Mit kíván a magyar nemzet? Békét, szabadságot, egyetértést
Ma is üzenetértéke van a márciusi ifjak 12 pontjának
Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc kitörésére emlékezik ma a világ magyarsága. Erdély-szerte és az anyaországban egyaránt számos rendezvény keretében ünneplik meg március 15-ét, a magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseményét. A romániai magyar közösséget képviselő politikai szervezetek több helyszínen külön emlékeznek a ’48-as történésekre és hősökre, Kolozsváron az előző évekhez hasonlóan együtt ünnepel a magyarság. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Nagykárolyban és Szatmárnémetiben, az Erdélyi Magyar Néppárt pedig Zilahon tartja központi rendezvényét. Kolozsváron a már szokásos felvonulásra a Protestáns Teológia előtt gyülekeznek 10 és 11 óra között, majd a déli ökumenikus istentiszteletet követően kerül sor koszorúzásra és köszöntő beszédekre a Biasini-szállónál.
Az ünnepi programokhoz csatlakozik A harmadik királyfi vagy királylány címmel meghirdetett irodalmi pályázat díjátadója március 15-én, délelőtt 10 órától a magyar operában. Az eseményen részt vesznek a rendezvény védnökei: dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke és Tőkés László, az Európai Parlament képviselője. Közreműködik Vigh Ibolya és Incze G. Katalin, a magyar opera művészei, valamint a Boling Társaság (Csergő Domokos – dob, Szallós-Kis Anna – fuvola, Szép András – zongora, Antal Attila – nagybőgő).
Idén is a Protestáns Teológiánál gyülekeznek az ünnepelni vágyók március 15-én, csütörtökön délelőtt 10 és 11 óra között. 12 órától fél 2-ig ökumenikus istentiszteletet celebrálnak a főtéri Szent Mihály-templomban, 14–16 óra között koszorúzás és köszöntő beszédek a Biasini-szállónál. Este 7 órakor a Kolozsvári Magyar Operában a XI. Ifjúsági Néptánctalálkozó gálaműsorát tekinthetjük meg – fellép a Bogáncs, a szamosújvári Kaláka, a Kalotaszeg, az Ördögtérgye, a széki Szalmakalap, a Szarkaláb és a Zurboló néptáncegyüttes, közreműködik a Harmadik zenekar. A gálaműsor része az egész héten zajló Kolozsvári Tavasz népzene és néptáncfesztiválnak (ennek részletes programját a 2. oldalon találják). A néptáncelőadás keretében magyar állami kitüntetések átadására is sor kerül. Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete ezúton mond köszönetet a kolozsvári egyházaknak, az ifjúsági szervezeteknek és a Református Kollégium kórusának a szervezésben nyújtott segítségért.
A Kolozs Megyei Magyar Diáktanács (KMDT) is ünnepséget szervez 1848. március 15-e alkalmával. Szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt Mátyás király szülőháza előtt március 15-én, csütörtökön du. fél 7-kor, ahol középiskolás diákok csillogtatják meg versmondó tudásukat egy rövid, verses, zenés előadás keretében. A fiatalok mindenkit hívnak: „Jöjjön el Ön is, hogy együtt emlékezzünk meg e híres nap eseményeiről, hiszen van mire büszkék legyünk.”
Ünnepi K.O.ncertcímmel erdélyi magyar rockzenével való közös ünneplésre hívja közönségét a Knock Out, azaz a Nóka út kolozsvári rockzenekar. A koncert március 15-én este 9 órakor kezdődik a Bulgakov&Macskaház bulispincéjében (Virág/Inocenţiu Micu Klein utca 15–17. szám).
Szabadság (Kolozsvár)

Magyar állami kitüntetések erdélyi személyiségeknek
Magyar állami kitüntetéseket kaptak a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából a következő erdélyi és erdélyi származású személyiségek: Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház Jászai Mari-díjas színművésze, Selmeczi György Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, karmester, a Kolozsvári Magyar Opera művészeti vezetője (Magyarország érdemes művésze díj); Kardos M. Róbert színművész (Jászai Mari-díj); Böszörményi Zoltán író, költő, Iancu Laura költő, Kenéz Ferenc költő (József Attila-díj); Soó Zöld Margit festőművész (Munkácsy Mihály-díj); Asztalos Lajos, Bú József Olivér, Pál Ibolya Mária (Magyar Ezüst Érdemkereszt); Dávid Lajos, Gaal György Elemér, Kézdi Imola, Mózes Attila, Nagy László (Magyar Érdemrend Lovagkeresztje); Pataky József, Tolna Éva Gizella, Bíró Béla (Magyar Arany Érdemkereszt), valamint Pap Géza (Magyar Érdemrend Középkeresztje).
Szabadság (Kolozsvár)

Végh Sándorra emlékeznek szülővárosában
Ünnepi hangversennyel, emlékkiállítással és szoboravatással emlékeznek a száz évvel ezelőtt született Végh Sándorra (1912–1997) május 17-én, csütörtökön este fél 7-től a Kolozsvári Magyar Operában. Végh Sándor hegedűművész, kamarazenész, kvartettprimárius és karmester a 20. század egyik legismertebb magyar zeneművésze. Kolozsváron született, 1925-től a budapesti Zeneakadémián Hubay Jenő osztályában tanult, majd megalapította a Végh Vonósnégyest és a Magyar Triót. A háború után külföldön folytatta pályáját. 1946-ban kvartettjével megnyerte a genfi nemzetközi versenyt, és csakhamar a világ leghíresebb muzsikusaival – szoros szakmai-baráti kacsolatokat ápolt többek között Pablo Casalsszal – a legjelentősebb zenei fesztiválokon játszott együtt. Bázel és Düsseldorf után, az 1970-es évektől a salzburgi Mozarteum egyik legnagyobb hatású hegedűtanáraként és a Camerata Salzburg kamarazenekar karmestereként vonult be a szakma és a zenekedvelők tudatába.
A Kolozsvári Magyar Operában jövő csütörtökön sorra kerülő esemény első mozzanataként leleplezik a Makkai István marosvásárhelyi szobrász által készített Végh Sándor-mellszobrot, és a résztvevők megismerhetik a centenáriumra megjelentetett Végh Sándor monográfiát (Löwenberg Dániel: Végh Sándor emlékére, Rózsavölgyi és Társa, Budapest), a szoborpályázat terveiből összeválogatott különleges fotóalbumot (Végh Sándor 28 arca, Concord Media Jelen, Arad), valamint a Végh Sándor Magyarországon címmel kiadott, a mester eddig kiadatlan koncertfelvételeit tartalmazó CD-ket. Az ünnepi hangversenyen fellép a Kolozsvári Magyar Opera zenekara Jankó Zsolt vezényletével. Szólistaként közreműködik Béres Melinda hegedűművész, a Végh-család által fiatal erdélyi muzsikusok számára létrehozott Végh Sándor Díj korábbi kitüntetettje. A műsorban Mozart, Bartók, Szabó Csaba és Schubert művei hangzanak el, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak Végh Sándor személyéhez és pályájához.
Szabadság (Kolozsvár)

Hazahozzák” Végh Sándort szülővárosába
Centenáriumi ünnepség a világhírű hegedűművész emlékére
Születésének századik évfordulóján, május 17-én ünnepi hangversennyel és szoboravatással tisztelegnek Végh Sándor hegedűművész, kamarazenész, karmester és tanár munkássága előtt a Kolozsvári Magyar Operában. A budapesti székhelyű Végh Sándor Kamarazene Központ által idén januárban meghirdetett szoborpályázat nyertes alkotását, Makkai István marosvásárhelyi szobrász munkáját csütörtökön este fél 7-kor leplezik le az intézmény emeleti előcsarnokában, majd az opera zenekarának műsora keretében Mozart-, Bartók-, Schubert- és Szabó Csaba-művei hangzanak el, vezényel Jankó Zsolt, szólistaként közreműködik Béres Melinda hegedűművész.
A zenei szakma és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) összefogásának eredményeként tavaly februárban alakult meg Budapesten a Végh Sándor Kamarazene Központ, amelynek célkitűzése a magyar kamarazene-kultúra felélesztése és ápolása, amely a 20. században kamarazenészek és együttesek kiemelkedő sorát adta az európai zenei életnek, magyarázta a Kolozsvári Magyar Opera emeleti előcsarnokában tegnap délben tartott sajtótájékoztatón Gyenge Enikő zenetörténész, a Végh projekt koordinátora. Példaként a Budapest Vonósnégyest, a Waldbauer-Kerpely Vonósnégyest, a Léner-kvartettet, a Magyar Vonósnégyest, a Végh Kvartettet és a Roth Kvartettet említette, hangsúlyozva: az ő jelenlétük révén a vonósnégyes, és tágabb értelemben véve a kamarazene bekerült a pódiumműfajok közé, a koncerttermekben is sztárokként üdvözölték ezeket az együtteseket. A magyar kamarazene- és vonósnégyes-hagyomány legismertebb nemzetközi letéteményese Végh Sándor hegedűművész, kamarazenész és tanár volt, akire munkásságának népszerűsítésével emlékeznek születésének századik évfordulóján. A hangversenyek és nemzetközi vonósnégyes versenyek mellett, amelyeket ebben az időszakban bonyolítanak le, a mostani kolozsvári ünnepség is hozzá kíván járulni ahhoz, hogy Végh Sándort újra „hazahozzák” szülővárosába.
A Kolozsvári Magyar Operában csütörtökön este zajló esemény első mozzanataként leleplezik Makkai István marosvásárhelyi szobrász Végh Sándor-mellszobrát, amelynek elkészítésére idén januárban írt ki pályázatot a Végh Sándor Kamarazene Központ. Gyenge Enikő kiemelte: a felhívásra negyven képzőművész jelentkezett – köztük a kolozsvári Lőrincz Lehel, Kolozsi Tibor és Starmüller Géza is –, a beérkezett pályamunkák közül pedig öttagú zsűri választotta ki a legjobbat. A Végh projekt koordinátora utalt arra is, hogy nem volt könnyű dolguk, hiszen számos remek alkotás közül kellett egyet megnevezniük. A sajtótájékoztatón jelenlévő nyertes, Makkai István elárulta: a Szárhegyi Alkotótábor művészeti csereprogramja keretében a Budapest Galéria vendége volt idén februárban, már ott hozzálátott a mellszobor elkészítéséhez.
A szoborpályázat terveiből különleges fotóalbumot jelentettek meg Végh Sándor 28 arca címmel, amely az aradi Concord Media Jelen gondozásában látott napvilágot, ezt a csütörtöki ünnepség résztvevői is fellapozhatják. Az érdeklődők megvásárolhatják továbbá Löwenberg Dániel Végh Sándor emlékére című monográfiáját, valamint a Végh Sándor Magyarországon címmel kiadott, a mester koncertfelvételeit tartalmazó CD-ket is, részletezte Gyenge Enikő.
Szép Gyula operaigazgató ezután Szőcs Géza magyarországi kulturális államtitkár üzenetét olvasta fel. Elhangzott: „Végh Sándor szellemi hagyatékának be kell épülnie minden magyar kultúrember tudatába, művészetről való ismeretei fundamentumába. Elfogadhatatlan, hogy Erdélyben, Kolozsváron a magyar gyerekek úgy nőjenek fel, hogy ne tudják: városukban nemcsak Mátyás király és Bolyai János született, hanem Végh Sándor, a hegedűművészet állócsillaga is”.
Az ünnepi hangversenyről szólva Jankó Zsolt karmester elmondta: igyekeztek úgy összeállítani a programot, hogy a Végh Sándor által különösen kedvelt zeneszerzők műveit játsszák. Eszerint az opera zenekara Mozart Figaro házasságának nyitányát, Bartók hegedűre és zenekarra írt 1. rapszódiáját, valamint Schubert 5., B-dúr szimfóniáját adják elő, továbbá Szabó Csaba Kis erdélyi szvitjét, amelyet szerzője a művésznek ajánlott. Szólistaként közreműködik Béres Melinda hegedűművész, aki 1993 nyarán megkapta a Végh család által fiatal erdélyi muzsikusok számára létrehozott Végh Sándor Díjat, s az év őszén, amikor egy külföldi ösztöndíj révén a prágai Mozart Akadémián tanulhatott, a hegedűművésszel is volt alkalma találkozni. – Ami a zenekari kurzusait illeti, nem csak együttesként dolgozott velünk, hanem külön-külön mindenkire odafigyelt, hogy a zenekar jobban szóljon – idézte fel Végh Sándorhoz fűződő élményeit Béres Melinda. Hozzátette: a művész számára különösen fontos szerepet játszott a kamarazenélés a zenekaron belül. – Emlékszem, a próbákon és a koncerten is ülve, és a lehető legkevesebbet vezényelt. Arra ösztönzött bennünket, hogy a zenekarban is egymást hallgassuk, s csak olyankor lépett közbe, amikor azt feltétlenül szükségesnek érezte – magyarázta a hegedűművész, aki a hangszeres kurzusokon is sok mindent elsajátított Végh Sándortól, s még egy vonót is kapott tőle ajándékba. – Úgy emlékszem rá, mint egy nagyon kedves öregúrra, akitől rengeteget lehetett tanulni, és aki ugyanakkor nagyon egyenesen, köntörfalazás nélkül megmondta a véleményét. Művészien beszélt, a metaforáira pedig, amelyekkel magyarázott, mostanában is hivatkozom a hegedűórákon – összegezte Béres Melinda.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)

Kiknek áll majd a zászló?
Vasárnap reggeltől urnákhoz várják a szavazókat a helyhatósági választásokon
A holnapi kampánycsend után vasárnap reggel héttől az urnákhoz várják a szavazókat a helyhatósági választásokon, melyeken eldől, kik kapnak négy évre polgármesteri, helyi tanácsosi, megyei tanácselnöki és megyei tanácsosi mandátumokat. Újdonság, hogy több településen már nem két, hanem három magyar politikai szervezet jelöltjei szállnak harcba tisztségért.
„Ahogy szétnézek, úgy látom, már győztünk, de óriási kihívás előtt állunk: meg kell őriznünk mindazt, amit eddig elértünk” – jelentette ki tegnap este Kelemen Hunor az RMDSZ Maros megyei kampányzáró rendezvényén. A szövetségi elnök arra utalt, hogy több ezres tömeg gyűlt össze a Maros partra meghallgatni a jelöltek – elsősorban Frunda György és Lokodi Edit Emőke – kortesbeszédeit, majd a szabadtéri színpadon fellépő együtteseket. A rendezvénybe videotelefonon bekapcsolódott a legendás labdarúgó, Bölöni László is, aki azt üzente a résztvevőknek: Frunda Györgyben látja a garanciáját annak, hogy szülővárosában rendben mennek majd a dolgok.
Erős, feszes kampány
Egy nappal előtte, szerda este Kelemen Hunor a csíkszeredai kampányzáró rendezvényen vett részt, amelyen feszesnek és erősnek nevezte a vasárnap sorra kerülő helyhatósági választások ma záruló kampányát. Hozzátéve: a szövetség hiteles emberekre és az eddigi eredményekre épített. A csíkszeredai kampányzárón Kelemen elmondta, a választási kampányból azt lehet leszűrni, hogy az emberek azokra a megoldásokra kíváncsiak, amelyeket a politikusok a lakosság problémáinak orvoslására kínálnak. Nem az egymásra mutogatás, valamint a sárdobolás érdekli őket – fűzte hozzá –, hiszen abból soha nem származik eredmény a közösség számára.
A szövetség csík- és gyergyószéki szervezetének kampányzáró rendezvényén Kelemen Hunor az önkormányzatokban való erős magyar képviselet fontosságát hangsúlyozta. A helyi sportcsarnokban összegyűlt többezres tömeg előtt mondott beszédében az RMDSZ elnöke kifejtette, azért fontos, hogy erős magyar képviselet legyen az önkormányzatokban, mert ott lehet megvédeni az eddig megszerzett jogokat. „Nagy nap ez a mai, több ezren gyűltünk össze azért, hogy megerősítsük: ez az önkormányzati csapat a közösséget, Székelyföldet, Erdélyt építi. Erre vállalkozott országszerte a szövetség több mint tízezer jelöltje” – fogalmazott az RMDSZ-elnök.
Borboly Csaba: lapátoljunk együtt
Borboly Csaba, Hargita megyei tanácselnökjelölt kortesbeszédében elmondta, a közösségépítésben a székelység csak magára számíthat. „Az elmúlt négy évben a három térség Csík, Udvarhely és Gyergyó együttműködve dolgozott. Azonban van még tennivaló, hiszen az elmúlt időszakban láthattuk, csak magunkra számíthatunk. Ezt a munkát szeretnénk folytatni, ehhez kérjük támogatásukat” – fogalmazott Borboly. Majd a kampányzáróra meghívott Neoton Família dalszövegét is idézte: „Nem szállunk ki a hajóból./ A kedvező szél nem ér mindig el./ Sajnos gyakran lapátolni kell”. Majd arra kérte a hallgatóságot, hogy folytassák együtt a lapátolást, azaz a kemény kitartó munkát.
Eckstein „hada”
Eckstein-Kovács Péter, az RMDSZ kolozsvári polgármesterjelöltje támogatói hadát sorakoztatta fel tegnapi kampányzáró sajtótájékoztatóján. Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus-lutheránus püspök szerint Eckstein kellőképpen támogatja az egyházakat, Boros János volt alpolgármester szerint, ha minden magyar az RMDSZ jelöltjére voksolna, győzhetne is, László Attila alpolgármester úgy vélte, Eckstein ötleteit sokan fogják még felhasználni útvezetőként, Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója szerint egy jó polgármester – mint amilyen Eckstein-Kovács Péter – nyugodttá, kiegyensúlyozottá tehetné a magyar hivatásos, a civil és az egyházi szféra működését. Marius Tabacu filmrendező azt emelte ki, nem az a fontos, hogy milyen nemzetiségű a jelölt, hanem az, hogy jól tenné-e a dolgát, véleménye szerint pedig az RMDSZ jelöltje egy megbízható ember. A polgármesterjelölt utolsó vallomásként megjegyezte, akkor határozta el indulását, amikor Sorin Apostu korábbi polgármester lemondott, hiszen úgy érzi, ezzel komoly lehetőség nyílt arra, hogy megnyerhesse a választásokat.
Családbarát Szentgyörgy
Családbarát Önkormányzat díjban részesítette Sepsiszentgyörgy önkormányzatát az RMDSZ. A díjat Kovács Péter főtitkár adta át Antal Árpád polgármesternek. A szövetség főtitkára emlékeztetett, az RMDSZ azokat az önkormányzatokat részesíti e kitüntetésben, akik jó példát mutattak a gyermekes családok életfeltételeinek javítását szolgáló intézkedéseikkel, a gyermekeket és fiatalokat támogató programjaikkal, ezek kivitelezésében pedig együttműködnek a civil, ifjúsági és egyházi szervezetekkel. „Elég átutazni a városon, és látszik a látványos fejlődés. Az elmúlt négy év alatt több új játszótér jött létre, mint amennyi összesen addig volt a városban. A közlekedés biztonságossá tétele érdekében az önkormányzat a járdafelújítási munkálatoknál figyelembe vette a babakocsival közlekedő szülők igényeit is” – sorolta Kovács. Új Magyar Szó (Bukarest)

