Lakónegyedek magyar lakói a beolvadás küszöbén
A nagyvárosi szórványmagyar közösségek jövőjéről tartott műhelykonferenciát Kolozsváron a Kisebbségkutató Intézet az RMDSZ Főtitkárságával közösen. Ez az a kisebbségi közeg ugyanis, amely a leginkább ki van téve a beolvadás veszélyének, mégis mindeddig erről esett a legkevesebb szó politikai berkekben vagy a médiában. A legtöbb erdélyi, bánsági vagy partiumi nagyvárosban még fenntartható az anyanyelvű oktatás, működnek a magyar kulturális intézmények, a felekezeti élet is anyanyelven folyik, de – főleg a lakónegyedekben élő – magyar vagy félig magyar családok nem kapcsolódnak rá ezekre az intézményekre. Vagyis: román iskolába járatják gyermekeiket, nem vesznek részt be az egyház vagy érdekvédelmi szervezetek nyújtotta közösségi programokban. –
„Azt elmúlt években végzett felmérések azt mutatják, hogy az asszimiláció, a nyelv- és identitásvesztés a nagyvárosi szórványban a legnagyobb. Kolozsváron, a Monostor negyedben lakó magyar közösség identitás- és nemzetpolitikai szempontból szinte ugyanolyan helyzetben van, mint egy szórványtelepülésen élő magyar közösség. Megoldásokat, válaszokat keresünk szakértők bevonásával a nagyvárosi szórvány kérdéseire, problémáira, pragmatikus cselekvési terv kidolgozása és életbe léptetése a célunk” – ezekkel a gondolatokkal nyitotta meg Kelemen Hunor szövetségi elnök A nagyvárosi szórvány jövője témakörben szervezett műhelykonferenciát Kolozsvárott.
A konferenciát az RMDSZ és a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet közösen szervezi kettős céllal: felleltározni a nagyvárosi szórvánnyal kapcsolatos elméleti tudást, valamint összegyűjteni azon konkrét programok tapasztalatait, amelyek eredményt értek el a nagyvárosi szórvány összetett kérdésének kezelésében.
„A Romániai Magyar Demokrata Szövetség számára az a legfontosabb, hogy megakadályozza az identitásvesztést Kolozsvárott, Temesváron, Marosvásárhelyen, vagy Zilahon. El kell jutnunk a magyar emberekhez az oktatástól kezdve a közösségépítés különböző elemein keresztül úgy, hogy minden lehetséges politikai eszközt felhasználunk” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke, hozzátéve, egyetlen konferencián nem lehetséges a nagyvárosi szórvány problémáit megoldani, ám az itt összegyűlt szakemberek mindannyian felismerték, hogy cselekedni kell, ezzel pedig elindultak a megoldás fele vezető úton.
Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke köszöntő beszédében hangsúlyozta: ,,a mai műhelykonferencia célja, hogy összegyűjtse az eddigi tudást, ami a piacon létezik ebben a pillanatban, illetve, hogy szó essen néhány olyan kezdeményezésről, amelyek azokat a jellemző folyamatokat próbálják megakadályozni, korlátozni, amelyeket szorványosodási folyamatoknak nevezünk”, majd hozzátette: ,,ezek a kezdeményezések hozzájárulnak középtávon egy egységes cselekvési stratégia kialakításához.”
Vetési László szórványkutató Nagyváros, szórvány, egyház című előadásában hangsúlyozta: a nagyvárosi magyar egyházak pontosan követik a városnegyedek alakulását, szerkezetét. Mindegyik egyház másféleképpen cselekszik, ha a nagyvárosi szórványról van szó: egyrészt megpróbálják minden területen visszaszerezni és visszaépíteni mindazt, amit egykor elvettek tőlük, emellett a befelé való építkezés elvét is előnybe részesítik azáltal, hogy több egyházi intézményt hoznak létre. ,,Az egyházak óriási dilemmát élnek meg a szolgálat és a szolgáltatás helykeresése között, így az egyház a társadalomépítésbe bekapcsolódva, a civil szférával együtt kell kidolgozza a nagyvárosi szórvány helyzetének megoldásait. A jövőre nézve az egyházak feladata az, hogy kialakítsák a nagyvárosban a kis magyar közösségek hálózatát.”
,,Összefüggés figyelhető meg a vegyes házasságok és a pártpreferenciák közt: a vegyes házasságban élők kisebb eséllyel szavaznak magyar pártokra, mint a homogén családban élők” – mutatott rá Székely István Gergő szociológus az Etnikai mobilizáció a szórványban című előadásában, majd hozzátette: azok a romániai magyarok, akiknek nincs román családtagjuk, lényegesen kevésbé szavaznak román partokra. A kutató elmondta: a magyar pártokra leadott szavazatszám 2012-re több mint a felére csökkent az 1996-os átlaghoz képest, amiért a magyarok szavazáson való alacsony részvétele és a román pártokra való átszavazás lehet a felelős. Amíg 2004 előtt a magyarok szavazási részvételi százaléka jóval magasabb volt az országos átlagnál, addig 2004-től ez megfordult.
Horváth István bemutatta a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet Az Etnikai térszerkezet iskolai hálózat és társadalmi hálózat témakörében Kiss Tamás, Vitos Katalin közreműködésével készült kutatást, amely a szórványkérdés egyik legfontosabb és legkutatottabb elemét az iskolaválasztást mutatta be. Erdélyben a magyar diákok magyar nyelvű beiskolázottsági aránya 85 százalékos az általános iskolák esetében, középiskolában pedig 75 százalékos.
Csökken a magyar iskolát választó magyarok aránya, függetlenül a családi háttértől, szórványban 10 százalékkal növekszik a román iskolát választók száma. ,,A magyarok iskolaválasztási szempontjait jelentősen befolyásolja a térszerkezet. Míg Kolozsváron térszerkezet szempontjából az iskolahálózat nem felel meg az etnikai térszerkezetnek, addig Marosvásárhely és Szatmár esetében az iskolai lefedettség egyenletes, az etnikai lefedettséggel összhangban van, ezért ezekben a városokban sokkal ritkábban vetődik fel a területi lefedettség szempontrendszere alapján történő iskolaválasztás kérdése.”
Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatásért felelős főtitkárhelyettese bemutatta azt a 2012–2013-ban készített kutatást, amely azoknak a szórványban élő romániai magyar családoknak az iskolaválasztási motivációit elemzi, akik román tannyelvű oktatási intézetet választanak gyermekük számára. ,,A fókuszcsoportos kutatásából kiderült, hogy a magyar szülőknek leggyakrabban négy megfogalmazott érvük van a román iskola mellett: jobbnak tartják a román iskolát, azt gondolják, jobban fog román környezetben boldogulni a gyermek, ha román tanintézménybe jár. Ugyanakkor fennáll az a kényszerhelyzet is, hogy a magyar iskola hiánya miatt íratják román iskolába, illetve azért mert a leendő iskolás már úgyis tud románul. ”
Veres Valér, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem tanára annak a 2012-ben végzett kutatásnak a tanulságairól számolt be, amely az iskolaválasztás és a továbbtanulás sajátosságait térképezte fel 603 Kolozs megyei 8. osztályt végzett diák és szülő megkérdezése során. ,,Ebből a tanulmányból kiderült, hogy a szülők 98 százaléka elméleti-, 20 százaléka szaklíceumot választana gyermeke számára, a kolozsvári állami magyar középiskolákat és a magyar nyelven való továbbtanulást előnybe részesítve” – ismertette Veres Valér, majd hozzáfűzte: Kolozsváron az elméleti és az önálló iskolaválasztásnak meghatározott társadalmi háttere és okai vannak, a gyenge szakképzési kínálat a fő oka a szakiskola-választás alacsony szintű preferálásának, de a román oktatás felé való elmozdulásnak is.
Kiss Tamás, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa bemutatta az iskolakveszelyben.ro honlapot és az Iskolák Veszélyben elnevezésű programot, amely a Közpolitikai Elemző Központ kezdeményezésére, a Kisebbségkutató Intézet, az RMDSZ és a nyelvijogok.ro közreműködésével jött létre. ,,Ennek a projektnek a célja, hogy bemutassa azokat a kritikus pontokat, oktatási helyszíneket, ahol a magyar oktatási intézményrendszer fenntartása a 2014-2020közötti időszakban speciális tennivalókat igényel majd. A honlap választ keres arra a kérdésre, hogy mit lehet tenni ezen demográfiai szempontból veszélyeztetett régiók érdekében, valamint információkat nyújt a döntéshozók részére, hogy milyen módon lehetne megerősíteni az erdélyi magyar oktatási rendszer veszélyeztetett pontjait” – hangzott el a szociológus felszólalásában.
Székely István, az RMDSZ társadalomszervezésért felelős főtitkárhelyettese a nagyvárosi szórvány és a cselekvés lehetséges irányait vázolta fel. Elmondása szerint két idősík létezik: egy, amely 20-25 éves távlatban, szakpolitikai programok szintjén közelíti meg a kérdést, és egy azonnali cselekvési terv. ,,A klasszikus értelemben vett szórvány esetében az évek során több eredményes programot sikerült beindítani, ezeket kellene adaptálni a nagyvárosi lakótelepek környezetébe. Fontos, hogy a nagyvárosi szórvány kiemelt figyelemben részesüljön, külön programokkal, költségvetéssel. Fontos, ebben a környezetében is beindítani a Magyar házak rendszerét, hiszen ez által olyan infrastruktúra, olyan közösségi tér jöhet létre, amely alkalmas célzott programok indítására” – fogalmazott a főtitkárhelyettes.
maszol.ro

SZÓRVÁNYPOLITIKÁK A nagyvárosi szórvány jövőjéről tanácskoztak Kolozsváron
A konferencia résztvevői az elméleti szempontok mellett latba vetették azokat a tapasztalatokat is, amelyek eredményt értek el a nagyvárosi szórvány kérdésének kezelésében.
„Azt elmúlt években végzett felmérések azt mutatják, hogy az asszimiláció, a nyelv- és identitásvesztés a nagyvárosi szórványban a legnagyobb. Kolozsváron, a Monostor negyedben lakó magyar közösség identitás- és nemzetpolitikai szempontból szinte ugyanolyan helyzetben van, mint egy szórványtelepülésen élő magyar közösség. Megoldásokat, válaszokat keresünk szakértők bevonásával a nagyvárosi szórvány kérdéseire, problémáira, pragmatikus cselekvési terv kidolgozása és életbe léptetése a célunk” – ezekkel a gondolatokkal nyitotta meg Kelemen Hunor szövetségi elnök ma reggel A nagyvárosi szórvány jövője témakörben szervezett műhelykonferenciát Kolozsvárott.
A konferenciát az RMDSZ és a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet közösen szervezi kettős céllal: felleltározni a nagyvárosi szórvánnyal kapcsolatos elméleti tudást, valamint összegyűjteni azon konkrét programok tapasztalatait, amelyek eredményt értek el a nagyvárosi szórvány összetett kérdésének kezelésében. „A Romániai Magyar Demokrata Szövetség számára az a legfontosabb, hogy megakadályozza az identitásvesztést Kolozsvárott, Temesváron, Marosvásárhelyen, vagy Zilahon. El kell jutnunk a magyar emberekhez az oktatástól kezdve a közösségépítés különböző elemein keresztül úgy, hogy minden lehetséges politikai eszközt felhasználunk” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke, hozzátéve, egyetlen konferencián nem lehetséges a nagyvárosi szórvány problémáit megoldani, ám az itt összegyűlt szakemberek mindannyian felismerték, hogy cselekedni kell, ezzel pedig elindultak a megoldás fele vezető úton.
Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke köszöntő beszédében hangsúlyozta: „a mai műhely-konferencia célja, hogy összegyűjtse az eddigi tudást, ami a piacon létezik ebben a pillanatban, illetve, hogy szó essen néhány olyan kezdeményezésről, amelyek azokat a jellemző folyamatokat próbálják megakadályozni, korlátozni, amelyeket szórványosodási folyamatoknak nevezünk”, majd hozzátette: „ezek a kezdeményezések hozzájárulnak középtávon egy egységes cselekvési stratégia kialakításához.” Vetési László szórványkutató Nagyváros, szórvány, egyház című előadásában hangsúlyozta: a nagyvárosi magyar egyházak pontosan követik a városnegyedek alakulását, szerkezetét. Mindegyik egyház másféleképpen cselekszik, ha a nagyvárosi szórványról van szó: egyrészt megpróbálják minden területen visszaszerezni és visszaépíteni mindazt, amit egykor elvettek tőlük, emellett a befelé való építkezés elvét is előnybe részesítik azáltal, hogy több egyházi intézményt hoznak létre. „Az egyházak óriási dilemmát élnek meg a szolgálat és a szolgáltatás helykeresése között, így az egyház a társadalomépítésbe bekapcsolódva, a civil szférával együtt kell kidolgozza a nagyvárosi szórvány helyzetének megoldásait. A jövőre nézve az egyházak feladata az, hogy kialakítsák a nagyvárosban a kis magyar közösségek hálózatát.” „Összefüggés figyelhető meg a vegyes házasságok és a pártpreferenciák közt: a vegyes házasságban élők kisebb eséllyel szavaznak magyar pártokra, mint a homogén családban élők” – mutatott rá Székely István Gergő szociológus az Etnikai mobilizáció a szórványban című előadásában, majd hozzátette: azok a romániai magyarok, akiknek nincs román családtagjuk, lényegesen kevésbé szavaznak román partokra. A kutató elmondta: a magyar pártokra leadott szavazatszám 2012-re több mint a felére csökkent az 1996-os átlaghoz képest, amiért a magyarok szavazáson való alacsony részvétele és a román pártokra való átszavazás lehet a felelős. Amíg 2004 előtt a magyarok szavazási részvételi százaléka jóval magasabb volt az országos átlagnál, addig 2004-től ez megfordult.
Horváth István bemutatta a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet Az Etnikai térszerkezet iskolai hálózat és társadalmi hálózat témakörében, Kiss Tamás, Vitos Katalin közreműködésével készült kutatást, amely a szórványkérdés egyik legfontosabb és legkutatottabb elemét az iskolaválasztást mutatta be. Erdélyben a magyar diákok magyar nyelvű beiskolázottsági aránya 85 százalékos az általános iskolák esetében, középiskolában pedig 75 százalékos.
Csökken a magyar iskolát választó magyarok aránya, függetlenül a családi háttértől, szórványban 10 százalékkal növekszik a román iskolát választók száma. „A magyarok iskolaválasztási szempontjait jelentősen befolyásolja a térszerkezet. Míg Kolozsváron térszerkezet szempontjából az iskolahálózat nem felel meg az etnikai térszerkezetnek, addig Marosvásárhely és Szatmár esetében az iskolai lefedettség egyenletes, az etnikai lefedettséggel összhangban van, ezért ezekben a városokban sokkal ritkábban vetődik fel a területi lefedettség szempontrendszere alapján történő iskolaválasztás kérdése.”
Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatásért felelős főtitkárhelyettese bemutatta azt a 2012–2013-ban készített kutatást, amely azoknak a szórványban élő romániai magyar családoknak az iskolaválasztási motivációit elemzi, akik román tannyelvű oktatási intézetet választanak gyermekük számára. „A fókuszcsoportos kutatásából kiderült, hogy a magyar szülőknek leggyakrabban négy megfogalmazott érvük van a román iskola mellett: jobbnak tartják a román iskolát, azt gondolják, jobban fog román környezetben boldogulni a gyermek, ha román tanintézménybe jár. Ugyanakkor fennáll az a kényszerhelyzet is, hogy a magyar iskola hiánya miatt íratják román iskolába, illetve azért, mert a leendő iskolás már úgyis tud románul.”
Veres Valér, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem tanára annak a 2012-ben végzett kutatásnak a tanulságairól számolt be, amely az iskolaválasztás és a továbbtanulás sajátosságait térképezte fel 603 Kolozs megyei 8. osztályt végzett diák és szülő megkérdezése során. „Ebből a tanulmányból kiderült, hogy a szülők 80 százaléka elméleti, 20 százaléka szaklíceumot választana gyermeke számára, a kolozsvári állami magyar középiskolákat és a magyar nyelven való továbbtanulást előnyben részesítve” – ismertette Veres Valér, majd hozzáfűzte: Kolozsváron az elméleti és az önálló iskolaválasztásnak meghatározott társadalmi háttere és okai vannak, a gyenge szakképzési kínálat a fő oka a szakiskola-választás alacsony szintű preferálásának, de a román oktatás felé való elmozdulásnak is.
Kiss Tamás, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa bemutatta az iskolakveszelyben.ro honlapot és az Iskolák Veszélyben elnevezésű programot, amely a Közpolitikai Elemző Központ kezdeményezésére, a Kisebbségkutató Intézet, az RMDSZ és a nyelvijogok.ro közreműködésével jött létre. „Ennek a projektnek a célja, hogy bemutassa azokat a kritikus pontokat, oktatási helyszíneket, ahol a magyar oktatási intézményrendszer fenntartása a 2014-2020 közötti időszakban speciális tennivalókat igényel majd. A honlap választ keres arra a kérdésre, hogy mit lehet tenni ezen demográfiai szempontból veszélyeztetett régiók érdekében, valamint információkat nyújt a döntéshozók részére, hogy milyen módon lehetne megerősíteni az erdélyi magyar oktatási rendszer veszélyeztetett pontjait” – hangzott el a szociológus felszólalásában.
Székely István, az RMDSZ társadalomszervezésért felelős főtitkárhelyettese a nagyvárosi szórvány és a cselekvés lehetséges irányait vázolta fel. Elmondása szerint két idősík létezik: egy, amely 20-25 éves távlatban, szakpolitikai programok szintjén közelíti meg a kérdést, és egy azonnali cselekvési terv. „A klasszikus értelembe vett szórvány esetében az évek során több eredményes programot sikerült beindítani, ezeket kellene adaptálni a nagyvárosi lakótelepek környezetébe. Fontos, hogy a nagyvárosi szórvány kiemelt figyelemben részesüljön, külön programokkal, költségvetéssel. Fontos, ebben a környezetében is beindítani a Magyar házak rendszerét, hiszen ez által olyan infrastruktúra, olyan közösségi tér jöhet létre, amely alkalmas célzott programok indítására” – fogalmazott a főtitkárhelyettes.
Transindex.ro

Ezekre büszke Székely István főosztálya 2013-ból
,,2013 egyik fontos előrelépése a hiánypótló programként induló, Magyar házak hálózatba szervezéséhez szükséges átvilágítás befejezése volt” – emelte ki Székely István RMDSZ-főtitkárhelyettes a társadalomszervezési főosztály évi beszámolójából.
Az átvilágítás fő célja az intézmények infrastrukturális hátterének, jogi, finanszírozási és szakmai helyzetének felmérése volt, valamint a magyar házak által rendezett programok számbavétele. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület közreműködésével elkészült felmérés alapján 30 magyar ház részletes adatsorát összesítették, ezek ismeretében pedig folyamatban van a különböző célzott programok kidolgozása.
Az RMDSZ Főtitkársága a megyei és területi szervezeteivel együttműködve, civil szervezetek bevonásával, valamint a Kriza János Néprajzi Társaság partnerségével összeállította a működő tájházak, emlékházak, helytörténeti kiállítások jegyzékét, majd ezt követően elkezdte az intézmények funkciójuk szerinti csoportosítását.
„Ezen intézmények kiemelten fontosak a magyar identitás megőrzésében és továbbadásában, ezért a 229 intézmény többségét belefoglaljuk a készülő Erdélyi Kalauzba, amely részletesen kitér az erdélyi települések kulturális örökségére, különös hangsúlyt fektetve a szórványban létező intézményekre” – mondta a főtitkárhelyettes.
Székely István a 2013-as év sikeres megvalósításai közé sorolta az RMDSZ Főtitkárság Nemzeti Kisebbségkutató Intézettel közösen, decemberben megszervezett Nagyvárosi szórvány műhelykonferenciát, amely az ezzel kapcsolatos elméleti tudást leltározta fel, és a nagyvárosi szórvány kérdésében elért eredményeket, tapasztalatokat gyűjtötte össze. ,,A nagyvárosi szórvány témakörében a következő lépés egy koherens cselekvési stratégia kidolgozása lesz, majd ennek elsőként Kolozsváron való gyakorlatba ültetése” – vázolta fel a főosztály 2014-es tevékenységi terveit, az RMDSZ főtitkárhelyettese.
maszol/közlemény,

