Lányokat használt ki szexuálisan egy székelyföldi szekta
Szektába toboroztak lányokat, akiket szexuálisan kihaszáltak, éheztettek és fogva tartottak. Az éjféli szexuális szertartások éveken át zajlottak a szerte Székelyföldön, többek közt Nyárádremetén fellelhető „szent házakban” anélkül, hogy a különböző helyi közösségeknek ez feltűnjön.
Megdöbbentő történetre derült fény a hét végén, amelynek helyszínei többek között a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, illetve egy marosszéki, katolikusok lakta falu, Nyárádremete. Szerdán és csütörtökön a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) ügyészei öt személyt vettek 24 órára őrizetbe: Eusebiu Sebastian Apostolachet, Sinoai Ildikót, Pápai Mártát, Birtalan Villőt és Gothard Veronikát. Az igazgatóság közleménye szerint alapos a gyanú arra vonatkozóan, hogy a nevezettek (Birtalan Villőt leszámítva) egy további, a közleményben K. N. A. monogrammal jelölt gyanúsítottal együtt szervezett bűnözői csoportot hoztak létre és elkövették az ember- és kiskorú-kereskedelem bűntettét.
A vizsgálatok eddigi szakasza folyamán kiderült, hogy az ügy szálai egészen 2008-ig nyúlnak vissza. Ekkor hozta létre a zenész és koreográfus Eusebiu Sebastian Apostolache a Kört – egy szektát –, amelybe a tagok segítségével Apostolache több fiatal nőt toborzott többnyire a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem diáklányainak köréből. Apostolachét „szellemi mesterként”, guruként mutatták be a lányoknak. A mester utóbb „befogadta” őket abba a lakásba, amelyben maga is tartózkodott (s amelyet az ő jelenléte miatt „szent háznak” neveztek). Az áldozatok rövidesen teljesen kiszolgáltatottá váltak Apostolacheval szemben, neki teljes engedelmességgel tartoztak. Ezt a rendőrség szerint K. N. A. gyanúsított és Sinoai Ildikó és Pápai Márta vádlottak közvetlen segítségével valósították meg, ők vitelezték ki a toborzást, alkalmazták a félrevezető tanokat oly módon, hogy az áldozatokat elszigetelték a családjuktól, társadalmi környezetüktől, munkahelyüktől zárt közösségbe való elhelyezéssel. Az úgynevezett szent házakban bizonytalan körülmények között tartották őket, megtiltva számukra szinte minden kapcsolatot a Körön kívüli személyekkel.
Ebben a kontextusban a vádlottak szexuálisan kihasználták az áldozatokat, de kihasználták anyagilag is őket, ugyanis kötelezték, hogy a teljes keresetüket vagy a szüleiktől kapott pénzt bevigyék a fogvatartásukra szolgáló házakba azzal az ürüggyel, hogy hozzá kell járulniuk a közös étkeztetés költségeihez (annak ellenére, hogy a sértettek nyilatkozataiból az derült ki, hogy naponta egyszer kaptak enni túrós makarónit, éjszaka pedig, a szexuális szertartások után mindössze dzsemes kenyeret). Az ügy mindezen részletei a DIICOT pénteki közleményében találhatóak meg.
A vizsgálat során arra is fény derült, hogy eredetileg Birtalan Villő vádlott is kiskorú áldozat volt, akit Apostolache a csökkent határozatképessége, élettapasztalatának hiánya (ő 11-12 éves korától tartózkodott a „szent házban”), valamint érzelmi labilitása miatt sikerült meggyőznie, hogy a vele, mint szellemi mesterrel való szexuális kapcsolata folytán lehetősége nyílik, hogy spirituálisan előrehaladjon. Egyébként nem csak ő, de valamennyi áldozat istenségként tekintett a mesterre. Utóbb Birtalan Villő vádlott teljes függőségbe (mentális, érzelmi, szexuális) került a mesterrel. Ehhez hozzájárult az anya távolléte az országból. Mindez a függőség oda vezetett, hogy kiskorú áldozatból fiatal lányok toborzójává vált, akiket bemutatott Apostolache vádlottnak.
Sajtóinformációk szerint Birtalan Villő anyja az ötödik gyanúsított, akit K. N. A. monogrammal jelölnek a közleményben, Apostolache legelső „munkatársa” volt a lányok toborzásában, legelőször akkor még csak 11 éves lányát vitte a „mesterhez”. Több román sajtóorgánum beszámolója szerint ő a csak Nusiként becézett Kelemen Anna, akit most nem találnak a hatóságok. Kelemen Anna a Művészeti Egyetem honlapján jelenleg is a munkatársak között szerepel fodrászként.
Az ügyben négy helyszínen tartottak házkutatásokat, amelyek alatt adathordozókat és -tárolókat foglaltak le, számos olyan követ, amit a szertartásoknál használtak, az éjféli szexuális szertartásoknál a fiatal lányok által használt tárgyakat, zacskókat, amelyekben valamennyi fiatal lánynak bele kellett tennie a levágott haját vagy körmét, egy asztalt, amelyet Apostolache arra használt, hogy betűket tegyen rá, majd a kezével egy poharat úgy mozgatott, hogy a betűkből különböző szavak alakuljanak ki, amelyekről azt állította, hogy azok egy „természetfeletti személy”, Csehov 1 üzenetei a fiatal lányokhoz, továbbá lefoglaltak olyan cédulákat, amelyekre ezek az üzenetek voltak írva. Úgy tudjuk, hogy az egyik házkutatás helyszíne, a legtöbbször használt ilyen „szent ház” Nyárádremete központjában, a falu templomától pár száz méterre található.
Szeptember 29-én Eusebiu Sebastian Apostolache, Sinoai Ildikó, Pápai Márta és Birtalan Villő vádlottakat előállították a megyei ügyészségen előzetes letartóztatásba vétel elrendelésének javaslatával (Gothard Veronika esetében már elrendelték a bírói felügyeletet). A törvényszéki bírói testület Apostolache esetében elrendelte a 30 napra szóló előzetes letartóztatást, Pápai Márta és Sinoai Ildikó esetében 30 napra szóló házi őrizetet, Birtalan Villő esetében 60 napra szóló bírói felügyeletet.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro 

Jubileumi koncertet tart a Barozda zenekar Csíkszeredában
Fennállásának negyven éves évfordulóját ünnepli a Barozda zenekar, ebből az alkalomból az Én is vótam mikor vótam címmel koncerteznek szombaton 19 órától a Csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában. Simó Józsefet, a zenekar egyik alapítóját kértük meg, elevenítse fel olvasóinknak az elmúlt évtizedeket.
– Hogyan alakult meg ezelőtt negyven évvel a Barozda zenekar?
– 1976 őszén Pávai Istvánnal együtt a kolozsvári zenekonzervatóriumból friss végzettként Csíkszeredába kerültünk. Itt a zeneiskolában találkoztunk a gyimesi születésű Bokor Imrével, aki zenetanárként tevékenykedett. Kiderült róla, hogy Zerkula Jánosnál tanult gyerekkorában hegedülni. Mivel Kolozsváron a tanáraink irányítása alatt kapcsolatba kerültünk az élő, hiteles népzenével, így az érdeklődésünk már fel volt csigázva, és már ott próbálkoztunk valamilyen népzenei zenekar felállításával. Amikor Csíkszeredába kerültünk, akkor egyből felmerült a lehetősége annak, hogy tudunk egy népi bandát alapítani, és elkezdeni művelni a hiteles népzenét abban a formában, ahogy azt még mindig lehetett gyűjteni, hallani, megfigyelni. Mivel Bokor Imre is ráharapott, ez el is indult. Nem sokkal később találkoztunk Györfi Erzsikével, akit valamilyen vetélkedőn ismertünk meg diáklány korában, és megkérdeztük, hogy nincs-e kedve eredeti népzenével foglalkozni, természetesen igent mondott, és akkor már el is indult a zenekar. Erre felfigyelt Demény Piroska, a Kolozsvári Rádió egyik szerkesztője, ő is sokat járt falura, gyűjtött különböző tájegységeken. Amikor meghallotta, hogy mi mivel foglalkozunk, és mennyire új dolog ez, hogy városi fiatalok azt a zenélt próbálják elsajátítani és művelni, amit akkor még csak falun lehetett megtalálni, rögtön eljött, riportot készített, a rádiók elkezdték a zenéinket sugározni, tehát egyfajta figyelem terelődött erre a dologra. Én egy év tanítás után az Ifjúsági Klub igazgatója lettem, és a kultúrtevékenységek felelőse is. A fiataloknak kellett szervezzek különböző tevékenységeket, volt színjátszócsportunk, tánccsoportunk, énekkar és rockzenekarunk, és falusi mintára elkezdtük szervezni a táncházakat is.
– Miként bontakozott ki ebből a táncházmozgalom?
– A cél az volt, hogy elindítsuk a városi fiatalság körében az ilyenfajta kultúrának a megismerését, és lehetőleg a gyakorlatát is. Tehát ismerjék meg, szeressék meg és éljenek vele. Mi magunk is ezt próbáltuk csinálni. Az Ifjúsági Klubban kedden esténként hét órától volt a táncház, mi zenéltünk. A kezdetekkor nem volt ez túlságosan népszerű, de egy páran elkezdtek rendszeresen járni. Egy idő után sikerült meggyőzni a csíkszeredai gimnázium tanárai közül néhányat, akik aztán a bentlakó diákokat egy időben szervezetten hozták a táncházba, ami nagy szó volt akkor, mert hiszen ezt a tevékenységet nem nézte jó szemmel mindenki. Szerencsénk volt, mert a klub a városi és megyei KISZ szervezethez tartozott, és az akkori vezetőség ráérzett ennek a fontosságára, jelentőségére, szépségére, és támogatta. Ez nagyon sokat jelentett az elején, és sokat jelentett ez később is, amikor az akkori hatalom részéről óriási kérdőjelek vetítődtek erre a tevékenységre. Alakult egy táncházas mag, amelyik aztán hűségesen követte és segítette a tevékenységünket. Átmentünk Udvarhelyre, ott is próbáltuk elindítani, segítettünk az akkor még frissen erre a tevékenységre ráharapó fiataloknak, jártunk Kézdivásárhelyen, Brassóban. Próbáltuk ezt az egészet egy tömegalapú tevékenységgé kifejleszteni. Ebben nagy szerepe volt aztán az akkori televízió magyar adásának, akik szintén megérezték ennek a fajta kultúrának, tevékenységnek a jelentőségét. Indítottak is egy Kaláka néven futó sorozatot, aminek a lényege az volt, hogy erdélyi magyar,  vidékeket bejárni, megismerni, és felmutatni az ott lévő magyar népi kultúrát. Így aztán lassan-lassan a táncházmozgalom kibontakozott, kivirágzott. Kolozsváron szintén elindították ezt a tevékenységet, és lassan-lassan Erdély több pontján megalakultak kis csoportok, akik ezt művelték. Mi megpróbáltunk mindenhová eljutni Erdélyben, hogy ezt beindítsuk, segítsünk ott ahol kell. Ez egyfajta nemzeti kulturális mozgalom lett, anélkül, hogy ezt valaki valaha propagálta, kijelentette volna. Ez automatikusan beivódott mindenkibe, aki kapcsolatba került ezzel a fajta zenével.
– Az akkori hatalom milyen módszerekkel próbálta gáncsolni a tevékenységüket?
– Nekünk soha semmilyen gondolatunk nem volt arról, hogy bármilyen forradalmat vagy akármit is indítsunk, vagy bárkinek is a kárára, vagy ellenére tegyünk ezzel a tevékenységgel. Mi csak a magunk szórakoztatására, művelésére, saját nemzetünk épülésére szántuk ezt a dolgot. Minden más csak kitaláció volt a hatalom részéről. 1983-tól egyre érezhetőbb volt a megfigyelés, a lehallgatás, a követés, a számonkérés. Egy idő után kitiltottak minket más megyékből, tehát nem tudtunk koncertezni ott, vagy más kulturális tevékenységeket folytatni. A Hargita táncegyüttes kapcsán még eljutottunk Erdély különböző vidékeire, mi az együttest mint zenekar kísértük. De volt, hogy az egyik szatmári turné után nyolcezer lejre – négy havi fizetésnek felelt meg akkor – büntettek meg, mert nem játszottunk elég román muzsikát. Voltak személyes zaklatások is, például leszedtek a vonatról, átvizsgáltak, amikor mentem Magyarországra, vagy bementek a lakásomba, átkutatták. Többször felhívattak kihallgatásra az akkori belügyiesekhez. Ha valamilyen programot be akartunk mutatni, akkor Bukarestbe kellett benyújtani a javasolt programunkat, és ott kellett azt jóváhagyják. Ezután pedig kiszállt egy bukaresti bizottság, behívattak, kihallgattak. Kérdezték, hogy mi ez a Barozda név, tán határt jelent, és mit akarunk mi ezzel? És hogy Kájonit miért nem Căianunak hívjuk? Ehhez hasonló kérdések sorozatát szegezték nekünk, a vége pedig az lett, hogy a tevékenységünket letiltották. Ugyanakkor 1980-ban volt egy Kájoni emlékhangverseny, aminek kapcsán kipattant az ötlet, hogy ebből akár egy régizene fesztivált is lehetne csinálni. Ezt tett is követte, így indult el a Csíkszeredai Régizene Fesztivál, melynek minden évben részei, zenei szakértői, rendezői voltunk. Ezt is '83-ban két-három nappal a kezdés előtt betiltották. Aztán a forradalom után újra meg lehetett szervezni.
– Mi történt a zenekar tagjaival?
– Miután minket is és a fesztivált is letiltottak, egyértelmű jelzést kaptunk arra, hogy nemkívánatos személyek vagyunk. Ennek az lett az eredménye, hogy amikor beadtuk az útlevelekre a kérvényt, egy hónap leforgása alatt mindannyian megkaptuk. Akkor amikor nehezen lehetett útlevélhez jutni, közülünk mindenki kimehetett külföldre, amit aztán meg is tett a társaság. A szerencsétlenségben is az volt a szerencsénk, hogy a zenekar magja mind Svédországba került, ahol aztán mintha mi sem történt volna, folytattuk azt, amit addig is, csak nyilván más körülmények között. Ha tudnám, visszatekerném az idő kerekét, vagy ha vissza tudnám tekerni, és látnám, hogy még három év és megpukkasztják a diktátorunkat, akkor kibírtuk volna talán még a jég hátán is. Ha akkor tudjuk, hogy három év múlva ekkora változás áll be, akkor valószínűleg senki se mozdul. Szerencsésnek mondhatjuk még akkor is magunkat abban, hogy egy helyre kerültünk, mi meg tudtuk őrizni kultúránkat, nyelvünket, a gyerekeinket tovább tudtuk a magyar kultúrában nevelni, az unokáinkat megpróbáljuk ugyanebbe a szellemben nevelni.  Hiányérzetünk a táj miatt volt, a földrajzi hovatartozás miatt, tevékenységben tovább műveltük a táncházzenét, magyarok maradtunk, ugyan más feladatunk lett. Nyugaton terjesztettük, népszerűsítettük az eredeti magyar népzenét, kultúrát. Ez is egy nemes feladat.
– Mivel készülnek a jubileumi ünnepségre?
– Negyven év sok idő, sok társunk különböző okok miatt nem tud részt venni az ünnepi koncertünkön. A nagyja megmaradt a társaságnak, ott lesz Györfi Erzsike, Toró Lajos, jómagam, Pap István Gázsa, és a folyamatosság jegyében a fiam, aki közben felnőtt Svédországban, és észrevétlenül elleste a táncházzenét, a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián járt népzene szakra, és most vele folytatjuk. A koncerten megpróbálunk visszatekinteni az elmúlt negyven évre mind zenében, mind aktív emlékekben. Szeretnénk találkozni a régi közönségünkkel, jól érezni magunkat, újra megszólaltatni azokat a dallamokat, énekeket, dalokat, amelyeket annyi éven keresztül énekeltünk a táncházasokkal, vendégeinkkel, közönségünkkel.
Péter Beáta Székelyhon.ro

Interjú Novák Csaba Zoltánnal, Maros megye szenátorjelöltjével
Ízig-vérig Nyárád mentinek tartja magát az a fiatal történész, aki szenátorjelöltként Maros megye magyarságának képviseletére vállalkozik decembertől.Novák Csaba Zoltán, az RMDSZ Maros megyei szenátori listájának vezetője Marosvásárhelyen él, két iskoláskorú gyermek büszke apukája, történészként pedig a Román Akadémia munkatársa, ugyanakkor a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem oktatója és az RMDSZ marosvásárhelyi önkormányzati képviselője. Meggyőződése, hogy a közösség jóléte és a társadalmi szolidaritás a legfontosabb, a minőségi oktatás, valamint a stabil gazdasági helyzet megteremtése a parlamenti képviselet legfőbb feladata.
1. A parlament megítélése történelmi mélypontot ért el 2016-ra. Miért akar közszerepet vállalni ebben a nem túl hasznosnak tekintett intézményben?
– A parlament rossz imázsa és társadalmi, államigazgatásbeli fontossága fordítottan arányos. Ezen változtatni kell, mert igen, valóban előnytelen ebbe a válságban lévő intézménybe kívánkozni. Történészként viszont úgy gondolom: történelmi esély egy alapintézmény hitelének visszaszerzéséhez hozzájárulnom. Bizonyára sokan legyinteni fognak, hiszen a mostani állapotokat tekintve naivitás ebben hinni. De gondoljunk csak bele: mi ennek az intézménynek a szerepe a magyar közösség életében, ügyeiben? Mindmáig olyan képviseleti eszköznek bizonyult, amely nélkül – úgy gondolom – a továbbiakban sem boldogulunk majd.
Valóban, Romániában a teljes politikai osztály erkölcsi újjászületése elkerülhetetlen. De ez csak akkor lehetséges, ha sokan azok közül, akik eddig távol tartották magukat az aktív politizálástól, szerepet és ugyanakkor felelősséget vállalnak a törvénykezés folyamatában. Ez nem lenne precedens nélküli, hiszen így volt ez a két világháború között is, amikor az impériumváltás után az erdélyi magyarság krízishelyzetbe került, és mindazok, akik addig csak erkölcsi, szellemi támogatást nyújtottak közösségi ügyekben, kiléptek a küzdőtérre, hogy tettekre váltsák a szándékot. Ezt hívták népszolgálatnak. Magam is hasonló szolgálatra vállalkozom. Szenátorjelöltként, de történészként és pedagógusként is úgy érzem, hogy morális kötelesség közösségem érdekében cselekednem.
2. Néhány fiatal, a politikában nem éppen jártas jelölt hogyan tehetné működőképessé azt a bukaresti intézményt, amelyben nem csak egy-két dolgon kellene változtatni? Egy maroknyi magyar fiatal meghozza a bukaresti közképviseleti "tavaszt", a megtisztulást?
– Az európai társadalmak ciklikusan néznek nehéz, kilátástalannak tűnő időszakok elé. Ez alól, úgy tűnik, a hazai társadalom sem kivétel. Megingott az emberek demokratikus intézményrendszerbe vetett hite gazdasági, geopolitikai vagy egyéb okokból. Mindezek ellenére szilárd meggyőződésem, hogy Romániában továbbra is csak a parlamentáris demokrácia révén tükröződhet a politikai döntéshozásban mindannyiunk véleménye. Egyszerűen nincs ennél jobb, hatékonyabb eszköz. Az RMDSZ pedig az egyetlen olyan politikai erő ebben az országban, amely nem célként határozza meg a képviseletet. Ez nagyon fontos, úgy gondolom. Hiszen a szövetség célja egy olyan Erdély megteremtése, ahol jó élni, ahol biztonságban van a családunk, ahol nincsenek veszélyben jogaink és javaink. Hogy milyen lesz Erdély négy év múlva, az nagyban függ attól, hogy most mit lépünk. Ezért kell a jövőről beszélünk, nem pedig a múltról. A tapasztalt képviseletet erősítő, határozott és jól felkészült fiatal jelöltekkel Erdélyt olyanná tehetjük, amilyennek közösségünk megálmodta. Ha ezzel a küldetéstudattal megyünk Bukarestbe, akkor sok tavaszt megérhet még ott a magyar képviselet. Én erre vállalkozom, ebben hiszek.
3. A parlament következő négy éve több fontos kihívást is tartogat – az alkotmánymódosítástól egészen a közigazgatási átalakításig. Hogyan szólhat bele ezekbe a magyar képviselet, mit tehet az RMDSZ ezen a téren?
– Az alkotmányozásban mi képviselhetjük a józan álláspontot, miszerint a régi rossz helyett egy új alaptörvény szükséges, amely ugyanakkor rögzíti, beváltja az 1918-ban Gyulafehérváron a nemzeti kisebbségeknek tett ígéretet. Ez egy százéves adósság, amelynek törlesztésére most alkalom nyílik. Az új alkotmánynak rögzítenie kell azt is, hogy a magyar hivatalos nyelv legyen ott, ahol a magyarok többségben élnek, és írja elő a magyar nyelvű ügyintézést is ott, ahol legalább 10%-os közösségünk részaránya. Ami a közigazgatás átalakítását illeti, számomra egyér-  telmű, hogy a modern Románia akkor jár el helyesen, ha visszatér regionális hagyományaihoz. Ezen belül pedig több döntési hatáskört akarunk Erdélynek, hogy ügyeinkre ne a központosított államigazgatás találjon rossz megoldásokat. Mindezek fontos célkitűzések, amelyeket Bukarestben kell kiharcolnunk, ezért ott kell lennünk és erős frakcióként kell részt vennünk ebben a folyamatban.
(Az RMDSZ Maros megyei szervezetének sajtóirodája) Népújság (Marosvásárhely)

