Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2004. november 25.
Gajdos Balogh Attila az RMDSZ vezetőit hibáztatta, amiért nem egyeztek ki a Magyar Polgári Szövetséggel a parlamenti választásokon való közös részvételben. Frunda György is elismerte, hogy az RMDSZ a román kormány fő ütőkártyája, az EU-felé való törekvésében. Frunda állította, hogy Tőkés László "nem jó politikus", amikor éppen a nagyváradi református püspök képviselte a helyzetteremtő politikát. Amennyiben nem lesz meg a bejutáshoz szükséges öt százalék, azért mind az RMDSZ, mind a Magyar Polgári Szövetség korifeusainak felelniük kell, szögezte le Gajdos Balogh Attila. Nem ismerték föl a kisebbségvédelem meg a környezetvédelem közös vonásait: a változatosság védelmét és szinten tartását. /Gajdos Balogh Attila: A változatosság gyönyörködtet. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 24., folyt.:25./
2004. november 25.
A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium esetében a visszaszolgáltatásról szóló hivatalos okmányok megérkezését követően, a fellebbezési határidő utolsó napján a rendelet ellen keresetet nyújtott be a polgármesteri hivatal. Rácz Levente Fehér megyei RMDSZ-elnök bejelentette, hogy a liberális polgármester megtámadta a kollégium és a tanári lakások visszaszolgáltatásával kapcsolatos rendeletet. Formai okokra hivatkoztak: az ingatlanokat a Kolozsvári Református Egyházkerület igényelte, azonban az 176/1948-as rendeletben a nagyenyedi református iskola szerepelt. Rácz Levente kérte a polgármestertől, hogy legalább a kollégium esetében vonja vissza a bírósági keresetet, ez megtörtént. Nov. 24-én, a tárgyaláson a felperes, a polgármester visszavonta a keresetet, ezért most már az ingatlanok telekkönyvezhetők. Ez is mutatja, hogy miért kell érdekképviselet, mert állandóan ott kell lenni és nyomást gyakorolni, mondta Rácz Levente. /N.T.: Tessék telekkönyvezni! = Nyugati Jelen (Arad), nov. 25./
2004. november 26.
Eckstein-Kovács Péter szenátor és szenátorjelölt úgy látja, hogy az RMDSZ kampánya sikeres volt. Azt nehezményezte, hogy a helyi közszolgálati rádió és televízió magyar nyelvű adásából szinte teljes mértékben hiányoztak a választási anyagok. Az RMDSZ mindeddig valóban erdélyi magyar politikát folytatott. Együttműködik a kormánypárttal, a Szociáldemokrata Párttal, de amikor erdélyi érdekek megsértése merült fel, az RMDSZ saját hangon tudott megszólaltatni. Romániában pedig az RMDSZ parlamenti jelenléte a demokrácia létének a fokmérője. /Tibori Szabó Zoltán: A magyar érdekképviselet léte a tét. Interjú Eckstein-Kovács Péter RMDSZ-szenátorral. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 26./
2004. november 26.
A rendszerváltás óta eltelt másfél évtized során először kerül az erdélyi magyar választók jó része abba a helyzetbe, hogy mérlegelnie kelljen. Jó lett volna, ha az RMDSZ–MPSZ ellentét konfliktusai és le nem zárt vitái nem most zúdulnak a választópolgárok nyakába. /Bakk Miklós: Jó lett volna... = Krónika (Kolozsvár), nov. 26./
2004. november 26.
Markó Béla, az RMDSZ elnöke, államfőjelöltje a vele készült interjúban rámutatott, az lenne a siker, ha elérnék, de legalább megközelítenék a 2000-es választási eredményt. Az RMDSZ parlamenti befolyása az utóbbi időben enyhített az etnikai feszültségeken. Fél évvel ezelőtt még nyilatkozatban jelentette ki az RMDSZ-frakció, hogy a választási évben benyújtott autonómia-törvénytervezet a szélsőséges román nacionalisták malmára hajthatja a vizet. Most meg az RMDSZ is az autonómia jelszavával kampányolt, jegyezte meg Gazda Árpád, a lap munkatársa. Fél évvel ezelőtt sem az autonómia ellen nyilatkozott a frakció, csak nem értett egyet egy olyan szimbolikus gesztussal, amelynek akkor semmiféle eredménye nem lehetett. Ha pedig az eddig ellenzékben lévők úgy érzik, hogy most az RMDSZ az ő céljaikat is felmutatja, akkor ezt elégtétellel kellene tudomásul venniük, fejtette ki Markó Béla. /Gazda Árpád: Együttműködési feltétel lesz az autonómia. = Krónika (Kolozsvár), nov. 26./
2004. november 26.
