Guttman Mihályra emlékeztünk, aki mindig köztünk marad
Sok személyes élményt elevenítettek fel Guttman Mihály (1926–2013) karnagyról egykori tanítványai – akikből később tanár kollégák, munkatársak lettek –, zenésztársai szerdán délután, a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) közös rendezvényén. Helyszínként a ferences kolostor refektóriuma szolgált, amely több mint fél évszázadon át adott otthont a kolozsvári zenelíceumnak.
Tóth-Guttman Emese, a RMD elnöke kifejtette: a dalosszövetség és az EMKE a 2016-os évet Guttman Mihály-emlékévnek hirdette meg, a karnagy születésének 90. évfordulója tiszteletére. Ennek során az idén megvalósított hangversenyek, kórustalálkozók, népdalvetélkedők Guttman Mihály emlékének adóztak. A rendezvénysorozat a mostani kerekasztal-beszélgetéssel zárult.    
– Szinte hihetetlen, hogy már három éve nincs köztünk Misi bácsi, de sokan még mindig úgy érezzük, hogy jelen van mindenhol, ahol énekkarok találkoznak,  népdalversenyeket szerveznek – mondta Széman Péter EMKE-elnök. Angi István zeneesztéta úgy fogalmazott: Misi bácsi ars poeticája a szeretet volt – és ezt támasztotta alá a Víg Emese televíziós szerkesztő által készített portréfilm-részlet, amelyet az est folyamán megtekinthettünk.
Jakab Gábor káplán kiemelte, hogy Misi bácsi emberségére építette magyarságát, kereszténységét, hivatását, majd Almási István népzenetudós emlékezett. Felidézte, hogy az 1948-as tanügyi reform után, zeneakadémiai hallgatóként a fiatal Guttman Mihály szakszerűen, helyesen és a diákok képességeihez mérve tartotta a zeneóráit a 2-es számú Fiúlíceumban. – A legtöbbször „édes fiamnak” nevezett minket. Mivel a diákok már akkor kipécézték a tanárok szavajárását, másnaptól kezdve azt mondták: „édes fiam” jön énekórát tartani. Amikor bekerültem a zenekonzervatóriumba, együtt énekeltünk Nagy István kamarakórusában. Gyönyörű szép lírai tenorhangja volt. A Bolyai Egyetem 1959-es megszüntetése után Misit leváltották a zenelíceum éléről, és Jagamas János népzenetudósnak is búcsút kellett mondania a folklórintézetnek. Akkor mondta Misi: „János, mi levitézlettünk”. Ennek ellenére nem esett kétségbe, hanem továbbra is lelkiismeretesen, lelkesen és nagyszerű tudással végezte tanári munkáját. A rendszerváltást követően, hosszú időn át minden ősszel zsűritagok voltunk Szatmárnémetiben a Hajnal akar lenni népdalversenyen. Egyik évben lábfájásra panaszkodott, majd szokásos humorával megkérdezte: „miért fáj csak a jobb lábam, ha ugyanolyan idős, mint a bal?” – részletezte Almási István.
Szarvady Irén nyugalmazott zongoratanár a zenelíceum 1950-es létesítésére, valamint Misi bácsi humoros természetére utalt, majd Dáné Tibor Kálmán, az EMKE korábbi elnöke szólt az egybegyűltekhez. – Amikor 1993-ban az EMKE-hez szegődtem, lelki közelséget, partnerséget éreztem iránta. Misi bácsi hihetetlen egyensúly-ember volt, józan eszével mindig visszaterelte a jó kerékvágásba a beszélgetésünket, a döntéshozatalban is segített. Hihetetlen mágus volt a közösségszervezés terén is; érezte és tudta, hogy a kórusokon keresztül hogyan lehet egy közösséget megfogni, és rábírni a véleményformáló személyeket a közösség hasznát szolgáló együttműködésre – hangsúlyozta.
Török Béla csellóművész, aki 1950-ben kisdiákként került a zenelíceumba, megjegyezte: „ha a zenekarban vagy a kamarazene-együttesben valaki nem úgy játszott, ahogy kellett volna, Misi bácsi csak annyit mondott: »úgy játszol, mintha a csürülyei filharmóniában lennél«”. – Miután eltávolították az igazgatói székből, karmesterként, kamarazene-tanárként tanította a fiatalságot, igen magas színvonalon. Amikor 1972-ben létrejött a filharmónia kórusa, az akkori igazgató őt kérte fel a szervezésre. Aztán megalakította a kórust, próbált velük, de végül más karnagyot neveztek ki. Folyamatosan tartotta a kapcsolatot volt diákjaival, kamarazene-tanárként sok gyerekkel szerettette meg ezt a műfajt, szép eredményt érve el – elevenítette fel több mint fél évszázados emlékeit Török Béla. 
Szőke Zoltánné a tordaszentlászlói kórus tagjaként a szeretetből fakadó emberséget, önzetlenséget, türelmet, a tökéletességre való törekvést emelte ki, amely nem ismerte a középszerűséget; Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója Guttman Mihály szigorúságára, rendszeretetére és az operára való odafigyelésére világított rá, Márkos Albert hegedűművész pedig zenei titkári tevékenységét méltatta.
Benkő Judit, a Kolozsvári Rádió szerkesztőjének véleménye szerint Misi bácsi nemcsak a dalosszövetség, hanem a zeneiskola „mozdonya” is volt, mint egy hadvezér, a Toduţă utcából szervezte az eseményeket. – Neki köszönhető az is, hogy a RMD és a rádió között létrejött egy sorozat, amelynek keretében évek óta dalosokat, azaz kórusokat mutatunk be a koncertteremben megszervezett esteken – magyarázta.
Máté Árpád, a zeneiskola egykori aligazgatója hálás a sorsnak, hogy Misi bácsi kortársa lehetett. – Misi bácsi soha nem ment nyugdíjba, még hivatalos nyugdíjaztatása után sem. Fantasztikus szervező volt, hihetetlen munkabírással. Tanácsát mindig kikértük, megfogadtuk, Misi bácsi egész haláláig igazgató volt – mesélte. 
Az est folyamán Péterffy Enikő nyugalmazott matematikatanár és Ercse Gyöngyvér nyugalmazott hegedűművész – aki a zenelíceum első érettségi diplomáját kapta 1950-ben – is emlékezett, közreműködött a Guttman Mihály Pedagóguskórus Bedő Ágnes karnagy vezetésével.
Nagy-Hintós Diana Szabadság (Kolozsvár)

Ismertette elképzeléseit a Figura új vezetője
„Azért működött és működik jól ez a színház, mert a léte, minden alkalmazottja számára egy közös ügy” – fogalmazott bemutatkozó sajtótájékoztatóján a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház új igazgatója. Albu István versenyvizsgával nyerte el az intézmény vezetői tisztségét, az állást december elsejétől tölti be. A színház feladatának tekinti, hogy a „közös ügyet” kiterjessze a város vezetőségére és lakóira.
Miután az elmúlt évad végén igazgató nélkül maradt a Figura Stúdió Színház, megbízott vezető látta el a menedzseri feladatokat az intézménynél. A megüresedett állás betöltésére kétszer is versenyvizsgát hirdetett a fenntartó városi önkormányzat, a pályázat nyertesét, a sepsiszentgyörgyi Albu Istvánt nevezte ki a menedzseri tisztségre.
Albu István korábban vendégrendezőként már dolgozott a Figuránál. Ő vitte színre a De mi lett a nővel? az Arab éjszaka, a Fizikusok és a Zűrzavaros éccaka című előadásokat, a munkafolyamatok során rálátása nyílt az intézmény tevékenységére. Akkori meglátásait a kinevezésétől eltelt időszak tapasztalatai is megerősítették. „Vendégrendezőként megfogalmazódott, az utóbbi két hétben pedig igazgatóként is úgy látom, hogy azért működött és működik jól ez a színház, mert léte minden alkalmazottja számára egy közös ügy. Úgy gondolom, hogy az lenne a legfontosabb feladatunk, hogy ezt a közös ügyet kiterjesszük a város lakóira, hogy a gyergyószentmiklósiak is magukénak érezzék a színházat. Ebben a kicsi városban eleve csodaszámba megy, hogy tud működni a Figura. Nagyon nagy erény, hogy egy olyan intézménye van Gyergyószentmiklósnak, amelyik évente – a két fesztiváljával akár – a város legnagyobb kulturális eseményét biztosítja” – fogalmazott.
Rendkívülinek nevezte, hogy a kisváros meg tudja engedni, fel tudja vállalni, hogy kísérleti színházat működtessen, fontosnak tartja, hogy a településvezetés is érezze az intézmény létének, működésének pozitívumait. „A közös ügyet ki kellene terjeszteni a városvezetés felé is, hogy ennek a kis kincsnek, ékszernek, kuriózumnak – amit a Figura jelent – a fontosságát minél inkább közösen tudjuk megfogalmazni és átérezni” – mondta.
Ugyanilyen fontosnak tartja a színház jelenlétét Gyergyószentmiklóson kívül is. A turnék, fesztiválok kell jelentsék azt a bizonyos másik síkot, amin a Figurának működnie kell, „hisz ha csak az utóbbi időben született előadások minőségét, értékét vesszük figyelembe, már akkor is kijelenthető, hogy a Figurának helye van bármelyik erdélyi magyar színház mellett.”
Rendezőként és igazgatóként is vallja: egy adott színházról az előadásai beszélnek. Ennek fényében fejezte ki örömét a készülő darab kapcsán: a Barabás Árpád által rendezett Ibusár című előadás az összefogásról is beszél, lévén, hogy három intézmény – a Figura, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhelyi Táncműhely – közös produkciójaként jön létre.
Fontos az összefogás a Figura székhelyét biztosító művelődési ház adminisztrációs kérdéseinek ügyében is – hangsúlyozta Albu István. Mint kifejtette, az épület megérett egy teljes felújításra, az apró javításokkal csak odázni lehet, nem pedig megoldani a gondokat. „Nem titok, mindenki láthatja, hogy lassan már életveszélyes helyzetek is kialakulhatnak” – utalt az épület állagára, hozzátéve, hogy a helyzetet csak masszív beruházással, teljes felújítással lehet orvosolni. A Figura képtelen megoldani a szükséges beruházást, a városvezetés együttműködésére és ígéreteire számít. „Örvendek annak, hogy jó a kommunikáció a városvezetővel, a polgármesteri hivatallal. Közösen dolgozunk azon, hogy minél hamarabb lépni lehessen ez ügyben, hogy tudjuk biztosítani a megfelelő körülményeket az itt dolgozóknak, vendégszereplőknek és a közönségnek” – jelentette ki az új igazgató. 
Szilveszteri bemutatóra készül a Figura
Az évad második bemutatójára készül a Figura Stúdió Színház. Parti Nagy Lajos – Darvas Ferenc Ibusár című darabját Barabás Árpád jegyzi rendezőként; az előadás koprodukció a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházzal és az Udvarhely Néptáncműhellyel. A gyergyószentmiklósi bemutatóra, amely egyben szilveszteri előadás is, december 30-án, péntek este 7 órától kerül sor a Figura nagytermében.
Albu Istvánról
Albu István 1984-ben született Sepsiszentgyörgyön. 2007-ben szerzett diplomát a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karának színművészeti szakán. Színészként a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, a Kézdivásárhelyi Városi Színházban és a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karán, valamint több rövidfilmben, televíziós reklámban szerepelt. Színpad-, világítás-, hang- és videotechnikában, illetve díszlet- és jelmeztervezésben tanulóévei és munkássága során szerzett tapasztalatokat. Számos darab rendezőjeként jegyzik nevét. A Kolozsvári Állami Magyar Színházban, a Kolozsvári Magyar Operában, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, a Kézdivásárhelyi Városi Színházban, a Szatmárnémeti Északi Színházban, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházban, a kolozsvári Váróterem Projektnél, a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, illetve a Kolozsvári Rádiónál voltak önálló rendezései. Rendezői munkatársként is számos előadásban dolgozott.
Pethő Melánia Székelyhon.ro

Romániai magyar művészeket is díjaztak a romániai operaházak gáláján
Horváth József kolozsvári karmester és Kele Brigitta énekművész is díjat kapott a romániai operaházak ünnepi gáláján, amelyet negyedik alkalommal szerveztek meg.
A Bukaresti Nemzeti Operában vasárnap este tartott gálán díszvendégként lépett fel a jelentős nemzetközi operaénekesi pályafutással rendelkező Nelly Miricioiu román szoprán és Roberto Alagna világhírű francia tenor.
Az Agerpres hírügynökség hétfői jelentése szerint a gálán mint-egy tizenöt díjat adtak át. A tavalyi évad legjobb előadásának járó elismerést a Jászvásári (Iaşi) Nemzeti Operaház nyerte el a Carmen című előadásért, amelyet Karel Drgac állított színpadra.
A Kolozsvári Magyar Opera a legjobb gyermekelőadásért járó díjat vehette át Tóth Péter Árgyélus királyfi című előadásáért, amelyet Albu István jegyzett.
A legjobb karmesternek járó díjat a kolozsvári Horváth József kapta, aki a Kolozsvári Román Opera alkalmazottja. Ő a világhírű Andrei Şerban rendezőtől vehette át a kitüntetést.
Minden operaház Kiválóság és Életműdíjra javasolhatott személyeket. A Kolozsvári Magyar Opera Kele Brigitta énekművészt tüntette ki Kiválóság díjjal, aki pályafutását az erdélyi intézményben kezdte, jelenleg főleg németországi operaházakban énekel, és novemberben debütált a New York-i Metropolitan operaházban a Franco Zeffirelli rendezte Bohémélet Musettájaként.
Az Életműdíjat Laskay Adrienne-nek, a Kolozsvári Magyar Opera nyugalmazott karvezetőjének ítélték. A Kolozsvári Román Opera szintén Életműdíjjal ismerte el Fülöp Márton énekművész pályafutását.
MTI Népújság (Marosvásárhely)

„A Napsugár az én életem...”
Írókkal, költőkkel, illusztrátorokkal találkozhattak a fesztiválozók
A villanyt elvehetik, az akku lemerülhet, de a Napsugár akkor is ott lesz; a papírra nyomtatott, lapozható folyóirat tartalma bármikor kézbe vehető, visszakereshető, hatvan évvel ezelőtti, megsárgult lapjai is kellemes emlékek őrzői, hordozói. Szombaton délben, az Adventi Gyermekfesztivál és Sokadalom keretében tartott Napsugár-közönségtalálkozón világított rá erre Zsigmond Emese főszerkesztő, aki biztatta az apróságokat: kérdezősködjenek családtagjaik körében, hadd lássuk, milyen élmények lapulnak a képzeletbeli hátizsákokban... És persze jegyezzék le őket, küldjék el az 1957-ben indult, s azóta töretlen lelkesedéssel működő folyóirat szerkesztőségének – amely, bár mára jócskán összezsugorodott, a „holdudvarában” működő lelkes csapatnak köszönhetően továbbra is minőségi tartalommal örvendezteti meg, neveli és szórakoztatja hónapról hónapra az erdélyi magyar gyerekeket. (A borítóképet Vicsi Judith készítette)
Az Apáczai-líceum dísztermében szervezett találkozón előbb a legszűkebb szerkesztőséget mutatta be Zsigmond Emese az egybegyűlteknek – amelyet a főszerkesztő mellett Müller Kati képszerkesztő alkot –, valamint a kiadó gazdasági, terjesztési feladatait végző személyeket: Imecs Veronka főkönyvelőt, Salamon Emese terjesztési megbízottat és a két területi fejlesztési megbízottat, Salamon Károlyt és Lőrincz Bélát. Mint kiderült, Béla bácsi a Székelyföldre és Kolozsvár egy részére, Károly bácsi pedig Bihar, Szatmár, Máramaros, Maros és Kolozs megye másik részére viszi el minden hónapban a friss lapszámot, amelyben a csodák lapulnak.
Közel harminc tehetséges erdélyi író, költő, illusztrátor szolgáltatja ezeket a csodákat havonta, közülük Bak Sárával, Balázs Imre Józseffel, Bertóti Johannával, Cseh Katalinnal, Jánosi Andreával, László Noémivel, Sikó-Barabási Eszterrel és Szőcs Margittal találkozhattak a fesztiválozók. A zenével, felolvasásokkal és visszaemlékezésekkel tarkított esemény legkisebb résztvevője a három hónapos Vilma volt, aki Sepsiszentgyörgyről érkezett, és a forgatag közepette is békésen lapult édesanyja, Sikó-Barabási Eszter ölében.
Elhangzott, hogy a Napsugár jövő márciusban ünnepli hatvanadik születésnapját a Kolozsvári Magyar Operában, ahova minden barátját, jelenlegi és egykori olvasóit várja. A megszokott rovatokkal jelentkező lapszám mellett januárban ünnepi kiadvánnyal is kedveskednek, amely dióhéjban mutatja be a folyóirat történetét: az alkalomra írt versek mellett régebbi illusztrációkat is beválogattak, igyekeztek úgy összeállítani, hogy lehetőleg minden jelenlegi szerző képviseltesse magát. Egy harmadikos kolozsvári kisdiák, Farkas Hunor Krisztián kedves megjegyzése is bekerült: „A Napsugár az én életem. Ha csődbe megy, nem tudom, mi lesz velem. De ez nem következik be.”
Tanulmány is született a jeles alkalomra: Fóris-Ferenczi Rita egyetemi hallgatókat és a Református Kollégium harmadikosait kérdezte meg a Napsugárhoz fűződő élményeikről, emlékeikről, a felmérés nyomán készült esszét a márciusi nagytalálkozón mutatják majd be. A jó hangulatú közönségtalálkozónak ugyan vége szakadt egy óra után, de a nap folyamán egyéb napsugaras tevékenységekbe is bekapcsolódhattak a kisebb-nagyobb gyerekek az asztaldísz-teremben, Bak Sára, Jánosi Andrea és Müller Kati is kezeskedett arról, hogy minden a legnagyobb rendben menjen, és sokféle alkotással térhessenek haza.
Játékosan, felolvasásokkal ötvözve ismerhették meg a Koinónia Kiadó három újdonságát a fesztiválozók: Szőcs Margit Madarász Béni, avagy az űrparittyás ajándéka, Markus Majaluoma Apa, mikor jön a Mikulás? és Kiss Bitay Éva Az erdő lakói című gyerekkönyvét, ugyanakkor Szőcs Margittal, Jankó Szép Yvette fordítóval és Guba-Kerekes Zsuzsa illusztrátorral is találkozhattak
Ferencz Zsombor Szabadság (Kolozsvár)

