Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Romániai Magyar Demokrata Szövetség /RMDSZ/
30951 tétel
2004. október 26.
A Magyar Polgári Szövetség /MPSZ/ közleményben foglalta össze bejegyeztetésének eddigi történetét. Az MPSZ okt. 19-én benyújtotta a Központi Választási Irodához a mintegy 26 000 aláírást. Másnap   a Szilágy megyei RMDSZ vezetői Seres Dénes RMDSZ-szenátor irodájából telefonon hívni kezdték az aláírókat. Több személyt nagyenyedi RMDSZ-vezetők munkahelyük elvesztésével fenyegettek meg. A Központi Választási Iroda az ügyészségre utalta az MPSZ aláírásainak ellenőrzését. A Központi Választási Iroda szóvivője, Victor Pascu-Camenita szerint meg kell bizonyosodniuk arról, hogy az aláírók milyen nemzetiségűek. A kormánypárt bizottsági tagja, Dan Matei Agaton szerint nemcsak az aláírók nemzetiségét kell megvizsgálni, hanem azt is, hogy ezen személyek a legutóbbi népszámláláson magyarnak vallották-e magukat. (A 2001/680-as népszámlálásról szóló törvény szerint a népszámlálás adatai titkosak, és csakis statisztikai célokra használhatók.)  Az MPSZ a Központi Választási Irodánál írásban tiltakozott amiatt, hogy az aláírási íveket kiszolgáltatták az RMDSZ-nek. Szilágyi Zsolt független képviselő képviselőházi sajtótájékoztatón bejelentette: politikai megfélemlítés történik az ügyészség és a rendőrség bevonásával. Szilágy megyében az RMDSZ tisztségviselői több aláírót felkeresnek, és az aláírásokról faggatták őket.  Sipos Imrét például munkahelyén kereste meg Fodor István, az RMDSZ megyei tanácsosa, valamint Kerekes Edit, Zilah város RMDSZ-elnöke. Mindketten azt kérték tőle: vonja vissza aláírását, és adjon írásos nyilatkozatot arról, hogy nem írta alá az MPSZ íveit. Horvát Beáta tanárnőt a "státusziroda" munkatársa, Csillag Alpár kereste meg, és azzal fenyegette, hogy falura helyeztetik, ha nem áll kötélnek.  Az RMDSZ irodájába hívatott vagy telefonon felkeresett polgárok közül néhányan magyar nyelvű nyilatkozatban állították, hogy nem írták alá az íveket. Ezeket a személyeket a rendőrség is felkereste. A rendőrség a jelek szerint az RMDSZ-től kapott információk alapján járt el. Okt. 23-án  Orbán Mihályt, a Magyar Polgári Szövetség országos elnökségi tagját két civil ruhás rendőr kereste fel otthonában. Elmondásuk szerint Király András Arad megyei RMDSZ-elnök feljelentése alapján járnak el. Nyilatkozatot követeltek Orbán Mihálytól, amelyben kijelenti, hogy az általa gyűjtött aláírások hitelesek. Papp Lajost, a Magyar Polgári Szövetség Szilágy megyei elnökét beidézték a zilahi rendőrségre. Másnap újra kihallgatták.  Az Arad megyei rendőrség több aláírót és aláírásgyűjtőt keresett föl az aláírások hitelessége után érdeklődve. Vajon hogyan jutottak az aláírások az RMDSZ-hez?   /A Magyar Polgári Szövetség bejegyeztetésének eddigi története. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 26./
2004. október 26.
Sajnálattal vesszük tudomásul, hogy politikai döntések fosztják meg a választópolgárokat a választás szabadságától – nyilatkozta Szász Jenő. A Magyar Polgári Szövetség elnöke boszorkányüldözésnek minősítette, hogy az RMDSZ-szel szemben a választásokon indulni szándékozó szervezet aláírás-listáit az Országos Választási Iroda nem fogadta el. Szász Jenő elmondta, az MPSZ megfellebbezi az Országos Választási Iroda döntését a Legfelsőbb Törvényszéken, majd – akárcsak a helyhatósági választások esetében – a strasbourgi Emberjogi Bírósághoz kíván fordulni jogorvoslatért. /Salamon Márton László: Szász Jenő: diktátor az RMDSZ. = Krónika (Kolozsvár), okt. 26./
2004. október 26.
