Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2004. január 23.
Dr. Kelemen Atilla, az RMDSZ megyei elnöke, illetve marosvásárhelyi polgármesterjelöltje elmondta, hogy a helyi RMDSZ-szervezetekben március 15-ig zajlanak a beszámoló, illetve meghallgató gyűlések kerületenként, körzetenként. Közben folyik az új jelöltlisták kialakítása. A múltban a listák összeállításánál nem igazán szakbizottságokban, szakemberekben gondolkodtak, hanem körzetekben, kerületekben. A jövőben a szakértelem lesz az elsődleges. A Romániai Magyar Szabaddemokrata Szövetség négy évvel ezelőtti ténykedését a jelenlegi polgármester megfizette. Elnöküket, Kiss Kálmánt a városi kertészet vezető-helyetteseként alkalmazta. Az RMDSZ nem közeledett Kiss Kálmánékhoz, nem is ajánlott fel semmit. /Mózes Edith: Kelemen Atilla: Élesen el kell határolódni mindenféle alattomos politikai zsarolástól. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 23./
2004. január 23.
1989 után a kisebbségek legtöbbje egységes közösségként lépett fel. Ez a fellépés akkor lélektanilag szükségszerű, politikailag pedig logikus volt. Szükségszerű volt, hiszen a Ceausescu-korszak nemzeti elnyomó politikáját követően a kisebbségek meg akarták élni identitásukat, s ezt látványosan nagy egységszervezeteik biztosították számukra. Ezzel azonban egy paktum is létrejött a román politikai osztály és a kisebbségi vezetők között: az egységes képviseletek a román politikai osztály „etnikai ügyintézőivé” váltak, azzal a mandátummal, hogy az „etnikai terepet” tegyék a román politikai osztály által is belátható terepévé. Az elmúlt tizennégy év során az erdélyi magyarság belső átalakuláson, differenciálódáson ment át, érdekcsoportokra és nézetközösségekre vált szét. A kérdés, amellyel az RMDSZ-t most szembesíteni kell tehát az: mire szolgál a helyi választásokon a részvétel feltételét jelentő, 25 ezres „reprezentativitási küszöb”? Arra-e, hogy ne engedje urnaközelbe a versenytárs polgári szerveződéseket? Amint erre egyébként számtalan jel utal. Vagy arra, hogy a szövetség elhatározta: új kisebbségpolitikai modell felé tereli a román politikát. Amit viszont egyetlen nyilatkozata, egyetlen politikai cselekedete sem látszik igazolni. /Bakk Miklós: Modellváltás a küszöbön. = Krónika (Kolozsvár), jan. 23./
2004. január 23.
Nem befolyásolja a költségvetés esetleges csökkentése a határon túli magyarsággal kapcsolatos programokat, erről biztosították január 22-én Nagy Zsoltot, az RMDSZ ügyvezető alelnökét az Informatikai és Hírközlési Minisztériumban, ahol a határon túli magyar szervezetek és a magyar szaktárca között tavaly aláírt együttműködési megállapodás gyakorlatba ültetésére hivatott bizottság ülésezett. Az informatikai tárca 2004-es költségvetésből az eddiginél is nagyobb alapot szánnak a határon túli információs rendszerek csatlakoztatására az anyaországi struktúrákhoz. A tavaly Nagyváradon megalakított, Magyarság az Információs Társadalomban nevű testület január 22-én ülésezett első alkalommal. /S. M. L.: Több pénz a határon túli informatikai programokra. = Krónika (Kolozsvár), jan. 23./
2004. január 23.
Jelenleg a helyhatósági választásokra készülés szerepel az RMDSZ, jelezte az RMDSZ január 22-i bukaresti sajtóértekezletén Markó Béla szövetségi elnök. Az RMDSZ sürgeti a választási törvény véglegesítését, hogy a jövő heti bizottsági ülésen születő döntés után a törvénytervezet mihamarabb a parlament elé kerüljön. Markó Béla szerint az EMNT által kidolgozott autonómiatervezet félresikerült, szakmailag elhibázott dokumentum. Ugyanakkor negatívan értékelte, hogy a Legfelsőbb Védelmi Tanács egyáltalán napirendre tűzte az EMNT törekvéseinek kivizsgálását, hiszen ez sem jogilag, sem alkotmányosan nem megalapozott. Markó elmondta: az RMDSZ szerint a 2003-ra kötött szerződés, a protokollum nem tekinthető lezártnak, hiszen van néhány ígéret, amelyet a kormánypárt nem teljesített, a szövetségi elnök az aradi Szabadság-szobor, illetve a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem két magyar karának ügyét említette. – Először ezeket a kérdéseket szeretnénk rendezni, s csak utána döntünk arról, hogy legyen-e újabb szerződés 2004-re – mondotta Markó. Ő nem akarja megszakítani az együttműködést a kormánypárttal. /Helyhatósági választásokra készül a szövetség. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 23./
2004. január 23.
