Sipos Zoltán
ÍGY AVATUNK MI
Mi rejlik a magyar-román szobor- és táblacsaták mögött? Jakab Albert Zsolt szerint a konfliktusok oka, hogy a magyarok és a románok ugyanúgy emlékeznek. A néprajzkutató a kolozsvári emlékállítások történetét, a megemlékezési gyakorlatokat kutatta tíz évig, ebből született könyv.
/Jakab Albert Zsolt: Ez a kő tétetett… Az emlékezet helyei Kolozsváron (1440–2012). Adattár, Kriza János Néprajzi Társaság - Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Kolozsvár, 2012./
Emlékállításról szóló könyved bevezetőjének a legelején írod, hogy Kolozsvár főtere egy különleges hely, ahova vissza-vissza térsz. Amikor ezt olvastam, arra gondoltam, hogy ha a könyvet ezzel kezded, biztosan van valamilyen jelentősége a kutatás szempontjából. Igaz ez?
Jakab A. Zsolt: – Valóban a Főtérrel kezdődik az első mondat, mondjuk úgy, ez a város metaforája. Mindig úgy válogattam az albérleteimet, hogy a munkahelyemre vagy az egyetemre indulva utam átvezessen a Főtéren. Ez a középkori város közepe, az emlékállítási gyakorlatok – hogy a kutatási témámra térjek – itt kezdődtek el, majd a város növekedésével együtt térben is elterjedtek.
Nem vagyok ezzel egyedül, szerintem minden kolozsvári úgy érzi, hogy ha nem megy a Főtér fele egy ideig, akkor hiányérzete támad, attól fél, hogy lemarad valamiről. Ez volt az a tér, amit mindig átformáltak, átépítettek, felástak, mindig itt zajlottak a különféle események, ünnepségek, tüntetések, élőláncok, ez volt és ez maradt a legfontosabb tere a városnak.
A Főtér amiatt is érdekes számomra, mert mindig itt találkoztam a külföldről – többnyire Magyarországról – érkező turistacsoportokkal. Korábban hobbiként, baráti segítségként turistavezetéssel is foglalkoztam, és mindig itt történtek olyan dolgok, amelyek miatt úgy láttam, hogy Kolozsvár más.
A könyv azonban többről szól, mint a Főtér.
Hogyan kezdődött ez a kutatás?
– Ez ismét a Főtérhez kapcsolódik. 1998-ban, a Funar-korszak közepén kerültem Kolozsvárra, és akkoriban a Főtéren mindig zajlottak az események: mindig volt valami forrongás, folyton emléktáblákat, emlékműveket avattak akár a téren, akár a közeli kis utcákban.
Székely városból érkeztem, és egy ideig furcsállottam ezt a világot, mivel itt az együtt élő etnikumok olyan dolgokat engedtek meg maguknak egymással szemben, ami az én szülővárosomban objektív okok miatt sem történhetett meg.
Számomra Kolozsvár volt a pluralizmusba, többnyelvűségbe szocializálódás terepe. Mindig kérdezgettem a kolozsváriakat, kollégáimat, hogy a különféle eseményeket hogyan értelmezik. Ekkor jöttem rá, hogy annak megélése, amit tágan a múltértelmezés, múlthasználat, kollektív emlékezet kategóriájába sorolunk, mennyire eltérő tud lenni az egyes embereknél: a vehemenciától az elutasításig vagy akár a közömbösségig, a megnyilvánulásoknak mennyire széles skálája van.
Emlékszem meglepett, hogy olyan emberekkel is találkoztam, akiket egyáltalán nem érdekeltek ezek a szimbolikus machinációk. Voltak olyan, egyébként a társadalmi problémákra érzékeny ismerőseim is, akik azt mondták, hogy az éppen zajló balkáni polgárháborúhoz képest az, ami Kolozsváron történik, nem kell, hogy elérje az emberek ingerküszöbét.
Közben részt vettem néhány emléktábla-avatáson, elkezdett foglalkoztatni Kolozsvár helytörténete. Meglepődve tapasztaltam, hogy az, ami az emlékállítási gyakorlat, múltértelmezés, szimbolikus tér- és időhasználat kérdéskörébe tartozik, nagyrészt a helytörténészek szakterületén belül marad. Meglepő volt látni, hogy ez a labda nem a társadalomtörténészek, kultúrakutatók térfelén pattog.
Hogy a nagy, látványos eseményeket – például a Főtér vagy Mátyás-szobor körüli szimbolikus harcokat leszámítva – a helyi emlékezési kultúrát nem nagyon kutatták, nem értelmezték. 2002-ben kezdtem el a magiszteri dolgozatomban a kolozsvári emlékállításokról írni, mai szemmel nézve csak egy elnagyolt, vázlatos kutatói beszámoló lett belőle.
Doktori kutatásom során is ezt a témát folytattam, a kolozsvári emlékállítások történetét, megemlékezési gyakorlatokat kutattam tíz évig. A kutatás nagyon egyszerűen zajlott: végigjártam a várost, bekukkantottam minden bérház, középület udvarára, a kapualjakba, van-e ott valami emléktábla, szobor, felirat. Elkezdtem olvasni a helytörténeti irodalmat, a kolozsvári sajtóanyagot, hogy az egyes emlékállítások társadalmi-politikai mikrokontextusát megismerjem, hogy a gyűjtéseimet kiegészíthessem. Végül egy adatbázist építettem fel.
Tehát nem volt korábban hasonló jegyzék?
– Voltak kezdeményezések. Egy 1734-es városleírás után 1818-ban Letavay Sándor írt a „kő írások”-ról, mint kuriózumokról. Egyébként a 19. század első harmadától figyelnek ezekre az emlékezési alakzatokra. Ekkor nőtte ki a várfalakat a terjeszkedő város, így a városfalakat, várkapukat és vártornyokat elkezdték lebontani.
A helyi értelmiségiek úgy vélték, veszélybe került a múlt egy része. Nagyajtai Kovács István egy John Paget nevű, Angliából ideszármazott úriemberrel együtt készített egy jegyzék-formát a többrendbeli sétáik alapján megtalált tárgyi emlékekről, Vándorlások Kolozsvári várfalai körül 1840-ben májusban címmel. A művészettörténész Eszterházy János az 1860-as években készített leírásokat, az építész Pákey Lajos a századfordulón készített rajzokat, felméréseket.
Aztán a századfordulóra elszaporodtak a városkalauzok, ismertetők: ezekben mind helyet kaptak azok a nevezetes helyek, ahol emléktáblák, szobrok voltak, amelyeket érdemes számon tartani, az idegeneknek felkeresni. Ennek a témának tehát volt egy turisztikai irodalma, ugyanakkor a művészettörténészek esztétikai szempontból értékelték azokat az épületeket, amelynek része volt az emléktábla vagy a felirat.
A legnagyobb közlés a Lőwy Dániel–Demeter V. János–Asztalos Lajos által jegyzett Kőbe írt Kolozsvár volt 1996-ban. Ennek a könyvnek erőssége az, hogy a szerzők művelődéstörténeti, lexikoncikk-szerű történeteket gyűjtöttek össze egy-egy emléktábláról, emlékműről vagy szoborról, illetve a hozzájuk kötődő személyekről vagy eseményekről. Az én munkám viszont az emlékállítások regisztrálását tekintetve jóval nagyobb.
Egészen későn, 1989 után kezdtek történészek, antropológusok, szociológusok is ráállni erre a témára. Ez természetesen összefügg a forradalom után a közélet szintjén is újra felvetődő nagy kérdésekkel: kié itt a tér, kinek van hozzá legitim története, ki beszélhet erről stb. Ugyanakkor az interetnikus értelmezések mellett megjelent, erősödött egy másik szemlélet is: a felhalmozott múltat, a hagyományt örökségként kell kezelni. (Ehhez kapcsolódik Keszeg Vilmos interjúja az örökségesítési folyamatról – így válik ma patrimóniummá az, amit elődeink felhalmoztak.)
Közéletben, nyilvános eseményekre járatos kolozsváriak számára valószínűleg ismerős vagy. Úgy ismernek, mint egyfajta újságírót, akinek van egy fényképezőgépe, és ott van, megfigyel, de mégsem újságíró, hanem valami más. Te magad hogyan írnád le azt a munkát, amit elvégeztél?
– Ha szakterületem felől közelítem, azt mondom, ez néprajzi-antropológiai terepmunka. Egyébként mostanában, mivel a fényképezőgépek eléggé elszaporodtak, már nem vagyok annyira csodabogár ezeken az eseményeken, mint kezdetben. De például egy Funar-féle megemlékezésen, miután a szónok minden jelenlevő hatalmasságot a protokollnak megfelelően köszöntött, felém fordult, és engem is köszöntött: „atotputernica presă” – mondta. Többször névjegykártyákat kaptam a résztvevőktől, hogy legyek szíves a megjelölt címre nekik is képet küldeni.
Mindig van nálam fényképezőgép, diktafon, ez hozzátartozik a „terepen való élésemhez”. Ezekkel az emlékállításokkal legtöbbször a városban járva-kelve találkoztam. Bár naponta átnézem a helyi sajtót, sokszor ezekről a megemlékezésekről nem adnak hírt csak utólag.
És ha látsz egy összegyűlt tömeget, akkor odamész, és megnézed miről van szó.
– Igen. Készítek néhány képet, hangfelvételt, beszédbe elegyedek velük. Gyakori eset, amikor a vezető fotón a helyi napilapban ott van a szónok, a tömeg, és közöttük ott állok én. Nem tudtam elkerülni, hogy ennyire látható legyek a terepen. Ugyanakkor látni kell, hogy sok eseményen több a sajtós, mint a résztvevő: egyre inkább a média fele orientálódnak ezek az események, nekik szólnak, mert ők nagyobb tömegnek közvetítenek.
Csak nekem tűnik úgy, hogy csak az idősebb generációk számára fontosak ezek a megemlékezések, a fiatalok jóval kisebb mértékben jelennek meg egy-egy ilyen eseményen?
– Tudni kell, hogy ezeken a megemlékezéseken – akár magyar, akár román rendezvényekről van szó – vannak visszajáró résztvevők. A kisebb rendezvényeken már látásból ismerjük egymást, sőt, vannak olyan „belterjes” megemlékezések, ahol csak ez a „kemény mag” jelenik meg: ő szervezi, ő vesz részt rajta, ő írja meg az eseményről beszámoló újságcikket.
De vannak nagyobb események, ünnepek, ahol tömegek gyűlnek össze. Az, hogy mennyire lehet mozgósítani az időseket és fiatalokat, nem csak az ünnepnapról szól, hanem az ünnepnap körüli társadalmi-politikai kontextusról is, a megemlékezés aktuálissá tételéről, annak újraértelmezéséről is. Valamiért a kolozsvári március 15-e tömeges részvétel szempontjából szerencsés helyzetben van, mert előtte mindig leterhelődik a közélet, ami érdekeltté teszi a magyarságot. Idén például a székely zászló-ügy és az autonómiatüntetés körül generált nagypolitikai feszültségek voltak ilyenek, de volt év, amikor a Bolyai Egyetem körüli nyilatkozatok miatt mentek el sokan, vagy amikor a magyarországi eredménytelen népszavazás vitte az utcára az embereket. Máskor csak azért volt nagy tömeg, mert végre nem Funar a polgármester.
Valahogy ennek az ünnepnek mindig megvannak az aktualitásai. Mert egy ünnep nem csak a múltról szól: a szónokok folyton újraaktualizálják ezeket a nagy történeteket, elmondják, mire emlékezünk, hogyan emlékezünk, mit mond ez az esemény ma nekünk, akik itt állunk a Szent Mihály-templomban vagy a Biasini-szálló előtt. Paul Connerton, aki az emlékezés nyilvános akcióinak szerkezetét elemzi, ezt az állandó gesztust az újraelőadás retorikájának nevezi.
Vannak ugyanakkor más események, amelyekről nagyon kevesen tudnak: ilyen például Baba Novac emléknapja február 5-én, Horea, Cloşca és Crişan február 28-ai emléknapja stb. Azon 5-10 ember vesz részt: létezik egy társaság, amely kizárólag azzal foglalkozik, hogy ezeket a megemlékezéseket megszervezi, a koszorúkat elhelyezi és meghív a következő hasonló eseményre.
Van különbség magyar és román megemlékezések között?
– A magyar megemlékezések a fent említettek miatt sokkal impulzívabbak, a magyarok számára sokkal fontosabb a jelentéses múlttal való kapcsolattartás, illetve az, hogy a nyilvános térben rituálisan megjelenjenek. A január 24-i (ekkor a román fejedelemségek egyesülését ünneplik), vagy pedig a december 1-i nemzeti ünnep nem vonz nagy tömegeket, főleg ha azt nézzük, mekkora a város román lakossága.
Nincsenek nagy tömegek előtt mondott beszédek, az egész kimerül egy koszorúzásban, illetve a katonai díszmenetben, amely elvonul a helyi vezetőség és a polgárok előtt. Úgy látom, próbálják a látványosság irányába eltolni az ünnepet, a szokásos díszmenetelés és tűzijáték mellett újabban a harckocsis felvonulás, a szabadtéri történelmi színjáték, a hórázás és az esti könnyűzenei koncert is az ünnep kínálatához tartozik. Az emberek valahogy nem motiváltak részt venni ezeken az ünnepségeken, nincs akkora szimbolikus tétje, nincs akkora tömeg – ez persze lehet a tél miatt is.
Egy helyen azt írod, hogy ha egy csoport visszaszorul a hatalomból, akkor lassan a nyilvános térből is visszaszorul. Az, hogy a magyarok ragaszkodnak ahhoz, hogy nyilvános téren megjelenjenek, vajon nem egy fajta reakció arra, hogy úgy érzik, a hatalomból visszaszorulnak, így próbálván demonstrálni azt, hogy nagy számban vannak jelen a városban?
– Itt két dologról van szó. A tér egyrészt a hatalom tere, másrészt a nyilvánosság tere. A küzdelem – akárha szimbolikus is – a nyilvánosságért folyik. Mindenfajta ünnepnek a nyilvánosság a lényege, a fő utcán, fő téren, templomkertben, hősök emlékművénél, a település centrumában kell azt megejteni. Akié a tér, azé a hatalom. Aki a nyilvános térben meg tud jelenni, az jelen van, zárt térben ünnepelni csak kvázi-nyilvánosságot jelent. Ilyen egyszerű ennek a logikája.
Azt sem kell elfelejteni, kié az adminisztratív hatalom, ugyanis engedélyre van szükség ahhoz, hogy ki lehessen menni a térre. Az emléktábla- és szoborállításnak is van egy procedúrája, azt be kell jelenteni, engedélyt kell kérni, el kell küldeni a felirat szövegét, méretét, egy fantomképet, hogyan fog majd kinézni. Törvénytelenül csinálni sok értelme nincs, a Mátyás-szoborra törvénytelenül kitett tábla két órát állt.
Tehát a térért folyik a harc, az emlékállítás akkor sikeres, ha nagy tömegeket vonz, megjelenik a térben, maradandó nyomot hagy. Ha ez nem lehetséges, akkor azokban az etnikailag homogén terekben – templomokban, iskolaudvarokon – kezdenek emléket állítani, ahol a hatalom nem befolyásolhat. Ezért van az, hogy a kolozsvári evangélikus, unitárius templomok, iskolák udvarán, belsejében annyi emléktábla van. De ezzel az emlékezetközösség partikuláris marad.
A kutatásod a 15. századtól napjainkig tartalmazza a különféle emléktáblákat, szobrokat, emlékműveket. Lehet-e különféle periódusokat megállapítani, aszerint, hogy mit találtak fontosnak felírni a ház falára, milyen fajta emlékművek, milyen témák jelennek meg?
– A datálás, nyomhagyás, emlékeztetés történetiségükben változó kategóriákat jelentett, más-más konnotációja volt a különböző korszakokban, ugyanakkor más-más viszonyulás, magatartás kapcsolódott hozzájuk. A vizsgálat szempontjából van egy közös sajátosságuk: ezek a nyilvánosságnak vagy kvázi-nyilvánosságnak szánt objektumok és gesztusok a társadalmi időt tagolták, a mindenkori társadalmaknak az időkezelését és – főként a későbbi korokra érvényesen – a múlthasználatát reprezentálták. A datálás és emlékállítás tartalmairól, történeti funkcióváltozásairól akkor néhány szóban beszélnék.
1440-ből datálható az első adat, a római-kori feliratokkal nem foglalkozom. Kezdetben a jelent örökítették meg. Az embereknek biztosan mindig volt valamilyen fajta múlttudata, bár ennek írásbeliségben nincsen nyoma. Az első emlékállítások arról szólnak, hogy az egyén (polgár, egyházfő, városbíró, tanácsos) vagy a kisebb-nagyobb csoport (klérus, városi tanács, egyházközség) itt és most létrehozott valamit. Házat, templomot épített, várfalat, -tornyot, -kaput, középületet emelt. Történt egy esemény, és akkor azt datálták. Ez az első.
Ez is egy idő után kezd bonyolultabbá válni, jelmondatok, közmondások, szállóigék, bibliaidézetek jelennek meg a tárgyakon, épületelemeken. Általában az ajtó- és ablakkereteken, ezek készültek kőből, ezért is maradtak meg. Volt egy ilyen kor, hogy azon kívül, hogy megemlékeztek saját magukról és tetteikről, felmutattak egyfajta ideált a közösségnek. A kegyest, a lovagiast, a műveltet, a városlakóét, a polgárét.
A későbbiekben, a reformkortól a kolozsvári közösségi eseményeknek kezdtek emléket állítani, itt járt, megszállt nálunk a király, a császár, a császárné, nálunk járt ez vagy amaz a személyiség. A 19. századtól van meg az, amikor az emlékező jelen és a megemlékezett esemény között nagyobb az időbeli távolság, amikor a hét vezérről emlékeznek meg, ami egy iszonyú nagy távolság.
Ez a jelenben felismert múlt szemléletéhez képest – ami a korábbi korokat jellemezte – már egy történetibb szemlélet. A felhalmozott múltat, a hosszú időtartamot (Fernand Braudel fogalma) láttatja. Amikor az évfordulókról kezdenek megemlékezni, Kolozsvár társadalma elkezd differenciálódni, mindenféle egylet, társaság létrejön, ezek elkezdik a saját múltjukat felmutatni, hogy már 10-20-50 éve ezt csinálták, ezeket az utókor csodálatára és tiszteletére számot tartó teljesítményeket hagyták maguk után.
Megjelennek ebben a panteonban az uralkodók mellett a neves személyiségek, akikről nem tudnánk, hogy neves, ha nem lenne emléktáblája, szobra. Elkezdik észrevenni, hogy a jelen és a múlt között voltak történések, ahogy nekünk is van múltunk, vissza lehet vezetni minket az időben, ezt a hosszú időtartamot megteremtik. Ez hívja fel a figyelmet arra, hogy már 150-200 évre vagyunk mi a saját történetünk kezdetétől.
A 19. század végére már egyre inkább a nemzeti teljesítményekre kezdenek figyelni. Már nem az a fontos, mint az előző korokban, hogy itt járt az osztrák uralkodó (aki egyébként a legnagyobb szegénység, éhínség idején járt Kolozsváron, gondolom, nem véletlenül), hanem hogy a mi nemzeti hősünk, Rákóczi itt sebesült meg Kolozsvár mellett.
Ott nem állítunk emléktáblát, messze van, ezért a város határában, 2,5 kilométerre a történés helyétől helyezzük el a táblát, hogy ezt az eseményt a mi terünkhöz tudjuk kötni. A kiegyezés után az 1848-49-es eseményeket is térbeliesíteni lehetett. Ez a periódus tehát az életművek, nemzeti teljesítmények bemutatása a város terében.
A 20. század is hosszú volt, lezajlott két világháború, közöttük Trianon, a hatalom is többször átrendeződött, kétszer etnikai, majd ideológiai alapon. Az újabb hatalmak más múltakat jelenítettek meg, a számukra illegitim emlékezetet, a múlt előző reprezentációit mellőzték, felszámolták, átértékelték. És saját múltjukat, emlékezetüket jelenítették meg a térben, azaz hasonlóképpen emlékeztek. Mindig nagy tévedésnek tartom, amikor azt mondják, a magyarok és a románok másképp emlékeznek, nem, egyformán emlékeznek, ugyanúgy, ebből vannak a konfliktusok. Ha másképp emlékeznének, nem lennének konfliktusok. Itt jegyezném meg azt is, hogy a két említett eljárás, a lebontás és állítás az emlékezet szervezésének két vetületét jelenti, a felejtést és az emlékezést – ezek ugyanannak a kulturális viselkedésnek a két vetülete: az emlékezés azt jelenti, hogy használjuk, a felejtés, hogy nem használjuk a múltról való reprezentációkat, a múlttal kapcsolatos tudást. A román fennhatóság alatt eltüntetik azt, ami számukra nem bír legitimitással, a saját történetüket építik fel, jelenítik meg a térben. Az első román emlékmű a Mátyás-szoborral szemben felállított latinitás szobra, ami ugye arról szól, hogy volt itt ugyan magyar honfoglalás meg úgymond magyar történet, de azért a dákoromán kontinuitás, eredetmítosz nagyobb időbeli távolságot jelent, és legitimmé teszi a románság jelenlétét.
Felépítik tehát ők is a saját történetüket, a saját személyiségeiknek állítanak emlékművet. Mihai Eminescunak állították az első ilyen köztéri szobrot. Az Egyetem épülete elé állították, ahol csak néhány hétig volt látható, mert a művészietlensége miatt elszállították a Botanikus Kertbe. Azt láthatjuk, hogy ez egy szimbolikusan leterhelt tér, az Egyetem épülete meg maga a Farkas utca a tanintézményeivel, itt kellett megmutatni hogy nekik is vannak ilyen kulturális szereplőik, kulturális eredetmítoszaik. A „kis magyar világ” alatt, ami egy sajátos korszak, visszarendeznek, visszaállítanak emlékműveket amelyeket korábban leromboltak. Restaurálják a múltat, mert az ebben a szemléletben téves irányt vett fel illetve az előző meg az éppen zajló világháború hőseinek állítanak emlékeket. 1945 után ismét a román hatalom birtokolja a múltról való nyilvános beszélést, egy másik ideológia, a szocialista-kommunista rend eredetmítoszát építik fel, ez már a proletariátust jeleníti meg, a kommunista hősöket, személyiségeket, a munkássztrájkokat.
Majd bekövetkezik az 1989-es rendszerváltás, amikor egész Kelet-Európára jellemző módon rögtön elindul a történelem és emlékezet újraszerkesztése, a közgondolkodás és közpolitika egyik legérzékenyebb területe ismét a kollektív emlékezethez való viszonyulás lesz. A kollektív emlékezet befolyásolására, szervezésére tett kísérletek a múlt szimbolikus és morális lezárásaként, illetve a nemzeti identitások újragondolásaként is értelmezhetők. Az elmúlt évtizedek is arról szóltak, hogy kié itt a tér, a múltról való beszélés joga.
Lassan felnő az a generáció, amely a hagyományos terek helyett elsősorban kibertérben mozog. Mit gondolsz, 50 év múlva ezek a szimbolikus térfoglalások még mindig hasonló módon fognak működni, vagy valami más lesz?
– Ez alól a kérdés alól könnyen kibújhatnék azzal, hogy nem a jövőt kutatjuk. Nézd, ez így ment Kolozsváron 550 évig. Igen, lezajlottak itt nagy kulturális forradalmak, és egyértelmű, hogy az internet átszervezi a nyilvánosságot, a közösségeket. Egy Facebook-csoport tagjaként közösségben tudunk lenni valakivel, akitől 1000 kilométerre vagyunk. De a fizikai helyszínekre továbbra is szükség van, mert bár a tüntetéseket, ünnepségeket a Facebookon is szervezik, azokra továbbra is a valós térben kerül sor. Ha a megemlékezés eszköztárát a felvonulás, a szimbólumok viselése, díszbeszéd, koszorúzás stb. jelenti, akkor ennek továbbra is az utcákon, tereken lesz a helye.
A fizikai tér a leghatásosabb módja annak, hogy a konfliktusainkat, véleményünket megjelenítsük. Az persze elképzelhető, hogy a múltról való tudás, a múlttal kapcsolatos ideológiák, attitűdök módosulnak. De ezt majd 50 év múlva tudnám megmondani.
(Jakab Albert Zsolt a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar-néprajz szakán szerzett diplomát, 2011-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen védte meg doktori dolgozatát. Szakterülete: városantropológia, identitásdiskurzusok és identitásstratégiák, kollektív és kulturális emlékezet, írott populáris kultúra. A Kriza János Néprajzi Társaság elnöke, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa.)
Transindex.ro,

