Jelentések árnyalatai
A korábbiakhoz képest bővebben taglalja a romániai magyarság helyzetét az Egyesült Államok külügyminisztériumának az emberi jogok gyakorlatáról szóló, 2015-re vonatkozó éves jelentése.
A múlt héten közzétett dokumentum nagy vonalakban összesíti azokat a jogsérelmeket – kezdve az anyanyelv és a közösségi jelképek használatának korlátozásától a restitúció akadályozásáig –, amelyek miatt a magyarság okkal hangoztatja: Romániában nem érvényesülnek a kisebbségi, tulajdonképpen az emberi jogok.
Az országjelentés magyaroknak szentelt fejezete okkal nevezhető előrelépésnek, főleg annak ismeretében, hogy az amerikai külügyminisztérium „problématérképére” az elmúlt években sokkal kevesebb ilyen ügy került fel. A kérdés azonban az, remélhet-e lényeges elmozdulást kisebbségi sorsa alakulásában az erdélyi magyarság, tekintettel lesznek-e a román hatóságok a tengerentúlról érkező figyelmeztetésre.
Az RMDSZ máris saját külpolitikai sikereként értelmezi az amerikai részről megfogalmazott feddést, többek között Kelemen Hunor tavalyi washingtoni látogatásának tudva be a mostani jelentésben megnyilvánuló kitüntető figyelmet. Csakhogy nem mindegy, mihez mérjük ezt a sikert, amikor tudjuk: korábban a szövetség külpolitikája nem létezett, a kisebbségvédelmi keretegyezmény végrehajtásáról szóló román kormányjelentéshez készített árnyékjelentésének közzététele pedig nehezen vonatkoztatható el a közelgő választási kampánytól, miután kormányzati pozícióban az alakulatnak esze ágában nem volt hasonló formában felhívni a nemzetközi közösség figyelmét a magyarok bajaira.
Ettől függetlenül illúzió feltételezni, hogy az országjelentés alapján Washington keményen számon is fogja kérni az abban foglaltakat Bukaresten, amikor a történelem folyamán soha nem volt olyan jó a román–amerikai viszony, mint most. Amerika számára mindenekelőtt a szövetségesi viszony határozza meg egy országhoz fűződő kapcsolatát, és mivel Románia mindenben kiszolgálja geostratégiai érdekeit, a világ nagyhatalma egy kis ejnyebejnyézés közepette hajlandó azt is elnézni, hogy Bukarest fütyül mindenféle raportra, közben pedig elnyomja a területén élő legnépesebb nemzeti kisebbséget.
Rostás Szabolcs |
Krónika (Kolozsvár)

Kilencezer jelöltet indít az RMDSZ
Kilencezer jelölttel indul az RMDSZ az önkormányzati választáson – derül ki a jelöltállítási folyamat lezárását követő összesítésekből.
A Szövetségnek mintegy 300 polgármesterjelöltje, több mint 500 településen helyi listája és 16 megyei tanácsosi listája van Erdély 15 megyéjében és Gorj megyében is – tájékoztat közleményben az RMDSZ.
„Az önkormányzati választáson induló személyek között a megújulás jegyében befutó helyen szerepel több nő és fiatal jelölt is. A marosvásárhelyi helyzet kapcsán Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta, a város lakói számra elsősorban nem az a fontos, hogy ki, hányadik helyen szerepel a listán, hanem, hogy ezek az új emberek akarnak-e és képesek-e ellátni – remélhetőleg Soós Zoltán polgármesterjelölt oldalán – a rájuk bízott feladatot.
„A Szövetség humánerőforrás-politikáját a magyar emberek írják, nem a hárombetűs ügynökségek, amelyek bárki ellen pillanatok alatt eljárást indítanak. Az RMDSZ önkormányzati listáján egyetlen egy olyan jelölt sem lesz, akit korrupció vádjával ítéltek el. Antal Árpád, Borboly Csaba és Ráduly Róbert tovább kell menjen, tovább kell folytassa a munkát” – hangsúlyozta a közelmúltban meghurcolt politikusok jelöltségével kapcsolatban.
Az új választási törvény ütemterve szerint április 26-ig lehet iktatni a választási listákat, május 6. a kampány kezdete, június 5. a választás napja – tájékoztatnak a közleményben.
Székelyhon.ro

Tánczos: az állam bízzon a polgáraiban, ne büntesse őket
Az állam azáltal tudja kiérdemelni a szimbólumai iránti tisztelet, amennyiben bízik a saját polgáraiban, nem pedig törvény által előírt büntetések mentén” – fogalmazott Tánczos Barna, a Szövetség szenátusi frakcióvezetője azt követően, hogy aszenátusban hallgatólagosan átment az a törvénytervezet, amelyt 3 éves büntetéssel sújtaná az állam szimbólumai iránt nem megfelelőképpen viszonyulókat.
Az RMDSZ-es szenátor szerint a szociáldemokraták kezdeményezése legionárius-szellemben védené az állam szimbólumait. Mint ismert a javaslat 3 éves börtönbüntetést szabna ki azokra, akik érzelmileg nem viszonyulnak megfelelően ezen szimbólumokhoz. „Számunkra érthetetlen, hogy 2016-ban ilyen jellegű, sötét időkre emlékeztető kezdeményezések születnek egy európai Romániában. Az RMDSZ már az alapfokon megkeresett szakbizottság munkálatai során a törvény-tervezet elutasítását szorgalmazta” – fogalmazott Tánczos Barna, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője azt követően, hogy az említett módosító-javaslat hallgatólagosan ment át a Szenátusban.
„Románia Alkotmányában rendelkezik arról, hogy mit jelent a hallgatólagos eljárás: amennyiben a parlament illetékes első háza 45 napon belül nem szavaz a törvény-tervezetről az hallgatólagosan átmegy a döntő házba, ahol kötelezően szavaznia kell a plénumnak erről. Ez az eljárás a törvényhozást hivatott könnyíteni. Úgy gondolom, a hallgatólagos eljárásoknak meg kell találnunk azt a módját, amely nem akadályozza a törvényhozást, azonban kiküszöböljük azokat a kis kapukat, amelyek során az ilyen jellegű kezdeményezések érdembeli viták nélkül hagyják el az első házat”– taglalta Tánczos Barna Hargita megyei szenátor, majd hozzátette: a büntetőjogi törvénykönyv módosítását célzó javaslat hétszer szerepelt a szenátusi plénum napirendjén, azonban az RMDSZ folyamatosan visszaküldette a szakbizottságba újratárgyalás végett. Legutóbb március 21-én kérte a törvény-tervezetről készült jelentés újabb felülvizsgálatát. Az illetékes szakbizottság április 12-én szavazott a jelentésről, amikor az Alkotmány szerint előírt 45 nap is lejárt, így hallgatólagos eljárásokra érvényes procedúrák léptek érvénybe.
Tánczos reményét fejezte ki afelől, hogy a javaslatot a képviselőház elutasítja majd és a többségi parlamenti pártok is józan-ésszel tesznek eleget kötelességüknek akkor, amikor ennek a tervezetnek a vitája, illetve az erről szóló szavazás kerül napirendre.
maszol.ro

Magyari Tivadar: átlátható, biztonságos oktatási rendszerre van szükség
„Az RMDSZ támogatja a fővárosban tüntető pedagógusok álláspontját, annál is inkább, mert olyan követeléseket fogalmaznak meg, melyeket a romániai magyar pedagógusokkal egyeztetve a Szövetség évek óta újra és újra szóvá tesz” – fogalmazott kedden Magyari Tivadar oktatásért felelős ügyvezető alelnök.
Úgy véli, az iskolák alulfinanszírozása, az osztályok összevonása, a tanulókat túlterhelő tantervek, a nem gyermek-, hanem bürokrácia-központú oktatás többszörösen sújtja a kisebbségi iskolarendszert, veszélyeztetve annak biztonságát.
A most elfogadott közalkalmazotti bértábla megszeg minden olyan korábbi ígéretet, amely a kezdőtanárok méltányosabb bérezésére vonatkozott. Kiszámítható és biztonságos életpálya hiányában egyre kevesebben választanak tanári szakmát, és bizonyos szaktanárokból máris hiány van. „Azonnal újra kell gondolni az oktatási intézmények finanszírozását, a kezdőtanárok bérezését. Valódi változások szükségesek a kerettantervben, fel kell gyorsítani az oktatásnak azt az újratervezését, amit maga a tanügyi törvény előír, és abba kell végre hagyni a folytonos kísérletezést az újabb és újabb tanulói generációkkal” – nyomatékosított az oktatásért felelős ügyvezető alelnök, aki azt is kiemelte, bár az oktatásszervezés több része helyi szintre került, felháborító, hogy országos szinten gyermekközpontú, hatékony, minőségi oktatás elleni döntések születnek. „Egy átlátható, tervezhető, fenntartható – egyszóval: biztonságos oktatási rendszerre lenne végre szükség” – összegzett Magyari Tivadar.
maszol.ro

Hetvenéves Fazakas Tibor grafikus
A művészet és közösség szolgálatában
Családias, meghitt hangulatú ünnepségen köszöntötte a helyi magyar közösség a hetvenedik születésnapját ünneplő Fazakas Tibor képzőművészt.
A vajdahunyadi Magyar Házban családtagok, barátok, kollégák mellett jelen voltak a helyi magyar civilszervezetek, RMDSZ, iskola egyházak és felekezetek tagjai és nem utolsó sorban Fazakas Tibor jó néhány hajdani tanítványa, szüleik. Mindannyian úgy érezték, hálával, köszönettel tartoznak a 70. születésnapját ünneplő művésznek, tanárnak. – Közel ötvenéves ismeretség, barátság fűz Fazakas Tiborhoz. Kolozsvári egyetemi hallgatóként ismerkedtünk meg a bentlakásban, majd 1987-től itt, Vajdahunyadon fűztük szorosra barátságunkat, a közösség szolgálatában. Fazakas Tibor tanárként, képzőművészként is kiemelkedő személyiség, aki számos nemzedéknek oltotta lelkébe a rajz, a festészet iránti érdeklődést, alkotásaival pedig nemzetközi elismerést szerzett. Templomba járó hívő ember, aki Istenbe vetett hittel él, alkot, és szolgálja a közösséget. Isten áldása legyen további életén is – köszöntötte az ünnepeltet Kun Árpád nyugalmazott református lelkipásztor.
Doboly Beatrice, vajdahunyadi EMKE-elnök szintén jó barátként, nagy-nagy tisztelettel és elismeréssel köszöntötte, méltatta Fazakas Tibort, akit 2013-ban, az Ezüstgyopár-díj átadásán elhangzó laudációban így méltatott: „Nemcsak díszpolgára, de meghatározó egyénisége Vajdahunyadnak és Hunyad megyének. Sokoldalú művészi tehetségén túl Fazakas Tiborban a jellemet, a nagybetűs Embert becsülöm. Legyen szó művészetről, iskoláról, templomról vagy közművelődésünkről, hivatástudata, rendszeres, kitartó, pontos munkája, igazi értékekre épülő világnézete, az átlagot meghaladó munkabíró képessége, a bonyolulttól a legkisebbig rábízott feladatnak is lelkiismeretes, tökéletes teljesítése, a megbízhatóság kivívta számára a kisebb és nagyobb közösség tiszteletét, szeretetét. ” – Számomra nagy megtiszteltetés volt 2013-ban is megírni Fazakas Tibor laudációját, és most is nagy öröm, hogy köszönthetem 70. születésnapján. Alkotó és pedagógusi munkája további elismeréseként javasolni fogom felvételét a Magyar értéktárba – mondta Doboly Beatrice.
Meleg, baráti szavakkal üdvözölte a művészt Winkler Gyula EP-képviselő, aki szintén fontosnak tartotta jelen lenni a születésnapi ünnepségen, és további egészséget, alkotókedvet, hosszú, gyümölcsöző életet kívánt Fazakas Tibornak.
Az ünnepelt meghatódva fogadta a sok-sok elismerést, baráti jókívánságot. – Ez a legszebb, legmeghittebb születésnapom. Jól eső érzéssel tölt el, hogy ilyen sokan eljöttek, barátok, ismerősök, tanítványok – szólalt fel Fazakas Tibor, külön köszönetet mondva mindazoknak, akik mellette álltak, állnak, támogatták pályáján. Jellemző módon ezúttal sem érte be az ünnepelt szerepével, hanem ő maga is ajándékkal lepte meg barátait: vadonatúj paszteleket, tusrajzokat, op-art alkotásokat állított ki a Magyar Ház nagytermében. Szülőfalujának, a Brassó közeli Barcaújfalu közösségének pedig ennél is nagyobb ajándékot készít. – Pünkösd után szeretnék hivatalosan átadni a szülőfalumnak 48 képet. Az evangélikus egyház visszakapta a művelődési otthont, amelyet közösségi házként kívánnak működtetni. Ide, illetve az evangélikus parókiára állítunk ki hamarosan több mint 45 alkotást, mely az egyház tulajdonában marad – közölte az ünnepi alkalmon Fazakas Tibor. Eddigi alkotói pályáját mérlegelve pedig elmondta: legfontosabb megvalósításának az op-art alkotásokat tartja. – Ez az én lételemem. Mikor op-artot rajzolok, festek, olyan számomra, mintha regényt írnék. A pasztellek, tusrajzok könnyedebb, napi alkotásként vannak jelen az életemben, mintha ilyenkor csak egy röpke hírt, tudósítást írnék. A kettő azonban kiegészíti egymást – fogalmazott Fazakas Tibor. Számtalan neves szakmai díj elnyerése, egyéni kiállítás, alkotótáborban, nemzetközi kiállításon való részvétel után is tele van ötletekkel, alkotói vággyal – idénre több kiállításon és táborban való részvételt tervez. Adja a jó Isten, hogy még hosszú ideig erőben, jó egészségben alkosson és gazdagítsa a Hunyad megyei magyar közösséget.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Kovács Péter: az egyfordulós választás 8-10 polgámesterrel többet jelenthet az RMDSZ-nek
A 9000 RMDSZ-jelöltről, a visszaszerezhető városokról, a szórványban indulókról és a nők politikai szerepvállalásáról kérdeztük az ügyvezető elnököt.
Lezárta az RMDSZ az önkormányzati választási jelöltlistákat: 9000 jelölt pályáz meg helyi vagy megyei tanácsosi, vagy polgármesteri mandátumot az RMDSZ részéről a június 5-i helyhatósági választásokon. Az egyfordulós polgármester-választás hatásáról, a szórványvidékeken induló esélyekről, és a női jelöltek számáról Kovács Pétert, az RMDSZ ügyvezető elnökét, kampánykoordinátort kérdeztük.
- A parlamenti herce-hurca ellenére idén is egyfordulós lesz a polgármester-választás. Ez elsősorban azokon a településeken lehet kedvező a magyar képviselet számára, ahol a magyarság jelentős arányban, de nem többségben van jelen. Milyen esélyei vannak az RMDSZ-nek a Partiumban polgármesteri tisztséget szerezni, hányat szerezhetnek vissza a meglévők közül? Kovács Péter: – 2012-ben végeztünk egy szimulálást a választásokkal kapcsolatosan, úgy, hogy összehasonlítottuk az azelőtt négy évvel lezajlott kétfordulós választások eredményét ezzel az első olyan választással, amely egyfordulós volt. A magyar képviselet szempontjából az egyfordulós választás nem állítja a feje tetejére a helyzetet, tehát az egyfordulós polgármester-választás további 8-10 polgármestert jelent az RMDSZ számára.
Egyértelmű, hogy egy olyan város, mint Szatmárnémeti, Marosvásárhely vagy Szászrégen esetében szinte egyedüli esély a győzelemre az, hogy egyfordulós a választás, mert a második fordulóban a román pártok, a román szavazók összezárnak és etnikai szavazással elviszik a választásokat. Nekünk elsősorban elvi kifogásaink voltak, amikor elleneztük a kétfordulós választás bevezetését, mert a választási törvényt egy évvel a választások előtt nem módosítjuk. Erre van egy Velencei Bizottsági ajánlás, van egy román alkotmánybírósági döntés, és nekünk elsősorban az elvvel, nem pedig a matematikával volt kifogásunk. A két fordulónak akár magyar szempontból is lehetne előnye, mert ha egy településen semmi esély nincs arra, hogy a magyar polgármesterjelölt nyerjen, akkor a második fordulóban annak a polgármester-jelöltnek a támogatására biztathat, akivel egy alpolgármesteri tisztségre vonatkozó, vagy más jellegű politikai egyezséget lehet kötni.
- Szatmárnémeti kapcsán megjegyzendő, hogy 2012-ben az RMDSZ jelöltje, Ilyés Gyula az USL-szimpátiahullám miatt nem nyerte el a polgármesteri tisztséget. Itt tehát most van reális esély arra, hogy a magyar jelölt nyerjen.
– Igen, Ilyés Gyula 2012-ben több szavazatot kapott, mint a korábbi két alkalommal, amikor elnyerte a polgármesteri tisztséget, azonban a magyar szavazatokat arányaiban felülmúlták a román szavazatok.
- Mi történik Marosvásárhelyen, ahol, ha a magyarok számarányát tekintjük, jobban állnak, mint Szatmárnémetiben, ennek ellenére a korábbi választások tapasztalata azt mutatja, hogy sokkal nehezebb feladat megszerezni a polgármesteri tisztséget?
– A politikában egy plusz egy nem mindig kettő. Nem elég csak a matematikát nézni. Azt láttuk, hogy jelentős arányú az átszavazás, tehát jelentős számú magyar szavaz Floreára. Így volt ez négy évvel ezelőtt, de nyolc évvel ezelőtt is. Az viszont nem tapasztalható, hogy a románok átszavaznak a magyar jelöltre, legalábbis nagyon-nagyon kis mértékben.
- Ha a választási részvételre vonatkozó statisztikákat megnézzük, azt láthatjuk, hogy minden egyes választáson kevesebb és kevesebb magyar ember ment el szavazni. Egy másik adatsor, a 2011-es népszámlálási adatok is csökkenést mutatnak, ez esetben a szórványmagyar településeken látszik a drasztikus fogyás. Ha ezeket az adatokat összevetjük, akkor a szórvány szórványában, például Beszterce-Naszód, Fehér, Hunyad, Szeben megyékben milyen esély van arra, hogy az RMDSZ megőrizze az önkormányzati szintű képviseletét?
– Ebben a négy megyében jelenleg nincs megyei tanácsi képviseletünk, egyedül Beszterce-Naszód megye az, ahol akár vissza is lehet szerezni a megyei tanácsi képviseletet. Emellett vannak települések, ahol eséllyel indulnak a magyar jelöltek, akár polgármesterségre is. Beszterce-Naszód megyében, illetve Fehér megyében van egy-egy magyar polgármester. Itt arra számítunk, hogy nagyon sok helyen, ahol 5% körüli a magyar közösség aránya, ott a részvétel segíthet, mert az RMDSZ-nek itt megvan a törzsbázisa, tehát, ha alacsony a részvétel, és a magyarság nagyobb arányban megy el szavazni, akkor elérhető az a bizonyos 5%-os küszöb.
- A Nőszervezet egy picit több jelöltre számított Erdély-szerte. Nem sok nő került listavezetői pozícióba, de befutó helyen sincs túl sok nő. Bár több kezdeményezés is volt a nők politikai szerepvállalásának elősegítése érdekében – például a Nőket az RMDSZ-be kampány, és persze, nagyon fontos fejlemény volt az is ilyen téren, hogy megalakult a Nőszervezet, ennek ellenére ebben a tekintetben nem látványos az előrelépés. Hogy értékeli ezt a helyzetet az RMDSZ?
– Ebben a pillanatban ezt így nem tudnám kijelenteni, és úgy gondolom, hogy a Nőszervezet minapi álláspontja is elhamarkodott volt. Április 26-ig kell iktatni a választási listákat, és jelenleg sem az ügyvezető elnökségen, sem a Nőszervezet országos központjában nincs egy teljes statisztika arról, hogy milyen arányban vannak képviselve a hölgyek a listákon. Tehát az, hogy felsorolunk egy-két települést, vagy felsorolunk néhány pro vagy kontra érvet, hogy a nők ott vannak, vagy nincsenek ott, attól még semmiképpen nem általánosítható. Tehát én azt mondom, hogy ne siessük el, várjuk meg a végleges adatokat. Én úgy gondolom, hogy a Nőszervezetünk munkájának nem egyik napról a másikra, vagy egyik évről a másikra jön meg az eredménye. Igen, az RMDSZ mulasztott akkor, amikor ilyen későre hozta létre a Nőszervezetet, hiszen látványos és jó munkát végeznek, de kár lenne elhamarkodottan kijelenteni azt, hogy nincsenek megfelelő arányban nők a listán akkor, amikor ezeket a számokat, adatokat nem ismerjük.
- Ön ügyvezető elnökként, a kampány koordinátoraként mit gondol, mi lenne a „megfelelő arány”?
– Nem is egy számot mondanék, hanem egy tendenciát. Az lenne számomra a megfelelő, ha évről évre, választásról választásra nőne ez a szám.
- A PNL például számszerűsítette a minimális női részvételt, amikor benyújtott egy törvénytervezetet, amely egy 30%-os kvótára vonatkozik.
– Ez az arány-kérdés is érdekes. Az RMDSZ második embere nő (Biró Rozália szenátor, SZKT-elnök, a Nőszervezet elnöke, szerk.) Most mi fontosabb: hogy tíz kicsi településen legyen tíz tanácsos, vagy az, hogy az RMDSZ második embere nő? Ezt nagyon nehéz matematikával értékelni, de én hangsúlyozom azt, hogy egy folyamatról kell beszélni. Azt kell látnunk, hogy, igenis, mulasztott az RMDSZ, és ezt belátjuk. Az a jó, hogy erről most már a nyilvánosság előtt is beszélünk. Egy párhuzamot vonnék: én azt láttam ifjúsági vezetőként, hogy nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni a rendszert. Az lehet sikeres, aki távlatokban gondolkodik és rengeteget dolgozik. A Nőszervezet elindult ezen az úton, ez biztató, minden támogatást meg kell kapjanak ebben a munkában. - Milyen mechanizmusok által támogatja az RMDSZ a Nőszervezetet? Biró Rozália arról beszélt, hogy sokszor nem engedik helyzetbe kerülni a nőket egy-egy megyei, vagy települési szintű szervezetben akkor, amikor az önkormányzati választási listákat összeállítják.
- Ezelőtt 10 évvel, amikor ifjúsági vezető voltam, azt mondtam társaimnak, hogy akkor leszünk a listán, amikor annyit dolgozunk, hogy megkerülhetetlenek leszünk. Megnézhetjük, hogy az akkori ifjúsági szervezetben tevékenykedők most vezetői tisztségeket töltenek be. - A két kategória között azért nem vonnék párhuzamot, mert az ifjúsággal szemben nem ugyanazok az előítéletek működnek társadalmi szinten, mint a nőkkel szemben.
– Semmiképpen sem hibáztatnám a társadalmat ebben a kérdésben.
- Az RMDSZ tart-e kampányindító rendezvényt?
– Szombaton 10 órától Szatmárnémetiben az SZKT ülésével egybekötött kampánynyitót tart az RMDSZ. Bemutatkoznak a szövetség kiemelt polgármester-, megyei és helyi tanácsosjelöltjei, és az eseményen díszmeghívottak is lesznek.
Kertész Melinda
Transindex.ro

