Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2015. augusztus 5.
Vásárhely nem nyugszik
Engedmény az egyezségek betartásáért
Újabb szoboravatásról döntött legutóbbi testületi ülésén a marosvásárhelyi önkormányzat, számol be a Mediatica.ro. Annak a Constantin Romanu Vivunak állítanak szobrot, akiről utcát is neveztek el az 1990-es években, és aki több történész szerint köztudottan az 1848-as forradalom ellen ügyködött, csapatokat szervezett a magyar lakosság ellen.
A tanácsi határozattal kapcsolatban az RMDSZ marosvásárhelyi frakciója közleményben tisztázta, hogy a szoborállításról szóló tanácshatározatot az RMDSZ-frakció javaslatára azzal a módosítással fogadták el, hogy csak akkor kerülhet kivitelezésre, ha már a többi, előzőleg elfogadott szobrok kikerülnek a közterekre, például Sütő András szobra.
„A szoborállításról szóló határozatnak ismét a tanács napirendjére kell kerülnie, hiszen ki kell egészíteni a dokumentációt, egy helyszínrajzzal, művészeti tervvel és a személy életrajzával. Amennyiben magyarellenes megnyilvánulásai voltak a szóban forgó történelmi személyiségnek, nem támogatjuk a szoborállítást” – olvasható a közleményben. A Mediatica.ro szerint román értelmiségiek is elítélték a döntést, mert szerintük a városháza kétkulacsos politikát folytat: miközben a harmónia városának nevezi Marosvásárhelyt, megosztó és a magyar közösségben ellenséges érzületeket keltő emlékművet készül felállítani.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Engedmény az egyezségek betartásáért
Újabb szoboravatásról döntött legutóbbi testületi ülésén a marosvásárhelyi önkormányzat, számol be a Mediatica.ro. Annak a Constantin Romanu Vivunak állítanak szobrot, akiről utcát is neveztek el az 1990-es években, és aki több történész szerint köztudottan az 1848-as forradalom ellen ügyködött, csapatokat szervezett a magyar lakosság ellen.
A tanácsi határozattal kapcsolatban az RMDSZ marosvásárhelyi frakciója közleményben tisztázta, hogy a szoborállításról szóló tanácshatározatot az RMDSZ-frakció javaslatára azzal a módosítással fogadták el, hogy csak akkor kerülhet kivitelezésre, ha már a többi, előzőleg elfogadott szobrok kikerülnek a közterekre, például Sütő András szobra.
„A szoborállításról szóló határozatnak ismét a tanács napirendjére kell kerülnie, hiszen ki kell egészíteni a dokumentációt, egy helyszínrajzzal, művészeti tervvel és a személy életrajzával. Amennyiben magyarellenes megnyilvánulásai voltak a szóban forgó történelmi személyiségnek, nem támogatjuk a szoborállítást” – olvasható a közleményben. A Mediatica.ro szerint román értelmiségiek is elítélték a döntést, mert szerintük a városháza kétkulacsos politikát folytat: miközben a harmónia városának nevezi Marosvásárhelyt, megosztó és a magyar közösségben ellenséges érzületeket keltő emlékművet készül felállítani.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. augusztus 5.
Horváth Anna: a román tanácsosokból néha még előtör a magyarelleneség
kérdezett: Kertész Melinda
Az alpolgármester szerint a napi, közérdekű problémák a "magyar ügyeknél" is jobban foglalkoztatják a kolozsvári magyarokat.
Nemcsak magyarként kell sokszor politikai csatákat vívnia a román többségű, sokszor soviniszta tanácsosokkal, mandátuma alatt azzal is szembe kellett néznie, hogy a kolozsvári magyarok egy része elfordult az RMDSZ-től. Felismerte, hogy a választók bizalmának visszaszerzését azzal kell kezdeni, hogy meg kell hallgatnia igényeiket. Ezek az igények pedig nem feltétlenül esnek egybe a politikum által oly sokszor felvállalt "magyar ügyekkel". Horváth Annát a városházán folytatott munkájáról kérdeztük. Emil Boc polgármester mindent megtenne, csakhogy elkerülje a többnyelvű helységnévtábla témáját. Legutóbb azt mondta, hogy ő nem tehet mást, mint betartani a bírósági határozatot. Azt már nem említette, hogy ő döntött az alapfokon született pozitív bírósági határozat megtámadásáról. Szerinte a városkapuk felirata megoldaná az összes többnyelvű városnévtábla feliratot illető vitát. Ön pedig csatlakozott a várostáblák többnyelvűsítése miatt indult kezdeményezéshez, az Ezer per tavaszához. Ebből a helyzetből kiindulva ön szerint hogyan alakulhat a helységnévtábla sorsa?
- A törvény a polgármestert nem kötelezi semmire. Sem arra, hogy kitegye a táblát, de arra végképp nem, hogy ne tegye ki. A törvény 20%-on felüli kisebbségek esetében rendelkezik kötelező érvénnyel a kisebbségi nyelvi jogokat illetően. Ahol a nemzeti kisebbségek számaránya nem éri el a 20%-ot, ott lehetőség nyílik a többnyelvű várostábla kihelyezésére, ezt egyébként az alapfokon született ítélet indoklásában a bírónő is tételesen leírta: amit nem tilt a törvény, az megengedett. Tehát a törvény nem tiltja, hogy a polgármesteri hivatal kitegye a többnyelvű helységnévtáblát, és megadja a lehetőséget egy helyi közösségnek, hogy eldöntse, akar-e élni ezzel a lehetőséggel, vagy sem. Erre Brassótól Szászmedgyesig számos példa van országszerte, nem is érdemes őket sorolni.
Aranyosgyéres esetében azt mondta a bíró, hogy nem lehet a törvényhez hozzátenni, tehát ami nincs benne a törvényben, az még nem jelenti azt, hogy lehet.
- Aranyosgyéres esete tükrözi leginkább annak a következményét, amikor egy országban a bíró, vagy az ügyész a döntéséért nem tartozik semmilyen felelősséggel, hanem a saját meggyőződései, érzései és ellenérzései által befolyásolva leír valamit, amit később, 2015-ben saját bíró kollégája – gondolok itt a helységnévtábla-ügyben megszületett alapfokú döntésre - darabokra szed.
Más önkormányzatoknak, akik hivatalos helységnévtáblát tettek ki, nem kellett szembenézniük ezzel a jogértelmezési problémával, hiszen senki nem támadta meg a döntésüket. Ugyanakkor, sok esetben, az önkormányzatok a település bejáratokhoz több nyelven feliratozott „városkapuk”, obeliszkek kihelyezése mellett döntöttek, mert ezzel az adminisztratív döntéssel elkerülhették a pereskedést.
Egy ilyenszerű városkapuval próbálja Emil Boc polgármester áthidalni a problémát Kolozsváron is, mert ehhez nem szükségeltetik városi tanácshatározat. Ez egy adminisztratív döntés, de ennek az a hátulütője – és ide szeretnék kilyukadni a polgármester nyilatkozata kapcsán –, hogy nincs törvényes garancia: nem lévén egy tanácshatározat erről, egy következő városvezetés jóindulatának hiányában, neadjisten, rosszindulata esetén, a városkapukon szereplő többnyelvű felirat ugyanolyan könnyen levehető, ahogy azt kitették.
Hogy látja, miért maradt a pereskedés az utolsó lehetőség, mi az oka annak, hogy politikai eszközökkel nem sikerült elérni azt, hogy Kolozsvár bejáratainál magyarul is kikerüljön a város neve a helységnévtáblákra?
- Az elmúlt 25 évben igyekeztünk az ügy kapcsán partnert találni, ugyanis a román többség támogatása hiányában erről nem születhetett pozitív döntés. A román politikusok nagyon nehezen, és ritkán döntenek úgy, hogy véleményformálóként támogatnak egy kisebbségi ügyet, és a szavazótáboraik vélt vagy valós elvárásaiktól elvonatkoztatva, azt mondani: ez a normalitás része, ez egy európai opció.
Emil Boc retorikájában azonban jelen vannak azok az elemek, hogy európaiság, kisebbség elismerése, békés együttélés, mégis a tábla ügye nem látszik megoldódni.
- Én úgy egészíteném ki azt, amit ő mondott, hogy a városkapu többnyelvű feliratozása egy pozitív gesztus, egy lépés a normalitás és az európaiság irányába. Azért nem elég, és ezt neki valamilyen módon meg kell értenie, mert ez a vállalása nem foglal magába törvényes garanciákat. A kolozsvári magyar közösség – számát tekintve is, és a város fejlődéséhez, történelméhez való hozzájárulása okán is – kell legyen olyan értékű, hogy törvényes garanciákba is tudjuk foglalni a város többnyelvű helységnévtáblája ügyét. Azonban, amint azt az elmúlt évek tapasztalata is mutatja, ez nem fog menni anélkül, hogy a többségi román közösséget a mi oldalunkra állítanánk. Azért nem fog menni, mert a román politikusok arra koncentrálnak, hogy egy ilyen vállalás milyen hatást válthat ki az általuk képviselt közösségben.
Ezért mondtak csődöt a politikai eszközök is az elmúlt években. A törvényes előírásoknak és feltételeknek megfelelően az RMDSZ 2011-ben 13500 aláírást nyújtott be polgári kezdeményezésű tanácshatározatra. A törvény értelmében egy adott közigazgatási egységben polgárok is kezdeményezhetnek tanácsi határozatot, ha a szavazati joggal rendelkezők legalább 5%-a aláírásával támogatja azt. Ezzel együtt, azóta sem került napirendre a helységnévtábla-tervezet. Románok és magyarok egyaránt aláírták a határozat-tervezetet, ami megérdemelne annyi figyelmet, hogy napirendre tűzze a tanács, hiszen egy egyértelmű támogató vagy ellenző szavazat hiányában egy folyamatos játszma folyik ebben az ügyben: senki sem mondja azt ki nyíltan, hogy „nem”.
Februárban kiütötte a biztosítékot a PSD-frakcióban, hogy az Ezer per tavaszához való csatlakozásra buzdítottam az ügyet támogató kolozsvári román és magyarokat egyaránt. A tanácsülés másnapján kérték a lemondásomat. Ebben a kérdésben sajnos, a román politikusok kettős játszmát folytatnak: nem foglalnak állást a kérdésben, és nem hajlandóak támogatni, felvállalni azt, hogy ez egy olyan ügy, egy olyan pont, amin túl kell lépnünk. Ha nem oldjuk meg ezt a kérdést, akkor nem tudunk kulturális fővárosban gondolkodni. Például a Kolozsvári Állami Magyar Színház egy olyan intézmény, amely megoldotta a román feliratozás kérdését, úgy, hogy közben nem vár kölcsönösséget a román színháztól, mert úgy gondolja, hogy a román közönség felé is nyitnia kell. De amíg nem tudja a román többség is felmutatni ugyanezt a típusú hozzáállást, mentalitást, addig valóban csak üres szlogenekről beszélhetünk.
A mutlikulturalitásról Európa-szinten lemondtak a társadalomkutatók, a vezető politikusok, és helyette az interkulturalitást ajánlják, szerintük ezt a kifejezést kellene feltölteni tartalommal. Kolozsvár esetében nem is lenne olyan nagyon rossz ötlet, mert a multikulturalitás fogalma már nem hangzik hitelesen Boc részéről. Ön szerint el kellene mozdulni az interkulturalitás irányába?
– Jónak tartom azt, ha a szakemberek bizonyos fogalmakkal zsonglőrködnek, vagy játszanak, hiszen a fogalmakat időről időre – és ha a használati módozathoz, vagy a tartalmukhoz negatív konnotációk is kötődnek, akkor annál inkább – egy picit újra kell gondolni, de ezek még mindig csak szavak. Akár interkulturalitásnak, akár multikulturalitásnak nevezzük, mindkét esetben elsősorban a kultúrák egymáshoz viszonyított autonómiájáról kellene beszélnünk. Lucian Kovács Nastasă nagyon szépen fogalmazott, amikor azt mondta: ő abban hisz, hogy a különböző kultúrák legfennebb kölcsön tudnak kérni egymástól értékrendet, de nem kell egybefolyniuk, sem egybekapcsolódniuk. Én úgy fogalmaznék, hogy egymásból kellene építkezniük ezeknek a kultúráknak. Az egymás mellett élő közösségek megmaradása és a kulturális értékeinek újratermelése csak úgy valósulhat meg, ha egymástól függetlenek, létezik autonómiájuk, és ha intézményes keretek között is kapnak erre segítséget. Ilyen keret lehet például a Kolozsvári Magyar Napok, vagy a Kolozsvári Állami Színház és a Kolozsvári Magyar Opera.
A következő helyhatósági választásokig egy szűk év van hátra. Visszatekintve, milyennek értékeli a három éves tevékenységét, és még mit kellene elvégezni a következő mandátumig?
- A 2012-es választási kampányban azzal szembesültem, hogy a kolozsvári magyarok úgy érezték: az RMDSZ-frakció nem figyel eléggé rájuk, sokkal inkább a saját maga által felállított prioritások, célkitűzések, mint az emberek által megfogalmazott problémák, elvárások mentén tevékenykedik.
Talán az is fokozta ezt az érzést, hogy nem tájékoztattuk őket rendszeresen, naprakészen, ezért ábrándultak ki a politikából, fordultak el az RMDSZ-től. Ugyanis nem elég csak a kampányidőszakban ráerősíteni a választókkal való kommunikációra, hanem rendszeresen jelen kell lenni a közbeszédben, a köztudatban, konzultálni kell, beszélni a megvalósításokról, vagy éppen a kudarcokról, annak okairól. Másrészt, talán túl sokat foglalkoztunk a szervezeti gondokkal, és ez elvont energiát attól, hogy odafigyeljünk az emberek mindennapi gondjaira. Én akkor jöttem rá, hogy nagyon nagy személetváltásra van szükség, amikor kétheti rendszerességgel elindult a Paprika Rádióban az interaktív műsorom, talán elsőként a mindenkori városvezetés történetében. Azt tapasztaltam, hogy a kérdések 90%-a napi, közérdekű problémákról szól. Majdhogynem egyáltalán fel sem merültek kizárólag a magyar közösséget érintő kérdések, hiszen jellemzően a városgazdálkodás, parkolók, forgalomszabályozás problémakörben mozogtak a kérdések.
Ebből, persze, nem az következik, hogy a kolozsvári magyaroknak nem prioritás például az anyanyelvhasználat, a műemlékfeliratok, a magyar iskolák, egyházak, civil szervezetek támogatása, hanem, hogy úgy érezték, kiváltság és jó dolog az, ha van kihez rendszeresen forduljanak mindennapi gondjaikkal, javaslataikkal a polgármesteri hivatalban. Ettől kezdve részemről ez egy tudatos váltás volt, és az emberek egyértelműen pozitív változásként élik meg, hogy elérhető vagyok, a rendelkezésükre állok, feladatokat kapok és megoldásokat keresek ezekre.
Másrészt viszont, a magyar bölcsődei helyek kérdéséről tudtam, hogy egy olyan hiányosság, amely a magyar közösséget húsba vágóan érinti. Persze az is történhetett volna, hogy gyorsan beindítunk egy-két csoportot, hadd látsszon, hogy foglalkozunk az üggyel – a többi meg, ha összejön jó, ha nem, más prioritások veszik át a helyét. Ehelyett folyamatos odafigyeléssel, hosszútávú következetes építkezéssel próbáltam elérni, hogy minden évben sikerüljön a bölcsődei helyek számát növelni, újabb bölcsődei helyszíneken magyar csoportokat beindítani. A folyamat maga nagyon nehézkes, egy bölcsőde beindításának kifutási ideje legalább egy év: be kell azonosítani az intézménynek megfelelő ingatlant, a jogi, vagyoni kérdéseket rendbe kell tenni, az épületet fel kell újítani. A fél szemem mindig rajta kellett legyen ezen a projekten, de ebben a polgármester gyakorlatilag szabad kezet adott nekem. Persze az sem mellékes, hogy kezdetektől nagyon jó volt az együttműködésem a bölcsődéket igazgató kolléganőmmel, aki először talált olyan alpolgármester-partnerre, aki ezt az ügyet a sajátjának tekinti. Ilyen körülmények között az sem zavarta, hogy én a saját közösségem érdekeit akarom érvényesíteni, hiszen ebben a helyzetben mindenki nyert. 2012 óta évente indult a lakónegyedekben újabb magyar csoport, sőt az elkövetkező két évre is folynak az előkészületek: idén a Mărăști tér közelében a Karjala (Coastei) utcában, jövőre a Donát út végén, 2017-ben a Hajnal negyedben nyílik újabb bölcsőde és indulnak be újabb magyar csoportok. A polgármesteri hivatal egy olyan intézmény, ahol sokféle ember dolgozik. Csaknem 80%-uk 15 éve itt van, legtöbbjüket az akkori polgármester, Gheorghe Funar semmiképpen nem a hozzáértés, kompetenciák, szakmai tudás alapján hozta ide, tisztelet a ritka kivételnek.
A köztisztviselő egy nagyon alkalmazkodó fajta, legalábbis felszínesen, és a látszat erejéig nagyon képes az új retorikát elsajátítani, újszerűnek mutatkozni világnézeteiben és elképzeléseiben. Az egyetlen dolog, amiben nagyon nehéz ezt a váltást, változtatást eszközölni, az a szakmai hozzáértés, mert az vagy van, vagy nincs. S bár retorikailag mindenkinek könnyen megy az, hogy most nem divat gyűlölni, vagy nyíltan utálni a magyarokat, néha váratlan helyzetekben előtör belőlük, a tanácsosokból is a magyarellenesség.
Zsigeri ez a magyarellenesség?
- Nekem még mindig tudnak meglepetéseket okozni a városi tanácsban a kollégák. Az például, amikor egy liberális, nálam talán fiatalabb politikus azzal kezdi a mondatot, hogy a nagyapja magyar volt, és azzal folytatja, hogy őt „vérig sérti” az, hogy az Avram Iancu utca az számunkra Petőfi utca. Nem a magyar nagypapát, felmenőt nem tudom elhelyezni a képben, akit ő sűrűn emleget, hanem ezt a lelkiállapotát, hogy miért sérti, mitől tartja ő veszélyesnek, károsnak a magyar utcanév-használatot, arra hivatkozva, hogy mi a múltban élünk, és összezavarjuk a gyerekeinket a kettős utcanév-használattal. Hogy ez mennyire zsigeri, azt nem tudnám megmondani, de eléggé elkeserítő.
Ebből a szempontból Bocról mi mondható el?
- Úgy gondolom, hogy nekünk, magyaroknak, a jelenlegi helyi román politikusi kínálatból ő a legjobb és legelfogadhatóbb partner, és ide a politikai pártok teljes palettáját beleértem. Azt tapasztaltam, hogy benne nincs az a típusú ellenállás, ellenérzés, mint az említett kollégában. Októberben, a helységnévtábla-per kapcsán is elmondta: választási kampány van és ez egy olyan politikai kérdés, amit a pártja ebben a pillanatban nem vállalhat fel, mert ha ezt megtenné, szavazatokat veszíthet.
Azt nem tudhatom, hogy milyen adatokra támaszkodik, nem tudok olyan felmérésről, ami a kolozsvári lakosok körében szakmailag megalapozottan, mindenféle szempontból mérte volna a nacionalizmus alakulását, de ugyanígy reagált valamennyi helyi tanácsos, illetve az ellenzék, a PSD meg is mutatta, hogy milyen könnyedén lő csípőből, még akár a saját érdekei ellenében is, amikor adódik egy általa jónak vélt helyzet, amikor a magyar kérdésből ügyet lehet csinálni. Gondolok itt arra a februári esetre, amikor a lemondásomat kérték. Azzal próbálták a mézesmadzagot elhúzni a polgármesternél, hogy jelezték neki: hajlandóak lennének nagykoalíciót kialakítani a leváltásomra, és megszavaznák utólag a helyembe tett liberális kollégát, azonban a polgármester erre nem volt kapható. Ők sem gondolták végig, hogy mit nyernének abból, hogy a teljes magyar közösség haragját, ellenérzését magukra vonnák, hiszen precedens nélküli lenne, hogy 14 év után nincs magyar alpolgármestere a városnak, ráadásul nem azért, mert nem végzi a dolgát, vagy valamit mulasztott a hivatali teendői közül, hanem azért, mert kiáll a táblaügy mellett, ami a világ legtermészetesebb dolga. A PSD azt vágta a fejemhez, hogy hogyan támadhatom meg azt az intézményt, ahol dolgozom, és ahonnan a fizetésemet kapom, és hogyan buzdíthatok arra embereket, hogy perbe hívják a polgármesteri hivatalt. Azonban ebben a tényállásban semmi ellentmondás nincs, mert ez a per nem valaki, vagy egy intézmény ellen indult, hanem egy ügyért, és azért kell folytatódnia, mert nincs politikai akarat a többnyelvű helységnévtábla kihelyezésére. A román jogrendben bízva akarjuk a tanács döntésének hiányát egy bírósági döntéssel helyettesíteni. A magyar közösség képviselete számomra elsőrendű, hiszen ők küldtek ide szavazataikkal, az intézményi munkából fakadó kötelességek csak ezután következnek. Nagyon ritka, hogy ez a két érdek ütközik, de ha alpolgármesteri tisztségembe is kerül, nekem nincs más opcióm, mint az általam képviselt közösség érdekeit prioritásként kezelni.
Úgy gondolom, hogy ezt mára már megértették. A napokban azt kérdezték tőlem, hogy nem félek-e attól, hogy támadások érnek, amiért az Ezer per tavaszához csatlakoztam. Azt válaszoltam, hogy szerintem ezt a hibát senki nem fogja megismételni, azt gondolom, hogy mára a dolgok a helyükre kerültek a fejekben.
Ön szerint mekkora az esélye, hogy jövőre, a helyhatósági választások után az alpolgármesteri tisztségben folytassa a munkáját?
- Nagyon nehéz kimatekozni, hogy hány önkormányzati mandátummal válik megkerülhetetlenné az RMDSZ-frakció. Remélem, senki sem olyan naiv, vagy nem ringatja magát abban a hitben, hogy a mindenkori román polgármester úgy gondolja, hogy jár ez a tisztség a magyar közösségnek, mert ez nem igaz. Magyar alpolgármester akkor van, amikor a többséget velünk kialakítani tudó párt valamilyen politikai számításból úgy gondolja, hogy jó neki, ha köt egy ilyen alkut.
Persze, sokat lehet köbözgetni, de én azt gondolom, hogy ahhoz, hogy valamelyes bizonyossággal lehessen alpolgármesteri tisztségre számítani – függetlenül, hogy én vagyok az, vagy más – legalább hatszemélyes RMDSZ-frakcióra van szükség. Ha a tanácsra leképezzük a kolozsvári magyar közösség 16%-os számarányát, akkor az a 27 tanácsosból négy, jó esetben öt magyar tanácsost jelent. Ahhoz, hogy ebből hat legyen, vissza kell térni azokhoz a 90-es évek eleji állapotokhoz, hangulathoz, amikor a funari veszélyérzet, nyomás hatására, vagy más logikák mentén a kolozsvári magyar közösség példásan tudta mozgósítani magát a választásokkor. Akkoriban, azokon a településeken, ahol az elöljárói hitelesek tudtak lenni, a magyar közösség sokkal nagyobb arányban ment szavazni mint a román.
Nem értékelhető mégis pozitív fejleményként az, hogy ma már nem létezik az a félelem, ami ezt a nagy mozgósítást generálhatná, és, hogy az emberek nem gondolják azt, hogy nagy veszteséget jelentene vagy veszélyes lenne számukra, ha nem mennének el szavazni?
- Nagyon szomorú lenne, ha arra a következtetésre kellene jutni, hogy csak a félelemérzet az, ami ilyen példás, arányainkon felüli mozgósítást ki tud váltani. Én hiszek abban, hogy az elkötelezett munkavégzés és az őszinte odafordulás a választók felé, az elvárásaikra való figyelés meghozza a várt eredményét és az emberek megértik, hogy el kell menni szavazni. Megértik, hogy meg kell fogni egymás kezét, mertszükség van a hat tanácsosra ahhoz, hogy a román politikusok ne tudjanak játszani velünk, ahogy azt 2008 és 2012 között tették, amikor a PDL-nek egyedül is bőségesen megvolt a többsége, amikor az RMDSZ szavazatára majdhogynem csak kirakatból volt szükség. A magyar alpolgármestert pozitív gesztusként támogatták és szavazták meg, de az RMDSZ-frakció sokkal kisebb súllyal tudott fellépni bármilyen olyan ügyben, amit a politikai koalíciós partner kényelmetlennek tartott valamilyen oknál fogva. Úgyhogy nagyon nehéz volt ilyen körülmények között dolgozni, sokkal nehezebb volt eredményeket felmutatni.
Ebben a ciklusban – noha csak négyen vagyunk – egy nagyon szerencsés konjunktúra folytán lehet, hogy jobb a helyzetünk, mint az 5 tanácsosnak 2008 és 2012 között. Azonban nem hiszek a sorozatos és visszatérő szerencsében, azt gondolom, hogy egyfelől nekünk, önkormányzati képviselőknek kutyakötelességünk észrevenni, hogy mivel nem voltak megelégedve a magyar választópolgárok, és változtatni a viszonyulásunkon, a munkastílusunkon.
Áttérnék a Nőszervezet-beli tevékenységére, arra, hogy a nőket érintő kérdések mennyire vannak napirenden az önkormányzati munkájában. Például a háromszázezernél is több lakosú Kolozsváron nem működik menedékközpont a családon belüli erőszak áldozatainak. Fontosnak tartja pótolni ezt a hiányt? - Egy ilyen központ kétféle módon jelenhet meg és kellene megjelenjen egy településen, egy városban. Az egyik módja, hogy egy civil szervezet, amelyet az önkormányzat anyagilag támogat, felvállalja és működteti ezt a központot. A másik módja, hogy maga az önkormányzat találja meg annak a módját, hogy működtessen egy ilyen központot. Jelen pillanatban nincs döntés arról, hogy melyik irányba kellene elindulnunk, de jövőre, akár európai forrásokat is felhasználva meg kell találni a megoldást erre a kérdésre. Nemcsak az utcahálózati javításokra, és a közszállítási rendszer korszerűsítésére, hanem egy ilyen központ megnyitására is fel kell használni a pályázási lehetőséget. A 2008-ban bekövetkezett megszorító intézkedések, munkahely-befagyasztások miatt ezt a kérdést nem tudta az önkormányzat megoldani.
Az európai város szerepében tetszelgő Kolozsváron a kutya-kérdés még mindig nincs megoldva, noha egy közvitát is szervezett az ügyben a városháza. Egyik sarkalatos kérdés az volt, hogy a gazdák utazhatnak vagy sem ezentúl a buszon a kutyáikkal. Mi történt ezzel a tanácsi határozattervezettel?
- Néhány hónap megfeneklett vita után a polgármesternek sikerült döntést hoznia, így hamarosan a tanács elé kerül a szabályzat-tervezet. A közviták szakítópróbájának bizonyult, hogy a közszállítási eszközökön utazhassanak, vagy nem a kutyákkal közlekedők. Ebben a kérdésben rengeteg pró és kontra érv felsorakozott és végül a kutyatartók irányába billent el a mérleg, azaz megpróbáljuk, működőképes-e a közszállítási eszközökön kutyával utazni.
A kolozsváriak eléggé nehezen viselik, hogy a fesztiválszezon közepén, az ifjúsági főváros évében a város központja leginkább egy építőtelepre hasonlít. Bár soha nem jön jókor a közlekedés számára egy ekkora munkálat, a helyzetet súlyosbítja, hogy nagyon sok helyszínen dolgoznak. Miért időzítették ilyen szerencsétlen időpontra a munkálatokat?
- Tavaly az önkormányzat két opció közül választhatott: vagy elveszíti azt a nagyjából 20-30 millió eurónyi vissza nem térítendő támogatást, amelyet a megkésve jóváhagyott, ezért egymásra csúszott európai projektek jelentettek, vagy vállalja, hogy ezek a munkálatok egyszerre zajlanak és kellemetlenséget okoznak a város lakóinak.
A projektek kiterjednek a teljes villamosvonal mentén az utcahálózat, a járdarész és úttest feljavítására, emellett a Király utca, az Unió utca, a Mócok útja, illetve a Petőfi utca feljavítására is.
Akkor úgy döntöttünk, hogy vállaljuk a közfelháborodást, de nem mondunk le a finanszírozásról. Nagyon sok tényezős az, hogy kinek a hibája, hogy megcsúsztak a pályázatok és a munkálatokat most egyszerre kell elvégezni. A minisztériumokban késett éveket a jóváhagyás, illetve a finanszírozási szerződések megkötése. Emellett lassította az eljárást, hogy össze kellett hangolni a munkálatokat, például a gázvállalat munkálataival. Ezekkel a cégekkel nehéz volt együttműködni, mert nem alárendelt intézményekről van szó. Gyakorlatilag a tárgyalásokon és a jóindulatukon múlik az, hogy a németországi székhelyű E.ON Gaz hajlandó-e összehangolni velünk a munkálataikat.
A belváros legalább az ősz beálltáig így fog kinézni. Igyekszünk meggyőzni a kivitelező vállalatokat, hogy a lehető legjobban, leggyorsabban dolgozzanak, és próbáljuk minimálisra csökkenteni a kellemetlenségeket. Sokszor úgy tűnik, hogy senki nem dolgozik egy-egy útvonalon, de ez csak a látszat, mert vannak olyan munkaszakaszok, amikor az egyik a másikat be kell várja, vagy el kell telnie néhány napnak, mint például a Petőfi utcában, ahol a 80 centi mélyen kiásott, elhordott és helyére behozott új alapot ledöngölik, és az megroskad. Vannak olyan munkaszakaszok, amelyek betartásától függ az elvégzett munka tartóssága.
Transindex.ro
kérdezett: Kertész Melinda
Az alpolgármester szerint a napi, közérdekű problémák a "magyar ügyeknél" is jobban foglalkoztatják a kolozsvári magyarokat.
Nemcsak magyarként kell sokszor politikai csatákat vívnia a román többségű, sokszor soviniszta tanácsosokkal, mandátuma alatt azzal is szembe kellett néznie, hogy a kolozsvári magyarok egy része elfordult az RMDSZ-től. Felismerte, hogy a választók bizalmának visszaszerzését azzal kell kezdeni, hogy meg kell hallgatnia igényeiket. Ezek az igények pedig nem feltétlenül esnek egybe a politikum által oly sokszor felvállalt "magyar ügyekkel". Horváth Annát a városházán folytatott munkájáról kérdeztük. Emil Boc polgármester mindent megtenne, csakhogy elkerülje a többnyelvű helységnévtábla témáját. Legutóbb azt mondta, hogy ő nem tehet mást, mint betartani a bírósági határozatot. Azt már nem említette, hogy ő döntött az alapfokon született pozitív bírósági határozat megtámadásáról. Szerinte a városkapuk felirata megoldaná az összes többnyelvű városnévtábla feliratot illető vitát. Ön pedig csatlakozott a várostáblák többnyelvűsítése miatt indult kezdeményezéshez, az Ezer per tavaszához. Ebből a helyzetből kiindulva ön szerint hogyan alakulhat a helységnévtábla sorsa?
- A törvény a polgármestert nem kötelezi semmire. Sem arra, hogy kitegye a táblát, de arra végképp nem, hogy ne tegye ki. A törvény 20%-on felüli kisebbségek esetében rendelkezik kötelező érvénnyel a kisebbségi nyelvi jogokat illetően. Ahol a nemzeti kisebbségek számaránya nem éri el a 20%-ot, ott lehetőség nyílik a többnyelvű várostábla kihelyezésére, ezt egyébként az alapfokon született ítélet indoklásában a bírónő is tételesen leírta: amit nem tilt a törvény, az megengedett. Tehát a törvény nem tiltja, hogy a polgármesteri hivatal kitegye a többnyelvű helységnévtáblát, és megadja a lehetőséget egy helyi közösségnek, hogy eldöntse, akar-e élni ezzel a lehetőséggel, vagy sem. Erre Brassótól Szászmedgyesig számos példa van országszerte, nem is érdemes őket sorolni.
Aranyosgyéres esetében azt mondta a bíró, hogy nem lehet a törvényhez hozzátenni, tehát ami nincs benne a törvényben, az még nem jelenti azt, hogy lehet.
- Aranyosgyéres esete tükrözi leginkább annak a következményét, amikor egy országban a bíró, vagy az ügyész a döntéséért nem tartozik semmilyen felelősséggel, hanem a saját meggyőződései, érzései és ellenérzései által befolyásolva leír valamit, amit később, 2015-ben saját bíró kollégája – gondolok itt a helységnévtábla-ügyben megszületett alapfokú döntésre - darabokra szed.
Más önkormányzatoknak, akik hivatalos helységnévtáblát tettek ki, nem kellett szembenézniük ezzel a jogértelmezési problémával, hiszen senki nem támadta meg a döntésüket. Ugyanakkor, sok esetben, az önkormányzatok a település bejáratokhoz több nyelven feliratozott „városkapuk”, obeliszkek kihelyezése mellett döntöttek, mert ezzel az adminisztratív döntéssel elkerülhették a pereskedést.
Egy ilyenszerű városkapuval próbálja Emil Boc polgármester áthidalni a problémát Kolozsváron is, mert ehhez nem szükségeltetik városi tanácshatározat. Ez egy adminisztratív döntés, de ennek az a hátulütője – és ide szeretnék kilyukadni a polgármester nyilatkozata kapcsán –, hogy nincs törvényes garancia: nem lévén egy tanácshatározat erről, egy következő városvezetés jóindulatának hiányában, neadjisten, rosszindulata esetén, a városkapukon szereplő többnyelvű felirat ugyanolyan könnyen levehető, ahogy azt kitették.
Hogy látja, miért maradt a pereskedés az utolsó lehetőség, mi az oka annak, hogy politikai eszközökkel nem sikerült elérni azt, hogy Kolozsvár bejáratainál magyarul is kikerüljön a város neve a helységnévtáblákra?
- Az elmúlt 25 évben igyekeztünk az ügy kapcsán partnert találni, ugyanis a román többség támogatása hiányában erről nem születhetett pozitív döntés. A román politikusok nagyon nehezen, és ritkán döntenek úgy, hogy véleményformálóként támogatnak egy kisebbségi ügyet, és a szavazótáboraik vélt vagy valós elvárásaiktól elvonatkoztatva, azt mondani: ez a normalitás része, ez egy európai opció.
Emil Boc retorikájában azonban jelen vannak azok az elemek, hogy európaiság, kisebbség elismerése, békés együttélés, mégis a tábla ügye nem látszik megoldódni.
- Én úgy egészíteném ki azt, amit ő mondott, hogy a városkapu többnyelvű feliratozása egy pozitív gesztus, egy lépés a normalitás és az európaiság irányába. Azért nem elég, és ezt neki valamilyen módon meg kell értenie, mert ez a vállalása nem foglal magába törvényes garanciákat. A kolozsvári magyar közösség – számát tekintve is, és a város fejlődéséhez, történelméhez való hozzájárulása okán is – kell legyen olyan értékű, hogy törvényes garanciákba is tudjuk foglalni a város többnyelvű helységnévtáblája ügyét. Azonban, amint azt az elmúlt évek tapasztalata is mutatja, ez nem fog menni anélkül, hogy a többségi román közösséget a mi oldalunkra állítanánk. Azért nem fog menni, mert a román politikusok arra koncentrálnak, hogy egy ilyen vállalás milyen hatást válthat ki az általuk képviselt közösségben.
Ezért mondtak csődöt a politikai eszközök is az elmúlt években. A törvényes előírásoknak és feltételeknek megfelelően az RMDSZ 2011-ben 13500 aláírást nyújtott be polgári kezdeményezésű tanácshatározatra. A törvény értelmében egy adott közigazgatási egységben polgárok is kezdeményezhetnek tanácsi határozatot, ha a szavazati joggal rendelkezők legalább 5%-a aláírásával támogatja azt. Ezzel együtt, azóta sem került napirendre a helységnévtábla-tervezet. Románok és magyarok egyaránt aláírták a határozat-tervezetet, ami megérdemelne annyi figyelmet, hogy napirendre tűzze a tanács, hiszen egy egyértelmű támogató vagy ellenző szavazat hiányában egy folyamatos játszma folyik ebben az ügyben: senki sem mondja azt ki nyíltan, hogy „nem”.
Februárban kiütötte a biztosítékot a PSD-frakcióban, hogy az Ezer per tavaszához való csatlakozásra buzdítottam az ügyet támogató kolozsvári román és magyarokat egyaránt. A tanácsülés másnapján kérték a lemondásomat. Ebben a kérdésben sajnos, a román politikusok kettős játszmát folytatnak: nem foglalnak állást a kérdésben, és nem hajlandóak támogatni, felvállalni azt, hogy ez egy olyan ügy, egy olyan pont, amin túl kell lépnünk. Ha nem oldjuk meg ezt a kérdést, akkor nem tudunk kulturális fővárosban gondolkodni. Például a Kolozsvári Állami Magyar Színház egy olyan intézmény, amely megoldotta a román feliratozás kérdését, úgy, hogy közben nem vár kölcsönösséget a román színháztól, mert úgy gondolja, hogy a román közönség felé is nyitnia kell. De amíg nem tudja a román többség is felmutatni ugyanezt a típusú hozzáállást, mentalitást, addig valóban csak üres szlogenekről beszélhetünk.
A mutlikulturalitásról Európa-szinten lemondtak a társadalomkutatók, a vezető politikusok, és helyette az interkulturalitást ajánlják, szerintük ezt a kifejezést kellene feltölteni tartalommal. Kolozsvár esetében nem is lenne olyan nagyon rossz ötlet, mert a multikulturalitás fogalma már nem hangzik hitelesen Boc részéről. Ön szerint el kellene mozdulni az interkulturalitás irányába?
– Jónak tartom azt, ha a szakemberek bizonyos fogalmakkal zsonglőrködnek, vagy játszanak, hiszen a fogalmakat időről időre – és ha a használati módozathoz, vagy a tartalmukhoz negatív konnotációk is kötődnek, akkor annál inkább – egy picit újra kell gondolni, de ezek még mindig csak szavak. Akár interkulturalitásnak, akár multikulturalitásnak nevezzük, mindkét esetben elsősorban a kultúrák egymáshoz viszonyított autonómiájáról kellene beszélnünk. Lucian Kovács Nastasă nagyon szépen fogalmazott, amikor azt mondta: ő abban hisz, hogy a különböző kultúrák legfennebb kölcsön tudnak kérni egymástól értékrendet, de nem kell egybefolyniuk, sem egybekapcsolódniuk. Én úgy fogalmaznék, hogy egymásból kellene építkezniük ezeknek a kultúráknak. Az egymás mellett élő közösségek megmaradása és a kulturális értékeinek újratermelése csak úgy valósulhat meg, ha egymástól függetlenek, létezik autonómiájuk, és ha intézményes keretek között is kapnak erre segítséget. Ilyen keret lehet például a Kolozsvári Magyar Napok, vagy a Kolozsvári Állami Színház és a Kolozsvári Magyar Opera.
A következő helyhatósági választásokig egy szűk év van hátra. Visszatekintve, milyennek értékeli a három éves tevékenységét, és még mit kellene elvégezni a következő mandátumig?
- A 2012-es választási kampányban azzal szembesültem, hogy a kolozsvári magyarok úgy érezték: az RMDSZ-frakció nem figyel eléggé rájuk, sokkal inkább a saját maga által felállított prioritások, célkitűzések, mint az emberek által megfogalmazott problémák, elvárások mentén tevékenykedik.
Talán az is fokozta ezt az érzést, hogy nem tájékoztattuk őket rendszeresen, naprakészen, ezért ábrándultak ki a politikából, fordultak el az RMDSZ-től. Ugyanis nem elég csak a kampányidőszakban ráerősíteni a választókkal való kommunikációra, hanem rendszeresen jelen kell lenni a közbeszédben, a köztudatban, konzultálni kell, beszélni a megvalósításokról, vagy éppen a kudarcokról, annak okairól. Másrészt, talán túl sokat foglalkoztunk a szervezeti gondokkal, és ez elvont energiát attól, hogy odafigyeljünk az emberek mindennapi gondjaira. Én akkor jöttem rá, hogy nagyon nagy személetváltásra van szükség, amikor kétheti rendszerességgel elindult a Paprika Rádióban az interaktív műsorom, talán elsőként a mindenkori városvezetés történetében. Azt tapasztaltam, hogy a kérdések 90%-a napi, közérdekű problémákról szól. Majdhogynem egyáltalán fel sem merültek kizárólag a magyar közösséget érintő kérdések, hiszen jellemzően a városgazdálkodás, parkolók, forgalomszabályozás problémakörben mozogtak a kérdések.
Ebből, persze, nem az következik, hogy a kolozsvári magyaroknak nem prioritás például az anyanyelvhasználat, a műemlékfeliratok, a magyar iskolák, egyházak, civil szervezetek támogatása, hanem, hogy úgy érezték, kiváltság és jó dolog az, ha van kihez rendszeresen forduljanak mindennapi gondjaikkal, javaslataikkal a polgármesteri hivatalban. Ettől kezdve részemről ez egy tudatos váltás volt, és az emberek egyértelműen pozitív változásként élik meg, hogy elérhető vagyok, a rendelkezésükre állok, feladatokat kapok és megoldásokat keresek ezekre.
Másrészt viszont, a magyar bölcsődei helyek kérdéséről tudtam, hogy egy olyan hiányosság, amely a magyar közösséget húsba vágóan érinti. Persze az is történhetett volna, hogy gyorsan beindítunk egy-két csoportot, hadd látsszon, hogy foglalkozunk az üggyel – a többi meg, ha összejön jó, ha nem, más prioritások veszik át a helyét. Ehelyett folyamatos odafigyeléssel, hosszútávú következetes építkezéssel próbáltam elérni, hogy minden évben sikerüljön a bölcsődei helyek számát növelni, újabb bölcsődei helyszíneken magyar csoportokat beindítani. A folyamat maga nagyon nehézkes, egy bölcsőde beindításának kifutási ideje legalább egy év: be kell azonosítani az intézménynek megfelelő ingatlant, a jogi, vagyoni kérdéseket rendbe kell tenni, az épületet fel kell újítani. A fél szemem mindig rajta kellett legyen ezen a projekten, de ebben a polgármester gyakorlatilag szabad kezet adott nekem. Persze az sem mellékes, hogy kezdetektől nagyon jó volt az együttműködésem a bölcsődéket igazgató kolléganőmmel, aki először talált olyan alpolgármester-partnerre, aki ezt az ügyet a sajátjának tekinti. Ilyen körülmények között az sem zavarta, hogy én a saját közösségem érdekeit akarom érvényesíteni, hiszen ebben a helyzetben mindenki nyert. 2012 óta évente indult a lakónegyedekben újabb magyar csoport, sőt az elkövetkező két évre is folynak az előkészületek: idén a Mărăști tér közelében a Karjala (Coastei) utcában, jövőre a Donát út végén, 2017-ben a Hajnal negyedben nyílik újabb bölcsőde és indulnak be újabb magyar csoportok. A polgármesteri hivatal egy olyan intézmény, ahol sokféle ember dolgozik. Csaknem 80%-uk 15 éve itt van, legtöbbjüket az akkori polgármester, Gheorghe Funar semmiképpen nem a hozzáértés, kompetenciák, szakmai tudás alapján hozta ide, tisztelet a ritka kivételnek.
A köztisztviselő egy nagyon alkalmazkodó fajta, legalábbis felszínesen, és a látszat erejéig nagyon képes az új retorikát elsajátítani, újszerűnek mutatkozni világnézeteiben és elképzeléseiben. Az egyetlen dolog, amiben nagyon nehéz ezt a váltást, változtatást eszközölni, az a szakmai hozzáértés, mert az vagy van, vagy nincs. S bár retorikailag mindenkinek könnyen megy az, hogy most nem divat gyűlölni, vagy nyíltan utálni a magyarokat, néha váratlan helyzetekben előtör belőlük, a tanácsosokból is a magyarellenesség.
Zsigeri ez a magyarellenesség?
- Nekem még mindig tudnak meglepetéseket okozni a városi tanácsban a kollégák. Az például, amikor egy liberális, nálam talán fiatalabb politikus azzal kezdi a mondatot, hogy a nagyapja magyar volt, és azzal folytatja, hogy őt „vérig sérti” az, hogy az Avram Iancu utca az számunkra Petőfi utca. Nem a magyar nagypapát, felmenőt nem tudom elhelyezni a képben, akit ő sűrűn emleget, hanem ezt a lelkiállapotát, hogy miért sérti, mitől tartja ő veszélyesnek, károsnak a magyar utcanév-használatot, arra hivatkozva, hogy mi a múltban élünk, és összezavarjuk a gyerekeinket a kettős utcanév-használattal. Hogy ez mennyire zsigeri, azt nem tudnám megmondani, de eléggé elkeserítő.
Ebből a szempontból Bocról mi mondható el?
- Úgy gondolom, hogy nekünk, magyaroknak, a jelenlegi helyi román politikusi kínálatból ő a legjobb és legelfogadhatóbb partner, és ide a politikai pártok teljes palettáját beleértem. Azt tapasztaltam, hogy benne nincs az a típusú ellenállás, ellenérzés, mint az említett kollégában. Októberben, a helységnévtábla-per kapcsán is elmondta: választási kampány van és ez egy olyan politikai kérdés, amit a pártja ebben a pillanatban nem vállalhat fel, mert ha ezt megtenné, szavazatokat veszíthet.
Azt nem tudhatom, hogy milyen adatokra támaszkodik, nem tudok olyan felmérésről, ami a kolozsvári lakosok körében szakmailag megalapozottan, mindenféle szempontból mérte volna a nacionalizmus alakulását, de ugyanígy reagált valamennyi helyi tanácsos, illetve az ellenzék, a PSD meg is mutatta, hogy milyen könnyedén lő csípőből, még akár a saját érdekei ellenében is, amikor adódik egy általa jónak vélt helyzet, amikor a magyar kérdésből ügyet lehet csinálni. Gondolok itt arra a februári esetre, amikor a lemondásomat kérték. Azzal próbálták a mézesmadzagot elhúzni a polgármesternél, hogy jelezték neki: hajlandóak lennének nagykoalíciót kialakítani a leváltásomra, és megszavaznák utólag a helyembe tett liberális kollégát, azonban a polgármester erre nem volt kapható. Ők sem gondolták végig, hogy mit nyernének abból, hogy a teljes magyar közösség haragját, ellenérzését magukra vonnák, hiszen precedens nélküli lenne, hogy 14 év után nincs magyar alpolgármestere a városnak, ráadásul nem azért, mert nem végzi a dolgát, vagy valamit mulasztott a hivatali teendői közül, hanem azért, mert kiáll a táblaügy mellett, ami a világ legtermészetesebb dolga. A PSD azt vágta a fejemhez, hogy hogyan támadhatom meg azt az intézményt, ahol dolgozom, és ahonnan a fizetésemet kapom, és hogyan buzdíthatok arra embereket, hogy perbe hívják a polgármesteri hivatalt. Azonban ebben a tényállásban semmi ellentmondás nincs, mert ez a per nem valaki, vagy egy intézmény ellen indult, hanem egy ügyért, és azért kell folytatódnia, mert nincs politikai akarat a többnyelvű helységnévtábla kihelyezésére. A román jogrendben bízva akarjuk a tanács döntésének hiányát egy bírósági döntéssel helyettesíteni. A magyar közösség képviselete számomra elsőrendű, hiszen ők küldtek ide szavazataikkal, az intézményi munkából fakadó kötelességek csak ezután következnek. Nagyon ritka, hogy ez a két érdek ütközik, de ha alpolgármesteri tisztségembe is kerül, nekem nincs más opcióm, mint az általam képviselt közösség érdekeit prioritásként kezelni.
Úgy gondolom, hogy ezt mára már megértették. A napokban azt kérdezték tőlem, hogy nem félek-e attól, hogy támadások érnek, amiért az Ezer per tavaszához csatlakoztam. Azt válaszoltam, hogy szerintem ezt a hibát senki nem fogja megismételni, azt gondolom, hogy mára a dolgok a helyükre kerültek a fejekben.
Ön szerint mekkora az esélye, hogy jövőre, a helyhatósági választások után az alpolgármesteri tisztségben folytassa a munkáját?
- Nagyon nehéz kimatekozni, hogy hány önkormányzati mandátummal válik megkerülhetetlenné az RMDSZ-frakció. Remélem, senki sem olyan naiv, vagy nem ringatja magát abban a hitben, hogy a mindenkori román polgármester úgy gondolja, hogy jár ez a tisztség a magyar közösségnek, mert ez nem igaz. Magyar alpolgármester akkor van, amikor a többséget velünk kialakítani tudó párt valamilyen politikai számításból úgy gondolja, hogy jó neki, ha köt egy ilyen alkut.
Persze, sokat lehet köbözgetni, de én azt gondolom, hogy ahhoz, hogy valamelyes bizonyossággal lehessen alpolgármesteri tisztségre számítani – függetlenül, hogy én vagyok az, vagy más – legalább hatszemélyes RMDSZ-frakcióra van szükség. Ha a tanácsra leképezzük a kolozsvári magyar közösség 16%-os számarányát, akkor az a 27 tanácsosból négy, jó esetben öt magyar tanácsost jelent. Ahhoz, hogy ebből hat legyen, vissza kell térni azokhoz a 90-es évek eleji állapotokhoz, hangulathoz, amikor a funari veszélyérzet, nyomás hatására, vagy más logikák mentén a kolozsvári magyar közösség példásan tudta mozgósítani magát a választásokkor. Akkoriban, azokon a településeken, ahol az elöljárói hitelesek tudtak lenni, a magyar közösség sokkal nagyobb arányban ment szavazni mint a román.