Erdély több nagyobb városában szervezte meg a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) azt a gyertyás felvonulást, amellyel a kettős állampolgárság és az autonómia ügyét kívánta támogatni. Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön több százan gyűltek össze nov. 25-én este. Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ képviselői is részt vettek az eseményen, ezzel fejezve ki, hogy az autonómia és a kettős állampolgárság ügyét ők is támogatják. A Kossuth-szobornál Gazda Zoltán, a szervezet sepsiszéki elnöke olvasta fel az MPSZ Albert Álmos polgármesterhez intézett felhívását, amelyben a polgári szövetség azt kéri, a városi tanács tűzze napirendre az autonómia-referendumot. „Nem testvéreink ellen harcolunk, hanem szabadságunkért, magyarságunkért és boldogulásunkért. Mindannyiunkért, itt Székelyföldön” – hangsúlyozta beszédében Bereczki Kinga, az AP-képviselőlista vezetője. Szatmárnémetiben elmaradt a tervbe vett fáklyás felvonulás. Az MPSZ Szatmár megyei szervezete ugyanis nem kért időben engedélyt a hatóságoktól az utcai megmozdulásra, a rendőrség azzal fenyegette meg Hegedűs Pál megyei elnököt, hogy több millió lej pénzbírságot rónak ki a szervezetre, amennyiben mégis felvonulnak a város régi főterén. /Farkas Réka, Pesek Attila: Gyertyák égtek az autonómiáért. = Krónika (Kolozsvár), nov. 26./
2004. november 26.
Adrian Vlad Casunean, a Kovászna megyei SZDP elnöke nov. 25-én tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy le kell tartóztatni a Székelyföld-névtáblát elhelyező RMDSZ-tagokat, mivel az ország biztonsága ellen cselekedtek. Casunean hozzátette, a névtábla elhelyezésében részt vevő RMDSZ-honatyákat mentelmi joguk alapján nem lehet letartóztatni, de súlyosnak tartja tettüket, mivel "akciójukkal a nemzetbiztonságot fenyegették, semmibe vették az állam autoritását és az alkotmány előírásainak megszegésére buzdították a magyar lakosságot". /Casunean: le kell tartóztatni a Székelyföld-névtábla elhelyezőit. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 26./
2004. november 26.
Domokos Géza, az RMDSZ megalakulása utáni első elnöke írásában kiállt az egységes magyar képviselet, az RMDSZ mellett. /Domokos Géza: Élni az erdélyi erénnyel. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 26./
2004. november 26.
Van két olyan cél, amelyet minden ésszerűen gondolkodó a magáénak vallhat: az erdélyi magyarság parlamenti képviselete és a kettős állampolgárság, szögezte le Csávossy György. Ezt akkor is így látja, ha mint a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének vezetőségi tagja, nem mindig helyesli az RMDSZ csúcsvezetőségének döntéseit. Az RMGE jó ideje kérte az RMDSZ illetékeseit: teremtsenek lehetőséget arra, hogy az erdélyi gazdák az RMDSZ-en belül parlamenti képviselethez juthassanak. Hatszázezer magyar őstermelő érdekeinek a megjelenítéséről van szó. A törvényhozásban a mezőgazdasággal kapcsolatos döntések esetében az RMGE véleménye nem érvényesült. Az RMDSZ nem segítette a legesélyesebb RMGE-jelöltet, annak elnökét, hogy mandátumhoz jusson. /Csávossy György: Ésszerűség és moralitás. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 26./
2004. november 26.