Harmadszorra szervezik meg a Kolozsvári Magyar Napokat
Tűzijáték az önkormányzattól, pezsgő a Törleytől
A Kolozsvári Magyar Napokat (KMN) szervező Kincses Kolozsvár Egyesület (KKE) képviselői tegnap a sajtó nyilvánossága előtt számoltak be az augusztus 13-a és 20-a közötti rendezvényről. Gergely Balázs főszervező szerint az eddigi két rendezvényen a város magyarságának 50 százaléka, azaz legalább 25 ezer ember vett részt. Szép Gyula, a KKE alapító tagja a komolyzenei programokat ismertette, majd Szabó Lilla programigazgatótól megtudtuk: 8 nap alatt 220 programot szerveznek 40 helyszínen. Sánta Levente fesztiváligazgató azt hangsúlyozta: 4 napon át a Farkas utca egészét lefoglalják. Kinizsi Zoltán, a KMN önkormányzati kapcsolatokért felelős szervezője elmondta: idén a kolozsvári városházi vezetőség ígéretet tett, hogy jövőre kiemelt rendezvényként támogatják a KMN-t. Augusztus 19-én, a város „születésnapján” a híres Törley pezsgőgyár jóvoltából több mint félezer pezsgősüveget nyitnak ki, a záró estén pedig tűzijátékot szervez a városháza.
Sajtótájékoztatón számolt be a Kolozsvári Magyar Napokat (KMN) szervező Kincses Kolozsvár Egyesület (KKE) az idei nyolcnapos rendezvénysorozatról, amelyre augusztus 13-a és 20-a között kerül sor. Gergely Balázs főszervező, KKE-elnök elmondta: az általa vezetett egyesületben idén döntés született arról, hogy a rendezvénysorozat szervezését a KKE egyedül vállalja fel. Örvendetesnek tartotta, hogy tavalyhoz képest a városi önkormányzat hozzájárulása jóval nagyobb, ám azt nem árulta el, hogy mekkora összeggel járul hozzá a városháza a költségekhez. – A Kolozs Megyei Tanács eddig is jelentős összeggel támogatta a rendezvényt. Ám most úgy tűnik: a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal is átérezte a rendezvény fontosságát” – magyarázta Gergely.
Van, aki még nem hallott róla
– Eddigi közvélemény-kutatásaink alapján elmondhatjuk: a város magyarságának 73–75 százaléka hallott a rendezvényről, és 50 százaléka el is jött legalább egy programpontra. Ez pedig azt jelenti, hogy az eddigi Kolozsvári Magyar Napokon legalább 25 ezer kolozsvári vett részt. Értesüléseink szerint sokan jöttek vidékről is, és sok külföldre elszármazott kolozsvári tér vissza a rendezvény kedvéért. A nyitógálára meghívtuk L. Simon Lászlót, a Nemzeti Kulturális Alap bizottságának elnökét, két-két RMDSZ-s és EMNP-s politikust, továbbá Emil Boc polgármestert és Horea Uioreanut, a Kolozs Megyei Tanács elnökét. A Szent István-napi néptánc-találkozóra pedig Németh Zsoltot, a magyar külügyminisztérium államtitkárát várjuk – összegzett Gergely Balázs.
Azt is megtudtuk, hogy a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozatát a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma nemrég beiktatta a kiemelt fontosságú nemzeti intézmények sorába. Gergely Balázs ugyanakkor értékelte, hogy a helyi vállalkozók is nagyobb mértékben támogatták idén a rendezvényt.
Kinizsi Zoltán, KMN önkormányzati kapcsolatokért felelős szervezője hozzátette: idén a kolozsvári városháza is nagyobb érdeklődést tanúsított a rendezvény iránt, és ígéretet tettek, hogy jövőre kiemelt rendezvényként kezelik és támogatják a KMN-t. A rendezvénysorozat záró estéjén 10 perces tűzijátékot szerveznek, amelynek költségeit a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal állja – árulta el.
Programokról, kultúráról…
Szép Gyula, a KKE alapító tagja, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója elmondta: az augusztus 13-i nyitógálát a magyar operában tartják meg, amelynek keretében főleg szimfonikus művek (Kodály-, Liszt-, Bartók- és Erkel-művek) hangzanak el. A komolyzene kedvelői a rendezvény során még kamarazene-koncertre, orgonamuzsikára és egy marosvásárhelyi fúvósötös fellépésére is számíthatnak. Szép Gyula ugyanakkor értékelte azt, hogy az eddigi KMN-rendezvényeken nem történt rendbontás, és a programpontok után a helyszínek tisztán maradtak. – A KMN-nel olyan modellt állítottunk fel, amelyre büszkék lehetünk – összegzett.
Sánta Levente, a KMN fesztiváligazgatója elmondta: idén 4 napon át (csütörtöktől vasárnapig) a Farkas utca egészében zajlanak majd a rendezvények. A szervezők rendelkeznek mind a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal, mind a Rendőrség, mind a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) vezetőségének a beleegyezésével. Az utcában egy színpadot is felállítanak az egyetem főbejáratának közelében, az utcában pedig sportrendezvényeket is lebonyolítanak.
8 nap, 220 program, 40 helyszín
Szabó Lilla, a KMN programigazgatója szerint 8 nap alatt 220 programpontot szerveznek 40 helyszínen. Idén is gazdag gyermek- és ifjúsági programmal várják a résztvevőket, az esti koncertek alatt pedig „babaparkolót” működtetnek, ahol szakképzett pedagógusok ügyelnek majd fel a gyerekekre. A gyerekprogramokra most is a Romkertben és a Református Kollégium tornakertjében kerül sor. Idén is lesz jurtaépítés, kézműves foglalkozás, bábszínházi előadás, filmvetítés. Szent István napján, augusztus 20-án történelmi játszóházat szerveznek. Több mint húsz kiállítás-megnyitóra kerül sor a Bánffy-palotában, a Szabók bástyájában és a belvárosi galériákban, az Akadémiai Könyvtárban pedig XVI–XVIII. századi könyveket állítanak ki. Szerveznek továbbá városnézést, vezetett látogatást az Egyetemi Könyvtárban, és újra megtekinthetjük Kolozsvárt a Szent Mihály-templom tornyából. A Népművészeti Múzeumban kóstolókkal „fűszerezett” Hóstáti Napot rendez a múzeum és a Kriza János Néprajzi Társaság.
Az irodalmi programok többsége a Bulgakov kávéházban zajlik. Újdonságképpen megtartják a Magyar Egészség Napját, ahol alternatív és népi gyógymódokról szerezhetünk tudomást. Román nyelven is szerveznek városnézést, a kiállítások is kétnyelvűek lesznek, és az sem kizárt, hogy a gyerekfilmeket román nyelvű felirattal látják el.
Külön „ínyencség”, hogy augusztus 19-én, amikor megünnepelhetjük azt, hogy 1316-ban Károly Róbert városi rangot adományozott a településnek, a Törley pezsgőgyár ajándékaként több mint félezer pezsgősüveget nyitnak ki a Magyar Napok keretében.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Ősbemutatóval indul az opera 2012/2013-as évada
Erdélyi ősbemutatóval startol a Kolozsvári Magyar Opera 2012/2013-as évada szeptember 15-én: a Szomor György–Pejtsik Péter–Miklós Tibor szerzőhármas darabját, a Báthory Erzsébet című musical-operát (rendező: Bagó Bertalan, koreográfus: Novák Péter, vezényel: Kulcsár Szabolcs) szombaton este 7 órától tekintheti meg a közönség a sétatéri színpadon. Kodály Zoltán születésének 130. évfordulója alkalmából ünnepségsorozat zajlik december 15-e és 18-a között, amelynek keretében bemutatják Kodály egyfelvonásosát, a Székely fonót, Demény Attila rendezésében. Ezekről számolt be tegnapi sajtótájékoztatóján Szép Gyula operaigazgató, utalva ugyanakkor arra is, hogy az évad második felében magyarországi meghívásoknak kell eleget tenniük, emiatt egyelőre képlékenyen terveznek.
– Több magyarországi intézmény jelezte, hogy vendégül látna bennünket a 2013-as esztendőben: az eddigi egyeztetések értelmében, úgy tűnik, jelen leszünk a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, emellett Giuseppe Verdi Attila című háromfelvonásos operáját a budapesti Művészetek Palotájában, Kálmán Imre Cirkuszhercegnőjét pedig az Operettszínházban láthatja majd a közönség – magyarázta Szép Gyula. Mint mondta, idén ősszel két jelentős kiszállás várható: az opera zenekara önálló szimfonikus hangversenyt ad a Művészetek Palotájában, az Örkény Színházban pedig Örkény-emlékestet tartanak, Demény Attila rendezésében.
Gioacchino Rossini kétfelvonásos operáját, az Ory grófját tűzi műsorra az intézmény az évad második felében, és a tervek szerint egy gyerekdarabot is bemutatnak, ezzel kapcsolatban a magyarországi Novák Péter rendező-koreográfussal tárgyalnak. Egyelőre még távlati cél ugyan, de úgy tűnik, a Verdi-év keretében a Művészetek Palotájában jövő ősszel zajló rendezvénysorozaton is jelen lesz a magyar opera társulata, ott a tervek szerint Verdi- és Schiller-műveket, valamint egy új Orbán György-darabot mutatnak be.
A tavalyi évad sikereiről szólva Szép Gyula a 2011 októberében megtartott Nemzetközi Liszt Fesztivált, a Cirkuszhercegnő, a BÚÉK 2012 és a Szerelmi bájital című bemutatókat emelte ki, valamint a társulatnak a Nemzeti Operák Fesztiválján való részvételét is, amelyen nagy sikerrel mutatkozott be a Kolozsvári Magyar Opera. Hozzáfűzte: nagyszerű fogadtatás övezte a Margitszigeten a budapesti Szabad Tér Színház és a magyar opera együttműködésében létrejött Báthory Erzsébet című musical-operát, ugyanakkor a Kolozsvári Magyar Napokon is eredményesnek bizonyult a filharmóniával közösen adott koncertjük. Az igazgató kitért arra is, hogy a nyár folyamán három kortárs opera (Orbán György: Pikkó herceg, Selmeczi György: A szirén, Vajda János: Leonce és Léna) hangfelvételét sikerült elkészíteniük.
F. ZS.
Szabadság (Kolozsvár)

Csíky Boldizsár – 75
Az Erkel Ferenc-díjas marosvásárhelyi zeneszerző a napokban töltötte 75. életévét. A város művészeti és közéletének kiemelkedő személyiségét nagyon sokan köszöntötték születésnapja alkalmából. A helyi filharmónia, amelynek a 90-es években igazgatója, majd hosszabb ideig zenei tanácsosa volt, október 5-i ünnepi koncertjén tette emlékezetessé az eseményt úgy is, hogy ősbemutatóként tűzte műsorára Csíky Boldizsár Erdélyi rapszódia című szerzeményét. Olvasóink jókívánságait továbbítva, elsősorban erről az új műről kérdezgettük az ünnepeltet.
– Régóta érlelődött benned ez a kompozíció, vagy hirtelen elhatározás szülte ezt a nagylélegzetű alkotást?
– Az Erdélyi rapszódiát a filharmónia felkérésére írtam. Vasile Cazan kolléga mintegy fél éve kért tőlem egy új darabot erre az eseményre. Aztán, ahogy lenni szokott, az ember halogatja. Júniusban nekifogtam, nem nagyon ment, majd a nagy meleg miatt esett nehezemre, aztán mindegyre jött valami, ami jó indok volt az újabb halogatásra. Végül mégis észbe kaptam, augusztus elsején leültem, és egy hónap alatt elkészültem vele. Kemény munka volt, mert már nem volt időm vázlatozni, egyenesen partitúrába kellett írni.
– Nagyzenekarra…
– Igen, aztán az izgat, hogy valamit leírsz, és megtörténhet, hogy az illető klarinétos vagy bőgős mosolyog rajta, mert esetleg nem lehet úgy lejátszani.
– Beszéljünk kissé részletesebben a műről. Kezdjük a címmel, műfajjal. A magyar zeneirodalomban született még Erdélyi rapszódia?
– Lehetnek még ilyen művek, de nem tudom. A barátaimtól, kollégáimtól kitelik, hogy ilyen darabokat írjanak. Orbán Gyuri vagy Selmeczi például írhatott ilyesmit, de nincs más hasonló szerzeményről tudomásom. Az elnevezés műfaji motivációt is jelez. A kötött formák engem egy kicsit inspirálnak is. Ha megvan az, hogy formailag most ez meg ez kell következzék, a gondolatritmus kérdése nem tevődik fel olyan élesen. Egyébként akár kötött, akár nem, a zenei ideák egymásutánja teljesen egyedi, a stiláris sajátosságokon, a konkrét kifejezőeszközökön kívül erről ismerhetsz rá a szerzőre, mondjuk Mozartra vagy Händelre, hogy csak egypárat említsek a legnagyobbak közül. Rapszódiának különben sokféle darabot neveznek. Brahms például rapszódiának tekint nagyon kötött formájú műveket. Liszt olyan darabokat nevez rapszódiának, amelyekben megpróbál összefűzni és logikus sorrendbe állítani különféle, általa népinek tudott dallamokat. Rahmanyinov egy Paganini-témára írt egytételes versenyművére mondja, hogy rapszódia. Ami azt jelenti, hogy egy kicsit szabadabban kezeli a zenei anyagot, nem ragaszkodik annyira a műfaji előírásokhoz. Végső soron a tartalom és a forma kölcsönösen befolyásolja egymást.
– Kissé elméleti problémákba kezdünk mélyedni. Közelítsünk másképp a művedhez. Én, ha azt hallom, hogy rapszódia, mindenekelőtt hangulatra, érzelmekre gondolok. Nyilván a hangulat is lehet többféle, elégikus például, vagy romantikusan felfokozott. A mai kor, amiben élünk, különös, elidegenedett világ. A rapszódia nem korábbi korsza-kok műfaja?
– Lehet, hogy így van, bár ez a dolog sem feltétlenül korhoz kötött. Akkor, amikor a nagy klasszikusok vagy a nagy barokk szerzők komponáltak, mindenki azt vette ki a zenei eszköztárból, amit akart. Mindenki tudta, hogy milyen egy hármashangzat vagy milyen egy moduláció. Ezek a fogalmak mindenkinek közösen álltak rendelkezésére. Neefe, Beethoven tanára is pontosan úgy tudta mindezt, mint Beethoven. Mindannyian ugyanabból az anyagból, eszköztárból dolgozhattak, csak egyik így, másik meg úgy. Ez a gyakorlat azonban a XX. század elejétől, közepétől megszűnt. A kor behatárolásában azért van ez a bizonytalanság, mert volt akinél (például Rahmanyinovnál) nem szűnt meg soha. De mellette ott dübörgött Sztravinszkij, Bartók, Hindemith, az egész nagy generáció, és minden szerzőnek ki kellett alakítania a saját eszköztárát ahhoz, hogy egyéni hangot tudjon megütni. Ez külön nehézség, és nagyon nagy feladat. Nekem ’68-ban mutatták be az első nagyobb kompozíciómat, amit a kritika érdemesnek tartott arra, hogy foglalkozzon vele, és ezelőtt mintegy tizenöt évvel éreztem úgy, hogy van valamilyen stílusom, amiről rám lehet ismerni. Ez egy koncert során történt meg. Itt volt a Magyar Rádió kórusa Strausz Kálmán vezetésével, a Vártemplomban léptek fel, és kértek tőlem két darabot. Szokatlan módon Zrínyi Miklós szövegére írtam egyet. Az idő és hírnév nagyszerű vers. A másik egy Balassi Bálint-ének volt, A fülemüle. Amikor írtam, akkor is éreztem, hogy az eszközök jönnek, nem kell kínlódnom azzal, hogy megfogalmazzak egy harmóniát vagy egy ellenpontos szerkezetet. Amikor pedig hallgattam azt a vásárhelyi bemutatót, akkor éreztem, hogy valami történt. Azóta elég hosszú idő telt el. A nagy zsenik, akik közül már említettem néhányat, azonnal rátalálnak a saját hangjukra, a kisebb szerzők nehezebben szülik azt meg.
– A saját hang a szerző fontos erénye. De még vannak dolgok, amik sokat jelenthetnek számára. Az új művednek már a címében is jelezted az erdélyi jelleget. Ez is olyan sajátosság, amihez ragaszkodsz.
– Bartók nagyszerűen megfogalmazta, hogy létezik egy zenei anyanyelv, amely beleivódik a zeneszerzőbe, és azon a nyelven komponál. Ez nem vitézkötéses, bokacsattogtató, mindenáron magyar motívumokkal teletűzdelt valami. A műnek a szellemében kell hordoznia létrehozója magyarságát. Semmiféle utalás nincs arra, hogy a nagy Bartók-kompozíciók népdalidézeteket tartalmaznának, és mégis benne van azoknak a szelleme. Ha nagyon össze tudsz fonódni a saját zenei anyanyelveddel, a népdalkultúrával, az általa felkínált gazdagsággal, utána bármely műfajban úgy tudsz írni műzenét, hogy a háttérben ott van a népdalkincs is, és érezni lehet rajta, hogy az magyar zene. Ha ezt demonstratív módon, szájbarágósan csinálod, zenei demagógia lesz belőle, amivel nem sokra mész. A huszadik század elején még nem volt ezzel baj, hiszen akkor született az új irányulás, az eredeti népi dallamok felé fordulás, viszont a legnagyobb magyar zeneszerzők eljutottak egy olyan szintig, ahogy Bartók mondja, a harmadik fokozatig, amelyen már nincs erre szükség, az említett szellemet direkt utalások nélkül is sugározza a kompozíció. Nekem kevés olyan darabom van, amiben ez a szellem nincs meg, amikor hiányzik, az szándékos dolog. Ilyen például a Hölderlin- dalciklus.
– Egyetlen kérdés még az Erdélyi rapszódiáról: a vásárhelyi ősbemutatón úgy szólalt meg, ahogy írásakor önmagadban elképzelted?
– Én csak a magam receptjét tudom ezzel kapcsolatosan mondani, nem tudom, más hogy van ezzel. Elég nehezen írom a darabokat, nem olyan virtuóz gyorsasággal, mint pédául Orbán György, volt tanítványom, aki roppant mennyiségű jó művet ír. A szerzemény megszólaltatását illetően három változatot ismerek, előrebocsátva, hogy a szerző ideális dolgokat hall, amikor a darabját írja. Tizennyolc első hegedű, tíz cselló hangja csendül meg benne, a legfinomabb pianissimo meg hasonló különlegességek keringenek az agyában. A fantáziájában minden a legnagyszerűbb. A valóságban az egyik eset az, amikor rosszul értelmezik és rosszul játsszák le a művet, és akkor nagyon kínos érzésed van, szégyelled magad a közönség és önmagad előtt is. Másik változat: olyan nagyszerűen adják elő, hogy az az érzésed, az előadás jobb, mint a mű. Ez is előfordult velem. A harmadik eset az, amikor rájössz arra, hogy valamit rosszul írtál le, nem úgy szólalt meg, hogy elképzelted. Félrevezetted magad a papíron vagy a fantáziádban. Az elhangzó hangkombináció nem olyan, amilyenre számítottál. Ez még rosszab, mert nem tudod visszaigazolni önmagadnak, hogy jó, amit leírtál. Ilyen is volt a gyakorlatomban. Itt most Costin karmester nagyon megtanulta a partitúrát, presztízskérdést csinált abból, hogy nagyon jól ismerje. Bizonyos technikai részletecskéket jobban is le lehetett volna írni, három-négy helyen éreztem úgy, hogy kisebb problémák adódtak. Ha nem egy hónap alatt írom meg, hanem ésszerűbben álltam volna hozzá, és több időt hagyok magamnak, akkor lehet, hogy ezeket észreveszem. Viszont mondhatom, hogy ami le volt írva, azt nagyon jól megcsinálták. Nem volt olyan, hogy valaki elrontotta vagy közömbösen játszta volna. Pláne a karmesterről csak dicsérő szavakat tudok mondani.
– Lezajlott az ősbemutató. Most lazítás, pihenés következik? Vagy újabb feladatok várnak? Látom, kéznél van a három Hölderlin-lied partitúrája.
– Ez egy régebbi mű. Viszont egy nagyobb darab megírása után, ilyen felfokozott állapotban az embernek könnyebben jönnek a gondolatai. Így aztán megint írok valamit, pedig nem is kérte senki. Persze kisebb formációra, nem ilyen nagy zenekarra, mint a rapszódia esetében. Így volt akkor is, amikor a székesfehérvári zenekar mutatta be egyik művemet, a Concertatiót. Azt a 70. születésnapomra írtam, és az az Ilarion Ionescu-Galati karmester vezényelte, aki szintén 75 éves, és ezen a héten dirigálta a marosvásárhelyi szimfonikusok koncertjét. Utána rögtön, bár senki nem kérte, megírtam a Gulágot.
– Szóval arra is jók az ilyen kerek évfordulók, hogy az alkotóember meglepje magát valamilyen fontos új művel. Sokan hüledeztek, amikor azt hallották, hogy a 75. életévedet töltöd. Te magad érzed ezt a kort?
– Ha azt kérdezed, hogy fáj-e a derekam, akkor azt mondom, igen. Ha az jut eszembe, hogy régebb, boldogult ifjúkoromban elmentem egy hegyi halászatra, és csak úgy szökdöstem a sziklákon, most meg alig tudom felvonszolni magam az Ilva felső folyásánál levő sziklákig, akkor szintén azt kell mondanom, hogy érzem az idő múlását. És van még valami. Annak idején nem telt ilyen gyorsan az idő, mint manapság. Most, amikor igazán nem kéne, rettenetes gyorsan telik. A ’89-es fordulat óta, mióta annyi mindent átéltünk, és annyi minden történt velünk, villámgyorsan elrepültek az évek. Lehet, hogy azért, mert azóta aktívabb életet tudtunk élni.
– És azóta úgy is intézted, hogy mindig sok dolgod legyen. Számos területen igyekszel tenni valamit. A zeneszerzés mellett ott van az egyetemi oktatás, a Kemény Zsigmond Társaság irányítása, a Bernády Alapítvány kuratóriumi megbízatásai, a Pro Európa Liga, és még sorolhatnék néhány egész embert igénylő elfoglaltságot.
– Amikor annak idején kértem a nyugdíjaztatásomat a filharmóniától, azt hittem, hogy időmilliomos leszek. Vacakolok a kertben, írok, amikor és amihez kedvem van. Egy frászt! Folyton adódik valami. Talán ez az állandó aktivitás gyorsította fel az életem. De az is lehet, hogy ez egyszerűen egy biológiai folyamat, tőlünk függetlenül megváltozik az időérzékelésünk.
– Mikor lesz a következő zeneszerzői jelentkezésed? Nem véletlen, hogy előttünk vannak a Hölderlin-dalaid.
– Jó három évtizede születtek. Novemberben Budapesten a Művészetek Palotájában városunk szülötte, az egyre jobb teljesítményt nyújtó Borsos Edith fogja énekelni. A mű bemutatója nagyon rég volt, Pászthy Júlia vállalta az elődását és az akkori kamarazenekar, aminek én annak idején a Camerata Transsilvanica nevet adtam. Az "elvtársak" rettenetesen fel voltak háborodva emiatt, és rögtön törölték is az elnevezést. Na, ezt adja elő Edith. Nehéz falat ez egy szoprán énekesnőnek, a Kolozsvári Magyar Opera zenekara fogja kísérni a Müpában.
– És az újonnan született mű, amit említettél?
– Úgy néz ki, hogy egy vonósnégyes kompozíció lesz. Benne vagyok a svungban, de amíg nincs kész, nem szeretnék többet mondani róla. Ez olyan halászbabona-féle jó szokás.
– Azt kívánom, hogy ez a lendület minél tovább tartson, és minél tovább érezd, hogy sok időre van szükséged, hiszen rengeteg a mondanivalód.
– Remélem, hogy futja majd még bőven a fantáziából is.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