Nem értékelhető mégis pozitív fejleményként az, hogy ma már nem létezik az a félelem, ami ezt a nagy mozgósítást generálhatná, és, hogy az emberek nem gondolják azt, hogy nagy veszteséget jelentene vagy veszélyes lenne számukra, ha nem mennének el szavazni?
- Nagyon szomorú lenne, ha arra a következtetésre kellene jutni, hogy csak a félelemérzet az, ami ilyen példás, arányainkon felüli mozgósítást ki tud váltani. Én hiszek abban, hogy az elkötelezett munkavégzés és az őszinte odafordulás a választók felé, az elvárásaikra való figyelés meghozza a várt eredményét és az emberek megértik, hogy el kell menni szavazni. Megértik, hogy meg kell fogni egymás kezét, mertszükség van a hat tanácsosra ahhoz, hogy a román politikusok ne tudjanak játszani velünk, ahogy azt 2008 és 2012 között tették, amikor a PDL-nek egyedül is bőségesen megvolt a többsége, amikor az RMDSZ szavazatára majdhogynem csak kirakatból volt szükség. A magyar alpolgármestert pozitív gesztusként támogatták és szavazták meg, de az RMDSZ-frakció sokkal kisebb súllyal tudott fellépni bármilyen olyan ügyben, amit a politikai koalíciós partner kényelmetlennek tartott valamilyen oknál fogva. Úgyhogy nagyon nehéz volt ilyen körülmények között dolgozni, sokkal nehezebb volt eredményeket felmutatni.
Ebben a ciklusban – noha csak négyen vagyunk – egy nagyon szerencsés konjunktúra folytán lehet, hogy jobb a helyzetünk, mint az 5 tanácsosnak 2008 és 2012 között. Azonban nem hiszek a sorozatos és visszatérő szerencsében, azt gondolom, hogy egyfelől nekünk, önkormányzati képviselőknek kutyakötelességünk észrevenni, hogy mivel nem voltak megelégedve a magyar választópolgárok, és változtatni a viszonyulásunkon, a munkastílusunkon.
Áttérnék a Nőszervezet-beli tevékenységére, arra, hogy a nőket érintő kérdések mennyire vannak napirenden az önkormányzati munkájában. Például a háromszázezernél is több lakosú Kolozsváron nem működik menedékközpont a családon belüli erőszak áldozatainak. Fontosnak tartja pótolni ezt a hiányt? - Egy ilyen központ kétféle módon jelenhet meg és kellene megjelenjen egy településen, egy városban. Az egyik módja, hogy egy civil szervezet, amelyet az önkormányzat anyagilag támogat, felvállalja és működteti ezt a központot. A másik módja, hogy maga az önkormányzat találja meg annak a módját, hogy működtessen egy ilyen központot. Jelen pillanatban nincs döntés arról, hogy melyik irányba kellene elindulnunk, de jövőre, akár európai forrásokat is felhasználva meg kell találni a megoldást erre a kérdésre. Nemcsak az utcahálózati javításokra, és a közszállítási rendszer korszerűsítésére, hanem egy ilyen központ megnyitására is fel kell használni a pályázási lehetőséget. A 2008-ban bekövetkezett megszorító intézkedések, munkahely-befagyasztások miatt ezt a kérdést nem tudta az önkormányzat megoldani.
Az európai város szerepében tetszelgő Kolozsváron a kutya-kérdés még mindig nincs megoldva, noha egy közvitát is szervezett az ügyben a városháza. Egyik sarkalatos kérdés az volt, hogy a gazdák utazhatnak vagy sem ezentúl a buszon a kutyáikkal. Mi történt ezzel a tanácsi határozattervezettel?
- Néhány hónap megfeneklett vita után a polgármesternek sikerült döntést hoznia, így hamarosan a tanács elé kerül a szabályzat-tervezet. A közviták szakítópróbájának bizonyult, hogy a közszállítási eszközökön utazhassanak, vagy nem a kutyákkal közlekedők. Ebben a kérdésben rengeteg pró és kontra érv felsorakozott és végül a kutyatartók irányába billent el a mérleg, azaz megpróbáljuk, működőképes-e a közszállítási eszközökön kutyával utazni.
A kolozsváriak eléggé nehezen viselik, hogy a fesztiválszezon közepén, az ifjúsági főváros évében a város központja leginkább egy építőtelepre hasonlít. Bár soha nem jön jókor a közlekedés számára egy ekkora munkálat, a helyzetet súlyosbítja, hogy nagyon sok helyszínen dolgoznak. Miért időzítették ilyen szerencsétlen időpontra a munkálatokat?
- Tavaly az önkormányzat két opció közül választhatott: vagy elveszíti azt a nagyjából 20-30 millió eurónyi vissza nem térítendő támogatást, amelyet a megkésve jóváhagyott, ezért egymásra csúszott európai projektek jelentettek, vagy vállalja, hogy ezek a munkálatok egyszerre zajlanak és kellemetlenséget okoznak a város lakóinak.
A projektek kiterjednek a teljes villamosvonal mentén az utcahálózat, a járdarész és úttest feljavítására, emellett a Király utca, az Unió utca, a Mócok útja, illetve a Petőfi utca feljavítására is.
Akkor úgy döntöttünk, hogy vállaljuk a közfelháborodást, de nem mondunk le a finanszírozásról. Nagyon sok tényezős az, hogy kinek a hibája, hogy megcsúsztak a pályázatok és a munkálatokat most egyszerre kell elvégezni. A minisztériumokban késett éveket a jóváhagyás, illetve a finanszírozási szerződések megkötése. Emellett lassította az eljárást, hogy össze kellett hangolni a munkálatokat, például a gázvállalat munkálataival. Ezekkel a cégekkel nehéz volt együttműködni, mert nem alárendelt intézményekről van szó. Gyakorlatilag a tárgyalásokon és a jóindulatukon múlik az, hogy a németországi székhelyű E.ON Gaz hajlandó-e összehangolni velünk a munkálataikat.
A belváros legalább az ősz beálltáig így fog kinézni. Igyekszünk meggyőzni a kivitelező vállalatokat, hogy a lehető legjobban, leggyorsabban dolgozzanak, és próbáljuk minimálisra csökkenteni a kellemetlenségeket. Sokszor úgy tűnik, hogy senki nem dolgozik egy-egy útvonalon, de ez csak a látszat, mert vannak olyan munkaszakaszok, amikor az egyik a másikat be kell várja, vagy el kell telnie néhány napnak, mint például a Petőfi utcában, ahol a 80 centi mélyen kiásott, elhordott és helyére behozott új alapot ledöngölik, és az megroskad. Vannak olyan munkaszakaszok, amelyek betartásától függ az elvégzett munka tartóssága.
Transindex.ro
2015. augusztus 6.
Négy a magyar?
Sajtótájékoztatón jelentette be pártalapítási szándékát három marosvásárhelyi magyar értelmiségi, akikről egyébként a közéletben eddig nem sokat lehetett hallani. Erdély gazdasági autonómiáját tűzték ki célul, és nem tekintik magukat a negyedik magyar pártnak, mivel számítanak minden Erdélyben élő nemzetiség, de nyilván elsősorban a románok támogatására. Ennek jegyében szimbólumukon e két nemzet három színe található meg.
Az új politikai szervezet kezdeményezői vélhetően abban reménykednek, hogy ami nem sikerült sem a Magyar Polgári Pártnak, sem az Erdélyi Magyar Néppártnak – tételesen, hogy megmozgassák a politikai passzivitásba vonult vagy román pártokra átszavazó több százezer erdélyi magyar választópolgárt –, új retorikával, új imázzsal, új céllal nekik sikerülni fog.
A nélkülözhetetlen Erdély
Elvben nem elképzelhetetlen, hogy tényleg számítanak a román szavazatokra is, azonban e reménykedés igencsak hiúnak látszik. Szilágyi Zsolt EMNP-elnök tavalyi, federalista-autonomista jelszavakra alapozott elnökválasztási kampányában bebizonyosodott, hogy a románok között is gyűjthető némi voks, de az legfeljebb tízezres nagyságrendű, s okunk van kételkedni abban, hogy ez a szám középtávon eléri a politikai életben maradás szempontjából már jelentős százezres nagyságrendet. Kicsit olyan ez, mint amikor magyarok rendeznek Kolozsváron slam poetry estet románoknak románul. Ha legalább megkérték volna egy román barátjukat, hogy üljön ki velük a pódiumra a bemutatkozó sajtótájékoztatón, akkor a kétnemzetű párt alapításának szándéka komolyan vehetőbb lett volna.
Nem mintha szükség lenne ilyen vagy bármilyen jellegű kétnemzetű pártra. A magyar és a román történelmi önkép és távlati célrendszer annyira különböző, hogy ilyen szerveződés csak magyar önfeladás mellett hozható létre. Lásd a Híd–Most nevű szlovákiai képződményt, amely arra jó volt, hogy Bugár Béla ismét pártelnöknek mondhassa magát, miután leváltották a Magyar Koalíció Pártjának elnöki tisztségéről, de arra nem, hogy a felvidéki magyarság érdekeit képviselje. Mi több, e képződmény nyíltan kampányol azzal, hogy szerintük nem kell területi autonómia, s elnökük nem lát abban problémát, hogy magyar szülők tömegesen íratják szlovák iskolákba a gyermekeiket.
Az új pártkezdeményezés központi célkitűzése, Erdély gazdasági autonómiája is sokszorosan illuzórikus, éspedig elsősorban gazdasági és társadalmi megfontolások miatt. Bukarest számára Erdély gazdaságilag egyszerűen nélkülözhetetlen, ez az ország legfejlettebb, legcivilizáltabb, legjobb munkamorálú, nem utolsósorban a Nyugathoz legközelebb eső része. A Székelyföld gazdasági önállósodását sokkal kevésbé érezné meg a központi költségvetés, mint Erdélyét. Ami a társadalmi hátteret illeti: a kilencvenes években valamennyi csatornán gőzerővel sulykolt román propaganda – miszerint bármifajta autonómia csak egy lépés Erdélynek Magyarországhoz csatolása felé – még mindig sokakban él. Ennek következtében aztán erdélyi szinten messze nincs akkora társadalmi támogatottsága eme országrész autonómiáját célul kitűző politikai programnak, mint a székely autonómiának, amely a Székelyföldön elsöprő elfogadottságnak örvend. Annak dacára megjegyzem, hogy akadtak RMDSZ-politikusok, akik arról próbálták meggyőzni a magyar választókat: a székely autonómia gazdaságilag életképtelen lenne, mert a székely megyék többet kapnak vissza a központból, mint amennyit befizetnek. Anélkül, hogy túl sok szót fecsérelnénk e diverziónak is beillő érv cáfolatára, két dolgot szögezzünk le. A nemzeti önállóság, az önkormányzat, az autonómia, a saját történelmi sors saját kezű irányítása, még ha csak részleges és korlátozott is, de a gazdasági megfontolásoknál nemzeti szempontból nagyságrenddel fontosabb. Másrészről a székely autonómia épp azt célozná, hogy a székelység a maga javára aknázza ki szülőföldjének gazdasági adottságait. Még ha hitelesek is lennének ezek a számok, akkor sem relevánsak, hiszen a területi autonómia célja épp a Bukaresttől való minél nagyobb gazdasági és politikai függetlenedés.
Bakik és kötődések
Az új pártról sokat nem tudunk, meghirdetett programelveik – szabadság, család, erdélyiség, nemzet, 21. századi szabad Románia, ifjúság és kulturális politika, erdélyi régiók, médiapolitika, egészségügyi, család- és szociálpolitika, erdélyi társadalompolitika – jól hangzó jelszavak, amit valamennyi magyar párt magáénak vallhat. Az sem meglepő, hogy jobbközépre sorolják be az alapítók a szerveződésüket azok után, hogy Erdélyben a legutóbbi anyaországi választáson szavazatukat leadó polgárok erős 2 százaléka támogatta a magukat balra soroló pártokat. Az MSZP-nek és utódpártjainak megjelölésére kerülendő a baloldali jelző, hiszen, mint legutóbb Schiffer András LMP-elnök is rámutatott, Magyarországon nem látni baloldali pártokat. A szóban forgó szervezetek, a Demokratikus Koalíció, az Együtt és az MSZP neoliberális pártok, amelyek pártként vagy vezetőik révén 12 éven át kormányoztak, és nem sok baloldaliságról tettek tanúbizonyságot.
A Demokratikus Erdélyért Pártról még azt is tudhatjuk, hogy a szervezők hadilábon állnak a magyar nyelvű kommunikációval és a magyar helyesírással. Az eddig 27 kedvelővel rendelkező Facebook-oldalukon közzétett féloldalas, 1100 leütésből álló bemutatkozó szövegükben hat fogalmazási baki, három helyesírási hiba és egy elütés van, nem számolva a nagybetűk teljesen indokolatlan használatát. („Média”, „Transzszilvalizmus”, „Szórvány Magyarok”. Az, hogy saját szimbólumukat, a hajót nagy H-val írják, megengedhető szubjektivizmus.) Legdurvább, hogy a címbeli megszólítás is az erdélyi „ősznemzethez” és nem össznemzethez szól.
Persze az is nagy kérdés, hogy létezhet-e egységes „erdélyi össznemzet”, összeállhat-e egységes egésszé a különböző nyelvű, kultúrájú, értékrendű, s nem utolsósorban külön történelmi célú és akaratú román, magyar, német stb. közösség? Ha Bukarest etatista-centralista törekvéseit figyelmen kívül is hagyjuk, létezhet-e Kelet-Európa Svájca, lehet-e erősebb az erdélyiek közös erdélyiségtudata, mint a román nemzetrész kötődése Kárpátokon túli véreikhez vagy a magyar nemzetrész kötődése a Trianonban elvesztett anyaországhoz?
A címben feltett kérdésre, miszerint négy magyar párttal számolhatunk-e ezentúl, azt felelhetjük: nem valószínű. Az új szerveződés politikai térképen való megkapaszkodásának esélye igen csekély, így minden bizonnyal megmarad néhány értelmiségi pártalapítási próbálkozásaként.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Sajtótájékoztatón jelentette be pártalapítási szándékát három marosvásárhelyi magyar értelmiségi, akikről egyébként a közéletben eddig nem sokat lehetett hallani. Erdély gazdasági autonómiáját tűzték ki célul, és nem tekintik magukat a negyedik magyar pártnak, mivel számítanak minden Erdélyben élő nemzetiség, de nyilván elsősorban a románok támogatására. Ennek jegyében szimbólumukon e két nemzet három színe található meg.
Az új politikai szervezet kezdeményezői vélhetően abban reménykednek, hogy ami nem sikerült sem a Magyar Polgári Pártnak, sem az Erdélyi Magyar Néppártnak – tételesen, hogy megmozgassák a politikai passzivitásba vonult vagy román pártokra átszavazó több százezer erdélyi magyar választópolgárt –, új retorikával, új imázzsal, új céllal nekik sikerülni fog.
A nélkülözhetetlen Erdély
Elvben nem elképzelhetetlen, hogy tényleg számítanak a román szavazatokra is, azonban e reménykedés igencsak hiúnak látszik. Szilágyi Zsolt EMNP-elnök tavalyi, federalista-autonomista jelszavakra alapozott elnökválasztási kampányában bebizonyosodott, hogy a románok között is gyűjthető némi voks, de az legfeljebb tízezres nagyságrendű, s okunk van kételkedni abban, hogy ez a szám középtávon eléri a politikai életben maradás szempontjából már jelentős százezres nagyságrendet. Kicsit olyan ez, mint amikor magyarok rendeznek Kolozsváron slam poetry estet románoknak románul. Ha legalább megkérték volna egy román barátjukat, hogy üljön ki velük a pódiumra a bemutatkozó sajtótájékoztatón, akkor a kétnemzetű párt alapításának szándéka komolyan vehetőbb lett volna.
Nem mintha szükség lenne ilyen vagy bármilyen jellegű kétnemzetű pártra. A magyar és a román történelmi önkép és távlati célrendszer annyira különböző, hogy ilyen szerveződés csak magyar önfeladás mellett hozható létre. Lásd a Híd–Most nevű szlovákiai képződményt, amely arra jó volt, hogy Bugár Béla ismét pártelnöknek mondhassa magát, miután leváltották a Magyar Koalíció Pártjának elnöki tisztségéről, de arra nem, hogy a felvidéki magyarság érdekeit képviselje. Mi több, e képződmény nyíltan kampányol azzal, hogy szerintük nem kell területi autonómia, s elnökük nem lát abban problémát, hogy magyar szülők tömegesen íratják szlovák iskolákba a gyermekeiket.
Az új pártkezdeményezés központi célkitűzése, Erdély gazdasági autonómiája is sokszorosan illuzórikus, éspedig elsősorban gazdasági és társadalmi megfontolások miatt. Bukarest számára Erdély gazdaságilag egyszerűen nélkülözhetetlen, ez az ország legfejlettebb, legcivilizáltabb, legjobb munkamorálú, nem utolsósorban a Nyugathoz legközelebb eső része. A Székelyföld gazdasági önállósodását sokkal kevésbé érezné meg a központi költségvetés, mint Erdélyét. Ami a társadalmi hátteret illeti: a kilencvenes években valamennyi csatornán gőzerővel sulykolt román propaganda – miszerint bármifajta autonómia csak egy lépés Erdélynek Magyarországhoz csatolása felé – még mindig sokakban él. Ennek következtében aztán erdélyi szinten messze nincs akkora társadalmi támogatottsága eme országrész autonómiáját célul kitűző politikai programnak, mint a székely autonómiának, amely a Székelyföldön elsöprő elfogadottságnak örvend. Annak dacára megjegyzem, hogy akadtak RMDSZ-politikusok, akik arról próbálták meggyőzni a magyar választókat: a székely autonómia gazdaságilag életképtelen lenne, mert a székely megyék többet kapnak vissza a központból, mint amennyit befizetnek. Anélkül, hogy túl sok szót fecsérelnénk e diverziónak is beillő érv cáfolatára, két dolgot szögezzünk le. A nemzeti önállóság, az önkormányzat, az autonómia, a saját történelmi sors saját kezű irányítása, még ha csak részleges és korlátozott is, de a gazdasági megfontolásoknál nemzeti szempontból nagyságrenddel fontosabb. Másrészről a székely autonómia épp azt célozná, hogy a székelység a maga javára aknázza ki szülőföldjének gazdasági adottságait. Még ha hitelesek is lennének ezek a számok, akkor sem relevánsak, hiszen a területi autonómia célja épp a Bukaresttől való minél nagyobb gazdasági és politikai függetlenedés.
Bakik és kötődések
Az új pártról sokat nem tudunk, meghirdetett programelveik – szabadság, család, erdélyiség, nemzet, 21. századi szabad Románia, ifjúság és kulturális politika, erdélyi régiók, médiapolitika, egészségügyi, család- és szociálpolitika, erdélyi társadalompolitika – jól hangzó jelszavak, amit valamennyi magyar párt magáénak vallhat. Az sem meglepő, hogy jobbközépre sorolják be az alapítók a szerveződésüket azok után, hogy Erdélyben a legutóbbi anyaországi választáson szavazatukat leadó polgárok erős 2 százaléka támogatta a magukat balra soroló pártokat. Az MSZP-nek és utódpártjainak megjelölésére kerülendő a baloldali jelző, hiszen, mint legutóbb Schiffer András LMP-elnök is rámutatott, Magyarországon nem látni baloldali pártokat. A szóban forgó szervezetek, a Demokratikus Koalíció, az Együtt és az MSZP neoliberális pártok, amelyek pártként vagy vezetőik révén 12 éven át kormányoztak, és nem sok baloldaliságról tettek tanúbizonyságot.
A Demokratikus Erdélyért Pártról még azt is tudhatjuk, hogy a szervezők hadilábon állnak a magyar nyelvű kommunikációval és a magyar helyesírással. Az eddig 27 kedvelővel rendelkező Facebook-oldalukon közzétett féloldalas, 1100 leütésből álló bemutatkozó szövegükben hat fogalmazási baki, három helyesírási hiba és egy elütés van, nem számolva a nagybetűk teljesen indokolatlan használatát. („Média”, „Transzszilvalizmus”, „Szórvány Magyarok”. Az, hogy saját szimbólumukat, a hajót nagy H-val írják, megengedhető szubjektivizmus.) Legdurvább, hogy a címbeli megszólítás is az erdélyi „ősznemzethez” és nem össznemzethez szól.
Persze az is nagy kérdés, hogy létezhet-e egységes „erdélyi össznemzet”, összeállhat-e egységes egésszé a különböző nyelvű, kultúrájú, értékrendű, s nem utolsósorban külön történelmi célú és akaratú román, magyar, német stb. közösség? Ha Bukarest etatista-centralista törekvéseit figyelmen kívül is hagyjuk, létezhet-e Kelet-Európa Svájca, lehet-e erősebb az erdélyiek közös erdélyiségtudata, mint a román nemzetrész kötődése Kárpátokon túli véreikhez vagy a magyar nemzetrész kötődése a Trianonban elvesztett anyaországhoz?
A címben feltett kérdésre, miszerint négy magyar párttal számolhatunk-e ezentúl, azt felelhetjük: nem valószínű. Az új szerveződés politikai térképen való megkapaszkodásának esélye igen csekély, így minden bizonnyal megmarad néhány értelmiségi pártalapítási próbálkozásaként.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. augusztus 6.
Nemzetstratégiához keresnek partnereket
Munkareggelin találkozott az Erdélyi Magyar Néppárt vezetőségével Orbán Viktor magyar miniszterelnök a tusványosi táborban. A magyar kormánnyal történő együttműködésről, a tábor kihívásairól és nem utolsósorban a jövő évi választásokról az EMNP elnökével, Szilágyi Zsolttal beszélgettünk.
– Egyetért azokkal a hangokkal, hogy már Tusványos sem a régi? Van, aki az erdélyi magyar–magyar párbeszédet, mások a román–magyar párbeszédet hiányolták az idei táborból. Sok meghívott számára vajon miért nem vonzó Tusványos?
– Vannak, akiknek kényelmetlen lehet a párbeszéd. Mind az RMDSZ, mind pedig a román pártok vezetői közül jó néhányan kaptak meghívást. Nem újdonság, hogy többen idén sem fogadták el. Jövőre újból meg fogjuk őket hívni. A román jelenlét mindig attól függ, hogy a román politikusok a választási év közeledtével hasznosnak vagy kevésbé hasznosnak ítélik meg a magyarokkal való barátkozást. Nem tudjuk és nem is akarjuk arra kötelezni a jelenlegi román kormányt, hogy képviselőit elküldje a táborba. Az RMDSZ-nek viszont ha nem is első vonalbeli, de több székelyföldi vezetője – az előző évekhez hasonlóan – idén is jelen volt a táborban.
– Mit tart az idei Tusványos erősségének?
– Fontosnak tartom, hogy a román szakma és a román regionalisták bimbódzó pártkezdeményezései is jelen voltak. Ez számomra fontos üzenet. Kiemelném a nagyon erős nemzetközi jelenlétet. Idén nemcsak az Erdélyi Magyar Néppárt lett megfigyelő tagja az Európai Szabad Szövetségnek, de elmondhatjuk, hogy a több mint negyedszázados tusványosi nyári szabadegyetem is bekerült egy olyan nemzetközi körforgásba, amely az európai autonomista és regionalista mozgalmakat és szövetségeket jeleníti meg barátként a táborban. A flamandok, katalánok, sziléziaiak, bretonok és a dél-tiroli németek rangos képviselői voltak jelen idén a táborban, ami azt hiszem, hogy példamutató. Részünkről a tábor eredeti hivatását, küldetését idén is betöltötte.
– Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a néppárt védnöke néhány hete egy könyvbemutatón tette szóvá az RMDSZ és a Fidesz közeledését, amiből az is kiolvasható, hogy az EMNP és a Fidesz viszonya némileg meggyengült. Mennyire igazak ezek a sajtóhírek?
– A Tőkés László szavai körüli hullámokat én inkább a sajtó által felfújt kijelentésnek tartom. Bennünket a Fidesszel egy 25 éves barátság köt össze. Nemcsak a tusnádi tábor szervezése kapcsán, hanem sok más témában gondolkodunk hasonlóképpen. A Fidesz egy nagy gyűjtőpárt, amelynek különböző csoportjai és vonulatai alakultak ki: mi a Fidesz nemzetpolitikát alakító tagjaival és vezetőivel építettünk ki és ápolunk már hosszú évek óta jó viszonyt. Nincs ebben semmi változás. A tusnádi tábor zárónapján, az Orbán Viktorral elköltött munkareggeli is ezt a stratégiai partnerséget igazolta vissza.
– Miről tárgyaltak Orbán Viktorral?
– A zárónapi tusnádi munkatalálkozó már egy bevett szokás. Ilyenkor áttekintjük az erdélyi magyar politikai helyzetet és a Kárpát-medencei magyar–magyar viszonyokat. A miniszterelnök urat arról tájékoztattuk, miként indulunk és készülünk föl a helyhatósági választásokra. Elmondtam, miként értelmezzük a román elnökválasztás után kialakult helyzetet. Egyetértettük abban, hogy a Klaus Johannis államfő megválasztása utáni időszakban amennyiben hatalomra kerül egy új román kormány, akkor a román–magyar kapcsolatok is új lendületet kapnak.
– A néppárt vezetősége Varga Mihály gazdasági miniszterrel is tárgyalásokat folytatott Tusványoson. Milyen esély van arra, hogy a párt által elképzelt Mikó Imre-terv programjai valósággá váljanak a következő időszakban?
– Ezen a találkozón azok a néppártos vezetőink vettek részt, akik a Mikó Imre-terv elkészítésekor rögzített alapelveket képviselték. Az erdélyi középosztály kialakulásában vagyunk érdekeltek, illetve abban, hogy ennek a gyarapodásnak legyen nemzetpolitikai haszna is. A román állam sem az elmúlt 25, sem az elmúlt 90 évben nem bánt korrektül az erdélyi magyar középosztállyal, sőt inkább diszkriminációról és asszimilációról beszélhetünk. Számunkra létkérdés, hogy az anyaország vezetői miként tekintenek erre az ügyre. Mi azt reméljük, hogy a Mikó Imre-tervben megfogalmazott konkrét programok megvalósulására sor kerül.
– Megemlítene néhány olyan programpontot, ami körül egyezség körvonalazódik a magyar kormány képviselőivel?
– Csak részben kapcsolódik a Mikó Imre-tervhez, de számunkra külön jelentőséggel bír a mikrohitelprogram újraindításának ígérete. Szintén kiemelten fontosnak tartjuk a székelyföldi falusi turizmus új szempontok szerinti finanszírozását, megerősítését és felfuttatását. Az uniós pénzek lehívásának lehetősége ma sok magyar vállalkozó számára gond, mert nem rendelkeznek a szükséges minimális önrésszel. Ez is egy külön témája a magyar–magyar gazdasági együttműködésnek. Az uniós pályázati önrésznek a biztosítása igen komoly lehetőségekkel járna vállalkozóink számára.
– Mennyire nehéz az ilyen típusú magyar–magyar gazdasági együttműködés közös szálait megtalálni?
– A néppárt gazdasági kabinetje dolgozik ezeken a konkrét lehetőségeken. Elsősorban azt kell megnézni, hogy milyen rendszerbe tudjuk beilleszteni a gazdasági ötleteket. Az erdélyi magyar vállalkozók Romániában fizetnek adót, a román pénzügyi szabályoknak kell megfeleljenek. Egy olyan rendszert kell kialakítanunk, amely a piaci szabályok szerint, de a magyar szempontok figyelembe vételével lehet sikeres.
– A párt Tusványoson jelentette be, hogy önállóan indul a jövő évi helyhatósági választásokon. Az MPP-vel történő együttműködés keresése megfeneklett. Számítottak erre?
– Az országos tisztújító küldöttgyűlésünk után, még januárban ajánlatot intéztünk a Magyar Polgári Párt országos vezetőségéhez egy választási szövetség megkötése céljából a jövő évi helyhatósági választásokra. Kétszer találkoztam személyesen Bíró Zsolttal, és több ízben próbáltuk a két párt országos elnökségeit közös találkozóra összehívni. Ezekre a megkeresésekre sajnos semmilyen pozitív választ nem kaptunk. Ezt tudomásul vettük. Több településen az MPP helyi szervezetei nemcsak hajlandónak mutatkoznak, de igénylik is az együttműködést az Erdélyi Magyar Néppárttal. Ők is belátják azt, hogy csak akkor lehetünk igazán sikeresek – az autonómiapárti nemzeti erők csak akkor jeleníthetik meg hangsúlyosabban és sikeresen az autonómia gondolatát –, ha az MPP és az EMNP helyi erői egymást támogatva, vagy ha lehet, koalícióban indulnak. A két párt székelyudvarhelyi és a sepsiszentgyörgyi szervezeteinek esete azonban azt mutatja, hogy a Magyar Polgári Párt országos vezetősége a helyi megállapodásokat egyenesen megtiltja, nemhogy szorgalmazná. Mi továbbra is üdvözlendőnek tartunk minden olyan próbálkozást, amely helyi szinten összefogja erőinket. A néppárt tehát önállóan kezdi meg a felkészülést a helyhatósági választásokra, de minden ilyen típusú helyi szövetséget, együttműködést támogat.
– A tusványosi táborban tucatnyi kerekasztal-beszélgetésen esett szó az autonómiáról. Miközben jeles nemzetközi meghívottak osztották meg a hallgatósággal az önrendelkezésről szóló tapasztalataikat, idehaza, úgy tűnik, továbbra sincs lényegi elmozdulás. Miként értelmezi egyik-másik székelyföldi RMDSZ-vezető szóbeli elköteleződését az autonómia mellett?
– Az RMDSZ autonómiaelkötelezettségéből én inkább csak egy-két hangot tapasztalok, nem látok egy következetes, autonómiát támogató csoportot. A helyzet most mégis annyiban reménykeltő, hogy a Székely Nemzet Tanács legújabb felhívására állítólag pozitívan válaszoltak Hargita és Kovászna megye RMDSZ-es vezetői. Annyi bizonyos, hogy az SZNT akcióit támogatnunk kell: továbbra is stratégiai szövetségesként tekintünk Izsák Balázsra és az SZNT kezdeményezéseire. Két héttel ezelőtt Tőkés László és Izsák Balázs társaságában látogathattunk el Markku Markkula, a Régiók Bizottsága elnökének az irodájába. Nem vitás, hogy az autonómiamozgalomnak újabb fejezetei következnek. A különböző magyar pártok és szervezetek közötti nemzeti összefogás alapja a Székelyföld és az erdélyi magyarok autonómiája lehet.
– Az elmúlt években több próbálkozás volt az Erdélyi Magyar Kerekasztal összehívására. Ha ez immár Tusványoson sem jön össze valamilyen közös beszélgetés formájában, milyen esély van arra, hogy a három erdélyi magyar párt nemzetstratégiai ügyekben konzultáljon egymással?
– Részünkről továbbra is áll a meghívás, amellyel az erdélyi magyar politika és a civil társadalom vezetőit várjuk a kerekasztalhoz. A labda tárgyalópartnereink térfelén van. Nem hiszem, hogy az erdélyi magyarság érdeke az volna, hogy az RMDSZ megint úgy menjen kormányra, hogy titkos záradékok kerüljenek a kormánybalépési protokollumba. Azt gondolom, hogy a nemzeti minimumot mindenkinek föl kell vállalnia. Ez az autonómiánál kezdődik, és folytatódik az egyházi javak visszaszolgáltatásának, a csángóoktatásnak, a MOGYE-nak és egyéb oktatási követeléseinknek, valamint az erdélyi magyar kétnyelvűség biztosításának a kérdéseivel. Ezt a csomagot mindenkinek vállalnia kell függetlenül attól, hogy kormányra készülődik, vagy sem. Vagy éppen választási év előtt állunk, vagy sem.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Munkareggelin találkozott az Erdélyi Magyar Néppárt vezetőségével Orbán Viktor magyar miniszterelnök a tusványosi táborban. A magyar kormánnyal történő együttműködésről, a tábor kihívásairól és nem utolsósorban a jövő évi választásokról az EMNP elnökével, Szilágyi Zsolttal beszélgettünk.
– Egyetért azokkal a hangokkal, hogy már Tusványos sem a régi? Van, aki az erdélyi magyar–magyar párbeszédet, mások a román–magyar párbeszédet hiányolták az idei táborból. Sok meghívott számára vajon miért nem vonzó Tusványos?
– Vannak, akiknek kényelmetlen lehet a párbeszéd. Mind az RMDSZ, mind pedig a román pártok vezetői közül jó néhányan kaptak meghívást. Nem újdonság, hogy többen idén sem fogadták el. Jövőre újból meg fogjuk őket hívni. A román jelenlét mindig attól függ, hogy a román politikusok a választási év közeledtével hasznosnak vagy kevésbé hasznosnak ítélik meg a magyarokkal való barátkozást. Nem tudjuk és nem is akarjuk arra kötelezni a jelenlegi román kormányt, hogy képviselőit elküldje a táborba. Az RMDSZ-nek viszont ha nem is első vonalbeli, de több székelyföldi vezetője – az előző évekhez hasonlóan – idén is jelen volt a táborban.
– Mit tart az idei Tusványos erősségének?
– Fontosnak tartom, hogy a román szakma és a román regionalisták bimbódzó pártkezdeményezései is jelen voltak. Ez számomra fontos üzenet. Kiemelném a nagyon erős nemzetközi jelenlétet. Idén nemcsak az Erdélyi Magyar Néppárt lett megfigyelő tagja az Európai Szabad Szövetségnek, de elmondhatjuk, hogy a több mint negyedszázados tusványosi nyári szabadegyetem is bekerült egy olyan nemzetközi körforgásba, amely az európai autonomista és regionalista mozgalmakat és szövetségeket jeleníti meg barátként a táborban. A flamandok, katalánok, sziléziaiak, bretonok és a dél-tiroli németek rangos képviselői voltak jelen idén a táborban, ami azt hiszem, hogy példamutató. Részünkről a tábor eredeti hivatását, küldetését idén is betöltötte.
– Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a néppárt védnöke néhány hete egy könyvbemutatón tette szóvá az RMDSZ és a Fidesz közeledését, amiből az is kiolvasható, hogy az EMNP és a Fidesz viszonya némileg meggyengült. Mennyire igazak ezek a sajtóhírek?
– A Tőkés László szavai körüli hullámokat én inkább a sajtó által felfújt kijelentésnek tartom. Bennünket a Fidesszel egy 25 éves barátság köt össze. Nemcsak a tusnádi tábor szervezése kapcsán, hanem sok más témában gondolkodunk hasonlóképpen. A Fidesz egy nagy gyűjtőpárt, amelynek különböző csoportjai és vonulatai alakultak ki: mi a Fidesz nemzetpolitikát alakító tagjaival és vezetőivel építettünk ki és ápolunk már hosszú évek óta jó viszonyt. Nincs ebben semmi változás. A tusnádi tábor zárónapján, az Orbán Viktorral elköltött munkareggeli is ezt a stratégiai partnerséget igazolta vissza.
– Miről tárgyaltak Orbán Viktorral?
– A zárónapi tusnádi munkatalálkozó már egy bevett szokás. Ilyenkor áttekintjük az erdélyi magyar politikai helyzetet és a Kárpát-medencei magyar–magyar viszonyokat. A miniszterelnök urat arról tájékoztattuk, miként indulunk és készülünk föl a helyhatósági választásokra. Elmondtam, miként értelmezzük a román elnökválasztás után kialakult helyzetet. Egyetértettük abban, hogy a Klaus Johannis államfő megválasztása utáni időszakban amennyiben hatalomra kerül egy új román kormány, akkor a román–magyar kapcsolatok is új lendületet kapnak.
– A néppárt vezetősége Varga Mihály gazdasági miniszterrel is tárgyalásokat folytatott Tusványoson. Milyen esély van arra, hogy a párt által elképzelt Mikó Imre-terv programjai valósággá váljanak a következő időszakban?
– Ezen a találkozón azok a néppártos vezetőink vettek részt, akik a Mikó Imre-terv elkészítésekor rögzített alapelveket képviselték. Az erdélyi középosztály kialakulásában vagyunk érdekeltek, illetve abban, hogy ennek a gyarapodásnak legyen nemzetpolitikai haszna is. A román állam sem az elmúlt 25, sem az elmúlt 90 évben nem bánt korrektül az erdélyi magyar középosztállyal, sőt inkább diszkriminációról és asszimilációról beszélhetünk. Számunkra létkérdés, hogy az anyaország vezetői miként tekintenek erre az ügyre. Mi azt reméljük, hogy a Mikó Imre-tervben megfogalmazott konkrét programok megvalósulására sor kerül.
– Megemlítene néhány olyan programpontot, ami körül egyezség körvonalazódik a magyar kormány képviselőivel?
– Csak részben kapcsolódik a Mikó Imre-tervhez, de számunkra külön jelentőséggel bír a mikrohitelprogram újraindításának ígérete. Szintén kiemelten fontosnak tartjuk a székelyföldi falusi turizmus új szempontok szerinti finanszírozását, megerősítését és felfuttatását. Az uniós pénzek lehívásának lehetősége ma sok magyar vállalkozó számára gond, mert nem rendelkeznek a szükséges minimális önrésszel. Ez is egy külön témája a magyar–magyar gazdasági együttműködésnek. Az uniós pályázati önrésznek a biztosítása igen komoly lehetőségekkel járna vállalkozóink számára.
– Mennyire nehéz az ilyen típusú magyar–magyar gazdasági együttműködés közös szálait megtalálni?
– A néppárt gazdasági kabinetje dolgozik ezeken a konkrét lehetőségeken. Elsősorban azt kell megnézni, hogy milyen rendszerbe tudjuk beilleszteni a gazdasági ötleteket. Az erdélyi magyar vállalkozók Romániában fizetnek adót, a román pénzügyi szabályoknak kell megfeleljenek. Egy olyan rendszert kell kialakítanunk, amely a piaci szabályok szerint, de a magyar szempontok figyelembe vételével lehet sikeres.
– A párt Tusványoson jelentette be, hogy önállóan indul a jövő évi helyhatósági választásokon. Az MPP-vel történő együttműködés keresése megfeneklett. Számítottak erre?
– Az országos tisztújító küldöttgyűlésünk után, még januárban ajánlatot intéztünk a Magyar Polgári Párt országos vezetőségéhez egy választási szövetség megkötése céljából a jövő évi helyhatósági választásokra. Kétszer találkoztam személyesen Bíró Zsolttal, és több ízben próbáltuk a két párt országos elnökségeit közös találkozóra összehívni. Ezekre a megkeresésekre sajnos semmilyen pozitív választ nem kaptunk. Ezt tudomásul vettük. Több településen az MPP helyi szervezetei nemcsak hajlandónak mutatkoznak, de igénylik is az együttműködést az Erdélyi Magyar Néppárttal. Ők is belátják azt, hogy csak akkor lehetünk igazán sikeresek – az autonómiapárti nemzeti erők csak akkor jeleníthetik meg hangsúlyosabban és sikeresen az autonómia gondolatát –, ha az MPP és az EMNP helyi erői egymást támogatva, vagy ha lehet, koalícióban indulnak. A két párt székelyudvarhelyi és a sepsiszentgyörgyi szervezeteinek esete azonban azt mutatja, hogy a Magyar Polgári Párt országos vezetősége a helyi megállapodásokat egyenesen megtiltja, nemhogy szorgalmazná. Mi továbbra is üdvözlendőnek tartunk minden olyan próbálkozást, amely helyi szinten összefogja erőinket. A néppárt tehát önállóan kezdi meg a felkészülést a helyhatósági választásokra, de minden ilyen típusú helyi szövetséget, együttműködést támogat.
– A tusványosi táborban tucatnyi kerekasztal-beszélgetésen esett szó az autonómiáról. Miközben jeles nemzetközi meghívottak osztották meg a hallgatósággal az önrendelkezésről szóló tapasztalataikat, idehaza, úgy tűnik, továbbra sincs lényegi elmozdulás. Miként értelmezi egyik-másik székelyföldi RMDSZ-vezető szóbeli elköteleződését az autonómia mellett?
– Az RMDSZ autonómiaelkötelezettségéből én inkább csak egy-két hangot tapasztalok, nem látok egy következetes, autonómiát támogató csoportot. A helyzet most mégis annyiban reménykeltő, hogy a Székely Nemzet Tanács legújabb felhívására állítólag pozitívan válaszoltak Hargita és Kovászna megye RMDSZ-es vezetői. Annyi bizonyos, hogy az SZNT akcióit támogatnunk kell: továbbra is stratégiai szövetségesként tekintünk Izsák Balázsra és az SZNT kezdeményezéseire. Két héttel ezelőtt Tőkés László és Izsák Balázs társaságában látogathattunk el Markku Markkula, a Régiók Bizottsága elnökének az irodájába. Nem vitás, hogy az autonómiamozgalomnak újabb fejezetei következnek. A különböző magyar pártok és szervezetek közötti nemzeti összefogás alapja a Székelyföld és az erdélyi magyarok autonómiája lehet.
– Az elmúlt években több próbálkozás volt az Erdélyi Magyar Kerekasztal összehívására. Ha ez immár Tusványoson sem jön össze valamilyen közös beszélgetés formájában, milyen esély van arra, hogy a három erdélyi magyar párt nemzetstratégiai ügyekben konzultáljon egymással?
– Részünkről továbbra is áll a meghívás, amellyel az erdélyi magyar politika és a civil társadalom vezetőit várjuk a kerekasztalhoz. A labda tárgyalópartnereink térfelén van. Nem hiszem, hogy az erdélyi magyarság érdeke az volna, hogy az RMDSZ megint úgy menjen kormányra, hogy titkos záradékok kerüljenek a kormánybalépési protokollumba. Azt gondolom, hogy a nemzeti minimumot mindenkinek föl kell vállalnia. Ez az autonómiánál kezdődik, és folytatódik az egyházi javak visszaszolgáltatásának, a csángóoktatásnak, a MOGYE-nak és egyéb oktatási követeléseinknek, valamint az erdélyi magyar kétnyelvűség biztosításának a kérdéseivel. Ezt a csomagot mindenkinek vállalnia kell függetlenül attól, hogy kormányra készülődik, vagy sem. Vagy éppen választási év előtt állunk, vagy sem.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. augusztus 6.
Mit tesznek közösségeikért a kisebbségek parlamenti képviselői?
Ezúttal nem a magyarokról van szó. Hanem a többi kisebbség képviselőiről. Akik, nos, nem halnak bele a munkába. És a korrupciót sem vetik meg.
A jelenlegi parlamenti ciklusban a Romániában hivatalosan elismert etnikai közösségek részéről 17 képviselő ül a nemzeti kisebbségek képviselőházi frakciójában, melybe a külön frakcióval rendelkező magyar közösség nem tartozik bele. A frakcióban egy hely betöltetlen, mert az olasz kisebbség képviselője elhunyt. A 2011-es népszámlálás szerint a kisebbségi parlamenti képviselők az összeszámolt csaknem 19 millió állampolgárnak mintegy 5 százalékát fedik le. Ha a magyarokat is ideszámítjuk, az arány 11 százalékra nő. Ezzel megerősítést nyer Lucian Boia történész következtetése, hogy
Románia ma románabb, mint bármikor volt a történelme folyamán
(Románia elrománosodása/Cum s-a românizat România). Az etnikumokkal szembeni bánásmód egyik modelljének tekintett megoldás, hogy a közösség méretétől függetlenül biztosítanak egy helyet a parlamentben, bizonyos kockázatokkal is jár, hiszen egy adott pillanatban „csaknem fiktív, néhány ezernyi, a román tömegbe teljesen beolvadt közösségeket” képviselnek, ahogy azt Boia leírta. Egy túl sok munka nélkül szerzett parlamenti hely csábító lehetőség lehet. Míg 1990-ben csak 12 elismert kisebbség volt, a csehek elszakadásával a szlovákoktól, illetve a rutének és lipovánok különválásával az oroszoktól, például, mára 18 lett (mint a kisebbségi képviselők lentebbi felsorolásából kiderül, nem emiatt lettek többen a kisebbségi képviselők – a szerk.). De a parlamenti tevékenységi jelentésekből, illetve a helyi sajtó – anyagom alapját képező – jelzéseiből látható, mennyire elkötelezettek a parlamenti képviselők az etnikum fennmaradása és az etnikumok közötti párbeszéd iránt.
Politikai haszonnal járó szimbolikus rendszer
A választási törvény szerint a nemzeti kisebbségek képviselői akkor szereznek parlamenti mandátumot, ha a választáson kapott szavazatok száma eléri az országos szintű választási szint legalább 10 százalékát. Tehát a mandátum kötött, és az etnikai szervezetek által jelölt személyek senkivel sem versenyeznek. Egyformán szerez mandátumot a legnépesebb, a hivatalos adatok szerint több mint 600.000 főből álló roma kisebbség, és a 3.203 tagú olasz, 2.477 fős cseh, vagy az 1.361 fős örmény közösség. Az Adevărul által megkérdezett Monica Căluşer (Etnokulturális Változatosságért Forrásközpont, CRDE) azt mondja, nem jó a törvény, mert nem serkenti versenyre a legjobb jelölteket: „A hazai rendszer szimbolikus, nincs túl nagy hatása, de megadja az elismerés érzését a kisebbségieknek.” A román választási törvénynek elég sok hibája van, és lehetővé tette a korrupció, az összeférhetetlenség, a saját érdekek érvényesítésének bekerülését a törvényhozásba. Sajnos, a kisebbségiek sem bizonyultak jobbnak. És az, hogy mindig a kormánykoalíciókat támogatják, az öt mandátum óta az örmény Varujan Pambuccian által vezetett parlamenti frakció egyfajta íratlan szabályává vált, ami néha, kiélezett szavazásokkor „királycsináló” lehet. Az RMDSZ-szel kapcsolatos vicc erre a frakcióra is ráillik: „Miért tartanak választásokat Romániában? Hogy kiderüljön, kikkel fog kormányozni az RMDSZ”… és a kisebbségek frakciója.
Az etnikai kisebbségek képviselői Románia Parlamentjében
2012–2016-os törvényhozási ciklus
Pambuccian Varujan – Romániai Örmények Szövetsége,
Mircovici Niculae – Bánsági-Romániai Bolgár Szövetség,
Amet Varol – Romániai Muzulmán-Török Tatárok Demokratikus Szövetsége,
Păun Nicolae – Romák Pro Europa Pártja Egyesület,
Ignat Miron – Romániai Lipován Oroszok Közössége,
Vainer Aurel – Romániai Zsidó Közösségek Föderációja,
Ganţ Ovidiu Victor – Romániai Németek Demokratikus Fóruma,
Ibram Iusein – Romániai Török Demokratikus Szövetség,
Firczak Gheorghe – Romániai Rutének Kulturális Szövetsége,
Merka Adrian Miroslav – Romániai Szlovákok és Csehek Demokratikus Szövetsége,
Gvozdenovici Slavomir – Romániai Szerbek Szövetsége,
Longher Ghervazen – Romániai Lengyelek Szövetsége,
Stancu Ionel – Romániai Macedónok Egyesülete,
Manolescu Oana – Romániai Albánok Ligája Egyesület,
Zisopol Dragoş Gabriel – Romániai Görögök Szövetsége,
Ghera Djurevici Slobodan – Romániai Horvátok Szövetsége,
Marocico Ion – Romániai Ukránok Szövetsége,
Grosaru Mircea – Romániai Olaszok Egyesülete (elhunyt).
Visszafogott törvénykezés
A parlamenti képviselőknek a képviselőház honlapján olvasható törvénykezdeményezéseiritkán vonatkoznak a saját közösségük érdekeire. Itt-ott egy-egy módosítás az oktatási, a választási, vagy a helyi közigazgatásról szóló törvényen, és néhány kezdeményezés olyan jellegzetes ünnepek elfogadásáról, mint amilyen a szlovák vagy cseh nyelv napja, illetve a tatár etnikum ünnepe, a jelenlegi mandátum alatt csak ennyire terjedt ki a törvényhozási tevékenység. Ezen kívül a kisebbségek képviselői, mint mindenki más, a saját szakmáikat érintő ügyekkel foglalkoznak: a bolgár Niculae Mircovici tartalékos dandártábornok a hadsereg ügyeivel, Varujan Pambuccian IT-fejlesztéssel, Aurel Vainer, a zsidó üzletemberek képviselője a szerencsejáték-szervezéssel és így tovább. Ez nem baj, ám vagy az etnikai közösségek igénytelenségét jelzi, vagy azt, hogy egy részük csak papíron létezik. Az etnikai kultúra fellendítéséhez nem elég népünnepélyeken részt venni. Ami pedig a parlamenti életben való részvételt illeti, az annyira diszkrét, amennyire a Képviselőház tekintélyt parancsoló pulpitusa esetében is tapasztalható: a frakció
csak akkor jelenjen itt meg, ha szavazni kell.
De azért jó példa is van a Német Fórum képviselője, Ovidiu Ganz (a név írásmódjában tapasztalható különbség az eredeti szövegnek megfelelő – a szerk.) személyében, aki az előző ciklusban 99,7 százalékos jelenléti arányt és rekordnak számító tevékenységet mutathatott fel. Johannis elnök idei májusi találkozójára a frakcióvezető kérésére került sor, hogy tesztelhessék az elnökválasztás utáni politikai hangulatot. Azt is számításba kell venni, hogy az etnikumok különféle olyan igazgatótanácsokba és közhatóságokba juttathatják el az embereket, mint a TVR (a közszolgálati televízió – a szerk.), a SRR (a közszolgálati rádió – a szerk.), a CNA (Országos Audiovizuális Tanács – a szerk.), a Kisebbségek Tanácsa, minisztériumok és így tovább, így politikai és társadalmi szinten jelentősen megnő a befolyásuk. De a számok kíméletlenek és a kisebbségek számának folyamatos csökkenését mutatják, a roma etnikum kivételével. Ez is a parlamenti tevékenység hatékonyságának egyik negatív mutatója lehet.
