A tolmács nem megoldás
Furcsa beadványt terjesztenek a marosvásárhelyi román újságírók. A MediaSind Mures szakszervezet nevében fogalmazott – Cora Muntean által körbeküldött – dokumentumban arra szólítják fel a magyar civil és politikai szervezeteket, hogy a nem román nyelven zajló rendezvényeiken tolmácsokat biztosítsanak a román újságírók számára. Mindezt arra alapozzák, hogy elkerüljék a március 15-i (a Bajtai Erzsébet, Magyarország bukaresti nagykövetének felesége által tolmácsolt üzenetek) esethez hasonló félreérthető/félre- magyarázó tudósításokat.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete szakmai és állampolgári szempontból megalapozatlannak és megalázónak tartja ezt a követelést. Nyilvános, köztéri rendezvényeken állampolgári jogunk az anyanyelv használata. Ugyanakkor elvárható, hogy a magyar közösségekben dolgozó újságírók, tudósítók jól ismerjék a munkavégzésükhöz szükséges nyelveket.
Az elmúlt évek gyakorlata azt bizonyította, hogy minden magyar civil, politikai szervezet és közszereplő készségesen állt a román újságíró kollégák rendelkezésére, hogy számukra is érthető módon nyilatkozzon. Nem egy esetben a magyar kollégák segítettek a tolmácsolásban. Ezért értelmetlennek tartjuk, hogy egy politikailag túlfűtött eset miatt megromoljon a két közösség közti kapcsolat.
Egyesületünk a március 15-i eset tanulságaiból kiindulva beadvánnyal fordul az Agerpres hírügynökséghez, az őt felügyelő parlamenti testülethez, az RMDSZ-szenátorokhoz és képviselőkhöz, hogy a közpénzből működő közszolgálati hírügynökségnél a nem román nyelvű közösségekben dolgozó tudósítók alkalmazásánál kritérium legyen e közösségek nyelvének az ismerete. Az is állampolgári jogunk, hogy a közel másfél évtizede megszüntetett magyar nyelvű hírszolgáltatást visszaállítsák. Népújság (Marosvásárhely)

Tíz év múlva…
Egy hónap híján tíz évvel ezelőtt, 2001. május 18-án a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének akkori elnöke, Csép Sándor publicista, író félszáz meghívott jelenlétében vágta el a Nyugati Jelen temesvári szerkesztőségének avatószalagját. 
Jelentős nap volt ez a Nyugati Jelen és a Temes megyei olvasók számára egyaránt – hiszen 2001 májusában, hála a szerkesztőség alapjait hosszabb ideje lelkesen és fáradhatatlanul építő Sipos Erzsébetnek és Jánosnak, a Nyugati Jelen Temes megyében már jelentős olvasótáborral rendelkezett. A korszerűen berendezett szerkesztőség a tíz év alatt nemcsak a szerkesztőségi tevékenységnek adott otthont, de számos rendezvénynek is, keretet teremtve a lap munkatársainak a szórványmagyarság kultúrájának, hagyományainak bemutatására, ápolására, a megmaradás és szülőföldön maradás ügyének erősítésére. Sipos János, a temesvári szerkesztőség oszlopos tagja és egyben első vezetője – a fiatalabb kollégák szeretett János bácsija, akinek jó szavára, bölcs tanácsaira mindig lehetett számítani – ma már nem lehet velünk.
Az évek folyamán a szerkesztői és munkatársi gárda is változott. Böszörményi Szabolcs, Darida Zoltán, Demendi Ferenc, Jantó Petneházi István, Joó Imre, Laslavic Tímea, László Árpád, Lukic Andrea, Nagyálmos Ildikó, Nemeşan Enikő, Ordodi Piroska, Pataky Lehel Zsolt, Pataki Zoltán, Pongrácz Mária, Sipos Erzsébet, Sipos János, Spânu Lucian, Szekeres Gábor, Szekernyés Irén, valamennyien hozzájárultak/nak a Nyugati Jelen és a temesi olvasók kapcsolatának elmélyítéséhez. Köszönet érte. És köszönet azoknak a külmunkatársaknak, szervezeteknek, intézményeknek, akiknek nevét hely hiányában ugyan nem tudjuk felsorolni, de hozzáállásukkal, munkájukkal partnereinknek bizonyultak/nak.
Köszönet illeti a laptulajdonos Böszörményi Zoltánt, aki nem csupán a szerkesztőség megszületését tette lehetővé – a lap Temes megyei terjesztésének ötlete is tőle származik –, de számtalan rendezvény, kulturális intézmény támogatásával segítette az itteni magyar közösséget.
És nem utolsósorban köszönet illeti az Olvasókat, akik befogadták és megszerették a Nyugati Jelent, akikért az újság nap mint nap íródik, és akikkel reméljük – minden nehézség ellenére –, tíz év múlva is együtt ünnepelhetünk.
**** A Csiky Gergely Állami Magyar Színház jóvoltából előfizetőink ma ingyenesen tekinthették meg az Ájlávju című musicalt. Az előadás után kisorsoltuk a meghirdetett nyereményeket. A nyertesek: főnyeremény: kétszemélyes wellness-hétvége a ceglédi Aquarell Hotelben – Bárányi Erzsébet, Temesvár – könyvcsomag: Szalai Sándor, Végvár; Bulényi Ferenc, Szentmiklós; Kardos Erzsébet, Temesvár; Gordán Magdaléna, Temesvár; Szűcs István, Szentmiklós; Béres Margit, Temesvár – színházjegy: Vince János, Temesvár; Kiss Sándor, Végvár; Zsamboki Erzsébet, Gátalja – egy-egy palack bor: Toth Anton, Végvár; Magyari László Erzsébet, Temesvár; Boér Dezső, Szentmiklós; Mike Klára, Temesvár; Nyeste János, Zsombolya.
Az ünnepségre és az előadásra holnapi lapszámunkban visszatérünk.
Nyugati Jelen (Arad)

Az Erdély Tv feljelentette a Krónikát a MÚRE becsületbíróságánál
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) becsületbíróságánál tett panaszt a Krónika és annak vezető szerkesztője ellen Szepessy Előd, az Erdélyi Magyar Televízió ügyvezető igazgatója.
marosvásárhelyi székhelyű csatorna ügyvezetője annak megállapítására kéri fel az etikai bizottságot, hogy összeegyeztethetők-e az Újságírói Etikai Kódex előírásaival Rostás Szabolcs március 31-én megjelent vezércikkében, valamint április 8-án a Szepessy közleményére írt válaszában a televízióval kapcsolatban „megfogalmazott állítások és sugalmazások”.
Mint ismeretes, Monopolpénzek című írásában lapunk vezető szerkesztője az Orbán-kormány elszámoltatási biztosának bejelentéséről fejtette ki véleményét, miszerint a magyar állam által a határon túli magyar szervezeteknek nyújtott támogatások ügyében is beindul a kivizsgálás. Ennek keretében a szerző megállapította: „tanulságos volna megtudni azt is, pontosan hány százmillió forint vándorolt át a határon az elmúlt években az RMDSZ által gründolt, a profizmus és a nézettség tekintetében ugyanvalóst nem a szakma csúcsát hódítgató Erdély Tv alapítására, működtetésére”.
Április 8-i Szempont mellékletünkben megjelentetett közleményéhez hasonlóan Szepessy a MÚRE-hoz intézett beadványában is valótlanságnak nevezi a megállapítást, miszerint az Erdély Tv-t az RMDSZ gründolta, azaz hozta létre, megjegyezve: a csatornát a marosvásárhelyi Janovics Jenő Alapítvány mőködteti, amelyet öt magánszemély hozott létre, alapító tagjai között pedig nem szerepel az RMDSZ. (Az alapítvány alapítói: Csép Sándor, Gálfalvi Zsolt, Gáspárik Attila, Markó Béla, Takács Csaba – szerk. megj.)
Az ügyvezető sérelmezi a csatorna nézettségéről közölt véleményt is, mondván: az Erdély Tv nézettségi mutatóit hivatalosan mindeddig nem mérték, viszont „országos, regionális és helyi kábelszolgáltatókkal megkötött egyezményei alapján adása több mint 100 ezer magyar háztartásba jut el országszerte”.
Szepessy Előd annak megállapítására kéri a MÚRE-t, hogy Rostás Szabolcs írásai vétettek-e az etikai kódexben foglaltak ellen, mely szerint „Az újságíró (…) írásban, műsorban szándékosan vagy gondatlanságból valótlanságot nem állíthat, köteles a munkájához felhasznált adatokat, tényeket az adott helyzetben elvárható gondossággal ellenőrizni”.
Krónika (Kolozsvár)

MÚRE: nem etikus Szepessy panasza a Krónika ellen
Felmentette a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) etikai bizottsága a Krónika vezető szerkesztőjét a Szepessy Előd, az Erdélyi Magyar Televízió ügyvezető igazgatója által megfogalmazott vádak alól. A marosvásárhelyi székhelyű csatorna ügyvezetője annak megállapítására kérte a MÚRE becsületbíróságát, hogy összeegyeztethetők-e az Újságírói Etikai Kódex előírásaival Rostás Szabolcs március 31-én megjelent, Monopolpénzek című vezércikkében, valamint április 8-án a Szepessy közleményére írt válaszában a televízióval kapcsolatban „megfogalmazott állítások és sugalmazások”.
A MÚRE döntése itt olvasható.
Az indoklás szerint a Monopolpénzek című írás olyan publicisztika, amelyben a szerző elmondja véleményét és kételyeit, anélkül, hogy ténynek állítaná be. Az újságírónak a sajtószabadság és -etika szellemében joga van véleményét elmondani, még akkor is, ha az érintettek ezt nehezményezik, vagy nem értenek vele egyet.
„Az újságíró, és különösen a felelős újságíró dolga a kételyek és vélemények nyilvánosságra hozása. Mivel a replika jogán a Krónika helyt adott Szepessy Előd sajtóközleményének, ezzel teljesítette az Etikai Kódex előírásait. Ugyanakkor azt is meg kell állapítanunk, hogy a Rostás-cikk az Erdélyi Tévét csak mellékesen említi” – szerepel a határozatban, amely emlékezteti az érintetteket a következő közös etikai alapelvekre is: „Őrizni kell a sajtó szabadságát, az újságírói függetlenséget és pártatlanságot a tulajdonossal szemben is, akár magántulajdonosokról, akár közösségi tulajdonosokról van szó. A tömegtájékoztatási eszköz árucikk, de a benne közölt, újságírótól származó információ nem az informátor, nem az újságíró, nem a tömegtájékoztatási eszközt birtoklók tulajdona, hanem része az állampolgárok alapvető jogainak.”
Az etikai bizottság a továbbiakban megállapítja azt is: Szepessy Előd személyes érintettség okán tett panaszt, ami a testület szerint nem nevezhető etikusnak.
„Közügyekből nem lehet hiúsági kérdést kreálni, mert sajtóetika mezében saját személyes érzékenységet közügyként feltüntetni, ellenkezik a sajtóetikával” – szögezi le a bizottság.
A felek a kézhezvételtől számított tizenöt napon belül halasztó hatályú fellebbezéssel élhetnek, ellenkező esetben a MÚRE alapfokú határozata jogerőssé válik.
Kapcsolódó cikkek
Monopolpénzek
.
Sajtóközlemény: Azonnali közlésre!
.
Válasz Szepessy Elődnek: A hír szent, a vélemény szabad
.
Az Erdély Tv feljelentette a Krónikát a MÚRE becsületbíróságánál
Krónika (Kolozsvár)

Erdély szívében
A politika változó hullámverésén túl létezik a szellemi-kulturális értékek igazi Magyarországa.
Az ÚMSZ olvasói bizonyára észrevették: az utóbbi években a magyar kulturális értékeknek a magyar államhoz kapcsolódó, úgymond hivatalos és intézményes terjesztésével Romániában két intézet is foglalkozik.
A bukaresti Magyar Kulturális Intézet elsősorban román nyelvű közegben segíti elő a magyar kulturális értékek bemutatását, a sepsiszentgyörgyi központú, meglehetősen hosszú nevű, de jóval kisebb személyzettel rendelkező intézménynek viszont más a feladatköre.
A Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központját ugyanis azzal bízták meg, hogy a magyar-magyar kulturális kapcsolatokat ápolja, azaz a magyarországi és az erdélyi szálakat fonja szorosabbra. „Kösse össze a kultúra azt, amit a politika szétválasztott, hogy a jövőben megértsük és ne félreértsük egymást. Közös a nyelvünk, közös a kultúránk, de árnyalatnyi különbségek, máshová tett hangsúlyok zavarhatják, bonyolíthatják a kapcsolatokat, így néha valóban szükség volt és szükség van a kultúra közvetítő nyelvére”.
Ezt a két utóbbi mondatot már Hadnagy Miklóstól, a sepsiszentgyörgyi központ vezetőjétől és egy olyan, szerkesztésében és nyomdai kivitelezésében is rendkívül elegáns kiadványból idéztem, amely a napokban jutott el hozzám és összefoglalja az utóbbi öt esztendőben, kifejtett munkájukat.
Érdemes megemlíteni néhány számot, noha nem ez a lényeg. A központ, nem jelképesen, hanem működőképesen kialakított erdélyi kapcsolatrendszerének köszönhetően, az elmúlt években, harmincegy erdélyi település 112 helyszínén több mint négyszáz rendezvényt tartott, de mint mondottam, nem az összefoglaló adatok a legfontosabbak, hanem ami mögöttük vagy éppenséggel – előttük van. A tartalom.
Azokban az esztendőkben ugyanis, amikor az őstörténeti álmítoszok hirdetőitől a kézrátétellel gyógyító táltosokig oly sok hamis próféta járta és járja be Erdélyt, amikor a hazájukban már elfelejtett, beporosodott együttesektől és énekesektől kezdve a magyarországi tévécsatornák botrányhőseivel bezárólag, majd mindenki itt szerette volna vagy szeretné újra eladni magát, akkor ez a központ megmutatta, felmutatta, hogy mit is jelentenek az igazi magyar kulturális-szellemi-alkotói értékek.
Emlékezzünk csak vissza azokra a napokra, amikor Brassainak, Robert Capának és társainak, azaz a világhírű magyar fotográfusoknak a munkáit mutatták be, igazi közönségsikerrel. Vagy amikor az idén Prima Primissima díjas Kubinyi Anna székelyföldi motívumokból ihletődött, Belgiumtól Indiáig jól ismert textíliái sorakoztak az erdélyi kiállítótermekben. Vagy amikor a legismertebb jelenkori magyarországi írók, előadóművészek, a szakmájukat valóban a tudomány eszközeivel művelő történészek tartottak előadásokat majd mindenhol ugyancsak szépszámú közönség előtt.
És ez csupán tevékenységük egyik vonulata volt, hiszen több, nem hagyományos szálon is segítették az erdélyi magyar kultúrát. Székelyföldi közművelődési szakemberek találkozóját szervezték meg, nem is egyszer, erdélyi magyar képzőművészek és előadóművészek kiállításainak, fellépéseinek a megtartását segítették, sőt még a Brassói Lapok első főszerkesztőjére, Veszely Károlyra emlékezve és emlékeztetve a MÚRE-vel együtt sajtódíjat is összehoztak.
Egy darab Magyarország – Erdély szívében. Ezt a címet viseli az összefoglaló kiadvány, és azt hiszem, a központ éléről a napokban távozó Hadnagy Miklósnak és munkatársának, élete párjának, Hadnagy Piroskának az lehet a legnagyobb elégtétele, hogy visszaadták a bizalmat az erdélyi magyar értelmiség számára: igenis, a politika változó hullámverésén, a média szó- és képzuhatagain túl létezik a szellemi-kulturális értékeknek az az igazi Magyarországa, amelyre mindig fel lehet nézni, ahová mindig érdemes fordulni, ahonnan mindig erőt lehet meríteni, ahol nem a baloldali, a jobboldali, a konzervatív, nemzeti, liberális és más címkézés számít, hanem mindaz, amit a művészet, a művelődés az ember javára és csodálatára megteremtett. Alighanem ezt nevezhetjük a lehető leghatékonyabb és valóban időt álló koordinációnak, hiszen ez a Magyarország mindig ott van és ott is marad Erdély szívében.
Székedi Ferenc
Új Magyar Szó (Bukarest)