Megszámláltattak a szórvány napjai?

Műhelymunka autonómiáról
A Dél-Tirolban gyakorolt arányosság elvét, a finnországi tökéletes kétnyelvűséget vagy az Aland-szigetek területi autonómiáját kellene lemásolni és gyakorlatba ültetni a Székelyföldön – jelentette ki az Európai autonómiák a gyakorlatban című egyhetes műhelymunka megnyitóján Tamás Sándor, a rendezvényt szervező Kovászna megyei önkormányzat elnöke.
A péntekig tartó rendezvényen dél-tiroli, finnországi, felvidéki, törökországi és hazai résztvevők értekeznek az önrendelkezésről. A műhelymunka témái között szerepel a regionális identitás, az autonómiaformák, a multikulturalitás turisztikai vonzatai, a kisebbségi jogok, illetve a területi autonómia pénzügyi szempontjai. A konferencia végén a műhelymunka következtetéseit, tapasztalatait ismertetik a résztvevők, a zárt körű műhelymunkák után pénteken nyilvános kerekasztal-beszélgetéssel zárul a rendezvény, amelyen részt vesz Valentin Stan, a Bukaresti Tudományegyetem történelem karának professzora is.
Tamás Sándor köszöntőjében rámutatott: az Európai Unió 27 országából tizenegyben működik valamilyen autonómiaforma, ezek közül hatban területi autonómia, a többiben személyelvű vagy kulturális önrendelkezés. Mint mondta, a műhelymunka azoknak a fiatal kutatóknak szól, akik Európa különböző országaiból, illetve a bukaresti Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalából és a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézetből érkeztek Sepsiszentgyörgyre. Leszögezte: a Székelyföldön csak azt szeretnék elérni, amit más európai országokban már gyakorolnak a kisebbségekkel kapcsolatban.
A szervező háromszéki közgyűlés elnöke üdvözölte, hogy a román kormány intézménye, a kisebbségügyi hivatal is képviselteti magát a konferencián, ugyanakkor sok fiatal is érdeklődik a téma iránt. „Meg kell vizsgálnunk, hogy egy-egy működő autonómiának milyen pénzügyi vonzatai vannak, például ki fizeti a kétnyelvűséggel járó többletköltségeket. Elemeznünk kell, hogy milyen döntéshozási szintek vannak, egy konkrét ügyben helyi, regionális vagy kormányszinten döntenek, milyen hatáskörökben határoznak a kisebbségek önállóan" – mondta Tamás Sándor.
A háromszéki politikus emlékeztetett, hogy Romániában a központi kormányzat részéről nagy az ellenállás az autonómia ügyében, ugyanakkor Európában sincs egységes irányelv vagy autonómiamodell, hanem többféleképpen valósul meg a gyakorlatban. „A műhelymunka során a pozitívumokat kell felleltározni, majd a többségi nemzet döntéshozóit kell meggyőzni, hogy amit a székelyek szeretnének, az mindenkinek jó, hiszen ha a kisebbségi közösség elégedett, az jó a központi kormányzatnak, és ez építő jellegű" – vázolta a tennivalókat Tamás Sándor. A tanácselnök megígérte továbbá: a hét folyamán a vendégek terepen is megismerkedhetnek a Székelyfölddel, több kiránduláson vesznek majd részt. Benkő Erika politológus, a rendezvény moderátora a megnyitón arról beszélt, a kisebbségi lét két szempontját vizsgálják a rendezvény keretében: amikor a kisebbséget pozitívan diszkriminálják, illetve amikor elnyomják, utóbbinak az orvoslására megoldásokat is keresnek a rendezvényen.
Tamás Sándor egyébként újságírói kérdésre megjegyezte, a bukaresti média máris azt kezdte firtatni, hogy miként nyerhettek egy ilyen témájú rendezvényre uniós támogatást a román oktatásügyi minisztériumon keresztül. A média számonkérése következtében a minisztérium ellenőrző csoportja csütörtökön helyszíni szemlére érkezik Sepsiszentgyörgyre.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Sepsiszentgyörgyi konferencia: az autonómia európai gyakorlat
Az Európai Unió 27 tagországa közül 11-ben rendelkeznek a kisebbségi közösségek területi vagy kulturális autonómiával, így nem mondható, hogy az autonómia az európai szabványokat vagy gyakorlatot meghaladó követelés – mutatott rá Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke pénteken az Európai autonómiák a gyakorlatban című ötnapos képzéssorozat zárórendezvényén.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa a közéleti anyanyelvhasználat korlátozásának megszüntetését szorgalmazta. Hozzátette: ennek érdekében az alkotmánymódosítás során az RMDSZ azt kezdeményezi, hogy nyilvánítsák regionális hivatalos nyelvvé a magyart Romániában.
A román hírügynökségek a konferenciáról közölt beszámolóikban azt emelték ki, hogy Tamás Sándor magyar nyelvű személyi okmányokat kért. A politikus rámutatott: a romániai születési bizonyítványokon (anyakönyvi kivonatokon) a román mellett angolul és franciául is szerepelnek az információk, de magyarul nem, pedig léteznek olyan hatályos rendelkezések, amelyek lehetővé teszik a magyar nyelv használatát a közigazgatásban.
A magyar többségű Kovászna megye önkormányzati vezetője egy gyógyszeres dobozzal illusztrálta azt, hogy Székelyföldön az egészségügyben is megoldatlan az anyanyelvhasználat: a gyógyszer termékismertetőjét kizárólag román nyelvre fordították le.
Sepsiszentgyörgyön dél-tiroli, finnországi, felvidéki, törökországi és hazai résztvevők értekeztek az ötnapos tanfolyamon az önrendelkezési formákról. A rendezvényt az Európa különböző országaiból érkezett, illetve a bukaresti Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalát és a kolozsvári Kisebbségkutató Intézetet képviselő fiatal kutatók továbbképzésére szánták.
MTI
Erdély.ma

Európai szintű a székely igény
A kisebbségvédelmi rendszereket, az autonómiaformákat nem lehet lemásolni, hanem a sajátos helyzethez kell saját struktúrákat kialakítani – hangzott el a sepsiszentgyörgyi autonómia-műhelymunka zárónapján. Az ötnapos rendezvény keretében dél-tiroli, finnországi, felvidéki, törökországi és hazai résztvevők értekeztek az önrendelkezési formákról.
A rendezvényt az Európa különböző országaiból érkezett, illetve a bukaresti Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalát és a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézetet képviselő fiatal kutatók továbbképzésére szánták. A műhelymunka keretében a résztvevők regionális identitásról, az autonómiaformákról, a multikulturalitás turisztikai vonzatairól, a kisebbségi jogokról, a területi autonómia pénzügyi szempontjairól értekeztek. A képzés nyilvános kerekasztal-beszélgetéssel zárult, amelyen a műhelygyakorlat résztvevői elmondták tapasztalataikat, következtetéseiket.
Megkapja a magáét a kisebbségi állampolgár
Az Európai Unió lakosságának 10 százaléka kisebbségben él – hívta fel a figyelmet Kjell Erik Martin Herberts finnországi svéd szociológus, aki szerint a jövő nem a kétnyelvűség, hanem a többnyelvűség. „Nem kisebbségi gondokról kell beszélni, hanem a többséggel kell megértetni a kisebbségek gondjait" – mondta a szakértő. Ann-Sofi Backgren finnországi svéd anyanyelvű projetkmenedzser, az Európai Határrégiók (FIN) alelnöke a Transindex portálnak rámutatott, még a legfelvilágosultabb nyugati társadalmakban is megtörténik, hogy megkapja a magáét néha egy kisebbségi állampolgár. Mint mondta, Finnországban a széles körű kétnyelvűség ellenére sok finn ellenségesen viszonyul a svéd anyanyelvűekhez. Szilágyi István székelyudvarhelyi jogtanácsos leszögezte, a székely magyarok számára mindenképpen hasznos volt megtapasztalni, hogy a különböző kisebbségben élő közösségek hasonló gondokkal szembesülnek, vagy hasonló gondjaik voltak a múltban, és megoldották. Dél-Tirol pozitív példája, az ottani nagyfokú tolerancia mellett szóba került a rendezvényen, hogy a szardíniai vagy a szicíliai autonómiamodell gazdasági szempontból nem sikeres. „Tehát nem az európai modelleket kell lemásolni, hanem saját kisebbségvédelmi struktúrát, autonómiaformát kell kidolgozni" – mutatott rá Szilágyi István.
„Csak azt akarjuk, ami Európában természetes"
„Székelyföldön nem szeretnének egyebet, mint ami Európában természetes" – hangsúlyozta előadásában Tamás Sándor. A Kovászna Megyei Tanács elnöke a műhelymunka zárórendezvényén kifejtette, az Európai Unió 27 országából 11-ben működik valamilyen autonómiaforma: területi vagy kulturális. A politikus bemutatta a Székelyföldet, elmondta, ebben a térségben van Európa legtisztább levegője, és a Romániában palackozott ásványvíz 55 százaléka származik Székelyföldről. Képeken mutatta be, hogy egész Európában szabadon használhatják jelképeiket a kisebbségben élők, sőt Piatra Neamţ várán is lobog Moldova zászlója, majd szintén fotókkal illusztrálta a különböző országokban fellelhető kétnyelvűséget. „Ami szabad másnak, Bukarest szerint nem szabad a Székelyföldnek" – jegyezte meg. Elmondta továbbá, Finnországtól eltérően Romániában a kétnyelvűség többletköltségeit nem finanszírozza a központi kormányzat. Tamás Sándor ugyanakkor elmondta, a rendezvény nem zajlott teljesen zavartalanul, hiszen két bukaresti újságíró és állítólag az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ifjúsági szervezete, a Minta is feljelentette a szervezőket az Európai Bizottságnál. Az EB-szakértő a helyszínen vizsgálódott, és formai, valamint tartalmi szempontból is mindent rendben talált. Az EMNP a hétvégén közleményben cáfolta Tamás Sándor állítását, és felszólította a tanácselnököt, „vonja vissza hamis állítását, és kérjen bocsánatot alaptalan vádaskodásáért". A Minta vezetői ugyanakkor bejelentették, feljelentést tesznek a rendőrségen hitelrontás miatt.
Valentin Stan: nehéz út vár önökre
„Ön egy szellemközösséget képvisel, ön valójában nem létezik" – fordult Tamás Sándorhoz előadása kezdetén Valentin Stan. A Bukaresti Tudományegyetem történelem karának professzora a rá jellemző ironikus stílusban tartott előadást a műhelymunka zárórendezvényén, kifigurázva a román politikusokat, akik szerint a Székelyföld és a székelyek nem léteznek, vagy akik veszélyesnek tartják a kollektív jogokat. Vetített képes előadását a bukaresti professzor Victor Ponta miniszterelnök kijelentésével kezdte, aki azt mondta, Székelyföld nem létezik. A professzor ezzel szembeállította az 1919-ben és 1920-ban Románia miniszterelnöki tisztségét betöltő Alexandru Vaida Voevod kijelentését, miszerint a szászoknak és a székelyeknek Erdélyben helyi autonómiát kell biztosítani. Traian Băsescu államfő 2008-ban elhangzott nyilatkozatát is idézte, az államelnök akkor leszögezte, a kollektív jogok ellentmondanak az európai és nemzetközi gyakorlatnak, és veszélyes precedenst jelenthetnek. Rámutatott: Iuliu Maniu, Románia egyik legnagyobb államférfija, miniszterelnökként már 1924-ben beszélt a kollektív jogokról. „1918. december elsején a gyulafehérvári nemzetgyűlés elfogadta az autonómia és a kollektív jogok biztosítását, mert nagy és erős román államot akartak, és tudták, hogy ennek a feltétele, hogy a kisebbségek jogainak biztosítása" – mondta Valentin Stan. A bukaresti professzor az alkotmányba foglalt nemzetállam jelentésére is kitért, hangsúlyozta, az alaptörvényben közös állampolgárságot kellene jelentenie, ám az alkotmány szerzői úgy magyarázták, hogy „genetikai" köteléket feltételez az országban élő polgárok között. „Hosszú út áll még önök előtt, meg kell értetni a többséggel, hogy a különbözőség védelemre szorul, ez Romániában még nagyon nehéz" – szögezte le Valentin Stan.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Gyűlöletimport Erdélyben: az erkölcsi ejnye-bejnyén túl
Az utóbbi években mind a magyarországi, mind a romániai nyilvánosságban gyűlöletkeltő megnyilvánulások elburjánzásának lehettünk tanúi. Mégis elmondható, hogy mások hibáztatása evolúciósan kialakult, velünk született ösztön, a jogszabály pedig féken tartó erő, de hathatós megoldást nem kínál. A társadalmi normák és a gazdaság ingataggá válása, információs társadalmunk új kommunikációs formái eddig ismeretlen válsághelyzetek elé állítottak – összegezhetjük a meghívottak magyarázatait. A cél világos: a gyűlöletszító eszmék eszkalálódásának megfékezése. De hogyan is orvosoljuk a problémát? A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) platformja, a Szabadelvű Kör (SZK) Szélsőséges eszmék és kirekesztő beszédmódok a társadalmi nyilvánosságban címmel tartott kerekasztal-beszélgetést péntek délután a Minerva-házban, ahol a különböző társadalomtudományok képviselői érdekes válaszkísérleteket fogalmaztak meg.
A meghívott előadók Síklaki István szociálpszichológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Társadalomtudományi Tanszékének vezetője; Eckstein-Kovács Péter jogász, az SZK alelnöke, Románia volt kisebbségügyi minisztere; Fosztó László szociálantropológus, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (NKI) munkatársa, az Európai Romakutatási Hálózat (European Academic Network on Romani Studies) titkára és Kozák Gyula szociológus, ugyancsak az NKI kutatója. A beszélgetés moderátora Bognár Zoltán politológus, az SZK elnöke.
Közelebbről nézve a beszélgetés apropója, hogy az elmúlt hónapokban Erdélyben is egyre inkább olyan panelekkel találkozunk a Facebook és más sajtóorgánumok felületein, amelyek Magyarországon az elmúlt két évben a mainstream médiában is gyökeret vertek – ismertette az SZK-elnök.
A beszélgetést jól felépítve, először az emberi pszichére kérdeztek rá. Síklaki István szociálpszichológust kérték arra, hogy bevezetésképpen azon igényünk neurológiai és pszichológiai alapjairól beszéljen, amelyek a történések megmagyarázására késztetnek bennünket.
A professzor azt a fajta tudattalant említette, amely a mindennapi életünk társas érintkezéseit irányítja. Ennek a(z adaptív) tudattalannak köszönhetően tudunk jól alkalmazkodni a bonyolult világhoz, és maradt életben az ember az evolúció során. E mechanizmusok megismerése a mi szempontunkból azért olyan fontos, hogy a szélsőséges mozgalmak agresszióját megértsük, és válaszokat dolgozzunk ki rájuk. A háttérben zajló folyamatok figyelmen kívül hagyása oda vezethet, hogy például egy szabadelvű reakció nem más mint olaj a tűre. A szociálpszichológus néhány éve kiadott, Előítélet és tolerancia című könyvétől ugyancsak az ilyen típusú, hibás lépések kivédését reméli.
Bognár Zoltán ezt követően e gondolkodás- és beszédmód internetes portálokon való megjelenésére terelte a szót.
Síklaki István legfőbb kérdésként azt fogalmazta meg – a téma szisztematikus kutatására bíztatva –, hogy az ilyen tömegpszichológiát meglovagló médiamegnyilvánulások miért elsősorban a szélsőjobb által vannak kiaknázva? Másrészt, hogyan ellensúlyozhatnánk őket? Mind Eckstein-Kovács Péter, mind Fosztó László a közvélemény humorérzékére apellálva, e gesztusok nevetségessé tételét vélik fegyvertényezőnek. Fosztó László antropológus a morális alapokra helyezett, klasszikus, liberális válaszreakciók átütő erejét hiányolja. A heroikus „vér és pajzs jellegű” diskurzusokat említve egyrészt a fenyegetettség nevetségessé tételét, másrészt a dehumanizált lenézés kifigurázását ajánlotta. A dolog lényege, hogy rádöbbentsük használóit a helyzet asszimetrikusságára.
Síklaki István egy melegekkel kapcsolatos tréningre hivatkozva, hasonló logikára építő érdekes példát említett. A kérdőív a homoszexuálisokkal szembeni sztereotip megfogalmazások „átírása” heteroszexuálisoknak címezve. A koncepció a másik szerepébe való belehelyezkedést célozza. A kérdések közül néhány: miért gondolja azt, hogy önnek heteroszexuálisnak kellene lenni? Lehet, hogy az ön heteroszexualitása csak azért van, mert még nem töltött el egy jó éjszakát egy azonos nemű jó partnerrel? Miért kell beszélni a heteroszexualitásáról? Miért nem tartja meg magának? A professzor a módszer döbbenetes hatásáról beszélt, továbbá egy internetes szerepjáték kifejlesztését vizionálta, ahol bármilyen stigmatizált kisebbség szerepeit fel lehetne venni. Kérdés azonban, hogy ki játszana e játékokkal? A mechanizmus mindazáltal zseniális és továbbgondolásra vár – zárta gondolatait a professzor.
A jelenséget szélesebb perspektívából nézve Fosztó László a világtörténelem három nagy forradalma felől közelítette meg a kérdést. Eszerint beszélhetünk agrár-, ipari-, és a közelmúlt információs forradalmáról. Az antropológus hangsúlyozta, hogy a technológiai változásoknak nem az a legfőbb hatásuk, hogy átalakította a termelési módunkat, hanem hogy új társadalmi formákat és olyan kommunikációs helyzeteket teremtett, amihez nincsenek megfelelő képességeink. Kissé karikírozva úgy érzékeltette, hogy az információs társadalomban mi egy „kőkorszaki aggyal” élünk. E gondolat mentén azt mondhatjuk, hogy a beszélgetés témáját adó ösztönös, önvédelmi gesztusok az emberiség fennmaradásához szükségesek voltak, és ugyanúgy hasznosak ma is, de jelenleg új képességek kialakítására van szükség.
A jogász és a szociálpszichológus álláspontja között meglehetős ellentmondás volt érzékelhető. Síklaki István igencsak pesszimista módon a szabályok pár száz évig történő szigorú betartása mellett érvelt – a hagyománytiszteletükről híres britek történelmét citálva –, minek következtében védelmet kaphatunk saját evolúciós örökségünkkel szemben. Eckstein-Kovács Péter némileg pragmatikusabb megközelítésben Románia joggyakorlatának következetlenségeire (ti. a rendeletek alkalmazásának hiányára) mutatott rá, világossá téve a gondolat illuzórikusságát. De véleménykülönbség mutatkozott az Eckstein-Kovács Péter által 2000-ben beterjesztett 137-es kormányrendelet kapcsán is, amely az emberi méltóságot sértő bűncselekményeket pénzbírsággal bünteti. Síklaki István szerint „az összes piti náci ellen kiválóan működik”, azonban a módszer azokra már nem terjed ki, akik egy vállalkozó beszervezésével könnyűszerrel kiegyenlítik a büntetést.
Az állam szerepével kapcsolatban Kozák Gyula szociológus hozzáfűzte, hogy a multikulturális társadalmakban az állam legtöbbször a „címzetes nemzet” állama, következésképpen nem pártatlan. Az állam asszimiláló gyakorlata továbbra is él, a másságot vagy megpróbálja kirekeszteni, vagy bekebelezni. Így a válsághelyzetek napjainkban is kitermelik ezeket a „morális közösségeket tisztító” gyakorlatokat. Hisz a másság a magát morális közösségként meghatározó nemzetnek egyfajta tisztátalan eleme.
Zárásképpen érdemes hangsúlyozni azt a közönség soraiból is elhangzó megjegyzést, amely a magyarországi szélsőjobb honlapjainak hihetetlen kreativitását és toborzóképességét emelte ki, melynek logikájából van mit tanulnunk. Magyari Nándor László szintén lényeges fenyegetettségre hívta fel a figyelmet, aggodalommal figyelve a szélsőjobb Erdélyben is elszaporodó nyári táborait. Példaként a Kézdivásárhely környékén táborozó magyarországi betyársereg törekvését hozta fel, ahol jelentkezési feltételként határozzák meg a büntetett előéletet. Legnagyobb megdöbbenésére a tájékozatlan helyi szülők partnerséget mutatnak, gondolván, hogy „biztos valami nemzeti dolog, így rossz nem lehet”. De az is elgondolkodtató, hogy sokszor helyi pedagógusok együttműködésével bonyolítják a szervezést.
A probléma adott, a társadalomkutatók a kutatások kiterjesztését és a közösségek összefogását sürgetik.
GYŐRI TAMÁS
Szabadság (Kolozsvár)