Január 22-én a Szociáldemokrata Párt (SZDP) helyi vezetői kifejtették: szerintük fölösleges Kolozs megyei szinten politikai megállapodást kötni az RMDSZ-szel, hiszen jelenleg ez még központi szinten sincs kilátásban. Stefan Dimitriu, a kormánypárt kolozsvári szervezetének elnöke szintén úgy vélte, hogy nincs szükség semmilyen dokumentum aláírására, hiszen helyi szinten jó az együttműködés a két politikai alakulat között. Kónya-Hamar Sándor, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke szerint az SZDP vezetőinek nyilatkozata visszaigazolása annak, amit ő mindig is állított: a kormánypártiak a protokollumot valójában eddig sem akarták aláírni. /Kiss Olivér: Nem kell protokollum Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 23./
2004. január 23.
Saját listát állít az önkormányzati választásokon a Magyar Polgári Egyesület (MPE). A szervezetnek polgármesterjelöltje is lesz – jelentette be Nagyváradon január 22-én a sajtóértekezlete Sárközi Zoltán és Orbán Mihály, a szervezet két helyi társelnöke. A polgármesterjelölt személyéről még nem döntöttek, arra február elején kerül sor. Az MPE a megye más településein is szándékozik jelölteket indítani, ha ez nem veszélyezteti a magyar érdekképviseletet. Az Magyar Polgári Egyesület választási kampánya január 28-án indul, amikor is a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében, polgári fórumon mutatják be azokat, akik vállalják a helyhatósági választáson való megmérettetést. „Alternatívát kívánunk nyújtani a magyarságnak, hogy szavazókból ismét választókká váljanak” – jelentette ki Sárközi Zoltán. Az MPE vezetői elégedetlenek a városi és a megyei önkormányzatban tevékenykedő RMDSZ-frakció munkájával. A 2000-es helyhatósági választásokon a mintegy 48 ezer váradi magyar választópolgár közül 17 ezer szavazott az RMDSZ listájára. /Pengő Zoltán: A hónap végén indul a kampány. = Krónika (Kolozsvár), jan. 23./
2004. január 23.
Tárgyalást kezdeményez a sepsiszentgyörgyi Magyar Polgári Szövetség egy, az RMDSZ-szel közös összmagyar előválasztásról. Egy héttel ezelőtt az MPSZ még elutasította az RMDSZ tárgyalási indítványát. Tulit Attila, az MPSZ alelnöke január 22-én viszont már úgy nyilatkozott, hogy tárgyalnak erről. Az MPSZ vezetősége bejelentette, fölöslegesnek tartja az előválasztásokat azokon a székelyföldi településeken, ahol a lakosság több mint fele magyar, ám ahol ennél kisebb az arány, összmagyar előválasztásokon kellene kiválasztani a magyarság által támogatott jelölteket. Alsó-Háromszéken csupán két településen, Előpatakon és Hídvégen kevesebb mint ötven százalék a magyar lakosok száma. /Farkas Réka: Közös RMDSZ–MPSZ előválasztások? = Krónika (Kolozsvár), jan. 23./
2004. január 23.
Az Arad megyei borossebesi városi RMDSZ alapítója és exelnöke, Patkó Wilhelm belépett a Nagy-Románia Pártba (NRP). Gheorghe Feies, az NPR Arad megyei szervezetének elnöke azt állította, hogy Arad megyében négyszáz magyar nemzetiségű tagjuk van. Király András, az Arad megyei RMDSZ vezetője elmondta, Patkó néhány évvel korábban lépett ki az RMDSZ-ből, mivel konfliktusba került a borossebesi magyarsággal. A konfliktus oka egy telek, amelyet Patkó a református egyháztól vett át. /Az NRP-be lépett Borossebes egykori RMDSZ-vezetője. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 23./
2004. január 24.
A parlament nem fogadhatja el a Székelyföld autonómiájáról szóló törvénytervezetet, mivel ez nem rendelkezik politikai támogatással, jelentette ki január 23-án sajtótájékoztatóján Puskás Bálint RMDSZ-szenátor. A tervezetnek több formális hibája van, ezért részletesen át kell tanulmányozni és javítani kell rajta. A parlament nem fogja jóváhagyni, nem azért, mivel az RMDSZ elutasítja vagy sem, hanem mert nincs olyan politikai párt, amely támogatná ezt a kezdeményezést – mondta Puskás Bálint. /Puskás: a Székelyföld autonómiatervezete nem megy át a parlamenten. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 24./
2004. január 24.
Jelöltet állított Marosvásárhelyen a Magyar Polgári Szövetség. Az MPSZ, vezetőinek bevallása szerint, alternatívát kívánnak nyújtani a magyar választóknak, azokra a szavazókra alapoznak elsősorban, akik állítólag nem adnák voksukat az RMDSZ jelöltjére, a távolmaradókra, vagyis a kiábrándultakra. A polgári körök jelöltje, Dónáth Adél közgazdász, évek óta a megyei tanfelügyelőség főkönyvelője. Jó szakembernek tartják. Közigazgatási tapasztalatot megyei RMDSZ-tanácsosként szerzett. Arra is választ kell adni, hogy magyar vereség esetén ki lesz a felelős? Mert a vereség közös lesz. /Antalfi Imola: A vereség közös lesz. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 24./
2004. január 24.
