Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Európai Parlament /EP/ [és különböző testületei]
3416 tétel
2013. november 23.
Bírósághoz fordul Tőkés László
A közigazgatási bíróságon támadja meg a Románia Csillaga érdemrend becsületbíróságának döntését Tőkés László európai parlamenti képviselő, akit a testület méltatlannak talált állami kitüntetésére, és annak visszavonását javasolta Traian Băsescu államfőnek. Az EP-képviselő tegnapi nagyváradi sajtótájékoztatóján elmondta: a jog és az igazság nevében folytatja az eljárást.
Tőkés rámutatott: fellebbezést nyújt be Kincses Előd ügyvéd révén a közigazgatási bírósághoz, ahol a becsületbíróság határozatának felülbírálatát kéri. Kifejtette, törvénytelennek tartja a kitüntetés megvonására tett javaslatot, mert nem folytattak le semmilyen vizsgálatot az ügyben, az ítélkező bizottság nem tartotta tiszteletben a véleményszabadságot és a védelemhez való jogot, ugyanis nem engedték, hogy ügyvédje részt vegyen a meghallgatáson, ráadásul két olyan személy is ült az ítélkezők között, akik egyben panasztevők voltak, így Tőkés szerint nyilvánvalóan fennáll az összeférhetetlenség esete. Tőkés elmondta: elege van abból, hogy közel egy-negyed századdal a Ceauşescu-diktatúra bukása után „ugyanazok az elvtársak ugyanazokkal a módszerekkel folytatnak hajtóvadászatot ellene, és pártutasításra, pártfeladatként törnek pálcát a feje felett”. Az EP-képviselő úgy véli, becsületbíróság döntése híven jelzi a romániai demokrácia jelenlegi állapotát. Bírálta a Victor Ponta miniszterelnök által vezetett jelenlegi kétharmados többségű román hatalmat, amely „a rendszerváltozás temesvári örökségével együtt a kisebbségi magyarság jogainak biztosítását is megtagadja”. Mint mondta, a történtek után az eddiginél is indokoltabb, hogy megismételje a Tusnádfürdőn kifejtett kérelmét – amely miatt kezdeményezték kitüntetése megvonását –, vagyis azt, hogy Magyarország vállaljon védhatalmi szerepet az erdélyi magyarság felett.

Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. november 23.
Tőkés csillaga
Eléggé tudathasadásos állapotok uralkodhatnak a szociáldemokraták soraiban, avagy a párt jelenlegi, ifjabb nemzedékének vajmi kevés tudomása van arról, hogy nagy elődeik annak idején milyen egyezségeket, megállapodásokat kötöttek, és ezek mit is tartalmaznak. Persze, az is előfordulhat, hogy a politikai alakulat képviselői és legfőbb vezetői szándékosan nem akarnak emlékezni az egykoron történtekre, s cselekedeteiket kizárólag a napi pártpolitikai és a személyes érdekek határozzák meg. Merthogy a szociáldemokratákat állítólag Tőkés Lászlónak idén júliusban, a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen tett felvetése – miszerint Magyarország vállaljon védhatalmi státust Erdély felett, ahogyan azt Ausztria tette Dél-Tirol felett – bőszítette annyira fel, hogy Victor Ponta párt- és miniszterelnökkel az élen kezdeményezték a volt temesvári lelkésznek, az 1989-es forradalom huszadik évfordulója alkalmával az államelnök által adományozott állami kitüntetés visszavonását.
Kissé érthetetlen, hogy miért szakadt el éppen most náluk a cérna, hiszen Tőkés László valójában semmi különöset, rendkívülit és szokatlant nem mondott a szóban forgó kijelentésével. Mindezt Tabajdi Csaba – aki paradox módon éppen ahhoz a határokon átívelő ideológiai csoportosuláshoz tartozik, amelynek romániai hívei a kitüntetés visszavonását kezdeményezték – nos, ő sem győzte több alkalommal is hangsúlyozni. Az EP-képviselő már októberben kiállt Tőkés László mellett, a román kormányt pedig önmérsékletre, illetve az eljárás lezárására szólította fel. A magyarországi szocialista politikus az ügy kapcsán kiadott nyilatkozataiban, a Magyarország és Románia között az 1990-es években létrejött alapszerződés egyik szerzőjeként nyomatékosan hangoztatta, hogy szerinte a dokumentum lényegében tartalmazza azt, amiről Tőkés László a nyáron Tusnádfürdőn beszélt, azaz biztosítja Magyarország anyaországi jogosítványait, mintegy védhatalmi státusát a romániai magyarság érdekében. Ugyanakkor Tabajdi azt is hangsúlyozta, hogy az alapszerződés nem zárja ki a kisebbségek kollektív jogait, valamint a különböző autonómiaformákat. Mindehhez csupán annyit tennék hozzá, hogy az 1996. szeptember 16-án, Temesváron keltezett alapszerződést Horn Gyula magyar és Nicolae Văcăroiu román miniszterelnökök írták alá. Az a Nicolae Văcăroiu, aki az országot 1992 és 1996 között irányító szocialista kormány első embere volt!
Nos, hát ennyit egy kétharmados többséget élvező kormánypárt politikai következetességéről, ígéreteiről és komolyságáról. Mindennek fényében meglehetősen furcsa tehát, hogy miért éppen Tőkésnek ez a kijelentése verte ki a biztosítékot a szocialisták háza táján, és tulajdonítottak ennek éppen most ekkora jelentőséget? Másrészt pedig érdekes módon az senkit sem zavar, hogy a szocialista csillagtulajdonosok között jogerősen elítélt személyek is vannak, akiktől hivatalból el kellett volna venni a kitüntetést, lásd például a börtönt is megjáró Adrian Năstase volt szociáldemokrata párti kormányfőt.
A végső döntés meghozatala Traian Băsescu kezében van, aki annak idején méltónak találta Tőkés Lászlót a kitüntetésre, és a Románia Csillagrend érdemrend lovagi fokozatát adományozta a volt temesvári lelkésznek az 1989-es forradalomban játszott történelmi szerepéért. Emlékeztetésképpen jegyezném meg, hogy ugyancsak az ő nevéhez kötődik a kommunizmus elítéléséről szóló jelentés elfogadása, amelyet egyik nyilatkozatában 2004 óta tartó államelnöki mandátumának egyik legfontosabb állomásának tekint. A kérdés ezek után csupán az, hogy Băsescu vajon képes lesz következetes maradni önmagához?
PAPP ANNAMÁRIA
Szabadság (Kolozsvár)
2013. november 23.
Tőkés kitüntetése: levélben fordult egy amerikai alapítvány Băsescuhoz
Traian Băsescu elnökhöz intézett nyílt levélben tiltakozott Lee Edwards amerikai történész, a washingtoni Kommunizmus Áldozatainak Emlékműve Alapítvány elnöke amiatt, hogy Tőkés László európai parlamenti képviselőt meg akarják fosztani a Románia Csillaga érdemrendtől.
Edwards az MTI washingtoni irodájához helyi idő szerint péntek este eljuttatott levelében felhívta a figyelmet arra, hogy Tőkés László a szabadság és a demokrácia nemzetközileg elismert harcosa, aki 2009-ben megkapta az alapítvány Truman-Reagan Szabadságérmét.
Rámutatott, hogy noha politikájának megfelelően az alapítvány nem avatkozik be szuverén államok belügyeibe, védelmébe veszi az általa kitüntetésben részesített olyan elismert személyiségeket, amilyen Tőkés püspök, amikor súlyos sérelem éri őket.
A levél emlékeztetett: Tőkés Lászlónak az 1989. december 15-16-i romániai forradalomban játszott szerepe jól ismert és vitán felül áll. Ezért részesült - Václav Havelhez, Lech Walesához és II. János Pál pápához hasonlóan - az alapítvány legmagasabb kitüntetésében. Nem sokkal később kapta meg Tőkés László a Románia Csillaga érdemrendet.
Az alapítvány elnöke igazságtalannak és alaptalannak nevezte az érdemrend becsületbíróságának a kitüntetés visszavonását indokoló állításait, amelyek szerint Tőkés László "alkotmányellenes" magatartást tanúsított és "megsértette az európai értékeket"
"Az alapvető európai értékek és Románia alkotmánya magukban foglalják a szólás szabadságát és azt a jogot, hogy valaki vitatott kérdésekben felemelje a szavát. A nyílt és nyilvános vita engedélyezése a működő demokrácia és alkotmányosság része, amit nem szabad megváltoztatni" - mutatott rá a levél. Edwards felszólította a román elnököt, hogy a becsületbíróság határozatának és a kitüntetés visszavonásának elutasításával bizonyítsa elkötelezettségét a szólás szabadsága és a demokratikus értékek iránt.
Két román ellenzéki újságíró védelmébe vette Tőkés László európai parlamenti képviselőt pénteken, elítélve azt, hogy az 1989-es kommunistaellenes forradalom hősét meg akarják fosztani a Románia Csillaga érdemrendtől. A Ion Iliescu és Victor Ponta Romániájában a hóhér visszavonhatja az áldozat kitüntetését című, közösségi portálokon terjedő blogbejegyzésükben Stefan Ciocan és Victor Lungu élesen elítélik, hogy az érdemrend becsületbíróságának tagjaiként olyanok minősítették méltatlannak a volt temesvári lelkészt a kitüntetésre, mint Constatin Degeratu volt vezérkari főnök, akit írásukban az 1989-es kolozsvári sortüzek egyik közvetett felelősének, Ceasusescu elnyomó gépezete kiszolgálójának neveznek. A Catavencii című szatirikus portálon Patrick Andre de Hillerin pénteken közzétett írásában úgy vélekedett: Ceausescu politikai rendőrsége, a hírhedt Securitate sosem bocsátotta meg Tőkésnek a forradalomban játszott szerepét, és egykori embereit ma is fűti a bosszúvágy. A szerző szerint ők befolyásolhatták Victor Ponta miniszterelnököt, hogy a kitüntetés visszavonását kezdeményezze.
maszol/MTI
2013. novembe 25.
Országgyűlés: elfogadhatatlan Tőkés érdemrendjének a visszavonása
A romániai magyarságnak a demokratikus átmenetben betöltött szerepét és a szólásszabadság érvényesülését kérdőjelezi meg Tőkés László kitüntetésének visszavonása - többi között ezt tartalmazza az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának állásfoglalása, amelyet hétfői ülésén egyhangúlag fogadott el a testület.
Potápi Árpád (Fidesz), a testület elnöke újságíróknak úgy fogalmazott, remélik, hogy Traian Băsescu államfő mérlegelni fog, és nem fog hozzájárulni a kitüntetés elvételéhez. Hozzátette: Tőkés László nemcsak Romániában, hanem a világ minden pontján elfogadott politikus, aki nemcsak a magyarok nemzeti hőse, hanem a román nemzeté is. Az ő bátor kiállása kellett ahhoz, hogy a román forradalom elkezdődjön és a demokratikus átmenet végbemenjen; 1989-ben Tőkés László volt az a kovász, amely kellett, hogy ezek a folyamatok elinduljanak - mutatott rá. Úgy értékelte: a forradalom után két évtizeddel visszavonni tőle a kitüntetést "becstelen dolog", és ehhez a magyar parlamenti képviselők nem járulhatnak hozzá.
A bizottság által elfogadott dokumentumban a többi között rögzítették, hogy "a Románia Csillaga érdemrend úgynevezett becsületbíróságának" döntése nemcsak az egész romániai magyarság semmibevételét jelenti, hanem rossz érzéseket kelt mindazokban, akik a közösségi jogok kiterjesztéséért szálltak síkra Romániában. Magyarország, mint ahogy Románia is, természetesnek tartja, hogy a két ország között érvényben lévő alapszerződés szellemében a másik állam területén élő nemzeti kisebbsége ügyében fellépjen. Tőkés László is erre utalt a vitatott nyilatkozatában - rögzítették. Az állásfoglalás azt is tartalmazza, hogy a testület megütközéssel értesült arról, hogy az érdemrend visszavonását kezdeményezik, és a nemzeti összetartozás bizottságának tagjai - az Európai Parlament és más nemzeti parlamentek egyes tagjaihoz hasonlóan - támogatásukról biztosítják Tőkés László ebben az ügyben és az autonómia eléréséért folytatott küzdelemben.
Ionel Haiduc, az érdemrend etikai testületeként működő becsületbíróság elnöke a testület november 20-i ülése után jelentette be, hogy méltatlannak minősítette Tőkés Lászlót a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága a román állami kitüntetésre, és úgy döntött, az EP-képviselő elismerésének visszavonását kéri az államfőtől. Tőkés László ügyvédjével, Kincses Előddel korábban távozott az üléséről, tiltakozásul amiatt, hogy a testület - elmondása szerint - megtagadta tőle az ügyvédi védelemhez való jogot.
A magyar Külügyminisztérium szerint Románia Tőkés László kitüntetésének visszavonásával az egész romániai magyarságot alázza meg, és megfélemlíteni szándékozik azokat, akik a romániai magyar közösség jogos igényéről, az autonómiáról beszélnek. A nemzetpolitikai államtitkárság közleményében azt írta: a magyar kormány megdöbbenéssel áll a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága döntése előtt, amely méltatlannak minősítette Tőkés László EP-képviselőt a román állami kitüntetésre, és ennek megvonását kéri Traian Basescu államfőtől. Kiemelték: a magyar állam nem szólhat bele abba, hogy a román állam kit tüntet ki, de Tőkés László egyike azon emblematikus személyiségeknek, aki mellett kötelességének tartja felemelni szavát.
Tőkés László a rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért kapta meg 2009-ben a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát. Visszavonását Victor Ponta kormányfő kezdeményezte, miután Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon "védhatalmi" szerepet Erdély érdekében.
Mint ismeretes, a napokban több magyar és külföldi közéleti személyiség, illetve szervezet vette védelmébe Tőkés Lászlót.
maszol/MTI
2013. november 25.
