Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Európai Parlament /EP/ [és különböző testületei]
3416 tétel
2014. február 27.
Fidesz-színekben indul Tőkés László
A május 25-én tartandó európai parlamenti választás erdélyi magyar vonatkozásairól döntött az elmúlt hét végén az RMDSZ, illetve az Erdélyi Magyar Néppárt. Közös erdélyi magyar lista hiányában Tőkés László a Fidesz színeiben indulna, az RMDSZ listáját a szövetség jelenlegi EP-képviselői vezetik.
Az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a hétvégén véglegesítette az európai parlamenti választásokra szóló listáját, illetve stratégiáját. Az RMDSZ Kolozsváron rangsorolta jelöltjeit, a Néppárt pedig Székelyudvarhelyen megtartott választmányi ülésén döntötte el, hogy nem állít önálló listát, Tőkés Lászlónak viszont azt javasolja, éljen a Fidesz-KNDP listán számára felajánlott befutó hellyel.
Az utolsó pillanatig remélt közös RMDSZ-Néppárt-MPP-lista nem jött össze, ezt a lehetőséget az RMDSZ csúcsvezetősége elvetette. A szélesebb merítésű közös lista helyett az RMDSZ a Magyar Polgári Párttal kötött „különbékét”, ennek hozományáról azonban közelebbit nem tudni: az EP-választásokra rangsorolt RMDSZ-listán egyelőre nincs MPP-s jelölt. Az RMDSZ-lista sorrendje: Winkler Gyula, Sógor Csaba, Vincze Loránt, Hegedűs Csilla és Antal Lóránt. Az eredetileg negyedik helyre rangsorolt Eckstein-Kovács Péter azt kérte, hogy az EP-lista utolsó helyére kerüljön
Újdonság az idei EP-választáson: Tőkés László Fidesz-listán
A Szövetség Állandó Tanácsa (SZÁT) az első hat helyet rangsorolta. A jelöltek között igen szoros verseny alakult ki, az RMDSZ csúcsvezetőségének szavazategyenlőség miatt meg kellett ismételnie a voksolást. Sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor szövetségi elnök ezúttal nem beszélt arról, miért maradt el a Néppárt által folyamatosan kért közös lista, viszont részletesen kitért a Magyar Polgári Párttal folytatott tárgyalásokra. A SZÁT arról döntött, mondta Kelemen, hogy folytatni kell a tárgyalásokat az MPP-vel a körvonalazódó együttműködési megállapodásról. Amennyiben ez létrejön, az MPP-jelöltek számára megnyílik az út az RMDSZ-listán való részvételhez. Kelemen azonban hangsúlyozta: az EP-lista első két, befutónak számító helye végleges marad. Nem pártkoalícióról van szó azonban, az RMDSZ választási listáin szereplő MPP-seknek ugyanis kötelezően RMDSZ-tagnak kell lenniük. Ebben az RMDSZ-elnök semmi kivetnivalót nem talált, miután, mint fogalmazott, az RMDSZ civil szervezet, az MPP pedig pártként van bejegyezve. Az RMDSZ–MPP megállapodás az EP-választásokon való együttműködésről és néhány hosszabb távú célról szól, de ehhez „az MPP-nek nem kell feladnia identitását” – fogalmazott Kelemen Hunor.
Távol marad a néppárt
Toró T. Tibor bejelentését, miszerint az EMNP nem állít önálló listát az Európai-parlamenti választásokra, nem mindenki fogadta kitörő lelkesedéssel. Több erdélyi online-lap tudósításának kommentjében sokan csalódottságuknak adtak hangot. Mint fogalmaznak, azokat árulta el a néppárt, akik nem akarnak az RMDSZ-re szavazni: az RMDSZ szatellit pártjává vált MPP a nemzeti oldal számára már nem jöhet szóba, így néppárti lista hiányában immár három erdélyi magyar párt mellett sincs választási lehetőség, csak az RMDSZ-lista.
Az EMNP elnöke lapunk megkeresésére úgy fogalmazott: megérti azokat, akik csalódottan fogadták a néppárt bejelentését, hiszen egy politikai pártnak a választásokon az a feladata, hogy harcba induljon. „Azt üzenem nekik, hogy számunkra az igazi csatára 2016-ban kerül sor: akkor kell bizonyítania a néppártnak, hogy felnőtt a feladathoz, meghatározó ereje lett az erdélyi magyar politizálásnak.” Toró szerint 2014-ben az EMNP feladata az, hogy biztosítsa az erdélyi magyarok minőségi képviseletét Brüsszelben, erre pedig Tőkés László a legalkalmasabb, akit mindenképpen be szeretnének juttatni az EP-be. A helyzet jelenlegi állása szerint ennek legbiztosabb módja, ha Tőkés a Fidesz-KNDP listáján indul. „Nem akartunk részese lenni az RMDSZ által elindított meggondolatlan és felelőtlen folyamatnak, nem akartunk hasonló kártyával válaszolni. Az RMDSZ a párt 24 éve bejáratott jelképét, a tulipánt fontosabbnak ítélte, mint az erdélyi magyarok képviseletét Európában. Ezért a néppárt saját közvetlen érdeke ellen döntött, amikor elhatározta, hogy nem indít listát” – érvelt a párt elnöke. A néppárti politikus úgy látja, ma egy dolog bizonyos: Tőkés László az EP tagja lesz. Az azonban megkérdőjelezhető, hogy az RMDSZ eléri-e az 5 százalékot. „E döntés felelősségét az RMDSZ-nek kell vállalnia” – fogalmazott a néppárt elnöke, aki a következő hetekben, hónapokban pártjával a szervezetépítésre törekszik, hogy minél több embernek elmondhassák döntésük lényegét és helyességét.
Orbánnak sem sikerült
Az elmúlt héten Tőkés László és Kelemen Hunor is Orbán Viktor magyar miniszterelnöknél járt. Kérdésünkre, hogy ebben szerepe van-e a hétvégi, két döntésnek, Tőkés igennel válaszolt. „A miniszterelnök úr az RMDSZ elnökére nem tudott hatással lenni. A beszélgetés során még egy utolsó kísérletet tett az erdélyi magyar pártok összefogására az EP-választásokon, de eredménytelenül” – fogalmazott Tőkés, aki szerint Kelemen Hunor a Verestóy, Frunda, Markó féle „MSZP-s mag” foglya. Mindenféle híresztelés ellenére Orbán soha nem döntött határon túli kérdésekben a határon túli vezetőkkel történt tárgyalások, egyeztetések nélkül, fogalmazott Tőkés László, aki felelevenítette a 2007-es és a 2009-es EP-választásokat megelőző tárgyalásait Orbán Viktorral. „Mindig a számunkra elfogadható alternatívákat támogatta, és most is rám bízta, döntsem el, indulok-e a Fidesz-KNDP lista befutó helyén vagy sem?”
Az EP-képviselő szerint 2014-ben teljesen új helyzet állt elő: az erdélyi jelölt Fidesz-listán történő indulása minden szempontból legitim, hiszen a határok fölötti nemzetegyesítésben, egy nemzetben gondolkodunk. „Azzal, hogy idéntől a külhoni magyarok is szavazhatnak az országgyűlési választásokon, új lehetőség, új kor kezdődött, következésképpen a jelöltek listáján is közösen jelenhetünk meg az anyaországi magyarokkal”.
Tőkés László szerint a közös lista elmaradása azzal a veszéllyel járhat, hogy az RMDSZ nem küld május 25-én képviselőket az Európai Parlamentbe. „Ez a lista nem nyerő Erdélyben. A hét évvel ezelőtt ellenem indított Sógor Csaba képviseli a székelységet és az egyházat, a harmadik helyre került Vincze Lóránt Verestóy Attila embereként az egykori Előre napilap jogutódjánál, az Új Magyar Szónál kompromittálódott. Ez a csapat nem hiteles, így nem is meglepő, hogy a lista egyetlen hiteles embere, Eckstein-Kovács Péter nem kerülhetett befutó helyre”.
Sógor: lenn sem kell a közös lista
Az RMDSZ EP-listájának második helyére került Sógor Csaba az Erdélyi Naplónak elmondta: nem az RMDSZ csúcsvezetőségén múlott a közös lista meghiúsulása. „Vidéki körútjaimon sokszor találkoztam olyan helyzettel, amikor a helybéliek azt mondták, ha ismét kiegyezünk Tőkéssel, rájuk ne számítsunk. Olyan településeken találkoztam ezzel, ahol Tőkés László rendezvényeken szidta az RMDSZ-t.” Ilyen előzmények után Sógor szerint már nem lehetett vállalni a közös listát. Az RMDSZ-politikus úgy tartja, a néppártnak sokkal jobb eredményeket kellett volna elérnie a helyhatósági és a parlamenti választásokon ahhoz, hogy tárgyalási alapja legyen a közös lista kialakításához.
Kérdésünkre, hogy ennek elmaradása mennyire befolyásolhatja a szavazókat, Sógor elismerte: közös listával könnyebb volna a dolguk. „Ma az igazi kihívás az, miként tudjuk mozgósítani az erdélyi magyarságnak azt az 57-58 százalékát, amely bármilyen választáson inkább az otthonmaradást választja.” Ha az erdélyi magyar szavazók elsöprő többsége élne szavazati jogával, akár 5-6 EP-képviselőt is kijuttathatna Brüsszelbe. 2009 óta azonban változatlanul az a nagy kérdés, miként lehet megszólítani az otthon maradók nagy táborát – fogalmazott Sógor Csaba.
Eckstein-Kovács: nem negyedik vagyok a sorban
Azért utasította vissza Eckstein-Kovács Péter az RMDSZ EP-listájának negyedik helyét, mert úgy véli: ismertsége, népszerűsége okán jobb pozíciót érdemelne. A volt szenátor a Krónikának adott interjúban elmondta: bántja, hogy a Szövetségi Állandó Tanács tagjainak Kelemen Hunor elnök előre megszabta a kialakítandó sorrendet. „Az utolsó hely vállalása azt jelenti, hogy fontosnak tartom az európai parlamenti jelenlétet, és mindent megteszek, hogy legyen erdélyi magyar képviselet az európai törvényhozásban. Úgy tűnik, az RMDSZ-ben az a filozófia győzedelmeskedett, miszerint az EP-választások nem igazán érdeklik az embereket, nem személyiségekre van szükség, hanem mozgósításra. Szerénytelenül hangzik, de talán nem a negyedik vagyok ebben a sorban. Ismert, népszerű ember vagyok, tudok kampányolni, éppen ezért nem tekintettem megfelelőnek ezt a pozíciót.”
Makkay József |
Erdélyi Napló (Kolozsvár),
2014. február 28.
Ajtóközben
Megint a se veled, se nélküled tanácstalanság állapotába kerültek a magyar érdekképviselet vezetői. Rosszkor jött ez a kormányba hívó mérgezett üzenet. Az Európai Parlamenti választások szempontjából mérlegelve nem jó kampányfogás a hiteltelen, újdonsült szociáldemokrata szövetséghez bilincselődni. Sokat lehet veszíteni, és ígérgetéseken túl valószínűleg semmit sem fogunk nyerni. Bár tegnap az RMDSZ legmarkánsabb személyisége, Markó Béla volt szövetségi elnök a magyarellenes szándékok visszaszorításának, a szimbólumhasználat és anyanyelvű oktatás gondjainak megoldását vizionálta a kormányba lépéssel. Közel két évtizedes tárgyalási tapasztalattal jól tudhatja, hogy mit lehet kicsikarni a támogatásunkra szoruló román pártokból. De számolni kell azzal is, hogy ezek a szocdem fiatalok útszéli csibészek a pártalapító atyákhoz viszonyítva.
A magyar közösség szempontjából legfontosabb az alaptörvény ránk nézve kedvezőtlen cikkelyeinek megváltoztatása, a valós decentralizáció és a székelység önrendelkezéséhez szükséges törvényes háttér megteremtése. Ha ezeket nem tartalmazza a megszületendő koalíciós szerződés, esetleg egy titkos záradék, nincs miért elsietni a döntést. Természetesen igaza van a szövetség politikai alelnökének: kormányasztalnál ülve másképp születnek a döntések. Ráadásul nemcsak egy-két bársonyszékről lenne szó, hanem vagy félszáz helyi, kisebb-nagyobb vezetői tisztségről is. Olyan kulcsfontosságú intézményeknél és ügynökségeknél, amelyek segíthetik vagy akadályozhatják a lakosság ügyintézését. Sajnos, így működik ez az ország. A magyarok lakta vidékeken akkor virágoztak a beruházások, amikor kormánypozícióban volt az RMDSZ. És mégse kellene most, közel kétévnyi sikertelen kormányzás átkát magunkra húzva, beköltözni a kormánypalotába. Főleg azért nem, mert semmi kilátás a gazdasági fellendülésre. Sőt, a valutaalapi sugallatra összefércelt költségvetés újabb terhet rak a fogyasztók és vállalkozások vállára. Elég, ha a betervezett üzemanyagár és energiahordozó-ár növekedésére gondolunk. A Boc-kormány idején született népszerűtlen, nadrágszíjszorító intézkedések bevezetésének már egyszer megfizette az árát a demokrata szövetség. A két évvel ezelőtti választások szavazatvesztésein ez jól lemérhető. Tehát amikor az országvezetésbe segédhajtónak hívnak minket, minden várható nyereséget és veszteséget mérlegelni kell. Most több a vesztenivalónk. Jobb, ha ott maradunk az ajtóközben. A húsos falatoktól távol, de mégsem kivert kutyaként.
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely),
2014. február 28.
„A mi időnk 2016-ban jön el” – Interjú Toró T. Tiborral
Toró T. Tibor szerint a néppárt azért nem indul az EP-választáson, mert válaszolnia kellett az RMDSZ felelőtlen hozzáállására, amellyel az erdélyi magyarság európai képviseletét tette kockára.
– Az EMNP országos választmánya legutóbbi székelyudvarhelyi ülésén úgy döntött, nem akarja kockáztatni az erdélyi magyarság Európai Parlamenti képviseletét, ezért a kialakult helyzetben nem indít saját jelöltlistát. Ezek után mit tanácsol választóinak, kire voksoljanak?
– Azon választóinknak, akik leginkább a magyar pártok közötti választási koalíciót várták – és meggyőződésem, hogy ők vannak a legtöbben –, egyértelműen az RMDSZ üzent, amikor visszautasította az együttműködést az EMNP-vel: nincs szüksége sem rájuk, sem a szavazatukra. De ez legyen az RMDSZ vezetőinek a gondja. Nekünk Székelyudvarhelyen arra kellett megoldást találnunk, hogyan válaszoljunk felelősen az RMDSZ felelőtlen hozzáállására, amellyel az erdélyi magyarság európai képviseletét tette kockára.
Úgy hiszem, a megoldást megtaláltuk, hiszen biztosítottuk a minőségi képviseletet: védnökünk, Tőkés László stratégiai partnerünk, a Fidesz európai parlamenti csapatában folytathatja munkáját, és továbbra is felléphet Brüszelben a Kárpát-medencei magyar autonómiatörekvések érdekében. Az országos választmány döntését konszenzussal hozta, pedig több küldött saját néppártos hátországának azzal a határozott álláspontjával érkezett az ülésre, hogy önálló jelöltlistát kell indítani. Minden tiszteletem a harcosoké, értem és megértem őket, most mégis bölcsességet, megfontoltságot és türelmet kérek tőlük.
A mi időnk 2016-ban jön el, addig kell annyira megerősödnünk, hogy kiegyensúlyozhassuk az erdélyi magyar politikát. Következetes közösségi munkára szólítok tehát mindenkit, számunkra erről szól a választási kampány. Felnőtt emberek számára a szavazás pedig amúgy is meggyőződés és lelkiismeret kérdése.
– Tőkés László úgy fogalmazott, nagy valószínűséggel senki sem jutna be az EP-be az erdélyi magyarság köréből, ha ő önállóan indulna, vagy ha az EMNP saját listát indított volna. Sőt szerinte ez a veszély így is fennáll. Önnek mi erről a véleménye?
– Akkor, amikor a román politika pártjai az őszi államelnök-választás „nulladik" fordulójaként tekintenek az EP-választásokra, és mindent megtesznek az eddigi átlag feletti mozgósítás érdekében, becsületes eszközökkel az 5 százalékos bejutási küszöb átlépése nem egyszerű mutatvány. Főleg akkor nem, ha az RMDSZ felelőtlen vezetői eleve lemondanak a közösség egy markáns részének szavazatáról. Ennek fényében Tőkés László újabb EP-mandátuma annál értékesebb.
– Az RMDSZ egyébként nem kifejezetten díjazta az EMNP lépését. Kovács Péter, a szövetség főtitkára úgy fogalmazott: az EMNP az egyetlen olyan döntést hozta, amely nem vezet a néppárt újabb választási kudarcához.
– A főtitkár nem először bizonyítja közmondásos faragatlanságát közéleti megnyilvánulásaiban. Nem kívánok sem most, sem a továbbiakban az ő szintjére süllyedni.
– Véleménye szerint az RMDSZ miért utasította el az EMNP azon kezdeményezését, hogy az erdélyi magyar politikai szervezetek választási koalíciót hozzanak létre. És mivel magyarázza, hogy ehhez képest a Magyar Polgári Párt (MPP) kész megállapodni az RMDSZ-szel, ha a szövetség átengedi jelöltlistájának harmadik helyét az MPP által jelölt politikusnak?
– Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke egy őszinte pillanatában nyilvánosan bevallotta, hogy fontosabb számára pártjának jól bejáratott negyed évszázados jelképe, a tulipán, mint a közösség európai képviselete. Ha nem így lenne, széles alapokon nyugvó együttműködésben gondolkodnának minden politikai szereplővel egy igazi többpárti magyar választási koalíció létrehozása érdekében.
Ezzel szemben Kelemen Hunorék néhány, tagságuktól egyre távolabb kerülő MPP-s tisztségviselővel készülnek komoly tartalom és tét nélküli látszatmegállapodást kötni, megpróbálva ismét becsapni ezzel nemcsak a jobb sorsra érdemes egykori MPP-szavazókat, hanem az egész erdélyi magyar közösséget is. Lelkük rajta. Túl sokan nem lesznek, akik elhiszik, hogy Tőkés László és a néppárt mellőzésével, sőt erőszakos kiszorításával lehet valós magyar összefogásról beszélni.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár),
2014. február 28.
Az RMDSZ szabjon valós, nemzetpolitikai feltételeket a kormányzati szerepvállaláshoz
Az Erdélyi Magyar Néppárt azt várja el a korábbi ellenfeleivel egyezkedő RMDSZ-től, hogy kemény nemzetpolitikai-közösségi feltételeket szabjon a kormányzati szerepvállaláshoz – mondta Toró T. Tibor pénteken. A Néppárt elnöke Szilágyi Zsolt alelnökkel és Zatykó Gyula partiumi régióelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatót pénteken Nagyváradon.
Toró a romániai politikai helyzetről szólva kijelentette: az Erdélyi Magyar Néppártot nem lepte meg a szociálliberális koalíció szétesése, várható volt a jelenlegi kormányválság, már csak azért is, mert a Ponta-kormány a kényelmes kétharmados parlamenti többség birtokában sem volt képes eredményeket felmutatni. Párhuzamot vont a budapesti és bukaresti kormányok teljesítménye között, rámutatva: szinte ugyanolyan háttértámogatással rendelkezve a román kormány lényegesen rosszabbul teljesített gazdasági-társadalmi téren. Ráadásul magyarellenes intézkedések és gesztusok borzolták az országban a kedélyeket. A kormányváltástól ezek megszűnését reméli a Néppárt, bár a bukaresti magyar képviselet monopóliumát bíró, koalíciós felkérést kapott RMDSZ aggasztóan alacsonyra tette kormányra lépésének mércéjét.
Zatykó Gyula röviden vázolta a párt Országos Választmányának egy héttel korábban, Székelyudvarhelyen tartott gyűlésén hozott döntéseket és elfogadott határozatokat, különös tekintettel a Néppártnak a Mikó Imre Tervre alapuló gazdasági programjára.
Szilágyi Zsolt a választmánynak a májusi Európai Parlamenti választásokkal kapcsolatos álláspontját ismertette, amelynek lényege: a Néppárt nem indít önálló listát, mert nem kívánja veszélyeztetni az erdélyi magyar jelenlétet az EP-ben. E nehéz döntést azt kényszerítette ki, hogy az RMDSZ nem volt hajlandó koalícióra lépni a többi erdélyi magyar politikai erővel, elutasította a párbeszédet, és saját listát állít, csakis a tulipán jele alá hívva a választókat. Ezzel gyakorlatilag lemondott a szavazók jelentős részéről, fontosabb volt a számára a pártérdek. Az RMDSZ ezen döntése felelőtlen, mert veszélyezteti a brüsszeli erdélyi képviseletet, hiszen kétségessé vált, hogy önmagában el tudja érni az 5 százalékos bejutási küszöböt. A Néppárt felelősséggel viszonyul a közösségi érdekhez, nem csak saját pártérdekei mentén politizál.