Szilágyi Zsolt, a Magyar Polgári Szövetség választmányának elnöke és Csuzi István, a Magyar Polgári Szövetség Bihar megyei elnöke nyílt levelet intézett Kiss Sándorhoz, az RMDSZ Bihar megyei választmánya elnökéhez és Lakatos Péterhez, az RMDSZ Bihar megyei szervezete elnökéhez,  kérve őket vessék latba befolyásukat Markó Béla elnök meggyőzésére, hogy a küszöbön álló Tőkés László-Markó Béla találkozó konkrét eredményekkel zárulhasson.  A Magyar Polgári Szövetség által gyűjtött aláírások által kiváltott, minden jel szerint RMDSZ-parancsra történő zaklatások még nem értek véget, de a levélírók remélik, hogy a címzettek is elítélik az aradi és szilágysági meghurcolásokat. /Nyílt levél Kiss Sándorhoz, az RMDSZ Bihar megyei választmánya elnökéhez és Lakatos Péterhez, az RMDSZ Bihar megyei szervezete elnökéhez. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 26./
2004. október 26.
 Szilágyi Zsolt, a Magyar Polgári Szövetség választmányi elnöke nyilatkozott az MPSZ-nek a választásokon való indulásáról. Szilágyi Zsolt emlékeztetett, nyáron felajánlották az RMDSZ-nek, hogy induljon párbeszéd a két politikai erő között, rendezzenek közös előválasztásokat. Az RMDSZ ezt nem fogadta el. Sehol sem rendezték meg az összmagyar előválasztásokat. Az RMDSZ kérésére, az SZDP és a Nagy-Románia Párt támogatásával az ügyészség vizsgálja az aláírásokat. Az MPSZ örömmel vette Tőkés László püspöknek, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének a közvetítésre vonatkozó javaslatát. /Hiteles erdélyi magyar képviselet kell! = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 26./
2004. október 26.
Kónya-Hamar Sándor képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke a vele készült beszélgetésben kifejtette, hogy új politikai evangelizációra van szükség, ezt jelzi az RMDSZ programja is. Az autonómia ugyanis önmegvalósítás, és eléréséhez párbeszédre van szükség. Teljes egészében föl kell karolni az autonómiát, s aki ezt nem teszi, annak le kell mondania. Az erdélyi magyarság körében nem egységről, hanem egyetértésről kell beszélni, hangsúlyozta. Ehhez pedig tárgyalni, vitatkozni kell. /Román Győző: Tizenkét apostol vagy egy mameluk. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 26./
2004. október 27.
Nem jött létre párbeszéd Markó Béla, az RMDSZ és Szász Jenő, a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) elnöke között, annak ellenére sem, hogy mindkét politikus megbeszéléseket folytatott a közvetíteni próbáló Tőkés László református püspökkel, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökével. Tőkés László szept. 26-án reggel Szász Jenővel ült közös asztalhoz, majd tizenegy órakor Markó Bélával kezdett tárgyalásokat Kolozsváron, a Bethlen Kata Diakóniai Központban. A megbeszélésekből egyértelműen kiderült: Szász továbbra is közös – azaz RMDSZ és MPSZ jelölteket egyaránt tartalmazó – lista összeállítását akarja. Markó ezzel szemben hangsúlyozta, hogy az RMDSZ előválasztásainak eredményeként összeállt listához már nem lehet hozzányúlni. Hozzáfűzte azonban: elképzelhetőnek tartja, hogy az RMDSZ-en kívüli szervezetek érdekeit a szövetség listáin szereplő jelöltek közül képviselhetnék azok, akik erre vállalkoznak. Tőkés László szerint a találkozók tartalmát az EMNT elnöke által közzé tett nyilatkozat határozta meg. A dokumentumban a püspök leszögezte: a küszöbön álló országos választások ügyében kialakult válságos helyzet megoldása abszolút elsőbbséget érdemel, az erdélyi magyarság számára elsőrendűen fontos, hogy az RMDSZ és az MPSZ egyetértésre jusson egymással. Azt javasolta, hogy a két politikai szervezet az RMDSZ logója alatt közös jelöltlistát állítson a választásokra. Az összefogás és az egység megteremtésének eszközeként és feltételeként azt jelölte meg, hogy az RMDSZ emelje fel szavát az MPSZ-szel szemben foganatosított hatósági zaklatások és antidemokratikus intézkedések ellen, és ítélje el a Szász Jenő vezette szövetségnek a választási szabadságot durván megsértő "diszkvalifikálását". Emellett az RMDSZ-nek – az MPSZ-hez hasonlóan – egyértelmű támogatásban kellene részesítenie a székelyföldi autonómia ügyében kezdeményezett népszavazást. Tőkés szerint mindezért az MPSZ-nek el kellene állnia a román pártokkal való közös választási listától. – Most is hajlandók vagyunk tárgyalóasztalhoz ülni, habár erkölcsileg elég nehéz feldolgozni azokat a támadásokat, amelyeket ránk zúdított az RMDSZ az elmúlt időszakban – mondta Szász Jenő. Markó Béla viszont elutasítja az MPSZ-szel való párbeszédet. Markó és Tőkés megállapodott abban, hogy folytatják egymással a párbeszédet, és két héten belül sort kerítenek egy újabb találkozóra. /Borbély Tamás: Nem jött létre párbeszéd Kolozsváron Markó Béla és Szász Jenő között. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 27./
2004. október 27.
