A Magyar Tudományos Akadémia dísztermében június 20-án idei második kitüntetési ceremónia alkalmával a csángó magyar kultúrát közvetítő szerepéért Nyisztor Ilona, a pusztinai Magyar Ház vezetője, óvónő, csángó énekes Magyar Örökség Díjat vehetett át. A népszerű előadó, valamint a karácsonyi csángó dalokat és édesanyjától tanult régi énekeket tartalmazó CD-iről, illetve a csángó gyermekek egyik legeredményesebb zenei oktatójaként ismert énekes tevékenységét Kobzos Kiss Tamás előadóművész méltatta. /(fekete): Magyar Örökség Díj Nyisztor Ilonának. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 23./

A Magyar Tudományos Akadémia Modern Filológiai Társasága idén először, hagyományteremtő céllal pályázatot hirdetett „Az év szakdolgozata” címmel. A beérkezett majdnem 160 dolgozatot elismert szakemberei bírálták. A díjazottak között erdélyi Zsigmond Adél. Szakdolgozata: „A méreg az mandulaízű”. A nézőpontiság kérdése és következményei a gyermeki gondolkodást érvényesítő kortárs magyar családregényekben. (Babes–Bolyai Tudományegyetem). /Ki írta az év legjobb szakdolgozatát? = Szabadság (Kolozsvár), júl. 1./

Az ifjúság körében szeretnék népszerűsíteni gróf Széchenyi István életét és munkásságát – fogalmazta meg szándékát az Országos Széchenyi Kör a jövő évre vonatkozó tevékenységét illetően Veszprémben a hétvégén. Erre jó alkalmat kínál a jövő esztendő, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia és a Széchenyi nevével jelzett szervezetek Széchenyi-évnek nyilvánítottak, hangsúlyozta Péchy Mária, az Országos Széchenyi Kör elnöke a szervezet Veszprémben tartott éves közgyűlésén. Erre a határon túli „széchenyiseket” is meghívták, az Országos Széchenyi Kör ugyanis tevékenységét a rendszerváltás után az egész Kárpát-medencére kiterjesztette. /Sike Lajos: Erdélynek meg kell ismernie gróf Széchenyi Istvánt. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 7./

A Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) Agrártudományi Szakbizottsága mezőgazdasági témájú konferenciát szervezett július 7-8-án. A konferencián jelen volt az MTA alelnöke, dr. Dudits Dénes, a KAB elnöke, dr. Péntek János, valamint az Agrártudományi Szakbizottság elnöke, dr. Tiboldi István is. A kétnapos értekezleten a KAB Agrártudományi Szakbizottságának tagjai a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) Gazdasági Albizottsága által, a KMKF idei plenáris ülése elé terjesztett, „A mezőgazdaság fejlesztésének területén történő magyar–magyar együttműködés perspektívái” című dokumentumot javaslataikkal és észrevételeikkel egészítették ki, valamint áttekintették a határon túli magyarság agrárpolitikai érdekeit. /Mezőgazdasági konferencia. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 14./

A Magyar Tudományos Akadémia Kőrösi Csoma Sándor Archívuma és Bolyai János Appendix című műve is felkerült az UNESCO Világemlékezet listájára, amely idén a világ szellemi örökségének 35 különlegesen értékes darabjával – köztük a Magna Chartával, a Nibelung-énekkel, Anna Frank naplójával és a Népszövetség archívumával – bővült. Kőrösi Csoma Sándor hagyatéka Duka Tivadar – Indiában működő hadiorvos – közvetítésével 1885-ben került az MTA tulajdonába. Bolyai János (1802-1860) 1832-ben adta ki huszonhat oldalas Appendix, scientiam spatil absolute veram exhibens címmel írt művét, mely atyja, Bolyai Farkas kétkötetes monumentális összefoglaló munkája, a Tentamen első kötetének függelékeként jelent meg. A Bolyai fő művének tartott, latin nyelven megírt mű a matematikai irodalom legtökéletesebb munkái közé tartozik, amelyet napjainkig minden jelentősebb nyelvre lefordítottak. Bolyai János ezzel a munkájával valóban világraszólót alkotott, létrehozta az úgynevezett nem euklideszi geometriát, megoldva a geometria leghosszabb ideig, több mint 2000 évig ellenálló, úgynevezett párhuzamosok problémáját. /A Világemlékezet része a Csoma archívum és Bolyai János Appendixe. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 4./

A határon túli magyaroknak a magyar nyelv hivatalos, regionális nyelvvé nyilvánításáért folytatott küzdelmének támogatását nevezte a magyar állam egyik legfontosabb feladatának Sólyom László köztársasági elnök Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) megrendezett Nyelvhasználat és jogi szabályozás a tudomány tükrében című konferencián. Hozzátette: a magyarság megmaradásának alapvető feltétele a magyar nyelv teljes körű használata mindenhol. Sólyom László úgy fogalmazott: a 19. századi magyar politika nem tudta megoldani az állam és nemzet viszonyának kérdését és „ezért nagyon drágán megfizettünk”. Sólyom László szólt a kulturális nemzet fogalmáról, mely, mint mondta, különbözik a nemzetállam fogalmától. A kulturális nemzet a „közös akarat arra, hogy a történelmi örökségünket együtt folytassuk – mondta. A magyar államnak kötelessége van azokkal a nemzetrészekkel szemben, amelyek a határain kívül vannak – jelentette ki a köztársasági elnök. Pálinkás József, az MTA elnöke megnyitóbeszédében úgy fogalmazott: a konferenciát azért rendezték meg, mert a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa június 30-án új törvényt fogadott el, mellyel módosította a szlovák nyelv, mint államnyelv használatával kapcsolatos korábbi szabályozást. Ezt a korlátozást a tudomány képviselői mind nyelvészeti, mind pedig emberi jogi szempontból aggályosnak találják. /Sólyom László kiáll a nyelvhasználatért. = Krónika (Kolozsvár), aug. 20./

A Magyar Tudományos Akadémia ülésszaka óta aligha kerülhető meg a határon túli, szülőföldjén élő nemzetrész feletti felelősségvállalás kötelezettsége, valamint az utódállamokban a magyar nyelv regionális hivatalos nyelvvé tételének felvállalása; Sólyom László mindezt Magyarország elnökeként, az ország legfőbb közméltóságaként jelölte meg. Az államfő gondolatmenete világos: a mindenkori Magyarország csak akkor válhat igazán anyaországgá, ha mindenkori államférfiúi, politikusai, lakossága az egységes kulturális nemzetben gondolkodik és tesz. Főleg olyan körülmények között, hogy az utódállamok szinte kivétel nélkül nemzetállami eszmék valóra váltásán munkálkodnak. Sólyom László szavai ilyen szempontból mérföldkőként értékelhetők, és a magát lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnökének valló Antall József néhai kormányfő híres kijelentésén is túlmutatnak. Sólyom László feladatot fogalmaz meg. Csak Erdélyben ezrével lehetne sorjázni példákat arra, hogy milyen szörnyű a beolvadás üteme ott, ahol nem használható, nem él a magyar nyelv, és ehhez nem kell a lassan eltűnő szórványszigetekre menni, elég a magyarok által sűrűbben lakott vidékeken is szétnézni. Ahol például a közigazgatásban, a pénzügyi vagy üzleti életben majdnem teljesen ismeretlen a magyar szaknyelv. A kérdés az, hogy a Sólyom László által megjelölt feladathoz fel tud-e nőni a kádári agymosástól és a gazdasági válságtól meggyötört magyarországi társadalom. Másfelől a Magyarországgal szomszédos államok meg tudják-e érteni, hogy Közép-Kelet-Európában nemzetállami eszmék megvalósításán fáradozni egyszerűen utópia. /Benkő Levente: A feladat. = Krónika (Kolozsvár), aug. 20./

Magyar állami kitüntetéseket adtak át augusztus 28-án Kolozsváron. Az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából Sólyom László köztársasági elnök által adományozott kitüntetéseket Szabó Vilmos külügyminisztériumi államtitkára nyújtotta át. Elismerésben részesült: Gálfalvi Zsolt kritikus, szerkesztő, László János orvosprofesszor (Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje), Lászlóffy Csaba író, költő, Matekovits Mihály oktatásügyi szakember, Szép Gyula művelődésszervező, a Kolozsvári Magyar Opera aligazgatója, (Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje), Bocskai Vince szobrászművész (Pro Cultura Hungarica-díj) és Ionel Haiduc, a Román Akadémia elnöke (az MTA Doctor Honoris Causa-díja). A díjátadó ünnepségen jelen volt Füzes Oszkár, bukaresti nagykövet, Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul, valamint számos meghívott. /(köllő): Augusztus 20-ai kitüntetéseket adtak át. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 29./

