Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Romániai Magyar Demokrata Szövetség /RMDSZ/
30951 tétel
2010. december 7.
Kelemen Hunor az új magyar pártról
„Tőkésék a politikai szétverés eszközei"
Szombaton Székelyudvarhelyen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács küldöttgyűlése határozatot fogadott el egy új erdélyi magyar párt létrehozásáról, Erdélyi Magyar Néppárt névvel. Kelemen Hunor művelődési minisztert kérdezte a Népújság.
– Tőkés László már egyszer Toró Tiborékkal alakított pártot, miután elhagyták az RMDSZ-t. Ez volt a Magyar Polgári Párt: onnan is kikoptak. Ez egy újabb pártalakítási kísérlet, és akik most útjára bocsátják, ezzel azt bizonyítják, hogy az erdélyi magyarság érdekeit nem tudják, nem képesek és nem hajlandók egy egységes szervezeten belül képviselni, tulajdonképpen szét akarják verni, ahogy ezt megtették mások Szlovákiában, Kárpátalján, Délvidéken. Ők csupán a politikai képviselet szétverésének eszközei. Ezt nem ismerték fel, mert nem akarnám azt hinni, hogy szándékosan csinálják. Akkor, amikor néhány hónappal ezelőtt pártalapításról beszéltek, mi próbáltuk figyelmeztetni, hogy nem ez az útja az egységes képviseletnek. Nem lesz jó sem az erdélyi magyarságnak, sem Magyarországnak, ha képviselet nélkül marad az erdélyi magyarság. Kiszolgáltatottabbá, manipulálhatóbbá válik. Azt mondtuk, az RMDSZ képes arra az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumon keresztül, hogy biztosítsa a képviseletet, ahogy megtette az európai parlamenti választásokon is, amikor Tőkés Lászlót a lista élére tette. Ezt később is képesek lennénk megcsinálni, de ők úgy gondolják, hogy politikai pártként sokkal jobban, sokkal többet tudnak majd a tárgyalásokon elérni. Úgy gondolják, hogy ők az abszolút igazság birtokosai. Téves. Azt gondolom, hogy az, amit tesznek, saját egyéni érdekeiket szolgálja, mást semmit, biztosan nem az erdélyi magyarság érdekeit.
– Mit jelent a saját érdek: lesz egy párt, lesz elnöke, de az erdélyi magyarságnak nem lesz képviselete például a parlamentben?
– Amikor nekünk az 5%-os küszöböt el kell érnünk, ezt nem tudjuk figyelmen kívül hagyni, akkor minden olyan új pártnak a megjelenése a Magyar Polgári Párt és az RMDSZ mellett, amely szavazatokat akar szerezni, csak arra alkalmas, hogy kiessünk a parlamentből. Nem értem Tőkéséket, akiknek megvan a politikai tapasztalatuk, képesek felelősen gondolkodni, hogy nem látják, mi történt Szlovákiában, Kárpátalján, s szerte a Kárpát- medencében és hogy bírnak eszközei lenni annak, hogy a képviseletet kockáztassák, veszélybe sodorják.
– Az RMDSZ-nek vannak-e elgondolásai, eszközei, valamiféle stratégiája, hogy megpróbálja meggyőzni, tárgyalóasztalhoz ülni, esetleg jobb belátásra bírni az EMNT-t?
– Mi mondtuk, hogy össze kell hívnunk az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot még az év vége előtt, s össze is fogjuk hívni, úgy, ahogy a legutóbbi tárgyaláson megbeszéltük. Nyilván ezek a dolgok ott terítékre kell kerüljenek, mi azt ajánljuk, hogy az EMEF-en belül minden olyan kérdésre találjunk politikai megoldást, amely biztosítja az egységes képviseletet a törvényhozásban, az önkormányzatokban, az Európai Parlamentben. Úgy gondolom, megvannak erre az eszközeink, megvan a tapasztalatunk és a szándékunk. A másik fél részéről is ugyanilyen nyitottságot várunk. Azt gondolják, ha politikai pártot bejegyeztetnek, akkor „erőből" tudnak tárgyalni az RMDSZ-szel szemben. Az is igaz, hogy ők ebben a pillanatban arra készülnek, hogy a Magyar Polgári Pártnak a tanácsosait, polgármestereit az új pártba beszippantsák, ezt már többen jelezték. Elsősorban arra számítanak, hogy a Magyar Polgári Pártnak átveszik az aktíváját, megpróbálják természetesen az RMDSZ-ből is meggyőzni azokat, akikről úgy gondolják, hogy meggyőzhetők. Ezt én téves útnak tartom. Többször mondtam, s mondom még egyszer, még tízszer, hogy az erdélyi magyarság esetében a kettő is kevesebb mint az egy, a három aztán még kevesebb, és tulajdonképpen az ő felelősségük lesz teljes egészében a megosztás fokozása, s napirenden tartása. Mi Tőkés Lászlónak 2009-ben, a parlamenti választások előtt úgymond, baráti jobbot nyújtottunk, ezt kívántuk tenni a következő választásokon is azokkal, akik az erdélyi magyar közösséget a politikában akarják szolgálni.
– Ha az újabb baráti jobbot elutasítják, mi történik? Az, ami például a Felvidéken?
– Nem vagyok jós, de az esetleg képviselet nélkül maradó közösséget féltem. Mert ebben az országban, ebben a régióban minden visszafordítható. Erre rengeteg példa van, akár Romániában is, amiket eddig sikerült fékezni vagy leállítani, hogy valósággá váljanak a szélsőjobb vagy imitt-amott a liberálisok vagy akár a szociáldemokraták kezdeményezései. Ez egyik napról a másikra valósággá válhat, és nem fogja tudni megakadályozni sem egy volt püspök, sem egy európai parlamenti alelnök, sem egy más ország kormánya. Amit ebben az országban elértünk, azt mind azért értük el, mert itt voltunk, egységesek voltunk, következetesek voltunk. Ezt nem Magyarország, nem Brüsszel érte el, nem a volt püspök és parlamenti alelnökök Brüsszelből, hanem azok az emberek, akik megbíztak az RMDSZ-ben és akik az RMDSZ képviselőit húsz éve folyamatosan parlamentbe, önkormányzatokba küldték. Ezt továbbra is el kell érni.
– Gondolja, az erdélyi magyarság bölcsebb lesz semmint engedjen a megosztási szándéknak?
– Azt gondolom, hogy igen. Az erdélyi magyarok eddig is bölcsen döntöttek, eddig is a közösség érdekeit vették figyelembe és ezután is ezt fogják figyelembe venni.
– A szombati Szövetségi Képviselők Tanácsán bizonyára napirendre kerül a dolog ...
– A testület természetesen megvitatja, el tudom képzelni, hogy lesz egy állásfoglalás. Azt hiszem, ez indokolt is.
– Ez azt jelenti, hogy a labda az EMNT térfelén van.
– Ha új pártot akarnak bejegyezni, akkor nyilván náluk van a labda. Nem mi akarunk pártot bejegyezni, mi csak azt mondtuk és arra hívtuk fel a figyelmet, hogy mennyire veszélyes játékba kezdtek.
Mózes Edith, Népújság (Marosvásárhely)
2010. december 7.
Tőkés: ez nem egységbontás
Az egy éve civil-politikai mozgalomként megújult Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szombati, székelyudvarhelyi országos tisztújító küldöttgyűlésén határozatot fogadott el az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozásáról. Erdélyben politikai irányváltásra van szükség – indokolta Tőkés László az autonómiacentrikus új párt létjogosultságát.
A székelyudvarhelyi Művelődési Házban tartotta szombaton országos tisztújító közgyűlését az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. A magát a politikai pártok fölött álló, közképviseleti elven alapuló szervezetként meghatározó EMNT tagjai egyfajta számadást végeztek eddigi tevékenységükről: Erdély-szerte 17 területi szervezetük létesült, szakágazati bizottságaik alakultak, számos szervezettel – például a Fidesszel, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségével, a Sapientiával – alakítottak ki partneri kapcsolatot, illetve több országos programot is szerveztek.
Tőkés László elnök és a régióelnökök tevékenységi mérlegét követően Toró T. Tibor ügyvezető elnök a magyar honosítási eljárás egyszerűsítését segítő Erdélyi Demokrácia Központok hálózatának létrehozását, illetve a Magyarnak lenni jó!, a magyar önrendelkezés kiteljesítésére irányuló akciót ismertette. A gyűlés tisztújítási etapja gyorsan lezajlott, miután Ilyés Szabolcs küldött úgy érvelt: „Láttuk, milyen heroikus munkát végzett az elnökség, ezért azt javaslom, tömbben újítsuk meg mandátumukat.” Tőkés és a tizenöt fős elnökség vállalta a felkérést, a 221 küldött pedig újabb egy évre szavazott bizalmat nekik.
A küldöttgyűlés utolsó napirendi pontjaként a pártalapításról fogadtak el határozatot. „A civil-politikai mozgalom egy igazi, kőkemény politikai érdekképviseleti testület nélkül nem tudja elérni kitűzött célját. A két létező párt (az RMDSZ és az MPP – szerk. megj.) bebizonyította, nem akarja felvállalni az autonómia ügyét, ezért egy igazi autonomista párt kell” – hangzott el, majd a küldöttek egy, a pártalapításra vonatkozó, hatpontos határozattervezetet kaptak kézbe. Megállapítást nyert, hogy „az erdélyi magyar nemzeti közösség érdekképviseleteként szükség van egy új politikai szervezet – az Erdélyi Magyar Néppárt – létrehozására”, amelynek gyűjtőpártnak kell lennie. Felhatalmazták a választmányt, hogy 2011. január végéig döntsön a szervezet bejegyzését kezdeményező testület összetételéről, továbbá adjon mandátumot ezen testület tagjainak a bírósági bejegyzéshez szükséges összes lépés megtételére.
„A két létező politikai párt annyira elértéktelenedett, hogy 2012-ben parlamenti képviselet nélkül maradhatunk, tehát lépni kell. Szükség van egy új pártra – nem egy harmadikra, hanem egy autonomistára. Aki pedig ezt a célt választja, attól nem választ el minket semmi. Jöjjenek az autonómiához közel” – érvelt Toró T. Tibor.
Máthé László Ferenc, Hargita Népe (Csíkszereda)
2010. december 7.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megszületésénél ugyanazok bábáskodnak, akik három éve létrehozták a Magyar Polgári Pártot (MPP). Várhatóan Toró T. Tibor áll az új politikai alakulat bejegyzését „levezénylő” bizottság élére. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnökének neve ritkán bukkan fel a magyarországi sajtóban. Pedig a Tőkés Lászlót árnyékként követő egykori RMDSZ-es törvényhozó már a kezdetektől jelen van romániai magyar politikában.
A román képviselőház honlapján olvasható önéletrajz szerint az 1957-ben született, eredeti szakmájára nézve kutató fizikus Toró számára egyenes út vezetett a néhai Nicolae Ceausescu irányította Román Kommunista Pártból az RMDSZ radikális szárnyába. (Az állampártba 1978-ban, még egyetemistaként vették be.) A Ceausescu-rezsim bukása után, 1990-ben első elnökévé választotta a frissen létrejött MISZSZ (Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége).
Akkori kollégái között megtalálni a mai EMNT csaknem teljes vezérkarát: Szilágyi Zsoltot,az Európai Parlament alelnöki posztját betöltő Tőkés László tanácsadóját, Mátis Jenőt, a két éve Csíkszereda polgármesteri székéért az MPP színeiben indult Papp Elődöt, valamint Borbély Zsolt Attilát. A MISZSZ radikális fiataljainak köszönhetően lett SzőcsGéza (ma az Orbánkormány kulturális államtitkára) az RMDSZ első főtitkára. Toró 1993-ig volt a MISZSZ elnöke. Vezetése alatt a szervezet fő fegyverténye Domokos Géza visszaléptetése volt. Főként arra hivatkoztak, az RMDSZ alapító elnöke póttagja volt a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának. Később Toró a Reform Tömörülés elnökeként hívta fel magára a figyelmet. Ez volt az egyetlen platform, amely a Tőkés tiszteletbeli elnökségét eltörlő 2003. februári kongreszszus idején kiállt a püspök mellett a párhuzamosan zajló Láncos-templombeli rendezvényen. Előzőleg „diktatúra bevezetésével” vádolta az RMDSZ vezetőit, holott 2000-ben a Reform Tömörülés három új képviselője került be a parlamentbe, köztük Toró is. Nyolc éven át tűrte a „diktatúrát” az RMDSZ törvényhozójaként. Párhuzamosan az EMNT alelnökeként segédkezett az MPP megalakításánál. RMDSZ-es források szerint az új pártot hivatott támogatni az a próbálkozás, hogy a magyar állampolgársággal kapcsolatos romániai feladatokat az EMNT hatáskörébe vonják. November végén Budapesten Toró és Németh Zsolt külügyi államtitkár aláírt egy megállapodást, amely szerint az EMNT tájékoztató irodahálózattal segíti az egyszerű honosítást, és a magyar külképviseletekkel együttműködve gondoskodik „az „eskü-/fogadalomtételi napok előkészítéséről, megszervezéséről, helyiség rendelkezésre bocsátásáról”. RMDSZ-es források szerint ez a megállapodás lényege: összekapcsolni a magyar állampolgárság megadását az EMNT-vel, illetve rajta keresztül az újonnan létrejövő párttal.
Szőcs Levente, Bukarest, Népszabadság
2010. december 7.
Tőkés újra hadat üzen - budapesti támogatással
Lényegében tűzszünet omlott össze az erdélyi magyar politikában a hét végén – azzal ugyanis, hogy Tőkés László saját párt szervezésére szánta el magát, valójában egy amúgy sem túl mélyre elásott csatabárdot kapott elő.
Tőkés hadüzenetének címzettje ugyanaz a szervezet, amelyik mindig is volt: az RMDSZ. Lépésének következményei egyelőre bizonytalanok. Egyvalami azonban már most sem az: döntésével lezárult az erdélyi magyar politikában egy viszonylag hosszú szélcsendes időszak.
Ez a politikai tér korábban is sokszor volt már csatazajtól hangos. Némi túlzással akár azt is lehetne mondani, hogy Tőkés, amikor csak tehette, rárontott az RMDSZ-re. Általában ő húzta a rövidebbet, ám amíg ez bekövetkezett, sok csúnya dolognak lehetett szemtanúja – és gyakran elszenvedője – az ottani magyarság.
Adódik persze a kérdés: miért éppen most láthatta elérkezettnek az időt zászlóbontásra a nimbuszában fogyatkozó radikális politikus? Ennek ottani okai tényleg nemigen látszanak: az RMDSZ rendben abszolválta a legutóbbi választásokat, és eddig semmi olyasmit nem tett a kormánykoalíció tagjaként, ami a választói bizalom megrendülésével járt volna. Ezért a trónigény mostani bejelentésének indokát nyilván másutt érdemes keresni: Budapesten. Ez az erdélyi magyar vizeket felkavaró bejelentés tudnillik egyértelműen arról árulkodik, hogy nemzetpolitikájukban Orbánék semmit sem tanultak és semmit sem felejtettek előző kormányzati ciklusukból. Markó Béla és csapata már akkor nagy szálka volt a szemükben, csak éppen nem sikerült velük elbánniuk – sem Tőkés, sem Szász Jenő segítségével. Az egységbontó fideszes kísérletek akkor rendre elbuktak Erdélyben.
Nyáron viszont érvénybe lépett a megosztási politika új kiadása, és nem kizárólag Erdély vonatkozásában. Az Orbán-kormány azóta már rövid úton kitagadta a nemzetből a szlovákiai Hidat, és közvetlenül a kárpátaljai választások előtt köztörvényes gyanúba keverte az ottani Fidesz-barátok ellenlábasának számító UMDSZ-t. A jelekből ítélve most Erdélyen a sor. Kövér László például egyik legutóbbi tévés szereplésében már elkezdte pedzegetni, hogy az RMDSZ-re tulajdonképpen nincs is szükség – a párt nélkül is elérte volna az ottani magyarság azokat az eredményeket, amelyeket elért.
