(M)ilyen gazdagok vagyunk (?)
A Vásárhelyi Forgatag könyves rendezvényei sorában augusztus 27-én, csütörtökön 11 órai kezdettel kerül sor a Teleki Téka udvarán egy jelentős új kötet bemutatójára. Előzetesként nyújtunk ízelítőt a kiadványról.
(A marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, a Magyar Művészeti Kar szervezésében tartott Sütő András-konferencia előadásai. Szerkesztette: Lázok János. Megjelenik a POLIS és az UARTPRESS közös kiadásában.)
Dávid Gyula Előszó (részlet)
Az előadók egy (tegyük mindjárt hozzá: nagyobbik) része magával a Művel, annak különböző aspektusaival foglalkozott, érdemben gazdagítva a róla mindeddig kialakult képet. Több előadó is témájául választotta a Sütő pályáján is korszakhatárt jelentő Anyám könnyű álmot ígér által megtestesített önrevíziót, a könyv eszmei-poétikai tartalmát; a közösség sorsával való írói azonosulás módozatainak és eszközeinek vizsgálatát; a mű helyének kijelölését az erdélyi "otthonirodalom" történetében. Fontos adalékok kerültek nyilvánosságra a hetvenes-nyolcvanas évek irodalmi eseményeit a hátteréből olykor meghatározó Securitate szerepéről egyes Sütő-művek sorsának alakulásában; a drámáknak/előadásoknak az értelmezésre is visszaható közönségrecepciójáról, s külön a Kálvin-dráma egyházi megítéléséről; újszerű értelmezések hangzottak el Sütő és kortársai (olykor inkább személyes, olykor irodalompolitikai következményekkel járó) viszonyáról. Hallhattunk – és olvashatunk a kötetben – előadást a Sütő-mű recepciójáról az angol nyelvterületen.
Fontos hozadéka volt a konferenciának az a néhány előadás, amely meggondolkodtató adatokat és véleményt tárt elénk az életmű várható sorsáról a "digitális világban", úgyszintén azok is, amelyek – az írói hagyaték sorsának összefüggésében – egy, a Mű tudományos feldolgozása szempontjából nélkülözhetetlen kritikai kiadás lehetőségeiről illetve feltételeiről értekeztek.
A konferencia néhány előadásában azonban Sütő András személye – és esetenként az életmű egyik-másik darabja – inkább apropójául szolgált irodalmon kívüli kérdések felvetéséhez: felvetésre került Sütő András 1945 utáni, 1956-os, az 1980-as évekbeli illetve 1989 utáni közéleti szereplése, szerepvállalásainak egy-egy (pozitív vagy negatív megítélésre alkalmas) mozzanata, sőt elhangzott ezek összefüggésében a Mű esztétikai értékeit is megkérdőjelező elemzés is.
Ez utóbbiak túlmutatnak a Sütő-mű támasztotta kérdőjeleken, s bennük tulajdonképpen az egész 1945 után élt és szerepet játszott romániai magyar értelmiség számláltatik meg és találtatik híjával.
Vállalható volt-e e nemzedék számára a betagolódás a kommunista rendszerbe és ideológiába? Igazolható-e az a szerep, amelyet azokban az évtizedekben vagy az évtizedek bizonyos szakaszaiban vállalt és betöltött? Nem lenne-e elvárható, hogy Sütő – vagy bárki más abból a nemzedékből – "őszintén", "önkritikusan" nézzen szembe múltjával? Összeegyeztethető-e a Műben foglalt üzenet, állásfoglalás a "be nem vallott" vagy csak részlegesen bevallott múlt-tal?
Ezek a kérdésfeltevések – az apropótól függetlenül – arra figyelmeztetnek, hogy erdélyi magyar közösségünk múltjában vannak kibeszéletlen dolgok, amelyekkel ideje lenne szembenézni. Bízunk benne, hogy a Sütő-konferencia egy ilyen szembenézésnek is előkészítője lehet.
(Demény Péter: Sütő András nemzedéke. Egy csalódás vizsgálata)
1989 előtt egy kimondatlan szerződés létezett író és olvasó, színház és közönség között. "Én tudom, hogy erről muszáj beszélned, és tudom azt is, hogy tulajdonképpen miről beszélsz" – valahogy így lehetne lefordítani ennek a biankó szerződésnek a láthatatlan sorait. Látszólag minden művészet lényege ez, hiszen az alkotás soha nemcsak arról beszél, nem egyszerűen arról, hanem azáltal másról is, és ez a más a fontosabb, valójában azonban éppen attól fosztja meg a művészetet, ami nélkül nem létezne: a rejtélytől. […] Nos, a romániai magyar közönség bámulatos nagyvonalúsággal be tudott helyettesíteni mindent. Egészen egyértelmű volt, hogy a tronkai vencelek a román kommunista államot képviselik, Kolhaas Mihály és főleg Nagelschmidt pedig a lázadni vágyó, kétségbeesett erdélyi magyarságot; hogy Kálvin idővel Ceausescuvá válik, Szervét viszont megmarad "a mieink" közül valónak; hogy Dávid Ferenc a tiszta besúgott, Socino pedig a mocskossá lett, bár okos besúgó. A küszködés az életben és az életnek maradt (volt belőle elég, nem vitás) – a művészetnek a megfejtés jutott, egyfajta nehezen kiérdemelt megkönnyebbülésként. Márpedig ez, ismétlem, nem gyümölcsöző hozzáállás.
(Lőrincz D. József: Sütő András és az igazmondás)
A kommunizmus legfőbb bűne nem az volt, hogy kényszerítette az embereket, hanem az, hogy pervertálta is őket. A mai visszaemlékezésekben persze mindenki arról beszél, hogy elítélte a "kommunizmust", de akkoriban a gyors karrier, a pozíció számos ember számára egy elérhető cél volt, amelyért hajlandóak voltak küzdeni, és akár erkölcsi "áldozatokat" hozni. A sikeres emberek pedig igen gyakran modellekké váltak más emberek számára. Ne feledjük, Sütő kapcsán egy egész generációról beszélünk.
A másik rendet, amelynek meg kellett felelni, amelynek a nyugtalanító visszajelzéseit a hetvenes évek második felében már egyre nehezebb volt elhessegetni, és amelyek egyre súlyosabb egyéni döntéseket követeltek, a saját közösség világképe és értékvilága képezte. Vagyis az elsődleges szocializáció során elsajátított alapvető értékek, amelyek szerint az élet során a "tisztesség", a "jóérzés", az "emberség" kell vezéreljen; továbbá, a kibocsátó közösséghez a siker csúcsán is ragaszkodni kell. Ez a rend pedig a hivatalos értékvilág legnagyobb ellensége volt.
(Lázok János: Utószó helyett, részlet)
Vállalt indítékom volt a Sütő András- műhelykonferencia témaköreinek megtervezésekor olyan irodalomtörténeti megvilágításba helyezni az alkotó munkásságát, amely a műveknek az egykori, helyi és aktuális mondanivalóin túlmutató egyetemes művészeti üzenetét emeli ki. Ha az életmű legjelentősebb teljesítményeit nem akarjuk érinthetetlenül elhelyezni az első értelmezések dísztárolójában és ünnepi albumaiban, tudomásul kell/kellene végre vennünk a kommunista diktatúra idején rögzült, egyértelműen ideologikus befogadói elváráshorizontok megváltozását is. Abban az új politikai- társadalomtörténeti helyzetben, amikor a kisebbségi közösség érdekérvényesítése, illetve az irodalom szerepe alapvetően megváltozott, a fiak generációja után lassan már az unokák nemzedéke veszi át az apák és nagyapák örökségét. Sütő András munkássága kapcsán az ő számukra új jelentések keresésének lehetőségét kell megnyitni, amelyek szakmai érdeklődésüket élővé tudják tenni, ezáltal pedig új és kritikus szellemiséggel töltik fel az életmű értelmezését. Konferenciánk bevallott szándékkal erre tett kísérletet.
Ilyen szempontból izgalmas szellemi kihívásként fedeztem fel a konferencia egyik előadásában (lásd kötetünkben) annak az alkotáslélektani paradoxonnak a kifejtését, amelyet a szerző (Szász László) a Sütő-életmű – kiemelten a Csillag a máglyánvonatkozásában – az "önkritika és az önrevízió művészi gesztusaként" határoz meg. Gondolatmenete szerint a dráma konfliktusa tulajdonképpen paradox szerkezetű énprojekció: a konfliktus kifejtésében "elárulja magát az ihlet állapotában elrejtőző alkotói identitás, Sütőnél sajátos Janus-arc, Kálvin és Szervét összegyúrva." Szász László olvasatában a személyiség belső feszültségeinek ez a megkettőzött kivetítése a szerzői alapélményt nem mimetikus jellemekben fejezi ki, hanem egymásba áthatoló, megszemélyesített lírai képmásokban, következésképpen ezek harca "az alkotó identitásának ellentmondásairól, rejtőzködő attribútumairól is vall… Én-tapasztalatait és társadalmi-történelmi felismeréseit Sütő András két, ellentétes személyiségtípusnak osztotta ki a drámában" (v.ö. Szász i.m. 124, 126.).
A Sütő-életmű újraértelmezésének arkhimédészi pontját jelöli ki ez a gondolatmenet Szász László dolgozatában. Az újragondoló- újraértelmező erőfeszítések legtöbbet ígérő tendenciája feltehetően ennek az ambivalenciának az árnyalt kifejtése lehet: a kutatás remélhetően ennek révén tud majd igazán újat mondani az életműről. Az alkotói világkép hetvenes évekre eső paradigmaváltásának ez a dialektikus megközelítése végre tisztázhatná, hogy a szerző hatalomközeliségének előzetes indítékai és tapasztalatai hogyan függenek össze Sütő közéleti állásfoglalásainak hatalomkritikájával, illetve az ehhez elválaszthatatlanul kapcsolódó művek latens önkritikájával. Külön konferencia tárgya lehetne azoknak az eltéréseknek az összehasonlító elemzése, amelyek alapján e hatalomkoncepció markánsan különbözik a Székely János drámáiból kirajzolódó hatalomvíziótól.
Népújság (Marosvásárhely)

Könyvbemutatók a Tékaforgatagon
Megnyílt a harmadik könyvvásár
A könyvbemutatókkal, tematikus beszélgetésekkel és könyvvásárral érkező Tékaforgatag a kezdetektől elmaradhatatlan része az augusztus végi vásárhelyi rendezvénysorozatnak. A Teleki Téka udvarán tegnap délelőtt nagyszámú könyvbarát jelenlétében nyílt meg a vásár, amelyre kilenc vásárhelyi, kolozsvári, illetve székelyföldi kiadó és könyvterjesztő hozta el kínálatát.
Lázok Klárától, a Teleki Téka osztályvezetőjétől megtudtuk, hogy mától a könyvvásár a Maros-partra költözik, a civil sátor közelében berendezett standoknál vasárnapig válogathatnak az érdeklődők a kiállított kiadványokból. A helyszínt is figyelembe véve ezúttal nemcsak történelmi könyvek, hanem szépirodalmi alkotások, illetve gyermekeknek szóló kiadványok is találhatók a vásáron – tette hozzá a Téka osztályvezetője.
A könyvvásár megnyitóját két esemény is gazdagította. A Teleki Téka udvarán lévő diófa alatt a 2014-es Sütő András- konferencia tanulmánykötetét, a Polis és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem kiadója, az UArtPRESS közös kiadványát mutatták be. A bemutatóra a jövő heti Múzsa mellékletben visszatérünk.
Séta a második szülőhelyen
A csütörtöki Tékaforgatag másik kiemelt rendezvénye Balás Árpád Zsebre szabott Marosvásárhely című új útikönyvének ismertetése volt. A Mentor Kiadó gondozásában megjelent kötetet elsőként Káli Király István, a kiadó igazgatója ajánlotta a jelenlevők figyelmébe.
– A Budapesti útikalauzon kívül ilyen kiadvány eddig nem jelent meg a Kárpát-medencében – szögezte le Káli Király István,miután a bemutató első percei-ben megjegyezte, nem emlék-szik arra, hogy a korábbi Mentor- könyvbemutatókon ennyire népes közönségük lett volna.
– Hálás vagyok Balás Árpádnak ezért a munkáért. Egy öt-hat órás sétára hívja a könyv azokat, akik nem ismerik a várost, az utolsó mondattal azonban nekünk, helyieknek is odabök, érintve érezzük magunkat. Miért tartottam fontosnak ennek a könyvek a megjelentetését? Ez számunkra is újdonság, nóvum volt, ilyen jellegű munkát ugyanis még nem adtunk ki. (…) Nagyon tetszett az, hogy nem útikalauz a címe. (…) A szerző kitalált egy útvonalat, amelynek összeállításakor a látványosságok fontossági sorrendjét vette figyelembe. Én arra törekedtem, hogy a könyvet lapozók megszakítás nélkül tudjanak végigjárni egy útvonalat. Így, folyamatos egyeztetéssel választottuk ki azt a 120 látnivalót, ami a könyvbe bekerült – mondta a közös munkáról a kiadó vezetője.
A Zsebre szabott Marosvásárhely szerzője a "hattyúdalának" nevezte a könyvet, amelynek létrejöttéért a Teleki Téka munkatársainak, illetve a város történészeinek, elsősorban pedig feleségének mondott köszönetet, aki kitartásra biztatta az embert próbáló munka során. Balás Árpád felidézte azt a tizenkilenc évvel ezelőtti pillanatot, amikor Fodor Sándor egy kéziratot mutatott neki.
– Másfél évig gyúrtuk, simítottuk, mire 1996-ban, a millecentenárium évében megjelent Fodor Sándor és Balás Árpád nevével az első Marosvásárhelyi útikalauz. Ezt még két kiadás követte, a mostani a negyedik kalauz. Miért volt erre szükség? Az évek során városnéző sétákon sok csoportot vezettem, és azt tapasztaltam, hogy elmegyünk épületeink, emléktábláink mellett, anélkül, hogy észrevennénk az értékeket. Pedig, ha nem tartjuk be Nemeskürty István intelmét – "A múltat nem lehet elvenni tőlünk, de csak akkor a miénk, ha ismerjük" –, nagy baj lesz velünk. Sok minden változott Marovásárhelyen, mióta város ez a város. (…) Úgy gondolom, hogy az eddigi munka, ami ránk sugárzik, és hozza azokat az ismereteket, amelyek hozzákötnek ehhez a városhoz, az lesz a mi jövedelmünk.
Balás Árpád külön köszönetet mondott Pál-Antal Sándornak az útikalauzban fellelhető történelmi tudnivalókért, majd azt is megjegyezte, hogy ebben a kiadványban a nevek és évszámok mellett sok szórakoztató ismeret is helyet kapott, az olvasók a kulisszák mögé is betekinthetnek, miközben a város életéhez fűződő személyiségek nevével találkoznak.
– 78 évből 71-et itt éltem, Marosvásárhely a második szülőhelyem – mondta Balás Árpád, majd azt is elárulta, hogy az újonnan született kiadványt éppen augusztus 13- án, a születésnapján kaphatta kézbe, így még inkább azonosulni tudott Vásárhellyel, amelyet "még mindig magyar városnak" érez.
A derűs, dinamikus bemutató végén Káli Király István az útikalauzban található térképre, illetve arra az újdonságra is felhívta a figyelmet, hogy a szerző a vásárhelyi séta minden pontjánál egy, két vagy három karikával jelezte a látnivaló fontosságát.
A tegnapi Tékaforgatag a 125 éve született Makkai Sándor emlékére szervezett konferenciával zárult. Ma a Téka-udvaron újabb érdekességek várnak a nagyérdeműre, erről a Műsorkalauzban tájékozódhatnak.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

A román–magyar kapcsolatokról beszélgettek
Marosvásárhelyen két közösség él egymás mellett úgy, hogy csak akkor érintkezik, amikor az elkerülhetetlen: munkahelyen és hivatalokban. Erről beszélgettek a Vásárhelyi Forgatag Borudvarában szervezett kerekasztal-beszélgetésen románok és magyarok.
Többségi nemzet soha nem vonult utcára azért, hogy jogokat követeljen a kisebbség számára. Azért viszont igen, hogy a kisebbséggel szemben megvédje saját jogait – hangzott el a kerekasztal-beszélgetésen. Kós Anna, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem dékánja arról beszélt, hogy amióta hatalmi harcok léteznek az emberiség történetében, akik hatalmon vannak, megpróbálják saját arculatukra formálni a többieket is. Biológiai szempontból pedig egy olyan ősi ösztön él az emberben, ami a mástól való tartózkodás, idegenkedés ösztöne. Az viszont tudatosan ellenőrizhető és kordában tartható.
A szinkrontolmács segítségével zajlott beszélgetésre Skype-on bejelentkezezett Lucian Mândruță újságíró, az asztalnál pedig ott ült egymás mellett Kós Anna, Novák Zoltán történész, a Román Akadémia marosvásárhelyi kihelyezett részlegének munkatársa, Labancz Dávid, a Művészeti Egyetem hallgatója, Lucian Săcălean, a Petru Maior Egyetem tanára, Aurel Lazăr egyetemi hallgató és a beszélgetést moderáló Lázok Klára történész, a Teleki-Bolyai Könyvtár vezetője. A beszélgetőtársak arra próbáltak választ találni, hogy mióta létezik ez a szinte lebonthatatlannak tűnő fal a románok és magyarok között, esetleg mindig is létezett? Miért van az, hogy a pragmatikus dolgok kezelhetőek, működnek, az elviekkel pedig nem szabad foglalkozni, mert ott szinte azonnal kialakulnak a nézeteltérések, és egymásnak feszül a két közösség? Klaus Johannis államelnök kijelentésére, miszerint ő német származású román, Kós Anna így reagált: ő „magyar származású magyar nemzetiségű magyar” és a többség, aki jelen van a beszélgetésen szintén az, és mind tud románul. A román származású román nemzetiségű románok viszont nem tudnak magyarul.
Az anyanyelven való tanulás alapvető joga mindenkinek, erről beszélni sem kellene, ám amikor ez az igény megfogalmazódik a magyarság részéről, a románok minden alkalommal provokációként élik meg – mondta Lucian Săcălean, aki szerint a két közösség arra van ítélve, hogy együtt éljen. Nap mint nap ugyanazokról a hírekről olvasnak, ugyanolyan az életszínvonaluk, egyformán tekintgetnek Nyugat felé, vágyakoznak a jobb élet után, mégis létezik a kerítés közöttük, amiről nem lehet tudni azt sem, hogy kik építették fel, vagy hogy mindig létezett-e.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Őszi felvételi a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen
Az ez évi nyári, júliusi felvételi vizsgákat követően őszi felvételit hirdet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem. A szabadon maradt helyekre e hónapban jelentkezhetnek az érdeklődők a Köteles Sámuel utcai intézményben, a beiratkozási időszak szeptember 7-én veszi kezdetét.
Amint azt az intézmény közleményében olvashatjuk, a felvételizők az alábbiakban felsorolt szakokra iratkozhatnak. Alapképzés esetén:
bábszínészet (hat tandíjas hely) – osztályvezető tanárok: Bonczidai Dezső, Máthé Rozália;
teatrológia; dramaturgia (két tandíjmentes és két tandíjas hely) – osztályvezető tanár: Lázok János;
audiovizuális kommunikáció – multimédia (három tandíjas hely) – osztályvezető tanár: Szász Attila;
koreográfia (két tandíjmentes és hét tandíjas hely) – osztályvezető tanár: András Lóránt;
rendező szak (három tandíjmentes és hét tandíjas hely) – osztályvezető tanárok: Sebestyén Aba, Kovács Levente;
zenetanár szak (egy tandíjas hely).
A tanulmányi idő három év nappali képzés mindegyik szakon. A beiratkozási díj 100 lej az első szakaszra és 100 lej a második szakaszra, a tandíj pedig a következőképpen alakul: román állampolgá-rok, valamint az Európai Unió, az Európai Gazdasági Térség és a Svájci Konföderáció tagállamainak polgárai részére – színpadi művészetek (színművészet, bábművészet, mozgásművészet, rendező szak): 3000 lej/tanév, teatrológia szak: 2000 lej/tanév, audiovizuális kommunikáció-multimédia szak: 2400 lej/tanév, zenetanár szak: 2000 lej/tanév, látványtervező szak: 3000 lej/tanév. Külföldi állampolgároknak (kivéve az Európai Unió, az Európai Gazdasági Térség és a Svájci Konföderáció tagállamainak polgárait): 750 euró/hó (színpadi művészetek szakon), 420 euró/hó (látványtervező és zenetanár szakon), 750 euró/hó (audiovizuális kommunikáció- multimédia szakon). A felvételi vizsgára érettségi diplomával (vagy ezzel egyenértékű irattal) rendelkezők jelentkezhetnek. A beiratkozási időszak szeptember 12-ig tart, a felvételi vizsgára szeptember 14-e és 17-e között kerül sor.
A magiszteri képzés esetében a következő szakokra jelentkezhetnek az őszi felvételizők:
színművészet (egy tandíjas hely);
rendezés művészete (három tandíjas hely) – osztályvezető tanárok: Bocsárdi László, Harsányi Zsolt;
művelődésszervezés. Impresszárió (három tandíjmentes és hét tandíjas hely) – osztályvezető tanár: Kuti Csongor;
drámaírás (két tandíjmentes és hét tandíjas hely) – osztályvezető tanár: Albert Mária;
alkalmazott bábművészet (három tandíjas hely) – osztályvezető tanár: Kozsik Ildikó;
korszerű zenei koncepciók
(egy állami és hét tandíjas hely).
A roma nemzetiségű jelentkezők szeptember 7–12. között kérvényben igényelhetik a számukra fenntartott helyeket. A felvételi vizsgára ugyancsak szeptember 14-e és 17-e között kerül sor.
A tanulmányi idő mindegyik szak esetében két év, nappali tagozaton. A beiratkozási díj 100 lej az 1. szakaszra és 100 lej a 2. szakaszra, a tandíj a román állampolgárok, valamint az Európai Unió, az Európai Gazdasági Térség és a Svájci Konföderáció tagállamainak polgárai részére: 3000 lej/tanév, a külföldi állampolgárok részére (kivéve az Európai Unió, az Európai Gazdasági Térség és a Svájci Konföderáció tagállamainak polgárait) 750 euró/hó. A felvételi vizsgára bármilyen szakterületen szerzett alapfokú egyetemi oklevéllel vagy azzal egyenértékű okirattal lehet jelentkezni. A felkészítőkről, illetve felvételi vizsgákról további információk a www.szini.ro honlapon, illetve az egyetem hirdetőfelületein, székhelyén: Marosvásárhely, Köteles Sámuel utca 6. sz.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)