Augusztus 29-30-án zajlottak a Kolozsvár melletti Szucságon a Györffy György Közösségi Napok. Az immár harmadik alkalommal megszervezett találkozót a falu híres szülöttjéről, Györffy György történészről nevezték el; a Magyar Tudományos Akadémia tagja 1917-ben született Szucságon, és 2000-ben hunyt el. A Zúgóberek Kulturális Egyesület színvonalas programmal várta az érdeklődőket. Augusztus 29-én dr. Csetri Elek akadémikus Kelemen Benjaminról, a szucsági mintagazdáról tartott előadást. Az erdélyi mintagazda Wesselényi Miklós gazdatisztje és barátja volt. Megnyitották Kiss Ernő helyi képzőművész emlékkiállítását. Festményeit, szobrait és grafikáit Felházi Zsuzsanna képzőművész méltatta. A művész tanítói állást kapott Szucságon, majd iskolaigazgató lett. A kolozsvári Kalapos Jazz Band, a zenelíceumi diákokból álló együttes először lépett fel, megzenésített magyar verseket adtak elő. A Győri Rába Néptáncegyüttes szucsági, andrásházi, abaúji, rábaközi és küküllőmenti táncokat adott elő a Tarisznyás együttes közreműködésével. A közösségi napok augusztus 30-án istentisztelettel zárultak. /Jakab Judit: Közösségi napok Szucságon. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 31./

A Magyarországi Református Egyház Doktori Kollégiuma /Collegium Doctorum Ecclesiae Reformate in Hungaria/ alapítása 1972-ben történt. E munkaközösség megálmodója és ötletgazdája Makkai László volt. Makkai László, miután a debreceni Teológiai Akadémia egyháztörténeti tanszékére mint professzort meghívták, a teológiai oktatás mellett tudományszervező tevékenysége is jelentős volt. Ezek közül is kiemelkedik a Doktorok Kollégiuma. Ennek alkotó tagjai Erdélyből pl. Geréb Zsolt, Tőkés László, dr. Kozma Zsolt, dr. Buzogány Dezső. Alkotó tag volt dr. Csiha Kálmán püspök is. Erdélyi világiak részéről: Vita Zsigmond, Jakó Zsigmond, dr. loan Octavian Rudeanu, valamint nevezetes személyek a világ minden részéről. 1973-ban a Doktorok Kollégiuma módosítsa alapszabályát, miszerint a taggá választhatás ne korlátozódjék csupán szorosabban vett teológiai doktorátusra, hanem foglalja magába a bölcsészdoktorátust is. Így sikerült bekapcsolni a tudományos testület munkájába magyarországi tudósokat. A Magyar Tudományos Akadémiával 2003-ban sikerült felvették a kapcsolatot. A Doktorok Kollégiuma három szakosztállyal alakult: teológiai, egyháztörténeti és ökumenikus. Ma már 16 szakosztállyal működik. /Szász Béla ny. lelkész: Beszámoló a Teológiai Doktorok Kollégiumáról. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 16./

A Magyar Tudományos Akadémia határon túli nyelvi kutatócsoportjait tömörítő Termini Kutató Hálózat harmadik, október 12-én kezdődött kétnapos debreceni konferenciáján a kutatók azokat a szakmai kérdéseket vitatják meg, amelyek a szlovéniai, ausztriai, szlovákiai, ukrajnai és romániai szervezetek közös stratégiájába illeszthetők. Az MTA határon túli szervezeteinek közös kutatási programja a magyar kisebbségek közötti együttműködést, közös nyelvstratégia létrejöttét és az anyanyelv megtartását igyekszik elősegíteni. Péntek János, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke a kutatásról elmondta, hogy a nyelvi kutatócsoportok hálózatát az MTA megbízásából hozták létre. A cél az, hogy határozott irányt szabjanak a különböző tagszervezetek tevékenységének, továbbá közös projekteket és pályázatokat indítsanak. A termini hálózat által végzett nyelvi kutatással kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy annak legfőbb célja a magyar nyelv megtartása a Kárpát-medence magyarok lakta részein az élet minden területén és minden szintjén. /Konferencia a nyelvért. = Krónika (Kolozsvár), okt. 13./

Ünnepi üléssel, koszorúzással, könyvbemutatóval és egy kamarakiállítás megnyitásával tiszteleg a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és annak könyvtára az idén 150 éves Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) előtt. A program október 14-én Budapesten koszorúzással kezdődik, majd az MTA székházában ünnepi üléssel folytatódik. Pálinkás József, az MTA elnöke beszél a Magyar Tudományos Akadémia és az Erdélyi Múzeum-Egyesület kapcsolatáról, amely 2002-ben egy együttműködési nyilatkozat aláírásával vált hivatalossá. /Kánya Gyöngyvér, Budapest: Az EME-ünnep. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 14./

Idén ünnepli százötven éves fennállását az Erdélyi Múzeum-Egyesület. Erdély „tudományos akadémiája” 1859 októberében jött Mikó Imre, „Erdélyország Széchenyijének” javaslatára. Október 14-én rendezett az MTA díszfogadását az EME tiszteletére. Görömbei András akadémikus és Pálinkás József, az MTA elnöke beszéde felidézte a mikói szellemiséget, az összefogást, a tudomány szolgálatát, a közösségformálást. Az erdélyi küldöttség vezetője, az EME elnöke, Egyed Ákos akadémikus átvette a Pro Cultura Hungarica díjat. Nem sok intézmény tett annyit a magyar tudományért, kultúráért, mint az EME, méltán nyerte el tehát a Pro Cultura Hungarica kitüntetést. /EME – az identitásőrzés százötven éve. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./

Az elmúlt 150 év útját kívánja áttekinteni novemberben egy konferencián az Erdélyi Múzeum-Egyesület, melyet nyolcadik éve vezet Egyed Ákos akadémikus, a Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság tagja, aki az egyetem befejezését követően a Román Akadémia kolozsvári Történelmi Intézetében dolgozott, egészen nyugdíjazásáig. Több kötet fűződik a nevéhez, így a Háromszék 1848–49, Falu, város, civilizáció, A székelyek rövid története, Gróf Mikó Imre – Erdély Széchenyije és számos tanulmány. Jelenleg az Okmánytár az Erdélyi Múzeum-Egyesület történetéhez című kiadványon dolgozik. 1950-ben következett be az EME életében a legnagyobb törés: a diktatúra több más intézménnyel együtt betiltotta működését, gyűjteményeit szétosztotta különböző kolozsvári intézmények között. Bár nyíltan nem működhetett negyven évig, az egyéni műhelyekben /Kelemen Lajos, Szabó T. Attila és Jakó Zsigmond/ tovább folyt a munka. 1990-ben, Jakó Zsigmond kezdeményezésére újjáalakult az EME, évente 8–10 tudományos kötetet jelentet meg. Ezek között van az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár, a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon, a Székely Oklevéltár, az Erdélyi Tudományos Füzetek, az Erdélyi Történelmi Adatok. Az Erdélyi Múzeum című folyóirat mellett szakfolyóiratok: a Múzeumi Füzetek, a Műszaki Tudományos Füzetek és az Orvostudományi Közlemények. Az EMÉ-nek pár éve már tudományos Kutatóintézete van, amelyben 10 kutató dolgozik. Az intézetet Kovács András művészettörténész vezeti, a kutatók feladata a középkori, késő-középkori és koraújkori történeti forrásokat feltárása, feldolgozása és kiadása. Ugyanakkor irodalomtörténeti, nyelvészeti s filozófiai kutatásokat is folytatnak. 2002-ben rendezték meg először a Magyar Tudomány Napja Erdélyben című konferenciát, azóta erre minden évben sor kerül. Az EME együttműködik a Magyar Tudományos Akadémiával. Az idei, ünnepi év jegyében született a Gróf Mikó Imre beszédei és felhívásai című kötet, amelyet Egyed Ákos Kovács Eszterrel állított össze, a napokban pedig egy olyan tanulmánykötet is napvilágot látott Kovács Kiss Gyöngy szerkesztésében, amelyben az EME 16 tudósát mutatják be. Készül az Erdélyi Múzeum-Egyesület gyűjteményeiről szóló kiadvány is. Október 14-én Budapesten a Magyar Tudományos Akadémiával együtt ünnepelték az EME 150. évfordulóját, most készülnek a november 20–21-i kolozsvári emlékülésre, az EME hét szakosztálya fog visszatekinteni saját történelmére. /Ferencz Zsolt: Összegyűjteni, rendszerezni és megőrizni az erdélyi magyar történelmi örökséget. Beszélgetés Egyed Ákos akadémikussal, az EME elnökével. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 24./

