Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2015. szeptember 15.
Búcsú a Babeş–Bolyaitól (10.)
A másik ötletem, hogy ha a karácsonyt az ortodoxok (de legalábbis a román ortodoxok) is december 25-én tartják, miért ne lehetne, hogy a húsvét napját is ugyanazzal az algoritmussal számítsák ki, mint a római katolikusok és a protestánsok? Sőt tovább menve, miért kell ma, a 21. században mozgó ünnep legyen a húsvét? Miért nem lehet rögzíteni, például április második vagy harmadik vasárnapjára?
Ezt sokszor elmondtam különböző helyeken, racionális érvet senki sem tudott felhozni ellene. Egyszer megemlítettem az ortodox teológiai kar dékánjának is, aki nagyon nyílt ember volt, egyáltalán nem látszott rajta, hogy ortodox pap. Legnagyobb megdöbbenésemre azt válaszolta, hogy a húsvét problémája annyira bonyolult, hogy azt nem szabad bolygatni. Az utóbbi időben olyan híreket olvastam, hogy mintha valami megmozdult volna ebben az irányban. Türelmetlenül várom az eredményt.
A harmadik ötletem teljesen új keletű. Állandóan halljuk, hogy egyesek miként rejtik el a pénzüket ilyen-olyan bankokban, hogy ne kelljen adózniuk. Mások mennyit kínlódnak, ha valahonnan külföldről kevés kis pénzt kapnak tisztességes munkáért, hogy azt ténylegesen meg is kapják (különféle engedélyek, különféle hivatalokból). Pedig ezt az egészet könnyen meg lehetne oldani, legalábbis európai uniós szinten. Ahogy mindenkinek van személyi igazolványa, úgy lehetne egy uniós szintű banki igazolványa is. Mindenhol, minden pénzügyi tranzakció csak ezzel lenne lehetséges. Bankszámlát is csak ennek felmutatásával lehetne nyitni. Minden kapott pénz után az illető országban adózna, ahol kapta a pénzt. Semmilyen más engedélyre nem lenne szükség, sem munkavállalóira, sem adóhivatalira. Aki azt mondja, hogy ez nem lehetséges, az szerintem érdekelt valamilyen pénzügyi csalásban.
1989 előtt Csehszlovákiában láttam egy nagyon érdekes és hasznos dolgot, amely mára megszűnt, pedig igen hasznos lenne ma is. Bizonyos vasúti állomásokon (én Királyhelmec környékén láttam) gyümölcs- és zöldségátvevő központok voltak. A környező falvak lakói oda vitték eladásra a kertben termesztett zöldségeket és gyümölcsöket. A központ meghirdette, hogy mikor mit vesz át, milyen minőségben, milyen formában. Például a retket egyből csomókba kötözve vették át, ahogy aztán a boltokba került. Az átvett áru másnap már Kassán vagy más városokban a boltokba került. Ma is elkelne az ilyen friss áru, csak meg kellene szervezni az átvevést, szállítást!
Irány a Sapientia!
Amikor 2004 őszén a Korunkban cikket írtam az egyetemépítési kudarcainkról, felvetettem azt a lehetőséget, miszerint ha már nem lehet visszaállítani a Bolyai-egyetemet, olyan megoldásban is gondolkozhatnánk, hogy lassanként átvisszük a szakokat a BBTE-ről a Sapientiára, s akkor az lesz a magyar egyetem. Ezt csak lehetőségként írtam, nem gondoltam végig, hogy ennek milyen következményei lennének, lehetnének. És akkor magam sem terveztem még, hogy átmegyek a Sapientiára tanítani. Utána hallottam, hogy a cikket valamelyik titkárnőnek le kellett fordítania Andrei Marga részére, aki nagyon dühös lett ettől az elgondolástól. Ennek ellenére, érdekes módon, a velem való személyes találkozásokkor sohasem volt ellenséges, még akkor sem, amikor már a Sapientián voltam főállásban.
Amikor 2000-ben a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem megalakult, semleges voltam, nem dicsértem, de nem is bíráltam a létrehozását. Ma úgy látom, hogy előrelátó, hasznos elgondolás és döntés volt. Engem is felkértek, hogy készítsem el az egyik tantárgy leírását, és nyilatkozzam arról, elvállalom a tanítását. Világosan megmondtam, hogy mindkét kérésnek eleget teszek, mivel ez szükséges az informatika szak ideiglenes jóváhagyásához, de a tanítást nem fogom vállalni. Nem tartottam összeférhetőnek sem a BBTE-s tanári állásommal, sem a rektorhelyettesi pozíciómmal. Ezt el is fogadták, a tantárgy tanítását meg tudták oldani.
A Sapientia hivatalos megnyitóján a kolozsvári Brassai Sámuel Líceum dísztermében – ahol az akkori tanügyminiszter, Ecaterina Andronescu is jelen volt – én is köszöntő beszédet mondtam az egyetem vezetőségének kérésére. Ezen a megnyitón a beszédemet egy néhány nappal előtte olvasott újsághírre alapoztam, amelyben arról volt szó, hogy Magyarországon volt egy futballbíró, akinek mindkét fia labdarúgó volt, és két különböző csapatban játszottak.
Én arról beszéltem, hogy mit érez, és hogyan viselkedik ez az apa, amikor olyan meccset vezet, amelyen a két fia egymás ellen játszik. A beszéd kicsengése az volt, hogy érzelemmentesen csak a játékra koncentrál, mert az a fontos, és nem az, hogy melyik csapat győz azon az egy mérkőzésen. A megnyitó után Wanek Ferenc, aki akkor a Bolyai Társaság elnöke volt, azt mondta, a végére odamondhattam volna azt, hogy az apa álma az, a két fia egyszer majd a nemzeti válogatottban közösen szerepeljen. Elismertem, hogy ez tényleg szép befejezés lett volna, és sajnáltam, hogy magamtól nem jöttem rá, vagy hogy előtte nem beszéltünk erről.
Ezek után a kapcsolatom a Sapientiával csak arra szorítkozott, hogy néha megkértek, legyek tagja egy-egy tanári versenyvizsga-bizottságnak. A kollégáim közül többen vállaltak órát, és el-eljártak Marosvásárhelyre tanítani. 2007 nyarán Bege Antal és Szenkovits Ferenc kollégáimmal (már nem emlékszem, milyen alkalommal) beszélgettünk a Sapientiáról, arról is, hogy ők tanítanak Vásárhelyen, milyen gyakran és hogyan mennek oda. Bege Antal elmondta, nem tudja eldönteni, hogy átmenjen-e főállásba a Sapientiára, mivel tanszékvezetőnek hívják, a rövidesen esedékes akkreditáció miatt szükségük van legalább egy docensre.
Szenkovits Ferenc (de lehet, hogy én, már nem emlékszem rá pontosan) azt találta mondani: mi lenne, ha mind a hárman átmennénk. Mivel Szenkovits Ferenc szovátai, és szívesen ment volna (és talán menne ma is) minél közelebb Szovátához, ez nem volt elvetendő gondolat. Abban maradtunk, hogy erről még beszélgetünk. Erre a beszélgetésre aztán Gyergyószentmiklóson került sor, amikor a Bolyai Nyári Akadémia rendezvényén vettünk részt. Ekkor eldöntöttük, hogy beszélünk Dávid László rektorral, és ha ő is jónak látja az ötletünket, mind a hárman átmegyünk. A rektor úr készségesen fogadta elgondolásunkat. Később aztán Szenkovits Ferenc visszalépett, mi ketten pedig jelentkeztünk versenyvizsgára. Már szeptembertől átmehettünk volna, de mivel nekem dékánhelyettesként még voltak elintézni való dolgaim a BBTE-n, csak a második félévtől foglaltuk el az elnyert állásokat.
2008 eleje a négyévenkénti választások ideje lett volna a BBTE-n, de már 2007 decemberében megtartották. Ennek az oka az volt, hogy Andrei Marga újrajelöltette magát rektornak, de az akkori törvények szerint csak azt lehetett megválasztani bármilyen egyetemi funkcióba, aki az elkövetkezendő négy évben nem tölti be a 65. évét. Ő pedig 1946 nyarán született, tehát a mandátum végén, 2012 elején már elmúlt volna 65 éves. Ha azonban a választásokat még 2007 decemberében megtartják, akkor csak az évet nézve, 2011-ben még csak 65 éves. Megtörténtek a választások kari szinten még december elején, az egyetemi szintű választást pedig december 30-ra tették. Ekkor azonban a diákok vakáción vannak, de mivel létszámuk a szenátusban 25 százalék körüli, fontos, hogy ott legyenek a rektorválasztáskor.
Nincsenek megoldhatatlan feladatok! Az egyetem ezeknek a diákoknak ingyen téli tábort ajánlott fel, december 30-án pedig autóbusszal beszállították őket Kolozsvárra, majd vissza a táborba. A választás úgy zajlott, mintha az a nagy könyvben lett volna megírva. A tanügyminisztériumban, szokás szerint, ellenőrzik a választások törvényességét, és csodák csodája, a kolozsvári BBTE választásait is teljesen törvényesnek találták.
Nem vacakoltak a hónapokkal! Érdekes módon, akik az egyetemi tevékenységet kívülről figyelték, és minden apróságért feljelentéseket tettek, pereskedtek az egyetemmel, most mintha elszunyókáltak volna. Decemberben tehát lejárt a dékánhelyettesi mandátumom, nyugodtan mehettem. Januárban kollégámmal beadtuk a kérést, hogy február közepétől szeretnénk megszüntetni a munkaviszonyunkat. Nem indokoltuk, nem is kérdezte senki az okot, és idejében, rendben megkaptuk az elbocsájtó dokumentumot. Február 18-án már Vásárhelyen voltunk, épp aznap érkezett az akkreditációs bizottság. A látogatás sikeres volt, az első akkreditált szak a Sapientián éppen az informatika volt.
Rögtön az első félévemben három előadást kellett tartanom, olyanokat, amelyeket pont abban a formában még nem tanítottam. Mivel úgy döntöttem, hogy ideje áttérni a prezentációs előadásokra, elég sok időmet elvette az órákra való készülődés. Mivel sok dolgom volt, és jó környezetbe kerültem, nem volt se időm, se szükségem nosztalgiázni. Dávid László rektor rögtön lecsapott rám, és meg akart tenni rektorhelyettesnek.
Próbáltam ellenállni, de nem ment. Azzal érveltem, ha elvállalom, senki sem fogja lemosni rólam azt a vádat, miszerint csupán azért mentem át a Sapientiára, hogy ezt a funkciót megkapjam. De a mérnöki leleményesség túltett rajtam, azt mondta, hogy vállaljam el, és nevezzük a funkciót tudományos igazgatónak. Ez nem volt éppen teljesen elrugaszkodva a valóságtól, mert a Sapientia mellett létezett a Kutatási Programok Intézete, és akkor azt átszervezték, kicsit beépítették a Sapientiába, de részben független maradt, annak lettem az igazgatója, rektorhelyettesi státusban.
Az is érdekes, hogy ismerőseim hogyan fogadták ezt a döntésemet. A magyar kollégák közül sokan dicsértek érte, mások csóválták a fejüket, de akadtak, akik emiatt egyenesen ellenségesen viselkedtek. Olyanok is voltak, akik évekkel később azt mondták, annak idején rosszallták, hogy „cserbenhagytam” az egyetemet, de ma már jónak tartják a döntésemet. A marosvásárhelyi ismerősök természetesen pozitívan reagáltak. Sokszor éreztem magam kényelmetlenül, amikor Weszely Tibor kollégám társaságban túlságosan dicsért ezért a lépésemért.
Az pedig szintén érdekes, hogy egyetlen román kolléga sem szólt meg azért, mert átmentem a Sapientiára. Szemembe soha senki sem mondta, de nem hallottam kerülőúton sem. Többségük azt gondolta, hogy sokkal nagyobb fizetésért vállaltam ezt, pedig ez nem volt igaz. A fizetésem semmivel sem volt nagyobb, mint a Babeş–Bolyain. Egy román jogász kolléga nagy kacsingatások közepette azt mondogatta, hogy háromszor annyi pénzért nyilván megéri. Lehet, hogy román magánegyetemeken kezdetben egy-egy embernek, aki fontos volt az akkreditáció miatt, sokkal nagyobb fizetést adtak, mint az állami egyetemeken, de ez nem volt jellemző minden ott tanító emberre. Ezt biztos forrásból tudom.
Kollégámmal együtt alighogy megmelegedtünk a Sapientián, villámcsapásként ért a kolozsvári napilapban, a Szabadságban 2008 márciusában megjelent támadás a Sapientia ellen. Mivel közelről ismertem az akkori magyar kormánynak az egyetemhez való viszonyulását, számomra világos volt, hogy az oknyomozónak álcázott cikk tulajdonképpen megrendelésre készült. Ez megerősített abban a hitemben, hogy jó helyen vagyok. Nagyon jól szórakoztam később a MÚRE fellebbviteli bizottságának azon véleményén, miszerint igaz, hogy az újságíró több valótlanságot is állított, de a következtetései helyesek voltak. Vajon hol tanultak ezek a MÚRE-sok matematikai logikát?
A Babeş–Bolyain még tartottam órákat ezután is, általában két (egy időben három) előadásom volt. Amikor voltak már olyan fiatalok, akik ledoktoráltak, és vállalták ezeket a tárgyakat, átadtam először az egyiket még 2009-ben, a másikat pedig 2014-ben. Így 2014-ben végleg búcsút mondtam a Babeş–Bolyainak.
„Nem siklik soha úgy a lenge csónak Jó sodrásban, erős lapát-csapástól, Még akkor se, ha fodrozódó Zephyrus Bíborszínűre festi át a tengert, Mint ahogy lovaink a szánt repítik. Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.”
(Janus Pannonius: Búcsú Váradtól, Áprily Lajos fordítása)
Krónika (Kolozsvár)
A másik ötletem, hogy ha a karácsonyt az ortodoxok (de legalábbis a román ortodoxok) is december 25-én tartják, miért ne lehetne, hogy a húsvét napját is ugyanazzal az algoritmussal számítsák ki, mint a római katolikusok és a protestánsok? Sőt tovább menve, miért kell ma, a 21. században mozgó ünnep legyen a húsvét? Miért nem lehet rögzíteni, például április második vagy harmadik vasárnapjára?
Ezt sokszor elmondtam különböző helyeken, racionális érvet senki sem tudott felhozni ellene. Egyszer megemlítettem az ortodox teológiai kar dékánjának is, aki nagyon nyílt ember volt, egyáltalán nem látszott rajta, hogy ortodox pap. Legnagyobb megdöbbenésemre azt válaszolta, hogy a húsvét problémája annyira bonyolult, hogy azt nem szabad bolygatni. Az utóbbi időben olyan híreket olvastam, hogy mintha valami megmozdult volna ebben az irányban. Türelmetlenül várom az eredményt.
A harmadik ötletem teljesen új keletű. Állandóan halljuk, hogy egyesek miként rejtik el a pénzüket ilyen-olyan bankokban, hogy ne kelljen adózniuk. Mások mennyit kínlódnak, ha valahonnan külföldről kevés kis pénzt kapnak tisztességes munkáért, hogy azt ténylegesen meg is kapják (különféle engedélyek, különféle hivatalokból). Pedig ezt az egészet könnyen meg lehetne oldani, legalábbis európai uniós szinten. Ahogy mindenkinek van személyi igazolványa, úgy lehetne egy uniós szintű banki igazolványa is. Mindenhol, minden pénzügyi tranzakció csak ezzel lenne lehetséges. Bankszámlát is csak ennek felmutatásával lehetne nyitni. Minden kapott pénz után az illető országban adózna, ahol kapta a pénzt. Semmilyen más engedélyre nem lenne szükség, sem munkavállalóira, sem adóhivatalira. Aki azt mondja, hogy ez nem lehetséges, az szerintem érdekelt valamilyen pénzügyi csalásban.
1989 előtt Csehszlovákiában láttam egy nagyon érdekes és hasznos dolgot, amely mára megszűnt, pedig igen hasznos lenne ma is. Bizonyos vasúti állomásokon (én Királyhelmec környékén láttam) gyümölcs- és zöldségátvevő központok voltak. A környező falvak lakói oda vitték eladásra a kertben termesztett zöldségeket és gyümölcsöket. A központ meghirdette, hogy mikor mit vesz át, milyen minőségben, milyen formában. Például a retket egyből csomókba kötözve vették át, ahogy aztán a boltokba került. Az átvett áru másnap már Kassán vagy más városokban a boltokba került. Ma is elkelne az ilyen friss áru, csak meg kellene szervezni az átvevést, szállítást!
Irány a Sapientia!
Amikor 2004 őszén a Korunkban cikket írtam az egyetemépítési kudarcainkról, felvetettem azt a lehetőséget, miszerint ha már nem lehet visszaállítani a Bolyai-egyetemet, olyan megoldásban is gondolkozhatnánk, hogy lassanként átvisszük a szakokat a BBTE-ről a Sapientiára, s akkor az lesz a magyar egyetem. Ezt csak lehetőségként írtam, nem gondoltam végig, hogy ennek milyen következményei lennének, lehetnének. És akkor magam sem terveztem még, hogy átmegyek a Sapientiára tanítani. Utána hallottam, hogy a cikket valamelyik titkárnőnek le kellett fordítania Andrei Marga részére, aki nagyon dühös lett ettől az elgondolástól. Ennek ellenére, érdekes módon, a velem való személyes találkozásokkor sohasem volt ellenséges, még akkor sem, amikor már a Sapientián voltam főállásban.
Amikor 2000-ben a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem megalakult, semleges voltam, nem dicsértem, de nem is bíráltam a létrehozását. Ma úgy látom, hogy előrelátó, hasznos elgondolás és döntés volt. Engem is felkértek, hogy készítsem el az egyik tantárgy leírását, és nyilatkozzam arról, elvállalom a tanítását. Világosan megmondtam, hogy mindkét kérésnek eleget teszek, mivel ez szükséges az informatika szak ideiglenes jóváhagyásához, de a tanítást nem fogom vállalni. Nem tartottam összeférhetőnek sem a BBTE-s tanári állásommal, sem a rektorhelyettesi pozíciómmal. Ezt el is fogadták, a tantárgy tanítását meg tudták oldani.
A Sapientia hivatalos megnyitóján a kolozsvári Brassai Sámuel Líceum dísztermében – ahol az akkori tanügyminiszter, Ecaterina Andronescu is jelen volt – én is köszöntő beszédet mondtam az egyetem vezetőségének kérésére. Ezen a megnyitón a beszédemet egy néhány nappal előtte olvasott újsághírre alapoztam, amelyben arról volt szó, hogy Magyarországon volt egy futballbíró, akinek mindkét fia labdarúgó volt, és két különböző csapatban játszottak.
Én arról beszéltem, hogy mit érez, és hogyan viselkedik ez az apa, amikor olyan meccset vezet, amelyen a két fia egymás ellen játszik. A beszéd kicsengése az volt, hogy érzelemmentesen csak a játékra koncentrál, mert az a fontos, és nem az, hogy melyik csapat győz azon az egy mérkőzésen. A megnyitó után Wanek Ferenc, aki akkor a Bolyai Társaság elnöke volt, azt mondta, a végére odamondhattam volna azt, hogy az apa álma az, a két fia egyszer majd a nemzeti válogatottban közösen szerepeljen. Elismertem, hogy ez tényleg szép befejezés lett volna, és sajnáltam, hogy magamtól nem jöttem rá, vagy hogy előtte nem beszéltünk erről.
Ezek után a kapcsolatom a Sapientiával csak arra szorítkozott, hogy néha megkértek, legyek tagja egy-egy tanári versenyvizsga-bizottságnak. A kollégáim közül többen vállaltak órát, és el-eljártak Marosvásárhelyre tanítani. 2007 nyarán Bege Antal és Szenkovits Ferenc kollégáimmal (már nem emlékszem, milyen alkalommal) beszélgettünk a Sapientiáról, arról is, hogy ők tanítanak Vásárhelyen, milyen gyakran és hogyan mennek oda. Bege Antal elmondta, nem tudja eldönteni, hogy átmenjen-e főállásba a Sapientiára, mivel tanszékvezetőnek hívják, a rövidesen esedékes akkreditáció miatt szükségük van legalább egy docensre.
Szenkovits Ferenc (de lehet, hogy én, már nem emlékszem rá pontosan) azt találta mondani: mi lenne, ha mind a hárman átmennénk. Mivel Szenkovits Ferenc szovátai, és szívesen ment volna (és talán menne ma is) minél közelebb Szovátához, ez nem volt elvetendő gondolat. Abban maradtunk, hogy erről még beszélgetünk. Erre a beszélgetésre aztán Gyergyószentmiklóson került sor, amikor a Bolyai Nyári Akadémia rendezvényén vettünk részt. Ekkor eldöntöttük, hogy beszélünk Dávid László rektorral, és ha ő is jónak látja az ötletünket, mind a hárman átmegyünk. A rektor úr készségesen fogadta elgondolásunkat. Később aztán Szenkovits Ferenc visszalépett, mi ketten pedig jelentkeztünk versenyvizsgára. Már szeptembertől átmehettünk volna, de mivel nekem dékánhelyettesként még voltak elintézni való dolgaim a BBTE-n, csak a második félévtől foglaltuk el az elnyert állásokat.
2008 eleje a négyévenkénti választások ideje lett volna a BBTE-n, de már 2007 decemberében megtartották. Ennek az oka az volt, hogy Andrei Marga újrajelöltette magát rektornak, de az akkori törvények szerint csak azt lehetett megválasztani bármilyen egyetemi funkcióba, aki az elkövetkezendő négy évben nem tölti be a 65. évét. Ő pedig 1946 nyarán született, tehát a mandátum végén, 2012 elején már elmúlt volna 65 éves. Ha azonban a választásokat még 2007 decemberében megtartják, akkor csak az évet nézve, 2011-ben még csak 65 éves. Megtörténtek a választások kari szinten még december elején, az egyetemi szintű választást pedig december 30-ra tették. Ekkor azonban a diákok vakáción vannak, de mivel létszámuk a szenátusban 25 százalék körüli, fontos, hogy ott legyenek a rektorválasztáskor.
Nincsenek megoldhatatlan feladatok! Az egyetem ezeknek a diákoknak ingyen téli tábort ajánlott fel, december 30-án pedig autóbusszal beszállították őket Kolozsvárra, majd vissza a táborba. A választás úgy zajlott, mintha az a nagy könyvben lett volna megírva. A tanügyminisztériumban, szokás szerint, ellenőrzik a választások törvényességét, és csodák csodája, a kolozsvári BBTE választásait is teljesen törvényesnek találták.
Nem vacakoltak a hónapokkal! Érdekes módon, akik az egyetemi tevékenységet kívülről figyelték, és minden apróságért feljelentéseket tettek, pereskedtek az egyetemmel, most mintha elszunyókáltak volna. Decemberben tehát lejárt a dékánhelyettesi mandátumom, nyugodtan mehettem. Januárban kollégámmal beadtuk a kérést, hogy február közepétől szeretnénk megszüntetni a munkaviszonyunkat. Nem indokoltuk, nem is kérdezte senki az okot, és idejében, rendben megkaptuk az elbocsájtó dokumentumot. Február 18-án már Vásárhelyen voltunk, épp aznap érkezett az akkreditációs bizottság. A látogatás sikeres volt, az első akkreditált szak a Sapientián éppen az informatika volt.
Rögtön az első félévemben három előadást kellett tartanom, olyanokat, amelyeket pont abban a formában még nem tanítottam. Mivel úgy döntöttem, hogy ideje áttérni a prezentációs előadásokra, elég sok időmet elvette az órákra való készülődés. Mivel sok dolgom volt, és jó környezetbe kerültem, nem volt se időm, se szükségem nosztalgiázni. Dávid László rektor rögtön lecsapott rám, és meg akart tenni rektorhelyettesnek.
Próbáltam ellenállni, de nem ment. Azzal érveltem, ha elvállalom, senki sem fogja lemosni rólam azt a vádat, miszerint csupán azért mentem át a Sapientiára, hogy ezt a funkciót megkapjam. De a mérnöki leleményesség túltett rajtam, azt mondta, hogy vállaljam el, és nevezzük a funkciót tudományos igazgatónak. Ez nem volt éppen teljesen elrugaszkodva a valóságtól, mert a Sapientia mellett létezett a Kutatási Programok Intézete, és akkor azt átszervezték, kicsit beépítették a Sapientiába, de részben független maradt, annak lettem az igazgatója, rektorhelyettesi státusban.
Az is érdekes, hogy ismerőseim hogyan fogadták ezt a döntésemet. A magyar kollégák közül sokan dicsértek érte, mások csóválták a fejüket, de akadtak, akik emiatt egyenesen ellenségesen viselkedtek. Olyanok is voltak, akik évekkel később azt mondták, annak idején rosszallták, hogy „cserbenhagytam” az egyetemet, de ma már jónak tartják a döntésemet. A marosvásárhelyi ismerősök természetesen pozitívan reagáltak. Sokszor éreztem magam kényelmetlenül, amikor Weszely Tibor kollégám társaságban túlságosan dicsért ezért a lépésemért.
Az pedig szintén érdekes, hogy egyetlen román kolléga sem szólt meg azért, mert átmentem a Sapientiára. Szemembe soha senki sem mondta, de nem hallottam kerülőúton sem. Többségük azt gondolta, hogy sokkal nagyobb fizetésért vállaltam ezt, pedig ez nem volt igaz. A fizetésem semmivel sem volt nagyobb, mint a Babeş–Bolyain. Egy román jogász kolléga nagy kacsingatások közepette azt mondogatta, hogy háromszor annyi pénzért nyilván megéri. Lehet, hogy román magánegyetemeken kezdetben egy-egy embernek, aki fontos volt az akkreditáció miatt, sokkal nagyobb fizetést adtak, mint az állami egyetemeken, de ez nem volt jellemző minden ott tanító emberre. Ezt biztos forrásból tudom.
Kollégámmal együtt alighogy megmelegedtünk a Sapientián, villámcsapásként ért a kolozsvári napilapban, a Szabadságban 2008 márciusában megjelent támadás a Sapientia ellen. Mivel közelről ismertem az akkori magyar kormánynak az egyetemhez való viszonyulását, számomra világos volt, hogy az oknyomozónak álcázott cikk tulajdonképpen megrendelésre készült. Ez megerősített abban a hitemben, hogy jó helyen vagyok. Nagyon jól szórakoztam később a MÚRE fellebbviteli bizottságának azon véleményén, miszerint igaz, hogy az újságíró több valótlanságot is állított, de a következtetései helyesek voltak. Vajon hol tanultak ezek a MÚRE-sok matematikai logikát?
A Babeş–Bolyain még tartottam órákat ezután is, általában két (egy időben három) előadásom volt. Amikor voltak már olyan fiatalok, akik ledoktoráltak, és vállalták ezeket a tárgyakat, átadtam először az egyiket még 2009-ben, a másikat pedig 2014-ben. Így 2014-ben végleg búcsút mondtam a Babeş–Bolyainak.
„Nem siklik soha úgy a lenge csónak Jó sodrásban, erős lapát-csapástól, Még akkor se, ha fodrozódó Zephyrus Bíborszínűre festi át a tengert, Mint ahogy lovaink a szánt repítik. Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.”
(Janus Pannonius: Búcsú Váradtól, Áprily Lajos fordítása)
Krónika (Kolozsvár)
2015. szeptember 22.
Beszélő kövek Óradnán
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete által a Beszterce-Naszód megyei Óradnán és a közigazgatásilag hozzá tartozó Radnaborbereken július közepén tartott riporttábor termését mutatták be szeptember 12-én az óradnai kultúrházban a X. Óradnai Magyar Napok során. A Szűcs László által szerkesztett, Nem magyarul magyarok című könyvben megjelent szocioriportok, tényfeltáró anyagok, a környék múltját, az ércbányászat szerepét, a két település magyar közösségének rendhagyó identitástudatát bemutató írások között helyet kapott Szekeres Attila, a Háromszék munkatársa Beszélő kövek Óradnán című írása, melyet terjedelmi okokból rövidítve közlünk.
Radna, a Radnai-havasok névadója érc, legfőképp ezüstkitermeléséről volt híres. A ruda szláv szó ércet jelent. Így, más érclelőhelyekhez hasonlóan, ez a település is a Radna nevet kapta. A 19. század második felében került neve elé a régiséget jelző előtag, Óradna néven említik, a később keletkezett közeli Újradna településtől való megkülönböztetésként. Mesél a múlt
Óradna központjába érve a könyvekből, képekről, tévéfelvételről ismert középkori templomromot kerestük. Nem találtuk, s rá kellett kérdeznünk. Az 1965-ben felszentelt nagyméretű ortodox templom mögött áll, eltakarva. Mögötte görögkatolikus templom, mellette az ahhoz tartozó harangtorony. A romok hatalmas méretű egykori épületről tanúskodnak. Építészet- és művészettörténészek feltárásai alapján kéttornyos, háromhajós bazilika állt itt. Az egykori két tornyából szemből nézve a jobb oldalinak a keleti fala maradt meg, az ablaknyílások tanúsága szerint két emelet magasságig. Némi falmaradvány is hozzá tartozik. Az egykori két torony közötti homlokzatfalból is megmaradt egy rész, s azon szakszerűtlenül renovált portálé, a nyugati kapu tátong. A betonos beavatkozást felirata szerint 1925-ben végezték.
A romos épület köveit felhasználva az egykori templom szentélyét újjáépítették – templommá. Ezt az építkezést 1260–1270 közé időzíti Entz Géza művészettörténész. Bejárata fölötti román nyelvű felirat szerint 1859-ben renoválták, és meghosszabbították az 1242-ben a mongolok által lerombolt templom romjain. Valójában egy évvel korábban zúdultak itt be a tatárok.
Óradna ezüstbányászatáról volt híres. Német telepesek érkeztek ide a 12. század második felében, és bányavárost építettek ki. Korábban szláv település lehetett itt, erre utal neve. Temploma alatt II. István király korabeli pénzérmékre bukkantak. Az uralkodó 1172-ben hunyt el, tehát e dátum előtt épülhetett a nagy méretű szerzetesi templom, melyet Domonkos-rendinek vagy Ferenc-rendinek említenek. Egy orosz krónikában Родна (Rodna) néven szerepel a virágzó bányaváros, az 1235-ben keletkezett iratnak egy 1425 körül készült másolata maradt fenn. Aztán a város hatalmas templomát 1241-ben lerombolták a tatárok. Erről Rogerius mester váradi kanonok ír Siralmas énekében: Kadan király elérte a gazdag Radnát, amely a hegyek között feküdt, egy királyi német várost ezüstbányákkal, amelyben nagyszámú nép lakott. Más leírás így szól: A tatároknak egy vad csoportja Kadán vezér alatt észak felől rontott Erdélynek. Három napig tartott, míg a radnai szoroson áthatolhattak és Radna vidékére érkeztek. Ott akkor egy német város állott, melynek lakói gazdagok valának és bányászattal foglalkoztak. Egyes utólagos leírásokban szerepel, hogy a tatárok lemészárolták a templomban összesereglett radnaiakat.
A krónikákból kitűnik, hogy nagy, virágzó település volt Radna, akkor főként Rodna-ként említve. Ám 1440-re mintha megállt volna az élet. Luxemburgi Erzsébet királyné a már lakatlan Radnát a Jakcs családnak adományozta.
Később ismét megtelt élettel. 1631-től luteheránus papjait említik. Az utolsó lelkész 1766-ban hagyta el a települést. Ez ismét német lakosságra utal. Időközben 1764-ben a határőrség megszervezésekor Mária Terézia királynő a görögkatolikus egyháznak adta az egykori Mária-templom maradványait és környékét. Ez időszakban, amikor Naszód vidéke román többségűvé vált, számos konfliktust jeleztek a Radna-völgyi románok és az óradnai szászok, illetve magyarok között. Több magyar család hagyta el a vidéket, részben Máramarosba, de főleg Moldvába telepedtek át. 1760. március 16-án a radnai magyarok és szászok a hatóságok segítségét kérik a valachok önkényeskedése ellen. Templomok A középkori német szerzetesi templom szentélye helyén 1260–1270 között kis templomot építettek. Az a reformáció után protestánssá vált. 1764-ben a román görögkatolikus egyház kapta meg, s 1859-ben bővítette. Ma is áll. A római katolikusok az 1770-es években fakápolnát építettek, 1782–1783-ban plébániát alapítottak, majd a kápolna helyére 1824-ben kincstári támogatással kőtemplomot emeltek a Szentháromság tiszteletére, ma is használják.
Időközben megszaporodott a román lakosság Óradnán. Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben című gyűjteményes munka Erdélyt tárgyaló, 1901-ben megjelent kötetében olvasható: ma falusias község, melynek 4340, többnyire oláh földmívesekből és bányászcsaládokból s csak kevés magyarból álló lakossága van. Felmerült egy ortodox templom építésének szükségessége. 1938-ban letették annak alapkövét. Ám 1940-ben a vidék Észak-Erdéllyel együtt Magyarország részévé vált. A második világégést követően ismét Romániához került, de az akkori rendszer nem kedvezett a templomépítésnek. 1948-ban a szocialista Románia vallásrendelete megszüntette a görögkatolikus egyházat, és vagyonát az ortodox egyháznak adta. 1965-ben befejezték az új templomot. Hatalmas, egy központi és két melléktornyos, kupolás neobizánci stílusú építmény. Uralja a központot. Az 1989-es rendszerváltást követően a feléledt görögkatolikus egyház visszakövetelte templomát, épületeit és telkét. Nem ment egyszerűen. A Beszterce-Naszód Megyei Törvényszék 2013-ban elrendelte a telek megosztását olyanképpen, hogy a régi templom, a harangtorony és a templomrom a görögkatolikusoké legyen, az ortodoxoké marad a templomuk és közvetlen környezete. Utóbbiak fellebbeztek. A Kolozsvári Táblabíróság tavaly hozott végleges ítéletében helyben hagyta az alapfokú döntést, és perköltség megtérítésére kötelezte az ortodox egyházat – derül ki az igazságszolgáltatás honlapjáról. Sírkövek a temetőben
Kíváncsiak voltunk, miről mesélnek a kövek a temetőben. Kalauzunk Strâmbuné Osztrovszki Erzsébet, akinek hozzátartozói a dombon nyugszanak, az úgynevezett magyar temetőben. Az első, településre néző részben magyar, magyaros nevekkel vagy csak magyar keresztnevekkel találkoztunk, továbbá idegen hangzású vezetéknevekkel is, de már jócskán keveredtek ide román családnevek. Hátrébb már szinte csak román nevek olvashatóak a síremlékeken.
Itt nyugszik felirat alatt olyan nevek szerepelnek, mint: Szilágyi András, Bráz Ignác, Viliczki János, Debreczeni Ana, Schultz Ilonka, Miskolczi János, Skhneider Ferencz, Varga Petru, Kellner Károly, Lönhardt Antal, Karácsonyi János, Kincses János, Bauer Ferenc, Schuller Nándor, Tersancki Marika, Perhált Péter, Bindiu Ilona. Megjegyezzük, egy családnevet csupán egyszer tüntettünk fel. Egyik kereszten csupán ennyi jelent meg: Visky család. Más kövön Fodor Gheorghe neve, alatta: Istenem kezedbe ajánlom lelkemet.
Más magyar/magyaros nevekkel is találkoztunk: Sturavics Antal, Tankovics Antal, Körösi Péter, Barany Károl, Vinkler Lajos, Tersánszki Ferdinánd. Továbbá magyar vezeték- és román vagy románra fordított keresztnevekkel: Szabo Iosif, Mezöfi Florian. De román feliratú sírköveket is láttunk. Aici odihnesc (Itt nyugszik) felirat alatt: Viliczki Vasile, Somkereki Mihai, Tankovics Vergina, Szilagyi Istvan, Fari Bela, Ernszt Ioan. Továbbá Sabo Emil, Czervenski Norbert, Konrad Stefan neve alatt: Dormiţi în pace (Nyugodjék békében). A magyar temetőből szép kilátás nyílik a városra. Gyönyörű a hegyes, erdős környék, ám kimagaslik a neobizánci stílusú ortodox templom fehér tömege, s rondítja a tájat a központban levő szálló kék tetőzete. Gróf Zichy Domonkos emléke
A dombról leereszkedve egy másik temető terül el az erdő alatt, az utca mentén. Román temető, ám annak legmagasabb pontján kiemelkedik egy csiszolt fekete obeliszk, zicsi és vázsonykői gróf Zichy Domonkos (1808–1879) – a felirat szerint a szenvedő felebarátok jótevője, orvosa, ápolója – síremléke. A felirat fölött egy lyuk látszik, abból jócskán megfakult piros-fehér-zöld szalag lóg. Hozzá kell tennünk, hogy a síremlék felállításakor oda grófi koronát erősítettek, ám annak nyoma veszett. Zichy Domonkos előbb rozsnyói (1841), majd veszprémi püspök (1842). Öccsét, Zichy Ödönt Görgei Artúr árulás vádjával kivégeztette. Zichy Domonkos lemondott püspöki tisztségéről, Salzburgba menekült. 1858-ban az Órada közelében levő Majoron telepedett le. Ottani kúriáján kívül Radnaborbereken és Dombháton is villája volt. Megromlott egészségi állapota miatt választotta a jó levegőjű, gyógyfürdővel rendelkező vidéket, ám az év hidegebbik felében már nem tartózkodott itt. Ismert volt jótékonykodásairól. Csak az óradnaiakra szorítkozunk. Életrajzírója, Bíró Vencel közölte róla 1942-ben: 1872-ben az óradnai római katolikus templomnak gyönyörű készleteket vett, majd lila színű miseruhát ajándékozott. A következő évben ugyanoda orgonát ígért, melyet utóbb el is készíttetett. 1874-ben baldachint, miseruhát, négy év múlva meg két oltárt ajándékozott e templomnak. Egyiket lugosi házi kápolnájából, a másikat Olaszországból hozatta. Ez utóbbi ereklyés oltárt a borbereki templomban helyezték el. Az óradnai templomnak 1879-ben is ajándékozott miseruhákat. Áldozatkészsége jutalmazására az ottani egyházközség őt 1877-ben tiszteletbeli főgondnokká választotta.
Kalauzunktól megtudtuk, Pál Vilmos Barna csíkszentgyörgyi plébános, főesperes még óradnai szolgálata idejében kezdeményezte Zichy-emléktábla állítását.
A római katolikus templomba Kiss Attila plébános kísért el. Megtudtuk, a liturgia magyarul és románul zajlik. A templomlátogatók száma meghaladja a kétszázat, ám a nagy többség csak gépiesen mondja a betanult magyar válaszokat, a magyar prédikációt tucatnyian, ha értik. A falon fehér márványtábla hirdeti: Gróf Zichy Domonkos 1879–1999 volt veszprémi püspök halálának 120. évfordulója alkalmából állít(t)atott az óradnai hívek hálája jeléül az orgonáért és a harangokért. Az orgona koronázópárkányán ott díszeleg a Zichy család grófi címere. Nem akármilyen hangszerrel állunk szemben. Építője az F. Rieger & Söhne cég. A Franz Rieger által alapított osztrák orgonaépítő cég hírnevét bécsi, salzburgi, londoni, budapesti (Mátyás-templom) orgonák öregbítik. Zichy Domonkos adományát az idő kikezdte. Az első világháború idején főbb sípjaiból golyót öntöttek, aztán az 1970-es években teljesen elnémult. Osztrovszki Erzsébet elmondta, a helyi tanács RMDSZ-es tagjaként sikerült kiharcolnia, hogy az önkormányzat támogassa az orgonajavítást, így mintegy harmincévnyi szünet után 2007 óta ismét szól.
A Zichy-tábla szomszédságában egy egészen friss emlékkő is áll a falon: Ez a tábla BAUERNÉ MADARÁSZ ILONA (1942–2013) Julianus-díjas tanár emlékére állíttatott a római-katolikus hívekért és a magyar gyermekekért végzett több mint 45 éves áldozatos munkásságának elismeréseként. „NIHIL SINE DEO”.
Isten nélkül semmit fordítású latin jelmondat alatt román nyelven is megismétlik, kinek mily érdemeiért állították a jelt. Különben a család készíttette az emléktáblát. Visszatérve Zichy Domokosra: amint emléktáblája jelzi, a templom harangjai is az ő adományából kerültek a toronyba. A plébánia honlapján is olvashatjuk a most is meglévő egyik harang feliratát: Hegyen, völgyön, e szép tájon zengő szavad tovaszálljon.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete által a Beszterce-Naszód megyei Óradnán és a közigazgatásilag hozzá tartozó Radnaborbereken július közepén tartott riporttábor termését mutatták be szeptember 12-én az óradnai kultúrházban a X. Óradnai Magyar Napok során. A Szűcs László által szerkesztett, Nem magyarul magyarok című könyvben megjelent szocioriportok, tényfeltáró anyagok, a környék múltját, az ércbányászat szerepét, a két település magyar közösségének rendhagyó identitástudatát bemutató írások között helyet kapott Szekeres Attila, a Háromszék munkatársa Beszélő kövek Óradnán című írása, melyet terjedelmi okokból rövidítve közlünk.
Radna, a Radnai-havasok névadója érc, legfőképp ezüstkitermeléséről volt híres. A ruda szláv szó ércet jelent. Így, más érclelőhelyekhez hasonlóan, ez a település is a Radna nevet kapta. A 19. század második felében került neve elé a régiséget jelző előtag, Óradna néven említik, a később keletkezett közeli Újradna településtől való megkülönböztetésként. Mesél a múlt
Óradna központjába érve a könyvekből, képekről, tévéfelvételről ismert középkori templomromot kerestük. Nem találtuk, s rá kellett kérdeznünk. Az 1965-ben felszentelt nagyméretű ortodox templom mögött áll, eltakarva. Mögötte görögkatolikus templom, mellette az ahhoz tartozó harangtorony. A romok hatalmas méretű egykori épületről tanúskodnak. Építészet- és művészettörténészek feltárásai alapján kéttornyos, háromhajós bazilika állt itt. Az egykori két tornyából szemből nézve a jobb oldalinak a keleti fala maradt meg, az ablaknyílások tanúsága szerint két emelet magasságig. Némi falmaradvány is hozzá tartozik. Az egykori két torony közötti homlokzatfalból is megmaradt egy rész, s azon szakszerűtlenül renovált portálé, a nyugati kapu tátong. A betonos beavatkozást felirata szerint 1925-ben végezték.
A romos épület köveit felhasználva az egykori templom szentélyét újjáépítették – templommá. Ezt az építkezést 1260–1270 közé időzíti Entz Géza művészettörténész. Bejárata fölötti román nyelvű felirat szerint 1859-ben renoválták, és meghosszabbították az 1242-ben a mongolok által lerombolt templom romjain. Valójában egy évvel korábban zúdultak itt be a tatárok.
Óradna ezüstbányászatáról volt híres. Német telepesek érkeztek ide a 12. század második felében, és bányavárost építettek ki. Korábban szláv település lehetett itt, erre utal neve. Temploma alatt II. István király korabeli pénzérmékre bukkantak. Az uralkodó 1172-ben hunyt el, tehát e dátum előtt épülhetett a nagy méretű szerzetesi templom, melyet Domonkos-rendinek vagy Ferenc-rendinek említenek. Egy orosz krónikában Родна (Rodna) néven szerepel a virágzó bányaváros, az 1235-ben keletkezett iratnak egy 1425 körül készült másolata maradt fenn. Aztán a város hatalmas templomát 1241-ben lerombolták a tatárok. Erről Rogerius mester váradi kanonok ír Siralmas énekében: Kadan király elérte a gazdag Radnát, amely a hegyek között feküdt, egy királyi német várost ezüstbányákkal, amelyben nagyszámú nép lakott. Más leírás így szól: A tatároknak egy vad csoportja Kadán vezér alatt észak felől rontott Erdélynek. Három napig tartott, míg a radnai szoroson áthatolhattak és Radna vidékére érkeztek. Ott akkor egy német város állott, melynek lakói gazdagok valának és bányászattal foglalkoztak. Egyes utólagos leírásokban szerepel, hogy a tatárok lemészárolták a templomban összesereglett radnaiakat.
A krónikákból kitűnik, hogy nagy, virágzó település volt Radna, akkor főként Rodna-ként említve. Ám 1440-re mintha megállt volna az élet. Luxemburgi Erzsébet királyné a már lakatlan Radnát a Jakcs családnak adományozta.
Később ismét megtelt élettel. 1631-től luteheránus papjait említik. Az utolsó lelkész 1766-ban hagyta el a települést. Ez ismét német lakosságra utal. Időközben 1764-ben a határőrség megszervezésekor Mária Terézia királynő a görögkatolikus egyháznak adta az egykori Mária-templom maradványait és környékét. Ez időszakban, amikor Naszód vidéke román többségűvé vált, számos konfliktust jeleztek a Radna-völgyi románok és az óradnai szászok, illetve magyarok között. Több magyar család hagyta el a vidéket, részben Máramarosba, de főleg Moldvába telepedtek át. 1760. március 16-án a radnai magyarok és szászok a hatóságok segítségét kérik a valachok önkényeskedése ellen. Templomok A középkori német szerzetesi templom szentélye helyén 1260–1270 között kis templomot építettek. Az a reformáció után protestánssá vált. 1764-ben a román görögkatolikus egyház kapta meg, s 1859-ben bővítette. Ma is áll. A római katolikusok az 1770-es években fakápolnát építettek, 1782–1783-ban plébániát alapítottak, majd a kápolna helyére 1824-ben kincstári támogatással kőtemplomot emeltek a Szentháromság tiszteletére, ma is használják.
Időközben megszaporodott a román lakosság Óradnán. Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben című gyűjteményes munka Erdélyt tárgyaló, 1901-ben megjelent kötetében olvasható: ma falusias község, melynek 4340, többnyire oláh földmívesekből és bányászcsaládokból s csak kevés magyarból álló lakossága van. Felmerült egy ortodox templom építésének szükségessége. 1938-ban letették annak alapkövét. Ám 1940-ben a vidék Észak-Erdéllyel együtt Magyarország részévé vált. A második világégést követően ismét Romániához került, de az akkori rendszer nem kedvezett a templomépítésnek. 1948-ban a szocialista Románia vallásrendelete megszüntette a görögkatolikus egyházat, és vagyonát az ortodox egyháznak adta. 1965-ben befejezték az új templomot. Hatalmas, egy központi és két melléktornyos, kupolás neobizánci stílusú építmény. Uralja a központot. Az 1989-es rendszerváltást követően a feléledt görögkatolikus egyház visszakövetelte templomát, épületeit és telkét. Nem ment egyszerűen. A Beszterce-Naszód Megyei Törvényszék 2013-ban elrendelte a telek megosztását olyanképpen, hogy a régi templom, a harangtorony és a templomrom a görögkatolikusoké legyen, az ortodoxoké marad a templomuk és közvetlen környezete. Utóbbiak fellebbeztek. A Kolozsvári Táblabíróság tavaly hozott végleges ítéletében helyben hagyta az alapfokú döntést, és perköltség megtérítésére kötelezte az ortodox egyházat – derül ki az igazságszolgáltatás honlapjáról. Sírkövek a temetőben
Kíváncsiak voltunk, miről mesélnek a kövek a temetőben. Kalauzunk Strâmbuné Osztrovszki Erzsébet, akinek hozzátartozói a dombon nyugszanak, az úgynevezett magyar temetőben. Az első, településre néző részben magyar, magyaros nevekkel vagy csak magyar keresztnevekkel találkoztunk, továbbá idegen hangzású vezetéknevekkel is, de már jócskán keveredtek ide román családnevek. Hátrébb már szinte csak román nevek olvashatóak a síremlékeken.