"Hogy véget érjen a hallgatás"
Gondolatok a Sütő-tanulmánykötet bemutatóján
Mi vetett véget a Sütő András-kultusznak, pazarlás-e megfeledkezni az íróról, mi az, ami életművéből a mai olvasó számára befogadható, és egyáltalán, védelemre szorul-e az író és életműve? – ezek a kérdések fogalmazódtak meg többek között a tavalyi Sütő András-konferencia dolgozataiból készült tanulmánykötet bemutatóján, amelyre múlt hét csütörtökén, a Vásárhelyi Forgatag teleki tékás programjainak keretében került sor a Téka-udvar diófája alatt. Az időnként polemikus jelleget öltő eszmecserére ígéretünkhöz híven ez alkalommal visszatérünk.
– Egy olyan könyv bemutatójára gyűltünk össze, amely okán ilyen vagy olyan vélemény minden marosvásárhelyiben megfogalmazódik – mondta Lázok Klára, a Teleki Téka osztályvezetője a rendezvény indításakor, majd átadta a szót Lázok Jánosnak, a konferencia főszervezőjének és a kötet szerkesztőjének, aki a moderátori szerepet töltötte be az elkövetkező órában. Lázok Dávid Gyula irodalomtörténésznek a 2014-es ülésszak második napján elhangzott összegzését ismertette. A Polis kiadó és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem kiadója, az UArtPRESS gondozásában megjelent kötetről bevezetőként az egyetem képviselői osztották meg gondolataikat a jelenlevőkkel.
– Egy egyetem életében nemcsak az fontos, hogy hogyan viszonyul dolgokhoz, de az is, hogy elindítson folyamatokat – mondta Albert Mária, a Művészeti Egyetem oktatója, majd Almási Miklósnak az Advent a Hargitán című Sütő-darabról szóló 1986-os kritikáját vetítette a jelenbe. Mit visz magával az olvasó? Talányos kérdés. Talán a közösséget építeni képes, reméljük – hangzott el a ma is időszerű következtetés. Sorin Crisan, a Művészeti Egyetem rektora a Sütő-életmű csodálójának nevezte magát, Balási András rektorhelyettes pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendezvénysorozatot folytatni szeretnék, a pályázati lehetőségek függvényében a közeljövőben Székely János-konferenciát terveznek.
Ezt követően a tanulmánykötet jelen levő szerzői emeltek ki gondolatokat dolgozataikból. A kötetben esszéíróként jelen levő Markó Béla arra kereste a választ, hogy mi történt a Sütő-kultusszal, illetve pazarolunk-e, amikor Sütőt felejtjük. Markó leszögezte, hogy nem kíván különbséget tenni az író és a kisebbségpolitikus Sütő között, akit nem lehet azért szidni, mert szolgálatnak tekintette az írást, majd követendőnek nevezte a Sütő-féle életmintát. Sorin Crisan rektor arról szólt, hogy Sütőt nem megmenteni, elfogadni, hanem megérteni kell azon kor ideológiájának a kontextusában, amely önkifejezésre késztette.
– Számomra Sütő írói modell – zárta gondolatait a Művészeti Egyetem rektora.
Demény Péter "túlságosan jólnevelt-nek" nevezte a rendezvényt, amelyen mindenki hitet tesz Sütő mellett, mintha meg kellene őt védeni. Demény szerint inkább arról kellene beszélgetni, hogy mi is valójában a színház közönsége elé kerülő dráma – "szent szövegként színpadra tett beszéd" vagy az, ami a szerző és rendező egyeztetéséből születik –, és azt is megjegyezte, hogy ismer anekdotákat arról, hogyan húzta meg Harag György a Sütő-drámákat.
Kuszálik Péter, Demény azon felvetésére reagálva, hogy ezen az eszmecserén nem adódik lehetőség a vitára, megjegyezte, hogy a háromnapos Sütő-konferencia alkalmával ez már megtörtént. Végső következtetésre úgysem jutnak, mert fölösleges – szögezte le Kuszálik, majd mint egyetlen objektív megközelítési módot, a Sütő- életműről készült bibliográfiáját ajánlotta a jelenlevők figyelmébe.
Vida Gábor elárulta, hogy a baráti körében senki nem szeret Sütőt olvasni. – Az a kérdés, hogy mit jelent számunkra ez a szöveg, mi az, ami belőle aktualizálható. A nemzedékem, illetve a fiatalabbak is le kellene üljenek, hogy az életművet újraolvassák, hogy lássák, a mai irodalomismeret, nyelvérzékelés számára mi az, ami értékesíthető, a többit pedig engedjék át az irodalomtörténet számára.
Az eszmecserét Lázok János gondolatai zárták: "A Sütő-életmű hetvenes évekre eső műveit, elsősorban drámatrilógiáját a nyolcvanas években már-már egy monolitikus olvasatban szentesítette a kisebbségi magyar kultúra, még inkább a magyarországi irodalmi köztudat. (…) Ebben a monolitikus olvasatban az 1989 utáni megváltozott körülmények között merő anakronizmus lett volna színre vinni ezeket a műveket, ezzel magyarázható, hogy a ’90-es években megritkultak, majd szinte teljesen eltűntek a drámák az erdélyi és magyarországi színpadokról. Alapvető célom volt a Sütő- konferencia megszervezésével, hogy ez az életmű körüli hallgatás és pangás érjen már egyszer véget, és valamilyen formában kezdődjék el az életmű újragondolásának folyamata".
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Évadkezdés a Tamási Áron Színházban is
Szeptember 3-tól, csütörtöktől megvásárolhatók a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház 2015/2016-os évadra érvényes bérletei. A színház vezetősége tudatja, az idei évadtól kezdődően a www.biletmaster.ro oldalon is lehet bérleteket vásárolni, és a helyfoglalás is megoldható internetről.
Mivel a marosvásárhelyi színházkedvelők gyakorta megfordulnak a neves sepsiszentgyörgyi teátrum nézőterén is, érdemes tudniuk, milyen előadásokkal várja közönségét a székelyföldi színház. Mint azt az intézmény által kiküldött közlemény tudatja, a 2015/2016-os évadban hat új bemutatóval készül a társulat. A legelső premierre, a Bocsárdi László által rendezett Vízkeresztre szeptember 17-én kerül sor az Új Stúdióban. Bocsárdi László a többszörös UNITER-díjas Hamlet színpadra állításával a "kizökkent a világ" állapottal való szembesülést, a tragikus világérzethez való viszonyunk megfogalmazását tűzte ki célul. Annak ellenére, hogy a két mű vélhetően egy időben keletkezett, a Vízkeresztnek van komikus jellege, amely groteszkké, bizarrá és humorossá teszi az előadást. A Vízkereszt bemutatóját követi majd Zakariás Zalán rendezése, a Jegesmedvék. A svéd darab egy idősödő nő elmagányosodását, gyerekeihez való viszonyát tárgyalja. A szereplők szeretet nélküliségre vannak ítélve, és a túlélés érdekében igyekeznek minden lehetőséget megragadni.
Az idei évadban folytatódik a fiatal rendezőknek/alkotóknak teret biztosító program, melynek keretében a POSZT-ról négy díjat hazahozó Meggyeskert rendezője, Sardar Tagirovsky ismét a társulattal dolgozik, idén Moliére Úrhatnám polgár című komédiáját állítja színpadra. A szerző által bemutatott közeg és a kortárs társadalmi viszonyok között rendkívül sok a hasonlóság: a káosz, az elvárások és az ösztönök, az etikett és az alázat közti feszültség, illetve a magány problémaköre. Az előadás bemutatójára szilveszter estéjén kerül sor. Nagy Botond, Sardar Tagirovsky évfolyamtársaként szintén a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem frissen végzett diákja: ő a svéd drámaíró, Strindberg Júlia kisasszony című műve alapján rendezi meg a Julie kisasszony Tarkovszkij-jele-netekkelcímű kísérleti produkciót. A naturalista egyfelvonásos egy férfi és egy nő szenvedélyes viszonyát bontja ki, amely a rendező eddigi munkáihoz hasonlóan erős képi világgal egészül majd ki. Azokon a dramaturgiai gócpontokon, ahol az előadás fő szövege már nem tud elég kifejező lenni, Tarkovszkij munkásságából inspirált képek, mozgások és hangulatok váltják fel az előadás fő dramaturgiai fonalát.
Victor Ioan Frunza, aki a legutóbbi előadásáért UNITER-díjat kapott, a Halni jó! című előadást fogja tavasszal színpadra vinni. Forgách András Halni jó! című műve Szuhovo-Kobilin Tarelkin halála című groteszk komédiája alapján íródott, a történet azonban a mai Budapestre, egy körgangra kerül. A cselekmény helyett a nyelv lett Forgách drámaírói (adaptátori, színpadra írói, fordítói) eljárásának szervezőelve. Az évad sorrendben legutolsó produkciójaként pedig Molnár Ferenc egyik legsikeresebb művét, a Lilioms zínrevitelét láthatják Bocsárdi László rendezésében. A két, faluról városra költözött cselédlány keserves élettörténetének bemutatásával számtalan kérdés fogalmazódik meg, és a darab szerzője szerint ez a legfontosabb: a kérdésfeltevés, a döntéshozatal, a világhoz való viszonyunk, nem pedig a végeredmény. Az új bemutatók mellett továbbra is műsoron maradnak az elmúlt évadok legsikeresebb előadásai, valamint különböző vendégelőadásokat tekinthet meg a közönség.
A Tamási Áron Színház új évadára szóló bérletek a Városi Kulturális Szervezőirodában vásárolhatók meg; a jegyvásárlás, helyfoglalás is itt történik, személyesen, illetve a 0267-312-104 és 0728-083-336-os telefonszámokon, valamint interneten a www.biletmaster.ro weboldalon.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)

Szeptember végi színházszemle
Kezdődik a Nemzetiségi Színházi Kollokvium!
Hamarosan kezdetét veszi az egyik legjelentősebb erdélyi magyar színházi fesztivál, a Nemzetiségi Színházi Kollokvium, amelynek keretében több marosvásárhelyi produkciót – a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós és Liviu Rebreanu Társulata, az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemhez tartozó Stúdió Színház, illetve a Spectrum Színház előadásait – is láthat az érdeklődő közönség.
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház által szervezett rangos szemlére ez év szeptember 24-e és október 4-e között kerül sor. A tizenegyedik alkalommal megszervezett fesztiválon huszonhárom előadást (nyolc nagytermi, tizenhárom stúdióelőadást és két kávéházi, kocsmai környezetben történő színházi projektet) tekinthet meg a színházkedvelő közönség.
Mint azt a szemle szervezőinek sajtóközleménye tudatja, a fesztiválon idén Románia magyar, német és jiddis nyelvű állami színházai mellett több független színházi produkció is jelen lesz, közöttük elsőként két román nyelvű társulat magyar közösséghez kötődő munkája is. A hazai színjátszás egyik legnagyobb múltú rendezvénye. Segítségükkel azt próbálja meg körüljárni, hogy mit is jelent ma az a sajátos közép-kelet-európai létezés, ami mindannyiunk- nak osztályrészül jutott? Mit jelent kisebbségi közösségbe születni, büszke többséginek vagy kitaszítottnak lenni, együtt élni egy városban az Idegennel, vasfüggönnyel elválasztva lenni, családi vagy történelmi tragédiák árnyékát, egyéni sorsot hordozni – vagy csak úgy létezni, emberként, szemben az örökké rejtőzködő Másikkal?
A rendezvény, mely a román kormány Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának, valamint a Művelődési Minisztérium, a Communitas Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap és a Román Színházi Szövetség támogatásával jön létre, a Hargita Megyei Kulturális Központtal partnerségben, szeptember 24-én 18:00 órától rajtol Gyergyószentmiklóson. Nyitódarabja a nagyváradi Szigligeti Színház díjnyertes előadása, az Anca Bradu rendezte A mi osztályunk című előadás. Tadeusz S³obodzianek kortárs lengyel szerző szövege egy kelet-lengyelországi kisvárosba röpít el sokszor groteszk vagy tragikus, de mindvégig mélyen emberi helyzetei által. Lakói mit sem sejtenek azokról a viharokról, amelyek nemsokára egymás ellen fordítanak lengyelt és zsidót, torzítják nácivá vagy szovjetté, közönyössé vagy álszentté az egykor ártatlan gyermekarcokat. Bocsárdi László új előadása, a sepsiszentgyörgyi Vízkereszt, Victor Ioan Frunza csíkszeredai Éjjeli menedékhelye, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház két kiemelkedő produkciója – a Radu Afrim rendezte Az ördög próbája, és a román-magyar együttélés kérdéseit feszegető Double Bind – mellett a fesztivál két ősbemutatót is vendégül lát: Hatházi András Manka című darabját a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata a szerző rendezésében, valamint a marosvásárhelyi Székely Csaba A homokszörny című szövegét a házigazda Figura Stúdió Színház előadásában, Nagy Botond rendező eredeti színpadi víziójában.
A fesztivál, mely másfél évtizede Székelyföld és Erdély egyik legfontosabb kulturális eseménye, idén külföldi előadást is vendégül lát: a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Zoltán újratemetve című előadása Vidnyánszky Attila rendezésében egy vasfüggönnyel kettészakított falu történetét meséli el – egy főutca két oldaláét, amit két külön országba sorolt valamiféle kiszámíthatatlan történelmi szándék. A rendezvényt tizenegy, előadásban gazdag nap után október 4-én zárja a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Koldusoperája. John Gay művének kortárs átiratát a neves szerb rendező, Kokan Mladenoviæ és Góli Kornélia átiratában láthatja a fesztivál közönsége.
Megkezdődött az előzetes tárgyalás Ponta büntetőperében
A legfelső bíróságon megkezdődött az előzetes tárgyalás hétfőn a Victor Ponta kormányfőt is érintő büntetőperben, akit okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnsegédlet gyanújával küldött bíróság elé a korrupcióellenes ügyészség. Az előzetes szakaszban a bíróság zárt ülésen dönt a vádlottak elleni esetleges kényszerintézkedésekről, a vádirat törvényességét ellenőrzi formai szempontból és megvizsgálja, hogy szabályos volt-e a bűnvádi eljárás. Ez legfeljebb két hónapig tarthat, utána kezdődik a tárgyalás érdemi szakasza, amely nyilvános lesz.
Népújság (Marosvásárhely)

Gazdag programkínálat a Fux Feszten
Az október 5–10. között Nagyváradon tartandó II. Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiváljának lesz egy versenyprogramja és egy versenyen kívüli programja is.
A két évvel ezelőtt megrendezett I. Fux Feszthez képest változások lesznek az október 5-én kezdődő, és 10-ig tartó II. Fux Feszt szerkezetében. Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója az eseményt beharangozó szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy az első bábfesztivállal kapcsolatban felmerült igényeket, észrevételeket beépítették a II. Fux Fesztbe. Elárulta, hogy legutóbb volt olyan társulat, amelyik elégedetlen volt azzal, hogy ez egy versenyfesztivál. Ebből az észrevételből kiindulva döntöttek úgy a szervezők, hogy a mostani fesztiválnak lesz egy versenyprogramja, és egy versenyen kívüli programja is, ugyanakkor minden egyes előadást szakmailag is kiértékelnek. A főigazgató szerint a Fux Feszt egy hiánypótló rendezvény, mely bemutatkozási lehetőséget nyújt a hivatásos erdélyi magyar bábtársulatok számára, emellett pedig a társulatok jobban megismerkedhetnek egymással ennek a fesztiválnak a keretében. Czvikker Katalin hozzátette: az erdélyi magyar hivatásos bábtársulatok mellett az eseménybe bekapcsolódik a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem is, melynek növendékei három előadást is elhoznak, ami azért is külön kiemelendő, mert a váradiak a következő időszakban bábszínészeket akarnak alkalmazni.
Nemzetközi fórum
A továbbiakban Botházy-Daróczi Réka, a Lilliput Társulat művészeti igazgatója ismertette a legfontosabb tudnivalókat. Elmondta, hogy a fesztivál minden napján négy előadás és szakmai kiértékelés lesz. A hat erdélyi magyar hivatásos bábtársulat – a nagyváradi Lilliput Társulat, a kolozsvári Puck Bábszínház, a szatmárnémeti Brighella Bábszínház, a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház, a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági- és Gyermekszínház, és a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház – egy-egy előadásukkal szerepelnek a versenyprogramban, és versenyprogramon kívül is bemutatnak egy előadást, a temesváriak kettőt. Mellettük, és a marosvásárhelyi egyetem növendékein kívül fellép a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház a Cókmók című darabjával, és a nagyváradi Mária Királyné Színház Arcadia Társulata Aladdin című román nyelvű előadásával, Magyarországról pedig a debreceni Vojtina, a nyírbátori Szárnyas Sárkányok, a kaposvári BábSzínTér, a Budapest Bábszínház és a kecskeméti Ciróka Bábszínház hozza el egy előadását a fesztiválra. Botházy Daróczi Réka hangsúlyozta: Magyarországról európai rangú társulatok szakmai szempontból kiemelkedő előadásait hívták meg, etekintetben külön kiemelte a kecskemétiek Hamupipőke előadását, valamint a Budapest Bábszínház Tíz emelet boldogság című darabját. Érdekes színfoltja lesz a fesztiválnak a Szárnyas Sárkányok gólyalábas utcaszínháza, mely október 5-én délután öt órától kezdődik a Holnaposok szoborcsoportjánál, innen vonulnak majd a szereplők és a nézők a Szigligeti Stúdióig.
Zsűrik
A II. Fux Feszt szakmai zsűrijének tagjai Kozsik Ildikó bábszínész, teatrológus, Zsigmond Andrea kritikus, Sardar Tagirovsky rendező, színész, bábszínész és Horányi László színész lesznek. Emellett felállítanak egy pedagógus zsűrit, amely az előadásokat – mint azt a zsűri neve is mutatja – pedagógiai szempontból fogja értékelni. Ezt a testületet Farkas Tünde, az Orsolya óvoda igazgatója, Veszprémi Emőke tanítónő és Pető Csilla tanfelügyelő alkotják majd. Ugyanakkor lesz egy gyerekzsűri is, amely egy nyolc, egy tizenegy és egy tizenhat éves ifjúból fog állni. Ez utóbbi zsűri tagjait pályázat útján választották ki a szervezők, mondta Czvikker Katalin főigazgató, hozzátéve, hogy a szakmai zsűri kiválasztása során ügyeltek arra, hogy annak tagjai egyetlen a versenyprogramban szereplő előadás alkotógárdájában se szerepeljenek.
Díjak
Kérdésünkre válaszolva Czvikker Katalin elmondta: nem lesz mód arra, hogy a legnagyobb érdeklődésre számot tartó előadásokat többször is bemutassák a fesztivál keretében, jelezte viszont azt, hogy a pedagógus zsűri és a gyerekzsűri által legjobbnak tartott előadásokat vissza fogják hívni Nagyváradra. Ha már zsűrizésnél tartunk: a szakmai zsűri három díjat fog odaítélni: a Fesztivál Nagydíját a legjobb előadásnak, a legjobb látványtervért járó Fux Pál Díjat, valamint a Legjobb Alakítás Díját. Emellett a pedagógus zsűri és a gyermekzsűri is odaítéli a maga által legjobbnak tartott előadás díját. Minden egyes társulat egy Jankó Szép Noémi alkotta kisplasztikát is kap ajándékba. Az előadásokra jegyek elővételben kaphatók a színház jegypénztárában, illetve online. Czvikker Katalin azt ajánlja az érdeklődőknek, hogy vásároljanak jegyet elővételben, mert máris több olyan előadás van, amelyre már alig vannak jegyek. A II. Fux Feszt összköltségvetése mintegy negyvenezer lej, a rendezvény támogatója a Bihar Megyei Tanács, a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal, a Román Nemzeti Kulturális Alap, valamint a Bethlen Gábor Alapkezelő zrt.
Pap István
erdon.ro

