Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2014. március 20.
Romániai magyar kultúra: intézmények és stratégiák
Mennyire lehet és kell bukaresti székhelyű magyar intézményben kidolgozott kultúrstratégiát vidéken életbe léptetni? Önállóak lehetnek-e az erdélyi kulturális központok gazdasági, műsorpolitikai szempontból? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre kereste a választ a Járosi Andor Keresztény Műhely és az Erdélyi Napló művelődési szakemberek részvételével rendezett kolozsvári vitaestjén.
Magyar kultúrpolitika – eszközök és hangszerelések címmel rendezett vitafórumot a Járosi Andor Keresztény Műhely és az Erdélyi Napló Kolozsváron, a lutheránus püspökség Reményik Sándor Galériájában. Az eseményen részt vett Kósa András László, a bukaresti Balassi Intézet igazgatója, Kötő József színháztörténész, az EMKE főtanácsosa és Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, az RMDSZ korábbi kulturális alelnöke. A fórum házigazdája Adorjáni Dezső Zoltán püspök, moderátora Csinta Samu, az Erdélyi Napló főszerkesztője volt.
Kósa András, a Balassi Intézet igazgatója a tisztségre írt pályázatában arra fektette a hangsúlyt, hogyan lehet a román közönség irányába közvetíteni a magyar kultúrát. Konkrét tervei között szerepelt, hogy együttműködést alakítson ki a román kulturális élet személyiségeivel oly módon, hogy ez előremutató legyenek, az együttműködő felek pedig egyenlő partnerekként vegyenek részt benne. Az igazgató távlati tervei közt az is szerepel, hogy a magyar kultúrát kivigyék Bukarest fontosabb utcáira, így ismertetve meg értékeinket a hétköznapi emberekkel is. Ez nem jelenti azt, hogy nem kell olyan programokat szervezni, amelyek révén a magyarság nap mint nap részt vesz a román főváros kulturális életében – tette hozzá az intézet vezetője. Évente rendeznek Bukarestben magyar filmhetet, a Magyar Zenefesztivál már a tizedik kiadásához érkezett, és román társintézményekkel karöltve sok egyéb programot is szervez a Magyar Kulturális Intézet.
Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója elismerte a bukaresti magyar intézet létének fontosságát, ugyanakkor felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy Erdélyben olyan pezsgő kulturális élet alakult ki, amely akár egy önálló országra is jellemző lehet. Az operaigazgató hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a magyar kultúra kiemelkedő személyiségeinek életét megismertessük a románokkal is. Példának hozta fel a színház- és filmgyáralapító Janovics Jenőt, akiről kevesen tudják, hogy már akkor készített filmeket Kolozsváron, amikor az amerikai álomgyár még gyerekcipőben járt. Az elmondottakhoz csatlakozva Kötő József színháztörténész hangsúlyozta, hogy már az 1920-as évektől kezdve a magyar művelődéspolitikusok – elsősorban Klebelsberg Kuno – fontosnak tartották, hogy kultúránkat Európa-szerte megismertessék az emberekkel. Kötő József a Bukaresti Magyar Intézet egyik feladatának nevezte, hogy az erdélyi magyar szellemi élet termékeit integrálja az egyetemes magyar kultúrába. A művészeti élet intézményesítése, stratégiák kidolgozása mellett fontos, hogy a helyi közösségek szerepvállalását is növeljük – emelte ki Kötő.
A Bukaresti Magyar Intézet segít a magyar kultúra külföldre közvetítésében, de nem pénzügyi intézmény, így különféle projektekkel támogatja a romániai magyar művelődési életet – vázolta az intézmény támogatási politikáját Kósa András. A román fővárosban is jelentős a magyar kultúra iránti érdeklődés, az intézet által szervezett Bánffy Miklós-kiállítást például pár nap alatt ezren tekintették meg. Ugyanakkor Kósa András felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy vannak Erdélyben olyan intézmények, amelyek normatív támogatásban részesülnek, így pedig elitkultúrát tudnak művelni. Ezek inkább helyi érdekeltségű intézmények, de a Bukaresti Magyar Intézet feladatának tartja, hogy a magyar kultúrát például Moldvában is népszerűsítse.
Noha természetes folyamat lett Európában, hogy egyre több lokális kultúrközpontot alakítanak ki, a dolgok természetes rendjét nem szabad túllépni – figyelmeztetett Kötő József. Annál is inkább, mert – ahogyan Szép Gyula igazgató megfogalmazta – a kultúra művelését nem biztos, hogy könyvekből meg lehet tanulni.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár),
Mennyire lehet és kell bukaresti székhelyű magyar intézményben kidolgozott kultúrstratégiát vidéken életbe léptetni? Önállóak lehetnek-e az erdélyi kulturális központok gazdasági, műsorpolitikai szempontból? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre kereste a választ a Járosi Andor Keresztény Műhely és az Erdélyi Napló művelődési szakemberek részvételével rendezett kolozsvári vitaestjén.
Magyar kultúrpolitika – eszközök és hangszerelések címmel rendezett vitafórumot a Járosi Andor Keresztény Műhely és az Erdélyi Napló Kolozsváron, a lutheránus püspökség Reményik Sándor Galériájában. Az eseményen részt vett Kósa András László, a bukaresti Balassi Intézet igazgatója, Kötő József színháztörténész, az EMKE főtanácsosa és Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, az RMDSZ korábbi kulturális alelnöke. A fórum házigazdája Adorjáni Dezső Zoltán püspök, moderátora Csinta Samu, az Erdélyi Napló főszerkesztője volt.
Kósa András, a Balassi Intézet igazgatója a tisztségre írt pályázatában arra fektette a hangsúlyt, hogyan lehet a román közönség irányába közvetíteni a magyar kultúrát. Konkrét tervei között szerepelt, hogy együttműködést alakítson ki a román kulturális élet személyiségeivel oly módon, hogy ez előremutató legyenek, az együttműködő felek pedig egyenlő partnerekként vegyenek részt benne. Az igazgató távlati tervei közt az is szerepel, hogy a magyar kultúrát kivigyék Bukarest fontosabb utcáira, így ismertetve meg értékeinket a hétköznapi emberekkel is. Ez nem jelenti azt, hogy nem kell olyan programokat szervezni, amelyek révén a magyarság nap mint nap részt vesz a román főváros kulturális életében – tette hozzá az intézet vezetője. Évente rendeznek Bukarestben magyar filmhetet, a Magyar Zenefesztivál már a tizedik kiadásához érkezett, és román társintézményekkel karöltve sok egyéb programot is szervez a Magyar Kulturális Intézet.
Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója elismerte a bukaresti magyar intézet létének fontosságát, ugyanakkor felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy Erdélyben olyan pezsgő kulturális élet alakult ki, amely akár egy önálló országra is jellemző lehet. Az operaigazgató hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a magyar kultúra kiemelkedő személyiségeinek életét megismertessük a románokkal is. Példának hozta fel a színház- és filmgyáralapító Janovics Jenőt, akiről kevesen tudják, hogy már akkor készített filmeket Kolozsváron, amikor az amerikai álomgyár még gyerekcipőben járt. Az elmondottakhoz csatlakozva Kötő József színháztörténész hangsúlyozta, hogy már az 1920-as évektől kezdve a magyar művelődéspolitikusok – elsősorban Klebelsberg Kuno – fontosnak tartották, hogy kultúránkat Európa-szerte megismertessék az emberekkel. Kötő József a Bukaresti Magyar Intézet egyik feladatának nevezte, hogy az erdélyi magyar szellemi élet termékeit integrálja az egyetemes magyar kultúrába. A művészeti élet intézményesítése, stratégiák kidolgozása mellett fontos, hogy a helyi közösségek szerepvállalását is növeljük – emelte ki Kötő.
A Bukaresti Magyar Intézet segít a magyar kultúra külföldre közvetítésében, de nem pénzügyi intézmény, így különféle projektekkel támogatja a romániai magyar művelődési életet – vázolta az intézmény támogatási politikáját Kósa András. A román fővárosban is jelentős a magyar kultúra iránti érdeklődés, az intézet által szervezett Bánffy Miklós-kiállítást például pár nap alatt ezren tekintették meg. Ugyanakkor Kósa András felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy vannak Erdélyben olyan intézmények, amelyek normatív támogatásban részesülnek, így pedig elitkultúrát tudnak művelni. Ezek inkább helyi érdekeltségű intézmények, de a Bukaresti Magyar Intézet feladatának tartja, hogy a magyar kultúrát például Moldvában is népszerűsítse.
Noha természetes folyamat lett Európában, hogy egyre több lokális kultúrközpontot alakítanak ki, a dolgok természetes rendjét nem szabad túllépni – figyelmeztetett Kötő József. Annál is inkább, mert – ahogyan Szép Gyula igazgató megfogalmazta – a kultúra művelését nem biztos, hogy könyvekből meg lehet tanulni.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár),
2014. május 15.
Augusztus: a magyar térfoglalás hónapja
Kolozsváron ötödik alkalommal szerveznek Magyar Napokat, Marosvásárhelyen második kiadásához érkezett a Forgatag. Míg az előbbi rendezvény helyszínei és kínálata bővült, a Vásárhelyi Forgatag szervezői még nem tudják, hogy a város központjában kapnak-e területfoglalási engedélyt.
A Kolozsvári Magyar Napok szervezői is tisztában vannak azzal, hogy nehéz lesz felülmúlni a tavalyi rendezvényt, hiszen 2013-ban minden a legekről szólt: többek között elhozták az István, a király rockoperát, amelyet a kincses város főterén álló eddigi legnagyobb színpadon mutattak be a legnépesebb közönség előtt. Az idei, augusztus 17. és 24. között, ötödik alkalommal megszervezendő nyolcnapos rendezvény inkább a változatosságra és a sokszínűségre koncentrál – nyilatkozta Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke, a rendezvény főszervezője.
Óperrrencián innen és túl az idei magyar napok mottója – ennek kapcsán Gergely Balázs azt mondta: a fesztivál a valóság és a mesevilág határán mozog, „hiszen évente egy héten át kicsit meseszerűvé válik Kolozsvár főtere és más helyszínei, de arra is vonatkozik a mottó, hogy a szervezők, akárcsak a mesebeli hősök, mindig megtalálják szövetségeseiket a támogatókban, partnerekben, akikkel együtt sikerre viszik a történetet”. Hogy valóban mennyire meseszerű az egész augusztusi fesztivál, azt jól érzékelteti, hogy ott ünnepel immár ötödik éve Kolozsvár magyarsága – és nemcsak –, ahol alig egy évtizede még kotrógépek, gödrök, nemzeti színű padok és oszlopok csúfították a város képét.
Újításokban az idén sincs hiány: a kezdetben viszonylag szerény, háromnapos sokadalom tavaly már egy hetesre bővült, a szervezők az idén ezt is megtoldották egy nappal. A Magyar Napok eseményeinek helyszínei immár az egész várost átszövik, és minden alkalommal újabbak adódnak hozzájuk. Felújítási munkálatok miatt kimarad ugyan az idén a Farkas utcai romkert, de média- és múzeumok sétányával bővül a kínálat. Újdonság, hogy ezúttal a kolozsvári magyar színház is részt vesz a rendezvényen. Ugyanakkor autentikus középkori forgatag várja a közönséget, a közös múlt és jövő jegyében a velünk együtt élő nemzeti közösségek, kiemelten a zsidó közösség felé történik nyitás ebben az évben.
Szimfonikusoktól a legendákig
Jóval nagyobb teret kapnak az idei Magyar Napok keretében a komolyzene művelői. Kolozsvár főterén láthatjuk ugyanis az MR Szimfonik Live produkcióját, amelyet eddig Magyarországon kívül sehol sem mutattak be. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara olyan előadókat kísér, mint Péterfy Bori és a Love Band, a Heaven Street Seven, az Irie Maffia, és a Pannonia All Stars Orchestra (PASO). A Kolozsvári Magyar Operában fellép a Magyar Rádió Szinfonikus Zenekara, az MTVA archívumából pedig filmeket, ezen belül gyerekfilmeket mutatnak be, de lesz sajtófotó-kiállítás is a Magyar Távirati Iroda tavalyi terméséből. Sánta Levente fesztiváligazgatótól heti bontásban is megtudhattuk a fesztivál főbb programpontjait. Vasárnap, augusztus 17-én, a nyitógálán mutatják be a Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas rendező-koreográfus által rendezett Székely Dózsa György című táncjátékot a Honvéd Táncszínház előadásában, Novák Péter főszereplésével. Hétfőn a főtéri nagyszínpadon egész estés, mintegy négyórás rockkoncert zajlik majd, a fellépők között lesz a Kalapács együttes régi Pokolgép- és Omen-dalokkal, a Dinamit együttes Rudán Joe-val, Varga Miklós, a Takács Tamás Dirty Blues Band és mások. Kedden Tamás Gábor lép fel a nagyszínpadon, szerdán a nemzetközi Szent István-napi Néptánctalálkozó gálaelőadása zajlik, csütörtökön a Kiscsillag és a Quimby lép fel. Pénteken az MR Szimfonik Live produkciójára kerül sor, szombaton Illés-emlékkoncert Szörényi Levente, Bródy János és Szörényi Szabolcs, valamint meghívott vendégeik: Feke Pál, Vastag Tamás és Vastag Csaba, Csobot Adél, Baricz Gergő és Gubik Petra közreműködésével. Vasárnap este a magyar történelmet a honfoglalástól napjainkig 21 képben feldolgozó, Experidance Ezeregyév című látvány és táncszínházi nagyprodukciót tekintheti meg a közönség a főtéri nagyszínpadon. A Farkas-utcai színpadon a fellépők között lesz Palya Bea, a 100 Folk Celsiust és a Parno Graszt.
Az ötödik Kolozsvári Magyar Napokon is folytatódnak a már hagyományossá vált programok: lesznek gyerek- és ifjúsági, valamint képzőművészeti és irodalmi rendezvények, filmnapok, kiállítások, kerekasztal-beszélgetések, gasztronómiai és borászati rendezvények. A sokak által látogatott Fesztivál-utca a Farkas-utcában újra várja az érdeklődőket, és természetesen a Szent István-napi Néptánctalálkozóra is sor kerül. A Magyar Napok 2014-ben az eddigi legnagyobb összegű, 130 ezer lejes támogatást kapja a kolozsvári önkormányzattól, a háromszorosát a két évvel ezelőttinek.
Marosvásárhely: a helyzet változatlan
Alig érnek véget Kolozsvárott a Magyar Napok eseményei, augusztus 27-én a kikapcsolódni vágyók máris vonulhatnak száz kilométerrel odébb: Marosvásárhelyen immár második alkalommal szervezik meg a Forgatagot. A tavalyi rendezvény elsődleges gondja állandósulni látszik: Soós Zoltán fesztiváligazgató és csapata már a tavaly is szerette volna a rendezvényt Marosvásárhely belvárosába vinni, de a polgármesteri hivataltól erre nem kapott engedélyt. Még le sem járt a tavalyi forgatag, a szervezők már benyújtották a kérést, hogy a 2014-es rendezvényen Marosvásárhely köztereit használhassák, egyelőre azonban még válaszra sem méltatták őket. Amit tudni lehet: rendezvények lesznek a színházban, a múzeumban, a zsinagógában, a Teleki Tékában és a Maros partján. Soósék még bíznak abban, hogy a városvezetés jobb belátásra tér, de nagy reményeket nem fűznek a nacionalista kirohanásairól ismert Dorin Florea polgármesterhez.
A Forgatag művészeti vezetője az idén Sebestyén Aba színművész, aki sok szempontból kihívásként éli meg a rendezvényt, hiszen a különböző kulturális programok mellett helyet kell szorítani a populáris műfajoknak is.
Finanszírozás tekintetében viszont idén jobban áll a Forgatag. „A szervező Vásárhelyért Egyesületet a Bethlen Gábor Alap felvette a jelentős szakmai és kulturális intézmények sorába, amely remélhetőleg majd az egyesület működését fogja biztosítani a következő egy évre” – nyilatkozta Portik Vilmos főszervező.
A Forgatag programjai most körvonalazódnak: ami biztos, hogy Rúzsa Magdi lesz az idei esemény egyik főszereplője.
Nánó Csaba. Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Kolozsváron ötödik alkalommal szerveznek Magyar Napokat, Marosvásárhelyen második kiadásához érkezett a Forgatag. Míg az előbbi rendezvény helyszínei és kínálata bővült, a Vásárhelyi Forgatag szervezői még nem tudják, hogy a város központjában kapnak-e területfoglalási engedélyt.
A Kolozsvári Magyar Napok szervezői is tisztában vannak azzal, hogy nehéz lesz felülmúlni a tavalyi rendezvényt, hiszen 2013-ban minden a legekről szólt: többek között elhozták az István, a király rockoperát, amelyet a kincses város főterén álló eddigi legnagyobb színpadon mutattak be a legnépesebb közönség előtt. Az idei, augusztus 17. és 24. között, ötödik alkalommal megszervezendő nyolcnapos rendezvény inkább a változatosságra és a sokszínűségre koncentrál – nyilatkozta Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke, a rendezvény főszervezője.
Óperrrencián innen és túl az idei magyar napok mottója – ennek kapcsán Gergely Balázs azt mondta: a fesztivál a valóság és a mesevilág határán mozog, „hiszen évente egy héten át kicsit meseszerűvé válik Kolozsvár főtere és más helyszínei, de arra is vonatkozik a mottó, hogy a szervezők, akárcsak a mesebeli hősök, mindig megtalálják szövetségeseiket a támogatókban, partnerekben, akikkel együtt sikerre viszik a történetet”. Hogy valóban mennyire meseszerű az egész augusztusi fesztivál, azt jól érzékelteti, hogy ott ünnepel immár ötödik éve Kolozsvár magyarsága – és nemcsak –, ahol alig egy évtizede még kotrógépek, gödrök, nemzeti színű padok és oszlopok csúfították a város képét.
Újításokban az idén sincs hiány: a kezdetben viszonylag szerény, háromnapos sokadalom tavaly már egy hetesre bővült, a szervezők az idén ezt is megtoldották egy nappal. A Magyar Napok eseményeinek helyszínei immár az egész várost átszövik, és minden alkalommal újabbak adódnak hozzájuk. Felújítási munkálatok miatt kimarad ugyan az idén a Farkas utcai romkert, de média- és múzeumok sétányával bővül a kínálat. Újdonság, hogy ezúttal a kolozsvári magyar színház is részt vesz a rendezvényen. Ugyanakkor autentikus középkori forgatag várja a közönséget, a közös múlt és jövő jegyében a velünk együtt élő nemzeti közösségek, kiemelten a zsidó közösség felé történik nyitás ebben az évben.
Szimfonikusoktól a legendákig
Jóval nagyobb teret kapnak az idei Magyar Napok keretében a komolyzene művelői. Kolozsvár főterén láthatjuk ugyanis az MR Szimfonik Live produkcióját, amelyet eddig Magyarországon kívül sehol sem mutattak be. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara olyan előadókat kísér, mint Péterfy Bori és a Love Band, a Heaven Street Seven, az Irie Maffia, és a Pannonia All Stars Orchestra (PASO). A Kolozsvári Magyar Operában fellép a Magyar Rádió Szinfonikus Zenekara, az MTVA archívumából pedig filmeket, ezen belül gyerekfilmeket mutatnak be, de lesz sajtófotó-kiállítás is a Magyar Távirati Iroda tavalyi terméséből. Sánta Levente fesztiváligazgatótól heti bontásban is megtudhattuk a fesztivál főbb programpontjait. Vasárnap, augusztus 17-én, a nyitógálán mutatják be a Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas rendező-koreográfus által rendezett Székely Dózsa György című táncjátékot a Honvéd Táncszínház előadásában, Novák Péter főszereplésével. Hétfőn a főtéri nagyszínpadon egész estés, mintegy négyórás rockkoncert zajlik majd, a fellépők között lesz a Kalapács együttes régi Pokolgép- és Omen-dalokkal, a Dinamit együttes Rudán Joe-val, Varga Miklós, a Takács Tamás Dirty Blues Band és mások. Kedden Tamás Gábor lép fel a nagyszínpadon, szerdán a nemzetközi Szent István-napi Néptánctalálkozó gálaelőadása zajlik, csütörtökön a Kiscsillag és a Quimby lép fel. Pénteken az MR Szimfonik Live produkciójára kerül sor, szombaton Illés-emlékkoncert Szörényi Levente, Bródy János és Szörényi Szabolcs, valamint meghívott vendégeik: Feke Pál, Vastag Tamás és Vastag Csaba, Csobot Adél, Baricz Gergő és Gubik Petra közreműködésével. Vasárnap este a magyar történelmet a honfoglalástól napjainkig 21 képben feldolgozó, Experidance Ezeregyév című látvány és táncszínházi nagyprodukciót tekintheti meg a közönség a főtéri nagyszínpadon. A Farkas-utcai színpadon a fellépők között lesz Palya Bea, a 100 Folk Celsiust és a Parno Graszt.
Az ötödik Kolozsvári Magyar Napokon is folytatódnak a már hagyományossá vált programok: lesznek gyerek- és ifjúsági, valamint képzőművészeti és irodalmi rendezvények, filmnapok, kiállítások, kerekasztal-beszélgetések, gasztronómiai és borászati rendezvények. A sokak által látogatott Fesztivál-utca a Farkas-utcában újra várja az érdeklődőket, és természetesen a Szent István-napi Néptánctalálkozóra is sor kerül. A Magyar Napok 2014-ben az eddigi legnagyobb összegű, 130 ezer lejes támogatást kapja a kolozsvári önkormányzattól, a háromszorosát a két évvel ezelőttinek.
Marosvásárhely: a helyzet változatlan
Alig érnek véget Kolozsvárott a Magyar Napok eseményei, augusztus 27-én a kikapcsolódni vágyók máris vonulhatnak száz kilométerrel odébb: Marosvásárhelyen immár második alkalommal szervezik meg a Forgatagot. A tavalyi rendezvény elsődleges gondja állandósulni látszik: Soós Zoltán fesztiváligazgató és csapata már a tavaly is szerette volna a rendezvényt Marosvásárhely belvárosába vinni, de a polgármesteri hivataltól erre nem kapott engedélyt. Még le sem járt a tavalyi forgatag, a szervezők már benyújtották a kérést, hogy a 2014-es rendezvényen Marosvásárhely köztereit használhassák, egyelőre azonban még válaszra sem méltatták őket. Amit tudni lehet: rendezvények lesznek a színházban, a múzeumban, a zsinagógában, a Teleki Tékában és a Maros partján. Soósék még bíznak abban, hogy a városvezetés jobb belátásra tér, de nagy reményeket nem fűznek a nacionalista kirohanásairól ismert Dorin Florea polgármesterhez.
A Forgatag művészeti vezetője az idén Sebestyén Aba színművész, aki sok szempontból kihívásként éli meg a rendezvényt, hiszen a különböző kulturális programok mellett helyet kell szorítani a populáris műfajoknak is.
Finanszírozás tekintetében viszont idén jobban áll a Forgatag. „A szervező Vásárhelyért Egyesületet a Bethlen Gábor Alap felvette a jelentős szakmai és kulturális intézmények sorába, amely remélhetőleg majd az egyesület működését fogja biztosítani a következő egy évre” – nyilatkozta Portik Vilmos főszervező.
A Forgatag programjai most körvonalazódnak: ami biztos, hogy Rúzsa Magdi lesz az idei esemény egyik főszereplője.
Nánó Csaba. Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2014. augusztus 18.
Kultúrák együttéléséről, a magyarságról, az autonómiáról beszéltek a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján
A kulturális értékek továbbéléséről, a különböző kultúrák együttéléséről, a toleranciáról, a magyarság és a művészet viszonyáról, az autonómiáról, a történelem nehéz korszakairól és az új nemzedék felelősségéről beszéltek az ötödik Kolozsvári Magyar Napok vasárnapi nyitógálájának a szónokai.
A rendezvénysorozat Az óperencián innen és túl mottó jegyében kezdődött, Gergely Balázs főszervező, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke éppen e jelmondat jelképes, meseszerű értelmét magyarázta el, amelynek sok olvasata van. Például az "óperencián innenieknek" az új nemzedék tagjait nevezte, akik számára egy ilyen rendezvény természetes, míg a korábbi nehéz korokat is megélt "óperencián túliak" még emlékeznek azokra az időkre, amikor ezt még elképzelni sem lehetett.
