Évadzáró gála és díjátadás a magyar operában
Hangulatos évadzáró operagálával kedveskedett közönségének csütörtökön este a Kolozsvári Magyar Opera, amelyen olyan ifjú művészek léptek fel, akiket tehetségkutató keretében választott ki az intézmény.
Két sztárvendége is volt a gálának – Nagy Zoltán és Szabó Bálint –, mindketten Kolozsvárról indultak, és mint Szép Gyula igazgató elmondta: büszkén képviselik a Kolozsvári magyarságot a világ különböző színpadain. Első alkalommal lépett fel önálló műsorral Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa, Kovács Dalma vezényletével, és szintén első ízben adták át a frissen alapított Albert Annamária-emlékgyűrűt, amelyet idén Egyed Apollónia vehetett át. Több év kihagyás után átadták a Kolozsvári Magyar Opera örökös tagja címet, ezúttal Simon Gábor és Szabó József érdemelte ki a kitüntetést.
(köllő)
Szabadság (Kolozsvár)

„Számomra mindig a művészet és a család számított”
Tisztelet elődeinknek: Puni Júlia
Pár évvel ezelőtt indította útjára a Kolozsvári Magyar Opera, illetve a Kolozsvári Operabarátok Köre a Tisztelet elődeinknek című kiadvány-sorozatát, amelyben ismerteti az opera aranykorának nevezett időszakban tevékenykedő művészeinek életét.
A legutóbbi kis könyvecske, amelyben Puni Júlia operaénekes életéről és munkásságáról tudhatunk meg részleteket, a 2015/2016-os évad végén jelent meg. A kiadvány szerzője és szerkesztője Laskay Adrienne, az opera nyugalmazott karnagya, aki már több komolyzenei tárgyú könyv igényes megírásával és szerkesztésével bizonyította elkötelezettségét, szakértelmét a műfaj és annak művelői irányába.
A szerző kronologikusan mutatja be az olvasónak az 1927. december 8-án Szászrégenben született Puni Júlia életét, aki szinte a kezdetektől egészen korai nyugdíjazásáig, három évtizeden át volt a Kolozsvári Magyar Opera tagja; ez idő alatt 23 opera- és 26 operettszerepet adott elő. A könyv alapjául egyrészt a művésznő 2014 júliusában lezárt visszaemlékezései szolgálnak, ugyanakkor részletes és pontos tájékoztatást kapunk Puni Júlia emlékezetes alakításairól, amelyeket fényképekkel és méltatásokkal támaszt alá az író-szerkesztő Laskay.
Laskay Adrienne Tisztelet elődeinknek: Puni Júlia /Kolozsvár, 2015/
Szabadság (Kolozsvár)

A fel nem adható város
Gergely Balázs Kolozsvár ötvenezer magyarjáról, a románok Napocájáról és az örök városnévtábla-probléma lehetséges megoldásáról
Vasárnap kezdődik és egy hétig tart a Kolozsvári magyar napok rendezvénysorozata. Gergely Balázs történésszel, az ötszáz programból álló kulturális esemény fő szervezőjével arról beszélgettünk, hogyan zajlik a magyar temetőkben a többségi nemzet honfoglalása, illetve hogyan sikerült – ha csak egy hétre is – a történelmi belvárost visszafoglalniuk a magyaroknak.
– Ha jól láttam a közösségi oldalon, akkor gratulálnom kell: eggyel nőtt a Kolozsvári magyarok száma. – Pontos az információ, köszönjük a jókívánságot! Két nappal ezelőtt a feleségemmel, Emőkével az idei Kolozsvári magyar napok (KMN) első felvezető rendezvényéről, a Puskás Ferenc-kiállítás és a magyar olimpiai udvar megnyitójáról száguldottunk be a szülészetre, és pár órával később megszületett harmadik gyermekünk, Anna Rózsa. Egy kicsit aggódtunk, hogy a két nagyobb fiú, Mátyás és István hogy fogadja az új jövevényt, de mára már megnyugodtunk: nyoma sincs féltékenységnek, nagy az öröm! Természetesen számunkra szülőként is rendkívüli boldogságot jelent a család gyarapodása, nagyon vártuk már ezt a pillanatot.
– Hány magyar él most Erdély fővárosában? Ők mennyire mozgósíthatók egy-egy közösségi eseményre? – A Kolozsvári magyarság létszáma a rendszerváltozás óta folyamatosan és drasztikusan csökken. Nem kell túl messzire visszatekinteni ennek szemléltetésére: gyermekkoromban még közel kilencvenezer magyar élt a városban, mára ez a szám negyvenkilencezerre csökkent. 1977-ben a magyarság aránya 33 százalék volt, ma alig 16. Beszédes számok. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy kesergéssel és önsajnálattal nem sokra megyünk, csupán a bajt tetézzük. A jelenlegi adatok alapján ez a majd ötvenezer Kolozsvári magyar, kiegészülve az évente itt tanuló mintegy tízezer magyar egyetemistával, Erdély legnagyobb magyar közössége, illetve azzá válhatna, ha megsokasodnának az embert emberrel összekapcsoló kötések, és megerősödnének a közösségi reflexek. Mozgósítani kell. Számos egyéb mellett ezt a célt tűztük magunk elé a Kolozsvári magyar napok elindításával is: évente legalább egyszer megteremteni a lehetőséget arra, hogy a meghatározó mértékben nagyvárosi szórványban élő és ennek következtében atomizálódott magyarság egybegyűljön egy ünnepi rendezvénysorozat keretében. Olyan kulturális seregszemlét képzeltünk el, amely igazi közösségi élményt nyújt, mindenkivel érezteti az összetartozás örömét, és pozitív hatása egész évben kitart.
– Kicsit várjunk a magyar napokkal, előbb beszélgessünk a régész-történész Gergely Balázzsal! Több tanulmányt írt – egyedül vagy társszerzővel – a város múltjáról és temetőiről is. Mennyi idő alatt történik meg a nemzetiségváltás egy temetőben?
– Több éven át kutattuk és próbáltuk rekonstruálni – a honfoglalás és a kora Árpád-kori régészeti emlékek, elsősorban a temetők nagyon gazdag leletanyaga alapján – Kolozsvár és környéke korai történetét Gáll Erwin munkatársammal és barátommal. A témát a Kolozsvár születése – Régészeti adatok a város 10–13. századi történetéhez című könyvünkben dolgoztuk fel. Az általunk kutatott évszázadok vonatkozásában a kérdés nemigen értelmezhető, a korabeli temetőkben elsősorban a temetkezési szokások változása, az éppen aktuális divatok utalhatnak egyes társadalmi változásokra. A közelmúlt viszonylatában azonban sajnos releváns a kérdés. A Kolozsvári Házsongárdi temető változása pontosan követi s egyben mutatja is a városban végbemenő etnikai, nemzetiségi átalakulást. A meghatározó módon magyar temető az utóbbi évtizedekben egyre inkább elrománosodik, és ez a térhódítás a Kárpát-medence legrégebbi, máig működő köztemetőjének arculatát is radikálisan átalakítja. A Ceausescu-diktatúra alatt tömegesen betelepített románok előbb a várost, most pedig már lassan a temetőt is birtokba veszik. Elsősorban a Házsongárd Alapítvány és a Kelemen Lajos Társaság erőfeszítéseinek köszönhető, hogy a kiszorulás jelenleg már valamelyest lassult, és mára legalább a műemlék jellegű sírok és kripták viszonylagos, a törvény által szavatolt védelmet élveznek.
– Most ünneplik a várossá nyilvánítás hétszázadik évfordulóját. De mikor született Kolozsvár? – Kolozsvárt Károly Róbert magyar király emelte városi rangra 1316. augusztus 19-én. Természetesen maga a település jóval korábban, az 1213-ból származó első írásos említését évszázadokkal megelőzve alakult ki, valamikor a honfoglalás korának végén, az Árpád-kor hajnalán. A város Erdély kora középkori történetében betöltött kiemelkedő státusát jelzi, hogy az Anjou-dinasztiából származó uralkodó a városi rangra emeléssel egy időben visszaadta a település korábbi kiváltságait.
– A románoknak is fontos ez a hétszáz éves évforduló?
– Úgy tűnik, hogy a Kolozsvári román értelmiség egy kisebb részét leszámítva a város románságának nemigen éri el az ingerküszöbét a jubileumi évforduló. Nehéz lenne egyetlen pontos magyarázatot találni arra, hogy miért. A passzív viszonyulásuknak egyik valószínű oka az lehet, hogy nekik – a magyarokéhoz képest – kevésbé markáns a Kolozsvári identitástudatuk. Számukra a Házsongárdtól a főtérig mindennek inkább funkcionális, mint szimbolikus értéke van. Másrészt valószínűnek tartom, hogy a román elit a középkorban kialakult, meghatározóan magyar és szász múltú Kolozsvár helyett – a módszeresen belesulykolt dákoromán kontinuitásmítosz alapján – sokkal inkább a város alatt rejlő Napocát érezné magáénak, gyökereit a hajdani római városból eredezteti.
– Gheorghe Funar 2004-ig tartó, tizenkét éves polgármesteri mandátuma idején a város a magyarellenesség erdélyi fellegvára volt. Akkoriban elképzelhetetlen volt, hogy valaha is jól érezheti magát egy magyar Kolozsváron. Mikor kezdett enyhülni a légkör?
– Mindamellett, hogy a funari korszak teljesen ellehetetlenítette Kolozsvár fejlődését, képletesen szólva azt is mondhatjuk, hogy mintegy másfél évtizeddel meghosszabbította a negyvenéves kommunista diktatúrát. Meggyőződésem szerint pusztán azért, hogy befejezhesse mindazt a rombolást – elsősorban etnikai vonatkozásban, a magyar közösséggel szemben –, amelyet a korábbi rendszer tűzött ki célul maga elé. Sötét idők voltak. PAradox módon pontosan neki volt köszönhető, hogy a Kolozsvári magyarság önvédelmi reflexei kiélesedtek. A folyamatos veszélyérzetnek köszönhetően akkoriban a közösségünk spontán politikai mozgása is sokkal jelentősebb volt, mint manapság. Részben ennek, illetve az egyre inkább felvilágosult, ezért mindinkább elégedetlen többségi románságnak volt köszönhető a megkésett változás. Így is pár év kellett ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjunk az új helyzet nyújtotta lehetőségekhez, és felfogjuk, hogy a fejlődési pályára visszaállt Kolozsvárban mekkora lehetőségek rejlenek. Magunk részéről ez a felismerés a Kincses Kolozsvár Egyesület megalapításában – erre 2010 tavaszán került sor – és a Kolozsvári magyar napok életre hívásában öltött formát.
– Most ott tartunk, hogy akár román oldalról is lehet beszélni arról: az ortodox katedrális előtt, az új főtérnek szánt részen 1993-ban felállított, monumentális Avram Iancu-szobor csúnya, méltatlan a városhoz. Van rá esély, hogy lebontják vagy elköltöztetik a húsz-egynéhány méter magas oszlopot? – A román képzőművész-társadalom fogadatlan prókátoraként mondom, hogy a szakma már a kezdetektől vehemensen tiltakozott a szóban forgó szobor felállítása ellen, és nyíltan kimondta, hogy egy újabb grandomán giccset nyomnak le a Kolozsváriak torkán. Sajnos ez sem volt elég, hogy az illetékes elvtársak jobb belátásra térjenek, ennek következtében még jó ideig kénytelenek leszünk elviselni ezt a vizuális aberrációt a város központjában.
– Egy ideje Kolozsvár tűnik a legélhetőbb erdélyi városnak: vibráló kulturális élet, nagyszerű közösségi terek, jó kocsmák, rengeteg fiatal. Mi történt az utóbbi években, mivel magyarázható ez a változás? – Az elmúlt években Kolozsvár fokozatosan visszanyerte Erdélyben a nem hivatalos főváros szerepét, így újra megalapozott a történelmi jelmondat: Transilvaniae civitas primaria, azaz első az erdélyi városok között. Bízom benne, hogy ez a pozitív folyamat tovább fokozható, de ennek az egyik előfeltétele az, hogy a hivatalosságok – a gyakorta minden alapot nélkülöző szlogenek helyett – nagy erőfeszítéseket tegyenek Kolozsvár történelmi jó hírnevének továbbvitelére. Itt élek ebben a városban, és nap mint nap erősebben érzem, hogy ebben a folyamatban a város többségi lakossága is egyre inkább partner. A hatvanas-hetvenes években betelepített többség lassan elöregszik, s az őket követő második-harmadik generáció már máshogy viszonyul a városhoz. Egyre inkább elkopnak a frusztrációk, helyüket a természetes otthonérzet veszi át, és ez nekünk, magyaroknak is jó. Kolozsvár ipari városból szolgáltatóvárossá vált, az alapjait mára egyre inkább a tanügyi, kutatási, pénzügyi, szoftveripari és más jellegű, diplomás szolgáltatókat alkalmazó ágazatok jelentik. Ezek a Kolozsváriak a korábbiakhoz képest más kulturális tapasztalattal és világlátással közelednek a város – de facto is létező és megnyilvánuló – multikulturalitásához.
– Háromévnyi civil munka után döntött úgy, hogy visszatér a politikai életbe, és idén indult az önkormányzati választásokon. Miért?
– Döntésemmel a magyar történelmi egyházak vezetőinek megtisztelő felkérésére mondtam igent. Ambivalens érzésekkel vágtam bele, hiszen köztudomású, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt egyik alapítójaként nehéz volt elfogadnom az RMDSZ listáján való indulás lehetőségét. Két fontos tényező kellett ahhoz, hogy meghozzam ezt a döntést. Egyrészt a néppárt országos vezetőségének hozzájárulása az indulásomhoz, másrészt nem döntöttem volna így, ha Kolozsvár újraválasztott alpolgármestere, Horváth Anna személye nem jelentene garanciát a számomra. Nem mellékesen számomra Kolozsvár – Kántor Lajos szavait idézve – a fel nem adható város, ezért kötelességemnek is éreztem igent mondani. Jó érzés tudni, hogy a választási eredmények visszaigazolták a döntés helyességét, hiszen Kolozsváron a rendszerváltás óta először sikerült megfordítani a folyamatosan csökkenő tendenciát, az előző ciklushoz képest több magyar önkormányzati mandátumot szerezve. A munka dandárja nyilván ezután következik, de mindent megteszek azért, hogy a vállalás konkrét eredmények révén értelmet nyerjen.
– Valahol olvastam egy érdekes gondolatát, amelyben azt állította, a magyar nyelvű táblák mi magunk vagyunk. Kifejtené ezt?
– Kolozsváron magyar szempontból talán a legjelentősebb, mindmáig megoldatlan szimbolikus kérdés az úgynevezett táblaügy. Miközben Erdély számos kisebb-nagyobb településén, függetlenül a törvény szabta előírásoktól, kihelyezik a magyar helységnévtáblákat, az ötvenezer magyar által lakott Kolozsváron ezt mindmáig szabotálja a városvezetés. Teszi ezt dacára annak, hogy egy több mint tíz éve meghozott, ma is érvényes önkormányzati döntés kötelezi a tábla kihelyezésére. Funar máig kísértő szellemével egyetértésben farhámba ült Emil Boc volt kormányfő, az amúgy magyar szempontból is sokkal inkább pozitív, mint negatív megítélésű Kolozsvári polgármester. Bár ez a manapság sokat hangoztatott európai értékek alapján anakronisztikus és nevetséges, nem engednek sem az elementáris jóérzés, sem a józan ész szavának. A romániai kisebbségügy állapotát pontosan jelzi, hogy sem politikai, sem jogi, sem emberbaráti eszközökkel nem lehet jobb belátásra bírni az illetékeseket. Ők dacolnak, mi pedig egyre frusztráltabbá válunk attól, hogy még ezt az apró és elementáris gesztust sem képesek megtenni irányunkba. Ebből az áldatlan status quóból kellene valamilyen módon kitörni. A sok kudarcos próbálkozás után bennem egyetlen megoldás körvonalazódik: egyre többször és többen gyűljünk össze magyar közösségként, és tegyünk látható, proaktív módon a városért, mely a miénk is. A folyamatos láthatóságunk az egyetlen módja annak, hogy okafogyottá tegyük az ellenállást táblaügyekben. Ők ugyanis arra számítanak, hogy az állandó kudarcérzet következtében visszafordíthatatlanul a múltba zárkózunk, egyre csalódottabbá és reményvesztettebbé válunk. Ezzel szemben nekünk egyetlen életképes és – megkockáztatom – győztes túlélési stratégiánk lehet: ha nem kerül ki a Kolozsvár felirat, mi magunk válunk azzá. Egy ötvenezer magyarból álló öntudatos, életképes, ugyanakkor konstruktív és mosolygós közösség maga lesz a Kolozsvár tábla, ha tetszik, ha nem az éppen aktuális városvezetésnek.
– Félt hét éve, az első magyar napok idején? Volt magyarellenességből vagy nacionalizmusból eredő negatív élménye?
– Nem volt, inkább ellenkezőleg: a rendezvény minden várokozásunkat felülmúlva kimondottan pozitív hatást gyakorolt a Kolozsvári magyar–román viszony normalizálására.
– Elképesztő élmény volt számomra is részt venni tavaly az egyhetes augusztusi eseményen, amely Erdély egyik legnépszerűbb rendezvénysorozatává nőtte ki magát pár év alatt. Ilyenkor egyfajta szimbolikus visszafoglalása történik a belvárosnak, hiszen mindenhol magyar szót hallani, magyar árusok árulják a portékáikat, magyarok lépnek fel a színpadokon. Mi várható idén?
– A Kolozsvári magyar napok alaphangulatát valóban az adja, hogy több tízezer magyar ember együtt mozog a szimbolikus tereken. Ezért az élményért járnak haza a város elszármazott magyarjai, ez a legfontosabb felhajtóerő. A román közönség is érzi a jelenség különleges voltát. Természetesen kellenek a minőségi programok is ahhoz, hogy a képlékeny népsokaság ne céltalanul bolyongjon. Vannak már bejáratott programtömbök, amelyek nélkül elképzelhetetlen Kolozsvári magyar napokat szervezni, ilyen például a Farkas utcai kézműves vásár, a borudvar, a könyvvásár, a középkori falu vagy a romkertben zajló gyermekprogramok. Rengeteg intézmény önálló eseménnyel tölti meg a fesztiválutcát, zajlik az élet. A bejáratott programok mellett viszont szükség van újdonságokra is ahhoz, hogy képesek legyünk a megújulásra. Idén a hétszáz éves évforduló apropóján került be sok új program, ugyanakkor az éppen zajló olimpia mellett sem mehetünk el szó nélkül. Ötszáz rendezvénnyel a tarsolyunkban nem túlzás azt remélni, hogy mindenki talál kedvére valót. A hetedik KMN minden bizonnyal arról is emlékezetes mArad sokak számára, hogy 55 éves pályafutása alatt először koncertezik Kolozsváron az Omega együttes – a közönség már nagyon várta ezt a pillanatot. Szintén először lép fel a Kolozsváriak előtt Ákos, aki rendkívül igényesen összeállított, magas színvonalú koncerttel készül. Különlegesnek ígérkezik Erkel Ferenc Hunyadi László című operája a Kolozsvári Magyar Opera előadásában, majd az azt követő háromdimenziós épületvetítés-premier a Szent Mihály-templomra a világhírű Bordos László Zsolt rendezésében. Ilyet még garantáltan nem látott Kolozsvár és Erdély közönsége. Summa summarum, igyekeztünk mindent megtenni azért, hogy méltó módon ünnepeljük Kolozsvár városi rangra emelésének hétszázadik évfordulóját.
Lukács Csaba
Magyar Nemzet