Fesztiválok és tanévnyitó
Zajlik az élet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen
Hamarosan elkezdődik a 2015/2016-os tanév a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen. De a nyári szünet alatt és az őszi időszakban sem lankadt a tevékenység a Köteles Sámuel utcai intézetben: mint azt az egyetem közleményében olvashatjuk – és mi is írtunk róla –, a héten a Nemzetiségi Színházi Kollokviumon szerepelt a Stúdió Színház előadása, a Liselotte és a május. Hamarosan pedig az Astra filmfesztiválon vetítik Kós Anna Transylvanian (Love)Stories című filmjét.
Gyergyószentmiklóson szeptember 24. és október 4. között zajlik a Nemzetiségi Színházi Kollokvium tizenegyedik kiadása, melyre a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színházának Harsányi Zsolt által rendezett előadása, a Liselotte és a május is meghívást kapott. A fesztiválközönség szeptember 28-án, hétfőn láthatta az előadást, Gecse Ramónával és Galló Ernővel a címszerepben. A dinamikus, helyzetkomikumokban gazdag vígjáték az egyetem Akadémiai Műhely programjának része, melynek célja, hogy teret nyújtson a színházi kísérletezésnek, merész színházi nyelvek kipróbálásának az egyetemen oktató művészek előadásában.
Október 5-én veszi kezdetét és október 11-ig tart Nagyszebenben Románia egyik legjelentősebb filmes seregszemléje, az Astra Nemzetközi Filmfesztivál. A kortárs dokumentumfilmeket felvonultató, neves filmszemle az egyik legrégebbi az országban: első alkalommal több mint húsz évvel ezelőtt szervezték meg, sikere mindmáig töretlen. Az idei kiadás keretében marosvásárhelyi produkciót is láthatnak a fesztivál vendégei: október 8-án, csütörtökön 19.30 órától vetítik a Transzszilván (láv)sztorik című dokumentumfilmet, amelynek rendezője Kós Anna, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Művészeti Karának dékánja, operatőre Schneider Tibor, az intézmény audiovizuális kommunikáció-multimédia szakának oktatója. A film a vegyes házasságban élők szemszögéből mutatja be az erdélyi román-magyar együttélés különböző helyzeteit, a marosvásárhelyi 1990. márciusi események után huszonöt évvel. (Az Astra filmfesztivál egy marosvásárhelyi színházi produkciót is vendégül lát: a Kincses Réka és Alina Nelega által szerzett és rendezett, ugyancsak a román–magyar együttélésről szóló Double Bind című előadást, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós és Liviu Rebreanu társulatainak közös produkcióját. A tizenegy román és magyar színész által játszott előadás október 5-én, hétfőn 18 órakor nyitja a filmes seregszemlét – a szerk.)
A Művészeti Egyetem 2015/2016-os tanévnyitó ünnepségére pedig ugyancsak október 5-én, hétfőn délelőtt 10 órakor kerül sor a Köteles Sámuel utcai Stúdió Színházban.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Elfogadhatatlan a fenyegetés
Felháborít, amikor arról értesülök, hogy az oktatásügyben nacionalista éllel félemlít meg diákot a tanár. Az idei tanév kezdetén a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem hallgatóitól értesültem, hogy a gyakorlati órát tartó túlbuzgó többségi tanársegéd úgy akarta felsőbbrendűségi érzését hangsúlyozni, hogy jól megfenyegette a vegyes csoportban levő magyar hallgatókat: majd meglátják, mi lesz, ha kiderül, hogy nem ismerik elég jól a román nyelvet.
Szép kis fogadtatás, ami élesebb megvilágításba helyezi az egyetem vezetőségének az elzárkózását attól, hogy a magyar tagozat törvény biztosította önállósága érvényesüljön. Azzal ugyanis együtt járna, hogy a magyar tagozaton belül kialakított csoportokban elsősorban anyanyelven (és mellette a román szaknyelvvel is megismerkedve) folyjon a hallgatók gyakorlati képzése. Ezt a közoktatási törvényben megfogalmazott előírást a MOGYE-n továbbra is semmibe veszik, miközben az újabb nemzetközi elismeréseket szerző kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen már régen életbe ültették, és nem halt bele senki.
A mi multikulturálisnak becézett egyetemünkön azonban teret kell biztosítani az öntelt gyakornokoknak, tanársegédeknek, hogy hangot adjanak a magyar hallgatók iránti ellenszenvüknek. Holott oktatókként tudniuk kellene: ha az elsőéves székelyföldi diákok nyelvtudása nem üti meg az elvárt mércét, az elsősorban a román oktatásügy csődjét jelzi, nem a hallgatóét, akinek nyelvjárási vagy régies szövegekkel tömik éveken át a fejét, ahelyett, hogy a mai beszélt nyelv használatára tanítanák. Az EU területéről érkezett hallgatóknak pedig, akik valamilyen szintű románnyelv-tudás birtokában felvételiztek a magyar tagozatra, időt és lehetőséget kellene biztosítani ahhoz, hogy az orvosi szaknyelvet elsajátítsák, ami nem tartozik a román nyelv középszintű ismeretét jelentő szókincshez, amiből nyelvvizsgát tettek.
Mind a hallgatók, mind a nemzeti türelmetlenségről tanúbizonyságot tevő tanársegédek idegrendszerét meg lehetne kímélni, ha ez utóbbiak színromán diákokból álló csoportokkal dolgoznának. Ahol nem nyelvtudásuk hiányosságai miatt, hanem inkább azzal tartanák sakkban a hallgatókat, hogy nincs esélyük az átmenő jegyre azoknak, aki nem tanulják meg az anatómiát, s azon belül például a 92 halántékcsont nevét. Amit nem is lehetne rossz néven venni tőlük, hisz az a feladatuk, hogy a gyakorlatban is elmélyítsék az elméleti órán hallott ismereteket.
A napokban olvastam azt a könyvet, amelyben az egyetemet magyarul végzett utolsó évfolyam tagjai vallanak arról, hogy a hatvanas években miképpen álltak helyt az elmaradt moldvai vagy olténiai falvakban. Egytől egyig arról számoltak be, hogy általános elismerés övezte munkájukat, függetlenül attól, hogy milyen szinten beszélték a román nyelvet. Manapság, amikor szinte kizárt a lehetősége annak, hogy az egynyelvűvé váló marosvásárhelyi klinikák többségén a MOGYE frissen végzett orvosai állást találjanak, még fölöslegesebb az aggodalom, és elfogadhatatlan a fenyegetés.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Fesztiválon szerepelnek a marosvásárhelyi bábszínészhallgatók
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem bábszínész és teatrológia szakos hallgatói október 5–10. között részt vesznek a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulata által szervezett II. Fux Feszt – Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválján, ahol három alkalommal is bemutatkoznak a fesztivál- és szakmai közönség előtt.
Az egyetem bábművészetet tanuló diákjai a Vásári játékok (III. év alapképzés, osztályvezető tanár Kozsik Novák Ildikó), és a Kézzel-lábbal, valamint a Papírmese (II. év magiszteri, osztályvezető tanár Máthé Rozália) című vizsgaanyagokkal kaptak meghívást a fesztiválra. Az előadások október 8-án lesznek megtekinthetők a nagyváradi helyszíneken.
Dr. Kozsik Novák Ildikó idén második alkalommal lesz jelen a fesztivál zsűrijében.
Ugyanezekkel a vizsgaanyagokkal október 26–30. között Pécsre is elutazik a két évfolyam, ahol a Bóbita Bábszínház meghívásának tesznek eleget. Az előadások bemutatására október 28- án kerül sor, ezenkívül a bábművészet szakon oktató tanárok, dr. Kozsik Novák Ildikó és dr. Máthé Lőrinczi Rozália október 29-én közös workshopot tartanak a Bóbita Bábszínház stúdiósai és a marosvásárhelyi diákok számára.
Népújság (Marosvásárhely)

Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
Tanévkezdés a Köteles utcában
Hétfő délelőttől ismét pezseg a (diák)élet a Köteles Sámuel utcában: 10 órától a hagyományos, ünnepélyes nyitóünnepséggel kezdetét vette az új tanév a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen.
Az – ugyancsak tradicionálisan – jó hangulatú tanévnyitón zsúfolásig telt nézőtér előtt lépett a Stúdió Színház színpadára az egyetem két tanára, ugyanakkor az ünnepély két ceremóniamestere: Dana Lemnaru és Sebestyén Aba, akik a számos zenei produkcióval gazdagított évnyitót vezették.
A felszólalók közül sorrendben elsőként az intézmény rektora, Sorin Crisan szólalt fel, aki az újdonsült elsőéveseket, mester- és doktorképzős hallgatókat, valamint az egyetem tanárait, illetve a megjelent vendégeket, kollégákat – Markó Bélát, Dávid Lászlót, Kelemen Andrást, Béres Andrást – köszöntötte és elmondta: művészeti oktatásban, konferenciákban, fesztiválokban gazdag tanévet kíván mindenkinek.
Koós Anna, a Magyar Művészeti Kar dékánja a múltra emlékezett, az intézmény elődjének 1946-os megalapítására, és emlékeztetett arra, hogy minden korban, társadalomban igényelték a művészeteket, a kultúrát.
Dana Lemnaru, a román tagozat igazgatója hozzátette: minden tanév egy új kezdet, minden évben egy új generáció talál otthonra a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, amely ugyan nem tökéletes, de az általa nyújtott szakmai felkészítés révén ahhoz közel áll. – Nem ígérhetjük, hogy az itt töltendő évek alatt felléphetnek szerepálmaikban, de sok olyan kisebb szerepet kapnak majd, amelyek felkészítik önöket erre. Azt azonban megígérhetjük, hogy egy pillanatig sem fognak unatkozni. Nagyszerű kollégák, tanárok segítik majd önöket egy olyan egyetemen, amelyen életre szóló barátságok, hosszan tartó kapcsolatok születtek, számtalanszor az elmúlt évek során. Mert a célunk közös – hallottuk Dana Lemnarutól, majd Molnár Tünde orgonajátéka zárta a hétfő délelőtti rendezvényt: a marosvásárhelyi művésznő az idén nyolcvanéves Terényi Ede által neki írt művének egy részletét játszotta el.
(Knb.)
Népújság (Marosvásárhely)