Megőrizni képviseletünket az Európai Parlamentben
A Szövetségi Képviselők Tanácsának november 23-i, szombati ülésén Kelemen Hunor szövetségi elnök rövid számadást készített arról az esztendőről, amelyet Bethlen Gábor- és Kós Károly-évként jelölt meg az RMDSZ, "mert olyan időket élünk, amikor érdemes a nagy transzilván elődök örökségét újra elővenni, átolvasni, átgondolni, értelmezni és újraértelmezni, ha szükséges, s miért ne, a mai korba átültetve a közösségi munkában hasznosítani".
Arról beszélt, hogy az RMDSZ ellenzékben politizál, így nincs naponta mérhető ráhatása a kormányzati döntésekre, ezért azzal az örök dilemmával kell szembenéznie, hogy "változó időkben kell-e változnunk, vagy minden maradhat a régiben? S ha változnunk kell, ha hallani véljük az idő szavát, akkor a változásnak milyen méretűnek kell lennie? Másképp fogalmazva: tudjuk-e, akarjuk-e, szabad-e úgy szemlélni a politikát, mint egy várótermet, előszobát, ahol csak üldögélni kell csendben, nem föltétlenül felemelt fejjel, várni kell mozdulatlanul, ha lehet, úgy, hogy senkit ne zavarjunk, mert egyszer, előbb vagy utóbb, úgyis beszólítanak".
Normális társadalomban ellenzékben lenni nem tragédia
Ellenzékben lenni nem tragédia – jelentette ki –, és nem lenne különösebb gond ezzel, "ha a mi társadalmunkban érvényes lenne az az elv, hogy megszerzett jogokat nem vonnak vissza, azok gyakorlását nem korlátozzák, nem keresnek buta ürügyet arra, hogy például miért kell olyan közigazgatási átszervezést kitalálni, amely nemcsak a nyelvi jogok gyakorlásának szab gátat, de a nemzeti kisebbség teljes kiszolgáltatottságát is előrevetíti. Szóval nem lenne semmi gond ellenzékben politizálni egy olyan társadalomban, amelyben a többség-kisebbség viszonyát a kölcsönös tisztelet és együttműködés őszinte szándéka hatja át, és ennek természetesen a kölcsönös bizalom az alapja. Ezzel szemben egyre gyakrabban tapasztaljuk, hogy a megszerzett jogok megőrzése legalább akkora kihívás, mind az esetleges továbblépés".
Az elnök arról is beszélt, hogy "a megszerzett jogok korlátozására újabban az igazságszolgáltatás intézményeit kezdték használni", és ezeken keresztül próbálják azt üzenni nekünk, hogy "magyar ember ne próbáljon teljes jogú állampolgárként élni, mert a meghurcoltatástól a börtönig bármire számíthat".
Rámutatott, a román politikai pártok között a nemzetiségi kérdést illetően nincs jelentős különbség. "Ugyanannak a pártnak a polgármestere az egyik városban partnerünk a magyar napok megszervezésében, maga is részt vesz az eseményeken, (…) miközben egy másik város polgármestere ugyanabból a pártból Marosvásárhelyen a magyar kulturális rendezvényeket kitiltja a városból, a város határain kívülre száműzi, mert úgy tudja, hogy amennyiben ragaszkodunk nemzeti identitásunkhoz, etnikai feszültséget gerjesztünk, mert számára az a jó magyar, aki csendben van, lehajtja a fejét, nem kér semmit és nem akar semmit.
De ez igaz a másik oldalra is, a kormánykoalícióra: miközben a kormányfővel tisztességes párbeszédet tudunk folytatni, az alkotmány módosítására tett javaslataink jelentős részére empátiával válaszol, addig párttársai magyarellenes törvénykezdeményezések garmadával riasztgatnak bennünket, és prefektusainak egy része a magyar polgármesterek hivatásos feljelentőivé szakosodott".
Az alkotmánymódosítás kapcsán mondta el, hogy az RMDSZ egy teljes, az alaptörvény minden fejezetére kiterjedt javaslatcsomagot tett le a parlament asztalára, és sikerült olyan párbeszédet folytatnia a kormánykoalíció vezetőivel, amelynek eredményeként néhány fontos javaslatukat elfogadták. "Az első cikkely kiegészült egy olyan bekezdéssel, amely a nemzeti kisebbségeket államalkotó tényezőnek ismeri el. Sikerült elfogadtatni a kulturális autonómia alkotmányos garanciáit, illetve a közösségi szimbólumok szabad használatának is megteremtettük az alkotmányos védelmet. Azt is el kell mondani, hogy nem sikerült elfogadtatni a különleges státusú régiók létrehozásának alkotmányos feltételeit".
Beszélt arról, hogy a szövetség a nyár elején "egy átfogó decentralizációs törvényt kezdeményezett, amely a szubszidiaritás elvének gyakorlatba ültetésével, a központi kormányzattól elvéve, a közösségek kezébe adta volna az őket érintő döntések egy igen széles körét". A nyár folyamán párbeszédet kezdeményeztek a kormánnyal, ezáltal "a napokban elfogadott törvény a mi kezünk nyomát is magán viseli", és általa "az elmúlt sok-sok esztendő legmélyebb hatalomátadására kerül sor. Az önkormányzatok erősebbek lesznek, nagyobb hatáskörökkel rendelkeznek, és a döntések közelebb kerülnek a helyi közösségekhez".
Nem csodavárásra kell berendezkedni!
Az elnök szerint a csíkszeredai kongresszuson olyan dokumentumokat és olyan programot fogadtak el, amely szerves folytatása az elmúlt 23 esztendőnek. "Nem változtattunk irányt, nem változtattunk eszköztárat, nem gondoljuk azt, hogy csodavárásra kell berendezkedni, s azt sem, hogy a munkánkat helyettünk más el akarja vagy el tudja végezni."
A fejlesztési régiók átalakításáról szólva kijelentette, az RMDSZ évekkel ezelőtt törvénykezdeményezést tett le a parlament asztalára, és a kormány által kezdeményezett régióátszervezés során javasolta, hogy azt tekintsék kiindulási pontnak. Elmondták, hogy bármilyen átalakításra csak akkor kerülhet sor, ha népszavazáson kérdezik meg a polgárokat. Ezért kezdeményeztek aláírásgyűjtést annak kiírásáért.
Az, hogy néhány nap alatt sikerült hat megyében közel kétszázezer aláírást összegyűjteni, a közösségi akarat felmutatásán túl azt is jelzi, hogy a szervezet törekvései egybecsengenek a választóik akaratával. Az elnök szerint a nagy menetelés is ezt a célt szolgálta: megmutatni, hogy amit az RMDSZ mond, amit politikai célként felmutat, az a közösség akarata. "A mi üzenetünk az volt, hogy sem régióátszervezést, sem autonómiát nem valaki ellenében képzelünk el, hanem valakikért". (…) "Csupán annyit jelent, hogy a mi dolgainkról mi magunk akarunk dönteni. És azt is elmondtuk, hogy ezt a célt kizárólag politikai eszközökkel és a román társadalommal folytatott párbeszéd és az ő meggyőzésük révén kívánjuk elérni".
A "kívülről bekiabálóknak, akik azt a hamis látszatot keltik, s ahhoz még ideológiai alapot is próbálnak fabrikálni, hogy a tömbben élő magyarok törekvései ellentétesek az interetnikus környezetben vagy a szórványban élő magyarok érdekeivel, vagy fordítva, hogy a Székelyföld nincs tekintettel más régiókra, esetleg hogy a szórványban élők visszafogják a Székelyföldet", üzente, hogy nem járnak el helyesen, mert "végső soron egymást erősítjük, egymásnak képesek vagyunk kölcsönösen reményt és erőt adni".
Az EP-választás a következő időszak legnagyobb kihívása
A következő időszak legnagyobb kihívásának a jövő évi európai parlamenti választásokat nevezte, amelynek célja "megőrizni képviseletünket az Európai Parlamentben". A mozgósításban mindenkinek részt kell vennie, mert "ha nem vagyunk ott, akkor a mi dolgainkat ott senki sem fogja képviselni".
Az európai parlamenti választásokon a tulipán jele alatt és RMDSZ-színekben kell indulniuk, jelentette ki, hozzátéve, hogy ez nem zárja ki a párbeszédet, az együttműködést. Viszont "nem engedünk a zsarolásnak és nem ígérünk befutó helyet olyan politikusoknak, akik visszaéltek a bizalmunkkal. Partnerséget ígérünk minden olyan személynek és szervezetnek, aki, amely abban érdekelt, hogy ne a megosztást erősítse".
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2013. november 25.
Különutas marad az RMDSZ
Az RMDSZ-nek önállóan kell indulnia az európai parlamenti választásokon, és nem szabad engednie más magyar szervezetek zsarolásának – jelentette ki Kelemen Hunor szövetségi elnök szombaton, a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) marosvásárhelyi ülésén.
„Nem engedünk a zsarolásnak, és nem ígérünk befutó helyet az európai parlamenti választások jelöltlistáján olyan politikusoknak, akik a mi bizalmunkkal visszaéltek. Nem tudjuk meg nem történtté tenni mindazt, ami a 2012-es parlamenti választásokon történt” – hangsúlyozta beszédében a szövetségi elnök utalva arra, hogy négy évvel ezelőtt Tőkés László az RMDSZ jelképe alatt vezette az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közös választási listáját, a volt püspök védnöksége alatt pedig megalakult az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), mely a 2012-es parlamenti választásokon versenybe szállt az RMDSZ-szel.
Az RMDSZ-elnök szerint a szövetségnek annak tudatában kell készülnie a választásra, hogy maga mögött tudhatja a romániai magyar nemzeti közösség 89 százalékának a támogatását. „Ettől a felelősségtől nem szabadulni kell, ezt nem megosztani kell, hanem élni vele” – szögezte le Kelemen Hunor. Hozzátette, partnerséget ígérnek mindenkinek, aki abban érdekelt, hogy ne a megosztást erősítse.
EMNP, MPP: kell a párbeszéd
Toró T. Tibor, az EMNP elnöke Kelemen Hunor kijelentését kommentálva a Krónikának elmondta: pártja továbbra is felelősen kíván viselkedni, és tárgyalni akar az RMDSZ-szel arról, hogy hozzanak létre koalíciót az EP-választásokra, a közös lista ugyanis véleménye szerint megfelelőképpen mozgósítaná a romániai magyar közösséget.
„Annál is inkább, hogy a hatályos törvények szerint az európai megméretés esetében a pártokhoz hasonlóan a pártkoalícióknak is ötszázalékos küszöböt kell teljesíteniük, tehát semmiféle akadálya nincs az együttműködésnek” – tette hozzá a néppárt elnöke. Toró úgy véli, ha az RMDSZ mégis elutasítja az összefogást, akkor „nem marad más hátra, sok sikert kell kívánni a szövetségnek ahhoz, hogy egyedül indul a megmérettetésen, és a második helyen végez”.
A párbeszéd elkezdését szorgalmazza Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke is, aki lapunknak tegnap úgy nyilatkozott: az erdélyi magyar szervezetek „együttműködésre vannak ítélve az EP-választásokon.” „Az elmúlt szerdán levélben fordultunk Kelemen Hunor szövetségi elnökhöz, melyben jeleztük, tárgyalni akarunk a kérdésről. Választ nem kaptunk, de továbbra is azt tartjuk a legjobb megoldásnak, hogy a jelöltlistát a 2012-es önkormányzati választásokon elért eredmények szerint közösen állítsuk össze” – fogalmazott Bíró.
Egyébként a miniparlament ülésén az RMDSZ több vezetője is fontosnak tartotta megfogalmazni egy esetleges román–magyar vegyes párt létrehozásával kapcsolatos ellenvéleményét. Markó Béla szenátor közölte, Erdélyben nincs szükség az RMDSZ mellett sem vegyes, sem másféle pártra, Kovács Péter főtitkár pedig határozottan elutasította a vegyes pártok létrehozását szorgalmazó, megfogalmazása szerint a „baráti sajtóban” megjelent álláspontokat. Kovács nyilvánvalóan a Maszol.ro portálra gondolt.
Ennek egyik publicistája – mint arról pénteki Szempont mellékletünkben beszámoltunk – nemrég arra figyelmeztetett: az RMDSZ szavazótábora elárulva érzi magát a „székely autonómiázó, zászlólobogtató” szövetség láttán, emiatt csak idő kérdése, hogy a szlovák–magyar Most–Hídhoz hasonló román–magyar politikai pártban keressen vigaszt.
Rangsorolás márciusban
Az SZKT szombati ülésén egyébként kiderült, az RMDSZ március elsején rangsorolja az európai parlamenti képviselőjelöltjeit. A szabályzat szerint csakis az RMDSZ valamely területi szervezete, platformja, társult szervezete, nőszervezete vagy a szövetséges ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) ajánlásával lehet pályázni a képviselő-jelöltségre. A pályázatokat a jelölteknek február 15-ig kell benyújtaniuk.
„Akik azzal zsarolnak bennünket, hogy ha nem adjuk fel az identitásunkat, nem kötünk koalíciót, akkor ők elindulnak, és kiütnek bennünket az európai parlamentből, azokat nem tudjuk partnernek tekinteni” – jelentette ki Kelemen Hunor a tanácskozást követő sajtótájékoztatón. Az RMDSZ elnöke közölte, hogy a közeljövőben sort kerítenek arra a találkozóra, amit az MPP kezdeményezett a szövetséggel. Ezen a „közös tervekről és a romániai magyarság előtt álló kihívásokról” kívánnak tárgyalni.
A 2013-as év politikai eseményeit elemezve továbbá megemlítette: az RMDSZ a magyarországi választójoggal kapcsolatban is azt mondja, hogy élni kell a megszerzett joggal. „Ahogy a könnyített állampolgárság megszerzéséhez is segítséget nyújtottunk anélkül, hogy ezért bárkitől ellenszolgáltatást kértünk vagy vártunk volna el, a regisztrációval kapcsolatban is így járunk el” – hangsúlyozta.