Balatoni Monika, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős államtitkára arra emlékeztette a Kolozsvári Magyar Opera termét zsúfolásig megtöltő közönséget, hogy a GDP alakulására évtizedek múltán nem fognak emlékezni, de a kulturális értékek örökre beivódnak a tudatokba. Az államtitkár támogatásáról biztosította Kolozsvárt abban a törekvésében, hogy 2021-ben Európa kulturális fővárosa legyen. Hozzátette, reményei szerint 2014 végéig megnyílhat Kolozsváron a magyar kulturális intézet.
Emil Boc polgármester, Románia korábbi miniszterelnöke köszönetet mondott a szervezőknek a rendezvényért, akárcsak azért, hogy a tavalyi zárógála több mint ötvenezer nézőt vonzott Kolozsvár főterére. A normális légkör jelének tartotta, hogy Kolozsváron mindenki otthon érzi magát. Kijelentette: Kolozsvár a multikulturalizmus és a tolerancia mintájává vált. A polgármester szerint magyaroknak és románoknak sok közös tennivalójuk van még a városban.
Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szerint "fel kellene találni a kultométert", mert az biztosan magas szinten mérné Kolozsvár kulturális kisugárzását. Hozzátette: a kulturális életképességet a város műszer nélkül is bizonyította. Említést tett azonban egy "negatív sugárzásról", arról, hogy a román hatóságok hadjáratot folytattak a székely jelképek ellen, s hogy az autonómiatörekvéseket a titkosszolgálatok akadályozni próbálják. A románok és magyarok a kulturális tereket vagy a negatív sugárzásokat erősítik? - tette fel a kérdést Németh Zsolt. Szerinte Közép-Európa csak a jó román-magyar kapcsolatok által lehet erős.
A budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökeként bemutatott Szatmáry Kristóf, a Fidesz frakcióvezető-helyettese megemlítette: a magyarság nehéz 20. századot élt meg. "Amíg nincs autonómia, nem lehet lezárni a 20. századot" - jelentette ki a képviselő.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt hangsúlyozta: az erdélyi magyar politika csak álmodik arról az együttműködésről, amit a Kolozsvári Magyar Napok szervezésének keretében sikerült megteremteni. Figyelemre méltónak tartotta, hogy "a példa ragadós", és immár Marosvásárhelyen, Brassóban és Nagyváradon is van hasonló rendezvény.
Az RMDSZ elnöki minőségében megszólaló Kelemen Hunor, kulturális miniszter is arról beszélt, hogy felnőtt egy olyan nemzedék, amelyik immár az európai uniós tagsággal rendelkező Romániában szocializálódott, és nincsen közvetlen élménye a sötét múltból.
"Környezetünkben számtalan olyan dolog történik, ami visszafordíthatja a történelem kerekét. (...) Az a felelősségünk, hogy azt a csodát, amit megteremtettünk Kolozsváron, megerősítsük, megőrizzük" - jelentette ki Kelemen Hunor.
A nyitógálán nagy sikerrel mutatták be a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Székely Dózsa György táncszínházi előadását.
Szabadság (Kolozsvár)
A kulturális értékek továbbéléséről, a különböző kultúrák együttéléséről, a toleranciáról, a magyarság és a művészet viszonyáról, az autonómiáról, a történelem nehéz korszakairól és az új nemzedék felelősségéről beszéltek az ötödik Kolozsvári Magyar Napok vasárnapi nyitógálájának a szónokai.
A rendezvénysorozat Az óperencián innen és túl mottó jegyében kezdődött, Gergely Balázs főszervező, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke éppen e jelmondat jelképes, meseszerű értelmét magyarázta el, amelynek sok olvasata van. Például az "óperencián innenieknek" az új nemzedék tagjait nevezte, akik számára egy ilyen rendezvény természetes, míg a korábbi nehéz korokat is megélt "óperencián túliak" még emlékeznek azokra az időkre, amikor ezt még elképzelni sem lehetett.
Balatoni Monika, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős államtitkára arra emlékeztette a Kolozsvári Magyar Opera termét zsúfolásig megtöltő közönséget, hogy a GDP alakulására évtizedek múltán nem fognak emlékezni, de a kulturális értékek örökre beivódnak a tudatokba. Az államtitkár támogatásáról biztosította Kolozsvárt abban a törekvésében, hogy 2021-ben Európa kulturális fővárosa legyen. Hozzátette, reményei szerint 2014 végéig megnyílhat Kolozsváron a magyar kulturális intézet.
Emil Boc polgármester, Románia korábbi miniszterelnöke köszönetet mondott a szervezőknek a rendezvényért, akárcsak azért, hogy a tavalyi zárógála több mint ötvenezer nézőt vonzott Kolozsvár főterére. A normális légkör jelének tartotta, hogy Kolozsváron mindenki otthon érzi magát. Kijelentette: Kolozsvár a multikulturalizmus és a tolerancia mintájává vált. A polgármester szerint magyaroknak és románoknak sok közös tennivalójuk van még a városban.
Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szerint "fel kellene találni a kultométert", mert az biztosan magas szinten mérné Kolozsvár kulturális kisugárzását. Hozzátette: a kulturális életképességet a város műszer nélkül is bizonyította. Említést tett azonban egy "negatív sugárzásról", arról, hogy a román hatóságok hadjáratot folytattak a székely jelképek ellen, s hogy az autonómiatörekvéseket a titkosszolgálatok akadályozni próbálják. A románok és magyarok a kulturális tereket vagy a negatív sugárzásokat erősítik? - tette fel a kérdést Németh Zsolt. Szerinte Közép-Európa csak a jó román-magyar kapcsolatok által lehet erős.
A budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökeként bemutatott Szatmáry Kristóf, a Fidesz frakcióvezető-helyettese megemlítette: a magyarság nehéz 20. századot élt meg. "Amíg nincs autonómia, nem lehet lezárni a 20. századot" - jelentette ki a képviselő.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt hangsúlyozta: az erdélyi magyar politika csak álmodik arról az együttműködésről, amit a Kolozsvári Magyar Napok szervezésének keretében sikerült megteremteni. Figyelemre méltónak tartotta, hogy "a példa ragadós", és immár Marosvásárhelyen, Brassóban és Nagyváradon is van hasonló rendezvény.
Az RMDSZ elnöki minőségében megszólaló Kelemen Hunor, kulturális miniszter is arról beszélt, hogy felnőtt egy olyan nemzedék, amelyik immár az európai uniós tagsággal rendelkező Romániában szocializálódott, és nincsen közvetlen élménye a sötét múltból.
"Környezetünkben számtalan olyan dolog történik, ami visszafordíthatja a történelem kerekét. (...) Az a felelősségünk, hogy azt a csodát, amit megteremtettünk Kolozsváron, megerősítsük, megőrizzük" - jelentette ki Kelemen Hunor.
A nyitógálán nagy sikerrel mutatták be a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Székely Dózsa György táncszínházi előadását.
Szabadság (Kolozsvár)
2014. augusztus 19.
Az együttélés, a magyarság és az autonómia kérdése a Kolozsvári Magyar Napokon
A kulturális értékek továbbéléséről, a különböző kultúrák együttéléséről, a toleranciáról, a magyarság és a művészet viszonyáról, az autonómiáról, a történelem nehéz korszakairól és az új nemzedék felelősségéről beszéltek az ötödik Kolozsvári Magyar Napok vasárnapi nyitó gálájának szónokai. A rendezvénysorozat Az óperencián innen és túl mottó jegyében kezdődött, Gergely Balázs főszervező, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke éppen e jelmondat jelképes, meseszerű értelmét magyarázta el, amelynek sok olvasata van. Például az „óperencián innenieknek" az új nemzedék tagjait nevezte, akik számára egy ilyen rendezvény természetes, míg a korábbi nehéz korokat is megélt „óperencián túliak" még emlékeznek azokra az időkre, amikor ezt még elképzelni sem lehetett. Balatoni Monika, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős államtitkára arra emlékeztette a Kolozsvári Magyar Opera termét zsúfolásig megtöltő közönséget, hogy a GDP alakulására évtizedek múltán nem fognak emlékezni, de a kulturális értékek örökre beivódnak a tudatba. Az államtitkár támogatásáról biztosította Kolozsvárt abban a törekvésében, hogy 2021-ben Európa kulturális fővárosa legyen. Hozzátette, reményei szerint 2014 végéig megnyílhat Kolozsváron a magyar kulturális intézet.
Emil Boc polgármester, Románia korábbi miniszterelnöke köszönetet mondott a szervezőknek a rendezvényért, akárcsak azért, hogy a tavalyi záró gála több mint ötvenezer nézőt vonzott Kolozsvár főterére. A normális légkör jelének tartotta, hogy Kolozsváron mindenki otthon érzi magát. Kijelentette: Kolozsvár a multikulturalizmus és a tolerancia mintájává vált. A polgármester szerint magyaroknak és románoknak sok közös tennivalójuk van még a városban.
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szerint „fel kellene találni a kultométert", mert az biztosan magas szinten mérné Kolozsvár kulturális kisugárzását. Hozzátette: a kulturális életképességet a város műszer nélkül is bizonyította. Említést tett azonban egy „negatív sugárzásról", arról, hogy a román hatóságok hadjáratot folytattak a székely jelképek ellen, s hogy az autonómiatörekvéseket a titkosszolgálatok akadályozni próbálják. A románok és magyarok a kulturális tereket vagy a negatív sugárzásokat erősítik? – tette fel a kérdést Németh Zsolt. Szerinte Közép-Európa csak a jó román-magyar kapcsolatok által lehet erős.
A budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökeként bemutatott Szatmáry Kristóf, a Fidesz frakcióvezető-helyettese megemlítette: a magyarság nehéz 20. századot élt meg. „Amíg nincs autonómia, nem lehet lezárni a 20. századot" – jelentette ki a képviselő.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt hangsúlyozta: az erdélyi magyar politika csak álmodik arról az együttműködésről, amit a Kolozsvári Magyar Napok szervezésének keretében sikerült megteremteni. Figyelemre méltónak tartotta, hogy „a példa ragadós", és immár Marosvásárhelyen, Brassóban és Nagyváradon is van hasonló rendezvény.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöki minőségében megszólaló Kelemen Hunor, romániai kulturális miniszter is arról beszélt, hogy felnőtt egy olyan nemzedék, amelyik immár az európai uniós tagsággal rendelkező Romániában szocializálódott, és nincsen közvetlen élménye a sötét múltból.
„Környezetünkben számos olyan dolog történik, ami visszafordíthatja a történelem kerekét. (...) Az a felelősségünk, hogy azt a csodát, amit megteremtettünk Kolozsváron, megerősítsük, megőrizzük" – jelentette ki Kelemen Hunor.
A nyitó gálán nagy sikerrel mutatták be a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Székely Dózsa György táncszínházi előadását.
MTI, Erdély.ma
A kulturális értékek továbbéléséről, a különböző kultúrák együttéléséről, a toleranciáról, a magyarság és a művészet viszonyáról, az autonómiáról, a történelem nehéz korszakairól és az új nemzedék felelősségéről beszéltek az ötödik Kolozsvári Magyar Napok vasárnapi nyitó gálájának szónokai. A rendezvénysorozat Az óperencián innen és túl mottó jegyében kezdődött, Gergely Balázs főszervező, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke éppen e jelmondat jelképes, meseszerű értelmét magyarázta el, amelynek sok olvasata van. Például az „óperencián innenieknek" az új nemzedék tagjait nevezte, akik számára egy ilyen rendezvény természetes, míg a korábbi nehéz korokat is megélt „óperencián túliak" még emlékeznek azokra az időkre, amikor ezt még elképzelni sem lehetett. Balatoni Monika, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős államtitkára arra emlékeztette a Kolozsvári Magyar Opera termét zsúfolásig megtöltő közönséget, hogy a GDP alakulására évtizedek múltán nem fognak emlékezni, de a kulturális értékek örökre beivódnak a tudatba. Az államtitkár támogatásáról biztosította Kolozsvárt abban a törekvésében, hogy 2021-ben Európa kulturális fővárosa legyen. Hozzátette, reményei szerint 2014 végéig megnyílhat Kolozsváron a magyar kulturális intézet.
Emil Boc polgármester, Románia korábbi miniszterelnöke köszönetet mondott a szervezőknek a rendezvényért, akárcsak azért, hogy a tavalyi záró gála több mint ötvenezer nézőt vonzott Kolozsvár főterére. A normális légkör jelének tartotta, hogy Kolozsváron mindenki otthon érzi magát. Kijelentette: Kolozsvár a multikulturalizmus és a tolerancia mintájává vált. A polgármester szerint magyaroknak és románoknak sok közös tennivalójuk van még a városban.
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szerint „fel kellene találni a kultométert", mert az biztosan magas szinten mérné Kolozsvár kulturális kisugárzását. Hozzátette: a kulturális életképességet a város műszer nélkül is bizonyította. Említést tett azonban egy „negatív sugárzásról", arról, hogy a román hatóságok hadjáratot folytattak a székely jelképek ellen, s hogy az autonómiatörekvéseket a titkosszolgálatok akadályozni próbálják. A románok és magyarok a kulturális tereket vagy a negatív sugárzásokat erősítik? – tette fel a kérdést Németh Zsolt. Szerinte Közép-Európa csak a jó román-magyar kapcsolatok által lehet erős.
A budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökeként bemutatott Szatmáry Kristóf, a Fidesz frakcióvezető-helyettese megemlítette: a magyarság nehéz 20. századot élt meg. „Amíg nincs autonómia, nem lehet lezárni a 20. századot" – jelentette ki a képviselő.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt hangsúlyozta: az erdélyi magyar politika csak álmodik arról az együttműködésről, amit a Kolozsvári Magyar Napok szervezésének keretében sikerült megteremteni. Figyelemre méltónak tartotta, hogy „a példa ragadós", és immár Marosvásárhelyen, Brassóban és Nagyváradon is van hasonló rendezvény.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöki minőségében megszólaló Kelemen Hunor, romániai kulturális miniszter is arról beszélt, hogy felnőtt egy olyan nemzedék, amelyik immár az európai uniós tagsággal rendelkező Romániában szocializálódott, és nincsen közvetlen élménye a sötét múltból.
„Környezetünkben számos olyan dolog történik, ami visszafordíthatja a történelem kerekét. (...) Az a felelősségünk, hogy azt a csodát, amit megteremtettünk Kolozsváron, megerősítsük, megőrizzük" – jelentette ki Kelemen Hunor.
A nyitó gálán nagy sikerrel mutatták be a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Székely Dózsa György táncszínházi előadását.
MTI, Erdély.ma
2014. augusztus 22.
Hetvenedik évad, színes kínálat a Nemzetiben
Interneten is bérletet lehet váltani a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadásaira. A 2013−2014-es évad bérlettulajdonosai szeptember 5-ig újíthatják meg bérleteiket.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának 70. évadját a klasszikusoktól kezdve kedvenc regényeink, közkedvelt operett előadások és válogatott drámák alkotják. Az előző évek és a számos hazai és nemzetközi fesztiválon elért siker tapasztalataira építve, az idei évadban a Tompa Miklós Társulat figyelembe vette a nézők véleményét és igényeit a bérletrendszer kialakításakor, olvasható a színház szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében. Az új évadtól a bérletek sajátosságát a kezdési időpontok adják meg.
A hetvenedik évadot kezdi a társulat. A Bernády György mecénás bérlet 700 lejbe kerül, a Kemény János bemutató bérletet továbbra is 100 lejért lehet kiváltani. Az eddig Szabó Ernő és Kovács György nagytermi felnőtt bérletek összevont formában Kovács György felnőttbérlet néven igényelhetők 60 lejes áron, és négy nagytermi előadásra érvényesek. A Petelei István kistermi felnőttbérlet a nagytermihez hasonlóan ettől az évadtól 60 lej értékű lesz, és tulajdonosa négy kistermi előadást tekinthet meg. Mindkét bérlettípus online vásárlás esetén kedvezményesen 55 lejért váltható szeptember 11-ig a www.biletmaster.ro honlapon. A kedvezményes bérletek: Harag György, Bolyai János, Aranka György, Molter Károly diákoknak és egyetemistáknak szólnak, és 25 lejbe kerülnek, míg a nyugdíjas bérleteket – Kántorné, Delly Ferenc, Sütő András, Karácsony Benő – idén 30 lejért lehet megvásárolni. A pedagógusok a Köteles Sámuel nevű, 35 lejért váltható bérletükkel négy nagytermi előadást nézhetnek meg.
A teljes értékű színházjegyek 20 lejbe, míg a kedvezményes (egyetemista, diák, nyugdíjas) jegyek 10 lejbe kerülnek. Idén is lehet szabadbérletet váltani, ami a bemutató előadások és a vendégjátékok kivételével bármikor felhasználható az évad során, és lehetővé teszi, hogy több személy is megtekintsen egy előadást. Tulajdonosának azonban egy nappal az előadás előtt helyet kell foglalnia. A négy egységes szabadbérlet 50 lejbe, a hat egységes szabadbérlet 70 lejbe, míg a nyolc egységes szabadbérlet 90 lejbe kerül.
Betervezett előadások
Nagyterem William Shakespeare: Szeget szeggel, rendező: Tadeusz Bradecki Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk, rendező: Vidovszky György Szirmai Albert: Mágnás Miska, rendező: Harsányi Zsolt Alfred Jarry: Übü király, rendező: Sorin Militaru.
Kisterem Albert Camus: Caligula F. M. Dosztojevszkij–Richard Crane: A Karamazov testvérek Radu Afrim: 2. meglepetés előadás Molière: Tartuffe.
Ezeken kívül a Szegedi Kortárs Balett és a Miskolci Balett, lengyelországi színtársulatok, valamint a Kolozsvári Magyar Opera művészei is fellépnek Marosvásárhelyen.
Simon Virág, Székelyhon.ro
Interneten is bérletet lehet váltani a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadásaira. A 2013−2014-es évad bérlettulajdonosai szeptember 5-ig újíthatják meg bérleteiket.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának 70. évadját a klasszikusoktól kezdve kedvenc regényeink, közkedvelt operett előadások és válogatott drámák alkotják. Az előző évek és a számos hazai és nemzetközi fesztiválon elért siker tapasztalataira építve, az idei évadban a Tompa Miklós Társulat figyelembe vette a nézők véleményét és igényeit a bérletrendszer kialakításakor, olvasható a színház szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében. Az új évadtól a bérletek sajátosságát a kezdési időpontok adják meg.
A hetvenedik évadot kezdi a társulat. A Bernády György mecénás bérlet 700 lejbe kerül, a Kemény János bemutató bérletet továbbra is 100 lejért lehet kiváltani. Az eddig Szabó Ernő és Kovács György nagytermi felnőtt bérletek összevont formában Kovács György felnőttbérlet néven igényelhetők 60 lejes áron, és négy nagytermi előadásra érvényesek. A Petelei István kistermi felnőttbérlet a nagytermihez hasonlóan ettől az évadtól 60 lej értékű lesz, és tulajdonosa négy kistermi előadást tekinthet meg. Mindkét bérlettípus online vásárlás esetén kedvezményesen 55 lejért váltható szeptember 11-ig a www.biletmaster.ro honlapon. A kedvezményes bérletek: Harag György, Bolyai János, Aranka György, Molter Károly diákoknak és egyetemistáknak szólnak, és 25 lejbe kerülnek, míg a nyugdíjas bérleteket – Kántorné, Delly Ferenc, Sütő András, Karácsony Benő – idén 30 lejért lehet megvásárolni. A pedagógusok a Köteles Sámuel nevű, 35 lejért váltható bérletükkel négy nagytermi előadást nézhetnek meg.
A teljes értékű színházjegyek 20 lejbe, míg a kedvezményes (egyetemista, diák, nyugdíjas) jegyek 10 lejbe kerülnek. Idén is lehet szabadbérletet váltani, ami a bemutató előadások és a vendégjátékok kivételével bármikor felhasználható az évad során, és lehetővé teszi, hogy több személy is megtekintsen egy előadást. Tulajdonosának azonban egy nappal az előadás előtt helyet kell foglalnia. A négy egységes szabadbérlet 50 lejbe, a hat egységes szabadbérlet 70 lejbe, míg a nyolc egységes szabadbérlet 90 lejbe kerül.
Betervezett előadások
Nagyterem William Shakespeare: Szeget szeggel, rendező: Tadeusz Bradecki Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk, rendező: Vidovszky György Szirmai Albert: Mágnás Miska, rendező: Harsányi Zsolt Alfred Jarry: Übü király, rendező: Sorin Militaru.
Kisterem Albert Camus: Caligula F. M. Dosztojevszkij–Richard Crane: A Karamazov testvérek Radu Afrim: 2. meglepetés előadás Molière: Tartuffe.
Ezeken kívül a Szegedi Kortárs Balett és a Miskolci Balett, lengyelországi színtársulatok, valamint a Kolozsvári Magyar Opera művészei is fellépnek Marosvásárhelyen.
Simon Virág, Székelyhon.ro
2014. szeptember 9.
Elhunyt Dehel Gábor
Életének 74. évében elhunyt Dehel Gábor rendező, író, színművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház volt tagja, majd két évtizeden át a Kolozsvári Magyar Opera rendezője.
Dehel Gábor /Szatmárnémeti, 1940. ápr. 29. –Kolozsvár, 2014 szeptember 8 ./ 1961-től a Kolozsvári Állami Magyar Színház tagja. Az 1980-as években elvégezte Bukarestben a rendezői szakot. 1991 óta a Kolozsvári Állami Magyar Opera rendezőjeként sikkerre vitt számos darabot. Számos karcolata, novellája, színészportréja, riportja, színházi kérdésekkel foglalkozó írása jelent meg. 1991-től a Kolozsvári Magyar Opera rendezője is. Színpadra állította Erkel Ferenc összes operáját. Regényei jelentek meg,
Szabadság (Kolozsvár)
Életének 74. évében elhunyt Dehel Gábor rendező, író, színművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház volt tagja, majd két évtizeden át a Kolozsvári Magyar Opera rendezője.
Dehel Gábor /Szatmárnémeti, 1940. ápr. 29. –Kolozsvár, 2014 szeptember 8 ./ 1961-től a Kolozsvári Állami Magyar Színház tagja. Az 1980-as években elvégezte Bukarestben a rendezői szakot. 1991 óta a Kolozsvári Állami Magyar Opera rendezőjeként sikkerre vitt számos darabot. Számos karcolata, novellája, színészportréja, riportja, színházi kérdésekkel foglalkozó írása jelent meg. 1991-től a Kolozsvári Magyar Opera rendezője is. Színpadra állította Erkel Ferenc összes operáját. Regényei jelentek meg,
Szabadság (Kolozsvár)
2014. szeptember 10.
Elhunyt Dehel Gábor
A kolozsvári színész-rendezőt íróként is ismerhettük, Székelyudvarhelyen is sokat rendezett, illetve játszott.
Az ismert színész-rendezőt 74 éves korában érte a halál hétfőn. Dehel Gábor 1940. április 29-én született Szatmárnémetiben, 1962-ben végzett a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben. A Kolozsvári Állami Magyar Színház színész volt, de a nyolcvanas években rendezői szakot is végzett Bukarestben.
A kilencvenes években kezdett rendezni a Kolozsvári Magyar Operában, többek között Huszka Jenő Mária főhadnagyát, illetve Kacsóh Pongrác János vitézét vitte színre, ugyanakkor Erkel Ferenc összes operáját színpadra állította.
A színészet és a rendezés mellett Dehel író is volt, hiszen több novelláskötete is megjelent, de készített színészportrékat is (például Bisztrai Máriával, Petru Groza színész-lányával is készített egy interjúkötetet, és Márton Melindával is), illetve riportokat, színházi cikkeket és drámákat is írt.
Két regénye, a Kulisszatitok (1974) és az Öngól (1980) is megjelent. Munkásságáról, pályafutásáról ebből a Szabadság napilapnak adott, néhány évvel ezelőtt interjújából is sokat meg lehet tudni.
Dehel Gábor a kétezres évek elején több évig játszott és rendezett a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Szanházban is. Színészként a Komámasszony, hol a stukker? című előadásban a Méltóságos urat, a Don Juanban a címszereplő apját, a Sorin Militaru által rendezett Sirályban pedig az öreg Szorin Pjotr Nyikolajfevicset alakította.
Ő rendezte a Viktória (2001), a Mágnás Miska (2002), a Csárdás (2003) operetteket, illetve A szabin nők elrablása (2004) című zenés bohózatot is.