Vasárnap: Magnificat a Kárpátokban
Csíkszeredai előadás az operában
A csíkszeredai Léda Kulturális Egyesület által létrehozott Magnificat a Kárpátokban című előadást láthatják az érdeklődők november 18-án, vasárnap délelőtt fél 12 órától a Kolozsvári Magyar Operában. „Közel hatvan fiatal szerepel a produkcióban, akik nagy izgalommal várják, hogy ebben az intézményben fellépjenek. Reméljük, hogy a nézőknek is felejthetetlen élményt tudunk nyújtani” – nyilatkozta Svella Adél táncművész, az előadás rendezője.
Hozzáfűzte: „az előadás a teremtéstörténettel kezdődik, amely idillikus környezetben, a Kárpátokban játszódik. Innen csábítja el Lucifer saját birodalmába Ádámot és Évát: amikor észreveszik, hogy Lucifer becsapta őket, megpróbálnak visszatalálni régi életükhöz. Saját erejükből ezt nem tudják megtenni, ezért szükség van égi segítségre, és ebben a nehéz helyzetben jelenik meg Mária, aki megmutatja nekik az utat.” Az előadásban fellépnek Görbe Gyopár, Bilibók Attila, Kiss László színművészek, Svella Adél, továbbá a Léda Tánctanoda balettosztálya, a csobotfalvi hagyományőrző néptánccsoport és a csíkcsomortáni Magyarok Nagyasszonya néptánccsoport. Közreműködik Mag István és Theil Emília, valamint a Phoenix Sport Club Taekwondo csoportja, Simó Mihály vezetésével. A koreográfiát László Csaba és Svella Adél állította össze. A rendező munkatársai: Görbe Kinga és Lakatos Imre.
Művészeti titkárság
Szabadság (Kolozsvár)

A virtuóz hegedűművész
Ruha István ízig-vérig zenész volt. Számára természetes volt az, hogy a hegedűjét, ahova csak lehetett, magával vitte. Szívesen és jó kedvvel játszott.
A templomban vagy hangversenyteremben, de szűk körben, baráti társaságban is ugyanolyan szenvedéllyel szórakoztatta hallgatóságát. Számára az volt a fontos, hogy örömöt okozzon az embereknek. Szerette azt, ha a társaság vagy a hallgatósága a hallottaktól el volt ragadtatva.
Közvetlen természetének köszönhette, mindenki szerette. Szerette, mert őszinte volt, és ha megkérték, szívesen játszott. Mindig Ő volt a vezéregyéniség. Hiszen a hegedűből a maximumot tudta kihozni. De ahhoz, hogy ez megtörténjen, állandóan gyakorolt, mert szerinte a gyakorlás, a mű tökéletes tudása az, amely segíti az előadót abban, hogy a zene minél hatékonyabban hasson a közönségre.
Ruha István (Nagykároly, 1931. augusztus 17. – Kolozsvár, 2004. szeptember 28.) romániai magyar hegedűművész, kamarazenész, egyetemi oktató. Pályafutása során volt hangversenymester a Kolozsvári Magyar Operában (1949–1957), első hegedűs (1957–1958) illetve szólista (1958–) a Kolozsvári Filharmóniánál, majd tanár a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián (1963–2003). 1964-ben megalapította a Napoca Vonósnégyest. Tanítványai voltak többek között: Ágoston András, Fátyol Rudolf, ifj. Boros Mátyás, Gátai Tibor, Mirela Capătă. Fiatalkorában szerzett díjak: 1958 – harmadik díj a moszkvai Csajkovszkij-versenyen. 1958 – első díj a bukaresti Enescu-versenyen.1959 – második hely a párizsi Jacques Thibaud – Marguerite Long versenyen. Számos értékes kitűntetést kapott: Érdemes Művész Oklevél (1968), Kultúra Érdemrend (1968), I. Cuza érem (2001), a Magyar Köztársaság Kiváló Művésze díj, ami talán az összes díjak közül a legértékesebb.
A hegedűművészet virtuóza
Mirela Capătă Ruha István tanítványa volt, majd, mint a kolozsvári Filharmónia tagja, húsz évig együtt koncertezett a mesterrel. „Ruha István fenomén, a XX. század hegedűművészetének virtuóza és szimbóluma” című doktori értekezésében a világhírű hegedűművész életét, művészi pályájának alakulását, kibontakozását mutatja be. A disszertáció anyagának nagy részét két könyvbe foglalta össze, és juttatta el a zenekedvelőkhöz, a nagyközönséghez, tisztelegve, emléket állítva a nagy művésznek. Mindkét könyvet, 2012-ben, a Charmides és Eikon kiadó adta ki.
A téma választását a szerző azzal indokolta, hogy szintetizálni akarta a hazai és a nemzetközi hegedűművészet egyik legkiválóbb képviselőjére vonatkozó adatokat. Ruha bűvkörébe kerülve, kötelességének érezte, hogy megörökítse az utókor számára a zseniális művész munkáját.
A Ruha István művészetével kapcsolatos kutatómunka 5 évig tartott. Hatalmas mennyiségű anyagot halmozott fel, melyet kategorizált, rendszerezett. Az adatok feldolgozása alapján igazolódott az, az állítás, hogy Ruha „fenomén”, a romantikus hegedűművészet utolsó képviselője. Bár pályatársai közül sokan meghaltak, még élnek olyan művészek, akikkel együtt koncertezett. A velük készített 40 interjú, a beszélgetések, a kolozsvári Filharmónia és a Gheorghe Dima Zeneakadémia levéltárában található Ruha művészetére vonatkozó anyagok információs forrást jelentettek. Felhasználta a műsorfüzetek, a koncertek plakátjainak , a művész bejegyzéseivel ellátott zenei partitúrák anyagát is, melyeket rendszerezett. Az orális emlékezés anyagát összevetette, ellenőrizte azok hitelességét azáltal, hogy összehasonlította a levéltári anyagokkal, a különböző könyvekben, lexikonokban megtalálható, Ruha művészetére vonatkozó adatokkal. Forrásanyagot jelentett Selmeczi György által készített, Ruha életére vonatkozó film, melynek operatőre Xantusz Gábor volt. Ruha özvegye is rendelkezésére bocsátotta a családi archívumban levő anyagot, a füzetet.
A könyvei abban különböznek a doktori értekezésétől, hogy sokkal olvasmányosabbak, számtalan epizód utal a művész magánéletére, szokásaira. Ezáltal élet közelbe hozza a nagy művészt.
Ruha István a hegedű szolgálatában
„Ştefan Ruha o viaţă în constelaţia viorii” – című, 324 oldalas könyv fedőlapja Baja Francisc munkája. A könyv hátsó lapján Mirela Capătă Ruha monográfiájával kapcsolatos értékelések olvashatók. Valentina Sandu -Dediu így jellemzi a szerző munkáját: „Az a tény, hogy Ruha tanítványa és munkatársa volt, indokolja a tiszteletet, melyet a romantikus nagy művész iránt tanúsított…Ruhának szerencséje volt, hogy olyan elkötelezett tanítványa és munkatársa volt, aki egy kiváló kötetben örökítette meg emlékét”.
A könyv Előszavában Mirela Capătă bemutatja Ruha István személyiségét. Rendkívüli technikával, gazdag repertoárral rendelkezett. Mindig kezében volt a hegedű, a diákétkezdében, a vonaton is. Másnál nem létezik ilyen tökéletes „ember-hegedű” kapcsolat, mint Ruhánál.
A könyv 3 fejezetből és Dokumentumok, könyvészeti anyagból tevődik össze. „Gyökerek. Iskolai tanulmányok” címmel írt első fejezetben megismerhető a gyermek, a fiatal Ruha egyénisége. Az apja korán észrevette zenei hajlamát, zene iránti érdeklődését. Az örökletes tényezők, a művészi- népzenei környezet, a szülők, befolyásolták a gyermek karrierjének alakulását. Megismerhetjük az elemi, illetve gimnáziumi éveit. 1945 év fontos volt a gyermek Ruha István életében. Nagykárolyban tehetségkutató versenyen vett részt, ahol a szakemberek is felfigyeltek rendkívüli adottságaira.
Kolozsváron folytatja zenei tanulmányait. Tanárai voltak Balogh Ferenc, Zsurka Péter, Kouba Paula. Rendkívül nehéz anyagi körülmények között élt. Sokat éhezett. Balogh Ferenc javaslatára felvették a Kolozsvári Magyar Opera zenekarába. Ruha ezekre az évekre így emlékezett: „Olyan szegény voltam, hogy nem engedhettem meg magamnak, hogy hosszú nadrágot vásároljak. Rónai karmester elvitt egy ruhaüzletbe, tetőtől talpig felöltöztetett.” Az operában Antoniu Ciolan karmester csiszolta stílusát, próbálta megszabadítani a népi muzsikusi szokásoktól.
A II. fejezet „Versenyek, győzelmek” címmel a nagy tehetség kibontakozásának szakaszait mutatja be. Szuggesztíven írja le a nemzetközi zenei fesztiválokra való felkészülés bonyolult, sok munkával járó folyamatát. Ugyanakkor érzékelteti a korszak sajátosságait. Az olvasó felteszi a kérdést, miért olyan jelentős a korszak bemutatása. Sztálin halála utáni évekről van szó, melyet Ilja Ehrenburg az „olvadás” éveinek nevezett, megélénkülnek az országok közötti kapcsolatok. 1953-ban részt vett a Bukarestben szervezett Világifjúsági Találkozón, melyen első díjat nyert. Kolozsvárra hazatérve, sok koncertre kapott meghívást. 1958.-ban Moszkvában tartott Csajkovszkij Nemzetközi Hegedűversenyen III. díjat nyerte. A megnyitó beszédet Dmitrij Sosztakovics tartotta. 22 országból 61 versenyző küzdött a trófeáért. Ugyanabban az évben, 1958-ban, tartották Bukarestben a Nemzetközi Enescu Fesztivált, melyen Ruha István első díjat nyert.
A könyv betekintést nyújt Ruha magánéletére is. A felesége Esztergár Jolán Júlia lemond egyetemi tanulmányairól, és a családnak szenteli az életét. Míg ő a mindennapi, világi problémákkal foglalkozik, férje a művészettel, világot járva.
A III. fejezetben a hangversenyző Ruha karrier alakulásáról írt. A Filharmónia levéltári anyaga, a saját dokumentumai alapján összeállította a hegedűművész tevékenységének kronológiáját. A könyvben, 174 oldalon keresztül, az életrajzi adatok kronológiáját, a Függelékben, a művész hazai és külföldi koncertjeinek jegyzékét, fényképeket találhatjuk.
Ruha István hegedűművész és tanár bűvkörében
„ În cercul magic al violonistului şi profesorului Ştefan Ruha” című, 300 oldalas könyvben nyomon követi a művész pályájának alakulását, hogyan jut el az „empirikus iskolától a kulturált zenéig”. A jegyzetekkel, fényképekkel, művészre vonatkozó dokumentumokkal, a koncertek programjával ellátott könyv nemcsak a hegedűművész életére, hanem a kortársaira vonatkozó adatokat is bemutatja.
A könyv Előszavában Mirela Capătă a mestert „fenoménnek” nevezte, melyet a nemzetközi zenei világ kiváló művészeinek, a művészre vonatkozó adatok alapján fogalmazott meg. „Szerencsésnek nevezi magát, hogy egy levegőt szívott a nagy művésszel, megismerhette előadói és tanári, mentori munkáját”.
Az I. fejezetben Ruha Istvánt, mint tanárt mutatja be.
A hallgatók különböző színtű felkészültséggel rendelkeztek. A mester „atyai” módon viselkedett. A családias hangulat ugyanakkor a tiszteletet is jelentett. Gyakran használta a szemléltetés módszerét. Az volt az elve, hogy a hegedülést, akárcsak a karmesteri munkát el kell „lopni”. Kezébe vette a hegedűt, és élőben mutatta meg, hogyan kell technikailag megoldani a feladatot.
A II. fejezetben Ruha hegedűművészeti és előadói sajátosságairól értekezik. Bemutatja pszichológiai portréját. Az édesapja a kiskorú gyermek sajátos képességeire figyelt fel: az abszolút hallás, a ritmus érzék, zenei érzék. Ezek az adottságok kiegészültek más pszichikai képességekkel, mint az intelligencia, a zenei érzékenység, figyelem összpontosító képesség. Rendkívüli zenei memóriával rendelkezett. A szerző elemezte azokat a lelki jellemzőket, melyek a hegedűművész sikerét eredményezték. Szerinte a kivételes memóriának meghatározó szerepe volt a művész munkájában. Soha nem látta, hogy kotta alapján játszott volna, kivételt képezett a kamarazenekari játéka. A fizikai képessége szerencsésen segítette művészi munkájában. A nagy koncentráló képessége, a fegyelmezett gondolkodása is szerepet játszott a hegedülésnél. Az önkontrollja lehetővé tett, hogy túl lépjen a nehéz helyzeteken. Élményt jelentett számára a hegedülés. Ruha sikerének titkát az érzékenységgel párosult intelligenciában, a kivételes memóriában, spontaneitásban, a kreativitásban látja. Rendkívül hamar megtanulta a zenei alkotást. Mindezek a pszichikai jellemzők következetes munkával, önmagában vetett hittel társultak. A szerző érdekes észrevétele, Ruha függetlenül, hogy Tokió, Párizs vagy más világváros koncert termében, vagy Bukarestben, Nagykároly Kultúrházában lépett fel, ugyanolyan szenvedéllyel játszott. Az alapos felkészülés, a nagy teherbíró képessége segítette, hogy bármilyen, még zavaró körülmények között is hegedüljön.
Példázhatnánk: Fiatal házas volt, mikor a Lakáshivatal kiutalt számukra egy lakást, azaz konyhát. Csak a mosdóban hegedülhetett. Vagy, mivel nem voltak megfelelő körülmények a gyakorlás számára, éjszaka az Operában gyakorolt.
A III. fejezet: Dokumentáció. A hegedűművészt ismerő személyekkel való beszélgetéseket, a hazai és külföldi sajtóban megjelent Ruha koncertjére vonatkozó írásokat tartalmazza. A Ruha monográfiában megfogalmazott következtetéseket két nyelven mutatja be. A gazdag életrajzi és könyvészeti anyagból kitűnik a virtuóz hegedűművész zsenialitása.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

Kodályra emlékeznek Kolozsváron
Kodály Zoltán születésének 130. és a kolozsvári hivatásos zenés színjátszás 220. évfordulója alkalmából a Kolozsvári Magyar Opera december 13-án, csütörtökön este 18.30-tól bemutatja a zeneszerző Székely fonó című daljátékát, december 16-án, vasárnap – Kodály születésnapján – 18 órától pedig ünnepi gálakoncertre kerül sor.
 „Kodály Zoltán műveivel az egész társadalom zenei műveltségének a megalapozásáért és felemeléséért harcolt. A Székely fonó karmestere Horváth József, rendezője pedig Demény Attila” – olvasható az intézmény közleményében. Az ünnepi gálán Selmeczi György vezényel. A Kolozsvári Magyar Opera az utóbbi időben három kortárs magyar opera felvételét készítette el.
,,Jelentékeny esemény a CD-k elkészülte, hiszen a kortárs magyar operáknak nincs semmiféle promóciójuk. Orbán György Pikkó Herczeg, Vajda János Leonce és Léna című darabját, valamint az én Szirén című egyfelvonásosomat rögzítettük a kolozsvári opera jól bevált akusztikai terében” – nyilatkozta az MTI-nek Selmeczi György. A lemezeket Kodály Zoltán születésnapjához kapcsolódva mutatják be a Kolozsvári Magyar Operában az ünnepi gálakoncerten, amelyen a CD-kre rögzített művek részletei mellett a Psalmus Hungaricusszal tisztelegnek Kodály emléke előtt.
Krónika (Kolozsvár)

Koncert, cédé, album – ünnep a magyar operában
Kodály Zoltán Psalmus Hungaricus című művét adja elő Bardon Tony és az opera énekkara december 16-án, vasárnap 18 órától a Kolozsvári Magyar Operában; a 130 évvel ezelőtt született magyar zeneszerző és népzenekutató, Kodály munkássága előtt tisztelgő, egyben a hivatásos kolozsvári zenés színház 220. évfordulójának apropóján szervezett ünnepi gálakoncerten Selmeczi György vezényel. Bemutatják a Kodály-évfordulóra megjelentetett három cédét, amelyeken kortárs magyar operák – Orbán György: Pikkó Herczeg, Vajda János: Leonce és Léna, Selmeczi György: Szirén – felvétele szerepel, és részletek hangzanak el az elmúlt időszakban rögzített zeneművekből – tájékoztatott tegnap Szép Gyula operaigazgató, Simon Gábor, az intézmény korábbi vezetője pedig A Kolozsvári Magyar Opera 220 év után című kötetet ismertette.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