Úgy tűnik, hogy szülővárosa, Székelyudvarhely végleg megszerezte az erdélyi magyar botrányok java hányadának tulajdonjogát, írta Magyari Lajos, a Háromszék főszerkesztője. Innen indult útnak az Erdélyi Magyar Kezdeményezés mozgalma, mely elsőként bontotta meg az RMDSZ addig szilárdnak hitt egységét, itt szakadt először igazán két pártra a magyarság, s az RMDSZ helyi potentátjainak az UPE (Udvarhelyi Polgári Egyesület) elszánt frontharcosaival kellett felvennie a küzdelmet a város politikai birtoklásáért. A polgármesteri széket mindmáig Szász Jenő, egykori ,,független”, időközben a Magyar Polgári Szövetség országos elnökévé avanzsált politikus szerezte meg. Székelyudvarhely első igazi nagy botránya a ,,Cserehát” néven elhíresült svájci–román panama, melynek folyományaként a legmagyarabb városba görög katolikus román apácarend telepedhetett, s a kormány fegyveres támogatásával gyökeret is vert ott. S vélük együtt terjeszkedik, ,,honfoglal” a város két-három százaléknyi románsága. Szász Jenő ígérte, hogy magyar költségvetési és alapítványi támogatásokkal egyszerűen visszavásárolja a város tulajdonát képező, csereháti fundusokra emelt épületegyüttest. Azóta sem történt semmi, leszámítva néhány elveszített pört. Újabb botrány: a város jól felszerelt nyomdáinak egyikében nyomtatták ki az MSZP hírhedett propagandaújságját, melyben válogatott hazugságokkal próbálják rémítgetni Magyarország szavazópolgárait a kettős állampolgárság ügyében tartandó december 5-i referendum esetleges igenlésének ,,szörnyű következményeivel”. Közben a székelyudvarhelyi Tamási Áron Líceum főépülete veszélybe került, sürgős felújításra szorul. Pénz viszont nincs, a Világbank visszamondta megígért támogatását, az egyház javára hozott reprivatizációs döntésre hivatkozva. /Magyari Lajos: Szép, új erdélyi világ. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 26./
2004. november 26.
Nov. 25-én Budapestre érkezett az RMDSZ busza, melyen 30 erdélyi fiatal két hét alatt 14 erdélyi városban próbálta felmérni, miért vándorolnak el a fiatalok szülőföldjükről a jobb megélhetés reményében. "A magyar közösségnek nagyon fontos Budapest támogatása, elsősorban kulturális és oktatási téren" – mondta Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke. A körút nem titkoltan kampánycélokat is szolgált. "Itt akarjuk elmondani az itt tanulóknak, illetve az itt dolgozó (erdélyi) fiataloknak, hogy van út hazafelé" – közölte a társaság budapesti programjával kapcsolatban Kovács Péter. A megszerzett tapasztalatok alapján az RMDSZ politikusainak átnyújtandó összefoglalóban főleg a kultúra, az oktatás, és az ifjúságpolitika területén szükséges reformokra hívják fel a figyelmet a túra résztvevői. /Úton hazafelé. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 26./
2004. november 26.
Nov. 25-én Székelyudvarhelyen a Városi Tanács ülésén az RMDSZ-frakció öt perc szünetet kért, ezt követően a Polgári Frakció meglepve vette tudomásul, hogy az RMDSZ-es városatyák minden magyarázat nélkül végleg távoztak a gyűlésteremből. Emiatt nem tudták folytatni a megkezdett tanácsülést, legtöbb határozat meghozatalához ugyanis kétharmados többség szavazatára lett volna szükség. A vitát és a két frakció közötti nézeteltérést kiváltó ügy, a szombatfalvi 2-es számú óvoda helyzete nem is szerepelt az ülés napirendjén. Az előterjesztett 25 napirendi pont között számos közérdekű problémáról, egyebek mellett a 2005-ös helyi adók és illetékek tervezetéről, a költségvetés módosításáról, a Szinfo és Tourinfo irodák helyzetéről kellett volna döntenie a tanácsnak. Ugyancsak döntést kellett volna hozni az autonómia ügyében történő népszavazás kiírásáról is. /Szász Emese: Újabb botrányos tanácsülés. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 26./
2004. november 27.