Meghalt Molnár H. Lajos
Szerda este, életének hetvenegyedik évében, szövevényes és súlyos betegségei következményében meghalt Molnár H. Lajos erdélyi magyar író, közíró, szerkesztő, riporter.
Molnár H. Lajos 1946. május 16-án született Marosvásárhelyen. Szülővárosában érettségizett, egy évig ugyanott volt a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet növendéke, ahonnan etnikai hovatartozása miatt és pártállami protekciója híján elbocsájtották. „Utána esztergályos akartam lenni, kárpitosnak kellettem és bábos lettem” – írja első kötetének fülszövegében.
A Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett pszichológusi diplomát 1971-ben. Ezt követően üzempszichológusnak hívták a Resicai Kohászati Kombinátba, ahol öt évet töltött el. Ebből az időszakból táplálkozik az És akkor átmentem a tűzön című, a Kriterion Könyvkiadó Forrás-sorozatának részeként 1978-ban megjelent debütkötete, mely a riportregény műfajába bújtatva számolt be a romániai acélkohó tragikus és szerteágazó hazugságok mögé bújtatott valóságáról. Ekkor már az Ifjúmunkás újságírójaként dolgozott. A kötet ugyan napvilágot látott, és a szerzője még Debüt-díjat is kaphatott rá, amikor azonban a kritika rá akart mutatni az abban foglalt tanulságokra, a cenzúra ezt már megakadályozta. K. Jakab Antal írása, mely a riportfolyam erkölcsfilozófiáját és annak valóságfeltárását állította középpontba, csak a romániai forradalom után, 1990-ben jelenhetett meg.
Kilépés című, válogatott riportokat tartalmazó kötete után Donki Ákos című regényéért 1981-ben elnyerte a Romániai Írószövetség Prózadíját. A riportregény egy fiatal magyar munkásember ellehetetlenülésébe és lelki történéseibe nyújt betekintést, melyről Szőcs István a következőképpen értekezett: „Az izgalmas, roppant izgalmas cselekmény arról szól, hogy ez az igénytelen fiatal fémmunkás [...], akire mindig rájár a rúd, aki mindig a rövidebbet húzza, miként – nem romlik meg.” Ahogyan a Romániai magyar irodalmi lexikon is megjegyzi: „Lélektani hitelességével, a munkásfiatalok rétegnyelvének sajátosságával s reális korrajzával az erdélyi munkásirodalom itt érte el csúcsát.”
1983-ban a cenzúra átjátszása révén jelenhetett meg Falra hányt esztendő című riportregénye, mely minden addiginál világosabban kritizálta a fennálló rendszert és állította középpontba az attól szenvedő rétegeket. Röviddel a megjelenés után a pártállam általános szilenciumot rendelt el, a 40 000 példányban kiadott kötet meg nem vásárolt, csekély maradékát visszahívták, a szerzőt a publikálás lehetőségétől eltiltották, a Kriterion ellen vizsgálatot indítottak. Molnár H. Lajos addig megjelent könyveit leszedették a könyvtárak polcairól, egyetlen publikációban sem volt szabad leírni a nevét, még elmarasztalóan sem. A román titkosrendőrség, a Securitate folyamatosan zaklatta, két ízben gyilkosságot kíséreltek meg ellene. A második világháború után ő volt az első olyan romániai magyar szerző, akit még ottléte alatt tiltottak le.
A négy éve tartó retorzió miatt 1987-ben az útlevélosztály megtévesztésének köszönhetően második családjával Magyarországra disszidált. A Donki Ákos című regényéből írt hangjátékáért 1986-ban a Magyar Rádió Nívó-díjában részesült. A kötet a Magvető Könyvkiadó, a Falra hányt esztendő a Szépirodalmi Könyvkiadó kiadásában jelent meg Magyarországon is.
Újságíróiként és szerkesztőként előbb a Magyar Nemzetnél, majd a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Néplapnál, utóbb a Jászkun Krónikánál dolgozott. Időközben a szolnoki Szigligeti Színház dramaturgja is volt. A disszidenssorsról szóló és a magyarországi rendszerváltást is nyomon követő, Levelek a hazából a honba című levélregénye 1993-ban jelent meg.
A huszadik század második felének erdélyi és romániai történéseit magába foglaló Volt egyszer egy udvar című nagyregénye az Erdélyi Szépmíves Céh 1997-es regénypályázatának első díjában részesült, bár a pályázati kiírásban szereplő könyvkiadás akkor elmaradt. A kötet szponzori segítséggel is csak 2000-ben jelenhetett meg, melyet aztán még két kiadás követett Kolozsváron és Magyarországon. Csiki László előszavában egyebek mellett ekképp méltatja a regényt: „Van benne annyi hitető erő, tehetség, hitel, hogy olvasóját már-már szégyenkezésre készteti, amiért élvezi a nyomor, a félárvaság történetét, a teljes kitárulkozást. Ilyen, önmaguknak is ellentmondó érzelmek gerjesztésére csak igazi író képes. Színesen bemutatni a szürkeséget, boldogan emlékezni a boldogtalanságra – ez az igazi mutatvány, védőháló nélkül.”
Molnár H. Lajos 1996-ban szenvedte el első szívinfarktusát, azóta krónikus szívbeteg volt. Éveken át tartó, a szolnoki, debreceni és budapesti kórházi megpróbáltatásai nyomán 2001-ben publikálta A fehér vírus című regényét, mely alulnézetből világított rá az egészségügy akkori helyzetére, s amelyet több orvos olvasója is üdvözölt. Egyikük ezt írta róla: „E könyvet kötelező olvasmánnyá tenném minden nővérképző szakiskolában, de jó szívvel ajánlom minden fiatal orvos és laikus figyelmébe is. Elolvasásával jobb emberré és jobb orvossá válunk.”
Az utóbbi tíz évében második válása és harmadik házassága után Molnár H. Lajos egyedül élt Budapesten, fokozatosan romló egészségügyi állapotban, szerény körülmények között. Utolsó könyve azt a szerelmi tematikát folytatta, melyet 2003-ban megjelent Imágó című regényével kezdett el. Álmaim babái című, a memoár és a regény műfaját elegyítő kötete 2014-ben jelent meg.
Molnár H. Lajost idén nyáron diagnosztizálták gégerákkal. A sugárkezeléseket bár vállalta, de általános fizikai állapota, egyéb betegségei és a kezelések mellékhatásai végül erősebbnek bizonyultak nála. Temetéséről négy gyermeke később gondoskodik.
irodalmijelen.hu

Berzsenyitől élni tanulni
Felolvasómaraton a könyvvásáron
Egy jeles magyar költő teljes életművének megszólaltatása pár éve a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár különleges színfoltjává vált. Gyéresi Júlia színművésznő, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanára – Pilinszky János és Radnóti Miklós összes versének felolvasása után – idén Berzsenyi Dániel költői üzenetét tolmácsolja több órán át. A maratonra november 11-én, pénteken 15 órától kerül sor a Nemzeti Színház protokolltermében.
– Miért éppen Berzsenyire esett a választás?
– A költőt idén kétszeresen is ünnepelhetjük, ugyanis 240 éve született és 180 éve hunyt el. Amint azt Nemes Nagy Ágnes megjegyzi róla: költészetének stílusa és nyelvezete alapján jellegzetesen 18. századi költőnek tekinthető. Habitusa alapján szintén: "Én egykorúim között legelső magyar táncos voltam, lovat, embert, asztalt által ugrani nékem játék volt. Sopronyban magam tizenkét németeket megvertem, és azokat a város tavába hánytam, és az én első szeretőm az én karjaim között elalélt". A korszak legjelentősebb alkotói között szerepel Bessenyei György, Kölcsey Ferenc, Kazinczy Ferenc és Csokonai Vitéz Mihály mellett, nekik köszönhetjük, hogy artikulált beszédű nemzet lettünk. Nemes Nagy szerint Berzsenyi nyelve az adott körülmények között a lehető legmodernebb, rettentően merész és eredeti.
– A tavaly hatórás maratoni felolvasásnak lehettek résztvevői a költészet szerelmesei. Berzsenyi összes versének felolvasása mennyi időt vesz igénybe?
– A teljes életmű meghangosítása mindössze négy órába telik. Ennek az az oka, hogy Berzsenyi 41 éves korában, 1817-ben abbahagyta a versírást. Kölcsey Ferenc bántó kritikája hallgattatta el. Kölcsey éppen azt nehezményezte, ami Berzsenyit annyira egyedivé teszi: "a stylus praeponderál" – írja –, nyelvezetét néhol túlzottan dagályosnak, provinciálisnak, helyenként diszharmonikusnak érzi. Berzsenyit annyira váratlanul és készületlenül éri a fővárosi poéta lekicsinylő kritikája, hogy utána hosszú ideig betegeskedik. Kazinczynak ezt írja: ,,A rossz ember, minthogy építeni nem tud, rontani akar". Mindannyian tudjuk, a saját bőrünkön megtapasztalhattuk nemegyszer, hogy az elutasítás nagyon nagy sérüléseket tud okozni.
– Mit jelent számodra Berzsenyi hangján szólni?
– Nagyon jó érzés. Amint mondom cizellált versmondatait, magam előtt látom zömök testalkatát, bozontos fejét, átható tekintetét, érzem szenvedélyes lelkületét. Hedonizmus és tragikum, nyerseség és zeneiség, a test és a lélek szükségleteinek elemi erejű kivetülése, ez mind Berzsenyi. És még sok más: a befogadó testi, lelki, szellemi ráhangolódásától függően mindig találni költészetében megfejtésre váró, rejtett tartalmakat.
– Van-e kedvenc Berzsenyi-versed?
– Jelenleg az Osztályrészem című vers rezonál bennem a legerőteljesebben: "Béke már részem: lekötöm hajómat,/ Semmi tündérkép soha fel nem oldja". Én is életemnek abba a korszakába érkeztem, amikor jobban érzem magam a természet közelében, mint a zsúfolt városokban. Az idill azonban nem lehet tökéletes, mint ahogyan Berzsenyinél sem az, mert a mindennapok prózaibbak annál. De vágyni lehet rá.
– Mi lehet Berzsenyi üzenete a mai olvasóhoz, hallgatóhoz?
– A mai fiatalok, felnőttek és szépkorúak számára Berzsenyi költészete talán túlzó elragadtatottságot közvetít, azonban, ha hagyjuk, hogy hasson ránk, a versek felszíne és mélye egyaránt rejt szépségeket és nyugtalanító titkokat. A semmilyet, a langyosat nem fogadja be, úgy lüktetnek sorai, ahogyan a vér pulzál. Erő van bennük, büszkeség, szabadságvágy, természetközeliség, vadság: "…jertek, ide, s velem élni s halni tanuljatok". Igen, a zsigeri szenvedélyt, a vitalitást – ha oézisének aktuális üzenetét kutatjuk – el lehetne lesni ebben a gyűlölettől eltorzult, együttérzésmentes mai világunkban.
Nagy Székely IIdikó
Népújság (Marosvásárhely)