Korodi Strasbourgban: romlik a kisebbségi jogok helyzete
A magyar közösséggel szemben alkalmazott diszkriminációra, a kisebbségi jogok évről évre romló romániai helyzetére hívta fel az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének figyelmét Korodi Attila. Az RMDSZ-es képviselő a közgyűlés plenáris ülésén vesz részt a héten Strasbourgban.
Keddi felszólalásában Korodi rámutatott, az elmúlt időszakban számos önkormányzatot kényszerítettek jogi úton az épületeikre kihelyezett, a magyar közösség számára történelmi és szimbolikus jelleggel bíró Községháza felirat levételére. Hangsúlyozta, hogy Romániában létezik kétnyelvűséget szabályozó törvény.
A parlamenti képviselő beszélt arról is, hogy a Hargita megyei törvényszék elutasította a Székelyföld turisztikai népszerűsítése érdekében létrehozott szövetség bejegyzését, arra hivatkozva, hogy Székelyföld hivatalosan nem létezik, ennek megfelelően turisztikai úti célként sem lehet népszerűsíteni.
„Kettős mérce áll fenn, illetve diszkrimináció a magyar közösség irányába, hiszen más hagyományos régiók nevét, például Barcaság, Bukovina, lehet használni turisztikai desztinációként" – mondta Korodi felszólalásában. Az ilyen jellegű turisztikai kezdeményezések ellehetetlenítése révén pedig az adott régió, jelen esetben a Székelyföld fejlődését akadályozzák.
Kiemelte azt is, hogy a román hatóságok a szabad gyülekezés jogát is akadályozzák, hiszen nemrég Marosvásárhelyen 1000 magyar embert büntettek meg azért, mert részt vett egy engedélyezett tüntetésen. Korodi kitért arra is, hogy Romániában nem volt nyilvános vita az Európa Tanács nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményének alkalmazására vonatkozó jelentésről. „Az Európa Tanács elé terjesztett jelentésbe foglaltak nem a valóságot fedik, hanem a hatóságok, illetve a nagyobb román pártok álláspontját foglalják össze" – összegezte a parlamenti képviselő.
Krónika (Kolozsvár)

A magyar irodalom ünnepe volt Aradon
Vasárnaptól szerdáig Aradon zajlott a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny idei országos döntője. A 144 általános és középiskolás diák valamennyi erdélyi, partiumi és bánsági megyét, de még a Kárpátokon túli régiókat is képviselte.
A négynapos rendezvény magán a versenyen kívül számos érdekes programot tartogatott a gyerekeknek és tanáraiknak: többek között világosi kiránduláson, lippai, solymosi és pécskai látogatáson ismerkedhettek meg Arad megye épített és természeti örökségével, felkeresték a máriaradnai kegytemplomot, a '48-as Ereklyemúzeumot, színházi előadáson és táncházban is szórakozhatott a népes mezőny.
„Az irodalom és magyar nyelv olimpiája, ünnepe ez” – mondta Király András RMDSZ-es oktatási államtitkár a döntőről, amelyet a Mikes-vetélkedő 1971 óta íródó történetében negyedik alkalommal rendeztek meg Aradon (a legtöbbet, hetet Kolozsváron szerveztek meg, Sepsiszentgyörgy pedig a második leggyakoribb házgazda öt vendéglátással). „De helyszíntől függetlenül mindig a legjobbak mérik össze tudásukat – folytatta az államtitkár. – A verseny népszerűségét jelzi, hogy a selejtezőkön 815 általános és 117 középiskola indul.”
A dolgozatok megírását hétfőn tartották az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumban, az eredményeket pedig kedd este tették közzé. A jegyek kifüggesztése után évfolyamonként a diákok a javító tanárokkal együtt kiértékelték a dolgozatokat.
Berszán István versenybizottsági elnök, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar irodalomtudományi tanszékének vezetője a Maszolnak elmondta, igyekeztek úgy összeállítani a tételeket, hogy amennyire nehéz volt a kidolgozása, legalább olyan mértékben játékos is legyen. "Örvendtem annak, hogy minden osztályban voltak, akik megtalálták ezt a »játékteret«, és látszott a dolgozatukon, hogy élvezték azt, amit csináltak. Ez a legnagyobb haszon!” – jelentette ki.
Az ünnepélyes díjkiosztót szerdán tartották Aradon a Románia Magyar Pedagógusok Szövetsége országos vezetőségének, illetve helyi közéleti személyiségek jelenlétében, a díszvendég Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja volt.
Jövőre Beszterce ad otthont a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny döntőjének.
Pataky Lehel Zsolt
maszol.ro

Az EMNP és az RMDSZ listák melletti kampányolásra kéri Soós Zoltánt Szilágyi Zsolt
A marosvásárhelyi erős magyar képviselet megszerzése érdekében felkérte Szilágyi Zsolt EMNP-elnök Soós Zoltánt, a marosvásárhelyi magyarság közös polgármester-jelöltjét, hogy a kampánya során vegyen részt a saját tanácsosi listával induló Erdélyi Magyar Néppárt kampányrendezvényein is, és ne csak az RMDSZ számára, hanem az EMNP-s jelöltek számára is mozgósítson. Ezt egy mai, kolozsvári sajtótájékoztatón közölte az EMNP elnöke.
Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke, kampánykoordinátor aTransindexnek nyilatkozva nevetségesnek nevezte az EMNP elnökének a kérését, ugyanis ez nem illik bele a választási logikába. Elmondta: a választás elsősorban a versenyről szól, és az RMDSZ-nek nem az a feladata, hogy a gyengébb pártot helyzetbe hozza. Kitért arra is, hogy az EMNP-nek egy biztos befutó hely és egy billegő hely volt felajánlva a tanácsosi listán, amit a néppártosok nem fogadtak el, ilyen értelemben értelmezhetetlen Szilágyi kérése. (híszerk.).
Transindex.ro

Borboly, Incze és Barti is posztján maradna
Véglegesítette a Hargita Megyei Egyeztető Tanács a megyei tanácsosi listát csütörtökön. Döntöttek arról is, hogy a választások után azt javasolják, Borboly Csaba legyen a Hargita megyei önkormányzat elnöke, a két alelnöki tisztségbe pedig Incze Csongort, illetve Barti Tihamért nevesítik.
„Azért dolgozom, hogy folytassuk elkezdett programjainkat, projektjeinket. Egy élhető Székelyföldért, élhető Hargita megyéért dolgozom ezentúl is. Ehhez piacképes szakoktatásra, jól fizető munkahelyekre van szükség, ezek megteremtéséhez szeretnénk hozzájárulni” – idézi Borboly Csabát az RMDSZ tájékoztatója.
Székelyhon.ro