Megszűnik az Ady Endre Sajtókollégium
Igen elégedettek voltak a látottakkal (a csernátoni Haszmann Pál Múzeum gyűjteményével) és a hallottakkal (ifj. Haszmann Pál tárlatvezetésével) az egész Erdély területéről összesereglett, valamint az anyaország határain túlról itt vendégeskedő magyar újságírók.
Az elmúlt hét végén a közeli Tatrangon tartotta közgyűlését a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE), s egyúttal soros ülését a Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciója. A MÚRE úgy döntött, bezárja az általa Nagyváradon működtetett Ady Endre Sajtókollégiumot. A tizenhét éve alapított tanintézmény hiánypótló volt, padjaiból számos neves újságíró került ki, de mára annyira bővült az egyetemkínálat, hogy nem indokolt a külön sajtókollégium fenntartása. A résztvevők megemlékeztek a száztíz éve született Kacsó Sándorról, akinek munkásságát Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője méltatta, s Csernáton mellett meglátogatták Gábor Áron eresztevényi sírját, a prázsmári templomvárat és a Szent Anna-tavat. (Szekeres)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bizonytalan a nagyváradi sajtókollégium jövője
Eltérően nyilatkozik a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium további működtetésének szükségességéről a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) és az oktatási intézet vezetője.
Míg a MÚRE legutóbbi, hétvégi közgyűlésén elhangzott, nincs többé szükség a sajtókollégium működtetésére, mivel az újságírói pálya iránt érdeklődők mára inkább egyetemekre jelentkeznek, Szűcs László igazgató szerint ősszel még biztosan szerveznek felvételit. Karácsonyi Zsigmond, a MÚRE elnöke a Krónikának elmondta, abban a formában, ahogy eddig működött, a váradi sajtókollégium túlhaladottá vált, ezért nem érdemes újabb évfolyamot indítani az új tanévben. Mint mondta: az utóbbi években egyre több újságírói vagy médiával kapcsolatos egyetemi szintű képzés indult az országban, és a szakmában egyre nagyobb követelmény a felsőfokú végzettség. Az elnök azt is hozzátette, a sajtókollégium indulásakor, a kilencvenes években még hasznos intézmény volt, hiszen sok olyan, már akkor újságíróként dolgozó, más szakon végzett kolléga tanult ott, aki mai napig a szakmában dolgozik.
Most azonban inkább az újságíró szakos egyetemi hallgatók számára gyakorlati útmutatással szolgáló mentori rendszer kialakítását tervezi a MÚRE, az elnök elképzelései szerint pedig ezek a továbbképzések szintén az egyetemi városokban működnének. Szűcs László igazgató szerint az iskolát mindenképpen tovább kell működtetni, immár saját forrásból, illetve pályázatok révén. Az újságíró a Krónikának elmagyarázta: akár jobb pályázati lehetőségek mellett is működhetne tovább a sajtókollégium, ha a MÚRE leveszi a kezét róla. Eddig ugyanis Marosvásárhelyen volt bejegyezve az intézmény, így például a Bihar Megyei Tanács kiírásaira nem is pályázhatott. Szűcs László úgy véli, a felsorolt szakmai okok mellett anyagi megfontolásból zárná be a kollégiumot a MÚRE, az utóbbi évben ugyanis a magyarországi pályázati forrásokból már nem kapott pénzt az iskola. Az egyesülettel ápolt szakmai kapcsolatot mindazonáltal nem szeretné megszakítani az igazgató: mint mondta, számít arra, hogy a szövetség képviselteti magát a záróvizsga-bizottságokban. Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Kárpát-medencei magyar újságírók: most Brassóban találkoztak
Brassó-Tatrang (Erdély) – Június 17-én és 18-án a Brassó melletti Tatrang településen tartotta idei első találkozóját a Kárpát-medencei Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója, amelynek a házigazdája a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete volt, és amelyen részt vettek a Horvátországi Magyar Újságírók Szövetségének a képviselői is.
A Kárpát-medencei magyar újságírók idei első találkozójára a Brassó melletti Tatrangon került sor, ahol a Magyar Újságírók Romániai Egyesületével (MÚRE) tartottak egy közös tanácskozást, amelynek témája a Közösségteremtő sajtó – Hagyomány és újítás volt.
A tanácskozást Karácsonyi Zsigmond, a MÚRE elnöke nyitotta meg, majd bemutatta a Vajdaságból és Horvátországból érkezett kollégákat.
Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője Kacsó Sándor szolgálata címmel tartott előadást, azt boncolgatva, hogy milyen feladat is hárul az újságíróra. A témához kapcsolódóan Tóth Lívia, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének az elnöke az ottani magyar újságírók szerepvállalásáról, feladatairól beszélt. Elmondta, hogy elsősorban a közösségteremtés, az értékmegőrzés és a hagyományok bemutatása a legfontosabb feladat. Szerinte nagyon fontos lenne, hogy „az újságírók vonuljanak ki a politikából”. Majd Kriják Krisztina, a Horvátországi Magyar Újságírók Szövetségének az elnöke elmondta, a kisszámú magyar közösségben a horvátországi magyar újságírónak nemcsak a szakmai feladatokat kell ellátnia, közösségi szerepet is vállalnia kell, majd olyan kérdéseket vetett föl, amelyek nemcsak a horvátországi, hanem az egész Kárpát-medencei írott sajtót érintik. A romániai magyar kollégák érdeklődve hallgatták a beszámolókat, amelyek aztán élénk eszmecserét indítottak el.
Karácsonyi Zsigmond a szervezők nevében lapunknak elmondta, azért is fontosnak tartotta a közös tanácskozást, hogy kollégái is megismerjék, betekintést nyerjenek a Kárpát-medence más régióiban dolgozó újságírók munkájába, az ottani médiák helyzetébe.
A tanácskozás mellett a csodálatosan szép Brassóval és környékével is megismerkedhettünk, amiről valamelyik következő számunkban bővebben is beszámolunk.
Micheli Tünde
Új Magyar Képes Újság (Eszék)

Smaranda Enache nem lép vissza
Semmiként nem tesz le Smaranda Enache arról, hogy 2012-ben függetlenként versenybe szálljon Marosvásárhely polgármesteri tisztségéért. „Legyen tiszta: nem lépek vissza egyetlen magyar jelölt vagy az őt támogató politikai alakulat kedvéért sem. Még akkor sem, ha a hetek óta folyó érzelmi zsarolás fokozódik. Bizonyos személyek ugyanis azt próbálják elhitetni velem és a választókkal, hogy én megosztanám a magyar közösséget. Ez egyszerűen politikai infantilizmusra vall” – utasította vissza a vádakat a Krónika megkeresésére az ismert emberjogi harcos, aki már néhány hónappal ezelőtt bejelentette indulási szándékát.
Annak ellenére, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt már több nevet felemlegetett, Jakab István EMNT-elnök pedig egyenesen kizártnak nevezte, hogy leendő pártja egy román nemzetiségű jelöltet támogasson, a város magyarsága nem feledkezett meg arról a személyről, aki 1990-től errefelé, számos magyar politikust megszégyenítő módon, kiállt a kisebbségek jogaiért. „Nagyon sokan Smaranda Enachéban látjuk azt a személyt, aki képes legyőzni a jelenlegi polgármestert és az általa képviselt és felkarolt klikkrendszert” – jelentette ki a Krónikának Kincses Előd. Az ügyvéd-politikussal azonos véleményt képvisel jó néhány magyar értelmiségi, olyanok, akik az elmúlt hetekben különböző, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete, majd az EMNT által szervezett nyilvános fórumon hallatták hangjukat.
„Azt szeretném, ha a magyar politikai pártok összefognának és támogatnának. Azt is el tudnám képzelni, hogy a jelenlegi városvezetés leváltásában érdekelt Nemzeti Liberális Párt is mögém sorakozzon fel” – adott hangot reményeinek a Pro Europa Liga társelnöke. Románia egykori finnországi nagykövete belátta, hogy normális körülmények között teljesen természetesnek tűnik, hogy minden párt ragaszkodjon a saját jelöltjéhez. „A demokráciában tökéletesen megérteném a politikusok makacsságát, azt, hogy mindenik ragaszkodik a saját jelöltjéhez. De lehetetlen nem észrevenni, hogy Marosvásárhely esete teljesen rendhagyó” – szögezte le. Kérdésünkre, hogy a kisebbségi jogokért folytatott húszéves küzdelme után nem érte-e hideg zuhanyként a magyar szervezetek és főként az EMNT ellenállása, Smaranda Enache nemmel válaszolt. Szerinte a jövő évi helyhatósági választásokig mindhárom párt kinövi „a mostani politikai infantilizmusát”, és belátja, hogy az ő személye jelenti a legnagyobb garanciát a polgármesteri szék visszaszerzésére.
„Évekkel ezelőtt a kolozsvári RMDSZ-ben is volt annyi bölcsesség, hogy amikor Gheorghe Funar megbuktatása volt a tét, nem indított saját jelöltet. Én nem mondom, hogy Dorin Florea egy Funar lenne, de mind gazdasági, mind művelődési vagy társadalmi szinten pontosan úgy lezüllesztette ezt a várost, akár Kolozsvár volt polgármestere” – vélekedett a nemrég Európai Polgár díjjal kitüntetett PEL-elnök.
Felvetésünkre, hogy ellendrukkerei leginkább azzal támadják, hogy semmiféle közigazgatási tapasztalattal nem rendelkezik, Smaranda Enache azzal érvelt, hogy a városházán több száz szakember dolgozik, akinek pontosan az a feladata, hogy igazgassa a települést. „Tapasztalatom nincs, de egy tiszta, a mostani maffiózó típusú városvezetéstől teljesen eltérő vízióm van. Olyan polgármester szeretnék lenni, mint egy évszázaddal korábban volt Bernády György. A város nagyköveteként járni a világot, pénzt szerezni, és öregbíteni Marosvásárhely hírnevét. Nem akarok tizenvalahány órákat a hivatalban tölteni, és politikai intrikákat szőni” – fejtette ki lapunknak Smaranda Enache. Példaként a szintén civilként pályára lépő Klaus Johannist hozta fel, akit matematikatanárként választottak meg, és aki Európa kulturális fővárosává futtatta fel a ma is rendkívül dinamikusan fejlődő Nagyszebent. Amint arról lapunkban korábban beszámoltunk, az EMNT az RMDSZ-es Vass Leventét indítaná a polgármesteri tisztség megszerzéséért folyó küzdelemben, az egészségügyi minisztériumi tanácsost az MPP is hajlandó lenne támogatni. Az RMDSZ még nem nevezett meg egyetlen potenciális jelöltet sem, mint nyilatkozták, a választmány fog ebben a kérdésben döntést hozni.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

A Communitas esete a magyar sajtóval
Szinte észrevétlenül jelent meg a napokban a Communitas Alapítvány tavaszi kiírásának az eredményhirdetése. A kuratóriumok hozták formájukat, különösebb meglepetést nem okoztak. Az RMDSZ holdudvarához tartozó, vagy hozzájuk közel álló szervezetek idén is taroltak. Az alapítvány által kezelt lejmilliók kis hányadát nyilvános pályázati úton elosztó kuratóriumok hűek maradtak önmagukhoz: ahogyan eddig is, tették „kötelességüket”, és kirostálták a nem oda való, a más magyar pártok irányába elcsángáló delikvenseket.
Lévén, hogy idén egy-két ellenzéki napilapnak is hullattak némi morzsát, nagy felhajtás nem volt a Communitas örökös visszaéléseinek ügyében. Az meg bizonyára sokaknak nem tűnt fel, hogy a százszázalék RMDSZ-ellenőrzés alatt álló heti- és havilapok, vagy más időszakos periodikák kuratóriumában az RMDSZ-monopóliumot legkeményebben bíráló Erdélyi Napló, Polgári Élet vagy Erdélyi Gazda idén sem kapott egy banit sem.
Érdemes néhány szót szólnom a sajtótámogatások ügyéről, már csak azért is, mert a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének igazgatótanácsi tagjaként az előző években nekem is szerepem volt abban, hogy a napilapok által megpályázható nyilvános sajtótámogatások megítélésében az újságírószakmának is beleszólása legyen. Elértük, hogy hosszas kirekesztés után nem csak a Krónika, hanem a két, ellenzéki hangvételű megyei napilap, a Háromszék és a Reggeli Újság is támogatásban részesülhessen.
Ha jól számolom, a MÚRE képviseletében összesen három ilyen kuratóriumi ülésen vettem részt. Ha már a jobboldali sajtó részéről egymagamban voltam ott, valamit mozdítani próbáltam. Napilap számára jelképes összeg a megítélt évi 10 000-20 000 lej, mégis jó volt tudni, hogy a Reggeli Újság vagy Krónika részére nem volt kis siker keresztülvinni ezeket a döntéseket.
A párhuzamos sajtókuratóriumban viszont ez a fajta szakmai egyeztetés már nem működött. Itt a Communitas Alapítvány hozta hagyományos formáját: mindig hithű RMDSZ-katonák osztották az erdélyi magyarság pénzét, így természetesen szóba sem jöhetett, hogy az RMDSZ-vonaltól eltérő lapok részesüljenek támogatásban. Persze, mindig akadt egy-két kuratóriumi tag, aki azért rákérdezett, hogy az Erdélyi Napló például kaphat-e pénzt? A kétezres évek végéig ez úgy működött, hogy Markó Béla tudatta a nagyérdemű kuratóriummal, kik vannak tiltólistán. Az Erdélyi Napló néhány más lappal együtt hosszú éveken át a lista oszlopos tagja volt. Aztán kis erdélyi világunk változott, és az RMDSZ egyezkedésre kényszerült Tőkés Lászlóval. Ettől persze az RMDSZ-csúcs nem változott meg, de hirtelen, szemszúrásból eltűnt a virtuális lista. Tíz év után így eshetett meg, hogy az Erdélyi Napló 2009-ben egyszer csak kereken 5 000 lejt kapott, nagyjából annyit, mint egy községi polgármesteri hivatal faliújságja. Összehasonlításként írom, hogy az RMDSZ egyik szócsöveként elhíresült Erdélyi Riport hetilap abban az évben az általunk kapott összeg több mint hatszorosához jutott hozzá.
Amikor RMDSZ-tisztségviselőknek panaszkodtunk a méltánytalan pénzosztásról, válaszuk rendszerint az volt: miért nem megyünk Tőkés Lászlóhoz vagy Szász Jenőhöz pénzt kérni? Az természetesen egyikük fejében sem fordult meg, hogy a szétosztásra kerülő pénz nem valamiféle RMDSZ-mágnás személyes vagyona, hanem a romániai magyarság adólejeiből megítélt támogatás.
Az RMDSZ pénzosztó kuratóriuma semmit nem hajlandó saját hibáiból tanulni. Úgy tűnik, idén a kuratóriumokban ismét „listás szavazás” folyt. A Communitas ismétli önmagát, akár a történelem. Miközben a magyarországi kormányváltás rendre mindent kihúzott az RMDSZ alól, a figyelmeztetés nem elegendő. Ugyanott folytatják, mintha mi sem történt volna.
átvette Makkay József blogjából, 2011. május 23
Erdélyi Polgár /Az MPP Kolozs megyei lapja.