Politikai üzenete lehet a román autonómiának
Elemzők szerint politikai üzenete lehet annak, hogy az önkormányzatok társulása által bizonyos fokú önállóságot kaphat Hargita megye északi, román többségű része. Mint ismeretes, a nyolc település összefogásával létrejövő Kelemen-Görgény Fejlesztési Társulás küszöbön álló bejegyzését Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke jelentette be.
Horváth István szociológus, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet igazgatója az MTI-nek hétfőn elmondta, a társulás révén létrejövő döntéshozatali keret azt üzenheti, hogy „a kisebbségi kérdés kezelését nem kell kötelezően a többségi döntéshozatali logikában látni”. Ezt azért tartotta fontosnak, mert – mint fogalmazott – „egy kisebbségi közösségnek soha nem tesz jót a többségi döntéshozatal”.
Horváth István nem tartotta valószínűnek, hogy a kölcsönösség elve alapján Erdély magyar többségű kistérségei is olyan önállóságra tegyenek szert, amilyent a Hargita Megyei Tanács szán a társulásnak. Példaként említette, hogy a kölcsönösség elve Székelyföldön sem működik. Míg Erdély megannyi román többségű településén magyar alpolgármestert választanak, a székelyföldi városokban ezt a tisztséget nem szokás átengedni a román közösség választottainak.
Bakk Miklós politológus szerint a székelyföldi román többségű települések kistérségi társulása megnyithatná az utat a magyar többségű települések kistérségi társulásainak a bejegyzése felé. A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem tanára emlékeztetett rá, hogy az elmúlt években a kormány helyi képviseletét ellátó prefektusok akadályozták meg a székelyföldi magyar kistérségi társulások megalakulását.
Úgy vélte, a székelyföldi román társulás létrehozásának a megakadályozása azt jelezné, hogy Bukarest nem akar megegyezést a székelyföldi magyar többség és a helyi román kisebbség között, és arra törekszik, hogy a Székelyföld autonómiájának semmilyen előfeltétele ne jöjjön létre. A politológus hangsúlyozta, a társulást még akkor sem lehet közjogi autonómiának tekinteni, ha a megyei önkormányzat át kívánja erre ruházni egyes kompetenciáit. A kompetenciák tervezett átruházását politikai gesztusnak nevezte, amelyet a politikai marketing eszközeivel lehet ahhoz a kérdéshez kapcsolni, hogy mi történjék a székelyföldi románokkal Székelyföld területi autonómiája esetében.
Darie Cristea szociológus, a Bukaresti Tudományegyetem tanára az Adevărul napilapnak nyilatkozva úgy vélte, a társulás létrehozásával voltaképpen a székelyföldi magyarok próbálják elfogadtatni a román társadalommal az általuk áhított autonómia gondolatát. Hozzátette azonban, hogy az autonómia kérdésköre nem tartozik a megyei önkormányzatokra. „Ez az állam berendezkedési formája, a román állam pedig sem a területi, sem az etnikai alapú autonómiát nem fogadja el” – vélte a szociológus. A Konstancán megjelenő Telegraf napilap „a pofátlanság netovábbjának” titulálta, hogy a magyarok akarnak autonómiát adni a románoknak Romániában.
Mint arról beszámoltunk, Borboly Csaba úgy nyilatkozott, hogy már januárban bejegyezhetik a Kelemen-Görgény Fejlesztési Társulást, mely többek között kulturális, oktatási, mezőgazdasági, egészségügyi, szociális, egyházi és műemlékvédelmi, és turisztikai területen veszi át a megyei önkormányzattól a térség ügyeinek a kezelését, és az ezekhez rendelt költségvetési forrásokat. A társulás települései afféle román szigetet képeznek a 86 százalékban magyarok által lakott Hargita megyében.
Székelyhon.ro,

Folytatódnak a székely identitást erősítő programok Kovászna és Hargita megyében
Idén is folytatódnak az székely identitáserősítő projektek Kovászna és Hargita megyékben. Háromszéken évente több mint egymillió lejt költenek székely projektekre. Tamás Sándor tanácselnök a Sláger Rádiónak elmondta: idén is lesz pénz a Székely Ruházati Alapra, néptánc-együttesek vagy hagyományőrző huszárok pályázhatnak támogatásra. Idén ötödik alkalommal szervezik meg a Huszártoborzót és negyedszer a Székely Vágtát.
Negyedik éve zajlik a vidéki kultúrház felújító program, eddig a 120 falusi művelődési házból több mint hatvanat korszerűsítettek. A játszótér építő programban is sok falu önkormányzata részt vett, de korszerűsítettek 30 vidéki sportlétesítményt is. Idéntől támogatják azokat az orvosi rendelőket is, melyeket nem magánosítottak, továbbra is az önkormányzatok tulajdonában vannak, mondta el Tamás Sándor.
Hargita megyében is folytatják a székely programokat, mondta el a Sláger Rádió érdeklődésére Borboly Csaba. Hargita Megye Tanácsának elnöke kifejtette, folytatják a Székely termék programot, abban bízva, hogy idén is sok új termék megkaphatja a márkanevet. Folytatják a székely népviseletek készítését vagy beszerzését támogató pályázati programot, a székelykapu-programot, és támogatják a fúvószenekarokat.
Borboly Csaba elmondta, kiadják A székelység története tankönyv javított változatát, és folytatják a székely szimbólumokról szóló kiadványok sorozatát is. Hargita Megye Tanácsa idén is társszervezője lesz az Ezer Székely Leány Napjának, a Székely Vágtának, a Székelyföld Napoknak, valamint a Csűrdöngölő népzene- és néptáncfesztiválnak.
Székelyföld már látható, de hol van a központja?
A sok szimbolikus kezdeményezés és megjelenítés jelzi Székelyföld központnélküliségét, ez zavaróan hat a folyamatra, de nem tragikus, szögezte le a Sláger Rádió megkeresésére Horváth István szociológus. A kolozsvári Országos Kisebbségkutató Intézet elnöke kifejtette: az apró elemek megjelenítik a nyilvánosság előtt Székelyföldet, példaként említette a Székelyföld autós matricát, amely jelzi, hogy valaki elkötelezett egy ügy mellett, lehet, hogy nem tud elmenni egy tüntetésre, de elkötelezettségét ilyen módon is jelezheti. Hasonlóan mozgósító lehet a székely termék marketingje, amely arra buzdít, hogy fogyasszunk helyi terméket, magyarázta a szociológus.
Két székely önkormányzat, az erős székelyföldi városok önkormányzatai nem biztos, hogy egyetértenének, ha székely fővárost kellene választani, de ez idővel ki fog kristályosodni, véli Horváth István. A szakember szerint, idővel kiderül, minek van inkább hívóereje, de az egységesítés valamilyen szinten beindult, ez tapasztalható például a székely zászló kapcsán, a kilencvenes évek elején még népszerű fekete-piros zászlók eltűntek, és a kék-arany vált egységes szimbólummá. Kovács Blanka
Erdély.ma,

Választ az erdélyi magyarság
Politikusok és kisebbségkutatók részvételével igyekezett körüljárni az április 6-i magyarországi választásokkal kapcsolatos tudnivalókat A nemzet választ című vitafórum, amelyet szerkesztőségünkkel közösen szervezett Kolozsváron a Járosi Andor Keresztyén Műhely.
Választ a nemzet – ezt a kimeríthetetlen témát igyekezett körüljárni Hídvéghi Balázs országgyűlési képviselő, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke, a Fidesz külhoni magyarokért felelős vezetője, Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke és Székely István, a Kulturális Autonómia Tanács elnöke a házigazda, Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök és az est moderátora, Csinta Samu, az Erdélyi Napló főszerkesztője társaságában. A külhoni magyar állampolgárok szavazati joga köré épített kerekasztal-beszélgetés igyekezett minél több szempontból szembenézni a realitásokkal. Az erdélyi résztvevők által felvetett aggályokra – a távszavazás bürokratikus megszervezése, a „szűkkeblű” pártlistás szavazás, vagy a határon túli szavazók legitimációs kérdése – a Fidesz politikusa megpróbált részletes és kimerítő választ adni. Hídvéghi Balázs fontos üzenetet fogalmazott meg: a Fidesznek egyformán partnere valamennyi határon túli politikai és civil szervezet éstörténelmi magyar egyház, amely segíteni tud a magyar országgyűlési választások előtti erdélyi mozgósításban és lebonyolításában. A választási folyamattal kapcsolatos tájékoztatás ügyében a Fidesz nemcsak a néppárttal alakított ki partneri viszonyt, hanem az RMDSZ-szel és a Magyar Polgári Párttal is. „Nem az az érdekünk, hogy a Fidesz mellett kampányoljunk, hanem hogy minél több határon túli magyar éljen szavazati jogával” – fogalmazott a politikus.
Százharmincezer regisztráló
Az előkészületekről szólva Hídvéghi elmondta: a határon túli magyarság ügye iránti érdeklődés nem a választások előtt kezdődött el a Fideszben. A jogi szabályozás körüli megbeszélések visszanyúlnak 2010-re, amikor az új alaptörvény megszövegezése, a választási és az állampolgársági jogszabály módosítása mérföldkövet jelentett a nemzetpolitikában. „Ez a magyar nemzet, a magyar nemzeti identitás újraértékeléséről szól” – fogalmazott. Kiemelkedő eredménynek nevezte mintegy 130 ezer határon túli magyar eddigi regisztrációját, ami a félmillió új magyar állampolgár választóképes részének legalább az egynegyede, a becsült adatok szerint ebből 80 ezer erdélyi magyar. Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet tavaly nyári szociológiai felmérés alapján arról beszélt, hogy az általuk végzett közvélemény-kutatás szerint mintegy százezer erdélyi magyar jelezte szavazási hajlandóságát a 2014-es magyarországi választásokon. A szakember szerint nyitott kérdés marad: ebből a tömegből valójában hányan élnek szavazati jogukkal?
Európai példák
Az európai joggyakorlatot ismertetve Székely István politológus kijelentette: a magyarországi jogszabály mindenben megfelel a nemzetközi normáknak, ugyanakkor más országok kínálatához képest kissé szűkkeblűen bánik új állampolgáraival. Külföldi szavazókörzetek létrehozása helyett – francia és román példa – a külhoni magyarok csak pártlistákra szavazhatnak, így csak egy-két mandátum jövőjéről dönthetnek. Székely szerint egyértelmű: nem a mandátumszerzés volt a fő cél. A kolozsvári szakember az európai példákat ismertetve elmondta: az egykori nagy gyarmatbirodalmak csoportja – Nagy-Britannia, Franciaország, Spanyolország és Portugália – több tízmilliós tömegnek adott kettős állampolgárságot. A 20. század eleji nagy emigránskibocsátó országok – Írország és Olaszország – szintén állampolgársággal kötötték szorosabbra viszonyukat a diaszpórával. A szakirodalomban történelmi trauma címen emlegetett harmadik kategóriaként a kelet-európai országok – Horvátország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország – esetét ismertette.
A „szűkkeblűségre” reagálva, Hídvéghi úgy fogalmazott: a Fideszben is voltak viták a külhoni választókerületekről, a mai realitások azonban ezt felülírták, és maradt a pártlistás szavazás lehetősége. Ha valós igény lesz rá, a választási törvény a későbbiekben módosítható – jelezte. A levélben történő szavazásról elmondta: sok országban elterjedt, tavaly Németországban több millió állampolgár szavazott így. A magyar állampolgárok számára még abszolút újdonság, első ránézésre akár bonyolultnak is tűnhet, de megfelelő tájékoztatással sikerrel vehető az akadály.
Erdélyi legitimitás
Élénk vita alakult ki a baloldali pártok által tematizált felvetésről, hogy lehetőleg csak az szavazzon, aki viseli szavazásának következményeit. Székely felvetette: ha csak az adófizető polgárok szavazhatnának Magyarországon, mi lenne a munkanélküliekkel, az egyetemi hallgatókkal vagy éppen a háztartási alkalmazottakkal? Horváth István szerint a politikusok megnyugtató szónoklatai ellenére a magyarországi lakosságot igenis megosztja a határon túliak szavazási joga. Egész Európában érezhető a feszültség a transznacionális szavazással kapcsolatban, Magyarországon meg végképp. „Mi lesz, ha éppen a határon túliak szavazata dönt majd egy esetleges kormánytöbbség megalakulásáról, ez mennyire befolyásolja a velünk kapcsolatban kialakult képet?” – tette fel a kérdést a szociológus. Székely István erre úgy reagált: bár Traian Băsescu román államfő legutóbb a külföldön élő románok szavazatainak köszönhetően lett államelnök, mandátumának legitimitását mégsem kérdőjelezi meg senki Romániában.
Hídvéghi erre úgy reagált, hogy a határon túli szavazók legitimációjának kérdésén változatlanul a magyarországi baloldal lovagol. Elvtelen támadásaik ellenére ők is aláírták a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) azon zárónyilatkozatát, amely kimondja Magyarország és a határon túli magyarság összetartozását. A vitafórum során egyetértés alakult ki abban, hogy erről beszélni kell és észérveket kell felsorakoztatni az ügy mellett. Hídvéghi szerint a kételyekre adandó legjobb válasz, ha az erdélyi magyarság minél nagyobb számban él szavazati jogával. Ez nem csak budapesti kívánalom, hanem erdélyi is.
Levélben szavazunk
A magyar országgyűlési választások dátuma 2014. április 6., a regisztráció legkésőbbi időpontja március 22. A határon túli szavazók postán vagy a konzulátusokon keresztül juthatnak hozzá a szavazólaphoz. A szavazólapon X-szel kell megjelölni a kiválasztott pártot, a lapot a levélcsomagban kapott kis borítékban kell lezárni. A csomagban érkező nagyobb válaszborítékba kerül a szavazatot tartalmazó lezárt kis boríték, illetve a szavazó adatairól szóló, kitöltött azonosító lap. A megcímzett válaszborítékot el lehet juttatni postán a Nemzeti Választási Iroda címére, vagy be lehet vinni, küldeni a konzulátusra. Aki szavazni szeretne, annak levélben legkésőbb március 5-ig, interneten pedig március 15-ig kell eljuttatni regisztrációs kérelmét, hogy szavazólapja idejében megérkezzen. A postán küldött borítékoknak április 5-én éjfélig kell eljutniuk Budapestre, ezért a megérkezett szavazólapot gyakorlatilag azonnal vissza kell küldeni. A szavazás napján, azaz április 6-án is kizárólag a konzulátusokon lehet leadni a szavazatot
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Nemes Előd: az EMNP elszigetelődött, sorsa megpecsételődhet
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elszigetelte magát, nincsenek partnerei, nem kínál alternatívát és nincsenek húzóemberei – jelentette ki szerdán Nemes Előd. Az EMNP-ből nemrég kizárt háromszéki politikus sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján bírálatok áradatát zúdította egykori pártjára. Többek között kifejtette, hogy míg az RMDSZ és az MPP együttműködik és az SZNT-vel is jó a viszonyuk, addig a Néppárt magára maradt, pedig elnöke, Toró T. Tibor megígérte a Fidesznek, hogy integrálja az MPP-t és egyesíti az ellenzéket. „Ez nem sikerült” – jelentette ki.
„Torót senki nem ismeri”
A politikus szerint hiba volt a Néppárt részéről, hogy a Székelyek Nagy Menetelésén erőltették a pártlogó használatát, és ezzel magukra haragították a Székely Nemzeti Tanácsot is. „És hol van a Mikó Imre terv, amivel hitegettük az embereket? Nincsen elég húzóembere a pártnak, Toró T. Tibor pártelnököt két évtized aktív politizálás után az erdélyi magyarok fele sem ismeri a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet felmérése szerint. Kivel akarunk győzni?” – sorolta kifogásait Nemes Előd.
Szerinte a Néppártnak nem az RMDSZ vagy az MPP ellen, hanem ezek mellett kell alternatívát kínálnia az erdélyi magyarok gondjainak megoldására. Rámutatott: 2014 sorsdöntő év az EMNP életében, hiszen három komoly erőpróbára kerül sor idén. Szerinte azért van esély mindhárom esetben a bukásra, mert az országos vezetőség zsákutcába vezette a szervezetet.
„Az EMNP elszigetelődött”
„Elszigetelődtünk és partnerek nélkül maradtunk egy olyan erőtérben, ahol még a tisztes helytálláshoz is társakra lenne szükség. Ezért pecsételődik meg idén a párt sorsa. Nem a mezei harcosok, nem a gerébek vagy az elődök rontották el, hanem a Néppárt országos vezetősége” – fejtegette. Nemes Előd szerint egyre világosabban látszik, hogy az EMNP már nem a Fidesz kizárólagos stratégiai partnere Erdélyben. Körvonalazódik ugyanis a Fidesz–RMDSZ, RMDSZ-MPP együttműködés a magyarországi és az EP-választások sikere érdekében. Ez azt is jelenti szerinte, hogy a Fidesz nem teljesen elégedett az EMNP munkájával, sőt, beismeri, hogy az RMDSZ jobban teljesít. Nemes Előd emlékeztetett rá, hogy Toró T. Tibor kamikaze akciónak tartotta az önálló indulást az EP-választásokon. Szerinte az induláshoz szükséges 200 ezer aláírás összegyűjtése komoly erőpróba lesz. Ugyanakkor csodának tartaná, ha Tőkés László úgy döntene, hogy függetlenként indul Erdélyben. „És ki fogja összegyűjteni a Tőkés induláséhoz szükséges 100.000 aláírást?” – tette fel a kérdést.
Kovács Zsolt
slagerradio.ro
Erdély.ma,

Hol fogy, és hol erősödik az erdélyi magyarság?
A 2011-es népszámlálás hivatalos adatai alapján a Kolozsvári Kisebbségkutató Intézet több átfogó tanulmányt készített a magyarság demográfiai folyamatairól.
Tudjuk, hogy az utóbbi 10 évben 194 ezerrel apadt a romániai magyarság, az azt megelőző évtizedben pedig szinte ugyanannyival, 193 ezerrel. Ma 1.237.000 magyar él Romániában.
Oláh Gál Elvira Kiss Tamás szociológussal, demográfiai kutatóval arról beszélgetett, hogy mi várható, és melyek a kiszámíthatatlan tényezők ezen a téren.
Kiss Tamás úgy látja, hogy előreláthatólag a Székelyföld súlya tovább fog növekedni, és ez egy intézményes súlyt is jelent, e szerint az oktatási- és a kulturális intézmények súlya is ebbe az irányba fog alakulni.
A kutató szerint a halandósági és a termékenységi viszonyokat nagy biztonsággal lehet előre jelezni, viszont a migrációt, amit már a politikai és a gazdasági körülmények befolyásolják, már nehéz előre jelezni. A migráció és a kettős állampolgárság nagyon jelentős módon összekapcsolódik – szögezte le Kiss.
A szociológus arról is kifejtette véleményét arról, hogy az asszimiláció a felsőbb rétegeket érinti jobban, az állami szférában pedig a románokat nagy mértékben privilegizálja az állam. Hozzátette: Sepsiszentgyörgyön, vagy Csíkszeredában gyakorlatilag abból megél valaki, hogy román, de más erdélyi városokban is, a nagy jövedelmű állami szektorokban a románok felül reprezentáltak.
Kossuth Rádió
Erdély.ma,

Magas választási részvétel várható
Az erdélyi magyarok túlnyomó többsége támogatja Magyarország állampolgársági politikáját, a könnyített honosítás lehetőségével élő erdélyiek közt viszonylag magas részvétel várható az áprilisi országgyűlési választásokon – hangzott el a Kolozsváron harmadik alkalommal megszervezett Erdélyi Politikatudományi Konferencián.
Kiss Tamás, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa előadásában kifejtette: az erdélyi magyarok egyharmada már igényelte a magyar állampolgárságot, negyedük már meg is kapta, további egyharmaduk pedig ezután fogja kérni.
Mint részletezte, az egyszerűsített honosítást igénylők közt felülreprezentált az iskolázottabb, felsőfokú végzettséggel rendelkező réteg, a többség pedig jellemzően két okból kéri a magyar állampolgárságot: egyrészt identitása megőrzése érdekében, másrészt sokan a pragmatikus indokot is fontosnak tartják – kivándorlás céljával váltak kettős állampolgárrá.
„Magyarország lakosságának a kettős állampolgársághoz való viszonya szociológiai szempontból semmit sem változott a 2004. december 5-i népszavazáshoz képest” – hívta fel ugyanakkor a figyelmet Kiss Tamás. Elmondása szerint a magyarországi társadalom többsége noha támogatja a kettős állampolgárságot, és abban is többnyire konszenzus van, hogy az anyaország anyagi támogatást nyújtson a kisebbségben élőknek, a tanulmányi ösztöndíjak biztosítását és a munkavállalási engedély biztosítását azonban már ellenzi a többség.
„Ebben a tekintetben a legnagyobb az eltérés a románok és magyarok közt a határon túli nemzetrészekhez fűződő viszonyban. Egy felmérés szerint a román nemzetiségűek 71 százaléka még az ingyenes egészségügyi ellátást is biztosítaná a külhoni román állampolgároknak, míg ugyanez a magyarországiaknak csak harmadára igaz” – magyarázta.
A szociológus szerint nem arról van szó, hogy a románok szolidárisabbak lennének egymással, inkább azt kell figyelembe venni, hogy a nemzet fogalma másképp strukturált a két csoport számára. Mint rámutatott: a magyar közbeszédben az állampolgársági patriotizmus szemben áll az etnikai alapú patriotizmussal, hiszen előbbi a kommunista rendszer alatt alakult ki.
A kisebbségkutató intézet munkatársa szerint az etnikai alapú állampolgárság megadása a magyar bevándorláspolitika konzervatív válasza a globalizáció kihívására. Mint részletezte, már a kilencvenes évek közepén tudott volt, hogy Magyarország népessége belső termelékenységgel nem fenntartható, a hiányzó munkaerőt így bevándorlással kell pótolni.
„Az erdélyi magyarok társadalmi integrációja kerül a legkevesebbe a magyar államnak. A kivándorlást választó erdélyieknek ugyanakkor egyre kevésbé vonzó célpont Magyarország, inkább Németországot és az Egyesült Királyságot választják” – magyarázta a szociológus.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár),

MENSURA TRANSYLVANICA: Mit várhatunk az RMDSZ kormányzati szerepvállalásától. Gyorselemzés az USD-RMDSZ protokollumról