Ne győzzön le a Szekuritáté!
Stefano Bottoni, a Szekuritáté (még mindig) rejtett arcait kutató történész interjút adott a sepsiszentgyörgyi Háromszéknek. Az interjú néhány mondata futótűzként terjedt az interneten. „Kollégáim kutatásai egyértelműen alátámasztják: míg a kommunista érában az állambiztonságnak soha nem volt igazi megoldása Székelyföld csendes ellenállásának megtörésére, most jobban állnak, mint korábban bármikor.” E megállapításától már egyenes út vezet a magyar fülnek jól hangzó téziséhez, mely szerint a székelyföldi városok polgármestereit azért távolították el hathatós DNA-segítséggel hivatalaikból, hogy megtörjék a székelyföldi társadalom önvédelmi reflexeit. Az RMDSZ eddigi szerepvállalásáról szólva a történész úgy fogalmaz: „politikai érdekérvényesítő szerepe mára olyannyira erodálódott, hogy a román félnek gyakorlatilag nem is kell számolnia vele”.
E néhány mondatban benne van mindaz, amit manapság sok magyar ember meggyőződéssel vall: a minket körülvevő szegénység, a romániai magyar politikai elit inkompetenciája, a rendszerváltás óta eltelt 26 év negatív gazdasági hozadéka vagy a derékba tört autonómiatörekvések mind-mind egy közös nevezőre, a múlt rendszerből átöröklött Szekuritáté utódszervezeteire vezethetők vissza. Ők mozgatják háttérből a szálakat, ők nem engedik, hogy egy háromszéki vagy udvarhelyszéki faluban végre közművesítés legyen, és esős időben ne nyakig érő sárban járjanak az emberek. Szintén ez a láthatatlan hatalmi elit a hibás azért, hogy a több tucat letartóztatott romániai polgármester közül nemcsak a bukaresti, jászvásári, krajovai, Piatra-Neamþ-i vagy a volt kolozsvári városvezető került vagy kerülhet rács mögé, hanem néhány székelyföldi város vezetője is.
A magyar politikusi berkekben közkedvelt megállapításnak valójában ugyanaz a hibája, mint a populista szólamoknak: a bonyolult és szerteágazó kérdésekre a fülnek jól hangzó, egyszerű és felszínes magyarázatokat kapunk. Mennyivel jobban hangzik a korrupció ellen jól-rosszul, de mégiscsak hatékonyan harcoló igazságszolgáltatás visszaéléseire kenni Székelyföld rendszerváltás utáni gazdasági kiúttalanságát, az országos átlagbér mintegy felét kitevő székelyföldi keresetek mizériáját vagy a magyar kézben levő települések kiskirályainak vizsgálati fogságát. Milyen könnyű ezzel megindokolni a bálványként kezelt csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi RMDSZ-es polgármester vagy a Hargita és Kovászna megyei önkormányzati vezetők gazdasági sikertelenségeit. Ilyen felütés után milyen jó elismeréssel és derűvel fogadni Sepsiszentgyörgy polgármesterének folyamatosan ismétlődő kulturális ingyencirkuszait, amelyre a minimálbéren tengődők városának szinte a teljes költségvetése rámegy. (Nem véletlen, hogy a bűnügyi eljárás alatt álló polgármester bejelentésére, miszerint idén júniusban újra indul a választásokon, internetes oldalakon többen úgy reagáltak, hogy akkor elköltöznek a városból, mert már unják az állandósított nyomort és kilátástalanságot).
Sokkal összetettebb és bonyolultabb tehát a székelyföldi, illetve a teljes erdélyi magyar valóság annál, hogy egy egyszerű ellenségkép bemutatásával megtalálhatnánk a bajok valós gyökereit. Politikai, gazdasági, társadalmi síkon lenne szükség mélyebb elemzésekre ahhoz, hogy kiderüljön, hol bicsaklott meg a rendszerváltás utáni erdélyi magyar önszerveződés, mi vezetett el a mai kiúttalansághoz, amikor például távolabb vagyunk az autonómiák rendszerétől, mint 26 évvel ezelőtt, 1990-ben.
Sokrétű problémáink megoldásához sokrétű válaszokra van szükség. Egy választási év talán könnyebben hozzásegíthetne közös dolgaink kibeszéléséhez és a közös kiútkereséshez.
Szekuritáté ide vagy oda, társadalmi és politikai elitünk fedhetetlen és jó szakemberek felkutatásával, közösségi jövőképpel tehetne sokkal többet az erdélyi magyarság ügyéért, mint ellenségképek kreálásával. Különben oda juthatunk, mint Románia volt elnöke, Emil Constantinescu, aki politikai karrierjétől azzal búcsúzott, hogy legyőzte őt a Szekuritáté. Azóta sem hallott róla senki.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A vonat hozta, a vonat vitte
Ha elvész a híd, elvész Erdély! – kiáltotta intő jelszóként katonáinak 1849-ben Bem tábornok apiski csatában. Akkor a magyar seregnek sikerült megfordítania a harc állását, és nem veszett el a híd. Mára már csak a vízből kikandikáló csonkok maradtak belőle; mint ahogy Piski magyarsága is eltűnőben.
„Ajjaj fekete vonat / Elvitted a páromat” – villan át az agyamon Havasy Viktor örökzöldje, miközben Piski vasúti állomásán bóklászom. Ezúttal nem a csatlakozásra várva a köztudatban jobbára Simeria néven ismert csomóponton, de még csak nem is valamelyik fiatalkori szerelmem váratlan búcsúján töprengve. Hanem egyszerűen arra gondolva, hogy valamikor a 19. század vége felé a vasút hozta a magyarságot és vele együtt a várossá való fejlődést a Sztrigy-parti településre. És ahogy hozta, úgy el is vitte – előbb a trianoni, majd versailles-i „járattal”. S míg egyeseket vitt, másokat hozott – méghozzá vagonszámra. Ma már csak az idősebb nemzedék emlékében él az egykori Dédács, Sárfalva, Ópiski és Piskitelep, a Púder utca, az EMKE, a Rákóczi Ifjúsági Egyesület vagy a Vasutas Sportegyesület; az új generáció a mai Piskit is inkább Simeriaként emlegeti.
Nem sok erdélyi település mondhatja el magáról, hogy alig valamivel több, mint másfél évszázados múltjával többször is bekerült a történelem fontos fejezeteibe. Az Ópiski és Sárfalva községek területén, a Barcsay és Csáky családok birtokán létrejött Piskit előbb Bem tábornok és gyalogos meg lovasharcosai, majd az őket két évtized távlatából követő vasutas sereg íratta be a nagykönyvbe.
A megfordított csata
A vízaknai vesztes csata után a történelem kereke Bem apót is a Sztrigy mentére vetette, pontosabban annak hídjára. A magyar szabadságért küzdő híres lengyel tábornok éppen a hídon győzte le 1849. február 9-én a császári sereget. A településsel szembeni dombról irányította a csatát, és itt mondta az azóta sokat idézett intését, miszerint, „ha elvész a híd, elvész Erdély!” Ist die Brücke verloren, ist Siebenbürgen verloren! – kiáltotta a katonáival németül kommunikáló Bem. A fordulatokban gazdag piski csatában sokáig úgy tűnt, valóban elvész a negyven méteres híd, amikor Bem észrevette, hogy a Puchner Antal által irányított császári sereg már szinte teljesen felélte lőszerét. A tábornok kockáztatott, mindent egy lapra téve harcba küldte a Bethlen Gergely parancsnoksága alatt álló tartalékegységet, mely végül kiharcolta az elveszettnek látszó győzelmet. Puchner serege hanyatt-homlok menekült, amerre csak látott. A magyar sereg egészen Pádig kergette az osztrákokat, s az üldözésnek csak a sötétség beállta vetett véget.
Bemnek köszönhetően nemcsak a piski fahíd, de Erdély is megmenekült – nem sokkal később újra magyar uralom alá kerülve. A híd és az ország sorsa 1849-től errefelé is összefonódott. Bő másfél évszázaddal a híres csata után mindössze a facölöpjei kandikálnak ki a vízből, hűen tükrözvén Erdély sorsát. A parton álló egykori vendégfogadó, ahol a krónika szerint a csata után visszavarrták Bem egy közeli puskalövés által szétroncsolt ujját, hősiesen dacol az idővel. A történelmi feljegyzések szerint, amikor a tábornok tisztjei sajnálkozni kezdtek, Bem egy másik, idővel szintén híressé vált replikával csendesítette el alattvalóit: „Miféle komédia ez? Egy haszontalan ujjammal kevesebb. Inkább arra vigyázzanak, hogy az ellenség a mostani állásukból ki ne szorítsa önöket!”.
A valamikori kiskocsmát Bethlen Gábor marosillyei szülőházának megmentője, Böjte Csaba ferences testvér szerette volna megvásárolni, de az üzlet nem jött össze. A felek, egy román katonatiszt aradi lánya és a szerzetes nem tudtak közös nevezőre jutni az árat illetően. „A hölgy százezer eurót kért, nekem meg nem volt annyi pénzem. Kár – mindkét fél számára –, mert az épület üresen áll és állaga napról napra romlik” – mondja az atya, hozzátéve, hogy nem magának, de még csak nem is az árváinak akarta megszerezni a történelmi jelentőségű ingatlant. „Egy olyan vállalkozónak adtam volna át, aki fantáziát lát benne. Egyébként a Piskin lévő ingatlanon kívül Hunyad megyében még nagyon sok történelmi épület keresi a gazdáját” – jegyzi meg Csaba testvér, remélve, hogy valaki odafent – a politikai vagy üzleti szféra csúcsából – csak ért a szóból…
Vasúton érkezett a fejlődés
A forradalom leverése után a falura ismét csend ereszkedett, és csak akkor pezsdült újra az élet, amikor a magyar kormány gróf Széchenyi István javaslatára Piskit bekötötte az anyaország vérkeringésébe. A vasútépítési tervek több ízben is módosultak, ám minden egyes változatban ott szerepelt Piski neve is, mint olyan településé, amely mellett majd elpöfékel az Arad felől érkező gőzös. Mivel a települést forgalmi csomópontnak képzelték el, a vasútvonal mellé, a Sárfalva és Piski falvak közötti puszta területre hatalmas és korszerű műhelyt építettek. A piskiek lényegében ettől számítják Piski vagy Piskitelep megalakulását, Bem apó csatájának faluját pedig azóta Ópiskinek nevezik. A rohamos iramban folyó munkálatok lehetővé tették, hogy 1868 decemberében, alig húsz esztendővel a forradalom után, a településen átrobogjon az első gőzmozdony. Közben elkezdték a vasúti műhelyek építését, és a tizenhat házból álló Kis Kolónia, később pedig a Nagy Kolónia kialakítását. Egyszintes, majd kétszintes házak, utóbb egész utcasorok épültek, ahova a vasutasokon kívül a Piskire telepített altisztek, mérnökök, hivatalnokok, kereskedők, iparosok, orvosok, gyógyszerészek is helyet kaptak. Az elkövetkezendő időszakban két szárnyvonal is megépült: 1870-ben a Zsil-völgyi bányavidék irányába, 1883-ban Vajdahunyadra. Az impozáns állomás építésének jóval később, mindössze a huszadik század elején, 1901-ben láttak neki, de egy évvel később már avatták is. A vonat sok mindent „hozott magával”: iskolát, polgári olvasókört, kulturális egyesületet, postahivatalt, betegsegélyző pénztárt, színjátszó csoportot, fúvós zenekart, Rákóczi Egyesületet, futballcsapatot. Ezzel együtt természetesen a lakosság száma is nőtt, a vasútépítő társaság pedig 1873 után a szolgálati nyelvet németről jobbára magyarra váltotta, az előbbit is megőrizve a német, cseh és olasz munkások számára, mint kommunikációs lehetőséget. Újabb két esztendő elteltével a vasutas iskola is tannyelvet váltott. A huszadik század elejére a több mint háromezer lélek fölé duzzasztott lakosság túlnyomó része magyar nemzetiségűnek vallotta magát. Az 1910-es népszámláláskor a 2810 magyar mellett 133 román, 126 német és 20 szlovák anyanyelvűt számláltak. Ma már mintegy tízezren lakják az azóta városi rangra emelt települést, ahol a magyarok aránya kilencvenről három–négy százalékra csökkent.
A 85 esztendős Mátyás Dalma a legidősebb tősgyökeres magyar, aki sok mindenre emlékszik „a régi szép időkből”. A városban vannak nála korosabbak is, egyikük például a kilencvenkilencedik évét is megérte, de nem Piski szülöttje. Akárcsak a felsorolt értékeket, a Dalma néni apját is a vasút hozta a rohamos iramban fejlődő településre. Amint meséli, az ő gyermekkorában nem a fél utca, az egész Piski magyar volt, és az a kevés román meg német, aki itt élt, tudott magyarul. „Volt egy utca, a Púder utca, ahol kizárólag csak magyarok laktak. De nem ettől volt érdekes, hanem attól, hogy itt a mozdonyvezetők vertek tanyát, akiknek a feleségeik nem dolgoztak. Kiültek az ablakba és szépen kipúderezve szemlélték a világot” – eleveníti fel a régmúlt időket a korát meghazudtoló, harminc évvel ezelőtt nyugdíjba vonult idős hölgy. Addig méterárus kereskedőként, majd üzletvezetőként dolgozta le az életét. „Hol vannak már azok a szép idők…” – sóhajt fel, majd elmondja, hogy időnként most is megállítja egy-egy régi kliense az utcán, és elsírja, hogy mára a méteráru is, az udvarias kiszolgálók is eltűntek a városkából. „Én még kezdő koromban megtanultam, hogy a kuncsafttal illedelmesen kell viselkedni, türelmesen és kedvesen el kell vele beszélgetni. Sokszor vidéki, szegényebb asszonyok is betértek az üzletbe, s mondták, hogy ez meg ez az anyag kéne, de nincs elég pénzük. Semmi baj, válaszoltam, arra biztattam, hogy még gyűjtsenek, és a kiválasztott portékát félretettem” – meséli. Hol van ma már az efféle kiszolgálás? Manapság egy-egy unott tekintetű eladó a belépő köszönését is zavarásnak tekinti.
A kocsijavító mint első templom
Piskitelepet a vasút keltette életre és működtette, a település csomópont volt a szó mindenféle értelmében: minden a vasúthoz és a vasutasokhoz kötődött. Olyannyira, hogy a templomépítést megelőzően a reformátusoknak istenházául például a kocsijavító műhely szolgált. A beszolgáló lelkészek után Juhász Izidor személyében 1888. július 22-től végre helyi papot kapott a gyülekezet. Addig mind a katolikusok, mind a reformátusok jobbára csak keresztelőkön és temetéseken találkoztak a Déváról vagy Hátszegről érkező lelki gondozóikkal.
Előbb a többségben lévő római katolikusoknak sikerült felépíteniük saját templomukat. Addig a hívek lelki ellátásában többnyire a dévai ferencesek segítettek be, majd egy ideig a gyülekezet Hátszeghez került filiaként. A plébánia és a templom építését a bányavidék szülöttje, Lönhart Ferenc püspök idejében kezdték el 1885-ben. Alig egy év múlva, 1886. augusztus 22-én már fel is szentelték, majd a jóval ezer fölé növekvő hívek száma miatt 1904 nyarán megnagyobbították és oldalhajókkal bővítették. A reformátusok négy év múlva, 1890. augusztus 30-án vehették birtokba istenházát. Az Alpár Ignácz tervei alapján épült díszes templom felhúzásához többek között maga a császár, őfelsége Ferenc József is hozzájárult százötven forintot adományozva saját vagyonából. A templomnak kezdetben magas, csúcsban végződő tornya volt. „Ezt egy nagy vihar ledöntötte, majd a hívek lelkes hozzájárulásából felépítették a mostani laposabb és alacsonyabb tornyot, kijavították a károkat, Fáy Béláné végrendeletében pedig ezer koronát hagyott az egyházközségre 1906-ban” – írja a református egyház múltját felidéző tanulmányában Ortenszkyné Gyenge Ildikó, a kerek negyed évszázadig szolgáló Gyenge Sámuel lelkipásztor lánya.
Feltámadt kövek
Piski polgárosodó magyarsága nem csak a jelennek élt; nem feledkezett meg az elődökről sem. A századforduló előtti évben, az 1849-es piski csata ötvenedik évfordulóján kilenc és fél méter magas obeliszket állított. Bercsi Tódor kőfaragó mester alkotását népes közönség jelenlétében avatták. Az eseményt, melyen gróf Kun Géza mondott ünnepi beszédet, sok öreg ’48-as honvéd is megtisztelte jelenlétével. Nem sokkal később, Trianon után az emlékműre ugyanaz a sors várt, mint számos más erdélyi szoborra és domborműre. A lakosságcserét és az új, román vasúti munkások számára kinézett Ocskay-birtok kisajátítását a jelképek eltüntetése ötvözte. A Déva mellőli kövendi bánya szürke andezitjéből készült emlékoszlopot az új hatalom darabokra törette és széthordatta a környék dombjaira. Évtizedekkel később, a helyi katolikus közösség papja, Tóth János csernakeresztúri plébános egy gyermekcsapattal a széthányt kődarabok keresésébe eredt. Mint meséli, Schreiber István dévai tanár és helytörténész javaslatára azon a dombon kezdtek kutakodni, ahonnan annak idején Bem apó irányította a csatát. A megtalált kőelemekből 1999-ben a templom udvarán, a kintről érkező bántó tekintetektől óvva, a magyarság újraállította az emlékművet. Az oszlop kisebbre sikeredett, eredeti szövege helyett pedig csak két évszám került rá a másfél száz esztendő távlatából: 1849–1999. Az eredeti Bem-obeliszk ópiski híd felé néző oldalán valamikor ez ált: „Az1849-ik évi február 9-iki győzelmes csata és ott elhullott dicső honvédeink emlékére, a nemzet kegyeletes közadakozásából aHunyad megyei honvédegyesület támogatása mellett emelte Piskitelep lakossága”. MDCCCLXXXIX. A Piskitelep felé néző táblán „E dombról dönté el Bem apó a csatát azon emlékezetes kijelentése után: Ist die Brücke verloren, ist Siebenbürgen verloren!” szöveg volt olvasható. A déli oldalra néző táblára Bajza Apotheozisának a következő versszaka került: „Vérzettek és elhaltak ők, / De győzelmesen; / Tettök sugara átragyog / Időn s enyészeten.” Az obeliszk negyedik oldalára Bem domborműve került.
Porladozó élő kövek
Hogy az 1999-ben újraállított emlékműről miért maradt le mindez, hogy miért lett a kilenc méter helyett mindössze hat és fél? „Véleményem szerint nem feltétlenül emlékművekbe, hanem élő kövekbe kellene fektetni” – adja meg a választ a hívei által egyszerűen csak Jani atyának szólított plébános. Tóth János tudja, miért mondja, amit mond: hiába van a városkában több mint százhetven híve, közöttük nagyon kevés a gyermek. Tízen–tizenketten vannak, egyesek vegyes családból, mások románul beszélő színmagyarból. Amit nem biztosítanak a szülők vagy az iskola, a plébánia egyik termében Junie Éva próbálja pótolni, aki versikékre és énekekre tanítja a kicsiket.
Jani atya református kollégája, az időközben nyugdíjba vonult Albert István sincs mivel dicsekedjen: száz híve közül nagyon kevés a fiatal. „Nem is tudom, hogy mikor volt utoljára konfirmálás az egyházunkban, a magyar–magyar házasságokról nem is beszélve. Legutóbb talán tizenöt–húsz évvel ezelőtt adtam össze két magyar fiatalt” – próbál visszaemlékezni a rendkívüli eseményszámba menő menyegzőre a nyugalomba vonult pap. Albert, aki kétéves lozsádi kitérő után 1976. február elsején került fiatal lelkészként a gyülekezetbe, jól emlékszik, negyven esztendővel ezelőtt szinte háromszor ennyi híve volt, akkor 262 reformátust tartott számon. Azóta az idősek kihaltak, a középkorúak és fiatalok elmentek, a gyerekek elrománosodtak.
Az utolsó vonat indulásra kész
Az 1920 után berendezkedő román hatalom már Mátyás Dalma néni gyermekkorában felszámolta az anyanyelvű oktatást, pedig a két világháború között lett volna kivel megtölteni az iskolapadokat. A második világégés kitörése és vele együtt Észak-Erdély 1940-beli visszaszerzése még egyet srófolt azon a csavaron, ami addig is nagyon szorította a dél-erdélyi magyarságot. A második világháború után a híveiért és tanítványaiért számos áldozatot vállaló Gyenge Sámuel és Albert István református lelkészek, illetve Serfőző Ilona tanítónő idejében még fellángolt a közösségi élet, aztán szép lassan, a 80-as évek vége felé pislákolni kezdett, míg szinte végképp kialudt.
A ’89-es rendszerváltás sem hozta el igazán a változás szelét Piskire. „Akkor, rögtön a forradalom után volt egy próbálkozás a magyar iskola újraszervezésére. Én magam gyűjtöttem az aláírásokat, de a kommunizmus annyira megtette a hatását, hogy maguk a magyar szülők voltak azok, akik elzárkóztak a kezdeményezéstől” – idézi fel keserű szájízzel a negyed évszázaddal ezelőtt történteket Albert István. A legtöbb szülő a jó beidegződött szlogennel utasította vissza a református lelkészt. „Aki román iskolába jár, jobban érvényesül az életben” – ismételgették holmi verkliként a helyi magyarok. Végül a lelkipásztor is feladta a szélmalomharcot: a nagyobbik fiát hazaküldte a szüleihez, a Maros megyei Ugrára, a kisebbiket viszont maga mellett tartotta és román iskolába íratta. „Most oda jutottunk, hogy olyan székely anyák gyermekei, akik jóformán nem is tudtak románul, nem szólalnak meg magyarul” – hívja fel a tudathasadásos állapotra a figyelmet Albert. És mit csinál az RMDSZ? – buggyan elő minden hátsó gondolat vagy rosszmájúság nélkül a kérdés. „Itt még RMDSZ sincs…” – érkezik a kapásból adott válasz.
A közművelődési élet is a múlté, amióta az egykori népi szövetség helyiségéből mosodát csináltak, a vasutas klubot lebontották, még megnyilvánulási felület sem maradt. „A nyolcvanas években még magyar bálokat szerveztünk, színjátszó csoportot verbuváltunk, jártuk a vidéket, felléptünk a Megéneklünk, Románia! fesztiválon” – próbál betekintést nyújtani az átkos rendszer kevés, de mára teljesen kimúlt jó oldalára a nyugalomba vonult Albert István. Olyan idők voltak, amikor Albert lelkész létére a színjátszókör szervezője, rendezője, színésze és szólóénekese is volt egyben. Mint ahogyan Dalma néni is kivette a részét a közönség szórakoztatásából. Évtizedekkel ezelőtt nem is egy darabban lépett fel; a számára legemlékezetesebben, mely az évszakokról szólt, ő a telet testesítette meg. Akár főszerepnek is nevezhetnénk, hisz Mikulás estéjén mutatták be. Valóban csodás idők voltak, amikor minden egyes fellépésük bállal végződött. „Hej, micsoda Katalin-bálok voltak itt hajdanán!... – kapcsolódik be a tiszteletes múltidézésébe Dalma néni. – Ügyes színjátszóink voltak, de az igazi ünnep az volt, amikor a nagyváradi, kolozsvári vagy vásárhelyi színházak egyike lépett fel a városban, a székely népi együttesről nem is beszélve!”.
A közösségi élet ma már kimondottan a templom és a Szent István Ház falai között zajlik, aki meg esetleg ennél többre vágyna, a negyedórányi távolságra fekvő megyeszékhely, Déva felé veszi az irányt. Bár színes és gazdag programot kínál, a minden év június elején szervezett Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvénysorozata is nehezen mozgatja meg Piski maradék magyarságát. Úgy tűnik, az utolsó vonat is sípolt, és indulásra készen áll.
Szucher Ervin
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Mikó-ügy – Markó Attila szerint aligha vizsgálják felül a restitúció miatt kirótt büntetéseket
Markó Attila, akit a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégium ingatlanainak visszaszolgáltatása miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek, nem lát esélyt arra, hogy az újabb restitúciós eljárás miatt az ellene és társai ellen kimondott ítéleteket is felülvizsgálják.
A Magyarországon tartózkodó Markó Attila jogásznak, a korábbi román kormányok kisebbségügyi államtitkárának nyilatkozatát a Krónika című napilap közölte kedden. Markó Attila arra reagált, hogy a román restitúciós bizottság, amelynek egykor a tagja volt, újra megtárgyalta a Székely Mikó Református Kollégium visszaszolgáltatási kérelmét, és várhatóan májusban dönt a restitúcióról.
A bizottság 2002-ben már visszaszolgáltatta a református egyháznak az ingatlanokat, és a döntést egy polgári perben kimondott jogerős ítélet is megerősítette, de a ploiesti-i táblabíróság 2014 novemberében egy büntetőper jogerős ítéletében érvénytelenítette a restitúciót, és felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a visszaszolgáltatást elrendelő testület három tagjára, köztük Markó Attilára.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) mandátumáról lemondott parlamenti képviselője a Krónikának elmondta, a bizottság döntése nem befolyásolja a büntető ítéletet. „A mi ügyünkben az a csavar, hogy a büntető ítéletben végül nem az egyház tulajdonjogát vonták kétségbe, hanem egy téves és hamis eljárási hibát varrtak a nyakunkba" – fogalmazott a jogász-politikus.
Markó Attila egy közösségi oldalon azt írta a Mikó-ügy újratárgyalásáról: „Ez így van rendjén! Az egyházé volt, vissza kell adni. Ahogy mi is azt tettük, törvényesen." Arra is rámutatott, hogy „a Mikó-per nem a jog betűje és szelleme mentén eldöntött ügy. (.) Pontosan ugyanaz a hatalom áll mögötte, ami a vásárhelyi tömeges bírságolások, a levétetett községháza feliratok, a Batthyáneum körüli izmozások és a vásárhelyi katolikus gimnázium körüli vizsgálódások mögött."
Markó Attila közölte, abban bízik, hogy a strasbourgi emberjogi bíróság igazságot szolgáltat az ügyében. A politikus lemondott parlamenti mandátumáról, és Magyarországra menekült, amikor a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) hivatali visszaélés gyanújával vádat emelt ellene, és a román restitúciós hatóság kártérítési bizottságának másik hét volt tagja ellen. Az RMDSZ mindvégig kiállt a román rendőrség körözési listáján szereplő politikus mellett.
MTI