XXI. századi Kolozsvári Magyar Opera
A Kolozsvári Magyar Opera, lehetőségeivel élve, műsorában igyekszik azt a tradicionális vonalat követni, melyet az intézet 220 éves fennállása alkalmával minden időkben követett.
 Jelenlegi igazgatója, Szép Gyula sajtótájékoztatóján elmondta Kodály Zoltán (Kecskemét, 1882. – Budapest, 1967) háromszoros Kossuth-díjas magyar zeneszerző, zenetudós, zeneoktató, népzenekutató, az MTA tagja. Születésének a 130. évfordulóját ünneplik meg a Székely fonó egy felvonásos daljátékával, amely a szerző egyik legzseniálisabb színpadi alkotása. Az alkotás felújított bemutatásával az operaház tiszteleg az alkotó előtt.
Az is nagyon fontos, hogy a színházzal együtt ünnepeljék a kolozsvári hivatalos színjátszás, és ezen belül a zenés színjátszás 220. évfordulóját. Ez szintén egy olyan évforduló, mellyel büszkélkedhetnek. Erről sokat írtak, és könyvek is jelentek meg.
Számunkra ez azért fontos, mert itt írták és mutatták be először magyarnyelven, megírt, előadott operát Ruzitska József: Béla futása- címmel, 1822-ben.
Tavasszal, 2012-ben, Kolozsváron a Nemzeti Operák Fesztiválját tartották meg, melyen a Bukaresti Operaház igazgatója annak örvendhetett, hogy végre a Bukaresti Opera eljött Kolozsvárra, ahol az első Romániai Operaház megkezdhette működését 1919-ben. Akkor Szép Gyula elmondta, hogy a Kolozsvári Magyar Opera 1860-ban volt Bukarestbe először? Több előadással, amiről az akkori román sajtó nagy ovációval írt, mint például Nicolae Filimon, a kor elismert publicistája. A legpozitívabb méltatást éppen Erkel Ferenc: Hunyadi László című művéről írta.
Tiszteletben tartva az operajátszás hagyományait, mind a magyar operajátszás, mind az egyetemest ’90 után lehetőség van bármit játszani. Tehát az opera vezetősége maga állíthatja össze repertoárját. Folyamatosan, következetesen foglalkoztak a kortárs magyar operajátszással is.
Nem volt olyan évad, bemutató, felújítás, hogy ne lett volna műsoron ma élő vagy nemrég elhunyt erdélyi vagy magyarországi kortárs zeneszerzőnek valamelyik műve.
Az idén e szándékot megkoronázták azzal, hogy sikerült a Magyar Nemzeti Kulturális Alaptól egy összeget megpályázni, mely által lehetővé vált három kortárs operánk hangfelvételét rögzíteni, professzionális módon. Egy DVD hanglemez sorozatot hoztak ki, ami szintén jelzi, a Kolozsvári Magyar Opera él. A mai és a jövő zenéjével, operájával is méltó módon foglalkozik.
A Magyar Operabarátok Körének kiadásában megjelent egy igen figyelemre méltó könyv, melynek érdeklődés felkeltő címe: A KOLOZSVÁRI MAGYAR OPERA 220 ÉV UTÁN
Összeállították: Simon Gábor, Szép Gyula és Fekete Adél.
Idéznék az ajánlásból: „Nem történelemkönyvet tart kezében az olvasó: képeskönyv kíván lenni ez a kiadvány, amolyan színes kalendárium, amely olykor visszapillant ugyan a múltba, de fő szándéka az intézmény jelenének, az 1989-es politikai változások utáni életének többirányú megvilágítása, annak a társulatnak az életében kutakodva , amely 220 év után is egyértelműen bizonyítja a műfaj és önmaga létjogosultságát.”
Az 50 oldalas „kalendárium” felsorjázza mindazon helységek felvételeit, melyben az intézet valaha is működött. Majd a Kolozsvári Magyar Opera 1948-tól napjainkig igazgatóinak fényképeit közli. Harmadik rész: A Társulat összetétele 1990 után: Karmesterek, karigazgatók. Rendezők. Korrepetitorok. Díszlettervezők, jelmeztervezők. Koreográfusok, balettmesterek. Ügyelők. Művészeti titkárság. Magánénekesek (1990- 2012). A zenekar, hangversenymesterek táronkénti felsorolása. Az énekkar névsora. A balettkar. Műszak, gyártás és adminisztráció.
Az opera rendszerváltás utáni tevékenységének fontos mozzanatait mutatja be. Az elmúlt két évtized repertoárjáról alkothatunk képet. Összesítve közlik a Kolozsvári Magyar Opera bemutatóit, 1990-2012 között.
Külön fejezetben jelenik meg: Rólunk írták… Nekünk írták. A szöveget képek sokasága követi.
A kiadvány a maga nemében igyekezett minden jelentős eseményről méltó módon tájékozatni. Amint Szép Gyula írja: „ A felgyűlt értékeket, őseink hagyatékát féltve őrizzük, és ugyanakkor átmentjük a következő nemzedékek számára, de természetszerűen tudatosan ápoljuk a XX-XXI. század magyar operaszerzőinek alkotásait is. Meggyőződésünk, hogy így válik teljessé és jogosulttá létünk és küldetésünk 220 év után is.”
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

In memoriam Csép Sándor
Csép Sándor magunkra hagyott
Nagy lélek volt. Lendületes, indulatos, bölcs és – mert alapvetően jó ember volt – néha naivnak néztük. Mélységesen tudott hinni, szeretni, lelkesedni – gyűlölni nemigen, de megvetni nagyon is. Teológiát és filozófiát végzett, hajlamos volt valaminő történelmi vértanúságra, hősire – mindig ilyes haláltól féltettem. A legjobb (azaz: szónoki, tévés, színpadi, írásbeli) teljesítményei a szereplés- és küldetéstudat megszállottságából bontakoztak ki. A Román Televízió időközben elhunyt, kiváló szociológusától, a közvélemény-kutató Pavel Cimpeanutól tudom, aki a spanyolországi egyetemes szociológiai kongresszusra maga vitte Sándor filmjét, mert lelkesedett érte, hogy mivel az egyik legfogasabb társadalom-tudományi-kisebbségi tematikában, a népességfogyás és szaporulat tárgyában Sándor aggodalmas és mélyen reménykedő filmje egy kalotaszegi magyar községről igazán maradandó érték, a kongresszus ezt a művet tartotta a legjobbnak. A mű Budapestre is eljutott, az MTV-hez, s aki látta, megrendült.
Mindig a misszió volt az igénye! Még ifjúsági vetélkedő-sorozatot is úgy szerkesztett, úgy vezetett végig erdélyi városokon, hogy mindmáig sokezren emlékeznek szellemileg-érzelmileg fölrázó fényére-erejére. Ilyen alkotásokért volt érdemes „megcsinálni” a romániai magyar televíziót. És lehetett volna stílusban, funkcióban jó folytatása, ha ilyen tudattartalmakat ölelnek föl a később itt-ott valahogy megteremtődő további romániai-erdélyi magyar televíziós szerkesztőségek.
Holott a közönség még csak nem is láthatta mindazt, amit Csép Sándor filmmé, műsorrá szentelt. Tudtommal egyedül Ő készített kemény dokumentum-filmet a kolozsvári Hóstát fölszámolásáról. Az akkori kolozsvári városi pártbizottság elsőtitkára (talán Cristea volt a neve) hívott fel engem, akkori főszerkesztőt Bukarestben, és tiltotta le a filmet. Valamivel később, amikor befejeződött Hóstát tragikus históriája, amikor széltében-hosszában már elcsitult mint beszédtéma, és már nem arról beszéltünk, hogy hány hóstáti akasztotta fel magát, hány hóstáti házat bontottak le a hatóságok, milyen mértékben szegényedett a kolozsvári piaci kínálat, miután beszántották a hóstátiak évszázados zöldséges és gyümölcsöskertjeit, kis csirkenevelő, tojástermelő „üzemeit”, és gyorsult fel a város lakosságának változása...
Évekkel később úgy gondoltam, hogy tehetnénk újra kísérletet ezzel a filmmel. Akkor már a tv bukaresti magyar műsorának filmtárát áthelyezték a hajdani zsilávai börtön alagsorában berendezett archívumba. Csép Sándor Hóstát-filmje azonban onnan is eltűnt.
De megmaradt az emlékezetben sok minden abból, amit Csép és társai négy és fél évtized alatt produkáltak. Tudósaink, művészeink portréfilmjei. Színházi, zenei bemutatók sorozata. Megannyi folklórfelvétel, a táncházsorozat. Dokumentumfilmek, riportok, interjúk. Az első romániai magyar könnyűzenei műsorok. A nézők megtanulták tévéseink nevét, arcát... És kezdődik a temetések sora.
Sándorom! Volt egy pillanat az életedben, amikor a szó szoros értelmében harcolni akartál, halálig. Jelentem, minden az akaratod szerint történt. Győztél, és belehaltál. Amíg élünk, el nem felejthetünk.
Bodor Pál (DIURNUS)
Az erdélyi „magyar ugar” reménységével
Nekünk nem „térkép e táj” – mondhatnánk a vértelen harc mezején elesett Csép Sándorral, Radnóti Miklós szavaival. Elvadult tájon gázoltunk: ős, buja földön, melyen dudva, muhar; a föld alvó lelkét lesve – Ady Endre szent haragjával ébresztgetve. Erdély földjén is a feltartóztathatatlanul előrenyomuló elsivatagosodás módjára kiterjedő „magyar ugarral” kellett szembenéznünk. A Viharsarok a Királyhágón innen is „itthon találta magát”. Ezen a meddővé szikkadt, „elvadult” magyar tájékon a csángósodás ritkította tovább az egykézés által megtizedelt, mentségre és váltságra szoruló népünket…
Képletesen szólva: Kalotaszegen találkoztam először Csép Sándorral. „Egyetlenünk” gondja fölé hajolva, „Transzilvánia metamorfózisának” és „világok változásának” közepette hallottuk meg és követtük Kós Károly Kiáltó szóját, embernek próbálván maradni – az embertelenségben; reménnyel kérve és keresve az áldást – a reménytelenségben. Ilyenképpen jutottunk el végül is: Mérából – Désházára, az ébredő reménység forrásvidékére, az Áldás Népesség kiindulópontjára.
Mihez is hasonlíthatnánk kilátástalanságával riasztó, elesett állapotunkat?
Jogállamnak és demokráciának hazudott Nagy-Romániánkban a frissen kikiáltott Kalotaszegi Köztársaság elfogadtatása ügyében Nagyszebenbe utazó küldötteink juthatnak eszünkbe, akik a wilsoni önrendelkezési elvre való hivatkozással, az új román állam iránti lojalitással és bizalommal, meghallgatást kértek és reméltek az Erdélyben berendezkedő Kormányzótanácstól (Consiliul Dirigent). Akkor és ott, a „nemes lelkű román nép” gyulafehérvári határozatai (1918) emelkedett szellemiségének nyomát sem tapasztalták. Kolozsvárra visszatérve pedig, az áldott emlékű Apáthy István kelet-magyarországi főkormánybiztost már börtönben találták…
Csép Sándor Áldást, népességet remélt, és mozgalmat indított érte az erdélyi „magyar ugaron”. Újság- és drámaíróként, valamint korszakos üzenetet hordozó filmek alkotójaként Kós Károly és impériumváltozás utáni nagy nemzedéke nyomába lépve „készítette az Úrnak útját a pusztában” (Márk 1,3). Eredeti – lelkipásztori – hivatásához méltóan hitt „a reménylett dolgok valóságában” (Róm 11,1), és élete során, elkötelezett munkássága rendjén, mindvégig ennek a hitnek és reménynek a jegyében cselekedett. Csak a nemzetet illető „pártosság” eme pártatlanságával járta a legutóbbi időkig is az erdélyi magyar önrendelkezés göröngyös, de egyedül áldásos útját.
Hisszük, hogy ha nem is a szebeni Kormányzótanácsnál vagy a bukaresti főhatóságnál, de jogos követeléseink és terveink Istennél meghallgatásra találnak. Még a jelenlegi meddő magyar élet sem tántoríthat bennünket meghátrálásra. „Vallani és vállalni!” – erre indít és kötelez bennünket közös hitünk és reménységünk, iránta táplált barátságunk és szeretetünk, Csép Sándor szava, műve, üzenete és példája.
Tőkés László, Strasbourg, 2013. január 17.
Pótolhatatlan veszteség érte a romániai magyar újságírást
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete megrendülten értesült, hogy Csép Sándor újságíró, televíziós szerkesztő, az erdélyi közélet meghatározó személyisége súlyos betegség után, január 16-án elhunyt. Csép Sándor Aradon született 1938. május elsején. A lelkészi diploma megszerzése után Kolozsváron, filozófia szakon diplomázott.
Újságírói pályafutását a kolozsvári rádiónál kezdte, majd a román televízió bukaresti magyar szerkesztőségében folytatta. 1985 és 1990 között a Korunk folyóirat munkatársa, 1990-től a kolozsvári rádió és televízió főszerkesztője, majd a két intézmény szétválása után nyugdíjazásáig a televízió magyar szerkesztőségét vezette. Emlékezetes alkotása a kalotaszegi egykézésről készített dokumentumfilmje. Közösségszervező képességét a szakmai és civil mozgalmakban egyaránt kamatoztatta. Egyesületünk vezetőségében közel két évtizedig töltött be különböző tisztségeket, 1999 és 2004 között az elnöki feladatokat látta el. Tevékenysége elismeréseképpen a MÚRE örökös tagjává választotta. Konokul hitte, hogy megállítható az erdélyi magyarság népességfogyása. Elindította az Áldás Népesség Mozgalmat, amellyel a gyerekvállalási kedvet próbálta serkenteni. A Mi, Bethlen Gábor című drámáját a Kolozsvári Állami Magyar Színház tűzte műsorára. Egy másik műve alapján készült a Mátyás a vérpadon című rockopera, amelyet a Kolozsvári Magyar Opera mutatott be. Távozásával a romániai magyar újságírást pótolhatatlan veszteség érte.
Karácsonyi Zsigmond, a MÚRE elnöke
Népét szolgálta politikusként, kezdeményezéseivel
Megrendülten és fájdalommal teli szívvel vesszük tudomásul Csép Sándor, a Magyar Polgári Párt Kolozs megyei szervezete korábbi elnökének halálhírét. A Magyar Polgári Párt országos vezetősége és minden egyes párttársunk nevében búcsúzunk Sándor bátyánktól, és őszinte részvétünket fejezzük ki a gyászoló családnak.
Csép Sándor az erdélyi magyar közélet kiemelkedő alakja volt, távozása egész közösségünk számára fájdalmas veszteség. Drámaíróként, közíróként, rádiós, majd televíziós szakemberként, dokumentumfilmesként egyaránt beírta nevét az erdélyi és az egyetemes magyar kultúra történetébe. A bukaresti, majd a kolozsvári magyar nyelvű televíziózás alapítói között tartjuk számon, de elévülhetetlen érdemeket szerzett az erdélyi magyar televíziózás 1989 utáni újraindításában, felfuttatásában is. Az Erdélyi Magyar Televíziót létrehozó Janovics Jenő Alapítvány szorgalmazója, alapító tagja volt. Televíziós újságíróként a MÚRE elnöki tisztségét is betöltötte. Mindig határozottan felemelte szavát a sajtószabadság érdekében.
Népét szolgálta politikusként és az erdélyi nagycsaládokat támogató kezdeményezéseivel, illetve az Áldás Népesség néven ismertté vált, a gyerekvállalást népszerűsítő mozgalom alapítójaként is.
Érdemei elismeréseként a Magyar Polgári Párt 2011-ben Vasakarat-díjjal tüntette ki Csép Sándort.
A gyászoló család fájdalmában osztozunk, kívánunk vigasztalást a Magyar Polgári Párt nevében. Nyugodj békében, Sándor bátyánk!
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke,
Marosvásárhely, 2013. január 17.
Folytatásra kötelező életművet hagyott ránk
Németh Zsolt államtitkárral és Füzes Oszkár nagykövettel együtt, osztozva a család mély gyászában, őszinte részvétemet nyilvánítom Csép Sándor özvegyének, a hozzátartozóknak, a Magyar Polgári Pártnak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek, a Magyar Újságírók Egyesületének és az Áldás Népesség Mozgalomnak.
Csép Sándor az erdélyi magyar újságírás és televíziózás atyjaként, irodalomtörténészként, drámaíróként, népességkutatóként és politikusként, a kolozsvári és erdélyi magyar közösség egyik legmegbecsültebb vezetőjeként hagyott ránk örökül folytatásra kötelező életművet, amelyet Magyarország állami kitüntetéssel is megköszönt.
Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja
Erdélyi közösségünk lett kevesebb”
A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) megrendüléssel vette tudomásul Csép Sándor média-szakember, drámaíró és dokumentumfilm-rendező halálát.
Csép Sándor elvesztésével egész erdélyi közösségünk lett kevesebb. Élete során maradandót alkotott, nem csak a média világában, de a civil szervezeti életben is megkerülhetetlen személyiséggé vált. Munkája példaként szolgálhat mindannyiunk számára, hiszen az elveihez mindig hűen ragaszkodó, céltudatos és felelősségteljes értelmiségi alakjában egyidejűleg nyert testet.
A Magyar Ifjúsági Tanács 2007 májusában indította útjára az Adj, király, katonát! csoportos ifjúsági vetélkedőt a Csép Sándor által kezdeményezett Áldás Népesség Mozgalom keretében. A vetélkedőbe évről évre egyre több kisiskolás kapcsolódott be, számuk idénre jóval meghaladja a 3000-et. Csép Sándor több alkalommal vett részt a vetélkedő döntőjének zsűrijében, illetve időről-időre tanácsokkal látta el a szervezőket.
A gyászoló családnak megbékélést kívánva, örökké őrizzük emlékét!
A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnöksége
CSÉP SÁNDOR temetési szertartásának menetrendje: szombaton, január 19-én, délelőtt 11 órától fejezhetik ki részvétüket a gyászoló családnak a Farkas utcai református templomban, 12 órától ugyanott istentisztelet keretében búcsúztatják, majd onnan kísérik utolsó útjára a Házsongárdi temetőbe, ahol 13 órától hangzanak el a búcsúbeszédek.
Szabadság (Kolozsvár),

Új köntösben a csípős rádió
Mintegy nyolcszáz hallgatójával együtt ünnepelte 6. születésnapját a Paprika Rádió a Kolozsvári Magyar Opera nagytermében. A város egyetlen, a nap minden órájában aktív magyar kereskedelmi rádiója nemcsak hangulatos gálaműsorral készült az évfordulóra, hanem új műsorráccsal is. A változásokról Ambrus Ádám, a Paprika Rádió igazgatótanácsának elnöke válaszolt Kustán Magyari Attila kérdéseire.
A kolozsvári Paprika Rádió nevét ma már ismerik városszerte, ehhez azonban hat év rendszeres építkezésre volt szükség. Kezdjük az alapításnál: kik, miért hozták létre a rádiót?
Az ötlet egy baráti társaság egyik vacsoráján született, amikor arról beszélgettünk, hogy milyen jó is lenne belevágni ebbe. Tulajdonképpen a Kolozsvári Magyar Vállalkozószövetség tagjairól beszélek, és elsősorban Eckstein-Kovács Péter ötletgazdáról, aki aztán Irsay Miklós barátunkkal és kollégánkkal közösen tervezett és kivitelezett, többek között Gáspárik Attila és Sebesi Karen Attila segítségével. Lelkes társaságról van szó, akik persze megéltek hullámvölgyeket és hullámhegyeket, de az elmondható, hogy most éppen egy pozitív trendet figyelhetünk meg, hiszen nyár óta dolgoztunk a műsorrács átalakításán.
Hogyan verbuválták össze az induláshoz szükséges csapatot?
Nem volt könnyű feladat ez, a kolozsvári magyar közösségnek ugyanis nem volt túlságosan gazdag rádiós múltja. Az elején főként olyan székelyföldi kollégák csatlakoztak, akik már Kolozsváron éltek, de korábban volt némi tapasztalatuk a szakmában, a következő hullám partiumi, elsősorban nagyváradi, szatmári emberekből adódott össze. Sokan közülük a mai napig a Paprika Rádiót erősítik, de az nem titok, hogy lassanként egyre inkább a helyi erőforrásokra szeretnénk koncentrálni, még akkor is, hogyha időbe telik a betanításuk, és csak későre kerülhetnek mikrofon elé.
Miért tartják fontosnak azt, hogy kolozsváriak szólaljanak meg a rádióban?
Több tényezőről van szó: egyrészt érződik a hangsúlyon az, hogy ha valaki más régióból érkezett, mi viszont kifejezetten kolozsvári rádiónak valljuk magunkat, így jól néz ki, hogyha az itt született emberek beszélnek az itteniekhez. Másrészt fontos szempont a helyismeret, hogyha például reggel hétkor betelefonál valaki, hogy dugó van a Szent János-kútnál, akkor egy máshonnan érkezett esetleg nem érti, hogy milyen helyszínről is van szó.
Beszéljünk a rádió hallgatottságáról. Milyen célt fogalmaztak meg az induláskor, hol tartanak most?
Azt terveztük, hogy a kolozsvári magyarság számára egy olyan szórakozási alternatívát létesítünk, ami a román közösségnek már megvolt. A magyar nyelvű közszolgálati rádió persze működött, de csak néhány órát sugároz naponta, mi pedig minden órában szólunk. Ma körülbelül harmincezer napi hallgatónk van, tudjuk azt is, hogy mikor tekernek ránk többen: reggel az autóban, a munkahely felé, vagy már az irodában, esetleg a délutáni főzőcskélés mellett, az idősebbek az esti órákban. Minden korosztály számára van kínálatunk, igyekszünk úgy kivitelezni a műsorokat, hogy ha egy adott korcsoporthoz szól is, mások számára is élvezhető legyen, és arra is odafigyelünk folyamatosan, hogy minőségi szolgáltatást nyújtsunk, így például a kollégák sokáig leckéket vettek egyetemi tanároktól, hogy helyesen beszéljenek magyarul.
A Kolozsvári Magyar Napokon a rádió fogta a sátorfáját, és kiköltözött a Farkas utcába, ahol aztán bárki láthatta, hogyan zajlik egy élő adás. Hasonló interaktív megmozdulásokat terveznek? Milyen a kapcsolatuk a közönséggel?
Sajnos, korábban nem fordítottunk gondot erre, de ettől az évtől kezdve gyakrabban szervezünk találkozókat. A rádió mára beépült a köztudatba, és egyebek mellett ilyen rendezvényeknek köszönhetően is, de ezek többnyire zártkörű rendezvények voltak. A nagyközönség előtt kell megjelennünk, a műsorvezetőink pedig nem szeretnek elbújni, természetesen viselkednek ezekben a helyzetekben is, ezért aztán láthatóbbá tesszük a rádiót, több kiszállást tervezünk.
Milyen változásokat iktattak be kínálatukba december közepétől?
Elöljáróban hadd mondjam el, hogy szerintünk kár elfoglalni az étert, ha csak lemezlovasok vagyunk. Korábban gyakorlatilag nem működött az az információátadás, ami mostantól életbe lép: a jövőben több helyi közéleti témáról beszélünk, interjúk készülnek. Beindul a kolozsváriasodás is, hiszen az eddigi működés alapján a rádió székhelye tulajdonképpen akárhol lehetett volna, nem kapcsolódott a városhoz eléggé. Azzal is foglalkoznunk kell, hogy ne csak kocsmákhoz-kávézókhoz kötődjön a nevünk, hanem adjunk teret a helyi kulturális életnek. A helyi magyar intézményekkel meg kell erősítenünk a kapcsolatainkat – nem véletlenül szerveztük a születésnapi ünnepségünket éppen a Kolozsvári Magyar Opera nagytermében. Soha nem harangozunk be színházi előadásokat például, pedig rengeteg fiatal él a városban, akik, hogyha reggel az autóban elcsípik egy előadás hírét, esetleg élnek a lehetőséggel.
Rádiós műsorok készítőinek rendszeresen felteszem a kérdést: mit tudnak eltanulni a másik féltől, ez esetben a közszolgálati médiától?
Azt gondolom, hogy sokat tanulhatunk tőlük. Éveken át egy magyarországi programigazgató dolgozott velünk, aki nyugatias légkört és vagányságot hozott be, de ettől elveszítettük a kolozsváriasságunkat. Most tanuljuk meg, hogy az embereknek alapvetően szükségük van az információkra, ezt pedig, beismerhetjük, a kolozsvári közszolgálati rádió jobban művelte, mint mi. Természetesen nem tekintjük őket konkurenciának: nem az az elsődleges szempont, hogy a kolozsvári magyarok minket hallgatnak, vagy őket, hanem az, hogy magyar rádióra tekerjenek.
Erdélyi Riport (Nagyvárad),