Móka: akik “elgereblyézik a mezsgyét”
Megalakulása óta a legjobb, elismerésekben gazdag évét zárta 2016-tal az érmihályfalviMóka. A színjátszó csoport alapító-előadó-rendezőjével, Szabó Jánossal ennek kapcsán sok mindenről szót ejtettünk. A csoport január 15-én lép színpadra legközelebb.
Ha érmihályfalvi előadócsoportokról esik szó, akkor a 30 éves Nyíló Akác néptánccsoport után valószínűleg a már 16 éves Móka színjátszó csoport jut először eszébe a nem helyi lakosoknak is. Ehhez hozzájárult, hogy több mint 50 produkcióval álltak közönség elé másfél évtized alatt, és ugyancsak a 60-at közelíti azok száma, akik “mókásnak” mondhatták/mondhatják magukat. A siker kovácsa, a csapat mozgatója és mindenese is egyben Szabó János, akinek bemutatása részben egybefonódik a Móka bemutatásával is.
Bánságból az Érmellékre
Szabó János a bánsági Nagyszentmiklóson született, gyerekkorát és iskolaéveit már Újszenetsen és Temesváron töltötte. A színházi élet “szele” már korán megcsapta, hiszen édesapja kellékes volt a temesvári színházban, így neki módja volt szabadidejét a világot jelentő deszkák közelében tölteni, sőt, rájuk is léphetett, hiszen gyerekszínészként szerepet is kapott. “Korán megfertőződtem a színházzal”, fogalmazott és mint alább kiderül, ebből máig nem gyógyult ki. Következett egy újszentesi színjátszó csoport, majd a temesvári Thália. Némi váltás történt, amikor a néptánc felé fordult, 10 évig az ugyancsak temesvári Rezeda csoport tagja volt, sőt, egy időben vezetője is a tánckarnak. Adódik a kérdés: a színházi vonzódás hogyan nem vitte a színi pálya irányába? Vitte, tudom meg, de egyetlen próbálkozását elutasították, az akkor még volt korhatár miatt többet nem is próbálkozott, a rendezői karrier pedig nem vonzotta. A ’90-es évek végén családi okok miatt került Érmihályfalvára, ahol “hiányérzete volt, nem találta önmagát”, érezte: valamire még szüksége lenne a munkáján kívül. Ez vezetett oda, hogy 2000 december hetedikén megalakult a Móka színjátszó csapat, mely nevében utal a várost átszelő patakra, ugyanakkor a “mókázásra” is.
A karakter szembe jön
A Móka-történeti alakuló ülés Szabó Jánosék konyhájában zajlott le, alapító tagok: Szabó Éva, Felvinczi József, Zih Gábor, Felvinczi Erzsébet, Kulcsár Ágnes, Boros József és Szabó János, utóbbiak négyen a mai napig aktív tagok. A “társulat” gyorsan gyarapodott, hiszen elsőként A cigány című népszínművet mutatták be, amiben ifjabbakra és idősebbekre egyaránt szükség volt. Apropó, “toborzás”: ez annak függvényében történik, hogy éppen milyen darabra készülnek, milyen karakterekre van szükség a meglévők mellé. A módszer nagyon egyszerű, érdeklődnek barátok, ismerősök körében, vagy egyszerűen megszólítja a szembe jövő, alkalmasnak vélt arcot az utcán. Persze 10-ből 8-an azonnal nemet mondanak, de van aki eljut a próbáig és akár be is válik, addig rejtett értékét hozva felszínre. Arra is volt már példa, tudtam meg, hogy a lelkesedés nem párosult alkalmassággal, az illetőt el kellett tanácsolni, de harag nem volt. Eddig, beleszámolva a színműveket, irodalmi előadásokat, kabarékat is, közel 60 bemutatója volt a Mókának, a legnépesebb produkciójuk Móricz Zsigmond Úri murija volt, amikor 22 név állt a szereposztásban.
A Bányavirág-sikersztori
Amatőr csapatról lévén szó, elsősorban önmagukra számíthatnak, például a maguk kitalálta díszleteket maguk fúrják-faragják, az alapanyagokat ahányszor csak lehet újrahasznosítják. A kellékek, jelmezek is mind saját tulajdonúak, vannak Móka-tagok, akik nagyszerű érzékkel válogatnak a különböző turkálókban, sőt, már félre is teszik számukra az esetleg használhatónak tűnő holmikat. Ugyanakkor megemlítendő az önkormányzat segítsége, ami leginkább az utazások támogatásában nyilvánul meg, de a helyi jellegű Pódium Díjat is többször megkapták már. Hogyan lehet egy ilyen többé-kevésbé népes, különböző korosztályú és irányultságú csapatot “tűzben” tartani? Szabó János szerint ehhez mindenképpen kell a tagok elkötelezettsége, ugyanakkor mindig kellenek az új ötletek, a kihívás. Utóbbira jó példa a Bányavirág. Az van ugyanis, hogy a darabválasztást megbeszélik, Székely Csaba drámája ellen azonban tiltakozott a csapat, mert nehéz és “más” volt. Ám miután megtalálta mindenki a szerepét (vagy a szerep őt?), már “szinte alig kellett rendezni”, emlékszik vissza Szabó János, és a történtek őt igazolták, hiszen az eddigi legnagyobb sikersorozatot produkálták a Bányavirággal: magyarországi amatőr és alternatív (melyeken hivatásosok is részt vesznek) színjátszó fesztiválokon átvehették a a legjobb rendezés, női, férfi és mellékszereplő (utóbbit ketten is), illetve a legjobb előadás díját is (ezekről lapunkban annak idején beszámoltunk).
Kabarék és drámák
Adódik a kérdés: hogyan viszonyulnak a profi társulatok az amatőr csoportokhoz? Szabó János (anélkül, hogy valakit is megsértsen) úgy érzi, előbbieknek “derogál” utóbbiakkal foglalkozni. Erre idézte büszkeséggel Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari Díjas érdemes művészt, aki az egyik fesztiválon, a zsűri tagjaként mondta a Bányavirág-előadásukra: ez az előadás elgereblyézte a mezsgyét a profik és az amatőrök között, míg Ascher Tamás szintén Kossuth- és Jászai Mari Díjas rendező bevallotta: nehezen tudna rosszat mondani a látottakról.Szabó János maga is színre lép alkalomadtán, bár úgy tartja, szívesebben játszana, ha más rendezne, hiszen “lentről egészen másként látszik minden”. Sokkal hálásabb feladat bohózatot, kabarét játszani, hiszen azonnali a visszajelzés, ami nem azt jelenti, hogy könnyebb is, hiszen a poénoknak “ülni kell”. Azonban “nagyszerűbb és nagyobb elégtétel”, amikor egy dráma megfogja a közönséget, amikor a függöny lehulltát pár másodpercnyi csend követi a taps felhangzása előtt, fejtette ki Szabó János, aki az említett fesztivál-szereplések nyomán két meghívást is kapott magyarországi rendezésre, de azokat nem fogadta el.
Készülnek az idei bemutatókra
Azt is eredményként könyvelik el, hogy vannak olyan Móka-tagok, akik diákként kerültek a csapatba, aztán, egyetemi éveik elvégzése után, visszakerülve a városba, a Mókába is visszatértek. Aki életét a színpadon folytatta, “csak” egyet tudott említeni Szabó János, ő Cormos Viktória operaénekesnő, akit a Kolozsvári Állami Opera magyar és román társulata is foglalkoztat.“Bár életem alakulhatott volna másként is, semmit nem bántam meg”, összegzett Szabó János, aki azt is elárulta, hogy idén két nagybemutatóval készülnek (eggyel szokás szerint a Nyíló Akác Napokra, eggyel őszre), melyek mellett lesznek irodalmi összeállításaik is. Végül, de nem utolsó sorban pedig meg kell említenünk, hogy immár 13 éve szilveszteri kabaréval is a közönség kedvére tesznek, 2016/2017 fordulóján a Két féltucat, akciósan című, klasszikus és saját jelenetekből dalbetétekből állt produkciót mutatták be. Szokásuk, hogy ezt a vidám műsort még január folyamán megismétlik, erre idén is sor kerül 15-én, vasárnap 18 órától, ekkor lehet legközelebb színpadon látni a Mókát.
Rencz Csaba
erdon.ro

Lőrincz Gyula festészeti kiállítása Székelyudvarhelyen
Lőrincz Gyula festészeti kiállítása nyílt meg a Művelődési Ház koncerttermében vasárnap a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett rendezvénysorozat részeként. Három héten keresztül tekinthető meg a több mint negyven alkotást felvonultató tárlat.
Kronosz - Kairosz címmel nyílt kiállítás a székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében. A kiállítást Elekes Gyula, a Művelődési Ház igazgatója nyitotta meg.
Az idén ötven éves, Székelyudvarhelyen született Lőrincz Gyula művész alkotóéletútjáról Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója az alkotó barátjaként mesélt a jelenlevőknek. Kiderült, hogy 1984-ben mialatt Szép igazgatóként dolgozott a Székelyudvarhelyi Municípiumi Művelődési Házban, Lőrincz tizenegyedikes diákként ott rendezte első kiállítását.
„Nagyon furcsa volt, egy vakmerő diák lázadása, merészsége nyilvánult meg munkáiban, miközben az akkori Székelyudvarhely nem volt nagyon divatos és elfogadó sem” – emlékezett vissza Szép. Hozzátette, ezt követően mindketten Kolozsvárra kerültek. Lőrincz ott tanult, majd ott is telepedett le, miközben többféle művészeti ágban is kipróbálta magát. Többek közt a Minimum Party alkotótáborok egyik alaptagja, fotóklubnak katalógusokat készített, művészkocsmát működtet Insomnia néven. Plakátokat is készített a Kolozsvári Magyar Operának és egy korrektúrra alkalmával találkoztak újra Széppel, ekkor ismét elkezdtek barátkozni.
Az igazgató azt is elmesélte, hogy a magyar opera egy munkatársa, Selmeczi György zeneszerző, rendező, karmester egy alkalommal arra kérte Szépet, hogy egy olyan jelmez- és díszlettervezőt szerezzen, akinek nem ez a szakmája, aki másként gondolkozik. Így megkeresték Lőrinczet, attól fogva Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Budapesten is összesen huszonöt színházdíszletet tervezett, ebből tizenöt operadíszlet, aminek a hangulatát jelen kiállítás képei közt is fellelheti az érdeklődő. Szép elmondta, hogy második házassága is több kiállítást anyagát is inspirálta. Örömét fejezte, ki hogy bár sok mindent kipróbált végül is a festészetnél maradt, hiszen úgy véli „aki így tud festeni, annak festeni kell”.
Siklódi Zsolt grafikusművész nem tudott ott lenni az eseményen, így gondolatait Lőrincz Ildikó művészettörténész tolmácsolta. A tárlat címére reflektált először, elmondta, hogy Kronosz - Kairosz,a görögök által használt két időfogalom, s az „alkotó is e szerint akarja megtalálni azokat a kis ablakokat a tőlünk függetlenül, bennünket figyelmen kívül hagyó múló időben, amik megtermik az alkotás idejét, amikor a jelen pillanat számít.” Mivel a szerző idén éppen ötven éves, így aktuális a visszatekintés is, erről is szóltak a sorok, majd elhelyezte őt az alkotók sorában.
A tárlaton egyébként nagyrészt festmények találhatók, a kétezres évektől kezdődően. A bejáratnál egy Belépek a Schengenbe című alkotás fogad, ami egy tál kék víz, de van színes és fehér üvegekkel felállított sakktábla is.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro

A ZeneSzó meghívottja: Szép Gyula
A Györkös Mányi Emlékház változatos kulturális programmal várja az érdeklődőket. A ZeneSzó beszélgető sorozatának az idei első meghívottja Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója volt. A beszélgetőtárs Márkos Albert hegedűművész, aki a zenei pályájának alakulásáról kérdezte. Hogyan lett zenész?
„A zene volt az egyedüli biztos pont az életemben”.
Szép Gyula szerint az ember életében a sorsszerűség szerepel. „A zene volt az egyedüli biztos pont az életemben.” Ebben az életkorban az ember bátran vállalja a múltját. Környezetével, sokkal megértőbb, önmagával sokkal kritikusabb. Felmenőiben nem volt zenész. Édesapja zenei adottsággal rendelkezett, kántor volt. 8 éves korától 14 éves koráig zeneiskolába járt. A szülei támogatták a zenei képzését. Beszélt az iskolai éveiről. 9. osztályos volt, amikor egy gitárt kapott ajándékba, gyorsan tanult gitározni. Egyetemi tanulmányait a „Gheorghe Dima” Zeneakadémia Muzikológiai és Zeneszerzői Fakultás- Pedagógia szakán végezte. Tanulmányai befejezése után Mezőszentgyörgy Általános iskolába került zenetanárnak. Életpályájának bemutatása során, az akkori idők párt politikájába is betekintést nyerhettünk.  Adottságait mi sem jellemezhetné jobban, mint az, hogy Erdélyben maradt. Nemcsak zenét, hanem matematikát és testnevelést is tanított. Ezt az időszakot úgy jellemezte, hogy „fiatal volt és mindenbe belement”. Különösen a folklór érdekelte.
A népzene iránti érdeklődése
Székelyudvarhelyen folytatta tevékenységét. Ahol egy figyelemre méltó férfi dalárda volt, melynek nem volt karmestere. Abban az időben kevesen voltak Udvarhelyen, akik Zeneakadémiát végeztek. Zenetanárként tevékenykedett a Székelyudvarhelyi Zeneiskolában és a Maréfalvi Általános Iskolában. Őt inkább a kórus érdekelte. Az iskola igazgatója, Kovács Piroska érezhette, hogy a fiatal tanár többet akar, nem csak a zenetanári munkát. Támogatta tevékenységét. Rájött, a gyermekek nem ismerik a népzenét. Kezébe került Kodály Zoltán Székelyfonó-lemeze. Ezeket a dalokat megtanította a maréfalvi gyermekeknek. Kodály szerint a Székely fonót abban a környezetben kell bemutatni, ahol született. Szép Gyula megdramatizálta. Óriási sikerrel előadták. Az előadással eljutottak a Kolozsvári Magyar Operába is. A produkciót felvette és sugározta a bukaresti TV magyar adása is. Székelyudvarhely művelődési élete nagyon aktív volt. Rendkívül nyitott. A főhatalom igyekezett visszaszorítani a magyar kultúrát. Itteni vonatkozásban Székelyudvarhely több lehetőséget biztosított. Szép Gyula élete érdekesen alakult.  1981 és 1986 között a Székelyudvarhelyi Művelődési Ház vezetője. 1982-ben Kodály Zoltán emléknapokat szervezett, a zeneszerző születésének 100. évfordulója alkalmából. E rendezvény keretében mindhárom Kodály-művet bemutatták (Székely fonó, a Háry János és a Cinka Panna). Vermesy Péter, Kodály Zoltán zenéjéről értekezett. A mostani beszélgetés nagy érdeme a kor hangulatának sikeres felidézése. Erdélyben a magyar művelődési életet kezdték minél jobban visszaszorítani. Udvarhelyen nagyobb megnyilvánulási lehetőség volt. Minden valamire való színházi társulat igyekezett kiszállásai közben Udvarhelyen is előadást tartani. A táncház mozgalom Kolozsváron indult, de az országos fesztivált Udvarhelyen szervezték. Szép Gyulának lehetőség teremtődött adottságai felcsillantására. A Székelyudvarhelyi Venyige Népzene és Néptáncegyüttes egyik alapítója. A hatóságok nem nézték jó szemmel ezt a tevékenységet. A körülmények Csíkszeredába vezényelik. 1986-1988 között zenei szakirányítója a Hargita Megyei Alkotások Házának. A politika rányomta bélyegét a kultúrára is. Kötelezték, a műsor 70%- román nyelvű legyen.
A Kolozsvári Magyar Opera ma erős társulat
Ekkor azon gondolkodott, hogy elhagyja az országot. Ebben az időben keresték meg a Kolozsvári Magyar Operától. Megnyílt annak lehetősége, hogy itt helyezkedjen el. Sikeresen versenyvizsgázott. 1988-ban a Magyar Opera művészeti titkára lett. Rendkívül hiteles képet nyújtott az intézmény helyzetéről. Kolozsvár zárt város, nem volt lehetőség versenyvizsgára, emiatt hiányzott az utánpótlás. Az énekkar kiöregedett. Senkit sem engedtek nyugdíjba. Az énekesek közül sokan külföldre távoztak. 1990-ben újabb lehetőségeket kihasználva, a Magyar Opera országos versenyvizsgát hirdetett, így az énekkar megfiatalodott. A fiatalítás elkerülhetetlen lett. Simon Gábor a Magyar Opera igazgatója, Szép Gyula 2005-2010 művészeti aligazgatója. Simon Gábor igazgató két évtizedes tevékenység után a marsallbotot továbbadta. Szép Gyula 2010-től az Opera igazgatója. Beszélt a Magyar Opera eredményeiről. A magyar nemzeti opera megalapítójának, Erkel Ferencnek 8 operáját adták elő. Ugyanakkor kortárs magyar operaműveket mutattak be. 1990 óta húsz magyar kortárs zeneszerző operája került színpadra. „Büszke vagyok arra, hogy ma az operaház erős, fiatalokból álló társulat, minőségi kínálatunk van.” Repertoárunkban van olyan előadás is, ahol tudjuk nem lesz teltház, de vállani kell ezt is. Nagy sikerrel mutatták be a „Valahol Európában” című musicalt. „Fontos, hogy az új generáció más képet is kapjon az operáról.”
Közéleti tevékenysége
Mint politikus 11 évig volt az RMDSZ Művelődési és Egyházügyi Főosztályának ügyvezető alelnöke. Sikernek tartja a csángó-magyar oktatás beindítását, az egyházi vagyonok visszaszolgáltatását.  Ez alatt a 11 év alatt rájött arra, hányféle igazság van. Hány árnyalatból tevődik össze az, mely végül is kikerekedik. A Janovics Jenő Alapítvány elnöke, melynek célja olyan közszolgálati rádió és TV műsor szolgáltatás támogatása, amely az erdélyi magyarság szellemi gyarapodásához járul hozzá.
Az est fénypontja az volt, mikor Szép Gyula és fiai káprázatosan, csodálatos biztonsággal népzenei műsort adtak elő a szerencsés jelenlevőknek.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