Az ’56-os forradalom és Marosvásárhely
(Folytatás december 2-i lapszámunkból)
Antalffy Endre, öregségére és tapasztaltságára hivatkozva, a párt politikájának a megértését emelte ki. És azt, hogy magas színvonalra emelt politikájával a párt maga mögé sorakoztatja az embereket, és diadalmaskodik. Molter Károly Simó Gézával való barátságának a kiemelésével kezdte rövid beszédét, ami arra késztette, hogy érdeklődése mindenkor a munkások sorsára összpontosuljon. Zárószavai pedig így hangzottak: „A felszabadulás óta a 12 évi tanulás és a párttal való élés arra késztet, hogy a legelszántabban állunk a párt állásfoglalása mellé […] Teljes erővel és elszántsággal mellé állunk”. 1 Papp Ferenc a kapitalista rendszer ostorozásával kezdte beszédét, és a magyarországi események ellenforradalmi jellegének a hangoztatásával folytatta. Ezután rátért a proletárdiktatúra szükségességére, amelyről ezt megelőzően a Simó Géza bútorgyárban a munkások előtt is beszélt. Beszédében érződik a bútorgyári felhívásban megfogalmazott szöveggel való azonosulása, amin csodálkozni nem is lehet, hiszen ő volt annak egyik megfogalmazója. Az egypártrendszerrel kapcsolatosan fejtegetéseit ekként zárja: „Számunkra, hogy egy párt van, nem hiányérzetet jelent, hanem büszkeséget és győzelmet. A munkáshatalom itt kezdődik, ha a többi pártokat felszámolja. Az RMP léte a legszélesebb dolgozó tömegek érdekeinek a biztosítéka”. Beszédét az írók gyakorlati munkáját illető következtetésekkel folytatta, amit ekként kezdett: „Kétségtelen az, hogy mindent meg kell tenni, hogy az osztályellenség lába alól kirántsuk a talajt, a hibákat a legnagyobb politikai érzékenységgel megoldani, és ebben a harcban az írókra is vár feladat, a mi lelkiismeretünkön is szárad, mennyire ismeri a párt a helyzetet a terepen, mennyire tudja a kezét a dolgozó nép ütőerén tartani. Ebben nagy feladat vár ránk, és mi ezt vállaljuk”. A továbbiakban folytatta a kommunista írók feladatainak az elemzését, amelyet ekként zárt: „Az író, amikor a párt soraiba beáll, vállalnia kell, nem gyűléseken, de ország-világ előtt, hitet kell tennie világnézete, a kommunista eszmék mellett. Ezzel az író sokat vállal, egy esetleges ellenforradalom esetén viseli kiállásának következményeit. Ezek elől kommunista író nem bújhat ki roppant szomorú, kétes rádiónyilatkozatokkal: ez az éltét féltő ember siránkozása. Kommunista írónak ilyen megnyilvánulásra nincs joga. A magam részéről aláírom a Simó Géza gyár felhívását, és ha erre a megfelelő közös platformot nem találom, külön nyilatkozom a sajtóban”. 2 Gyötrő pillanatok várhattak a következő felszólalóra ez után a kemény és harcos balos állásfoglalás után, hiszen ekkor éppen Kemény János, az arisztokrata származású, nem párttag író kapott szót. Kemény tapintatosan kifejti, hogy nemcsak a párttagoknak, hanem minden értelmiséginek kifejezésre kell juttatnia és a döntő pillanatban kinyilvánítania, hogy „meggyőződésük szerint szolgálják a párt munkáját, és hogy az épülő szocializmus és annak kiteljesedése egyetlen életforma, amelyben igazi művészetet és irodalmat lehet teremteni”. Majd befejezésként ekként folytatta: „De tudnia kell kifelé mindenkinek, mert ezzel pártunknak, a fejlődésnek és annak a védekezésnek vagyunk segítségére, amelynek célja az, hogy minden polgári restaurációt elvessen magától, amely csak kárára lehet az igazi kultúrának, emberi életnek, és amelynek végső célja a fasiszta, hitlerista világ, amely mindennek, ami szép, ellensége”. 3 Kemény után szólásra emelkedett Szabó Lajos 4, a Színművészeti Intézet vezetője. Bevallja, hogy a magyarországi eseményekkel kapcsolatosan egy darabig nem látott tisztán, és bizonytalankodott az ottani események jellegének a megítélésében. De most már tisztán lát és csatlakozik a Simó Géza bútorgyár munkásainak a felhívásához. Megdöbbenését fejezte ki a magyarországi fiatal egyetemisták eltévelyedésén, és éppen ezért fő feladatának a diákság nevelését tekinti „azon az úton, amit a párt jelölt ki a szocializmus győzelme felé”. 5 Hajdu Győző felszólalása a tőle már megszokott terjedelmes, pártvonalas, elemző és kiértékelő beszéd. Az értelmiségiek, főként az írók szerepére összpontosít a magyarországi események körülményei között. Foglalkozik az irodalmi kiadványok, így az Irodalmi Újság, szerepével, több, név szerint is felsorolt író magatartásával. Felteszi a kérdést, hogy hová tűntek a magyar kommunista írók, és miért hallgatnak? Majd rátér a feladatokra: „A kommunista írónak mi a feladata? Ha döntött a párttagsága mellett, egyetlenegy barikádra állhat. Hitem, hogy a barikádra állás az üzemekben való nevelést, a Szovjetunió iránti szeretetre való nevelést, a proletár internacionalizmust, az RNK melletti agitációt jelenti”. 6 Eszmefuttatását többek között így folytatja: „Hiszem, hogy nekünk, kommunista íróknak, ezekben a pillanatokban meg kell találjuk, mire tegyük a hangsúlyt. Egységesen, szervezetten, nagy szívvel, odaadással kommunista agitátor legyél. Ha lecsillapodnak a kedélyek, ha az ellenforradalom szájba-verést kap, lesz alkalmunk a párt vezetésével az okokat kutatni, amelyek hozzájárultak az ellenforradalom sikereihez és levonni a következtetéseket”. 7 És dicséretes példaként megemlíti Szabó, Antalffy és Kemény őszinte beszédét, hiszen mindeniket „mély megrendüléssel” végighallgatta. Kovács György, az író, előbb örömét fejezi ki, amiért a tragikus napokban szívük „együtt dobban az egész ország munkásosztályával, dolgozó parasztságával, haladó értelmiségiekkel, román és magyar egyaránt, együtt a Simó Géza gyár hősies munkásaival”. 8 Azután elítéli a magyarországi eseményeket, amelyek a második világháború előtti fasizmusnál „borzalmasabbak”. Majd önkritikát gyakorol, mégpedig azért, mert nem tett meg mindent a munkásosztályért, mivel többet is tehetett volna, hiszen már 1945 óta párttag. Kovács beszéde után Fazekas Oláh Tiborhoz 9 és Nagy Pálhoz fordul, állásfoglalásra szólítva fel őket. „Mi az állásfoglalása Oláh Tibor és Nagy Pál elvtársnak, ha van valami mondanivalójuk, miután meghallották a többiek véleményét”? – tette fel a kérdést. Elsőként Oláh Tibor válaszolt, aki azzal védekezett, hogy ő nem szónok, inkább vívódó ember. Végül is elég hosszasan beszélt. Beszédébe Fazekas többször beleszólt, konkrét választ várva kérdéseire. Oláh bevallja, hogy azelőtt egy héttel azt hitte, tisztábban látja a dolgokat, és hitt Nagy Imre ígéreteiben. De belátja, hogy tévedett, amikor a hazai sajtó közleményeiben olvasott híreket nem fogadta el. Az előzményekkel foglalkozva belebonyolódik az 1953-as magyarországi események taglalásába, amellyel kapcsolatosan Fazekas sarokba szorítja. Végül rátér a hazai helyzetre, legfontosabbnak tartva a romániai magyarokra nézve „a román–magyar barátság őszinte, frázisoktól mentes” kiépítését. A bútorgyári nyilatkozattal kapcsolatosan kijelenti, hogy az írók számára az csak kiegészítésekkel fogadható el, mert csak úgy mondhatják el, hogy ők mint írók milyen eszközökkel tudják biztosítani a rendszer megvédését. Nagy Pál hozzászólása sokkal rövidebb volt. Egy pár mondatban elítélte a magyarországi eseményeket. Majd, amikor a „mi, értelmiségiek, az RMP Központi Vezetősége mellett szorosabbra vonjuk sorainkat, és határozottan harcolunk a szocializmus ügyéért” sablonos szavaira Fazekas elégedetlenségét fejezte ki, és megkérdezte: „Hogyan képzeli ezt?”, ő, Sütőre hivatkozva, kibújt az egyenes válasz alól. 10 Mivel Fazekas minden jelenlévőt véleménynyilvánításra kötelezett, elérte azt, hogy a felszólalók sorra pálcát törtek a forradalom fölött, hiszen senki sem vállalt nyílt ellenszegülést, annál inkább forradalmat helyeslő kiállást, mivel tisztában voltak annak várható szomorú következményeivel. A végén Fazekas János kiértékelte a hallottakat. Megelégedését fejezte ki, hogy mindenki az elvárt „helyes álláspontra” helyezkedett. „Véleményem az – mondta –, hogy a magyarországi írók és általában a romániai írók nagy többsége 99%-ban a múltban is, a jelenben is, a jövőben is a párt köré a leghatározottabban, a legszorosabban fel vannak sorakozva. […] Ebben a teremben nincs olyan ember, aki nem szeretné a pártot, a szocializmus ügyét, és ne sorakozna fel az ügynek a továbbviteléért. Éppen ezért az elhangzott hozzászólásokat a legnagyobb örömmel hozom tudomására Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtársnak, hogy milyen az íróink magatartása azokkal az ellenforradalmi eseményekkel kapcsolatosan, amelyek a testvéri MNK-ban lezajlanak.”11 A továbbiakban azonban már árnyalt. Beszélt az álláspontjukban erősebbekről és gyengébbekről, meg a feladatokról. A pártfeladat alatt azt értette, hogy minden írónak segítséget adjanak, hogy bízzon bátran a munkásosztályban, a dolgozó népben, a saját erejében. Kifejtette álláspontját a gyűlés céljával kapcsolatosan. „Állásfoglalásra van szükség ilyen időben – mondta –, hogy tudjuk, kinek lehet fegyvert adni és milyet? Géppuskát, puskát vagy fapuskát!”12 Az írók további feladataival kapcsolatosan javasolta, hogy küldjék őket az üzemekbe a munkásosztály magatartásának a megismerésére és pártos nevelésére stb.
1 Pál-Antal 2006, 234.
2 Uo. 236.
3 Uo.
4 Szabó Lajos (1912–1983) drámaíró. 1941-től a Kolozsvári Nemzeti Színház dramaturgja, 1945- től a Zeneművészeti Konzervatórium, majd 1948-tól a Művészeti Intézet, illetve a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola színháztörténet-tanára és a magyar tagozat igazgatója, 1954-ben a főiskolával Marosvásárhelyre költözött, ahol annak rektora 1976-ig.
5 PÁL-ANTAL 2006, 236.
6 Uo. 237–238.
7 Uo. 237 – 238.
8 Uo. 239.
9 Oláh Tibor (1921–1996) kritikus, irodalomtörténész, műfordító. 1956–1960 között az Igaz Szó belső munkatársa, 1960–1991 között a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola tanára és egy ideig előadó a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán is. 1991-től az újjáalakult Kemény Zsigmond Társaság elnöke.
10 PÁL-ANTAL 2006, 242.
11 Uo. 243.
12 Nagy Pál visszaemlékezése szerint a gyűlés utáni kötetlen beszélgetés alkalmával Fazekas Oláh Tibor és őelőtte kijelentette, hogy szükség esetén kezükbe csak fapuskát adna.
(Folytatjuk)
Pál-Antal Sándor Népújság (Marosvásárhely)

Átadták a Látó nívódíjait
Huszonkettedik alkalommal osztotta ki a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztősége évzáró nívódíjait hétvégén, a lapban publikált szerzők közül válogatva. A Látó Irodalmi Színpad és Játékok keretében, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen tartott ünnepségen Boros Kingát, Áfra Jánost, Tamás Dénest, valamint az objektív okok miatt távolmaradt Kányádi Andrást tüntették ki, az elismeréseket Kovács András Ferenc főszerkesztő adta át.
Az est második felében a Terminus – színház a szül(et)ésről című produkciót – színházi eseményt – láthatta a közönség, a Boros Kinga, Czikó Júlia, Bokor Barna és Dálnoky Csilla által játszott előadás díjnyertes szövege a Látó augusztus–szeptemberi színház számában olvasható. „A színházi esemény megírt dialógusok és a nyers valóság összefonódásában kísérli meg kinyitni a szülés és születés témáját. (...) Nem teszünk nagy felfedezéseket. Semmi olyat nem mondunk, amit sokan közülünk nem gondoltak volna, csak esetleg nem mondták ki hangosan. Résztvevőnek hívunk ebbe a párbeszédbe.” – hívják fel a figyelmet az alkotók.
Huszonhárom év alatt több mint 50 alkotó vehetett át vers, próza, esszé és debüt kategóriában Látó-nívódíjat. A Hunyady László képzőművész tervezte Batsányi-emlékplakettet és a díjjal járó pénzjutalmat tavaly Tibori Szabó Zoltán publicista, lapunk munkatársa (tanulmány) és Szilágyi Júlia esszéíró, irodalomkritikus (próza) mellett Aczél Géza (vers) és Murvai Béla (debüt) vehette át. Szabadság (Kolozsvár)

Zenei köznyelv helyett saját nyelvezet – Csíky Boldizsár Kolozsváron
Korunkban lényeges, hogy a zeneszerző ki tudja alakítani a saját nyelvezetét, nem lehet már a zenei „köznyelvet” használni, mint a régi békeidőkben – mutatott rá a kortárs zeneszerzők legnagyobb kihívására Csíky Boldizsár, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület kolozsvári Györkös Mányi Emlékházában megtartott ZeneSzó című rendezvényén.
A marosvásárhelyi alkotó hozzáfűzte, régebben a zeneszerzőknek nem kellett feltétlenül egyedi stílusban alkotniuk, használhatták a zenei köznyelvet, ma már nem fordulhat elő olyan, hogy egy „kismester" hasonlít a „nagymesterhez". A rendezvényen Németh G. István muzikológus, a budapesti Zenetudományi Intézet munkatársa beszélgetett Csíky Boldizsárral, akit az erdélyi magyar zenei élet doyenjeként méltattak meghívójukban az esemény szervezői. A komolyzenéről folyatott eszmecserét Molnár Mária mezzoszoprán és Csíky Oana zongoraművész előadása színesítette, illetve szolgált illusztrációként az elhangzottak zenei szemléltetéséhez.
Kezdetként Szilágyi Domokos Csíky Boldizsár megzenésítette Október című versét adták elő dalban. A zeneszerző elmondta: a kompozíció 2005-ben született, azt is elárulta, hogy ő maga most hallotta először, ugyanis amikor Budapesten bemutatták, épp nem tudott ott lenni. Németh G. István kérdésére hozzáfűzte, valóban van a dalban „valami impresszionista hangvétel", azért, mert ilyen maga a vers. „Ide találó vers, Szilágyi Domokos itthon van Kolozsváron, ezért hoztam ezt a dalt" – kedveskedett a kincses város közönségének Csíky Boldizsár.
A beszélgetésen az alkotó gazdag életpályájának több állomása szóba került. Németh G. István rámutatott, noha a zeneszerző marosvásárhelyi „jelenségnek" tartja magát, azért Kolozsvárhoz is sok minden köti, hiszen itt végezte a zeneakadémiát. Csíky kifejtette, bár a kommunista hatalom igyekezett a kulturális életből is kiszorítani a magyarokat, ez bizonyos szint fölött már nem sikerült, ugyanis ott már a művészeti szempontok érvényesültek. Így fordulhatott elő, hogy a Sigismund Toduță által vezetett zeneszerzői szakon a hatodik évet egyedül ő fejezte be. Hozzátette, nem azért, mert a többiek nem lettek volna tehetségesek, de román évfolyamtársai közül többen végül Bukarestben fejezték be tanulmányaikat.
Azt is elmesélte, amikor 1961-ben kinevezték a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia művészeti titkárának, elődje örömmel adta át a tisztséget, ugyanis akkoriban mindenért, ami balul ütött ki, a művészeti titkárt vonták felelősségre. Csíky Boldizsár 1961-től 1990-ig a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia művészeti titkára, 1990 és 1997 között igazgatója, 1997 és 2000 között pedig tanácsosa volt. 2006 és 2013 között a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem zenetanárképző karának összhangzattan-, ellenponttan-, zeneiformatan- és kamarazene-professzora volt. 1968-tól a Romániai Zeneszerzők és Muzikológusok Szövetségének tagja, 1994-től a Magyar Zeneszerzők Szövetségének tagja.
Kiss Előd-Gergely Krónika (Kolozsvár)

Újabb öt évre kap kinevezést Gáspárik Attila a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház élére
Gáspárik Attila újabb öt évig vezeti a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházat, miután sikeresen pályázott a teátrum vezérigazgatói posztjára.
Gáspárik Attila 2011 óta vezeti a román kulturális minisztérium által fenntartott marosvásárhelyi színházat, amely Liviu Rebreanu román író, valamint Tompa Miklós, a Székely Színház alapítójának nevét viselő két társulattal működik.
Gáspárik első ötéves mandátuma a nyáron járt le, ezt követően ideiglenes megbízást kapott, az év végén megszervezett versenyvizsga eredményét pedig most tették közzé. Az Agerpres hírügynökség pénteki tudósítása szerint Gáspárikot szerdán nevezte ki Corina Suteu volt kulturális miniszter. Gáspárik pályázatát egy szakmai bizottság bírálta el.
Korábban a román országos audiovizuális tanácsban dolgozó, majd a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektori tisztségét betöltő Gáspárik Attila az MTI-nek elmondta: a vizsgabizottság értékelte az elmúlt öt évben elért eredményeket, hiszen 29 ezerről 65 ezerre növelték a nézőszámot, úgy hogy a magyar társulat előadásait kétszer, a román társulatét háromszor többen látogatják, mint öt évvel ezelőtt.
„Nincs objektív mérce, hogy most éppen hol tart a színházunk, de a fesztiválszereplések és a közönségszám alapján azt látom, hogy a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház mind a romániai, mind a magyarországi színházi élet elitjébe tartozik, hiszen előadásainkat mindkét ország legjelentősebb fesztiváljaira meghívják” – mondta a vezérigazgató.
Kifejtette: a mintegy 130 ezer lakosú Marosvásárhelyen nagyon nehéz tovább növelni a nézőszámot, ezért mindenekelőtt stabilizálni szeretnék azt. Az elmúlt öt évben nagy hangsúlyt fektettek a fiatal közönségre, rendkívül sikeres volt a középiskolás önkénteseknek szóló programjuk. A következő öt évben a felnőtt közönség nevelésére akarnak több figyelmet fordítani, hiszen a kortárs színházi nyelvezet megértése nem mindig egyszerű.
„A marosvásárhelyi színház a kulturális élet komplex és aktív résztvevője kíván maradni, a társművészetek irányába akar még jobban nyitni, hogy inspirálják a zeneszerzést, a képzőművészetet és segítsék elő irodalmi szövegek születését” – mondta Gáspárik Attila.
Az MTI kérdésére közölte: a jelenlegi csapattal akarja továbbvinni a munkát. Továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a román társulat magyar kortárs írók darabjait, a magyar társulat román írókét tűzze műsorára.
„A román és a magyar kultúra képviselőjeként a színház szeretne minél több nemzetközi fesztiválon részt venni” – emelte ki, és közölte, hogy a román társulat idén a debreceni Deszka Fesztiválra, a magyar társulat pedig Csehországba, Plzenbe készül A nyugalom című előadással.
MTI
Székelyhon.ro

Elhunyt Fátyol Tibor
Életének 82. évében Győrbenjanuár 5-én elhunyt Fátyol Tibor zeneszerző, az erdélyi magyar zenei élet jelentős alakja. 
Fátyol Tibor zenész család sarjaként született Kolozsváron 1935. október 9-én. A kolozsvári Gheorghe Dima Zeneművészeti Főiskolán szerzett diplomát zeneszerzés-karmesteri szakon. 1959-től a Ciocârlia román népi együttes folkloristája és zenei vezetője, 1978-tól a Maros Művészegyüttes művészeti titkára volt. Balettek, szimfonikus művek, kamarazenék, valamint színpadi zenék és népdalfeldolgozások szerzője. Megannyi magyar és román költő verseit zenésítette meg, Lászlóffy Aladár verseire dramatikus oratóriumot, Lászlóffy és Szilágyi Domokos verseire a capella kantátát szerzett. Magyarul és románul is közölt kritikákat, zenei tárgyú írásokat a romániai kulturális sajtóban. 1988 és 1992 között a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán tanított, 1989 után a Szatmárnémeti Filharmónia igazgatója volt. 1993-ban Magyarországra költözött, és visszavonult a közéletből.
[Gyászjelentés Népújság (Marosvásárhely),2017. január 12.]
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Nyitott intézménnyé válunk” Gáspárik Attila maradt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója
Gáspárik Attila ismét sikeresen pályázott a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatói posztjára. Az újabb öt évig tartó mandátum alatt az eddigi sikeres koncepciót szeretné folytatni mind a Tompa Miklós, mint a Liviu Rebreanu nevét viselő társulatok eseté- ben – tudtuk meg a régi-új vezérigazgatótól, akinek első ötéves mandátuma a tavaly nyáron járt le, ezt követően ideiglenes megbízást kapott, az év végén megszervezett versenyvizsga eredményét pedig nemrég tették közzé.
Amint azt azAgerpres hírügynökség tudósítása közli, Gáspárik Attila pályázatát szakmai bizottság bírálta el.Akorábban a román országos audiovizuális tanácsban dolgozó, majd a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektori tisztségét betöltő Gáspárik Attila az MTI-nek elmondta: a vizsgabizottság értékelte az elmúlt öt évben elért eredményeket, hiszen 29 ezerről 65 ezerre növelték a nézőszámot, úgy, hogy a magyar társulat előadásait kétszer, a román társulatét háromszor többen látogatják, mint öt évvel ezelőtt. Mi arról érdeklődtünk, hogy mit tart az elmúlt öt esztendő legjelentősebb eredményeinek, illetve mik a tervei, mit szeretne megvalósítani a soron következő mandátum alatt? – Nagy eredménynek tartom, hogy egy igen erőteljes művészi-művészeti profil körvonalazódik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház mindkét tagozatának esetében. Immár két önálló, különálló színházról beszélhetünk, amelyek mégis ugyanoda tartoznak. Sikerült a színház hírét messzi helyekre is elvinni, elismertségét itthon is megerősíteni. Sok nézőnk visszatért, és mellettük kialakult egy új közönség is. Nagyon sok fiatal vesz részt az előadásainkon, és a szakmai térről érkező visszajelzések is pozitívak – jelzi ezt többek között a rengeteg fesztiválmeghívás. Mindezek alapján úgy vélem, hogy a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház a romániai és a magyarországi színházi élet elitjéhez tartozik. Ami a jövőt illeti, stabilizálni kívánjuk a helyzetet, a nézőszámot, és szeretnénk nemcsak színházként, hanem annál sokrétűbb kulturális és nevelő intézményként is működni – olyan intézményként, amely nyitott a társművészetekre – a zenére, az irodalomra, a képzőművészetre, a táncra –, ahol tárlatnyitókat, könyvbemutatókat is szerveznek. Továbbra is nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a román társulat magyar kortárs írók darabjait, a magyar társulat román írókét tűzze műsorára. Többet szeretnénk foglalkozni a felnőtt nézőinkkel, be kívánjuk vezetni őket a kortárs színházművészet rejtelmeibe. Vannak előadásaink – például a Retromadár vagy A játszma vége –, amelyek csak akkor élvezhetők igazán, ha a néző beavatást nyert az új színházi formákba. Ezen produkciók esetében már nem elég, ha valaki csak szórakozni kíván, a nézőnek tudnia kell, hogy mire figyeljen. Ennek érdekében (is) szeretnénk színházi akadémiát létrehozni – egy szabadegyetem jellegű kezdeményezést, amelynek keretében az érdeklődő nézők kérdéseire válaszolnánk –, el attól, hogy hogyan kell felöltözni, a széksorok között közlekedni, a hazai és külföldi színházi előadások vetítéséig, azok megvitatásáig – természetesen mindezért nem kérünk belépti vagy részvételi díjat. Az önkéntesmozgalmunkat is bővíteni kívánjuk, szeretnénk idősebb önkénteseket is a csapatunkba fogadni, illetve technikai önkénteseket is várunk: olyan fiatalokat, akiket érdekel a technika világa, akik szívesen kipróbálnák magukat hangosítóként vagy világosítóként. További, de az előbbiekkel összefüggő tervünk, hogy egy igazán nyitott intézménnyé válunk, olyan színházzá, ahol mindig történik valami. Szeretnénk elsősorban Marosvásárhely színháza lenni, de úgy, hogy ezt mind Budapesten, mind Bukarestben megjegyezzék. Ebben segít minket a közönségünk, amelynek nagyon köszönünk mindent, hiszen publikum nélkül a színházat még elképzelni is lehetetlen
Káli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