Demény Péter idézte Kolumbán Gábor és Salat Levente korábban /Krónika, jan. 10./ megjelent írását az autonómiáról. A két írás hasonló megállapításokat tartalmazott. Kolumbán Gábor szerint: „Ami az EMNT és az MPSZ megjelenését illeti: nem látom a tartalmat. Nem látom a nézetek, stratégiák ütköztetését, nincs jelen ebben a folyamatban a szakmaiság és a nyilvánosság. Tulajdonképpen mi a munka tárgya? Ha az autonómia kivívása szerepel elsődleges célként, fenntartásaim vannak. Ha az RMDSZ szlogenje a Kis lépésekben menetelünk, de biztosan nem tudjuk, hogy merre lehetne, akkor a másik oldalé az, hogy Kikiáltjuk!, megszavaztatunk egy statútumot a román parlamenttel. Ennek semmi realitása nincs, nincsenek olyan politikai erők, amelyek rávehetnék Bukarestet, hogy egy autonómiastatútumot megszavazzon a magyarságnak.” Salat Levente ugyanerről: „…a romániai magyarság nevében eljáróknak és nyilatkozóknak azt kell belátniuk, hogy az autonómia nem panacea, és nem vívható ki egyoldalú politikai nyilatkozatok révén: létrehozásához és hatékony működtetéséhez önkorlátozásra, politikai bölcsességre és sok szakértelemre leend szükség – feltétlenül többre, mint amennyiről az erdélyi magyarság politikai elitje eddig tanúbizonyságot tett.” Demény hozzátette: Kolumbán Gábor kiszorult a nyilvánosságból, Tőkés László viszont az autonómiát kiáltók emblematikus alakja lett. Demény hibának tartja, hogy az EMNT a Bakk Miklós vezette politológuscsoport autonómiatervezete helyett Csapó I. Józsefét támogatja. Demény, a balliberális, MSZP-közelli Erdélyi Riport munkatársa szükségesnek tartotta, hogy kitérjen a „karrierista Bayer Zsoltra, aki szerint ha a bekeményítés nem eredményes, jöjjön a polgárháború. Kolumbán Gábor leszögezte, „a két szembenálló erdélyi magyar tábor úgy beszél, mintha nem lennének románok Erdélyben, mintha a Székelyföldön nem alakult volna ki egy párhuzamos román társadalom, mivel az itt élő románok nem tudtak beilleszkedni a mienkbe”. Demény az RMDSZ-t is hibáztatta: Az RMDSZ vezetősége persze nem szabadulhat attól a felelősségtől, amely azért hárul rá, mert a dolgok idáig fajultak. Az RMDSZ minden konfliktust el akart kerülni. Markó Béla és köre megsértődött és úgy mutogat az egykori tiszteletbeli elnökre és társaira, mintha mindenért kizárólag ők lennének a vétkesek. Markóék kijelentették, hogy nem tárgyalnak velük, ez nagy hiba. Közben pedig a szövetség elnöke Egy magyar–magyar egyetértés esélyeiről címmel levelet közölt a magyarországi és itthoni lapokban. Azonban a párbeszédre való felhívás nem elég hiteles. Demény úgy látja, hogy mindkét félnek szembe kell néznie a ténnyel: az egység éppúgy nem panacea, mint az autonómia. /Demény Péter: Egy szkeptikus elemzés. = Krónika (Kolozsvár), jan. 24./
2004. január 24.
Adrian Severin kormánypárti képviselő reagált Markó Bélának arra a megállapítására, hogy etnikumközi konfliktust jelentene az arányos listás választási rendszerről az egyéni választási körzetekre való áttérés, a parlamenti választásoknál. Severin már korábban figyelmeztetett arra a veszélyre, miszerint az RMDSZ-en belüli rivalizálások a parlamenten belüli alulreprezentáltságához vezethetnek, sőt kiszoríthatják a törvényhozásból az RMDSZ-t. Severin szerint az RMDSZ kérése: az interetnikus béke kedvéért mondjon le Románia az ország modernizálásáról, választási törvény reformjáról. Severin érvelése: „bármennyire jó parlamenti képviselettel rendelkezzenek is, a magyar származású román állampolgárok nem lehetnek elégedettek egy olyan Romániában, amelyet a rossz politikai hatékonyság jellemez.” Továbbá a romániai magyar közösség érdekeit nem csupán az RMDSZ képviseli, hanem minden demokrata román párt. Severin rámutatott az etnikai alapon létrejött politikai struktúrák korlátaira. (Megjelent a Ziua napilap jan. 20-i számában.) /Adrian Severin: Etnikumközi béke avagy politikai hatékonyság. = Krónika (Kolozsvár), jan. 24./
2004. január 24.
Csató Béla főesperes nyitotta meg január 23-án Marosvásárhelyen, a Deus Providebit Tanulmányi Házban a harmadik alkalommal megszervezett Kereszténység és közélet tanulmányi napokat, amelynek célja Európa és az erdélyi magyarság kapcsolatának vizsgálata a keresztény értékek jegyében. A Deus Providebit Ház, a budapesti Justita et Pax Bizottság, a Márton Áron Társaság valamint az RMDSZ szervezésében zajló rendezvényen az együttgondolkodás fontosságát hangsúlyozta Markó Béla, az RMDSZ elnöke. /(bodolai): Kereszténység és közélet. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 24./
2004. január 24.