Horvátországban tanácskoznak a külhoni magyar újságírók
Horvátországban, Eszéken tartja soros tanácskozását a külhoni magyar újságírók egyesületének konvenciója, amelyen a romániai magyar újságírók képviselete is részt vesz.
A kétnapos tanácskozásra már elindult a MURE küldöttsége is. Karácsonyi Zsigmondot, a MURE elnökét útközben érte el telefonon Antal Erika:
- Évente egy-két alkalommal találkozunk, amikor megbeszéljük közös gondjainkat, különös tekintettel a mostani nehéz gazdasági helyzetre, és arra is, hogy az anyaországi támogatások megcsappanása milyen helyzetbe állította a szerkesztőségeket, az újságíró kollégákat. - Mit vártok ettől a tanácskozástól?
- Mi egy magyar szellemiségű európai színvonalú újságírást szeretnénk megteremteni… (…)
Marosvásárhelyi Rádió. Erdély.ma

A kisebbségi sajtó jelene és jövője
A Kárpát-medencei országok közszolgálati médiumait érintő változásokról, a magyarországi támogatási rendszer átszervezéséről és az említett folyamatoknak a Magyarország határain kívüli magyar média helyzetére gyakorolt hatásáról tárgyalt a múlt hét végén Pélmonostoron megtartott gyűlésén a Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciója. A tanácskozáson a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete mellett vajdasági, muravidéki, felvidéki és horvátországi szakmai szervezetek képviselői voltak jelen.
A kisebbségi sajtó jelenét és jövőjét taglaló tanácskozás házigazdája a Horvátországi Magyar Újságírók Szövetsége volt. A magyarországi közmédia új arcát mutatta be Cserháti Ágnes, az MTVA kommunikációs igazgatóhelyettese, a határok nélküli közszolgálati média igényeiről és lehetőségeiről Havasi János, az MTVA kabinetvezető-helyettese, a határon túli magyar kapcsolatok különmegbízottja beszélt.
A tanácskozás végén a KMÚEK zárónyilatkozatot fogadott el, amelyben leszögezi:
1. A Kárpát-medencei tömegtájékoztatásban lejátszódó legújabb folyamatok, amelyek tovább gyengítik a kisebbségi sajtó pozícióját és esélyegyenlőségét, ismételten bebizonyították, hogy a külhoni magyar sajtó küldetésének szavatolása és sokasodó gondjainak megoldása érdekében az eddiginél is fontosabb a határon túli újságíró-egyesületek szakmai és érdekvédelmi összefogása. A problémákról kialakított közös álláspontokról folyamatosan tájékoztatni kell a döntési pozícióban levő állami, kormányzati és civil szervezeteket. Az öt éve működő konvenció tagszervezetei ezért megbízták a KMÚEK egyeztető testületét, hogy a lehető legrövidebb időn belül kezdeményezzen párbeszédet az Országgyűlés és a magyar kormány képviselőivel a külhoni magyar sajtó gondjairól.
2. A tanácskozáson jelen levő magyarországi kollégáknak köszönhetően a KMÚEK részletesen tájékozódott a magyar közszolgálati elektronikus média átszervezésének okáról, folyamatáról és céljairól. A felmerülő dilemmák kapcsán megfogalmazódott az az igény és készség, hogy azokban a kérdésekben, amelyek közvetlenül is befolyásolják a külhoni magyar közösségek tájékoztatását, a magyar közszolgálati médium vezetői kérjék ki és vegyék figyelembe a külhoni magyar újságíró-egyesületek szakmai véleményét is.
3. A KMÚEK üdvözölte és példaértékűnek minősítette a magyar közszolgálati elektronikus médium képviselőinek a kezdeményezését, hogy a külhoni szakmai szervezetekkel karöltve képzési és továbbképzési lehetőséget biztosít a külhoni magyar újságírók, szerkesztők, bemondók és lektorok számára. A továbbképzés első kísérleti szakasza már októberben megkezdődik, a képzéssel kapcsolatos részletes tervet pedig a KMÚEK illetékesei a Gyergyószárhegyen megtartandó következő tanácskozáson fogják véglegesíteni. A pélmonostori értekezlet résztvevői szerint az ilyen szakmai műhelyeket, amelyek nagymértékben elősegíthetik a külhoni magyar média minőségének a javítását, a jövőben állandó gyakorlattá kell tenni, és megvalósításához stabil támogatási forrásokat kell biztosítani.
4. A KMÚEK tagszervezetei sajnálkozással vették tudomásul a tényt, hogy a Kossuth Rádió tovább csökkentette műsorának középhullámú sugárzását. A döntést a külhoni magyarság jelentős részének anyanyelvű tájékoztatása sínyli meg. A KMÚEK ezért szorgalmazza, hogy vizsgálják felül a kérdéses döntést, ezenkívül pedig vegyék fontolóra a világhálón sugárzott MR 7-es csatorna népszerűsítését is.
5. A KMÚEK tagszervezetei megállapodtak abban, hogy a Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciójának következő évi közgyűlését a Vajdaságban tartják meg.
A kezdetektől napjainkig
A tanácskozás keretében könyvbemutatóra is sor került: Kontra Ferenc Horvátország magyar irodalma – A kezdetektől napjainkig című kötetét ismerhették meg a résztvevők, amely elsőként próbálja egy kötetbe fogni a horvátországi magyar irodalmat.
Maga a szerző így vall a kötetről: – Mintha egy regény hősei lennének ebben a könyvben, együtt kavarognak ugyanabban a térben, furcsa módon életre kelnek, függetlenül attól, hogy mikor éltek, elképzelem őket. Van, akiről többet tudok, van, aki szinte teljesen árnyékban marad. Ki mondaná meg, mit lehet teljesnek tekinteni ott, ahol részleteiben sem állt össze a kép soha. Most már évtizedeket tesz ki, ahogyan rakosgattam össze a mozaikkockákat, hogy a kép mégis minél árnyaltabb legyen. Azt veszem észre, hogy mégis mindig valami újjal gazdagodik a gyűjtemény, és még nagyon sokáig lehetne folytatni, csakhogy akkor sohasem lenne belőle könyv. Valamikor pontot kell tenni, ha még lesznek is, akik ezután jönnek elő az árnyékból, még ezután kerülnek elő művek, melyek helyet követelnek maguknak. Népújság (Marosvásárhely)

Az MTVA újságíró-továbbképzései Vajdaságban és Erdélyben
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületével és a Magyar Újságírók Romániai Egyesületével közösen újságíró-továbbképzést szervez. A hétvégi kurzusnak ebben az évben Bácsfeketehegy és Marosvásárhely ad otthont.
A határon túli újságírók munkáját a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap novemberben hétvégi továbbképzésekkel segíti. A tanfolyamok társszervezője a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) és a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete. Az oktatásról a felek a Kárpát-medencei újságíró-szervezetek őszi pélmonostori konferenciáján állapodtak meg. Az első tanulmányi hétvégét a rendezők Bácsfeketehegyen november második hetében, Marosvásárhelyen a hónap negyedik hetében szervezik. Az MTVA neves előadókat kért fel az előadások és gyakorlati foglalkozások megtartására. Az oktatói csapatban az elektronikus médiát Perjés Klára, az MR1-Kossuth Rádió kiemelt szerkesztője és Bereki Anikó, az m2 népszerű határon túli műsora, az Átjáró felelős szerkesztője, valamint Cserháti Ágnes, az MTVA szóvivője képviseli. Ugyancsak az elektronikus újságírók továbbképzését segíti Wacha Imre, nyelvész és Vinczéné Bíró Etelka, beszédtanár. Az írott sajtó munkatársaival Estefán Zsolt, az MTI határon túli magyar ügyek rovatvezetője és Csermák Zoltán, a MTVA határon túli sajtókapcsolatainak felelőse foglalkozik. A kezdeményezők a kurzusokra elsősorban fiatal szakemberek jelentkezését várják. 
„A Kárpát-medencében gondot jelent az újságíró-utánpótlás – indokolja az oktatást Tóth Lívia, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöke. – A sokat megélt, nagy tudású nemzedék lassan-lassan nyugdíjba megy, s magyar nyelvű, felsőfokú újságíró-oktatás nincs a Vajdaságban. A hétvégi együttlétek ugyan nem oldják meg az utánpótlást, de a résztvevők értékes gondolatokkal, s egy nagyon hasznos tréninggel gazdagodva kaphatnak sok-sok használható ötletet további munkájukhoz.”
Erdély.ma

Kormányalkalmazott az Új Magyar Szó felelős szerkesztője
A távközlési és informatikai minisztérium tanácsosaként dolgozik Salamon Márton László, a Bukarestben kiadott Új Magyar Szó (ÚMSZ) felelős szerkesztője. Az újságíró 2010 elejétől, félállásban dolgozik a minisztériumi apparátusban. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) szerint önmagában nem jelent etikai vétséget, ha egy újságíró állami, kormányzati munkakörben is tevékenykedik, csak akkor, ha egyértelmű, hogy újságírói munkájával állami munkaadójának érdekeit részesíti előnyben. Az ÚMSZ egyébként idén március 15-én üres címlappal jelent meg, tiltakozva a sajtószabadság megsértése ellen. A lap jelenleg nehéz anyagi helyzetben van, a munkatársak fizetését 25 százalékkal csökkentették.
Az önmagát „országos közéleti lapként” meghatározó magyar nyelvű napilap felelős szerkesztője az informatikai és távközlési minisztérium honlapja szerint tanácsadóként (consultant) dolgozik a szaktárcánál. A minisztérium egyik államtitkára az RMDSZ-es Moldován József.
Salamon Márton Lászlót pénteken nem sikerült telefonon elérnünk.
Moldován József államtitkártól megtudtuk, Salamon 2010 elejétől alkalmazottja a távközlési minisztériumnak, Moldován szerint tanácsosként (consilier). Feladatai közé tartozik a lapszemlék készítése, valamint olyan dokumentumok lefordítása románról magyarra, illetve magyarról románra, amelyek „fontosak a magyar közösség szempontjából” – magyarázta Moldován. Az államtitkár a Krónika kérdésére azt is elmondta, az állás nem feltételez fizikai jelenlétet, Salamon félállásban, napi négy órás munkaidővel, távmunkaként teljesíti kötelezettségeit.
Az RMDSZ nemrég megújult honlapján Salamon neve nem szerepel a távközlési és informatikai minisztérium tanácsosainak listáján.
A Krónika egyébként úgy tudja, hogy Salamon Márton László nem az egyetlen ÚMSZ-újságíró, aki állami alkalmazásban áll.
A minisztérium honlapján három vagyonnyilatkozata szerepel Salamonnak – megtekinthetők az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) internetes oldalán is –, az elsőt 2010 március 24-én nyújtotta be. A legutóbbi, idén májusban kitöltött nyilatkozata szerint az ÚMSZ felelős szerkesztője 3251 lejes éves fizetést kapott a távközlési minisztériumtól.
Salamon a napilapot kiadó Scripta Kiadótól 16788 lejt kapott fizetésként, 37052 lejt pedig szerzői jogi szerződés alapján. A Román Televízió Társaságtól Salamon 1147 lejt kapott 2010-ben, idén májusi vagyonnyilatkozata szerint.
Salamon felesége szintén állami alkalmazott, Salamon-Paven Rodica Elisabeta a pénzügyminisztérium tanácsosa, munkájáért 2010-ben 62993 lej fizetést kapott.
MÚRE-elnök: ez önmagában nem összeférhetetlenség
A Krónika megkereste a Magyar Újságírók Romániai Egyesületét (MÚRE) – amelynek Salamon is tagja – annak kapcsán, hogy van-e valamilyen újságíró-etikai vetülete annak, hogy aktív újságíró egyidejűleg kormányzati állást is betölt. Kérdésünket arra alapoztuk, hogy a MÚRE Etikai kódexének 4. paragrafusa szerint „a szakma gyakorlása közben, a közhatóságokkal vagy gazdasági, szolgáltatási tevékenységet folytató cégekkel való kapcsolattartásban az újságírónak tilos bármilyen megegyezést kötnie, amely pártatlanságát vagy függetlenségét befolyásolja”.
Karácsonyi Zsigmond, a MÚRE elnöke érdeklődésünkre elmondta: értelmezésükben a kettős szerep önmagában nem jelent etikai vétséget vagy összeférhetetlenséget. A romániai magyar újságíró szervezet Alapszabálya ezzel kapcsolatban annyit köt ki, hogy az összeférhetetlenségi helyzetben levő újságíró nem lehet tagja a MÚRE igazgatótanácsának, vagy becsületbíróságának.
A szervezet Alapszabálya szerint összeférhetetlenségi helyzet az, ha az újságíró „politikai szerepet vállal, vagyis mandátumot nyert politikai szervezetben, fizetett vagy fizetetlen politikai tisztséget tölt be a közigazgatásban, a pártoknál és más politikai szervezetekben, a pártok helyi vagy országos kormánystábjában dolgozik vagy tevékenykedik”.
Karácsonyi szerint az összeférhetetlenségi kritériumok meghatározása során az Etikai kódex és az Alapszabály kidolgozói azt az elvet követték, hogy az újságírói munka akkor inkompatibilis az egyidejűleg vállalt állami tisztséggel, ha konkrétan tetten érhető, hogy az újságíró állami munkaadójának érdekeit követi újságírói munkája során, tehát egyértelmű, hogy ferdít, tényeket hamisít vagy megmásít, illetve állami munkaadóját igyekszik kedvező fényben feltüntetni.
A MÚRE elnöke szerint a Salamon Márton László konkrét esete önmagában nem von maga után semmiféle szankciót vagy elmarasztalást. A MÚRE etikai bizottságának ugyanakkor kötelessége kivizsgálni az esetet megkeresés esetén.
Karácsonyi Zsigmond mindennek kapcsán fontosnak tartja hangsúlyozni: ilyen esetek azért fordulnak elő, mivel a romániai magyar újságírók többségének gazdasági-pénzügyi helyzete más munkák elvégzésére is kényszerítheti őket.
Ugyanakkor azt is hangsúlyozta: azért sem lehet pusztán az állami alkalmazás vagy finanszírozás miatt elmarasztalni újságírókat, mivel léteznek vagy léteztek olyan – főleg megyei vagy regionális – napilapok, amelyek önkormányzati finanszírozással működnek. Karácsonyi példaként említette a Csíkszeredában megjelenő Hargita Népét, amely korábban a Hargita Megyei Tanács kiadásában jelent meg.
A témakezelésében és hangvételében RMDSZ-közelinek tartott ÚMSZ felelős szerkesztője – a lap több másik publicistájával együtt – régóta támadja írásaiban a szövetségen kívüli romániai magyar politikai szervezeteket, idén cikksorozatot írt az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzése körüli állítólagos törvénytelenségektől „Tőkés Párti turpisságok” sorozatcímmel.
A manna.ro portál úgy tudja, hogy az Új Magyar Szó nehéz anyagi helyzetben van, állandó munkatársainak fizetését novemberben 25 százalékkal csökkentették három hónapra visszamenőleg, több munkatárs esetében pedig egyoldalú szerződésmódosítás történt.
A portál azt is megemlíti: Salamon idén többször is cikkezett az ÚMSZ – mint írta: „az egyetlen országos romániai magyar napilap” – nehéz pénzügyi helyzetéről, és arról, hogy a Fidesz-kormány nem támogatta a finanszírozási kérelmeit.
Üres címlappal a sajtószabadságért
Az Új Magyar Szó egyébként idén március 15-én üres címoldallal jelent meg, így szolidarizálva a magyarországi médiatörvény ellen tüntető budapesti demonstrálókkal. A magyar sajtószabadság napján az ÚMSZ több munkatársa vett részt azon a bukaresti akción, amelyet Magyarország bukaresti nagykövetsége előtt tartottak mintegy ötven, zömmel román újságíró részvételével.
Salamon Márton László, a bukaresti akció egyik kezdeményezője – aki akkor már mintegy egy éve a bukaresti kormány alkalmazottja volt – a budapesti demonstráció szervezőinek blogján, videoüzenetben fejtette ki véleményét a sajtószabadsággal és az új magyarországi médiatörvénnyel kapcsolatban.
„A politikusok időnként ellenállhatatlan kísértést éreznek, hogy a sajtót megrendszabályozzák. Én azt hiszem, hogy nagy szerepzavarban vannak. Ez azért szereptévesztés, mert igazából a sajtó dolga ellenőrizni a politikát” – mondja videoüzenetében Salamon.
„A sajtó dolga a közvélemény számára képet adni arról, és elszámoltatni a választottakat azzal, amit ígértek és amit tesznek. Ez most valahogy úgy van, minthogyha a bűnöző igazoltatná a rendőrt. Ezt próbáljuk mi elmondani itt Bukarestben a Magyar Nagykövetség elé szervezett tüntetésen” – fogalmaz az ÚMSZ felelős szerkesztője.
Fall Sándor
Krónika (Kolozsvár)