Tánc és kortárs művészetek háza nyílik
Évadnyitó és bemutatkozó sajtótájékoztatót tartott kedden Marosvásárhely (és tágabb környéke) egyetlen táncszínháziformációja, az András Lóránt Társulat. A Knöpfler Vilmos (Braila) utcai egykori ortodox zsinagógában székelő független táncszínházi csoportosulás vezetősége nagyszabású rendezvénysorozattal indítja idei évadát, ugyanakkor egyúttal segélykiáltást is hallatott: ha nem jutnak támogatáshoz, a tél folyamán fűtés hiányában nem tudják folytatni igen sikeresnek mondható előadás- sorozatukat.
A sajtó képviselőit a fiatal táncosok és művészeti tanácsadójuk, Kovács Levente rendező jelenlétében András Lóránt, a társulat névadó vezetője, koreográfusa fogadta.
– Szeretettel üdvözlünk mindenkit ebben a csodálatos, tragikus és groteszk sorsú épületben, amelyet optimista fénybe, díszbe, közhasznú szolgálatba szeretnénk átmenteni. A háromszintes épületet a harmincas években építették, 1944-ig használták zsinagógaként, befejezni azonban sohasem tudták. A második világháború után megfogyatkozott marosvásárhelyi zsidóságnak már nem volt szüksége rá. A kommunista uralom alatt az épületet átalakították, ipari létesítményként, raktárként használták. Az András Lóránt Társulat 2010 végén őszén jött létre, miután a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen létrehozták a koreográfia szakot. Sok hallgató végzett akkor, és óhatatlanul feltevődött a kérdés: mi lesz velük azután? Hiszen rajtunk és a sepsiszentgyörgyi M Stúdión kívül nincsen ilyen profilú intézmény az országban. Ez okból született a társulatalapítás ötlete. A marosvásárhelyi zsidó szövetség felkarolta a társulatot, és átadta nekünk a zsinagógát, székhely gyanánt. Az épület téglából készült, ezért az évadnyitó háromnapos rendezvénysorozatunk címe: Moving Bricks. Támogatási téglákat helyeztünk el, amelyekre felírjuk a leendő támogatóink nevét. A rendezvénysorozat október 9-e és 11-e között zajlik, jellegében idézi azt a koncepciót, amelyet a továbbiakban meg szeretnénk honosítani: egy színes világot, amelyben helyet kap a tánc, a színház, a kortárs művészetek összessége. Pénteken 17 órakor kezdődik az ünnepélyes megnyitó, a továbbiakban az előadások mellett tánckurzusok, workshopok és koncertek várják az érdeklődőket, olyan előadókkal, mint Koszika, Kevin & The Roots, a Moonfellas vagy Dénes József, a dzsesszmanipulátor. A koncerteket követően Traila, Karak és Wrk biztosítják a zenei aláfestést.
A székhelyünkből a továbbiakban kortárs művészeti teret kívánunk alakítani, amely fedelet biztosít az oktatásnak, a tehetséggondozásnak, a művészi alkotásoknak, produkcióknak. A tánc és kortárs művészetek házát kívánjuk létrehozni az egykori zsinagógában, és reméljük, hogy állandó, fizetett munkahelyet tudunk biztosítani lelkes, fiatal táncosainknak. Ez az intézmény erről szólna. Hogy ne pincérként, rúdtáncosként dolgozzanak külföldön, hanem művészemberként itthon. A rendezvényünket is két okból szervezzük: egyrészt tudatosítani szeretnénk a nagyközönségben, hogy létezünk, hogy nomád éveink sikeres előadásai után megnyitottuk a székhelyünket, ahol folyamatosan játsszuk majd táncszínházi előadásainkat. Szeretnénk bővíteni Marosvásárhely kulturális életét, felkelteni az emberek érdeklődését. A másik ok: támogatókat szeretnénk szerezni. A téglák "megvásárolhatók". A fal, támogatói névjegyekkel ellátva, folyamatosan emelkedni fog. Ebben reménykedünk. Nagy szükségünk van rá, mert ha november közepéig nem fűtünk, akkor bezárhatjuk a beharangozott intézményt.
Kovács Levente hozzátette: e pillanat fontosságának valószínűleg senki sincs tudatában.
– Ezek az emberek szent őrültek! Nagy tiszteletet és megbecsülést érdemelnek, mert egy olyan helyen, ahol a tötyörgés nemzeti sporttá vált, megpróbálnak létrehozni valami maradandót, értékeset. A városi tanács májustól képtelen volt az ügyükben határozatot hozni! Szervezik az európai kulturális fővárosi kampányt, holott egy kulturális intézményük sincsen. Mindegyik megyei, állami vagy magánkézben van. Itt lenne az alkalom, hogy felkaroljanak, támogassanak egy fiatal, tehetséges – és az országban szinte egyedi – társulatot, amelyre büszkék kellene legyenek. Amely Marosvásárhelyt választotta! Ehelyett az ígért támogatás folyamatosan késik. Pedig úttörő intézményről van szó, amely a mi tájainkon egyedülálló. A táncosaik nálunk úttörő munkát végeznek, külföldön cseppek lennének a tengerben. Tehetséges csapat, nagyszerű vezetővel, lelki, szellemi potenciállal, és segítségre várnak, vágynak, hogy a művészet egy nagyon gazdag központját Marosvásárhelyen hozhassák létre! Olyan központot, amely kelet-európai viszonylatban is páratlan lehet – mondta Kovács levente, majd András Lóránt ismertette a további terveket.
– A székház új neve: tánc és kortárs művészetek háza. Közéleti haszna is lenne: az előadásaink mellett a harmadik emeleten táncoktatást folytatnánk, szakmai workshopokon keresztül, nem kezdő, nem amatőr szinten. A középső szintet a nagyközönség számára nyitjuk meg, itt tánckurzusokat tartanánk komoly szakmai hátterű oktatókkal, a társulat tagjaival. Az alsó szint minden, színházzal, tánccal, mozgással, dinamikával rokon kortárs művészeti ágat befogadna, és itt is kialakítunk egy stúdiót. Nyugaton ilyen célokra épp ilyen jellegű épületeket vásárolnak meg és újítanak fel. Mi a húgom, András Tünde és cége segítsége nélkül idáig sem jutottunk volna el – mondta a társulatvezető, majd újságírói kérdésekre válaszolva hozzátette: az András Lóránt Társulat független színházi csoportosulás, amely a jövőben is önálló kíván maradni. Jól tudják azonban, hogy állami, pályázati támogatás nélkül nem tudnak sokáig működni, és a mostoha körülmények ellenére is itthon, Marosvásárhelyen kívánnak maradni, táncosaiknak munkát, fizetést biztosítani, művészeti központot létrehozni. Először bizonyítani kívántak, amit eddigi nomád éveik során meg is tettek. Mostantól támogatókat szeretnének szerezni mind az állami, megyei, városi hivataloktól, mind a civil szférából. Keveset pályáztak, mert a pályázataikat nincsen aki megírja, fizetni pedig nem tudnak érte, ilyen szempontból patthelyzetben vannak. Évadkezdő fesztiváljukkal szeretnék felhívni magukra és értékteremtő munkájukra a figyelmet, hogy mindaz, amit létrehoztak, ne kárba vesszen, hanem gyarapodjon. És ez okból is várnak minden művészetszerető marosvásárhelyit e hét végén a Knöpfler Vilmos utcai régi zsinagógába, az új tánc és kortárs művészetek házába!
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Nyílt nap a MOGYE magyar tagozatán
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar karának 2012 óta húzódó, máig megoldatlan ügye mostanában ritkábban szerepel a sajtóban, mint két-három évvel ezelőtt. A magyar tagozat tanárai és diákjai - a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetséggel karöltve - viszont továbbra is azon dolgoznak, hogy minél több magyar hallgató tanuljon az orvosi, gyógyszerészeti illetve fogorvosi karokon. Tasnádi-Sáhy Péter székely középiskolásokat kísérve járta végig az egyetemet a könyvtártól a boncteremig az MMDSZ által szervezett nyílt napon.
A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség (MMDSZ) november 6-8. között immáron tizenkettedik alkalommal szervezte meg az Egyetemi Nyílt Napokat, hogy minél több magyar középiskolást csábítsanak a marosvásárhelyi felsőoktatási intézmények magyar nyelvű képzéseire. Pénteken és szombaton a partiumi, szombaton és vasárnap a székelyföldi középiskolásokat vezették körbe az MMDSZ önkéntesei a Sapientia, a MOGYE illetve a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem kínálta programokon. Jómagam vasárnap, a székelyföldi diákok orvosi egyetemen tett látogatásához csatlakoztam, az egyik kis csapatot kísérve.
Mit számít a nyelv?
Némi késéssel érkezem a díszterembe hirdetett megnyitóra, mivel az egyetem utcáján munkagépek dolgoznak, és vagy negyedórába telik, amíg parkolóhelyet találok. Éppen Szabó Béla professzor, a magyar tagozat vezetője mesél az orvosi lét rejtelmeiről. Mint mondja, orvosnak, fogorvosnak, gyógyszerésznek lenni nem puszta szakma, hanem hivatás, melynek űzője elsősorban magának tartozik elszámolással, még csak azt sem várhatja senki, hogy a paciens hálás legyen, bár szerencsére elmondható, az orvosok még mindig nagy közmegbecsülésnek örvendenek.
Valamit sejthet a középiskolások érdeklődési köreiről, mivel nem csak ezzel érvel, hanem a diákélet szépségeivel is, mint például a bulik, és persze a legfontosabb, hogy a Romániában jelenleg elérhető 14 orvosi képzés közül egyedül Marosvásárhelyen lehet magyarul tanulni. Mármint legalább az elméletet, mert a gyakorlati képzés egyelőre csak románul folyik, pedig, mint mondja, egy szakmát kizárólag anyanyelven lehet elsajátítani. Az orvoslás ilyen tekintetben még ennél is speciálisabb, hiszen a páciensek is csak anyanyelvükön tudnak igazán hatékonyan a szükséges kezelésekről értekezni kezelőorvosukkal. Szabó professzor pozitív példát is említ: egy hajdani doktorandusza Manchesterben dolgozik, ahol a kórház minden pácienshez igyekszik tolmácsot hívni, amennyiben szükséges, pedig 147 nyelv képviselői élnek a környékem.
Dr. Molnár Claudiu, az általános orvosi kar dékánhelyettese beszéde elején megnyugtatja az egybegyűlteket, mind a városban, mind az egyetemen mindenki otthon van, legyen bármilyen nemzetiségű, „szakszóval élve” mindenki haver. Véleménye szerint az orvoslásban nem igazán számít a nyelv, hiszen úgyis gyorsan kell cselekedni. Szavait Szabó professzor annyival egészíti ki, hogy az orvoslás nem kizárólag sürgősségi ellátásból áll, és az orvos-beteg viszonyban igenis fontos, hogy mindenki az anyanyelvén beszélhessen.
Növekvő érdeklődés
Tubák Nimród a diákszövetség elnöke az MMDSZ nevében üdvözli a diákokat a 12. Egyetemi Nyílt Napokon, melyre idén 417 diák érkezett 17 városból, négyszer annyi, mint két évvel ezelőtt. Mint elmondja, a szervezet alapítása óta eltelt 25 év, most már az alapítók gyermekei járnak egyetemre, de még mindig a magyar diákok érdekvédelme a legfontosabb feladat, illetve az, hogy közösségi élményként élhessék meg a diákéveket, erre szolgálnak az MMDSZ kulturális, tudományos és szórakoztató programjai. Zárásképpen, kifejezetten jó dramaturgiai érzékkel átadja a felvételin tíz legjobb eredménnyel bejutó magyar gólya ösztöndíját, majd az önkéntesek megkezdik a diákok 10-15 fős csoportokba rendezését, hogy maguk is megkezdhessék menetelésüket az eredményes felvételi felé vezető úton.
A csoportban, amelyikhez én csatlakozom, brassói, nagyenyedi és csíkszeredai diákok vannak, illetve két temesvári lány, akik egyénileg utaztak, hogy részt vehessenek a körbevezetésen, mivel a Bánságból, az érdeklődők kis száma miatt, nem szerveznek csoportot. Vezetésünket egy hatodéves fiatalember és egy másodéves ifjú hölgy vállalta magára, akik bemutatkozás után felmérik, a csoportban kit melyik szak érdekel. A bizonytalanok és a tervszerűen a MOGYE-ra készülők fele-fele arányban képviseltetik magukat, utóbbiak körében az általános orvosi kar vezet, aztán jön a fogorvosi, de akad két gyógyszerész aspiráns is.
Séta az egyetemen
Ismerkedő túránk első állomása a könyvtárba vezet, ahol, mint megtudjuk, 300 ezer kötetet tartanak, kizárólag szakirodalomból, bár én az egyik polcon meglátok egy színes sorozatot L. Ron Hubbard, szcientológia alapító műveiből, de senki nem bír tudomással arról, miként került oda. Mivel rögtönzött felmérésem alapján senki nem hallott még Xenuról, a Galaxis uráról, nem kezdek el komolyan aggódni. Közben megtekintjük a könyvtár múzeumát felbecsülhetetlen értékű régi orvosi könyvekkel, orvosi eszközökkel, illetve az olvasótermeket is megnézhetjük az emeleten. Az egyikben rengeteg féle orvosi folyóirat fogad, köztük az egyetem saját lapja, az Acta Medica Marisiensis, amelyben 2010 óta kizárólag angolul jelennek meg tanulmányok, lévén ez az orvostudomány szaknyelve a latin mellett.
A könyvtárból átsétálunk a megyei kórházhoz a patológia tanszékre, ahol egy segítőkész doktorandusz fogad, formaldehides hengerek között. Első körben igyekszik eloszlatni azt a tévképzetet, hogy a patológusok fő feladata a boncolás lenne, hiszen ez csak a munka kis részét teszi ki. A patológusok, azaz a kórtan művelői a betegségek egyes fázisait, a beteg szervekben, szövetekben, sejtekben beállt változásokat vizsgálják, ezzel hidat képezve a kutatás, és a klinikai gyakorlat között. Itt is szóba kerül, hogy a gyakorlati képzés románul zajlik, a minket körbevezető fiatalember mindenkit megnyugtat, hogy szükség esetén mindent szívesen elmagyaráznak magyarul is, ez a kellemetlenség senkit se riasszon vissza. Itt tapasztalom először a „Lehet kérdezni!”-re beálló csendet, amit ekkor még csak az üvegekből ránk meredő embrióknak tulajdonítok, de mint kiderül, kis csoportomnak valóban nem erőssége, hogy érdeklődésének ilyeténképpen hangot adjon. A patológiáról a fiú bentlakás földszintjén található MMDSZ irodába megyünk, ahol remek érveket kapunk a diákszövetség munkájában való részvétel, azaz az önkéntesség mellett. Először is jó tartozni valahova, másodszor jó tenni másokért, harmadszor pedig az itt szerzett szervezői gyakorlat nagyon jól hasznosítható az életben. Az extra érv – így harmincasként – kicsit lelombozó: majd amikor az egyetem után dolgozni kezdesz, és egy fárasztó munkanap után lerogysz a pamlagra, jó lesz visszagondolni, hogy milyen színes volt az életed hajdanán.
Ájulás nélkül
Az MMDSZ-től visszasétálunk a megyei kórházhoz, ahol a szépen felújított sürgősségin nézhetünk körbe. Az egyik diák néhány másodpercnyi döbbenet után csak ennyit jegyez meg, ez nem olyan, mint otthon.
A fogorvosi kar épületeiben engem ér utol a döbbenet, sokkal jobban felszerelt, mint amire számítottam. A fogtechnikán kezdünk, aztán a fogorvosi szakok termeit járjuk be, mindenütt remek felszereltség, bár az a terem, ahol a székekben a gyakorláshoz szükséges bábuk, a fantomok ülnek, kicsit ijesztő.
A gyógyszerészeten mintha más lenne a helyzet, a körülmények inkább a XX. század közepét idézik, de már épül az új labor, ha minden jól megy, a jövő nyáron felvételizők már abban tanulhatnak. Itt is hangsúlyozzák, a gyógyszerészet nem szakma, hanem hivatás, hiszen minden döntésnek emberélet a tétje. Itt a csapat egyik tagja kihasználja a kérdezési lehetőséget: mi kell ahhoz, hogy az ember gyógyszer-ügynök legyen. A válasz: feltehetően jó üzleti érzék, de gyógyszerész szemmel nem árt a szaktudás sem, bár ennek hiánya sajnos sokakat nem gátol, hogy ezen a területen tevékenykedjenek. Sétánk innen az anatómia tanszékre vezet, ahol az önkéntesek első kérése: senki se fényképezzen, illetve senki se érjen semmihez, hiszen az anatómiai múzeumban az a szabály, ha valaki eltör egy preparátumot, saját testéből kell visszaadja az adott szervet... Nem mintha bármihez is kedvem lenne hozzányúlni a tanszék múzeumában, és mintha a csoport többi tagja is elég visszafogottan sétálna a kipreparált emberi testrészek, illetve embriók között. A boncterem előtt felhívják a figyelmünket, senki se hősködjön, aki nem szeretné az egész testes preparátumot megnézni, inkább maradjon kint. Senki sem él a lehetőséggel, de szerencsére idén rosszullét sincs, tavaly volt, aki elájult…
Nyelvi ízelítő
Ezután direkt felüdülés a Studium Alapítvány rövid bemutatkozása, amely a marosvásárhelyi állami felsőoktatásban résztvevő magyar diákok segítését tűzte ki céljául. A szervezők itt próbálnak visszajelzéseket szerezni a nyílt napon szerzett tapasztalatokról, de szokás szerint mindenki hallgat, csak egy bátortalan hang kérdezi meg, hol lehet a felvételi tételsort tartalmazó könyvet megkapni. A válasz: az interneten is megrendelhető.
Az immár közel 5 órásra nyúlt sétát a két éve átadott, közel egymillió eurós beruházással létrehozott Szimulációs Központban zárjuk, ahol a hallgatók speciális bábukon gyakorolhatják a legkülönfélébb beavatkozásokat páciens nélkül. Mivel ez már teljesen a gyakorlati oktatáshoz tartozik, így a körbevezetés nyelve is magyarról románra változik, mintegy ízelítőként.
erdelyiriport.ro

„Ha nincsenek diákok, nincsenek oktatók” – Konferencia az erdélyi magyar felsőoktatás helyzetéről
A romániai magyar felsőoktatás szakmai-szervezeti kérdéseit járta körül az Erdélyi Szövetség legutóbbi konferenciáján, amelynek védnöke és egyik előadója dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott volt.
A szakmaiság mellett az irodalom is helyet kapott a tanácskozása kezdetén: dr. Hévizi Józsa elnök köszöntő szavai után Rafain Enikő olvasta fel saját sorait szülőföldjéről, amelyet aztán dallal és verssel is kiegészített. „Erdély a kimeríthetetlen múlt. Az időnek kútja, melyből nem fogy ki soha a tartalom – szóltak a prózai mű sorai. – Mi, magyarok bárhol is éljünk a nagyvilágban szétszóródva, örökké összetartozunk.” Szót kapott Borhy Józsa, Hévizi Józsa édesanyja is, aki – a konferenciának helyt adó Szent Margit Gimnázium egykori diákjaként – nagy átéléssel mondta el Harmos Andor Visz az Isten című versét.
Dr. Szili Katalin megmaradásunk zálogaként emelte ki az erdélyi felsőoktatást, és jelképesnek tartotta, hogy e rendezvényre épp a Magyar Nyelv Napja és a Magyar Szórvány Napja között került sor. A miniszterelnöki megbízott egy néhány évvel ezelőtti személyes élményét osztotta meg Szlovákiából, ahol egy fiatal magyar tolmácslány már nem tartotta magát magyarnak, hiszen csak a nagyszüleivel beszélt a család anyanyelvén. Szili Katalin rámutatott: még ma is a kultúrák közötti különbségek válaszútján állunk. Vajon van-e homogén, centralizált európai kultúra, vagy a nemzeti sokféleség határozza meg a térséget? Nem kérdés, hogy Európa ez utóbbitól lesz erős, legfontosabb feladatunk tehát a szülőföldünk és identitásunk megőrzése. Ma már a fundamentumokig kell visszamennünk nyelvünk, kultúránk megőrzésében, s ebben az oktatásnak kulcsszerepe van. Az erdélyi és magyarországi egyetemek hallgatóinak 60%-a nem akar a szülőföldjén maradni – hangsúlyozta a miniszterelnöki megbízott asszony. S bár a mobilitás jó dolog, vonzóvá kell tenni a szülőföldöm maradás alternatíváját is. Szili Katalin saját feladatának az igények koordinálását tekinti, de hangsúlyozta: a megvalósítás menetét a helyi értelmiségi közösségeknek kell kidolgozni.
Hévizi Józsa ez utóbbi gondolathoz kapcsolódva a skót önkormányzás példája nyomán a gazdasági megerősödést emelte ki, továbbá az ezzel párhuzamosan erősítendő egyházi autonómia fontosságát, vagyis nagyobb mértékben kell támogatni a határon túli egyházakat. Dr. Vekov Károly nyugdíjas egyetemi tanár, történész-művelődéstörténész – egyben a konferencia egyik szervezője – „Visszapillantás az erdélyi magyarsággal szemben alkalmazott román politikára az elmúlt majd száz évben” címmel olvasta fel írását. Az előadás kevésbé a jelen oktatási problémáira koncentrált, inkább részletes történelmi áttekintést nyújtott a 19. századig visszamenően a román történelemről, fókuszában a magyarság elleni nyílt és burkolt politikai stratégiákról. A művelődéstörténész elemezte, hogyan állt a Habsburgok mellé a számszerűleg megerősödött, összefogó románság, és hogyan éleződött ki az első világháború idejére a román–magyar ellentét. A huszadik századi románosítás során fokozatosan és folyamatosan megfosztották a magyarságot szellemi-gazdasági javaitól, és egyre inkább teret hódítottak a nacionalista-soviniszta nézetek. Napjainkban ez a nyelvhasználat visszaszorításában, a médiumok korlátozásában, a kiadók ellehetetlenítésében érhető tetten. Fájdalmas tünet, hogy a magyar történelmet nem oktatják a középiskolákban, a történelmi hősöket átkeresztelik a tankönyvekben. A felsőoktatásban elszabotálják az állami finanszírozású egyetemek támogatását, felszámolják az etnikai csoportok intézményeit. Ahhoz, hogy ez a jelenleg sajnos sikeres stratégia más irányt vegyen, a román politika alapállásának kell megváltoznia – hangsúlyozta zárásképp az előadó.
Dr. Tonk Márton egyetemi tanár, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem dékánja „Romániai magyar felsőoktatás: helyzetkép és stratégiai kihívások” című előadásában megköszönte a kormánynak, amit a Sapientia Tudományegyetemért tett, hiszen az erdélyi magyarság létkérdése az iskola. Bár az oktatási „problémacsomag” keretei nem nemzetspecifikusak (a minőség–mennyiség problémájából fakadnak), az erdélyi magyarságnak speciális kihívásokkal kell szembenéznie. 1992 és 2011 között a magyar népesség 25%-kal csökkent Erdélyben, és ahogy a Sapientia egy kedves idős portása mondta egyszer a dékánnak: „Ha nincsenek diákok, akkor nincsenek dékánok, oktatók, de én, a kicsi kapus sem vagyok”. A 2010-ig kialakult magyar felsőoktatási hálózat hat pillérre támaszkodik: ezek a Babeş-Bolyai, a Marosvásárhelyi Orvosi, a Marosvásárhelyi Művészeti, a Sapientia és a Partiumi Keresztény Egyetem, valamint a Protestáns Teológiai Intézet. Az utóbbi három magánegyetem, amely magyarországi támogatást élvez. E három intézményben és a magyarországi egyetemek kihelyezett szakjain lehet megvalósítani a legfontosabb nemzetpolitikai stratégiákat – hangsúlyozta az előadó. Dr. Tonk Márton grafikonokon mutatta be részletesen a hallgatói arányszámok alakulását az évek során, amely nemcsak a magyar diákok viszonylatában mutat radikális csökkenést. A statisztikák fő konklúziója, hogy olyan szakokat kell indítani Romániában, amelyek még nincsenek magyar nyelven. Nem kérdés, hogy az erdélyi magyarságnak joga van állami finanszírozású egyetemet működtetni. A reálpolitikai megoldást az intézmények összefűzése és a közös stratégia kialakítása jelenti.
A tanácskozás újabb részében nem kevésbé tanulságos statisztikákat láthattunk a marosvásárhelyi magyar nyelvű orvosképzés múltjáról és távlatairól, amelyek szintén alátámasztották, hogy a demográfia ismerete nélkül nincs értelme felsőoktatási problémáról beszélni. Az idén hetven éves egyetem – amely egy bukaresti pártutasítás következtében 1962-ben lett vegyes nyelvű intézmény – számos problémával küzd. 2011-ben fogadta el a MOGYE az új chartát és 2012-ben született kormányhatározat az új kar alapításáról, de 2014-ben a magyar tisztségviselők lemondtak a be nem tartott egyezmény miatt. Jelenleg 23%-os az egyetemen a magyar oktatók aránya. Emellett jelentős fejlesztések is zajlanak az egyetemen: épül a gyógyszerészeti kar, sportlétesítmények és egyéb beruházások kapnak támogatást. A magyar lakosság születési arányszámának csökkenését, az asszimilációt itt is – mint más térségekben – csak a hagyományokra épülő értékrend, a családközpontúság, a szülőföldön való boldogulás segítése és főleg a gyermekvállalás állíthatná meg.
A konferencia befejező szakaszában Tolnay István, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Igazgatótanácsának elnöke az erdélyi-partiumi magyar nyelvű egyházi tanintézmények huszonöt évét tekintette át, a feltárult lehetőségektől a (rideg) valóságig. Az egyházi iskolák évszázadokon át hitbeli és nemzeti megmaradásunk zálogai voltak, kevés nép dicsekedhetett ennyi és ilyen jelentős tanintézménnyel. A trianoni tragédia súlyos következménye lett azonban az utódállamokban az egyházi magyar iskolarendszer összezsugorítása; majd az 1948-as államosítás után az elorozott református intézményekből csak néhány középiskolát sikerült újraindítani, törvényi háttér nélkül. (1918-ban az erdélyi iskolák közel háromnegyede még felekezeti volt.) A globalizáció és identitásvesztés szorításában különösen fontos az évszázados hagyományú erdélyi egyházi oktatás helyreállítása. Bár az idén tavasszal életbe lépett oktatási törvény jobb, mint az előzőek, a felekezeti oktatás szempontjából még mindig nem megnyugtató: továbbra is egybemossa a felekezeti és magánoktatást. Tovább kell tehát harcolni, ám jó jel, hogy több egyházközség új óvodák, iskolák indítására készül.
Befejezésképp dr. Bodó Barna – 2007-ig a Babeş-Bolyai Tudományegyetem politikatudományi tanszékének adjunktusa, jelenleg a Sapientia Egyetem nemzetközi kapcsolatok tanszékének munkatársa – a kisebbségi iskolaválasztás kérdéseiről beszélt. A kisebbségi lét nehézségeit vizsgálva érdemes kiemelni a nemzeti identitásválság formáit: a hétköznapi életből kiszorított identitást; annak negatívvá formált alkotóelemeit; illetve a legsúlyosabb formát, a rasszizmust. A választóvonal tömb és szórvány között az iskolaválasztás tekintetében a legmarkánsabb. A statisztikák azt mutatják, hogy tömbben sokkal többen választják az anyanyelvi iskolát. Bár az oktatás meghatározó az anyanyelv őrzésében és művelésében, az egész felelősség nem hárítható az iskolákra. A szülők felelősségének megvitatása általában nem szerepel az oktatással kapcsolatos napirendeken, és ezen a helyzeten a civil kezdeményezés sokat segíthetne. (Dr. Bodó Barna átfogó kutatása a Mozaik2011 – Magyar Fiatalok a Kárpát-medencében című tanulmánykötetben jelent meg.)
Az Erdélyi Szövetség hagyományos és megszokott vendégszeretetének köszönhetően a közönség és az előadók a szellemiek után egy kis harapnivaló mellett is megismerhették egymást.
Laik Eszter
irodalmijelen.hu