Kőrösi Csoma Sándor és Bolyai János kéziratos hagyatékát állítja ki Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia a magyar tudomány ünnepe rendezvénysorozat keretében. Kőrösi Csoma Sándornak, a tibetisztika megalapítójának kéziratos hagyatékát és Bolyai Jánosnak, a nemeuklideszi geometria első megfogalmazójának fő művét, az Appendixet 2009 júliusában az UNESCO a világemlékezet részévé nyilvánította – az MTA Könyvtárának eme ritkán látható dokumentumaiból A tudomány géniuszai címmel nyílik kiállítás. /Kőrösi Csoma Sándor és Bolyai János hagyatékát állítják ki Budapesten. = Krónika (Kolozsvár), nov. 3./

A nagyenyedi református temető felső sarkában találhatók a kollégium professzorainak és diákjainak sírjai. Nagy részük alig látható, annyira benőtte azt a parcellát a vadborostyán. Az elmúlt években több próbálkozás történt a sírkert felszabadítása érdekében, a Dr. Szász Pál Egyesület lelkes enyedieket mozgatott meg, a kollégium cserkészcsapata is segített. Idén nagy előrelépés történt, a Szülőföld Alapítvány támogatásával sikerült felújítani Köteles Sámuel síremlékét, a nagyenyedi Dr. Szász Pál Egyesület más forrásokat is megmozgatott, és az említett sír körül restauráltatta a többi sírkövet is. A munkában segítettek a Magyarlapádi Ifjúsági Szervezet diákjai is. A felújított sarkot szerény ünnepség keretében október 31-én tekinthették meg Nagyenyed hagyománytisztelő polgárai. A temetőben Rácz Levente, a Dr. Szász Pál Egyesület elnöke emlékezett meg a felújított sírokban nyugvó professzorokról. Köteles Sámuel (1770–1831) 1818-ban foglalta el a kollégium bölcsészeti tanszékét. Őt tekinthetjük a magyar filozófiai szakszókincs megteremtőjének. 1830-ban megválasztották az MTA rendes tagjává. Vajna Antal (1804–1876) 1844-től az újonnan felállított pedagógiai tanszék vezetője volt. Az 1849-es pusztulás után Incze Dániellel vállalták az újjáépítést, az oktatás teljes vertikumának visszaállítását. Kasza Dániel (1822–1873) 1855-től természettudományokat oktatott, majd felügyelői teendőket látott el. Rektorprofesszorként a kollégium gazdasági ügyeinek megszervezője és fellendítője volt. Kultúrtörténeti értéket képvisel domborműve miatt Imreh Miklósné Bodola Klára gazdasszony sírja is, ezt is a restaurálták. Szilágyi Mátyás főkonzul szerint az erdélyi örökség emlékhelyeit az anyaországnak támogatnia kell. Nagyenyeden ez sikerült, hamarosan nekifognak a sétatéri diákemlékmű restaurálásának. /Dvorácsek Ágoston: Nagyenyed „Az élettelen ősök szótlan nevelői unokáiknak” Koszorúzás a nagyenyedi tanári sírkertben. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 7./

A köztudatban élő négy magyar néprajzi tájegység mellett egy ötödiket is bemutatnak, mint új tudományos felfedezést a Regionális néprajzi kutatások a Kárpát- medencében című tudományos ülésen, amelyet az MTA Nyelv- és Irodalomtudo- mányok Osztálya közösen rendez az MTA Debreceni Egyetemen működő Néprajzi Kutatócsoportjával november 10-én Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián. Borsos Balázs, az MTA Néprajzi Kutatóintézetének igazgatóhelyettese a Magyar kulturális régiók a Kárpát-medencében című előadásában 16 év kutatási eredményét összegzi. A Magyar Néprajzi Atlasz térképlapjainak új szempontú, statisztikai feldolgozását végezte el számítógép segítségével. Az elemzésből kiderült, hogy a négy tájegységen (Dunántúl, Észak /Felföld/, Alföld és Erdély-Moldva) kívül kimutatható egy ötödik is, mégpedig a Lippa-Nagyvárad-Debrecen-Miskolc vonal, a nyelvhatár és Erdély nyugati határa által bezárt területen. A kulturális régiók meghatározása segíthet abban, hogy az Európai Unió régiókat előtérbe helyező irányelveire figyelve, a döntéshozók a régiós határokat a kulturális tagolódás figyelembevételével húzzák meg. Borsos Balázs csak a magyar etnikumot vizsgálta, megjegyezte, hogy a szomszédos országok közül csak a magyarok készítettek néprajzi atlasz alapján statisztikai és csoportelemzést a kulturális régiókról. Néprajzi atlaszok ugyanakkor készülnek a szomszédos országokban is, az ötkötetesre tervezett román kiadványból eddig három kötet jelent meg, és Szlovákiában is elkészült egy sokoldalú és gazdag anyagú atlasz. Az ülésen többek között Bartha Elek a vallási régiók néprajzi értelmezéséről, míg Fejős Zoltán a Hagyományos tájak és régiók néprajzi átértékelődéről értekezik. /Öt magyar néprajzi tájegység. Tudományos ülés a Kárpát-medence néprajzi kutatásairól. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 9./

November 14-én az Erdélyi Múzeum-Egyesület megalakulásának 150. évfordulója alkalmából a régi vándorgyűlésekre emlékeztető történelmi konferenciát szerveztek Szovátán „A tudomány szolgálatában” címmel. Pál-Antal Sándor, az EME marosvásárhelyi fiókegyesületének elnöke köszöntötte a résztvevőket. Mint mondta, a vásárhelyi fiókegyesület, fennállásának 12 éve óta első alkalommal tartja ülését a városon kívül. Pál-Antal Sándor rövidített változatát ismertette Egyed Ákos írásának, amely az EME történetét tárgyalta. Az EME megalakulása óta élvezi a Magyar Tudományos Akadémia támogatását, több mint negyven tagját választotta soraiba az MTA. 1950-ben a kommunista diktatúra az EME működését felfüggesztette, javait törvényellenesen elvette és azokat állami intézetek kezelésébe adta. 1990-ben alapították újra az egyesületet. A 2007-es adatok alapján az egyesületnek 1565 rendes, 103 alapító és 41 pártoló tagja van, közöttük kétszáz tudományos doktor, kétszáz orvosdoktor, ezernél több egyetemi hallgató. Hét szakosztálya működik, hat erdélyi városban rendelkezik fiókegyesülettel. Rüsz-Fogarasi Enikő értekezett a fejedelemségkori székely vásárokról. Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója tartott vetített képes előadást a nyárádszentlászlói templom régészeti feltárásáról. Előadást tartott többek között Mihály János (Zászlóhasználat a székelyeknél az erdélyi fejedelemség idején), Tüdős S. Kinga (Egy székely nemesasszony végrendeletei), Garda Dezső (A székely határőrezredek a 18. század végén és a 19. század elején), Csáky Árpád (Pálos misszió Háromszéken a 18. században) és Pál Judit (Székelyföld és a koronázási ünnepségek). /Nagy Botond: EME- vándorgyűlés Szovátán. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 17./