Megegyezés született a pártok között arról, hogy a helyhatósági választásokon – a parlamenti választásokhoz hasonlóan – bevezetik az 5 százalékos bejutási küszöböt. Eszerint a pártok akkor szerezhetnek mandátumokat az önkormányzatokban, ha a megyei, illetve tanácsosi listájukra leadott szavazatok száma eléri az érvényes szavazatok 5 százalékát. Ez – a számítások szerint – azokban a megyékben, településeken okozhat gondot az RMDSZ-nek, ahol a tanácsok 20-nál több tagúak, a magyarok aránya pedig 5 százalék körül mozog. Kolozsváron az RMDSZ-t ez a veszély nem fenyegeti sem a megyei, sem a városi tanácsban. Kolozs megye lakosságának 17,4 százaléka magyar nemzetiségű. Ha ez az arány visszatükröződik a leadott érvényes szavazatokban, az RMDSZ megkaphatja a 9 mandátumot a 45 tagú megyei, illetve a 7 mandátumot a 31 tagú városi tanácsban. A Kolozsvárnál kisebb városokban, Désen (a magyar lakosság aránya 14,1 százalék), Tordán, (10,1 százalék), Bánffyhunyadon (33 százalék), Aranyosgyéresen (8,2 százalék), és Szamosújváron (17 százalék) a kötelező öt százalék szintén nem csorbítja a képviseletet. Vida Gyula képviselő szerint a bejutási küszöb bevezetése csak nagyon kis mértékben érinti a Szilágy megyei magyarságot is. Beszterce-Naszód megyében a 36 tagú megyei tanácsot a lakosság számának csökkenésével arányosan 31 tagúra faragták. Eddig 2 tanácsosa volt a megye 5,8 százalékos magyarságának. Szilágyi János RMDSZ elnök szerint, ha a magyarok körében a részvétel több mint 60 százalékos, akár 3 mandátumot is megkaphatnak. Ami Beszterce tanácsát illeti – a városban a magyarok 6,4 százalékban vannak jelen – a 2000-es helyhatósági választásokon egyetlen RMDSZ-es tanácsos sem nyert mandátumot. A megyei elnök csupán 2 községet, Komlódot és Orosfáját említette a bejutási küszöb biztos vesztesei között. Fehér megyében a magyar lakosság számaránya 5,4 százalék, 2000-ben 2 RMDSZ-es megyei tanácsos nyert mandátumot. Az 5 százalékos bejutási küszöb bevezetésével Fehér megye magyarsága mindenképpen búcsút vehet két megyei tanácsosi helyétől. Ami a városokat illeti: Gyulafehérváron és Tövisen már 2000-ben sem sikerült mandátumot szerezni a helyi tanácsban, Nagyenyeden, ahol a magyarok számaránya 16,5 százalék, a jelek szerint megmaradhat a 4 mandátum a helyi tanácsban. /Székely Kriszta: Buktató-e a bejutási küszöb? Csökkenhet a szórványmagyarság képviselete az önkormányzatokban. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 24./
2004. január 24.
Pavel Todoran, a marosvásárhelyi SZDP szervezet elnöke bejelentette, hogy Maros megyében sem köt egyezményt 2004-re vonatkozóan a kormánypárt és az RMDSZ helyi szervezete. Úgy vélik, hogy az eddigi protokollumokban lefektetett megállapodásoknak a több mint kilencven százaléka teljesült. Elmondta még, hogy továbbra is Dorin Florea jelenlegi, független polgármester-jelöltet támogatják. /(Máthé Éva): Nem lesz protokollum. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 24./
2004. január 24.
Január 23-án ünnepelte Szatmárnémetiben a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont "új épületbe" költözését, az eseményen jelen volt Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke Ádámkó István iskolaigazgató rövid történeti áttekintést tett: felidézte az iskola indulását, 1991–ben a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban kapott helyet a felekezeti iskola, majd 1994–ben új épületbe költözött, ekkor vette fel Hám János szatmári püspök nevét. Az iskolának 323 diákja van, a líceumi osztályok mellett gimnáziumi ötödik–nyolcadik osztály is működik, a tanári kar pedig 20 pedagógusból áll. "Örülök, hogy ez az év is jól kezdődik" – indította felszólalását Schönberger Jenő megyés püspök. Azzal, hogy a római katolikus iskola a püspökség melletti épületrészbe került, Reizer Pál püspök álma vált valóra. /(anikó): Az új épületbe költözést ünnepelte meg a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jan. 24./
2004. január 24.
Január 22-én Kolozsváron, az alsóvárosi RMDSZ-székházban dr. Sándor László Dezső a Zrínyiekről tartott előadást. Az előadó Kolozsváron lassan közismertté válik történelmi előadásaival. /(ke): Zrínyiász a Párizs utcában. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 24./
2004. január 24.