A Szépre váltott jegyet a tizenötezredik néző!
Megvásárolták a Tompa Miklós Társulat 2016/2017-es évadának előadásaira szóló tizenötezredik jegyet.
A jegyeladások összesítéséből az derült ki, hogy a tizenötezredik jegy tulajdonosa előreláthatólag a 2017. január 31-én, kedden 19.30 órától kezdődő Jon Fosse Szép című darabját tekinti meg, így a társulat készült az eseményre. Az előadás alkalmával a belépőjegy tulajdonosát a szériaszám alapján azonosították és ajándékkal lepték meg: Keresztes Attila művészeti igazgató adott át egy oklevelet, egy palack pezsgőt és egy 4 egységes szabadbérletet, mely érvényesíthető a Tompa Miklós Társulat bármely előadására.
A tizenötezredik jegy vásárlója Radu Sîrbu, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem teatrológus hallgatója, akit nagyon meglepett a díj és az ajándék. Elmondása szerint a színházba járás számára nemcsak szórakozást jelent, hanem „szakmai kötelessége” is. Az előadások román nyelvű fordítását nagyon hasznosnak találja, amellett hogy a színészi játék gyakran elvonja a figyelmet a feliratról. 
Népújság (Marosvásárhely)

Fölötte a csillagos ég (Művészvilág – Mátray László színművésszel kisemberről, indulatokról, magányról)
Csak nagyon tapasztalt rendező képes a színészben élő feszültséget kis gyöngyszemmé csiszolni, állítja Mátray László. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színésze, s a budapesti Nemzeti Színház vendégművésze sorsszerűnek tartja az utat, amelyen jár.
– Hogyan tekint vissza ma, negyvenévesen egykori diákszínjátszó önmagára? – Az akkori énem a színházbérletes diák kategóriájába tartozott, aki megnézett minden előadást. Kezével, lábával, fejével kezdeni semmit sem tudó kamaszra emlékszem. A diákszínjátszás pedig furcsa jelenidőt teremtett számomra, amelyben nem azt igyekeztem elképzelni, hogy milyen leszek, inkább azt, mi az, amit szeretnék. Komolyan gondoltam például, hogy a kezünkbe kerülő szövegek emberi sorsok. Ez nem is változott jelentősen, a mai szerepeimet is sorsokként kezelem. Tisztában vagyok azzal, hogy az előadás egy szerkezet, a színész dolga pedig beleépülni abba, illetve a rendezői elképzelésbe. De az is a dolgom, hogy hitelesítő módon szépen berendezzem magam egy ilyen szerkezetbe. – Egy önhöz hasonló karakteres színészben nem dolgozik folyamatosan saját egyénisége megvillantásának késztetése?
– A színházi világban közkeletű mondás, hogy egy társulat addig nem játszik Hamletet, míg nincs Hamletje. Vagy míg legalább a lehetősége nem merül fel. Nyilván sok olyan feladatot kapunk, amelyekkel nem akkor, nem olyan körülmények között kellene találkoznunk. Vagy több rendező sorozatosan ugyanolyan típusú feladatra oszt ki, mert egyszer már sikerült jól megoldanod. Ilyen dolgok iránt is gerjed tiltakozás az emberben, de szinte párhuzamos ezzel a kihívás: mit tudnék én mást, újat előhozni abból az alakból? Mindezt úgy, olyan eszközökkel, hogy azt a néző is érzékelje. – Alakja, alkata, orgánuma révén vonzza a „fejedelmi” szerepeket. Vágyott valaha arra, hogy kipróbálja, milyen az, amikor egy kisember bőrébe kell „visszagyömöszölnie” saját különböző dimenzióit? – Hogyne! Sokáig vágytam arra, hogy eljátszhassam a Kis herceget. Most már tudom, hogy ez nem valósulhat meg, de ma is fájdalomként élem meg ezt a beteljesületlenséget. Egy jó színházi vezetés amúgy figyel ezekre a dolgokra. A Steinbeck-regény, az Egerek és emberek nyomán született George és Lennie című darabban Barabás Olga rendező például Lennie-t osztotta rám, egy nagy fizikai erővel rendelkező, de mentálisan visszamaradott ember megformálását. Ez a szerep, az ember, aki félve nyúl bárkihez, nehogy összetörjön a kezében, ilyen kihívást jelentett. Szeretem és várom őket.
– Civilként is erőtől duzzadó ember, akitől esetleg félhet is, aki nem ismeri? Hogyan kezeli ezt a helyzetet? – Kétségtelenül sok energia van bennem, amit néhány éve egyre jobban sikerül beosztanom. Nem volt mindig így, a színpadon is az a legfőbb bajom, hogy az erő mindegyre kikívánkozik belőlem, meg kell tanulnom befelé hasznosítani. Például abban, hogy amit el kell, ki kell mondani, azt ne erőből tegyem, hanem nyugodtan, bölcsen. Nagyon hosszú folyamat ez, s mivel egyik rendező kezéről kerülünk a másikba, nem nagyon jut rá idő. Nagyon tapasztalt rendezőnek kell lennie, aki ezt az erőt kis gyöngyszemmé tudja csiszolni.
– Egy Kovászna közeli faluban, Szörcsén él. Mi vonzotta ebbe a környezetbe?
– Csak nemrég jöttem rá, miért költöztem ki a családi örökségnek számító, közös erővel otthonossá tett házba. Elegem lett minden este a színházban maradni, gyakorlatilag minden percemet a túlnyomórészt színházi emberek társaságában tölteni. Fárasztott a könyv, egy idő után az internet is, éreztem, hogy váltanom kell. Körülöttünk a technika vette át a hangsúlyt, a színházban is, sok esetben a színész is olyan kellék, mint bármi más. Szörcsében viszont megkapom azt a vertikalitást, ami annak tudatosításában segít, hogy én, a kicsi ember itt vagyok lent, fent pedig van valaki, mindegy, hogy ki. Nem az állattartás romantikája vonz, ahogy azt sokan gondolják, hanem annak a teljességnek az érzése, amikor felnézel a csillagokra. Ezt egy ideje elfelejtette az ember.
– Az elmúlt évek egyéb fontos változásokat is hoztak az életében. Sorsszerűségként kezeli és ennek megfelelően halad a szörcsei csillagos éggel és a budapesti Nemzeti Színházzal szegélyezett új úton?
– Egyértelműen sorsszerűségként. Éreztem, hogy nem elég, amit a szentgyörgyi színház ad, kell még valami, ami kipróbál. Néha úgy él az ember, mint egy filmben: megy egy kamera, a képzelet követi, hogy ezt kellene még csinálnom, meg azt is. Zajlik az életed, miközben több film is pörög benned egyszerre. A kitörési vágy, de nem feltétlenül a jelenlegi helyzetedből, hanem más helyzetekkel is találkozni. A legjobb pillanatban kaptam a meghívást a Nemzetibe. Miközben éreztem, hogy ennek így kellett történnie, betojtam, hiszen igazából nem tudtam, mibe megyek bele. Kezdetben ott volt az a furcsa politikai árnyék is, ami az igazgatóváltást követően rávetült a Nemzeti Színházra, s amivel, úgy éreztem, külön meg kell küzdenem. Rengeteg energiát fektettem a munkába, hogy senkiben ne merüljön fel fogást keresni rajtam. Úgy tűnik, sikerült is elkerülnöm.
– Szakmai kihívásként is más dimenziónak bizonyult?
– Iszonyú felelősség szakadt a vállamra, hiszen egy ország reprezentatív színházában kellett helytállnom. Szentgyörgyön megszoktam korábban, hogy lazán hagyjam előjönni belőlem a dolgokat. Budapesten nem. Ott önmagam pedagógusává kellett válnom, aki szükség esetén rákoppintok a saját fejemre. Az is idegen volt, hogy napra, órára össze kellett hangolnom a programjaimat, az utazásaimat. Persze támogattak, eszembe juttatták, rám szóltak, figyelmeztettek. De olyan is előfordult, hogy valaki ismeretlenül rám írt a Facebookon, sok sikert kívánva a holnapi előadásomhoz. Akkor villant belém, hogy úristen, hiszen nekem előadásom van.
– Mi döntötte el, hogy mégsem szerződik véglegesen a Nemzetibe?
– Ha harmincnyolc évesen odaszerződöm, az négy-öt évre szóló teljes elkötelezettséget jelentett volna. Akkor nem tarthattam volna fenn a szentgyörgyi idetartozásomat. Szerencsém volt, hogy egyik társulat sem állított éles választási helyzet elé, talán azt is megsejtették, hogy tele vagyok kétellyel. Nagyon szeretem a szentgyörgyi világot, ahol elsősorban a lényem van jelen. Itt azonban szakmailag csak kapargatjuk a lényeget. Elsősorban fiatal rendezőkkel dolgozunk, akik egyelőre nem nagyon tudják vezetni a színészt, inkább azt szeretnék, hogy csináljam meg nekik, amit elképzeltek. Én viszont még sok mindent szeretnék megtanulni, olyan világokat teremteni, amitől elsősorban magam essek hasra. Ehhez azonban tapasztalt rendezők kellenének, akiknek a meghívását ez a színház anyagilag nem nagyon tudja megengedni magának.
– Előfordult már olyan, hogy elcsalt egy szerepet? Hogy „megúszta”?
– Elsősorban olyan volt, hogy nem vettem fel a kesztyűt, a próbafolyamat során nem robbantottam ki a konfliktust. Márpedig olyan szakma ez, ahol a konfliktusokat vállalni kell. Én alapvetően befelé vezetem le a feszültségemet, ha viszont kijön belőlem, többnyire igen nagy intenzitással bukkan ki, amivel meg is ijesztettem már egy-két fiatal rendezőt. Holott én csak jót akartam. Olyan eset is előfordult, amikor néhányan fiatalok morogtunk, de lefojtottak bennünket, és nem is lett jó az előadás. Amikor viszont a rendező rájött, hogy érezzük a darabot, kezdjük szeretni, egy idő után ő is velünk kezdte szeretni az egészet. – A nemrég moziba került Kojot című filmben egy visszafojtott indulatoktól remegő, a végén
pedig egészen szélsőséges erőszakban kirobbanó embert láthatunk. Ő hol helyezkedik el a Mátray-féle sorslistán?
– Ez a fickó kezdetben egyáltalán nem az erőszak oldalán áll. Csak ül és vár, a végén derül ki, milyen mértékű agresszivitás rejtőzik benne. Sőt, egy majdnem megerőszakolós jelenet is van a filmben. Egészséges erkölcsi érzékű emberként természetesen kínos, kényelmetlen ilyen töménységű agresszivitás elfogadása. Azért is nehéz, mert sok esetben a színészt egybemossák az általa alakított figurával. Ennek ellenére nagyon örülök, hogy Kostyál Márk rendező erre a szerepre szemelt ki. Nyilván, kell kapirgálni a mélyrétegeimben, hiszen a színész lelkének sok mindenre érzékenyen kell reagálnia. Ha nem tud saját tapasztalatból építkezni, akkor működnie kell a fantáziának, ahogy Lohinszky mestertől hallottuk a főiskolán. De ott a klasszikus példa: nagyon sokan játszanak vagy szívesen játszanának III. Richárdot. Rettenetesen negatív figura, akit részben felment a benne rejtőző bohóc. Macbeth is hasonló kategória, színházi legendák szerint több olyan színész is van, aki a szerep megformálása után „úgy maradt”. Vannak feladatok, amelyekben roppant veszélyes dolog elmerülni. – Mostanában mi után keresgél leginkább?
– Azt hiszem, a spiritualitásomban szeretnék jobban elmerülni. Szörcsén például megnyugszik a lelkem, sehová sem akar elrohanni. Persze tudom, hogy a színészet a szakmám, ebből élek. Nem tudom, képes lennék-e otthagyni az egészet, de nem tartom elképzelhetetlennek. Csak akkor el kéne menni innen valahová jó messzire. – Egyedül?
– Az egyedüllétemmel talán a szüleim sorsát hordozom magamban. Talán ennek a szörnyű nagy feszültségnek a cipelése közben arra készülök, hogy többet adjak majd az utódomnak, mint amennyit én kaptam. Szeretném mielőbb tisztán látni magamat. A színészmesterség ugyanis mindent felkavar az emberben: tessék ilyennek lenni, tessék olyannak lenni. Ennek a káosznak le kell ülepednie. A szerelem engem sem került el, csak nem jöttem ki jól belőle. Akkor úgy éreztem, gyengít a szakmában. Vagy azt éreztem, hogy azon az úton más nem fér el mellettem. Esetleg nem akar végigjönni velem. Ma már nem így érzem. És azt is érzem, hogy eljött az ideje valaminek.
– És milyen a csillagos ég Szörcse fölött?
– Gyönyörű. Néha elsírom magam alatta. Hiszem, hogy miközben igyekszem megtenni mindent a lelkem békéjéért, valaki ott fenn vigyáz rám.
MÁTRAY LÁSZLÓ
Színművész, Kézdivásárhelyen született 1976. október 23-án. Középiskolai tanulmányait a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceumban végezte, 1999-ben diplomázott a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben, ahonnan a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházhoz szerződött. 2013-tól rendszeresen vendégszerepel a budapesti Nemzeti Színházban. Közel száz színházi szerepben lépett fel. Legfontosabb filmszerepei: Town Creek, Varga Katalin balladája, Fény hull az arcodra, Concrete Noise, Kojot. Díjak, kitüntetések: Kaszás Attila-díj (2010), Jászai Mari-díj (2016).
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elhunyt Ács Tibor nagyváradi színművész
Hetvenhárom éves korában, hosszas betegség után pénteken elhunyt Ács Tibor nagyváradi színművész – közölte a nagyváradi Szigligeti Színház az MTI-vel.
Ács Tibor 1944-ben született Nagyváradon, 1972-ben végzett a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Akadémián. Előbb Szatmárnémetibe került, ahol öt évig szolgálta és szórakoztatta a közönséget, majd 1977-ben hazatért Nagyváradra. A közlemény szerint ízig-vérig nagyváradi volt, róla lehetett megmintázni „a váradi” prototípusát. Imádta a szülővárosát, imádta a Szigligeti Színházat, annak közönségét. Harmincegy éves pályafutása során szinte mindent eljátszott, a színház egyik legnépszerűbb színésze volt, főleg az 1980-as és 1990-es években. Drámai szerepei mellett különösen a vígjátékokban remekelt, de otthonosan mozgott a zenés műfajokban is. Tíz évig betegeskedett, ám a színháztól nem szakadt el, önzetlenül ragaszkodott hozzá – olvasható a közleményben.
Tisztelői kedden 12.30-tól vehetnek végső búcsút a színház előcsarnokában felállított ravatalnál, a temetés 14 órától lesz a nagyváradi Rulikowski temetőben. A Szigligeti Színház saját halottjának tekinti a színművészt.(MTI)
Nyugati Jelen (Arad)

Megvannak a Versünnep fesztivál erdélyi továbbjutói
Jeles költők alkotásait szólaltatták meg az előadók a Versünnep fesztivál 2017-os erdélyi elődöntőjén a hét végén, a rendezvénynek a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház adott otthont.
Mondott vers kategóriában Illés Alexa, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem II. éves magiszteri színész szakos hallgatója (képünkön) és Bajkó Edina, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem I. éves magiszteri színész szakos hallgatója; megzenésített vers kategóriában dr. Incze G. Katalin zeneszerző, a dalok szerzője, Laczkó Vass Róbert, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze, előadó; valamint Szép András zongorista, a dalok társszerzője jutott tovább. A megfilmesített vers kategóriában Kocsis Tünde kolozsvári rendező képviseli Erdélyt a versünnep fesztivál – 2017 döntőjében április 9-én Budapesten a Nemzeti Színházban.
Ebben az évben Arany János születésének 200. és halálának 135. évfordulója, Ady Endre születésének 140. évfordulója, valamint Kassák Lajos születésének 130. és halálának 50. évfordulója tiszteletére – vers- és prózamondás, énekelt vers vagy versmegzenésítés és képző-, és/vagy filmművészeti alkotás kategóriákban hirdették meg a fesztivált. A fellépők teljesítményét az előző évhez hasonlóan Kilyén Ilka, Tompa Klára és Bokor Barna, a vásárhelyi Tompa Miklós Társulat művészei értékelték. A műsorvezető Gecse Ramóna színművésznő volt.
A Versünnep fesztivál tizenkét éve indult útjára azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a magyar nyelven született irodalmi alkotásokra és népszerűsítse a művészi versmondást, mely képes minden magyar anyanyelvű embert összekapcsolni téren és időn keresztül egyaránt – olvasható a rendezvénysorozat honlapján. A Versünnep Alapítvány, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Bánffy György Kulturális Szalon rendezi a fesztivált, amelyet a Nemzeti Kulturális Alap, valamint a Magyar Művészeti Akadémia is támogatja.
Krónika (Kolozsvár)