A határon túli magyar erővonalak átrajzolására irányuló fideszes próbálkozásokban nem csak a közvetlen politikai szempontok játszanak szerepet. Alapvető kérdés az is: ki ossza és kiknek az anyaországi milliárdokat a határon túlra? Erdélyben eddig ez a folyamat a szavazók által legitimált, ám a Fidesz által dezavuált RMDSZ közreműködésével zajlott. A nyár óta viszont más a helyzet. Vajon tényleg puszta inszinuáció volna a Tőkés-párt színre lépése és a püspök árnyékában szerveződő alapítványok (mindenekelőtt a gőzerővel alakuló erdélyi „demokrácia-központok”) létrehozása között szerves kapcsolatot látni? S attól sem kell tartani, hogy Tőkéséknek filléres gondjaik lennének a mostani vehemens és költséges pártgründolásban.
Kis Tibor, Népszabadság
2010. december 7.
Még egy párt, az üzenet maradt
Háromra duzzadhat az erdélyi magyar politikai szervezetek száma, miközben erőteljes népességcsökkenésről szólnak az előrejelzések. Úgy látszik, akik itt maradtunk, minél kevesebben vagyunk, annál kevésbé értjük egymást. Miközben látszólag ugyanazokat a szavakat mondogatjuk, és ugyanazok az arcok köszönnek vissza mindenféle betűkombinációval illetett szervezetek elnökségi, illetve vezetőségi köreiből.
De haladjunk lépésről lépésre. Az új párt az autonómia kivívását tűzte ki céljául. Azt hiszem, nincs Romániában olyan magyar szervezet – legyen az politikai vagy civil –, amelyik ne akarná kivívni az autonómiát. Ellenben olyant még nem láttam, amelyiknek pontos forgatókönyve lenne arra, hogy ezt miként lehet véghezvinni. Általában mindenki leragad abban a fázisban, amikor kidolgozunk egy tervezetet, és kérjük a nemzetközi szervezeteket, hogy fenekeljék el a szemtelen románokat, ha ellenkeznek. Mert ez nekünk nagyon kell, a románok elfenekelése is, de az autonómia még inkább. (Egyébként egyetértek mind az elfenekelés kérdésével, mind az autonómia szükségességével.) De én még mindig nem látom, hogy mitől következne be, amit szeretnénk. Konkrét, lépésről lépésre kidolgozott stratégiája nincs senkinek egy nagyon egyszerű okból kifolyólag: amikor konkrétumokról kezdünk beszélni, akkor kevesebb lehetőség van a szövegelésre, a nagyotmondásra, ehhez pedig nagyon hozzászoktunk. Ha a bármelyik szervezetben tevékenykedő politikusoknak lett volna valamilyen, legalább távolról elfogadható forgatókönyvük az autonómia kivívására, akkor bizonyára előrukkoltak volna vele. Tőkés László még RMDSZ-es korában, Szász Jenő is már rég megtehette volna, akárcsak Markó Béla és az RMDSZ. Az igazság az, hogy a jelen helyzetben nincs egy ilyen stratégia, mert senki sem tudja (és ez nem teljes mértékben a politikusok hibája), mi lenne a varázsszó, aminek kimondásával megkapnánk, ami nekünk jár. Nem tudja ezt senki, sem a politikusaink, sem egyéb gondolkodó embereink, itthon sem, és Budapesten sem. (Legtöbbet a kérdésben a székelyföldi megyei önkormányzatok tettek az utóbbi két évben, amikor igyekeztek kifelé a Székelyföld egységességét hangsúlyozni, és ebben komoly kommunikációs sikereket is elértek. Ugyanakkor több kérdésben egységes döntés született, így ha nem is elméleti síkon, de legalább a gyakorlat mezején működtetik Székelyföldet.)
Mindezt összevetve, az immáron harmadik párt esetében is úgy érzem, hogy talán egy autonómia-stratégia köré kellett volna felépíteni, ha már ez lett az origójuk, vagyis az autonómia kellett volna a cél legyen, nem a pártalapítás megindoklásának eszköze.
Az új párt is a parlamenti képviselet elvesztésének veszélyétől akarja megóvni a magyarságot, vagyis valami olyan szervezet szeretne lenni, amelyik teljesen átveszi az RMDSZ szerepét, mintegy helyettesíti ezt. Ezért már megindultak az udvarlások is, több RMDSZ-politikust megkörnyékeztek, megpróbálnak elcsábítani. Hogy milyen sikerrel? Az attól is függ, milyen döntéseket hoz a közelgő RMDSZ-kongresszus. Persze ez megint megkérdőjelezi, hogy milyen váltást jelent majd egy ilyen szervezet, milyen pluszt, frissességet nyújt, ha már a politikában meggyökerezett személyiségekre épít, olyanokra, akik az elmúlt húsz évben lassan megmutatták, mire képesek: voltak eredményeik is szép számmal, és tisztán látjuk a korlátaikat is.
Az igazi újdonságot az jelentheti, hogy az új párt majd vélhetően több támogatást kap Magyarországról, mint az MPP kapott annak idején. Valami segítő infrastruktúra építése már beindult a szemünk előtt, és remélem, tévedek, de ha a demokrácia-központokat arra használják fel, hogy az alakuló pártot támogassák, akkor veszélyes játszma indul be a kettős állampolgársághoz fűződő pozitív érzelmekkel. Az MPP esetében nem eredményezett áttörő sikert a Budapestről érkezett támogatás, meglátjuk, majd ebben az esetben hogyan tudják kihasználni ezt és a gazdasági válság eredményezte nehézségek közepette az erdélyi magyarság körében is kialakult tiltakozó hangulatot.
Egyet azonban szinte biztosra meg lehet mondani: nem az új pártnevek, hanem a hiteles személyiségek fogják begyűjteni a szavazatokat. Olyan fiatal, harmincas-negyvenes arcok, akik bizonyítottak is az adminisztrációban, akik nem szavakból, hanem tettekből is felépítettek valamit. Meg persze olyanok is, akik élvezik a polgármesterek támogatását, akikért ezek mozgósítani fognak. És ebben a három közül az egyik politikai szervezet komoly előnyben van.
Isán István Csongor, Hargita Népe (Csíkszereda)
2010. december 7.
Mi fog változni az RMDSZ alapszabályzatában?
A legégetőbb alapszabályzat-módosítási javaslat valószínűleg a regionális önkormányzati tanácsok megalakulása, illetve a szövetségi alelnöki tisztség létrehozása lesz.
Nomber 25-ig lehetett benyújtani a javaslatokat az RMDSZ Alapszabályzat-módosító nyilvános konzultációján. Összesen 18-20 módosító javaslat érkezett be. Többek között az RMDSZ több platformja, Frunda György szenátor, Kelemen Hunor kulturális és műemlékvédelmi miniszter, Borboly Csaba és Tamás Sándor Hargita, illetve Kovászna megyei tanácselnök nyújtott be módosító javaslatokat. Utóbbit ismételt megkeresésünkre sem sikerült elérni. A szakbizottság véleményezte a módosító indítványokat, amelyeket valószínűleg a február 6-i SZKT javasol majd elfogadásra vagy elutasításra az alapszabályzat-módosító bizottság véleményezése alapján. Végső döntést az RMDSZ Alapszabályzata értelmében a jövő évi, február 26-27-én, Nagyváradon sorra kerülő Kongresszus hoz. Körkérdésünkben a politikusok ismertették a benyújtott dokumentumok tartalmát.
"Két javaslatot nyújtottam be a bizottsághoz. Az egyik módosító javaslatom az elnök mandátumának két ciklusra való korlátozására vonatkozik. A másik javaslatom az SZKT hatáskörét illeti. Most az SZKT-nak kell jóváhagynia a kormányba való belépést, illetve kilépést. Én azt szeretném, hogy a tárgyalásokat, amelyeket az RMDSZ vezetősége folytat, szintén hagyja jóvá előzetesen az SZKT, és csak utána tárgyalhasson az RMDSZ vezetősége, a Szövetségi Állandó Tanács, illetve a szövetségi elnök a kormányra lépésről az SZKT által megszabott feltételek mentén" - mondta el kérdésünkre Frunda György szenátor.
Eckstein Kovács Péter, a Szabadelvű Kör elnöke személyesen nem írt indítványokat, azonban az RMDSZ platformjainak kerekasztala javasolt néhány módosítást az alapszabályzatot illetően. Az RMDSZ Szabadelvű Körének elnöke megkeresésünkre ezekről a módosítás-tervezetekről beszélt.
"A módosító indítványok lényege, hogy a platformok képviselve legyenek az RMDSZ gyakorlatilag minden konzultatív és döntéshozó testületében. Azt indítványozzuk, hogy a Szövetségi Állandó Tanácsban (SZÁT) rotációs alapon legyen két képviselője a jelenleg az alapszabályzat szerint bejegyzett nyolc platformnak. Azt szeretnénk tehát, hogy az Autonómia Tanácsban, az SZKT-ban, és az RMDSZ kongresszusán a platformok által delegált emberek nagyobb számban legyenek jelen. Egy indítvány szerint a platformok azt akarják beszövegezni, hogy a platformok a támogatottságukat időről időre erősítsék meg aláírások formájában. Mi ezt úgy tekintjük, hogy mihelyt egy megyei szervezetnek nem kell egy ilyenszerű procedúrának alávetnie magát, akkor nem méltányos, hogy a platformoktól ezt elvárják. Azt nem kérdőjelezzük meg, hogy legalább három megyéből kell legalább 750 aláírás, és megyénként az aláírások száma meg kell haladja a 150-et. Mi ezt úgy tekintjük, hogy ez egy olyan elvárás, amely végső soron a platformoknak is érdeke olyan szempontból, hogy legyenek reprezentatívak. Itt a regisztráció négyévenkénti felújítását kérdőjelezzük meg" - tájékoztatott Eckstein.
Néhány javaslatot Kelemen Hunor kulturális és műemlékvédelmi miniszter is beterjesztett a bizottsághoz. "Az egyik javaslatomat, a politikai és társadalomszervezési funkciók nagyon jó meghatározását és megerősítési elvét elfogadta mindenki, és fontosnak is tartom, hogy az alapszabályzatban ez nagyon határozottan megjelenjen. A másik javaslatom az lenne, hogy hozzunk létre egy politikai alelnöki tisztséget, az ügyvezető elnökséget pedig át kellene alakítani főtitkársággá. A főtitkár társadalmi kérdésekkel, adminisztrációval és az RMDSZ pénzügyeivel foglalkozna. A politikai alelnök pedig természetesen minden olyan üggyel foglalkozna, amely politikai munkát jelent az elnök mellett. Továbbá azt javasoltam, hogy az Országos Önkormányzati Tanácsot alakítsuk át regionális önkormányzati tanácsokká, mivel az OÖK jelenlegi formájában nem működik, ugyanis más-más problémákkal szembesülnek a székelyföldiek és a partiumiak, vagy a szórványban, illetve a tömbben élő magyarok. Az elmúlt években mi már próbálkoztunk regionális önkormányzati konferenciák szervezésével, és az jól működött. Ezért én azt javasolom, hogy legyen három önkormányzati tanács: egy székelyföldi, egy partiumi, illetve egy közép-erdélyi, szórvány tanács. Ezenkívül a SZÁT kibővítését javasoltam, hogy lehessen az önkormányzatokat a döntéshozatalba jobban bevonni úgy, hogy közben megőrizzük a korporatív elvet. Egy 19 tagú SZÁT-ot javasolok a mostani helyett. Ebben helyet kapnának a megyei önkormányzati vezetők, a regionális önkormányzati tanácsok vezetői, a területi elnökök (amúgy három területi elnök eddig is tagja volt a testületnek). Emellett azt is javasoltam, hogy a testületben rotációs elv alapján a platformok egy-egy képviselője is kapjon helyet, hogy az Állandó Tanácsban jelenjen meg ez az ideológiai érték, pluralizmus. Nyilván a főtitkár és a politikai alelnök is tagja lenne a testületnek – mindkettőjüket az SZKT választaná meg a szövetségi elnök javaslatára. A platformok képviselői akár egy éves, akár fél éves gyakorisággal váltanák egymást, azonban ezt nem írtam bele a javaslatomba. A területi elnökök is a rotációs elv alapján lennének jelen, és ők évente cserélnék képviselőiket az Állandó Tanácsban. Az egy éves rotációs elv a platformok esetében is érvényesíthető, de ezt nyilván a platformokkal is egyeztetni kell, a lényeg a képviseletük biztosítása az Állandó Tanácsban."
Márton Árpád képviselő ismertette a felmerült, összesített kérdéseket, amelyekről határozatot kell hozni. "Egy olyan dokumentumot nyújtottam be, amely számba veszi, hogy milyen kérdésekről kellene dönteni, és felsoroltam, hogy melyek azok a kérdések. Tehát nincs olyan módosító javaslat, amelyet én szövegeztem volna meg, mert arról volt szó, hogy előbb elvi döntéseket hozunk. Az volt az egyezség, hogy elvi kérdésekről hozunk döntést. November 25-én járt le a módosító javaslatok begyűjtése. A bizottság első ülésén megbeszéltük, hogy melyek azok a témák, amelyek szóba kerülhetnek, és egy eljárást dolgoztunk ki: november 16-ig a bizottsági tagok eldöntésre váró elvi kérdéseket kell benyújtsanak. Azontúl 25-ig bárki benyújthatott javaslatot. Azoknak a kérdéseknek a kapcsán, amelyek 16-ig elhangzottak, készítettem egy számbavételt, hogy melyek voltak a témák és az alternatívák. Az egyik ilyen kérdés az volt, – amit egyébként én hoztam fel – hogy kell egy egységesített szabályozás, amit minden szinten alkalmazni kell, bizonyos választott tisztségek visszavonására. Néhány tisztség esetében le van írva, hogy ki, és milyen körülmények között kezdeményezheti a mandátum lejárta előtt a visszavonását. Például a szövetségi és az ügyvezető elnök esetében van szabályozás, más tisztségek esetében viszont nincs. A másik téma, ami felvetődött, hogy az ügyvezető elnökség megmarad-e intézményként a jelenlegi szerkezetben, vagy egy másik szerkezetben kellene működnie. Egy másik téma az önkormányzati tanácsok működésével, illetve a regionális szerkezet megjelenítésével kapcsolatos. Itt volna nekem amúgy egy opcióm: én annak vagyok a híve, hogy egy nagy országos önkormányzati tanács helyett jobb lenne, ha három regionális önkormányzati tanács működne, mert régió-szinten léteznek közös témák, kérdések, megbeszélnivalók. Lehetne egy országos egyeztetés, ahol a három regionális önkormányzati tanács vezetősége van jelen, amely egyeztetési fórumként működhetne. A másik kérdés a platformok jelenléte különböző vezetőségi szinteken. Felmerült az is, hogy kellene valamilyen fellebbviteli lehetőség a jelölésekkel kapcsolatosan: például kellene-e léteznie egy felsőbb testületnek, amely jóváhagyja vagy felülbírálja a községi vagy városi szintű polgármesteri, tanácsosi jelöléseket. Be kellene-e vezetni az előválasztást, avagy továbbra is szabadon kellene hagyni a jelöléseket? A korábbi beszélgetések során felmerült, hogy a politikai szerkezeten túl mennyire erősítjük meg a szervezet társadalmi szerepvállalását, milyen jellegűek lesznek az operatív döntések, vagy hogy bővülne vagy sem a Szövetségi Állandó Tanács, illetve annak hatásköre, mi lesz a Kulturális Autonómia Tanáccsal és annak hatáskörével, összetételével. A témalista mentén ahhoz fogok ragaszkodni, hogy akiknek van konkrét elképzelésük, azok jöjjenek egy szerkezettel, és annak függvényében döntünk. Nekem amúgy az a véleményem, hogy a jelenlegi szabályzattal nem feltétlenül olyan nagy a gond, hogy feltétlenül módosítani kellene. Valóban van néhány probléma, amit egységesíteni kellene, mert vannak elnézett dolgok is benne: vannak hiányosságok, és az is előfordul, hogy valami kétszer szerepel benne.