Beszélgetőkönyv táncművészről nemcsak a tánc szerelmeseinek
Kivételes tehetség, közvetlenség és jó humor – ezek a tulajdonságok jellemzik Szállassy Nagy Erzsébet prímbalerinát, a Kolozsvári Magyar Opera nyugalmazott táncművészét. Erről győződhettek meg azok, akik részt vettek Laskay Adrienne A tánc bűvöletében – Beszélgetőkönyv Szállassy Nagy Erzsébet táncművésszel című kötetének bemutatóján a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) rektori hivatalának Óváry-termében.
Sorbán Angella, a Scientia Kiadó munkatársa elmondta: Laskay Adrienne kézirata a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem által 2015 óta meghirdetett nyílt pályázatra érkezett, amire idén is várják a tudományos, művészeti, irodalmi és technikatörténeti jellegű kéziratokat.
– A könyvet elolvasva az olvasókhoz közelebb kerül a táncművészet. Másrészt arra is fény derül, hogy a művésznőnek fontos volt, hogy csak a saját érdemeire és értékeire építse a pályáját. Soha nem kovácsolt előnyt abból, hogy Nagy István író lánya, de az ebből fakadó hátrányokkal felvette a harcot. A könyv nem megszépítő emlékezés: Szállassy Nagy Erzsébet nem csak azokat nevezi meg, akikkel szemben hálát érez, hanem azokat is, akikkel konfliktusai voltak, de ezeket az eseményeket saját lelki békéjébe, harmóniájába emelte át. Az utolsó fejezetben az interjúalany saját gondolatait fogalmazza meg, miszerint művészi pályája emberi küldetését jelenti. A könyvet ezért nemcsak a tánc szerelmeseinek, hanem azoknak is ajánlom, akiket eddig nem érintett meg a tánc bűvölete, mert Szállassy Nagy Erzsébet művészi és emberi habitusa, értékrendje biztos rájuk is hatással lesz – mondta a könyvet méltató Nagy Ibolya.
– Gyakran teszik fel nekem a kérdést, hogy miért írok? Ez a fajta irodalom arra szolgál, hogy azoknak az embereknek állítsunk emléket, akik nagyon mostoha körülmények között egy életen át a kolozsvári közönségért éltek és dolgoztak. Ebben a könyvben különösebb figyelmet fordítok a Nagy családra. Nagy István írót már annyira elfeledték, hogy talán még az iskolai irodalomórán sem tanítják. A másik személyiség Trixi Checais koreográfus, aki lehetővé tette, hogy Nagy Erzsébet az opera szólistájává váljon – magyarázta Laskay Adrienne, azt sem hallgatva el, hogy ezt a kéziratot eredetileg a Prospero-sorozatban kívánta megjelentetni, de ott pénzhiányra hivatkoztak, így nagyon jól jött a Scientia Kiadó pályázati felhívása.
– A Kovács Attila operaénekesről szóló beszélgetőkönyv bemutatója után szólt nekem Adrienne, hogy a következő könyve rólam fog szólni. Arra gondoltam, mit tudok én 25 évvel a nyugdíjazásom után mesélni, hiszen azóta sok minden háttérbe szorult, nem foglalkoztam az akkori eseményekkel. Igyekeztem őszintén, spontán válaszolni a kérdésekre. A könyv pontosan tükrözi az életemet, művészi pályafutásomat és a magánéletemet is – mondta Szállassy Nagy Erzsébet, aki elismerte: azért nem választotta a külföldi karriert, mert számára fontosabb volt a családja, az itteni közönség szeretete és elismerése. – Hogy ez a szeretet a mai napig is él, tanúsítják azok a kollégák, akik most eljöttek erre az eseményre – tette hozzá a volt prímbalerina.
Zárszóként arra kérte a jelenlevőket: a tánc iránt érdeklődő gyermeküket vagy unokájukat buzdítsák arra, hogy hivatásos táncos, balerina legyen belőlük.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)

Kokárdát tűz a romániai magyarság
Erdély és a Partium valamennyi magyarlakta városában kulturális műsorok és megemlékezések keretében ünneplik az 1848-as forradalom és szabadságharc kitörését kedden és szerdán.
Kolozsváron a többnyelvűségért harcoló Musai–Muszáj civil csoport a Facebookon közzétett bejegyzésben arra kéri Emil Boc polgármestert, hogy ha a városháza fellebbezni kíván a többnyelvű várostáblák kihelyezését elrendelő bírósági döntés ellen, akkor ne vegyen részt a március 15-ei ünnepségen „csak azért, hogy magát fölöslegesen tapsoltassa”. „Úgy gondoljuk, a város kulturális örökségének szellemében a Cluj-Napoca és Kolozsvár mellett a Klausenburg feliratnak is szerepelnie kell a városnévtáblákon. A Musai–Muszáj mozgalom ennek a bejelentését várja Öntől” olvasható a háromnyelvű – magyar, román és német – bejegyzésben.
A kincses városban a hagyomány szerint szerdán 12 órától ünnepi felvonulás kezdődik a protestáns teológia épületétől a Szent Mihály-templomhoz, ahol 13 órától ökumenikus istentiszteleten vehetnek részt az ünneplők. Ezt követően a Biasini szállóhoz vonulnak az ünneplők a 14 órakor kezdődő koszorúzási ünnepségre. Ezt követően megkoszorúzzák a Bem József Deák Ferenc (Eroilor) utcai emléktábláját, és a szamosfalvi 1848-as emlékművet is.
Nagyváradon – mint minden évben – az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az RMDSZ külön ünnepséget szervez március 15-én. Az eddigiektől eltérően a néppárt rendezvénye a Szent László téren kezdődik, hagyományőrző néptánccsoportok fellépésével, ezt követően, 17 órakor Szacsvay Imre mártír jegyző ezredévi emléktéri szobránál tartanak ünnepséget.
Az RMDSZ szervezésében kedden 19 órától kerül sor a Márciusi Ifjak Díjak átadására a Szigligeti Színház nagytermében, ahol a Szigligeti Társulat bemutatja Honnan és hová – Arany János költészete című előadását. Mácius 15-én 12 órától megemlékezést tartanak a várad-rogériuszi református templomban, majd 14 órától Rulikowski Kázmér síremlékét, ezt követően pedig Nicolae Bălcescu szobrát koszorúzzák meg. 17 órára ökumenikus imát terveznek a várad-olaszi református templomban, majd 18.15-től Szacsvay Imre szobránál folytatják a megemlékezést, ahonnan a résztvevők huszárok vezetésével vonulnak a Petőfi-szoborhoz.
Nagyszalontán szerdán 16.30-kor ünnepi istentiszteletet tartanak a református templomban, 18 órakor pedig a Kossuth-szobor előtt az Arany János Elméleti Líceum diákjainak ünnepi műsorát követően Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke mond beszédet. A rendezvény 19 órakor fáklyás felvonulással folytatódik, majd 20 órától a Zilahy Lajos Művelődési Házban a Kolozsvári Magyar Opera művészei lépnek fel az ünnepi gálaműsor keretében.
Marosvásárhelyen az 1848/49-es szabadságharc és forradalom emlékére szervezett ünnepség szerdán 16 órakor a Postaréten, a székely vértanúk emlékművénél kezdődik. A kulturális műsor és ünnepi beszédek után, 18 órakor a Könyv és gyertya ünnepi gálával folytatódik a rendezvénysorozat a Kultúrpalota nagytermében. Ez alkalommal átadják a Könyv és gyertya díjat, fellép a Tiberius Quartet és Ritziu Ilka Krisztina színművész. A gálát a neves magyarországi előadó, Herczku Ágnes és a banda koncertje zárja.
A magyar forradalom és szabadságharc emlékének tiszteletére a helyi önkormányzat kétnapos ünnepségsorozatot szervez Csíkszeredában. A rendezvénysorozat kedden a ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium leánykarának ünnepi előadásával kezdődik, amelynek helyszíne a Szent Kereszt barokk templom, 17 órától. Szintén kedden 19 órától a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes mutatja be a Táncoljatok! – táncosok a táncról című műsorát a csíki moziban.
A forradalom emléknapján délelőtt 11 órakor a Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán lévő Petőfi-szobornál emlékeznek meg a szabadságharc eseményeiről. A köztéri ünnepség 16 órakor kezdődik a Gál Sándor-szobornál, ahonnan a himnuszok eléneklése, az ünnepi beszédek elhangzása és a koszorúk elhelyezése után a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar és a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület lovas huszárai vezetésével a résztvevők átvonulnak a Vár térre. A rendezvénysorozat központi eseménye, a Vár téri megemlékezés 17 órától kezdődik a város zászlajának ünnepélyes felvonásával a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület közreműködésével.
Székelyudvarhelyen a központi ünnepség a Márton Áron téren lesz szerdán 12 órától. A huszárok felvonulását és tiszteletadását követően beszédet mond Gálfi Árpád polgármester, Soltész Miklós, Magyarország egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára. Orbán Viktor magyar miniszterelnök ünnepi üzenetét Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott követe tolmácsolja. 17 órakor a Haáz Rezső Múzeumban megnyitják az Erdélyi Panoráma – Egy elfeledett körkép című kiállítást, amelynek érdekessége, hogy a Bem–Petőfi-körkép féltve őrzött darabjait most láthatja először az erdélyi közönség. 19 órától a városháza Szent István termében a Székelyföldi Filharmónia ünnepi hangversenyét hallgathatják meg az érdeklődők.
Kézdivásárhelyen 11 órától kezdődik a felvonulók gyülekezője a Gábor Áron téren, 12 órától megemlékező ünnepséget tartanak a főtéri Gábor Áron-szobornál, majd 19 órától gálaműsorra várják az érdeklődőket a Vigadó Művelődési Házban.
Sepsiszentgyörgyön kedden 17 órakor a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja szervezésében megnyílik a Hátrahagyottak emlékezete című kültéri kiállítás a Szabadság téren, amelynek keretében Zákonyi Botond, Magyarország romániai nagykövete mond beszédet. Szerdán 15.15-kor leleplezik Berde Mózes 1848-as kormánybiztos, parlamenti képviselő szobrát az Erzsébet parkban. Az ünnepi lovas felvonulás a főtérre 14.30-kor indul a Váradi–Bartalis kőtömbös kopjafától, illetve az eprestetői csata emlékművétől, a központi ünnepi műsor pedig 16 órakor kezdődik.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Sok tiszta hang – sok tiszta forrás
Szinte biztosra lehetett venni, hogy a tavalyi sikeren felbuzdulva, amit a Csak tiszta forrásból című koncert hozott, Kállay-Miklós Tünde karnagy, a kolozsvári S. Toduta Zenei Főgimnázium igazgató-helyettese újabb ötlettel, azaz sikeres kórushangversennyel rukkol elő. Ezért nem ért meglepetésként a március 18-i Sok tiszta forrásból című énekkari koncert, amelynek ismét a Kolozsvári Magyar Opera adott otthont.
A koncerten a magyar és az európai egyetemes kórusirodalom alkotásait hallgathattuk meg. Annak ellenére, hogy ember legyen a talpán, aki objektív tud maradni, amikor közel száz gyerek énekel kristálytisztán és jókedvűen, mégis első sorban a karnagy érdemeire térnék ki. Már a repertoár kiválogatása is időigényes lehetett: magyar, román, francia, olasz, spanyol, észt stb. dalokat kellett beszerezni, és kiválogatni azokat, amelyek az illető korcsoport számára legmegfelelőbbek, azaz nem terhelik meg túlságosan a gyerekek hangszálait, de ugyanakkor dallamosak, mutatósak is. Kállay-Miklós Tünde ennek a feladatnak maradéktalanul eleget is tett, majd következhetett a minden kis részletre kiterjedő betanítás folyamata. Miután ez is lezárult, jöhetett a koncertszervezési időszak, aggódás: vajon egy hirtelen jött vírus nem betegíti meg a kis énekeseket? Vajon hányan tudnak eljönni a szombat esti fellépésre? Az aggodalmak azonban (ha voltak egyáltalán) feleslegesnek bizonyultak: a három énekkar (I-IV., V-VIII és IX-XII. osztály) megjelent a színpadon, és a legigényesebb ítész is elégedetten dőlhetett hátra a székben (már ha jutott neki szék a zsúfolt nézőtéren): a gyerekek tisztán, szépen, muzikálisan énekeltek. Teljesítményük értékelésekor azt sem szabad elfelejtenünk, hogy ezek a gyerekek lesznek (lehetnek) a holnap profi muzsikusai, tehát képességük és tehetségük folytán nem mondhatjuk meglepőnek a kiváló teljesítményüket. Kállay-Miklós Tünde tapasztalt és tehetséges karnagy: gesztusai könnyen érthetőek, precízek voltak. Az elemisták kórusát a Tokos zenekar és barátai kísérték.
Jó érzést keltett a valamivel több mint egyórás zenei utazás, amelynek során több európai országba „látogathattunk el”: voltak táncos jellegű művek, népdalfeldolgozások, egyházi jellegű darabok, és még egy spanyol bikaviadalt idéző dalt is meghallgathattunk.
A kórushangverseny pozitívumai között kell megemlítenünk, hogy a három kórus rendkívül fegyelmezett volt: a színpadról való be- és kijövetel zökkenőmentesen történt, ám ebben a zenelíceumi tanítók és tanárok is kivették a részüket. Említsük meg a fellépők egyszerű, ötletes és ugyanakkor ízléses ruházatát: míg az elemi tagozat kislányai piros szoknyában és fehér blúzban jelentek meg, a középiskolások színes ingben és fekete nadrágban léptek fel, a líceumi tanulók pedig feketében voltak, de a nyakukban ízléses sál, bizsu jelezte a sokszínűséget. A szombat esti hideg, esős időjárás nyomasztóságában üdítő volt ez a koncert: ártatlan, tiszta gyermekhangok adták vissza nekünk, felnőtteknek, az életbe vetett bizalmat, és tolmácsolták a művészet, azaz a komolyzene iránti elkötelezettségüket.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)