Szakály Sándor budapesti történész, az MTA doktora volt a vendége a Korunk Akadémia Történelem és emlékezet című rendezvénysorozatának. A Kolozsvár Társaság székhelyén lezajlott eseményen Szakály Sándor Magyarország a második világháborúban való részvételéről beszélt. Hangsúlyozta, hogy a második világháború legfőbb oka a versailles-i békerendszer szülte revíziós mentalitás és gazdasági állapotok, valamint az emiatt kialakult politikai szélsőségek és ideológiák térhódítása. Éles párhuzamot vont a Trianon-szindrómában szenvedő Magyarország és a Mussolini-féle Olaszország között, az első világháború két fő elszenvedőjének nevezve őket. Kiemelte a húszas évek diplomáciai próbálkozásait és a nyugati államok ilyen téren tanúsított passzivitását, valamint a majdani háború kirobbanásának okaként említette a Magyarország körüli államok revíziós politikájától félő szövetségeseit. A nyugati államok közül sokan – különösen Nagy-Britannia – hajlottak a versailles-i békerendszer újraértelmezésére. Ezt tanúsítja az első bécsi döntés legitimitása és hivatalos elismerése. /T. Szabó Csaba: „Állandó béke és örök barátság” = Szabadság (Kolozsvár), nov. 18./

November 20-án emlékezett megalapításának 150. évfordulójára Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület. A Protestáns Teológiai Intézet dísztermében Egyed Ákos EME-elnök megnyitója után a kolozsvári Református Kollégium énekkara, Székely Árpád vezényletével ünnepi műsort adott elő. Üdvözlő beszédében Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke emlékezett, hogy az alapító, Mikó Imre a kulturális nemzeti összetartozás alapjait rakta le. Camil Muresanu akadémikus, a Román Akadémia Kolozs megyei elnöke kitért arra, hogy az EME megalakulását az erdélyi románság ASTRA egyesülete követte. Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete, dr. Sólyom László köztársasági elnök levelét olvasta fel, aki szintén hangsúlyozta a kulturális nemzet fogalmának jelentőségét. Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul kifejtette, a polgári erőből és szerveződésből megalakult EME elkobzott ingatlanjainak visszaszolgáltatása jogállami probléma, ami egy EU-tagországban nem képezheti vita tárgyát, megoldása pedig a magyar–román kulturális együttműködés egyik hajtómotorja lehet. Markó Béla RMDSZ-szövetségi elnök az EME százötven évének folytonosságot kifejező erejéről beszélt. Monok István, a Gróf Mikó Imre Alapítvány elnöke, az Országos Széchenyi Könyvtár főigazgatója a közgyűjtemények jelentőségét emelte ki. Péntek János, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke az anyanyelv megóvását közös feladatnak és felelősségnek nevezte. Dáné Tibor Kálmán a „kisebb testvér”, a 124 éves Erdélyi Közművelődési Egyesület elnökeként arra hívta fel a figyelmet, hogy – akárcsak az EME megalakulásakor – a civil akarat napjainkban sem kerülhető ki. Átnyújtották a Gróf Mikó Imre emlékérmeket. A Magyar Tudományos Akadémia részéről Pro Scientia Hungarica érmet adományoztak Benkő Samu történésznek, az EME 1994–2002 közötti elnökének, és Egyed Ákos történésznek, az EME jelenlegi elnökének. Több előadás hangzott el: Görömbei András az EME és az erdélyi magyar tudósok kapcsolatáról, Orosz István Mikó Imrének a Magyar Történelmi Társulat élén betöltött szerepéről, Benkő Samu az EME 1990-es újjászervezéséről, Keszeg Vilmos az EME szakosztályairól értekezett. /Százötven kitartó, lelkes év a magyar tudomány szolgálatában. Jubileumi évfordulót ünnepel az Erdélyi Múzeum-Egyesület. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 21./