Erdély.ma

Magyarul is a kórházakban
Törvénytervezetet nyújtott be szerdán az RMDSZ a képviselőházban, amely rögzítené: azokon a településeken, ahol a magyarok számaránya eléri a húsz százalékot vagy az 5000 főt, anyanyelven beszélő személyzetet is alkalmazzanak az egészségügyi és a szociális szolgáltatásokat nyújtó közintézményekben.
Ez azt jelentené, hogy az egészségügy mellett a szociális ellátást biztosító intézményekben is – például gyerek- és öregotthonokban – alkalmazzanak az adott kisebbség nyelvén beszélő alkalmazottat. Kerekes Károly, az RMDSZ Maros megyei parlamenti képviselője, a jogszabályjavaslat kidolgozója közölte: ezzel a Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájában foglaltakat kívánják gyakorlatba ültetni, amelyet Románia 1995-ben írt alá, de még mindig nem ültette gyakorlatba. A törvénytervezetet többek között annak az olaszteleki lánynak az ügye tette aktuálissá, akit egy kolozsvári orvos azért alázott meg, mert nem beszélt jól románul. (RMDSZ)
A „SPÁGA” , a bíró ÉS AZ MPP. „Nemzeti válogatottat kell csináljunk” – hangsúlyozza Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke egy kiszivárgott hangfelvétel tanúsága szerint, amely előbb a YouTube videomegosztón jelent meg (Cs E névvel töltötték fel), majd feltűnt a Legyen ELÉG Facebook-csoport oldalán is. A feltehetően zárt körben elhangzott beszélgetésen Biró kendőzetlenül beszél azokról a megfontolásokról, amelyek alapján szövetségre léptek az RMDSZ-szel. „A Magyar Polgári Párt a maga 10 százalékával, amikor parlamenti választások vannak, legyen ott, és a 27 bejutó helyre két-három embert mi delegáljunk, a súlyunknak megfelelően” – mondja a politikus, majd így folytatja: „Ez egy ilyen kurva ország, balkáni mentalitás, és nem tud semmit csinálni egy polgármester, mert megfojtják. Ha nekem van Bukarestben legalább két emberem, aki tudja, hogy merre nyílik az ajtó, a Dâmboviţa partján hogy kell eljárni, ráírják a szalvéta szélére, hogy hány ezer euró spágát kell adni, akkor a polgármestereim kigazdálkodják a spágát, és elviszik oda, és meg tudják szerezni a pénzeket, és a következő négy évben meg tudják nyerni újra a választásokat.” Biró ezután arról értekezik kissé meglepő fordulattal, hogy az MPP összemosása az RMDSZ-szel, a szövetségre való „rátolása” tudatosan kitalált stratégia, amelyet az Erdélyi Magyar Néppárt boszorkánykonyháján főzött ki Demeter Szilárd, Tőkés László egykori irodavezetője, hogy a Néppárt így szerezzen magának több szavazatot. Megemlíti azt is, hogy a polgáriaknak azért lett kevesebb polgármesterük, mert például Tamás Sándor háromszéki tanácselnöknek „kurva jó receptje” volt a választásokon. A hangfelvétel elkészülésének és kiszivárgásának körülményei egyelőre ismeretlenek.
(Főtér)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A nyelvi jogok a szórványban élőknek is kijárnak
"A kisebbségi jogok azoknak a szórványközösségeknek is kijárnak, ahol a magyarság arányaiban ugyan nem éri el a 20 százalékot, de lélekszáma meghatározó" – nyilatkozta Kovács Péter ügyvezető elnök annak kapcsán, hogy az RMDSZ egy április 21-én beterjesztett törvénytervezetben kéri, hogy Románia ültesse gyakorlatba a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájában foglaltakat, vagyis alkalmazzanak az egészségügyi és a szociális szolgáltatásokat nyújtó közintézményekben anyanyelven beszélő személyzetet is, amennyiben egy kisebbség számaránya eléri a húsz százalékot, vagy meghaladja az 5000 főt.
Az ügyvezető elnök elmondta, az RMDSZ törekvése, hogy a kisebbségi jogokat biztosító törvénykezésben a százalék mellé ezt a számot is beemeljék, hiszen ez Erdély-szerte mintegy 70.000 magyar emberrel jelent többet a 20 százalékos szabályozásnál. Ebből a szempontból a legnagyobb lélekszámú magyar közösség Kolozsváron él, de a törvénykezdeményezésben foglaltak Arad, Brassó, Nagybánya, Zilah és Temesvár magyarságát is kedvezően érintenék.
"Ki kell harcolnunk igazunkat és azt, ami nekünk kijár. Nem adhatjuk fel a küzdelmet azért, hogy megszerezzük azt, amit már rég meg kellett volna kapnunk. Nem tudjuk most azt megítélni, hogy ennek a törvénynek az elfogadására milyen esélyek vannak, de nekünk, a romániai magyarság képviseleteként minden lehetőséget meg kell ragadnunk arra, hogy jogainkat bővítsük, és ne hagyjuk elveszni, amit már megszereztünk, különösen most, amikor oly sokan próbálnak azokból visszavágni" – hangsúlyozta az RMDSZ ügyvezető elnöke.
Népújság (Marosvásárhely)

Felkészült a választásokra az Erdélyi Magyar Néppárt
Közel száz polgármesterjelöltet, mintegy kétszáz települési képviselőjelölt-listát és hét megyei képviselőjelölt-listát állít az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a júniusi önkormányzati választásokon – jelentette be Szilágyi Zsolt, a párt elnöke csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatóján.
A pártelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy vannak olyan RMDSZ-vezetők, akik „eltanulták azokat a megfélemlítési módszereket, amelyeket a csendőrség is alkalmazott a székely szabadság napja résztvevőivel szemben”, és hatósági ellenőrzésekkel fenyegetik a néppárt jelöltjeit. Hozzátette, mindent meg fognak tenni azért, hogy jelöltjeik félelem nélkül képviselhessék a közösséget.
Szilágyi hangsúlyozta, az EMNP azért dolgozik, hogy az erdélyi magyarságnak erősebb, hitelesebb, tisztább és hatékonyabb képviselete legyen az önkormányzatokban. Szilágyi Zsolt a Bihar megyei Érmihályfalvát, a Kolozs megyei Körösfőt, a Fehér megyei Torockót és a székelyföldi Kézdivásárhelyt is azon a települések közé sorolta, ahol jó eséllyel indul a párt polgármesterjelöltje. Név szerint Johann Taierlinget, a párt alelnökét emelte ki, aki a kézdivásárhelyi polgármesteri tisztségért száll versenybe.
Hozzátette, az EMNP tartja magát a megállapodáshoz, és Marosvásárhelyen Soós Zoltánt, a tavaly októberi előválasztás RMDSZ színeiben megválasztott nyertesét támogatja. Elvárja ugyanakkor, hogy a függetlenként induló Soós mind az RMDSZ, mind pedig az EMNP szimpatizánsait mozgósítsa, szerinte ugyanis akkor lesz erős a marosvásárhelyi magyarság képviselete, ha mindkét párt képviselői bekerülnek a tanácsba.
Újságírói kérdésre szomorú jelenségnek nevezte, hogy Portik Vilmos, a néppárt Maros megyei alelnöke lemondott tisztségéről és nem indul a választáson, azt azonban hozzátette, a néppártnak erős, reprezentatív és a társadalmi különbözőségeket is megjelenítő listája lesz Marosvásárhelyen. Az elnök azt is megemlítette, hogy az EMNP Székelyudvarhelyen viszszaléptette saját jelöltjét, és a Magyar Polgári Párt (MPP) jelöltjének, Gálfi Árpádnak a megválasztására buzdít.
Szilágyi ugyanakkor leszögezte: Kató Bélának, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének kérése volt, hogy a néppártos Gergely Balázs az egyházak jelöltjeként pályázzon tanácsosi tisztségre Kolozsváron, az RMDSZ jelöltlistáján, ettől függetlenül a néppárt önálló listával indul a helyi és megyei megmérettetésen.
„Az EMNP választási sikere az erdélyi gondolat, az autonómia, a föderális Románia sikere is lehet. Erdélyt a románokkal együtt kell élhetőbbé tenni. Ha Bukarestben lehet, ha Magyarországon lehet, akkor Erdélyben is lehet rezsit csökkenteni” – fogalmazta meg a párt egyik korábban bejelentett kampánytémáját Szilágyi Zsolt.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Megírta Ady Endre életrajzát
Csütörtökön a Festum Varadinum keretében az Illyés Gyula könyvesboltban Péter I. Zoltán író, helytörténész szerzői estjét tartották. Programfelelős a Holnap Kulturális Egyesület volt.
Házigazdai minőségében Králik Loránd köszöntötte „a népes szurkolótábort”, majd a rendkívül jó hangulatban telt est hátralévő részében Szűcs László újságíró, a Várad folyóirat főszerkesztője faggatta Péter I. Zoltánt, aki felidézte, hogy a rendszerváltozás előtt természetesen nem lehetett nyilvánosan helytörténettel foglalkozni, ezért ő is titokban, „konspirálva” gyűjtögette a képeslapokat és az egyéb anyagokat. 1990 első napjaiban azonban már megjelent az első helytörténeti írásával a Bihari Naplónál, mely aztán egy sikeres sorozat kezdetét jelentette. Tulajdonképpen az elmúlt két és fél évtizedben Nagyvárad helytörténete és Ady váradi élete jelentette kutatásainak két fő témáját, de azért néhány „kakukktojás” is becsúszott. Az első kötete még rudimentáris formában, nem túl jó minőségi képekkel látott napvilágot, de ahogy telt az idő, a neve egyre szélesebb körben ismertebbé vált, nem csupán a Partiumban, hanem Budapesten is szép számú érdeklődőt vonzzanak a könyvbemutatói.
Az említett kakukktojások egyike a 2011-ben megjelent képzelt beszélgetése Ady Endrével, mely esetében azzal az újságíró fogással élt, hogy a meglevő publicisztikákba kérdéseket illesztett közbe. Mint elhangzott, szakmai berkekben szintén nagy sikert aratott a két Rimanóczyról szóló könyve, olyannyira, hogy a közelmúltban még a híres építészcsalád egyik tagja is nagy nehézségek árán tudott beszerezni egy példányt belőle.
Tanácsosjelölt
A váradi kávéházakról, majd a vendéglőkről szóló kötetéhez úgy adódott az ötlet, hogy amikor a 4-es honvédezredről szóló tanulmányához keresett forrásokat a könyvtárban, feltűnt neki, hogy a korabeli újságokban milyen gyakran reklámozták magukat ezek a vendéglátóipari egységek. Munkásságának egyik fontos állomása volt még az Ady Endre sajtóperéről és a börtönben töltött néhány napjáról szóló írása, melyet társszerzőként jegyzett Tóth Jánossal, az Ady Endre Emlékmúzeum korábbi „őrével”. Legutóbb a Régi képeslapok, régi történetek- Várad-Olaszi című könyve iránt volt igen nagy a kereslet, de mivel már elkészült- és ősszel megjelenik majd- az Újvárosról szóló kötet is, ezért a jelenlevőknek inkább ebből vetítettek le körülbelül 48-50 képet, Péter I. Zoltán pedig megjegyzéseket fűzött ezekhez. Szóba került az is: tulajdonképpen már megírta Ady Endre részletes életrajzát is, és ez is hosszabbra sikeredett, ezért azt tervezi, hogy három kötetben fog megjelentetni, amennyiben adottak lesznek ehhez a megfelelő körülmények.
A szerzői est egy magyarázattal zárult: Péter I. Zoltán elmondta, Pásztor Sándor megkeresésére, a civil szféra küldötteként azért vállalta el, hogy szerepeljen az RMDSZ megyei tanácsosjelölt-listáján, mert úgy érzi, hogy ez egy teljesen új csapat, melynek tagjai nagy hangsúlyt helyeznek az összefogásra, és a szakmai kompetenciára.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Egyházak segítik a tankönyvellátást
A Kolozsváron zajló ökumenikus vallásolimpia alkalmával tegnap a történelmi magyar egyházak képviselőivel találkozott Király András RMDSZ-es oktatási államtitkár. A zártkörű tanácskozás után az államtitkár a Szabadságnak elmondta: megállapodtak abban, hogy ezentúl a történelmi magyar egyházak és az oktatási minisztérium Kisebbségi Főosztálya legalább évente kétszer megbeszélést folytat.
– A történelmi magyar egyházak vezetői mindig felelősségteljes hozzáállást tanúsítottak a romániai magyar közoktatás iránt, legyen szó beiskolázásról, pályaorientációról, tantervekről vagy tankönyvkiadásról. Megállapodtunk, hogy az egyházak képviselői aktívan bekapcsolódnak az iskolai vallásoktatás új tanterveinek kidolgozásába és segítik a tankönyvellátást is – nyilatkozta lapunknak Király András.
Szabadság (Kolozsvár)