Markó és Tőkés találkozójával láthatóbbá váltak a korábbi pozíciók. Markó választási fogásként megpróbálta eladni a semmit – Toró T. Tibor és Sógor Csaba ama jogát, hogy a parlamentbe bejutva ott az MPSZ-t képviseljék. Tőkés kísérlete sem sikerült, hogy a szembenálló felek fölötti centrumot létrehozza, majd abban elhelyezkedve közvetítsen, és visszaszerezze azt az autoritását, amellyel a kilencvenes évek elején rendelkezett. Túlságosan is az erdélyi magyar jobboldal harcos vezetője volt ahhoz, hogy ezt most elfogadják tőle, túlságosan hajlíthatatlan volt ahhoz, hogy hirtelen a kiegyezés emberének tűnjék. Végül az MPSZ sem jutott előbbre. A meghamisított listák története világossá tette: az erdélyi magyar politikai osztály teljes egészében „integrálódott” a román politikába. Az MPSZ a listák meghamisítása után immár a politikai vállalkozók által létrehozott román zsebpártok sorába illeszthető. Az RMDSZ pedig egyre kevesebbeket győz meg arról, hogy ő más, mint a román állam elosztási pozícióit őrző pártkartell többi tagja. /Bakk Miklós: A tisztánlátás ára. = Krónika (Kolozsvár), okt. 27./
2004. október 27.
Okt. 26-án Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában ismertették az RMDSZ államelnökjelöltjének programját. Markó Bélát Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke mutatta be, hangsúlyozva, a szövetségi elnök az az ember, aki megbízhatóságával, szavahihetőségével, következetességével helyt tud állni, és aki az RMDSZ új politikai programjának, a közösségi autonómiát is magában foglaló programnak méltó képviselője lesz. Markó Béla jelezte, olyan országot szeretnének az RMDSZ politikusai, amelyben nem elképzelhetetlen a magyar elnök sem. Az államelnökjelölt programjáról Kötő József ügyvezető alelnök, a programot ismertető füzet szerkesztője tájékoztatott. A rendezvényen bemutatták Markó Bélának A magyar dilemma /Pallas–Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda/ című, tanulmányokat, interjúkat, beszédeket tartalmazó kötetét. /Antal Erika: Bemutatták Markót, a jelöltet. = Krónika (Kolozsvár), okt. 27./
2004. október 27.
Az utóbbi napokban a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) több rágalmazó, a romániai és a nemzetközi közvéleményt félretájékoztató nyilatkozatot, állásfoglalást hozott nyilvánosságra a parlamenti választásokra összeállított tagsági névjegyzékkel kapcsolatban – olvasható az RMDSZ ügyvezető elnöksége okt. 16-án kiadott nyilatkozatában. A központi választási irodához (BEC) beérkezett jelzések nyomán megállapították, hogy az MPSZ által benyújtott listán számos esetben hamis vagy érvénytelen az aláírás. Ennek alapján döntött a BEC, hogy törvénysértés történt, és az MPSZ nem indulhat a választásokon. /Félretájékoztat az MPSZ. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 27./
2004. október 27.