Magyar Termék Nagydíj cím a Kincses Kolozsvár Egyesületnek
Ünnepélyes nyitógálával elkezdődtek a 7. Kolozsvári Magyar Napok
A Kolozsvári Magyar Opera nagytermében megtartott folklórgálával nyitották meg a 7. Kolozsvári Magyar Napokat (KMN), amelyen átadták az idei Kincses Kolozsvárért díjat: posztumusz díjban részesült Kötő József színháztörténész, volt RMDSZ-es parlamenti képviselő, Brendus Réka, a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezető-helyettese, és az Euréka Egyesület.
Meglepetésként Kiss Károlyné Ildikó, a magyar Industorg-Védjegyiroda Minőségügyi Kft. részéről bejelentette: idén a Magyar Termék Nagydíj Kárpát-medenceéért Nívódíját a Kincses Kolozsvár Egyesületnek adják, és átnyújtotta Gergely Balázsnak a meghívót a szeptemberi Budapesti díjátadóra. Csoma Botond és Kelemen Hunor köszöntőjükben méltatták a KMN-t, aktuálpolitikaként megemlítették: ahogy Nagybánya, úgy Kolozsvár magyarsága is megérdemelné a többnyelvű helységnévtáblákat.
Szabadság (Kolozsvár)

Potápi: ezen a héten Kolozsvár a nemzet fővárosa
Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár szerint a Kolozsvári Magyar Napok hetében a kincses város az egész magyar nemzet fővárosa.
A politikus a rendezvénysorozat hétfő esti nyitógálán úgy vélte, a magyar napok hozzájárultak ahhoz, hogy a Kolozsvári magyarság jövőt építsen magának, és a városban lakó magyarok büszkén vállalják identitásukat.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök köszöntésében azt hangsúlyozta, hogy a Kolozsvári magyarság a magyargyűlölő Gheorghe Funar polgármester városvezetése után a magyar napok által nyerte vissza önbizalma jelentős részét. A politikus megjegyezte: a kultúra akkor köti össze a románokat és a magyarokat, ha kölcsönös tisztelet övezi a két nép kultúráját. Úgy vélte, a kölcsönös tisztelet tekintetében van még tennivaló. Példaként a Kolozsvár bejárataitól még mindig hiányzó román-magyar-német helységnévtáblát említette.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke kijelentette: Kolozsvár fel nem adható város, nélküle „beroggyan" az a képzeletbeli híd, mely a jelentős magyar lakossággal bíró Partiumot és Székelyföldet köti össze. Gergely Balázs, a magyar napok főszervezője nagyszabású kulturális kalákának nevezte a szombaton kezdődött egyhetes rendezvénysorozatot, amely kölcsönösségi alapon szerveződik, és a Kolozsvári magyarság egységét jelzi.
A nyitógála keretében idén másodszor adták át a Kincses Kolozsvárért díjat, amelyet posztumusz Kötő József Kolozsvári színháztörténész, Brendus Réka, a magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezető-helyettese és a Kolozsvári magyar vállalkozók által alapított Euréka egyesület kapta.
A nyitógálán jelentették be a szervezők, hogy a kárpátaljai magyar iskolák tavalyi megsegítése után idén a Kolozsvári magyar napok közönsége a Kolozsvári Életfa Egyesület Szeretnék játszani című programját támogathatja adományaival. A program célja, hogy Kolozsvár játszótereire olyan hinták kerüljenek, amelyeket kerekesszékes gyermekek is használhatnak.
Kiss Károlyné Ildikó, a Magyar termék nagydíj pályázatot lebonyolító Industorg védjegyiroda ügyvivő igazgatója bejelentette: a magyar napokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesületnek szeptemberben az Országházban Kárpát-medenceéért nívódíjat adnak át. A nyitógála előadásán a Fölszállott a páva népzenei tehetségkutató három évadának résztvevői és más erdélyi hagyományápolók álltak a Kolozsvári Magyar Opera nagytermét zsúfolásig megtöltő közönség elé.
MTI |
Krónika (Kolozsvár)

