett. A végén jegyzőkönyvbe vették, hogy nem találtak „kábítószert”. A jegyzőkönyvet a saját írógépemen petyegtették le. Most is őrzöm a másodpéldányt.
És a magyarázat? Azt megelőző este diákok röpcéztek „Ne hagyjátok Erdélyt”-szerű szöveggel. Nálam (is) keresték az értelmi szerzőt... De ahogy mondani szokás: pofára estek.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hitből és szeretetből fakadt képek Márton Áronról
Emberkatedrális címmel nyitottak kiállítást, illetve bemutatták az ennek anyagát tartalmazó albumot szerdán délután Kolozsváron Márton Áron volt erdélyi római katolikus püspök születésének 120. évfordulója alkalmából.
A 7. Kolozsvári Magyar Napok keretében a római katolikus nőszövetség dísztermében kifüggesztett műalkotásokat Nagy Miklós Kund művészeti író ismertette. Elmondta, az album összesen 47 alkotást, 25 művész munkáját tartalmazza. „A festmények stílusa, műfaja változatos, viszont mindegyik kép hitből és szeretetből fakadt, Márton Áron emlékére" – mondta a művészeti író.
A művek a gyergyóalfalvi Vadárvácska Nemzetközi Alkotótáborban készültek, ahol főként magyar művészek vettek részt, de egy Marosvásárhelyi román festő munkái is megtalálhatóak az albumban. Gál Mihály, a Vadárvácska művésztelep házigazdája verssel emlékezett a püspökre, és a marosszentgyörgyi Szent Cecília együttes is fellépett. A Kolozsváron kiállított festmények alkotói: Balázs József, Bandi Kati, Barabás Éva, Csuti Levente, Datu Victor, Ferenc Erzsébet, Jakabos Olsefszky I., Major Gizella, Orbán Endre, Sajgó Ilona, Szakács Eszter, Vargyas Ildikó.
A Márton Áron-emlékév keretében Kolozsvárra érkezett az Erdély püspökének életét bemutató vándortárlat is, melyet szabadtéren, a Szent Mihály-templom bejáratánál tekinthetnek meg az érdeklődők. A magyar és román nyelvű pannók részletesen ismertetik a kommunista rezsim által üldözött magyar püspök életútját, kitérve Márton Áron egyházi hitvallására, a fiatalok körében betöltött lelki vezetői szerepére, a kisebbségi léthez való hozzáállására, az üldözöttek melletti kiállására, illetve a Szekuritátéval való viszonyára. A kiállítás anyagát a Csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum és a magyar kormány Nemzetpolitikai Államtitkársága állította össze.
A magyar napok kertében előadást is tartottak Erdély püspökéről, életútját és munkásságát Marton József egyháztörténész ismertette, és Maksay Ágnes háromrészes dokumentumfilmjét is levetítették Márton Áron boldoggá avatási peréről.
Bede Laura, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

A csángó öntudatért (Egy megfigyelt család /20./)
Édesapám a hetvenes évektől megkülönböztetett figyelmet fordított a moldvai csángók sorsára. A szeku által annyira keresett önéletrajzában ez külön fejezetet foglal el. Bevezető szavaival így határozza meg e tevékenységének értelmét: „Szemünk előtt folyik nemzetiségünk egy csoportjának az elrománosítása.
Akik sok évszázadon át megőrizték nyelvüket, évtizedek alatt vesztik azt el, minden olyan kijelentés ellenére, hogy a nemzetiségi kérdés nálunk meg van oldva. (…) Az 50-es években demokratikusan felállított magyar iskolákat pár évi működés után megszüntették Moldvában. (...) A nemzeti lét másik fenntartója, az iskola után az egyház. Még 100–150 év előtti adatokból tudjuk, hogy a miseénekeket a »diák« magyarul énekelte, s még a pap is megszólalt magyarul. Azóta az egyház a romanizálás legerősebb oszlopává lett.”
Édesapám jövőbe látó történész volt. Halála előtt szomorúan mondta a családban: mi, erdélyi magyarok is csángósodunk. Egyre szűkülő nemzeti terünk mintha Őt igazolná... Hatszor volt a moldvai csángó magyaroknál 1969 és 1974 között. Magyarországi, autóval rendelkező egykori tanítványaival, cserkészeivel számos faluban és városban kötöttek ismeretséget, vittek magyar könyveket és ruhasegélyt, hoztak hanglemezre felvett énekeket, lakodalmas szokásokat, verseket. Tartós kapcsolatot kötött Demse Márton tanítóval, Lakatos Demeter költővel. Egyik útján Domokos Pál Péter is velük tartott, Csíki álnevet használva a „szervek” megtévesztésére. 1974-ben a milícia elfogta őket, elvették a hangszalagokat, majd letörölve visszaadták. Többször fenyegette meg nem alkuvásáért a Securitate (1. dokumentum), mi is óvtuk, de csak azt mondta: zárják el, ha akarják, mindegy, hogy hol hal meg, ha már elvégezte a dolgát. (Talán megérdemelné, hogy az egész csángó fejezetet – az általa rajzolt térképekkel – közzétegyem.)