Mindennapos összeférhetetlenségek
Románia Parlamentjében a kisebbségeket sem kerülte el a korrupció és a személyes érdekek érvényesítése. A Romák Pro Europa Pártját képviselő Nicolae Păun ellen a DNA(Országos Korrupcióellenes Igazgatóság – a szerk.) folytat vizsgálatot, mert 800.000 lejt találtak cége, a Niky Scorpion Alcom Kft. számláján, mellyel nem tud elszámolni. Az Agerpresigazságszolgáltatási forrásokra hivatkozva arról írt, hogy Nicolae Păun állítólag pénzt kért a romáktól az adóamnesztiáról szóló törvény parlamenti támogatásáért. Egy Păun által, Mădălin Voicu PSD-s képviselővel, jelenlegi bonni főkonzullal együtt nagy hangon támogatott másik gyanús kezdeményezés volt az 1 és 5 év közötti börtönbüntetést töltő személyekre kiterjedő kollektív amnesztia is. Összeférhetetlenség miatt is több jogerős, vagy első fokú ítélet született. Nicolae Mircovici a Bánsági Bolgár Szövetségtől hat hónapos felfüggesztett börtönbüntetést kapott egy összeférhetetlenségi ügyben. Feleségét referensként alkalmazta a Temes megyei 35. sz. választókörzetben lévő képviselői irodájában. A ma a Képviselőház titkári tisztségét betöltő képviselő azt mondta, hogy az EJEB-en (Emberi Jogok Európai Bírósága – a szerk.) fogja megtámadni az ítéletet. A kisebbségi státusz és a diszkrimináció mindig jó hivatkozási alap. „Meglepő, hogy miért csak a kisebbségeknek… egy lengyelnek, egy bolgárnak, egy ukránnak, két magyarnak van jogerős ítélettel lezárt ilyen ügye Románia Parlamentjében”, mondta Mircovici a Mediafaxnak. Gervazen Longhert, a Romániai Lengyelek Szövetségének elnökét három hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte az ICCJ (Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék – a szerk.), mert a fivérét és lánytestvérét alkalmazta saját irodájában. Az ANI(Országos Feddhetetlenségi Ügynökség – a szerk.) 2013-ban Mihai Radan ügyében is vizsgálatot indított, aki a horvátokat képviselte az előző ciklusban, mert az anyját alkalmazta irodájában. A Szlovákok és Csehek Demokratikus Szövetségének – sajtóközlemények terén nagyon aktív – képviselője sem úszta meg: Adrian Merkát egy év hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték szülei alkalmazása miatt, akik a vizsgált időszakban több mint 39.000 lejt kerestek. A büntetőtörvénykönyv értelmében az elítéltek három évig nem tölthetnek be köztisztséget. Tekintettel arra, hogy 144 parlamenti képviselőt gyanúsítottak meg, vizsgáltak ki, vagy ítéltek már el összeférhetetlenség miatt, nehezen állítható, hogy az ANI, vagy a DNA a megtizedelés rejtett céljával támadná a nemzeti kisebbségeket.
A deputáció előbbre való a reputációnál
Az etnikai közösségek körében is tapasztalható az a széles körben elterjedt nézet, hogy a tisztségviselő többletjogokkal rendelkezik a néppel szemben. Bár a saját választókörzeteikben szinte senki sem ismeri őket, a kisebbségek parlamenti képviselői szórják a közpénzt. A Iaşi-i ziarulevenimentul.ro elektronikus kiadvány arról számol be, hogy Ionel Stancu „láthatatlan képviselő”, akit a Romániai Macedónok Egyesületének országos listáján választották meg, 2013-ban többet költött, mint parlamenti kollégái, vagyis 6.653 lejt a személyzet béreire és 4.826 lejt javakra és szolgáltatásokra. Macedónokból nálunk már csak 1.264 van. Szemrehányások vagy botrányok általában a parlamenti választások környékén jelentkeznek, amikor hevesebbé válik a harc a képviselőségért. Slavomir Gvozdenovici-nak, aki saját sajtónyilatkozatai szerint Szlobodan Milosevity nagy csodálója, eddig öt mandátumot sikerült szereznie a szerbek nevében, pedig bírálták és szakadást okozott a Szerbek Szövetségében: „Általában véve demokratizálni akarjuk a közösségünket és meg akarjuk tisztítani az elavult totalitarizmustól”, indokolta az – amúgy sikertelen – próbálkozását a temesvári helyi sajtóban Milenco Luchin, az új Romániai Szerbek Közössége elnöke. A lipován oroszok közössége jelöltjének kiválasztásakor is előkerültek a szuronyok, melynek alapítói azt állították, elegük van Miron Ignat tekintélyelvű és nem átlátható vezetési stílusából. „Ignat elnök bírálói csodálkoznak azon, hogy a közösséget képviselő parlamenti képviselő vagyona jelentősen megnőtt az utóbbi években, ugyanis csaknem negyedmillió euró van a személyes számláin! A közösség alapító tagjai szerint a Lukoil cégtől kapott adomány is megmagyarázhatatlan”, írta 2012-ben a Ziarul de Tulcea. Ennek ellenére ma is Ignat képviseli a lipovánokat. Amet Varol, a Muzulmán-Török Tatárok Demokratikus Szövetségének képviselője az előző mandátum végén 20 felszólalásról, 17 napirend előtti nyilatkozatról és 13 törvénytervezetről számolhatott be. De Dobrudzsában, ahol köztiszteletnek kellene örvendenie, a medgidiai szervezet – az Observatorul de Constanţa szerint – azzal vádolja Varolt, hogy egy „bűnözőkből álló bandával” kisajátította a szervezetet és eltért attól a céltól, hogy fel kell támasztani a török-tatár kultúra látens energiáit. Ion Marociconak, az Ukránok Szövetsége elnökének a Graiul Maramureşului-ban azt vetik a szemére, hogy rossz hírű és az ukránok érdekeitől távolálló személyekkel tart fenn kapcsolatot. Az ország lakosságának kevesebb mint 0,1 százalékát kitevő albánokat Oana Manolescu „fantomképviselő” képviseli, aki a választáson 200 szavazatot kapott és aki 2013-ban összesen nagyjából 3 percet dolgozott, legalábbis egy Iași-i ironikus kiadvány szerint. A România liberă erdélyi kiadása már 2006-ban jelezte, hogy a Parlamentben ma a ruténeket képviselő vajdahunyadi Gheorghe Firczak Securitate-besúgóként szerepelt a CNSAS listáin. Firczak, miután kilépett a PDSR-ből (a Nemzeti Megmentési Frontból – FSN – létrejött és a mai Szociáldemokrata Párt – PSD – elődjének számító Szociális Demokrácia Romániai Pártja – a szerk.), gyártott magának egy rutén életrajzot és a hátsó bejáraton, de szívével és szavazatával még mindig a szociáldemokraták mellett állva jutott be a parlamentbe. A bolgárok, a szerbek és az ukránok képviselői különben nyíltan támogatták Victor Ponta államfő-jelöltségét, feltételezésünk szerint anélkül, hogy saját szervezeteikkel konzultáltak volna. Persze nagy különbség van a kisebbségi frakció képviselőinek jelentései és a sajtóban megjelentek között. Az igazság valahol középen lehet. De nem ártana komolyan felülvizsgálni a törvényeket, hogy biztosítani lehessen az etnikai közösségek magánérdekeknek, vagy a hatalmon lévő pártok érdekeinek túl könnyen alárendelt kulturális-oktatási érdekeit.
Nemzeti kisebbségek Romániában,
a magyarok nélkül (az Országos Statisztikai Intézet 2011-es népszámlálása szerint)
Romák 621.600
Ukránok 50.900
Németek 36.000
Törökök 27.700
Lipovánok 23.500
Tatárok 20.300
Szerbek 18.076
Bolgárok 4.500
Zsidók 3.271
Olaszok 3.203
Lengyelek 2.543
Csehek 2.477
Örmények 1.361
Macedónok 1.264
foter.ro
Ezúttal nem a magyarokról van szó. Hanem a többi kisebbség képviselőiről. Akik, nos, nem halnak bele a munkába. És a korrupciót sem vetik meg.
A jelenlegi parlamenti ciklusban a Romániában hivatalosan elismert etnikai közösségek részéről 17 képviselő ül a nemzeti kisebbségek képviselőházi frakciójában, melybe a külön frakcióval rendelkező magyar közösség nem tartozik bele. A frakcióban egy hely betöltetlen, mert az olasz kisebbség képviselője elhunyt. A 2011-es népszámlálás szerint a kisebbségi parlamenti képviselők az összeszámolt csaknem 19 millió állampolgárnak mintegy 5 százalékát fedik le. Ha a magyarokat is ideszámítjuk, az arány 11 százalékra nő. Ezzel megerősítést nyer Lucian Boia történész következtetése, hogy
Románia ma románabb, mint bármikor volt a történelme folyamán
(Románia elrománosodása/Cum s-a românizat România). Az etnikumokkal szembeni bánásmód egyik modelljének tekintett megoldás, hogy a közösség méretétől függetlenül biztosítanak egy helyet a parlamentben, bizonyos kockázatokkal is jár, hiszen egy adott pillanatban „csaknem fiktív, néhány ezernyi, a román tömegbe teljesen beolvadt közösségeket” képviselnek, ahogy azt Boia leírta. Egy túl sok munka nélkül szerzett parlamenti hely csábító lehetőség lehet. Míg 1990-ben csak 12 elismert kisebbség volt, a csehek elszakadásával a szlovákoktól, illetve a rutének és lipovánok különválásával az oroszoktól, például, mára 18 lett (mint a kisebbségi képviselők lentebbi felsorolásából kiderül, nem emiatt lettek többen a kisebbségi képviselők – a szerk.). De a parlamenti tevékenységi jelentésekből, illetve a helyi sajtó – anyagom alapját képező – jelzéseiből látható, mennyire elkötelezettek a parlamenti képviselők az etnikum fennmaradása és az etnikumok közötti párbeszéd iránt.
Politikai haszonnal járó szimbolikus rendszer
A választási törvény szerint a nemzeti kisebbségek képviselői akkor szereznek parlamenti mandátumot, ha a választáson kapott szavazatok száma eléri az országos szintű választási szint legalább 10 százalékát. Tehát a mandátum kötött, és az etnikai szervezetek által jelölt személyek senkivel sem versenyeznek. Egyformán szerez mandátumot a legnépesebb, a hivatalos adatok szerint több mint 600.000 főből álló roma kisebbség, és a 3.203 tagú olasz, 2.477 fős cseh, vagy az 1.361 fős örmény közösség. Az Adevărul által megkérdezett Monica Căluşer (Etnokulturális Változatosságért Forrásközpont, CRDE) azt mondja, nem jó a törvény, mert nem serkenti versenyre a legjobb jelölteket: „A hazai rendszer szimbolikus, nincs túl nagy hatása, de megadja az elismerés érzését a kisebbségieknek.” A román választási törvénynek elég sok hibája van, és lehetővé tette a korrupció, az összeférhetetlenség, a saját érdekek érvényesítésének bekerülését a törvényhozásba. Sajnos, a kisebbségiek sem bizonyultak jobbnak. És az, hogy mindig a kormánykoalíciókat támogatják, az öt mandátum óta az örmény Varujan Pambuccian által vezetett parlamenti frakció egyfajta íratlan szabályává vált, ami néha, kiélezett szavazásokkor „királycsináló” lehet. Az RMDSZ-szel kapcsolatos vicc erre a frakcióra is ráillik: „Miért tartanak választásokat Romániában? Hogy kiderüljön, kikkel fog kormányozni az RMDSZ”… és a kisebbségek frakciója.
Az etnikai kisebbségek képviselői Románia Parlamentjében
2012–2016-os törvényhozási ciklus
Pambuccian Varujan – Romániai Örmények Szövetsége,
Mircovici Niculae – Bánsági-Romániai Bolgár Szövetség,
Amet Varol – Romániai Muzulmán-Török Tatárok Demokratikus Szövetsége,
Păun Nicolae – Romák Pro Europa Pártja Egyesület,
Ignat Miron – Romániai Lipován Oroszok Közössége,
Vainer Aurel – Romániai Zsidó Közösségek Föderációja,
Ganţ Ovidiu Victor – Romániai Németek Demokratikus Fóruma,
Ibram Iusein – Romániai Török Demokratikus Szövetség,
Firczak Gheorghe – Romániai Rutének Kulturális Szövetsége,
Merka Adrian Miroslav – Romániai Szlovákok és Csehek Demokratikus Szövetsége,
Gvozdenovici Slavomir – Romániai Szerbek Szövetsége,
Longher Ghervazen – Romániai Lengyelek Szövetsége,
Stancu Ionel – Romániai Macedónok Egyesülete,
Manolescu Oana – Romániai Albánok Ligája Egyesület,
Zisopol Dragoş Gabriel – Romániai Görögök Szövetsége,
Ghera Djurevici Slobodan – Romániai Horvátok Szövetsége,
Marocico Ion – Romániai Ukránok Szövetsége,
Grosaru Mircea – Romániai Olaszok Egyesülete (elhunyt).
Visszafogott törvénykezés
A parlamenti képviselőknek a képviselőház honlapján olvasható törvénykezdeményezéseiritkán vonatkoznak a saját közösségük érdekeire. Itt-ott egy-egy módosítás az oktatási, a választási, vagy a helyi közigazgatásról szóló törvényen, és néhány kezdeményezés olyan jellegzetes ünnepek elfogadásáról, mint amilyen a szlovák vagy cseh nyelv napja, illetve a tatár etnikum ünnepe, a jelenlegi mandátum alatt csak ennyire terjedt ki a törvényhozási tevékenység. Ezen kívül a kisebbségek képviselői, mint mindenki más, a saját szakmáikat érintő ügyekkel foglalkoznak: a bolgár Niculae Mircovici tartalékos dandártábornok a hadsereg ügyeivel, Varujan Pambuccian IT-fejlesztéssel, Aurel Vainer, a zsidó üzletemberek képviselője a szerencsejáték-szervezéssel és így tovább. Ez nem baj, ám vagy az etnikai közösségek igénytelenségét jelzi, vagy azt, hogy egy részük csak papíron létezik. Az etnikai kultúra fellendítéséhez nem elég népünnepélyeken részt venni. Ami pedig a parlamenti életben való részvételt illeti, az annyira diszkrét, amennyire a Képviselőház tekintélyt parancsoló pulpitusa esetében is tapasztalható: a frakció
csak akkor jelenjen itt meg, ha szavazni kell.
De azért jó példa is van a Német Fórum képviselője, Ovidiu Ganz (a név írásmódjában tapasztalható különbség az eredeti szövegnek megfelelő – a szerk.) személyében, aki az előző ciklusban 99,7 százalékos jelenléti arányt és rekordnak számító tevékenységet mutathatott fel. Johannis elnök idei májusi találkozójára a frakcióvezető kérésére került sor, hogy tesztelhessék az elnökválasztás utáni politikai hangulatot. Azt is számításba kell venni, hogy az etnikumok különféle olyan igazgatótanácsokba és közhatóságokba juttathatják el az embereket, mint a TVR (a közszolgálati televízió – a szerk.), a SRR (a közszolgálati rádió – a szerk.), a CNA (Országos Audiovizuális Tanács – a szerk.), a Kisebbségek Tanácsa, minisztériumok és így tovább, így politikai és társadalmi szinten jelentősen megnő a befolyásuk. De a számok kíméletlenek és a kisebbségek számának folyamatos csökkenését mutatják, a roma etnikum kivételével. Ez is a parlamenti tevékenység hatékonyságának egyik negatív mutatója lehet.
Mindennapos összeférhetetlenségek
Románia Parlamentjében a kisebbségeket sem kerülte el a korrupció és a személyes érdekek érvényesítése. A Romák Pro Europa Pártját képviselő Nicolae Păun ellen a DNA(Országos Korrupcióellenes Igazgatóság – a szerk.) folytat vizsgálatot, mert 800.000 lejt találtak cége, a Niky Scorpion Alcom Kft. számláján, mellyel nem tud elszámolni. Az Agerpresigazságszolgáltatási forrásokra hivatkozva arról írt, hogy Nicolae Păun állítólag pénzt kért a romáktól az adóamnesztiáról szóló törvény parlamenti támogatásáért. Egy Păun által, Mădălin Voicu PSD-s képviselővel, jelenlegi bonni főkonzullal együtt nagy hangon támogatott másik gyanús kezdeményezés volt az 1 és 5 év közötti börtönbüntetést töltő személyekre kiterjedő kollektív amnesztia is. Összeférhetetlenség miatt is több jogerős, vagy első fokú ítélet született. Nicolae Mircovici a Bánsági Bolgár Szövetségtől hat hónapos felfüggesztett börtönbüntetést kapott egy összeférhetetlenségi ügyben. Feleségét referensként alkalmazta a Temes megyei 35. sz. választókörzetben lévő képviselői irodájában. A ma a Képviselőház titkári tisztségét betöltő képviselő azt mondta, hogy az EJEB-en (Emberi Jogok Európai Bírósága – a szerk.) fogja megtámadni az ítéletet. A kisebbségi státusz és a diszkrimináció mindig jó hivatkozási alap. „Meglepő, hogy miért csak a kisebbségeknek… egy lengyelnek, egy bolgárnak, egy ukránnak, két magyarnak van jogerős ítélettel lezárt ilyen ügye Románia Parlamentjében”, mondta Mircovici a Mediafaxnak. Gervazen Longhert, a Romániai Lengyelek Szövetségének elnökét három hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte az ICCJ (Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék – a szerk.), mert a fivérét és lánytestvérét alkalmazta saját irodájában. Az ANI(Országos Feddhetetlenségi Ügynökség – a szerk.) 2013-ban Mihai Radan ügyében is vizsgálatot indított, aki a horvátokat képviselte az előző ciklusban, mert az anyját alkalmazta irodájában. A Szlovákok és Csehek Demokratikus Szövetségének – sajtóközlemények terén nagyon aktív – képviselője sem úszta meg: Adrian Merkát egy év hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték szülei alkalmazása miatt, akik a vizsgált időszakban több mint 39.000 lejt kerestek. A büntetőtörvénykönyv értelmében az elítéltek három évig nem tölthetnek be köztisztséget. Tekintettel arra, hogy 144 parlamenti képviselőt gyanúsítottak meg, vizsgáltak ki, vagy ítéltek már el összeférhetetlenség miatt, nehezen állítható, hogy az ANI, vagy a DNA a megtizedelés rejtett céljával támadná a nemzeti kisebbségeket.
A deputáció előbbre való a reputációnál
Az etnikai közösségek körében is tapasztalható az a széles körben elterjedt nézet, hogy a tisztségviselő többletjogokkal rendelkezik a néppel szemben. Bár a saját választókörzeteikben szinte senki sem ismeri őket, a kisebbségek parlamenti képviselői szórják a közpénzt. A Iaşi-i ziarulevenimentul.ro elektronikus kiadvány arról számol be, hogy Ionel Stancu „láthatatlan képviselő”, akit a Romániai Macedónok Egyesületének országos listáján választották meg, 2013-ban többet költött, mint parlamenti kollégái, vagyis 6.653 lejt a személyzet béreire és 4.826 lejt javakra és szolgáltatásokra. Macedónokból nálunk már csak 1.264 van. Szemrehányások vagy botrányok általában a parlamenti választások környékén jelentkeznek, amikor hevesebbé válik a harc a képviselőségért. Slavomir Gvozdenovici-nak, aki saját sajtónyilatkozatai szerint Szlobodan Milosevity nagy csodálója, eddig öt mandátumot sikerült szereznie a szerbek nevében, pedig bírálták és szakadást okozott a Szerbek Szövetségében: „Általában véve demokratizálni akarjuk a közösségünket és meg akarjuk tisztítani az elavult totalitarizmustól”, indokolta az – amúgy sikertelen – próbálkozását a temesvári helyi sajtóban Milenco Luchin, az új Romániai Szerbek Közössége elnöke. A lipován oroszok közössége jelöltjének kiválasztásakor is előkerültek a szuronyok, melynek alapítói azt állították, elegük van Miron Ignat tekintélyelvű és nem átlátható vezetési stílusából. „Ignat elnök bírálói csodálkoznak azon, hogy a közösséget képviselő parlamenti képviselő vagyona jelentősen megnőtt az utóbbi években, ugyanis csaknem negyedmillió euró van a személyes számláin! A közösség alapító tagjai szerint a Lukoil cégtől kapott adomány is megmagyarázhatatlan”, írta 2012-ben a Ziarul de Tulcea. Ennek ellenére ma is Ignat képviseli a lipovánokat. Amet Varol, a Muzulmán-Török Tatárok Demokratikus Szövetségének képviselője az előző mandátum végén 20 felszólalásról, 17 napirend előtti nyilatkozatról és 13 törvénytervezetről számolhatott be. De Dobrudzsában, ahol köztiszteletnek kellene örvendenie, a medgidiai szervezet – az Observatorul de Constanţa szerint – azzal vádolja Varolt, hogy egy „bűnözőkből álló bandával” kisajátította a szervezetet és eltért attól a céltól, hogy fel kell támasztani a török-tatár kultúra látens energiáit. Ion Marociconak, az Ukránok Szövetsége elnökének a Graiul Maramureşului-ban azt vetik a szemére, hogy rossz hírű és az ukránok érdekeitől távolálló személyekkel tart fenn kapcsolatot. Az ország lakosságának kevesebb mint 0,1 százalékát kitevő albánokat Oana Manolescu „fantomképviselő” képviseli, aki a választáson 200 szavazatot kapott és aki 2013-ban összesen nagyjából 3 percet dolgozott, legalábbis egy Iași-i ironikus kiadvány szerint. A România liberă erdélyi kiadása már 2006-ban jelezte, hogy a Parlamentben ma a ruténeket képviselő vajdahunyadi Gheorghe Firczak Securitate-besúgóként szerepelt a CNSAS listáin. Firczak, miután kilépett a PDSR-ből (a Nemzeti Megmentési Frontból – FSN – létrejött és a mai Szociáldemokrata Párt – PSD – elődjének számító Szociális Demokrácia Romániai Pártja – a szerk.), gyártott magának egy rutén életrajzot és a hátsó bejáraton, de szívével és szavazatával még mindig a szociáldemokraták mellett állva jutott be a parlamentbe. A bolgárok, a szerbek és az ukránok képviselői különben nyíltan támogatták Victor Ponta államfő-jelöltségét, feltételezésünk szerint anélkül, hogy saját szervezeteikkel konzultáltak volna. Persze nagy különbség van a kisebbségi frakció képviselőinek jelentései és a sajtóban megjelentek között. Az igazság valahol középen lehet. De nem ártana komolyan felülvizsgálni a törvényeket, hogy biztosítani lehessen az etnikai közösségek magánérdekeknek, vagy a hatalmon lévő pártok érdekeinek túl könnyen alárendelt kulturális-oktatási érdekeit.
Nemzeti kisebbségek Romániában,
a magyarok nélkül (az Országos Statisztikai Intézet 2011-es népszámlálása szerint)
Romák 621.600
Ukránok 50.900
Németek 36.000
Törökök 27.700
Lipovánok 23.500
Tatárok 20.300
Szerbek 18.076
Bolgárok 4.500
Zsidók 3.271
Olaszok 3.203
Lengyelek 2.543
Csehek 2.477
Örmények 1.361
Macedónok 1.264
foter.ro
2015. augusztus 7.
Állásfoglalás a július 31-i nyárádszeredai események kapcsán
Precedens nélküli eseménynek lehettek tanúi egy héttel ezelőtt, 2015. július 31-én a Nyárádszeredai Napok résztvevői. Az elmúlt 25 évben, annak ellenére, hogy az egyes politikai pártok, kormányzati képviselők időnként próbálták megkérdőjelezni a romániai magyar közösség nemzeti szimbólumainak használatához való jogát, Maros megyében – főként a nyárádmenti és a küküllőmenti településeken, ahol tömbmagyarságban élünk – a magyar közösség ünnepi rendezvényein jelen voltak nemzeti szimbólumaink. A székely és a magyar zászló használata természetes velejárója ünnepi eseményeinknek, megemlékezéseinknek!
Ennek törvényes háttere is van, hiszen a zászlók használatára vonatkozó törvény kimondja, hogy ünnepi alkalmakkor, mint például amikor az eseményen magyarországi testvérvárosok képviselőit fogadjuk, azzal tiszteljük meg a küldöttségeket, hogy kitesszük a magyar zászlót is. Ezt a jogot törvény szentesíti!
Egy 2001-es kormányhatározat azt is kimondja, hogy az ilyen típusú ünnepek alkalmából nemzeti szimbólumainkat szabadon használhatjuk. Ennek ellenére, 2015. július 31-én Lucian Goga, Maros megye prefektusa és Ciprian Dobre, a megyei tanács elnöke sietve hagyta el a nyárádszeredai ünnepség helyszínét, viselkedésükre utólagos magyarázatot sem adva, de helyszíni nyilatkozataikban világosan utalva arra, hogy nem értenek egyet a magyar és a székely zászló kitételével.
Véleményem szerint ez nemcsak udvariatlanság, de a törvény határozott semmibevétele is a megye elöljárói részéről, akik 25 év elteltével sem értették meg, hogy a különböző nemzeti közösségek békés együttélése az egymás iránti kölcsönös tiszteleten, egymás szimbólumainak, értékeinek elfogadásán alapul.
Mivel gesztusukra egy hét elteltével sem kaptunk magyarázatot, a térség parlamenti képviselőjeként levéllel fordulok a két tisztségviselőhöz, és elvárom tőlük, hogy mihamarabb indokolják meg távozásukat rendezvényünkről, a Nyárádszeredai Napokról.
Borbély László,
az RMDSZ parlamenti képviselője
Népújság (Marosvásárhely)
Precedens nélküli eseménynek lehettek tanúi egy héttel ezelőtt, 2015. július 31-én a Nyárádszeredai Napok résztvevői. Az elmúlt 25 évben, annak ellenére, hogy az egyes politikai pártok, kormányzati képviselők időnként próbálták megkérdőjelezni a romániai magyar közösség nemzeti szimbólumainak használatához való jogát, Maros megyében – főként a nyárádmenti és a küküllőmenti településeken, ahol tömbmagyarságban élünk – a magyar közösség ünnepi rendezvényein jelen voltak nemzeti szimbólumaink. A székely és a magyar zászló használata természetes velejárója ünnepi eseményeinknek, megemlékezéseinknek!
Ennek törvényes háttere is van, hiszen a zászlók használatára vonatkozó törvény kimondja, hogy ünnepi alkalmakkor, mint például amikor az eseményen magyarországi testvérvárosok képviselőit fogadjuk, azzal tiszteljük meg a küldöttségeket, hogy kitesszük a magyar zászlót is. Ezt a jogot törvény szentesíti!
Egy 2001-es kormányhatározat azt is kimondja, hogy az ilyen típusú ünnepek alkalmából nemzeti szimbólumainkat szabadon használhatjuk. Ennek ellenére, 2015. július 31-én Lucian Goga, Maros megye prefektusa és Ciprian Dobre, a megyei tanács elnöke sietve hagyta el a nyárádszeredai ünnepség helyszínét, viselkedésükre utólagos magyarázatot sem adva, de helyszíni nyilatkozataikban világosan utalva arra, hogy nem értenek egyet a magyar és a székely zászló kitételével.
Véleményem szerint ez nemcsak udvariatlanság, de a törvény határozott semmibevétele is a megye elöljárói részéről, akik 25 év elteltével sem értették meg, hogy a különböző nemzeti közösségek békés együttélése az egymás iránti kölcsönös tiszteleten, egymás szimbólumainak, értékeinek elfogadásán alapul.
Mivel gesztusukra egy hét elteltével sem kaptunk magyarázatot, a térség parlamenti képviselőjeként levéllel fordulok a két tisztségviselőhöz, és elvárom tőlük, hogy mihamarabb indokolják meg távozásukat rendezvényünkről, a Nyárádszeredai Napokról.
Borbély László,
az RMDSZ parlamenti képviselője
Népújság (Marosvásárhely)
2015. augusztus 7.
Búcsú a Babeş–Bolyaitól (5.)
Másnap reggel az egész család elindult gyalog a belváros felé, a szembejövőket kérdezve, hogy mi van a Főtéren. Látszik a tüntetés nyoma – mondták –, de csend van, és mindenki arra biztatott, hogy ne menjünk tovább. Nem hallgattunk rájuk, a Jókai utcán ismerősökkel találkoztunk, akikkel elbeszélgettünk. Az egyetemi könyvesbolt kirakatüvegén néhány A4-es fehér lap volt kiragasztva, és rá volt írva, hogy „Moarte criminalilor!” („Halál a gyilkosokra!”) Ez igen bátor tett volt akkor, hisz még nem látszott, hogy a rendszer megbukott volna. Ahogy délben hazaértünk, megtudtuk a tévéből, hogy Ceauşescu elszökött (éppen akkor beszélt Mircea Dinescu), kimentünk a tömbház elé egy üveg pezsgővel és néhány pohárral. Az üzletekből kijövő elárusítók nem mertek inni, csak miután valaki kitett az erkélyre egy rádiót, és abból hallották az eseményeket. Délután elmentünk autóval Demény Attiláékhoz. Átmentünk Csép Sándorékhoz, akkor ismertem meg személyesen. Telefonálgatások után elmentünk Gyimesi Éváért, majd Könczei Csillával a Monostorra egy videokameráért. Visszafelé jövet Csilla videózott, az utcán autók tetején fiatalok ültek zászlókkal és énekeltek, kiabáltak. Ez a felvétel ma is megvan Csillának, jó dokumentuma annak a délutánnak. Emlékszem, amikor Gyimesi Évát vittük az akkori Igazság szerkesztőségébe, a főtéri plébánia előtt állt Czirják Árpád, és néhány fiatalnak magyarázta, hogy nincs mit keresniük az épületben, mert az az egyházé. A fiatalok azt állították, hogy azelőtt este egy fenti ablakból is lőttek a tüntetőkre. Éva is odament, és váltott néhány szót Czirjákkal, amikor a fiatalok már elmentek. Én nem szálltam ki az autóból, és más sem, csak Éva. Látszott a fiatalokon, nem hitték el, hogy nem onnan lőttek, de tisztelték a papi ruhát. Hogy ezután mi volt, mit csináltunk még, nem emlékszem. Csak arra, hogy otthon késő éjjelig néztük a tévét, odavoltunk Petre Románért és Iliescuért (ez az érzés aztán nagyon hamar elmúlt, de szilveszterig biztos tartott, januárban azonban már lecsillapodtunk). Érdekes, hiába néztük a tévét, az a hír elkerülte a figyelmünket, hogy Ceauşescuékat már aznap elfogták (pedig a Csilla videóján hallatszik, hogy én azt mondom, „elkapták őket”, estére már elfelejtettem, vagy csak nem voltam benne biztos). Reggel nagyon féltem bekapcsolni a tévét, hogy vajon mit fogok látni. Féltem, hogy az előtte való nap csak álom volt. De szerencsére nem. Szombaton reggel egyedül lementem a belvárosba, sorban álltunk a Béke téren újságokért (Szabadságot vettem, és talán egy Clujul Liber című román újságot – milyen kár, hogy nem őriztem meg ezeket!), majd bementem az egyetemre. A bejárat fölött már egy nagy molinó volt kifüggesztve a következő szöveggel: „Universitate liberă. Szabad egyetem. Freie-Universität”. Vagy 25 tanár gyűlt össze egy földszinti teremben, valahol a geológián, Negucioiu rektor is ott volt, és leült az asztalhoz valakivel (nem emlékszem, ki volt, talán a gazdasági igazgató), és az emberek elkezdtek beszélni szép sorjában felállva. Olyan szövegeket mondtak, hogy egy idő után a rektor és a mellette ülő alak jobbnak látta beülni a padokba a többiek közé. Nem volt ott konkrét, személyes bírálat, csak általánosságban beszéltek. Mindenki azt mondta, hogy akik lejáratták magukat a rendszer kiszolgálásával, azok lépjenek hátrébb. Nem volt lincselés, senki se bántotta őket, de mire egy ad-hoc bizottság alakult, hogy átvegye az egyetem ideiglenes vezetését, már nem voltak ott. Nem emlékszem, hogy mikor mentek el. Ennek a bizottságnak Ionel Haiduc lett az elnöke. Kevesen tudják, hogy a Szabadságban 1990. január 8-án 168 aláírással megjelent felhívás a Bolyai Egyetem újraindításáért a matematikakarról indult. Még decemberben vitatkoztunk arról, hogy kell-e ilyen felhívás, és félnapi vita után úgy gondoltuk, hogy kell, mert nem tudni, hogy később lesz-e még alkalom kimondani azt, hogy igényeljük az önálló magyar egyetemet. És elkezdtünk szervezkedni. Január elején üzent Bukarestből Pálfalvi Attila, aki akkor tanügyminiszter-helyettes volt, hogy lesz egy tanácskozás a minisztériumban egyetemi ügyekről, és jó lenne, ha valaki felmenne a leendő Bolyai Egyetem részéről is. Arra emlékszem csak, hogy többen összegyűltünk Balázs Sándornál, aki akkor a Bolyai Bizottság elnöke volt (a Bolyai Társaság csak valamikor áprilisban alakult meg). Nem tudom, kik voltak jelen, egyedül Szilágyi Pálra emlékszem még. Hosszas vita után a választás Balázs Sándorra és rám esett. Somai József lefordította románra azt a szöveget, amely nagyjából azonos volt a Szabadságban megjelenttel, talán kicsit hosszabb volt. És ezt vittük magunkkal románul és magyarul. A magyar nyelvű szöveget odaadtuk Rostás Zoltánnak, aki már az állomáson várt minket (akkor A Hétnél dolgozott), és közölte is a Romániai Magyar Szóban, kettőnk nevét íratva alá. Az eredeti szövegen nem volt ott a nevünk, hisz ez nem saját munkánk, hanem közös szöveg volt. Emlékszem a zsúfolásig megtelt teremre, ahol mindenki mondta a maga véleményét a tanügy megreformálásáról. A minisztérium képviselője (nem emlékszem, hogy éppen Şora miniszter volt-e vagy más) nemigen avatkozott bele, hagyta, hogy mindenki elmondja, amit fontosnak tart. Balázs Sándor is szót kért, és felolvasta a kérésünket, igényünket az újrainduló Bolyai Egyetemre. Semmilyen reakció nem volt, sem egyetértő, sem támadó. Pálfalvi Attila nagyon optimista volt, azt mondta nekünk, hogy csak napok kérdése, hogy megjelenjen a döntés a Bolyai Egyetemről. Néhány nap múlva (talán A Hétben) meg is jelent vele egy interjú, amelyben határozattan állította, hogy ősszel beindul a szinte minden szakot magában foglaló Bolyai Egyetem. Ma sem tudom, és soha nem volt alkalmam azután megkérdezni, hogy mire alapozta ezt a határozott véleményt. Azt el tudom képzelni, hogy Mihai Şora akkori tanügyminiszter hajlandó lett volna egy ilyen döntésre, de minden bizonnyal nem rajta múlott. Aztán Pálfalvi Attilát eltávolították a minisztériumból, és az egyetem ügye zátonyra futott, és mára teljesen „elrozsdásodott”.
A magyar felsőoktatás elindítása 1989 után
Természetesen mindjárt a változások után megpróbáltuk beindítani a magyar nyelvű oktatást a matematikakaron (ahogy mások is más karokon). A harc nagy részét (mert ez nem ment könnyen) Balázs Márton vívta meg, aki akkor dékánhelyettes volt. Hogy ez mennyi feszültséggel, megaláztatással, lemondással járt (ennek lett áldozata a doktori vezetői státusa is), azt csak ő tudná megmondani (ezeket le is írta emlékeztetőül, megvan kéziratban). A kezdeti harc eredménye az volt, hogy matematika szakon az első két évfolyamon mindent lehetett magyarul tanulni, utána a következő kettőn semmit. Informatika szakon maradt a csak román nyelvű oktatás, azzal indokolva ezt, hogy az nem tanári szak. 1993-ban fordulat állt be a Babeş–Bolyain a magyar nyelvű oktatásban, mert abban az évben az RMDSZ egyes képviselői a hírhedt neptuni titkos tárgyaláson megegyeztek abban, hogy a tanügyminisztérium a BBTE részére 300 helyet elkülönít a magyar nyelven tanulók részére, külön felvételit tartva ezekre a helyekre. Hogy ez milyen (jó vagy rossz) hatással lett a magyar nyelvű felsőoktatásra, az máig tisztázatlan, hisz ennek hatására kialakult a BBTE mai struktúrája, korlátozott döntésű magyar tagozattal, de elodázódott (azt is írhatnám, hogy végtelen pályára állt) az állami magyar egyetem létrehozásának kérdése. Az állami magyar nyelvű egyetem kérdése azóta is jó politikai tőke, bármikor elő lehet rángatni. A 300 hely a 2000-es évek elején már 1000 körül volt, hisz az egyetem számbeli fejlődése a magyar oktatásban is megfelelő módon jelentkezett. Andrei Marga rektor ebben mindig támogatta a magyar nyelvű oktatást, soha nem ellenkezett, ha növelni szerettük volna a helyek számát, igyekezett megoldást találni erre.
Érdekes volt a román kollégák hozzáállása a magyar nyelvű oktatáshoz. Kevés kivételtől eltekintve nem akadályozták azt, hogy magyar nyelven is tanítsunk, de nem akarták, hogy erről mi magunk döntsünk. Azt szerették volna, és ma is így van ez, hogy ők felügyeljék ezt a folyamatot, ők dönthessenek mindenről. Nálunk, a karon a tanárok maguk döntöttek arról, hogy mit és hogyan tanítsanak egy tárgyon belül, figyelembe véve természetesen a tantervet és a tantárgyi leírást (amely csak nagyobb fejezeteket írt elő akkor). A vizsgákat is mindenki saját maga tervezte meg, figyelembe véve az általános szabályokat. De tudok olyan karról, ahol a román professzor arra kötelezte a magyar kollégát (aki többnyire fiatalabb volt), hogy még a vizsgatételeket is tőle vegye át, és fordítsa le magyarra. Amikor már több karon is volt magyar nyelvű oktatás, és külön titkárnő foglalkozott a magyar nyelven tanuló diákokkal, még akkor sem vették szívesen, ha magyar nyelvű hirdetéseket tettünk ki a hirdetőtáblára. Az pedig ma is tabu, hogy a magyar hirdetőtábla fölé magyarul is kiírják, hogy az a magyar tagozat hirdetőtáblája. Kicsinyesen zavarja őket a magyar nyelv! Az egyetem bejáratánál (nyilván csupán reklámcéllal) magyar és német köszöntőszöveg is fut az elektronikus hirdetőn, és szerepel egy táblán. De ha bemegyünk az épületbe, alig van magyar felirat, például még a Farkas Gyula Teremre sincs kiírva a „terem” szó magyarul. A rektori folyosón ma már nemcsak a román rektorok büsztjei láthatók a falon, de az egész olyan tipikusan román felfogású módon van megoldva, hogy ember legyen a talpán az a román, aki ebből megtudhatja, hogy az egyetem történetének milyen szakaszai voltak. Az efféle történelemhamisítás csúcsa az a Ceauşescu pártfőtitkár által küldött távirat, amelyben 1977-ben köszöntötte a nagyváradi román színjátszás 50. évfordulóját. Azért jegyeztem meg, mert az olyan szöveg, amely tulajdonképpen igaz tényeket tartalmaz, de a fogalmazás mikéntje miatt teljesen félrevezeti a gyanútlan olvasót, és pont ez is a célja. A csúsztatáshoz tudni kell, hogy Nagyváradon először 1927-ben alakult román színház, előtte csak magyar volt. 1940-ben, Észak-Erdély Magyarországhoz való visszatérése után ez a román teátrum megszűnt. A második világháború után – figyelembe véve, hogy a város többségében magyar lakosságú volt – csak a magyar színház alakult újra a megváltozott körülmények között, és csak 1957-ben alakult meg (pártutasításra) a színház román tagozata is. Ez a táviratban az ötvenéves román színház köszöntése kapcsán úgy szerepelt, hogy a nagyváradi színház 1957-től a „párt helyes nemzetiségi politikája folytán” román és magyar tagozattal rendelkezik. Vajon hány gyanútlan román olvasó vette ki ebből, hogy 1957-ben nem a magyar, hanem a román tagozat alakult meg?
Lehet, hogy a „bölcs vezér” is így olvasta a számára megfogalmazott távirat szövegét, elvégre ő sem tudhat mindent, bármennyire is bölcs, hisz a bölcsesség önmagában nem jár feltétlenül tudással. A baj csak az, hogy ma is bőven vannak tudás nélküli „bölcsek”!
Társadalmi szervezkedés
1989 után egyre-másra jöttek létre a szakmai és egyéb társaságok, egyesületek. Csak azokról szólok, amelyeknek tagja lettem, legtöbbjükben (kivéve az EME-t) vezető funkciót is betöltöttem hosszabb-rövidebb ideig. Az elsők között alakult meg az Erdélyi Magyar Tudományos Társaság (EMT), amely mai is az egyik legjobban működő. Legfontosabb eredményének azt tartom, hogy ma már nagyon sok, szép magyarsággal beszélő mérnökünk van. A Bolyai Egyetem visszaállításának igénye hozta létre már 1990 januárjának elején a Bolyai Bizottságot, amely áprilisban Bolyai Társasággá alakult. Újraalakult a kommunista idők elején megszüntetett Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME). Az iskolások részére már 1953-tól létezett egy magyar nyelvű matematikai folyóirat, a Matematikai és Fizikai Lapok, amely 1956-ig a megfelelő román lap fordítása volt. 1957 és 1962 között önálló kolozsvári szerkesztőséggel működött. Az 1962. évi 6-os számtól kezdődően újra fordítás, és ekkor már csak Matematikai Lapok a címe. Az 1989-es változáskor már újra létezett egy kolozsvári szerkesztőség, és a lap csak részben volt fordítás (hivatalosan az maradt, de Nicolae Teodorescu akadémikus, felelős szerkesztő nagyvonalúsága révén már nemcsak románból fordított cikkek jelentek meg, hanem magyarul írottak is). 1990 után magyar szerkesztésű lappá változott, de még mindig a bukaresti országos matematikai társulat lapjaként. A kapcsolat a bukaresti társulattal egyre nehezebbé és formálissá vált, hiszen a lapot már nem finanszírozták. Hogy a lapnak megfelelő kiadótársaságot kerítsünk, 1993-ban létrehoztuk a Radó Ferenc Matematikaművelő Társaságot, és 1997 januárjától sikerült a Matematikai Lapokat önálló lappá alakítanunk. A nevet azonban nem használhattuk, mivel a bukaresti matematikai társulat azzal az igénnyel lépett fel, hogy idővel szeretné feléleszteni saját kiadványaként a magyar nyelvű lapot (ez azóta sem sikerült). Új címként a Matlapot találtuk ki, hisz a tanulók sokszor nevezték így addig is. Javaslatomra, informatikai mintára, MatLap néven indult a lap, de sokan kifogásolták a szó közepén lévő L-t, így Matlappá alakult (gondolom, a változtatásban fontos szerepet játszott a nyomdai szakemberek véleménye, akiknek szokatlan volt az ilyen „fenegyerekeskedés”). Hasonló nemtetszést arattam akkor is, amikor az EMT hasonló jellegű, de fizika-, kémia- és informatikatartalmú, FIRKA nevű lapját nem naptári, hanem iskolai év szerint számoztuk (szintén az én javaslatomra): egy évfolyam egy tanév. Az volt a fő érv ellene (szintén a nyomdai szakértők részéről), hogy ilyen nincs sehol a világon. De megmaradt, mert a kollégáknak is tetszett, és most már van a világon ilyen, több mint húsz éve.
Hogy pályázhassunk a magyar nyelvű oktatás megsegítéséért, a Babeş–Bolyai Egyetemen létrehoztunk egy egyesületet Farkas Gyula Egyesület a Matematikáért és Informatikáért névvel. Közben létrejött az EME matematikai és informatikai szakosztálya is, amely a természettudományi szakosztályból vált ki. A matematikát a természettudományok közé szokták sorolni, Magyarországon szokás élettelen természettudománynak nevezni. Ez utóbbi besorolással gyakran szoktam viccelődni, hogy ez azért van, mert a matematikusok általában élhetetlenek.
Amikor magalakult a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB), létrejött annak a matematikai, informatikai és csillagászati szakbizottsága. Ezeknek a matematikai társaságoknak, bizottságoknak a tagsága nagyjából megegyezik, de nem teljesen. Mindegyiknek megvan a maga jól meghatározott szerepe. Amikor átmentem a Sapientiára, ott is létrehoztuk a marosvásárhelyi matematikai és informatikai tanszék háttérintézményeként a MITIS Egyesületet. A név (egyik fiatal kollégánk ötlete) utal a tanszék nevére (Matematika–Informatika Tanszék), de humorosan a híres amerikai MIT-re is (Massachusetts Institute of Technology), de akár a latin mitis szóra is, amelynek rengeteg jelentése közül szóba jöhet a jótékony, felnőtt, békés, enyhe (angolul soft).
Kása Zoltán
Krónika (Kolozsvár)
Másnap reggel az egész család elindult gyalog a belváros felé, a szembejövőket kérdezve, hogy mi van a Főtéren. Látszik a tüntetés nyoma – mondták –, de csend van, és mindenki arra biztatott, hogy ne menjünk tovább. Nem hallgattunk rájuk, a Jókai utcán ismerősökkel találkoztunk, akikkel elbeszélgettünk. Az egyetemi könyvesbolt kirakatüvegén néhány A4-es fehér lap volt kiragasztva, és rá volt írva, hogy „Moarte criminalilor!” („Halál a gyilkosokra!”) Ez igen bátor tett volt akkor, hisz még nem látszott, hogy a rendszer megbukott volna. Ahogy délben hazaértünk, megtudtuk a tévéből, hogy Ceauşescu elszökött (éppen akkor beszélt Mircea Dinescu), kimentünk a tömbház elé egy üveg pezsgővel és néhány pohárral. Az üzletekből kijövő elárusítók nem mertek inni, csak miután valaki kitett az erkélyre egy rádiót, és abból hallották az eseményeket. Délután elmentünk autóval Demény Attiláékhoz. Átmentünk Csép Sándorékhoz, akkor ismertem meg személyesen. Telefonálgatások után elmentünk Gyimesi Éváért, majd Könczei Csillával a Monostorra egy videokameráért. Visszafelé jövet Csilla videózott, az utcán autók tetején fiatalok ültek zászlókkal és énekeltek, kiabáltak. Ez a felvétel ma is megvan Csillának, jó dokumentuma annak a délutánnak. Emlékszem, amikor Gyimesi Évát vittük az akkori Igazság szerkesztőségébe, a főtéri plébánia előtt állt Czirják Árpád, és néhány fiatalnak magyarázta, hogy nincs mit keresniük az épületben, mert az az egyházé. A fiatalok azt állították, hogy azelőtt este egy fenti ablakból is lőttek a tüntetőkre. Éva is odament, és váltott néhány szót Czirjákkal, amikor a fiatalok már elmentek. Én nem szálltam ki az autóból, és más sem, csak Éva. Látszott a fiatalokon, nem hitték el, hogy nem onnan lőttek, de tisztelték a papi ruhát. Hogy ezután mi volt, mit csináltunk még, nem emlékszem. Csak arra, hogy otthon késő éjjelig néztük a tévét, odavoltunk Petre Románért és Iliescuért (ez az érzés aztán nagyon hamar elmúlt, de szilveszterig biztos tartott, januárban azonban már lecsillapodtunk). Érdekes, hiába néztük a tévét, az a hír elkerülte a figyelmünket, hogy Ceauşescuékat már aznap elfogták (pedig a Csilla videóján hallatszik, hogy én azt mondom, „elkapták őket”, estére már elfelejtettem, vagy csak nem voltam benne biztos). Reggel nagyon féltem bekapcsolni a tévét, hogy vajon mit fogok látni. Féltem, hogy az előtte való nap csak álom volt. De szerencsére nem. Szombaton reggel egyedül lementem a belvárosba, sorban álltunk a Béke téren újságokért (Szabadságot vettem, és talán egy Clujul Liber című román újságot – milyen kár, hogy nem őriztem meg ezeket!), majd bementem az egyetemre. A bejárat fölött már egy nagy molinó volt kifüggesztve a következő szöveggel: „Universitate liberă. Szabad egyetem. Freie-Universität”. Vagy 25 tanár gyűlt össze egy földszinti teremben, valahol a geológián, Negucioiu rektor is ott volt, és leült az asztalhoz valakivel (nem emlékszem, ki volt, talán a gazdasági igazgató), és az emberek elkezdtek beszélni szép sorjában felállva. Olyan szövegeket mondtak, hogy egy idő után a rektor és a mellette ülő alak jobbnak látta beülni a padokba a többiek közé. Nem volt ott konkrét, személyes bírálat, csak általánosságban beszéltek. Mindenki azt mondta, hogy akik lejáratták magukat a rendszer kiszolgálásával, azok lépjenek hátrébb. Nem volt lincselés, senki se bántotta őket, de mire egy ad-hoc bizottság alakult, hogy átvegye az egyetem ideiglenes vezetését, már nem voltak ott. Nem emlékszem, hogy mikor mentek el. Ennek a bizottságnak Ionel Haiduc lett az elnöke. Kevesen tudják, hogy a Szabadságban 1990. január 8-án 168 aláírással megjelent felhívás a Bolyai Egyetem újraindításáért a matematikakarról indult. Még decemberben vitatkoztunk arról, hogy kell-e ilyen felhívás, és félnapi vita után úgy gondoltuk, hogy kell, mert nem tudni, hogy később lesz-e még alkalom kimondani azt, hogy igényeljük az önálló magyar egyetemet. És elkezdtünk szervezkedni. Január elején üzent Bukarestből Pálfalvi Attila, aki akkor tanügyminiszter-helyettes volt, hogy lesz egy tanácskozás a minisztériumban egyetemi ügyekről, és jó lenne, ha valaki felmenne a leendő Bolyai Egyetem részéről is. Arra emlékszem csak, hogy többen összegyűltünk Balázs Sándornál, aki akkor a Bolyai Bizottság elnöke volt (a Bolyai Társaság csak valamikor áprilisban alakult meg). Nem tudom, kik voltak jelen, egyedül Szilágyi Pálra emlékszem még. Hosszas vita után a választás Balázs Sándorra és rám esett. Somai József lefordította románra azt a szöveget, amely nagyjából azonos volt a Szabadságban megjelenttel, talán kicsit hosszabb volt. És ezt vittük magunkkal románul és magyarul. A magyar nyelvű szöveget odaadtuk Rostás Zoltánnak, aki már az állomáson várt minket (akkor A Hétnél dolgozott), és közölte is a Romániai Magyar Szóban, kettőnk nevét íratva alá. Az eredeti szövegen nem volt ott a nevünk, hisz ez nem saját munkánk, hanem közös szöveg volt. Emlékszem a zsúfolásig megtelt teremre, ahol mindenki mondta a maga véleményét a tanügy megreformálásáról. A minisztérium képviselője (nem emlékszem, hogy éppen Şora miniszter volt-e vagy más) nemigen avatkozott bele, hagyta, hogy mindenki elmondja, amit fontosnak tart. Balázs Sándor is szót kért, és felolvasta a kérésünket, igényünket az újrainduló Bolyai Egyetemre. Semmilyen reakció nem volt, sem egyetértő, sem támadó. Pálfalvi Attila nagyon optimista volt, azt mondta nekünk, hogy csak napok kérdése, hogy megjelenjen a döntés a Bolyai Egyetemről. Néhány nap múlva (talán A Hétben) meg is jelent vele egy interjú, amelyben határozattan állította, hogy ősszel beindul a szinte minden szakot magában foglaló Bolyai Egyetem. Ma sem tudom, és soha nem volt alkalmam azután megkérdezni, hogy mire alapozta ezt a határozott véleményt. Azt el tudom képzelni, hogy Mihai Şora akkori tanügyminiszter hajlandó lett volna egy ilyen döntésre, de minden bizonnyal nem rajta múlott. Aztán Pálfalvi Attilát eltávolították a minisztériumból, és az egyetem ügye zátonyra futott, és mára teljesen „elrozsdásodott”.