Az RMDSZ elnöke úgy értékelte, hogy a szövetség a jelenlegi ellenzéki helyzetében sem változtatta meg a politikája irányát, eszköztárát. Utalt a székelyek nagy menetelésében való részvételt vitató hangokra. „Nem tartom életszerűnek azt a felvetést, mely szerint vagy politizálunk a parlamentben, az önkormányzatokban, vagy menetelünk. Azt mondom, hogy az is-is helyzet sokkal inkább igaz. Eszköztárunkat kiegészítjük olyan eszközökkel, amelyeket ez a szervezet még használt. És valószínű, hogy az élet még teremthet olyan helyzetet, amikor használnia kell” – magyarázta Kelemen Hunor.
Az SZKT ülését követő sajtótájékoztatón azonban kitért a válasz elől, amikor azt kérdezték tőle, Markó Bélának válaszolt-e, amikor arról beszélt, hogy a politikai eszközök vagylagossága helyett a parlamenti eszközökkel is és a tömegmegmozdulások eszközével is élni kell. Markó Béla, a szövetség volt elnöke korábban az Élet és Irodalomban olyan politikai esszét jelentetett meg, amelyben a székelyek nagy menetelésén való részvétel miatt fogalmazott meg bírálatot az RMDSZ vezetésével szemben. Markó Béla felszólalásában Kelemen Hunornak csak a magyarországi választásokkal kapcsolatos álláspontját bírálta.
A volt elnök kijelentette, az RMDSZ-nek nem kellene foglalkoznia azzal, hogy megkönynyítse az erdélyi magyarok választási részvételét. „Nem hiszem, hogy a közeljövőnek ez lenne a számunkra legfontosabb feladata” – fogalmazott a volt elnök. Az SZKT keretében egyébként 27 erdélyi magyar közéleti személyiség – esperes, püspök, lelkész, orvos, pedagógus és köztisztviselő – vehette át az RMDSZ által létrehozott Ezüstfenyő díjat. Az elismerést azoknak a személyeknek ítéli oda a szövetség, akik kiemelkedő munkát végeztek a magyarság szülőföldön való megmaradásáért és az RMDSZ programjának megvalósításáért. Pengeváltás Vass és Frunda között
Parázs vita alakult ki az SZKT-n Vass Levente és Frunda György között, miután Vass arra hívta fel a figyelmet, hogy a marosvásárhelyi kórház urológia-kőtörő részlegét más részlegbe akarják beolvasztani. Vass Levente egyébként a kőtörő részleg vezetője, míg az urológia részleg vezetőjeként Frunda felesége, Mártha Orsolya is érintett az ügyben.
Vass Levente felszólalásában azzal vádolta meg Frundát, hogy rengeteg energiát fektetett abba, hogy felszámolja a kórház egyik legjobban működő osztályát. Frunda felszólalásában hazugsággal vádolta Vasst, és felkérte, bizonyítsa állításait. A politikus szerint egyébként Vass Levente a helyhatósági választások előtt azt kérte Markótól, hogy Frunda helyén indulhasson a szenátori listán. Amint arról beszámoltunk, a helyhatósági választásokat megelőzően az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltje, Vass Levente nyílt levélben szólította fel a szövetséget, egyezzen meg az EMNP-vel, és közös jelöltként indítsák az elöljárói székért, az ultimátumot azonban az alakulat Maros megyei állandó tanácsa elfogadhatatlan feltételnek nevezte. Ezt követően Vass visszalépett, a tulipán jele alatt pedig Frunda György méretkezett meg.
Kelemen Hunor szorít a kormánykoalíciónak
A hétvégén az RMDSZ több vezető politikusa is baráti üzeneteket fogalmazott meg a kormány felé: Kelemen Hunor, a szövetség elnöke egyenesen arról beszélt, szorít a koalíciónak, hogy ne bomoljon föl, Borbély László politikai alelnök pedig közölte: a kormány és az RMDSZ között folyamatos párbeszéd zajlik, és partneri viszonyban állnak.
„Jelentős, 70 százalékos többséggel rendelkező koalíció van, és nem fog felbomlani. Hiába várják, én szorítok ennek a koalíciónak. Ha már megnyerték a választást, közös a sorsuk, előre kell menniük, ezért mi nem foglalkozunk a koalíción belüli vitákkal és esetleges odaszúrásokkal” – hangoztatta Kelemen pénteken Marosvásárhelyen arra a felvetésre, hogy megkereste-e már valamelyik kormányerő, hogy kormányra lépésre kérje fel.
Kelemen rámutatott: az RMDSZ javaslatainak közel felét beépítették a múlt héten elfogadott decentralizációs törvénybe, ami szerinte azt jelenti, hogy szakmai, politikai és hitelességi szempontból a szövetség tényezőnek számít. Hozzátette: a fejlesztési régiók kérdése nem aktuális, de tovább kell tárgyalni róluk. Hozzáfűzte: érvekkel, párbeszéddel, empátiával és őszinteséggel mindenki számára kielégítő megoldást lehet találni.
Borbély László politikai alelnök ugyancsak Marosvásárhelyen arról beszélt, hogy a szövetség normális, partneri viszonyt ápol a kormánnyal, és kiemelte: mindig is létezett párbeszéd a felek között. „Ez még akkor is így van, ha nem mindig értettünk egyet a kormány álláspontjával. Úgy vélem, meg kell érteni, hogy mi nem politikai párt vagyunk, hanem kisebbségi szervezet, ezért nem csupán úgy kell ránk tekinteni, mint egy pártra, amelynek a szavazataira vagy szükség van, vagy nincs, hanem egy fontos kisebbség képviselőjére. (…) Tehát nem kell más jelentést tulajdonítani a kormány és az RMDSZ között hirtelen kialakult barátságnak, hanem normális, mondjuk úgy, partneri viszonyról van szó” – hangoztatta Borbély.
Kelemenhez hasonlóan ő is úgy vélte, az a tény, hogy az RMDSZ által a decentralizációs törvényhez benyújtott 85 javaslat közül 41-et elfogadtak, a professzionalizmus bizonyítéka, mivel a szövetségnek már júniusban, a kormány tervezete előtt megvolt a maga decentralizációs terve.
Gyergyai Csaba, Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2013. november 25.
Identitásgondok
A romániai magyar közösség egyre közelebb kerül ahhoz, hogy veszélybe sodródjon az európai parlamenti képviselete.
Az RMDSZ elnöke az SZKT szombati marosvásárhelyi ülésén arról beszélt, hogy a szövetségnek egyedül kell elindulnia a jövőre esedékes európai parlamenti választásokon, és zsarolással vádolta meg azon magyar pártokat, amelyek összmagyar koalíciót javasoltak az EP-megmérettetés előtt.
Pedig – már amennyiben fontosnak tekintjük azt, hogy a romániai magyar közösségnek legyen saját képviselete az uniós törvényhozásban – valamilyen jellegű összefogás szükséges lenne ahhoz, hogy egyik félnek se kelljen a választások napján a körmét rágva várnia az eredményhirdetést.
Az EP-jelenlét – bár az európai törvényhozás távol van, és az átlagember számára gyakran elvontnak tűnő kérdésekkel foglalkozik – lehetőséget biztosít arra, hogy a romániai magyarok közvetlenül is jelezzék a külföldi nyilvánosság előtt: léteznek, sőt öntudatos, politikailag aktív közösséget alkotnak, amely az európai színtéren is azért küzd, hogy azonos jogokat élvezhessen a többséggel. Ha tehát megszűnik, vagy ha csökken, a magyar közösség fontos eszközt veszít el a jogkövetelések teljesítéséért folytatott küzdelemben.
A koalíciós ajánlatot Kelemen Hunor RMDSZ-elnök úgy értelmezte, hogy azáltal az RMDSZ feladná saját identitását. Ez meglehetősen furcsa kijelentés attól a pártvezértől, aki ugyanakkor azzal dicsekszik, hogy pártja támogatottsága 89 százalékos. Hiszen ilyen támogatottság esetén kissé abszurdnak hat attól tartani, hogy a 11 százalékos pártok a maguk képére formálják majd a „nagy testvért.”
Másrészt ha elfogadjuk, hogy a cél a magyar képviselet megőrzése és a három EP-képviselő megtartása, akkor elvileg nem a politikai pártok identitásproblémáit kellene prioritásnak tekinteni. Nem az a fontos, hogy RMDSZ-es, EMNP-s vagy MPP-s EP-honatyák legyenek ott Brüsszelben és Strasbourgban, hanem az, hogy elsősorban magyarok legyenek, és pártszínektől függetlenül, a lehető legszélesebb körű támogatással az erdélyi, partiumi és bánsági magyar közösség érdekeit képviseljék. Ez viszont akkor tűnik a legbiztosabban megvalósíthatónak, ha a romániai magyar pártok nem az egymás elleni harcot tekintik elsődleges fontosságúnak.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2013. november 25.
Tőkés László Szabó Ödönt bírálja
Szabó Ödön Bihar megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő személyével kapcsolatos aggályainak adott hangot Tőkés László európai parlamenti képviselő abban a levélben, amelyet Simonka György magyar országgyűlési képviselőnek, az Interparlamentáris Unió (IPU) magyar–román tagozatának elnökének írt a baráti munkacsoport képviselőinek keddre tervezett háromnapos bukaresti találkozója kapcsán.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) hétfői közleménye szerint Tőkés a romániai IPU-vezetőt, Szabó Ödönt „személyi téren teljesen alkalmatlannak” tartja a magyar féllel és annak fideszes kormányával való „bizalmas együttműködésre”. A volt református püspök opportunistának és korruptnak nevezte az RMDSZ-es képviselő eddigi politikai pályafutását, levelében úgy fogalmaz: „Szabó Ödön különösképpen a Széchenyi Terv keretében egyházunk által elnyert pályázati pénzek eltérítésében híresült el.”
Az Ady-központra 2002-ben kapott magyar kormánytámogatást az RMDSZ Bihar megyei szervezetéhez tartozó Mecénás Alapítvány, miután a pénzt eredetileg a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nyerte el pályázaton, ám a kormányváltás közbeszólt. A támogatás összege nagyjából 1,3 millió euró volt, az önkormányzat pedig az adófizetés elmulasztása miatt kiírt árverésen nem egészen 200 ezerre becsülte az megépült ingatlanok értékét.
Tőkés ugyanakkor kitért arra a felmérésre is, amelynek alapján az EMNP Bihar megyei vezetése a honosítási számadatok manipulálásával gyanúsította meg az RMDSZ helyi szervezetét. Az EP-képviselő szerint ez példa arra, ahogyan a szövetség megyei ügyvezető elnöke tevékenységét a magyar kormány körei által akarja legitimálni.
Portálunk megkérésére Szabó Ödön leszögezte: nem kívánja kommentálni „az EP-képviselő tevékenységét, sem morális hozzáállását bizonyos kérdésekhez”. „Egyszerűen zavarja, hogy a jelenlegi magyar kormányzás és az RMDSZ között elindult egy együttműködési folyamat. Ilyen interparlamentális találkozó nem most először jön létre, mi pedig nem akarunk háborúzni. Ez diplomácia, de van akit bármilyen magasra is emelt a történelem, nem tud felülemelkedni a kicsinyes, személyeskedő sértődéseken” – fogalmazott Szabó.
Székelyhon.ro
2013. november 26.
Brüsszeli petíció a székelyföldi autonómiáért
Petícióval fordult kedden az Európai Parlamenthez (EP) a Civil Összefogás Fórum (CÖF), a Szellemi Honvédelmi Mozgalom és a Székelyföldért Társaság annak érdekében, hogy az erdélyi magyar kisebbség egy egységes régióban élhessen Románia területén.
Csizmadia László, a CÖF egyik alapítója Bagó Zoltán fideszes EP-képviselőnek adta át a petíciót, aki az EP petíciós bizottságának tagjaként azt hivatalosan is beterjesztette. Csizmadia elmondta, a cél a székelyek autonómiájának biztosítása, amelyet 7150 szellemi honvédő támogatott aláírásával.
Bagó Zoltán rámutatott, elsődleges cél, hogy a petíciós bizottság tűzze napirendre a beadványt annak érdekében, hogy a bizottság plénuma előtt elhangozzanak a jogi érvek, a dokumentum végcélja pedig az, hogy Románia a túlnyomórészt svédek lakta, de Finnországhoz tartozó Aland-szigetek, a Dánia részeként széles körű autonómiát élvező Feröer-szigetek, vagy a döntő részben német ajkúak lakta olaszországi Dél-Tirol mintájára alakítsa ki közigazgatási régióit. A fideszes politikus szerint a beadvány nem a kollektív jogok, hanem a regionalizmus és az önkormányzatiság szemszögéből közelít a kérdéshez, a petíciós bizottság plénuma pedig decemberben vagy januárban foglalkozhat az üggyel.
A magyarországi civil szervezetek beadványában az aláírók többek között az unió szerződésének második cikkében lefektetett megkülönböztetés, diszkrimináció tilalmára hivatkoznak, és kifejezetten elismerik, hogy az EU-jogban nem szerepelnek közvetlen kisebbségvédelmi rendelkezések, és az a nemzeti kisebbségek autonómiájáról sem rendelkezik konkrétan, éppen ezért az uniós szubszidiaritás, a regionalitás és az önkormányzatiság elvére hivatkoznak.
Megállapítják ugyanakkor a petíció benyújtói, hogy az erdélyi magyarság autonómiája régóta napirenden lévő kérdés, mégsem történt ebben az ügyben Romániában semmilyen előrelépés. A beadvány aláírói az ENSZ, valamint az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet, valamint az Európa Tanács dokumentumaira is hivatkoznak, akárcsak a magyar–román alapszerződés egyes passzusaira.