Szilágyi emlékeztetett – felmutatva a vonatkozó dokumentumokat –, hogy a Néppárt már tavaly július 3-án dialógusra és egyeztetésre invitálta az RMDSZ-t több témában, egyebek mellett az EP-választások tárgyában is, de azóta sem kapott érdemi választ, nemrég viszont Kelemen Hunor valótlanul állította, hogy nem volt ilyen megkeresés a Néppárt részéről. Az RMDSZ-nek az önfejűsége amúgy vitát és rosszallást keltett a szövetségen belül is, egyre többen neheztelnek az önző pártpolitika primátusa és az erdélyi magyar összefogás elmaradása miatt – mondta Szilágyi.
A Néppárt külügyi felelőseként Szilágyi Zsolt az ukrajnai helyzetről is szólt, kiemelve, hogy az ott élő nemzeti közösségek jogainak védelmére nagyon oda kell figyelni, e tekintetben közösek a magyar és román aggodalmak.
Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája
[kms= Külhoni Magyar Sajtószolgálat]
kms.mtva.hu/hir,
2014. február folyamán

Szabó Zsolt: Szabófalvától Magyarfaluig. Csángó kiállítás és könyvbemutatók a Magyar Kultúra Napján
Sokszor emlegetjük Kányádi Sándor híres verssorát, a Szabófalvától San Franciscóig a világ minden tájára szétszóródott magyarság koordinátatengelyeként. Tavaly augusztusi számunkban Bartha András, a Pusztinai Magyar Házat működtető egyesület elnöke számolt be a Művelődés hasábjain az elért eredményekről, zenei és nyelvi táboraikról, hagyományos műveltségüket ápoló rendezvényeikről, a Kárpát-medence minden sarkából látogatóba érkezett vendégek fogadásáról. Az utóbbi években hagyományőrző csoportjukkal kétszer is sikerrel szerepeltek az Európai Parlamentben. A határon inneni és túli látogatásaikról, a 250 évvel ezelőtti madéfalvi veszedelem miatt elbújdosottak leszármazottainak rokonkereséseiről is olvashatunk négynyelvű honlapjukon (www.pusztina.ro).
Ehhez képest bizony elég ritkán hallunk-olvasunk a legnagyobb csángó településről, Szabófalváról. A Kriza János Néprajzi Társaság éppen kiemelten fontos szerepére való tekintettel a Magyar Kultúra Napjának ünnepi műsorában három csángó szerzőtől elsősorban csángóknak, de másoknak is szóló könyvet mutattak be, a zabolai Csángó Néprajzi Múzeumból pedig ízelítőt hoztak – főleg régi fényképeket, dokumentumokat – a társaság Mikes utcai székházának előadótermébe, Kolozsvárra.
Az est házigazdájaként Jakab Albert Zsolt elnök hangsúlyozta, hogy a 25. életévébe lépett Kriza Társaság kezdetektől nagy figyelmet fordít a hagyományos kultúra tárgyi és szellemi emlékeinek összegyűjtésére, népszerűsítésére, közkinccsé tételére, ezzel is folytatva a híres elődök: Petrás Ince, Domokos Pál Péter, Faragó József, Jagamas János, Kallós Zoltán vagy a Moldvai csángó népművészet (1982) szerzői, dr. Kós Károly, Nagy Jenő és Szentimrei Judit korszakos munkásságát.
A kolozsvári egyetemi szintű néprajzi oktatás háttérintézményeként évkönyvekben, értesítőkben, több mint 120 kiadványban, fotóarchívumban és adatbázisban teszik hozzáférhetővé az eddigi kutatások eredményét. Nem kis büszkeséggel említette, hogy Nyisztor Tinkának a moldvai magyarok népi táplálkozásáról írott monográfiája társaságuk legfrissebb kiadványa.
Magdó János kolozsvári főkonzul üdvözlő szavaiban elmondta, hogy hétfalusi csángóként a személyes érintettség okán is természetesen odafigyel a csángók történelmére, néprajzára, mindennapi életük, szokásaik, hagyományaik kutatásával foglalkozó szakemberek könyveire. Hangsúlyozta, hogy a magyar nyelvhez és kultúrához ezer szállal kötődő moldvai csángóság sajátos helyzetét is figyelembe véve ez a kapcsolat még magától értetődőbb, természetes és szoros kell hogy legyen az eljövendőkben.
Három könyvet mutattak be és értékeltek az előadók, mindhárom szerzője moldvai csángó magyar, ketten ma is ott élnek, Szabófalván illetve Pusztinán. Sorrendben a kolozsvári egyetemi tanár, Tánczos Vilmos a szabófalvi Perka Mihálynak román nyelvű kötetét: Rãdãcini. Despre maghiarii din Moldova (ceangãii); Bereczki Ibolya, a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója Nyisztor Tinka: Hétköznapok és ünnepnapok. A moldvai magyarok táplálkozásának etnográfiáját; Peti Lehel tudományos kutató pedig Iancu Laura: Vallás Magyarfaluban. Néprajzi vizsgálat című kötetét méltatta. A rendezvényen elhangzott előadásokból kettőnek kissé rövidített változatát lapszámunkban közöljük.
A Csángó hétköznapok című kiállítást Pozsony Ferenc akadémikus nyitotta meg, s hogy a jellegzetes csángó ízvilágot is megismerjük, Nyisztor Tinka saját készítésű galuskával kínálta a közönséget, ami leginkább a mi töltikénkre emlékeztetett.
Művelődés (Kolozsvár),
2014. március 1.
A kormányra lépés mellett érvelt Kelemen Hunor
Az RMDSZ kormányra lépése melletti érvek voltak túlsúlyban abban a beszámolóban, amelyet a szövetség kisparlamentje (Szövetségi Képviselők Tanácsa – SZKT) marosvásárhelyi ülésén Kelemen Hunor, a szövetség elnöke tartott szombaton.
Kelemen Hunor a kormányra lépéssel kapcsolatos tárgyalások lefolytatásához kért felhatalmazást az SZKT-tól. Megemlítette, a vasárnap délután lefolytatandó tárgyalásoknak akár az is az eredménye lehet, hogy az RMDSZ ellenzékben marad, az is, hogy parlamenti támogatást nyújt a kormánynak, de az is, hogy a szövetség vállalja a kormányzást.
Kelemen Hunor megjegyezte, mindhárom válasznak megvannak a kockázatai. „Elmaszatolt megoldásnak” vélte a kormány esetleges parlamenti támogatását, de azt is elmondta, nem mindenáron kell vállalni a kormányzást.
Az RMDSZ elnöke fontosnak tartotta az ország stabilitásának a biztosítását, olyan körülmények között, hogy „forrong körülöttünk a világ” – utalt az ukrajnai eseményekre. Azt is megemlítette, hogy az erdélyi magyarok biztonságérzete erősebb volt, amikor az RMDSZ kormányon volt. „Amióta nem vagyunk kormányon, őrültebbnél őrültebb tervezetek jelennek meg, amelyek visszafordítanák, amit eddig elértünk” – magyarázta az elnök.
Ne kelljen földrajzleckét tartani a Székelyföldről
Kelemen a majdani tárgyalópartnereinek is üzent, amikor elmondta, hogy az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériumának az emberi jogok romániai helyzetéről szóló értékelésében nemcsak az első és az utolsó oldalt kell elolvasni, hanem a 27-28. oldalt is, amelyeken a székely zászlóról, a közösségi jogokról, az oktatási kérdésekről és a moldvai csángókról is szó esik.
„Ez jelzés kell, hogy legyen a román politika számára is. Romániában a kisebbségi jogok kérdése nincsen teljes mértékben rendezve” – jelentette ki Kelemen Hunor. Hozzátette, bízik benne, hogy nem földrajz leckével kell kezdeniük a tárgyalásokat. „Remélem, nem kell megvitatnunk, hogy létezik-e Székelyföld, ha az már az amerikai külügyminisztériumból is látszik” – fogalmazott az RMDSZ elnöke. Mint mondta, elsősorban olyan kérdésekről akarnak tárgyalni, amelyek az erdélyi magyarság biztonságérzetét növelik, de a tárgyalási csomag részét képezik a gazdasági-szociális kérdések, és az infrastruktúrafejlesztés kérdései is.
Kelemen Hunor azt is kifejtette, hogy nem látja a lehetőségét a jelenlegi román alkotmány módosításának és a régiók kialakításának. Arra hivatkozott, hogy az alkotmánymódosító tervezetnek a magyar szempontból fontos kitételeit „hatásköreit túllépve” nyilvánította alkotmányelleneseknek az alkotmánybíróság. Kelemen ugyanakkor kijelentette, teljesen új alkotmányra van szüksége az országnak, de hozzátette, egyelőre nem látszik, hogy ezt mikor lehetne elfogadni.
EP-választás: az RMDSZ folytatja a tárgyalásokat az MPP-vel
Tovább folytatja az RMDSZ a tárgyalásokat a Magyar Polgári Párttal (MPP) az európai parlamenti (EP-) választásokon való közös indulásról és a hosszabb távú együttműködésről.
Az SZKT a szombati marosvásárhelyi ülésen jóváhagyta az RMDSZ jelöltjeinek a múlt szombaton kialakított sorrendjét. Felhatalmazta ugyanakkor Kelemen Hunor elnököt, hogy folytassa a tárgyalásokat az MPP vezetőségével, és megegyezés esetén egészítse ki az RMDSZ európai parlamenti jelöltlistáját.
Az MPP – az általa javasolt, nyilvánosságra került megállapodástervezet értelmében – a jelöltlista harmadik helyét kérte, amely abban az esetben lehet befutó, ha a magyarság számarányát jelentősen meghaladva vesz részt az EP-választásokon. Az MPP emellett azt is kérte, hogy az RMDSZ támogassa felvételét az Európai Néppártba (EPP) és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójába (FUEN).
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az SZKT-ülésen elmondott beszámolójában kitért arra, hogy az MPP néppárti tagságát nem támogathatják, ugyanis az EPP csak parlamenti pártokat fogad a soraiba. Reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy március közepéig le tudják zárni a tárgyalásokat, és olyan megállapodást sikerül kötniük az MPP-vel, amelyik túlmutat az EP-választásokon.
Az RMDSZ elnöke kijelentette, el sem tudja képzelni, hogy a szövetség kiszoruljon az Európai Parlamentből. Úgy vélte, ha ez megtörténne, az az RMDSZ romániai érdekérvényesítő képességére is visszahatna.
MTI
Székelyhon.ro,
2014. március 1.
EMNP: legyen az autonómia a kormányra lépés feltétele
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) azt várja el a Romániai Magyar Demokrata Szövetségtől (RMDSZ), hogy a kulturális autonómiát és a sajátos jogállású regionális autonómiát tegye a kormányzati szerepvállalása feltételévé – jelentette ki Toró T. Tibor, az EMNP elnöke pénteken egy Nagyváradon tartott sajtótájékoztatón.
A pártelnök hozzátette, most van a megfelelő pillanat arra, hogy a kisebbségi törvény elfogadtatásával az RMDSZ érvényesítse a magyar közösség kulturális autonómiáját.
„A székelyföldi és partiumi tömbmagyar vidékek számára ennél több kell. Itt a lehetőség, hogy vegyék elő újra a regionális átszervezés programját, és olyan koncepció mellé próbáljanak többséget kialakítani, amelyiknek része a Székelyföld és a Partium sajátos jogállása” – jelentette ki Toró T. Tibor.
Az EMNP elnöke hozzátette, ha mindez megtörténik, a magyar közösség képviselőinek érdemes bukaresti kormányszerepet vállalniuk. „Ha nem, akkor ne számítsanak az EMNP pozitív viszonyulására” – tette hozzá Toró. Azt is megjegyezte, pártja elvi alapon nem ellenzi a kormányra lépést, de csak akkor tartja azt az érdekérvényesítés jó eszközének, ha a közösség képviselői közösségi érdeket jelenítenek meg, és nem csoport-, vagy egyéni érdekeket.
Szilágyi Zsolt, az EMNP alelnöke hozzátette, a katalóniai jobb vagy baloldali pártok is mindig a spanyolországi kormányban való részvétel feltételének tekintették az autonómia bővítését.
Toró T. Tibor megjegyezte, a székely zászlót kitűző polgármesterek elleni perek leállítását nem tartják elég oknak a kormányra lépéshez. „A székelyzászló-ügy mondvacsinált ügy. Egy normális jogállamban ez magától megoldódik. A perek leállítása nem eredmény” – tette hozzá a pártelnök.
Az EMNP elnöke kitért az Európai Parlamenti választásokra is. Kijelentette, az RMDSZ a pártérdekét érvényesítette, amikor az EMNP koalíciós javaslatát, és ezzel a döntésével a közösség érdekét – az erdélyi magyarság európai parlamenti képviseletét – veszélyeztette. Úgy vélte, az EMNP éppen fordítva járt el, amikor arról határozott, hogy nem állít saját jelölteket az EP-választásra. Lemondott a saját pártérdekéről azért, hogy a közösség érdeke érvényesülhessen.
MTI
Székelyhon.ro,
2014. március 1.
Az EP kiáll a nemzeti kisebbségek védelme mellett
A nemzeti kisebbségek védelmét szolgáló jelentést hagyott jóvá az Európai Parlament csütörtöki strasbourgi ülésén. Sógor Csaba RMDSZ-es képviselő szerint a jelentés mérföldkőnek számít az Európai Unió történetében, mert arra kéri az Európai Bizottságot, hogy szakpolitikai normát dolgozzon ki a nemzeti kisebbségek védelmében, továbbá felkéri a tagállamokat, hogy hozzanak intézkedéseket a tényleges egyenlőség előmozdítására.
Az alapvető jogok helyzetéről az Európai Unióban című jelentésről – amely Louis Michel belga képviselő nevéhez kapcsolódik – szerdán vitáztak a képviselők, majd csütörtökön szavaztak az elfogadása mellett. A jelentés elismeri, hogy a mindennapi életben az Európában élő nemzeti kisebbségi közösségek tagjai akadályokba ütköznek, ez pedig azt eredményezi, hogy saját tagállamuk nemzeti hatóságai másodrendű állampolgárokként kezelik őket.
"Ez a jelentés végre kimondja azt, amit eddigi európai parlamenti munkám alatt mindvégig szorgalmaztam: a hagyományos nemzeti kisebbségek, a regionális nyelvi csoportok és az autonóm régiók vonatkozásában átfogó uniós szintű védelmi rendszerre van szükség" – fogalmazott Sógor Csaba a vita során. Az RMDSZ politikusa hangsúlyozta, a romániai magyar közösség pontosan tudja mindazt, amit most ez a jelentés is elismer, hogy a nemzeti kisebbségek védelmét csak konkrét jogi, nyelvi, kulturális és szociális intézkedések révén lehet biztosítani. Sógor Csaba elmondta: az őshonos, hagyományos nemzeti és nyelvi kisebbségi közösségek lélekszáma meghaladja az Unió összlakosságának 10%-át. "Amennyiben a Bizottság kidolgoz egy szakpolitikai normát, elkerülhetővé válik, hogy ne csupán a tagjelölt országokon, hanem a tagállamokon is számon kérjék a nemzeti kisebbségek védelmének biztosítását" – mutatott rá Sógor Csaba. Az EP-képviselő szerint ennek a jelentésnek az elfogadásával az Európai Parlament nem tesz mást, mint ami a szerződésekben meghatározott feladata: megjeleníti az európai polgárok érdekeit és fontos jelzést küld azok számára, akik eddig úgy érezhették: Európa nem képes választ adni problémáikra.
Népújság (Marosvásárhely),
2014. március 1.
Beszélgetés Sógor Csaba EP-képviselővel
Nem fegyverrel, szavazópecséttel a jogainkért
Sógor Csaba EP-képviselő, képviselőjelölt az arad-gáji református gyülekezet egykori lelkipásztora, Sógor Gyula fiaként itt töltötte gyermekkorának egy részét, ezért a templomban, vasárnap délután megtartott ökumenikus istentiszteleten végzett igei szolgálatához, az édesapja által 50 évvel korábban megtartott igehirdetés alapgondolatából ihletődött. Az ökumenikus istentisztelet után beszélgettünk az EP-képviselővel.
– Milyen érzés volt az ön számára gyermekkorának a helyszínén, az édesapja igehirdetése alapján szolgálatot tenni?
– Édesapám 1958–72 között szolgálta a helybeli gyülekezetet. Mivel itt még nem került sor a január–február folyamán szokásos imaheti alkalmakra, ezért megkerestem az édesapámnak 1964. január 26-án megtartott imahét-záró istentisztelet igehirdetésének az anyagát, amit nagy élmény volt felidézni. Most, amikor a gyermekkorom helyszínén járok, megrohannak az akkori emlékek, hiszen ide, a szomszédba jártam iskolába, még az akkori tanító néni, illetve a padtársnőm nevére is emlékszem. Életem első 8 évét töltöttem itt, 1964–72 között.
– Mondhatnánk hazaérkezve, hogyan értékeli a partiumi és bánsági villámlátogatásának a tapasztalatait?
– Szombaton este érkeztem a Temes megyei Igazfalvára, ahova Molnár Zsolt képviselő úr hívott meg. A látogatást az elmúlt évre terveztük, csakhogy valami állandóan közbejött, hiszen az elmúlt hat és fél évben nagyon sokfelé jártam, Aradon és Temesváron is. Mivel az EP-képviselőknek ez a dolguk, magam szívesen teszek eleget az ilyen felkéréseknek, hiszen 103 ezer négyzetkilométer, vagyis egész Erdély a választókerületünk. Winkler kollégám Bukarestbe, magam viszont Bákóba járok ki. A találkozókon rendszeresen elmondjuk, miért fontos számunkra az Európai Unió. Ahogy Brüsszelben az itthoni, e találkozókon a brüsszeli gondokról is beszélünk. Azt szeretnénk érzékeltetni, hogy gyakran egy-két szavazaton is múlik a jövőnk, az életünk minősége, hogy mit és mennyiért eszünk, milyen biztonságos világban élünk. Mindezt Igazfalván, Temesváron, Végváron, Nagyszentmiklóson, illetve Arad-Gájban is elmondtuk. Az itteni, 2005-ös templomszentelésen az édesanyám és a testvéreim vettek részt. Mi a régi imaházat ismerjük, ott tartottuk az istentiszteleteket. Minden látogatás bizonyos mértékben villámlátogatásnak minősül, hiszen ha az ember itthon van, egy napot a családjával is igyekszik eltölteni. Csíkszeredában a négy gyermekünk közül még három otthon van, egy egyetemista, miközben magam hetente Brüsszel és Csíkszereda között ingázom, ami kétszer 8 óra autóval és repülővel. Molnár Zsolt, az egykori munkatársam most parlamenti képviselő, ő a bukaresti törvényhozásban teszi azt, amit én a brüsszeliben, illetve a választókörzetben.
– Hány szavazatra számítanak a szórványban?
– Mindig szeretek maximalista lenni. Abból szoktam kiindulni: ha minden magyar elmenne szavazni, a brüsszeli parlamentbe nem 2-3, hanem akár 5-6 képviselőt is küldhetnénk. Vannak olyan kis országok, mint Észtország vagy Ciprus, amelyeknek hozzávetőleg 6 képviselőjük van az Európai Parlamentben. Ezt csak azért mondtam el, hogy érzékeltessem, mekkora lenne a súlyunk, ha mindnyájan elmennénk szavazni. Sajnos, 90% körüli részvételt csak a rendszerváltás utáni első években tudtunk felmutatni. Egy képviselőnek viszont akkora ereje van, amekkora tömegbázissal rendelkezik. Számokat nem mondhatok, de lelkészként tudom: a kisebb gyülekezetekben mindig nagyobb a szavazáson való részvételi arány, mert ott jobban átérzik a súlyát, a fontosságát, hogy ma nem karddal vagy puskával, hanem szavazópecséttel lehet 4 vagy 5 évente, vagy akár sűrűbben is kivívnunk a jogainkat. Igen fontos a civil társadalomnak a dolgok menetéhez való hozzáállása. Amikor a civilek látják, hogy rossz irányba mennek a dolgok, tüntetésekkel, illetve más eszközökkel nyilvánítsák ki az elégedetlenségüket. Az erdélyi magyarság számára elemi fontosságú, hogy 4-5 évente pecsételéssel döntse el, hogy milyen irányba menjen az ország, a társadalom.
Elemi fontosságú az EP képviselet
– A szórványközösségekben tett körútja során milyen gondokkal találkozott?