A magyar felsőoktatás elindítása 1989 után
Természetesen mindjárt a változások után megpróbáltuk beindítani a magyar nyelvű oktatást a matematikakaron (ahogy mások is más karokon). A harc nagy részét (mert ez nem ment könnyen) Balázs Márton vívta meg, aki akkor dékánhelyettes volt. Hogy ez mennyi feszültséggel, megaláztatással, lemondással járt (ennek lett áldozata a doktori vezetői státusa is), azt csak ő tudná megmondani (ezeket le is írta emlékeztetőül, megvan kéziratban). A kezdeti harc eredménye az volt, hogy matematika szakon az első két évfolyamon mindent lehetett magyarul tanulni, utána a következő kettőn semmit. Informatika szakon maradt a csak román nyelvű oktatás, azzal indokolva ezt, hogy az nem tanári szak. 1993-ban fordulat állt be a Babeş–Bolyain a magyar nyelvű oktatásban, mert abban az évben az RMDSZ egyes képviselői a hírhedt neptuni titkos tárgyaláson megegyeztek abban, hogy a tanügyminisztérium a BBTE részére 300 helyet elkülönít a magyar nyelven tanulók részére, külön felvételit tartva ezekre a helyekre. Hogy ez milyen (jó vagy rossz) hatással lett a magyar nyelvű felsőoktatásra, az máig tisztázatlan, hisz ennek hatására kialakult a BBTE mai struktúrája, korlátozott döntésű magyar tagozattal, de elodázódott (azt is írhatnám, hogy végtelen pályára állt) az állami magyar egyetem létrehozásának kérdése. Az állami magyar nyelvű egyetem kérdése azóta is jó politikai tőke, bármikor elő lehet rángatni. A 300 hely a 2000-es évek elején már 1000 körül volt, hisz az egyetem számbeli fejlődése a magyar oktatásban is megfelelő módon jelentkezett. Andrei Marga rektor ebben mindig támogatta a magyar nyelvű oktatást, soha nem ellenkezett, ha növelni szerettük volna a helyek számát, igyekezett megoldást találni erre.
Érdekes volt a román kollégák hozzáállása a magyar nyelvű oktatáshoz. Kevés kivételtől eltekintve nem akadályozták azt, hogy magyar nyelven is tanítsunk, de nem akarták, hogy erről mi magunk döntsünk. Azt szerették volna, és ma is így van ez, hogy ők felügyeljék ezt a folyamatot, ők dönthessenek mindenről. Nálunk, a karon a tanárok maguk döntöttek arról, hogy mit és hogyan tanítsanak egy tárgyon belül, figyelembe véve természetesen a tantervet és a tantárgyi leírást (amely csak nagyobb fejezeteket írt elő akkor). A vizsgákat is mindenki saját maga tervezte meg, figyelembe véve az általános szabályokat. De tudok olyan karról, ahol a román professzor arra kötelezte a magyar kollégát (aki többnyire fiatalabb volt), hogy még a vizsgatételeket is tőle vegye át, és fordítsa le magyarra. Amikor már több karon is volt magyar nyelvű oktatás, és külön titkárnő foglalkozott a magyar nyelven tanuló diákokkal, még akkor sem vették szívesen, ha magyar nyelvű hirdetéseket tettünk ki a hirdetőtáblára. Az pedig ma is tabu, hogy a magyar hirdetőtábla fölé magyarul is kiírják, hogy az a magyar tagozat hirdetőtáblája. Kicsinyesen zavarja őket a magyar nyelv! Az egyetem bejáratánál (nyilván csupán reklámcéllal) magyar és német köszöntőszöveg is fut az elektronikus hirdetőn, és szerepel egy táblán. De ha bemegyünk az épületbe, alig van magyar felirat, például még a Farkas Gyula Teremre sincs kiírva a „terem” szó magyarul. A rektori folyosón ma már nemcsak a román rektorok büsztjei láthatók a falon, de az egész olyan tipikusan román felfogású módon van megoldva, hogy ember legyen a talpán az a román, aki ebből megtudhatja, hogy az egyetem történetének milyen szakaszai voltak. Az efféle történelemhamisítás csúcsa az a Ceauşescu pártfőtitkár által küldött távirat, amelyben 1977-ben köszöntötte a nagyváradi román színjátszás 50. évfordulóját. Azért jegyeztem meg, mert az olyan szöveg, amely tulajdonképpen igaz tényeket tartalmaz, de a fogalmazás mikéntje miatt teljesen félrevezeti a gyanútlan olvasót, és pont ez is a célja. A csúsztatáshoz tudni kell, hogy Nagyváradon először 1927-ben alakult román színház, előtte csak magyar volt. 1940-ben, Észak-Erdély Magyarországhoz való visszatérése után ez a román teátrum megszűnt. A második világháború után – figyelembe véve, hogy a város többségében magyar lakosságú volt – csak a magyar színház alakult újra a megváltozott körülmények között, és csak 1957-ben alakult meg (pártutasításra) a színház román tagozata is. Ez a táviratban az ötvenéves román színház köszöntése kapcsán úgy szerepelt, hogy a nagyváradi színház 1957-től a „párt helyes nemzetiségi politikája folytán” román és magyar tagozattal rendelkezik. Vajon hány gyanútlan román olvasó vette ki ebből, hogy 1957-ben nem a magyar, hanem a román tagozat alakult meg?
Lehet, hogy a „bölcs vezér” is így olvasta a számára megfogalmazott távirat szövegét, elvégre ő sem tudhat mindent, bármennyire is bölcs, hisz a bölcsesség önmagában nem jár feltétlenül tudással. A baj csak az, hogy ma is bőven vannak tudás nélküli „bölcsek”!
Társadalmi szervezkedés
1989 után egyre-másra jöttek létre a szakmai és egyéb társaságok, egyesületek. Csak azokról szólok, amelyeknek tagja lettem, legtöbbjükben (kivéve az EME-t) vezető funkciót is betöltöttem hosszabb-rövidebb ideig. Az elsők között alakult meg az Erdélyi Magyar Tudományos Társaság (EMT), amely mai is az egyik legjobban működő. Legfontosabb eredményének azt tartom, hogy ma már nagyon sok, szép magyarsággal beszélő mérnökünk van. A Bolyai Egyetem visszaállításának igénye hozta létre már 1990 januárjának elején a Bolyai Bizottságot, amely áprilisban Bolyai Társasággá alakult. Újraalakult a kommunista idők elején megszüntetett Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME). Az iskolások részére már 1953-tól létezett egy magyar nyelvű matematikai folyóirat, a Matematikai és Fizikai Lapok, amely 1956-ig a megfelelő román lap fordítása volt. 1957 és 1962 között önálló kolozsvári szerkesztőséggel működött. Az 1962. évi 6-os számtól kezdődően újra fordítás, és ekkor már csak Matematikai Lapok a címe. Az 1989-es változáskor már újra létezett egy kolozsvári szerkesztőség, és a lap csak részben volt fordítás (hivatalosan az maradt, de Nicolae Teodorescu akadémikus, felelős szerkesztő nagyvonalúsága révén már nemcsak románból fordított cikkek jelentek meg, hanem magyarul írottak is). 1990 után magyar szerkesztésű lappá változott, de még mindig a bukaresti országos matematikai társulat lapjaként. A kapcsolat a bukaresti társulattal egyre nehezebbé és formálissá vált, hiszen a lapot már nem finanszírozták. Hogy a lapnak megfelelő kiadótársaságot kerítsünk, 1993-ban létrehoztuk a Radó Ferenc Matematikaművelő Társaságot, és 1997 januárjától sikerült a Matematikai Lapokat önálló lappá alakítanunk. A nevet azonban nem használhattuk, mivel a bukaresti matematikai társulat azzal az igénnyel lépett fel, hogy idővel szeretné feléleszteni saját kiadványaként a magyar nyelvű lapot (ez azóta sem sikerült). Új címként a Matlapot találtuk ki, hisz a tanulók sokszor nevezték így addig is. Javaslatomra, informatikai mintára, MatLap néven indult a lap, de sokan kifogásolták a szó közepén lévő L-t, így Matlappá alakult (gondolom, a változtatásban fontos szerepet játszott a nyomdai szakemberek véleménye, akiknek szokatlan volt az ilyen „fenegyerekeskedés”). Hasonló nemtetszést arattam akkor is, amikor az EMT hasonló jellegű, de fizika-, kémia- és informatikatartalmú, FIRKA nevű lapját nem naptári, hanem iskolai év szerint számoztuk (szintén az én javaslatomra): egy évfolyam egy tanév. Az volt a fő érv ellene (szintén a nyomdai szakértők részéről), hogy ilyen nincs sehol a világon. De megmaradt, mert a kollégáknak is tetszett, és most már van a világon ilyen, több mint húsz éve.
Hogy pályázhassunk a magyar nyelvű oktatás megsegítéséért, a Babeş–Bolyai Egyetemen létrehoztunk egy egyesületet Farkas Gyula Egyesület a Matematikáért és Informatikáért névvel. Közben létrejött az EME matematikai és informatikai szakosztálya is, amely a természettudományi szakosztályból vált ki. A matematikát a természettudományok közé szokták sorolni, Magyarországon szokás élettelen természettudománynak nevezni. Ez utóbbi besorolással gyakran szoktam viccelődni, hogy ez azért van, mert a matematikusok általában élhetetlenek.
Amikor magalakult a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB), létrejött annak a matematikai, informatikai és csillagászati szakbizottsága. Ezeknek a matematikai társaságoknak, bizottságoknak a tagsága nagyjából megegyezik, de nem teljesen. Mindegyiknek megvan a maga jól meghatározott szerepe. Amikor átmentem a Sapientiára, ott is létrehoztuk a marosvásárhelyi matematikai és informatikai tanszék háttérintézményeként a MITIS Egyesületet. A név (egyik fiatal kollégánk ötlete) utal a tanszék nevére (Matematika–Informatika Tanszék), de humorosan a híres amerikai MIT-re is (Massachusetts Institute of Technology), de akár a latin mitis szóra is, amelynek rengeteg jelentése közül szóba jöhet a jótékony, felnőtt, békés, enyhe (angolul soft).
Kása Zoltán
Krónika (Kolozsvár)
2015. augusztus 7.
A nyárádszeredai példa
Egy ideje a románság szimbolikus térfoglalásának vagyunk a tanúi Marosvásárhelyen és Marosszéken. Ebbe a folyamatba illeszkedik a Constantin Romanu Vivu szobrának felállítására vonatkozó, legutóbbi vásárhelyi önkormányzati képviselőtestületi döntés is, amely meglehetősen felkavarta a kedélyeket.
A hétvégén pedig az intoleráns vezetői magaratás, az etnikai feszültségkeltés, a napi politikai kútmérgezés bajnokainak újabb cselekedeteiről számolt be a média. A városnapokra Nyárádszeredába érkező Maros megyei prefektus, illetve megyei tanácselnök – a nevüket azért nem írom ide, mert a történtek után nem érdemlik meg, hogy valaha is a szánkon kiejtsük – látván, hogy a román és az EU-zászló mellé a magyar és a székely zászlót is kitűzték, azt kérték a zömében magyarlakta kisváros elöljárójától, hogy távolíttassa el azokat. Mivel Tóth Sándor ezt határozottan visszautasította, a két román megyei vezető – az egyik kormánypárti, a másik ellenzéki – durcásan elvonult. Mindenesetre mind helyzetismeretből, mind józan ítélőképességből elbuktak, hisz viselkedésükkel végképp lejáratták, sőt nevetségessé tették az általuk képviselt intézményeket. De hát mit várhatnánk el tőlük, amikor a román belügyminiszter és védelmi miniszter – amolyan Székelyföldnek szóló szimbolikus üzenetként – a csíkszeredai csendőrség udvarán Románia legnagyobb trikolórját húzzák fel. A történetre remélhetőleg sokan emlékeznek majd az RMDSZ-ben, amikor újabb koalíciós tárgyalásokba bocsátkoznak.
Minden bizonnyal sokakat – beleértve a szerzőt is – váratlanul és kellemes meglepetésként ért az emberi önérzet, büszkeség felhorgadásának eme, legalábbis Marosszéken ritkán tapasztalt példája. Különösen egy megyei kiskirályoknak, központi léhűtőknek kiszolgáltatott székelymagyar kisváros polgármestere esetében. A gerinces kiállásnak minden bizonnyal most sem marad el a következménye. Nem élnénk Romániában, ha azt hihetnénk, a hasonló cselekedeteket nem torolják meg. Feltételezhetően ez vár majd Tóth Sándorra is. Sok minden múlik majd azon, hogy a közösség hajlandó lesz-e majd kiállni elöljárójáért.
Szentgyörgyi László
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Egy ideje a románság szimbolikus térfoglalásának vagyunk a tanúi Marosvásárhelyen és Marosszéken. Ebbe a folyamatba illeszkedik a Constantin Romanu Vivu szobrának felállítására vonatkozó, legutóbbi vásárhelyi önkormányzati képviselőtestületi döntés is, amely meglehetősen felkavarta a kedélyeket.
A hétvégén pedig az intoleráns vezetői magaratás, az etnikai feszültségkeltés, a napi politikai kútmérgezés bajnokainak újabb cselekedeteiről számolt be a média. A városnapokra Nyárádszeredába érkező Maros megyei prefektus, illetve megyei tanácselnök – a nevüket azért nem írom ide, mert a történtek után nem érdemlik meg, hogy valaha is a szánkon kiejtsük – látván, hogy a román és az EU-zászló mellé a magyar és a székely zászlót is kitűzték, azt kérték a zömében magyarlakta kisváros elöljárójától, hogy távolíttassa el azokat. Mivel Tóth Sándor ezt határozottan visszautasította, a két román megyei vezető – az egyik kormánypárti, a másik ellenzéki – durcásan elvonult. Mindenesetre mind helyzetismeretből, mind józan ítélőképességből elbuktak, hisz viselkedésükkel végképp lejáratták, sőt nevetségessé tették az általuk képviselt intézményeket. De hát mit várhatnánk el tőlük, amikor a román belügyminiszter és védelmi miniszter – amolyan Székelyföldnek szóló szimbolikus üzenetként – a csíkszeredai csendőrség udvarán Románia legnagyobb trikolórját húzzák fel. A történetre remélhetőleg sokan emlékeznek majd az RMDSZ-ben, amikor újabb koalíciós tárgyalásokba bocsátkoznak.
Minden bizonnyal sokakat – beleértve a szerzőt is – váratlanul és kellemes meglepetésként ért az emberi önérzet, büszkeség felhorgadásának eme, legalábbis Marosszéken ritkán tapasztalt példája. Különösen egy megyei kiskirályoknak, központi léhűtőknek kiszolgáltatott székelymagyar kisváros polgármestere esetében. A gerinces kiállásnak minden bizonnyal most sem marad el a következménye. Nem élnénk Romániában, ha azt hihetnénk, a hasonló cselekedeteket nem torolják meg. Feltételezhetően ez vár majd Tóth Sándorra is. Sok minden múlik majd azon, hogy a közösség hajlandó lesz-e majd kiállni elöljárójáért.
Szentgyörgyi László
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. augusztus 7.
Zajlik az EMI-tábor
Merre visz az utunk az autonómia felé?
Borzontról visszatért Gyergyószentmiklós határába az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) hagyományos tábora. Most ismét a Gyilkos-tó felé vezető út mellett zajlik az immár 11. fesztivál, melynek első napjáról, valamint a későbbi programról a Székelyhon.ro közölt összeállítást.
Amint Sorbán Attila Örs főszervező, EMI-vezető elmondta, a táborozók megszokott színvonalú körülményeket és programkínálatot várnak. Amint a huszártánccal és népdallal színesített megnyitón elhangzott, az előadósátrakban ezúttal is jelen lesznek az ismert és várt neves előadók, de olyan személyiségek is, akik számára ez az első EMI-táboros fellépés.
A „régiek” közé tartozik például Raffay Ernő vagy Vincze Gábor történész és Berecz András mesemondó. A politika területéről érkezik Vona Gábor és Szávay István, a Jobbik elnöke és alelnöke, de az erdélyi magyar politikai paletta minden oldala képviselve lesz, hiszen Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke (RMDSZ), Kulcsár Terza József, az MPP háromszéki elnöke, Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke egy asztalnál osztja meg nézeteit a „merre visz az utunk az autonómia felé” kérdésről.
Az igazi újdonságot a Jogaink-sátor jelenti. A táborozók megtanulhatják, hogyan kell viselkedni a hatóságokkal szemben, illetve milyen viselkedés várható el a hatóságok részéről a polgárokkal szemben. Megválaszolásra kerül, hogy mit kell tenni, ha „elvisz a rendőr”, milyen munkavállalói jogok léteznek, vagy mi tölthető le az internetről anélkül, hogy az törvénybe ütköző lenne.
A legnagyobb közönséget valószínűleg az esti koncertek fellépői vonzzák majd. Több ezren tomboltak már szerdán az Ossian koncertjén. Köszönhetően annak, hogy a távolabbról érkezőknek nem kell kiutazniuk Borzontra, a korábbi évekhez képest az érdeklődés is nagyobb – mondta Sorbán Attila Örs.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Merre visz az utunk az autonómia felé?
Borzontról visszatért Gyergyószentmiklós határába az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) hagyományos tábora. Most ismét a Gyilkos-tó felé vezető út mellett zajlik az immár 11. fesztivál, melynek első napjáról, valamint a későbbi programról a Székelyhon.ro közölt összeállítást.
Amint Sorbán Attila Örs főszervező, EMI-vezető elmondta, a táborozók megszokott színvonalú körülményeket és programkínálatot várnak. Amint a huszártánccal és népdallal színesített megnyitón elhangzott, az előadósátrakban ezúttal is jelen lesznek az ismert és várt neves előadók, de olyan személyiségek is, akik számára ez az első EMI-táboros fellépés.
A „régiek” közé tartozik például Raffay Ernő vagy Vincze Gábor történész és Berecz András mesemondó. A politika területéről érkezik Vona Gábor és Szávay István, a Jobbik elnöke és alelnöke, de az erdélyi magyar politikai paletta minden oldala képviselve lesz, hiszen Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke (RMDSZ), Kulcsár Terza József, az MPP háromszéki elnöke, Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke egy asztalnál osztja meg nézeteit a „merre visz az utunk az autonómia felé” kérdésről.
Az igazi újdonságot a Jogaink-sátor jelenti. A táborozók megtanulhatják, hogyan kell viselkedni a hatóságokkal szemben, illetve milyen viselkedés várható el a hatóságok részéről a polgárokkal szemben. Megválaszolásra kerül, hogy mit kell tenni, ha „elvisz a rendőr”, milyen munkavállalói jogok léteznek, vagy mi tölthető le az internetről anélkül, hogy az törvénybe ütköző lenne.
A legnagyobb közönséget valószínűleg az esti koncertek fellépői vonzzák majd. Több ezren tomboltak már szerdán az Ossian koncertjén. Köszönhetően annak, hogy a távolabbról érkezőknek nem kell kiutazniuk Borzontra, a korábbi évekhez képest az érdeklődés is nagyobb – mondta Sorbán Attila Örs.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. augusztus 7.
Mint a bumeráng
A katalánok nem tágítanak: előrehozott választást tartanak szeptember utolsó vasárnapján, amikor eldől, hogy Katalóniában az autonóm közösség függetlenné válásáért küzdő politikai pártok maradnak-e kormányon.
Amennyiben igen, megkezdődik a független Katalónia alkotmányának kidolgozása. A hír azért érdemel említést, mert a katalánok olyanok, mint a bumeráng: a spanyol kormány bármennyire is messzire dobja – azaz ellenzi – a gazdaságilag legfejlettebb spanyolországi régió kiválásának ötletét, a katalánok nem hagyják magukat, és kezdik elölről. Visszatérnek Madridba, mint a hajítófa.
Ezt a hozzáállást várná el több ezer, tízezer, százezer székely is a felhatalmazott politikusaitól: várná, hogy naponta ott szerepeljen a hírekben, hogy az RMDSZ, az MPP, az EMNP, az SZÉKELY NEMZETI TANÁCS kilincsel Bukarestben és érvel Székelyföld területi autonómiájának fontossága mellett. Ha kidobják őket az ajtón, visszamennek az ablakon.
Ja, hogy még nem jutottak el Bukarestig? Még csak ott tartunk, hogy a politikai alakulatok egymás torkán próbálják lenyomni a saját autonómiatervezetüket? Baj. Nem merjük beismerni, de tény, hogy az autonómiaküzdelmek tekintetében nagyon lassan haladunk. Bizonyíték erre az, hogy gyakorlatilag nincs egy saját autonómiatervezetünk. És itt a saját szón a hangsúly, mert amik léteznek – merthogy több is van –, azok tulajdonképpen a már működő autonómiák „összeollózásai”. Egy kicsi elképzelés a dél-tiroli modellből, néhány gondolat a baszk önrendelkezésből, pár ötlet a finnországi Aland-szigeteki megvalósításból.
Nem jó ez így! Székelyföld számára olyan autonómiatervezetre van szükség, amelyik nem összeollózott szakdolgozat, hanem székely sajátosságokra épülő tervezet. Bármennyire is hangzatos dél-tiroli autonómiamodellel áhíttatni a székelyeket, hiba már működő területi autonómiák alapján követelni a mi autonómiánkat. Mert az olaszországi németek vagy a spanyolországi baszkok, esetleg a finnországi svédek teljesen más utat tettek meg történelmük során. Nekünk a saját múltunkból kell táplálkoznunk. És úgy kell tennünk, mint a katalánok: ha kitessékelnek, akkor is visszamegyünk. Úgy kell viselkednünk, mint a bumeráng, aminek különös alakja és viselkedése miatt sokan mágikus erőt tulajdonítanak.
Kozán István
Székelyhon.ro
A katalánok nem tágítanak: előrehozott választást tartanak szeptember utolsó vasárnapján, amikor eldől, hogy Katalóniában az autonóm közösség függetlenné válásáért küzdő politikai pártok maradnak-e kormányon.
Amennyiben igen, megkezdődik a független Katalónia alkotmányának kidolgozása. A hír azért érdemel említést, mert a katalánok olyanok, mint a bumeráng: a spanyol kormány bármennyire is messzire dobja – azaz ellenzi – a gazdaságilag legfejlettebb spanyolországi régió kiválásának ötletét, a katalánok nem hagyják magukat, és kezdik elölről. Visszatérnek Madridba, mint a hajítófa.
Ezt a hozzáállást várná el több ezer, tízezer, százezer székely is a felhatalmazott politikusaitól: várná, hogy naponta ott szerepeljen a hírekben, hogy az RMDSZ, az MPP, az EMNP, az SZÉKELY NEMZETI TANÁCS kilincsel Bukarestben és érvel Székelyföld területi autonómiájának fontossága mellett. Ha kidobják őket az ajtón, visszamennek az ablakon.
Ja, hogy még nem jutottak el Bukarestig? Még csak ott tartunk, hogy a politikai alakulatok egymás torkán próbálják lenyomni a saját autonómiatervezetüket? Baj. Nem merjük beismerni, de tény, hogy az autonómiaküzdelmek tekintetében nagyon lassan haladunk. Bizonyíték erre az, hogy gyakorlatilag nincs egy saját autonómiatervezetünk. És itt a saját szón a hangsúly, mert amik léteznek – merthogy több is van –, azok tulajdonképpen a már működő autonómiák „összeollózásai”. Egy kicsi elképzelés a dél-tiroli modellből, néhány gondolat a baszk önrendelkezésből, pár ötlet a finnországi Aland-szigeteki megvalósításból.
Nem jó ez így! Székelyföld számára olyan autonómiatervezetre van szükség, amelyik nem összeollózott szakdolgozat, hanem székely sajátosságokra épülő tervezet. Bármennyire is hangzatos dél-tiroli autonómiamodellel áhíttatni a székelyeket, hiba már működő területi autonómiák alapján követelni a mi autonómiánkat. Mert az olaszországi németek vagy a spanyolországi baszkok, esetleg a finnországi svédek teljesen más utat tettek meg történelmük során. Nekünk a saját múltunkból kell táplálkoznunk. És úgy kell tennünk, mint a katalánok: ha kitessékelnek, akkor is visszamegyünk. Úgy kell viselkednünk, mint a bumeráng, aminek különös alakja és viselkedése miatt sokan mágikus erőt tulajdonítanak.
Kozán István
Székelyhon.ro
2015. augusztus 8.
A székelységnek autonómia, és nem faexportengedély kell!
Merre visz az utunk az autonómia fele? címmel tartottak kerekasztal-beszélgetést Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt háromszéki vezetője, valamint Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöke részvétel az EMI-tábor negyedik napján, szombaton.
A közéleti fórum az erdélyi magyarság, valamint Székelyföld utóbbi 25 éves történéséinek áttekintésével kezdődött, amellyel kapcsolatban Izsák Balázs elmondta: a székelység évszázadokon keresztül a törvényes jogok követésének nemzete volt. A székelyföldi nemzetpolitika színterén 11 éve megalakult SZNT vezetője kifejtette: ezúttal akkor követnék ugyanezen elvet, amennyiben a régió autonómiájának közképviseleteként létrejönne egy testület, amely közvitákat követően állítana össze egy törvénytervezetet, majd a parlament elé terjesztené. Mint fogalmazott, a székelyföldi önrendelkezés csakis alkotmányos keretek között lenne működőképes, ennek pedig két pillérre kell építkeznie: egyrészt egy regionális intézményrendszer megalkotása szükséges, másrészt határai mindenképpen a történelmi Székelyföld határai kell, hogy legyenek.
Az elmúlt időszakban főképp az utóbbi kitét értékelődött fel, hiszen a bukaresti vezetés egy román többségű régióba olvasztaná be Székelyföldet – mondta Izsák Balázs, aki jogellenesként értékelte ezt a kezdeményezést. Hozzátette, Székelyföld határai nem csupán a vármegyék határai, hanem nyelvi és kulturális határok is.
Izsák Balázs a szeptemberben sorra kerülő, nagyszabású lármafagyújtásái akcióról is beszélt, amelyről úgy nyilatkozott: céljuk – azon túl, hogy a világ szemét Erdély irányába fordítsák – a gyülekezési pontokban a közösségi élmény megteremtése, s a kezdeményezést a román közigazgatási szabályozás ellenében is megtartják. „Lehetséges ezúttal is egy olyan társadalmi összefogást felmutatni, amely 2013-ban, a Székelyek Nagy Menetelése alkalmával sikerült már” – jelentette ki az SZNT vezetője, aki úgy véli: szükségessé vált egy erős autonómiamozgalom létrehozása az önrendelkezés megvalósítása érdekében. Az elmúlt időkben megindult a székelység demobilizálása, mivel négyévente eljárnak szavazni a helyiek, de az időszakos választások közti periódusban nem foglalkoznak közéleti témákkal, elfordulnak a politikai élettől. Ezen kell változtatni, s ezért van szükség a már említett erős autonomista mozgalomra a sikerek elérése érdekében.
Szilágyi Zsolt sajnálatát fejezte ki, hogy továbbra sem lehetséges egy, az összes magyar pártot megszólaltató, közös vitafórum megvalósítása. A pártelnök elmondta, reméli, hogy egyszer eljön az az idő, amikor a székelység jövőjét illetően személyesen is sikerül egy asztalhoz ültetni mind a négy erdélyi magyar politikai szervezet vezetőjét. „Erdélyben a magyar politikusok feladata, hogy támogassák és képviseljék a népet, valamint a szabadságeszmét” – mondta Szilágyi, aki kifejtette: a 21. század harcai nem véres szabadságharcok, más típusúak, de most is folyik a nemzetek közti háború, amelyben a magyarok – akik nem számítanak nagyhatalomnak, illetve sem katonailag, sem gazdaságilag nem olyan fejlettek, mint más kisnemzetek más földrészeken – csak saját tudásukra és hitükre támaszkodhatnak. „A jövőbe vetett hit nélkül sikeres autonómia-kezdeményezés sincs” – hangoztatta Szilágyi, aki úgy gondolja, szakítani kell a szavazathajhász politikával, és a magyarság érdekeit kell szolgálni. „Az elmúlt negyed század célja a mindenáron kormányra kerülés volt, ám a hivatalos magyar politikai képviselettel az RMDSZ egyetlen autonómia tervezetet sem nyújtott be” – fejtegette Szilágyi, aki gondolatát nem politikai vádként, hanem ténymegállapításként értékelte. A politikai pártok feladata nemcsak a hatalomszerzés, hanem erős morális dimenziót is szolgál, hogy megtartsa a magyarság elkötelezettségét és hitét. „Nekünk autonómia kell, nem faexport-engedély!” – mondta Szilágyi, majd hozzátette, a magyar politikának olyannak kéne végre lennie, hogy ha bemegyünk tárgyalni a székely autonómiáról, akkor nem jövünk ki a faexport-engedéllyel. „Sokszor elmondjuk ezt, mert sajnos a 25 év leltára azt mutatja, hogy egyik-másik szenátorunknak néhány millió euróval több a vagyona egyik mandátumról a másikra, míg az önrendelkezés nem jut előbbre” – jegyezte meg az EMNP országos elnöke, aki hozzátette: az sem mindegy, hogy mekkora az erdélyi magyar politikai elit szintjén a korrupció mértéke. Szilágyi úgy véli: mindenki érdeke, hogy egyetlen magyar politikust se hurcoljanak meg, amennyiben ártatlan.
A gondolatmenetet folytatva Kulcsár Terza József elmondta: „üldöznek minket az igazságért, mert nem hiszem, hogy Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere, vagy Ráduly Róbert korrupt lenne. Lehet, hogy a román hatalom ezt állítja róluk, de ez nem azt jelenti, hogy igaz is” – tette hozzá. Kulcsár Terza ugyanakkor elmondta: nem lehet Székelyföld jövőjéről beszélni, ha az erdélyi magyar politikai alakulatok nem ülnek le egy asztalhoz, és nem születik meg egy közös álláspont, ám véleménye szerint el kell felejteni az összefogás szót, s helyette az együttműködést kell szorgalmazni. „Az MPP szerepe a közvetítés, amelyet önként vállalt, hiszen azt szeretnénk, ha az SZNT, az EMNP, az RMDSZ és az MPP vezetői egy asztalhoz üljenek. Az EMNP és az MPP 2012-ben elvesztette az önkormányzati választásokat, mivel megtört a nemzeti oldal, az emberek pedig az RDMSZ-re szavaztak, és az elkövetkezőkben nemzetpolitikai szinten számolni kell a szövetséggel is – összegzett Kulcsár Terza József.
Az EMI-táborban hasonló témában, így Milyen lesz az autonómia? címmel vasárnap 14 órától interaktív beszélgetést tartanak Izsák Balázzsal, amelynek keretében a fiatalok nyelvén, könnyen érthető nyelvezetben tartanak előadást a székelyföldi önrendelkezés működéséről, az ezzel kapcsolatos elképzelésekről.
itthon.ma//erdelyorszag
Merre visz az utunk az autonómia fele? címmel tartottak kerekasztal-beszélgetést Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt háromszéki vezetője, valamint Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöke részvétel az EMI-tábor negyedik napján, szombaton.
A közéleti fórum az erdélyi magyarság, valamint Székelyföld utóbbi 25 éves történéséinek áttekintésével kezdődött, amellyel kapcsolatban Izsák Balázs elmondta: a székelység évszázadokon keresztül a törvényes jogok követésének nemzete volt. A székelyföldi nemzetpolitika színterén 11 éve megalakult SZNT vezetője kifejtette: ezúttal akkor követnék ugyanezen elvet, amennyiben a régió autonómiájának közképviseleteként létrejönne egy testület, amely közvitákat követően állítana össze egy törvénytervezetet, majd a parlament elé terjesztené. Mint fogalmazott, a székelyföldi önrendelkezés csakis alkotmányos keretek között lenne működőképes, ennek pedig két pillérre kell építkeznie: egyrészt egy regionális intézményrendszer megalkotása szükséges, másrészt határai mindenképpen a történelmi Székelyföld határai kell, hogy legyenek.
Az elmúlt időszakban főképp az utóbbi kitét értékelődött fel, hiszen a bukaresti vezetés egy román többségű régióba olvasztaná be Székelyföldet – mondta Izsák Balázs, aki jogellenesként értékelte ezt a kezdeményezést. Hozzátette, Székelyföld határai nem csupán a vármegyék határai, hanem nyelvi és kulturális határok is.
Izsák Balázs a szeptemberben sorra kerülő, nagyszabású lármafagyújtásái akcióról is beszélt, amelyről úgy nyilatkozott: céljuk – azon túl, hogy a világ szemét Erdély irányába fordítsák – a gyülekezési pontokban a közösségi élmény megteremtése, s a kezdeményezést a román közigazgatási szabályozás ellenében is megtartják. „Lehetséges ezúttal is egy olyan társadalmi összefogást felmutatni, amely 2013-ban, a Székelyek Nagy Menetelése alkalmával sikerült már” – jelentette ki az SZNT vezetője, aki úgy véli: szükségessé vált egy erős autonómiamozgalom létrehozása az önrendelkezés megvalósítása érdekében. Az elmúlt időkben megindult a székelység demobilizálása, mivel négyévente eljárnak szavazni a helyiek, de az időszakos választások közti periódusban nem foglalkoznak közéleti témákkal, elfordulnak a politikai élettől. Ezen kell változtatni, s ezért van szükség a már említett erős autonomista mozgalomra a sikerek elérése érdekében.
Szilágyi Zsolt sajnálatát fejezte ki, hogy továbbra sem lehetséges egy, az összes magyar pártot megszólaltató, közös vitafórum megvalósítása. A pártelnök elmondta, reméli, hogy egyszer eljön az az idő, amikor a székelység jövőjét illetően személyesen is sikerül egy asztalhoz ültetni mind a négy erdélyi magyar politikai szervezet vezetőjét. „Erdélyben a magyar politikusok feladata, hogy támogassák és képviseljék a népet, valamint a szabadságeszmét” – mondta Szilágyi, aki kifejtette: a 21. század harcai nem véres szabadságharcok, más típusúak, de most is folyik a nemzetek közti háború, amelyben a magyarok – akik nem számítanak nagyhatalomnak, illetve sem katonailag, sem gazdaságilag nem olyan fejlettek, mint más kisnemzetek más földrészeken – csak saját tudásukra és hitükre támaszkodhatnak. „A jövőbe vetett hit nélkül sikeres autonómia-kezdeményezés sincs” – hangoztatta Szilágyi, aki úgy gondolja, szakítani kell a szavazathajhász politikával, és a magyarság érdekeit kell szolgálni. „Az elmúlt negyed század célja a mindenáron kormányra kerülés volt, ám a hivatalos magyar politikai képviselettel az RMDSZ egyetlen autonómia tervezetet sem nyújtott be” – fejtegette Szilágyi, aki gondolatát nem politikai vádként, hanem ténymegállapításként értékelte. A politikai pártok feladata nemcsak a hatalomszerzés, hanem erős morális dimenziót is szolgál, hogy megtartsa a magyarság elkötelezettségét és hitét. „Nekünk autonómia kell, nem faexport-engedély!” – mondta Szilágyi, majd hozzátette, a magyar politikának olyannak kéne végre lennie, hogy ha bemegyünk tárgyalni a székely autonómiáról, akkor nem jövünk ki a faexport-engedéllyel. „Sokszor elmondjuk ezt, mert sajnos a 25 év leltára azt mutatja, hogy egyik-másik szenátorunknak néhány millió euróval több a vagyona egyik mandátumról a másikra, míg az önrendelkezés nem jut előbbre” – jegyezte meg az EMNP országos elnöke, aki hozzátette: az sem mindegy, hogy mekkora az erdélyi magyar politikai elit szintjén a korrupció mértéke. Szilágyi úgy véli: mindenki érdeke, hogy egyetlen magyar politikust se hurcoljanak meg, amennyiben ártatlan.
A gondolatmenetet folytatva Kulcsár Terza József elmondta: „üldöznek minket az igazságért, mert nem hiszem, hogy Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere, vagy Ráduly Róbert korrupt lenne. Lehet, hogy a román hatalom ezt állítja róluk, de ez nem azt jelenti, hogy igaz is” – tette hozzá. Kulcsár Terza ugyanakkor elmondta: nem lehet Székelyföld jövőjéről beszélni, ha az erdélyi magyar politikai alakulatok nem ülnek le egy asztalhoz, és nem születik meg egy közös álláspont, ám véleménye szerint el kell felejteni az összefogás szót, s helyette az együttműködést kell szorgalmazni. „Az MPP szerepe a közvetítés, amelyet önként vállalt, hiszen azt szeretnénk, ha az SZNT, az EMNP, az RMDSZ és az MPP vezetői egy asztalhoz üljenek. Az EMNP és az MPP 2012-ben elvesztette az önkormányzati választásokat, mivel megtört a nemzeti oldal, az emberek pedig az RDMSZ-re szavaztak, és az elkövetkezőkben nemzetpolitikai szinten számolni kell a szövetséggel is – összegzett Kulcsár Terza József.
Az EMI-táborban hasonló témában, így Milyen lesz az autonómia? címmel vasárnap 14 órától interaktív beszélgetést tartanak Izsák Balázzsal, amelynek keretében a fiatalok nyelvén, könnyen érthető nyelvezetben tartanak előadást a székelyföldi önrendelkezés működéséről, az ezzel kapcsolatos elképzelésekről.
itthon.ma//erdelyorszag
2015. augusztus 10.
Együttműködés nélkül nincs autonómia (EMI-tábor)
Erős autonómiamozgalom, az erdélyi magyar pártok és szervezetek együttműködése nélkül nem lehet előrevinni a székelyföldi autonómia ügyét – hangsúlyozták a Merre visz az utunk az autonómia felé című szombati kerekasztal résztvevői. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt háromszéki elnöke árnyalati különbséggel, de ugyanazt az utat látja az egyetlen járhatónak, és sajnálatukat fejezték ki, hogy az RMDSZ visszautasította az autonómiafórumon való részvételt. A Gyergyószentmiklós határában megszervezett 11. EMI-tábor tegnap ért véget.
Izsák Balázs szerint az autonómia a szabadság intézménye, amelyre a székely népnek történelmi jogalapja van, de ha ezt a román állam nem ismeri el, minden eszközzel küzdeni kell érte. Az intézményrendszer és Székelyföld határa rendkívül fontos az autonómiaküzdelemben, ez utóbbi pedig felértékelődött a bukaresti régiósítási törekvések nyomán, miszerint Székelyföldet egy román többségű óriásrégióba olvasztanák be, a fejlesztési középrégiónak közigazgatási hatásköröket adnának, miközben már az is jogellenes, hogy korábban ebbe a fejlesztési régióba tagolták be – hangsúlyozta az SZNT elnöke.
Ezért tartja fontosnak Izsák Balázs, hogy a székelyek 2013-as nagy meneteléséhez hasonló méretű, Székelyföld határát megjelenítő megmozdulást szervezzenek, amelyre már megkezdődött a mozgósítás. „Október 24-én arra készülünk, hogy lármafákkal, reflektorokkal kivilágítjuk Székelyföld határát, és a gyülekezési pontokban közösségi élménnyé tesszük azt, hogy hol van a határ. A székely határőr hagyományokat felélesztve tesszük nyilvánvalóvá, hogy Székelyföld határait meg kell védeni, ha kell, a román kormány közigazgatási tervei ellenében is.” Izsák hangsúlyozta, olyan össztársadalmi összefogást kívánnak felmutatni, amely 2013-ban sikerült. Az októberi megmozdulást mozgósítási gyakorlatnak tekintik, ami által „tanuljuk meg újra együtt, hogy nagyon nagy számú tömegben is szervezetten fel lehet lépni, ha kell, utcára lehet vonulni, és váljon ez gyakorlattá egészen az autonómia kivívásáig, mert csak ott lehet elérni az autonómia intézményrendszerét, ott jöttek létre sikeres autonómiák, ahol erőteljes autonómiamozgalmak voltak”. Politika és moralitás
Az erdélyi magyar politikus feladatának elemzésével indította felszólalását Szilágyi Zsolt. Hangsúlyozta, a többségi demokráciákban a politikusokat aszerint mérik, hogy mennyi szavazatot kapnak, kormányra kerülnek-e, vagy ellenzékben maradnak. „A politika számunkra úgy mérendő, hogy szolgálja-e a magyar megmaradást, az erdélyi magyarok és a székelység fejlődését. Ha a mindenáron való szavazatszerzés a kormányra kerülést és az autonómiapolitika megtagadását eredményezi, az rossz politika, ha viszont ellenzékből többet lehet tenni a székely autonómiáért, az erdélyi magyar megmaradásért, az jó politika, és azt az utat kell folytatni” – mondta. Megállapította, a hatalomért való harc az RMDSZ esetében azt eredményezte, hogy az elmúlt negyedszázad alatt még egyetlen autonómiatervezetet sem nyújtott be Székelyföld autonómiája érdekében. Az EMNP elnöke hangsúlyozta, a politikának Erdélyben nemcsak a hatalomszerzésből kellene állnia, hanem egy erős morális dimenziót is szolgálnia kellene, azt, hogy megtartsa a székelységben, a magyarságban a hitet, az elkötelezettséget, hogy érdemes megmaradni, nem kell beolvadni, nem kell elmenni, hogy érdemes megküzdeni azokkal az emberfeletti feladatokkal, amelyek visszaállítják az élet normális menetét. „A kisemmizettség, a kiszolgáltatottság és az a morális lelki, szervezeti szétzüllés, amiben bennünket 1990 talált, tulajdonképpen annak tudható be, hogy a kommunizmus szétzilálta a rendet, ami közösségeinket jellemezte, amely rend alapvetően a munka és a tulajdon tiszteletén alapult. Huszonöt év alatt a román hatalom ezért nem adta vissza történelmi egyházainknak, közösségeink tagjainak, Erdély nemesi családjainak teljes mértékben azt, amit elvett. Ez az egyik zsinórmértéke az erdélyi magyar politikának, hogy segít-e visszatérni Székelyföldön a hagyományos székely székek szerinti élet megszervezésében, vagy elfogadjuk, hogy Bukarest döntsön sorsunkról.” A Háromszéken megtelepedett Schweighofer-üzemre is utalva Szilágyi Zsolt azt mondta, „a magyar politikának olyannak kell lennie, ha bemegyünk Bukarestbe tárgyalni a székely autonómiáról vagy a Bolyai-egyetemről, akkor nem faexportengedéllyel jövünk ki, de sajnos, a huszonöt év leltára azt mutatja, hogy egyik-másik szenátornak néhány millió euróval több a vagyona egyik mandátumról a másikra, de az autonómia ügye nem jut előbbre”. A korrupció árt az autonómia ügyének, de az sem helyes, ha csak azért állunk ki valaki mellett, mert magyar; ha ellenben ártatlan, senkit ne hurcoljanak meg magyarságáért – tért ki Szilágyi az egész országban felerősödött jelenségre. Az MPP közvetít
Székelyföld autonómiájának kivívása fontos az EMNP-nek, ebben a törekvésben támogatják az SZNT-t és azt az autonómiatervezetet, amely a történelmi székely székekre alapozva szabályozza az önrendelkezést, amiről Izsák Balázs azt mondta, ez az autonómiaszemlélet semmilyen körülmények között nem képezi vita tárgyát. Szilágyi szerint az RMDSZ által dél-tiroli mintára összetákolt autonómiatervezet silány, tartalmilag vállalhatatlan, azzal, hogy benyújtását emlegetik, félrevezetik a magyar közösséget.
Kulcsár-Terza József, akinek pártja elfogadta az RMDSZ autonómiastatútumát, ehhez a vitához annyit fűzött hozzá: a legfontosabb a tervezet benyújtása a parlamentbe, amit utólag esetleg lehet módosítani. Az MPP háromszéki elnöke kimentette Bíró Zsoltot, a párt országos elnökét, aki egy korábbi felkérés miatt nem tett eleget az EMI meghívásának, és sajnálatát fejezte ki, hogy az RMDSZ nem képviselteti magát, „mert ha autonómiáról, Székelyföld jövőjéről beszélünk, akkor nekik is itt lenne a helyük”. Megköszönte az SZNT-nek eddigi munkáját, elismerve, „ha nincs az SZNT, akkor talán autonómia ügyében ma nem tartunk itt, az SZNT következetesen, sok munkával vitte elő az autonómiaküzdelmet. A Magyar Polgári Párt ebben partner volt, és partner lesz az SZNT minden olyan akciójában, amely előreviszi az autonómia ügyét.” A háromszéki politikus azt mondta, egyetlen út az együttműködés, és ebben az MPP szerepe, hogy közvetítsen, segítsen abban, hogy az SZNT, az RMDSZ, az EMNP üljön le egy asztalhoz.
A kerekasztal résztvevői azt is hangoztatták, olyan időszakot élünk, amikor egész Európában felértékelődnek, átértékelődnek a regionalista mozgalmak. Itthon az új választójogi törvény teszi lehetővé a regionalista pártok megjelenését, az unióban pedig a regionális intézményekben (mint amilyen a Régiók Bizottsága) rejlő lehetőségek kihasználása vezethet eredményre.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Erős autonómiamozgalom, az erdélyi magyar pártok és szervezetek együttműködése nélkül nem lehet előrevinni a székelyföldi autonómia ügyét – hangsúlyozták a Merre visz az utunk az autonómia felé című szombati kerekasztal résztvevői. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt háromszéki elnöke árnyalati különbséggel, de ugyanazt az utat látja az egyetlen járhatónak, és sajnálatukat fejezték ki, hogy az RMDSZ visszautasította az autonómiafórumon való részvételt. A Gyergyószentmiklós határában megszervezett 11. EMI-tábor tegnap ért véget.
Izsák Balázs szerint az autonómia a szabadság intézménye, amelyre a székely népnek történelmi jogalapja van, de ha ezt a román állam nem ismeri el, minden eszközzel küzdeni kell érte. Az intézményrendszer és Székelyföld határa rendkívül fontos az autonómiaküzdelemben, ez utóbbi pedig felértékelődött a bukaresti régiósítási törekvések nyomán, miszerint Székelyföldet egy román többségű óriásrégióba olvasztanák be, a fejlesztési középrégiónak közigazgatási hatásköröket adnának, miközben már az is jogellenes, hogy korábban ebbe a fejlesztési régióba tagolták be – hangsúlyozta az SZNT elnöke.