„Az erdélyi népművészetet meg is kell osztani”
A családtól kapott népzenei indíttatásnak, a több éves televíziós szerkesztői tevékenységnek köszönhető a Fölszállott a páva televíziós népzenei és néptánc-tehetségkutató, amelynek ötletgazdája Balogh Júlia, az MTVA vezető szerkesztője.
Az erdélyi, pontosabban Kolozsvári gyökerekkel rendelkező televíziós szakemberrel a szintén erdélyi származású Kelemen László, a Budapesti Hagyományok Háza főigazgatója beszélgetett a 7. Kolozsvári Magyar Napok (KMN) nyitógálája előtt. A helyszínül szolgáló intézmény, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, Szép Gyula köszöntötte a szép számú jelenlévőt az opera emeleti előcsarnokában.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Több mint 15 ezren a Kolozsvári Magyar Napok első koncertnapján
Szerdán már a 7. Kolozsvári Magyar Napok minden fesztiválhelyszíne megnyitotta kapuját, így a Farkas és a Fogoly utcában felállított zenei színpadok és a különböző tematikus sátrak csak a fesztiválozókra várnak. De nem teltek unalmasan az elmúlt napok sem: kiállítás-megnyitók, beszélgetések, koncertek és számos egyéb foglalkozás közül válogathattak a Kolozsvári Magyar Napok látogatói.
A szó szoros értelmében underground művészet fogadja a látogatókat a hétfő délután megnyílt Mimesis Fesztiválon, hiszen a kortárs művészek alkotásait bemutató tárlat – a korábbi évekkel ellentétben, amikor a New York Szálló hajdan elegáns, mára leromlott állapotú emeleti szobáiban szervezték – idén a Bánffy-palota pincerendszerébe kapott helyet. A Kolozsvári Magyar Napok rendszerint egyik legizgalmasabb – augusztus 21-ig látogatható – tárlatában idén sem csalódhatnak az érdeklődők, a kiállított alkotások garantáltan gondolkodásra és elmélyülésre késztetnek.
Ezen a héten a Kolozsvári Magyar Filmnapok hetedik kiadásának lehetnek részesei az érdeklődők – minden műfajba belekóstolhatnak, a játékfilmtől az animációs filmig, minden korszakból. Hétfőn, augusztus 15-én a Tranzit Házban zajló megnyitó az eső ellenére jó hangulatban telt. A bográcsozás után az Újratermelő szövetkezet első koncertjét lehetett meghallgatni.
Kedd délután a Magyar Olimpiai Udvar előadótermében Bordos László Zsolt 3d-művész tartott alapozó előadást az épületvetítés történetéről, illetve az augusztus 19-i, Szent Mihály-templomra történő 3d-vetítésről. A szervezők román szinkrontolmácsolást is biztosítottak, a terem csordultig telt, ami nem csoda, hiszen Bordost a műfaj úttörőjeként tartják számon. A látottak-hallottak alapján borítékolható, hogy pénteki produkciója igazi vizuális csemege lesz a Kolozsváriak számára.
Szintén a Magyar Olimpiai Udvar biztosított helyszínt annak a beszélgetésnek, amelyik Boros Miklós sportújságíró és Péter László sportszociológus között zajlott A sport hatalma vagy a hatalom sportja? címmel. A globalizáció térhódításával a sport eladható termékké vált, amelyet a globális média értékesít, ezzel együtt pedig jelentősen megnőtt a nagy sportszervezeteknek a nemzetállamokra gyakorolt befolyása is – hangzott el az előadáson.
A számos irodalmi program közül megemlíthetjük az Almásy László Kultúrtörténeti Kör és a Bulgakov Irodalmi Kávéház szervezésében zajló beszélgetést Szőcs Géza költővel, íróval. A Kolozsvárhoz ezer szállal kötődő Szőcs szövegeiből tartott felolvasást a szerző visszaemlékezései tették színesebbé, s kiderült: Kolozsvár elfeledett történetei remek irodalmi alapanyagként szolgálnak.
Magyarország Főkonzulátusa előcsarnokában Kolozsvári homlokzatok címmel Mile Lajos, Magyarország Kolozsvári főkonzulja nyitotta meg a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság és a Kolozsvár Társaság közös pályázati felhívására érkező fotókból álló tárlatot. Templomok, közösségi házak, műemlékekké vált monarchiabeli épületek egy-egy izgalmas részletét mutatja meg a kiállított amatőr és profi fotósok által készített 36 fotó.
A Magyar Napok első koncertnapja elsősorban a rockzene szerelmeseinek kedvezett: a Moby Dick a Farkas utcai színpadon, a Kolozsvári Knock Out és Nagy Feró a Beatrice-vel a Főtéren koncertezett. A szervezők becslése szerint több mint 15 ezer ember volt kíváncsi a „babos kendősök” koncertjére.
Szerdától kézműves- és könyvvásár, helyi ízek kóstolója, múzeumi standok, vagy épp a Magyar Turisztikai Ügynökség számos érdekességet ígérő sátra az, mellyel bárki találkozhat, aki vasárnapig a Farkas utcába látogat. Mindezeken túl, esténként, neves zenei fellépőket is köszönthetünk a belvárosi utca színpadán, csakúgy, mint az idén első alkalommal a Fogoly utcában is felállított új pódiumon. (A két utca zenei színpadának részletes programját bárki megtalálhatja a www.magyarnapok.ro oldalon.)
Az idei rendezvény különlegessége, hogy – a hetes szám bűvkörében – Kolozsvár városi rangra emelésének 700-ik évfordulóját is ünnepelhetjük. Ennek megfelelően, augusztus 19-én (pénteken) 17.00 órától ökumenikus áhítatra kerül sor a Farkas utcai református templomban, melyet 18.00 órától a főtérig tartó ünnepi felvonulás követ. Itt ünnepi sokadalomra kerül sor, majd 21.00 órától – a Kolozsvári Magyar Opera előadásában – Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját láthatják az érdeklődők. A produkciót követően nagyszabású, látványos épületvetítéssel ünneplik a 700 éves Kolozsvárt. A családosok és gyerekekkel érkezők idén is színes programkínálatból válogathatnak. Amíg a szülők az esti koncerteken buliznak, addig a gyerekeket (3 és 8 év közöttieket) a TIFF-házban kialakított gyermekparkolóba (gyerekmegőrzőbe) várják naponta 19.00 és 23.00 óra között. A már megszokott kézműves foglalkozások, bábelőadások, meseolvasások és társasjátékok mellett újdonságnak számít, hogy idén a Romkertben alakították ki a Magyar Napok középkori faluját. Ugyanakkor az Életfa Családsegítő Egyesület gondolt a fogyatékkal élő gyerekekre is: az ő szórakoztatásukat szolgálja Én is szeretnék játszani! Integrált Játszóház.
Idén a Kincses Kolozsvár Egyesület és az Életfa Családsegítő Egyesület a sajátos nevelési igényű gyermekek számára gyűjt adományokat. A fesztivál infóstandjainál, valamint a legtöbb tematikus program helyszínén megtalálható perselyekbe bárki elhelyezheti pénzbeli hozzájárulását, amelyért cserébe fesztivál-karkötőt kap ajándékba.
A Kolozsvári Magyar Napok sajtóirodája
Erdély.ma

Kolozsvár kiváltságleveleiből nyílt kiállítás
MTI - Kolozsvár városi kiváltságleveleiből nyílt kiállítás a városban működő Erdélyi Történeti Múzeumban pénteken annak tiszteletére, hogy I. Károly király hétszáz évvel ezelőtt emelte városi rangra a települést.
A Cluj – Kolozsvár – Klausenburg 700 című kiállításon több tucat olyan dokumentum eredeti példányát vagy másolatát lehet megtekinteni, amelyekkel a magyar királyok biztosítottak kiváltságokat a város számára, illetve amelyeket a város tanácsa fogadott el.
A legrégebbi dokumentum 1336-ból származik, és Károly király kézjegyét és pecsétjének egy darabját is őrzi. Ez a dokumentum idézi az alapkiváltságokat biztosító – szintén Károly király által – 1316. augusztus 19-én kibocsátott kiváltságlevelet. Megtekinthetők azonban olyan kiváltságlevelek is, amelyeket Nagy Lajos, Luxemburgi Zsigmond, Hunyadi János, Mátyás király, vagy Mihály vajda állított ki a város számára. A legutolsó kiváltságlevél 1708-ból, I. József király uralkodása idejéből való.
Mitu Melinda, a múzeum aligazgatója nyitóbeszédében elmondta: ezek az iratok nemcsak a város, de Erdély, Magyarország, Románia és egész Közép-Európa történetének fontos dokumentumai. A kiállítást ezek mellett a város, és a város történetében fontos szerepet játszó magyar királyok megannyi ábrázolása, és különböző tárgyak is gazdagítják. Megtekinthető például a Kolozsvári hóhér pallosa és az egyik városkapu lakatja, kulcsa is.
Flóra Ágnes Kolozsvári levéltáros, a kiállítás egyik kurátora azt a Luxemburgi Zsigmond által 1405-ben kiadott kiváltságlevelet emelte ki, amely jogot biztosított a városfalak megépítésére. Kovács Sándor római katolikus főesperes a kiállításra kölcsönadott 1349-es avignoni pápai búcsúlevélről beszélt, amely felsorolja azokat a lehetőségeket, amelyek révén a Szent Mihály-templom látogatói bűnbocsánatot nyernek.
Megtekinthető a kiállításon a Kolozsvári tanácsnak az a határozata is, amely 1458-ban érvénybe léptette a paritásos városvezetési rendet. Eszerint a városi tisztségviselőket egyenlő számban választották a szász és a magyar városlakók soraiból, a bírói székben pedig évente váltották egymást a szászok és a magyarok választottjai.
A Kolozsvári Magyar Napok keretében a kiállítás mellett számos más rendezvényen is felidézik Kolozsvár 700 éves városi múltját. A Kolozsvári Magyar Opera este a Mátyás-szoborcsoport közelében felállított főtéri nagyszínpadon mutatja be Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját. Ezt követően nézheti meg a közönség Bordos László Zsolt világhírű vizuális művész háromdimenziós épületvetítését a Szent Mihály-plébániatemplom falán.
Krónika (Kolozsvár)