– Azért megyek szívesen Molnár Zsolttal, mert sok olyan kérdés van, amelyekre ő tud válaszolni. Nyilvánvaló, hogy a legtöbb helyen az anyanyelv, az iskola, illetve az anyanyelvű iskolába járó gyermekeknek a csökkenő számát fájlalják. A nagyszentmiklósiak Bartók-központ, a buziásfürdői közösség egy idősek otthonának a szükségességét, az igazfalviaknak a mezőgazdasági termékek értékesítési lehetőségét vetik fel. Ilyenkor el szoktam mondani, amit a témával kapcsolatban máshol láttam. Nagyon fontos viszont, hogy mi 14 éve oktatunk középiskolás diákokat vállalkozásfejlesztésre, ami manapság uniós dokumentumnak a része, és pontosan tudjuk: ahol ezt komolyan vették, középiskolás diákokat tanítottak vállalkozni, ott kisebb a munkanélküliség. Természetesen, az Unió, illetve az EP működésére vonatkozó kérdések is elhangzanak, amelyekre válaszolunk.
– Ön az RMDSZ EP-választási listájának a II., tehát befutónak számító helyéről indul. Hogyan látja, Tőkés László nélkül az RMDSZ-lista veszíthet-e szavazatokat?
– Mint említettem, én egy olyan elméleti lehetőségről szoktam beszélni, hogy akár 5-6 képviselőnk is bejuthatna. Számomra a nagyobb kihívást annak a bizonyos 58% magyarnak a megszólítása képezi, akik otthon maradtak. Ők jelentenek nagy veszélyt arra, hogy az érdektelenségük következtében képviselet nélkül maradunk. Új fejlemény, hogy a Néppárt vezetősége felkérte az egykori listavezetőnket, hogy ne függetlenként, hanem a FIDESZ-listáján induljon.
– Ön szerint ez hogyan fogja befolyásolni az erdélyi magyarok választókedvét?
– Megismétlem: azokat kell leginkább megszólítanunk, akik úgy érzik, hogy számukra az EU-tagság semmi jót nem hozott. Mi a választási kampányban nem azt ígértük és ígérjük, amit meg tudunk csinálni, hanem azt, amit meg szeretnénk valósítani. De hát az Európai parlament is olyan, mint a bukaresti, vagy talán még annál is hátrányosabb számunkra, hiszen míg a bukaresti parlamentben 7-8%, addig a brüsszeli parlamentben 4% alatti a magyar jelenlét akkor is, ha mindenkit beleszámolok. A politika mindig arról szól, hány ember megy el pecséttel megerősíteni a képviseletet, illetve arról, hogy a saját képviselők mellett még hányat lehet megszólítani a parlament fele, plusz 1 szavazatnak a biztosításához. Mivel a brüsszeli parlament az új mandátumban 751 képviselőből fog állni, a számunkra kedvező döntéshez 375 plusz 1 szavazatra lesz szükségünk. Ilyen szempontból a román kollégák is láthatják, hogy nem csak ránk, hanem egész Kelet-Európa képviselőire, sőt a franciákra is szükségük van, hogy a mezőgazdasági támogatások kérdésében nekünk kedvező döntések születhessenek. Ezzel csak azt akarom mondani: aki nem akar az RMDSZ-re szavazni, én azzal nem töltöm az időmet, őt sem fárasztom a meggyőzéssel. Azokat szeretném meggyőzni, akik úgy érzik, nincs miért szavazni, mert úgy sem tudják befolyásolni az életüket. Rengeteg olyan helyzet volt, van és lesz, amikor egy-két szavazaton múlott, hogy egy erdélyi magyar gazda kicsivel több támogatást kaphasson, az Erasmus-program is arról szól, hogy amikor letettük a módosító javaslatainkat, az Unión még kívül lévő Kárpát-medencei diákokra is gondoltunk, és még sorolhatnám a hasonló eseteket. A mezőgazdaságban a brit trónörökös videoüzenetével lobbiztunk a hegyvidéki, hátrányos környezetben gazdálkodó emberek érdekében, de a sík vidéken tevékenykedő fiatal gazdákért is. Mi tudjuk a legjobban, mennyire fontos, hogy helyettünk ne mások mondják el a mi gondjainkat, hogy mit tehetünk az Erdélyen kívüli magyarokért, gondolok itt a csángókra. Az új kampány mindig a választás másnapján kezdődik, éppen ezért azokkal is beszélnünk, vitatkoznunk, érvelnünk kell, akik nem akarnak velünk szavazni. Az érdekünk, hogy minél több embert megszólítsunk, felhívjuk a figyelmet az EP-választásokon való részvétel fontosságára.
– Köszönöm a beszélgetést.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad),
2014. március 2.
Markó Béla: Egyoldalú politikai intézkedésekkel nem lehet sorskérdéseket megoldani
Eldönthetik-e a magyarországi választást a kettős állampolgárok szavazatai? Csak néhány mandátum sorsa múlik a szavazatukon, de a magyar kampány, a hazai politikai szembenállás exportálása sok kárt okozhat hosszabb távon a határon túli magyarok körében. – Nem helyes, ha egy ország vezetéséről olyan emberek döntenek, akik aztán nem viselik annak következményeit. Ez hiba – mondta lapunknak Markó Béla, a romániai magyar politika talán legtekintélyesebb alakja. Az RMDSZ parlamenti képviselője, volt elnöke, egykori román miniszterelnök-helyettes rossz ötletnek tartja a kettős állampolgárok szavazati jogát, nem is csodálkozik azon, hogy közülük csak relatíve kevesen regisztráltak a magyar választásokra.
– Készül már a magyarországi szavazásra? Túl van már a regisztráción?
– Nem fogok szavazni. Már csak azért sem, mert még a kettős állampolgárságot sem kértem.
– Miért nem?
– Szerintem hiba volt a kettős állampolgárság és a szavazati jog intézményét összekapcsolni, mert a kettő ugyanis nem mindig tartozik össze. Még akkor sem, ha külföldön élő állampolgárait Románia is bevonja a választásokba, akár milliónál is többen voksolhatnak a külképviseleteken. Hasonló lesz a helyzet a magyarországi választáson is. Ám szerintem nem helyes, ha egy ország vezetéséről olyan emberek döntenek, akik aztán nem viselik annak következményeit. Ez hiba.
– Itthon is sokan gondolják ugyanezt, illetve azt mondják, hogy az döntsön, aki adót fizet. Ezzel is egyetért?
– Lényegében igen. De tévedés ne essék, abba szerintem feltétlen bele kell szólni a határon túl élőknek, hogy milyen Magyarország, illetve a mindenkori magyar kormány szomszédságpolitikája, kapcsolata a külhoni magyarsággal. Abba viszont aligha árthatjuk bele magunkat, hogy milyen legyen az anyaország költségvetése, oktatási, egészségügyi és szociális rendszere. Ezekben az ügyekben csak kibicként foglalhatunk állást, hiszen az esetleges „kártyaveszteség” bennünket nem terhel.
– Erdélyben sokan gondolhatják ezt, hiszen az eddigi adatok szerint a határon túlról 169 ezren regisztráltak, miközben félmillió kettős állampolgár van. Miért fontosabb a honosítás, mint a választás?
– Talán, ha a mi szempontunkból is nagy lenne a választás tétje, akkor érzékelhetően megnőhetne a regisztráltak száma. A romániai parlamenti választások idején mi rendre azt hangsúlyozzuk, hogy ha kevés magyar megy el szavazni, akkor az RMDSZ nem lehet ott a döntésnél; a bukaresti parlamentben nélkülünk fognak dönteni – rólunk. Ez egyszerű, világos érv, amit szavazóink megértenek és elfogadnak. Viszont a magyarországi választás tétje ennél kisebb, hiszen a határon túl élők életét alig befolyásolja. Igaz, hasonló választás még nem volt, de számomra már az is meglepő lenne, ha mindenki elmenne szavazni, aki regisztrált.
– Legtöbben természetesen Erdélyből regisztráltak, közel 70 ezren, Szerbiából 23 ezren, Szlovákiából úgy tűnik, hogy senki, de gondolom, ez nem meglepő.
– Egyáltalán nem, hiszen köztudott, hogy mindmáig elveszíti a szlovák állampolgárságát, aki felveszi a magyart. Sajnos a tárgyalás és egyeztetés nélküli döntéseknek gyakran van ilyen következményük: egyoldalú politikai intézkedésekkel nem lehet sorskérdéseket megoldani. Erdélyben csak azért lehet sok a kettős állampolgár, mert a román kormányok nyitottabban fogadták a honosításról szóló magyarországi törvényt, és semmilyen ellenintézkedés nem tettek. Amiben természetesen komoly szerepe lehetett az RMDSZ kormányzati ténykedésének.
– Némi szorongás azért lehet Erdélyben is, hiszen olvastam, hogy Orbán Viktor üdvözlőlevelet írt azoknak, akik a magyar állampolgárságot felvették, de a személyek nevét és címét a román posta tárolja. Ez az adatbázis felhasználható belpolitikai célokra?
– Nem tudom megítélni, hogy egy ilyen listát mire lehetne felhasználni.
– A regisztrációt a határon túli magyar pártok, köztük az RMDSZ is szervezi. Részt vesznek majd a választások előtti mozgósításban is?
– Nézze, mi már 25 éve mondjuk, hogy nem kampányolunk egyetlen magyar párt mellett sem, miközben mindegyikkel egyenlő közelségben szeretnénk dolgozni, beleértve a különböző színű kormányokat. Ezért nem értettem egyet azzal, hogy az RMDSZ közreműködött az idei regisztráció szervezésében, ahogy a választási részvételre való mozgósítást sem tartom jó ötletnek. Azt pedig végképp visszautasítom, hogy mi sugalljuk, kire szavazzanak az erdélyi polgárok. Ez kizárt. Remélem, ilyen irányú kérés Magyarországról sem hangzik el, mert az nagy feszültséget, sok kárt okozhatna.
– Miért zavarja, ha pártja „besegít” a regisztráció, vagy a mozgósítás szervezésébe?
– Ha az RMDSZ a magyarországi választásokat szervezné nagy erőkkel, akkor szükségszerűen eltávolodik a romániai politikai élettől, holott nekünk itt kell befolyást szerezni, mert a mi sorsunk itt dől el.
– Például azzal, hogy a liberálisok kiválásával a hírek szerint ismét kormányra készülnek?
– Erre valóban készen állunk, és megfelelő feltételek esetén valóban újra ott lehetünk a román kormányban. Feltéve, ha sikerül megegyezni az anyanyelvi oktatás bővítéséről, a szabad jelképhasználatról. Ezen túl létfontosságú az erdélyi infrastruktúra fejlesztése, új autópálya építése. A kormányzati szerepnek persze előfeltétele volt a korábbi sikeres választási szereplés. Ezért is fontos, hogy mi elsősorban a romániai választásra összpontosítsuk erőinket. Ha viszont „besegítünk” a magyar országgyűlési választás szervezésébe is, akkor könnyen előfordulhat, hogy amikor ismét szükségünk lenne az erdélyi szavazatokra, akkor az embereket már nem tudjuk mozgósítani, mert úgy gondolják, hogy ők egyszer már teljesítették politikai feladatukat. Ezért úgy gondolom, idén az erdélyi magyarok számára két fontos választás van. Első az európai parlamenti képviselők, másodszor pedig a román államelnök személyének kiválasztása; utóbbi azért létkérdés, mert az államfő nálunk igen széles jogkörökkel rendelkezik, tehát nem mindegy, ki kerül ebbe a pozícióba.
– Tehát a magyar parlamenti választás nem igazán fontos?
– Fontos, de a magyar politikai erőviszonyokat szerintem nem az erdélyi szavazók mozgósításával kell alakítani. Ráadásul a határon túliak legfeljebb két otthoni mandátum sorsáról dönthetnek.
– De ha ez a két képviselői hely döntené el a végeredményt, akkor nem kerülhetnek szembe a külhoniak az anyaországgal?
– Miután a magyar parlament adta meg nekünk a szavazati jogot, a pártok csak magukat okolhatják, ha a szavazók élnek is a lehetőséggel, és szabadon választanak. Egyébként pedig, ha valóban két mandátum döntene, akkor sem lehet tudni, hogy határon túli, vagy magyarországi jelenti-e a győzelmet. De félretéve a tréfát, szerintem a választáson való részvételi arány tükrözi majd, hogy a magyar pártok az elmúlt 25 évben nem tudták megoldani a határon túli magyarokkal kapcsolatos problémákat.
– Magyarországon már javában zajlik a pártok kampánya, benne egymás lejáratása. Ha mindez az erdélyi korteskedésen is megjelenik, akkor az a jelenleginél jobban is szembe állíthatja a külhoni magyarságot?
– Hála istennek, Erdélyben eddig nem tapasztaltam az otthonihoz hasonló hangvételű kampányt. Remélhetően ilyen nem is lesz.
– Közvélemény-kutatások szerint Erdélyben is a jobboldal hívei vannak többségben. Érzékelhető a Fidesz népszerűsége is?
– A kettős állampolgárok körében biztosan, ami nem is csoda, hiszen a jelenleg hatalmon lévő koalíció biztosította ezt a jogot. Aki igényelte a honosítást, minden bizonnyal nemzetpolitikai megfontolások alapján szavaz majd. Ennek ellenére meg kell várni, hogy hányan mennek el.
– Az erdélyi helyzet nagyon érdekes, hiszen a Fidesz által korábban támogatott kisebb pártok a romániai választásokon elenyésző számú szavazatot tudtak összegyűjteni, miközben mégiscsak a Fidesz a legnépszerűbb magyar párt Erdélyben. Mi az ellentmondás oka?
– A romániai szavazás következményeit saját bőrükön tapasztalják a választók, tehát komoly a tét. Ha a viszonylag távoli magyarországi politikusokról kell dönteni, akkor inkább rokonszenvek, szimbólumok, nemzeti jelszavak befolyásolják a választókat. Ezért népszerű párt a Fidesz, ám a kedveltségét nem tudta átruházni az erdélyi pártokra, mert az kevésnek bizonyult az RMDSZ hitelességével szemben.
– Gondolja, hogy a magyarországi baloldal a kettős állampolgárság megtagadásával végképp kiírta magát a határon túliak szívéből, vagy ésszerű politikával változtathatnak helyzetükön?
– A magyarországi baloldal pártjai már rég lemondtak a „nemzeti jelzőről”, az úgynevezett nemzetpolitikát átengedték a jobboldalnak. A határon túli magyarság ügyében is a jobboldal lett egyre hangosabb, majd visszhangosabb. Mi hiába mondtuk, hogy nekünk nem egyik vagy másik oldal támogatására van szükségünk, hanem – ahogy a nemzeti sorskérdésekben illik – a teljes politikai élet konszenzusát igényelnénk. Persze, a baloldalon is akadtak, akik felismerték a nemzeti ügyek fontosságát, de kevesen.
– Vagyis inkább később, mint soha, de meg kellene érteniük a téma súlyát?
– Még mindig sokan hiszik, hogy a beszűkült nacionalizmus a határon túliak törekvése a nemzeti nyelv és kultúra fenntartására, amit az ultraliberálisok ráadásul teljesen idejétmúltnak gondolnak. Feleslegesnek tartják, hogy sokat foglalkozunk a nemzeti identitásunkkal, holott az ember a megoldatlan problémáival vég nélkül kész bíbelődni, egészen addig, amíg sikerrel nem jár. Ez persze nem azt jelenti, hogy a magyarországi pártok feladata lenne, hogy helyettünk túlkiabálják egymást szimbolikus nemzeti jelszavakkal, erre otthon sincs szükség. Nemzeti ügyekben elsősorban józanságra lenne szükség.
– Furcsa különbségtétel, hogy az egykori Magyarország területén élő honfitársaink levélben is szavazhatnak, akik viszont Nyugat-Európában dolgoznak, de itthon laknak, nekik bizony több száz kilométert is utazniuk kell, ha jogaikkal élni akarnak. Ön szerint ez elfogadható?
– A megkülönböztetés kormányzati indokait nem ismerem. De azt tudom, hogy amikor romániai politikusok felvetették a levélben történő szavazás bevezetésének lehetőségét, akkor mi, kormánytagként azzal nem értettünk egyet, mert nehezen ellenőrizhető, könnyen csábít visszaélésre. Nálunk nem is lett belőle semmi.
– Közeledik az ön által is fontosnak tartott uniós választás, meglepő, hogy Tőkés László nem Erdélyben, hanem a Fidesz magyar listáján indul. Erdélyi voksok nélkül az ő legitimitása valós?
– Erdélyi ügyekben bárki megszólalhat. Tőkés László korábban az RMDSZ listáján jutott az Európai Parlamentbe, de szinte azonnal szembe fordult velünk, rágalmazott bennünket, képtelen volt velünk együttműködni. Kívánom, hogy a Fidesz nagyobb sikerrel járjon, mint ahogy az nekünk megadatott. Ami pedig az uniós választás egészét illeti, úgy gondolom, hogy borzasztóan nagy a tétje. Különösen ebben a térségben, hiszen látható, mi történik Ukrajnában. De bizonyos illúziók szétfoszlásával szinte mindenütt felerősödtek az euroszkeptikus nézetek, az unióval folytatott háborús retorika sajnos hozzánk is begyűrűződik Magyarországról. Tapasztalható a visszarendeződési szándék, megpróbálják lebontani a demokratikus intézményeket, ennek jelei Romániában is érzékelhetőek, és sokszor felmerül az autoritárius rendszerek létrejöttének lehetősége. Ilyen körülmények között, ha nem is tetszik minden brüsszeli intézkedés, számunkra Európának nincs alternatívája.
Kardos Ernő
vasarnapihirek.hu,
2014. március 3.
Az EP-választások tétje túlmutat az európai képviseleten
Mózes Edith
Marosvásárhelyen ülésezett az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa
A Szövetségi Képviselők Tanácsa szombaton mandátumot adott a szövetségi elnöknek és tárgyalócsoportjának a politikai tárgyalások lefolytatására, felhatalmazta, hogy folytassa a tárgyalásokat a Magyar Polgári Párt vezetőségével, és megegyezés esetén kiegészítse az RMDSZ Európai Parlamenti jelöltlistáját.
25 éve változatlanul a demokratikus és európai értékek mentén haladunk
– 25 éve, a kommunista diktatúra bukása óta, együtt vagyunk. Az elmúlt negyed évszázadban voltak sikereink, bátran állíthatjuk, hogy előbbre vittük az erdélyi magyarok ügyét. Voltak kudarcaink is, de képesek voltunk talpra állni, továbbmenni. Nem hagytuk, hogy egy-egy sikertelenség után az erőtlenség uralkodjon el felettünk. Az elmúlt 25 évben mindig a közösség szolgálata volt a célunk, és mindig a közösség támogatásával tudtunk eredményeket elérni. És az irány is mindig egyértelmű volt: a demokratikus, európai értékek mentén haladtunk a kisebbségi, közösségi jogok kiharcolásában és folyamatos bővítésében, a szülőföldön való megmaradás érdekében – jelentette ki politikai tájékoztatójában Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, hangsúlyozva, hogy kötelességük minden magyar embert képviselni, ezért alakult meg 25 éve az RMDSZ.
2014 legnagyobb kihívása
Az elnök 2014 legnagyobb kihívásának az európai parlamenti választásokat tekinti, amely elsősorban azért fontos, mert jelen kell lennünk minden olyan helyen, ahol a mi sorsunkról is döntenek. Véleménye szerint azonban az idei európai parlamenti választások tétje túlmutat az európai képviseleten. – Ez a kampány nem csak a brüsszeli jelenlétről, hanem a magyar emberekről is szól. A május 25-i választásokon a magyarság itthoni képviseletének jövőjéről, az RMDSZ jövőjéről szavazunk. Mert egy jó választási eredmény megerősíti a mindenkori tárgyalási pozíciónkat a román pártokkal szemben, és alapul szolgál az őszi elnökválasztáskor. Ugyanakkor az idei eredmény az önkormányzataink és helyi szervezeteink számára is irányadó lesz a 2016-os választásokra nézve.
Az RMDSZ a politikai stabilitásban érdekelt
A továbbiakban az RMDSZ kormányra lépéséről tájékoztatta a képviselőket, és mandátumot kért a testülettől a tárgyalások lefolytatására. – Néhány nappal ezelőtt a szociálliberális koalíció felbomlása után Victor Ponta kormányfő azt az ajánlatot tette, hogy lépjünk be a kormányba. Belső egyeztetések következtek, a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsában részletesen és alaposan megbeszéltük ezt a politikai ajánlatot. Ma csupán egyetlen dologról kell döntenünk: mandátumot kérünk a Szövetségi Képviselők Tanácsától a tárgyalások lefolytatására. Három lehetőség áll előttünk: maradunk továbbra is ellenzékben, a parlamentből támogatjuk a kormányt, vagy elvállaljuk a kormányzati szerepet a magyar emberek érdekeinek a figyelembevételével. Ebben a pillanatban a parlamentben mi vagyunk a mérleg nyelve, az RMDSZ tudja biztosítani mind a képviselőházban, mind a szenátusban a stabilitást. És mi a politikai stabilitásban vagyunk érdekeltek. Visszatekintve megállapíthatjuk, hogy azokban az időszakokban, amikor az RMDSZ kormányzati szerepet vállalt, az erdélyi magyar emberek biztonságérzetét növelni tudtuk, a kisebbségi jogok területén minden alkalommal hozzátettünk az addigi eredményekhez, és ugyanakkor a politikai stabilitást is megteremtettük. Ha pedig nem vagyunk kormányon, akkor láthattuk, számos kísérlet történt arra vonatkozóan, hogy az elmúlt 25 év kisebbségpolitikai eredményeit visszafordítsák. És amióta az RMDSZ kormányzati szerepvállalása felmerült, a sajtóban ismét egyfajta magyarellenes hangulat tapasztalható – mutatott rá Kelemen Hunor, hangsúlyozva, hogy nem ideológiai döntésről van szó, az RMDSZ számára az a legfontosabb, hogy megtalálja az eszközöket, amelyekkel az romániai magyar emberek ügyeit leghatékonyabban képviselni tudja.