Puskel Péter ismert aradi helytörténész az Aradon, illetve Arad megyében született nagy magyarokat vette számba. Klebelsberg Kunó gróf érdemeit néhány sorban kockázatos összefoglalni, mert minden, amit létrehozott, rendkívüli fontosságú volt. A magyar közoktatás talán legnagyobb reformátora Magyarpécskán látta meg a napvilágot, Budapesten szerzett jogi doktorátust. 1922-től kilenc éven át kultusz- és közoktatásügyi miniszter. Alapcéljának tartotta a népoktatás korszerűsítését, a széles néptömegek kulturális szintjének felemelkedését. Könyvtárral ellátott iskolákat, tanítólakásokat építtetett falun, népiskolákat a szétszórt és elszigetelt tanyákon; főiskolákat, egyetemeket (szegedi, pécsi, debreceni) és a felsőfokú oktatáshoz szükséges kutatóintézeteket hozott létre, a magyarság szellemi építkezésének szükségességét hirdette. Az ő nevéhez fűződik a római Collegium Hungaricum létrehozása. Klebelsberg Kunó 1932-ben halt meg. Pécskán a római katolikus templom falán a rendszerváltozás után elhelyezett emléktábla, majd 2000-től a templomkertben mellszobor (Jecza Péter munkája) emlékeztet a városka kiválóságára. A magyar filmművészet múltja elképzelhetetlen Jávor Pál nélkül. Jermann Pálként 1902. január 31-én szerelemgyerekként született Aradon, ahol 17 évet élt. Vidéki színházakban kapott szereplehetőséget, de fegyelmi vétség miatt hamar szerződés nélkül maradt. A Csak egy kislány van a világon című némafilm hozta meg számára a kiugrás lehetőségét 1929-ben. Több mint hetven magyar filmben játszott. És majd mindegyikben főszerepet! 1946-ban Groza Péter miniszterelnök meghívására erdélyi turnéja során járt ismét szülővárosában. Az internálás poklából kikerülő Jávor akkoriban már csak árnyéka volt egykori önmagának. Amerikába ment, de ott nem volt sikeres. 1957-ben hazatért, 1959. augusztus 14-én halt meg Budapesten. Inke László színművész 1925-ben Aradon született, ahol édesapja, Rezső, két évig a színházigazgatói tisztet is betöltötte. Inke László 1947-ben végezte el a Színművészeti Főiskolát és vidéki színházakban kezdte el a pályát. Tíz év múlva került fel Budapestre és a fővárosban több társulatnál megfordult. Elsősorban karakterszínészként nyújtott kiemelkedőt. Raffy Ádám (Kuppfert Miksa) orvos és regényíró két fia, Ádám kritikus és műfordító, Pál pedig irodalomtörténész, -kritikus és műfordító. Ádám 1926-ban, Pál 1930-ban született Aradon, nem sokkal édesapjuk Nagyváradra költözése előtt. Raffy Ádám többek között az Akadémiai, majd a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztőjeként az angol, francia, német irodalom egyik legavatottabb tolmácsolója volt, 1978-ban hunyt el. Raffy Pált származása miatt a vészkorszakban internálták. A háború után magyar–francia szakos diplomával a Szépirodalmi Kiadóban dolgozott. Műfordításai mellett Kosztolányi Dezső összes műveinek a szerkesztését is elvégezte. Aradi Zsigmondról viszonylag keveset tudunk. Aradon született 1839-ben, kezdetben mérnöki tanulmányokat folytatott Németországban, majd Bécsben szobrászatot. Milánóban és Velencében élt és dolgozott, de kapcsolatban állt szülővárosával. Így kapta meg a megbízatást a Búsuló Arad (honvédemlékmű) elkészítésére, amelyet 1873-ban állítottak fel. Innen azután átszállították a mai Tisztviselőtelep helyén állt régi honvédtemetőbe, majd 1932-ben sérült állapotban a múzeum raktárába. Ma is ott áll a 48-as ereklyék között. Megmintázta még az aradi színház számára Laborfalvi Róza és Szerdahelyi Kálmán mellszobrát. A Laborfalvi-szobornak az évek folyamán nyoma veszett. Szerdahelyi Kálmán mellszobra a Sarbut-féle színházi múzeum leltárában volt. Pár évvel ezelőtt a Csiky Gergely Líceum padlásán találtak egy összetört Petőfi-domborművet. Az A. Zs monogram alapján minden bizonnyal a neves aradi művész alkotása. Ez most restaurálva az intézet folyosóján látható. Ormós Zsigmond (1813–1894) Pécskán született. Életpályája azonban a szomszéd vármegyében, Temesben teljesedett ki. Ormós főszolgabíróként és képviselőként ‘48-as részvételéért hónapokig a temesvári börtön lakója, majd szabadulása után évekig rendőrségi zaklatást szenvedett el. A kiegyezés után Temes vármegye főispánja, a művészetek és a művészek nagy mecénása, kiállítások szervezője, a kultúra támogatója, a Dél-magyarországi Történeti és Régészeti Társaság megalapítója, az MTA levelező tagja. Kezdeményezésére látott napvilágot a vármegye közlönyeként a Temesi Lapok. A Pankotán 1891-ben született Asbóth Oszkár az első világháborúban a központi hatalmak repülőseinek egyik kísérleti telepén végzett mérnöki kutatásokat. Az 1920-as évek végén Asbóth maga is számos felszállást hajtott végre két, ellentétes irányban mozgó légcsavarral felszerelt gépen. Asbóth kutatásainak eredményét alkalmazták a helikopter elkészítésénél. Ezért sokáig őt tartották e légi jármű feltalálójának. Újaradon született két másik Asbóth. A szintén Oszkár (1852) névre keresztelt fivér nyelvészként vált ismertté. A szlavisztika szakértője volt, egyetemi tanár Budapesten, majd 1907-től akadémikus. Két évvel fiatalabb öccse hosszabb külföldi karrier után Budapesten a Műegyetem professzoraként ment nyugdíjba. Kotsis Iván (1889–1980) és öccse, Endre (1897–1954) Aradról indultak, és mindketten ragyogó egyetemi és épülettervezői pályát futottak be Budapesten. Ivánt tagjává választotta az MTA. Endre tervei alapján épült fel a Vörösmarty téri egykori IBUSZ-palota. Laczó Gusztáv Kisjenőn született, túl korán ragadta el a halál. Aradon a Magyar Vegyes Líceumban érettségizett. Marosvásárhelyen 1959-ben végezte el a színiakadémiát, és Nagyváradon, Temesváron és Sepsiszentgyörgyön számos szerepet játszott. Baász Imre Aradon született, az Aradi 3-as számú Középiskolában (a mai Csiky) érettségizett 1959-ben. Kolozsváron végezte a művészeti főiskolát, később meghívták Bukarestbe tanítani. Sepsiszentgyörgyön korszerűsítette a helyi múzeum szépművészeti részlegét. 1985-ben ő volt az év grafikusa, a Kalevala-illusztrációjáért. Grafikái, kollázsai tovább öregbítették hírnevét. Atzél Béla, a borosjenői Atzél család egyik „fekete báránya” volt. Atzél Béla angliai mintára Budapesten, a Stefánia úton megnyitotta a Park Klubot, amelyet ízlésesen antik bútorokkal rendezett be. Maga Erzsébet királyné is ellátogatott az arisztokrácia és a nagypolgárság e mondén szórakozóhelyére. Később az Országos Kaszinót is igazgatta. ő lett a Vígszínház első intendánsa. Mindössze 49 éves volt, amikor 1900-ban meghalt. Hunyad megyéből meg kell említeni Szamossy Elek festőművészt. Paál László a zámi Nopcsa-kastélyban látott napvilágot. Fiatalon az aradi rajziskolában tanult, itt ismerkedett meg Munkácsy Mihállyal, akihez élete végéig szoros barátság fűzte. Élete nagy részét Barbizonban töltötte. A szentgyörgyvályai születésű Szőts István a magyar filmvilág egyik legjelentősebb rendezője /emlékezetes az Emberek a havason című filmje/. Az 1914-ben Déván napvilágot látó Baróti, eredeti nevén Szabó Géza több újság neves publicistája, Budapesten a Magyar Nemzet napilapnak haláláig volt a munkatársa. A Bánság legnagyobb szülötte, Bartók Béla, Nagyszentmiklósról indult. Kurtág György zeneszerző, zongoraművész Lugoson látta meg a napvilágot, Acél Ervin karmester Temesvár szülötte. Gertenyesről lépett a világhír útjára Hollósy Kornélia operaénekesnő. A sokféle művészi tehetséggel megáldott Gyertyánfi Berta, Nákó Kálmán nagyszentmiklósi gróf felesége festő- és zeneművész volt. Temesvárról indult Brocky Károly festőművész. Kevesen tudnak Burghardt Rezsőről szülővárosában, Zsombolyán. Munkácsy-díjas portré-, csendélet-, akt- és városképfestő volt. Sok kiváló építész mondhatta szülőföldjének a Bánságot, így Aigner Sándor, Árkay Aladár. Több művész szintén bánsági: Hermann Lipót, Uitz Béla, Farkas André, André François grafikusművész, aki a francia plakátművészet meghatározó egyénisége lett és Kállai Ernő. A színművészek közül Lázár Mária és Tábori Nóra. A lugosi születésű Lugosi Bélát és a temesvár-szabadfalui Johnny Weissmüllert (János) Amerikában emelte szárnyára a világhír, a film. Temesváron látta meg a napvilágot az egyik legsikeresebb sportoló, Balázs Jolán atléta, világbajnok magasugró. /Gáspár-Barra Réka, Puskel Péter, Szerenyés Irén: Elszármazott nagyjaink II. Aradon ringatták bölcsőjüket. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 21. / Előző: Elszármazott nagyjaink I. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 10/

Stefano Bottoni a bolognai egyetem oktatója, történész, aki az 1944 utáni magyar kisebbségtörténettől jutott el a székelyek 20. századi történelméhez, a Magyar Autonóm Tartomány kutatásához. Sztálin a székelyeknél című kötete nagy érdeklődést váltott ki. Bottoni az 1944 utáni magyar kisebbségtörténetből diplomázott. Románia volt az egyetlen a kelet-európai államok közül, ahol a második világháború után nem történt lakosságcsere. Amikor a szovjet vezetés előkészítette az autonóm tartomány megvalósítását 1950-51-ben, olyan pontos demográfiai kimutatással rendelkeztek, hogy Bottoni szerint a román és a magyar statisztikák nem értek fel ezzel. Észak-Erdélyről 1944. november és 1945. március között kiutasították a román polgári közigazgatást és szovjet katonai közigazgatást vezettek be, abban nagy szerepet kaptak a magyar kommunisták és baloldaliak. A szovjet vezetés rendet akart teremteni, hogy a szovjet katonák tovább mehessenek, ne kelljen partizánakcikkal szembesülniük. Nagyon kemény harcok voltak a keleti fronton augusztus-szeptemberben, nagyon sok embert veszítettek a szovjetek. Ekkor született meg a döntés, hogy a magyar lakosság a helyén maradhat, sőt, mivel erősebb baloldali hagyományokkal rendelkezett, mint a helyi románság, továbbá van közigazgatási kultúrájuk, a szovjetek inkább rájuk támaszkodtak, mint a visszakerülő román közigazgatásra. Így a közigazgatási és kulturális pozíciók nemhogy nem szűnnek meg, de konzerválódnak a negyvenes évek második felében, és a magyar kisebbség számára lassú átmenet történt az úgynevezett népi demokráciától a proletárdiktatúráig. A nyelvi és kulturális jogok, amelyeket a Petru Groza-féle kormányzat biztosított, megmaradtak. 1952-ben módosult ez a helyzet, kijelöltek egy olyan területet, ahol a magyar dolgokat kiemelt módon lehet művelni, de a kívül maradt területeken elkezdték csökkenteni ezeket a jogokat. A magyar lakosság kétharmada a Magyar Autonóm Tartományon kívül élt, a nagyobb városok – Kolozsvár, Szatmárnémeti, Nagyvárad – magyar többségűek voltak, nagy városi tömegek éltek itt, ezért ez a csökkentés nagy érvágást jelentett. Érdekes, hogy a szovjetek két tervezetben gondolkodtak: az első tervezetben benne volt Kolozsvár, az egész Mezőséget magába foglalta volna, emellett egy nagy közép-erdélyi régióban gondolkodtak. Azután ezt elvetették, érezték, hogy Kolozsvárnak a bevonása román szempontból tragédia lenne, és akkor választották a B megoldást, ami az akkori Magyar Autonóm Tartomány. Miután 1952-ben létrehozták az autonóm tartományt, 1954-55-ben már elkezdték a periférián felszámolni vagy gyengíteni a magyar kulturális vagy oktatási intézményeket. 1969-ben elindult a nagy iskolaösszevonási folyamat, továbbá Kolozsvárt erőltetett románosítása. A többi városok románosítása is folyt, Zilah, Nagyvárad, Szatmárnémeti a ‘70-es évekig elveszítették a magyar jelleget, és a nagyobb városokban, Brassóban, Temesváron már inkább szórvány lesz a magyarság. Az 1960-as átszervezésnek, amikor a MAT-ból Maros Magyar Autonóm Tartomány lesz, nincs sok nyoma az emlékezetben, inkább emlékeznek az iskolák összevonására, a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem megszüntetésére. A kommunista magyar vezetők lojális állampolgárok voltak, romániai kommunistának érezték magukat, és ez nagyon későn változott meg, az 1960-70-es években. Stefano Bottoni (Bologna, 1977) szülővárosában szerzett egyetemi diplomát 2001-ben. 2005-ben doktorált, azóta óraadó tanár a Bolognai Egyetemen. A Magyar Tudományos Akadémia ösztöndíjasa volt, együttműködött a Teleki László Intézettel. Kutatási területe Közép-Európa politika- és társadalomtörténete, történelme a legújabb korban, különös tekintettel a nemzetiségi kérdésre; nemzetépítés és államépítés Romániában a kommunizmus időszakában; a Magyar Autonóm Tartomány (1952–1960) mint társadalomtörténeti probléma és hatalmi szerkezet. /Antal Erika: Olasz szemmel a székelyek. Stefano Bottoni történész szerint érzelmeken túllépve elemezhető reálisan egy-egy múltbeli időszak. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 27./