Asszimilál a román tévézés?
A határon túli magyarok egyre gyakrabban választják országuk többségi kereskedelmi csatornáit, mindez jelentős hatással van a kisebbségek asszimilációjára – hangzott el Médiatanács Médiatudományi Intézete által szervezett konferencián kedden Budapesten.
Ezzel szemben Kiss Tamás szociológus, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet kutatója a konferencián elhangzottakra úgy reagált a Krónikának, az utóbbi időben készített számos erdélyi felmérés eredménye igazolja, hogy a romániai magyarok egyre inkább a magyar nyelvű médiumokat választják.
Az autonómia nem elég a fennmaradáshoz
A kisebbségek erózióját okozhatja a tömegmédia – mondta vitaindító előadásában Apró István, a Médiatudományi Intézet munkatársa a budapesti Média és identitás című tanácskozáson. A kutató szerint a határon túl élő magyar kisebbségek számára az autonómia sem biztosíthatja a történelmi fennmaradást, mégis ennek létrehozására kell törekedni, hiszen ez nyújthat megfelelő életminőséget a magyarok számára – mondta. Dobos Ferenc, a B-Fókusz Intézet kutatási igazgatója egy 2011 novemberében és decemberében végzett, a határon túli magyarság médiafogyasztását bemutató kutatás eredményeit ismertette.
Ezek alapján megállapította, hogy a média még azoknak az asszimilációjához is hozzájárul, akik őrzik identitásukat, vagyis homogén házasságban élnek és gyermeküket is magyar nyelvű iskolába járatják. Mint mondta, egy olyan műsort, amely anyanyelven és az adott ország többségi nyelvén is megnézhető – például egy futballmérkőzés – az erdélyiek 17 százaléka románul követ, a vajdasági, vegyes házasságban élő magyaroknak pedig mindössze a fele választja a magyar nyelvű adást.
A 2011-es vizsgálat eredményei összevethetők egy tíz évvel korábbi felmérés adataival. Ebből kiderül, hogy a kisebbségek tagjai körében csökken a magyarországi közszolgálati média nézettsége, és egyre többször választják a többség nyelvén sugárzott kereskedelmi csatornák kínálatát – mondta. Beszámolt arról is, hogy az Erdélyben, vegyes házasságban született gyermekek 95 százaléka románul használja az internetet.
Inkább magyar nyelvű adókat néznek a romániai magyarok
"Az elmúlt évtizedben egyre jellemzőbbé vált, hogy a romániai magyarok a magyarországi tévécsatornákat részesítik előnyben a román nyelvű adókkal szemben" – fejtette ki lapunk kérdésre Kiss Tamás szociológus. Mint hangsúlyozta, a médiafogyasztás ilyen irányú változását több, Erdélyben és a Partiumban, például a Kisebbségkutató Intézet vagy a Quantum Research közvéleménykutató cég által az elmúlt években készített felmérés eredményei igazolják.
"Egyértelmű, hogy médiafogyasztás a 2000-es évektől kezdődően – a digitális televíziózásnak tulajdoníthatóan is – hangsúlyosan "magyarnyelvűsödik". Ez fokozottan és egyre inkább igaz a Székelyföld, de a Partium esetében is, ahol a magyarországi csatornákat nézi a magyarok többsége. Ugyanakkor a rádióhallgatási szokások is ebbe az irányba mozdultak el, főként miután megjelentek a helyi, magyar nyelvű kereskedelmi rádiók.
A szórványvidékeken, például Dél-Erdélyben vagy a Bánságban a magyarok gyakrabban választják a román nyelvű csatornákat, de globálisan ez nem jellemző a romániai magyarságra" – mutatott rá Kiss Tamás. Mint kifejtette, a médiafogyasztás nem releváns az asszimiláció szempontjából, sokkal többet nyom a latban a vegyes házasságok számának növekedése, a magyar nyelvű oktatás leépülése – ezek a tényezők befolyásolják nagy mértékben a kisebbségek erózióját.
Az identitás építése elsősorban az iskoláztatással függ össze
A Magyar Rádió külhoni magyarsággal foglalkozó műsorairól, a kárpátaljai magyar médiumokról, az identitásválasztás lehetőségeiről és a média ebben betöltött szerepéről is hallhattak előadásokat a tegnapi budapesti konferencia résztvevői.
A média nemzeti identitásképzésre gyakorolt hatásáról beszélt Papp Z. Attila, az MTA Kisebbségkutató Intézetének igazgatója, aki azt mondta: az identitás erősítésére csak a nyomtatott sajtó hat kimutathatóan, más médiumok nem járulnak hozzá ahhoz. Az identitás építése elsősorban az iskoláztatással függ össze, nem a médiához kapcsolódik – mondta.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)

Doktrína a Holdról
Zártkörű értelmiségi találkozókra érkezett a közelmúltban Erdélybe Bajnai Gordon. A volt magyar miniszterelnök úgy fogalmazott: útját nem kampányolási, hanem tájékozódási-ismerkedési célok vezérelték.
Turista vagyok, nem magyar feliratú pólóval ajándékozta meg az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezete a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézetbe egy előadás megtartására érkező Bajnai Gordont. A volt kormányfő mosolyogva megköszönte és átvette az „ajándékot”, majd megtartotta előadását. „Bajnai Gordon miniszterelnökként egyszer sem jött Erdélybe, most érkezett, amikor rövidesen kezdődik a választási kampány a magyarországi országgyűlési választások előtt. Szeretnénk figyelmeztetni a Gyurcsány-kormány egykori kiszolgálóit, hogy az erdélyiek vendégszeretők, de nem felejtenek” – fogalmazott Sorbán Attila Örs, az EMI elnöke.
Az Együtt 2014 ellenzéki párt alapítója a Transindexnek adott interjújában kijelentette: tájékozódni, ismerkedni, tájékoztatni jött. „Ez nem a kampány ideje. Arra voltam kíváncsi, hogy az itt élő értelmiségiek, vállalkozók, politikusok mit gondolnak arról, hogyan kellene megújítanunk, alapvetően új alapokra helyeznünk a mindenkori magyar kormány és az erdélyi magyarság közti együttműködést” – mondta Bajnai. Ezzel magyarázta a nyilvánosság kizárását is : „Nem akartam, hogy kampányjellege legyen. Nekünk, mint új politikai erőnek, most az a feladatunk, hogy először illő alázattal megismerkedjünk a helyzettel, és azzal, hogy mit tartanak fontosnak az itt élők. Ez az út nem a nyilvánosságnak szólt, bár nem is zárkóztam el a nyilvánosság elől.”
Bajnai Gordon következtetéseket is megfogalmazott. Jó látni – mondta –, hogy Erdélyben semmivel sincsenek kevésbé képben Magyarországgal kapcsolatban, mint akikkel otthon szokott beszélgetni, jól ismerik az anyaországi folyamatokat. Ugyanakkor üdítőnek tartotta látni azt a higgadt, józan távolságtartást, ami a magyarországi politikát és a politika iránt érdeklődő értelmiséget is egyre inkább elhagyja. „Fontos látni, hogy az erdélyi magyarság is nagy változás előtt áll, nagy feladatokkal küzd. Magyarnak megmaradni, magyarként boldogulni Erdélyben és a Partiumban új és új erőfeszítéseket igényel a következő időszakban. Aggódva figyelem a regionalizációs törekvéseket, amelyek hátrányos helyzetbe hozhatják az itteni magyarságot, és kíváncsian, hogy középtávon mi történik az oktatásban. Ezekben az ügyekben is nagy felelőssége van a mindenkori magyar kormánynak” – jelentette ki. Az Együtt 2014 magyar–magyar kapcsolatokra vonatkozó doktrínájáról Bajnai Gordon így fogalmazott: „Nem a semmiből, nem a Holdról jöttünk: voltam már miniszterelnök, foglalkoztam ezekkel az ügyekkel, ismerem a főbb szereplőket, és van világos véleményünk és vannak elveink, amelyeket közzétettünk már egyébként. Elmondtam, hogy az egyik legfontosabb ügy, a kettős állampolgárság kérdését békén kell hagyni. Ez legitim módon dőlt el Magyarországon, újra kinyitni súlyos hiba lenne. A teljes értékű állampolgársághoz szavazati jog is jár, ezt sem kívánjuk megkérdőjelezni. Változtatni kell viszont azon, hogy ne Magyarországról diktáljanak az itt élőknek, a magyar kormánynak nem lehet gyarmatosító módjára viselkednie az erdélyi magyarsággal szemben. Ehelyett az itt élők demokratikusan választott, magas legitimitású szervezeteitől kell a magyar kormánynak programot kapnia arról, hogy miben van szükségük támogatásra.”
EN-összeállítás
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Bajnai Kolozsváron csak turista, nem magyar
Nem felejtik el a határon túli magyarok, hogyan viszonyult hozzá- juk az a kormány, amelynek Bajnai Gordon minisztere, majd miniszterelnöke volt – ezt üzenték a „Turista vagyok, nem magyar" feliratú póló átadásával az Erdélyi Magyar Ifjak.
Sorbán Attila Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület elnöke, Turista vagyok, nem magyar feliratú pólót ajándékozott pénteken Bajnai Gordonnak Kolozsváron.
Sorbán Attila Örs az MTI-nek szombaton elmondta, azt szerették volna üzenni a pólóval, hogy az erdélyi magyarok vendégszeretők, de nem felejtették el, hogy az a kormány, amelynek Bajnai Gordon előbb minisztere, később miniszterelnöke volt, hogyan viszonyult a határon túli magyarokhoz. „Bajnai Gordon a miniszterelnöksége alatt egyszer sem látogatott el Erdélybe, csak most, a választások előtt egy évvel, szavazatokért kuncsorogni jött ide" – jelentette ki az EMI elnöke. Hozzátette, a felirattal a Magyar vagyok, nem turista szövegű pólókra kívántak visszautalni. Ezeket a pólókat a kettős állampolgárságról tartott 2004. december 5-i népszavazás után viselték előszeretettel Magyarországon az erdélyi magyarok, Erdélyben pedig a nemzeti összetartozás érzését fontosnak tartó magyarországiak.
Bajnai Gordon pénteken este az MTI-nek úgy vélekedett az „ajándékról", hogy az efféle eszközök megszokottak a modern politikában, „emiatt nem kell megsértődni". Hozzátette, a póló felirata rá nézve nem igaz, hiszen mind Erdélyben, mind Magyarországon magyarnak érzi magát. „Úgy kívánok politizálni, hogy mindenki lássa, az itt élő magyarokért is kellő felelősséggel járok el, és segítem őket abban, hogy magyarok lehessenek, és boldoguljanak a szülőföldjükön" – nyilatkozta az MTI-nek Bajnai Gordon.
Az Együtt-PM szövetség vezetője csütörtökön Marosvásárhelyen találkozott helyi értelmiségiekkel, a gazdasági élet képviselőivel, szombaton Kolozsváron együtt ebédelt Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével, ellátogatott a Nemzeti Kisebbségkutató Intézetbe, délután pedig kolozsvári értelmiségiekkel, üzletemberekkel találkozott. Amint az MTI-nek elmondta, tájékozódni, ismerkedni jött Erdélybe.
MTI
Erdély.ma

Kerülte a nyilvánosságot Bajnai Erdélyben
Hírzárlat közepette látogatott az elmúlt napokban Erdélybe Bajnai Gordon, az Együtt-Párbeszéd Magyarországért elnöke. Az Erdélyi Magyar Ifjak tagjai Turista vagyok, nem magyar feliratú pólóval ajándékozták meg Kolozsváron a volt kormányfőt, aki az MTI-nek elmondta: nemzetpolitikai stratégiáját, terveit ismertetni érkezett.
Előzetes bejelentés nélkül, teljes hírzárlat közepette folytatott háttérbeszélgetéseket a napokban Marosvásárhelyen és Kolozsváron Bajnai Gordon, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért elnöke. A volt miniszterelnök erdélyi látogatását kínosan igyekezték titokban tartani, előzetesen sem a helyi vendéglátók, sem a politikus alakulata nem harangozta be, és mindössze néhány szemfüles újságíró szerzett róla tudomást. Az üzletember-politikus csütörtökön Marosvásárhelyen találkozott helyi értelmiségiekkel, a gazdasági élet képviselőivel. Pénteken előbb a román kormány hatáskörében működő Nemzeti Kisebbségkutató Intézetet kereste fel. Hogy pontosan miről beszélgetett Bajnai Gordon a hazai nemzeti kisebbségek etnikai identitásmegőrzésének, -fejlesztésének, valamint ezek szociológiai, történelmi, kulturális, nyelvészeti, vallásos és más jellegű aspektusainak kutatására, tanulmányozására hivatott intézményben, azt homály fedi. Néhány újságíróhoz hasonlóan azonban az Erdélyi Magyar Ifjak tagjai is tudomást szereztek Bajnai kolozsvári jelenlétéről, és nem kis meglepetést szereztek a politikusnak. A Nemzeti Kisebbségkutató Intézetnél tett látogatása előtt az ifjúsági szervezet elnöke, Sorbán Attila Örs Turista vagyok, nem magyar feliratú pólót nyújtott át a volt miniszterelnöknek. Sorbán közölte: a gesztussal azt kívánták kifejezni, hogy nem látják szívesen Erdélyben az erdélyi magyar szavazatokra pályázó szocialista politikusokat.
„Amikor miniszterelnök volt, Bajnai Gordon egyszer sem látogatott Erdélybe, csak most, amikor rövidesen kezdődik a választási kampány a magyarországi országgyűlési választások előtt. Szeretnénk figyelmeztetni a Gyurcsány-kormány egykori kiszolgálóit, hogy az erdélyi nép vendégszerető, de nem felejt” – magyarázta az ifjúsági szervezet elnöke. Mint ismeretes, ugyancsak az EMI tagjai tüntettek januárban, amikor Mesterházy Attila elnök irányításával első külhoni kihelyezett elnökségi ülését rendezte a Magyar Szocialista Párt a kincses városban. Annak idején Mesterházy elnézést kért a párt nevében azért, hogy az állampolgárság kiterjesztéséről szóló 2004. december 5-i népszavazáson arra buzdította szavazóit, hogy nemmel voksoljanak. Bajnai Gordon pénteken délután Kolozsváron a Jókai utcai Minerva-házban is előadást tartott, azonban az előzőhöz hasonlóan ennek pontos témájáról sem lehet részleteket tudni, mivel a háttérbeszélgetésen megválogatták a részvevőket. Az Együtt-PM szövetség vezetője látogatása lezárultával az MTI-nek elmondta, tájékozódni, ismerkedni járt Erdélyben. Ő beszélt arról is, hogy pénteken Kolozsváron együtt ebédelt Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel. „Az a változás, amelyre Magyarországnak 2014 után szüksége van, kiterjed a nemzetpolitikára, az erdélyi magyarság és a mindenkori magyar kormány kapcsolatára is. Ehhez gyűjtöm az információkat egy hosszú távú építkezés első lépéseként” – közölte Bajnai. Hozzátette, beszélgetőpartnereinek azt is elmondta, bármilyen változás legyen is Magyarországon, a kettős állampolgárság ügyében kialakult helyzetet nem szabad megváltoztatni. (A volt kormányfő egyébként már korábban elmondta, hogy nem vett részt a 2004-ben rendezett népszavazáson, amit azzal indokolt, hogy „egy hamisan feltett kérdésre egy borzasztó, az önzés érvrendszerét használó politikai válasz született akkor a baloldalon, és ebből olyan mély, tartós megosztottság jött létre, ami azóta is osztja a magyar társadalmat”). A távirati iroda kérdésére, hogy miért nem hirdették meg nyilvánosan is a látogatást, azt mondta, „nem a hírverés, hanem a tájékozódás" volt a vizit célja; szerinte nem lehet titkosnak nevezni az útját. Az EMI-től kapott „ajándékról” az exkormányfő úgy vélekedett, hogy az efféle eszközök megszokottak a modern politikában, „emiatt nem kell megsértődni”. Hozzátette, a póló felirata rá nézve nem igaz, hiszen mind Erdélyben, mind Magyarországon magyarnak érzi magát. „Úgy kívánok politizálni, hogy mindenki lássa, az itt élő magyarokért is kellő felelősséggel járok el, és segítem őket abban, hogy magyarok lehessenek, és boldoguljanak a szülőföldjükön” – nyilatkozta az MTI-nek Bajnai.
Közben a Fidesz szerint a politikusnak ajándékozott póló arra figyelmeztet: nem jó, ha azok tesznek szavazatgyűjtő látogatást a külhoni magyarok körében, akik korábban „hisztériakampányt folytattak a kettős állampolgárság megadása ellen”. Hoppál Péter, a nagyobbik kormánypárt szóvivője szombaton közölte, a külhoni magyaroknak mélységesen igazuk van. „Az erdélyi, külhoni magyar emberek mélyen élték meg, és nem felejtették el, hogy a baloldal mai vezetői, az egykori kormányzati szereplők nagyon csúnya hadjáratot indítottak ellenük” – mondta a Fidesz szóvivője.
székelyhon.ro