Jelzés a román politika számára
A szövetségi elnök kiemelte az amerikai külügyminisztérium jelentésének az erdélyi magyarokra vonatkozó részét: – A Romániáról szóló jelentés 27. és 28. oldalán részletesen szól az erdélyi magyarok közösségi jogairól, a székely zászlóról, a prefektusok erre vonatkozó intézkedéseiről, az igazságszolgáltatási eljárások során a megszerzett jogok megnyirbálásának kísérletéről, a felsőoktatásról, a moldvai csángók helyzetéről. Nem véletlenül kerültek be ezek a kérdések a jelentésbe. Mindezek jelzések kell hogy legyenek a román politika számára. Azt jelzik, hogy a közösségi, kisebbségi jogok helyzete nincs teljesen rendezve. Éppen ezért abban reménykedem, hogy a politikai tárgyalásainkat nem a földrajzi kérdések tisztázásával kezdjük, hiszen ha az amerikai külügy számára látható Székelyföld, akkor így kell ennek lennie Bukarest számára is. Hangsúlyozta: az RMDSZ három nagy kérdéskörrel megy tárgyalni. A kisebbségi és közösségi jogok bővítése, gazdasági, szociális kérdések, valamint infrastrukturális, életminőséget javító intézkedések szerepelnek a szövetség tárgyalási forgatókönyvében.
Hiba és/vagy bűn
Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke szerint hiba lenne feltételek nélkül vagy rossz feltételekkel koalícióra lépni az USD-vel, ugyanakkor bűn lenne nem kormányra lépni, ha adottak a feltételek. – Van esély arra, hogy a szövetség a magyarság számára megfelelő feltételeket alakítson ki az RMDSZ kormányzati részvételéhez, és itt nem elsősorban tisztségekről van szó, hanem olyan kisebbségjogi és általános érvényű prioritásokról, amelyek az RMDSZ és a közösség számára fontosak: például a magyarellenes indulatok megfékezése, a decentralizáció vagy az erdélyi autópálya folytatása.
Újabb lehetőség a magyar igények megfogalmazására
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke hangsúlyozta: a szövetség ismét fontos döntés előtt áll, mint már oly sokszor az elmúlt 25 évben.– Nem volt könnyű dönteni akkor sem, amikor 1990 és 1996 között ellenzékben voltunk, és az Európa Tanácshoz, illetve más nemzetközi fórumokhoz benyújtottuk azt a 15 pontos követeléscsomagot, amelynek nyomán évekig monitorizálták Romániát. Már 1993-ban megfogalmaztuk, hogy mit szeretnénk elérni a következő húsz évben. Van, amit sikerült megvalósítani, van, amit most újra listára kell tűzni. Itt egy újabb lehetőség arra, hogy megfogalmazzuk azokat az igényeket, amelyekre eddig nem volt politikai akarat.
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke szerint megbocsáthatatlan lenne óvatosságból eljátszani a kormányzati részvétel lehetőségét. – Kétség nem fér hozzá, erre a vonatra most fel kell szállni. Most lehet biztonságosan felszállni, s a mozdony fülkéjéből gyorsítani, lassítani vagy fékezni.
Az SZKT megerősítette a Szövetségi Állandó Tanácsnak az RMDSZ európai parlamenti képviselőjelöltjeinek rangsorolásáról szóló döntését, majd az RMDSZ EP- listájának első öt jelöltje ismertette terveit.
Népújság (Marosvásárhely),
2014. március 3.
TRANSYLVANICA |
Baloldali támadás a szuverenitás ellen, avagy a nemzeti kisebbségeket védő jelentés?
Gyorselemzés a Michel-jelentésről
Tartalom: A Michel-jelentés – általános bemutatás
A jelentés nemzeti kisebbségekre vonatkozó részének elemzése Összegzés
2014. február 27-én az Európai Parlament állásfoglalást szavazott meg az alapvető jogok helyzetéről az Európai Unióban (2013/2078(INI)). A dokumentum Louis Michel belga liberális-párti politikus azonos című jelentése alapján készült.
Habár az állásfoglalás még csak az uniós jogalkotás első olvasatán van túl, jelentős visszhangja volt magyar nyelvterületen. A szöveg értelmezésében mindhárom erdélyi magyar képviselő, a szlovákiai magyar Bauer Edit EP-képviselő, valamint a Fidesz-frakció is megszólalt. A Michel-jelentésként ismertté vált dokumentummal kapcsolatos vélemények azonban koránt sem voltak egybevágóak. Bauer Edit – aki egyben a jelentés európai néppárti felelőse is volt – arra hívja fel a figyelmet, hogy az elfogadott állásfoglalás „nemcsak, hogy rámutat a nemzeti kisebbségek problémáira, hanem külön hangsúlyozza azt, hogy szükség van egy átfogó uniós védelmi rendszerre a hagyományos nemzeti kisebbségek és regionális nyelvi csoportok számára, megerősítve egy működő monitorozási folyamattal.” Sógor Csaba és Winkler Gyula nyilatkozatai (itt és itt olvashatóak) egybecsengnek Bauer Edit véleményével. Az előbbi közleményében rámutat, hogy az elfogadott dokumentum akár fontos kisebbségvédelmi jogi instrumentummá válhat, hiszen „amennyiben a Bizottság kidolgoz egy szakpolitikai normát, elkerülhetővé válik, hogy ne csupán a tagjelölt országokon, hanem a tagállamokon is számon kérjék a nemzeti kisebbségek védelmének biztosítását.”
Ezzel szemben a Fidesz-frakció a nemzeti szuverenitással szembeni baloldali támadásként értelmezi a megszavazott állásfoglalást, és úgy véli, hogy „az EP baloldali többsége által elfogadott dokumentum sérti a tagállamok szuverenitását és aláássa az Európai Unió egységét.”
Tőkés László nyilatkozatában egyrészt elítélte az Európai Unió egyes vezetői által főleg Magyarország és a jobboldali kormányok ellen alkalmazott „ szelektív elbírálás és kettős mércét”. Másrészt, üdvözölte az EP azon törekvését, amely alapján „az alapvető emberi jogoknak az Unión belül is maradéktalanul érvényt szerezzenek,” hiszen az eddigi gyakorlat alapján az Unió „míg a világ ún. harmadik országaiban valóságos keresztesháborút folytat az emberi jogsérelmek ellen”, addig „a saját tagországaiban, sajnos hajlamos szemet hunyni ezek fölött.”
Jelen elemzés célja, hogy átlátható módon elemezze a Michel-jelentést. Megvizsgálja ennek céljait és potenciális következményeit, mind az Európai Unió működése, mind pedig a nemzeti kisebbségek szempontjából.
A Michel-jelentés – általános bemutatás
Az Európai Parlament állásfoglalása az alapvető jogok helyzetéről az Európai Unióban (2013/2078(INI)) egy saját kezdeményezésű jelentés, amely alapján az EP felkérheti az Európai Bizottságot egy jogszabálytervezet előterjesztésére (Európai Unió Működéséről szóló Szerződés, 225. cikkely). Az EP Eljárási Szabályzatának 41-42. és 48 cikkelyek alapján a képviselőknek joga van saját kezdeményezésű jelentés benyújtására, ennek azonban követnie kell az EU jogalkotási eljárását. Így a február 27-én első olvasatban megszavazott állásfoglalást a Parlament továbbítja a Tanácsnak és a Bizottságnak.
Tartalmi szempontból a 2013/2078(INI)-as állásfoglalás, követve a hasonló dokumentumok esetében bevett struktúrát, három nagy részre tagolható.
1. Az első rész a különböző nemzetközi jogi dokumentumokra, valamint európai uniós irányelvekre és állásfoglalásokra való hivatkozást tartalmazza. A felsorolt nemzetközi és Európai Uniós dokumentumok vizsgálata azért fontos, mert választ kaphatunk arra, hogy a jelentéstevő milyen jogi normákra hivatkozik saját jelentése kidolgozásában, valamint rávilágíthat arra, hogy honnan vezeti le következtetéseit. Más szóval, az első rész a dokumentum preambulumának tekinthető. A Michel-jelentés esetében ebben a részben megtalálhatóak mind az ENSZ legfontosabb emberjogi és szociális kérdéseket érintő dokumentumai, mind pedig az Európai Unió irányelvei és dokumentumai közül azok, amelyek szociálpolitikai kérdésekre (bevándorlás, nemi egyenlőség, női egyenjogúság, gyermekek helyzete stb.), diszkriminációellenességre, jogállamiságra, az emberi jogokra, valamint az Európai uniós alapjogokra (véleményszabadság, szólásszabadság, munkaerő szabad áramlása stb.) hivatkoznak. Ugyanakkor ebben a részben a fentiek mellett a dokumentum több uniós állammal szemben elfogadott állásfoglalásra is hivatkozik. Ezek közül a legfontosabbak a romák etnikai alapon történő olaszországi összeírásáról szóló, 2008. július 10-i állásfoglalás, a kiskorúakat a nyilvános információk káros hatásaitól védő litván törvényről szóló, 2009. szeptember 17-i állásfoglalás, a magyar médiatörvényről szóló, 2011. március 10-i állásfoglalás vagy a „Az alapvető jogok helyzete: magyarországi normák és gyakorlatok” című, 2013. július 3-i állásfoglalás.
A nemzeti és etnikai kisebbségek szempontjából a dokumentum legtöbbet a romák integrációjával kapcsolatos dokumentumokra hivatkozik, azonban megemlíti az Európai Parlament kihalástól fenyegetett európai nyelvekről és az Európai Unión belüli nyelvi sokféleségről szóló, 2013. szeptember 11-i állásfoglalását is.
2. A második rész a dokumentum elfogadásának szükségességére hoz fel indoklást, melyet 23 pontba sűrít. Ezek alapján az Európai Unió létrejöttének célját abban látja, hogy az „európai államokban megszilárduljon a demokrácia és a jogállamiság, hogy tiszteletben tartsák, megvédjék és előmozdítsák az emberi jogokat és az alapvető jogokat, a kisebbségek egyenlőségét és védelmét (…) és bármilyen önkényuralmi rendszer visszatérését megakadályozzák” (A. pont). Az Unió ezeket a célkitűzéseket az EUSZ 2. 6. és 7. cikkelyébe kodifikálta (C. pont). A jelentés szerint az elmúlt évek történései bebizonyították, hogy „az Európai Unió nemcsak gazdasági és pénzügyi válságon megy keresztül, hanem demokratikus és alkotmányos válságon is, (…) és mivel ezek a feszültségek rávilágítottak az e válság leküzdéséhez szükséges megfelelő eszközök hiányára,” valamint a Szerződésben foglalt vállalások „nyomon követésre, értékelésre és szankcionálásra szolgáló mechanizmusok, és különösen az EUSZ 2. és 7. cikkében foglalt előírások alkalmazásával kapcsolatos nehézségekre is.” (K. pont).
Más szóval, a jelentéstevő következtetése alapján szükségessé vált egy olyan mechanizmus kidolgozása, amely alkalmas az „EUSZ 2. cikkében kimondott uniós értékek tiszteletben tartásának, védelmének és előmozdításának biztosítására, valamint felhívott az Unión és a tagállamokon belüli válsághelyzetek kezelésére” (L. pont), illetve megteremti a terepet a „2. cikk szerinti értékek és az ezekből következő jogi kötelezettségek egységes értelmezésére” (M. pont).
Kisebbségi szempontból az egyéni jogokat, a demokráciát és a jogállamiságot védő mechanizmusok kidolgozása azért szükséges, mert „a kibővített Unióban a nemzeti kisebbségek, illetve a regionális és kisebbségi nyelvek védelme fontos kérdés, amelyet nem lehet egyszerűen csak az idegengyűlölet és a megkülönböztetés elleni küzdelem révén megvalósítani, hanem ehhez konkrét jogi, nyelvi, kulturális, szociális stb. rendszereket és eljárásokat kell alkalmazni” (X. pont)
3. A harmadik, legterjedelmesebb rész a Bizottság, a Tanács és a tagállamok felé megfogalmazott ajánlásokat és ténymegállapításokat tartalmazza. Ezt több részre oszthatjuk. Az első és legfontosabb rész intézményes javaslatokat fogalmaz meg, míg a második az egyes jogok – méltóság, szabadságok, egyenlőség, szolidaritás, Uniós polgárság és igazságszolgáltatás – Uniós helyzetének elemzésébe bocsátkozik.
Az intézményi javaslatok központi eleme az EUSZ 2. cikkében megfogalmazott értékek – szabadság, demokrácia, egyenlőség, jogállamiság, emberi jogok betartásának lehetősége. Ennek értelmében (és ezen belül a kisebbségekhez tartozó személyek jogai) – betarthatóságának, valamint számon kérhetőségének lehetősége.
„A Szerződésekben rejlő lehetőségek teljes körű kiaknázása érdekében” 15. cselekvési pontot javasol (8. pont), melyek között többek között szerepel: 1) a tagállamok különböző nemzetközi és európai jogi egyezményekhez való csatlakozásai; 2) a Bizottság és a tagállamok, valamint az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek közötti szorosabb együttműködés; 3) az átláthatóság az Unión belüli megerősítése; 4) az alapvető jogokra és a közös európai értékekre vonatkozó hatékony szakpolitikák kidolgozása; 5) a rendelkezésre álló alapvető jogok megsértésének megelőzésére létrehozott uniós mechanizmusok racionalizálása; 6) a Bizottság általi ország-specifikus ajánlások megfogalmazása az alapvető jogokkal kapcsolatos politikák kérdésében; 7) a nemzeti emberjogi szervezetekkel egy szakértői mechanizmus kidolgozása céljából való együttműködés; valamint 8) egy „új koppenhágai mechanizmust” bevezetése, „az EUSZ 2. cikkében és az Alapjogi Chartában meghatározott alapvető uniós jogok és értékek tiszteletben tartásának, védelmének és előmozdításának biztosítására”.
Az „új koppenhágai mechanizmus” – amely a tavaly nyáron elfogadott Tavares-jelentéssel került be a köztudatba – bevezetésének célja egyrészt az lenne, hogy átvilágítsa a tagállamokat, hogy megfelelnek-e a koppenhágai kritériumoknak. Ezt olyan objektív mutatók kidolgozásával és gyakorlatba ültetésével képzeli el, amelyek alkalmasak az emberi jogok és alapvető szabadságjogok tagállami betartásának vizsgálatára. Másrészt, az új mechanizmus része egy olyan számonkérési rendszer bevezetése lenne, amely a szankciók mellett egy korai figyelmeztető rendszer, a politikai és technikai párbeszédre szolgáló rendszer, felszólító levelek és „befagyasztási mechanizmus” bevezetésével reális eszközöket adna a Bizottság kezébe az EUSZ 2. cikkébe foglaltak betartására (11. pont).
A dokumentum hátralevő részében kitér a különböző alapjogi kérdések Unión belüli helyzetére, valamint ajánlásokat fogalmaz meg a Bizottság és a tagállamok számára a demokrácia, a jogállamiság, valamint az alapjogok javítására.
A jelentés nemzeti kisebbségekre vonatkozó részének elemzése
A fenti elemzésből jól látható, hogy az állásfoglalás elsődlegesen nem a nemzeti kisebbségek jogainak megoldására született, azok csak sok más kérdés mellett szerepelnek a dokumentumban. Az erre való legtöbb hivatkozás a jelentés harmadik részének Egyenlőség című fejezetében található, azon belül is kiemelten a 47., a 48., 56-58., valamint a 61. cikkek foglalkoznak a kérdéssel.
A jelentés megállapítja, hogy a tagállamoknak foglalkozniuk kell az egyenlőség kérdésével, valamint „fokozniuk kell az egyenlőség, a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem, a kulturális, vallási és nyelvi sokszínűség védelme, a nemek közötti egyenlőség, a gyermekek jogai, az idősek jogai, a fogyatékos személyek, az LMBT-személyek és a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogai terén tett fellépéseiket” (47. cikk). Ebből két következtetés vonható le. Egyrészt, a tervezet egy kategóriába sorolja a különböző csoportokat, másrészt a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogairól, nem pedig közösségek jogairól beszél.
Emellett fontosnak tartja a megkülönböztetés elleni küzdelmet, felszólítja a tagállamokat, hogy építsék be a megfelelő uniós normákat nemzeti jogrendjükbe, és kihangsúlyozza, hogy „a nyelvi alapon történő megkülönböztetés” egyik formája a megkülönböztetésnek, tehát azzal is foglalkozni kell (48. cikk).
Továbbá megállapítja, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségek „az egyéb kisebbségi csoportoktól eltérő, sajátos igényekkel bírnak, a közpolitikáknak célzottabbnak kell lenniük, valamint magának az Uniónak megfelelőbb formában kell foglalkoznia ezekkel az igényekkel” (56. cikk). Más szóval, megerősíti azt a fajta elkülönítést, amelyet a nemzeti kisebbségi szervezetek hangsúlyoznak, és sajátos megoldások keresését szorgalmazza. Ugyanakkor elismeri, hogy nem létezhet egységes megoldás a kisebbségi helyzet kezelésére, azonban szükségesnek látja bizonyos minimális célkitűzések kidolgozását (57. cikk). Ezt azonban a meglévő nemzetközi jogi dokumentumok, kiemelten az Európa Tanács nemzeti kisebbségek jogainak védelméről szóló keretegyezmény alapján képzeli el.
Fontos javaslata a jelentésnek: egy átfogó, a hagyományos nemzeti kisebbségek, a regionális nyelvi csoportok és az autonóm régiók védelmére létrehozott rendszer kidolgozásának a szükségessége. E rendszer nemcsak a tagállamok által alkalmazott kettős mérce elkerülésére, hanem „működőképes nyomon követési mechanizmusok” bevezetésére is alkalmas lenne.
A román alkotmány szempontjából fontos újdonságot hoz az 58. pont is, hiszen annak megállapítása, hogy a „közigazgatási, politikai, gazdasági, szociális, kulturális és más téren végrehajtott pozitív intézkedések nem minősülnek megkülönböztetésnek” némiképp ellentmond a román alkotmány 6 cikke (2) bekezdésének, illetve annak nemkorlátozó értelmezését támogatja.
A nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos utolsó javaslat az idegengyűlölet, a fajgyűlölet és a cigánygyűlölet kérdéseinek nemzeti tantervekbe való bevezetésére vonatkozik, mely segítségével a diákok már fiatal korból párbeszédet folyathatnak a megkülönböztetés káros voltáról (61. cikk).
Összegzés
1. Elmondható, hogy a fent bemutatott állásfoglalás elsősorban nem a kisebbségi kérdés megoldásáról, hanem a Bizottság és Parlament államok fölötti kontrolljának növeléséről, és egy egységes az EUSZ 2. cikkében rögzített alapjogok betartását megcélzó uniós mechanizmus kidolgozásáról szól. Más szóval egy olyan szabályrendszer kidolgozását alapozná meg, amely lehetőséget nyújtana a Bizottság számára, hogy közelebbről monitorizálja a tagállamok intézkedéseit, egyben konkrét eszközöket adva a kezébe kihágások kezelésére. Tehát az alapvető szabadságjogok megítélésében ténylegesen növelné a Bizottság és a Parlament hatáskörét, és ez csökkentené a tagállamok mozgásterét. Ugyanakkor nem kérdéses, hogy a jelentés aktuális és jól időzített, hiszen az európai szerződések felülvizsgálata a válság tapasztalatai alapján napirenden van.
2. Habár a kérdésben létrehozott egységes számonkérő mechanizmus fontos előrelépés lehet az Unión belüli demokratikus és emberjogi kérdésekben született jogsértések megszüntetésében, a jelentés hivatkozási alapját képező nemzetközi jogi és európai uniós dokumentumok, valamint a dokumentum második részében megfogalmazott indoklások vizsgálatából kitűnik, hogy a Fidesz és Tőkés László által megfogalmazott félelmek nem alaptalanok. Egyrészt, mert az Európai Parlament nem egységesen ítéli meg az egyes államok által elkövetett jogsértéseket (vagyis az EP-megítélés mindig politikai megítélés), másrészt mert a dokumentum indoklásában máris megjelentek azok a konkrét államokra való egyoldalú hivatkozások, amelyek alapján felmerül az ilyen eljárások politikai kiegyensúlyozatlanságának az eshetősége.