Kelemen Hunorhoz hasonlóan Borboly Csaba is úgy gondolja, meg kellene szüntetni az ügyvezető elnökséget, helyében pedig egy alapvetően adminisztratív teendőket ellátó titkárságot kellene létrehozni. "Jelenleg átfedés van az Ügyvezető Elnökség, az Állandó Tanács és a szövetségi elnök politikai jogosítványai között. Szerintem nem jó, ha az ügyvezető elnökség politikai jogosítványokkal rendelkezik. Az Állandó Tanács esetében egyfelől egy átnevezést javasolok. Hívjuk ezután elnökségnek, mert a hasonló szerveknek minden politikai alakulatnál elnökség a neve itthon és külföldön is. Az Állandó Tanács elnevezés nem fejezi ki a lényegét, jobb, ha nevén nevezzük, tehát elnökségnek. De e téren érdemi javaslatot is megfogalmaztam. Nevezetesen azt, hogy a megszűnő ügyvezető elnökségi delegáltak helyett kapjanak Állandó Elnökségi/Állandó Tanácsi tagságot az RMDSZ megyei tanácselnökei, illetve megyeközponti városokat vezető polgármesterei. A javaslat célja, hogy az emberek mindennapjait ismerő, komoly mozgástérrel rendelkező önkormányzati politikusok helyet kapjanak az RMDSZ vezetőségében. Jelenleg csak én vagyok ott önkormányzatisként mint OÖT elnök. Az önkormányzati szféra jelenti az RMDSZ alapját, ezért sokkal nagyobb hangsúlyt kell kapnia a vezetőségben, mint amiben eddig részesült. Harmadik javaslatommal tulajdonképpen csatlakoztam ahhoz a Háromszékről jövő kezdeményezéshez, amely regionális RMDSZ szervezetek létrehozását, közöttük egy székelyföldi RMDSZ szervezet létrehozását célozza. Egy olyan országban, ahol élesen elkülönülő regionális jellegzetességek vannak, a politikai struktúrában is hangsúlyt kell ennek a jellegnek adni. Én követendő példának tartanám az RMDSZ szempontjából az osztrák illetve svájci pártokat. Ott képesek sikerrel ötvözni az országos és regionális struktúrákat. Jó lenne, ha mi is tanulnánk tőlük e téren. Negyedik javaslatom pedig arra vonatkozott, hogy alapszabályzat feloszlatási lehetőséget biztosítson az Állandó Tanácsnak/elnökségnek, ha egy alapszervezet lefagy, nem működik, illetve súlyosan veszélyezteti az RMDSZ politikáját. Szórványban olyan helyzetre is volt példa, hogy a magyar elnök román nemzetiségű tagok toborzásával lett elnök. Szóval lehetnek olyan szituációk, amelyek csak radikális intézkedésekkel orvosolhatóak. Az ötlet egyébként a Fidesztől származik. Az önkormányzati választások előtt néhány hónappal feloszlatták és újjáalakították számos nagy taglétszámú alapszervezetüket, ahol azt látták, hogy nem halad jól a választási felkészülés, illetve ahol belháború dúl. Vannak helyzetek, amikor gyorsan kell lépni, cselekedni. Az RMDSZ-ben ez eddig nem volt szokás, de változik az a környezet, amelyben élünk és dolgozunk, adaptálódni kell az új kihívásokhoz. A ma hatályos alapszabály elfogadásának idején még nem volt rivális magyar párt, időközben átalakult a politikai mező. Ezért tartanám fontosnak javaslataim elfogadását" - osztotta meg elképzeléseit a Hargita megyei tanácselnök.
Kertész Melinda, Transindex.ro
2010. december 7.
Irány az erdélyi parlament?
Szombaton hivatalosan is eldöntötte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, hogy pártot alapít Erdélyi Magyar Néppárt néven. Az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt és a pénteken bejelentett Erdélyiek Pártja mellett ez lesz a negyedik regionális párt. Már csak egy regionális parlament kellene nekik.
Néhány hónappal ezelőtt még csak lebegtettétek, mostanra egyértelművé vált: pártot alapít az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. Miért?
Toró Tibor: A kényszer vitt a pártalapításra. Egy éves tapasztalatunk azt mutatta, hogy hiába hozunk létre olyan civil politikai mozgalmat, amely az autonómiáért cselekedni akar, hogyha nem találunk ehhez partnert, amely a kemény politika eszközeivel ezt a célt felvállalja.
Több, mint egy éve azon vagyunk, hogy az RMDSZ-ben és az MPP-ben partnerre találjunk. Az RMDSZ meg van győződve, hogy jó úton halad, és a bukaresti kijárás, a „főnökkel való jóban levés” eredményre vezet. Bárki legyen az RMDSZ élén, annyira át van itatva a szervezet ezzel a szemlélettel, hogy ebből kimozdítani nem lehet.
Ha az RMDSZ nem az autonómiát képviseli, akkor mit képvisel?
A retorika szintjén nyilván ezt képviseli, de a politikai döntései nem erről szólnak, a kapcsolatai nem ez irányba mutatnak. Itt egy cél van, hogy az RMDSZ legyen a „főnök” mellett.
Ezzel most azt akarod mondani, hogy az új pártnak nem prioritás a parlamenti részvétel, nem fontos a kormányzati szerepvállalás?
Korai erről nyilatkozni, hiszen még be sem vagyunk jegyezve. Elvi alapon elmondható, hogy a kormányzás eszköz, mint minden más eszköz. Amíg ez az autonómia megszerzését segíti, addig felhasználjuk, ugyanígy élhetünk az ellenzékiséggel, a külpolitikai kapcsolatokkal, a civil mozgalmakkal, a nemzetközi kapcsolatokkal.
Az RMDSZ nem tűzött ki ilyen jellegű stratégiai célt, még akkor sem, ha a programjában ez szerepel. De kritikával illethetem az MPP-t is, mert ha alkalmas lett volna az együttműködésre, nem lett volna szükség az új párt bejegyzésére. Sajnos ezt a szervezetet élén az elnökével megkaparintotta egy szűklátókörű vezetés, amely nem érdekelt az együttműködésben. Még abban sem voltak érdekeltek, hogy a pártot tovább fejlesszék, vagy hátországot biztosítsanak azoknak, akiket képviselnek.
Egészen konkrétan mi kellett volna ahhoz, hogy azt mondjátok, együtt tudtok működni mondjuk az RMDSZ-szel? Nézzük meg az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum helyzetét: ennek keretén belül lehetett és kellett volna közös döntéseket hozni, konszenzust kialakítani. Számtalan sikertelen próba történt, mégsem sikerült megegyezni. Csak egy példát mondok: a kulturális autonómia-tanácsot folyamatosan maga alá akarta gyűrni az RMDSZ, azt szerette volna, ha ez a saját intézményévé válik. Arculat-kozmetikázásra használták ezt a fórumot, és nem is érdekelte őket, hogy van-e mögötte konszenzus. Bizonyítja ezt a civil szervezetekhez vagy az egyházakhoz való RMDSZ-viszony is.
Ha nincs együttműködés, akkor mi jöhet?
Jelenleg zuhanórepülésben van az RMDSZ megítélése. Az emberek elfordultak a politikától. A Magyar Polgári Párt támogatottságát szinte mérni se lehet. A parlamenti és önkormányzati képviseletünket ez az állapot sodorja veszélybe. Az EMNT a pártalakítással esélyt akar adni a csalódottaknak ahhoz, hogy legyen, akit támogatni.
Abban bíztok, hogy ki tudjátok szorítani az RMDSZ-t és az MPP-t?
Nem abban bízunk, hogy bárkit is kiszorítunk, abban bízunk, hogy az emberek mellénk állnak. Ha hiteles programunk van, akkor az emberek támogatnak. Ennek ellenére meg vagyok győződve arról, hogy a stratégiai kérdésekben konszenzusnak kell lennie. Olyan mechanizmust kell kiépíteni és elindítani, hogy azokban a pillanatokban, amikor erőt kell felmutatni, tudjuk megtenni.
Jelenleg a Székelyföldön van arra példa, hogy a pártok együtt tudnak működni, igaz, olyanra is van példa, hogy képtelenek együttműködni. Arra kellene törekedni, hogy az első példa legyen ragadós. Amikor a verseny ideje van itt, akkor legyen verseny, mikor meg az együttműködésre van szükség, akkor tudjunk együttműködni. Érthetőbben: a versenyző felek nem ejthetnek olyan sebet egymáson, hogy képtelenné váljanak a közös munkára.
És nincsenek ilyen sebek?
Az EMEF-en belül mi voltunk a párbeszéd kezdeményezői. Nem is jöttek volna létre találkozók, ha mi nem erőltetjük, ha nem tematizálunk folyamatosan. A legutolsó ülést szeptemberben mi erőltettük ki, azóta sem kezdeményezett senki. Az RMDSZ meg fogja próbálni megakadályozni a párt bejegyzését. Ha az Erdélyi Magyar Néppárt mégis létre jön, akkor lesz a dialógus valóságos.
Az EMNT stratégiai partnere a magyar kormánypárt, a Fidesz. Hogy alakulhatnak ennek fényében a viszonyok, és milyen lesz az a politika, amelyet ily módon támogatnak? Eckstein-Kovács Péter, aki ringbe száll az RMDSZ elnöki posztjáért, azt nyilatkozta: a Szövetség legnagyobb erénye a politikai függetlenség. Én azért megkérdőjelezem az RMDSZ függetlenségét. Az RMDSZ nagyon jó kapcsolatokat ápolt a Gyurcsány-, majd a Bajnai-kormánnyal. Sőt igazán jó viszonyban a Medgyessy kormánnyal volt. Ennek meg is volt az ideológiai alapja. A mi partnerünk az elmúlt húsz évben a Fidesz és részben az MDF volt. A konzervatív, nemzeti-liberális értékek mentén kerestük a partnereinket. Ennyit a függetlenségről. Örülünk annak, hogy stratégiai partnerei lehetünk a kormánynak, és kivehetjük a részünket a nemzeti együttműködés programjából. Nincs semmi olyan, amit ne lehetne felvállalni ebből a kapcsolatból.
Úgy gondolod, védhető az az álláspont, hogy a magyarországi politikai erők határozzák meg az erdélyi magyar közéleti folyamatokat? Akár az új párt születésénél folyó bábáskodással, akár konkrét vagy szimbolikus támogatással?
Ha úgy gondoljuk, hogy független entitások vagyunk, van Erdély, Magyarország, Felvidék stb., és a kapcsolatépítés egyenlő a másik belügyeibe való beavatkozással, akkor nyilván, hogy ennek nincs létjogosultsága. De mi nem így gondolkodunk. Mi azt gondoljuk, hogy van egy egységes magyar nemzet, amelynek vannak részei a mai Magyarország területén belül és kívül. Vannak közös és eltérő problémáink, de sokkal több a közös ügyünk, mint a sajátos problémánk. Természetes módon adódik, hogy a közös értékek mentén kialakított kapcsolatok révén az egyik segít a másiknak, a saját elvbarátainak. Erről szólnak az európai pártok.
Az RMDSZ függetlenségről beszél, arra való hivatkozással, hogy így képviselhető egységesen az erdélyi magyarság.
Az RMDSZ-nek nem érdeke felvállalni ezt az együttműködést, mert talán szégyelli a stratégiai partnerét, mert úgy gondolja, hogy nem hoz neki szavazatot. Elhallgatja, hogy ki a partnere. Ha jól megnézzük, akkor látszanak az értékrendi kapcsolatok az RMDSZ és az MSZP, vagy az egykori SZDSZ között. Ebben nincs semmi szégyen.
Miért nem az EMNT alakult párttá, miért volt szükség az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozására?
A köztudatban az van, hogy az EMNT párttá alakult, pedig nem erről van szó. Az EMNT megmarad annak a mozgalomnak, aminek eleve indult. Az EMNT-nek nagyon sok dolga van, és nem lett volna tisztességes, ha az itt működő politikusok ráerőltették volna a mozgalomra az akaratukat. A mozgalomra szükség van, de arra a következtetésre jutottunk, hogy pártra is szükség van, ha már nem tudtunk a többi párttal stratégiai partnerséget kialakítani.
Szimbiózisra van szükség a párt és a mozgalom között, hogy az ügy szempontjából hatékonyak legyünk. Természetes dolog, hogy egy párt körül kialakul egy holdudvar, akár több mozgalom is van, ezek szervezkednek, szerveződnek. Ez egy egészséges folyamat: a tagok a mozgalomban tanulják meg a közösségi szerepvállalást, és ha sikeresen teljesítenek, akkor átlépnek.
Ez egy komplex intézményháló, nagyon hasonló ahhoz, amit az RMDSZ is létrehozott. Mit tudsz mondani azoknak, akik féltik az erdélyi magyar civilszféra függetlenségét?
Nagyon remélem, hogy a civil társadalom védekezik, ha a politika meg próbál túlzottan beavatkozni. Erre például a mozgalomban garanciát nyújthatnak azok a mozgalmárok, akik nem fognak a pártba belépni. Nagyon remélem, hogy ezt a létező feszültségforrást, ami a politika és a civilszféra között mindig jelen van, a jóízlés és a normalitás keretein belül fogjuk tartani. Már csak azért is, mert az EMNT politikusai jelentős civil szerepet vállalnak.
Magamból kiindulva is azt mondhatom, hogy rendelkezünk elég empátiával, erről tanúskodik az elmúlt húsz év. Úgy érzem, sikerült megőriznem magamban a civil szféra iránti tiszteletet, és ez nem fog megváltozni. Nyilván a pártpolitikai feladatok megváltoztatják egy kicsit az embert, de a folyamatos odafigyelés megakadályozhatja a konfliktusok kialakulását.
Mit tudsz mondani azoknak, akik szerint az EMNT az RMDSZ struktúrájának tükörképét hozta létre? Az RMDSZ-nek is vannak alapítványai, a Szövetség is közösségi, mozgalmi munkát szorgalmaz. Akkor most hol a különbség? Tükör-világok állnak szemben?
Semmit nem akarok mondani, ezt az emberek megítélésére bízom. Ha hibázunk, akkor majd ők szóvá fogják tenni. Nem haragszunk meg érte, számítunk is a kritikára. Nem az a fontos, hogy mi mit mondunk, hanem hogy mit teszünk.
Az EMNT bejelentésével szinte egy időben jelentette be Emil Aluaş karmester az Erdélyiek Pártjának megalapítását. Mi a véleményed a kezdeményezésről?
Én szurkolok ezeknek a pártoknak, a regionális érdekvédők nekünk szövetségeseink. Szkeptikus vagyok, hogy mennyire esélyes ez a vállalkozás a homogenizációs folyamatok miatt, kevesen vannak azok az erdélyi románok, akik készek az együttműködésre az egészséges transzszilvanizmus szellemében, és támogatják az autonómia-törekvéseket.
Bár ne lenne igazam, és hátha sikerül visszahozni azt a transzszilván gondolatot, amely szövetségeseinkké teheti az ilyen kezdeményezéseket. Jól együtt lehetne működni a majdani erdélyi parlamentben, ha eljutunk addig.
Parászka Boróka, Manna.ro
2010. december 8.
Új erők, új remény
Minden jel szerint a napokban bejelentett új pártnak friss erőket sikerül mozgósítania, egyelőre az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács köré csoportosul egy olyan, harmincas évei elején, közepén járó, sőt, még fiatalabb generáció, amely eddig semmilyen formában nem mártózott meg a politikában.
Itthon boldogulni próbáló, többnyire értelmiségi ifjak, akik számára sem az RMDSZ teljes behódolásra épülő klientúrarendszere, sem az MPP-beli összevisszaság, az ezt leplező, olykor diktatúrába hajló szigor nem nyújtott lehetőséget. Ám itt élnek, és tennének valamit szűkebb-tágabb környezetükért, még meg nem született vagy aprócska gyermekeik jövőjéért. Úgy tűnik, Tőkés László hiteles következetessége valamiféle biztosítékot nyújt számukra, hogy ebben a pártban nem az ismétlődik meg, amitől undorodva fordultak el a másik két magyar politikai alakulat esetében. Rég láthattunk ennyi fiatal, új arcot politikai rendezvényen, hosszú idők óta talán először volt túlsúlyban az ifjabb generáció. Személyesen vagy üdvözlőlevélben jelentkeztek korosabb, jeles személyiségek, akik kiábrándultak már egy vagy két érdekképviseletből, de újra tenni akarásuk kerekedik felül, és egy-egy nagyobb cél érdekében hajlandóak ismét remélni, próbálkozni. A magyar tankönyvkiadásért évek óta harcoló Péntek János professzor vagy a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, Lászlófy Pál, a csángószövetség elnöke, Solomon Adrian fontos közösségi célok megvalósításához vár támogatást, húsz éve halasztott kérdések rendezését kéri immár sokadszor, s ezúttal talán nem hiába. Rossz nyelvek szerint sokakat a magyarországi fideszes pénzek reménye vonz az alakulandó párthoz. Bizonyára akadnak ilyenek is, ám a többségre hátha mégsem ez jellemző. A megalkuvásra nem hajlandó, de tiszteletre méltó következetességet képviselő idősebbek tudása, tapasztalata elegyedhet a fiatalok hitével, energiájával, tenni akarásával. S ebből akár érték is születhet. Reményt villantottak fel, de sok munkára és tisztességre lesz szükség, hogy ne okozzanak újabb csalódást.