Selmeczi György: csak az életről lehet zenét írni
Operakomponálásáról, a közönség és a kortárs zene közti kapcsolatról, az egyházi zene „modernizálásáról” beszélgetett Selmeczi György Erkel-díjas zeneszerzővel, operarendezővel Jakabffy Tamás a Györkös Mányi Emlékház márciusi ZeneSzó rendezvényén.
– Amikor 1990-ben felhívott Simon Gábor, a Kolozsvári Magyar Opera akkori igazgatója, és megkért, hogy állítsam színre Vermesy Péter Ördögváltozás Csíkban című operáját, a sírás kerülgetett, természetesen az örömtől. Örömet szerzett, hogy abban az operában dolgozhatok, ahova úgymond beleszülettem –mondta a beszélgetés elején Selmeczi György.
Az ismert zeneszerző esetében az operához való kötődés szorosan összefügg a családi háttérrel: édesapja, id. Selmeczi János az opera karmestere volt, akit történelmi és politikai okokból sérelmek értek, ezt követően pedig Selmeczi Györgyben az édesapjáért való helytállás éltette azt a késztetést, hogy a Kolozsvári Magyar Operával együttműködjön. Selmeczi azt is felelevenítette, hogy „János vitézben verhetetlen”, mivel kisgyerekkorától számtalanszor látta a darabot.
Mint a későbbiekben kiderült, Selmeczi György azért nem választotta a zongoraművészi karriert, mert akkoriban Magyarországon olyan versenytársakkal kellett volna „megküzdenie”, mint Ránki Dezső, Schiff András, Kocsis Zoltán, és ez a tény is hozzájárult ahhoz, hogy érdeklődése az opera műfaja fele forduljon. Amúgy lelkileg nem tartotta magát alkalmasnak arra a feladatra, hogy zongoraművészként egy-egy versenyművet rövid időn belül többször előadjon.
Karrierjének alakulásában, a siker kibontakozásában nagy szerepet játszott, hogy 1975-ös budapesti letelepedése után filmzeneírással vált gyorsan országos hírűvé: tizenöt év alatt 56 magyar nagyjátékfilm zenéjét komponálta.
Az operakomponálásra az is ösztönözte, hogy átélhette „az élet nagy kalandját”, amikor egy-egy irodalmi élményt a zene nyelvére fordított le, és ezzel megteremtette a különböző művészi dimenziók közti átjárást.
– Az operaíráshoz tehát sok indíték létezik, amit az ember begyűjt, és archetípussá változtathat. A lényeg az, hogy a szerző és a közönség között létrejöjjön egy gesztusközösség, azaz a közönség tudjon azonosulni a művel. Az 1980-as évek második felében az európai zeneszerzők egy részének azzal kellett szembesülnie, hogy a közönség elfordult tőle. Erre lehetett ugyan magyarázatot találni, de amikor az előadók is elfordultak a kortárs zeneszerzőktől, akkor nem lehetett azt felhozni indokként, hogy az előadók nem tudnak a korral haladni. A korral való haladást én álságosnak is tartom, mert a progresszió kártékony is lehet. Visszatérve az operakomponáláshoz: mindenféle operatípust ki akartam próbálni, ezért operáim nagyon különböznek egymástól. Érdekelt, hogyan lehet történelmi operát, mélylélektani drámát és vígoperát írni – magyarázta Selmeczi György, aki vígoperája bemutatójára is készül.
– Azt kell írni, amit az ember tud és akar. Budapesti nagy sikereim annak köszönhetőek, hogy azt írtam, amit kértek, azaz tudtam azt írni, amit kértek – vélekedett a meghívott, aki szerint a mai szerzőnek meg kell valósítania az egyensúlyt a barokk és a romantikus operaszerző-típus között. A barokk operaszerző ugyanis rendelésre írt, és az opera szempontjából elhanyagolható volt a személye, míg a romantikus szerző hérosszá, „önálló intézménnyé” változott, aki „megírta azt, ami belülről fakadt”. Selmeczi kifejtette: nincs abban semmi pejoratív, ha egy zeneszerző megrendelésre dolgozik, mivel a megrendelés erős impulzus, ami ösztönzi az embert. Azt sem hallgatta el, hogy szerzői sikeréhez szükséges alapos zenei felkészültségét kolozsvári és bukaresti tanárainak köszönheti.
Szimfonikus kompozícióiról a szerző elmondta: ebben a műfajban is az élet adta élményekből ihletődik. – Csak az élet számít. Csak az életről lehet zenét írni – tette hozzá.
Az egyházzenei művek kapcsán Selmeczi hangsúlyozta: nem tartja jónak, hogy nincs kapcsolat az egyházak és a kortárs egyházi művek között. – A második világháború után Közép- és Kelet-Európában az egyházakat a művészekkel megkötött hagyományos szövetség felbontására kényszerítették. Megszűntek az egyházi kórusok, zenekarok. Megszűntek azok a pénzügyi lehetőségek, amelyek biztosították a templom zenei életét. Ez a katasztrófa Magyarországon a kodályi zeneoktatás miatt kevésbé volt érzékelhető. A rendszerváltás után szenzációs zeneművek keletkeztek, de a magyar zeneszerzők esetében az egyházzenei forma kimaradt. Pedig az egyházzene teremtette meg azt a lehetőséget, hogy a maradiság vádja nélkül lehetett muzikális zenét írni. A probléma az, hogy a kortárs egyházzenei repertoár alig tud „bejutni” a templomba, és csak koncerttermekben hallgathatjuk meg ezeket a műveket – mondta Selmeczi György, ám később ellenpéldával is szolgált: nyolcadik miséjét két Budapest melletti vidéki településen, Pilisborosjenőn és Ürömben mutatják be húsvétkor.
Zárszóként filmzenéjének egy részét énekelte el Selmeczi, saját magát kísérve a zongorán.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)

Örökségünk Őrei: a Purjesz-Óváry Ház és a Sétatér csapata nyerte a kolozsvári vetélkedőt
Hétfő este a Kolozsvári Magyar Operában zárult az Örökségünk Őrei − Fogadj örökbe egy műemléket! kolozsvári vetélkedője. A zsűri, figyelembe véve a csapatok több hónapos tevékenységét, illetve a döntőre összeállított szkeccseket, eredményt hirdetett: a Református Kollégium, illetve a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájának csapata megosztva kapta az első díjat.
A kolozsvári vetélkedőbe 13 csapat nevezett be szeptember végén, közülük hat iskola hat csapata jutott a döntőbe. Rajtuk kívül még húsz csapat őrködik műemlékek felett Erdélyben a program keretében.
A szakmai zsűri tagjai Benkő Levente, a Művelődés kulturális folyóirat szerkesztője, Gaál György irodalom- és művelődéstörténész, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnöke, Kádár Magor, kommunikációs szakértő, a BBTE tanára, Kozma Eliz, az Onisifor Ghibu Elméleti Líceum diákja, Makkai Bence reklámgrafikus, Maksay Ágnes, a kolozsvári Video Pontes stúdió vezetője, Tamás Ágnes, az RMDSZ kommunikációs szakértője, Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke voltak.
Horváth Anna, az RMDSZ kolozsvári szervezetének elnöke üdvözölte, hogy a versenyző fiatalok nem a romos épületeket látják csupán a műemlékekben. „Ha merünk nagyot álmodni, és egész életünket feltenni rá, ha megértjük azt, hogy mindenkire szükség van, idősre, fiatalra, civilekre, politikusokra, mindenkire, aki műemlékeinkért tenni tud és akar, akkor hiszem, hogy a ti erőfeszítésetek, a mi közös mozgalmunk sem lesz hiábavaló!”− fogalmazott.
Winkler Gyula EP-képviselő, az Örökségünk Őrei lelkes támogatója szerint a program megérdemelné, hogy európai szinten bevált jó gyakorlatként népszerűsítsék, amit ő már kétszer meg is tett Brüsszelben, az Európai Régiók Tanácsában, majd Strasbourgban a FUEN elnökség előtt. „Meggyőződésem, hogy tájékozott, céltudatos európai fiatal és tájékozott, céltudatos erdélyi fiatal ugyanazt jelenti”- fogalmazott, majd javasolta, hogy a csapatok ezután több nyelven készítsék el a műemlék-ismertetőket.
„Az, ami fontos nekünk, azt senki más nem fogja helyettünk megvédeni. Mi vagyunk ma felnőttek, akik ezzel tudunk foglalkozni, és holnap, akik ma az Örökségünk Őreiben vesznek részt” – figyelmeztetett Hegedüs Csilla, majd megköszönte a diákokat támogató tanárok, szülők munkáját.
A színpadon dübörgött a történelem
Ezután következtek a produkciók, többnyire dramatizált időutazások, amelyek során az örökbefogadott műemlékek vagy lakóik történetével ismertették meg a közönséget a diákok. Konkrét adatokat is megtudtunk, például azt, hogy a Marianum épületében működő leánynevelő intézet diákjai nemhogy csecsebecséket, de még rövid ujjú ruhát sem viselhettek, vagy hogy a Purjesz-Óváry Házban szovjet katonák rejtélyes parancsra lemészárolták a vacsoravendégeket, de azért előzetes készülés nélkül nem mindig volt követhető a tartalom, sokkal inkább a kreatív és bájos színpadi megoldások vonták el a figyelmünket.
A Státus paloták őrei, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum csapata remekül válogatott zenékkel érzékeltette az időutazást.
A Báthory István Elméleti Líceum csapata a Mauksch-Hintz-házat, azaz a patikamúzeumot fogadta örökbe. Előadásukban élő hegedűjáték is volt, de a legjobban mégis a kis Johann Martinon és tanulótársán mosolyogtunk, akik a gyógyszerésztudomány, illetve a matematika elsajátítása közben egymásba szerettek.
A Purjesz-Óváry ház örökbefogadói, a Református Kollégium csapatának tagjai bátran, minden „playback” nélkül dalra fakadtak és Szilvássy Karolájuk is legalább annyira megkerülhetetlen jelenség volt, mint amilyen az eredeti grófnő lehetett az Óváry-szalon híres vacsoráin.
A Sétateret örökbe fogadó Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájának csapata megmutatta, hogy milyen erős, amikor egy csomó fehérkesztyűs gyerek jelel élőzenére, a Marianumot (ma a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarának épülete) örökbe fogadó Brassai Sámuel Elméleti Líceum csapatának előadása pedig a dokumentum és fikció keverésével lepett meg: kosztümös előadásukba egy visszaemlékező hangját szőtték bele.
Utolsóként lépett fel a János Zsigmond Unitárius Kollégium csapata, a tavalyi első díjasak, akik most a Tűzoltótornyot fogadták örökbe. Így a dramaturgiailag és színészileg legkiforrottabb előadás zárta a döntőt, az egykori Takácsok tornya történetét a jól ismert magyar népmesei keretbe helyezték, voltak benne „meg nem erősített krónikákból” merített poénok is, illetve Bogdán Farkas tavalyi, New York-szállós sikerre emlékeztető intermezzója.
Ez volt az egyetlen előadás, amelybe beleszőtték az aktuálpolitikát: bár a Tűzoltótorony épp felújítás előtt áll, Kolozsvár polgármesterét irgalmatlanul kifigurázták. Megemlítették a kétnyelvű táblák ügyét, a vésővel megtámadott műemlékeket vagy azt, hogy senki sem tudja, hogy mi történik a felállványozott New York szállóval.
Megosztott első díjat adott a zsűri
A zsűri tanácskozásának idejét helytörténeti kvízzel töltötték ki a szervezők, a közönség pedig – bár nem sikerült bevonni – türelmesen várt. Valóban éles vita folyhatott a háttérben, ugyanis az est házigazdája, Szilágyi Szabolcs legjobb rádiós tudását latba vetve tartotta szóval a közönséget, míg megérkezett a színpadra Hegedüs Csilla, aki a zsűri értékelését tolmácsolta.
„A legjobban azt az embert tisztelem, aki túllépi a saját határait, és ti ezt ma este is és az elmúlt hat hónapban is megcsináltátok”, mondta Hegedüs Csilla a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájából érkezett első díjas csapatnak, akik a Communitas Alapítvány Bölcs Diákok táborában való részvételt nyertek (vezető tanárok: Blaga Júlia és Albert Nagy Erika).
Ugyancsak első díjat nyert a Református Kollégium csapata, a Purjesz–Óváry-ház őrei (vezető tanár: Antal Andrea), ők Winkler Gyula EP-képviselő jóvoltából Brüsszelbe utazhatnak. „Meglepetés-házzal, slammel, takarítással – hozzák mindazt, amit számomra az Örökségünk Őrei jelent” – dicsérte meg a csapatot Hegedüs Csilla.
A Transylvania Trust Alapítvány felajánlásának, az Electric Castle fesztivál jegyeknek a János Zsigmond Unitárius Kollégium csapata, a Tűzoltótorony őrei (vezető tanár: Solymosi Zsolt) örülhettek. Szintén ők a döntő kvízjátékának nyertesei is, így az április 3–9. között megrendezendő Humorfeszten is részt vehetnek.
Az RMDSZ Kolozs Megyei Szervezetének, Csoma Botond képviselőnek és László Attila szenátornak köszönhetően az Apáczai Csere János Elméleti Líceum csapata, a Státus paloták őrei (vezető tanárok: Antal Orsolya és Adorjáni Mária) Vibe Fesztivál belépőjegyekkel lettek gazdagabbak.
A MIÉRT EU-táborába a Báthory István Elméleti Líceum csapata, a Mauksch-Hintz-ház őrei (vezető tanár: Vincze Csilla) mehetnek.
Az IDEA Könyvtér könyvjutalmát a Brassai Sámuel Elméleti Líceum csapata, a Marianum őrei (vezető tanárok: Szász Enikő és Vajnár János Zsolt) vihette haza. A döntős csapatok mindegyike részt vehet az Örökségünk őrei nyári táborában.
Zs. E.
maszol.ro

Örökségünk őrei: divatossá vált a műemlékvédelem
A Kolozsvári Református Kollégium és a Hallássérültek Speciális Iskolájának diákjai nyerték meg az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű mozgalom és vetélkedő hétfő esti, a Kolozsvári Magyar Operában tartott döntőjét. A kincses városbeli magyar iskolák csapatai mutatták be az általuk örökbe fogadott műemlékeket.
Látványos és izgalmas kiselőadásokat tartottak a kolozsvári magyar középiskolák diákjai az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű vetélkedő hétfő esti döntőjében. A Kolozsvári Magyar Operában tartott rendezvény végén a legjobban a Kolozsvári Református Kollégium diákjai – a Purjesz–Óváry-ház őrei – örülhettek, ők nyerték el a vetélkedő fődíját: a brüsszeli utazást.
A versenyen részt vevő többi kincses városbeli gimnáziumnak sem kellett szomorkodnia, mert mindenkinek jutott díj. A rendezvény idén is a hivatalos ünnepi köszöntőkkel kezdődött. „Mindenkire szükség van, idősre, fiatalra, civilekre, politikusokra, mindenkire, aki műemlékeinkért tenni tud és akar” – mondta Horváth Anna, az RMDSZ kolozsvári szervezetének elnöke. Ezt egy, az aktuális élsportból vett párhuzammal szemléltette: az FC Barcelona és a Paris Saint Germain által a labdarúgó-Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében megvívott párharcot hozta fel példának. Mint ismeretes, a Barcelona előbb 4-0-ra kikapott Párizsban, majd hazai pályán 6-1-re győzött, és továbbjutott.
„Hiszem, hogy a ti erőfeszítésetek, a mi közös mozgalmunk sem lesz hiábavaló!”− hívta fel a diákok figyelmét Horváth Anna. Winkler Gyula európai parlamenti képviselő a megnyitón elmondta, az Örökségünk őrei mozgalom és vetélkedő megérett arra, hogy európai szinten is népszerűsítsék mint jól bevált gyakorlatot. A politikus azt javasolta, a vetélkedő soron következő kiírásaiban a műemlék-ismertetők több nyelven készüljenek el, az Unió többi országának is javára válna, ha honosítaná az Erdélyben jól működő örökségvédelmi programot.
A középiskolások számára meghirdetett vetélkedő döntőjében hat kolozsvári gimnázium egy-egy csapata mutatta be látványos, színpadi előadásszerű vagy éppen történelmi információkat felsorakoztató produkció keretében azt a műemléket, amelynek népszerűsítésére vállalkozott. A Brassai Sámuel Elméleti Líceum csapata, a Marianum (a BBTE jelenlegi bölcsészkarárnak otthont adó) épületét vette pártfogásába, előadásukban ízelítőt nyújtottak a hajdani katolikus leánynevelő intézet életéből. Ötödik helyezésüket az IDEA Könyvtér könyvjutalmával ismerték el a vetélkedő szervezői.
A Báthory István Elméleti Líceum csapata, a Mauksch–Hintz-ház őrei az egykori gyógyszerész család mindennapjaiba engedtek bepillantást. Negyedik helyezésük jutalma, hogy ott lehetnek a Miért nyári EU-táborában. Az Apáczai Csere János Elméleti Líceum diákjai a Státus-palotákat „fogadták örökbe”, és ötletesen mutatták be a műemlék épületek történetét. Jutalmul VIBE Fesztivál-belépőket nyertek, kreatív produkciójuk a dobogó harmadik fokára juttatta őket.
A tavalyi győztes, a János Zsigmond Unitárius Kollégium csapata a Tűzoltótornyot fogadta örökbe, dramaturgiailag és „színészi” alakítás szempontjából is a legnívósabb előadást mutatta be. A pörgő ritmusú, nemcsak a történelmi eseményeket, de a jelenkori gondokat is felvillantó produkciót második díjjal jutalmazta a zsűri. A Transylvania Trust Alapítvány felajánlásának köszönhetően már az Electric Castle fesztiválra szóló jegyek birtokosai.
A Kolozsvári Református Kollégium diákjainak, a Purjesz–Óváry-ház őreinek történelmi előadása első helyezést és brüsszeli kirándulást ért. Idén a zsűri még egy első díjat kiosztott a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája csapatának, a Sétatér őreinek, akik sajátos előadással jelentkeztek, jutalmuk a Communitas Alapítvány Bölcs Diákok táborában való részvétel.
A zsűri tagja volt Benkő Levente, a Művelődés kulturális folyóirat szerkesztője, Gaál György irodalom- és művelődéstörténész, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnöke, Kádár Magor kommunikációs szakértő, a BBTE tanára, Kozma Eliz, az Onisifor Ghibu Elméleti Líceum diákja, Makkai Bence reklámgrafikus, Maksay Ágnes, a kolozsvári Video Pontes stúdió vezetője, Tamás Ágnes, az RMDSZ kommunikációs szakértője, Winkler Gyula európai parlamenti képviselő és Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

12 ezer lej gyűlt a Reménysugár program 15 éves évfordulóját ünneplő jótékonysági esten
Színvonalas előadások és képzőművészeti alkotások árverése tette felejthetetlenné az Északi Színház termében tartott rendezvényt.
Tizenöt éves a Hans Lindner Alapítvány Reménysugár programja, amelynek célja a daganatos betegségben szenvedő gyerekek és családjuk felkarolása és segítése. A gyógyítási folyamat támogatása mellett a programban dolgozó önkéntesek segítenek az utógondozásban és a beteg gyermekek rendkívüli kívánságainak teljesítésében. Kirándulásokat szerveznek a gyerekeknek és élmény-rendezvényekkel, táborokkal segítenek elfelejteni a betegség szomorú napjait.
A szerda este megtartott jótékonysági esttel az alapítvány meg akarta köszönni a szatmáriaknak a segítséget, amit a program támogatásában nyújtottak az elmúlt 15 évben. Mert a program működését adományokból, felajánlásokkal finanszírozzák, az ebben dolgozók pedig önkéntes munkával járulnak hozzá a gyermekek és családok életének könnyítésébe.
A jótékonysági est folyamán felléptek mások mellett a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum diákjai, a Kolozsvári Állami Magyar Opera énekesei, a Harag György társulat tagjaiból álló Beatles emlékzenekar és a szatmári román színtársulat ImproStim nevű improvizációs csapata. Az est folyamán többször is színpadra léptek a budapesti Fairy Tales ír sztepptánc-csapat táncosai is.
Az előadásra érkező nézők bőkezűen adakoztak: az előadás végén a szervezők 9500 lejnyi adományt jelentettek be, amiből 3 ezer lej szatmárnémeti képzőművészek alkotásainak árverésén folyt be. De nem csak az érkezők, hanem a távozók is adakoztak, így jött össze az összesen 12 ezer lejes támogatás, amit természetesen a Reménysugár program működtetésére, élményprogramok megszervezésére fognak költeni. szatmar.ro