Hogyan jelenik meg ez a tevékenysége a Securitate jegyzőkönyveiben? „Clujeanu” (ismeretlen) forrást hallgatja meg Ioan Bucur őrnagy a Decebal Szállodában (2. dokumentum). A nevek fedése miatt elég nehéz a szereplőket azonosítani, de az a lényeg, hogy a csángókérdésben nagyon elővigyázatosnak kell lenni, kerülni kell a nyilvánosságot és a telefonálást, amelyet feltehetően lehallgat a Securitate. Ezért a Kolozsvári telefonpalota mögött beszélgettek két-három órát. Szó esik egy Magyarországról behozott folyóiratról, amelyet édesapám egy barátjától kapott. Elmondta azokat a nehézségeket, amelyeket a Kolozsvári és a Neamţ megyei szeku okozott a csángóknál tett látogatásai miatt. Holott ő csak az állam vezetőinek a nemzetiségek művelődéséről és oktatásáról meghirdetett felfogását próbálja a csángóknál megvalósítani. Rosszindulatú félremagyarázás miatt üldözik őt – mondta „Clujeanu”-nak (3. dokumentum).
Puskás Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tőkés László nyilatkozata Soltész Miklós államtitkár Nagyváradi látogatása és sajtótájékoztatója vonatkozásában
Folyó év június 29-i válaszában Csűry István királyhágómelléki református püspök nyilvánosan kérte fel „a FIDESZ-KDNP nemzeti kormány felelőseit, hogy az általuk nevünkben delegált EU-képviselő (ti. Tőkés László) munkáját és káros tevékenységét vizsgálják meg közelebbről”.
A kormánynál eszközölt, szokatlan „árulkodása” folyományának tekinthető Soltész Miklósegyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár július 20-i váratlan Nagyváradi látogatása és sajtótájékoztatója, melynek alkalmával – egyebek mellett – kijelentette: „Nem az alapján ítéljük meg a püspök urat, amit mások mondanak róla, hanem eddigi mandátumának teljesítménye alapján”; és: „nem Csűry Istvánt, hanem Csűry István püspök urat és a mögötte és mellette álló református közösséget, a mögötte és mellette álló egész magyar közösséget támogatjuk” (kiemelések tőlem – T. L.).
Rendkívül sajnálatosnak tartom, hogy Csűry Istvánnak ily módon sikerült saját titkosszolgálati múltjának dicstelen ügyébe belerángatnia a magyar kormány egy köztiszteletben álló államtitkárát. Múltbeli Securitate-kollaborációja szempontjából ugyanis teljesen közömbös, hogy ki mit mond Csűry püspökről, hiszen ez esetben maguk a tények beszélnek. Másfelől pedig alig hihető, hogy a magyar kormány ennek a belső egyházi kérdésnek a tisztázásába beleszólna, vagy hogy a FIDESZ-KDNP-kormányzat egy volt ügynököt támogatna.
Nem arról van tehát szó, hogy „mások mit mondanak” Csűry Istvánról, hanem arról, amiről a mellékelve közrebocsátott szekusjelentések tanúskodnak, amelyek fekete-fehéren, kéziratban vagy gépelt formában tanúsítják a nevezett informátori tevékenységét („KISS” és „ROŞESCU” jelentései megtalálhatók a www.tokeslaszlo.ro honlap Dokumentumok rovatában). Továbbá az sem mondható, hogy „a református közösség” és „az egész magyar közösség” támogatólag Csűry István besúgói múltja „mögött és mellett állana”…
Éppen most jövök Tusnádfürdőről, ahol személyesen volt alkalmam megbeszélést folytatni Orbán Viktor miniszterelnökkel és megtisztelő társaságában előadást tartani a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján. Ennek kapcsán eszembe se jutna azzal dicsekedni, hogy a magyar kormány Csűry Istvánnal szemben szerény személyemet támogatná.
Rendkívül sajnálatos, hogy a Szabó Ödön rossz szelleme által vezérelt Bihari RMDSZ pártpolitikai nyomulásának útvonalára tévedt Csűry István saját rovott múltját a FIDESZ-KDNP-kormány cseles igénybevételével próbálja tisztára mosni.
Nagyvárad, 2016. július 26.
Tőkés László erdélyi EP-képviselő
erdon.ro

A titokzatos „diplomata” (Egy megfigyelt család /21.)
A hetvenes években nem mindenkinek – és nem akármikor – lehetett külföldre eljutni. Ez a megszorítás fokozottan érvényes volt családunkra, különösen családunk férfi tagjaira. A világot mégis látni akarók, különösen a fiatalok körében (de nem csak) elterjedt a városokat, tájakat ábrázoló színes üdvözlőlapok cseréje.
