Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2011. szeptember 1.
Fejetlenség és titkolózás
2011. szeptember 9.
Könyvtári ritkaságok közszemléje a kincses városban
Kiállítássorozatot terveznek az Akadémiai Könyvtárban
Az Akadémiai Könyvtárban őrzött értékes ritkaságokat népszerűsítené a téka és a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal új kezdeményezése. A tematikus kiállítások ötlete nem egyedülálló: a magyar napok idején az Erdélyi Magyar Levéltárosok Egyesülete örökbefogadási kampányt kezdeményezett: azóta száznál többen fogadtak örökbe egy okiratot. Az Akadémiai Könyvtárban tegnap a sajtó munkatársai betekintést nyerhettek néhány unikumnak számító kötetkuriózumba, de bejutottak egy középkori gyűjteménnyel tele raktárhelyiségbe is. A látogatáson Emil Burzo, a Román Akadémia kolozsvári fiókszervezetének elnöke kijelentette: a könyvtári állomány összértéke hat milliárd euróra tehető. Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke a Szabadságnak elmondta: az egyesület egykor elkobzott könyvállományának egy része, valamint levéltári anyagok és kéziratok továbbra is az Akadémiai Könyvtárban találhatók.
Ioan Chindriş igazgató a vendégeknek elmondta: a mai tudósok érdeme, hogy felkarolták és szakértelemmel gondozzák a múlt nagyon értékes írásos emlékeit. Csak összehasonlításképp mondta: a Román Nemzeti Bank itteni fiókjának vagyona nem éri el az Akadémiai Könyvtárét, ahol több mint félmillió kötetet őriznek. A középkori Kolozsvár jelentette a mai romániai területek számára Európa kapuját, ide áramlott be minden könyv, ami politikai és vallási okokból nem kerülhetett el a Kárpátokon túlra.
Az intézmény az önkormányzattal karöltve szeptember utolsó hetében kiállítást rendez fennállásának évfordulója tiszteletére. Októberben az Erdélyi Iskola, utána December 1-je lesz a téma, januárban és februárban pedig bibliagyűjteményükből szerveznek kiállítást.
„Az utóbbi két évtizedben sok egyetemi város született, de történelmi alap nélkül ezeknek nincs súlyuk” – mondta Sorin Apostu polgármester. A különböző nyílt napok mintájára rendeznek ezentúl kiállításokat az Akadémiai Könyvtár anyagából, hogy a kincses város lakóiban felkeltsék a kíváncsiságot és a jogos büszkeséget olyan szellemi értékek iránt, amelyek az utcáról nem láthatók. Ez annál is inkább indokolt, mert Kolozsvár 2020-ra megpályázza az Európai Kulturális Főváros címet.
Bogdan Crăciun könyvtáros az előcsarnokban tizennyolc könyvritkaságot mutatott be a sajtónak, és ismertetett további középkori unikumokat, kéziratokat, térképes leírásokat, amelyeket a raktárhelyiségben tárolnak. Az igazgató kiegészítette azzal, hogy állományuk legértékesebb darabja Bolyai János huszonvalahány oldalas füzete az euklidészi posztulátumról, amelynek értéke 65 000 euró, és amelyből négy példánnyal rendelkeznek.
A sajtótájékoztatón nem esett szó több magyar írásos emlékről. Megkeresésünkre Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke lapunknak elmondta: az 1919-es hatalomváltás után, majd a kommunizmus idején elkobzott könyvállományuk egy része (körülbelül 3000 kötet), további levéltári anyag és sok kézirat található az Akadémiai Könyvtárban. De a legtöbb értéküket az Állami Levéltárban és Központi Egyetemi Könyvtárban őrzik. A visszaszolgáltatásukra indított peres eljárás hosszú évek óta folyik, egyelőre eredménytelenül.
Száznál több oklevelet fogadtak örökbe
Ugyancsak történelmi dokumentumok, levéltári értékek népszerűsítése volt a célja a Kolozsvári Magyar Napok keretében megszervezett Román Országos Levéltári tárlatvezetésnek és az Erdélyi Magyar Levéltárosok Egyesületének Fogadd örökbe a múltad elnevezésű kampányának. Flóra Ágnes levéltáros az akkori tárlatvezetés során elmondta: a médiában és a közbeszéd szintjén a levéltárakról alig esik szó, miközben a könyvtárakról nagyon sokat hallanak az emberek, valószínűleg ezért is emberközelibb a könyv, mint a történelmi irat. A levéltári kiállítással és a szimbolikus örökbefogadási kampánnyal ezen igyekeztek változtatni nem kevés sikerrel, hiszen óriási érdeklődés övezte a csoportos tárlatvezetéseket.