Nem vehet részt a november végi választásokon az erdélyi Magyar Polgári Szövetség (MPSZ), mivel az Országos Választási Iroda (BEC) elutasította a szervezet támogatóinak aláírását tartalmazó listákat. A BEC az MPSZ listáit az ügyészségre küldték át az aláírások hitelességének megvizsgálása céljából. Rendőrségi nyomozást folytatattak az ügyben. Szilágyi Zsolt, az MPSZ választmányi elnöke elmondta: a BEC nem bizonyította jogerősen, hogy az MPSZ aláírási listái hiteltelenek lennének. Hozzátette: az elmúlt napokban több tucat embert hívtak be az RMDSZ irodáiba, megfélemlítve őket. Szilágyi szerint ez esetben nem jogi, hanem politikai döntésről van szó. Szilágyi emlékeztetett arra, hogy Markó Béla RMDSZ-elnök már a múlt héten tudta, hogy mi lesz a BEC döntése. Szilágyi szerint Markó egyik nyilatkozatában már akkor azt mondta, hogy az MPSZ-nek nem sikerült összegyűjtenie törvényes módon a szükséges számú aláírást. /Az Országos Választási Iroda szerint: Nem vehet részt a választásokon az MPSZ. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 27./
2004. október 28.
A romániai magyarság politikai szerepvállalása is szóba került a Thesszaloníkiben az Ortodox Egyház és az Európa Parlament néppárti frakciója nyolcadik találkozóján – tájékoztatott dr. Bárányi Ferenc, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom politikai alelnöke. Bár két nagy világvallás (a muzulmán és a zsidó) papjai távol maradtak, a vallások közelítését célul tűző tárgyalások az azonos számú ortodox és katolikus püspökök csoportjai, valamint a politikusok között nem voltak eredménytelenek. A magyar kereszténydemokrata politikusok, Kelemen Kálmán és dr. Bárányi Ferenc tárgyalásokat folytattak Martens Wielfrid elnökkel, aki kifejtette, hogy a Néppárt Frakció helyesnek tartja az RMDSZ politikai irányát és fontosnak bekerülését a román parlamentbe. A másik politikus, Antonio Constanzo néppárti titkár bírálta az RMDSZ-t s annak kereszténydemokrata mozgalmát a posztkommunista kormánnyal kötött szövetsége miatt. /(Sz. I.): Figyelnek ránk az Európai Parlamentben. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 28./
2004. október 28.
A kormánypárt gyengeségi jelének minősítette a PSD és a Román Nemzeti Egységpárt (PUNR) között okt. 26-án aláírt Maros megyei megállapodást Borbély László. Hasonlóan vélekedett Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei elnöke is, kijelentve, hogy a kormánypárt nem is konzultált a szövetséggel. A választások idejére szóló együttműködési szerződés értelmében az Egységpárt nem állít önálló listát, hanem arra buzdítja híveit, hogy a kormánypártot támogassák. A kormánypárt Lazar Ladariunak ajánlotta fel a képviselőházi lista negyedik helyét. Ladariu hangsúlyozta: „Nem fogom a hátamon bevinni az RMDSZ negyedik jelöltjét”. A kormánypárt az idei helyhatósági választásokon magyarellenes hangnemmel próbált többletszavazatokhoz jutni. /Antal Erika, Szucher Ervin: Borbély: ki a magyar ellenzék? = Krónika (Kolozsvár), okt. 28./
2004. október 28.
Az RMDSZ-nek kiemelt célja a jelenlegi romániai régiórendszer átrajzolása és ezen belül a Székelyföldnek mint fejlesztési régiónak a létrehozása – nyilatkozta okt. 27-én Markó Béla, az RMDSZ elnöke a három székely megye vezetőivel, képviselőivel a nyilvánosság kizárása mellett tartott sepsiszentgyörgyi munkatanácskozása után.  A Kovászna és Hargita megyei tanácsok vezetői, a háromszéki honatyák, Maros megyei képviselők, valamint az RMDSZ elnöke és ügyvezető elnöke részvételével zajlott megbeszélés végén állásfoglalást adtak ki arról, hogy Székelyföldnek önálló régióként kell meghatároznia magát. A résztvevők közös nyilatkozatát Markó egyben az RMDSZ álláspontjaként tálalta. Az RMDSZ programja erőteljesebben és reálisabban támaszkodik a decentralizációra, mint más pártoké, mondotta. /(sz.): Székelyföld régióért. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 28./
2004. október 29.