Ezért tartja fontosnak Izsák Balázs, hogy a székelyek 2013-as nagy meneteléséhez hasonló méretű, Székelyföld határát megjelenítő megmozdulást szervezzenek, amelyre már megkezdődött a mozgósítás. „Október 24-én arra készülünk, hogy lármafákkal, reflektorokkal kivilágítjuk Székelyföld határát, és a gyülekezési pontokban közösségi élménnyé tesszük azt, hogy hol van a határ. A székely határőr hagyományokat felélesztve tesszük nyilvánvalóvá, hogy Székelyföld határait meg kell védeni, ha kell, a román kormány közigazgatási tervei ellenében is.” Izsák hangsúlyozta, olyan össztársadalmi összefogást kívánnak felmutatni, amely 2013-ban sikerült. Az októberi megmozdulást mozgósítási gyakorlatnak tekintik, ami által „tanuljuk meg újra együtt, hogy nagyon nagy számú tömegben is szervezetten fel lehet lépni, ha kell, utcára lehet vonulni, és váljon ez gyakorlattá egészen az autonómia kivívásáig, mert csak ott lehet elérni az autonómia intézményrendszerét, ott jöttek létre sikeres autonómiák, ahol erőteljes autonómiamozgalmak voltak”. Politika és moralitás
Az erdélyi magyar politikus feladatának elemzésével indította felszólalását Szilágyi Zsolt. Hangsúlyozta, a többségi demokráciákban a politikusokat aszerint mérik, hogy mennyi szavazatot kapnak, kormányra kerülnek-e, vagy ellenzékben maradnak. „A politika számunkra úgy mérendő, hogy szolgálja-e a magyar megmaradást, az erdélyi magyarok és a székelység fejlődését. Ha a mindenáron való szavazatszerzés a kormányra kerülést és az autonómiapolitika megtagadását eredményezi, az rossz politika, ha viszont ellenzékből többet lehet tenni a székely autonómiáért, az erdélyi magyar megmaradásért, az jó politika, és azt az utat kell folytatni” – mondta. Megállapította, a hatalomért való harc az RMDSZ esetében azt eredményezte, hogy az elmúlt negyedszázad alatt még egyetlen autonómiatervezetet sem nyújtott be Székelyföld autonómiája érdekében. Az EMNP elnöke hangsúlyozta, a politikának Erdélyben nemcsak a hatalomszerzésből kellene állnia, hanem egy erős morális dimenziót is szolgálnia kellene, azt, hogy megtartsa a székelységben, a magyarságban a hitet, az elkötelezettséget, hogy érdemes megmaradni, nem kell beolvadni, nem kell elmenni, hogy érdemes megküzdeni azokkal az emberfeletti feladatokkal, amelyek visszaállítják az élet normális menetét. „A kisemmizettség, a kiszolgáltatottság és az a morális lelki, szervezeti szétzüllés, amiben bennünket 1990 talált, tulajdonképpen annak tudható be, hogy a kommunizmus szétzilálta a rendet, ami közösségeinket jellemezte, amely rend alapvetően a munka és a tulajdon tiszteletén alapult. Huszonöt év alatt a román hatalom ezért nem adta vissza történelmi egyházainknak, közösségeink tagjainak, Erdély nemesi családjainak teljes mértékben azt, amit elvett. Ez az egyik zsinórmértéke az erdélyi magyar politikának, hogy segít-e visszatérni Székelyföldön a hagyományos székely székek szerinti élet megszervezésében, vagy elfogadjuk, hogy Bukarest döntsön sorsunkról.” A Háromszéken megtelepedett Schweighofer-üzemre is utalva Szilágyi Zsolt azt mondta, „a magyar politikának olyannak kell lennie, ha bemegyünk Bukarestbe tárgyalni a székely autonómiáról vagy a Bolyai-egyetemről, akkor nem faexportengedéllyel jövünk ki, de sajnos, a huszonöt év leltára azt mutatja, hogy egyik-másik szenátornak néhány millió euróval több a vagyona egyik mandátumról a másikra, de az autonómia ügye nem jut előbbre”. A korrupció árt az autonómia ügyének, de az sem helyes, ha csak azért állunk ki valaki mellett, mert magyar; ha ellenben ártatlan, senkit ne hurcoljanak meg magyarságáért – tért ki Szilágyi az egész országban felerősödött jelenségre. Az MPP közvetít
Székelyföld autonómiájának kivívása fontos az EMNP-nek, ebben a törekvésben támogatják az SZNT-t és azt az autonómiatervezetet, amely a történelmi székely székekre alapozva szabályozza az önrendelkezést, amiről Izsák Balázs azt mondta, ez az autonómiaszemlélet semmilyen körülmények között nem képezi vita tárgyát. Szilágyi szerint az RMDSZ által dél-tiroli mintára összetákolt autonómiatervezet silány, tartalmilag vállalhatatlan, azzal, hogy benyújtását emlegetik, félrevezetik a magyar közösséget.
Kulcsár-Terza József, akinek pártja elfogadta az RMDSZ autonómiastatútumát, ehhez a vitához annyit fűzött hozzá: a legfontosabb a tervezet benyújtása a parlamentbe, amit utólag esetleg lehet módosítani. Az MPP háromszéki elnöke kimentette Bíró Zsoltot, a párt országos elnökét, aki egy korábbi felkérés miatt nem tett eleget az EMI meghívásának, és sajnálatát fejezte ki, hogy az RMDSZ nem képviselteti magát, „mert ha autonómiáról, Székelyföld jövőjéről beszélünk, akkor nekik is itt lenne a helyük”. Megköszönte az SZNT-nek eddigi munkáját, elismerve, „ha nincs az SZNT, akkor talán autonómia ügyében ma nem tartunk itt, az SZNT következetesen, sok munkával vitte elő az autonómiaküzdelmet. A Magyar Polgári Párt ebben partner volt, és partner lesz az SZNT minden olyan akciójában, amely előreviszi az autonómia ügyét.” A háromszéki politikus azt mondta, egyetlen út az együttműködés, és ebben az MPP szerepe, hogy közvetítsen, segítsen abban, hogy az SZNT, az RMDSZ, az EMNP üljön le egy asztalhoz.
A kerekasztal résztvevői azt is hangoztatták, olyan időszakot élünk, amikor egész Európában felértékelődnek, átértékelődnek a regionalista mozgalmak. Itthon az új választójogi törvény teszi lehetővé a regionalista pártok megjelenését, az unióban pedig a regionális intézményekben (mint amilyen a Régiók Bizottsága) rejlő lehetőségek kihasználása vezethet eredményre.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. augusztus 10.
IV. Simonyifalvi Falunapok
Összefogásban a siker kulcsa
Péntektől vasárnapig XIV. alkalommal rendezték meg a Simonyafalvi Falunapokat, amelynek programjában pénteken 20 órától a helybeli művelődési otthonban, hagyományteremtő szándékkal, másodszor szervezték meg a nyugdíjas-találkozót, Nem csak a 20 éveseké a világ címmel. A nagyteremben egybegyűlt 120 nyugdíjast Haász Tibor polgármester Teodor Ciupe alpolgármester társaságában köszöntötte. Az egybegyűlteket az óteleki színjátszócsoport bohózatokkal, táncokkal szórakoztatta, majd kellemes, baráti hangulatban megvacsoráztak, elbeszélgettek. A nyugdíjasok második találkozóját éjjel két óráig tartott mulatság követte, ahol a Meteor zenekar kiváló zenéjére a nyugdíjasok nótáztak, táncoltak, bebizonyítva a közmondás megalapozottságát, miszerint valóban nemcsak a 20 éveseké, hanem az idősebbeké is a világ, ők is élvezhetik az életet.
A rendezvény szép gesztusa volt, hogy az est folyamán a húszévesek, azaz a simonyifalvi Leveles néptánccsoport tagjai szolgálták fel a vacsorát, kedvükbe jártak a nyugdíjasoknak, vagyis a nagyszüleiknek, a rokonaiknak.
Fogathajtás
Szombaton a vadászi futballpályán megszervezett, hagyományos fogathajtó versenyre 17 fogatos nevezett be, akiknek több mint a fele Magyarországról érkezett. Az akadályhajtásban az anyaországi Kesztyűs Gábor győzött a kondorosi Megyik Pál és Bántó Attila előtt. A vadászhajtásban a nagyszalontai Major Imre Zsolt győzött az anyaországi Szendrei Szilárd és Birtalan Szabolcs előtt. A hazaiak versenyzője, Gazsó Attila különdíjat kapott, minden induló részvételi díjjal mehetett haza. Mint minden évben, a fogathajtókat, az állataikkal együtt, a szervezők elszállásolták, vendégül látták.
Köszöntések, néptánc
Ugyancsak szombaton, 17 órától a szabadtéri színpadról a mindenkori műsorvezető, Szívós László a tőle megszokott fanyar humorral fűszerezve köszöntötte a gyülekező közönséget, majd a színpadra kérte Haász Tibor polgármestert és vendégeit. A polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, és ismertette az addig lezajlott, illetve a következő programot, mindenkinek kiváló szórakozást, kellemes együttlétet kívánt, majd köszöntötte a színpadon lévő a vendégeit, Faragó Péter RMDSZ megyei elnököt, Sipos György megyei tanácsost, Teodor Ciupe alpolgármestert, Nagy Sándor vadászi RMDSZ-elnököt, községi tanácsost, Péró Tamás RMDSZ megyei ügyvezető elnököt, valamint Szabó Attila simonyifalvi iskolaigazgatót.
Faragó Péter RMDSZ megyei elnök megköszönve a szó szerint is érvényes meleg fogadtatást és a meghívást, a szervezőknek gratulált a jó programhoz, köszönetet mondott a munkájukért, mindnyájuknak jó szórakozást kívánt. Haász Tibor polgármester külön köszönetet mondott a megyei elnöknek és az RMDSZ megyei tanácsosainak, amiért előmozdították az Arad Megyei Tanács Kulturális Központjától a falunapokra kiutalt hathatós anyagi támogatást. Ugyanakkor köszönetet mondott mindenkinek, akik segítettek a szervezési munkában, a vendégek ellátásában, továbbá a tőzmiskei tanácsnak, amiért jóváhagyta a falunapoknak a községi költségvetésből történt támogatását. Sipos György megyei tanácsos beszélt a különleges élményről, amivel rendszeresen érkezik Simonyifalvára, ahol a lakosok éreztetik vele: szívesen látják a szórványmagyarság e fontos rendezvényén. E rendezvényeken alapvető fontosságú megmutatnunk, hogy vagyunk és továbbra is lenni akarunk e tájakon. Miután átadta a majláthfalviak üdvözletét, mindnyájukat meghívta a jövő hét végén megszervezendő Majláthfalvi Napokra. A résztvevőket köszöntötte Teodor Ciupe alpolgármester, Nagy Sándor, valamint Szabó Attila iskolaigazgató is, aki felhívta a figyelmet az iskolások vasárnap délutáni előadására.
A továbbiakban a néptáncé volt a főszerep. Szívós László elsőként a házigazda Leveles néptánccsoport 9 párját kérte a színpadra, akik ifj. Szilágyi András betanításával, látványos vajdaszentiványi tánccal nyitották meg a kulturális programot. Utánuk a nagyzerindi Ibolya néptánccsoport, ugyancsak ifj. Szilágyi András koreográfiájára, szilágysági táncokat adott elő, méghozzá a fiúk vadonatúj, ez alkalomkor felavatott fekete bőrcsizmákban és hasonló színű nadrágokban, míg a lányok ugyancsak vadonatúj, fekete bőrcipőkben ropták a táncot. A minden kellékből elkészített 11 darab a Nagyzerindi Önkormányzat gondoskodását dicséri. Ezt követően a 10 párra gyarapodott majláthfalvi Százszorszép, Bagi Ferenc és Orbán László koreográfiájával előadott délalföldi és széki táncainak tapsolt a rekkenő hősében is szaporodó közönség. Utánuk újra simonyifalvi Leveles Farkas Tamás által betanított magyarpalatkai táncait ünnepelte a közönség. A nagyzerindi Ibolya újabb, ezúttal békési szlovák táncát követően a 2,5 párra fogyatkozott kisiratosi Gyöngyvirág kalotaszegi legényes és páros táncán bizonyították: ha kevesebben is, de tartják a magas színvonalat. A továbbiakban a tőzmiskei iskolások román táncai következtek, majd a majláthfalvi Százszorszép marosszéki táncaival bizonyította: komolyan felkészültek a jövő hétvégi falunapokra. Az ágyai Tőzike tánccsoport két párjának délalföldi táncai után a házigazdák, a Leveles 10 párjának a Farkas Tamás által betanított, lendületes szatmári táncai zárták a néptáncgálát, amit olykor a hangosítók bizonytalan zeneanyag-kezelése akadályozott. Minden fellépett tánccsoport részvételi oklevelet kapott.
Koncertek, szabadtéri bál
A néptáncot követően a Moustache Band leányzenekar koncertje, azt követően az Insect zenekar kiváló koncertje szórakoztatta az est beköszöntésével a sörsátrak alól kimerészkedett jókedvű közönséget. Hogy mennyire volt jókedvű, a legjobban bizonyítja, hogy a 22 óra után indult szabadtéri bálon a Meteor együttes olyan parázs hangulatot teremtett, hogy éjjel 3 órakor csak a rendfenntartóknak a kérésére ért véget, mivel addig tartott a megbízatásuk.
Vasárnapi levezető programok
A Simonyifalvi Falunapok vasárnapi programja a helybeli katolikus templomban 10 órakor kezdődött ökumenikus istentisztelettel indult, ahol ft. Hegedűs János plébános mondott szentbeszédet, amiben hallgatóit emlékeztette a Szovjetunióba elhurcolt falubeliek megpróbáltatásaira. A szertartást követően a résztvevők átvonultak a Simonyiak Házának udvarán álló Elhurcoltak Emlékművéhez, ahol a hozzátartozók nevében Brittich Erzsébet költő-képzőművész, míg a Simonyi Imre Általános Iskola nevében Péter Dalma tanítónő, a kultúrotthon igazgatója koszorúzott.
A futballpályán 12 órakor kezdődött a helybeli, a tőzmiskei, a két vadászi, illetve a gyoroki futballcsapatok részvételével lebonyolított villámtorna. A szabadtéri színpadon 17 órakor kezdődött az óvodások és az iskolások műsora, amit igen sok szülő és hozzátartozó nézett végig. 20 órától a Keleti Front zenekar koncertjén, 22 órától DJ Szatmári feat. Jucus szabadtéri bulin szórakozott a fiatalság.
A szabadtéri programok idején a helybeli vállalkozók biztosították az enni-, innivalót, a közönség a sörsátrak hűvösében fogyasztott, szórakozott, vidáman együtt volt helybeli és környékbeli egyaránt.
Köszönet
A szervezők nevében Haász Tibor polgármester ezúttal is köszönetet mond a főtámogatónak, Arad Megye Tanácsának, amiért a Megyei Kulturális Központ révén hathatósan támogatta a rendezvényt, de köszönet jár a Tőzmiskei Önkormányzatnak, az RMDSZ-nek, a Simonyi Társaságnak és annak a mintegy 50 személynek is, akik főztek, segédkeztek a vendéglátásban, a szervezésben. Mindazoknak, akik bármit is tettek a XIV. Simnonyifalvi Falunapok sikeréért.
Balta János
Nyugati Jelen(Arad)
Összefogásban a siker kulcsa
Péntektől vasárnapig XIV. alkalommal rendezték meg a Simonyafalvi Falunapokat, amelynek programjában pénteken 20 órától a helybeli művelődési otthonban, hagyományteremtő szándékkal, másodszor szervezték meg a nyugdíjas-találkozót, Nem csak a 20 éveseké a világ címmel. A nagyteremben egybegyűlt 120 nyugdíjast Haász Tibor polgármester Teodor Ciupe alpolgármester társaságában köszöntötte. Az egybegyűlteket az óteleki színjátszócsoport bohózatokkal, táncokkal szórakoztatta, majd kellemes, baráti hangulatban megvacsoráztak, elbeszélgettek. A nyugdíjasok második találkozóját éjjel két óráig tartott mulatság követte, ahol a Meteor zenekar kiváló zenéjére a nyugdíjasok nótáztak, táncoltak, bebizonyítva a közmondás megalapozottságát, miszerint valóban nemcsak a 20 éveseké, hanem az idősebbeké is a világ, ők is élvezhetik az életet.
A rendezvény szép gesztusa volt, hogy az est folyamán a húszévesek, azaz a simonyifalvi Leveles néptánccsoport tagjai szolgálták fel a vacsorát, kedvükbe jártak a nyugdíjasoknak, vagyis a nagyszüleiknek, a rokonaiknak.
Fogathajtás
Szombaton a vadászi futballpályán megszervezett, hagyományos fogathajtó versenyre 17 fogatos nevezett be, akiknek több mint a fele Magyarországról érkezett. Az akadályhajtásban az anyaországi Kesztyűs Gábor győzött a kondorosi Megyik Pál és Bántó Attila előtt. A vadászhajtásban a nagyszalontai Major Imre Zsolt győzött az anyaországi Szendrei Szilárd és Birtalan Szabolcs előtt. A hazaiak versenyzője, Gazsó Attila különdíjat kapott, minden induló részvételi díjjal mehetett haza. Mint minden évben, a fogathajtókat, az állataikkal együtt, a szervezők elszállásolták, vendégül látták.
Köszöntések, néptánc
Ugyancsak szombaton, 17 órától a szabadtéri színpadról a mindenkori műsorvezető, Szívós László a tőle megszokott fanyar humorral fűszerezve köszöntötte a gyülekező közönséget, majd a színpadra kérte Haász Tibor polgármestert és vendégeit. A polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, és ismertette az addig lezajlott, illetve a következő programot, mindenkinek kiváló szórakozást, kellemes együttlétet kívánt, majd köszöntötte a színpadon lévő a vendégeit, Faragó Péter RMDSZ megyei elnököt, Sipos György megyei tanácsost, Teodor Ciupe alpolgármestert, Nagy Sándor vadászi RMDSZ-elnököt, községi tanácsost, Péró Tamás RMDSZ megyei ügyvezető elnököt, valamint Szabó Attila simonyifalvi iskolaigazgatót.
Faragó Péter RMDSZ megyei elnök megköszönve a szó szerint is érvényes meleg fogadtatást és a meghívást, a szervezőknek gratulált a jó programhoz, köszönetet mondott a munkájukért, mindnyájuknak jó szórakozást kívánt. Haász Tibor polgármester külön köszönetet mondott a megyei elnöknek és az RMDSZ megyei tanácsosainak, amiért előmozdították az Arad Megyei Tanács Kulturális Központjától a falunapokra kiutalt hathatós anyagi támogatást. Ugyanakkor köszönetet mondott mindenkinek, akik segítettek a szervezési munkában, a vendégek ellátásában, továbbá a tőzmiskei tanácsnak, amiért jóváhagyta a falunapoknak a községi költségvetésből történt támogatását. Sipos György megyei tanácsos beszélt a különleges élményről, amivel rendszeresen érkezik Simonyifalvára, ahol a lakosok éreztetik vele: szívesen látják a szórványmagyarság e fontos rendezvényén. E rendezvényeken alapvető fontosságú megmutatnunk, hogy vagyunk és továbbra is lenni akarunk e tájakon. Miután átadta a majláthfalviak üdvözletét, mindnyájukat meghívta a jövő hét végén megszervezendő Majláthfalvi Napokra. A résztvevőket köszöntötte Teodor Ciupe alpolgármester, Nagy Sándor, valamint Szabó Attila iskolaigazgató is, aki felhívta a figyelmet az iskolások vasárnap délutáni előadására.
A továbbiakban a néptáncé volt a főszerep. Szívós László elsőként a házigazda Leveles néptánccsoport 9 párját kérte a színpadra, akik ifj. Szilágyi András betanításával, látványos vajdaszentiványi tánccal nyitották meg a kulturális programot. Utánuk a nagyzerindi Ibolya néptánccsoport, ugyancsak ifj. Szilágyi András koreográfiájára, szilágysági táncokat adott elő, méghozzá a fiúk vadonatúj, ez alkalomkor felavatott fekete bőrcsizmákban és hasonló színű nadrágokban, míg a lányok ugyancsak vadonatúj, fekete bőrcipőkben ropták a táncot. A minden kellékből elkészített 11 darab a Nagyzerindi Önkormányzat gondoskodását dicséri. Ezt követően a 10 párra gyarapodott majláthfalvi Százszorszép, Bagi Ferenc és Orbán László koreográfiájával előadott délalföldi és széki táncainak tapsolt a rekkenő hősében is szaporodó közönség. Utánuk újra simonyifalvi Leveles Farkas Tamás által betanított magyarpalatkai táncait ünnepelte a közönség. A nagyzerindi Ibolya újabb, ezúttal békési szlovák táncát követően a 2,5 párra fogyatkozott kisiratosi Gyöngyvirág kalotaszegi legényes és páros táncán bizonyították: ha kevesebben is, de tartják a magas színvonalat. A továbbiakban a tőzmiskei iskolások román táncai következtek, majd a majláthfalvi Százszorszép marosszéki táncaival bizonyította: komolyan felkészültek a jövő hétvégi falunapokra. Az ágyai Tőzike tánccsoport két párjának délalföldi táncai után a házigazdák, a Leveles 10 párjának a Farkas Tamás által betanított, lendületes szatmári táncai zárták a néptáncgálát, amit olykor a hangosítók bizonytalan zeneanyag-kezelése akadályozott. Minden fellépett tánccsoport részvételi oklevelet kapott.
Koncertek, szabadtéri bál
A néptáncot követően a Moustache Band leányzenekar koncertje, azt követően az Insect zenekar kiváló koncertje szórakoztatta az est beköszöntésével a sörsátrak alól kimerészkedett jókedvű közönséget. Hogy mennyire volt jókedvű, a legjobban bizonyítja, hogy a 22 óra után indult szabadtéri bálon a Meteor együttes olyan parázs hangulatot teremtett, hogy éjjel 3 órakor csak a rendfenntartóknak a kérésére ért véget, mivel addig tartott a megbízatásuk.
Vasárnapi levezető programok
A Simonyifalvi Falunapok vasárnapi programja a helybeli katolikus templomban 10 órakor kezdődött ökumenikus istentisztelettel indult, ahol ft. Hegedűs János plébános mondott szentbeszédet, amiben hallgatóit emlékeztette a Szovjetunióba elhurcolt falubeliek megpróbáltatásaira. A szertartást követően a résztvevők átvonultak a Simonyiak Házának udvarán álló Elhurcoltak Emlékművéhez, ahol a hozzátartozók nevében Brittich Erzsébet költő-képzőművész, míg a Simonyi Imre Általános Iskola nevében Péter Dalma tanítónő, a kultúrotthon igazgatója koszorúzott.
A futballpályán 12 órakor kezdődött a helybeli, a tőzmiskei, a két vadászi, illetve a gyoroki futballcsapatok részvételével lebonyolított villámtorna. A szabadtéri színpadon 17 órakor kezdődött az óvodások és az iskolások műsora, amit igen sok szülő és hozzátartozó nézett végig. 20 órától a Keleti Front zenekar koncertjén, 22 órától DJ Szatmári feat. Jucus szabadtéri bulin szórakozott a fiatalság.
A szabadtéri programok idején a helybeli vállalkozók biztosították az enni-, innivalót, a közönség a sörsátrak hűvösében fogyasztott, szórakozott, vidáman együtt volt helybeli és környékbeli egyaránt.
Köszönet
A szervezők nevében Haász Tibor polgármester ezúttal is köszönetet mond a főtámogatónak, Arad Megye Tanácsának, amiért a Megyei Kulturális Központ révén hathatósan támogatta a rendezvényt, de köszönet jár a Tőzmiskei Önkormányzatnak, az RMDSZ-nek, a Simonyi Társaságnak és annak a mintegy 50 személynek is, akik főztek, segédkeztek a vendéglátásban, a szervezésben. Mindazoknak, akik bármit is tettek a XIV. Simnonyifalvi Falunapok sikeréért.
Balta János
Nyugati Jelen(Arad)
2015. augusztus 10.
Folytatódott a vidámságsorozat
A Félrelépni tilos! című vígjátékot mutatták be pénteken este a váradi várszínházban a Nagyváradi Nyári Színházi Fesztivál keretében. Rekord számú néző volt kíváncsi az előadásra.
Az RMDSZ és a Nagyváradi Magyar Diákszövetség szervezésében, a Mandala Dalszínház produkciójában bemutatott vígjáték kezdése előtt Biró Rozália szenátor, Nagyvárad egykori alpolgármestere szólt az egybegyűltekhez, aki többek között elmondta: „Szűk tíz éve annak, hogy ha itt jártak a nagyváradi várban, akkor nem láttak mást, mint romhalmazt, felhalmozott szemetet és kilátástalanságot. És ma itt vagyunk akkora közönséggel, amely be sem fér. Ily módon kell, lehet, és lehet majd a jövőben is teret nyerni a magyar közösség számára; úgy hogy valamennyien ott, ahol vagyunk, megpróbáljuk maximálisan kihasználni a lehetőségeket, és tenni, építeni, alkotni valamit a közösségünk számára. Ma itt nyerjük ezt a teret, holnap máshol kell teret hódítanunk. És tehetjük ezt akkor, ha mint a láncszemek, egymásba kapcsolódunk, megbecsülve egymás másságát, elfogadva egymás különböző nézetét akár, de «nem félrelépve», hanem egyenesen menetelve előre annak tudatában, hogy nekünk itt múltunk után jelenünk van, és jövőnk kell legyen”.
Félre lépni veszélyes
A beszéd után kezdődött a várva várt, sztárokat felsorakoztató előadás, melynek alapkonfliktusa sokat ígérő volt: a házaspár mindkét tagja (Timkó Eszter és Harsányi Gábor) házasságtörésre készül abban a hiszemben, hogy a másik fél elutazik otthonról, miközben mindketten otthon tervezik megcsalni házastársukat. Ebben a helyzetben Anna, a házvezetőnő (Esztergályos Cecília) egyfajta megértő, noha erősen kapatos jó tündérként a helyes mederbe tereli a dolgokat, és a darab végére a házastársak visszatalálnak egymáshoz, és Anna a házasságtörési szándékban részt vevő másik két szereplőt (Nyertes Zsuzsa és Magyar Attila) is összeboronálja. A konfliktus kibontása azonban az ígéretes kezdés után elég gyakran szétcsúszik, nem egy jól átgondolt, a komikus szituációkat kellőképpen felépített történetet kapunk, hanem egy jelentekből álló halmazt, amelyben a félrelépésre készülő párok mondvacsinált ürügyek alapján lépnek a színre a szobájukból, hogy egymással (szinte) sose, csak a házvezetőnővel találkozzanak néhány poén erejéig. Szerencsére a színészek vannak annyira rutinosak, hogy elfeledtessék a közönséggel a darab hiányosságait, és kompenzálják a nagyérdeműt játékkedvükkel és nevettető készségükkel. Elmondható, hogy azok, akik kint voltak péntek este a nyári színházban, nagyon jól érezték magukat, hiszen sokat és hangosan nevettek, közkedvelt színészeket láthattak, és elfelejtették azt, hogy az előadás kezdete előtt majdhogynem meg kellett küzdeniük az ülőhelyükért. Péntek este ugyanis rekord számú, több mint kilencszáz néző volt kíváncsi az előadásra. A helyekért folyó vitáknál sokkal nagyobb gondot jelentett pénteken este az, hogy az előadás végeztével a nézőtérre nagyon kevés fény szűrődött a színpadi megvilágításból, ezért a tömeg a sötétben botorkált lefelé a lépcsőkön, ami – különösen az idősebbek esetében – meglehetősen balesetveszélyes volt.
Pap István
erdon.ro
A Félrelépni tilos! című vígjátékot mutatták be pénteken este a váradi várszínházban a Nagyváradi Nyári Színházi Fesztivál keretében. Rekord számú néző volt kíváncsi az előadásra.
Az RMDSZ és a Nagyváradi Magyar Diákszövetség szervezésében, a Mandala Dalszínház produkciójában bemutatott vígjáték kezdése előtt Biró Rozália szenátor, Nagyvárad egykori alpolgármestere szólt az egybegyűltekhez, aki többek között elmondta: „Szűk tíz éve annak, hogy ha itt jártak a nagyváradi várban, akkor nem láttak mást, mint romhalmazt, felhalmozott szemetet és kilátástalanságot. És ma itt vagyunk akkora közönséggel, amely be sem fér. Ily módon kell, lehet, és lehet majd a jövőben is teret nyerni a magyar közösség számára; úgy hogy valamennyien ott, ahol vagyunk, megpróbáljuk maximálisan kihasználni a lehetőségeket, és tenni, építeni, alkotni valamit a közösségünk számára. Ma itt nyerjük ezt a teret, holnap máshol kell teret hódítanunk. És tehetjük ezt akkor, ha mint a láncszemek, egymásba kapcsolódunk, megbecsülve egymás másságát, elfogadva egymás különböző nézetét akár, de «nem félrelépve», hanem egyenesen menetelve előre annak tudatában, hogy nekünk itt múltunk után jelenünk van, és jövőnk kell legyen”.
Félre lépni veszélyes
A beszéd után kezdődött a várva várt, sztárokat felsorakoztató előadás, melynek alapkonfliktusa sokat ígérő volt: a házaspár mindkét tagja (Timkó Eszter és Harsányi Gábor) házasságtörésre készül abban a hiszemben, hogy a másik fél elutazik otthonról, miközben mindketten otthon tervezik megcsalni házastársukat. Ebben a helyzetben Anna, a házvezetőnő (Esztergályos Cecília) egyfajta megértő, noha erősen kapatos jó tündérként a helyes mederbe tereli a dolgokat, és a darab végére a házastársak visszatalálnak egymáshoz, és Anna a házasságtörési szándékban részt vevő másik két szereplőt (Nyertes Zsuzsa és Magyar Attila) is összeboronálja. A konfliktus kibontása azonban az ígéretes kezdés után elég gyakran szétcsúszik, nem egy jól átgondolt, a komikus szituációkat kellőképpen felépített történetet kapunk, hanem egy jelentekből álló halmazt, amelyben a félrelépésre készülő párok mondvacsinált ürügyek alapján lépnek a színre a szobájukból, hogy egymással (szinte) sose, csak a házvezetőnővel találkozzanak néhány poén erejéig. Szerencsére a színészek vannak annyira rutinosak, hogy elfeledtessék a közönséggel a darab hiányosságait, és kompenzálják a nagyérdeműt játékkedvükkel és nevettető készségükkel. Elmondható, hogy azok, akik kint voltak péntek este a nyári színházban, nagyon jól érezték magukat, hiszen sokat és hangosan nevettek, közkedvelt színészeket láthattak, és elfelejtették azt, hogy az előadás kezdete előtt majdhogynem meg kellett küzdeniük az ülőhelyükért. Péntek este ugyanis rekord számú, több mint kilencszáz néző volt kíváncsi az előadásra. A helyekért folyó vitáknál sokkal nagyobb gondot jelentett pénteken este az, hogy az előadás végeztével a nézőtérre nagyon kevés fény szűrődött a színpadi megvilágításból, ezért a tömeg a sötétben botorkált lefelé a lépcsőkön, ami – különösen az idősebbek esetében – meglehetősen balesetveszélyes volt.
Pap István
erdon.ro
2015. augusztus 10.
Funar vesztett: a CNCD nem szegett törvényt, amikor megbüntette magyargyalázásért
Nem szegte meg a törvényt, így nem követett el bűncselekményt az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD), amikor a magyar nyelv meggyalázásáért kétezer lejes bírság kifizetésére kötelezte Gheorghe Funart márciusban - döntötte el Bukarest első kerületének bírósági ügyészsége.
Kolozsvár volt polgármestere korábban a „lovak nyelvének” nevezte a magyart a közszolgálati televízióban. Miután emiatt megbüntette a CNCD, Gheorghe Funar bepanaszolta az intézményt az ügyészségen. A váhatóság azonban megállapította: megalapozatlan a volt polgármesternek az a vádja, miszerint a tanács mellett hivatali visszaélést és okirat-hamisítást követett el.
Mint arról már korábban beszámoltunk, márciusban a CNCD a pénzbüntetés mellett arra kötelezte a politikust, hogy egy országos napilapban, saját költségén jelentesse meg a megbírságolásáról szóló közleményt. A CNCD a büntetést azzal indokolta, hogy Gheorghe Funar kijelentése diszkriminatív, mert a magyar nyelvvel szembeni „ellenséges hangulatot” teremt. "Az ilyen kijelentések interetnikai intoleranciát szítanak, ezért büntetendők" – idézte akkor a HotNews a testület határozatát.
Kolozsvár volt polgármesterét Tánczos Barna szenátor panaszolta be 2014 októberében a diszkriminációellenes tanácsnál, miután Gheorghe Funar államfőjelölttel együtt vett részt a Román Televízió egyes csatornája választási vitaműsorában. A román politikus magyargyalázó kijelentései ebben a műsorban hangzottak el.
Tánczos a stúdióban két nyelven, magyarul és románul is köszöntötte a nézőket és a meghívottakat. Gheorghe Funar ezen bukott ki. Előbb felhívta az RMDSZ-es politikusának figyelmét arra, hogy Romániában él. „Arra kérem, hogy többet egy szót se ejtsen ki a lovak nyelvén, az ország hivatalos nyelve a román” – jelentette ki. Hozzátette, ha megnyeri az elnökválasztást, gondoskodik arról, hogy Romániában ne lehessen magyarul megszólalni, „köztelevízióban sem”.
Funar a Maszoltól tudta meg, hogy megbüntették
A CNCD döntését követő napon Gheorghe Funar a Maszoltól tudta meg, hogy megbüntették. Kérdésünkre már akkor közölte, hogy biztosan megfellebbezni a tanács határozatát.
Arra a felvetésünkre, nem gondolja, hogy a közszolgálati televízióban tett kijelentéseivel egy egész nemzetet megsértett, Gheorghe Funar kijelentette: nem érti a kérdést, hiszen az a személy (Tánczos Barna szenátor – szerk. megj) sem érezte magát megsértve, aki bepanaszolta őt a diszkriminációellenes tanácsnál.
Amikor szembesítettük azzal, hogy Tánczos Barna szerint is „felelőtlenül sértegetett egy egész nemzetet”, a román politikus visszakérdezett: „Az nem sértő, hogy a Romániában élő magyarok nem ünneplik december elsejét?” Hozzátette: az Egyesült Államokba kitelepedett magyarok például tiszteletben tartják az amerikai nemzeti ünnepet, Romániában azonban „a magyarok gyászszalagot tűznek ki a román nemzeti ünnepen”.
maszol.ro
Nem szegte meg a törvényt, így nem követett el bűncselekményt az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD), amikor a magyar nyelv meggyalázásáért kétezer lejes bírság kifizetésére kötelezte Gheorghe Funart márciusban - döntötte el Bukarest első kerületének bírósági ügyészsége.
Kolozsvár volt polgármestere korábban a „lovak nyelvének” nevezte a magyart a közszolgálati televízióban. Miután emiatt megbüntette a CNCD, Gheorghe Funar bepanaszolta az intézményt az ügyészségen. A váhatóság azonban megállapította: megalapozatlan a volt polgármesternek az a vádja, miszerint a tanács mellett hivatali visszaélést és okirat-hamisítást követett el.
Mint arról már korábban beszámoltunk, márciusban a CNCD a pénzbüntetés mellett arra kötelezte a politikust, hogy egy országos napilapban, saját költségén jelentesse meg a megbírságolásáról szóló közleményt. A CNCD a büntetést azzal indokolta, hogy Gheorghe Funar kijelentése diszkriminatív, mert a magyar nyelvvel szembeni „ellenséges hangulatot” teremt. "Az ilyen kijelentések interetnikai intoleranciát szítanak, ezért büntetendők" – idézte akkor a HotNews a testület határozatát.
Kolozsvár volt polgármesterét Tánczos Barna szenátor panaszolta be 2014 októberében a diszkriminációellenes tanácsnál, miután Gheorghe Funar államfőjelölttel együtt vett részt a Román Televízió egyes csatornája választási vitaműsorában. A román politikus magyargyalázó kijelentései ebben a műsorban hangzottak el.
Tánczos a stúdióban két nyelven, magyarul és románul is köszöntötte a nézőket és a meghívottakat. Gheorghe Funar ezen bukott ki. Előbb felhívta az RMDSZ-es politikusának figyelmét arra, hogy Romániában él. „Arra kérem, hogy többet egy szót se ejtsen ki a lovak nyelvén, az ország hivatalos nyelve a román” – jelentette ki. Hozzátette, ha megnyeri az elnökválasztást, gondoskodik arról, hogy Romániában ne lehessen magyarul megszólalni, „köztelevízióban sem”.
Funar a Maszoltól tudta meg, hogy megbüntették
A CNCD döntését követő napon Gheorghe Funar a Maszoltól tudta meg, hogy megbüntették. Kérdésünkre már akkor közölte, hogy biztosan megfellebbezni a tanács határozatát.
Arra a felvetésünkre, nem gondolja, hogy a közszolgálati televízióban tett kijelentéseivel egy egész nemzetet megsértett, Gheorghe Funar kijelentette: nem érti a kérdést, hiszen az a személy (Tánczos Barna szenátor – szerk. megj) sem érezte magát megsértve, aki bepanaszolta őt a diszkriminációellenes tanácsnál.
Amikor szembesítettük azzal, hogy Tánczos Barna szerint is „felelőtlenül sértegetett egy egész nemzetet”, a román politikus visszakérdezett: „Az nem sértő, hogy a Romániában élő magyarok nem ünneplik december elsejét?” Hozzátette: az Egyesült Államokba kitelepedett magyarok például tiszteletben tartják az amerikai nemzeti ünnepet, Romániában azonban „a magyarok gyászszalagot tűznek ki a román nemzeti ünnepen”.
maszol.ro
2015. augusztus 11.
X. Fazekasvarsándi Magyar Napok
Találkozni, lélekben itthonról táplálkozni
Szombaton és vasárnap szervezték meg a X. Fazekasvarsándi Magyar Napokat. A rendezvénysorozat szombaton 11 órától az általános iskola nagyépületében megszervezett közös osztályfőnöki órával indult. Nem véletlenül, hiszen a sorozat szervezői minden alkalommal más témához igazították a programot. Az ideinek a témája a generációk találkozója volt – a nagy iskolaépületben 120-an vettek részt itthon lakók és elszármazottak egyaránt. Akik ott voltak, rendkívül örvendtek egymásnak, kitörő örömmel fogadtak egy-egy régóta nem látott osztálytársat, barátot vagy barátnőt. Az egykori pedagógusok közül nt. Gyurkócza Aranka börtönlelkész – aki egykor itt tanított –, Blaskó Margit tanárnő, Matekovits Mihály tanár, Friedrich Lajos tanár, Miszlay Ilona valamikori helyettes tanár, Sós Mária tanárnő; Achim Karolina akkor tanította a diákokat, amikor már megszűnt a magyar gimnáziumi tagozat. A jelzett pedagógusok több osztálynaplóval érkeztek a találkozóra, több generációval tartottak osztályfőnöki órákat, ahol diákok és tanáraik könnyekig meghatódva élték meg az újratalálkozás örömét. Az osztályfőnöki órákat követően a helybeli evangélikus-lutheránus templomban megemlékező istentiszteletet tartottak az elhunytak, eltávozottak tiszteletére. Nt. Horváth Csaba lelkipásztor lélekemelő igehirdetést tartott az elhunytak tisztelete, illetve az újratalálkozás öröme jegyében.
Ezt követően az Essig József Kultúrotthonban megterített asztalok mellett az ebédet együtt költötték el a generációk találkozóinak résztvevői és az egykori pedagógusok. Az összejövetelen Tóth Mihály községi tanácsos, műsorvezető üdvözölte az RMDSZ megyei vezetőit, Faragó Péter megyei elnököt, Péró Tamás ügyvezető elnököt és Albert László ifjúsági alelnököt, akik közül Faragó Péter köszöntötte az egybegyűlteket. Az egykori pedagógusok részéről Matekovits Mihály RMPSZ megyei elnök mondott köszöntőt, majd Tóth Mihály köszönte meg mindenkinek az áldozatos munkáját, amit a generációk találkozójának a sikeréért fejtettek ki.
Ebéd után a szabadtéri színpadon a nagyváradi MM Pódiumszínház művészei A bugaci határon címmel nótákat, operettrészleteket adtak elő nagy sikerrel. Előadás után együtt maradt a társaság, sokat beszélgettek, nótáztak az anyaországi Keleti Front együttes koncertjéig, ami kitörő sikernek örvendett az udvart megtöltő közönség körében. Utána a Roller zenekar közreműködésével szabadtéri bál következett késő éjszakáig.
Vasárnap 13 órakor Gyurkócza Tünde, Bold Andrea, Cselédes Andrea és Molnár Zsuzsa pedagógusok vezetésével érdekes kézműves foglalkozásokat szerveztek a gyermekeknek, akik kifestős, kivágós díszeket készítettek, de arcfestést is szerveztek nekik. Blaskó Imola és Török Noémi egész idő alatt tombolát árultak, melynek egyetlen, de főnyereménye egy női kerékpár volt. Közben sültkolbászt, micset, sertés- vagy birkapörköltet, sört, üdítőt lehetett fogyasztani. 16 órától ugyancsak a nagyváradi MM Pódiumszínpad művészei mutatták be Ludas Matyi széphistóriája címmel a furfangos szegénylegény igazságtételét a rajta esett sérelmekért. A gyermekek és felnőttek számára egyaránt szórakoztató előadásba bevonták a nézőket, főleg a gyermekeket. Utánuk a Dokopil Olga vezette pankotai Azur táncegyüttes társasági táncainak, fekete-fehér táncának, illetve cowboytáncának tapsolhatott a lelkes közönség. Ménesi Melinda vezetésével a zimándújfalui Kankalin néptánccsoport 7 párja is bemutatta a kisiratosi tánctáborban elsajátított új lépéseket, de a közelmúltban varratott új ruháikat is megcsodálhatta a közönség. A továbbiakban a fazekasvarsándi Marian Graţiana nevet viselő román néptánccsoport, Petre Răuţ vezetésével mutatta be alföldi román táncait, de román népdalok is elhangzottak. Minden fellépett együttes hölgy vezetője virágcsokrot, míg a férfiak egy üveg italt vehettek át a szervezők nevében Tóth Mihálytól, a rendezvény házigazdájától. Ugyanakkor egy kisleány kisorsolta a nap folyamán árusított tombolajegyek közül az egyetlen, de főnyereményt, az új kerékpár gazdáját, aki a Roller zenekar orgonistája, ifj. Köteles József lett.
A délutáni előadások után a fiatalok és az öregfiúk futballmérkőzést vívtak a futballpályán. A X. Fazekasvarsándi Magyar Napok programját a 22 órakor kezdődött szabadtéri diszkó zárta.
Hazanéző
A délutáni programok idején megszólaltattunk hazalátogatott fazekasvarsándiakat is. Leánynevén Bencze Mária Magyarországról érkezett haza újra, mint minden eddigi rendezvényre. A rendszerváltásig Aradon éltek, majd kiköltöztek az anyaországba. Kérdésünkre, mit jelent Magyarországon fazekasvarsándinak lenni, Bencze Mária kifejtette: Gyálon laknak, rendszeresen tartják az itthoniakkal a kapcsolatot, különösen, mióta feltalálták a Facebookot, ami nagyban könnyített a kapcsolattartáson. Maga örvend, amiért az ötvenötösök csapatához tartozik, akik mindig élen jártak a találkozók megszervezésében. Tekintve, hogy a férje zimándújfalui, mindkét településsel úgy vannak, hogy otthonról jönnek haza, illetve fordítva. A szülei már nem élnek, ezért a találkozó alkalmából a keresztanyjánál szálltak meg, akinek a leánya osztálytársa volt, barátnője. Minden évben az ő édesanyjánál szállnak meg, jókat beszélgetnek, együtt emlékeznek a gyermekkora, a régi szép időkre. Egy-egy találkozón annyira feltöltődik, hogy abból egész évben táplálkozni lehet.
Szász László Németországból tért haza az idei magyar napokra. 1991 óta él ott, ahol az első lépések nagyon nehezek voltak. Most már könnyebb, ezzel arányosan azonban nehezebb is, mert az idő függvényében erősödik a szülőföld, a szülőfalu vonzereje is. Éppen ezért egyre többet foglalkozik a hazatérés gondolatával. Itthon szerves kémiát tanult, oklevelet is szerzett, Németországba kerülve azonban végleg szakítania kellett a kémiával. Egy ideig mikrocsip adattárolókat, majd processzorokat gyártottak, csakhogy csődbe jutott a vállalat, amelyiknél dolgozott. Hosszas keresés után új munkát talált, de az a lakhelyétől 150 kilométerre van, sokba kerül az utazás. Csúcstechnológiában dolgozik, ami nem jelenti, hogy csúcsfizetést is kapna, mert Németország nem a legjobban fizető államok közé tartozik, ráadásul megszünteti a saját munkahelyeket, bérmunkában végeztet sok munkát, ezért a helyi munkaerő alulfizetett. A találkozó tiszteletére régi magyar népviseletet öltött, fehér gyolcsgatyában és ingben, fekete bőrcsizmában és nagykarimájú csikóskalapban jelent meg, mert az itthoni hagyományok nagyban felértékelődnek külföldön.
Az elszármazottak gyűjtést szerveztek, majd a Bölcső feliratú borítékot átadták a magyar napok szervezőinek, hogy a pénzből könnyebben szervezzék a következő találkozót, javíttassák a kultúrotthont, mindnyájuk közös hajlékát. Főként azért adták, hogy ne csak lélekben, hanem anyagiakban is érezzék: az elszármazottak mindenben mellettük állnak, hiszen lelkiekben itthonról táplálkoznak.
A találkozó itthoni egyik, ha nem éppen a főszervezője, Manguci Erzsébet nyugalmazott óvónő elmondta: eleinte csak a saját erejükre támaszkodhattak, ezért a magyar napoknak minden évben más témát adtak. Mivel a faluban 5 évvel ezelőtt voltak az osztálytalálkozók, a társszervezőkkel úgy döntöttek, az ideinek a témája a nemzedékek találkozója legyen, amibe mindenki beletartozik. Míg az iskolában mintegy 120-an, az utána, illetve az istentisztelet utáni közös ebéden mintegy 200-an vettek részt. Maga nagyon örvendett, amikor a délutáni programokon sok olyan embert is látott, akik nem voltak az iskolai találkozón, noha akik ott voltak, megható, emlékezetes élményekben volt részük. Boldognak érzi magát, amiért tagja lehetett annak a szervezőcsapatnak, amely a munkájával örömet okozhatott az itthoni és a hazalátogatott fazekasvarsándiaknak.
Köszönet
A X. Fazekasvarsándi Magyar Napokat a helybeli Délibáb Egyesületen keresztül az Arad Megyei Tanács mellett működő Kulturális Központ, az RMDSZ és a Communitas Alapítvány, a Fazekasvarsándi Evangélikus-lutheránus Egyház, de természetesen a falu magyarságának az apraja-nagyja egy emberként állt a rendezvény mellett, de külföldre szakadt falubeliek is adakoztak. A magyar napok sikeréért köszönet jár adakozóknak, segítőknek, a vendégek ellátásában, a gyermekek szórakoztatásában közreműködött minden lelkes embernek. Áldozatvállalásuk tovább növeli a Fazekasvarsándi Magyar Napoknak a vonzerejét.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
Találkozni, lélekben itthonról táplálkozni
Szombaton és vasárnap szervezték meg a X. Fazekasvarsándi Magyar Napokat. A rendezvénysorozat szombaton 11 órától az általános iskola nagyépületében megszervezett közös osztályfőnöki órával indult. Nem véletlenül, hiszen a sorozat szervezői minden alkalommal más témához igazították a programot. Az ideinek a témája a generációk találkozója volt – a nagy iskolaépületben 120-an vettek részt itthon lakók és elszármazottak egyaránt. Akik ott voltak, rendkívül örvendtek egymásnak, kitörő örömmel fogadtak egy-egy régóta nem látott osztálytársat, barátot vagy barátnőt. Az egykori pedagógusok közül nt. Gyurkócza Aranka börtönlelkész – aki egykor itt tanított –, Blaskó Margit tanárnő, Matekovits Mihály tanár, Friedrich Lajos tanár, Miszlay Ilona valamikori helyettes tanár, Sós Mária tanárnő; Achim Karolina akkor tanította a diákokat, amikor már megszűnt a magyar gimnáziumi tagozat. A jelzett pedagógusok több osztálynaplóval érkeztek a találkozóra, több generációval tartottak osztályfőnöki órákat, ahol diákok és tanáraik könnyekig meghatódva élték meg az újratalálkozás örömét. Az osztályfőnöki órákat követően a helybeli evangélikus-lutheránus templomban megemlékező istentiszteletet tartottak az elhunytak, eltávozottak tiszteletére. Nt. Horváth Csaba lelkipásztor lélekemelő igehirdetést tartott az elhunytak tisztelete, illetve az újratalálkozás öröme jegyében.
Ezt követően az Essig József Kultúrotthonban megterített asztalok mellett az ebédet együtt költötték el a generációk találkozóinak résztvevői és az egykori pedagógusok. Az összejövetelen Tóth Mihály községi tanácsos, műsorvezető üdvözölte az RMDSZ megyei vezetőit, Faragó Péter megyei elnököt, Péró Tamás ügyvezető elnököt és Albert László ifjúsági alelnököt, akik közül Faragó Péter köszöntötte az egybegyűlteket. Az egykori pedagógusok részéről Matekovits Mihály RMPSZ megyei elnök mondott köszöntőt, majd Tóth Mihály köszönte meg mindenkinek az áldozatos munkáját, amit a generációk találkozójának a sikeréért fejtettek ki.
Ebéd után a szabadtéri színpadon a nagyváradi MM Pódiumszínház művészei A bugaci határon címmel nótákat, operettrészleteket adtak elő nagy sikerrel. Előadás után együtt maradt a társaság, sokat beszélgettek, nótáztak az anyaországi Keleti Front együttes koncertjéig, ami kitörő sikernek örvendett az udvart megtöltő közönség körében. Utána a Roller zenekar közreműködésével szabadtéri bál következett késő éjszakáig.