Gazdag HolnapUtánt biztosít a Szigligeti Színház
Nem jóslat, hanem bizonyosság, hogy nagyon gazdag programot kínál a közönségnek az április 6–9. között megrendezendő nagyváradi HolnapUtán Fesztivál. Hat színházi előadás, műhelymunka, kiállítás és koncertek szerepelnek a programban.
Az összművészeti fesztivál programját kedden a nagyváradi Szigligeti Színház páholyelőcsarnokában ismertették a szervezők a sajtó képviselőivel. Az esemény főszervezője, Fazakas Márta a fesztiválra meghívott színházi előadásokat mutatta be röviden. A kulturális programsorozat április 6-án, 17 órától az Árkádia Színpadon a Kolozsvári Állami Magyar Színház Homemade című előadásával kezdődik. A féléves kutatói és alkotói folyamaton alapuló produkció középpontjában különösképpen a szülő-gyermek viszony áll, emelte ki Fazakas Márta. Április 6-án, 20 órától a Szigligeti Színház nagytermében a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház A néző élete és halála felszínes és ártatlan történetekben elmesélve című előadása lesz látható. A teljes temesvári társulatot felvonultató nagyszabású, gazdag látvány- és hangzásvilágú előadás alkotók és nézők viszonyát tematizálja az UNITER-díjas, nemzetközileg elismert Radu Afrim rendezésében. Ezt az előadást román nyelvű szinkrontolmácsolással játsszák majd.
Fiatalok bemutatkozása
A fesztivál második napján, április 7-én a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, valamint a budapesti Színház- és Filmművészeti egyetem hallgatói mutatkoznak be. A marosvásárhelyiek 16 órától vendégszerepelnek az Árkádia Színpadon Kiadjamagát című, improvizációkon alapuló előadásukkal, a Budapestről érkező harmadéves színészhallgatók pedig George&Cole című zenés színházi show-jukkal lépnek fel a Szigligeti Színház nagytermében. A 19 órától kezdődő előadásban George Gershwin és Cole Porter zeneszerzők életművét dolgozzák fel játékos formában, Selmeczi György vezénylésével. Az angol nyelvű előadás magyar és román nyelvű feliratozással követhető majd nyomon. Április 8-án a Szigligeti Társulat Trónok arca casting című előadása lesz látható este hat órai kezdettel a Szigligeti Stúdióban.
HolnapUtán Projekt
A fesztivál zárónapján, április 9-én 17 órától mutatják be a HolnapUtán Projektet a Szigligeti Stúdióban. Fazakas Márta elmondta, hogy ez a projekt tizennégy Kárpát-medencei színész és rendező szakos hallgató számára ad lehetőséget a szakmai találkozásra. A budapesti, a kaposvári, az újvidéki, a marosvásárhelyi, valamint a kolozsvári felsőfokú tanintézményekről meghívott egyetemisták nagyváradi fiatal szerzők műveiből készítenek performanszot, ez lesz majd látható a Stúdióban. A performanszot megelőzően mutatják majd be a Várad folyóirat 2. és 3. számát, jelentette be a sajtótájékoztatón Szűcs László főszerkesztő. Maga a fesztivál a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Úrhatnám polgár című előadásával zárul, amit este hét órától mutatnak be a Szigligeti Színházban. A fesztivál kiegészítő programjai között helyet kapott Németh László grafikus plakátkiállítása (április 8-án, 17 órától a Szigligeti Stúdióban), a Pink Mojos and The Fuckfaces budapesti színészzenekar koncertje (április 7-én 22 órától a Szigligeti Stúdióban), valamint a Szigligeti Társulat zenekarának április 8-án, 21.30-tól kezdődő stúdiókoncertje is.
Jegyárak
A Szigligeti Stúdióban és az Árkádia Színpadon látható produkciókra egy jegy ára húsz lej, diákoknak, egyetemistáknak tizenöt lej. A három nagyszínpadi előadásra harminc lejért válthatók jegyek a zsöllyébe, illetve a páholyok hátsó soraiba, míg a páholyok első székeibe harmincöt lejért lehet jegyet venni, az erkélyen pedig húsz lejért lehet helyet foglalni. A kiegészítő rendezvényekre, valamint a HolnapUtán Projektre a belépés díjtalan. Negyven lejért fesztiválbérlet is váltható a három nagyszínpadi előadásra. Czvikker Katalin menedzser hozzátette, hogy amennyiben lesznek olyanok, akik megveszik a fesztiválbérletet, de mégsem tudnak majd elmenni egy vagy több előadásra, akkor a fennmaradó bérletalkalmakat felhasználhatják majd a Szigligeti Színház által Váradra meghívandó vendégelőadások valamelyikére. Ez alól kivételt képeznek a Festum Varadinum keretében meghívott előadások, melyekre a színház külön fesztiválbérletet létesít.
Színházi világnap
Biró Árpád Levente, a Szigligeti Színház kommunikációs felelőse a tegnapi sajtótájékoztatón bejelentette, hogy március 27-én, a Színház világnapja alkalmából kiállítást, emlékünnepséget és felolvasó színházi eseményt szervez a Szigligeti Színház. Fél öt órai kezdettel a színház páholyzsebében Varga Vilmos emléktárgyaiból nyílik kiállítás, ezt követően vetítéssel egybekötött emlékünnepségen idézik fel volt pályatársak Varga Vilmos alakját a színház páholyelőcsarnokában. Este hét órától a színház nagyszínpadán Varga Gábor Kályhabúcsúztató című művét adják elő a váradi színészek felolvasó színházi formában Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház főigazgatójának a rendezésében. Az előadást követően beszélgetés lesz a szerzővel, majd a Szigligeti Stúdióban kötetlenebb formában folytatódik a beszélgetés a pályakezdő színészekkel. Biró Árpád végezetül bejelentette, hogy a Bolond Istók – Nagyszalontától a Margitszigetig című pályázat eredményét március 31-én a Szigligeti Stúdióban hirdetik ki, az azonos című előadás bemutatójára időzítve.
Pap István
erdon.ro

Elhunyt András Gyula, a szatmári Harag György Társulat örökös tagja
Életének 75-ik évében tragikus hirtelenséggel elhunyt pénteken András Gyula, a szatmárnémeti Harag György Társulat örökös tagja – közölte a teátrum.
András Gyula Csíkszeredában született 1942. február 2-án. Első szerelme a néptánc volt. Hívták az Állami Székely Népi Együtteshez, de akkor már sikerrel felvételizett a színire. 1964-ben végzett Marosvásárhelyen, a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben, attól kezdve a Szatmárnémeti Állami Magyar Színháznak, illetve utódintézményének, az Északi Színház magyar tagozatának a tagja. Különböző karakterszerepekben tűnt fel. Közel másfélszáz alakításának tapsolhatott a közönség az elmúlt hat évtized alatt. András Gyula volt az együttes „nagy beugrója" is.
Örkény István egyperceseinek hiteles tolmácsolójaként mintegy negyven egyperces szerepelt repertoárján. Több alkalommal vállalt zsűritagságot a Gellért Sándor Vers- és Prózamondó Versenyen és a Vidám Versek Versmondó Versenyén. A Szent-Györgyi Albert Társaság 1998-ban, mint az évad legjobb epizódszínészét, Nádai István-emlékplakettel tüntette ki. Nyugdíjazása után is sokat foglalkoztatta a Harag György Társulat, állandó fellépője volt Sződemeteren a Kölcsey-ünnepségeknek, továbbá az Ady-ünnepségeknek is (közel ötven Ady-verssel a repertoárjában), a Petőfi-napoknak Erdődön és Koltón, de nem hiányoznak repertoárjából kortárs költőink művei sem. Állandó szereplője a Szent-Györgyi Albert Társaság és a Németi református egyházközség által szervezett kulturális programoknak. Vesztesek címmel jótékonysági műsort tartott Szatmárnémetiben a Szentlélek plébánia Merk Mihály termében Böjte Csaba alapítványa javára, valamint a Németi templomban, a Rákóczi Kollégium javára.
A Harag György Társulat művészeti vezetése 2013 októberében, a társulat fennállásának 60-ik jubileumára szervezett ünnepségsorozat keretében adományozott örökös tagságot András Gyula színművésznek. A színművészt a Szatmárnémeti Északi Színház előcsarnokában ravatalozzák fel, akik el szeretnék helyezni a kegyelet virágait a művész ravatalánál, megtehetik azt március 27-én, hétfőn 13.30 és 15 óra között a színház előcsarnokában. A temetésre aznap, 16 órától kerül sor a Magyar (Rodnei) utcai református temető ravatalozójából római katolikus szertartás szerint.
Krónika (Kolozsvár)

Saját elképzelése szerint akar élni
Színész, tanár és író
Ritkán fordul elő, hogy egy színész hátat fordítson a világot jelentő deszkáknak a tanítás és az írás kedvéért, Jancsó Miklós viszont ezt megtette. És hogy ez jó döntésnek bizonyult, azt a Volt egyszer egy Kolozsvár cím alatt megjelent legújabb kötete is bizonyítja, melyet pénteken este mutattak be a Bod Péter Megyei Könyvtárban.
Szonda Szabolcs intézményvezető köszöntője után dr. Jancsó Antal, a könyvet kiadó magyarországi Jancsó Alapítvány elnöke emelkedett szóra, elmondva, az általa vezetett szervezetet a múltját és létszámát tekintve egyaránt tekintélyes Jancsó család hozta létre. Legfontosabb feladatuknak Jancsó Benedek történész hagyatékának a gondozását tekintik, de figyelmük kiterjed a terebélyes rokonság közérdekű tevékenységére is. Ennek eredményeként látott nyomdafestéket ez a kötet, mely egy fájdalmasan szép és ugyanakkor hiteles visszaemlékezés az egykori Kolozsvár pezsgő színházi életének mozzanataira, szereplőire, kulisszatitkaira.
Ezt követően a könyvet szerkesztő Jancsó András beszélgetett Miklóssal, a szerzővel, s ebből kiderült, hogy ez utóbbi az írói vénáját felmenőitől örökölte. Anyai nagybátyjában ugyanis Kuncz Aladár írót, az apaiban pedig a híres közírót és kritikust, Jancsó Bélát tisztelhettük, szülei pedig szintén az irodalom bűvöletében éltek. Édesapja, Jancsó Elemér a Bolyai, majd Babeş-Bolyai Tudományegyetem magyar irodalmi tanszékének vezető professzora, édesanyja, Máthé Szabó Magda magyar-francia szakos tanárnő.
Miklós Kolozsváron született 1946-ban, a Brassai Sámuel-középiskolában érettségizett. A marosvásárhelyi Színművészeti Intézet elvégzése (1968) után a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze lett egészen 2001-ig, de 1996-tól a Sapientia Egyetemen, majd a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen és a Protestáns Teológián is szép beszédre okítja a diákokat, vagyis beszédtechnikát tanít. Közben maga is tanul, így 2004-ben megszerzi a bölcsésztudományok doktora címet, 2006-tól a Pszichológia Tanszék adjunktusa.
A magyar sajtó 1990-től közli humoreszkjeit és rövid prózáit, de színháztörténeti tanulmányokat és színpadi jeleneteket is ír. A játék a halállal című egyfelvonásosával EMKE-díjat nyert, később Reményik Sándor-díjjal is kitüntették. Ugyanakkor kiemelkedő színművészeti tevékenységéért és az anyanyelvű kultúra népszerűsítésében szerzett elévülhetetlen érdemeiért 2013-ban Rekita Rozáliával együtt Gróf Bánffy Miklós-díjban részesültek.
Eddig hét kötete jelent meg. Jancsó András szerkesztő az est folyamán elmondta, Miklós ezekben életének megélt élményeit írta le úgy, hogy közben mindvégig színész maradt. Műveire az ábrándos lélek és kissé romantikus megközelítés ellenére valósághű ábrázolás jellemző. Azt már maga az érintett árulta el, hogy színészből azért vált íróvá, mert a maga ura szeretett volna lenni, aki nem valakinek az utasítása, hanem saját elképzelése és meggyőződése szerint éli meg dolgos mindennapjait.
Bedő Zoltán
hirmondo.ro