Okt. 28-án tartotta az RMDSZ kampánynyitó rendezvényét Kézdivásárhelyen. Lovasok alkotta sorfal között vonult be a Vigadó épületébe Markó Béla, a szövetség államfőjelöltje, valamint az RMDSZ parlamenti képviselői, szenátorai, ügyvezető elnökei, önkormányzati tisztségviselői és a kézdivásárhelyi polgárok. Tamás Sándor képviselő köszöntötte az államelnök-jelöltet, valamint a közönséget. Markó Béla hangsúlyozta: nem programot kíván bemutatni, sokkal fontosabbnak tartja azokat az üzeneteket elmondani, eljuttatni a választópolgárokhoz, a magyarokhoz, amelyek meghatározó jellegűek lehetnek az elkövetkező időszakban, a közeledő választásokra való tekintettel. /Megkezdte választási kampányát az RMDSZ. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 29./
2004. október 29.
„Együtt az autonómiáért” címmel tartják okt. 30-án Nagyváradon az RMDSZ Bihar megyei kampánynyitó. Biharból 37 ezer szavazatot gyűjtött az RMDSZ – közölte Lakatos Péter, Bihar megyei RMDSZ-elnök. Tőkés László püspök Nagyváradon sajtótájékoztatóján az MPSZ–RMDSZ találkozóról elmondta: az RMDSZ nem valós tárgyalásokra törekszik, hanem kész helyzet kialakítására. Hangsúlyozta, ő mindent megpróbált, hogy az erdélyi magyarság közt uralkodó patthelyzetben közvetítsen Markó Béla és Szász Jenő között. Az RMDSZ elnökének tárgyalási készsége mondott csődöt – vélte Tőkés László, aki újabb tárgyalási felhívást bocsátott közre. „Markó Béla folyton nyitottságról és párbeszédről szónokol, látványos akciót indított Párbeszéd a jövőért címmel. Ezzel szemben viszont sem nemzetünk közös jövője, sem az autonómia ügye nem volt eléggé fontos számára ahhoz, hogy szóba álljon az autonómia ügyében leginkább elkötelezett Magyar Polgári Szövetséggel.” /(Balla Tünde): Markó Béla a Bihar megyei választási kampánynyitón. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 29./
2004. október 29.
Még nem született döntés arról, hogy a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) indul-e román pártok listáin a parlamenti választásokon, vagy sem. Szász Jenő, az MPSZ elnöke elmondta: még nem sikerül konszenzusra jutni a szervezet vezető politikusainak a hogyan továbbról. Az MPSZ Bihar megyei szervezete úgy határozott: nem indít jelölteket az Emil Constantinescu vezette Népi Cselekvés Pártjának parlamenti listáin. Szilágyi Zsolt, az MPSZ országos választmányának elnöke annyit mondott: "az erkölcsi felelősséget elemezve" jutottak erre a döntésre. Szilágyi szerint az az RMDSZ, amely a rendőrség és az ügyészség bevonásával oldja meg a pluralizmus kérdését, már nem képviseli a romániai magyarok, a demokrácia, az integráció érdekeit. Gazda Zoltán, a sepsiszentgyörgyi MPSZ elnöke kifejtette: öt megyében (Kovászna, Hargita, Bihar, Maros és Szatmár) kizárólag az MPSZ jelöltjei szerepelnek majd a Népi Cselekvés képviselőházi és szenátusi listáin. Gazda közölte, a két alakulat közti tárgyalások legfontosabb feltétele az, hogy az autonómia kérdése kerüljön be a Népi Cselekvés programjába. Albert Álmos, a Kovászna megyei RMDSZ elnöke tiltakozott az MPSZ döntése ellen. Albert szerint elfogadhatatlan, hogy az MPSZ képviselői egy román párt listáin indulnak a választásokon. /Sz. K.: Nincs még döntés az MPSZ választási részvételéről. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 29./
2004. október 29.