A petíció arra kéri az EU intézményeit, hogy ne támogassa a tagállamok diszkriminatív közigazgatási intézkedéseit, állapítsa meg, hogy az etnikai kisebbség fogalmába beletartoznak-e az őshonos nemzeti kisebbségek, s ha igen, van-e jogi eszköze az ő védelmükre, illetve vizsgálja meg, mennyire van összhangban az EU alapvető céljaival „a békétlenséget, konfliktust keltő” tagállami kisebbségpolitika. „Az autonómia semmilyen körülmények között nem veszélyezteti vagy fenyegeti az azt biztosító állam szuverenitását és területi egységét” – áll a beadványban.
Csizmadia László arról is beszélt, szerinte Románia esetében világosan látszik, hogy egy közösséget akarnak tönkretenni és megszüntetni, de a civilek úgy gondolják, hogy „nem engedhetik el székely testvéreik kezét”. „A célunk az, hogy Európa figyeljen fel arra, hogy békesség Európában csak abban az esetben lehet, ha a kisebbségek is megkapják azokat a jogokat, amelyek járnak nekik” –húzta alá a CÖF alapítója, nyomatékosítva: nem vitatnak egyetlen határt sem.
MTI
Székelyhon.ro
2013. november 27.
Németh Zsolt: becsületbíróság döntése nem más, mint a Securitate bosszúja 25 év után
Románia 1989-es forradalom szellemét tagadja meg – jelentette ki Hidvéghi Balázs. Hidvéghi Balázs napirend előtti felszólalásában úgy értékelte, hogy a Románia Csillaga becsületbíróságának döntése Tőkés László európai parlamenti képviselő kitüntetésének visszavoná- sáról azért történt, mert a politikus nyáron Tusnádfürdőn azt mondta, Magyarország vállaljon védhatalmat az erdélyi magyarság felett. A képviselő szégyenletesnek nevezte a döntést, amely súlyosan sérti a szólásszabadságot és az 1989-es forradalom szellemét tagadja meg. A kormánypárti politikus a Parlament- ben méltatta Tőkés László romániai forradalomban betöl- tött szerepét. „Románia csillagát elvehetik tőle, de a szabadság csillaga mindig az övé marad.”- fogalmazott a képviselő. Németh Zsolt államtitkár válaszában azt mondta, a magyar kormány azt kéri Traian Basescu román államfőtől, hogy „ne hagyja Románia Csillagát visszavörösödni". Hozzátette: a magyar politikának az egységet meg kell őrizni az ügyben, és „élőláncot" kell alkotnia, mint ahogy az annak idején a temesvári parókia körül történt. Véleménye szerint az elmúlt pár hónapban hisztériakeltés volt Romániában az üggyel kapcsolatban, amelynek okát három román újságíró fogalmazta a legjobban, miszerint a Securitate soha nem tudta Tőkés Lászlónak megbocsátani Temesvárt, a romániai forradalmat, ezért a becsületbíróság döntése nem más, mint a Securitate bosszúja 25 év után. Közölte, a magyar-román jövőt meghatározó módon érinti, milyen alapokra építjük a jövőt: Magyarország 1989-es alapokra szeretné építeni a két ország kapcsolatát.
MTI
Erdély.ma
2013. november 27.
Kirekesztés helyett
Lezárni igyekszik Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a szövetség egy korszakát, szakítani azokkal a beidegződésekkel, melyek – különösen kormányzati pozícióban – olyannyira jellemezték a szervezet politikáját: az állandó hatalomra ácsingózással, a túlzott kompromisszumkényszerrel, a merjünk kicsik lenni elvvel, a jobb, ha nem emeljük fel szavunkat, maradjunk csak jófiúk megfontolással. Az elmúlt időszakban a székelyföldi autonómia ügyében is határozottabb álláspontra helyezkedett a szervezet, részt vállalt a nagy menetelés szervezésében, s ígérik: új autonómiastatútumot terjesztenek a parlament elé.
E nagy igyekezetet azonban igencsak beárnyékolja, mi több, az irányváltás hitelességét is megkérdőjelezi Kelemen Hunor viszonyulása a másik két magyar párthoz, ily módon pedig a politikai pluralizmus elvéhez. Az európai parlamenti választásokról szólva ugyanis az RMDSZ elnöke leszögezte: kizárólag a tulipán jele alatt indulhatnak jelöltjeik, koalícióról szó sem lehet, s az egyre nagyobb identitásválsággal küszködő MPP-vel ugyan tárgyalnak, de Tőkés Lászlóval vagy a Néppárttal nem hajlandók egy asztalhoz ülni.
E kirekesztő magatartás azért is oly aggasztó, mert arra világít rá: az eddig jószerével csak politikai alkukból álló eszköztárát hajlandó ugyan bővíteni az ellenzékbe kényszerült szervezet, a kizárólagosság doktrínája azonban tovább él: csak magukat tekintik az erdélyi magyarság legitim képviselőinek. Márpedig valós irányváltást csak az hozhat, ha leszámolnak ezzel a magatartással – enélkül belső hatalmi harcról, a jövő évi EP-, illetve államfőválasztás kampányának előkészítéséről szól mindaz, ami az SZKT szombati ülésén történt. Hiszen mindaddig, amíg nem hajlandóak elfogadni, hogy a közösség igen jelentős része nem élvezi bizalmukat – el sem mennek szavazni –, és hogy vannak másként gondolkodók, más pártot választók, alighanem lehetetlen lesz rögzíteni azokat a nemzetpolitikai törekvéseket, amelyek mentén akcióegységet lehetne kialakítani.
És ha ez nem sikerül, semmi nem biztosítja, hogy autonómiatörekvéseink nem vesznek el ismét pártpolitikai csatározások kereszttüzében, vagy hogy az RMDSZ radikálisabb fellépése nem csupán a pillanatnyi ellenzéki és választások előtti helyzet következménye, mely odalesz, mihelyt változik a politikai széljárás a Dâmboviţa partján.
Farcádi Botond
Háromszék
Erdély.ma
2013. november 27.
Budapesti „élőlánc” Tőkés körül
Hidvéghi Balázs, a Fidesz országgyűlési képviselője kedden szégyenletesnek nevezte a Románia Csillaga becsületbíróságának múlt heti döntését Tőkés László európai parlamenti képviselő kitüntetésének visszavonásáról.
Hidvéghi Balázs kormánypárti politikus napirend előtti parlamenti felszólalásában emlékeztetett: a bukaresti grémium azért határozott így, mert az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke nyáron Tusnádfürdőn az mondta, Magyarország vállaljon védhatalmat az erdélyi magyarság felett. Hidvéghi szerint ha valóban visszavonják Tőkéstől az érdemrendet, Románia az 1989-es forradalom szellemét tagadja meg. A kormánypárti politikus méltatta Tőkés Lászlónak a forradalomban betöltött szerepét. Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára válaszában azt mondta, a magyar kormány azt kéri Traian Băsescu román államfőtől, hogy „ne hagyja Románia Csillagát visszavörösödni”. Hozzátette: a magyar politikának az egységet meg kell őrizni az ügyben, és „élőláncot” kell alkotnia, mint ahogy az annak idején a temesvári parókia körül történt.
Németh Zsolt fideszes politikus véleménye szerint az elmúlt pár hónapban hisztériakeltés volt Romániában az üggyel kapcsolatban, amelynek okát három román újságíró fogalmazta a legjobban, miszerint a Szekuritáté soha nem tudta Tőkés Lászlónak megbocsátani Temesvárt, a romániai forradalmat, ezért a becsületbíróság döntése nem más, mint a volt kommunista titkosszolgálat bosszúja 25 év után. Németh Zsolt közölte, a magyar–román jövőt meghatározó módon érinti, milyen alapokra építjük a jövőt: Magyarország az 1989-es alapokra szeretné építeni a két ország kapcsolatát.
Krónika (Kolozsvár)
2013. november 28.
EP választás: nem lesz közös RMDSZ – Tőkés lista
A kölcsönös bizalomhiány miatt nem lehetséges, hogy a jövő évi EP választásokon, közös listán induljanak az RMDSZ jelöltjei és Tőkés László, fejtette ki Kelemen Hunor szövetségi elnök a háromszéki Maksán szervezett sajtóbeszélgetésen. Az RMDSZ számára a jövő esztendő legnagyobb kihívása, hogy felkészüljön az Európa Parlamenti választásokra, és megőrizze brüsszeli képviseletét, mutatott rá Kelemen Hunor. Hozzátette: Háromszéken adottak a feltételek a mozgósításhoz és jó eredmények eléréséhez, de meggyőződése, hogy más megyékben is tudnak úgy mozgósítani, hogy meggyőzik a közösséget arról, hogy az Európa Parlamenti képviseletre szükség van.
Annak ellenére, hogy az uniós tagállamok mindegyikében növekszik az euró-szkepticizmus, erről a helyszínről kivonulni, eltávolodni tévedés lenne, véli az RMDSZ elnöke. Meg kell őrizni a képviseletet, mert a világ változik, a következő öt esztendőben az unióban történő átalakulások miatt is másképp fog kinézni a világ, és nem mindegy, hogy amikor a lisszaboni szerződést módosítják, ott vagyunk és tudjuk-e érvényesíteni érdekeiket, fejtette ki Kelemen Hunor.
A szövetségi elnök leszögezte: az RMDSZ identitás alatt kívánnak indulni, ami azt jelenti, hogy RMDSZ listát ajánlanak a választóknak. Ezt tették 2009-ben, hiszen jogilag RMDSZ lista létezett, és a kampányban beszéltek a magyar összefogás listájáról. Kelemen Hunor tájékoztatott, hogy a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, Bíró Zsolt levélben kért találkozót, ezért erre december második felében mindenképpen sort kerítenek.
A szövetségi elnök rámutatott, hogy a hétfői, bukaresti találkozóján Orbán Viktorral is beszéltek az EP választásokról. Kelemen Hunor tájékoztatta a magyar kormányfőt, hogy az RMDSZ célkitűzése, hogy megőrizze az EP képviseletét, és azt kérte, hogy érezzék az erdélyiek is, hogy ezt Magyarország kormánya is fontosnak tartja.
Újságírói kérdésre válaszolva, Kelemen Hunor kifejtette elvi kérdés az, hogy az RMDSZ, és ő személy szerint is kiáll Tőkés László mellett, amiért el akarják venni tőle a forradalomban betöltött szerepéért adott Románia Csillaga kitüntetést. „A románoknak azt mondtuk, szokjanak hozzá ahhoz, hogy van szólásszabadság. Az emberek mondhatnak okos és kevésbé okos dolgokat”, mondta Kelemen Hunor és hozzátette: a Tőkés László Európa Parlamenti jelöltsége más történet, a kettő között nincsen átjárás.
„Mégiscsak vannak határok, amit ha átlépnek, nem lehet onnan visszalépni. Nem lehet azt mondani Tusnádfürdőn, hogy az RMDSZ egy politikai maffia, és másnap azt mondani, hogy szeretne velük, a „politikai maffiával” közösen indulni”, mondta Kelemen Hunor. Hozzátette: az RMDSZ és Tőkés László között kölcsönös a bizalmatlanság, és bizalom nélkül nem működhet együttműködés. „2009-ben Tőkés László első helyen szerepelt az EP jelölt listán, akkor azt gondoltuk, azzal, hogy együtt indulunk, és bár sok mindenben nem értünk egyet, de lezárul egy fejezetet. Ezt követően azonban Tőkés László létrehozott az RMDSZ ellenében egy versenypártot”, mondta kelemen Hunor, aki szerint kellene a minimális bizalom, hogy ismét együtt indulhassanak, ez most mindkét fél részéről hiányzik. A szövetségi elnök hozzátette: nem tudna ígéretet tenni arra, hogy a következő hónapokban javulhatna az egymás iránti bizalom, mert úgy látja, hogy Tőkés László most „más pályán van”.
Nem az RMDSZ hibája, ha elakad a népszavazás
Kelemen Hunor szövetségi elnök az RMDSZ által kezdeményezett régiósítás témájú referendum kapcsán emlékeztetett, hogy kedden a Szilágy megyei önkormányzat visszautasította a népszavazás megszervezéséről szóló határozattervezetet, hasonlóképpen járt el korábban a Maros megyei közgyűlés. Valószínű a Hargita megyében a szerdán megszavazott határozatot várhatón megtámadja a prefektúra, mint ahogy tette Háromszéken is, véli Kelemen Hunor, aki szerint a kezdeményezés mégsem volt hiábavaló, hiszen napok alatt hat megyében kétszázezer támogató aláírást gyűjtöttek össze, fel tudták mutatni a közösségi akaratot.
Az RMDSZ elnöke szerint, az aláírásokat felhasználják a régióátszervezés esetén a romániai magyar érdek érvényesítésére. Elképzelhető, hogy jövő év elején újra napirendre kerül a fejlesztési régiók átszervezése, akkor a 200 ezer kézjegyet benyújtják a kormányhoz, ezzel nyomatékosítva a közösségi igényt, mondta a szövetségi elnök.
Kovács Zsolt
www.slagerradio.ro
Erdély.ma
2013. november 28.
Nem kérnek Tőkésből
Az RMDSZ és Tőkés László között kölcsönös a bizalmatlanság, bizalom nélkül pedig elképzelhetetlen az együttműködés az európai parlamenti választásokon – szögezte le szerdán Maksán Kelemen Hunor.
Kelemen HunorAz RMDSZ elnöke kifejtette, van egy határ, amit, ha valaki átlép, már nincs visszaút. „Tőkés László Tusnádfürdőn politikai maffiának nevezte az RMDSZ-t, majd másnap bejelentette, hogy a szövetséggel akar indulni az EP-választásokon. 2009-ben azt gondoltuk, hogy bár sok mindenben nem értünk egyet, de lezártunk egy fejezetet, ehhez képest Tőkés László versenypártot hozott létre az RMDSZ ellen” – idézte fel Kelemen Hunor.