Magyar ünnep a Főtéren – ilyet még nem látott Kolozsvár
"Ez a város nemcsak Cluj és közel sem annyira Napoca, mint Kolozsvár és Klausenburg jegyeit viseli" - jelentette ki péntek este Horváth Anna alpolgármester a város főterén. Magyarország nevében Németh Zsolt köszöntötte Kolozsvárt a számára városi kiváltságokat biztosító dokumentum keltezésének 700. évfordulóján, az ünnepi gála előtt.
Horváth Anna köszöntésében kijelentette: a város a keresztény Európa értékrendjére épült. Az alpolgármester megemlítette: a kommunizmus és az azt követő szégyenteljes funari évtizedek nemcsak a magyar és keresztény értékeket rombolták tudatosan, de félelemmel és bizalmatlansággal mérgezték nap mind nap az emberek lelkét.
"Ahhoz szoktattak, hogy a kultúrákat, nemzeteket elválasztó határ két oldalán csak ellenségek vetélytársak nézhetnek egymással szembe" - idézte fel, majd hozzátette: "Nekünk meg kell tanulni egymást nem legyőzni, hanem meggyőzni. A múltat nem eltörölni, hanem vállalni kell".
Horváth Anna úgy vélte: Kolozsvár csak akkor lesz sikeres, és méltó régi nagy híréhez, és az áhított Európa kulturális fővárosa címhez, "ha magyarok és románok ki tudjuk űzni a bizalmatlanságot és a közönyt magunkból, ha a fiatalok lelkébe vissza tudjuk lopni a biztonságérzetet, a derűt és a reményt, ha lesz bölcsességünk közös értékként őrizni ennek a városnak a történelmi múltját".
Németh Zsolt szerint a hétszáz éves Kolozsvár hosszú életének titka, hogy egyszerre tudott szép, okos és jó lenni. Az országgyűlés külügyi bizottságának elnöke elmondta, a város szépségének hátterében ott húzódik az a kulturális sokszínűség, amelyet évszázadok óta képes fenntartani.
A város okosságát abban látta, hogy egyetemi városként sok forrást fektet abba, hogy tudásalapú gazdaságot hozzon létre az egész országra kiterjedő hatással. A város jóságát abban látta, hogy törődik a rászoruló emberekkel, a kisebbségekkel, és immáron támogatja a történelmi egyházakat is.
Németh Zsolt bejelentette, hogy a Kolozsvári Magyar Napok főszervezőjét, Gergely Balázst, aki maga is jól tudta egyesíteni a rendezvényben a szépséget, az okosságot és a jóságot, Pro Cultura Hungarica díjjal tünteti ki a magyar állam. Azt is bejelentette, hogy Budafok és a Törley pezsgőgyár ajándékaként 700 üveg pezsgőt hozott a Kolozsvári születésnapi ünnepségre.
Szabó Lilla, a Kolozsvári Magyar Napok programigazgatója kijelentette, Kolozsvár ma is Erdély kulturális fővárosa, és kívánta, hogy 2021-ben Európa kulturális fővárosa is lehessen. Bukarestben szeptemberben döntenek arról, hogy a versenyben mAradt négy romániai város közül melyik nyeri el a címet.
Az ünnepi gála keretében a Kolozsvári Magyar Opera a Mátyás-szoborcsoport közelében felállított főtéri nagyszínpadon mutatta be Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját. Ezt követően nézhette meg a közönség Bordos László Zsolt világhírű vizuális művész háromdimenziós épületvetítését a Szent Mihály-plébániatemplom falán.
maszol.ro

Szép volt, fiúk!
Habár a címbeli buzdítás inkább a sport berkeiben használatos, de néhány nappal a Brassai vonósnégyes hangversenye után sem jut eszembe közvetlenebb méltatás a 7. Kolozsvári Magyar Napok alatt a Redut (Néprajzi Múzeum) Unió utcai székhelyén megtartott igényes kamarazene-hangversenyről.
A Kolozsvári komolyzene-kedvelők körében még alig ismert Brassai vonósnégyes – amelynek tagjai Kolozsvári zenészek, azaz Bababás Sándor és Balogh András (hegedű), Botár András (mélyhegedű) és Kostyák Előd (gordonka) – kiváló teljesítményt nyújtott a Bartók és kora című hangversenyen, Bartók Béla II. vonósnégyesét és M. Ravel F-dúr vonósnégyesét előadva. Dicséretes tény, hogy aktív zenekari tagok kamarazenélnek, és ugyanakkor természetes is, hogy a Kolozsvári Magyar Opera szólamvezetői (szólamvezető-helyettesei) egy ilyen színvonalas koncertet hoztak össze.
Szabadság (Kolozsvár)

Bartók és Kodály szellemi öröksége: Csak tiszta forrásból...
Nem mindennapi műsorral indította évadját a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 7-én, a Csak tiszta forrásból című hangverseny minden pillanatával ünneppé, felejthetetlen élménnyé avatta ezt az őszi estét.
A Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar már a címében is értékesnek ígérkező műsorral lépett első ízben operaházunk színpadára, Kocsis Zoltán vezényletével, és vendégeink voltak a Fölszállott a páva népzenei tehetségkutató legjobbjai: Csizmadia Anna, Kubinyi Júlia, Zsikó Zoltán népdalénekesek, a furulyás és dudás Kurdi Gábor. Az est házigazdája Sebő Ferenc Kossuth-díjas népzenekutató, egy előbbi interjúban kifejtette, hogy a koncerten fontos szerepet játszik a szintén „pávás” felvidéki és észak-magyarországi muzsikusokból alakult Parapács Zenekar – Sebő szerint ez az elnevezés az erdélyi tájnyelvben „ügyes, talpraesett embert jelent” – valamint a Czifra Táncegyüttes, amelynek neve „a legszebb, legdíszesebb »cifrabútorokra« és ruhadarabokra, cifra szűrökre, bundákra utal”. Közreműködött a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia Kórusa, Balga Gabriella felvidéki születésű mezzoszoprán, a Magyar Állami Operaház magánénekese, és Palerdi András operaénekes, aki a bécsi zeneakadémián diplomázott, pályáját a Staatsoperben kezdte, jelenleg a magyarországi és külföldi színpadok állandó művésze.
Felvezető szövegében Sebő Ferenc hangsúlyozta, hogy az egykoron eredeti formában rögzített népdalok és népi táncok anyagának technikai minősége megromlott, nehezen hallgathatók/láthatók. Annál nagyobb öröm az a tény, hogy napjainkban felnőtt az a zenész nemzedék, akinek a népdal és a tánc életformájává vált, akiknek fontos, hogy az ősöktől örökölt népi kultúrát ápolják, és átmentsék a jövő nemzedékeinek.
KULCSÁR GABRIELLA
Szabadság (Kolozsvár)

Zenés emlékmorzsák
A tanítást az egyik legszebb, és mindennél fontosabb feladatnak tekintem. Így történt, hogy az elmúlt tanévben, filharmonikusaink 2015/2016-os évadjának péntek esti hangversenyeiről a Nagyváradi kurzusaim legtöbbször elszólítottak. Sokszor bánkódtam az itthon hagyott élő koncertek, a szép műsorok, a nagyszerű szólisták miatt, de zenei hiányérzetemet néhány opera-, tánc-, kamara- és szólóest megtekintésével időközben mégis sikerült pótolnom. Esetenként a Duna TV, és a Mezzo csatornáknak köszönhetően értékes, műfajilag színes műsorokat hallgattam/néztem, amelyek zenés emlékmorzsáim megírására ösztönöztek. A hosszú hónapok alatt felgyűlt emléktarisznyámból kikívánkozó gondolatsorok ide-oda repdesve, nem követnek időbeli sorrendet.
„A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle”
Isten iránti mély hitről, a szülőföld szeretetéről, az egyetértésről szólt az a zenés műsor, amivel Pitti Katalin, Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes, érdemes művész, és Hegedűs Valér orgonaművész április 10-én az unitárius templomban várta a Kolozsvári közönséget.
Pitti Katalin utoljára az 1980-as években énekelt a Kolozsvári Magyar Opera színpadán. Már akkor a szívébe zárta a várost és az erdélyieket, és ez az érzés, az azóta eltelt évek alatt tovább erősödött. Azért szeret ide jönni, mert – amint mondta – itt magyarabb a magyar, szépen beszélik a nyelvet, és kitartással őrzik kultúrájukat. Csak sajnálhatjuk, hogy opera-életünkből oly sok esztendőn keresztül, valahogyan kimAradt, pedig „aranykorában”, nagy szerepeiben, lett volna mit hallani és tanulni tőle.
Ha jóságos szemébe néz az ember, máris megérzi azt az emberszeretetet, azt a művészet iránti elkötelezettséget, ami egész életében vezérelte. Mindig adni, és boldoggá tenni akart. Honlapján nem hiába áll a Hamvas Béla-idézet: „A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle. Mert amikor bennünket elküldtek, az útrabocsátó Hatalom így szólt: Rád bízok minden embert külön, kivétel nélkül mindenkit, segíts, adj enni, adj ruhát, mindenkire vigyázz úgy, mint magadra, és ne hagyd a sötétben elmerülni. Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg. Az egész világ a tied. Szabad vagy a kövektől az étherig. Ismerd meg, hódítsd meg, senki se tiltja, de jaj neked, ha magadnak tartod. Elbocsátlak téged is, mint mindenkit, felelős vagy minden emberért, aki veled él, s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel, amit magadba zártál, és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg. Most eredj, és élj, mert a világ a tied.” (Hamvas Béla: A láthatatlan történet)
Pitti Katalin az évek múlásával is igyekszik Hamvas Béla szavait betartani, művészi önmagából mindent, amit elért, amit tud, amit átélt, megosztani. Ezt tette ezen a zsúfolásig megtelt templomi hangversenyen is, kimondhatatlan szeretettel és művészet iránti alázattal.
KULCSÁR GABRIELLA
Szabadság (Kolozsvár)

Mágnás Miska, Otello, Carmen az operában
Eseményekben gazdag évad előtt áll a Kolozsvári Magyar Opera, az első bemutatót október 13-án tartják: Szirmai Albert Mágnás Miska című nagysikerű operettjét Béres László viszi színre. Október 6-a és november 3-a között öt különböző eseménnyel köszöntik a 700 éves Kolozsvárt, majd novemberben a Don Giovanni premierje következik Selmeczi György rendezésében. Ezzel indul az a sorozat, amelyben mostantól minden évben műsorra tűznek egy kamaratermi előadást Wolfgang Amadeus Mozart műveiből.
A részletekről Kosztin Áron aligazgató számolt be a sajtónak tegnap délután az intézmény emeleti előcsarnokában; örömmel nyugtázta, hogy a Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar rendkívüli hangversenyével indulhatott a 2016/2017-es évad, ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a Kolozsvári Operabarátok Köre továbbra is megtéríti az útiköltséget azon nézők számára, akik Kolozs megyeből szervezett csoportban érkeznek az opera előadásaira.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)