Erdely.ma: idegen tollak
Más lapok tollaival ékeskedik és szerez olvasókat magának tíz év óta az Erdely.ma honlap, amely általában élő linkkel való hivatkozás nélkül (sok esetben bármiféle hivatkozás nélkül is) vesz át anyagokat más médiumoktól.
A Román Sajtóklub Becsületbizottsága 2005. november 5-én, a honlapok „elburjánzásakor” szembesült először az internetes tartalmak szerzői jogi kérdéseivel. Akkor leszögezték: „szövegeket csak maximum 500 jel terjedelemben lehet átvenni, de csak akkor, ha ez kevesebb, mint az átvett cikk fele. Minden átvételkor kötelező feltüntetni az adatok forrását, hogy az olvasó az adott honlapon keressen rá arra a tartalomra, amely érdekli”.
Olvasó mellett pénzt lopnak
„Úgy gondolom, akinek nem tetszik, ha tőle veszünk át anyagokat, az szóljon” – érvelt lapunknak Kovács P. Csaba, az erdely.ma főszerkesztője. Elmondása szerint korábban „az egyik nagy hátterű internetes rádió egyenesen az ügyvéddel kerestette meg a szerkesztőséget”. „A források többségének megfelel, ha egyértelműen hivatkozunk rájuk. Akiknek nem, azok elmondják, hogy ők hogy szeretnék, és általában megtaláljuk a mindkét fél számára megfelelő megoldást” – magyarázta a főszerkesztő.
„Egyébként ki nem vesz át anyagot a másiktól a mai világban?” – adott magyarázatot az erdely.ma stratégiájára Kovács. Mint mondja, van olyan nyomtatott lap, amelyik lapzárta után átküldi a honlapnak a cikkeit, ők a médiapartnerek, akikre élő linkkel hivatkoznak, és a logójukat is feltüntetik az oldalon.
„Teljes terjedelmében átvett anyag esetén kevés, ha pusztán forrásként, link nélkül említik meg az újságot, mert ezzel nem csupán olvasókat lopnak, hanem pénzt is. A potenciális reklámozókat ugyanis nem a weboldal tartalma, hanem annak látogatottsága érdekli” – magyarázta az Új Magyar Szó internetes felületéért, a Maszol.ro-ért felelős Vásárhelyi-Nyemec Réka. A webszerkesztő szerint el kell dönteni, hogy valaki lapszemléző portált működtet, és vállalja az azzal járó arculatot, mint például a Hirkereso.ro, vagy pedig saját tartalommal áll elő. Az erdely.ma ugyanis úgy tesz, mintha hírportál lenne, így „adja el magát”, pedig nem egyéb lapszemleoldalnál.
MÚRE: szabályra van szükség
„Engem is zavar, hogy a Népújság cikkei, szelektálva, rámutató link nélkül jelennek meg az Erdely.ma honlapján” – jelentette ki az üggyel kapcsolatban megkeresésünkre Karácsony Zsigmond, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke, aki „civilben” a marosvásárhelyi Népújság főszerkesztő-helyettese. „Szükségesnek tartom, hogy az újságírószervezet – a honlapok szerkesztőivel, főszerkesztőivel együtt – rövid időn belül kidolgozzon egy olyan szabályzatot, amely összhangban van a szerzői jogok védelmével, hogy az ilyen eseteket megelőzhessük” – szögezte le Karácsonyi. Hozzátette: a lehető legjobb megoldás egyébként az lenne ebben az esetben, ha azok a honlapok, amelyek teljes egészében vesznek át más anyagokat, egy összefoglaló után beillesztenék az adott cikkre mutató linket. „A link beillesztése azért bír különös fontossággal, mert az ilyen átvételeknek jelentős gazdasági vonzata is van, ugyanis a reklámozó annak függvényében köt szerződést, hogy az adott oldalnak milyen a látogatottsága” – hangsúlyozta Karácsonyi Zsigmond is.
F. I.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Ismét kivesézték a beszélő sajtót
A romániai magyar audiovizuális sajtó nyelvhasználati sajátosságait vizsgáló jelentést mutattak be a marosvásárhelyi Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatói és diákjai, akik második alkalommal elemezték a rádiós és televíziós műsorokat.
„Ezúttal is ugyanaz volt a kutatók célja, mint egy évvel ezelőtt: a nyelvi tudatosság ébrentartása, nem pedig büntetések kicsikarása” – jelentette ki a jelentést megelőző sajtótájékoztatón Szász Attila, az Országos Audiovizuális Tanács nemrégiben leköszönt tagja. A Marosvásárhelyi Rádió megbízott főszerkesztő-helyetteseként tevékenykedő médiaszakember szerint nagy szükség van az „ilyen és ehhez hasonló munkákra, amelyeknek eredményei remélhetőleg pozitív hatással lesznek a médiára”. Az elemzett sajtóorgánumok között szerepelt a közszolgálati rádió bukaresti, marosvásárhelyi, kolozsvári és temesvári stúdiói, a Gaga Rádió, Paprika Rádió, Sepsi Rádió, City Rádió és Erdély FM, illetve a közszolgálati televízió magyar nyelvű stúdiói és az Erdélyi Magyar Televízió. Karácsonyi Zsigmond, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke dicséretes kezdeményezésnek nevezte a sajtónyelv monitorizálását, aki szerint az oktatási tevékenység mellett nagyon fontos az olyan kutatás, amely a szakma mindennapjaival foglalkozik.
Pletl Rita, a kutatást koordináló egyetemi tanár a sajtótájékoztatón elmondta, a kutatás során a tendenciák feltérképezésére helyezték a hangsúlyt, nemcsak az egyes hibatípusok rögzítésére. Hangsúlyozta: vannak olyan területek, ahol jóval kevesebb hibát rögzítettek, mint egy évvel ezelőtt, de vannak „visszatérő” hibatípusok is. Ilyenek például a nyelvbotlások, amelyeken szerinte „egy kis odafigyeléssel lehetne javítani”, az igekötők helytelen használata, illetve a román fordításból eredő hibák. A médiajelentés ismertetése után az erdélyi magyar rádiózásról szerveztek kerekasztal-beszélgetést, ahol többek között Gáspár Sándor, valamint Kommer Alois a romániai magyar, illetve német rádiózásról beszéltek.
Antal Erika
Új Magyar Szó (Bukarest)

Szaloniki főkonzullá nevezték ki az Új Magyar Szó felelős szerkesztőjét
Románia szaloniki főkonzuljává nevezte ki kedden a kormány Salamon Márton Lászlót, az Új Magyar Szó című napilap megbízott felelős szerkesztőjét.
A 2005 és 2010 között lettországi és litvániai nagykövetként tevékenykedő Tokay György után újabb két romániai magyar kap diplomáciai megbizatást. Az Ungureanu-kormány tegnap Románia szaloniki főkonzuljává nevezte ki Salamon Márton Lászlót, az Új Magyar Szó megbízott felelős szerkesztőjét, miközben Pataki Júlia volt RMDSZ-es parlamenti képviselő kenyai nagykövet lesz.
A tegnapi kormányülésen elfogadott határozatok szerint Románia visszahívja Görögországból Dumitru Hriţuleac szaloniki főkonzult, akinek megbizatása kilencven napon belül lejár. Utódja, a 42 éves, matematikus- és politológusi végzettségű, jelenleg szociológiából doktoráló Salamon Márton László korábban a kolozsvári Szabadság, majd a Krónika munkatársa volt, 2006 decemberétől néhány hónapig a Bukaresti Zsidó Közösségi Központ igazgatójaként tevékenykedett, 2007-ben pedig kinevezték az Új Magyar Szó főszerkesztőjévé.
Az utóbbi két évben a távközlési és informatikai minisztérium alkalmazottjaként, tanácsosként is dolgozott. Tagja a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének, elnöke a zsidó közösségi projektekkel foglalkozó Haver Egyesületnek. A 49 éves, jogi diplomát a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen szerzett Pataki Júlia 2000 és 2004 között volt bukaresti listán megválasztott parlamenti képviselő, azelőtt az RMDSZ-frakció szakértőjeként, valamint az egészségügyi minisztérium tanácsosaként dolgozott, a szövetségben pedig betöltötte a bukaresti szervezet ügyvezető elnöki posztját.
Az elmúlt időszakban az Európai Parlament, az ENSZ és különböző amerikai és európai intézmények, civil szervezetek megbízásából Irakban és Szomáliában teljesített szakértői feladatokat. Pataki Júlia kinevezését tegnap 19 igen és egy ellenszavazat mellett támogatta az alsóház külügyi bizottsága, ezt pedig az államfőnek és a befogadó országnak kell még jóváhagynia, mivel Pataki és Salamon nem karrierdiplomaták, csak négyéves mandátumuk idejére kapnak diplomata státust. Niculescu Tóni, a külügyminisztérium államtitkára lapunknak elmondta, Tokay Györgyhöz hasonlóan a leendő nagykövet és a főkonzul is politikai úton jutott a külföldi misszióhoz, mégpedig az RMDSZ javaslatára. Lapunk különben úgy tudja, Salamon korábban az izraeli nagyköveti posztra is „pályázott”, de eredménytelenül.
Különben irányítása alatt az ÚMSZ megőrizte hangsúlyos RMDSZ-közeliségét, a főszerkesztő pedig tavaly március 15-én azzal vonta magára a figyelmet, hogy bukaresti újságírókkal és civilekkel tüntetést szervezett a magyar médiatörvény ellen. A távozásával megüresedő felelős szerkesztői poszt várományosa egyelőre ismeretlen. Cseke Péter Tamás vezető szerkesztő kérdésünkre elmondta, őt nem kérték fel a tisztség betöltésére, de ha megtörténne, sem vállalná.
Az utóbbi időben jelentős anyagi nehézségekkel küzdő lap egyébként 2005-ben jött létre az egykori kommunista pártlap, az Előre, valamint a Romániai Magyar Szó utódjaként, és négy éven keresztül Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor tulajdonában volt, aki – bevallása szerint – több mint egymillió euróval támogatta a lapot megjelentető Scripta Kiadót. 2009 májusában a nagyváradi újságírók alapította Free Press Románia Alapítvány vette át Verestóy 99,89 százalékos tulajdonrészét a Scripta Rt.-ben.
Szűcs László, az alapítvány kuratóriumának tagja tegnap lapunknak elmondta, a legszerencsésebbnek azt tartaná, ha a tulajdonossal konzultálva, a szerkesztőség választana új főszerkesztőt az ÚMSZ élére. Szűcs megerősítette a Krónika értesülését, miszerint a lap a közeljövőben a fővárosból Kolozsvárra költözik.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Változások az erdélyi magyar sajtóban
Megannyi romániai magyar szerkesztőségben történt vezetőváltás az utóbbi időben.
Csinta Samut nevezte ki az Erdélyi Napló hetilap főszerkesztőjévé a lapot megjelentető Udvarhelyi Híradó Kft. Az új főszerkesztő az MTI-nek elmondta, elvileg március 19-től érvényes a kinevezése, de április elsejétől veszi át Makkay József leköszönő főszerkesztőtől a hetilap irányítását. Hozzátette, nemcsak személyi változás történik az Erdélyi Naplónál. Egy olyan színes magazin kialakítására kapott megbízást, amilyen még nem létezett az erdélyi magyar sajtópiacon. Hozzátette, az új lap a jobboldali konzervatív értékek mentén szeretne igényes, tartalmas olvasnivalót nyújtani az erdélyi magyar közönségnek. Csinta Samu 2008-ig a Krónika napilap főszerkesztője volt, azóta a Háromszék napilap újságírójaként dolgozott.
Kijelentette, több hónapos átmeneti időszak következik az Erdélyi Napló életében, ősz elején jelenik meg az A4-es formátumú színes magazinná alakult Erdélyi Napló, amely a Heti Válasz példáját szeretné követni Erdélyben.
Az Udvarhelyi Híradó Kft. – amely eredetileg az azonos nevű udvarhelyszéki napilap kiadására alakult – az elmúlt évek során a legjelentősebb erdélyi magyar lapkiadóvá nőtte ki magát. Kiadja az Udvarhelyi Híradó, a Csíki Hírlap, a Vásárhelyi Hírlap és Gyergyói Hírlap napilapokat, az Erdélyi Napló hetilapot és januártól a Krónika napilap kiadását is átvette. A kiadóhoz tartozik ugyanakkor a Székelyhon hírportál is. A kiadóvállalatban 2011 júniusában a Magyarországon bejegyzett Határok Nélkül a Magyar Nyelvű Sajtóért Alapítvány szerzett többségi tulajdonrészt.
Március 19-én a kiadóvállalat Dénes Lászlót nevezte ki az Udvarhelyi Híradó napilap lapigazgatójává. Dénes korábban az Erdélyi Naplónak és a Nagyváradon megjelenő Reggeli Újságnak volt a főszerkesztője. Az Euromédia Kiadó és Sajtóház Rt. Dénes után Borsi Balázst bízta meg a Reggeli Újság főszerkesztői teendőinek ellátásával. A Reggeli Újság az egyetlen olyan romániai magyar lap, amelyet román nemzetiségű vállalkozók hoztak létre és működtetnek 2004 óta. Borsi Balázs főszerkesztő az MTI-nek elmondta, a tulajdonosok csupán a kiegyensúlyozott tájékoztatást várják el a szerkesztőségtől.
Vezetőváltás történt a Népújság Maros megyei napilapnál is. A Nagy Miklós Kund nyugdíjba vonulásával megüresedett főszerkesztői tisztséget március elsejétől Karácsonyi Zsigmondra, a lap korábbi főszerkesztő-helyettesére bízta az Impress Kft, a lap kiadója. Karácsonyi – aki a Magyar Újságírók Romániai Egyesületét (MÚRE) is vezeti – a szerkesztőség tagjai által 1990-ben alapított kiadó elnöki tisztségét is ellátja.
Küszöbön áll a vezetőváltás az Új Magyar Szó bukaresti napilapnál is. Salamon Márton László felelős szerkesztőt ugyanis Románia szaloniki főkonzuljává nevezték ki. Salamon az MTI-nek elmondta, a lapot megjelentető Scripta Kiadó Rt. nem nevezte még meg az utódját.
MTI
Erdély.ma