A Beszterce megyei Bethlen a mezőségi szórvány pereme, ahol a lakosság 17 százaléka magyar. Lassan semmi jel sem utal arra, hogy városkát magyarok is lakják. A 3500 magyar között az értelmiségiek száma alig 35-40-re tehető, s közülük is csak tucatnyian azok, akik tettek, tesznek valamit a magyarságtudat továbbéltetéséért. A 89-es fordulat utáni években felfutott a kisváros magyar művelődési élete: csoportok alakultak, tevékenykedtek, utaztak. Aztán az akkori fiatalok felnőttek, az utánpótlás elmaradozott. Maroknyi lelkes ember, Borsos K. László tanító vezetésével létrehozta a Bethlen Egyesületet, mely 2000 óta pályázatok írásával, számos rendezvény lebonyolításával igyekszik élőbbé tenni az itteni művelődési életet. Kialakult egy csapat, számos rendezvény megszervezését vállalják. A Bethlen Egyesület Kékestől Vicéig, Berétéig mindenkinek segített, aki tenni akart a magyar közművelődésért, ugyanakkor jó, partnerkapcsolatot alakított ki az RMDSZ-szel és a Beszterce AlapítvánnyalKrizbai Rózsika óvónő – az almásmálomi Almavirág hagyományőrző együttes vezetője, Kerekes Jolánnal együtt az egyesület kultúrfelelőse. A város magyarságának nagy szüksége van az egyesületre. A városi művelődési házban, a könyvtárban nincs magyar alkalmazott. /Ferencz L. Imre: Művelődési élet a szórványban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 24./
2004. január 26.
Gheorghe Funar kolozsvári polgármester és az általa képviselt Nagy-Románia Párt (NRP) biztos abban, hogy már az első fordulóban felülkerekedik az ellenfelein. Az NRP teljes hatalmat szeretne gyakorolni Kolozsváron, és a polgármesteri tisztség mellett alpolgármesteri poszt, valamint a helyi tanácsban az abszolút többség megszerzésére törekszik. közölték, hogy a szimpatizánsok között az ortodox papok mellett magyar nemzetiségűek is Gheorghe Funar közölte: nem figyelheti tétlenül az irredenta magyarok akcióit Erdélyben, az autonómiát megvalósítani tervezőket a rácsok mögött látná legszívesebben. – A kampányban felvilágosítjuk majd a választókat a Szociáldemokrata Párt és az RMDSZ által alkotott szörnyszövetség ügyködéseiről, amelynek következtében létrejöhetett ez az autonomista mozgalom – mondta Funar. /(borbély): Kampányrajt nagy-romániás módra. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 26./
2004. január 26.
- Az elmúlt tizennégy évben az RMDSZ nagymértékben megteremtette az autonómia eléréséhez szükséges feltételeket – jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke Marosvásárhelyen, a Kereszténység és közélet című keresztény tanulmányi napokon tartott előadásában. A rendezvényen erdélyi és magyarországi egyházi személyiségek, egyetemi kutatók, RMDSZ képviselők és szenátorok, valamint közéleti szereplők tartottak előadást. Veress Valér szociológus az erdélyi magyarság demográfiai problémáiról, valamint az ezzel kapcsolatos teendőkről beszélt. /Az autonómia előfeltétele a gazdasági megerősödés – mondta Markó Béla a keresztény tanulmányi napokon. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 26./
2004. január 26.
Az önkritika hiánya zavart a leginkább abban az előadásban, melyet Markó Béla az erdélyi magyar autonómia lehetőségeiről tartott Marosvásárhelyen a Kereszténység és közélet című tanulmányi napokon, írta Gazda Árpád. Az RMDSZ jelentős eredményeket ért el az anyanyelvhasználati jogok, az anyanyelvű oktatás, a nemzeti szimbólumok szabad használata terén, vagy akár az önkormányzati decentralizáció elősegítésével. Azonban kérdés: valóban az autonómia előfeltételei-e ezek az eredmények? Markó Béla szerint a magyarság csak akkor fog autonómiát szerezni magának, ha gazdaságilag megerősödik. Azonban az erdélyi magyarság ma rosszabb eséllyel bocsátkozik harcba belső önrendelkezése eléréséért, mint tehette volna ezt tíz vagy tizennégy évvel ezelőtt. Akkor, sanyargatottabb kisebbségi sorban, de egy örvénylő, átalakuló politikai környezetben léphetett volna fel céljai elfogadtatása érdekében. A politikai környezet mára úgy merevedett be, hogy tabuként tekint az autonómiakövetelésre. Ebben pedig Markó Bélának is felelőssége van, akit 11 évvel ezelőtt az autonómiaprogram megvalósítása feladatával ültetett az RMDSZ-kongresszus az elnöki székbe, állapította meg Gazda Árpád. /Gazda Árpád: Önkritikán felül. = Krónika (Kolozsvár), jan. 26./
2004. január 26.
Jelölteket indít a helyhatósági választásokon a Magyar Polgári Egyesület, jelentették be január 22-i, nagyváradi sajtótájékoztatójukon a szervezet vezetői. Nagyváradon a polgármesteri tisztségért is megmérkőznek, de még nem közölték kit állítanak az RMDSZ listáján szereplő Biró Rozália ellenében. A MPE elnökei, Orbán Mihály, Lengyel György és Sárközi Zoltán szerint az RMDSZ-nek köze van a nem magyar kisebbségi frakció sokat vitatott javaslatához, amely a kisebbségi szervezetek reprezentativitását kéri, s ami, ha elfogadják, a polgári erőket kizárja a választásokból. Január 24-én rendkívüli választmányi ülést tartott a Bihar megyei RMDSZ-szervezet, amelyen jórészt csak az MPE bejelentéséről esett szó. Legtöbben úgy vélték, hogy a kettős jelölés megosztja a magyarságot, és nem választási alternetívát nyújt. /(Balla Tünde): Megosztás, nem alternatíva. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 26./
2004. január 26.