El kell hinni, hogy itt az esély a változásra és elmenni szavazni
Szombaton Szatmárnémetiben, a filharmónia termében tartotta a bővített SZKT ülését az RMDSZ, amely a Szövetség önkormányzati kampánynyitója volt. Az RMDSZ legfontosabb székelyföldi, erdélyi és partiumi jelöltjei is jelen voltak az eseményen. Kelemen Hunor elnök szerint a közelgő választás nemcsak az önkormányzatokról, hanem a magyarság biztonságérzetéről is szól.
„Szatmár megyében két fontos célt tűztünk ki a közelgő helyhatósági választásokra: visszaszerezni Szatmárnémeti polgármesteri tisztségét és a megye vezetését” - hívta fel a figyelmet köszöntő beszédében Pataki Csaba szenátor, az RMDSZ Szatmár megyei tanácselnök-jelöltje. Emlékeztetett, elfogadhatatlannak tartja, hogy a magyar közösségnek nincs beleszólása a megye vezetésébe, nincs meghatározó szerepe saját sorának jobbá tételében abban a megyében, ahol a kisebbségek részaránya a lakosság közel felét teszi ki, és ahol több mint százezer magyar él. Pataki Csaba rámutatott, Szatmár megye egyre inkább leszakad a szomszédos megyékhez képest, a legtöbb gazdasági mutató tekintetében még a moldvai megyék - Botoșani is - megelőzik. „12 évet dolgoztam EU-s programokkal, ezekkel a tapasztalatokkal a hátam mögött mondhatom: ha a 2014 - 2020-as európai uniós pályázati ciklust nem használjuk ki maradéktalanul, ez a vonat nélkülünk kel útra” - tette hozzá. Összegzésként kiemelte, a következő, valamivel több mint egy hónapban minden nap egy újabb lépés, hogy a Szatmár megyei közösség megvalósítsa célját, hogy megerősítse önkormányzati jelenlétét, hogy visszaszerezze Szatmárnémeti és Szatmár megye vezetését.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke beszédében megindokolta, hogy miért Szatmárnémetit választották az önkormányzati kampánynyitó helyszínéül. Elmondta: Kölcsey Ferenc városánál kevés jobb helyszínt találhatunk, ha a magyar közösség biztonságának helyreállítása a tét. Hiszen Szatmár szülöttének egész életműve arról szól, hogy miképp boldogulhat a magyar. „Alkalom pedig, kézenfekvő módon a települési önkormányzatokban nyílik arra, hogy jót, a közösség számára hasznosat cselekedjünk. Itt, Szatmárnémetiben hadd kívánjak sikert Kereskényi Gábornak, a város polgármester-jelöltjének, aki már alpolgármesterként és parlamenti képviselőként is bizonyított" - fogalmazott az RMDSZ elnöke.
Jobban, többet. Ezzel a szlogennel kampányolok. Jobb munkahelyeket! Több lehetőséget Szatmárnak! Jobb várost, több lendületet! Nagyon konkrét, pontokba szedett programom van arra, hogyan mozdítsuk ki a várost a holtpontról. Mert lendületbe kell hozni a gazdaságot, fejleszteni az infrastruktúrát és javítani a közbiztonságot. Újratervezzük a közlekedést és itt az ideje, hogy a városmenedzsment is belépjen a 21. századba" - hangsúlyozta Kereskényi Gábor Szatmárnémeti polgármesterjelöltje, akinek a meggyőződése szerint győzni csak akkor lehet, ha a változást akarók elhiszik, hogy az ő kezükben a döntés.
„Megküzdöttünk a Szamossal, mely nagyjából százévente elárasztotta ezt a várost. Meg fogunk küzdeni Dorel Coicával is, aki négy év alatt több kárt okozott Szatmárnémetinek, mint a Szamos bármelyik áradása. Egyedül nem tudok győzni. Csak azokkal, akik hajlandóak tenni is a változásért. Szatmárnémetinek nem kell a semmittevés. Nem kell a káosz. Nem kell az egyhelyben toporgás. De azt is el kell hinni, hogy itt az esély a változásra és el kell menni szavazni. Mert akkor sikerülni fog. Ha jobban csináljunk és többen vagyunk, mint négy éve, akkor sikerülni fog” - nyomatékosított.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere arról beszélt, hogy Székelyföld is beszorítottnak érzi magát, ha a Partiumban, belső Erdélyben a magyarok kiszorulnak a vezető önkormányzati tisztségekből. Hozzátette, az erdélyi magyarságnak Kolozsvár a feje, Partium a keze, Székelyföld a lába, a szórvány pedig a szíve. Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere azt hangsúlyozta, hogy olyan önkormányzati vezetőkre van szüksége az erdélyi magyar közösségnek, akik nemcsak a lelkiismeretesen, hanem a lelkesedéssel végzett munkával tudják visszanyerni a közösség bizalmát, meg tudják erősíteni a közösség saját erejébe vetett hitét. A székelyudvarhelyi polgármesteri tisztségre pályázó Arros Orsolya arról beszélt, hogy olyan körülmények között próbál tenni a városáért, amikor a jelenlegi, szintén RMDSZ színekben megválasztott polgármester iránti bizalom fogyott el Székelyudvarhelyen.
szatmar.ro

Orbán Viktor: Kallós Zoltán mindig a népéért dolgozott
Orbán Viktor miniszterelnök is köszöntötte a kilencvenéves Kallós Zoltánt a néprajzkutató tiszteletére szervezett szombat esti ünnepi gálán a Kolozsvári Állami Magyar Operában.
„A mi munkánk, küldetésünk, célunk ugyanaz. Életünkkel valami nálunknál nagyobbat, magasabb rendűt, valami fontosabb ügyet szolgálni. A mi közös küldetésünk szolgálni a hazát, szolgálni a magyar hazát” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a kilencvenéves Kallós Zoltán néprajzkutató tiszteletére szervezett kolozsvári ünnepi gálán.
A Kolozsvári Magyar Operában tartott szombat esti ünnepségen a miniszterelnök hangsúlyozta: Kallós Zoltánban „még mindig több tetterő lakozik, mint közülünk számosakban”, és a néprajzkutató „naponta állít elénk mércét és példát”. Megjegyezte, „a kilencven év, a tudós professzori érdemek, a szellemi frissesség, az élet-, akarat-, és tetterő elegendő a tiszteletre, főhajtásra és köszönetre”, de nem magyarázza azt a meghatódottságot, amely átjárja a gála közönségét. A miniszterelnök felidézte, régen nagy elismerés övezte az öreg honvédeket, akik Bem seregében, a magyar szabadság zászlaja alatt küzdöttek az igaz ügyért. „Ez alatt a zászló alatt szolgálnánk mi magunk is” – mutatott rá. Hangsúlyozta: Kallós Zoltán sohasem mások ellen, mindig csak a népéért, a megmaradásért dolgozott. Hatalmas tartományokat hódított meg, és tartott meg közös emlékezetünkben. Olyan tartományokat, amelyeket „mindörökre elmosott volna a feledés özönvize” – fogalmazott a kormányfő. „Minden perc, amit veled töltünk, fontos a számunkra. Bizonyíték arra, hogy nagyszerű dolog egy hazát szolgálni, és szolgálni azt életre, halálra. (…) Drága Zoltán bátyám, isten éltessen, maradj közöttünk, maradj meg nekünk sokáig egészségben és boldogságban” – zárta beszédét Orbán Viktor.
Biztonságba helyezett erdélyi értékek
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök Szabadság-szobor emlékéremmel tüntette ki a néprajztudóst. Köszöntésében azt hangsúlyozta, hogy Kallós Zoltán olyan korban helyezte biztonságba az erdélyi magyarság népi értékeit, amikor a diktatúra a megsemmisítésükre tört. Megjegyezte, más lehetne az életmű, ha energiáit nem a diktatúra szorításában, hanem egy szabad világban fordíthatta volna alkotásra. Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke szintén azt idézte fel, hogy a diktatúra idején Kallós Zoltán kolozsvári lakása „a népi mindentudás egyetemének” a helye volt, ahol a néprajzkutató „két házkutatás között” gyűjtötte és átadta az értékeket. A gálaműsorban azoknak a néprajzi tájegységeknek a népdalait, néptáncait mutatták be erdélyi hagyományőrzők, amelyeken az ünnepelt gyűjtött. A gála végén valamennyi előadó Kallós Zoltánnal és a közönséggel együtt énekelte a néprajzkutató kedvenc dalait.
Könyv „az első 90 évről”
A 90 éves Kallós Zoltán köszöntése könyvbemutatóval kezdődött, Csinta Samu újságíró, író élete nagy élményének tartotta, hogy megírhatta A lélekmentő – Kallós Zoltán első kilencven éve című könyvet. Elmondta, az ismert néprajzkutatóról már több életrajzi könyv és szaktanulmány készült, a mostani újdonsága abban rejlik, hogy nagyobb hangsúlyt kapnak benne kortársai, munkatársai visszaemlékezései. Optimizmus árad a könyvből, szó nincs múltba révedésről, műfaját tekintve pedig nem szokványos interjúkötet, inkább dokumentumregénynek nevezhető, mondta a szerző, aki Kallós Zoltán néhány adatközlőjét is meglátogatta. „Róluk sem mondható el, hogy a poros múltról beszéltek, hanem azzal az optimizmussal és jövőbe tekintéssel, ami Zoli bácsit is átsegítette a legnehezebb pillanatokon” – magyarázta Csinta Samu, aki szerint könyvében annyiban sikerült újat mondania, hogy rávilágít a mezőségi magyarság és a Kallós Zoltán által összegyűjtött néprajzi örökség továbbéltetésének fontosságára. A könyvet a Hagyományok Háza archívumából származó fényképek és Bíró Istvánnak, lapunk munkatársának felvételei illusztrálják.
Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató, volt kulturális miniszter Kallós Zoltánnak azon mondását idézte, hogy addig maradhatunk meg magyarnak, amíg táncolunk, és magyarul énekelünk. Hozzátette, az tud szépen táncolni, énekelni, aki ezzel a szeretetét mutatja ki. „Ha az édesanya csak szereti a gyermekét, de nem öleli, akkor a gyermek elárvul. Mindannyian elárvulunk, ha nem táncolunk, nem énekelünk, nem szeretünk” – jelentette ki. Andrásfalvy Bertalan úgy vélte, Kallós Zoltán azért gyűjtötte a magyar népdalkincset, hogy ki lehessen mutatni általa a szeretetet.
Rövid megszólalásában Kallós Zoltán is a mezőségi szórványban élő gyermekekkel való foglalkozás fontosságáról beszélt. Megemlítette, hogy a magyar identitás felélesztésén, ápolásán túl a válaszúti szórványkollégium minőséget nyújt, ezért sokszor magyar felmenőkkel nem rendelkező szülők is oda szeretnék beíratni a gyermekeiket. Ezt a lehetőséget azonban csak a magyaroknak és a magyar származásúaknak adják meg. A könyvbemutató végén a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság életműdíját adták át Kallós Zoltánnak.A 90. életévét március végén betöltő Kallós Zoltán a magyar a román és a cigány népzene és népi hagyományok egyik legjelentősebb gyűjtője. Nagy szakmai alázattal és kíváncsisággal végzett munkájáért a rendszerváltozás utáni időszakban több rangos elismerést is kapott. A szellemi és tárgyi javak és értékek fenntartásáért és az ifjúság körében való népszerűsítéséért 1992-ben létrehozta a Kallós Zoltán Alapítványt, ennek ajánlotta teljes vagyonát. Szülőházában, az egykori válaszúti kúriában kiállította az általa gyűjtött népviseletek és használati tárgyak zömét. Itt évente rendeznek tábort a magyar tánc és zenei kultúra iránt érdeklődőknek, ahová a világ minden tájáról érkeznek résztvevők. Kallós Zoltán birtokán szórványkollégiumot is létesített, ahol több mint száz mezőségi gyermeknek biztosítanak szállást és ellátást – írja a kronika.ro.

Erdély.ma

Akit nem győzött le a történelem
Kelemen Hunor szövetségi elnök laudációja Kallós Zoltán néprajzgyűjtő 90. születésnapján.
Többszörösen jelentőségteljes ünnepet ülünk ma, hiszen Kallós Zoltán, akinek neve egyet jelent a romániai magyar népművészettel és néprajzgyűjtéssel, betöltötte a kilencvenedik évét. Egy emberélet kilenc sűrű évtizede – az életrajzból ismert valamennyi állomással – szinte leválaszthatatlan a romániai magyar közösség utolsó, közel száz esztendejének történelméről, hiszen annak sötétebb időszakaival és reményteljesebb pillanataival cseng egybe. Azonban ebből az egybefonódásból kimagaslik az a páratlan fontosságú életmű, amelyről játszi könnyedséggel lehet a legnagyobb elismerés hangján beszélni.
Ha a kommunista rezsim kiszolgálóinak sejtésük lett volna arról, hogy az igazán nagy szellemiséget nem akadályozhatja a tiltás, a megszorítás, mert a szénből a tilalom ellenére is gyémánt lesz, akkor a mai ünnepeltünk élete bizonyára másként alakult volna. Bár történelmietlen a kérdés, de azért játszunk el egy pillanatra azzal a gondolattal is, hogy milyen lenne az életmű, milyen lenne Kallós Zoltán életműve, ha a kilencven esztendő nagy részét nem a diktatúra szorításában, hanem egy szabad világ körülményei között fordíthatta volna alkotásra.
Ma tehát annak a diadalát is üljük, hogy közösségünk értékei olyan korban kerületek biztonságba, a maradandóság oltalmába, amikor a több évtizedes diktatúra azok megsemmisítésére törekedett. Azt is ünnepeljük ma, hogy áldatlan léthelyzetét előnyére fordította egy kiváló ember, így az elnyomás fölé emelkedett, nem tudta legyőzni őt a történelem.
Kallós Zoltán Válaszút szülöttje, ma is ott él egy olyan környezetben, amelynek minden szöglete arról a jelentős gyűjtőmunkáról mesél, amely egyben életformává is vált számára. És azt hiszem, nem volna kis munka összeszámolni azokat a nemzedékeket, amelyeknek világlátását és az értékekhez való viszonyulását meghatározta ez a hatalmas munka – nemcsak a néprajzosok nemzedékeinek hosszú sorát, hanem a népművészet iránt lelkesedőkét, illetve a Kallós Zoltán által elindított mozgalom külső szemlélőinek világlátását is.
Aki Válaszúton születik, annak nem kell nyakába vennie a nagyvilágot, hiszen szülőföldjén az univerzum valamennyi alternatívája rendelkezésére áll – adott valamennyi út, amelyet választhat. Népmesébe illő hely, már csak nevéből kiindulva is. És Kallós Zoltán nem is szakadt el túl hosszú időre ettől a mesés közegtől, szeretett szülőhelyétől, Válaszúttól, az elszakadás pedig kényszer hatására történt, hiszen családját „kulákként” bélyegezte meg az elnyomó hatalom, őt magát pedig eltanácsolták a kolozsvári Zeneművészeti Főiskoláról. Korábban Kolozsváron megszerzett tanítói diplomája jelentette számára a kiutat ebből az áldatlan helyzetből. Ez a fájdalmas mozzanat pedig olyan csodálatosan hangzó világokat nyitott meg előtte, amelyeknek dallamkincse és több más sajátossága éppen Kallós Zoltán értő és érzékeny szakmai közvetítésével vált ismertté, megközelíthetővé és szeretetté a teljes magyar kultúrkörben. A történelem fura fintorának vagy a világ óhatatlan egyensúlykeresésének tulajdonítható az, hogy az egyéni szabadság korlátozása magában hordozta a közösségi alkotóerő korlátokat nem tűrő megismerését.
Magyarvista után a lészpedi, majd Gyímes-völgyi tanítóskodás tehát azt a többletet hozta számára, amit a kényszerű távollétben, száműzetésben is megtalált szabadság jelenthet. A moldvai csángó kultúrához kapcsolódó megszállott gyűjtőmunkájának a magyar nyelvű oktatás 1957-es betiltása vetett volna véget. De csak akkor történhetett volna ez így, ha el tudott volna szakadni attól a gyönyörű vidéktől, ha közel 8 éven keresztül nem a Gyímesek egyik fakitermelésnél vállalt volna munkát éppen azért, hogy folytatni tudja a gyűjtőmunkát. Ezt az időszakot követi a mezőségi és kalotaszegi falvak táncainak, dallamvilágának kutatása, gyűjtőmunkájának egy része pedig a 70-es években kerül napvilágra egyedi balladagyűjtemény formájában.
1989 nemcsak az egyéni szabadságot hozta el számára, hanem több évtizedes munkájának kiszabadulását is a béklyóból, ami egyben azt is jelentette, hogy immár a határokon túlra is eljuthatott ennek a munkának a gyümölcse, jelentőségének megfelelően ünnepelhettük a teljes Kárpát-medencében.
És ennek a szabadságnak az említése most furcsamód éppen a tiltások időszakát idézi meg bennem, a nyolcvanas éveket, amikor egyetemistaként megismertem Kallós Zoltánt. Én Székelyföldről érkeztem és abban az ajándékban volt részem, hogy Kalotaszeget előszörKallós Zoltánnal járhattam be és ismerhettem meg. Túl Kalotaszeg megismerésén, a másik nagy élményem az volt, hogy egy csomagtartónyi Erdély történelmét szórtunk szét, helyeztünk letétbe a magyar családoknál, a szellemi szabadság értékes tápanyagát Magyarországról csempésztek át, ki tudja, micsoda viszontagságos körülmények között. Ez a kaland számomra a mai napig tömör kifejeződése annak az értékrendnek, amelynek megtestesítője Kallós Zoltán, és amely a közösség felemelkedéséért való tenni akarás legszebb mintapéldája. Hiszen egy ilyen akcióban az ember önnön fizikai épségét kockáztatva hirdette, cselekedte azt, amiben lelke legtitkosabb rejtekeiben hitt, és amiben talán a legszebb az volt, hogy legalább annyira szólt egy értékrend melletti szilárd elköteleződésről, felelős kiállásról, mint az önvédelmi ösztön teljes mértékű hiányáról, a vakmerőségről.
Bő harminc esztendő távlatából Zoli bácsi Kolozsvár központjában lévő kis lakása a sötét nyolcvanas években a „szabadság szigetét” jelentette: sokunk számára egyszerre volt iskola, főiskola és egyetem, egyszemélyes intézmény, ahol szinte észrevétlenül tanult az ember mindarról, ami nemcsak egy szellemi alapot jelentett, hanem a lassan házzá izmosodó építmény pilléreit és falait is adta.
„Minél messzebbre kalandozik valaki, annál kevesebbet ismer meg” – tartja a keleti bölcselet az egy emberöltő alatt megszerezhető tudásról. Ebből az idevágó kijelentésből a szentenciát is kiolvashatjuk: az, aki saját közegétől távol keresi a megismerhetőt, annak nem biztos, hogy megadatik a valódi megismerés és önmegismerés lehetősége. Úgy gondolom, Kallós Zoltánnak busásan megadatott a szülőföld elmélyült megismerése. Ezt kapta tőle felbecsülhetetlen ajándékként a romániai magyar közösség, és amelyet igyekezett honorálni az a tucatnál több díj, érdemrend és más elismerés, amelyet határon innen és túl átnyújtottak neki.
Kallós Zoltán végezte a magyar nyelvterület legnagyobb népzenei gyűjtését, ő az erdélyi és magyarországi táncház-mozgalom egyik életre hívója, számos népzenei és néptánc tábor szervezője. Kiváló nevelői készségeinek köszönhetően több nemzedéket indított el és mentorált a zenész, táncos és néprajzos pályán.
Hálánk és köszönetünk jár neki emberfölötti munkájáért. És mivel mi, mindannyian közösségi javaink, értékeink megismerését kaptuk tőle felbecsülhetetlen útravalóként, viszonzásképpen egy olyan szimbolikus ajándékot szeretnék átnyújtani, amelynek eszmeisége legdrágább kincsünkhöz, a szabadsághoz kapcsolódik: a kollekciós Szabadságszobor-emlékérem bizonyult a legtalálóbb ajándéknak egy olyan személyiség ünneplésén, aki mélységeiben ismeri ennek az értéknek a felbecsülhetetlenségét az emberi életben. Másfelől azért is mutatkozott alkalmasnak ez az ajándék a mai eseményre, mert kiválóan összefoglalja annak a közösségnek az értékvilágát, amely Kallós Zoltán életművének középpontja. Illusztrálja a viszontagságok, a zordon történelem fölé emelkedő életerőt, az áttörést, amely csakis a hitből fakadhat, és szép bizonyítéka annak az összetartozásnak is, amely a küzdelemben való bajtársi részvételben fogan meg.
Zoli bácsi, kérem, fogadja el ezt a többszörösen szimbolikus ajándékot tőlem és a Romániai Magyar Demokrata Szövetségtől a szavakban ki nem fejezhető elismerésünk jeléül. Köszönjük azt, amit közösségünkért és páratlan kultúránkért tett gazdag életpályáján! Kívánunk Önnek erőt, egészséget és további szakmai élményeket! Isten éltesse!
Elhangzott a Kolozsvári Magyar Operában megszervezett ünnepi rendezvényen, 2016. április 23-án
maszol.ro