Erdélyi magyar sajtó-újságírás a két világháború között (1918-1938)
Az erdélyi sajtó mindig színvonalas részét képezte az általános magyar újságírásnak. Fontossága főleg az impériumváltást követően nőtt, mivel a Romániához csatolt erdélyi magyar kisebbség egyetlen megnyilatkozása volt, Ligeti Ernő szavaival élve „az egyetlen kopoltyú, amelyen a magyarság lélegzett.” Az addigi határ menti sajtóközpontok a román hatóságok szigorú ellenőrzése miatt korlátozottan tudták csupán ellátni a feladatukat. Ilyen volt Nagyvárad esete, amely az erdélyi újságírás élvonalába volt sorolható, mivel itt dolgozott újságíróként Ady Endre, Juhász Gyula, Krúdy Gyula stb., a változás után azonban elköltöztek Váradról.
Egy néhány példa az impériumváltás előtti sajtóból (a felsorolt újságok napilapok):
- Arad: Aradi Közlöny, Arad és vidéke, Függetlenség, Aradi Hírlap
- Nagyvárad: Szabadság, Nagyváradi Napló, Nagyvárad, Új Nagyvárad, Tiszántúl, Friss Újság.
- Temesvár: Temesvári Hírlap, Temesvarer Zeitung.
- Kolozsvár: Újság, Kolozsvári Hírlap, Esti lap, Ellenzék.
- Brassó: Brassói Lapok.
- Szatmár: Szamos.
- Marosvásárhely: Székely Napló.
Sajtótörténeti szempontból 3 fő korszakra lehet osztani a két világháború közötti korszakot: A hőskor (1919-25), a virágzás kora (1926-30), a helytállás kora (1931-37).
A szerkesztőségek voltak a politikai megbeszélések búvóhelyei, így az újságírás szorosan összefonódott a politikával. A sérelmek üzenésein kívül a román hatóságok is a sajtón keresztül érintkeztek a magyarsággal. A napilapok és az irodalmi folyóiratok szoros összekapcsolódása is megfigyelhető, mivel legtöbb újságíró irodalmár, költő is volt. Továbbá a „transzilvanizmus” eszmerendszerének továbbítását is elsősorban a korabeli sajtó vállalta fel.
Ahol jó színvonalú napilapok voltak, ott később és nehezebben született meg az irodalmi folyóiratok. Így az első komolyabb irodalmi folyóiratok nem Kolozsvárott, hanem Nagyváradon, Aradon és Marosvásárhelyen születtek.
A Hőskorban 330 erdélyi lap jelent meg, egyedül Kolozsváron 113. Az impériumváltással bekövetkező közhangulatot befolyásolta a sajtó, ezek „szomorú idők” voltak, ami azt is mutatja, hogy csupán 12 humorisztikus lap jelent meg. Legtöbb újság ebben a korszakban megszűnt, vagy tulajdonost váltva átalakult. Nem volt nehéz lapot indítani: 1939-ig a román kormány a lapkiadást nem kötötte engedélyhez. Így azonban jelentkezett a dömpingsajtó (krajcároslapok megjelenése) amely a színvonal csökkenését eredményezte. Minden lap hivatalosan és nyíltan fizette a cenzort (de ez nem jelentette, hogy nem voltak kiskapuk). Ebből következőleg Belső-Erdély sajtója jobban virágzott ebben a korszakban: minél beljebb került a határtól, annál nagyobb volt a sajtószabadság. Ebben a vonatkozásban beszélhetünk Kolozsvár- és főleg a későbbiekben Brassó, mint szabad és fontos sajtóközpontokról.
Megemlítendő az Újságírói Szervezet, amely fennállása alatt kongresszusokat rendezett Aradon, Brassóban, Marosvásárhelyen, Nagyváradon és Temesváron. Komoly eredménynek számított, hogy elsőnek vetették fel Romániában az újságírói nyugdíj intézményét. Nagyobb városokban újságírói klubok létesültek, ahol gyakran rendeztek felolvasóesteket, illetve a közönség találkozhatott azon személyiségekkel, kik írásait nap, mint nap olvashatta. További eredménynek számított a tusnádfürdői Szanatórium létesítése, amely gyakorlatilag újságírói üdülőként szolgált. Több mint 300 bejegyzett taggal rendelkezett, román személyiségek, politikusok is gyakran látogatták, mivel egy ilyen komoly létszámú szervezet határozta meg az erdélyi magyarság politikai közhangulatát.
Vizsgabizottságot is létesítettek, így csak az lehetett képezni újságírásra, aki megfelelt a vizsgabizottság feltételeinek. Tagdíjas rendszer volt, az újságírás ekkor becsületes megélhetést biztosított. Egyes érdemes újságírók, akik valamilyen igazolt okból hagyták ott állásukat, teljes fizetésüket kapták, amíg újra el nem tudtak helyezkedni.
A továbbiakban két kiemelkedő példával szeretném ábrázolni az erdélyi újságírás két korszakát. Kolozsvár, mint már említett sajtóközpont, főleg a 20-as években számított fontos tényezőnek. Ez a Keleti Újság elsődleges sikerének tudható be. A lapot már a háború alatt tervezték megjelentetni, de végeredményben a sors iróniájaként a román csapatok Kolozsvárra való bevonulásakor (1918. December 24-én) jelent meg az újság első száma. A sikert nagymértékben befolyásolta, hogy budapesti tapasztalt lapszerkesztők dolgoztak itt, mint Szentmiklósi József, vagy később Ignotus (aki a Nyugatnak volt szerkesztője). A hatalmas példányszám áttörte a határokat, a demarkációs vonalakat is, így Kassán és Debrecenben 2-3000 példány is elfogyott naponta. A lap későbbi szerkesztője Zágoni István lett, majd a csődtől való megmentés érdekében megvásárolta a lapot az Országos Magyar Párt. Így hivatalos pártlappá vedlett, veszítve politikai függetlenségéből, szabadelvűségéből.
Egy másik említett sajtóközpont Brassó volt ebben az időszakban. Felemelkedésében főleg a 30-as évek válságai, politikai- ideológiai törésvonalai járultak hozzá. A gazdasági válság több lap megszűnését eredményezte, ugyanakkor megjelent egy új, fiatal generáció is, amely már a 20-as évek viszonylataiban szocializálódott (Bányai László, Méliusz József, Wass Albert stb.). A Brassói Lapok megerősödésében a központiság is szerepet kapott. Mindamellett, hogy igen színvonalas országos lap volt, gyakorlatilag felvehette a versenyt Erdély szinte bármelyik városának a reggeli napilapjával. Fontos szempont, hogy szinte minden városban volt szerkesztője, illetve a román városokban elő magyar közösségekhez is eljutott, sőt ezen kívül még Bulgáriába is szállított több száz példányt. Színvonalas irodalmi mellékletét Kuncz Aladár szerkesztette és lehetőséget adott a Helikoni közösségen kívül rekedt fiatal generációknak a publikálásra. A cenzúra is szerepet játszott a sikerben, ugyanis amíg más városban megjelenő újságokban a helységneveket csak románul lehetett leírni, addig ezeket a Brassói Lapok magyarul közölte. A kezdeti jobboldalisággal felhagyva a 30-as években a Keleti Újság szabadelvűségét próbálta pótolni, nem kevés sikerrel.
F.J.
kolozsvaros.ro. Erdély.ma

Kerekasztal-beszélgetés az újságírószakmáról
MÚRE–Sapientia focimeccs
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) és a Sapientia EMTE marosvásárhelyi kara kommunikáció és közkapcsolat szakának közös kezdeményezésére a múlt héten az egyetem campusának szenátusi termében kerekasztal-beszélgetésre került sor, amelyen kommunikáció szakos diákok, tanárok (dr. Gagyi József, dr. Pletl Rita és dr. Bakos Levente), illetve újságírók vettek részt. A rendezvény célja a szakmai egyesület és az oktatási intézmény közötti kapcsolat elmélyítése volt.
Dr. Gagyi József témafelvetésként arra kérte az újságírókat, hogy határozzák meg, milyen életpályamodellt állíthatnának a fiatalok elé, ki a jó szakember, hogyan lehet témát találni, megfelelően megírni és az olvasó elé tárni. A sokrétű beszélgetésből sok minden kiderült. A hozzászólók (Karácsonyi Zsigmond, Nagy Miklós Kund, Szucher Ervin, Vajda György, Kuti Márta, Gáspár Sándor, Bögözi Attila, Tomcsányi Mária) többek között elmondták, hogy az újságírás tulajdonképpen egy életforma, egy olyan hivatás, amelyet tisztességgel csak úgy lehet folytatni, ha megfelelő meggyőződéssel, igazságérzettel, állandó kíváncsisággal rendelkezik az, aki erre a pályára lép. Természetesen elengedhetetlenül szükséges az íráskészség, az anyanyelv megfelelő ismerete és használata mind az írott, mind az audiovizuális médiában. Az is elhangzott, hogy az erdélyi magyar újságíró-társadalom az elmúlt 22 évben változáson ment keresztül. 1989 előtt csak a jól ismert korlátok között lehetett a szakmát gyakorolni, majd az újonnan létrejövő médiatermékeknél olyanok helyezkedtek el, akik valóban elhivatottságot éreztek e szakma iránt, de nem volt megfelelő szakmai ismeretük. Hiánypótló intézményként indult be a MÚRE által fenntartott Ady Endre Sajtókollégium Nagyváradon, ahol sikerült olyan szakembereket kinevelni, akik többé- kevésbé megállták a helyüket a szakmában. Aztán 1995 után hanyatlani kezdett az érdeklődés az újságírás iránt. S bár több egyetemen is beindult a felsőfokú képzés, ma már az tapasztalható, hogy ez a szakma "kiment a divatból". Ez annak is betudható, hogy a reklámpiac beszűkülése, majd a gazdasági válság okozta gondok miatt – a munka volumenéhez viszonyítva – nem kínál jól jövedelmező állást a média. Ezenkívül az is tapasztalható, hogy a fiatalabb generáció nem médiafogyasztó. Kevesen olvasnak újságot, hallgatnak rádiót és néznek hír- és tájékoztató műsorokat a televízióban. Pletl Rita tanárnő fogalmazta meg sarkalatosan ennek egyik okát: rossz az oktatási rendszer, hiszen a középiskolás diákokat nem tanítják meg gondolkodni. Aki pedig nem tud gondolkodni, az kevésbé fog érdeklődni a világ dolgai iránt, nincs igazságkereső késztetése, ami elengedhetetlenül szükséges ehhez a szakmához. Ugyancsak hiánypótló kezdeményezése a MÚRE megyei szervezetének a Médiasuli, amelyet immár harmadik éve szerveznek a Bolyai líceumban. Ennek az a célja, hogy egyrészt értőbb médiafogyasztókat neveljen, másrészt pedig utat mutasson azoknak, akik a média és kommunikáció felé irányulnának a középiskola padjaiból. Szó esett egy másik hiányosságról is, a gyakorlati oktatásról. Ugyanis az új bolognai rendszer nem teszi lehetővé a hosszabb távú gyakorlati képzést a médiaintézményeknél, az a néhány nap, amelyet kötelezően el kell tölteni valamelyik újságnál, rádiónál, tévénél, nem elég ahhoz, hogy a szakma iránt érdeklődők teljes képet kapjanak mindarról, amit tulajdonképpen ez a terület jelent.
A diákok kérdéseiből kiderült, hogy még sok minden maradt megválaszolatlan, a szervezők arra a következtetésre jutottak, hogy a találkozót folytatni kell. A tanárok és a MÚRE jelen levő tagjai megegyeztek abban, hogy kidolgoznak egy tervet, amelynek alapján a média területét felölelő tematikában szerveznek még beszélgetéseket, s ha az egyesület külföldi szakembereket, oktatókat, szakelőadókat hív meg, akkor a Sapientiát is bekapcsolja a tevékenységbe.
A tegnapi találkozót kemény összecsapás zárta. A fair play szellemében a MÚRE és a Sapientia tanárainak válogatottjai mérkőztek meg az egyik marosvásárhelyi általános iskola sporttermében. A jó hangulatú meccs végeredményét az eredményjelző tábla meghibásodása miatt nem jegyezhettük le, de a meccset követő baráti beszélgetésen a felek megegyeztek, hogy a találkozósorozatot folytatják mind a campusban, mind a sportpályán: négy hét múlva biztosan.
Vajda György. Népújság (Marosvásárhely)

Három éve hunyt el László Ferenc
„Még nem tudjuk, kit veszítettünk el” – írta egy hozzászóló a Szabadság sportblogján László Ferenc halálhíre kapcsán. És valóban. A szerkesztőség gyászba borult, egykori munkatársai könnyet ejtettek érte, mi, a fiatalabbak pedig sorra kérdeztük kollégáinkat: ki volt László Ferenc? „Sportújságíró”, „a legjobb”, „humoros”, „gavallér”, „úriember” és folytathatnánk a sort. Mindenkinek mást-mást jelentett a vele való személyes kapcsolatától függően, de alapjában véve mindenkinek ugyanazt: a szakmájában zseniálisat nyújtó, emberként, barátként, munkatársként példaértékű személyt. Röviden: Fricit, esetleg Frici bácsit. És hogy kit veszítettünk el? Még mindig nem tudhatjuk, mert munkásságának egyes elemei csupán most kerülnek elő. Ami biztos: László Ferenc nemcsak felbecsülhetetlen értékű munkát tett le az asztalra, hanem az erdélyi magyar sportújságírás atyjaként magát az asztalt is ő maga faragta.
Egy nap híján három éve borította gyászba a Szabadság szerkesztőségét és az újságolvasók szívét a hír: elhunyt László Ferenc, az erdélyi magyar sportújságírás stílusteremtő, példamutató atyja.
Kolozsvárott született 1930. március 10-én. Apja, László Ferenc tisztviselő és műszaki rajzoló, anyja, Bácsi Erzsébet háztartásbeli. Tanulmányait szülővárosában kezdte, a Kolozsvári Református Kollégiumban tanult és utódiskolájában végzett és érettségizett 1949-ben. Az egyetemen kémiát tanult, de sosem vonzotta ez a szakma. Később a Marosvásárhelyi Pedagógiai Intézeten (Tanárképző Főiskola) román és magyar nyelv, valamint irodalom szakon szerzett diplomát, 1971-ben. Ezután a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarának magyar–német nyelv és irodalom szakát is elvégezte, és 1975-ben államvizsgázott, akkor már közismert újságíróként.
Első publikációi közé az 1943 nyarán magánkiadásban megjelentetett bethleni Nyári Közlönyben írt sportcikkei sorolhatóak, 13 évesen ő szerkesztette a lap sportrovatát. A református kollégiumban eltöltött középiskolás diákévei alatt a Világosság című napilapnak ő írta a diáksággal kapcsolatos sporthíreket.
Elsőéves egyetemistaként értesült a Népsport – a mai Nemzeti Sport elődje – hasábjairól, hogy az újság sportújságírókat keres. Beküldött pályázatára pozitív elbírálást kapott és ekkor már a professzionális szaklap munkatársaként dolgozhatott. Tudósítói állása azonban alkalmi munkának bizonyult, a megélhetéshez ez nem volt elég. Éppen emiatt döntött úgy, hogy él a lehetőséggel és beáll az Armătura gyár bérszámfejtői közé nyárára. Nemsokára lapunk elődje, az Igazság levelezőket toborzott tanfolyamra. A gyár ifjúsági szervezete László Ferencet jelölte, akinek nyert ügye volt, amint kiderült, hogy Budapestre tudósít. 1950. november 1-jétől László Ferenc az Igazsághoz „igazolt”, és a napilap a későbbiekben már nevet változtatott, amikor ő még mindig a sportrovatának a vezető szerkesztője volt. Újságírói munkája mellett több sportot maga is űzött. 1947–1949 között a Kolozsvári CFR-nél leigazolt teniszezőként sportolt, 1948-ban a Kolozsvári Református Kollégium kosárlabdacsapatával városi bajnoki címet szerzett. 1947–1954 között hét éven át versenyszerűen is űzte a kosárlabdázást: a Kolozsvári Viktória, majd a Kolozsvári Vasas és a HSK után a Kolozsvári Szpártákban is kosarazott. A kosárpályától szakítva 1954–1960 között vívott és öttusázott a Kolozsvári Tudomány, majd a Kolozsvári Dinamó színeiben. 1949 és 1959 között kosárlabdaedzőként is tevékenykedett.
László Ferenc eleinte csak tudósításokat közölt az Igazságban, de 1950-től gyakorlatilag ő jelentette a napilap sportrovatát. Bár a sportrovatvezetői állását hivatalosan csak 1956-ban kapta meg, Dózsa Sándor egykori munkatársának visszaemlékezése alapján 1953-ban László Ferenc már egyedül szerkesztette a sportot. 1954-től a Kolozsvári Rádiónál is munkát vállalt, ez azonban nem akadályozta őt az újság szerkesztésében, mert egybevágott a két munkakör. Szepesi Györggyel való levelezése nagyban befolyásolta László Ferenc rádióriporteri munkásságát. Az Aranycsapat tizenkettedik tagjának titulált Szepesivel az-után vette fel a kapcsolatot, hogy a Kolozsvári Rádiónál megkezdte a rádiós munkásságát. Kettejük között életre szóló barátság alakult ki.
A rendszerváltás után Szabadság lett a magyar lap. 1991-ben László Ferenc nyugdíjba vonult, és ezután közölte mindazon cikksorozatait, amellyel hallgatnia kellett az átkosban. Nyugdíjazása után még több mint tizenöt éven át szerves részét képezte a Szabadság sportrovatának. Kalendárium-szerű írásai (Ezen a napon, Ezen a héten, Hétről hétre) mellett pályafutása egyik legnagyobb kutatómunkáját közölte a kolozsvári napilap hasábjain: az Ezredvégi arcképcsarnokot – belefoglalva a Kolozsvári Atlétikai Club (KAC) részletes történetét is.
Sportújságírói munkásságára felfigyelve a Révay Nagy Lexikona 1990-ben felkérte László Ferencet, hogy gyűjtse össze az ismert erdélyi magyar sportolók szócikkeit. 1990–1994 között ötszáz sportolót mutatott be, pályafutásukat, eredményeiket. A Révaynak végzett munkáját részben átültette – és kiegészítette – az 1996-ban megjelent Ki kicsoda Aradtól Csíkszeredáig? és az egy évvel később megjelent, 1997-es Romániai magyar ki kicsoda című lexikonba is.
Pályafutása során több mint tíz lapnak tudósított rendszerességgel, és három rádióban hallgathatta tudósító és megemlékező műsorait a közönség. Első, elismert lapban közölt írása 1948-ban jelent meg a Világosságban, utolsó újságírói munkáit pedig a Paprika Rádiónak telefonos bejelentkezések alkalmával vezetett műsora képzelte, 2008-ban. A fentiekből kiderül: több mint 60 éven át szolgálta a magyar olvasóközösséget cikkeivel, kutatásaival, teljes munkájával.
Az Igazság sportszerkesztőjeként 1979-ben és 1984-ben ő nyerte el a Penna-díjat. 1993-ban a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) neki ítélte a rádiós Nívódíjat – ő nyerte el először ezt az elismerést. Pályafutását, több mint félévszázados munkásságát a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Aranytoll-díjjal koronázta meg 2001-ben.
2009. május 1-jén legyőzte őt a betegség, és kiragadta családja, munkatársai, olvasói köréből. Ugyanabban az évben szeptember 11-én a Minerva-házban megnyitották a László Ferenc Sporttörténeti Gyűjteményt, hagyatékát pedig ma is büszkén őrzi a Minerva Művelődési Egyesület. A három éve elhunyt László Ferenc az erdélyi sportújságírás legátfogóbb életművét hagyta az utókorra.
KOVÁCS HONT IMRE. Szabadság (Kolozsvár)