Az utolsó órában című levelet juttatott el okt. 28-án Tőkés László Markó Bélának. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke még egyszer megpróbálta rávenni Markót: vegye fel az MPSZ jelöltjeit az RMDSZ parlamenti jelöltlistáira. A püspök levelében kárhoztatta az RMDSZ vezetőségét, mely „visszaél erdélyi magyar népünk és választóik, illetve jóhiszemű partnereik és nemzettársaik bizalmával”. Tőkés László elmondta, az a tény, hogy az RMDSZ leadta jelöltlistáit, nem zárja ki a megegyezés lehetőségét, ugyanis a listákon éjfélig még lehet változtatásokat eszközölni. Markó Béla a Tőkés Lászlónak küldött levele nyilvánosságra hozásával válaszolt a püspök utolsó kísérletére. Ebben kijelentette, nem tartja kudarcnak egyeztetésüket, hiszen egyetértettek például az egységes erdélyi magyar érdekképviselet fontosságában. /Gazda Árpád, Pengő Zoltán: Dilemmában az MPSZ. = Krónika (Kolozsvár), okt. 29./
2004. október 29.
Miután arra kényszerült, hogy listáin induljon, az MPSZ Smaranda Enache és Emil Constantinescu pártját, az AP-t ezentúl az autonomisták pártjának nevezi, mert a párt felvállalta az MPSZ ez irányú törekvéseit – közölte Gazda Zoltán, az MPSZ sepsiszéki elnöke.  Az MPSZ-t az Országos Választási Iroda kizárta, Gazda ezt diverziónak minősítette, a hamis aláírásokról leszögezte: ,,Sajnos, a szórványban, ahol nincs szervezetünk, a diverziót nem tudtuk kivédeni az idő rövidsége miatt, így nem vettük észre, hogy beépített emberek is beszivárogtak az aláírásgyűjtők közé, kik elvégezték megbízatásuk szerinti, piszkos munkájukat.” Gazda felháborítónak nevezte, hogy nem az ügyészség, hanem az RMDSZ nyomozott, és megfélemlített embereket, hogy rendőri kísérettel jártak házról házra, és tettek kész nyilatkozatot az emberek elé, miszerint ők nem írtak alá.   /(b. kovács): Az Autonomisták Pártja. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 29./
2004. október 29.
Makkai János, a Népújság főszerkesztője ismételten elítélte az MPSZ-t: a Fidesz- kreatúra, a Magyar Polgári Szövetség az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nevű szerveződés segítségével átlátszó felelősség-áthárítási kísérletbe fogott. Az erdélyi magyarság esetleges választási kudarcáért az RMDSZ-t teszik felelőssé. Az MPSZ a hamisításokról hallgat, és azt állítja, hogy az RMDSZ küldte az ügyészséget. /Makkai János: A rombolás technikája. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 29./
2004. október 29.
A hetvenéves Hary Bélát köszöntötték a kolozsvári Állami Magyar Operában. Simon Gábor, az opera igazgatója, majd Kónya-Hamar Sándor köszöntötte a Kolozs megyei RMDSZ nevében. Szép Gyula tolmácsolta az RMDSZ országos elnökségének jókívánságait, és átnyújtotta a neves karmesternek a Román Televízió kolozsvári stúdiója által készített Hary Béla-portréfilmet. A köszöntőbeszédek után első ízben vetítették le a Haza a magasban sorozat Hary Béla-portréfilmjét. Hary Béla Szilágysomlyón született, a Zenekonzervatórium karmesteri és zeneszerzői szakára felvételizett, mindkét helyre felvették, és rektori engedéllyel el is végezte mindkettőt. /Bálint B. Eszter: A csodabogár karmester. = Krónika (Kolozsvár), okt. 29./
2004. október 29.
Az Areopagus Alapítványt 2002 telén alapították különböző vallásos ifjúsági szervezetek vezetői. Programjaik jelenleg főleg az ifjúsági civil szervezetek vezetőinek képzésére irányulnak, tájékoztatott Varga Zoltán alelnök. Tavaly beindították a Kalotaszegi Ifjúsági Programot. Pályázatíró képzést szerveztek, és elindítottak egy trénerképzést, hogy a vidéki ifjúsági szervezeteknek jól felkészített, közösségfejlesztésre is alkalmas vezetői legyenek. Az Areopagus folytatni szeretné a tematikus ifjúsági konferenciák szervezését. Az Areopagusnak jó kapcsolata van az erdélyi magyar ifjúsági szervezeteket tömörítő MIT-tel, ezenkívül az RMDSZ-szel együttműködő MIÉRT egyes tagszervezeteivel is kapcsolatban állnak. Idén alakult a Kolozs Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács, amelynek Varga Zoltán az elnöke. /Sándor Boglárka Ágnes: Ifjúsági vezetők képzése a cél. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 29./
2004. október 30.