Az akció során olyan speciális tárolódobozok készítésére gyűjtöttek a kampány szervezői, amelyek garantálják, hogy évtizedeken, évszázadokon át meg lehessen őrizni a rendkívül fontos kordokumentumokat. – Száznál többen fogadtak örökbe oklevelet a Kolozsvári Magyar Napok alatt, és azóta is folyamatosan érkeznek felajánlások banki átutalással, amiért természetesen nagyon hálásak vagyunk – részletezte kérdésünkre Flóra Ágnes. Hozzátette: főleg a középkorosztály mutatott nagy érdeklődést az ügy iránt, a fiatalokat kevésbé tudták bevonni. – Az összegyűlt pénzalap várakozáson felüli, hiszen összesen több mint ötezer lejt ajánlottak fel a levéltári oklevelek megmentésére – mondta el a levéltáros, aki szerint a következő lépés, hogy diákjaival együtt leméri a levéltári dokumentumokat a méretre szabott dobozok elkészítéséhez. – A 496 oklevéltároló beszerzéséhez ugyan nem lesz elég ez a pénzösszeg, de becsléseim szerint az oklevélállomány felét dobozba tudjuk helyezni – tette hozzá.
Az örökbefogadás természetesen szimbolikus, semmiféle jogokkal nem ruházza fel az örökbefogadót, csak egy Mátyás király kézjegyével ellátott oklevélmásolatot kap emlékbe a felajánló. A levéltáros nagyon sikeresnek ítélte a kampányt és kiemelte: az akció sikeressége főként a Kolozsvári Magyar Napok szervezőinek köszönhető, akik felkarolták és népszerűsítették a kezdeményezést. Egyelőre még bizonytalan, hogy jövőre szerveznek-e „örökbefogadást”, esélyesebb két év múlva egy adománygyűjtés – tudtuk meg Flóra Ágnestől.
D. I., Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár)
Kiállítássorozatot terveznek az Akadémiai Könyvtárban
Az Akadémiai Könyvtárban őrzött értékes ritkaságokat népszerűsítené a téka és a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal új kezdeményezése. A tematikus kiállítások ötlete nem egyedülálló: a magyar napok idején az Erdélyi Magyar Levéltárosok Egyesülete örökbefogadási kampányt kezdeményezett: azóta száznál többen fogadtak örökbe egy okiratot. Az Akadémiai Könyvtárban tegnap a sajtó munkatársai betekintést nyerhettek néhány unikumnak számító kötetkuriózumba, de bejutottak egy középkori gyűjteménnyel tele raktárhelyiségbe is. A látogatáson Emil Burzo, a Román Akadémia kolozsvári fiókszervezetének elnöke kijelentette: a könyvtári állomány összértéke hat milliárd euróra tehető. Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke a Szabadságnak elmondta: az egyesület egykor elkobzott könyvállományának egy része, valamint levéltári anyagok és kéziratok továbbra is az Akadémiai Könyvtárban találhatók.
Ioan Chindriş igazgató a vendégeknek elmondta: a mai tudósok érdeme, hogy felkarolták és szakértelemmel gondozzák a múlt nagyon értékes írásos emlékeit. Csak összehasonlításképp mondta: a Román Nemzeti Bank itteni fiókjának vagyona nem éri el az Akadémiai Könyvtárét, ahol több mint félmillió kötetet őriznek. A középkori Kolozsvár jelentette a mai romániai területek számára Európa kapuját, ide áramlott be minden könyv, ami politikai és vallási okokból nem kerülhetett el a Kárpátokon túlra.
Az intézmény az önkormányzattal karöltve szeptember utolsó hetében kiállítást rendez fennállásának évfordulója tiszteletére. Októberben az Erdélyi Iskola, utána December 1-je lesz a téma, januárban és februárban pedig bibliagyűjteményükből szerveznek kiállítást.
„Az utóbbi két évtizedben sok egyetemi város született, de történelmi alap nélkül ezeknek nincs súlyuk” – mondta Sorin Apostu polgármester. A különböző nyílt napok mintájára rendeznek ezentúl kiállításokat az Akadémiai Könyvtár anyagából, hogy a kincses város lakóiban felkeltsék a kíváncsiságot és a jogos büszkeséget olyan szellemi értékek iránt, amelyek az utcáról nem láthatók. Ez annál is inkább indokolt, mert Kolozsvár 2020-ra megpályázza az Európai Kulturális Főváros címet.
Bogdan Crăciun könyvtáros az előcsarnokban tizennyolc könyvritkaságot mutatott be a sajtónak, és ismertetett további középkori unikumokat, kéziratokat, térképes leírásokat, amelyeket a raktárhelyiségben tárolnak. Az igazgató kiegészítette azzal, hogy állományuk legértékesebb darabja Bolyai János huszonvalahány oldalas füzete az euklidészi posztulátumról, amelynek értéke 65 000 euró, és amelyből négy példánnyal rendelkeznek.