A Kolozs megyei ifjúsági egyeztető tanács megalakítása volt a fő témája annak az ifjúsági fórumnak, amelyet az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége Ifjúsági Főosztályának kezdeményezésére január 23-án Kolozsváron hívtak össze. Több mint harminc szervezet mutatta be az általa képviselt alakulat tevékenységét, és vállalta fel az együttműködést. Tíz szervezet képviselői írták alá azt a beadványt, amelyet Varga Zoltán, az Areopagus Alapítvány képviselője nyújtott át Kovács Péter ügyvezető alelnöknek, hogy az elkövetkező másfél hónapban szorgalmazza a civil szervezetek párbeszédét az RMDSZ vezetőségével. A beadvány aláírói kérték, hogy találjanak végleges megoldást a civil szférának támogatásokat osztó alapítványok átláthatóságának kérdésében, illetve, hogy azok a politikusok, akik a támogató intézményekben vezető tisztséget töltenek be, mondjanak le erről és engedjék át a helyet a civil szervezetek által kijelölendő személyeknek. Kónya-Hamar Sándor Kolozs megyei RMDSZ-elnök január 27-ére összehívta az ifjúsági egyeztető tanácsot megalakító ülést. /Bálint B. Eszter: Megalakul az ifjúsági egyeztető tanács. = Krónika (Kolozsvár), jan. 26./
2004. január 27.
A választási törvények módosításával foglalkozó választási bizottság elfogadta azt a nem magyar nemzeti kisebbségek részéről benyújtott módosító javaslatot, hogy csak azon kisebbségek szervezetei vehessenek részt a helyhatósági választásokon, amelyek tagsága elér egy bizonyos számbeli küszöbértéket. Márton Árpád képviselő, a bizottság RMDSZ-es tagja közölte, a pártok között egyetértés alakult ki a következőkben: nemzeti kisebbségnek számít az az etnikum, amely a Nemzeti Kisebbségi Tanácsban képviselettel rendelkezik (19 ilyen tagja van a tanácsnak); jelölő listákat tehetnek le azok a kisebbségi szervezetek, amelyek parlamenti képviselettel rendelkeznek, valamint más kisebbségi szervezetek is, amelyeket bejegyeztek a bíróságon, illetve a Központi Választási Irodához benyújtják tagjaik jegyzékét; ahhoz, hogy az illető kisebbségi szervezet részt vehessen a választásokon, tagságának létszáma el kell hogy érje az általa képviselt kisebbség legkevesebb 15 százalékát, de nem többet mint 25.000 személyt; abban az esetben, ha ez 25.000-nél több személyt jelent, akkor az illető kisebbségi szervezet az ország legalább 15 megyéjében és Bukarest municípiumban legkevesebb 300-300 taggal kell hogy rendelkezzen; ezek a kisebbségi szervezetek csak a bíróságon bejegyzett névvel és választói jellel jelentkezhetnek. A tervezet érinti a helyhatósági választásokon az RMDSZ ellenében indulni szándékozó székelyföldi, bihari és szatmári magyar polgári szövetségeket. A romániai magyarok lélekszámát tekintve a küszöbérték, a 15 százalék 216.000 tag. A tervezet azonban megelégszik 25.000 taggal is. Ahhoz tehát, hogy a polgári szervezetek indulhassanak, legkevesebb 25.000 tagot kell felmutatniuk. Az RMDSZ támogatta a javaslatot. Szász Jenő, a székelyudvarhelyi Magyar Polgári Szövetség vezetője a sajtónak nyilatkozva úgy értékelte: nem korrekt, hogy az RMDSZ ily módon visszaéljen helyzetével, és úgy módosítsa a választási törvényt, hogy az monopolhelyzetet biztosítson számára. /Székely Kriszta: Huszonötezer tag kell a választási részvételhez. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 27./
2004. január 27.
Január 26-án tartottak megbeszélést az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetői. Megvonták a 2003-as megállapodás mérlegét, és elemezték annak lehetőségét, hogy idén újabb egyezséget írjanak alá. A megbeszélésen Markó Béla elnök és Verestóy Attila szenátusi frakcióvezető vett részt, a kormánypárt részéről pedig Viorel Hrebenciuc alelnök. Az RMDSZ a 2003-as megállapodás kapcsán azt sérelmezte, hogy továbbra sem került köztérre az aradi Szabadság-szobor, és nem alakult meg a két magyar nyelvű kar a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen. Markó Béla korábban úgy nyilatkozott, a 2003-as megállapodást nem tekinti lezártnak mindaddig, amíg az RMDSZ-nek ez a két – a dokumentumba is belefoglalt – igénye nem teljesül. „Először ezekre a problémákra kell megoldást találnunk, utána majd meglátjuk, továbbra is együttműködünk-e a kormánypárttal” – szögezte le a szövetségi elnök, aki azonban úgy vélte, hogy az ország politikai stabilitása érdekében szükség lenne újra megállapodni a PSD-vel. /Lesz új egyezség? = Krónika (Kolozsvár), jan. 27./
2004. január 27.