Rónai István, a versköltő zongoraművész és zenekritikus
Kolozsvári zenészcsalád tagjával, Rónai Antal karmester fiával, Rónai István zongoraművésszel, a kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémia nyugalmazott oktatójával beszélgetett a Zeneszó március 20-i rendezvényén Horváth Zoltán zongoratanár, moderátor. A Györkös-emlékházban megtartott rendezvény jó hangulatához nem csak a kellemes emlékek felidézése, hanem a Rónai István által megírt humoros, ötsoros versikék felolvasása is hozzájárult.
Horváth Zoltán először arról kérdezte meghívottját, hogy milyen emlékek fűzik Györkös Mányi Alberthez. Rónai elmondta, hogy Györkössel már középiskolás korában megismerkedett. – Kegyelettel emlékezem Györkös Mányi Albertre, aki osztálytársam, László György klarinéttanára volt. Gyurit többször kísértem zongorán, ezért bemutatott hangszertanárának. Tanárként, művészként és emberként is sokat lehetett tanulni tőle – elevenítette fel emlékeit a zongoraművész. Megtudtuk: zenelíceumi zongoratanárától, Amirás Pálma asszonytól olyan szakmai alapot kapott, amellyel aztán sikeresen felvételizett a kolozsvári zeneakadémiára (az akkori konzervatóriumba), ahol a híres zongoraművész, Halmos György (1915–1985) növendéke lett, akinek szintén sokat köszönhetett.
A beszélgetés során Rónai kitért arra is, hogy az 1960-as évek első felében, már konzervatóriumi hallgatóként is korrepetitor szeretett volna lenni, ezért több évfolyamtársát kísérte különböző országos és nemzetközi versenyen.
– Mivel már diákkoromban megismerkedtem Adorjáni Ilonával, a konzervatórium énektanárával, egyre több énekes kollégát kísértem, úgy, mint Simon Editet, Mátyás Jenőt, Barabás-Kásler Magdát, Molnár Jánost. Ekkor ismerkedtem meg Albert Annamária operaénekessel, a Kolozsvári Magyar Opera szólistájával, akivel közös dalesten léptünk fel – magyarázta Rónai István.
Diákéveivel kapcsolatosan megjegyezte: mivel akkor csak Kolozsváron működött felsőfokú zenei képzés, az erdélyi magyar zenei élet képviselőinek már egyetemi hallgatóként is alkalmuk nyílt egymás jobb megismerésére. Zeneakadémiai tanárai közül még Weiss Ferdinánd (1932–2002) zongoraművészt említette, akire tudása és embersége folytán példaképként tekintett.
Sokak számára titok volt eddig az, amiről Horváth Zoltántól értesültünk: Rónai István gyakran ír ötsoros Limerick-verseket, amelyekben humoros formában elevenít fel zenei eseményeket, szereplőket. Ezekből többet fel is olvastak az est folyamán. Ami pedig az élőzenét illeti, felvételről meghallgathattunk néhány Mahler-dalt a kolozsvári zeneakadémia egykori diákja, az európai hírű bariton, Gheorghe Petean előadásában és Rónai István kíséretében.
Rónai nem csak aktív zenészként írta be nevét az erdélyi (és ezen belül a kolozsvári) komolyzenei életbe, hanem zenekritikusként is: 1968-tól 1984-ig folyamatosan jelentek meg zenekritikái A Hétben, az Utunkban az Igazságban.
– Most úgy vélem: zenekritikusként elég merész voltam. G. B. Shaw, Tóth Aladár zenekritikáit gyakran olvastam. Hogy miért hagytam fel zenekritikusi tevékenységemmel 1984-ben? Az akkori bezártság, a magyarellenes hangulat közepette nem láttam értelmét az írásnak, 1990 után pedig úgy véltem: kiírtam magamat – hangsúlyozta Rónai.
A Kolozsvári Magyar Operával kapcsolatosan megjegyezte: mivel 1988-ban félnormás korrepetitori állást vállalt el az intézményben, ezért sem tartotta etikusnak, hogy az ottani előadásokról írjon. Szívesen emlékezett arra az időszakra is, amikor az opera kamarazenekarának tagjaként több kortárs szerző (Demény Attila, Vidovszky László stb.) operájában közreműködött zongorakísérőként.
Megtudtuk: Mariana Nicolesco világhírű szopránhoz több évtizedes ismeretség fűzi: 1970-ben Rónai kísérte a művésznőt egy meghallgatáson, amelynek eredményeképpen olaszországi ösztöndíjat nyert, ahonnan az operaénekesnő… elfelejtett hazajönni. Rónai elmesélte: Nicolescónak köszönhetően egyszer a Cotroceni-palotába is eljutott. – Jó tíz évvel ezelőtt történt, hogy az akkori olasz államfő Bukarestbe látogatott, és ezzel egy időben Mariana Nicolesco is fellépett. Engem kért meg, hogy kísérjem a koncertjén, így kerültem én életemben először és talán utoljára a Cotroceni-palotába. László Ferenc (1937–2010) muzikológusnak köszönhetően pedig az osztrák nagykövetség bukaresti székhelyére jutottam el. Ott Simona Ivaş és Marius Budoiu magánénekeseket kísértem – jegyezte meg Rónai.
Szóba kerültek még az 1980-as évek első felében megtett székelyföldi koncertkörutak, amelyek során Márkos Albert és ifj. Balogh Ferenc hegedűművészt, Kriza Ágnes, Hercz Péter és Daróczi Tamás magánénekest kísérte. – Az akkori rossz életkörülmények közepette a székelyföldi koncertek pozitívan hatottak lelkivilágunkra. Öcsémmel, Rónai Ádámmal pedig szólistaként is felléptünk – tette hozzá Rónai.
A Brăilán kétévente megrendezendő Hariclea Darclée Nemzetközi Énekversenyen Rónai többször részt vett 1995–2005 között; mesterkurzust is tartott zongorakíséretből, illetve olyan fiatal kolozsvári énekeseket kísért, akik aztán díjjal tértek haza: Ramona Eremia, Gheorghe Petean és Iulia Merca.
Végezetül a meghívott a jelenlévők kérdéseire is válaszolt.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár),

Prospero-könyv Kovács Attila operaénekesről
Több mint egyéves szünet után újra Prospero-könyvet mutattak be a Györkös Mányi Albert Emlékházban.
A több mint harminc éve Németországban élő és ott fényes karriert befutó kolozsvári operaénekesről, Kovács Attiláról a Kolozsvári Magyar Opera egykori karnagya, Laskay Adrienne készített beszélgetőkönyvet, amelyet ezúttal is Demény Péter író szerkesztett, és a Korunk Komp-Press Kiadónál jelent meg. A kolozsvári születésű Kovács Attila az 1960-as évek közepén, a zeneakadémia elvégzése után került a magyar opera jogelődjéhez (akkor: Kolozsvári Állami Magyar Opera). Az itt töltött másfél évtized alatt már körvonalazódott az ígéretes karrier, ami végül a Kieli Operaházban (Németország) teljesedett ki. Az eseményen a szerző és az interjúalany mellett a könyv előszavának írója, Angi István zeneesztéta, Szép Gyula operaigazgató és Demény Péter osztotta meg gondolatait.
(N.-H. D.)
Szabadság (Kolozsvár).

Elhunyt Guttman Mihály zenepedagógus
Hétfőre virradóra 87. életévében elhunyt Guttman Mihály zenetanár, karnagy, zenepedagógus, a kolozsvári állami filharmónia tagja.
Guttman Mihály, 1926. július 21-én született Petrozsényben. Tanulmányait szülővárosában kezdte, majd Aradon érettségizett. 1945-ben érkezett Kolozsvárra, ahol a konzervatórium mellett a Bolyai-egyetem geológia-csillagászattan szakát is elvégezte szülei kérésére. Az akkor létesített Zeneművészeti Középiskola (a mai Sigismund Toduţă Zenei Gimnázium) igazgatója 1950 és 1958 között, emellett 1959 és 1975 között a kolozsvári filharmónia művészeti titkára volt. Többször vezényelte az Állami Magyar Opera (a mai Kolozsvári Magyar Opera), valamint a filharmónia (a mai Transilvania Filharmónia) zenekarát. 1994-ben ismételten megalakítja a Romániai Magyar Dalosszövetséget, amelynek tiszteletbeli elnöke. Néhai feleségével, a szintén zenetanár Takács Gabriellával négy gyerekük – Emese, Gabriella, Szabolcs és Zoltán – született.
„A népdaléneklés zenei anyanyelvünk, ha valaki nem érzi szükségét annak, hogy legalább egyszer életében egyetlen népdalt elénekeljen, a hiba mindazokra hárul, akik őt nevelték. Kodálynak tették fel azt a kérdést, hogy mikor ajánlott elkezdeni a gyermekek zenei nevelését, a válasza pedig egyszerű volt: kilenc hónappal a születés előtt, a fogamzás pillanatától” – vallotta egy 2011 végén lapunknak adott interjúban a zenével, zenei nevelés fontosságával kapcsolatban.
Krónika (Kolozsvár)

In memoriam – Aki számára a halál csak átmenet, és nem megsemmisülés
Több száz ember vett részt Guttman Mihály karnagy temetésén. Először négy énekkart hallgathattunk meg: a Kolozsvári Református Kollégium (karnagy: Székely Árpád), a Kolozsvári Magyar Pedagógusok (karnagy: Bedő Ágnes), a kolozsvári S. Toduţă Zenelíceum IX–XII. osztályos tanulóinak vegyeskarát (karnagy: Kállay-Miklós Tünde), és a Tordaszentlászlói Vegyeskart (karnagy: Balázs Ágnes).
Jakab Gábor római katolikus pap a gyászszertartáson Pál apostolnak a Rómaiakhoz írt leveléből idézett, amelynek alapgondolata: „akár élünk, akár halunk, az Úré vagyunk”. – Guttman Mihály mindig Isten szent hite szerint élte tartalmas életét. Közéleti emberként, muzsikusként, karnagyként céltudatosan és elkötelezetten munkálkodott – hangsúlyozta Jakab Gábor, majd arra összpontosított, hogy istenhívő emberként Guttman Mihály számára a halál csak átmenet volt, és nem megsemmisülés.
Rövid román nyelvű fohász után Kállay-Miklós Tünde, a kolozsvári zenelíceum magyar igazgatóhelyettese szólalt fel magyarul és románul. – Művész volt, alkotó pedagógus. Ma már tudjuk, minek is voltunk boldog, szerencsés haszonélvezői annak idején. Zsigereinkbe építette a kodályi szellemiséget, zenei anyanyelvünk őrzésének fontosságát, megtanultuk megkülönböztetni a remekműveket a fércművektől. Példát mutatott mindannyiunknak kitartásból, szívós munkából, alázatból – mondta Kállay.
Dáné Tibor Kálmán, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöke szintén magyarul és románul szólt a jelenlévőkhöz. Beszédében kiemelte: szerencsés embernek mondhatja magát, hiszen az elmúlt húsz évben Misi bácsi munkatársa lehetett. – Misi bácsi volt az, aki mellett rájöttem, a pihenés órái is közüggyé válnak. Az elmúlt húsz évben karmesteri pálcája varázsvesszővé vált, amikor életre keltette a Romániai Magyar Dalosszövetséget. Kevesen tudják, hogy ez mennyi munkát, álmatlan éjszakát, adminisztrációt, szervezést és utazást jelentett neki – hangsúlyozta. Misi bácsi hivatásszeretetére még sokáig szüksége lesz az EMKE-nek, amelynek továbbra is tiszteletbeli tagja marad.
Simon Gábor, a Kolozsvári Magyar Opera volt igazgatója felidézte 2012 decemberét, amikor új kiadvány jelent meg a kolozsvári hivatásos magyar nyelvű színjátszásról, és Misi bácsit is felkérték, hogy járuljon hozzá a kötet tartalmához. Simon felolvasott egy részt Guttman Mihály írásából, amelynek lényege az volt, hogy a magyar opera továbbra is nevelje, tanítsa, lelkesítse, gyönyörködtesse, vigasztalja nézőit, pártfogóit.
– Higgyünk abban, hogy van egy hivatásunk. Hozzunk létre egy iskolát, majd egy újonnan létrejött filharmónia művészeti életét irányítsuk. Az időjárással dacolva járjuk a falvakat, és vegyük rá az ottaniakat, hogy az egész napos mezei munka után az első pihenő a dalárda legyen. Szerencsések lennénk, ha legalább ennek egy részét sikerülne végigélnünk, ha példát vehetnénk attól, aki mindezt megtette – hangoztatta beszédében Marius Tabacu, a kolozsvári Transilvania Filharmónia igazgatója.
Szőke Zoltán nyugalmazott református pap elmondta: Tordaszentlászló lakosainak szívébe beköltözött a fájdalom. Majd felelevenítette azt a húsz évet, amikor (1998–2009 között) Misi bácsi az ottani énekkart vezette. – Nem véletlenül lett Guttman Mihály Tordaszentlászló díszpolgára, hiszen mindnyájan szerettük. Azzal a hittel állok most itt, hogy Guttman Mihály örök hazára lelt Isten országában.
Felszólalt továbbá Kapdebó Ivó, aki Misi bácsi legöregebb, még élő tanítványának tartja magát. Kapdebó arra emlékezett, amikor az 1948–1949-es tanévben Misi bácsi 25-30 tagú zenekart állított össze a 2-es számú Magyar Fiúlíceum énektanáraként, amelynek a felszólaló is tagja volt.
Guttman Mihály egyik unokája, Zsolt, egy ismerősének, Sipos Áronnak a levelét olvasta fel, amelyben rávilágított arra, hogy Misi bácsitól mindenki megtanulhatta, hogy a magyar zenét nem lehet félvállról venni.
Jakab Gábor végül bejelentette, hogy vasárnap délelőtt a kerekdombi római katolikus templomban 9,30 órától gyászmisét tartanak Guttman Mihály emlékére.
A gyászoló menet ezt követően a Házsongárdi temetőbe vonult.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)