Az Erdélyi Magyar Néppárt állásfoglalása az RMDSZ kormányba lépése kapcsán
Az Erdélyi Magyar Néppárt aggasztónak tartja, hogy az RMDSZ kormányzati szerepvállalását rögzítő dokumentum – annak ellenére, hogy képviselői a mérleg nyelvét alkotják a kormánytöbbség biztosításában –, semmilyen garanciát nem tartalmaz az erdélyi magyar közösség jogainak érvényesítésére.
Egy felelős politikai szervezet számára a kormányzás önmagában nem érték, hanem eszköz a közösségi érdek érvényesítésére. Ezt pedig nemcsak a bársonyszékek számának rögzítésével, hanem konkrét célok és pontos határidők nyilvános kitűzésével, továbbá szilárd biztosítékok megfogalmazásával lehet elérni. Annál inkább fontos ez a bukaresti politika zavaros és átláthatatlan környezetében, ahol az adott szó semmire nem kötelez, hagyománya van a szerződésszegésnek. Az erdélyi magyarság képviseletében az RMDSZ a rendszerváltozás utáni korszak leggyengébb teljesítményű és talán leginkább magyarellenes kormányát készül legitimálni, ugyanazt a csoportot, amely két évvel korábban a nacionalista kártyát kijátszva, a MOGYE magyar karának létrehozását támadva buktatott kormányt és került hatalomra. Ráadásul annak a kormányprogramnak a végrehajtását vállalta ezzel a lépéssel az RMDSZ, amelyet 2012-ben maga is elutasított a parlamentben.
A Szociáldemokrata Unióval kötött kormányzati megállapodás körmönfontan megfogalmazott szövegére az RMDSZ vélhetően megpróbál optimista kommunikációt építeni és ismét – mint annyiszor az elmúlt években – becsapni választóit. Ám a pillanatnyi politikai alkun tovább mutató, maradandóbb eredményeket ígérő cselekvési tervet már nehezebb összehozni, mivel a megállapodás szövegében szereplő homályos, többértelmű, ki- és félremagyarázható kitételek túlságosan alacsonyra teszik a mércét. Nem sokat ígérnek az olyan megfogalmazások, mint hogy a kormány „továbbra is támogatni fogja” a hosszú évek óta szándékosan hátráltatott kisebbségi törvény elfogadását, vagy hogy „megfelelően” támogatja a Nemzeti Kisebbségek Kutatóintézetét. A „területi-közigazgatási egységek zászlója” kitűzésének lehetőségét megvizsgáló nyilvános vita megszervezése sem feltétlenül az autonómia szimbóluma, a székely zászló szabad köztéri használatára vonatkozik.
Minden bizonnyal a korábban beharangozott, a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó törvénytervezet „taktikai” megfontolásokból szép csendesen lekerül a napirendről, hiszen a kormányzati megállapodás még halvány utalást sem tartalmaz ezzel kapcsolatban. Csakhogy az erdélyi magyar közösség szempontjából a kormányzati szerepvállalás hatékonyságának legfontosabb fokmérője, hogy közelebb visz-e az autonómia ügyének megoldásához. Az eddigi tapasztalat alapján szinte biztosra vehető, hogy kormányra kerülésével az RMDSZ – akárcsak korábban minden egyes alkalommal – ismét sutba vágja az autonómia ügyét, amelyet kizárólag választási kampányban, vagy ellenzékben tűz „harcosan” zászlójára.
Pedig március 10-én, Marosvásárhelyen, a Székely Szabadság Napján nagy szükség lenne az RMDSZ támogatására is, hiszen kedvező politikai megoldás a magyarság megmaradásának igazi garanciáját jelentő autonómia kérdésében csakis a közösség közvetlen politikai szerepvállalása nyomán születik. Azok, akik ezt ellehetetlenítik, a közösségi érdek ellen cselekszenek. Ezért az Erdélyi Magyar Néppárt részvételre szólítja közösségünk minden cselekvésre kész tagját. Hisszük: az autonómia a megoldás és azt csak közösen érhetjük el.
Toró T. Tibor,az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke
Nyugati Jelen (Arad),

Féltett kétnyelvűség – Konferencia az anyanyelvhasználatról
Romániában nemcsak a hatóságok, de a felelős beosztásban lévő magyar tisztviselők is akadályozzák a magyar nyelv korlátlan használatát – hangzott el többek között az anyanyelvhasználat, valamint a hazai és a nemzetközi jogszabályozás alkalmazása körüli problémákkal foglalkozó konferencián hétfőn Marosvásárhelyen.
A nagyváradi Szent Mihály Igazsága és Békéje nevet viselő emberjogvédő egyesület szervezte Valós kétnyelvűség Erdélyben című rendezvényen kiderült, gyakori jelenség, hogy – félelemből vagy tudatlanságból – az érintettek sem élnek kellőképpen az anyanyelvhasználat jogával.
Közömbösség, tudatlanság
Menyhárt Gabriella nagyváradi ügyvédnő, a rendezvény főszervezője az ukrajnai folyamatokra hívta fel a figyelmet, mondván, a februári puccs után megalakult kormány egyik első intézkedése az volt, hogy eltörölte az államnyelvvel kapcsolatos, a kisebbségi nyelvek használatára vonatkozó, 2012-ben elfogadott törvényt. „Mindez ébresztőként kellene hasson ránk is, Magyarország határain kívül élő magyarokra" – fogalmazott az ügyvédnő. – Sajnos nagyon sokan nem ismerik a törvény adta jogaikat. Ha ismernék, eldönthetnék, hogy élnek velük, vagy sem."
Kérdésünkre, hogy mivel magyarázható, hogy számos magyar polgármester és intézményvezető továbbra sem kíván élni a hazai és nemzetközi jogszabályok biztosította lehetőségekkel, Menyhárt Gabriella úgy vélekedett, a szomorú jelenség az érdektelenség, a közömbösség és a félelem számlájára írható. „Túl kell lépnünk azon a félelmen vagy érdektelenségen, amely sajnálatos módon a magyar közösséget jellemzi. Amíg ezt nem győzzük le önmagunkban, addig hiába várunk, és követelünk jogorvoslást a többségi nemzettől, esetleg külföldről" – jegyezte meg.
A Civil Elkötelezettség Mozgalom képviselői beszámoltak azokról a törekvéseikről, melyek miatt gyakran magyar politikusokkal és intézményvezetőkkel kerültek konfliktusba. Mint mondták, harcolniuk kellett azért, hogy Marosvásárhelyen egy általános iskola végre magyar személyiség nevét viselhesse, illetve, hogy a vegyes tannyelvű tanintézetekben megjelenjenek a magyar feliratok is.
A törvény érvényesítése érdekében az egyesület két vezetője, Szigeti Enikő és Horváth Kovács Ádám a teljes vásárhelyi iskolahálózatot, a tanfelügyelőséget és a polgármesteri hivatalt is bepanaszolta az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál.
A Felvidékről érkezett Orosz Örs, a Fórum Kisebbségkutató Intézet munkatársa a Dél-Szlovákiában elszaporodott anonim nyelvhasználati mozgalmak munkásságát mutatta be. Amint egy rövid videofelvételen is láthattuk, az önkéntes fiatalok, ha kellett, magyar nyelvű helységnévtáblákat rendeltek és szereltek fel, a párkányi állomás peronjáról pedig megafonnal „segítettek" a csak szlovákul megszólaló hangosbemondónak.
A hasonló mozgalmak tagjai a „Hol marad a magyar felirat?" matricával ragasztották össze az egynyelvű táblákat, de nem úszták meg a magyarlakta vidékeken kizárólag az állam nyelvén hirdető nagyvállalatok sem. Az egyik reklámpannón például a „Merénylet a kétnyelvűség ellen – Ne közelítse meg a helyszínt!" felirat jelent meg. A szintén csak szlovákul hirdető OTP Bank óriásplakátjára a „Ha kell a pénzünk, kérjétek magyarul is!" felhívást festették fel. „Nem eredménytelen a törekvés, hisz Dél-Szlovákiában ma már egyre több önkormányzat és cég használja a magyar nyelvet is" – mondta el lapunknak az aktivista.
Hazai és budapesti segítség
A Kolozsváron állami költségvetésből működő Nemzeti Kisebbségkutató Intézet a Nyelvi jogok című útmutatójának internetes és nyomtatott kiadásával próbál felvilágosítást nyújtani az illetékeseknek. Azonban hiábavalónak tűnhet az állami és közigazgatási szervek hivatalos űrlapjainak a fordítása, ha ezeket a kétnyelvű nyomtatványokat a Székelyföldön kívül alig egy pár helyen használják.
„A legtöbb helyen nem is tudnak a létezésükről. Sajnos a potenciális felhasználók sincsenek tisztában a jogaikkal" – ecsetelte a helyzetet Bogdán Andrea jogtanácsos, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa. A két évvel ezelőtt létrehozott Kissebségi Jogvédő Intézet (KJI) jogsegélyszolgálat valamint jogi eszközök biztosítása révén próbál segíteni a határon túli magyarságon.
Amint a Budapesten működő intézet munkatársa, Görög Dóra felvázolta, bárki fordulhat a KJI-hez, az anyaország esetenként akár az ügyvédi honoráriumot is állja. A Kissebségi Jogvédő Intézet már jó pár ügyben Strasbourgig juttatta ügyfelét.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár),

Várakozáson felüli volt a Fidesz támogatottsága Erdélyben
Várható volt a Fidesz nagyarányú támogatottsága az erdélyi magyarok körében, a több mint 95 százalékos arány viszont várakozáson felülinek tekinthető – fejtette ki lapunknak Kiss Tamás szociológus.
A kolozsvári Kisebbségkutató Intézet által tavaly júniusban végzett, és októberben bemutatott felmérése szerint 86 százalék körüli volt Orbán Viktor pártjának támogatottsága Erdélyben. Kiss Tamás úgy vélte, a bizonytalanok köréből kerülhetett ki a „többlet”, az említett felmérésben a megkérdezettek 25 százaléka nem tudta, vagy nem árulta el, kire szavazna az április 6-i megmérettetésen.
Sz. K. Szabadság (Kolozsvár)

Vitatott felmérés az erdélyi magyar egyetemisták jövőképéről
Nem felelnek meg a valóságnak a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által készített felmérés adatai, mely szerint az erdélyi magyar egyetemisták kétharmada külföldön képzeli el a jövőjét – jelentette ki a Krónikának Kiss Tamás szociológus.
Elhagyják a magyar fiatalok Erdélyt, eltűnőben a kolozsvári magyar értelmiség – ilyen és ehhez hasonló szalagcímekkel jelent meg több magyarországi portálon a hír, melyben a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által készített felmérésre hivatkozva azt állítják, hogy az erdélyi egyetemisták kétharmada külföldön képzeli el jövőjét.
Kiss Tamás kolozsvári szociológus, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa és Soós Anna, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese a Krónikának egybehangzóan úgy nyilatkozott: a hivatkozott kutatás eredményei nem felelnek meg a valóságnak.
Az eredetileg az Eco.hu portálon megjelent felmérés adatait a Mandiner.hu és a Magyar Nemzet online változata is átvette. A budapesti szakkollégium által végzett friss kutatás többek között az állítja, hogy a Kolozsváron tanuló magyar egyetemisták mindössze 8 százaléka tervezi a jövőjét a kincses városban, 39 százalékuk Magyarországot, 28 százalékuk pedig a nyugat-európai országokat választaná új otthonként. Ezzel szemben az egyetemisták alig 22 százaléka boldogulna a Székelyföldön, 3 százalékuk pedig Bukarestben vállalna munkát.
„A fele sem igaz”
„Megalapozatlanok ezek az adatok. A kolozsvári egyetemisták esetében 50 fő kevés reprezentatív mintának, legalább 500–600 diákot meg kellett volna kérdezni, jóindulattal egy 300 fős minta esetén is el lehetne fogadni az eredményeiket. Az persze elképzelhető, hogy a megkérdezett ötven fiatal valóban így válaszolt nekik, azonban ebből nem lehet általános érvényű következtetést levonni” – nyilatkozta a Krónikának Kiss Tamás.
Hozzáfűzte, bár konkrétan a kolozsvári diákság preferenciáiról nincsenek adatok, azonban az országos ifjúsági kutatások azt mutatják, lényegesen kisebb a migrációs hajlandóság az erdélyi fiatalok körében, mint a budapesti szakkollégium által mért.
A szociológus szerint túlzás, hogy a fiatalok kétharmada emigrálna, és szerinte az sem stimmel, hogy a külföldön érvényesülni próbáló erdélyi magyar fiatalok ilyen nagy arányban választanák Magyarországot. „Ebben a tekintetben koránt sincs ekkora súlya Magyarországnak” – szögezte le lapunknak Kiss Tamás.
Soós Anna elmondta: a jelenlegi diákok szándékairól nem készült belső kutatás, azonban rendelkezésükre állnak a korábban végzett évfolyamok adatai. „Azt látjuk, hogy a kilencvenes évekhez képest a végzős diákok jóval többen maradnak itthon, nagyon sokan a szakmájukban helyezkednek el. Ezek az adatok egyszerűen nem felelnek meg a valóságnak.”
Mint mondta: a BBTE-nek egyébként van kapcsolata a szakkollégiummal, és ennek képviselői valóban találkoztak a közgazdasági karon tanuló diákokkal.
Kolozsváron indított képzést az MCC
Tombor András, az MCC alapítója az Eco.hu portálnak egyébként arról értekezett, hogy „a Kolozsváron tanuló magyar fiatalok elenyésző számban tervezik, hogy helyben maradnak az egyetem elvégzése után, miközben fontos cél volna, hogy a magyar ajkú elit – a románnal együtt – bekapcsolódjon a helyi gazdaság és közszféra vérkeringésébe”.
A szakkollégium alapítója megoldást is kínál az „elvándorlás egyre súlyosabbá váló problémájára”. Kifejtette: olyan képzésekre van szükség, amelyek azon túl, hogy megfelelnek a munkaerőpiac kihívásainak, kiemelt jelentőséget tulajdonítanak a globális gondolkodásnak a helyi akadályok leküzdésében.
Amint a cikkből kiderült: a szakkollégium vezetőképző programot indított Kolozsváron. „A képzésben magyar és román diákok egyaránt részt vesznek, akik angol nyelvű kurzusokon ismerkedhetnek meg a vezetés elméletével, szakmai technikáival, illetve az Egyesült Államok, a kontinentális Európa, szűkebben pedig a közép- és kelet-európai régió üzletembereinek, gazdasági és közigazgatási vezetőinek gondolkodásmódjával” – írja az Eco.hu.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)

Újabb kiadvány az erdélyi táncházkutatásról
Négynapos, az erdélyi tánchagyományokat felelevenítő és továbbéltető rendezvényt szerveztek április 26-a és 29-e között a Tranzit Házban, amelynek záró eseménye Az erdélyi magyar táncművészet és tánctudomány az ezredfordulón – Szerkesztette Könczei Csongor című, az erdélyi táncházkutatásról szóló tanulmányokat tartalmazó kötet bemutatása volt. A tanulmányokat Anca Giurchescu (román származású néptánckutató), Könczei Csilla (BBTE-oktató), Karácsony Zoltán (magyarországi néptánckutató), Varga Sándor (a Szegedi Tudományegyetem tanársegédje), Könczei Csongor (néptánckutató), Pávai István (erdélyi származású muzikológus), Simonffy Katalin (televíziós szakember), Zakariás Erzsébet (néprajzi szakíró) és Pozsony Ferenc (BBTE-oktató) jegyezte.
Könczei Csilla mint a Tranzit Ház vezetője és a kötet egyik szerzője köszöntötte a jelenlevőket, hangsúlyozva: a könyvbemutatónak helye van a Tranzit Házban, mivel az intézmény hosszú ideje együttműködik a Bogáncs és a Zurboló néptánccsoporttal, illetve Könczei Csongorral, de kapcsolatuk van a Nemzeti Kisebbségkutató Intézettel is. Könczei Csilla a kötetet Pálfy Gyula (1950–2012) magyar néptánckutató emlékének ajánlotta, ily módon tisztelegve a szakember munkája és baráti segítsége előtt. Szabadság (Kolozsvár)