Január 26-án közös nyilatkozatban kérték fel a parlamentet a román politikai pártok Kovászna megyei szervezetei, hogy utasítsa el a Székelyföld autonómiájáról szóló tervezetet. A pártok kizárólag az RMDSZ-t ismerik el az erdélyi magyarság legitim képviseleti szervének. A pártok „az alkotmány elleni bűncselekménynek” tekintik az SZNT vezetőinek igényét, hogy az autonóm régió önálló parlamenttel, elnökkel és kormánnyal rendelkezzék. A közleményt aláíró politikusok visszautasítják, hogy – mint írják – „az ország szívében” autonóm területet alakítsanak ki, s ezáltal „semmibe vegyék Románia törvényes jogát arra, hogy a nemrég módosított és a magyar etnikumú állampolgárok által is megszavazott alkotmánynak megfelelően szuverén módon döntsön belügyeiről”. A székelyföldi román politikusok egyetértenek Kovács László külügyminiszterrel, aki szerint az erdélyi magyar közösség egyetlen legitim képviselőjének az RMDSZ tekinthető, amely szintén elvetette az SZNT autonómiakoncepcióját. /Közösen az SZNT ellen. = Krónika (Kolozsvár), jan. 27./
2004. január 27.
Élesen bírálta az RMDSZ-t és elnökét, Markó Bélát január 5-én, vasárnap Nyárádszeredában Szász Jenő, a Magyar Polgári Szövetség országos elnöke, kifejtve, autonómia nélkül újabb tíz év múlva a székelység csángósorsra juthat. Szász Jenő emlékeztetett: amennyiben Markó Béla és társai betartják az 1993-as brassói kongresszuson vállaltakat, akkor most nem kellene székely és erdélyi nemzeti tanácsokat alakítani. Markó Béla január első napjaiban írt esszéjére utalva kijelentette: akinek tíz év után jut eszébe nemzetstratégiában gondolkodni, jobb, ha visszavonul. Szász Jenő polgármester felemlegette az 1997-es forró napokat, amikor a csereháti apácákkal szemben tanúsított ellenállás miatt a hatalom börtönnel fenyegette. „Markó Béla előbb azzal keresett meg, hogy polgármester maradhatok, ha lemondok a csereháti épületről. Néhány nap múlva azzal biztatott, elintézi, hogy felfüggesztett börtönbüntetésben részesítsenek. Én megfordítottam a kérdést, mondván, hogy lemondok, csak ne veszítsük el Cserehátot. Ez így már nem volt érdekes az RMDSZ és szövetségesei számára” – idézte fel a történteket. Kijelentette, bármikor ki mer állni egy nyílt vitára Markó Bélával. „Ha az elnök úr elfogadná a kihívást, megkérdezném, hogy mivel tud dicsekedni. Merthogy a földtörvényt nem Kelemen-törvénynek, hanem Lupu-törvénynek és a Gross-jelentést nem Frunda-jelentésnek hívják. Az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása valahol a három százaléknál tart. És akkor mivel dicsekedhet a Markó-szárny? Esetleg azzal, hogy nem akadályozta meg az említett törvények megszavazását. Most meg hálát vár minden kis részeredményért” – rótta fel Szász Jenő. Az MPSZ elnökének szavait Fodor Imre, a Marosszéki Nemzeti Tanács elnöke is alátámasztotta, elmondva, hogy egyetlen európai állam sem fogadta örömmel a kisebbségek autonómiatörekvéseit, az utóbbi évtizedek során mégis 16 regionális autonóm terület alakult. – A nyárádszeredai találkozón jelen lévők előtt mondott le RMDSZ-tagságáról Csíki Sándor pedagógus, a helyi polgári kör vezetője. Kilépve az RMDSZ-ből Csíki lett az MPSZ első Maros megyei önkormányzati képviselője. /Szucher Ervin: Szász Jenő visszavonulásra inti Markó Bélát. = Krónika (Kolozsvár), jan. 27./
2004. január 27.
Dr. Kreczinger István /Budapest/, a Bocskai Szövetség elnöke írta meg gondolatait Markó Bélának Egy magyar–magyar egyetértés esélyeiről című esszéjéről. Kreczinger számára az erdélyi magyarság és az RMDSZ nem jelenti ugyanazt. Markó Bélánál szerencsétlenül összemosódik a cél és az eszköz, a távlati cél a rövid távú céllal, az RMDSZ célja az erdélyi magyarság céljával. Az eredmények felsorolásánál arra kell felelni: hol tart a román állam által finanszírozott Állami Magyar Tudományegyetem létrehozása, vagy hány százalékát adták vissza az egyházi és magyar közösségi vagyonnak, vagy hol tart az autonómiák megvalósításának ügye? Markó Béla azt írja: "Én nem hiszek abban, hogy van épeszű alternatíva arra, amit ma a határon túli magyar szervezetek csinálnak"? Aki tehát másként akar cselekedni, mint az RMDSZ, az nem épeszű? Markó Béla fenyegetőzött, Marosvásárhelyen kijelentette: "az RMDSZ keresztbe tesz azoknak, akik ártanak az erdélyi magyarságnak…" A "paktumpolitika", a "protokollpolitika" nem adhatja vissza az erdélyi magyarság hitét. Kreczinger igazat adott Markó Bélának: "nincs nemzetstratégiánk". Nemzetstratégia kidolgozása kizárólag szakmai műhelyekben képzelhető el. Kreczinger nem látja tragikusnak az egység hiányának veszélyét. Ha a parlamenten kívül maradás az RMDSZ megtisztulásához” vezet, ezt fel lehet vállalni. – Ellentmondásosnak tűnik Markó Bélának az alábbi gondolata: "Meg kell egyezni néhány alapelvben! Meg kell egyezni egy minimális közös platformban!" Közös platformok kialakítása nehezen képzelhető el úgy, hogy az RMDSZ vezetése kijelenti, nem tárgyal a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és más erdélyi szervezet képviselőivel. /Dr. Kreczinger István ügyvéd, a Bocskai Szövetség elnöke: Markó Béla levelét megírta. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jan. 27./
2004. január 27.