Sajtószabadságharc
Kezdetben volt a magyar sajtószabadság. Harcban született féltett kincsünk, a nagy szellemi-lelkiismereti hungarikumok egyike. Törvény is védte, de inkább, mint a törvényben, ott gyökerezett a lelkünkben, miként a köztársaság is. Alapkódként él bennünk, ugyanúgy, mint a csodálatos nyelvünk, mint a tízparancsolat, a Miatyánk vagy az egyszeregy.
Kezdetben volt a magyar sajtószabadság. Harcban született féltett kincsünk, a nagy szellemi-lelkiismereti hungarikumok egyike. Törvény is védte, de inkább, mint a törvényben, ott gyökerezett a lelkünkben, miként a köztársaság is. Alapkódként él bennünk, ugyanúgy, mint a csodálatos nyelvünk, mint a tízparancsolat, a Miatyánk vagy az egyszeregy.
De komor korunkban új kényurak egy rossz törvénnyel és még rosszabb akarattal leigázták, megfosztották szabadságától s a maguk egyeduralma alá kényszerítették a magyar sajtót.
Vitázni kezdtünk, először jobbos, már-már jobbikos kollégákkal, az akkor még tervezett médiatörvényről és -hatóságról. Csak a legdurvább visszásságok felemlegetésével. Hogy az irányítók mind, de mind egypártemberek... Hogy mégiscsak, uraim, kilenc évre!... Hogy milliós büntetések... Hogy a külföldi magyar sajtót is ellenőrizni akarják... Kollégáink talpalatnyi sötétséget fel nem adva védték az agyrémet, amelyből csakhamar jogszabály lett. Amikor a vita hevében elkezdtek kommunistabérencezni meg anyázni, abbahagytuk, a bolondokat leírtuk, úgyhogy később már azokról a marhaságokról sem kérdezhettük meg őket, amelyeket európai hatásra a magyar törvénykezők végül visszavontak. Hogy vajon nem szégyellik magukat, amiért olyan nyilvánvaló képtelenségeket védtek, amelyek csak azért kerültek be, hogy legyen mit kivenni...
Kicsit később, közben, volt a tüntetés: a magyar sajtószabadság korlátozása ellen. Igen, a Magyar Köztársaság (bocsánat, Magyarország) bukaresti nagykövetsége előtt. Az előtt az épület előtt, amely addig amolyan templom volt számunkra, a magyar szabadság, szolidaritás és szeretet szentélye, ahova áhítattal jártunk magyarságunkban megtisztulni és megerősödni. Igen, tüntettünk a románokkal együtt. Kiváltva és vállalva vélt és volt barátok rosszallását. Tüntettek akkor sok helyen Európában, Bukaresttől Londonig, amiért – hivatalos álláspontok szerint is – balliberális martalócok lettünk, a fórumokon pedig kommunista zsidók, zsidóbérencek. Így megy ez, máris kizáródtunk.
Kedves közbeékelődő cenzurális epizódokon nevettünk és sírtunk: a Lomniczi-eset (amikor a köztévében egy nem kívánatos személyiségnek – mit ad isten, Tőkés László mellől – kiradírozták, behomályosították a fejét, amitől úgy nézett ki, mint valami félresikerült idegen lény); továbbá a százezres szabadságtüntetés Budapesten, amelyet két utcasarokkal odábbról közvetített az eltájolódott riporter, ahonnan egyetlen árva tiltakozó sem látszott.
Kissé fájdalmasabb a MÚRE, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének esete. Alapító tagjai, alakítói voltunk, elnökségünk idején írtuk alá a MÚOSZ-szal, a Magyar Újságírók Országos Szövetségével a tartalmas együttműködési megállapodást; a magyar sajtó szabadságára büszkén hallgattuk remek előadók, kartársaink, barátaink tanulságos fejtegetéseit sajtóerkölcsről, műfaji, sajtónyelvi, más szakmai kérdésekről. Most a MÚRE meg se mukkan a magyar sajtószabadságot ért orvtámadásokra, nem vállalt közösséget sem a MÚOSZ-szal, sem az elbocsátott, megalázott kollégákkal, szava sincs a magyarországi sajtó siralmas állapotáról, az egyenműsorok nézhetetlenségéről a közmédiában, az átpolitizált MTI színvonaláról, tarthatatlan – a saját munkatársai által is felpanaszolt – helyzetéről. Örökös tagjai, életműdíjasai vagyunk a MÚRE-nak – most fogjuk magunkat és szervezkedjünk ellene? Vagy lépjünk ki, átpártolva a semmibe? Amiért néhány (különben is késő, tán sohanapján megérkező) odaáti garast várva nem tesz semmit legalább az önbecsülése védelmében? Megalázóan szomorú dilemma.
És a legújabb. A Freedom House nemzetközi civil szervezet visszaminősítette Magyarországot: két év alatt tizenhárom helyet esett vissza, és sajtója immár csak „részben szabad”. Valamikor a szabad sajtójú országoknak is az élmezőnyében foglalt helyet, most a 78-79. a világranglistán! És retteghetünk a megalázó lehetőségtől, hogy még lejjebb kerül.
De ez a harc nem adható fel. Lesz még magyar sajtószabadság, hiszen a szelleme elpusztíthatatlan. Hogy hol s hogyan folytatjuk? Hát szóban, írásban – a sajtóban. Reméljük, maradunk egy páran.
Ágoston Hugó. Új Magyar Szó (Bukarest)

Méltányos elosztást! – Nyílt levél az RMDSZ elnökségének és a Communitas Alapítvány kuratóriumának
„Ami pedig a Communitast illeti, az folyamatos támadási felület, ami szerintem egy gyors döntéssel helyre rakható. Meg kell szüntetni a Communitast. Amit RMDSZ oszthat szét a civil társadalomnak, azt RMDSZ is ossza szét, és vállalja a felelősséget az elosztásért, az elosztás átláthatóságáért” – írja Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke honlapján. (Amit ma 5 percben nem tudtam volna az RMDSZ SZKT-ülésén elmondani – 2012. július 1.)
Alulírott, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) írott sajtóért felelő alelnökeként nyilvánosan szólok hozzá a témához, ugyanis nagy szomorúsággal állapítottam meg, hogy a sajtótámogatást az RMDSZ által létrehozott Communitas Alapítvány önkényesen osztotta el.
A romániai magyar közösségnek szánt 17 178 000 lejből mindössze 3 500 000 lejt tettek megpályázhatóvá az idén. Ebből a sajtószaktestület rendelkezésére 725 000 lejt bocsátottak. Nem kívánom elemezni a teljes összeg felhasználását – habár az is megérne egy misét –, csupán a sajtónak szánt hányad elosztásáról szólok.
Égbekiáltó az elosztás módja. Nem azt kifogásolom, hogy X lap miért kapott akkora összeget, amekkorát, hanem azt, hogy Y újság miért nem kapott hasonló mértékben! Lássunk néhány példát! Az általános sajtócsomagban egy pártkatona által vezetett regionális kulturális lap 25 000 lej támogatásban részesült, míg egy országszerte terjesztett, hatvanöt évfolyamot megért művelődési folyóirat csupán 5000-et. Az Erdélyi Riport hetilap 27 000 lej támogatást kapott, míg a szórványban küszködő Bányavidéki Új Szó, illetve Besztercei Híradó csupán 4000-et. De nézzük a napilapok csoportját! Ott még szembetűnőbb az aránytalanság! A kiírás alapján a napilapok művelődési, művészeti, irodalmi, tudományos, ismeretterjesztő, gyermek- és ifjúsági mellékletei előállítási költségeinek támogatására lehetett pályázni. Ezzel szemben az eredmény azt mutatja, olyan lap is elnyert támogatást, melynek egyáltalán nincs ilyen melléklete. Viszont egy három melléklettel is pályázó újság – kerethiányra hivatkozva – nem kapott semmit. Pedig egyik havi melléklete a romák társadalmi elfogadtatását hivatott elősegíteni, s a pénzt elosztó jogszabály világosan fogalmaz: „a nemzetiségek közötti kapcsolatokat erősítő, az intolerancia lebontására irányuló programokat és tevékenységeket” kell támogatni. Megállapítható, hogy az elosztásnál egyetlen kritérium érvényesült: az RMDSZ-szel ápolt jó viszony. A kritikus hangnemet megütő lapok pályázatait egyszerűen lesöpörték az asztalról. Így döntött az RMDSZ főtitkára, Kovács Péter által elnökölt szaktestület. (Az nem jelenthet mentséget, hogy a bizottságban helyet kapott a MÚRE elnöke is!) Az eddigi legdemokratikusabb elosztást tavaly eszközölték. Akkor a MÚRE ügyvezető tanácsát kérték fel a napilapoknak szánt összeg elosztására. Persze, akkor is megfejelték a testületet egy RMDSZ-küldöttel, s megvoltak a kötelező penzumok, de legalább lehetett vitázni, és a pályázatokat is figyelembe lehetett venni, nem csak a pályázót.
A pénzt a jogszabály szerint „a nemzeti kisebbségekhez tartozó állampolgárok szervezeteinek támogatására” osztja le a román állam az éves költségvetésben. A Kisebbségi Tanács az RMDSZ-t jelölte ki a magyar közösségnek szánt összeg elosztására. A szövetség az általa létrehozott Communitas Alapítványt bízta meg a feladattal. Borboly Csaba szerint teljesen fölösleges e közbeékelt intézmény, ossza el a pénzt maga az RMDSZ, s az elosztás átláthatóságáért vállalja a felelősséget. Támogatom a javaslatot. De a jövőben akár az RMDSZ rendelkezik a magyar közösségnek szánt összegről, akár továbbra is a Communitas Alapítvány pályáztatja meg azt, arra kérem, a sajtótámogatás elosztásával bízza meg a legilletékesebbet, a MÚRE Igazgatótanácsát.
Sepsiszentgyörgy, 2012. július 5.
Szekeres Attila
a MÚRE alelnöke
Erdély.ma

Kovács Péter: nincs politikai jellege a sajtótámogatásnak
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára elutasítja azokat a vádakat, miszerint a szövetség által működtetett Communitas Alapítvány politikai alapon osztotta el a magyar sajtó részére a román költségvetésből juttatott támogatást.
Mint arról beszámoltunk, Szekeres Attila, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) alelnöke nyílt levélben kifogásolta, hogy a Communitas sajtószaktestületének döntésében egyetlen kritérium érvényesült a grémium rendelkezésére bocsátott 725 ezer lej elosztása során: az RMDSZ-szel ápolt jó viszony.
Kovács Péter az MTI-nek nyilatkozva elutasította a vádakat. Kijelentette, míg a Communitas által lebonyolított pályázatoknak több ezer nyertese és több tízezer kedvezményezettje van, valóban vannak olyanok is, akiknek nem jut támogatás, emiatt érthető, hogy ők elégedetlenek az eredménnyel. A főtitkár elmondta: a sajtópályázatokat véleményező szaktestületben újságírók vesznek részt, tagja a testületnek a MÚRE korábbi és jelenlegi elnöke is, Ambrus Attila, illetve Karácsonyi Zsigmond. „Nincsen politikai jellege az elbírálásnak, a nem nyerő pályázatok forrás hiányában nem kaptak támogatást” – jelentette ki Kovács.
Napilapok kategóriában egyébként a szaktestület idén a 21 pályázat közül kilencet részesített pozitív elbírálásban. Közülük 29 ezer lejt kapott például a Hargita megyei önkormányzat tulajdonában lévő Hargita Népe, 30 ezret a marosvásárhelyi Népújság (főszerkesztő Karácsonyi Zsigmond), 30 ezer lejt a kolozsvári Szabadság, érdekes módon pedig 34 ezret az Új Magyar Szó, holott az RMDSZ-hez közeli lap július elsejétől már nem jelenik meg nyomtatásban. Az általános sajtócsomagban a 120 pályázat közül 65 kapott pénzt, a legnagyobb összegű támogatásban részesült többek között a Brassói Lapok (37 ezer lej, főszerkesztő Ambrus Attila), az Erdélyi Riport hetilap (27 ezer lej, főszerkesztő Szűcs László, a Communitas sajtó szaktestületének tagja), a Várad folyóirat (25 ezer, főszerkesztő Szűcs László), a Transindex hírportál (23 ezer), a kulturális lapok közül a Székelyföld (28 ezer), a Helikon (25 ezer), Korunk (40 ezer), Látó (40 ezer).