kérdezett: B. Z.
EMLÉKÉV Gidó Attila: a magyar és a román emlékezetpolitikák ütközőzónájában élünk
A csütörtökön Kolozsváron előadó kutatóval a megemlékezések visszásságairól, a különböző nézőpontok mentén szerveződő történelemszemléletről beszélgettünk.
Gidó Attila holokausztkutató a Szabadelvű Kör platform csütörtökön, május 22-én megrendezésre kerülő A holokauszt erdélyi vonatkozásai hetven év távlatából. Tények, viszonyulások és emlékezetpolitika című rendezvényének az egyik előadója. Az eseményre 17 órától kerül sor a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében (Jókai (Napoca) utca, 16. szám).
Hogyan látja kutatóként 2014-ben, hetven év után a holokausztot? Melyek azok a tények, amelyeket Ön szerint mindenkinek ismernie kéne, és melyek azok, amelyeket Ön szerint kevesen ismernek, amelyekre fel szeretné hívni a figyelmet?
A 70. évfordulónak emlékezésre, de ugyanakkor múltunk egy dicstelen darabjával történő szembenézésre is kell sarkallnia minket. A holokauszttal, a zsidóság tragédiájával kapcsolatos tényeket bárki megismerheti, aki hajlandó kézbe venni az utóbbi évek nálunk is hozzáférhető szaktudományos publikációit, vagy végigböngészni a szakszerűség szabályait betartó internetes honlapokat. A könyvek közül elég csak megemlíteni a 2008-ban megjelent Az észak-erdélyi holokauszt földrajzi enciklopédiája című kiadványt, vagy Tibori Szabó Zoltán könyveit (Élet és halál mezsgyéjén, 2001, valamint Árnyékos oldal, 2007). Az internetes felületek közül pedig egy digitális tananyagot tartalmazó honlapra (http://www.holokausztmagyarorszagon.hu/) és a Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság 1945/1946-os felméréseit digitálisan elérhetővé tevő oldalra (http://www.degob.hu/) hívnám fel a figyelmet. Az év elején indult a budapesti csillagos házakat térképre kivetítő projekt is (http://www.csillagoshazak.hu/), amelyhez egy blogot is csatoltak. Ezen a naponként frissülő blogon keresztül lehet végigkövetni a magyarországi zsidóság megsemmisítésének menetét, az 1944-es deportálásokat (http://menetrend.postr.hu/). Hogy bibliai parafrázissal éljek, Akinek van füle, hallja, akinek van szeme, látja. Nem lehet tehát azt állítani, hogy a társadalmunk azért tájékozatlan a holokausztot illetően és azért nem receptív a magyar zsidóság tragédiájával szemben, mert nincs lehetőség a tájékozódásra.
A holokauszt nem csak a zsidóság ügye, hanem a mi ügyünk is, hiszen az 1944-es eseményeknek, de az azt megelőző kirekesztő és jogfosztó időszaknak részesei voltak a felmenőink. Fontos lenne tehát, hogy mindenki tisztában legyen azzal, hogy a második világháború idején Észak-Erdélyben 164 000 olyan személy élt, akit zsidó származása miatt üldöztek. Nagy részük magyar anyanyelvű és magyar kultúrájú volt. Közülük több mint 131 000 főt 1944. május-június folyamán Auschwitzba deportáltak a magyar hatóságok, és itt többségüket legyilkolták. A gettósítások és a deportálások pedig az akkori keresztény lakosság nagy részének a közönye mellett történtek, alig voltak néhányan, akik segíteni próbáltak.
A deportálásokat megelőző jogfosztásokat, a megsemmisítés menetét többé-kevésbé ismerjük. Mégis számtalan fehér folt van a holokausztkutatásban. Egyelőre még nagyon keveset tudunk például a keresztény egyházak viszonyulásáról. Ismerjük Márton Áron példaértékű kiállását az üldözöttek mellett, de alig ismerjük a zsidókérdéshez, a deportálásokhoz való viszonyulást az alsópapság körében. Számos egyéb jellegű forrás vár feltárásra a kutatók számára csak néhány évvel ezelőtt megnyitott Bad Arolsen-i ITS (International Tracing Service) levéltárban. Itt több, észak-erdélyi vonatkozású irat is található.
Történetileg mire vezethető vissza az antiszemitizmus, mi zajlott le a holokauszt előtt, és hogyan dolgozta fel a zsidóság a holokauszt tragédiáját?
Hosszú lenne az antiszemitizmus ókori gyökereitől végigvezetni a holokausztig a történelmi vonalat. Azt viszont föltétlenül érdemes kihangsúlyozni, hogy a második világháborút megelőző korok antiszemitizmusából nem következnek egyenesen a holokauszt borzalmai. Hitlernek és az általa irányított náci gépezetnek a zsidóság totális kiirtására tett kísérlete tehát nem egyenes következménye a korábbi zsidóellenességnek. Mint ahogy például a két világháború közötti erdélyi antiszemitizmusnak sem kellett volna föltétlenül az észak-erdélyi zsidóság deportálásához vezetnie. Az viszont bizonyos, hogy a korábbi idők antiszemitizmusa alapozta meg a holokauszt alatt kialakult közönyt, vagy éppenséggel a cselekvésig eljutott zsidóellenességet.
Amennyiben az erdélyi előzményeket nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy a két világháború között, de főleg a 30-as években, megnőtt a zsidóellenesség mind a román, mind a magyar lakosság körében. Román részről ez tettlegesség formájában is megnyilvánult, mint például az 1927-es diákrombolások, vagy Borsa zsidók által lakott részének a felgyújtása 1930-ban. Magyar részről a zsidóellenesség és antiszemitizmus elsősorban a sajtónyilvánosságban kapott teret. Itt most csak az 1932-ben indult Erdélyi Lapokra utalok, amely fokozatosan a szélsőjobboldali eszmék irányába tolódott el.
Mindezek mellett, a kirekesztés állami szinten is megnyilvánult. Az állampolgárságok 1924-es és 1938-as felülvizsgálata során több tízezer erdélyi zsidót fosztottak meg a román állampolgárságától. Észak-Erdély Magyarországhoz történő 1940-es visszacsatolásával a román időszakban megkezdett jogfosztások tovább folytatódtak. Életbe léptek a magyarországi zsidótörvények, amelyek kizárták a zsidóságot a közélet, valamint a gazdasági, kulturális élet minden területéről. 1941-től a férfiakat munkaszolgálatra vitték, ahol tömegesen pusztultak el az embertelen bánásmód és a rossz életviszonyok következtében. Így lényegében, 1944-ben, a gettósítások idejére a hátországban élő zsidóság alig rendelkezett olyan eszközökkel, amelyekkel hatékonyan meg tudta volna védeni magát a deportálásokkal szemben. Akik pedig túlélték a holokausztot, a semmiből kellett új életet kezdjenek. Az elszenvedett traumák hatása alatt pedig sokan szakítottak végleg a magyarsággal, de sokan a zsidósággal is, és inkább a nemzetfeletti ideológiákban kerestek menedéket.
A magyarországi holokauszt 70. évfordulója alkalmából az idén számos megemlékezésre került sor, és a következő hetekben is folytatódnak a rendezvények.
A megemlékezések több síkon és eltérő emlékezetpolitikák mentén szerveződtek és szerveződnek. Ezt azért fontos kihangsúlyozni, mert sajnos a napi politika is begyűrűzött a holokauszt-megemlékezésekbe. Ez pedig minket is érint, mert itt Erdélyben a magyar és a román emlékezetpolitikák ütközőzónájában élünk.
A holokauszt idején Észak-Erdély Magyarországhoz tartozott, és így az itteni zsidóság a magyarországi zsidóság sorsában osztozott. Magyar, illetve magyarországi részről a megemlékezések lényegében három nagyobb és több kisebb intézményi keretben zajlanak. A három nagy keretet a magyar állam, a Mazsihisz (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) és a tudományos szféra jelenti. Természetesen a három között összefonódások is léteznek, és maga a tudományos szféra is megoszlik kormány által támogatott részre és valamelyest független, vagy ellenzéki oldalra.
A magyar állam a kormányközeli szakintézményeken keresztül már több megemlékezést is szervezett. Ezek közül most csak a budapesti Holokauszt Emlékközpontban megrendezésre került január 27-i tudományos emlékülésre és a Terror Házánál tartott április 27-i megemlékezésre szeretnék utalni.
A kormány által szervezett eseményeket viszont rendre botrányok kísérik, amelyek megkérdőjelezik az ilyen fajta emlékezetpolitika jószándékát és jóhiszeműségét. Volt olyan előadásra felkért kutató, aki a január 27-i emlékülést bojkottálta, ezzel tiltakozva a kormány azon emlékezetpolitikája ellen, amely a magyar hatóságok által a zsidó népirtásban betöltött felelősséget igyekszik csökkenteni.
Ez az időszak egyébként, amikor a frissen alakult VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója, Szakály Sándor idegenrendészeti eljárásnak nevezte az 1941-es kamenyec-podolszkiji deportálást, és ekkor derültek ki részletek az azóta is sokat vitatott Szabadság-téri német megszállási emlékműről is.
Tiltakozásként ugyancsak az év első felében mondta vissza a Mazsihisz, számos magyarországi és erdélyi zsidó hitközség, valamint szervezetek és magánszemélyek a Civil Alap által már megítélt támogatásokat. (A Civil Alap másfél milliárd forintot irányzott elő 2014-es Holokauszt Emlékévhez kapcsolódó tudományos, ismeretterjesztő rendezvények és kutatások támogatására.)
Ez azt jelenti, hogy a magyar kormánynak a Holokauszt Emlékév során szervezett rendezvényei teljes mértékben kompromittálódtak?
Ezt nem mondanám, de a botrányok, a kétértelmű megfogalmazások, az állandó szerecsenmosdatás nem használ az ügynek. Ezt maga a civil szféra és a tudományos világ is érzékelte, és reagált rá. Kimondottan ilyen, az emlékezet, a kegyelet és a múlttal való szembenézés kérdéséhez eltérően viszonyuló kormánytól független esemény volt például egy néhány nappal ezelőtt Szegeden megrendezett konferencia. Innen csak egy előadást, a Majsai Tamásét emelném ki, aki pont a hivatalos emlékezetpolitika visszásságairól beszélt, legnagyobb problémaként azt emelve ki, hogy államideológiai hitvallássá vált az a nézet, miszerint a magyar holokauszt tragédiájáért elsősorban az 1944-es német megszállók a felelősek.
Nálunk, Erdélyben, milyen megemlékezések zajlanak?
Az erdélyi megemlékezések több településen is helyi kezdeményezésből fakadnak, de a legfőbb szervezőerőt a hitközségek és a bukaresti Elie Wiesel Holokausztkutató Intézet jelentik. Kezdjük talán a helyi kezdeményezésekkel, amelyek többé-kevésbé a helyi zsidó közösség bevonásával, azzal együttműködve valósultak meg.
Gyergyószentmiklóson például a városvezetés, a Tarisznyás Márton Múzeum és a Prefektúra szervezésében emlékeztek meg május 9-én a gyergyói zsidóság deportálásáról. Az eseményen a helyi zsidóság és a bukaresti hitközségi föderáció képviselői is jelen voltak.
Sepsiszentgyörgyön a helyi önkormányzat a zsidó szervezetekkel közreműködve állított emlékművet a deportálások 70. évfordulója alkalmából.
Kolozsváron május 26-27. között lesznek nagyszabású megemlékezések. A helyi zsidó hitközség több más intézménnyel közösen, többek között a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet közreműködésével is tudományos konferenciát rendez az észak-erdélyi holokausztról. Ugyancsak ekkor kerül átadásra a Kolozsvár városa által emelt holokauszt-emlékmű is a Caragiale-parkban. Nagyváradon május 29-30. között rendez a helyi egyetem és a Heyman Éva Zsidóságtörténeti Kutatóközpont konferenciát.
Az erdélyi megemlékezéseknek ugyanakkor van egy árnyoldala is, amit az utóbbi napok sajtópolémiái hoztak a felszínre. A bukaresti Elie Wiesel Holokausztkutató Intézet és a Közlekedésügyi Minisztérium emléktáblákat állít azokon az észak-erdélyi vasútállomásokon, ahonnan zsidókat deportáló vonatszerelvények indultak Auschwitz irányába. A táblák szövegét magyar részről nagyon sokan magyarellenes támadásként és a történelmi tények elferdítéseként értelmezték. Ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy az emléktáblák számadatai történelmi tényeket tükröznek, mint ahogy az is, hogy a zsidók deportálásában a helyi adminisztráció mellett a magyar csendőrség működött közre. Problematikus viszont az emléktáblák terminológiája. De ez elsősorban a központ, jelen esetben Bukarest erdélyi viszonyokkal szembeni és az erdélyi magyar közösséggel szemben tanúsított érzéketlenségéről, valamint egy más nézőpontok mentén szerveződő történelemszemléletről tanúskodik. Transindex.ro

Tusványos 25 – Politológusfórum az erdélyi magyarok idei választási szerepléséről
Az erdélyi magyar választói viselkedésről a Mensura Transylvanica-műhely szervezett fórumot a 25. Tusványosi szabadegyetemen, amelyen a magyar országgyűlési választáson kívül az EP-választás eredményét és a küszöbön álló román elnökválasztás kilátásait is kielemezték a meghívott szakértők. Az előadás kezdetén ifj. Toró Tibor politológus röviden felvázolta a 2014-es magyarországi választási eredmények erdélyi vonatkozásait. Mint kiderült, többek között a komplikált szavazati regisztrációs űrlapnak köszönhetően a 190.000 regisztrált erdélyi kettős állampolgár közül mindössze 150.000-en tudtak élni szavazati jogukkal.
Székely István Gergő, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet politológusa szerint a magyarországi parlamenti választás a FIDESZ szempontjából nézve egyértelműen sikeres volt. Szerinte azonban a magyar kormánynak érdemi közpolitikai szinten kellene foglalkoznia a határon túliakkal, nem csupán a nemzetpolitikai szlogenek szintjén.
A választás előtt a külhoni magyarok szavazati joga kapcsán számos kérdés merült fel. Egyesek szerint egyáltalán nem jogos a külhoniak szavazati joga. Egyrészt nem avatkozhatnak bele Magyarország politikájába, ugyanis nem adófizető polgárai Magyarországnak, másrészt nem elég tájékoztak a magyar belpolitikával kapcsolatosan. A politológus szerint ez teljesen értelmetlen felvetés. A felmérések azt bizonyítják, hogy az erdélyi magyarokat a román politikánál jobban érdekli a magyar közélet. A kérdés itt abban tevődik fel, hogy az erdélyi magyarokat nem csábítja-e el Magyarország a helyi, román politikai közéletből, amely által egyre távolabb kerülünk a kisebbségi törekvésektől, ezáltal pedig az autonómia kivívásától. Erre, egy választás alapján, senki nem tud konkrét választ adni.
llyés Gergely, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet politológusa a választásra regisztráltak és a ténylegesen választók számának különbségét azzal magyarázta, hogy sokaknak kedvét szegte a folyamat végigjárása, illetve a levélszavazat szokatlan volta. Mindezek ellenére az erdélyi magyarok szimbolikus jelentőséget tulajdonítottak annak, hogy részt vehettek az országgyűlési választásokon – állapította meg Illyés.
A politológusok megállapították: nem sikerült kivenni a külhoni magyar kérdést a magyar belpolitikából. Magyarországon sokan a Fidesz kétharmados parlamenti többségét a kedvezményesen honosított magyarok szavazataival magyarázták.
Az EP-választásokról ifj. Toró Tibor úgy vélekedett: Magyarországon nem volt kérdéses a FIDESZ győzelme, csupán megerősíttet a pozícióját. Sokat nyomott a latban az ezt megelőző országgyűlési választások eredménye is.
Ilyés szerint az RMDSZ 6,3 százalékos eredménye a parlamenti választásokhoz mérten nem rossz, viszont távol állt attól a 8,9 százalékos eredménytől, amelyet a Tőkés László vezette Magyar Összefogás listája 2009-ben produkált. Szerinte mindez az összefogás hiányával, és az emberek frusztráltságával magyarázható.
Az EMNP nem indult az EP-választásokon, mert nem volt kellő anyagi-, és humán-erőforrása, illetve politikai üzenete. Ez viszont nem jelent problémát, mert legalább nem vont el az RMDSZ-től abból a nehezen megszerzett 6,3%-ból – jegyezte meg Ilyés.
Ami a közelgő román elnökválasztást illeti Székely szerint az EMNP jövője múlhat azon, hogy indít-e saját jelöltet, miután az EP-voksolást is kihagyta. Az elemző szerint a Néppárt jelenleg is dekonjunktúrában van. Az RMDSZ-FIDESZ barátság nem igazán tesz jót neki. Ugyanakkor megjegyezte, hogy nagyon rég nem volt ilyen gyenge jelöltlista a választásokon. Alig van két hónap a jogilag is indítható kampányig és csak találgatni lehet, hogy kik lesznek a tényleges jelöltek.
A politológusok abban egyetértettek, hogy a második fordulóban nagy valószínűséggel Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök és Klaus Johannis liberális pártelnök párharca körvonalazódik. Az sem kizárt, hogy előkerül az etnikai kártya is.
Toró szerint nagy csodának kell történnie ahhoz, hogy egy szász-német, Klaus Johannis legyen Románia következő elnöke. Szerinte azonban ő nem egy kisebbségi német politikus, sokkal inkább egy német anyanyelvű többségi, akire a magyarok esetleg szorult helyzetben fognak szavazni, csupán azért, hogy ne a PSD-s Pontára, adják a voksukat. És ezt függetlenül attól, hogy az RMDSZ mit fog javasolni a tagságnak.
Végezetül pedig Ilyés rámutatott, hogy a PSD egy jelentős köre láthatóan próbálkozik megszabadulni az RMDSZ-nek a kormányból való eltávolításával. Szerinte az sem kizárt, hogy a hamarosan terítékre kerülő költségvetés-módosítás után, de még az elnökválasztást megelőzően az RMDSZ kilép a kormányból.
György Erzsébet, Erdély.ma

Nemzetpolitika és választások
Tusványos idei programjából sem hiányoztak az aktuálpolitikai és nemzetpolitikai kérdéseket feszegető előadások. A legaktuálisabbak közé tartozott a közelmúlt és közeljövő választásairól szóló panel, illetve a már hagyományosnak számító Kárpát-medencei nemzetpolitikai kerekasztal.
Az idei esztendő erdélyi magyar szempontból releváns három választását –a magyarországi országgyűlési választást, az EP-választásokat, és a közelgő romániai elnökválasztást – elemezte Toró Tibor, a Mensura Transylvanica elemzője, Illyés Gergely, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet elemzője és Székely István Gergő, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója.
Szavazatok Erdélyből
Erdélyben 370 ezer új állampolgárt tartottak számon a választások előtt, nagyjából 300 ezer nagykorú személyt. Közülük sokan már rendelkeztek magyarországi lakcímmel, így körülbelül 250 ezren szavazhattak levélben, amihez előbb regisztrálni kellett. A postán kiküldött regisztrációs ívek esetében nem tisztázott, hogy hova érkezett meg, és hová nem, az online módon regisztráltak országos bontása nem ismert, az erdélyi magyar szervezetek segítségével zajló regisztráció terén pedig szabályos verseny alakult ki arról, hogy melyikük regisztrál végül több személyt – emelte ki Toró Tibor politológus.
A Nemzeti Választási Iroda szerint a határon túlról 193 ezren regisztráltak, s ha ennek 66 százaléka erdélyi, akkor nagyjából 128 ezer körüli az Erdélyből regisztrálók száma. A regisztráltak közül 158 ezren szavaztak, ebből 128 ezer bizonyult érvényesnek. Erdélyből 105 ezer szavazó lehetett – ha továbbra is kétharmaddal számolunk –, közülük nagyjából 85 ezren szavazhattak érvényesen. Vagyis a választásra jogosult erdélyiek nagyjából 35 százaléka szavazott, közülük 28 százalék érvényesen. Erdélyben a szavazók 95,5 százaléka a Fideszre, 2,8 a Jobbikra, 1,16 a baloldali koalícióra és0,45 az LMP-re szavazott. A politológus szerint két ellentétes, Magyarországról érkező törekvés volt megfigyelhető: egyrészt regisztráljanak minél többen, másrészt a beérkező külhoni szavazatok ne gyengítsék a választások eredményének érvényességét. A végeredmény ugyanis akár úgy is értelmezhető, hogy a sokféle módon begyűjtött határon túli szavazatok adták a Fidesz kétharmadához szükséges mandátumot.
Székely István Gergő szerint a sokak által félszavazatként értékelt határon túli szavazatok a magyar politikai közösség kiterjesztését is jelentik, ami egyben felveti a kérdést: a magyar politikai közösségbe újonnan belépők nem fognak-e lassan kitáncolni a romániaiból? Ha igen, annak a politikai érdekképviselet gyengülése lehet a következménye. A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet politológusa szerint a külhoni magyarok akkor válhatnak sikeresen a magyar politikai közösség részévé, ha a magyar kormány érdemileg kezd el közpolitikailag foglalkozni velük, és a pártok is túllépnek a megszokott nemzetpolitikai szlogeneken. „Jóhiszemű értelmezés szerint a Fidesz óvatos akart lenni, de hosszabb távon lehet, hogy el kéne jutni oda, hogy a külhoniak választójoga teljes értékű választójoggá váljék. Az esélyek a politikai pártok érdekeit tekintve értelmezhetők, a jelenlegi szabályozás a Fidesznek pedig megfelelő” – értékelt a politológus.
Tovatűnt remények
Az európai parlamenti választások a szakirodalom szerint másodrendű jellegűek, tehát nem kimondottan az aktuális szavazásról szólnak, sokkal inkább a belpolitikai folyamatok tétjei tükröződnek bennük – állapították meg a politológusok. Szerintük az RMDSZ 6,3 százalékos eredménye egyrészt az összefogás hiányára vezethető vissza, másrészt míg az erdélyi magyar kisebbség 2007-ben és 2009-ben még sokat várt az EU-tól, mára ezek a remények alábbhagytak, ezért csökkent a szavazási kedv is. „Sok csalódás érte a közösséget az elmúlt öt évben nem csak kisebbségpolitikai szempontból. Átlagosan 18,5 százalékos az RMDSZ-re adott szavazatok csökkenése, legrosszabbul Máramaros teljesített, de Bihar, Maros és Kovászna megyéből is az átlagosnál kevesebb szavazat érkezett, mintöt évvel ezelőtt” – emelte ki Illyés Gergő.
A Nemzetpolitikai Kutató elemzője szerint a novemberi elnökválasztáson második fordulóra számíthatunk. Mivel az államelnökjelöltek névsora távolról sem teljes vagy biztos, nehéz az esélylatolgatás. A PSD még nem nevezte meg jelöltjét, a Nemzeti Liberális (PNL) és Demokrata Liberális Párt (PD-L) pedig érdekes kiválasztási folyamat közepén van, amelynek esélyese Klaus Johannis a Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) név alatt. Ennek értelmében Victor Ponta–Klaus Johannis párharc körvonalazódik, amihez hozzájárul a Traian Bãsescu által támogatott párt jelöltjeként Cristian Diaconescu, de Cãlin Popescu Tãriceanu is bejelentette indulási szándékát. A politológusok úgy vélik, hogy Johannisnak – aki nem kisebbségi, hanem inkább német anyanyelvű többségi politikus – nincs esélye nyerni. Az RMDSZ jelöltje Kelemen Hunor lesz, a Mensura Transylvanica elemzője szerint ugyanakkor az EMNP-nek is elnökjelöltet kell állítania, mert két egymást követő kampányból kimaradni hatalmas veszteséget jelentene. Illyés Gergő azt sem tartja kizártnak, hogy az elnökválasztások előtt, de a költségvetési módosítás után az RMDSZ kilép a kormányból.
A nemzetpolitika filozófiája
Semjén Zsolt szerint a magyar nemzetpolitika filozófiájának alapkérdése, hogy mi a magyar állam értelme. A magyar állam célja, hogy a magyar nemzet fennmaradjon és a magyarok életminősége javuljon, bárhol éljenek – fogalmazott a nemzetpolitikai kerekasztal nyitóbeszédében a miniszterelnök-helyettes. Szerinte az állam két eszközzel érheti el ezt a célját: egyrészt az állampolgárság megítélése révén a nemzet közjogi egyesítésével, másrészt a támogatási formák által. Az előrejelzések szerint a parlamenti ciklus végére az egymilliomodik külhoni magyar állampolgár is leteszi az állampolgári esküt – jelenleg több mint 600 ezer új állampolgár szerepel a nyilvántartásokban –, a külhoni célokra szánt 21 milliárd forint pedig minden eddiginél magasabb összeg.
A miniszterelnök-helyettes az emberi jogok királynőjének nevezte az autonómiát. „Ami másnak jár, nekünk is jár. Valamennyi nemzetrésznek saját koncepciót kell erre vonatkozóan kialakítani, amit Magyarország teljes erővel támogat, hiszen minden szempontból igazunk van, mert példát tudunk mondani autonómiákra az EU-ban. Bármelyik nemzetrésszel bármi történik – most a kárpátaljai magyarság van a legfenyegetettebb helyzetben –, Magyarországnak hasonló szerepet kell vállalnia a külhoni magyarság tekintetében, mint amit Izrael a világon valamennyi zsidója tekintetében. Ha Izraelnek szabad, nekünk is szabad” – hangzottak Semjén Zsolt tapsfakasztó szavai.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke szerint a kárpátaljai magyarság egyetlen fegyvere ma is a remény, amikor ukrajnai történelmük legnehezebb napjait élik. „A legfontosabb kérdés a biztonság. Minden terv nulladik feltétele, hogy a kárpátaljai magyarság meg tudjon maradni szülőföldjén. Miközben az országban háború van, a behívók érintik a kárpátaljai magyarságot is, a háborúnak már magyar áldozata is van, Kárpátalján is megjelentek a menekültek, és számos fegyver van magánemberek kezében” – állapította meg Brenzovics.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szerint a VMSZ etalon értékű megállapodást kötött a Szerb Haladó Párttal, jóformán minden szerepel benne, amiért a vajdasági magyar politika síkraszáll. Berényi József, a felvidéki Magyar Közösség Pártja elnöke pedig az elmúlt esztendő három választásának sikereit ecsetelte. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke szerint viszont bármilyen bölcs nemzetpolitikát folytathat a magyar kormány, ha a nemzet részei nem partnerek a feladatban. Erdélyben a cél egyértelműen a közösségi autonómiák rendszerének kiépítése, az RMDSZ kormányzati szerepvállalását pedig az eredmények minősítik. Ilyen szempontból bírálható az RMDSZ munkája, mert semmilyen stratégiai kérdésben nem léptünk előre, mondta Toró, majd bejelentette: az EMNP komolyan fontolgatja, hogy saját államelnökjelöltet indítson.
Dénes Ida, Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Romaterror alatt Őrkő
Megelégelték az őrkői romák által elkövetett sorozatos lopásokat, a folyamatos fenyegetéseket a sepsiszentgyörgyiek, és a tarthatatlan helyzet orvoslása érdekében a hatóságok segítségét kérik.
Az őrkői romatelep szomszédságában élő lakók levélben kérték a helyi és a megyei rendőrség fellépését, az ott élők képviselői pedig személyesen keresték meg panaszaikkal Tischler Ferenc alpolgármestert.
Rendszeresek a lopások
A beadvány aláírói szerint a környéken mindennaposak a lopások, csendháborítás miatt is nagyon sokszor fordultak a hatóságokhoz, a lakók pedig nem mernek szembeszállni a gyakorta ittasan fenyegetőző, agresszív őrkői férfiakkal. Egy neve elhallgatását kérő hölgy érdeklődésünkre elpanaszolta, minden szerdán kihelyezik a tömbház elé a szemétgyűjtő konténereket, ám amíg a köztisztaságiak elviszik a szemetet, a romák felborogatják a kukákat, szétszórják a tartalmát.
Ottjártunkkor kiderült, a lakók a megtorlástól tartva nem merik vállalni a nevüket, de mindannyian panaszkodnak a romák garázdálkodása miatt. Van, akinél a kapu rézkilincsét lopták el az éjszaka leple alatt, reggel nem tudta kinyitni a kaput.Egy másik családnak a fajkutyáját vitték el, és váltságdíjat követeltek érte, szerencsére az eb közben elrágta a nyakára tekert zsinórt és hazaszökött. Sokan panaszkodnak az éjszakai randalírozásokra, kiabálásokra.
A kertvárosi házak lakói már előre rettegnek, mert hamarosan érik a dió, a roma gyerekek pedig kővel dobálják az ágakat, nem törődnek azzal, hogy nemcsak a dió hull le, hanem a közelben parkoló gépkocsik és a környékbeli házak ablakát is betörik.
Tischler Ferenc alpolgármester a Krónikának elmondta, a panaszok egy részére van azonnali megoldás, ám sok esetben csak a hosszú távú változásban bíznak, a civil szervezetekkel karöltve több nevelőprogramot működtetnek az Őrkőn.
„Nem akadályozhatjuk meg, hogy trágár módon, hangosan beszéljenek, de van olyan projektünk, amelynek során például a nőkkel és a kislányokkal foglalkozunk” – mondta az alpolgármester. Tischler elmondta, elérték azt, hogy a lakónegyedi kisboltba ne mérjenek szeszes italt, és azt ígérte, az Őrkő negyedi, omladozó választófalat is kijavítják, megerősítik.
Mélyszegénység, menekülő vezéregyéniségek
A városvezetés már évekkel ezelőtt megígérte, csak abban az esetben bontatja le a húsz évvel ezelőtt épített beton válaszfalat, ha az Őrkőn élők tisztán tartják negyedüket, az állataikat nem engedik a városban kóborolni, ledolgozzák felgyűlt bírságaik értékét.
A sepsiszentgyörgyi városvezetés különben integrált szociális politikát dolgozott ki, hogy kimozdítsa a mélyszegénységből az Őrkő negyedben élő roma közösséget. Tavaly a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársai készítettek egy vizsgálatot, amelyből kiderült, hogy az Őrkőn lakók többsége havi 125 lejből él. A negyedben mintegy kétezren laknak, a felnőttek csupán egynegyedének van munkahelye.
Tischler Ferenc elmondta, rendszeresen találkoznak az őrkői negyedben élő romák képviselőivel, megvitatják problémáikat, és közösen próbálnak megoldást keresni a felmerülő gondokra.
„A civil szervezetek több évtizedes munkát és energiát fektettek már az Őrkőn lakók felzárkóztatásába – mondta el lapunknak Kernászt Huba, a Pro Nobis Egyesület munkatársa. – Amikor sikerül kinevelni egy-egy vezető egyéniséget a romák közül, akkor olajozottabban működik a kapcsolattartás, az együttműködés, ám az ilyen emberek egy idő után kitelepednek külföldre. Folyamatos gondot jelent, hogy azokat, akikkel dolgozunk, tanítjuk, neveljük őket, amikor a község élére állhatnak, példaképek lehetnének, jobb élet reményében elköltöznek.”
Nicoleta Marin rendőrségi szóvivő érdeklődésünkre elmondta, a Kovászna megyei rendőr-főkapitányság munkatársai a lakossági panaszok nyomán rendszeresen járőröznek majd a romák lakta városrész utcáin. Emlékeztetett, a környéken három térfigyelő kamerát is felszereltek. A rendőrök különben tervezik, hogy a helyi önkormányzat munkatársaival közösen lakossági meghallgatást szerveznek a negyedben.
A szóvivő elmondta, az év első három hónapjában 25 bűnvádi eljárást indítottak az Őrkőn, ebből nyolc esetben a járőrök tetten érték az elkövetőket. Csend- és rendháborítás miatt idén 59 bírságot róttak ki.
Bíró Blanka, Krónika (Kolozsvár)