Markó Béla Egy magyar–magyar egyetértés esélyeiről című /a Heti Válaszban, az Élet és Irodalomban, a Krónikában, a Nyugati Jelenben és más lapokban közölt/ politikai dolgozatával kapcsolatban vitára hívta olvasóit a Nyugati Jelen. Az első beérkezett írás szerzője az RMDSZ belső ellenzékének markáns Arad megyei alakja, Nagy István. Nagy István emlékeztetett, hogy Markó Béla 38 képviselő- és szenátortársával együtt a kolozsvári Szent Mihály templomban 1992. október 25-én esküvel fogadta: “...Hű magyarként szolgálni fogom népemet, mely bizalmával felhatalmazott, hogy érdekeit képviseljem, harcoljak teljes egyenjogúságáért, közösségi jogaiért és szabadságáért, küzdjek fennmaradásáért, melynek egyetlen szilárd biztosítéka a belső önrendelkezés. ...” Markó Béla hiányolja a nemzetstratégiát, a nemzeti értékrendet. Érvénytelen lenne imént idézett esküje? Lelkiismeret-furdalása volt talán? Úgy tűnik, igen, és pótcselekvésbe menekülve kiáltó szavakat keresett. Markó Bélának nem írnia kellett volna, hogy magyarországi politikai pártokhoz fordulva nemzetstratégiát és értékrendet keressen. Elég lett volna elővennie a Kolozsvári Nyilatkozatot. Markó miért Magyarországon keres megoldást az itthoni problémákra? Budapesten, a Teleki László Intézetben a meghívott szakértők a szóban forgó írását vitatták meg. A Heti válasz így összegzett: “A konferencia végén Markó Béla a demokráciadeficit veszélyéről beszélt, ám a pozitív végszó kedvéért hozzátette: az 1989-es események olyan lehetőséget kínáltak a határon túli magyarság számára, amelyeket minden szervezet megragadott és a magyarság javára fordított. Sokan kétkedve fogadták az RMDSZ elnökének ezt a meglátását.” Ugyanerről a tanácskozásról Bakk Miklós a Krónikában így írt: „Markó Bélának azt is tudnia kell, hogy az összmagyar paktum óhajtása itthon, Erdélyben akkor hiteles, ha azt a megegyezésre való törekvés hazai faktumai is igazolják. Vagyis: a konszenzushoz vezető utat nem a magyarországi míves beszéd fórumain, hanem az itthoni, elrontott helyzet körülményei közt kellene keresni.” Markó Béla dolgozatáról a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke, Ágoston András “Nincs titok, tenni kell!” címmel írt, és ezek a záró mondatai: “Az elmúlt több mint ezer évben nem egyszer eleink becsületes ügyért folytatott nemes, önfeláldozó küzdelme, virtusa tette lehetővé, hogy mi itt most vitatkozhatunk. Tisztelt Markó Béla! Mi lenne, ha Ön személyesen ajánlaná Kovács Lászlónak, hogy Tőkés László is legyen ott februárban a Máérten? Szerintem ez bölcs dolog lenne, lovagias gesztus”. Tabajdi Csaba, a Magyar Szocialista Párt Nemzetpolitikai Tagozatának elnökeként így zárja a magyar–magyar egyetértés esélyeiről közzétett állásfoglalásukat: “Markó Béla írásának legfőbb tanulsága: tárgyalóasztalhoz, magyar!” Markó Bélának előbb itthon kell tárgyalóasztalra és konszenzusra lelnie. /Nagy István: Tárgyalni kellene végre. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 27./
2004. január 27.
Az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének január 23-án tartott tisztújító közgyűlésén a 250 küldöttből mintegy 220 jött el. A szövetség belső ellenzéke nem hallatta a hangját. Seres Dénes elnök beszámolójában kiemelte, hogy a Szilágy megyei lobbi döntő módon befolyásolta az észak-erdélyi autópálya nyomvonalának meghatározását. A vegyes tannyelvű általános iskolákban gyakran a magyar osztályokban is románul tanítják a tantárgyak nagy részét – azzal az indoklással, hogy a "kollégák" katedrája másképpen nem kiegészíthető. Magyar pedagógusok szívesen nem vállalnak vezető tisztségeket az iskolában, emiatt több oktatási intézmény vezetősége maradt magyarok nélkül. Az etikai bizottság jelentette, hogy Molnár Kálmán, a zilahi református egyházmegye esperese és az RMDSZ városi szervezetének elnöke közötti viszály nem rendeződött. A küldöttgyűlésen ellenjelölt hiányában Seres Dénes szenátor vállalta az újabb négy évre szóló elnöki mandátumot. /Józsa László: Újraválasztották Seres Dénest. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 27./