KATONA ZOLTÁN
Dehel Gábor /Szatmárnémeti, 1940. ápr. 29. – Kolozsvár
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)
A kolozsvári színész-rendezőt íróként is ismerhettük, Székelyudvarhelyen is sokat rendezett, illetve játszott.
Az ismert színész-rendezőt 74 éves korában érte a halál hétfőn. Dehel Gábor 1940. április 29-én született Szatmárnémetiben, 1962-ben végzett a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben. A Kolozsvári Állami Magyar Színház színész volt, de a nyolcvanas években rendezői szakot is végzett Bukarestben.
A kilencvenes években kezdett rendezni a Kolozsvári Magyar Operában, többek között Huszka Jenő Mária főhadnagyát, illetve Kacsóh Pongrác János vitézét vitte színre, ugyanakkor Erkel Ferenc összes operáját színpadra állította.
A színészet és a rendezés mellett Dehel író is volt, hiszen több novelláskötete is megjelent, de készített színészportrékat is (például Bisztrai Máriával, Petru Groza színész-lányával is készített egy interjúkötetet, és Márton Melindával is), illetve riportokat, színházi cikkeket és drámákat is írt.
Két regénye, a Kulisszatitok (1974) és az Öngól (1980) is megjelent. Munkásságáról, pályafutásáról ebből a Szabadság napilapnak adott, néhány évvel ezelőtt interjújából is sokat meg lehet tudni.
Dehel Gábor a kétezres évek elején több évig játszott és rendezett a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Szanházban is. Színészként a Komámasszony, hol a stukker? című előadásban a Méltóságos urat, a Don Juanban a címszereplő apját, a Sorin Militaru által rendezett Sirályban pedig az öreg Szorin Pjotr Nyikolajfevicset alakította.
Ő rendezte a Viktória (2001), a Mágnás Miska (2002), a Csárdás (2003) operetteket, illetve A szabin nők elrablása (2004) című zenés bohózatot is.
KATONA ZOLTÁN
Dehel Gábor /Szatmárnémeti, 1940. ápr. 29. – Kolozsvár
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)
2014. szeptember 11.
Történelmi opera ősbemutatójára készülnek Kolozsváron
Szeptember 21-én 19 órától új történelmi opera ősbemutatójával indítja a 2014-2015-ös évadot a Kolozsvári Magyar Opera.
Meghökkentő döntésnek tűnhet, hogy Selmeczi György éppen a Herczeg Ferenc által 1904-ben írt drámát, a Bizánc című darabot választotta átdolgozásra. Egyrészt azért különös ez, mert a kortárs opera nem igazán foglalkozik történelmi operákkal, másrészt pedig érdekes a darab olyan szempontból is, hogy látnoki módon, mondhatnánk, próféciaképpen megsejti azt a problémahalmazt, mely a megírását követő 100 évben egész Európát foglalkoztatja. Selmeczivel erről az izgalmas, talán kissé merésznek is mondható döntésről beszélgettünk, illetve a mű színpadra viteléről.
– Miért pont a Bizáncot választotta? Mitől találta aktuálisnak a történetet?
– A mű kiválasztása nem volt nehéz, hiszen már a dráma olvasásakor érezhető, hogy operaszínpadon is megállja a helyét. Műfajilag különleges vállalás történelmi operát írni, hiszen ennek a fő mintái a 19. században találhatók, ma kevés példa van rá. A Bizáncban azonban a történelmi keret középpontjában olyan toposz áll, mely ma sem vesztette el hitelességét. Ez a toposz az értékek relativizálódása, valamint általánosan az értékvesztés, ami egész korunkat meghatározza. Részét képezi a toposznak az a morális válság, aminek legjobb példája a Bizánc eleste körüli világ, ahol az árulás, az erkölcsi elzüllés egy egész társadalmat jellemez – kikezdi, megrohasztja azt. Széthullnak a társadalom, az emberi közösség alapjai, és ezáltal egy olyan válsághelyzet teremtődik, amiben csak veszíteni lehet. Aktualizálható és aktualizálandó téma ez, hiszen az eltelt évek ellenére beszélhetünk most is értékvesztésről és a moralitás jelentésének átalakulásáról. Így kap érvényességet a fő toposz a jelenben is.
– Egyértelmű az előadást nézve ez az örökérvényűség? Sikerült a rendezőnek megalkotni az Önben kialakult képet?
– Igen, hiszen tulajdonképpen már komponálás közben is a klasszikus és kortárs értékek egyidejűségét képzeltem a színpadra, és az előadás ilyen szempontból minden követelménynek megfelel. Zete Edit tervei és Zakariás Zalán rendezése együttesen nagyon érdekes módon ötvözik a történelmi asszociációs rendszert, és nagyon jól rámutatnak a drámai tények mai érvényességére. A legfőbb előnye – megítélésem szerint – ennek az előadásnak, hogy nagyon látványosan sugallja azt, hogy a Bizáncban levő drámai szituációk érvényesek, és ma is gyakran átélünk ilyen helyzeteket. Az árulással, az értékvesztéssel nap mint nap szembesülünk, ezért nagyon fontos itt a Zete Edit által tervezett háttér. A palotatorzó, amit ő látványban színpadra visz, egyszerre idézi elénk az ókori római romokat, melyek a drámának is mintául szolgáltak, de eszünkbe juttatja a bizánci boltíveket is. Ez a kettősség, illetve a fő toposz aktualitása hozza magával a történelmi idővel való játékot, mely hatalmas élvezetet nyújt egy szerzőnek.
– Ebben a játékban milyen eszközökkel szólítható meg a közönség?
– Fontos, hogy a nézők otthon érezzék magukat a mű nézése-hallgatása közben, ezt az érzést szeretném ébren tartani a zenémmel. Most már sok éve keresem azt az operai nyelvet, ami bevonja, a mű részesévé teszi a közönséget. Ez olyan zenei nyelvet igényel, melyet a dallamalkotás, a harmóniavilág, a ritmika őriz, melyek segítségével az összhang természetesnek hathat a közönség számára. Egészen viccesre lecsupaszítva a dolgot a lényeg az, hogy szerintem akkor jó egy opera, amikor a közönség azt érzi, hogy hazamenve, a fürdőszobában ő is elénekelné azt az áriát. Ez a gesztusközösség, és ezt az otthonosságérzetet szeretném felébreszteni a közönségben.
– Ha oszthatna különdíjakat a Bizáncnál nyújtott segítségért, ki kapna és miért?
– Lehetetlen lenne embereket elkülöníteni ilyen szempontból, hiszen úgy gondolom, a Kolozsvári Magyar Opera társulata bámulatra méltó hatékonysággal és áldozattal hozta létre ezt az előadást, ráadásul hihetetlenül rövid idő alatt tanulták meg szerepeiket. A rendezői munka, a díszlettervezés, minden egyformán hozzájárult a mű megalkotásához, létrehozásához. A szólisták bravúrosak, a kórus is hatalmas terheket visz a hátán, a zenészek csodálatos munkát végeznek. Egyértelműen úgy gondolom, hogy a miskolci előbemutató és a kolozsvári ősbemutató együttesen egy olyan társulat képét rajzolja elénk, amelyik a legmagasabb európai mércének is megfelel.
maszol.ro
Szeptember 21-én 19 órától új történelmi opera ősbemutatójával indítja a 2014-2015-ös évadot a Kolozsvári Magyar Opera.
Meghökkentő döntésnek tűnhet, hogy Selmeczi György éppen a Herczeg Ferenc által 1904-ben írt drámát, a Bizánc című darabot választotta átdolgozásra. Egyrészt azért különös ez, mert a kortárs opera nem igazán foglalkozik történelmi operákkal, másrészt pedig érdekes a darab olyan szempontból is, hogy látnoki módon, mondhatnánk, próféciaképpen megsejti azt a problémahalmazt, mely a megírását követő 100 évben egész Európát foglalkoztatja. Selmeczivel erről az izgalmas, talán kissé merésznek is mondható döntésről beszélgettünk, illetve a mű színpadra viteléről.
– Miért pont a Bizáncot választotta? Mitől találta aktuálisnak a történetet?
– A mű kiválasztása nem volt nehéz, hiszen már a dráma olvasásakor érezhető, hogy operaszínpadon is megállja a helyét. Műfajilag különleges vállalás történelmi operát írni, hiszen ennek a fő mintái a 19. században találhatók, ma kevés példa van rá. A Bizáncban azonban a történelmi keret középpontjában olyan toposz áll, mely ma sem vesztette el hitelességét. Ez a toposz az értékek relativizálódása, valamint általánosan az értékvesztés, ami egész korunkat meghatározza. Részét képezi a toposznak az a morális válság, aminek legjobb példája a Bizánc eleste körüli világ, ahol az árulás, az erkölcsi elzüllés egy egész társadalmat jellemez – kikezdi, megrohasztja azt. Széthullnak a társadalom, az emberi közösség alapjai, és ezáltal egy olyan válsághelyzet teremtődik, amiben csak veszíteni lehet. Aktualizálható és aktualizálandó téma ez, hiszen az eltelt évek ellenére beszélhetünk most is értékvesztésről és a moralitás jelentésének átalakulásáról. Így kap érvényességet a fő toposz a jelenben is.
– Egyértelmű az előadást nézve ez az örökérvényűség? Sikerült a rendezőnek megalkotni az Önben kialakult képet?
– Igen, hiszen tulajdonképpen már komponálás közben is a klasszikus és kortárs értékek egyidejűségét képzeltem a színpadra, és az előadás ilyen szempontból minden követelménynek megfelel. Zete Edit tervei és Zakariás Zalán rendezése együttesen nagyon érdekes módon ötvözik a történelmi asszociációs rendszert, és nagyon jól rámutatnak a drámai tények mai érvényességére. A legfőbb előnye – megítélésem szerint – ennek az előadásnak, hogy nagyon látványosan sugallja azt, hogy a Bizáncban levő drámai szituációk érvényesek, és ma is gyakran átélünk ilyen helyzeteket. Az árulással, az értékvesztéssel nap mint nap szembesülünk, ezért nagyon fontos itt a Zete Edit által tervezett háttér. A palotatorzó, amit ő látványban színpadra visz, egyszerre idézi elénk az ókori római romokat, melyek a drámának is mintául szolgáltak, de eszünkbe juttatja a bizánci boltíveket is. Ez a kettősség, illetve a fő toposz aktualitása hozza magával a történelmi idővel való játékot, mely hatalmas élvezetet nyújt egy szerzőnek.
– Ebben a játékban milyen eszközökkel szólítható meg a közönség?
– Fontos, hogy a nézők otthon érezzék magukat a mű nézése-hallgatása közben, ezt az érzést szeretném ébren tartani a zenémmel. Most már sok éve keresem azt az operai nyelvet, ami bevonja, a mű részesévé teszi a közönséget. Ez olyan zenei nyelvet igényel, melyet a dallamalkotás, a harmóniavilág, a ritmika őriz, melyek segítségével az összhang természetesnek hathat a közönség számára. Egészen viccesre lecsupaszítva a dolgot a lényeg az, hogy szerintem akkor jó egy opera, amikor a közönség azt érzi, hogy hazamenve, a fürdőszobában ő is elénekelné azt az áriát. Ez a gesztusközösség, és ezt az otthonosságérzetet szeretném felébreszteni a közönségben.
– Ha oszthatna különdíjakat a Bizáncnál nyújtott segítségért, ki kapna és miért?
– Lehetetlen lenne embereket elkülöníteni ilyen szempontból, hiszen úgy gondolom, a Kolozsvári Magyar Opera társulata bámulatra méltó hatékonysággal és áldozattal hozta létre ezt az előadást, ráadásul hihetetlenül rövid idő alatt tanulták meg szerepeiket. A rendezői munka, a díszlettervezés, minden egyformán hozzájárult a mű megalkotásához, létrehozásához. A szólisták bravúrosak, a kórus is hatalmas terheket visz a hátán, a zenészek csodálatos munkát végeznek. Egyértelműen úgy gondolom, hogy a miskolci előbemutató és a kolozsvári ősbemutató együttesen egy olyan társulat képét rajzolja elénk, amelyik a legmagasabb európai mércének is megfelel.
maszol.ro
2014. szeptember 18.
Ősbemutatóra készül a Kolozsvári Magyar Opera
Selmeczi György új operáját, a Herczeg Ferenc drámája alapján írt Bizáncot mutatja be a Kolozsvári Állami Magyar Opera vasárnap, szeptember 21-én. A történet a Bizánci Birodalom utolsó napján játszódik, Konstantinápoly végső ostromának ideje alatt.
Herczeg Ferenc darabjának korabeli sikerét mutatja, hogy 1904 és 1943 között kilenc különböző rendezésben állították színpadra. Az első előadás rendezője Janovics Jenő, a színház akkori igazgatója volt. Hevesi Sándor, a 20. század elejének neves színházkritikusa a Bizáncot a mindenkori legjobb magyar drámának nevezte – tudtuk meg Szép Gyula igazgatótól.
„Bizánc kérdése mindig foglalkoztatott engem” – vallotta az opera szerzője, Selmeczi György. „Bizánc bukásával, az oszmán birodalom döntő győzelmével az egységes Európa víziója bukott el. Nagyon nehéz a 21. században ennek a tragédiának a súlyát felmérni. Ez volt a kereszténység első nagy bukása. Napjainkban éljük a másodikat” – tette hozzá a zeneszerző.
Selmeczi szerint Herczeg Ferenc egyike volt azoknak a nagy alkotóknak, akik a kommunista hatalomnak aláfekvő szakma áldozatául estek. Ezért veszett méltatlanul feledésbe a neve. „Herczeg és Molnár Ferenc a magyar drámairodalom két ikercsillaga. Remélem, hogy ezzel az operával hozzájárulunk Herczeg Ferenc rehabilitációjához is.”
Jankó Zsolt karmester a próbafolyamatról azt mondta, ritka szerencsés helyzetben van a zenész, amikor maga a zeneszerző is jelen van a próbákon. „Néha megkérdezném Puccinit vagy Mozartot, hogy ezt vagy azt ő hogy képzelte el, de sajnos nem lehet” – viccelt a karmester, aki mesterének munkáját úgy jellemezte: félig-meddig színházi, félig-meddig operazene, hisz Selmeczi igazi „színházi ember”, aki tökéletesen érzi a drámát, és ahhoz fűzi hozzá a zenét. A kor sajátosságaiból kiindulva török, reneszánsz, sőt néha barokk elemeket ötvöz a mű, de van benne egy elektronikus zenei rész is.
„Közönségbarát operát akartam írni, hisz csak abban az operában hiszek, amely megőriz egy gesztusközösséget a nézővel. Olyan műnek szántam, amit hazamenve a fürdőszobában is dúdolnak majd” – fogalmazott Selmeczi György. Habár drámáról van szó, a szerző mégis vigyázott, hogy a végén a közönség ne lesújtva, hanem felemelő érzéssel távozzon az operából.
Minden van a Bizáncban, amit egy nagy, klasszikus dráma cselekményétől elvár az ember – vélekedik Zakariás Zalán, a rendező. Szerelem, összeesküvés, csalás, gyilkosság, személyes tragédiák. Az operát azonban nemcsak ezek teszik kortalanná (és aktuálissá), hanem az az erkölcsi válság, a morális értékek feladása, az egyéni érdek előretörése a közérdekkel szemben, amivel jelenkorunkban is naponta szembesülünk. A Bizánc az erkölcsvesztés történelmi albuma.
T. Koós Imola, maszol.ro
Selmeczi György új operáját, a Herczeg Ferenc drámája alapján írt Bizáncot mutatja be a Kolozsvári Állami Magyar Opera vasárnap, szeptember 21-én. A történet a Bizánci Birodalom utolsó napján játszódik, Konstantinápoly végső ostromának ideje alatt.
Herczeg Ferenc darabjának korabeli sikerét mutatja, hogy 1904 és 1943 között kilenc különböző rendezésben állították színpadra. Az első előadás rendezője Janovics Jenő, a színház akkori igazgatója volt. Hevesi Sándor, a 20. század elejének neves színházkritikusa a Bizáncot a mindenkori legjobb magyar drámának nevezte – tudtuk meg Szép Gyula igazgatótól.
„Bizánc kérdése mindig foglalkoztatott engem” – vallotta az opera szerzője, Selmeczi György. „Bizánc bukásával, az oszmán birodalom döntő győzelmével az egységes Európa víziója bukott el. Nagyon nehéz a 21. században ennek a tragédiának a súlyát felmérni. Ez volt a kereszténység első nagy bukása. Napjainkban éljük a másodikat” – tette hozzá a zeneszerző.
Selmeczi szerint Herczeg Ferenc egyike volt azoknak a nagy alkotóknak, akik a kommunista hatalomnak aláfekvő szakma áldozatául estek. Ezért veszett méltatlanul feledésbe a neve. „Herczeg és Molnár Ferenc a magyar drámairodalom két ikercsillaga. Remélem, hogy ezzel az operával hozzájárulunk Herczeg Ferenc rehabilitációjához is.”
Jankó Zsolt karmester a próbafolyamatról azt mondta, ritka szerencsés helyzetben van a zenész, amikor maga a zeneszerző is jelen van a próbákon. „Néha megkérdezném Puccinit vagy Mozartot, hogy ezt vagy azt ő hogy képzelte el, de sajnos nem lehet” – viccelt a karmester, aki mesterének munkáját úgy jellemezte: félig-meddig színházi, félig-meddig operazene, hisz Selmeczi igazi „színházi ember”, aki tökéletesen érzi a drámát, és ahhoz fűzi hozzá a zenét. A kor sajátosságaiból kiindulva török, reneszánsz, sőt néha barokk elemeket ötvöz a mű, de van benne egy elektronikus zenei rész is.
„Közönségbarát operát akartam írni, hisz csak abban az operában hiszek, amely megőriz egy gesztusközösséget a nézővel. Olyan műnek szántam, amit hazamenve a fürdőszobában is dúdolnak majd” – fogalmazott Selmeczi György. Habár drámáról van szó, a szerző mégis vigyázott, hogy a végén a közönség ne lesújtva, hanem felemelő érzéssel távozzon az operából.
Minden van a Bizáncban, amit egy nagy, klasszikus dráma cselekményétől elvár az ember – vélekedik Zakariás Zalán, a rendező. Szerelem, összeesküvés, csalás, gyilkosság, személyes tragédiák. Az operát azonban nemcsak ezek teszik kortalanná (és aktuálissá), hanem az az erkölcsi válság, a morális értékek feladása, az egyéni érdek előretörése a közérdekkel szemben, amivel jelenkorunkban is naponta szembesülünk. A Bizánc az erkölcsvesztés történelmi albuma.
T. Koós Imola, maszol.ro
2014. szeptember 27.
Koós Ferencet díjazta a Szabadság napilap
Tizenegyedik alkalommal került sor Kolozsváron a Médiadíjak a Kiválóságért kitüntetések kiosztására. Az Amprenta Advertising szervezésében zajló csütörtök esti ünnepségen a kolozsvári média (írott, elektronikus, online) által megnevezett személyiségek, intézmények, civil szervezetek vehették át a díjat. Az évente megszervezett esemény célja trófeával jutalmazni azokat, akik jelentősen hozzájárultak a város, a közösség, Erdély fejlődéséhez, népszerűsítéséhez. A díjátadásra az International Ballroom székhelyén került sor.
A Szabadság díjazottja Koós Ferenc kolozsvári üzletember, akit a kultúra, a művészet hatékony támogatásáért jelöltünk a kitüntetésre. A díjazottak között szerepelt Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója (a Paprika Rádió kitüntetettjeként), és Vákár István, a Megyei Tanács elnöke, akit a Transylvania Today jelölt a díjra..
Koós Ferenc szereti a művészetet – a színházat, a képzőművészetet, a zenét, az irodalmat –, egyszóval mindazt, amit tehetséges emberek alkotnak. Túl általánosnak tűnhet ez a megállapítás, hiszen az üzleti szférában többen is kedvelik ezeket a dolgokat, vagy legalábbis bízunk abban, hogy ha nem is többen, de akadnak még néhányan. Van azonban egy nagy különbség köztük és díjazottunk között: Koós Ferenc nem csupán szereti a művészetet, de támogatja is. Nem szimbolikusan, hanem anyagi áldozatokat hozva. Nem véletlen ez, ugyanis Koós Ferenc hiszi és vallja: művészet és kultúra nélkül nem érdemes élni, művészet és kultúra hiányában elvész az ember, a közösség, a város, az ország…
KÖLLŐ KATALIN, Szabadság (Kolozsvár)
Tizenegyedik alkalommal került sor Kolozsváron a Médiadíjak a Kiválóságért kitüntetések kiosztására. Az Amprenta Advertising szervezésében zajló csütörtök esti ünnepségen a kolozsvári média (írott, elektronikus, online) által megnevezett személyiségek, intézmények, civil szervezetek vehették át a díjat. Az évente megszervezett esemény célja trófeával jutalmazni azokat, akik jelentősen hozzájárultak a város, a közösség, Erdély fejlődéséhez, népszerűsítéséhez. A díjátadásra az International Ballroom székhelyén került sor.
A Szabadság díjazottja Koós Ferenc kolozsvári üzletember, akit a kultúra, a művészet hatékony támogatásáért jelöltünk a kitüntetésre. A díjazottak között szerepelt Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója (a Paprika Rádió kitüntetettjeként), és Vákár István, a Megyei Tanács elnöke, akit a Transylvania Today jelölt a díjra..
Koós Ferenc szereti a művészetet – a színházat, a képzőművészetet, a zenét, az irodalmat –, egyszóval mindazt, amit tehetséges emberek alkotnak. Túl általánosnak tűnhet ez a megállapítás, hiszen az üzleti szférában többen is kedvelik ezeket a dolgokat, vagy legalábbis bízunk abban, hogy ha nem is többen, de akadnak még néhányan. Van azonban egy nagy különbség köztük és díjazottunk között: Koós Ferenc nem csupán szereti a művészetet, de támogatja is. Nem szimbolikusan, hanem anyagi áldozatokat hozva. Nem véletlen ez, ugyanis Koós Ferenc hiszi és vallja: művészet és kultúra nélkül nem érdemes élni, művészet és kultúra hiányában elvész az ember, a közösség, a város, az ország…
KÖLLŐ KATALIN, Szabadság (Kolozsvár)
2014. október 17.
Figaro házassága: modern és közérthető
Huszonegyedik századi látásmódban került az operakedvelők elé Wolfgang Amadeus Mozart vígoperája, a Figaro házassága a Kolozsvári Magyar Operában, október 9-én. Nem csak a díszlet- és jelmeztervezésben léptünk át jelenünkbe, de a zenében is felcsendültek a 21. századi ember füle számára ismerős dallamok, mint például egy recitativo számozott basszus kíséretébe beleszőtt Nokia-csengőhang is.
Mozart harmadik hegedűversenyének azt a kadenciáját juttatta eszembe, amelyet Gilles Apap értelmezett XXI. századi felfogásban: a hegedűművész a jazztől a magyar csárdásig minden stílusú zenét beleszőtt a kadenciába, hogy utána visszatérjen Mozart zenevilágának sajátos stílusába. Az operában is ehhez hasonló stílszerű, ötletes kísérletet hallhattunk. Öröm volt látni, hogy a fiatal énekes generáció is bátran vállalja a főszerepeket. Kemény munkájuk jutalmát, a vastapsot szerényen, de egyben büszkén fogadták.
Gergely Mária Edith, III éves muzikológus hallgató
Szabadság (Kolozsvár)
Huszonegyedik századi látásmódban került az operakedvelők elé Wolfgang Amadeus Mozart vígoperája, a Figaro házassága a Kolozsvári Magyar Operában, október 9-én. Nem csak a díszlet- és jelmeztervezésben léptünk át jelenünkbe, de a zenében is felcsendültek a 21. századi ember füle számára ismerős dallamok, mint például egy recitativo számozott basszus kíséretébe beleszőtt Nokia-csengőhang is.
Mozart harmadik hegedűversenyének azt a kadenciáját juttatta eszembe, amelyet Gilles Apap értelmezett XXI. századi felfogásban: a hegedűművész a jazztől a magyar csárdásig minden stílusú zenét beleszőtt a kadenciába, hogy utána visszatérjen Mozart zenevilágának sajátos stílusába. Az operában is ehhez hasonló stílszerű, ötletes kísérletet hallhattunk. Öröm volt látni, hogy a fiatal énekes generáció is bátran vállalja a főszerepeket. Kemény munkájuk jutalmát, a vastapsot szerényen, de egyben büszkén fogadták.