A sajtótájékoztatón nem esett szó több magyar írásos emlékről. Megkeresésünkre Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke lapunknak elmondta: az 1919-es hatalomváltás után, majd a kommunizmus idején elkobzott könyvállományuk egy része (körülbelül 3000 kötet), további levéltári anyag és sok kézirat található az Akadémiai Könyvtárban. De a legtöbb értéküket az Állami Levéltárban és Központi Egyetemi Könyvtárban őrzik. A visszaszolgáltatásukra indított peres eljárás hosszú évek óta folyik, egyelőre eredménytelenül.
Száznál több oklevelet fogadtak örökbe
Ugyancsak történelmi dokumentumok, levéltári értékek népszerűsítése volt a célja a Kolozsvári Magyar Napok keretében megszervezett Román Országos Levéltári tárlatvezetésnek és az Erdélyi Magyar Levéltárosok Egyesületének Fogadd örökbe a múltad elnevezésű kampányának. Flóra Ágnes levéltáros az akkori tárlatvezetés során elmondta: a médiában és a közbeszéd szintjén a levéltárakról alig esik szó, miközben a könyvtárakról nagyon sokat hallanak az emberek, valószínűleg ezért is emberközelibb a könyv, mint a történelmi irat. A levéltári kiállítással és a szimbolikus örökbefogadási kampánnyal ezen igyekeztek változtatni nem kevés sikerrel, hiszen óriási érdeklődés övezte a csoportos tárlatvezetéseket.
Az akció során olyan speciális tárolódobozok készítésére gyűjtöttek a kampány szervezői, amelyek garantálják, hogy évtizedeken, évszázadokon át meg lehessen őrizni a rendkívül fontos kordokumentumokat. – Száznál többen fogadtak örökbe oklevelet a Kolozsvári Magyar Napok alatt, és azóta is folyamatosan érkeznek felajánlások banki átutalással, amiért természetesen nagyon hálásak vagyunk – részletezte kérdésünkre Flóra Ágnes. Hozzátette: főleg a középkorosztály mutatott nagy érdeklődést az ügy iránt, a fiatalokat kevésbé tudták bevonni. – Az összegyűlt pénzalap várakozáson felüli, hiszen összesen több mint ötezer lejt ajánlottak fel a levéltári oklevelek megmentésére – mondta el a levéltáros, aki szerint a következő lépés, hogy diákjaival együtt leméri a levéltári dokumentumokat a méretre szabott dobozok elkészítéséhez. – A 496 oklevéltároló beszerzéséhez ugyan nem lesz elég ez a pénzösszeg, de becsléseim szerint az oklevélállomány felét dobozba tudjuk helyezni – tette hozzá.
Az örökbefogadás természetesen szimbolikus, semmiféle jogokkal nem ruházza fel az örökbefogadót, csak egy Mátyás király kézjegyével ellátott oklevélmásolatot kap emlékbe a felajánló. A levéltáros nagyon sikeresnek ítélte a kampányt és kiemelte: az akció sikeressége főként a Kolozsvári Magyar Napok szervezőinek köszönhető, akik felkarolták és népszerűsítették a kezdeményezést. Egyelőre még bizonytalan, hogy jövőre szerveznek-e „örökbefogadást”, esélyesebb két év múlva egy adománygyűjtés – tudtuk meg Flóra Ágnestől.
D. I., Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár)
2011. szeptember 24.