Megkezdődött Kolozsváron a középiskolás sportolimpia – Szabó Katalin életműdíjat kapott
Hatalmas ováció és tapsvihar fogadta Szabó Katalin olimpiai bajnok tornászt Kolozsváron, az Erdélyi Magyar Középiskolás Sportolimpia nyitógáláján, amikor átvette az RMDSZ frissen alapított sport-életmű díját.
Az 1984-es Los Angeles-i olimpián négy arany- és egy ezüstérmet szerző világklasszissal, a rendezvény fővédnökével a Kolozsvári Magyar Operában találkozhatott a zömében résztvevő diákokból és tanáraikból álló közönség szerda este.
Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere elmondta, a diákrendezvényt a kincses város önkormányzata is támogatja. Kifejtette: a fiatalok nevelése legalább olyan fontos, mint az oktatásuk, és az erdélyi magyar közösség jövőjét az határozza meg, hogy milyen értékrendet sikerül nekik átadni.
Bodor László, az RMDSZ programokért felelős főosztályának ügyvezető elnöke a rendezvény sikerének tartja, hogy idén szinte kétszer több diák vesz részt, mint tavaly – az első olimpián 400 diákot fogadtak, most 700-an kapcsolódnak be a sportrendezvénybe. Markó Bálint, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese biztosította a szervezőket, hogy a BBTE jövőre is partnere lesz a rendezvénynek, a versenyek többségének ugyanis az egyetem sportparkja ad otthont.
Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke az egészséges életmódra nevelés fontosságára hívta fel a figyelmet. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a sport kapcsán a munka fontosságáról beszél. Mielőtt átadta volna az életműdíjat Szabó Katalinnak, azzal viccelődött, hogy a zágoni születésű világklasszis lehetne akár Portugália is, ugyanis egyedül annyi érmet nyert az olimpiákon, mint az ibériai ország az ötkarikás játékok történetében összesen.
A mindenki által csak Szabó Katiként ismert tornászlegenda meghatódva vette át az elismerést, saját bevallása szerint nagyon jól esett neki. Természetesen a sportoló diákoknak is szolgált jó tanáccsal: „Minden napra legyen egy célotok, amibe kapaszkodhattok” – mondta.
A díjátadást követően tartották azt a kerekasztal-beszélgetést, amelyen Szabó Katalin mellett Trandafir Norbert és Miklós Andrea, a Rio de Janeiro-i olimpián szereplő két erdélyi magyar sportoló is részt vett. A beszélgetést szintén a brazil nagyvárosban zajló paralimpiáról hazatért Kádár Zoltán sportriporter moderálta. Többek közt megtudhattuk: Szabó Kati tornász pályafutása annak köszönhető, hogy hatéves korábban egy orvos azt tanácsolta, kezdeni kell valamit a kislánnyal, mert „sokat mozog”.
Az olimpiai bajnoki cím megszerzése előtt is halmozta a sikereket, ifiként egyedül neki sikerült a címvédés az ifjúsági világbajnokságon. A négyszeres olimpiai bajnok nem hazudtolta meg Székely mivoltát, ugyanis arra kérdésre, hogy újra kezdené-e még egyszer, határozottan válaszolt: „újrakezdeném és még jobban csinálnám!”
A kommunista sportvezetés kulisszatitkaiba is betekintést nyerhettünk. Szabó Katalin elmesélte, az 1983-as Budapesti világbajnokságon aranyérmet hozó talajgyakorlatát csárdásra mutathatta be, mert a vezetők mindig a nemzetközi versenyeket rendező országra jellemző zenét választottak. Hozzáfűzte, megtiltották, hogy magyarul nyilatkozzék a magyarországi sajtónak. Ennél is sokkolóbban hatott, amikor azt is elárulta, hogy annak idején a Déván őt edző Károlyi házaspárral sem beszélhettek magyarul.
Természetesen a Los Angeles-i olimpia is szóba került. Noha a megszerezhető öt aranyéremből négyet nyert el Szabó Katalin, az egy ezüst, jobban mondva az aranyérem elvesztése egyéni összetettben mégis fájdalmas volt számára, mert alig fél ponttal mAradt alul amerikai riválisával szemben. Azt is elárulta, hogy utána sokáig nem beszélgettek, míg idén Mary Lou Retton felvette vele a kapcsolatot a világhálón. „Az első kérdése az volt: emlékszel, milyen fiatalok voltunk az olimpián?” – nevettette meg közönségét Szabó Katalin.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Erdély tájain – Néprajzi bál lesz 75 év szünet után Kolozsváron
Százhúsz évvel ezelőtt, 1896 februárjában tartotta első, 75 éve pedig utolsó néprajzi bálját az Erdélyi Kárpát-Egyesület. Ezzel a bálok sokaságát indította el, később rendszeresen szerveztek farsangi mulatságot is, de olyan különleges bált is, ahol például 200 éves főúri lakodalmat elevenítettek fel. A bálok többnyire valamilyen jótékonysági célt szolgáltak, így a legelső néprajzi bál bevételét a nyolc évvel később a Mátyás szülőházában létrejött EKE néprajzi múzeumnak szánták. 
A bálok hagyományát elevenítené fel most az országos EKE, amely október 15-én a sétatéri Kaszinóban szervezi meg a modern kor első néprajzi bálját. Az önköltséges alapon megvalósuló bálon nemcsak EKE-tagok vehetnek részt, a népviselet ajánlott, de nem kötelező, továbbá előzetes jelentkezés szükséges. A szervezők gazdag műsort ígérnek tánccal, finom fogásokkal, báli zenével. A bálon fellépnek a Kolozsvári Magyar Opera művészei.
Régi hagyományokat felelevenítve, 75 év után ismét néprajzi bált szervez a 125 éves Erdélyi Kárpát-Egyesület Kolozsváron október 15-én, szombaton du. 6 órától a sétatéri Kaszinó nagytermében. A 75 évvel ezelőtti esemény az 1941. február elsején fényes külsőségek között és nagy siker mellett az EKE Kolozsvári központja által, az új iparkamara termeiben megrendezett néprajzi bál volt. Bár úgy tűnik, hogy az erdélyi magyar értelmiség nagyon is fel volt készülve az elkövetkező változások, az előző évi, január 27-i EKE turistabálon senki sem gondolt arra, hogy egy év múltán az EKE 22 évig rejtegetett Erzsébet zászlaja fog lengeni a bálozók felett. Az 1935-ben a Mátyás házból az akkori hatalom által kilakoltatott EKE múzeum addig ládákban tartott varrottasai, kancsói, tányérjai is előkerültek; a terem díszítése valóságos néprajzi kiállítás volt. A néprajzi bál másik érdekessége az volt, hogy a legtöbb hölgy és úr valóban eleget tett a meghívóban feltüntetett kérésnek, és akinek módjában volt, népi viseletben jelent meg. Mert ez a néprajzi bál is régi hagyományokat elevenített fel, éspedig az egyesület 45 évvel korábban, 1896. február 12-én megrendezett első néprajzi bálját a Kolozsvári régi nemzeti színház termeiben.
TÓTHPÁL TAMÁS
Szabadság (Kolozsvár)

Barozda-koncerttel startol csütörtökön A 700 éves Kolozsvár zenéje rendezvénysorozat
A Barozda együttes koncertjével kezdődik A 700 éves Kolozsvár zenéje című rendezvénysorozat, amelyet október 6-a és november 3-a között szervez a Kolozsvári Magyar Opera. A koncertre október 6-án, csütörtökön este 7 órától várják az érdeklődőket az intézmény nagytermébe. Megalakulásuk 40. évfordulója alkalmából Állapotomat jelentem címmel Erdély régi századainak dalaival, táncaival, és azok ma is hallható népi változataival kedveskednek a közönségnek az együttes tagjai.
A Barozda 1976 őszén alakult Csíkszeredában, a kolozsvári zenekonzervatóriumban frissen végzett zenetanárok – Pávai István és Simó József – kezdeményezésére, akik egyetemi tanáraik, Szenik Ilona és Jagamas János hatására és irányításával fordultak a rockzenétől a népzene felé. Bokor Imrével való találkozásuk – aki gyimesközéploki születésű lévén már gyerekként Zerkula Jánostól tanult hegedülni – tette végül lehetővé a háromtagú, széki típusú banda megalakulását. Hozzájuk csatlakozott Györfi Erzsébet, így az együttesnek már állandó énekesnője is lett. Ettől kezdve meghatározóvá vált tevékenységük az erdélyi táncházmozgalom kibontakozásában, fejlődésében. Nevükhöz fűződnek rádió- és tévéfelvételek, a bukaresti román televízió magyar adása által készített Kaláka című műsor számos epizódja, az első romániai „táncházas” lemez, valamint koncertek sora Erdély-szerte. A csíkszeredai táncház elindítása mellett több erdélyi városban segédkeztek a hasonló szándék megvalósításában, igyekezve minél szélesebb bázist teremteni a táncházmozgalomnak. Szabadság (Kolozsvár)

Lukács Mária
(1934 – 2016)
Mindjárt az elején sietek pontosítani: ez az írás visszaemlékezés, nem nekrológ. Visszaemlékezés egy nagy művésznőre, a kolozsvári Magyar Opera egyik emblematikus alakjára, aki a maga idejében a közönség kedvence volt: ő volt A BALERINA.
Egyik kritikusa Terpszikhoré papnőjének nevezte, és úgy értékelte, hogy „A Magyar Opera történetét beragyogja Lukács Mária táncművészete. Minden szerepében arra törekedett, hogy maradéktalanul valósítsa meg a műfaj legfőbb követelményét és célját: az ábrázolás tökéletességét. Mindig a cselekményhez hozzánőve alkalmazkodott ahhoz, amit alakított. Tette azt annál szívesebben, mert számára az átlényegülés, a megformálandó hősökkel való azonosulás olyan munka volt, ami egyszersmind maradandó élményt is jelentett.” Mikor pedig végleg lelépett a világot jelentő deszkákról, vele egy korszak zárult le az opera történetében.
Valóban, élete a színpad volt, életcélja pedig megfelelni a saját maga támasztotta elvárásoknak, amelyekkel táncművészetét szolgálta. Saját szavait idézve: „Számomra a balett maga az élet. Vallom másokkal együtt: a művészetet szeretem magamban, és nem magamat a művészetben. A szépre és a jóra nevelés nagyon fontos eszközének tekintem a balettet, kiváltképp húszadik századi művészetnek, már csak tömörsége miatt is. A balett-táncos oldalnyi írott szöveget képes elmondani egyetlen pillanat alatt, mozdulattal, arcjátékkal. A tánc nem robot akkor, ha érzem a közönség együttvibrálását az általam életre keltett hőssel, s tudom a nézőnek holnap jobb napja lesz, kellemesebben érzi majd magát s ehhez a csodához én is hozzájárultam. Különben nem akarom tudni, hogy nehéz fizikai munka a tánc, hogy a néző se gondolhasson arra, és mindent, amit lát, természetesnek tekintsen. A közönség ragaszkodása jelenti számomra a legnagyobb segítséget. A taps olyan, mintha doppingszert szednék, – úgy érzem, szárnyakat kapok tőle a színpadon. Számomra a közönség tapsa – életszükséglet.”
Laskay Adrienne Szabadság (Kolozsvár)

Ötvenhatos rendezvénysorozat Kolozsváron
Az 1956-os magyar forradalmat és annak erdélyi, romániai vonatkozásait felidéző, 36 programot felölelő rendezvénysorozatot tartanak október 12. és november 21. között Kolozsváron – közölte a Kincses Kolozsvár Egyesület.
Az egyesület 22 szervezettel karöltve szervezi meg a rendezvénysorozatot, amely az 1956-os emlékév eseményei közé illeszkedik. Hangversenyeket, kiállításokat, történelmi előadásokat, könyvbemutatókat, középiskolai vetélkedőt, felolvasóestet, rendhagyó történelemórát, történettudományi konferenciát, színházi előadást és filmklubot is szerveznek a rendezvénysorozat részeként.
Szombaton az MTVA/MTI archívumában őrzött fotókból nyílik kiállítás, amely 56 felvételen idézi fel a forradalmat kiváltó szovjetesítést, a forradalmi eseményeket, az azokat követő retorziókat és Nagy Imre újratemetését.
Október 23-án a kolozsvári unitárius templomban tartanak ökumenikus istentiszteletet a forradalom évfordulója alkalmából, este a Kolozsvári Magyar Opera termében gálaelőadást tartanak, amelynek műsorán Beethoven Egmont nyitánya és Mozart Requiemje szerepel. Október 30-án Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész ad koncertet, amelyen először szólal meg Kolozsváron a Bogányi-zongora.
November 15-re várják kolozsvári pódiumbeszélgetésre Wittner Mária 1956-os halálraítéltet. Az '56-os rendezvénysorozat minden eseményére ingyenes a belépés, a helyszíneken az Ethnika Alapítvány által működtetett magyarlapádi szórványkollégium számára adományokat gyűjtenek. Krónika (Kolozsvár)

Elkezdődtek az 1956-os emlékév rendezvényei Kolozsváron: itt a programfüzet
A magyar kormány az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójáról történő méltó megemlékezés jegyében a 2016. évet az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékévévé nyilvánította. Az emlékév keretében, Kolozsváron 2016. október 12. és november 21. között 22 szervezet összefogásával emlékeznek meg a forradalomról. 
Hangversenyek, kiállítások, történelmi előadások, könyvbemutatók, középiskolai vetélkedő, felovasóest, rendhagyó történelemóra, történettudományi konferencia, színházi előadás és filmklub képezi a rendezvénysorozat gerincét. Az 1956-os emlékév kolozsvári eseményeinek fő helyszíne a Kincses Kolozsvár Egyesület által működtetett Szentegyház utca 4. szám alatti kiállító- és előadótér. Itt működik majd az 1956-ot felidéző dokumentumfilmeket és játékfilmeket bemutató filmklub, de emellett több előadás, beszélgetés, illetve egy tematikus kiállítás helyszíne is lesz. 
Ezen kívül további 15 helyszínen lesznek programok: a sétatéri ’56-os emlékműnél, a Kolozsvári Magyar Operában, Magyarország Főkonzulátusának rendezvénytermében, Mátyás király szülőháza előtt, továbbá civil, oktatási és egyházi intézmények székhelyein. 
Az eseményekre ingyenes a belépés, ugyanakkor a Kincses Kolozsvár adományt gyűjt a magyarlapádi szórványkollégiumot működtető Ethnika Alapítvány javára. A 10 lejnél nagyobb összeget adományozókat nemzeti színű '56-os karszalaggal ajándékozzák meg. (közlemény) Transindex.ro