Nagyváradon nov. 25-én tartotta az RMDSZ kampányzáró gyűlését, az RMDSZ-kampányshowt, a magyarországi ATV-n látható Fásy Ádám mulatójával. Biró Rozália nagyváradi alpolgármester köszöntötte a bihariakat, majd így folytatta: „1920 június 4., egy döntéssel 103 ezer négyzetkilométeren 1,6 millió magyart taszítottak kisebbségi sorba csak itt, Erdélyben." Biró Rozália élhetőbb életet ígér azoknak, akik Erdélyben akarnak élni, dolgozni, gyermeket nevelni. Ezután jött este maratoni, mulatós része Fásy Ádámmal és csapatával. Közben rövid beszédekkel bemutatkoztak az RMDSZ Bihar megyei honatya jelöltjei: Pete István szenátor-, Lakatos Péter, Sóki Béla és Székely Ervin képviselő jelöltek. Az országos RMDSZ-t Nagy Zsolt, a kampánystáb vezetője képviselte. Kiss Sándor, a Bihar megyei tanács alelnöke, a megyei RMDSZ választmányi elnöke, a kampányban munkálkodó sokezer önkéntesnek köszönte meg a közreműködést. / (Balla Tünde): Kampányzáró több ezer bihari magyarral. Minden magyar felelős minden magyarért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 27./
2004. november 27.
Aláírásgyűjtő-akciót indított az RMDSZ Kolozsváron annak érdekében, hogy a kábeltévék alapcsomagjába magyar adók is bekerüljenek. A kezdeményezés eredményességéről számolt be Kónya-Hamar Sándor, a megyei RMDSZ elnöke, Bitay Levente, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Boros János alpolgármester és Balló Áron, a Szabadság közéleti napilap főszerkesztője. Az UPC vezérigazgatójának, Mircea Ileának átnyújtották a beadványt, az Astral igazgatója csak a jövő héten tér vissza Kolozsvárra, ezért a magyar adók számának méltánytalansága ellen tiltakozó listát akkor adják át Mindkét társaság pozitívan reagált az igényekre. /Póka János András: A kábeltévézés Robinson-szigete. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 27./
2004. november 29.
Bár abszolút többséget nem szerzett, a Szociáldemokrata Párt és szövetségese, a Román Humanista Párt tekinthető a parlamenti választások nyertesének – derül ki a választóknak a szavazóhelyiségekből való kilépésekor felvett adatokon alapuló felmérésekből. /Szociáldemokrata győzelem a parlamenti választásokon. Az exit poll szerint az RMDSZ átlépte a parlamenti bejutási küszöböt. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 29./
2004. november 29.
Rendőrségi feljelentést tett Bencze Attila székelyudvarhelyi fiatalember, aki azt állítja, hogy Benedek Árpád Csaba, a városi tanács RMDSZ-frakciójának tagja nov. 27-én hajnalban megverte, mert a Népi Akció pártjának plakátjait kívánta kiragasztani. Bencze Attila elmondta, Benedek Árpád Csaba előstör négyszázezer lejt ajánlott fel neki, amennyiben inkább RMDSZ-plakátokat helyez ki, vagy egyszerűen hazamegy. Ő erre nem volt hajlandó, erre Benedek Árpád Csaba és társai nekilökték a kerítésnek, és amikor már a földön feküdt, rúgni kezdték. Mindezt a köztisztasági vállalat közel huszonöt, éppen munkába tartó dolgozója látta. Benedek, aki a Szövetségi Képviselők Tanácsa /SZKT/ ifjúsági és sportbizottságának elnöke is, cáfolta, hogy pénzt ajánlott volna fel, továbbá szerinte a fiatalember ittas. Bencze Attila a kórház sürgősségi osztályára ment, ahol megállapították, hogy lábán több komoly zúzódás is van. Ezt követően a fiatalember panaszt a rendőrségen. /Zilahi Imre: Megverték a plakátolót? = Krónika (Kolozsvár), nov. 29./
2004. november 29.
Egy órával az urnák zárása előtt Verestóy Attila, az RMDSZ Hargita megyei szenátorjelöltje megjelent a székelyudvarhelyi Digital3 kábeltévé adásában, és a szavazáson való részvételre buzdította a városlakókat. Nagy Mária Terézia, a Népi Akció képviselőjelöltje alig húsz perccel ezt követően faxüzenetben jelezte a megyei választási irodának az esetet. /Választási törvényt sértett az RMDSZ Székelyudvarhelyen? = Krónika (Kolozsvár), nov. 29./
2004. november 29.