Gergely Mária Edith, III éves muzikológus hallgató
Szabadság (Kolozsvár)
2014. október 28.
A Szórványkaraván temesvári búcsúelőadása
„Meg kell erősíteni a bánsági magyar jövőbe vetett reménységünket”
Október 26-án, vasárnap a temesvári Líra Teremben tartotta búcsúelőadását az RMDSZ Főtitkársága által szervezett Szórványkaraván. A kampányrendezvény díszvendége volt Winkler Gyula EP-képviselő, felléptek György Botond és Kun Zsolt humoristák, valamint az Operett Group Project (a Kolozsvári Magyar Opera művészei).
A temesvári Kultúrház barátságos, jól fűtött termében Fazakas Csaba ref. esperes, az RMDSZ művelődési alelnöke és Molnár Zsolt Temes megyei parlamenti képviselő köszöntötték a kampányrendezvény résztvevőit. A parlamenti képviselő a jelenlevőket arra emlékeztette, hogy a bánsági magyarok még mindig egy erős közösséget alkotnak, de ahhoz, hogy ezt megmutathassák, november 2-án élniük kell szavazati jogukkal.
Winkler Gyula EP-képviselő, aki a temesvári Műszaki Egyetemen szerzett mérnöki diplomát, egyetemi éveire visszatekintve így fogalmazta át az ismert választási szlogent: „Bánsági magyarnak lenni jó!” Az EP-képviselő hangsúlyozta: november 2-án arról szól a választás, hogy a bánsági magyar közösséget nem lehet zárójelbe tenni. „Meggyőződésem, hogy a bánsági magyar jövőbe vetett reménységét a jövő vasárnap is meg fogja erősíteni ez a közösség” – mondta befejezésül Winkler Gyula.
A politikusok fiatal humoristáknak, a székelyföldi György Botondnak és a diószegi Kun Zsoltnak adták át a színpadot, akik gondűző, vidám perceket szereztek a temesvári közönségnek. Az est fénypontja volt a Kolozsvári Magyar Opera művészeinek a fellépése, akik örökzöld operettslágerekkel ajándékozták meg a hálás nagyérdeműt. A Csárdáskirálynő népszerű dalát (Hajmási Péter, Hajmási Pál) a közönség együtt énekelte a művészekkel, akiket többször is visszatapsoltak a színpadra.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
„Meg kell erősíteni a bánsági magyar jövőbe vetett reménységünket”
Október 26-án, vasárnap a temesvári Líra Teremben tartotta búcsúelőadását az RMDSZ Főtitkársága által szervezett Szórványkaraván. A kampányrendezvény díszvendége volt Winkler Gyula EP-képviselő, felléptek György Botond és Kun Zsolt humoristák, valamint az Operett Group Project (a Kolozsvári Magyar Opera művészei).
A temesvári Kultúrház barátságos, jól fűtött termében Fazakas Csaba ref. esperes, az RMDSZ művelődési alelnöke és Molnár Zsolt Temes megyei parlamenti képviselő köszöntötték a kampányrendezvény résztvevőit. A parlamenti képviselő a jelenlevőket arra emlékeztette, hogy a bánsági magyarok még mindig egy erős közösséget alkotnak, de ahhoz, hogy ezt megmutathassák, november 2-án élniük kell szavazati jogukkal.
Winkler Gyula EP-képviselő, aki a temesvári Műszaki Egyetemen szerzett mérnöki diplomát, egyetemi éveire visszatekintve így fogalmazta át az ismert választási szlogent: „Bánsági magyarnak lenni jó!” Az EP-képviselő hangsúlyozta: november 2-án arról szól a választás, hogy a bánsági magyar közösséget nem lehet zárójelbe tenni. „Meggyőződésem, hogy a bánsági magyar jövőbe vetett reménységét a jövő vasárnap is meg fogja erősíteni ez a közösség” – mondta befejezésül Winkler Gyula.
A politikusok fiatal humoristáknak, a székelyföldi György Botondnak és a diószegi Kun Zsoltnak adták át a színpadot, akik gondűző, vidám perceket szereztek a temesvári közönségnek. Az est fénypontja volt a Kolozsvári Magyar Opera művészeinek a fellépése, akik örökzöld operettslágerekkel ajándékozták meg a hálás nagyérdeműt. A Csárdáskirálynő népszerű dalát (Hajmási Péter, Hajmási Pál) a közönség együtt énekelte a művészekkel, akiket többször is visszatapsoltak a színpadra.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2014. november 1.
Tíz nap magyar kultúra Szeben megyében
Sikeresen zárult a XVI. Szeben Megyei Magyar Napok rendezvénysorozat.
A hétköznapok rutinját gazdag programkínálat tette színesebbé kortól függetlenül minden érdeklődő számára. A XVI. Szeben Megyei Magyar Napok megnyitó ünnepségén nagy sikert arattak a Kolozsvári Magyar Opera művészei, Medgyesen a hajnalig tartó mulatságon a baróti Happy Time zenekar húzta a talpalávalót. Hétközben számos ifjúsági, sport- és szabadidős tevékenységgel szórakoztatták a lakosságot.
Szabadság (Kolozsvár)
Sikeresen zárult a XVI. Szeben Megyei Magyar Napok rendezvénysorozat.
A hétköznapok rutinját gazdag programkínálat tette színesebbé kortól függetlenül minden érdeklődő számára. A XVI. Szeben Megyei Magyar Napok megnyitó ünnepségén nagy sikert arattak a Kolozsvári Magyar Opera művészei, Medgyesen a hajnalig tartó mulatságon a baróti Happy Time zenekar húzta a talpalávalót. Hétközben számos ifjúsági, sport- és szabadidős tevékenységgel szórakoztatták a lakosságot.
Szabadság (Kolozsvár)
2014. november 6.
Aláírásgyűjtéssel a többnyelvű helységnévtáblákért
Aláírásokkal kívánja bizonyítani a fellebviteli tárgyaláson a kolozsvári többnyelvű helységnévtábla perében első fokon pert nyerő alapítvány, hogy a kolozsváriak támogatják az ügyüket. Nem csak magyarokat kérnek a támogatásra – közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján Szőcs Izabella önkéntes jogi tanácsadó.
Miután a European Committee Human Right Hungarians Central Europe Alapítvány első fokon megnyerte a kolozsvári többnyelvű helységnévtábla perét, és Emil Boc polgármester megtámadta a döntést azt hangoztatva, hogy a kolozsvári magyarok nem is feltétlenül támogatják ezt az ügyet, a perben önkéntes jogi tanácsadóként résztvevő Szőcs Izabella kijelentette: aláírásokat fognak gyűjteni. Azt szeretnék ezzel bizonyítani, hogy a város lakóit igenis érdekli a helységnévtábla kérdése.
"Szépen megindokolt jogi válasz helyett sokkal hatásosabb, ha aláírásgyűjtésbe kezdünk" - mondta el csütörtökön Szőcs Izabella, hozzátéve, legalább ötezer ember támogatására számítanak. Az aláírásokat majd a bíróság elé teszik le az első tárgyalásig, amire nem tudni még, hogy mikor kerül sor - akár három hét, akár három hónap múlva.
A bíróságnak már ígéretet tettek arra, hogy aláírásokat gyűjtenek. Az Insomniában, Bulgakovban, Krajcárban és Klausenben már csütörtöktől lehet támogatni az ügyet, emellett tíz önkéntes gyűjt majd az utcán, és a Kolozsvári Magyar Opera előadásain is jelen lesznek vasárnaptól, előadások előtt és után a standoknál várják az embereket.
Ugyanakkor nem csak a magyarok támogatását várják, hanem bárkiét, aki helyesli a többnyelvű névtáblákat. Fontos, hogy az ügyet támogatónak kolozsvári személyi igazolványa vagy ideiglenes tartozkodási irata legyen. Azoknak, akik maguk szeretnék kinyomtatni az aláírási íveket, hogy részt vegyenek a gyűjtésben, innen tölthető le a szükséges fájl.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro
Aláírásokkal kívánja bizonyítani a fellebviteli tárgyaláson a kolozsvári többnyelvű helységnévtábla perében első fokon pert nyerő alapítvány, hogy a kolozsváriak támogatják az ügyüket. Nem csak magyarokat kérnek a támogatásra – közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján Szőcs Izabella önkéntes jogi tanácsadó.
Miután a European Committee Human Right Hungarians Central Europe Alapítvány első fokon megnyerte a kolozsvári többnyelvű helységnévtábla perét, és Emil Boc polgármester megtámadta a döntést azt hangoztatva, hogy a kolozsvári magyarok nem is feltétlenül támogatják ezt az ügyet, a perben önkéntes jogi tanácsadóként résztvevő Szőcs Izabella kijelentette: aláírásokat fognak gyűjteni. Azt szeretnék ezzel bizonyítani, hogy a város lakóit igenis érdekli a helységnévtábla kérdése.
"Szépen megindokolt jogi válasz helyett sokkal hatásosabb, ha aláírásgyűjtésbe kezdünk" - mondta el csütörtökön Szőcs Izabella, hozzátéve, legalább ötezer ember támogatására számítanak. Az aláírásokat majd a bíróság elé teszik le az első tárgyalásig, amire nem tudni még, hogy mikor kerül sor - akár három hét, akár három hónap múlva.
A bíróságnak már ígéretet tettek arra, hogy aláírásokat gyűjtenek. Az Insomniában, Bulgakovban, Krajcárban és Klausenben már csütörtöktől lehet támogatni az ügyet, emellett tíz önkéntes gyűjt majd az utcán, és a Kolozsvári Magyar Opera előadásain is jelen lesznek vasárnaptól, előadások előtt és után a standoknál várják az embereket.
Ugyanakkor nem csak a magyarok támogatását várják, hanem bárkiét, aki helyesli a többnyelvű névtáblákat. Fontos, hogy az ügyet támogatónak kolozsvári személyi igazolványa vagy ideiglenes tartozkodási irata legyen. Azoknak, akik maguk szeretnék kinyomtatni az aláírási íveket, hogy részt vegyenek a gyűjtésben, innen tölthető le a szükséges fájl.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro
2014. november 13.
Modern, pátosz nélküli Kékszakállú
– Két szempontból is örömmel vállaltam a felkérést: egyrészt, mert nagy rajongója vagyok Bánffy Miklósnak, másrészt a kihívás miatt, hogy eredeti díszletben vigyük színre Bartók művét.
Abban az értelemben akartam modern eladást rendezni, hogy próbáljuk meg végre eljátszani a darab különböző rétegeit – hangsúlyozta Szinetár Miklós színházi, opera-, tévé- és filmrendez, forgatókönyvíró tegnap délben a Kolozsvári Magyar Opera előcsarnokában, A kékszakállú herceg vára című opera jövő heti bemutatója apropóján.
A produkcióban a budapesti Magyar Királyi Operaházban 1918-ban bemutatott eladás díszleteit és jelmezeit láthatja a közönség – ezeket annak idején Bánffy Miklós tervezte, a mostani rekonstrukciót Szebeni Zsuzsa színháztörténész, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársa, valamint Lőrincz Gyula képzőművész irányította.
Az eladás november 18-án, kedden este 7 órától, a Bánffy Miklós Napok első mozzanataként látható Kolozsváron.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)
– Két szempontból is örömmel vállaltam a felkérést: egyrészt, mert nagy rajongója vagyok Bánffy Miklósnak, másrészt a kihívás miatt, hogy eredeti díszletben vigyük színre Bartók művét.
Abban az értelemben akartam modern eladást rendezni, hogy próbáljuk meg végre eljátszani a darab különböző rétegeit – hangsúlyozta Szinetár Miklós színházi, opera-, tévé- és filmrendez, forgatókönyvíró tegnap délben a Kolozsvári Magyar Opera előcsarnokában, A kékszakállú herceg vára című opera jövő heti bemutatója apropóján.
A produkcióban a budapesti Magyar Királyi Operaházban 1918-ban bemutatott eladás díszleteit és jelmezeit láthatja a közönség – ezeket annak idején Bánffy Miklós tervezte, a mostani rekonstrukciót Szebeni Zsuzsa színháztörténész, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársa, valamint Lőrincz Gyula képzőművész irányította.
Az eladás november 18-án, kedden este 7 órától, a Bánffy Miklós Napok első mozzanataként látható Kolozsváron.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)
2014. november 17.
Egy reneszánsz ember a 21. században
„Eddigi életemben általában, de a pályámon különösképpen sok izgalmas fordulat esett meg velem. Gondviselésnek nevezném, hiszen a magam módján hívő ember vagyok, és úgy gondolom, nincsenek véletlenek” – Beszélgetés Laczkó Vass Róbert kolozsvári színművésszel.
– A főiskola elvégzése után azonnal Kolozsvárra került. Mit nyújt önnek ez a város, és mit nyújt ön a városnak?
– Pályámat Kolozsváron kezdtem, itt is próbálom kiteljesíteni. Nem vagyok őshonos kolozsvári, mégis magaménak érzem ezt a várost, hiszen annyi lehetőséget kínál a kibontakozásra, amennyit az országnak ebben a felében másutt keresve sem találnék. Adta magát, hogy minden erőmmel, tehetségemmel ide gyökerezzem, ugyanakkor a város is ezer szállal hálóz körbe engem.
Laczkó Vass Róbert
Gyergyóremetén született 1976. július 24-én. A székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanító-képző elvégzése után a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem színház-művészeti tanszékének hallgatója volt Csíky András és Keresztes Attila osztályában. Tanított a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumban. 2000 óta a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze, a Kolozsvári Magyar Opera rendszeres munkatársa. 2000–2008 között a kolozsvári színházművészeti tanszék tanársegéde volt, beszédtechnikát oktatott.
Az a tizennégy év, amióta a Kolozsvári Állami Magyar Színház deszkáit koptatom – ha pedig az egyetemi éveket is ide számoljuk, idestova húsz év – éppen elegendő ahhoz, hogy az ember „feltalálja magát” a lehetőségei között, amelyeket tiszta lelkiismerettel, a szakmai tudása és kötelezettségei szerint a lehető legjobb módon megpróbál kiaknázni.
Ha magamat kellene jellemeznem, akkor azt mondanám, hogy kifejezetten lusta ember vagyok – az ember sose elégedjen meg saját magával –, de kifelé mégsem ez látszik.
Igyekszem több műfajban alkotni, mert nem szeretném, ha szakbarbárrá válnék abban, amit művelek. Úgy vélem, hogy a munkája, szakmája, művészete nem kizárólagos tulajdonsága az alkotó embernek. Lennie kell egyfajta józan rálátásnak is a világra, no meg felelősségnek is a tekintetben, hogy azokat a bizonyos talentumokat hogyan és kinek a javára használjuk, mert kötve hiszem, hogy magukért valók. Ezért írok például publicisztikát. És igen, verseket is írok, negyven felé közeledve jó lenne már összeszedni és kötetbe rázni őket.
– Élete főcsapása mégiscsak a színház. Annál is érdekesebb a választás, hogy sem születési helye, sem legifjabb éveinek színhelye régebben nem a színjátszásáról volt híres. Persze mára változott a helyezet...
– Változott bizony: ma már Gyergyóban is, Székelyudvarhelyen is színházi alkotóműhelyek működnek. Persze nem emiatt lettem színész. Csak azt mondhatom, ha őszinte akarok lenni, hogy soha nem készültem színésznek. Sokan elmondják a pályatársaim közül, hogy amióta az eszüket tudják, azóta a színház körül gravitálnak egész lényükkel és lényegükkel. Mi az igazság, nem tudhatom, az eredmény szempontjából nem is fontos. Minden szerettem volna lenni, amire jó példa volt a családban és a közvetlen környezetemben, és hát színészek nem igazán voltak.
Nagybátyám okán előbb orvos szerettem volna lenni, hittanos lelkipásztorunk révén később pap, hallgattam is másfél év civil teológiát. A tanítóképző negyedik évében – akkor ötesztendős képzés volt – gondoltam először, hogy mi lenne, ha...? A rendszerváltozás után egy kicsit társadalmilag is kieresztettük a gőzt, én pedig folyamatosan fennforogtam Székelyudvarhely megbolydult közéletében, mint az a bizonyos dugó, úgy is neveztek, hogy „perpetuum mobile”.
Lódenkabátban és kalapban jártam, és már akkor viseltem édesanyám családnevét, a Vasst. Egy lakkozott aktatáskával a kezemben járkáltam, szóval nagyon furcsa figurája lehettem Székelyudvarhelynek. Az irodalmi kreativitási versenyektől a bármiféle szavalóversenyekig folyamatosan fényeztem mindenütt a tanítóképző hírnevét. Jó volt lubickolni ebben a közegben, végül két magyartanárom – essék szó róluk, mert megérdemlik –, Toró Jolán és Miklós Ferenc vezettek rá, talán akaratlan, hogy érdemes ezen a csapásirányon elindulni.
– Azon kevés színész közé tartozik, aki a Kolozsvári Magyar Operában is rendszeresen fellép. Hogyan fedezte fel magának az operát, illetve hogyan fedezte fel önt az opera?
– Eddigi életemben általában, de a pályámon különösképpen sok izgalmas fordulat esett meg velem. Gondviselésnek nevezném, hiszen a magam módján hívő ember vagyok, és úgy gondolom, nincsenek véletlenek. Kétezerben diplomáztam a Babeş–Bolyai Tudományegyetem színházművészeti tanszékén, és még abban az évben gyors egymásutánban annyi jó dolog történt, hogy engedélyt is kellett rájuk kérni a tanáraimtól, mert közben államvizsgák ideje volt.
Akkor játszottam először nagyjátékfilmben, amit a néhai Maár Gyula rendezett, és szintén akkor kaptam az első felkérést énekes szerepre. Ez is filmes munka volt, Selmeczi György Kolozsvári operamesék című sorozatában. Közben a Kolozsvári Állami Magyar Színházhoz szerződtem, az opera pedig nálunk ugyanott van. Az egyik szerep hozta a másikat, és roppant élvezem, hiszen a zenés ütemekbe fegyelmezett színház is színház a javából!
– Részt vett a kolozsvári opera utóbbi éveinek, évtizedeinek talán legnagyobb sikerű produkciójában, a Valahol Európában című musicalben, ahol 35 gyerekkel szerepelt együtt. Milyen volt megélni ezt a nem mindennapi élményt?
– Van egy alapszakmám, a pedagógia, tanítottam is egy évet Gyergyószentmiklóson. Egy bátortalan első osztályt vezettem át a trógerkedésekkel teli második osztályba. Mai napig tartom velük a kapcsolatot, az egyik kislány – szeretném azt hinni: kicsit az én példám okán is – tanítónő lett azóta. Később az egyetemen is tanítottam beszédtechnikát, volt tehát gyakorlatom abban, hogyan kell egy osztályra való gyerekhaddal bánni.
De az, hogy a Valahol Európában harmincöt különböző habitusú, más-más iskolából való gyerekéből úgy tudott egy csapat összekovácsolódni a szemem láttára, tán kicsit az én segédletemmel is, hogy tizenöt telt házon legyünk túl, az egyedülálló történet lesz az életemben. Ez a fajta „trógerkedés” ugyanis megtanította a felnőtt szereplőket, köztük engem is arra, hogyan lehet és kell egyenrangú partnerként tekinteni mind a civil életben, mind a színpadon egy 6-7 éves gyerekre.
– Szerteágazó tevékenységei közé tartozik a fényképezés, amit nem akármilyen szinten űz, hiszen már kiállítást is láthattunk fotóiból...
– Ez is egy hobbi, végső soron összefügg az utazgatás varázsával. Cinikus barátaim – ilyenek is vannak – sanda irigységgel szoktak célozgatni arra, hogy mennyit tekergek a nagyvilágban, s hogy ki tudja, honnan és mennyibe kerül mindez. Pedig jelentem: én is pénzért dolgozom, nem is keveset, és hivatásom okán inkább csak nyaranta utazom távolabbra. Nem kerül olyan sokba, semmivel sem többe, mint bárki másnak egy láblógatós nyaralás, főleg ha az ázsiai országokra gondolunk, ahol elég egyszerű létezni. Az utazgatások kínálták az alkalmat, hogy megörökítsem a világot olyannak, amilyennek akkor és ott csak én látom. Maradandóbb élmény lesz minden utazás, ha szubjektív, általam készített képanyag mozaikjából próbálom újra meg újra összerakni a velünk történteket.
– Véletlenszerűen keres fel országokat, vagy jó előre megtervezett utak ezek?
– Kínálkozott olyan alkalom is, amely szinte véletlenszerűen jött össze. Pontosan arra a tíz napra volt szükségem, amikor éppen nem dolgoztam semmin, így el tudtam menni télidőben Indiába, ahol egy viszonylag elviselhető hőmérsékletű, száraz évszak várt ránk. Természetesen az utazások többségét előre meg szoktuk tervezni. Többes számban azért, mert nagyon szeretek olyan emberekkel utazni, akikkel ott helyben tágabb összefüggéseiben is meg lehet osztani az élményt, ami adott esetben sokkolja az embert.
Ázsia sokkolja az európai kultúrkörből kikacsingató embert. A legizgalmasabb utazásaim közé tartoznak azok, amelyeken történész-régész barátunk is részt vesz, hiszen ingyen és bérmentve vállalja az okostojás szerepét. Vele sikerült például olyan helyekre, múzeumokba is eljutni egy-egy utazás során, ahova lehet, hogy saját fejemtől nem is mentem volna el.
– Egész furcsa helyeken is járt: melyek a kedvencei?
– Az előbbiekből kiderül, hogy nagyon szeretem Ázsiát, ahol talán az a leginkább lenyűgöző, hogy az emberek ingyen és bérmentve tudnak mosolyogni, mi meg újabban ahhoz vagyunk szokva, hogy az emberek katatón módon gyalogolnak, végzik a dolgukat, a mosolyuk mögött pedig, amit például az utcán vagy a boltokban hivatalból megkapsz, látod a kényszeredettséget. Egy mosoly Ázsiában természetesnek számít akkor is, ha képtelenek veled kommunikálni, mert nem beszéltek semmilyen közös nyelvet. Így próbálnak valamilyen módon kapcsolatot teremteni. Sugárzik róluk az a fajta boldogság, amely nem kapcsolódik anyagiakhoz, nem is föltétlen az életkörülményeikhez, hanem önmagától való.
– Igen érdekes beszélgetőműsort vezet a Györkös Mányi Albert Emlékházban. Az ön ötlete volt, vagy felkérték erre?
– Mindkettő. Jött a felkérés, én pedig kapva kaptam az alkalmon, hiszen minden egyes beszélgetés kapcsolódik az utazásokhoz. A beszélgetősorozat címe Nyitott szemmel, azaz aki megfordul nálunk, annak látni és láttatni is akarnia kell. A cél az, hogy vendégeink úgy meséljenek el személyes történeteket, mutassanak be kultúrákat, hogy innen oda tekintve, onnan pedig visszanézve is tudjunk párhuzamokat találni, tanulságokat levonni. Vendégeim olykor a közönségünk soraiból kerülnek ki, hátizsákos turisták, köztük olyan is, aki például hat-hét ázsiai országban fordult meg akkor, amikor még a bacilusnak is nehéz volt kimenni az országból.
– Énekese volt a Kalapos Band című zenekarnak – miért csak volt?
– Sajnos letettük a lantot is, a kalapot is. Különös színfoltja marad a pályámnak. Mint légy a tejbe, úgy csöppentem a zenekarba, gyermek emberek kértek, hogy énekeljek velük olyasmit, amit nagyon szerettem volna, de ami tőlük valahogy nem volt magától értetődő. Magas színvonalú kortárs magyar lírával próbáltak közönséget szerezni maguknak. A zenekar egyes tagjai ma már külföldön tanulnak, mások ízlést és műfajt váltottak, nagy sajnálatomra két év után szétment a csapat. Közülük Szép András zongorista barátommal dolgozom tovább, nemrégiben saját szerzői és előadóesttel, a Maszek balladákkal jelentkeztünk.
– Tizennégy esztendeje játszik. Bejöttek azok az elképzelései, melyekkel nekivágott ennek a nehéz, de szép pályának?