A szövetségi elnök hozzátette, az RMDSZ továbbra is kiáll Tőkés László mellett, hogy ne vegyék vissza a forradalomban vállalt szerepéért kapott kitüntetést, ám a két téma között „nincs átjárás”. Kelemen Hunor szerint a szövetség számára jövő évben az EP-választás a legnagyobb kihívás, ugyanis szeretnék megőrizni a jelenlegi képviseletet. A választásokon RMDSZ-listán, RMDSZ-identitással indulnak, hangsúlyozta Kelemen. Hozzátette, Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke levélben kért találkozót tőle az EP választásokkal kapcsolatban, amire december közepén kerítenek sort.
A decentralizáció kapcsán elmondta, szélesebb körű feladatleosztást szerettek volna. Rámutatott, az RMDSZ nem támogathatta a demokrata-liberálisok bizalmatlansági indítványát, hiszen akkor a központosított nemzetállam leépítése ellen tiltakoztak volna. A jövő évi költségvetés kapcsán Kelemen Hunor leszögezte, az RMDSZ semmilyen adóemeléssel nem ért egyet, inkább annak az okát kellene megkeresni, hogy idén sem sikerült begyűjteni a járulékokat. A szövetségi elnök szerint jó hír, hogy a büdzsétervezetben több pénzt szánnak az infrastruktúrára.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
2013. november 28.
Felelősségek a szórvány napja kapcsán
Borboly Csabának, a Hargita Megyei Tanács elnökének a szórvány napja alkalmából blogján megjelent bejegyzése késztetett szólásra.
A tanácselnök, bár egyik „tömbmegyénk” vezetője, figyelemmel követi pártja munkáját a szórvány ügyében, és ez jó. Az már kevésbé szerencsés, hogy a szórványok ügyét – a „ki mondta előbb” verseny jegyében – eszköznek használja belső pártharcaiban, de legyen ez az ő és párttársai problémája. Ami fontos, hogy helyesen látja a székely önkormányzatok szerepét a szórványkörülmények között megmaradni akaró „vármegyei” magyar közösségek megsegítésében.
Kolozsváriként és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szórványbiztosaként külön gratulálok a székely–szórvány programhoz, hiszen nincs tömb szórvány nélkül: ha a szórványközösségek eltűnnek, a tömb kezd szórványosodni. Mert a szórványkérdés szerintünk nem probléma, hanem feladat: a szórvány a nemzethatár, az ott élők pedig a határőrök, akiknek megbecsülés és odafigyelés jár. Ezért lehet és kell belső anyaországgá válnia Erdélyben a Székelyföldnek, függetlenül attól, hogy ki mondta először.
Pártpolitizálás szórványügyben
Borboly Csaba írásában megemlíti a néppárt szórványrendezvényeit is. A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) által kijelölt szórvány napját meg lehet tartani a fesztivizmus jegyében is valamelyik kiemelten támogatott szórványközpontban, ennek is megvan a maga értelme. Mi azonban úgy gondoltuk, hasznosabb ezen a napon felkeresni és magyar kulturális programmal megajándékozni minél több olyan szórványtelepülést, ahol több éve semmilyen rendezvény nem volt. Ezt tettük az idén, ezt a gyakorlatot szeretnénk mozgalommá szervezni a következő években. Ebben pedig jól jön a belső anyaország önkormányzatainak segítsége.
Ezen az önkormányzati támogatáson túl Borboly Csaba meredekebb reformot is javasol: ő az eddig a Communitas Alapítványhoz befolyó, néhány éve az RMDSZ által átvett és saját pártpénzeként kezelt, de a törvény szelleme szerint az erdélyi magyar közösség egészének szánt román állami támogatást is teljes egészében a szórványnak adná. Dicséretes és támogatandó javaslat. Számításaim szerint ha legalább 200 ezer magyar él szórványban, és a román állami költségvetésből az adófizető magyar polgárok közösségének járó kapott összeget nekik juttatnák, az a 2012-es adatok szerint személyre lebontva 15 lej lenne. Ebből az összegből a Böjte atya által létrehozott központokban közel kétezer gyereket lehet egy éven át ellátni.
Sajnos bejegyzése további részében a Hargita megyei tanácselnök sem tudja megállni, hogy ne kezdjen „pártpolitizálni” a szórványkérdés ürügyén. Látszólag a szórványképviseletért aggódva, ismételten belemar a néppártba: „mi lett volna, ha múlt év decemberében jobban sikerül a 6:3-as mutatványuk, és annyi szavazatot elszipkáznak az RMDSZ-től, hogy annak nem lesz meg az 5 százalék, elmarad az újraosztás, és a szórványnak nulla parlamenti képviselői hely jut?”
Folytatódik a riogatás
Az RMDSZ vezetői – pedig szinte egy éve vagyunk túl a parlamenti választásokon – nem tudnak leállni félretájékoztató, riogató kampányukkal. Bár több választójogi szakértő magyarázta a 6:3-as alternatív küszöböt, és konkrét számokkal bizonyította, hogy az RMDSZ-nek a törvény szerint járt volna az arányos visszaosztás az 5 százalékos eredmény alatt is, hiszen az alternatív küszöböt nemcsak egyszer, hanem duplán is teljesítette (jelöltjei több mint 12 képviselői és több mint 6 szenátori választókerületben lettek elsők), Borboly továbbra is úgy tesz, mintha nem ismerné vagy nem értené a választási törvényt.
Pedig az ismételt félretájékoztatás – hogy ne mondjam azt, hazugság – helyett jó alkalma lett volna megtenni azt, amit párttársai a választások után elmulasztottak: megköszönni az EMNP-nek azt, hogy azokban a megyékben, ahol a magyar jelöltnek a választási törvény furcsasága következtében esélye volt képviselői mandátumhoz jutni, nem állított saját képviselőjelöltet. Tettük ezt annak ellenére, hogy tudtuk, ezáltal országos szinten kevesebb szavazatunk lesz, és ránk olvassák majd akkor, amikor a két magyar párt szavazatait országosan összehasonlítják. Így nyerhetett az RMDSZ további két mandátumot: Máramaros megyében Bónis István, Temes megyében pedig Molnár Zsolt. Köszönőleveleik valószínűleg a Román Posta hanyagsága miatt nem érkeztek meg a néppárt címére. De még most sem késő, a gesztus beleférhetne a Borboly Csaba által korábban meghirdetett szeretetpolitikába. EP-választások: nincs akadálya az összefogásnak
De az elmaradt bocsánatkérést a hazug és „románozó” kampányért leginkább úgy lehetne jóvátenni, hogy az európai parlamenti választások előtt nem ütik el a néppárt feléjük nyújtott kezét. Ugyanis az EP-választásokon nem lesz 6:3-as alternatív küszöb, viszont a törvény ugyanolyan 5 százalékos bejutási küszöböt ír elő mind a pártok, mind a pártkoalíciók számára. A magyar pártoknak egy választási koalícióban történő összefogásának tehát jogi akadálya nincs. A néppárt több ízben is felajánlotta a koalíciós partnerséget. Az RMDSZ elfogadja a biztos bejutást jelentő összefogást, vagy a választási koalíció elutasításával bizonytalanná teszi az erdélyi tömb- és szórványmagyarok EP-képviseletét. Ez a kérdés. Kis párt – kis felelősség, nagy párt – nagy felelősség.
Soós Sándor
(A szerző az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei szervezetének elnöke)
Krónika (Kolozsvár)
2013. november 29.
Bukarest bocsánatkérésre szólítja fel Budapestet Tőkés-ügyben
Bukarest nem sokáig tűrte szó nélkül, hogy Tőkés László mögött teljes mellszélességgel kiállt a magyar kormány román állami kitüntetésének tervezett visszavonása ügyében.
Radu Podgorean, a román külügyminisztérium államtitkára álláspontja felülvizsgálatára és bocsánatkérésre szólította fel magyar kollégáját, Németh Zsoltot napokban elhangzott országgyűlési felszólalásáért, amelyben az erdélyi európai parlamenti képviselő érdemrendjének lehetséges visszavonásáról beszélt.
Csütörtökön este közzétett nyilatkozatában Radu Podgorean „a román állam egyik szimbólumának minden alapot nélkülöző meggyalázásaként" értelmezte, és „teljességgel elfogadhatatlannak" minősítette a magyar külügyminisztérium államtitkárának parlamenti felszólalását. Németh Zsolt kedden az Országgyűlésben egy napirend előtti kérdésre válaszolva egyebek mellett azt mondta, a magyar kormány azt kéri Traian Băsescu román államfőtől, hogy „ne hagyja Románia Csillagát visszavörösödni".
„Súlyos, és minden alapot nélkülöző vád azt állítani, hogy megvörösödött a Románia Csillaga érdemrend. Feltesszük mi is a kérdést: mit mondana Németh Zsolt, ha Romániában valaki azt állítaná, hogy Budapesten visszatértek a hatalomba a horthysták?" – szerepel Podgoreannak az Agerpres hírügynökség által idézett állásfoglalásában.
Az államtitkár kijelentette: Románia szuverén joga a kitüntetések adása és visszavonása, az érdemrend pedig egyebek mellett a kitüntetett személyiség lojalitásának az elismerése Románia értékei, szimbólumai, és nemzeti érdeke iránt.
„Románia tiszteli a hőseit, de a hősöknek is tisztelniük kell Romániát" – jelentette ki az államtitkár, hozzátéve, Tőkés László érdeme, hogy bátran szembefordult a kommunista diktatúrával. „Megérdemelte a tiszteletünket ugyanúgy, ahogy azok a román állampolgárok is megérdemlik, akik 1989 decemberében élő láncot vontak köréje, hogy megvédjék a kommunista rezsim megtorló erőitől. Nem lehet feladatunk azonban tisztelni azt, aki ma azt kéri, hogy Románia kerüljön protektorátus alá" – jelentette ki az államtitkár.
Megjegyezte, a Románia Csillaga érdemrendet éppen azért hozták létre annak idején, hogy Románia függetlenségét jelképezze. Podgorean szerint Németh Zsoltnak a diplomáciai elfogadhatóság határán mozgó gyakori kijelentései jól ismertek Romániában. „Esedékes lenne, hogy Németh Zsolt vizsgálja felül álláspontját, és kérjen bocsánatot a gyalázkodó kijelentéseiért, amelyek ellentétesek országaink barátsági és együttműködési szerződése szellemével"– idézte az államtitkárt az MTI.
Különben Podgorean a magyar Külügyminisztérium honlapján csütörtökön megjelent angol nyelvű híradásra hivatkozott, amely Németh Zsolt válaszát foglalja össze Hidvéghi Balázs képviselő napirend előtti felszólalására.
Hidvéghi Balázs (Fidesz) az Országgyűlésben kedden, napirend előtt úgy értékelte, hogy a Románia Csillaga becsületbíróságának döntése Tőkés László kitüntetésének visszavonásáról azért történt, mert a politikus nyáron Tusnádfürdőn az mondta, Magyarország vállaljon védhatalmat az erdélyi magyarság felett. A képviselő szégyenletesnek nevezte a döntést, amely, ha megvalósul, Románia 1989-es forradalmának szellemét tagadja meg.
A kormánypárti politikus méltatta Tőkésnek a romániai forradalomban betöltött szerepét. Németh válaszában azt mondta, a magyar kormány azt kéri Traian Băsescu román államfőtől, „ne hagyja Románia Csillagát visszavörösödni". Hozzátette: a magyar politikának az egységet kell megőriznie az ügyben, és „élőláncot" kell alkotnia, mint ahogy az annak idején a temesvári parókia körül történt.
Az államtitkár szerint az elmúlt pár hónapban hisztériakeltés volt Romániában az üggyel kapcsolatban, amelynek okát három román újságíró fogalmazta meg a legjobban, miszerint a Szekuritáté soha nem tudta Tőkés Lászlónak megbocsátani Temesvárt, a romániai forradalmat, ezért a becsületbíróság döntése nem más, mint a kommunista titkosszolgálat bosszúja 25 év után.
Egyébként Németh Zsolt minden bizonnyal Tőkéstől „merített", amikor elvörösödő csillagról beszélt. November 22-ei, Nagyváradon tartott sajtótájékoztatója alkalmából kiadott, a bukaresti becsületbíróság döntését kommentáló nyilatkozatát az EP-képviselő azzal a megjegyzéssel zárta: „Románia csillaga elvörösödőben..."
Krónika (Kolozsvár)
2013. november 29.
Mégis a PRM elnöke marad Corneliu Vadim Tudor?
A bukaresti törvényszék csütörtöki ítélete értelmében Corneliu Vadim Tudor maradt a Nagy-Románia Párt (PRM) elnöke. A politikus a PRM legutóbbi kongresszusán még a pártból is kizárták. Az ítélet nem jogerős.
Vadim Tudor azért fordult az igazságszolgáltatáshoz, mert szerinte törvénytelen módon távolították el az általa alapított pártból. „El akarták tőlem rabolni a művemet. Ezeket az embereket négyszer juttatattam be a bukaresti parlamentbe és az Európai Parlamentbe. Most, amikor már semmit sem tudok kínálni nekik, összefogtak ellenem” – mondta a politikus a törvényszéken.
A PRM gyulafehérvári kongresszusán szinte egyöntetűen szavazta meg a mintegy hétszáz küldött Vadim Tudor kizárását. A párt elnökének Ghoerghe Funar volt kolozsvári polgármestert választották.
maszol/gandul.info
2013. november 30.
RMDSZ – élni vagy visszaélni a felelősséggel?
A vasárnapi SZKT-n elhangzottakat értékelők közül néhányan megállapították: több szempontból is a régi és az új generáció összecsapásának lehettek tanúi a jelenlévők, amely konfrontációból egyértelműen a fiatalabbak kerültek ki győztesen. Ha a Kelemen-Markó, illetve a Vass-Frunda pengeváltásra gondolunk, akkor valóban különböző generációkhoz tartozók feszültek egymásnak, de hogy ebből egyértelműen a fiatalabbak kerültek volna ki győztesen, azt még elhamarkodott lenne kijelenteni.