Heltai Gáspár, azaz Caspar Heltner (Heltensis) szász evangélikus lelkész történetéről hallgathattak meg előadást többek között a Bukarestben tartott hungarológiai konferencia résztvevői. A Bukaresti Tudományegyetem Hungarológiai Tanszéke és a Romániai Hungarológiai Társaság szervezett nemzetközi konferenciát az elmúlt hétvégén Bukaresten. Molnár Szabolcs professzor, volt tanszékvezető Heltairól szóló előadása mellett Zsigmond Győző jelenlegi tanszékvezető beszélt az éppen negyvenéves bukaresti hungarológiai oktatásról, Tarnóczi Mariann akadémikus pedig A Magyar Tudományos Akadémia kultúrnemzeti feladatai és törekvései címen tartott előadást. A Bányai Éva, a Romániai Hungarológiai Társaság elnöke által moderált nyitóelőadásokat követő szekcióelőadások mellett a Korunk, a Komp-Press és az RHT Kiadó tartott könyvbemutatót. /Heltai, kultúrák határán. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 2./

December 4-én Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián rendezett, Húsz év Temesvár igézetében című konferencián Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke kijelentette: Temesvár esete nem csak az erdélyi magyarokhoz és Romániához szólt és szól, hanem az egész Európához. Azt példázza, hogy képesek vagyunk-e egyszer hinni abban, lehet még emberhez méltó, európai jövőnk. A fideszes politikus felidézte a húsz évvel ezelőtt Temesváron történteket. /Konferencia a forradalmár Temesvárról. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 5./ Temesváron 1989-ben semlegesítették a kommunista rendszer két eszközét, a félelmet és a megosztást – jelentette ki Emil Constantinescu, Románia volt elnöke a nemzetközi konferencián Budapesten. Constantinescu elmondta, nem tudta volna elképzelni, hogy ennyi ortodox román össze tud fogni egy protestáns lelkipásztorral, Tőkés Lászlóval, aki ma püspök, és tagja az Európai Parlamentnek.,,Románok választották meg, és tisztességgel képviseli Romániát” – tette hozzá. – Folytatni kell a húsz évvel ezelőtt megkezdett rendszerváltoztatást – mondta Tőkés László a konferencián. Beszélt arról, hogy Romániában még mindig megvan a társadalmi táptalaja a torz posztkommunista rendszernek. Ugyanakkor ,,Magyarországgal sem dicsekedhetünk”, a lopakodó diktatúra esete áll fenn, egy rendőrállami berendezkedéssel, a hatalmát megőrző rendszerrel van dolgunk – közölte Tőkés László. Orbán Viktor szerint húsz évvel a rendszerváltás után is úgy érezni, nem sikerült élni az akkor megszerzett szabadsággal. Holott – mutatott rá – a jövő legfontosabb kérdése éppen az, tudunk-e élni a szabadság adta lehetőségekkel. Szerinte ez a következő választásokon el fog dőlni. Véleménye szerint az elmúlt két évtized fontos volt mindenki számára, egész Közép-Európa számára, mert nagyon sokat lehetett tanulni belőle. /Húsz év Temesvár igézetében. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 5./

1989-ben egy fiatal lelkipásztor Temesváron, Romániában elkezdte bontani a ,,hallgatás falát”. Erre a történelmi pillanatra emlékeztek 2009. december 4-én a Húsz év Temesvár igézetében című nemzetközi konferencián Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. 1989 decemberében volt egy igaz ember Temesváron, és egy igaz ember elég a jó döntéshez – mondta köszöntőbeszédében Balog Zoltán, az Országgyűlés emberjogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottságának fideszes elnöke. Van-e remény, hogy Európa Temesvár Európája legyen? – tette fel a kérdést Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke, fideszes országgyűlési képviselő, kijelentetve: Tőkés László a közép-kelet-európai rendszerváltás utolsó aktív mohikánja, egyetemalapító, egyház-újraszervező, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, jelenleg európai parlamenti képviselő, Temesvár hőse, aki áttörte a hallgatás falát. Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz – Magyar Polgári Párt elnöke beszédében Tőkés Lászlót a következőképp méltatta: A szabadság csak az erőseké és bátraké, akik kiállnak érte. Tőkés László egymaga szállt szembe az elnyomó rezsimmel, annak titkosszolgálatával és hadseregével. Megmutatta, hogy egyetlen ember erősebb lehet egy egész elnyomó rendszernél. Ez az erő változtatta meg Közép-Európát! Tőkés László hozzászólásában hangsúlyozta: Folytatni kell a húsz évvel ezelőtt megkezdett rendszerváltozást, nem merülhetünk ki a múlt felidézésében! Nehogy felülkerekedjen a Múlt Jövendőnk felett! Véleménye szerint a szekuritáté még mindig szolgálatban van, a diktatúra pedig lopakodva kísért. A nemzetközi konferencián felszólalt Lee Edwards, a washingtoni Kommunizmus Áldozatainak Emlékhelye Alapítvány elnöke, aki idén nyáron kuratóriumi társaival együtt Tőkés Lászlónak ítélte a Truman–Reagan Szabadság-díjat, valamint Emil Constantinescu, Románia volt elnöke. /Frigyesy Ágnes: Tőkés László a közép-kelet-európai rendszerváltás utolsó aktív mohikánja (Húsz év Temesvár igézetében). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 9./

Néhány nappal születésnapja előtt Bolyai Jánosra, az 1802. december 15-én született világhírű magyar matematikusra, a nem euklideszi geometria megteremtőjére emlékeztek. Ez az avatás mintegy megelőlegezte a jövő évieket, amikor – a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) döntése értelmében – Bolyai-évet tartanak Bolyai János halálának 150. évfordulója alkalmából. December 12-én Aradon a Csiky Gergely Iskolacsoportban a Bolyai-emléktábla-avatáson jelen volt Toró Tibor temesvári atomfizikus, egyetemi tanár, az MTA külső tagja is, aki ez alkalommal egy könyvritkaságot ajándékozott a Csikynek, amely a Babits Mihály Bolyai című szonettjének 30 nyelven megjelent 36 változatát tartalmazza, ehhez csatolta a híres temesvári Bolyai-levél fakszimile változatát, amelyben János megírta édesapjának, hogy „a semmiből egy új, más világot teremtettem”. Az emléktáblát a Csiky bejárati lépcsőházában helyezték el. Az adományozó Bolyai János Honvéd Alapítvány elnöke, Poroszlai Ákos jelezte, hagyományőrző szervezetük már számos Bolyai-emlékhelyet jelölt meg szoborral és emléktáblával, Aradon is a várban elhelyezendő szoborban gondolkodtak, de amíg az katonai terület, le kellett mondaniuk a tervről, és megelégedtek a mostani emléktáblával, melynek szövege: „Bolyai János 1802-1860 A világhírű matematikus emlékére, aki 1826-1830 között az aradi várban teljesített szolgálatot, mint kiváló hadmérnök 2009 Bolyai János Honvéd Alapítvány” A mostani megemlékezés alkalmából a budapesti Puskás Tivadar Távközlési Technikum nemcsak tartalmas könyvadománnyal lepte meg a Csiky Gergely Iskolacsoportot, hanem elhozzak egy asztalmodellt is, amellyel el szeretnék látni az új iskolaszárny két osztálytermét. / Kiss Károly: 2010 – Bolyai-év. Emléktáblát avattak a Csikyben. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 14./