– Szerencsére nem minden történik úgy, ahogyan azt eltervezzük. Nem is biztos, hogy azok voltak a jó elképzelések. Amikor az ember maga mögött hagyja az egyetemi inkubátorlétet, egyszeriben azt hiszi, hogy övé a világ, és meg is tudja váltani. Harminchárom éves koráig az embernek rá kell jönnie valamire: ha a világot addig nem tudta megváltani, utána már nem is fogja. Jézus belehalt harminchárom éves korában a megváltásba. Ha nekünk nem sikerül belehalni, akkor az a legbiztosabb jele annak, hogy kezdhetünk gondolkodni a saját életünk értelmén.
Aki azt mondja, hogy neki bejött minden számítása, az vagy nagyon szerencsés, vagy hazudik – ez utóbbiakból vannak többen. De nincs az a jelentéktelen, talán a habitusunktól is távol eső munka, ami ha mégis ránk vár, ne lehetne tisztelettel, magunknak is, másoknak is haszonnal elvégezni.
Nánó Csaba |
Krónika (Kolozsvár)
„Eddigi életemben általában, de a pályámon különösképpen sok izgalmas fordulat esett meg velem. Gondviselésnek nevezném, hiszen a magam módján hívő ember vagyok, és úgy gondolom, nincsenek véletlenek” – Beszélgetés Laczkó Vass Róbert kolozsvári színművésszel.
– A főiskola elvégzése után azonnal Kolozsvárra került. Mit nyújt önnek ez a város, és mit nyújt ön a városnak?
– Pályámat Kolozsváron kezdtem, itt is próbálom kiteljesíteni. Nem vagyok őshonos kolozsvári, mégis magaménak érzem ezt a várost, hiszen annyi lehetőséget kínál a kibontakozásra, amennyit az országnak ebben a felében másutt keresve sem találnék. Adta magát, hogy minden erőmmel, tehetségemmel ide gyökerezzem, ugyanakkor a város is ezer szállal hálóz körbe engem.
Laczkó Vass Róbert
Gyergyóremetén született 1976. július 24-én. A székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanító-képző elvégzése után a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem színház-művészeti tanszékének hallgatója volt Csíky András és Keresztes Attila osztályában. Tanított a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumban. 2000 óta a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze, a Kolozsvári Magyar Opera rendszeres munkatársa. 2000–2008 között a kolozsvári színházművészeti tanszék tanársegéde volt, beszédtechnikát oktatott.
Az a tizennégy év, amióta a Kolozsvári Állami Magyar Színház deszkáit koptatom – ha pedig az egyetemi éveket is ide számoljuk, idestova húsz év – éppen elegendő ahhoz, hogy az ember „feltalálja magát” a lehetőségei között, amelyeket tiszta lelkiismerettel, a szakmai tudása és kötelezettségei szerint a lehető legjobb módon megpróbál kiaknázni.
Ha magamat kellene jellemeznem, akkor azt mondanám, hogy kifejezetten lusta ember vagyok – az ember sose elégedjen meg saját magával –, de kifelé mégsem ez látszik.
Igyekszem több műfajban alkotni, mert nem szeretném, ha szakbarbárrá válnék abban, amit művelek. Úgy vélem, hogy a munkája, szakmája, művészete nem kizárólagos tulajdonsága az alkotó embernek. Lennie kell egyfajta józan rálátásnak is a világra, no meg felelősségnek is a tekintetben, hogy azokat a bizonyos talentumokat hogyan és kinek a javára használjuk, mert kötve hiszem, hogy magukért valók. Ezért írok például publicisztikát. És igen, verseket is írok, negyven felé közeledve jó lenne már összeszedni és kötetbe rázni őket.
– Élete főcsapása mégiscsak a színház. Annál is érdekesebb a választás, hogy sem születési helye, sem legifjabb éveinek színhelye régebben nem a színjátszásáról volt híres. Persze mára változott a helyezet...
– Változott bizony: ma már Gyergyóban is, Székelyudvarhelyen is színházi alkotóműhelyek működnek. Persze nem emiatt lettem színész. Csak azt mondhatom, ha őszinte akarok lenni, hogy soha nem készültem színésznek. Sokan elmondják a pályatársaim közül, hogy amióta az eszüket tudják, azóta a színház körül gravitálnak egész lényükkel és lényegükkel. Mi az igazság, nem tudhatom, az eredmény szempontjából nem is fontos. Minden szerettem volna lenni, amire jó példa volt a családban és a közvetlen környezetemben, és hát színészek nem igazán voltak.
Nagybátyám okán előbb orvos szerettem volna lenni, hittanos lelkipásztorunk révén később pap, hallgattam is másfél év civil teológiát. A tanítóképző negyedik évében – akkor ötesztendős képzés volt – gondoltam először, hogy mi lenne, ha...? A rendszerváltozás után egy kicsit társadalmilag is kieresztettük a gőzt, én pedig folyamatosan fennforogtam Székelyudvarhely megbolydult közéletében, mint az a bizonyos dugó, úgy is neveztek, hogy „perpetuum mobile”.
Lódenkabátban és kalapban jártam, és már akkor viseltem édesanyám családnevét, a Vasst. Egy lakkozott aktatáskával a kezemben járkáltam, szóval nagyon furcsa figurája lehettem Székelyudvarhelynek. Az irodalmi kreativitási versenyektől a bármiféle szavalóversenyekig folyamatosan fényeztem mindenütt a tanítóképző hírnevét. Jó volt lubickolni ebben a közegben, végül két magyartanárom – essék szó róluk, mert megérdemlik –, Toró Jolán és Miklós Ferenc vezettek rá, talán akaratlan, hogy érdemes ezen a csapásirányon elindulni.
– Azon kevés színész közé tartozik, aki a Kolozsvári Magyar Operában is rendszeresen fellép. Hogyan fedezte fel magának az operát, illetve hogyan fedezte fel önt az opera?
– Eddigi életemben általában, de a pályámon különösképpen sok izgalmas fordulat esett meg velem. Gondviselésnek nevezném, hiszen a magam módján hívő ember vagyok, és úgy gondolom, nincsenek véletlenek. Kétezerben diplomáztam a Babeş–Bolyai Tudományegyetem színházművészeti tanszékén, és még abban az évben gyors egymásutánban annyi jó dolog történt, hogy engedélyt is kellett rájuk kérni a tanáraimtól, mert közben államvizsgák ideje volt.
Akkor játszottam először nagyjátékfilmben, amit a néhai Maár Gyula rendezett, és szintén akkor kaptam az első felkérést énekes szerepre. Ez is filmes munka volt, Selmeczi György Kolozsvári operamesék című sorozatában. Közben a Kolozsvári Állami Magyar Színházhoz szerződtem, az opera pedig nálunk ugyanott van. Az egyik szerep hozta a másikat, és roppant élvezem, hiszen a zenés ütemekbe fegyelmezett színház is színház a javából!
– Részt vett a kolozsvári opera utóbbi éveinek, évtizedeinek talán legnagyobb sikerű produkciójában, a Valahol Európában című musicalben, ahol 35 gyerekkel szerepelt együtt. Milyen volt megélni ezt a nem mindennapi élményt?
– Van egy alapszakmám, a pedagógia, tanítottam is egy évet Gyergyószentmiklóson. Egy bátortalan első osztályt vezettem át a trógerkedésekkel teli második osztályba. Mai napig tartom velük a kapcsolatot, az egyik kislány – szeretném azt hinni: kicsit az én példám okán is – tanítónő lett azóta. Később az egyetemen is tanítottam beszédtechnikát, volt tehát gyakorlatom abban, hogyan kell egy osztályra való gyerekhaddal bánni.
De az, hogy a Valahol Európában harmincöt különböző habitusú, más-más iskolából való gyerekéből úgy tudott egy csapat összekovácsolódni a szemem láttára, tán kicsit az én segédletemmel is, hogy tizenöt telt házon legyünk túl, az egyedülálló történet lesz az életemben. Ez a fajta „trógerkedés” ugyanis megtanította a felnőtt szereplőket, köztük engem is arra, hogyan lehet és kell egyenrangú partnerként tekinteni mind a civil életben, mind a színpadon egy 6-7 éves gyerekre.
– Szerteágazó tevékenységei közé tartozik a fényképezés, amit nem akármilyen szinten űz, hiszen már kiállítást is láthattunk fotóiból...
– Ez is egy hobbi, végső soron összefügg az utazgatás varázsával. Cinikus barátaim – ilyenek is vannak – sanda irigységgel szoktak célozgatni arra, hogy mennyit tekergek a nagyvilágban, s hogy ki tudja, honnan és mennyibe kerül mindez. Pedig jelentem: én is pénzért dolgozom, nem is keveset, és hivatásom okán inkább csak nyaranta utazom távolabbra. Nem kerül olyan sokba, semmivel sem többe, mint bárki másnak egy láblógatós nyaralás, főleg ha az ázsiai országokra gondolunk, ahol elég egyszerű létezni. Az utazgatások kínálták az alkalmat, hogy megörökítsem a világot olyannak, amilyennek akkor és ott csak én látom. Maradandóbb élmény lesz minden utazás, ha szubjektív, általam készített képanyag mozaikjából próbálom újra meg újra összerakni a velünk történteket.
– Véletlenszerűen keres fel országokat, vagy jó előre megtervezett utak ezek?
– Kínálkozott olyan alkalom is, amely szinte véletlenszerűen jött össze. Pontosan arra a tíz napra volt szükségem, amikor éppen nem dolgoztam semmin, így el tudtam menni télidőben Indiába, ahol egy viszonylag elviselhető hőmérsékletű, száraz évszak várt ránk. Természetesen az utazások többségét előre meg szoktuk tervezni. Többes számban azért, mert nagyon szeretek olyan emberekkel utazni, akikkel ott helyben tágabb összefüggéseiben is meg lehet osztani az élményt, ami adott esetben sokkolja az embert.
Ázsia sokkolja az európai kultúrkörből kikacsingató embert. A legizgalmasabb utazásaim közé tartoznak azok, amelyeken történész-régész barátunk is részt vesz, hiszen ingyen és bérmentve vállalja az okostojás szerepét. Vele sikerült például olyan helyekre, múzeumokba is eljutni egy-egy utazás során, ahova lehet, hogy saját fejemtől nem is mentem volna el.
– Egész furcsa helyeken is járt: melyek a kedvencei?
– Az előbbiekből kiderül, hogy nagyon szeretem Ázsiát, ahol talán az a leginkább lenyűgöző, hogy az emberek ingyen és bérmentve tudnak mosolyogni, mi meg újabban ahhoz vagyunk szokva, hogy az emberek katatón módon gyalogolnak, végzik a dolgukat, a mosolyuk mögött pedig, amit például az utcán vagy a boltokban hivatalból megkapsz, látod a kényszeredettséget. Egy mosoly Ázsiában természetesnek számít akkor is, ha képtelenek veled kommunikálni, mert nem beszéltek semmilyen közös nyelvet. Így próbálnak valamilyen módon kapcsolatot teremteni. Sugárzik róluk az a fajta boldogság, amely nem kapcsolódik anyagiakhoz, nem is föltétlen az életkörülményeikhez, hanem önmagától való.
– Igen érdekes beszélgetőműsort vezet a Györkös Mányi Albert Emlékházban. Az ön ötlete volt, vagy felkérték erre?
– Mindkettő. Jött a felkérés, én pedig kapva kaptam az alkalmon, hiszen minden egyes beszélgetés kapcsolódik az utazásokhoz. A beszélgetősorozat címe Nyitott szemmel, azaz aki megfordul nálunk, annak látni és láttatni is akarnia kell. A cél az, hogy vendégeink úgy meséljenek el személyes történeteket, mutassanak be kultúrákat, hogy innen oda tekintve, onnan pedig visszanézve is tudjunk párhuzamokat találni, tanulságokat levonni. Vendégeim olykor a közönségünk soraiból kerülnek ki, hátizsákos turisták, köztük olyan is, aki például hat-hét ázsiai országban fordult meg akkor, amikor még a bacilusnak is nehéz volt kimenni az országból.
– Énekese volt a Kalapos Band című zenekarnak – miért csak volt?
– Sajnos letettük a lantot is, a kalapot is. Különös színfoltja marad a pályámnak. Mint légy a tejbe, úgy csöppentem a zenekarba, gyermek emberek kértek, hogy énekeljek velük olyasmit, amit nagyon szerettem volna, de ami tőlük valahogy nem volt magától értetődő. Magas színvonalú kortárs magyar lírával próbáltak közönséget szerezni maguknak. A zenekar egyes tagjai ma már külföldön tanulnak, mások ízlést és műfajt váltottak, nagy sajnálatomra két év után szétment a csapat. Közülük Szép András zongorista barátommal dolgozom tovább, nemrégiben saját szerzői és előadóesttel, a Maszek balladákkal jelentkeztünk.
– Tizennégy esztendeje játszik. Bejöttek azok az elképzelései, melyekkel nekivágott ennek a nehéz, de szép pályának?
– Szerencsére nem minden történik úgy, ahogyan azt eltervezzük. Nem is biztos, hogy azok voltak a jó elképzelések. Amikor az ember maga mögött hagyja az egyetemi inkubátorlétet, egyszeriben azt hiszi, hogy övé a világ, és meg is tudja váltani. Harminchárom éves koráig az embernek rá kell jönnie valamire: ha a világot addig nem tudta megváltani, utána már nem is fogja. Jézus belehalt harminchárom éves korában a megváltásba. Ha nekünk nem sikerül belehalni, akkor az a legbiztosabb jele annak, hogy kezdhetünk gondolkodni a saját életünk értelmén.
Aki azt mondja, hogy neki bejött minden számítása, az vagy nagyon szerencsés, vagy hazudik – ez utóbbiakból vannak többen. De nincs az a jelentéktelen, talán a habitusunktól is távol eső munka, ami ha mégis ránk vár, ne lehetne tisztelettel, magunknak is, másoknak is haszonnal elvégezni.
Nánó Csaba |
Krónika (Kolozsvár)
2014. november 19.
„Bánffy Miklós végleg hazatért”
Megkezdődtek kedd este a Bánffy Miklós Napok Kolozsváron. A Kolozsvári Magyar Opera színpadán Prőhle Gergely, a magyar Emberi Erőforrások Minisztériumának Nemzetközi és Európai Uniós Ügyekért felelős helyettes államtitkára, Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere és házigazdaként Szép Gyula operaigazgató köszöntötte a Bánffy-emlékévet bezáró háromnapos ünnepségsorozat közönségét.
Bánffy Miklós végleg hazatért! – jelentette ki Prőhle Gergely. A magyar Emberi Erőforrások Minisztériumának Nemzetközi és Európai Uniós Ügyekért felelős helyettes államtitkára ezzel arra a sokáig késlekedő ismertségre és elismertségre utalt, amely megilleti az Erdélyi történet íróját: nemcsak a magyarok, hanem immár a románok és a szászok körében is egyre inkább bekerül a köztudatba. Bánffy hamvai már 1976 óta Kolozsváron nyugszanak, de most, a családi kripta restaurálásával méltó helyet biztosított a város nagy szülöttjének. Prőhle külön köszönetet mondott a Bánffy-kripta felújítását kiharcoló Gergelyné Tőkés Erzsébetnek, valamint Szebeni Zsuzsának, aki évek óta tartó munkájával oroszlánrészt vállalt abban, hogy Bánffy Miklós neve, jelentősége visszakerüljön a köztudatba. „Reméljük, hogy a Bánffy Miklós Napok valójában nem a Bánffy-emlékév lezárását jelzik, hanem még sok-sok Bánffy-év kezdetét” – fogalmazott a helyettes államtitkár.
Az ünnepi megnyitó után felcsendült Bartók operája, a száz évvel ezelőtt megrajzolt, monumentális díszletek és mesterien kidolgozott, szemet gyönyörködtető jelmezek között. A Szinetár Miklós rendezte produkcióban a Kékszakállút Szilágyi János, Juditot Molnár Mária alakította, vezényelt Selmeczi György. Előadás után Szinetár Miklós A kékszakállú herceg vára című filmjét is levetítették.
Szerdán, november 19-én 18 órától a színház Stúdiótermében Szinetár Miklós: A nagyúr – Gróf Bánffy Miklós című filmjét vetítik le, amit beszélgetés követ az alkotóval.
Csütörtökön, november 20-án 19 órától Bánffy Miklós emlékére összeállított Ünnepi Operagála zárja a Bánffy-Emlékévet. A produkcióban a budapesti Magyar Állami Operaház művészei is részt vesznek.
T. Koós Imola
maszol.ro
Megkezdődtek kedd este a Bánffy Miklós Napok Kolozsváron. A Kolozsvári Magyar Opera színpadán Prőhle Gergely, a magyar Emberi Erőforrások Minisztériumának Nemzetközi és Európai Uniós Ügyekért felelős helyettes államtitkára, Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere és házigazdaként Szép Gyula operaigazgató köszöntötte a Bánffy-emlékévet bezáró háromnapos ünnepségsorozat közönségét.
Bánffy Miklós végleg hazatért! – jelentette ki Prőhle Gergely. A magyar Emberi Erőforrások Minisztériumának Nemzetközi és Európai Uniós Ügyekért felelős helyettes államtitkára ezzel arra a sokáig késlekedő ismertségre és elismertségre utalt, amely megilleti az Erdélyi történet íróját: nemcsak a magyarok, hanem immár a románok és a szászok körében is egyre inkább bekerül a köztudatba. Bánffy hamvai már 1976 óta Kolozsváron nyugszanak, de most, a családi kripta restaurálásával méltó helyet biztosított a város nagy szülöttjének. Prőhle külön köszönetet mondott a Bánffy-kripta felújítását kiharcoló Gergelyné Tőkés Erzsébetnek, valamint Szebeni Zsuzsának, aki évek óta tartó munkájával oroszlánrészt vállalt abban, hogy Bánffy Miklós neve, jelentősége visszakerüljön a köztudatba. „Reméljük, hogy a Bánffy Miklós Napok valójában nem a Bánffy-emlékév lezárását jelzik, hanem még sok-sok Bánffy-év kezdetét” – fogalmazott a helyettes államtitkár.
Az ünnepi megnyitó után felcsendült Bartók operája, a száz évvel ezelőtt megrajzolt, monumentális díszletek és mesterien kidolgozott, szemet gyönyörködtető jelmezek között. A Szinetár Miklós rendezte produkcióban a Kékszakállút Szilágyi János, Juditot Molnár Mária alakította, vezényelt Selmeczi György. Előadás után Szinetár Miklós A kékszakállú herceg vára című filmjét is levetítették.
Szerdán, november 19-én 18 órától a színház Stúdiótermében Szinetár Miklós: A nagyúr – Gróf Bánffy Miklós című filmjét vetítik le, amit beszélgetés követ az alkotóval.
Csütörtökön, november 20-án 19 órától Bánffy Miklós emlékére összeállított Ünnepi Operagála zárja a Bánffy-Emlékévet. A produkcióban a budapesti Magyar Állami Operaház művészei is részt vesznek.
T. Koós Imola
maszol.ro
2014. november 21.
Márkos Albert hegedűművész volt a novemberi ZeneSzó vendége
A kolozsvári zenészek által jól ismert és kedvelt hegedűművész, Márkos Albert volt a Györkös-emlékházban havi rendszerességgel megrendezett ZeneSzó vendége november 19-én. Beszélgetőtársa Simon Gábor, a Kolozsvári Magyar Opera nyugalmazott igazgatója volt, akit több mint fél évszázados ismeretség fűz Márkos Alberthez. Megszokhattuk már, hogy a Györkös-ház rendezvényei rendkívül családias hangulatban zajlanak, és ez a ZeneSzó esetében is érvényes. Most azonban az interjúalany nyugodtsága és kedvessége folytán még jobb hangulatban zajlott a beszélgetés.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
A kolozsvári zenészek által jól ismert és kedvelt hegedűművész, Márkos Albert volt a Györkös-emlékházban havi rendszerességgel megrendezett ZeneSzó vendége november 19-én. Beszélgetőtársa Simon Gábor, a Kolozsvári Magyar Opera nyugalmazott igazgatója volt, akit több mint fél évszázados ismeretség fűz Márkos Alberthez. Megszokhattuk már, hogy a Györkös-ház rendezvényei rendkívül családias hangulatban zajlanak, és ez a ZeneSzó esetében is érvényes. Most azonban az interjúalany nyugodtsága és kedvessége folytán még jobb hangulatban zajlott a beszélgetés.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
2014. november 22.
Az igazgatói iroda kialakításától az operajátszás megreformálásáig
Operagálával zárult a Bánffy-napok rendezvénysorozata
A Kolozsvári Magyar Opera jó barátjaként köszöntötte Ókovács Szilvesztert, a Magyar Állami Operaház főigazgatóját Szép Gyula igazgató a csütörtök esti gálán, és örömét fejezte ki, amiért a két intézmény együttműködésében létrejöhetett az esemény.
Bánffy Miklós Kolozsvár és Budapest között betöltött híd-szerepének említése után kollégájának adta át a szót, aki éppen száz évvel később, majdnem napra pontosan került ugyanabba a tisztségbe, mint a kolozsvári születésű polihisztor. – Az a tény, hogy Bánffy Miklóst nevezték ki az Operaház élére, annak volt köszönhető, hogy az intézmény, a megnyitása óta eltelt 28 évben nagy válsággal küszködött – hangsúlyozta Ókovács Szilveszter, majd hozzáfűzte: olyan személyre volt szükség, aki tekintéllyel bírt, s akire odafigyeltek az emberek.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)
Operagálával zárult a Bánffy-napok rendezvénysorozata
A Kolozsvári Magyar Opera jó barátjaként köszöntötte Ókovács Szilvesztert, a Magyar Állami Operaház főigazgatóját Szép Gyula igazgató a csütörtök esti gálán, és örömét fejezte ki, amiért a két intézmény együttműködésében létrejöhetett az esemény.
Bánffy Miklós Kolozsvár és Budapest között betöltött híd-szerepének említése után kollégájának adta át a szót, aki éppen száz évvel később, majdnem napra pontosan került ugyanabba a tisztségbe, mint a kolozsvári születésű polihisztor. – Az a tény, hogy Bánffy Miklóst nevezték ki az Operaház élére, annak volt köszönhető, hogy az intézmény, a megnyitása óta eltelt 28 évben nagy válsággal küszködött – hangsúlyozta Ókovács Szilveszter, majd hozzáfűzte: olyan személyre volt szükség, aki tekintéllyel bírt, s akire odafigyeltek az emberek.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)
2014. november 26.
Bánffy Miklós utolsó évei Kolozsváron (1945–1949)
A Kolozsvári Magyar Opera által szervezett Bánffy Miklós-napok második rendezvényeként csütörtökön este újra láthattuk Szinetár Miklósnak A nagyúr című filmjét, a közönség pedig részt vehetett utána egy beszélgetésen, amelyen a 2001-ben készült film alkotója vallott filmjének születéséről, műhelytitkairól és a film kapcsán benne felvetődött problémákról, majd a beszélgetés végén a közönség köréből is több kérdés, hozzászólás hangzott el.
Ez utóbbiakkal kapcsolatban szeretnék felidézni néhány mozzanatot az Erdélyi történet írójának utolsó kolozsvári éveiből. Úgy érzem, erre azért is szükség van, mert több hozzászóló is felvetette, vajon nem terheli-e felelősség Kolozsvár akkori magyarjait mindazért, ami Bánffy Miklóssal 1945 után történt.
Dávid Gyula
/Interneten a Szabadság több cikkéből csak az első mondatokat, az első részt közlik./
Szabadság (Kolozsvár)
A Kolozsvári Magyar Opera által szervezett Bánffy Miklós-napok második rendezvényeként csütörtökön este újra láthattuk Szinetár Miklósnak A nagyúr című filmjét, a közönség pedig részt vehetett utána egy beszélgetésen, amelyen a 2001-ben készült film alkotója vallott filmjének születéséről, műhelytitkairól és a film kapcsán benne felvetődött problémákról, majd a beszélgetés végén a közönség köréből is több kérdés, hozzászólás hangzott el.
Ez utóbbiakkal kapcsolatban szeretnék felidézni néhány mozzanatot az Erdélyi történet írójának utolsó kolozsvári éveiből. Úgy érzem, erre azért is szükség van, mert több hozzászóló is felvetette, vajon nem terheli-e felelősség Kolozsvár akkori magyarjait mindazért, ami Bánffy Miklóssal 1945 után történt.
Dávid Gyula
/Interneten a Szabadság több cikkéből csak az első mondatokat, az első részt közlik./
Szabadság (Kolozsvár)
2015. január 5.