Novák Csaba Zoltán
LÉPÉSKÉNYSZERBEN „Barátságra ítélve.” Kádár János és Ceausescu 2.
A mérsékelt számonkérés időszakától a diplomáciai hidegháborúig: Kádár jól látta Ceauşescu „predesztinált” bukását, de kettőjük kapcsolatából rövid távon Ceauşescu került ki nyertesen.
A „mérsékelt számonkérés” időszaka
A hatvanas évek végére, a hetvenes évek elejére nyilvánvalóvá vált, hogy a két ország közötti kapcsolatban nem csak a történelmi örökség és a nemzetiségi kérdés jelent problematikus pontot, a kommunista ideológia értelmezésében, a szocialista tábor jövőjét illetően is jelentős eltérések mutatkoztak. Kádár számára, amint azt többször hangsúlyozta, a Szovjetunió által kezdeményezett politikai, gazdasági együttműködés tűnt a járható útnak oly módon, hogy közben Magyarország ne térjen le a „klasszikus kádárizmus” útjáról. A romániai belpolitikai történések viszont jelentős belpolitikai fordulatot vettek. 1971-ben véget ért a Ceauşescu által, politikai célokból kezdeményezett rövid nyitási időszak. A júliusi tézisekkel nyilvánvalóvá vált, hogy a Ceauşescu-féle pártvezetés az ideológiai befele fordulás, a gazdasági reformok elutasítását helyezi előtérbe. Ceauşescu rendszere látványos neosztálinista jegyeket hordozott magában, amit különutas politika folytatása tett még markánsabbá. A jó taktikai érékkel bíró román pártvezető a szovjetek oldaláról is bebiztosította magát. A hatvanas évek második felében világosan jelezte a szovjeteknek, hogy nem kérdőjelezi meg a kommunista dogmákat, a szocialista tábor egységét, de ezek romániai megvalósításában külön utat akar.
A romániai helyzet változásával párhuzamosan Kádárnak belső kritikákkal is szembesülnie kellett. A magyarországi értelmiségi társadalom és ennek hatására néhány politikus is érzékelte, hogy a román-magyar viszony nem lépett előre a hatvanas évek tárgyalásai, az ott alkalmazott taktika nyomán. 1968-ban a Magyar Írószövetségben az értelmiségiek azt kérték számon, hogy mit tesz az MSZMP a határon túliak kérdésében. Nem sokkal később a romániai Fazekas János panaszai miatt a Népszabadság főszerkesztője, Gosztonyi János feljegyzést intézett Kádárhoz és felrótta az MSZMP Romániával szemben tanúsított passzivitását. A lassan körvonalazódó újabb Kádár-Ceauşescu találkozóra tehát az előbbinek lépnie kellett.
Erre az 1972-es barátsági szerződés aláírása jelenthetett megfelelő lehetőséget. A megoldatlan problémákat immár nem lehetett megkerülni, a magyar vezető nem tekinthetett el a belső kritikáktól. A találkozó előkészítése, Komócsin Zoltán és Aczél György tárgyalásai a román partnerekkel látszólag ezt jelezték. Az előkészítéssel megbízott Aczél és Komócsin az egyeztetések során egy sor olyan problematikus kérdést is felvetett, amire az előző években nem volt példa.
A két magyar politikus szembesítette a román küldötteket azzal, hogy a magyar fél, hogy az előző tárgyalások során lefektetett együttműködési alapelvek nem valósultak meg a gyakorlatban. Aczél sérelmezte, hogy Magyarország már évek óta nem kap választ olyan fontos kérdésekben mint: a vízügyi megállapodás, kulturális cserék, gazdasági kapcsolatok, kereskedelem stb. Ezúttal terítékre kerültek a román-magyar kapcsolatok neuralgikus pontjai, köztük a legkényesebb kérdés, az erdélyi magyarság helyzete is. A Paul Niculescu Mizil vezette román küldöttség válaszaiból azt lehetett kiszűrni, hogy a két vezető találkozása során végre előrelépésekre kerül sor.
A előkészítés során tehát adott volt a terep Kádárnak, hogy eredményeket csikarjon ki román partnerétől, amely ezúttal is a megszokott defenzív stratégiát választotta: védeni a meglevő pozíciókat, a status-quót, kivédeni és mérsékelni Magyarország túlzottnak tartott közeledési törekvéseit. Kádár ezúttal a jó példák ismertetése mellett egy kis lépéssel lelőbbre ment, a mérsékelt számonkérés taktikáját is bevetette. A két vezető beszélgetése során ismét felszínre került a két rendszer működése közötti különbség. Kádár, az aki nincs ellenünk, velünk van taktikáját vázolta fel, de Románia ekkor már az ideológiai szigor újabb útját járta. Kádár újabb kísérletet tett a kétoldalú kapcsolatok elmélyítésére, konzulátusok felállítását javasolta és a Ceauşescuval való találkozásai során (tudomásunk szerint) először felvetette az oly kényes nemzetiségi kérdést is. Hangsúlyozta, hogy belügyi kérdésnek tekinti ugyanakkor arra hivatkozott, hogy érdekli a magyar közvéleményt a probléma, ezért nem kerülheti meg.
A román vezető az eddig is bevált taktikát alkalmazta, elviekben egyetértett a magyar felvetésekkel, a gyakorlati megvalósításokat viszont időben eltolta. A romániai helyzet felvázolása közben pedig visszaverte a nemzetiségi kérdésben elhangzott magyar utalásokat. Kádár nem bonyolódott vitába, pedig a magyar pártvezetésnek ekkor már összetett elemzései voltak a romániai helyzetről, a nemzetiségpolitikában felmerülő problémákról. A találkozóról Kádár javaslatára emlékeztető is készült, amely a magyar fél számára életben tartotta azt a reményt, hogy ezúttal konkrét megvalósításokra is sor kerül.
Az 1972-es találkozó nem váltotta be a várt magyar reményeket. A román pártvezetés nem nyitott, ellenkezőleg sok területen még inkább visszafogta a kétoldalú kapcsolatokat, elsősorban a kulturális élet területén. Ceauşescu, ekkor már államelnöki funkcióban is, nagyfokú hatalomkoncentrációt hajtott végre, személyi kultusza növekvő tendenciákat mutatott. A magyar külügyminisztérium elemzése szerint a szomszédos ország a „nemzeti érdekeit a szocializmus fölé állította, a szocializmusban bekövetkezett változásokat figyelmen kívül hagyja a szocialista országokkal való kapcsolatában, a KGST-ben a saját érdekeit a közösségi érdekek fölé helyezi.” Az elemzés aláhúzta, hogy Magyarország és Románia kapcsolatai formailag rendben vannak, de messzire elmaradnak a lehetőségektől. Az 1972-es találkozó emlékeztetőjéből a reméltnél is kevesebb valósült meg, nem növekedett a kishatárforgalom, a kulturális termékek cseréje csökkent és nem utolsó sorban, nem javult, sőt látványosan romlott a határon túli magyarság helyzete is.
A magyar közvélemény ekkor már tisztában volt a helyzet mélységével. Az értelmiségiek részéről egyre több kritika fogalmazódott meg Kádár irányába, hogy magára hagyta az erdélyi magyarokat. Közben elkészült az első hivatalos elemzés is a határon túli magyarok helyzetéről. Valószínűleg a belpolitikai nyomás hatására vállalta Kádár, hogy egy újabb, számára egyre kényelmetlenebbé váló, magyar-román találkozón vegyen részt. Kádár tartózkodó magatartásáról számol be Roska István is visszaemlékezésében. A magyar vezető már annyira nem óhajtotta román partnere társaságát, hogy nem volt hajlandó Nicolae Ceauşescuval egy épületben megszállni. Kádár ekkor még mindig hajlott arra, hogy a kényes kérdéseket a kétoldalú kapcsolatok szintjén lehet megoldani és nem a nemzetközi fórumok előtt. Végül 1977-ben két fordulóban találkoztak a határ mellett, Nagyváradon, majd Debrecenben.
Kádár ismét a kétoldalú kapcsolatok elmélyítésével próbálkozott. Az ebben a kérdéskörben szokásos problémák (kulturális csere, oktatási együttműködés, kishatárforgalom stb.) mellett két olyan javaslattal is előállt, ami gyakorlatba ültetésétől konkrét megoldásokat remélt. A nemzetiségek híd szerepének elfogadtatásától az erdélyi magyarság kettős, elsősorban a Magyarországihoz való kötődésének elismerését remélhette. A konzulátusok felállításával pedig a kétoldalú kapcsolatokat pedig jogilag és törvényesen szabályozott új szintre lehetett volna emelni a remények szerint.
Kádár némi sikerként könyvelhette el, hogy végül is mindkét javaslatát elfogadta a román fél. A közös nyilatkozatban szerepelt a nemzetiségek híd szerepének elve, illetve a konzulátusok felállítására is konkrét ígértek hangzottak el.
A jószomszédi stratégia bukása és a diplomáciai „hidegháború”
A Nagyvárad-Debrecen találkozó utáni reményeket a romániai belpolitikai változások nagyon gyorsan eloszlatták. A reformokra képtelen, a nemzetközi gazdasági helyzettől is sújtott Ceauşescu rendszer tovább ment a neosztálinista gazdaságpolitika és az egyszemélyes diktatúra fémjelezte úton. A román pártvezér felismerte azt, hogy addig, amíg nem áll fenn részéről a szocialista tömb elhagyása, addig Románia kérdése nem lesz stratégiailag fontos az amúgy is belső politikai és gazdasági problémákkal terhelt Szovjetuniónak. A nyolcvanas évektől kezdődően nyílt asszimilációs politikát folytattak a nemzetiségek ellen. A két ország kapcsolat nem hogy javult volna 1977 után, hanem határozottan negatív tendenciákat mutatott. Kádár Nicolae Ceauşescuval kapcsolatos külpolitikai törekvései és stratégiája csődöt mondott. A magyar külügyminisztérium éves jelentése csökkenő tendenciákról beszélt minden területen.
Kádár ekkor már, felismerve a Nagyvárad-Debrecen utáni zsákutcás helyzetet, tudatosan kerülte a román pártvezetővel való hivatalos találkozót. Ceauşescu viszont több úton-módon jelezte, hogy szívesen ellátogatna Budapestre, viszonozni az 1972-es magyar látogatást. Kádár, az eddigi sikertelen próbálkozásai után nem szerette volna legitimálni a romániai állapotokat, Ceauşescunak viszont, az egyre elszigeteltebb külpolitikai helyzetben jól jött volna ily módon kommunikálni, hogy a román-magyar kapcsolatok a helyes mederben vannak. A hivatalos magyar álláspont szerint a felsőbb szintű találkozó akkor érik be, ha a függő kérdéseket le tudják zárni, ha a 1977-es találkozó eredményeiről pozitív mérleg vonható meg.
Kádárnak 1977 után sikerült elkerülnie a Ceauşescuval történő hivatalos, kétoldalú találkozót. A nemzetközi fórumokon kívül többé nem találkoztak. Ugyanakkor nem menekülhetett a román vezető politikájának következményeitől. A romániai magyarság helyzetének romlásával és a magyarországi közvélemény ebben a kérdésben is egyre aktívabb megnyilvánulásai lépéskényszerbe hozták. A magyar pártvezetésnek komoly ellenlépéseket kellett tenni. Kádár ebben már nem kívánt részt venni, a megoldást másokra bízta, azt is mondhatjuk, szabad kezet adva. A nyolcvanas évek közepétől erőteljes propaganda- és diplomáciai háború bontakozott ki a két ország között. Ceauşescu teljes erőbedobással vett részt ebben, Kádár viszont csak asszisztált.
Összegzés Ha a fent vázolt eseményeket kivetítenénk egy képzeltbeli grafikonra egy erőteljesen hullámzó, az idő múlásával kimondottan lefele tendáló kapcsolatrendszer képét kapnánk meg. Mindezt több tényező is befolyásolta: a két ország belpolitikai helyzete, történelmi öröksége, a szocialista táborban és a nemzetközi életben lezajlott folyamatok, a két politikus szocializációja, habitusa. A két vezető kapcsolatát és a korszakot alaposan megvizsgálva kijelenthetjük, hogy két, egymástól nagyon különböző, esetenként egymásnak teljesen ellentmondó személyiségről, politikai koncepcióról beszélhetünk.
Kádár János internacionalista volt, Trianon után született és a munkásmozgalomban szocializálódott. Reálpolitikus volt, nem szerette a kockázatot. Fontos volt számár a „fontolva haladás”, a biztosan elérhető eredmény. Internacionalizmusa végigkísérte egész pályafutását, és meghatározta a munkásmozgalomhoz és a szocialista táborhoz fűződő viszonyát. Ami a Szovjetunióval való kapcsolatát illeti, ezt nagymértékben meghatározta 1956 öröksége is. Kádár plebejus nemzetfelfogása is valószínűleg az internacionalista szocializációjából és az ország reálpolitikai helyzetéből fakadt. Kádárra, ahogy többen is megállapították, jellemző volt, hogy gyakran jobban félt a magyar nacionalizmustól, mint a szomszédos országok nacionalizmusától.
Nicolae Ceauşescu szintén a munkásmozgalomban szocializálódott, de politikai karrierjének alakulását nagyban meghatározta a párton belüli frakcióharc. 1952-ben a hazai, „nemzeti” vonal győzedelmeskedett a Luka László és Ana Pauker fémjelezte moszkovita frakció fölött, 1956 után pedig a megerősödött román pártvezetés fokozatosan elkezdte a Szovjetuniótól történő „függetlenedés” előkészítését és megvalósítását. Ez a későbbiekben a párt egyik legfontosabb legitimációs eszköze lett. Ceauşescu ilyen értelemben nacionalista volt, hatalmát nagymértékben a nemzeti szuverenitásra és saját erőforrások használatának mobilizálható hatására építette. A nacionalizmust legitimációs és mobilizációs eszközként használta. Ceauşescu a hatvanas évektől egy emancipációt óhajtó romániai elit élén állt, és ennek a törekvéseit fogalmazta meg, ugyanakkor diktátor is volt. Kádár reformokkal, antinacionalizmussal, társadalmi megbékéléssel és jóléttel operált, Ceauşescu ellenkezőleg: egyre nagyobb teret engedett a nemzeti tudatnak.
A hatvanas évek közepétől Kádárnak a nagy társadalmi támogatottsággal bíró Ceauşescuval kellett volna rendezni a magyar-román kérdéseket, kitörni az 1956 utáni defenzív állapotokból. Kádár ekkor úgy mérte fel, hogy a két ország belső viszonyainak kölcsönös kiismerésével, rendezésével elérhető lesz a szerinte mindenre megoldást hozó kétoldalú kapcsolatok elmélyítése. Az 1966-os és 67-es találkozók ennek a szellemiségében zajlottak le.
Kádár a belső reformok, a szocialista együttműködés útján járó, a belpolitikai „hibákat” állandóan az internacionalizmus szellemiségében korrigáló Magyarország barátságát ajánlotta fel annak érdekében, hogy kielégítse a magyar társadalom és a politikai osztály igényeit, elvárásait. Ceauşescu ekkor már a különutas politika ösvényét járta. Románia részéről nem merült fel a kommunista ideológiával való szakítás, a tábor elhagyásának lehetősége, ugyanakkor világosan jelezte (és az adott politikai kontextusban meg is tehette), hogy saját erőforrásait használva halad a szocializmus útján. Ebben Magyarországra csak annyiban volt szükség, hogy a román pártvezetés szándékainak megfelelően kezelje a két ország között a nemzetiségi kérdés miatt fennálló sajátos viszonyt. Ceauşescunak ebből a logikából nézve nem állt érdekében a kétoldalú kapcsolatok átlagosan túli elmélyítése. Az internacionalizmus sem motiválta, és a romániai magyarság és az anyaország viszonyának elmélyülése sem állt érdekében. Ezt különböző taktikai fogásokkal érte el. Kádár Jánossal szemben a halogatás és a látszatkapcsolatok fenntartása taktikáját alkalmazta, belpolitikai szinten pedig esetenként a romániai magyar elit részleges politikai integrációjával húzta ki sikeresen a kérdés méregfogát.
A hetvenes évek elejére nyilvánvalóvá vált Kádár számára is, hogy az előző taktika nem hozta meg a kívánt eredményeket. Ráadásul, a nemzetiségi kérdés területén a magyar értelmiség részéről is egyre nagyobb nyomás nehezedett rá. A román pártvezetés mindenképpen szembesíteni kellett a magyar részről felmerülő problémákkal. Kádár ezt 1972-ben és 1977-ben mérsékelt formában tette meg. Ekkor sem mert felvállalni egy esetleges konfliktushelyzetet román partnerével. Jellemző, hogy az Aczél, Komócsin előkészítőn sokkal hangsúlyosabban merültek fel a problémák, mint a későbbi államfői találkozón. 1977-ben a két vezető a két ország határán találkozott, és mindketten elmentek addig a határig, ameddig politikájuk engedte őket. És ez fordítva is igaz: mindkét politikus eljutott addig a pontig, ameddig a másik engedte őt.
1977 után már nem került sor több kétoldalú találkozóra, habár a román fél taktikai megfontolásból többször is szorgalmazta. A két ország viszony a nyolcvanas évektől folyamatosan romlott, sőt azt is mondhatjuk, hogy egyfajta diplomácia „hidegháború” vette kezdetét. Kádár ebben viszont már nem vállalt aktív szerepet.
A korszakot vizsgálva azt is megállapíthatjuk, hogy az esetek többségében Kádár lépéskényszerben volt Ceauşescuval szemben. 1956 után új alapokra kellett helyezni a kétoldalú kapcsolatokat, a hatvanas évek végén figyelembe kellett venni Ceauşescu nemzetközi sikereit, és nem utolsó sorban folyamatosan figyelni kellett a két ország történelmi örökségét, a romániai magyarság helyzetét, amire a magyar társadalom érthető módón érzékeny volt.
Kádár és Ceauşescu kölcsönösen nem kedvelték egymást, és ez a kortársak visszaemlékezése mellett kimutatható a személyes találkozókról készült jegyzőkönyvekből is. A Kádár-Ceauşescu beszélgetésekből általában hiányoztak a hivatalos kapcsolatokon túlmutató személyes megnyilvánulások. A szovjet-román találkozókon a két ország kapcsolatában mélypontot jelentő hatvanas években sem maradtak el az anekdotázások, a különböző vadásztörténetek kölcsönös megosztása. Kádár nem kedvelte román partnere stílusát, személyiségét, politikai habitusát. Ceauşescu túl gyengének tartotta Kádárt, aki nem képes erőteljesen kezében tartani a dolgokat, így teret enged a Románia által túlzottan is félt magyar nacionalizmusnak. Ceauşescunak Kádár annyiban volt fontos, hogy a külvilág számára fenntartsa a normalitás látszatát, Magyarország nem tartozott a stratégiailag fontos partnerek közé.
Kádár nem volt dinamikus a Ceauşescuval való kapcsolatában, a tárgyalások során sosem váltott ütemet, kerülte a konfrontációt még akkor is, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az általa szorgalmazott stratégia nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Elvi megfontolásokból ugyanazt az internacionalista diskurzust erőltette, internacionalista szocializációja és a Trianon-komplexus foglya maradt a román partnerével szemben.
A valóság az, hogy a két vezető között az idő előrehaladtával egyre több volt a nézetkülönbség a szocializmus fejlődését illető kérdésekben is. A Kádár által preferált kivárás taktikája, hogy Ceauşescu „eltévelyedése” a szocializmus helyes útjáról a diktátor és az általa képviselt politika bukását eredményezi, nagyon későn avanzsált előnnyé. Mire ez beérett a nyolcvanas évek második felében, Kádár esetében már egy öregedő, a konfrontációkat még inkább nem vállaló politikusról beszélhetünk. Kádár jól látta Ceauşescu „predesztinált” bukását, ugyanakkor nem sikerült megoldást találni a bukás bekövetkeztéig fennmaradó időszakra. Kettőjük kapcsolatából rövid távon Ceauşescu került ki nyertesen, hiszen mérsékelt diplomáciai agresszivitással és ügyes külpolitikai lavírozással mindig sikeresen tematizálta a felmerülő kérdéseket, elhárította a Kádár részéről érkező gyenge kísérleteket.
Novák Csaba Zoltán
1975-ben született Nyárádszeredában. Középiskolai tanulmányait a székelyudvarhelyi Benedek Eelek Tanítóképzőben végezte. 2002-ben történelem szakos oklevelet szerzett, majd 2002-2003 között mesteri képzésen vett részt a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen. 2004-től doktori tanulmányokat folytat a Román Akadémia Nicolae Iorga Történettudományi Intézetében Bukarestben. Jelenleg a Román Akadémia Gheorghe Şincai Társadalomtudományi Kutatóintézet munkatársa Marosvásárhelyen. Kutatási területe: nemzetiségpolitika Romániában a 20. sz. második felében, román-magyar kapcsolatok, Kelet-Európa története, baloldaliság, rendszerváltás 1989. Fontosabb publikációk: Raport final. (A romániai kommunizmust elemző Tismăneanu Bizottság jelentése) társszerző Fejezetek Marosvásárhely új- és legújabb kori történetéből. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2007. társszerkesztő Aranykorszak? A Ceausescu-rendszer magyarságpolitikája 1965-1974. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2010. Rendszerváltás és politikai átmenet Marosvásárhelyen 1945-1948. In: Marosvásárhely új és legújabb kori történetéből. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2007. „A nyitás éve”, 1968. A romániai magyar értelmiségiek találkozója Nicolae Ceausescuval. Múltunk 2008/2. 229-266. pp. A román külpolitikai gondolkodás magyarságképe 1956 után. Limes, 3-4/2008. 52-68. pp. A romániai magyar kisebbség helyzete. Petru Groza politikájának magyar támogatása. In. Kisebbségi magyar közösségek a 20. században. Budapest, 2008. 204-210. pp. A Brezsnyev doktrína és a szovjet nemzetiségpolitikai fordulat kelet-közép-európai következményei. In. Kisebbségi magyar közösségek a 20. században. Budapest, 2008. 274- 278. pp. Revoluţia din decembrie 1989 în judeţele Harghita, Covasna şi Mureş. Clio 1989, 2008/2. Bucureşti. 48-59. pp. Udvarhely vagy Csíkszereda? Harc a megyeszékhelyért. (Egy csíkszeredai küldöttség Nicolae Ceauşescunal 1968-ban). Székelyföld, 2008/július. Anul posibilităţilor? 1968 în România şi problema naţională. In: Partide politice şi minorităţile naţionale din România în secolul XX. 4. Techno Media, Sibiu, 2009. 299-319. pp. Politica naţională a PCR la sfârşitul anilor ’60 la începutul deceniulul următor. In: Minoritatea Maghiară în perioada comunistă.” Institutul pentru Studierea Problemelor Minorităţii Naţionale, Cluj-Napoca, 2009. Impactul reformei administrative don 1968 asupra politicii faţă de minoritatea maghiară. In: Minoritatea Maghiară în perioada comunistă.” Institutul pentru Studierea Problemelor Minorităţii Naţionale, Cluj-Napoca, 2009. Faţă în faţă. Întâlnirea dintre conducerea de partid şi elita intelectuală maghiară din România la 28 iunie 1968. Anuarul Institului de Istorie „Nicolae Iorga”. A Székelyföld és az 1968-as közigazgatási reform. Székelyföld, 8/2010, 91-111. pp. În slujba naţiunii şi a partidului. Dubla identitate a unui activist maghiar. Exemplul lui Janos Fazekas. Partide politice şi minorităţi naţionale din România în secolul XX., Techno Media, Sibiu, 2010, 316-329. pp.
Transindex.ro