Segítséget kér az András Lóránt Társulat
Fűtésgondokkal küzd az András Lóránt Társulat, a hideg miatt szünetelteti az előadásait. Ahhoz, hogy az elindított projektek tovább működhessenek, támogatót keres a táncművészeti társulat vezetője, András Lóránt. Magánszemélyek, illetve cégek hozzájárulását kéri, amelyből a kazán felszerelését és a fűtés beindítását finanszíroznák.
Az egykori ortodox zsinagógában, a Knöpfler Vilmos (Brăila) utcai háromszintes épületben működik a Tánc és Kortárs Művészetek Háza, illetve az András Lóránt Társulat, amely a marosvásárhelyi közönség előtt októberben egy minifesztivál keretében mutatkozott be. Folyamatosan előadásokat tartott, addig, amíg annyira lehűlt a hőmérséklet, hogy már a táncosok, illetve a közönség egészsége károsult volna, amennyiben nem függesztik fel a tevékenységet.
A társulat vezetője arról számolt be, hogy a fűtés beszerelése elkezdődött abból a pénzből, amit eddig támogatóiktól kaptak, de egyre több a költség, és a megkezdett munkálatokat nem szeretnék abbahagyni, de folytatni sincs már anyagi lehetőségük. A művészi tevékenységet sem függesztették fel teljesen, időközönként még egy-egy előadást tartanak. Arra az időre radiátorokkal biztosítanak némi meleget, bár az azontúl, hogy nagyon költséges, kevésbé elegendő a többórás ott tartózkodáshoz – magyarázta András Lóránt.
Az áldatlan helyzeten a társulatvezető úgy próbál változtatni, hogy a közösség segítségét kéri, támogassa a Tánc és Kortárs Művészetek Háza fűtésrendszerének beszerelését. A segítségkérés egyelőre a Facebookon indult el, de a továbbiakban szeretne más lehetőségeket is igénybe venni a társulatvezető, akár a sajtón keresztül, akár a vállalatok, vállalkozók személyes megkeresése által.
A tét a fűtésrendszer bevezetésének az ára, vagyis 30 ezer euró, amely a felső, az 500 négyzetméter alapfelületű harmadik szint kifűtését tenné lehetővé. Amennyiben a cégek fejenként legkevesebb 300 euró értékű támogatást nyújtanának, a fűtőtesteken állandó reklámfelülethez jutnának „cserébe”. Azok a magánszemélyek, akik legalább 200 lejjel járulnának hozzá a fűtés bevezetéséhez, egy évadra szóló bérletet kapnának. András Lóránt úgy véli, hogy ha találnának száz céget vagy magánszemélyt, amely/aki hajlandó lenne 300 eurós támogatást nyújtani, megoldható lenne a probléma. De amennyiben bárkinek szándékában állni adakozni, bármekkora összeggel is segíteni, azt is szívesen fogadják, és egy-egy téglajeggyel honorálják azt.
Az András Lóránt Társulatnak öt állandó leszerződött tagja van, illetve még 10-15 fiatal, akik koreográfia szakon tanulnak a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen. „Létrejött a társulat, működik, de vannak olyan dolgok, amelyek minket meghaladnak” – magyarázta a társulatvezető, aki nem szeretné teljesen felfüggeszteni a művészi tevékenységet. Az elmúlt évadban folyamatosan turnéztak, eleve úgy léptek a marosvásárhelyi közönség elé, hogy már volt egy évad a hátuk mögött, tapasztalattal rendelkeztek. Most szeretnék a város kulturális életét gazdagítani, ám ehhez előbb a minimális feltételeket szeretnék megteremteni a társulatnak helyet adó házban. Eddig semmilyen intézménytől, hivataltól nem kaptak segítséget, a városi önkormányzatnál is eredménytelennek bizonyult a pályázatuk. Az egyetlen állandó támogatójuk András Tünde, a társulatvezető húga, aki saját vállalkozásának jövedelméből áldoz a művészeti tevékenységre.
A támogatásokat a következő bankszámlaszámra is lehet utalni: RORNCB 0188 1407 9953 0001, BCR Târgu-Mureş, ASOCIAŢIA VOX NOVUM, de lehet nyugta ellenében személyesen is átadni a társulat vezetőjének. Érdeklődni a 0745-404 171-es telefonszámon, vagy a lorantandras@yahoo.com címen lehet.
Antal Erika
Székelyhon.ro

A Tamási Áron-díjas Török Viola dicsérete
A marosvásárhelyi rendező november 14-én a Pesti Vigadóban vehette át az eddigi munkásságát elismerő rangos művészeti kitüntetést. Laudációját az ünnepségen dr. Kovács Levente, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem nyugalmazott konzulens professzora terjesztette elő. Az alábbiakban a szöveg rövidített változatát közöljük.
Laudáció
1983 óta ismerem Török Viola művészi tevékenységét. Első alkalommal a sepsiszentgyörgyi zeneiskola növendékeivel színre vitt, igen költői, légiesen képzeletdús Szentivánéji álom című zenés színpadi játékát látva figyeltem fel különleges képességeire, melyek révén igen egységesen társította a szöveg, a zene, a mozgás kifejezőeszközeit, ugyanakkor erőteljes pedagógusi rátermettséggel irányította a többnyire 10-14 éves gyerekek népes, közel 50- főnyi csapatát (melyből később több jeles színész nőtt ki, pl. Váta Loránd, Márkó Eszter és mások). Ez alkalommal kialakult kedvező benyomásaim is segítettek abban, hogy Németországból való visszatérése után örömmel fogadjam jelentkezését az általam irányított rendezőosztályban, a marosvásárhelyi – akkoriban még – Színművészeti Egyetemen. Ebben az osztályban kiemelkedő tehetsége, rátermettsége a legjobb eredmények elérését eredményezte. Ő nyerte el az egyetem vezetősége által kiírt pályázatot, melynek alapján megrendezhette a Stúdió Színházban nyilvános vizsgaelőadásként Shakespeare Othello című színművét. Az egyetem elvégzése után fokozatosan alakult ki sajátos rendezői nyelvezete, melyben eredeti módon ötvöződik a darabok szövegének egyéni olvasata, valamint a filozófiai és költői rétegek feltárása. A személyes stílusjegyek egyre határozottabb érvényesítése során rendezői művészetében sajátos színpadi látványvilág megteremtését tapasztalhattuk sokszínűen kibontakozó alkotómunkájában, melybe sajátosan eredeti látásmódja révén szervesen épülnek be az erdélyi irodalom, költészet és folklór alapos ismeretéből táplálkozó néptánc- és népzenei elemek. Rendezői stílusának ezek a jegyei külön színt képviselnek az erdélyi magyar színházművészetben.
Felsorolt erényei talán a legjellemzőbb módon Tamási Áron darabjainak színrevitele során érvényesülhettek, mivel az író sajátos, erdélyi ízekben bővelkedő költői világának színpadi nyelvre való átültetése kínálta Török Viola számára a legszervesebb megoldásokat. Sorolhatjuk akár a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatánál, akár a Spectrum Színház és a Csűrszínház közreműködésével színpadra állított előadásait (a Hullámzó vőlegény, illetve a Vitéz lélek című sikeres produkcióira utalhatunk), vagy a Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen rendezett Boldog nyárfalevél, illetve Tündöklő Jeromos című előadásokat. Különösen a mikházi Csűrszínházban a zárt színpad és a különleges természeti szépségű nyitott tér egyidejű használata adott alkalmat számára egy varázslatos színpadi atmoszféra kialakítására. Az itt kihasznált kivételes lehetőségek révén rendezői világa változatos gazdagsággal bontakozott ki az említettek mellett olyan előadásokban is, mint a Szép magyar komédia, a Vérnász, a Vihar vagy a saját adaptációban színre vitt, Móricz-szöveg alapján rendezett Boszorkány.
Török Viola sorozatos törekvései szükségszerűen vezettek egy saját színházi műhely, a magánintézményként működő Spectrum Színház megteremtéséhez. Itt a módosult, stúdiószínházi környezetben, saját társulattal nyílik alkalma olyan műhelymunka kiteljesedésére, melyben az igényes irodalom, az erdélyi szellemiség és az egyetemes értékek egyaránt otthonra lelnek. A Spectrum Színháznak ez a felvállalt missziója egyedi hangulatával, stílusával, tartásával – akár saját produkciói, akár befogadott előadásai révén – új színt képviselhet nemcsak a város gazdag színházi életében, hanem tágabb értelemben az erdélyi magyar színházkultúrában is. A produkciók fogadtatása, a közönség fokozódó érdeklődése és elismerése már most, a kezdetekkor igazolja a bátor kezdeményezés létjogosultságát.
Mindezeket összevetve:
az intézményteremtés elkötelezettsége, az igényes kultúra szolgálata és művelése, az erdélyi hagyományok ápolása és az egyetemes kultúra (Shakespeare, Csehov, Ibsen, Molière, Gogol és mások) értékeinek felmutatása olyan áldozatos életmű kiteljesedését jelzik, amelynek alapján messzemenően indokoltan méltónak tarthatjuk Török Violát, a határozott küldetéstudattal és a hivatás iránti példás alázattal megáldott mandátumos művészembert a jeles elődök által megtisztelő rangra emelt Tamási Áron-díjjal való kitüntetésre.
Kelt: Marosvásárhelyt, 2015. október 4-én
Dr. Kovács Levente rendező, egyetemi tanár, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem professor emeritusa
Népújság (Marosvásárhely)

Különleges előadást mutatnak be Marosvásárhelyen
Papírmese
Új premierre kerül sor Marosvásárhelyen e hét csütörtökén. November 26-án 19 órakor a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Levél utcai Stúdió 2.1 Színházában az évad második bábos bemutatóján vehetnek részt az érdeklődők. Kozsik Ildikó előadását, melynek címe Papírmese, a másodéves magiszteri bábművészet szak hallgatói adják elő.
Mint azt az egyetem közleményében olvashatjuk, az igencsak egyedinek és érdekesnek ígérkező produkció a hallgatók közös és egyéni munkája nyomán a zene és az együttgondolkodás segítségével a papír mint anyag megismeréséből, a belőle kialakítható formák koherens történetté való alakításával teremti meg azt a vizuális narratívát a nonverbális csoportos gyakorlat során, amely mindenki számára lehetőséget ad arra, hogy az animációs színház hatásmechanizmusainak köszönhetően saját, belső ritmusú történetet éljen meg a nézőtéren.
Az előadás egyben vizsgaanyag is, és mint ilyen, elsősorban művészetpedagógiai szempontból van kiemelkedő jelentősége, ugyanakkor azt is bizonyítja, hogy a bábművészet ma is érvényes és igényes színpadi nyelv kicsik és nagyok számára egyaránt.
A Papírmese című produkcióban fellépnek a másodéves magiszteri bábszínész évfolyam hallgatói: Aracs Eszter, Borbíró Judit, Kiss Ágnes, Simonyi Réka, Szilvai Balázs, Szívós Réka, Szűcs Réka, valamint a harmadéves, alapfokon tanuló bábszínész szakosok: Dőry Brigitta, Fekete Gréta, Szabó J. Viktor. Irányító tanár: Kozsik Novák Ildikó. Az előadás időtartama 30 perc.
(Knb.)
Népújság (Marosvásárhely)

Elhunyt Kisfalussy Bálint színművész
November 23-án életének 76. évében elhunyt Kisfalussy Bálint színművész, dalszerző, a Harag György Társulat örökös tagja. A művésztől december 11-én, 11 órakor a budafoki temetőben vesznek végső búcsút.
Kisfalussy Bálint 1939-ben született a szilágysági Ipp községben. 1962-ben végezte el Marosvásárhelyen a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolát, majd a szatmárnémeti Északi Színházhoz szerződött.
Kisfalussy Bálint /Ipp, 1939. okt. 16. – 2015. nov. 23./ színész, zeneszerző, dalszerző, slágerénekes 1987-ben Magyarországra telepedett át. Budapesten az Új Színház társulatának tagja lett. Kapofáncs /Timp Kiadó, 2004/ címmel könyvet írt szilágysági gyermekkoráról.
Szabadság (Kolozsvár)

Elhunyt Soós Angéla színésznő
Életének 86. évében elhunyt Soós Angéla, a Harag György Színtársulat egyik alapítója és örökös tagja. Soós Angéla 1929. szeptember 20-án született Marosvásárhelyen, neves vásárhelyi családban. Édesapja, Soós József hét éven át (1945-1952) a „székely főváros" polgármestere volt. Szakmai tanulmányait Kolozsváron, a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben végezte, 1953-ban szerzett színész diplomát. Az 1953-ban Nagybányán indult, majd Szatmárnémetiben állandó színtársulatot létrehozó együttes alapító tagja. Nyugdíjazásáig Szatmárnémetiben szolgálta a magyar színjátszás ügyét. Lírai és karakterszerepeket egyaránt játszott, legsikeresebbek a népi figurái voltak. Több irodalmi est összeállítása és rendezése fűződik a nevéhez. Szerepeiből: Nadja (Apák ifjúsága,1953.), Tánya (Tánya, 1954.), Kláva (Hurrá lányok, 1954.), Erzsi (Liliomfi, 1954.), Louise (Bűnbeesés után, 1975.), Dorine (Tartuffe, 1976.), Gazdasszony (Légy jó mindhalálig,1976.), Colette (Szarkafészek, 1978.), Odobica (Vesekő, 1978.), Concetta (Rongy és címer, 1979.), A bíróné (Sári Bíró,1979.), Anna (Lakon háza, 1981.), Polja (Gőzfürdő, 1981.), Édes (Jó estét nyár, jó estét szerelem, 1984.), Paula (Macskajáték, 1985.).
Pályája során több mint száztíz szerepet játszott el, főként Nagybánya és Szatmárnémeti színpadain. A rendszerváltást követően, az alapító nemzedék legtöbb tagjával együtt őt is nyugdíjba küldi a színházvezetés, ezt követően szerepeket sem kap. 1990 és 2010 között mindössze egyszer lépett színpadra, Tennessee Williams Beszélj mint az eső, hadd hallgassalak című kétszemélyes drámájában, az alapító-társ, Vándor András partnereként (rendező: Bessenyei István).
Színészi pályája mellett jelentős előadóművészi tevékenysége is. Pályakezdése óta a társulat legjobb versmondói közé tartozott, nevét, a társulatnak írott leveleiben Tessitori Nóra (korábbi beszédtechnika-tanáruk) is kiemeli. Számos jelentős irodalmi összeállítás és pódiumműsor fűződik a nevéhez, nyugdíjazása óta szinte állandó zsűritagja Erdély, és a Partium különböző szavalóversenyeinek. 2000-ben Szatmárnémetiben ő volt az év embere, 2007-ben a városi és megyei tanács kulturális díját vehette át. A Magyar Játékszíni Társaság Hűség-díjjal, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata pedig örökös tagsággal ismerte el több évtizedes munkáját. szatmar.ro
Erdély.ma

Lépés az elvárt változások felé vagy kirakatrendezvény csupán?
Az egyetemi napokat megnyitó magyar kulturális est meggyőző bizonyítéka volt annak, hogy mennyi sokoldalú, a különböző művészeti ágakat profi szinten művelő ember került ki a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemről, amelynek tanárai is példát mutattak ezen a téren. Az egyetemen zajló művelődési és sportélet biztosította a hallgatók szórakozását, kikapcsolódását. Ennek a hagyománynak a tovább éltetése közösségformáló, megtartó erő napjainkban is, amit a magyar hallgatók nagy létszámú néptánccsoportjának a fellépése igazolt.
Abból kiindulva, hogy az egyetem rektora kérte az est megszervezését, amelyen a román oktatókból álló vezetőség is részt vett, tekinthetjük-e a kezdeményezést első lépésnek a magyar részről jogosan elvárt változások irányába? Vagy a vezérkar csupán egy kipipálandó kirakatrendezvénynek szánta? – kérdeztem dr. Szilágyi Tibor egyetemi tanártól, a magyar tagozati vezetőség tagjától.
– Normális világban feltétlenül örvendene mindenki egy színvonalas magyar kulturális eseménynek. Nálunk a problémát az okozza, hogy az egyetem román vezetősége, fittyet hányva a törvényre, gátlástalanul akadályozza a magyar tagozat önállósodását, sőt nagyon kifinomult módszerekkel próbálja az egyetem magyar gyökereit is eltussolni.
A 2011 óta érvényes oktatási törvényben a "multikulturális egyetem" fogalma arra vonatkozik, hogy van Romániában három egyetem – a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és a MOGYE – ahol törvényi szinten kötelező a magyar oktatás önálló szervezési és döntéshozatali struktúráinak létrehozása. Az egyetem magyar oktatói és hallgatói több mint négy éve példamutató összefogással és következetességgel küzdenek a törvény kisebbségi oktatásra vonatkozó kitételeinek maradéktalan betartásáért, miközben az egyetem vezetősége – a minisztérium burkolt támogatásával – ezt mindvégig megtagadta. A román vezetőség annyira biztos uralkodó helyzetében, hogy most már inkább a probléma bagatellizálásával próbálja ellehetetleníteni a küzdelmünket. A rektor felkérésére létrejött magyar kulturális est sajnos egy ilyen célt is szolgál, hogy azt hitesse el a világgal, hogy itt tökéletesen megvalósult a multi- kulturalitás, hogy a törvényt betartják, csak a magyar tagozat csökönyös vezetői akadályozzák, hogy egymás nyakába boruljon a két tagozat, és teljes legyen az egyetértés. Mi azonban nem feledhetjük, hogy az oktatási törvény szerint értelmezett multikulturális egyetem nálunk eddig nem valósult meg – válaszolta Szilágyi professzor.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Kettős színházi esemény
Ajándékozás és bemutató
Kettős eseményre kerül sor a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem szervezésében december 17- én. Egyrészt ismét előadnak egy nagy sikerrel játszott előadást, és a rászorulókon segítenek, másrészt aznap este új bemutatóval is jelentkeznek.
Ami az előbbit illeti, az intézmény magyar kara ez évben is karitatív eseményre várja nézőit a Levél utcai Stúdió 2-ben. Az adakozók ezúttal hajléktalanoknak szánt ajándékkal válthatnak jegyet a 17 órakor kezdődő Liselotte és a május című előadásra. Az immár hagyományossá vált karácsonyi ajándékozáson az adakozni vágyók meleg ruhával, édességgel vagy játékokkal segíthetnek nehéz sorsú polgártársaikon: az adományok, akárcsak a tavalyi évben, a marosvásárhelyi székhelyű Coming Home Egyesület segítségével jutnak el a rászorulókhoz. Az utóbbi produkcióval kapcsolatosan pedig megtudtuk: Füst Milán legismertebb drámáját mutatja be december 17-én a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színháza. A huszadik századi magyar irodalom kiemelkedő, Nobel-díjra is jelölt szerzőjének alkotását ezúttal Harsányi Zsolt rendezte, akárcsak a fentebb említett Liselotte és a május című előadást. Mindezekkel kapcsolatosan csütörtök délelőtt szerveztek sajtótájékoztatót az egyetem előcsarnokában.
– Sikeres naptári évet zár az intézmény, több mint ötven előadásunkon 2500 néző vett részt – fogadta a sajtó képviselőit Cracea Ádám irodalmi titkár. – A december 17-i nap ezen siker méltó megkoronázása kíván lenni, az adománygyűjtés, a Liselotte és a soron következő premier közötti összekötő kapocs Harsányi Zsolt, mindkét produkció rendezője.
Mint azt dr. Balási András rektorhelyettes hozzátette, második éve segítenek a marosvásárhelyi rászorulókon, ehhez az idén az intézmény Akadémiai Műhelye által színre vitt Liselotte és a május című előadást hívták segítségül. A műhely lényege, hogy annak keretében az egyetemi oktatók mutathatják meg tudásukat – immár nemcsak a színház, hanem a képzőművészet területén is.
Harsányi Zsolt elárulta, nagy örömöt jelent számára a Liselotte és a május sikere, szinte mindegyik előadást telt ház előtt játszták. – Pedig a siker nem volt egyértelmű, hiszen egy groteszkbe hajló társkeresésről van szó, abszurd pechsorozatról, amely bővelkedik a humorban. Azt szeretnénk, ha a szóban forgó előadást is minél többen megnéznék és adományoznának. Ami a Füst Milán művét illeti, a Boldogtalanok számomra a magyar irodalom egyik legszebb szövege, méltó párja Molnár Ferenc Liliomának, mégis igen kevésszer adják elő. Komor hangulatú dráma, amelyben mégis felfedezhetünk egy nagyon különleges humort. Valós eseményen alapszik, egy végzetes szerelmi háromszögből indul ki a mű, a történetről a szerző egy 1913-ban megjelent újságcikkből értesült. A cím ne riasszon el senkit, a dráma olyan, örök emberi problémákkal foglalkozik, mint a nyughatatlanság, az összeférhetetlenség – és ezek mindannyiunkban ott motoszkálnak. De a tragédiával a humor is kéz a kézben jár (ennek Shakespeare volt a nagymestere), és a Füst Milán humora igencsak emlékezetes – sírva nevetős groteszkség jellemzi a művet és az előadást is. Utóbbit minimalista díszletek között és játéktérben láthatja a közönség, a produkció díszlet- és jelmeztervezője Székedi Ágota látványtervező szakos hallgató, a fellépő színészek is az intézmény hallgatói. A bemutatóra december 17-én este 7 órától kerül sor a Köteles utcai Stúdió Színházban.
A karitatív akcióval kapcsolatosan felszólalt Daan de Grott, a Coming Home Egyesület holland származású alapítója és elnöke, aki elmondta: a tavalyi, közösen szervezett eseményük igen sikeresnek bizonyult, többen telefonáltak, hogy az akkori előadásra nem tudnak elmenni, de át szeretnék adni adományaikat.
– Egyesületünk az utcán élőket, a szegényeket próbálja felkarolni, segíteni. A csapatunk keményen dolgozik, nyílt programot, szociális munkahelyet, bibliatanulmányokat, oktatást, gyerekprogramokat, evangelizációs estéket, táborokat biztosítunk és szervezünk. Nagyon sok adományt kaptunk, így meg tudtuk mutatni az általunk segítetteknek, hogy a társadalom is segíti őket, nem közömbös a sorsuk iránt – mi próbálunk híd lenni közöttük és a társadalom között. Köszönjük, hogy ismét itt lehetünk, hogy a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem felkarolta az ügyünket, hogy közösen segíthetünk és rajtunk keresztül mások is segíthetnek – mondta Daan de Grott.
A fent említett előadásokra a jegyeik kiválthatók a Stúdió Színház jegypénztárában minden kedden 14 és 18 óra között, illetve a helyszínen, kezdés előtt egy órával. Jegyfoglalás a 0736-350-686-os telefonszámon lehetséges.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Titoktól a vallomásig – nemzetközi színháztudományi konferencia Marosvásárhelyen
A színházban a vallomás a napló jellemzőivel rendelkezik, amennyiben, mint Maurice Blanchot mondja, „az őszinteség az a követelmény, amelyet el kellene érnie, de nem meghaladnia” – olvasható a 16. Nemzetközi Színháztudományi Konferencia beharangozójában, amelyet december 11–12. között tartanak Marosvásárhelyen a Plaza Hotel konferenciatermében.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem szervezésében sorra kerülő konferencián, amelynek címe a Titoktól a vallomásig, az előadók arra keresik a választ, hogy milyen mértékben hatja át a titok és a vallomás az alkotófolyamatot, a színrevitelt, újrarendezve színpadi eseményeket, azok értelmét és jelentését? Milyen dramatikus formákat rendel magához a titok, a feltárulkozás? Helyreállítja-e a néző a megfigyelő státusát, végső soron voyeurré alakítva azt? Vajon a színész munkája hozzáidomul a szereplő titkaihoz?
A konferencia előadói közt szerepel Daniel Dinkgräfe, az angliai Lincoln University professzora és Liviu Dospinescu, az Université Laval oktatója Kanadából. Az érdeklődők olyan magyarországi, Marosvásárhelyen tanító nevekkel is találkozhatnak, mint Kékesi Kun Árpád, Jákfalvi Magdolna vagy Kricsfalusi Beatrix.
A ma délelőtti előadók között Sorin Crișan, Filippo Bruschi, Maria-Rosa Lehman, Galina Subbotina, Ungvári-Zrínyi Ildikó, Albert Mária, Liviu Dospinescu, David Yvon értekezett.
Antal Erika
maszol.ro