3. Ennek ellenére a jelentés pozitív hozadékának elismerése is helyénvaló lett volna, hiszen a fentiek mellett az elfogadott állásfoglalás fontos utalásokat tartalmaz a nemzeti kisebbségek védelmére is. Egyrészt, a kisebbségi kérdés tételesen megjelenik az EUSZ 2. cikkében, másrészt a jelentés is több passzusban foglalkozik a témával. Egyik legfontosabb nóvuma az, hogy szakít az Európai Unió eddigi gyakorlatával és megfogalmazza a tradicionális nemzeti és nyelvi kisebbségek, valamint az egyéb kisebbségek közötti különbségtételt, egy külön normarendszer létrehozását szorgalmazva az előbbiek számára.
4. A pozitív folyományok ellenére a jelentés nem feltétlenül ad okot az RMDSZ-es EP-képviselők által megfogalmazott optimizmusra sem, hiszen ennek eredményeit több szempontból is fenntartásokkal kell kezelnünk. Egyrészt, a készülő normarendszert az Európa Tanács nemzeti kisebbségek jogainak védelméről szóló keretegyezménye alapján képzeli el, ami mind a biztosítandó jogok, mind pedig az államokra kirótt kötelezettségek szempontjából elmarad a nemzeti kisebbségek által szükségesnek tartott és követelt normáktól. Másrészt nem világos, hogy a kidolgozandó szabályozásba milyen formában kerülnek be és bekerülnek-e a kollektív jogok: a dokumentum következetesen a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogairól beszél, azonban az 57. pont megfogalmazása („a hagyományos nemzeti kisebbségek, a regionális nyelvi csoportok és az autonóm régiók vonatkozásában átfogó uniós szintű védelmi rendszerre van szükség”) bizonyos szempontból túlmutat ezen, hiszen komoly lehetőségeket tartalmaz a már megszerzett kollektív jogok uniós védelme tekintetében.
5. Tovább árnyalja a kérdést az Uniós jogalkotási gyakorlat is, hiszen a jelentés alapján elkészített állásfoglalás nem kötelező érvényű, mindössze felkéri a Bizottságot és a Tanácsot, hogy foglalkozzon a kérdéssel, amely önmagában is egy hosszú folyamat, nem beszélve a tagállamok ellenállásában és az Európai Uniós intézmények működéséből adódó nehézségekben rejlő csapdákról.
6. Mindent egybevetve, egy, az alapjogok betartásának monitorizálására irányuló mechanizmus kidolgozása a nemzeti kisebbségek szempontjából üdvözlendő lenne, hiszen áttekinthetőbbé tenné a rendszert, azonban az elmúlt évek történései, valamint a Michel-jelentésben megfogalmazott elvárások arra engednek következtetni, hogy ez nem zárná ki az államok cselekvésének politikai alapokon való megítélését, ami viszont lehetőséget teremthet ezek számára a felelősség elhárítására is.
mensura.ro,
2014. március 3.
Hangoztatott demokrácia
Kinyílt az írószer a zsebemben, amikor minap a következő nyilatkozatot olvastam Sógor Csabától, az RMDSZ jelenlegi, és talán jövőbeli európai parlamenti képviselőjétől: „ma az igazi kihívás az, miként tudjuk mozgósítani az erdélyi magyarságnak azt az 57-58 százalékát, amely bármilyen választáson inkább az otthonmaradást választja. 2009 óta változatlanul az a nagy kérdés, miként lehet megszólítani az otthon maradók nagy táborát”. Nos, ha ez „a nagy kérdés” foglalkoztatja a szövetség politikusait, egy jó tanáccsal szolgálhatunk. Hátha lazul az a gordiuszi csomó.
Az RMDSZ a májusi EP-választásokra akkor tudna az eddigieknél több választópolgárt megszólítani, ha nem csak hangoztatná a demokráciát, hanem el is játszaná azt. Az EP-lista állítása, pontosabban a listára felkérezkedők rangsorolása előtt ugyanis hagyta a jelölteket, hogy nyugodtan érveljenek a maguk személye mellett. Hagyta az RMDSZ nőszervezetét, hogy keressen magának egy jelöltet, aki lóhalálában körbejárta Székelyföldet, sajtóeseményeket szervezett.
A szövetség csúcsvezetése abba is beleegyezett, hogy az RMDSZ ifjúsági szervezete, a MIÉRT is saját jelöltet indítson, pedig jól tudta, hogy minden úgy lesz, ahogy az elnök akarja. A nők szervezete, az ifjak egyesülete és a magát a legjobb kandidáltnak nevező tapasztalt róka Eckstein-Kovács Péter is azt hitte, hogy végre demokráciát játszik az RMDSZ. Mindaddig, amíg a Szövetség Állandó Tanácsa úgy nem szavazott, ahogy azt az RMDSZ elnöke kérte. Utóbbi fél mondatot nem én mondom, hanem maga Eckstein-Kovács írta Facebook-oldalán.
A nagy képmutatás tehát azzal ért véget, hogy az RMDSZ jelenlegi EP-képviselőit, Winkler Gyulát és Sógor Csabát indítja a befutónak számító első két helyen az Európai Parlamenti jelöltlistáján.
Tehát, akkor lehetne megszólítani az otthon maradottak egy tekintélyes részét, ha a szövetség nem csak eljátszaná a demokráciát, hanem szembe nézne a múltbeli tapasztalatokkal, és végre olyan jelölteket indítana, akik valóban el tudják hitetni, hogy a romániai magyaroknak, a székelyeknek létkérdés, hogy valaki ott van-e Brüsszelben vagy sem. A székelységet képviselő régi-új jelölt egyelőre csak azt tudja elhitetni, hogy neki fontos ott lenni az Európai Unió fővárosában.
Kozán István
Székelyhon.ro
2014. március 4.
Tőkés László sérelmezi, hogy az RMDSZ lemondott a háromtagú brüsszeli képviseletről
Nyilatkozatban sérelmezte Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) csak két európai parlamenti mandátum megszerzését tekinti céljának, jóllehet az erdélyi magyarság eddig három képviselőt juttatott az Európai Parlamentbe.
A dokumentumban Tőkés László sajnálatosnak és elítélendőnek tartotta hogy Kelemen Hunor az RMDSZ elnöke a szövetség kisparlamentje előtt „már csak az öt százalékos választási küszöb eléréséről beszélt, és eleve lemondott a maximálisan lehetségesnek tekinthető – három tagú – erdélyi magyar képviselet eléréséről”. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy az erdélyi magyarság 2007-ben és 2009-ben is számarányát meghaladva vett részt az EP-választáson, és három-három képviselőt küldött Brüsszelbe.
Tőkés László sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az RMDSZ elutasította a párbeszédet a magyar pártok koalíciójáról, és „pártos kizárólagossággal”, egyedül vág neki az európai választásoknak. „Az RMDSZ mostani kormányba lépéséből is kitűnik, hogy (...) inkább szót ért a Victor Ponta vezette román utódkommunistákkal, mint saját magyar autonómiapárti nemzettársaival” - állapította meg Tőkés.
Az EMNT elnöke fájdalmasnak tartotta, hogy az RMDSZ „a Magyar Polgári Párt (MPP) irányt vesztett vezérkarát eszközül felhasználva, az erdélyi nemzeti oldalt is megosztotta”. Úgy vélte, „már-már a politikai-erkölcsi perverzitás határát súrolja” az RMDSZ és az MPP törekvése, hogy „jeles egyházi személyiségeket hajtsanak fel Dan Voiculescu koalíciós elvtársainak európai parlamenti választási jelöltlistájára”.
Tőkés László utalt arra a sajtóértesülésre, hogy az MPP az Erdélyben köztiszteletnek örvendő Böjte Csaba ferences szerzetest és Gergely István római katolikus papot kereste meg azzal az ajánlattal, hogy vállalják el az RMDSZ EP-jelöltlistáján való szereplést. A megkeresettek azonban ezt elutasították.
Az EP-képviselő közölte, az EMNT idén is részt vesz a Székely Szabadság Napja jövő hétfőn tartandó marosvásárhelyi rendezvényén. „Merjük remélni, hogy a március 10-i, marosvásárhelyi nagygyűlés petícióját Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes és Biró Zsolt pártelnök együtt fogják benyújtani az új román kormánynak” – fogalmazott keddi nyilatkozatában Tőkés László.
MTI
Székelyhon.ro,
2014. március 5.
Háromtagú brüsszeli képviseletet szorgalmaz Tőkés
Nyilatkozatban sérelmezte Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, hogy az RMDSZ csak két európai parlamenti mandátum megszerzését tekinti céljának, jóllehet az erdélyi magyarság eddig három képviselőt juttatott az Európai Parlamentbe.
Tőkés sajnálatosnak és elítélendőnek tartotta, hogy Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a szövetség kisparlamentje előtt „már csak az ötszázalékos választási küszöb eléréséről beszélt, és eleve lemondott a maximálisan lehetségesnek tekinthető, háromtagú erdélyi magyar képviselet eléréséről”. Emlékeztetett, az erdélyi magyarság 2007-ben és 2009-ben is számarányát meghaladva vett részt az EP-választáson, és három-három képviselőt küldött Brüsszelbe. Tőkés sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az RMDSZ elutasította a párbeszédet a magyar pártok koalíciójáról, és „pártos kizárólagossággal”, egyedül vág neki az európai választásoknak.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2014. március 6.
Nem lesz magyar prefektus (Mit hozhat a kormányzás)
A Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) hétfői ülésén megszületett döntéssel mindenki szolidáris az RMDSZ-en belül – nyilatkozta tegnap Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke a szövetség kormányzati szerepvállalása kapcsán.
Amennyiben Sepsiszentgyörgyről nézzük, akkor a kormányzati részvétel sok lehetőséget biztosít, hogy a várost gyorsabb ütemben tudjuk fejleszteni – vélekedett Sepsiszentgyörgy polgármestere. Álláspontja szerint most lehetőség nyílik arra is, hogy különböző infrastrukturális beruházásokra, műemlék épületek felújítására is támogatást szerezzenek. Ebben az országban többnyire igazságtalan rendszer működik, előnyben részesítenek önkormányzatokat – jegyezte meg. Politikai értelemben vannak kockázatai a kormányzati szerepvállalásnak – mondta –, de elindult egy pozitív, közösségépítő folyamat, amit nem szabad megszakítani akkor sem, ha a szövetség kormányra lép. „A magam részéről tudom vállalni, hogy ezt a folyamatot nem szakítjuk meg, egészséges, értelmes munkamegosztással – a Székely Nemzeti Tanáccsal és másokkal – ezt okosan tovább lehet vinni” – jelentette ki. Az RMDSZ autonómia-statútumának benyújtása kapcsán újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a SZÁT legutóbbi ülésén erről nem esett szó. „Tudomásom szerint a szándék él, megmaradt, a döntés a szövetségi elnök kezében. Az RMDSZ és a Székely Nemzeti Tanács elnöke az elmúlt napokban is találkozott, erről is tárgyaltak” – fűzte hozzá. Egy novemberben készült közvélemény-kutatás eredményeire hivatkozva Antal Árpád elmondta: az erdélyi magyarok közel 90 százaléka szerint az RMDSZ-nek kormányon kell lennie. „Ez azért van így, mert a magyarok biztonságérzetét javítja, ha kormányon vagyunk, míg ha ellenzékben, mindenhonnan támadnak. Láthatjuk, hogy magyarellenes hangulat alakult ki, ami nem szűnt és nem szűnik azzal, hogy kormányra léptünk. Ellenben ott, ahol vagyunk, meg tudunk állítani folyamatokat, döntéseket tudunk megváltoztatni, és ezt nagyon fontosnak tartom” – magyarázta a városvezető, aki lényegesnek tartja azt is, hogy az EP-választásokon jó eredményeket érjen el az RMDSZ, amennyiben ez megtörténik, „súlyunk még jobban megnő május 25-e után, eredményesebben tudunk fellépni a közösség érdekében”. A kormánymegbízottak kapcsán Antal Árpád kifejtette, az egyezség az volt, hogy a három székely megye közül egy kaphat magyar prefektust, a szövetségben pedig úgy döntöttek, hogy a tisztség Maros megyét illesse – Hargita és Kovászna megyétől eltérően ott nincsenek önkormányzati tisztségei az RMDSZ-nek. „Nem a prefektus személyétől várom el, hogy megoldja a problémákat, hanem a jogszabályoktól. Amíg pedig rosszak a jogszabályok, addig bárki lehet a prefektus, nekünk úgy is problémáink vannak” – fogalmazott. Ugyanakkor rámutatott, a területi RMDSZ Dumitru Marinescu háromszéki kormánymegbízott leváltását kéri – úgy értékelik, nem lehet csapatban dolgozni olyan kormánymegbízottal, aki olyasmiket követett el, amit az országban hasonló tisztségben lévők nem. Antal kifogásolta, hogy Kovászna megyében húsz jogi eljárás indult közigazgatási egységek zászlói kapcsán. Leszögezte, a kormánymegbízott kinevezése a Szociáldemokrata Párt és a kormány felelőssége, álláspontja szerint a tisztséget azonban olyan személynek kell betöltenie, aki nem sértette meg a magyar közösséget. Demeter Virág Katalin
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2014. március 10.
Székely Szabadság Napja percről percre
Az autonómia ügye akkor lesz győztes, ha Magyarország után Romániát is sikerül meggyőzni, hogy álljon az autonómiamozgalom mellé – ez volt az egyik legfontosabb üzenet a Székely Szabadság Napján a marosvásárhelyi Postaréten tartott autonómiatüntetésen. Az ünnepi beszédek után az összegyűlt többezres tömeg hosszasan kiáltotta, hogy „Székelyföld nem Románia”.
A spontán tüntetés lassan lenyugszik, a jelenlevők pedig elindulnak a térről hazafele.Izsák Balázs többször is hangosbemondón kérte a tömeget, hogy oszoljanak szét, és békésen térjenek haza.
Nem múlt el incidensek nélkül a rendezvény, mivel a spontán tüntetés során a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom fiataljai megpróbáltak áttörni egy rendőrkordonon, amit csendőrök segítségével erősítettek meg.
A Főtéren rövid spontán tüntetés alakult ki, a felvonulók „Autonómiát” és „Itthon vagyunk”, továbbá „Vesszen Trianon” jelszavakat skandáltak, majd énekeltek. Ellentüntetők nem akadályozták a Székely Szabadság Napjának zárómozzanatait.
A szervezők és a tömeg a Postaréttől, a járdán vonultak át a Főtérre, ahol a tüntetésen elfogadott petíció szövegét átadták a prefektusnak.
8.36 Székelyföld nem Románia! – hallatszik még sokáig a himnuszok után.
Izsák Balázs ismertette a gyakorlati tudnivalókat, hogy a koszorúzás után egy polgári sétával Marosvásárhely központjába megy mindenki. Az SZNT elnöke elmondta, a forgalom nincs lezárva, ezért arra kér mindenkit, hogy, ahogy Kökös és Bereck között, itt is a járdán haladva, békésen kísérje a tömeg őket a prefektúráig, majd ott ne álljanak meg, hanem menjenek békésen haza.
„Megértésüket kérem, és azt, hogy ugyanazzal a méltósággal fejezzük be, mint Kökös és Bereck között” – mondta Izsák Balázs, majd elkezdődött a Székely Vértanúk emlékművének koszorúzása.
18.30 A megemlékezés végén együtt éneklik a himnuszokat, előbb a magyart, majd a székelyt.
18.25 Izsák Balázs felolvassa a nagygyűlés kiáltványát:
„Követeljük, hogy a sajátos történelmi, földrajzi, politikai, kulturális és gazdasági jellegzetességekkel rendelkező Székelyföld alkosson önálló fejlesztési régiót az Európai Unió forrásainak hatékony felhasználása érdekében!
Követeljük, hogy Székelyföld legyen önálló közigazgatási régió!
Követeljük Székelyföld autonómiájának törvény általi szavatolását!
Tiltakozunk Székelyföld őshonos közösségének, a Székely Népnek érdekeit sértő, létét fenyegető közigazgatási átalakítás ellen!
Követeljük, hogy a romániai hatóságok azonnal szüntessék be a székely jelképek üldözését, a magyarul beszélő emberek zaklatását és fenyegetését.
Tiltakozunk az ellen, hogy a jogállam intézményeit az itt élő, román állampolgárságú magyarok elnyomására, megfélemlítésére és üldözésére használják!
Teljes és tényleges szabadságot és egyenlőséget akarunk Székelyföld minden lakosának!
Követeljük, hogy a kormány kezdjen párbeszédet a fentiekről a székely nép legitim képviselőivel, a Székely Nemzeti Tanáccsal és a székely önkormányzatokkal!
Autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a Székely Népnek!” – hangzik többek közt a kiáltványban.
Elfogadják-e a kiáltványt? - kérdezte a tömegtől Izsák Balázs, amelyre a válasz egyértelmű volt: „autonómiát, autonómiát” – harsogta a tömeg.
18.23 A beszédek között Kilyén László műsorvezető a kivégzett és elítélt székelyek neveit olvasta fel, illetve ismertette a 160 évvel ezelőtti eseményeket.
Az alsósófalvi és parajdi egyesített fúvószenekar lépett színpadra, ismert katonadalokat játszva, amelyre a tömegből többen dalra fakadtak.
18.19 Szabolcs Attila, Budafok-Tétény polgármestere: „Nem volt időnk szárnyakat növeszteni, ezért lábainkat fogjuk használni, hogy a Postarétről visszajussunk Bernády városába. Ma is nagy a választék labancból, janicsárból. A mi labancaink, janicsárjaink nagyon megtalálják a helyüket. Mindig megmagyarázzák, éppen most miért nem lehet semmit sem csinálni. Ha még sokat várunk, lehet, hogy gyermekeink, unokáink, csak a múzeumokban látnak székely kaput, és Marosvásárhely építőjét Bernadescunak hívja a Wikipédia, és kimondják, hogy híres dák városépítő volt. Erdélyben, Székelyföldön a szipolyozás zajlik. Sok fiatal számára ez elviselhetetlen. Autonómia nélkül nem lesz több munka, otthon, csak ha odavetik a koncot.
Amikor Budafok-Tétény meghirdette a székely zászló szolidaritásból való kitűzését, sokan fanyalogtak, hogy Pestről, Budáról ne akarják megmondani, mit kell tennünk. Mi nem szeretnénk beleszólni a székely dolgába, de kiállni amellett, amit kívánnak, kötelessége minden polgárnak. Több millió anyaországi üzenetét hoztam el, akik egyetértnek ebben mindnyájan.
Lassan mondom el, hogy mindenki megértse: Székelyföld autonómiája nem csak a székelyek ügye, hanem minden jóérzésű emberé szerte a világon."
18.13 A katalánok üzenetét Mark Gafarotti hozta el, aki tavaly is itt volt: „Autonómiát!” – mondta, mire a tömeg válaszolt: „autonómiát”. Kedves bajtársaim, a székely nép és a katalán nép. Isten adjon békét és békességet – mondta magyarul, taps közepette. „Örömmel látom, hogy a székelyek rendkívül lelkesek a saját jövőjüket illetően. Vajon miért félnek sokan, nemcsak Bukarestben, de világszerte attól a szótól: autonómiát? A döntéseket az emberekhez minél közelebbi szinten kell meghozni. A regionalizmusra való hivatkozással Bukarest azt próbálja megakadályozni, hogy a székelyek saját kezükbe vegyék sorsukat. Ez pedig nevetséges, hiszen az autonómia a prosperitás legjobb lehetőségét jelenti az itt élő románoknak is. Nemcsak a románok, a spanyolok is produkálják ezt a rendkívül rossz gyakorlatot. Olyan országból jövök, Katalóniából, amelyet a nyelve és a kultúrája miatt üldöztek sokáig. Éppen ezért, székelyek és katalánok ugyanazon a nyelven beszélünk, amely a béke, a demokrácia és a nép tiszteletének, és az autonómiának a nyelve, amelyet sajnos, nem mindenki beszél. Mi nem gyűlölünk senkit, csak azt szeretnénk, ha tiszteletben tartanák a kollektív jogainkat. Ha Európa, amelyet építünk, tényleg a különböző kultúrák Európája, akkor abban a székelyeknek és a katalánoknak szerepet, sőt vezető szerepet kell játszaniuk. Nem vagyunk kisebbség – ezt felejtsék el, mi, székelyek és katalánok is nemzeti közösség vagyunk! Dicső múltunk volt, és a jövő még ennél is jobb lesz” – ismertette.