Budapest ne gyarmatosítson!
Rendszeresen jönne Erdélybe Bajnai Gordon
„A mindenkori magyar kormány munkájának a mércéje, hogy attól, amit csinál, könnyebb lesz-e magyarként boldogulni a szülőföldön, vagy nehezebb” – nyilatkozta lapunknak Bajnai Gordon, Magyarország volt miniszterelnöke, az Együtt 2014–Párbeszéd Magyarországért Választói Szövetség vezetője pénteken este, miután kolozsvári értelmiségiekkel találkozott a Minerva-házban szervezett zártkörű beszélgetésen. A politikus csütörtökön Marosvásárhelyen helyi értelmiségiekkel és a gazdasági élet képviselőivel, pénteken pedig Kolozsváron az RMDSZ vezető politikusaival és a Kisebbségkutató Intézet munkatársaival találkozott.
Most tájékozódni, tanulni, figyelni és kérdezni jött Erdélybe Bajnai Gordon volt magyar miniszterelnök, aki pénteken este nyilatkozott a Szabadságnak.
– Ugyanakkor világos szándék is vezérelt: az, hogy az erdélyi magyarság és a mindenkori magyar kormány kapcsolatát új alapokra kell helyezni. Azt is ki kell mondani, és mi már kimondtuk, hogy a kettős állampolgárság ügye nyugvópontra jutott, sok év, a nemzetet mélyen megosztó, helyenként megalázó vitái után ezt a kérdést lezártnak tekintjük. Nem akarjuk újra nyitni sem a kettős állampolgárság kérdését, sem azt az elvet, hogy az állampolgársághoz szavazati jog is társul. Ez tény. A másik fontos dolog, és ebben már újítani kell: hogy ne Budapestről próbálják megmondani a tutit az itteniek számára, hanem az itt élő emberek demokratikusan megválasztott képviselői, szervezetei által képviselt politikát kell tiszteletben tartania a mindenkori magyar kormánynak. Szóval, fordítsuk meg a viszonyt! Budapestnek az a dolga, hogy segítsen, nem pedig az, hogy megpróbáljon gyarmatosítani vagy kontrollálni mindenkit. A mindenkori magyar kormány munkájának a mércéje, hogy attól, amit csinál, könnyebb lesz-e magyarnak megmaradni, és magyarként boldogulni a szülőföldön, vagy nehezebb. Attól tartok, hogy néha a nagy kardcsörtetés, kiabálás közepette valójában nehezíti ezt Magyarországról a kormány. Például akkor, amikor a belpolitikai konfliktusokat exportálja ide, és ezzel gyengíti a magyarság érdekérvényesítő képességeit. Ennek véget kell vetni. A támogatáspolitikát is úgy kell meghatározni, hogy az itt élők szempontjait szolgálja, ne a hazai klientúra építését, legalábbis mi ezt szeretnénk.
– Milyen következtetések vonhatók le a mostani látogatása kapcsán?
– Nem szabad rövidtávon gondolkodni. Nem kampányolni vagy szavazatot gyűjteni jöttem, hanem tájékozódni és partneri viszonyt építeni. Ez hosszú távra szól, és azt gondolom, hogy ez egy hosszú távú, nyugodt partneri építkezés kell hogy legyen. Azt szeretném, hogy az erdélyi magyarság támogatásának kérdése ne párthovatartozás ügye legyen. Nem szabad, hogy négyévente a politikai változások felforgassák, tönkretegyék ezt a viszonyt.
– Mi várható ebben a tekintetben az elkövetkező időszakban, a megismerést és az úgymond anyaggyűjtést illetően?
– Szeretnénk élő kapcsolatokat teremteni: ezt az jelenti, hogy rendszeresen jönni, beszélgetni, sokszor csak zárt körben, nem reklámcélból. Szeretnénk továbbá, hogy azok a szempontok, amelyek itt fontosak, Magyarországon is fontosak legyenek. A folyamatos megismerés és erős egyeztetés révén kívánjuk ezeket a szempontokat beépíteni a programunkba.
Szabadság (Kolozsvár)

Tibori: Bajnai zártkörű háttérbeszélgetést tartott Kolozsváron
Helyreigazítást juttatott el a Krónika szerkesztőségéhez szombaton Tibori Szabó Zoltán a Bajnai Gordon kolozsvári látogatásáról szóló tudósításunkkal kapcsolatban. Ebben a Minerva Művelődési Egyesület elnöke azt állítja: nem azt közölte lapunk munkatársával, hogy a volt miniszterelnök „előadása zártkörű rendezvény, amelyen a sajtó nem vehet részt", hanem hogy erről nem számolhat be az olvasóknak.
A Krónika honlapján pénteken közöltünk tudósítást az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért elnökének aznap a kincses városban tett, az alakulat és a helyi szervezők által sokáig titokban tartott vizitjéről. Megírtuk, hogy a Nemzeti Kisebbségkutató Intézetnél tartott, az intézmény munkatársai által munkamegbeszélésnek nevezett találkozó után Bajnai a Jókai (Napoca) utcai Minerva-házban tartott előadást értelmiségieknek és újságíróknak.
Lapunk több megbízható forrásból úgy értesült: bár nem harangozták be, az esemény sajtónyilvános, ezért munkatársunk elment a rendezvényre, ahol a Szabadság és a Transindex munkatársai is jelen voltak. Tibori Szabó Zoltán, a rendezvény házigazdája azonban közölte a Krónikával: Bajnai előadása zártkörű rendezvény, amelyen a sajtó nem vehet részt.
Tibori Szabó Zoltán szerint ezzel szemben az igazság az, hogy Bajnai Gordon háttérbeszélgetésen vett részt, és nem előadást tartott a Minerva-házban. „Sajtónyilvános eseményekről nem kell „megbízható forrásból" értesülni. Ezzel szemben az igazság az, hogy a sajtónyilvános eseményeket meg szokták hirdetni vagy pedig azokra a sajtónak – esetenként egyes újságíróknak személyesen – meghívókat küldenek. A szóban forgó beszélgetés tehát nem volt „sajtónyilvános", mert az ilyenformán sehol nem volt meghírdetve" – szerepel a Minerva-egyesület elnökének levelében.
Tibori Szabó Zoltán a továbbiakban úgy pontosít: munkatársunkkal nem azt közölte, hogy Bajnai előadása zártkörű rendezvény, amelyen a sajtó nem vehet részt. „Ezzel szemben az igazság az, hogy kollégájuk bejött a terembe, és helyet foglalt. Mindaddig nem szóltam hozzá, amíg elő nem vette a jegyzetfüzetét. Akkor figyelmeztettem, hogy „ez egy zártkörű háttérbeszélgetés, amely nem sajtónyilvános". Aki a szakmánkat ismeri, tudja, hogy az újságírók alkalomadtán részt vesznek háttérbeszélgetéseken, amelyekről a sajtóorgánumaikban ugyan nem számolhatnak be, de segítik őket a történések, folyamatok hátterének jobb megértéséhez. Mindazok a kollégák, akik a Szabadságtól vagy más sajtóorgánumoktól jelen voltak, erről szintén tudomással bírtak. A Krónika munkatársát tehát a szakmai szabályra figyelmeztettem: háttérbeszélgetésen tartózkodik, amelynek tartalmáról a sajtóban nem számolhat be" – magyarázta helyreigazítási kérelmében a történtek kapcsán Tibori Szabó Zoltán.
Szabadság (Kolozsvár)

Kiss Tamás: önkényesen kozmetikázták az adatokat
Minősíthetetlen kozmetikázással javított a népszámlálási adatokon az országos statisztikai intézet – állítja Székely István politológushoz hasonlóan Kiss Tamás szociológus a 2011-es népszámlálás csütörtökön nyilvánosságra hozott végeredményéről.
A kolozsvári Kisebbségkutató Intézet munkatársa a maszol.ro-nak elmondta: amint a hivatal közleményéből is kiderül, önkényesen változtattak a 2011-es népszámlálás módszertanán, és regiszterekből – különböző nyilvántartói adatbázisokból – egészítették ki 1,2 millióval népességszámot, és az így kapott adatot közölték végeredményként.
A szakember emlékeztetett arra, hogy a statisztikatudomány két féle népszámlálást ismer. Az egyik szerint kérdőívvel felkeresik a háztartásokat és összeírják a személyeket. A másik szerint nem küldenek kérdezőbiztost, hanem különböző regisztereket kapcsolnak össze, és ez alapján kapnak adatokat az ország népességéről. Romániában szerinte már csak azért sem lehetett alkalmazni az utóbbi módszert, mert a különböző regiszterekben is óriási ellentmondások vannak. „A lakosság-nyilvántartóban például jelenleg is 23 millió állampolgár szerepel” – magyarázta.
Kiss tájékoztatása szerint a statisztikai intézet elsősorban nem a lakossági nyilvántartót, hanem a pénzügyi, nyugdíjosztályi, munkaügyi, szociális ügyi adatbázisokat használt ehhez a kozmetikázáshoz. „Anélkül számoltak hozzá a végeredményhez személyeket, hogy fogalmuk lett volna arról, hol tartózkodnak ezek az emberek. Ilyen alapon akármennyivel ki lehet egészíteni az adatokat, nem csak 1,2 milliót, hanem 2,5 milliót is hozzá lehetett volna tenni a népességszámhoz” – fogalmazott a szociológus.
A szakember szerint a hivatalos végeredménnyel ellentmondanak a különböző migrációs vizsgálatok adatai, illetve a főbb bevándorlási célországok statisztikái, amelyek szerint már meghaladta a 3 milliót a külföldön élő román állampolgárok száma. „Szerintem még az előzetes adatok szerinti 19 milliós népességszám is túlbecsült adat” – tette hozzá.
Felvetésünkre Kiss Tamás kijelentette: a román hatóságok eljárása „nyilvánvalóan” összefüggésben áll a különböző uniós támogatásokkal is. „Románia számára az uniós struktúrák szempontjából is katasztrófát jelentett, hogy 19 millióra csökkent a lakosságszám. Ez nem volt egy vállalható dolog. Ezt nem gondolták végig a népszámlálás során, utólag pedig ilyen minősíthetetlen kozmetikázással javítottak az adatokon” – fogalmazott.
Mint ismert, a csütörtökön nyilvánosságra hozott adatok szerint a lakosságnak mintegy hat százaléka ismeretlen nemzetiségű. Kiss szerint nem is érdemes sokat gondolkodni azon, hogy a népességnek ez a része milyen arányban magyar nemzetiségű. „Sokkal inkább az a kérdés, hogy ezek az emberek léteznek vagy sem, hiszen fiktív tömegekről szóló adatok keringenek a statisztikai hivatal közleményeiben” – vélekedett.
A kisebbségkutató intézet munkatársa szerint az RMDSZ és az erdélyi magyar politikai elit a történtek után csak egyet tehet: ragaszkodnia kell ahhoz, hogy az etnikai arányokat abból a népességből számítsák ki, akiket kérdezőbiztosokkal számolták össze. „A regiszter alapon pótolt népességből kiszámítani a magyarság arányát nyilvánvalóan badarság” – szögezte le a szociológus.
Cs. P. T.
Maszol.ro

1989 ÉS A MAGYAROK
Először készül átfogó kutatás a magyar közösség 89-es szerepvállalásáról A korszakot vizsgáló városkutatásokból nem csak román-magyar viszonylatban lehet következtetéseket levonni, hanem a romániai magyar önszerveződés erőtereiről is – mondta Gidó Attila történész, projektvezető.
A 89-es forradalmat és rendszerváltást számos formában feldolgozták, egyre többet tudni az akkori eseményekről, ám még mindig sok a homályos folt. Miért kellett eddig várni egy, a romániai magyar közösség szerepét átfogóan vizsgáló kutatásra?
- Részkutatások már korábban is foglalkoztak 1989 erdélyi magyar vonatkozású eseményeivel, illetve az azt megelőző időszakkal. Elég, ha csak a kolozsvári Videopontes stúdió életút interjúira gondolunk, amelyeket olyan értelmiségiekkel készítettek, akik a hatalomváltást megelőzően komoly véleményformáló szereppel rendelkeztek a magyar társadalmon belül. Egy-egy város, köztük Kolozsvár, Temesvár vagy Nagyszeben forradalmi eseményeiről is készültek összefoglalók. A romániai nemzeti kisebbségek részvétele az 1989-es eseményekben és az első önszerveződési formák elnevezésű kutatásunk, projektünk kezdetéig, tehát 2010-ig viszont, jószerével csak román értelmezések születtek 1989-ről, így értelemszerűen vajmi keveset lehetett tudni arról, hogy milyen módon ment végbe a hatalomváltás a többségében magyarok lakta, vagy jelentős magyar népességgel rendelkező településeken, illetve mit is hozott ez az időszak a magyarok számára. A késedelem, habár a több mint 20 éves távlat a kutatás szempontjából több előnnyel jár, mint hátránnyal, több okkal is magyarázható.
A legfontosabb ok viszont az, hogy a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet 2007-es létrejöttéig nem volt egy olyan intézmény, amelynek személyi kapacitása és anyagi adottságai, valamint a téma iránt mutatott nyitottsága lehetővé tették volna egy ilyen komplex kutatás lebonyolítását. Ezért történhetett meg az, hogy egyéni kezdeményezések szintjénél, vagy részkutatásoknál tovább nem jutott soha 1989 magyar szempontú kutatása, de a román történésszakma is adós egy ilyen volumenű szisztematikus román kutatással.
Kántor Zoltán és Gáll Kinga korábbi kutatásai például elsősorban az RMDSZ megszerveződésére koncentráltak, de nem foglalkoztak a magyar társadalmi önszerveződés egyéb kérdéseivel, illetve nem végeztek szisztematikus dokumentumgyűjtést. Persze, ezzel nem kritikát fogalmazok meg, hiszen az ő kutatásuknak más volt a módszertana és a koncepciója. Amikor 2009 telén Bárdi Nándor, a budapesti Kisebbségkutató Intézet kutatója felvetette egy átfogó 1989-es kutatás ötletét, az első reakcióm az volt, hogy lehetetlen küldetésre vállalkozunk. Az azóta eltelt időszakban elért eredményeink viszont teljes mértékben őt igazolták.
Nemrég megjelent egy magyar vonatkozású kronológia az eseményekről a Kisebbségkutató Intézet honlapján, a kutatás eredményei pedig egy kötetben lesznek publikálva. Mikor indult a munkafolyamat és mikorra várható a kötet megjelenése?
- Tulajdonképpen nem egy, hanem több, szám szerint 17 kronológia jelent meg a kolozsvári Kisebbségkutató honlapján. Egy nagy kronológiaként is lehet kezelni, de lényegében 17 város eseményeit dolgozza fel. A tulajdonképpeni munka 2010 nyarán kezdődött, nagyjából erre az időszakra állt össze az a csapat, akik az azóta eltelt időszakban kronológiákat, dokumentációkat állítottak össze, strukturált interjúkat készítettek és a többségük esettanulmány formájában írta meg a következtetéseit egy-egy erdélyi város eseményeiről.
A kutatás eredményeiből ezeket az esettanulmányokat tartalmazó magyar nyelvű kötet készül, reményeink szerint 2013 végén jelenik meg a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet gondozásában. Azt tervezzük, hogy 2014-ben román nyelven is kiadjuk a tanulmányokat, hiszen csak akkor tudjuk bevinni a román nyelvű szakmába az eredményeinket, és csak úgy tudjuk megjeleníteni 1989 magyar narratíváját, ha azt a román olvasóközönség számára is hozzáférhetővé tesszük. Amint említettem, az elkészült tanulmányok és kronológiák meglehetősen széleskörű dokumentáción és sajtóanyagon, valamint interjúkon alapulnak. Ezek az anyagok minden szakember számára szabadon kutathatók a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet Dokumentációs Tárában. A kutatás anyagi hátteréről azt kell tudni, hogy ennek túlnyomó részét a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet saját költségvetéséből biztosította, de jelentős támogatást nyújtott a Progress Alapítvány is.
Kik koordinálják a szakmai munkát és mit lehet tudni a szerzőkről?
- A szakmai munkát hárman koordináljuk: Bárdi Nándor, a budapesti Kisebbségkutató Intézet munkatársa, Novák Csaba Zoltán, a marosvásárhelyi Gheorghe Şincai Társadalomtudományi Intézet kutatója és jómagam, aki a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézetben dolgozok. Novák kollégámnak egyébként 2012-ben jelent meg László Mártonnal közösen az 1990. márciusi marosvásárhelyi román–magyar konfliktusról a könyve A szabadság terhe címmel. A könyv egy önálló kutatás eredménye ugyan, de nagyon sok szállal kapcsolódik a mi projektünkhöz is.
A koordinátorokon kívül 15 fiatal kutató tagja a projektnek. A munkatársaink kivétel nélkül felsőfokú társadalomtudományi képzéssel rendelkeznek, azaz történészek, szociológusok vagy politológusok és nagyon sokan megszerezték már a doktori fokozatot, vagy jelenleg is doktori képzésben vesznek részt. Ez is volt egyébként az egyik fő rekrutációs szempont, hogy megfelelően felkészült és jó helyismerettel rendelkező, lehetőleg fiatal szakembereket találjunk az egyes városok kutatására.
Mi volt az alapkoncepció a kutatás kezdetén? Milyen módszertani eszközöket használtak?
- Az erdélyi nagyobb településeket akartuk megvizsgálni, elsősorban kisebbségi magyar önszerveződési szempontból, mindvégig figyelve arra, hogy a többi kisebbségről is építsünk be információkat a kronológiákba és az esettanulmányokba. Lokális szinten lejátszódó folyamatokra kívántunk koncentrálni azzal a céllal, hogy részletesen feltárjuk 1989 decemberének közepétől 1990. május 20-ig, tehát az első szabad választásokig a politikai, társadalmi, kulturális és gazdasági eseményeket. Ehhez arra volt szükség, hogy a munkatársakat úgy válogassuk ki, hogy azok lehetőleg helybeliek, vagy jelentős helyismerettel rendelkező személyek legyenek.
A „helybeliség” előnyei akkor mutatkoztak meg a legjobban, amikor a korabeli dokumentumok, fotó-, videó- és hanganyagok, jegyzőkönyvek, naplók összegyűjtésére kellett vállalkozni. Módszertanilag tehát a kutatás forrásfeltáráson, sajtószemlén, interjúzáson és a szakirodalom alapos átnézésén alapult. Természetesen, a korszakot illetően több narratíva létezik. Ezért is számítunk arra, hogy a most közzétett kronológiák és majd a tanulmánykötetünk is vitákat, kritikákat is ki fog váltani. A mi narratívánk elsősorban forrásalapú és dokumentációkra épül, amelyeket árnyalnak, vagy kiegészítenek a korszak helyi elitjeivel készült interjúk.
A forradalmat és a rendszerváltozás folyamatát sokan sokféleképpen élték meg és bizonyos eseményekre eltérően emlékeznek, illetve az akkor középpontba került személyek nem mindig úgy látják a saját szerepüket, mint ahogyan ez számunkra a forrásokból kiderül. A Kisebbségkutató Intézet honlapjára felkerült kronológiáknál kommentálási lehetőséget is biztosítunk, hiszen nem állítjuk azt, hogy mi vagyunk az abszolút igazság birtokosai. Amikor a Transindex Történelem rovatában közöltük az egyes városokról szóló esettanulmányok rövidített munkaváltozatát, akkor is nagyon sok hozzászólás, javaslat és esetenként kritikai is megfogalmazódott. A szerzők ezeknek egy részét be is építették a szövegeikbe, tehát a hozzászólási lehetőség a munkánkat segíti.
Hány városról készült tanulmány?
A kutatás kezdetén az volt a szándékunk, hogy az erdélyi megyeközpontokat, további néhány fontosabb székelyföldi várost, valamint Bukarestet vizsgáljuk meg. Nem minden esetben sikerült megfelelő szakembert találni, így végül a következő 11 városról készült tanulmány és kronológia: Arad, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Kolozsvár, Máramarossziget, Marosvásárhely, Nagyvárad, Sepsiszentgyörgy, Szatmárnémeti, Székelyudvarhely, Temesvár. Ezeken kívül további 6 településről egyelőre csak kronológiákkal rendelkezünk: Bukarest, Brassó, Kézdivásárhely, Nagybánya, Székelykeresztúr és Zilah.
Az eddigi eredmények alapján módosult-e, és ha igen, mennyiben a romániai magyarságnak a rendszerváltásban betöltött szerepéről kialakult kép?
Több-kevesebb információval korábban is rendelkeztünk már, de ez a kutatás szintetizálta első alkalommal az eddig csak szórványosan fellelhető ismereteket. A helyi közbeszédeknek ugyancsak sokszor témája volt egy-egy település rendszerváltás-környéki élete és az elitcsere, vagy éppenséggel a hatalomátmentés kérdése.
A vizsgálataink alapján erdélyi szinten – magyar szempontból – három szintet különíthetünk el: tömbmagyar településekét mint például Székelyudvarhely, ahol a forradalmi események lényegében teljesen összefonódnak a magyarság önszerveződésével és a magyar intézményépítéssel. A vegyes lakosságú, megközelítőleg azonos arányszámú magyar–román lakossággal rendelkező települések képeznek egy újabb szintet, ahol a rendszerváltás komoly etnikai konfliktusokat gerjesztett, mint például Marosvásárhelyen, vagy Szatmárnémetiben.
A harmadik szintbe sorolhatók azok a városok, ahol a magyarság részaránya alacsony. Itt a rendszerváltás eseményei és a magyar önszerveződés már az első napokban/hetekben különváltak.
A kutatásunk sok szempontból hoz újat. Most már világosan látjuk, hogy a rendszerváltás környékén az olyan kulcsproblémákat, mint például az iskolakérdést, az iskolák szétválasztását, vagy éppenséggel a segélycsomagok elosztását hol milyen eszközökkel oldották meg, és ez milyen helyi konfliktusokat gerjesztett. Ami a diktatúra bukását és a rendszerváltást illeti, külön ki kell emelni, hogy az első napokban a Székelyföldön sem volt magyar etnikus jellege az eseményeknek és a korabeli román sajtóhírekkel ellentétben például, a magyar városok román hivatalnokainak és pedagógusainak túlnyomó többsége nem kényszer hatására távozott a településekről. Ha témák köré kellene csoportosítanom a vizsgált időszak eseményeit, akkor a következőket emelném ki: a diktatúra bukása és a helyi hatalomátvétel, a lincselések, a katonaság szerepe a hatalomátvételben és a rend megőrzésében (a legtöbb településen kulcsszerepet töltenek be), az első magyar érdekképviseleti szervezeti formák, a hatalomváltást követő helyi elit összetétele (egyes településeken túlnyomó részt humán értelmiségiek, máshol műszaki végzettségűek), segélyszállítmányok, iskolakérdés, a Vatra Românească által gerjesztett indulatok, a marosvásárhelyi orvosi egyetem körül kialakult feszültségek és az erdélyi városokban lezajló szolidarizáló tüntetések, vásárhelyi március, 1990. májusi választások.
Természetesen, a kutatásunk ennél jóval több problémát érint. Nagyon világosan látszik, hogy az ezekben a hónapokban elért eredmények hosszú időszakra meghatározták a magyarság pozícióját. Azokon a településeken, ahol a magyarság már a kezdetektől dominálta a helyi politikát, ott később is megőrizte vezető szerepét. Ezzel szemben, habár állandó aktív szereplője volt a helyi politikai életnek, sem Kolozsváron, sem Aradon, vagy Temesváron nem sikerült nagyobb befolyást szereznie a magyarságnak. A vizsgálatokból nem csak román–magyar viszonylatban lehet következtetéseket levonni, hanem a romániai magyar önszerveződés erőtereiről is.
Eltekintve Bukarest központi szerepétől, belső magyar szempontból a kolozsvári, a sepsiszentgyörgyi, a temesvári és a marosvásárhelyi RMDSZ-nek volt kiemelkedően fontos súlya. Az is kiderül, hogy a legtöbb helyen a régi második, harmadik vonalas nómenklatúra is pozíciókhoz jutott az új magyar helyi vezetésekben.
Transindex.ro