Nagyszabású produkcióra készül a Tompa Miklós Társulat
A Csárdáskirálynő Marosvásárhelyen!
Igencsak jelentősnek ígérkező premierrel készül szilveszterre a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Kálmán Imre méltán örökzöld, az elmúlt évszázad során világhírűvé vált operettjét, a Csárdáskirálynőt mutatja be az óév utolsó estéjén a társulat – a közelgő, számos vendégművész részvételével alkotott bemutatóval kapcsolatosan hétfőn délben tartott sajtótájékoztatót a színház vezetősége.
A megjelenteket Keresztes Attila, a Tompa Miklós Társulat művészeti igazgatója köszöntötte, aki elmondta: a Csárdáskirálynő ez évben 100 esztendős, a színház 70 éves, e kettős évfordulót ünneplik a nagyszabású szilveszteri bemutatóval. – Remek csapat és nagyszerű rendező hozta létre a produkciót. A díszlet, a jelmez, a zene, a koreográfia egyaránt csodálatos. Utóbbit Ladányi Andrea jegyzi, aki a Győri Balett prímbalerinája, majd a finn királyi balett balerinája volt, jelenleg a barcelonai művészeti egyetem tanára. Verecki Szilvia sanzonett szerepére Fülöp-Gergely Tímea kolozsvári operaénekesnőt kértük fel, a kart a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatói alkotják, akik téli vakációjukat és szilveszterüket áldozták fel ezért az előadásért, a produkciót pedig a Magyarországról érkezett Tasnádi Csaba rendezi. Bízunk benne, hogy ezen mű, ezen monarchikum csodavilága Vásárhelyen is olyan frissen jelentkezik, mint amilyen frissnek az elmúlt száz év során meg tudott maradni.
– Nagyon sikeres naptári évet zártunk, a célkitűzésünk a harmincezres nézőszám volt, jelenleg már a 33.000-nél tartunk – tette hozzá a produkcióban is fellépő Gáspárik Attila vezérigazgató. – A Csárdáskirálynő ugyanazon íven készült, mint a Van, aki forrón szereti, a Kőműves Kelemen, a My Fair Lady, avagy a Mágnás Miska. Ez számunkra nem muszájfeladat, ugyanarra a közönségre számítunk, mint például a Karamazovok vagy A nyugalom esetében. Nincs kompromisszum, ezt az előadást véresen komolyan vesszük. Csak a szereposztásban több mint hatvan embert láthatnak majd a nézők, mögöttük őrületes méretű és elszántságú stáb dolgozik. Nem szabad hibáznunk! Az Edvin szerepében fellépő Bokor Barna és Fülöp-Gergely Tímea szeptember óta próbál, a koreográfiát két hónapja gyakoroljuk. Szórakoztató előadást készítünk – de csak az igényesek számára! Nagy öröm, hogy közösen dolgozhatunk a Nyíregyházáról érkezett Tasnádi Csabával. Egy társulat erejét az méri fel igazán, amikor először dolgozik együtt egy számára új rendezővel.
– Ez a mű örökzöldként élt túl száz évet – mondta Tasnádi Csaba. – Ugyanolyan friss maradt mind történetében, mind zenéjében. Dalai méltán váltak divatslágerekké. A bécsi bemutatóra 1915 novemberében került sor, és pillanatokon belül 35 színház játszotta Európa-szerte, az első világháború alatt egyszerre futott Szentpéterváron és Berlinben: a művészet felülemelkedett az emberi gyarlóságon és frontvonalakon. Példátlan sikertörténetet futott be Amerikában, Afrikában és Japánban is. Az első világháború szibériai hadifogolytáboraiban megengedték a színjátszó körök létesítését, ahol ez volt a legnépszerűbb darab. A rabok fejből kottázták le a dallamokat, jelmezeket készítettek, a női szerepeket eljátszani tudó "primadonnák" pedig hatalmas tiszteletnek örvendtek. A mű kulturális közkinccsé vált. Kálmán Imrének Kodály és Bartók is az évfolyamtársa volt, ő pedig célul tűzte ki, hogy operai nehézségű szólókat, duetteket, különösen nehéz finálékat ír a műveibe. Ezért is hívtuk meg Fülöp-Gergely Tímea operaénekesnőt, aki a prózában is otthonosan mozog, Bokor Barna prózai színész létére pedig operai magasságokba tud emelkedni. És megpróbálunk mikroportok nélkül belevágni! A színház mindezzel nagyon nagy fába vágta a fejszéjét, de ismeri a fejsze méretét. Annyira tehetséges a társulat, hogy Tímea kivételével minden szerepet ki lehetett közöttük osztani. A produkció hagyományos megközelítés lesz, a felkérés is erre szólt. Klasszikus, hagyománytisztelő, a mesei irányba kifutó előadást viszünk színpadra, amelyben vállaltan nincs benne az első világháború borzalmaihoz kapcsolódó mellékíz. A kor, a színészi eszköztár persze változott a mű megírása óta, de mi egy "le-lassított", színpadképében, jelmezeiben nagyon szép produkciót viszünk a vásárhelyi Nemzeti színpadára.
– Nagyon nagy megtiszteltetés és öröm számomra, hogy játszhatok ezen világklasszis remekműben, egy álmom teljesedik be ezzel – vallotta be Bokor Barna. – De a színpadi meló gyötrelmes, az ének nagyon nehéz, szerencsére nagyon sokat tanultam Tímeától. És nem hangosított hanggal énekelünk majd, egy egész zenekart kell majd túlénekelnünk! Mindez egy másik szakma, és ezért számomra nagyon nagy kihívás. – Szintén nagy megtiszteltetés a felkérés, lévén ez az első operettszerepem, eddig csak operát énekeltem – tette hozzáFülöp-Gergely Tímea. – Az opera a legsúlyosabb műfaj, az operettet könnyebb átérezni, de ugyanúgy klasszikus hangtechnikát igényel. Kőkemény két heten vagyunk túl, de remek kollegáim vannak, akik fölkaroltak, biztattak, és közöttük megtanultam, hogy a színpadon ne csak énekben, hanem prózában is ki tudjam fejezni magam.
A Kálmán Imre, Békeffi István, Kellér Dezső és Gábor Andor szerezte Csárdáskirálynő bemutatójára december 31-én, csütörtökön 19 órakor kerül sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében. A produkciót Tasnádi Csaba rendezte, a díszleteket Fodor Viola, a jelmezeket Safranek Zita jegyzi. Zenei vezetője, karmester: Incze G. Katalin, koreográfus: Ladányi Andrea, dramaturg: Tasnádi István, koreográfusasszisztens: Vámosi Judit és Ruszuly Ervin, korrepetitor: Strausz Imre István, rendezőasszisztens Fülöp Bea.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

A Csárdáskirálynő radikalizmusa (Nánay Istvánnal a színházi bemerevedés veszélyéről)
Örök szerelemmel viszonyul az erdélyi színjátszáshoz, amelyet 1973 óta figyel közelről. Nánay István budapesti színikritikussal színházi váltásokról, a színészképzés nehézségeiről és felvillanó erdélyi reménysugarakról beszélgettünk.
– Egyre nagyobb előzetes tudásanyagot, empátiát, érzékenységet vár el nézőitől a kortárs színház. Érdemesülhet egyáltalán ilyen körülmények között jeles minősítésre egy-egy előadás? – A műalkotás többek között attól az, hogy elképesztően sokrétegű. Bár rengeteg emberhez eljuthat, de meggyőződésem, hogy a maga teljességében szinte senkihez sem. Természetesen van, aki több rétegét képes felfogni, mint mások, ugyanakkor a befogadásban sokat nyom a latban a pillanatnyi érzékenység, a rendelkezőkészség is. Ezért nem hiszem, hogy egy műalkotás élvezetéhez feltétlenül hatalmas előzetes tudásanyaggal kell rendelkeznie a nézőnek. Elég hozzá a kellő nyitottság és érzékenység. Probléma akkor adódhat, ha egy színházi előadás nem teljesíti mindazon kritériumokat, amelyektől a produkció kiérdemli a műalkotás minősítést. És ez sűrűn előfordul, hiszen egy előadás annyi befolyásoló körülménynek kiszolgáltatott, hogy sokszor a legjobb, legátgondoltabb szándék is csak bizonyos, esetenként elenyésző százalékban képes megvalósulni. Csak olyan előadás születik, amely nem minden pillanatában és nem mindenki számára egyformán jó.
– A közönség ugyanakkor roppant megosztott módon viszonyul a mai színjátszáshoz. Feloldható a hagyományos, illetve kortárs színjátszás megítélésének kettőssége?
– Koronként változik a színház feladata, a kifejezési eszközök sokasága, ugyanakkor maga a műfaj a többi művészeti ághoz képest jóval lassabban követi a változásokat. A színháznál pedig csak a közönség változik nehezebben. Változást elsősorban az arra való igény felbukkanása idézhet elő – jelentkezzen az egy alkotóműhelyben vagy akár a közönségben. Utóbbira példa egy város elöregedő közönségrétege mellett felnövő fiatalok igényének felismerése és kielégítése. Ilyenkor az egyik legfontosabb kérdés: radikálisan vagy folyamatosan menjen-e végbe a változás? Sepsiszentgyörgyön a Bocsárdi László-féle váltás – részben a Tompa Gáboré is Kolozsváron – nagyon radikális volt. Ilyenkor óhatatlanul lemorzsolódik a közönségnek az a része, amely nincs felkészülve a hirtelen és gyökeres váltásra. Ne feledjük, a közönség elsősorban a színészekért megy színházba, s ha más arcokat lát, a nézők egy része máris elveszett az új törekvések számára.
– A lassú, folyamatos váltás közben viszont elveszhet a lényeg...
– Igen, a folyamatos váltás legnagyobb veszélye, hogy nem következik be. Valós változást ugyanis csak radikális módon lehet végrehajtani, ám ha egy színház ügyesen végzi a dolgát, a régiből bizonyos dolgokat megtart vagy visszahoz. Ennek jó példája a kaposvári színház, ott például megtartották az operett műfaját, de úgy, hogy ha az előadások stílusában voltak is változások, az ellenük való berzenkedést legyőzte például az, hogy a Csárdáskirálynő valamennyi slágere felcsendült. Az ilyen előadások bárhol a műsorpolitika fontos elemeivé válhatnak. A zenés műfaj ugyanis kikerülhetetlen és nélkülözhetetlen, miután olyan rétegeket képes megszólítani, amelyek a bonyolultabb gondolatok befogadására nem, vagy csak korlátozottan hajlandók. Szakmailag jól megrendezett zenés darabokba azonban sok mindent be lehet csempészni. Ezt a műfajt sehol nem szabadna kihagyni – Kolozsváron sem, ahol arra szoktak hivatkozni, hogy a zenés műfaj ápolása az operatársulat dolga. Pedig a két műfaj, a zenei és színházi között alig van átjárás. – A színházban fokozottan érzékelhető a produkciók hatás-kölcsönhatás viszonya. Ön hogyan kezeli a színházi produkciók egymásra hatása, az „utánérzések” kérdéskörét?
– Sok évvel korábban Tompa Gáborral beszélgettem arról, hogy a rendezéseiben egyre inkább ugyanazokat a játékelemeket, gesztus- és kellékhasználatot látom, hogy előadásról előadásra ugyanabból a „szótárból” dolgozik. Azt válaszolta, Tiziano-képein is ugyanazokat a stílusjegyeket láthatjuk, azok alapján ismerünk fel egy Tiziano-alkotást. Egy rendező stílusjegyei is hasonlóképpen érzékelhetők, akarva-akaratlan visszaköszönnek. Akkor bizonyos fokig elfogadtam ezt az álláspontot. Azért csak bizonyos fokig, mert míg Tiziano témaválasztásai viszonylag koherensek, addig a színházi témaválasztások szerteágazóak. Ami az egyik Godot-előadásban jó, nem biztos, hogy egy másikban is ugyanúgy működik. Részben tehát elfogadható, ha egy rendező kialakítja a maga eszköztárát. Furcsább és nehezebb kérdés viszont az, ha más rendezők stílusjegyeit ismerjük fel egy-egy előadásban. Mint tudjuk, létezik az adatátvételben bizonyos százalékos határ, amelyen túl már plagizálásról beszélünk. Ha ez konkrét dolgokban érhető tetten, akkor az mindenekelőtt etikai szempontból problematikus. Van, amikor egy előadás közege látvány szempontjából hasonló, de az előadás akkor is más, mivel a színészek mindig mások. Az meg kizárt, hogy két rendező teljesen egyformán gondolkodjon.
– Egyre csökken a színikritika szerepe. A szakma egyik legelismertebb képviselőjeként miben látja e folyamat okát?
– Egyik tanulmányában Szabó István színházszociológus úgy fogalmazott, hogy a magyar színházkritikusok hobbikritikusok, mivel a színikritikából nem lehet megélni. Nincs hozzá fórum, az internetes oldalak inkább az azonnali, erőteljes figyelemfelkeltő reflexiókra, a blog műfajára koncentrálnak. Az elemző jellegű színházkritika kiveszőben, mint ahogy a magyar színházkritika történetében meghatározó impresszionista színházkritika is. Tovább rontja a helyzetet, hogy a színház és a színházkritika hagyományosan rossz viszonyban van egymással. Még éles helyzetben is, amikor a színház léte kérdőjeleződik meg, a kritika ellenségnek minősül. Az erdélyi színházkritika pedig alig létezik. Mivel az előadásokról rendszeresen csak a helyi sajtó tud írni, a belterjesség veszélye fenyeget, mert ez az optika mindent csak a helyi társulathoz tud mérni. Korlátozott a lehetősége annak, hogy ugyanaz az ember párhuzamosan naprakész legyen a kolozsvári, a szentgyörgyi, a marosvásárhelyi és a temesvári színházi történésekkel is. Nem beszélve a román színházakról, amelyek pedig erőteljes referenciapontokat jelenthetnének. Ma nincs, aki megfizesse ezt a különleges tudást, energia- és időbefektetést. És nem úgy tűnik, hogy a színházak a közeljövőben felismernék, mekkora szükségük lenne a visszajelző partnerre.
– A színészképzés milyen mértékben segíti, illetve befolyásolja a mai színházi folyamatokat?
– A színészmesterség különleges dolog, s ennek megfelelően a képzés is eltér minden más szakmai oktatástól. Akit felvesznek valamelyik színészképző fakultásra, abban bizonyos készségeket vélnek felfedezni. Egyáltalán nem biztos azonban, hogy azok a készségek kibonthatók, illetve az alapképzés ideje alatt bonthatók ki. Akad, akinek újabb öt évre lenne szüksége ahhoz, hogy emberileg, fizikailag és lelkileg is megérjen bizonyos feladatok megoldására. A színészet ugyanakkor azért is nehéz és kegyetlen pálya, mert ha valakinek a képességei és a szerep kínálta lehetőségek nem a megfelelő időben találkoznak, akkor azok elmennek egymás mellett, s lehet, hogy soha többé nem találkoznak. Másfelől bizonyos dolgok taníthatók, mások meg nem. Néha megfogalmazódik például, hogy nem képezik a színészeket a különleges térben alkalmazandó beszédtechnikára. Ezt azonban sehol a világon nem tanítják. Azt igen, hogy a színész miként bánjon a testével, s azon belül a hangjával. Azt is, hogy milyen technikával lehet a legjobb helyzetbe hozni a hangképző apparátust – akár fejen állva is. Extrémebb helyzetekben azonban a színésznek segítségre van szüksége, s kézenfekvő lenne, hogy ilyenkor elsősorban a rendezőre számítson. Ám a rendezők többsége viszonylag kevés gondot fordít azokra a gyakorlati dolgokra, amelyekkel hasonló helyzetekben a színészek segítségére siethetnének. Azt is mondhatnám, hogy a rendezők kevés figyelmet fordítanak a színészvezetésre. – Sok éve szoros és sokrétű viszonyt ápol az erdélyi színjátszással. Most éppen milyen állapotban van ez a „szerelem”?
– Inkább személyes szerelmeket tápláltam-táplálok az erdélyi színházzal. Volt Harag-szerelem, Tompa-szerelem, Bocsárdit, Kövesdi Istvánt, Barabás Olgát tanítottam, őket is szerettem, munkáikat fontosnak tartom. És voltak színházszerelmek is, például a kilencvenes évekbeli Parászka-színház Szatmárnémetiben. Alapvetően azonban mindig kritikusan viszonyultam a „szerelmekhez”. 1973 óta járok folyamatosan Erdélybe – ma már nagyon ritkán –, ahol egy sehol máshol nem tapasztalt világgal találkoztam. Annak idején egyszerre várták, hogy jöjjön valaki, aki érdek- és elfogultságmentes kritikát fogalmaz meg, ugyanakkor rettegték is. Az ön- és nyelvvédelemre berendezkedett színháznak is kellett a keményebb szó, amely ugyanakkor rémisztő volt. Lohinszky Loránd például egyenesen sátánnak nevezett engem. A kritikus szemléletet változatlanul igyekszem érvényesíteni, ugyanakkor azt is látom, hogy néhány erdélyi társulat roppant nehéz helyzetben van. Fennáll a bemerevedés veszélye, alig van átjárás az intézmények között, szűk a rendezői kar, és ettől a teljesítmények belterjessé, egysíkúvá válnak. A két erős művészszínház, a kolozsvári és a szentgyörgyi mellett időnként fel-feljön egyik-másik színház – hol a temesvári, hol a vásárhelyi, legutóbb a nagyváradi –, ígéretes műhelymunka nyomai látszanak. Bízzunk benne, hogy ezek a reménysugarak nem hunynak ki.
Nánay István
Színikritikus, egyetemi tanár, újságíró, Budapesten született 1938. február 23-án. 1956 és 1961 között a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnök Karán tanult, majd mérnök-technológusként dolgozott. 1966–1970 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar-népművelés szakos hallgatója volt, 1973-tól a Magyar Színházművészeti Szövetség tagja. 1976–2003-ig a Színház című folyóirat munkatársa, 1990–2003 között főszerkesztő-helyettese volt. 1986–1990-ben a Magyar Tudományos Akadémia Színháztudományi Bizottságának tagja, 1987–1989 között a Világszínház felelős szerkesztője. 1991–1993-ig a Miskolci Egyetem tanára, 1992 óta a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója. 1993–2000 között a Zsámbéki Tanítóképző Főiskola tanáraként tevékenykedett. 1995 óta az ELTE-n tanít, 1991-től a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színiakadémia oktatója. Díjak, kitüntetések: Jászai Mari-díj (2004), Aranytoll (2011). A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának fő válogatója és tanácsadója volt.
Csinta Samu. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kortárs magyar drámák Marosvásárhelyen
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színházának régi hagyományai közé tartozik a köztünk élő alkotók műveinek megismertetése, bemutatása, akár "kistermi", osztályterembeli vizsgaelőadásként, akár nagyszínpadi produkcióként. E héten az intézmény két épületében kortárs magyar drámaírók nagy sikerrel színpadra vitt alkotásait láthatják az érdeklődők. A sorrendbeni első előadásra január 19-én, kedden, ma este 7 órától kerül sor a Levél utcai Stúdió 2-ben, ahol a magyarországi Pozsgai Zsolt által írt Liselotte és a május című vígjáték van műsoron. Az előadást Harsányi Zsolt rendezte, Gecse Ramóna és Galló Ernő színművészek közreműködésével. Liselotte harmincas éveiben járó, boldogságot kereső nő. A nagy Ő-re vár, egy idő után mindegy, hogy ez szerelő, könyvelő, költő vagy éppen hajléktalan. Csakhogy mindez nem jön össze olyan egyszerűen, mint azt elsőre gondolnánk. Párkeresési kísérletei, mint egy átok hatására, sorozatosan kudarcba fulladnak. Vagy mégsem? A dinamikus, helyzetkomikumokban gazdag vígjáték a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Akadémiai műhely című programjának része, melynek kitűzött célja, hogy teret nyújtson a színházi kísérletezéseknek, merész színházi nyelvek kipróbálásának az egyetemen oktató színművészek előadásában.
Január 22-én, pénteken a magyar kultúra napját ünnepeljük. Ezen alkalommal, ugyancsak este 7 órától Sebestyén Aba 4x100 című előadásával várják a nézőket a Köteles utcai Stúdió Színházba. A szintén kortárs magyarországi szerző, Egressy Zoltán által jegyzett dráma szereplői – egy gyúró, egy edzőnő és négy futónő – versenyre készülnek. A magyar nemzeti női futóváltó tagjai közt számtalan viszály bontakozik ki. Amit látunk, az öltözőben dúló ádáz küzdelem. Küzdelem férfi és nő, nő és nő között, vetélytársak és bajtársak között, célok és csalódások között. A Sebestyén Aba, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem oktatója által rendezett előadásban a színészhallgatók társadalmunk kérdéseire keresnek választ. Van manapság, ami nem eladó? Egyáltalán, mi történik, ha a csapatnak nem sikerül megfutni a továbbjutáshoz szükséges szintet? Az előadásban Csata Zsolt, Rózsa László, Hajdu Imelda, Horváth Anna, Magyari Izabella, Nagy Dóra és Szilasi Eszter Júlia másodéves magiszteris színészhallgatók játszanak; a díszletet Tasnádi Tímea, az egyetem látványtervező szakának végzettje tervezte.
Az említett előadásokra a jegyek megvásárolhatók a Stúdió Színház jegypénztárában minden kedden 14-18 óra között, avagy az előadás helyszínén, kezdés előtt egy órával. Jegyek foglalhatók a 0736-350-686 telefonszámon vagy a jegy@studioszinhaz.ro e-mail címen.
(Knb.) Népújság (Marosvásárhely)