„Nagyon megható számomra ennyi embert együtt látni, akik békésen és demokratikusan küzdenek alapvető emberi jogaiért.”
Az eddig fordított szöveget magyar szóval fejezi be ismét: „Megtiszteltetés, hogy itt lehettem veletek, barátaim. Üdvözletem Katalóniából.”
18.03 Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Toró T. Tibor tartja meg beszédét. „Hiába próbáltak annyian leszoktatni az életről és szabadságról. Az élet szabadság. És a szabadság élet. Százhatvan éve itt, három székely ember az életével fizetett és sok száz társa börtönnel, azért, mert hittek ebben: a szabadságban, és az életben. Eltelt százhatvan év, ellenére erős hitünk ugyanaz maradt: élni egyénként és közösségként csak szabadon lehet, csak szabadon érdemes. Neve is van ennek: közösségi autonómia. száz éve ez a cél és követelés. Valljuk meg együtt: a szabad élet záloga az autonómia, jogunk, jussunk, követelésünk. Az autonómia a megoldás. Bármi, ami nem ezt segíti elő, az jó esetben pótcselekvés, de inkább zsákutca. Nem közösségi érdek, bármennyire is annak akarják láttatni. Ha a Székelyföld autonómiájának parlament elé terjesztése az újabb kormányzati kaland miatt már megint időszerű, megteszi azt az Erdélyi Magyar Néppárt, közösen a Székely Nemzeti Tanáccsal és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal. És igen, ha szükséges, Bukarestbe is elmegyünk, hogy nyomatékot adjunk követelésünknek.”
18.02 Az arany-kék színű, kisebb-nagyobb lobogót, zászlók, óriászászlók betöltik a postaréti teret. Valamivel kevesebben vannak, mint tavaly, megközelítőleg 20-25 ezren vesznek részt, de – mint tavaly is – elképzelhető, hogy a főtérre-vonuláskor többen fognak csatlakozni.
17.58 Günther Dauwen: az autonómia valós demokratikus jogokat, és a kultúra és az identitás valós tiszteletét jelenti, nem pedig évtizednyi ígérgetést. Nem normális, hogy a bukaresti törvényhozás figyelmen kívül hagyja Székelyföldet és Erdélyt. Ezért is támogatjuk a székelyek követeléseit. Nemcsak 25 évnyi ígéreteket, hanem valós autonómiatörekvést. Megvédeni ezt a büszke népet, és nem feldarabolni Székelyföldet. Tiszteletteljes együttélést és nem pedig asszimilációt. A magyar nyelv és a kultúra valós elismerését, nem pedig felszíni politikát. Mindezt én egy szóban foglalom össze: önrendelkezés. A székely nemzetnek azt mondanám: hamarosan Románia demokrácia fennállásának 25.-ik évét fogják ünnepelni, de van-e ok az ünneplésre. A ma vezetőjének azt üzenem, hogy tanuljanak Ceaușescu esetéből. A nép nem azért van, hogy üdvözítse annak vezetőit, azért vannak ott, hogy szolgálják a népet. Nemrég szerveztünk Santiago de Compostelában találkozót, mottónk pedig: eljött az idő az önrendelkezésre. A székelyekkel együtt mi a régiók és a népek Európáját fogjuk támogatni, támogatjuk Önöket. Eljött az ideje a székely népnek, eljött a ideje az önrendelkezésnek. Köszönöm – zárta mondandóját, majd a tömeg „autonómiát, autonómiát” zengésben tört ki.
17.53 Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség (EFA) igazgatója beszél „Az EFA-nak negyven párt a tagja, mindegyike önrendelkezésre építi tevékenységét. Európa pártiak vagyunk, de egy jobb Európáé. Több decentralizációt szeretnénk mind az EU-ban, mind Romániában. Nem szolgálja a demokráciát, ha minden döntést Bukarestben és Brüsszelben hoznak meg. Mi a régiók és a népek autonómiáját akarjuk. Az nem normális, hogy Erdélynek és a székelyeknek nincs beleszólásuk a romániai ügyekbe. Épp ellenkezőleg a bukaresti elit szét akarja darabolni Székelyföldet, és asszimilálni akarja az erdélyi magyarságot. Ezt nem szabad és nem is fogjuk tolerálni.”
17.47 Bíró Zsolt: „Demokráciánk alapja az egészséges verseny, de ma nem egymást kell legyőzzük, hanem azzal a sötét erővel kell szembenéznünk, amelyik el akarja vitatni jogainkat anyanyelvünktől, szülőföldünktől. De le kell győznünk a kishitűséget és közönyt is! Meneteljünk tehát tovább az autonómia útján!” – mondja az MPP elnöke. Hozzáteszi, a román állam alapvető emberi jogokat is korlátoz.
17.44 Biró Zsolt, az MPP elnöke: Marosvásárhelyre figyel a világ. Székelyföld térképe felvillan a képernyőkön, és 25 évvel a romániai forradalom után nincs megoldva a magyarság kérdése. Csorbítják jogainkat, üldözik szimbólumainkat, a véleménynyilvánítási jogainkat is csorbítják. A sorozat elkezdődött Amerikában, de Isztambulban is tüntettek, lezárták Isztambul legnagyobb utcáját a rendőrök, ők is velünk voltak. Köszönjük, és mellettük mindazoknak, akik támogatják Székelyföld autonómiaküzdelmét. A rendőrök lezárták Isztambul legnagyobb utcáját, csak nekünk, de itt Marosvásárhelyen ezt nem tették meg azok, akik a mi adólejeinkből is kapják a fizetésüket (...) Ma nem egymással kell versenyeznünk, hanem azokkal a sötét erőkkel, amelyek elvitatják jogainkat. Külön-külön gyengék vagyunk, de együtt győzhetünk.
17.35 Az EMNT elnöke, Tőkés László EP-képviselő nem lehet itt, Sándor Krisztina ügyvezető elnök tolmácsolja levelét. Harcos üdvözletét küldi Tőkés a jelenlévőknek. A EP-képviselő ugyanis jelenleg épp az Európai Parlament plenáris ülésén szólal fel Székelyföld területi autonómiája mellett – tudjuk meg a levélből. „Hogy ha a területében meggyarapodott románság, meg fogja becsülni embertársait, szövetségesre fog lelni bennünk, amennyiben nem, határozott ellenállásra késztet minket. Önrendelkezésünk jogának tudatában a diktatórikus jogfosztást nem tűrhetjük” – hangzik a levélből.
17.35 Iker Merillo, a Baszk Nemzeti Párt üzenetét tolmácsolta, valamint Székelyföld jövőjével kapcsolatos optimizmusát osztotta meg. A királyságok, birodalmak és még az államok is a nap végére eltűnnek. Azok a nemzeti gyökerekkel rendelkező kultúrák, amelyek ellenállnak a nagy államok és a globalizáció dominanciájának, végül is győztesen kerülnek ki. Különböző politikai struktúrák alatt, itt éltek, s ezek a struktúrák elhalványultak, maguk itt maradtak, őseik földjén. Folytassák ezt a békés megmozdulást, Székelyföld autonómiáért. „Autonómiát, autonómiát” – hangzott a tömeg. Következő március 10-én együtt fogjuk ünnepelni a közös lépéseket. A Baszk Nemzeti Párt nevében kívánom, hogy járjanak sikerrel – fejtette ki.
17.32 Kilyén László műsorvezető köszönti a romániai magyar nemzeti közösség valamennyi politikai egyesületét, az EMNT-t, az EMNP-t, az MPP-t, az RMDSZ-t (kifütyülte a tömeg), „barátainkat Baszkföldről, Katalóniából, Lengyelországból, Törökországból, és magyarországi barátainkat, támogatóinkat, valamint azokat a román nemzetiségűeket is, akiknek jó része marosvásárhelyiként velünk ünnepel itt a Postaréten”.
17.28 Izsák Balázs: az autonómia ügye akkor lesz győztes, ha Romániát is meggyőzzük, hogy legyen velünk. – Eközben többször is közbekiabáltak, megszakítva Izsák Balázst – Aki részesévé akar lenni az autonómiának, száműzze a gyűlöletet, a kishitűséget, a közömbösséget. Autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek! „Autonómiát, autonómiát” – zengett a tömeg.
17.26 Izsák: „Az autonómia követelés békés, jogkövető útját járjuk immár tíz éve. Ebbe beletartozik a menetelés, a székely szabadság napja, meg az a pereskedés, amelyet az európai polgári kezdeményezés bejegyezésének elutasításáért indítottuk. Pénteken kaptuk meg az értesítést, hogy Magyarország beavatkozik a perbe a mi oldalunkon.”
17.24 Izsák: bármilyen kemény is volt a megtorlás, nem tudta kiölni a székelyekből a szabadságvágyat. Jövője csak annak a népnek van, amelyik ismeri a múltját, és helyét a világban ennek az ismerésnek a függvényében határozza meg. Ma a Székelyföld területi autonómiájának intézményrendszerét jelentheti a szabadság.
17.20 Izsák Balázs, az SZNT elnöke megtartja ünnepi beszédét. „Ez az a nap, amikor a székelyek kinyilvánítják a szabadság iránti elszántságukat, és azt, hogy amit őseink kivívtak nem fogják feladni soha. Székelyföld területi autonómiájának követélését jelenti ez a nap” – mondja.
17.18 A marosvásárhelyi Kistemplom Evangélium Kórusa énekel.
17.17 Együtt mondják a jelenlévők a Miatyánkot.
17.16 Nagy László: „Azért vagyunk itt, mert itthon érezzük magunkat, és ezt az érzést szeretnénk, hogy gyermekeink, unokáink, ükunokáink és érezzék. Itt. Mert a szabadság tükréből nem sugárzott vissza más, mint hogy cselekedni kell.”
17.11 Nagy László: „Napok, hetek, hónapok óta gondolkodom azon, és a templomban hangot is adok ennek: tulajdonképpen hol vagyunk otthon, hol van a mi otthonunk, mit jelent otthon lenni, elmenni otthonról, idegenben lenni, és mit jelent hazamenni? (...) Ott van az a nagyon sokszor emlegetett, Tamási Áron által leírt kérdés: mi célból is vagyunk a világon? Egyéni magyarázatként is, engedjétek meg, hogy itt a Székely Szabadság Napján, amikor azért gyűltünk össze, hogy nyomatékosítsuk: itthon vagyunk, számunkra ez az otthon, nézzük is meg azt, hogy Tamási mire figyelmeztet, és mit mond számunkra”.
17.08 Nagy tisztelettel állok meg előttetek, akik nem csak három, nem csak több székely vártanú emléke előtt tisztelegtek, hanem azért is, mert szívetekben hordoztok valami – mondja Nagy László. „Százhatvan évvel ezelőtt itt állt egyik elődöm, aki a firtosmartonosi Gálfi Mihályt kísérte el talán ide, a vesztőhelyre, az ő református kollégájával együtt, és azokkal, akik fel merték vállalni, hogy elkísérjék, és fejet hajtsanak a három áldozat előtt” – emlékszik vissza a történtekre Nagy László.
17.06 Az SZNT elnöke, Izsák Balázs köszöntötte az egybegyűlteket: „Tüntessünk a gyülekezési szabadságért, és a közigazgatási átszervezés ellen is” – hívja fel a figyelmet. Nagy László unitárius főjegyző megáldotta a találkozót. Jakab apostol levele: az igének megtartói legyetek, és ne csak meghallgatói.
17.01 A Székely vértanúk kivégzésének 160. évfordulójára gyűltek össze az emberek a Székely Szabadság Napján – hangzik a bemondótól.
17.00 Fehérvári-induló hangzik fel, majd a Marosvásárhelyi Vártemplom harangja jelzi, hogy 17 óra.
16.52 Most húzzák ki a több tíz méteres kék-arany zászlót. Lassan kék-arany az egész Postarét.
16.48 10 lej a kicsi székely, illetve magyar zászló, 20 lej a nagy székely zászló a helyszínen.
16.45 Vrei să știi unde sunt banii tăi, sau vrei măruntiș de la București? Alege autonomia – hirdeti egy másik felirat.
16.43 A kórusok, zenekarok közben egyre másra cserélődnek a színpadon. Jelenleg Gyimesfelsőlokról Antal Tibor és zenekara muzsikál, énekel.
16.41 Promisiunile se respecta! Vrem autonomia Ținutului Secuiesc promisă in 1918; Vrei ca banii tăi să rămână în orașul tău? Alege autonomia! Vrei autostrăzi? Alege autonomia! – hirdeti egy másik felirat, és ehhez hasonlóan több esetben hirdeti a tömeg óhaját a magyar mellett román és angol nyelven is.
16.35 Szabad Erdély Autonóm Székelyföld – 2014 – áll fekete alapon fehérrel az egyik banneren. A lányokból és fiúkból, apákból és anyákból, nagyszülőkből és néhány éves kisgyerekekből, helyi, környékbeli és már a délelőtt útra kelt székelyföldi magyarokból álló tömeg lassan betölti a régi szerpentint.
16.30 Kettes-hármas sorban érkeznek a csoportok a székely vértanúk postaréti emlékművéhez, az orvosi egyetem irányából. Önrendelkezést a székely népnek! Velünk az Isten! Székely Nemzetgyűlést – hirdetik többek között a feliratok.
16.25 Tudósítónk jelzi, hogy a Sportcsarnokhoz folyamatosan érkeznek a buszok. Kisebb dugó is kialakult ott. Amúgy szinte az egész város területén rendőrök irányítják a forgalmat, nincs hiány csendőrökből sem, szinte minden utcasarkon kettesével állnak, hogy fellépjenek az esetleges rendbontások esetén.
16.20 17 órára hirdették meg a Székely Szabadság Napja rendezvény kezdetét, de már 15 órától környékbeli kórusok énekelnek, hogy a megemlékezés alaphangulatát megadják. Gyülekeznek már az emberek is, akik székely zászlókkal, székely kokárdákkal „felfegyverkezve” érkeznek. Itt van például Parajd, Alsófófalva, Gyergyócsomfalva.
Székelyhon.ro,
2014. március 10.
Magyar EP-képviselők az ukrajnai nyelvtörvényről, a romániai magyar kisebbségről - Pelczné Gáll Ildikó Fideszes Európai Parlamenti (EP-) képviselő az ukrajnai nyelvtörvény ügyét vetette fel, az erdélyi Tőkés László és Sógor Csaba a marosvásárhelyi tüntetés kapcsán a romániai magyarok követeléseire, Székelyföld autonómiaigényére hívta fel a figyelmet, Winkler Gyula ugyancsak RMDSZ-es képviselő pedig a romániai magyarság számára anyanyelven elérhető uniós tájékoztatást hiányolta hétfőn este Strasbourgban az EP plenáris ülésén, az egyperces felszólalások sorában.
Pelczné Gáll Ildikó emlékeztetett arra, hogy február 23-án az ukrán parlament visszaállította azt a korábbi helyzetet, amely súlyosan sérti a kisebbségek, így az Ukrajnában élő magyar kisebbség jogait. Ugyanis már csak ott lehetséges kisebbségi nyelvet használni, ahol a kisebbség aránya eléri az ötven százalékot.
"Sajnálatos dolognak tartom, hogy az Európai Unió felé igyekvő Ukrajna első döntéseinek egyike volt a kisebbségi jogok korlátozása" - mondta a fideszes EP-képviselő. Arra kérte José Manuel Barrosót, az Európai Bizottság elnökét, hogy továbbítsa ezt az aggodalmat az ukrán parlamentnek és az ukrán kormánynak. Olyan nyelvtörvényre van szükség - hangoztatta -, ami megfelel az uniós normáknak.
Tőkés László arról beszélt, hogy "a román államnacionalizmus asszimilációs és betelepítési politikája következtében Erdély és Székelyföld magyarsága saját szülőhazájában már-már a krími tatárokéhoz hasonló helyzetbe jutott". Szerinte ez a kisebbségi magyar közösség a megmaradás és a jövő biztosítékát az autonómiában látja.
Mint Sógor Csaba felidézte, a közel másfél milliós romániai magyarság több évtizede megfogalmazta azt az igényét, hogy a többségében magyarok lakta Székelyföld sajátos státusú régiót képezzen, Románia területi integritását tiszteletben tartva nagyobb döntéshozatali jogosítványokat kaphasson.
"A nemzetközi gyakorlat azt mutatja, hogy a különböző autonómiaformák nagyban elősegítik az etnikumok közötti békés és harmonikus együttműködést. A mai tüntetés üzenete az, hogy a Romániában élő magyarok helyzete kapcsán még számos tisztázatlan kérdés van, a közösség pedig békés hangot ad elégedetlenségének, és párbeszédre kéri a kormányt" - mondta az RMDSZ-es politikus.
Párttársa, Winkler Gyula azt nehezményezte, hogy Romániában a magyar közösség tagjai nem kapnak tájékoztatást az Európai Bizottságtól az anyanyelvű médián keresztül. Felhívta a figyelmet arra, hogy a romániai magyarság lélekszáma nagyobb, mint egyes tagállamokban az összlakosság.
"Romániában annyi magyar él, mint Észtország össznépessége. Többen vagyunk, mint Ciprus, Luxemburg vagy Málta lakossága" - mondta, és kérte az Európai Bizottságot, hogy romániai képviseletén vezesse be a magyar nyelvű tájékoztatást.
Kárpáti János
(MTI)
2014. március 11.
Székely Szabadság Napja – Tőkés: Isten szabadnak teremtette a székelységet
A Székely szabadság napjára küldött üzenetében Tőkés László nyomatékosan hangsúlyozta, hogy Isten szabadnak teremtette a székelységet.
„Emberi és nemzeti jogaink nem képezhetik alku tárgyát. Nem hagyjuk a román kormány csapdájába csalatni magunkat. Szabadságunkért rendületlenül kiállunk" – áll Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökének az üzenetében, melyet a székely vértanúk emlékművénél március 10-én Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke olvasott fel.
Az EMNT elnöke beszédében azzal indokolta távollétét, hogy az Európai Parlament plenáris ülésén készül felszólalni Székelyföld területi autonómiája és az erdélyi magyarság önrendelkezése mellett.
Tőkés László Kós Károlyt idézve üzente: „Ha a románság meg fogja becsülni Erdély magyar polgárait – szövetségesekre fog találni bennük. De amennyiben ezt elmulasztja megtenni – a legjobb akaratunk ellenére, és saját kárára -, határozott ellenállásra fog késztetni bennünket".
MTI
Erdély.ma,
2014. március 11.
Román média: magyar szélsőségesek randalíroztak Marosvásárhelyen
A keddi román lapok a Mediafax és Agerpres hírügynökség helyi tudósítóinak jelentései alapján tárgyilagosan tudósítottak a hétfői marosvásárhelyi Székely szabadság napja elnevezésű demonstrációról, beszámolóikban azonban nem a székelyek autonómiaköveteléseire, hanem az „engedély nélküli menetelés” során a rendfenntartókkal dulakodó „szélsőséges csoportok randalírozására” helyezték a hangsúlyt.
A keddi román lapok a Mediafax és Agerpres hírügynökség helyi tudósítóinak jelentései alapján tárgyilagosan tudósítottak a hétfői marosvásárhelyi Székely szabadság napja elnevezésű demonstrációról, beszámolóikban azonban nem a székelyek autonómiaköveteléseire, hanem az „engedély nélküli menetelés” során a rendfenntartókkal dulakodó „szélsőséges csoportok randalírozására” helyezték a hangsúlyt.
Több román hírtelevízió közvetítőkocsit küldött hétfőn Marosvásárhelyre a Székely vértanúk emlékművéhez, ahol az SZNT autonómia-demonstrációja zajlott, de csak akkor kezdtek foglalkozni a rendezvénnyel, amikor az Agerpres megírta, hogy a résztvevők „engedély nélkül” elindultak a főtér felé, és közülük néhányan lökdösődni kezdetek a rendfenntartókkal. A román hírügynökség hozzátette, hogy a HVIM egyes tagjai a menetelés közben idegengyűlölő jelszavakat skandáltak.
A Digi 24 hírtelevízió kedden is óránként leadta azokat a felvételeket, amelyeken a HVIM jelvényeit viselő tüntetők és az arcukat sísapkával eltakaró férfiak dulakodnak a csendőrökkel Marosvásárhelyen, és egyikük zászlórúddal próbál megszúrni egy csendőrt. A hírcsatorna tudósításában hozzátette: a magyar gárdás szélsőségesek egy csoportja randalírozott a „polgári sétának” szánt menetelés során. A beszámolóban románul feliratozták a felvételen hallható, „Idegenek, menjetek haza” és „Székelyföld nem Románia” magyar skandálást.
A román hírcsatornák hétfő esti műsoraiban a meghívott elemzők a Krím félszigeten kialakult helyzettel hozták összefüggésbe a „székelyek radikalizálódását”.