Példát mutat, mércét állít (A 90 éves Kallós Zoltán köszöntése)
A 90 éves Kallós Zoltán néprajzkutatót köszöntötték szombat este Kolozsváron a Magyar Operában szervezett ünnepi gálán, melyen részt vett Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is.
Az est könyvbemutatóval kezdődött: Csinta Samu közíró, lapunk külső munkatársa élete nagy élményének tartotta, hogy megírhatta A lélekmentő – Kallós Zoltán első kilencven éve című könyvet. Elmondta, maga is a könyv írása során csodálkozott rá Kallós Zoltán életművére és arra a megbecsülésre, amely a néprajzkutatót övezi. Hozzátette, Kallós életútját sokan feldolgozták már, ő arra törekedett, hogy érdekes történetekkel tarkított olvasmányt adjon az olvasó kezébe. Andrásfalvi Bertalan néprajzkutató, volt kulturális miniszter Kallós Zoltánnak azt a mondását idézte, hogy addig maradhatunk meg magyarnak, amíg táncolunk és magyarul énekelünk. Hozzátette, az tud szépen táncolni, énekelni, aki a szeretetét mutatja ezzel ki. Szerinte Kallós Zoltán azért gyűjtötte a magyar népdalkincset, hogy ki lehessen mutatni általa a szeretetet. Rövid megszólalásában Kallós Zoltán is a mezőségi szórványban élő gyermekekkel való foglalkozás fontosságáról beszélt. Megemlítette, a magyar identitás felélesztésén, ápolásán túl a válaszúti szórványkollégium minőséget nyújt, ezért sokszor magyar felmenőkkel nem rendelkező szülők is oda szeretnék beíratni a gyermekeiket. Ezt a lehetőséget azonban csak a magyaroknak és a magyar származásúaknak adják meg.
A kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság életműdíját adták át Kallós Zoltánnak, aki a magyar, a román és a cigány népzene és népi hagyományok egyik legjelentősebb gyűjtője. Nagy szakmai alázattal és kíváncsisággal végzett munkájáért a rendszerváltozás utáni időszakban több rangos elismerést kapott.
A szellemi és tárgyi javak és értékek fenntartásáért és az ifjúság körében való népszerűsítéséért 1992-ben létrehozta a Kallós Zoltán Alapítványt, ennek ajánlotta teljes vagyonát. Szülőházában, az egykori válaszúti kúriában kiállította az általa gyűjtött népviseletek és használati tárgyak zömét. Válaszúton évente rendeznek tábort a magyar tánc- és zenei kultúra iránt érdeklődőknek, ahová a világ minden tájáról, Japántól Brazíliáig érkeznek résztvevők. Kallós Zoltán válaszúti birtokán szórványkollégiumot is létesített. A kollégiumban több mint száz olyan mezőségi gyermeknek biztosítanak szállást és ellátást, akiknek a településén már nem működik magyar iskola, ezért Válaszúton tanulnak.
Orbán Viktor miniszterelnök is köszöntötte a néprajzkutatót. Kallós Zoltánban még mindig több tetterő lakozik, mint közülünk számosokban, és a néprajzkutató naponta állít elénk mércét és példát. Megjegyezte, a kilencven év, a tudós professzori érdemek, a szellemi frissesség, az élet-, akarat- és tetterő elegendő a tiszteletre, főhajtásra és köszönetre, de nem magyarázza azt a meghatódottságot, amely átjárja a gála közönségét. A miniszterelnök felidézte, régen nagy elismerés övezte az öreg honvédeket, akik Bem seregében a magyar szabadság zászlaja alatt küzdöttek az igaz ügyért. „Ez alatt a zászló alatt szolgálnánk mi magunk is. A mi munkánk, küldetésünk, célunk ugyanaz. Életünkkel valami nálunknál nagyobbat, magasabb rendűt, valami fontosabb ügyet szolgálni. A mi közös küldetésünk szolgálni a hazát, szolgálni a magyar hazát” – jelentette ki a miniszterelnök. Megemlítette: Kallós Zoltán sohasem mások ellen, mindig csak a népéért, a megmaradásért dolgozott. Hatalmas tartományokat hódított meg és tartott meg közös emlékezetünkben. Olyan tartományokat, amelyeket mindörökre elmosott volna a feledés özönvize – fogalmazott a kormányfő. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Szabadság-szobor Emlékéremmel tüntette ki a néprajztudóst. Köszöntésében azt hangsúlyozta, hogy Kallós Zoltán olyan korban helyezte biztonságba az erdélyi magyarság népi értékeit, amikor a diktatúra a megsemmisítésükre tört. Megjegyezte, más lehetne az életmű, ha energiáit nem a diktatúra szorításában, hanem egy szabad világban fordíthatta volna alkotásra. Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke is azt idézte fel, hogy a diktatúra idején Kallós Zoltán kolozsvári lakása a népi mindentudás egyetemének a helye volt, ahol a néprajzkutató két házkutatás között gyűjtötte és átadta az értékeket.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szatmárnémetiben ülésezett a Szövetségi Képviselők Tanácsa
A választás a magyarság biztonságérzetéről is szól
Szombaton Szatmárnémetiben, a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén tartotta az RMDSZ önkormányzati kampánynyitó rendezvényét. Kelemen Hunor szerint ma a teljes szövetségnek erősnek kell lennie, mint azoknak az önkormányzati kollégáknak, akiket az elmúlt időszakban ártatlanul meghurcoltak, és akik megtehették volna, hogy nem vállalják az újabb megmérettetést. A június 5-én tartandó romániai önkormányzati választások nemcsak a településfejlesztéssel, infrastruktúrafejlesztéssel kapcsolatos kérdésekről szólnak, hanem arról is, hogy sikerül-e visszaállítani Romániában a magyarok biztonságérzetét – hangsúlyozta Kelemen Hunor.
Az a közösség, amelyik nem érzi magát biztonságban, szabad sem lehet, és nem gyarapodhat, nem fejlődhet megfelelőképpen. Az elnök megemlítette: az RMDSZ árnyékjelentést készített a román kormánynak az Európa Tanács számára összeállított kisebbségi jelentéséhez.
Nyomatékosította: nem az RMDSZ tért vissza a sérelmi politizáláshoz, ahogy ezt sokan állítják, hanem a román állam tért le a jogállamiság útjáról. "Az az állam, amelyben a többség és a kisebbség között ingatag a béke, nem lehet biztonsági tényező a térségben" – jelentette ki Kelemen Hunor. Azt a tényt, hogy az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériumának 2015-ös jelentésébe az erdélyi magyarság számtalan sérelme bekerült, úgy értékelte: "a rakétavédelmi pajzs alatt mégsem kerülnek árnyékba a kisebbségi jogok".
Az RMDSZ elnöke szerint – még ha utópiának is tűnik – a magyarság nem mondhat le arról a törekvéséről, hogy Romániában köttessék egy etnikumközi megállapodás a kisebbségi jogokról. Ehhez kell kitaposni az utat. Szerinte a júniusi önkormányzati választásokon és az őszi parlamenti választásokon olyan helyzetet kell teremteni, amelyben számolni kell az RMDSZ erejével.
"Ma az is kérdés, a legfontosabb kérdés, hogy vissza tudjuk-e állítani Erdélyben, Romániában a magyarok biztonságérzetét. Ezt folytatni fogjuk, de az elkövetkező időszakra új feladatokat is kitűzünk magunk elé" – mondta továbbá Kelemen Hunor, és felsorolta azokat a közösségi prioritásokat – az ifjúság- és családpolitika, oktatás- és vidékfejlesztés, műemlékvédelem és önkormányzatiság, illetve a romák felzárkóztatása terén –, amelyeket az RMDSZ 2016-os önkormányzati választási keretprogramja foglal össze. Hozzátette: az RMDSZ azon lesz, hogy a magyarok politikai képviselete erősödjön, polgármesterek százai és tanácsosok ezrei gondoskodjanak arról, hogy a település fejlődjön, a közösség pedig biztonságban érezhesse magát. "Huszonhat év alatt bebizonyosodott, bebizonyította a közösség és a szövetség is, hogy a képviselet egyik biztos alapját az önkormányzatiság jelenti, hiszen helyben könnyen át lehet látni azt is, hogy melyik megoldás milyen hatékonyan működik a közösség érdekében" – tette hozzá a szövetségi elnök.
Kelemen Hunor felsorolta az RMDSZ választási programjának a főbb elemeit, amelyeket az SZKT ülésein a szövetség vezető politikusai bontottak ki részletesen. A program kiemelt célja, hogy a szövetség majdani önkormányzati képviselői esélyt, munkahelyeket biztosítsanak a fiataloknak, rezsicsökkentést a családoknak, gyermekközpontú, minőségi oktatást a gyermekeknek, az épített örökség védelmét, valamint a mélyszegénység felszámolását, a roma közösség munkaerőpiaci esélyének a megteremtését – hangsúlyozta az elnök. A programot elfogadta az RMDSZ vezető testülete.
Az SZKT ülésén az RMDSZ fontos önkormányzati tisztségekre pályázó politikusai is felszólaltak. A szatmárnémeti polgármesteri tisztségre pályázó Kereskényi Gábor parlamenti képviselő kijelentette, hogy a városnak több kárt okozott a Szociáldemokrata Párt színeiben megválasztott jelenlegi polgármester, mint száz év árvizei. Ezért van szükség arra, hogy négy év kimaradás után ismét RMDSZ-es polgármester vezesse a várost.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere kapta a legnagyobb tapsot, aki arról beszélt, hogy Székelyföld is beszorítottnak érzi magát, ha a Partiumban, Belső-Erdélyben a magyarok kiszorulnak a vezető önkormányzati tisztségekből. Hozzátette, az erdélyi magyarságnak Kolozsvár a feje, Partium a keze, Székelyföld a lába, a szórvány pedig a szíve.
Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere azt hangsúlyozta, hogy olyan önkormányzati vezetőkre van szüksége az erdélyi magyar közösségnek, akik nemcsak a lelkiismeretesen, hanem a lelkesedéssel végzett munkával tudják visszanyerni a közösség bizalmát, meg tudják erősíteni a közösség saját erejébe vetett hitét.
A székelyudvarhelyi polgármesteri tisztségre pályázó Arros Orsolya arról beszélt, hogy olyan körülmények között próbál tenni a városáért, amikor a jelenlegi, szintén RMDSZ színekben megválasztott polgármester iránti bizalom fogyott el Székelyudvarhelyen.
Zárszavában Kelemen Hunor arra figyelmeztetett, hogy még mindig nem tisztázott, hogy egyfordulós vagy kétfordulós polgármester-választást tartanak júniusban, erről május 4-én dönt majd az alkotmánybíróság. Úgy vélte, ha az alkotmánybíróság úgy döntene, hogy kétfordulós választást kell tartani, az első fordulót nem lehetne megtartani június ötödikén.
Népújság (Marosvásárhely)

A nyelvi jogok a szórványban élőknek is kijárnak
A kisebbségi jogok azoknak a szórványközösségeknek is kijárnak, ahol a magyarság arányaiban ugyan nem éri el a 20 százalékot, de lélekszáma meghatározó” – nyilatkozta Kovács Péter ügyvezető elnök annak kapcsán, hogy az RMDSZ egy április 21-én beterjesztett törvénytervezetben kéri, hogy Románia ültesse gyakorlatba a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájában foglaltakat, vagyis alkalmazzanak az egészségügyi és a szociális szolgáltatásokat nyújtó közintézményekben anyanyelven beszélő személyzetet is, amennyiben egy kisebbség számaránya eléri a húsz százalékot, vagy meghaladja az 5000 főt.
Az ügyvezető elnök elmondta, az RMDSZ törekvése, hogy a kisebbségi jogokat biztosító törvénykezésben a százalék mellé ezt a számot is beemeljék, hiszen ez Erdély-szerte mintegy 70 000 magyar emberrel jelent többet a 20 százalékos szabályozásnál. Ebből a szempontból a legnagyobb lélekszámú magyar közösség Kolozsváron él, de a törvénykezdeményezésben foglaltak Arad, Brassó, Nagybánya, Zilah és Temesvár magyarságát is kedvezően érintenék.
„Ki kell harcolnunk igazunkat és azt, ami nekünk kijár. Nem adhatjuk fel a küzdelmet azért, hogy megszerezzük azt, amit már rég meg kellett volna kapnunk. Nem tudjuk most azt megítélni, hogy ennek a törvénynek az elfogadására milyen esélyek vannak, de nekünk, a romániai magyarság képviseleteként minden lehetőséget meg kell ragadnunk arra, hogy jogainkat bővítsük, és ne hagyjuk elveszni azt, amit már megszereztünk, különösen most, amikor oly sokan próbálnak azokból visszavágni” – hangsúlyozta az RMDSZ ügyvezető elnöke.
Nyugati Jelen (Arad)

Kelemen: visszaállítani a magyarok biztonságérzetét
Az idei önkormányzati választások nemcsak a településfejlesztéssel, infrastruktúrafejlesztéssel kapcsolatos kérdésekről szólnak, hanem arról is, hogy sikerül-e visszaállítani Romániában a magyarok biztonságérzetét – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) szombati ülésén Szatmárnémetiben. Elmondta: az a közösség, amelyik nem érzi magát biztonságban, szabad sem lehet.
Az RMDSZ árnyékjelentést készített a román kormánynak az Európa Tanács számára összeállított kisebbségi jelentéséhez, de ez nem azt jelenti, hogy az RMDSZ visszatért a sérelmi politizáláshoz, ahogy ezt sokan állítják, hanem a román állam tért le a jogállamiság útjáról. „Az az állam, amelyben a többség és a kisebbség között ingatag a béke, nem lehet biztonsági tényező a térségben” – fogalmazott.
„Minden nap erősnek kell lennünk, olyan helyzetet kell teremtenünk, amelyben nem csak lehet, de célszerű is az RMDSZ erejével számolni. Ennek első lépése idén a nemsokára esedékes önkormányzati, második lépése pedig az őszi parlamenti választás” – hangsúlyozta Kelemen Hunor Szatmárnémetiben, az RMDSZ önkormányzati kampánynyitó rendezvényén.
Nem életbiztosítás ma politikai szerepet vállalni
Kifejtette: ma a teljes szövetségnek erősnek kell lennie, mint azoknak az önkormányzati kollégáknak, akiket az elmúlt időszakban ártatlanul meghurcoltak, és akik megtehették volna, hogy nem vállalják az újabb megmérettetést. „De őket nem olyan fából faragták. Köszönet jár nekik mindazért, amit eddig a közösség érdekében tettek. Az ő erejük adjon erőt nekünk, az ő példájuk legyen példa mindenki számára” – nyomatékosított a szövetségi elnök. „Ma politikai szerepet vállalni helyi vagy országos szinten – hogy finoman fogalmazzak – nem egy »életbiztosítás«. A közösség képviseletét megpályázni a mai Romániában magas rizikójú vállalkozás. És igen, barátaim, ebben a helyzetben kell erősnek lennünk. Mi nem hajolhatunk meg a megfélemlítések előtt, hiszen más a küldetésünk. Nekünk mindenekelőtt a közösséget kell megvédenünk. Nagy mérkőzés előtt állunk, nem engedhetjük, hogy erőnket a félelem csökkentse” – biztatta az RMDSZ jelöltjeit Kelemen Hunor.
Szabadság (Kolozsvár)