Tusványos 24 – Levélben is regisztrálhatnak a 2014-es válsztásokra majd a külhoni magyarok
Levélben és online is elvégezhetik a választási regisztrá- ciót a külhoni magyarok augusztus 1-jétől. Mindenki regisztrálhat, aki 17. életévét betöltötte, de szavazati jogával csak 18 éves kora után élhet – mondta el Pálffy Ilona Nemzeti Választási Iroda (NVI) vezetője pénteken Tusnádfürdőn. Czomba Sándor arról beszélt, hogy nem lehet tartós munkahelybővülést elérni érdemi gazdasági növekedés nélkül, továbbá meg kell akadályozni a munkanélküliség újratermelődését, ha ez nem történik meg, akkor csak örökös szélmalomharcot lehet folytatni.
Augusztus 1-jétől indul az állampolgárságot szerző külhoni magyarok választási regisztrációja levélben és november 1-jétől online – közölte Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda vezetője pénteken Tusnádfürdőn. Az irodavezető a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban rendezett kerekasztal-beszélgetésen kifejtette: eddig 233 ezer tájékoztató levelet és nyomtatványt küldtek ki az állampolgárságot már megszerzőknek. A regisztráció azt jelenti, hogy a választópolgároknak ki kell tölteniük egy nyomtatványt, és azt vissza kell juttatniuk az NVI részére. Folyamatosan lehet majd regisztrálni egészen a választásokat megelőző 15. napig. A regisztráció során a lakcímkártyán szereplő adatokat kell feltüntetni – mondta.
Erdélyben szinte mindenki az állampolgárság kiterjesztése mellett áll
Mindenki regisztrálhat, aki 17. életévét betöltötte, de szavazati jogával csak 18 éves kora után élhet. A regisztráltak levélben adják majd le szavazatukat. A levélcsomagot arra a címre küldik, amelyet az érintettek a regisztráció során megjelöltek. Hidvéghi Balázs (Fidesz) országgyűlési képviselő kiemelte: félmillióhoz közelít az állampolgársági kérelmek száma, amiből mintegy 300 ezer Erdélyből, illetve a romániai magyar lakta területekről érkezett. Az állampolgárság lehetősége a magyar nemzet közjogi egyesítését valósítja meg – hangsúlyozta, és reményét fejezte ki, hogy a külhoniak közül minél többen vesznek részt majd a voksoláson.
Székely István Gergő, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet politológusa arról beszélt, hogy Erdélyben gyakorlatilag teljesen eltűnt az állampolgárság elutasítottsága, és ma már 95 százalék egyetért annak kiterjesztésével. Arról, hogy a külhoniak választójegyzéke nem lesz nyilvános úgy, mint a magyarországiaké, azt mondta: a jegyzéket kockázatos lenne kifüggeszteni, látva, hogy Szlovákia milyen lépéseket tett. Ugyanakkor a szavazásra jogosultak számát, a beérkezett szavazatokat országonkénti bontásban nyilvánosságra kell majd valahol hozni – tette hozzá. Meg kell gondolni, hogy a román posta kézbesítse-e a dokumentumokat – jegyezte meg Székely, hozzátéve: hosszú távon a levélben való szavazás mellett más megoldásokon is kellene gondolkodni. A pártok megfigyelőket delegálhatnak a választási szervekbe
Erdélyből a 100 ezer körül szavazat nem tűnik lehetetlennek, a kérdés, hogy a magyarországi pártok mit szeretnének: intenzív kampány legyen, vagy szimbolikus lehetőségként tekintenek erre – tette hozzá a politológus. Ifjabb Toró Tibor, a Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem politológusa szerint a választásoknak szimbolikus tétjük van a határon túli magyarok szempontjából, és a választójog megadása illeszkedik a nemzetpolitikai lépések sorába.
Az elhangzottakra reagálva Pálffy Ilona azt mondta: az összes uniós tagország és a világ számos államának gyakorlatát megnézték. Egyelőre, „jobb híján", a regisztráltak országos listája lett a megoldás – mondta, s hozzátette: a választási szervekbe delegálhatnak majd a pártok megfigyelőket az NVI munkatársai mellé. A postai útról azt mondta: a kistelepüléseken élő állampolgárok esetében nem tudtak más megoldást elképzelni.
A versenyszférában kell növelni a foglalkoztatást
Czomba Sándor államtitkár elmondta: jelenleg 154 ezerrel dolgoznak többen Magyarországon 2010 azonos időszakához képest. Ezt nagyon kevés európai állam mondhatja el magáról, Magyarország mellett Ausztria, Németország, Málta és Luxembourg tud hasonló eredményeket felmutatni. Amíg lehetőség van, a foglalkoztatást a versenyszférában kell növelni. A pluszfoglalkoztatottakból 30-40 ezer a migrációs növekedés és mintegy 30 ezer a közfoglalkoztatotti bővülés. Közel 70-90 ezer a növekedés a versenyszférában, ami értékelése szerint gazdasági válság idején nagyon nagy dolog.
Beszámolt a munkahelyvédelmi akciótervről is, kiemelve, hogy e célra 300 milliárd forintot fordítanak.Eddig 12 ezer pályakezdő, 8 ezer tartós munkanélküli és 28 ezer GYES-ről, GYED-ről visszatérő lépett be a rendszerbe. Szólt még az első munkahely-garancia programról, amelynek keretében 2012 szeptember és december között 7300-an helyezkedtek el. Februárban 5 milliárdos kerettel a program újraindult, most 7600 fiatalt szeretnének bevonni, ebből 3800-an már dolgoznak. Munkahelyteremtő pályázatokat is hirdettek idén mintegy 13 milliárd forintos kerettel, amiből 6500 új munkahely jöhet létre Magyarországon.Téli közfoglalkoztatás keretében idén decembertől áprilisig 100 ezer embert szeretnének bevonni képzésekbe.
Fiák István, a DiákÉsz elnöke elmondta: évente közel 130 ezer diák végez munkát diáskszövetkezetben. Azt javasolják, hogy a 25 év alattiak számára legyen létrehozható úgynevezett gyakornoki státusz az iskolaszövetkezeti kereteken belül. Megyeri Péter, a Starjobs ügyvezetője azt mondta, hogy 5,8 százalékos a munkanélküliség Romániában, emellett 2 millióan dolgoztak, vagy dolgoznak külföldön. Különös magas az állásnélküliek aránya a 25 év alattiak körében, szerinte Magyarországon ennél jobbak a mutatók.
A határon túli magyar közösségek vezetői szerint a magyar állampolgárságot felvettek körében Szlovákiában és Ukrajnában alacsony, Erdélyben, a Vajdaságban és Horvátországban magas részvételre lehet számítani a 2014-es magyarországi választásokon.
A közösségi vezetők kérdésre válaszolva ecsetelték a választásokkal kapcsolatos eltérő helyeztet. Berényi József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának az elnöke a kettős állampolgárság szlovákiai tilalmára hivatkozva valószínűsítette az alacsony részvételt, Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke szerint Kárpátalján is kevesen fognak élni a szavazati joggal. Az emberek tartanak a kedvezőtlen következményektől.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke egy egyelőre nem nyilvános felmérésre hivatkozva mondta el, a magyar állampolgárságot szerzett erdélyiek 35 százaléka biztosra mondta, további 40 százaléka valószínűsítette, hogy részt vesz a választásokon. Toró szerint az erdélyi magyar pártoknak nem a kampány, hanem a tájékoztatás, a segítségnyújtás lesz a feladatuk a folyamatban. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szerint a vajdasági magyar közösség fele veszi fel a választásokig az állampolgárságot, és közülük „rengetegen fognak élni a lehetőséggel". Azt is elmondta, hogy a magyarországi választásokkal egy időben választják meg a délvidéki kulturális autonómiát képviselő Magyar Nemzeti Tanács új tagjait. „Meg tudjuk keresni az embereket személyesen, egyenként, hogy éljenek a választás lehetőségével" – tette hozzá.
Jakab Sándor, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének az elnöke úgy vélte, hogy akik belső indíttatásból vették fel a magyar állampolgárságot, azoknak a többsége szavazni is fog, és szavazatával a nemzeti kormányt fogja támogatni. Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke azt hangsúlyozta, hogy szervezetére a tájékoztatásban hárul feladat.
A pódiumbeszélgetésen a vezetők felvázolták közösségeik helyzetét, és nemzetpolitikai témákra is kitértek. Borboly Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) csíkszéki szervezetének az elnöke azt hangsúlyozta, le kell vinni a nemzetpolitikát az emberek szintjére, és mind a magyar-magyar, mind a román-magyar versenyben a feleknek gesztusokat kell tenniük egymás irányába.
Toró T. Tibor úgy vélte, hogy akárcsak az elmúlt évszázadokban jelenleg is a főhatalomhoz való viszony osztja meg a magyar nemzetpolitikát.
Berényi József, a felvidéki „szlovmagy vírus" vészes terjedésére figyelmeztetett. Úgy vélte, a vírus a szlovákiai magyarok önfeladását, az „asszimiláció előszobáját" jelenti. Pozitívumként említette meg, hogy Szlovákiában „végre nem szitokszó" az autonómia, az MKP készülő modelljét januárban szeretné bemutatni.
MTI
Erdély.ma

Milyen egy székelyföldi női vállalkozó? Négy kötetet mutatnak be a Studia Terræ Siculorum sorozatban
2013. augusztus 1-én, 17 órától kerül sor a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet székelyföldi regionális kutatásokat összegző Studia Terræ Siculorum c. könyvsorozatának bemutatójára a Csíki Székely Múzeumban. Az alábbi kötetek kerülnek bemutatásra:
Kiss Tamás – Barna Gergő – Deák Attila: Székelyföldi turisztikai régió? Kérdőíves, fókuszcsoportos és statisztikai vizsgálat a székelyföldi turizmusról. (Studia Terræ Siculorum, 1.) – bemutatja dr. Horváth Alpár;
Gergely Orsolya: Vállalkozás női módra. A székelyföldi női vállalkozók profiljának és motivációinak vizsgálata. (Studia Terræ Siculorum, 2.) – bemutatja Oláh Sándor;
Horváth Alpár: Turizmusfejlesztés a Székelyföldön. (Studia Terræ Siculorum, 3.) – bemutatja dr. Biró A. Zoltán;
Nagy Benedek: A turisztikai helymarketing Székelyföldön – az imázs- és márkahasználat tudományos megalapozása. (Studia Terræ Siculorum, 4.) – bemutatja Székedi Ferenc.
A rendezvény szervezői a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet és a Csíki Székely Múzeum. (közlemény)
Transindex.ro

Tanulmányok Székelyföldről
A kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet székelyföldi kutatásokat összegző Studia Terrae Siculorum című könyvsorozata első négy kötetét mutatták be a csíkszeredai Mikó-várban csütörtökön.
„Könyvsorozatunkkal az a célunk, hogy közlési lehetőséget biztosítsunk a székelyföldi kutatók tudományosan elkészített munkáinak. Már előkészületben van további két kötetünk, ugyanakkor itt jelezzük, hogy a közlési lehetőség mindenki számára nyitott” – mondta üdvözlőbeszédében Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetője.
Elsőként Kiss Tamás – Barna Gergő – Deák Attila: Székelyföldi turisztikai régió? Kérdőíves, fókuszcsoportos és statisztikai vizsgálat a székelyföldi turizmusról című munkát ismertették. A társadalomkutatói munka a turisztikai szakma számára szükséges kutatási eredményeket összegez. A kutatásból kiderült például, hogy a Székelyföldre látogató magyarországiak számára ez a vidék rendezetlen, elhanyagolt, fejletlen térségként hat. Ezzel szemben a román vidékekről, elsősorban a román alföldről érkezők számára Székelyföld nagyon rendezett és tiszta.
A második kötetben Gergely Orsolya Hargita és Kovászna megyei kis- és középvállalkozók körében megjelenő női szereplők vállalkozásindítási, vállalkozásmenedzselési motivációinak szociológiai módszerekkel történő vizsgálatát mutatta be.
Harmadikként Horváth Alpár Turizmusfejlesztés a Székelyföldön című munkáját ismertették. Munkájában a szerző Székelyföld turizmusfejlesztését a térségi, regionális szereplők, közösségek szemszögéből próbálja megközelíteni. A négyes könyvbemutató végén Nagy Benedek munkája következett. A csíkszeredai szerző kötetének címe: A turisztikai helymarketing Székelyföldön – az imázs- és márkahasználat tudományos megalapozása. A városnapok programjaként megtartott esemény társszervezője a Csíki Székely Múzeum volt.
Kozán István
Szekelyhon.ro

Töredékes magyarvilág
Mint bizonyára egyre többen szereznek tudomást róla, augusztus elsején elkezdődött a külhoni magyar állampolgárok levélben történő választási regisztrációja. Történelmi jelentőségű periódus kezdetén állunk: egyrészt a nagyapáink „magyarvilága” töredékes eljövetelének lehetünk cselekvő részesei, másrészt a magyar kormány nemzetstratégiája vizsgázik. És mint minden vizsga esetében – amelynek végeredményét egy sereg, tőlünk független tényező is befolyásolhatja –, a döntő tényező az, milyen felkészültséggel, tudással jelentkezünk megmérettetésre.
Az igénylések számából ítélve a vizsga pillanatában félmillióan leszünk, akik az elszakított területeken élünk magyar állampolgárként (is). Közülünk sokan napi rendszerességgel figyelünk az anyaország mindennapjaira, esetenként jobban-alaposabban, mint az életünket közvetlenül befolyásoló bukaresti történésekre. Ennek a meglehetősen skizofrén állapotnak szolgáltat bizonyos mértékben történelmi elégtételt a lehetőség, hogy hozzátehetjük a magunkét annak az érvényesüléséhez, amit lelkiismeretünk, erkölcsünk, elvárásaink a jó útnak tart.
Regisztrálás nélkül viszont nem megy. Még akkor sem, ha a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet egy, még nem publikált mérése szerint egyelőre alacsonyabb a regisztrálási kedv, mint a hajlandóság a levélben való voksolásra. Erre a helyzetre látszik rájátszani a magyar ellenzék és romániai hívei, amelyek a vegytiszta ráció érveivel próbálnak hatni az amúgy is önmaga erkölcsi normáival csatázó, de a nemzete iránti elkötelezettséget magában táplálni igyekvő erdélyi magyarra.
Ugye ismerős: milyen alapon szólnánk bele egy olyan ország ügyeibe, ahová csak turistaként látogatunk el? Csakhogy a választás jogával élés az anyaországhoz való kötődés szorosabbá tételét is feltételezi, hiszen a voksolás pillanatától már nem pusztán érzelmi közünk lesz Budapesthez.
De fúj mást is az ellenzéki szél. Máris a készpénzként kezelt választási csalás önhibáján kívüli bűntársaként tekint a külhoni magyarságra, s ennél már csak az lenne megalázóbb, ha mindehhez tudatosságot is vizionálna. A számok, miszerint legfeljebb három parlamenti hely sorsáról dönthetnének a levélvoksok, senkit nem zavar, a kollektív bűnösség elvének elültetése a fontos.
Amúgy tényleg elvi kérdés az egész, csak egy egészen más elvé. A közös továbblépésé a nemzettesttel, amikor már csak kis részben riogat a közösségként „lenni vagy nem lenni” veszélye. Inkább a „hogyan élni” tartalmasabb állapota kap már hangsúlyt, amelyet nem „hekkelhet” meg semmilyen politikai rendszerhiba. Csinta Samu
erdelyinaplo.ro
Erdély.ma