A román lapok a budapesti szimpátiatüntetésről és Tőkés László strasbourgi felszólalásáról is beszámoltak, amelyben az Európai Parlamenti (EP-) képviselő a marosvásárhelyi tüntetés kapcsán a Székelyföld autonómiaigényére hívta fel a figyelmet az EP plenáris ülésén, az egyperces felszólalások sorában.
MTI
Erdély.ma,
2014. március 11.
Nyomatékosítottuk: itthon vagyunk
Verőfényes délutánnal indult a postaréti Székely Szabadság Napja, ám sajnálatos módon az estére beharangozott polgári séta a forgatókönyvtől eltérően alakult. Míg a kék-aranyba öltözött délutánt az autonómiatörekvések közös, békés és törvénykövető céljai kovácsolták össze, addig az estét a petárdák hangja verte fel.
A találkozásokról és új ismeretségek kötéséről szólt a hétfő délutáni, öt óráig tartó postaréti várakozás. A kórusok előadása és a szavalatok mellett bőven volt ideje mindenkinek a kedélyes beszélgetésekre, egymás üdvözlésére. „Hiszünk abban, hogy lemegyünk a főtérre” – mosolyog ránk egy erdőszentgyörgyi személy, majd felkiált, hogy jé, a mellette lévő emberrel a Székelyek Nagy Menetelésén is találkozott, aki akkor épp egy óriási katalán zászlót lengetett.
„Azért jöttem ki, mert székely szabadságot és autonómiát szeretnék. Én már átéltem egy autonómiát a kommunizmusban” – utalt az egykori magyar autonóm tartományra az elektromos kerekesszékében ülő Papp Melinda. „Nem tartok attól, hogy bármi bántódásom esne azért, mert mozgásomban korlátozott vagyok” – fogalmazott, majd hozzátette: „mi nem akarunk senkit bántani”. A székelykakasdi csoport egyik tagjával is beszédbe elegyedtünk, aki elmondta, hogy közösségük régóta áll az autonómiatörekvésekben a Székely Nemzeti Tanács mellett, és narancssárga pólóikban idén is ők vigyáznak a színpad körüli rendre.
Beszédek
A harangszóval kezdődő rendezvény résztvevőit Izsák Balázs köszöntötte, majd Nagy László unitárius főjegyző Jakab apostol szavaival üdvözölte az egybegyűlteket. Kifejtette, hogy nagy alázattal és tisztelettel áll az emlékmű és az összegyűlt tömeg előtt, mert „valamit szívetekben hordoztok, amiért élni, tenni, cselekedni akartok”. A beszéd Tamási Áron híres idézetére épült, és az otthon kérdését járta körbe.
„Mi azért gyűltünk össze, mert nyomatékosítani szeretnénk, itthon vagyunk, és belenéztünk a szabadság ama tükrébe, amelyből nem sugárzik vissza más, mint az, hogy cselekedni kell. Az lehet boldog, aki mindennapjait ebben a cselekvésben tudja élni” – zárult az egyházi méltóság gondolatsora, és a közös imádság alatt még a kifeszített székely zászlóval játszó gyerekek is összefogták kezüket.
A következő felszólaló Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke volt, aki beszédében kifejtette, a székely szabadság eszméje mindig a történelmi viszonyoknak megfelelően alakult, de sosem változott: az intézményi rendszer szabadsága 1596 véres farsangján és Madéfalván át vezet a kökösi hídig és a Postarétig. A bejelentésre, hogy Magyarország is beavatkozik abba a perbe, amelyet a szervezet az Európai Bizottság döntése ellen indított az Európai Unió Törvényszékénél, a tömeg örömujjongásban tört ki, ám rögtön ezután kifütyülte azt a gondolatot, miszerint az autonómia ügye akkor lesz győztes, ha Romániát is sikerül az ügy mellé állítani.
„A Victoria palotába az út Kökösön és Berecken át vezet” – hangsúlyozta Izsák, aki ezt a gondolatát kétszer is kénytelen volt elismételni. A baszk párt üzenetét Iker Merodio közvetítette, aki a székelyek jövőjével kapcsolatos optimizmusát osztotta meg, majd azzal biztatta az egybegyűlteket, hogy őseik földjén magasra emelt zászlóval folytassák a békés küzdelmüket, és ki fogják vívni Székelyföld autonómiáját és az ezzel járó prosperitást is.
A rendezvényen nem lehetett jelen Tőkés László Európai Parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, akinek üzenetében ez állt: „Nem hagyjuk a román kormány csapdájába csalatni magunkat. Szabadságunkért rendületlenül kiállunk”. Beszéde a Hajrá, Erdély! Hajrá, Székelyföld! Hajrá, Partium! üdvözléssel zárult.
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke beszédét azzal a gondolattal indította, hogy 25 éve nem oldódott meg a székelység ügye. Állítását azzal igazolta, hogy míg Törökországban a vasárnapi szimpátiatüntetés miatt a rendőrség lezárta Isztambul legnagyobb utcáját, Vásárhelyen ez nem lehetséges. „Kijátszanak minket egymás ellen, a pártoskodás pedig felülírja a nemzeti érdeket. Ha felül tudnánk kerekedni a közösséget fogva tartó kishitűségen és közönyön, nem lenne az az erő, amely meg tudna állítani” – fogalmazott Biró, aki beszédét azzal fejezte be, hogy március 15-én is a Postaréten lesz, a magyar szabadság napján.
A belgiumi Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség Párt (EFA) igazgatója beszédében többek között kitért arra is, hogy nem szolgálja az autonómiát, ha minden döntést Brüsszelben és Bukarestben hoznak meg, és szerinte az sem normális, hogy Erdélynek, a székelységnek nincs beleszólása a román ügyekbe. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke felszólalásában kitért arra, hogy „tudjuk, mit akarunk, nem igaz, hogy nem tudjuk. Bukarestben is tudják ezt. Azért próbálkoznak lebeszélni róla: néha a könnyű élet ígéretével, titkos paktumokkal vagy nyíltan, a nevünkben fellépőknek bársonyszéket és előjogokat biztosítva”.
Marc Gafarot Monjo a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője szerint az autonómia szótól nemcsak Bukarestben, hanem világszerte félnek. „Bukarest azt próbálja megelőzni, hogy a székelyek kezükbe vegyék sorsukat” – fogalmazott a tavaly is szónokoló politikus, aki szerint le kell szokunk arról, hogy magunkat kisebbségnek nevezzük, mert „önök és mi, katalánok is, nemzeti közösség vagyunk”.
A vértanúk emlékművének megkoszorúzása és a himnuszok eléneklése előtt Izsák Balázs felolvasta a székely nagygyűlés kiáltványát, amelyet a tömeg igen felkiáltásokkal fogadott.
Zűrös polgári séta
A Székely Szabadság Napja alkalmából szervezett megemlékezés végén Izsák Balázs polgári sétára hívta a résztvevőket, amelynek kapcsán szigorúan hangsúlyozta, hogy a forgalom nincs lezárva, ezért arra kér mindenkit, hogy – ahogy Kökös és Bereck között – itt is a járdán haladva, békésen kísérje a tömeg őket a prefektúráig, majd ott ne álljanak meg, hanem menjenek békésen haza.
A tömegből azonban nem mindenki gondolta így, többen is szándékosan az úttestre mentek, provokálva ezzel a rendezvény szervezőit, illetve a csendőrséget. Ebben főként a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom fiataljai voltak az „úttörők”, akik eltakart arccal, de jellegzetes viseletükkel provokálták a rendőröket, többször is konfliktusba keveredve velük. A Szent György tér közelében rendőrautóval terelték vissza a fiatalokat a járdára, a szemközti buszmegállóban is egy busznyi csendőr tartózkodott, bevetésre készen, de beavatkozásukra végül nem került sor.
A tüntetők a város főterére érve megint levonultak az útra, ezzel ismét akadályozva a forgalmat. A szervezők hangosbemondó segítségével folyamatosan arra kérték a tömeget, hogy maradjanak a járdán, a rendőrök és csendőrök pedig visszaszorították a rendbontókat. A prefektúra előtt rögtönzött tüntetést alakult ki, amelyet a csendőrök próbáltak feloszlatni, végül Izsák Balázs hangosbemondón kérte a tömeget, hogy menjen mindenki haza, majd ő maga állt a tömeg élére, hogy hazavezesse őket.
A HVIM-esek azonban maradtak, hosszú perceken keresztül farkasszemet néztek a teljes harci felszerelésben kivezényelt csendőrökkel. Amikor kísérletet tettek arra, hogy elfoglalják az úttestet a Kultúrpalota előtt, a csendőrök zárták soraikat, és visszaszorították a HVIM-eseket a járdára, majd szétzavarták a fiatalokat. Mindeközben Vesszen Trianon, és Autonómiát, Autonómiát jelszavakat skandálták.
A néhány tucat rendbontó fiatalról a többezres tömeg jó része nem is tudott. A polgári séta alatt több vélemény is elhangzott az út másik oldalán levő járdáról. Voltak olyan magyarok, akik arról beszéltek, hogy az ilyen megmozdulások egy újabb fekete márciust szülhetnek. Egy-egy román nemzetiségű is átkiabált, olyan mondatok hangzottak el, hogy Romániában vagyunk, mások pedig az „Itthon vagyunk!” jelmondatot próbálták románra fordítani. Az autonómiát követelő kiáltások még egy ideig visszhangzottak a központban, végül elcsendesedett a tömeg.
Daniel l. Manea alezredes, a csendőrség szóvivője azt nyilatkozta, jelentős incidensek nélkül fejeződött be a demonstráció. „Kisebb összetűzések abból alakultak ki, hogy a főtérre vonuló tömeg helyenként megpróbált az úttesten haladni, ezt pedig a rendfenntartók megakadályozták. Egy résztvevő egy petárdát is felrobbantott a tömegben, de ez elszigetelt eset volt” – tette hozzá a szóvivő. Az alezredes azt is elmondta, senkit nem állítottak elő a rendezvény kapcsán.
A Gábor Áron-díj kitüntetettje
A szervezők este nyolc órára hirdették meg a Gábor Áron-díj átadásának ünnepi rendezvényét, amelyre meghívtak minden marosszéki küldöttet, küldött-helyettest. Az időpont az események miatt huszonöt percet késett. A díj átadására a Kultúrpalota kistermében került sor.
Idén a Gábor Áron-díjat a Csíki Székely Múzeum munkaközössége kapta azért az áldozatos munkáért, amelyet a magyarságtudat, népünk kultúrkincseinek megőrzése, népszerűsítése terén kifejtettek, az itt dolgozók kutatásaik eredményeivel gazdagították a Székelységben élő népek kulturális örökségét, hozzájárultak a kultúrkincseinknek következő nemzedékek általi megismeréséhez, átörökítéséhez.
Szekeres Attila István laudációját Gazda Zoltán színművész olvasta fel. A díjat Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke adta át Gyarmati Zsoltnak, a Csíki Székely Múzeum igazgatójának.
Bakó Zoltán, Becze Dalma, Vass Gyopár
Székelyhon.ro,
2014. március 11.
Sógor, Winkler és Tőkés is felszólalt Strasbourgban a romániai magyarsággal kapcsolatban
Tőkés László és Sógor Csaba a marosvásárhelyi tüntetés kapcsán a romániai magyarok követeléseire, Székelyföld autonómiaigényére hívta fel a figyelmet, Winkler Gyula pedig a romániai magyarság számára anyanyelven elérhető uniós tájékoztatást hiányolta hétfőn este Strasbourgban az EP plenáris ülésén, az egyperces felszólalások sorában.
Tőkés László arról beszélt, hogy "a román államnacionalizmus asszimilációs és betelepítési politikája következtében Erdély és Székelyföld magyarsága saját szülőhazájában már-már a krími tatárokéhoz hasonló helyzetbe jutott". Szerinte ez a kisebbségi magyar közösség a megmaradás és a jövő biztosítékát az autonómiában látja.
Mint Sógor Csaba felidézte, a közel másfél milliós romániai magyarság több évtizede megfogalmazta azt az igényét, hogy a többségében magyarok lakta Székelyföld sajátos státusú régiót képezzen, Románia területi integritását tiszteletben tartva nagyobb döntéshozatali jogosítványokat kaphasson.
"A nemzetközi gyakorlat azt mutatja, hogy a különböző autonómiaformák nagyban elősegítik az etnikumok közötti békés és harmonikus együttműködést. A mai tüntetés üzenete az, hogy a Romániában élő magyarok helyzete kapcsán még számos tisztázatlan kérdés van, a közösség pedig békés hangot ad elégedetlenségének, és párbeszédre kéri a kormányt" - mondta az RMDSZ-es politikus. Winkler Gyula azt nehezményezte, hogy a magyar közösség tagjai nem kapnak tájékoztatást az Európai Bizottságtól az anyanyelvű médián keresztül. Felhívta a figyelmet arra, hogy a romániai magyarság lélekszáma nagyobb, mint egyes tagállamokban az összlakosság.
"Romániában annyi magyar él, mint Észtország össznépessége. Többen vagyunk, mint Ciprus, Luxemburg vagy Málta lakossága" - mondta, és kérte az Európai Bizottságot, hogy romániai képviseletén vezesse be a magyar nyelvű tájékoztatást. (mti)
Transindex.ro,
2014. március 12.
Tőkés László: felszólalás Brüsszelben a romániai magyarok autonómiája ügyében
Alig egy-két órája annak, hogy ma délután, a Székely Szabadság Napján, az erdélyi Marosvásárhelyen, a román hatóságok tiltó intézkedései ellenére 20–30 ezres tömeg tüntetett Székelyföld területi autonómiájáért.
A román államnacionalizmus asszimilációs és betelepítési politikája következtében Erdély és Székelyföld magyarsága, saját szülőhazájában, mára már a krími tatárokéhoz hasonló helyzetbe jutott.
Kisebbségi magyar közösségünk megmaradásának és jövőjének biztosítékát az autonómiában látjuk. A jól működő európai autonómiák mintájára, ennek megvalósításához kérjük és sürgetjük a román kormány, a nemzetközi közösség, az Európai Unió és az Európai Parlament hathatós támogatását! Strasbourg, 2014. március 10.
Tőkés László
EP-képviselő
erdély.ma,
2014. március 12.
Beszélgetés Tőkés László EP-képviselővel
Egységes nemzetpolitikai stratégia szükséges
Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a kisjenői EMNT és EMNP közös irodának a megnyitása alkalmával beszélgetett a sajtó képviselőivel.
Amint bevezetőjében elmondta, a rendszerváltás után a romániai magyarság jó lendülettel indult, csakhogy később püspökként, majd politikai szereplőként is lassan arra a felismerésre jutott, hogy mivel nem volt egy olyan erő, ami folyamatosan katalizátora lehetett volna a magyar életnek, az nem, hogy felpezsdült volna, hanem tovább folytatódott a térvesztés. Nem csak az olyan szórványban, mint Kisjenő–Erdőhegy és környéke, hanem a tömbmagyar vidékeken is. E folyamat megfordítására újra erőfeszítéseket tesz az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt is, amelyeknek a szándékai találkoznak az RMDSZ, de az anyaországi kormány elképzeléseivel is. Ha sikerülne egy hatékony polgári összefogást létrehozniuk, akkor ez a jobb sorsra érdemes magyarság többre jutna. Hasonlóképpen történik ez Kisjenő–Erdőhegyen is, ahol egy életképes közösség él, amelyik viszont az utóbbi időben elbizonytalanodott, elanyátlanodott. Éppen ezért üdvözli az EMNP és az EMNT kezdeményezését, hogy itt, ahol az RMDSZ-nek sincs irodája, létrehozta e közösségi helyet, ami alkalmas lesz a honosításra, de kisugárzási pontja is lehet a helybeli magyar élet újraszervezésének. E településen nagy múltra tekint vissza a magyar kulturális élet, aminek jó volna, ha a nyomdokaiba léphetne az új létesítmény.
Újságírói kérdésre, miszerint döntött-e az EP-választásokon való indulásról, a püspök kifejtette: hamarosan eldől, hogy e téren merre lehet haladni. Mert figyelembe véve a körülményeket, elemezve a lehetőségeket, az EMNP indítványát tartja a legéletrevalóbbnak, hogy ne keresztezze az RMDSZ Európai Parlamenti választási útját, nehogy egy esetleges kettős kiütéssel mindenki a padlón maradjon, nehogy Erdélyből egyetlen magyar se jusson az Európai Parlamentbe. Éppen ezért úgy döntött, hogy sem egyénileg, sem a Néppárt listáján nem indul, hanem, ha áll az alku, és a FIDESZ betartja a felajánlását, miszerint az ő listájukon induljon az EP-választások alkalmával, akkor ott indulna. Ez nem csupán a jelen körülmények következtetéseinek a levonását, hanem egy komoly nemzetpolitikai megvalósítást is jelentene. Ha ugyanis egy kiegyensúlyozott Kárpát-medencei politikában gondolkodunk, nem csupán szavazó polgárokat adhat a külhoni magyarság, hanem jelölteket is állíthat a közös nemzeti intézményekbe. Ilyen értelemben túlmutathatna a határok által elválasztott magyar közösségeknek az együttműködése, hogy valaki egy közös nemzeti listán indulva jut az EP-be.
Egy újabb kérdésre, hogy mikor válik véglegessé az indulásának a módja, az EP-képviselő elmondta: az április 6-ra tervezett anyaországi parlamenti választásokig e kérdést jegelték, mert ott most minden idegszálukkal az országgyűlési választásokra összpontosítanak. A jelzett választások után viszont, feláll az anyaországi EP-lista, amelynek az összeállásáról akkor kézzelfogható döntéseket lehet hozni.
Ha egyfelé húznánk a nemzet szekerét
Újabb újságírói kérdésre, hogy mit üzen azoknak a romániai magyar választóknak, akik a legutóbbi EP-választások alkalmával az általa vezetett RMDSZ-es EP-listára szavaztak, Tőkés László hozzáfűzte: ezt a kérdést az RMDSZ szűkkeblű módon gondolkodó vezetőségének kellene feltenni, ugyanis azáltal, hogy a választás szabadságát korlátozzák, rendre választási egyeduralomra törekednek. Ezzel azt érik el, hogy tovább tart a romániai magyar szavazóbázisnak a lemorzsolódása. Arról tudjuk, hogy 2013-ban már 43%-ra apadt. Kérdés, hogy akik 2007-ben, az akkor fennállt versenynek köszönhetően aktivizálódtak, majd 2009-ben az összefogásra mozdultak meg, most hogyan viszonyulnak az új helyzethez. Mert ezúttal sem verseny, sem összefogás nem ösztönzi őket, ezért a választópolgárainknak egy jelentős része otthon maradhat. Ezért ragaszkodott mindig a közös listán való induláshoz, de nem volt kivel beszélni, mivel a nemzeti érdek helyett a pártérdeket tartották elsőrendű feladatnak. Maga viszont, hogy a kisebbik rosszat válassza, elfogadta a FIDESZ ajánlatát, amivel viszont nem lehet felajánlani polgárainknak a választás lehetőségét. Ez olyan, mint az egyfogásos ebéd, amit tetszik, nem tetszik, el kell fogyasztani. Ezzel azonban nagyon nehéz helyzetbe kerülhet Erdélyben a választópolgár.
Az új mandátumára vonatkozó kérdésre, miszerint vannak-e olyan elképzelései, amelyekkel fel lehetne oldani a brüsszeli képviselők, bürokraták érdektelenségét az erdélyi magyar, de általában a kisebbségi kérdések iránt, Tőkés László aláhúzta: e kérdéskört a közmondás szerint, „a kályhánál”, vagyis magunknál kell kezdeni, mert gondoljuk el, hogy az RMDSZ-nek az utóbbi évekig, a 2009-es választásokig szinte nem volt külpolitikája. A román kormányban való részvétel semlegesítette a magyar kisebbségpolitikát. Amióta azonban nem vett részt a kormányzásban, alaposan felpezsdült az RMDSZ külpolitikája, igen fontosnak tartották az európai polgári kezdeményezést, nagy hangsúlyt fektetnek az Európai parlamentben való jelenlétre vagy a Nemzeti Kisebbségek Föderális Uniójában való részvételre, újból napirendre került az autonómia kérdése, ugyancsak felpezsdült a szórványkérdés is. Mindez azt bizonyítja, magunknál kell kezdeni, látnunk kell a közös célt. Ha ezt látjuk, akkor már van mit mondanunk az európai félnek, de az anyaországnak is. Ebbe a történetbe ugyanis beletartozik Magyarország is, ahol az elmúlt 25 év nagy részében igen visszafogott volt a határon túli politika, miközben nagyobb hangsúlyt fektetett az európai integrációs vagy a szomszédsági politikára, mint a külhoni magyar politikára. El kellett jönnie 2010-nek, hogy ebből a helyzetből kimozduljunk. Íme, manapság a honosítás révén, illetve az autonómia politika támogatása révén, a magyarországi fél is öntudatosabban, határozottabban képviseli a kisebbségi ügyet. Nos, ha mi rendbe tettük a házunk táját, ha össze tudunk fogni egymással, ha meg tudunk egyezni abban, hogy mit akarunk, akkor Európában is könnyebb dolgunk lesz. Nekem az a gondom mai napig Európában, hogy nem egységesen képviseljük a közösségünket. Mert ha kimegy Izsák Balázs és mást mond az autonómiáról, ha kimegy Winkler Gyula és mást mond, illetve ha kimegyek én és ugyancsak mást mondok róla, akkor azt mondják: gyerekek, hát tisztázzátok otthon, hogy mit akartok, mert most már nem értünk semmit. Ez volt a baj az Európai Polgári Kezdeményezéssel is, hogy mi indítottuk el, utána elindította a Székely Nemzeti Tanács, majd az RMDSZ is. Tehát három irányba húztuk a szekeret, ezért a végén nem lett belőle semmi. Én úgy érzem, ha sikerül a magyar álláspontot megerősíteni, kikristályosítani, akkor lehet szó egy határozott és hatékony európai kisebbségpolitikai képviseletről. Ezt remélem a következő Európai Parlamenti időszaktól.