Vasárnap 13 órakor Gyurkócza Tünde, Bold Andrea, Cselédes Andrea és Molnár Zsuzsa pedagógusok vezetésével érdekes kézműves foglalkozásokat szerveztek a gyermekeknek, akik kifestős, kivágós díszeket készítettek, de arcfestést is szerveztek nekik. Blaskó Imola és Török Noémi egész idő alatt tombolát árultak, melynek egyetlen, de főnyereménye egy női kerékpár volt. Közben sültkolbászt, micset, sertés- vagy birkapörköltet, sört, üdítőt lehetett fogyasztani. 16 órától ugyancsak a nagyváradi MM Pódiumszínpad művészei mutatták be Ludas Matyi széphistóriája címmel a furfangos szegénylegény igazságtételét a rajta esett sérelmekért. A gyermekek és felnőttek számára egyaránt szórakoztató előadásba bevonták a nézőket, főleg a gyermekeket. Utánuk a Dokopil Olga vezette pankotai Azur táncegyüttes társasági táncainak, fekete-fehér táncának, illetve cowboytáncának tapsolhatott a lelkes közönség. Ménesi Melinda vezetésével a zimándújfalui Kankalin néptánccsoport 7 párja is bemutatta a kisiratosi tánctáborban elsajátított új lépéseket, de a közelmúltban varratott új ruháikat is megcsodálhatta a közönség. A továbbiakban a fazekasvarsándi Marian Graţiana nevet viselő román néptánccsoport, Petre Răuţ vezetésével mutatta be alföldi román táncait, de román népdalok is elhangzottak. Minden fellépett együttes hölgy vezetője virágcsokrot, míg a férfiak egy üveg italt vehettek át a szervezők nevében Tóth Mihálytól, a rendezvény házigazdájától. Ugyanakkor egy kisleány kisorsolta a nap folyamán árusított tombolajegyek közül az egyetlen, de főnyereményt, az új kerékpár gazdáját, aki a Roller zenekar orgonistája, ifj. Köteles József lett.
A délutáni előadások után a fiatalok és az öregfiúk futballmérkőzést vívtak a futballpályán. A X. Fazekasvarsándi Magyar Napok programját a 22 órakor kezdődött szabadtéri diszkó zárta.
Hazanéző
A délutáni programok idején megszólaltattunk hazalátogatott fazekasvarsándiakat is. Leánynevén Bencze Mária Magyarországról érkezett haza újra, mint minden eddigi rendezvényre. A rendszerváltásig Aradon éltek, majd kiköltöztek az anyaországba. Kérdésünkre, mit jelent Magyarországon fazekasvarsándinak lenni, Bencze Mária kifejtette: Gyálon laknak, rendszeresen tartják az itthoniakkal a kapcsolatot, különösen, mióta feltalálták a Facebookot, ami nagyban könnyített a kapcsolattartáson. Maga örvend, amiért az ötvenötösök csapatához tartozik, akik mindig élen jártak a találkozók megszervezésében. Tekintve, hogy a férje zimándújfalui, mindkét településsel úgy vannak, hogy otthonról jönnek haza, illetve fordítva. A szülei már nem élnek, ezért a találkozó alkalmából a keresztanyjánál szálltak meg, akinek a leánya osztálytársa volt, barátnője. Minden évben az ő édesanyjánál szállnak meg, jókat beszélgetnek, együtt emlékeznek a gyermekkora, a régi szép időkre. Egy-egy találkozón annyira feltöltődik, hogy abból egész évben táplálkozni lehet.
Szász László Németországból tért haza az idei magyar napokra. 1991 óta él ott, ahol az első lépések nagyon nehezek voltak. Most már könnyebb, ezzel arányosan azonban nehezebb is, mert az idő függvényében erősödik a szülőföld, a szülőfalu vonzereje is. Éppen ezért egyre többet foglalkozik a hazatérés gondolatával. Itthon szerves kémiát tanult, oklevelet is szerzett, Németországba kerülve azonban végleg szakítania kellett a kémiával. Egy ideig mikrocsip adattárolókat, majd processzorokat gyártottak, csakhogy csődbe jutott a vállalat, amelyiknél dolgozott. Hosszas keresés után új munkát talált, de az a lakhelyétől 150 kilométerre van, sokba kerül az utazás. Csúcstechnológiában dolgozik, ami nem jelenti, hogy csúcsfizetést is kapna, mert Németország nem a legjobban fizető államok közé tartozik, ráadásul megszünteti a saját munkahelyeket, bérmunkában végeztet sok munkát, ezért a helyi munkaerő alulfizetett. A találkozó tiszteletére régi magyar népviseletet öltött, fehér gyolcsgatyában és ingben, fekete bőrcsizmában és nagykarimájú csikóskalapban jelent meg, mert az itthoni hagyományok nagyban felértékelődnek külföldön.
Az elszármazottak gyűjtést szerveztek, majd a Bölcső feliratú borítékot átadták a magyar napok szervezőinek, hogy a pénzből könnyebben szervezzék a következő találkozót, javíttassák a kultúrotthont, mindnyájuk közös hajlékát. Főként azért adták, hogy ne csak lélekben, hanem anyagiakban is érezzék: az elszármazottak mindenben mellettük állnak, hiszen lelkiekben itthonról táplálkoznak.
A találkozó itthoni egyik, ha nem éppen a főszervezője, Manguci Erzsébet nyugalmazott óvónő elmondta: eleinte csak a saját erejükre támaszkodhattak, ezért a magyar napoknak minden évben más témát adtak. Mivel a faluban 5 évvel ezelőtt voltak az osztálytalálkozók, a társszervezőkkel úgy döntöttek, az ideinek a témája a nemzedékek találkozója legyen, amibe mindenki beletartozik. Míg az iskolában mintegy 120-an, az utána, illetve az istentisztelet utáni közös ebéden mintegy 200-an vettek részt. Maga nagyon örvendett, amikor a délutáni programokon sok olyan embert is látott, akik nem voltak az iskolai találkozón, noha akik ott voltak, megható, emlékezetes élményekben volt részük. Boldognak érzi magát, amiért tagja lehetett annak a szervezőcsapatnak, amely a munkájával örömet okozhatott az itthoni és a hazalátogatott fazekasvarsándiaknak.
Köszönet
A X. Fazekasvarsándi Magyar Napokat a helybeli Délibáb Egyesületen keresztül az Arad Megyei Tanács mellett működő Kulturális Központ, az RMDSZ és a Communitas Alapítvány, a Fazekasvarsándi Evangélikus-lutheránus Egyház, de természetesen a falu magyarságának az apraja-nagyja egy emberként állt a rendezvény mellett, de külföldre szakadt falubeliek is adakoztak. A magyar napok sikeréért köszönet jár adakozóknak, segítőknek, a vendégek ellátásában, a gyermekek szórakoztatásában közreműködött minden lelkes embernek. Áldozatvállalásuk tovább növeli a Fazekasvarsándi Magyar Napoknak a vonzerejét.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2015. augusztus 11.
Elhunyt Albert Álmos
Az erdélyi és a székelyföldi közélet kiemelkedő személyisége, Albert Álmos hosszan tartó betegség után kedden délután elhunyt.
Albert Álmos 1954. május 25-én született Sepsiszentgyörgyön, tanulmányait a Székely Mikó Kollégiumban végezte, majd a brassói műegyetemen szerzett diplomát. Mérnöki pályáját a sepsiszentgyörgyi gépgyárban kezdte, majd 1992 tavaszától Sepsiszentgyörgy polgármestereként önkormányzati feladatot vállalt 16 éven keresztül, eközben az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke is volt.
2008 és 2012 között az RMDSZ szenátoraként tevékenykedett. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség kegyelettel emlékezik mindarra, amit Albert Álmos több évtizedes munkássága jelentett az erdélyi, székelyföldi magyarság számára – olvasható a szövetség részvétnyilvánításában. Temetéséről később intézkednek – közölte szerkesztőségünkkel Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Albert Álmos (Sepsiszentgyörgy, 1954. május 25. – 2015. augusztus 11.)
Székelyhon.ro
Az erdélyi és a székelyföldi közélet kiemelkedő személyisége, Albert Álmos hosszan tartó betegség után kedden délután elhunyt.
Albert Álmos 1954. május 25-én született Sepsiszentgyörgyön, tanulmányait a Székely Mikó Kollégiumban végezte, majd a brassói műegyetemen szerzett diplomát. Mérnöki pályáját a sepsiszentgyörgyi gépgyárban kezdte, majd 1992 tavaszától Sepsiszentgyörgy polgármestereként önkormányzati feladatot vállalt 16 éven keresztül, eközben az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke is volt.
2008 és 2012 között az RMDSZ szenátoraként tevékenykedett. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség kegyelettel emlékezik mindarra, amit Albert Álmos több évtizedes munkássága jelentett az erdélyi, székelyföldi magyarság számára – olvasható a szövetség részvétnyilvánításában. Temetéséről később intézkednek – közölte szerkesztőségünkkel Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Albert Álmos (Sepsiszentgyörgy, 1954. május 25. – 2015. augusztus 11.)
Székelyhon.ro
2015. augusztus 12.
„A napi politika diktálja Romániában a magyarellenes retorikát”
A napi politika diktálja Romániában a magyarellenes retorikát a budapesti Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója szerint. Barabás T. Jánost a hét elején kirobbant román–magyar konfliktus kapcsán szólaltatta meg a Napi Gazdaság – adja hírül a kronika.ro .
„Most például arról van szó, hogy Victor Ponta ellen ügyészségi eljárás indult két korrupciós ügyben. A parlament megakadályozta, hogy eljárás induljon ellene, de a román politika központjában most a korrupcióellenes küzdelem áll. Amikor a román kormányfő nem tud korrupcióellenes ügyekben fellépni a nyilvánosság előtt, mert hiteltelen, marad neki a nacionalizmus” – mondta a szakértő a napilapnak. Barabás T. János szerint a román közvélemény egyre kevésbé fogékony a magyarellenességre, ma már nemigen lehet magyarellenes szólamokkal politikai karriert csinálni. A szakértő úgy véli, a kétoldalú gazdasági kapcsolatok annyira jól alakultak az elmúlt években, hogy hamarosan elfeledtetik a mostani csetepatét, és csillapodnak a kedélyek. „Ráadásul a közös biztonság- és energiapolitikai kihívások is arra késztetik országainkat, hogy szorosabban együttműködjünk egymással” – vélekedett a Napi Gazdaságnak a kutató.
Markó Béla szerint sem járt el helyesen a román külügyminisztérium, amikor beidézte a magyar nagykövetség illetékesét Zákonyi Botond nagykövet interjúja miatt. Az RMDSZ szenátora szerdán az RFI rádiónak adott interjúban úgy vélekedett, a mostani feszültség a 90-es éveket idézi fel benne.
A szövetség volt elnöke kifejtette, az ukrajnai helyzet, illetve a bevándorlók miatt sem Magyarországnak, sem Romániának nem érdeke a konfliktus. „Egy ilyen időszakban nem kellene mesterségesen konfliktushelyzetet teremteni. A román külügyminisztériumnak nincs igaza, amikor valamennyi, a romániai magyarokkal kapcsolatos véleményt elutasít” – szögezte le a politikus.
Markó hozzátette: jelenleg nincs hivatalos párbeszéd Magyarország és Románia között, pedig mindkét ország érdeke az együttműködés lenne. Kijelentette: a magyar illetékesek részéről nem hiba, hogy az autonómiáról beszélnek, mivel azt nem lehet kényes témának tekinteni. „Valaha kényes téma volt, de 2015-ben nem szabad annak lennie. Miért ne beszélhetnénk az autonómiáról? Elolvastam a magyar nagykövettel készült interjút, és nem mondott benne semmi rendkívülit” – hangsúlyozta Markó a kronika.ro-nak.
Erdély.ma
A napi politika diktálja Romániában a magyarellenes retorikát a budapesti Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója szerint. Barabás T. Jánost a hét elején kirobbant román–magyar konfliktus kapcsán szólaltatta meg a Napi Gazdaság – adja hírül a kronika.ro .
„Most például arról van szó, hogy Victor Ponta ellen ügyészségi eljárás indult két korrupciós ügyben. A parlament megakadályozta, hogy eljárás induljon ellene, de a román politika központjában most a korrupcióellenes küzdelem áll. Amikor a román kormányfő nem tud korrupcióellenes ügyekben fellépni a nyilvánosság előtt, mert hiteltelen, marad neki a nacionalizmus” – mondta a szakértő a napilapnak. Barabás T. János szerint a román közvélemény egyre kevésbé fogékony a magyarellenességre, ma már nemigen lehet magyarellenes szólamokkal politikai karriert csinálni. A szakértő úgy véli, a kétoldalú gazdasági kapcsolatok annyira jól alakultak az elmúlt években, hogy hamarosan elfeledtetik a mostani csetepatét, és csillapodnak a kedélyek. „Ráadásul a közös biztonság- és energiapolitikai kihívások is arra késztetik országainkat, hogy szorosabban együttműködjünk egymással” – vélekedett a Napi Gazdaságnak a kutató.
Markó Béla szerint sem járt el helyesen a román külügyminisztérium, amikor beidézte a magyar nagykövetség illetékesét Zákonyi Botond nagykövet interjúja miatt. Az RMDSZ szenátora szerdán az RFI rádiónak adott interjúban úgy vélekedett, a mostani feszültség a 90-es éveket idézi fel benne.
A szövetség volt elnöke kifejtette, az ukrajnai helyzet, illetve a bevándorlók miatt sem Magyarországnak, sem Romániának nem érdeke a konfliktus. „Egy ilyen időszakban nem kellene mesterségesen konfliktushelyzetet teremteni. A román külügyminisztériumnak nincs igaza, amikor valamennyi, a romániai magyarokkal kapcsolatos véleményt elutasít” – szögezte le a politikus.
Markó hozzátette: jelenleg nincs hivatalos párbeszéd Magyarország és Románia között, pedig mindkét ország érdeke az együttműködés lenne. Kijelentette: a magyar illetékesek részéről nem hiba, hogy az autonómiáról beszélnek, mivel azt nem lehet kényes témának tekinteni. „Valaha kényes téma volt, de 2015-ben nem szabad annak lennie. Miért ne beszélhetnénk az autonómiáról? Elolvastam a magyar nagykövettel készült interjút, és nem mondott benne semmi rendkívülit” – hangsúlyozta Markó a kronika.ro-nak.
Erdély.ma
2015. augusztus 12.
Mibe kerül Biró jelölése
Újabb be nem tartott ígéret?
Mibe kerülhet a Magyar Polgári Pártnak (MPP) az, hogy Biró Zsolt pártelnök az RMDSZ parlamenti választási listáján indulhasson? Ennek a hátteréről próbáltunk tájékozódni az MPP helyi vezetőinél.
Kulcsár-Terza József megyei elnök szerint „korai erről még beszélni”, de nem ördögtől való az ötlet, hiszen hasonló tárgyalások már 2008-ban is voltak.
– Az MPP mindig is azt mondta, hogy az önkormányzati választások eredményeiből kiindulva a parlamenti választásokra egy „nemzeti válogatottat” kell felállítani, hogy minél reprezentatívabb legyen a képviselet – érvelt Kulcsár-Terza.
A megyei MPP-elnök nem tud róla, hogy ez irányban konkrét tárgyalások történtek volna. Azelőtt még meg kell nézni, hogyan alakul a himnuszper, az autonómia statútum, vagy a székelyföldi „határ-világítás” sorsa – tette hozzá. Bálint József sepsiszentgyörgyi elnök egyáltalán nem lelkes. Szerinte „ennyire nem szenvedhet káderhiányban az RMDSZ”, és különben is: attól, hogy megígérnek valamit, még nem történik semmi.
– Huszonöt év be nem tartott ígéret után senkinek sem fog feltűnni, ha esetleg ezt sem teljesítik. Amúgy legalábbis furcsának találnám, hogy egy magát ellenzékinek tartó párt elnöke egy „hatalmon lévő” párt listáján induljon. Arról nem is beszélve, hogy ez most ismét listás választás: ha nem vagy jó pártkatona, a vezetőség bármikor megvonhatja tőled a politikai bizalmat, s azzal véget ért a karriered, jöhet a következő a listáról. Persze, elvben megteheti, hogy induljon, akár egyféle megtisztulási folyamat kezdete is lehetne az MPP-ben – nyilatkozta Bálint József.
Biró Zsolt esetleges indítását Tamás Sándor vetette fel a Sic Feszt – Székelyföldi Szabadegyetemen.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Újabb be nem tartott ígéret?
Mibe kerülhet a Magyar Polgári Pártnak (MPP) az, hogy Biró Zsolt pártelnök az RMDSZ parlamenti választási listáján indulhasson? Ennek a hátteréről próbáltunk tájékozódni az MPP helyi vezetőinél.
Kulcsár-Terza József megyei elnök szerint „korai erről még beszélni”, de nem ördögtől való az ötlet, hiszen hasonló tárgyalások már 2008-ban is voltak.
– Az MPP mindig is azt mondta, hogy az önkormányzati választások eredményeiből kiindulva a parlamenti választásokra egy „nemzeti válogatottat” kell felállítani, hogy minél reprezentatívabb legyen a képviselet – érvelt Kulcsár-Terza.
A megyei MPP-elnök nem tud róla, hogy ez irányban konkrét tárgyalások történtek volna. Azelőtt még meg kell nézni, hogyan alakul a himnuszper, az autonómia statútum, vagy a székelyföldi „határ-világítás” sorsa – tette hozzá. Bálint József sepsiszentgyörgyi elnök egyáltalán nem lelkes. Szerinte „ennyire nem szenvedhet káderhiányban az RMDSZ”, és különben is: attól, hogy megígérnek valamit, még nem történik semmi.
– Huszonöt év be nem tartott ígéret után senkinek sem fog feltűnni, ha esetleg ezt sem teljesítik. Amúgy legalábbis furcsának találnám, hogy egy magát ellenzékinek tartó párt elnöke egy „hatalmon lévő” párt listáján induljon. Arról nem is beszélve, hogy ez most ismét listás választás: ha nem vagy jó pártkatona, a vezetőség bármikor megvonhatja tőled a politikai bizalmat, s azzal véget ért a karriered, jöhet a következő a listáról. Persze, elvben megteheti, hogy induljon, akár egyféle megtisztulási folyamat kezdete is lehetne az MPP-ben – nyilatkozta Bálint József.
Biró Zsolt esetleges indítását Tamás Sándor vetette fel a Sic Feszt – Székelyföldi Szabadegyetemen.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. augusztus 13.
Tévedésben a külügy (Markó a diplomáciai botrányról)
Nincs igaza a román külügyminisztériumnak, amikor képviselői visszautasítanak, illetve megtámadnak minden, az erdélyi magyarság helyzetére vonatkozó állásfoglalást, véleményt. Ezt Markó Béla volt szövetségi elnök, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője állítja, hozzátéve: Zákonyi Botond kijelentéseiben nincs semmi rendkívüli, a román reakció pedig sötét korszakot idéz.
A felsőházi honatya az RFI bukaresti stúdiójában beszélt az elmúlt két nap magyar–román diplomáciai botrányáról, amelyet Zákonyi Botond bukaresti magyar nagykövetnek a România liberă napilapban megjelent állításai indítottak el. Markó Béla szerint a román külügyminisztérium úgy viselkedik ebben az ügyben, mint az az 1980–90-es években volt jellemző, amikor minden kívülről érkező, a nemzeti kisebbségek helyzetét firtató véleményről azt tartották, hogy az „ország belügyeibe való beavatkozás”. Ő eddig azt remélte, hogy már sikerült túllépni ezen a korszakon, de jelek szerint nem teljesen. A magyarok romániai helyzetére vonatkozó bármely álláspont elutasítását illetően Markó úgy vélte, nincs igaza a bukaresti diplomáciának, ezekről a kérdésekről igenis beszélni kell. A területi autonómia valaha kényes téma volt, de 2015-ben nem kellene annak lennie Romániában. Miért ne beszélhetnénk róla, attól függetlenül, hogy ki ért egyet és ki nem az egésszel – magyarázta Markó Béla (képünkön), hozzátéve: elolvasta a Zákonyi Botond által az interjúban mondottakat, és szerinte a nagykövet kijelentéseiben nincs semmi rendkívüli. Sőt, ilyen álláspontok még napvilágot láttak korábban is, és például tíz évvel ezelőtt minden gond nélkül elfogadták volna – vélte a politikus. Markó továbbá leszögezte, hogy szerinte egyik országnak sem használ, ha most ilyen jellegű, mesterséges konfliktusokat gerjeszt egyik vagy másik fél. Az általános európai helyzetet alapul véve párbeszédnek kell kialakulnia minden témában, legyen az akár kényes egyik vagy másik fél számára. Együttműködésre van szükség, egyebek mellett a nemzetiségi kérdésekben. Már tizenöt évvel ezelőtt felvetődött egy stratégiai partnerség kialakítása, amely mai napig várat magára, miközben Románia számára sem lenne káros ennek megléte. Az RMDSZ volt elnöke szerint komoly akadályt jelent, hogy egy ideje nem létezik érdembeli kapcsolat, párbeszéd a két állam között. Míg a 2000-es évek elején közös kormányüléseket is tartottak, ahol számba tudták venni az együttműködés már meglévő, illetve lehetséges irányvonalait, most ilyen jellegű kapcsolat nincs. Szórványosan létezik együttműködés infrastruktúra-fejlesztések, illetve pár, uniós pénzekből finanszírozott beruházás terén, de ezek messze nem elegendőek – vélte Markó.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Nincs igaza a román külügyminisztériumnak, amikor képviselői visszautasítanak, illetve megtámadnak minden, az erdélyi magyarság helyzetére vonatkozó állásfoglalást, véleményt. Ezt Markó Béla volt szövetségi elnök, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője állítja, hozzátéve: Zákonyi Botond kijelentéseiben nincs semmi rendkívüli, a román reakció pedig sötét korszakot idéz.
A felsőházi honatya az RFI bukaresti stúdiójában beszélt az elmúlt két nap magyar–román diplomáciai botrányáról, amelyet Zákonyi Botond bukaresti magyar nagykövetnek a România liberă napilapban megjelent állításai indítottak el. Markó Béla szerint a román külügyminisztérium úgy viselkedik ebben az ügyben, mint az az 1980–90-es években volt jellemző, amikor minden kívülről érkező, a nemzeti kisebbségek helyzetét firtató véleményről azt tartották, hogy az „ország belügyeibe való beavatkozás”. Ő eddig azt remélte, hogy már sikerült túllépni ezen a korszakon, de jelek szerint nem teljesen. A magyarok romániai helyzetére vonatkozó bármely álláspont elutasítását illetően Markó úgy vélte, nincs igaza a bukaresti diplomáciának, ezekről a kérdésekről igenis beszélni kell. A területi autonómia valaha kényes téma volt, de 2015-ben nem kellene annak lennie Romániában. Miért ne beszélhetnénk róla, attól függetlenül, hogy ki ért egyet és ki nem az egésszel – magyarázta Markó Béla (képünkön), hozzátéve: elolvasta a Zákonyi Botond által az interjúban mondottakat, és szerinte a nagykövet kijelentéseiben nincs semmi rendkívüli. Sőt, ilyen álláspontok még napvilágot láttak korábban is, és például tíz évvel ezelőtt minden gond nélkül elfogadták volna – vélte a politikus. Markó továbbá leszögezte, hogy szerinte egyik országnak sem használ, ha most ilyen jellegű, mesterséges konfliktusokat gerjeszt egyik vagy másik fél. Az általános európai helyzetet alapul véve párbeszédnek kell kialakulnia minden témában, legyen az akár kényes egyik vagy másik fél számára. Együttműködésre van szükség, egyebek mellett a nemzetiségi kérdésekben. Már tizenöt évvel ezelőtt felvetődött egy stratégiai partnerség kialakítása, amely mai napig várat magára, miközben Románia számára sem lenne káros ennek megléte. Az RMDSZ volt elnöke szerint komoly akadályt jelent, hogy egy ideje nem létezik érdembeli kapcsolat, párbeszéd a két állam között. Míg a 2000-es évek elején közös kormányüléseket is tartottak, ahol számba tudták venni az együttműködés már meglévő, illetve lehetséges irányvonalait, most ilyen jellegű kapcsolat nincs. Szórványosan létezik együttműködés infrastruktúra-fejlesztések, illetve pár, uniós pénzekből finanszírozott beruházás terén, de ezek messze nem elegendőek – vélte Markó.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. augusztus 13.
Sokallják a hazai kisebbségek támogatását
A Marosfőn megrendezett, határon túli románok táborának tegnapi előadói a romániai kisebbségeknek biztosított pénzt sokallták, és ezzel párhuzamosan kevesellték azt az összeget, amelyet a román állam fordít a határon túli románok támogatására.
Eugen Popescu, a Határon Túli Románokért Országos Alapítvány elnöke „rettenetes és igazságtalan diszkriminációnak” nevezte, hogy a román állam sokkal több pénzt biztosít a romániai kisebbségeknek, mint a Balkánon, Románia határai körül élő román kisebbségeknek. Példaként emelte ki, hogy az idén Bukarest 91,4 millió lejt biztosított a kisebbségeknek, 10 millió lejjel többet, mint 2014-ben olyan körülmények között, hogy a 2011-es népszámlálás adatai szerint a kisebbségek létszáma csökkent hazánkban. Mint mondta, ebből a pénzből 19,7 millió lejt az RMDSZ kapott, miközben a három székely megyében élő románok érdekeit képviselő Polgári Fórum egy lejt se kap.
A határon túl élő románok is csak 8,8 millió lejt kapnak a román államtól – tette hozzá, ami még a felét sem teszi ki annak az összegnek, amit az RMDSZ kap a román államtól – hangzott a fejtegetés a rendszerint magyarellenes és román nacionalista diskurzusoknak teret adó táborban.
Szabadság (Kolozsvár)
A Marosfőn megrendezett, határon túli románok táborának tegnapi előadói a romániai kisebbségeknek biztosított pénzt sokallták, és ezzel párhuzamosan kevesellték azt az összeget, amelyet a román állam fordít a határon túli románok támogatására.
Eugen Popescu, a Határon Túli Románokért Országos Alapítvány elnöke „rettenetes és igazságtalan diszkriminációnak” nevezte, hogy a román állam sokkal több pénzt biztosít a romániai kisebbségeknek, mint a Balkánon, Románia határai körül élő román kisebbségeknek. Példaként emelte ki, hogy az idén Bukarest 91,4 millió lejt biztosított a kisebbségeknek, 10 millió lejjel többet, mint 2014-ben olyan körülmények között, hogy a 2011-es népszámlálás adatai szerint a kisebbségek létszáma csökkent hazánkban. Mint mondta, ebből a pénzből 19,7 millió lejt az RMDSZ kapott, miközben a három székely megyében élő románok érdekeit képviselő Polgári Fórum egy lejt se kap.
A határon túl élő románok is csak 8,8 millió lejt kapnak a román államtól – tette hozzá, ami még a felét sem teszi ki annak az összegnek, amit az RMDSZ kap a román államtól – hangzott a fejtegetés a rendszerint magyarellenes és román nacionalista diskurzusoknak teret adó táborban.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. augusztus 13.
„A napi politika diktálja Romániában a magyarellenes retorikát”
A napi politika diktálja Romániában a magyarellenes retorikát a budapesti Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója szerint. Barabás T. Jánost a hét elején kirobbant román–magyar konfliktus kapcsán szólaltatta meg a Napi Gazdaság.
„Most például arról van szó, hogy Victor Ponta ellen ügyészségi eljárás indult két korrupciós ügyben. A parlament megakadályozta, hogy eljárás induljon ellene, de a román politika központjában most a korrupcióellenes küzdelem áll. Amikor a román kormányfő nem tud korrupcióellenes ügyekben fellépni a nyilvánosság előtt, mert hiteltelen, marad neki a nacionalizmus” – mondta a szakértő a napilapnak.
Barabás T. János szerint a román közvélemény egyre kevésbé fogékony a magyarellenességre, ma már nemigen lehet magyarellenes szólamokkal politikai karriert csinálni. A szakértő úgy véli, a kétoldalú gazdasági kapcsolatok annyira jól alakultak az elmúlt években, hogy hamarosan elfeledtetik a mostani csetepatét, és csillapodnak a kedélyek. „Ráadásul a közös biztonság- és energiapolitikai kihívások is arra késztetik országainkat, hogy szorosabban együttműködjünk egymással” – vélekedett a Napi Gazdaságnak a kutató.
Markó Béla szerint sem járt el helyesen a román külügyminisztérium, amikor beidézte a magyar nagykövetség illetékesét Zákonyi Botond nagykövet interjúja miatt. Az RMDSZ szenátora szerdán az RFI rádiónak adott interjúban úgy vélekedett, a mostani feszültség a 90-es éveket idézi fel benne.
A szövetség volt elnöke kifejtette, az ukrajnai helyzet, illetve a bevándorlók miatt sem Magyarországnak, sem Romániának nem érdeke a konfliktus. „Egy ilyen időszakban nem kellene mesterségesen konfliktushelyzetet teremteni. A román külügyminisztériumnak nincs igaza, amikor valamennyi, a romániai magyarokkal kapcsolatos véleményt elutasít” – szögezte le a politikus.
Markó hozzátette: jelenleg nincs hivatalos párbeszéd Magyarország és Románia között, pedig mindkét ország érdeke az együttműködés lenne. Kijelentette: a magyar illetékesek részéről nem hiba, hogy az autonómiáról beszélnek, mivel azt nem lehet kényes témának tekinteni. „Valaha kényes téma volt, de 2015-ben nem szabad annak lennie. Miért ne beszélhetnénk az autonómiáról? Elolvastam a magyar nagykövettel készült interjút, és nem mondott benne semmi rendkívülit” – hangsúlyozta Markó.
Szabadság (Kolozsvár)
A napi politika diktálja Romániában a magyarellenes retorikát a budapesti Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója szerint. Barabás T. Jánost a hét elején kirobbant román–magyar konfliktus kapcsán szólaltatta meg a Napi Gazdaság.
„Most például arról van szó, hogy Victor Ponta ellen ügyészségi eljárás indult két korrupciós ügyben. A parlament megakadályozta, hogy eljárás induljon ellene, de a román politika központjában most a korrupcióellenes küzdelem áll. Amikor a román kormányfő nem tud korrupcióellenes ügyekben fellépni a nyilvánosság előtt, mert hiteltelen, marad neki a nacionalizmus” – mondta a szakértő a napilapnak.
Barabás T. János szerint a román közvélemény egyre kevésbé fogékony a magyarellenességre, ma már nemigen lehet magyarellenes szólamokkal politikai karriert csinálni. A szakértő úgy véli, a kétoldalú gazdasági kapcsolatok annyira jól alakultak az elmúlt években, hogy hamarosan elfeledtetik a mostani csetepatét, és csillapodnak a kedélyek. „Ráadásul a közös biztonság- és energiapolitikai kihívások is arra késztetik országainkat, hogy szorosabban együttműködjünk egymással” – vélekedett a Napi Gazdaságnak a kutató.
Markó Béla szerint sem járt el helyesen a román külügyminisztérium, amikor beidézte a magyar nagykövetség illetékesét Zákonyi Botond nagykövet interjúja miatt. Az RMDSZ szenátora szerdán az RFI rádiónak adott interjúban úgy vélekedett, a mostani feszültség a 90-es éveket idézi fel benne.
A szövetség volt elnöke kifejtette, az ukrajnai helyzet, illetve a bevándorlók miatt sem Magyarországnak, sem Romániának nem érdeke a konfliktus. „Egy ilyen időszakban nem kellene mesterségesen konfliktushelyzetet teremteni. A román külügyminisztériumnak nincs igaza, amikor valamennyi, a romániai magyarokkal kapcsolatos véleményt elutasít” – szögezte le a politikus.
Markó hozzátette: jelenleg nincs hivatalos párbeszéd Magyarország és Románia között, pedig mindkét ország érdeke az együttműködés lenne. Kijelentette: a magyar illetékesek részéről nem hiba, hogy az autonómiáról beszélnek, mivel azt nem lehet kényes témának tekinteni. „Valaha kényes téma volt, de 2015-ben nem szabad annak lennie. Miért ne beszélhetnénk az autonómiáról? Elolvastam a magyar nagykövettel készült interjút, és nem mondott benne semmi rendkívülit” – hangsúlyozta Markó.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. augusztus 13.
A provokáció provokálása
Úgy tűnik, a román politikum nem nagyon tud mit kezdeni az utóbbi periódusban tapasztalható, növekvő mértékű hivatalos magyar szókimondással. Alig kezdtek csendesedni az Orbán Viktor tusványosi ténymegállapítása – miszerint nincs túl sok örvendetes elem a jelenlegi magyar–román viszonyban – által keltett hullámok, egy másik hivatalos magyar megszólalás nyomán máris sértett félként ugrott a román diplomácia. Ezúttal Zákonyi Botond bukaresti magyar nagykövet az elmúlt években megszokottnál jóval kevesebb udvariaskodást tartalmazó interjúja verte ki a biztosítékot, amelyben az aktuális kérdések mellett az örökzöld autonómiatéma is terítékre került. Újfent kiderült, hogy utóbbi nagy általánosságban élvezi ugyan a magyar kormány támogatását, ám hivatalos percepciója láttán igencsak felszaladt a szemöldökünk. A nagykövet szavaiból ugyanis az derült ki, hogy az anyaország továbbra is hiányolja a Székelyföld képviselőinek egyértelmű javaslatait, mint amilyen például az RMDSZ által tavaly kidolgozott törvénytervezet.
Itt viszont két ponton is érdemes elgondolkoznunk. Az egyik, hogy miért éppen a sokak által a maszatolás magasiskolájának nyilvánított, közvita címszó alatt a végtelenségig elhúzott tulipános tervezetet tartja követendőnek a magyar politikum? Mert ha az egységes autonómiatervezet kidolgozására való felszólítás önmagában akár indokoltnak is nevezhető, az interjúban megnevezett irány vagy alapos félretájékoztatásra, vagy az első számú politikai partner újbóli megerősítésére utal, végső esetben pedig súlyos tájékozatlanságra vall. A jelenségnek újra riadóállásba kell helyeznie a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Nemzeti Tanács vezetőit, az RMDSZ-tervezet elfogadása ugyanis vakvágányra terelheti az autonómia ügyét.
A másik felismerés talán még fájdalmasabb, hiszen nem aktuálpolitikai gyűrkőzésekről árulkodik, hanem olyan elvi álláspontról, ami értelmezhetetlen az elmúlt öt esztendő magyar nemzetpolitikai offenzívájának „szövegkörnyezetében”. Az ugyanis az erdélyi magyar ember autonómiaéretlenségét mondja ki, hivatkozva pénzügyi törékenységre és széthúzásra egyaránt. Roppant kínos egy magyar nagykövet megfogalmazásában viszonthallani a Bukarestben megfogalmazott téziseket, amelyek a székelyföldi megyék életképtelenségét szajkózzák. A klasszikus tyúk-tojás viszonyban keresett prioritás autonomista értelmezése nemcsak hamis, de romboló is, hiszen épp ez az egyik legracionálisabbnak tűnő ellenérv, amelyre az elmúlt évtizedek tudatpusztító tevékenysége során „kitenyésztett”embertípus kényelmességében, lelki sivárságában olyannyira vevő.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Úgy tűnik, a román politikum nem nagyon tud mit kezdeni az utóbbi periódusban tapasztalható, növekvő mértékű hivatalos magyar szókimondással. Alig kezdtek csendesedni az Orbán Viktor tusványosi ténymegállapítása – miszerint nincs túl sok örvendetes elem a jelenlegi magyar–román viszonyban – által keltett hullámok, egy másik hivatalos magyar megszólalás nyomán máris sértett félként ugrott a román diplomácia. Ezúttal Zákonyi Botond bukaresti magyar nagykövet az elmúlt években megszokottnál jóval kevesebb udvariaskodást tartalmazó interjúja verte ki a biztosítékot, amelyben az aktuális kérdések mellett az örökzöld autonómiatéma is terítékre került. Újfent kiderült, hogy utóbbi nagy általánosságban élvezi ugyan a magyar kormány támogatását, ám hivatalos percepciója láttán igencsak felszaladt a szemöldökünk. A nagykövet szavaiból ugyanis az derült ki, hogy az anyaország továbbra is hiányolja a Székelyföld képviselőinek egyértelmű javaslatait, mint amilyen például az RMDSZ által tavaly kidolgozott törvénytervezet.
Itt viszont két ponton is érdemes elgondolkoznunk. Az egyik, hogy miért éppen a sokak által a maszatolás magasiskolájának nyilvánított, közvita címszó alatt a végtelenségig elhúzott tulipános tervezetet tartja követendőnek a magyar politikum? Mert ha az egységes autonómiatervezet kidolgozására való felszólítás önmagában akár indokoltnak is nevezhető, az interjúban megnevezett irány vagy alapos félretájékoztatásra, vagy az első számú politikai partner újbóli megerősítésére utal, végső esetben pedig súlyos tájékozatlanságra vall. A jelenségnek újra riadóállásba kell helyeznie a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Nemzeti Tanács vezetőit, az RMDSZ-tervezet elfogadása ugyanis vakvágányra terelheti az autonómia ügyét.
A másik felismerés talán még fájdalmasabb, hiszen nem aktuálpolitikai gyűrkőzésekről árulkodik, hanem olyan elvi álláspontról, ami értelmezhetetlen az elmúlt öt esztendő magyar nemzetpolitikai offenzívájának „szövegkörnyezetében”. Az ugyanis az erdélyi magyar ember autonómiaéretlenségét mondja ki, hivatkozva pénzügyi törékenységre és széthúzásra egyaránt. Roppant kínos egy magyar nagykövet megfogalmazásában viszonthallani a Bukarestben megfogalmazott téziseket, amelyek a székelyföldi megyék életképtelenségét szajkózzák. A klasszikus tyúk-tojás viszonyban keresett prioritás autonomista értelmezése nemcsak hamis, de romboló is, hiszen épp ez az egyik legracionálisabbnak tűnő ellenérv, amelyre az elmúlt évtizedek tudatpusztító tevékenysége során „kitenyésztett”embertípus kényelmességében, lelki sivárságában olyannyira vevő.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. augusztus 13.
Forró László választása – válaszféle a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) újonnan választott főjegyzőjének
Főjegyzővé választása alkalmából adott interjút Forró László, a KREK eddigi előadótanácsosa, nem mellékesen még az RMDSZ Bihar megyei önkormányzati képviselője. A főjegyző – többek között – püspöksége „a magyar pártokkal szembeni egyenlő távolság elvéről” is beszél, sajátosan emlékezve történésekre és a nemzeti táborban igencsak megrökönyödést keltő politikai szerepvállalását próbálja megmagyarázni.
Érezhetően felmentést keres egykori döntésére, illetve annak felelősségét szeretné áthárítani. A közvetlen felelőst politikai pálfordulásáért nem saját lelkiismerete környékén, hanem az Erdélyi Magyar Néppárt köreiben és konkrétan szerény személyemben véli megtalálni. Lelkiismeretével folytatott vitában nem kívánok neki segíteni, de az igaz és a hamis harcában mindig érdemes az igazság pártján megszólalni.
Forró László ambícióitól soha nem állt távol a politikai szerepvállalás, már Tőkés püspök oldalán, annak bátorító beleegyezésével többször vállalt aktív – bár inkább háttérmunkás – politikai feladatokat. A közvetlen szerep- és felelősségvállalást azonban, bár többször felmerült ennek lehetősége, mindig visszautasította. Azt gondoltam, egyházi feladatköréből eredő erkölcsi megfontolásból teszi ezt és sajnálattal vettem tudomásul, ugyanis az autonómiamozgalom egyik vezetőjeként folyamatosan azon dolgoztam, hogy az ügyet arcukkal és közéleti tisztségük tekintélyével a nyilvánosság előtt is vállaló személyiségek közül minél többet megnyerjek. Forró László mind rátermettsége, mind tisztsége okán alkalmasnak tűnt erre. Annál nagyobb volt a megrökönyödés, amikor a KREK Tőkés László utáni korszakának nagy paradigmaváltása közepette Forró László, a „pártokkal szembeni egyenlő távolság” elvét követve – vékony mentségére szolgáljon, új püspökének rábólintásával – elfogadta az RMDSZ által felkínált megyei tanácsosi mandátumot. Attól a Kiss Sándor, Szabó Ödön és Bíró Rozália nevével fémjelzett RMDSZ-vezetőségtől, amelynek kétes módszerei és szándékai ellen Tőkés László oldalán – legalábbis akkor úgy tűnt – teljes meggyőződéssel harcolt. A Néppárt ajánlata az RMDSZ-ével szemben nem is lehetett „versenyképes”: sem jól fizető tisztséget, sem hatalommal járó előnyöket nem tudtunk ígérni, csak a megfeszített munka lehetőségét és az elvégzése utáni nyugodt lelkiismeretet. Ez utóbbi ajánlatot viszont többször is megtettük. Magam is személyesen, Bihar megyei társaim is. Forró László az előbbi lehetőséget választotta. Lelke rajta.
Az egyház „pártokhoz mért egyenlő távolságáról”
Személyes meggyőződésem, hogy a magyar történelmi egyházaknak az erdélyi magyar közösség politikai érdekvédelmét felvállaló pártokkal nem értéksemleges – egyenlően távolságtartó – viszonyt kell ápolniuk, amely abban merül ki, hogy az egyházi vezetők által megnevezett emberek kerülnek politikai tisztségbe. A közösségmegtartó egyház és a közösségi érdekvédelmet felvállaló politika viszonyának ennél sokkal összetettebbnek kell lennie. A magyar történelmi egyházaknak elegendő kihívás a politika moralitására és értékelvűségére ügyelni, mintsem a pártok szervezési vagy káderpolitikai feladatait átvállalni. Főtiszteletű Csűry István püspök úrral évekkel ezelőtt a nyilvánosság előtt folytatott eszmecserénk lényege ez volt, nem pedig a jelenlegi püspökhelyettes által elnagyolt, leegyszerűsítő és ezért mind tartalmában, mind formájában igaztalan forgatókönyv. A politikusnak az a dolga, hogy tisztelettel és figyelemmel hallgassa meg az egyház elöljáróinak álláspontját, majd meggyőződése és legjobb tudása szerint építse be azt politikai döntéseibe. A Néppárt ilyen természetes partneri viszonyt szeretne ápolni a közösségmegtartó egyház képviselőivel és természetesen megköszöni, sőt, igényli a munkájára vonatkozó – elismerő vagy kritikai – visszajelzéseket, legyenek azok akár személyre szólóak is.
Végezetül, Forró László főjegyző úr megválasztásához gratulálok, kívánok erőt és hitet felelős munkájához. Ígérem, közérdekű ügyekben megfogalmazott véleményét mindig a legnagyobb figyelemmel és alázattal hallgatom.
Toró T. Tibor
erdon.ro
Főjegyzővé választása alkalmából adott interjút Forró László, a KREK eddigi előadótanácsosa, nem mellékesen még az RMDSZ Bihar megyei önkormányzati képviselője. A főjegyző – többek között – püspöksége „a magyar pártokkal szembeni egyenlő távolság elvéről” is beszél, sajátosan emlékezve történésekre és a nemzeti táborban igencsak megrökönyödést keltő politikai szerepvállalását próbálja megmagyarázni.
Érezhetően felmentést keres egykori döntésére, illetve annak felelősségét szeretné áthárítani. A közvetlen felelőst politikai pálfordulásáért nem saját lelkiismerete környékén, hanem az Erdélyi Magyar Néppárt köreiben és konkrétan szerény személyemben véli megtalálni. Lelkiismeretével folytatott vitában nem kívánok neki segíteni, de az igaz és a hamis harcában mindig érdemes az igazság pártján megszólalni.
Forró László ambícióitól soha nem állt távol a politikai szerepvállalás, már Tőkés püspök oldalán, annak bátorító beleegyezésével többször vállalt aktív – bár inkább háttérmunkás – politikai feladatokat. A közvetlen szerep- és felelősségvállalást azonban, bár többször felmerült ennek lehetősége, mindig visszautasította. Azt gondoltam, egyházi feladatköréből eredő erkölcsi megfontolásból teszi ezt és sajnálattal vettem tudomásul, ugyanis az autonómiamozgalom egyik vezetőjeként folyamatosan azon dolgoztam, hogy az ügyet arcukkal és közéleti tisztségük tekintélyével a nyilvánosság előtt is vállaló személyiségek közül minél többet megnyerjek. Forró László mind rátermettsége, mind tisztsége okán alkalmasnak tűnt erre. Annál nagyobb volt a megrökönyödés, amikor a KREK Tőkés László utáni korszakának nagy paradigmaváltása közepette Forró László, a „pártokkal szembeni egyenlő távolság” elvét követve – vékony mentségére szolgáljon, új püspökének rábólintásával – elfogadta az RMDSZ által felkínált megyei tanácsosi mandátumot. Attól a Kiss Sándor, Szabó Ödön és Bíró Rozália nevével fémjelzett RMDSZ-vezetőségtől, amelynek kétes módszerei és szándékai ellen Tőkés László oldalán – legalábbis akkor úgy tűnt – teljes meggyőződéssel harcolt. A Néppárt ajánlata az RMDSZ-ével szemben nem is lehetett „versenyképes”: sem jól fizető tisztséget, sem hatalommal járó előnyöket nem tudtunk ígérni, csak a megfeszített munka lehetőségét és az elvégzése utáni nyugodt lelkiismeretet. Ez utóbbi ajánlatot viszont többször is megtettük. Magam is személyesen, Bihar megyei társaim is. Forró László az előbbi lehetőséget választotta. Lelke rajta.
Az egyház „pártokhoz mért egyenlő távolságáról”
Személyes meggyőződésem, hogy a magyar történelmi egyházaknak az erdélyi magyar közösség politikai érdekvédelmét felvállaló pártokkal nem értéksemleges – egyenlően távolságtartó – viszonyt kell ápolniuk, amely abban merül ki, hogy az egyházi vezetők által megnevezett emberek kerülnek politikai tisztségbe. A közösségmegtartó egyház és a közösségi érdekvédelmet felvállaló politika viszonyának ennél sokkal összetettebbnek kell lennie. A magyar történelmi egyházaknak elegendő kihívás a politika moralitására és értékelvűségére ügyelni, mintsem a pártok szervezési vagy káderpolitikai feladatait átvállalni. Főtiszteletű Csűry István püspök úrral évekkel ezelőtt a nyilvánosság előtt folytatott eszmecserénk lényege ez volt, nem pedig a jelenlegi püspökhelyettes által elnagyolt, leegyszerűsítő és ezért mind tartalmában, mind formájában igaztalan forgatókönyv. A politikusnak az a dolga, hogy tisztelettel és figyelemmel hallgassa meg az egyház elöljáróinak álláspontját, majd meggyőződése és legjobb tudása szerint építse be azt politikai döntéseibe. A Néppárt ilyen természetes partneri viszonyt szeretne ápolni a közösségmegtartó egyház képviselőivel és természetesen megköszöni, sőt, igényli a munkájára vonatkozó – elismerő vagy kritikai – visszajelzéseket, legyenek azok akár személyre szólóak is.
Végezetül, Forró László főjegyző úr megválasztásához gratulálok, kívánok erőt és hitet felelős munkájához. Ígérem, közérdekű ügyekben megfogalmazott véleményét mindig a legnagyobb figyelemmel és alázattal hallgatom.
Toró T. Tibor
erdon.ro
2015. augusztus 14.
Intézményesített megkülönböztetés? (Székelyföldi románok)
Ismét a székelyföldi románok helyzete, sorsa jelentette a témát a Marosfőn hétfő óta zajló szabadegyetemen. Ezúttal Hargita megye prefektusa osztotta meg aggodalmait a hallhatósággal, kijelentve: a román állam tehetetlenül nézi, amint diszkriminálják állampolgárait, egy olyan rendszert kihasználva, amelyet maga teremtett. Az előadáson ugyanakkor újból előkerült a térségben élő románok fokozottabb állami támogatásának igénye.
A kormányhivatal vezetője szerint Hargita és Kovászna megye román közösségei teljességgel elveszítették a lehetőséget, hogy befolyásolhassák az őket érintő nagy horderejű döntéseket. Ráadásul a román állam mindössze csak tehetetlen szemlélője ennek a diszkriminatív helyzetnek. Jean Adrian Andrei szerint a térségben élő román nemzetiségűekre nézve nem az jelenti a legnagyobb veszélyt, hogy megfogyatkoztak az elmúlt két évtizedben – hiszen ez országos szintű jelenség – az egyébként is többségben magyarok lakta megyékben, hanem „a félelem és elhagyatottság érzése”, amely elsősorban az állam és a társadalom támogatásának hiányából fakad. Emiatt ennek a közösségnek a tagjai – és mivel nem tudják befolyásolni a fontos döntéseket, alulképviseltségük miatt – megtűrtnek érzik magukat, illetve a jövőjüket illetően az elvándorlás lehetősége a legbiztatóbb számukra. Jean Adrian Andrei szerint a helyi közigazgatási döntésekbe csak ritkán és véletlenszerűen kerülnek be olyan elemek, melyek a románság érdekeit szolgálják, és azok is általában külső nyomásra. A prefektus két okot is lát a kialakult helyzet mögött: egyrészt a román közösségek előrelátásának és következetességének hiányát, másrészt a román állam autoritásának meggyengülését a térségben politikai okok, valamint az RMDSZ tevékenysége nyomán. Hozzátette: az 1990 utáni hibás stratégiáknak köszönhetően a székelyföldi románokat egy olyan intézményrendszer segítségével diszkriminálják saját országukban, amelyet maga a román állam épített fel, és amelynek megváltoztatásához most nincsenek eszközei.