Örömmel fogadták az RMDSZ marosvásárhelyi "főhadiszállásán" az exit poll-eredményeket, Markó Béla szövetségi elnök hangsúlyozta, sikernek tekinthető ez az eredmény, hiszen több hónapos megosztási kísérletek után az erdélyi magyarság letette a voksát a politikai egység mellett. /B.T.: Pezsgőbontás az RMDSZ marosvásárhelyi főhadiszállásán. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 29./
2004. november 29.
Nov. 26-án az RMDSZ bukaresti szervezete új székházba költözött. A legutóbbi népszámlálás szerint mintegy 9000 főt számláló magyar közösség az évek során kinőtte a Petőfi Házban rendelkezésére bocsátott irodáit, ezért az RMDSZ vezetőségének közbenjárására megkapta az egykori Mezőgazdasági Bank épületének egyik emeletét. A házavatásra eljöttek az RMDSZ-honatyák, a történelmi egyházak képviselői, egyetemi oktatók, művészek, újságírók, diákok. Jelen voltak a bukaresti magyarság listavezető parlamenti jelöltjei: dr. Kövér György sebészorvos (szenátus), valamint dr. Cihó Miron történész, a Bukaresti Tudományegyetem tanára (képviselőház). Az ünnepséget Budai Richárd, a bukaresti RMDSZ elnöke nyitotta meg, majd Markó Béla, az RMDSZ vezetője összefoglalta a kampánykörútjának tapasztalatait: összesen húsz ezer kilométert tett meg, ez idő alatt fölkereste eldugott falvak szórványközösségeit éppúgy, mint a tömbmagyar vidékek városait. Mindenütt szeretettel fogadták. /(Barabás István): Bukaresti magyar ünnep. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 29./
2004. november 29.
Százötven évvel ezelőtt született Temesvár történetének legkiválóbb polgármestere, Telbisz Károly (1854–1914), aki modern nagyvárossá varázsolta a kisvárost. Az évforduló alkalmából a Magyar Nőszövetség és az RMDSZ helyi szervezete megkoszorúzta Telbisz Károly síremlékét és megemlékezést szervezett a Kós Károly Közösségi Központban. Szekernyés János helytörténész előadásban vázolta fel Telbisz Károly életútját. A megemlékezések résztvevői vállalták, hogy Székely László temesvári főépítészhez és Geml József, Temesvár utolsó magyar polgármesteréhez hasonlóan a méltatlanul elfeledett Telbisz Károlyt is visszahozzák a köztudatba, utcát neveznek el róla és szobrot állítanak neki. /(Pataki Zoltán): Telbisz Károlyra emlékeztek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 29./
2004. november 30.
Az erős kampánynak, az erdélyi értelmiségiek, egyházak és civil szervezetek támogatásának, valamint a magyar közösség megfelelő létszámú részvételének köszönhető, hogy az RMDSZ fenntarthatja a jövőben is parlamenti képviseletét – mondta Markó Béla, az RMDSZ elnöke. A választási eredmény az erdélyi magyar összefogás eredménye. „Hajlandóak vagyunk mindenkivel együtt gondolkodni, aki az RMDSZ-en belül keresi politikai jövőjét” – mondta. Markó Béla emlékeztetett arra, hogy Románia jövendő parlamentjében az RMDSZ szeretné megvalósítani programjának három fő célkitűzését: az integrációt, az autonómiát és a jólétet. /Markó Béla szerint: Magyarságunk elutasította a megosztó törekvéseket. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 30./
2004. november 30.
Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke szerint az RMDSZ várhatóan elveszíti a Hargita megyei ötödik képviselői helyet, amit 1992 óta először ismét valamelyik román párt jelöltje fog betölteni. Takács szerint ezt az RMDSZ ellenes kampánnyal, a székelyföldi politikai félretájékoztatással sikerült elérni. Takács szerint a román pártok érdekeit kiszolgáló Magyar Polgári Szövetség hatékony média és magyarországi politikai támogatása miatt a román pártok nagy valószínűséggel előre fognak törni Szatmár, Bihar, Maros, Hargita megyében, de Kovásznát sem lehet kizárni. Az RMDSZ-nek elsősorban saját álláspontját kell körvonalaznia függetlenül attól, milyen választási eredmények születnek, szögezte le. /Borbély Tamás: Székelyföldön is előre törhetnek a román pártok. Interjú Takács Csabával, az RMDSZ ügyvezető elnökével. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 30./
2004. november 30.