Egynyelvű Európa Kolozsváron
Nem sok Európa jutott az Európa Ifjúsági Fővárosa projekt kolozsvári, szilveszter éjszakai nyitányába. A rendezvényen ugyanis – a külföldi együttes angol nyelvű dalait leszámítva – kizárólag román nyelvű szövegek hangzottak el, sem angol, sem magyar, sem más nyelvű köszöntés nem volt. Emellett a projekt nyitányát jelző lézershow is a román trikolór színeiben „pompázott”.
A csikorgó, mínusz tizenöt fokos hidegben Kolozsvár karácsonyi díszben pompázó főterén először a Costi Cămărăşan Band, majd a dán The Asteroids Galaxy Tour együttes koncertjére várták a lassan gyülekező, az ifjúsági főváros projekt nyomán jórészt fiatalokból álló tömeget.
Éjfél előtt mintegy tíz perccel aztán román zászlót lengetve, román nemzetiszínű vállszalaggal megjelent a színpadon Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, hogy – a mögötte a színpadot lassan megtöltő fiatalok társaságában – hivatalosan is útjára indítsa az Európai Ifjúsági Fővárosa 2015 rendezvénysorozatot.
A polgármester azonban kizárólag románul szólt az akkorra már néhány ezer fős tömeghez – kivéve akkor, amikor a hangulatot feldobandó, a jelenlévők nem kis meglepetésére elkezdte énekelni az idei év egyik sztármeghívottja, az Avicii Wake Me Up című számát –, majd éjfél után tűzijátékkal együtt lézershow kezdődött.
Azonban ebben sem jelent meg sem az EU, sem bármely más európai ország szimbóluma, ezzel szemben csak román nyelven, ráadásul a román trikolór színeiben vetítették a funari időket idézően román zászlóerdőbe öltöztetett főtér épületeinek falára, illetve a Szent Mihály-templom tetejére az Európai Ifjúsági Főváros 2015 feliratot, valamint Románia térképének piros-sárga-kék kontúrját.
Egyébként a rendezvény honlapja háromnyelvű, ám amíg a román verzióban az angolhoz hasonlóan már a legfrissebb hírek is szerepelnek, addig a magyar honlapon a legutóbbi bejegyzés december 11-ei.
A szervezők sem értik
Egyelőre a szervezők sem értik, hogy a polgármesteri hivatal szilveszterkor miért csak egy nyelven köszöntötte a Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosa projekt évét. Szöllősi Tamás, a programsorozatot koordináló Share Szövetség sajtókapcsolatokért felelős munkatársa lapunknak elmondta, az egész éves rendezvénysorozat honlapja jelen állás szerint háromnyelvű, de hamarosan élesítik a francia és a német változatot is.
A szervezők értetlensége azért is indokolt, mivel Emil Boc polgármester korábban bejelentette, hogy öt hivatalos nyelve lesz a Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosa 2015 programsorozatnak, román, magyar, angol, német és francia nyelven lehet majd tájékozódni a programokról.
A programsorozatot egyébként a kolozsvári magyar színház és opera rendezvényei nyitják januárban, de ebben az időszakban kerül sor a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) téli majálisára, valamint a Károlyi Gáspár Alapítvány rendezvényeire – közölte érdeklődésünkre Szöllősi Tamás.
Mint elmondta, rövidesen elkészül a Madárles 2 című műsorfüzet, amely az ifjúsági főváros projekt magyar vonatkozású, első negyedévi rendezvényeit tartalmazza. Január 15-én ugyanakkor 80 civil szervezet részvételével kerül sor a hivatalos nyitórendezvényre, ekkor ismertetik a programot is.
Derűlátóak a PONT-osok
Az Európai Ifjúsági Főváros pályázat ötletgazdája, a PONT csoport ugyanakkor közölte: eddig is és a továbbiakban is megfogalmazhatók olyan kritikák, amelyek azt elemzik, miként lehetne másképp vagy jobban európai ifjúsági fővárost szervezni, azonban a 2011-es állapotokhoz viszonyítva kell szemlélni a történteket.
„Egy egyszerű ötletből egy igen jelentős ifjúsági program létrejötte vált lehetségessé, az ifjúság kérdéskörének sokkal hangsúlyosabb szerep jutott a közbeszédben, egy ifjúsági kezdeményezés országos jelentőségűvé vált, és Kolozsvár neve európai szinten is közismertté kezdett válni” – írja nyílt levelében a PONT csoport.
Leszögezik: a 2015-ös Európa Ifjúsági Fővárosa cím már önmagában véve eredmény, amely további pozitív fejleményt fog generálni. „Mi, PONT-osok, ennek az útnak minden pillanatát élvezzük, benne sokórás, -napos (éjszakás) munka, gondolkodás, együttműködés eredményeit látva, amelyben mindössze azzal próbálkoztunk, hogy újabb fejezetet adjunk hozzá Kolozsvár 21. századi csodás történetéhez” – summázták álláspontjukat.
Ebben a kezdeményezők azt is kifejtették, azt szeretnék, hogy a Kolozsvár 2015 – Európa Ifjúsági Fővárosa programsorozat legalább annyira legyen helyi, mint erdélyi, romániai és európai kitekintésű. „Ifjúsági főváros leszünk, ezért valódi fővárosként viselkedhetünk, ahol emberek, ötletek, eszmék, víziók találkoznak, és ahol nemcsak kapni tudunk Európától, hanem jelentős mértékben adni is tudunk számára” – áll a nyílt levélben.
David Guetta is fellép
Az Európai Ifjúsági Fórum 2012 novemberében ítélte Kolozsvárnak a 2015-ös európai ifjúsági fővárosi címet, melyet eddig a hollandiai Rotterdam, az olaszországi Torino, a belgiumi Antwerpen, a portugáliai Braga, a szlovéniai Maribor és a görögországi Szaloniki viselhetett egy-egy évig.
A város a magyar fiatalokból álló PONT csoport kezdeményezésére és irányításával készítette el a pályázatát, mellyel 11 vetélytársát előzte meg. A cím elnyerése után a kolozsvári ifjúsági szervezetek megalakították a Share Szövetséget, mely a város önkormányzatával társulva több mint ezer programot készített elő az ifjúsági főváros programsorozatára.
Emil Boc egyébként szilveszter éjszakáján azt is bejelentette, hogy a svéd Avicii mellett július 30. és augusztus 2. között a francia David Guetta is koncertezik majd a városban az Untold Festival elnevezésű rendezvényen.
Balogh Levente, Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
Nem sok Európa jutott az Európa Ifjúsági Fővárosa projekt kolozsvári, szilveszter éjszakai nyitányába. A rendezvényen ugyanis – a külföldi együttes angol nyelvű dalait leszámítva – kizárólag román nyelvű szövegek hangzottak el, sem angol, sem magyar, sem más nyelvű köszöntés nem volt. Emellett a projekt nyitányát jelző lézershow is a román trikolór színeiben „pompázott”.
A csikorgó, mínusz tizenöt fokos hidegben Kolozsvár karácsonyi díszben pompázó főterén először a Costi Cămărăşan Band, majd a dán The Asteroids Galaxy Tour együttes koncertjére várták a lassan gyülekező, az ifjúsági főváros projekt nyomán jórészt fiatalokból álló tömeget.
Éjfél előtt mintegy tíz perccel aztán román zászlót lengetve, román nemzetiszínű vállszalaggal megjelent a színpadon Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, hogy – a mögötte a színpadot lassan megtöltő fiatalok társaságában – hivatalosan is útjára indítsa az Európai Ifjúsági Fővárosa 2015 rendezvénysorozatot.
A polgármester azonban kizárólag románul szólt az akkorra már néhány ezer fős tömeghez – kivéve akkor, amikor a hangulatot feldobandó, a jelenlévők nem kis meglepetésére elkezdte énekelni az idei év egyik sztármeghívottja, az Avicii Wake Me Up című számát –, majd éjfél után tűzijátékkal együtt lézershow kezdődött.
Azonban ebben sem jelent meg sem az EU, sem bármely más európai ország szimbóluma, ezzel szemben csak román nyelven, ráadásul a román trikolór színeiben vetítették a funari időket idézően román zászlóerdőbe öltöztetett főtér épületeinek falára, illetve a Szent Mihály-templom tetejére az Európai Ifjúsági Főváros 2015 feliratot, valamint Románia térképének piros-sárga-kék kontúrját.
Egyébként a rendezvény honlapja háromnyelvű, ám amíg a román verzióban az angolhoz hasonlóan már a legfrissebb hírek is szerepelnek, addig a magyar honlapon a legutóbbi bejegyzés december 11-ei.
A szervezők sem értik
Egyelőre a szervezők sem értik, hogy a polgármesteri hivatal szilveszterkor miért csak egy nyelven köszöntötte a Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosa projekt évét. Szöllősi Tamás, a programsorozatot koordináló Share Szövetség sajtókapcsolatokért felelős munkatársa lapunknak elmondta, az egész éves rendezvénysorozat honlapja jelen állás szerint háromnyelvű, de hamarosan élesítik a francia és a német változatot is.
A szervezők értetlensége azért is indokolt, mivel Emil Boc polgármester korábban bejelentette, hogy öt hivatalos nyelve lesz a Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosa 2015 programsorozatnak, román, magyar, angol, német és francia nyelven lehet majd tájékozódni a programokról.
A programsorozatot egyébként a kolozsvári magyar színház és opera rendezvényei nyitják januárban, de ebben az időszakban kerül sor a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) téli majálisára, valamint a Károlyi Gáspár Alapítvány rendezvényeire – közölte érdeklődésünkre Szöllősi Tamás.
Mint elmondta, rövidesen elkészül a Madárles 2 című műsorfüzet, amely az ifjúsági főváros projekt magyar vonatkozású, első negyedévi rendezvényeit tartalmazza. Január 15-én ugyanakkor 80 civil szervezet részvételével kerül sor a hivatalos nyitórendezvényre, ekkor ismertetik a programot is.
Derűlátóak a PONT-osok
Az Európai Ifjúsági Főváros pályázat ötletgazdája, a PONT csoport ugyanakkor közölte: eddig is és a továbbiakban is megfogalmazhatók olyan kritikák, amelyek azt elemzik, miként lehetne másképp vagy jobban európai ifjúsági fővárost szervezni, azonban a 2011-es állapotokhoz viszonyítva kell szemlélni a történteket.
„Egy egyszerű ötletből egy igen jelentős ifjúsági program létrejötte vált lehetségessé, az ifjúság kérdéskörének sokkal hangsúlyosabb szerep jutott a közbeszédben, egy ifjúsági kezdeményezés országos jelentőségűvé vált, és Kolozsvár neve európai szinten is közismertté kezdett válni” – írja nyílt levelében a PONT csoport.
Leszögezik: a 2015-ös Európa Ifjúsági Fővárosa cím már önmagában véve eredmény, amely további pozitív fejleményt fog generálni. „Mi, PONT-osok, ennek az útnak minden pillanatát élvezzük, benne sokórás, -napos (éjszakás) munka, gondolkodás, együttműködés eredményeit látva, amelyben mindössze azzal próbálkoztunk, hogy újabb fejezetet adjunk hozzá Kolozsvár 21. századi csodás történetéhez” – summázták álláspontjukat.
Ebben a kezdeményezők azt is kifejtették, azt szeretnék, hogy a Kolozsvár 2015 – Európa Ifjúsági Fővárosa programsorozat legalább annyira legyen helyi, mint erdélyi, romániai és európai kitekintésű. „Ifjúsági főváros leszünk, ezért valódi fővárosként viselkedhetünk, ahol emberek, ötletek, eszmék, víziók találkoznak, és ahol nemcsak kapni tudunk Európától, hanem jelentős mértékben adni is tudunk számára” – áll a nyílt levélben.
David Guetta is fellép
Az Európai Ifjúsági Fórum 2012 novemberében ítélte Kolozsvárnak a 2015-ös európai ifjúsági fővárosi címet, melyet eddig a hollandiai Rotterdam, az olaszországi Torino, a belgiumi Antwerpen, a portugáliai Braga, a szlovéniai Maribor és a görögországi Szaloniki viselhetett egy-egy évig.
A város a magyar fiatalokból álló PONT csoport kezdeményezésére és irányításával készítette el a pályázatát, mellyel 11 vetélytársát előzte meg. A cím elnyerése után a kolozsvári ifjúsági szervezetek megalakították a Share Szövetséget, mely a város önkormányzatával társulva több mint ezer programot készített elő az ifjúsági főváros programsorozatára.
Emil Boc egyébként szilveszter éjszakáján azt is bejelentette, hogy a svéd Avicii mellett július 30. és augusztus 2. között a francia David Guetta is koncertezik majd a városban az Untold Festival elnevezésű rendezvényen.
Balogh Levente, Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
2015. január 20.
Kanadában dalolt Benedekffy Katalin
Európa számos országában és néhány egzotikus ország után nemrég Kanadában is bemutatkozhatott a nagygalambfalvi származású opera- és operetténekes, Benedekffy Katalin: a nagyérdemű a Salute to Vienna című produkcióban hallhatta hangját, előbb Torontóban, majd Hamiltonban. Az énekesnek csak néhány napja volt felkészülni a több ezer néző előtt zajló rangos előadásra.
Operettrészletekkel lépett színpadra a torontói Roy Thompson Hall, illetve a Hamilton Place Theatre közönsége előtt a nagygalambfalvi származású, Budapesten élő Benedekffy Katalin a hónap elején: az immár húsz éve létrehozott Salute to Vienna elnevezésű, a bécsi újévi koncertek hangulatát idéző nemzetközi produkciót csak ezen a két helyszínen több ezren tekintették meg. Az udvarhelyszéki opera- és operetténekes rendszeresen szerepel budapesti, debreceni és kolozsvári zenés darabokban, de számos európai országban, továbbá Izraelben, Japánban és a Kanári-szigeteken is fellépett már – nem állnak tőle távol a népzenei, illetve a nem hagyományos, több műfajt ötvöző produkciók sem.
Mint Benedekffy Katalin a koncertek után kifejtette, ez volt az első olyan alkalom, amikor egy kész nemzetközi műsorba kellett belépnie. A több énekes, tánckar és egy hetvenfős zenekar közreműködésével létrehozott Salute to Viennába a szervező, a Kanadában élő nemzetközi impresszárió, Glatz Attila hívta meg, aki úgy fest, a továbbiakban is számítana rá az előadásokon. A fellépések előtt az énekesnek nem volt ideje izgulni: mindössze két napja volt felkészülni, ám mint fogalmazott, a szakértelemmel összeállított műsorban, a kitűnő partnerekkel szinte lehetetlen volt hibázni. Több közkedvelt operettből – a Denevérből, a Csárdáskirálynőből és a Marica grófnőből – adott elő részleteket, a többezres közönség látványa pedig csak fokozta eufóriáját: meghatódva gondolt arra, dalaival milyen messzire eljutott székelyföldi szülőfalujából.
Hazatérése óta már több magyarországi fellépése is volt, további szerepekre kapott felkérést a Kolozsvári Magyar Operától, s már tudni, hogy nyáron újra részt vesz a székesfehérvári koronázási szertartásjátékban, amely az államalapítás történetének zenés bemutatása. Amennyiben ezután is meghívnák a nemzetközi Salute to Viennába, az Egyesült Államokban is alkalma nyílna a bemutatkozásra – egyik legnagyobb álma azonban, hogy a csíksomlyói búcsún elénekelhesse a Csíksomlyói Mária-siralmat.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro
Európa számos országában és néhány egzotikus ország után nemrég Kanadában is bemutatkozhatott a nagygalambfalvi származású opera- és operetténekes, Benedekffy Katalin: a nagyérdemű a Salute to Vienna című produkcióban hallhatta hangját, előbb Torontóban, majd Hamiltonban. Az énekesnek csak néhány napja volt felkészülni a több ezer néző előtt zajló rangos előadásra.
Operettrészletekkel lépett színpadra a torontói Roy Thompson Hall, illetve a Hamilton Place Theatre közönsége előtt a nagygalambfalvi származású, Budapesten élő Benedekffy Katalin a hónap elején: az immár húsz éve létrehozott Salute to Vienna elnevezésű, a bécsi újévi koncertek hangulatát idéző nemzetközi produkciót csak ezen a két helyszínen több ezren tekintették meg. Az udvarhelyszéki opera- és operetténekes rendszeresen szerepel budapesti, debreceni és kolozsvári zenés darabokban, de számos európai országban, továbbá Izraelben, Japánban és a Kanári-szigeteken is fellépett már – nem állnak tőle távol a népzenei, illetve a nem hagyományos, több műfajt ötvöző produkciók sem.
Mint Benedekffy Katalin a koncertek után kifejtette, ez volt az első olyan alkalom, amikor egy kész nemzetközi műsorba kellett belépnie. A több énekes, tánckar és egy hetvenfős zenekar közreműködésével létrehozott Salute to Viennába a szervező, a Kanadában élő nemzetközi impresszárió, Glatz Attila hívta meg, aki úgy fest, a továbbiakban is számítana rá az előadásokon. A fellépések előtt az énekesnek nem volt ideje izgulni: mindössze két napja volt felkészülni, ám mint fogalmazott, a szakértelemmel összeállított műsorban, a kitűnő partnerekkel szinte lehetetlen volt hibázni. Több közkedvelt operettből – a Denevérből, a Csárdáskirálynőből és a Marica grófnőből – adott elő részleteket, a többezres közönség látványa pedig csak fokozta eufóriáját: meghatódva gondolt arra, dalaival milyen messzire eljutott székelyföldi szülőfalujából.
Hazatérése óta már több magyarországi fellépése is volt, további szerepekre kapott felkérést a Kolozsvári Magyar Operától, s már tudni, hogy nyáron újra részt vesz a székesfehérvári koronázási szertartásjátékban, amely az államalapítás történetének zenés bemutatása. Amennyiben ezután is meghívnák a nemzetközi Salute to Viennába, az Egyesült Államokban is alkalma nyílna a bemutatkozásra – egyik legnagyobb álma azonban, hogy a csíksomlyói búcsún elénekelhesse a Csíksomlyói Mária-siralmat.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro
2015. január 30.
Évfordulós gondolatok az RMDSZ-ről
Megalakulásának 25. évfordulóját ünnepli a Romániai Magyar Demokrata Szövetség.
Az elmúlt időszakban több településen is összejöttek a szervezet tagjai és szimpatizánsai, akik az RMDSZ mellett e két és fél évtized során jóban-rosszban kitartottak. A kolozsvári ünnepségre, a Magyar Operában, holnap kerül sor. Jó alkalom lenne ez az elmúlt huszonöt esztendő történéseinek, cselekvéseinek és mulasztásainak részletekbe menő elemzésére, de persze a napilap szabta terjedelem erre nem lenne elegendő. A gyorsmérleghez azonban nyújthatunk néhány támpontot.
A szövetség élete zavaros történelmi körülmények közepette kezdődött. 1990 januárjára az egy hónappal korábbi nemzetiségközi testvériség érzése teljesen elpárologni, a korábbi rendszer nacionalizmusa pedig erőteljesen visszatérni látszott. Februárra már odáig forrósodott a hangulat, hogy a marosvásárhelyi márciusi vérengzés előtt egy hónappal, február 18-án, lapunk hasábjain leírtam: „A nemzetiségek közötti feszültségek is napról napra növekszenek. Ismerősöm szavaival: úgy dühöng a testvériség, hogy csak éppen nem estünk egymás torkának. Igaz, még pogromokról nem kaptunk hírt, s remélve próbáljuk hinni, hogy ez nem idő kérdése. Persze azt is észre-észrevesszük, hogy mellettünk nem éppen a 20. század végén élő európai embertől elvárható módon gondolkodnak. Talán majd rájönnek erre? Idő kérdése?” (Szabadság, 1990. február 18., 1. oldal) A reménykedés dacára márciusban a pogromszerű támadás bekövetkezett. Mára bizonyított tény: az RMDSZ bölcsességén és a haladó magyar és román értelmiség határozott állásfoglalásán múlott, hogy akkor nem Erdély lett a szocializmus bukása utáni első kelet-közép-európai polgárháború helyszíne.
TIBORI SZABÓ ZOLTÁN
Szabadság (Kolozsvár)
Megalakulásának 25. évfordulóját ünnepli a Romániai Magyar Demokrata Szövetség.
Az elmúlt időszakban több településen is összejöttek a szervezet tagjai és szimpatizánsai, akik az RMDSZ mellett e két és fél évtized során jóban-rosszban kitartottak. A kolozsvári ünnepségre, a Magyar Operában, holnap kerül sor. Jó alkalom lenne ez az elmúlt huszonöt esztendő történéseinek, cselekvéseinek és mulasztásainak részletekbe menő elemzésére, de persze a napilap szabta terjedelem erre nem lenne elegendő. A gyorsmérleghez azonban nyújthatunk néhány támpontot.
A szövetség élete zavaros történelmi körülmények közepette kezdődött. 1990 januárjára az egy hónappal korábbi nemzetiségközi testvériség érzése teljesen elpárologni, a korábbi rendszer nacionalizmusa pedig erőteljesen visszatérni látszott. Februárra már odáig forrósodott a hangulat, hogy a marosvásárhelyi márciusi vérengzés előtt egy hónappal, február 18-án, lapunk hasábjain leírtam: „A nemzetiségek közötti feszültségek is napról napra növekszenek. Ismerősöm szavaival: úgy dühöng a testvériség, hogy csak éppen nem estünk egymás torkának. Igaz, még pogromokról nem kaptunk hírt, s remélve próbáljuk hinni, hogy ez nem idő kérdése. Persze azt is észre-észrevesszük, hogy mellettünk nem éppen a 20. század végén élő európai embertől elvárható módon gondolkodnak. Talán majd rájönnek erre? Idő kérdése?” (Szabadság, 1990. február 18., 1. oldal) A reménykedés dacára márciusban a pogromszerű támadás bekövetkezett. Mára bizonyított tény: az RMDSZ bölcsességén és a haladó magyar és román értelmiség határozott állásfoglalásán múlott, hogy akkor nem Erdély lett a szocializmus bukása utáni első kelet-közép-európai polgárháború helyszíne.
TIBORI SZABÓ ZOLTÁN
Szabadság (Kolozsvár)
2015. február 16.
Nyílt levél Nagy Zsoltnak
Szép Gyulát a Kolozsvári Magyar Opera igazgatóját (képünkön) választották a Janovics Jenő Alapítvány elnökévé február 12-én, Nagy Zsolt helyére. Ebből az alkalomból az új elnök az alábbi nyílt levélben üzent elődjének, a jelenleg börtönbüntetését töltő Nagy Zsoltnak.
Kedves Zsolt!
Nagyon várom a kiszabadulásod. Tudom, nagyon sokan mondjuk vagy gondoljuk most ezt, de nekem talán ebben a pillanatban még jobban fáj az, hogy nem vagy köztünk. Tegnap az a szomorú megtiszteltetés ért, hogy a Janovics Jenő Alapítvány elnökévé választottak az alapítók a te helyedbe. Szomorú, mert mindenki tudja, hogy kényszermegoldás, hiszen felbecsülhetetlen az a munka, amit elvégeztél az erdélyi magyar közösség számára ma már jelentős intézmény felépítésében, vezetésében, folyamatos fejlesztésében. Nagyon közeli munkatársad voltam abban az időben, több mint egy évtizeddel ezelőtt, melletted ülve követtem végig erőfeszítéseidet, csalódásaidat, sikereidet, Budapest–Kolozsvár–Bukarest közötti ingázásodat, a nehézségeket, amelyeken végül felülkerekedtél. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy nélküled sem az Erdélyi Magyar Televízió, sem az Erdély FM rádió nem létezne. Nem könnyű a nyomodba lépni, nagy felelősség irányítani egy olyan intézményt, amelynek minden szegét csak te ismered.
Ugyanakkor megtisztelő is a feladat, az, hogy az alapítók rám gondoltak, és nehéz volt visszautasítani olyan régi-mai kollegák, barátok felkérését, mint Markó Béla, Takács Csaba vagy Kelemen Hunor. Nem akarok nagy ígéreteket tenni, de megpróbállak helyettesíteni addig a – remélem rövid – ideig, amíg visszajössz.