Kivizsgáltatnák a kolozsvári színházi incidenst
Nem szabad tolerálni a kolozsvári incidenshez hasonló színházi magatartást – véli Kovács Levente rendező, aki szerint ki kell vizsgálni az ügyet. Az egyetemi professzor a Krónikának elmondta, a válasz nélkül hagyott rendezői önkényesség egyre gyakoribb, ehhez a színészek meghunyászkodása, félelme is hozzájárul. Hegedüs Csilla, az RMDSZ nőszervezetének alelnöke szerint az esetet nem szabad magánügyként, az intézmény belügyeként kezelni.
Semmiképp nem szabad tolerálni a Kolozsvári Állami Magyar Színház pénteki bemutatójának szünetében történtekhez hasonló incidenst, ami elfogadhatatlan és etikátlan – jelentette ki lapunknak Kovács Levente rendező, egyetemi professzor. A rendező- és színészpedagógus – aki éveken keresztül vezette a színészképzést is biztosító Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem magyar tagozatát – úgy véli, a sétatéri teátrum vezetőségének annak ellenére ki kellene vizsgálnia a Krónika által nyilvánosságra hozott ügyet, hogy a sértett fél nem tett panaszt, szerinte a kolozsvári színházat erre hírneve és történelme egyaránt kötelezi.
Mint arról beszámoltunk, verbálisan és fizikailag is bántalmazta a Kolozsvári Állami Magyar Színház egyik színésznőjét Andriy Zholdak Németországban élő ukrán rendező, aki Henrik Ibsen Rosmersholm című darabját állította színpadra a kincses városban. A péntek esti bemutató szünetében történt agresszióról az áldozat egyik kollégája értesítette a rendőrséget, amely a Krónikának megerősítette az incidens tényét. Tompa Gábor, a teátrum igazgatója lapunknak úgy nyilatkozott, az incidens „nem volt annyira súlyos, hogy bántalmazásról lehessen beszélni", és mivel az áldozat nem tett panaszt, nem vizsgálják ki az ügyet. Azt is hozzátette, hogy hasonló incidensek a legjobb színházakban is előfordulnak. Tompa tegnap a Maszolnak nyilatkozva „színházi belügynek" minősítette a történteket, míg Bodolai Balázs, a darabban szereplő színművész a hírportálnak elmondta: nem érti, a sajtó miért foglalkozik az üggyel, hiszen „nem sérült meg senki".
„Én, ha még szerződésben lenne a rendező, felbontanám a szerződést azon az áron is, hogy az előadás nem születik meg" – szögezte le lapunknak a kolozsvári incidens kapcsán Kovács Levente. Rámutatott, a legendás színházakban – a kolozsváriban különösen – még az 1800-as évektől nagy tradíciója volt az erős etikai bizottságnak, amely különböző módon büntette a hasonló ügyeket. Emlékeztetett, hogy Herepei János színháztörténeti munkája a kolozsvári magyar színház 1813-ban keletkezett etikai kódexét is tartalmazza, melyben szerepel, hogy a késéstől a testi bántalmazásig milyen büntetés jár színésznek, rendezőnek, igazgatónak.
Kovács Levente kifejtette, amennyiben nem 8 napon túl gyógyuló sérülésről van szó, nem kell beavatni a hatóságokat, de nem szabad szó nélkül hagyni az esetet, és színházon belül fel kell állítani egy etikai bizottságot, mely kivizsgálja az ügyet és állást foglal. Vannak színházak, ahol működik szakszervezet, amelyhez hasonló esetekben fordulni lehet, máshol a művészeti tanács, etikai bizottság hozhat elmarasztaló értékelést, megrovást, de társulati tag esetén szankcióra, fizetéslevonásra is javaslatot tehet. A lehetséges eljárási módokat ecsetelve a színházi szakember hozzátette, színházon belül a belső rendszabály és a munkavédelmi törvények alapján lehet adminisztratív vagy morális jellegű döntést hozni ilyen ügyekben, és a színházban utóbbiaknak is van valamilyen fajta súlya és tartalma.
Lereagálatlan rendezői önkény
„Én rendező vagyok és most tulajdonképpen magam ellen is beszélek, de a rendezői önkénynek az utóbbi időben az anyagi követelésektől az életszerű dolgokig nagyon sok nyoma van. Nem tartanak be semmilyen fajta munkahelyi előírást. Régebben volt olyan, hogy egy rendező nem tudta, másnap mit csinál, ma meg reggel bejelenti, hogy tíz óra hosszat fognak próbálni, mert neki ennyi időre van szüksége. Ezek olyan túlkapások, amiket a színházon belül belső rendszabályokkal, íratlan vagy írott törvényekkel szabályozni kell. Ezen a téren azt tapasztalom, hogy nagyon elszabadult az önkényeskedések sora. És ennek valahol gátat kell szabni, és a kolozsvári színházat rangja, történelmi múltja különösen predesztinálná arra, hogy ne hagyjon szó nélkü legy ilyen esetet" – fogalmazott Kovács Levente.
Kérdésünkre elmondta, az esetet akkor is ki kellene vizsgálni, ha a sértett fél nem tett panaszt, hiszen az incidensnek tanúi voltak, és a kollégák is tehetnek feljelentést. Rámutatott, a sértett fél néha félelmében nem mer panaszt tenni. „Különösen, ha kiszolgáltatott helyzetben lévő fiatal színészről van szó, aki lehet, hogy feljelentést tesz és a vezetőség úgy viszonyul, hogy mellőzni fogják, ráfogják, hogy összeférhetetlen. Gyakran így szokták kivédeni az ilyesmit, azt hangoztatva: nem kell az ügyet felfújni. Nagy a színész kiszolgáltatottsága, minden művész bizonyos fajta stresszben éli az életét, fél, hogyha játszik és valami történik, elveszti a bizalmat" – mutatott rá Kovács Levente, hozzátéve, erre volt is példa nemcsak Erdélyben, Kolozsváron is. Kovács Levente szerint a színész meghunyászkodása, félelme, bezárkózása is hozzátartozik ezekhez a helyzetekhez. „Én többet nem hívnám meg a rendezőt, legyen bármekkora név. Jó név, de ilyen még van 150 a világon, akiket meg lehet hívni" – jelentette ki a neves színházi szakember.
Segítséget ajánl a nőszervezet
„Az áldozat elhallgat – vagy éppenséggel elhallgattatják. Nem tesz feljelentést, és az ügy lezárul. A szemtanúk szintén nem akarnak, vagy nem mernek beszélni az ügyről. Millió ilyen eset van, és pontosan a hallgatás a garanciája annak, hogy ez újra elő fog fordulni" – reagált a Krónika által feltárt színházi incidenst ismertető cikkünkre a Facebook közösségi portálon Hegedüs Csilla, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, nőszervezetének alelnöke. Kifejtette, arra biztatják az érintett művésznőt, hogy amennyiben bántalmazták, álljon ki, tegyen feljelentést, a nőszervezet minden támogatást, segítséget biztosít számára. „A munkaközösséget, kollégákat pedig arra kérjük, hogy NE legyenek partnerek ennek az esetnek a szőnyeg alá seprésében" – szólt a felhívás.
„Azt kell megértenünk, hogy ez nem magánügy, nem lehet valakinek vagy egy intézménynek a belső ügye. Abban a pillanatban, amikor egy nőt bántalmaznak, legyen szó ráncigálásról, irdatlan ráordibálásról vagy bármilyen fajta bántalmazásról, az mindannyiunknak az ügye" – hangsúlyozta lapunknak nyilatkozva Hegedüs Csilla. Kifejtette, az említett segítségnyújtás – akárcsak a többi esetben – abból állna, hogy amennyiben hozzájuk fordul, az érintetettet kapcsolatba hozzák azokkal a civil szervezetekkel, melyek segíteni tudnak, legyen szó jogi tanácsadásról, pszichológusról vagy orvosi segítségről.
Emlékeztetett, hogy az RMDSZ nőszervezete március 8-án, a nemzetközi nőnap alkalmával elindította a Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalmat (NEEEM) és kampányt, melyben közéleti szereplők nők és férfiak hívják fel a figyelmet a problémára. Elmondta, a kampány elindítása óta számos áldozat is megkereste őket, de sok pozitív és negatív kritikát, visszajelzést is kaptak, amelyek azt bizonyítják, súlyos társadalmi problémáról van szól. A politikus hangsúlyozta, legfőbb céljuk tudatosítani az erdélyi magyar közösségben: mindannyiunk felelőssége segíteni a bántalmazottaknak. Hegedüs Csilla elmondta, a kampány mellett iskolákban tartanak felvilágosító órákat, Csép Andrea parlamenti képviselő pedig olyan törvénymódosító javaslaton dolgozik, mely felgyorsítaná a bántalmazottaknak való segítségnyújtást.
Felháborodott virtuális közönség
Értesüléseink szerint a hasonló incidensek nem rendkívüliek az erdélyi színházakban. A verbális vagy fizikai bántalmazás különböző fokozatai ráadásul sokszor a legjobb, legtöbbet díjazott előadások kapcsán jelentkeznek, talán épp emiatt is jellemző az ilyen esetek elhallgatása, elhallgattatása. Ezt erősítik meg a Krónika cikke nyomán a Facebook közösségi oldalon megjelent hozzászólások is, melyekből kitűnik: színházi körökben nem számít rendkívülinek a pénteki eset.
„Fizikai és lelki egészség. Fizikai és lelki bántalmazás. Nekem csak az utóbbiban volt részem a színházi közegben, verbális és pszichés bántalmazásban. Sokszor. Nyújtsa fel a kezét, akinek nem volt része ilyenben. Nyújtsa fel a kezét, aki tenni szeretne ez ellen" – írta a színházi világnapra közzétett üzenetében Zsigmond Andrea, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem teatrológia szakának oktatója, kritikus, rámutatva: a színházi közeg sokszor veszélyezteti az ember épségét.
Mások a rendezők autoriter magatartását kifogásolták, úgy vélve, hogy az úgynevezett rendezői színháznak már nincs létjogosultsága. „A rendező nem egy művészi piramis csúcsán álló megfellebbezhetetlenség, csupán egy instruktor, aki jól vagy rosszul instruál egy személyzetet – aki jobb esetben Thália papja és papnője, rosszabb esetben egy rakás majom, akinek nincs jobb dolga. Őszintén: örülök ennek a botránynak. Mélységesen örülök, mert átvilágít egy rothadó struktúrát" – olvasható az egyik facebookos hozzászólásban.
„Én dolgoztam abban a színházban. Mindenki fél, kivéve azokat, akik nem félnek, hanem rettegnek. Rosszul voltam minden reggel, amikor be kellett menni" – írta a kolozsvári színház egyik volt alkalmazottja. Mások szerint az incidenst abban a sajátos közegében kell értelmezni: „Valójában sokat lehetne mesélni a színházi megaláztatások kifinomult módszereiről. De ezek nem így festenek... és ezért nem kellene ebből civil ügyet csinálni. Hogy mi az agresszió ebben a sajátos környezetben, az bizalom kérdése. A fizikai kontaktus (érintés, rázás, átölelés stb.) és a szabadszájúság (is), ebben a milliőben mást jelent(-het)."
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Az emlékezés egy büfé
Philter-projekt: kánonformáló erdélyi előadások
Kánonformáló erdélyi magyar színházi előadások – ez volt a tematikája a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem által szervezett konferenciának. A rendezvényen a 2013 óta budapesti szakemberek kezdeményezésére folyó, Philter-projekt című színháztörténeti kutatás eredményeit jelenítették meg az előadók múlt hét péntekén. Az egész napos eseménysorozaton kánonformáló erdélyi előadások kerültek bemutatásra a Stúdió Színház előcsarnokában, olyan rendezőktől, mint Harag György (Egy lócsiszár virágvasárnapja, Az ember tragédiája), Antal Pál (A kék madár), Tompa Miklós (Pompás Gedeon), Bocsárdi László (Übü király), Parászka Miklós (A vihar), Tompa Gábor (A buszmegálló, Godot-ra várva), Barabás Olga (Don Juan) és Victor Ioan Frunza (Rosen-crantz és Guildenstern halott).
Az előadásokon (Jákfalvi Magdolna-Kékesi Kun Árpád: Erdély. Philther. Színháztörténet. Kovács Levente: Az ember tragédiája, 1975. Lázok János: Egy lócsiszár virágvasárnapja, 1975. Novák Ildikó: A kék madár, 1982. Boros Kinga: Pompás Gedeon, 1983. László Beáta: Übü király, 1986. Ungvári Zrínyi Ildikó: A vihar, 1988. Albert Mária: A buszmegálló, 1989. Balási András: Don Juan, 1997. Nagy B. Sándor: Godot-ra várva, 2005. Varga Anikó: Rosencrantz és Guildenstern halott, 2010) időhiány miatt sajnos nem tudtunk részt venni, ellátogattunk azonban a délutáni kerekasztal-beszélgetésre, amelynek központi témájaként a színházi emlékezetet jegyezték a szervezők.
Az előcsarnokban zajló szabad beszélgetésen Ungvári Zrínyi Ildikó vállalta a moderátor szerepét, az első kérdése az volt, hogy mennyire fontos a kutatók, szakma, kritikusok szemszögéből a színházi emlékezet?
Válaszában Kovács Levente érdekes megközelítésben szólt a színházi emlékezetről és annak csavaros mivoltáról. – Húsz évig vezettem jegyzőkönyveket tanszékülésekről, szemléltető főpróbákról. A csalás abban állt, hogy ha valami keményebb dolog hangzott el, azt én finomítottam, mert eredeti tartalmukban felértek volna egy denunciálással. Ezért kellő forráskritikával kell élni a régi jegyzőkönyvek kutatásánál. Volt, amikor egyesek rosszindulatúan az elhangzottaknál keményebb dolgokat írtak bele ezekbe a jegyzőkönyvekbe. Sok nagy rendező nem akart írással foglalkozni, ezért a hatvanas évek elején álneve voltam több jeles professzornak, például Harag Györgynek. Megtörtént, hogy tudatták, az ideológiai munkát ellenőrző brigád érkezik az intézetbe, nekünk pedig nem voltak munkaterveink. Két éjszakán keresztül dolgoztam: csináltam két félévi munkatervet, tíz jegyzőkönyvet. Egy szó sem volt igaz belőle. Bevették. A kérdésem: ha egy ifjú kutató elvállalja, hogy a főiskola történetéről írni fog, vajon ki tudja deríteni, hogy mindez nem volt igaz? Mert itt még sok kikutatnivaló lesz. Haragot naponta felhívták a megyei pártbizottsághoz, ahonnan néha igen gyűrötten jött vissza. Ezek a stresszek benne voltak a munkában, és soknak nincs nyoma, csak az emlékezés, az oral history áll a rendelkezésünkre. Ezeket a dolgokat is fel kell kutatni, addig, ameddig élnek olyan emberek, akik emlékeznek rájuk. Ezt szeretném javasolni: meg kell keresni, hogy hogyan látta mindezt az, aki például egy gyűlésen mondott valamit, utána pedig mást gondolt. Ilyen volt a Szabó Lajos csele is: párttagot csinált azokból, akiknek semmi közük nem volt a kommunizmushoz, és ezáltal megvédte a színház és az iskola autonómiáját. Nálunk ez egy felkészített, ötödik hadoszlop volt. Ezeket az árnyaltságokat figyelembe kell venni – Vásárhelyen például négy nagyon rendes gyárigazgató volt: kommunista igazgatók voltak és közben rengeteget tettek a magyarság megmaradásáért, azért, hogy ne lehessen például az üzemeket elrománosítani. Funkció kellett ahhoz, hogy védekezni tudjunk, és ez a színházban is megvolt.
– Fantasztikus azt tapasztalni, hogy Harag György kisujjában volt a színház, mégis mindennap kísérletezett és soha nem dicsérte a saját zseniális dolgait – tette hozzá Kincses Elemér. – Ami a cenzúrát illeti, a Seneca című darabomnak nyolc kritikai főpróbája volt.
A nyolcadikra eljött egy bukaresti cenzor, rendben találta. Nem ő, hanem egy Gáspár nevű helyi elvtárs szólt bele, aki segéd-teniszedző lett később Magyarországon a Városligetben. Ilyen idők voltak. A színházban az a kétségbeejtő, hogy a zseniális előadásokra emlékszel és a nagyon rosszakra. A középszerűekre nem. Az, hogy ki mire emékezik, a saját műveltségétől függ. Azokra emlékszem, amelyeket nagyszerűnek tartottam. A 3-400 előadásból 10-15-öt tartok zseniálisnak. Ez összefügg a privát emlékezettel, a borzasztó pedig az, hogy az agynak nem lehet parancsolni.
– A kollektív emlékezés foglalkoztat engem – árulta el Albert Mária. – A Philter gyakorlata azt a felfedezést jelentette, hogy kialakul egy párbeszéd az előadásokról. Az alkotók számára mit jelent ez a párbeszéd?
Váta Loránd szerint egy dolog, amit közölnek az adatok, más, amikor csak beszélünk az előadásról. – Az én reflexióm másfajta, a többieké megint más. Mivel a színház egy lélegző dolog, akkor fog szép képet kapni egy olvasó egy ilyen jelenségről, ha az sok színből áll össze.
Az emlékezés egy büfé. Színészi szempontból e büfének az a veszélye, hogy azok a dolgok, történetek, amiknek nincs érdekessége, elvesznek. Azok a jók, amiknek az emlékezés folyamán megmarad az előadás jellege, ha a színész akkor is elő tudja adni magát.
– Nemcsak a színészek és a kritika, hanem a nézők megszólaltatása is fontos, és ennek van egy olyan módszertana, amely megkereshető és egymással szembesíthetővé teszi a kutatott előadásokat – vélte Lázok János. – A külföldi kutatásokban használták az oral historyt is mint dokumentálási lehetőséget. A Marosvásárhelyi Rádió Aranyszalagtárában létezik egy igen komoly anyag, amelynek van egy digitalizált, javított formában felvett része. Viszonylag kevesen tudnak azonban Csifó János interjúkötetéről, amelyben nyolc-tíz színésszel, igazgatóval interjúzott, és amely hozzáférhető az interneten írott formában és felvételként is.
– Találkoztam olyan alkotóval, aki nem dokumentálja magát. Barabás Olga pl. az előadásait nem nagyon véteti fel. Mi lesz a segítségünkre, ha az alkotók nem fordítanak erre figyelmet, mi lesz az előadásokkal? – kérdezte Ungvári Zrínyi Ildikó.
– Ma már nagyon erős tudatosság van arra, hogy mindent rögzítsünk, kinyílt ez a dolog. Régebb nem létezett a rögzítés ösztöne. Minket a kilencvenes években az a tanárgeneráció tanított, amely folyamatosan mesélt régi dolgokról, és ez számunkra többet ért, mint egy könyv, mert ezen sztorik hatására sokkal kíváncsibbakká váltunk, személyes élményként éltük meg mindazt, amit elmeséltek nekünk – mondta Váta Loránd a sztorikban, történetekben gazdag, jó hangulatú délutáni beszélgetésen.
K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely)

Csütörtökön kezdődik Nagyváradon a HolnapUtán Fesztivál
Csütörtöktől vasárnapig zajlik Nagyváradon a HolnapUtán Fesztivál. A Szigligeti Színház által 2013-ban útjának indított eseménysorozat idén megújult arculattal jelentkezik.
„A HolnapUtán Fesztivál ötödik kiadásához érkezve az eddigi összművészeti koncepciót egy erős színházi programra alapoztuk, hiszen hosszútávú célunk, hogy eseménysorozatunk rangos színházi fesztivállá nőjje ki magát” – nyilatkozta Fazakas Márta, a rendezvény főszervezője. „A Szigligeti Színház feladatának tekinti a pályakezdők felkarolását, így a HolnapUtán Fesztivál programjának összeállításában is azt tartottuk szem előtt, hogy alkalmat teremtsünk minél több tehetség fiatal alkotó bemutatkozásának” – tette hozzá Fazakas.
A HolnapUtán Fesztivál nyitóelőadására, a Kolozsvári Állami Magyar Színház Homemade című produkciójára április 6-án, 17 órától kerül sor az Árkádia Színpadon. A nagytermi bemutatók sorát a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház A néző élete és halála felszínes és ártatlan történetekben elmesélve című produkciója kezdi április 6-án, 20 órától. A fesztiválon bemutatott nagytermi előadásokról itt olvasható részletes információ.
A fesztivál második napján a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, valamint a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem mutatkozik be. Előbbi az Árkádia Színpadon, 16 órától mutatja be Kiadjamagát című improvizációs előadását, utóbbi pedig 19 órától a nagyszínpadi George&Cole című zenés színházi show-val állít emléket George Gershwin és Cole Porter világhírű amerikai zeneszerzőknek. Az előadásokat követően, 22 órától a budapesti színészhallgatók Pink Mojos and The Fuckfaces nevű zenekara koncertezik a Szigligeti Stúdióban.
Április 8-án 17 órától Németh László grafikus színházi plakátokból álló kiállításának megnyitóját tartják a Szigligeti Stúdió fehér termében. Ezt követően 18 órától a Szigligeti Társulat mutatja be Trónok arca casting című előadását, majd a társulat színészzenekara debütál a stúdió színpadán.
Április 9-én 17 órától a Várad Kulturális Folyóirat mutatja be az Élő Váradhoz, illetve a színházi műfajokhoz kötődő második és harmadik lapszámát, majd annak a tizennégy kárpát-medencei színész- és rendezőhallgatónak a performanszára kerül sor a Moszkva Kávéház nagytermében, akik a fesztivál négy napja alatt, hét nagyváradi pályakezdő szerző írásából készítettek rövid előadást.
A fesztivál záróelőadása, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Úrhatnám polgár című Molière-komédiája 19 órától kezdődik a Szigligeti Színház nagytermében.
A részletes program a Szigligeti Színház internetes oldalán olvasható. A három nagyszínpadi előadásra kedvezményes árú Fesztiválbérletek, továbbá az előadásokra jegyek a színház jegypénztárában (nyitva hétfőtől péntekig 14-19 óra között, valamint egy órával az előadások előtt), illetve online kaphatók. A koncertekre, kiállításra, valamint a lapbemutatóval egybekötött performanszra a belépés díjtalan.
A költészet napjára is készül a Szigligeti Színház
Az Arany János születésének kétszázadik évfordulója alkalmából, március 2-án Nagyszalontán bemutatott Honnan és hová? című előadással ünnepli a Szigligeti Színház a magyar költészet napját.
A legnagyobb magyar epikus költő verseiből, saját szerzésű dalaiból, valamint levelezéseiből összeállított műsorban Arany ismert és kevésbé ismert alkotásait hallgathatják meg az érdeklődők a Szigligeti Társulat művészeinek tolmácsolásában, április 12-én, 19 órától a színház nagytermében. maszol.ro

Magyar állami kitüntetéseket adtak át Csíkszeredában
Március 15-e alkalmából Áder János, Magyarország köztársasági elnöke által adományozott állami kitüntetéseket adtak át szerdán délután Magyarország csíkszeredai főkonzulátusán.
Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült Fülöp József Zoltán Jászai Mari-díjas színművész, a csíkszeredai Csíki Játékszín alapító tagja. Fülöp József Zoltán 1954-ben született Marosvásárhelyen. Középiskolai tanulmányai után ugyanott, a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben tanult tovább színész szakon. 1999-ben követte Parászka Miklós rendezőt Csíkszeredába, a Csíki Játékszín alapító tagja és művésze.
A Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült Jakab István, a maros-mezőségi református egyházmegye esperese, a galambodi református egyházközség lelkipásztora, egyházi író és Szabó Lajos, a sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánia címzetes kanonok-plébánosa, esperes, szentszéki tanácsos. Magyar Arany Érdemkeresztet vehetett át Hadnagy Jolán, a farkaslaki Tamási Áron Művelődési Egyesület vezetője, Tamási Áron emlékének ápolása mellett a helyi közösség kulturális életét is meghatározó, értékőrző tevékenysége elismeréseként.
Áder János Magyar Ezüst Érdemkeresztet adományozott Biszak Józsefnek, a Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi szervezete elnökének, az Illyefalvi Keresztény Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány munkatársának, valamint Tischler Ferencnek, a Máltai Szeretetszolgálat romániai szervezete főtitkárának is.
MTI; Erdély.ma

Marosvásárhelyi bábszínisek vendégszerepelnek Kolozsváron
Bálint Ágnes Mazsola-történetei elevenednek meg a kolozsvári Puck színpadán hétfőn, április 10-én a vásárhelyi bábos diákok jóvoltából, tudtuk meg a bábszínház közleményéből.
Amint a Puck bábszínház magyar tagozatának vezetőjével készültinterjúnkból is kiderült, a következőkben lehet még számítani a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem bábművészet szakos diákjainak vendégszereplésére.
Az Anya, mesélj Mazsolát című előadás történetei gyerekekhez és felnőttekhez egyaránt szólnak, céljuk a fiatalok megszólítása és szüleik szórakoztatása. A két előadás a hétköznapokat mutatja be gyerekszemmel, ugyanakkor humorosan beszél a gyereknevelés problematikájáról. Elszakad a nevelési kliséktől, megmutatva a felnőttben bujkáló gyermeket. Az előadásban Rácz Mihály, Köllő Andrea, Bugnár Szidónia Erika, Erdős Orsolya másodéves bábszínész szakos hallgatók játszanak.
Az előadást kétszer játsszák április 10-én, hétfőn: 10:30-tól, 12 órakor. Jegyek válthatóak előadás előtt egy órával a bábszínház pénztáránál, illetve minden nap reggel 8 és délután 16 óra között jegyfoglalás lehetséges Sipos Krisztina közönségszervezőnél. maszol.ro