Nemzethalál elhalasztva
A román kormány el akarja lehetetleníteni az erdélyi magyarokat – legalábbis ettől félnek azok a székelyek és erdélyi magyar politikusok, akik az elmúlt hónapokban tüntetéseket szerveztek, és hamarosan helyi népszavazásokat is indítanak a közigazgatás átszervezése ellen. A magyaroknak létkérdés, hogy egyben tartsák a megyéiket, és megőrizzék a hatalmukat, mert ez lehet az alapja a székelyföldi autonómiának, amitől a legtöbb ember azt várja, hogy egy csapásra megoldja a problémáikat.
Frissen vágott fűvel megrakott szekér zötyög gyalogtempóban a kanyargós úton, egy férfi a bakon ül, egy másik mögötte ballag kezében nagy alumíniumkannával, így gyorsan beéri őket a következő jármű: egy újabb szekér. A fával megrakott járművet két ló is húzza, a bakon két férfi, a rakáson két fiatal fiú ül kapucnis pulcsiban. A szűk utcán kisebb forgalmi dugó alakul ki, amikor a két kocsi egymás mellé ér, és még egy szippantós tartályt vontató traktor is beéri őket. Legalább van egy kis élet, mert az utca aprócska boltjának kapuját támasztó eladó egyébként legfeljebb csak azt nézheti, ahogy a szemben lévő roskatag fakerítésre ragasztott plakátokat tépi a többnapos hőséget hirtelen kisöprő szél.
„Az autonómia a megoldás!" – hirdetik a kifakult, félig leszakadt plakátok a Székelyföld déli határához közel fekvő Maksa utcácskáján azt több tucat székely faluba meghirdetett tüntetést, amit az Erdélyi Magyar Néppárt rendezett még július végén a román kormány régiósítási tervei ellen, iletve Székelyföld autonómiája mellett. A plakátokat látva és a romániai magyar sajtót olvasva úgy tűnhet, hogy Erdélyben, de legalábbis a Székelyföldön az elmúlt hónapokban mindenki ezzel a két témával, a régiók átszervezésével és az autonómia óhajával kelt-feküdt.
Ehhez képest a kapuban álldogáló idős asszony csak a vállát vonogatja, amikor megkérdezzük, volt-e a tüntetésen, és mennyire fontos neki a téma. „Tudja, mi Sepsiszentgyörgyön lakunk, nem itt, csak hétvégére járunk ki ide. Építettük ezt a kulipintyót, jöjjenek, nézzék meg, milyen aranyos" – invitál a kertjébe.
Hiába feszegetjük a székelyföldi autonómia kérdését, vagy azt, hogy mit szólnak a kormány régiósítási terveihez, csak azt ismételgeti, hogy nem foglalkoznak ilyesmivel, megvan nekik a maguk baja: a városi lakásban drága a közös költség, ketten kell megélniük 800 lej (kb. 56 ezer forint) nyugdíjból. Még az a szerencséjük, hogy van ez a kert a kis házzal, amiben ugyan nincs víz, villany is csak akkumulátorról, de a kertben megterem sok minden – már ha nem olyan száraz a nyár, mint most. Nézzük csak meg, minden senyved, nem győznek elég vizet húzni a kútból. Ők még csak elvannak a férjével, viszont a fiuk hiába járta ki az iskolákat, nem talál munkát, kilátástalan az élete. Hogy a politikusoknak van-e válaszuk ezekre a problémákra? Az asszony szerint nincs. „Elvannak az autonómiával, ami lehet, hogy jó lenne, talán tényleg könnyebb lenne az élet" – mondja bizonytalanul. Hogy ez pontosan mit jelentene számukra, arra nem tud válaszolni.
Nagyobb a fagy, nem csúszik a hó
Alig egy órával később és néhány kilométerrel odébb, Sepsibesenyőn, a Háromszéki Ifjúsági Tanács szabadegyetemén a legnagyobb romániai magyar párt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetője, Kelemen Hunor és Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád meghirdette, hogy helyi népszavazásokat indítanak a közigazgatási átszervezés ellen.
A cikkünkhöz pont kapóra jött a bejelentés, mert éppen azért utaztunk Erdélybe, hogy megvizsgáljuk, miért fáj az erdélyi magyaroknak a román kormány régióátalakítási terve – bár épp most dőlt el, hogy ezekből a bonyolult belpolitikai csatározások miatt biztos, hogy egy éven belül nem születik róla döntés.
Egy év a román politikában nagyon hosszú idő, közben teljesen megváltozhatnak az erőviszonyok, úgyhogy a halasztás valószínűleg azt jelenti, hogy a tervekből már nem lesz semmi – mondta több interjúalanyunk is. Az RMDSZ azonban nem ilyen bizakodó. „A kérdés nem kerül le a napirendről. A lavinaveszély nem múlt el, csupán kicsit nagyobb a fagy, és nem csúszik a hó, de bármelyik pillanatban olvadhat, és akkor jön a lavina" – indokolta a népszavazásokat Kelemen Hunor. Az átszervezéstől azért félnek ennyire az erdélyi magyar politikusok, mert úgy gondolják, hogy azok veszélybe sodorhatják az egyébként is kiszolgáltatott magyar közösségeket. Romániában jó tíz évvel ezelőtt, az EU elvárásainak megfelelően, a lakosságot lélekszáma alapján nagyjából egyforma részekre osztva, nem túlságosan átgondoltan alakítottak ki nyolc régiót. Ezeknek valós funkciójuk és hatáskörük nem volt, a magyarországi régiókhoz hasonlóan főleg arra kellettek, hogy az uniós fejlesztési pénzeket meg tudják pályázni. A pénzeket viszont mechanikusan osztották el, egyáltalán nem figyeltek arra, hogy az elmaradottabb régiókba több jusson, így csak tovább növelték az országban amúgy is meglévő egyenlőtlenségeket – magyarázta Horváth Anna, Kolozsvár magyar alpolgármestere, aki éppen nemrég fejezte be doktori értekezését a régiók átalakításának problémájáról. A nemzethalálig is eljutottak
A régiók átalakításának az lenne az elsőrendű tétje, hogy ezeket a problémákat kiigazítsák, ezzel azonban már elkéstek, mert a következő uniós költségvetési ciklusra már semmiképp sem készül el – mondta Horváth. Ráadásul az átszervezés ötlete nem is ezért, hanem politikai okokból merült fel. Még az előző kormányzati ciklusban vetette fel az államelnök, Traian Basescu, hogy új régiókat alakítana ki, és azoknak hatásköröket is adna, hogy így próbálja meg a nagyhatalmú, de a többségében ellenzéki megyei vezetőket ellehetetleníteni. A tervből a Basescuval együtt kormányzó RMDSZ ellenállása miatt a kormányváltásig nem lett semmi. A jelenlegi kormánynak már se politikai, se egyéb racionális oka nincs a régiók átalakítására, mégsem tettek le erről a tervről – foglalta össze a lényeget Székely István politológus.
Konkrét tervekig azonban egyik kormány sem jutott el, legfeljebb elnagyolt tervezetek jelentek meg arról, hogyan osztanák fel az országot régiókra. Ezek között volt olyan is, amely a három nagy, többségében magyarok lakta megyét – Hargita, Kovászna és Maros megyét, tehát a Székelyföldnek is nevezett tömböt – szétszabdalta volna, és több régió között osztotta volna el. Ez pedig azt jelentené, hogy a magyaroknak egyetlen régióban sem marad többségük. „Erre azonnal beindult a magyar hiszti, ha nem is sokan, de volt, aki a nemzethalálig is eljutott" – mondta Székely.
„Én már nem tudok jóhiszemű lenni a román politikusokkal, és azt gondolni, hogy ez nem tudatos, ellenünk irányuló lépés volt. Ezzel ők több legyet is ütnek egy csapásra. A nyilatkozataikból az derül ki, nagyon zavarja őket, hogy a többségében magyarok lakta megyékben erősek vagyunk az önkormányzatokban. Sokféleképpen próbáltak ez ellen tenni, de választásokon nem tudtak minket legyőzni. A közigazgatási reform viszont jó alkalom lehet erre: ha olyan régiókat hoznak létre, ahol kisebbségben vagyunk, akkor előbb-utóbb kiszorulunk a hatalomból" – mondta Kelemen Hunor.
Marosvásárhelyen már megtapasztalták, hogy mit jelent, ha nincs többség: folyamatosan vesztik el a pozíciókat, megcsappannak az anyagi források, és beszűkülnek a magyar közösség lehetőségei. A kormányzati tervekre válaszul ezért az RMDSZ és a kisebb magyar pártok is elkezdtek olyan régiófelosztási tervezeteket készíteni, amelyek egyben tartották volna a magyarok lakta részeket. Ezeket azonban a román politikusok csípőből utasították el azzal, hogy Romániában nem lesz etnikai alapon régiófelosztás – és ezzel elindult a hónapokig tartó nyilatkozatháború.
„Annak ellenére, hogy a nacionalizmusnak már egyre kisebb a közönsége és a felhajtóereje Romániában, egy magyar többségű régió létrehozása elég meredek ötlet. De az is természetes, hogy a magyar politikusok reflexszerűen úgy gondolják, hogy ha már át kell szabni valamit, akkor úgy tegyék, ahogy az nekik a lehető legjobb" – mondta Székely. Horváth Anna úgy látja, hogy a román tervek sem feltétlenül lennének végzetesek – „rosszabb, mint most, nem biztos, hogy lehet, hiszen ennél kevesebben nem leszünk" -, de ha már hozzányúlnak a régiókhoz, a magyar politikusoknak kötelességük, hogy minimálisan képviseljék azt, ami a székelyföldi autonómia alapja lehet a későbbiekben. „Az autonómiának ennél teljesebb formáját biztosan nem lehet mostanában elérni, úgyhogy arra kell törekedni, hogy legalább ez meglegyen" – mondta.
A mindent megoldó varázsszó
A székelyföldi autonómia kérdése évtizedek óta sarokpontja a romániai magyar politikának, a kérdés a kilencvenes években és a kétezres évek elején többször a parlament elé is került, de a román többség mindig határozottan leszavazta. Amikor az RMDSZ kormányra került, az autonómia helyett inkább a kulturális jogokra koncentrált, viszont az ellenzékükként alakult magyar pártoknak mindig egyik legfontosabb céljuk volt a székelyföldi autonómia kivívása, és ez az a kérdés, amellyel az anyaországi politikusok is a legtöbbet foglalkoznak.
„Középtávon a közösség fennmaradása szempontjából az autonómia kulcskérdés, de semmi jele annak, hogy az erdélyi magyar eliten belül bárki is komolyan foglalkozna azzal, hogy pontosan miről szól az autonómia, és hogyan lehetne elérni, hogyan lehetne erről meggyőzni a román politikusokat és a román közvéleményt. Az autonómiát minden politikus csak szlogenként használta az elmúlt években, mozgósításra és az egymás elleni küzdelmekben" – mondta Kiss Tamás szociológus, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója és Barna Gergő, a kolozsvári Kvantum Research szociológusa.
Szerintük ezért egy időben kicsit hitelüket is vesztették az autonómiatörekvések. A választók felismerték, hogy ez egy olyan szlogen, amivel négyévente az urnák elé citálják őket, „látták, hogy na, jönnek a választások, megint teszik ki a fiúk a Székelyföld-táblákat", de aztán semmi nem történik. Az elmúlt években azonban valami változik: az önkormányzatok élére került vezetők is elkezdtek tudatosan építkezni, és a fogyasztási termékekben már kezd működni a „Székelyföld-brand". És az emberek is megint nyitottabbak lettek. „Nemrég volt egy vizsgálatunk, ami meglepő eredményt hozott. Azt kérdeztük a Székelyföldön élőktől, hogy mi áll hozzájuk közelebb, a székely vagy a magyar zászló, mire több mint hetven százalék a székely zászlót választotta. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire felfut ez a dolog. Látszik, hogy elindult valami" – mondta Kiss Tamás. Az autonómia egyetemleges mantra lett, amibe az összes vágyunkat és pozitív jövőképünket kivetítjük, de ennek a realitása nagyon-nagyon messze van – mondja Székely. A két szociológus is hasonló okokat lát a megerősödött autonómiatörekvések mögött. „Kiürültek a jövőképek. Sokáig az Európai Unió volt a hívószó, mindenki azt hitte, hogy ha belépünk az EU-ba, akkor azon a szinten fogunk élni, mint Franciaország. Ez persze nemcsak a magyarokra volt jellemző, hanem az egész román társadalomra, de a magyarok még abban is bíztak, hogy az EU-tagsággal itt is eljön majd a kisebbségek közötti harmónia, mint Svájcban. Ez a jövőkép megdőlt, és Székelyföldön az autonómia vette át a helyét, ettől várják az emberek, hogy a sorsuk jobbra forduljon."
Popzene és székely csizma
A sepsibesenyői szabadegyetem fiatal, a napok óta tartó táborozásban már láthatóan megfáradt hallgatósága pénteken reggel tíz órakor csak akkor élénkült fel kicsit, amikor a hangszórókból megszólalt Carly Rea Jepsen Call me maybe című száma, egyből énekelni és táncolni kezdtek a padokon ülve, egész addig, amíg le nem halkították a zenét. Kelemen Hunorék bejelentését, ami alapjaiban érintheti a jövőjüket, már egykedvűen hallgatták. Ahogy később kérdezgettük őket, kiderült, sokan azt sem tudták, miről szól az egész régiós átszervezés, és az autonómiáról sem volt sok mondanivalójuk.
Így egészen megörültünk, amikor egy laptopon dolgozó fiú nagyon határozottan válaszolt a kérdéseinkre. „Szerintem a régiós átszervezés miatti hangoskodás a székelyföldi autonómiának kedvez, ez a válasz arra, hogy az átszervezéssel földbe akarták tiporni a magyarok elképzelését. Én a Partiumban élek, engem nem érint az autonómia, de azt gondolom, jó lépés lenne az erdélyi magyarság számára. Szerintem a legkedvezőbb a gazdasági és önkormányzati autonómia lenne. Ugyanúgy Románia területéhez tartozna Székelyföld, de saját önkormányzata lenne, saját törvényeket hozhatna, és gazdaságilag is külön állna, vámolhatna és a többi" – mondta határozottan, a két társaságában lévő lány pedig csillogó szemekkel nézett rá: hű, megmentetted a becsületünket, ehhez nem tudunk mit hozzátenni.
Sokkal nehezebben tudunk szóra bírni egy idősebbnek tűnő, a klasszikus Ray-Ban szemüveg rikító zöld másában álldogáló fiatalt. „Ha az embernek fáj valami, nem beszél róla. Egy székely férfi nem panaszkodik" – indokolja később. De azért sem akart beszélni, mert ő székelyként nem tartja jó ötletnek a székelyföldi autonómiát. „Nagyon szép, nagyon jó, hogy nekünk lesz autonómiánk, de nem csak Székelyföldből áll a romániai magyarság. Ha kapunk itt egy kis autonómiát, mi megesszük egymást bent, azokat a magyarokat meg, akik kint maradnak, megeszik a románok" – mondja. Szerinte az egész felhajtást csak a politikusok gerjesztik. „Rájöttek már régen, hogy olyan dolgokkal kell elterelni az emberek figyelmét, amik érdeklik őket. Most szépen elvan itt mindenki a székely zászlóval, a székelységgel meg a magyarsággal, és közben megy tönkre az ország. Én egy kulturális intézetben dolgozom, annyit, mint egy süket, minimálbérért, ami olyan nettó 40 ezer forint körül van. Szeretem, de nem tudunk megélni belőle. A székelyföldi autonómiához erősen kötődnek érzelmileg az emberek, a politikusok meg kihasználják, hogy ezzel elfedhetik a konkrét problémákat". „Én azt mondom, hogy a székelységet nem zászlóval kell megmutatni. Az én székelységem nem abban kell, hogy megnyilvánuljon, hogy a székely zászlót tetoválom a vállamra, vagy kirakom az ablakba és az autóba. Isten őrizz! Én székely vagyok, a menyasszonyom székely, és lesz nekünk székely gyerekünk. Ezt tudjuk magunkról, s ez elég, nem kell, hogy verjük a mellünket, hogy mi székelyek vagyunk."
Ha problémája van, inkább megoldja. „Soha nem nézem azt, hogy nekem nincsen pénzem arra, hogy készíttessek magamnak székely csizmát, mert az belekerül ezer lejbe. Az egy vagyon. Vagy így, vagy úgy, de megoldjuk. Én ezt látom, hogy mindenhez optimistán kell hozzáállni. Lesz csizmám, mert van egy fél székelyruha-készletem, amit be kéne fejezni, mert lehetőleg viseletben szeretnék esküdni. Csak kifizessük majd valahogy."
A csizma sem azért kell, hogy mutassa, mekkora székely, mondja, hanem azért, mert néptáncol, és ahhoz nem árt, ha van az embernek egy viselete. „Adidas cipőben vagy szandálban elég nehéz csattogtatni a lábadat, az fájdalmas. A székely csizma meg azért lett kitalálva, mert abban nem fáj az embernek a lába."
Vorák Anita
origo.hu
Erdély.ma

Bárdi Nándor nemzetstratégiáról, külhoni magyarságról, „táposokról”
A Vásárhelyi Forgatag keretében szervezett Szóforgatag meghívottja volt Bárdi Nándor, az Etnikai és Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa, aki Álságos állítások a magyar etnopolitikában címmel tartott előadást szombat este a Kultúrpalota kistermében.
A történész a magyarországi politikumnak a határokon túli magyarsághoz való viszonyulását, a magyar kormányok és az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai magyar közösségek, érdekképviseletek, politikusok közötti kapcsolatokat járta körül, kitért a szóhasználatra, felhívta a figyelmet a fogalmak közötti különbségekre, javasolt nyelvezetre. „A magyar politikai élet hiszterizált, az emberek elveszítették a realitásérzéküket” – fogalmazott az előadó, aki elmondta, nem a problémáról önmagáról beszélnek, hanem valamihez kapcsolják azt. Például óriási a félreértés a kettős állampolgársággal kapcsolatban, másként értelmezik, értékelik azt a külhoni magyarok és másként az anyaországiak.
Míg 1989 után a legtöbben úgy gondolták, hogy szakpolitikusok jönnek és megoldják – többek közt – a határon túli magyarok problémáit is, ehelyett retorikák zárják csapdába a politikai nyilatkozatokat – fogalmazott Bárdi, aki alkotmányos patriotizmusról, a szimbólumoknak olyanfajta használatáról beszélt, mint például kopjafa a Dél-Dunántúlon, vagy Székely Himnusz a Szózat helyett. „Nem jöttek létre a stratégiai programok, nem alakultak ki szakmai generációk, általában olyan emberek kerülnek be a kormányzati politikába, akik minden kormányváltáskor elölről kezdik, ismereteik hiányosak, nem szakképzelt, jól felkészült szakemberek” – jelentette ki.
Bárdi Nándor arra is kitért, hogy a külhoni magyarsággal kapcsolatos akciók ürüggyé váltak, az ezzel kapcsolatos retorikáknak a magyar belpolitikában nincs következménye, ezért bármit lehet mondani, nyilatkozni a határon túli magyar közösségek előtt, mert az következmény nélkül marad. Érdekes megvilágítása a 2004. december 5-i népszavazásnak az, hogy nem a külhoni magyarokról szólt, sokkal inkább belpolitikai ügy volt, amit a külhoni magyarok hiszterizálása követett. Akkor jelent meg például a „tápos” kifejezés, amivel a magyarországi magyarokat illették a külhoni magyarok – emlékeztetett. A „22 millió román” emlegetése is egy olyan politikai húzás volt szerinte az akkori szocialista kormány részéről, amellyel Orbán elveszítette a választásokat.
A történész érdekesnek tartja, hogy míg a nyugati vagy akár más kelet-európai, volt szocialista államokban nem tapasztalható ekkora ellentét, Magyarországon az antinacionalista beszéd teremtette meg a baloldali kohéziót, míg a nemzeti retorika a jobboldalit.
A kettős állampolgársággal kapcsolatosan Bárdi kifejtette: azt a veszélyt hordozza, hogy az erdélyiek tömegesen fognak Magyarországra telepedni munkavállalás céljából. „Mert könnyebb ma erdélyi, jól képzett szakembereket vonzani a különböző vállalkozásokhoz munkaerőnek, mint a cigányságot képezni és integrálni” – fejtette ki a történész, aki szerint nem csupán Csíkszeredából vagy más székelyföldi településekről mennek majd tömegesen, de Nagybányáról és Szatmárról is, amely az ottani magyar közösségek megfogyatkozását vonja maga után.
Az előadásban felvetődött az a kérdés, hogy miért nincs román nyelvű honlapja a Székelyföldnek, miért nem működnek a falusi kultúrházak, miért nincs közművelődési élet vidéken, vagy miért nem történt meg húsz év óta a minőségi oktatás áttörése, mit jelent a haza fogalma a magyarországi és mit az erdélyi magyaroknak.
Bárdi „az áldozat és az adófizető találkozásáról” is beszélt, amikor az állandó áldozat szerepben élő külhoni magyar a magyarországi magyartól várja a támogatást. A javasolt kifejezések közül kiemelte, hogy az egységes magyarság helyett az egyetemes magyarság használata lenne a pontosabb, a határon túli helyett pedig a külhoni magyarok, a nemzetpolitikát szerencsésebb volna nemzetstratégiával helyettesíteni.
Maszol.ro