Szép Gyula
Szabadság (Kolozsvár)
Szép Gyulát a Kolozsvári Magyar Opera igazgatóját (képünkön) választották a Janovics Jenő Alapítvány elnökévé február 12-én, Nagy Zsolt helyére. Ebből az alkalomból az új elnök az alábbi nyílt levélben üzent elődjének, a jelenleg börtönbüntetését töltő Nagy Zsoltnak.
Kedves Zsolt!
Nagyon várom a kiszabadulásod. Tudom, nagyon sokan mondjuk vagy gondoljuk most ezt, de nekem talán ebben a pillanatban még jobban fáj az, hogy nem vagy köztünk. Tegnap az a szomorú megtiszteltetés ért, hogy a Janovics Jenő Alapítvány elnökévé választottak az alapítók a te helyedbe. Szomorú, mert mindenki tudja, hogy kényszermegoldás, hiszen felbecsülhetetlen az a munka, amit elvégeztél az erdélyi magyar közösség számára ma már jelentős intézmény felépítésében, vezetésében, folyamatos fejlesztésében. Nagyon közeli munkatársad voltam abban az időben, több mint egy évtizeddel ezelőtt, melletted ülve követtem végig erőfeszítéseidet, csalódásaidat, sikereidet, Budapest–Kolozsvár–Bukarest közötti ingázásodat, a nehézségeket, amelyeken végül felülkerekedtél. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy nélküled sem az Erdélyi Magyar Televízió, sem az Erdély FM rádió nem létezne. Nem könnyű a nyomodba lépni, nagy felelősség irányítani egy olyan intézményt, amelynek minden szegét csak te ismered.
Ugyanakkor megtisztelő is a feladat, az, hogy az alapítók rám gondoltak, és nehéz volt visszautasítani olyan régi-mai kollegák, barátok felkérését, mint Markó Béla, Takács Csaba vagy Kelemen Hunor. Nem akarok nagy ígéreteket tenni, de megpróbállak helyettesíteni addig a – remélem rövid – ideig, amíg visszajössz.
Szép Gyula
Szabadság (Kolozsvár)
2015. február 20.
Elhunyt Jánosházy György
Életének 93. évében elhunyt Jánosházy György költő, műfordító, kritikus és szerkesztő. 1922. június 20-án született Kolozsváron, az unitárius kollégium elvégzése (1942) után a Bolyai Tudományegyetemen jogtudományi, majd a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán rendezői oklevelet szerzett.
Szerkesztője volt egyebek mellett az Erdély, az Igazság, a Művészet és a Korunk erdélyi lapoknak, a kolozsvári Állami Magyar Opera dramaturgjaként és rendezőjeként is dolgozott 1949 és 1958 között. 1969-től 1990-ig a marosvásárhelyi Igaz Szó folyóirat főszerkesztő-helyettese volt, majd 1991-ig ugyanezt a funkciót töltötte be az Igaz Szó utódjánál, a Látónál. Nekrológjában Markó Béla kifejtette: Jánosházy György halálával olyan értelmiségit veszített Erdély magyar kultúrája, aki a legnehezebb időkben is mércének számított a közéletben. Sok műfajú alkotó volt, és költőként, román, angol, francia, olasz, spanyol, katalán, német szerzők fordítójaként, irodalmi tanulmányok vagy operaszövegek szerzőjeként ugyanaz az értékközpontúság és pontosság, biztos értékítélet jellemezte. 1989 után ismét teljes energiával tért vissza a költészethez, szonettkönyvek sorával gazdagította a magyar irodalmat, közben több Shakespeare-drámát újrafordított, és a világirodalom klasszikusait is értő, míves fordításban adta a magyar olvasók kezébe.
Jánosházy György /Kolozsvár, 1922. jún. 20. – Marosvásárhely, 2015. febr. 19./
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Életének 93. évében elhunyt Jánosházy György költő, műfordító, kritikus és szerkesztő. 1922. június 20-án született Kolozsváron, az unitárius kollégium elvégzése (1942) után a Bolyai Tudományegyetemen jogtudományi, majd a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán rendezői oklevelet szerzett.
Szerkesztője volt egyebek mellett az Erdély, az Igazság, a Művészet és a Korunk erdélyi lapoknak, a kolozsvári Állami Magyar Opera dramaturgjaként és rendezőjeként is dolgozott 1949 és 1958 között. 1969-től 1990-ig a marosvásárhelyi Igaz Szó folyóirat főszerkesztő-helyettese volt, majd 1991-ig ugyanezt a funkciót töltötte be az Igaz Szó utódjánál, a Látónál. Nekrológjában Markó Béla kifejtette: Jánosházy György halálával olyan értelmiségit veszített Erdély magyar kultúrája, aki a legnehezebb időkben is mércének számított a közéletben. Sok műfajú alkotó volt, és költőként, román, angol, francia, olasz, spanyol, katalán, német szerzők fordítójaként, irodalmi tanulmányok vagy operaszövegek szerzőjeként ugyanaz az értékközpontúság és pontosság, biztos értékítélet jellemezte. 1989 után ismét teljes energiával tért vissza a költészethez, szonettkönyvek sorával gazdagította a magyar irodalmat, közben több Shakespeare-drámát újrafordított, és a világirodalom klasszikusait is értő, míves fordításban adta a magyar olvasók kezébe.
Jánosházy György /Kolozsvár, 1922. jún. 20. – Marosvásárhely, 2015. febr. 19./
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. február 20.
Jánosházy György halálára
Jánosházy György halálával olyan értelmiségit veszített Erdély magyar kultúrája, aki a legnehezebb időkben is mércének számított közéletünkben. Költői, színház- és művészetkritikusi, szerkesztői munkásságával nap mint nap bizonyította, hogy alkotni csakis a legnagyobb igényességgel érdemes.
1922. június 20-án született Kolozsváron, jogtudományi, majd rendezői oklevelet szerzett, és már 1943-tól rendszeresen közölt verset, műfordítást. Sokműfajú alkotó volt, de akár költőként, akár román, angol, francia, olasz, spanyol, katalán, német szerzők fordítójaként, akár irodalmi tanulmányok vagy operaszövegek szerzőjeként ugyanaz az értékközpontúság és pontosság, ugyanaz a biztos értékítélet jellemezte. A Kolozsvári Állami Magyar Opera dramaturgjaként és rendezőjeként, a kolozsvári Erdély, Igazság, Korunk, a marosvásárhelyi Művészet szerkesztőjeként, az Igaz Szó, majd a Látó főszerkesztő-helyetteseként jelentős irodalom- és színházszervezői szerepet töltött be.
Hallgatásának is fontos üzenete volt, hiszen 1947-es, Az őrült nagyúr jármában című első kötete után sokáig nem jelentetett meg egy újabb önálló verseskönyvet, viszont számos magas színvonalú fordításkötetet, művészeti monográfiát jegyzett, esszéi, tanulmányai ugyancsak folyamatos alkotókedvét bizonyították, és módot adtak neki arra is, hogy egy zárt társadalomban ablakot nyisson olvasóinak a világkultúrára.
Az 1989-es rendszerváltás után ismét teljes energiával tért vissza a költészethez, szonettkönyvek sorával gazdagította a magyar irodalmat. Közben pedig több Shakespeare-drámát újrafordított, és a világirodalom klasszikusait is értő, míves fordításban adta a magyar olvasók kezébe.
Hosszú időn át cselekvően részt vett a Romániai Írószövetség munkájában, jelentős kollégánktól, barátunktól búcsúzunk el most, de életműve velünk marad, alkotói igényessége továbbra is példa lesz számunkra.
A Romániai Írószövetség
Marosvásárhelyi Fiókja nevében
Markó Béla elnök
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház közössége megrendüléssel értesült
JÁNOSHÁZY GYÖRGY
költő, író, szerkesztő, színházi szakember haláláról.
Jánosházy György 1922-ben született Kolozsváron. Előbb jogi, majd színházi rendezői oklevelet szerzett a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben, és későbbi pályafutásában mindvégig jelentős helyet foglalt el a színházhoz, a színművészethez kötődő tevékenység.
Az 1960-as években két szakaszban is volt a Marosvásárhelyi Állami Színház irodalmi titkára, mely periódusban jelentős előadások színreviteléhez járult hozzá. Szerkesztőként, a művelődési lapok kulturális rovatának munkatársaként vagy vezetőjeként értő és lényegretörő kritikákkal véleményezte a társulatok tevékenységét. A Marosvásárhelyen zajló színházi életet mindig kiemelt figyelemben részesítette. Erről tanúskodnak olyan írásai, mint A költő igaza, avagy a rendező bátorsága (Az ember tragédiája) – Igaz Szó, 1975, Állítsátok meg Arturo Uit! – Utunk, 1976, A játék komolysága – Sütő András vígjátéka (Vidám sirató egy bolyongó porszemért) – Utunk, 1977, Trójában hull a hó – Utunk, 1982, Hol a sirály (Sirály) – Erdélyi Napló, 1996, de emlékezetesek a Marosvásárhelyi Rádióban Jászberényi Emesével folytatott színházértékelő társalgásai is.
Műfordítóként az angol, francia, olasz, spanyol, katalán és német irodalom remekeit osztotta meg a magyar olvasó- és színházi közönséggel. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház 2001-ben mutatta be a katalán Josep Maria Benet i Jornet drámaíró Színésznők című darabját az ő fordításában. Műfordításai (pl. Shakespeare összes drámája), kultúrtörténeti jelentőségű esszéi, képzőművészekről készült kismonográfiái, szonettjei mindenki számára emlékezetes olvasmányélményt jelentenek.
2014-ben a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház és a Látó folyóirat a közölt színházi szövegek alapján Gáspárik Attila javaslatára, a színház kategóriában Christopher Marlowe: Nagy Tamerlán című művének fordításáért különdíjban részesítette Jánosházy Györgyöt.
Távozása nagy veszteséget jelent az erdélyi és az összmagyar kultúrának egyaránt.
Jánosházy György emléke előtt kegyelettel hajt fejet
a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház.
Népújság (Marosvásárhely)
Jánosházy György halálával olyan értelmiségit veszített Erdély magyar kultúrája, aki a legnehezebb időkben is mércének számított közéletünkben. Költői, színház- és művészetkritikusi, szerkesztői munkásságával nap mint nap bizonyította, hogy alkotni csakis a legnagyobb igényességgel érdemes.
1922. június 20-án született Kolozsváron, jogtudományi, majd rendezői oklevelet szerzett, és már 1943-tól rendszeresen közölt verset, műfordítást. Sokműfajú alkotó volt, de akár költőként, akár román, angol, francia, olasz, spanyol, katalán, német szerzők fordítójaként, akár irodalmi tanulmányok vagy operaszövegek szerzőjeként ugyanaz az értékközpontúság és pontosság, ugyanaz a biztos értékítélet jellemezte. A Kolozsvári Állami Magyar Opera dramaturgjaként és rendezőjeként, a kolozsvári Erdély, Igazság, Korunk, a marosvásárhelyi Művészet szerkesztőjeként, az Igaz Szó, majd a Látó főszerkesztő-helyetteseként jelentős irodalom- és színházszervezői szerepet töltött be.
Hallgatásának is fontos üzenete volt, hiszen 1947-es, Az őrült nagyúr jármában című első kötete után sokáig nem jelentetett meg egy újabb önálló verseskönyvet, viszont számos magas színvonalú fordításkötetet, művészeti monográfiát jegyzett, esszéi, tanulmányai ugyancsak folyamatos alkotókedvét bizonyították, és módot adtak neki arra is, hogy egy zárt társadalomban ablakot nyisson olvasóinak a világkultúrára.
Az 1989-es rendszerváltás után ismét teljes energiával tért vissza a költészethez, szonettkönyvek sorával gazdagította a magyar irodalmat. Közben pedig több Shakespeare-drámát újrafordított, és a világirodalom klasszikusait is értő, míves fordításban adta a magyar olvasók kezébe.
Hosszú időn át cselekvően részt vett a Romániai Írószövetség munkájában, jelentős kollégánktól, barátunktól búcsúzunk el most, de életműve velünk marad, alkotói igényessége továbbra is példa lesz számunkra.
A Romániai Írószövetség
Marosvásárhelyi Fiókja nevében
Markó Béla elnök
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház közössége megrendüléssel értesült
JÁNOSHÁZY GYÖRGY
költő, író, szerkesztő, színházi szakember haláláról.
Jánosházy György 1922-ben született Kolozsváron. Előbb jogi, majd színházi rendezői oklevelet szerzett a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben, és későbbi pályafutásában mindvégig jelentős helyet foglalt el a színházhoz, a színművészethez kötődő tevékenység.
Az 1960-as években két szakaszban is volt a Marosvásárhelyi Állami Színház irodalmi titkára, mely periódusban jelentős előadások színreviteléhez járult hozzá. Szerkesztőként, a művelődési lapok kulturális rovatának munkatársaként vagy vezetőjeként értő és lényegretörő kritikákkal véleményezte a társulatok tevékenységét. A Marosvásárhelyen zajló színházi életet mindig kiemelt figyelemben részesítette. Erről tanúskodnak olyan írásai, mint A költő igaza, avagy a rendező bátorsága (Az ember tragédiája) – Igaz Szó, 1975, Állítsátok meg Arturo Uit! – Utunk, 1976, A játék komolysága – Sütő András vígjátéka (Vidám sirató egy bolyongó porszemért) – Utunk, 1977, Trójában hull a hó – Utunk, 1982, Hol a sirály (Sirály) – Erdélyi Napló, 1996, de emlékezetesek a Marosvásárhelyi Rádióban Jászberényi Emesével folytatott színházértékelő társalgásai is.
Műfordítóként az angol, francia, olasz, spanyol, katalán és német irodalom remekeit osztotta meg a magyar olvasó- és színházi közönséggel. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház 2001-ben mutatta be a katalán Josep Maria Benet i Jornet drámaíró Színésznők című darabját az ő fordításában. Műfordításai (pl. Shakespeare összes drámája), kultúrtörténeti jelentőségű esszéi, képzőművészekről készült kismonográfiái, szonettjei mindenki számára emlékezetes olvasmányélményt jelentenek.
2014-ben a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház és a Látó folyóirat a közölt színházi szövegek alapján Gáspárik Attila javaslatára, a színház kategóriában Christopher Marlowe: Nagy Tamerlán című művének fordításáért különdíjban részesítette Jánosházy Györgyöt.
Távozása nagy veszteséget jelent az erdélyi és az összmagyar kultúrának egyaránt.
Jánosházy György emléke előtt kegyelettel hajt fejet
a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. február 21.
Albert Annamária kapja idén a Lya Hubic-díjat
Albert Annamária nyugalmazott operaénekes, a Kolozsvári Magyar Opera örökös tagja veszi át ma este a XX. Operabálon a Lya Hubic-díjat.
A kolozsvári Román Opera volt szólistája, Lya Hubic a Bihar megyei Hegyközpályiban (Paleu) született 1911-ben, és 2006-ban hunyt el Kolozsváron. 1931-1936 között a kolozsvári zeneakadémia ének szakos növendéke volt, majd a Román Opera szólistája lett, ahol főleg a Traviata (Verdi Traviata című operája) és Musette (Puccini Bohémélet című operájában) szerepében nyújtott emlékezetes alakítást. Albert Annamária személyesen is ismerte Lya Hubic operaénekest.
N.-H. D.
Szabadság (Kolozsvár)
Albert Annamária nyugalmazott operaénekes, a Kolozsvári Magyar Opera örökös tagja veszi át ma este a XX. Operabálon a Lya Hubic-díjat.
A kolozsvári Román Opera volt szólistája, Lya Hubic a Bihar megyei Hegyközpályiban (Paleu) született 1911-ben, és 2006-ban hunyt el Kolozsváron. 1931-1936 között a kolozsvári zeneakadémia ének szakos növendéke volt, majd a Román Opera szólistája lett, ahol főleg a Traviata (Verdi Traviata című operája) és Musette (Puccini Bohémélet című operájában) szerepében nyújtott emlékezetes alakítást. Albert Annamária személyesen is ismerte Lya Hubic operaénekest.
N.-H. D.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. február 23.
Kultúrigazgató, akit Kodály „buktatott meg”
„A táncházmozgalom tartalmában, világnézetében, magyarságtudatában egy teljesen új világot teremtett. (...) Olyan népzenekincse messze nincs senkinek, mint a magyarságnak” – beszélgetés Szép Gyulával, a Kolozsvári Magyar Opera vezetőjével.
– Az opera igazgatásán túl rendkívül sokoldalú tevékenységet fejt ki Erdély művelődési életében. A kolozsvári zeneakadémián kapta útravalóul ezt a sokoldalúságot?
– Rendkívül szerencsésnek tartom magam, amiért olyan tanári gárda oktatott minket, akikre mindig büszke lehetek: Jagamas János, Szenik Ilona, Márkos Albert, Vermessy Péter, Szalai Miklós, Demján Vilmos, Jodál Gábor, Pop Dorin, Florentin Mihăiescu. Zenei szempontból nagyon sok lehetőségre nyitották ki a szemünket, fülünket.
Olyan helyzetbe kerültem, hogy a tanárkodás mellett válogathattam a karvezetés, muzikológia, folklórkutatás, netán könnyűzene között.
Ennek következtében bátran, merészen, magabiztosan vágtunk neki az életnek. Bíztunk a tudásunkban, a felkészültségünkben, és úgy gondoltuk, megváltjuk a világot.
– Kezdetben zenetanárként...
– Az akadémia elvégzése után a Maros megyei Mezőszengyelre helyeztek ki zenetanárnak, az ottani román iskolába, ahol csak 1–4. osztály volt magyarul. Később Székelyudvarhelyen, a zeneiskolában, illetve Máréfalván kértem helyettes tanári állást, és hobbiból a helyi gépgyár férfikórusát vezényeltem.
– A táncházmozgalom jelentős hatással volt a hetvenes évek fiatalságának életére. Ön mikor csatlakozott?
– 1977-ben, amikor elindult. Kezdetben én is táncolni mentem, viszont kiderült, hogy hiányos a zenekar. Összeállt egy háromtagú együttes, ám a brácsás rövidesen kiszállt. Én zongorista voltam egész életemben, de arra nagyon büszke vagyok, hogy 25 évesen megtanultam brácsázni úgy, hogy addig soha nem volt vonó a kezemben.
Nem volt könnyű feladat, éjjel-nappal gyakoroltam, egy egész nyaram ráment, mire rendesen megszólaltattam a hangszert. Így lettem a székelyudvarhelyi Venyige zenekar brácsása. Közben elindultam gyűjtőutakra, és szerencsésen tudtam ötvözni a gyűjtött anyagot az iskolai tanítással: amit hallottam a gyűjtőúton, azt szinte másnap megtanítottam a gyerekeknek. Udvarhelyszéken csupán Vikár Béla végzett komolyabb gyűjtőmunkát a 20. század elején. Az anyagokat átcsempésztük Budapestre, a Tudományos Akadémiára és a Folklórkutató Intézetnek.
– Ön hogyan fogalmazná meg a táncházmozgalom hatását a kultúrára, a zenére, a fiatalok életére?
– A táncház megjelenését a 20. század talán legnagyobb magyar kultúrtörténeti fordulatának nevezném. Értékfelismeréshez vezetett a fiatalok körében, egy elfeledett hagyatékról sikerült a port leseperni, így élő, funkcionális, hatalmas értékeket hordozó kultúrvilág került elő. Kiderült, nem véletlenül volt a magyarság mindennapjainak része ezer évig. A táncházmozgalom tartalmában, világnézetében, magyarságtudatában egy teljesen új világot teremtett.
Szép Gyula
1952. február 2-án született a Kolozs megyei Szucságban. 1975-ben diplomázott a Gheorghe Dima Zeneakadémia Muzikológiai és Zeneszerzési Fakultásának pedagógia szakán. 2010-től a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója.
Érdekes módon Erdélyben a zenészek irányították a táncházakat, belőlük lettek a táncoktatók is. Mi, zenészek, majdnem mind egyetemet végzettek, hamar rájöttünk, milyen kincset lehet kibányászni a népzenéből, hiszen itt hever a lábunknál, és sokkal szebb és értékesebb, mint a kétakkordos, gyenge diszkózene. Olyan népzenekincse messze nincs senkinek, mint a magyarságnak.
Ne feledjük, a magyar népzene – Vikárnak, Kodálynak, Bartóknak, majd a tanítványaiknak köszönhetően – össze van gyűjtve, rendszerezve van. A fiatalok nemcsak táncoltak, többé-kevésbé felkészülten elindultak gyűjtőutakra, gyakorlatilag ebből is mozgalom lett. Tömegével kezdtek falura járni – volt, aki a viseletért, mások a táncokért, a buliért vagy csak azért, mert ment a babájuk is. A lényeg az, hogy közel negyven év után minden magyarok lakta településen igazi népzenére táncolnak, a táncoktatók már nem az egykori budapesti állami együttes koreográfiáit majmolják, hanem valós táji ismeretekre építik népzene- és néptáncműsoraikat.
– Akadt meghatározó momentum az életében, amely a népzene oktatása és művelése mellett kötelezte el?
– Egyik barátnőm mutatta meg Kodály Zoltán Székely fonó című lemezét. Amíg hallgattuk az operát, olvastam a lemez mellékletét, melyben le volt írva a szöveg, és rájöttem, az egész nem más, mint egy Kodály által feldolgozott népdalfüzér. Mivel már tanítottam, rádöbbentem, milyen kevés népdalt ismernek a székelyföldi gyerekek, és a felnőttek sem sokkal többet. Az új hangzást szokták meg, nehezen tudták befogadni a régi stílust, idegenkedtek tőle. Azáltal, hogy én színpadi előadásra tanítottam a népdalokat, lassan megszerették őket. Beigazolódott, amit Kodály mondott: a népdalokat nem kell kiszakítani a környezetükből, hanem abban a talajban kell megmutatni őket, amelyben születtek, éltek.
– Alig huszonkilenc évesen kinevezték a székelyudvarhelyi municípiumi Művelődési ház igazgatójává. Nem volt gyanús senkinek?
– Valószínűleg sokféle tevékenységem miatt figyeltek fel rám a város és a megye vezetői. Elvállaltam, és volt is megbotránkozás Udvarhelyen: mi az, hogy egy tisztességes tanító bácsit, aki amúgy jól vezette a művelődési házat, felvált egy fiatal, hosszú hajú, nagy szakállú ismeretlen, aki még csak nem is székely? De hamar megszeretett a város, mert nyitottan közeledtem mindenkihez.
Úgy éreztem, a hivatásos művészeket kell megmutatni az udvarhelyieknek, az ő jelenlétüket arányaiban kevésnek éreztem. A műkedvelő előadások mellett egyre sűrűbben léptek fel hivatásos művészek is. Kezdett úgy tűnni, hogy aki magyar, és Erdélyben számít, Udvarhelyen is be akar mutatkozni. Az udvarhelyiek több színházi előadást láttak, mint a kolozsváriak vagy a marosvásárhelyiek, hiszen itt felváltva vendégszerepelt mind a hat erdélyi társulat. Végül éppen Kodállyal ütöttem meg a bokámat Székelyudvarhelyen, gyakorlatilag miatta (is) rúgtak ki...
– Mi történt?
– Kodály születésnapjára fesztivált szerveztem. Egymás után mutattuk be Kodály mindhárom színpadi művét – a Székely fonót, a Háry Jánost és a Czinka Panna balladáját, utóbbit először Erdélyben. Főleg az utóbbi verte ki a biztosítékot, újra meg újra betiltották. Nem tudták megmagyarázni, miért, egyszerűen a hangulata nem tetszett. Végül kirúgtak, és el kellett hagynom a várost, mert Székelyudvarhelyen nem engedtek elhelyezkedni, noha több iskola is alkalmazott volna.
– Mondhatni felfelé buktatták...
– Igen, zenei szakirányító lettem Csíkszeredában, a Hargita Megyei Alkotások Házában. Rendezvényeket szerveztem, de a megye falusi zenekarainak repertoárját is ellenőriznem kellett: én voltam a zenei cenzúra. Jóvá kellett hagyni például, hogy egy zenekar mit játszik a lakodalomban. Azt például tilos volt, hogy Hétre ma várom a Nemzetinél, mert maga a nemzet szó – hiába tudjuk, hogy egy szállodára utal – nem lehetett benne. Ettől persze mindenki játszotta. Az egyik zenekar beírta a repertoárlistájába az Un pumn de secui című dalt. Ezt mindenki aláírta, mert hiszen románul volt. Persze a székely himnuszról volt szó.