Itt nyugszik felirat alatt olyan nevek szerepelnek, mint: Szilágyi András, Bráz Ignác, Viliczki János, Debreczeni Ana, Schultz Ilonka, Miskolczi János, Skhneider Ferencz, Varga Petru, Kellner Károly, Lönhardt Antal, Karácsonyi János, Kincses János, Bauer Ferenc, Schuller Nándor, Tersancki Marika, Perhált Péter, Bindiu Ilona. Megjegyezzük, egy családnevet csupán egyszer tüntettünk fel. Egyik kereszten csupán ennyi jelent meg: Visky család. Más kövön Fodor Gheorghe neve, alatta: Istenem kezedbe ajánlom lelkemet.
Más magyar/magyaros nevekkel is találkoztunk: Sturavics Antal, Tankovics Antal, Körösi Péter, Barany Károl, Vinkler Lajos, Tersánszki Ferdinánd. Továbbá magyar vezeték- és román vagy románra fordított keresztnevekkel: Szabo Iosif, Mezöfi Florian. De román feliratú sírköveket is láttunk. Aici odihnesc (Itt nyugszik) felirat alatt: Viliczki Vasile, Somkereki Mihai, Tankovics Vergina, Szilagyi Istvan, Fari Bela, Ernszt Ioan. Továbbá Sabo Emil, Czervenski Norbert, Konrad Stefan neve alatt: Dormiţi în pace (Nyugodjék békében). A magyar temetőből szép kilátás nyílik a városra. Gyönyörű a hegyes, erdős környék, ám kimagaslik a neobizánci stílusú ortodox templom fehér tömege, s rondítja a tájat a központban levő szálló kék tetőzete. Gróf Zichy Domonkos emléke
A dombról leereszkedve egy másik temető terül el az erdő alatt, az utca mentén. Román temető, ám annak legmagasabb pontján kiemelkedik egy csiszolt fekete obeliszk, zicsi és vázsonykői gróf Zichy Domonkos (1808–1879) – a felirat szerint a szenvedő felebarátok jótevője, orvosa, ápolója – síremléke. A felirat fölött egy lyuk látszik, abból jócskán megfakult piros-fehér-zöld szalag lóg. Hozzá kell tennünk, hogy a síremlék felállításakor oda grófi koronát erősítettek, ám annak nyoma veszett. Zichy Domonkos előbb rozsnyói (1841), majd veszprémi püspök (1842). Öccsét, Zichy Ödönt Görgei Artúr árulás vádjával kivégeztette. Zichy Domonkos lemondott püspöki tisztségéről, Salzburgba menekült. 1858-ban az Órada közelében levő Majoron telepedett le. Ottani kúriáján kívül Radnaborbereken és Dombháton is villája volt. Megromlott egészségi állapota miatt választotta a jó levegőjű, gyógyfürdővel rendelkező vidéket, ám az év hidegebbik felében már nem tartózkodott itt. Ismert volt jótékonykodásairól. Csak az óradnaiakra szorítkozunk. Életrajzírója, Bíró Vencel közölte róla 1942-ben: 1872-ben az óradnai római katolikus templomnak gyönyörű készleteket vett, majd lila színű miseruhát ajándékozott. A következő évben ugyanoda orgonát ígért, melyet utóbb el is készíttetett. 1874-ben baldachint, miseruhát, négy év múlva meg két oltárt ajándékozott e templomnak. Egyiket lugosi házi kápolnájából, a másikat Olaszországból hozatta. Ez utóbbi ereklyés oltárt a borbereki templomban helyezték el. Az óradnai templomnak 1879-ben is ajándékozott miseruhákat. Áldozatkészsége jutalmazására az ottani egyházközség őt 1877-ben tiszteletbeli főgondnokká választotta.
Kalauzunktól megtudtuk, Pál Vilmos Barna csíkszentgyörgyi plébános, főesperes még óradnai szolgálata idejében kezdeményezte Zichy-emléktábla állítását.
A római katolikus templomba Kiss Attila plébános kísért el. Megtudtuk, a liturgia magyarul és románul zajlik. A templomlátogatók száma meghaladja a kétszázat, ám a nagy többség csak gépiesen mondja a betanult magyar válaszokat, a magyar prédikációt tucatnyian, ha értik. A falon fehér márványtábla hirdeti: Gróf Zichy Domonkos 1879–1999 volt veszprémi püspök halálának 120. évfordulója alkalmából állít(t)atott az óradnai hívek hálája jeléül az orgonáért és a harangokért. Az orgona koronázópárkányán ott díszeleg a Zichy család grófi címere. Nem akármilyen hangszerrel állunk szemben. Építője az F. Rieger & Söhne cég. A Franz Rieger által alapított osztrák orgonaépítő cég hírnevét bécsi, salzburgi, londoni, budapesti (Mátyás-templom) orgonák öregbítik. Zichy Domonkos adományát az idő kikezdte. Az első világháború idején főbb sípjaiból golyót öntöttek, aztán az 1970-es években teljesen elnémult. Osztrovszki Erzsébet elmondta, a helyi tanács RMDSZ-es tagjaként sikerült kiharcolnia, hogy az önkormányzat támogassa az orgonajavítást, így mintegy harmincévnyi szünet után 2007 óta ismét szól.
A Zichy-tábla szomszédságában egy egészen friss emlékkő is áll a falon: Ez a tábla BAUERNÉ MADARÁSZ ILONA (1942–2013) Julianus-díjas tanár emlékére állíttatott a római-katolikus hívekért és a magyar gyermekekért végzett több mint 45 éves áldozatos munkásságának elismeréseként. „NIHIL SINE DEO”.
Isten nélkül semmit fordítású latin jelmondat alatt román nyelven is megismétlik, kinek mily érdemeiért állították a jelt. Különben a család készíttette az emléktáblát. Visszatérve Zichy Domokosra: amint emléktáblája jelzi, a templom harangjai is az ő adományából kerültek a toronyba. A plébánia honlapján is olvashatjuk a most is meglévő egyik harang feliratát: Hegyen, völgyön, e szép tájon zengő szavad tovaszálljon.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. szeptember 23.
Riportkönyv a szórvány szórványáról
A nagy erdélyi nemzetiségolvasztó kohómű egyik legszomorúbb-legszebb katlanában, a Radnai havasalji, a Nagy-Szamos forrásvidékéhez közeli kishaza két településén: Óradnán és Radnaborbereken forgolódtak a 2015-ös MÚRE-riporttábor résztvevői. Szilágyi Aladár könyvismertetője.
Fokozott érdeklődéssel vettem kézbe a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének legújabb kiadványát. Az immár hagyományos riporttáborok szervezése a MÚRE legígéretesebb rendezvénysorozata. Valahol Erdélyben (Partiumban és a Bánságban sajnos, még nem…) a kezdeményezők kinéznek egy-egy „izgalmas”, „jó” helyet, lehetőleg szórványvidéken, tizenöt-húsz kollégát táboroztatnak, ahonnan szét lehet rajzani, két-három nap alatt begyűjteni a riportanyagot, közösen átbeszélni, majd hazatérve érlelni, megírni, végül kötet formájában közkinccsé tenni az élményeket. Egyik vagy másik kistáj sajátos jelenének feltérképezése, múltjának feltárása, lehetséges jövőjének latolgatása hálás feladat, több is és más is, mintha a tizenötek-húszak egyen-egyenként járták volna be a portyázásra kijelölt terepet.
Párhuzamok és tandemek
Annak idején, amikor az Erdélyi Riportban napvilágot láttak etnosz-sorozatom első darabjai, egy református lelkész hívta fel a figyelmemet Óradnára és Borberekre: feltétlenül keressem fel azt a vidéket, mert vétek volna kihagyni azt az elszomorítóan és örömtelien különös-szépséges végvilágot, ahol magukat magyaroknak valló, de magyarul nem beszélő magyarok élnek. Mivel nem sikerült eljutnom oda, némi szakmai irigységgel keveredő figyelemmel, majd nem kis elégtétellel követtem nyomon a táborozás fejleményeit, és olvastam végig együltömben kollégáim könyvét. Maga a cím: Nem magyarul magyarok – telitalálat, hiszen sokat elárul a nagy múltú történelmi bányavidék-határőrvidék sajátos helyzetéről. A szórványok szórványában, a legközelebbi magyarlakta településtől 60 kilométerre élő – néhány kivételtől eltekintve – egészében anyanyelvét vesztett magyar közösség, mely katolikus vallásától elválaszthatatlan magyar identitását nem veszítette el – kell-e ennél izgalmasabb, riadóra késztető újságírói feladat?
A riporttáborok hasznos voltához nem csupán az tartozik hozzá, hogy különböző városokból érkeznek az írott sajtós, rádiós, televíziós táborozók, hanem az is, hogy más-más orientáltságú, „nézetű” médiumok emberei futnak össze, urambocsá’, nincs szekértáborosdi, kiderül, hogy szót tudnak érteni egymással, netán megtalálják a közös hangot is. Az is lényeges – ez a 2015-ös táborverés alkalmával maradéktalanul érvényesült –, hogy gyakorlatilag minden nemzedék képviseltesse magát, az öreg sajtórókáktól az újdondászinasokig, a diákokig. Ami fokozhatta az együttmunkálkodás varázsát: több esetben családi tandemek (például: apa-lánya) alakultak, avagy két kolléga párba állva eredt útnak. Nem zavaró, inkább elkerülhetetlen jelenség, hogy a szövegek metszik egymást, a két településen forgolódók a nem túl bő riportalany-kínálat miatt esetenként ugyanazt a személyt faggatják, vagy ugyanazt a részletet ragadják ki. Nem zavaró, mert részint más megközelítésben, más-más összefüggésben kérdeznek, részint ugyanannak a jelenségnek más-más aspektusaira világítanak rá. Nem egymást kioltó, ellenkezőleg, egymást erősítő információk ezek, még ha olykor ellentmondásokba is keverednek egymással.
Riportról riportra
Műfajilag is, tematikájában is változatos kötet, a helytörténeti tudnivalókat kalangyába foglaló szövegtől, az alaposan dokumentált oknyomozó riporton keresztül, a szociográfia eszközeivel élő, avagy a hangulati elemeket rögzítő írásokig. A gyakorlatilag szinte mindenki által feltett, mindenki által elemzett kérdés: miként kezdődött, hogyan történhetett meg a fokozatos nyelvvesztés, és ennek ellenére miként maradhatott meg, milyen formában nyilvánul meg a hétköznapokban a magyarul már nem beszélő nemzedékek magyar identitástudata?
Szekeres Attila (Beszélő kövek Óradnán) a település helytörténeti, építéstörténeti dimenzióit ragadja meg, Antal Erika (A nyelvvesztés útján) az anyanyelv eltűnésének nemzedékről nemzedékre erősödő folyamatát járja körül, Sarány István (Ahol az Úr lépked hallgatag…) a katolikus egyház szerepére, bizonyos, a kisközösségen belüli feszültségekre, de nem utolsó sorban a lehetséges szórványstratégiákra hívja fel a figyelmet. Bauer Ilona tanárnő, a település értelmiségének nemrég elhunyt, pótolhatatlannak tűnő alakja két írásban idéződik fel. Szucher Ervin (Reményik intelmével élt élet) című írása a fáradhatatlan pedagógus tevékenységének az eredményeit is felvázolja, megszólaltatja azoknak a nemzedékeknek a tagjait, akik Bauer Ilona tanítványaiként nem csupán a magyar identitás, hanem a magyar nyelv hűségén is megmaradtak. A Függelék egyik darabja, Gáspár Sándor (Viszik a jó hírünket) egy 2010-ben, Bauer Ilonával készült rádióinterjúja, mely Reményik Sándor születésének 120 évfordulóján készült, a radnaborbereki ünnepség alkalmával. Hogy mi köze volt, van a költőnek Borberekhez? Reményik egyik kedvelt rejteke volt, az a hely, amelyik egy kisebb kötetnyi vers megírására ihlette őt. Kultuszát mindkét településen őrzik, még egy kétnyelvű, magyar-román versválogatásra is tellett, a helybeli ortodox esperes lelkes-értő előszavával… A Gegő család panziója éppen annak a háznak a helyére épült, ahová a poéta évekig visszajárt. Többek összefogásával életművéhez méltó irodalmi emlékhelyet alakítottak ki Borbereken. A Reményik kultusszal foglalkozó írások közül az egyik (Az élő Reményik emlékezete) Dávid Gyula irodalomtörténésznek egy évfordulón elhangzott előadását tartalmazza, a másik (Ide, ha egyszer hívnak, kétszer is el kell jönni) ugyancsak Gáspár Sándor beszélgetése a kolozsvári kutatóval. A Reményik-képet gazdagítja az Ambrus Melinda–Ambrus Attila páros riportja (Csendes csodák földjén), melyben részint a Nagyváradról Veszprémbe átszármazott, Erdély-Partium tájegységeit 38 fotóalbumban megörökítő házaspárt, a fotográfus Váradi Péter Pált és az irodalomtanár Lőwey Lillát szólaltatják meg, Reményik és Borberek kapcsolatát bemutató albumuk kapcsán, másrészt a költő kultuszának is színteret nyújtó panzió tulajdonosaival, Gegő Zsuzsannával és Gegő Sándorral beszélgetnek, a Reményik-zarándokokról, illetve a panzió mindenkori vendégeiről. Gáspár kolléga 2010-ben készült, 2015-ben kiegészített riportja (Zichy Domonkos magyarsága) egy különös, tragikus fordulatokat sem nélkülöző pályafutású főpap emlékét idézi. Annak a püspöknek az alakját, akinek hamvai az óradnai magyar temetőben porladnak, aki ide menekültében ennek a kisrégiónak a felemelkedését szolgálta élete végéig. Emblematikus alakja ő ennek a vidéknek, hiszen Óradnán és vonzáskörzetében nemcsak a katolikus magyarok, hanem az ortodox románok is nemzedékről nemzedékre megőrizték őt jó emlékezetükben. A Deák Gyöngyi–Maksay Magdolna tandem (Visszavár a borbereki víz), illetve Farkas-Ráduly Melánia (Óradna elmozdult a holtpontról) riportja olyan idősebb-fiatalabb helybeli lakosokat szólaltat meg, akik még jól-rosszul beszélik az anyanyelvüket, akik még képesek felidézni a magyar iskolát, a hajdani „magyar élet” mozzanatait. Sarány István és Sarány Orsolya (Bányászfeleségek) szociografikus igénnyel követi nyomon ennek a hajdan „kivételezett” státusú rétegnek, azoknak a nőknek a helyzetét, akik – amíg a bányák működtek –, megengedhették maguknak azt a „fényűzést”, hogy „csak” anyák és háziasszonyok legyenek, napjainkra pedig ők, a bányászérában még sok gyermeket vállalók, váltak családfenntartókká.
A bányászat sok évszázados történetének, a bányák jelenlegi állapotának Ambrus Attila (Ami arany van, arany marad) nézett utána. A legilletékesebbeket: Liviu Păius tanárt, a bányászati múzeum igazgatóját és Szőke Kálmán nyugalmazott bányamérnököt szólaltatta meg. Utóbbival be is járta a bezárt, kifosztott telepeket, a több mint két évezredes színesfémbányászat utolsó, alig egy évtizede elnémult tanúit. Nem csak a tárnákat falazták be, hanem ennek a távoli kisvilágnak a rossz, szinte járhatatlan utak melletti, egyetlen ép köldökzsinórját, a vasútat is elvágták – derül ki Sarány Orsolya (Búcsú a szárnyvonaltól) vasúttörténeti írásából. Az ipari tevékenység nem állt le telejesen, csakhogy egy olyan – egyébként igen kevés munkahelyet biztosító – ágazat lendült fel, amelyik veszélyes a környezetre: a törpe vízierűművek működtetése. Bögözi Attila (Magas hegyek gonosz törpéi, huss!) rendkívül alaposan dokumentált, címében is igen kifejező riportja számos kultúrtörténeti és társadalomtörténeti adalékkal egybefűzve térképezi fel a kérdéskör minden aspektusát. Megszállott oknyomozó lévén, azokat a maffióta jellegű összefonódásokat is legombolyítja, amelyek következtében a rezervátummá, Nemzeti Parkká nyilvánított Radnai havasok övezetében, a nemzetközi tilalmak semmibe vevése, a hazai szabályok kijátszása révén Radnaborberek peremén felépülhetett az első törpeszörnyeteg. Költői vénával is megáldott Attila kollegánk képtelen volt ellenállni a múzsa csábításának: versbe foglalta riporterként megélt élményeit-érzelmeit (Az Ünőkőnél). A környék legmagasabb csúcsa, mely a nagymértékben kihasználatlan turistaparadicsomot uralja, a Gáspár családnak, Melindának és Sándornak köszönhetően, valóban megélt hegymászókalandként került a könyvbe (Az Ördög-szorostól az Ünőkőig). A riporterkülönítmény Benjáminja, Kovács Péter középiskolás diák szubjektív napló formájában (Hol vagy, Ünőkő?) jegyezte fel a maga táborélményeit. Két leányzó, a médiaszakos Prózsa Lilla-Zsuzsanna és Vadas Henrietta a vendéglátás egyik legfontosabb tevékenységéből, a gasztronómiai hagyományokból kínál ízelítőt (Helyi ízek Randaborbereken és Óradnán), néhány eredeti ételreceptet mellékelve. A kötetet záró interjú (Magyarság-kérdés Besztercén) Moldován Zenkő egyetemi hallgató tollából, Antal Attila megyeszékhelyi RMDSZ-tanácsost, iskolaigazgatót szólaltatja meg. A tábornyitón megjelent pedagógus még azzal a reménységgel nyilatkozott, hogy néhány hét múlva, 2015 szeptemberében, több évtizedes hiányt követően, megnyithatják az önálló magyar nyelvű líceumot. Egy nappal a kötet nyomdába kerülése előtt – derül ki a szerkesztő, Szűcs László fülszövegéből – „a politika és a jog útveszőiben” megrekedt s kezdeményezés.
Nem áll szándékomban borúlátóan fejezni be a könyvismertetőmet, annál inkább nem, mert pótolnom kell legnagyobb recenzensi adósságomat: a tábor és a könyv „anyukája”, felelős kiadója, Rácz Éva oldalán sok táborlakó fotózott, a szerzői lajstrom már felsorolt szereplői mellett olyanok, akik speciel fotóriporteri minőségükben tüsténkedtek: Gál Zsófia, Kovács Sándor és Réman Tibor. A tíz fotografáló kolléga mintegy hatvan felvétele legalább annyira gazdag üzenetű, fontos vonulata a kötetnek, mint a huszonegy szöveg.
Rácz Éva így, ezzel a gondolattal fejezte be az előszót: „Óradnán és Radnaborbereken tett látogatásaink legnagyobb tanulsága, amelyet szívesen továbbadnék, ez: a magyarság nem nyelv kérdése, sokkal inkább meggyőződés.” – Ami pedig engem illet, immár minden irigység nélkül csatlakozom Évához, aki a Radnai havasok alját először megpillantva, így kiáltott fel: „De hát ez gyönyörű!”
erdelyiriport.ro
A nagy erdélyi nemzetiségolvasztó kohómű egyik legszomorúbb-legszebb katlanában, a Radnai havasalji, a Nagy-Szamos forrásvidékéhez közeli kishaza két településén: Óradnán és Radnaborbereken forgolódtak a 2015-ös MÚRE-riporttábor résztvevői. Szilágyi Aladár könyvismertetője.
Fokozott érdeklődéssel vettem kézbe a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének legújabb kiadványát. Az immár hagyományos riporttáborok szervezése a MÚRE legígéretesebb rendezvénysorozata. Valahol Erdélyben (Partiumban és a Bánságban sajnos, még nem…) a kezdeményezők kinéznek egy-egy „izgalmas”, „jó” helyet, lehetőleg szórványvidéken, tizenöt-húsz kollégát táboroztatnak, ahonnan szét lehet rajzani, két-három nap alatt begyűjteni a riportanyagot, közösen átbeszélni, majd hazatérve érlelni, megírni, végül kötet formájában közkinccsé tenni az élményeket. Egyik vagy másik kistáj sajátos jelenének feltérképezése, múltjának feltárása, lehetséges jövőjének latolgatása hálás feladat, több is és más is, mintha a tizenötek-húszak egyen-egyenként járták volna be a portyázásra kijelölt terepet.
Párhuzamok és tandemek
Annak idején, amikor az Erdélyi Riportban napvilágot láttak etnosz-sorozatom első darabjai, egy református lelkész hívta fel a figyelmemet Óradnára és Borberekre: feltétlenül keressem fel azt a vidéket, mert vétek volna kihagyni azt az elszomorítóan és örömtelien különös-szépséges végvilágot, ahol magukat magyaroknak valló, de magyarul nem beszélő magyarok élnek. Mivel nem sikerült eljutnom oda, némi szakmai irigységgel keveredő figyelemmel, majd nem kis elégtétellel követtem nyomon a táborozás fejleményeit, és olvastam végig együltömben kollégáim könyvét. Maga a cím: Nem magyarul magyarok – telitalálat, hiszen sokat elárul a nagy múltú történelmi bányavidék-határőrvidék sajátos helyzetéről. A szórványok szórványában, a legközelebbi magyarlakta településtől 60 kilométerre élő – néhány kivételtől eltekintve – egészében anyanyelvét vesztett magyar közösség, mely katolikus vallásától elválaszthatatlan magyar identitását nem veszítette el – kell-e ennél izgalmasabb, riadóra késztető újságírói feladat?
A riporttáborok hasznos voltához nem csupán az tartozik hozzá, hogy különböző városokból érkeznek az írott sajtós, rádiós, televíziós táborozók, hanem az is, hogy más-más orientáltságú, „nézetű” médiumok emberei futnak össze, urambocsá’, nincs szekértáborosdi, kiderül, hogy szót tudnak érteni egymással, netán megtalálják a közös hangot is. Az is lényeges – ez a 2015-ös táborverés alkalmával maradéktalanul érvényesült –, hogy gyakorlatilag minden nemzedék képviseltesse magát, az öreg sajtórókáktól az újdondászinasokig, a diákokig. Ami fokozhatta az együttmunkálkodás varázsát: több esetben családi tandemek (például: apa-lánya) alakultak, avagy két kolléga párba állva eredt útnak. Nem zavaró, inkább elkerülhetetlen jelenség, hogy a szövegek metszik egymást, a két településen forgolódók a nem túl bő riportalany-kínálat miatt esetenként ugyanazt a személyt faggatják, vagy ugyanazt a részletet ragadják ki. Nem zavaró, mert részint más megközelítésben, más-más összefüggésben kérdeznek, részint ugyanannak a jelenségnek más-más aspektusaira világítanak rá. Nem egymást kioltó, ellenkezőleg, egymást erősítő információk ezek, még ha olykor ellentmondásokba is keverednek egymással.
Riportról riportra
Műfajilag is, tematikájában is változatos kötet, a helytörténeti tudnivalókat kalangyába foglaló szövegtől, az alaposan dokumentált oknyomozó riporton keresztül, a szociográfia eszközeivel élő, avagy a hangulati elemeket rögzítő írásokig. A gyakorlatilag szinte mindenki által feltett, mindenki által elemzett kérdés: miként kezdődött, hogyan történhetett meg a fokozatos nyelvvesztés, és ennek ellenére miként maradhatott meg, milyen formában nyilvánul meg a hétköznapokban a magyarul már nem beszélő nemzedékek magyar identitástudata?
Szekeres Attila (Beszélő kövek Óradnán) a település helytörténeti, építéstörténeti dimenzióit ragadja meg, Antal Erika (A nyelvvesztés útján) az anyanyelv eltűnésének nemzedékről nemzedékre erősödő folyamatát járja körül, Sarány István (Ahol az Úr lépked hallgatag…) a katolikus egyház szerepére, bizonyos, a kisközösségen belüli feszültségekre, de nem utolsó sorban a lehetséges szórványstratégiákra hívja fel a figyelmet. Bauer Ilona tanárnő, a település értelmiségének nemrég elhunyt, pótolhatatlannak tűnő alakja két írásban idéződik fel. Szucher Ervin (Reményik intelmével élt élet) című írása a fáradhatatlan pedagógus tevékenységének az eredményeit is felvázolja, megszólaltatja azoknak a nemzedékeknek a tagjait, akik Bauer Ilona tanítványaiként nem csupán a magyar identitás, hanem a magyar nyelv hűségén is megmaradtak. A Függelék egyik darabja, Gáspár Sándor (Viszik a jó hírünket) egy 2010-ben, Bauer Ilonával készült rádióinterjúja, mely Reményik Sándor születésének 120 évfordulóján készült, a radnaborbereki ünnepség alkalmával. Hogy mi köze volt, van a költőnek Borberekhez? Reményik egyik kedvelt rejteke volt, az a hely, amelyik egy kisebb kötetnyi vers megírására ihlette őt. Kultuszát mindkét településen őrzik, még egy kétnyelvű, magyar-román versválogatásra is tellett, a helybeli ortodox esperes lelkes-értő előszavával… A Gegő család panziója éppen annak a háznak a helyére épült, ahová a poéta évekig visszajárt. Többek összefogásával életművéhez méltó irodalmi emlékhelyet alakítottak ki Borbereken. A Reményik kultusszal foglalkozó írások közül az egyik (Az élő Reményik emlékezete) Dávid Gyula irodalomtörténésznek egy évfordulón elhangzott előadását tartalmazza, a másik (Ide, ha egyszer hívnak, kétszer is el kell jönni) ugyancsak Gáspár Sándor beszélgetése a kolozsvári kutatóval. A Reményik-képet gazdagítja az Ambrus Melinda–Ambrus Attila páros riportja (Csendes csodák földjén), melyben részint a Nagyváradról Veszprémbe átszármazott, Erdély-Partium tájegységeit 38 fotóalbumban megörökítő házaspárt, a fotográfus Váradi Péter Pált és az irodalomtanár Lőwey Lillát szólaltatják meg, Reményik és Borberek kapcsolatát bemutató albumuk kapcsán, másrészt a költő kultuszának is színteret nyújtó panzió tulajdonosaival, Gegő Zsuzsannával és Gegő Sándorral beszélgetnek, a Reményik-zarándokokról, illetve a panzió mindenkori vendégeiről. Gáspár kolléga 2010-ben készült, 2015-ben kiegészített riportja (Zichy Domonkos magyarsága) egy különös, tragikus fordulatokat sem nélkülöző pályafutású főpap emlékét idézi. Annak a püspöknek az alakját, akinek hamvai az óradnai magyar temetőben porladnak, aki ide menekültében ennek a kisrégiónak a felemelkedését szolgálta élete végéig. Emblematikus alakja ő ennek a vidéknek, hiszen Óradnán és vonzáskörzetében nemcsak a katolikus magyarok, hanem az ortodox románok is nemzedékről nemzedékre megőrizték őt jó emlékezetükben. A Deák Gyöngyi–Maksay Magdolna tandem (Visszavár a borbereki víz), illetve Farkas-Ráduly Melánia (Óradna elmozdult a holtpontról) riportja olyan idősebb-fiatalabb helybeli lakosokat szólaltat meg, akik még jól-rosszul beszélik az anyanyelvüket, akik még képesek felidézni a magyar iskolát, a hajdani „magyar élet” mozzanatait. Sarány István és Sarány Orsolya (Bányászfeleségek) szociografikus igénnyel követi nyomon ennek a hajdan „kivételezett” státusú rétegnek, azoknak a nőknek a helyzetét, akik – amíg a bányák működtek –, megengedhették maguknak azt a „fényűzést”, hogy „csak” anyák és háziasszonyok legyenek, napjainkra pedig ők, a bányászérában még sok gyermeket vállalók, váltak családfenntartókká.
A bányászat sok évszázados történetének, a bányák jelenlegi állapotának Ambrus Attila (Ami arany van, arany marad) nézett utána. A legilletékesebbeket: Liviu Păius tanárt, a bányászati múzeum igazgatóját és Szőke Kálmán nyugalmazott bányamérnököt szólaltatta meg. Utóbbival be is járta a bezárt, kifosztott telepeket, a több mint két évezredes színesfémbányászat utolsó, alig egy évtizede elnémult tanúit. Nem csak a tárnákat falazták be, hanem ennek a távoli kisvilágnak a rossz, szinte járhatatlan utak melletti, egyetlen ép köldökzsinórját, a vasútat is elvágták – derül ki Sarány Orsolya (Búcsú a szárnyvonaltól) vasúttörténeti írásából. Az ipari tevékenység nem állt le telejesen, csakhogy egy olyan – egyébként igen kevés munkahelyet biztosító – ágazat lendült fel, amelyik veszélyes a környezetre: a törpe vízierűművek működtetése. Bögözi Attila (Magas hegyek gonosz törpéi, huss!) rendkívül alaposan dokumentált, címében is igen kifejező riportja számos kultúrtörténeti és társadalomtörténeti adalékkal egybefűzve térképezi fel a kérdéskör minden aspektusát. Megszállott oknyomozó lévén, azokat a maffióta jellegű összefonódásokat is legombolyítja, amelyek következtében a rezervátummá, Nemzeti Parkká nyilvánított Radnai havasok övezetében, a nemzetközi tilalmak semmibe vevése, a hazai szabályok kijátszása révén Radnaborberek peremén felépülhetett az első törpeszörnyeteg. Költői vénával is megáldott Attila kollegánk képtelen volt ellenállni a múzsa csábításának: versbe foglalta riporterként megélt élményeit-érzelmeit (Az Ünőkőnél). A környék legmagasabb csúcsa, mely a nagymértékben kihasználatlan turistaparadicsomot uralja, a Gáspár családnak, Melindának és Sándornak köszönhetően, valóban megélt hegymászókalandként került a könyvbe (Az Ördög-szorostól az Ünőkőig). A riporterkülönítmény Benjáminja, Kovács Péter középiskolás diák szubjektív napló formájában (Hol vagy, Ünőkő?) jegyezte fel a maga táborélményeit. Két leányzó, a médiaszakos Prózsa Lilla-Zsuzsanna és Vadas Henrietta a vendéglátás egyik legfontosabb tevékenységéből, a gasztronómiai hagyományokból kínál ízelítőt (Helyi ízek Randaborbereken és Óradnán), néhány eredeti ételreceptet mellékelve. A kötetet záró interjú (Magyarság-kérdés Besztercén) Moldován Zenkő egyetemi hallgató tollából, Antal Attila megyeszékhelyi RMDSZ-tanácsost, iskolaigazgatót szólaltatja meg. A tábornyitón megjelent pedagógus még azzal a reménységgel nyilatkozott, hogy néhány hét múlva, 2015 szeptemberében, több évtizedes hiányt követően, megnyithatják az önálló magyar nyelvű líceumot. Egy nappal a kötet nyomdába kerülése előtt – derül ki a szerkesztő, Szűcs László fülszövegéből – „a politika és a jog útveszőiben” megrekedt s kezdeményezés.
Nem áll szándékomban borúlátóan fejezni be a könyvismertetőmet, annál inkább nem, mert pótolnom kell legnagyobb recenzensi adósságomat: a tábor és a könyv „anyukája”, felelős kiadója, Rácz Éva oldalán sok táborlakó fotózott, a szerzői lajstrom már felsorolt szereplői mellett olyanok, akik speciel fotóriporteri minőségükben tüsténkedtek: Gál Zsófia, Kovács Sándor és Réman Tibor. A tíz fotografáló kolléga mintegy hatvan felvétele legalább annyira gazdag üzenetű, fontos vonulata a kötetnek, mint a huszonegy szöveg.
Rácz Éva így, ezzel a gondolattal fejezte be az előszót: „Óradnán és Radnaborbereken tett látogatásaink legnagyobb tanulsága, amelyet szívesen továbbadnék, ez: a magyarság nem nyelv kérdése, sokkal inkább meggyőződés.” – Ami pedig engem illet, immár minden irigység nélkül csatlakozom Évához, aki a Radnai havasok alját először megpillantva, így kiáltott fel: „De hát ez gyönyörű!”
erdelyiriport.ro
2015. október 14.
Balliberális felsereglés lesz Nagyváradon
A magyarországi szocialista és liberális politikai oldalhoz kötődő, illetve az RMDSZ révén ehhez a szellemi-ideológiai táborhoz becsatlakozott és becsatlakoztatott erdélyi értelmiségiek adnak egymásnak találkozót a hét második felében a Körös-parti városban, közönségérdeklődésre is számítva.
Október 15-17. között az úgynevezett Nagyváradi Könyvmaratont rendezik meg immár hetedik alkalommal az RMDSZ kultúrpolitikusai a párt által felügyelt intézményekben. Csütörtökön az Illyés Gyula Könyvesboltban – amelyet a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nemrég játszott át a pártnak – tartják a megnyitót, három kötetbemutatóval. Pénteken a színház új stúdiójában – amit egy romos bérpalotában rendeztek be – 17 órától tartanak tárlatnyitót és könyvbemutató, 19 órától pedig Spiró György a „sztárvendége” a Törzsasztal nevű sorozatnak, a Szépírók Társasága és a Várad folyóirat közös rendezvényének. Szombaton 10.30-tól purpárlé lesz a Silent nevű kávézóban néhány vendégíróval, ezzel párhuzamosan az Illyés-könyvesvoltban gyermekverskötetet mutatnak be 11 órától. Délután öttől ismét a stúdióban ajánlanak az érdeklődőknek néhány riportkötetet és helytörténeti munkát (pl. három brassói könyvújdonságot), de lesz felolvasószínház is 20 órától: Demény Péter Párizs című művét „adják elő” a Szigligeti Társulat tagjai.
Ugyancsak Nagyváradon tartja a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete október 16-18. között a Holnap sajtója, a sajtó holnapja című szakmai tanácskozását. (Az eredetileg civil szervezetnek indult egyesület ma már az RMDSZ közvetlen felügyelete alatt és támogatásával működik, vezetői és hangadói a párt volt kormányhivatalnokai, illetve a Communitas pártalapítvány által támogatott sajtóorgánumok emberei.) „A találkozón szó esik a nagyváradi Holnaposok hagyományairól éppúgy, mint a holnap médiájáról, annak lehetőségeiről. Az előadások és kerekasztal-beszélgetések érintik a gyűlöletbeszéd és a szólásszabadság viszonyát, a kisebbségek és a kisebbségi sajtó helyzetét, valamint megpróbálnak trendeket azonosítani a hazai magyar médiában” – áll a tagoknak kiküldött meghívóban. A részvevőknek RMDSZ-politikusok és -propagandisták tartanak előadásokat: Laczikó Enikő (Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala), Asztalos Csaba (Országos Diszkriminációellenes Tanács), Turos Lóránd (Országos Audiovizuális Tanács), Szász Attila (Marosvásárhelyi Rádió), Balázsi-Pál Előd (Transindex), Rácz Éva (Kolozsvári Rádió).
itthon.ma
A magyarországi szocialista és liberális politikai oldalhoz kötődő, illetve az RMDSZ révén ehhez a szellemi-ideológiai táborhoz becsatlakozott és becsatlakoztatott erdélyi értelmiségiek adnak egymásnak találkozót a hét második felében a Körös-parti városban, közönségérdeklődésre is számítva.
Október 15-17. között az úgynevezett Nagyváradi Könyvmaratont rendezik meg immár hetedik alkalommal az RMDSZ kultúrpolitikusai a párt által felügyelt intézményekben. Csütörtökön az Illyés Gyula Könyvesboltban – amelyet a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nemrég játszott át a pártnak – tartják a megnyitót, három kötetbemutatóval. Pénteken a színház új stúdiójában – amit egy romos bérpalotában rendeztek be – 17 órától tartanak tárlatnyitót és könyvbemutató, 19 órától pedig Spiró György a „sztárvendége” a Törzsasztal nevű sorozatnak, a Szépírók Társasága és a Várad folyóirat közös rendezvényének. Szombaton 10.30-tól purpárlé lesz a Silent nevű kávézóban néhány vendégíróval, ezzel párhuzamosan az Illyés-könyvesvoltban gyermekverskötetet mutatnak be 11 órától. Délután öttől ismét a stúdióban ajánlanak az érdeklődőknek néhány riportkötetet és helytörténeti munkát (pl. három brassói könyvújdonságot), de lesz felolvasószínház is 20 órától: Demény Péter Párizs című művét „adják elő” a Szigligeti Társulat tagjai.
Ugyancsak Nagyváradon tartja a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete október 16-18. között a Holnap sajtója, a sajtó holnapja című szakmai tanácskozását. (Az eredetileg civil szervezetnek indult egyesület ma már az RMDSZ közvetlen felügyelete alatt és támogatásával működik, vezetői és hangadói a párt volt kormányhivatalnokai, illetve a Communitas pártalapítvány által támogatott sajtóorgánumok emberei.) „A találkozón szó esik a nagyváradi Holnaposok hagyományairól éppúgy, mint a holnap médiájáról, annak lehetőségeiről. Az előadások és kerekasztal-beszélgetések érintik a gyűlöletbeszéd és a szólásszabadság viszonyát, a kisebbségek és a kisebbségi sajtó helyzetét, valamint megpróbálnak trendeket azonosítani a hazai magyar médiában” – áll a tagoknak kiküldött meghívóban. A részvevőknek RMDSZ-politikusok és -propagandisták tartanak előadásokat: Laczikó Enikő (Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala), Asztalos Csaba (Országos Diszkriminációellenes Tanács), Turos Lóránd (Országos Audiovizuális Tanács), Szász Attila (Marosvásárhelyi Rádió), Balázsi-Pál Előd (Transindex), Rácz Éva (Kolozsvári Rádió).
itthon.ma
2015. október 18.
Szólásszabadságtól a gyűlöletbeszédig
Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke tartott előadást szólásszabadságról és gyűlöletbeszédről péntek délután, a MÚRE nagyváradi tanácskozásán.
Az Országos Diszkriminációellenes Tanácsot (CNCD) Románia kormánya 2002-ben hozta létre, első sorban azért, mert az EU-s csatlakozáshoz köteles volt esélyegyenlőségi törvényeket alkalmazni és intézményi hátteret biztosítani, mondta Asztalos Csaba, a CNCD elnöke a nagyváradi Caro szállóban zajló tanácskozás során. Az előadás A Holnap Sajtója – a sajtó holnapja című rendezvényen belül zajlott, melyet a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete szervezett az elmúlt hétvégén.
Előrelépés
A megalakulás utáni első három-négy évben inkább „balettintézmény” volt a CNCD, de utána sikerült feljavítani, s jelenleg elfogadható szinten működik. Persze továbbra is van min javítani ezen a téren, hiszen nem csak az esélyegyenlőségi intézményeken múlik, milyen szinten tudjuk megjelentetni, oktatni, megfelelő szintre hozni a demokrácia e jogelvét – mondta Asztalos Csaba. A médiákban főleg azok az esetek szerepelnek, amikor közéleti személyek, politikusok lettek megbírságolva emerjogvédelmi ügyek kapcsán – de a CNCD elnöke mégis oktatási tevékenységüket tartja fontosabbnak.
Hallgatás
A törvény mindig az emberi méltóságot védi, ez minden demokrácia legfőbb értéke és Románia Alkotmánya is leszögezi. Romániában amúgy továbbra sem szokás emberi jogokról esélyegyenlőségről tárgyalni, pedig már óvodai szinten is találkozhatunk gyűlöletbeszéddel, zaklatással, s az óvónénik nem is igen tudják, hogyan kezeljék ezeket a dolgokat. A gyűlöletbeszéd fontos forrása a hátrányos megkülönböztetésnek, s a CNCD méri és figyelemmel követi ennek az alakulását, mind közvélemény kutatásokkal, mind a megkeresések tartalmának elemzésével.
Körlevél
Az is elhangzott: a román sajtó esetében – eltérően a magyar sajtótól – nem működik az önszabályozás, s a gyűlöletbeszéd nagyon jelen van a tévében, rádióban, internetes kommunikációban. A Strasbourgi Bíróság idei döntése viszont kimondja: az adott weboldal tulajdonosa felel a kommentekért. Ennek nyomán a CNCD körlevélben kérte a román sajtósoktól, hogy ezt kezeljék, hiszen kommentek miatt bírságokat lehet már kiszabni. Az RMDSZ kormányra lépésével egyidejűleg csökkentek emberjogi tevékenységei, mondta Asztalos Csaba, mindazonáltal ezért a helyzetért nem az RMDSZ hibáztatható, ehhez civil szféra kell. Asztalos Csaba pozitív példaként hozta fel a roma szervezeteket, melyek romákat érintő emberjogi kérdésekkel foglalkoznak és ilyen projektekkel sok pénzt sikerül lehívniuk.
Nincs átjárás
Azt is megemlítette: nincs átjárás a román és a magyar sajtó között, „gyakorlatilag azok beszélnek rólunk, akik nem ismerik a magyarországi helyzetet” – mondta a CNCD elnöke, aki a későbbiek során kérdésekre válaszolt.
Neumann Andrea
erdon.ro
Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke tartott előadást szólásszabadságról és gyűlöletbeszédről péntek délután, a MÚRE nagyváradi tanácskozásán.
Az Országos Diszkriminációellenes Tanácsot (CNCD) Románia kormánya 2002-ben hozta létre, első sorban azért, mert az EU-s csatlakozáshoz köteles volt esélyegyenlőségi törvényeket alkalmazni és intézményi hátteret biztosítani, mondta Asztalos Csaba, a CNCD elnöke a nagyváradi Caro szállóban zajló tanácskozás során. Az előadás A Holnap Sajtója – a sajtó holnapja című rendezvényen belül zajlott, melyet a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete szervezett az elmúlt hétvégén.
Előrelépés
A megalakulás utáni első három-négy évben inkább „balettintézmény” volt a CNCD, de utána sikerült feljavítani, s jelenleg elfogadható szinten működik. Persze továbbra is van min javítani ezen a téren, hiszen nem csak az esélyegyenlőségi intézményeken múlik, milyen szinten tudjuk megjelentetni, oktatni, megfelelő szintre hozni a demokrácia e jogelvét – mondta Asztalos Csaba. A médiákban főleg azok az esetek szerepelnek, amikor közéleti személyek, politikusok lettek megbírságolva emerjogvédelmi ügyek kapcsán – de a CNCD elnöke mégis oktatási tevékenységüket tartja fontosabbnak.
Hallgatás
A törvény mindig az emberi méltóságot védi, ez minden demokrácia legfőbb értéke és Románia Alkotmánya is leszögezi. Romániában amúgy továbbra sem szokás emberi jogokról esélyegyenlőségről tárgyalni, pedig már óvodai szinten is találkozhatunk gyűlöletbeszéddel, zaklatással, s az óvónénik nem is igen tudják, hogyan kezeljék ezeket a dolgokat. A gyűlöletbeszéd fontos forrása a hátrányos megkülönböztetésnek, s a CNCD méri és figyelemmel követi ennek az alakulását, mind közvélemény kutatásokkal, mind a megkeresések tartalmának elemzésével.
Körlevél
Az is elhangzott: a román sajtó esetében – eltérően a magyar sajtótól – nem működik az önszabályozás, s a gyűlöletbeszéd nagyon jelen van a tévében, rádióban, internetes kommunikációban. A Strasbourgi Bíróság idei döntése viszont kimondja: az adott weboldal tulajdonosa felel a kommentekért. Ennek nyomán a CNCD körlevélben kérte a román sajtósoktól, hogy ezt kezeljék, hiszen kommentek miatt bírságokat lehet már kiszabni. Az RMDSZ kormányra lépésével egyidejűleg csökkentek emberjogi tevékenységei, mondta Asztalos Csaba, mindazonáltal ezért a helyzetért nem az RMDSZ hibáztatható, ehhez civil szféra kell. Asztalos Csaba pozitív példaként hozta fel a roma szervezeteket, melyek romákat érintő emberjogi kérdésekkel foglalkoznak és ilyen projektekkel sok pénzt sikerül lehívniuk.
Nincs átjárás
Azt is megemlítette: nincs átjárás a román és a magyar sajtó között, „gyakorlatilag azok beszélnek rólunk, akik nem ismerik a magyarországi helyzetet” – mondta a CNCD elnöke, aki a későbbiek során kérdésekre válaszolt.
Neumann Andrea
erdon.ro
2015. október 27.
Szászrégen és Vidéke
A 200. lapszám megjelenését ünnepelték
Pénteken délután a radnótfájai templomban ünnepelték a Szászrégen és Vidéke című havilap megjelenésének kétszázadik lapszámát. Fábián András főszerkesztő, Menyei Ildikó és Fábián Gizella családi hangulatú rendezvényt szervezett, ahol szó esett a lapkiadásról, megemlékeztek egykori munkatársakról, és bemutatták a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete által kiadott, a Felső-Maros mente tematikájú Magyarok az Istenszéke lábánál című riportkötetet.
Először Fábián András főszerkesztő beszélt a lapkiadásról. Elmondta, 1999 márciusában néhány szászrégeni értelmiségi kezdeményezésére jött létre a lap, amely tulajdonképpen felelevenítette a szászrégeni magyar lapkiadást. Már akkor meghatározták, hogy a megjelenő Szászrégen és Vidéke a helyi magyar közösséget szolgálja, a hagyományokat ápolja, többek között helytörténeti, történelmi, kulturális írások megjelenésével, ugyanakkor nyomon követik a város magyar vonatkozású társadalmi, politikai és kulturális eseményeit is. Az 1999 márciusa és 2015 októbere között eltelt kétszáz hónapban volt olyan is, amikor hajszálon múlott a kiadása, de mindig akadtak, akik közbeléptek és megmentették a lapot, így sikerült folyamatosan megjelennie. Sőt, valóban színes, érdekes, nem csak a helyiek számára fontos és kuriózumnak számító anyagokat is közöltek, némelyikkel az erdélyi magyarság szellemi kincstárát gazdagították. Fábián András megemlékezett azokról a munkatársakról is, akik már nincsenek közöttünk: Kunsági István, Darvas Ignác, Bíró Donát, Márk Endre és dr. Horváth Erzsébet – lapalapítók, szerkesztők, akik emlékének egy perc néma csenddel adóztak a jelenlevők.
Végül Fábián András megköszönte a lapalapítóknak, a volt és jelenlegi szerkesztőknek, az Impress Kiadónak és a nyomda munkatársainak, a támogatóknak és az olvasóknak, hogy a lap megérhette a 200. számát.