Céljaik elérésére buzdították a ballagókat
Öt színmagyar és egy tagozatos líceum végzősei ballagtak el szombaton, Kolozsváron. Először reggel 9-től a Báthory-líceum négy végzős osztálya búcsúzott az Alma Matertől. Délelőtt 10-kor négy iskolában szólt utoljára a csengő: az Apáczai-líceubmban, a S. Toduţă Zenelíceumban, a János Zsigmond és a Református Kollégiumban. Az Apáczai-líceumban három, míg a János Zsigmond és a Református Kollégiumban két-két osztály (egy humán és egy reál) végzett. A zenelíceumbeli magyar osztályban tizenhat fiatal ballagott. Délután fél háromtól a Kolozsvári Magyar Opera színpadán a Brassai-líceum három végzős osztálya búcsúzott el. Az ekkor szokásos búcsúbeszédek az iskolai évek biztonságára és a további kihívásokra összpontosítottak. A szónokok főleg arra buzdították a fiatalokat, hogy harcoljanak céljaik eléréséért, álmaik beteljesüléséért, szülőföldjükön keresve a boldogulást. Az iskolák többségében tanulmányi és különdíjakat adtak át. Kivételt képezett a Református Kollégium, ahol a jutalmakat csak az évzárón osztják ki.
„A világ a szívünkben tükröződik”
A Szent Mihály-plébániatemplomban tartott hálaadó istentisztelettel kezdődött a Báthory István Elméleti Líceum ballagási ünnepsége, amely az iskola nagyépületének udvarán folytatódott. A ballagó négy osztály diákjai, élükön osztályfőnökeikkel, énekelve járták be az iskola épületét, majd felsorakoztak az udvaron. A közösen elmondott ima után Kiss Endre iskolalelkész olvasta fel Kovács Sándor főesperes üzenetét, amelyben az ifjúkori felelősségre és kötelességre hívta fel a figyelmet. Ifjúságunk lesz életünk kialakításának legfontosabb időszaka, életünk tehát ifjúságunk visszhangja lesz. Fiatal korban – amikor még álmodozunk, merészen szárnyalunk – kell megalapozni a későbbi tudást sok munkával, a jellem fejlesztésével, fegyelmezésével, a lélek gazdagításával. „S hogy munkádat elvégezhesd, Isten után bízzál magadban, ez a siker nagy eszköze” – szólt a főesperes biztatása.
Timár Ágnes igazgatónő két bölcsességről beszélt a búcsúzó diákoknak. Egyrészt Dsida Jenő egyik verséből idézve vallotta, hogy igenis, kétkedés nélkül ki lehet jelenteni: szép e világ, gyönyörű e világ és nincs hiba benne. Másrészt annak az öreg bölcsnek a történetét mesélte el, aki a Korinthusba vezető út szélén ülve, két idegennel beszélgetett, akik mindketten Athénból mentek Korinthusba, és érdeklődtek tőle, hogy milyenek ott az emberek. Az öreg válasz helyett visszakérdezett, hogy milyenek Athénban az emberek. Egyikük rettenetes társaságnak tartotta őket – ennek az öreg azt válaszolta, Korinthusban sem jobbak. Másikuk azonban nagyszerű embereknek jellemezte az athéniakat – ezt az öreg megnyugtatta, hogy Korinthusban is ugyanolyan nagyszerűek. Mert a bölcs szerint: „a világ a szívünkben tükröződik. Akinek a szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog találkozni. De akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon mindenhol barátságos emberekre talál.” Ezzel a bölcsességgel bocsátotta útjukra a ballagó diákokat az igazgatónő, azt kívánva, hogy járjanak békével, szeretettel és sikerrel az úton, amelyen elindultak. Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes nem csak búcsúzásnak nevezte a ballagást, hanem számlakészítésnek is: ilyenkor sorra veszik a terveket, sikereket, emlékezetes és boldog pillanatokat. Isten áldását kívánta a szülőknek is, áldozatos munkájukért.
A tizenkettedikesek nevében Czakó Zoltán olvasott fel elköszönő beszédet, a tizenegyedikesek részéről pedig Hatházi Rebeka búcsúztatta a végzősöket. A XII. B osztály könyvet ajándékozott az iskolának, folytatva a hagyományt, amelyet két évvel ezelőtt kezdett el az akkori XII. C osztály. Ezt követte a szimbolikus kulcsátadás. Végül elszavalták Kányádi Sándornak az iskola 400 éves évfordulójára írt versét – Öreg iskola ünnepére.
Az ünnepség végén következett a számtalan díj átadása, amely tükrözte az iskola diákjai által elért kiemelkedő eredményeket. A Szabadság szerkesztőség díját Vincze Minya Boglárka vehette át közösségi tevékenységéért, nyilvános fellépéseiért, amelyekkel az iskola hírnevét öregbítette.A TANULMÁNYI EREDMÉNYEKKEL KIÉRDEMELT KÜLÖNDIJAK 1. Czakó Zoltán XII. B osztályos diákot illeti a Szent Mihály plébánia nagydíja, amelyben mindig az a diák részesül, aki 4 éven át a legmagasabb általános osztályzatot éri el. 2. A Báthory István fejedelemről elnevezett díjat az iskola igazgatósága a Lyceum Alapítvánnyal közösen ítéli oda azoknak a ballagó diákoknak, akik XII. osztályban 9,75-nél nagyobb általános osztályzatot értek el, és magaviseletük 10-es. A díj egy Báthory–portrét, egy emléklapot és pénzjutalmat tartalmaz. A díjat 1999 óta a Lyceum Alapítvány biztosítja.
Bíró Vencel a piarista gimnázium történelem szakos tanára volt, de egyben a modernizálás lelkes híve. A katolikus vallásolimpiákon és vetélkedőkön elért eredményeiért a Szent Mihály plébánia külön díjazza Pataki Tímea XII. Helytállni minden élethelyzetben
Gyermeknapon búcsúztatták az Apáczai Csere János Elméleti Líceum végzőseit is, akik több felszólaló szerint és szemmel láthatóan is már egyre kevésbé gyerekek – felnőtté válásuk első ünnepélyes lépéseit „ballagták” iskolájuk udvarán 10 órai kezdettel.
Az iskola kórusa adta meg az esemény kezdőakkordjait, majd Nagy Albert ótordai lelkipásztor áhítata következett. Péter apostol levelének egy szakaszára alapozta üzenetét, és kiemelte, ha a szülőktől való örökségünk olykor nem is tökéletes, az Istentől jövő megajándékozás értelmes feladat elé állít bennünket, és továbbajándékozásra szólít fel.
A kórus többször is „beleszépített” az ünnepség folyamatába, Szabadi Ildikó vezényletével klasszikus kórusműveket és modern feldolgozásokat (Queen) adott elő, kiegészítve a gyakran elhangzó Gaudeamust. A latin nyelvű éneket gördülékenyen énekelték a végzősök is. Nem csoda, hiszen közülük többen is a latin nyelv szeretetéről tanúskodtak nyelvi versenyeken elért sikereikkel. Bizonyára senki sem bánta, hogy vége-hossza nem volt a díjkiosztások fejezetének, hiszen felemelő volt látni, milyen sokféle tehetséges fiatal van a három osztályban, akik egyéni vagy csoportos szinten számtalan sikert értek el. Az egyesületek, társadalmi szervezetek képviselői átadták díjaikat a nyelvi és irodalmi versenyeken, közgazdasági vetélkedőkön jelesen szereplő diákoknak, de kiemelkedő sporteredményeket is díjaztak (például az iskola focicsapata 2011-ben és 2013-ban országos bajnok, illetve Erdély Kupa-győztes lett), továbbá ígéretes színitehetségek és képzőművészetben jeleskedők is átvehették az elismerést. Voltak olyan díjazottak is, akik különösebb „szakosodás” nélkül fontos szerepet töltöttek be, és számtalan feladatot elvállaltak osztályuk, iskolájuk közösségi életében.
A kóruson kívül Kovács Andrea és Lukács Ferenc XI. osztályos tanulók Demjén Ferenc Honfoglalás című dalával, illetve Csüdöm Tímea végzős diáklány szépen előadott énekkel tette kellően zeneivé az alkalmat. A tizenegyedikes diákok ezenkívül búcsúbeszéddel, két igazán jól kiválasztott és szépen előadott verssel adtak át utolsó bajtársi üzenetet nagyobb társaiknak. A végzősök közül Tőkés Emma A osztályos tanuló készült szimpatikus, érett gondolatokat és üzenetet közvetítő ünnepi beszéddel. Különösen megkapó volt a kis elsősök jelenléte, akik virágot adtak iskolájuk „óriásainak”.
Jelen volt Horváth Anna alpolgármester is, aki arra buzdította a kezdő felnőtteket, hogy minden élethelyzetben emberként tudjanak helyt állni.
Vörös Alpár, akinek az ünnepség során moderátori szerepe is volt, beszédében közvetlenül és szeretettel szólt volt diákjaihoz, majd az állatvilágból vett humoros és találó példákkal mutatott rá a különböző jellemeknek, valamint képességeknek megfelelő szerepekre, életpályákra. A Szabadság különdíját a német nyelvi versenyeken kiválóan szereplő Teleky Orsolya, (XII. A) vehette át .A tanév legmagasabb tanulmányi átlagával rendelkező diákok díszoklevelet vehettek át.
Mindig Veled, Uram, mindig Veled…
Az örök Gaudeamus igitur mellett ezzel a vallásos tárgyú énekkel vonult be a Farkas utcai református templomba a Kolozsvári Református Kollégium két osztálya, pontosabban 45 végzőse. A 21. évfolyam ballagási ünnepségén Gáll Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület tanácsosa hirdetett igét, amelynek alapjául a Bírák könyve 7. részének 9–18. verse szolgált. – Elindultok helyeteket megkeresni a világban. Veszélyes, nehéz feladat vár rátok, de soha ne feledjétek: Isten oltalma mindig veletek lesz – fogalmazott a lelkipásztor, majd közösségteremtésre és összetartásra buzdította a fiatalokat.
Székely Árpád igazgató arra kérte a végzősöket, hogy a Krisztusba vetett hitben élve mindig szilárdan álljanak ellen a „romlás virágainak”.
Míg Oláh Emese RMDSZ-es városi tanácsos a célok elérésére ösztönözte a fiatalokat, addig Szabó Gábor tanfelügyelő arra buzdította őket: – Térjetek néha vissza azon maradandó értékek közé, amelyeket a kollégium teremtett – mondta.
Az iskola amerikai támogatója, Lauer Edit asszony így vélekedett: – Huszonegy éve örömmel veszünk részt abban a keresztszülő-programban, amellyel az amerikai magyarok egy csoportja támogatja a kollégium diákjait. Sok kiváló fiatallal ismertetett meg ez a program, és ez ad erőt a folytatáshoz – mondta, majd felolvasta a kollégium támogatását már a kezdetektől felvállaló Nádas Gabriella asszony üzenetét. – Azért támogatjuk ezt az iskolát, mert a kollégium lelke és szellemisége Amerikában is „megszólított embereket” – tudtuk meg a beszédből.
Kerekes Boróka véndiák, aki négy évvel ezelőtt érettségizett a kollégiumban, arra figyelmeztetett: a kollégium nagycsalád, amelyet Isten szeretete ölel át. Ezt követően Molnár-Galaczi Júlia és László Margit osztályfőnökök emléklapot nyújtottak át minden végzősnek.
Kovács Sarolta első osztályos kisdiák azt hangsúlyozta: a végzősök tudják, hogy mit hagynak most itt, és mit visznek magukkal azon az úton, amelyen elkíséri őket a kisebbek szeretete is.
Tasnádi István XI-es arra buzdította a maturandusokat, hogy találják meg hivatásukat, tegyék széppé saját, de mások életét is. A Bibliát Czirmay Zoltán, Kovács Emese és Stojka Tímea végzősök adták át a XI.-eseknek, azaz Kovács Andreának, Tasnádi Istvánnak, Rácz Szabolcsnak.
Váncza Loránd végzős hangsúlyozta: a kollégium tervezésre, alapozásra, építkezésre nevelte őket.
A végzősök kórusának bizonyságtétele ezúttal sem maradt el: vezényelt Székely Árpád és Antal Zsuzsa maturandus, kántorizált Kovács Réka orgonatanár.
A János Zsigmond Unitárius Kollégium ballagási ünnepélyeinek sajátossága a meghitt, családias hangulat. Ennek titka minden bizonnyal az a különleges kapcsolat, amely ebben az iskolában a tanárokat és diákokat összefűzi. Az idei végzősök búcsúztatását is ennek varázsa hatotta át: a kollégiumból kilépő fiatalok nem csak iskolájuktól, tanáraiktól, hanem második otthonuktól, szigorúan féltő nevelőiktől köszöntek el szombaton, az unitárius templomban sorra került ünnepségen.
Solymosi Zsolt aligazgató, vallástanár áhítatát követően Popa Márta igazgató köszöntötte az egybegyűlteket. Kedves szavai a szintén szombatra eső gyermeknapot idézték fel, mondanivalója azonban az iskolapadból „kinőtt” maturandusokhoz szólt. A két esemény egybeesése jó alkalom volt arra, hogy emlékeztesse a felnőtt kor küszöbén álló fiatalokat, mennyire fontos, hogy megőrizzék magukban a merész gyermeket, a gyermekként szőtt szép álmokat, és tegyenek azért, hogy ezek valóra váljanak.
Dr. Máthé Dénes, az unitárius egyház főgondnoka annak az értékvilágnak és szellemiségnek a megőrzésére, illetve fontosságára hívta fel a végzősök figyelmét, amelyet ebben az iskolában kaptak. Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes köszöntőbeszédében mindenekelőtt azt kívánta a ballagóknak, hogy értékeljék ezt a pillanatot, s hogy őrizzék meg mostani önmagukat. Bárhogy is alakuljon a sorsuk, bármit is érjenek el az életben, maradjanak meg lélekben a jövőjét bátran tervező, elszánt fiatalnak. Magdó János, kolozsvári magyar főkonzul személyes hangvételű beszédében arról szólt, milyen értéket képviselnek az ember életében az iskolaévek, és mennyire megismételhetetlen pillanatok ezek.
A XI.-es diákok nevében Ecsedy-Baumann Edina búcsúztatta a végzősöket, a ballagó diákok részéről a két évfolyamelső diák, Lőrincz István és Tóth Dávid mondott beszédet.
Kiosztották a János Zsigmond Kollégium és az unitárius egyház különdíjait is, illetve több közéleti díjat. A János Zsigmond díjat azok a diákok kaphatják, akik a humán és társadalomtudományok területén megyei, országos és nemzetközi versenyeken kiváló eredményt értek el, vagy irodalmi összeállításokban, versmondásban és színjátszásban jeleskedtek. A díjat azok kapják, akik a reáltudományok területén megyei, országos és nemzetközi versenyeken kiváló eredményeket értek el. A kollégium diáktanácsának díja a diákprogramok tervezésében, szervezésében aktívan szerepet vállaló végzőseknek jár, nevezetesen Gál Sándornak, illetve Tóth Dávidnak. Az unitárius egyház díjai Az Unitárius Egyház fődíja, a Kelemen Lajos díj. Ebben a díjban az a diák részesül, aki a diáktársak és a tanárok értékelése alapján kimagasló eredményt ért el tanulmányi és közösségépítés téren. A díjat idén Kerekes Kinga kapta. A Kolozs-Tordai Egyházkör díját Gulácsi Orsolya kapta, aki hitéről tett tanúbizonyságot a négy esztendő ideje alatt.
Telt házas ballagás az operában
Szokatlannak tűnhet ballagás kapcsán telt házról beszélni, de a Brassai Sámuel Elméleti Líceum esetében ezúttal nem, mivel a végzősök ünneplését a Kolozsvári Magyar Operában tartották. Az iskola az utóbbi két évben az épületcsere miatt kénytelen az intézményen kívül megtartani ünnepélyeit, így a Diákművelődési Ház után ezúttal az opera adott otthont az idei ünnepségnek.
A 12 harangszó elkondulása mellett, az iskola zászlóját és kulcsát vivők mögött a tizenkettedik osztályosok – élen az osztályfőnökökkel– énekszóval vonultak fel a színpadra, ahol már várták a XI. osztályosok és a ceremóniamester, Iszlai Enikő igazgatóhelyettes.
Az 1557-ben alakult iskola hagyományait a mai Brassai felvállalta, értékeit a politikailag nehezebb időkben megőrizte, és napjainkig átmentette – szombaton a 457. évfolyam ballagott el.
Kósa Mária igazgató ünnepi beszédében a szépséges, céltudatos, magasan ívelő, vidám énekű madarakkal vont parabolát, Hermann Hesse német író gondolataival és Boldizsár Ildikó királyfiról szóló meséje alapján bocsátotta szárnyukra a végzős hallgatókat – a mesehőst tanító két holló, az Emlékező és Gondolkodó, valamint a kilenc további titokhordozó madár segítségével kívánt nekik szép madárhoz illő, szép repülést.
A hagyományőrzés jegyében hangzottak el a további búcsúbeszédek és szavalatok: hangzottak el.
A szimbólumok szokásos átadása és átvétele következett: a zászló- és kulcsátadás. A nagybetűs életbe való jelképes kilépésnél a végzősök három lépést tettek meg előre, a tizenegyedikesek meg a nyomukba.
A tanulmányi díjak átadása közben a jelenlévők egyperces néma csenddel áldoztak a XII. C osztályos, súlyos betegség által örökre elszólított Marha Dorottya emlékére.
Első ballagás az új iskolában
Tizenhat magyar fiatal végzett idén a S. Toduţă Zenelíceumban. Ez volt az első évfolyam, amely már a tanintézmény új székhelyén (Pap/Párizs utca 60. szám) énekelhette el a Gaudeamust. Kállay-Miklós Tünde, a magyar tagozatért felelős igazgatóhelyettes a fentebbi ének magyar fordításából kiindulva szólt a végzősökhöz.
– A Gaudeamus… harmadik szakasza teszi ezt a dalt igazán diákdallá. Vivat academia, vagyis „Éljen az egyetem” – esetünkben „az iskola”. Veletek együtt éltettem én is az iskolát, ahol legtöbben a betűvetést tanultátok, ahol kamaszokká váltatok, és ahol reményeink szerint az életre felkészült, az életnek örvendező ifjakká váltatok. Amikor azt énekeltétek, hogy „vivat professores”, tanáraitokban tulajdonképpen nemcsak minket, hanem egy hagyományt, a tanáraitok tanárait éltettétek. Olyan kiválóságokat, mint a nemrég elhunyt Guttman Mihály tanár úr, aki egyike volt azoknak, akiknek iskolánk szellemiségét is nagymértékben köszönheti – mondta az igazgatóhelyettes.
Vincze Melinda végzős beszédében egy utazáshoz hasonlította az iskolás éveket, majd közölte: tizenkét év dallamát viszik magukkal.
Rudolf Ráchel XI.-es diák egy Varró Dániel-vers alapján arra összpontosított: a

Magyar alkotókat tüntettek ki a romániai operagálán
A Kolozsvári Magyar Opera Béres László rendezte musicaljét, a Valahol Európábant, a Temesvári Nemzeti Operaház Korcsmáros György rendezte Hegedűs a háztetőn-előadását és Székely László díszlettervezőt is díjazták a romániai operaházak első alkalommal megszervezett díjkiosztó gáláján.
Az eseménynek a hét végén Jászvásár (Iasi) adott otthont, ahol a helyi színházban mintegy 700 résztvevő jelenlétében adták át az elismeréseket. A többszörös díjazottak között szerepelt Andrei Serban, aki a legjobb rendezőnek járó díjat kapta meg a Jászvásári Nemzeti Operaházban színpadra állított, A gáláns Indiák és a Trójai nők című előadásokért. A gáláns Indiák című Jean-Philippe Rameau-opera alapján készült produkció elnyerte a legjobb előadásnak járó elismerést is. A gálán több magyar alkotót és produkciót is kitüntettek. A legjobb gyermekelőadásnak járó díjat a Kolozsvári Magyar Opera Valahol Európában című musicalje kapta, amelyet Béres László rendezett.
A musical kategóriában a zsűri a Hegedűs a háztetőn című előadást ítélte a legjobbnak, amelyet a Temesvári Nemzeti Operaház mutatott be Korcsmáros György rendezésében.
A legjobb díszletért járó díjat a zsűri Székely László Kossuth-díjas díszlettervezőnek ítélte a Jászvásári Nemzeti Operaházban bemutatott Aida című előadásért, amelyet Kürthy András rendezett.
A legjobb előadás díjára jelölt produkciók között volt még Szomor György Báthory Erzsébet című musical-operája, amelyet Bagó Bertalan állított színpadra a Kolozsvári Magyar Operában. A romániai művekből készült előadások versenyében díjazásra javasolták Demény Attila kamaraoperájából készült Az utolsó meggymag című előadást is, amelyet szintén a kolozsvári opera mutatott be Bogdán Zsolt rendezésében.
MTI
Nyugati Jelen (Arad)