De Csíkból sem önként távoztam. A Kodály-fesztiválért magyar állami díjat kaptam, sok embert megismertem, állandóan jöttek a meghívók a magyar nagykövetségről mindenféle eseményre. Folyóiratokat, könyveket vittem onnan, Csíkban osztogattam őket. Egy szép nap letartóztattak, a Szeku elvitte a könyvtáramat, az állásomból pedig kidobtak. Egy napra a Gyimesbe helyeztek. Azért egyre, mert közben rájöttek, a magamfajtának Gyimes maga a paradicsom.
– Hogy lett ebből opera?
– Még udvarhelyi időszakomban, amikor az opera akkori zenei titkára beadta a kitelepedési kérelmét, megkérdezték, érdekel-e az állás? Négyszer versenyvizsgáztam, mind a négyszer megnyertem, de mivel nem volt kolozsvári személyim, és Kolozsvár zárt város volt, nem alkalmazhattak. Az opera pedig folyamatosan kiállt mellettem, és inkább nem vettek fel senkit. Félévente kiírták az állást, félévente jöttem versenyvizsgázni. Két évig ment ez így, végül 1988-ban kihallgatást kértem a pártbizottságnál. Elmondtam, hogy eredetileg nekem is kolozsvári személyim volt, csak a párt meg a haza érdekében oda költöztem, ahol megbíztak egy feladattal. Végül beleegyeztek, hogy elfoglaljam az állást.
A rendszerváltás után élveztem azt a hatalmas területet, amit be lehetett lakni. Nem voltak még civil szervezetek, rendezvények, így részt vehettem a Kallós Alapítvány létrehozásában, a Németh családdal én szerveztem az első táncháztábort Erdélyben, sokat ügyködtünk azon, hogy minden település lehetőleg civil szervezetet hozzon létre. 1990-től a Kolozs Megyei Művelődési Felügyelőségen az volt a feladatom, hogy a magyar kultúra gyakorlását szavatoljam a magyar közösségekben. Nem volt egyszerű, mert sok volt még a gyanakvó ember, éppen a néptánc kapcsán: azzal is vádoltak kutatók, hogy a román zenét magyarként adjuk el.
Szívesen vállaltam 2000-ben az RMDSZ Művelődési és Egyházügyi Főosztályának vezetését, hiszen a képviselet infrastruktúrájával és háttérerejével lehetőségem nyílt a magyar kulturális életet átlátni. Az irodámban alkották meg az egyházak jogi képviselői és az RMDSZ politikusai azt az egyházi ingatlan-visszaszolgáltatási törvényt, amit egy az egyben átvett a román kormány. Megtisztelő volt, hogy megszervezhettem a Millenniumi Sokadalmat, ami megelőzte a Kolozsvári Magyar Napokat.
– Előbb művészeti vezetőként dolgozott az operában, 2010 óta igazgatóként. Korábban milyen viszonyban volt a műfajjal?
– Megvallom őszintén, annyit tudtam az operáról, hogy egyetemista koromban néhány bemutatóra elmentünk. Diákéveinkben nem voltunk nagy operába járók, a zenetörténeti órákon az operarészen éppen csak átfutottunk. Új világ tárult elém, de nagyon megszerettem...
– Egészen egyedi produkciók fűződnek azóta a nevéhez. Hogyan született meg például az ötlet, hogy világpremierként az összes Erkel-operát bemutassa a kolozsvári opera?
– 1991-ben született az ötlet, amikor a Hunyadi László című operával Gyulán, Erkel szülővárosában léptünk fel. A gyulai Várszínház akkori igazgatójának tettem egy viszonylag felelőtlen ígéretet, miszerint bemutatjuk mind a nyolc Erkel-operát. Az akkori igazgató, Simon Gábor, Hary Béla karmester és Dehel Gábor rendező is az ügy mellé állt, megszereztük a kottákat, és végül kultúrtörténeti sorozat lett belőle. Az egyedüli opera vagyunk, ahol 10–12 év leforgása alatt az összes Erkel-operát bemutatták. Arra is büszkék vagyunk, hogy 1990 óta kortárs magyar operákat is folyamatosan színre viszünk, programszerűen ezt sem teszi senki.
– Közeledik a nyugdíjkorhatárhoz. A visszavonulás is közeleg?
– Elég régóta foglalkoztat a visszavonulás gondolata. Telik az idő, ugyanakkor megnyugtató módon szeretném látni az opera vezetésének jövőjét. Szeretném, ha még aktív koromban felváltana valaki, akinek átadhatok valamennyit mintegy három évtizedes tapasztalatomból. Büszke vagyok a társulatra, jól érzem itt magam, de a dolgok rendje az, hogy egyszer átadjuk a helyünket. Nincs bennem hatalomvágy, nem futkosok a titulusok után. Sikerült egy fiatal, jó minőségű csapatot összehoznom az operában, amely mégiscsak a legnagyobb, Magyarország határain kívül működő, hivatásos magyar intézmény. A maga nehézségeivel és szépségeivel.
Nánó Csaba
Krónika (Kolozsvár)
„A táncházmozgalom tartalmában, világnézetében, magyarságtudatában egy teljesen új világot teremtett. (...) Olyan népzenekincse messze nincs senkinek, mint a magyarságnak” – beszélgetés Szép Gyulával, a Kolozsvári Magyar Opera vezetőjével.
– Az opera igazgatásán túl rendkívül sokoldalú tevékenységet fejt ki Erdély művelődési életében. A kolozsvári zeneakadémián kapta útravalóul ezt a sokoldalúságot?
– Rendkívül szerencsésnek tartom magam, amiért olyan tanári gárda oktatott minket, akikre mindig büszke lehetek: Jagamas János, Szenik Ilona, Márkos Albert, Vermessy Péter, Szalai Miklós, Demján Vilmos, Jodál Gábor, Pop Dorin, Florentin Mihăiescu. Zenei szempontból nagyon sok lehetőségre nyitották ki a szemünket, fülünket.
Olyan helyzetbe kerültem, hogy a tanárkodás mellett válogathattam a karvezetés, muzikológia, folklórkutatás, netán könnyűzene között.
Ennek következtében bátran, merészen, magabiztosan vágtunk neki az életnek. Bíztunk a tudásunkban, a felkészültségünkben, és úgy gondoltuk, megváltjuk a világot.
– Kezdetben zenetanárként...
– Az akadémia elvégzése után a Maros megyei Mezőszengyelre helyeztek ki zenetanárnak, az ottani román iskolába, ahol csak 1–4. osztály volt magyarul. Később Székelyudvarhelyen, a zeneiskolában, illetve Máréfalván kértem helyettes tanári állást, és hobbiból a helyi gépgyár férfikórusát vezényeltem.
– A táncházmozgalom jelentős hatással volt a hetvenes évek fiatalságának életére. Ön mikor csatlakozott?
– 1977-ben, amikor elindult. Kezdetben én is táncolni mentem, viszont kiderült, hogy hiányos a zenekar. Összeállt egy háromtagú együttes, ám a brácsás rövidesen kiszállt. Én zongorista voltam egész életemben, de arra nagyon büszke vagyok, hogy 25 évesen megtanultam brácsázni úgy, hogy addig soha nem volt vonó a kezemben.
Nem volt könnyű feladat, éjjel-nappal gyakoroltam, egy egész nyaram ráment, mire rendesen megszólaltattam a hangszert. Így lettem a székelyudvarhelyi Venyige zenekar brácsása. Közben elindultam gyűjtőutakra, és szerencsésen tudtam ötvözni a gyűjtött anyagot az iskolai tanítással: amit hallottam a gyűjtőúton, azt szinte másnap megtanítottam a gyerekeknek. Udvarhelyszéken csupán Vikár Béla végzett komolyabb gyűjtőmunkát a 20. század elején. Az anyagokat átcsempésztük Budapestre, a Tudományos Akadémiára és a Folklórkutató Intézetnek.
– Ön hogyan fogalmazná meg a táncházmozgalom hatását a kultúrára, a zenére, a fiatalok életére?
– A táncház megjelenését a 20. század talán legnagyobb magyar kultúrtörténeti fordulatának nevezném. Értékfelismeréshez vezetett a fiatalok körében, egy elfeledett hagyatékról sikerült a port leseperni, így élő, funkcionális, hatalmas értékeket hordozó kultúrvilág került elő. Kiderült, nem véletlenül volt a magyarság mindennapjainak része ezer évig. A táncházmozgalom tartalmában, világnézetében, magyarságtudatában egy teljesen új világot teremtett.
Szép Gyula
1952. február 2-án született a Kolozs megyei Szucságban. 1975-ben diplomázott a Gheorghe Dima Zeneakadémia Muzikológiai és Zeneszerzési Fakultásának pedagógia szakán. 2010-től a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója.
Érdekes módon Erdélyben a zenészek irányították a táncházakat, belőlük lettek a táncoktatók is. Mi, zenészek, majdnem mind egyetemet végzettek, hamar rájöttünk, milyen kincset lehet kibányászni a népzenéből, hiszen itt hever a lábunknál, és sokkal szebb és értékesebb, mint a kétakkordos, gyenge diszkózene. Olyan népzenekincse messze nincs senkinek, mint a magyarságnak.
Ne feledjük, a magyar népzene – Vikárnak, Kodálynak, Bartóknak, majd a tanítványaiknak köszönhetően – össze van gyűjtve, rendszerezve van. A fiatalok nemcsak táncoltak, többé-kevésbé felkészülten elindultak gyűjtőutakra, gyakorlatilag ebből is mozgalom lett. Tömegével kezdtek falura járni – volt, aki a viseletért, mások a táncokért, a buliért vagy csak azért, mert ment a babájuk is. A lényeg az, hogy közel negyven év után minden magyarok lakta településen igazi népzenére táncolnak, a táncoktatók már nem az egykori budapesti állami együttes koreográfiáit majmolják, hanem valós táji ismeretekre építik népzene- és néptáncműsoraikat.
– Akadt meghatározó momentum az életében, amely a népzene oktatása és művelése mellett kötelezte el?
– Egyik barátnőm mutatta meg Kodály Zoltán Székely fonó című lemezét. Amíg hallgattuk az operát, olvastam a lemez mellékletét, melyben le volt írva a szöveg, és rájöttem, az egész nem más, mint egy Kodály által feldolgozott népdalfüzér. Mivel már tanítottam, rádöbbentem, milyen kevés népdalt ismernek a székelyföldi gyerekek, és a felnőttek sem sokkal többet. Az új hangzást szokták meg, nehezen tudták befogadni a régi stílust, idegenkedtek tőle. Azáltal, hogy én színpadi előadásra tanítottam a népdalokat, lassan megszerették őket. Beigazolódott, amit Kodály mondott: a népdalokat nem kell kiszakítani a környezetükből, hanem abban a talajban kell megmutatni őket, amelyben születtek, éltek.
– Alig huszonkilenc évesen kinevezték a székelyudvarhelyi municípiumi Művelődési ház igazgatójává. Nem volt gyanús senkinek?
– Valószínűleg sokféle tevékenységem miatt figyeltek fel rám a város és a megye vezetői. Elvállaltam, és volt is megbotránkozás Udvarhelyen: mi az, hogy egy tisztességes tanító bácsit, aki amúgy jól vezette a művelődési házat, felvált egy fiatal, hosszú hajú, nagy szakállú ismeretlen, aki még csak nem is székely? De hamar megszeretett a város, mert nyitottan közeledtem mindenkihez.
Úgy éreztem, a hivatásos művészeket kell megmutatni az udvarhelyieknek, az ő jelenlétüket arányaiban kevésnek éreztem. A műkedvelő előadások mellett egyre sűrűbben léptek fel hivatásos művészek is. Kezdett úgy tűnni, hogy aki magyar, és Erdélyben számít, Udvarhelyen is be akar mutatkozni. Az udvarhelyiek több színházi előadást láttak, mint a kolozsváriak vagy a marosvásárhelyiek, hiszen itt felváltva vendégszerepelt mind a hat erdélyi társulat. Végül éppen Kodállyal ütöttem meg a bokámat Székelyudvarhelyen, gyakorlatilag miatta (is) rúgtak ki...
– Mi történt?
– Kodály születésnapjára fesztivált szerveztem. Egymás után mutattuk be Kodály mindhárom színpadi művét – a Székely fonót, a Háry Jánost és a Czinka Panna balladáját, utóbbit először Erdélyben. Főleg az utóbbi verte ki a biztosítékot, újra meg újra betiltották. Nem tudták megmagyarázni, miért, egyszerűen a hangulata nem tetszett. Végül kirúgtak, és el kellett hagynom a várost, mert Székelyudvarhelyen nem engedtek elhelyezkedni, noha több iskola is alkalmazott volna.
– Mondhatni felfelé buktatták...
– Igen, zenei szakirányító lettem Csíkszeredában, a Hargita Megyei Alkotások Házában. Rendezvényeket szerveztem, de a megye falusi zenekarainak repertoárját is ellenőriznem kellett: én voltam a zenei cenzúra. Jóvá kellett hagyni például, hogy egy zenekar mit játszik a lakodalomban. Azt például tilos volt, hogy Hétre ma várom a Nemzetinél, mert maga a nemzet szó – hiába tudjuk, hogy egy szállodára utal – nem lehetett benne. Ettől persze mindenki játszotta. Az egyik zenekar beírta a repertoárlistájába az Un pumn de secui című dalt. Ezt mindenki aláírta, mert hiszen románul volt. Persze a székely himnuszról volt szó.
De Csíkból sem önként távoztam. A Kodály-fesztiválért magyar állami díjat kaptam, sok embert megismertem, állandóan jöttek a meghívók a magyar nagykövetségről mindenféle eseményre. Folyóiratokat, könyveket vittem onnan, Csíkban osztogattam őket. Egy szép nap letartóztattak, a Szeku elvitte a könyvtáramat, az állásomból pedig kidobtak. Egy napra a Gyimesbe helyeztek. Azért egyre, mert közben rájöttek, a magamfajtának Gyimes maga a paradicsom.
– Hogy lett ebből opera?
– Még udvarhelyi időszakomban, amikor az opera akkori zenei titkára beadta a kitelepedési kérelmét, megkérdezték, érdekel-e az állás? Négyszer versenyvizsgáztam, mind a négyszer megnyertem, de mivel nem volt kolozsvári személyim, és Kolozsvár zárt város volt, nem alkalmazhattak. Az opera pedig folyamatosan kiállt mellettem, és inkább nem vettek fel senkit. Félévente kiírták az állást, félévente jöttem versenyvizsgázni. Két évig ment ez így, végül 1988-ban kihallgatást kértem a pártbizottságnál. Elmondtam, hogy eredetileg nekem is kolozsvári személyim volt, csak a párt meg a haza érdekében oda költöztem, ahol megbíztak egy feladattal. Végül beleegyeztek, hogy elfoglaljam az állást.
A rendszerváltás után élveztem azt a hatalmas területet, amit be lehetett lakni. Nem voltak még civil szervezetek, rendezvények, így részt vehettem a Kallós Alapítvány létrehozásában, a Németh családdal én szerveztem az első táncháztábort Erdélyben, sokat ügyködtünk azon, hogy minden település lehetőleg civil szervezetet hozzon létre. 1990-től a Kolozs Megyei Művelődési Felügyelőségen az volt a feladatom, hogy a magyar kultúra gyakorlását szavatoljam a magyar közösségekben. Nem volt egyszerű, mert sok volt még a gyanakvó ember, éppen a néptánc kapcsán: azzal is vádoltak kutatók, hogy a román zenét magyarként adjuk el.
Szívesen vállaltam 2000-ben az RMDSZ Művelődési és Egyházügyi Főosztályának vezetését, hiszen a képviselet infrastruktúrájával és háttérerejével lehetőségem nyílt a magyar kulturális életet átlátni. Az irodámban alkották meg az egyházak jogi képviselői és az RMDSZ politikusai azt az egyházi ingatlan-visszaszolgáltatási törvényt, amit egy az egyben átvett a román kormány. Megtisztelő volt, hogy megszervezhettem a Millenniumi Sokadalmat, ami megelőzte a Kolozsvári Magyar Napokat.
– Előbb művészeti vezetőként dolgozott az operában, 2010 óta igazgatóként. Korábban milyen viszonyban volt a műfajjal?
– Megvallom őszintén, annyit tudtam az operáról, hogy egyetemista koromban néhány bemutatóra elmentünk. Diákéveinkben nem voltunk nagy operába járók, a zenetörténeti órákon az operarészen éppen csak átfutottunk. Új világ tárult elém, de nagyon megszerettem...
– Egészen egyedi produkciók fűződnek azóta a nevéhez. Hogyan született meg például az ötlet, hogy világpremierként az összes Erkel-operát bemutassa a kolozsvári opera?
– 1991-ben született az ötlet, amikor a Hunyadi László című operával Gyulán, Erkel szülővárosában léptünk fel. A gyulai Várszínház akkori igazgatójának tettem egy viszonylag felelőtlen ígéretet, miszerint bemutatjuk mind a nyolc Erkel-operát. Az akkori igazgató, Simon Gábor, Hary Béla karmester és Dehel Gábor rendező is az ügy mellé állt, megszereztük a kottákat, és végül kultúrtörténeti sorozat lett belőle. Az egyedüli opera vagyunk, ahol 10–12 év leforgása alatt az összes Erkel-operát bemutatták. Arra is büszkék vagyunk, hogy 1990 óta kortárs magyar operákat is folyamatosan színre viszünk, programszerűen ezt sem teszi senki.
– Közeledik a nyugdíjkorhatárhoz. A visszavonulás is közeleg?
– Elég régóta foglalkoztat a visszavonulás gondolata. Telik az idő, ugyanakkor megnyugtató módon szeretném látni az opera vezetésének jövőjét. Szeretném, ha még aktív koromban felváltana valaki, akinek átadhatok valamennyit mintegy három évtizedes tapasztalatomból. Büszke vagyok a társulatra, jól érzem itt magam, de a dolgok rendje az, hogy egyszer átadjuk a helyünket. Nincs bennem hatalomvágy, nem futkosok a titulusok után. Sikerült egy fiatal, jó minőségű csapatot összehoznom az operában, amely mégiscsak a legnagyobb, Magyarország határain kívül működő, hivatásos magyar intézmény. A maga nehézségeivel és szépségeivel.
Nánó Csaba
Krónika (Kolozsvár)
2015. február 28.
Összetartozás és városünnep
Erdélyi magyar színházak előadásai láthatók a Szent György Napok kultúrhetén, s ez már önmagában is ünnep. Nemcsak azért, mert erre fesztiválokon kívül egyre kevesebb a lehetőség, hiszen költséges társulatokat felvonultatni, hanem mert régi idők vendégjátékainak emlékét is idézi egy kicsit. Azon persze lehet és érdemes alaposan eltöprengeni, miként és hogyan érhető el, hogy Sepsiszentgyörgy városünnepe igazi sajátos, székely íz legyen és az is maradjon. Összességében, nem csak kulturális vonatkozásban.
Már az is jelentős lépés, hogy végre elbúcsúzhatunk a bóvliárusok fekete seregétől, a kézművesek mellett vásárba hozzák portékáikat az erdélyi könyvkiadók is, s úgy tűnik, a szervezők jó érzékkel ismerték fel, a gagyi a kulturális kínálatból is kiszorítandó. Ne keresgéljünk régi, áporodott emlékeink között: az bizonyosan apró betűvel kerül majd a város emlékkönyvébe, hogy egykor bizony ezrek fogadták – jobb híján – a nyolcvanas, kilencvenes évek levitézlett diszkókirálynőjét és a hozzá hasonló élő kövületeket. Köszönjük, feledjük, egyszer s mindenkorra elég volt: Sepsiszentgyörgy nem a popzene matuzsálemeinek elefánttemetője.
Miként az is téves, hogy ilyenkor a színházban is az úgynevezett – ám valójában nehezen meghatározható – tömegigényt kellene kiszolgálni, ezért aztán hozták is szívfacsaró előadásaikat a budapesti produkciós irodák. Tévedés volt: minőség és szórakoztatás teátrumban sem egymást kizáró fogalmak. Jó hír azonban, hogy idéntől a kultúrhéten kizárólag erdélyi magyar színházi társulatok lépnek színpadra, mi több, a Kolozsvári Magyar Opera is elhozza egyik közkedvelt musicaljét, s ez bizony frissen és ritkán érkező véráram. Mert a temesvári, székelyudvarhelyi, gyergyószentmiklósi színházak előadásai egyben piciny, kulturális kapcsok e térségek felé, melyek az erdélyi, székelyföldi magyar összetartozás élményét is erősíthetik.
És talán ez a kulcsszó: a Szent György Napok kulturális palettájának jó érzékű, egészséges színezésével egyrészt felmutatható, nyitottak vagyunk a mindenkori minőségre, az újra, a lendületesre, mindarra, ami vezet valahová; másrészt, újólag megerősíthető a magyar szolidaritás igénye: igen, Sepsiszentgyörgy kíváncsi arra, miként teremtenek magyar nyelvű színházat – és nemcsak teátrumot, hanem kultúrát, életet – másutt, tőlünk kissé távolabb, ám hozzánk mégis közel.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Erdélyi magyar színházak előadásai láthatók a Szent György Napok kultúrhetén, s ez már önmagában is ünnep. Nemcsak azért, mert erre fesztiválokon kívül egyre kevesebb a lehetőség, hiszen költséges társulatokat felvonultatni, hanem mert régi idők vendégjátékainak emlékét is idézi egy kicsit. Azon persze lehet és érdemes alaposan eltöprengeni, miként és hogyan érhető el, hogy Sepsiszentgyörgy városünnepe igazi sajátos, székely íz legyen és az is maradjon. Összességében, nem csak kulturális vonatkozásban.
Már az is jelentős lépés, hogy végre elbúcsúzhatunk a bóvliárusok fekete seregétől, a kézművesek mellett vásárba hozzák portékáikat az erdélyi könyvkiadók is, s úgy tűnik, a szervezők jó érzékkel ismerték fel, a gagyi a kulturális kínálatból is kiszorítandó. Ne keresgéljünk régi, áporodott emlékeink között: az bizonyosan apró betűvel kerül majd a város emlékkönyvébe, hogy egykor bizony ezrek fogadták – jobb híján – a nyolcvanas, kilencvenes évek levitézlett diszkókirálynőjét és a hozzá hasonló élő kövületeket. Köszönjük, feledjük, egyszer s mindenkorra elég volt: Sepsiszentgyörgy nem a popzene matuzsálemeinek elefánttemetője.
Miként az is téves, hogy ilyenkor a színházban is az úgynevezett – ám valójában nehezen meghatározható – tömegigényt kellene kiszolgálni, ezért aztán hozták is szívfacsaró előadásaikat a budapesti produkciós irodák. Tévedés volt: minőség és szórakoztatás teátrumban sem egymást kizáró fogalmak. Jó hír azonban, hogy idéntől a kultúrhéten kizárólag erdélyi magyar színházi társulatok lépnek színpadra, mi több, a Kolozsvári Magyar Opera is elhozza egyik közkedvelt musicaljét, s ez bizony frissen és ritkán érkező véráram. Mert a temesvári, székelyudvarhelyi, gyergyószentmiklósi színházak előadásai egyben piciny, kulturális kapcsok e térségek felé, melyek az erdélyi, székelyföldi magyar összetartozás élményét is erősíthetik.
És talán ez a kulcsszó: a Szent György Napok kulturális palettájának jó érzékű, egészséges színezésével egyrészt felmutatható, nyitottak vagyunk a mindenkori minőségre, az újra, a lendületesre, mindarra, ami vezet valahová; másrészt, újólag megerősíthető a magyar szolidaritás igénye: igen, Sepsiszentgyörgy kíváncsi arra, miként teremtenek magyar nyelvű színházat – és nemcsak teátrumot, hanem kultúrát, életet – másutt, tőlünk kissé távolabb, ám hozzánk mégis közel.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. február 28.
Két Háromszék-előadás Kolozsváron
A Háromszék Táncegyüttes március 5-én a Két kezem forgatta, szívem táncoltatta című előadását, 6-án pedig Az én mesém című gyermekelőadást mutatja be a Kolozsvári Magyar Opera nagytermében.
Szabadság (Kolozsvár)
A Háromszék Táncegyüttes március 5-én a Két kezem forgatta, szívem táncoltatta című előadását, 6-án pedig Az én mesém című gyermekelőadást mutatja be a Kolozsvári Magyar Opera nagytermében.
Szabadság (Kolozsvár)