Szerelem első hallásra – interjú egy lengyel csángókutatóval
A moldvai csángók és a kárpáti ruszinok identitásának 1867 és 1947 közötti változását vizsgálta nemrég megjelent lengyel nyelvű könyvében Agnieszka Barszczewska. A magyarul kiválóan beszélő lengyel kutató azt mondta nekem: a Vatikánnak komoly felelőssége van a csángó identitás megváltozásában. 
-Miért kezdett érdeklődni a magyar nyelv iránt?
-Gimnazistakoromban diákszínjátszó csoportommal egy hollandiai színházi fesztiválon szerepeltünk, ahol magyarok is voltak. Első hallásra beleszerettem a nyelvbe, nagyon színesnek és dallamosnak tűnt. Aztán hamarosan rátaláltam a népzenére és a néptáncra is.
-Több lett ez egy nyári diákfellángolásnál…
-Igen, érettségi után Varsóba olasz és magyar, Krakkóba román szakra felvételiztem. Mindenhova bejutottam, ezért választani kellett, s én a magyar nyelv mellett döntöttem. Ekkor még nem tudtam magyarul, az intenzív tanulás csak ezután kezdődött.
-És hogyan jutott el a románig?
- Ebben is van szerepe a véletlennek. Bár tengerparton, Gdanskban nőttem fel, édesapámmal gyerekkoromban sokat jártunk kirándulni Dél-Lengyelországba, tehát már kicsiként megszerettem a hegyeket. Nagyon megfogott, amikor már kicsit idősebben lenyűgöző képeket láttam a Fogarasi-havasokról és megmaradt bennem egy, a Ceauşescu-korszak árvaházairól szóló film is. Megrázó élmény volt. Elkezdett érdekelni a román történelem is. Tudni kell, hogy Lengyelországban pozitívan emlékeznek arra, hogy 1939-ben a román kormány befogadta a németek és a szovjetek elől menekülő lengyel kormányt.
- Akárcsak a magyarok többtízezer lengyel menekültet… Az egyetemen a nehéznek tartott magyar nyelv intenzív tanulása nem bátortalanította el?
-Az első évben egy héten tizenkét nyelvóránk volt, de szerencsére nagyszerű tanártól tanulhattunk, ráadásul én szeretek szótárakat lapozgatni, nyelvet tanulni, úgyhogy nem okozott gondot a kemény munka. Még gimnazistaként jártam Magyarországon a Hollandiában megismert barátoknál, akkor már tudtam, hogy az önök nyelvével, kultúrájával szeretnék minél alaposabban megismerkedni. Megfelelő motivációval vetettem hát magam az egyetemi munkával.
- Idáig kitartottam, de most muszáj feltennem a kérdést a történelmi barátságról. A lengyel és a magyar tényleg együtt harcol és issza borát?
- Életemben sokszor megtapasztaltam, hogy e különleges kapcsolat száz százalékban igaz. Magyarországra látogatva rögtön az volt az érzésem, hogy a magyarok temperamentuma, szokásai nagyon hasonlítanak a lengyelekéhez.
-És miként talált rá a moldvai csángók – a magyar történelemben különösen érzékeny – témájára?
-A néptáncon keresztül. Budapesti ösztöndíjas időszakomban jártam a Marczibányi téri művelődési ház szerdai moldvai táncházaiban, s ezen élményeknek is lehetett szerepe abban, hogy szakdolgozatomat az erdélyi magyar kisebbség Ceauşescu alatti helyzetéről írjam. Doktorim pedig a moldvai csángókról szólt, kiegészülve a kárpáti ruszinok problematikájával. Erdélybe végül 2003-ban jutottam el először, így végre az időközben elsajátított román nyelvnek is hasznát vehettem. Jártam többek között Csíkszeredában, Brassóban, Kolozsváron. Számos kiváló embert, kollégát ismerhettem meg, akikkel mind a mai napig kapcsolatban vagyok.
-Az elmúlt másfélszáz évben rengetegen írtak a moldvai csángókról, identitásukról, kultúrájukról. Ön milyen újdonságot fedezett fel?
- Tanulságos a kárpáti ruszinok sorsával, identitásépítésével kapcsolatos összevetés, ezzel tudomásom szerint eddig senki nem foglalkozott. Mindkét esetben olyan csoportról beszélünk, amely a 19. századi nemzeti ébredésből szinte teljesen kimaradt, kultúrák ütközőzónájában élt. Másrész egy ösztöndíjnak köszönhetően egy évig kutathattam a Vatikánban, s számos korábban ismeretlen dokumentumot találtam. Tanulmányozhattam például a bukaresti apostoli nunciatúra iratait, igaz, a huszadik század negyvenes éveitől már sok a hiányosság.
-A magyar nyelvet még őrző moldvai csángóknak élő fájdalom, hogy nem hallgathatnak misét anyanyelvükön.
-Igen, szerintem ebben az ügyben a katolikus egyháznak meg kellene hallani hívei véleményét. Persze az újkorban odaküldött olasz missziós papoknak könnyebb volt a románt megtanulni, mint a magyart, később pedig a Vatikán a kialakuló román nemzetállammal, s az ortodox egyházzal nem akart a magyar nyelvű misézés miatt konfliktust. Az a tény, hogy az évszázadok folyamán a falusi közösségekben nagy tekintélynek örvendő papok szinte kivétel nélkül olaszok, később elrománosodott csángók voltak, nagyban hozzájárult a moldvai csángók identitásának megváltozásához.
-Megfordíthatja az asszimilációt az erdélyi és magyarországi lelkesedésből évek óta működő moldvai magyaroktatás?
- Lehet hatása, különben a ruszin nemzeti ébredésre is hatott külső tényező, például az Amerikába vándoroltak anyagi-szellemi támogatása.
-Tervezi, hogy továbbra is foglalkozik a magyar kisebbségek, illetve Közép-Európa nemzetiségek kérdéseivel?
- Jelenleg főleg fordítok, de három éve a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézetnél jelent meg egy részben általam szerkesztett kötet a kisebbségi közösségek modernizációjának problémáiról. Most éppen a közép-európai „homo sovieticus” kialakulása és utóélete érdekel, jó lenne ebben a témában egy alaposabb kutatást is végezni.
Ablonczy Bálint
valasz.hu/itthon
Heti Válasz (Budapest)

Magyari Tivadar
SZAKPOLITIKAI VITAINDÍTÓ
Vitaindító a közoktatásról
Közoktatással kapcsolatos tennivalók, különös tekintettel a demográfiai szempontból veszélyeztetett oktatási helyszínekre: Magyari Tivadar KAT-vitaindítója.
Az alábbiakban az évtized közepére megerősödő oktatásügyi kihívások és veszélyhelyzetek lehetséges, egységes kielemzésének és megválaszolásának a főbb pontjait fektetjük le.
A kulturális autonómia és az önkormányzati elv erősítése az oktatás terén
A politikai érdekképviselőet általános irányelvei, programja szerint is, a nemzeti közösség prioritása – a kulturális autonómia jegyében – közjogilag szavatolt rendszerbe foglalni az önkormányzatra épülő oktatási hálózatunk működtetését. Önkormányzatra épülő hálózatunk rendszerét a hárompillérűség (állami, felekezeti, magán) elvére építjük.
A teljes körű anyanyelvi oktatás elvének gyakorlatba ültetése érdekében továbbra is az a cél, hogy egyetlen magyar tanuló se kényszerüljön más tannyelvű iskolába járni. A helyzet megoldására a kistérségi iskolahálózatok kialakítása mellett a szórványkollégium-rendszer kiteljesítése, működésének megszilárdítása szükséges, különös figyelemmel a civil szervezetekkel és az egyházakkal való, eddigiekben is gyümölcsöző együttműködésre. Tennivalók: - román nyelvű oktatásban résztvevők beazonosítása - a román iskolákba íratott magyar tanulók számára magyar osztályok indítása - a román osztályokban tanulók bevonása a magyar nyelven folyó tehetségápolási programokba - a magyar nyelvű oktatás kereteinek további bővítése Csángóföldön b) Kiemelten kell kezelnünk állami iskolahálózatunk építésében a finanszírozási és infrastrukturális feltételek biztosítását szórványvidéken, jogi vonatkozásban pedig felügyelnünk kell a jogi személyiséggel rendelkező egységek, törvényesen előírt létszám alatti, a nemzeti kisebbségek nyelvén tanuló osztályok és csoportok engedélyezését a tanügyi törvény szabályozásának megfelelően. c) Alapvető feladat az önálló, anyanyelvű közoktatási intézmények alapítása a csángók lakta övezetekben. Saját iskoláik létrehozásáig a magyarul tanulni vágyó csángó gyermekek részére biztosítanunk kell anyanyelvünk, kultúránk elsajátításának lehetőségét a román nyelvű tanintézetekben, illetve alternatív oktatási formákban is.
d) Az érdekképviselőetnek el kell látnia érdekvédelmi feladatát az anyanyelven működő állami oktatási egységek vagy alegységek, intézmények létesítésével, megszüntetésével, működtetésével és az oktatási kínálat megállapításával kapcsolatban, valamint a megyei és intézményi szintű vezetőségekben való részarányos képviselőet biztosítása érdekében.
e) Az új közoktatási struktúrában nagy szerepet kap az iskola előtti nevelés. Bölcsődéinkben eddig nem alkalmaztak szakképzett pedagógusokat, meg kell oldanunk a kisdedóvóképzés feladatait.
f) Az oktatás másik fontos pillére a felekezeti oktatás, amelynek jelentős hagyományai vannak Erdélyben. Az új tanügyi törvény kodifikálja a felekezeti oktatást, és biztosítja az állam által elismert felekezetek jogát tanintézmények alapítására, valamint előírja a felekezeti oktatás rendszerében tanuló iskoláskorúak számára is érettségiig a fejkvóta megadását. A képzés szintén fontos pillére a magánoktatás. Erdélyi magyar közösségünk kiemelt értékei a különféle alapítványok által működtetett magánóvodák, magániskolák.
A demográfiai okokból és a román állam tartósan rossz oktatáspolitikája miatt veszélybe kerülő szórványbeli iskolák veszélyeztetettsége és tennivalók:
2013. november 23-án az RMDSZ felső döntéshozó testülete, a Szövetségi Képviselők tanácsa döntést hozott arról, hogy ki kell dolgozni a jelenlegi válságos, népességfogyásos helyzetben egy szerkezetváltási tervet, és első körben (de a továbbiakban is a lehető legnagyobb mértékben) helyi (regionális) cselekvési programok szükségesek, amit helyi szakmai körök kezdeményeznek.
Ennek a döntésnek az alapján a szakmai, értelmiségi közösség egyes felismerései álltak:
1. Eljött az ideje annak, hogy az oktatásunk differenciált, regionális megközelítése még nagyobb hangsúlyt kapjon, miután az országos oktatáspolitika (vagyis a keretfeltételek) alakításában a közösség immár messze eljutott azáltal, hogy:
- a viszonylag kedvező új tanügyi törvény született meg, illetve: - kevés kivétellel megalakulhattak a kívánt magyar iskolák, és ezzel egy 1989-től tartó folyamat a végéhez, de legalábbis új szakaszához közelített, valamint: - a nagy regionális rendszereket épített ki (vagy vett részt kiépítésükben) az oktatás szolgálatában (pl. szórványkollégiumok, országos segítő programok)
2. Az oktatást érintő gazdasági és demográfiai tényezők is, de a politikai kapacitás, befolyás is régióról régióra nagyon különböznek;
3. Helyi adatokon, tényeken alapuló elemzés szükséges, a helyiek önismerete megkerülhetetlen;
4. A helyi oktatási problémákra, kihívásokra a választ a helyieknek kell legelőször megfogalmazniuk, a megvalósítás is bizonyos részekben rajtuk múlik; 5. Az oktatás válsághelyzetei helyi jellegűek, egyes kényszerű változások áldozatokkal, terhekkel járhatnak, érdekcsoportokat érintenek, konfliktusokat is okozhatnak: a legbölcsebb ezek kezelését is elsődlegesen a helyeikre bízni. 6. Az új oktatási törvény csökkenti a központosítást, és a szubszidiaritás jegyében a tanintézetek működtetését a helyi közösségekre bízza.
Az elemzés első, nagyobbik szakasza befejeződött, a veszélyeztetett oktatási helyszínek katasztere 2014 nyarára összeállt, az egyes iskolákról szóló részletes adatlapok nagyrészt naprakészen használhatók. A Közpolitikai Elemző Központ által végrehajtott program eddigi részei a magyar állam, az RMDSZ főtitkársága, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet és a Kvantum Research Kft támogatásával valósultak meg. Az elemzők feliratukban így indokolták a kataszter szükségességét, értelmét: „Erdélyben 2006 óta folyamatosan csökken a magyar gyermekek száma. 2010-ben először következett be az, hogy a magyar újszülöttek száma tízezer fő alá esett. Az elmúlt néhány év 15%-os gyermekszám-csökkenése Erdély szórványterületein és a Bánságban hatványozottan jelentkezett. Az erdélyi szórványmegyékben mintegy harmadával, a Bánságban 50%-kal esett vissza rövid időszak alatt a gyermekszám. Ennek hatására a 2014-es tanévtől kezdődően a magyar tannyelven beiskolázható gyermekek számának visszaesése miatt komoly kihívások érik majd az erdélyi magyar oktatási intézményhálózatot. Ha a romániai magyar közösség nem készül fel tudatosan ezekre a kihívásokra, a magyar nyelvű iskolák, oktatási helyszínek felszámolódása egy olyan folyamatot indíthat meg, amely rövid távon (akár 2020-ig) a szórvány oktatási hálózat szinte teljes ellehetetlenüléséhez vezethet.”
A veszélyeztetett oktatási helyszínek száma megyékre lebontva, az elkészített elemzés szerint a következőképpen alakul:
Arad - 11 Beszterce-Naszód - 14 Bihar - 23 Brassó - 13 Fehér - 15 Hargita - 6 Hunyad - 6 Kolozs - 35 Kovászna - 4 Krassó-Szörény - 1 Máramaros - 7 Maros - 42 Szatmár - 18 Szeben - 19 Temes - 12 Összesen 235 Az „Iskolák veszélyben” program első szakaszának keretében – több más összegző, elemző tanulmány mellett – teljes körűen feldolgozásra kerültek az erdélyi magyar oktatásról rendelkezésre álló statisztikai adatok, és terepmunka keretében összeírásra került erdélyi magyar oktatási hálózat mintegy 200 veszélyeztetett helyszíne. Ezek jellemzően olyan települések, illetve iskolák, amelyekben a magyar oktatást 2020 előtt komoly kihívások érik. A program keretében ugyanakkor az is egyértelműen kiderült, hogy ezeken a területeken (is) vannak olyan komoly oktatásszervezési és demográfiai tartalékok, amelyekkel nagymértékben lehet csökkenteni a fenntarthatósági kockázatokat. Ennek nyomán szakmai testületek megyei szinten közép és hosszabb távú együttműködési tervezeteket dolgoznak ki, együttműködve a helyi érdekképviselőettel, illetve annak önkormányzati tényezőivel, mely végső célja helyi megközelítésű, de országos szintéziseket és közpolitikai lépéseket megalapozó egységes, praktikus, operacionális oktatási terv elkészülése.
Sarkalatos elv: az anyanyelvi jogok érvényesülése az oktatásban
Közösségünknek minden magyar gyermek számára biztosítania kell a magyar oktatás lehetőségét, akkor is, ha a gyerekszám a lakóhelyen nem teszi lehetővé semmilyen kedvező jogszabály révén az iskola fenntartását. Ennek érdekében az ismert, kipróbált, egyes helyeken bevált módszerek közül az optimálist kell választani (tanulói ingázás, térítés vagy iskolabusz révén, tanári ingázás, szórványkollégiumi vagy a nagy iskolaközpontok kollégiumaiban történő elhelyezés). Egy éven belül el kell készíteni egy ezzel kapcsolatos világos, összerdélyi tervet a szórványkollégiumok hálózatának szükséges és elégséges elemeivel.
A szakoktatás megerősítése, a lemaradások felszámolása
Az érdekképviselőet programjában is kijelölt feladat kell legyen a szakiskolák létesítése; egyre több szaklíceumi profilú intézményt kell létrehoznunk, a versenyképességünk növelése érdekében pótolnunk kell a hiányzó vagy elsorvadt profilokat, mint például a mezőgazdasági és környezetvédelmi szakemberképzés terén. Ily módon jó lehetőségek nyílnak az állami és vállalkozói partnerségben, kettős nyereséget kínálva: bevonjuk a magántőkét, és azonnali elhelyezkedési lehetőséget nyújtva biztosítjuk a helyi szakemberek utánpótlását.
Stratégiai megoldások sürgős kidolgozása idültté vált közoktatási problémák kezelésére egy tanéven belül. Bár törvényalkotási vonalon előrelépés történt, az utóbbi években a gazdasági, illetve demográfiai természetű válsághelyzetekre rátevődik, sőt a kezelési módozatokat ellehetetleníti egy sor idült szerkezeti-szervezeti válság, amely nagyrészt az új oktatási törvény alkalmazásával járó átalakítások miatt van, de jórészt amiatt, hogy az új törvényt részlegesen, átértelmezve, késve alkalmazzák. Az orvosolandó helyzetek az alábbi pontokban foglalhatók össze:
1. A törvényes, jogszabályi helyzet:
- Az oktatási törvény elhúzódó és elodázott alkalmazása, illetve az alkalmazási módszerek révén való átértelmezése.
2. A gazdasági gondok, a pénzhiány:
- Pénzügyi megszorítások (maga az új törvény alkalmazása sokkal többe kerülne, mint a korábbi oktatási rendszer); fejkvóta rendszer rossz alkalmazása.
3. Centralizáció
- A minisztériumi, és azáltal a tanfelügyelőségi centralizmus és bürokrácia óriási növekedése; - Pedagógusok leterhelése korábbi terhelésükön túl, főleg központi eredetű feladatokkal, uniformizált, s ezért helyben bonyodalmasan alkalmazható tennivalókkal; uniformizált, ezért egységesen csak sok igazságtalansággal alkalmazott mércékkel - Iskolaigazgatói pozíciók versenyvizsgájának évek óta való halasztása
- Oktatói kinevezések centralizációjának fenntartása; iskolák kiszolgáltatottsága ennek.
4. Szakmai problémák
A közelmúltban a tanárképzés visszáságai miatt, a tanári státust (javadalmazás, presztízs, közmegbecsülés) hátrányosan érintő gazdasági és társadalmi tényezők miatt, sőt bizonyos nézetek szerint a kommunikációs és kulturális generációváltás folytán is, az oktatásunk szakmai tartalmi vesztességekkel, azaz rosszabbul felkészült, hiányos tudású tanulóval jár jelenleg.
Ezek miatt a következő évben a közoktatás ügyeiben tevékenykedő összes politikussal, képviselővel, civil vezetővel egyeztetve el kell készíteni a lehetséges jogszabály-kezdeményezések, rendelet-tervek, orvosolnivaló helyzetek konkrét, operatív listáját és előkészíteni azokat a megoldási stratégiákat, amelyeket az érdekképviselőetek kötelezően követnek. Ez a következő idült gondokat kell, hogy érintse:
1. új tantervek ügye:
Az új tantervek késve, lassan alakulnak ki. Első körben számba kell venni, hogy tantárgyanként hol tart a tanterv-készítés, mit kell erről kommunikálni az érdeklődő szakmának, és melyek a hátralevő sürgős teendők.
2. tankönyvkiadás ügye (ezen belül: a tankönyvlicitek ügyei): A tankönyvek késése, a licitek bonyolítása nyomán ki kell dolgozni egy rövidtávú tervet, mind a tankönyv-helyzet, mind pedig a segédanyagok kapcsán. Egy kimutatást kell készíteni a pillanatnyi helyzetről, ezeket kommunikálni kell a szakma felé, mert igény van rá. Ki kell dolgozni az érintett, potenciálisan licitáló kiadókkal való egyeztetés módjait.
3. iskolaigazgatók versenyvizsgájának ügye
Várhatóan, hosszú késés után 2015 őszére meghirdetik az iskolaigazgatói állásokat; ezekre fel kell készülni (formai megfelelések helyzetének feltérképezése).
4. szakiskolák ügye
A helyi (és ebből levezethető országos) tervekben el kell készülnie a tervezett, szükséges szakiskolák térképének (hálózatának), pontos, adatokban gazdag elképzelésekkel.
5. Iskolabusz-rendszer visszásságainak megoldása
A törvényi is bürokratikus okok elhárítása, az önkormányzatok pénzügyi mozgásterének (vagy az iskolaközpontok) növelése.
6. országos versenyek hátrányai kisebbségi oktatás terén; ezek orvoslása: Az országos vetélkedők túlzott központosításának révén megoldásokat kell találni, közösen az államtitkársággal a következő problémákra (amik az országos felmérők problémái is) - a fordítások problémája
- a kidolgozásra rendelkezésre álló idő ügye
- a pontozás, értékelés ügye
7. összevont (szimultán) falusi elemi iskolák ügye, különös tekintettel az előkészítő év problémáira: Az előkészítő év tanterve és eszköztára problémás; bürokrácia és a „külső vezérlésű” tanrendek jellemzik, a tanítókat megkötik a központi részletes tervek és előírások, munkájukat hátráltatják. Ha szükséges, alternatív jogszabály-tervezetet kell kidolgozni.
Transindex.ro