Tanultunk eleget a fekete márciusból?
„A Romániai Magyar Demokrata Szövetség tisztelettel emlékezik mindazokra, akik a marosvásárhelyi fekete március eseményei során jogos követeléseiknek hangot adva, határozottan kiálltak a romániai magyar közösség szabadságának és biztonságának megteremtéséért” – kezdődik a tulipános meghívó szövege.
Amely az RMDSZ jelenlegi és volt elnöke nevében és aláírásával arról szól, hogy a szövetség Ezüsttulipán díjat nyújt át azoknak, akik 26 évvel ezelőtt, 1990 márciusában az RMDSZ székházának padlására szorultak.
Bár az előre megtervezett forgatókönyv szerint zajló rendezvény főszervezője szerette volna elkerülni a hozzászólásokat, a korábbi években tanúsított gyakorlathoz hűen a szólásszabadság igénye mégiscsak győzedelmeskedett. Így hát a Bernády-házban április 15-én megrendezett fogadásra javasolt „kibeszélés” helyett végül sikerült a nyilvánosság előtt felolvasnom gondolataimat. Megtisztelő, hogy én is díjat vehetek át. Viszonylag az elsők között, hiszen az RMDSZ tavalyi kongresszusán alapította ezt az elismerést.
Valóban, ezerkilencszázkilencven fekete márciusa nagyon mélyen az emlékezetembe vésődött. Az RMDSZ-székház ostromáról eszembe jut a vasszekrénnyel eltorlaszolt ajtóba hasító baltavas látványa, a vérszomjas tömeg ordítozása, a padlásfeljárót elzáró kazán alatti tűzgyújtási kísérletek, a padlásra menekülő 79 személy csendes számbavétele, neveink jegyzetfüzetbe vésése az esetleges halál árnyékában. Nem voltam hős, még csak bátor sem, padlásra felszorult társaimmal együtt féltem és szorongtam. Szerencsére áldozat sem lettem. Később családapa, egyetemi oktató, közösségszervező, gondolatait és vívódásait másokkal megosztó értelmiségi vált belőlem. Köszönöm a Jóistennek, a sorsnak, hogy most itt lehetek. Hogy nem vagyok máshol, mégcsak Magyarországon sem.
És köszönöm a díjat, amit nekem is szántak. Neveltetésem szerint minden köszönnivaló, amit adnak, amit adni szándékoznak. De meg kell jegyeznem: még sokan kiérdemelnék, kiérdemelték volna a figyelmet határozott kiállásuk miatt. No meg azt sem hallgathatom el, hogy sokkal lényegesebb dolgokat is alkottam, cselekedtem az elmúlt negyedszázadban, ami miatt esetleg elismerő oklevelet kaphatnék. Mert azt természetesnek tartom, hogy huszonhat éve és huszonhét napja belekeveredtem az események sodrába. Ugyanúgy természetesnek tartom, hogy harminchat napja jelen voltam a Székelyföld megmaradását biztosító autonómia melletti tüntetésen. Igaz, utóbbi tettemért kétszáz lejre büntettek, a régiért viszont díjat vehetek át. Ennyit változott volna a világ?
Az én világom legalábbis sokat változott. Huszonhat esztendeje a Maros megyei RMDSZ alapítója, egyúttal ifjúsági vezető voltam. Főszervezője, házigazdája a marosvásárhelyi MISZSZ-kongresszusnak, amely a romániai magyarság 1989 utáni történetének első kongresszusa volt és marad. Sütő András március 17-én reggel írt és a megnyitón felolvasott köszöntőlevele talán az utolsó írás volt – vagy legalábbis az utolsók közé tartozott –, amelyet a Herder-díjas író két szemmel alkotott. Mindannyiszor beleborzongok, ahányszor visszapergetem magamban a kongresszus másnapja eseményeit, az RMDSZ-székház padlására szorulva eltöltött végtelen órák félelmeit és szorongásait. És fülembe cseng az alaposan félrevezetett Görgény-völgyiek „Halál Bolyaira!” kurjantása.
A továbbiakban Marosvásárhely fekete márciusára az események sodrában íródott naplójegyzeteimből idézve, teljes őszinteséggel emlékezek: „Március 19., tíz óra: kétezer diák a Vártemplomban. Mennyire összefognak mindannyiunkat a gondolatok: magyarnak maradni, magyarul tanulni. Istentisztelet után felolvasom a MISZSZ nyilatkozatát. Annál nagyobb a rémületem, amikor alig két órával a templomozás után szinte az elvert fotósok feketelistájára kerülök.
Rémálom az egész: ordítozás, öklök, üvegek, eltorzult arcok. Hihetetlen. Nem vagyok bátor, de a »forradalom« alatt nyugodtan elvegyültem az emberek közé, csak utólag vert ki a veríték, hogy lelőhettek volna. Most, az RMDSZ székházának középkori ostromát átélve viszont kísérget a félelem és iszonyat, hiszen minduntalan a történelmi véres példák jutnak eszembe. Szerencsére a több mint hetven bennrekedő között akadnak ügyes emberek, szerencsére a Fennvaló éppen a padlásfeljáró mellé rendelte azt a kazánt, amely megmenekülésünket szolgálta. Azaz... Sütő Andrást, a toll megszelidítőjét barbár eszközökkel megcsúfították, életére törtek. Remélem, mások is észreveszik a megaláztatásunkat: megveretve, az oldalsó kapun eliszkolva, tolvajok módjára hagyhattuk el saját házunkat.”
Marosvásárhely fekete márciusa a magyar történelem, az erdélyi magyarság történetének máig eleven, vérző fejezete. Élő történelem azok számára, akik átélték, akik részt vettek az események forgatagában. Az erdélyi, marosvásárhelyi magyarságnak nagyon mély csalódást és rettenetet jelentett. Még több mint huszonhat év távlatában is felfoghatatlan, hogy a jogaiért békésen kiálló kisebbséget a harmadik évezred fordulóján, békeidőben ilyen barbár erőszakkal megfélemlíthet az államhatalom. Amely a visszarendeződés szolgálatába szegődött. Utólag ráébredve: sok esetben a világnézetet és a hovatartozást mellőzve.
Emberöltőnyi távolságban nemcsak másokban kell keresni a hibát, hanem egészséges összegzést végezve szükség szerint önkritikusaknak kell lennünk. További kérdéseket kell feltennünk magunknak még akkor is, ha megválaszolásukra már nem vállalkozunk. Miért fogyunk napról napra, és miért csökken a magyar emberek közötti szolidaritás? Miért nem tudunk olyan értékrendet teremteni a sorainkban, amely legyőzhetné a balkanizmust? Miért vagyunk oly széthúzóak, és amikor hatalmi helyzetbe kerülünk, miért nem értjük meg saját kisebbségeinket? Miért nem tudunk eléggé örülni a mának, miért kívánkozunk máshová, más jövőbe? Most vagy soha? Siker vagy kudarc? Katarzis vagy frusztráltság érzése? – az erdélyi magyarság újkori történelmének ma is időszerű kérdései. Ki-ki ítélje meg saját maga, miből kaptunk többet.
Magamat idézem újból, ezúttal a tények vizsgálatából következtetéseket megfogalmazó kutatóorvost: „Sajnos Székelyföldön a legmagasabb az öngyilkosság előfordulása, az előidéző depresszió fontos előrejelzője az alacsony iskolázottság, a munkanélküliség, a rendezetlen családi állapot. A magyar lelkiállapotra napjainkban is jellemző, sokasodó kudarcélmények, a katartikus állapotok hiánya, a fokozódó frusztráció, romló közérzet, növekvő stressz egészségkárosító hatása egyértelmű. A demokrácia védi ugyan az egészséget, de képtelen igazságot teremteni, márpedig az igazság felvállalása nem könnyű, és egyáltalán nem egészségmegőrző tényező. A lelkiismeretes közszolgálat együtt járhat a korai megbetegedés/elhalálozás kockázatának a felvállalásával. Áldozat vagy hős az, aki túllépi testi-lelki megpróbáltatásai határait? Vajon összefüggésbe hozható-e az egészséggel vagy a betegséggel a székelység identitásmegőrző nemzeti jelképe, a székely zászló?”
Valóban, napjainkban is égetően szükségünk van határozottan kiállókra, netán bátrakra. Akik kitűzik és lobogni hagyják a székely zászlókat, akik a gyávák és haszonélvezők között is vállalják a lélekből – és nem az agytekervényekből – jövő áldozatot, akik a közösséget önmaguknál, akár életüknél is fontosabbnak tartják. A hősöket megilleti az elismerés, csak nehéz meghatározni, hogy mi és ki dönti el hősiességüket. Óvjuk őket, hogy ne váljanak áldozatokká! És ne mossuk össze a bátrat és a gyávát, a hőst és az áldozatot, az egyéni és a közösségi szolgálatot! Miközben egyre nehezebb megválaszolni a kérdést: a mai viszonyok között bátorság vagy áldozatkészség kell a választásokon a jelöltség elvállalásakor? Vagy valami más? Sajnos értékeink alaposan összemosódtak, amiért mi is felelősök vagyunk. Az új világ „vívmánya” a mi számunkra is az értékek és az értéknélküliség bonyolult összekeveredése, azok képviseletének dilemmája. Vagy kellene egy újabb padlástörténet, hogy jogaink és szabadságunk mellett határozottabban kiálljunk?
Végülis számunkra miről szól 1990 márciusa? Bizonyára többedmagammal együtt, a RMDSZ székházának padlásán eltöltött emberöltőnyinek tűnő órák hitelességéből táplálkozva, hiszem és vallom, hogy magyar részről a fekete márciusi események elsősorban a marosvásárhelyi és nem marosvásárhelyi magyar közösségről, a „kisemberekről” szólnak. Őket illeti elismerés a mai napon. Ők köszönik meg az erre irányuló odafigyelést. Hiszen régóta nem tabutéma, hogy az események megítélése túlpolitizált, ezért sok esetben nem felel meg az egykori átélők, mai visszaemlékezők által tapasztalt valóságnak. De miért nem tanultunk eleget 1990 fekete márciusából? Miért? És hogyan tovább, erdélyi magyarság?
Ábrám Zoltán
A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár
Krónika (Kolozsvár)