A kolozsvári Markó-Tőkés-Szász hármas találkozó meghiúsulása óta sokan újfent az RMDSZ-t hibáztatják a párbeszéd ellehetetlenüléséért. Markó Attila helyettes államtitkár cikkében ezt hevesen cáfolta. /Markó Attila: Hamis kártya. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 30./
2004. október 30.
Bihar megye vidéki polgármestereit és tanácsosait önkormányzati munkára készítette fel az a három napos képzés, amelyet Margittán szerveztek okt. 27-29 között. Az RMDSZ és az Önkormányzati Menedzsmentért Alapítvány a budapesti Vállalkozásfejlesztési Főiskola tanárainak közreműködésével szervezte a Versenyképes Önkormányzatok elnevezésű kurzust /(Balla Tünde): Önkormányzati képzés Bihar megyében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 30./
2004. október 30.
Harang és torony nélkül nincsen otthon – hangsúlyozta Markó Béla, az RMDSZ államfőjelöltje okt. 29-án a Nyárádszeredához tartozó Nyárádandrásfalva református templomának harangszentelő ünnepségén. A nyárádandrásfalvi református egyházközség januárban látott hozzá egy új harang öntéséhez szükséges alapok gyűjtéséhez. A helyi közösség kérésére az RMDSZ vezetői idén ősszel az egyházaknak szánt támogatási alapból mintegy 300 millió lejt különítettek el erre a célra. Az egyházi méltóságok az istentisztelet során köszönetet mondtak az RMDSZ vezetőinek a nagyarányú segítségért. /Harangszentelés Nyárádandrásfalván. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 30./
2004. november 1.
Okt. 29-én tartották Marosvásárhelyen az RMDSZ Maros megyei szervezetének kampánynyitó rendezvényét. Megtelt a sportcsarnok, a megjelenteket Kelemen Atilla, majd Frunda György köszöntötte az Edda-koncerten. Markó Béla, az RMDSZ elnöke hangsúlyozta, mindenkinek el kell menni szavazni. Nagy István kifejtette, Markó Bélát nem kötelező szeretni, de bízni kell benne. Ugyanúgy az RMDSZ-ben is. Bemutatta az RMDSZ megyei szenátor- és képviselő-jelöltjeit. Szenátor-jelöltek: Frunda György, Szakács János, Tatár Béla, Gál Éva. Képviselő-jelöltek: Kerekes Károly, Borbély László, Kelemen Atilla, Benedek Imre, Jakab István, Dávid Csaba, Náznán Jenő, Orbán László, Csata Edit. /Mózes Edith: Fergeteges RMDSZ-kampánynyitó a sportcsarnokban. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 1./
2004. november 1.
Okt. 31-én zsúfolásig megtelt a kolozsvári Sportcsarnok, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének kampánynyitó rendezvényén. Az egybegyűlteket Kónya-Hamar Sándor képviselő, megyei RMDSZ elnök köszöntötte, aki hangsúlyozta: együtt vagyunk újra az autonómiáért, önmagunkért, a magyarságért, a szebb és jobb jövőért. Ezt követően Markó Béla, az RMDSZ elnökjelöltje szólt a közönséghez. – Hoztam egy ajándékot, egy esernyőt, az RMDSZ esernyőjét. Ez azt jelképezi, hogy az RMDSZ esernyője ép, egyben van, és mindannyian beférünk alá. – Tegyük ismét Kolozsvárt Erdély fővárosává az elkövetkező négy évben – fejezte be beszédét Markó Béla. Ezt követően bemutatkoztak a megye szenátor- és képviselőjelöltjei. A kampánynyitó ünnepséget a Republic együttes koncertje zárta. /P. A. M.: Az RMDSZ esernyője ép és egyben van. Kampánynyitó ünnepséget tartott a Kolozs megyei RMDSZ. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 1./
2004. november 2.