Farkas Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. december 8.
Markó Béla megígérte, szombaton bejelenti, hogy újraindul-e a februári kongresszuson az RMDSZ elnöki tisztségéért, vagy nem.
Természetesen fogalmam sincs, mi dilemmájának a kvintesszenciája, magyarán, min rágódik.
Abban viszont biztos vagyok, hogy a rágódás az RMDSZ-szel kapcsolatos, nem pedig magánügyi kérdés. Az ilyen „túl sokat volt már elnök, belefáradt”, vagy „írni akar”, netalán „átadná a helyét egy pörgősebb fiatalnak” motivációknak most nulla az alapjuk.
Szerintem a dilemma egyetlen oka a Fidesz határon túli politikája, ami gyökeresen más, mint amit az MSZP művelt. Úgy vélem, Markó a magyarországi választások óta tudja, hogy ebben a politikában neki nincs helye. Mára egyértelművé vált, hogy az RMDSZ-nek se igazán, a Fidesz az Erdélyi Magyar Néppárttal akar-fog együttműködni a leglényegesebb ügyekben, például, a pénzosztásban, de Tőkés László pártját szeretné mihamarabb betolni a román parlamentbe.
Ha még vékonyabbra faragom a dilemmát, akkor Markó Béla indulása és újraválasztása az RMDSZ százszázalékos mellékvágányra tolását jelentené Budapesten.
Ha Markó Béla visszavonul, és a Fidesznek kedvesebb elnök fogja vezetni az RMDSZ-t, akkor pakliban maradnak Budapesten. Biztos vagyok benne, hogy Markó Béla pontosan tudja ezeket (is), ám természetesen ennél azért árnyaltabb a kérdés, de ha félretoljuk az apró politikai játszmákat, érdekeket, akkor ilyen egyszerű felállás marad előttünk.
Ha Markót újraválasztják, az RMDSZ-nek egyedül kell megharcolnia a parlamentbe jutást.
Ha más elnök lesz, akkor 2012-ben lehet budapesti engedély a közös lista felállítására az erdélyi néppárttal, nem szorul ki a magyarság a parlamentből. Külön-külön: teljes lebőgés. Együtt: akár nyolc százalék is összejöhet, lásd EP-választáson Tőkés az RMDSZ listáján. Ezt mindenki tudja, kérdés persze, hogy akar-e róla tudomást szerezni a Fidesz, vagy azt mondják, na és, ha négy évig nincs magyar képviselet a román parlamentben? Majd lesz utána.
Amit, mondanom sem kell, Traian Băsescu és az összes román párt alig vár. Tesznek is érte, Eckstein-Kovács Péter, az elnöki hivatal kisebbségi tanácsosának indulása az elnöki tisztségért nyilvánvalóan ezt jelzi.
Szóval, szombaton okosabbak leszünk, Markó döntésének fényében már továbbszőhetőek a stratégiák.
Amúgy, bármivel is indokolja indulását vagy visszalépését, az igazat egyelőre úgysem mondhatja ki.
Majd egyszer, ha megírja emlékiratait.
Irházi János, Nyugati Jelen (Arad)
2010. december 8.
Megfelezik a gyest
(MTI) – Sürgősségi rendelettel fogadta el a kormány az új gyereknevelési támogatási rendszert, amely szerint január 1-től megfelezik a gyermeknevelési szabadság időtartamát, így a kismamák a jelenleg érvényben lévő két év helyett csak egy évig kapják majd az állami támogatást.
A rendelet azonnal hatályba lép, mihelyt megjelenik a Hivatalos Közlönyben. Az új rendszer ugyanakkor nem vonatkozik azokra a kismamákra, akik már most gyereknevelési szabadságon vannak, ők az eddig érvényben volt kétéves időszakban végig kapják a juttatást. Azok járnak rosszabbul, akik majd ezután szülnek és maradnak otthon csecsemőikkel. Igaz, a juttatás havi összegét, az előzetes tervekkel ellentétben, nem módosították.
A kismamák tehát jövedelmük függvényében továbbra is 600 lej és 3.400 lej közötti támogatásban részesülnek havonta egy éven keresztül. Maradhatnak még otthon a második évben is, de az fizetetlen szabadságnak számít. Ugyanakkor az állam 500 lej értékű támogatásban részesíti azokat a kismamákat, akik még a két év lejárta előtt visszaállnak a munkába.
A kormány annak ellenére fogadta el ezt a döntést, hogy a kormánykoalícióban alaposan megoszlottak a vélemények. A Demokrata Liberális Párttal együtt kormányzó Romániai Magyar Demokrata Szövetség, valamint a kormányt a parlamentben támogató független honatyák és a nemzeti kisebbségeket képviselő törvényhozók frakciója sem értett egyet a gyereknevelési szabadság időtartamának megfelezésével.
Olosz Gergely, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője kedden elégedetlenségét fejezte ki a kabinet döntése miatt, ugyanis szerinte a kormány „felülírta" a koalíción belül korábban született megállapodást, miszerint nem csökkentik felére a támogatás időtartamát. Az RMDSZ törvényhozási frakciói kedden kora délután üléseztek a parlament épületében. A megbeszélésről lapzárta előtt nem kaptunk tájékoztatást. Népújság (Marosvásárhely)
2010. december 8.
„Képzelt ellenség a magyarság”
Politikai nyilatkozatban tiltakozott Korodi Attila RMDSZ-es képviselő az új tanügyi törvény elfogadásának késleltetése, valamint a Román Akadémia Etnikai Problémákat Kutató Európai Tanulmányi Központja által közzétett jelentés magyarellenes tartalma miatt.
„Csalódottsággal és szomorúsággal tapasztalom, hogy a politikum ellenséget faragott a magyar kisebbségből. Nagyon sok román ehhez az elképzelt, tulajdonképpen nem létező ellenséghez viszonyítva határozza meg nemzeti identitását. Ez a tény nem teszi románabbá a románokat – hangsúlyozta a Hargita megyei politikus.
Korodi arra kérte a románságot, hogy a nemzeti ünnep szellemében alakuljon vissza azzá a közösséggé, amely elfogadta a gyulafehérvári nyilatkozatot. „1918. december 1-je egy nagyon fontos, örömre okot adó momentum a románok történelmében. A tanügyi törvény egy európai jogszabály, amelyet a gyulafehérvári nemzetgyűlés minden bizonnyal megszavazott volna” – összegezte a képviselő. Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. december 8.
NEW PARTY ON THE BLOCK
Bakk Miklós: logikus és várható lépés volt a pártalapítás
kérdezett:Kertész Melinda
Hétvégén, Székelyudvarhelyen eldőlt: megalapítják az erdélyi magyar néppártot. A lépés időszerűségéről Bakk Miklós politológust kérdeztük.
Miért pont most vált időszerűvé a Tőkés-párt megalapítása?
A pártalapítás logikus és várható lépés volt: már a nyáron bejelentették. Az időzítés szempontjából meghatározó volt egyrészt az, hogy az EMNT vezetői pontosan látni akarták, hogy az új magyar kormány részéről, az új nemzetpolitikai koncepcióban mennyi támogatásra találhatnak. Másrészt időzíteni kellett a választási ciklus tekintetében is: most lehet időszerű - és sürgős is - bejegyezni az új pártot. Mert akár a koalíciós tárgyalásokhoz, akár az önálló listaállításhoz szükséges erőfelméréshez szükség van legalább egy évre, a választások pedig 2012-ben lesznek.
A pártalapítás időzítésének természetesen köze van a magyarországi politikai helyzethez, hiszen számtalan jele volt annak már korábban is, hogy a magyar jobbközép kormány támogatja Tőkés Lászlót és azt a politikai irányzatot, amelyet ő képvisel, inkább, mint az RMDSZ-t. De minthogy e támogatás konkrét tartalma és megosztása - gondoljunk az EMNT-vel immár konkurensi viszonyba kerülő MPP-re - nem volt felmérhető csupán a választási jelszavak alapján, az EMNT-nek ki kellett várnia, milyen mozgástere nyílik a magyar kormány konkrét támogatási tervei és Tőkés László európai parlamenti alelnöksége révén.
Olyan véleményeket is hallani, hogy az EMNT azért várta ki a Fidesz kormányra kerülését, hogy legyen, aki a pártalapítást finanszírozza.
Minden pártalapításhoz pénz kell, de én azt hiszem, hogy e helyzetben mégis a támogatási rendszer átalakítása a fontosabb, mert az abban való szerephez jutás - az RMDSZ mellett - fontosabb. Tehát hosszabb távon az számít, milyen intézményi reformja lesz a támogatási rendszernek, és az EMNT-alapon kialakuló pártnak mekkora befolyása lesz a támogatási rendszeren keresztül megvalósuló elosztásban. A Magyarországról érkező támogatások pártalapításra való közvetlen felhasználását nyilván elkerülik, ez törvényesen is kifogásolható, és támadási felületet nyújt mind Magyarországon, mind Romániában.
Ön szerint létezik valamilyen kapcsolat a Demokrácia Központok és a pártalapítási erőfeszítések között? El lehet mondani erről az irodahálózatról, hogy szervezetépítő szerepet tölt be?
A Demokrácia Központoknak mindenképpen szerepük van a szervezetépítésben. Az azonban még nem világos, hogy a közvetlen pártépítésben lesz-e szerepük, vagy az EMNT-nek, mint mozgalomnak nyújtanak segítséget. Ugyanis az új politikai építkezés logikája az, hogy a pártra is szükség van, de a mozgalmat is fenn kell tartani, amihez szintén szüksége van egy minimális intézményi háttérre. Az EMNT-pártban megjelenő politikai építkezés hosszabb távon lesz csak sikeres, ha az új párt erőteljesebben programpárt, és mellette fennmarad egy mozgalom is. Ha ezt nem sikerül elérnie az új pártnak, az elempépésedés, illetve az eleremdéeszesedés útjára kerül.
Ön szerint miért döntöttek úgy, hogy a majdani pártot néppártnak nevezzék? Megjegyezendő, hogy az RMDSZ is az Európai Néppárt tagja az Európai Parlamentben. Megfér két néppárti politikai szervezet a romániai magyar politikai porondon?
Azt hiszem, hogy itt a néppárton két különböző dolgot kell érteni. Egyrészt beszélhetünk néppárti orientációról európai összefüggésben, ekkor ez egy gyűjtőfogalom, mely a jobb-közép pártoknak egy eléggé széles és változatos palettáját fogja át. Másrészt viszont a “néppárt” egyfajta helyfoglalást is jelent a nevekért vívott politikai harcban. Ezt a román politikában is megfigyelhetjük, hiszen a Demokrata-Liberális Párton belül is van egy irányzat, amely a párt megújítását egy név lefoglalásához köti, tehát egy olyan referenciaponthoz, amelyhez kapcsoltan a Demokrata-Liberális Párt a néppárt nevét felvéve újul meg. Jelenleg a Cristian Preda és a Monica Macovei körüli csoport törekvése ezt jelzi.
Tehát ebben az értelemben a nevekért és az ideológiai hely kijelöléséért folyik a harc. Természetesen ez nem zárja ki azt, hogy az RMDSZ is tagja maradjon az Európai Néppártnak, hiszen arra is létezik példa, hogy az Európai Néppárthoz egy országból több párt is tartozik, viszont az új párt a névfoglalással egy világosabb ideológiai és program-orientált utat választ.
Ha mind az RMDSZ, mind az új párt a néppárti irányzatot vallja magáénak, mi lehet a különbség ideológiájuk között?
Manapság a pártok közvetlenül nem foglalják programtézisekbe az ideológiájukat, ez inkább a pártfejlődés egy korábbi időszakára volt jellemző. Ma a pártok programjaik tekintetében pragmatikusabbnak szeretnek feltűnni, ideológiai arculatukat sokkal inkább viszonyrendszerük és az egyes konkrét kérdések kapcsán kifejtett értéksúlyozó állásfoglalásaik mentén jelenítik meg.
Az EMNT új pártjába sikerül elegendő markáns arcot összegyűjteni, hogy versenyképes legyen a politikai porondon?
Ez a pártalapítók ügyességétől függ. Azt egyértelműen bejelentették, hogy mindkét oldalról, tehát mind a Magyar Polgári Párt, mind az RMDSZ részéről várnak politikusokat soraikba. De egyelőre a spekuláció birodalmába tartozik, hogy ez mennyire lesz sikeres.
Annyit azonban lehet látni, hogy az új párt mindkét irányba kinyitja kapuit, hiszen elégedetlenek mind az RMDSZ-ben, mind az MPP-ben vannak, és a szembenállás és az együttműködés ügyes menedzsmentjével tulajdonképpen mindkét oldalról nyerhet meg politikusokat.
Az MPP-ből valószínűleg a nemszékelyföldiek távoznak nagyobb arányban, hiszen ők úgy gondolhatják, hogy miután az MPP visszazsugorította önmagát székelyföldi regionális párttá, számukra ez kevesebb perspektívát nyújt. Az RMDSZ-ből pedig azok távozhatnak, akik Székelyföldön elégedetlenek lesznek a szövetség székelyföldi zsugorodásával, de eközben olyan koncepciót fogalmaztak meg a székelyföldi régió lehetőségeiről, amellyel könnyen átléphetnek az új pártba.
Bárhogyan legyen is, az stratégiai kérdésnek tűnik, hogy Székelyföldön lépnek-e át, és kik lépnek át az új pártba. Transindex
2010. december 9.
Szakszervezeti tüntetés az RMDSZ SZKT ülése idején
A Frăţia szakszervezet Maros megyei képviselői tegnap felhívást tettek közzé, amelyben kérik a szülőket, csatlakozzanak a szombati tüntetéshez, amelyet a marosvásárhelyi kultúrpalota elé szerveznek 10 és 12 óra között. Ekkor fog ugyanis ülésezni az RMDSZ Szövetségi Képviselőinek Tanácsa.
A szakszervezetisek a módosított gyes-törvény miatt tiltakoznak, és azt várják az RMDSZ-től, hogy ne támogassa a gyereknevelési szabadság csökkentését. Ezen kívül az Egészségügyi Minisztérium RMDSZ-es miniszterétől azt várják, hogy javítson a hazai egészségügy helyzetén.
Ezzel egy időben a Maros megyei Szakszervezetek Egyesülete is bejelentette, hogy tiltakozó nagygyűlést szerveznek szombaton a Maros Megyei Prefektúra előtti parkba, az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) ülésének idejére, amelyre több mint 200 szakszervezeti vezetőt várnak. A sztrájkőrséget a Maros Megyei Prefektúra székháza előtt tartják szombaton 10 és 12 óra között, amíg az RMDSZ SZKT ülése zajlik a közelben található Kultúrpalotában.
Maria Dăndărău, a CNSLR Frăţia Maros megyei szervezetének főtitkára elmondta, az akció célja rávenni az RMDSZ képviselőit, teljesítsék ígéreteiket, azaz állítsák vissza a fizetéseket a 2010. júniusi szintre, és ne szavazzák meg az egységes bérezési törvényt és a jövő évi költségvetést a jelenlegi formában.
„Fel akarjuk hívni az RMDSZ képviselőinek figyelmét: azzal, hogy a kormányban megszavazták az egységes bérezési törvényt, megszegték a szakszervezeteknek és a közvéleménynek tett ígéretüket, hogy kilépnek a kormányból, ha 2011. január elsejétől az állami alkalmazottak fizetései nem állnak vissza a 2010. június 30-i szintre. Hazudtak nekünk. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmet az egészségügyi rendszer katasztrofális helyzetére, és ez teljesen fennhatóságuk alá tartozik” – mondta Dăndărău, aki szerint a sztrájkőrségen körülbelül 200-an vesznek részt, többnyire szakszervezeti vezetők.