Bűvölet: a mához és a máról szóló történet
„Úgy érzem, mind a szakmát, mind pedig az operafogyasztó közönséget meglepte az a fajta látszólagos könnyedség, amivel egy ilyen sokrétű és nehéz partitúrát képesek voltunk színpadra vinni, azzal az előadói »arcátlansággal« közvetítve a szerzői szándékot, amilyen merészen van a mű megírva” – magyarázta lapunknak Laczkó Vass Róbert színművész, akit Víziorgonás szerepében láthatott a miskolci operafesztivál közönsége szombaton, Orbán György Bűvölet című operájának ősbemutatóján. A Kolozsvári Magyar Opera és a Bartók Plusz fesztivál koprodukciójában létrejött előadást Novák Eszter rendező és Selmeczi György zongoraművész, karmester vitte színre, közreműködött a Kolozsvári Magyar Opera zenekara és a Debreceni Kodály Kórus. A főszerepeket kolozsvári – Balla Sándor, Laczkó Vass Róbert, Molnár Mária – és budapesti – Herczenik Anna, Nyári Zoltán – művészek alakítják.
– Kolozsvári, budapesti és debreceni művészek, alkotók közös munkája a Bűvölet című operaelőadás, amely a Kolozsvári Magyar Opera és a Bartók Plusz Operafesztivál koprodukciójaként valósult meg. Hogyan zajlott a felkészülés?
– Próbáltuk úgy beosztani a rendelkezésünkre álló, meglehetősen rövid időt, hogy egymás otthoni elfoglaltságait is tiszteletben tudjuk tartani. A munka folytonosságának biztosítása érdekében Kolozsváron és Budapesten is gyakoroltunk az elmúlt időszakban: amikor például nekem itthon előadásom volt, akkor 2-3 napra a teljes főszereplő stáb átköltözött Kolozsvárra, és fordítva. Zenekarral próbáltunk egy rövidet itthon is, majd a rendpróbák sűrűjét az éppen árvízi hangulatban tocsogó Budapesten hoztuk össze, az ottani kollégák és a rendező programjához igazodva. A produkció végül az utolsó hat napra, színpadi és főpróbák idejére költözött le Miskolcra, ott nyerte el végleges formáját a díszlettel és a jelmezekkel együtt. Közben megérkezett a Kolozsvári Magyar Opera zenekara és a debreceni Kodály Kórus is, így már teljes felállásban fejezhettük be a munkát. Ami engem illet, kolozsvári munkáimmal párhuzamosan gyúrtam át magamon az újabb szerepet, így a Valahol Európában bemutatójára készülve már a Bűvölettel is napirenden voltam.
– Már korábban is részt vettél kortárs operák színpadra állításában, mások mellett Orbán György első operájának kolozsvári bemutatóján is dolgoztál. Hogyan alakult ilyen vonatkozásban az énekesi pályád?
– Elsőként a Pikkó herczeg egyik főszerepét játszottam, énekeltem 2002-ben, a Kolozsvári Magyar Operában tartott országos bemutatón, kis híján beugróként. Ekkor ismerkedtem meg a zseniális Orbán Györggyel. Tavaly aztán lemezre vettük ezt a művet, közben egyik munka hozta a másikat: a Pikkó herczeg után rendre következtek Demény Attila kamaraoperái, Vajda János Leonce és Lénája Kolozsváron, majd a Karnyóné ősbemutatója a budapesti Magyar Állami Operaházban, valamint a Mario és a varázsló, szóval megtaláltuk egymást a kortárs repertoárral. Így kerültem a képbe legutóbb is, szinte kibicként a diplomás operaénekesek mellett, akikhez képest egészen más munkamódszerrel készülök egy-egy ilyen előadásra.
– Éppen amiatt, gondolom, hogy elsődlegesen színész vagy…
– Így van, gyökeresen ebből a nézőpontból viszonyulok egy színpadi zenedrámához. Szándékosan fogalmazok így, hiszen az opera, mint megénekelt és meghangszerelt drámai műfaj, számomra főként színpadi műként értelmezhető még akkor is, amikor metronómmal is mérhető, tehát állandó értékűre szab a szerző egy-egy szándékot, helyzetet, érzelmi kitörést, ezzel pedig jócskán behatárolja az előadó lehetőségeit. Félreértés ne essék: ezt én egy hozzáadott plusz értéknek, különleges minőségnek fogom fel, nem pedig egy korlátnak! Ugyanakkor van itt egy másik szempont is: kortárs zenedrámák ősbemutatójának részese lenni a szó szoros értelmében zenetörténeti esemény. Innentől kezdve te vagy a referencia, mint ahogy referencia minden olyan alkotó, aki a darab történetében először formál meg egy szerepet, vezényel egy művet, értelmez és vázol föl egy színpadi szituációt. Az utánuk következők már hozzájuk képest alkotnak újra valamit. Egyedi, soha vissza nem térő élmények ezek, amelyekből megadatott már nekem jó néhány, különösen hálás vagyok értük, és rendkívül büszke vagyok rájuk.
– Orbán György írja a Bűvölet kapcsán: „A szürrealisztikusan romló birodalomban vagyunk... a kései Róma szenátorának házában. Szenátor két vendégével cseveg, gyönyörű felesége és rabszolgája némán hordják fel az ételeket, italokat. A dekadencia már önjáró. A szenátus betiltja a zenét. Ez a Kuplerosnénak jó üzletet jelent: Afrikából hozat zenészeket, amiből felvirágzik az üzlete. Tilosnak tilos, de áriában halljuk, hogyan kell az ilyesmit működtetni. A másik vendég, a Víziorgonás nagyobb ívű. Gátlástalan újgazdag, aki hazafias alapon ad el olyan víziorgonákat, amelyek maguktól játsszák a rémes Birodalmi Himnuszt.” Hogyan kapcsolódik ez a történet napjaink világához?
– A míves szöveg mondanivalója, tágabb értelemben a szerzői üzenet szempontjából is döbbenetesen „közel” áll hozzánk ez a történet. Ha Rómát mint szimbólumot például Brüsszelre vagy Washingtonra cserélnénk, akkor is tökéletesen érthető lenne a történet. Végülis egy kortárs művet leginkább a saját korunk és körülményeink determinálnak azzá, amivé lesz, függetlenül attól, hogy adott esetben az egész eddigi zenetörténet és a szerző különleges műveltségének legszebb arzenálja van belesűrítve a műbe. A Bűvöletben olyan, csöppet sem – vagy sokak számára sajnos nagyon is... – bűbájos kifejezések hangzanak el, mint „liberalizált korrupció” vagy „progresszív kenőpénz”… Nos, aki ennyire vérmesen kortárs szókapcsolatokat képes komplex, ám nagyon is szuggesztív és pontosan értelmezhető zenei formában megfogalmazni, azt az alkotót nem lehet eléggé megbecsülni! Minden mondatnak és zenei frázisnak átütő ereje van a színpadon, ha komolyan vesszük a szerzői szándékot, amelyet Orbán a legjobb humoristákat is kenterbe verő malíciával fogalmazott meg adott esetben elhanyagolható, de csöppet sem zárójeles utasításként. Az előadó szempontjából külön érdekesség, hogy a mű dramaturgiailag is nagyon jól megkomponált, rendkívül sok intellektuális műveltséggel telített. Szerzője – akit a librettó Anonymusaként is tisztelhetünk, persze – megteremtette mindegyik figura jelrendszerét, nyelvezetét, szókincsét, valamint a személyes problematikát, amellyel egyedül ő foglalkozik.
– Milyen utat jár be a Víziorgonás, akit te formálsz meg az előadásban?
– Elindul valahonnan, a történet végére pedig ugyanoda jut vissza; egyenesen és rendületlenül halad előre úgy, hogy mégis helyben toporog. Szerepfejlődés olyan értelemben nincs az ő esetében, hogy jó vagy rossz irányba mozdulna el a karakter. Taktikázás, froclizás viszont annál bőségesebben! Az érdekek közötti szlalomozása révén tökéletes szimbóluma annak a társadalmi romlottságnak, amelynek ma nap mint nap tanúi vagyunk. Ilyen értelemben roppant izgalmas, nagyon a máról és a mához szól ez a szerep, tanulságul!
– Mint ahogyan a darab is, amelyben egyebek mellett adóbevallásról, üzletről, törvényhozásról és erkölcsi romlottságról esik szó… A fesztiválnaplóban olvastam, hogy a közönség vastapssal fogadta az előadást. Milyen más reakciók érkeztek?
– Tapasztalataim szerint az operafogyasztók körében egyfajta pejoratív értelme lett a „kortárs” jelzőnek. Mi az, hogy kortárs opera? Nem talál a kép a hanggal... Ez sajnos egy rosszul felfogott előítélet. A kortársiasság ugyanis éppen azokra a sajátos problémákra, napjaink jelenségeire tud reflektálni, amelyekre a századokkal korábban született művek a legnagyobb jóindulattal és átértelmezéssel sem képesek. Lehet, hogy műélvezeti szempontból a tökélyt közelítik, dramaturgiailag viszont nem válaszolhatnak meg bizonyos kérdéseket. Innen nézve megdöbbentő volt számomra, hogy a vastaps és a siker után, amely a bemutatót követte, a nézők nem mentek rögtön haza, hanem közülük sokan ott maradtak, hogy megvitassák a látottakat. Úgy érzem, mind a szakmát, mind pedig az operafogyasztó közönséget meglepte az a fajta látszólagos könnyedség, amivel egy ilyen sokrétű és nehéz partitúrát képesek voltunk színpadra vinni, azzal az előadói „arcátlansággal” közvetítve a szerzői szándékot, amilyen merészen van a mű megírva. Ezt külön értékelte a közönség, többen mondták, hogy szívesen megnéznék újra. A jelenlévő Négyek – a szerző Orbán György, Vajda János, Csemiczky Miklós és a művet színpadra segítő Selmeczi György – pozitívan értékelték a látottakat. Nekik hihetünk, hiszen mindannyian alkotó pályatársak, akik a mű szakmai színvonalához felnövő kritikát is lényeglátóan megfogalmazzák.
– Hogyan látod, milyen sorsa lehet az előadásnak az elkövetkező időszakban?
– Annak ellenére, hogy én konkrétan nem alakíthatom a sorsát, reménykedem abban, hogy játszani fogjuk még Miskolcon is, emellett pedig bízom a mielőbbi kolozsvári és a budapesti bemutatókban is. És miért ne: Debrecenben, a Kodály Kórus székvárosában? Nagyon szeretném, ha Erdély különböző városaiba is eljutna az előadás, mert nem túl nagy stábot megmozgató, rendkívül a mához és a máról szóló történet, ami zenei és dramaturgiai szempontból egyaránt könnyed, humoros és roppant élvezhető, ráadásul Orbán György Marosvásárhely szülötte és Kolozsvár érlelte világszínvonalú komponistává.
– Selmeczi György karmesternek és Novák Eszter rendezőnek is az érdeme, hogy az ősbemutató ilyenre sikeredett. Milyen volt velük dolgozni?
– Az opera esetében – amely korlátozott időtartamba szorított szándékokról, szerepformálási ívről és azokhoz adaptált színpadi eszközök használatáról szól – nagy szükség van a biztos kezű rendezőre, aki képes felmérni, hogy mit lehet beledolgozni az előadásba, és mi az, amit ki kell hozni az énekelve játszó személyekből. Nagyon fontos a lényeglátó külső szem – jelen esetben ez Novák Eszter rendező volt –, és ugyanilyen fontos a néma szándékokat is meghalló külső fül, amelynek szerepét próbáról próbára Selmeczi György töltötte be. Érdekes és izgalmas volt a velük való munka, sok tekintetben is a színész- és a színpadközpontúság érvényesült. Én persze külön hálás vagyok a kolozsvári korrepetitoraimnak, nélkülük ebből semmi nem lett volna. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg arról sem, hogy rendkívül munkás ez a mű mind a karmester, mind pedig a rendező, a díszlet- és jelmeztervező, nem utolsósorban pedig a profi zenészek és az énekesek számára is! Egyúttal persze tanulságos és rendkívül hasznos a kottarágás, a műnek pedig az a lényege, hogy foglalkozzanak vele.
Orbán György: Bűvölet
Szereplők: Szenátor – Balla Sándor, Víziorgonás – Laczkó Vass Róbert, Kuplerosné – Molnár Mária, A feleség – Herczenik Anna, Orfeusz – Nyári Zoltán, Dajka – Gerdesits Irén. Közreműködött a Kolozsvári Magyar Opera zenekara és a debreceni Kodály Kórus. Karmester: Selmeczi György. Díszlet, jelmez: Zeke Edit. Művészeti munkatárs: Foltin Jolán. Alkotók: Selmeczi György és Novák Eszter.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Kultúrára nincs sok igény, de a cím jól jönne?
Fölöttébb lehangoló eredmények születtek a Romániai Értékelési és Stratégiai Intézet (IRES) május 30-i felmérésén, amely a kolozsváriak kultúrához való viszonyulását vizsgálta: a megkérdezettek több mint fele egyetlen színházi vagy operaelőadást sem látott az elmúlt 12 hónapban, emellett a képzőművészeti kiállítások megtekintése terén sem állunk túl jól. Legtöbben a román színházat nevezték meg Kolozsvár kulturális szimbólumaként – bár a fentiek értelmében nem nagyon látogatták az intézményt –, míg a lista második helyén a főtéri Mátyás-szobor végzett.
Noha majdnem mindenki támogatja a kezdeményezést, hogy a város 2021-re elnyerje az Európa Kulturális Fővárosa címet, úgy tűnik, napi szinten az embereket kevésbé érdekli a kultúra. A telefonos megkérdezéssel, 1098 személy bevonásával – magyarok és románok egyaránt, az etnikai megoszlás arányában – végzett felmérés eredményeit Vasile Dâncu szociológus, az IRES igazgatója ismertette tegnap a sajtó munkatársaival.
– A vizsgálat egyik legmeglepőbb következtetése az internethasználathoz kapcsolódik. A megkérdezettek 17 százaléka napi 1–3 órát tölt a világhálón, 27 százalékuk pedig ennél is többet. Európai viszonylatban különösen jól állunk ebben a tekintetben, ugyanakkor az is érdekes, hogy a nyugdíjasok körében egyre népszerűbb ez a terület – magyarázta a Kolozsvár–Európa Kulturális Fővárosa Egyesület felkérésére készült IRES-felmérésről Vasile Dâncu. Utalt arra is, hogy ezzel szemben elgondolkodtató a könyvtárlátogatási szokásainkkal kapcsolatos eredmény: a megkérdezettek 74 százaléka egyáltalán nem keresett fel ilyen profilú intézményt az elmúlt tizenkét hónapban.
A Kolozsvárt leginkább jelképező kulturális szimbólumok listáján sorrendben a következő intézmények szerepelnek: román színház (21 százalék), Mátyás-szobor (8 százalék), Szent Mihály-templom (5 százalék), Avram Iancu-szobor (4 százalék), román opera, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem épülete, Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (3 százalék), Botanikus Kert, Fellegvár, Anyafarkas-szobor, ortodox katedrális, Kolozsvár Aréna stadion (2 százalék), Mihai Viteazul-szobor, múzeumok, Kolozsvári Napok, óváros, Bocskai/Avram Iancu tér, egyetemi központ, Művészeti Múzeum, Kolozsvári Magyar Opera, Mátyás-ház, Főtér, Diákművelődési Ház (1 százalék).
A kulturális intézmények látogatottsága terén tapasztalható jelentős érdektelenség főként a következő adatokban konkretizálódik: a megkérdezettek 61 százaléka egyetlen színházi előadást sem látott az elmúlt egy évben; 64 százalékuk semmilyen kiállításon nem vett részt; 75 százalékuk egyetlen opera- vagy operettelőadást sem nézett meg; 57 százalékuk semmilyen múzeumot vagy emlékhelyet nem keresett fel; 62 százalékuk egy filmet sem látott moziban. Az elmúlt 12 hónapban a vizsgálatba bevont személyek 14 százaléka volt legalább egyszer a Kolozsvári Magyar Operában, 11 százalékuk pedig a Kolozsvári Állami Magyar Színházban (egy évvel korábban 23, valamint 20 százalékuk nézett meg legalább egy előadást; egyáltalán nem kereste fel ezen intézményeket a megkérdezettek 63, valamint 69 százaléka).
Kíváncsiak voltak arra is, hogy milyen helyszíneket részesítenének előnyben a kulturális rendezvények megszervezésére.
A válaszadók 28 százaléka a kulturális intézményeket nevezte meg, és ugyanennyien választották a parkokat, valamivel kevesebben pedig a központi tereket.
A vizsgálatban részt vevők 81 százaléka nyilatkozott úgy, hogy hallott már a Kolozsvár–Európa Kulturális Fővárosa 2021 projektről, közülük majdnem mindenki jónak vagy nagyon jónak találta a kezdeményezést.
A válaszadók 53 százaléka szerint valószínűleg sikerül elnyerni a címet, 35 százalékuk pedig teljesen biztos ennek megvalósulásában. Arra a kérdésre, hogy megérdemli-e a város a jeles kitüntetést, a megkérdezettek 91 százaléka válaszolt igennel. Legtöbben meg vannak elégedve azokkal a tényezőkkel, amelyek Kolozsvárt jellemzik jelen pillanatban (közlekedési és kulturális infrastruktúra, turisták elszállásolásának lehetősége, kulturális tevékenységek sokszínűsége, anyagi hozzájárulások, esztétikai kinézet).
Vasile Dâncu utalt arra, hogy a mostani vizsgálat elsősorban a terep felmérésének érdekében volt fontos, valahonnan ugyanis el kellett indulniuk annak érdekében, hogy a következő időszakban komolyabb, mélyrehatóbb kutatásokat tudjanak végezni a témában.
Szabadság (Kolozsvár)

Színitanodát indít a színház
Nagyvárad- Csütörtök délben az intézmény székhelyén évadbeharangozó sajtótájékoztatót tartott a Szigligeti Színház vezetősége. Czvikker Katalin főigazgató beszélt a tervekről és az újdonságokról is.
Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján célként határozta meg, hogy egyre jobb, egyre tartalmasabb előadásokat nyújtsanak a közönségnek. Büszkén jelentette be, hogy az elmúlt évadban a korábbihoz képest jelentős, 58 százalékos nézőszám emelkedést könyvelhettek el, vagyis 45 ezerről több mint 78 ezerre nőtt a látogatók száma. Bővült a terem kihasználtsága is, 73,69 százalékról 82,33 százalékra. Ugyanakkor jobban sikerült gazdálkodniuk anélkül, hogy ez szerinte a minőség rovásához vezetett volna: míg korábban 15,78 lejt, a tavalyi évadban csak 11,40 lejt költöttek egy nézőre. Emellett 60 százalékkal nőtt az eljátszott előadások száma, azaz 185-ről 316-ra ugrott, a tájolásnak is köszönhetően. Szintén sikernek nevezhető, hogy a támogatottakkal együtt a bérletek száma megközelítette a 2800-at.
Folytatódott az együttműködés a debreceni Csokonai Színházzal és a szatmárnémeti Észak Színház Harag György Társulatával. Kiemelt partnerei a színháznak a magyar tagozattal rendelkező középiskolák, a Partiumi Keresztény Egyetem, a Kolozsvári Magyar Opera, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, a Romániai Magyar Üzleti Egyesület, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a budapesti József Attila Színház. A tervek közt szerepel a kapcsolatfelvétel a kecskeméti Katona József Színházzal és talán a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Színházzal, biztosra vehető viszont a kooperáció a Novák Péter vezette Kultúrpart Egyesülettel.
Fesztiválok
Egyeztetések zajlanak a PKE-vel egy szociológiai felmérés készítésének felvállalása érdekében, mely arra nézve nyújtana információkat, hogy miként illeszkedik a színház a kulturális környezetbe, hogyan lehetne pozitív értelemben változtatni a kommunikáción és az arculati elemeken. Minimum kettő, de ha minden az elképzeléseknek megfelelően alakul, három fesztiválra lehet számítani: az I. Erdélyi Hivatásos Magyar Bábszínházak Fesztiváljára (Fux Fest), A Holnap után Fesztiválra, és talán egy táncművészeti fesztiválra. Nem maradnak el azok a programok sem, melyek úgymond a színház köré bástyaként emelkednek. Az egyik a már jó ismert iskolaprogram, a másik az önszerveződési mozgalom. A klubot is alapító önkéntesek, a Szöcskék kérték a programjaik intézményesítését, melyre a színház vezetése igent mondott. Ennek megfelelően Otthon a színházban elnevezéssel pályázati kiírást hirdetnek, melynek eredménye egy kézikönyv lesz, mely többek közt ismertetőt tartalmaz majd arról is, hogy miként kell viselkedni egy teátrumban.
A harmadik program id. Kovács Levente ötlete alapján egy felkészítő jellegű színitanoda azok számára, akik érdeklődnek a színművészeti ágak iránt, vagy műveltebbek szeretnének lenni. A Szigligeti Tanoda (SziTa) vezetői Hajdu Géza és id. Kovács Levente lesznek, a két éves, hétvégenként zajló képzésnek pedig az Ady Endre Középiskola is helyszínt biztosít majd. Lesznek az egyesület által támogatott helyek, a többi hallgatónak a költségvetéshez való hozzájárulás havi 50 lejbe fog kerülni.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Egyéves program Bánffy emlékére
Egész éves programsorozattal emlékeznek 2014-ben Erdélyben a 140 éve született Bánffy Miklósra – közölte az MTI-vel Prőhle Gergely, a magyar Külügyminisztérium helyettes államtitkára, miután szombaton a rendezvénysorozat erdélyi szervezőivel egyeztetett Kolozsváron.
Kifejtette: a kolozsvári születésű volt magyar külügyminiszter emlékének ápolása nem pusztán kegyeleti aktus, hiszen mind politikai, mind művészeti tevékenysége a mai napig hat. Ő kezdeményezte a népszavazást, amelynek köszönhetően Sopron visszakerült Magyarországhoz – ez a politikus szerint önmagában egy elévülhetetlen történelmi tett. A nagy ellenállással mit sem törődve ő mutatta be Bartók Béla darabjait a budapesti Operaházban, amikor annak intendánsa volt – idézte fel Prőhle Gergely. Mint beszámolt róla, a szombati megbeszélésen több rendezvény is körvonalazódott, amelyekkel a magyar külügyminisztérium több kolozsvári kulturális intézménnyel közösen emlékezik meg a nagy magyar művészről és reálpolitikusról.
„Már készül Bánffy Erdélyi Trilógiájának román nyelvű fordítása és kiadása: ezért volt jelen a megbeszélésen Marius Tabacu, aki fordítóként számos magyar művet ültetett át románra. A bonchidai Bánffy-kastélyt is szeretnénk jobban bekapcsolni a kulturális körforgásba. A budapesti Operaház és a Kolozsvári Magyar Opera szervezésében alakul egy Bánffy-emlékest, ahol nem zárható ki, hogy Bánffy Miklós díszlet- és jelmeztervei újra láthatóvá válnak” – sorolta a helyettes államtitkár. Hozzátette, a magyar külügyminisztérium eddig is „oroszlánrészt” vállalt abban, hogy a Tőkés Erzsébet vezette kolozsvári Házsongárd Alapítvány felújíthassa a Házsongárdi temetőben álló Bánffy-kriptát.
A helyettes államtitkár Kolozsváron oktatási intézményeket is felkeresett. Elmondta: a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen főleg a magyarországi felsőoktatási intézményekkel való együttműködésről volt szó. Örömmel tapasztalta, hogy a magyar tanítóképzőn növekszik a hallgatók száma – tette hozzá. A magyar költségvetési támogatással működő Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen a kolozsvári kar utóbbi két évben felépült, átadás előtt álló új épületét látogatta meg. „A nemzeti megmaradás és a modernizáció itt is kéz a kézben jár, és úgy gondolom, egy nagyon helyes cél szolgálatában fektették be a magyar adófizetők pénzét” – mondta Prőhle Gergely helyettes külügyi államtitkár.
MTI
Krónika (Kolozsvár)