A lapkiadást felvállaló Impress Kft. vezetőjeként jelen volt Karácsonyi Zsigmond, a Népújság főszerkesztője, aki köszöntötte a "kistestvér" szerkesztőit. Hangsúlyozta, hogy a kiadó, a Népújság örömmel támogatja a lap megjelenését, hiszen fontos, hogy helyi szinten létezik egy ilyen lap, amely a közösségápolást is célul tűzte ki. Vajda György, a MÚRE alelnöke hozzátette, az egyre fenyegetőbb lemorzsolódásban, szórványosodásban egy helyi lapnak kapcsolaterősítő szerepe van, amely összetartja a közösséget, hiszen az információnak nagy hatalma, ereje van. A köszöntők után Karácsonyi Zsigmond szimbolikus ajándékot adott át a szerkesztőknek.
A továbbiakban az esten külön megemlékeztek dr. Horváth Erzsébet lapalapítóról, munkatársról, aki nemrég távozott az élők sorából. Fábián András kifejtette, nagy veszteség érte a szászrégeni magyar közösséget. Olyan személyiségtől kellett végleg elbúcsúzni, aki mind orvosi, mind zongoratanári tevékenysége révén hosszú éveken át kitartóan, hozzáértéssel és odaadással szolgálta embertársait. Mindezek mellett 2000 és 2015 között útleírásaival, esszéivel, a Kemény János családjáról írt naplójával gazdagította a Szászrégen és Vidéke lapot. A "mindannyiunk Zsóka nénije" – mondta Fábián András – jelen volt minden művelődési rendezvényen, író-olvasó találkozón, szimfonikus hangversenyen, zongorakoncerten és nem utolsósorban Marosvécsen a helikoni leszármazottak találkozóin, hiszen számos emlék fűzte a Kemény családhoz. Ezt illusztrálta az a naplójegyzet is, amelyből a szervezők felolvastak. Érdekes – ma már erdélyi kultúrtörténeti kuriózumnak számító –, igen bensőséges történeteket hallhattak a jelenlevők többek között a mecénás Kemény Jánosról és családjának második világháborút követő megpróbáltatásairól.
A rendezvény végén Karácsonyi Zsigmond és Vajda György bemutatták a MÚRE által megjelentetett Magyarok az Istenszéke lábánál című riportkötetet, s szó esett a következő könyvről is, amelynek helyszínéül az újságírók a Szászrégen–Beszterce és Bethlen közötti, igen érdekes történelmi múlttal rendelkező területet jelölték ki. Kiemelt jelentőséget kap az etnikumok közötti kapcsolat, a megélhetésért folytatott mindennapi küzdelem, amely nemzetiségre való tekintet nélkül összeköti az embereket.
(erdélyi)
Népújság (Marosvásárhely)
A 200. lapszám megjelenését ünnepelték
Pénteken délután a radnótfájai templomban ünnepelték a Szászrégen és Vidéke című havilap megjelenésének kétszázadik lapszámát. Fábián András főszerkesztő, Menyei Ildikó és Fábián Gizella családi hangulatú rendezvényt szervezett, ahol szó esett a lapkiadásról, megemlékeztek egykori munkatársakról, és bemutatták a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete által kiadott, a Felső-Maros mente tematikájú Magyarok az Istenszéke lábánál című riportkötetet.
Először Fábián András főszerkesztő beszélt a lapkiadásról. Elmondta, 1999 márciusában néhány szászrégeni értelmiségi kezdeményezésére jött létre a lap, amely tulajdonképpen felelevenítette a szászrégeni magyar lapkiadást. Már akkor meghatározták, hogy a megjelenő Szászrégen és Vidéke a helyi magyar közösséget szolgálja, a hagyományokat ápolja, többek között helytörténeti, történelmi, kulturális írások megjelenésével, ugyanakkor nyomon követik a város magyar vonatkozású társadalmi, politikai és kulturális eseményeit is. Az 1999 márciusa és 2015 októbere között eltelt kétszáz hónapban volt olyan is, amikor hajszálon múlott a kiadása, de mindig akadtak, akik közbeléptek és megmentették a lapot, így sikerült folyamatosan megjelennie. Sőt, valóban színes, érdekes, nem csak a helyiek számára fontos és kuriózumnak számító anyagokat is közöltek, némelyikkel az erdélyi magyarság szellemi kincstárát gazdagították. Fábián András megemlékezett azokról a munkatársakról is, akik már nincsenek közöttünk: Kunsági István, Darvas Ignác, Bíró Donát, Márk Endre és dr. Horváth Erzsébet – lapalapítók, szerkesztők, akik emlékének egy perc néma csenddel adóztak a jelenlevők.
Végül Fábián András megköszönte a lapalapítóknak, a volt és jelenlegi szerkesztőknek, az Impress Kiadónak és a nyomda munkatársainak, a támogatóknak és az olvasóknak, hogy a lap megérhette a 200. számát.
A lapkiadást felvállaló Impress Kft. vezetőjeként jelen volt Karácsonyi Zsigmond, a Népújság főszerkesztője, aki köszöntötte a "kistestvér" szerkesztőit. Hangsúlyozta, hogy a kiadó, a Népújság örömmel támogatja a lap megjelenését, hiszen fontos, hogy helyi szinten létezik egy ilyen lap, amely a közösségápolást is célul tűzte ki. Vajda György, a MÚRE alelnöke hozzátette, az egyre fenyegetőbb lemorzsolódásban, szórványosodásban egy helyi lapnak kapcsolaterősítő szerepe van, amely összetartja a közösséget, hiszen az információnak nagy hatalma, ereje van. A köszöntők után Karácsonyi Zsigmond szimbolikus ajándékot adott át a szerkesztőknek.
A továbbiakban az esten külön megemlékeztek dr. Horváth Erzsébet lapalapítóról, munkatársról, aki nemrég távozott az élők sorából. Fábián András kifejtette, nagy veszteség érte a szászrégeni magyar közösséget. Olyan személyiségtől kellett végleg elbúcsúzni, aki mind orvosi, mind zongoratanári tevékenysége révén hosszú éveken át kitartóan, hozzáértéssel és odaadással szolgálta embertársait. Mindezek mellett 2000 és 2015 között útleírásaival, esszéivel, a Kemény János családjáról írt naplójával gazdagította a Szászrégen és Vidéke lapot. A "mindannyiunk Zsóka nénije" – mondta Fábián András – jelen volt minden művelődési rendezvényen, író-olvasó találkozón, szimfonikus hangversenyen, zongorakoncerten és nem utolsósorban Marosvécsen a helikoni leszármazottak találkozóin, hiszen számos emlék fűzte a Kemény családhoz. Ezt illusztrálta az a naplójegyzet is, amelyből a szervezők felolvastak. Érdekes – ma már erdélyi kultúrtörténeti kuriózumnak számító –, igen bensőséges történeteket hallhattak a jelenlevők többek között a mecénás Kemény Jánosról és családjának második világháborút követő megpróbáltatásairól.
A rendezvény végén Karácsonyi Zsigmond és Vajda György bemutatták a MÚRE által megjelentetett Magyarok az Istenszéke lábánál című riportkötetet, s szó esett a következő könyvről is, amelynek helyszínéül az újságírók a Szászrégen–Beszterce és Bethlen közötti, igen érdekes történelmi múlttal rendelkező területet jelölték ki. Kiemelt jelentőséget kap az etnikumok közötti kapcsolat, a megélhetésért folytatott mindennapi küzdelem, amely nemzetiségre való tekintet nélkül összeköti az embereket.
(erdélyi)
Népújság (Marosvásárhely)
2015. október 28.
„Nem magyarul magyarok”
Beszterce megyében, Óradnán és Radnaborbereken tartotta idei riporttáborát a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE). Az ott született riportokból kötet jelent meg Nem magyarul magyarok címmel, amelyet kedd este mutattak be Marosvásárhelyen.
A sokadik alkalommal megszervezett riporttábor helyszíne ez alkalommal olyan vidék volt, ahol nagyon sokan vallják magukat magyarnak, ám ennek ellenére nagyon kevesen tudnak magyarul. Az újságírók – az írott sajtó, a rádió, a televízió és az online média képviselői Marosvásárhelyről, Kolozsvárról, Sepsiszentgyörgyről, Brassóból, Bukarestből, Temesvárról, Csíkszeredából – arra keresték a választ többek közt, hogy hogyan történt a nyelvcsere, melyek voltak az előzményei és a kiváltó okai, illetve azt kutatták, hogy a jelenlegi helyzetből van-e kiút, visszafordítható-e a mostani állapot.
A tizennyolc szerző írását Szűcs László szerkesztette kötetté, az előszavát Rácz Éva, a MÚRE elnöke írta. A fő téma az anyanyelvhasználat, az iskola, a magyar közösség nyelvcseréje, illetve az azzal közvetve, vagy közvetlen módon összefüggő templomok, temetők és sírkövek, a bányák bezárása, a bányászfeleségek története, a felszámolt vasút, a törpe vízi erőművek és a környezetrombolás, a turizmus, a Reményik Sándor emlékház, a helyi ízek.
A kedd esti bemutatón Rácz Éva ismertette a kötet előzményeit, azt, hogy mit jelent egy-egy ilyen tábor az újságíróknak, ahol az alatt a rövid idő alatt, ami a rendelkezésükre áll, hogyan kell dolgozniuk, információt, „anyagot gyűjteniük”, egyeztetniük, mert a témák összefüggnek, egymásba kapcsolódnak, nem lehet pontos határvonalat húzni egyik, vagy másik között. A riportoknak a hely, az adott vidék, vagy település jelenét kell rögzítenie úgy, hogy az akár a múltat is magába foglalja, esetleg a jövőbe is előre tekintsen. A szerzők közül a legtöbben marosvásárhelyiek: a Marosvásárhelyi Rádió, a Vásárhelyi Hírlap, a Krónika, a Vásárhely.ro, Maszol.ro munkatársai, egyetemi hallgatók, köztük olyanok, akik már korábban is jártak Beszterce megye ezen településein, ismerték az ottani állapotokat, illetve, akik most ismerkedtek ezzel a vidékkel és lakóival.
Szucher Ervin Reményik intelmével élt élet című riportjában annak a Bauer Ilonának állít emléket, aki „egy évre jött, egy életen át maradt”, aki fél évszázadot töltött az anyanyelv és az identitástudat-mentés szolgálatában. Gáspár Sándor és Gáspár Melinda Az Ördög-szorostól az Ünőkőig című riportban a természeti látnivalókat örökítik meg, a faluképet, amely a Radnai-havasok lábainál húzódik, a szorost, amelyet az ördögről neveztek el, vagy azt a hegygerincet, ahová nem túl nehéz feljutni, ám annál könnyebben el lehet téveszteni az oda vezető utat. Bögözi Attila oknyomozó riportot készített, amelynek a Magas hegyek gonosz törpéi, huss! címet adta, és amelyben azokat a törvénytelen vállalkozásokat írja le, amelyek elsősorban a környezetet rombolják, de ezáltal a közösségnek is rosszat tesznek. Moldován Zenkő interjút készített azzal az Antal Attila besztercei tanácsossal, aki a Besztercén tervezett magyar iskola igazgatója lett volna, ha az iskolaindítás az utolsó pillanatokban, a tanévkezdés előtt nem hiúsul meg. E cikk szerzője a nyelvvesztés útját tárja fel riportjában.
Antal Erika
Székelyhon.ro
Beszterce megyében, Óradnán és Radnaborbereken tartotta idei riporttáborát a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE). Az ott született riportokból kötet jelent meg Nem magyarul magyarok címmel, amelyet kedd este mutattak be Marosvásárhelyen.
A sokadik alkalommal megszervezett riporttábor helyszíne ez alkalommal olyan vidék volt, ahol nagyon sokan vallják magukat magyarnak, ám ennek ellenére nagyon kevesen tudnak magyarul. Az újságírók – az írott sajtó, a rádió, a televízió és az online média képviselői Marosvásárhelyről, Kolozsvárról, Sepsiszentgyörgyről, Brassóból, Bukarestből, Temesvárról, Csíkszeredából – arra keresték a választ többek közt, hogy hogyan történt a nyelvcsere, melyek voltak az előzményei és a kiváltó okai, illetve azt kutatták, hogy a jelenlegi helyzetből van-e kiút, visszafordítható-e a mostani állapot.
A tizennyolc szerző írását Szűcs László szerkesztette kötetté, az előszavát Rácz Éva, a MÚRE elnöke írta. A fő téma az anyanyelvhasználat, az iskola, a magyar közösség nyelvcseréje, illetve az azzal közvetve, vagy közvetlen módon összefüggő templomok, temetők és sírkövek, a bányák bezárása, a bányászfeleségek története, a felszámolt vasút, a törpe vízi erőművek és a környezetrombolás, a turizmus, a Reményik Sándor emlékház, a helyi ízek.
A kedd esti bemutatón Rácz Éva ismertette a kötet előzményeit, azt, hogy mit jelent egy-egy ilyen tábor az újságíróknak, ahol az alatt a rövid idő alatt, ami a rendelkezésükre áll, hogyan kell dolgozniuk, információt, „anyagot gyűjteniük”, egyeztetniük, mert a témák összefüggnek, egymásba kapcsolódnak, nem lehet pontos határvonalat húzni egyik, vagy másik között. A riportoknak a hely, az adott vidék, vagy település jelenét kell rögzítenie úgy, hogy az akár a múltat is magába foglalja, esetleg a jövőbe is előre tekintsen. A szerzők közül a legtöbben marosvásárhelyiek: a Marosvásárhelyi Rádió, a Vásárhelyi Hírlap, a Krónika, a Vásárhely.ro, Maszol.ro munkatársai, egyetemi hallgatók, köztük olyanok, akik már korábban is jártak Beszterce megye ezen településein, ismerték az ottani állapotokat, illetve, akik most ismerkedtek ezzel a vidékkel és lakóival.
Szucher Ervin Reményik intelmével élt élet című riportjában annak a Bauer Ilonának állít emléket, aki „egy évre jött, egy életen át maradt”, aki fél évszázadot töltött az anyanyelv és az identitástudat-mentés szolgálatában. Gáspár Sándor és Gáspár Melinda Az Ördög-szorostól az Ünőkőig című riportban a természeti látnivalókat örökítik meg, a faluképet, amely a Radnai-havasok lábainál húzódik, a szorost, amelyet az ördögről neveztek el, vagy azt a hegygerincet, ahová nem túl nehéz feljutni, ám annál könnyebben el lehet téveszteni az oda vezető utat. Bögözi Attila oknyomozó riportot készített, amelynek a Magas hegyek gonosz törpéi, huss! címet adta, és amelyben azokat a törvénytelen vállalkozásokat írja le, amelyek elsősorban a környezetet rombolják, de ezáltal a közösségnek is rosszat tesznek. Moldován Zenkő interjút készített azzal az Antal Attila besztercei tanácsossal, aki a Besztercén tervezett magyar iskola igazgatója lett volna, ha az iskolaindítás az utolsó pillanatokban, a tanévkezdés előtt nem hiúsul meg. E cikk szerzője a nyelvvesztés útját tárja fel riportjában.
Antal Erika
Székelyhon.ro
2015. november 5.
Meg kell védeni a magyarságot
A nyár végén már téma volt a sajtóban, hogy Szabó Ödön parlamenti képviselő a Diszkriminációellenes Tanácsnál tett feljelentést az egyik Bihar megyei román internetes hírportállal szemben (a Bihoreanul hetilap online verziójáról van szó – szerk. megj.), amiért az a magyar közösség és általában a kisebbségek elleni kommenteket (hozzászólásokat) engedélyez, promovál. Kíváncsiak voltunk, hol tart az ügy, főleg azok után, hogy nemrég a MÚRE nagyváradi tanácskozásán a Tanács elnöke is jelen volt, és ugyancsak elítélően szólt a hasonló jelenségekről.
Mint kiderült, az ügyben két újabb, a döntést előkészítő mozzanat zajlott le, hisz az újság megfogalmazta saját véleményét, melyre Szabó Ödön a viszontválasz-adás jogán tehette le észrevételeit. A román újság által elkészített többoldalas anyagban ahelyett, hogy egyszerűen elnézést kértek volna vagy beismerték volna felelősségüket, magyarázkodásba kezdtek, mondván, hogy nem ők írták a kommenteket, ezért nem vállalhatnak felelősséget értük, van egy saját moderálási rendszerük, mely pontosan az ilyen eseteket hivatott kiszűrni, melyet többek között Szabó Ödön hasonló diszkriminatív kommentek kapcsán megfogalmazott elégedetlenségére pár évvel ezelőtt telepítettek, egyébiránt a képviselő által bemutatott hozzászólások véleményük szerint nem megkülönböztetők és amúgy is, a magyarok is írnak csúnyákat a románokról – ez volt a megváltó utolsó érv.
Az általunk is áttekintett beadvány szövege tele van ellentmondással. Egyrészt elmondják, hogy nincs felelősségük a hozzászólások kapcsán, másrészt viszont az általuk is bizonyítékként letett moderátori szabályzat szövegébe ők maguk írták be, hogy azért kényszerülnek a hozzászólásokat szűrő program bevezetésére, mert a legutóbbi bírósági gyakorlatok immár az internetes oldalt működtetőt is bünteti a trágár, diszkriminatív hozzászólásokért. Külön „kulturális csemege”, amint próbálták megmagyarázni azt román kollégáink, hogy például a „bozgor” nem pejoratív, negatív jelző, sőt az sem gyűlöletbeszéd, amikor az egyik hozzászóló a „magyarok pofáját bakanccsal kívánja elhallgattatni”. Ugyanakkor a szöveg későbbi részében mintha elfeledkeznének mindenről, elmondják, hogy a magyarok is használnak diszkriminatív jelzőket a románokkal szemben, „bocskorosoknak”, „büdös oláhoknak” titulálva őket, ami véleményük szerint ugyanolyan negatív jelző, mint a „bozgor”.
Szabó Ödön parlamenti képviselő pontosan ezért, amikor megfogalmazta a viszontválaszt, amit szintén a rendelkezésünkre bocsátott, ezen ügyeket vette sorra és érvelt az illető honlappal szembeni döntés meghozatala mellett. Az RMDSZ-es képviselő a nemzetközi joggyakorlatot is példaként hozta fel, hisz idén, 2015. június 16-án jelent meg az Európai Emberjogi Bíróság nagy kamarájának döntése a Delfi kontra Észtország ügyben. Itt a bíróság világosan kimondta, hogy az internetes oldal felelős az olvasói által a cikkhez írt hozzászólásaik tartalmáért, sőt az Európai Tanács Romániáról szóló 2014. március 19-ei jelentésében felhívja a figyelmet, hogy a Diszkriminációellenes Tanács büntetheti a weboldalak működtetőit saját és olvasóik hozzászólásaiért.
Ugyanakkor Szabó Ödön elmondta beadványában, hogy természetesen legalább annyira elítélendő az, ha magyar emberek szólnak sértően más nemzetiségűekről is, ez nem lehet azonban érv arra vonatkozóan, hogy miért kellene megtartani és miért kellene promoválni emberi méltóságot sértő hozzászólásokat.
Szabó Ödön egyébként már sikeresen védte meg magyarságunkat egy hasonló ügyben a Diszkriminációellenes Tanácsnál, amikor Cristian Bodea szenátor illette nagyon csúnya jelzőkkel közösségünket. Abban az esetben a Tanács elítélte a szenátort és megrovásban részesítette, elfogadván az RMDSZ-es képviselő érveit. Arra a kérdésre, hogy ebben az esetben is hasonló döntésre számít-e, Szabó Ödön elmondta: „Ha csak a jog dönt, akkor nem kérdés, hogy igazunk van. Azonban tény, a média nagy hatalom. Még Bukarestben is félnek tőle, sőt barátaim is óvtak attól, hogy beadványomat megfogalmazzam, hisz várható volt, hogy a román újságírók megbosszulják azt, hogy védem a magyar közösségünk méltóságát és harcolok a diszkriminatív, trágár, sértő jelzők ellen. Remélem azonban, hogy bátor és igazságos döntést hoznak a Tanács tagjai.”
Arra a felvetésünkre, hogy valóban tapasztalt-e beadványa után különös negatív „bánásmódot” az általa bepanaszolt újságtól és webportáltól, Szabó Ödön annyit mondott: „Nyilván továbbra sem zártak a szívükbe, de engem nem is ők küldtek a bukaresti parlamentbe. Azt nem értik, hogy ugyanolyan intenzitással harcolnék például az ő szólásszabadságukért, mint ahogy most harcolok azért, egy a rosszul értelmezett szólásszabadság trágárságba, diszkriminációba, közösség elleni gyűlöletbeszédbe csaphasson át. Lelkük rajta. Egy vezetőnek azt is meg kell tenni, amit egy egyszerű állampolgár nem mer felvállalni közössége érdekében, azzal a rizikóval egyetemben, hogy ezért meghurcolják, besározzák.”
Kérdésünkre, hogy mikorra várható döntés, Szabó Ödön azt felelte, nem tudja megmondani, de akár még idén is vége lehet ennek az ügynek.
Bihari Árpá
Reggeli Újság (Nagyvárad)
A nyár végén már téma volt a sajtóban, hogy Szabó Ödön parlamenti képviselő a Diszkriminációellenes Tanácsnál tett feljelentést az egyik Bihar megyei román internetes hírportállal szemben (a Bihoreanul hetilap online verziójáról van szó – szerk. megj.), amiért az a magyar közösség és általában a kisebbségek elleni kommenteket (hozzászólásokat) engedélyez, promovál. Kíváncsiak voltunk, hol tart az ügy, főleg azok után, hogy nemrég a MÚRE nagyváradi tanácskozásán a Tanács elnöke is jelen volt, és ugyancsak elítélően szólt a hasonló jelenségekről.
Mint kiderült, az ügyben két újabb, a döntést előkészítő mozzanat zajlott le, hisz az újság megfogalmazta saját véleményét, melyre Szabó Ödön a viszontválasz-adás jogán tehette le észrevételeit. A román újság által elkészített többoldalas anyagban ahelyett, hogy egyszerűen elnézést kértek volna vagy beismerték volna felelősségüket, magyarázkodásba kezdtek, mondván, hogy nem ők írták a kommenteket, ezért nem vállalhatnak felelősséget értük, van egy saját moderálási rendszerük, mely pontosan az ilyen eseteket hivatott kiszűrni, melyet többek között Szabó Ödön hasonló diszkriminatív kommentek kapcsán megfogalmazott elégedetlenségére pár évvel ezelőtt telepítettek, egyébiránt a képviselő által bemutatott hozzászólások véleményük szerint nem megkülönböztetők és amúgy is, a magyarok is írnak csúnyákat a románokról – ez volt a megváltó utolsó érv.
Az általunk is áttekintett beadvány szövege tele van ellentmondással. Egyrészt elmondják, hogy nincs felelősségük a hozzászólások kapcsán, másrészt viszont az általuk is bizonyítékként letett moderátori szabályzat szövegébe ők maguk írták be, hogy azért kényszerülnek a hozzászólásokat szűrő program bevezetésére, mert a legutóbbi bírósági gyakorlatok immár az internetes oldalt működtetőt is bünteti a trágár, diszkriminatív hozzászólásokért. Külön „kulturális csemege”, amint próbálták megmagyarázni azt román kollégáink, hogy például a „bozgor” nem pejoratív, negatív jelző, sőt az sem gyűlöletbeszéd, amikor az egyik hozzászóló a „magyarok pofáját bakanccsal kívánja elhallgattatni”. Ugyanakkor a szöveg későbbi részében mintha elfeledkeznének mindenről, elmondják, hogy a magyarok is használnak diszkriminatív jelzőket a románokkal szemben, „bocskorosoknak”, „büdös oláhoknak” titulálva őket, ami véleményük szerint ugyanolyan negatív jelző, mint a „bozgor”.
Szabó Ödön parlamenti képviselő pontosan ezért, amikor megfogalmazta a viszontválaszt, amit szintén a rendelkezésünkre bocsátott, ezen ügyeket vette sorra és érvelt az illető honlappal szembeni döntés meghozatala mellett. Az RMDSZ-es képviselő a nemzetközi joggyakorlatot is példaként hozta fel, hisz idén, 2015. június 16-án jelent meg az Európai Emberjogi Bíróság nagy kamarájának döntése a Delfi kontra Észtország ügyben. Itt a bíróság világosan kimondta, hogy az internetes oldal felelős az olvasói által a cikkhez írt hozzászólásaik tartalmáért, sőt az Európai Tanács Romániáról szóló 2014. március 19-ei jelentésében felhívja a figyelmet, hogy a Diszkriminációellenes Tanács büntetheti a weboldalak működtetőit saját és olvasóik hozzászólásaiért.
Ugyanakkor Szabó Ödön elmondta beadványában, hogy természetesen legalább annyira elítélendő az, ha magyar emberek szólnak sértően más nemzetiségűekről is, ez nem lehet azonban érv arra vonatkozóan, hogy miért kellene megtartani és miért kellene promoválni emberi méltóságot sértő hozzászólásokat.
Szabó Ödön egyébként már sikeresen védte meg magyarságunkat egy hasonló ügyben a Diszkriminációellenes Tanácsnál, amikor Cristian Bodea szenátor illette nagyon csúnya jelzőkkel közösségünket. Abban az esetben a Tanács elítélte a szenátort és megrovásban részesítette, elfogadván az RMDSZ-es képviselő érveit. Arra a kérdésre, hogy ebben az esetben is hasonló döntésre számít-e, Szabó Ödön elmondta: „Ha csak a jog dönt, akkor nem kérdés, hogy igazunk van. Azonban tény, a média nagy hatalom. Még Bukarestben is félnek tőle, sőt barátaim is óvtak attól, hogy beadványomat megfogalmazzam, hisz várható volt, hogy a román újságírók megbosszulják azt, hogy védem a magyar közösségünk méltóságát és harcolok a diszkriminatív, trágár, sértő jelzők ellen. Remélem azonban, hogy bátor és igazságos döntést hoznak a Tanács tagjai.”
Arra a felvetésünkre, hogy valóban tapasztalt-e beadványa után különös negatív „bánásmódot” az általa bepanaszolt újságtól és webportáltól, Szabó Ödön annyit mondott: „Nyilván továbbra sem zártak a szívükbe, de engem nem is ők küldtek a bukaresti parlamentbe. Azt nem értik, hogy ugyanolyan intenzitással harcolnék például az ő szólásszabadságukért, mint ahogy most harcolok azért, egy a rosszul értelmezett szólásszabadság trágárságba, diszkriminációba, közösség elleni gyűlöletbeszédbe csaphasson át. Lelkük rajta. Egy vezetőnek azt is meg kell tenni, amit egy egyszerű állampolgár nem mer felvállalni közössége érdekében, azzal a rizikóval egyetemben, hogy ezért meghurcolják, besározzák.”
Kérdésünkre, hogy mikorra várható döntés, Szabó Ödön azt felelte, nem tudja megmondani, de akár még idén is vége lehet ennek az ügynek.
Bihari Árpá
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2015. november 14.
A média szerepe a szórványgondozásban
Ambrus Attila és Winkler Gyula A média szerepe a szórványgondozásban – Avagy érvek a szórvány médiaműhely(ek) működtetése mellett című tervezetét a Brassói Lapok főszerkesztője Vajdahunyadon mutatta be a MÚRE konferenciáján (A magyar sajtó jelene és jövője a szórványban) november 14-én.
Kitekintés
A Finnországhoz tartozó ålandi svédek azonosságtudatának megőrzésében, illetve a sajátos ålandi identitás kialakításában központi szerepe volt és van a helyi svéd nyelvű médiának. Azért szólok ålandi identitásról svéd azonosságtudat helyett, mert a régió lakói nem svédként, hanem ålandiként határozzák meg önmagukat. (A párhuzam szembeszökő.) Az ålandi sajátos minőséget jelent: „svédebb a svédeknél”. A régió lakói nagyobb gondot fordítottak kultúrájuk, nyelvük, identitásuk megőrzésére, mint a svédországiak. A sajátos önazonosság megtartásában kiemelt szerepe volt és van az oktatásnak, a rendkívül jól teljesítő mikrogazdaságnak, és nem utolsó sorban a helyi „autonóm” médiának. Az utóbbi megállapítást erősíti, hogy az ålandi identitás alfája és ómegája a svéd nyelv megőrzésének és ápolásának igénye. Az anyanyelvű média iránti igényt jelzi az, hogy viszonylag kevés médiafogyasztó nagy számú helyi sajtókiadványhoz jut, a két rivális napilap példányszáma magas. A világháló megjelenésével újabb, rendkívül jelentős médiummal bővült az identitás-megőrzés eszköztára. Szinte minden ålandi háztartás rendelkezik szélessávú internet-hozzáféréssel, és ez újabb fontos és erős szállal köti őket az „összsvéd” kultúrához. A svéd nyelvű média fontosságát jelzi az is, hogy Ålandon – még az ezen a téren kiemelkedő eredményt produkáló skandináv térséghez viszonyítva is – kiugróan magas a rendszeres könyvtárhasználók, könyvet olvasók száma. A sajtó realfabetizációs szerepe ugyanis elsődleges. Erdélyi statisztikák szerint például a magyar lakosság 85 százaléka az érettségi elvégzése után egyáltalán nem olvas könyvet legfennebb újságot, sokan azt is csak rendszertelenül.
Miközben az ålandi média a XXI. század második évtizedében jelentősen fejlődött, az erdélyi magyar sajtó az utóbbi években elsorvadt. Nincs ma már nyomtatott országos napilap. A Krónika – minden próbálkozás ellenére is – helyi jellegű maradt, az Új Magyar Szó nyomtatott változata pedig megszűnt. (A világhálón sajnos azok nem érik el a tartalmát, akik a lap törzsolvasóinak számítottak, a szórványban élő negyven éven felüli, digianalfabéták – sokan vannak!) Nincs egész napos magyar rádió, a bukaresti rádió a magyar közösségekre figyelő, országos körképét pedig évekkel ezelőtt felszámolta az adás akkori főszerkesztője azzal, hogy megszűntette a tudósítói hálózatot – takarékossági okokból.
Ma emiatt a brassói magyar a dévai vagy temesvári, nagybányai magyarokról kevesebbett tud, mint muszlim világ történéseiről. A magyar sajtó az erdélyi magyar önazonosság megtartása szempontjából legalább annyira fontos, mint az ålandiaknak a svéd média. A szórványközösségek számára pedig létfontosságú.
A lehetőség
Az erdélyi magyar nyomtatott sajtó nehéz, szórványban sok helyen kilátástalan helyzetbe került. Nincs elegendő pénz a szerkesztőségek fenntartására az alacsony példányszám, a terjesztés ellehetetlenítése és a reklámpiac beszűkülése miatt.
Ez azért jelent gondot, mert a nyomtatott magyar sajtó a szórványközösségek számára létfontosságú.
Melyek azok a szórványgondozói feladatok, amelyek az anyanyelvű média segítségével végezhetőek el, hiányában azonban nem vagy csupán elégtelenül?
1. Fel lehet számolni, de legalábbis csökkenteni lehet az egymástól, az anyanyelvi közösségtől való etnikai elszigeteltséget és biztosítani lehet a helyi (kis)közösségi lét fennmaradásának feltételeit.
2. Biztosítani lehet a nemzeti kisközösségeknek a nagyobb egységéhez, az anyanyelvi régiókhoz való kapcsolódás lehetőségét.
3. Az önálló anyanyelvi rendszerek megteremtésével csökkenteni lehet a többségi társadalomba való asszimilálódást.
4. Meg lehet teremteni és vissza lehet adni a peremvidékeken élőknek a nyelvi önértékelést és önbizalmat. Vissza lehet adni a magyar nyelv használati és szimbolikus értékét a szórvány élettér egészében.
5. Biztosítani lehet a szórványban élőknek a jogát és lehetőségét a művelődéshez, a kultúrához, az anyanyelvi tájékoztatáshoz, információgyűjtéshez.
6. Kisebbségi életünk és egyetemes magyarságunk legnagyobbjainak, művészeknek, íróknak, tudósoknak, lelkészeknek, politikusoknak a rendszeres, egyes esetekben akár virtuális jelenléte a szórványtudatban, segítheti a szellemi vérkeringés felfrissülését, a kapcsolatok kiépülését, a (magas) kultúrának a hajszálerekig való leáramlását.
Ezért nem mondhatunk le a sajtó feladatának betöltéséről a szórványban. Ezek a feladatok:
1. Minden erdélyi magyarnak biztosítani kell a magyar nyelvű sajtóból való tájékozódás és az ehhez való hozzáférés jogát és lehetőségét.
2. Támogatni kell a sajátosan e területet szolgáló regionális lapkiadási, szerkesztési és működési tevékenységét.
3. Biztosítani kell a hazai magyar nyelvű írott sajtó terjesztését a szórványban.
A Szórvány Médiaműhely (SZMM) feladatai
Ingyenes tartalmat állít elő azoknak az egy vagy több személyes szerkesztőségeknek, amelyek ezt a tartalmat emberi és anyagi erőforrás miatt (már) nem tudják előállítani.
14-18 oldalnyi tartalom előállítása lehetséges hetente (belpolitika, külpolitika, társadalom, gazdaság, kultúra, közhasznú információk, szórakoztatás témakörben.)
Összesíti, szerkeszti a helyi információkat, híreket, 1, 2 vagy 4 oldal terjedelemben.
A betördelt oldalakat elektronikus formában juttatja el a társult szerkesztőségekhez.
Igénylés és a nyomdaköltség kiegyenlítése esetén vállalja a nyomtatást és a nyomtatott példányok elszállítását a postahivataloknak, RMDSZ helyi szervezeteinek stb.
Az eladott példányok árából biztosítható a helyi újságírók bére.
Az összegyűjtött híreket, információkat egy hírportálon teheti közzé, ezzel összekapcsolja a szórványokat, illetve hiteles, saját forrásból származó információkat nyújt a tömb és a politikai érdekképviselet számára is a szórványról
Az SZMM együttműködést vállal minden olyan szórványszerkesztőséggel, amely önkéntesen és ingyenesen csatlakozik a projekthez.
Anyagi vonzat
A médiaműhely működtetéséhez a Communitas Alapítvány támogatása szükséges. A szükséges támogatás egy médiaműhely esetében – a projektbe bekapcsolódók számától függően – évi 70 000 és 90 000 RON közötti összeg. Az összeg egy része a BGA különalapja révén, illetve uniós pályázatok révén is biztosítható.
A terv hatékonyságát egy pilot-projekt megvalósításával lehet igazolni. 2016-ban egy három-négy megyére kiterjedő programot kellene lebonyolítani. Ennek költsége 25 000 RON, a Communitas Alapítvány hozzájárulása 13 000 RON.
Winkler Gyula, Ambrus Attila
Déva–Brassó, 2015. október 20.
mure.ro
Ambrus Attila és Winkler Gyula A média szerepe a szórványgondozásban – Avagy érvek a szórvány médiaműhely(ek) működtetése mellett című tervezetét a Brassói Lapok főszerkesztője Vajdahunyadon mutatta be a MÚRE konferenciáján (A magyar sajtó jelene és jövője a szórványban) november 14-én.
Kitekintés
A Finnországhoz tartozó ålandi svédek azonosságtudatának megőrzésében, illetve a sajátos ålandi identitás kialakításában központi szerepe volt és van a helyi svéd nyelvű médiának. Azért szólok ålandi identitásról svéd azonosságtudat helyett, mert a régió lakói nem svédként, hanem ålandiként határozzák meg önmagukat. (A párhuzam szembeszökő.) Az ålandi sajátos minőséget jelent: „svédebb a svédeknél”. A régió lakói nagyobb gondot fordítottak kultúrájuk, nyelvük, identitásuk megőrzésére, mint a svédországiak. A sajátos önazonosság megtartásában kiemelt szerepe volt és van az oktatásnak, a rendkívül jól teljesítő mikrogazdaságnak, és nem utolsó sorban a helyi „autonóm” médiának. Az utóbbi megállapítást erősíti, hogy az ålandi identitás alfája és ómegája a svéd nyelv megőrzésének és ápolásának igénye. Az anyanyelvű média iránti igényt jelzi az, hogy viszonylag kevés médiafogyasztó nagy számú helyi sajtókiadványhoz jut, a két rivális napilap példányszáma magas. A világháló megjelenésével újabb, rendkívül jelentős médiummal bővült az identitás-megőrzés eszköztára. Szinte minden ålandi háztartás rendelkezik szélessávú internet-hozzáféréssel, és ez újabb fontos és erős szállal köti őket az „összsvéd” kultúrához. A svéd nyelvű média fontosságát jelzi az is, hogy Ålandon – még az ezen a téren kiemelkedő eredményt produkáló skandináv térséghez viszonyítva is – kiugróan magas a rendszeres könyvtárhasználók, könyvet olvasók száma. A sajtó realfabetizációs szerepe ugyanis elsődleges. Erdélyi statisztikák szerint például a magyar lakosság 85 százaléka az érettségi elvégzése után egyáltalán nem olvas könyvet legfennebb újságot, sokan azt is csak rendszertelenül.
Miközben az ålandi média a XXI. század második évtizedében jelentősen fejlődött, az erdélyi magyar sajtó az utóbbi években elsorvadt. Nincs ma már nyomtatott országos napilap. A Krónika – minden próbálkozás ellenére is – helyi jellegű maradt, az Új Magyar Szó nyomtatott változata pedig megszűnt. (A világhálón sajnos azok nem érik el a tartalmát, akik a lap törzsolvasóinak számítottak, a szórványban élő negyven éven felüli, digianalfabéták – sokan vannak!) Nincs egész napos magyar rádió, a bukaresti rádió a magyar közösségekre figyelő, országos körképét pedig évekkel ezelőtt felszámolta az adás akkori főszerkesztője azzal, hogy megszűntette a tudósítói hálózatot – takarékossági okokból.
Ma emiatt a brassói magyar a dévai vagy temesvári, nagybányai magyarokról kevesebbett tud, mint muszlim világ történéseiről. A magyar sajtó az erdélyi magyar önazonosság megtartása szempontjából legalább annyira fontos, mint az ålandiaknak a svéd média. A szórványközösségek számára pedig létfontosságú.
A lehetőség
Az erdélyi magyar nyomtatott sajtó nehéz, szórványban sok helyen kilátástalan helyzetbe került. Nincs elegendő pénz a szerkesztőségek fenntartására az alacsony példányszám, a terjesztés ellehetetlenítése és a reklámpiac beszűkülése miatt.
Ez azért jelent gondot, mert a nyomtatott magyar sajtó a szórványközösségek számára létfontosságú.
Melyek azok a szórványgondozói feladatok, amelyek az anyanyelvű média segítségével végezhetőek el, hiányában azonban nem vagy csupán elégtelenül?
1. Fel lehet számolni, de legalábbis csökkenteni lehet az egymástól, az anyanyelvi közösségtől való etnikai elszigeteltséget és biztosítani lehet a helyi (kis)közösségi lét fennmaradásának feltételeit.
2. Biztosítani lehet a nemzeti kisközösségeknek a nagyobb egységéhez, az anyanyelvi régiókhoz való kapcsolódás lehetőségét.
3. Az önálló anyanyelvi rendszerek megteremtésével csökkenteni lehet a többségi társadalomba való asszimilálódást.
4. Meg lehet teremteni és vissza lehet adni a peremvidékeken élőknek a nyelvi önértékelést és önbizalmat. Vissza lehet adni a magyar nyelv használati és szimbolikus értékét a szórvány élettér egészében.
5. Biztosítani lehet a szórványban élőknek a jogát és lehetőségét a művelődéshez, a kultúrához, az anyanyelvi tájékoztatáshoz, információgyűjtéshez.
6. Kisebbségi életünk és egyetemes magyarságunk legnagyobbjainak, művészeknek, íróknak, tudósoknak, lelkészeknek, politikusoknak a rendszeres, egyes esetekben akár virtuális jelenléte a szórványtudatban, segítheti a szellemi vérkeringés felfrissülését, a kapcsolatok kiépülését, a (magas) kultúrának a hajszálerekig való leáramlását.
Ezért nem mondhatunk le a sajtó feladatának betöltéséről a szórványban. Ezek a feladatok:
1. Minden erdélyi magyarnak biztosítani kell a magyar nyelvű sajtóból való tájékozódás és az ehhez való hozzáférés jogát és lehetőségét.
2. Támogatni kell a sajátosan e területet szolgáló regionális lapkiadási, szerkesztési és működési tevékenységét.
3. Biztosítani kell a hazai magyar nyelvű írott sajtó terjesztését a szórványban.
A Szórvány Médiaműhely (SZMM) feladatai
Ingyenes tartalmat állít elő azoknak az egy vagy több személyes szerkesztőségeknek, amelyek ezt a tartalmat emberi és anyagi erőforrás miatt (már) nem tudják előállítani.
14-18 oldalnyi tartalom előállítása lehetséges hetente (belpolitika, külpolitika, társadalom, gazdaság, kultúra, közhasznú információk, szórakoztatás témakörben.)
Összesíti, szerkeszti a helyi információkat, híreket, 1, 2 vagy 4 oldal terjedelemben.
A betördelt oldalakat elektronikus formában juttatja el a társult szerkesztőségekhez.
Igénylés és a nyomdaköltség kiegyenlítése esetén vállalja a nyomtatást és a nyomtatott példányok elszállítását a postahivataloknak, RMDSZ helyi szervezeteinek stb.
Az eladott példányok árából biztosítható a helyi újságírók bére.
Az összegyűjtött híreket, információkat egy hírportálon teheti közzé, ezzel összekapcsolja a szórványokat, illetve hiteles, saját forrásból származó információkat nyújt a tömb és a politikai érdekképviselet számára is a szórványról
Az SZMM együttműködést vállal minden olyan szórványszerkesztőséggel, amely önkéntesen és ingyenesen csatlakozik a projekthez.
Anyagi vonzat
A médiaműhely működtetéséhez a Communitas Alapítvány támogatása szükséges. A szükséges támogatás egy médiaműhely esetében – a projektbe bekapcsolódók számától függően – évi 70 000 és 90 000 RON közötti összeg. Az összeg egy része a BGA különalapja révén, illetve uniós pályázatok révén is biztosítható.
A terv hatékonyságát egy pilot-projekt megvalósításával lehet igazolni. 2016-ban egy három-négy megyére kiterjedő programot kellene lebonyolítani. Ennek költsége 25 000 RON, a Communitas Alapítvány hozzájárulása 13 000 RON.
Winkler Gyula, Ambrus Attila
Déva–Brassó, 2015. október 20.
mure.ro
2015. november 16.
Az erdélyi magyar médiafogyasztásról – MÚRE-konferencia Vajdahunyadon
Érdekes médiafogyasztási mutatókra derült fény hétvégén a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) Vajdahunyadon megtartott konferenciáján. A magyar sajtó jelene és jövője a szórványban címet viselő rendezvényen hét szórványmegye, illetve a bukaresti, Kolozs, Maros és Bihar megyei magyar sajtó képviseltette magát. A rendezvény házigazdája a Corvin Savaria Társaság volt, támogatója pedig az Etnikumközti Kapcsolatok Hivatala.
Rácz Éva MÚRE elnök, illetve Winkler Gyula EP képviselő köszöntőjét követően egyfajta vitaindító előadásaként mutatta be Kiss Tamás, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet szociológusa a 2015-ös Erdélyi Magyar médiafelmérést. A Barna Gergő szociológus kollégájával közösen idén ősszel elkészített felmérés során Erdély-szerte mintegy másfélezer személyt kérdeztek meg médiafogyasztási szokásairól. A rétegzett, többlépcsős, véletlenszerű mintavétel nyomán egészen érdekes jelenségekre derült fény, annál is inkább, hogy a friss-ropogós adatokat egy 2007-es felmérés mutatóival is összehasonlították. Így nem csupán a jelenlegi helyzet, de a hosszabb távú tendenciák is nyomon követhetők.
– Elsősorban a magyar médiafogyasztás tört elő, ami főleg a televíziózásban érzékelhető. Ebben a periódusban ugyanis Közép-Erdélyben, illetve a Székelyföldön a magyar nyelvű televízióknak nagyon széles skálája vált elérhetővé. Ez teljesen átalakította a székelyföldi vagy kolozsvári magyaroknak a médiafogyasztási szokásait és a magyarországi média felé tolta el – összegzett a bemutatót követően Kiss Tamás. A felmérés számadataiból ugyanis kiderült: a megkérdezetteknek 93,3%-a néz tévét, a legnézettebbek a hírműsorok (64%), második helyen szerepelnek a játékfilmek, majd ismeretterjesztők, humoros műsorok, romantikus játékfilmek stb.
Feltűnő volt, hogy 2007 óta jelentősen visszaesett a beszélgetős műsorok (talk show-k) nézettsége, ami a nézők egyfajta kiábrándulására utal. A magyarországi közszolgálati és kereskedelmi adók messze listavezetők a nézettség terén, míg a román közszolgálati televíziók csak a 8. helyen jelennek meg. A Román Televízió magyar nyelvű adásait (kolozsvári, marosvásárhelyi, temesvári, bukaresti) a megkérdezetteknek alig 12%-a követi legalább havi rendszerességgel.
Rádiózás terén az erdélyi magyar kereskedelmi rádiók hódítanak egyre inkább teret, a közszolgálati regionális adók körében pedig a meglehetősen tágas adáskörzettel rendelkező Marosvásárhelyi Rádió viszi a prímet.
Az írott sajtó terén egyértelműen az erdélyi magyar helyi lapok a kedvencek. A megkérdezetteknek ugyan csak 40 százaléka olvas újságot, de az újságolvasóknak 85,4 százaléka részesíti előnyben a helyi magyar lapokat. Ezeket követik a magyarországi lapok, majd a helyi román lapok, melyeknek az olvasottsága már csak 3,3 százalék. Bár a szóban forgó felmérés adatgyűjtése főleg a tömbvidéken, illetve Közép-Erdélyben folyt, mégis számunkra biztató adatként tűnt fel benne, hogy a Nyugati Jelen napilap a hetedik legolvasottabb lap Erdélyben, csíki, háromszéki, marosvásárhelyi, illetve bihari lapok nyomába lépve.
Az internetes médiafogyasztás kapcsán számos probléma vetődött fel, lévén, hogy az elmúlt esztendőkben sok sajtótermék teljes tartalmát ingyen kínálta a világhálón, eltorzítva a médiapiacot.
Ami az online médiát illeti, meglepően alacsony olvasottságról számoltak be az adatok. A listavezető a szekelyhon.ro, 8,2%-os napi rendszerességű olvasottsággal. – A transindex.ro, illetve a maszol.ro réteg-specifikus médiának számítanak, melyeknek szintén lehetne magasabb az olvasottságuk, az erdély.ma illetve a főtér.ro pedig inkább gyűjtőportálnak minősíthetők – fogalmazott Kiss Tamás.