Az SZKT, az RMDSZ mini parlamentje szombaton Marosvásárhelyen ülésezik, napirenden szerepel a kormányzati tevékenység elemzése. Ugyanekkorra várják, hogy Markó Béla szövetségi elnök bejelentse, a februári kongresszuson pályázik-e újabb elnöki mandátumra.
(Mediafax) Nyugati Jelen (Arad)
2010. december 10.
Antal Árpád: Lehetőségek és veszélyek
Lehetőségeket és veszélyeket is jelenthet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által kezdeményezett pártalapítás ― véli Antal Árpád András, aki szerint az RMDSZ-nek és a leendő Erdélyi Magyar Néppártnak össze kell fognia, hiszen „felelős erdélyi magyar politikus nem veszélyeztetheti a magyarság parlamenti képviseletének feladását" ― fejtette ki a szövetség sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke.
A 6,5 százalékos romániai magyarság szavazatait háromfelé osztva (RMDSZ, MPP, EMN ― sz. m.) nehezen jön ki a parlamenti bejutáshoz szükséges öt százalék, ezért ha úgy döntött az EMNT, hogy bejegyzik az új pártot, előtte vagy utána az összefogást meg kell teremteni ― mondja Antal, példával támasztva alá véleményét: tavaly az európai parlamenti választáson az összefogás listája Háromszéken több szavazatot kapott, mint egy évvel korábban az RMDSZ és Tőkés László külön-külön, ami az jelenti, az összefogással sikerült olyan embereket mozgósítani, akik sem egyik, sem másik fél miatt nem mentek volna el szavazni. És véleménye szerint az összefogásnak az önkormányzati választások előtt kellene megtörténnie, mivel 2012-ben is éppoly mocskos kampány várható, mint most két éve, és miután fűt-fát ráhordtak egymásra az addigi ellenfelek, nem lesz könnyű utána összeborulniuk, nem is beszélve arról, mit szólnának ehhez az emberek ― mondta. Viszont ha mégsem lenne összefogás, „nem félünk, a választók majd eldöntik, melyik a hiteles politizálás: dolgozni és eredményeket felmutatni, vagy nagyokat mondani, és semmivel alátámasztani".
Ami az új pártot illeti, megjelenése lehetőségeket jelenthet, hiszen egy politikai verseny előbbre viheti a magyar ügyet ― az más kérdés, mennyire lesznek okosak a vezetők, mert egy verseny szólhat a jobb minőségű szolgáltatásról (a fontos ügyek előbbre vitele), vagy az egymás ügyfeleinek elcsalogatásáról (a vetélytárs pocskondiázása) is. Ugyanakkor veszélyeket is rejteget, a számokból egyértelmű, ha nem tud az RMDSZ és az új párt megegyezni ― „az MPP szóba sem jöhet" ―, parlamenti képviselet nélkül marad a magyarság, ami nélkül nem lehet előbbre vinni az erdélyi magyarság ügyét, fejtette ki Antal, hozzátéve: a mostani parlamenti képviselet olyan, amilyen, de legalább meg lehet akadályozni, hogy ellenünk tegyenek. Elismeri egyébként, hogy nem jó ez a kormány, amelynek az RMDSZ most része, és erodálódik, de egyelőre nem látja annak lehetőségét, hogy jobb és hatékonyabb kormány alakulhatna Romániában, amelynek tagja lehetne a szövetség, s amelyben súlya nagyobb lehetne. Erdély.ma
2010. december 10.
„Tőkést fosszák meg román állampolgárságától!
A Vatra Românească Egyesület és az Új Jobboldal bűnvádi feljelentést tesz Tőkés László ellen a Románia nemzeti ünnepével kapcsolatos nyilatkozatai miatt, és határozottan felkérik a hatóságokat, hogy Tőkést fosszák meg román állampolgárságától, mert amúgy sem az ország érdekeit képviseli.
Florin Oproiescu, a Vatra elnöke és Tudor Ionescu, az Új Jobboldal vezetője csütörtöki „Kik azok, akik uszítanak” című közleményükben hangsúlyozzák: az RMDSZ vezetői indokolatlanul állították, hogy a két szervezet marosvásárhelyi felvonulása december elsején feszültséget szított a magyarok és a románok között. Szerintük zavaró, hogy ugyanazok a magyar vezetők „a tiltakozás semmi jelét nem mutatták, amikor mi, románok éreztük úgy, hogy a Tiszán túl valaki nem szeret, és rosszat akar nekünk”. Oproiescu és Ionescu leszögezte: Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, valamint Toró T. Tibor ügyvezető elnöknek a román nemzeti ünneppel kapcsolatos kijelentései miatt bűnvádi feljelentést tesznek ellenük. Ugyanakkor felkérik az állami hatóságokat, hogy Tőkést fosszák meg román állampolgárságától, Torót utasítsák ki az országból, és az EMNT-t helyezzék törvényen kívül.
(Mediafax) Nyugati Jelen (Arad)
2010. december 10.
Jobban szeretem a stabilitást
Mit gondol arról a kettősségről, hogy miközben az RMDSZ a PD-L koalíciós partnere a kormányban, a Szövetségen belül sokan élesen Bãsescu- és Boc-ellenesek, több megyét pedig a jelenlegi parlamenti ellenzékkel koalíciót alkotva vezet a magyar érdekvédelmi szövetség?
Nem meglepő sem a Bãsescu-ellenesség, sem a Boc-ellenesség, ugyanis a szövetség és annak vezetői, többek között Markó Béla szövetségi elnök, többször figyelmeztettek a Bãsescu-féle magatartás, a Bãsescu-féle politika negatívumaira. S azzal sem mondok újat, hogy az RMDSZ kényszerpályát jár be a jelenlegi kormányzati szerepvállalással, ugyanis az előző kormányzati ciklus végén döntenünk kellett arról, hogy ellenzékbe vonulunk korábbi szövetségeseinkkel együtt, vagy kormányon maradunk, ezáltal egyrészt megpróbálva féken tartani a számunkra kedvezőtlen folyamatokat, másrészt a kormányzati pozíciókat kihasználva ledolgozni a magyarok által lakott térségek, így a Székelyföld évtizedes gazdasági hátrányát, fejlesztésre szánt kormánypénzeknek az ide irányításával. Tehát két rossz közül a kisebbiket
Közel egy éve van kormányon az RMDSZ. Hargita megye szempontjából hogyan vonná meg e jelenlét mérlegét?
Bár a gazdasági világválság következményei vidékünkön is érezhetők, s ennek következtében csökkentek a megyébe irányított pénzöszszegek is, a kormányzati szerepvállalás mégis jelentős források mozgósítását teszi lehetővé. Azt mindenki tudja, hogy például a Hargita megyei oktatási infrastruktúra fejlesztésére több pénz érkezett az elmúlt kormányzati ciklus alatt, mint a rendszerváltás óta addig eltelt időben. Nos, ha ezeknek a pénzeknek a nagyságrendje és érkezésüknek üteme ritkult is az előző ciklushoz képest, a trend még mindig kedvező. Tehát, hogy a kérdésére válaszoljak: a mérleg pozitív.
Hogyan látja az ország politikai közeljövőjét, meddig bírja még ez a koalíció, mit lehetne tenni a kormányzati stabilitásért, s hogyan alakul az RMDSZ jövőbeni szerepe a kabinetben?
Sok összetevője van a kérdésnek, de a mi helyzetünk viszonylag egyszerű: addig kell kormányon maradni, amíg az a közösségünk javát szolgálja, ugyanis a kormányzás nem cél, hanem eszköz. S hogy meddig bírja a koalíció? Jóslatokba nem bocsátkozom, mert nem vagyok jós, hanem politikus. Sőt: kisebbségi politikus, aki kisebbségi közössége javát kell hogy szolgálja. S mint ilyen, jobban szeretem a stabilitást, a tervezhetőséget.
Úgy tűnik, mintha mindenki mindent egy lapra, a tanügyi törvényre tenne fel. Hogyan lehet majd ebből a konfliktushelyzetből kijönni?
Lehet, hogy úgy tűnik, a tanügyi törvényen áll vagy bukik minden, hogy egy lapra tettünk fel mindent, de a valóságban ez nem így van. Mint már mondtam, kormányzati jelenlétünk közösségünk javát szolgálja, térségünk – a Székelyföld és benne Hargita megye – több évtizedes lemaradást kell behozzon. Ezt pedig csak a kormányzati pénzek ide irányításával lehet elérni. Kérdezze meg bármelyik székelyföldi önkormányzati vezető kollégámat, megyei tanácselnököt vagy polgármestert, s meggyőződik állításom igazáról. A tanügyi törvény körüli politikai vita pedig azt jelzi, hogy menynyire fontos közösségünk számára a jogszabály elfogadása, ennek érdekében pedig bevetünk minden politikai eszközt. Közösségünk érdeke viszont az, hogy a törvény, annak a kisebbségi oktatásra vonatkozó előírásai ne váljanak a politikai csatározások témájává, a törvény, elfogadása után – történjék az bármilyen eljárással –, legyen hosszú életű.
Február végén Nagyváradon tart kongresszust az RMDSZ. Ha eltekintünk most a személyi kérdésektől, miről kellene Váradon vitázni, s a szervezet politikáján mit kellene változtatni az eddigiekhez képest?
Az RMDSZ alapszabályán álláspontom szerint végig kellene vezetni azokat a módosításokat, amelyek szükségesek. Az RMDSZ-en belül én notórius módosítóként vagyok számon tartva. Vannak nyolc éve általam szorgalmazott módosítások, van négy éve általam szorgalmazott javaslat, és van olyan ezek közül, amely úgy tűnik, bekerül a végleges szövegbe.
Markó Béla mind ez idáig nem vallott színt arról, hogy marad-e vagy nem vállal újabb mandátumot. Ön mit tanácsolna az elnöknek?
Nem színvallás kérdése az, hogy hivatalban marad-e a szövetségi elnök vagy távozik posztjáról, ugyanis a kongresszus hatásköre megválasztani a szövetségi elnököt. Most inkább az a kérdés, hogy kik közül választhat majd a kongresszus, ugyanis hiába akarnánk megválasztani egy olyan személyiséget, aki nem akar RMDSZ-elnök lenni. Markó Bélát pedig annál jobban tisztelem, mint hogy a sajtón keresztül adjak neki tanácsokat. Egyébként én már hónapokkal ezelőtt nyilvánosan kijelentettem, hogy ha Markó Béla elnöknek indul, akkor én őt támogatom. Ha nem indul, akkor szerintem nyílt verseny lesz, remélem, minél több versenyzővel.
A lehetséges utódok között szerepel Kelemen Hunor, akit már láthatóan régóta készítenek e szerepre; bejelentette indulását Eckstein-Kovács Péter; fontolgatja ugyanezt Borbély László; hallani Frunda Györgyről is; a partiumiak szóba hozták Cseke Attilát. Mit gondol erről a névsorról, van-e Hargita megyének e tekintetben opciója?
Ez a felsorolás lefedi az RMDSZ-t területileg, és generációs szemszögből is széles a paletta. Ahogy mondani szokták, ez egy jó felhozatal. Nyilván nem lehet eltekinteni az RMDSZ-elnök személyétől, ugyanis az karizmatikus politikus kell hogy legyen, olyan személyiség, aki integrálni tudja a romániai magyar társadalomban gerjedő folyamatokat, az e folyamatok élén álló embereket, a különböző politikai irányzatokat, ugyanakkor partnerként tudják elfogadni őt az RMDSZ-en kívüli politika képviselői, a magyarországi politikum és nem utolsósorban a hazai román politikai elit. A személyi kérdést e kritériumrendszernek kell alárendelni. No meg annak, hogy az RMDSZ csúcsvezetése a Székelyföld-politika elkötelezettje legyen. De számomra – mint egyszerű RMDSZ-tag, mint önkormányzatis számára – az a fontos, hogy mi lesz benne az új alapszabályban. Én most erre koncentrálok elsősorban. Az elnökjelöltek tekintetében meg várjuk meg, mit tesznek le az asztalra, utána lehet majd őket minősítgetni, rangsorolni.
Miért nincs nyitott vita ezekről a személyi kérdésekről az erdélyi társadalomban?
Valószínűleg azért, mert nem a személy a fontos – noha egy-egy személyiség jelenléte meghatározó –, hanem az általa képviselt eszmeiség. Az erdélyi társadalmat pedig jobban érdekli az RMDSZ politikája, annak eredményessége, mint az, hogy ki áll az RMDSZ élén. Az embereket nem érdekli a politika boszorkánykonyhája, hogy ki kinek az embere, mi miért történik, őket az érdekli, mi az eredmény. És ez jól is van így. Húsz év alatt a társadalom felnőtt, megérett, kijózanodott, nem a szavak, hanem a tettek alapján dönt.
Gyakran elhangzik az a kifejezés, hogy hargitai lobbi az RMDSZ-en belül. Milyen erős ez a lobbi, s mit szeretne elérni?
A politika egyik eszköze a lobbi, s politikusok lévén, a mi eszköztárunkban is szerepel. Kérdéséből azt szűröm ki, hogy a sajtó felfigyelt a mi sajátos érdekeink érvényesítésére irányuló tevékenységünkre, ami azt jelzi, hogy jó úton járunk.
Vannak-e javaslatai az RMDSZ alapszabályzatának a módosításához?
Igen. Számos javaslatom van. Javaslataimat alátámasztó indoklásomat is megjelentettem a sajtóban, egyedüliként az RMDSZ-ben. A Transindex lehozta e témában írott nagyobb lélegzetvételű dolgozatomat. Ezen módosítások lényegüket tekintve arra irányulnak, hogy az RMDSZ bázisát képező önkormányzatisok, tehát polgármesterek, megyei tanácselnökök nagyobb beleszólást nyerjenek a döntéshozatalba, nagyobb legyen a befolyásuk, mint amilyen eddig volt az RMDSZ-ben, és hogy jobban megjelenjenek a regionális érdekek a döntéshozatalban, mint ahogy az eddig történt. Erdélyi Riport (Nagyvárad)
2010. december 10.
Háborús jelentés
Sajátos képet mutat jelenleg a romániai magyar politikai berendezkedés. Van egy, jelenleg éppen hatalom is lévő szervezet, amely nem tekinti magát politikai pártnak, akkor sem, ha a legtöbben így tekintenek rá, s funkciói alapján is erre emlékeztet. Van egy létező politikai párt is, amely néhány helyi önkormányzatot leszámítva sehogyan sem működik, legalábbis nem tölti be azt a szerepet, amiért létrejött, hogy az első versenytársa legyen, elhozva Erdély magyarjainak a választás szabadságát. S van ugye szombat óta a harmadik, amely persze még nincs, csak a neve, s arra hivatott, ami a másodiknak nem sikerült. Nem titok: e harmadik pártot ugyanaz az ember kezdeményezte, aki a másodikat, s ugyanő jelenleg az első, a formailag nem párt színeiben képviselője és alelnöke az Európai Parlamentnek. Hogy másfélről jut-e háromra, az még a következő hónapok kérdése, az viszont kétségtelen, hogy az első szervezet, az RMDSZ ellen meglehetősen öszszehangolt, kétfrontos politikai háború folyik, amit a megtámadott ahhoz képest viszonylag jól tűr, hogy e háborúról mintha nem is venne mindig tudomást, s két pofon közt arról beszél, milyen remek lehetőségek mutatkoznak a békés megegyezésre. Pufogtathatnám, persze a szakállas közhelyt, hogy mindenkinek olyan a politikai ellenfele, amilyet megérdemel, de hát nem is biztos, hogy ez minden esetben igaz. Az viszont igen, hogy az új Tőkés-párt most sokkal erősebb hátszéllel indulhat, mint pár éve az MPP, s az alapító ezúttal aligha követ el olyan hibát, hogy elnökké olyan embert nevezzen ki (bocsánat, válasszon szigorúan demokratikusan), akiben önálló gondolatok csíráznának, netán ellentmondana. Apropó, ellentmondás, kevesen figyeltek fel arra a napokban, hogy a Tőkés által tavaly őszig vezetett egyházkerület milyen határozottan tette volt püspöke számára érthetővé, hogy legyen már oly kedves békében hagyni az egyházkerületet, s a gyűlölet további szítása helyett engedni őket dolgozni, megbékélni. Ilyen nyíltan és határozottan ellentmondani talán még az RMDSZ elnökségének sem lenne bátorsága. Le is fogják szalámizni őket szép lassan, baráti fideszes segédlettel, az összefogás jegyében persze. (Vagy talán az egyház határozott fellépése elgondolkodtatja Budapesten azokat, akik eddig az RMDSZ gondos szétverésében látták felfényleni az erdélyi magyar jövőt, illetve nem minden fideszes vagy kereszténydemokrata szíve vágya, hogy egy kanál vízbe fojtsa a tulipánt…) Igazából érthető, hogy a bukaresti parlamenti hadakozások, az oktatási törvényért vívott küzdelemtől a gyermekgondozási időszak vitáján túl az ellenzékkel folytatott párbajokig csupa, országos, bukaresti történés köti le az RMDSZ-döntéshozók figyelmét, illetve a sok lobbizás azért, hogy eléggé el nem ítélhető módon mindenféle nyilvános vita, transzparens párbeszéd nélkül döntsék el a február végi kongresszus személyi kérdéseit. Jó lenne végre azzal is foglalkozni, hogy a következő évekre kikkel, mire, milyen feltételek mellett kötnek szövetséget, egyáltalán milyen tartalma marad e szövetségi jellegnek, s mit lehetne tenni, és főleg kikkel, hogy a választók 2010-ben még vevők legyenek erre a Szövetségre. Erdélyi Riport (Nagyvárad)
2010. december 10.