Folyik a kampány a kettős állampolgárság mellett és ellene is. Aczél Endre újságíró például egyszerű európai egérútként aposztrofálja a határon túli magyarok kettős állampolgárságának megszerzését (Népszabadság, 2004. szeptember 16.), amit nem támogat. Patrubány Miklós MVSZ-elnök a vele készült beszélgetésben kiemelte, hogy bemutatták be a www.kettősállampolgárság.hu honlapot, amely választ ad a kormánypártok azon kijelentésére, hogy a magyar társadalom nincs jól tájékoztatva a kettős állampolgárság kérdésében. A mostani népszavazási indítvány teljes körű állampolgárságról szól. Amennyiben a népszavazás sikerül, akkor kezdődik az a folyamat, amelyet eddig a magyar nagypolitika mindvégig halogatott, ugyanis már 1990-ben létre kellett volna hozni a magyar–magyar integráció intézményeit. Erre volt hivatott az Antall-kormány által létrehozott Határon Túli Magyarok Irodája nevű intézet, de ez megrekedt a határon túliság fogalmánál. Majd ebből lett a Határon Túli Magyarok Hivatala, „de ez az intézmény sem lépett az integráció irányában.” Az MVSZ 1996 óta mondta, hogy még Magyarország EU-csatlakozása előtt meg kell adni az állampolgárságot a határon túli magyaroknak, nehogy újból vasfüggöny ereszkedjék le magyar és magyar közé a Kárpát-medencében. Kérésüket hallgatták meg, a vasfüggöny leereszkedett 2004. május elsejével, Magyarország európai uniós csatlakozásával. Az MVSZ javasolta a Külhoni Magyar Adóalap létrehozását. Ebbe azok a magyarok fizetnének be, akik Magyarországon adófizető kötelezettséggel bírnak, tehát akik itt szerzik a jövedelmüket. A külhoni magyarok ebből az alapból részesülnének. A magyar állam jelenleg /a státustörvényt, az Erdélyi Magyar Egyetemet, a külföldi ösztöndíjakat figyelembe véve/ összesen nem nyújt 20 milliárd forintnyi támogatást a határon túli magyaroknak egy évben. Ha ez a Külhoni Magyar Adóalap létrejön, akkor már az első évben 50 milliárd forintra nő ez a pénzösszeg, mert kb. ennyit tesznek ki a Magyarországon hivatalosan munkát vállaló külhoni magyarok befizetései. Patrubány Miklós /sz. Medgyes, 1952. de. 23./ Kolozsváron a Műegyetemen szerzett villamosmérnöki diplomát. Szakterülete az elektronika. 1973-ban Kolozsváron megalakította a Visszhang nevű egyetemi rádiót, és ennek volt főszerkesztője 1976-ig. 1990 tavaszáig a Kolozsvári Számítástechnikai Kutatóintézet tudományos főkutatója volt. 1983-ban részt vett az első romániai személyi számítógép, a PRAE megalkotásában. 1989-ben szakkönyvet írt a mikroprocesszor-technológiáról. 1992-től a kolozsvári Praemium Kft. tulajdonos-igazgatója. 1990 és 1992 között a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökségének tagja. 1992-től a Magyarok Világszövetségének elnökségi tagja, 1996 októberétől az MVSZ elnökhelyettese, az MVSZ Erdélyi Társaságának (VET) elnöke. 1996-ben kiadta a Magyar Kisebbség című nemzetpolitikai szemlét. 2000-től az MVSZ elnöke. /Balázs D. Attila: “Tisztelt Választópolgár! Feketén fehéren a kettős állampolgárságról. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), nov. 30./
2004. november 30.