Végül Jean Adrian Andrei demográfiai adatokkal is szolgált, amelyekből az derült ki, hogy Hargita megyében 1992-től számítva 2011-ig közel 15 százalékkal csökkent a román nemzetiségűek száma, 2021-re pedig ez az arány negyvenszázalékos lehet.
A prefektus kijelentéseihez több meghívott is csatlakozott. Egy kérdésben mindnyájan egyetértettek: a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának állami támogatásban kellene részesülnie annak érdekében, hogy a térség románságának helyzetén érdemben változtatni lehessen, illetve az identitás és a kulturális örökség megőrzése valóban hatékony legyen. Egyesek szerint ez alapvető elvárás. Más javaslat volt, hogy a kormány szintjén külön államtitkárságot kellene létrehozni, amely kizárólag ezekre a közösségekre összpontosítana.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Ismét a székelyföldi románok helyzete, sorsa jelentette a témát a Marosfőn hétfő óta zajló szabadegyetemen. Ezúttal Hargita megye prefektusa osztotta meg aggodalmait a hallhatósággal, kijelentve: a román állam tehetetlenül nézi, amint diszkriminálják állampolgárait, egy olyan rendszert kihasználva, amelyet maga teremtett. Az előadáson ugyanakkor újból előkerült a térségben élő románok fokozottabb állami támogatásának igénye.
A kormányhivatal vezetője szerint Hargita és Kovászna megye román közösségei teljességgel elveszítették a lehetőséget, hogy befolyásolhassák az őket érintő nagy horderejű döntéseket. Ráadásul a román állam mindössze csak tehetetlen szemlélője ennek a diszkriminatív helyzetnek. Jean Adrian Andrei szerint a térségben élő román nemzetiségűekre nézve nem az jelenti a legnagyobb veszélyt, hogy megfogyatkoztak az elmúlt két évtizedben – hiszen ez országos szintű jelenség – az egyébként is többségben magyarok lakta megyékben, hanem „a félelem és elhagyatottság érzése”, amely elsősorban az állam és a társadalom támogatásának hiányából fakad. Emiatt ennek a közösségnek a tagjai – és mivel nem tudják befolyásolni a fontos döntéseket, alulképviseltségük miatt – megtűrtnek érzik magukat, illetve a jövőjüket illetően az elvándorlás lehetősége a legbiztatóbb számukra. Jean Adrian Andrei szerint a helyi közigazgatási döntésekbe csak ritkán és véletlenszerűen kerülnek be olyan elemek, melyek a románság érdekeit szolgálják, és azok is általában külső nyomásra. A prefektus két okot is lát a kialakult helyzet mögött: egyrészt a román közösségek előrelátásának és következetességének hiányát, másrészt a román állam autoritásának meggyengülését a térségben politikai okok, valamint az RMDSZ tevékenysége nyomán. Hozzátette: az 1990 utáni hibás stratégiáknak köszönhetően a székelyföldi románokat egy olyan intézményrendszer segítségével diszkriminálják saját országukban, amelyet maga a román állam épített fel, és amelynek megváltoztatásához most nincsenek eszközei.
Végül Jean Adrian Andrei demográfiai adatokkal is szolgált, amelyekből az derült ki, hogy Hargita megyében 1992-től számítva 2011-ig közel 15 százalékkal csökkent a román nemzetiségűek száma, 2021-re pedig ez az arány negyvenszázalékos lehet.
A prefektus kijelentéseihez több meghívott is csatlakozott. Egy kérdésben mindnyájan egyetértettek: a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának állami támogatásban kellene részesülnie annak érdekében, hogy a térség románságának helyzetén érdemben változtatni lehessen, illetve az identitás és a kulturális örökség megőrzése valóban hatékony legyen. Egyesek szerint ez alapvető elvárás. Más javaslat volt, hogy a kormány szintjén külön államtitkárságot kellene létrehozni, amely kizárólag ezekre a közösségekre összpontosítana.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. augusztus 14.
Kelemen és Tőkés a KMN nyitógáláján
– Nyugodt lelkiismerettel várjuk a hatodik Kolozsvári Magyar Napokat (KMN), hiszen a rendezvénysorozat előtti utolsó „bejelentkezéskor” elmondhatjuk a sajtónak, hogy a szervezés terén nincsenek gondok, minden sínen van – nyilatkozta Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke a közelgő magyar napok kapcsán. Megtudtuk: a hétfői nyitógálára eljön Kelemen Hunor, az RMDSZ országos elnöke és Tőkés László EP-képviselő is.
Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere arról tájékoztatta a sajtót, hogy az elmúlt hetek incidensei miatt a KMN szervezőcsapata még nagyobb figyelmet szentel a törvényes rendelkezések betartására és a civilizált körülmények és légkör biztosítására. Lezajlottak a helyi és a megyei hatóságokkal, a karhatalmi erőkkel való egyeztetések is – tette hozzá.
N.-H.D.
Szabadság (Kolozsvár)
– Nyugodt lelkiismerettel várjuk a hatodik Kolozsvári Magyar Napokat (KMN), hiszen a rendezvénysorozat előtti utolsó „bejelentkezéskor” elmondhatjuk a sajtónak, hogy a szervezés terén nincsenek gondok, minden sínen van – nyilatkozta Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke a közelgő magyar napok kapcsán. Megtudtuk: a hétfői nyitógálára eljön Kelemen Hunor, az RMDSZ országos elnöke és Tőkés László EP-képviselő is.
Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere arról tájékoztatta a sajtót, hogy az elmúlt hetek incidensei miatt a KMN szervezőcsapata még nagyobb figyelmet szentel a törvényes rendelkezések betartására és a civilizált körülmények és légkör biztosítására. Lezajlottak a helyi és a megyei hatóságokkal, a karhatalmi erőkkel való egyeztetések is – tette hozzá.
N.-H.D.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. augusztus 14.
S megint elölről
Az éve eme szaka a diáktáborok és szabadegyetemek ideje. Negyedszázada Tusványos nélkül, legalábbis a jobbak számára elképzelhetetlen a nyár. Ha másért nem, de Orbán Viktor előadásáért elmennek oda még az idősebb nemzedékhez tartozók, olykor – igaz, egyre ritkábban és egyre kevesebben – még az RMDSZ vezérkarának tagjai is.
Az előzetesen és célzatosan felcsigázott érdeklődés kiemelten irányul ilyenkor Orbán Viktor előadására, aki többnyire meg is felel a várakozásoknak: magvas, zsinórmértéket jelentő gondolataival rendszerint meghatározza a Fidesz politikájának irányvonalát, egy esztendőre témát szolgáltat a politika és média világának. Az idei előadás ugyan nem keltett a tavalyi, az illiberális demokráciára vonatkozó okfejtéséhez hasonló visszhangot, de a migráció – népvándoroltatás? – igencsak kényes, sokakat napi szinten is érintő, hosszú távú következményeiben igencsak súlyos problémája magára vonta a közfigyelmet.
Idén mintha az EMI-táborban fogalmazódtak volna meg a legfigyelemreméltóbb gondolatok a Kárpát-medence jelenét és jövőjét illetően. A sorrendben tizenegyedik alkalommal megrendezett tábor köztudottan a radikálisabb gondolkodású ifjak és politikusok találkozóhelye. A nyári uborkaszezonban fölös szabadidővel rendelkező, nem kifejezetten objektív, elfogulatlan román politikum és média árgus figyelme is elsősorban ennek tudható be. Idén a román média mindenekelőtt Vona Gábor pártelnökre, valamint az egyéves kitiltása után ismét „román földre” merészkedő Szávay Istvánra fókuszált. Előbbinek azt a kijelentését emelték ki, amely szerint a Jobbik csak néppártként válhat kormányképes erővé Magyarországon, ezért pártja életében elérkezett az az idő, amikor „kóstolgatni kell a kormányzás felelősségét”, utóbbinak a Moldova Romániával való egyesülésére, illetve az ország föderalizációjára vonatkozó jóslatát emelték ki.
Szó esett – nem is kevés – az autonómiáról is. Anélkül azonban, hogy egyértelművé tették volna: azt úgy nem lehet elérni, hogy csak a nyári táborok idejére vesszük elő a témát, „harcolunk” érte, aztán a táborzárás másnapján megfeledkezünk róla, hogy a következő nyári tábor időpontjának közeledtével újra, sokadszorra is elővegyük… S megint elölről.
Szentgyörgyi László
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Az éve eme szaka a diáktáborok és szabadegyetemek ideje. Negyedszázada Tusványos nélkül, legalábbis a jobbak számára elképzelhetetlen a nyár. Ha másért nem, de Orbán Viktor előadásáért elmennek oda még az idősebb nemzedékhez tartozók, olykor – igaz, egyre ritkábban és egyre kevesebben – még az RMDSZ vezérkarának tagjai is.
Az előzetesen és célzatosan felcsigázott érdeklődés kiemelten irányul ilyenkor Orbán Viktor előadására, aki többnyire meg is felel a várakozásoknak: magvas, zsinórmértéket jelentő gondolataival rendszerint meghatározza a Fidesz politikájának irányvonalát, egy esztendőre témát szolgáltat a politika és média világának. Az idei előadás ugyan nem keltett a tavalyi, az illiberális demokráciára vonatkozó okfejtéséhez hasonló visszhangot, de a migráció – népvándoroltatás? – igencsak kényes, sokakat napi szinten is érintő, hosszú távú következményeiben igencsak súlyos problémája magára vonta a közfigyelmet.
Idén mintha az EMI-táborban fogalmazódtak volna meg a legfigyelemreméltóbb gondolatok a Kárpát-medence jelenét és jövőjét illetően. A sorrendben tizenegyedik alkalommal megrendezett tábor köztudottan a radikálisabb gondolkodású ifjak és politikusok találkozóhelye. A nyári uborkaszezonban fölös szabadidővel rendelkező, nem kifejezetten objektív, elfogulatlan román politikum és média árgus figyelme is elsősorban ennek tudható be. Idén a román média mindenekelőtt Vona Gábor pártelnökre, valamint az egyéves kitiltása után ismét „román földre” merészkedő Szávay Istvánra fókuszált. Előbbinek azt a kijelentését emelték ki, amely szerint a Jobbik csak néppártként válhat kormányképes erővé Magyarországon, ezért pártja életében elérkezett az az idő, amikor „kóstolgatni kell a kormányzás felelősségét”, utóbbinak a Moldova Romániával való egyesülésére, illetve az ország föderalizációjára vonatkozó jóslatát emelték ki.
Szó esett – nem is kevés – az autonómiáról is. Anélkül azonban, hogy egyértelművé tették volna: azt úgy nem lehet elérni, hogy csak a nyári táborok idejére vesszük elő a témát, „harcolunk” érte, aztán a táborzárás másnapján megfeledkezünk róla, hogy a következő nyári tábor időpontjának közeledtével újra, sokadszorra is elővegyük… S megint elölről.
Szentgyörgyi László
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. augusztus 17.
Búcsú a Babeş–Bolyaitól (6.)
„Felemelkedésem” és „bukásom”
Ez a cím így nem igaz, amint azt az idézőjel is sejteti. Nem tartottam és nem tartom felemelkedésnek azt, hogy rektorhelyettes voltam a Babeş–Bolyain négy évig, és azt sem bukásnak, hogy utána nem választottak újra. Soha nem törekedtem semmilyen funkcióba, mindig belecsöppentem, néha elfogadtam, máskor nem. 2000-ben a három jelölt közül a legtöbb szavazatot kaptam, 2004-ben szintén három közül a legkevesebbet. A magyar rektorhelyettesre (2004-ben már kettőre) a magyar tagozat képviselői (tanárok és diákok) szavaztak, mintegy 35-en.
A rektor a jelöltekből elvileg bárkit választhatott, de mindig minden rektor betartotta azt az íratlan szabályt, hogy a legtöbb szavazatot kapott jelöltet (vagy jelölteket) választotta. 2000 elején még csak egy magyar rektorhelyettest választottunk, de már a 2000–2001-es tanévtől kezdődően két magyar rektorhelyettes volt.
A 2004-es választások előtt egyszer Vincze Mária kicsit számon kérően megkérdezte, hogy miért nem kampányolok az újraválasztásomért. Először is, csak a választási gyűlésen lesznek jelöltek, addig nincs mit kampányolni, és amúgy sem kampányolnék. Igen, hangzott a válasz, de már folyik az ellenkampány. Meg is mondta, hogy kik a szervezői. A lelkük rajta! – gondoltam, és talán mondtam is.
Csak később tudtam meg egyet s mást erről. Itt közbe kell vetni egy érdekes történetet. 2004 februárjában a BBTE díszdoktorává avatták Franz König bécsi bíborost. De mivel kora miatt a bíboros nem tudott eljönni Kolozsvárra, népes küldöttség ment Bécsbe átadni a díjat. A szinte teljes vezetőség (rektor, rektorhelyettesek, néhány dékán, több tíz diák kórustagként) elment az egyetem költségén Bécsbe. Egyedül én maradtam itthon a rektorhelyettesek közül. A látogatás után Andrei Marga rektor egy ebéddel egybekötött megbeszélésre hívta a küldöttség tagjait (szintén az egyetem költségén). A beszélgetés célja a bécsi út „kielemzése” volt. Furcsálltam, hogy mit kell ezen elemezni, de nem érdekelt a dolog. Később tudtam meg, hogy ez egy jól megszervezett akció volt, mivel – nyilván Marga rektor sugallatára, sőt utasítására – valaki megkérdezte, csak úgy kíváncsiságból az elemzés közepette, hogy a rektor úr kit szeretne látni a magyar tagozat ügyeiért felelős rektorhelyettesi pozícióban.
Marga megmondta, és mit ad a véletlen, a magyar tagozat képviselői néhány nappal később éppen őt javasolták egyik rektorhelyettesnek. Csak azt sajnáltam, hogy emiatt a találkozó miatt a nagyobbik lányom legkedvesebb tanára méltatlan helyzetbe került, amikor az újságíró kérdésére válaszolva letagadta, hogy az az ominózus kérdés elhangzott. Azóta többször találkoztunk nyilvános helyeken, ahol mindig úgy intézte, hogy ne kelljen köszönnünk egymásnak.
A magyar tagozat választási ülésén volt még egy említésre méltó mozzanat, amelyről két nappal később a helyi sajtó is beszámolt. 2004 és 2008 között az egyetemnek volt akadémiai elnöke (Margának kitalált pozíció, mivel rektor már nem lehetett volna, lejárt az egymás utáni két mandátuma) és alelnöke is. Az alelnöki pozícióba Marton József, a római katolikus tanárképző kar dékánja Szamosközi Istvánt, a pszichológia kar dékánhelyettesét javasolta. Ezt a jelölést ketten is kifogásoltuk (rajtam kívül Sárkány-Kiss Endre is), nem tartottuk őt megfelelőnek, hogy a magyar tagozatot képviselje ebben a minőségben. Éles vita alakult ki, valaki (mintha csak a parlamentben lettünk volna) bekiáltotta, hogy „jó fiú, nálunk szokott gyónni”. Amikor a két jelölt közül a titkos szavazáson Szamosközi jött ki elsőnek, én felálltam, és kijelentettem, hogy mivel vele semmilyen közösséget nem vagyok hajlandó vállalni, visszalépek a rektorhelyettesi jelöléstől.
Ez nyilván csak formális volt, hisz nem állt fenn annak a veszélye, hogy harmadikként bekerüljek az első két helybe. Utána még ért bírálat innen-onnan, hogy nem tettem semmit az újraválasztásomért. Később egyszer Muzsnay Csaba, amikor megtudta, hogy a matematika karon dékánhelyettesnek választottak a rektorválasztás előtt (mert ez volt a választások sorrendje, ha valakit később magasabb pozícióba választottak, akkor kari szinten új választást tartottak), olyan megjegyzést tett nekem, amelyből én arra következtettem, hogy ő úgy gondolja, azért nem kampányoltam az újraválasztásomért, mert már „bebiztosítottam” magamnak a dékánhelyettesi állást. Az igazság az, hogy én nem akartam dékánhelyettes lenni, nem akartam magamat bebiztosítani, a kollégáim javaslatára és biztatására vállaltam el.
2000-ben, mindjárt a megválasztásom után, új charta kidolgozását tűzte ki célul a szenátus. Mi, a magyar tagozat képviselői, szerettük volna, ha bekerül az, hogy magyar karokat lehet létrehozni. Ezt a román kollégák végig ellenezték. Kitalálták a „linie de studiu” – azaz szó szerint: oktatási vonal – kifejezést, amelyet én kezdettől fogva magyar tagozatnak fordítottam, még ha ez a kifejezés sokak szerint többet is jelent (nagyobb döntéshozatali lehetőséget). Az igazság az, hogy már addig is használtuk az iskolákban a magyar tagozat kifejezést (a „secţie maghiară” fordításaként), és az sem jelentett nagyobb mozgásterületet.
Hosszas vita után csak annyit sikerült elérni, hogy a chartában úgy jelenik meg a tagozat (románul „linie”) kifejezés, hogy az nem zárja ki a magyar karokat, hisz már akkor is volt két magyar kar, a református és a római katolikus tanárképző kar (igaz, azok nem nyelvi, hanem vallási alapon szerveződtek). A megfogalmazásba ez úgy került bele, hogy egy karon lehet egy vagy több tagozat. Itt a hangsúly az egyen volt, így akár csak magyar nyelvű kar is lehet. A végső döntés előtt szünetet kértem, és a magyar kollégákkal megbeszéltük, hogy tartózkodunk a szavazásnál, ezzel jelezve, hogy nem vagyunk teljesen elégedettek, de nem szavazunk ellene. Mivel a szenátusban a jelenlétünk 20 százalék körül volt, ez nem veszélyeztette a charta elfogadását.
Rektorhelyettesi tevékenységemet nem tartom sikeresnek, és ez részben a saját hibám is, nem tudtam elég „politikusnak” lenni, hogy különféle körmönfont megoldásokkal továbbfejlesszem azt, amit az előző ciklusban elődöm, Szilágyi Pál kialakított.
Bolyai-ünnepségek
2002-ben ünnepeltük Bolyai János születésének 200. évfordulóját. Kolozsváron is sikerült méltó ünnepségeket szervezni. Októberben nemzetközi konferenciát tartottunk a Babeş–Bolyain, kiállítást rendeztünk (Prékopa András matematikus akadémikus jóvoltából sok értékes anyagot kaptunk Budapestről), egy napra elmentünk kirándulni Marosvásárhelyre, ahol Csegzi Sándor alpolgármester szíves fogadását élveztük, és a konferencia résztvevői bekapcsolódtak a vásárhelyi akadémiai napok megnyitóünnepségébe. December 14-én magyar nyelvű konferenciát szerveztünk Kolozsváron, este pedig a Bolyai János győzelme – 58 év, amely megrengette a geometriát címmel tartott ünnepi előadáson vettünk részt. Ezt az előadást a Kolozsvári Magyar Opera szervezte.
Azt hiszem, ez egyike volt azon ritka alkalmaknak, amikor egy tudós emlékére egy opera megemlékező műsort rendezett. Egy évvel előtte tartotta a Kolozsvári Magyar Opera a New York, New York című nagy sikerű előadását, a New York-i szeptember 11-ei terrortámadás áldozataira emlékezve. Az ötlet Szőcs Gézáé volt, és ő volt a kivitelezője is. Tudtam, hogy egy érdekes Bolyai-drámán dolgozik (sajnos, tudtommal máig nem készült el), és megkérdeztem, hogy nem tervezne-e egy ünnepi előadást Bolyai emlékére. Rögtön elvállalta.
Simon Gábor operaigazgató is azonnal belement a dologba. Szép, felemelő előadás volt Vadas László rendezésében verssel, prózai szöveggel, zenével. Ekkor játszották először Kolozsváron Berlioz Rákóczi-indulóját! Kár, hogy nem volt telt ház. Sokszor tapasztaltam, hogy az emberek túlnyomó része annyira bután viszolyog a matematikától, hogy még az ilyen előadásokra sem hajlandó elmenni. Talán a volt matematikatanárát akarja megbosszulni?
A két konferenciát Szenkovits Ferenc kollégámmal szerveztük, de meg kell jegyeznem, hogy nagyon sok segítséget kaptunk kollégáktól, barátoktól, ismerősöktől. Mindig szerettem azokat az embereket, akik egy-egy érdekes ötletre azonnal ugrottak, és hajlandók voltak részt venni a megvalósításban, sőt saját ötlettel gyarapították is az eredeti elképzelést. Kisebb cégek is nagyon sokat segítettek, plakátkészítéssel, szép kivitelezésű mappákkal, Bolyai-borral.
Diákcserék
Még az Erasmus- és CEEPUS- programok előtt a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, a KMDSZ egyezséget kötött a szegedi egyetem diákönkormányzatával az ún. áthallgatásokról. Ez abban állt, hogy diákok egy csoportja Szegedről Kolozsvárra (és fordítva is) látogatott három hétre, ahol órákon vettek részt, ismerkedtek az egyetemmel, a diákokkal, a várossal. Szegeden az egyetem ingyenszállást biztosított, Kolozsváron nem. A kincses városban megpályázták a szállásra az összeget, és így próbálták megoldani a cserekapcsolatot. Ez azonban egyre nehezebben ment, ezért próbálkoztak az egyetemen ingyenszállásért, de kérésüket elutasították, mivel a két egyetem közti szerződésben nem szerepelt a diákcsere ilyen támogatása. Ígéretet kaptak, hogy a szerződés megújításakor ez belekerül, és akkor megoldható lesz.
Alighogy elfoglaltam az új tisztségemet, sorra került az új szerződés megkötése, amely már elő volt készítve, tehát annak megfogalmazásában nem vettem részt, de benne volt a diákcserék anyagi támogatása. Rögtön meg is kerestek az áthallgatások szervezői, és sikerült elfogadtatni a vezetőségi gyűlésen a kérésüket. Azután minden félévben jöttek hallgatók Szegedről, de akkor már egyből a gazdasági igazgatóval intéztem az ingyenelszállásolást, hivatkozva az első jóváhagyásra a szerződés alapján. Négy év alatt két gazdasági igazgató volt, és mindegyikkel jó kapcsolatom volt, így könnyű volt elintézni. Egyszer előfordult, hogy túl korán jöttek a szegediek, amikor a külföldi diákok számára fenntartott kollégiumban még tartott az őszi felújítás, ezért minden használható szoba foglalt volt.
A gazdasági igazgató azt mondta, hogy megpróbál valamilyen megoldást találni, és másnap közölte, elszállásolja őket az egyetem szállodájában, amely külföldi tanároknak volt fenntartva. A szegedi diákok először azt hitték, hogy Kolozsváron minden diák ilyen kollégiumban lakik, és el voltak bűvölve, de aztán megmagyaráztuk, hogy ez kivételes eset volt.
Egyeztetés a magyar karokról
2000 és 2004 között, amikor rektorhelyettes voltam, az RMDSZ nem volt kormányon, csak kívülről támogatta az akkori szocialista kormányt. Minden évben kötöttek egy protokollumot, amelyben rögzítették, hogy az RMDSZ milyen feltételekkel támogatja a kormányt. Minden év végén elemezték az eredményeket, és mindig úgy ítélték meg: annak ellenére, hogy sok minden nem teljesült az előző évi protokollumból, érdemes újat kötni. Minden évben szerepelt a protokollumban valamilyen általános formában a magyar nyelvű felsőoktatás támogatása, és azon belül a Babeş–Bolyain folyó magyar nyelvű oktatás. A 2003-as megegyezés szó szerint tartalmazta a magyar karok létrehozását a BBTE keretében. Az egyetem magyar tisztségviselői már addig is több anyagot eljuttattak a RMDSZ vezetőihez, amelyben vázolták elképzeléseiket.
Én, a protokollumra hivatkozva, többször is szorgalmaztam, hogy személyes találkozón beszéljük meg a teendőket. Végül Markó Béla elfogadta, hogy egy néhány (ne túl sok – mondta) tanárral találkozzék. A kolozsvári Majális utcai RMDSZ-székházban találkoztunk, részünkről talán hatan voltunk, ebből öt egyetemi tanár és a Bolyai Társaság elnöke, Wanek Ferenc. A RMDSZ részéről Markó Béla, és talán Kötő József (vagy Nagy F. István, már nem emlékszem pontosan). Elmondtuk, hogyan képzeljük el a magyar karokat, Markó Béla is elmondta a megvalósítás nehézségeit, de a reménykedést is. Ezután átnyújtottuk írásban is mindazt, amit elmondtunk. Markó Béla elmondta, hogy a kérdéssel politikai szinten Borbély László alelnök foglalkozik, akit be is hívott az irodába, hogy átadja neki a tőlünk kapott dossziét. Borbély László bejött, mindannyiunkkal kezet fogot, átvette a dossziét, megköszönte, és kiment.
Ez a furcsa viselkedés eszembe juttatott egy hasonlót. Wanek Ferenc egyszer másodmagával, a Bolyai Társaság részéről kihallgatást kért Fodor Gábor akkori magyar oktatási minisztertől, aki fogadta is őket. Figyelmesen végighallgatta, amit mondtak, nem kérdezett semmit, majd miután átvette a részére elkészített dokumentumot, megköszönte, felállt, és kezet fogva elbúcsúzott tőlük. Hasonló érzéssel távoztak, mint mi erről a találkozóról. Ez nekem azért volt furcsa, mert addig ilyesmiben nem volt részem. Bárkivel tárgyaltam, beszélgettem vagy vitáztam egyetemi ügyekről, az soha nem volt egyoldalú beszélgetés. Ha a beszélgetőpartnert nem is érdekelte az ügy, legalábbis udvariasságból feltett egy-két kérdést, elmondott egy együttérző mondatot. Emlékszem, hogy amikor 1990-ben a Bolyai Társaság részéről egy hasonló bizottsággal kihallgatáson voltunk Mihai Şora tanügyminiszternél, annak ellenére, hogy semmit sem ígért, mégsem távoztunk csalódottan, hisz párbeszédet folytattunk a témáról. Nemcsak mi beszéltünk!
Markó Béla kérésére sikerült megszervezni egy találkozót Andrei Marga rektorral 2003 áprilisában, hogy egyeztessenek a magyar karok ügyében. Az RMDSZ akkori elnöke részt vett egy szovátai pedagóguskonferencián, és Marga hajlandó volt ellátogatni a konferencia utolsó napjára, hogy találkozhassanak. Marga néhány rektorhelyettessel és Szamosközi Istvánnal, a pszichológia kar dékánhelyettesével érkezett Szovátára. A megbeszélésre egy emeleti teremben került sor, ahol négyszemközt beszélgettek. Alig telt el öt perc, amikor a folyosón összefutottam Nagy F. István oktatási alelnökkel, aki elfehéredett arccal csak annyit mondott, hogy baj van, mert már be is fejezték a megbeszélést. Margáék ebédre még ott maradtak, majd hazamentek Kolozsvárra. Délután mi, a konferencia résztvevői is hazautaztunk. Nekem sem Markó Béla, sem Marga nem mondott semmit a megbeszélésről, de tisztában voltam az ott történtekkel, hisz jól ismertem Margát. Ő minden bizonnyal azt válaszolta Markónak, hogy személyesen nem ellenzi a magyar karokat, de azokat a szenátus nem szavazza meg, ellenben amennyiben a minisztérium talál erre megoldást, ő nem fog ellenkezni. Tehát átpasszolta a labdát a minisztérium térfelére.
Körülbelül ezzel egy időben Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke arra kért, hogy írjunk egy kérést a kormánynak címezve, amelyben kérjük a magyar karok létrehozását, és azt írjuk alá néhányan a magyar tagozat tisztségviselői közül. De ezt kezeljük bizalmasan! Néda Árpád rektorhelyettes-kollégámmal összehívtuk a magyar dékánhelyetteseket, tanszékvezetőket, megmondtuk, mi a kérés, és azt is, hogy ez tulajdonképpen nem éppen rendes módja a dolgok megoldásának, főleg, hogy a kérés bizalmas kezelésére kértek, de mivel mi már többször próbálkoztunk helyi szinten a karok létrehozásával, és mindig elutasítás volt az eredmény, nyugodtan megtehetjük, hogy egyből a kormányhoz fordulunk. Kértük, hogy természetesen csak az írja alá, aki egyetért ezzel. Mindannyian vállalták, így tizenegyen írtuk alá.
A bizalmas kezelésnek az lett a vége, hogy nemsokára a tanügyminiszter levelet írt a rektornak, mellékelve a mi, kormánynak címzett kérésünket, és arra kérte, hogy találjon megoldást. A rektor közölte a miniszter levelét – a miénkkel együtt – az egyetem információs közlönyében (Buletin informativ), amely abban az időben általában havonta jelent meg, és főleg Marga utazásairól, tárgyalásairól, kitüntetéseiről szólt. Érdekes módon senki sem vádolt bennünket azzal, hogy a szenátust megkerülve folyamodtunk a kormányhoz. Ellenben Szamosközi István felelősségre vont, hogy őt miért hagytam ki, hisz ő is aláírta volna. Azt válaszoltam, hogy gyorsan kellett cselekedni, és nem értem el. Ez persze nem volt igaz, készakarva hagytam ki, hisz Marga közeli barátja volt. Tudok olyan esetről, amikor egy hétvégén ő maga vitte el autóval a rektort Bécsbe.
Ezután sok-sok vita, veszekedés volt a karok miatt. A 2004-es választások után Marga megnyugodhatott, mert az új rektorhelyettesek (Salat Levente és Nagy László) nem támogatták feltétel nélkül a magyar karok létrehozását. Az újságnak Salat Levente azt nyilatkozta, hogy „az RMDSZ és a kormánypárt közötti egyezség értelmében létrehozandó magyar karok ötletét nem tudja támogatni, mivel az a szakértők feje fölött jött létre.”
Ezzel nemcsak az egyetem magyar tanárainak (ha nem is túlnyomó, de) többségével, hanem az RMDSZ vezetőivel is szembe ment. Ez a viselkedés egyenesen vezetett ahhoz a helyzethez, amelyet már nem tudtak kezelni, és 2006 novemberében mindketten lemondtak. Hantz Péter és Kovács Lehel adjunktusok, BKB-vezetők5 „polgári engedetlenség”-szerű akcióit sem ők, sem az egyetem román vezetősége nem tudta kezelni. A román vezetőség (a többség diktatúrájához szokott emberek) csak a drasztikus megoldást tudták elképzelni: az egyetemről való kizárást. Ezt azonban már a magyar rektorhelyettesek sem tudták elfogadni, és lemondtak tisztségükről. Később Nagy László visszavonta lemondását, Salat Levente azonban nem hátrált meg.
Amikor 2005 őszén a BKB Erdély több városában tüntetést szervezett a Bolyai-egyetemért, Kolozsváron a BBTE épülete előtt tartották meg a tüntetést október 17-én, hétfő délután. Két nappal előtte, szombat délelőtt a matematika és informatika kar prodékáni irodájában voltam, amikor telefonáltak a rektori hivatalból, hogy mivel a dékán nem érhető el, menjek helyette 12 órára a rektoriba vezetőségi gyűlésre. Itt egyetlen napirendi pont volt: meg kellett szavazni egy tiltakozó közleményt, amely elítéli a hétfőre tervezett tüntetés kezdeményezőit, megbélyegezve a „szeparatista törekvéseket”. Többen hozzászóltak a szöveghez, én is.
Azt mondtam, hogy nem kell semmilyen közleményt kiadni, a véleménynyilvánítás szabadsága mindenki számára biztosított. A szavazáskor egyedül voksoltam a nyilatkozat ellen, a többiek mind megszavazták, köztük öt magyar kolléga is (az Erdélyi Napló okt. 18-i száma a nevüket is közli). Magyari Tivadar (későbbi rektorhelyettes) az újságíró kérdésére azt nyilatkozta, hogy nem vett részt a szavazáson. Az lehet, hogy egyszer sem emelte fel a kezét, ennek ellenére megszavazta, mert a teremben volt végig, és a szavazás után Nicolae Bocşan rektor bediktálta a jegyzőkönyvírónak, hogy egy ellenszavazattal (és itt bediktálta a nevemet), minden jelenlévő megszavazta a nyilatkozatot.
Ahogy az RMDSZ könnyebbnek látta a magyar karok megvalósítását az önálló egyetem helyett, úgy az egyetem magyar vezetősége 2004 után inkább külön magyar tanszékeket szándékozott létrehozni a magyar karok helyett. 2005 tavaszán arra kértek, hogy ahol úgy gondoljuk, van lehetőség magyar tanszék létrehozására, próbáljuk előkészíteni az anyagot, de egyelőre kezeljük ezt bizalmasan. Én elkészítettem és továbbítottam egy magyar informatika tanszék dokumentációját, minden megvolt, egyedül a kari tanács jóváhagyása hiányzott. Egyszer szólt az egyetem magyar titkárnője, hogy kellene a kari jóváhagyás.
Ezen elcsodálkoztam, hisz azt nem lehet megszerezni „bizalmas kezeléssel”. Azelőtt azt hittem, hogy van valamilyen egyezség a rektorral ezen tanszékek létrehozására, de kiderült, hogy nincs. Kénytelenek voltunk kari tanácsi engedély kérni. A szeptemberi kari tanács ülésén elhalasztották a döntést, a decemberin valójában elutasították, formailag azonban ismét halasztottak. Én ekkor mondtam le dékánhelyettesi, a kari magyar tagozat vezetői pozíciómról és szenátusi tagságomról. Hirtelen elhatározás volt, megírtam egy rövid román nyelvű lemondást (sajnos nem indokoltam meg az okát), írtam egy magyar nyelvű nyilatkozatot, amelyet feltettem a honlapomra, kikapcsoltam a telefonomat, és hazamentem. A november 19-i nyilatkozat így szólt:
„Azonnali hatállyal lemondok a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen viselt tisztségeimről, azaz a Matematikai és Informatikai Kar dékánhelyettesi funkciójáról, a kari tanácsi, valamint a szenátusi tagságról.
Már régóta nem éreztem jól magam abban a közegben, amelybe ezek a tisztségek kényszerítettek, de az utolsó csepp a pohárban azt volt, hogy december 15-én a sajtóban megjelent a rektor és a dékán úr aláírásával az a nyilatkozat, hogy az általam javasolt új informatika tanszéket a tanári tanács nem leszavazta, hanem csupán elhalasztotta a döntést május 1-jéig. Ez még formálisan is csupán részben igaz, hisz a javaslatot véleményező bizottság három pontban kifejezi azt a véleményét, hogy ezt a tanszéket nem lehet létrehozni (1, az új tanszék átfedi a jelenlegi struktúrát, mivel ugyanazon tárgyak több tanszékre kerülnének, 2, nincs jól körülhatárolt kutatási tematika, 3, mivel magyarul tanítandó tárgyak szerint szerveződik, nem felel meg a törvényes követelményeknek), és csupán a negyedik pontban javasolja, hogy az egész tanszéki struktúra átszervezésekor térjünk vissza a kérésre. A tanári tanács gyűlésén a hozzászólok határozattan ellenezték az új tanszék megalakítását. A vélemények teljesen megegyeztek a szeptemberi gyűlésen elhangzottakkal, amikor tényleg elhalasztottuk a döntést december közepéig.
Úgy érzem, hogy ez a fajta alulról való építkezés, amelybe a magyar tagozat vezetői belesodortak, nemcsak eredménytelen, de fölöslegesen mérgezi a kollégák közti viszonyt. A magyar tagozat vezetését ez éppen a saját elképzelése ellen fordítja, amelynek alapja a multikulturalizmus, a barátság ápolása, úgy gondolván, hogy a lassú (szerintük ez a radikális ellentéte!) változások segítik leginkább ezt. A rosszul előkészített akció, amely bennünket abban a hitben tartott, hogy létezik valamiféle egyezség az egyetem legmagasabb vezetői szintjén a tanszékek létrehozásáért, tökéletes káoszt eredményezett. A magyar tagozat vezetői minden alkalmat megragadnak, hogy nyilvánosan megbélyegezzék azokat, akik más véleményen vannak (Európa-ellenesek, gerillaharcot folytatnak stb.), és nem veszik észre, hogy a jelenlegi kaotikus helyzetet éppen az okozta, hogy véleményükkel, elképzeléseikkel szembe helyezkedtek mind a magyar tanárok többségének a véleményével, mind az érdekvédelmi szervezetünk politikusainak a véleményével. Nem tudok olyan esetről, a legrosszabb időkből sem, amikor a magyar vezetők ennyire ellenségesen viselkedtek volna azokkal szemben, akiket képviselniük kell.”
A sajtó szereti a szenzációt. Ez a lemondás, és a magyar kollégáim csatlakozása (ők is lemondtak a kari tanácsi tagságukról) napokig hírként szerepelt. Amikor 2008-ban átmentem a Sapientiára, előtte pedig Bodó Barna (aki a BKB elnöke volt), az semmilyen hírként sem szerepelt a sajtóban. Gondolom, részben azért, mert csak később szereztek róla tudomást, részben mert nem látványos lemondással párosult.
Miután a dékán megbeszélést folytatott a kar magyar oktatóival, ahol közvetve beismerte, hogy a rektor vette rá azon bizonyos nyilatkozat aláírására, amelyben Kovács Lehelt hamisan vádolták, és kilátásba helyezte a lemondását az ügy miatt, úgy döntöttünk, hogy részben visszakozunk. Én megtartottam a dékánhelyettesi funkciómat, a kollégák sem bojkottálták a kari tanácsot. Később ezért is megkaptam egyes (nem kari) kollégáktól, hogy „hát persze, lemondott az ingyenes funkciókról, és megtartotta a fizetéssel járót”. Érdekes, hogy mennyire másként gondolkozunk! Nekem sem akkor nem jutott eszembe a pénz, amikor lemondtam a dékánhelyetteségről, sem amikor visszavontam a lemondást.
A lemondáskor szegény kari főtitkárnőnek többletmunkát adtam (persze, erre sem gondoltam), mert ahogy leadtam a lemondó szövegemet, futnia kellett a rektoriba, hogy visszavegye a prémiumra javasoltak listáját, hogy engem kicseréljem másra (nyilván a dékán utasítására).
Azt a bírálatot viszont, hogy a szenátusi tagságról nem kellett volna lemondani, jogosnak érzem. De nem kívántam részt venni az akkori színjátékban! Persze, ha maradtam volna, akkor elmondhattam volna a véleményemet olyan fontos esetekben, mint a Hantz Péter és Kovács Lehel kizárása az egyetemről. Előre azonban nem tudhattam, hogy lesznek olyan esetek, amikor érdemes legalább véleményt mondani. Ebben az időben Andrei Marga az egyetem elnöke volt, nyíltan nem szólt bele a minket érintő egyetemi vitákba, hagyta Nicolae Bocşan rektort, hogy „oldja meg a problémákat”, persze háttérből irányítva őt.
A lemondásom után Bocşan oly módon támadott engem, hogy a magyar kollégák felháborodva írtak egy levelet, amelyet mintegy harmincan írtak alá (Szabadság, 2006. január 27.), és amelyben a védelmemre keltek. Itt nemcsak a személyemről volt szó, hanem az elvről, hogy ha a rektor igazságtalanul vádol valakit, akkor ki kell állni mellette. Ahogy tudom, csak egyetemi tanárokat és docensek kértek fel aláírásra (őket nehezebb „kikezdeni” alapon), de voltak mások is, akik alá merték írni. Ez számomra megható volt, és annak ellenére, hogy eddig soha nem mondtam meg annak a két aláírónak ezt, mindig nagy tisztelettel gondolok rájuk, és természetesen a kezdeményezőre is.
Még abban a 2006-os évben az a megtiszteltetés ért, hogy a budapesti Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Neumann-plakettel tüntetett ki. A diplomának volt egy angol nyelvű fordítása is, amelyet szépen lemásoltam, betettem egy borítékba, és megkértem a titkárnőt, hogy adja át a rektornak. Szerettem volna látni az arcát, amikor kibontja a borítékot, majd amikor bedobja az egészet a szemétkosárba!
Jegyzetek: 16 Vincze Mária (1942) közgazdász, egyetemi tanár.
17 Muzsnay Csaba (1939) vegyész, egyetemi oktató, a Bolyai Társaság alapító tagja.
18 Az 58 év túlzás, mivel Bolyai János 1802. december 15-én született, és 1860. január 27-én halt meg, tehát alig egy hónappal élt többet 57 évnél.
19 Wanek Ferenc (1944) geológus, egyetemi oktató, a Bolyai Társaság alapító tagja, titkára, alelnöke, majd 1998–2005 között elnöke.
Kása Zoltán
Krónika (Kolozsvár)
„Felemelkedésem” és „bukásom”
Ez a cím így nem igaz, amint azt az idézőjel is sejteti. Nem tartottam és nem tartom felemelkedésnek azt, hogy rektorhelyettes voltam a Babeş–Bolyain négy évig, és azt sem bukásnak, hogy utána nem választottak újra. Soha nem törekedtem semmilyen funkcióba, mindig belecsöppentem, néha elfogadtam, máskor nem. 2000-ben a három jelölt közül a legtöbb szavazatot kaptam, 2004-ben szintén három közül a legkevesebbet. A magyar rektorhelyettesre (2004-ben már kettőre) a magyar tagozat képviselői (tanárok és diákok) szavaztak, mintegy 35-en.
A rektor a jelöltekből elvileg bárkit választhatott, de mindig minden rektor betartotta azt az íratlan szabályt, hogy a legtöbb szavazatot kapott jelöltet (vagy jelölteket) választotta. 2000 elején még csak egy magyar rektorhelyettest választottunk, de már a 2000–2001-es tanévtől kezdődően két magyar rektorhelyettes volt.
A 2004-es választások előtt egyszer Vincze Mária kicsit számon kérően megkérdezte, hogy miért nem kampányolok az újraválasztásomért. Először is, csak a választási gyűlésen lesznek jelöltek, addig nincs mit kampányolni, és amúgy sem kampányolnék. Igen, hangzott a válasz, de már folyik az ellenkampány. Meg is mondta, hogy kik a szervezői. A lelkük rajta! – gondoltam, és talán mondtam is.
Csak később tudtam meg egyet s mást erről. Itt közbe kell vetni egy érdekes történetet. 2004 februárjában a BBTE díszdoktorává avatták Franz König bécsi bíborost. De mivel kora miatt a bíboros nem tudott eljönni Kolozsvárra, népes küldöttség ment Bécsbe átadni a díjat. A szinte teljes vezetőség (rektor, rektorhelyettesek, néhány dékán, több tíz diák kórustagként) elment az egyetem költségén Bécsbe. Egyedül én maradtam itthon a rektorhelyettesek közül. A látogatás után Andrei Marga rektor egy ebéddel egybekötött megbeszélésre hívta a küldöttség tagjait (szintén az egyetem költségén). A beszélgetés célja a bécsi út „kielemzése” volt. Furcsálltam, hogy mit kell ezen elemezni, de nem érdekelt a dolog. Később tudtam meg, hogy ez egy jól megszervezett akció volt, mivel – nyilván Marga rektor sugallatára, sőt utasítására – valaki megkérdezte, csak úgy kíváncsiságból az elemzés közepette, hogy a rektor úr kit szeretne látni a magyar tagozat ügyeiért felelős rektorhelyettesi pozícióban.
Marga megmondta, és mit ad a véletlen, a magyar tagozat képviselői néhány nappal később éppen őt javasolták egyik rektorhelyettesnek. Csak azt sajnáltam, hogy emiatt a találkozó miatt a nagyobbik lányom legkedvesebb tanára méltatlan helyzetbe került, amikor az újságíró kérdésére válaszolva letagadta, hogy az az ominózus kérdés elhangzott. Azóta többször találkoztunk nyilvános helyeken, ahol mindig úgy intézte, hogy ne kelljen köszönnünk egymásnak.
A magyar tagozat választási ülésén volt még egy említésre méltó mozzanat, amelyről két nappal később a helyi sajtó is beszámolt. 2004 és 2008 között az egyetemnek volt akadémiai elnöke (Margának kitalált pozíció, mivel rektor már nem lehetett volna, lejárt az egymás utáni két mandátuma) és alelnöke is. Az alelnöki pozícióba Marton József, a római katolikus tanárképző kar dékánja Szamosközi Istvánt, a pszichológia kar dékánhelyettesét javasolta. Ezt a jelölést ketten is kifogásoltuk (rajtam kívül Sárkány-Kiss Endre is), nem tartottuk őt megfelelőnek, hogy a magyar tagozatot képviselje ebben a minőségben. Éles vita alakult ki, valaki (mintha csak a parlamentben lettünk volna) bekiáltotta, hogy „jó fiú, nálunk szokott gyónni”. Amikor a két jelölt közül a titkos szavazáson Szamosközi jött ki elsőnek, én felálltam, és kijelentettem, hogy mivel vele semmilyen közösséget nem vagyok hajlandó vállalni, visszalépek a rektorhelyettesi jelöléstől.
Ez nyilván csak formális volt, hisz nem állt fenn annak a veszélye, hogy harmadikként bekerüljek az első két helybe. Utána még ért bírálat innen-onnan, hogy nem tettem semmit az újraválasztásomért. Később egyszer Muzsnay Csaba, amikor megtudta, hogy a matematika karon dékánhelyettesnek választottak a rektorválasztás előtt (mert ez volt a választások sorrendje, ha valakit később magasabb pozícióba választottak, akkor kari szinten új választást tartottak), olyan megjegyzést tett nekem, amelyből én arra következtettem, hogy ő úgy gondolja, azért nem kampányoltam az újraválasztásomért, mert már „bebiztosítottam” magamnak a dékánhelyettesi állást. Az igazság az, hogy én nem akartam dékánhelyettes lenni, nem akartam magamat bebiztosítani, a kollégáim javaslatára és biztatására vállaltam el.
2000-ben, mindjárt a megválasztásom után, új charta kidolgozását tűzte ki célul a szenátus. Mi, a magyar tagozat képviselői, szerettük volna, ha bekerül az, hogy magyar karokat lehet létrehozni. Ezt a román kollégák végig ellenezték. Kitalálták a „linie de studiu” – azaz szó szerint: oktatási vonal – kifejezést, amelyet én kezdettől fogva magyar tagozatnak fordítottam, még ha ez a kifejezés sokak szerint többet is jelent (nagyobb döntéshozatali lehetőséget). Az igazság az, hogy már addig is használtuk az iskolákban a magyar tagozat kifejezést (a „secţie maghiară” fordításaként), és az sem jelentett nagyobb mozgásterületet.
Hosszas vita után csak annyit sikerült elérni, hogy a chartában úgy jelenik meg a tagozat (románul „linie”) kifejezés, hogy az nem zárja ki a magyar karokat, hisz már akkor is volt két magyar kar, a református és a római katolikus tanárképző kar (igaz, azok nem nyelvi, hanem vallási alapon szerveződtek). A megfogalmazásba ez úgy került bele, hogy egy karon lehet egy vagy több tagozat. Itt a hangsúly az egyen volt, így akár csak magyar nyelvű kar is lehet. A végső döntés előtt szünetet kértem, és a magyar kollégákkal megbeszéltük, hogy tartózkodunk a szavazásnál, ezzel jelezve, hogy nem vagyunk teljesen elégedettek, de nem szavazunk ellene. Mivel a szenátusban a jelenlétünk 20 százalék körül volt, ez nem veszélyeztette a charta elfogadását.
Rektorhelyettesi tevékenységemet nem tartom sikeresnek, és ez részben a saját hibám is, nem tudtam elég „politikusnak” lenni, hogy különféle körmönfont megoldásokkal továbbfejlesszem azt, amit az előző ciklusban elődöm, Szilágyi Pál kialakított.
Bolyai-ünnepségek
2002-ben ünnepeltük Bolyai János születésének 200. évfordulóját. Kolozsváron is sikerült méltó ünnepségeket szervezni. Októberben nemzetközi konferenciát tartottunk a Babeş–Bolyain, kiállítást rendeztünk (Prékopa András matematikus akadémikus jóvoltából sok értékes anyagot kaptunk Budapestről), egy napra elmentünk kirándulni Marosvásárhelyre, ahol Csegzi Sándor alpolgármester szíves fogadását élveztük, és a konferencia résztvevői bekapcsolódtak a vásárhelyi akadémiai napok megnyitóünnepségébe. December 14-én magyar nyelvű konferenciát szerveztünk Kolozsváron, este pedig a Bolyai János győzelme – 58 év, amely megrengette a geometriát címmel tartott ünnepi előadáson vettünk részt. Ezt az előadást a Kolozsvári Magyar Opera szervezte.
Azt hiszem, ez egyike volt azon ritka alkalmaknak, amikor egy tudós emlékére egy opera megemlékező műsort rendezett. Egy évvel előtte tartotta a Kolozsvári Magyar Opera a New York, New York című nagy sikerű előadását, a New York-i szeptember 11-ei terrortámadás áldozataira emlékezve. Az ötlet Szőcs Gézáé volt, és ő volt a kivitelezője is. Tudtam, hogy egy érdekes Bolyai-drámán dolgozik (sajnos, tudtommal máig nem készült el), és megkérdeztem, hogy nem tervezne-e egy ünnepi előadást Bolyai emlékére. Rögtön elvállalta.
Simon Gábor operaigazgató is azonnal belement a dologba. Szép, felemelő előadás volt Vadas László rendezésében verssel, prózai szöveggel, zenével. Ekkor játszották először Kolozsváron Berlioz Rákóczi-indulóját! Kár, hogy nem volt telt ház. Sokszor tapasztaltam, hogy az emberek túlnyomó része annyira bután viszolyog a matematikától, hogy még az ilyen előadásokra sem hajlandó elmenni. Talán a volt matematikatanárát akarja megbosszulni?