Kolozsvári zenés panoráma – bemutatták Kulcsár Gabriella kötetét
Több mint 1500 zenei eseményen való személyes részvétel „tükröződik” Kulcsár Gabriella Kolozsvári zenés panoráma című, a Minerva Művelődési Egyesület kiadásában megjelent könyvében, amellyel ma délután ismerkedhettek meg a jelenlévők a Minerva-házban.
A számos érdeklődőt vonzó eseményen Tibori Szabó Zoltán, az egyesület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, a kötetet és a szerző munkásságát Angi István zeneesztéta, egyetemi tanár, és Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, a Kolozsvári Operabarátok Körének elnöke méltatta. Közreműködött: Réman Zoltán (szaxofon), Eva Butean (zongora). Fotók: Horváth László. Szabadság (Kolozsvár)

Line Ildikó: a koncertmesterségre „születni kell”
Múlt, jelen és jövő egyaránt „terítékre került” a ZeneSzó áprilisi rendezvényén, ahol az erdélyi származású, ám közel három évtizede Magyarországon élő Line Ildikó hegedűművész válaszolt egykori kollégája, Márkos Albert, a kolozsvári filharmónia volt koncertmestere kérdéseire a Györkös-házban megtartott rendezvény során. Természetesen nem hiányzott a zene sem: Line Ildikó hegedűművészt Szokolayné Szőke Diána kísérte zongorán.
Nem volt véletlen, hogy a beszélgetőest ismert zenemű előadásával, Maria Theresa von Paradis (1759–1824) Siciliano című darabjával kezdődött. Ezt a művet szívesen játszotta Ruha István (1931–2004) világhírű erdélyi hegedűművészünk, aki a kolozsvári zeneakadémián Line Ildikó tanára is volt.
Gyerekkorával kapcsolatosan Line Ildikó elmondta: édesapja tudott hegedülni, de nem volt hivatásos zenész. Nővérei zongorázni, Line Ildikó pedig hegedülni tanult a brassói zenelíceumban pár éven át, majd az ottani népművészeti iskolában folytatta hegedűtanulmányait Victor Tereanunál, aki a világhírű Flesch Károly (Carl Flesch) hegedűművésznél tanult egykor Berlinben. A hegedűsök által jól ismert Flesch-skálák képezték hangszertechnikájának alapját. Hetedikesen már Mozart A-dúr hegedűversenyét játszotta a brassói kamarazenekar kíséretével.
Kolozsvári éveiről szólva elmondta: nagyon jól fel kellett készülnie a hegedűórákra. – Ruha István átsugározta növendékeinek mindazt, amit tudott, de el is kellett lesni tőle a hegedülés fortélyait – emlékezett szeretett tanárára Line Ildikó, aki később Ágoston András és id. Balogh Ferenc növendéke lett, amikor Ruha István hegedűművész egy bürokratikus intézkedés miatt már nem taníthatott a kolozsvári intézményben.
A konzervatórium elvégzése után a fiatal hegedűs a nagyváradi filharmóniához került, és a zenekari teendők mellett kamarazenészként is tevékenykedett – ez a zenei műfaj végigkísérte egész életében.
Ezt követően a kolozsvári filharmónia tagja lett, erről Márkos Albert árult el egy titkot. – Az 1970-es évek végén történt, hogy pártutasítás alapján nem vehettünk fel magyar nemzetiségű zenészt a zenekarba azzal az indokkal, hogy „túl sok a magyar zenész” a kolozsvári filharmóniában. Az akkori igazgató egy ismerősét akarta felvétetni, ám Szövérdi Márton oboaművész, aki akkor szakszervezeti elnök volt, határozottan kijelentette: csak akkor írja alá az igazgató által támogatott jelölt felvételére vonatkozó dokumentumot, ha ugyanakkor felveszik a legjobb jelöltet, azaz téged – emlékezett vissza a moderátor. Line Ildikó hozzátette: akkor Ruha István és a filharmónia akkori koncertmestere, Horváth László is kiállt mellette. Line Ildikó a kamarazenélést Kolozsváron is folytatta a Pro Camera vonósnégyes keretében, amelynek Botár Gerő (hegedű), Bányai Miklós (brácsa) és Török Béla (gordonka) volt a tagja. Két lányával és férjével, Bányai Miklóssal, aki a kolozsvári Magyar Opera hegedűse volt, 1989-ben települtek át Magyarországra, ahol Line először a Budapesti Operaházban, majd a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarában hegedült; ez utóbbi intézménynek 1992-től kezdődően 23 éven át volt a hangversenymestere, és továbbra is aktív kamarazenész maradt.
– A koncertmesterségre egyrészt születni kell, másrészt pedig meg kell tapasztalni. Tudni kell bánni az emberekkel. Szerettem koncertmester lenni, kihívásként éltem meg, ami szakmai elégtételt is hozott – magyarázta Line Ildikó.
Megtudtuk: Line Ildikót háromszor tüntették ki Artisjus-díjjal, a Magyar Rádió Nívó-díjat adományozott neki 1999-ben, 2015-ös nyugdíjazásakor pedig a Magyar Rádió Zenei Együtteseihez tartozó művészek titkos szavazással neki ítélték oda az Év muzsikusa címet és az ezzel járó Dohnányi Ernő-díjat.
Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

Két táncelőadás a magyar operában
Kortárs táncelőadást mutatnak be a Kolozsvári Magyar Operában csütörtökön este. Újra színpadra kerül Bartók Béla A csodálatos mandarin című műve, előtte pedig premierként látható Szergej Rachmanyinov és Szergej Prokofiev zenéjére épülő, A test ébredése című produkció, derült ki a tegnapi sajtótájékoztatón.
– A nézők figyelmébe ajánlom az előadást, hisz egy nagyon különleges képi világot alkottunk – mondta Jakab Melinda rendező-koreográfus A test ébredése című produkcióról. Az ötlet Rachmanyinov érzelemdús zenéjét hallgatva, spontán született a rendezőben, ezt követően kérte fel Jankó Zsoltot: hozzanak létre közösen egy előadást Rachmaninov művére.
Jankó Zsolt karmester elmondta, a három zeneszerző, Szergej Rachmanyinov, Szergej Prokofiev és Bartók Béla néhány év eltéréssel született, kortárs zeneszerzők voltak, mégis nagyon különböző zenét alkottak. Bartóknak egyéni zenei stílusa volt, míg a két orosz zeneszerző alkotásai inkább posztromantikusak, nem a huszadik századra jellemző zenei világ jellemző rájuk. A karmester kiemelte, ettől függetlenül mindkét zeneszerző munkássága értékes, értéke pedig a zene erejében, erőteljes ritmusában, energiájában rejlik, ez nyűgőzte le Jakab Melindát is.
A karmester kifejtette: hangról hangra kellett megtanulni, illetve újratanulni a két produkció zenéjét. Mint mondta, igaz, hogy a zenekar Bartók A csodálatos mandarin című alkotásával már egyszer megbirkózott, de Bartók műve az egyik legnehezebb darab a zenekar repertoárjában. Rachmanyinov és Prokofiev zenéje a zenekar tagjai számára eddig ismeretlen volt, viszont ahogy a koreográfus-rendező, így a zenekar is megkedvelte a két zeneszerző műveit.
Viorica Bogoi és Vlad Sebastian, mindkét előadás szólótáncosai is részt vettek a sajtótájékoztatón. Bogoi elmondta, A csodálatos mandarin technikailag nehezebb, az erőteljes mozdulatokban még mindig fedez fel újdonságokat. „A test ébredése egy evolúciós folyamat, ahol a hajlékony mozdulatoktól az erőteljes, vad mozdulatokig fejlődik a mű során a tánc” – fűzte hozzá a táncosnő.
Vlad Sebastian kiemelte, hiába gyakorolják A test ébredését már január óta, minden próbán felfedeznek valami újat.
A sajtótájékoztató végén Kosztin Áron, a Kolozsvári Magyar Opera aligazgatója elmondta: nem szabad elfeledkezni a díszletről, valamint a jelmezről sem, hangsúlyozva Tenkei Tibor díszlettervező és Ledenják Andrea jelmeztervező kiváló munkáját.
A Kolozsvári Magyar Opera A test ébredése című produkciójának bemutatójára április 27-én, csütörtökön, fél hétkor kerül sor. Ezt követően A csodálatos mandarin című táncelőadás látható.
Sarány Oroslya / Szabadság (Kolozsvár)

Magyar ősoperák a kolozsvári színpadon
Chudy József bécsi magyar zeneszerző, karmester Pikkó Hertzeg és Jutka Perzsi (1793) című műve az első magyar opera, amelynek azonban teljes zenei anyaga elveszett. Alig több mint két évtizeddel a Pikkó Hertzeg bemutatása után keletkezett Ruzitska József műve, a Béla futása (1822), amelynek a zenéje és a szövege fennmaradt, ezért egyes források ezt tekintik az első magyar operának. Ennek a magyar operatörténet szempontjából kiemelkedően fontos két műnek szentel egy estét a Kolozsvári Magyar Opera: az elveszett mű helyett Orbán György a zenei anyag mellett új librettót is írt a Pikkó herczeghez, amelyben a befejezés kivételével hűen követi az eredeti mű cselekményét. Az előadás az opera és a budapesti Magyar Állami Operaház együttműködésében jött létre, Szép Gyula igazgató szerint „az egyik legizgalmasabb bemutató, művelődéstörténeti eseménynek számít”.
A Kolozsvári Magyar Opera emeleti előcsarnokában tartott sajtótájékoztatón Szép Gyula, az intézmény igazgatója, Anger Ferenc rendező, a budapesti Magyar Állami Operaház művészeti igazgatója, és Selmeczi György, a bemutató előadás karmestere beszélt a csütörtöki premierről, illetve a két történelmi jelentőségű magyar operáról.
– Az eredeti Pikkó Hertzeget Chudi József 1793-ban írta, viszont ennek teljes kottaanyaga elveszett. Így Orbán György, felhasználva a Pikkó herceg történetét, írt egy nagyszerű kortárs operát, amely számunkra Kolozsváron nem újdonság, hisz másfél évtizeddel ezelőtt már bemutattuk – mondta Szép Gyula, hozzáfűzve, az első magyar operának tartott Chudi-mű inkább daljáték volt, mint opera.
Selmeczi György szerint Orbán György alkotása nem a megszokott értelmezésben kortárs mű, hiszen zenéje posztromantikus, figyelembe veszi az opera őstoposzait, dallamos, slágeres hangzású.
Ruzitska József 1822-ben Kolozsváron fejezte be Béla futása című művét, amely az első olyan magyar opera, ami teljes egészében fennmaradt. Selmeczi György úgy vélte, Ruzitska operája abból a szempontból is első, hogy tematikájában, motívumaiban is teljesen magyar. Ennek a műnek a kottaanyagát is elveszettnek hitték, ám részleteit néhány éve megtalálták a kolozsvári Egyetemi Könyvtárban, majd a kolozsvári és budapesti opera közös munkával helyreállította az anyagot, fűzte hozzá Szép Gyula igazgató.
Anger Ferenc rendező szerint a két opera nemcsak történelmi szempontból nagyon fontos, hanem a felvetett problémák aktualitása miatt is. – A két mű több ponton összekapcsolódik, hiszen mindkettőnek azonos a mozgatórugója, a főszereplő konfliktusa, amelyben a magánérdek szemben áll a közösségi, politikai érdekkel – jegyezte meg a rendező. Mint mondta, koncepciója az volt, hogy a néző egyetlen produkciónak tekintse a két egyfelvonásos művet, összekapcsolva a gondolatiságot. A két alkotást a vizuális koncepció is egyesíti majd, amelyet Zöldy Z. Gergely díszlettervezővel együtt dolgoztak ki, hangsúlyozta a rendező.
– Elsősorban a tipikus és atipikus munka egyidejűleg való végzése foglalkoztatott, ez érdekelt leginkább. Ebben a munkában egyrészt egyfajta rutinra, gyakorlottságra, praktikus zenei vezetésre van szükség, másrészt viszont atipikus ez az elfoglaltság, hiszen az 1837-es kéziratot elemezve rájöttem, hogy a darab rendkívüli izgalmas, hihetetlen értékei vannak – magyarázta Ruzitska operájáról Selmeczi György karmester.
A bemutatóra május 11-én, csütörtökön este fél 7-től kerül sor a Kolozsvári Magyar Opera nagytermében.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)

7. Kolozsvári városnapok csütörtöktől
A város, amely összeköt szlogennel szervezik az idei városnapokat május 25-28-án, amelynek eseményei 30 helyszínen zajlanak. A száznál több program lebonyolításába ötvennél több civil szervezet, kolozsvári intézmény kapcsolódott be.
A Főtér minden nap különféle tematikus előadás helyszíne lesz: május 25-én 21 órakor a román színház Sziget című koncert-előadását lehet megnézni Gellu Naumtól, amelyhez Ada Milea szerezte a zenét. Május 26-án 18 órakor különleges zenei produkció fellépője lesz 1500 diák és a Young Famous Orchestra. Meghívottak: Ilinca Băcilă&Alex Florea és Katia. A nap tematikája elsősorban a fiatal korosztályhoz szól, ezért az Arpy & Zip Band, Ilinca Băcilă&Alex Florea, a Direcția 5, az Alternosfera, és a Zdob și Zdub koncertezik. Az estét videomapping zárja. Május 27-én 19 órakor a klasszikus zenéé lesz a főszerep. Színpadra lép az Academic Bigg Dimm a' Band, a Gheorghe Dima Zeneakadémia zenekara és szólistái, a kolozsvári román és magyar opera művészei. A Transilvania Állami Filharmónia a Carmina Burana operát adja elő. 22:45 órakor tűzijátékkal zárul a nap. Május 28-a a hagyományok és népzene napja. 14 órakor népszerű népzenészek, és énekesek és táncegyüttesek lépnek színpadra.
A Karolina tér is koncertek helyszíne lesz a városnapok alkalmából. Pénteken Radu Fărcane és Andrei Crisztea, Matcka, Aminda&Roje, David, Adela& Origen Todoran akusztikus koncertjein lehet kikapcsolódni. Szombaton a kolozsvári dj-ké lesz a főszerep, Dj Zo, Made from Scratch, Danaga keveri a zenét, az estét a Blanilla & The Flying Quartet zárja. Vasárnap a Musai Soundworks, Florin Stefan, Dj Carkeys & Harp Swan, és a Say What Trio szórakoztatja a közönséget.
A Farkas utca a kulturális sokszínűség sétánya. Jól megférnek majd egymás mellett a kulturális központok, egyetemek, múzeumok standjai, de itt szervezik a kézműves- és könyvvásárt is. A nemzetközi gasztronómiai fesztivál helyszíne is a Farkas utca lesz. Az utcában felállított színpadon lép majd fel az Incognito, a Take Five Band, a Trupa Reea, a Score Band, a Voltaj Academy, a Rock Academy és a The Beat School.
A Monostor negyed La terenuri részén gyermek- és ifjúsági programokat, közvvitákat, élőkoncerteket, színházi előadásokat és sok egyebet szerveznek. A programok egy része a La terenuri zöldövezetben, mások pedig a Dacia moziban lesz. Fellép a The Minions Pink Tattoos, Taraf de Cluj Emeric és mások.
A Fogoly utca az ókori és középkori tábor helyszíne lesz, harcbemutatók, különféle műhelyek, színházi előadások, középkori táncok, tűzzsonglőrök várják az oda látogatókat.
A sétatéri Kaszinó a 21 dalban a Föld körül című koncert-előadás, bábszínházi előadás helyszíne lesz, de itt tekinthetik meg a Kolozsvár varázsa és a Kolozsvár hídjai tárlatokat is az érdeklődők.
A Sétatéren folyamatosan szórakoztató, kulturális és interaktív programokat szerveznek: az Afrika Napot, a The Fun Zone-t, sétatéri csónakázást, az országos street workout bajnokságot, a retro járművek bemutatóját, a Reactor színház gyermekelőadását, kutyás és művészetterápiás tevékenységeket.
Idei újdonságok:
A Fellegvári Parkban a Beard Brothers rendezkedik be az egyik sarokba, ahol különféle sport tevékenységeket, arcfestést, gyermekjátékokat, műhelyeket, szumózást, élő könyvtárat, lisztes és vizes lufis tevékenységeket szerveznek, de lesz pihenősarok is, este pedig koncertek.
Az Andrei Saguna\Timár és a Dávid Ferenc utcát is zenével, varázslattal töltik meg május 27 és 28-án 16 és 22 óra között. Az utcaművészet világát fedezhetik fel az oda látogatók!
Május 27-én, szombaton a Reactor kísérleti színház csapata lesz a Fellegvár házigazdája, a Fluoreszkáló proteinek című előadásukat lehet megtekinteni, este pedig a Fokhagyma című filmet vetítik.
A Szentegyház utcát május 27-én 21 órától ünneplőbe öltöztetik. Nagy közösségi vacsorát szerveznek Midnight Snack néven, amely a hangulatos zenéé és a kapcsolatépítésé lesz a főszerep.
A H33 Social Innovation Hub a legújabb és legmeghatározóbb helyszíne a Horea/Ferencz József útnak, ahol minden korosztályt műhelytevékenységre várnak, és ahol városi legendák nyomába erednek, hogy együtt fedezhessék fel a városi élet és társadalmi innováció sajátosságait. Szabadság (Kolozsvár)