A MÚRE felkérésére készített felmérés bizonyos adatai még feldolgozás alatt állnak. A hétvégi konferencián ismertetett mutatókat szakmai megbeszélésen értékelték ki a résztvevők. A konferencia további mozzanatairól következő lapszámunkban tudósítunk.
Gáspár-Barra Réka
nyugatijelen.com
Erdély.ma
Érdekes médiafogyasztási mutatókra derült fény hétvégén a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) Vajdahunyadon megtartott konferenciáján. A magyar sajtó jelene és jövője a szórványban címet viselő rendezvényen hét szórványmegye, illetve a bukaresti, Kolozs, Maros és Bihar megyei magyar sajtó képviseltette magát. A rendezvény házigazdája a Corvin Savaria Társaság volt, támogatója pedig az Etnikumközti Kapcsolatok Hivatala.
Rácz Éva MÚRE elnök, illetve Winkler Gyula EP képviselő köszöntőjét követően egyfajta vitaindító előadásaként mutatta be Kiss Tamás, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet szociológusa a 2015-ös Erdélyi Magyar médiafelmérést. A Barna Gergő szociológus kollégájával közösen idén ősszel elkészített felmérés során Erdély-szerte mintegy másfélezer személyt kérdeztek meg médiafogyasztási szokásairól. A rétegzett, többlépcsős, véletlenszerű mintavétel nyomán egészen érdekes jelenségekre derült fény, annál is inkább, hogy a friss-ropogós adatokat egy 2007-es felmérés mutatóival is összehasonlították. Így nem csupán a jelenlegi helyzet, de a hosszabb távú tendenciák is nyomon követhetők.
– Elsősorban a magyar médiafogyasztás tört elő, ami főleg a televíziózásban érzékelhető. Ebben a periódusban ugyanis Közép-Erdélyben, illetve a Székelyföldön a magyar nyelvű televízióknak nagyon széles skálája vált elérhetővé. Ez teljesen átalakította a székelyföldi vagy kolozsvári magyaroknak a médiafogyasztási szokásait és a magyarországi média felé tolta el – összegzett a bemutatót követően Kiss Tamás. A felmérés számadataiból ugyanis kiderült: a megkérdezetteknek 93,3%-a néz tévét, a legnézettebbek a hírműsorok (64%), második helyen szerepelnek a játékfilmek, majd ismeretterjesztők, humoros műsorok, romantikus játékfilmek stb.
Feltűnő volt, hogy 2007 óta jelentősen visszaesett a beszélgetős műsorok (talk show-k) nézettsége, ami a nézők egyfajta kiábrándulására utal. A magyarországi közszolgálati és kereskedelmi adók messze listavezetők a nézettség terén, míg a román közszolgálati televíziók csak a 8. helyen jelennek meg. A Román Televízió magyar nyelvű adásait (kolozsvári, marosvásárhelyi, temesvári, bukaresti) a megkérdezetteknek alig 12%-a követi legalább havi rendszerességgel.
Rádiózás terén az erdélyi magyar kereskedelmi rádiók hódítanak egyre inkább teret, a közszolgálati regionális adók körében pedig a meglehetősen tágas adáskörzettel rendelkező Marosvásárhelyi Rádió viszi a prímet.
Az írott sajtó terén egyértelműen az erdélyi magyar helyi lapok a kedvencek. A megkérdezetteknek ugyan csak 40 százaléka olvas újságot, de az újságolvasóknak 85,4 százaléka részesíti előnyben a helyi magyar lapokat. Ezeket követik a magyarországi lapok, majd a helyi román lapok, melyeknek az olvasottsága már csak 3,3 százalék. Bár a szóban forgó felmérés adatgyűjtése főleg a tömbvidéken, illetve Közép-Erdélyben folyt, mégis számunkra biztató adatként tűnt fel benne, hogy a Nyugati Jelen napilap a hetedik legolvasottabb lap Erdélyben, csíki, háromszéki, marosvásárhelyi, illetve bihari lapok nyomába lépve.
Az internetes médiafogyasztás kapcsán számos probléma vetődött fel, lévén, hogy az elmúlt esztendőkben sok sajtótermék teljes tartalmát ingyen kínálta a világhálón, eltorzítva a médiapiacot.
Ami az online médiát illeti, meglepően alacsony olvasottságról számoltak be az adatok. A listavezető a szekelyhon.ro, 8,2%-os napi rendszerességű olvasottsággal. – A transindex.ro, illetve a maszol.ro réteg-specifikus médiának számítanak, melyeknek szintén lehetne magasabb az olvasottságuk, az erdély.ma illetve a főtér.ro pedig inkább gyűjtőportálnak minősíthetők – fogalmazott Kiss Tamás.
A MÚRE felkérésére készített felmérés bizonyos adatai még feldolgozás alatt állnak. A hétvégi konferencián ismertetett mutatókat szakmai megbeszélésen értékelték ki a résztvevők. A konferencia további mozzanatairól következő lapszámunkban tudósítunk.
Gáspár-Barra Réka
nyugatijelen.com
Erdély.ma
2015. november 16.
MÚRE-konferencia
Közösen a szórványért
"A sajtónak fontos szerepe van az asszimiláció és a nyelvvesztés megfékezésében, ezért a Romániai Magyar Demokrata Szövetség partnere lesz minden olyan kezdeményezésnek, amelynek célja a szórványközösségek médiatermékeinek fennmaradása és támogatása" – hangsúlyozta Kelemen Hunor november 14-én, szombaton Vajdahunyadon, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) konferenciáján. Az eseményen Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke üdvözölte házigazdaként az újságírókat, Hegedüs Csilla kultúráért felelős ügyvezető alelnök pedig a szövetség következő négy évre vonatkozó szórvány cselekvési tervét ismertette, amelyet Temesváron mutatnak majd be, a magyar szórvány napja rendezvénysorozat részeként. Winkler Gyula megemlékezett a párizsi tragikus eseményekről, és reményét fejezte ki, hogy Brüsszelben az európai vezetők a párbeszéd és a körültekintő megoldások útját választják majd a terrorizmus visszaszorítására, megakadályozására.
Fontos a szórványsajtó útkeresése, hogy megoldást akar találni arra, miként lehet úgy átszervezni a napilapokat, hogy életképesek legyenek, a megyei napilapokat pedig országossá tenni úgy, hogy megyénként megőrizzék sajátosságaikat – mondta az RMDSZ elnöke a konferencia résztvevőinek. "Évekkel ezelőtt is volt egy hasonló elképzelésünk, de akkor nem lehetett megvalósítani. Ennek ellenére most is úgy gondolom, hogy fel kell vállalni a bonyolultabb változtatásokat, az RMDSZ pedig partnerként támogatja, intézményes keretet és anyagi forrást biztosít arra, hogy a szórványlapok megmaradjanak, tartalmilag is megerősödjenek" – szögezte le Kelemen Hunor, aki szerint a nyelvvesztés és az asszimiláció a szórványban az anyanyelvű oktatás és sajtó térvesztésével kezdődik. "A szórványközösségek helyzete bonyolultabb a puszta demográfiai kérdésnél. Mi ennek tudatában vagyunk. Amikor a magyar szórvány napját létrehoztuk, elsősorban nem azért tettük, hogy a szórványt ünnepeljük, hanem azért, hogy olyan terveket dolgozzunk ki, amelyekre ezeknek a közösségeknek szükségük van a továbblépéshez, és amelyekhez anyagi forrásokat is hozzá tudunk rendelni" – mondta a szövetségi elnök, aki szerint csupán a sajtó hozzájárulásával lehet a szórványbeli kedvezőtlen folyamatokat, ha nem is egészében megállítani, de hatékonyan megfékezni.
Hegedüs Csilla a következő négy év prioritásait összegző szórvány cselekvési terv fontosabb programjainak bemutatásakor arra emlékeztetett, hogy a korábbi dokumentum egy MÚRE-tanácskozás eredményeként is jött létre 2011-ben. "A szórványt általában siratni szokás vagy boldog illúziókat táplálni vele kapcsolatban. Mi konkrét eredményeket előrevetítő ütemtervet dolgoztunk ki, amelyben azt is egyértelművé tesszük: van szórványra vonatkozó nemzetstratégiánk" – jelentette ki az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke. Hozzátette: az új dokumentumban megőrzik azokat a programokat, amelyek jól működtek, hatékonyak voltak eddig. A partnerségek terén kiterjesztenék a közösségi együttműködést a magyarországi helyi és megyei önkormányzatokra, ugyanakkor a nagyvárosi szórvány gondjait figyelembe vevő kísérleti projektet ültetnek gyakorlatba elsőként Kolozsváron. Az ütemterv szerint az ifjúságnak országszerte a magyar házakban is tartalmas programokhoz kell jutnia. "A kulturális programok turnéztatásában elsősorban azt tekintjük fontosnak, hogy a szórvány megismerje saját értékeit. Temesváron, a magyar szórvány napján a szórványmegyék beszámolnak majd azokról a sikeres közösségi programjaikról is, amelyeket máshol is alkalmazni lehet" – tájékoztatta az újságírókat Vajdahunyadon Hegedüs Csilla.
Népújság (Marosvásárhely)
Közösen a szórványért
"A sajtónak fontos szerepe van az asszimiláció és a nyelvvesztés megfékezésében, ezért a Romániai Magyar Demokrata Szövetség partnere lesz minden olyan kezdeményezésnek, amelynek célja a szórványközösségek médiatermékeinek fennmaradása és támogatása" – hangsúlyozta Kelemen Hunor november 14-én, szombaton Vajdahunyadon, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) konferenciáján. Az eseményen Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke üdvözölte házigazdaként az újságírókat, Hegedüs Csilla kultúráért felelős ügyvezető alelnök pedig a szövetség következő négy évre vonatkozó szórvány cselekvési tervét ismertette, amelyet Temesváron mutatnak majd be, a magyar szórvány napja rendezvénysorozat részeként. Winkler Gyula megemlékezett a párizsi tragikus eseményekről, és reményét fejezte ki, hogy Brüsszelben az európai vezetők a párbeszéd és a körültekintő megoldások útját választják majd a terrorizmus visszaszorítására, megakadályozására.
Fontos a szórványsajtó útkeresése, hogy megoldást akar találni arra, miként lehet úgy átszervezni a napilapokat, hogy életképesek legyenek, a megyei napilapokat pedig országossá tenni úgy, hogy megyénként megőrizzék sajátosságaikat – mondta az RMDSZ elnöke a konferencia résztvevőinek. "Évekkel ezelőtt is volt egy hasonló elképzelésünk, de akkor nem lehetett megvalósítani. Ennek ellenére most is úgy gondolom, hogy fel kell vállalni a bonyolultabb változtatásokat, az RMDSZ pedig partnerként támogatja, intézményes keretet és anyagi forrást biztosít arra, hogy a szórványlapok megmaradjanak, tartalmilag is megerősödjenek" – szögezte le Kelemen Hunor, aki szerint a nyelvvesztés és az asszimiláció a szórványban az anyanyelvű oktatás és sajtó térvesztésével kezdődik. "A szórványközösségek helyzete bonyolultabb a puszta demográfiai kérdésnél. Mi ennek tudatában vagyunk. Amikor a magyar szórvány napját létrehoztuk, elsősorban nem azért tettük, hogy a szórványt ünnepeljük, hanem azért, hogy olyan terveket dolgozzunk ki, amelyekre ezeknek a közösségeknek szükségük van a továbblépéshez, és amelyekhez anyagi forrásokat is hozzá tudunk rendelni" – mondta a szövetségi elnök, aki szerint csupán a sajtó hozzájárulásával lehet a szórványbeli kedvezőtlen folyamatokat, ha nem is egészében megállítani, de hatékonyan megfékezni.
Hegedüs Csilla a következő négy év prioritásait összegző szórvány cselekvési terv fontosabb programjainak bemutatásakor arra emlékeztetett, hogy a korábbi dokumentum egy MÚRE-tanácskozás eredményeként is jött létre 2011-ben. "A szórványt általában siratni szokás vagy boldog illúziókat táplálni vele kapcsolatban. Mi konkrét eredményeket előrevetítő ütemtervet dolgoztunk ki, amelyben azt is egyértelművé tesszük: van szórványra vonatkozó nemzetstratégiánk" – jelentette ki az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke. Hozzátette: az új dokumentumban megőrzik azokat a programokat, amelyek jól működtek, hatékonyak voltak eddig. A partnerségek terén kiterjesztenék a közösségi együttműködést a magyarországi helyi és megyei önkormányzatokra, ugyanakkor a nagyvárosi szórvány gondjait figyelembe vevő kísérleti projektet ültetnek gyakorlatba elsőként Kolozsváron. Az ütemterv szerint az ifjúságnak országszerte a magyar házakban is tartalmas programokhoz kell jutnia. "A kulturális programok turnéztatásában elsősorban azt tekintjük fontosnak, hogy a szórvány megismerje saját értékeit. Temesváron, a magyar szórvány napján a szórványmegyék beszámolnak majd azokról a sikeres közösségi programjaikról is, amelyeket máshol is alkalmazni lehet" – tájékoztatta az újságírókat Vajdahunyadon Hegedüs Csilla.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. november 16.
Szórványstratégia-fejlesztés a sajtó partnerségével
„A sajtónak fontos szerepe van az asszimiláció és a nyelvvesztés megfékezésében, ezért a Romániai Magyar Demokrata Szövetség partnere lesz minden olyan kezdeményezésnek, amelynek célja a szórványközösségek médiatermékeinek fennmaradása és támogatása” – hangsúlyozta Kelemen Hunor november 14-én, szombaton Vajdahunyadon, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) konferenciáján. Az eseményen Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke üdvözölte házigazdaként az újságírókat, Hegedüs Csilla kultúráért felelős ügyvezető alelnök pedig a Szövetség következő négy évre vonatkozó Szórvány cselekvési tervét ismertette, amelyet Temesváron mutatnak majd be, a Magyar Szórvány Napja rendezvénysorozat részeként. Winkler Gyula megemlékezett a párizsi tragikus eseményekről, és reményét fejezte ki, hogy Brüsszelben az európai vezetők a párbeszéd és a körültekintő megoldások útját választják majd a terrorizmus visszaszorítására, megakadályozására.
Fontos a szórványsajtó útkeresése, hogy megoldást akar találni arra, miként lehet úgy átszervezni a napilapokat, hogy életképesek legyenek, a megyei napilapokat pedig országossá tenni úgy, hogy megyénként megőrizzék sajátosságaikat – mondta az RMDSZ elnöke a konferencia résztvevőinek. „Évekkel ezelőtt is volt egy hasonló elképzelésünk, de akkor nem lehetett megvalósítani. Ennek ellenére most is úgy gondolom, hogy fel kell vállalni a bonyolultabb változtatásokat, az RMDSZ pedig partnerként támogatja, intézményes keretet és anyagi forrást biztosít arra, hogy a szórványlapok megmaradjanak, tartalmilag is megerősödjenek” – szögezte le Kelemen Hunor, aki szerint a nyelvvesztés és az asszimiláció a szórványban az anyanyelvű oktatás és sajtó térvesztésével kezdődik. „A szórványközösségek helyzete bonyolultabb a puszta demográfiai kérdésnél. Mi ennek tudatában vagyunk. Amikor a Magyar Szórvány Napját létrehoztuk, elsősorban nem azért tettük, hogy a szórványt ünnepeljük, hanem azért, hogy olyan terveket dolgozzunk ki, amelyekre ezeknek a közösségeknek szükségük van a továbblépéshez, és amelyekhez anyagi forrásokat is hozzá tudunk rendelni” – mondta a szövetségi elnök, aki szerint csupán a sajtó hozzájárulásával lehet a szórványbeli kedvezőtlen folyamatokat, ha nem is egészében megállítani, de hatékonyan megfékezni.
Hegedüs Csilla a következő négy év prioritásait összegző Szórvány cselekvési terv fontosabb programjainak bemutatásakor arra emlékeztetett, hogy a korábbi dokumentum egy MÚRE-tanácskozás eredményeként is jött létre 2011-ben. „A szórványt általában siratni szokás vagy boldog illúziókat táplálni vele kapcsolatban. Mi konkrét eredményeket előrevetítő ütemtervet dolgoztunk ki, amelyben azt is egyértelművé tesszük: van szórványra vonatkozó nemzetstratégiánk” – jelentette ki az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke. Hozzátette: az új dokumentumban megőrzik azokat a programokat, amelyek jól működtek, hatékonyak voltak eddig. A partnerségek terén kiterjesztenék a közösségi együttműködést a magyarországi helyi és megyei önkormányzatokra, ugyanakkor a nagyvárosi szórvány gondjait figyelembe vevő kísérleti projektet ültetnek gyakorlatba elsőként Kolozsváron. Az ütemterv szerint az ifjúságnak országszerte a magyar házakban is tartalmas programokhoz kell jutnia. „A kulturális programok turnéztatásában elsősorban azt tekintjük fontosnak, hogy a szórvány megismerje saját értékeit. Temesváron, a Magyar Szórvány Napján a szórványmegyék beszámolnak majd azokról a sikeres közösségi programjaikról is, amelyeket máshol is alkalmazni lehet” – tájékoztatta az újságírókat Vajdahunyadon Hegedüs Csilla.
2015. november 14.
Nyugati Jelen (Arad)
„A sajtónak fontos szerepe van az asszimiláció és a nyelvvesztés megfékezésében, ezért a Romániai Magyar Demokrata Szövetség partnere lesz minden olyan kezdeményezésnek, amelynek célja a szórványközösségek médiatermékeinek fennmaradása és támogatása” – hangsúlyozta Kelemen Hunor november 14-én, szombaton Vajdahunyadon, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) konferenciáján. Az eseményen Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke üdvözölte házigazdaként az újságírókat, Hegedüs Csilla kultúráért felelős ügyvezető alelnök pedig a Szövetség következő négy évre vonatkozó Szórvány cselekvési tervét ismertette, amelyet Temesváron mutatnak majd be, a Magyar Szórvány Napja rendezvénysorozat részeként. Winkler Gyula megemlékezett a párizsi tragikus eseményekről, és reményét fejezte ki, hogy Brüsszelben az európai vezetők a párbeszéd és a körültekintő megoldások útját választják majd a terrorizmus visszaszorítására, megakadályozására.
Fontos a szórványsajtó útkeresése, hogy megoldást akar találni arra, miként lehet úgy átszervezni a napilapokat, hogy életképesek legyenek, a megyei napilapokat pedig országossá tenni úgy, hogy megyénként megőrizzék sajátosságaikat – mondta az RMDSZ elnöke a konferencia résztvevőinek. „Évekkel ezelőtt is volt egy hasonló elképzelésünk, de akkor nem lehetett megvalósítani. Ennek ellenére most is úgy gondolom, hogy fel kell vállalni a bonyolultabb változtatásokat, az RMDSZ pedig partnerként támogatja, intézményes keretet és anyagi forrást biztosít arra, hogy a szórványlapok megmaradjanak, tartalmilag is megerősödjenek” – szögezte le Kelemen Hunor, aki szerint a nyelvvesztés és az asszimiláció a szórványban az anyanyelvű oktatás és sajtó térvesztésével kezdődik. „A szórványközösségek helyzete bonyolultabb a puszta demográfiai kérdésnél. Mi ennek tudatában vagyunk. Amikor a Magyar Szórvány Napját létrehoztuk, elsősorban nem azért tettük, hogy a szórványt ünnepeljük, hanem azért, hogy olyan terveket dolgozzunk ki, amelyekre ezeknek a közösségeknek szükségük van a továbblépéshez, és amelyekhez anyagi forrásokat is hozzá tudunk rendelni” – mondta a szövetségi elnök, aki szerint csupán a sajtó hozzájárulásával lehet a szórványbeli kedvezőtlen folyamatokat, ha nem is egészében megállítani, de hatékonyan megfékezni.
Hegedüs Csilla a következő négy év prioritásait összegző Szórvány cselekvési terv fontosabb programjainak bemutatásakor arra emlékeztetett, hogy a korábbi dokumentum egy MÚRE-tanácskozás eredményeként is jött létre 2011-ben. „A szórványt általában siratni szokás vagy boldog illúziókat táplálni vele kapcsolatban. Mi konkrét eredményeket előrevetítő ütemtervet dolgoztunk ki, amelyben azt is egyértelművé tesszük: van szórványra vonatkozó nemzetstratégiánk” – jelentette ki az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke. Hozzátette: az új dokumentumban megőrzik azokat a programokat, amelyek jól működtek, hatékonyak voltak eddig. A partnerségek terén kiterjesztenék a közösségi együttműködést a magyarországi helyi és megyei önkormányzatokra, ugyanakkor a nagyvárosi szórvány gondjait figyelembe vevő kísérleti projektet ültetnek gyakorlatba elsőként Kolozsváron. Az ütemterv szerint az ifjúságnak országszerte a magyar házakban is tartalmas programokhoz kell jutnia. „A kulturális programok turnéztatásában elsősorban azt tekintjük fontosnak, hogy a szórvány megismerje saját értékeit. Temesváron, a Magyar Szórvány Napján a szórványmegyék beszámolnak majd azokról a sikeres közösségi programjaikról is, amelyeket máshol is alkalmazni lehet” – tájékoztatta az újságírókat Vajdahunyadon Hegedüs Csilla.
2015. november 14.
Nyugati Jelen (Arad)
2015. november 16.
Kovács Péter: a szórványt nem temetni kell!
A szórványt nem temetni kell, hanem fel kell mutatni és meg kell őrizni az értékeit – hívta fel a figyelmet Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke vasárnap Temesváron, a szövetség magyar szórvány napi központi rendezvényén.
A Csiky Gergely Állami Magyar Színházban tartott rendezvényen az RMDSZ kiértékelte a szórvány cselekvési tervének eredményeit, és új irányelvekkel bővítette azt.
Kovács Péter beszédében rámutatott: a szórvány nem egy fakszni, nem egy múzeumi tárgy, az itt élők hús-vér magyar emberek, közösségek, akik csak számbelileg jelentenek kisebbséget, semmivel nem kevesebbek, mint a tömbmagyarságban élők. „A szórványnak nem konferenciákra van szüksége, hanem munkára és támogatásra. Fontos lehet a tanulmány, a konferencia, de – az egyik megyei elnök szavaival élve – attól még valaki meg kell tankolja az iskolabuszt, az ebédet meg kell főzze valaki a szórványkollégiumban, és mindezt valakinek ki kell fizetnie" – fogalmazott a politikus.
Kifejtette, amikor szórványcselekvési tervről, programokról van szó, a kulcsszó az összefogás kell legyen: a többségiek és a kisebbségben élők között, szórványmegyék, egyházak, civilek, réteg- és ifjúsági szervezetek között is, de a szórványban élő közösségek és Budapest között is.
„Nem elég politikai nyilatkozatot tenni a budapesti kormányzat szintjén, miszerint nem támogatják a gyöngyhalász-programot, meg is kell azt szüntetni. Ha Szász Jenőnek horgászni van kedve, menjen a Duna-deltába, ne a szórványmegyékbe, hiszen ez ártalmas a szórványnak, és az ott élő magyar közösségeknek" – jelentette ki Kovács Péter, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet szórványbeli gyerekek székelyföldi iskoláztatását támogató projektjére utalva.
Az ügyvezető elnök a 2011-ben kidolgozott szórványcselekvési terv megvalósításait sorolva elmondta, a legnagyobb népszerűségnek örvendő program az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket! vetélkedő volt, mint mondta, mára hét megye 34 magyar vonatkozású műemlékét karolták fel.
Külön kitért az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület együttműködésével lebonyolított magyar házak átvilágítására, a Kriza János Néprajzi Társaság segítségével összeírt, tájházakat, emlékházakat, helytörténeti kiállításokat összesítő adatbázisra, illetve az Összetartozunk székely–szórvány partnerségi program eredményeire. Az oktatásról beszélve kifejtette: a szórványban élő gyermekek anyanyelvű oktatása prioritás a szövetség számára, amire a Minden magyar gyermek számít országos beiskolázási kampány során is felhívták a figyelmet.
Célkeresztben a nagyvárosi szórvány
Az új szórványcselekvési tervről szólva Hegedüs Csilla ügyvezető alelnök kifejtette: konkrét, megvalósítható, számon kérhető cselekvési tervet dolgoztak ki a következő négy évre, amely egyben a szövetség „szórványra vonatkozó nemzetstratégiája" is. Rámutatott: az új cselekvési tervet az „újratervezés" jegyében széles körű konzultációval dolgozták ki, melyhez hozzájárultak az RMDSZ megyei szervezetei, pedagógusok, civil és ifjúsági szervezetek, de számos egyéni hozzászólás, tanács is érkezett Brassótól Budapestig.
Az ügyvezető alelnök az új terv két különböző programtípusáról beszélt: a sikeres közösségépítő rendezvényeket továbbviszik, ugyanakkor az új programok között kiemelt helyet szánnak a minőségi magyar oktatás kiterjesztésének, a magyar közösségi terek kialakításának, a tartalmas ifjúsági programoknak, a magyar házak hálózatba szervezésének.
„A szórványban nincsenek egyéni sorsok, csak közösségi ügyek" – idézte fel Hegedüs Csilla egy nagyenyedi beszélgetés konklúzióját. Hozzátette: a következő négy évben kiemelt figyelmet fordítanak a nagyvárosi szórványra, mert ott a legnagyobb az identitásvesztés, a lemorzsolódás. „Vannak jó példák ebben a környezetben is: Temesváron például megoldották a gyermekek magyar iskolába való szállítását, máshol a cserkészeknek köszönhetően van közösségi élet, és van, ahol a nőszervezet által szervezett programok nyújtanak közösségi élményt" – mondta. Kifejtette: kísérleti jelleggel Kolozsváron ültetik gyakorlatba a nagyvárosra kidolgozott elképzeléseket, és a tapasztalatok alapján átfogó, pragmatikus programcsomagot dolgoznak ki.
Következnek a konkrét tennivalók
Magyari Tivadar oktatásért felelős ügyvezető alelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy az oktatás minőségére mindenütt oda kell figyelni, és biztosítani kell az ehhez szükséges feltételeket. „Ki kell mondanunk azt, hogy megyénként, településenként mik a bajok, melyek a válságos helyzetek, és ezekre a konkrét helyzetekre kell megoldásokat találnunk" – szögezte le az ügyvezető alelnök. Elmondta, az RMDSZ oktatási stratégiáját véglegesítették, a naprakész, pontos terepadatokkal pedig az érdekvédelem különböző szintjein segítik a jó döntések megszületését.
A következőkben elkezdik az oktatási stratégia helyi szintű gyakorlatba ültetését, konkrét tennivalókra való lebontását, tette hozzá az alelnök. Fontos tevékenységként emelte ki a magyar pedagógusok kataszterének összeállítását, egyfajta „munkaerőmérlegének" elkészítését, amely a szükséges szakmai képzések irányvonalát is megmutatja.
Ösztönző oktatási-nevelési támogatás
Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke a magyar kormány oktatási-nevelési támogatásának szórványközösségek megmaradásában betöltött szerepéről beszélt. Hangsúlyozta: az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a szórványmegyékben élő szülők sokkal inkább igénybe veszik a támogatást, érdeklődésük konstans a tömbmagyar vidékeken élőkhöz képest. Legtöbb esetben ez a támogatás motiváló tényezőként hat a szórványban élő gyermekek beiskolázásakor, ezért fontos, hogy akár a program működtetésének újragondolásával ezeket a megyéket differenciáltan kezeljék, fejtette ki az oktatási szakember.
A temesvári konferencia második részében a sikeres szórványbeli közösségépítő rendezvényeket, tapasztalatokat ismerhették meg a jelenlévők. „Mindannyian ismerjük a demográfiai adatok negatív következményeit, tevékenységünk nehézségeit, azonban a bennük rejlő akarat, hit, reménység, összefogás bizonyítottan előbbre viheti szórványközösségeink jövőjét. Kívánom, hogy a ma bemutatott pozitív példák minél tovább fejlődjenek" – értékelte a konferenciát Winkler Gyula EP-képviselő. A rendezvény részeként a színházban A helység Kalapácsa című előadását tekintheti meg a közönség a Bánsági Vándorszínház előadásában, az est folyamán pedig Bartók Béla-kiállítást nyitottak meg.
Támogatást ígérnek a szórványsajtónak
Az RMDSZ intézményes keretet és anyagi forrást biztosít arra, hogy a szórványlapok megmaradjanak, és tartalmilag is megerősödjenek – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szombaton A magyar sajtó jelene és jövője a szórványban című vajdahunyadi konferencián. „A sajtónak fontos szerepe van az aszszimiláció és a nyelvvesztés megfékezésében, ezért az RMDSZ partnere lesz minden olyan kezdeményezésnek, amelynek célja a szórványközösségek médiatermékeinek fennmaradása és támogatása" – hangsúlyozta a szövetségi elnök a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) által szervezett konferencián. Rámutatott: a nyelvvesztés és az asszimiláció a szórványban az anyanyelvű oktatás és sajtó térvesztésével kezdődik.
Krónika (Kolozsvár)
A szórványt nem temetni kell, hanem fel kell mutatni és meg kell őrizni az értékeit – hívta fel a figyelmet Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke vasárnap Temesváron, a szövetség magyar szórvány napi központi rendezvényén.
A Csiky Gergely Állami Magyar Színházban tartott rendezvényen az RMDSZ kiértékelte a szórvány cselekvési tervének eredményeit, és új irányelvekkel bővítette azt.
Kovács Péter beszédében rámutatott: a szórvány nem egy fakszni, nem egy múzeumi tárgy, az itt élők hús-vér magyar emberek, közösségek, akik csak számbelileg jelentenek kisebbséget, semmivel nem kevesebbek, mint a tömbmagyarságban élők. „A szórványnak nem konferenciákra van szüksége, hanem munkára és támogatásra. Fontos lehet a tanulmány, a konferencia, de – az egyik megyei elnök szavaival élve – attól még valaki meg kell tankolja az iskolabuszt, az ebédet meg kell főzze valaki a szórványkollégiumban, és mindezt valakinek ki kell fizetnie" – fogalmazott a politikus.
Kifejtette, amikor szórványcselekvési tervről, programokról van szó, a kulcsszó az összefogás kell legyen: a többségiek és a kisebbségben élők között, szórványmegyék, egyházak, civilek, réteg- és ifjúsági szervezetek között is, de a szórványban élő közösségek és Budapest között is.
„Nem elég politikai nyilatkozatot tenni a budapesti kormányzat szintjén, miszerint nem támogatják a gyöngyhalász-programot, meg is kell azt szüntetni. Ha Szász Jenőnek horgászni van kedve, menjen a Duna-deltába, ne a szórványmegyékbe, hiszen ez ártalmas a szórványnak, és az ott élő magyar közösségeknek" – jelentette ki Kovács Péter, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet szórványbeli gyerekek székelyföldi iskoláztatását támogató projektjére utalva.
Az ügyvezető elnök a 2011-ben kidolgozott szórványcselekvési terv megvalósításait sorolva elmondta, a legnagyobb népszerűségnek örvendő program az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket! vetélkedő volt, mint mondta, mára hét megye 34 magyar vonatkozású műemlékét karolták fel.
Külön kitért az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület együttműködésével lebonyolított magyar házak átvilágítására, a Kriza János Néprajzi Társaság segítségével összeírt, tájházakat, emlékházakat, helytörténeti kiállításokat összesítő adatbázisra, illetve az Összetartozunk székely–szórvány partnerségi program eredményeire. Az oktatásról beszélve kifejtette: a szórványban élő gyermekek anyanyelvű oktatása prioritás a szövetség számára, amire a Minden magyar gyermek számít országos beiskolázási kampány során is felhívták a figyelmet.
Célkeresztben a nagyvárosi szórvány
Az új szórványcselekvési tervről szólva Hegedüs Csilla ügyvezető alelnök kifejtette: konkrét, megvalósítható, számon kérhető cselekvési tervet dolgoztak ki a következő négy évre, amely egyben a szövetség „szórványra vonatkozó nemzetstratégiája" is. Rámutatott: az új cselekvési tervet az „újratervezés" jegyében széles körű konzultációval dolgozták ki, melyhez hozzájárultak az RMDSZ megyei szervezetei, pedagógusok, civil és ifjúsági szervezetek, de számos egyéni hozzászólás, tanács is érkezett Brassótól Budapestig.
Az ügyvezető alelnök az új terv két különböző programtípusáról beszélt: a sikeres közösségépítő rendezvényeket továbbviszik, ugyanakkor az új programok között kiemelt helyet szánnak a minőségi magyar oktatás kiterjesztésének, a magyar közösségi terek kialakításának, a tartalmas ifjúsági programoknak, a magyar házak hálózatba szervezésének.
„A szórványban nincsenek egyéni sorsok, csak közösségi ügyek" – idézte fel Hegedüs Csilla egy nagyenyedi beszélgetés konklúzióját. Hozzátette: a következő négy évben kiemelt figyelmet fordítanak a nagyvárosi szórványra, mert ott a legnagyobb az identitásvesztés, a lemorzsolódás. „Vannak jó példák ebben a környezetben is: Temesváron például megoldották a gyermekek magyar iskolába való szállítását, máshol a cserkészeknek köszönhetően van közösségi élet, és van, ahol a nőszervezet által szervezett programok nyújtanak közösségi élményt" – mondta. Kifejtette: kísérleti jelleggel Kolozsváron ültetik gyakorlatba a nagyvárosra kidolgozott elképzeléseket, és a tapasztalatok alapján átfogó, pragmatikus programcsomagot dolgoznak ki.
Következnek a konkrét tennivalók
Magyari Tivadar oktatásért felelős ügyvezető alelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy az oktatás minőségére mindenütt oda kell figyelni, és biztosítani kell az ehhez szükséges feltételeket. „Ki kell mondanunk azt, hogy megyénként, településenként mik a bajok, melyek a válságos helyzetek, és ezekre a konkrét helyzetekre kell megoldásokat találnunk" – szögezte le az ügyvezető alelnök. Elmondta, az RMDSZ oktatási stratégiáját véglegesítették, a naprakész, pontos terepadatokkal pedig az érdekvédelem különböző szintjein segítik a jó döntések megszületését.
A következőkben elkezdik az oktatási stratégia helyi szintű gyakorlatba ültetését, konkrét tennivalókra való lebontását, tette hozzá az alelnök. Fontos tevékenységként emelte ki a magyar pedagógusok kataszterének összeállítását, egyfajta „munkaerőmérlegének" elkészítését, amely a szükséges szakmai képzések irányvonalát is megmutatja.
Ösztönző oktatási-nevelési támogatás
Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke a magyar kormány oktatási-nevelési támogatásának szórványközösségek megmaradásában betöltött szerepéről beszélt. Hangsúlyozta: az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a szórványmegyékben élő szülők sokkal inkább igénybe veszik a támogatást, érdeklődésük konstans a tömbmagyar vidékeken élőkhöz képest. Legtöbb esetben ez a támogatás motiváló tényezőként hat a szórványban élő gyermekek beiskolázásakor, ezért fontos, hogy akár a program működtetésének újragondolásával ezeket a megyéket differenciáltan kezeljék, fejtette ki az oktatási szakember.
A temesvári konferencia második részében a sikeres szórványbeli közösségépítő rendezvényeket, tapasztalatokat ismerhették meg a jelenlévők. „Mindannyian ismerjük a demográfiai adatok negatív következményeit, tevékenységünk nehézségeit, azonban a bennük rejlő akarat, hit, reménység, összefogás bizonyítottan előbbre viheti szórványközösségeink jövőjét. Kívánom, hogy a ma bemutatott pozitív példák minél tovább fejlődjenek" – értékelte a konferenciát Winkler Gyula EP-képviselő. A rendezvény részeként a színházban A helység Kalapácsa című előadását tekintheti meg a közönség a Bánsági Vándorszínház előadásában, az est folyamán pedig Bartók Béla-kiállítást nyitottak meg.
Támogatást ígérnek a szórványsajtónak
Az RMDSZ intézményes keretet és anyagi forrást biztosít arra, hogy a szórványlapok megmaradjanak, és tartalmilag is megerősödjenek – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szombaton A magyar sajtó jelene és jövője a szórványban című vajdahunyadi konferencián. „A sajtónak fontos szerepe van az aszszimiláció és a nyelvvesztés megfékezésében, ezért az RMDSZ partnere lesz minden olyan kezdeményezésnek, amelynek célja a szórványközösségek médiatermékeinek fennmaradása és támogatása" – hangsúlyozta a szövetségi elnök a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) által szervezett konferencián. Rámutatott: a nyelvvesztés és az asszimiláció a szórványban az anyanyelvű oktatás és sajtó térvesztésével kezdődik.
Krónika (Kolozsvár)
2015. november 16.
A magyar szórvány napja
Erdélyi és budapesti rendezvények
Az RMDSZ Vajdahunyadon és Temesváron tartott konferenciát a magyar szórvány napja jegyében, a magyar kormánynak a nemzetpolitikáért felelős államtitkára pedig Budapesten szólalt meg ugyanebben a témában.
Az RMDSZ intézményes keretet és anyagi forrást biztosít arra, hogy a szórványlapok megmaradjanak, és tartalmilag is megerősödjenek – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szombaton, A magyar sajtó jelene és jövője a szórványban című vajdahunyadi konferencián. „A sajtónak fontos szerepe van az asszimiláció és a nyelvvesztés megfékezésében, ezért a Romániai Magyar Demokrata Szövetség partnere lesz minden olyan kezdeményezésnek, amelynek célja a szórványközösségek médiatermékeinek fennmaradása és támogatása”, hangsúlyozta Kelemen Hunor a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) által szervezett konferencián. Tegnap Temesváron, a szórványnapi központi rendezvényen Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke ismertette a szórvány cselekvési tervet.
Potápi Árpád, a magyar szórvány napja alkalmából, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet által a budapesti Magyarság Házában rendezett konferencián hangsúlyozta: egy november elején elfogadott országgyűlési határozat nyomán először tartják meg hivatalos formában az eseményt az egész Kárpát-medencében. Hozzátette, hogy a határon túli magyarság fele, több mint egymillió ember szórványban él. Elmondta, hogy a kezdeményezés Erdélyből, Böjte Csaba ferences atyától származik, majd felkarolta az RMDSZ. Azt javasolták, hogy Erdélyben nyilvánítsák a szórvány magyarság napjává november 15-ét, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születése, illetve halála napját.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely
Erdélyi és budapesti rendezvények
Az RMDSZ Vajdahunyadon és Temesváron tartott konferenciát a magyar szórvány napja jegyében, a magyar kormánynak a nemzetpolitikáért felelős államtitkára pedig Budapesten szólalt meg ugyanebben a témában.
Az RMDSZ intézményes keretet és anyagi forrást biztosít arra, hogy a szórványlapok megmaradjanak, és tartalmilag is megerősödjenek – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szombaton, A magyar sajtó jelene és jövője a szórványban című vajdahunyadi konferencián. „A sajtónak fontos szerepe van az asszimiláció és a nyelvvesztés megfékezésében, ezért a Romániai Magyar Demokrata Szövetség partnere lesz minden olyan kezdeményezésnek, amelynek célja a szórványközösségek médiatermékeinek fennmaradása és támogatása”, hangsúlyozta Kelemen Hunor a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) által szervezett konferencián. Tegnap Temesváron, a szórványnapi központi rendezvényen Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke ismertette a szórvány cselekvési tervet.
Potápi Árpád, a magyar szórvány napja alkalmából, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet által a budapesti Magyarság Házában rendezett konferencián hangsúlyozta: egy november elején elfogadott országgyűlési határozat nyomán először tartják meg hivatalos formában az eseményt az egész Kárpát-medencében. Hozzátette, hogy a határon túli magyarság fele, több mint egymillió ember szórványban él. Elmondta, hogy a kezdeményezés Erdélyből, Böjte Csaba ferences atyától származik, majd felkarolta az RMDSZ. Azt javasolták, hogy Erdélyben nyilvánítsák a szórvány magyarság napjává november 15-ét, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születése, illetve halála napját.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely
2015. november 17.
Szórványban a szórványsajtó helyzetéről
Az erdélyi magyarok médiafogyasztása nem változott sokat az elmúlt öt évben, ami azt jelenti, hogy továbbra is legtöbben és legtöbbet tévét néznek, de rádiót is ugyanúgy hallgatnak, és nyomtatott sajtótermékekre is hasonló arányban kíváncsiak – derült ki a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet felméréséből (Erdélyi Magyar Médiafelmérés 2015 – Médiafogyasztási szokások Erdélyben), amelyet Kiss Tamás szociológus ismertetett pénteken Vajdahunyadon, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) által A magyar sajtó jelene és jövője a szórványban címmel szervezett konferencián.
Szabadság (Kolozsvár)
Az erdélyi magyarok médiafogyasztása nem változott sokat az elmúlt öt évben, ami azt jelenti, hogy továbbra is legtöbben és legtöbbet tévét néznek, de rádiót is ugyanúgy hallgatnak, és nyomtatott sajtótermékekre is hasonló arányban kíváncsiak – derült ki a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet felméréséből (Erdélyi Magyar Médiafelmérés 2015 – Médiafogyasztási szokások Erdélyben), amelyet Kiss Tamás szociológus ismertetett pénteken Vajdahunyadon, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) által A magyar sajtó jelene és jövője a szórványban címmel szervezett konferencián.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. november 18.
Arany harmadik út?
Kihívások az erdélyi magyar szórványsajtóban
Nehéz helyzetbe került az erdélyi magyar nyomtatott sajtó, különösen a szórványban. Jóllehet a templom, iskola, politikai képviselet és civil szféra mellett az anyanyelvű sajtó létfontosságú a szórványközösségek nemzeti önazonossága megőrzéséhez.
A gondok főleg anyagi jellegűek, derült ki a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) hétvégi vajdahunyadi konferenciáján. Hunyad, Temes, Szeben, Brassó, Máramaros vagy Beszterce-Naszód megyékben hasonlók a gondok: a magyar írott sajtó szétszórt, kisszámú közösségekhez, városi szórványokhoz kell eljuttatni, a példányszámok alacsonyak, a hirdetési bevételek korlátozottak.
Emiatt az erdélyi magyar sajtó előtt két lehetőség áll: minőségi tartalom + hirdetések vagy mogul + propaganda, szemléltette a kilátásokat Ambrus Attila, a Brassói lapok főszerkesztője. Az első változat lenne az ideális, a szórványban viszont nehezen érhető el, hiszen olyan újságnál, amely eleve csak az adott megye lakosságának kevesebb, mint 10%-hoz szól, roppant nehéz hirdetéseket szerezni az amúgy is gyengélkedő reklámpiacról. A második változat viszont a szakszerű újságírás végét jelentené, már nem is beszélhetnének sajtóról, noha az anyagi helyzet javulna ugyan, erősítette meg brassói kollégája felvetését a kolozsvári Szabó Csaba, a Szórványtengelyek és Fehér Hollók (Corbii albi) létrehozója, a román sajtó, különösképpen az országos televíziós csatornák minőségi lezüllesztésére utalva.
Létezik-e harmadik út? Szűkös anyagi háttérrel nehéz minőségi újságírást elképzelni, pórázban viszont a jól megfizetett újságíró sem tud minőségi anyagokat produkálni, jegyezte meg Ambrus Attila. Hogyan lehetne mindezek mellett minőségi anyanyelvű sajtót biztosítani minél több szórványban élő magyarnak?
Szórvány médiaműhely
A Brassói Lapok főszerkesztője szerint az erdélyi magyar sajtó összefogása és az azt anyagilag is felkaroló politikai támogatás jelentené az arany harmadik változatot, ami erdélyi médiaműhely formájában testesülne meg. Vagyis olyan összerdélyi központ, amely ingyenes tartalmat állít elő azoknak a kis létszámú (néhol egyszemélyes) szerkesztőségeknek, amelyek ezt a tartalmat emberi és anyagi erőforrás miatt (már) nem tudják előállítani. Mindenekelőtt azokat a témaköröket fedné le – belpolitika, külpolitika, társadalom, gazdaság, kultúra, közhasznú információk, szórakoztatás – melyek amúgy is közösek, az országos hírekről vagy kiemelkedő nemzetközi eseményekről minden szórványújság beszámol. A szórvány médiaműhely 1, 2 vagy 4 oldal terjedelemben összesítené ezeket, és a betördelt oldalakat elektronikus formában juttatná el a társult szerkesztőségekhez. Az ennek nyomán felszabadított emberi erőforrást pedig minden szerkesztőség saját egyedi anyagai kidolgozására fordíthatja: helyi érdekeltségű anyagok, interjúk, riportok és publicisztika. A szórvány médiaműhely együttműködést vállal minden olyan szórványszerkesztőséggel, amely önkéntesen és ingyenesen csatlakozik a projekthez. A terv hatékonyságát három-négy megyére kiterjedő kísérleti projekt révén már 2016-ban beindítják.
Politikai támogatás vagy nyomásgyakorlás?
A médiaműhely működtetéséhez az RMDSZ támogatása szükséges, szögezte le Ambrus Attila. Az RMDSZ hajlandó is erre a Communitas Alapítvány révén, Kelemen Hunor szövetségi elnök és Winkler Gyula, a szórványfrakció elnöke is támogatásukról biztosították a szórványbéli magyar sajtó képviselőit.
Az ötlet elnyerte a szórványsajtó képviselőinek tetszését, de fenntartások is megfogalmazódtak, főleg a fiatalabb újságírók részéről. Nem veszélyeztetné az erdélyi magyar sajtó függetlenségét a politikumhoz való túl szoros kötődés? Nem válna az RMDSZ amolyan mini-mogullá ezáltal? Főleg, hogy az összerdélyi jellegű Új Magyar Szó tönkremenetele után már nincs hivatalos szócsöve! Sőt, éppen a Bukarestben szerkesztett országos magyar napilap sorsa lehet a vészharang: noha sokkal jelentősebb anyagi háttérrel rendelkezett, országosan terjesztették tömbvidéken és szórványban egyaránt, az RMDSZ-hez igen közeli Új Magyar Szó mégis csődbe jutott, míg a sokkal rosszabb anyagi helyzetű, s csak szórványban megjelenő, független újságok átvészeltek minden nehézséget, s továbbra is megjelennek!
A megfogalmazott aggodalmak nem alaptalanok, jegyezték meg az egybegyűltek, a médiaműhely ötlete mégis előrelépést jelenthet a megélhetési gondokkal küszködő szórványsajtónak. A társulás önkéntes, senki sem kényszerít egyetlen újságot sem a műhelyhez való csatlakozásra, az esetleges RMDSZ-es politikai nyomás pedig – noha teljesen nem zárható ki – távolról sem jelent akkora veszélyt, mint például egy mogul önkénye, szögezte le Szabó Csaba.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)
Kihívások az erdélyi magyar szórványsajtóban
Nehéz helyzetbe került az erdélyi magyar nyomtatott sajtó, különösen a szórványban. Jóllehet a templom, iskola, politikai képviselet és civil szféra mellett az anyanyelvű sajtó létfontosságú a szórványközösségek nemzeti önazonossága megőrzéséhez.