Kísérletező formák, sokszínű tartalmak (Hivatásos táncegyüttesek találkozója)
A nyitónap hajnalig tartó táncházzal zárult, tegnap reggel mégis megtelt a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér a szakmai kiértékelőn, és a tánctechnikai műhelygyakorlat is sokakat vonzott. Az erdélyi hivatásos táncegyüttesek Sepsiszentgyörgyön tartott találkozója első két napján a sepsiszentgyörgyi, a marosvásárhelyi és a székelyudvarhelyi társulat mutatta be produkcióját, ma a csíkszeredai és a nagyváradi együttes lép színpadra, a rendezvény holnap a hagyományos gálaműsorral ér véget.
Nem verseny, még csak nem is olyan seregszemle, ahol bármilyen tekintetben rangsorolnák az együtteseket, mégis van egy bizonyos véleményező jellege a rendezvénynek, amelyen a szakemberekből álló zsűri értékeli az alkotók és az előadók munkáját,  jobb esetben ez a kettő egybefonódik. A zsűri tagjai – Kocsis Enikő koreográfus, táncpedagógus, Kutszegi Csaba tánckritikus, Makovinyi Tibor táncművész, koreográfus, táncpedagógus, Nagy B. Sándor dramaturg, lapunk munkatársa, Sardar Tagirovsky színházi rendező, Simó Júlia ruhatervező-ruhakészítő és Szép Gyula zenei szakirányító, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója – arra törekszenek, építő kritikával segítsék az alkotókat és előadókat abban, hogy érthetőbb, az üzenetet tisztán megfogalmazó és megvalósító minőségi előadásokat hozzanak létre. Ha paródiát hirdetnek, az legyen patinás, magasztos, ne poénok zavaros egymásutánisága, jelenjenek meg jól felismerhető karakterek, a formai arányok feleljenek meg a szándékban megfogalmazott tartalomnak – foglalható össze a Maros Művészegyüttes  Könczei Árpád rendezte, Most múlik című előadásának véleményezése. A Háromszék Táncegyüttes Mihályi Gábor rendezte Erdély-menyegzőjéről elhangzott: az előadás elérte célját, a szándék szerinti üzenet tiszta, az előadók maguk hordozzák azt, ami Erdély. A női kar kiváló, szuggesztív, a fiúk csapata is összefogott, a díszlet szervesen összefonódott az előadókkal, a produkció erőssége a zene, de a vetítés túlzsúfolttá teszi az előadást, amely amúgy is túl sűrű, néhol a kapcsolódási pontok követhetetlenek – fogalmaztak. Az első két előadásról az E(h)tűd című fesztiválújság is beszámol, a tegnap esti előadás szakmai kiértékelőjére visszatérünk. A szakszerű megállapítások egy része szolgálhat akár általános tanulságul is bárkinek, aki színpadi alkotó, illetve előadó, a hivatásos táncegyüttesek találkozójának rangját az őszintén megfogalmazott kritika is emeli. A látvány pedig, amelyet a társulatok a négy nap alatt nyújtanak, azt jelzi: a néptánc, a magyar táncművészet olyan anyanyelv és kifejezőeszköz, amely legbecsesebb értékeink közé tartozik.
Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kezdődik a Puck bábfesztivál
Összesen huszonkét előadás szerepel a XV. Puck Báb- és Marionettszínházak Nemzetközi Fesztiváljának programjában, a romániai társulatok mellett Oroszországból, Dániából, Magyarországról, Moldova Köztársaságból és Szlovéniából érkeznek csapatok az október 17-e és 21-e között Kolozsváron zajló rendezvénysorozatra – derül ki a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményből.
Helyszínként a szervező Puck Bábszínház terme, a Diákművelődési Ház, az Árpád/Traian úti Zug.zone, a Georghe Dima Zeneakadémia, a monostori Dacia mozi, a román színház és a Kolozsvári Magyar Opera szolgál.
Emanuel Petran, a Puck Bábszínház igazgatója kifejtette: jelentős esemény az intézmény életében az immár tizenötödik alkalommal megszervezett fesztivál. „Kihívásokkal teli évek kemény munkájának és erőfeszítéseinek eredménye ez, amelyeknek köszönhetően a kolozsvári közönség minden alkalommal kiváló műveket láthatott a világ minden tájáról érkező művészek előadásában”, nyugtázta büszkén az igazgató. Szabadság (Kolozsvár)

Bábszínház mindenkinek – startolt a Puck fesztivál
A legkisebbek már a délelőtti órákban birtokba vehették tegnap a Diákművelődési Ház, a Zug.zone, a monostori Dacia mozi vagy akár a Puck Bábszínház nézőterét, a szórakoztatásukról temesvári, nagyváradi, kolozsvári és kisinyovi társulatok gondoskodtak.
Az Árpád/Traian úti Zug.zone-ban például két alkalommal is játszotta a Puck magyar tagozata a Mimorózart című, Palocsay Kisó Kata rendezésében készült előadást, a Puck Bábszínház székhelyén pedig a nagyváradi Regina Maria Színház Arcadia Társulatának Stan Bolovan című produkciója varázsolt mosolyt az arcokra. Az izgalmas pillanatokat a XV. Puck Báb- és Marionettszínházak Nemzetközi Fesztiválja kínálta, és teszi ezt egészen péntekig, az említett helyszínek mellett a Georghe Dima Zeneakadémián, a kolozsvári román színházban és a Kolozsvári Magyar Operában egyaránt.
F. Zs. Szabadság (Kolozsvár)

700 éves zene csendült fel Kolozsváron
1316-ban íródott zenét is megszólaltatott péntek este Kolozsváron a Flauto Dolce együttes. A 700 éves Kolozsvár zenéje című rendezvénysorozat második koncertjén az is kiderült, hogy mi volt a 18. és 19. század fordulójának magyar slágere.
Kolozsvár 1316-ban kapta meg a városi rangot, a Kolozsvári Magyar Opera rendezvénysorozata az azóta eltelt 700 év zenéjét mutatja be. A Flauto Dolce együttes 200 évet ragadott ki ebből az időintervallumból: Elődeink zenéjéből címmel itáliai, erdélyi barokk és rokokó dallamokat adott elő a Redutban (Néprajzi Múzeum).
Mihaela Maxim szopránénekes, Szabó Mária és Majó Zoltán (barokk furulyák), valamint Miklós Noémi (csembaló) meglepetéssel is készültek: egy pontosan 700 éves szerzeményt, Jacopo da Bologna itáliai zeneszerző 1316-os dalát is előadták, illetve egy még korábbi, 13. századi francia szerelmes trubadúrdalt, a Májusban történt (Ce fu en mai) címűt. 
A Flauto Dolce együttes 2000-ben alakult Majó Zoltán kezdeményezésére a kolozsvári Zeneakadémián. Az együttes a hazai régi zene ápolását, megszólaltalását tartja küldetésének. Eddig több, mint 350 koncerten léptek fel Romániában és külföldön, 2014-ben a tel-avivi Nemzetközi Régizene Szeminárium különleges meghívottjaként koncerteztek és tartottak workshopokat. Legutóbbi lemezük Régizene Romániából (1750-1850) címmel jelent meg, a magyar dallamok mellett ismeretlen román szerző dalait és máramarosi haszid dalokat is tartalmaz.
A nem túl nagyszámú közönség Claudio Monteverdi 1567-ben, mindössze 16 évesen írt szerelmes dalait is halhatta, emellett a 17. század jellegzetes táncát, a Bergamascát, Marco Ucellini változatában, a Csíksomlyón a 17. század közepén lejegyzett Kájoni-kódex három darabját, egy hangszeres fantáziát és két egyházi énekes darabot. Elhangzott továbbá Csokonai Vitéz Mihály A Reményhez című verse Kossovits József megzenésítésében, amelyet Majó Zoltán, a kamarazenekar művészeti vezetője 18. század végi slágernek nevezett. Felcsendült a ritkán előadott Dario Castello mű, a Sonata Prima a due soprani is. Az 1621-es mű kapcsán Majó Zoltán arra hívta fel a közönség figyelmét, hogy a 17. század közepén a szonáta még nem oszlik 3 vagy 4 tételre, egyetlen részből áll, amelyben viszont váltakoznak a lassú-gyors, szomorú-vidám szakaszok.
A koncertet az 1757-es Sepsiszentgyörgyi kéziratban fennmaradt Erdélyi táncok zárták. Az együttes, főképp Mihaela Maxim énekes energiadús előadásmódjának köszönhető, hogy a foghíjas nézőtér, a Redut nagytermének derengő, szórt megvilágítása és rideg múzeumi hangulata ellenére is sikerült mosolyt csalni a jelenlévők arcára.
A 700 éves Kolozsvár zenéje rendezvénysorozat keretében vasárnap este 6 órától Mozart Requiemét adja elő az 1956-os forradalom emlékére a Kolozsvári Magyar Opera ének- és zenekara. A Brassai vonósnégyes Bartók és a kolozsváriak című előadásukkal október 29-én este 6-tól lépnek fel szintén a Kolozsvári Magyar Operában. A sorozatot Erich Türk orgonakoncertje zárja a Piarista templomban, november 3-án este 6-tól, az orgonaművész a 17. századtól a 21. századig tartó erdélyi zenei időutazásra hívja a közönséget.
Cs. E. maszol.ro

Kolozsvári énekművészek sikerei
Vasárnap késő este ért véget a X. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekverseny, amelyet Lehár szülővárosában, Komáromban rendeztek meg október 21. és 24. között.
A döntőt követő gálaest tegnap este volt a Budapesti Operettszínházban. Tizenhat énekes állt a nemzetközi zsűri és a közönség elé, a Budapesti Operettszínház Zenekara kíséretében, Makláry László vezényletével. A fődíjat Lévai Enikő Éva primadonna nyerte, Fülöp-Gergely Tímea, a Kolozsvári Magyar Opera énekművésze ugyanebben a kategóriában 2. helyen végzett, Szabó Levente közönségdíjat és a zsűri különdíját nyerte el, míg Chiuariu Lívia szintén a zsűri különdíjában, illetve a Mgr. Art. Dagmar Livorová különdíjában részesült. Szabadság (Kolozsvár)