És, ha mégis kormányra lép az RMDSZ – hangzott az újabb kérdés.
Annak nagy ára lesz, mert amíg kormányon lesz, borítékolhatjuk, hogy jegelnek minden fontos nemzetstratégiai kérdést. Most a 25. évfordulóján vagyunk a temesvári forradalomnak. Ennyi idő alatt bebizonyosodott: a jó politika elvi alapokon nyugszik. Aki feladja az elveit, az játékszerévé válik a politikai konjunktúrának, és lehet, hogy pillanatnyilag nyer két miniszteri tisztséget és valamennyi költségvetési támogatást, de kockáztatja, hogy mindent elveszíthet – mondta el a sajtó képviselőivel folytatott beszélgetés során Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad),
2014. március 13.
Megvonnák Tőkés László román állampolgárságát
Heves reakciót váltott ki román politikusok körében Tőkés Lászlónak az Európai Parlament hétfői plenáris ülésén elhangzott, a marosvásárhelyi autonómiapárti nagygyűlésre időzített felszólalása.
Az erdélyi euro-képviselő Strasbourgban arról beszélt: „a román államnacionalizmus asszimilációs és betelepítési politikája következtében Erdély és a Székelyföld magyarsága saját szülőhazájában már-már a krími tatárokéhoz hasonló helyzetbe jutott”.
Az EMNT elnöke felidézte, hogy Sztálin büntetőpolitikája következtében a Krími Autonóm Köztársaságnak ma már mindössze 12 százalékát teszik ki a tatárok, akik ENSZ-békefenntartók kiküldését követelik a megszállott térségbe.
Tőkés rámutatott a romániai magyarság lélekszámának vészes megcsappanására is: az erdélyi kisebbségek számaránya kilencven esztendő alatt 45-ről 20 százalék alá sülylyedt. Leszögezte: a kisebbségi magyarság megmaradásának és jövőjének biztosítékát az autonómia szavatolja.
„A jól működő európai autonómiák mintájára, ennek megvalósításához kérjük és sürgetjük a román kormány, a nemzetközi közösség, az EU és az EP hathatós támogatását!” – zárta felszólalását Tőkés.
Ideológiai hovatartozásuktól függetlenül a román politikusok felszólították Tőkést, vonja vissza kijelentését. Crin Antonescu, az ellenzéki liberálisok (PNL) elnöke felháborítónak és botrányosnak nevezte az állásfoglalást.
Számos szociáldemokrata képviselő úgy vélekedett: a történtek nyomán Traian Băsescu államfőnek eleget kell tennie a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága kezdeményezésének, és vissza kell vonnia az állami kitüntetést Tőkéstől.
Victor Ponta miniszterelnök a szerdai kormányülésen szélsőségesnek nevezte a volt püspököt, és azt mondta: méltányolja, hogy az RMDSZ nem vette fel EP-jelöltlistájára. „Szerintem Tőkésnek fogalma sincs, hol van a Krím félsziget” – jelentette ki a kormányfő, hozzátéve: ezzel együtt „a románoknak is megvannak a maguk szélsőségesei”.
Felelőtlennek és szélsőségesnek tartja az EMNT elnökének szavait az ellenzéki demokrata-liberális párt (PDL) is, amelynek elnöke szerint meg kellene vonni az erdélyi EP-képviselő román állampolgárságát. „Elképesztő módon von párhuzamot a Krím félsziget és a Székelyföld között, ez engem nagyon zavar. Nem vagyok ultranacionalista, de amikor ilyesmire ragadtatja magát a jelenlegi nemzetközi kontextusban, komolyan el kellene gondolkodni azon, hogy vonjuk meg tőle a román állampolgárságot” – nyilatkozta Vasile Blaga, a jobbközép alakulat vezetője.
Különben az alkotmány 5. szakaszának 2. bekezdése szerint nem vonható meg a román állampolgárság azoktól, akik születésük révén szerezték meg.
Tőkés szerdán Ponta kijelentéseire úgy reagált: a valóság az, hogy Románia kormányfője nem tudja, hol van Erdély és a Székelyföld, mert ha tudná, akkor azzal is tisztában lenne, kik és hányan vannak, és miért akarnak autonómiát a magyarok.
„Sajnálom, hogy a román többségi nacionalizmus megint engem kiált ki bűnbaknak saját bűneiért, a posztkommunista Ponta-kormány pedig politikai ellenfeleivel szemben játssza ki ismét a magyar kártyát. Valójában nem én vagyok, hanem az ő neoceausiszta politikája szélsőséges. Iliescu tanítványaként ugyanazt folytatja, amit a kondukátor elkezdett. Szerencsénkre jóval tehetségtelenebbül” – állapítja meg nyilatkozatában Tőkés.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár),
2014. március 13.
Kisebbségi térképek
Hogy a román nyilvánosság ingerküszöbét ezúttal is csak a néhány főnyi és percnyi hőzöngés érte el a székely szabadság napja alkalmával, igazából meg sem lepődünk, bár kétségtelenül nagyon várjuk már, hogy végre az érdemi üzenetekből is meghalljanak valamit a túloldalon.
Nem győzünk viszont csodálkozni azon a kettős mércén, amelyet szemrebbenés nélkül alkalmaz a román külpolitika, amikor a szomszédos országokban élő különböző közösségek sorsa kerül terítékre. Ha a Pruton túli románokról van szó, sem alkotmányos, sem európai egyezményekbe foglalt akadályok nem gátolják Bukarestet a nemzeti önazonosság és az örök történelmi összetartozás elvének hangoztatásában. És így van ez jól, egy anyaország, igenis, pillanatig sem hagyja magára országhatárokon túlra szorult sajátjait.
Minden alkalommal kiveri viszont a biztosítékot, ha a romániai magyarság ügyét bármilyen geopolitikai eseménnyel összefüggésben meri emlegetni valaki. A szelektív témakezelés újabb minősített esete a Tőkés László ellen indított támadás, miután az EP-képviselő a földkerekség pillanatnyilag egyik legforróbb helyének számító Krím félsziget egyik őshonos népcsoportjának sanyarú sorsával merészelte párhuzamba állítani a romániai magyarságot fenyegető veszélyeket.
Pedig nyugodtan említhette volna a félsziget igen ingatag státusát is, mint az európai határok „érinthetetlenségének” ellenpéldáját. Olyan esetként, amelynek tárgyalásakor – a putyini nagyhatalmi úthenger dübörgését nem felejtve – nem érdemes mellőzni azt az apróságot sem, amit a küszöbön álló népszavazás egyértelműsít majd: melyik országhoz is kíván tartozni a félsziget lakóinak többsége?
Victor Ponta szerint Tőkésnek fogalma sincs, hol van a Krím félsziget. A román kormányfőnek viszont vagy tényleg fogalma sincs az általa irányított ország egyik-másik régiójának lényegéről, vagy nagyon is tisztában van, mit is akarnak például a Székelyföldön. Ezért aztán soha nem lehet elégszer felfrissíteni a román politikai elit térképészeti ismereteit. Akár Krím felől közelítve.
Csinta Samu
Krónika (Kolozsvár),
2014. március 14.
Verestóy: érezzék a választók, hogy ők a politika csinálói
A jól megkötött kompromisszumok sosem jelentik az igényeink feladását – jelentette ki Verestóy Attila szenátor, péntek délelőtt tartott sajtótájékoztatóján, amelyen az RMDSZ kormányzati szerepvállalásáról, valamint a közelgő európai parlamenti-választásokról, és az azt megelőző aláírásgyűjtésről adott jelentést.
A közösséget minden eszközzel segíteni kell, hogy boldoguljon a szülőföldjén, 25 éve az egyik eredményes eszköz erre az RMDSZ – mondta el Verestóy Attila a Szövetség kormányzati szerepvállalásáról. Hozzátette, hogy a kilencvenes évek közepétől eredményes szövetségeket kötöttek a magyarság képviselői román pártokkal, így tompították az ellenséges elveket, amelyek nem engednék meg, hogy az erdélyi magyar közösségnek olyan jogai legyenek, amelyekek természetesek egy román állampolgár számára. Nem a személyét sérti, hanem az RMDSZ státuszát az ellene folytatott kampány, valamint a román média által kialakított negatív közhangulat – jelentette ki Verestóy. Azok a kommentátorok, akik az RMDSZ-t vádolják a kormányralépés miatt, az érdekérvényesítés esélyeit rontják, ugyanis nem csak egy személyt, hanem a közösséget támadják ezzel, a közösség által válaszott embereken keresztül.
Nem elég megoldani néhány kérdést, hanem meg is kell tartani azokat – hangsúlyozta. Biztosította: térség ügyeit jól ismerő személyek kerülnek vezető funkcióba, Verestóy szerint eddig legnagyobb súlyt biztosítja a jelenlegi kormányzati részvétel.
Szerencsés a jelenlegi helyzet, ugyanis a belső, RMDSZ ellen forduló szervezetek megértették, hogy a széthúzás nem oldja meg, hanem súlyosbítja az érdekképviseletet. „Megfelelő megoldásnak tartja, hogy aki másként képzelte el a romániai magyarság esetében a politizálást, aki úgy érezte, hogy ezt nem a mi választóink, hanem egy országhatárral odébb levőknek kell megmondani, keressék ott a helyüket és remélem meg is találják” – mondta el, hozzátéve, hogy reméli, nem lesznek a romániai magyarság ügyének ellenségei.
„Ne alternatív ünnepekkel próbálják kisebbíteni március 15. nagyságát” – jelentette ki, ezek a demonstrációk kétséget teremtenek a választókban. Felhívta a figyelmet: a jól megkötött kompromisszumok pedig sosem jelentik az igények feladását, viszont egy kisebbségi sorsban élő közösség sorsát sem oldotta meg a konfrontáció.
A szenátor hangsúlyozta: fontos az európai parlamenti választás, ugyanis ez egy lehetőség, hogy az erdélyi magyar közösség megmutassa, egy irányba halad. Fontos, hogy a választásokon a magyar közösség a választott emberei mögé álljon, és érezzék, ők a politika csinálói – tisztázta Verestóy. Az EP-válaztásokat megelőző aláírásgyűjtésről elmondta, hogy már közel 17000 gyűjtött az RMDSZ udvarhelyi szervezete.
Veres Réka
Székelyhon.ro,
2014. március 15.
EP-választás: Kelemen Hunor volt a 200 ezredik aláíró
Összegyűlt az RMDSZ európai parlamenti képviseletét támogató 200 ezer aláírás. Hegedüs Csilla, az RMDSZ Nőszervezetének alelnöke, Európai Parlamenti képviselőjelölt és Winkler Gyula európai parlamenti képviselő önkénteseikkel együtt tegnap délután a kolozsvári Főtéren, a Mátyás-szoborcsoport előtt gyűjtött aláírásokat.
A 200 ezredik aláíró Kelemen Hunor, szövetségi elnök volt, majd csatlakozott hozzá Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, valamint Horváth Anna alpolgármester is. A jelöltek kézfogással és mosollyal köszönték meg a bizalmat és a támogatást.
Szabadság (Kolozsvár),
2014. március 18.
Nincs kétféle magyar állampolgárság – Interjú Répás Zsuzsannával
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár fontosnak tartja, hogy a külhoni magyarság tudjon képviselőket küldeni a budapesti parlamentbe, mint ahogy azt is, hogy minden magyarországi párt érezze a súlyát annak, hogy amit tett nemzetpolitikai szempontból, az megmérettetik a határon túl is.
– A magyar kormány minden, határon túli magyar állampolgárt arra biztat, hogy regisztráljon, és éljen választási jogával. Miért tartja ezt olyan fontosnak a Fidesz azok után, hogy a párt nem minden tagja, szimpatizánsa ért egyet a külhoni magyarok szavazati jogával?
– Azt kell látni, hogy 2010-ben, amikor elindultunk egy úton, teljesen új alapokra helyeztük a nemzetpolitikát, melyet az öszszetartozás gondolata jellemez. Azok a jogszabályok, mint például az alaptörvény, a nemzeti öszszetartozás törvénye és a módosított állampolgársági törvény, mind erre a vonalra épültek. Amikor megadtuk a lehetőséget a külhoni magyarságnak, hogy a szülőföldjén maradva fölvehesse a magyar állampolgárságot, egy olyan régóta megfogalmazott igénynek tettünk eleget, amelynek jogosságát a kérelmek áradata bizonyítja a leginkább. Sokan azt mondták, hogy lesz egy kezdeti fellángolás, aztán az egész le fog csengeni. Ehhez képest a tavaly 25 százalékkal többen kérték a könnyített honosítást, mint egy esztendővel korábban.
Rátérve a kérdés lényegére: nincs kétféle típusú állampolgárság. A honosítás minden egyes joggal, így szavazati joggal is jár. Ezeket nem lehet szétválasztani, hiszen mi nemcsak a jogok egy részét adtuk meg, hanem magát a teljes állampolgárságot. Nem azt akartuk, hogy a határon túliak csak lelkileg legyenek magyar állampolgárok; azt éljék meg közjogilag is. Azt hiszem, hogy az anyaországi társadalom túljutott a 2004. december 5. állapoton. Az akkor történtek nagyon sokakat fölébresztett. Tudom, hogy a népszavazás kimenetele nagyon sok, határon túlinak csalódást, lelki fájdalmat okozott. Mégis amondó vagyok, hogy a referendum eredménye és következménye fölébresztette a magyarországi társadalmat.
Sokan akkor kezdtek el gondolkodni az összetartozás fontosságáról. Tisztában vagyok azzal, hogy nagyon sok a politikai érdek és ellenérdek, de a magyar társadalom el fogja fogadni a határon túliak szavazati jogát. Ezzel kapcsolatban csak azt tudom ajánlani minden egyes anyaországi pártnak, hogy úgy politizáljon, hogy nyerje el a külhoni magyarság bizalmát.
– Apropó külhoni magyarság: sokan – főként azok közül, akik nem a jelenlegi kormánypártot támogatnák – attól tartanak, hogy a levélben leadott szavazat nem marad titkos.
– Abszolút titkos marad, hisz maga a szavazat lezárt borítékba kerül. Ha a boríték lezáratlan marad, a voks érvényét veszíti. E mellett van egy azonosító ív, ami szintén bekerül a nagyborítékba. Ez azt jelenti, hogy teljesen szétválik a szavazás és az azonosítás. Amikor kidolgoztuk a választási törvény részleteit, akkor mintaként vettük azokat az országokat, amelyekben, a külföldön élők már régóta szavazhatnak levélben is. Ahogy az állampolgárok névsora sem nyilvános, úgy titkos marad a politikai opciójuk is.
– Nőtt a regisztrációs kedv a választások közeledtével?
– Jócskán. Biztos vagyok abban, hogy a folyamat lezárulásáig a regisztráltak száma meg fogja haladni a kétszázezret.
– A Fideszt foglalkoztatja, hogy a későbbi, országgyűlési választásokon lehetőséget teremtsen arra, hogy akár erdélyi jelöltekre is lehessen szavazni?
– Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a külhoni magyarság tudjon képviselőket küldeni a budapesti parlamentbe. Mint ahogy azt is, hogy minden magyarországi párt érezze a súlyát annak, hogy amit tett nemzetpolitikai szempontból, az megmérettetik a határon túl is. Mi viszont azt szeretnénk, ha az erdélyi politikusok Erdélyben maradnának, a felvidékiek Felvidéken, és ezekben a régiókban képviselnék a magyarság érdekeit. Megvan a módja és csatornája annak, miként juttathatják el üzeneteiket a magyar parlamentbe és a magyar kormányhoz.
– A Fidesz-listán egy újabb brüsszeli mandátumért versenybe szálló Tőkés László és esete kivételnek számít?
– Tőkés László az egész Kárpát-medencei magyarságot képviselte az Európai Parlamentben. Mindannyiunk számára nagyon fontos, hogy tudja folytatni az eddigi küzdelmét.
– Mennyire tartja szerencsésnek az RMDSZ újabb szerepvállalását a román kormányban?
– Nagyon fontos, hogy a magyar kormány és az anyaországi pártok ne érezzenek késztetést arra, hogy ők mondják meg az RMDSZ-nek, mi a jó vonal, és mit kell cselekedni. Az RMDSZ látja, ismeri a romániai helyzetet, képes felmérni a politikai viszonyok alakulását. Az ő joga és felelősége eldönteni, mikor taktikus belépni a kormányba, és mikor nem.
A mi feladatunk támogatni az RMDSZ és bármely külhoni magyar szervezet törekvéseit. Bízom abban, hogy olyan lehetőségek nyílnak meg az RMDSZ előtt, és olyan határozott és kézzel fogható magyar érdekeket tud majd képviselni és érvényre juttatni a bukaresti kabinetben, amelyek az egész romániai magyar közösség javát szolgálják.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár),
2014. március 19.
Szélsőségesek
Amikor a román hatóságok úgy döntöttek március tizenötödike után, hogy kiutasítanak az országból négy radikális magyarországi személyt, akik úgymond Románia nemzetbiztonságát és területi épségét veszélyeztetik, nem gondoltak arra, hogy ezzel a túlméretezett lépésükkel beavatkoznak a választási kampányba, a magyar szélsőjobbot erősítik, még akkor is, ha az érintett két jobbikos képviselő, a magyar gárda és a rongyos gárda tagjai aligha jelentenek valamit a magyar politikában.
Így viszont valóságos hősökké váltak, Romániában is, Magyarországon is nem várt ingyen reklámhoz jutottak, ami égi mannának számíthat számukra.
Persze, a politikában nem egyedüli eset ez, a más szemében megtalált szálka gerendává minősítése igencsak bejön, gondoskodnak róla nemcsak a hordószónokok, pártagitátorok és bizonyos sajtóorgánumok zugzsurnalisztái, még akkor is, ha minden csoda csak három napig tart, ahogy a március tizenötödike utáni bukaresti primitív hisztériázás sem tartott tovább.
Nem tarthatott, hiszen látva a józanabb hangokat, ez utóbbiakat volt nehezebb megállítani, azokét a megszólalókét, akiket Erdélyből kérdeztek a fővárosi moderátorok.
És főleg azért, mert a témát, amely így is kibújt a zsákból, a hazai szélső-nacionalistákkal, idegengyűlölőkkel, magyarfalókkal, újfasisztákkal, xenofóbokkal kellett volna folytatni, ami pedig, ugye, kellemetlen lett volna.
A tévékben meg kellett volna mutatni azt is például, miként randalíroztak Kolozsváron márciusi ünnepünkön az ellentüntető romániai új-jobbikosok, miket kiabáltak be a bukaresti új-rongyosfarmerű Dinamo-szurkolók az egyetemisták meccsén, s miként viselkedtek ugyanezekben a napokban bukaresti tüntetéseken bizonyos izgága zsebpártvezérek.
Az sem semmi, hogy a múlt hét végén Funar úr bejelentette: a Nagy Románia Párt új EP-jelöltje Ilie Năstase úr lesz, az egykori legendás sportolóra vár az a szerep, hogy a Nagy-Románia Párt választási zászlóvivője legyen, mivel jó patrióta, jó román.
Aki el is fogadta az ajánlatot, de csak azért, hogy elmenjen egyszer Brüsszelbe, hogy valami szépet mondjon hazájáról, ne úgy beszéljen róla az európai törvényhozásban, mint Ladislau Tőkés, s ha ezt megtette, vissza is fog vonulni a politikából.
Ami pedig Kolozsvár egykori fura urát illeti, aki e javaslatot tette, s aki nemrég úgymond elrabolta a Nagy-Románia Pártot Corneliu Vadim Tudortól, a levitézlett vezér a következő címmel írt cikket róla saját újságocskájában: „Gheorghe Funar, a veszett magyar kolozsvári cigány”.
Elnézést a fenti szavakért, csak idéztük azokat.
Hát, ennyit a szélsőségesekről.
Kilin Sándor
Nyugati Jelen (Arad),