Székelyföld felelőssége
Felértékelődni látszik Székelyföld, az elmúlt években erőteljes régióközpontú politizálás bontakozott ki, a különböző magyar pártok, szervezetek felismerték, foglalkozniuk kell a térséggel, a peremvidékre szorult, de tömbben élő magyarság sorsa meghatározó lehet a romániai magyar közösség megmaradása szempontjából.
Az RMDSZ sokéves szórványpolitizálás után fedezte fel újra a Székelyföldet, s igaz, az ellenzék által zászlóra tűzött autonómiaügy kényszere alatt, no meg az erősödő önkormányzatok nyomására, de többé nem tekinthette érdektelennek a térség gondjait. Ma már székelyföldi regionális szervezet létrehozásáról zajlik a vita, és az itteni elöljárók egyre nagyobb beleszólást akarnak a szövetség politikájába. Az MPP építkezését, megnyilvánulásait teljes mértékben a Székelyföldre összpontosította, az SZNT-vel összefonódva kizárólag a területi autonómia harcosa, szavak szintjén programjában megjelennek ugyan más régiókat is érintő autonómiaformák, ám a lassan hároméves pártnak ennél többre nem futotta. Ebből látszottak tanulni a Tőkés-féle új párt kezdeményezői, ők az EMNT mintájára már három térségben gondolkodnak, egyenrangúan jelenik meg a Partium, Közép-Erdély és Székelyföld különböző autonómiaformákkal. Van tehát súlya, rangja Székelyföldnek a romániai magyar politizálásban, és hinni szeretjük az oly sokszor pufogtatott frázist, hogy az elszakított magyarság belső anyaországává válhat a régió, megerősítése érdeke a szórványban élőknek, a csángóknak egyaránt. Támogatást várunk, autonómiaügyünk melletti kiállást, s bizony hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, mi is nyújthatunk segítőkezet. Az elmúlt években tartalmas, hasznos Székelyföld—szórvány együttműködés bontakozott ki, ez azonban alig néhány megyét érint, lenne helye a többnek, a jobbnak, no meg a már bevált recept alkalmazható más megyékre is. A székelyföldi önkormányzatok, vállalkozók pártfogásukba vehetnék a csángó gyermekek magyar oktatását, nem lehetünk annyira szegények, hogy egy kicsit ne tudjunk adni, és a sok kicsi talán elegendő, hogy a Kárpátokon túlról ne tűnjék el, ne olvadjon be a csángómagyarok maroknyi közössége. Sem a szórványnak, sem a csángóknak nincs idejük kivárni az erős, autonóm Székelyföld megszületését, jó lenne hát gyorsabban cselekedni. Jótékony, hasznos figyelem fókuszába került Székelyföld, ám az itt élőknek tudniuk kell, ez nem csak előnyt jelent, de kötelezi is őket. Ha fel akarunk emelkedni, segítenünk kell másoknak a megmaradásban.
Farkas Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. december 10.
Lehetőségek és veszélyek (Új magyar párt)
Lehetőségeket és veszélyeket is jelenthet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által kezdeményezett pártalapítás ― véli Antal Árpád András, aki szerint az RMDSZ-nek és a leendő Erdélyi Magyar Néppártnak össze kell fognia, hiszen ,,felelős erdélyi magyar politikus nem veszélyeztetheti a magyarság parlamenti képviseletének feladását" ― fejtette ki a szövetség sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke.
A 6,5 százalékos romániai magyarság szavazatait háromfelé osztva (RMDSZ, MPP, EMN ― sz. m.) nehezen jön ki a parlamenti bejutáshoz szükséges öt százalék, ezért ha úgy döntött az EMNT, hogy bejegyzik az új pártot, előtte vagy utána az összefogást meg kell teremteni ― mondja Antal, példával támasztva alá véleményét: tavaly az európai parlamenti választáson az összefogás listája Háromszéken több szavazatot kapott, mint egy évvel korábban az RMDSZ és Tőkés László külön-külön, ami az jelenti, az összefogással sikerült olyan embereket mozgósítani, akik sem egyik, sem másik fél miatt nem mentek volna el szavazni. És véleménye szerint az összefogásnak az önkormányzati választások előtt kellene megtörténnie, mivel 2012-ben is éppoly mocskos kampány várható, mint most két éve, és miután fűt-fát ráhordtak egymásra az addigi ellenfelek, nem lesz könnyű utána összeborulniuk, nem is beszélve arról, mit szólnának ehhez az emberek ― mondta. Viszont ha mégsem lenne összefogás, ,,nem félünk, a választók majd eldöntik, melyik a hiteles politizálás: dolgozni és eredményeket felmutatni, vagy nagyokat mondani, és semmivel alátámasztani". Ami az új pártot illeti, megjelenése lehetőségeket jelenthet, hiszen egy politikai verseny előbbre viheti a magyar ügyet ― az más kérdés, mennyire lesznek okosak a vezetők, mert egy verseny szólhat a jobb minőségű szolgáltatásról (a fontos ügyek előbbre vitele), vagy az egymás ügyfeleinek elcsalogatásáról (a vetélytárs pocskondiázása) is. Ugyanakkor veszélyeket is rejteget, a számokból egyértelmű, ha nem tud az RMDSZ és az új párt megegyezni ― ,,az MPP szóba sem jöhet" ―, parlamenti képviselet nélkül marad a magyarság, ami nélkül nem lehet előbbre vinni az erdélyi magyarság ügyét, fejtette ki Antal, hozzátéve: a mostani parlamenti képviselet olyan, amilyen, de legalább meg lehet akadályozni, hogy ellenünk tegyenek. Elismeri egyébként, hogy nem jó ez a kormány, amelynek az RMDSZ most része, és erodálódik, de egyelőre nem látja annak lehetőségét, hogy jobb és hatékonyabb kormány alakulhatna Romániában, amelynek tagja lehetne a szövetség, s amelyben súlya nagyobb lehetne.
Váry O. Péter, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. december 10.
Tőkés köszönete: saját pártot alapít
Ütős lesz-e a pártütők pártja?
Adrian Popescu, Raluca Dumitriu, Gândul
Saját pártja megalapításával köszöni meg Tőkés László Markó Béláéknak a két évvel ezelőtti europarlamenti választásokon kapott támogatást. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Székelyudvarhelyen tartott közgyűlése az EMNT kétszázharminc területi küldöttjének részvételével elhatározta az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) létrehozását.
„Sem az RMDSZ, sem a Magyar Polgári Párt (MPP) nem teljesítette feladatát stratégiai céljaink, az önrendelkezés, a közösségi autonómiák, a magyar nyelvű állami egyetem elérése, és a magyar nyelv hivatalos nyelvként való elismerése érdekében Erdélyben” – érvelt Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke, az új párt létrehozásának „imperatívusza” mellett. Noha hivatalosan nem nevesítették, Toró az EMNT elnökségi tagjaiból választott „kezdeményező csoporttal” együtt foglalkozik az eljövendő EMNP létrehozásával és bejegyeztetésével, legkésőbb a jövő év nyarán.
A maga során, Tőkés László – az EMNT újraválasztott elnöke – azzal vádolta az RMDSZ-t, hogy „inkább Bukarestet képviselte a magyarok előtt, és nem a magyarokat Bukarestben”, és bejelentette, hogy jövendő pártja „az autonómiapolitika szószólója” lesz mind a romániai magyar választók előtt, mind a bukaresti hatóságok és a nemzetközi testületek előtt. Tőkés leszögezte, hogy a budapesti kormány támogatására támaszkodik, amely a határon túli magyarok honosításáról szóló törvény elfogadásával „immár nem a határok revíziójára, hanem a magyar nemzet határok fölötti egyesítésére törekszik”.
A „Tőkés-párt” létrehozása mellett a székelyudvarhelyi gyűlés részvevői elfogadtak egy határozatot, amelyben „felszólítják” a bukaresti hatóságokat, hogy változtassák meg Románia nemzeti ünnepét. Ezt azzal indokolják, hogy „a romániai magyaroknak, másfél millió állampolgárnak soha sem lesz okuk ünnepelni december elsején”. A dokumentum tulajdonképpen Tőkés László december l-jén Budapesten elhangzott nyilatkozatát teszi hivatalossá, miszerint Románia nemzeti napja „a gyász napja az ország minden magyarja számára”.
„Számunkra nem meglepetés, hogy Tőkés létrehozza ezt a pártot. Ez egy jól előkészített terv volt, és mindent előre lehetett látni” – nyilatkozta a Gândulnak Lakatos Péter. Az RMDSZ-képviselő elmondta, hogy „tizenöt éven át Tőkés László folyamatosan támadta az RMDSZ-t, azt állította róla, hogy pártként működik”. Tizenöt évi támadás után, látván, hogy a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy szerette volna, úgy gondolta, alakít egy pártot, amelynek ő lesz a vezére. Megpróbálta az MPP-vel, de ez sem sikerült, mert Szász Jenőt választották elnöknek. Most, Orbán Viktor áldásával, sikerült neki. Mi számítottunk minderre, nem ér meglepetésként bennünket” – tette hozzá Lakatos.
A Tőkés László pártalapítási döntésével kapcsolatos kérdésre, valamint arra, hogy milyen esélyei vannak Tőkés pártjának az RMDSZ-szel és az MPP-vel szemben, Szász Jenő, az MPP elnöke, kijelentette: „Tőkés úr húsz évet késett. Ne feledjük, hogy Tőkés tagja az RMDSZ-nek és az RMDSZ európai parlamenti képviselője, tizenhárom éven át pedig az RMDSZ tiszteletbeli elnöke és az egykori romániai magyar kommunisták, Verestóy, Frunda, Domokos Géza, Markó és a többiek szövetségese volt, akiket nagyon nagy mértékben segített abban, hogy hatalomra kerüljenek és húsz évig megőrizzék hatalmukat.
Ha pedig most egy másik pártot alapít magának – amelyet már el is nevezett, holott a gyerek még meg sem született! –, nos ez a lehető legvilágosabb minősítése az RMDSZ-nek. És nem hiszem, hogy bármi esélye is lehet, mert a romániai magyaroknak most más, mindenekelőtt gazdasági gondjaik vannak, politikai opciójuk pedig világos, vagy az RMDSZ kommunistáira szavaznak, vagy ránk, az MPP-re, amely az egyetlen jobboldali és valóban antikommunista párt.” (Fordította: K. B. A.) Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. december 10.
Olvasói levél – Érvek az RMDSZ Székelyföldi Regionális Szervezetének kialakítása mellett
Székelyföld autonómiája mellett kiálló politikai szervezetben egy ilyen szervezeti változás bevezetése nem lehet kérdés.
A soron következő RMDSZ-kongresszus előkészítő munkálatait nem övezik éles viták, nem részesül kiemelt sajtófigyelemben. A kormányzati részvételből adódó nyűgök, bajok kötik le mindenki figyelmét. A szövetségen belül mostanáig higgadt, nyugodt vita folyt a kongresszus előkészületeiről egy kérdés kivételével, és ez a székelyföldi regionális RMDSZ-struktúra, a székelyföldi RMDSZ-szervezet létrehozásának kérdése. Úgy látom, e téren sok a bizalmatlanság, az értetlenkedés, pedig a Székelyföld autonómiájának ügye mellett kiálló politikai szervezet esetében egy ilyen szervezeti változás bevezetése nem is lehet valójában kérdés.
A korábbi években tartott, egyesek által vitatott – álláspontom szerint a népakarat kinyilvánítására megfelelő – mozgóurnás népszavazások, illetve a utóbbi évek közvélemény-kutatási adatai azt bizonyítják, hogy e régió önállóságának növekedésétől, kohéziójának erősödésétől, tehát autonómiájától várja a fejlődést a lakosság túlnyomó többsége. Az érdekessége ezeknek a felméréseknek az, hogy a székelyföldi RMDSZ-es önkormányzati testületek, amelyek a 2008. évi önkormányzati választásokon megújultak, közös programokat indítottak, amivel sikerült azokat is meggyőzni a régió összetartozásának fontosságáról, akik korábban e tekintetben pesszimisták voltak. Az egyik székely megyében készített felmérés szerint a 2008. évi 70%-os arányról a 2010-es esztendőre 90%-ra emelkedett azoknak az aránya, akik úgy gondolják, hogy a három megyének össze kell fognia, sőt egyesülnie kell, és közösen kell intéznie e térség ügyeit. Én azt mondom, óriási előrelépés a 20 százalékpontos növekmény. Azt igazolja, hogy e téren az utóbbi két és fél évben követett politikához sikerült megnyernünk a székelyföldi magyarság túlnyomó többségét. Sőt elmondhatjuk, hogy a helyi románság sem viseltetik e gondolat ellen olyan ellenszenvvel, mint egykoron, és Bukarestben is általánosan elfogadottá vált az a fogalom, hogy Székelyföld.
Az RMDSZ székelyföldi önkormányzatisainak az utóbbi két évben sikerült dinamikát bevinni e folyamatba. A közös székelyföldi gondolat egyre inkább átmegy a köztudatba. Napjainkra az már nemcsak a politikával foglalkozó kisebbség ügye, hanem az egész székely társadalmat átfogó közügy. Ezért a székelyföldi regionális struktúra létrehozásának kérdése a soron következő RMDSZ-kongresszus megkerülhetetlen kérdésévé vált. A választói támogatottsága egyértelmű, és a 2010. december 1-jén Szovátán tartott székelyföldi önkormányzatis gyűlés mindenkit meggyőzhetet arról, hogy az érintett térségek önkormányzati politikusai körében is töretlen a kezdeményezés támogatása.
A fentiek alapján nem is kellene folytatni a kétkedők győzködését, mivel egyértelmű és világos, hogy az RMDSZ-es szavazatok felét biztosító Székelyföldön mit kell tenni az RMDSZ megerősítése érdekében. De sajnos azt kell mondanom, hogy a korteskedést e cél mellett folytatni kell, e célt szolgálja e cikk is, mert sokan vannak, akik nem értik a kérdés súlyát és fontosságát. De ők a kongresszusig hátralevő hónapok alatt meggyőzhetők, bízom benne. Természetesen minden politikai szervezetben, így az RMDSZ-ben is vannak olyanok, akik azt gondolják, hogy a politika a kiváltságosok ügye, lehet azt művelni zavartalanul a választói akarat ellenére is. Sajnos vannak, akik álomvilágban élnek, nem akarnak tudomást venni a realitásokról, pedig fontos közéleti kérdésekben a népakarat egyértelmű és világos. Egységes Székelyföldre és erdélyi magyar politikai egységre van szükség. Ebben látja az erdélyi magyarság a megmaradás zálogát, és ezen elváráshoz az RMDSZ-nek alkalmazkodnia kell.