Migrációs kutatás: jól jön a magyar állampolgárság a Nyugat-Európába vándoroló erdélyieknek
Jól jön a magyar állampolgárság azoknak az erdélyi magyaroknak, akik Nyugat-Európában, vagy akár az Amerikai Egyesült Államokban vállalnak munkát – derült ki egy migrációs kutatásból, melynek eredményeit kedden ismertették a kolozsvári Kisebbségkutató Intézetben.
A Kiss Tamás szociológus által bemutatott eredmények egy nemzetközi kutatás részét képezik, amely a magyarországi Központi Statisztikai Hivatal irányításával nyolc ország statisztikai hivatalai, valamint egyes kutatóintézetei és önkormányzatai bevonásával zajlott 2012 júniusa és 2014 novembere között. A SEEMIG kutatási program a Délkelet-Európa országaiban észlelhető migrációs hatásokat vizsgálta 1950-től 2012-ig. A részt vevő kutatóintézetek azonban az általános kutatáshoz egy számukra fontos témát is csatolhattak, így külön felmérés készült az erdélyi magyarok migrációjáról.
Kiss Tamás elmondta, Magyarország ma már nem számít vonzó célpontnak a külföldi tanulmányokat vagy munkavállalást fontolgató erdélyi magyarok számára. A magyar állampolgárság azonban „jól használható tőke” a nyugat-európai munkavállalásnál. Magyar útlevéllel jobb elhelyezkedési lehetőségeket és magasabb fizetést lehet kialkudni a munkaadóknál, mint román okmányokkal.
„A magyar állampolgárságnak a migrációt élénkítő hatása van” – állapította meg a kutató. Kiss Tamás megemlítette, az utóbbi 4-5 évben megnőtt az erdélyi magyarok migrációs érintettsége, és jelenleg a magyar migráció csak kicsit marad el a Románia egészére érvényestől. Az erdélyi magyar háztartások 19 százalékában legalább egy személy külföldön tartózkodik. Hozzátette, azokat az eseteket vizsgálták, amelyekben a családtag még nem telepedett le külföldön; pénzt küld haza, vagy pénzt kap hazulról.
Míg a 2007 előtt elvándorolt erdélyi magyarok 64 százaléka Magyarországra ment, a 2007 után elvándoroltak már nagyobb arányban választották például Németországot célországnak, mint Magyarországot. Kiss Tamás úgy vélte, Magyarországnak a beáramló határon túli magyaroknak köszönhetően nem kellett drámai lakosságfogyást elkönyvelnie az elmúlt időszakban.
MTI
Erdély.ma

Már nem Magyarország a legfőbb célország az erdélyi magyaroknak
Jobb fizetést jelent külföldön a magyar útlevél
A kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (ISPMN) tegnap ismertette a sajtóval azt a nemzetközi tanulmányt, amely – a magyarországi Központi Statisztikai Hivatal irányításával – a Dél-Kelet-Európában tapasztalható népvándorlás múltját és jelenét vizsgálta.
A két és fél éves munkában tizennyolc intézmény vett részt Ausztriából, Magyarországról, Romániából, Bulgáriából, Szerbiából, Szlovákiából, Szlovéniából és Olaszországból. A részt vevő kutatóintézetek az általános kutatáshoz egy számukra fontos témát is csatolhattak, így külön felmérés készült az erdélyi magyarok migrációjáról. Ennek alapján kijelenthető: Magyarország ma már nem számít vonzó célpontnak a külföldi tanulmányokat vagy munkavállalást fontolgató erdélyi magyarok számára, akiknek viszont jól jön a magyar állampolgárság, ha Nyugat-Európába vándorolnak: akár nagyobb fizetést is kaphatnak, amennyiben nem román, hanem magyar útlevéllel keresnek munkát.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)

Tíz százalékkal csökkent Sepsiszentgyörgy lakossága
A fiatalok többsége tanulmányai elvégzése után külföldön keresne megélhetést és az ország migránsainak 71 százaléka a 20-49 évesek közül kerül ki. Ezek a tendenciák azonban a jelentősen hozzájárulnak a népesség elöregedéséhez, s ráadásul a folyamatot a csökkenő gyermekvállalási kedv is fokozza – derült ki 11 ország és 18 intézmény bevonásával működtetett SEEMIG projekt kedden, Sepsiszentgyörgyön ismertetett felméréseiből.
Nem csupán a munkaerő-piaci viszonyokra van hatással az elvándorlás, hanem konkrétan a társadalom elöregedésére is. Jelenleg Románia a második legnagyobb kibocsátó ország, Lengyelország után innen vándorolnak el a legtöbben. Egyébként az EU népességének közel hat százaléka nem annak az országnak a határain belül él, melynek állampolgára. Ez mintegy 26 millió, többnyire fiatal személyt jelent, akik nem saját országukban kamatoztatják szaktudásukat és reprodukciós potenciáljukkal – vázolta a helyzetet keddi beszámolójában Buja Gergely, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat munkatársa.
Fontos pontos adatokkal dolgozni, ezért hatékony felmérési stratégiák mentén kutatták az elmúlt harminc hónapban a  délkelet-európai régióban történő migrációs, munkaerő-piaci és demográfiai folyamatokat. Külön kiemelt figyelmet fordítottak kutatásaik során Sepsiszentgyörgyre is.
Komoly eltéréseket mutat a külföldön dolgozó szülők itthon maradt gyermekeiről szóló romániai statisztika, mely 80 ezer ilyen kiskorúról számol be. Ami biztos, hogy a gyerekek egyharmadának mindkét szülője külföldön dolgozik.
Sepsiszentgyörgyön egyébként 624 olyan gyereket tart számon a Kovászna megyei tanfelügyelőség, akinek egy, vagy éppen mindkét szülője külföldön dolgozik. Mivel nem létezik egy egységes országos kimutatás a különböző érintett hatóságok adataiban legtöbb 150 ezer kivándorolt személy szerepel, de számuk több milliós is lehet. Alapvető gond, hogy az EU tagállamai más-más regisztrációs rendszerrel dolgoznak, ráadásul a több állampolgársággal rendelkezők is bonyolítják a pontos adatszerzést – mutatott rá a szakember.
Tény, hogy Románia társadalma öregedik a leggyorsabb iramban az EU-ban, hiszen míg 2002-ben 37,5 év volt az országban lakók átlagéletkora, 2011-re 40,6 év lett. Sepsiszentgyörgyön ez az arány egy kicsivel jobb: az átlagéletkor 2002-ben 35,5 év volt 2011-ben 39,7 év. Nem születik annyi gyermek, mind ahányan meghalnak, ráadásul a fiatal és középkorú a társadalmi rétegek kivándorolnak.
Szakszerű és pontos adatgyűjtésre van szükség – hangsúlyozta Barna Gergő, a kolozsvári kisebbségkutató intézet szociológusa is. A SEEMIG projekt egyik fő célkitűzése önkormányzati szinten a migrációnak a helyi közösségre gyakorolt negatív hatásainak hatékony kezelése volt, mely a közép- és hosszútávú városfejlesztési elképzelésekhez hasznos, megbízható információkat biztosíthat. Ennek érdekében elkészült Sepsiszentgyörgy helyi migrációs stratégiája is.
A Sepsiszentgyörgy lakosságának mozgásáról készített felmérések szerint a megyeszékhely lakossága az utóbbi két népszámlálás között 10 százalékkal csökkent. Ugyanakkor a sepsiszentgyörgyi középiskolák végzősei körében végezett közvélemény-kutatás szerint a most érettségizők hetven százaléka gondolt már az elvándorlásra, és minden második végzős külföldön szeretne dolgozni.
A szakemberek szerint azonban nem csak az itthoni munkahelyek hiánya, hanem ugyanolyan arányban az alacsony fizetések is elvándorlásra késztetik a fiatalokat. Az elmúlt időszakban az önkormányzat számos projektet dolgozott ki a hazatérők számára, illetve a migrációból fakadó társadalmi jelenségek kezelésére – mutatott rá Buja Gergely. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat munkatársának felsorolása szerint a Gyere haza program, a szolgálati lakások építtetése, az oktatási infrastruktúrába való beruházások, a helyi vállalkozások adó-visszaigénylési lehetősége, az ipari park felépítése, a munkahelyteremtés és a sepsinet.ro honlap elindítása is, de a szociális, valamint az identitásőrző kulturális programjaik elindítása is azt a célt szolgálják, hogy élhetőbbé, vonzóbbá tegyék Sepsiszentgyörgyöt az elvágyakozó, elvándorolni készülők és a hazatérni szándékozók  számára is.
Szabó Enikő
Székelyhon.ro

Erdélyi elemzők: az RMDSZ a magyarság által elutasított Pontától menekült
Erdélyi elemzők szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) azért lépett ki a kormányból, mert el akarta kerülni, hogy továbbra is a magyar közösségben rendkívül népszerűtlen Victor Ponta kormányfőhöz kötődjön.
Kiss Tamás szociológus, a romániai Kisebbségkutató Intézet kutatója az MTI-nek nyilatkozva úgy vélekedett, az RMDSZ állandó tanácsa az egyetlen lehetséges jó döntést hozta meg, amikor a kormányból való kilépést kezdeményezte.
„Klaus Iohannis jóval több magyar szavazatot kapott a romániai elnökválasztás második fordulójában, mint Kelemen Hunor az elsőben, és a szavazatok döntő hányada protesztszavazat volt a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD), Victor Ponta miniszterelnök és az általa megjelenített rendszer ellen. Kockázatos volt Pontával menni azon az úton, mert valószínű, hogy egy Klaus Iohannis-Victor Ponta konfrontáció veszi kezdetét, amiből Ponta nem jöhet ki jól. Mellette azok is erodálódnak, akik vele tartanak" – vélte Kiss Tamás.
A szociológus emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ 2012-ben is csak 5,1 százalékot ért el a parlamenti választásokon. Ha folytatódik erodálódása, könnyen a választási küszöb alatt találhatja magát. Úgy vélte, a döntés egy új irányba való elmozdulásnak lehet „a szükséges de nem elégséges első lépés".
„Az RMDSZ azt nyeri, hogy nem kell kiülnie Victor Ponta mellé az asztalhoz. Nem kell egy olyan miniszterelnökkel közösséget vállalnia, aki a magyar választók szemében a rossz megtestesítője" – jelentette ki Kiss Tamás. A veszteségek oldalán az elemző a kormányzati erőforrások várható beszűkülését említette. Szerinte az ellenzéki szerep a szövetség „karbantartására" lehet alkalmas. Ebben a helyzetben megerősödhet a szövetség autonomista hangja is, de a közpolitikák szintjén is előre léphet az RMDSZ.
Székely István Gergő politológus, a Kisebbségkutató Intézet elemzője szerint az RMDSZ azt mérte fel: többet veszítene a kormányon maradással, mint a kilépéssel. Azt szerette volna elkerülni, hogy két egymás utáni döntéssel váltsa ki a választói ellenérzését. Hozzátette: a szövetség ugyan a választók belátására bízta, kire szavaznak a romániai elnökválasztás második fordulójában, de elmondta, hogy Iohannist nem támogatja, „Pontát pedig mégis igen".
Azt is a kilépés lehetséges okai közé sorolta, hogy a kormánynak minden bizonnyal megszorításokat tartalmazó költségvetést kell a parlament elé terjesztenie, mert 2015-ben kezdődik a Nemzetközi Valutaalaptól felvett hitel törlesztése. „Lehetséges, hogy az RMDSZ úgy méri fel: csak most kezdődik el igazán a kormány népszerűségvesztése" – magyarázta a politológus.
Székely István Gergő ezzel együtt meglepőnek találta az RMDSZ döntését. Emlékeztetett arra, hogy a szövetség még soha nem hozott hasonló döntést. Arra figyelmeztetett, hogy még nem lehet tudni, teljesen ellenzékbe vonul-e az RMDSZ, vagy csak a minisztereit vonja vissza a kormányból, és megpróbál a hatalom közelében maradni.
MTI
Erdély.ma