December 13-án, vasárnap Váradréten Gaál Botond debreceni teológiai professzor, a Magyar Tudományos Akadémia doktora hirdette az igét. Örömmel tett eleget a gyülekezet meghívásának, nála védte meg doktori disszertációját és szerzett ezzel tudományos fokozatot Pálfi József réti parókus lelkész, akit nemrég megválasztottak a Partiumi Keresztény Egyetem teológiai tanszékének vezetőjévé. Bemutatták a doktori disszertációt, amely most jelent meg könyv formájában, a kolozsvári székhelyű Erdélyi Múzeum-Egyesület jóvoltából. Pálfi József A Református felsőoktatás Erdélyben című munkájának alcíme: Universitassors a reformációtól a kolozsvári Tudományegyetemig. A könyv átfogó képet nyújt nemcsak az erdélyi magyar oktatásról, hanem e kor szellemtörténetéről is. A művet és szerzőjét Tőkés László európai parlamenti képviselő méltatta, maga is egyetemalapítóként. Ugyanakkor Tőkés megemlékezett egyházkerület-alapító elődjéről, a 150. éve született Sulyok Istvánról is. /Oktatásról, szolgálatról, szeretetről. = Reggeli Újság (Nagyvárad), dec. 15./

Az erdélyi magyar felsőoktatás „üdvtörténete”
Gaál Botond professzor úrnak, a Magyar Tudományos Akadémia doktorának a vezetésével írta ezt a kezünkben lévő könyvet a réti gyülekezet immáron tíz éve itt szolgáló lelkipásztora.
Pálfi József disszertációjának alcíme rögtön előrevetíti a téma időkeretét: Universitas-sors a reformációtól a Kolozsvári Tudományegyetemig. Vagyis 1872-ig.
A tudományos indíték megértéséhez a doktori dolgozat ajánlásából idézzük Gaál Botond történelmi távlatú, a lényeget illető, veretes megfogalmazását: „Ezen a földön egy nép élni akart, megszervezte az államiságot, alkotott kultúrát, művelt annyiféle tudományt, s ehhez bőven merített a keresztyénség élő forrásaiból. Így jöttek létre Erdély nagy iskolái, amelyek mind arról tanúskodnak, hogy ez a nép a legnehezebb harcai közepette is Európa kultúrnépeihez hasonlóan akart egy universitast. Ez volt a szándéka a fejedelmeinek, ezen munkálkodtak tudósai, ezért fáradoztak a tanítói, erre áldoztak sokat az egyházai, s e küzdelemnek az lett volna a méltó beteljesedése, ha létrejön egy erdélyi magyar egyetem. Ennek a jelei sejlenek föl már Bethlen Gábor idejétől, a Nagyenyedi Református Kollégium termékeny időszakában. 
A tanárok és diákok idehozták az egyetemes kultúra szinte minden értékét, s ezt tanították, majd szórták népünk körében az európai műveltség gazdag kincseit. Nem véletlen, hogy a tudományos világot megrengető, annak új irányt és lendületet adó Bolyai Jánost is Erdély adta a világnak.”
A szerző, dr. Pálfi József saját megfogalmazásában az erdélyi egyetemi gondolatot „üdvtörténeti összefüggésben” tárgyalja. Nem intézménytörténetet ír, hanem protestáns távlatokba helyezi a múlt és a jelen törekvéseit, az erdélyi, jelenleg pedig a romániai kisebbségi felsőoktatásban. Akárcsak bányában a telér nyomát követve, azt tárja fel, hogy magyar református egyházunknak mi a hivatása az oktatás ügyében. Az egyetemtörténet szellemiségét tárja fel!
Magyarán azt is bemutatja, hogy az egyetemalapítás kívánsága, főiskoláink alapítása milyen hatással volt az erdélyi magyar társadalom fejlődésére. Mások ugyanígy tárják fel ezt az egyetemet vagy főiskolát alapítani szándékozó kívánságot az erdélyi románság vagy a szász náció vonatkozásában. Mert az egyházi iskolák: legyen az alsó-, közép- vagy felsőfokú intézmény, szerves részét képezik az illető nép egyháztörténetének. De nem csak annak. Ez a dolgozat mintegy szintézisét adja a tudomány- és neveléstörténeti tényeknek. Szerző egy így fogalmazza meg: „az erdélyi református universitas-gondolat testet öltéséért folytatott küzdelem kísérletei, részleges megvalósulásai, kulcsszereplői tárulnak fel előttünk”.
Ismételten hangsúlyozzuk, hogy ez a disszertáció az egyetemalapítás történetének szellemiségét foglalja írásba. Más szóval: az erdélyi kálvinista eszme kibontakozását világítja meg úgy, hogy nem vész el a részletekben. Tehát nem egyszerű egyetempolitikát rögzít, hanem egy önmagán túlmutató, sajátos jelentést hordozó történetet. A dolgozat erősségei közé tartozik az események alakulásának az a fajta értékelése, melynek révén rámutat arra, hogy a korszakokkal járó változások mennyiben segítették elő vagy akadályozták a református igehirdetést és egyházépítést.
Kiemeljük, hogy míg más, hasonló művek netalán az úgynevezett „nagymagyar” történelemszemléleten alapuló egyetemtörténetet nyújtják, addig Pálfi József disszertációja az erdélyi református felsőoktatási „üdvtörténeten”, a „kismagyar” történeti narratívumon alapszik, azon a bibliai párhuzamot vonó történetszemléleten, amely elsősorban az egykori – török – hódoltság területén, a Partiumban és Erdélyben alakult ki.
A szerző kiválóan mutatja be, hogy a református kollégiumok milyen fontos műhelyei voltak az erdélyi magyarságnak. A kálvini eszmeiség jegyében szerveződött tudományos központoknak szellemi kisugárzása volt, élen jártak az egyén és a társadalom formálásában. Mindez Erdélyben még inkább felértékelődik, ha úgy tetszik, „üdvtörténeti” felhangot kap, mivel a magyarság számára a reformáció korában megszületett egyetem-gondolat a megmaradást jelentette. Az ország megmentéséért folytatott küzdelem hatalmas pillérévé vált, mint ahogy – kimondva és sokszor kimondatlanul is – ma is, a templom és az iskola párosában.
Sommásan soroljuk fel a doktori dolgozat nyolc fejezetét, amelyeket gazdag bibliográfia és angol összefoglaló követ.
– Elsőként a reformáció korának universitas-kérdését tárgyalja, mivel a közvetlen erdélyi gyökerek az európai összefüggésekig terjednek. Gondoljunk csak a fellegvárnak számító wittenbergi egyetemre és annak kisugárzására.
– A második fejezet az első erdélyi protestáns felsőoktatási intézményalapítás kísérletét tárgyalja. Az 1562-es debreceni hitvallás a világi hatalom kötelességévé tette, hogy az „akadémiát és iskolákat, melyek az ige veteményes kertjei, az ország közjövedelméből gondozzák”. (p. 61.) János Zsigmond fejedelem 1570 táján Gyulafehérváron akarta felállítani az akadémiát. Báthori István 1581-ben felállítja Erdély első egyetemét, amely 1663-ban megszűnt. A jezsuiták segítségével fejlesztették ezt a kolozsvári katolikus egyetemet a kor legmagasabb színvonalára.
– A harmadik fejezet szól Bethlen Gábor oktatáspolitikájáról, a gyulafehérvári Collegium Academicum alapításáról és a peregrinatio academica gyakorlatáról. Valóságos mérföldkőnek számít az 1622-es esztendő. A költő Opitz Márton jön tanítani, aki a heidelbergi iskola szellemiségét képviselte. Megérkeznek a vendégtanárok Herborn városából: Alsted, Bisterfeld és Piscator. A fejedelem a professzorok jutalmazásáról bőségesen gondoskodott, akárcsak a kollégium fenntartásáról. A Rákócziak iskolapolitikája is példaértékű. Az 1557-ben létrejött marosvásárhelyi, kolozsvári iskolák és a nagyváradi illusztris schola fejlesztésével is törődtek a fejedelmek. Az angol Basirius Izsák tevékenységének ismertetése is nagyon fontos, ő volt II. Rákóczi György „professzora”, túl nagy volt a befolyása. E fejezetben különösen kirajzolódik a váradi iskola felsőszintű jellege, a Szenci Kertész Ábrahám által vezetett könyvnyomda értékelése, a református ortodoxia és a puritánus eszmék küzdelme.
– A negyedik fejezet Apáczai Csere János tudományegyetem-gondolatát mutatja be. Kolozsvári székfoglaló beszédét 1656-ban tartotta, 1658-ban az akadémia felállításáról szóló tervezetét küldi Barcsay Ákos fejedelemhez. Apáczai 35 éves korában bekövetkezett halála és Erdély nagy romlása meggátolta a kivitelezést.
– Az ötödik fejezetben a 18–19. századi politikai és művelődéstörténeti háttérről olvasunk. Itt látszik meg igazán az, hogy Erdély életében a központosító osztrák hatalommal szemben a magyarságnak milyen védőbástyái lesznek a kollégiumok. Ebben a korszakban a peregrináció jelentősége felerősödik, mondhatnánk, hogy csak ezen az úton biztosított a doktorálás, a posztgraduális képzés megoldása.
– Hatodik, önálló fejezetként került sorra Bod Péter. A diszciplínák differenciálódása felé vezető úton című rész átfogó képet ad az oktatott tárgyakról. Kiváló rész! Egy kicsit lehetett volna bővebb is. De jól kitűnik, hogy a kollégiumok miért és milyen természetes következményként játszottak szerepet az erdélyi reformkor politikai életének a megújításában.
– A hetedik fejezet címe: A felvilágosodott racionalizmustól a Kolozsvári Tudományegyetem létrejöttéig. Külön szeretnénk megdicsérni a szerzőt azért, ahogyan a református kollégiumok jogi fakultásainak gyarapodását vázolja, szoros összefüggést lát a református középnemesség társadalmi igénye között. Rámutat arra, hogy a tanárok egyház- és nemzetpolitikai szempontból is felismerték a jogtudományok fontosságát. Az is kitűnik, hogy a korabeli egyházi vezetők látása szerint a kollégiumok az autonómiának is fontos bástyái.
Kolozsvári egyetemünk trianoni sorsáról, az 1959-es felszámolásáról nemrégiben emlékeztünk meg a Partiumi Keresztény Egyetem egyik rendezvényén Páskándiné Sebők Anna filmbemutatójával és a Fehér Könyv ismertetésével (Bodó Barna).
Végül a nyolcadik fejezetben választ kaphatunk arra, amiről az egész dolgozat szól. Hogy tudniillik a „tudós, hitvalló erdélyi eleink miért tartották minden időben és élethelyzetben szent küldetésüknek, illetve miért tekintették Istentől kapott mandátumnak a magas szintű református művelődés ügyét?”
Befejezésül: öröm számunkra ez a dolgozat, mely egy olyan kutatási program keretében készült, amivel szerző hozzájárulhat az erdélyi magyarság évszázados terveinek és álmának a leírásához, illetve a megvalósítás történetének és az ehhez kapcsolódó lelkiségnek a nyomon követéséhez. A cél, a szellemiség ma is időszerű: az önálló magyar (református) egyetem létrehozása. „Egy tudomány csak akkor egy népé, ha ez saját nyelvén van annak birtokában” (p. 252)
Aki elolvassa ezt a könyvet, talán még inkább érzi az inspirációt, hogy ezért a célért érdemes tovább harcolni! Tőkés László 
Pálfi József: Református felsőoktatás Erdélyben, Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2009 Reggeli Újság. Forrás: Erdély.ma.