A magyar kultúra napja Marosvásárhelyen
Marosszéki örömünnep
Számos kulturális-művészeti intézmény közreműködésével ünnepelhettük múlt hét péntekén a magyar kultúra napját Marosvásárhelyen. A magyar nyelvterületeken e jeles eseményre 1989 óta kerül sor, annak emlékére, hogy a kézirattanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.
Az idei marosvásárhelyi évforduló kettős ünnepségre adott alkalmat: du. 2 órától a Maros Megyei Múzeum, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Látó szépirodalmi folyóirat, az András Lóránt Társulat, a Tiberius vonósnégyes és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem közös szervezésében rendhagyó és érdekes, zenében, táncban, irodalomban, színházi performanszban és képzőművészetben gazdag összművészeti eseményre került sor a Kultúrpalota harmadik emeletén berendezett Klasszikus Magyar Művészeti Galériában. A Bernády-gyűjteményként is ismert galéria falai között az említett intézmények munkatársai, hallgatói várták az igen szép számban megjelent közönséget, amelyet – a délutáni ünnepség dramaturgiája szerint – különböző, művészi jellegű perfomanszokkal, érdekes méltató beszédekkel kísértek végig, mintegy tárlatvezetőkként, a galérián.
Közülük sorrendben elsőként Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója szólalt fel, aki a gyűjtemény egészét, annak történetét ismertette, beszédében pedig elmondta: az erdélyi magyar művészet pantheonjává vált e képtár, amelyet a 2000. év óta sikerült úgy visszarendezni, ahogyan azt Bernádyék megálmodták. Azóta az eredeti, 1913-as tárlatrendezési koncepció szerint láthatjuk az alkotásokat. A 64 festményből csak 13 volt a városé, a többit a magyarországi Szépművészeti Múzeum adta kölcsön, de 1920 után már nem kérhette vissza őket. Így ezen alkotások azóta két leltáron szerepeltek, és a kérdést csak 2007-ben sikerült rendezni, a Szépművészeti Múzeum vezetősége nagylelkűen úgy döntött: a képek Marosvásárhelyen maradhatnak. Ebben nagy érdeme volt Bordy Andrásnak, aki nem engedte a második világháború idején az alkotásokat a magyar Aranyvonatra föltenni: e szerelvényt lebombázták, és vele rengeteg műkincs semmisült meg – például a Székely Nemzeti Múzeum 180.000 darabja. De e gyűjtemény ekképpen megmenekült.
Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója Tessitori Nóra előadóművészre emlékezett a művésznő férje, Kőmíves Nagy Lajos dramaturg szavain keresztül, Kovács András Ferenc, a Látó főszerkesztője pedig a kultúra szerepéről szólt. – E tárlat a kultúra látható darabja. A láthatatlan darab a képek mögött van, és mindenki ismeri, aki szeret színházba, koncertekre, képtárba járni. A kultúra mindig sokféle, a kultúra rétegzett. És szinte mindig odabent található. Legnagyobb ellensége a kultúrára való nem fogékonyság. Hiszek a kultúrák sokféleségében, nyitottságában, és vallom, hogy a kurzusként irányított kultúra nem tett jó szolgálatot. E szolgai kísérteteknek bennünk nem szabad megmaradniuk. Nyitott szemek, fülek, szájak szükségesek: beszélni kell a tudásról, a kultúráról – mindezt kulturáltan – mondta KAF, majd saját, Kölcsey Ferenc lehajtja fejét című versét olvasta föl, ezután pedig elkezdődött a rendhagyó tárlatvezetés. A galéria festményei előtt a Tiberius vonósnégyes játszott, majd színművészetis hallgatók és az András Lóránt Társulat táncművészei adtak elő rövid, az adott mű hangulatát, jellegét idéző, azt meg- és felerősítő jeleneteket, kis performanszokat.
Maszk nélkül Erdélyben
Az ünnepségsorozat este 6 órától a Maros Művészegyüttes köves-dombi székházában folytatódott, ahol tárlatnyitóval indult az este. A kezdés időpontjában szinte tűt sem lehetett már leejteni az egykori mozi előcsarnokában, ahol az intézmény igazgatója, Barabási Attila Csaba és a kiállító alkotó, Bálint Zsigmond fotóművész állt a mikrofonok előtt. A Kibédi farsangi játékok (1984–1988–1994–2010) című tárlat, mint azt a címe is sugallja, a kibédi farsangi szokáskörbe nyújt betekintést, a kiállítás érdekessége pedig, hogy időrendi sorrendben, a címben is feltüntetett esztendőkben fotózott, fekete-fehér és színes képeket láthatjuk a székház előcsarnokának falain. A tárlatnyitó kezdete előtt népviseletbe öltözött lányok szolgáltak fel pánkót a közönségnek, majd az együttes zenekarának alkalomhoz illő játékát és a Kásler Magda által előadott népdalt követően a saját, kibédi képeit is kiállító Barabási Attila Csaba szólalt fel.
– Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy otthonossá varázsolhatjuk zenével, pánkóval a magyar kultúra napját, amelyet pár éve itt, Marosvásárhelyen is méltóképpen ünnepelhetünk. Azoknak az intézményeknek, amelyek a kultúra körül tevékenykednek és azoknak, akik a kultúrát támogatják, elismerés jár. El kell gondolkodnunk a múlton, de tervezni kell a jövőnket is. Én büszke vagyok arra, hogy magyar, hogy székely vagyok. Olyan változatos és gazdag kultúrával rendelkezünk, amelyet érdemes megőrizni, tovább feltárni. Marosvásárhely egyaránt jeleskedik az irodalom, a kortárs táncművészet, a képzőművészet, a népi alkotások terén. Az idén hatvanéves Maros Művészegyüttes ez utóbbi megőrzésére, népszerűsítésére vállalkozott. Sokunknak ez az élete. 2016-ban szabadon ünnepelhetünk. Ma két mozzanattal ünnepelünk. Az első egy fotótárlat megnyitója, amely a népi hagyományokról szól, ezúttal kibédi farsangolást láthatunk. Jómagam kibédi vagyok, gyerekként is megélhettem mindezt. Dr. Barabás Lászlót kértük fel a tárlat méltatására, de nem tudott eljönni, így beszédét Lengyel Ildikó olvassa fel. A kiállítás jövő péntekig látható, utána Kibéden mutatják be – mondta a művészegyüttes igazgatója.
– Farsangi időben vagyunk, farsangi képeket láthatnak a falakon. Hogy mi köze ennek a magyar kultúrához? Nagyon sok, hiszen emberi, közösségi szükségletet elégített ki. A hagyomány által megőrzött szokásokban jutott kifejezésre népünk életöröme, játékigénye, az élet nehézségeit legyőző kedve. A rendre és a szabályokra, a harmóniára és így apollói szellemiségre épül, ugyanakkor ösztönös, szabad dionüszoszi kultusz: emberi személyiségünk kettősségét jelképezi. A farsangi szokások változataiban eltérések léteznek. E sokszínű erdélyi magyar kultúrát közkinccsé kell tennünk, úgy, ahogyan ez Kibéden is megtörtént. A farsang nemcsak szórakoztató játék volt, hanem mágikus szertartás, szimbolikus cselekvés. Számos országban ezen időszakban napjainkban is rendeznek karneválokat. A mi népi kultúránkban a farsangra inkább a házalás, a rögtönzött előadás, a folklórszínház a jellemző. Színház az, ami erre épül. Kibéden a szokásjáték neve: fársáng. A nászt jelenítik meg sokféle szereplővel. A szépek az utcán vonulnak és minden ház udvarán táncolnak, a házakban adományokat gyűjtenek. Őket védik a bőrálarcosok. A rituális rendetlenség jegyében aznap nincs törvényük! Az ünnepnek ugyanakkor legénypróba jellege is van, napjainkban is a legénysereg belső hierarchiája határozza meg a farsangon való részvételt, a szerepeket. A játék reggelig tartó bállal zárul. Ezen játékba enged bepillantást Bálint Zsigmond sorozata, amelyet több mint egy emberöltőnyi idő alatt fényképezett. A szokás egészét bemutató sorozatról van szó, az emlékeket, cselekvéseket, adatokat kiegészíti a fényképeken megörökített játszó ember. Bálint Zsigmonddal a nyolcvanas években találkoztam először, és megéreztem, hogy vele elindulhatok a közös szellemi kutatóúton. Sokszor együtt jártuk a falvakat. Gyors vagy lassú pusztulásra ítélt szokásokat találhattunk és találtunk. Azóta Bálint Zsigmond a hazai fotóművészet meghatározó egyéniségévé vált. Egy-egy fényképe, sorozata nem csupán semleges lenyomat, egyszerű dokumentum, hanem annál sokkal több. A vizuális élmény révén részeseivé válhatunk ezen élménynek, a farsang hangulatának. Lencséje nem a reklámot keresi, hanem a kultúrában, hagyományban élő ember arcát fürkészi és tárja elénk. Hogy milyenek vagyunk maszkosan és maszk nélkül, magyarokként Erdélyben, amikor megáldotta az Isten jókedvvel az erdélyi magyart is – állt a Barabás László által elküldött beszédben.
– A művészegyüttes felkérésére sikerült a régi, 20-30 évvel ezelőtti felvételeket ,,felébreszteni", és így nyomon lehet követni, hogy ezek a dolgok hogy alakultak – tette hozzá a fotóművész. A szokás maga nem változott, csak a szereplők mások: sokszor apáról fiúra szállt egy-egy szerep, és ez a képeken is látható. A vizuális élményeket próbáltam feldolgozni, hogy mindezt hangulatában is visszaadhassam. Minden esztendőből 10-10 kép szerepel, időrendi sorrendben állítottuk ki őket. Ugyanazon ruhák láthatók rajtuk, és ugyancsak változatlan az íratlan forgatókönyv is. Azt kívánom, ha Kibédre eljutnak, január 30-án látogassák meg a farsangi játékokat.
A tárlatnyitó végén, este 7 órakor már zsúfolásig telt a művészegyüttes előadóterme, olyannyira, hogy a pótszékek mellett igen sokan a lépcsőkön foglaltak helyet. Az aznapra hirdetett premier, az Itt a farsang, áll a bál című előadás hatalmas lélekszámú közönséget vonzott, a produkció kezdete előtt a magyar kultúra napja alkalmából helyi közéleti személyiségek szóltak röviden az egybegyűltekhez. Közülük sorrendben elsőként Ábrám Zoltán, a Maros megyei EMKE elnöke szólalt fel, aki elárulta: Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület kezdeményezte a magyar kultúra napjának megtartását. – Értékelem az összefonódást a professzionális művészeti intézmények és a közművelődés között. A magyar kultúra megtartó erejét bizonyítja a ma esti jelenlét, az, hogy minőséget alkotunk. Kultúránk világszinten értékeket teremt, bizonyítja európaiságunkat: büszkék lehetünk magyarságunkra.
Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke szerint az összefogásra nagy szükségünk van. – 1989 óta ünnepeljük a magyar kultúra napját, de volt-e olyan század, amelyre ne illene a zivataros jelző? Sajnos, sokan feladták, belefáradtak, elvándoroltak kevésbé zivataros vidékekre. Vagy itthon maradtak, de nem exponálják magukat. Kölcsey olyan korban alkotta meg a Himnuszt, amelyet azóta is irányadónak tekintünk. De megvannak a mai kor hősei is, nemzeti kultúránk hősei. Olyan emberek élnek közöttünk, akiknek köszönhetően Marosvásárhely az erdélyi magyar kultúra fellegvára maradhat. Ma Vásárhely lakosságának legnagyobb problémája a reményvesztettség, a közöny, a kishitűség. Ezeket kell megváltoztatnunk. Ragaszkodnunk kell intézményeinkhez, színházainkhoz, iskoláinkhoz. Van értelme identitásunk megőrzésének, az anyanyelvünkön való oktatásnak: kultúránk, hagyományaink ápolása nem magyarkodás. Rajtunk áll, hogy a jövő nemzedékek is magyarként élnek-e majd magyar környezetben. A feladatunk: továbbvinni az üzenetet. Énekeljük bátran, büszkén Kölcsey sorait, és higgyünk abban, hogy létezik, létezhet közös Kárpát-haza.
Soós Zoltán hozzátette: nagy öröm az, hogy Vásárhelyen ilyen sok kulturális intézmény sorakozott fel az ünnepség közös megszervezése mögé. – A dátum és az ünnep szimbolikus: a Himnuszt minden gyerek ismeri, akkor is énekeltük, amikor nem volt szabad. Nem megszokott ünnepség ez, kevés az az ország, ahol megünneplik a nemzet kultúráját. A magyar kultúra napja mindenkiről szól, aki magyarnak érzi magát, éljen a világ bármelyik pontján. E kis közösség évszázadok óta a fennmaradásért küzd. Remélem, ezek az idők elmúltak, és önfeledten ünnepelhetünk. Megmaradtunk és gyarapodtunk. Mégsem felhőtlenek a tekintetek. Arra, hogy szabadságunkat korlátozni fogják, nem számítottunk. De van lehetőségünk változtatni ezen, és kezünkbe vehetjük a sorsunkat. Ebben a városban van jövőnk, emellett fogok hitet tenni ezután is: mert ezt a várost a mi őseink építették, és nekünk kötelességünk átadni azt az utánunk jövő nemzedékeknek.
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros Megyei szervezetének elnöke szerint olyan megoldást kellene találnunk, amely hazahozza a külföldön szerencsét próbáló honfitársainkat. – A kultúrának ebben a kérdésben is van válasza. Jó, hogy van olyan intézményünk, mint a Maros Művészegyüttes, hiszen minden kultúrának a folklór a bölcsője. Milyen jó, hogy vannak Bálint Zsigmondjaink, akik időt nem kímélve rögzítették szokásainkat, azt a folklórvilágot, amely a mi kultúránk bölcsője. Franciaországban például a kultúra nagyobb nyereséget ér el, mint az autógyártó ipar vagy a luxuscikkeket előállító vállalatok. Nekünk azt sem sikerült elérni, hogy kulturális főváros legyünk, de a megközelítés sem volt jó. A mi kulturális értékeink sokkal gazdagabbak, mint a gulyás, amellyel bennünket jellemeztek. Remélem, sikerül olyan városgazdát választanunk, aki a kultúra értékét is visszahozza, és igazolja, hogy Marosvásárhely a kultúra és a tudomány fővárosa – mondta Brassai Zsombor, majd a Himnusz közös eléneklését követően kezdetét vette a Maros Művészegyüttes előadása, amely igencsak emlékezetes percek forrásának bizonyult.
A rendkívül dinamikus, pergő, sziporkázó humorban gazdag összeállításban az autentikus marosszéki néptáncokat ötvözték a farsangi szokásokkal és fergeteges pillanatokkal. A mezőfelei betyárok, a farsangtemetések, a cigányjóslatok jelenetei nagyszerű hangulatot, hasizomfájdító nevetést eredményeztek. A népi helyzet- és jellemkomikumban nem szűkölködő helyzetek és szereplők jeleneteit különböző táncok kötötték össze, Gyepesi László, a tavalyi Széllyes Sándor népi vetélkedő győztese pedig Széllyes Sándor rigmusaival kacagtatta könnyesre a mélyen tisztelt közönséget. Ilyen jól rég nem szórakoztunk valós értékkel bíró, autentikus népi összeállítás során, amely a fellépők felhőtlen szórakozása és minket való szórakoztatása kapcsán is igen hitelesen tolmácsolta a farsang nem elhanyagolható üzenetét: e napon nincsen senki felett törvény!
Kaáli Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely)