Természetesen az RMDSZ-en kívül is vannak olyan erők, akiket szintén nem zavarnak a politikai realitások, a választói elvárások. Akkor látják időszerűnek egy új párt bejegyzését, amikor szerte a Kárpát-medencében elbuknak, komoly térvesztéshez vezetnek (Felvidék, Kárpátalja) a kisebbségi magyarság többpártosodási kísérletei. De ez már legyen az ő bajuk és felelősségük. Nekünk komolyan kell venni az emberek elvárását: Székelyföldön ez egyértelmű és világos. És azt gondolom, hogy a regionális szerveződés pozitív hozadékkal járna a Partiumban és a szórványban is. Tekintettel arra, hogy ott e téma még nem került napirendre, nem övezte társadalmi vita, véleménynyilvánító népszavazás, nem kell erőltetni a kérdést e magyarlakta térségekben. De ott, ahol egyértelmű e tekintetben a népakarat, nem látom be, miért kellene e módosítással várni. A szövetség politikai jövőjét tekintve létszükséglet az RMDSZ-es politika székelyföldi arcélét megszabó változtatás. Meg kell értenie mindenkinek, hogy a székelyföldi elit beleunt abba, hogy jóságosan megveregessék a vállát, majd feje felett döntsenek mindenről Bukarestben, Kolozsváron és Budapesten. Vannak sajátos érdekeink, igényeink, elképzeléseink, és ezeket valóra akarjuk váltani. Ennek egyik eszköze a regionális politikai struktúra kiépítése. Létre kell hoznunk a soron következő kongresszuson, mert ezzel hozzájárulunk e térség, régió öntudatának a megerősítéséhez, megjelenítéséhez a világban, gazdasági fejlődéséhez, autonómiája növeléséhez. Példát kell vennünk az osztrák, a svájci pártoktól, ők ilyen alapon működnek, és sikeresek. Azért kell létrehoznunk a székelyföldi RMDSZ-szervezetet, mert tudatában vagyunk annak, hogy oktatás, egészségügy, kultúra, fejlesztéspolitika terén az önkormányzati munka összehangolásához nélkülözhetetlen egy ilyen struktúra. Harmadrészt azért kell székelyföldi RMDSZ-szervezetet létrehoznunk, mert úgy gondoljuk, hogy a székelyföldi egyházakkal, civil, ifjúsági, szakmai szervezetekkel való társadalomépítési folyamatot hatékonyabban tudná ellátni a regionális RMDSZ, mint a jelenlegiek. Nem nehéz belátni, társadalomszervezés tekintetében ez a legoptimálisabb struktúra.
A jogkörök kérdése a kardinális pont a székelyföldi RMDSZ létrehozásánál. Alapvetően azt kell eldönteni, hogy konzultatív jellegű testületként működik-e, avagy előrelépést jelent e változás a három székelyföldi megye politikai integrációja irányában. A székelyföldi RMDSZ létrehozásának igazából akkor van értelme, ha annak testületei olyan jogköröket kapnak meg, amelyeket mostanáig más testületek, tisztségviselők gyakoroltak. Tehát nem konzultációs, hanem döntési jogköröket. Ez nagyon fontos. És ha szisztematikusan végigvisszük e folyamatot, akkor számba kell vennünk, melyek azok a jogkörök, amelyeket a székelyföldi RMDSZ testületeihez kell delegálni. A legfontosabb kérdésnek a megyei/területi szervezetek, illetve a székelyföldi RMDSZ viszonyát szabályozó megosztást tartom. Azt gondolom, hogy mindaz, ami székelyföldi szinten fontos témakör, tehát ami túlmutat a megyehatárokon, azokban a kérdésekben a döntést az új regionális struktúra testületeire kellene testálni. A szervezeti működéssel, képzésekkel, kampányokkal kapcsolatos kérdések mind ilyenek. A soron következő önkormányzati kampányban már minden székelyföldi RMDSZ-es jelöltnek komoly logisztikai, képzési, anyagi, média-, szervezési támogatást kell kapnia a regionális szervezettől, mert az e téren eddig kapott területi, illetve országos szintű támogatás elégtelennek bizonyult. A kampányokra való felkészülést mindenki úgy oldotta meg, ahogy tudta. Ezen túl kell lépnünk, mert olyan időket élünk, amikor összehangolt cselekvéssel lehet haladni.
De hasonlóan fontos kérdésnek tartom a parlamenti képviselet ügyét is. Az RMDSZ parlamenti frakciójának felét kitevő székelyföldi képviselők, szenátorok kiválasztásánál akkor járunk el helyesen, ha nem megyei, hanem székelyföldi szinten gondolkodunk és jelölünk. Hiába sikeres egyik vagy másik térség, megye, ha nem vagyunk egységesen sikeresek, ha nem haladunk összefogott erővel előre, mert akkor tartós eredményt nem tudunk elérni. Tudomásul kell vennünk, hogy történelmileg, gazdaságilag, etnikailag Székelyföld nemcsak mítosz, hanem valóság is. Ezt bizonyítják a székely társadalom minden szegmensétől érkező visszajelzések, elvárások, a társadalomstatisztikai mutatók. És ezt bizonyítják a három megye összefogásával megvalósuló, turisztikai, gazdaságfejlesztési, népművelési és közéleti programok eredményei is. Sikerrel állt helyt e három megye az európai uniós versenyben a Központi Fejlesztési Régiót, illetve az országos viszonylatot tekintve egyaránt. Bebizonyítottuk: tudunk és akarunk együtműködni.
Látjuk, hogy közösen sikeresebbek lehetünk. Nem értem, miért kellene várnunk, ha már most tudjuk ezt. Nem értem, miért kellene megvárnunk Románia jelenlegi régiós felosztásának néhány éven belül bekövetkező változását. Amit e téren ma megtehetünk, azt ne halasszuk holnapra, én ezt javasolnám mindenkinek, mert olyan időket élünk, amikor minden nap, minden év, minden évtized számít. Néhány évtized alatt települések, régiók sorsa dőlhet el, így a Székelyföldé is. Nincs idő a szükséges változtatások halogatására. És még lenne egy körülmény, amit mindenki figyelmébe ajánlanék. Kampányról kampányra kiáll az RMDSZ a székelyföldi autonómia mellett. Kérdem én, ha van egy világos és egyértelmű akarat e tekintetben a székelyföldi RMDSZ-szervezetek részéről, akkor e kérés teljesítését milyen alapon lehet megtagadni? A választási ígéret kötelez. Ha nincs betartva, ha nincs komolyan véve, oda a hitelesség.
Meggyőződésem, e változástól nincs miért félnie senkinek, mert a jelenlegi székelyföldi politikai elit bebizonyította az utóbbi években, hogy kinőtte a rá jellemző gyermekbetegségeket. Felelősen cselekszik, szolidáris a szórvánnyal, és azért valóságosan tesz is, továbbá az egyedüli olyan RMDSZ-es entitás, amelynek szavára a többségi románság is odafigyel, továbbá az is egy fontos szempont, hogy e változással minden erdélyi magyar csak nyerhet. Ezért meg kell lépni e változtatást, hogy Székelyföld megőrizhesse egyedülálló értékeit és székelymagyar jellegét. Székelyföld megmaradása Erdély magyar (rész)jellegének biztosítéka.
Borboly Csaba, Transindex. ro
2010. december 11.
Frunda kilépne a kormányból
A kormányból való kilépés és új RMDSZ-elnök mellett foglalt állást Frunda György szenátor egy tegnapi nyilatkozatában. Szerinte a jövő évi költségvetési tervezet megszorítások és adóemelések egyvelege, a kormány semmilyen gazdaságélénkítő lépést nem tesz, ezt kár támogatni. Az RMDSZ élén pedig friss levegőre van szükség, hiszen nehéz kihívásoknak kell megfelelni a szövetségen és a magyar közösségen belül, de kifelé, a románok és külföld irányában is. Erdély.ma
2010. december 11.
Kongresszusoztak a kereszténydemokraták
Kelemen Kálmán maradt a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke — erről az RMDSZ-platform Kovásznán megszervezett harmadik kongresszusán döntöttek. Traian Băsescu államelnök délelőtti jelenléte ráirányította a figyelmet az ülésre, de nem csak a sajtóérdeklődés volt jelentős, a megyei RMDSZ-es elöljárók többsége is tiszteletét tette a munkálatokon.
Az elnök mellett öt alelnököt is választottak: Kiss Tibor gazdasági, Zsombori Vilmos politikai, Tischler Ferenc ifjúsági ügyekért felel, Dávid Péter társadalompolitikai kérdésekért, Darvas-Kozma József pedig egyházi ügyekért. A kereszténydemokrata mozgalom arról is határozott, majd a jelentkezők ismeretében azt az RMDSZ-elnökjelöltet támogatják, aki felvállalja értékrendjüket, tesz annak megvalósításáért, és erősíti az RMDSZ néppárti tagságát — fejtette ki a Háromszéknek Kelemen Kálmán. Az alapszabályzatot lényeges pontokban nem módosították, célul tűzték ki tagszervezetek létrehozatalát olyan megyékben, ahol eddig nem tudtak megerősödni. A Tőkés László által kezdeményezett új párttal kapcsolatosan nem alakítottak ki álláspontot, nem örvendenek a magyar szavazatok megoszlásának, de véleményt csak azután nyilvánítanak, ha megismerik a pontos szándékokat, ha tárgyalnak az új alakulat képviselőivel — mondotta Kelemen Kálmán. A kereszténydemokrata mozgalom kongresszusának nem Traian Băsescu volt az egyetlen rangos vendége, jelen volt Szili Katalin, a magyar Országgyűlés volt elnöke, aki a húszéves platformot olyan hajónak nevezte, amely tudja, merre tart, és jó szelet kívánt, hogy megvalósíthassák céljaikat.
Farkas Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. december 11.
Băsescu ölében
Traian Băsescu államfő másfél órára bekukkantott Kovásznára, a kereszténydemokrata mozgalom harmadik kongresszusára, majd találkozott a megye nagyjaival, s nyilatkozataiból kiderült, igen hálás az RMDSZ-nek és úgy általában a magyaroknak, székelyeknek, hogy ezekben a nehéz időkben a Demokrata Liberális Párttal együtt vállalta a kormányzás felelősségét.
Látjuk mi is, magyarjaink ott, Bukarestben jól bírják a gyűrődést, csak ritkán szegülnek szembe az államfői akarattal, s azt is, ha a megye vezetői szemtől szembe kerülnek ő elnökségével, a jól ismert lemezen kívül, miszerint el kellene már fogadnia annak a pernahajder parlamentnek a tanügyi törvényt, s végre ki kellene fizetnie az államnak a vállalkozásokat csőd szélére sodró adósságokat, esetleg instálnak még egy kis pénzt, hogy az önkormányzatok ne fulladjanak teljesen bele az anyagi gondokba — sokat nem kérnek. Nem emlegetik már az autonómiát, nem sürgetik a valós decentralizációt, sem a gazdasági régiókat, bólogatnak, s örülnek a megtisztelő látogatásnak. Lenyelik az államfő neoliberális eszmefuttatásait, miszerint az állam már nem felelős polgáraiért, minden egyén a maga szerencséjének kovácsa, elhiszik, hogy bár Európa recseg-ropog, Románia kilábalóban a válságból. S mert részesei a hatalomnak, bizonyára azon sem lepődtek meg, hogy ennek a nemes és nagyszerű koalíciónak a szebb jövő érdekében szembe kell mennie ,,a lakossággal, melyet félrevezettek, hazugságokkal megosztottak, s elhitették vele, hogy lehet az is, ami nem lehetséges". Ez magyarul annyit jelent, hogy Băsescu, a kormány, benne az RMDSZ fentről dirigált reformokkal, a lakosság akarata ellenében hozott intézkedésekkel kívánja ráerőltetni akaratát a közösségre. Ez az, ami demokratikus viszonyok közt megvalósíthatatlan.
A nagy látogatást, egyik kereszténydemokrata szervező szerint, Eckstein-Kovács Péter elnöki tanácsadó hozta össze. Mondta, hálásak nagyon neki. Lehetnek is, hisz ha be nem kukkant Traian Băsescu a Héphaisztosz Hotelben tartott kiscsoportos foglalkozásukra, az égadta világon senki nem vette volna észre, hogy kongresszust tartottak Kovásznán.
Simó Erzsébet, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. december 11.
Eckstein-Kovács Péter megkezdte kampányát
Csütörtök este Eckstein-Kovács Péter elnöki tanácsos a kézdivásárhelyi Asimcov székhelyén találkozott az RMDSZ választmányának tagjaival. Tegnap Kovásznán a kereszténydemokrata mozgalom kongresszusán vett részt.
Traian Băsescu államfő kisebbségi tanácsadója, aki elsőként jelentette be hivatalosan, hogy megpályázza az RMDSZ elnöki tisztségét, elmondta: azzal a céllal érkezett a céhes városba, hogy ismertesse, miért is szeretne szövetségi elnök lenni, amihez a februári kongresszuson a kézdivásárhelyiek támogatását kéri. Hosszú, országos körút első állomáshelye Kézdivásárhely, s szándékában áll minden, magyarok által lakott megyét felkeresni ajánlatával. Véleménye szerint megérett az idő a váltásra, a változásra, nem tör senkinek a székére — hangsúlyozta —, ahogy azt a sajtó előszeretettel írja. Markó Bélát tiszteli, de úgy gondolja, már nagyon régóta, tizennyolc éve a szövetség elnöke, s ez óhatatlanul erkölcsi kopáshoz vezet. Azt is elmondta, hitelesen tudná képviselni a magyarság érdekeit, nyílt kártyákkal játszik, elfogadja a másságot, amit meg is jelenít, és nem rejti véka alá a véleményét. Nem eltaszítani kell embereket, szervezeteket, hanem vissza kell nyerni a tagság bizalmát — vélekedett Eckstein, aki miután ismertette programjának főbb elemeit, a választmányi tagok kérdéseire válaszolt.
Iochom István, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2010. december 11.
Dicséretes a PD-L–RMDSZ együttműködés
Az elmúlt hat év legéletképesebb koalícióját alkotja a Demokrata Liberális Párt (PD-L) és az RMDSZ – véli Traian Băsescu államfő, aki tegnap részt vett a szövetség Kereszténydemokrata Platformjának Kovásznán tartott kongresszusán.
A résztvevők egyebek között kijelölték, hogy kik képviselik majd a platformot az RMDSZ február végén sorra kerülő kongresszusán. Băsescu elmondta: elsősorban az RMDSZ iránti tiszteletből vesz részt a platform kongresszusán, másodsorban a kereszténydemokrata nézeteket valló csoportosulást akarta megtisztelni jelenlétével, hiszen az RMDSZ és a PD-L ugyanannak a politikai családnak, az Európai Néppártnak a tagja.
Az államfő a PD-L és az RMDSZ körül 2009 decemberében kialakult kormánykoalícióról kijelentette, hogy a két politikai erő összefogása az elmúlt hat évben a legéletképesebbnek bizonyult. Felidézte: korábban a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) is szövetséget kötöttek, majd 2009-ben kilenc hónapig együtt kormányoztak a Szociáldemokrata Párttal (PSD). – Úgy tűnik, elég későre jutottunk el az azonos értékeket valló PD-L és RMDSZ koalíciójához, amely az egyedüli életképes politikai együttműködésnek bizonyult – mondta Băsescu.
Románia első embere reményét fejezte ki, hogy a két politikai erőnek sikerül az országot „helyes útra állítania”, amelynek alapját a felelősség és a társadalmi szolidaritás képezi. Băsescu megköszönte azoknak a romániai magyaroknak, akik rá szavaztak a legutóbbi két elnökválasztáson, és reményét fejezte ki, hogy kitartanak mellette államfői mandátumának végéig. Szabadság (Kolozsvár)
2010. december 11.
BÚCSÚ A FEGYVEREKTŐL
Mi történt az SZKT-n, ahol Markó bejelentette: nem indul újabb mandátumért?
Rég nem láttunk ennyi őszintén megilletődött embert az RMDSZ-ben. A trónkövetelők felálltak: ők Eckstein-Kovács Péter és Kelemen Hunor.