A kutató, a vezető és a kisebbségi sors
Idén tizedik alkalommal szerveztek társadalomtudományi tábort a Szentegyháza melletti Szeltersz-fürdőn. Bárdi Nándor (PhD) történész-kutatóval, egyetemi oktatóval, az MTA Társadalomtudományi Központjának Kisebbségkutató Intézetének munkatársával, a romániai magyarság múlt századi történetének egyik legavatottabb ismerőjével és az ezredvég óta zajló események értő szemlélőjével tudományról, társadalomról és magyarság helyzetéről beszélgettünk.
– Eltelt majdnem egy negyedszázad a rendszerváltozások óta Kelet-Európában. Nagy társadalmi változások következtek be. A társadalomtudományok képesek-e követni ezeket a jelenségeket?
– A társadalomtudományoknak az a dolga, hogy a valóság eseményeit vizsgálja. Persze a tudatlanság bátorsága volna egy ilyen nagy ívű kérdésre akár általános választ is adni. A kisebbségi magyar közösségekkel kapcsolatos kutatásokban jól látszik az, hogy míg 1989 előtt elsősorban a dokumentáláson, a leíráson volt a hangsúly, és külhoni műhelyek, szakemberek, kutatások hiányában irodalom-központú volt, addig a kilencvenes évek központi társadalomtudományos kérdése már az lett, hogy mi és hogyan szervezi és működteti ezeket a közösségeket? Milyen viszonylatok között szerveződnek nemzeti alapon ezek a közösségek: az anyaország, a többségi nemzetépítések között, az elitek mennyire hatékonyan tudják saját társadalmukat szervezni illetve milyenek a nemzetközi hatások. Eleve a „kisebbségi közösség” megnevezés azt jelenti, hogy nem pusztán pl. a magyarul beszélők társadalmi csoportjáról van szó, de nem is a vágyott „kisebbségi társadalomról”, hanem a kulturális-nemzeti azonosság alapján szerveződő közösségről. Ugyanakkor ez nem egy amorf entitás, hanem intézményi alrendszerekre (érdekvédelem, önkormányzati pozíciók vallási élet, nyilvánosság, oktatás, közművelődés, gazdaság) épül, amelyek annál hatékonyabbak, minél inkább a saját szakmai mezőny játékszabályai szerint működnek. (Pl. nem elég magyarul tanítani, hanem használható készségeket kell átadni és ennek megvannak a mérési és pedagógiai módszertani szabályai.) Érdemes erről a KAM, Biró A. Zoltán „klasszikus” értelmezése mellett Kiss Dénest olvasni. A kisebbségi közösség hatékonyságának (akinek jobban hangzik: modernségének) mutatóinak másik csoportja a kisebbségi kompetenciák hivószó alá sorolható be. Ide tartoznak a társadalmi rétegződésen belüli pozíciók (demográfiai adottságok, iskolai végzettség, foglalkozás, gazdasági aktivitás, településszerkezet), az oktatási intézményekben szerezett kompetenciák (szövegértés, logikai készség stb.), a kétnyelvűségből származó előnyök, illetve a megosztott kultúrájú társadalomban való érvényesülés tapasztalatai. Itt többek között Kontra Miklós nyelvészeti, Kiss Tamás demográfiai és Papp Z. Attila iskolai teljesítményekre vonatkozótanulmányai megkerülhetetlenek.
Az ezredforduló óta a kisebbségekre vonatkozó kutatásokat egyrészt a tagoltság, a tipologizálás és az összehasonlítás tematizálása jellemzi, lásd a Péntek János szerkesztette határtalanító nyelvtervezési összefoglalót, Kiss Tamás romániai rétegződési elemzését vagy a kisebbségjogi helyzetképeket. Másrészt a szaktudományokon belül a legfejlettebb módszertant és elméleti kereteket alkalmazzák a nemzeti-etnikai kutatásokban. Pl. Lőrincz D. József, Salat Levente, valamint. Így az élőnyelvi és a történeti-demográfiai kutatásokban, az etnográfiában és a földrajztudományban a kisebbségi tematika egyik központi kérdéssé vált, míg a magyar nyelvű szociológiában és a történettudományban az utóbbi évtizedben vált megkerülhetetlenné. Harmadrészt a magyar kutatási kérdés-hagyományok a somorjai Fórum Intézet, illetve a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet révén az adott országok nem magyar kisebbségeinek kutatásában is adaptálódtak. A magyarországi kisebbségkutatás sajátossága pedig az, hogy legalább öt markáns, egymástól különböző csoport kutatása folyik párhuzamosan (magyarországi nemzetiségek, külhoni magyarok, romák, zsidóság, migránsok) és ezen csoportok szerveződésének, a problémáik kezelésének összehasonlítása nemzetközileg is fontos tanulságokkal jár. A negyedik nagyon fontos dolog, hogy az ezredfordulón induló szakemberek nemzedékénél a kutatói szerep levált a társadalomépítői küldetéstudatról. Pontosabban az előbbi szakmai megfontolás vált a dominánsá, de úgy, hogy közben a kisebbségi közösségek aktuális problémáira is választ akarnak adni. Lásd például Szabó Á. Töhötöm vagy Székely István Gergő és kollégái munkáit. Milyen viszonylatok között szerveződnek nemzeti alapon ezek a közösség: az anyaország, a többségi nemzetépítések között, az elitek mennyire hatékonyan tudják saját társadalmukat szervezni, illetve milyenek a nemzetközi hatások. Eleve a „kisebbségi közösség” megnevezés azt jelenti, hogy nem pusztán a magyarul beszélők társadalmi csoportjáról van szó, de nem is a vágyott „kisebbségi társadalomról”, hanem a kulturális-nemzeti azonosság alapján szerveződő közösségről. A kisebbségi közösség hatékonyságának (akinek jobban hangzik: modernségének) mutatóinak másik csoportja a kisebbségi kompetenciák hívószó alá sorolható be.
– Tudnak-e a kutatók olyan következtetéseket levonni, amelyekkel akár valami stratégia-féleség készíthető a jövőre vonatkozóan?
– A társadalmi- vagy nemzetstratégiák nem szövegek, hanem egy intenzív közösségi szocializáció, reflektált önszemlélet, nemzedéki termékei. Az 1937-es Vásárhelyi Találkozó és annak határozatai, amelyek a maguk nemében egyedülállóak, egy tudatos új elitteremtés eredményei. A Budapesten „erdélyi”-ként szocializálódottak Reform Tömörülés szétesése, illetve a kolozsvári magyar központi könyvtár és a szakkollégiumi bentlakás programjának kudarca után nem hiszem, hogy a Bulgakov kocsma lenne az erre alkalmas szerkezet. De hasonló módon, más okokból az Sapientia Eredélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) sem tudja ezt betölteni. Amikor az EMTE egyik vezetőjétől megkérdeztem, hogy miért olyan amilyen a kommunikációs tanszék honlapja, – azaz miért nem az a központi tudásportál Erdélyben –, csak azt hajtogatta, hogy van honlapja, pont úgy, mint a többi tanszéknek stb.
A székelyföldi kisvárosokban létrejövő kezdeményezések pedig sok okból kifolyólag nem alkotnak hálózatot. Pl. az 1500 ottani RMDSZ tanácsosnak nem folyik a folyamatos képzése, nem szembesülnek a „jó példák” tapasztalatival sem (a teljesség igénye nélkül: a LAM Alpítvány, a Góbé termék, a CEMO, az Igen, tessék! mozgalom, a gyergyóremetei településfejlesztés, az Areopolisz és az Örökségünk egyesületek munkája stb.) A szerves, morálisan is megalapozott közösségi szocializáció nélkül a nemzetstratégia vagy épp az autonómia–szövegelés írott malaszt, pótcselekvés marad. Ez nem azt jelenti, hogy ne készülnének fontos anyagok a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézetben, a Kvantum csoportnál, a Babes-Bolyai Tudományemetem (BBTE) Szociológia Tanszékén, a Kriza János Néprajzi Társaságnál, a csíkszeredai Regionális és Antropológiai Kutatások Központjánál, a KAM-nál, az Omnibusznál, a csíkszeredai volt Soros Központ közreműködésével a turizmus, a területfejlesztés, a népesség előszámítás, az agrárgazdálkodás és más kérdések tekintetében. A magyarságpolitikában a Nemzetpolitikai Kutatóintézet és a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának dokumentumai vagy a régebbi külügyi stratégia mellett én a Sólyom László kezdeményezte 2010-es konferenciát és az A határon túli magyarság a 21. században című című kötetet tartom a legfontosabbnak. Mindezekkel nem csak az a baj, hogy a „szakértői okostojáskodás” eléri-e a politikusok ingerküszöbét, hanem, hogy van-e olyan szakapparátus, amely képes ezeket az eredményeket nap mint nap a nyilvánosság és a döntéshozók felé közvetíteni?
– Európa, az Unió segítette-e a nemzetiségeket az egymás felé közeledéshez? Biztosított-e a jog és a jogorvoslat?
– Az Unió alapszerződésében nincs kisebbségjogi elvárás, nincs külön kisebbségi panaszeljárás. Vizi Balázs tanulmányai világosan tisztázzák ezeket a kérdéseket. Ugyanakkor a kapcsolattartásban és az Uniós fejlesztési pénzek lehívásában, ma már természetesnek vett, de történelmileg óriási változások következtek be. A székelyföldi agrárvilágból a XX. században mindig csak elvittek, a termőföldalapú támogatás és a különböző uniós pályázatok révén az utóbbi évtizedben azonban ez megfordult.
A helyben élők készségein múlik, hogy miként tudják ezt felhasználni. A határ-menti fejlesztési programok hasznosulásából leginkább a partiumi és a bánsági magyar nyelvtudás felértékelődése látszik, de itt sem volt hálózati stratégia a forrásfelhasználás maximalizálására. Kívülről – igen bárki mondhatja marslakóként – úgy néz ki, hogy nem is érzékeli a romániai magyarság a léptékváltásokat legyen az például a vasúti névhasználat, a Homoród-mentén lezajló útépítések, a csatornázás, a földgáz bevezetése stb.
Nem csak a Székelyföldre leszűkítve érvényes, hanem általánosan kulcskérdés az erdélyi magyarságra vetítve is a készségek intézményes fejlesztésének problémája. Hányan tudnak jó eredménnyel leérettségizni? Megoldódik-e román nyelvtanulás körüli áldatlan tehetetlenség? Mikor lesz középfokú angol nyelvtudása a romániai magyar érettségizők döntő többségének? Ugyanígy az érettségizők informatikai tudása eljut-e egy alapprogramozásig, honlap-készítésig? Erre persze lehet hárító választ adni: nálunk nincs középfokú állami nyelvvizsga, a tantervek Bukarestből érkeznek, majdhogynem általános a számítógéphiány stb. Ez azonban a megnyílt szolgáltatói és munkaerőpiacon senkit nem érdekel. Székelyföld nagy kitörési pontja a múlt század eleji mezőgazdasági válságból, majd a két világháború közti túlnépesedésből, a szocialista iparosításban az írni-olvasni tudók magas aránya és a folyamatos családi stratégiaként működő képzési mobilitás volt. Ez úgy látszik, ma sincs másként, sőt az Uniós kihívások ezt még inkább megkövetelik. Volt-e valahol a Székelyföldön érettségi eredmények problémája városi, megyei tanácsülés témája? Erre is ismerem az önfelmentő választ: miért a románoknál volt? De akkor mi is az összehasonlítási alap, mi is a hagyományhoz való viszony?
– Tíz éves ebben a formában ez a tábor? Mit lát: hová fejlődött? Megvan a kellő látogatottsága? Létezik a Kárpát-medencei kisugárzás? Év közben is együtt dolgoznak ezek a szakemberek? Milyen a nemzetközi visszhang és a kapcsolatrendszer?
– Tízedik alkalommal rendeztük meg a szelterszi társadalomtudományi tábort, de két évben elmaradt, tehát 12 évről van szó. A tábor funkciója egyrészt az, hogy a különböző társadalomtudományi területek kutatói tudjanak egymás munkájáról, másrészt egyfajta találkozási pont, ahol ki lehet beszélni nyugodtan – akár nyilvánosan akár kisebb körben – a szakmai problémákat, harmadrészt a fiatal kutatók számára egyfajta bemutatkozási lehetőség. Évente 60-70 fő jön el. Az alapító szervezők nem akartak különösebben „terjeszkedni”, romániai magyar történészeken, irodalmárokon, politológusokon, szociológusokon, etnográfusokon túl még filozófusokat, nyelvészeket próbáltunk bevonni – az utóbbiakat nem sok sikerrel –, illetve egyetemi hallgatókat, középiskolai tanárokat és a székelyföldi kulturális, tudományos intézmények munkatársait invitáljuk. Fogalmam sincs a kisugárzásról, a rendszeresen megjelenő magyarországi szakemberek (régebb Benda Gyula, Juhász Pál, Hadas Miklós és mások) örömmel, okulva okítottak. Ebben az évben először voltak itt a szlovákiai Fórum Kisebbségkutató Intézet munkatársai, és nagyon érdekesek voltak egy a romániai magyarságtól eltérő pozíciókkal bíró kisebbségi közösség működéséről szóló beszámolóik és általánosabb kritikáik.
– Hogyan, kinek a segítségével valósult meg a mostani tábor?
– A tábornak immár hagyományosan a Szent Gellért Alapítvány menedékháza ad helyet. A napi egyszeri meleg ebédet és a sátorhelyeket finanszírozzák a támogatók a közös étkezéseket és a szállást a résztvevők finanszírozzák. Legfontosabb támogatónk a Hargita Megyei Kulturális Központ, valamint a fentiekben többször is emlegetett kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet és a Jakabffy Elemér Alapítvány.
Simó Márton
http://kulturhon.szhblog.ro

Felmérték az Őrkőt: mélyszegénység, analfabetizmus, színmagyar cigányok
Átfogó háztartás- és népesség-összeírást végzett augusztus elején a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet a sepsiszentgyörgyi Őrkő romatelepen a városháza felkérésére. Az eredmény több mint elgondolkodtató.
A felmérésről, amelynek terepmunkája augusztus 6–9. között zajlott, Kiss Tamás és Barna Gergő szociológusok számoltak be csütörtökön Antal Árpád polgármester jelenlétében. Mint kiderült, az összeírás a megyeszékhely szociális politikájának fő irányvonalai megrajzolásában hivatott segítséget nyújtani, információt szolgáltatva azon kritikus pontokról, ahol közpolitikai beavatkozások szükségesek. Kiss Tamás ismertetőjében kiemelte, hogy teljes nyitottságot tapasztaltak az őrkői romák részéről, és elég jelentős segítséget kaptak a több mint 1800 személyt számláló közösség vezetőitől az adatgyűjtés során. Mindössze egy háztartás maradt ki a felmérésből, mivel annak tagjai nem egyeztek bele az információk felvételébe.
Ami a begyűjtött adatokat illeti, a közösség tagjainak száma bír kiemelt jelentőséggel, hiszen eloszlatja azt a – mások mellett a sajtóban is megszellőztetett – tévhitet, mely szerint öt, vagy akár hatezren is élnek a telepen. Mint kiderült, a valós adat 432 háztartás, 1828 személlyel, tehát a megyeszékhelyi közvélekedés messze eltúlozza az őrkői romák létszámát. Antal Árpád ennek kapcsán megjegyezte, hogy a legutóbbi országos népszámlálás eredményei alapján következtetni lehetett arra, hogy a valósághoz leginkább a kétezer körüli lélekszám állt, és ezzel az összeírással sikerült megerősíteni ezt a feltételezést.
Lesújtó, de várható eredmények
Az intézet vizsgálódása hat területre terjedt ki, ezek a lakáskörülmények, vagyoni és jövedelmi helyzet, nyelvtudás, iskolai végzettség, iskoláztatás, munkaerő-piaci helyzet, és végül a demográfiai szerkezet és folyamatok. Az első két terület, amint az a helyzetet ismerők számára eddig is világos volt, elsősorban arra világít rá, hogy a telepen élők jelentős része mélyszegénységben tengeti mindennapjait. Így, noha az egy személyre eső lakófelület nagyobb, mint a megyeszékhelyi átlag, a háztartások 95 százalékában nincs vezetékes víz, 97 százalékában mellékhelyiség és 22 százalékában elektromos áram, és mindössze 3,2 százalék azok aránya, akik gépkocsival rendelkeznek. Az alapvető háztartási gépek terén sem túl fényes az arány, alig éri el a húsz százalékot például a mosógépek esetében – részletezte Kiss Tamás. Lovat ezzel szemben a háztartások 23 százalékában tartanak, ami összesen 108 állatot jelent.
Noha húsz éve létezik a Néri Szent Fülöp iskola, sokan arra sem mennek, vagy idő előtt otthagyják az intézményt.
A fentieknél is súlyosabb az iskolázottságra vonatkozó adatcsomag, mely szerint 12 százalék azon tíz év felettiek aránya, akik elvégezték a kötelező nyolc osztályt, az írástudatlanság viszont 42 százalékos – ugyancsak a 10 év felettiek körében. Ezen belül is a legmagasabb arány a 30-39 és az 50-54 éves korosztályban jellemző. Az iskolás gyerekek is alkotta háztartásokban élők több mint fele a magas költségekkel magyarázza az iskoláztatás elmulasztását. Ehhez kapcsolódóan a román nyelv ismerete is húsz százalék alatti, illetve a közösség több mint kilencven százaléka magyar cigánynak vallja magát. Antal Árpád utóbbi kapcsán konkrét adatokkal is szolgált, melyek szerint a Néri Szent Fülöp iskolában – noha több mint hatvan gyerek kezdte az első osztályt – nyolcadikban már csak tízen vannak. A legtöbben 12-13 évesen hagyják abba tanulmányaikat. A polgármester rámutatott: az oktatás terén kell komoly változásokat elérni, ugyanis a munkaerő-piaci elhelyezkedéshez legalább egy szakközépiskola elvégzésére rá kellene venni a közösség tagjait.
Az iskolázottsághoz hasonlóan a foglalkoztatottság tekintetében siralmas az összeírás eredménye. Eszerint a foglalkoztatottak száma 91, ami a teljes népesség 5, a 15 év fölöttiek 8 százalékát teszi ki, és bár utóbbi csoport esetében a munkanélküli kategóriába 47 százalék, azaz 519 személy sorolható, gyakorlatilag 76 százalékot is meghaladja azok aránya, akiknek ténylegesen nincs munkájuk. Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy a fő jövedelmi forrásként a szociális segély, illetve a gyermekek után igényelhető juttatások szerepelnek.
Végül a demográfiai szerkezet kapcsán említésre méltó még, hogy Sepsiszentgyörgy más részeihez képest az Őrkő sokkal fiatalabb korszerkezettel bír, viszonylag közepes szaporulati mutatókkal, valamint az is bebizonyosodott, hogy egy igen zárt közösségről van szó, a betelepülés elenyésző, a közösség tagjainak 95 százaléka helyi születésű, illetve a külföldre történő migráció sem jellemző.
Antal Árpád szerint első látásra egy harmadik világbeli ország lakóinak helyzetképét mutatja az őrkői közösség, ezen pedig csak drasztikus szociális politika módosításokkal lehet segíteni, amíg nem késő.
Nagy D. István
Székelyhon.ro

Kárpát-medencét átfogó Magyar Szórvány Napja
A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) tagszervezeteinek képviselői arról számoltak be a szórványszakbizottság tegnapi ülésén, hogy mindenütt készülnek a november 15-ei eseményekre, így egy átfogó rendezvénysorozat valósul meg a Magyar Szórvány Napján. A Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének napjára időzített rendezvény az RMDSZ javaslatára idéntől az egész Kárpát-medencére kiterjed.
A Máért tegnapi, Budapesten megtartott gyűlésén az RMDSZ részéről Winkler Gyula európai parlamenti képviselő tájékoztatta a résztvevőket a Magyar Szórvány Napjának erdélyi eseményeiről. Elmondta: harmadik alkalommal ünneplik Erdélyben a Magyar Szórvány Napját, a központi rendezvénynek idén Nagyenyed lesz a házigazdája, a kulturális programok mellett oktatással foglalkozó szórványkonferenciára is sor kerül, ahol megvitatják és kiértékelik az RMDSZ két sikeres szórványprogramját: a Szórvány–Székelyföld együttműködést és a Fogadj örökbe egy műemléket programot. Továbbá november 16-án és 17-én is tartanak szórványnapi ünnepségeket, így többek között Beszterce, Fehér, Szeben, Brassó, Hunyad, Temes, Arad megyében ünneplik meg a Magyar Szórvány Napját.
A Máért szórványszakbizottságának napirendjén szerepelt a nagyvárosi szórvány kérdésköre is, amelynek előadója Bodó Barna, a szórványszakbizottság társelnöke volt. A téma kapcsán Winkler Gyula tájékoztatta a résztvevőket, hogy az RMDSZ kiemelt fontossággal kezeli a szórványkérdést, a kolozsvári székhelyű Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársainak kutatásaira építve, közösen dolgoznak ki cselekvési tervet, amely választ tud adni a 21. századi kihívásokra a nagyvárosi környezetben élő magyarok számára.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nő a passzivitás az erdélyi magyar választók körében