Az együtt gondolkodás közösségi feladat
Vasárnap este a színházban tartották a Festum Varadinum díjkiosztó ünnepségét. Négyen vehettek át emlékplaketteket rendezvényeikért. Rövid beszédet Huszár István alpolgármester és Pásztor Sándor, az RMDSZ megyei tanácsosjelölt listájának vezetője mondtak.
Koncsek-Vadnai Zita, a főszervező Varadinum Kulturális Alapítvány kuratóriumi elnöke köszöntötte a megjelenteket, örömét fejezve ki, hogy az elmúlt hét eseményei olyan sok, az összefogást erősítő érdeklődőt vonzottak.
Huszár István alpolgármester, az RMDSZ váradi polgármesterjelöltje arra hívta fel a figyelmet: a Festum Varadinum az évek során nemcsak a nagyváradi magyarok, hanem a Kárpát-medence legnagyobb kulturális rendezvényévé nőtte ki magát, ékes bizonyítékául annak, hogy a történelmi egyházak, a tan- és más magyar vonatkozású intézmények, a civil szervezetek összefogása mekkora építő erővel bír egy közösség számára. Megjegyezte: alpolgármesterként első ízben nyílt alkalma részese lenni a váradi magyarság létjogosultságát, múltját, jelenét és jövőjét igazoló rendezvénysorozat szervezőbizottságának, de reméli, hogy még lesz rá lehetősége. Hozzátette: az idei Festum Varadinum közel hetven programját úgy állították össze, hogy a szülővárosa magyar közösségének minden tagja megtalálhassa köztük a korosztályának, érdeklődési körének megfelelőt. Azt mondta: úgy érzi, hogy a várbeli kiállításokkal is- hiszen a felújított termeket avatták- őseinkhez méltó módon sikerült, érdekeiket képviselő és értük kiálló utódokként élettel megtölteni a látszólag néma, számunkra viszont annál beszédesebb falakat. Szerinte ugyanakkor az is önmagáért beszél, hogy az isteni gondviselésnek köszönhetően, keresztelővel kezdődött az idei Festum Varadinumot megnyitó istentisztelet a várad-újvárosi református templomban, mert a nagyváradi magyarokért, gyermekeink szép jövőjéjért küzdünk mindannyian. Végül a teljesség igénye nélkül kiragadott néhány rendezvényt, ezúttal nem a több évtizedes hagyománnyal rendelkezők, hanem a debütáló programok közül.
Összefogás
Pásztor Sándor, az RMDSZ megyei tanácsosjelölt listájának a vezetője közös, és lelkes együttgondolkodásra hívta hallgatóságát, arra, hogy kérdéseket tegyenek fel, s e kérdésekre együtt, összefogásban keressék a választ, a válaszokat. Úgy fogalmazott: azt gondolja, hogy a mai rohanó világban az eredmények megőrzése, a gyorsan, és részben kényszerűen változó feltételek között nemcsak közös érdekünk, hanem olyan közös kötelességünk is, amelyet éppen ez a gazdag örökségünk ró ki ránk.Megítélésében az RMDSZ kulturális politikája olyan korszerű, hagyományőrző alapraépítkezik, amely a kultúrát nemzedékről nemzedékre szálló örökségként kezeli, és mindazért, amit az elmúlt korok a jelenre örökül hagytak, felelősséggel tartozunk. Az összefogás, az együtt gondolkodás jelentőségét pedig azért is hangsúlyozni kell, mert ez nem egy ágazat, hanem közösségi feladat.
Azon meggyőződésének is hangot adott: kultúránk magyarságunk megélését jelenti, faggat nemzeti létünkről, sorsunkról, a jövőről, a megmaradásról és annak titkairól. A jelenben olyan fundamentális kérdésekkel kerülünk szembe, melyek közösségünk sorskérdéseit érintik, és amelyekre nekünk – az itthon maradásban elkötelezetteknek – feladatunk választ találni. „Nem lehet és nem szabad kibúvókat keresni: hogy megosztottak vagyunk, hogy kevés az eszközünk, és hogy az érdektelenség lefegyverzi minden erőnket, szellemi, lelki és anyagi potenciálunkat”-nyomatékosította.
Az elmúlt tizenkét évben, a Megyei Tanácsban is csak az RMDSZ képviselte a magyarok érdekeit. Voltak ugyan más irányú próbálkozások, de ezeknek csak egy “eredménye” volt, éspedig az, hogy kevesebb magyar került a megyei önkormányzatba. „Az érdekképviseletben nem versenyre van szükség, hanem közös erőre, közös fellépésre annak érdekében, hogy erősek maradjunk, hogy ne kelljen fejet hajtsunk annak a külső erőnek, amely minket széttépni és megosztani akar”- közölte.
A díjazottak
A beszédek után szokás szerint díjazták azokat, akik kimagaslóan sikeres rendezvényeket (társ)szerveztek. Színpadra hívták, hogy a Jankó-Szép Noémi iparművész által készített emlékplakettet vegyenek át: Jakabffy Emmát, a Pro Familiae Alapítvány vezetőjét (Apáról fiúra- hagyományőrző mesterek találkozója), a fotóművészként is bemutatkozó dr. Morvay-Szabó Edina onkológust, a Tanoda Egyesületet alapító Kecse Gabriellát (Az én váram az én hazám: kárpát-medencei gyermekrajz-pályázat bemutató és díjkiosztás), valamint Szilágyi Ibolyát, a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének irányítóját (Mutasd be Szent László királyunk életét és Székesfehérvár nevezetességeit- helytörténeti vetélkedő).
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Kelemen Hunor: nem térünk vissza a sérelmi politizáláshoz
A politika belülről új kiadásában a 9000 RMDSZ-es jelöltről és a román pártok felelősségéről is beszélgettünk.
Az RMDSZ jelöltállítási folyamatáról, az MPP-vel való együttműködésről, a női jelöltekről és a marosvásárhelyi helyzetről, a román pártok jelöltállítási nehézségeiről és felelősségéről, árnyékjelentésről és emberi jogi jelentésről, illetve az 5000-es alternatív nyelvhasználati küszöbről kérdezte Balázsi-Pál Előd az RMDSZ elnökét,Kelemen Hunort A politika belülről friss kiadásában. A műsor április 25-én 21.35-kor látható az Erdély TV-n, április 26-án meghallgatható az Erdély FM-en, kivonata pedig az alábbiakban olvasható.
A 9000 RMDSZ-es jelöltről
„Általában ennyi jelöltet szokott indítani az RMDSZ. Nyilván ehhez az kell, hogy a helyi és a területi szervezeteink működjenek. Természetesen egyfajta összehangolásra is szükség van, hisz itt háromszáz település kampányáról van szó; egy keretet lehet adni ennek az egésznek, de a prioritási listát minden település minden tanácsosi csapatának együtt kell elkészítenie.”
Az előválasztásokról
„A jó az, hogy nagyon sok helyen előválasztást szerveztünk, sok ezer embert vontunk be a jelöltállítási folyamatba országszerte. Ahol hosszú ideje nem lehetett váltani, azért, mert egy szűk kör szervezte a listákat, ott teljes váltásra került sor, mert ebben az esztendőben előválasztást szerveztek, ilyen Nagybánya, és nem a régi, ismert nevek futottak be, hanem az új emberek, a fiatal emberek, és ez így van rendjén.
De nincsen csodamódszer a jelöltállításra. Sepsiszentgyörgyön soha nem tartottunk előválasztást, ott a tanácsosi listát mindig a polgármester és a helyi választmány állította össze, és mindig kiválóan működött. Csíkszeredában mindig előválasztás volt, és mindig rendben volt, mindig olyan lista volt, amelyet később senki nem kommentált.
Lehet így is, lehet úgy is, a lényeg, hogy hiteles emberek kerüljenek oda, és csapatként tudjanak dolgozni, mert ott, ahol polgármesterként megnyered a választást, nem mindegy, hogy milyen tanácsosi csapattal fogsz együtt dolgozni.”
Az MPP-vel való együttműködésről
„A mi együttműködésünknek keretei eléggé tágak ahhoz, hogy helyenként, ha ők nem tudtak más megoldást találni, akkor akár az EMNP-vel is együtt menjenek, mert Székelyföldön a legtöbb településen verseny van. Hogy ez a verseny hogy néz ki, ez változó. Székelyudvarhelyen ebben az esztendőben egy érdekesebb helyzet alakult ki, a településen élők azt fogják megválasztani, akiről leginkább úgy gondolják, hogy el tudja vezetni a települést. Mi azt szeretnénk, hogy Arros Orsolyát, az RMDSZ jelöltjét válasszák.”
Arros Orsolyáról
„Fiatal, dinamikus udvarhelyi hölgy, aki különböző helyzetekben már bizonyította vezetői képességét, egy jól képzett ember, és a helyi szervezet – elsősorban a fiatalok –, úgy döntöttek, hogy vele szeretnének az idei választáson menni. Ezért a jelenlegi polgármesterrel a helyi szervezeten belül nézeteltérés alakult ki. Ez így van rendjén, az RMDSZ gyakran váltott az elmúlt 25 évben polgármestert, parlamenti képviselőt, szenátort, és ez ezután is így lesz, senkinek nincs ez kiadva örökre, mint valami hűbéri rendszerben, hogy az az ő pozíciója, és nem lehet megkérdőjelezni.
Az, hogy nő vagy nem nő, nem szabadna kérdés legyen. A kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején Gyimesfelsőlokon volt olyan polgármesterasszonyunk, aki két-három mandátumon keresztül azt a települést nagyon összeszedetten, nagyon pontosan és fegyelmezetten vezette, és nem volt semmi baj. Azt szeretném, ha minél több női jelölt lenne, és ez alakulni fog, alakul az erdélyi társadalom mentalitása is. Én, ha udvarhelyi polgár lennék, nagyon szívesen rábíznám a közösség sorsát Arros Orsolyára.”
Miért állt össze ilyen nehezen a jelöltlista Marosvásárhelyen?
„Marosvásárhelyen bonyolultabb helyzet van, én nem nagyon kommentálom, mert távol tartottam magam a jelöltállítástól. Azt üzenték nekem, hogy Marosvásárhely a marosvásárhelyieké, és ne szóljunk bele Kolozsvárról vagy Csíkkarcfalváról; nem szóltunk bele, ez az ő felelősségük, mindenek előtt a megyei elnöknek a felelőssége, és ők ennyire voltak képesek, ennyit tudtak kihozni magukból. Én abban bízom, hogy Soós Zoltán, aki függetlenként indul, de az RMDSZ jelöltje és az RMDSZ jelöltjeként kell viselkednie, ezzel a listával együtt jó eredményt tud elérni.”
Arról, hogy 2016-ban milyen az ideális RMDSZ-jelölt, miben kell másnak lennie, mint 1992-ben
„Sokat professzionalizálódott a politika, 1992-ben teljesen más típusú problémákkal szembesült egy település, más típusú finanszírozási gondokkal, döntési mechanizmusokkal. Akkor nem volt egy ilyen típusú önkormányzati rendszer, amely még mindig sok hibával bír, de a 92-es helyzethez képest, amikor sokkal centralizáltabb volt az egész közigazgatás, változtak a források, kibővültek. Ezt a 25 esztendőt nem lehet meg nem történté tenni.
Hitelesnek kell lenni, dinamikusnak, kell implikálódni a közösség életébe. Egy polgármester nem ülhet az elefántcsonttoronyban, nem elég, hogy időnként bemegy a tanácsülésekre, és az ott meghozott döntéseket megpróbálja végrehajtani. Gyors ügyintézésre és nyitottságra hajlamosnak kell lennie, és az ügyintézést úgy kell tekintenie, hogy arra teljes rálátása legyen a településen élő választópolgárnak. Hozzáértőnek kell lennie, és a magyar ügynek elkötelezettje kell legyen.”
A kampánybüdzséről
„Megváltozott a választási kampányok finanszírozását szabályozó törvény, sokkal szigorúbb lett, mint eddig valaha. Mi mindig egy kis költségvetésű kampányt folytattunk, az előző években és most is. Egy kis településen 6500 lejből lehet kampányolni, ezt, ha a törvény szerint költik, visszaadja az állam a választásokat követően.”
A nagy román pártok jelöltválságáról
„2016-ban az ismert okok miatt nem könnyű embereket meggyőzni, hogy politikai szerepet vállaljanak. Egyrészt a politikusok megítélése nagyon sokat romlott, másrészt (...) sokan felteszik a kérdést, hogy miért kockáztassanak, hogyha kisebb közigazgatási vétségért is, aminek semmi köze a korrupcióhoz, esetleg bajba keveredhetnek, illetve miért tegyék ki magukat a tanácsosok és a helyi politikusok is akár annak, hogy a közösség olyan típusú megítélése alá kerüljenek, amelyről ők úgy gondolják, hogy nem érdemelték meg.”
„2016-ban, úgy láttam, nagyon sokat dolgoztak a pártok azon, hogy új embereket keressenek, hogy újítsanak, hogy váltsanak, de nem mindig sikerült, nem mindig találták meg a megfelelő embereket.”
„Ez bizonyos értelemben ránk is igaz, csak talán az arányok teljesen mások. Nekünk is nagyon sok helyen azzal kellett szembesülnünk, hogy a közösségben nagy tiszteletnek örvendő emberek nehezen vagy egyáltalán nem vállalnak szerepet, még úgy sem, hogy ne befutó helyen legyenek, csak segítsék a nevükkel a listát. Arról nem is beszélve, hogy az egyik kis párt apróhirdetésben kereste a jelölteket. Vicces helyzetek álltak elő az erdélyi magyar közéletben is. 2016 a politika válságos esztendeje, ha szabad így fogalmazni."
A MOGYE magyar oktatását érintő bírósági döntésről
„A MOGYÉ-vel kapcsolatban és más hasonló esetekben a bíróság hozott már számunkra nem kedvező ítéletet, úgy, hogy a törvény egyébként egyértelmű. Erősen el kell gondolkodni, hogy taktikailag jó-e ugyanahhoz a bírósághoz fordulni másképpen föltéve a kérdést, mert a vereség szinte kódolva van egy ilyen ügyben.”
A felerősödött kisebbségellenes retorikáról és intézkedésekről
„Az európai uniós csatlakozást követően még úgy tűnt, hogy folytatható a kilencvenes évek végétől elindult trend, hogy a kisebbségi jogokat, a nyelvi jogokat, a kollektív jogokat, akár a kulturális autonómiát is lépésről-lépésre be lehet iktatni.
Ez elakadt egy adott pillanatban, sőt, Románia megerősödött a térségben és úgy gondolta, hogy megengedheti magának azt, hogy megpróbálja a megszerzett kisebbségi jogokat megcsorbítani, visszavonni, megpróbálja például az egyházi és közösségi ingatlanok visszaszolgáltatását nemcsak megállítani, hanem visszafordítani. Magyarellenesnek, kisebbségellenesnek és jogfosztónak nevezhető intézkedések egész sora jelent meg az elmúlt esztendőkben, fokozódott egyfajta magyarellenes attitűd.
Ezek megsokszorozódtak, és ezért fordultunk mi ismét erőteljesebben a nemzetközi partnerekhez, ezért fordultunk ahhoz a típusú politikai eszközhöz, ami az árnyékjelentést és a különböző memorandumokat illeti, illetve az Amerikai Egyesült Államokkal és más partnerekkel a folyamatos párbeszédet választottuk, mert úgy gondoltuk, ami történik Romániában, az egyértelműen egy irányváltást mutat. Nem azt mondom, hogy irányvesztést, mert nem magától, véletlenül történnek a dolgok, hanem egy szándékos irányváltásról van szó. Ha először a kisebbségi jogokat nyirbálják meg, utána más emberi jogok következnek. Arra hívtuk fel a partnerek figyelmét, hogy Románián számon kell kérni az alapértékeket, az alapvető emberi jogokat.”
A román pártok felelősségéről
„Kampányban még inkább felerősödnek ezek a jelenségek. Olyan körülmények között végképp aggódni kellene, ha az egyik nagy román párt nem váltott volna főpolgármester-jelöltet Bukarestben, és továbbment volna egy olyan emberrel, aki a holokausztot tagadta, szélsőségesen nacionalista, vallási fundamentalista és a legionárius eszméket támogató, terjesztő ember. Mert ha ezzel képes egy nagy párt menni, akkor a másik nagy pártot is arra ösztönzi, hogy hasonló retorikához nyúljon, és ez azt jelenti, hogy a román társadalom legalább hetven százaléka ezt a retorikát, ezt az értékrendet hallja, ezzel találkozik. És akkor ne csodálkozzunk, hogy előbb-utóbb kisebbségellenes, magyarellenes hangulat alakul ki.
2016-ban a nagy politikai pártoknak a felelőssége óriási, hogy ne adjanak teret a szélsőségességnek, mert abból előbb-utóbb feszültség lesz, ezért van szükség arra, hogy az RMDSZ megpróbáljon egy olyan viszonyt kialakítani a nagy politikai pártokkal, amely a megszerzett politikai jogokat garantálná, a szélsőséges retorikát és nacionalizmust nem engedné a társadalomban elterjedni, illetve a továbblépéshez a párbeszédet keresni.”
„Látni kell: az, hogy egy etnikai kisebbség hogyan érzi magát a szülőhazájában, veszélyeztetve érzi-e magát és etnikai identitását az országban, az alapvetően hozzájárul ahhoz, hogy milyen a társadalmi béke. Biztonságpolitikai kérdésként kell kezelni, mert ma mindenkit a biztonság érdekel, de nem szabad a biztonság oltárán egyéb ügyeket feláldozni. Nem szabad engedni, hogy Romániában hatalmas lendületet kapjanak a szélsőségesek.”
Az amerikai külügyminisztérium emberi jogi jelentéséről
„2012-től az amerikai külképviselettel gyakoribbá váltak a találkozásaink, illetve a tavalyi washingtoni látogatásunkat, amelyet a New York-i magyar emberjogi alapítvánnyal (HHRF) közösen szerveztünk meg, pontosan ezért terveztük meg, hogy a külügyminisztérium képviselőivel, illetve a kongresszusban a törvényhozókkal és a különböző think-tankek képviselővel találkozzunk. Sok időd ott nincsen, el kell tudd mondani, hogy mi a problémád és mit javasolsz megoldásként, érdekeltté kell tudd tenni a partnert, hogy ez számára miért fontos.”
„Románia Amerikával egy olyan stratégiai partnerséget kötött, amelyet mi magunk is támogattunk, amely biztonságpolitikai szempontból nemcsak Romániának, hanem az egész térségnek fontos. Mi úgy mutattuk be a mi problémáinkat, mint amelyek ebben a biztonságpolitikai kontextusban fontosak tudnak lenni. Ezenkívül emberi jogokként, alapértékekként kell bemutatni a kisebbségi jogokat, mert tulajdonképpen erről is van szó, egy specifikus emberi jogi kategóriáról beszélünk, és ha ezt sikerül megtenni, akkor azt tapasztaltam, hogy az amerikaiaknál van erre nyitottság és odafigyelnek, és ez meglátszik a jelentéseken is, amelyek alapvetően tartalmazzák azt a problémalistát, a Mikó-ügytől a csángók oktatásáig, amelyet mi ott megjelenítettünk.
Ezt fontosnak tartom, mert látni kell, hogy Románia még valamilyen mértékben odafigyel arra, hogy Amerika mit gondol róla, annak ellenére, hogy a román média agyonhallgatta a jelentésnek a kisebbségi jogokkal kapcsolatos részét. Ez is azt mutatja, hogy zavarja őket, és bosszankodnak, hogy Románia ilyen vonatkozásban is megjelenik az amerikai jelentésben. Az amerikai emberi jogi jelentés tulajdonképpen alapjaiban kérdőjelezi meg azt a hamis képet, amelyet főleg Aurescu külügyminisztersége alatt sugallt a kormány, hogy Románia egy mintaország, és minden jól működik. Akkor lehet azt mondani, hogy a dolgok rendben vannak, ha ezt mi mondjuk, és ezt mi nem mondjuk, mert nem érezzük azt, hogy a dolgok rendben mennének. Nekünk ebben viszont proaktívnak kell lenni, megoldásokat kell javasolni, amit mi meg is tettünk például az ET kisebbségvédelmi keretegyezményének betartásáról írt árnyékjelentésben is. Ez nem a sérelmi politizáláshoz való visszatérést jelenti: a problémákat is megemlítjük, de megoldásokat is adunk."
Az egészségügyben nyelvhasználatot szabályozó RMDSZ-es törvénytervezetről
"A tervezetben a 20 százalékos, törvényben előírt anyanyelv-használati küszöbhöz képest mi bevittünk egy alternatívát, az 5000-es számot. Azt mondjuk, ahol nem éri el a 20 százalékot egy etnikai kisebbség számaránya a településen belül, de jelentős számú kisebbség él, ott is lehet és kell alkalmazni ezt a törvényt. Pl. Kolozsváron 20 százalék alá esett a magyarok aránya, de messze 5000 fölött van a számuk. Nem lehet azt mondani, hogy 30-40 ezer ember nem egy jelentős szám, még akkor sem, ha csökken arányaiban a súlya egy településen belül.
Ezzel az alternatívával kell tudjunk továbbmenni a továbbiakban. Az esélyekről túl korai és kockázatos lenne találgatni. Mi azt akarjuk, hogy legyenek olyan kezdeményezéseink, amelyek alapot jelentenek a párbeszédhez, és ha nem tudunk törvényt alkotni ebből most júniusban vagy ősszel – választási esztendőben nem könnyű ezt megtenni –, akkor ezt lehessen majd továbbvinni a következő parlamentbe. Az a fontos, hogy a különböző területekre legyenek előterjesztett megoldási javaslataink."
Transindex.ro

„Megúszta” az RMDSZ, elutasította a szenátus a betiltását
Elutasította a bukaresti szenátus az RMDSZ betiltását kezdeményező, a szélsőségesen nacionalista Bogdan Diaconu képviselő által tavaly beterjesztett törvénytervezetet – adja hírül a kronika.ro.
Az Egyesült Románia Párt (PRU) elnöke, valamint az alakulatból időközben távozott Răzvan Ionuţ Tănase parlamenti képviselő által kidolgozott jogszabálytervezet az állítólagos kézdivásárhelyi terrortervre hivatkozva javasolta a szövetség törvényen kívül helyezését. Diaconuék nem sokkal azután nyújtották be kezdeményezésüket, hogy tavaly december elsején őrizetbe vették Beke Attilát, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) egyik kézdivásárhelyi vezetőjét, mert állítólag robbantásos merényletre készült.
A román politikusok azt javasolták, hogy az RMDSZ betiltásával egy időben fosszák meg mandátumuktól az alakulat parlamenti és önkormányzati képviselőit, és 10 évre zárják ki őket a közéletből. Diaconuék szerint az RMDSZ-től elkobzott vagyont a magyar kisebbség társadalmi beilleszkedésére kellene fordítani, például román nyelvtanfolyamokra.
Az RMDSZ keddi hírlevele szerint a tervezet hétfői felsőházi vitája során Verestóy Attila szenátor elmondta: 1990-től kezdődően a különféle pártokba szakadt nacionalista, magyarellenes politikákat felvállaló képviselők és szenátorok folyamatosan próbálják provokálni mind a romániai magyar közösséget, mind pedig az azt képviselő szövetséget. „A különféle véleményezéseket, a szakbizottságok részéről érkező negatív véleményezéseket méltányolom, ésszerű döntésnek tartom, azt jelzik, hogy 2016-ban mégis a józan hangok győznek, a szavazatok többsége is ezt mutatja. Azt viszont elkeserítőnek tartom, hogy néhány liberális szenátor megszavazott egy ilyen kezdeményezést" – nyilatkozta a szenátor.
Ugyanezt kifogásolta Tánczos Barna, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője is, felhívva a figyelmet, hogy noha a szenátorok túlnyomó többsége a tervezet ellen szavazott, voltak, akik határozottan támogatták azt, vagy a visszautasításkor tartózkodtak. Szerinte ez azt jelenti, hogy Románia parlamentjében továbbra is vannak olyan politikusok, akik a mai napig nem tudják elfogadni, hogy az RMDSZ két és fél évtizede kizárólag alkotmányos keretek között, a parlamentarizmus szabályait betartva képviseli a romániai magyarság érdekeit, és egy európai értékrendeket követő országhoz méltón folytatja munkáját.
„A tervezet értelmében az RMDSZ egy szélsőséges politikai alakulat. Azt gondolom, a többségi pártok csak akkor lennének igazán európai értékrendeket követő pártok, ha az RMDSZ-nek nem kellene folyamatosan a jogtiprás, a már megszerzett jogok csorbítása ellen fellépni a parlamentben" – hangsúlyozta Tánczos Barna.
Erdély.ma

Spágagyűjtögetők
Szép jövő elé néznek az MPP színeiben esetleg polgármesteri mandátumot szerző leendő község- és városgazdák: gyűjtögethetik a „spágát”, hogy azt felhasználva az RMDSZ listáin megválasztandó parlamenti képviselőik – akik addig megtanulják, hogy merre nyílik az ajtó a Dâmboviţa-partján – központi forrásokat szerezzenek számukra, s négy év múlva újra megnyerhessék a választásokat. Mert ez egy ilyen kurva ország, balkáni mentalitás. Nem a mi szavaink ezek: Biró Zsolt MPP-elnök politikai hitvallása, melyet párttársai előtt vázolt egy múlt héten nyilvánosságra került 2013-as hangfelvétel szerint.
Hogy Biró Zsolt még ma is az MPP elnöke, az remélhetőleg csak azért van így, mert olyan kevesen maradtak az útjáról letérített alakulatban, hogy nincs, aki kérhetné lemondását. Persze, annyi jóérzést azért még egy romániai magyar politikustól is elvárnánk, hogy eme „erdélyi őszödi beszédként” elhíresült botrány után lemond. Elnézést kérhetne kollégáitól, amiért törvénytelenségekre akarja rávenni őket – akárhonnan nézzük is, a spága, azaz csúszópénz nyújtása is, elfogadása is tilos a romániai jogszabályok értelmében –, esetleg elnézést kérhetne mindazon romániai magyar választópolgároktól, akik legszívesebben elsüllyednének szégyenükben, hogy ilyen vezetőik vannak. De nem, Biró Zsolt nem kér elnézést senkitől, nem mond le, Biró Zsolt csak magyarázkodik, politikai ellenfeleit szidja a kiszivárogtatás miatt.
S hogy az RMDSZ mindmáig nem határolódott el a politikai spága filozófiáját hirdető MPP-vezértől, az vélhetően annak tudható be: semmi kivetnivalót nem találnak benne. Igaz, esetükben ez kevésbé meglepő, hiszen ebben legalább következetesek: a szövetség évek óta a kuncsorgó, kijárásos paktumpolitizálás híve, ezt a technikát már-már tökélyre fejlesztette, s minden tekintetben sikeresen alkalmazkodott a bukaresti, balkáni viszonyokhoz. Rajtuk ezért számon kérni is majdhogynem fölösleges e politikai krédót – a szövetség alternatívájaként induló, menet közben céljaitól eltérített MPP-től viszont alighanem másfajta politizálást, érdekérvényesítést várnak el a választók. Mert azzal bizony nehéz lesz mozgósítani őket, hogy kell a szavazat a spágagyűjtögetőknek.
Farcádi Botond

Háromszék (Sepsiszentgyörgy)