Jelesre vizsgázva – A Kolozsvári Magyar Opera Énekkara a Müpában
Mindnyájunk életében vannak olyan életreszóló események, amelyek nem múlnak el nyomtalanul bennünk, ráadásul akkor teljesednek ki igazán, ha azt megoszthatjuk másokkal is. A művészek életében ez nagyobb jelentőséggel bír, főleg, ha olyan magas színvonalú szakmai élményben van részük, amelyre büszkék, és habár megérdemelnék, sikerük valami miatt nem kerül a nyilvánosság elé. Ezért vettem rá magam karigazgatóként, hogy megosszam a kedves kolozsvári operalátogató közönséggel – és nemcsak – a következő élménybeszámolót.
A Kolozsvári Magyar Opera Zenekara és Énekkara egyre többször veszi ki részét a magyarországi zenei élet eseményeiből, de énekkarunk most kapott először önállló meghívást a budapesti Művészetek Palotájába (Müpa), ahol Vincenzo Bellini utolsó operája, A puritánok került bemutatásra sztárszereposztással. 2007-től több produkcióban is szerepeltünk társulatilag a Müpában. 2007-ben énekeltük Verdi Trubadúrját Renato Brusonnal és Sümegi Eszterrel a főszerepekben, 2010-ben Donizetti Szerelmi bájitalát Miklósa Erikával, 2013-ban VerdiAttiláját Giacomo Prestiaval. A puritánok bemutatóját megelőzően karigazgatóként nyilvános pódiumbeszélgetésre kaptam megtisztelő felkérést, amelyen az előadás rendezőjével, Némedi Csabával vettem részt. Petrányi Judit, a Magyar Televízió volt komolyzenei műsorainak vezetője kérdezte, hogyan vélekedek arról, hogy Magyarországnak olyan sok magas szinten teljesítő híres énekkara van, mégis minket hívtak meg erre a produkcióra. Előbbi felsorolásomra hivatkozva tudtam teljes meggyőződéssel válaszolni neki azt, hogy a sikeres sorozat méltó folytatásaként vehetünk részt a produkcióban. Tudott dolog ugyanis, hogy ha a Művészetek Palotájában nem teljesítesz minden alkalommal magas művészi színvonalon, megfelelő hozzáállással, kevés esélye van újabb meghívásnak.
A puritánok című mű egyáltalán nem örvendett nagy népszerűségnek Magyarországon, a színházi adattár ugyanis mindössze négy előadást tart számon, legutóbb 1996-ban egyetlen alkalommal került színre koncertszerűen a Magyar Állami Operaházban. 2015-ben Zamárdiban egy bő keresztmetszet hangzott el a Művelődési Házban. Az utolsó színpadi előadás 1877-ben Kolozsváron volt. Bemutatása nagyon indokolttá vált, egyrészt a reformáció kerek évfordulója miatt – Luther Márton 500 éve hirdette meg saját hittételeit –, másrészt, amiként Luther a vallást, úgy újította meg a 20. század közepén Maria Callas – akinek idén halálának 40. évfordulója van – a bel canto operákat. A két évforduló előtt tisztelgett az előadás, amely május 18-án és 21-én a Müpában csendült fel, 22-én pedig a pécsi Kodály Központban.
Mivel énekkarunknak nem volt repertoárján Bellini operája, a Müpával való két hónapos komoly egyeztetés és felkészülési periódus után utaztunk Budapestre, ahol a legenda szerint „Viktória királynő kedvenc operáját” félig szcenírozott variánsban – a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem adta lehetőségeihez mérten – kellett színpadra vinnünk mindössze négy nap alatt. Ehhez tudni kell, hogy általában egy háromórás opera bemutatóját, amennyiben megrendezett előadásról beszélünk, egy operaház életében körülbelül 2-3 hónapnyi intenzív színpadi munka előzi meg. Nagy segítségünkre volt Némedi Csaba rendező, aki másodszorra rendez a Müpában. Első alkalommal Kocsis Zoltán meghívására állított színpadra két Richard Strauss ritkaságot, A béke napját, magyarországi bemutatóként, és a Daphnét. Négy nap alatt megrendezni egy operát nem kis dolog, de Némedi Csaba lenyűgöző maximális felkészültsége, operativitása és szakmai hajlékonysága ez alkalommal is lehetővé tette a lehetetlent. Maria Callas 1971/72-ben mesterkurzusokat tartott, többek között a legendás New York-i Juilliard Zeneművészeti Akadémián is. Az említett kurzusok során sok esetben dolgozott növendékeivel saját, korábbi parádés szerepein – ezek közül nem hiányozhatott Elvira szerepe sem. Némedi Csaba erre alapozta sajátos rendezői elképzelését, úgy állította be az operát, mintha az egy Maria Callas által tartott mesterkurzus lenne, énekkarunk pedig mint részt vevő ifjú tanoncok, valamint a kurzus hallgatóiként jelentek meg a színpadi eseményekben. Érdekes színfoltként Maria Callast Popova Aleszja Kossuth-díjas érdemes balettművész jelenítette meg.
A puritánokban a szólistáknál nem kisebb szerepe van az énekkarnak, a kórusoperáról így nyilatkozik Némedi Csaba rendező: „Az énekkarnak mind zenei, mind dramaturgiai értelemben igazi kórusoperai igényeknek kell megfelelnie. Húzásmentes, ill. kevésbé meghúzott verzióként az opera játékideje több mint három óra. Minden szempontot figyelembe véve, A puritánok bemutatása gyakorlatilag az olasz bel cantoval szinte egy időben felfutó francia Grand opéra korszak alkotásaihoz szükséges technikai és logisztikai apparátust igényli (…)”
Az előadást az operajátszás elkötelezett támogatójaként számon tartott pécsi Pannon Filharmonikusok zenekara kísérte, karmester a bel canto elhivatott mestere, Riccardo Frizza volt, aki rendszeres vendége a Párizsi Operának, a Veronai Arénának, a milánói Scalának vagy a New York-i Metropolitan Operának. „Interpretációja teljesen meggyőző, irányítása, ha kell erőteljes, ha kell gyengéd, de mindig az énekeseket támogató” – írta róla egy kritikus. Első találkozásunkkor rögtön kiderült zenei érzékenysége, kis gesztusokkal nagy hatásokat produkált a zenei hangzásban. Nagy örömünkre szinte hibátlannak találta az énekkar munkáját, értékelte zenei precizitásunkat, előadásmódunkat a „fantasztikus” és „elképesztő” jelzőkkel illette mindvégig, több ízben is különösen dicsérte énekkarunkat, kifejezve maximális elégedettségét.
A Müpa hivatalos internetes oldalán így mutatta be a meghívott sztárvendégeket: „Vincenzo Bellini utolsó operája a bel canto manifesztuma: a különféle hangvételű számok olyan változatosságát vonultatja fel, amelynek nincs párja a stílus repertoárjában. A mű csak azért nem szerepel gyakrabban az operaházak műsorán, mert nehéz olyan különleges képességekkel megáldott énekeseket találni, akik el tudják énekelni a főbb szerepeket. Ezúttal azonban nincs ilyen akadály. A női főszerepben Jessica Pratt lép színpadra, aki a legigényesebb bel canto-szerepek keresett előadója, Milánó, Zürich, Bécs, Velence, London neves operaházaiban lép fel rendszeresen, Elvirát évek óta alakítja nagy sikerrel. Francesco Demuro szintén tökéletes választás Lord Arthur Talbot nemegyszer elképzelhetetlen magasságokba szökő, az énekes sztratoszféra felső határát jelentő magas c fölé is merészkedő szólamára. A Szardínia szigetén született tenor a bel canto repertoár »életerős szerelmes ifjú« szerepeinek avatott és világszerte ünnepelt megformálója, többek közt a TraviataAlfredójaként, a Rigoletto Hercegeként és a BohéméletRodolfójaként járta be a világot a Scalától a Metropolitanig.”
Bizony, nem sok tenor énekeli ki a már-már lehetetlennek tűnő magas f-et ilyen hangi minőségben, minden zenésznek életreszóló élmény ezt élőben hallani, nekünk alkalmunk volt vele énekelni egy színpadon. Érdekességképpen, a nagyobb szerepekben fellépő többi szólista is rendszeres meghívottja a szakma egyik csúcsát jelentő New York-i Metropolitan Operaháznak: Bretz Gábor (Sir George), Alekszej Markov (Richard Forth), Sebestyén Miklós (Lord Walton). Pécsett, Elvira szerepét a Kolozsvári Magyar Opera színpadán rendszeresen fellépő, nagy szeretetnek örvendő Kolonits Klára énekelte.
Életreszóló élmény, zenésznek, hallgatónak egyaránt. Nagyon nagy megtiszteltetés részt venni ilyen szintű produkciókban, amelyhez hasonló kevés adatik meg. Ilyenkor nem megerőltető a több napon keresztül tartó 12 órás próbamenet, még a fáradtság is más. Büszkén, szakmai fegyelemből és minőségből jelesre vizsgázva tértünk haza, feltöltődve a becsülettel elvégzett munka minden pozitív hatásával. A csapat ismét csapatként műkődött és bizonyított. A Müpa szervezőinek tapasztalata szerint ritka, hogy akár egy ekkora méretű és felhozatalú előadás után, 15 perces tapssal és ovációval ünnepeljék az előadókat. Saját bevallásuk szerint, a Müpa olyan mércét állított fel önmagának, hogy nehezen tudják majd ezt felülmúlni. Az 1877-es kolozsvári bemutató után 140 évvel, Kolozsvárnak újból szerepe volt ebben a bemutatóban. Örvendünk, hogy részesei lehettünk ennek a zeneünnepnek. Részemről köszönöm a közös munkát, és őszintén gratulálok mindenkinek!
Kulcsár Szabolcs,
a Kolozsvári Magyar Opera karigazgatója, karmestere Szabadság (Kolozsvár)

Életszimfónia fuvolára és zongorára – Beszélgetés Simon Gábor nyugalmazott operaigazgatóval
Sepsiszentgyörgyi, mégis „rossz” származása ellenére a Kolozsvári Állami Opera történetének leghosszabb ideig regnáló igazgatójaként vonult nyugalomba Simon Gábor. Zenészsors a kommunista korszakból a mába vezető meredek és enyhébb kanyarokkal.
– Itt ülünk fél órája, és szinte valamennyi erre haladót régi ismerősként üdvözölt. Honnan ismeri fél Szentgyörgyöt? – Onnan, hogy én is szentgyörgyi vagyok. 1945 tavaszán, március 29-én születtem, apám családja bikfalvi, Uzon és Bikfalva határában szép nagy földekkel rendelkeztünk. Ő maga banktisztviselőként dolgozott, a Székely Mikó Kollégium sarkán volt egy könyvesboltja, amelytől 1948-ban jó érzékkel megszabadult, átíratta a Mikóra. A család „rossz” származása ettől még megmaradt, de ő megúszta a kitelepítést. A Mikóba jártam iskolába, de a hetedik osztályt követően hiába felvételiztem sikeresen, nem engedték ott folytatnom a tanulást. Akkor Kézdire „telepített” az apám, így a nyolcadik első évharmadában megélhettem a kollégiumi lét minden keservét. Ütöttek-vertek mint a legkisebbet, míg kézilabda-tehetségemmel ki nem vívtam valamiféle tiszteletet. A családot amúgy szabadúszó zongoratanárként édesanyám tartotta el, a Mikóban is éveken át tanító, aztán az 1960-as évek magyar könnyűzenéje egyik meghatározó alakjává váló Bágya András tanítványa volt. Papírja nem volt róla, de kitűnően játszott, Szentgyörgyön nagyon sokan tanultak zongorázni Simon Ica nénitől. Innen származik az én zongorás képzettségem is, amellyel 17 éven át korrepetitorként dolgoztam a kolozsvári balettintézetben – fuvolás végzettséggel. 
– A fuvola választása saját döntés volt?
– Dehogyis, nem dönthettem én semmiről. A nővérem a brassói sportiskolában kosarazott, így a nyolcadik második évharmadától Kézdivásárhelyről én is oda kerültem, de hiába szerettem én sportoló lenni, a családi tanács másként döntött. Kilencediktől zeneiskolában folytattam, de a zeneiskolai történetem úgy kezdődött, hogy még nyolcadikos koromban egy ismerősöm elvitt Guttmann Misi bácsihoz, a kolozsvári zeneiskola igazgatójához. Levizsgáztatott, hallás, ritmusérzék, akkordok, utána pedig elkezdte nézni, milyen hangszeren vannak helyek a következő induló évfolyamon. Az alapképlet az volt, hogy ha a felvételi vizsgáig sikerül felzárkóznom, felvesznek fuvola szakra. Így is történt, mégis azt tanácsolták, hogy menjek inkább Marosvásárhelyre. Jó elképzelés volt. De mivel valamennyi szerelmem zongorista volt, én meg imponálni akartam, megtanultam néhány zongoradarabot a kötelező repertoárból. Furcsa mód elsősorban románnyelv-tudásomnak köszönhetően jutottam be aztán a kolozsvári zeneakadémiára, amelynek öt évét különösebben mély nyomok nélkül hagytam magam mögött. – Hogyan találta magát egy friss végzős mindjárt a Kolozsvári Magyar Opera zenekarában? – Természetesen protekcióval. A feleségem főnöke ajánlott be 1968-ban az operaigazgató barátjának, de még így sem volt könnyű, mivel egy zenekarban legfeljebb három fuvolás kell. Én meg negyedikként kerültem oda… Nagyon stréber voltam, hogy gyakorlásra kényszerítsem az öregebb, elfásult zenészeket, kamarazene-formációkat találtam ki. Addig fontoskodtam, míg 1972-ben kirúgtak. Nehéz pillanat volt, akkoriban fizettünk be egy monostori tömbházlakásra, megszületett az első gyermekünk, én meg utcára kerültem. Összes­ségében azonban jó lecke volt. Némi eseti rádiózás után a könyvelosztó központ következett, szükség esetén az utcasarkon is árusítottam a könyveket, néha simlis trükköket is alkalmazva. Utólag azt mondom, nem vált káromra a könyvterjesztés világában eltöltött közel két esztendő sem, míg egy barátom fel nem villantotta, hogy holnap felvételi vizsgát tartanak a balettintézetben egy korrepetitori állásra.
– Vissza a zongorához?
– Bizony. Ha nem is túl sokat, de a könyves periódusomban is zongoráztam, a pianínó mindig kéznél volt, a tömbházba költözéskor a haverok segítségével – köztük Vermesy Péter, Bodor Ádám… – cipeltük fel a negyedik emeletre. A versenyvizsga előtti este körbejártam a szomszédokat, elnézést, de egész éjjel gyakorolni fogok, hiszen kész repertoárt kellett előkészíteni. Reggelig aztán leporoltam néhány korábban tanult darabot, s felvettek. Elsősorban azért, mert jól improvizáltam, ami a balett­iskolában igen nagy érték. Én meg tizenhét éven át, 1975-től az 1989-es forradalmi eseményekig csupa csinos nő között dolgoztam, nagyon élveztem azt a munkát.
– Nem volt unalmas bő másfél évtizeden át balettlépések alá klimpírozni?
– Nem, mert közben mást is csináltam. 1977-ben kitaláltuk például a Musica Antiqua nevű régizene-együttest, nagyon jók voltunk, külföldre jártunk. Voltak akkoriban más jó együttesek is, mi viszont valamennyien képzett, akadémiát végzett profi zenészek voltunk, a csíkszeredai régizene-fesztiválon mindig szívesen láttak bennünket. Az operaigazgatói kinevezésemig zenéltem ott, amikor az együttes vezetője, Majó Zoltán „eltanácsolt”, arra hivatkozva, hogy igazgatóként nekem már nem lesz időm próbára járni. Nem esett jól, mert lett volna.
– Milyen mértékig erodált lelkiállapotban érték a romániai ’89-es rendszerváltoztató események? – A 17 esztendős fiam megkérdezte: édesapa, akkor most már, ugye, nem kell másik országba mennünk? Mi ugyanis akkor már Magyarországra szóló kitelepedési engedéllyel rendelkeztünk. Kis híján elsírtam magam, nem is mentünk sehová. Márciusig még billentyűztem a balettiskolában, amikor egyszer csak szembejött velem az operaigazgatóság lehetősége. Egy kolozsvári vendéglőben üldögéltünk néhányan zenészemberek, és arról beszélgettünk, hogy a két operának, a filharmóniának, a zeneakadémiának új igazgató kellene. Ott teremtettük az új világot a terített asztal mellett. Személyemmel kapcsolatban felmerült az is, hogy a filharmóniához menjek, de az operás és a balettiskolás múltam alapján inkább az opera érdekelt. Szerencsém volt, mert az akkori igazgató, Hary Béla karnagy magától állt fel az igazgatói székből, ám mégsem ment simán minden. Miután Horváth Andor a maga művelődési államtitkári minőségében bejelentette a kinevezésemet, bizony akadtak, akik kezdetben nem tudták lenyelni, hogy egy incifinci fuvolás lett az opera vezetője. Olyanok is voltak, akik a szemembe mondták: mindent elkövetnek, hogy ne töltsek ott túl sok időt. De minden kezdeti viszály ellenére maradtam, felállítottuk a nulla kilométerkövet, versenyvizsgát rendeztünk, gyakorlatilag lecseréltük a teljes zenekart, harminchárom új tagot vettünk fel a kórusba. Közben kinőttük az új rendszer gyermekbetegségeit, lassan elkoptak az ellenzőim, én meg húsz éven át vezettem a Kolozsvári Magyar Operát.
– Az első, igazgatóként jegyzett produkció igazán emlékezetes lehetett...
– A Marica grófnő valóban az volt, gyönyörű szereposztás, telt ház valamikor ’90 áprilisában. A Tasziló grófot alakító Szeibert István kiment jelmezben a függöny elé, és bejelentette, hogy a társulat munkakonfliktusba keveredett a vezetőséggel, ezért aztán a kezdés tizenöt percet csúszik. Ez a demokrácia hajnalán több más helyen is előfordult. Engem meglepetésszerűen ért a dolog. Másnap már Kolozsváron volt egy államtitkár, de miután a vizsgálat semmiféle indokát nem találta a sztrájknak, a megmozdulás szervezői fegyelmit kaptak, mi meg mentünk tovább.
– Az új csapat, az új lehetőségek milyen mértékben befolyásolták a repertoárt?
– Egy év alatt összeraktunk egy profi csapatot. Az átalakítás után a zenekar robbanásszerű fejlődésen ment át, akárcsak a fiatal kórus, Valkay Ferenc koreográfus meghívása után pedig a balettkar is magas színvonalú feladatokra lett képes. Az új körülmények nyilván átalakították az opera repertoárját. Mindenekelőtt a kortárs magyar művek irányába nyitottunk, igazgatóságom húsz éve alatt tizenhét hasonló alkotást mutattunk be. Akkoriban kezdett velünk dolgozni a hetvenes évek végétől már Budapesten élő Selmeczi György karmester-zeneszerző. Először azzal kerestem, hogy csináljuk meg együtt Vermesy Péter Ördögváltozás Csíkban című, egy Tamási Áron-témára készült operáját, amelynek születésénél szinte folyamatosan jelen voltam, tekintve, hogy Vermesyvel jó cimborák voltunk. Selmeczi örömmel jött, azóta is folyamatosan visszajár. Valkay is értékes, klasszikusokból és saját koreográfiákból álló sorozatot tett le az asztalra. Az emberi kapcsolatok szintjén jóval korábbról datálódó budapesti Magyar Operával való kapcsolatunk 1992-től hivatalossá is vált, amikor három előadással meghívtak a Budapesti Tavaszi Fesztiválra.
– Hogyan tudta együtt tartani a csapatot a közelmúltig meglehetősen alacsony művészbérek mellett? – Esetenként igen nehéz meccseket vívtam, de mégis könnyebb dolgom volt, mint a román intézmények vezetőinek, tekintve, hogy már a kezdetektől fogva magyar állami támogatásban részesültünk. Azokból a pénzekből tudtunk például szolgálati lakásokat vásárolni az alkalmazottaknak. – Milyen élmények kívánkoznak az élre egy húszesztendős operaigazgatói pálya sikerlistáján? – Mindenekelőtt talán az, hogy színre vittük Erkel mind a nyolc operáját. Küldetésnek tekintettük Hary Béla karnaggyal, Dehel Gábor rendezővel együtt, hiszen a Bánk bánon és Hunyadi Lászlón túl a többi művet gyakorlatilag papírcafatokból a Széchenyi-könyvtárból szedtük össze és rekonstruáltuk. Örök élmény a két olaszországi turnénk is, bejártuk a csizmát Torinótól Szicíliáig. Az első három hónapja alatt 55 előadást tartottunk, számomra azonban a második, rövidebb volt az igazán emlékezetes. Hary Béla ugyanis eltörte a kulcscsontját, s bár egy előadást levezényelt fél kézzel, a turné impresszáriója a továbbiakban már nem engedte pódiumra lépni. Vagy hazamegyünk, vagy vendégkarmestert alkalmazunk, vagy megoldjuk saját erőből – ez a három alternatíva állt előttünk. Nyolc előadás volt még hátra, a koncertmesterek, a kórusban éneklő néhány, karmesternek tanuló egyetemista közül senki sem vállalta, nekem kellett beugranom. Így jött szembe velem az újabb kihívás, mint korábban a balettintézet vagy az opera direktori státusa. A kollégák segítettek a végszavazással, igaz, korábban sem a kocsmában üldögéltem végig az előadásokat, hanem jelmezben, kórustagként tébláboltam a színpadon, jól ismertem a műveket. Vagy ott van a két éven át szervezett, példa nélküli nemzetközi karmesterverseny, amelyen 38 ország 40 karmestere vett részt.
– A zongorát meg belepte a por?
– Nem teljesen, mert még pénzt is kerestem vele. Például egy amerikai haknikörúton, ahol nemcsak a műsort kellett végigzenélnem, hanem az azt követő mulatságokat is. Anya annyi köszönetet nem kapott még, mint amennyit én rebegtem akkor.
Csinta Samu Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Évadzáró gálakoncert és díjazás az operában
Ünnepi gálakoncerttel zárta a 2016/2017-es évadot vasárnap este a Kolozsvári Magyar Opera. Az eseményen átadták az intézmény legendás szopránjának emlékére alapított Albert Annamária Emlékgyűrűt, amelyet idén Veress Orsolya énekművész nyert el. Szintén a gála alatt adták át az intézmény művészeti tanácsa javaslatára ebben az évben alapított, fiatal, tehetséges férfi operaénekeseknek odaítélhető Rónai Antal-díjat, amelyet Pataki Adorján énekművész vehetett át. Szabadság (Kolozsvár)