Négy országos bemutatóra készül a Kolozsvári Magyar Opera
– Nevezhetném ezt az előttünk álló időszakot az országos bemutatók évadának, hiszen december közepéig négy országos bemutatót tartunk. Nem valamilyen ismeretlen vagy esetleg új, jelenkori zeneszerzők műveit rántjuk elő, hanem az operairodalom talán legismertebb zeneszerzőinek műveiből láthat néhányat a közönség – hangsúlyozta Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója tegnap délben tartott sajtótájékoztatóján. Kifejtette: elsőként Gioachino Rossini Ory grófja című vígoperáját játsszák szeptember 22-én, vasárnap délután 6 órától, a francia nyelvű produkciót magyar és román nyelven feliratozzák. A budapesti bemutatók után, december 6-a és 8-a között Verdi Schiller-trilógiáját tűzik műsorra, a Magyar Állami Operaházzal együttműködve, Verdi születésének 200. évfordulója tiszteletére. Mint kiderült, a látványvilágában egységes trilógiát három fiatal rendező viszi színre: Zakariás Zalán (Szent Johanna/Giovanna d’Arco), Göttinger Pál (A haramiák) és Szőts Artúr (Luisa Miller).
A Budapesti Operettszínházzal együttműködve 2014. áprilisában mutatják be Lehár Ferenc A mosoly országa című operettjét Kerényi Miklós Gábor rendezésében, május végén pedig, az évad utolsó bemutatójaként Mozart Figaro házassága (r.: Novák Péter) című operáját tekintheti meg a közönség. – Az elmúlt évek, évtizedek egyik legmerészebb évadát nyitjuk – mondta a folytatásban Szép Gyula, aki arra is kitért, hogy a korábban játszott előadások közül is több szerepel az idei repertoárban: januárban például a huszadik század két jelentős zeneszerzőjére, Igor Sztravinszkijre és Bartók Bélára emlékeznek a Tavaszi áldozat és A kékszakállú herceg vára előadásával, de ugyanakkor visszatér a Valahol Európában című nagysikerű musical, és természetesen idén is lesz szilveszteri szórakoztató műsor. – Remény van arra is, hogy Orbán György Bűvölet című operáját Kolozsváron is bemutassuk, erről egyelőre nem tudok részleteket mondani – fűzte hozzá az igazgató. A Bánffy Miklós-emlékév keretében, immár a 2014/2015-ös évadban szeretnék a nagyközönségnek megmutatni azokat a jelmezterveket, amelyeket Bánffy az 1917-es Kékszakállú-bemutatóra készített.
A vasárnap esti bemutató előtt, már a tegnapi sajtótájékoztatón találkozhattak az érdeklődők az Ory grófja alkotóival, akik érdekes részleteket árultak el az előadás múltjáról és jelenéről. Nagy Ibolya korrepetitor megjegyezte: vitathatatlan a darab művészeti értéke, ezt igazolja az 1828-as ősbemutató utáni kritika is. Berlioz, a kor éles tollú kritikusa, Rossini ellenlábasa ugyanis elragadtatással írt az előadásról, és véleménye szerint a mű „zenei szépségeiből két vagy három opera sikerét is biztosítani lehetne”. A korrepetitor arra is utalt, hogy a ’60-as évektől kezdődően szinte minden évtizedben megjelent egy-egy új lemezfelvétel az Ory grófjáról, és büszkén nyugtázta, hogy a mostani kolozsvári előadás ötletgazdája és címszereplője, Bardon Tony tenor Rossini legelismertebb szakértőinek mesterkurzusain vehetett részt az elmúlt időszakban. – Mostanság egyre több helyen állítják színpadra a produkciót eredeti nyelven, nemzetközi szólisták közreműködésével: 2008-ban Stuttgartban, majd 2011-ben másik három helyszínen mutatták be a vígoperát, a metropolitanbeli előadást pedig élőben követhette a magyarországi közönség a Művészetek Palotájában – sorolta Nagy Ibolya, aki a magyar nyelvű produkciók közül a 2010-es szegedi előadást említette, amelyben Adéle szerepét Miklósa Erika játszotta.
A bemutató létrejöttét támogató kolozsvári Francia Kulturális Központ képviseletében Benoît Bavouset, újonnan kinevezett igazgató volt jelen a találkozón, aki Bardon Tony remekbe szabott Ory grófját dicsérte. – Uraim, azt ajánlom önöknek, hogy vigyázzanak a feleségeikre, Ory grófja ugyanis Kolozsvár utcáin jár-kel – jegyezte meg az igazgató.
Jankó Zsolt karmester kifejtette: a darab zenéje már az első pillanattól fogva meggyőzte arról, hogy érdemes színre vinni az előadást, és reménykedik abban, hogy a közönség is szeretni fogja. – Rossini operáját a bel canto korszak vége fele mutatták be Párizsban, amikor a zeneszerzők szinte hangszerként bántak az emberi hanggal. Ezért olyan nehezen énekelhető, a rengeteg díszítéssel, ugrásokkal, kitartott hangokkal – magyarázta, majd Bardon Tony, valamint az országos bemutató utáni előadásokban Isolier-t játszó Barabás Zsuzsa adott elő néhány áriát a műből, Incze G. Katalin kíséretében (vasárnap este Iulia Merca mezzoszopránt, a kolozsvári román opera művészét láthatja a közönség ebben a szerepben).
Szabó Emese, az Ory grófja rendezője és jelmeztervezője elismerően nyilatkozott a kétfelvonásos előadás művészeiről (Bardon Tony mellett Covacinschi Yolandáról, Balla Sándorról, Sándor Árpádról stb.), mint mondta, kiváló hangi adottságuk lehetővé teszi, hogy a legjobbat nyújtsák, a hangulatról pedig Lőrincz Gyula díszletei is gondoskodnak.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Erkel Ferenc emlékezete a PKE-n
Kétnapos ünnepi rendezvénnyel emlékeznek meg a Magyar Kultúra Napjáról a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen Erkel Ferenc emlékezete címmel.
Január 22-én, szerdán a Magyar Kultúra Napján egész napos ünnepi program keretében Erkel Ferenc magyar zeneszerzőről, karmesterről és zongoraművészről emlékeztek meg a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE). A PKE Zeneművészeti Tanszéke, a Partiumi Magyar Művelődési Céh és a Pro Universitate Partium Alapítvány közös szervezésében létrejövő kétnapos rendezvény első napján 10 órától előadásokat hallgathattak meg az érdeklődők, 14 órától az egyetem belső udvarán sor került az Erkel Ferenc emléktábla avatásra, majd 18 órától ünnepi koncerttel zárul a program. Csütörtökön tíz órától folytatódik az ünnepi esemény, dr. Boros-Konrád Erzsébet énekesnő, a PKE oktatója Erkel Ferenc operáiból mutat be szemelvényeket. A rendezvény a Bethlen Gábor Alap támogatásával jött létre.
Továbbadni az örökséget
A szerdai előadások előtt dr. Hausmann Alice egyetemi adjunktus köszöntötte a megjelenteket és az előadókat. Mint elmondta, az ünnepnapok kiemelkednek a hétköznapokból, és felhívják a figyelmet egy kisebb vagy nagyobb közösség által fontosnak tartott értékre. „A magyar kultúra egy olyan tárgyi és szellemi örökség összessége, melyet őseink hagyományoztak ránk. Az egyetemnek kiemelt feladata, hogy ezt az örökséget ápolja és továbbadja. Dolgoznunk kell azért, hogy kései utódainknak is legyen mit és miért ünnepelniük” – tette hozzá végezetül Hausmann Alice.
Himnusz és Szózat
Az előadások rendjén elsőként Sziklavári Károly, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar, Művészeti Intézet, Ének-zene Tanszékének kutatója értekezett A Himnusz, a Szózat és a reformkor címmel. Az előadás során Sziklavári Károly kortörténeti ismereteket vázolt fel, majd olyan alkotásokat sorolt fel, amelyek a Szózat és a Himnusz előzményeinek tekinthetők, majd e két mű zenei világát is ismertette. Az előadás során elhangzott, hogy Vörösmarty Mihály Szózatának megzenésítésére 1843-ban, Kölcsey Ferenc Himnuszának zenei megformálására pedig 1844-ben írtak ki pályázatot, előbbi nyertese Egressy Béni, míg utóbbié Erkel Ferenc lett, noha mindketten megzenésítették mindkét költeményt. Az érdeklődőknek egyebek mellett lehetőségük nyílt meghallgatni a Szózat Erkel által megzenésített változatát, valamint Egressy-féle Himnusz megzenésítést is. A délelőtt folyamán Erkel-hagyaték Erdélyben. A Kolozsvári Magyar Opera szerepvállalása címmel Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója tartott előadást, majd dr. Kovács Sándor, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Zenetudományi és Zeneelméleti Tanszék vezetőjének előadását hallgathatták meg az érdeklődők A 19. század vége, a századforduló és az ifjú Bartók pályakezdése címmel.
Nagy Noémi
erdon.ro,

Meghalt Sigmond István kolozsvári író
Életének 78. évében szombaton Kolozsváron meghalt Sigmond István író, műfordító, a Helikon irodalmi folyóirat főmunkatársa - közölte az MTI-vel a Helikon szerkesztősége.
Sigmond István 1936. július 31-én született Tordán. A kolozsvári Bolyai Egyetem jogi karán végzett 1959-ben. 1973 és 1990 között a Kolozs megyei kulturális bizottság színházi szakfelügyelője volt, közben 1980-tól 1983-ig a Kolozsvári Állami Magyar Opera művészeti igazgatói tisztségét töltötte be. 1990 óta a Helikon felelős titkára, majd főmunkatársa volt.
A második Forrás-nemzedék prózaírói közül abszurd, ironikus látásmódjával, művészi és etikai tartásával tűnt ki. 1969 óta megannyi novellakötete és regénye jelent meg. A legutóbbi prózakötetét, az Egy ateista tanácsa: higgyetek Istenben! címűt 2013 végén mutatták be.
Sigmond István 1972 óta tagja volt a Romániai Írók Szövetségének, 1990 óta a Magyar Írószövetségnek, 2005 óta pedig a Magyar Művészeti Akadémiának.
Karácsonyi Zsolt, a Helikon főszerkesztője az MTI-nek elmondta, Sigmond István betegsége ellenére rendkívül aktív volt, a Helikon idei második számában is publikált.
Sigmond István temetéséről később intézkednek.
Sigmond István /Torda, 1936. július 31. – Kolozsvár, 2014. január 18./
Szabadság (Kolozsvár)

Nincs közös művészeti agora – László Noémi a kortárs erdélyi magyar irodalom problémáiról
Az RMDSZ Kulturális Autonómia Tanácsának (KAT) felkérésére több területen vitaindítók születtek a közelmúltban az aktuális helyzetről, megoldási javaslatokat kínálva egyes kérdéskörben. A kortárs erdélyi irodalom területéről László Noémi költő, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke értekezett. Szerinte sok kortárs mű „elvész a zavarosban", nincs párbeszéd a művészeti ágak képviselői között, de az utánpótlás-nevelés sem biztosított.
– A KAT felkérésére született vitaindítójában felveti egy erdélyi magyar szépirodalmi kiadó létrehozásának szükségességét, amely a kortárs művekre fekteti a hangsúlyt. Szó esik a szerzői jogdíjak méltányos növeléséről is. Milyen forrásokból lehetne ezt támogatni?
– Nem gondoltam konkrétan arra, hogy pontosan milyen formában kéne támogatni ezt a kiadót, inkább arról az oldalról közelítettem meg a problémát, hogy a létező erdélyi magyar kiadók milyen könyveket adnak ki. Mindegyik ad ugyan ki elvétve kortárs erdélyi irodalmat, de ezek elég nagy százalékban „elvesznek a zavarosban". A kortárs irodalom pedig fölaprózódik a sok kiadó között.
Persze nem tudom, hogy egy kimondottan kortárs erdélyi művekre szakosodott kiadó mennyire lenne életképes. Tanulságos Hajdú Áron, a csíkszeredai Bookart Kiadó vezetőjének szintén a KAT felkérésére született könyvkiadással kapcsolatos vitaindítója is. Ebből az sejlik ki, hogy aki nem rendelkezik komoly kezdőtőkével, az ne is kezdjen bele egy kiadó elindításába. A vitaindítókat egyébként szétküldték a szakmabelieknek is, Balázs Imre József az enyémre reagálva kifejtette, hogy szerinte nem az intézmények felől kellene megközelíteni a problémát, hanem írókban, az irodalmi élet fellendítésében kell gondolkodni.
– Pontosan milyen gyakorlati haszna lehet ezeknek a javaslatoknak?
– A vitaindítók a Kulturális Autonómia Tanács kezdeményezésére születtek, a KAT célja egy rövid és egy hosszú távú stratégia kidolgozása arra nézve, hogy egy majdani kulturális autonómiában mit is kezdjenek az erdélyi magyar tudósok, művészek, hogy a sorsuk egyre jobbra forduljon. Ehhez közvitára van szükség, ezt a közvitát hivatottak elindítani ezek a rövid vitaindító szövegek.
– Magyarán, a közeljövőben nem lehet számítani konkrét megvalósításokra.
– Magyarán, ebből holnap-holnapután nem lesz semmi, egy-két éven belül is maximum egy dokumentum, egy tervezet, amihez hozzá lehet majd nyúlni, ha ne adj' isten a nyakunkba szakadna egy kulturális autonómia. Az RMDSZ illetékesei tudnának többet mondani arról, hogy mi is a pontos célja ennek, vagy arról, hogy húsz év után miért pont most lett olyan sürgető a kulturális stratégiák közvitára bocsátása.
– Egy komoly tehetséggondozási rendszer kidolgozására is javaslatot tett. Hogyan lehetne ezt megalapozni?
– Elsősorban több kreativitási versenyt kellene szervezni a fiataloknak, jelenleg működik egy, az IKV (Irodalmi Kreativitási Verseny), de szükség lenne több helyi szintű verseny, valamint szintén lokális ifjúsági irodalmi körök támogatására is. Ennek a másik része már az irodalmi lapokra vonatkozik: nekik kellene közölni az ezeken a versenyeken díjazott fiatalok alkotásait, így bátorítva őket.
A másik pillére ennek a területnek az alternatív irodalomórák rendszeresítése lehetne, hiszen biztosítani kell a kisdiákoknak a művészekkel való találkozás lehetőségét, hogy ne csak elvont fogalom legyen számukra a művészet. Emlékszem, hozzánk negyedikes koromban jött el Kányádi Sándor, ő volt az első élő költő, akit láttam. Az öcsém például már nem volt ilyen szerencsés, ő úgy érettségizett le, hogy nem is látott élő írót az iskolában.
– Érdekes, amit a művészeti ágak képviselőinek közelítéséről mond a javaslatok között. Hogyan lehetne ezt szorgalmazni?
– Úgy érzem, hogy az írók közül a mi korosztályunk legalábbis eléggé elszigetelt, nincs kapcsolatunk a többi művészeti ág képviselőivel. Interdiszciplináris rendezvényekre lenne szükség, egy-egy tárlatnyitót például irodalommal lehetne fűszerezni. Erdélyben hiányzik a közös művészeti agora, én például nem tudom, hogy mi foglalkoztat manapság egy középgenerációs zenészt vagy képzőművészt. Egyáltalán a kortárs erdélyi művészeknek nincs közös ideológiája, hiányoznak a közös olvasmányélmények, nincs építő vita a művészek között.
Ha csak azt nézzük meg, hogyan nézett ki egy kávéházi asztal a századok során, azt látjuk, hogy korábban nem az történt, hogy öt író közösen búslakodott, amiért nem tud megélni, hanem ott ült egy szobrász, egy zenész, egy újságíró, egy író és esetleg egy mérnök is, közösen vitatták meg a dolgokat. Ma nincs kölcsönhatás a területek között, pedig az mindig ihletadó volt. A Kolozsvári Magyar Operában nagy sikerrel mutatták be például Verdi három operáját amelyeket Schiller három drámája alapján írt – ilyen kaliberű „összefogásra" például Erdélyben nincs vagy alig van példa. Úgy érzem, kissé szakbarbárok lettünk.
– Az erdélyi írók műveinek idegen nyelvekre fordítását is szorgalmazza a vitaindítóban. A tavaly létrehozott Sétatér Kulturális Egyesület – amelynek ön is tagja – célkitűzései között is felvetődött ez. Konkrét eredmények születtek ezen a területen?
– Egyelőre nincsenek kilátásban konkrét megvalósítások, ehhez komoly anyagi források kellenek. Éppen azért vetettem fel ezt a problémát a vitaindítóban, mert – még ha a szervezők ingyen dolgoznak is – nem találnánk egy jó fordítót, aki hajlandó lenne ingyen dolgozni értünk.
– Erdélyi művészeknek szóló, komoly szakmai díj létrehozása is szerepel a javaslatok között, majd hozzáteszi, hogy ez már megvalósult. Eközben az ön által elnökölt Erdélyi Magyar Írók Ligája is díjat alapított, amelyet négy kategóriában adtak át tavaly év végén. Lesz folytatás?
– 2013-ban az RMDSZ létrehozta az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat, amelyet évente három kategóriában osztanak ki, és tízezer lejjel jár. Ez már egy komolyabb összeg, és mivel ezt központi támogatásból folyósítják, valószínűleg hosszú életű lesz – erre gondoltam, amikor azt írtam, hogy megvalósult ez a javaslat. Az E-MIL-díjakat Péter Pál kolozsvári üzletember támogatta háromezer és egy neve elhallgatását kérő üzletember ezer euróval. Azt biztosan tudjuk, hogy idén ki tudjuk osztani ezeket az elismeréseket, de arról fogalmam sincs egyelőre, hogy 2015-ben is sikerül-e.
Varga László
Krónika (Kolozsvár),

Közvetítés nemzetek között – Járosi-vitaest Kolozsváron
Mennyire lehet és kell bukaresti székhelyű magyar intézményben kidolgozott kultúrstratégiát vidéken életbe léptetni? Önállóak lehetnek az erdélyi kulturális központok gazdasági, műsor-politikai szempontokból? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre keresték a választ a Járosi Andor Keresztény Műhely vitaestjén Kolozsváron, a lutheránus püspökség Reményik Sándor Galériájában.
A Magyar kultúrpolitika – eszközök és hangszerelések címmel rendezett vitafórumon Kósa András László, a Balassi Intézet Bukaresti Magyar Központjának igazgatója, Kötő József színháztörténész, az EMKE főtanácsosa és Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, az RMDSZ korábbi kulturális alelnöke vett részt.
Csinta Samu, az Erdélyi Napló főszerkesztője kérdéseire Kósa András elmondta: amikor megpályázta a Bukaresti Magyar Intézet igazgatói tisztségét, arra fektette a hangsúlyt, hogyan lehet a román közönség irányába közvetíteni a magyar kultúrát. Tervei között szerepelt a román kulturális élet személyiségeivel való együttműködés kialakítása olyan módon, hogy az együttműködő felek egyenlő partnerek legyenek.
Távlati tervként az igazgató elképzeléseiben az is szerepel, hogy a magyar kultúrát kivigyék Bukarest fontosabb utcáira, így ismertetve meg értékeinket a hétköznapi emberekkel is. „Ez nem jelenti azt, hogy nem kell olyan programokat szervezni, amivel a magyarság nap mint nap részt vesz a román főváros kulturális életében” – tette hozzá az intézet vezetője.
Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója elismerte a bukaresti magyar intézet létének fontosságát, de felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy Erdélyben olyan pezsgő kulturális élet alakult ki, amely akár egy önálló országra is jellemző lehetne.
Az elmondottakhoz csatlakozva Kötő József színháztörténész hangsúlyozta, hogy már az 1920-as évektől kezdve a magyar művelődéspolitikusok – elsősorban Klebelsberg Kuno – fontosnak tartották, hogy kultúránkat Európa-szerte megismertessék az emberekkel. Kötő József a Bukaresti Magyar Intézet egyik feladatának nevezte, hogy az erdélyi magyar szellemi élet termékeit integrálja az egyetemes magyar kultúrába. „A művészeti élet intézményesítése, stratégiák kidolgozása mellett fontos a helyi közösségek szerepvállalásának növelése is” – emelte ki Kötő József.
A Bukaresti Magyar Intézet segít a magyar kultúra külföldre való közvetítésében, de nem pénzügyi intézmény, így csak különféle projektekkel támogathatja a romániai magyar művelődési életet – vázolta az intézmény támogatási politikáját Kósa András. Ugyanakkor a román fővárosban is jelentős a magyar kultúra iránti érdeklődés, az intézet által szervezett Bánffy Miklós-kiállítást például néhány nap alatt ezren tekintették meg.
Nánó Csaba
Krónika (Kolozsvár),