A gondok főleg anyagi jellegűek, derült ki a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) hétvégi vajdahunyadi konferenciáján. Hunyad, Temes, Szeben, Brassó, Máramaros vagy Beszterce-Naszód megyékben hasonlók a gondok: a magyar írott sajtó szétszórt, kisszámú közösségekhez, városi szórványokhoz kell eljuttatni, a példányszámok alacsonyak, a hirdetési bevételek korlátozottak.
Emiatt az erdélyi magyar sajtó előtt két lehetőség áll: minőségi tartalom + hirdetések vagy mogul + propaganda, szemléltette a kilátásokat Ambrus Attila, a Brassói lapok főszerkesztője. Az első változat lenne az ideális, a szórványban viszont nehezen érhető el, hiszen olyan újságnál, amely eleve csak az adott megye lakosságának kevesebb, mint 10%-hoz szól, roppant nehéz hirdetéseket szerezni az amúgy is gyengélkedő reklámpiacról. A második változat viszont a szakszerű újságírás végét jelentené, már nem is beszélhetnének sajtóról, noha az anyagi helyzet javulna ugyan, erősítette meg brassói kollégája felvetését a kolozsvári Szabó Csaba, a Szórványtengelyek és Fehér Hollók (Corbii albi) létrehozója, a román sajtó, különösképpen az országos televíziós csatornák minőségi lezüllesztésére utalva.
Létezik-e harmadik út? Szűkös anyagi háttérrel nehéz minőségi újságírást elképzelni, pórázban viszont a jól megfizetett újságíró sem tud minőségi anyagokat produkálni, jegyezte meg Ambrus Attila. Hogyan lehetne mindezek mellett minőségi anyanyelvű sajtót biztosítani minél több szórványban élő magyarnak?
Szórvány médiaműhely
A Brassói Lapok főszerkesztője szerint az erdélyi magyar sajtó összefogása és az azt anyagilag is felkaroló politikai támogatás jelentené az arany harmadik változatot, ami erdélyi médiaműhely formájában testesülne meg. Vagyis olyan összerdélyi központ, amely ingyenes tartalmat állít elő azoknak a kis létszámú (néhol egyszemélyes) szerkesztőségeknek, amelyek ezt a tartalmat emberi és anyagi erőforrás miatt (már) nem tudják előállítani. Mindenekelőtt azokat a témaköröket fedné le – belpolitika, külpolitika, társadalom, gazdaság, kultúra, közhasznú információk, szórakoztatás – melyek amúgy is közösek, az országos hírekről vagy kiemelkedő nemzetközi eseményekről minden szórványújság beszámol. A szórvány médiaműhely 1, 2 vagy 4 oldal terjedelemben összesítené ezeket, és a betördelt oldalakat elektronikus formában juttatná el a társult szerkesztőségekhez. Az ennek nyomán felszabadított emberi erőforrást pedig minden szerkesztőség saját egyedi anyagai kidolgozására fordíthatja: helyi érdekeltségű anyagok, interjúk, riportok és publicisztika. A szórvány médiaműhely együttműködést vállal minden olyan szórványszerkesztőséggel, amely önkéntesen és ingyenesen csatlakozik a projekthez. A terv hatékonyságát három-négy megyére kiterjedő kísérleti projekt révén már 2016-ban beindítják.
Politikai támogatás vagy nyomásgyakorlás?
A médiaműhely működtetéséhez az RMDSZ támogatása szükséges, szögezte le Ambrus Attila. Az RMDSZ hajlandó is erre a Communitas Alapítvány révén, Kelemen Hunor szövetségi elnök és Winkler Gyula, a szórványfrakció elnöke is támogatásukról biztosították a szórványbéli magyar sajtó képviselőit.
Az ötlet elnyerte a szórványsajtó képviselőinek tetszését, de fenntartások is megfogalmazódtak, főleg a fiatalabb újságírók részéről. Nem veszélyeztetné az erdélyi magyar sajtó függetlenségét a politikumhoz való túl szoros kötődés? Nem válna az RMDSZ amolyan mini-mogullá ezáltal? Főleg, hogy az összerdélyi jellegű Új Magyar Szó tönkremenetele után már nincs hivatalos szócsöve! Sőt, éppen a Bukarestben szerkesztett országos magyar napilap sorsa lehet a vészharang: noha sokkal jelentősebb anyagi háttérrel rendelkezett, országosan terjesztették tömbvidéken és szórványban egyaránt, az RMDSZ-hez igen közeli Új Magyar Szó mégis csődbe jutott, míg a sokkal rosszabb anyagi helyzetű, s csak szórványban megjelenő, független újságok átvészeltek minden nehézséget, s továbbra is megjelennek!
A megfogalmazott aggodalmak nem alaptalanok, jegyezték meg az egybegyűltek, a médiaműhely ötlete mégis előrelépést jelenthet a megélhetési gondokkal küszködő szórványsajtónak. A társulás önkéntes, senki sem kényszerít egyetlen újságot sem a műhelyhez való csatlakozásra, az esetleges RMDSZ-es politikai nyomás pedig – noha teljesen nem zárható ki – távolról sem jelent akkora veszélyt, mint például egy mogul önkénye, szögezte le Szabó Csaba.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)
2015. november 18.
„Déván vár a Téglás Gábor”
A magyar sajtó jelene és jövője a szórványban címmel rendezett kétnapos konferenciát a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) Vajdahunyadon a Corvin Savaria Társaság közreműködésével. A találkozó szakmai vonatkozásait és kiegészítő programját Szilágyi Aladár és Szűcs László foglalja össze.
Nem előzmény nélküli a MÚRE számára, hogy a szórványvidékek közösségeivel foglalkozzék, az utóbbi időben több riporttábort szerveztek ilyen környezetben, s most Vajdahunyadon is bemutattak ilyen tematikájú kötetet, Szucher Ervin Toronyba zárt anyanyelvünk című, a Krónikában megjelent szórványriportjait összegyűjtő művét.
Komoly várakozás előzte meg annak a felmérésnek a mostani találkozóra időzített bemutatását, amely elsősorban a rádiós, televíziós kollégák számára szolgáltatott a hallgatottságokra, nézettségekre vonatkozó érdekes adatokat. (Erre a témára egy külön anyagban hamarosan visszatérünk.) Egyébként a bemutatott grafikonok adatait, az időbeni változásokat Kiss Tamás szociológus, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet munkatársa ismertette.
Az Erdélyi Riportban, még nyomtatott hetilap formájában jelentek meg a később négy kötet anyagát szolgáltató Etnosz-riportjai Szilágyi Aladárnak, aki a vajdahunyadi találkozón elsősorban a nem magyar hazai kisebbségek helyzetéről tartott összefoglaló előadást. Az „egységes román nemzetállam” közel húsz, nem magyar etnikumát – néhány ukrán, szerb, horvát, szlovák, lipován tömb kivételével – a teljes asszimiláció fenyegeti. A két-három ezres lélekszámú, falusi, városi szórványokban élő kisebbségek néhány évtized múlva teljesen eltűnnek, Bukovina, Dobrudzsa, a Bánság hajdan tarka szőnyege egyszínűvé válik – hangzott el.
Médiaműhelyt a szórványnak
A találkozó tematikájához a leginkább Ambrus Attila és Winkler Gyula tervezete kapcsolódott, A média szerepe a szórványgondozásban – avagy érvek a szórvány médiaműhely(ek) működtetése mellett című projektet a Brassó Lapok főszerkesztője ismertette. A MÚRE internetes oldalán olvasható anyag egy Szórvány Médiaműhely létrehozását szorgalmazza, amely ingyenes tartalmat állítana elő azoknak a szerkesztőségeknek, amelyek emberi és anyagi erőforrás miatt (már) nem tudják ezt kellő színvonalon elkészíteni. Összesíti, szerkeszti a helyi információkat, híreket, 1, 2 vagy 4 oldal terjedelemben, s a betördelt oldalakat elektronikus formában juttatja el a társult szerkesztőségekhez. A felvetés vegyes fogadtatása azt jelzi, hogy szakmai indokoltsága ellenére sem lesz könnyű a megvalósítás, ám a későbbi egyeztetések nyomán egy életképes kezdeményezés ereszthet gyökeret.
Mindenképpen a téma fontosságát jelzi, hogy Winkler Gyula EP-képviselő mellett a projekt ismertetésén jelen volt az RMDSZ részéről Hegedüs Csilla és Kelemen Hunor is. Utóbbi emlékeztetett egy korábbi, a napilapok közötti együttműködést célzó, sikertelen kezdeményezésre.
Érdekes bejelentést tett a házigazda Winkler Gyula, aki ezer eurós pályázatot hirdetett a MÚRE tagjai számára egy, a román nyilvánosságban a szórvány kifejezés pontosabb, könnyebben értelmezhető román megfelelőjének kidolgozására. Politikai szövegekben jelenleg leginkább a diaspora interna kifejezést használják, ami félreértésekre adhat okot. (A Corbii Albi – Fehér Hollók román-magyar kontakt portál a comunități risipite kifejezést használja.)
„Ez a várunk, ide járunk”
A szakmai program elhúzódása miatt némi késedelemmel érkezik Dévára a MÚRE-csapat, mire betoppanunk a Téglás Gábor Elméleti Líceum zsúfolásig megtelt aulájába, már elkezdődött a Magyar Szórvány Napjának ünnepi műsora, a helybeli Szivárvány Nyugdíjasklub kórusának utolsó zengzeteit hallani. Őket a Csernakesztúri Hagyományőrző Egyesület tánccsoportjának fergeteges produkciója követi, majd a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság Renaissance Együttese teremt muzsikában-táncban a 17. századi fejedelmi udvarok légkörét idéző hangulatot. Az iskola énekkarának többszöri szereplése és az ünnephez illő szavalatok teszik változatossá a műsort. „Csaba atya gyermekei” – a Szent Ferenc Alapítvány Margaréta néptánccsoportjának fiataljai – mutatják be igényes műsorukat, majd a líceum harmadikos kisdiákjai vidám Márton-napi gyermekjátékkal gyönyörködtetik a publikumot.
A rendezvény ünnepi szónoka, Winkler Gyula EP-képviselő lokálpatrióta büszkeséggel emlékeztet arra, hogy négy esztendővel ezelőtt Déván, éppen itt, ebben a teremben rendezték meg először a Magyar Szórvány Napját, mely azóta az egész Kárpát-medencében elterjedt, mi több: idén november elején a Magyar Országgyűlés is hivatalos ünneppé nyilvánította. A szónok Bethlen Gábor alakját felidézve, kérdez rá: „Vajon mi Bethlen életművének legfőbb üzenete a mához? Elsősorban az, hogy nincsen olyan reménytelen helyzet, amelyből ne lenne feltámadás. Jó példa erre a Hunyad megyei magyar oktatás. A kilencvenes évek végén szerteszét működő tagozatok mára, másfél étized elmúltával Erdély egyik legfiatalabb intézményévé nőtték ki magukat. (…) Bebizonyította azt, hogy egy népnek, egy közösségnek nem kell számarányaiban nagynak lennie ahhoz, hogy számottevő legyen. Erdély azóta is a csodák földje, mert Bethlen Gábortól a Téglás Gábor Elméleti Líceumig voltak mindig álmodók, akik maradandót akartak építeni.” A líceum kórusa az immár elmaradhatatlan „Téglás-himnusz”-szal zárja a műsort: „Ez a várunk, ide járunk, /Az a vágyunk, hogy helytálljunk, /Ne maradj hát te se távol, /Déván vár a Téglás Gábor!”
Az étkezdében elfogyasztott ízletes ebéd után Balogh-Botár Károly aligazgató intézménytörténeti bevezetővel egybekötött iskolaszemlére invitálja az újságírók csapatát. Akár Noé bárkájába, Hunyad megye egyetlen magyar nyelvű líceumába is mindent és mindenkit „begyűjtöttek” a szórványokból: a kisóvodásoktól az érettségiző nagydiákokig. A Hunyad megyei magyar nyelvű oktatás biztosításának kérdését a Geszthy Ferenc Társaság vállalta fel. Az építkezést 2004-ben kezdték el, a Communitas Alapítvány az első pillanattól a terv mellé állt (egy félig elkészült ingatlan megvásárlásával), és folyamatosan támogatta a felszerelés és a bútorzat beszerzésével is. A magyar és a román kormány kétoldalú megállapodás értelmében jelentős összegekkel járult hozzá az oktatási központ létrehozásához. A 2005 óta működő, jelenleg mintegy 550 fős diáklétszámú tanintézmény 30 osztályteremmel, szaklaboratóriumokkal, kabinetekkel, 120 férőhelyes korszerű bentlakással, valamint konyhával és 120 személyes étkezdével is rendelkezik. A Déva környéki diákokat naponta ingáztatják, a bentlakókat az iskola kisbusza segítségével szállítják hétvégeken haza, illetve vasárnap este vissza az iskolába.
Hosszabban elidőzünk az épület előcsarnokában, amelynek főfalán dicsőségtábla: az eddig érettségizettek tablói mellett díszhelyen látható az augusztus 19-én kapott Külhoni Magyarságért Díj, mellyel az iskola tíz éves kiemelkedő munkáját jutalmazta a magyar parlament. Körülötte rekeszes polcok sora, megannyi serleg, érem, díszoklevél, melyeket a különböző tantárgyversenyeken, sportvetélkedőkön nyertek az iskola diákjai. Az aligazgató elmondása szerint újabb polcokat kell felszerelni, mert el sem férnek a „trófeák”. A líceum tartalmas-elegáns honlapja is beszédesen bizonyítja, hogy – rövid múltja ellenére – hány diák öregbítette eddig az alma mater hírét-nevét. Például az iskolakrónika október 14-i feljegyzése szerint a Téglás Gábor Líceum három Mákvirág-díjassal dicsekedhet: kiváló tanulmányi előmenetelük mellett, a tizedikes, bronzfokozatot nyert Stelczner Norbert matematika, fizika, kémia tantárgyversenyeken, nővére, a tizenegyedikes, ezüstfokozatos Stelczner Britta matematika vetélkedőn és szavalóversenyeken jeleskedett, a tizenkettedikes, aranyfokozatot kiérdemelt Gáspár-Barra Szilárd pedig sokoldalúságával tűnt ki, hiszen irodalmi, történelmi, matematikai versengéseken szerepelt sikerrel, a reneszánsz együttes és a cserkészcsapat tevékeny tagja, atlétaként legutóbb sikeresen futotta végig Budapesten a maratoni távot. Még frissebb, október 27-i keltezésű hír: ezüstéremmel tért haza a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum röplabdacsapata az első ízben megrendezett Erdélyi Magyar Középiskolás Sportolimpiáról.
Otthonosság és „iskoladiplomácia”
Az előcsarnok tágasságát néhány funkciótlannak tűnő oszlop töri meg. Kísérőnk elmagyarázza: egy már meglévő, harmadában elkészült lakóépületet kellett folytatniuk az iskola építésekor, a nem túl esztétikus betonoszlopokra emelve a további szinteket, viszont az egyik anyuka – a spácium merevségét enyhítendő – lendületes, színes növényornamentikát varázsolt az oszlop- és a falfelületekre.
A földszint az óvodások és a kisiskolások birodalma. Már a folyosókon is, majd egy-egy osztályba bepillantva az otthonosság változatossága gyönyörködtet. Minden óvó néni, minden pedagógus „szabad kezet kapott”: odabent semmi sem emlékeztet a hagyományos óvodai-iskolai osztálytermekre, a székek-asztalok nem sorakoznak katonás rendben, a falakon színek kavalkádja, a polcok roskadásig telve játékokkal, szemléltető eszközökkel, könyvekkel, a gyermekek ügyeskedte tárgyakkal. Családias fészek a napközis kicsik hálószobája, az étkezdében „liliputi” székek-asztalok várják az aprónépet. Ki is másolom a heti menüből a hétfői kínálatot. Reggeli: félszáraz szalámi, vaj, dzsem, tea; ebéd: húsleves, sült csirkecomb zöldséges tarhonyával, desszert; vacsora: párolt káposzta disznóhússal, tea. – Semmi sem emlékeztet hajdani diákkorom nyomorúságos internátusi étrendjére…
Az „iskoladiplomácia” fontos pászmája a Téglás Gábor tevékenységének. A külkapcsolatok számos lehetőséget kínálnak, a diákok, tanárok jönnek-mennek, táboroznak a testvérintézmények meghívására, októberben például „egyetemkóstolón” forgolódtak Kolozsváron, a Babeş-Bolyain. A líceum honlapján megjelent „Málta téged is vár!” című pályázati felhívás az Erasmus-program keretében kínál páratlan lehetőséget a turisztikai osztályok diákjai és tanárai számára. A részvételhez angol írásbeli és szóbeli nyelvvizsga, sikeres szakmai készség-teszt kelletik. Itt, Déván bevett gyakorlat a gyakori vendégvárás. Legutóbb a tiszafüredi Bán Zsigmond Református Iskola és Óvoda tizenhat diákját látták vendégül az itteni nyolcadikosok.
2015. június elsején immár a tizedik alkalommal szólalt meg a búcsúcsengő a Téglás Gábor Líceumban. Három osztály 44 diákját bocsátották útjára. A ballagási hagyományok egyedi mozzanata: az évfolyamelsők minden esztendőben az iskola egyik, korán elhunyt megálmodójának emlékére Hauer Erich jutalomban részesülnek. Sokatmondó és elgondolkodtató az idei legkiválóbb maturandusok neve: László Imola, Todor Franceska és Turcu Cătălina Alexandra. E nevek egy része mögött „félmagyar”, „negyedmagyar”, az anyanyelv számára visszanyert szórványbáránykák jósorsa feltételezhető. Az is, hogy mindehhez „köze van” látogatásunk következő helyszínének, a Böjte Csaba atyai irányításával működő Szent Ferenc Alapítvány áldásos tevékenységének is…
(Folytatjuk)
Téglás Gábor (1848-1916) régész, iskolaigazgató, az erdélyi turisztika egyik úttörője 1871–1904 között volt a dévai állami főreáliskola tanára, 1883–1904 között igazgatója
erdelyiriport.ro/riport
A magyar sajtó jelene és jövője a szórványban címmel rendezett kétnapos konferenciát a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) Vajdahunyadon a Corvin Savaria Társaság közreműködésével. A találkozó szakmai vonatkozásait és kiegészítő programját Szilágyi Aladár és Szűcs László foglalja össze.
Nem előzmény nélküli a MÚRE számára, hogy a szórványvidékek közösségeivel foglalkozzék, az utóbbi időben több riporttábort szerveztek ilyen környezetben, s most Vajdahunyadon is bemutattak ilyen tematikájú kötetet, Szucher Ervin Toronyba zárt anyanyelvünk című, a Krónikában megjelent szórványriportjait összegyűjtő művét.
Komoly várakozás előzte meg annak a felmérésnek a mostani találkozóra időzített bemutatását, amely elsősorban a rádiós, televíziós kollégák számára szolgáltatott a hallgatottságokra, nézettségekre vonatkozó érdekes adatokat. (Erre a témára egy külön anyagban hamarosan visszatérünk.) Egyébként a bemutatott grafikonok adatait, az időbeni változásokat Kiss Tamás szociológus, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet munkatársa ismertette.
Az Erdélyi Riportban, még nyomtatott hetilap formájában jelentek meg a később négy kötet anyagát szolgáltató Etnosz-riportjai Szilágyi Aladárnak, aki a vajdahunyadi találkozón elsősorban a nem magyar hazai kisebbségek helyzetéről tartott összefoglaló előadást. Az „egységes román nemzetállam” közel húsz, nem magyar etnikumát – néhány ukrán, szerb, horvát, szlovák, lipován tömb kivételével – a teljes asszimiláció fenyegeti. A két-három ezres lélekszámú, falusi, városi szórványokban élő kisebbségek néhány évtized múlva teljesen eltűnnek, Bukovina, Dobrudzsa, a Bánság hajdan tarka szőnyege egyszínűvé válik – hangzott el.
Médiaműhelyt a szórványnak
A találkozó tematikájához a leginkább Ambrus Attila és Winkler Gyula tervezete kapcsolódott, A média szerepe a szórványgondozásban – avagy érvek a szórvány médiaműhely(ek) működtetése mellett című projektet a Brassó Lapok főszerkesztője ismertette. A MÚRE internetes oldalán olvasható anyag egy Szórvány Médiaműhely létrehozását szorgalmazza, amely ingyenes tartalmat állítana elő azoknak a szerkesztőségeknek, amelyek emberi és anyagi erőforrás miatt (már) nem tudják ezt kellő színvonalon elkészíteni. Összesíti, szerkeszti a helyi információkat, híreket, 1, 2 vagy 4 oldal terjedelemben, s a betördelt oldalakat elektronikus formában juttatja el a társult szerkesztőségekhez. A felvetés vegyes fogadtatása azt jelzi, hogy szakmai indokoltsága ellenére sem lesz könnyű a megvalósítás, ám a későbbi egyeztetések nyomán egy életképes kezdeményezés ereszthet gyökeret.
Mindenképpen a téma fontosságát jelzi, hogy Winkler Gyula EP-képviselő mellett a projekt ismertetésén jelen volt az RMDSZ részéről Hegedüs Csilla és Kelemen Hunor is. Utóbbi emlékeztetett egy korábbi, a napilapok közötti együttműködést célzó, sikertelen kezdeményezésre.
Érdekes bejelentést tett a házigazda Winkler Gyula, aki ezer eurós pályázatot hirdetett a MÚRE tagjai számára egy, a román nyilvánosságban a szórvány kifejezés pontosabb, könnyebben értelmezhető román megfelelőjének kidolgozására. Politikai szövegekben jelenleg leginkább a diaspora interna kifejezést használják, ami félreértésekre adhat okot. (A Corbii Albi – Fehér Hollók román-magyar kontakt portál a comunități risipite kifejezést használja.)
„Ez a várunk, ide járunk”
A szakmai program elhúzódása miatt némi késedelemmel érkezik Dévára a MÚRE-csapat, mire betoppanunk a Téglás Gábor Elméleti Líceum zsúfolásig megtelt aulájába, már elkezdődött a Magyar Szórvány Napjának ünnepi műsora, a helybeli Szivárvány Nyugdíjasklub kórusának utolsó zengzeteit hallani. Őket a Csernakesztúri Hagyományőrző Egyesület tánccsoportjának fergeteges produkciója követi, majd a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság Renaissance Együttese teremt muzsikában-táncban a 17. századi fejedelmi udvarok légkörét idéző hangulatot. Az iskola énekkarának többszöri szereplése és az ünnephez illő szavalatok teszik változatossá a műsort. „Csaba atya gyermekei” – a Szent Ferenc Alapítvány Margaréta néptánccsoportjának fiataljai – mutatják be igényes műsorukat, majd a líceum harmadikos kisdiákjai vidám Márton-napi gyermekjátékkal gyönyörködtetik a publikumot.
A rendezvény ünnepi szónoka, Winkler Gyula EP-képviselő lokálpatrióta büszkeséggel emlékeztet arra, hogy négy esztendővel ezelőtt Déván, éppen itt, ebben a teremben rendezték meg először a Magyar Szórvány Napját, mely azóta az egész Kárpát-medencében elterjedt, mi több: idén november elején a Magyar Országgyűlés is hivatalos ünneppé nyilvánította. A szónok Bethlen Gábor alakját felidézve, kérdez rá: „Vajon mi Bethlen életművének legfőbb üzenete a mához? Elsősorban az, hogy nincsen olyan reménytelen helyzet, amelyből ne lenne feltámadás. Jó példa erre a Hunyad megyei magyar oktatás. A kilencvenes évek végén szerteszét működő tagozatok mára, másfél étized elmúltával Erdély egyik legfiatalabb intézményévé nőtték ki magukat. (…) Bebizonyította azt, hogy egy népnek, egy közösségnek nem kell számarányaiban nagynak lennie ahhoz, hogy számottevő legyen. Erdély azóta is a csodák földje, mert Bethlen Gábortól a Téglás Gábor Elméleti Líceumig voltak mindig álmodók, akik maradandót akartak építeni.” A líceum kórusa az immár elmaradhatatlan „Téglás-himnusz”-szal zárja a műsort: „Ez a várunk, ide járunk, /Az a vágyunk, hogy helytálljunk, /Ne maradj hát te se távol, /Déván vár a Téglás Gábor!”
Az étkezdében elfogyasztott ízletes ebéd után Balogh-Botár Károly aligazgató intézménytörténeti bevezetővel egybekötött iskolaszemlére invitálja az újságírók csapatát. Akár Noé bárkájába, Hunyad megye egyetlen magyar nyelvű líceumába is mindent és mindenkit „begyűjtöttek” a szórványokból: a kisóvodásoktól az érettségiző nagydiákokig. A Hunyad megyei magyar nyelvű oktatás biztosításának kérdését a Geszthy Ferenc Társaság vállalta fel. Az építkezést 2004-ben kezdték el, a Communitas Alapítvány az első pillanattól a terv mellé állt (egy félig elkészült ingatlan megvásárlásával), és folyamatosan támogatta a felszerelés és a bútorzat beszerzésével is. A magyar és a román kormány kétoldalú megállapodás értelmében jelentős összegekkel járult hozzá az oktatási központ létrehozásához. A 2005 óta működő, jelenleg mintegy 550 fős diáklétszámú tanintézmény 30 osztályteremmel, szaklaboratóriumokkal, kabinetekkel, 120 férőhelyes korszerű bentlakással, valamint konyhával és 120 személyes étkezdével is rendelkezik. A Déva környéki diákokat naponta ingáztatják, a bentlakókat az iskola kisbusza segítségével szállítják hétvégeken haza, illetve vasárnap este vissza az iskolába.
Hosszabban elidőzünk az épület előcsarnokában, amelynek főfalán dicsőségtábla: az eddig érettségizettek tablói mellett díszhelyen látható az augusztus 19-én kapott Külhoni Magyarságért Díj, mellyel az iskola tíz éves kiemelkedő munkáját jutalmazta a magyar parlament. Körülötte rekeszes polcok sora, megannyi serleg, érem, díszoklevél, melyeket a különböző tantárgyversenyeken, sportvetélkedőkön nyertek az iskola diákjai. Az aligazgató elmondása szerint újabb polcokat kell felszerelni, mert el sem férnek a „trófeák”. A líceum tartalmas-elegáns honlapja is beszédesen bizonyítja, hogy – rövid múltja ellenére – hány diák öregbítette eddig az alma mater hírét-nevét. Például az iskolakrónika október 14-i feljegyzése szerint a Téglás Gábor Líceum három Mákvirág-díjassal dicsekedhet: kiváló tanulmányi előmenetelük mellett, a tizedikes, bronzfokozatot nyert Stelczner Norbert matematika, fizika, kémia tantárgyversenyeken, nővére, a tizenegyedikes, ezüstfokozatos Stelczner Britta matematika vetélkedőn és szavalóversenyeken jeleskedett, a tizenkettedikes, aranyfokozatot kiérdemelt Gáspár-Barra Szilárd pedig sokoldalúságával tűnt ki, hiszen irodalmi, történelmi, matematikai versengéseken szerepelt sikerrel, a reneszánsz együttes és a cserkészcsapat tevékeny tagja, atlétaként legutóbb sikeresen futotta végig Budapesten a maratoni távot. Még frissebb, október 27-i keltezésű hír: ezüstéremmel tért haza a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum röplabdacsapata az első ízben megrendezett Erdélyi Magyar Középiskolás Sportolimpiáról.
Otthonosság és „iskoladiplomácia”
Az előcsarnok tágasságát néhány funkciótlannak tűnő oszlop töri meg. Kísérőnk elmagyarázza: egy már meglévő, harmadában elkészült lakóépületet kellett folytatniuk az iskola építésekor, a nem túl esztétikus betonoszlopokra emelve a további szinteket, viszont az egyik anyuka – a spácium merevségét enyhítendő – lendületes, színes növényornamentikát varázsolt az oszlop- és a falfelületekre.
A földszint az óvodások és a kisiskolások birodalma. Már a folyosókon is, majd egy-egy osztályba bepillantva az otthonosság változatossága gyönyörködtet. Minden óvó néni, minden pedagógus „szabad kezet kapott”: odabent semmi sem emlékeztet a hagyományos óvodai-iskolai osztálytermekre, a székek-asztalok nem sorakoznak katonás rendben, a falakon színek kavalkádja, a polcok roskadásig telve játékokkal, szemléltető eszközökkel, könyvekkel, a gyermekek ügyeskedte tárgyakkal. Családias fészek a napközis kicsik hálószobája, az étkezdében „liliputi” székek-asztalok várják az aprónépet. Ki is másolom a heti menüből a hétfői kínálatot. Reggeli: félszáraz szalámi, vaj, dzsem, tea; ebéd: húsleves, sült csirkecomb zöldséges tarhonyával, desszert; vacsora: párolt káposzta disznóhússal, tea. – Semmi sem emlékeztet hajdani diákkorom nyomorúságos internátusi étrendjére…
Az „iskoladiplomácia” fontos pászmája a Téglás Gábor tevékenységének. A külkapcsolatok számos lehetőséget kínálnak, a diákok, tanárok jönnek-mennek, táboroznak a testvérintézmények meghívására, októberben például „egyetemkóstolón” forgolódtak Kolozsváron, a Babeş-Bolyain. A líceum honlapján megjelent „Málta téged is vár!” című pályázati felhívás az Erasmus-program keretében kínál páratlan lehetőséget a turisztikai osztályok diákjai és tanárai számára. A részvételhez angol írásbeli és szóbeli nyelvvizsga, sikeres szakmai készség-teszt kelletik. Itt, Déván bevett gyakorlat a gyakori vendégvárás. Legutóbb a tiszafüredi Bán Zsigmond Református Iskola és Óvoda tizenhat diákját látták vendégül az itteni nyolcadikosok.
2015. június elsején immár a tizedik alkalommal szólalt meg a búcsúcsengő a Téglás Gábor Líceumban. Három osztály 44 diákját bocsátották útjára. A ballagási hagyományok egyedi mozzanata: az évfolyamelsők minden esztendőben az iskola egyik, korán elhunyt megálmodójának emlékére Hauer Erich jutalomban részesülnek. Sokatmondó és elgondolkodtató az idei legkiválóbb maturandusok neve: László Imola, Todor Franceska és Turcu Cătălina Alexandra. E nevek egy része mögött „félmagyar”, „negyedmagyar”, az anyanyelv számára visszanyert szórványbáránykák jósorsa feltételezhető. Az is, hogy mindehhez „köze van” látogatásunk következő helyszínének, a Böjte Csaba atyai irányításával működő Szent Ferenc Alapítvány áldásos tevékenységének is…
(Folytatjuk)
Téglás Gábor (1848-1916) régész, iskolaigazgató, az erdélyi turisztika egyik úttörője 1871–1904 között volt a dévai állami főreáliskola tanára, 1883–1904 között igazgatója
erdelyiriport.ro/riport
2015. november 19.
Nemzetstratégia a szórványban
Az elmúlt vasárnap a Kárpát-medencében számos színhelye volt a Magyar Szórvány Napja alkalmával szervezett ünnepségnek. Miután Magyarország Országgyűlése is felkarolta az RMDSZ Kongresszusának öt évvel ezelőtti határozatát, hogy Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének és egyben halálának is évfordulója, november 15-e legyen a Magyar Szórvány Napja, idéntől hivatalos ünnep ez a nap Magyarországon és a Kárpát-medencében is.
Az erdélyi főrendezvény idén Temesváron, a bánsági szórvány fővárosában volt, amelyet a Csiky Gergely Állami Magyar Színházban közösen szervezett meg az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége a Szövetség Temes Megyei Szervezetével. A konferencia keretében az RMDSZ kiértékelte a szórvány cselekvési tervének eredményeit, és egy új irányelvekkel kibővített, 2015-2019 időszakra vonatkozó cselekvési tervet fogadott el.
A temesvári országos konferencia keretében Erdély kilenc szórványtelepülésének 55 képviselője ismertette munkája eredményeit, megosztva tapasztalatait a hasonló körülmények között élő és tevékenykedő magyar közösségek tagjaival, ennek során sikeres közösségépítő megvalósításokat ismertettek. A konferencián részt vett és köszöntötte a tanácskozókat Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Hegedüs Csilla és Magyari Tivadar ügyvezető alelnökök, Winkler Gyula EP-képviselő. Megtisztelte jelenlétével a temesvári rendezvényt Pánczél Károly, a magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke. A konferencia résztvevőit a Bartók Béla Elméleti Líceum citeraegyüttesének előadása köszöntötte.
Halász Ferenc, az RMDSZ Temes Megyei Szervezetének elnöke a konferencia házigazdájaként üdvözölte a jelenlévőket, akiket arra kért, hogy egyperces néma felállással emlékezzenek a párizsi merénylet áldozataira.
Bevezetőjében Halász Ferenc elnök vérbeli történelemtanárként ismertette az ország különböző vidékeiről és az anyaországból érkezett vendégek előtt a konferencia színhelyéül szolgáló város történelmét, amely mélyen gyökeredzik az egész magyar történelembe. Megemlítette a Csanádon tevékenykedő Gellért püspök nevét, Károly Róbert magyar királyt, akinek köszönhetően a 700 évvel ezelőtti Magyarország fővárosaként a történelmi magyar királyság székhelye volt a Béga-parti város, hogy innen indult legfontosabb hadjárataira Hunyadi János, itt élt Kinizsi Pál, a törökverő hős, itt áldozta fel életét Temesvár szabadságáért Losonczi István 1552-ben, Bethen Gábor ide menekült 1612-ben miután előzőleg 1611-ben szembefordult Bátory Gáborral, aki a Habsburg szövetség mellett kardoskodott. Itt, Temesvár mellett zajlott 1849-ben a magyar szabadságharc utolsó csatája, 1956-ban Temesváron volt a legerősebb visszhangja a magyarországi forradalomnak, és itt volt a legerősebb megtorlás is, 1989-ben pedig innen indult az a forradalom, amely gyökeresen megváltoztatta, ennek az országnak, s egyben a romániai magyarságnak az életét.
A rövid történelmi ismertető után Halász Ferenc elnök tájékoztatott a Temes megyei magyarság mai helyzetéről, rámutatott, hogy nincs olyan Temes megyei közigazgatási egység, ahol a magyar közösség többségben élne, a települések több mint felében a magyarok lélekszáma 1–100 között forog, a 2011-es népszámlálási adatok pedig arra világítanak rá, hogy jelentős a népességfogyás a magyarság körében is. 1992-ben 77 ezer magyar ember élt a megyében, ma már csak 35 ezer. Bár a statisztikai adatok lehangolóak, Temes megyében van magyar élet, biztatónak nevezte, hogy több mint 1300 magyar gyermek tanul anyanyelvén és, hogy van magyar nyelvű sajtó, színház, több népi táncegyüttes, számtalan civil szervezet tevékenykedik, s mint mondta: „van magyar érdekképviseletünk, 18 településen önkormányzati képviselőnk, összesen 3 polgármesterünk és ugyancsak 3 alpolgármesterünk, parlamenti képviselőnk és magyar alprefektusunk van. Érdekképviseleti szervezetünk szorosan együttműködik az egyházakkal és a civil szervezetekkel, amelyekkel közös célunk a megmaradás magyarként itt, a Bánságban.” Elmondta még, hogy eddig minden hatodik Temes megyei magyar igényelt magyar állampolgárságot és meggyőződését fejezte ki, hogy ez a folyamat folytatódik. Halász Ferenc kifejezte örömét, hogy a Temes megyei szervezet házigazdája lehetett a szórványkonferenciának, amely számot adott arról, hogy mit sikerült megvalósítani a szórvány megyékben az elmúlt négy év alatt a kitűzött régi cselekvési tervből és, hogy itt fogadják el az újat cselekvési tervet, amely – reményei szerint – Temesvári Cselekvési Terv néven vonul be a történelembe.
A továbbiakban Pánczél Károly, a magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke köszöntőjében elmondta, hogy a Magyar Országgyűlés határozata arról, hogy november 15-e legyen az egész Kárpát-medencében a Magyar Szórvány Napja azt tükrözi, hogy a szórvánnyal törődni kell. Idézte Vetési László szavait: „a szórvány egy nemzet öregkora. Aki a szórványt nem becsüli, sem a tömböt, sem a jövőt nem érdemli.”
Slavomir Gvozdenovics, a szerb közösség részéről köszöntötte a Konferenciát és, a két nemzetiség bánsági sorsközösségét hangsúlyozva kívánt további jó együttműködést és sikert a konferencia munkálataihoz.
Winkler Gyula EP-képviselő megköszönte a házigazdáknak, a bánsági és temesvári magyar közösségnek, hogy ötödik alkalommal, a Bánság fővárosa ad otthont a Magyar Szórvány Napjának. „Köszöntöm ugyanakkor Erdély összes szórványtelepülésének képviselőit, akik azon dolgoznak, hogy a szórványközösségekben jövőt építsenek” mondta a képviselő.
Kovács Péter ügyvezető elnök kifejtette, amikor a szórvány cselekvési tervről, programokról beszélünk, a kulcsszó egyértelműen az összefogás kell legyen: a többségiek és a kisebbségben élők között, szórványmegyék egyházak, civilek, réteg- és ifjúsági szervezetek között, de a szórványban élő közösségek és Budapest között is.
A Szövetség ügyvezető elnöke a 2011-ben kidolgozott, közösségépítésre épülő, szórvány cselekvési terv kézzelfogható megvalósításait vette számba előadásában.
Hegedüs Csilla kultúráért felelős ügyvezető alelnök arról tájékoztatta a konferencia résztvevőit, hogy konkrét, megvalósítható, számon kérhető szórvány cselekvési tervet dolgoztak ki az elkövetkező öt évre. Elmondta, hogy a szórványban élő magyaroknak sokszor nagyobb erőfeszítést kell tenniük azért, hogy megőrizzék nemzeti identitásukat, mint azoknak, akik számára magyarságuk megélése sokkal kevesebb akadályba ütközik, hisz kézügyben van a magyar kultúra, a magyar oktatás, a magyar sajtó, anyanyelvükön élik meg mindennapjaikat. Az új programok között kiemelt helyet szánnak a minőségi magyar oktatás kiterjesztésének, a magyar közösségi terek kialakításának, a tartalmas ifjúsági programoknak, a magyar házak hálózatba szervezésének. A következő négy évben kiemelt figyelmet fordítanak a nagyvárosi szórványra, mert ott a legnagyobb az identitásvesztés, a lemorzsolódás. „Vannak jó példák ebben a környezetben is: Temesváron például megoldották a gyermekek magyar iskolába való szállítását.
Magyari Tivadar oktatásért felelős ügyvezető alelnök tapasztalatát ismertette, amely szerint a szórványban élő diákok a székelyföldiekhez hasonlóan jeleskednek az országos megmérettetéseken. Fontos tevékenységként emelte ki a magyar pedagógusok kataszterének összeállítását, egyfajta „munkaerő-mérlegének” elkészítését, amely a szükséges szakmai képzések irányvonalát is megmutatja. „Meg fogjuk újítani a beiskolázási kampányunkat is, amely kiemelt társadalomszervezési tevékenységként szerepel további terveinkben. Ugyanakkor a pedagógusok hálózatának kialakításával a szakmai érdeklődést szeretnénk helyi szintről országos szintűre emelni” – ismertette Magyari Tivadar.
A Magyar Szórvány Napján Temesváron a résztvevők a legsikeresebb közösségépítő megvalósításaikat ismertették.
Burus Siklódi Botond a Magyar Kormány oktatási-nevelési támogatásának szórványközösségek megmaradásában betöltött szerepéről beszélt. Faragó Péter, az RMDSZ Arad Megyei szervezetének elnöke azt emelte ki, hogy Arad megye legnagyobb magyar ifjúsági rendezvényévé nőtte ki magát a Kaszojai Ifjúsági Fesztivál, amely immár 11 éve bizonyítja, hogy a hely, amely összeköt nem csupán jól hangzó szlogen, hiszen a fesztivál szomszédos megyék, sőt határon túli résztvevőket is meg tudott szólítani. Décsei Attila, az RMDSZ Beszterce-Naszód Megyei szervezetének elnöke a nagy szórványban élő gyermekek utaztatásának a gondjairól beszélt. Szerinte erre megoldást csak az önálló magyar iskola létrehozása jelentene.
Vida Noémi a Máramaros megyei Nagybányán tíz éve rendszeresen megszervezett Főtér Fesztivál sikereit mutatta be.
Lőrincz Helga, az RMDSZ Fehér Megyei Szervezetének elnöke a magyar nyelv ápolására irányuló törekvéseikről beszélt.
Demeter László, Kovászna megyei tanácsos a székely-szórvány kapcsolat programja, 2009 óta tartó működtetésének jelentőségét és eredményeit elemezte.
Mikes Melinda, a Brassó megyei Nőszervezet elnöke a szórványközösségek, a szórványban élő egyének identitásának megőrzésében kiemelkedő szerepet tulajdonít az összefogásnak, a közös fellépéseknek. Kocsis Attila igazgató és Csatlós Zsófia pedagógus a Téglás Gábor Iskolacsoport képviseletében jogos büszkeséggel ismertették a Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű program keretében elért sikereiket. A cserkészet szórványközösségekben betöltött szerepéről beszélt Béres István, az RMDSZ Történelmi Máramaros Területi Szervezetének elnöke.
Molnár Zsolt, az RMDSZ Temes megyei parlamenti képviselője a Bánsági Vándorszínház sikeres történetét mutatta be a szórványkonferencián: „A vajdasági példa mintájára megalkotott Bánsági Vándorszínház nézőszáma folyamatosan nő és megfogalmazódott a közösségi igény a folytatásra.”– mondta a temesvári képviselő, aki a Vándorszínház létrehozásának az ötletgazdája. A konferencia résztvevői pedig a Vándorszínház idei turnéján visszhangos sikert aratott A helység kalapácsa című előadást tekinthették meg a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban, majd pedig részt vettek a Sógor Csaba európai parlamenti képviselő kezdeményezésre a Bánsági Magyar Nőszövetség által szervezett Bartók Béla kiállításon és hangversenyen.
Derűlátásra okot adó beteljesülések Erdély szórványvidékein
Winkler Gyula, európai parlamenti képviselő, a temesvári konferencia moderátora a konferenciát követően a lapunknak adott interjúban értékelte mind a temesvári konferenciát, mind a magyar szórvány sajtó helyzetéről tanácskozó vajdahunyadi konferenciát.
Nagyon örülök, hogy a Bánság fővárosában, Temesváron ünnepelhettük ötödik alkalommal a Magyar Szórvány Napját. Öt évvel ezelőtt az volt a szándékunk, hogy ezekkel a tanácskozásokkal hagyományt teremtsünk. Miután a magyar Országgyűlés is határozatban fogadta el ezt az immár hivatalos ünnepet. Itt, a temesvári konferencián kimondottan a jó példákra koncentráltunk, a szórványközösségek kiválasztották a sokrétű tevékenységük során elért eredmények közül azt a rendezvényt, kezdeményezést, amelyet a legnagyobb sikerüknek tartanak. Ezek bemutatását kértük, azért, hogy kölcsönösen tanuljunk belőlük. A több mint két és fél órás beszélgetések során a cserkész mozgalomtól a kulturális, oktatási mozgalmakig, a magyarházak munkájától az ifjúsági kezdeményezésekig, a szabadtéri fesztiváloktól a Fogadj örökbe egy műemléket mozgalomig egész értékes skála, ami azt bizonyítja, hogy a közösségeink képesek kitalálni és véghezvinni olyan kezdeményezéseket, amelyekre fogékonyak a magyar emberek. Ugyanakkor az is kiderült, hogy bár sok minden az anyagi támogatásoknak a függvénye, mégis a legnagyobb hiány inkább a kezdeményezésből, az ötletességből és az önkéntességből van. Itt olyan sok szép megvalósításról hallhattunk, amit nem pénzzel oldottak meg. Ezzel távolról sem azt akarom mondani, hogy egy jó iskolarendszer, vagy a magyar házak működtetéséhez, lapok kiadásához nincs pénzre szükség, de ahhoz, hogy a közösséget megmozgassuk, ahhoz a pénz nem elég. Kell az, hogy az emberek magukénak érezzék a kezdeményezést, hogy bekapcsolódjanak. Talán ez a legfontosabb tanulsága a mai napnak, és én is remélem, ahogy Halász Ferenc helyi elnökünk mondta az itt elfogadott 2015–2019-es Cselekvési terv Temesvári cselekvési tervként vonul be a történelembe.
A temesvári konferenciával párhuzamosan Vajdahunyadon a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete képviselőinek részvételével háromnapos konferencia zajlott, amelyen szórványban működő magyar média helyzetét vehettük számba.
Igen, ott arról tanácskoztunk, hogy milyen szerepe van a sajtónak a közösségépítésben. S egyértelmű következtetés: magyar sajtó, magyar média nélkül közösségépítés a szórványban lehetetlen, hiszen általa jut el a felhívás, az üzenet, az információ magyarul, anyanyelven közösségeink tagjaihoz. Azt is megállapíthatjuk, hogy a média minden formájára szükség van, de talán a nyomtatott sajtó – amely mellesleg a legdrágábban előállítható – a legfontosabb a családok számára. Ezért az új szórvány cselekvési tervben két kérdés is erre irányul, amelyeknek megvalósításához próba jelleggel minél hamarabb hozzá kell fogni. Ezzel alapot teremthetnénk ahhoz, hogy biztosítani tudjunk nyomtatott magyar sajtót a szórványban élő nemzettársaink számára.
Molnár Zsolt, az RMDSZ Temes megyei parlamenti képviselője a Bánsági Vándorszínház sikeres történetét mutatta be a szórványkonferencián: „A vajdasági példa mintájára megalkotott Bánsági Vándorszínház nézőszáma folyamatosan nő és megfogalmazódott a közösségi igény a folytatásra.”– mondta a temesvári képviselő, aki a Vándorszínház létrehozásának az ötletgazdája. A konferencia résztvevői pedig a Vándorszínház idei turnéján visszhangos sikert aratott A helység kalapácsa című előadást tekinthették meg a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban, majd pedig részt vettek a Sógor Csaba európai parlamenti képviselő kezdeményezésre a Bánsági Magyar Nőszövetség által szervezett Bartók Béla kiállításon és hangversenyen.
Graur János
hetiujszo.ro
Az elmúlt vasárnap a Kárpát-medencében számos színhelye volt a Magyar Szórvány Napja alkalmával szervezett ünnepségnek. Miután Magyarország Országgyűlése is felkarolta az RMDSZ Kongresszusának öt évvel ezelőtti határozatát, hogy Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének és egyben halálának is évfordulója, november 15-e legyen a Magyar Szórvány Napja, idéntől hivatalos ünnep ez a nap Magyarországon és a Kárpát-medencében is.