Megalakult a Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara
Megalakult a Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara, amelynek debütáló fellépése augusztus 21-én lesz a Pesti Vigadóban.
A belépődíjmentes hangversenyen Kodály Zoltán Marosszéki táncok és Páva-variációk című zenekari darabjai, valamint Psalmus Hungaricus című, tenorszólóra, vegyeskarra és zenekarra írt műve szólal meg Medveczky Ádám Kossuth-díjas karmester, az MMA rendes tagja vezényletével, Kiss B. Atilla operaénekes, az MMA rendes tagja és a Magyar Rádió Énekkara közreműködésével. A határon túli zenészek zenekara augusztus 25-én a Pécsi Bazilikában lép fel, ahol Joseph Haydn Teremtés című oratóriumát a Vashegyi György vezette Purcell Kórussal közösen szólaltatják meg.
A két hangversenyből álló projektre összeállt zenekar tagjai többségében az Erdélyben működő zenekarokból érkeznek, úgymint a Kolozsvári Filharmónia Zenekarából, a Kolozsvári Magyar Opera Zenekarából, a Kolozsvári Román Opera Zenekarából, a Marosvásárhelyi Filharmónia Zenekarából, a Nagyváradi Filharmónia Zenekarából, a Szatmári Filharmónia Zenekarából, a Csíki Kamarazenekarból, valamint az újvidéki Kotor Art Fesztiválzenekarból. A meghívott művészek közül többen Nyugat-Európában is komoly karriert futottak be, valamint olyan világhírű kamaraegyüttes tagjai, mint a Tiberius Kvartett.
A zenekar Vashegyi György karmester, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának ötlete alapján alakult meg azzal a céllal, hogy egységbe szervezze a Trianon által elszakított nemzetrészek szimfonikus és kamarazenekarainak kiemelkedő képességű magyar zenészeit.
A kezdeményezés megvalósítása hatalmas erkölcsi támogatást nyújthat a legkiválóbb határon túli magyar zenészeknek, valamint – magában hordozva a magyarság összetartozásának érzését – erősítheti az itthoni és külhoni magyarok között kialakult kapcsolatok ápolását is. Mindezen túl a zenekar szimbolikája felhívhatja a figyelmet a határon túli magyar muzsikusok elismertségének és megbecsülésének szükségességére” – közölte a Magyar Művészeti Akadémia szerdán az MTI-vel.
MTI; Krónika (Kolozsvár)

„Az előadók a közönséggel együtt hozzák létre a csodát”
Először énekelte Kolozsváron Hunyadi László szólamát Kiss. B. Atilla
Az erdélyi gyökerekkel rendelkező Kiss B. Atilla tegnap este énekelte először Kolozsváron Erkel Ferenc remekművének, a Hunyadi László című opera címszereplőjének a szólamát a Kárpát-Haza Operatúra rendezvénysorozat keretében. Mint ismeretes, a Budapesti Operaház művészei több hetes erdélyi vendégszereplésen játszották el Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját és Lehár Ferenc A víg özvegy című operettjének balett-változatát. Az előadás előtt – amelyre nem szokványos helyszínen, hanem a több ezer férőhelyes kolozsvári új sportcsarnokban került sor – Kiss B. Atilla operaénekes lapunknak azt nyilatkozta: jövő év februárjában eleget fog tenni Szép Gyulának, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatójának a felkérésének, és Kolozsváron újra elénekli a Bánk bán címszerepét, amely már negyedszázada a repertoárján szerepel. Kiss B. Atilla operaénekes szerint ahhoz, hogy egy előadáson létre jöjjön a csoda, nem csak jó előadókra, hanem befogadó közönségre is szükség van, és ez utóbbira erdélyi turnéjuk alkalmával nem lehetett panasz. Ma Lehár Ferenc operettjének balett változatát, A víg özvegyet tekintheti meg a kolozsvári közönség.
„Mindenhol nagy szeretettel fogadott a közönség, állva tapsoltak az előadás végén, számtalan pozitív energia áradt felénk. Ezt azok a kollégáim is tapasztalták, akik ritkán, keveset vagy soha nem jártak Erdélyben. Van valami varázslatosság, hogy ekkora hazát megpróbálunk belakni e rövid turné alkalmával. Sok szeretettel jöttek a kollégáim, ünnep ez az előadássorozat, ünnep ennyi embernek, ennyi szeretetteljes embernek énekelni” – nyilatkozta Kiss B. Atilla operaénekes Erkel Ferenc Hunyadi László című opera tegnap esti előadása előtt.
Mint fogalmazott, tapasztalata szerint a kőszínházban az előadó „be tudja lakni a teret”. „Igaz, én már énekeltem Japánban 6000 férőhelyes teremben is, és azt is „be tudtam lakni”. Örvendetes, amikor megtelnek a sportarénák és szabadtéri helyszínek, mert ezáltal sok emberhez jut el az opera. A hátránya viszont az, hogy az énekes a hangját nem tudja olyan mértékben kontrollálni, mint a kőszínházban. Az énekhang a lélek felfogható tartománya, ezért úgy vélem, amikor énekelek, a lelkemet küldöm el a nézőkhöz. A modern technika, a mikroportok, amelyeket ilyen előadáskor használnak, nem erre a zenei műfajra lettek kigondolva, ezért nagyon szerencsés esetnek tartom azt, amikor vissza tudja adni azt, amit az az operaénekes hangja sugall” – magyarázta az operaénekes.
Megtudtuk: Kiss B. Atilla elfogadta Szép Gyulának, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatójának a felkérését, és jövő év február elején elénekli városunkban Erkel Ferenc másik híres operájának, a Bánk bánnak a címszerepét, amely már negyedszázada a repertoárján szerepel. A tervek szerint a kolozsvári előadás után egy marosvásárhelyi következik.
„Erkelnek tartozom azzal, hogy nagy tisztelettel és alázattal a legmagasabb színvonalon közvetítem minden hangját, zenei frázisát. Úgy gondolom, hogy Hunyadi László egyaránt hős és áldozat, akinek talán azért kellett meghalnia, hogy a magyar nemzet megkaphassa Mátyást. Mátyás olyan király volt, akire ennek a nemzetnek bármikor szüksége lehetett volna. A mai fiataloktól, akik eljönnek erre az előadásra, de keveset tudnak az operáról, a megjelenített történelmi korról, azt kérem, hogy kíváncsiságból nézzenek utána, hiszen minden adat hozzáférhető. Ez olyan történet, amelynek során a kalandokon és a színpadi gyilkoláson túl meg lehet találni azokat az ok-okozati összefüggéseket, amelyek miatt Hunyadi Lászlót, a hőst maximálisan lehet szeretni” – válaszolta Kiss B. Atilla arra a kérdésre, hogy mitől lehet vonzó Hunyadi László figurája a mai néző számára.
Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

„Koldus” a magyar opera Kolozsváron
Családi tündérmese, erdélyi vígopera és Fekete Péter
Nulla költségvetéssel vág neki az új évadnak a Kolozsvári Magyar Opera, de nagy örömmel fogadták az alkalmazottak béreinek közép-európai szintre való növelését – jelentette be Szép Gyula igazgató az évadnyitó sajtóértekezleten. A szűkös anyagiak dacára két premierrel készülnek az idén: az Oberon országos és a Boldogasszony lovagja vígopera ősbemutatójával. A bravúros hangprodukciókat ígérő Oberon, a tündérkirályt operaként nagyon kevesen ismerik, ám tele van közismert slágerekkel. A bemutató előadás szeptember 28-án, csütörtökön este fél 7-től lesz. Közönségmágnesként pedig az 1920-30-as évek slágereivel jeleskedő Fekete Pétert hozzák az évad második felében.
Harmincadik évadját kezdi Szép Gyula a magyar operában. Mint mondta, az egyik szeme sír, a másik nevet: a művelődési minisztérium látványosan megnövelte az intézmény alkalmazottainak bérezését, de a másik kezével ellehetetlenítette az előadások létrehozását, a produkciók működtetését, júliusban ugyanis elfogyott a költségvetési keret, s hiába reménykedtek, a múlt heti költségvetés-kiegészítéskor sem született korrekció.
Ilyen körülmények közepette minden leleményességre szükség volt a premierek megvalósításához. A Boldogasszony lovagjának költségeit a Budapesti Művészetek Palotája fedezi, az Oberont pedig meglévő anyagokból, raktárból, régebbi előadásokból oldották meg. Adósságra dolgozunk – mondta az igazgató, azaz most nem fizetik ki az előadásban együttműködési szerződéssel közreműködő három személyt. Selmeczi György rendező szerint „Hihetetlen paradoxon, hogy kilóg a fenekünk a gatyából, az Oberont mégis valamilyen csoda és a munkatársak bámulatos kreativitása folytán annyira látványosra és izgalmasra lehetett hangolni, mintha dúsgazdag cég vagy nagyon jól eleresztett operaház lennénk.” A csütörtöki bemutató rendezője Jankó Zsolt karmesterrel egyetértésben elmondta, hogy Carl Maria von Weber Oberonja egészen elképesztő vokális terhelést jelent az énekeseknek, ilyeténképpen különleges alakításra számíthatunk főleg a hőstenor és a vezető szoprán részéről, ugyanakkor az énekkar tagjai is változatos karaktereket alakítanak majd. Mint Selmeczi György elmondta, az Oberon az egész családnak szól, ugyanakkor Shakespeare Szentivánéji álmát úgy ötvözi azEzeregyéjszaka meséivel, hogy a keleti és nyugati kultúrák (ma különösen aktuális – szerk. megj.) összekötése által a primér globalizmus gondolatát hordozza.
– Ha Mozart megkomponálta a Varázsfuvolát, akkor Weber megkomponálta a Varázskürtöt – mondta Jankó Zsolt karmester, hiszen a nyitány kürt szignál szólóval indul, ez többször megjelenik a darabban és nagyon fontos szerepet játszik.
Első vígoperáját alkotta meg Selmeczi György, a Boldogasszony lovagjában egy Szent László történetet kapunk. A kora középkorban játszódó cselekmény egy Nagyvárad melletti kicsi faluból indul, amelynek lakói templomot építenek, és Szent Lászlónak szentelnék, a bökkenő csak az, hogy a nagy királyt akkor még nem avatták szentté, a falu ezért felkerekedik, és humoros kalandok közepette elmegy a püspökségre „elintézni az ügyet”. A szerző szerint a történet üzenete: a hit a csodában, az maga a csoda.
Szép Gyula igazgató a továbbiakban elmondta, az évad első felében Kodály Zoltán előtt tisztelegnek, hiszen nemcsak Szent László, de Kodály-emlékév is van. Az 1956-os forradalom emlékére például aPsalmus hungaricust adják, majd novemberben a Székely fonót láthatjuk, előtte pedig ínyencségként a Székely fonó megírását megelőzően Kodály által gyűjtött eredeti népzenéből a Tokos zenekar ad koncertet. Novemberben a kolozsvári magyar hivatásos zenés színház 225 évét bemutató összefoglaló gálát és kiadványt terveznek. Az Otelló újratervezéssel születik, a költségvetés kiapadása miatt a 2017 júniusára tervezett bemutatóra jövő év március végén kerül majd sor.
Kerekes Edit / Szabadság (Kolozsvár)

Igazi csemege hitről, legendákról az operában
Kortárs vígopera ősbemutatójával csatlakozik a Szent László-évhez a Kolozsvári Magyar Opera: a budapesti Művészetek Palotájával együttműködve állítják színpadra Selmeczi György Boldogasszony lovagja című művét – derült ki hétfőn az intézmény sajtótájékoztatóján.
„Minden opera életében rendkívülinek számít, ha ősbemutatót sikerül színre vinni”, mondta Szép Gyula igazgató, kiemelve, ez a bemutató a kolozsváriaknak más szempontból is fontos, hiszen Selmeczi György fontos szerepet játszik az intézmény 1989 utáni történetében. „A 27 éves múltunkban Selmeczi meghatározta az opera életét, műsorpolitikáját, több irányvonalat ő szabott meg” – mondta az opera vezetője. A Boldogasszony lovagja című alkotás már a harmadik a szerző hat operájából, amelyet Kolozsváron mutatnak be, ez a mű pedig igazi csemege – tette hozzá Szép Gyula.
A produkciót Novák Eszter, a nagyváradi Szigligeti Színház művészeti vezetője rendezi, aki a sajtótájékoztatón elmondta, jól ismeri a szerző zenei gondolkodását, hiszen együtt oktatnak a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen.
A rendező szerint a történet nagyon szerethető: egy kis falu lakói Szent Lászlónak szeretnének szentelni egy templomot, ám László király akkor még nem volt szentté avatva. A falu lakói küldöttséget hoznak létre, akiknek feladatuk bebizonyítani, tanusítani a király csodatételeit, elérve, hogy szentté avassák. Az opera több legendát jár körül, a kun leánnyal való históriát részletesen is bemutatja.
– A mű a hit erejéről szól. A csoda a lelkekben, hitben jön létre, nem feltétlenül kell fizikai megtestesülése is legyen, hogy azt elfogadjuk – mondta Novák Eszter. A zenében keveredik a profán és a szakralitás, a komikum és az emelkedettség, így az ember nem tudja eldönteni, sírjon vagy nevessen – jegyezte meg a rendező.
Selmeczi György az opera zenéjét Béres Attila szövegeire írta, a librettó alapjaként egy rádiójáték szolgált.
– A zene alátámasztja a szöveget – mondta el a sajtótájékoztatón Szabó Sipos Máté karmester. Úgy vélte, Selmeczi zenéje rafinált, a karakterzene és a színházi zene határai között mozog. – A Boldogasszony lovagjában a szerző sok stílus keveredik – kamarazene, népzene, koráll, himnusz, gregorián ének – , ám mindez alaposan átgondolt, „nagyon kialált zene” – jegyezte meg Szabó Sipos Máté.
Az ősbemutatóra október 12-én, csütörtökön, 18:30-tól kerül sor a Kolozsvári Magyar Operában. Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)