Szabad, lélegző kultúrát kell építeni
Díjátadó gálákkal, tárlatnyitókkal, gazdag programsorozatokkal ünnepelték a hétvégén a magyar kultúra napját Erdély-szerte. 
Erdélyért életműdíjat adtak át az RMDSZ jelenlegi és korábbi vezetői Egyed Ákos kolozsvári történésznek, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjának a jeles nap alkalmából szervezett pénteki ünnepségen, a kincses városban. A díjat az RMDSZ, valamint az általa létrehozott Communitas Alapítvány és a Kós Károly Akadémia Alapítvány ítéli oda évről évre.
Az elismerésről Markó Béla, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke elmondta, kényszer hatására alakult úgy, hogy a magyar kultúra nagyjai az alkotómunkán túl a közéletben is szerepet vállaltak, de büszkének kell lennünk arra, hogy a magyar kultúrában az igazi élet és az igazi mű nem választható el egymástól.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke arról beszélt, hogy a kisebbségi lét alapvetően védekező lét, de nem lehet azzal védekezni, „hogy magunkra zárjuk az ajtót". Úgy vélte, a kultúra azáltal is megszűnhet, „hogy elfelejt kérdezni". „Kérdező és nyitott, azaz szabad és lélegző kultúrát kell építenünk, ennek feltételeit kell megteremtenünk. Ha nem így teszünk, akkor abból csak skanzen lesz, abból csak múzeum lesz, ami szükséges, de nem elegendő" – fogalmazott az RMDSZ elnöke.
„Most már azt is tudom, mi az életműdíj: először meg kell jól öregedni, hogy az ember megkaphassa" – késztette nevetésre a közönséget Egyed Ákos a díjátadón. A rendezvényen az Erdélyi Magyar Kortárs díjakat is átadták, elsőként Fekete Vince költő vehette át a kortárs irodalmat gazdagító alkotásaiért. A képzőművészek közül az elismerést idén Onucsán Miklós érdemelte ki, az előadóművészetek közül színházban és filmekben nyújtott alakításaiért Molnár Levente vehette át. A színész laudációját pályatársa, Dimény Áron írta, amelyben – a Saul fia című film sikerére utalva – úgy fogalmazott, a kortárs magyar kultúráért díj az Oscar előszobája.
Háromszék Kultúrájáért díjat is kapott Egyed Ákos
Háromszéken is kitüntették Egyed Ákost: a történészprofesszor ünnepélyes keretek között vette át az idei, a Kovászna Megyei Művelődési Központ által 2013-ban alapított Háromszék Kultúrájáért díjat. Az elismerést Tamás Sándor, a megyei önkormányzati vezető adta át a 86 éves történésznek a magyar kultúra napja alkalmából szervezett ünnepségen, szombaton Olaszteleken. Az impozáns olaszteleki Daniel-kastély méltó helyszínként szolgált ennek a – Egyed Ákos szavaival élve – „történelmi eseménynek", amelyet a korhű öltözetű Kájoni Consort régizene együttes előadása még inkább ünnepélyessé tett.
„A professzor úr azt mondta egy alkalommal, hogy akkor éri el a célját a megemlékezés, a visszatekintés, ha képesek vagyunk levonni belőle a tanulságokat, ha ismerjük a történetünket, nemzedékről nemzedékre átadjuk és hozzátesszük a saját történeteinket, tapasztalatainkat. Egyed Ákos nemcsak ragaszkodott a történelemhez, de vigyázott is rá: úgy tárta elénk, hogy megismerjük, úgy adta tovább, hogy hozzátette a maga részét, de hagyta, hogy levonjuk belőle a saját tanulságainkat. Ez a díj a megbecsülés jele, a tiszteleté, a köszöneté: hogy ragaszkodott, de vigyázta is történelmünket" – méltatta a történész munkásságát Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke.
A történész Bodoson született, szülőfalujához kötődő élményei bevallása szerint végigkísérték életútját, és büszke arra, hogy Erdővidékről származik, ide mindig hazatér. Ahogyan az eseményen megtekintett portréfilmben is elmondta, már gyerekként nagy hatással voltak rá az édesapja által elmesélt történetek, majd később a Székely Mikó Kollégium szellemisége is arra buzdította, hogy a választott pályára lépjen.
A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem történelem és földrajz szakán tanult tovább, majd az átszervezett Román Akadémia kolozsvári kutatóintézetébe nevezték ki kutatónak, ahol 45 éven át dolgozott. „Kis nép, kis nemzet jobban kell vigyázzon a saját értékeire, mert kis nemzetnél, kis országnál kis hibák is nagy bajok forrásai lehetnek, vigyázzunk tehát, hogy a legfontosabb nemzeti kérdésekben az érdekegyesítés legyen minden magánérdeknél előbbre való" – vallja Egyed Ákos.
Bánffy-kiállítás Váradon
A nagyváradi vár C épületében nyitották meg a hét végén az Illuzió és tükröződés című, gróf Bánffy Miklós pályaképét bemutató tárlatot. Egy modern kori reneszánsz embernek, a sokáig méltatlanul elfeledett írónak, színházi rendezőnek, egyben Magyarország egykori külügyminiszterének állít emléket az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet tárlata, amely Kolozsvár, Bukarest, Hága, Kisinyov, Rabat, Bécs, Szeged és Budapest után nyílt meg Nagyváradon.
A kiállítás a polihisztor művészi világát kívánja visszaadni és megkísérli bemutatni az írót, grafikust, politikust, karikaturistát, díszlet- és jelmeztervezőt, színházi rendezőt, valamint a koronázási ünnepségek megtervezőjét. A látogatók megtekinthetik egyebek mellett a Bánffy által A kékszakállú herceg vára című Bartók-operához tervezett jelmezek rekonstrukcióit is, amelyeket a kolozsvári magyar opera a Bánffy 2014 emlékévhez készített, de meghatározó részt képviselnek a New Yorkban élő Nicolette Jelen Bánffy modern szilikátművei is.
A kiállítás különleges aktualitása, hogy feleleveníti IV. Károly száz évvel ezelőtti koronázási ünnepségét is, amelynek kormánybiztosa, tervezője szintén a gróf volt. A bemutatónak minden helyszínen akad egy különlegessége is, ez Nagyváradon a család bárói ágának tulajdonát képező pecsétnyomó, amelyet Bánffy Farkas ajánlott fel a február 28-áig látható programra. A Szebeni Zsuzsanna kurátor és Szebeni-Szabó Róbert látványtervező által alkotott tárlatot Prőhle Gergely nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár, az emlékév kezdeményezője nyitotta meg.
Művészetek összhangja a Kultúrpalotában
A zene, a képzőművészet, tánc, irodalom együttesen mutatkozott meg hat intézmény összefogásaként Marosvásárhelyen a magyar kultúra napja alkalmából, a Kultúrpalota harmadik emeletén, a magyar klasszikusokat, a Bernády-gyűjteményt bemutató képtárban. A Maros Megyei Múzeum, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, a Látó szépirodalmi folyóirat, az András Lóránt Társulat és a Tiberius vonósnégyes közös ünnepléssel emlékezett a Himnusz születésnapjára. A képtárban zenével, tánccal, verssel fűszerezett rendkívüli tárlatvezetésen vehettek részt a jelenlevők.
A gyűjtemény történetéről Soós Zoltán múzeumigazgató elmondta, a műalkotások nagyobb részét letétbe kapta a város 1913-ban a budapesti Szépművészeti Múzeumtól, ám az 1920-as hatalomváltást követően soha nem adta vissza. A közelmúltban sikerült tisztázni a tulajdonjogot, és most már végérvényesen Marosvásárhelyé maradnak a festmények. Például ott látható Thorma János Tessitori Nóráról, a híres színésznőről festett arcképe, amely előtt Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója mondott néhány gondolatot.
A Tiberius vonósnégyes a Bordi András által festett Bernády György-portré előtt kezdte a zenélést, a színművészetis hallgatók, Pataky László: Krumpliszedők festménye előtt mutatták be első performanszukat. Majd Kovács András Ferenc, a Látó főszerkesztője olvasta fel egy korábbi versét, amelyet a szatmárnémeti Kölcsey-gimnáziumnak írt. Úgy fogalmazott, a kultúra iránti fogékonyság hiánya a legnagyobb ellensége a kultúrának.
Kulturális nyílt nap
Nyílt napot tartott a Hargita Megyei Kulturális Központ a magyar kultúra napja alkalmából pénteken Csíkszeredában. Baráti találkozóra várták az érdeklődőket, amelynek keretében a központ munkatársai az intézmény szerteágazó tevékenységét mutatták be. A találkozón részt vettek a térség kulturális szakemberei, az intézmény partnerei, civil szervezetek képviselői, valamint a Kós Károly Szakközépiskola XI. C., építészeti osztálya is.
Az esemény egyik meghívottja Lázár Csilla, a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum alapítója volt, aki a Márton Áron-emlékév tartalmát ismertette. Az emlékévet hivatalosan február 12-én nyitják meg, ennek kapcsán számos programot terveznek. Többek között egy, fiataloknak szóló helyismereti tábort Csíkszentdomokoson augusztus végén, de hirdetnek majd fotó- és kisfilmpályázatot, a múzeum anyagát Csíkszeredában is bemutatják, és készül egy kültéri kiállítás is, amelyet különböző fesztiválokon mutatnak be.
A Kájoni János Megyei Könyvtár részéről Kelemen Katalin elmondta, intézményük is a maga eszközeivel hozzájárul az emlékév programjaihoz, vetélkedőket szerveznek, valamint Márton Áronhoz kapcsolódó kiállításokat terveznek. A kulturális központ munkatársa, Botár László hangsúlyozta, sok mindennel foglalkoznak az intézményben, ezek közé tartozik a képzőművészet és vizuális művészetek bemutatása, és igyekeznek olyan kapcsolatrendszert kiépíteni, hogy a helyi értékeket népszerűsíthessék. Kiállításokat hoznak el, évente megszervezik többek között a Free Camp nemzetközi alkotótábort, a Hargitai szalon tárlatot. „Minden rendezvényünknek sajátos az arculata, és fel lehet ismerni, hogy a kulturális központban készült" – hangzott el.
Értékközvetítőket díjaztak
Öt díjazottnak adtak át elismerést az Udvarhelyszék Kultúrájáért gálaesten. A magyar kultúra napja alkalmából szervezett rendezvénysorozatot koronázó díjátadón egy kulturális egyesületet, egy színjátszócsoportot, egy művelődésszervezőt, egy polgármestert és egy grafikust tüntettek ki Udvarhelyen. Idén a helyi G. Egyesület kapta a Közösségért díjat, mivel több száz koncertet, irodalmi estet, kocsmaszínházi előadást, képzőművészeti kiállítást, fesztivált és vetítést szervezett a városban.
A Vitéz Lelkek diákszínjátszó csoportnak ítélték idén az Udvarhelyszék Kultúrájáért Egyesület Értékközvetítő díját. A negyedévszázados társulat több mint amatőr színjátszó csoport, és több mint iskolások szabadidős tevékenysége, hiszen meghatározza a Tamási Áron Gimnázium diákjainak életét, teret adva személyiségük kibontakozásának. Az Értékteremtő díjat Rezi Erika-Gabriella alsóboldogfalvi művelődésszervező vette át kultúranépszerűsítő tevékenységei, irodalom és művészet iránti elszántsága elismeréseként.
Az értékmentő-díjat Tamás Ernőnek, Székelyvarság polgármesterének ítélte az Udvarhelyszék Kulturájáért Egyesület: több mint tizenöt éves munkássága alatt felismerte, az értékek megőrzése és közkinccsé tétele nemcsak egyéni felelősség, hanem közösségi érdek. Gyöngyössy János, Homoródkarácsonyfalván élő történelmi grafikusnak ítélték az Udvarhelyszék Kultúrájáért életmű díját, amellyel munkásságát ismerte el az egyesület.
Több tízezren szavalták közösen a Himnuszt és a Nemzeti dalt pénteken, a magyar kultúra napján. Az Együtt szaval a nemzet kezdeményezés központja idén Szarvas volt, de interneten keresztül Romániából, Szlovákiából, Szerbiából és Horvátországból is csatlakoztak a rendezvényhez. Krónika (Kolozsvár)

Magyar népdaléneklés szak a Népművészeti Iskolában
Közeli és távoli helységekből is járnak
A komoly munka mellett a vidámság, a nevetés is hozzátartozik az órához, ahogy Matei Mária-Erzsébet tanárnő egyéniségében is jól megfér egymás mellett az igényesség és a jókedv, a türelem és a lendület, amivel tanítványait irányítja. A főtéri Apolló- épületben működő Népművészeti Iskola magyar népdal szakán, amely 2015 őszén indult, 11-en tanulják csoportosan vagy egyéni óra keretében a népdaléneklés sajátos előadásmódját. Tehetséges gyermekek és felnőttek, akiknek a többsége vidékről, akár a megye távoli településéről jár az iskolába, ahol az éneklés mellett zeneelméletet, zenetörténelmet is tanulnak.
Az új szak jó híréről, első sikeres vizsgaműsoráról értesülve Iulian Praja színművészt, a Népművészeti Iskola igazgatóját kerestem fel, aki röviden az iskola jelenéről és múltjáról is beszámolt. Elismeréssel szólt Metz Albertről, a 20. század kezdetén a városi tanács és a dr. Bernády György polgármester által alapított városi Zeneiskola első igazgatójáról, aki közel két évtizeden át irányította az intézményt, megalapozva a város zenei életét. A Kultúrpalota felavatását követően az iskola az új helyszínre költözött, és sok később ismertté vált művész számára teremtette meg az indulás és a kibontakozás lehetőségét a két világháború közötti időszakban a zene mellett a képzőművészet, majd a színművészet terén is. Sokan az ott tanult szakon folytatták egyetemi tanulmányaikat, vagy egyszerűen csak képességeiket, adottságaikat fejlesztették magas szintre – mondta az igazgató, akivel magyar nyelven beszélgettünk. A Művészeti Líceum mellett a hajdani Zeneiskola utódjának tekinti magát a Népművészeti Iskola is, amelynek 34 szakára 408 gyermek és felnőtt jár ebben a tanévben. Az intézmény története során többször változtatták meg az elnevezését, ma Népművészeti Iskolaként ismerjük, s az intézmény a megyei tanács alárendeltségébe tartozik.
Az iskolában zeneszakon (orgona, zongora, hegedű, szaxofon, gitár, canto – klasszikus zene, könnyűzene, román és magyar népdaléneklés), vizuális művészetek (festészet, ikonkészítés, ruhatervezés, fotó), koreográfia (román néptánc, balett) és román nyelvű színművészet szakon folyik képzés.
A magyar népdaléneklés szak beindítását azért tartotta fontosnak az igazgató, mert úgy gondolja, hogy a vegyes lakosságú Marosvásárhely és a megye magyar lakói is meg kell őrizzék az önazonosságukat, kell tudniuk, hogy honnan jöttek és merre tartanak. A zeneelmélet és zenetörténelem magyar nyelven történő oktatása, ahova a hangszeren játszani tanulók is járnak, 2014-ben kezdődött Kiss Annamária tanárnő vezetésével. Matei Mária-Erzsébet, a Népművészeti Iskola volt canto szakos növendéke (Papp Mária tanárnő tanítványa), aki a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem zenepedagógia szakán végzett, az elmúlt év őszén ajánlotta fel az igazgatónak, hogy szeretné a szakját tanítani. Iulian Praja arra kérte, hogy vállalja el a magyar népdaléneklés oktatását. Matei Mária-Erzsébet igent mondott, bár beszélgetésünk során bevallotta, hogy sokat kellett készülnie, és folyamatosan tanul a szakemberektől ma is. Közben nagyon megszerette a népdaloktatást, s olyan kedvvel végzi, ami átragad tanítványaira is.
A kiscsoportos lányok már büszke, szép tartással énekelnek. A negyedik osztályos Kovács Bea Kunigunda Maros-szentkirályról jár, Zólyomi Adrien Krisztina Galambodról. A szép hangú, előkészítő osztályos kislány tehetségét énekesnői pályára vágyó édesanyjától s jó énekesként számon tartott édesapjától, valamint a nagyapától örökölte. Elmondja, hogy apukáját is szeretnék beíratni a következő évtől. A harmadikos marosvásárhelyi Szabó Eszter a mesemondásban jeleskedve eljutott az országos döntőig. A népdaléneklés mellett lépésről lépésre furulyázni tanul. A lányok lelkesek, a dalok szövegét is kifogástalanul megtanulják egyik hétről a másikra. Apostol Krisztina Nanette, a Műveszeti Líceum zongora szakos tanulója is boldogan dalol. Körtvélyfájáról kíséri az édesanyja Szász Boglárkát, aki a kis- és a nagycsoport tevékenységében is részt vesz. Óvodáskora óta énekel, tagja a körtvélyfáji tánccsoportnak, édesanyja, Szász Erzsébet pedig a népi ruhák készítésében jeleskedik.
A nagycsoportba a vásárhelyi Szabó Alexa Tünde, a Művészeti Líceumban hegedű szakos Szabó Vivienn és a már említett Szász Boglárka mellett László Barbara Héderfájáról jár az órákra, ahol látványosan haladnak a népdaléneklésben. Az egyéni foglalkozáson Falka Emőke, a nyárádszeredai líceum magyar szakos tanárnője mellett két férfi tanítványa is van Matei Mária tanárnőnek. Mindketten, a marosvásárhelyi Bíró Levente és a Csíkfalváról járó Marton Szilárd napi foglalkozásuk mellett zenekarban játszanak, ezért tartják fontosnak, hogy képezzék a hangjukat.
Az iskolában, amelynek elvégzését követően előadói oklevelet kapnak, nemcsak az énekléssel, a különböző tájegységekkel, a táncrendek jellegzetességeivel, a hagyományos viselettel is megismerkednek.
A tanév alatt szerzett ismereteket az áprilisi vizsgaelőadáson mutatják be, ahol az énekesek mellett a tánc szakra járó fiatalok mezőségi táncot adnak elő.
Kérdésekre Iulian Praja igazgató elmondta, hogy magyar népi tánc és színművészet csoportot is indítottak volna, ha lett volna érdeklődés. Ugyanakkor remélik, hogy a magyar népdaléneklés szakra járó fiatalok elviszik a jó hírét az iskolának, s jövő évre többen fognak erre a szakra is jelentkezni.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)

A Művészeti Egyetem kitárja kapuit
Március 1-6. között kerül sor a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Nyitott kapuk című rendezvénysorozatára.
Az eseménysorozat keretében bemutatkoznak a színész, bábszínész, koreográfia, teatrológia, látványtervező, multimédia és zenepedagógia szakos hallgatók és oktatók. Az érdeklődők közel húsz ingyenesen látogatható rendezvény – vizsgaelőadások, kiállítás, szakmai beszélgetések, mesterkurzusok és vetítések – révén betekinthetnek a szakmai képzés kulisszái mögé.
A Nyitott kapuk programjaira várják mindazokat – akik pályaválasztás előtt állnak, érdeklődnek a művészet titkai iránt vagy kíváncsiak a színin zajló folyamatokra a Művészeti Egyetem Köteles Sámuel utcai főépületében, a Bolyai utcában lévő Pálffy-házban, valamint a Levél/Frunzei utcai Stúdió 2-ben.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színházában március 4- én, pénteken este 7 órától látható a másodéves magiszteri színész szakos hallgatók Halál című előadásának bemutatója Bocsárdi László rendezésében.
A rendezvény programja a csatolt táblázatban található.
Szeretettel várunk mindenkit! Népújság (Marosvásárhely)