Az erdélyi főrendezvény idén Temesváron, a bánsági szórvány fővárosában volt, amelyet a Csiky Gergely Állami Magyar Színházban közösen szervezett meg az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége a Szövetség Temes Megyei Szervezetével. A konferencia keretében az RMDSZ kiértékelte a szórvány cselekvési tervének eredményeit, és egy új irányelvekkel kibővített, 2015-2019 időszakra vonatkozó cselekvési tervet fogadott el.
A temesvári országos konferencia keretében Erdély kilenc szórványtelepülésének 55 képviselője ismertette munkája eredményeit, megosztva tapasztalatait a hasonló körülmények között élő és tevékenykedő magyar közösségek tagjaival, ennek során sikeres közösségépítő megvalósításokat ismertettek. A konferencián részt vett és köszöntötte a tanácskozókat Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Hegedüs Csilla és Magyari Tivadar ügyvezető alelnökök, Winkler Gyula EP-képviselő. Megtisztelte jelenlétével a temesvári rendezvényt Pánczél Károly, a magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke. A konferencia résztvevőit a Bartók Béla Elméleti Líceum citeraegyüttesének előadása köszöntötte.
Halász Ferenc, az RMDSZ Temes Megyei Szervezetének elnöke a konferencia házigazdájaként üdvözölte a jelenlévőket, akiket arra kért, hogy egyperces néma felállással emlékezzenek a párizsi merénylet áldozataira.
Bevezetőjében Halász Ferenc elnök vérbeli történelemtanárként ismertette az ország különböző vidékeiről és az anyaországból érkezett vendégek előtt a konferencia színhelyéül szolgáló város történelmét, amely mélyen gyökeredzik az egész magyar történelembe. Megemlítette a Csanádon tevékenykedő Gellért püspök nevét, Károly Róbert magyar királyt, akinek köszönhetően a 700 évvel ezelőtti Magyarország fővárosaként a történelmi magyar királyság székhelye volt a Béga-parti város, hogy innen indult legfontosabb hadjárataira Hunyadi János, itt élt Kinizsi Pál, a törökverő hős, itt áldozta fel életét Temesvár szabadságáért Losonczi István 1552-ben, Bethen Gábor ide menekült 1612-ben miután előzőleg 1611-ben szembefordult Bátory Gáborral, aki a Habsburg szövetség mellett kardoskodott. Itt, Temesvár mellett zajlott 1849-ben a magyar szabadságharc utolsó csatája, 1956-ban Temesváron volt a legerősebb visszhangja a magyarországi forradalomnak, és itt volt a legerősebb megtorlás is, 1989-ben pedig innen indult az a forradalom, amely gyökeresen megváltoztatta, ennek az országnak, s egyben a romániai magyarságnak az életét.
A rövid történelmi ismertető után Halász Ferenc elnök tájékoztatott a Temes megyei magyarság mai helyzetéről, rámutatott, hogy nincs olyan Temes megyei közigazgatási egység, ahol a magyar közösség többségben élne, a települések több mint felében a magyarok lélekszáma 1–100 között forog, a 2011-es népszámlálási adatok pedig arra világítanak rá, hogy jelentős a népességfogyás a magyarság körében is. 1992-ben 77 ezer magyar ember élt a megyében, ma már csak 35 ezer. Bár a statisztikai adatok lehangolóak, Temes megyében van magyar élet, biztatónak nevezte, hogy több mint 1300 magyar gyermek tanul anyanyelvén és, hogy van magyar nyelvű sajtó, színház, több népi táncegyüttes, számtalan civil szervezet tevékenykedik, s mint mondta: „van magyar érdekképviseletünk, 18 településen önkormányzati képviselőnk, összesen 3 polgármesterünk és ugyancsak 3 alpolgármesterünk, parlamenti képviselőnk és magyar alprefektusunk van. Érdekképviseleti szervezetünk szorosan együttműködik az egyházakkal és a civil szervezetekkel, amelyekkel közös célunk a megmaradás magyarként itt, a Bánságban.” Elmondta még, hogy eddig minden hatodik Temes megyei magyar igényelt magyar állampolgárságot és meggyőződését fejezte ki, hogy ez a folyamat folytatódik. Halász Ferenc kifejezte örömét, hogy a Temes megyei szervezet házigazdája lehetett a szórványkonferenciának, amely számot adott arról, hogy mit sikerült megvalósítani a szórvány megyékben az elmúlt négy év alatt a kitűzött régi cselekvési tervből és, hogy itt fogadják el az újat cselekvési tervet, amely – reményei szerint – Temesvári Cselekvési Terv néven vonul be a történelembe.
A továbbiakban Pánczél Károly, a magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke köszöntőjében elmondta, hogy a Magyar Országgyűlés határozata arról, hogy november 15-e legyen az egész Kárpát-medencében a Magyar Szórvány Napja azt tükrözi, hogy a szórvánnyal törődni kell. Idézte Vetési László szavait: „a szórvány egy nemzet öregkora. Aki a szórványt nem becsüli, sem a tömböt, sem a jövőt nem érdemli.”
Slavomir Gvozdenovics, a szerb közösség részéről köszöntötte a Konferenciát és, a két nemzetiség bánsági sorsközösségét hangsúlyozva kívánt további jó együttműködést és sikert a konferencia munkálataihoz.
Winkler Gyula EP-képviselő megköszönte a házigazdáknak, a bánsági és temesvári magyar közösségnek, hogy ötödik alkalommal, a Bánság fővárosa ad otthont a Magyar Szórvány Napjának. „Köszöntöm ugyanakkor Erdély összes szórványtelepülésének képviselőit, akik azon dolgoznak, hogy a szórványközösségekben jövőt építsenek” mondta a képviselő.
Kovács Péter ügyvezető elnök kifejtette, amikor a szórvány cselekvési tervről, programokról beszélünk, a kulcsszó egyértelműen az összefogás kell legyen: a többségiek és a kisebbségben élők között, szórványmegyék egyházak, civilek, réteg- és ifjúsági szervezetek között, de a szórványban élő közösségek és Budapest között is.
A Szövetség ügyvezető elnöke a 2011-ben kidolgozott, közösségépítésre épülő, szórvány cselekvési terv kézzelfogható megvalósításait vette számba előadásában.
Hegedüs Csilla kultúráért felelős ügyvezető alelnök arról tájékoztatta a konferencia résztvevőit, hogy konkrét, megvalósítható, számon kérhető szórvány cselekvési tervet dolgoztak ki az elkövetkező öt évre. Elmondta, hogy a szórványban élő magyaroknak sokszor nagyobb erőfeszítést kell tenniük azért, hogy megőrizzék nemzeti identitásukat, mint azoknak, akik számára magyarságuk megélése sokkal kevesebb akadályba ütközik, hisz kézügyben van a magyar kultúra, a magyar oktatás, a magyar sajtó, anyanyelvükön élik meg mindennapjaikat. Az új programok között kiemelt helyet szánnak a minőségi magyar oktatás kiterjesztésének, a magyar közösségi terek kialakításának, a tartalmas ifjúsági programoknak, a magyar házak hálózatba szervezésének. A következő négy évben kiemelt figyelmet fordítanak a nagyvárosi szórványra, mert ott a legnagyobb az identitásvesztés, a lemorzsolódás. „Vannak jó példák ebben a környezetben is: Temesváron például megoldották a gyermekek magyar iskolába való szállítását.
Magyari Tivadar oktatásért felelős ügyvezető alelnök tapasztalatát ismertette, amely szerint a szórványban élő diákok a székelyföldiekhez hasonlóan jeleskednek az országos megmérettetéseken. Fontos tevékenységként emelte ki a magyar pedagógusok kataszterének összeállítását, egyfajta „munkaerő-mérlegének” elkészítését, amely a szükséges szakmai képzések irányvonalát is megmutatja. „Meg fogjuk újítani a beiskolázási kampányunkat is, amely kiemelt társadalomszervezési tevékenységként szerepel további terveinkben. Ugyanakkor a pedagógusok hálózatának kialakításával a szakmai érdeklődést szeretnénk helyi szintről országos szintűre emelni” – ismertette Magyari Tivadar.
A Magyar Szórvány Napján Temesváron a résztvevők a legsikeresebb közösségépítő megvalósításaikat ismertették.
Burus Siklódi Botond a Magyar Kormány oktatási-nevelési támogatásának szórványközösségek megmaradásában betöltött szerepéről beszélt. Faragó Péter, az RMDSZ Arad Megyei szervezetének elnöke azt emelte ki, hogy Arad megye legnagyobb magyar ifjúsági rendezvényévé nőtte ki magát a Kaszojai Ifjúsági Fesztivál, amely immár 11 éve bizonyítja, hogy a hely, amely összeköt nem csupán jól hangzó szlogen, hiszen a fesztivál szomszédos megyék, sőt határon túli résztvevőket is meg tudott szólítani. Décsei Attila, az RMDSZ Beszterce-Naszód Megyei szervezetének elnöke a nagy szórványban élő gyermekek utaztatásának a gondjairól beszélt. Szerinte erre megoldást csak az önálló magyar iskola létrehozása jelentene.
Vida Noémi a Máramaros megyei Nagybányán tíz éve rendszeresen megszervezett Főtér Fesztivál sikereit mutatta be.
Lőrincz Helga, az RMDSZ Fehér Megyei Szervezetének elnöke a magyar nyelv ápolására irányuló törekvéseikről beszélt.
Demeter László, Kovászna megyei tanácsos a székely-szórvány kapcsolat programja, 2009 óta tartó működtetésének jelentőségét és eredményeit elemezte.
Mikes Melinda, a Brassó megyei Nőszervezet elnöke a szórványközösségek, a szórványban élő egyének identitásának megőrzésében kiemelkedő szerepet tulajdonít az összefogásnak, a közös fellépéseknek. Kocsis Attila igazgató és Csatlós Zsófia pedagógus a Téglás Gábor Iskolacsoport képviseletében jogos büszkeséggel ismertették a Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű program keretében elért sikereiket. A cserkészet szórványközösségekben betöltött szerepéről beszélt Béres István, az RMDSZ Történelmi Máramaros Területi Szervezetének elnöke.
Molnár Zsolt, az RMDSZ Temes megyei parlamenti képviselője a Bánsági Vándorszínház sikeres történetét mutatta be a szórványkonferencián: „A vajdasági példa mintájára megalkotott Bánsági Vándorszínház nézőszáma folyamatosan nő és megfogalmazódott a közösségi igény a folytatásra.”– mondta a temesvári képviselő, aki a Vándorszínház létrehozásának az ötletgazdája. A konferencia résztvevői pedig a Vándorszínház idei turnéján visszhangos sikert aratott A helység kalapácsa című előadást tekinthették meg a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban, majd pedig részt vettek a Sógor Csaba európai parlamenti képviselő kezdeményezésre a Bánsági Magyar Nőszövetség által szervezett Bartók Béla kiállításon és hangversenyen.
Derűlátásra okot adó beteljesülések Erdély szórványvidékein
Winkler Gyula, európai parlamenti képviselő, a temesvári konferencia moderátora a konferenciát követően a lapunknak adott interjúban értékelte mind a temesvári konferenciát, mind a magyar szórvány sajtó helyzetéről tanácskozó vajdahunyadi konferenciát.
Nagyon örülök, hogy a Bánság fővárosában, Temesváron ünnepelhettük ötödik alkalommal a Magyar Szórvány Napját. Öt évvel ezelőtt az volt a szándékunk, hogy ezekkel a tanácskozásokkal hagyományt teremtsünk. Miután a magyar Országgyűlés is határozatban fogadta el ezt az immár hivatalos ünnepet. Itt, a temesvári konferencián kimondottan a jó példákra koncentráltunk, a szórványközösségek kiválasztották a sokrétű tevékenységük során elért eredmények közül azt a rendezvényt, kezdeményezést, amelyet a legnagyobb sikerüknek tartanak. Ezek bemutatását kértük, azért, hogy kölcsönösen tanuljunk belőlük. A több mint két és fél órás beszélgetések során a cserkész mozgalomtól a kulturális, oktatási mozgalmakig, a magyarházak munkájától az ifjúsági kezdeményezésekig, a szabadtéri fesztiváloktól a Fogadj örökbe egy műemléket mozgalomig egész értékes skála, ami azt bizonyítja, hogy a közösségeink képesek kitalálni és véghezvinni olyan kezdeményezéseket, amelyekre fogékonyak a magyar emberek. Ugyanakkor az is kiderült, hogy bár sok minden az anyagi támogatásoknak a függvénye, mégis a legnagyobb hiány inkább a kezdeményezésből, az ötletességből és az önkéntességből van. Itt olyan sok szép megvalósításról hallhattunk, amit nem pénzzel oldottak meg. Ezzel távolról sem azt akarom mondani, hogy egy jó iskolarendszer, vagy a magyar házak működtetéséhez, lapok kiadásához nincs pénzre szükség, de ahhoz, hogy a közösséget megmozgassuk, ahhoz a pénz nem elég. Kell az, hogy az emberek magukénak érezzék a kezdeményezést, hogy bekapcsolódjanak. Talán ez a legfontosabb tanulsága a mai napnak, és én is remélem, ahogy Halász Ferenc helyi elnökünk mondta az itt elfogadott 2015–2019-es Cselekvési terv Temesvári cselekvési tervként vonul be a történelembe.
A temesvári konferenciával párhuzamosan Vajdahunyadon a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete képviselőinek részvételével háromnapos konferencia zajlott, amelyen szórványban működő magyar média helyzetét vehettük számba.
Igen, ott arról tanácskoztunk, hogy milyen szerepe van a sajtónak a közösségépítésben. S egyértelmű következtetés: magyar sajtó, magyar média nélkül közösségépítés a szórványban lehetetlen, hiszen általa jut el a felhívás, az üzenet, az információ magyarul, anyanyelven közösségeink tagjaihoz. Azt is megállapíthatjuk, hogy a média minden formájára szükség van, de talán a nyomtatott sajtó – amely mellesleg a legdrágábban előállítható – a legfontosabb a családok számára. Ezért az új szórvány cselekvési tervben két kérdés is erre irányul, amelyeknek megvalósításához próba jelleggel minél hamarabb hozzá kell fogni. Ezzel alapot teremthetnénk ahhoz, hogy biztosítani tudjunk nyomtatott magyar sajtót a szórványban élő nemzettársaink számára.
Molnár Zsolt, az RMDSZ Temes megyei parlamenti képviselője a Bánsági Vándorszínház sikeres történetét mutatta be a szórványkonferencián: „A vajdasági példa mintájára megalkotott Bánsági Vándorszínház nézőszáma folyamatosan nő és megfogalmazódott a közösségi igény a folytatásra.”– mondta a temesvári képviselő, aki a Vándorszínház létrehozásának az ötletgazdája. A konferencia résztvevői pedig a Vándorszínház idei turnéján visszhangos sikert aratott A helység kalapácsa című előadást tekinthették meg a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban, majd pedig részt vettek a Sógor Csaba európai parlamenti képviselő kezdeményezésre a Bánsági Magyar Nőszövetség által szervezett Bartók Béla kiállításon és hangversenyen.
Graur János
hetiujszo.ro
2015. november 23.
Élő hagyományai vannak az újságírásnak Nagyváradon
Irodalmi beszélgetéssel egybekötött, retrospektív Ady-kiállítás nyílt a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeumban vasárnap délután. Ezt megelőzően átadták a Bihar megyei Sajtódíjakat: a Bokor András Szakmai Díjat lapunk munkatársa, Ciucur Losonczi Antonius kapta.
A 2012-ben alapított Bihar megyei sajtódíjak 2015. évi átadására került sor vasárnap délután a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeumban. Házigazdai minőségében Imre Zoltán múzeumigazgató köszöntötte az egybegyűlteket, majd adta át a szót Rácz Évának, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) elnökének, aki köszöntőjében azt emelte ki: Nagyváradon – Ady-kötődése révén – valóban élő hagyományai vannak az újságírásnak. Méltatta az idei díjazottakat, majd megfogalmazta: a MÚRE-nek ünnep minden olyan pillanat, amikor az újságírók kerülnek a középpontba, és reményét fejezte ki, hogy a díjazottak arra fogják buzdítani a jövendő újságírókat, hogy érdemes dolgozni, ezt a munkát végezni.
A köszöntők után következett az ünnepi díjátadás. Az Iványi Ödön Pályakezdő Díjban idén egy fiatal, és fiatalokból álló csapat, az Ér hangja részesült. Munkájukat Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke méltatta, kiemelve annak újszerűséget: az Ér TV révén a digitális médiában is helyt állnak, ugyanakkor havilapot is megjelentetnek, így több formában is értesülhetnek a közelben és távolban élők arról, hogy mi történik az Érmelléken. Ez pedig fontos azért, hogy az elszármazottak se szakadjanak el teljesen a szülőhelyüktől, fogalmazott az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke.
Szakmai alázat
A Bokor András Szakmai Díjban idén a Bihari Napló munkatársa, Ciucur Losonczi Antonius részesült. Laudációt Rais W. István, a Bihari Napló főszerkesztője mondott, kiemelve: olyan munkatársunk kapta idén az elismerést, „aki az elmúlt évek alatt számtalanszor bizonyította megbízhatóságát, munkabírását, rátermettségét. Legyen szó híranyagokról, tudósításokról vagy interjúkról, közös ismérvük mindenkor a precizitás, a tájékozottság. Lelkiismeretességét talán csak egy dolog múlja fölül: szakmája iránti szeretete és alázata. Igen, alázata, mert manapság is nagy szükség van a szakmai alázatra, ezt azonban sajnos egyre kevesebben gyakorolják. Egyre több a felkészületlen, olvasatlan, önimádó «sztárújságíró, sztárriporter», akik nem öregbítik e sokat megélt szakma presztízsét… Ezért is emelem ki Tóni mindenkori hozzáállását, lelkiismeretességét, aki sztárallűröktől mentesen végzi a munkáját nap mint nap. Olyan zsurnaliszta ő, aki az adatújságírást veszi alapul, a tényekre, adatokra fókuszál. A magam részéről nagyon lényegesnek tartom ezt a törekvést, egy olyan környezetben, amikor sok sajtóterméknél a vélemények fontosabbak a tényeknél” – hangzott el a méltatásban.
Életműdíj
A harmadik elismerést, a Fehér Dezső Életműdíjat Simon Judit vehette át. Laudációt Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője mondott, melyből kiderült: egy igen tevékeny életpályát méltathatunk. Simon Judit alapítója és munkatársa volt a Bihari Naplónak, a Krónikának, az Erdélyi Riportnak, a Brassói Lapoknak, bizonyított politikai újságíróként, és „akit nem interjúvolt meg, az nem is számít”. Emlékezetesek ugyanakkor portréanyagai, színházi kritikái is, és bár nem kötődik szorosan az újságíráshoz, de mindenképp említésre méltó, hogy társfőszervezője a Nagyváradi Könyvmaratonnak, illetve alapítója A Holnap Kulturális Egyesületnek.
A díjazottak az oklevelek mellett egy Deák Árpád munkáját dicsérő szobrocskát vehettek át, illetve a MÚRE által kiadott Nem magyarul magyarok című riportkötetet kapták ajándékba
Ady-kiállítás
Az est második felében Ady Endre alakját idézte meg – természetesen Nagyvárad vonatkozásában – kötetlen beszélgetés formájában Péter I. Zoltán helytörténész és Imre Zoltán múzeumigazgató. Egyben ez volt a nyitó alkalma a retrospektív Ady-kiállításnak is, amely, mint megtudtuk, sok olyan kincset tartalmaz, amelyek eddig úgymond „a padláson porosodtak”, és amelyeket a budapesti Petőfi Sándor Irodalmi Múzeum munkatársainak segítségével sikerült „feltérképezni”. Ilyen például Tabéry Géza egyik rajza, amelyet Emőd Tamásnak ajánlott, és amely azt az utcafrontot örökíti meg, ahol az Európa szálló is volt (amelyben Ady Endre köztudottan rendszeresen megszállt), illetve Léda egyik gyermekkori fényképe. Péter I. Zoltán kiemelte: a kiállítás anyagát újabban havonta cserélik, így érdemes rendszeresen eljönni, és megnézni az újdonságokat.
„Héjanász-viszony”
A kötetlen beszélgetés során főleg Adynak a nőkhöz, illetve Lédához fűződő kapcsolatáról esett szó, arról a „héjanász-viszonyról”, amelyet így jellemezhetnénk: amikor együtt voltak, nem bírták egymást, amikor pedig külön, nem bírták egymás nélkül. Mint megtudtuk, megismerkedésükben nemcsak a sors, hanem egy asszony, Fehér Dezsőné is szerepet játszott, Léda pedig nem csupán a szerelme és a múzsája volt Adynak, hanem a jobbkeze is a mindennapokban. A fiatal újságíró, aki kezdetben igen komplexusos volt az úrinőkkel szemben, és többnyire „nőcskéi” voltak, általa ismerte meg a „nőt”, hangzott el a beszélgetés során. Szó esett a párizsi évekről is, amikor Adyt főleg „az élet, az emberek, a pezsgés érdekelte”, illetve arról: a nagy költő tulajdonképpen szállodákban, szanatóriumokban élte le az életét, szülőházán kívül nem volt otthona addig, míg Boncza Bertával össze nem házasodtak. Egy, a költőnek a szabadkőművesekhez kapcsolódó viszonyát firtató kérdésre válaszolva Péter I. Zoltán megfogalmazta: Ady Endrét nem lehet „bekategorizálni”, kisajátítani. Egy zseni volt, tulajdonképpen maga a mindenség.
A beszélgetést követően koszorúzással zárult az est a Széchenyi téri (Traian park) Ady-szobor előtt.
Tököli Magdolna
erdon.ro
Irodalmi beszélgetéssel egybekötött, retrospektív Ady-kiállítás nyílt a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeumban vasárnap délután. Ezt megelőzően átadták a Bihar megyei Sajtódíjakat: a Bokor András Szakmai Díjat lapunk munkatársa, Ciucur Losonczi Antonius kapta.
A 2012-ben alapított Bihar megyei sajtódíjak 2015. évi átadására került sor vasárnap délután a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeumban. Házigazdai minőségében Imre Zoltán múzeumigazgató köszöntötte az egybegyűlteket, majd adta át a szót Rácz Évának, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) elnökének, aki köszöntőjében azt emelte ki: Nagyváradon – Ady-kötődése révén – valóban élő hagyományai vannak az újságírásnak. Méltatta az idei díjazottakat, majd megfogalmazta: a MÚRE-nek ünnep minden olyan pillanat, amikor az újságírók kerülnek a középpontba, és reményét fejezte ki, hogy a díjazottak arra fogják buzdítani a jövendő újságírókat, hogy érdemes dolgozni, ezt a munkát végezni.
A köszöntők után következett az ünnepi díjátadás. Az Iványi Ödön Pályakezdő Díjban idén egy fiatal, és fiatalokból álló csapat, az Ér hangja részesült. Munkájukat Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke méltatta, kiemelve annak újszerűséget: az Ér TV révén a digitális médiában is helyt állnak, ugyanakkor havilapot is megjelentetnek, így több formában is értesülhetnek a közelben és távolban élők arról, hogy mi történik az Érmelléken. Ez pedig fontos azért, hogy az elszármazottak se szakadjanak el teljesen a szülőhelyüktől, fogalmazott az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke.
Szakmai alázat
A Bokor András Szakmai Díjban idén a Bihari Napló munkatársa, Ciucur Losonczi Antonius részesült. Laudációt Rais W. István, a Bihari Napló főszerkesztője mondott, kiemelve: olyan munkatársunk kapta idén az elismerést, „aki az elmúlt évek alatt számtalanszor bizonyította megbízhatóságát, munkabírását, rátermettségét. Legyen szó híranyagokról, tudósításokról vagy interjúkról, közös ismérvük mindenkor a precizitás, a tájékozottság. Lelkiismeretességét talán csak egy dolog múlja fölül: szakmája iránti szeretete és alázata. Igen, alázata, mert manapság is nagy szükség van a szakmai alázatra, ezt azonban sajnos egyre kevesebben gyakorolják. Egyre több a felkészületlen, olvasatlan, önimádó «sztárújságíró, sztárriporter», akik nem öregbítik e sokat megélt szakma presztízsét… Ezért is emelem ki Tóni mindenkori hozzáállását, lelkiismeretességét, aki sztárallűröktől mentesen végzi a munkáját nap mint nap. Olyan zsurnaliszta ő, aki az adatújságírást veszi alapul, a tényekre, adatokra fókuszál. A magam részéről nagyon lényegesnek tartom ezt a törekvést, egy olyan környezetben, amikor sok sajtóterméknél a vélemények fontosabbak a tényeknél” – hangzott el a méltatásban.
Életműdíj
A harmadik elismerést, a Fehér Dezső Életműdíjat Simon Judit vehette át. Laudációt Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője mondott, melyből kiderült: egy igen tevékeny életpályát méltathatunk. Simon Judit alapítója és munkatársa volt a Bihari Naplónak, a Krónikának, az Erdélyi Riportnak, a Brassói Lapoknak, bizonyított politikai újságíróként, és „akit nem interjúvolt meg, az nem is számít”. Emlékezetesek ugyanakkor portréanyagai, színházi kritikái is, és bár nem kötődik szorosan az újságíráshoz, de mindenképp említésre méltó, hogy társfőszervezője a Nagyváradi Könyvmaratonnak, illetve alapítója A Holnap Kulturális Egyesületnek.
A díjazottak az oklevelek mellett egy Deák Árpád munkáját dicsérő szobrocskát vehettek át, illetve a MÚRE által kiadott Nem magyarul magyarok című riportkötetet kapták ajándékba
Ady-kiállítás
Az est második felében Ady Endre alakját idézte meg – természetesen Nagyvárad vonatkozásában – kötetlen beszélgetés formájában Péter I. Zoltán helytörténész és Imre Zoltán múzeumigazgató. Egyben ez volt a nyitó alkalma a retrospektív Ady-kiállításnak is, amely, mint megtudtuk, sok olyan kincset tartalmaz, amelyek eddig úgymond „a padláson porosodtak”, és amelyeket a budapesti Petőfi Sándor Irodalmi Múzeum munkatársainak segítségével sikerült „feltérképezni”. Ilyen például Tabéry Géza egyik rajza, amelyet Emőd Tamásnak ajánlott, és amely azt az utcafrontot örökíti meg, ahol az Európa szálló is volt (amelyben Ady Endre köztudottan rendszeresen megszállt), illetve Léda egyik gyermekkori fényképe. Péter I. Zoltán kiemelte: a kiállítás anyagát újabban havonta cserélik, így érdemes rendszeresen eljönni, és megnézni az újdonságokat.
„Héjanász-viszony”
A kötetlen beszélgetés során főleg Adynak a nőkhöz, illetve Lédához fűződő kapcsolatáról esett szó, arról a „héjanász-viszonyról”, amelyet így jellemezhetnénk: amikor együtt voltak, nem bírták egymást, amikor pedig külön, nem bírták egymás nélkül. Mint megtudtuk, megismerkedésükben nemcsak a sors, hanem egy asszony, Fehér Dezsőné is szerepet játszott, Léda pedig nem csupán a szerelme és a múzsája volt Adynak, hanem a jobbkeze is a mindennapokban. A fiatal újságíró, aki kezdetben igen komplexusos volt az úrinőkkel szemben, és többnyire „nőcskéi” voltak, általa ismerte meg a „nőt”, hangzott el a beszélgetés során. Szó esett a párizsi évekről is, amikor Adyt főleg „az élet, az emberek, a pezsgés érdekelte”, illetve arról: a nagy költő tulajdonképpen szállodákban, szanatóriumokban élte le az életét, szülőházán kívül nem volt otthona addig, míg Boncza Bertával össze nem házasodtak. Egy, a költőnek a szabadkőművesekhez kapcsolódó viszonyát firtató kérdésre válaszolva Péter I. Zoltán megfogalmazta: Ady Endrét nem lehet „bekategorizálni”, kisajátítani. Egy zseni volt, tulajdonképpen maga a mindenség.
A beszélgetést követően koszorúzással zárult az est a Széchenyi téri (Traian park) Ady-szobor előtt.
Tököli Magdolna
erdon.ro
2015. november 23.
Erdélyi magyar médiafogyasztás: a tévé mindent visz
Egyre inkább a magyarországi csatornák dominálják a fogyasztásunkat.
A tévé egyeduralmát semmi nem veszélyezteti Erdélyben, továbbra is ez számít a legnépszerűbb médiumnak a magyarok körében. A korábbi évekhez képest annyi változás figyelhető meg, hogy a magyarországi csatornák egyre inkább dominálják a fogyasztásunkat.
Ezzel szemben a rádióban és az írott sajtóban még mindig a helyit, a regionálisat keresik az erdélyiek - ez derült ki a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet szakemberei által készített felmérésből, amiben az erdélyi magyarok médiafogyasztási szokásait vizsgálták. Az 1573 személy megkérdezésével készült kutatás - amit Kiss Tamás szociológus mutatott be a MÚRE konferenciáján - reprezentatív Erdélyre nézve. Az adatok a bemutatóból származnak.
Továbbra is a televízió az erdélyi magyar legfontosabb tájékozódási forrása,
a megkérdezettek 93,3 százaléka nézi rendszeresen a képernyőt. A 2007-es felméréssel összevetve ez egy szinte elhanyagolható 0,5 százalékos csökkenést jelent. A kutatásból az is kiderül, hogy az erdélyiek legnagyobb arányban a kábelszolgáltatókon (74,5 százalék) vagy a műholdas előfizetésen (19,4 százalék) keresztül tévézik, és egyelőre elenyésző azoknak az aránya, akik interneten követik élőben a műsorokat (0,9 százalék) vagy egyáltalán visszakeresik a régi adásokat (0,5 százalék). Okostelefonos vagy táblagépes applikációt a megkérdezettek 0,7 százaléka használt már tévézésre.
Ugyanakkor az is elmondható, hogy 2007-hez viszonyítva a tévézéssel töltött idő a hét minden időszakában emelkedett, mind hétvégén, mind hétköznap többet tévéznek az emberek. Míg korábban hétköznap 3 óra és 10 percet tévéztek, addig idén átlagosan 25 perccel többet ülnek a tévé előtt. Hétvégén ezzel szemben 6 perccel töltöttünk több időt a képernyő előtt idén, mint 8 évvel ezelőtt. 2015 szeptemberében és októberében - amikor a mintavétel történt - a válaszadók átlagosan 4 óra és 3 percet nézték hétvégenként a képernyőt.
A leggyakrabban a híradót és a hírműsorokat említették, mint kedvenceiket. A tévénézők 63,8 százaléka mondta azt, hogy szereti a híradókat. Ezután a játékfilmek jönnek 23,2 százalékkal, az ismeretterjesztő és tudományos filmek 21,1 százalékkal, a humoros műsorok 21 százalékkal, a romantikus sorozatok 19,5 százalékkal. Az egészséggel és életmóddal kapcsolatos műsorokat a nézők 19,3 százaléka kedveli, míg a sportműsorokat 18,6 százalékuk.
A magyarországi csatornák mindenkit beelőznek,
az RTL Klub műsorai a legnézettebbek, a megkérdezettek 73 százaléka mondta, hogy napi vagy heti rendszerességgel odakapcsol a csatornára. Utána a Duna Tévé következik 67,3 százalékkal, majd a TV2 53,7 százalékkal. A szakemberek szerint az erdélyi magyarok médiafogyasztásának egyik legfontosabb jellegzetessége, hogy a magyarországi csatornák dominálják a televíziózásunkat, amiknek egyre szélesebb skálája érhető el Székelyföldön és Közép-Erdélyben is. Nyolc évvel ezelőtt még a Duna Tévé volt a legnépszerűbb 71,7 százalékkal, míg a most listavezető RTL Klub akkor 62,7 százalékot ért el.
Ezzel szemben a román kereskedelmi csatornák nézettsége egyre inkább csökken az erdélyi magyarok körében. A román csatornák közül továbbra is a PRO TV-t nézik a leggyakrabban, de míg nyolc évvel korábban 61,8 százalékos volt a napi vagy heti rendszerességgel oda kapcsolók aránya a tévénézők között, addig a legfrissebb felmérésében csak 44,7 százalékuk állította ugyan ezt.
Még szembetűnőbb a román csatornák térvesztése, ha a Realitatea TV említéseit is nézzük: míg 2007-ben 36,5 százalékuk mondta a megkérdezetteknek, hogy legalább havi rendszerességgel követi a műsorait, addig 2015-ben már csak 15,9 százalékuk. A román közszolgálati tévé első számú csatornájának még nagyobb a visszaesése, 42,4 százalékról zuhantak vissza 14 százalékra. Az egyetlen országos erdélyi magyar televíziónak, az Erdély Tévének 19,6 százalékos a "nézettsége". Az esetében viszont érdemes megjegyezni, hogy a vizsgált adók közül ez az, amelyik a háztartásban legnagyobb arányában nem fogható (34,7 százalék). A megkérdezettek 12 százaléka állított azt, hogy napi rendszerességgel nézi a Marosvásárhelyről sugárzó csatornát.
A TVR magyar adást a megkérdezettek 4,5 százaléki nézi rendszeresen. A területi stúdiók közül a Bukaresti Stúdió magyar adása a legnézettebb, a válaszolók 1,9 százaléka követi rendszeresen a műsoraikat. Utána következik a kolozsvári 1,8 százalékkal, a marosvásárhelyi 1,7 százalékkal, majd a temesvári stúdió programkínálata 0,5 százalékkal.
A rádiózók aránya alig, a szokásaik már jelentősebben változtak
az elmúlt 8 évben. A rádiózók aránya ez idő alatt nagyjából 4 százalékpontot csökkent, míg 2007-ben a megkérdezettek 68,1 százalék nyilatkozta azt, hogy szokott rádiót hallgatni, addig 2015-ben csupán 64,7 százalékuk. Viszont jelentősen megnőtt az elmúlt években autóban rádiót hallgatók aránya, így nem is meglepő, hogy a rádiózási csúcsidő is korábban van. Míg 2007-ben még délelőtt 10-12 óra között hallgattak leginkább rádiót, addig 2015-ben már a reggel 8-10 óra közötti idősáv számít a leghallgatottabbnak. A délutáni csúcs továbbra is délután 16-18 óra között van, ami tipikusan a hazafelé autózókat jelenti.
Érdekes adat, hogy az online rádiózók aránya az online tévénézőkhöz képest meglepően magas, interneten élőben a megkérdezettek 21 százaléka szokott rádiót hallgatni, míg okostelefonos vagy táblagépes applikációt is használt már a 18 százalékuk. Természetesen a hagyományos ultra-rövidhullámos (FM) rádiózás a legnépszerűbb, a rádiózók 90 százalék használja ezt a technológiát.
A Marosvásárhelyi Rádió magyar adása az abszolút kedvence az erdélyieknek, 27,9 százalékuk említette, hogy hallgatta az elmúlt egy hétben. Utána a román Kiss FM következik 13,3 százalékkal, majd a katolikus Mária Rádió 12,4 százalékkal, a marosvásárhelyi Rádió Gaga és a magyarországi Kossuth Rádió egyaránt 11,7 százalékkal, illetve a Pro FM és a Europa FM következik 11,4 és 11,3 százalékkal. A felmérés összesítéséből az derül ki, hogy az erdélyi magyar kereskedelmi rádióknak, illetve a román kereskedelmi rádióknak sikerült növelniük a hallgatottságukat az erdélyi magyarok körében.
A Marosvásárhelyi Rádió kínálatából a Kívánságműsor a legkedveltebb, a hallgatóinak a 76,3 százaléka említette, hogy szereti. A Kolozsvári Rádió magyar adásának műsorai közül a hétköznaponként jelentkező Zenetért említették a legtöbben, mint kedvencüket. Egyik műsor népszerűsége sem meglepő, ha azt is figyelembe vesszük, hogy az erdélyi magyarok zenét hallgatnak legszívesebben a rádióban, azok közül is a magyar népzenét, régi magyar slágereket, nótát, illetve mulatóst, amit valószínűleg ezekben a műsorokban kapnak meg leginkább.
Nyomtatott és online sajtóban a helyi infó kell,
gyakorlatilag az, amivel az országos televízióknak és rádióknak nem igazán van kapacitásuk foglalkozni. A megkérdezettek 60 százaléka mondta azt, hogy olvasott az elmúlt héten valamilyen írott médiaterméket, ezeknek pedig a 85,4 százaléka azt, hogy ez valamilyen helyi magyar lap volt. Ezzel szemben pedig minden más laptípus olvasása elenyésző. A megkérdezettek 5,3 százaléka olvas magyarországi lapokat, 3,3 százaléka helyi román lapokat, 2,6 százaléka erdélyi magyar országos lapokat, míg 2,1 százalékuk országos román lapokat.
Ennek tükrében egyáltalán nem meglepő, hogy egyetlen erdélyi magyar lapnak sincs abszolút dominanciája az olvasók körében. A Kovászna megyében megjelenő Háromszéket említették a legtöbben, de ez is csak 5,1 százalékos "népszerűséget" jelent. A Háromszék után a szatmári Friss Újság, a háromszéki Székely Hírmondó és a Csíki Hírlap következik, egyaránt 4 százalék körüli "népszerűséggel". Ezek után az sem meglepő, hogy az internetes portálok közül is a főleg helyi hírekben utazó, az Udvarhelyi Híradó, a Csíki Hírlap, a Gyergyói Hírlap, a Vásárhelyi Hírlap és a Krónika anyagait is közlő szekelyhon.ro-t említették a leggyakrabban. A válaszadók 8,2 százaléka mondta, hogy napi rendszerességgel olvassa az oldal tartalmát, míg 10,3 százalékuk hetente egy-két alkalommal. Utánuk következik a transindex.ro 6,3 százaléknyi rendszeres napi olvasóval, majd a maszol.ro 5,7 százalékkal. A nem túl fényes arányokat árnyalja, hogy a megkérdezettek 42,6 százaléka nyilatkozta azt, hogy soha nem internetezik, így pedig nehéz lenne bármilyen rendszerességgel online lapokat olvasni. (Ezt támasztják alá a nemzetközi felmérésék is.) Facebook-profilja is csak a megkérdezettek 47,9 százalékának van, pedig azt hihetnénk, hogy ez teljesen általános most már.
G. L.
Transindex.ro
Egyre inkább a magyarországi csatornák dominálják a fogyasztásunkat.
A tévé egyeduralmát semmi nem veszélyezteti Erdélyben, továbbra is ez számít a legnépszerűbb médiumnak a magyarok körében. A korábbi évekhez képest annyi változás figyelhető meg, hogy a magyarországi csatornák egyre inkább dominálják a fogyasztásunkat.
Ezzel szemben a rádióban és az írott sajtóban még mindig a helyit, a regionálisat keresik az erdélyiek - ez derült ki a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet szakemberei által készített felmérésből, amiben az erdélyi magyarok médiafogyasztási szokásait vizsgálták. Az 1573 személy megkérdezésével készült kutatás - amit Kiss Tamás szociológus mutatott be a MÚRE konferenciáján - reprezentatív Erdélyre nézve. Az adatok a bemutatóból származnak.
Továbbra is a televízió az erdélyi magyar legfontosabb tájékozódási forrása,
a megkérdezettek 93,3 százaléka nézi rendszeresen a képernyőt. A 2007-es felméréssel összevetve ez egy szinte elhanyagolható 0,5 százalékos csökkenést jelent. A kutatásból az is kiderül, hogy az erdélyiek legnagyobb arányban a kábelszolgáltatókon (74,5 százalék) vagy a műholdas előfizetésen (19,4 százalék) keresztül tévézik, és egyelőre elenyésző azoknak az aránya, akik interneten követik élőben a műsorokat (0,9 százalék) vagy egyáltalán visszakeresik a régi adásokat (0,5 százalék). Okostelefonos vagy táblagépes applikációt a megkérdezettek 0,7 százaléka használt már tévézésre.
Ugyanakkor az is elmondható, hogy 2007-hez viszonyítva a tévézéssel töltött idő a hét minden időszakában emelkedett, mind hétvégén, mind hétköznap többet tévéznek az emberek. Míg korábban hétköznap 3 óra és 10 percet tévéztek, addig idén átlagosan 25 perccel többet ülnek a tévé előtt. Hétvégén ezzel szemben 6 perccel töltöttünk több időt a képernyő előtt idén, mint 8 évvel ezelőtt. 2015 szeptemberében és októberében - amikor a mintavétel történt - a válaszadók átlagosan 4 óra és 3 percet nézték hétvégenként a képernyőt.
A leggyakrabban a híradót és a hírműsorokat említették, mint kedvenceiket. A tévénézők 63,8 százaléka mondta azt, hogy szereti a híradókat. Ezután a játékfilmek jönnek 23,2 százalékkal, az ismeretterjesztő és tudományos filmek 21,1 százalékkal, a humoros műsorok 21 százalékkal, a romantikus sorozatok 19,5 százalékkal. Az egészséggel és életmóddal kapcsolatos műsorokat a nézők 19,3 százaléka kedveli, míg a sportműsorokat 18,6 százalékuk.
A magyarországi csatornák mindenkit beelőznek,
az RTL Klub műsorai a legnézettebbek, a megkérdezettek 73 százaléka mondta, hogy napi vagy heti rendszerességgel odakapcsol a csatornára. Utána a Duna Tévé következik 67,3 százalékkal, majd a TV2 53,7 százalékkal. A szakemberek szerint az erdélyi magyarok médiafogyasztásának egyik legfontosabb jellegzetessége, hogy a magyarországi csatornák dominálják a televíziózásunkat, amiknek egyre szélesebb skálája érhető el Székelyföldön és Közép-Erdélyben is. Nyolc évvel ezelőtt még a Duna Tévé volt a legnépszerűbb 71,7 százalékkal, míg a most listavezető RTL Klub akkor 62,7 százalékot ért el.
Ezzel szemben a román kereskedelmi csatornák nézettsége egyre inkább csökken az erdélyi magyarok körében. A román csatornák közül továbbra is a PRO TV-t nézik a leggyakrabban, de míg nyolc évvel korábban 61,8 százalékos volt a napi vagy heti rendszerességgel oda kapcsolók aránya a tévénézők között, addig a legfrissebb felmérésében csak 44,7 százalékuk állította ugyan ezt.
Még szembetűnőbb a román csatornák térvesztése, ha a Realitatea TV említéseit is nézzük: míg 2007-ben 36,5 százalékuk mondta a megkérdezetteknek, hogy legalább havi rendszerességgel követi a műsorait, addig 2015-ben már csak 15,9 százalékuk. A román közszolgálati tévé első számú csatornájának még nagyobb a visszaesése, 42,4 százalékról zuhantak vissza 14 százalékra. Az egyetlen országos erdélyi magyar televíziónak, az Erdély Tévének 19,6 százalékos a "nézettsége". Az esetében viszont érdemes megjegyezni, hogy a vizsgált adók közül ez az, amelyik a háztartásban legnagyobb arányában nem fogható (34,7 százalék). A megkérdezettek 12 százaléka állított azt, hogy napi rendszerességgel nézi a Marosvásárhelyről sugárzó csatornát.
A TVR magyar adást a megkérdezettek 4,5 százaléki nézi rendszeresen. A területi stúdiók közül a Bukaresti Stúdió magyar adása a legnézettebb, a válaszolók 1,9 százaléka követi rendszeresen a műsoraikat. Utána következik a kolozsvári 1,8 százalékkal, a marosvásárhelyi 1,7 százalékkal, majd a temesvári stúdió programkínálata 0,5 százalékkal.
A rádiózók aránya alig, a szokásaik már jelentősebben változtak
az elmúlt 8 évben. A rádiózók aránya ez idő alatt nagyjából 4 százalékpontot csökkent, míg 2007-ben a megkérdezettek 68,1 százalék nyilatkozta azt, hogy szokott rádiót hallgatni, addig 2015-ben csupán 64,7 százalékuk. Viszont jelentősen megnőtt az elmúlt években autóban rádiót hallgatók aránya, így nem is meglepő, hogy a rádiózási csúcsidő is korábban van. Míg 2007-ben még délelőtt 10-12 óra között hallgattak leginkább rádiót, addig 2015-ben már a reggel 8-10 óra közötti idősáv számít a leghallgatottabbnak. A délutáni csúcs továbbra is délután 16-18 óra között van, ami tipikusan a hazafelé autózókat jelenti.
Érdekes adat, hogy az online rádiózók aránya az online tévénézőkhöz képest meglepően magas, interneten élőben a megkérdezettek 21 százaléka szokott rádiót hallgatni, míg okostelefonos vagy táblagépes applikációt is használt már a 18 százalékuk. Természetesen a hagyományos ultra-rövidhullámos (FM) rádiózás a legnépszerűbb, a rádiózók 90 százalék használja ezt a technológiát.
A Marosvásárhelyi Rádió magyar adása az abszolút kedvence az erdélyieknek, 27,9 százalékuk említette, hogy hallgatta az elmúlt egy hétben. Utána a román Kiss FM következik 13,3 százalékkal, majd a katolikus Mária Rádió 12,4 százalékkal, a marosvásárhelyi Rádió Gaga és a magyarországi Kossuth Rádió egyaránt 11,7 százalékkal, illetve a Pro FM és a Europa FM következik 11,4 és 11,3 százalékkal. A felmérés összesítéséből az derül ki, hogy az erdélyi magyar kereskedelmi rádióknak, illetve a román kereskedelmi rádióknak sikerült növelniük a hallgatottságukat az erdélyi magyarok körében.
A Marosvásárhelyi Rádió kínálatából a Kívánságműsor a legkedveltebb, a hallgatóinak a 76,3 százaléka említette, hogy szereti. A Kolozsvári Rádió magyar adásának műsorai közül a hétköznaponként jelentkező Zenetért említették a legtöbben, mint kedvencüket. Egyik műsor népszerűsége sem meglepő, ha azt is figyelembe vesszük, hogy az erdélyi magyarok zenét hallgatnak legszívesebben a rádióban, azok közül is a magyar népzenét, régi magyar slágereket, nótát, illetve mulatóst, amit valószínűleg ezekben a műsorokban kapnak meg leginkább.
Nyomtatott és online sajtóban a helyi infó kell,
gyakorlatilag az, amivel az országos televízióknak és rádióknak nem igazán van kapacitásuk foglalkozni. A megkérdezettek 60 százaléka mondta azt, hogy olvasott az elmúlt héten valamilyen írott médiaterméket, ezeknek pedig a 85,4 százaléka azt, hogy ez valamilyen helyi magyar lap volt. Ezzel szemben pedig minden más laptípus olvasása elenyésző. A megkérdezettek 5,3 százaléka olvas magyarországi lapokat, 3,3 százaléka helyi román lapokat, 2,6 százaléka erdélyi magyar országos lapokat, míg 2,1 százalékuk országos román lapokat.