Kós Károly képeskönyv
Egymást érik mostanság a pompás kivitelezésű művészkönyvek, a szemnek, szívnek örömet szerző albumok, a díszes emlékkiadványok. Csak győzze beszerezni valamennyit az ember! Ilyen frissen megjelent, tetszetős kötet a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó 550. könyve, amelyet a romániai magyarság nagy hatású "mindenese", Kós Károly emlékének, hagyatékának szentelt a művészetek ügyét felkaroló könyvműhely. A Kós Károly képeskönyv Sas Péter munkája. A Magyar Tudományos Akadémia munkatársa, az erdélyi magyarok kulturális örökségének elkötelezett budapesti kutatója számos értékes kiadvánnyal igyekezett hozzájárulni felbecsülhetetlen szellemi, építészeti javaink megőrzéséhez, felmutatásához. Ez a kötete hosszú kutatómunka eredményeként ad az olvasók kezébe olyan alaposan dokumentált képeskönyvet, amely valószínűleg mindeddig a leggazdagabb, legátfogóbb képanyagot teszi hozzáférhetővé a Kiáltó szó szerzőjéről, rendkívül sokoldalú foglalatosságairól, közéleti és magánéletének fontos mozzanatairól. Közelebb kerülhetünk általa az építész, az író, könyvkiadó, szerkesztő, publicista, irodalomszervező, képző- és iparművész, mezőgazdász, a közösségéért minden téren kiálló Kós Károlyhoz.
A magyar kultúra napja alkalmából január 20-án, szerda délután 6 órakor a képeskönyvet Marosvásárhelyen is bemutatják. A Pallas-Akadémia Könyvkiadó és a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány közös estjén, amelyre a Maros Megyei Tanács jóvoltából a Kultúrpalota Tükörtermében kerül sor, jelen lesz és munkájáról beszél a szerző, Sas Péter valamint a kiadó főszerkesztő-helyettese, Sarány István. A kiadványt Nagy Miklós Kund ajánlja a közönség figyelmébe.
Csatáné Bartha Irénke. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Elhunyt Csetri Elek akadémikus, az Erdélyi Múzeum-Egyesület tiszteleti tagja
- Életének 86. évében vasárnap Kolozsvárott hirtelen elhunyt Csetri Elek nyugalmazott egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) tiszteleti tagja.
Mint az MTA közleménye rámutat, Csetri Elek az Erdélyi Múzeum-Egyesület egyik újjászervezője, folyóiratának korábban szerkesztője, az EME többszörös kitüntetettje volt.
"Tudományos munkássága maradandó eredményekkel gazdagította a magyar történettudományt" - hangsúlyozza az MTA nekrológja.
A tudós temetéséről később intézkednek.
Csetri Elek 1924. április 1-én született Tordán. 1947-ben Kolozsvárott szerzett diplomát. Ezután a nagybányai, illetve a marosvásárhelyi Állami Magyar Líceum középiskolai tanára, 1949-52 között a Bolyai, illetve Babes-Bolyai egyetem tanársegédje, adjunktusa, 1962-86-ban egyetemi tanára, 1986-1990 között nyugdíjas, 1990-től újra egyetemi tanár. 1991-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) vendégprofesszora.
Kutatási területe: Erdély XVII-XIX. századi történelme.
A történész az Erdélyi Múzeum-Egyesület alapító és tiszteleti tagja, a kolozsvári Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság tiszteletbeli elnöke volt. 1990 óta a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja.
Csetri Elek főbb művei: Tanulmányok az erdélyi kapitalizmus kezdeteiről (társszerző, 1956), Történeti kronológia I-II. (társszerző, 1976), Kőrösi Csoma Sándor indulása (1979), Erdély változó társadalma 1767-1821 (Imreh Istvánnal, 1984), Kőrösi Csoma Sándor (1984), Bethlen Gábor életútja (1992). Sajtó alá rendezte, bevezetővel, jegyzetekkel ellátta, illetve fordította a Wass Pál: Fegyver alatt (1968), Silvio Pellico: Börtöneim (1969), Prima lucrare agronomica de specialitate din Transilvania (Engel Károllyal, 1970), Táncsics Mihály: Életpályám (1971), Teleki Sándor: Emlékezzünk régiekről (1973) című köteteket.
1984-ben Csetri Eleket Kőrösi Csoma Sándor-emlékéremmel tüntették ki. Forrás: MTI