Gulyás Gergely Kolozsváron: a ma vesztesei a holnap győztesei lehetnek
Gulyás Gergely szerint az 1956-os forradalomból fakadt mai szabadság azt bizonyítja, hogy a ma vesztesei a holnap győztesei lehetnek, a rab nép szabaddá válhat, a reménytelenséget felválthatja a remény.
Az Országgyűlés alelnöke a forradalom jubileuma alkalmából a Kolozsvári Magyar Operában tartott ünnepi gálaelőadáson mondott beszédében kijelentette: „a magyar nemzet 1956-ban az igazság mellett állt, és a szabadságszerető emberek szolidaritása ellenére egyedül maradt”. De jobb egyedül maradni, mint hazugságban élni, mivel tudjuk: az igazság mögött nem mindig áll többség – tette hozzá.
Megemlítette, hogy a magyar forradalom Romániában is felébresztette a szabadságvágyat. A budapesti események „határon túli fogadtatása mutatta meg, hogy az anyaország államának hűtlensége a nemzethez nem számolta fel a nemzeti összetartozást”. Hozzátette: noha Romániában a kommunista erőszakszerveknek már csírájában sikerült elfojtaniuk a kolozsvári, temesvári diákmegmozdulásokat, a megtorlás itt sem maradt el. A forradalom a román kommunista vezetésnek „ürügyet szolgáltatott a rendszerellenes magyarokkal és románokkal való leszámolásra, és arra is, hogy az elkövetkező évtizedekben végletesen megnehezítse a kisebbségi magyar létet”.
Gulyás Gergely emlékeztetett arra, hogy a magyar forradalom volt az ürügy Szoboszlai Aladár és társai, valamint Sass Kálmán és társai elleni koncepciós perekre, amelyek végén emberek tucatját végezték ki. A forradalom volt ugyanakkor az ürügy a magyar nyelvű kolozsvári Bolyai Tudományegyetem megszüntetésére is. Megemlítette: az Erdélyben kivégzettek nyughelye máig ismeretlen, „úgy adták életüket a szabadságért, hogy hamvaik előtt hat évtized után sem lehet főhajtással tisztelegni” és Sass Kálmán rehabilitációjára máig nem került sor.
Az Országgyűlés alelnöke kitért arra, hogy a mártírság csak a legnehezebb korok hőseinek jut osztályrészül. Könnyebb korok kisebb áldozatot kívánnak. „Ma az áldozat a szülőföldön maradás, a hazatérés, a nemzet nyelvének, kulturális önazonosságának, a nemzeti alapon álló sokszínűségnek a megőrzése, ezen belül a magyar világ ápolása és megtartása” – fogalmazott.
Cseh Tamás egyik dalát idézve kérdezte: száz év múlva ki tud majd itt magyarul? „Ha mindent megteszünk azért, hogy Cseh Tamás kérdésére száz év múlva is magyarul válaszoljanak, saját korunk megmaradásra felhívó parancsát teljesítjük” – jelentette ki Kolozsváron Gulyás Gergely. A rendezvény másik szónoka, Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja arra emlékeztetett, hogy évtizedeken át csak suttogva lehetett beszélni 1956-ról. Azt a felemelő élményt idézte, amelyet 1990-ben országgyűlési képviselőként élt át a forradalom évfordulóját nemzeti ünneppé nyilvánító törvény megszavazásakor. Az ünnepi gálán a Kolozsvári Magyar Opera zenekara énekkara és énekesei adták elő Beethoven Egmont nyitányát és Mozart Requiemjét, és Marosán Csaba színművész elszavalta Faludy György 1956, te csillag című versét.
Kolozsváron egész nap megemlékező rendezvények követték egymást. A déli órákban koszorúzást tartottak a sétatéri 56-os emlékműnél, délután pedig a központi unitárius templomban ökumenikus istentiszteleten emlékeztek meg a hatvan évvel ezelőtti forradalomról. A Kincses Kolozsvár Egyesület és partnerei szervezésében a városban 37 programot felölelő rendezvénysorozat keretében idézik október 12. és november 21. között az 1956-os magyar forradalmat és annak erdélyi, romániai vonatkozásait.
MTI | Krónika (Kolozsvár)

Bartók és a kolozsváriak
A 700 éves Kolozsvár zenéje rendezvénysorozat keretében kerül sor október 29-én, szombaton 18 órától a Brassai vonósnégyes rendkívüli hangversenyére a Kolozsvári Magyar Operában, derül ki az intézmény közleményéből. Az eseményre a belépés díjtalan.
Brassai Sámuel, az utolsó erdélyi polihisztor szerteágazó hangverseny-szervezői és zenekritikusi tevékenysége amennyire kevéssé ismert, éppen annyira példamutató. Az ő szelleme előtti tisztelgésként fogant meg a gondolat, hogy a Kolozsvári Magyar Opera vonósnégyese a Brassai nevet vegye fel. Tagjai – Barabás Sándor, Balogh András (hegedűk), Botár András (mélyhegedű), Kostyák Előd (gordonka) – a Ruha István, Ágoston András, Selmeczi János nevével fémjelzett erdélyi vonósiskola jeles képviselői, a magas szintű kamarazenélés avatott művelői. Szabadság (Kolozsvár)

„Művészetem értelme a tanítás”
Hogyan lehetséges az, hogy egy 18 éves lányból pár évi tanulás után prímbalerina legyen? A választ megtudjuk mi is, ha elolvassuk a Kolozsvári Magyar Opera egykori szólótáncosnőjének, Imre-Trăilă Máriának a Laskay Adrienne nyugalmazott karnagy által megírt és szerkesztett életrajzi kiadványát, amelyet a Kolozsvári Operabarátok Köre jelentetett meg a közelmúltban, a Tisztelet elődeinknek sorozatban.
Azt valószínűleg nem csak a beavatottak tudják, hogy a balettezést korán kell elkezdeni, legalább tízévesen, máskülönben nincs semmi esély arra, hogy valamit elérj ezen a szép pályán. Imre-Trăilă Mária (sz.1922) prímbalerina élete és munkássága a cáfolat erre a megalapozott és bizonyított tényre, hiszen 18 éves volt, amikor Kolozsvárról Budapestre ment, és Trojanoff balettmester Akadémiáján képezte magát 1940–1945 között. Már itt is felfedezik a fiatal Imre Mária tehetségét, akit a budapesti újságok „kolozsvári Karsawinának” neveznek, ám a fiatal lány hazatér Erdélybe, és az 1948-ban megalakult Állami Magyar Opera szólótáncosa lesz. Az 1949–1950-es évadban Borisz Aszafjev A bahcsiszeráji szökőkút című balettben Zaréma szerepében debütál. A korabeli kritika így emlékezik meg erről az alakításról: „A bahcsiszeráji szökőkútban Zaréma szerepének páratlan előadója meghódította a közönséget előadókészségének erejével és azzal a képességével, hogy teljes mértékben azonosult azzal a szereppel, amelyet táncolt. A nagyra becsült művésznő nemcsak egy szerep megvalósításának emlékét hagyta ránk, hanem egész művészi életművét, amelyet teljes egészében a színpadnak áldozott. A tánc volt éltető eleme, vibrált körülötte a levegő minden egyes megjelenésekor, szerette a színpadot, mint saját magát.” Szólótáncosi karrierje mellett 1950-ben Imre Mária is hozzájárul a Kolozsvári Balettiskola alapításához, ahol később tanári feladatokat is vállal. Erről a tevékenységéről így vall egy1958-as interjúban: „Úgy érzem, művészetem értelme: tanítani, átadni azt, amit én elsajátítottam” – mondta a sikeres balerina. Kitartó munkájának, akaratának és természetesen tehetségének köszönhetően Imre-Trăilă Mária az 1950-es évekbeli kolozsvári táncművészet csillagává vált, aki később a művészi pályát magától értetődő természetességgel cserélte fel a tanári pályára. A sikerekben gazdag karrier mellett Imre-Trăilă Máriának megadatott a család melege is (orvos fia, két lányunoka, akik közül az egyik a nagymama nyomdokain halad) és kilencvenedik életévén túl is megőrizte életszeretetét, humorát. Karrierje követendő példa lehet a mai táncosoknak, emberi kvalitásai pedig bárki másnak. Az olyan sikeres életpálya, mint az Imre-Trăilă Mária prímbalerináé, megérdemelte a könyvformát. Jó döntés volt azok részéről, akik felelősséggel viseltetnek komolyzenei és táncművészeti múltunk értékei iránt, hogy felvállalták ezt a sorozatot, amely egy letűnt világba kalauzol ugyan, de minden alkalommal kivételes képességű művész életébe engednek betekintést. Laskay Adrienne karnagy a rá jellemző igényességgel és szakértelemmel oldotta meg az írói és szerkesztői feladatokat.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)