Ennek tükrében egyáltalán nem meglepő, hogy egyetlen erdélyi magyar lapnak sincs abszolút dominanciája az olvasók körében. A Kovászna megyében megjelenő Háromszéket említették a legtöbben, de ez is csak 5,1 százalékos "népszerűséget" jelent. A Háromszék után a szatmári Friss Újság, a háromszéki Székely Hírmondó és a Csíki Hírlap következik, egyaránt 4 százalék körüli "népszerűséggel". Ezek után az sem meglepő, hogy az internetes portálok közül is a főleg helyi hírekben utazó, az Udvarhelyi Híradó, a Csíki Hírlap, a Gyergyói Hírlap, a Vásárhelyi Hírlap és a Krónika anyagait is közlő szekelyhon.ro-t említették a leggyakrabban. A válaszadók 8,2 százaléka mondta, hogy napi rendszerességgel olvassa az oldal tartalmát, míg 10,3 százalékuk hetente egy-két alkalommal. Utánuk következik a transindex.ro 6,3 százaléknyi rendszeres napi olvasóval, majd a maszol.ro 5,7 százalékkal. A nem túl fényes arányokat árnyalja, hogy a megkérdezettek 42,6 százaléka nyilatkozta azt, hogy soha nem internetezik, így pedig nehéz lenne bármilyen rendszerességgel online lapokat olvasni. (Ezt támasztják alá a nemzetközi felmérésék is.) Facebook-profilja is csak a megkérdezettek 47,9 százalékának van, pedig azt hihetnénk, hogy ez teljesen általános most már.
G. L.
Transindex.ro
2015. december 23.
Az anyaországi tévék a legnézettebbek az erdélyi magyarok körében
Elsősorban a magyarországi tévéket nézik az erdélyi magyarok, derül ki egy, a médiafogyasztási szokásokról készített friss felmérésből.
A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet ez év szeptemberében és októberében készített felmérését a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) felkérésére, ennek eredményeit Kiss Tamás és Barna Gergő szociológus mutatta be hétfőn este Kolozsváron. Az MTI beszámolója szerint az erdélyi magyarságra reprezentatív mintán végzett felmérést egy hasonló, 2007-ben készített kutatás adataival is összevetették.
Kiss Tamás elmondta, míg 2007-ben az erdélyi magyarok preferenciáját a Duna Televízió vezette, jelenleg az RTL Klub az erdélyi magyarok legnézettebb programja. A jelenlegi nézettségi sorban a Duna tévé, a TV2 és a Pro TV következik. A tájékozódás legfontosabb forrásának azonban az erdélyi magyarok is a román nyelven sugárzó Pro TV-t jelölték meg.
Kiss Tamás elmondta: erőteljesen visszaesett a román közszolgálati televízió magyar adásainak a nézettsége. A rádiózási szokások az autózási szokásokhoz igazodtak. Az erdélyi magyarok többsége autózás közben hallgat rádiót azokban az idősávokban, amikor munkába megy vagy munkából hazafelé tart. A felmérés azt jelzi, hogy előretörtek az erdélyi magyar kereskedelmi rádiók, de a közszolgálati rádió magyar adásai is jól őrizték a pozíciójukat.
Barna Gergő elmondta: az elmúlt hét évben keveset csökkent az erdélyi magyar lapok olvasottsága, az írott sajtó piaca azonban rendkívül töredezett, a kínálatot jobbára a kis területen terjesztett helyi lapok jelentik. A mérés szerint a Háromszéknek, a Székely Hírmondónak és a szatmári Friss Újságnak van a legnépesebb olvasótábora. A hírportálok közül a Székelyhon a legolvasottabb, ezt a Maszol.ro és a Transindex követi.
A kutatás szerint az erdélyi magyarok többnyire magyar nyelvű médiát fogyasztanak, elsősorban azonban a rádiózás terén érzékelhető a román csatornák hallgatottságának az előretörése.
Krónika (Kolozsvár)
Elsősorban a magyarországi tévéket nézik az erdélyi magyarok, derül ki egy, a médiafogyasztási szokásokról készített friss felmérésből.
A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet ez év szeptemberében és októberében készített felmérését a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) felkérésére, ennek eredményeit Kiss Tamás és Barna Gergő szociológus mutatta be hétfőn este Kolozsváron. Az MTI beszámolója szerint az erdélyi magyarságra reprezentatív mintán végzett felmérést egy hasonló, 2007-ben készített kutatás adataival is összevetették.
Kiss Tamás elmondta, míg 2007-ben az erdélyi magyarok preferenciáját a Duna Televízió vezette, jelenleg az RTL Klub az erdélyi magyarok legnézettebb programja. A jelenlegi nézettségi sorban a Duna tévé, a TV2 és a Pro TV következik. A tájékozódás legfontosabb forrásának azonban az erdélyi magyarok is a román nyelven sugárzó Pro TV-t jelölték meg.
Kiss Tamás elmondta: erőteljesen visszaesett a román közszolgálati televízió magyar adásainak a nézettsége. A rádiózási szokások az autózási szokásokhoz igazodtak. Az erdélyi magyarok többsége autózás közben hallgat rádiót azokban az idősávokban, amikor munkába megy vagy munkából hazafelé tart. A felmérés azt jelzi, hogy előretörtek az erdélyi magyar kereskedelmi rádiók, de a közszolgálati rádió magyar adásai is jól őrizték a pozíciójukat.
Barna Gergő elmondta: az elmúlt hét évben keveset csökkent az erdélyi magyar lapok olvasottsága, az írott sajtó piaca azonban rendkívül töredezett, a kínálatot jobbára a kis területen terjesztett helyi lapok jelentik. A mérés szerint a Háromszéknek, a Székely Hírmondónak és a szatmári Friss Újságnak van a legnépesebb olvasótábora. A hírportálok közül a Székelyhon a legolvasottabb, ezt a Maszol.ro és a Transindex követi.
A kutatás szerint az erdélyi magyarok többnyire magyar nyelvű médiát fogyasztanak, elsősorban azonban a rádiózás terén érzékelhető a román csatornák hallgatottságának az előretörése.
Krónika (Kolozsvár)
2016. január 3.
Médiafogyasztás szokásai
A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) felkérésére, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet a romániai magyar médiafogyasztás, különös tekintettel a közszolgálati rádiók és televíziók magyar nyelvű adásainak fogyasztására vonatkozó felmérést készített- mondta Rácz Éva felvezető beszédében.
A felmérés 2015. szept. 24.-október 18. között készült Erdélyben és a Partiumban, 1573 alany megkérdezésével. Eredménye reprezentatív a Kolozsvári Rádió és Kolozsvári Televízió (valamint a marosvásárhelyi hasonló stúdiók) adáskörzetére; a mostani bemutatón kiemelték a kolozsvári központú csatornákra vonatkozó adatokat.
A kutatásban ugyanakkor feltettek olyan általános kérdéseket is, amelyek az írott és az internetes média fogyasztására nézve is érvényesek, ezért az eredmények az erdélyi és partiumi média bármely csatornájának érdekesek lehetnek.
TV nézettsége
Kiss Tamás és Barna Gergő szociológusok ismertették a felmérés eredményeit a Kolozsvári Rádió koncerttermében. Kiss Tamás kutatásvezető a TV nézés és a rádiózás fogyasztási szokásaival kapcsolatos felmérés adatait mutatta be. Kiderült, hogy a megkérdezettek 93,3% nézi a tévét. Legtöbbször kábelszolgáltatással vagy műholdas vétellel rendelkezik. Ugyanakkor a 2007 és 2015-ben készült felmérések adatait hasonlították össze. Főleg az esti idősávban vagy a hétvégi nézettség nagyobb. A TV nézők köre növekedést mutat. Ha a többi kelet- európai országhoz hasonlítjuk, elmondható, hogy Romániában a TV nézésére fordított idő magas (4,06 óra). A megkérdezettek válaszából kiderül, főleg a híradót, humoros adásokat, valamint játékfilmeket néznek. Háttérbe szorulnak a talk show-k (beszélgető műsorok) nézettsége. (Ez főleg a román mintán nagyobb.) 2007-ben a magyarországi TV adások vezették a rangsort, a Duna TV, az RTL Klub, TV2, valamint a romániai Pro TV. 2015-ben az RTL Klub nézettsége 73%, a Duna TV 67,3 % volt. Visszaesett M1 és a M2 nézettsége. Az RTL Klub magas nézettséggel rendelkezik. A román adók közül továbbra is a PRO TV-nek van piacvezető szerepe. A román közszolgálati TV nézettsége csökkenő tendenciát mutat. A Román Televízió magyar adásának nézettsége is csökken.
A Kolozsvári Stúdió magyar adásának a kulturális és a szórakoztató műsorait nézik. Ellenben a Bukaresti TV adás magyarnyelvű hétfői adásának van a legnagyobb nézettsége.
A rádiózás szokásai
A kérdezettek 64,7 %-a hallgatja a műsort. Az sem közömbös, hogy az erdélyi magyarság milyen körzetekben hallgatják ma a rádiót. A háttér rádiózás szerepe is megnőtt. Főleg az autóban hallgatják. A rádiózás szokásai főleg az autózás szokásaihoz igazodtak, amikor munkába, vagy ha hazamegy hallgatja a rádiót. Az internetes vagy az okos telefonon történő beszélgetéseket nem vizsgálták meg. Ellenben nőtt azok száma, akik inkább hétköznapokon hallgatják az adásokat. A leggyakrabban hallgatót rádió a Marosvásárhelyi adás, a KISS FM (a zenére alapuló román adás) és a Mária Rádió. Figyelemre méltó az, hogy a zenére alapuló magyar nyelvű kereskedelmi adások előretörtek. A román nyelvű kereskedelmi rádiózás felerősödött.
A rádió hallgatók 32,2%-a követi a Marosvásárhelyi Rádió magyar adását, 12%-a a Kolozsvári Rádió magyar adását, majd sorrend szerint Erdélyi FM (5,1 %), Bukaresti (4,9%) és a Temesvári Rádiót (2,5%). A Kolozsvári Rádió magyar műsorait a kérdezettek 36 %-a naponta, és 40%-a hetente hallgatja. A szerkezete átgondoltabb. Városon többen hallgatják. A fiatalokat is érdeklik az adások. A Zenetár, Hangoló, a Dal posta, a Cifra palota adásait kedvelik.
Milyen típusú adást szeretnek? Az erdélyi közélettel foglalkozó híreket, a zenei műsorokat hallgatják. A rádióhallgatás jellege megváltozott. Az erdélyi magyarok ízlésvilága konzervatív. Főleg a régi slágerek, magyar nótákat kedvelik. Előtérbe kerülnek az erdélyi magyar kereskedelmi rádiók adásai.
Nyomtatott és online média
Barna Gergő a nyomtatott és az online médiának az olvasottságát elemezte. Felmérésekből kiderült, hogy a helyi lapok előtérbe kerülnek az olvasottságot illetően. A megkérdezettek 88,5 %-a a helyi lapokat olvassa. Az erdélyi lapok olvasótábora szempontjából a rangsort helyi lapok, a Székely Hírmondó, a Háromszék, a szatmári Friss Újság vezeti. A vallási jellegű lapok olvasottsága jelentős. Főleg a magyar nyelven történő médiafogyasztás jellemző.
2007-hez képest nagy ugrás észlelhető, 57 %-ra emelkedett az internetezők százalékos aránya. Új elemként jelent meg a Facebook használata, ennek következtében csökkent a levelezés (az e-mailezés) részaránya, viszont nőtt az internetes tartalmaknak az aránya. Mennyi időt töltenek el? kérdésre válaszolva kiderül, hogy az internetezők jó része naponta több órát tölt el a Facebookon.
Az internetes hírportál olvasottsága szempontjából piac- vezető a szekelyhon.ro, a maszol.ro, a Transindex és az erdely.ma is.
A média, mint hírforrás kiegyensúlyozottabb képet mutat. A megkérdezettek 76%-a a TV, 43%-a a rádiót tekinti fő hírforrásnak. Leginkább az egészségügyi kérdések, az erdélyi magyar ügyek, tudományos és gazdasági kérdések érdeklik.
Csomafáy Ferenc. erdon.ro
A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) felkérésére, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet a romániai magyar médiafogyasztás, különös tekintettel a közszolgálati rádiók és televíziók magyar nyelvű adásainak fogyasztására vonatkozó felmérést készített- mondta Rácz Éva felvezető beszédében.
A felmérés 2015. szept. 24.-október 18. között készült Erdélyben és a Partiumban, 1573 alany megkérdezésével. Eredménye reprezentatív a Kolozsvári Rádió és Kolozsvári Televízió (valamint a marosvásárhelyi hasonló stúdiók) adáskörzetére; a mostani bemutatón kiemelték a kolozsvári központú csatornákra vonatkozó adatokat.
A kutatásban ugyanakkor feltettek olyan általános kérdéseket is, amelyek az írott és az internetes média fogyasztására nézve is érvényesek, ezért az eredmények az erdélyi és partiumi média bármely csatornájának érdekesek lehetnek.
TV nézettsége
Kiss Tamás és Barna Gergő szociológusok ismertették a felmérés eredményeit a Kolozsvári Rádió koncerttermében. Kiss Tamás kutatásvezető a TV nézés és a rádiózás fogyasztási szokásaival kapcsolatos felmérés adatait mutatta be. Kiderült, hogy a megkérdezettek 93,3% nézi a tévét. Legtöbbször kábelszolgáltatással vagy műholdas vétellel rendelkezik. Ugyanakkor a 2007 és 2015-ben készült felmérések adatait hasonlították össze. Főleg az esti idősávban vagy a hétvégi nézettség nagyobb. A TV nézők köre növekedést mutat. Ha a többi kelet- európai országhoz hasonlítjuk, elmondható, hogy Romániában a TV nézésére fordított idő magas (4,06 óra). A megkérdezettek válaszából kiderül, főleg a híradót, humoros adásokat, valamint játékfilmeket néznek. Háttérbe szorulnak a talk show-k (beszélgető műsorok) nézettsége. (Ez főleg a román mintán nagyobb.) 2007-ben a magyarországi TV adások vezették a rangsort, a Duna TV, az RTL Klub, TV2, valamint a romániai Pro TV. 2015-ben az RTL Klub nézettsége 73%, a Duna TV 67,3 % volt. Visszaesett M1 és a M2 nézettsége. Az RTL Klub magas nézettséggel rendelkezik. A román adók közül továbbra is a PRO TV-nek van piacvezető szerepe. A román közszolgálati TV nézettsége csökkenő tendenciát mutat. A Román Televízió magyar adásának nézettsége is csökken.
A Kolozsvári Stúdió magyar adásának a kulturális és a szórakoztató műsorait nézik. Ellenben a Bukaresti TV adás magyarnyelvű hétfői adásának van a legnagyobb nézettsége.
A rádiózás szokásai
A kérdezettek 64,7 %-a hallgatja a műsort. Az sem közömbös, hogy az erdélyi magyarság milyen körzetekben hallgatják ma a rádiót. A háttér rádiózás szerepe is megnőtt. Főleg az autóban hallgatják. A rádiózás szokásai főleg az autózás szokásaihoz igazodtak, amikor munkába, vagy ha hazamegy hallgatja a rádiót. Az internetes vagy az okos telefonon történő beszélgetéseket nem vizsgálták meg. Ellenben nőtt azok száma, akik inkább hétköznapokon hallgatják az adásokat. A leggyakrabban hallgatót rádió a Marosvásárhelyi adás, a KISS FM (a zenére alapuló román adás) és a Mária Rádió. Figyelemre méltó az, hogy a zenére alapuló magyar nyelvű kereskedelmi adások előretörtek. A román nyelvű kereskedelmi rádiózás felerősödött.
A rádió hallgatók 32,2%-a követi a Marosvásárhelyi Rádió magyar adását, 12%-a a Kolozsvári Rádió magyar adását, majd sorrend szerint Erdélyi FM (5,1 %), Bukaresti (4,9%) és a Temesvári Rádiót (2,5%). A Kolozsvári Rádió magyar műsorait a kérdezettek 36 %-a naponta, és 40%-a hetente hallgatja. A szerkezete átgondoltabb. Városon többen hallgatják. A fiatalokat is érdeklik az adások. A Zenetár, Hangoló, a Dal posta, a Cifra palota adásait kedvelik.
Milyen típusú adást szeretnek? Az erdélyi közélettel foglalkozó híreket, a zenei műsorokat hallgatják. A rádióhallgatás jellege megváltozott. Az erdélyi magyarok ízlésvilága konzervatív. Főleg a régi slágerek, magyar nótákat kedvelik. Előtérbe kerülnek az erdélyi magyar kereskedelmi rádiók adásai.
Nyomtatott és online média
Barna Gergő a nyomtatott és az online médiának az olvasottságát elemezte. Felmérésekből kiderült, hogy a helyi lapok előtérbe kerülnek az olvasottságot illetően. A megkérdezettek 88,5 %-a a helyi lapokat olvassa. Az erdélyi lapok olvasótábora szempontjából a rangsort helyi lapok, a Székely Hírmondó, a Háromszék, a szatmári Friss Újság vezeti. A vallási jellegű lapok olvasottsága jelentős. Főleg a magyar nyelven történő médiafogyasztás jellemző.
2007-hez képest nagy ugrás észlelhető, 57 %-ra emelkedett az internetezők százalékos aránya. Új elemként jelent meg a Facebook használata, ennek következtében csökkent a levelezés (az e-mailezés) részaránya, viszont nőtt az internetes tartalmaknak az aránya. Mennyi időt töltenek el? kérdésre válaszolva kiderül, hogy az internetezők jó része naponta több órát tölt el a Facebookon.
Az internetes hírportál olvasottsága szempontjából piac- vezető a szekelyhon.ro, a maszol.ro, a Transindex és az erdely.ma is.
A média, mint hírforrás kiegyensúlyozottabb képet mutat. A megkérdezettek 76%-a a TV, 43%-a a rádiót tekinti fő hírforrásnak. Leginkább az egészségügyi kérdések, az erdélyi magyar ügyek, tudományos és gazdasági kérdések érdeklik.
Csomafáy Ferenc. erdon.ro
2016. január 21.
György Attila csíkszeredai író kapja a Madách-díjat
György Attila József Attila-díjas csíkszeredai írónak adják át pénteken a Madách-díjat a Nógrád megyei Balassagyarmaton.
Az ember tragédiájának szerzője a Nógrád megyei, ma már Szlovákiához tartozó Alsósztregován született, a születésének évfordulója alkalmából rendezett Nógrád megyei ünnepségnek hagyományosan Balassagyarmat ad helyet.
„Meglepődtem és nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy nekem ítélték a Madách-díjat. Rangos elismerés, ez abból is látszik, hogy korábban kiknek ítélték oda. Köszönöm a kitüntetést és ígérem, hogy meg fogom szolgálni" – mondta a Krónika megkeresésére György Attila, a Székelyföld című kulturális folyóirat alapítója és szerkesztője.
Az író, akinek novellái, publicisztikái rendszeresen megjelennek romániai és magyarországi folyóiratokban, a Magyar Írószövetség és a Fiatal Írók Szövetségének tagja, valamint az Erdélyi Magyar Írók Ligájának egykori intendánsa. Korábban elnyerte többek közt a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének nívódíját, a Bálint András-emlékdíját, a Tokaji Írótábor Kuratóriumának díját 2002-ben, 2011-ben pedig József Attila-díjjal tüntették ki.
„Csupán a valóságról írni: nemcsak unalmas, hanem hamis is. Csupán az álomról írni: szép, igaz, de nem teljes az én olvasatomban. Mindig is szerettem a „mágikus realista” irodalmat, még mielőtt tudtam volna, így hívják. A szerző – már aki erre a névre érdemes – és a mű között csak őszinteség van. A »valóság« interpretálható" – foglalta össze a csíkszeredai író ars poeticáját az Irodalmijelen.hu-nak.
A Madách-díjat pénteken egyébként Molnár Péter Kerényi Jenő- és Hermann Lipót-díjas szobrászművésznek is átadják Balassagyarmaton. A központi Madách-ünnepségen, a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Önkormányzat elnöke mond köszöntőt, és adja át a Madách-díjakat – írta az MTI.
Az író, költő halálának 100. évfordulójára alapított elismeréssel minden évben a Madách-kutatásban, a Madách-kultusz ápolásában, a megye kulturális és művészeti életében legeredményesebben közreműködőket jutalmazzák. Nógrád megye korábban Madách-díjat adományozott többek között R. Várkonyi Ágnes történésznek, Andor Csabának, a Madách Társaság elnökének, Kerényi Ferenc, Szabó András, Bene Kálmán irodalomtörténésznek, a Mikszáth Kálmán Társaságnak, Jankovics Marcell rajzfilmrendezőnek, és posztumusz odaítélték a díjat Lukács Margit színművésznek is.
Kiss Judit. Székelyhon.ro
György Attila József Attila-díjas csíkszeredai írónak adják át pénteken a Madách-díjat a Nógrád megyei Balassagyarmaton.
Az ember tragédiájának szerzője a Nógrád megyei, ma már Szlovákiához tartozó Alsósztregován született, a születésének évfordulója alkalmából rendezett Nógrád megyei ünnepségnek hagyományosan Balassagyarmat ad helyet.
„Meglepődtem és nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy nekem ítélték a Madách-díjat. Rangos elismerés, ez abból is látszik, hogy korábban kiknek ítélték oda. Köszönöm a kitüntetést és ígérem, hogy meg fogom szolgálni" – mondta a Krónika megkeresésére György Attila, a Székelyföld című kulturális folyóirat alapítója és szerkesztője.
Az író, akinek novellái, publicisztikái rendszeresen megjelennek romániai és magyarországi folyóiratokban, a Magyar Írószövetség és a Fiatal Írók Szövetségének tagja, valamint az Erdélyi Magyar Írók Ligájának egykori intendánsa. Korábban elnyerte többek közt a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének nívódíját, a Bálint András-emlékdíját, a Tokaji Írótábor Kuratóriumának díját 2002-ben, 2011-ben pedig József Attila-díjjal tüntették ki.
„Csupán a valóságról írni: nemcsak unalmas, hanem hamis is. Csupán az álomról írni: szép, igaz, de nem teljes az én olvasatomban. Mindig is szerettem a „mágikus realista” irodalmat, még mielőtt tudtam volna, így hívják. A szerző – már aki erre a névre érdemes – és a mű között csak őszinteség van. A »valóság« interpretálható" – foglalta össze a csíkszeredai író ars poeticáját az Irodalmijelen.hu-nak.
A Madách-díjat pénteken egyébként Molnár Péter Kerényi Jenő- és Hermann Lipót-díjas szobrászművésznek is átadják Balassagyarmaton. A központi Madách-ünnepségen, a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Önkormányzat elnöke mond köszöntőt, és adja át a Madách-díjakat – írta az MTI.
Az író, költő halálának 100. évfordulójára alapított elismeréssel minden évben a Madách-kutatásban, a Madách-kultusz ápolásában, a megye kulturális és művészeti életében legeredményesebben közreműködőket jutalmazzák. Nógrád megye korábban Madách-díjat adományozott többek között R. Várkonyi Ágnes történésznek, Andor Csabának, a Madách Társaság elnökének, Kerényi Ferenc, Szabó András, Bene Kálmán irodalomtörténésznek, a Mikszáth Kálmán Társaságnak, Jankovics Marcell rajzfilmrendezőnek, és posztumusz odaítélték a díjat Lukács Margit színművésznek is.
Kiss Judit. Székelyhon.ro
2016. február 11.
A MÚRE elítéli a Parászka Boróka elleni indult petíciót Közleményben ítélte el szerdán a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) azt az internetes petíciót, amelynek aláírói Parászka Boróka újságíró kirekesztését kérik az erdélyi magyar sajtóból.
A MÚRE emlékeztetett arra, hogy a román alkotmány szavatolja a gondolati és a véleményszabadságot, valamint a véleménynyilvánítás szabadságát, illetve a tájékoztatáshoz és tájékozódáshoz való jogot. „Meggyőződésünk, hogy ezek a cikkelyek mindenkire érvényesek, de különösen fontosak a sajtó és annak munkatársai esetében” – fogalmazközleményében az egyesület.
Leszögezik: nem lehet korlátozni senki hozzáférését a nyilvánossághoz, sem jogát a véleménynyilvánításhoz, és az ilyen jellegű kezdeményezéseket elutasítják. Közleményében a MÚRE nem említi Parászka Boróka nevét, de elnöke, Rácz Éva Facebook-oldalát böngészve kiderül, hogy róla van szó.
Az internetes aláírásgyűjtést egy marosvásárhelyi férfi, Ferencz Zsombor indította, és szerda estig több mint ötszázan írták alá. A kezdeményező alkalmi újságíró, több írását közölte már a Központ hetilap és a Krónika napilap.
Az Elegünk van Parászkából! című petícióban azt kéri a Parászka Borókának „közvetlen formában médiafelületet biztosító érintett személyektől”, hogy „ne járuljanak hozzá a bomlasztó, közösségromboló és általános ellenszenvet kiváltó cikkeinek, műsorainak, üzeneteinek a népszerűsítéséhez”, mert szerinte az újságíró Magyarországról importált balliberális ideológiák mentén magyarellenes személeteket terjeszt.
Parászka Boróka a Transidexnek elmondta, ez az ügy túlmutat az ő személyén. Az ilyen megnyilvánulások szerinte már szindróma szintűek, volt példa arra, hogy lejárató kampány indult olyan személyek ellen, akiket ezért vagy azért magyarellenesnek bélyegeztek meg. Példaként említette Ilyen volt Török Zsolt hegymászót, akit azért gyaláztak, mert a román zászlót vitte fel a Mount Everestre, illetve Gyerő Dávid unitárius lelkészt, akit a melegházasság témájában írt állásfoglalása miatt támadtak.
peticiok.com
Elegünk van Parászkából!
Ezúton szeretnénk felkérni az érintett személyeket, akik közvetett vagy közvetlen formában médiafelületet biztosítanak a magyarellenességéről elhíresült - jelenleg Marosvásárhely közelében élő - újságírónak, Parászka Borókának, hogy lehetőségük szerint, ne járuljanak hozzá a bomlasztó, közösségromboló és általános ellenszenvet kiváltó cikkeinek, műsorainak, üzeneteinek a népszerűsítéséhez. Könnyen körülírható az a kis csoport (és a facebook-on is lekövethető), amely vevő még a Parászka-féle üzenetre: a balliberális magyarországi ellenzék maradéka, illetve annak kis létszámú erdélyi hozadéka.
Az erdélyi magyar közéletben nincs szükség a behozott ideológiák erőszakos meghonosítására, a nemzeti értékek kigúnyolására, a székely autonómiatörekvések - magyarok által irányított - megakadályozására, a közösségi érdekek lenullázására. Parászka, az eddigi ideológiai vesszőfutását mindössze az őt tudatosan befogadó és felfuttató sajtóorgánumoknak köszönheti, de mivel egyre agresszívebben és egyre sértőbben támadja mindazt, ami erdélyi és magyar, legyen az szimbólum, állampolgársági jog vagy Wass Albert regény, most már elegünk van az erdélyi magyar közéleti szerepléséből. Elég!
Ferencz Zsombor. maszol.ro
A MÚRE emlékeztetett arra, hogy a román alkotmány szavatolja a gondolati és a véleményszabadságot, valamint a véleménynyilvánítás szabadságát, illetve a tájékoztatáshoz és tájékozódáshoz való jogot. „Meggyőződésünk, hogy ezek a cikkelyek mindenkire érvényesek, de különösen fontosak a sajtó és annak munkatársai esetében” – fogalmazközleményében az egyesület.
Leszögezik: nem lehet korlátozni senki hozzáférését a nyilvánossághoz, sem jogát a véleménynyilvánításhoz, és az ilyen jellegű kezdeményezéseket elutasítják. Közleményében a MÚRE nem említi Parászka Boróka nevét, de elnöke, Rácz Éva Facebook-oldalát böngészve kiderül, hogy róla van szó.
Az internetes aláírásgyűjtést egy marosvásárhelyi férfi, Ferencz Zsombor indította, és szerda estig több mint ötszázan írták alá. A kezdeményező alkalmi újságíró, több írását közölte már a Központ hetilap és a Krónika napilap.
Az Elegünk van Parászkából! című petícióban azt kéri a Parászka Borókának „közvetlen formában médiafelületet biztosító érintett személyektől”, hogy „ne járuljanak hozzá a bomlasztó, közösségromboló és általános ellenszenvet kiváltó cikkeinek, műsorainak, üzeneteinek a népszerűsítéséhez”, mert szerinte az újságíró Magyarországról importált balliberális ideológiák mentén magyarellenes személeteket terjeszt.
Parászka Boróka a Transidexnek elmondta, ez az ügy túlmutat az ő személyén. Az ilyen megnyilvánulások szerinte már szindróma szintűek, volt példa arra, hogy lejárató kampány indult olyan személyek ellen, akiket ezért vagy azért magyarellenesnek bélyegeztek meg. Példaként említette Ilyen volt Török Zsolt hegymászót, akit azért gyaláztak, mert a román zászlót vitte fel a Mount Everestre, illetve Gyerő Dávid unitárius lelkészt, akit a melegházasság témájában írt állásfoglalása miatt támadtak.
peticiok.com
Elegünk van Parászkából!
Ezúton szeretnénk felkérni az érintett személyeket, akik közvetett vagy közvetlen formában médiafelületet biztosítanak a magyarellenességéről elhíresült - jelenleg Marosvásárhely közelében élő - újságírónak, Parászka Borókának, hogy lehetőségük szerint, ne járuljanak hozzá a bomlasztó, közösségromboló és általános ellenszenvet kiváltó cikkeinek, műsorainak, üzeneteinek a népszerűsítéséhez. Könnyen körülírható az a kis csoport (és a facebook-on is lekövethető), amely vevő még a Parászka-féle üzenetre: a balliberális magyarországi ellenzék maradéka, illetve annak kis létszámú erdélyi hozadéka.
Az erdélyi magyar közéletben nincs szükség a behozott ideológiák erőszakos meghonosítására, a nemzeti értékek kigúnyolására, a székely autonómiatörekvések - magyarok által irányított - megakadályozására, a közösségi érdekek lenullázására. Parászka, az eddigi ideológiai vesszőfutását mindössze az őt tudatosan befogadó és felfuttató sajtóorgánumoknak köszönheti, de mivel egyre agresszívebben és egyre sértőbben támadja mindazt, ami erdélyi és magyar, legyen az szimbólum, állampolgársági jog vagy Wass Albert regény, most már elegünk van az erdélyi magyar közéleti szerepléséből. Elég!
Ferencz Zsombor. maszol.ro
2016. február 11.
Parászka Boróka ellen indított petíciót egy hobbiújságíró
Ferencz Zsombor kirúgatná az újságírót, mert nem ért egyet az általa megfogalmazott véleményekkel. A szakma ezt a szólásszabadságot ért támadásként értékelte.
Internetes aláírásgyűjtést indított egy marosvásárhelyi lakos Parászka Boróka újságíró ellen. A petíció gyorsan téma lett a Facebookon az újságírók körében, mert a kezdeményező, Ferencz Zsombor - noha bevallása szerint nem tartja magát újságírónak - több ízben is publikált a Központ nevű Maros megyei hetilapban, és a Krónika is több alkalommal hozta írásait. A témához hozzászóló újságírók közül volt, aki azt találgatta, hogy valóban egy szakmán belüli személy kelti-e egy kollégája ellen a hangulatot, és kéri a kirúgatását az őt foglalkoztató médiumok vezetőitől, úgy, hogy ehhez online petícióban próbál tömegtámogatást szerezni. És teszi mindezt azért, mert nem ért egyet a Parászka Boróka írásainak, műsorainak a tartalmával.
Az Elegünk van Parászkából! című petícióban Ferencz nem nevezte meg a címzetteket, a Parászka Borókának „közvetlen formában médiafelületet biztosító érintett személyeket” emleget csupán, akiktől azt kéri, hogy „ne járuljanak hozzá a bomlasztó, közösségromboló és általános ellenszenvet kiváltó cikkeinek, műsorainak, üzeneteinek a népszerűsítéséhez”, mert szerinte az újságíró Magyarországról importált balliberális ideológiák mentén magyarellenes személeteket terjeszt.
“Az erdélyi magyar közéletben nincs szükség a behozott ideológiák erőszakos meghonosítására, a nemzeti értékek kigúnyolására, a székely autonómiatörekvések - magyarok által irányított - megakadályozására, a közösségi érdekek lenullázására. Parászka, az eddigi ideológiai vesszőfutását mindössze az őt tudatosan befogadó és felfuttató sajtóorgánumoknak köszönheti, de mivel egyre agresszívebben és egyre sértőbben támadja mindazt, ami erdélyi és magyar, legyen az szimbólum, állampolgársági jog vagy Wass Albert regény, most már elegünk van az erdélyi magyar közéleti szerepléséből. Elég!” - fogalmaz a petícióban Ferencz Zsombor.
Az ügy több szempontból is figyelemre érdemes: amellett, hogy a szólásszabadságot korlátozni kívánó kezdeményezésről van szó, súlyosbító körülmény, hogy célkeresztbe vesz egy személyt, egy újságírót, akire hangulatkeltéssel próbál nyomást gyakorolni, pusztán azért, mert az újságíró neki nem tetsző véleményt fogalmaz meg. Innen az internetes mobbingig eljutni már csak egy lépés, elég beleolvasni a petíció alatti kommentekbe.
Utánajártunk annak, hogy mi állhat a történet hátterében, és megkérdeztük az érintetteket.
Parászka Boróka megkeresésünkre elmondta, bár felismerné az utcán, személyesen nem ismeri Ferencz Zsombort, aki eddig semmilyen formában nem jelezte, hogy kifogása lenne az írásaival, munkájával kapcsolatosan. Azonban szerinte ez az ügy túlmutat az ő személyén. Az ilyen megnyilvánulások szerinte már szindróma szintűek, volt példa arra, hogy lejáratókampány indult olyan személyek ellen, akiket ezért vagy azért magyarellenesnek bélyegeztek meg. Ilyen volt Török Zsolt hegymászó esete, akit azért gyaláztak, mert a román zászlót vitte fel a Mount Everestre, illetve Nágó Zsuzsa is a célkeresztbe került, amikor kijelentette, hogy visszaadja magyar állampolgárságát, mert nem ért egyet a magyar kormány bevándorlóellenes politikájával. A napokban pedig Gyerő Dávid unitárius lelkész, főjegyző is „megkapta a magáét” a melegházasság témájában írt véleménynyilvánítása miatt.
Parászka Boróka szerint a közösséget minősíti, ha ezeket a megnyilvánulásokat tolerálja. A maga részéről fontolgatja, hogy hogyan fogja kezelni az ellene irányuló lejáratókampányt, azonban nem hagyja, hogy ez a napi munkájáról elvonja a figyelmét. Hangsúlyozta, közösségi felelősségnek tartja, hogy ha bántalmaznak valakit - akár a fizikai valóságban, akár az interneten - akkor fellépjünk az agresszor ellen, és ne fordítsuk el a fejünket.
Ferencz Zsombort szintén megkerestük az ügyben, a petíció indítója elmondta: kiáll a kezdeményezése mellett, sőt, megjegyezte, hogy sokan támogatják azt. A cikkünk megjelenésekor az aláírók száma már közelített az 500-hoz. Kérdésünkre elmondta, bár több éve írt és ír véleményanyagokat, nem tartja magát újságírónak, és jelenleg nem tartozik egyetlen laphoz sem. Elismerte, a petíció nem az első anyag, amit Parászka Boróka ellen írt, például a Központ hetilapban és a Krónikában is közölt olyan írásokat, amelyekben kritizálta az újságírót.
Rostás Szabolcs, a Krónika felelős szerkesztője megkeresésünkre elmondta, hogy noha Ferencz Zsombor véleményanyagait alkalomadtán leközölte a lap, semmilyen szerződéses viszonyban nem állnak vele. Elmondta, Ferencz minden egyes anyagáról külön dönt, hogy megjelenhet-e vagy sem a lapban. Arra a kérdésünkre, hogy ezek után Ferencz kap-e felületet publikálásra a Krónikában, Rostás elmondta, hogy nem látta a petíciót, informálódnia kell az ügyről.
A témára a Facebookon felhívták a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete vezetőségének is a figyelmét. Rácz Éva MÚRE-elnök megerősítette, hogy tudtával Ferencz Zsombor nem újságíró, és egészen biztosan nem MÚRE-tag.
A MÚRE szerdán délután állásfoglalást közölt a témában, amelyben elítélte a szólásszabadság és a véleménynyilvánítás korlátozására tett kísérletet.
Az állásfoglalásban felhívják a közvélemény figyelmét a gondolati és a véleményszabadság, valamint a véleménynyilvánítás szabadsága, illetve a tájékoztatáshoz és tájékozódáshoz való jog alkotmány által való garantálására. „Meggyőződésünk, hogy ezek a cikkelyek mindenkire érvényesek, de különösen fontosak a sajtó és annak munkatársai esetében. Az alkotmányos jogot senki nem írhatja felül: nem lehet korlátozni senki hozzáférését a nyilvánossághoz, sem jogát a véleménynyilvánításhoz” - áll a nyilatkozatban.
Az állásfoglalásban az egyesület etikai kódexének idevágó részét is idézik: „A sajtó szabadsága azt jelenti, hogy az állampolgárok alapvető joga a tájékozódás, a véleménynyilvánítás és az alkotások nyilvánosságra hozása. Az újságírók, mint állampolgárok számára, a sajtószabadság jogokat és kötelezettségeket jelent, de az újságírói szakma egyben előjogokkal és felelősséggel jár. Minden újságírónak etikai kötelezettsége, hogy ragaszkodjon a sajtószabadság által biztosított jogaihoz, hogy teljesítse kötelezettségeit.”
Kertész Melinda. Transindex.ro
Ferencz Zsombor kirúgatná az újságírót, mert nem ért egyet az általa megfogalmazott véleményekkel. A szakma ezt a szólásszabadságot ért támadásként értékelte.
Internetes aláírásgyűjtést indított egy marosvásárhelyi lakos Parászka Boróka újságíró ellen. A petíció gyorsan téma lett a Facebookon az újságírók körében, mert a kezdeményező, Ferencz Zsombor - noha bevallása szerint nem tartja magát újságírónak - több ízben is publikált a Központ nevű Maros megyei hetilapban, és a Krónika is több alkalommal hozta írásait. A témához hozzászóló újságírók közül volt, aki azt találgatta, hogy valóban egy szakmán belüli személy kelti-e egy kollégája ellen a hangulatot, és kéri a kirúgatását az őt foglalkoztató médiumok vezetőitől, úgy, hogy ehhez online petícióban próbál tömegtámogatást szerezni. És teszi mindezt azért, mert nem ért egyet a Parászka Boróka írásainak, műsorainak a tartalmával.
Az Elegünk van Parászkából! című petícióban Ferencz nem nevezte meg a címzetteket, a Parászka Borókának „közvetlen formában médiafelületet biztosító érintett személyeket” emleget csupán, akiktől azt kéri, hogy „ne járuljanak hozzá a bomlasztó, közösségromboló és általános ellenszenvet kiváltó cikkeinek, műsorainak, üzeneteinek a népszerűsítéséhez”, mert szerinte az újságíró Magyarországról importált balliberális ideológiák mentén magyarellenes személeteket terjeszt.
“Az erdélyi magyar közéletben nincs szükség a behozott ideológiák erőszakos meghonosítására, a nemzeti értékek kigúnyolására, a székely autonómiatörekvések - magyarok által irányított - megakadályozására, a közösségi érdekek lenullázására. Parászka, az eddigi ideológiai vesszőfutását mindössze az őt tudatosan befogadó és felfuttató sajtóorgánumoknak köszönheti, de mivel egyre agresszívebben és egyre sértőbben támadja mindazt, ami erdélyi és magyar, legyen az szimbólum, állampolgársági jog vagy Wass Albert regény, most már elegünk van az erdélyi magyar közéleti szerepléséből. Elég!” - fogalmaz a petícióban Ferencz Zsombor.
Az ügy több szempontból is figyelemre érdemes: amellett, hogy a szólásszabadságot korlátozni kívánó kezdeményezésről van szó, súlyosbító körülmény, hogy célkeresztbe vesz egy személyt, egy újságírót, akire hangulatkeltéssel próbál nyomást gyakorolni, pusztán azért, mert az újságíró neki nem tetsző véleményt fogalmaz meg. Innen az internetes mobbingig eljutni már csak egy lépés, elég beleolvasni a petíció alatti kommentekbe.
Utánajártunk annak, hogy mi állhat a történet hátterében, és megkérdeztük az érintetteket.
Parászka Boróka megkeresésünkre elmondta, bár felismerné az utcán, személyesen nem ismeri Ferencz Zsombort, aki eddig semmilyen formában nem jelezte, hogy kifogása lenne az írásaival, munkájával kapcsolatosan. Azonban szerinte ez az ügy túlmutat az ő személyén. Az ilyen megnyilvánulások szerinte már szindróma szintűek, volt példa arra, hogy lejáratókampány indult olyan személyek ellen, akiket ezért vagy azért magyarellenesnek bélyegeztek meg. Ilyen volt Török Zsolt hegymászó esete, akit azért gyaláztak, mert a román zászlót vitte fel a Mount Everestre, illetve Nágó Zsuzsa is a célkeresztbe került, amikor kijelentette, hogy visszaadja magyar állampolgárságát, mert nem ért egyet a magyar kormány bevándorlóellenes politikájával. A napokban pedig Gyerő Dávid unitárius lelkész, főjegyző is „megkapta a magáét” a melegházasság témájában írt véleménynyilvánítása miatt.
Parászka Boróka szerint a közösséget minősíti, ha ezeket a megnyilvánulásokat tolerálja. A maga részéről fontolgatja, hogy hogyan fogja kezelni az ellene irányuló lejáratókampányt, azonban nem hagyja, hogy ez a napi munkájáról elvonja a figyelmét. Hangsúlyozta, közösségi felelősségnek tartja, hogy ha bántalmaznak valakit - akár a fizikai valóságban, akár az interneten - akkor fellépjünk az agresszor ellen, és ne fordítsuk el a fejünket.
Ferencz Zsombort szintén megkerestük az ügyben, a petíció indítója elmondta: kiáll a kezdeményezése mellett, sőt, megjegyezte, hogy sokan támogatják azt. A cikkünk megjelenésekor az aláírók száma már közelített az 500-hoz. Kérdésünkre elmondta, bár több éve írt és ír véleményanyagokat, nem tartja magát újságírónak, és jelenleg nem tartozik egyetlen laphoz sem. Elismerte, a petíció nem az első anyag, amit Parászka Boróka ellen írt, például a Központ hetilapban és a Krónikában is közölt olyan írásokat, amelyekben kritizálta az újságírót.
Rostás Szabolcs, a Krónika felelős szerkesztője megkeresésünkre elmondta, hogy noha Ferencz Zsombor véleményanyagait alkalomadtán leközölte a lap, semmilyen szerződéses viszonyban nem állnak vele. Elmondta, Ferencz minden egyes anyagáról külön dönt, hogy megjelenhet-e vagy sem a lapban. Arra a kérdésünkre, hogy ezek után Ferencz kap-e felületet publikálásra a Krónikában, Rostás elmondta, hogy nem látta a petíciót, informálódnia kell az ügyről.
A témára a Facebookon felhívták a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete vezetőségének is a figyelmét. Rácz Éva MÚRE-elnök megerősítette, hogy tudtával Ferencz Zsombor nem újságíró, és egészen biztosan nem MÚRE-tag.
A MÚRE szerdán délután állásfoglalást közölt a témában, amelyben elítélte a szólásszabadság és a véleménynyilvánítás korlátozására tett kísérletet.
Az állásfoglalásban felhívják a közvélemény figyelmét a gondolati és a véleményszabadság, valamint a véleménynyilvánítás szabadsága, illetve a tájékoztatáshoz és tájékozódáshoz való jog alkotmány által való garantálására. „Meggyőződésünk, hogy ezek a cikkelyek mindenkire érvényesek, de különösen fontosak a sajtó és annak munkatársai esetében. Az alkotmányos jogot senki nem írhatja felül: nem lehet korlátozni senki hozzáférését a nyilvánossághoz, sem jogát a véleménynyilvánításhoz” - áll a nyilatkozatban.
Az állásfoglalásban az egyesület etikai kódexének idevágó részét is idézik: „A sajtó szabadsága azt jelenti, hogy az állampolgárok alapvető joga a tájékozódás, a véleménynyilvánítás és az alkotások nyilvánosságra hozása. Az újságírók, mint állampolgárok számára, a sajtószabadság jogokat és kötelezettségeket jelent, de az újságírói szakma egyben előjogokkal és felelősséggel jár. Minden újságírónak etikai kötelezettsége, hogy ragaszkodjon a sajtószabadság által biztosított jogaihoz, hogy teljesítse kötelezettségeit.”
Kertész Melinda. Transindex.ro
2016. február 12.
Polémia a Parászka Boróka elleni petíció mentén
Indulatos, helyenként az eltérő véleményt megfogalmazók szidalmazásában és becsmérlésében kimerülő vita zajlik az erdélyi magyar portálokon, illetve közösségi oldalakon egy petíciókapcsán, amely Parászka Boróka marosvásárhelyi újságírónak a sajtóból való eltávolítását javasolja – adja hírül a kronika.ro.
Péntek délelőttig több mint 1000 aláíró támogatta a kezdeményezést, amely arra kéri a szerintük „magyarellenességéről elhíresült” újságírónak közvetett vagy közvetlen formában médiafelületet biztosító személyeket, hogy lehetőségük szerint ne járuljanak hozzá a „bomlasztó, közösségromboló és általános ellenszenvet kiváltó cikkeinek, műsorainak, üzeneteinek a népszerűsítéséhez”.
„Az erdélyi magyar közéletben nincs szükség a behozott ideológiák erőszakos meghonosítására, a nemzeti értékek kigúnyolására, a székely autonómiatörekvések – magyarok által irányított – megakadályozására, a közösségi érdekek lenullázására. Parászka az eddigi ideológiai vesszőfutását mindössze az őt tudatosan befogadó és felfuttató sajtóorgánumoknak köszönheti, de mivel egyre agresszívebben és egyre sértőbben támadja mindazt, ami erdélyi és magyar, legyen az szimbólum, állampolgársági jog vagy Wass Albert-regény, most már elegünk van az erdélyi magyar közéleti szerepléséből” – áll az Elegünk van Parászkából! elnevezésű, a marosvásárhelyi Ferencz Zsombor kezdeményezte petícióban. Az ötletgazda egyébként szakmáját tekintve nem újságíró, alkalmi írásai ugyanakkor több erdélyi magyar sajtóorgánumban – köztük a Krónikában – is megjelentek.
Parászka Boróka a Transindex portálnak úgy nyilatkozott, ez az ügy túlmutat az ő személyén, és az ilyen megnyilvánulások már „szindrómaszintűek”, mivel szerinte volt példa arra, hogy lejáratókampány indult olyan személyek ellen, akiket ezért vagy azért magyarellenesnek bélyegeztek meg. A Vásárhely.ro – ahol a marosvásárhelyi közszolgálati rádió munkatársának több publicisztikája is megjelent – csütörtökön elítélte a Parászka elleni petíciót és minden olyan kezdeményezést, amely a vélemény- és szólásszabadság ellen irányul.