Szűknek bizonyult a kolozsvári Sportcsarnok annak a több, mint ötezer embernek a befogadására, akik okt. 31-én a Romániai Magyar Demokrata Szövetség államelnök-jelöltjének Kolozs megyei bemutatásán vettek részt. Elsőként Kónya Hamar Sándor szólt a tömeghez. Együtt az autonómiáért, együtt önmagunkért, megálmodható jövőt, megvalósítható álmot! – fogalmazott a Kolozs megyei RMDSZ elnöke. Markó Béla államfőjelölt a Kolozs megyei RMDSZ elnökének, Kónya Hamar Sándornak az RMDSZ ernyőjét nyújtotta át. Markó emlékeztetett arra, hogy nem egészen fél évvel ezelőtt ugyanitt, Kolozsváron az RMDSZ vezetői a kincses város hírhedt polgármesterének menesztését tűzték ki célul. – Ez megvalósult, hiszen ha valamit vállalunk, minden bizonnyal teljesíteni fogjuk – erősítette meg Markó. /Legyen ismét Kolozsvár Erdély fővárosa! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 2./
2004. november 2.
Szilágy megyében tíz politikai párt és szintén tíz kisebbségi szervezet állít jelöltet, köztük a rutén, olasz, bolgár, albán, lengyel, ukrán, török, horvát, örmény és két roma szervezet pályázik a kisebbségi parlamenti képviseletre. A Magyar Polgári Szövetség jelöltjei Szilágy megyében is az Emil Constantinescu vezette Népi Cselekvés listáin indulnak. A szenátorjelöltek közül az egyik dr. Sándor József, aki négy évvel ezelőtt az RMDSZ keretében vett részt az előválasztásokon, akkor Seres Dénes szenátor 230 szavazattal az első, ő pedig 200 szavazattal a lista második helyezettje lett. /J. L.: Szilágy megyében is NCS-listákon az MPSZ jelöltjei. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 2./
2004. november 2.
A Beszterce-Naszód Megyei Törvényszék álláspontja alapján csupán egyetlen személy felel majd a bíróság előtt Koncz Jenő, az RMDSZ szászzsombori szervezete elnökének három támadója közül. A besztercei ügyészség határozata megkérdőjelezhető, hiszen október elsejére virradóra hárman hatoltak be Koncz Jenő családi házába, és a vasvillával felfegyverkezett támadók egyformán ütlegelték Kékes község RMDSZ-es önkormányzati képviselőjét. A másik két tettes jó viszonyt ápol Kékes volt polgármesterével, valamint a rendőrséggel, amely megpróbálja tisztára mosni őket. Koncz Jenő megveretésének indítékát nem vizsgálták ki, holott az RMDSZ-elnök nyilvánosságra hozta: bántalmazóit az idei helyhatósági választások idején csaláson érte, emiatt azok közölték vele, hogy „éberségéért” lakolni fog. Szilágyi János, az RMDSZ területi elnöke elmondta, a Koncz Jenő által gyűjtött aláírások máig sem kerültek elő. /Rostás Szabolcs: Tisztára mostak két támadót. = Krónika (Kolozsvár), nov. 2./
2004. november 2.
Jeszenszky Géza nyílt levelet intézett Markó Bélához és az erdélyi magyar választókhoz. „Annak a kormánynak voltam a külügyminisztere, amelynek elnöke meghirdette, hogy politikájában sosem fogja szem elől téveszteni a magyar nemzet egészének, mind a 15 milliónak az érdekeit” – írta. Célszerű, ha egy nemzeti kisebbség egyetlen pártba tömörül. A nemzeti kisebbségek pártjainak ezért szervezetükön belül kell biztosítaniuk a vélemények sokszínűségét, a pluralizmust. Az RMDSZ vezetése nem állt feladata magaslatán, nem tudta sikerrel integrálni a különféle irányzatokat. Elmarasztalhatók azok is, akik a viták nyomán külön politikai szervezetet hoztak létre. Most már csak egy kiút van, ha a magyar választók bölcsebbek, mint a politikusok, és mégis elmennek választani. A magyarországi politikai erőket is komoly felelősség terheli a kialakult vészhelyzetért. /Jeszenszky Géza: Nyílt levél Markó Bélához és az erdélyi magyar választókhoz. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 2./