Díjeső erdélyi művészeknek a Versünnep Fesztivál budapesti döntőjében
Erdélyi művészeket is díjaztak a Versünnep Fesztivál budapesti döntőjén vasárnap: Bajkó Edina, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem I. éves magiszteri színész szakos hallgatója számos elismerést kapott, díjazták Kocsis Tünde kolozsvári rendezőt, Laczkó Vass Róbertet, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészét, valamint Illés Alexát, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem II. éves magiszteri színész szakos hallgatóját.
Bajkó Edinának ítélték a fesztivál fődíját a Nemzeti Színházban megrendezett döntőn: Párkányi Raab Péter szobrászművész Versünnep elnevezésű alkotását és 300 ezer forint jutalmat, ő vehette át a Nemzeti Színház díját is, amely felkérés a jövő évad egy produkciójában való részvételre, meghívó 2 személy részére a következő évad minden nagyszínpadi premierjére, valamint 2 tiszteletjegy a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) április 19-ei Az élet szép című előadására. Szintén Bajkó Edina kapta a Magyar Fesztiválszövetség, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) különdíját és a Magyar Művészeti Akadémia díját. Az RS9 Színház felajánlását – pódiumi est megtartásának lehetőségét – szintén a vásárhelyi hallgató nyerte el – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
„Előbb a pódiumműsor lehetőségét kaptam meg, aztán szerre-szerre a többi elismerést, még akkor sem hittem el, hogy a fődíjat is nekem ítélték. Nem először voltam versmondó versenyen, de még sosem nyertem" – mondta el lapunknak a kovásznai származású színészhallgató, aki András László Mikor van vége című versével nyerte el a szakmai zsűri tetszését. Bajkó Edina elmondta, mindig is nagyon szerette a verseket, szinte nincs is olyan nap, amikor ne olvasna költeményt, legyen az kortárs vagy klasszikus, nyilván nemcsak olvasni, mondani is szereti a verssorokat. A legjobb képző- és filmművészeti pályamunka nyertese Kocsis Tünde kolozsvári rendező, valamint Hári Hajna és Rapkay Teréz, akik 50-50 ezer forint pénzjutalmat kaptak.
Kocsis Tünde a Krónikának elmondta, meglepődött, hogy a fesztivál a versfilm-kategóriával bővült, és úgy tűnik, a műfaj népszerűsítése még gyermekcipőban jár. A fiatal művész Háy János Csigák a triászból című költeményére készített versfilmet, amely immár két éve megtekinthető a Youtube videomegosztón. „Azt sem tudtam, hogy a díjátadón levetítik-e az alkotást, de úgy döntöttem, hogy elmegyek Pestre, a rendezvényre. Abból is látszott, hogy egyelőre nem nagyon tudják, mit kezdjenek ezzel a műfajjal, hogy a háromórás rendezvény legvégén egy mondatban említették meg a kategóriát, és le sem vetítették az alkotásokat. Úgy tűnik, mintha most fedezték volna fel a műfajt, ugyanakkor remélem, jövőre legalább egy versfilmet bemutatnak a döntőn. Annak mindenképpen örülök, hogy a jelek szerint a világ egyre nyitottabbá válik a hasonló alkotások iránt" – nyilatkozta Kocsis Tünde.
A „megzenésített vers nyelvi megformálásért" 100 ezer forint pénzjutalmat kapott Laczkó Vass Róbert, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze. A színművész lapunk kérdésére kifejtette, bár a díjat neki ítélték oda, csak úgy lehet méltányos a rangos elismerés, hogy nem választható el alkotótársai, dr. Incze G. Katalin zeneszerző és Szép András zongorista, a két dalszerző munkájától, csak így érzi magukénak a díjat. Laczkó Vass Róbert kitért arra is, hogy a döntőn az Incze G. katalin által megzenésített Ady-verset, A márciusi naphoz című költeményt, Szép Andrással pedig Szálinger Balázs Számold meg a gazdag ember pénzét című versét adta elő.
„Az Ady-vers intenzív töltetű, önkritikus, tipikus Ady-vers, amely rengeteg energiát sugároz, ezt adja vissza a megzenésített változat is. A Szálinger-vers szintén »férfivers«, viszont teljesen más húrokat pendít meg: a férfiról szól, akit elhagy gyermeke anyja. A verset portugál fado-dallamra zenésítettük meg" – fejtette ki a színművész. Kitért arra is, hogy bár a zsűrinek elismert zenészek is tagjai voltak, a különálló „zenés" kategória mintha egy kicsit elveszett volna abban a nagy közös kalapban, amelybe a fesztivál mindenik kategóriáját sorolták, holott egy megzenésített versnek teljesen más a jelrendszere, mint annak, amit zene nélkül adnak elő, hiszen a zeneszerző továbbgondolja a művet.
A Magyar Írószövetség könyvcsomagját Illés Alexa, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem II. éves magiszteri színész szakos hallgatója vehette át. A vasárnapi döntőn 14 produkció versenyzett a különböző díjakért és elismerésekért, az elődöntők márciusban zajlottak. A versenyzők mellett a rendezvényen fellépett Földes László „Hobo" előadóművész, dalszerző, Lovasi András dalszerző, énekes, Földes Eszter színművész, valamint a 2016. évi Versünnep Fesztivál diákseregszemléjének két győztese és két „szenior" versmondó, Gyulányi Eugénia és Szabó Ildikó. A Versünnep Fesztivál zsűrijének elnöke Márta István zeneszerző, tagja Juhász Judit, az MMA szóvivője, Sebő Ferenc énekes, dalszerző, valamint Ráckevei Anna és Szarvas József színművész volt.
Kiss Judit, Szász Cs. Emese / Krónika (Kolozsvár)

„Hogy elérjen ahhoz, akinek mondom…”
Versünnep Fesztivál – marosvásárhelyi hallgató nyerte a fődíjat!
Nemrég véget ért a legrangosabb nemzetközi magyar nyelvű összművészeti és szavalóverseny, a Versünnep Fesztivál, amelyet az idén vers- és prózamondás, énekelt vers vagy versmegzenésítés, valamint képző- és/vagy filmművészeti alkotás kategóriákban hirdettek meg.
A Versünnep Alapítvány, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Magyar Művészeti Akadémia együttműködésével szervezett, hivatásos művészek, illetve művészeti egyetemek hallgatói számára kiírt fesztivál döntőjébe jutni is igazi elismerést jelent, de Bajkó Edina, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem elsőéves magiszteri színész szakos hallgatója nem csupán a döntőig jutott el: megnyerte a versenyt és a fődíj mellett számos további elismerést is hazahozott! Ő vehette át a budapesti Nemzeti Színház díját is, amely felkérés a jövő évad egy produkciójában való részvételre, meghívó két személy részére a következő évad minden nagyszínpadi premierjére, valamint két tiszteletjegy a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) áprilisi, Az élet szép című előadására. Szintén Bajkó Edina kapta a Magyar Fesztiválszövetség, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) különdíját és a Magyar Művészeti Akadémia díját. Az RS9 Színház felajánlását – pódiumi est megtartásának lehetőségét – ugyancsak ő, valamint Hunyadi Máté és barátai nyerték el.
Bajkó Edina mellett több erdélyi előadóművész is díjban részesült: díjazták Illés Alexát, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem másodéves magiszteri színész szakos hallgatóját, Kocsis Tünde kolozsvári rendezőt, valamint Laczkó Vass Róbertet, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészét is. A budapesti Nemzeti Színházban megrendezett döntőn 14 produkció versenyzett a különböző díjakért és elismerésekért – Bajkó Edina fődíjként pénzjutalmat, valamint Párkányi Raab Péter szobrászművész Versünnep elnevezésű alkotását kapta. Az idei zsűri elnöke Márta István zeneszerző volt, tagjai pedig Juhász Judit, az MMA szóvivője, Sebő Ferenc énekes, dalszerző, valamint Ráckevei Anna és Szarvas József színművész.
A versenyről, az okról, amiért jelentkezett, illetve a díjakról a kovásznai születésű, fődíjas színművészetis hallgató mesélt nekünk.
– Nagyon szeretem a verseket, naponta olvasok verset, legyen az kortárs vagy klasszikus. Korábban több helyen vettem már részt szavalóversenyen, de nem nyertem. Az egyetemen, a művészi beszéd és a beszédtechnika órák révén még jobban megkedveltem a versmondást, és elhatároztam, hogy az idén jelentkezem a Versünnepre. Számomra a verseny elsősorban tapasztalatot, jó tapasztalatot jelent. Szeretnék igazi kapcsolatot teremteni a nézőkkel, mert a versmondás nagyon személyes dolog – azt szeretném, hogy a vers elérjen ahhoz, akinek mondom. A másik ok, amiért jelentkeztem az, hogy nagyon megtetszett András László kortárs szerzőnek a Műút portálon olvasható Mikor van vége című verse. Annyira, hogy mindenképpen el akartam mondani másoknak, és a verseny erre nagyszerű lehetőségnek bizonyult. Nem is a versenyszellem hajtott, hanem ez a vers, amelyet meg szerettem volna osztani.
Ami a díjakat illeti, csodálatos érzés volt megnyerni a versenyt, sokáig nem is hittem el, hogy engem tartottak érdemesnek erre. Kihasználom a díjak által biztosított lehetőségeket és nagyon örvendek nekik – válaszolta kérdéseinkre Bajkó Edina.
K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely)

A magyar nyelvű oktatás hiányosságai és lehetőségei (Székely Kongresszus)
A hazai magyar közoktatás és felsőoktatás finanszírozása diszkriminatív, a rendszer ideológiája a kirekesztés és hátrányos megkülönböztetés, az eredmények gyengék, a jó átlag csak az elitiskoláknak köszönhető, a felsőoktatásban a magyar hallgatók jelenléte alulreprezentált – fogalmaztak a III. Székely Kongresszus Sepsiszentgyörgyön tartott konferencia oktatási tagozatának előadói. A helyzetjelentésben elhangzott: az RMDSZ oktatáspolitikájának nincs szakmai háttere, az oktatásszervezést a gyenge finanszírozáshoz igazították, a műhelymunkák csak civil alapon működnek, a bolognai rendszert felkészületlenül vezették be, a pedagógusfelvételnél hiányzik a képességvizsgálat, a romániai magyar oktatásnak nincs szakmai háttérintézménye.
Iskolahálózat Székelyföldön – stratégiák, fenntarthatóság, intézményi együttműködés című előadásában Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke ismertette, hogy Székelyföldön 1111 oktatási intézményben (ez országosan 70 százaléka azoknak a tanintézményeknek, amelyek magyar tannyelvűek, illetve ahol működik magyar oktatás is – szerk. megj.) 96 810 óvodás és iskolás tanul magyarul, legtöbben, 43 892-en Hargita megyében, ezt követi Maros megye 28 950 gyermekkel és Kovászna megye 23 968 óvodással, iskolással. A három megye középiskolás tanulóinak 55 százaléka elméleti és vokacionális (művészeti, teológiai, pedagógiai, sport) osztályokban tanul, 45 százalék a szakképzésben résztvevők aránya. Az 1111 székelyföldi magyar és vegyes tanintézményből 309 önálló jogi személyiséggel rendelkezik, 802 pedig alárendelt egység, amelyek többsége saját vezető nélkül működik, olykor 10–15 struktúrával, ami az előadó szerint hosszú távon fenntarthatatlan, de inkább elfogadható, mint az iskolabezárás.
Burus szerint jelenleg az oktatás világszintű válságáról beszélhetünk, amire mindenütt keresik a megoldásokat, de ezek régió- és helyspecifikusak. Úgy véli, újragondolásra van szükség, ami többek között abban állna, hogy meg kellene szüntetni a tradicionális környezeteket, és helyettük progresszív oktatási helyszíneket kialakítani, amelyek motiváló tényezőként hatnak a diákokra. Erre a pedagógusokat is fel kellene készíteni, amit a felsőfokú alapképzésnél kell kezdeni, de az önképzés, a folyamatos önfejlesztés is szükséges. Hangsúlyozta: hiányzik egy koordináló központ, egy magyar önálló továbbképző- és oktatásfejlesztési intézet, mindkettőre törvényes lehetőség van, de soha nem jött létre. Szerinte a politikusok felelőssége, hogy érvényesítsék a törvény előírásait. Példaként említette a hazai német kisebbséget, amely már 1998 óta működteti a kormányhatározattal létrehozott medgyesi továbbképző központot, amit a német állam is segít, magyar vonatkozásban ellenben nem történt érdembeli előrelépés ebben a tekintetben.
A hazai közoktatás finanszírozásának helyzetét Ferencz-Salamon Alpár, a csíkszeredai József Attila Általános Iskola igazgatója, az országos oktatásfinanszírozási tanács tagja ismertette. Míg a fejlett európai országokban a nemzeti össztermék 7–8 százalékát költik oktatásra, Románia és Bulgária a sor végén kullog 3–4 százalékkal, ugyanakkor országunk az egy tanulóra fordított összeg tekintetében is utolsó. Az előadó hangsúlyozta: a 2009-ben bevezetett fejkvóta alapú finanszírozás ott a legkedvezőtlenebb, ahol alacsony az osztályonkénti gyermeklétszám – ez a székelyföldi megyékben országos átlag alatti –, és ott, ahol arányaiban nagyobb a kisebbségi oktatás. Bár léteznek szorzók, amelyek a költségesebb kisebbségi oktatás finanszírozását hivatottak kiegyenlíteni, ezek elavultak, ami a székelyföldi kisebbségi román oktatás alulfinanszírozásában is megjelenik – szögezte le Ferencz-Salamon Alpár. Ez a rendszer nem veszi figyelembe a pedagógusok képzettségét, a fokozatokkal járó fizetést meg kell adni, de pénzt nem rendelnek mellé, és a teljesítmény sem jelenik meg az anyagi értékelésben, ami pedig ösztönző lehetne. A helyi adminisztratív és pénzügyi önállóság sokat javíthatna ezen a helyzeten – vonta le a következtetést.
Felzárkóztatás, tehetséggondozás
Pletl Rita, a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem marosvásárhelyi tanára az elmúlt tíz évben végzett tudásfelmérések eredményeit ismertette. A tapasztalatok szerint a tömbmagyarságban és a szórványban is nagy a lemaradás a szövegértés tekintetében, az írás- és olvasásbeliség, valamint értelmezés vonatkozásában túl nagy a gyengén teljesítők tábora, ha rejtetten vannak jelen az információk egy anyagban, a diákok csupán fele ismeri fel azokat – részletezte. Nem érti, mi történik IV. osztály után, hol vész el az addig szerzett tudás, ugyanis a mérésekből kitűnt, hogy ötödiktől a diákok teljesítménye, a szövegalkotás és a szövegértés gyengül. Bizonyos szinteken megjelenik a szórvány, az átmeneti régiók és a tömbmagyarság tanulóinak teljesítménye közötti különbség, túl népes a gyenge eredményű diákok csoportja, a szakközépiskolások kétszer olyan gyengén teljesítenek, mint az elméleti osztályban tanulók, a jó átlag az elitiskoláknak köszönhető.
Kovászna megye főtanfelügyelője a szakoktatás helyzetéről beszélt. Kiss Imre elmondta: meg kell változtatni a közvélemény negatív megítélését a szakképzés tekintetében, erős szakoktatási központokat kell létrehozni, és megoldani a szakemberek bevonzását az oktatásba, mert jelenleg óriási hiány van szakoktatókból. A magyarországi nemzetpolitikai államtitkárság kezdeményezésére 2015 a határon túli magyar szakoktatás éve volt, ami nagyot lendített a szakoktatásról való gondolkodás kerekén, de meg kell nyerni a szülőket is a szakképzés számára – hangsúlyozta az előadó. Kiss Imre kitért a legfontosabb fejlesztési irányokra: erős szakoktatási centrumok kialakítása, beruházási programok, duális képzés, pályaorientáció, humánerőforrás-fejlesztés, a hálózati működés menedzselése. A román nyelv tanítása székelyföldi iskolákban címmel tartott előadásában Tódor Erika, a Sapientia EMTE Csíkszeredában tanító docense hangsúlyozta: az anyanyelv elsajátítása a világ megismerésével együtt, valós élethelyzetekben mintakövetéssel történik, és mivel a magyar gyermekek esetében a román nem anyanyelv, ennek elsajátítása a nyelvi kompetenciák kialakításával érhető el. Az előadó ismertette a magyar tannyelvű V–VIII. osztályok számára írt speciális román tanterv alapelveit: a funkcionális nyelv szemléletén alapszik, nem ír elő kötelező szerzőket és szövegeket, a nyelvtani fogalmak nem merev szabálykészletek, hanem olyan stratégiák összessége, amelyeket azért alkalmaznak a beszélők, hogy érthető közléseket hozzanak létre, a használt nyelvtani ismeretanyag elsajátításánál a felfedeztetés módszerét használják.
Péntek János, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem nyelvészprofesszora szerint a hazai oktatás legnagyobb botránya az esélyegyenlőség hiánya. Lehet egy társadalom pazarló a tehetségek tekintetében, de mi, erdélyi magyarok ezt nem engedhetjük meg magunknak. Beszélt a Nyilas Misi-ösztöndíjról, amelyet idéntől már VI. osztálytól is meg lehet pályázni a korábbi hetedikkel szemben, a tavaly Oplatka András Prima Primissima díjas felajánlásával egyetemisták számára létrehozott Bánffy Miklós-ösztöndíjról, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett felsőoktatású Campus Mundi-ösztöndíjról, a különböző tehetségsegítő civil szervezetekről. Ugyanakkor kiemelte, sajnos, öt tehetségből alig egy-kettő tudja magát megmutatni, hogy támogatható legyen, és a jelenlegi tehetséggondozás 90 százaléka csak ezt az igen szűk réteget éri el. Az előadó úgy véli, a román oktatási rendszer hátrányosan megkülönböztető és kirekesztő, hiányzik a társadalmi szolidaritás, az elit szociális érzékenysége igen alacsony. Az, hogy a legjobb nyolcvan hazai iskola között nincs magyar, a diszkriminatív tesztelés eredménye, az pedig, hogy egyre csökken a IX. osztályos felvételin az V–VIII. osztályos tanulmányi eredmény aránya, és növekszik a nyolcadikos záróvizsga súlya, szegregáló, mivel a jó teljesítmény érdekében sok tanuló magánórákon készül a vizsgára, ezt viszont nem minden szülő engedheti meg magának. Péntek professzor leszögezte: óriási a szakadás a városközponti és városszéli, a városi és falusi, elméleti és szakoktatás között, sok pedagógus szellemi fogyatékost lát a faluról érkező diákban és a szakiskolásban – ez a rendszer ideológiája. A pedagógus nem lehet érzéketlen tanítványai iránt, kötelessége észrevenni a tehetséget és támogatni kibontakozásában – mondotta.
Egyetem és jövőkép
Hallgatói létszám tekintetében a hazai magyarság alulreprezentált a lakossági arányokhoz viszonyítva, s bár a magyar egyetemisták 60 százaléka Székelyföldről származik, az egyetemi kínálat ugyanitt csupán 40 százalék – mondta Bodó Barna, a Sapientia EMTE tanára. Míg Magyarországon a száz főre eső egyetemisták száma 0,8, a romániai magyarság körében ez az arány csupán 0,2, és az alapképzés után igen nagy a lemorzsolódás, a mesteri fokozaton továbbtanulók 90 százaléka pedig már dolgozik, közülük is többen időközben kilépnek. Bodó Barna számokkal illusztrálta, hogy az elmúlt hét-nyolc évben miként alakult a magyar hallgatói létszám. Csökkenésről és lényeges átrendeződésről számolt be: míg a 2009/2010-es tanévben a magyarul tanuló 11 701 egyetemistából 7071-en voltak a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen és 1874-en a Sapientia EMTE-n, a 2015/2016-os tanévre 4843-ra csökkent a BBTE magyar hallgatóinak száma, és 2225-re emelkedett a Sapientia hallgatói tábora. Szóban forgó tanévben összesen 10 473-an tanultak magyarul a hazai felsőoktatásban, ez 1228-cal kevesebb, mint a 2009/2010-es létszám. 2015/2016-ban az említett két egyetemen kívül a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) 1753 magyar hallgatóval számoltak, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen 879 diákot jegyeztek, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen 238-an tanultak, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben 145-en. Ebben a tanévben 817 magyar főállású tanára volt a hat egyetemnek. Bodó Barna elmondta: a Sapientia EMTE és a Partiumi Keresztény Egyetem rendszerét a román államnak kiemelt státusú, közfeladatokat ellátóként kellene támogatnia, egyetemi szövetség, konzorcium típusú együttműködés létrehozására van szükség, meg kell teremteni a magyar tagozatok szervezési és döntéshozó önállóságát. A teljes spektrumú magyar nyelvű képzés finanszírozásához politikai akarat kell ugyanúgy, mint a Bolyai Egyetem létrehozására, ami jelenleg semmilyen napirenden nem szerepel.
A Sapientia marosvásárhelyi kara műszaki és informatikai szakain tanul a négy városban harmincegy alapképzésű és tizenegy mesteri képzésű szakkal működő egyetem 2239 hallgatójának több mint fele, ezért műegyetemként lehet elkönyvelni, ugyanakkor az évi több mint négyszáz hazai és nemzetközi szakpublikáció, valamint a kutatásban elért eredmények okán kutatóközpontként is jelen van a felsőfokú intézmények palettáján – ismertette Dávid László, a Sapientia EMTE rektora a magyar mérnökképzésről szóló előadásában. Tágabb kitekintésben hangsúlyozta, az egyetemek munkájának összehangolására, egységes Kárpát-medencei oktatási rendszer kiépítésére van szükség. A felsőfokú agrárképzést Nyárádi Imre István, a Sapientia sepsiszentgyörgyi tanulmányi központjának vezetője mutatta be. Tanszékükön kertészmérnöki, tájépítészmérnöki és agrármérnöki szak működik, mesteri fokozaton 2013-ban növényorvosi szak indult. Az agrárszakmában óriási a szakemberhiány, egyetemük ezért tartja fontosnak, hogy az oktatás 60 százaléka gyakorlati és szinte azonnal hasznosítható legyen.
Az elhangzottak alapján javaslatcsomag összeállításával zárták a III. Székely Kongresszus oktatási tagozatának munkálatait. A Péntek János irányította műhelytanácskozáson meghatározták a területeket, amelyeken a kijelölt felelősök megfogalmazzák a közös javaslatokat. Ezek a területek: magyar oktatási intézmény és szakmai grémium, finanszírozás, felsőoktatás, a tankönyvek helyzete, a román nyelv sajátos tanítása, szakoktatás, felzárkóztatás, pedagógusképzés.
Bízunk abban, hogy a III. Székely Kongresszus egész napos oktatási konferenciája hasznos volt a hibák és hiányosságok feltárása, a javaslatok megfogalmazása tekintetében, és hozzájárul ahhoz, hogy a hazai magyar közoktatás és felsőoktatás kérdéseiben minél jobb döntések szülessenek.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gálfalvi György író újabb kötetét mutatják be
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem előcsarnokában szerdán 17 órakor tartják azt a születésnapi irodalmi találkozót, amelyen a 75. életévét betöltő Gálfalvi György író, szerkesztő Beszélgetéseink című kötetét mutatják be.
A könyv a lakiteleki Antológia Kiadó gondozásában jelent meg. A Romániai Írószövetség Marosvásárhelyi Fiókja, valamint a Látó Szépirodalmi folyóirat által szervezett eseményen a szerzővel Markó Béla, az Írószövetség marosvásárhelyi fiókjának elnöke, valamint Kovács András Ferenc, a Látó folyóirat főszerkesztője beszélget. Az eseményt a Kós Károly Akadémia Alapítvány, valamint a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem támogatja. Székelyhon.ro