Vélhetően a témához kívánt hozzászólni a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete is, amely – nevek említése nélkül – leszögezte: elutasít a véleménynyilvánítás korlátozására törekvő bármely kezdeményezést – írja a kronika.ro. Erdély.ma
Indulatos, helyenként az eltérő véleményt megfogalmazók szidalmazásában és becsmérlésében kimerülő vita zajlik az erdélyi magyar portálokon, illetve közösségi oldalakon egy petíciókapcsán, amely Parászka Boróka marosvásárhelyi újságírónak a sajtóból való eltávolítását javasolja – adja hírül a kronika.ro.
Péntek délelőttig több mint 1000 aláíró támogatta a kezdeményezést, amely arra kéri a szerintük „magyarellenességéről elhíresült” újságírónak közvetett vagy közvetlen formában médiafelületet biztosító személyeket, hogy lehetőségük szerint ne járuljanak hozzá a „bomlasztó, közösségromboló és általános ellenszenvet kiváltó cikkeinek, műsorainak, üzeneteinek a népszerűsítéséhez”.
„Az erdélyi magyar közéletben nincs szükség a behozott ideológiák erőszakos meghonosítására, a nemzeti értékek kigúnyolására, a székely autonómiatörekvések – magyarok által irányított – megakadályozására, a közösségi érdekek lenullázására. Parászka az eddigi ideológiai vesszőfutását mindössze az őt tudatosan befogadó és felfuttató sajtóorgánumoknak köszönheti, de mivel egyre agresszívebben és egyre sértőbben támadja mindazt, ami erdélyi és magyar, legyen az szimbólum, állampolgársági jog vagy Wass Albert-regény, most már elegünk van az erdélyi magyar közéleti szerepléséből” – áll az Elegünk van Parászkából! elnevezésű, a marosvásárhelyi Ferencz Zsombor kezdeményezte petícióban. Az ötletgazda egyébként szakmáját tekintve nem újságíró, alkalmi írásai ugyanakkor több erdélyi magyar sajtóorgánumban – köztük a Krónikában – is megjelentek.
Parászka Boróka a Transindex portálnak úgy nyilatkozott, ez az ügy túlmutat az ő személyén, és az ilyen megnyilvánulások már „szindrómaszintűek”, mivel szerinte volt példa arra, hogy lejáratókampány indult olyan személyek ellen, akiket ezért vagy azért magyarellenesnek bélyegeztek meg. A Vásárhely.ro – ahol a marosvásárhelyi közszolgálati rádió munkatársának több publicisztikája is megjelent – csütörtökön elítélte a Parászka elleni petíciót és minden olyan kezdeményezést, amely a vélemény- és szólásszabadság ellen irányul.
Vélhetően a témához kívánt hozzászólni a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete is, amely – nevek említése nélkül – leszögezte: elutasít a véleménynyilvánítás korlátozására törekvő bármely kezdeményezést – írja a kronika.ro. Erdély.ma
2016. február 12.
Polémia a Parászka Boróka elleni petíció mentén
Indulatos, helyenként az eltérő véleményt megfogalmazók szidalmazásában és becsmérlésében kimerülő vita zajlik az erdélyi magyar portálokon, illetve közösségi oldalakon egy petíció kapcsán, amely Parászka Boróka marosvásárhelyi újságírónak a sajtóból való eltávolítását javasolja.
Csütörtök késő délutánig több mint 700 aláíró támogatta a kezdeményezést, amely arra kéri a szerintük „magyarellenességéről elhíresült” újságírónak közvetett vagy közvetlen formában médiafelületet biztosító személyeket, hogy lehetőségük szerint ne járuljanak hozzá a „bomlasztó, közösségromboló és általános ellenszenvet kiváltó cikkeinek, műsorainak, üzeneteinek a népszerűsítéséhez”.
„Az erdélyi magyar közéletben nincs szükség a behozott ideológiák erőszakos meghonosítására, a nemzeti értékek kigúnyolására, a székely autonómiatörekvések – magyarok által irányított – megakadályozására, a közösségi érdekek lenullázására. Parászka az eddigi ideológiai vesszőfutását mindössze az őt tudatosan befogadó és felfuttató sajtóorgánumoknak köszönheti, de mivel egyre agresszívebben és egyre sértőbben támadja mindazt, ami erdélyi és magyar, legyen az szimbólum, állampolgársági jog vagy Wass Albert-regény, most már elegünk van az erdélyi magyar közéleti szerepléséből” – áll az Elegünk van Parászkából! elnevezésű, a marosvásárhelyi Ferencz Zsombor kezdeményezte petícióban. Az ötletgazda egyébként szakmáját tekintve nem újságíró, alkalmi írásai ugyanakkor több erdélyi magyar sajtóorgánumban – köztük a Krónikában – is megjelentek.
Parászka Boróka a Transindex portálnak úgy nyilatkozott, ez az ügy túlmutat az ő személyén, és az ilyen megnyilvánulások már „szindrómaszintűek”, mivel szerinte volt példa arra, hogy lejáratókampány indult olyan személyek ellen, akiket ezért vagy azért magyarellenesnek bélyegeztek meg. A Vásárhely.ro – ahol a marosvásárhelyi közszolgálati rádió munkatársának több publicisztikája is megjelent – csütörtökön elítélte a Parászka elleni petíciót és minden olyan kezdeményezést, amely a vélemény- és szólásszabadság ellen irányul.
Vélhetően a témához kívánt hozzászólni a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete is, amely – nevek említése nélkül – leszögezte: elutasít a véleménynyilvánítás korlátozására törekvő bármely kezdeményezést. Krónika (Kolozsvár)
Indulatos, helyenként az eltérő véleményt megfogalmazók szidalmazásában és becsmérlésében kimerülő vita zajlik az erdélyi magyar portálokon, illetve közösségi oldalakon egy petíció kapcsán, amely Parászka Boróka marosvásárhelyi újságírónak a sajtóból való eltávolítását javasolja.
Csütörtök késő délutánig több mint 700 aláíró támogatta a kezdeményezést, amely arra kéri a szerintük „magyarellenességéről elhíresült” újságírónak közvetett vagy közvetlen formában médiafelületet biztosító személyeket, hogy lehetőségük szerint ne járuljanak hozzá a „bomlasztó, közösségromboló és általános ellenszenvet kiváltó cikkeinek, műsorainak, üzeneteinek a népszerűsítéséhez”.
„Az erdélyi magyar közéletben nincs szükség a behozott ideológiák erőszakos meghonosítására, a nemzeti értékek kigúnyolására, a székely autonómiatörekvések – magyarok által irányított – megakadályozására, a közösségi érdekek lenullázására. Parászka az eddigi ideológiai vesszőfutását mindössze az őt tudatosan befogadó és felfuttató sajtóorgánumoknak köszönheti, de mivel egyre agresszívebben és egyre sértőbben támadja mindazt, ami erdélyi és magyar, legyen az szimbólum, állampolgársági jog vagy Wass Albert-regény, most már elegünk van az erdélyi magyar közéleti szerepléséből” – áll az Elegünk van Parászkából! elnevezésű, a marosvásárhelyi Ferencz Zsombor kezdeményezte petícióban. Az ötletgazda egyébként szakmáját tekintve nem újságíró, alkalmi írásai ugyanakkor több erdélyi magyar sajtóorgánumban – köztük a Krónikában – is megjelentek.
Parászka Boróka a Transindex portálnak úgy nyilatkozott, ez az ügy túlmutat az ő személyén, és az ilyen megnyilvánulások már „szindrómaszintűek”, mivel szerinte volt példa arra, hogy lejáratókampány indult olyan személyek ellen, akiket ezért vagy azért magyarellenesnek bélyegeztek meg. A Vásárhely.ro – ahol a marosvásárhelyi közszolgálati rádió munkatársának több publicisztikája is megjelent – csütörtökön elítélte a Parászka elleni petíciót és minden olyan kezdeményezést, amely a vélemény- és szólásszabadság ellen irányul.
Vélhetően a témához kívánt hozzászólni a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete is, amely – nevek említése nélkül – leszögezte: elutasít a véleménynyilvánítás korlátozására törekvő bármely kezdeményezést. Krónika (Kolozsvár)
2016. február 15.
Parászkától nem látni az erdőt
Indulatos, helyenként az eltérő véleményt megfogalmazók szidalmazásában és becsmérlésében kimerülő vita zajlik az erdélyi magyar internetes portálokon, illetve közösségi oldalakon egy petíció kapcsán, amely az egyesek által újságírónak mondott Parászka Borókának a sajtóból való eltávolítását javasolja.
A petíció elindítója – egy marosvásárhelyi civil értelmiségi – arra kéri a „magyarellenességéről elhíresült” Parászkát foglalkoztató illetékeseket (kiadókat, médiagurukat, politikusokat stb.), hogy ne járuljanak hozzá e nőszemély „bomlasztó, közösségromboló és általános ellenszenvet kiváltó cikkeinek, műsorainak, üzeneteinek a népszerűsítéséhez”. A felhívás azért nem közvetlenül a főszerkesztőknek szól, mert Parászka kizárólag olyan médiumoknak dolgozik, amelyek mögött jól körvonalazott politikai klikkek állnak. Romániában az RMDSZ által eltartott és felügyelt orgánumokban „sztárolják” a valóban sztárallűröket fitogtató 40 éves nőt (Erdély Tv, Erdélyi Riport, Transindex, Maszol stb.), Magyarországon pedig olyan hírhedt balliberális orgánumok futtatják, mint a 168 óra, Magyar Narancs, Mozgó Világ stb. Ugyanakkor több médium is befuccsolt a keze alatt az évek során (Manna, A Hét), jelenleg az adófizetők pénzén működő, szintén az RMDSZ által uralt Marosvásárhelyi Rádiónál is a jól fizető állása van, bár összeférhetetlensége miatt már ott is kezdeményeztek ellene fellépést a munkatársak.
„Az erdélyi magyar közéletben nincs szükség a behozott ideológiák erőszakos meghonosítására, a nemzeti értékek kigúnyolására, a székely autonómiatörekvések – magyarok által irányított – megakadályozására, a közösségi érdekek lenullázására. Parászka az eddigi ideológiai vesszőfutását mindössze az őt tudatosan befogadó és felfuttató sajtóorgánumoknak köszönheti, de mivel egyre agresszívebben és egyre sértőbben támadja mindazt, ami erdélyi és magyar, legyen az szimbólum, állampolgársági jog vagy Wass Albert-regény, most már elegünk van az erdélyi magyar közéleti szerepléséből” – áll az Elegünk van Parászkából! elnevezésű petícióban, amelyet több százan írtak alá eddig.
De mint kiderült, a kezdeményezés csak olaj volt a tűzre, mert okot adott a Parászkát eddig is pátyolgató balliberális politikai háttérhatalomnak, hogy össztüzet vezényeljen a nemzeti-keresztény eszmerendszer és a polgári szféra szószólói ellen. Vehemens „szolidaritási támadások” indultak meg a szólás- és véleményszabadság védelmének örve alatt mindazok ellen, akik a Parászka-típusú, újságírásnak álcázott politikai aktivizmust és balliberális agymosást nem szívesen látják eluralkodni az erdélyi magyar közéletben és közbeszédben. A szkeptikusok szerint máris elkésett ez a civil aggodalom, mert a Parászka-félék és az őket futtatók már évek óta uralják a terepet, valójában az 1989 előtti pártpropaganda és a közösségromboló asszimilációs kurzus egyenes folytatásaként.
Két különös közjáték kísérte az újabb Parászka-botrányt. (Tavaly az Orbán-kormány bevándorláspolitikája ellen ízléstelen módon tiltakozva sikerült vérig sértenie a nemzeti érzelmű magyarokat, de szakmai berkekben is közmegvetést vont magára azzal, hogy a saját férjével magázódva készített „teljesen objektív” interjút az Erdély Tv nevű párttelevízióban.) Balliberális körökben azt híresztelték, hogy a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete is kiállt Parászka mellett, de aki elolvasta volna a február 10-én kiadott állásfoglalást, az láthatta volna, hogy abban az általános, semmitmondó mondatok között egyetlen név sem szerepel. A MÚRE „elutasít a véleménynyilvánítás korlátozására törekvő bármely kezdeményezést”, ami szólhatott volna akár a Dragnea-féle törvénykezdeményezésről is – a legnagyobb román párt épp ezekben a napokban próbálja elrettenteni a velejéig korrupt politikai osztályt bírálókat. A szintén RMDSZ-felügyelet alatt működő MÚRE-től nyilván kitelt volna egy Parászka-melletti kiállás is, de anélkül is sikerült nevetségessé és komolytalanná válnia a „szakmai szervezetnek”: január 19-én egy másik állásfoglalásban még azért aggódott a MÚRE, mert a nagy szólás- és véleményszabadságban egyeseknek nem tetsző vélemények és kifejezések jelennek meg az erdélyi magyar hírportálokon és a közösségi hálózatokon.
A másik furcsa intermezzót Parászka házi portálja, az Erdélyi Riport produkálta, ahol az egyik kollégája egyenesen Ady Endre kaliberű publicistának próbálta beállítani a botrányhős hölgyet. Mert ha egy Ady vehemensen ostorozhatta a fajtáját, akkor egy Parászka miért ne tehetné ezt ugyanúgy, sőt még úgyabban?
A múlt évi magyarellenes kirohanásai után jegyezte meg egy olvasó a Parászka-jelenség kapcsán azt, ami máig hatóan érvényesnek tűnik: „Újabb feltűnési viszketegség. Kap még egy kitüntetést az Orbán-ellenes harcban. Bevált recept. Provokál, erre sokan durván nekimennek, ő meg a megszánni való áldozat szerepében like-okat gyűjt.”
Amúgy azért is tűnik naivnak a petíciót elindítók részéről az az elvárás, hogy az „illetékesek” tovább már ne biztosítsanak médiafelületet Parászka Borókának, mert őt és a hozzá hasonló közvélemény-formálókat pontosan azért fizetik – általában közpénzből – és tolják előtérbe ezek az illetékesek, hogy „a bomlasztó, közösségromboló és általános ellenszenvet kiváltó cikkeinek, műsorainak, üzeneteinek” legyen foganatjuk.
R. B. M.
itthon.ma//szerintunk
Indulatos, helyenként az eltérő véleményt megfogalmazók szidalmazásában és becsmérlésében kimerülő vita zajlik az erdélyi magyar internetes portálokon, illetve közösségi oldalakon egy petíció kapcsán, amely az egyesek által újságírónak mondott Parászka Borókának a sajtóból való eltávolítását javasolja.
A petíció elindítója – egy marosvásárhelyi civil értelmiségi – arra kéri a „magyarellenességéről elhíresült” Parászkát foglalkoztató illetékeseket (kiadókat, médiagurukat, politikusokat stb.), hogy ne járuljanak hozzá e nőszemély „bomlasztó, közösségromboló és általános ellenszenvet kiváltó cikkeinek, műsorainak, üzeneteinek a népszerűsítéséhez”. A felhívás azért nem közvetlenül a főszerkesztőknek szól, mert Parászka kizárólag olyan médiumoknak dolgozik, amelyek mögött jól körvonalazott politikai klikkek állnak. Romániában az RMDSZ által eltartott és felügyelt orgánumokban „sztárolják” a valóban sztárallűröket fitogtató 40 éves nőt (Erdély Tv, Erdélyi Riport, Transindex, Maszol stb.), Magyarországon pedig olyan hírhedt balliberális orgánumok futtatják, mint a 168 óra, Magyar Narancs, Mozgó Világ stb. Ugyanakkor több médium is befuccsolt a keze alatt az évek során (Manna, A Hét), jelenleg az adófizetők pénzén működő, szintén az RMDSZ által uralt Marosvásárhelyi Rádiónál is a jól fizető állása van, bár összeférhetetlensége miatt már ott is kezdeményeztek ellene fellépést a munkatársak.
„Az erdélyi magyar közéletben nincs szükség a behozott ideológiák erőszakos meghonosítására, a nemzeti értékek kigúnyolására, a székely autonómiatörekvések – magyarok által irányított – megakadályozására, a közösségi érdekek lenullázására. Parászka az eddigi ideológiai vesszőfutását mindössze az őt tudatosan befogadó és felfuttató sajtóorgánumoknak köszönheti, de mivel egyre agresszívebben és egyre sértőbben támadja mindazt, ami erdélyi és magyar, legyen az szimbólum, állampolgársági jog vagy Wass Albert-regény, most már elegünk van az erdélyi magyar közéleti szerepléséből” – áll az Elegünk van Parászkából! elnevezésű petícióban, amelyet több százan írtak alá eddig.
De mint kiderült, a kezdeményezés csak olaj volt a tűzre, mert okot adott a Parászkát eddig is pátyolgató balliberális politikai háttérhatalomnak, hogy össztüzet vezényeljen a nemzeti-keresztény eszmerendszer és a polgári szféra szószólói ellen. Vehemens „szolidaritási támadások” indultak meg a szólás- és véleményszabadság védelmének örve alatt mindazok ellen, akik a Parászka-típusú, újságírásnak álcázott politikai aktivizmust és balliberális agymosást nem szívesen látják eluralkodni az erdélyi magyar közéletben és közbeszédben. A szkeptikusok szerint máris elkésett ez a civil aggodalom, mert a Parászka-félék és az őket futtatók már évek óta uralják a terepet, valójában az 1989 előtti pártpropaganda és a közösségromboló asszimilációs kurzus egyenes folytatásaként.
Két különös közjáték kísérte az újabb Parászka-botrányt. (Tavaly az Orbán-kormány bevándorláspolitikája ellen ízléstelen módon tiltakozva sikerült vérig sértenie a nemzeti érzelmű magyarokat, de szakmai berkekben is közmegvetést vont magára azzal, hogy a saját férjével magázódva készített „teljesen objektív” interjút az Erdély Tv nevű párttelevízióban.) Balliberális körökben azt híresztelték, hogy a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete is kiállt Parászka mellett, de aki elolvasta volna a február 10-én kiadott állásfoglalást, az láthatta volna, hogy abban az általános, semmitmondó mondatok között egyetlen név sem szerepel. A MÚRE „elutasít a véleménynyilvánítás korlátozására törekvő bármely kezdeményezést”, ami szólhatott volna akár a Dragnea-féle törvénykezdeményezésről is – a legnagyobb román párt épp ezekben a napokban próbálja elrettenteni a velejéig korrupt politikai osztályt bírálókat. A szintén RMDSZ-felügyelet alatt működő MÚRE-től nyilván kitelt volna egy Parászka-melletti kiállás is, de anélkül is sikerült nevetségessé és komolytalanná válnia a „szakmai szervezetnek”: január 19-én egy másik állásfoglalásban még azért aggódott a MÚRE, mert a nagy szólás- és véleményszabadságban egyeseknek nem tetsző vélemények és kifejezések jelennek meg az erdélyi magyar hírportálokon és a közösségi hálózatokon.
A másik furcsa intermezzót Parászka házi portálja, az Erdélyi Riport produkálta, ahol az egyik kollégája egyenesen Ady Endre kaliberű publicistának próbálta beállítani a botrányhős hölgyet. Mert ha egy Ady vehemensen ostorozhatta a fajtáját, akkor egy Parászka miért ne tehetné ezt ugyanúgy, sőt még úgyabban?
A múlt évi magyarellenes kirohanásai után jegyezte meg egy olvasó a Parászka-jelenség kapcsán azt, ami máig hatóan érvényesnek tűnik: „Újabb feltűnési viszketegség. Kap még egy kitüntetést az Orbán-ellenes harcban. Bevált recept. Provokál, erre sokan durván nekimennek, ő meg a megszánni való áldozat szerepében like-okat gyűjt.”
Amúgy azért is tűnik naivnak a petíciót elindítók részéről az az elvárás, hogy az „illetékesek” tovább már ne biztosítsanak médiafelületet Parászka Borókának, mert őt és a hozzá hasonló közvélemény-formálókat pontosan azért fizetik – általában közpénzből – és tolják előtérbe ezek az illetékesek, hogy „a bomlasztó, közösségromboló és általános ellenszenvet kiváltó cikkeinek, műsorainak, üzeneteinek” legyen foganatjuk.
R. B. M.
itthon.ma//szerintunk
2016. február 18.
Kik védik Parászkát?
Elhallgattatnák a „nemzetellenes” erdélyi újságírónőt címmel közölt terjedelmes vádiratot a rendigényű erdélyi magyarok ellen a Budapesten megjelenő balliberális Népszabadság.
Az „összefoglaló” írást az a Szőcs Levente jegyzi, aki a Román Kommunista Párt központi lapjának utódaként megjelenő RMDSZ-es Romániai Magyar Szó és Új Magyar Szó szerkesztője volt éveken át Bukarestben, annak 2012-es megszűnéséig. A pártlap felköltözött a világhálóra, ahol Maszol.ro néven fungál, Kolozsváron szerkesztik, de Szőcs nélkül, aki inkább átnyergelt romániai tudósítónak a Népszabadsághoz. Az erdélyi valóságot a szocialista lap ideológiája és szája íze szerint kozmetikázó újságíró említett cikkében a nemzeti érzésű, keresztény erkölcsi alapon álló erdélyi magyarokat állítja pellengére, miközben a magyar polgári kormány is megkapja a magáét egy füst alatt.
Szőcs azt tartotta fontosnak közölni a Népszabadság olvasóival, hogy „egy újságíró elhallgattatását, illetve a színházi cenzúra visszaállítását követelték az elmúlt napokban Erdélyben.” Ezt a két, egymástól teljesen független „jelenséget” abból szűrte le – nyilván megrendelésre –, hogy valakik internetes aláírásgyűjtés indítottak a „nemzetellenes, bomlasztó és magyargyűlölő Parászka Boróka ellen”, illetve internetes kommentárokban háborodtak fel azon, hogy „Székelyföld kulturális fővárosában” milyen gyalázatos előadásokat produkál a helyi teátrum. A cikkíró amúgy ez utóbbi esetet hamar ejtette, mert kiderült: sokan osztják azok véleményét, akik szerint nem közpénzen kellene trágárkodni az önkormányzati színházban. Ezért inkább a Parászka-ügyhöz keresett magának támogatókat, meg is találva őket Magyari Nándor László, Szász Attila és… Parászka Boróka személyében.
Magyari a balliberális körök jól ismert szószólója, aki szociológus-antropológus létére évek óta afféle politikai megmondóemberként van jelen a kibertérben, miközben a kolozsvári tudományegyetemen csak adjunktusságig vitte. „Elménckedő” okfejtéséből Szőcs Levente és a Népszabadság annyit szűrt le, hogy itt már „jelenségről van szó, amely mögött a Budapestről átszivárgó, irányított kultúra iránti igény állhat.” Magyarán: az „Orbán-diktatúra” keze oly messze ér, hogy a szerencsétlen, félrevezetett, tudatlan erdélyi magyarok már cenzúráért kiáltanak, önként hajtva fejüket… a jobboldali-konzervatív vagy etno-nacionalista, Magyarországról nyakukba öntött kultúrpolitika jármába. Brrr!
Magyari persze csúsztat is egy nagyot, állítván: az újságíró-társadalom végül is kiállt Parászka Boróka mellett. Hogy ezt mire alapozza, nem tudni, de talán arra, hogy a Parászka-ellenes petíció közzététele után a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete egy olyan közleményben ítélt el a „véleménynyilvánítás korlátozására törekvő bármely kezdeményezést”, amelyben egyetlen név sem szerepelt. Még a megfogalmazóé és az érte felelősséget vállalóé sem. A MÚRE tagságát vagy az erdélyi újságíró-társadalom többségét ugyanis senki sem kérdezte meg, a közlemény senki sem szignálta.
Szász Attila, a Marosvásárhelyi Rádió magyar nyelvű adásának RMDSZ-által kinevezett vezetője a pesti lapnak úgy nyilatkozott, hogy Parászka Boróka tökéletes munkát végez a közszolgálati rádiónál. Ennek egyértelműen ellentmond a petíciót aláíró több száz rádióhallgató, valamint az újságírónak mondott politikai aktivista tevékenységét kísérő botrányok sorozata. A szakmaiságából kivetkőzött hölgy gyakran ágált írásaiban és más megnyilvánulásaiban a magyarországi kormányzat ellen is, de jelentett már fel erdélyi magyar papokat is a román hatóságoknál állítólagos antiszemitizmusuk miatt.
Hogy mit mondott maga Parászka Boróka önigazolásként a Népszabadság bukaresti tudósítójának, az irreleváns. A Soros György és más hasonszőrűek nevéhez köthető agymosó- és propagandahálózatok szolgálatában állva mindenesetre kijelenti: „Azon gondolkodom, mit lehet tenni azért, hogy az emberek ne váljanak a propagandahálózatok eszközeivé és áldozatává.”
A cikknek a végkonklúziója viszont már egyenesen elképesztő: meg kell védeni az erdélyi magyar gondolat- és véleményszabadságot, akár a petícióhoz való joggal szemben is. Vagyis Parászka Boróka véleményét kell megvédeni, azoknak a véleménye pedig, akik szerint ő ártalmas munkát végez, az elfojtandó. És azoké is, akik szerint rossz színházat csinálnak Sepsiszentgyörgyön. És hogy kik áskálódnak Parászka és a trágárkodó színháziak ellen? Hát a szélsőjobboldal, az erdélyi magyar nemesség leszármazottai és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom…
Tehát a nácifasziszthorthysták. Megérkeztünk.
R. B. M. itthon.ma//szerintunk
Elhallgattatnák a „nemzetellenes” erdélyi újságírónőt címmel közölt terjedelmes vádiratot a rendigényű erdélyi magyarok ellen a Budapesten megjelenő balliberális Népszabadság.
Az „összefoglaló” írást az a Szőcs Levente jegyzi, aki a Román Kommunista Párt központi lapjának utódaként megjelenő RMDSZ-es Romániai Magyar Szó és Új Magyar Szó szerkesztője volt éveken át Bukarestben, annak 2012-es megszűnéséig. A pártlap felköltözött a világhálóra, ahol Maszol.ro néven fungál, Kolozsváron szerkesztik, de Szőcs nélkül, aki inkább átnyergelt romániai tudósítónak a Népszabadsághoz. Az erdélyi valóságot a szocialista lap ideológiája és szája íze szerint kozmetikázó újságíró említett cikkében a nemzeti érzésű, keresztény erkölcsi alapon álló erdélyi magyarokat állítja pellengére, miközben a magyar polgári kormány is megkapja a magáét egy füst alatt.
Szőcs azt tartotta fontosnak közölni a Népszabadság olvasóival, hogy „egy újságíró elhallgattatását, illetve a színházi cenzúra visszaállítását követelték az elmúlt napokban Erdélyben.” Ezt a két, egymástól teljesen független „jelenséget” abból szűrte le – nyilván megrendelésre –, hogy valakik internetes aláírásgyűjtés indítottak a „nemzetellenes, bomlasztó és magyargyűlölő Parászka Boróka ellen”, illetve internetes kommentárokban háborodtak fel azon, hogy „Székelyföld kulturális fővárosában” milyen gyalázatos előadásokat produkál a helyi teátrum. A cikkíró amúgy ez utóbbi esetet hamar ejtette, mert kiderült: sokan osztják azok véleményét, akik szerint nem közpénzen kellene trágárkodni az önkormányzati színházban. Ezért inkább a Parászka-ügyhöz keresett magának támogatókat, meg is találva őket Magyari Nándor László, Szász Attila és… Parászka Boróka személyében.
Magyari a balliberális körök jól ismert szószólója, aki szociológus-antropológus létére évek óta afféle politikai megmondóemberként van jelen a kibertérben, miközben a kolozsvári tudományegyetemen csak adjunktusságig vitte. „Elménckedő” okfejtéséből Szőcs Levente és a Népszabadság annyit szűrt le, hogy itt már „jelenségről van szó, amely mögött a Budapestről átszivárgó, irányított kultúra iránti igény állhat.” Magyarán: az „Orbán-diktatúra” keze oly messze ér, hogy a szerencsétlen, félrevezetett, tudatlan erdélyi magyarok már cenzúráért kiáltanak, önként hajtva fejüket… a jobboldali-konzervatív vagy etno-nacionalista, Magyarországról nyakukba öntött kultúrpolitika jármába. Brrr!
Magyari persze csúsztat is egy nagyot, állítván: az újságíró-társadalom végül is kiállt Parászka Boróka mellett. Hogy ezt mire alapozza, nem tudni, de talán arra, hogy a Parászka-ellenes petíció közzététele után a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete egy olyan közleményben ítélt el a „véleménynyilvánítás korlátozására törekvő bármely kezdeményezést”, amelyben egyetlen név sem szerepelt. Még a megfogalmazóé és az érte felelősséget vállalóé sem. A MÚRE tagságát vagy az erdélyi újságíró-társadalom többségét ugyanis senki sem kérdezte meg, a közlemény senki sem szignálta.
Szász Attila, a Marosvásárhelyi Rádió magyar nyelvű adásának RMDSZ-által kinevezett vezetője a pesti lapnak úgy nyilatkozott, hogy Parászka Boróka tökéletes munkát végez a közszolgálati rádiónál. Ennek egyértelműen ellentmond a petíciót aláíró több száz rádióhallgató, valamint az újságírónak mondott politikai aktivista tevékenységét kísérő botrányok sorozata. A szakmaiságából kivetkőzött hölgy gyakran ágált írásaiban és más megnyilvánulásaiban a magyarországi kormányzat ellen is, de jelentett már fel erdélyi magyar papokat is a román hatóságoknál állítólagos antiszemitizmusuk miatt.
Hogy mit mondott maga Parászka Boróka önigazolásként a Népszabadság bukaresti tudósítójának, az irreleváns. A Soros György és más hasonszőrűek nevéhez köthető agymosó- és propagandahálózatok szolgálatában állva mindenesetre kijelenti: „Azon gondolkodom, mit lehet tenni azért, hogy az emberek ne váljanak a propagandahálózatok eszközeivé és áldozatává.”
A cikknek a végkonklúziója viszont már egyenesen elképesztő: meg kell védeni az erdélyi magyar gondolat- és véleményszabadságot, akár a petícióhoz való joggal szemben is. Vagyis Parászka Boróka véleményét kell megvédeni, azoknak a véleménye pedig, akik szerint ő ártalmas munkát végez, az elfojtandó. És azoké is, akik szerint rossz színházat csinálnak Sepsiszentgyörgyön. És hogy kik áskálódnak Parászka és a trágárkodó színháziak ellen? Hát a szélsőjobboldal, az erdélyi magyar nemesség leszármazottai és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom…
Tehát a nácifasziszthorthysták. Megérkeztünk.
R. B. M. itthon.ma//szerintunk
2016. február 18.
Elhallgattatnák a „nemzetellenes” erdélyi újságírónőt
Egy újságíró elhallgattatását, illetve a színházi cenzúra visszaállítását követelték az elmúlt napokban Erdélyben. A Népszabadságnak nyilatkozó szociológus szerint jelenségről van szó, amely mögött a Budapestről átszivárgó, irányított kultúra iránti igény állhat.
„Hol van az a kultúrbizottság, amely cenzúrázná, és megkímélne minket, átlag kultúrakedvelőket az ilyen jellegű előadásoktól?" - tette fel a kérdést a Székely Hírmondó olvasója, merthogy túlságosan trágárnak érezte az előadást, melyet a sepsiszentgyörgyi színházban látott. A napilap internetes szavazást is rendezett a problémáról. Kocsis Károly főszerkesztő teljesen legitimnek nyilvánította a kérdésfelvetést, miután a „felkorbácsolt facebookos, véleményfalas indulatokból" leszűrte, hogy az olvasójuk „álláspontja nem elszigetelt".
Pár napja internetes aláírásgyűjtés indult Parászka Boróka, a Marosvásárhelyi Rádió közszolgálati csatorna alkalmazottja, több erdélyi és magyarországi lap munkatársa ellen. A vád: nemzetellenes, bomlasztó és magyargyűlölő. A cél: tűnjön el a nyilvánosságból. Ferencz Zsombor, a petíció szerzője szerint ugyanis megengedhetetlen, hogy valaki a (romániai) magyar adófizetők pénzén „behozott ideológiákat", azaz liberális vagy baloldali nézeteket terjesszen.
Ferencz maga is rendszeresen közöl jobboldali lapokban, köztük az egyetlen erdélyi szórású magyar újságban, a Krónikában, bár nem tartja magát újságírónak. Kedd délutánig a petíciót több mint 1700-an írták alá.
Szász Attila, a Marosvásárhelyi Rádió magyar nyelvű adásainak vezetője kérdésünkre elmondta: Parászka Boróka munkájával kapcsolatban semmilyen konkrét szakmai kifogás nem fogalmazódott meg, akik támadják, azok nem követik és nem ismerik Parászka Boróka újságírói tevékenységét. Azt is egyértelművé tette: nem kifogásolható szakmailag, hogy valaki liberálisnak vagy baloldalinak tekintett személyiségeket hív meg a műsorába. – Nem bűn sem baloldalinak, sem liberálisnak lenni, ahogy nem bűn jobboldalinak vagy konzervatívnak lenni. Az ilyen típusú megbélyegzés, azon kívül, hogy rendkívül primitív és a társadalomra nézve káros, egyben kirekesztő és megfélemlítő – hangsúlyozta hozzátéve, hogy beosztottjának a meghívottai kivétel nélkül elismert szaktekintélyek a saját területükön.
A Parászka-ellenes petíció közzététele után az Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) közleményben ítélte el a „véleménynyilvánítás korlátozására törekvő bármely kezdeményezést", nevek említése más vagy konkrét utalás nélkül. Az állásfoglalás annyira langyosra sikeredett, hogy Ferencz Zsombor úgy értékelte: éppen a petícióját „mint a véleménynyilvánítás egyik eszközét védték meg". Ez is közrejátszhatott abban, hogy több újságíró és kiadvány is védelmébe vette Parászkát, illetve a gondolat- és véleményszabadságot.
A Parászka elleni támadás nem az első. Az újságírót – aki munkája során az erdélyi szélsőjobboldali szerveződésekkel is foglalkozott – többször támadták különféle blogokon, közösségi oldalakon, számtalanszor fenyegették levélben, elektronikus üzenetben, gyakran fizikai, nemi erőszakkal. Viszont Erdélyben többen úgy érzik, hogy ezúttal az agresszorok „szintet léptek" azzal, hogy kirekesztő akciójukkal megpróbálják ellehetetleníteni az újságíró munkáját, amit ráadásul – egy demokratikus jog gyakorlásának leple alatt – igyekeznek legitim állampolgári követelésként feltüntetni.
– Ez egy évek óta folyó nyomásgyakorlás és szervezett megfélemlítési kísérlet egy fejezete – mondta megkeresésünkre Parászka Boróka. Emlékeztetett: az újságírók és általában a nyilvánosságban dolgozók ellen több lejárató kampány is zajlik. Hamis információk, rágalmazások sora jelenik meg az interneten, facebookos platformok, átláthatatlan hátterű blogok, híroldalak terjesztik ezeket. – Akik ezekbe bekapcsolódnak, nehezen tudják követni, hogy mit támogatnak. Azon gondolkodom, mit lehet tenni azért, hogy az emberek ne váljanak a propagandahálózatok eszközeivé és áldozatává. A magam védelmén is gondolkodom, de ez egy csapdahelyzet: egy elmérgesedő, ügyészségi szintre jutó magyar–magyar konfliktus a román nacionalizmus számára kapóra jönne.
Én pedig sem a román, sem a magyar szélsőjobbnak nem akarok muníciót adni – válaszolta a kérdésre, hogy tervez-e válaszlépést.
Magyari Nándor László szociológus, a Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem adjunktusa szerint a Parászka elleni petíció ugyanazt a logikát követi, mint a Székely Hírmondóban megjelent felvetés. – Népi cenzúra, amit követelnek ott is meg itt is, átfogó cenzúrát, ami abból fakad, hogy „irányított kultúrát akarunk" – magyarázta. Az indíték kettős: egyrészt sokkal kényelmesebbnek tűnik, ha még azt sem kell eldöntenünk, hogy kit olvasunk, vagy mit hallgatunk, „hanem ezt mondják meg", másrészt ha lehetetlenné teszik a fülünknek idegen hangok létezését, akkor csak az marad, amit mi szeretünk. –Ez az igény (az irányított kultúrára) fogalmazódik meg itt is, csak már nem szocialista-kommunista, hanem jobboldali-konzervatív vagy etno-nacionalista meggondolásból – fűzte hozzá.
Magyari úgy véli, abban, hogy ez az igény felszínre tör, szerepe van a „magasabb" szinten zajló hatalmi-ideológiai harcnak. – Most azért hangosabbak, vagy mernek egyáltalán megjelenni a nyilvánosságban, mert úgy gondolják, hogy hátszelük van, hogy van Magyarországon egy olyan kultúrpolitika, amely ezt támogatja – fűzte hozzá. Úgy látja, ezek az eszmék megvoltak korábban, a kilencvenes években is, de akkor nem lehetett előállni cenzúrakövetelésekkel, miközben mára a társadalom emlékezetéből kitörlődött, hogy mit jelentett a cenzúra. Ugyanakkor pozitív fejleménynek tartja, hogy az újságíró-társadalom végül is kiállt Parászka Boróka mellett, „nincs olyan jellegű megosztottság, amilyet a petíció elindítói feltételeztek".
A „digitális lincselés" a magyarellenesseg.com oldalról indult. Az oldal több cikkében is foglalkozik a „nemzetáruló" Parászka Borókával, akinek felrója, hogy „mérgezi az erdélyi magyarságot a Magyarországról importált nemzetellenes balliberális eszmékkel". Ezek a gondolatok jelennek meg a Parászka-ellenes petícióban, illetve a számtalan megosztásban, amelyek futótűzként terjedtek az interneten. Február elején az Ő is egy magyarellenes címmel közzétett bejegyzés egyik terjesztője a Kemény bárók leszármazottja, Nagy Kemény Géza volt, aki több száz gyalázkodó kommentárt „gyűjtött össze" Facebook-oldalán. A poszt pár nap után eltűnt, bár nem világos, hogy Nagy törölte, vagy csupán a nagyközönség számára tette láthatatlanná.
A magyarellenesseg.com működtetője és cikkeinek a szerzője Varga László Előd, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) sepsiszentgyörgyi szóvivője. A domaint egy nagy-britanniai szolgáltató útján foglalta le, és egyes szám első személyben írott posztjaiban igyekszik azt a látszatot kelteni, mintha külföldről írna, nem Erdélyben élne. A weboldal fenntartására adományokat is elfogad, ennek alapján sikerült azonosítanunk a termékeny „nemzeti érzelmű" bloggert a HVIM sepsiszentgyörgyi szóvivője személyében.
Szőcs Levente. Népszabadság
Egy újságíró elhallgattatását, illetve a színházi cenzúra visszaállítását követelték az elmúlt napokban Erdélyben. A Népszabadságnak nyilatkozó szociológus szerint jelenségről van szó, amely mögött a Budapestről átszivárgó, irányított kultúra iránti igény állhat.
„Hol van az a kultúrbizottság, amely cenzúrázná, és megkímélne minket, átlag kultúrakedvelőket az ilyen jellegű előadásoktól?" - tette fel a kérdést a Székely Hírmondó olvasója, merthogy túlságosan trágárnak érezte az előadást, melyet a sepsiszentgyörgyi színházban látott. A napilap internetes szavazást is rendezett a problémáról. Kocsis Károly főszerkesztő teljesen legitimnek nyilvánította a kérdésfelvetést, miután a „felkorbácsolt facebookos, véleményfalas indulatokból" leszűrte, hogy az olvasójuk „álláspontja nem elszigetelt".
Pár napja internetes aláírásgyűjtés indult Parászka Boróka, a Marosvásárhelyi Rádió közszolgálati csatorna alkalmazottja, több erdélyi és magyarországi lap munkatársa ellen. A vád: nemzetellenes, bomlasztó és magyargyűlölő. A cél: tűnjön el a nyilvánosságból. Ferencz Zsombor, a petíció szerzője szerint ugyanis megengedhetetlen, hogy valaki a (romániai) magyar adófizetők pénzén „behozott ideológiákat", azaz liberális vagy baloldali nézeteket terjesszen.
Ferencz maga is rendszeresen közöl jobboldali lapokban, köztük az egyetlen erdélyi szórású magyar újságban, a Krónikában, bár nem tartja magát újságírónak. Kedd délutánig a petíciót több mint 1700-an írták alá.
Szász Attila, a Marosvásárhelyi Rádió magyar nyelvű adásainak vezetője kérdésünkre elmondta: Parászka Boróka munkájával kapcsolatban semmilyen konkrét szakmai kifogás nem fogalmazódott meg, akik támadják, azok nem követik és nem ismerik Parászka Boróka újságírói tevékenységét. Azt is egyértelművé tette: nem kifogásolható szakmailag, hogy valaki liberálisnak vagy baloldalinak tekintett személyiségeket hív meg a műsorába. – Nem bűn sem baloldalinak, sem liberálisnak lenni, ahogy nem bűn jobboldalinak vagy konzervatívnak lenni. Az ilyen típusú megbélyegzés, azon kívül, hogy rendkívül primitív és a társadalomra nézve káros, egyben kirekesztő és megfélemlítő – hangsúlyozta hozzátéve, hogy beosztottjának a meghívottai kivétel nélkül elismert szaktekintélyek a saját területükön.
A Parászka-ellenes petíció közzététele után az Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) közleményben ítélte el a „véleménynyilvánítás korlátozására törekvő bármely kezdeményezést", nevek említése más vagy konkrét utalás nélkül. Az állásfoglalás annyira langyosra sikeredett, hogy Ferencz Zsombor úgy értékelte: éppen a petícióját „mint a véleménynyilvánítás egyik eszközét védték meg". Ez is közrejátszhatott abban, hogy több újságíró és kiadvány is védelmébe vette Parászkát, illetve a gondolat- és véleményszabadságot.
A Parászka elleni támadás nem az első. Az újságírót – aki munkája során az erdélyi szélsőjobboldali szerveződésekkel is foglalkozott – többször támadták különféle blogokon, közösségi oldalakon, számtalanszor fenyegették levélben, elektronikus üzenetben, gyakran fizikai, nemi erőszakkal. Viszont Erdélyben többen úgy érzik, hogy ezúttal az agresszorok „szintet léptek" azzal, hogy kirekesztő akciójukkal megpróbálják ellehetetleníteni az újságíró munkáját, amit ráadásul – egy demokratikus jog gyakorlásának leple alatt – igyekeznek legitim állampolgári követelésként feltüntetni.
– Ez egy évek óta folyó nyomásgyakorlás és szervezett megfélemlítési kísérlet egy fejezete – mondta megkeresésünkre Parászka Boróka. Emlékeztetett: az újságírók és általában a nyilvánosságban dolgozók ellen több lejárató kampány is zajlik. Hamis információk, rágalmazások sora jelenik meg az interneten, facebookos platformok, átláthatatlan hátterű blogok, híroldalak terjesztik ezeket. – Akik ezekbe bekapcsolódnak, nehezen tudják követni, hogy mit támogatnak. Azon gondolkodom, mit lehet tenni azért, hogy az emberek ne váljanak a propagandahálózatok eszközeivé és áldozatává. A magam védelmén is gondolkodom, de ez egy csapdahelyzet: egy elmérgesedő, ügyészségi szintre jutó magyar–magyar konfliktus a román nacionalizmus számára kapóra jönne.
Én pedig sem a román, sem a magyar szélsőjobbnak nem akarok muníciót adni – válaszolta a kérdésre, hogy tervez-e válaszlépést.
Magyari Nándor László szociológus, a Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem adjunktusa szerint a Parászka elleni petíció ugyanazt a logikát követi, mint a Székely Hírmondóban megjelent felvetés. – Népi cenzúra, amit követelnek ott is meg itt is, átfogó cenzúrát, ami abból fakad, hogy „irányított kultúrát akarunk" – magyarázta. Az indíték kettős: egyrészt sokkal kényelmesebbnek tűnik, ha még azt sem kell eldöntenünk, hogy kit olvasunk, vagy mit hallgatunk, „hanem ezt mondják meg", másrészt ha lehetetlenné teszik a fülünknek idegen hangok létezését, akkor csak az marad, amit mi szeretünk. –Ez az igény (az irányított kultúrára) fogalmazódik meg itt is, csak már nem szocialista-kommunista, hanem jobboldali-konzervatív vagy etno-nacionalista meggondolásból – fűzte hozzá.
Magyari úgy véli, abban, hogy ez az igény felszínre tör, szerepe van a „magasabb" szinten zajló hatalmi-ideológiai harcnak. – Most azért hangosabbak, vagy mernek egyáltalán megjelenni a nyilvánosságban, mert úgy gondolják, hogy hátszelük van, hogy van Magyarországon egy olyan kultúrpolitika, amely ezt támogatja – fűzte hozzá. Úgy látja, ezek az eszmék megvoltak korábban, a kilencvenes években is, de akkor nem lehetett előállni cenzúrakövetelésekkel, miközben mára a társadalom emlékezetéből kitörlődött, hogy mit jelentett a cenzúra. Ugyanakkor pozitív fejleménynek tartja, hogy az újságíró-társadalom végül is kiállt Parászka Boróka mellett, „nincs olyan jellegű megosztottság, amilyet a petíció elindítói feltételeztek".
A „digitális lincselés" a magyarellenesseg.com oldalról indult. Az oldal több cikkében is foglalkozik a „nemzetáruló" Parászka Borókával, akinek felrója, hogy „mérgezi az erdélyi magyarságot a Magyarországról importált nemzetellenes balliberális eszmékkel". Ezek a gondolatok jelennek meg a Parászka-ellenes petícióban, illetve a számtalan megosztásban, amelyek futótűzként terjedtek az interneten. Február elején az Ő is egy magyarellenes címmel közzétett bejegyzés egyik terjesztője a Kemény bárók leszármazottja, Nagy Kemény Géza volt, aki több száz gyalázkodó kommentárt „gyűjtött össze" Facebook-oldalán. A poszt pár nap után eltűnt, bár nem világos, hogy Nagy törölte, vagy csupán a nagyközönség számára tette láthatatlanná.
A magyarellenesseg.com működtetője és cikkeinek a szerzője Varga László Előd, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) sepsiszentgyörgyi szóvivője. A domaint egy nagy-britanniai szolgáltató útján foglalta le, és egyes szám első személyben írott posztjaiban igyekszik azt a látszatot kelteni, mintha külföldről írna, nem Erdélyben élne. A weboldal fenntartására adományokat is elfogad, ennek alapján sikerült azonosítanunk a termékeny „nemzeti érzelmű" bloggert a HVIM sepsiszentgyörgyi szóvivője személyében.
Szőcs Levente. Népszabadság