Addig is jegyezzük meg – és fel! –, hogy az RMDSZ jelenlegi elnökének bejelentése, miszerint a politikai küzdelemben, a korábbi vezetés által kizárólagosan alkalmazott parlamenti eszközök helyett, ezentúl az utcai demonstrációkat is magába foglaló vegyes harcmodort részesítik majd előnyben, jelentős változások lehetőségét vetítheti előre. Hogy megvalósul-e mindez, s nem marad csupán hangzatos kijelentés, az hamarosan kiderül.
Mindenesetre nem kimondottan a változás jeleként értelmezhető mindaz, amit az RMDSZ elnöke a közelgő EP-választásra való felkészülésről mondott. „Nem engedünk a zsarolásnak, és nem ígérünk befutó helyet az európai parlamenti választások jelöltlistáján olyan politikusoknak, akik a mi bizalmunkkal visszaéltek. Nem tudjuk meg nem történtté tenni mindazt, ami a 2012-es parlamenti választásokon történt” – hangsúlyozta Kelemen Hunor beszédében arra utalva, hogy korábban Tőkés László az RMDSZ jelöltlistájának első helyéről jutott EP-mandátumhoz, majd a védnöksége alatt működő Erdélyi Magyar Néppárt a szövetség ellenében indult az országos választásokon.
Az RMDSZ elnökének ismert érvelése, miszerint a szövetség maga mögött tudhatja a romániai magyar nemzeti közösség 89 százalékának a támogatását, nem kimondottan az összefogásra való hajlandóságot bizonyítja, annál inkább az állandósult „aki nincs velünk, az ellenünk van” alapállást. Arról rendszerint megfeledkeznek – vagy csak úgy tesznek –, hogy a legutóbbi választásokon a szavazásra jogosult magyarok mindössze 40 százaléka járult az urnák elé. Pedig a Székelyek nagy menetelésén való részvétel után – ami miatt Markó Béla egy magyarországi balliberális sajtóorgánumban bírálta a jelenlegi vezetést – kialakult kedvező közhangulat igen jó alkalom lehetne arra, hogy az RMDSZ bizonyítsa a stratégiai célokért való szélesebb ölelésű együttműködésre való hajlandóságát. Csak némi, jó szándéka bizonyítékaként értelmezhető gesztust kellene gyakorolnia ehhez.
Ehelyett azonban mit tesz az RMDSZ elnöke? „Ettől a felelősségtől – mármint a 89 százalék kiváltotta elbizakodottságtól, szerző megj. – nem szabadulni kell, ezt nem megosztani kell, hanem élni vele” – jelenti ki ellentmondást nem tűrő hangon. Ezek után adódik a kérdés: élni vagy visszaélni készülnek Kelemenék a rájuk ruházott felelősséggel?
Szentgyörgyi László
Központ
Erdély.ma
2013. december 2.
EP-választás – Az EMNP továbbra is erdélyi magyar koalíciós listát állítana
- Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) továbbra is azt szorgalmazza, hogy az erdélyi magyar pártok koalíciója állítson jelöltlistát a 2014 májusában tartandó európai parlamenti választásokon.
Toró T. Tibor EMNP-elnök hétfői kolozsvári sajtótájékoztatóján úgy vélte, mindennél fontosabb, hogy az erdélyi magyarság 2014-ben is megszerezze azt a három brüsszeli mandátumot, amellyel jelenleg rendelkezik, ez pedig csakis a magyar pártok összefogásával érhető el. Az elnök szerint az összefogásnak nincsen technikai akadálya, csupán a politikai szereplők ellenérzései hiúsíthatják azt meg.
Az EMNP az összefogás pártján van - nyomatékosította Toró T. Tibor, aki azt is elmondta, az elmúlt hetekben kétszer is tanácskozott Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével. Az MTI kérdésére elmondta, e megbeszélések magánjellegűek voltak, ezért nem kívántak sajtónyilvánosságot adni ezeknek. "A közösség megérezte a katarzist október 27-én, a Székelyek nagy menetelésén, ezt a katarzist szeretnénk nyújtani számára az EP-választáson is" - tette hozzá az elnök.
Az MTI kérdésére, hogy lehetséges-e a koalíciós lista állítása az után, hogy az RMDSZ döntéshozó testülete kizárta ennek a lehetőségét, Papp Előd, az EMNP alelnöke válaszolt. Elmondta, nem ez lenne az első eset, hogy a szövetség megváltoztatja az álláspontját. Toró T. Tibor azt a meggyőződését hangsúlyozta, hogy Kelemen Hunor csak ideig-óráig tudja elodázni a tárgyalásokat a közös listaállításról. "Elegendő társadalmi nyomás lesz az RMDSZ-en, hogy ezt a bújócskát tovább ne játszhassa" - jelentette ki Toró.
Papp Előd székelyföldi alelnök kampánycélokat szolgáló politikai blöffnek nyilvánította az RMDSZ-nek a fejlesztési régiók átalakítását szorgalmazó aláírásgyűjtését. Hozzátette, sem Hargita, sem Kovászna megyében nem polgári kezdeményezésként, hanem az RMDSZ egyes önkormányzati képviselőinek a kezdeményezéseként nyújtották be a népszavazás kiírására vonatkozó tervezetét.
Zatykó Gyula partiumi alelnök szerint a polgárok bizalmával való visszaélésnek tekinthető, hogy a partiumi Szatmár és Bihar megyében az RMDSZ még csak napirendre sem tűzette a megyei önkormányzatban a fejlesztési régióról szóló népszavazás kiírásának a kérdését, amelyre aláírások tízezreit gyűjtötte össze. "Milyen háttéralku köttetett azért, hogy ne nyújtsák be?" - tette fel a kérdést az alelnök. Hozzáfűzte, az RMDSZ Bihar megyei szervezete mindig is a kormányra lépést szorgalmazta.
(Gazda Árpád, MTI)
2013. december 3.
Az erdélyi magyar politikai szereplőknek ismét létre kell hozniuk az együttműködés fórumát
Az Erdélyi Magyar Néppárt továbbra is azon a állásponton van, hogy az európai parlamenti választásokon akkor biztosítható a magyar közösség megfelelő brüsszeli képviselete, ha az erdélyi magyar pártok koalíciót hoznak létre, és egymással együttműködve vesznek részt a választásokon – jelentette ki Toró T. Tibor, a Néppárt elnöke azon a sajtótájékoztatón, amelyet Papp Előd és Zatykó Gyula alelnökökkel együtt tartott hétfőn Kolozsváron.
„A Néppárt minden tőle telhetőt megtesz majd a következő hónapokban, hogy ez a koalíció létrejöjjön, mivel sikert csak az összefogás, a választási koalíció jelenthet” – fogalmazott Toró T. Tibor, aki szerint a közösség is együttműködést vár a politikai szereplőktől. „A Székelyek Nagy Menetélése is megmutatta, hogy igenis lehetséges a politikai szereplők együttműködése, és lehetséges felülemelkedni a bizalmi deficiten” – tette hozzá.
A Néppárt elnöke hangsúlyozta: most az a stratégiai cél, hogy minőségében és mennyiségében egyaránt erős brüsszeli képviselete legyen a magyarságnak, ezért a politikai szereplőknek felül kell emelkedniük egymás iránti ellenérzéseiken. A Néppárt kész a választási együttműködésre, ennek pedig nincs technikai akadálya, mivel a koalíciókra ugyanaz az 5 százalékos bejutási küszöb érvényes, mint a pártokra – szögezte le. „Le kell győznünk az erdélyi magyar közösséget sem kímélő euroszkepticizmust, esélyt kell adnunk brüsszeli képviseletünknek – ezzel megy szembe az RMDSZ, amikor különutas politikát kíván folytatni” – mondta Toró.
A Néppárt elnöke szerint ismét létre kell hozni az együttműködés valamilyen fórumát, az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumhoz hasonlót, amelyet Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nemrég formálisan is megszűntnek nyilvánított. Emlékeztetett, hogy a Néppárt több ízben is megkereste az RMDSZ-t, hogy többek között az együttműködésről tárgyaljanak, hivatalos választ azonban nem kapott.
A decentralizációs törvény kapcsán Toró úgy értékelte, hogy a kezdeményezés jó irányba mutat ugyan, de – mint mondta –, amíg nem társul hozzá pénzügyi decentralizáció is, addig sérülékeny lesz a folyamat. A decentralizált intézmények hatásköre nem sokat ér források nélkül, reális megoldást csak a pénzügyi autonómia jelenthet – mondta. További probléma, hogy a decentralizációs törvény nem érint olyan területeket, mint például az oktatás és a kultúra, amelyek tekintetében csak a kulturális autonómia lehet valós megoldás. Az RMDSZ is csak a fejlesztési régiókig jutott el törvénytervezetében, amelyben semmiféle autonómiáról nincs szó. Az RMDSZ szervezett ugyan egy látványos aláírásgyűjtést a fejlesztési régiók kapcsán, de a kezdeményezés kudarca fulladt, mivel a megyei tanácsok sorra utasítják el a népszavazási kezdeményezést, ahol pedig a tanács kiírta a népszavazást, ott a prefektúra támadta meg a kezdeményezést – mondta Toró T. Tibor.
Zatykó Gyula, a Néppárt Partiumért felelős alelnöke is bírálta az RMDSZ aláírás-gyűjtési akcióját. Mint mondta, Szilágy megyében a megyei tanács elutasította a kezdeményezést, Bihar és Szatmár megyében pedig be sem nyújtották a javaslatot. „Ezek után jogos a kérdés, hogy mennyire élt vissza az RMDSZ azoknak az embereknek a bizalmával, akik aláírták a kezdeményezést, miután kiderült, hogy óhajuk nem is került a döntéshozók asztalára? Milyen háttéralkuk történtek, mit kért és kapott az RMDSZ azért, hogy ne nyújtsa be a kezdeményezést, hiszen korábban azt nyilatkozták, hogy a román pártokkal is tárgyalnak, hogy megszerezzék a támogatásukat?” – fogalmazott Zatykó Gyula.
Papp Előd, a Néppárt Székelyföldért felelős alelnöke blöffnek nevezte a fejlesztési régiókra vonatkozó RMDSZ-projektet. „Blöff, mivel Hargita és Kovászna megyében nem is láttuk az aláírásokat, csak Maros megyében nyújtották be úgy a javaslatot, ahogy ígérték. Hargita megyében nem is az előzetesen meghirdetett december 8-ára, hanem december 22-re javasolták a népszavazást, és sem itt, sem Kovászna megyében nem állampolgári kezdeményezésként nyújtották be. Miért kellett aláírásokat gyűjteni, ha Kovászna megyében Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke egyéni kezdeményezésként terjesztette elő a javaslatot?” – sorolta Papp Előd.
Az RMDSZ aláírás-gyűjtési akciója arra volt jó, hogy lefékezze a Néppárt korábban indított hasonló kezdeményezését – hangzott el a sajtótájékoztatón. Toró T. Tibor leszögezte: a Néppárt folytatja az az aláírásgyűjtést, amelynek során nem fejlesztési, hanem sajátos jogállású régiók létrehozásának támogatását kérik az emberektől. Elmondta: egyelőre mintegy 25 ezer aláírás gyűlt össze, de a Néppárt nem szabott határidőt, mivel elsősorban az a célja, hogy az emberek pontosan megértsék a kezdeményezés célját. Az RMDSZ zavart keltett a fejekben, mivel az emberek úgy tudják, hogy az autonómiáért írták alá, de a szövetség kezdeményezése nem arról szól. A Néppárt azt szeretné, hogy az egyes települések helyi népszavazásokon véleményt nyilváníthassanak az emberek, hogy melyik, a megyehatárokon átnyúló történelmi régióhoz szeretnének tartozni – mondta Toró T. Tibor.
Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája
Nyugati Jelen (Arad)
2013. december 3.
RMDSZ: Az MPP-vel tárgyalnak, az EMNP-vel nem
„Az RMDSZ-nek nem változott meg az álláspontja, a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) legutóbbi ülésén egyértelművé tettük, a szövetség indul az EP-választásokon a tulipán jele alatt, úgy ahogyan 2009-ben is tette Tőkés Lászlóval a lista élén” – jelentette ki lapunknak Kovács Péter. együttműködés pártján van – jelentette ki.
HÁROMSZÉKI ESZTER
Szabadság (Kolozsvár)
2013. december 3.
Szélsőségek
Idén sem múlt el magyarellenes provokáció nélkül a december elsejei román nemzeti ünnep. Ami viszont még szomorúbb: a magyarok idén is felültek a provokációnak.
Magyar szempontból persze már eleve problémás a román ünnep, hiszen 1990-ben Bukarestben olyan eseményt választottak ki nemzeti ünnepnek, amelyet nem övez konszenzus az ország összes állampolgára részéről. Az Erdély Magyarországtól való elszakítását egyoldalúan szorgalmazó 1918. december elsejei gyulafehérvári román nagygyűlés a több mint 1 millió 200 ezer magyar nemzetiségű román állampolgár számára a legkevésbé sem ünnepi esemény.
Ráadásul a román állam Erdély bekebelezése óta egyszer sem tett olyan gesztusokat a magyarok felé, amelyek valamelyest legitimálták volna a december elsejei nagygyűlés nemzeti ünneppé való kinevezését. Pedig „csak” annyit kellett volna tenniük, hogy teljesítik az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatban foglaltakat, miszerint az új román állam polgáraivá vált nemzeti közösségek számára nyelvi és kulturális önrendelkezést biztosítanak.
A december elsejei, gyakran öntömjénezésbe fulladó ünnepségek tehát rossz szájízt hagynak. Különösen úgy, hogy egy szélsőséges, soviniszta román szervezet, az Új Jobboldal immár hagyományosan megpróbálja provokálni a magyarokat. Idén Sepsiszentgyörgyre utazott el több tucatnyi új jobboldalos, a provokációra pedig egy magyar szélsőséges csoport válaszolt, ugyancsak utcára szólítva a saját híveit, és legalább annyit ártva a magyar közösségnek.