Könyvkiadás a diktatúrában (45 éves a Kriterion)
Jó hangulatú kerekasztal-beszélgetés helyszíne volt tegnap az árkosi kastély: a Kriterion Könyvkiadó régi munkatársai gyűltek össze a 45. évfordulóra, és bár hiányzók is voltak, a nap folyamán sikerült feleleveníteni a kezdeteket és azt a két évtizedes küzdelmet, amelynek során a romániai nemzetiségek kiadója a szakmának mérce, az olvasóknak öröm, az ott dolgozóknak második családja lett.
A rendezvényt nem pusztán a nosztalgia indokolja: tudományos kutatás tárgyát is képezi a 2007-ben elhunyt Domokos Géza irányítása alatt álló, jelentős kisebbségvédelmi feladatot vállaló intézmény, illetve az egész korszak. A szervező Domokos Géza Egyesület, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, a Szabédi László Emlékház, a Bukaresti Magyar Intézet és az Árkosi Művelődési Központ szakemberei arra keresik a választ, hogy a Kriterion által felkarolt kisebbségi kultúra hogyan, milyen módon erősödött meg és maradt talpon a diktatórikus kommunista rendszerben. A meglévő dokumentumok ugyanis éppen arra a háttérmunkára nem világítanak rá, ami az igény megfogalmazódásától a megvalósulásig – amelynek csak egyik lépcsője az akkor még Criterion nevű új kiadót engedélyező, a Hivatalos Közlönyben 1969. december 8-án megjelent miniszteri rendelet – vezetett, illetve ami egy-egy új könyv kinyomtatásához kellett. Ma már nevetve mesélik, hogy milyen módon sikerült a szerkesztői gárdát, a bukaresti és vidéki csapatokat összetoborozni – kit a kényszermunka után, kit korrektorként, kit könyvelőként vettek fel –, és az is derű forrása, hogy a nyílt és burkolt utasítások, a cenzúra és a szövevényes hatalmi viszonyok között milyen ügyeskedések, olykor véletlenek segítették az új kötetek, új kultúrák megjelenését. Domokos Géza tartotta a hátát mindenért, és együtt nőtt a feladattal – hangzott el a tegnapi találkozón; az is az ő érdeme volt, hogy a kiadó pár év után már 14 nyelven szólalt meg, és többek között a hivatalosan nem is létező romániai ukrán, szlovák, jiddis, lipován, tatár közösségeknek is anyanyelvű olvasnivalót adott. Ez a soknyelvű, sokszínű szerkesztőség olyan hangulatban dolgozott együtt, ami ma is megkapó és reményt keltő; jó néhány ízes történet is megéri, hogy átmentsék a következő generációknak. A Bartha Ágnes irodalomtörténész által vezetett műhelybeszélgetéseken Bálint Lajos, Dávid Gyula, Elena Diatcu, Kacsó Judit, Steva Lepoiev, Molnár Gusztáv, Panait Róza, H. Szabó Gyula, Szabó Zsolt mesélt az általuk megélt örömökről, nehézségekről, a nagy sikerű sorozatokról, a magyarországi és romániai könyvkiadás közötti különbségekről, magukról, a szerzőkről, az olvasókról és azokról az ünnepekről, amikor egy-egy könyvbemutatón mindannyian találkoztak. A demokráciában ez a viszony is megváltozott, de ez majd egy következő kutatás tárgya lehet. Egy tanulság mindenképpen adódik: a legnehezebb körülmények között is lehet értéket teremteni. Példa rá a Kriterion.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mennyire erősek a magyar civil szervezetek?
Az erdélyi magyar civil szféra címmel tartott előadást Kiss Dénes szociológus nemrég Az erdélyi magyar civil szféra helyzete és felelőssége címet viselő műhelybeszélgetésen, Kolozsváron. A Bocskai Házban megtartott minikonferencián felavatták a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének új székhelyét, amely az épület alagsorában kapott helyet.
Kiss Dénes előadásában az erdélyi magyar civil szervezetekre vonatkozó 2009-2010-es kutatásának eredményeit ismertette: 907 civil szervezetet érintett a felmérés, az adatokat telefonos lekérdezéssel gyűjtötték össze, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet megrendelésére. Az így megkapott információkat egy 2006-os felméréssel vetette egybe, melyet a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségével közösen végzett.
A szociológus első körben tisztázta, mit ért civil szervezetek alatt. A szakirodalom a civil szervezetek körét, az intézményi, szervezeti szférát inkább non-profit szektorként emlegeti, utalva ezzel arra, hogy a civil jelleg nem feltétlenül erős az érintett szervezetek jelentős részében. Egy közös van bennük: non-profit módon működnek. Előadása tehát a romániai magyarként meghatározott non-profit szervezetek köréről szólt, a továbbiakban civil szervezetekként emlegetve ezeket a szervezeteket.
A szociológus arra is kitért, mely szervezeteket határozta meg magyarként kutatásában. Azok kerültek ebbe a kategóriába, amelyek nevükben vagy céljaik megfogalmazásában magukat a magyar közösséget szolgáló szervezetek sorába sorolják, illetve amelyek magyarul, magyar közegben működnek.
A székely megyék nem jeleskednek?
Ami a szervezetsűrűségi mutatókat illeti, a listát Erdélyben Kolozs megye vezeti. A látványosan kiugró megyék közé tartoznak a szórvány megyék is (Beszterce-Naszód, Hunyad, Fehér, Temes). A nem szórvány területeken működő civil szervezetek sűrűsége Hargita megyében sem alacsony, a listán viszont Kovászna és Maros megye igencsak hátul kullog. Kiss Dénes szerint ez a jelenség viszonylag könnyen érthető, ha figyelembe vesszük, hogy a szórványra sokkal inkább odafigyelnek azok, akik rendszerint a civil szervezeteket létrehozzák.
Az erdélyi magyar szervezeteket ugyanis általában a kisebbségi elit tagjai hozzák létre. A rangsor alakulásába a finanszírozás is szerepet játszik: a szórványterületek magyarsága számára nagyobb mértékben érhetők el a források, és ez oda vezet, hogy több szervezetet működtetnek. A szociológus megjegyezte, ezek a szervezetek olyan értelemben civilek, hogy civil minőségben hozzák létre őket.
Ami az erdélyi magyar szervezetek tevékenységeit illeti, ezek közül látványosan kiugrik a kultúra, a közművelődés. Második helyen az oktatás és a kutatás áll, a szociális segélynyújtás az ötödik, a jogvédelem a hatodik a sorban (az utolsó kettőt nagyon kevés szervezet vállalja fel). A szociológus megjegyezte, a képet valamelyest árnyalja, hogy a legtöbb szervezet több területen is tevékenykedik, bár sokat elárul, hogy a két kutatás közben eltelt három évben nőtt a kultúra és a közművelődéssel foglalkozó szervezetek száma.
"A kisebbségi diskurzusban elég erősen jelen van, hogy identitásmegőrző, ápoló céllal illik kulturális, művelődési tevékenységet folytatni, és egy komplex, összetett tevékenységet folytató szervezet hajlamos ezt kiemelni. Meg hát amellett sem mehetünk el, hogy a támogató rendszerek előszeretettel finanszíroznak kulturális tevékenységeket hasonló megfontolásból", jegyezte meg a szociológus.
Az erdélyi szervezetek az országos (romániai) és a magyarországi palettából is kiemelkednek, ha a leggyakoribb tevékenységet nézzük. Már Románia és Magyarország között is jelentős a különbség e tekintetben: Romániában általában véve kisebb mértékű a művelődési jellegű támogatás, mint Magyarországon. Ha ellenben például a szociális és egészségügyi profilú szervezeteket tartjuk szem előtt, az erdélyi arány az országos és a magyarországi adatokhoz képest már sokkal kisebb.
Hol állunk az európai palettán?
Kiss Dénes szerint ahhoz, hogy ezt a kérdést tisztázzuk, érdemes összevonnunk a sokféle szervezetet az expresszív-képviseleti illetve a szolgáltató szervezetek kategóriáiba. Az expresszív szervezeteket valamilyen értékrend jegyében hozzák létre. A skandináv államokra ez a típus jellemző, de ott a szervezetek alulról építkeznek, nagymértékben önfenntartóak, és nem az állami finanszírozáson múlik a működésük.
A szolgáltató szervezetek professzionálisak, az a rendeltetésük, hogy a korábban az állam által nyújtott szolgáltatások szerepét átvegyék, így leginkább a szociális szférában, az oktatásban, az egészségügyben tevékenykednek. Nyugat-Európában leginkább a szolgáltató szervezetek dominálnak, ezeket elsősorban az állam finanszírozza. A román nonprofit szférában szintén a szolgáltató szervezetek a gyakoribbak.
Az erdélyi magyar területen az expresszív-képviseleti szervezetek dominálnak, ám nem mindig alulról hozzák létre őket, és gyakran nem is önfenntartóak. Ám számarányukat tekintve még Kelet-Európában is kiemelkednek, ahol jóval kevesebb a civil szervezet mint Nyugat-Európában.
Sok szervezetünk van, mégsem vagyunk erősek?
A szociológus szerint a román és az erdélyi magyar civil szervezetek között látványos különbség van. Mint már említődött, a magyar szervezetek körében túlsúlyban vannak a kulturális, művelődési profilú szervezetek, míg a román civil szférában úgy tűnik, sokkal inkább a szolgáltató szervezetek képezik a többséget.
Ez a különbség anyagi szempontból is megnyilvánul: a kulturális jellegű szervezetek kicsik, igen gyakran önszerveződőbbek, önkéntességi alapon működnek kevés pénzzel, és kevés embert is alkalmaznak. A szolgáltató szervezetek forrásigényesebbek, nagyobb szakmai kontroll alatt működnek, és jóval gyakrabban olyan alkalmazottakkal, akik főállásban ezekben a szervezetekben dolgoznak.
"Az, hogy a magyar civil szervezetek körében túlsúlyban vannak a kulturális, míg a románban a szolgáltatók, oda vezet, hogy az alkalmazottak tekintetében a szervezetek nagy száma ellenére viszonylag kevés embert foglalkoztat állásszerűen a magyar civil szféra", nyomatékosította a szociológus.
A másik látványos különbség a két non-profit szféra között: magyar területeken a falvakban jóval nagyobb mértékben vannak jelen a magyar civil szervezetek, mint a romániai falvakban általában véve.
Mennyire tudunk együttműködni a románokkal?
Bár vannak magyarok és románok által közösen működtetett szervezetek, a magyar és a román civil szervezetek között az együttműködések viszonylag ritkák, hívta fel a figyelmet a szociológus. Ennek magyarázata abban is keresendő, hogy a támogatási rendszerek alapvetően nem az együttműködést finanszírozzák.
"Magyar esetben identitásmegerősítő céljuk van a támogatásoknak, és nem az a cél, hogy interetnikus projektek, programok jöjjenek létre. Együttműködések ennek ellenére persze vannak egy-egy nagyobb horderejű ügy kapcsán, mint például a verespataki mozgalom, melyben a hasonló célokat követő szervezetek egyaránt bekapcsolódtak", magyarázta a szociológus.
Arra a kérdésre, hogy nem teszi-e a magyar civil szervezeteket kiszolgáltatottakká, hogy leginkább a magyar államtól és a Communitas Alapítványtól kapnak forrásokat, Kiss Dénes azt mondta: "De igen, de nem amiatt, mert éppen a Communitas Alapítványról vagy a magyar államról van szó, hanem amiatt, mert a szervezetek hagyják magukat forrásfüggővé válni. Általános probléma, hogy a szervezetek célkitűzései nem feltétlenül azonosak a támogató rendszerek célkitűzéseivel. A műhelybeszélgetésen is elhangzott, hogy a finanszírozó rendszerek könnyen a klientúraépítés eszközévé válhatnak. Ez nem csak kisebbségi, hanem általános kelet-európai probléma. Gyakran még az uniós pénzek elosztását is erre fordítják. Úgy tűnik, a volt szocialista tömb elég nagymértékben így működik".
A szociológus szerint a skandináv modell attól vonzó, hogy a nagyszámú, alulról szerveződő szervezet viszonylag politikai befolyástól mentesen, nagymértékben adományokra és saját forrásszerző tevékenységekre épülve folyat kiterjedt tevékenységet.
Lemaradtunk a román mozgalmakhoz képest
Arra a kérdésre, hogy mennyire kapcsolódik össze Romániában a non-profit szféra és a civil mozgalom, illetve mennyire befolyásolja a civil mozgalmakat, hogy a civil szervezetek szférája leginkább politika- és finanszírozásfüggő, Kiss Dénes elmondta: nincs tudomása arról, hogy készültek volna Romániában magyar nyelvterületen erre vonatkozó kutatások, így válaszát ezek hiányában tudja csak megfogalmazni. 
"Mennyit hallottuk a fundraisingről, arról, hogyan szerezzünk pénzt, és mennyire ritkábban arról, hogyan kell mobilizálni embereket egy ügy elérése érdekében? Ez jelzi, hogy a civil mozgalmak terén a magyar civil élet lemaradt az utóbbi években dinamikusan felfejlődő román civil mozgalmi világhoz képest. A magyar fiatalok persze benne vannak számos mozgalomban, csak ez nem számít magyar ügynek, és úgy érezhetjük, nem is annyira érdekes, pedig a mindennapi életünk szempontjából igenis fontos dolgokról van szó", zárta mondanivalóját a szociológus.
Oborocea Mónika
maszol.ro

Apadóban Szentgyörgy
A leggyorsabban öregedő országban élünk
A SEEMIG – a migráció és a migrációs hatások kezelése Délkelet-Európában nevű pályázat 8 ország 18 intézménye partnersége révén zajlott a Magyar Központi Statisztikai Hivatal (KSH) vezetésével. Romániából a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet és Hargita Megye Tanácsa mellett Sepsiszentgyörgy önkormányzata is részt vett az elvándorlási trendek kutatását, az erre vonatkozó statisztikai adatok begyűjtését célzó projektben.
Az összesített adatokból néhány érdekesség Romániára vonatkozóan: itt figyelhető meg az egyik leggyorsabb mértékű népességöregedés a vizsgált országok közül. A külföldön tartózkodó több mint 3 millió állampolgár 71 százaléka 20 és 49 év közötti. A román hatóságok szerint 80 ezer hátrahagyott gyerek él az országban, az UNICEF becslése szerint viszont 350 ezer kiskorút hagytak otthon, egyharmadukat mindkét szülő.
Buja Gergely, a városháza pályázatíró munkatársa szerint Sepsiszentgyörgyön is gondot jelent a standardizált, aktuális statisztikai adatok hozzáférésének korlátozása.
A rendszerváltást követő periódusban Románia lakossága 4,9, Kovászna megyéé 4,6, viszont a megyeközponté 10 százalékkal csökkent! Az ezredforduló után a migráció tovább erősödött, 2002 és 2011 között az ország lakossága 7,2 százalékkal csökkent, Háromszéken 5,5, míg Sepsiszentgyörgy lakossága 9 százalékkal esett vissza.
Ha változik a helyzet, akkor a megyeszékhelynek a jól képzett, szakképesített fiatal vagy középkorú munkaerő hiányával kell szembenéznie a következő években. Ahhoz, hogy ez pozitív irányba változzon, gyermekvállalást ösztönző programok, munkahelyek, gazdasági fejlődés, átfogó tanügyi reformok kellenének, és az egészségügyi ellátás minőségén is szükség javítani.
Lévai Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Megtűrten, magyarul Erdélyben
Tizennégy éve van érvényben az erdélyi magyarság nyelvhasználati jogait szabályozó 215-ös számú helyhatósági törvény, de Székelyföldön kívüli településeken felszínesen vagy egyáltalán nem alkalmazzák. Az okokról nyelvi diszkrimináció ellen harcoló szakemberrel és kisebbségkutatóval beszélgettünk.
Összességében 324 erdélyi településen szavatolja az anyanyelv használatát a 2001-ben elfogadott, majd a 2013-ban módosított 215-ös számú helyi közigazgatási törvény. Románia 2008-ban ratifikálta a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, amelynek vállalásai 2008. május elsején léptek érvénybe. Jogszabályokban tehát nincs hiány. Ha betartatnánk, és mi magunk is betartanánk a törvény előírásait, a magyarok lakta erdélyi települések zömében szabadon használhatnánk anyanyelvünket nemcsak iskoláinkban, hanem a polgármesteri hivatalokban és valamennyi helyi közintézményben. A törvényi szabályozás által biztosított széleskörű anyanyelvhasználat kívánatos állapotától azonban nemcsak a vegyes lakosságú megyékben és településeken, hanem még Székelyföldön is távol állnak. A központilag alárendelt különböző hivatalok és a többségi román önkormányzatok packázásain túl ez az állapot az erdélyi magyarság alulinformáltságával, a magyar politikai elit nemtörődömségével és közömbösségével, illetve az emberek kishitűségével magyarázható.
Büntetés nélkül nem megy
A törvény által védett anyanyelvhasználat akadályoztatásának legfontosabb fokmérője az Országos Diszkriminációellenes Tanács. A székelyföldi nyelvháború nyitányaként Hargita megyei, illetve háromszéki román szervezetek jelentettek fel megyei közgyűléseket és polgármesteri hivatalokat arra hivatkozva, hogy honlapjaikon nem szerepel minden román nyelven. Ez ébresztette rá az erdélyi magyar szervezeteket és magánszemélyeket a tiltakozás lehetőségére. A román médiában felkapott történetek a székelyföldi románok állítólagos diszkriminációjáról támpontot adtak a magyarok számára, hogy ők is jelentkezzenek a diszkriminációellenes tanácsnál a valóságban is megélt hátrányos helyzetük miatt. Az elmúlt években rengeteg beadvány érkezett magánemberek és civil szervezetek részéről – erősíti meg Asztalos Ferenc Csaba, a tanács elnöke is. „A hozzánk érkező panaszlevelek, és az általunk kivizsgált esetek nagy száma egyértelművé tette, hogy azokon a településeken, ahol nincs magyar polgármester, illetve a helyi közgyűlésben magyar többség, nem alkalmazzák a nyelvi jogokat szavatoló jogszabályt. Ez még azokra a Székelyföldön kívüli településekre is érvényes, ahol van ugyan magyar polgármester vagy alpolgármester, de a település szórványként él a többségi román települések között” – magyarázza az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke.
Eddig 64 erdélyi vegyes lakosságú településen indítottak eljárást, és hoztak valamilyen elmarasztaló határozatot. Első lépésként figyelmeztetik és megrovásban részesítik a vétkesnek talált helyi intézményt, illetve három hónapos határidőt adnak az észlelt szabálytalanságok kiküszöbölésére. Ha a megszabott határidőn túl sem változik a helyzet, pénzbírság következik. A büntetés ellen fellebbező helyhatóságot végül bírósági végzéssel kötelezik a nyelvhasználati jogok betartására. Az eljárás nem könnyű folyamat, a tanács azonban nem hátrál meg. Az eddigi eredmények biztatók, mert a megbüntetett polgármesteri hivatalok rendszerint beadják derekukat, másoknak pedig ez intő példa – magyarázza Asztalos Ferenc.
Kecskére a káposztát?
A Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának romániai ratifikációja után ismét a kormány és a parlament elé került a 215-ös számú helyhatósági törvény. A jogszabály alkalmazásának felemás tapasztalatait 2013-ban a kabinet új rendelettel próbálta korrigálni, megnevezte a törvény alkalmazásért felelős helyi szerveket: megyei közgyűlés, prefektúra, polgármesteri hivatal. Asztalos Ferenc szerint az a legnagyobb gond, hogy vegyes lakosságú megyékben és településeken eddig is ezek a helyhatósági vagy kormányszervek nem alkalmazták a törvénynek a nyelvi jogokat előíró passzusait. Nem marad más hátra, mint résen lenni, és jelenteni a diszkriminációellenes tanácsnál a visszaéléseket, de a tanács időnként hivatalból is lép.
Persze nem minden esetben nyer, ezt jól szemlélteti annak a két román személynek az esete is, akik azért pereskedtek, mert nem tartották törvényesnek, hogy a magyarok lakta településen a polgármesteri hivatalba történő versenyvizsgán feltételként szerepelt a magyar nyelv ismerete is. A szilágyperecsenyi polgármesteri hivatal jegyzői székére pályázó Florian Mocanu például a legfelsőbb bíróságon nyert a tanáccsal szemben. A bíróság úgy ítélte meg, hogy egy helyi önkormányzat csak abban az esetben kérheti számon versenyvizsgatételként a magyar nyelv ismeretét, ha a jelentkezőt kommunikációs osztályra alkalmazzák. Asztalos ezt bírósági visszaélésnek tekinti, hiszen egyértelmű, hogy falusi önkormányzat nem tarthat fenn kommunikációs osztályt: a falu jegyzője igenis az a személy, aki a helyi polgárokkal tartja a kapcsolatot, következésképpen ismernie kellene a nyelvüket is.
A kutató szemével
A helyhatósági törvény eddigi be nem tartásának története nem újkeletű. A Kisebbségkutató Intézet 2007-ben azzal próbált segíteni a polgármesteri hivatalokon, hogy honlapjára minden olyan űrlap magyar nyelvű változatát feltöltötte, amelyek szabadon felhasználhatók a helyi hivatalokban. A törvény alkalmazásáról azonban átfogó kutatás eddig nem született.
Úttörő vállalkozásnak számít hát a Bálványos Intézet és a Mensura Transylvanica politikai elemzőcsoport tagjainak az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) égisze alatt elkészített kutatása Románia és a nyelvi jogok a közigazgatásban – Helyzetfelmérés címmel. A BBTE Politikatudományi Tanszékének és a Sapientia EMTE Európai Tanulmányok és Nemzetközi Kapcsolatok tanszékének oktatói – politológusok, szociológusok és jogászok – a kutatás keretében arra keresik a választ, hogy Románia milyen formában és mértékben biztosítja a magyarul beszélők nyelvi jogait. A kutatás arra is kitér, hogy az országnak milyen mértékben sikerült végrehajtania az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága 2012 júniusában a Nyelvi Charta romániai alkalmazása kapcsán megfogalmazott ajánlásait.
A 324 érintett erdélyi polgármesteri hivatal és hat megyei közgyűlés címére levélben, majd elektronikus postán, magyar nyelven, de kérésre románul is kiküldött, öt kérdést tartalmazó hivatalos levél arra keresi a választ, hogy a helyi önkormányzat magyarul is nyilvánosságra hozza-e határozatait és a gyűlés napirendjét? Milyen nyelven zajlanak a tanácsülések? Hány helyi intézményhez lehet írásban és szóban magyar nyelven fordulni? Hány magyarul tudó személy dolgozik az ügyfélfogadáson, ezek hány százaléka magyar?
Nincs pénz fordítóra
A kutatás valamennyi olyan erdélyi polgármesteri hivatalt górcső alá vett, ahol 20 százalék fölötti a magyarság részaránya. Mivel az adatok feldolgozása még zajlik, a kutatásvezető, Toró Tibor egyetemi oktató csupán néhány tapasztalatot tudott megosztani lapunkkal. A levelekre a megszólítottak mintegy 40 százaléka, azaz 131 polgármesteri hivatal válaszolt. A kutató szerint sok polgármesteri hivatalban nincsenek tisztában azzal, hogy egyszerű állampolgársági kérésre is kötelesek válaszolni, hivatalos felkérésre pedig annál inkább. A legtöbb válasz Székelyföldről érkezett, a legkevesebb olyan vegyes lakosságú megyékből, ahol sejthetően a legtöbb gond van a nyelvi jogok biztosítása terén.
Első látásra szembeötlő, hogy a tömbmagyar székelyföldi települések kivételével nem elterjedt a magyar nyelv használata a helyi közgyűlésekben. A törvény kimondja, hogy ha egy helyi tanácsnak legalább egyötöde egy kisebbséghez tartozik, ott a tanácsüléseken szabadon használható a kisebbség nyelve, azaz mindent fordítani kell: nemcsak a felszólalásokat, hanem a határozatok és jegyzőkönyvek szövegét is. Ezzel szemben ritkán alkalmaznak román–magyar tolmácsot, eddigi ismereteik szerint csak Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön. Ha erre helyi igény mutatkozik, a legtöbb vegyes településen a közgyűlés valamelyik tagja vagy a polgármester, alpolgármester fordít. Rendszerint azonban az „úgyis mindenki tud románul” szlogen érvényesül.
Ismeretlen fogalom a magyar kérvény
Az egyik legmegdöbbentőbb tapasztalat, hogy Erdélyben alig találkozni olyan polgármesteri hivatallal, ahol magyar nyelvű űrlapok is az állampolgár rendelkezésére állnak. Toró Tibor szerint a román nyelvű ügyintézés hagyományait még a kommunizmusból örökölte az erdélyi magyarság, és sokan negyed század elteltével sem tudnak megválni a berögződéstől, hogyha nem románul kérvényeznek valamit, sokkal lassabb és nehezebb az ügyintézés. A magyar nyelv térvesztésének tüneteiből is jól látható tehát, hogy az embereket nem bátorítják anyanyelvük hivatalos használatára. Sok polgármesteri hivatalban elkönyvelik, hogy mindenki tud románul, és ebbe a helyi magyar lakosság is belenyugszik. Toró szerint az erdélyi magyar politikum, elsősorban az RMDSZ felelőssége, hogy polgármestereit és alpolgármestereit rávegye a nyelvi törvények alkalmazására. Toró különösen rossz hatásúnak tartja, hogy a Székelyföldön – amelynek elsődleges példát kellene mutatnia – gyakran felületesen kezelik a nyelvi jogok alkalmazását. Innen kezdve a szórványtelepüléseken élőknek sokkal nehezebb a helyzetük.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)