Megtartotta éves közgyűlését a MÚRE – médiastratégia készül
Kialakulóban van az a stratégia, amely a különböző kisebbségi magyar nemzetrészek sajtójának fennmaradását, sőt fejlődését szolgálná, akár egy összmagyar integráció kívánalmával is. Ugyanakkor folyamatban van a 2012-es médiakatalógus, a külhoni magyar média teljességre törekvő tárának véglegesítése – derült ki a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) a hétvégén tartott rendezvényén.
A Magyarország határain túl működő média mai állapotáról zajló szombat délutáni vitát – amelyen magyarországi, szerbiai és horvátországi sajtósok is részt vettek – a Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciója jelen lévő vezetői moderálták.
A MÚRE a hétvégén tartotta ez évi közgyűlését és az ehhez kapcsolt, a riportról mint sajtóműfajról szóló szakmai tanácskozását a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központban. Az első összehívásra csak a tagság töredéke jelent meg, ezért csak második összehívásban sikerült a közgyűlést statutáris körülmények között megtartani. Ekkor hangzott el Karácsonyi Zsigmond elnök beszámolója a 2011-es tevékenységről, a pénzügyi ellenőrző bizottság jelentése és a 2012-re vonatkozó előterjesztés. Ülést tartott a MÚRE igazgatótanácsa és becsületbírósága, amelynek egy lemondást követően Mózes Edit az új elnöke. A riport mint kordokumentum címmel Bodolai Gyöngyi tartott előadást, bemutatva egyben új riportkötetét is, amely a Világhírnév Kiadó publicisztikai sorozatában jelent meg. Vajda György a fotóarchiválás problémáiról beszélt, Kacsó Sándor régi tévés riportokból vetített részleteket.
Meghívottként a budapesti Al Ghaoui Hesna, a Magyar Televízió haditudósítója tartott élményszámba menő előadást és vetítést Háborúk földjén címmel, Havasi János a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap hadisírkutató törekvéseit vázolta, Csermák Zoltán (MTV) a riportkészítés buktatóit összegezte. A Kós Károly Kollégiumot, a közmédia külhoni magyarsággal foglalkozó tanácsadó testületét annak elnöke, BarlayTamás mutatta be. Mint kiderült, az erdélyi sajtót két televíziós, a székelyudvarhelyi Jakab Endre és a kolozsvári Maksay Ágnes képviseli a testületben.
Szombaton este a Lázár-kastély lovagtermében átadták az idei szakmai nívódíjakat. A MÚRE igazgatótanácsa 2012-ben Bakó Zoltánt, a Vásárhelyi Hírlapszerkesztőjét és Gödri Ildikót, a Román Televízió magyar adásának munkatársát tüntette ki sokéves kiváló tevékenységükért. A kezdőknek járó Tomcsányi Tibor-díjat B. Szabó Zsolt marosvásárhelyi rádiós kapta, a KMÚEK Messzelátó díját Szili Katalin országgyűlési képviselőnek nyújtották át „a külhoni és magyarországi újságírók együttgondolkodásának és együttműködésének szorgalmazásáért, támogatásáért”. A házigazda centrum és a Hargita Megyei Tanács idén Ambrus Attilát, a Brassói Lapok főszerkesztőjét díjazta, az Oltyán László-díjat viszont ez évben nem osztották ki, mivel a kiírt pályázatra nem érkeztek színvonalas oknyomozó, tényfeltáró riportok.
Krónika (Kolozsvár)

A riport mint kordokumentum
MÚRE-tanácskozás és díjazás
Évek óta ősszel a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ látja vendégül a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) tagjait országos tanácskozásra és a szervezet közgyűlésére. Az idén szeptember 14-én és 15-én a szakmai beszélgetések témája a riport mint kordokumentum volt, és sort kerítettek a Külhoni Magyar Újságírók Konvenciójának a találkozójára is.
Péntek délután szakmai értekezlet folyt. A téma, amint korábban jeleztük, a riport volt, amely az újságírói műfajok közül a legösszetettebb. Elsősorban nagy tapasztalattal, érzékkel, empátiával, nyelvismerettel, tehetséggel rendelkező újságíró írhat olyan riportokat, amelyekben – a témának megfelelően – az információ és adatközlés mellett akár élettörténetek, helyszínleírások jelennek meg. S ettől az újságban közölt, vagy a képernyőn látott, illetve a rádióban hallott riportok közlésüket követően dokumentumokká válnak, hiszen az adott időszak társadalmi réteg életének tükrévé válik. Bodolai Gyöngyi, lapunk munkatársa vitaindítóként a műfajról beszélt, illetve arról, hogy milyen érdekes témákkal foglalkozott több évtizedes munkássága alatt, többek között a Mezőségen. Ezeket a Táltos erő című riportkötetbe gyűjtötte össze. Vajda György, szintén lapunk munkatársa a fotóriportról beszélt, és arról, hogy a szerkesztőségeknek fontos megőrizni a munkatársaik által készített fotókat, hiszen ezek is idővel kordokumentumok lesznek. Tájékoztatta a jelenlevőket egy erdélyi fotómúzeum létrehozása érdekében tett eddigi törekvésekről. Hangulatos illusztrálása volt az elhangzottaknak a Kacsó Sándor– az RTV magyar adása főszerkesztője – által a tanácskozásra elhozott három, Ceausescu-korszakban készült oknyomozó, szocio- és vívmányriportfilm. A pénteki előadásokat Fischer István Azerbajdzsánban készített dokumentumfilmjének levetítése zárta, amely megrázóan illusztrálta, hogy a kőolajért és a meggazdagodásért vívott harc miként rendezi át a világot és befolyásolja az emberi sorsokat.
Szombaton délelőtt került sor a MÚRE igazgatótanácsának ülésére, majd a közgyűlésre, amelyen Karácsonyi Zsigmond elnök beszámolt a 2011. év tevékenységéről és felvázolta a 2012-es előterjesztést, illetve a jövő évi terveket. A becsületbíróság ismertette, hogy az előző időszakban milyen ügyekkel fordultak hozzájuk a kollégák. A testület új elnöke Mózes Edith, lapunk munkatársa lett. A belső, napirenden lévő témákon kívül három fontos nyilatkozatot is megfogalmazott és elfogadott a szervezet. Az egyik a közelgő parlamenti választásokkal kapcsolatos. A MÚRE megerősítette azt a korábbi ajánlását, miszerint – a romániai magyar újságírói szakma hitelének és tekintélyének megőrzéséért – az az írott vagy elektronikus médiában dolgozó munkatárs, aki politikai szerepet vállal, függessze fel szakmai tevékenységét. Egy másik beadványban – Kacsó Sándornak az igénylésére – a Román Televíziótársaság tervezett átszervezése kapcsán a MÚRE együttműködési szándékát fejezte ki azon testületekkel, amelyek a közszolgálati televízió személyzeti és műssorrácsbeli változásaiért felelnek majd. Ugyanakkor egy következő nyílt levélben a MÚRE aggodalmát fejezte ki a Maros Megyei Tanácsnak azon intézkedése kapcsán, amely a marosvásárhelyi Látó és a Vatra irodalmi folyóiratok összevonására irányult. Ebben az alkotói közösségek függetlenségének tiszteletben tartására hívták fel a helyhatóság figyelmét.
Délben, a pénteki előadás-sorozat folytatásaként, közel kétéves egyeztetés után tarthatta meg előadását Al Ghaoui Hesna, az MTV haditudósítója, a Bábel című riportműsor szerkesztője (sz. m.: a legközelebbi műsor szerdán 22 órától lesz az m1 műsorán), aki érdekes háttér- információkkal szolgált arról, hogy milyen körülmények között dolgozik frontvonalon egy tévétudósító. Majd a Bábel első adásának riportját vetítette le, amelyben egy Líbiában – a felkelők pártján – harcoló amerikai önkéntes sorsán keresztül került emberközelbe a véres konfliktus. A riporternő nemrég megjelent Háborúk földjén című kötetét is bemutatta és dedikálta az érdeklődőknek.
Némiképpen kötődve az előző előadáshoz, Havasi János, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap hadisírkutató munkájáról számolt be – alátámasztva azt a tényt, hogy a média is végezhet tudományos irányú kutatást, feltárást, hiszen nem egy esetben olyan helyszíneken járhatnak a munkatársak, ahol mások nem, és olyan információkat tudnak meg, amelyek dokumentumértékűek. S hogy azért ne csak a riport pozitívumairól beszéljünk – dr. Csermák Zoltán, az MTVA közkapcsolati szakembere a riport hibáiról is beszámolt a kollégáknak. A Kós Károly Kollégiumot, a külhoni magyarsággal foglalkozó tanácsadó testületet Barlay Tamás elnök mutatta be, amelynek két erdélyi tagja is van, a székely-udvarhelyi Jakab Endre és a kolozsvári Maksay Magdolna– mindketten televíziós szakemberek.
Szombaton délután megtartotta ülését a Külhoni Magyar Újságírók Konvenciója, amelyben az erdélyieken kívül vajdasági, kárpátaljai és horvátországi magyar sajtószervezetek képviselői is jelen voltak. A résztvevők folytatták az idén a Vajdaságban szervezett tanácskozást, ahol körvonalazták a külhoni magyar médiastratégiát, amelynek keretében először felmérés, ún. médiakatalógus készül a határon túli médiaszervezetekről. A stratégia lesz az az útmutató, amely eligazítást nyújthat majd az anyaországiaknak abban, hogy milyen támogatást hova juttassanak, illetve egy olyan együttműködésnek is a szolid alapja lehet, amellyel erősebbé, szorosabbá fűzhetik majd a kapcsolatot a határon túli médiaszervezetek, s ezen túl akár kulturális csereprogramok is elindulhatnak. A tanácskozáson jelen volt Szili Katalin magyar országgyűlési képviselő, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke is, aki több éve támogatja az említett törekvést.
A rendezvény a Lázár-kastély Lovagtermében tartott hagyományos díjkiosztással ért véget. Ezen a MÚRE évente egyszer elismerő okleveleket ad át azoknak a kollégáknak, akik életpályájuk során kimagasló eredményt értek el. Az írott sajtóbeli nívódíjat Bakó Zoltán, egykor a Vörös Zászló, majd a Népújság, a Vásárhelyi Hírlap jelenlegi szerkesztője vehette át Vajda György javaslatára. Az audiovizuális média kategóriában Gödri Ildikót, a Román Televízió magyar adásának szerkesztőjét tüntették ki Kacsó Sándor főszerkesztő ajánlására. A különdíjasok között volt B. Szabó Zsolt, előbb a Marosvásárhelyi Rádió, az Erdély Fm mostani munkatársa, aki a Tomcsányi Mária által a férje és fia emlékére alapított és a pályakezdő rádiósoknak felajánlott Tomcsányi-díjat vehette át. A KMÚEK minden évben azokat a személyiségeket tünteti ki, akik sokat tesznek a külhoni magyar sajtóért. A vajdasági Sándorov Péterről, a BBC volt munkatársáról elnevezett Messzelátó Díjat az idén – nem kis meglepetésére – Szili Katalinnak adták át, aki szerényen megjegyezte: barátok közé jön, akikért egyszerűen teszi a dolgát.
A Hargita Megyei Tanács, illetve a szárhegyi művelődési központ nemcsak sajtóbeli, hanem művelődésszervezői munkájáért Ambrus Attilát, a Brassói Lapok főszerkesztőjét díjazta. Az idén nem adták át az Oltyán László- emlékdíjat, amelyet előző években pályáztatás alapján a legjobb oknyomozó riportért osztott ki a néhai marosvásárhelyi újságíró családja és a Juventus Alapítvány.
A rendezvényt a Bethlen Gábor Alap, a Hargita Megyei Tanács és a Communitas Alapítvány támogatta.
(erdélyi)
Népújság (Marosvásárhely)

Belföldi hírek
A MÚRE kiáll a Látóért
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) tiltakozik a Maros Megyei Tanács azon szándéka ellen, hogy átszervezzen bizonyos alárendeltségébe tartozó kulturális intézményeket, így a magyar nyelvű Látó és a román nyelvű Vatra folyóiratot. A szervezet szerint egyértelmű a megyeitanács-elnök szándéka, hogy megszüntesse a folyóiratot.
A MÚRE tegnap nyilvánosságra hozott állásfoglalása emlékeztet, az augusztusi tanácsülés napirendjéről levett, a szeptemberi összejövetel napirendjén még nem szereplő határozattervezet értelmében a két folyóirat elveszítené önálló jogi személyiségét, és a Maros Megyei Könyvtár keretében működne tovább. „Ha csak a Látó helyzetét vesszük figyelembe, amely országos, és hosszú évtizedeken keresztül az egyetlen magyar nyelvű szépirodalmi folyóirat volt Romániában, a megyei tanács elnökének szándéka egyértelműen arra irányul, hogy ezt a lapot megszüntesse, olyan lehetetlen helyzetbe hozván a szerkesztőséget, amikor senki sem vállalhatná a lap kiadását. A nemzetiségi arány az ő elképzelésében három az egyhez, s mindezek fölé rendelne egy könyvtárigazgatót. Érveinek minden sora a hozzá nem értést bizonyítja” – áll a MÚRE állásfoglalásában.
A gyantai vérengzésre emlékeztek
Az 1944. szeptember 24-i gyantai vérengzés negyvenkilenc áldozatára emlékeztek az elmúlt hét végén a település református templomában. Igehirdetésében Erdélyi Géza felvidéki nyugalmazott református püspök a román és a magyar nép egymáshoz való közeledésének a fontosságát hangsúlyozta, ami nem a történtek elfelejtését, hanem a bűnök megbocsátását jelenti, a megbékélés szellemében. „A gyűlöletre egyetlen országnak és egyetlen nemzetnek sem lehet jövőt építeni, hiszen az megosztottsághoz, belső lelki pusztuláshoz vezet” – mondotta a felvidéki püspök. Megemlékező beszédében Tőkés László európai parlamenti képviselő az újrakezdés lehetőségére mutatott rá, de hozzátette, manapság sem könnyű magyarnak lenni a Kárpát-medencében, az egykori véres pusztítások után jelenleg vértelen népirtás zajlik. Sajnálatát fejezte ki ugyanakkor amiatt, hogy az Európai Unió nem tanúsít kellő érzékenységet az őshonos kisebbségek ügyében.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sajtóklub alakult
Fórum a közvitának
A rövid avatóünnepségen Karácsonyi Zsigmond, a MÚRE elnöke és Vajda György területi elnök felavatta a korábban falra helyezett MÚRE-védjegyet, a sajtóklub alapító okiratát és a szabályokat tartalmazó díszes oklevelet (Kusztos Enikő képzőművész munkája). Vajda György elmondta, azért jött létre a sajtóklub, mert szükség van arra, hogy az egyre jobban atomizálódó társadalomban, ahol a politika megosztó ereje miatt igen jól elkülönülnek az ideológiai vonalak, legyen egy hely, ahol politikai rokonszenvtől függetlenül találkozhatnak a médiában dolgozók, hogy véleményt cserélve, egymás gondolatait megismerve szerezzenek tapasztalatot egymástól.
Az alapítók szándéka szerint hétfőnként gyűl össze a társaság, ahova nemcsak a MÚRE-tagokat, hanem bármely kollégát szívesen látnak a szervezők. Az avatóünnepséget követően körvonalazódott az elkövetkezendő időszak tematikája is. Elsőként Sebestyén Spielmann Mihály a marosvásárhelyi sajtótörténetről tartott vitaindító előadást, de lesz fotó- és filmvetítés, illetve az ezekhez kapcsolódó vita, és a helyszín alkalmat ad arra is, hogy a beszélgetések mellett képző- és fotóművészeti, sajtófotó-kiállítást is rendezzenek. Azt is tervezik, hogy közéleti személyiségek meghívásával egy-egy aktuális témát is megbeszélnek. Így a MÚRE tevékenysége immár rendszerezettebb tevékenységekkel is kibővül. A következő tagok látták el kézjegyükkel az alapító okiratot: Karácsonyi Zsigmond, Vajda György, Szucher Ervin, Farczádi Attila, Simon Virág, Bögözi Attila, Sebestyén Spielmann Mihály, Antal Erika, Ötvös József, Szabó Éva, Simonfi Katalin, Tomcsányi Mária.
Hétfőn Sebestyén Spielmann Mihály az országváltást követő, illetve a két világháború közötti marosvásárhelyi magyar sajtómúltba vezette be az érdeklődőket. 1918 és 1945 között igen színes volt a sajtópaletta, 88 kiadvány jelent meg, köztük napilapok, irodalmi, tudományos magazinok, sportújság is. A román közigazgatás bevezetésével a cenzúra igen keményen bánt a magyar lapokkal, aztán a kommunista rendszert követően nem is titkolták ezt, több újság fehér lappal vagy a hasábokon kihúzott sorokkal jelent meg. A történész többek között azt is kibányászta a korabeli lapokból, hogy az újságírókat nem kényeztették el anyagilag. Bohém, rendszertelen életet éltek, mert a lapok nagyrészt éjszaka készültek, illetve volt olyan is, amelyik naponta kétszer jelent meg. Több jó tollú újságíróból író, közéleti személyiség lett. A lapok szerkesztői sokszor nyíltan felvállalták, hogy valamilyen ideológia mentén kötelezzék el a kiadványt. Konfliktusuk is volt bőven az újságíróknak, gyakran a hatóságokkal, máskor pedig civil emberekkel, és sajtóperek is akadtak. Az újságírók érdekvédelmében sajtóklub is alakult – ennek a különlegessége az volt, hogy a színészekkel közös szervezetbe tömörültek, mert úgy ítélték meg, hogy a szakmában dolgozóknak hasonlók a körülményei, az életvitele. Semmi sem új a nap alatt – mondhatnánk. Az előadáson elhangzottakra visszatérünk. A klub további programját a sajtóban közöljük.
e.gy.
Népújság (Marosvásárhely)