Talán nem csak szerintünk lett volna jobb, ha arról szólnak a híradások, hogy egy szélsőséges román szervezet megpróbálta provokálni a magyarokat egy magyar többségű városban, de sikertelenül, az erről készült felvételt tartalmazó DVD-ket pedig például az EP folyosóin lehetett volna osztogatni. Ehelyett arról szólnak a beszámolók, hogy a magyar szélsőségesek dulakodtak a csendőrséggel.
A tanulság: csak akkor tudjuk hitelesen és a siker reményében megfogalmazni a jogköveteléseinket, ha a magunk szélsőségeseit – függetlenül attól, hogy a szélsőjobbot vagy más szélsőséges nézetet képviselnek – marginalizáljuk, és minél kevesebb nyilvános szereplési lehetőséget kapnak.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2013. december 4.
Tőkés: az EU támogatja a posztkommunista román kormányzat jogsértő politikáját
Tőkés László európai parlamenti képviselő szerint „az Európai Unió nem csupán tolerálja, hanem a maga módján egyenesen támogatja a posztkommunista román kormányzat jogsértő kisebbség- és kisebbségiegyház-ellenes politikáját”.
Tőkés szerdai közleményében vonta le ezt a következtetést abból a válaszból, amelyet Viviane Reding, az Európai Bizottság alelnöke adott az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának elakadását sérelmező szeptemberi beadványára.
Kijelentette: Reding elismerte, hogy az unió alapjogi chartája szavatolja a gondolat-, a lelkiismeret- és a vallásszabadságot, illetve a tulajdonhoz való jogot. Hozzátette azonban, hogy ezek csak akkor kérhetők számon, ha „egy adott jogsértés az uniós irányelvek tagországi végrehajtására, azok belső jogrendbe való átültetésére vonatkozik”. Az alelnök szerint „nincs arra mód, hogy minden, állítólagosan előforduló jogsérelem esetében” eljárjanak. Tőkés szerint Reding „úgy nyilvánította kizárólagos tagállami hatáskörbe tartozónak az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának kérdését, mintha Románia nem vállalt volna erre kötelezettséget az EU-csatlakozáskor”.
Alig egyharmad ingatlan került vissza teljesen
A volt püspök emlékeztetett arra, hogy az erdélyi történelmi magyar egyházak vezetői szeptember 25-én memorandumot juttattak el általa az Európai Bizottsághoz, amelyben tudatták: Romániában a kommunista önkényuralom idején 2140 ingatlant koboztak el jogellenes módon a négy magyar történelmi egyháztól. Az 1989 után elfogadott restitúciós jogszabályok ellenére az egyházak az elkobzott tulajdonnak csak mintegy a felét vehették birtokukba, tulajdonképpeni használatukba pedig az ingatlanok alig egyharmada került.
Az aláíró püspökök a vallásszabadság súlyos korlátozásaként értékelték, hogy a 2013-ban megújított levéltári törvény sem rendelkezik az egyházaktól elkobzott levéltári anyagok visszaszolgáltatásáról. A Székely Mikó Református Kollégium esetére utalva pedig aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy a már jogosan visszaszolgáltatott egyházi tulajdonokat az „újraállamosítás” veszélye fenyegeti Romániában.
MTI
Erdély.ma
2013. december 4.
Még mindig sokan igénylik a magyar állampolgárságot
Sajtótájékoztató a konzulátuson
Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán, az állampolgársági eskünek otthont adó teremben fogadta csütörtökön a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének delegációját Zsigmond Barna Pál főkonzul, aki az intézmény munkájáról, az újdonságokról tájékoztatta a média képviselőit.
Amint ismeretes, Magyarországon 2014. áprilisban vagy májusban tartják az országgyűlési választásokat, amelyen több mint 100 év után a külhoni magyarok is részt vehetnek: hogy élhessenek szavazati jogukkal, kérniük kell felvételüket a magyarországi választói névjegyzékbe. A regisztráció augusztus elsején kezdődött, november 1-től pedig elektronikus formában is elküldhetik az űrlapot az állampolgárok a magyar Nemzeti Választási Iroda címére. A névjegyzékbe történő felvételre csupán abban az esetben van szükség, ha nem rendelkeznek magyarországi lakcímmel. Amennyiben ugyanis az anyaországban van a bejelentett lakhelyük, automatikusan bekerülnek a választói névjegyzékbe, így a lakóhely szerinti településen szavazhatnak majd.
A regisztrációhoz szükséges nyomtatvány megtalálható a www.valasztas.hu honlapon, innen lehet kinyomtatni, és kitöltve, zárt borítékban elküldeni, de ezen a honlapon lehet elektronikus formában is kitölteni és elküldeni a megadott címre. A kérelem igényelhető a főkonzulátuson is, ahol – amint a főkonzul hangsúlyozta – nagyon szívesen segítenek, adnak útmutatást a kitöltésben.
Fontos, hogy a személyes adatok beírásakor a lakcímkártyán szereplő információk pontosan jelenjenek meg, hiszen egyetlen kis hiba vagy eltérés a kérelem elutasításához vezethet. A névjegyzékbe vételről, vagy annak elutasításáról a megadott elérhetőségen értesítik a kérelmezőt. A külhoni választópolgárok levélben szavazhatnak: a szavazólap 15 nappal a választás előtt postán jut el az érdekeltekhez, vagy átvehetik a főkonzulátuson.
A főkonzul hangsúlyozta, a regisztráció kapcsán a kihelyezett konzuli napok keretében is szívesen segítenek az érdeklődőknek. Ezeken a napokon tulajdonképpen, különböző szervezetek meghívására, előre megadott napon a főkonzulátus alkalmazottai egy-egy településen állampolgársági kérelmeket vesznek át. "Közös magyar–magyar sikernek tartjuk, hogy a külhoni magyarok részt vehetnek a választáson, élhetnek a szavazás jogának lehetőségével. Fontos, hogy érdeklődjenek mindarról, ami az anyaországban történik, hiszen ily módon erősödik a magyarság összetartozásának érzése" – fogalmazott Zsigmond Barna.
Újdonságként megtudtuk, hogy felgyorsult az eskütétellel kapcsolatos ügyintézés, bár a kérelmezők és az esküt tevők száma ugyanakkora. A főkonzulátus munkatársainak tapasztalatai szerint az érdeklődés nem csökkent, és várhatóan egyelőre nem is fog. Az újdonsült magyar állampolgároknak megközelítőleg a 25%-a igényel magyar útlevelet is. Most már lehetőség van rá, hogy az eskütételt követően benyújtsák kérelmüket, vagy időpontot egyeztessenek.
A magyar állampolgárság megszerzésének feltétele a magyar nyelvtudás. Zsigmond Barna, a sajtóban fel-felröppenő híresztelések kapcsán – miszerint román nemzetiségű, magyarul nem beszélő érdeklődők is igényelték a magyar állampolgárságot – elmondta, Csíkszeredában elenyésző azok száma, akik nem tudnak magyarul, és úgy próbálkoznak. A főkonzul leszögezte, ezek a kérések minden esetben elutasításra találnak.
Az újságírók érdeklődésére az európai parlamenti választások kapcsán a főkonzul elmondta, hogy az EP- választások esetében mindenki állandó lakóhelye szerint szavaz. Tehát a Romániában lakók a romániai EP-választásokon vehetnek részt. A diplomata úgy véli, a magyarságnak az az érdeke, hogy minél több magyar képviselő legyen az Európai Parlamentben.
A Népújság arra volt kíváncsi, hogy a magyar állampolgárság megszerzése mennyire befolyásolja az erdélyi magyarok kivándorlási kedvét. Zsigmond Barna Pál kifejtette, tudomása szerint már eleve sokan tartózkodnak külföldön, tehát a kivándorlás motivációja nem a magyar állampolgárság megszerzése, hanem a gazdasági helyzet. Úgy véli, a külföldi tartózkodás fő oka, sajnálatos módon, a munkahelyek hiánya, illetve az alacsony fizetés. Akik kézhez kapják a magyar útlevelet és elutaznak, elsősorban Angliát, még pontosabban Londont választják úti célként. De ezek az igénylők a legtöbb esetben már eleve ott dolgoznak. Hogy ebből ideiglenes vagy állandó ott-tartózkodás lesz-e, azt már a főkonzulátus nem követi. A főkonzul elmondása szerint azonban általában nem ilyen céllal igényelnek útlevelet az állampolgárok. Inkább a "legyen meg, aztán ha szükség van rá, használhatom" hozzáállás a jellemzőbb.
Ami a főkonzulátus szerepét, helyét illeti az erdélyi magyar társadalomban, Zsigmond Barna Pál elmondta, jelenlétüknek köszönhetően megélénkült a magyar–magyar kapcsolat: nagyon sok testvértelepülési kapcsolat alakult ki, vagy telt meg újra tartalommal, de fontos szerepet játszott a főkonzulátus különféle intézmények, civil szervezetek összefogásában is. A magyar kormány elkötelezettsége a határon túli magyarok iránt több síkon tetten érhető, többek között a sport területén is: a Csíkszeredában működő Székelyföldi Labdarúgó Akadémia szakmai partnere a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia, tehát a tehetséges fiataloknak lehetőségük van tovább sportolni akár Magyarországon is. Emellett, a romániai utánpótlás-jégkorongozók játszhatnak magyarországi társaikkal, sportpálya épül a gyimesközéploki Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium tanulóinak, és ami a marosvásárhelyi megvalósításokat illeti: elkezdődött a Sapientia EMTE második épületének kivitelezése a többlettámogatásoknak köszönhetően.
"Egyre több rendezvényre kapunk meghívást, amelyeknek szívesen eleget is teszünk, hiszen mindez azt jelzi, hogy az erdélyi magyarok fontosnak tartják a főkonzulátus jelenlétét, tevékenységét, amellyel igyekszik erősíteni az anyaország és a külhoni magyarok közötti összetartozás érzését" – fogalmazott a főkonzul.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)
2013. december 4.
Tőkés László: az EU támogatja a posztkommunista román kormányzat jogsértő politikáját
- Tőkés László európai parlamenti képviselő szerint "az Európai Unió nem csupán tolerálja, hanem a maga módján egyenesen támogatja a posztkommunista román kormányzat jogsértő kisebbség- és kisebbségiegyház-ellenes politikáját".
Tőkés László szerdai közleményében vonta le ezt a következtetést abból a válaszból, amelyet Viviane Reding az Európai Bizottság (EB) alelnöke adott az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának elakadását sérelmező szeptemberi beadványára.
Tőkés László kijelentette: Viviane Reding elismerte, hogy az unió Alapjogi Chartája szavatolja a gondolat-, a lelkiismeret- és a vallásszabadságot, illetve a tulajdonhoz való jogot. Hozzátette azonban, hogy ezek csak akkor kérhetők számon, ha „egy adott jogsértés az uniós irányelvek tagországi végrehajtására, azok belső jogrendbe való átültetésére vonatkozik". Az alelnök szerint "nincs arra mód, hogy minden, állítólagosan elő­forduló jogsérelem esetében" eljárjanak.
Tőkés László szerint Viviane Reding "úgy nyilvánította kizárólagos tagállami hatáskörbe tartozónak az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának kérdését, mintha Románia nem vállalt volna erre kötelezettséget az EU-csatlakozáskor".
A volt püspök emlékeztetett arra, hogy az erdélyi történelmi magyar egyházak vezetői szeptember 25-én memorandumot juttattak el általa az Európai Bizottsághoz, amelyben tudatták: Romániában a kommunista önkényuralom idején 2140 ingatlant koboztak el jogellenes módon a négy magyar történelmi egyháztól. Az 1989 után elfogadott restitúciós jogszabályok ellenére az egyházak az elkobzott tulajdonnak csak mintegy a felét vehették birtokukba, tulajdonképpeni használatukba pedig az ingatlanok alig egyharmada került.
Az aláíró püspökök a vallásszabadság súlyos korlátozásaként értékelték, hogy a 2013-ban megújított levéltári törvény sem rendelkezik az egyházaktól elkobzott levéltári anyagok visszaszolgáltatásáról. A Székely Mikó Református Kollégium esetére utalva pedig aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy a már jogosan visszaszolgáltatott egyházi tulajdonokat az „újraállamosítás” veszélye fenyegeti Romániában.
(MTI)
2013. december 5.
Tőkés László: A posztkommunistákat támogatja Európa
Az Európai Unió nem csupán tolerálja, hanem a maga módján egyenesen támogatja a posztkommunista román kormányzat jogsértő kisebbség- és kisebbségiegyház-ellenes politikáját – állítja Tőkés László egy tegnap kiadott közleményében. Következtetését abból a válaszból vonta le, amelyet Viviane Reding, az Európai Bizottság (EB) alelnöke adott az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának elakadását sérelmező szeptemberi beadványára.
Tőkés László szerint Viviane Reding elismerte, hogy az unió Alapjogi Chartája szavatolja a gondolat-, a lelkiismeret- és a vallásszabadságot, illetve a tulajdonhoz való jogot. Hozzátette azonban, hogy ezek csak akkor kérhetők számon, ha egy adott jogsértés az uniós irányelvek tagországi végrehajtására, azok belső jogrendbe való átültetésére vonatkozik, és nincs arra mód, hogy minden, állítólagosan előforduló jogsérelem esetében eljárjanak. Viviane Reding úgy nyilvánította kizárólagos tagállami hatáskörbe tartozónak az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának kérdését, mintha Románia nem vállalt volna erre kötelezettséget az EU-csatlakozáskor – értelmezte a választ az EP-képviselő, aki emlékeztetett arra, hogy az erdélyi történelmi magyar egyházak vezetői szeptember 25-én memorandumot juttattak el általa az EB-hez, amelyben tudatták: Romániában a kommunista önkényuralom idején 2140 ingatlant koboztak el jogellenes módon a négy magyar történelmi egyháztól.