A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) szerint az RMDSZ úgy győzött, hogy a hatalom segítségével felszámolta a konkurenciát, olvasható az MPSZ közleményben. „Bebizonyosodott, hogy programunk és célkitűzéseink, az autonómia és a kettős állampolgárság elnyerték a magyarság bizalmát, ezért az RMDSZ arra kényszerült, hogy vállalja ezeket a választási kampányában”, áll a közleményben. Puskás Bálint RMDSZ-szenátor, a közleményre reagálva azt nyilatkozta: az RMDSZ eredményeit nem befolyásolta az MPSZ részvétele a választásokon. Szász Jenő, az MPSZ elnöke kifejtette, hogy az MPSZ nem beszélhet saját eredményeiről, hiszen gyakorlatilag nem indult a választásokon. Ez a helyzet egy antidemokratikus és diszkriminatív törvény következtében állhatott elő, amelyet az RMDSZ a kormánypárt segítségével idézett elő. /Köllő Katalin: Szász: Pályakorrekcióra kényszerítettük az RMDSZ-t. MPSZ: Nem a polgári szövetség, hanem Constantinescuék kudarca. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 30./
2004. december 1.
Markó Béla kijelentette, hogy az RMDSZ nem kapott a választások meghamisítására utaló jelzéseket azokban a térségekben és megyékben, ahol megfigyelőket delegált a választásokra. /Markó: az RMDSZ nem kapott a választások meghamisítására utaló jelzéseket. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 1./
2004. december 1.
Az RMDSZ kész vállalni a kormányzás feladatát, mivel a romániai magyar közösségnek érdeke, hogy aktív szerepet vállaljon a döntéshozatalban is – jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke a szövetség Operatív Tanácsának bukaresti ülése után. Nem fognak támogatni egy olyan kormányt, amely akár csak hallgatólagosan is együttműködik a Nagy-Románia Párttal. /B. T.: Nincs döntés még arról, melyik elnökjelöltet támogatja az RMDSZ. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 1./
2004. december 1.
A Központi Restitúciós Bizottság (KRB) újabb ingatlanok visszaadásáról döntött, nyilatkozta Markó Attila helyettes államtitkár, a KRB RMDSZ-es alelnöke. A gyulafehérvári római katolikus érsekség 5 ingatlana esetében született elvi döntés, közülük is kiemelkedő a dési művelődési ház visszaadása, az Erdélyi Református Egyházkerület esetében pedig 2 ingatlan visszaadásáról, ezek egyike a szórványban nagy jelentőséggel bíró lupényi óvoda épülete. Ugyancsak nov. 30-án el fogadták 11, korábban elvi döntéssel már rendezett ingatlan végleges határozatát is. A listán 5 magyar ingatlan szerepel, valamennyi az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonába kerül vissza. /További egyházi ingatlanok sorsáról döntöttek. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 1./
2004. december 2.
Magyarországi kampánytémának nevezte a kettős állampolgársággal kapcsolatos vitát dec. 1-jén Gyulafehérvárott Adrian Nastase miniszterelnök, aki szerint semmiféle nemzetközi jogi és politikai alapja nincs az elképzelésnek. Nastase őrültségnek minősítve az "ötletet", amely szerinte a XIX. század végének, illetve a XX. század elejének szemléletét idézi. Ha a kettős állampolgárság megadásáról szóló elképzelés valóra válna, Nastase értelmezése szerint a romániai magyarok kollektív formában, nem pedig egyénileg jutnának állampolgársághoz. E magyarok ráadásul 2007-ben "hármas állampolgársággal" is rendelkeznének majd, mivel egyben az Európai Unió állampolgárai is lesznek – mondta. Nastase azt állította, hogy a kettős állampolgárságot "Orbán úr és csapata" kezdeményezte, így akarván újból vitát nyitni a kisebbségi kérdésről, hogy kedvező helyzetbe hozza a Fideszt a két év múlva esedékes magyarországi választásokon. Románia keményen fog válaszolni minden olyan kísérletre, amely etnikai alapon próbálja bevezetni a kettős állampolgárságot a romániai magyarok számára – szögezte le Adrian Nastase. Kilátásba helyezte, hogy ez esetben kész az európai intézményekhez fordulni, "szövetségesre" találva az Európa Tanács, a Velencei Bizottság és az unió több képviselőjében. – Az RMDSZ-t is aggodalommal tölti ez el, mert vezetői tudják, hogy ha a romániai magyarok megkapják a kettős állampolgárságot, tömegesen emigrálnak majd Magyarországra. Jelenleg 1,7 milliónyi magyar etnikumú román állampolgár él Romániában, de ha ez a terv valóra válik, jóval kevesebben maradnak. Markó Béla, az RMDSZ elnöke ez utóbbi állításra azt felelte: a román kormányfő ezek szerint nem ismeri a magyarok érdekképviseleti szervezetének álláspontját, miszerint igen szavazatra ösztönzi a magyar állampolgárokat a vasárnapi népszavazáson. /Adrian Nastase ellenzi a kettős állampolgárságot. Románia kész ismét a Velencei Bizottsághoz fordulni. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 2./
2004. december 2.