Beszélgetés Puskel Tünde Emesével az MTVA aradi stúdióvezetőjével
Az erdélyi magyar televíziózásról, a Duna TV elmúlt 20 évéről: A tájékoztatás a legfontosabb
Az összmagyarság műholdas televíziójának ötlete a Magyarok III. Világtalálkozóján fogalmazódott meg, 1992 augusztusában Budapesten.
Csoóri Sándor vezetésével megalakult a Hungária Televízió Alapítvány, és megkezdődtek egy új műholdas televíziós csatorna előkészületei. Kezdetben még Hungária Televízió néven említik. A mai név közvetlenül az indulás előtt született meg. A kísérleti adások november 1-jén kezdődtek napi három órában. A Duna Televízió műsora 1992. december 24-én 17-órakor indult egy közvetítő kocsiból, s mára öt kontinensen, tizenötmillió nézőhöz jut el, hidat teremtve az anyaország és a határon túli magyarok között.
Puskel Tünde Emese aradi tudósító már a kezdetektől részt vett a műsorkészítésben. 1990–94 között – az aradi helyi televízió magyar műsorának megalapítója és főszerkesztője, majd a Duna TV, a Magyar Televízió, a bukaresti RTV magyar adása számára készít híreket, riportokat, tudósításokat és dokumentumfilmeket.
Arról beszélgettünk, hogy az elmúlt 20 év milyen átalakulásokat hozott az erdélyi magyar televíziózásban, a Duna televízió munkájában, hogyan fejlődött gyerekcipőből nagykorúvá az erdélyi magyar televíziózás.
– Rögtön a forradalom után magyar adás csak Bukarestben volt, addig sehol senkinek nem volt lehetősége, alkalma arra, hogy megismerkedhessen ezzel a munkával. Aradon, a helyi televízióban a román adás már 1990 januárjában beindult, én február elején indítottam el a magyar adást. Mivel szórvány vidéken élünk, nagyon kevesen vannak, akik képzettek magyar televíziózásban, ezért azonnal kapott a lehetőségen a bukaresti televízió magyar adása, később a kolozsvári stúdió, a szegedi körzeti stúdió, a magyar televízió, hamar terjedt a hír, hogy mi itt Aradon már dolgozunk, és kérték az anyagokat. Nemigen tudtak mások is bekapcsolódni ebbe a különös munkába, mert kezdetben hazai magyar szakemberek hiányában nem indult médiaképzés. Mi még Budapesten tanultunk, ám az utóbbi évtizedben már Kolozsváron és Marosvásárhelyen is elindult az elektronikus médiaszakemberek oktatása. Jórészt innen kerülnek ki a mai televíziós stábok magyar munkatársai.
– Honnan indult a Duna televízió? Hogy kezdődött? Milyen szakemberekkel?
– A Magyarok Világszövetsége határozta el, hogy kellene egy olyan televíziót indítani, ami a világ magyarságához szól, főként a határon túli magyarokhoz, hiszen nekik nem volt semmi más lehetőségük megismerkedni a magyar közélettel, kultúrával. Azon kívül az anyaországiak egyre nyitottabbak lettek a határon túli magyarság felé, hiszen korábban politikai okokból ez tabu volt. A nyitást a Duna TV teremtette meg, óriási szenzáció volt például a csíksomlyói búcsú közvetítése, amely a mai napig egyesíti a világ magyarjait, így alakult ki szép lassan a nemzet televíziója.
Az 1990-es karácsonyi kísérleti adás még távolról sem jelentette a saját műsorok gyártását. Kezdetben a MAFILM Róna utcai telepéről „lőtték át” az Antenna Hungária műholdas állomására,akkoriban gyakran láthatták az akváriumi halakat éjszakai „műsorként”. Ez a műszaki lehetőségek felmérését szolgálta. 1994-től teljesedett ki az adás, miután megkeresték azokat a magyar szakembereket, akik már előtte itt-ott dolgoztak helyi televízióknál, és így jutottak el hozzánk Aradra is.
Nekem akkor már volt két év múltam a helyi tévénél, de természetesen itt csiszolódtam, itt tanultam meg a szakmát, együtt a többiekkel, egymást tanítva.
Budapestről jött egy szerkesztőségi csapat, kijelentették, hogy amennyiben hajlandók lennénk együttműködni velük, ők szívesen fogadnának anyagokat ebből a régióból is. Gyakorlatilag így indult az egész.
Eleinte elég kevés városból dolgoztunk be, Arad azonban úttörő volt. A mi munkánk nem csak Arad megyére terjedt ki, hanem Temes, Hunyad megyét is bekapcsoltuk, sőt eleinte mi jártunk át Szalontára is. Emlékszem, még kölcsönautóval forgattunk Kolozsváron abban az időben, de Németországban is filmeztünk.
A tudósítói munka felelősségteljes és nagyon szerteágazó: a sporttól kezdve, a politikán át a művészetekig mindenhez kell egy picit érteni, mindent meg kell tudni közelíteni. Egy kicsit a hályogkovács munkájára emlékeztet…
Kezdetben nagyon sok nehézségbe ütköztünk, mert az államvédelmi szervektől kezdve az intézményekig, mindenki gyanakodva nézte a munkánkat, árgus szemekkel figyelték anyagainkat, bizonyos helyekre be se engedtek forgatni.
Az évek hosszú során objektivitásunknak, komolyságunknak köszönhetően el tudtuk fogadtatni magunkat. Szívesen hívnak mindenhová, úgy érzem, mára dicsőség az, ha valaki bekerül a Duna TV-be.
Sára Sándor filmrendező 7 évig irányította ezt a „nagy stúdiót” – tulajdonképpen az volt a mi iskolánk. A sokszínű nyelvi és kulturális közegből jövő munkatársakkal együtt rengeteg képzésen vettünk részt. Buglya Sándor, a Mafilm és Movi rendező-opertőre vezetésével sokat törődtek azzal, hogy minél magasabb szakmai színvonalon tudjunk dolgozni, mert óriási egyenlőtlenségek voltak a földrajzilag is színes területeken.
Operatőr kollegám, Sándor István, akivel a kezdetektől fogva 2000-ig együtt dolgoztam, esküvői filmezéseken „csiszolódott”, ez ma már elképzelhetetlen.
Az erdélyi csapat szakmailag helyt állt, mondhatnám azt is, hogy mi mindig a legképzettebbek voltunk, ha összehasonlítom magunk pl. Kárpátaljával.
– Hogyan látja a fejlődést a kezdetektől napjainkig?
– Szakmailag óriásit fejlődött, ég és föld a kezdetekhez viszonyítva, hogy milyen színvonalra jutott a Kárpát-medencei tudósítói hálózat. Most már van egy minimum, ami alatt nem is lehet dolgozni. Az elején bármilyen sok amatőr megoldást elfogadtak, most már szigorú technikai paramétereket szabnak meg, amelyekhez az elméleti tudáson kívül a legmodernebb technika is kell. Amikor HD-re (High Definition – a felbontási specifikációkból adódó előnyösebb megjelenítési lehetőség) áttértek, akkor elég sokan kiestek a stábból, hiszen nem tudták megteremteni a megfelelő feltételeket. A nagy stúdiókat ellátták, felszerelték, a kisebb csapatok – mint például a miénk – pályázatok útján próbálják beszerezni maguknak a technikát. Ebben a kamera fontos szerepet játszik, de az utómunkálatoknak legalább akkora a szerepe, ezt pedig nem lehet alacsony műszaki színvonalon megoldani. A televíziózás méregdrága, nem lehet csak úgy egyik napról a másikra lecserélni a technológiát. Emiatt napjainkban nagyjából 50 külföldi stáb látja el a napi feladatokat az MTVA megbízásából.
– Aradon az önkormányzatnak és az RMDSZ-nek köszönhetően ma már van egy stúdió, ahol együtt dolgozhat a csapat. Nem volt ez mindig így.
– Nagyon hosszú ideig rengeteg embernek otthon volt a saját „stúdiója”, mi is otthonról dolgoztunk. Kazettákon küldtük Budapestre a kész anyagot, nem volt más lehetőség. Mindig kerestünk valakit, aki éppen utazott Pestre, így oldottuk meg. Volt olyan, hogy egy hétig tartott, amíg az anyag lement adásba. Most már sokkal könnyebb. Ma már délben, ha van egy esemény, az esti hírekben benne tud lenni.
Itt Aradon a legnagyobb ügy a Szabadság-szobor kérdése volt, aminek minden pillanatát nyomon követtük, és tulajdonképpen ez volt a legnagyobb szakmai kihívásunk.
A férjemnek (Puskel Péter újságíró-helytörténész – szerk. megj.) gazdag aradi fotógyűjteménye van, amelynek a segítségével bemutattuk az egész szoborügyet már a kilencvenes évek közepén. Ez óriási szenzáció volt, mert ellenzői azt hangoztatták, hogy a szobor Nagy-Magyarország jelképe. Mi pedig a Duna TV segítségével meg tudtuk mutatni, hogyan is néz ki a Szabadság-szobor, amit addig senki nem látott. 1999-ben a kihozatalát is filmeztük kora délután, ami este – már szinte egyenesben – lement a Duna TV-ben. Mivel ez fantasztikusan gyors és profi munka volt, meg is kaptuk abban az évben a MÚRE Nívó-díját. Egyébként az évek során külföldi tévéfesztiválokról is hazahoztunk néhány díjat.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad),

Hol tart ma a sajtószabadság a világban?
Romániában csak félig szabad a sajtó, mert a médiatrösztök a tulajdonosi kör véleményét próbálják ráerőltetni műsorpolitikájukkal a nézőkre – nyilatkozta a maszol.ro-nak adott interjúban Pál Norbert nemzetközi jogász, aki nemrégiben a MÚRE meghívására a marosvásárhelyi Sajtóklub vendégeként a világ országaira jellemző sajtószabadságról beszélt.
A sajtóklubos beszélgetésen elhangzott, hogy a földkerekség országainak alig a 33 százalékában létezik sajtószabadság. Ilyen rosszul áll a világ ezen a téren?
A Freedom Housra hivatkoztam, amikor a statisztikákat mutattam, mivel az nagyon elismert szervezet, különböző ügyekben együtt dolgoztunk. Ők felállítanak egy skálát, 1-től 193-ig, ennek alapján osztályozzák az országokat. 2012-ben például Magyarország státuszát visszacsökkentették, eddig szabad sajtó volt, most csak félig szabad a sajtó. Egy kategóriába került olyan országokkal, mint például Ecuador, ami nyilvánvalóan túlzás. Ezt azonban azért teszi a Freedom House, mert tudja: egy ilyen visszafokozás annyira sokkolja és felhívja a világ figyelmét, hogy Magyarország is kénytelen lesz valamit változtatni, vagy legalább elszégyelli magát. Három kategória van tulajdonképpen a Freedom House listáján, de a kategóriákon belül is nagy különbségek vannak.
Románia milyen megítélés alá esik?
Romániában is csak félig szabad a sajtó. Ez főleg annak köszönhető, hogy a különböző tévécsatornák nem tárgyilagosan közlik az eseményeket, hanem megpróbálják ráerőltetni az emberekre a saját véleményüket. Ezek az adók politikai személyiségek tulajdonában vannak, és ez érződik a műsorpolitikájukon. Ezért minősítik félig szabadnak Romániát, nem feltétlenül arról van szó, hogy cenzúrázzák a médiát vagy bebörtönöznek újságírókat, hanem a politikai játszmák miatt.
Hol a legszabadabb a sajtó?
Szerintem a skandináv államokban, például Norvégiában, ahol egyáltalán nem szólnak bele, csak közlik az eseményeket és a politikumnak semmilyen befolyása nincs erre.
Meddig terjedhet a szabadság?
Ez nehéz kérdés. Kirívó a Wikileaks esete, ami állítólag sok amerikai katonát vagy a hadsereggel együttműködő személyt veszélybe sodort, szerintem még a jövőben eldől, hogy egy ilyen kezdeményezés meddig mehet el. Érdekes próbatétele volt a világnak Julian Assange eljárása. A Wikileaks információt senki nem cáfolta meg, csak annyira érzékeny dolgokról van szó, hogy nehéz határt húzni. A nemzetközi jog szerint a szabadság addig terjed, amíg nem sérti mások jogait. A sajtószabadságnak sem volna szabad bárkinek is a jogait sérteni.
Amerikában milyen a sajtószabadság?
Nagyfokú a sajtószabadság, ami ott érdekes az a tabloid kultúra. Monitorizáltam indiai médiát is, és nagyon érdekes, hogy ott a híreket úgy mutatják be, mintha film lenne, zenével, tapssal, mint egy történetet. Nálunk reggeltől estig a politika szerepel az előtérben, ami szerintem tipikusan román sajátosság. Sehol sem láttam annyi breaking newst, mint nálunk. Amerika olyan tabloid társadalom, ahol nagyon szeretik a celebjeiket, ugyanakkor néha nem ellenőrzik le a forrást. Például egy kis texasi újság összekeverte az Egyesült Nemzetek Szövetségét az EBESZ-szel, azzal a szervezettel, amely néha a választásokra küld megfigyelőket. Leközölte a hírt, és az összes amerikai újság lecsapott rá. Anélkül, hogy ellenőrizték volna, leadták országosan, az ABC tévécsatornán a híradóban. A bemondók azon háborogtak: milyen dolog ez, hogy az ENSZ megfigyelőket küld a választásokra, holott Amerika a demokrácia bölcsője. Szerintem Amerikában az a probléma, mindenki el akarja adni az újságot, és amikor valami nagyon érdekes vagy sokkoló hír van, akkor sokszor elfelejtik ellenőrizni a forrást.
A kelet-európai sajtószabadságával kapcsolatosan szó esett a gazdasági vetületről is. A Pussy Riot esetéhez például miként viszonyul Európa?
Nem hivatalosan az első szabály a nemzetközi közjogban és a nemzetközi kapcsolatokban, hogy mindent az érdek vezérel. Tehát az Európai Unió megszólja Fehéroroszországot vagy Szíriát, ám egy olyan óriási partnernerrel, mint Oroszország, akivel együtt üzletelnek, akitől megveszik a rengeteg nyersanyagot, már csínján bánnak. Volt visszhangja a Pussy Riot együttes bebörtönzésének, de sajnos mindenki fél komolyabban állást foglalni, elítélni Oroszországot. Nem is lehetne, csak informálisan elítélni, mivel Oroszország is az ENSZ biztonsági tanácsának állandó tagja, az országok pedig mérlegelnek. Például nem éri meg Berlinnek elítélni Moszkvát, mivel milliárdeurós szerződéseik vannak Oroszországgal, és nem akarják ezt veszélyeztetni három lány miatt. Ugyanakkor a sajtószabadság kérdésköréhez tartozik a Pussy Riottal kapcsolatos orosz eljárás is, mivel az együttes a véleményét fejezte ki.
Ha egy újságírót letartóztatnak, börtönbe zárnak jogtalanul, ki siethet a védelmére?
Ahol egyáltalán nem szabad a sajtó, mint Vietnámban, letartóztatják és állam elleni terrorizmussal vádolják meg az újságírókat, esetleg kémkedéssel, vagy azzal, hogy az ország biztonsága ellen cselekedtek, az ország egyensúlyát, békéjét veszélyeztetik, ezért bebörtönzik őket. Vietnám nem fontos senkinek, nincs érdekében senkinek beavatkozni, a nagy testvér Kína is védi, ilyekor általában a civil szervezetek lépnek előtérbe. Például az Amensty International nagyon sokat tehet, ugyanis kétmilliós a tagsága. Ha a szervezet felkéri a tagjait, hogy mindenki küldjön egy levelet a vietnami börtönbe, és megérkezik a kétmillió levél, akkor a guta megüt mindenkit a börtönőrtől a börtönigazgatóig, de még a magas beosztású párttagokat is. Félnek megkínozni a fogva tartott sajtósokat, mert tudják, hogy a világ figyel. Ilyen esetekben a civil szervezeteknek van a legnagyobb hatásuk.
Maszol.ro,