Az 1989 után elfogadott restitúciós jogszabályok ellenére az egyházak az elkobzott tulajdonoknak csak mintegy a felét vehették birtokukba, tulajdonképpeni használatukba pedig az ingatlanok alig egyharmada került. Az aláíró püspökök a vallásszabadság súlyos korlátozásaként értékelték, hogy a 2013-ban megújított levéltári törvény sem rendelkezik az egyházaktól elkobzott levéltári anyagok visszaszolgáltatásáról. A Székely Mikó Kollégium esetére utalva pedig aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy a már jogosan visszaszolgáltatott egyházi tulajdonokat az újraállamosítás veszélye fenyegeti Romániában. Mivel előzőleg már az Európai Parlament Petíciós Bizottsága is visszautasított egy restitúciós panaszt, Tőkés szerint egyértelmű, hogy „jogsérelmeink orvoslására sem idehaza, sem odakünn nincs hajlandóság”, és emiatt jogos kétséggel várhatjuk az EB 2014 elejére előirányzott, Romániára vonatkozó jelentését.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. december 5.
Tőkés: nincs helye a jövő évi választásokon az erdélyi magyarok pártoskodásának
Sem a jövő évben esedékes magyarországi parlamenti választáson, sem az európai parlamenti választáson nincs helye az erdélyi magyarok pártoskodásának - közölte az MTI-hez eljuttatott szerdai nyilatkozatában Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke - írja ma az MTI.
Leszögezte, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az erdélyi magyarok minél nagyobb számban éljenek a választás állampolgári jogával a magyarországi választásokon, másrészt pedig azért, hogy minél erősebb képviselettel rendelkezzenek az Európai Parlamentben.
Az EMNT elnöke szerint súlyos következményekkel járhat az a "gőgös egyeduralkodói mentalitás", amely szerint az RMDSZ az egyedüli hiteles képviselője az erdélyi magyar közösségnek.
"Félrevezető pártpropagandának" találta azt a kijelentést, hogy az RMDSZ az erdélyi magyarság 90 százalékának a támogatásával rendelkezik. Megemlítette, hogy a legutóbbi választásokon az erdélyi magyaroknak csupán mintegy 40 százaléka járult az urnákhoz, a többség kiábrándult, és eltávolodott az RMDSZ-től.
"A nemzeti összefogás és együttműködés korparancsa látszik most a legfontosabbnak" - fogalmazott a volt királyhágómelléki református püspök.
Megemlítette, hogy Gyurcsány Ferenc ma is ugyanazt mondja, amit a magyar állampolgárság határon túli kiterjesztéséről tartott 2004. december 5-i népszavazás idején. "Román elvtársai is hozzá hasonlóan igyekeznek megfosztani bennünket kisebbségi és közösségi jogainktól. Hogyha rajtuk múlna, akkor az erdélyi magyarok sem Bukarestben, sem Budapesten nem találnának orvoslást helyzetükre" - állapította meg Tőkés László.
A romániai visszarendeződésről árulkodó példaként hozta fel, hogy a Románia Csillaga érdemrend becsületbíróságának az idézései után szerdán a legfőbb ügyészségtől kapott idézést, mert a szélsőnacionalista Új Jobboldal szervezet hazaárulással vádolta meg.
Tőkés László szerint az RMDSZ-nek is az igazi nemzeti összefogás útjára kellene lépnie. "Itt az ideje, hogy a közös nemzeti érdeket előtérbe helyezve, az RMDSZ szűk pártvezetősége és nomenklatúrája végképp felhagyjon az önös párt- és klientúraépítéssel, amit a magyar választópolgárok adólejeinek a kisajátításával és eltérítésével végez" - jelentette ki.
A volt püspök különösen fájdalmasnak találta, hogy a korábban általa vezetett Királyhágómelléki Református Egyházkerület is "a politikai és pénzügyi korrupciótól áthatott bihari RMDSZ" befolyása alá került. "Egyházunk ilyen mérvű pártosodására csak 1989 előtt, a rossz emlékezetű Papp László idejében volt példa" - vélte Tőkés.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. december 5.
Erőből politizálva
A politika egyik kulcskérdése: miként tudjuk az erőt alkalmazni? Mert a politika nem a kölcsönös bizalom, a hála, a méltányosság terepe. A Balkánon különösképpen nem. Mindazonáltal jó lenne, ha az erdélyi magyar közösség keretén belül az egyes szereplők az erőt elsősorban kifelé vetnék be, „befelé”, magyar viszonylatban pedig a józan önmérséklet határozná meg a magatartásukat.
Ha az Erdélyi Magyar Néppárt vezetőit a nyers pártérdek mozgatná, aligha javasolták volna a jövő évi európai parlamenti választásokra a pártkoalíciót, hiszen bázisuk nem néz jó szemmel semmiféle közösködést az RMDSZ-szel. Nemzeti szempontból ugyanakkor ez lenne az optimális megoldás: hárompárti magyar összefogás, a politikai egyéniség megőrzésével. Az RMDSZ és elnöke, Kelemen Hunor a legutóbbi SZKT-n e javaslatot határozott hangon utasította el, ami nem vall túl nagy politikai bölcsességre. Az RMDSZ elnöke ezt azzal indokolta, hogy az RMDSZ maga mögött tudhatja „az erdélyi magyar közösség 89 százalékának támogatását.” Sajátos matematika ez, ha annak fényében vizsgáljuk, hogy a közel egymillió választásra jogosult erdélyi magyar választópolgár közül 388528-an támogatták az RMDSZ szenátusi listáit. Az EMNP elvitt 58765 szavazatot, bizonyára román pártok is kaptak magyar szavazatokat, nem kevesen pedig távol maradtak az urnáktól. Az RMDSZ tehát az Erdélyben magyar pártokra leadott voksok 86,86 százalékát nyerte el a legutóbbi parlamenti választásokon. Értelemszerűen a szenátusi lista a releváns, s mivel az EMNP a szórványmegyékben csak szenátorjelölteket indított, így ott meg nem méretett.
De persze nem ez a fő probléma Kelemen Hunor álláspontjával. Hanem az, hogy ismét hengerelni készül – ami több szempontból is aggályos. Pártszempontból visszaüthet, annak dacára, hogy az RMDSZ jó eséllyel átviszi a zömmel általa dominált médián a saját üzeneteit, amit Kelemen Hunor az SZKT-n is megfogalmazott: Tőkés László pártja „az RMDSZ ellen indult” a 2012-es önkormányzati és parlamenti megmérettetésen – mi mást tehetett volna, a pártnak az a dolga, mondhatni létfunkciója, hogy induljon a választáson, az a kijelentés pedig, miszerint ezt az RMDSZ ellen tette volna, megalomániával vegyes paranoia –, „visszaélt a bizalommal.” Nevetséges ez a vád, hiszen éppenséggel az RMDSZ éltvissza a 2009-es magyar összefogás után az autonomista oldal bizalmával, nem egyeztettek Kelemen Hunor államelnök-jelöltségéről, mindmáig nem íratta alá polgármestereikkel és tanácsosaikkal a Székely Önkormányzati Nagygyűlés zárónyilatkozatát, és kifarolt az újabb nagygyűlés megszervezésének nagyszabású tervéből. Az RMDSZ rágalma egyszerű, s a választók bonyolult üzenetekre kevéssé érzékeny többsége minden bizonnyal hitelt ad neki.
Kockázatos ez a lépés, mert volt már rá példa, hogy az RMDSZ ráfázott az erőpolitikára: 2007-ben Tőkés László egymaga több szavazatot kapott a Székelyföldön, mint az RMDSZ. Az is lehetséges, hogy az RMDSZ nem tartja elsődlegesnek az EP-választásokat, hiszen, mint Markó Béla el is mondta, a kormányzati szerepvállalással az RMDSZ feladta az önálló külpolitika eszközét. Most ugyan kormányon kívül van a szövetség, de valószínűsíthető, hogy miként 2010-ben tette, az első hívásra ott terem a bukaresti hatalom aktuális birtokosai mellett fegyverhordozónak.
Kelemen Hunor talán arra játszik: ha a szervezet kiesik az EP-ből, azt megpróbálja az autonomista oldal ellen fordítani, s elrettentő példaként felmutatni a parlamenti választásokon. A szervezet fő fegyvere 2012-ben is a parlamentből való kieséssel való riogatás volt. Frunda György letagadta a napot az égről, amikor minden jogi alap nélkül azt állította: a 6:3-as küszöb nem érvényes kisebbségi szervezetekre. A háromszéki korifeusok azzal riogattak, hogy valamennyi, EMNP-re adott szavazat a román pártoknál landol. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester azóta ugyan bocsánatot kért e kijelentésért, sajátos módon azonban nem az EMNP-től, hanem a románoktól.
Nemzeti szempontból egyenesen önsorsrontás a külön indulás, hiszen figyelmen kívül hagyja a választók többségében még mindig meglevő egységigényt. Az analógia a 2012-es marosvásárhelyi csúfos bukás. Amikor meglett volna a konszenzuális jelölt Vass Levente személyében – aki egyébként a minap szakmai vonalon érvényesített bosszú áldozata lett –, akit minden erő támogathatott volna, de az RMDSZ nem volt hajlandó belemenni abba a forgatókönyvbe, amely a legtöbb szavazattal kecsegtetett (független jelölt párttámogatással), Frunda György személyében inkább olyan jelöltet indított, akiről tudni lehetett, hogy sok magyar semmi esetre sem szavaz rá, képtelen lesz maximálni a magyar szavazatokat. Így is lett.
De rossz az RMDSZ üzenete az erdélyi magyar közeljövő szempontjából is. Bár Kelemen Hunor kiállt az SZKT-n a Székelyek Nagy Menetelése mellett, valamint a magyarországi választások kapcsán hangsúlyozta, hogy a regisztráció tekintetében a szövetség segíti, ami pozitív és méltánylandó, az összefogás előli elzárkózás nem sok jót ígér a további közös autonómiaelvű cselekvés vonatkozásában.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2013. december 7.
Állásfoglalásban ítélte el egyháza Tőkés Lászlót
Állásfoglalást fogadott el december 6-án, péntek délutáni zárt ülésén a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) közgyűlése, amelyben felszólítják Tőkés László volt püspököt, hogy fejezze be "az egyházhoz méltatlan magatartását" – tudta meg lapunk.
Az állásfoglalás előzménye, hogy az európai parlamenti képviselő az utóbbi hónapokban sorozatosan támadta nyilvánosság előtt vagy levelekben Csűry István jelenlegi püspököt állítólagos „RMDSZ-barát” egyházpolitikája miatt. A közgyűlés az esperesi kollégium javaslatára döntött úgy, hogy védelmébe veszi az egyházkerület jelenlegi vezetőjét.
Úgy tudjuk, az állásfoglalást kétharmados szavazattöbbséggel fogadta el a közgyűlés. A dokumentum tartalmát azonban nem kívánták nyilvánosságra hozni a világi sajtóban, várhatóan a Harangszó című egyházi lapban jelenik majd meg.
A közgyűlés első része sajtónyilvánosság előtt zajlott. Értesüléseink szerint a Tőkés Lászlóval kapcsolatos napirendi pont előtt a volt püspökhöz közel álló Antal János egyházkerületi külügyi tanácsos kérte a sajtó kizárását az ülésről. Ezt Antal János péntek este a maszol.ro-nak megerősítette, ám az állásfoglalást nem kívánta kommentálni, és a közgyűlés részleteiről sem kívánt információkkal szolgálni.
Szintén a pénteki közgyűlésen állásfoglalásban ítélte el az egyházkerület, hogy a kormányfő kezdeményezte a Románia Csillaga érdemrend visszavonását Tőkés Lászlótól a kormányfőnek azt a kezdeményezését.
Értesüléseinket péntek este Csűry István püspök is megerősítette. A püspök röviden így foglalta össze a maszol.ro-nak az állásfoglalást: Tőkés Lászlónak a brüsszeli politikai vita a feladata, és kérik, hogy fejezze be az egyházhoz méltatlan magatartást. Csűry István hozzátette: a maga részéről befejezettnek tekinti a levelezést, mely nem szolgálja „sem egyházunk, sem a magyar nemzet, sem erdélyi népünk javát”.
A közgyűlés napirendjén egyébként két, Tőkés László EP-képviselőhöz köthető határozat szerepet, ezek egyike a Románia Csillaga érdemrend visszavonásával kapcsolatos. Csűry István elmondta: fenntartják azt az elvi álláspontjukat, miszerint egy, valamilyen érdemért megkapott kitüntetés nem vonható vissza, és az erről szóló jegyzőkönyvet megküldik az államfőnek és a kormánynak.
Cseke Péter Tamás, Fried Noémi Lujza
maszol.ro
2013. december 8.
Tőkés László sajtófelelőse: műbalhé az egyház állásfoglalása
„Obskurus okokból kirobbantott műbalhé” Tőkés László sajtósfelelőse szerint a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) közgyűlésének pénteken elfogadott állásfoglalása, amelyben felszólítják az európai parlamenti képviselőt, hogy hagyjon fel a Csűry István püspök elleni támadásaival.
Demeter Szilárd közlése szerint Csűry István valamiért most látta elérkezettnek az időt, hogy leszámoljon püspöki elődjével, és ezt visszatetsző módon éppen arra az időszakra időzítette, amikor a román állam visszavonni készül Tőkés László forradalomban játszott szerepéért kapott kitüntetését.
„A Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének Temesvár 24. évfordulóján talán nem kellene csatlakozni Iliescu elvtárs bábjaihoz a Tőkés László elleni hadjáratban” – fogalmazott a maszol.ro-nak Demeter.
Mint ismert, a KREK állásfoglalásának előzménye, hogy az európai parlamenti képviselő az utóbbi hónapokban sorozatosan bírálta nyilvánosság előtt vagy levelekben Csűry Istvánt állítólagos „RMDSZ-barát” egyházpolitikája miatt. A közgyűlés egyébként pénteken egy másik állásfoglalásban elítélte a kormányfőnek azt a kezdeményezését, hogy vonják vissza Tőkés állami kitüntetését.
Cs. P. T
maszol.ro