Az átlagosnál jóval nagyobb médiafigyelem, néhány megható pillanat és meglepően sok egybehangzó felszólalás jellemezte a szombati SZKT-t, melyen Markó Béla RMDSZ-elnök bejelentette: 18 év után nem kíván újabb mandátumért indulni a februárban megtartandó RMDSZ-tisztújításon. Az elnök régóta lebegteti visszavonulását, és korábban megígérte: a szombati SZKT-t világos választ ad arra a kérdésre, hogy indul-e vagy sem. A potenciális elnökjelöltek egy része szintén erre az SZKT-ra ígérte bejelentését arról, hogy indul-e az elnöki székért.
Éppen ezért Markó politikai tájékoztatója, valamint a beszéd végére várt bejelentése képezték az SZKT legfontosabb pillanatait. Az elnök beszéde kevésbé aktuálpolitikai kérdésekkel foglalkozott, mintha inkább a 18 év politikai tapasztalatának összegzése,
néhány tanulság megfogalmazása lett volna a cél.
Az utóbbi idők kormányzati döntéseivel – a közalkalmazottak fizetésének csökkentésével, a GYES átalakításával – és az azokról való belső vitákkal példázta az RMDSZ-en belül létező ideológiai sokszínűséget. Elmondta, bár kimutatható, hogy egyes RMDSZ-politikusok felvetései egyik vagy másik ideológia mentén lettek megfogalmazva, az RMDSZ-t nem az ideológiák tartják össze, hanem az, hogy miképpen lehet az országban a többséggel egyenlő, méltányos helyzetet teremteni a magyarság számára. Bárki akar ráhúzni egy ideológiát az RMDSZ-re, az valójában pártokká akarja szakítani a szervezetet – mondta, majd hozzátette: a kárpát-medencei magyarság pártalapítási kísérleteinek tanulsága az, hogy a magyarság mindenhol meggyengül, veszít befolyásából.
Az EMNT pártalapítási szándékára reagálva elmondta, nem örül annak, hogy egyes RMDSZ-es politikusok úgy nyilatkoztak: segítenék a párt bejegyzését.
Mindenkinek joga van pártot alapítani,
csakhogy ez nem jogi, hanem erkölcsi, politikai, távlati kérdés – fogalmazott. Ami a maga 18 éves mandátumát illeti, Markó visszaemlékezett, 1992-1993-ban, amikor megválasztották, az RMDSZ kettészakadni látszott, a táborok egyenlő arányban feszültek egymásnak. Éppen ezért egy olyan személyt kerestek az elnöki tisztség betöltésre, aki képes elfogadtatni magát a különféle táborokkal, és aki garantálni tudja, hogy az RMDSZ nem szakad szét.
"Az én szerepem nem ideológiai jellegű – egy vezető nem teheti meg, hogy jobb- vagy baloldali legyen" - mondta az elnök, és hozzátette, az RMDSZ története – bár személyeken múlik – nem személyes jellegű. Az SZKT-képviselők székeikből felállva, elérzékenyülve tapsolták Markó bejelentését, miszerint nem indul újabb mandátumért. Az elnök szemlátomást megkönnyebbülve ült le az első sorban levő helyére.
Szabó Ödön a Tulipán frakció nevében felszólalva azt emelte ki, hogy az RMDSZ el kell tudja mondani: nélkülük a GYES-t egy évre csökkentették volna, a kisnyugdíjasok egészségügyi biztosítási járulékot kellene fizessenek, sok minden rosszabb lenne. Az RMDSZ szerepe biztonsági övhöz hasonló: nem túl kényelmes, azonban ütközés esetén életet ment.
Tamás Sándor a Székelyföld frakció nevében arra a kérdésre próbált válaszolni, hogy milyen irányba kell tartson 20 év után az RMDSZ, továbbá milyen személy kell legyen az, aki a legmagasabb szinten képviseli azt?
A megyei tanácselnök szerint az utóbbi két évtized építkezését folytatni kell: cél a nemzeti identitás megerősítése, újratermelése, az önálló, teljes értékű erdélyi magyar társadalom kiépítése. Az erdélyi magyarság egy része a székelység: őket az utóbbi években sikerült megjeleníteni a nagypolitika színterén. Ha az elmúlt 20 év a nyelvi jogok kibővítésével telt el, a következő két évtized a régiókról fog szólni, nem csak Székelyföldön, hanem a Partiumban is. Bukarestben, Budapesten mindig lesznek fontosabb ügyek – kell legyen egy olyan hely, ahol mi vagyunk a legfontosabbak: ez Székelyföld.
Lakatos Péter a Partium frakció képviselőjeként azt mondta,
Markó gondolkozhatna még egy mandátumon, hiszen szava van úgy külföldön, mint belföldön. A képviselő egy, Traian Basescuval folytatott vitát idézett fel a GYES-törvénnyel kapcsolatban, ahol az államelnök Markó érveit hallgatván végül beadta a derekát.
Kelemen Atilla, a Novum Forum frakció nevében elmondta, a jelenlegi súlyos helyzetben Markó Béla bejelentése még súlyosabbnak hat. A politikus szerint hiányozni fog az elnök higgadtsága, önmagát emésztő, de a jó útra mindig rátaláló stílusa. Kelemen szerint ugyanakkor az RMDSZ-ben van elég erő az utódlást megoldani, a már megkezdett, romániai és magyarországi pártoktól független utat továbbvinni.
Winkler Gyula, a Szórvány frakció nevében beszámolt arról, hogy Brüsszelben mennyire kevéssé hatékony a két felvidéki, MKP-színekben EP-képviselői mandátumot nyert politikus munkája úgy, hogy pártjuk már nincsen jelen a szlovákiai törvényhozásban.
Winkler szerint az RMDSZ alapszabályzatának az alakulása a kulcskérdés ebben a pillanatban: az erdélyi magyarság durván egyharmada szórványban, egyharmada vegyes vidéken, további egyharmada pedig tömbmagyarságban él. Amennyiben sikerül olyan irányban módosítani az alapszabályzatot, hogy az mindhárom kategória számára elfogadható legyen, akkor az RMDSZ a
továbbiakban sem lesz bukaresti vagy budapesti pártokhoz annektálható.
Eckstein-Kovács Péter az új párt alapításának kérdéséhez hozzászólva elmondta, nagy hiba megosztani az erdélyi magyar szavazókat: ha három párt küzd egymással, akkor igencsak kérdéses az 5%-os parlamenti küszöb elérése. Ugyanakkor szerinte az RMDSZ-nek be kell látnia, hogy versenyhelyzetben van, valamint, hogy az RMDSZ-nek is vannak hibái. A szabadelvű politikus szerint cél lenne visszahozni az RMDSZ-be azokat az embereket, akik fásultak, kiábrándultak a politikából. Ami a kormányzati részvételt illeti, Eckstein szerint egyértelmű, hogy az erdélyi magyarok azt várják el az RMDSZ-től, hogy kormányzati tényező legyen. A politikus szerint ugyanakkor a parlamenti küszöb átlépése a legfontosabb prioritás, ami minden mást felülír – és e tekintetben érdemes elgondolkozni a kormányzati szerepvállalás értelmén.
A politikus ezután bejelentette, indulna az RMDSZ-elnöki tisztségért, amennyiben úgy látja, támogatottsága van. „Az RMDSZ legfőbb értéke a gerincesség. Ezt szentül tovább viszem” – fogalmazott, hozzátéve,
Markó Bélának méltó helyet kell
találni a szervezetben. Korodi Attila szerint az elnökválasztás miatt az RMDSZ a következő 2-3 hónapban eddig nem tapasztalt izgalmak elé néz. Fontos az új elnök megválasztása, egy pragmatikus program, valamint egy egységet teremtő alapszabályzat elfogadása. Ugyanakkor arra is vigyázni kell, hogy a politikai ellenfelek ne használják ki ezt az időszakot – mondta.
Kelemen Hunor felszólalását azzal kezdte, hogy ez elmúlt egy év az RMDSZ történetének talán legnehezebb éve. A kormányzás nem azért nehéz, mert az RMDSZ nem tud kormányozni, hanem azért, mert a gazdasági válság miatt nagyon nehéz olyan döntéseket hozni, melyek a többség támogatását bírják. Az RMDSZ számára ebben az időszakban prioritás az elesettek, szegények védelmezése, hiszen tudni lehet, hogy az RMDSZ szavazóbázisának fele vidéken él, és nem gazdag.
Saját karrierjének állomásait vázolva Kelemen elmondta, 14 éve politizál az RMDSZ-ben. Végigjárta a szervezetben az összes lépcsőfokot, az utóbbi években pedig Markó Béla és Takács Csaba mellett az RMDSZ vezetőségének is tagja volt. Ennek a szakasznak a legfőbb tanulsága, hogy a jó döntések azok, amelyeket többen vitatnak meg – fogalmazott.
A kulturális miniszter ezt követően jelentette be, hogy megpályázza az RMDSZ elnöki tisztségét, amennyiben a területi szervezetek támogatják őt ebben: a következő hetekben e célból konzultálni fog ezekkel a szervezetekkel. Szerinte az RMDSZ az elmúlt húsz évben meghatározott értékeit úgy tudja megőrizni, ha
gyorsan cselekszik, de ugyanakkor megfontoltan dönt.
"A magyar emberek problémáira jó válaszokat kell adni, de ezt csak csapatban dolgozva lehetséges" így Kelemen, aki szerint most a társadalomszervezés élvez prioritást. A szövetség alapszabályzatának módosítása kapcsán úgy vélekedett, olyan változtatásokat kell a dokumentumon végrehajtani, amelyek révén az elnökség megerősödik, de ugyanakkor lehetőség nyílik arra, hogy a megyei elnököket és a platformokat is hangsúlyosabban be lehessen vonni a szövetség vezetésébe.
Markó Béla az előtte szólók felvetéseire reagálva tisztázta: ugyan szeretné továbbra is az RMDSZ munkáját segíteni, a szervezetnek azonban más lesz az elnöke. Ő a rendelkezésére álló eszközökkel megpróbálja majd befolyásolni a döntéseket, azonban a végső döntés mindig az elnöké lesz. „Egyik nagy bűnöm, hogy osem engedtem, hogy mások diktáljanak” – jelentette ki.
S. Z.
Transindex.hu
2010. december 11.
Diverzánsok
„Amikor egy alapvető nemzetpolitikai célkitűzés a megvalósulás küszöbén áll, valahogy mindig akad határon innen és/vagy túl olyan diverzáns erőcsoport, mely kísérletet tesz annak megtorpedózására. Így volt ez 1992. október 25-e után is, amikor az RMDSZ eladdig az adott kérdésben ismételten egymásnak feszülő döntéshozó grémiuma soha nem látott egységben fogadta el a Kolozsvári Nyilatkozatot, mely először mondta ki egyértelműen és félreérthetetlenül, hogy közösségünk központi célkitűzése a belső önrendelkezésen alapuló autonómia kivívása. (Mi több, a parlamenti frakciók tagjai még esküt is tettek e gondolatkörhöz való hűségükre.) Egy kolozsvári, SZDSZ-es bekötöttségű, magukat liberálisnak mondó értelmiségiekből álló csoport – Cs. Gyímesi Éva, Magyar Nándor László, Szilágyi N. Sándor, Bányai Péter, Eckstein-Kovács Péter és mások – aláírásgyűjtést szervezett a döntés ellen, azt követelve, hogy a már lezárt kérdést bocsássák társadalmi vitára. Akciójuk nem járt sikerrel, két évig zajlott a bátortalan, de autonómia-elvű önépítkezés, addig, amíg Markó Béla 1995-től újabb mandátumot kapva a legfontosabb határidős programpontok teljesítése nélkül (!) át nem állt teljes mértékben a nómenklatúra-építésre s nem tette naftalinba az autonómiaprogramot” Erdélyi Napló (Nagyvárad)
2010. december 11.
Markó visszavonul, Kelemen Hunor és Eckstein-Kovács Péter indul az elnöki tisztségért
Nem kívánja magát újrajelöltetni a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöki posztjára a februári nagyváradi kongresszuson Markó Béla - jelentette be maga a szövetség elnöke szombaton Marosvásárhelyen, a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) ülésén. Markó Béla - aki tizennyolc év óta tölti be a tisztséget - hozzáfűzte: nem akarja távol tartani magát a politikától. Úgy vélte: tapasztalatait az RMDSZ hasznosítani tudja az erdélyi magyar közösség javára. Az SZKT-n Kelemen Hunor és Eckstein-Kovács Péter is bejelentették: megpályázzák a szövetség elnöki tisztségét.
Kelemen Hunor kifejtette: megválasztása esetén csapatmunkára törekedne. Sokszínű RMDSZ-t akar - mondta -, amely meghallgatja az emberek problémáit, s ezekre megoldásokat talál. Ez viszont csak alapos szervezéssel valósítható meg - tette hozzá.
Eckstein-Kovács Péter, Traian Basescu államfő kisebbségügyi tanácsadója is megerősítette, hogy versenybe száll majd februárban az elnöki posztért.
Markó Béla a saját jövőjére vonatkozó bejelentés előtt politikai beszámolót tartott, amelynek egyik legfőbb gondolata az volt, hogy az RMDSZ-t nem a politikai ideológiák tartják egybe. Szerinte a romániai magyarságnak egy szövetségben van a helye. Nem értett egyet azzal az állásponttal, hogy az erdélyi magyar közösségnek több pártra kellene szakadnia.
Markó hangsúlyozta, hogy az RMDSZ-ben soha nem lesz teljes támogatottsága egy-egy politikai áramlatnak, például a kereszténydemokrata, a szociáldemokrata, vagy a liberális szemléletnek. Úgy vélte: az RMDSZ-t a magyar identitás, az anyanyelvű oktatás, valamint az a cél tartja össze, hogy megteremtsék a különböző autonómia-formákat. Markó szerint az RMDSZ-nek a jövőben is szövetségként kell léteznie, vitákkal, éles véleményütköztetésekkel együtt.
A hallgatóság figyelmébe ajánlotta a felvidéki és a kárpátaljai példát, megállapítva, hogy az ottani magyar politikai elit pártokra osztotta önmagát, és emiatt az ott élő magyarság képviselete „elerőtlenedett, elvesztette korábbi befolyását”.
Markó kifejtette: „irritálja és zavarja” az a sokszor hallható bírálat, miszerint az RMDSZ már „mindenkivel” volt szövetségben Romániában. Hozzátette: Magyarországon is rosszallják egyesek, hogy az RMDSZ minden magyarországi demokratikus párttal képes volt kialakítani jó politikai viszonyt. „Az elmúlt húsz év legfőbb tanulsága az, hogy az RMDSZ minden demokratikus erővel együtt tudott működni a romániai magyarság érdekeiért, és ez Magyarország viszonylatában is így van” - hangoztatta a szónok.
Markó későbbi felszólalásában emlékeztetett: Romániában és külföldön egyes személyiségek azt tekintik legfőbb bűnének, hogy nem engedett beleszólást számukra az RMDSZ életébe. Markó bírálta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vezetőit, akik egy új romániai magyar pártot létrehozásán munkálkodnak. Krónika (Kolozsvár)
2010. december 12.
Nem örülne új pártnak az RMDSZ
Sem Markó Béla, aki februárban már nem indul a szövetség elnöki tisztségéért, sem az arra pályázó két politikus: Kelemen Hunor és Eckstein Kovács Péter nem örül túlzottan az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács pártalapítási szándékának. Markó Béla a Szövetségi Képviselők tegnapi tanácskozásán kifejtette: az a csoportosulás, amely lérte kívánja hozni az Erdélyi Magyar Néppártot, immár alapított egy politikai alakulatot, a Magyar Polgári Pártot és úgy tűnik, nem igazán alkalmasak arra, hogy politikai szervezetet vezessenek. Emlékeztetett, hogy Tőkés László a magyar összefogással jutott be az Európai Parlamentbe. Mint mondta, a közös listára nemcsak az RMDSZ-nek volt szüksége. Markó Béla nem tartja lehetségesnek, hogy a szövetség együttműködjön az új párttal. Kelemen Hunor szerint egy újabb erdélyi magyar párt megjelenése nem szolgálja az egységes magyar politikai képviseletet és úgy véli, azt a fajta együttműködést kellene folytatni, amit 2008-ban kezdtek el. Az új párt létesítésének szándékát egyáltalán nem támogatja.
Eckstein Kovács Péter úgy véli, különböző szervezetekkel együtt lehet működni, ha azonban pártokról van szó, akkor már mindjárt más a helyzet.
Marosvásárhelyi Rádió, Erdély.ma