Halálfélelem a kolozsvári magyar színház új előadásában
MTI - A halálhoz, a félelmeinkhez való viszonyunkat boncolgatja a Kolozsvári Állami Magyar Színház szerdán bemutatandó Vakok című előadása. Alkotói egy pénteki sajtótájékoztatón beszéltek az előadásról.
Visky András, a színház művészeti vezetője elmondta: Nagy Botondot, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rendezői mesterképzős hallgatóját annak a programnak a keretében kérték fel kolozsvári rendezésre, amelyben a színház fiatal alkotóknak kíván lehetőséget biztosítani.
Az előadás Maurice Maeterlinck Nobel-díjas író kevéssé ismert drámájából, a Vakokból indult ki, de kilépett a szerző által létrehozott keretekből. Amint Kali Ágnes dramaturg elmagyarázta: a félelem hangulatát vették át az eredeti szövegből, és a hangulatba beleillő vendégszövegeket dolgoztak be az előadásba. Ezért is írták a cím alá, hogy az előadás Maurice Maeterlinck, Samuel Beckett, Hajas Tibor, Pilinszky János és Pier Paolo Pasolini előtti tiszteletadás. Nagy Botond rendező szerint nem hagyományos színházi produkciót láthat majd a közönség, hanem „egy techno-poétikus installációt”, melyben nincsen főszereplő, minden előadónak egyformán fontos személyes momentuma van. A rendező az alkotási folyamat hangulatára is kitért. Megjegyezte: szerinte csak baráti, családias hangulatban érdemes színházat csinálni. Hozzátette: ez a hangulat a kolozsvári társulatban adott volt.
Az alkotói folyamatot a produkcióban fellépő színészek is emlékezetesnek tartották. Váta Loránd elmondta: ez már nem a Bocsárdi László, vagy Tompa Gábor színházi világa, hanem azoké, akik beleszülettek a virtuális valóság világába. Kántor Melinda a színházi rendezés új hullámáról beszélt, és hozzátette: a most jelentkező generációra nagyon oda kell figyelni.
Az előadás díszletét Carmencita Brojboiu, jelmezeit Márton Erika tervezte, hangzásait Kónya Ütő Bence, koreográfiáját George Pop, vizuális hatásait Rancz András, fénytervét Erőss László készítette. A Vakok bemutatóját szerdán tartják a kolozsvári magyar színház nagyszínpadán. Krónika (Kolozsvár)

Hitünket cselekedetekkel tegyük élővé
Reformációs megemlékezések Alvincen, Vajasdon és Gyulafehérváron
A Nagyenyedi Református Egyházmegye a reformáció ötszáz éves évfordulóját egy jól szervezett, összetett, kétnapos, több helyszínen zajló ünnepséggel tisztelte meg. A reformáció bölcsőhelyei, Gyulafehérvár és Alvinc, történelmi szerepük révén is, kiemelt jelentőségűek a szórvány számára. Gudor Kund Botond gyulafehérvári református lelkész és az egyházmegye esperese volt az ünnepség megálmodója, egyben a rendezvények főszervezője. Nagyszámú vendég érkezett helyből, továbbá Budapestről, Sepsiszentgyörgyről, Kolozsvárról, Nagyenyedről és még sok más gyülekezetből. Fél évezred történelmi pillanatai elevenedtek meg a hétvégén szakmai előadások, kiállítások, kulturális programok révén.
Reformációról szóló előadások, négy témakörben
Az alvinci Martinuzzi-kastélyban (Martinuzzi Fráter György 1482–1551) majd a helyi református templomban tartották az előadásokat, amelyek négy témakörbe tömörültek. I. Az erdélyi reformáció és európai kapcsolatai a 16–18. században; II. Az erdélyi reformáció etnikai háttere: szászok, magyarok és románok. Kölcsönhatások, ellentétek; III. Az erdélyi reformáció 18. századi önmeghatározása: pietizmus, peregrináció és felvilágosodás; IV. Sokszínűség és tolerancia. A reformáció 3. ága (anabaptisták, unitáriusok, szombatosok). Az első napon előadást tartott Kiss Erika (Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest), Feiszt György (Szombathely), Gudor Kund Botond (Gyulafehérvár), Fopkje van de Beek (Hollandia), Gróf László (Oxford), Kolumbán Vilmos József (Kolozsvár), Ana Dumitran (Gyulafehérvár), Szabó Emília (Gyulafehérvár), Verók Attila (Eger), Bálint Emese (Firenze), Dr. Ridovics Anna (Budapest)
A rendkívül érdekfeszítő előadásokat kérdések és hozzászólások követték. Ezek közül kiemelném a következőket: Protestáns szimbólumok a magyar heraldikában (Feiszt György), A Gyulafehérvári Káptalan felbomlásától a Gyulafehérvári Református Egyházmegye kialakulásáig: a szász–magyar Alvinc szerepe a református adminisztráció kiépítésében (Gudor Kund Botond), Felekezetiség és tudósság: Buczy Emil levelezése Kazinczyval (Szabó Emília), Erdély mint hallei protestáns missziós terület a 18. században (Verók Attila), Hutterita, habán életmód és kézművesség kutatásának legfrissebb eredményei (Ridovics Anna).
Józsa Miklós
Alvinc „bölcsőhely” jellegét történelme igazolja
Az alvinci felújított templomban pénteken délután folytatódott a program klasszikus zeneművekből összeállított hangversennyel, amit Oláh Mátyás református lelkipásztor és Oláh Emese, a Kolozsvári Zenekonzervatórium doktorandusza mutatott be. Ezt követően Gudor Botond megnyitotta Az alvinci magyar múlt emlékei kiállítást. Ioan Josan Josif helyi polgármester üdvözlő és a reformáció hatásait értékelő rövid beszédet tartott. A jelen levő görögkatolikus és ortodox papok megköszönték a meghívást, és üdvözletük mellett hangsúlyozták, hogy mindannyian egy „nyájhoz” tartozunk.
A kiállítás anyagában érdekes adatokat találunk a bíborosi rangot elért Martinuzzi Fráter György tevékenységéről, aki volt barát, katona, országos és erdélyi politikus. Az erdélyi fejedelemség előhívójának tartják. Más adatok az alvinczi kabán telepről és a telepesekről (újkeresztények) szólnak, akiknek magas fokú mesterségbeli tudásuk volt. Az alvinci református templom története Alvinc „bölcsőhely” jellegét bizonyítja.
Emlékjelhagyás Vajasdon
Az ünnepi rendezvénysorozat másnapján két, reformációs emlékeket őrző központba igyekeztek a résztvevők, Vajasdra majd Gyulafehérvárra. Vajasdon megkoszorúzták az új táblával ellátott kopjafát, és emlékjelhagyásra került sor. Kató Béla püspök hirdetett igét, megemlékezett a tavalyi Bethlen Gábor ünnepségről, a falu idetelepítésének évfordulójáról. Kijelentése szerint a vajasdi gyülekezetben, de minden más református közösségben fontos a jobb utáni vágyakozás, a bizalom, az előretekintés, valamint a hit a feltámadásban. Az ünnepség másik jeles vendége Csulák Péter kolozsvári magyar konzul volt, aki hozzászólásában kreatív eseményként értékelte az ünnepet, és kiemelte a bibliafordítás jelentőségét, amely az idők folyamán erősítette az identitástudatot. A vajasdi templomi ünnepségen fellépett a Bethlen Gábor Kollégiumban Fórika Éva ny. zenetanárnő által létesített leánykórus, eredeti erdélyi népi ruhákba öltözve.
Az „ige egyházának” bátor kiállása
Gyulafehérváron a református templom megtelt az ünneplőkkel. Gudor Botond esperes hirdette az igét, aki többek között kifejtette: akkoriban nagy bátorság kellett ahhoz, hogy egyházunk kiálljon az „ige” mellett. Ezért is vált az „ige egyházává.” Csulák Péter konzul szerint ma is a reformáció értékeire alapozva gyűltünk össze. Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen-kollégium igazgatója – aki az ünnepségen, iskoláján kívül, az RMDSZ Fehér megyei szervezetét és a Dr. Szász Pál Egyesületet is képviselte – kijelentette, hogy a „kollégium felvállalta azt, hogy református intézménynek vallja magát.”
A templomban megjelentek a helyi román világi és egyházi vezetők is. Gabriel Pleşa, Gyulafehérvár alpogármestere azokról a hatásokról beszélt, amelyek a reformáció után megváltoztatták Erdély akkori társadalmát. Növelte a program ünnepélyességét a Bethlen-kollégium neves Collegium Gabrielense együttesének fellépése.
Értékeket teremtő a református vallás
A parókia udvarán lezajlott koszorúzás után az ünneplő sereg felvonult a Várba, a Székesegyházba. A történelmi emlékeket hordozó katolikus templomban Horváth István esperes az ökumenia jegyében üdvözölte a megjelenteket. Kató Béla püspök méltatta a reformáció jelentőségét.
A megemlékezés ezután a közeli Unirea Egyesülés Múzeumban folytatódott, ahol Gabriel Rustoiu igazgató mutatta be a kétszáz éve még virágzó pietizmus történetéről szóló kiállítást. August Hermann Francke (1663–1727) a pietista mozgalom iskolaalapító egyénisége, akinek munkássága hatott a magyar elemi iskola megjelenésére is. Vanek Attila, az Egri Egyetem tanára az együttműködésről beszélt, amelynek keretében az Európát bejárt kiállítást Gyulafehérvárra is sikerült elhozni. Kató Béla felszólalásában megjegyezte, hogy Erdély aranykorát a református fejedelmeknek köszönhetjük, és legalább három generáció szükségeltetik, hogy igazi értékek keletkezzenek. Az ötszáz éves reformáció tehát egy kipróbált, értékeket teremtő vallás. A múzeum előtti szabadtéri kiállításon régi református templomainkat láthattuk a kinagyított fotókon: id. Lőrincz Zoltán, ifj Lőrincz Konrád ref. lelkész, valamint Kis Géza munkáit.
A Gyulafehérvári Művelődési Házban a közönség kedvére lazíthatott és szórakozhatott. A műsort a „székely-szórvány tengely” jegyében működő, Kovászna megyei testvérgyülekezet támogatása tette lehetővé. Sepsiszentgyörgy segítségével önálló műsort mutattak be az Evilági zenekar közreműködésével. Szép sikert arattak modern, dallamos muzsikájukkal. Ezután felléptek a megyei néptáncegyüttesek (Vajasdi Margaréta Népi Együttes, Miriszló Gyöngye, a Csombordi Pipacsom néptáncegyüttes, a Magyarlapádi Piros Pántlikás zenekar, Boros Erzsébet népdalénekes), végül a műsor a Sepsiszentgyörgyi Népi Együttes felvidéki táncaival zárult nagy sikerrel.
A nagy szórvány-ünnepség egyik legnagyobb eredménye, hogy az emberek találkoztak egymással, megerősödtek hitükben, történelmi tudásukban. Fontos tanulsága pedig: megmaradni református magyarnak és a „hitet cselekedetekkel élővé tenni.”
Bakó Botond / Szabadság (Kolozsvár)

Második családjuktól búcsúztak
Ballagás a Művészeti Egyetemen
Szórakoztató produkciók, valamint a szemekbe könnyeket csaló, őszinte vallomások tették különlegessé a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem pénteki ballagási ünnepségét. A hamuban sült pogácsa helyett három vagy öt év tapasztalata és tudása lapult a végzősök „tarisznyájában”. Mi több, amint azt ők maguk is megfogalmazták, ennél is fontosabb, hogy a szakmai ismeretek mellett társaik és tanáraik személyében második családra tettek szert a Köteles utcai egyetemen.
Idén sem szakítottak a hagyománnyal a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzős hallgatói, ezúttal is a szokványostól eltérő ballagási ünnepséggel rukkoltak elő, ahol a főszerep a végzősöké, illetve a tehetségüket bizonyító produkcióké volt.
Bizonyára most sem volt nehéz dolguk kitalálni és kiválasztani a műsorszámokat összekötő jeleneteket, hiszen rengeteg a tehetséges diák, akik szívesen állnak színpadra. Az egyes szakok hallgatói színvonalas, szórakoztató műsorszámokat mutattak be, énekeltek, táncoltak, poénos jelenetekkel csaltak mosolyt társaik, tanáraik, valamint a közönség soraiban ülők arcára.
Dr. Balási András rektorhelyettes beszédében rámutatott, bár nehéz évet zár az egyetem, amikor akkreditációs eljárás, számvevőszéki vizsgálódás és a bürokrácia bonyolították a mindennapokat, de arra törekedtek, hogy a diákok ebből semmit se érezzenek. – Hogyan lehet mindezt túlélni? A tehetségüket, a nagyszerű diplomamunkáikat látva, Önökből merítünk erőt, hogy folytatni tudjuk a munkát. Azt kívánom, kedves végzősök, hogy sikerüljön az életútjuk, és kicsi egyetemünk kapui mindig nyitva lesznek Önök előtt – búcsúzott a rektorhelyettes.
Dr. Oana Leahu, a román művészeti kar dékánja elmondta, optimista, ugyanis a ballagást megelőző este tértek haza a színész szakos diákokkal egy turnéról, aminek a tapasztalata ismét bebizonyította számára, hogy az embereknek igenis szükségük van a színházra.
Az Ungvári Anita hallgató által rendezett kisfilm levetítését követően dr. Kós Anna dékán köszöntötte a végzősöket. Mint mondta, a búcsúzás napja valójában nemcsak a diákokról, hanem a tanárokról is szól, és teljesen más hatással van egy pedagógusra az a ballagás, amikor végzős osztályát kell útnak engednie. A dékán asszony bevallotta, sajnálattal vesz búcsút a diákjaitól, kissé úgy érzi magát, mint egy mesterember, aki idő előtt kiad egy munkát a kezéből, szeretne még egy kis időt, hogy még több útravalót adhasson át a fiatal tehetségeknek, akiktől ő maga is oly sokat tanult az elmúlt években. – Hosszú fejlődési időszak következik számotokra, amikor nap mint nap új kihívásoknak kell eleget tegyetek, mert ez a mesterség, amit választottatok, erről szól – szólt az egyetem padjait elhagyó fiatalokhoz dr. Kós Anna.
A végzősök nevében Carmen Ghiurco és Dunai Júlia mondtak köszönetet a tanároknak, társaknak, valamint az intézmény dolgozóinak a támogatásért, emberségért, amiben részük volt az itt töltött három-öt év alatt. – Nekünk nem tanáraink voltak itt, hanem barátaink, bizalmasaink, pszichológusaink, az anyukáink – fogalmazott Carmen Ghiurco.
A ballagási ünnepség talán legmeghatóbb mozzanata volt, amikor a végzős színész mesteriző hallgatók egy kisfilmben mondtak köszönetet, és adtak hálát, könnyeikkel küszködve, mindazért, amit az egyetemen töltött évek alatt kaptak egymástól, tanáraiktól. Talán Illés Alexa fogalmazta meg legtalálóbban a lényeget, hogy mindamellett, hogy sokat tanultak itt, tapasztalatot szereztek, a legnagyobb kincs az a közösség, a második család, aminek a részei lehettek.
MENYHÁRT BORBÁLA / Népújság (Marosvásárhely)