Pornó. De a legkegyetlenebb
Visky András Pornó című darabja személyes történetből inspirálódott, és mégis sokak történetét mondja el. Securitatéról, üldöztetésről, színházról, öngyilkosságról.
Személyiségi jogok tiprása, lehallgatás, öngyilkosságba hajszolás, intellektuális ellehetetlenítés: az erdélyi magyar művészet nem érzi a huszonhat éve véget ért átkos korszakot eléggé táptalajnak, mintha erőszakkal ki kellene törölni az emlékezetből. Alig vannak alkotások, amelyek szembesítenék a jelen társadalmat múltbeli gyökereivel, és ennek számos oka lehet, kezdve attól, hogy annyira kicsi a tér, hogy nehezen lehet csinálni bármit, hogy ki ne teregessük valaki szennyesét. Éppen ezért tartom nagyon fontosnak Visky András Pornó című drámáját, amelynek két hete tartotta ősbemutatóját a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, most pedig a közönség újra láthatta a 8. Interetnikai Színházfesztivál (IFESZT) keretében.
A pornó kegyetlen monodráma, főhőse egy fiatal színésznő a diktatúra utolsó évében, aki olyannyira ártatlan, játékos, talán kissé habókos is, hogy a mindennapok szürkeségét rengeteg játékkal oldja fel. Együtt él egy fiúval, akit nem akar megnevezni (lévén, csak Istennek van joga néven nevezésre), ezért csak Embernek hívja. A színházban leginkább a fények érdeklik, különösen a sarki fény, az aurora borealis. Egy panellakásban éli mindennapjait Emberrel, és amikor Görény szomszéd figyelmezteti őt, hogy bepoloskázták, először kissé megijed, de amikor megtudja, hogy nem a kellemetlen állatokról van szó, hanem csak lehallgatják, akkor rögtön megkönnyebbül, sőt, felveti férjének, hogy akkor már szeretkezzenek “nekik”. A belbiztonság figyelmébe azért kerül, mert előadásokat tart egy bizonyos Antival az utcagyerekeknek, azaz a kis koszos verebeknek, ahogyan ő nevezi őket. Ezekről az utcaelőadásokról egy Kispap fedőnevű ügynök jelentéseket készít, felforgatónak és államellenesnek minősítve azokat. Embert a hatóságok öngyilkosságba hajszolják, a lány terhes, de az őt ért tragédia miatt elvetél, majd meg nem született gyereke és férje után megy.
A darab címe, a Pornó a lány fedőneve a róla készített jelentésekben. Albert Csilla játssza, de nem ő az egyetlen ember a színpadon, ott van még a Másik, (Antal Attila) is, aki nagybőgővel kíséri az eseményeket, csak ritkán szegeződik a néző tekintete rá, lévén, hogy megbúvik a színpad egy sarkába, de kapcsolata a színésznővel mindvégig intenzív. Egymásra hangolódnak, testre a zene, zenére a szó. Egyébként csak néhány kellék van, egy keret, melynek a Lány folyamatosan megváltoztatja funkcióját, hol fogas, hol hitvesi, hol kórházi ágy lesz, egy légfúvó, amely néha beindul, és egy műanyagfóliát lebegtet, hol szelíden, hol vadul, illetve a színpad fölött felfüggesztve egy fehér, kissé kopott fém íróasztal, mint egy égitestből, úgy süt belőle az állandó fenyegetés. És van egy angyal is, igaz, csak a csontváza, Picúrnak hívják, és nem tud beszélni, gyerekkori, akkor még élő angyalának csontváza. Albert Csilla majd másfél óra koncentráltsággal van a színpadon, hol gyerekes lelkesedéssel, hol már-már misztikus elragadtatással beszél, hol megtörten sétál ide-oda, jelenléte betölti a díszletek között tátongó űrt. Mozgása már-már egyetlen nagy tánckoreográfia, mimikája remekül alakul ahhoz, ha netán gyors ritmikájú párbeszédet kell mondania a Lány és az Ember, a lány, vagy Anti bácsi között. Remekül tudja bármely elnarrált szereplő tulajdonságait nyújtani: a rettegő Görény úrét, a kimért Emberét, és a titokzatos Anti bácsiét, aki a legizgalmasabb karakter: még Kispap sem tudja, hogy ő kicsoda, de úgy tűnik, a maga bölcsességével amolyan óvó figura, elmondja a fiataloknak, hogyan működik a világ körülöttük, segít “Pornónak” az előadásokban, majd egyetlen fájdalmas, különös dallamú, erős énekkel búcsúzik Embertől, annak öngyilkossága után. Ő fogalmazza meg az egyik alaptételt: „A diktatúra, mondta Anti, nem kivételes állapot, az a kivételes, ha nincs, ha nem diktatúra van, hanem szabad a tér.” A színésznő játékát csupán Kispap jelentései szakítják félbe, ilyenkor a színpadon sötét lesz, és vetített videók közben hallható Dimény Áron hangja. A videók fehér-feketék, egy park, egy utca, majd utoljára a tömbház látható rajtuk. Kezdetben azt hihetnénk, hogy a belügyesek videóját akarja jelenteni, de az első vetítésnél már látjuk, hogy ez nem föltétlen állja meg a helyét, a szubjektív kamerabeállítás egy, a parkban bolyongó ember szemszöge, egyedül van, kezdetben mintha céltalan lenne a tekintete, de aztán a hirtelen hátrafordulás, a paranoiás mozgás már inkább egy áldozat szemszöge. Nem a lányé, hiszen ő nem fél, neki nincsenek titkai, inkább azoké az esendőké, akik a korban élve féltek annak zsarnokságától, mindenhatóságától. A Pornó jóval komplexebb előadás, mintsem egyetlen megnézés alapján össze lehetne foglalni. A pornó pedig nemcsak a színésznő fedőneve, a pornó az, ahogyan felépül a rendszer, a kukkolás rendszere, az intimitás megszűnése, a pornó a különös, empátiátlan tekintet, az áldozatra néző hideg tekintet, a pornó az, hogy konspiratív ügynökként elnevezed pornónak az áldozatot. A pornó szó mindent magába gyűjt, abortuszt, karácsonyt, erőszakot, a hatalom szorítását, majd feloldását, azt, hogy akkor is ellenség vagy, ha egyáltalán nem érdekel téged a diktatúra. A pornó az, hogy “nem félni tilos”. A Lány beszél egy részben egy pornójelenetről, a fiút és a lány testét megérinti a fény, és abban a pillanatban igaz szerelembe esnek, a stáb kétségbeesetten menekül, míg ők kisétálnak, és együtt élnek. A dráma hőse megszelídíti, esztétizálja a világot, a zsarnokságot, megkeresi a boldogság lehetőségeit, egyszerűen ilyen a természete, még a halott gyermekét kioperáló orvosokat is Napraforgóknak nevezi el. Saját erkölcsi mércéje van, egy másik, isteni hatalomnak felel, ami jóval félelmetesebb, de jóval szenzációsabb élményeket is ad, és mintha a színház sajátos metafizikája kapcsolódna össze egy keresztényi világgal a Nagy Néma Világosító személyében. A lánynak a színház nem csupán hivatás, munka, hanem egyszerre a személyiség által megérinthető végtelen tere, egyszerre etikai kódex is, amiben benne van a kegyelem gesztusa, az agape lehetősége. Nem véletlen, hogy az utcagyerekeknek, akik színházi előadásra érkeznek, a járókelők hamar elkezdenek ételt hordani. A dokudráma egyébként szatmári ihletettségű, tulajdonképpen a szerző feleségének tragikus történetéből inspirálódott a fiktív szereplő. Most mondhatni, hogy a darab hazaérkezett. Visky még 2008-ban írta, amikor a Nemzeti Színház arra kért fel szerzőket, hogy a Tízparancsolat egy-egy parancsára írjanak darabot. Viskynek a hetedik jutott, a “Ne lopj”. Életet, szabadságot, világot, jövőt. Az ősbemutató Budapesten, a Bethlen Téri Színházban volt, akkor stúdióelőadásként, a nézőkhöz közelebb, egymás mellett zenész és színésznő, elképzelhetően még nagyobb feszültséget róva így a közönségre. Nagyszínpadon azonban mintha a távolság levenne bizonyos terheket rólunk, ugyanakkor mintha így jobban elhinnénk, hogy ez bárki története lehetne. „Pornó” gyereke, majd az anya is a forradalom előtt néhány nappal halnak meg, nem lehet nem egy áldozásra gondolni. Pornó, Ember, és a Gyerek a maguk bűntelenségével magukra veszik a büntetést, így tisztítanak meg túlélőket, nézőket. Az előadás szereplői: Lány: Albert Csilla m. v. – a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze, A másik: Antal Attila m. v. – a Kolozsvári Állami Magyar Opera művésze, Zene: Antal Attila m. v., Tér-fény-játék: Visky András m. v.
Kulcsár Árpád

Transindex.ro

Arisztokraták honfoglalása – dokumentumregényben az erdélyi nemesi családok
Megjelent Csinta Samu újságíró Arisztokraták honfoglalása című dokumentumregénye, az Erdélyi újranemesítői kötet folytatása.
A szerző portálunk megkeresésére elmondta: az olvasói érdeklődés is motiválta a folytatás megírására, hiszen az első kiadás néhány hónap alatt elfogyott, ugyanakkor az is szempont volt, hogy még sok olyan erdélyi nemesi család van, amelynek aktív leszármazottja visszaigényelte, részben vagy teljesen vissza is kapta a hajdani családi vagyont, és ezzel életvitelszerűen kezdett gazdálkodni, „nem adták el lábon, és nem nyaralták el Balin”.
Már az első könyv megírásakor összeállt egy 10- 12 családos lista, a hatalmas mezőny, és a kiadói szempontok is azt sugallták, hogy ezt nem kell belezsúfolni egy kötetbe, idézte fel az író az Arisztokraták honfoglalása előéletét, melynek az alcíme Erdély újranemesítői II. is jelzi a folytonosságot.
Míg az első kötetben hat család története elevenedik meg a kitelepítés, a visszaszolgáltatás, az utána következő évek küzdelme, az új könyvben négy arisztokrata család vonul fel, és ebből kettő Csinta szerint, „igazi nagyágyú”, a sztárcsaládok a Bánffyk és a Kemények. Mellettük a Barcsay és a Csávossy családok történetével, múltjával, jelenével, létező vagy nem létező perspektíváival is megismerkedhet az olvasó. Az író elmondása szerint, sok órányi beszélgetést dolgozott fel, igyekezett olvasmányosan elővezetni, úgy regényesíteni az oral history kategóriába tartozó történeteket, hogy gondosan ragaszkodott a tényszerűséghez. „A beszélgetések során az első számú segítőm az első kötet volt, mert azok a szempontok, és megjelenítések, melyek abban megmutatkoztak, elhitették az arisztokrácia tagjaival, hogy az én érdeklődésem hiteles, alapos, nemcsak a pocsolya tetejét akarom csapdosni. Ezért nem volt semmi ellenkezés, mindenki a maga habitusának megfelelően szélesebbre tárt karral, vagy kissé gyanakodva fogadott, de mindenkinél eljutottunk az értelmes, alapos, kibeszélős beszélgetésekig” – fogalmazta meg Csinta Samu.
Rámutatott, a két kötet megjelenése közötti időszakban jelentősen megváltozott az aktuálpolitikai környezet, a második kötetben szereplő báró Bánffy Farkas mondta el, hogy a visszatérő arisztokratákat a román hatalom nem vette komolyan, így nem is gördített különösebb akadályokat a visszaszolgáltatás útjába, ez azonban megváltozott, most már a legegyszerűbb dokumentumokat is gyakran bíróságon kell kikényszeríteniük. „A román hatalom tudatosította, hogy az arisztokrácia potenciális veszélyt jelenthet a közösségi vezető képzésben. Ám ezek a családok nem tágítanak, és minden eszközzel azon vannak, hogy érvényesítsék a jogaikat. ez nem csak az érdekük, hanem az erdélyi magyar közösség érdeke is” – mondta el a szerző.
A könyvet november 16-án, szerdán 18 órakor Kolozsváron a Magyar Opera aulájában mutatják be, majd november 17-én csütörtökön 18 órakor Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter könyvtár Gábor Áron termében.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Regényesített történetek nemesi családokról
Két éven belül második könyvét jelentette meg az erdélyi arisztokráciáról Csinta Samu újságíró, a Krónika egykori vezető szerkesztője. Az Erdély újranemesítői – Arisztokraták honfoglalása című első kötetnek nagy sikere volt, így a második kötet bemutatóján is sokan gyűltek össze szerda este a Kolozsvári Magyar Opera előterében.
Az Arisztokraták honfoglalása – Erdély újranemesítői II. című, négy erdélyi arisztokratacsalád 21. századi magára találásáról szóló kiadványról Papp Attila Zsolt költő, újságíró, lapunk volt munkatársa beszélgetett a szerzővel. Mint kiderült, a két könyv gerincét több mint százórás beszélgetés anyaga adta, ezt próbálta a szerző újraírni, illetve regényesíteni azért, hogy az olvasó minél közelebbről megismerje a nemesi életformát.
Csinta elárulta azt is, hogy míg az első kötet megírásában a legnagyobb segítsége Kálnoky Tibor gróffal való találkozása és jótékony támogatása volt, addig a második, a budapesti Heti Válasz kiadó gondozásában megjelent mű elkészítése során a legbiztosabb támaszt az első kötet nyújtotta. A szerző elmondása szerint a szakmai kíváncsiságon túl nagy élmény volt magánemberként megismerni a különböző családi háttértörténeteket, illetve személyesen találkozni híres erdélyi dinasztiák leszármazottaival.
Papp Attila Zsolt Nyáry Krisztián munkáihoz hasonlította Csinta Samu könyveit, mint fogalmazott, a szerző Nyáryhoz hasonlóan olvasmányosan, anekdotázva, olvasóját szórakoztatva mutatja be az erdélyi arisztokratacsaládokat. A szerző kifejtette, a most megjelent kötetben négy nemesi család történetét dolgozta fel: a Barcsay, Csávossy, Kemény, valamint a Bánffy famíliáét. Hozzátette, számára azért különösen fontos ezen történetek bemutatása, mert csak így lehet az élethelyszíneket a látogatók számára érdekessé tenni, ugyanakkor hisz abban, hogy az arisztokratacsaládok leszármazottai rövidesen kilépnek elszigeteltségükből, és vezető szerepet kaphatnak az erdélyi közösségi életben.
Csinta Samu úgy fogalmazott, köztudott, hogy a Romániában uralkodó bürokrácia miatt nagyon nehéz anyagi forrásokhoz jutni a kúriák felújítására, és az sem életszerű, hogy az örökösök saját vagyonukból finanszírozzák a felmerülő költségeket. Éppen ezért van szükség olyan emberekre, mint például Nagy Kemény Géza, aki személyesen is tiszteletét tette a könyvbemutatón vagy Bánffy Farkas, akit a szerző „az erdélyi arisztokrácia amolyan fővállalkozójának” tekint.
Papp Attila Zsolt kérdésére Csinta elmondta, készül a harmadik kötet is; nemcsak azért, mert az olvasók körében népszerűek a könyvek, hanem azért is, mert még legalább négy-öt olyan erdélyi arisztokratacsaládról tud, akiknek a történetét érdemes papírra vetni: a kiadvány előreláthatólag a Károlyi, a cegei Wass, a zágoni Mikes és az Ugron család történetét foglalja majd össze. A szerző azt is elárulta, a következő évben sem hagyja könyv nélkül olvasóit, ezúttal azonban más témakört választ: Szabó Katalin négyszeres olimpiai bajnok jövőre ünnepli 50. születésnapját, ennek tiszteletére fogja megírni a tornász életregényét.
Szatmári Bence
Krónika (Kolozsvár)