Kodály-év – emlékünnepség Kolozsváron
Kodály Zoltán születésének 135., halálának 50. évfordulójára emlékezve, a Kodály-év alkalmából zenetudományi konferenciára és ünnepi gyermekkari találkozóra hívják a zeneszerető közönséget október 14-15-én.
A programsorozat az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a Romániai Magyar Dalosszövetség (RDSZ) szervezésében jött létre, társszervező az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa.
Részletes program
Október 14., szombat, 16:00 óra (Györkös Mányi Albert Emlékház, Republicii/Majális utca 5/1.)
– Mit kaptunk és mivel igyekezünk meghálálni – tudományos konferencia
Moderátor: Tóth Guttman Emese zenetanár, karnagy, az RDSZ elnöke. Köszöntőt mond Széman Péter EMKE-elnök. Közreműködik a szilágysomlyói Báthory István Alapítvány Szederinda hagyományőrző citeracsapata, valamint Oláh Boglárka zongoraművész.
Előadók: Angi István, Ittzés Mihály, Almási István, Nagy Éva Vera, Krasznai Gáspár, Dávid István.
Október 15., vasárnap
10:30 óra – Kolozsvári Magyar Opera, emeleti előcsarnok:Örvendjen az egész világ – Kodály Zoltán emlékére. Kiállításmegnyitó, beszédet mond Ittzés Mihály, a Magyar Kodály Társaság elnöke.
11:00 óra – Kolozsvári Magyar Opera: Ünnepi gyermekkari hangverseny Kodály Zoltán emlékére. Köszöntőt mond: Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, az EMKE alelnöke, Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke.
Fellépnek: a kolozsvári Sigismund Toduţă Zenei Főgimnázium Gyermekkara, a székelyudvarhelyi Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola Felsőtagozatos Kórusa, Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa, a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola Kiskórusa, Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar, a Sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum Campanella Gyermekkara.
A rendezvény minden programpontjára a belépés ingyenes. További részletek a www.emke.ro/kodaly oldalon vagy az esemény facebook-oldalán. Szabadság (Kolozsvár)

Hétfőtől Puck-fesztivál Kolozsváron
Öt napon át nézhetnek bábelőadásokat Kolozsváron a műfaj kedvelői. A XVI. Puck Báb- és Marionettszínházak Nemzetközi Fesztiválja október 16-20. között várja az érdeklődőket, a fesztiválon résztvevő 21 produkciónak a szervező Puck Bábszínház mellett a kolozsvári magyar és román opera, a Diákművelődési Ház, a Gheorghe Dima Zeneakadémia, és a ZUG.zone ad otthont.
A meghívott és a versenyben lévő előadások mellett szakmai műhelyre is sor kerül, a fesztivál minden napján pedig legalább egy, de gyakran két magyar nyelvű előadás várja a kolozsvári közönséget.
A fellépők olaszországi, magyarországi, Moldova Köztársaság-beli, nagy-britanniai és romániai művészek lesznek. Különleges meghívott a nagy-britanniai Stephen Mottram és az olaszországi di Filippo Társulat, a debreceni Vojtina és a kisinyovi (Moldova Köztársaság) „Guguță” Színház.
Hétfőn a Puck Bábszínház magyar tagozata az Én vagyok Pinokkió című előadásra várja a gyermekeket, de a felnőtt közönséget is a bábszínház székhelyére, a kezdési időpont este 7 óra.
Kedden 10 és 13 órától a szatmárnémeti Harag György Társulat Brighella bábtagozatának Történet a tálról és a kanálról című előadása látható a ZUG.zone-ban (Traian utca 40-42 szám), a Puck Bábszínházban pedig 17 és 19 órától a debreceni Vojtina Bábszínház vendégszerepel a Szerencsés Jánossal. Szerdán magyar nyelven a Diákművelődési házban 9:30 és 11 órától a marosvásárhelyi Ariel Színház mutatja be A kis hableányt, csütörtökön 10 és 13 órai kezdéssel pedig a nagyváradi Lilliput Társulat Kispipi és Kisréce című bábjátékára várják az érdeklődőket (helyszín: ZUG.zone. Pénteken 9:30 és 11 órától a Puck színpadán a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház lép fel A rest legény című produkcióval.
Különleges lehetőség nyílik a bábszínészek, színészek és színművészeti hallgatók számára október 18-án, szerdán délután 3 órától, A mozgás logikája címmel az oxfordi Stephen Mottram tart bábos műhelymunkát a Puck Bábszínházban.
A hagyományokhoz híven idén is versenyjellege van a fesztiválnak, 16 társulat előadása fölött dönt majd az öttagú bíráló bizottság. A zsűri elnöke Slobodan Marković (a Szabadkai Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál igazgatója), tagjai pedig: Roxana Croitoru teatrológus, Katona József rendező, Ovidiu Pecican újságíró, és Epaminonda Tiotiu díszlettervező.
A fesztivál október 20-án, pénteken 18: 30-kor a díjátadó ünnepségen zárul. Szabadság (Kolozsvár)

Húsz éves a „másságot nem kiszorító” kolozsvári Tranzit Ház
A volt Poalei Tzedek zsinagóga épületét 1997 októberében nyitották meg újra a kolozsvári közönség előtt, amely azóta egy olyan közösségi térré nőtte ki magát, ahová „bármikor be lehet térni”, és egy olyan alternatív művészeti központtá, amely lehetőségei szerint minél több kulturális rendezvénynek próbál helyszínt biztosítani, és ahol a Tranzit Alapítvány olyan programokat kezdeményez, amelyek nem kirekesztőek a mássággal szemben – hangzott el a Tranzit Napok Fesztivál péntek esti megnyitóján.
Könczei Csilla, a Tranzit Alapítvány elnöke megköszönte mindazoknak, akik az elmúlt húsz évben hozzájárultak ahhoz, hogy „újra élőve varázsoljuk ezt a helyet”, ahol a „munka és a szenvedély együtt jár”.
Elmondta, az 1997-ben választott név nem véletlen, hiszen az első perctől azt próbálták művészi eszközökkel értelmezni, hogy „hogyan jutottunk oda mi, kolozsváriak, hogy ez a hely üresen maradt, és hogyan lehet újra betölteni”. A volt zsinagóga épületében létrejövő tevékenységeknek – koncertek, kiállítások, kerekasztal-beszélgetések, performanszok, vitaestek – az a másik fontos célja, hogy ne szorítsa ki a másságot, tette hozzá a Tranzit elnöke.
„A városnak szüksége van a Tranzit Házra, és a Tranzit Háznak is szüksége van a városra” – fogalmazta meg üzenetét Könczei Csilla.
Eugen Pănescu, a Tranzit Alapítvány kuratóriumi tagja arról beszélt, hogy öröm húsz év után is itt lenni, ahol nem csak sok pénzzel és intenzív reklámkampánnyal lehet a közösségnek valami értékeset nyújtani, fűzte hozzá. A Tranzit Háznak örülnünk kell, és megvédeni azt, mert „az elmúlt húsz év nem volt könnyű”, fogalmazott.
A péntek esti megnyitón továbbá az alapítvány partnerintézményeinek és támogatóinak képviselői szólaltak fel.
A Communitas Alapítvány a Tranzit Ház folyamatos támogatója. Szép Gyula, a Communitas művelődési bizottságának elnöke, a Kolozsvári Állami Magyar Opera igazgatója emlékeztetett, hogy az elsők között használhatta a volt zsinagóga épületét, hiszen a hetven-nyolcvanas években itt volt az opera díszletraktára. Hozzátette: a Tranzit Kolozsvár egyike azon kevés tereinek, amelyek a „kulturális értékek megvalósítására adnak lehetőséget”, ahol „nyílt karokkal várnak minden típusú rendezvényt”.
Lucian Nastasă-Kovacs, a Szépművészeti Múzeum igazgatója többek között arról beszélt, hogy a Tranzithoz nagyon sok kellemes emlék köti, megemlítette például a számára legemlékezetesebb kiállítást, a Holokausztról megemlékező, Missing since 1944 – Tudsz róluk? című kiállítást.
Köszöntőt mondott a Német Kulturális Intézet, a Goethe Institut, valamint a Francia Kulturális Központ képviselője is. A két intézmény közösen szervezi évről évre a Clujotronic művészeti és elektronikus zenei fesztivált, amelynek a Tranzit Ház is otthont adott.
Jelen volt és beszédet mondott ugyanakkor Schwartz Róbert, a Kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke is, aki annak jelentőségét emelte ki, hogy a Tranzit Ház számos olyan rendezvényt karolt fel, amely támogatta és megmutatta a zsidó kultúrát. Tasi Annabella / maszol.ro

Közel félezer erdélyi gyermek énekelte örömmel a Kodály-műveket
Kórushangversennyel, tudományos konferenciával, kiállítással emlékeztünk
Kolozsváron tartották az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) által szervezett Kodály-év romániai központi rendezvényét. A Györkös-házban szombaton délután nemzetközi tudományos konferenciát szerveztek, ahol három magyarországi és három erdélyi szakember hozta közelebb a népes hallgatóság számára a kodályi életmű egy-egy szeletét. Vasárnap délelőtt Ittzés Mihály, a Magyar Kodály Társaság elnöke nyitotta meg a magyar Külügyminisztérium által létrehozott kiállítást, amely tizenkét pannón mutatta be Kodály Zoltán (1882–1967) magyar zeneszerző életét és munkásságát. Ezt követően pedig hat erdélyi gyermekkórus lépett fel a Kolozsvári Magyar Operában megtartott kórushangversenyen A telt házas rendezvény alatt minden fellépő énekkart hosszas taps kísért. A kétórás hangverseny után a közönség a kodályi eszmék továbbéléséről megbizonyosodva távozhatott.
Tudományos előadásokat, néhány hangszeres produkciót és persze rengeteg Kodály-kórusművet hallgathattunk meg az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) által szervezett Kodály-év romániai központi rendezvényén, amellyel Kodály Zoltán születésének 135. és halálának 50. évfordulójára emlékeztek. Szombaton a Györkös Mányi Albert Emlékházban a Szederinda citeracsapat nagykállói népdalokat adott elő, Széman Péter országos EMKE-elnök köszöntője után Tóth-Guttman Emese, a RMD elnöke kifejtette: a RMD fő célkitűzése az erdélyi magyar ifjúság zenei nevelése a Kodály Zoltán által kijelölt útvonalat követve.
Zenei miniatúrától a gyűjtőutakig
– A két szólamra írt Bicinia Hungaria miniatúrái életigenlő alkotások, amelyek a szépre, a jóra és az igazra tanítanak – ismertette Angi István esztéta a népszerű Kodály-kompozíciókat, amelyeket a gyermekvilág zenei enciklopédiájának is tarthatunk.
Ittzés Mihály, a Magyar Kodály Társaság elnöke, zenei szakíró és zenepedagógus Kodály népzenei gyűjtőútjairól értekezett. Mint kifejtette, Kodály Zoltán 1905-ben kezdett el népzenét gyűjteni, első erdélyi gyűjtőútjára 1910-ben került sor a Csíki-medencében, majd 1912-ben Kászonaltízon és környékén gyűjtött. 1914 tavaszán Bukovinában, míg 1917-ben Nagyszalontán kutatta a népdalokat. A gyűjtőutak eredményeképpen a zeneszerző által megfogalmazott legfontosabb következtetés a magyar népzene egységes jellegére vonatkozott.
Almási István kolozsvári népzenekutató az erdélyi népzenének Kodály Zoltán életművében való tükröződését mutatta be. Kodály 15 helységből 518 dallamot gyűjtött, amelyek egy részét későbbi kompozícióiban feldolgozta. Figyelembe vette elődjének, Vikár Bélának is a felvételeit, fiatalabb kortársát, Lajtha László (1892–1963) zeneszerzőt pedig szintén erdélyi, pontosabban széki gyűjtőútra buzdította.
Oláh Boglárka zongoraművész kiváló Kodály-interpretációja után Nagy Éva Vera tanár-karnagy, iskolanővér az általa és Czakó Gabriella zenetanárral több mint egy évtizede Szovátán megvalósított zenei misszióról számolt be. – Tizenöt évesen jártam először Erdélyben, ekkor életre szóló élményeket szereztem. 2004-ben jöttem Czakó Gabriella zenetanárral Szovátára, ahol gyerekeknek szerveztünk programokat, és ebből jött létre az énekes missziónk. Kórusunkkal, a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkarral 2010-től kezdődően nemzetközi kórusversenyeken többször értünk el első helyezést. Tagjaink Nyárád-menti, sóvidéki falvakban élő gyermekek. Délutánonként, az iskolai tanórák után kóruspróbákat szervezünk, és most már a gyermekek szüleiből álló felnőtt vegyeskar is alakul. Mindig a kodályi eszméket tartjuk szem előtt: azaz az énekes alapú zenei tevékenységet, a zenei írás-olvasás élménnyé tételét és a népzenei alapot – tette hozzá Nagy Éva Vera iskolanővér.
Krasznai Gáspár, a budapesti Madách Imre Gimnázium ének-zenetanára, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájának doktorjelöltje a Kodály szellemében megvalósuló ének-zene oktatásról értekezett. – Van épp elég tennivalónk arra nézve, hogy megvalósuljon Kodály álma, miszerint a zenei analfabetizmust felszámolva bárki első látásra leénekeljen egy egyszerűbb zeneművet. A 20. század első felében a magyar társadalom jórészére a zenei tájékozatlanság és a nem megfelelő zenei közízlés volt jellemző. Sajnos, a mai gyermekeknek is sok ponyvazenével kell szembesülniük. Ez ellen pedig csakis a közoktatás és a zenetanárok léphetnek fel eredményesen. Az iskola feladata az, hogy értéket nyújtson, és a gyermeket arra nevelje, hogy képes legyen megkülönböztetni az értéket az értéktelentől. A megfelelő zenei nevelésnek természetesen a gyermek anyanyelvén kell történnie – összegzett az erdélyi származású doktorandus, majd felelevenítette azt a személyes emlékét, amikor harmadik osztályos kolozsvári zenelíceumi tanulóként élmény volt számára Bedő Ágnes zenetanár kórusórája, ahol kánont énekeltek a gyerekek.
Dávid István erdélyi származású orgonaművész, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzenei Tanszékének oktatója Kodály Zoltán vallásos műveiről értekezett, amelyre a reformáció 500 éves évfordulója adott kiindulópontot. A szakember kifejtette: Kodály protestáns öröksége szerteágazó, a zsoltárfeldolgozásaitól kezdve a Psalmus Hungaricusig mind Kodály protestantizmusát, istenhitét bizonyítja.
Kiállítás és sikeres kórushangverseny
Vasárnap délelőtt a Kolozsvári Magyar Opera emeleti előcsarnokában Ittzés Mihály népzenekutató ismertette a magyar külügyminisztérium támogatásával megvalósult, tizenkét pannóból álló kiállítást, amely Kodály életét és munkásságát mutatja be. Értesüléseink szerint a kiállítás október folyamán tekinthető meg.
– A Kolozsvári Magyar Opera történetében mindig nagy szerep jutott Kodály Zoltán munkásságának. Az intézmény első előadásán a Háry Jánost adták elő, ezen kívül a Székelyfonó is intézményünk repertoárját képezi. Kezdő zenetanárként Székelyföldön a Kodály-módszer szerint tanítottam, kár, hogy ma már egyre kevesebben használják ezt a módszert Erdélyben – közölte Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója és az EMKE alelnöke a kórushangverseny előtt.
– A zenetanároknak fel kell oldaniuk az énekléssel szembeni ellenállást. Énekléssel értéket közvetítünk, élményt hozunk létre, példát mutatunk – tolmácsolta Závogyán Magdolna magyar kultúráért felelős helyettes államtitkár szavait Simon Edina magyar konzul.
Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere kifejtette: Kodály Zoltán hozzájárult az erdélyi magyarok identitásának megerősítéséhez, ugyanakkor a 21. századi hétköznapi hitvallásunk is a kodályi eszmékre támaszkodhat.
Kelemen Hunor, az RMDSZ országos elnökének szavait a konferanszié, Vetési Nándor tolmácsolta. Elhangzott: „Kodály Zoltán és Kós Károly más-más művészeti ágban, de egy célt követtek: a művészi alkotásnak az emberről kell szólnia. Értékfelfogásuk ma is érvényes. 2017-ben mi nem hátrálhatunk meg, magyar identitásunk erősítésére, jogaink megőrzésére kell összpontosítanunk”.
Az ünnepi gyermekkari hangversenyen hat kórus lépett fel: a kolozsvári S. Toduţă Zenei Főgimnázium gyermekkara (vezényelt: Kállay-Miklós Tünde), a székelyudvarhelyi Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola Felsőtagozatos kórusa (Boros Beáta), Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa (Kovács Dalma), a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola Kiskórusa (Szabó András), a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar (Czakó Gabriella, Nagy Éva Vera és Lokodi Anna), továbbá a Sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum Campanella Gyermekkara (Lőfi Gellért). A kórusok Kodály-műveket szólaltattak meg, kristálytiszta intonációval, a magyar zene iránti elkötelezettségről téve tanúbizonyságot. A teljesítmény a jó és a kiváló között helyezkedett el, de a minősítésnél fontosabb a kodályi eszme, a magyar kórusművek éltetése. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)