Indul az internetes választási regisztráció
Csütörtöktől interneten is regisztrálhatnak a magyarországi választási névjegyzékbe azok a határon túli magyarok, akik voksolni szeretnének a jövő évi országgyűlési választásokon. Levélben Erdélyből szerdáig több mint 20 ezren jelentkeztek.
November 1-jétől már az interneten is kérhetik a választási névjegyzékbe vételhez szükséges regisztrációjukat a határon túl élő kettős állampolgárságú magyarok – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI). Amint arról már korábban írtunk, a 2014. tavaszi országgyűlési választáson a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok közül azok vehetnek részt, akik a regisztrációjukat eljuttatják az NVI-hez postai vagy péntektől akár elektronikus úton. A regisztráció tíz évig érvényes, és automatikusan meghosszabbodik, ha valaki részt vesz egy választáson, vagy ha az adatait frissíti, módosítja. A határon túli magyarok postai regisztrációja – mint ismeretes – augusztus elsejével indult el.
A Nemzeti Választási Iroda honlapján közzétett adatok szerint tegnap délutánig 47640 választási regisztrációs kérelem érkezett az NVI-hez, a legtöbben, 20773-an romániai értesítési címet adtak meg a későbbi kapcsolattartásra. A második legnépesebb tábor a délvidékieké, az ott élő kettős állampolgárok közül eddig 12969-en regisztráltak. A választási iroda az előzetes bejelentések értelmében november folyamán, a kérelmek elbírálását követően kezdi meg a visszaigazolásokat.
Kényelmes megoldás
Tulajdonképpen az állampolgárok kényelmét szolgálja az a tény, hogy akár otthonról, a számítógép elől is lehet regisztrálni a választásokra – vallja Zsigmond Barna Pál, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetője. „Eddig a választási regisztráció úgy történt, hogy az érintettek postán megkapták a regisztrációs kérelmet, esetleg beszerezték a főkonzulátuson, vagy letöltötték az internetről. Miután kitöltötték papíron, leadták a főkonzulátuson, vagy elküldték postán” – emlékeztetett. Péntektől lehetőség van arra, hogy amennyiben valaki e-mailben kéri a visszaigazolást, akkor e-mailben is kaphatja meg, tehát minden elektronikusan történik. A főkonzul felhívta a figyelmet arra, hogy a személyi adatok kitöltésénél fontos a magyar személyi lakcímkártya adatainak beírása. „Amennyiben postacímet adnak meg, a román személyi igazolványban szereplő megnevezéseket kell használni annak érdekében, hogy házhoz jusson a küldemény” – hívta fel ugyanakkor a figyelmet a főkonzul.
Kérdésünkre, hogy lekéstek-e a jövő évi magyarországi szavazásról azok a személyek, akik még nem nyújtották be az állampolgársági kérelmüket, Zsigmond Barna nemmel válaszolt. „Aki szeretne részt venni a magyarországi választásokon, de még nem nyújtotta be az állampolgársági kérelmét, minél előbb, néhány héten belül jelentkezzen, mert ellenkező esetben kifuthat az időből” – hangsúlyozta a diplomata. Interneten a Valasztas.hu, illetve az Nvi.hu oldalon lehet regisztrálni a jövő évi választásokra, az említett oldalakon kitöltési segédlet is található. „Amennyiben valakiknek gondjai akadnak a kitöltésnél, befáradhat a főkonzulátusra, itt segítünk. Ugyanakkor továbbra is megmarad a papíralapú regisztráció lehetősége” – hívta fel a figyelmet a főkonzul.
Felgyorsul a folyamat
„Az online regisztráció bevezetése az írásban benyújtott kérések feldolgozását is felgyorsítja” – mutatott rá eközben a Krónika érdeklődésére Magdó János kolozsvári főkonzul. Mint részletezte, a kolozsvári főkonzulátus eddigi tapasztalatai azt mutatják jelentős érdeklődés mutatkozik a választási regisztráció iránt, legtöbben a kihelyezett konzuli napokat vagy az állampolgársági eskütétel napját használják ki erre a célra. Megtudtuk, augusztus óta néhány ezres nagyságrendben regisztráltak az új magyar állampolgárok a kolozsvári főkonzulátuson.
Segítenek a demokrácia-központok
„Mi első sorban azoknak tudunk csak segíteni, akik papíron akarnak regisztrálni. Aki bejön az irodáinkba, annak továbbra is a nyomtatott formában intézzük a regisztrálását. Az online regisztrálás igazából azoknak van, akik otthonuk kényelmében, délután, munka után akarnak bejelentkezni” – magyarázta Nagy József Barna, az állampolgársági ügyintézésben nagy szerepet vállaló demokrácia-központok hálózatának nagyváradi irodavezetője. Hogy mennyire lesz népszerű az internetes bejegyzés, azt nem tudta megjósolni, de az elmúlt időszakban már több fiatal is jelezte neki, hogy csak erre vár, hiszen a ifjabb generáció inkább az elektromos megoldásokat részesíti előnyben. Szerinte eddigi munkájuk sem fog megcsappanni, mivel a vidékiek többsége nem internetezik. Pontos statisztika ugyan nem készült arról, hogy irodáikon keresztül eddig hányan regisztráltak, de Nagy József Barna növekedett érdeklődést tapasztal az elmúlt időszakban. Tájékoztatása szerint Váradon tegnap, alig egy pár óra alatt hetven személy regisztrált, míg például az érmellék központjában, Érmihályalván ezen a héten már háromszázan jelezték választási szándékukat.
Egy mandátum sorsáról dönthetünk
Amint arról korábban beszámoltunk, a honosított erdélyi magyarok legfeljebb egy mandátum sorsáról dönthetnek a 2014-es magyarországi országgyűlési választásokon. Minderre a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet legfrissebb kutatásainak az eredményeiből derült fény. Mint rámutatnak, a jövő tavasszal esedékes anyaországi megmérettetésen várhatóan 70–80 ezer, magyar állampolgársággal is rendelkező erdélyi voksol majd. Számításaik szerint jövő júniusra egyébként várhatóan mintegy 260 ezer szavazó korú erdélyi magyar lesz magyar állampolgár, ám csupán 25–30 százalékuk fog voksolni – a részvétel jelentős mértékben függ majd attól, hogy megszervezik-e a szavazólapok begyűjtését, vagy a szavazóknak kell azt eljuttatniuk a megfelelő helyre. A felmérés eredményeiből ugyanakkor kiderül, hogy a megkérdezettek 25 százaléka még nem tudja vagy nem árulta el, kire szavazna, ugyanakkor a pártpreferenciával rendelkezők 86 százaléka a Fideszt, hat százaléka az MSZP-t, négy a Jobbikot, két százaléka pedig az Együtt 2014-et támogatja.
Összeállításunk szerzői:
Bálint Eszter, Kiss Előd Gergely, Kozán István, Vásárhelyi-Nyemec Réka közösségekért, és természetesen támogatja törekvéseiket, igényeiket.
Szabadság (Kolozsvár)
Krónika (Kolozsvár)

Sajtóprésben az erdélyi magyarság
Valamennyi újság, rádió, televízió örül, ha nézettsége, olvasottsága nő, s valójában mindent meg is tesz ennek érdekében, tehát semmi rendkívüli nincs abban, hogy az ETV, azaz az Erdélyi Magyar Televízió is a Kisebbségi Kutatóintézet nemrég végzett felmérései alapján nyugtázhatta: az erdélyi magyar háztartások 58 százalékában jelen van, s hogy az elmúlt három év alatt nézettségük 20,3 százalékról 35,8 százalékra nőtt.
Lehet, kissé elrugaszkodott az említett nézőszám, de fogadjuk el, hisz végül is az ETV-nek vannak igen jó és tanulságos műsorai, egyebek közt a Kós Károly Akadémia előadásainak közvetítése, a magyarországi televízióktól átvett hazai művészportrék, az eredeti és vonzó főzőműsorai, fiatalos és lendületes magazinjai. Igaz, „nem agresszív”-nek titulált híradójuk amolyan fából vaskarika, ugyanis a hír az hír, objektív és pontos, nem lehet sem szelíd, sem agresszív, csak ha a szerkesztő – minden bizonnyal politikai sugallatra – ezzel a jelzővel illeti. Pucérra vetkőztetve inkább azt jelenti: szót sem ejtünk az RMDSZ ellenzékének rendezvényeiről, nem adunk helyet más vélemények megfogalmazóinak, azaz kiszorítjuk a másságot műsorainkból.
Ám a legnagyobb gubancot mégis a Sajtóprés című műsor jelenti, ahol néhány „sajtómunkás” úgy osztja az észt, hogy megfagy a lélek is az emberben. Értjük mi Gáspárik Attilát, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatóját, meg kell szolgálnia, hogy igencsak közepes képességű aktorként az RMDSZ marosvásárhelyi klikkjének jóvoltából az elmúlt huszonvalahány esztendőben igazán jelentős pozíciókat sikerült elnyernie, köztük a színház igazgatói posztját is, de mintha esetében nem működne Mikszáth Kálmán dzsentri hősének ama meggyőződése: ha hivatalt kap az ember, eszet is ad hozzá a Jóisten. Hogy mélyen lenézi a székelység minden törekvését, küzdelmét, harcát, hogy legutóbbi nagy megmozdulásunkat is amolyan maoista nagymenetelésnek titulálta, s csak amiatt érez mély felháborodást, hogy színháza igazgatóját Bukarest, nem a helyi politika nevezi ki – önmagát jellemzi, s a marosvásárhelyi nyomott, megalkuvó hangulatot sugározza a nézők felé. Parászka Boróka sem szabadul budapesti liberális mentorai bűvköréből, s amolyan másodrendű, elvetendő, székelykedő attitűdnek tekinti az erdélyi autonómiaküzdelmeket, szinte kikérve valamilyen magasabb rendű eszme nevében, hogy nemcsak a nyomorgó cigányság felemelésének kérdése áll a romániai magyarság politikájának homlokterében, hanem amolyan békaügető-versenyszerű autonómiatüntetéseket szervez. Érdekes mód, megvalósult joggyakorlatot lát, s magyar feliratokat ott is, ahol nincsenek, s akár a jó öreg bürokraták, folyamatosan írásos összefoglalóban tájékoztatná a megye és Marosvásárhely román vezetőit a megvalósult kisebbségi jogokról. Úgy tesz, mintha beadványokkal, törvénycikkelyek felsorakoztatásával jobb belátásra lehetne bírni – teszem azt – egy olyan rendőrfőnököt, aki visszaeső bűnözőnek nevez egy embert, aki soha bíróságot sem látott. Ráadásul gyanúsnak ítél minden civil tiltakozást, mert néha-néha valahol, valaki társaságában pártembereket is vélt felfedezni. A műsorvezetőnek, sajnos, nehezen forog a nyelve, s bele-belebonyolódik még a kérdésekbe is, nemhogy a vitát irányítani tudná. S mintha folyamatosan rettegne, hogy véletlenül az RMDSZ irányvonalától picit is elhajló vélekedés füle hallatára elhangzik. A Népújság alapító, tapasztalt és jó ideig regnáló főszerkesztője, Makkai János szemmel láthatóan érzékeli ugyan a nemzetiségi feszültségtől terhes társadalmi közeget, melyben véleményt fogalmaz, de mintha tartana Parászka Boróka fullánkosan pergő nyelvétől és globalizmustól terhelt, meglehetősen éles eszétől is. A Brassói Lapok főszerkesztőjének, Ambrus Attilának nagy ritkán megfogalmazott különvéleménye is túl halovány ahhoz, hogy egy mákszemnyit is fordítson az asztaltársaság által sugallt demoralizáló hangulaton: üljünk nyugton, esetleg fogalmazzunk beadványokat az épp regnáló hatalmasoknak, haladjunk az RMDSZ kijelölte úton, s drukkoljunk, mielőbb ismét kormányra jussanak, hogy nekünk is csurranjon-cseppenjen valami. Sajnos, kikopott körükből az a történész is, aki mérsékelt hangerővel ugyan és igen visszafogottan, de ellenvéleményt fogalmazgatott meg, így hát megy zavartalanul a hablatyolás, lesajnálás, ellenségkeresés, tőkéslászlózás, az anyaországi kormánytörekvések fitymálása, a jó itt és így nekünk hangulat gerjesztése.
A heti véleményműsor legnagyobb baja azonban, hogy uralja az a szájtartás, mely a szórvány- és tömbmagyarság helyzet- és magatartásbeli különbözőségeit kihasználva ellentétet szít. Hogy a Sajtóprésnek mindeddig nem volt civil kurázsija ahhoz, hogy markáns ellenvéleményt megfogalmazó újságírót, akár egy Bakk Miklós-mértékű, nemzeti gondjainkat összetettebben látó politológust is asztalához ültessen, egyfajta gyávaságra vall, de bizonyára úgy érzik, nincs olyan intellektuális erő Erdélyben, mely méltó lenne őhozzájuk.
Tudjuk, Marosvásárhely más világ, ma is hordja Fekete Márciusa tanulságait, félelmeit, megalkuvásait, féltik a törékeny és kétes egyensúlyt, melyet kínkeservesen teremtettek meg – csak azt felejtik, hogy önfeladásuk árát nem ők, hanem gyermekeik és unokáik fizetik majd meg.
Az ETV Medgyessy Péter tiszavirág-életű magyar miniszterelnök ajándéka Marosvásárhelynek, s mintha mindmáig pecsétként viselné magán az ügynökmúltú bankár-politikus habitusát is.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sepsiszentgyörgy szerint a világ
Napokon belül elindulhat a sepsinet.ro. Célja: a városból elszármazottak és az itt maradottak egybekötése.
A honlapot a Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint azért hozták létre, hogy kapcsolatot teremtsenek a külföldön élőkkel, hogy minden ügyben, amely fontos segíthessenek. Az elöljáró erről sajtótájékoztató keretében számolt be. „A Sepsiszentgyörgyről elszármazottak városunk nagykövetei a világban. Mi tájékoztatjuk őket a helyi történésekről és reméljük, hogy lendületet kapnak ahhoz, hogy hazatérjenek” – mondta Antal. Leszögezte: ha hazatérnek itthon is kamatoztathatják tudásukat, tapasztalataikat és pénzüket.
A jelenleg tesztelés alatt lévő hálózathoz máris több Londonban, Stuttgartban, Regensburgan és Magyarországon élő sepsiszentgyörgyi születésű személy csatlakozott.
A www.sepsinet.ro honlap a magyarországi Központi Statisztikai Hivatal által koordinált SEEMIG projekt keretei közt működik. Ennek többek közt célja, hogy megbízható adatokat szolgáltasson a migrációs, munkaerő-piaci és demográfiai folyamatokról és segítsen ezen folyamatok kezelését célzó stratégiák kialakításában és a hatékony adatgyűjtésben. A közreműködő partnerek köre kiterjed a kutatóintézetekre, egyetemekre, statisztikai hivatalokra, valamint helyi önkormányzatokra nyolc országból és megfigyelő státuszú partnerekre további három országból. Sepsiszentgyörgy önkormányzata mellett Romániából Hargita Megye Tanácsa és a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet vesz részt a programban.
Szabó Enikő
Székelyhon.ro

Nem tudni, hányan vagyunk (Megdöbbentő kutatási eredmények)
Fogalmunk sincs arról, hogy valójában mekkora Románia lakossága – összegezte Kiss Tamás szociológus azokat az eredményeket, amelyeket a délkelet-európai migrációs, demográfiai és humánerőforrás-folyamatok vizsgálatára irányuló Seemig-programban eddig feltártak.
A tíz országban zajló, 2012 nyarától 2014 decemberéig terjedő kutatás a térség hosszú távú közpolitikáinak és stratégiáinak kidolgozását kívánja elősegíteni. Romániából a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Hargita megye és Sepsiszentgyörgy önkormányzata vesz részt a felmérésben, amelynek előtanulmányát tegnap mutatták be.
Első lépésként az adatforrásokat és a legújabb migrációs erővonalakat próbálták azonosítani, és mindjárt ki is derült, hogy jelentős gondok vannak Románia személyi nyilvántartásaiban. Vannak adatai az Országos Statisztikai Hivatalnak, adott a 2011-es népszámlálás és a változásokat úgy-ahogy követő helyi, bel- és külügyminisztériumi jegyzékek. A ki- és bevándorlás regisztrációja azonban az állami meghatározás miatt valójában éppen a célcsoportokat nem képes befogni, illetve csak nagyon kis százalékukat. Bevándorlónak ugyanis azok számítanak, akik külföldi állampolgárok (és a román hatóságokkal egyetértésben telepednek le Romániában) – csakhogy ezzel kihagyják a számításokból az ukrán és moldovai lakosok tömegét, akik 1991-től kaphatnak romániai útlevelet, és emiatt nem is szerepelnek a migrációs statisztikákban (csak Bukarest első kerületében vannak bejelentve). Kivándorlónak pedig azokat a román állampolgárokat tekintik a román hatóságok, akik az egyetértésükkel hagyják el az országot. Csakhogy ezt sehol sem kell bejelenteni, így nem tudjuk, hányan élnek a határokon kívül. És nem túl hízelgő Romániára nézve, hogy a külföldi kimutatások sokkal pontosabbak. 2001 és 2008 között például 230 ezer román állampolgárt írtak össze Németországban (és számuk háromévente megduplázódik), miközben itthon ezeknek alig 6,9 százaléka, 15 ezer személy szerepel a német földön élők jegyzékében. Magyarország egyre kevesebb erdélyi magyart vonz, igaz, a magyar útlevél több ajtót megnyitott előttük. De ők is hiányoznak: a Magyarországon élő román állampolgároknak 8,4, az Olaszországban élőknek 1,9, a spanyol honba telepedetteknek pedig mindössze 0,3 százaléka jelenik meg a romániai adatbázisokban; utóbbiak száma már három éve meghaladta a 800 ezer főt, és itthon még csak 2500-ról tudtak a hatóságok. A Világbank adatai szerint hozzávetőlegesen 2,7 millió román állampolgár él külföldön, és ez még nem minden. A romániai választói névjegyzék 18,4 millió nevet tartalmaz, ami – a kiskorúak hozzáadásával – 22,5 millió fölötti lakosságot jelent, miközben a 2011-es népszámláláson 19 millió jött ki. Az Országos Statisztikai Hivatal azonban 21,4 millió személlyel számol. Kiss Tamás szerint az ország valós lakossága 19 millió alatti, a választópolgárok száma pedig 15,4 millió körül lehet.
Azt tudjuk, hogy azért adtak hozzá – papírokból – 1,2 millió személyt a népszámlálási eredményhez, mert a húszmillió fölötti létszám több anyagi forrást és európai parlamenti mandátumot jelent, de a többmilliós különbség olyan nagy, hogy minden egyes statisztika, társadalmi-gazdasági mutató, referendumküszöb, arányok, százalékok hitelességét megkérdőjelezi. Ugyanakkor világos üzenetet közvetít arról, hogy mennyire komoly ország Románia, ahol többek között a régióátszervezést is „a belső migrációval” próbálták igazolni, tekintet nélkül arra, hogy valótlan adatokra és a Ceauşescu-korszak következményeire építették érveiket – tette hozzá Antal Árpád polgármester, arra is figyelmeztetve, hogy „egészséges, eredményes közpolitikákat” így szinte lehetetlen kidolgozni. Szerinte az a tragikus, hogy az ország megfelelő intézményei úgy döntenek közérdekű kérdésekről, hogy fogalmuk sincs a valóságról, és nem is próbálnak rendet teremteni a zűrzavarban.
A tanulmányt Bukarestben is bemutatják az országos statisztikai intézet és a kormány képviselői előtt, és bár gyors változásokra nem számítanak, remélik, hogy egy uniós pénzből készült kutatásra a román és az európai intézmények is odafigyelnek.
Demeter J. Ildikó

Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar állampolgárságú erdélyiek
Az erdélyi magyarok egyharmada már igényelte a magyar állampolgárságot, 2014 májusára várhatóan 260 000 erdélyi magyar rendelkezik majd azzal, és becslések szerint várhatóan 65–80 ezren szavaznak majd a magyarországi országgyűlési választáson – ismertették tegnap Sepsiszentgyörgyön a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet felmérésének eredményeit.
Az Erdélyi magyarok a magyarországi és a romániai politikai térben című kutatás eredményét Kiss Tamás szociológus mutatta be tegnap délután a városházán. Míg Romániában a moldovai és az ukrajnai románok támogatásával kapcsolatosan teljes a konszenzus, ezzel szemben Magyarországon a határon túli magyarok támogatása jó esetben is megosztó, a támogatáspolitikai lépések jóval kisebb konszenzust élveznek, az egészségügyi ellátást például elutasítják – magyarázta. A 2012-ben és 2013-ban az erdélyi magyarok körében végzett felmérések azt mutatják, a magyar állampolgárság kérdése teljes konszenzusnak örvend, egyharmaduk már igényelte azt, a Székelyföldön valamivel nagyobb mértékben, mint máshol. Ugyanakkor főleg a mobilisabb réteg (fiatalok, magasabban képzettek) képviselői kérik a honosítást, szimbolikus és pragmatikus meggondolásból, s noha az új migrációs hullámban Magyarország egyre kevésbé vonzó, a magyar útlevél „tőkeként konvertálható”. A társadalomkutatók számára újdonság, hogy az erdélyi magyarok otthonosabban mozognak a magyarországi politikai rendszerben, mint a romániaiban, adataik szerint a magyar állampolgársággal rendelkező erdélyi magyarok 38 százaléka élni kíván szavazati jogával, ez az arány magasnak tekinthető – hangzott el. A magyarországi politikai mezőt az erdélyi magyarok ugyanakkor „barát–ellenség” viszonyrendszerben fogják fel, a döntő többség egyértelműen a Fideszt támogatja, a Jobbik támogatása elenyésző az erdélyi magyarok körében, hasonlóan az MSZP-hez. Arra a kérdésre, hogy magyarországi pártok milyen mértékben támogatják az erdélyi magyarok érdekeit, azt a választ kapták, hogy a Fidesz 57 és 66 százalékban (tavalyi, illetve idei mérés), az MSZP 5 és 4, a Jobbik 3–3 százalékot kapott. A Fideszt ugyanolyan arányban támogatják az erdélyi magyarok, mint az RMDSZ-t – vélekedett Kiss Tamás. A magyar országgyűlési választásokon, 65–80 000 voksolót modelleznek (85–86 százalékuk várhatóan a Fideszt választja), ám ez a szavazószám egy országgyűlési képviselői mandátumhoz sem elegendő.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Néhány év alatt 235 településen szűnhet meg a magyar oktatás
Górcső alatt a nagyvárosi szórványközösségek gondjai
A nagyvárosi szórványról szervezett konferenciát az RMDSZ Főtitkársága és a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (ISPMN) december 13-án délelőtt a kolozsvári Minerva Egyesület Cs. Gyímesi Éva-termében. Az öt órán át tartó értekezlet első részében az erdélyi nagyvárosokban élő szórványközösségek különböző jellegzetességeit, gondjait vették górcső alá, míg a második részben kimondottan a nagyvárosi szórványban élő magyarság oktatási kérdéseivel foglalkoztak. Kiss Tamás szociológus megdöbbentő hírrel szolgált: az Országos Statisztikai Intézet (INS) által közzétett demográfiai adatok alapján pár év múlva 235 erdélyi településen kerül veszélybe a magyar nyelvű közoktatás, de a szakember a megszűnés Damoklesz-kardját is „meglengette” a hallgatóság előtt. E célból létrehozták az iskolakveszelyben.ro honlapot, amely átfogó felmérést készít minden erdélyi megye tanintézetéről, hogy próbálják menteni a még menthetőt.
Szabadság (Kolozsvár)