A két konferenciát Szenkovits Ferenc kollégámmal szerveztük, de meg kell jegyeznem, hogy nagyon sok segítséget kaptunk kollégáktól, barátoktól, ismerősöktől. Mindig szerettem azokat az embereket, akik egy-egy érdekes ötletre azonnal ugrottak, és hajlandók voltak részt venni a megvalósításban, sőt saját ötlettel gyarapították is az eredeti elképzelést. Kisebb cégek is nagyon sokat segítettek, plakátkészítéssel, szép kivitelezésű mappákkal, Bolyai-borral.
Diákcserék
Még az Erasmus- és CEEPUS- programok előtt a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, a KMDSZ egyezséget kötött a szegedi egyetem diákönkormányzatával az ún. áthallgatásokról. Ez abban állt, hogy diákok egy csoportja Szegedről Kolozsvárra (és fordítva is) látogatott három hétre, ahol órákon vettek részt, ismerkedtek az egyetemmel, a diákokkal, a várossal. Szegeden az egyetem ingyenszállást biztosított, Kolozsváron nem. A kincses városban megpályázták a szállásra az összeget, és így próbálták megoldani a cserekapcsolatot. Ez azonban egyre nehezebben ment, ezért próbálkoztak az egyetemen ingyenszállásért, de kérésüket elutasították, mivel a két egyetem közti szerződésben nem szerepelt a diákcsere ilyen támogatása. Ígéretet kaptak, hogy a szerződés megújításakor ez belekerül, és akkor megoldható lesz.
Alighogy elfoglaltam az új tisztségemet, sorra került az új szerződés megkötése, amely már elő volt készítve, tehát annak megfogalmazásában nem vettem részt, de benne volt a diákcserék anyagi támogatása. Rögtön meg is kerestek az áthallgatások szervezői, és sikerült elfogadtatni a vezetőségi gyűlésen a kérésüket. Azután minden félévben jöttek hallgatók Szegedről, de akkor már egyből a gazdasági igazgatóval intéztem az ingyenelszállásolást, hivatkozva az első jóváhagyásra a szerződés alapján. Négy év alatt két gazdasági igazgató volt, és mindegyikkel jó kapcsolatom volt, így könnyű volt elintézni. Egyszer előfordult, hogy túl korán jöttek a szegediek, amikor a külföldi diákok számára fenntartott kollégiumban még tartott az őszi felújítás, ezért minden használható szoba foglalt volt.
A gazdasági igazgató azt mondta, hogy megpróbál valamilyen megoldást találni, és másnap közölte, elszállásolja őket az egyetem szállodájában, amely külföldi tanároknak volt fenntartva. A szegedi diákok először azt hitték, hogy Kolozsváron minden diák ilyen kollégiumban lakik, és el voltak bűvölve, de aztán megmagyaráztuk, hogy ez kivételes eset volt.
Egyeztetés a magyar karokról
2000 és 2004 között, amikor rektorhelyettes voltam, az RMDSZ nem volt kormányon, csak kívülről támogatta az akkori szocialista kormányt. Minden évben kötöttek egy protokollumot, amelyben rögzítették, hogy az RMDSZ milyen feltételekkel támogatja a kormányt. Minden év végén elemezték az eredményeket, és mindig úgy ítélték meg: annak ellenére, hogy sok minden nem teljesült az előző évi protokollumból, érdemes újat kötni. Minden évben szerepelt a protokollumban valamilyen általános formában a magyar nyelvű felsőoktatás támogatása, és azon belül a Babeş–Bolyain folyó magyar nyelvű oktatás. A 2003-as megegyezés szó szerint tartalmazta a magyar karok létrehozását a BBTE keretében. Az egyetem magyar tisztségviselői már addig is több anyagot eljuttattak a RMDSZ vezetőihez, amelyben vázolták elképzeléseiket.
Én, a protokollumra hivatkozva, többször is szorgalmaztam, hogy személyes találkozón beszéljük meg a teendőket. Végül Markó Béla elfogadta, hogy egy néhány (ne túl sok – mondta) tanárral találkozzék. A kolozsvári Majális utcai RMDSZ-székházban találkoztunk, részünkről talán hatan voltunk, ebből öt egyetemi tanár és a Bolyai Társaság elnöke, Wanek Ferenc. A RMDSZ részéről Markó Béla, és talán Kötő József (vagy Nagy F. István, már nem emlékszem pontosan). Elmondtuk, hogyan képzeljük el a magyar karokat, Markó Béla is elmondta a megvalósítás nehézségeit, de a reménykedést is. Ezután átnyújtottuk írásban is mindazt, amit elmondtunk. Markó Béla elmondta, hogy a kérdéssel politikai szinten Borbély László alelnök foglalkozik, akit be is hívott az irodába, hogy átadja neki a tőlünk kapott dossziét. Borbély László bejött, mindannyiunkkal kezet fogot, átvette a dossziét, megköszönte, és kiment.
Ez a furcsa viselkedés eszembe juttatott egy hasonlót. Wanek Ferenc egyszer másodmagával, a Bolyai Társaság részéről kihallgatást kért Fodor Gábor akkori magyar oktatási minisztertől, aki fogadta is őket. Figyelmesen végighallgatta, amit mondtak, nem kérdezett semmit, majd miután átvette a részére elkészített dokumentumot, megköszönte, felállt, és kezet fogva elbúcsúzott tőlük. Hasonló érzéssel távoztak, mint mi erről a találkozóról. Ez nekem azért volt furcsa, mert addig ilyesmiben nem volt részem. Bárkivel tárgyaltam, beszélgettem vagy vitáztam egyetemi ügyekről, az soha nem volt egyoldalú beszélgetés. Ha a beszélgetőpartnert nem is érdekelte az ügy, legalábbis udvariasságból feltett egy-két kérdést, elmondott egy együttérző mondatot. Emlékszem, hogy amikor 1990-ben a Bolyai Társaság részéről egy hasonló bizottsággal kihallgatáson voltunk Mihai Şora tanügyminiszternél, annak ellenére, hogy semmit sem ígért, mégsem távoztunk csalódottan, hisz párbeszédet folytattunk a témáról. Nemcsak mi beszéltünk!
Markó Béla kérésére sikerült megszervezni egy találkozót Andrei Marga rektorral 2003 áprilisában, hogy egyeztessenek a magyar karok ügyében. Az RMDSZ akkori elnöke részt vett egy szovátai pedagóguskonferencián, és Marga hajlandó volt ellátogatni a konferencia utolsó napjára, hogy találkozhassanak. Marga néhány rektorhelyettessel és Szamosközi Istvánnal, a pszichológia kar dékánhelyettesével érkezett Szovátára. A megbeszélésre egy emeleti teremben került sor, ahol négyszemközt beszélgettek. Alig telt el öt perc, amikor a folyosón összefutottam Nagy F. István oktatási alelnökkel, aki elfehéredett arccal csak annyit mondott, hogy baj van, mert már be is fejezték a megbeszélést. Margáék ebédre még ott maradtak, majd hazamentek Kolozsvárra. Délután mi, a konferencia résztvevői is hazautaztunk. Nekem sem Markó Béla, sem Marga nem mondott semmit a megbeszélésről, de tisztában voltam az ott történtekkel, hisz jól ismertem Margát. Ő minden bizonnyal azt válaszolta Markónak, hogy személyesen nem ellenzi a magyar karokat, de azokat a szenátus nem szavazza meg, ellenben amennyiben a minisztérium talál erre megoldást, ő nem fog ellenkezni. Tehát átpasszolta a labdát a minisztérium térfelére.
Körülbelül ezzel egy időben Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke arra kért, hogy írjunk egy kérést a kormánynak címezve, amelyben kérjük a magyar karok létrehozását, és azt írjuk alá néhányan a magyar tagozat tisztségviselői közül. De ezt kezeljük bizalmasan! Néda Árpád rektorhelyettes-kollégámmal összehívtuk a magyar dékánhelyetteseket, tanszékvezetőket, megmondtuk, mi a kérés, és azt is, hogy ez tulajdonképpen nem éppen rendes módja a dolgok megoldásának, főleg, hogy a kérés bizalmas kezelésére kértek, de mivel mi már többször próbálkoztunk helyi szinten a karok létrehozásával, és mindig elutasítás volt az eredmény, nyugodtan megtehetjük, hogy egyből a kormányhoz fordulunk. Kértük, hogy természetesen csak az írja alá, aki egyetért ezzel. Mindannyian vállalták, így tizenegyen írtuk alá.
A bizalmas kezelésnek az lett a vége, hogy nemsokára a tanügyminiszter levelet írt a rektornak, mellékelve a mi, kormánynak címzett kérésünket, és arra kérte, hogy találjon megoldást. A rektor közölte a miniszter levelét – a miénkkel együtt – az egyetem információs közlönyében (Buletin informativ), amely abban az időben általában havonta jelent meg, és főleg Marga utazásairól, tárgyalásairól, kitüntetéseiről szólt. Érdekes módon senki sem vádolt bennünket azzal, hogy a szenátust megkerülve folyamodtunk a kormányhoz. Ellenben Szamosközi István felelősségre vont, hogy őt miért hagytam ki, hisz ő is aláírta volna. Azt válaszoltam, hogy gyorsan kellett cselekedni, és nem értem el. Ez persze nem volt igaz, készakarva hagytam ki, hisz Marga közeli barátja volt. Tudok olyan esetről, amikor egy hétvégén ő maga vitte el autóval a rektort Bécsbe.
Ezután sok-sok vita, veszekedés volt a karok miatt. A 2004-es választások után Marga megnyugodhatott, mert az új rektorhelyettesek (Salat Levente és Nagy László) nem támogatták feltétel nélkül a magyar karok létrehozását. Az újságnak Salat Levente azt nyilatkozta, hogy „az RMDSZ és a kormánypárt közötti egyezség értelmében létrehozandó magyar karok ötletét nem tudja támogatni, mivel az a szakértők feje fölött jött létre.”
Ezzel nemcsak az egyetem magyar tanárainak (ha nem is túlnyomó, de) többségével, hanem az RMDSZ vezetőivel is szembe ment. Ez a viselkedés egyenesen vezetett ahhoz a helyzethez, amelyet már nem tudtak kezelni, és 2006 novemberében mindketten lemondtak. Hantz Péter és Kovács Lehel adjunktusok, BKB-vezetők5 „polgári engedetlenség”-szerű akcióit sem ők, sem az egyetem román vezetősége nem tudta kezelni. A román vezetőség (a többség diktatúrájához szokott emberek) csak a drasztikus megoldást tudták elképzelni: az egyetemről való kizárást. Ezt azonban már a magyar rektorhelyettesek sem tudták elfogadni, és lemondtak tisztségükről. Később Nagy László visszavonta lemondását, Salat Levente azonban nem hátrált meg.
Amikor 2005 őszén a BKB Erdély több városában tüntetést szervezett a Bolyai-egyetemért, Kolozsváron a BBTE épülete előtt tartották meg a tüntetést október 17-én, hétfő délután. Két nappal előtte, szombat délelőtt a matematika és informatika kar prodékáni irodájában voltam, amikor telefonáltak a rektori hivatalból, hogy mivel a dékán nem érhető el, menjek helyette 12 órára a rektoriba vezetőségi gyűlésre. Itt egyetlen napirendi pont volt: meg kellett szavazni egy tiltakozó közleményt, amely elítéli a hétfőre tervezett tüntetés kezdeményezőit, megbélyegezve a „szeparatista törekvéseket”. Többen hozzászóltak a szöveghez, én is.
Azt mondtam, hogy nem kell semmilyen közleményt kiadni, a véleménynyilvánítás szabadsága mindenki számára biztosított. A szavazáskor egyedül voksoltam a nyilatkozat ellen, a többiek mind megszavazták, köztük öt magyar kolléga is (az Erdélyi Napló okt. 18-i száma a nevüket is közli). Magyari Tivadar (későbbi rektorhelyettes) az újságíró kérdésére azt nyilatkozta, hogy nem vett részt a szavazáson. Az lehet, hogy egyszer sem emelte fel a kezét, ennek ellenére megszavazta, mert a teremben volt végig, és a szavazás után Nicolae Bocşan rektor bediktálta a jegyzőkönyvírónak, hogy egy ellenszavazattal (és itt bediktálta a nevemet), minden jelenlévő megszavazta a nyilatkozatot.
Ahogy az RMDSZ könnyebbnek látta a magyar karok megvalósítását az önálló egyetem helyett, úgy az egyetem magyar vezetősége 2004 után inkább külön magyar tanszékeket szándékozott létrehozni a magyar karok helyett. 2005 tavaszán arra kértek, hogy ahol úgy gondoljuk, van lehetőség magyar tanszék létrehozására, próbáljuk előkészíteni az anyagot, de egyelőre kezeljük ezt bizalmasan. Én elkészítettem és továbbítottam egy magyar informatika tanszék dokumentációját, minden megvolt, egyedül a kari tanács jóváhagyása hiányzott. Egyszer szólt az egyetem magyar titkárnője, hogy kellene a kari jóváhagyás.
Ezen elcsodálkoztam, hisz azt nem lehet megszerezni „bizalmas kezeléssel”. Azelőtt azt hittem, hogy van valamilyen egyezség a rektorral ezen tanszékek létrehozására, de kiderült, hogy nincs. Kénytelenek voltunk kari tanácsi engedély kérni. A szeptemberi kari tanács ülésén elhalasztották a döntést, a decemberin valójában elutasították, formailag azonban ismét halasztottak. Én ekkor mondtam le dékánhelyettesi, a kari magyar tagozat vezetői pozíciómról és szenátusi tagságomról. Hirtelen elhatározás volt, megírtam egy rövid román nyelvű lemondást (sajnos nem indokoltam meg az okát), írtam egy magyar nyelvű nyilatkozatot, amelyet feltettem a honlapomra, kikapcsoltam a telefonomat, és hazamentem. A november 19-i nyilatkozat így szólt:
„Azonnali hatállyal lemondok a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen viselt tisztségeimről, azaz a Matematikai és Informatikai Kar dékánhelyettesi funkciójáról, a kari tanácsi, valamint a szenátusi tagságról.
Már régóta nem éreztem jól magam abban a közegben, amelybe ezek a tisztségek kényszerítettek, de az utolsó csepp a pohárban azt volt, hogy december 15-én a sajtóban megjelent a rektor és a dékán úr aláírásával az a nyilatkozat, hogy az általam javasolt új informatika tanszéket a tanári tanács nem leszavazta, hanem csupán elhalasztotta a döntést május 1-jéig. Ez még formálisan is csupán részben igaz, hisz a javaslatot véleményező bizottság három pontban kifejezi azt a véleményét, hogy ezt a tanszéket nem lehet létrehozni (1, az új tanszék átfedi a jelenlegi struktúrát, mivel ugyanazon tárgyak több tanszékre kerülnének, 2, nincs jól körülhatárolt kutatási tematika, 3, mivel magyarul tanítandó tárgyak szerint szerveződik, nem felel meg a törvényes követelményeknek), és csupán a negyedik pontban javasolja, hogy az egész tanszéki struktúra átszervezésekor térjünk vissza a kérésre. A tanári tanács gyűlésén a hozzászólok határozattan ellenezték az új tanszék megalakítását. A vélemények teljesen megegyeztek a szeptemberi gyűlésen elhangzottakkal, amikor tényleg elhalasztottuk a döntést december közepéig.
Úgy érzem, hogy ez a fajta alulról való építkezés, amelybe a magyar tagozat vezetői belesodortak, nemcsak eredménytelen, de fölöslegesen mérgezi a kollégák közti viszonyt. A magyar tagozat vezetését ez éppen a saját elképzelése ellen fordítja, amelynek alapja a multikulturalizmus, a barátság ápolása, úgy gondolván, hogy a lassú (szerintük ez a radikális ellentéte!) változások segítik leginkább ezt. A rosszul előkészített akció, amely bennünket abban a hitben tartott, hogy létezik valamiféle egyezség az egyetem legmagasabb vezetői szintjén a tanszékek létrehozásáért, tökéletes káoszt eredményezett. A magyar tagozat vezetői minden alkalmat megragadnak, hogy nyilvánosan megbélyegezzék azokat, akik más véleményen vannak (Európa-ellenesek, gerillaharcot folytatnak stb.), és nem veszik észre, hogy a jelenlegi kaotikus helyzetet éppen az okozta, hogy véleményükkel, elképzeléseikkel szembe helyezkedtek mind a magyar tanárok többségének a véleményével, mind az érdekvédelmi szervezetünk politikusainak a véleményével. Nem tudok olyan esetről, a legrosszabb időkből sem, amikor a magyar vezetők ennyire ellenségesen viselkedtek volna azokkal szemben, akiket képviselniük kell.”
A sajtó szereti a szenzációt. Ez a lemondás, és a magyar kollégáim csatlakozása (ők is lemondtak a kari tanácsi tagságukról) napokig hírként szerepelt. Amikor 2008-ban átmentem a Sapientiára, előtte pedig Bodó Barna (aki a BKB elnöke volt), az semmilyen hírként sem szerepelt a sajtóban. Gondolom, részben azért, mert csak később szereztek róla tudomást, részben mert nem látványos lemondással párosult.
Miután a dékán megbeszélést folytatott a kar magyar oktatóival, ahol közvetve beismerte, hogy a rektor vette rá azon bizonyos nyilatkozat aláírására, amelyben Kovács Lehelt hamisan vádolták, és kilátásba helyezte a lemondását az ügy miatt, úgy döntöttünk, hogy részben visszakozunk. Én megtartottam a dékánhelyettesi funkciómat, a kollégák sem bojkottálták a kari tanácsot. Később ezért is megkaptam egyes (nem kari) kollégáktól, hogy „hát persze, lemondott az ingyenes funkciókról, és megtartotta a fizetéssel járót”. Érdekes, hogy mennyire másként gondolkozunk! Nekem sem akkor nem jutott eszembe a pénz, amikor lemondtam a dékánhelyetteségről, sem amikor visszavontam a lemondást.
A lemondáskor szegény kari főtitkárnőnek többletmunkát adtam (persze, erre sem gondoltam), mert ahogy leadtam a lemondó szövegemet, futnia kellett a rektoriba, hogy visszavegye a prémiumra javasoltak listáját, hogy engem kicseréljem másra (nyilván a dékán utasítására).
Azt a bírálatot viszont, hogy a szenátusi tagságról nem kellett volna lemondani, jogosnak érzem. De nem kívántam részt venni az akkori színjátékban! Persze, ha maradtam volna, akkor elmondhattam volna a véleményemet olyan fontos esetekben, mint a Hantz Péter és Kovács Lehel kizárása az egyetemről. Előre azonban nem tudhattam, hogy lesznek olyan esetek, amikor érdemes legalább véleményt mondani. Ebben az időben Andrei Marga az egyetem elnöke volt, nyíltan nem szólt bele a minket érintő egyetemi vitákba, hagyta Nicolae Bocşan rektort, hogy „oldja meg a problémákat”, persze háttérből irányítva őt.
A lemondásom után Bocşan oly módon támadott engem, hogy a magyar kollégák felháborodva írtak egy levelet, amelyet mintegy harmincan írtak alá (Szabadság, 2006. január 27.), és amelyben a védelmemre keltek. Itt nemcsak a személyemről volt szó, hanem az elvről, hogy ha a rektor igazságtalanul vádol valakit, akkor ki kell állni mellette. Ahogy tudom, csak egyetemi tanárokat és docensek kértek fel aláírásra (őket nehezebb „kikezdeni” alapon), de voltak mások is, akik alá merték írni. Ez számomra megható volt, és annak ellenére, hogy eddig soha nem mondtam meg annak a két aláírónak ezt, mindig nagy tisztelettel gondolok rájuk, és természetesen a kezdeményezőre is.
Még abban a 2006-os évben az a megtiszteltetés ért, hogy a budapesti Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Neumann-plakettel tüntetett ki. A diplomának volt egy angol nyelvű fordítása is, amelyet szépen lemásoltam, betettem egy borítékba, és megkértem a titkárnőt, hogy adja át a rektornak. Szerettem volna látni az arcát, amikor kibontja a borítékot, majd amikor bedobja az egészet a szemétkosárba!
Jegyzetek: 16 Vincze Mária (1942) közgazdász, egyetemi tanár.
17 Muzsnay Csaba (1939) vegyész, egyetemi oktató, a Bolyai Társaság alapító tagja.
18 Az 58 év túlzás, mivel Bolyai János 1802. december 15-én született, és 1860. január 27-én halt meg, tehát alig egy hónappal élt többet 57 évnél.
19 Wanek Ferenc (1944) geológus, egyetemi oktató, a Bolyai Társaság alapító tagja, titkára, alelnöke, majd 1998–2005 között elnöke.
Kása Zoltán
Krónika (Kolozsvár)
2015. augusztus 18.
Újkenyér Ünnepe Pécskán
A mindennapiért mondott hála szép megnyilvánulásai
Amint az előre jeleztük, augusztus 12–16. között, szerdától vasárnapig került megszervezésre az idei Újkenyér Ünnepségsorozat Pécskán. A négynapos rendezvényen a legtöbb magyar vonatkozású programra pénteken került sor, amikor a helybeli Búzavirág néptánccsoport, a Tornyai és Nagyvarjasi Asszonykórus, majd a magyarországi sztárvendég, Csocsesz szórakoztatta a nagyszámú közönséget, melynek tagjai a kisperegi Roulette zenekar jóvoltából fergeteges utcabállal zárták a napot. A szombati program jelentős részét az óbodrogi megemlékezéseknek, ottani rendezvényeknek szentelték, de Pécskán is gazdag program várta a szórakozni vágyókat.
Kitüntetések
Vasárnap, miután a Bivalyfarmon elindították a bográcsfőző versenyt, a polgármesteri hivatal dísztermében 10.30 órakor kezdődött a városi tanács ünnepi ülése, ahol Tóth Csaba ülésvezető köszöntötte az egybegyűlteket és a vendégeket. Miután ismertette a napirendet, átadta a szót Eugenia Pete tanárnak, a Kulturális Szakbizottság elnökének, aki előbb Kocsik Mihály vállalkozónak az életrajzát ismertette, végigvezetve a hallgatóságot az aradi Vagongyárban elkezdett, a Pécskai Avicola farmnál folytatott, illetve a rendszerváltás utáni mezőgazdasági magánvállalkozásain. Manapság 400 hektár szántóföldet dolgozik meg 4 alkalmazottal, rendelkezik a terület megműveléséhez szükséges összes mezőgazdasági géppel és felszereléssel, továbbá egy 500 tonna befogadására alkalmas magtárral. 2010-ben az agronómus fia, Károly a németországi Hannoverben betekintést nyert egy étolajgyár működésébe. Tapasztalatait megosztotta édesapjával, majd EU-pályázatot készítettek egy hasonló üzem megépítésére. A pályázat elnyerte a finanszírozást, ezért mára üzemképes a legkorszerűbb étolajgyár, 2 millió euró plusz forgalmi adó értékű beruházással.
Sikeres, Pécska számára is hasznos gazdasági tevékenységéért Kocsik Mihályt Kiválósági díjjal tüntette ki a városi tanács. A kitüntetésről szóló oklevelet és az emlékplakettet Antal Péter polgármester és Miodrag Staionov alpolgármester adták át. Kocsik Mihály köszönetet mondott az elismerésért, amire nem számított.
A továbbiakban az aradi születésű, de élete nagyobb részét Pécskán leélt Sfăt Éva tanárnő életútját ismertették, ami bizonyos időszakokban a helybeli magyar oktatáshoz is kötődött. A közérdekben kifejtett hosszú munkásságáért ő is Kiválósági díjat kapott.
Ezt követően Pécskai Gyökerek-díjjal tüntették ki Constantin Ciobănaş baptista lelkipásztort, 13 gyermek apját, 24 unoka nagyapját, aki az Eben Ezer imaház építésében nagy szerepet játszott. Jelenleg az Egyesült Államokban Sprinfeeld város baptista lelkipásztora.
Érdemoklevelet nyújtották át a pécskai Marin Sergiu Cristian egyetemistának, aki Arad megye második legmagasabb érettségi eredményével jelenleg Alkalmazott matematikát és informatikát tanul a hollandiai Eindhoveni Egyetemen.
Az ünnepi ülés végén Antal Péter polgármester beszélt a Pécskai Újkenyér Ünnepének a jelentőségéről, ami tulajdonképpen a márkanév, a Pécskai kenyér hírnevének a további öregbítését, a nagyvilágban való terjesztését tekinti legfontosabb feladatának. 11 perces filmösszeállítás is készült Pécskának a rendszerváltás utáni polgármestereivel, illetve a 12 évig alpolgármesterként szolgált Nagy Istvánnal. A megszólaltatott városvezetők a maguk idejében tett városfejlesztési erőfeszítésekről, a pécskai kenyér népszerűsítésének a törekvéseiről vallottak. Az ünnepi ülés végén minden résztvevőt az új kenyér megszentelésének a piactéri ünnepségére, azt követően a Bivalyfarmon készülő pörkölteknek a megkóstolására, a közös elfogyasztására invitált.
Kenyérszentelés, köszöntők
Az I. Mihály Király téren felállított szabadtéri színpadról Lovas Zoltán színművész köszöntötte az egybegyűlteket, kiemelve az ortodox, a görög katolikus papokat, illetve ft. Czeglédi Ferenc katolikus plébánost és nt. Tóbiás Tibor György református lelkipásztort, továbbá Antal Péter polgármestert, Miodrag Stanoiov alpolgármestert, Constantin Traian Igaş szenátort, Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt, Borsodi János battonyai alpolgármestert, Iustin Cionca volt polgármestert, Kiss Péter Géza domaszéki polgármestert.
A szentelési procedúrát az ortodox papokkal együtt a görög katolikus is végigvitte, majd ft. Czeglédi Ferenc katolikus plébános következett, aki egy könyörgésben, majd egy fohászban mondott köszönetet Istennek a mindennapi kenyerünkért, és mindazokért, akik közreműködtek a kenyér megszületésében. Ezt követően a tömeggel közösen elmondott egy Miatyánkot, egy Üdvözlégy Mária kezdetű imát, majd megszentelte az előtte, illetve a színpadon, valamint a szekéren lévő kenyereket. A továbbiakban nt. Tóbiás Tibor György lelkipásztor vezetésével imádkoztak, majd a Máté írása szerinti evangélium 6. részének 34. verse alapján imádkoztak, végül áldást kért a kenyérre és a hívekre.
Az áldást követően, a műsorvezető Antal Péter polgármestert kérte a mikrofonhoz, aki a protokolláris köszöntések után románul, majd magyarul külön köszöntötte Borsodi János battonyai alpolgármestert és Kiss Péter Géza domaszéki polgármestert. Utána kifejtette: összegyűltünk, hogy őseink hagyományához híven, megünnepeljük a pécskai dolgos kezek munkájának a gyümölcsét, a híres pécskai kenyeret, alapvető élelmiszerünket, mindennapi kenyerünket, ami idén is különlegesen ízletes. Köszönetet mondott mindazoknak, akik egész évben dolgoztak a mindennapi kenyér megvalósulásán, de azoknak is, akik a hagyományos Pécskai Újkenyér Ünnep megszervezésén dolgoztak. Végezetül mindenkinek kellemes ünneplést, további jó szórakozást kívánt az éjfélig tartó programhoz.
Utána Faragó Péter RMDSZ-megyei elnök köszöntötte az egybegyűlteket, kifejtve: idén is Újkenyér Ünnepe, ami nagyon szép hagyománya a pécskaiaknak, a magyaroknak. Az ünnep nem lenne teljes, ha elhallgatnánk: a héten Szent Istvánt, az első ország- és egyházalapító királyunkat is ünnepeljük. E napon mindnyájunknak ott kell lennünk, együtt kell ünnepelnünk! Miután mindenkinek kellemes ünneplést, együttlétet kívánt, Constantin Traian Igaş szenátor méltatta a pécskai kenyér, illetve az Újkenyér ünnepének a fontosságát.
Ezt követően, a műsorvezető, mindenkinek jó étvágyat kívánt az újkenyérhez, aminek a kínálásával Antal Péter polgármester és Constantin Traian Igaş szenátor is élen járt, hiszen egy-egy jókora kenyeret nyújtottak az emberek felé, akik törtek belőle egy-egy darabot, majd jó étvággyal elfogyasztották. A kenyérrel megpakolt lovas szekér szállítmányát, illetve a színpadon volt halomnyi kenyeret is ingyen vitték haza a résztvevők. A közelben lévő katolikus parókián a magyarok külön ünnepeltek, az asztalvégen lévő feszület mellett, ft. Czeglédi Ferenc plébános vendégeiként, szeletelt kenyeret sózva, olajba mártva kellemesen elbeszélgettek, közösen ízlelték az idei igen finom pécskai kenyeret.
Bivalypörkölt
A Bivalyfarmon 14 óra tájban 8 bogrács közül 7-ben pörkölt, míg a Szarvasi Hagyományőrzők bográcsában gulyáslevest főztek. Mellettük a tornyai Pro Pir Kult Egyesület standját egy jókora ökörjárom, húzórúddal együtt díszítette, a bogrács körül Tóth Piroska, Suttyák András és segítőik, Köles Sándor és felesége, Rozália szorgoskodtak. A jókora sörsátrak alatt több százan fogyasztották a bivalypörköltet. Eközben a Máthé Zoltán, Micsik Endre hivatásos szakácsok és Halasi András városi tanácsos által alkotott zsűri elbírálta a pörkölteket, Lovas Zoltán közreműködésével megejtették a díjkiosztást. A legötletesebb főzőknek járó díjat a pécskai rádióamatőrök; a leggyorsabb csapat díját a PSD pécskai szervezete; a legszebb pörkölt díját a pécskai vöröskereszt csapata; a legszervezettebb csapat díját a battonyai tűzoltók; a leghűségesebb csapat díját a pécskai tűzoltók; III. díjat nyert a domaszéki családi klub, ugyancsak III. díjat kapott az Andalarom; II. díjat, egyben a legjobb pörkölt címet a Pro Pir Kult, azaz Tóth Piroska és Suttyák András főztje érdemelte ki; a fődíjat a Szarvasi Hagyományőrzők által főzött gulyáslevesnek ítélték oda. A tornyai csapat nevében Tóth Piroska mondott köszönetet a hagyományápolásban kapott támogatásért.
A szarvasiak köszönetet mondtak a kellemes, baráti fogadtatásért, illetve a rendezvényen való részvételért.
További szórakoztató programok
A Szentháromság téren 17 órakor Lovas Zoltán konferálásával került sor a malacfogó versenyre, melynek során a park pázsitjának elkerített részén a 6-8, illetve a 9-11 éves gyermekek mindkét csapatában tíznél többen versengtek a megfogható 4-4 választási malacért, nagy derültség közepette. Mivel a malacfogó verseny jövőre a 10. rendezvényéhez érkezik, Antal Péter polgármester az alkalomra külön meglepetést ígért. Ugyanott került sor a Kalypsoland kutyaképző központ által megtartott kutyabemutatóra, melynek során mintegy 6 kutyafajta mutatta be ügyességét, képzett voltát Tóth Attila és kollégái jóvoltából.
A szabadtéri színpad előtti téren a sörsátrak alatt vidáman fogyott az étel és az ital, a Pécskai Humanitas Egyesület sátrában a tevékenységük támogatására tett felajánlásokért dísztárgyakkal, plüss-állatokkal, kisebb ajándékokkal kedveskedtek. 18.30 órától indult újra a műsor, amelyen a tornyai Torneana, a pécskai Hagyományőrző Rügyek gyermekcsapata, az aradi Kud Kolo, szerb hagyományőrző csoport szórakoztatta a közönséget. A Búzavirág és a Nagyboglárka tánccsoportok Engi Márta betanításával a Kárpát-medence egészének a néptáncait bemutató csokorral kedveskedtek. A néptáncműsort megzavarta ugyan az eső, de a programot sikeresen lebonyolították.
Köszönet
Amint a rendezvény végén Antal Péter polgármester elmondta, két bivalyt vágtak az alkalomra, hozzávetőleg 200 kiló húsból főztek a csapatok pörköltet, minden csapat nagyjából 20 kiló húsból főzhetett a mintegy 500 résztvevő számára. A színvonalból jövőre sem engednek – ígérte végől a polgármester.
Az idei Újkenyér Ünnepet a Pécskai Polgármesteri Hivatal és a Városi Tanács, Az Arad Megyei Tanács Kulturális Központja, továbbá helyi szponzorok támogatták, ezért ezúttal is mindnyájuknak köszönet jár, de mindazoknak is, akik az önzetlen munkájukkal hozzájárultak a Pécskai Újkenyér Ünnep sikeréhez.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
A mindennapiért mondott hála szép megnyilvánulásai
Amint az előre jeleztük, augusztus 12–16. között, szerdától vasárnapig került megszervezésre az idei Újkenyér Ünnepségsorozat Pécskán. A négynapos rendezvényen a legtöbb magyar vonatkozású programra pénteken került sor, amikor a helybeli Búzavirág néptánccsoport, a Tornyai és Nagyvarjasi Asszonykórus, majd a magyarországi sztárvendég, Csocsesz szórakoztatta a nagyszámú közönséget, melynek tagjai a kisperegi Roulette zenekar jóvoltából fergeteges utcabállal zárták a napot. A szombati program jelentős részét az óbodrogi megemlékezéseknek, ottani rendezvényeknek szentelték, de Pécskán is gazdag program várta a szórakozni vágyókat.
Kitüntetések
Vasárnap, miután a Bivalyfarmon elindították a bográcsfőző versenyt, a polgármesteri hivatal dísztermében 10.30 órakor kezdődött a városi tanács ünnepi ülése, ahol Tóth Csaba ülésvezető köszöntötte az egybegyűlteket és a vendégeket. Miután ismertette a napirendet, átadta a szót Eugenia Pete tanárnak, a Kulturális Szakbizottság elnökének, aki előbb Kocsik Mihály vállalkozónak az életrajzát ismertette, végigvezetve a hallgatóságot az aradi Vagongyárban elkezdett, a Pécskai Avicola farmnál folytatott, illetve a rendszerváltás utáni mezőgazdasági magánvállalkozásain. Manapság 400 hektár szántóföldet dolgozik meg 4 alkalmazottal, rendelkezik a terület megműveléséhez szükséges összes mezőgazdasági géppel és felszereléssel, továbbá egy 500 tonna befogadására alkalmas magtárral. 2010-ben az agronómus fia, Károly a németországi Hannoverben betekintést nyert egy étolajgyár működésébe. Tapasztalatait megosztotta édesapjával, majd EU-pályázatot készítettek egy hasonló üzem megépítésére. A pályázat elnyerte a finanszírozást, ezért mára üzemképes a legkorszerűbb étolajgyár, 2 millió euró plusz forgalmi adó értékű beruházással.
Sikeres, Pécska számára is hasznos gazdasági tevékenységéért Kocsik Mihályt Kiválósági díjjal tüntette ki a városi tanács. A kitüntetésről szóló oklevelet és az emlékplakettet Antal Péter polgármester és Miodrag Staionov alpolgármester adták át. Kocsik Mihály köszönetet mondott az elismerésért, amire nem számított.
A továbbiakban az aradi születésű, de élete nagyobb részét Pécskán leélt Sfăt Éva tanárnő életútját ismertették, ami bizonyos időszakokban a helybeli magyar oktatáshoz is kötődött. A közérdekben kifejtett hosszú munkásságáért ő is Kiválósági díjat kapott.
Ezt követően Pécskai Gyökerek-díjjal tüntették ki Constantin Ciobănaş baptista lelkipásztort, 13 gyermek apját, 24 unoka nagyapját, aki az Eben Ezer imaház építésében nagy szerepet játszott. Jelenleg az Egyesült Államokban Sprinfeeld város baptista lelkipásztora.
Érdemoklevelet nyújtották át a pécskai Marin Sergiu Cristian egyetemistának, aki Arad megye második legmagasabb érettségi eredményével jelenleg Alkalmazott matematikát és informatikát tanul a hollandiai Eindhoveni Egyetemen.
Az ünnepi ülés végén Antal Péter polgármester beszélt a Pécskai Újkenyér Ünnepének a jelentőségéről, ami tulajdonképpen a márkanév, a Pécskai kenyér hírnevének a további öregbítését, a nagyvilágban való terjesztését tekinti legfontosabb feladatának. 11 perces filmösszeállítás is készült Pécskának a rendszerváltás utáni polgármestereivel, illetve a 12 évig alpolgármesterként szolgált Nagy Istvánnal. A megszólaltatott városvezetők a maguk idejében tett városfejlesztési erőfeszítésekről, a pécskai kenyér népszerűsítésének a törekvéseiről vallottak. Az ünnepi ülés végén minden résztvevőt az új kenyér megszentelésének a piactéri ünnepségére, azt követően a Bivalyfarmon készülő pörkölteknek a megkóstolására, a közös elfogyasztására invitált.
Kenyérszentelés, köszöntők
Az I. Mihály Király téren felállított szabadtéri színpadról Lovas Zoltán színművész köszöntötte az egybegyűlteket, kiemelve az ortodox, a görög katolikus papokat, illetve ft. Czeglédi Ferenc katolikus plébánost és nt. Tóbiás Tibor György református lelkipásztort, továbbá Antal Péter polgármestert, Miodrag Stanoiov alpolgármestert, Constantin Traian Igaş szenátort, Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt, Borsodi János battonyai alpolgármestert, Iustin Cionca volt polgármestert, Kiss Péter Géza domaszéki polgármestert.
A szentelési procedúrát az ortodox papokkal együtt a görög katolikus is végigvitte, majd ft. Czeglédi Ferenc katolikus plébános következett, aki egy könyörgésben, majd egy fohászban mondott köszönetet Istennek a mindennapi kenyerünkért, és mindazokért, akik közreműködtek a kenyér megszületésében. Ezt követően a tömeggel közösen elmondott egy Miatyánkot, egy Üdvözlégy Mária kezdetű imát, majd megszentelte az előtte, illetve a színpadon, valamint a szekéren lévő kenyereket. A továbbiakban nt. Tóbiás Tibor György lelkipásztor vezetésével imádkoztak, majd a Máté írása szerinti evangélium 6. részének 34. verse alapján imádkoztak, végül áldást kért a kenyérre és a hívekre.
Az áldást követően, a műsorvezető Antal Péter polgármestert kérte a mikrofonhoz, aki a protokolláris köszöntések után románul, majd magyarul külön köszöntötte Borsodi János battonyai alpolgármestert és Kiss Péter Géza domaszéki polgármestert. Utána kifejtette: összegyűltünk, hogy őseink hagyományához híven, megünnepeljük a pécskai dolgos kezek munkájának a gyümölcsét, a híres pécskai kenyeret, alapvető élelmiszerünket, mindennapi kenyerünket, ami idén is különlegesen ízletes. Köszönetet mondott mindazoknak, akik egész évben dolgoztak a mindennapi kenyér megvalósulásán, de azoknak is, akik a hagyományos Pécskai Újkenyér Ünnep megszervezésén dolgoztak. Végezetül mindenkinek kellemes ünneplést, további jó szórakozást kívánt az éjfélig tartó programhoz.
Utána Faragó Péter RMDSZ-megyei elnök köszöntötte az egybegyűlteket, kifejtve: idén is Újkenyér Ünnepe, ami nagyon szép hagyománya a pécskaiaknak, a magyaroknak. Az ünnep nem lenne teljes, ha elhallgatnánk: a héten Szent Istvánt, az első ország- és egyházalapító királyunkat is ünnepeljük. E napon mindnyájunknak ott kell lennünk, együtt kell ünnepelnünk! Miután mindenkinek kellemes ünneplést, együttlétet kívánt, Constantin Traian Igaş szenátor méltatta a pécskai kenyér, illetve az Újkenyér ünnepének a fontosságát.
Ezt követően, a műsorvezető, mindenkinek jó étvágyat kívánt az újkenyérhez, aminek a kínálásával Antal Péter polgármester és Constantin Traian Igaş szenátor is élen járt, hiszen egy-egy jókora kenyeret nyújtottak az emberek felé, akik törtek belőle egy-egy darabot, majd jó étvággyal elfogyasztották. A kenyérrel megpakolt lovas szekér szállítmányát, illetve a színpadon volt halomnyi kenyeret is ingyen vitték haza a résztvevők. A közelben lévő katolikus parókián a magyarok külön ünnepeltek, az asztalvégen lévő feszület mellett, ft. Czeglédi Ferenc plébános vendégeiként, szeletelt kenyeret sózva, olajba mártva kellemesen elbeszélgettek, közösen ízlelték az idei igen finom pécskai kenyeret.
Bivalypörkölt
A Bivalyfarmon 14 óra tájban 8 bogrács közül 7-ben pörkölt, míg a Szarvasi Hagyományőrzők bográcsában gulyáslevest főztek. Mellettük a tornyai Pro Pir Kult Egyesület standját egy jókora ökörjárom, húzórúddal együtt díszítette, a bogrács körül Tóth Piroska, Suttyák András és segítőik, Köles Sándor és felesége, Rozália szorgoskodtak. A jókora sörsátrak alatt több százan fogyasztották a bivalypörköltet. Eközben a Máthé Zoltán, Micsik Endre hivatásos szakácsok és Halasi András városi tanácsos által alkotott zsűri elbírálta a pörkölteket, Lovas Zoltán közreműködésével megejtették a díjkiosztást. A legötletesebb főzőknek járó díjat a pécskai rádióamatőrök; a leggyorsabb csapat díját a PSD pécskai szervezete; a legszebb pörkölt díját a pécskai vöröskereszt csapata; a legszervezettebb csapat díját a battonyai tűzoltók; a leghűségesebb csapat díját a pécskai tűzoltók; III. díjat nyert a domaszéki családi klub, ugyancsak III. díjat kapott az Andalarom; II. díjat, egyben a legjobb pörkölt címet a Pro Pir Kult, azaz Tóth Piroska és Suttyák András főztje érdemelte ki; a fődíjat a Szarvasi Hagyományőrzők által főzött gulyáslevesnek ítélték oda. A tornyai csapat nevében Tóth Piroska mondott köszönetet a hagyományápolásban kapott támogatásért.
A szarvasiak köszönetet mondtak a kellemes, baráti fogadtatásért, illetve a rendezvényen való részvételért.
További szórakoztató programok
A Szentháromság téren 17 órakor Lovas Zoltán konferálásával került sor a malacfogó versenyre, melynek során a park pázsitjának elkerített részén a 6-8, illetve a 9-11 éves gyermekek mindkét csapatában tíznél többen versengtek a megfogható 4-4 választási malacért, nagy derültség közepette. Mivel a malacfogó verseny jövőre a 10. rendezvényéhez érkezik, Antal Péter polgármester az alkalomra külön meglepetést ígért. Ugyanott került sor a Kalypsoland kutyaképző központ által megtartott kutyabemutatóra, melynek során mintegy 6 kutyafajta mutatta be ügyességét, képzett voltát Tóth Attila és kollégái jóvoltából.
A szabadtéri színpad előtti téren a sörsátrak alatt vidáman fogyott az étel és az ital, a Pécskai Humanitas Egyesület sátrában a tevékenységük támogatására tett felajánlásokért dísztárgyakkal, plüss-állatokkal, kisebb ajándékokkal kedveskedtek. 18.30 órától indult újra a műsor, amelyen a tornyai Torneana, a pécskai Hagyományőrző Rügyek gyermekcsapata, az aradi Kud Kolo, szerb hagyományőrző csoport szórakoztatta a közönséget. A Búzavirág és a Nagyboglárka tánccsoportok Engi Márta betanításával a Kárpát-medence egészének a néptáncait bemutató csokorral kedveskedtek. A néptáncműsort megzavarta ugyan az eső, de a programot sikeresen lebonyolították.
Köszönet
Amint a rendezvény végén Antal Péter polgármester elmondta, két bivalyt vágtak az alkalomra, hozzávetőleg 200 kiló húsból főztek a csapatok pörköltet, minden csapat nagyjából 20 kiló húsból főzhetett a mintegy 500 résztvevő számára. A színvonalból jövőre sem engednek – ígérte végől a polgármester.
Az idei Újkenyér Ünnepet a Pécskai Polgármesteri Hivatal és a Városi Tanács, Az Arad Megyei Tanács Kulturális Központja, továbbá helyi szponzorok támogatták, ezért ezúttal is mindnyájuknak köszönet jár, de mindazoknak is, akik az önzetlen munkájukkal hozzájárultak a Pécskai Újkenyér Ünnep sikeréhez.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2015. augusztus 18.
Két nap a világ: XII. Dési Találkozó és III. Dési Magyar Napok
Két nap alatt közel ötszáz – köztük számos Désről elszármazott – személy vett részt a Dési Magyar Napok rendezvényein, amelyet idén is a Luidort Péter és családja által felkínált magánterületen rendeztek meg, a XII. Dési Találkozóval egyetemben.
E telken ugyanis immár 12. éve folyamatosan találkoznak a hazalátogatók az itthon maradottakkal: az egykori egyéni kezdeményezés összefogással, nagyot álmodással olyan sikeres rendezvénnyé nőtte ki magát, amelyen a fényképek tanúsága szerint minden korosztály – a karon ülő picitől a 80 évesig – nagyon jól érzi magát. Mindez nem sikerülhetett volna egyes intézmények, továbbá magánszemélyek, médiapartnerek támogatása nélkül, éppen ezért a szervező Kádár József Kulturális Egyesület, valamint az Aranyeső Egyesület nevében Kovrig Annamária és Dezső Attila fontosnak tartotta a támogatók megnevezését: Bethlen Gábor Alap, Dési Városi Tanács, Kolozs Megyei Tanács, Communitas Alapítvány, Paqstudio, Római Katolikus Egyház és Bonaventura Társulat, Luidort Péter Transilvania Camping (a rendezvény színhelye is), Varga Lóránd RMDSZ-es tanácsos, továbbá köszönetüket fejezték ki a Szabadság közéleti napilap, a Radio Fir és Dejeanul helyi médiapartnereknek is.
A III. Dési Magyar Napokat ifj. Lakatos Péter dési származású, Marosvásárhelyen szolgáló református lelkész nyitotta meg, továbbá üdvözölte és szólt a vendégekhez Takács Attila konzul, ifj. Deák Ferenc, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének ügyvezető elnöke, valamint Costan Morar, Dés polgármestere. Elhangzott többek között a folytatás, hagyományaink megőrzésének szükségessége. Volt pesszimista és volt optimista gondolat is a dési magyarság fennmaradásának jövőjét illetően.
Ami pedig az „informálisabb” részt illeti, találkoztak szétszakadt családok, osztálytársak, rég nem látott barátok, ismerősök, kik olykor bizonytalanul szólították meg egymást: tetszik emlékezni rám? Sokan erre az időpontra időzítették pihenőszabadságukat, mint például az a – már 20 éve – Hollandiában élő kétgyerekes apuka is, aki konkrét kérdésekkel, nagy érdeklődéssel vett részt a Deme Ilona családterapeuta által tartott beszélgetésen, ráadásul nem egyedüli férfiként. Női szemmel jó volt konstatálni, hogy elmúlt az az idő, amikor egy ilyen tabufeszegető kerekasztal mellé lasszóval sem lehetett volna egy férfit bevinni.
Lukács Éva
Szabadság (Kolozsvár)
Két nap alatt közel ötszáz – köztük számos Désről elszármazott – személy vett részt a Dési Magyar Napok rendezvényein, amelyet idén is a Luidort Péter és családja által felkínált magánterületen rendeztek meg, a XII. Dési Találkozóval egyetemben.
E telken ugyanis immár 12. éve folyamatosan találkoznak a hazalátogatók az itthon maradottakkal: az egykori egyéni kezdeményezés összefogással, nagyot álmodással olyan sikeres rendezvénnyé nőtte ki magát, amelyen a fényképek tanúsága szerint minden korosztály – a karon ülő picitől a 80 évesig – nagyon jól érzi magát. Mindez nem sikerülhetett volna egyes intézmények, továbbá magánszemélyek, médiapartnerek támogatása nélkül, éppen ezért a szervező Kádár József Kulturális Egyesület, valamint az Aranyeső Egyesület nevében Kovrig Annamária és Dezső Attila fontosnak tartotta a támogatók megnevezését: Bethlen Gábor Alap, Dési Városi Tanács, Kolozs Megyei Tanács, Communitas Alapítvány, Paqstudio, Római Katolikus Egyház és Bonaventura Társulat, Luidort Péter Transilvania Camping (a rendezvény színhelye is), Varga Lóránd RMDSZ-es tanácsos, továbbá köszönetüket fejezték ki a Szabadság közéleti napilap, a Radio Fir és Dejeanul helyi médiapartnereknek is.
A III. Dési Magyar Napokat ifj. Lakatos Péter dési származású, Marosvásárhelyen szolgáló református lelkész nyitotta meg, továbbá üdvözölte és szólt a vendégekhez Takács Attila konzul, ifj. Deák Ferenc, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének ügyvezető elnöke, valamint Costan Morar, Dés polgármestere. Elhangzott többek között a folytatás, hagyományaink megőrzésének szükségessége. Volt pesszimista és volt optimista gondolat is a dési magyarság fennmaradásának jövőjét illetően.
Ami pedig az „informálisabb” részt illeti, találkoztak szétszakadt családok, osztálytársak, rég nem látott barátok, ismerősök, kik olykor bizonytalanul szólították meg egymást: tetszik emlékezni rám? Sokan erre az időpontra időzítették pihenőszabadságukat, mint például az a – már 20 éve – Hollandiában élő kétgyerekes apuka is, aki konkrét kérdésekkel, nagy érdeklődéssel vett részt a Deme Ilona családterapeuta által tartott beszélgetésen, ráadásul nem egyedüli férfiként. Női szemmel jó volt konstatálni, hogy elmúlt az az idő, amikor egy ilyen tabufeszegető kerekasztal mellé lasszóval sem lehetett volna egy férfit bevinni.
Lukács Éva
Szabadság (Kolozsvár)