Levelet intézett Mircea Geoana külügyminiszter magyar kollégájához, Somogyi Ferenchez, amelyben kifejtette a kettős állampolgársággal kapcsolatos álláspontját. Geoana úgy véli, hogy az erdélyi magyarok csak akkor igényelhetik a magyar állampolgárságot, ha lemondanak román állampolgárságukról. A külügyminiszter a két kommunista állam által 1979-ben megkötött magyar–román egyezményre hivatkozott, azonban kiderült, a szóban forgó egyezményt Magyarország még 1990 februárjában egyoldalúan felbontotta. Geoana érvelését a magyar külügyminisztérium szakértői sem tekintik helytállónak. Geoana leszögezte: ha a magyarországi népszavazás pozitív eredményt hoz, Románia az európai intézményekhez kíván fordulni, hiszen Románia továbbra is úgy véli, hogy a kisebbségek igényeit Románia 2007-es uniós csatlakozása megoldja. Borbély László, az RMDSZ kormányzati ügyekért felelős ügyvezető alelnöke a Geoana-levéllel kapcsolatban kijelentette: a szóban forgó, 1979-ben megkötött magyar–román egyezményre 1990 után senkinek nem jutott eszébe hivatkozni. Az RMDSZ szerint 1990 után több tízezer személy szerzett a két ország viszonylatában második állampolgárságot, de egyik állam sem kérte tőlük, hogy az első állampolgárságukról lemondjanak. Az RMDSZ mindkét kormánytól az egyezmény hatályon kívül helyezését fogja kérni. Magyarországi források szerint a kettős állampolgárság biztosítása esetén a szlovák kormány is az Európai Uniónál tiltakozna, mivel szerintük az érvényes és pozitív népszavazási eredmény nemcsak hatályos magyar–szlovák egyezményekkel, hanem az 1997-es európai állampolgársági egyezménnyel is ellentétes lenne. /Románia kifogásolná a kettős állampolgárságot. Bukarest hatályon kívül helyezett egyezményre hivatkozik. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 2./
2004. december 2.
„Nekünk nem tetszik, ha a Fidesz vagy bármely magyarországi párt Románia területén játszadozik. Ha választósdit akarnak játszani, tegyék, de egyetlen román állampolgárt se keverjenek bele, nemzetiségtől függetlenül” – jelentette ki Nastase miniszterelnök újságírók előtt. Közben közel százezer moldovai állampolgár kapott román állampolgárságot! A Fidesz szerint Geoana külügyminiszter levele nem más, mint „a román szocialisták kampánytámogatása a magyar elvtársaknak”. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke a román külügyminiszter levelét Magyarország belügyeibe történő nyílt beavatkozásnak tekinti, amit a magyar kormánynak szerinte vissza kell utasítania. Székely Ervin RMDSZ-es parlamenti képviselő elmondta, csodálkozna rajta, ha Bukarest betiltaná a kettős állampolgárság bevezetését. „Románia nem mérhet kettős mércével, hiszen moldovai honfitársai ezreinek adott állampolgárságot, akiket elvileg most meg kellene fosztania ettől” – nyilatkozta. Markó Béla RMDSZ-elnök ugyancsak leszögezte: semmilyen román törvény nincs, ami kizárná, hogy kettős állampolgárságot kapjanak az Erdélyben élő magyarok. Traian Basescu, a D. A. Szövetség második fordulós államfőjelöltje a Krónikának adott múlt heti interjúban leszögezte: nincs kifogása a kettős állampolgárság ellen. /Rostás Szabolcs: Nastase az állampolgárság ellen. = Krónika (Kolozsvár), dec. 2./