Amolyan gyűjtőszenvedéllyé vált akkoriban. Árpád öcsém is javában hódolt ennek a szenvedélynek, és szerteágazó levelezést folytatott belföldi és külföldi levelezőtársakkal, akikkel kapcsolata jórészt csak a cserére szorítkozott. Ebből az ártatlan szenvedélyéből aztán a Securitate ostobaságának vagy rémlátomásának köszönhetően évekig tartó meghurcolás következett. Lássuk, hogyan. Nekem címzett leveléből (1974. május 16.) másolom ki a következő szövegrészt: „Lenne egy kérésem, ami viszont nem sürgős. Egyik levelezőtársam, aki volt itt, Kolozsváron nálunk tavaly (diplomata), össze akarja állítani az erdélyi városokról készült képeslapok albumát. (...) Leírom, hogy mi érdekelné őt, igaz, lehet, hogy egyes helységekről nem is létezik felvétel: Hosszúfalu, Székelyudvarhely, Székelykeresztúr, Parajd, Korond, Homoród, Farkaslaka, Tolvajos-hágó, Csíkszereda, Gyimesi szoros, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy, Kovászna, Bereck, Torja, Bálványos, Szent Anna-tó.” Öcsém ugyan (tévesen) úgy emlékezett, hogy „diplomás” megnevezést használt, de mivel valamennyi nekem írt levelet megőriztem, kiderül az idézetből, hogy bizony, ő „diplomatát” írt. Ezzel a szóval kiváltotta a Securitate élénk érdeklődését, és mindenképpen igyekeztek kideríteni, ki a „diplomata”, és melyik országot képviseli. Ezek az „ördögöt falra festő”, nevetséges barmok, az öcsémre állított informátorok és operatív tisztek hada készült a (velem is kiegészülő) „kémhálózat” titkára rájönni. Idézzünk tehát tőlük...
Három részletet közlünk a több tucat anyagból csupán a „nagy felderítés” érzékeltetésére. Az elsőben különleges nyomozati eszközök bevetését kérik „Gyógyszerész” („Farmacistul”), azaz öcsém ellen, különös tekintettel a külföldi diplomatával létrejött kapcsolatára, a Kolozsvári magyar nemzetiségűek és az Orvosi Kutatóintézet vonatkozásában. A másodikban több feladatot rónak az operatív részlegre (pl. titkos munkahelyi és házkutatás); terjedjen ki jól képzett vagy kompromittált informátorokkal („Valentina”) a megfigyelés a szüleinkre is. A harmadikban feltételezik egy információkat gyűjtő kémhálózat létrejöttét. Ezért a Bukaresti nyilvántartásban ellenőrizni P. Árpádot, továbbá tájékozódni Puskás Attiláról (Sepsiszentgyörgy) és Vajda Éváról (Szatmár). Van-e olyan személy P. Árpád környezetében, akinek hozzáférése van titkos aktákhoz? Ezt az IMF (Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet) I-es Igazgatóságának (külföldi hírszerzés) tisztje nyomozza ki.
Puskás Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Huszonöt éves az Erdélyi Napló
Negyedszázaddal ezelőtt, 1991. szeptember 5-én jelent meg a romániai magyar lappiacon az első új, országos terjesztésű hetilap, az Erdélyi Napló.
A külcsínben és tartalomban egyaránt az újdonság erejével ható újság rövid idő alatt ötvenezres példányszámban fogyott, és Erdély piacvezető magyar hetilapjává vált. Az Erdélyi Napló csütörtökön megjelenő többoldalas összeállítása az indulás körülményeit és az eddig megtett utat taglalja. Írásában a lap alapító főszerkesztője, Stanik István azokat a munkatársakat mutatja be, akik negyedszázaddal ezelőtt a Nagyváradi magyar napilaptól utcára kerülve, közös összefogással és magyarországi támogatással indították el az új hetilapot.
Áron püspök élete a 20. század története címmel emlékezik a kiadvány a 120 éve született Márton Áronra. A két oldalas összeállításban a Márton Áron Emlékév Programbizottságának elnökét, Gaal Gergelyt és a Csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum vezetőjét, Lázár Csillát szólaltatja meg. Az interjúkból többek között az is kiderül, hol tart Erdély legendás római katolikus püspökének a Szekuritátés megfigyelését taglaló mintegy 77 ezer oldalas dokumentum feldolgozása. A szervezők szerint a népszerűsítés, illetve a hiteles források feltárása szerepel a 2016-os emlékév fő célkitűzései között.
A folyóirat gazdasági rovata az erdélyi juhászatot veszi górcső alá. Az évek óta fejlődő hazai mezőgazdasági ágazat ma már csak azoknak kedvez, akik több százas juhállománnyal és megfelelő tenyésztőmunkával képesek lehívni a különböző agrártámogatásokat.
Székelyhon.ro