Pál-Antal Sándor akadémikus
Pál-Antal Sándor történetírói tevékenysége döntő mértékben a székelyek múltjának feltárására irányul. Ezt tanúsítja most elhangzott székfoglaló előadása is. A székely múlt iránti érdeklődésében bizonyára szerepet játszanak születésének, neveltetésének, eddigi életútjának körülményei. A felcsíki Karcfalván született az Oltnak abban a völgyében, amelyről Orbán Balázs azt írta, hogy "egymást érő, csaknem egészen összeépült falvak hosszú sora" jellemzi, amelyek egyike Karcfalva. A hadiárva Pál-Antal Sándor gyermekkora azonban nem Karcfalvához, hanem a völgy másik településéhez, Csíkmadarashoz kötődik, amelyről meg azt a mondókát jegyezte fel az egyik méltatója szerint a ma már forrásértékűvé "öregbedett" Székelyföld leírásának" szerzője, hogy "Ez a falu Madaras, hol a pap is fazekas". Pál-Antal Sándorból azonban nem fazekas, hanem levéltáros és történetíró lett. Jellemzőnek tekinthetjük azonban azt is, hogy geológus nevelőapja halála után, akinek helyváltoztatásai miatt több helyen végezte középfokú tanulmányait és végül magánúton érettségizett, visszatért Madarasra s három évig a családi gazdaságot vezette. A gazdálkodásnak nemcsak az a hátránya volt, hogy három évvel később kezdhette meg egyetemi tanulmányait Kolozsvárott az akkor még önálló és magyar nyelvű Bolyai Egyetemen, de az az előnye is, hogy nem felejthető tapasztalatokat szerzett a falusi életről és a paraszti gazdálkodásról, így történetíróként sem könyvekből kellett megtanulnia a mindennapi élet valóságát. Az erdélyi tájhoz való kapcsolódását az is mutatja, hogy négy település (Backamadaras, Búzásbesenyő, Csíkmadaras és Karcfalva monográfiáját is megírta. Ezek közül a Csíkmadarasról szóló két kiadásban is megjelent. A kolozsvári egyetemen kitűnő mesterek: Jakó Zsigmond, Pataki József, Imreh István, Csetri Elek és Magyari István tanítványa lehetett s alaposan felkészülhetett hivatására: a levéltárosi munkára. A diploma megszerzésétől 1963-tól 42 éven át, 2005-ig levéltáros volt Marosvásárhelyen s hivatali ranglétrán a levéltárostól a főlevéltároson keresztül a tanácsos-levéltárosig vezetett útja. Szakmai megbecsülését az is jelezte, hogy részt vehetett a levéltárosi szakképzésben, ahol magyar paleográfiát, a marosvásárhelyi egyetemen pedig latin paleográfiát oktathatott. Doktori címet a Babes-Bolyai Tudományegyetemen Nicolae Endroiu akadémikus vezetésével a pecséttan tárgyköréből szerzett. Értekezése "Marosszéki intézmények és pecsétjeik" címmel önálló könyv formájában is megjelent. Levéltárosi és történetírói tevékenysége mellett feladatot vállalt a közéletben is. Rendszeresen szervezett tudományos ülésszakokat, jelenleg is elnöke az Erdélyi Múzeum Egyesület marosvásárhelyi tagozatának. Az EME, mint ismeretes, az erdélyi magyar tudományosság immár több mint 150 éve létező legfontosabb tudományos egyesülete. Kitüntetései (Pauler Gyula-díj, Arany János emlékérem, Szabadság hőse emlékérem, Mikó Imre-emléklap, arra utalnak, hogy tudományos tevékenységét mind a magyarországi, mind az erdélyi tudományosság elismerte. Gazdag történetírói munkásságát néhány számadattal lehet jellemezni. Eddig 19 önálló, vagy társszerzőkkel együtt írt kötete jelent meg, 9 kötetet szerkesztett 14 könyvfejezetet és 86 folyóiratcikket és tanulmányt írt. Mindezek mellett számtalan, az erdélyi magyar identitás megőrzésében fontos honismereti és közérdekű cikk került ki tolla alól, interjúkkal végzett felvilágosító munkát, lexikon szócikkeket és bibliográfiákat írt. A szakmai elismertséget, mint ismeretes, a társadalomtudományokban a hivatkozások száma távolról sem jelzi úgy, mint a természettudományokban, mégis érdemes megjegyezni, hogy 2009-ig írásaira 153 munkában 735 hivatkozás történt.
Pál-Antal Sándor történetírói tevékenységének részletes bemutatása nem lehet egy ilyen, időben behatárolt méltatás feladata. Mégis szólnunk kell munkásságának legalább három jellegzetes vonulatáról. Már a bevezetőben említettük, hogy Pál-Antal Sándor több más erdélyi és magyarországi kutató mellett döntően a székelység történetírója. Ezzel a regionális történetírás egyik szószólója. A székelyföld ugyanis a történeti Magyarország egyik legjellegzetesebb régiója, amely sajátos autonómiája révén nemcsak területileg különült el Erdély más vidékeitől, a szászok lakta Királyföldtől, a vármegyéktől, vagy a románok lakta területektől, de társadalmi szerkezete, katonáskodó szabad paraszti közösségének megőrzése révén is más volt, mint az ország többi tájegysége. Pál-Antal Sándor írásaiban e terület történetének legkülönfélébb aspektusait vizsgálta. A Székely önkormányzat-történet c. kötetében az autonómia változásait tekintette át. A Székelyföld és városai c. tanulmánygyűjteményben a terület mezővárosainak gazdaságát és társadalmát elemezte nemcsak a 16-19. században, de a két világháború közötti időszakban is. Külön könyvet szentelt a székelyföld fővárosa: Marosvásárhely (az egykori Székelyvásárhely) történetének, amelynek első, 1848-ig terjedő része jelent meg. Ki kell emelnünk a székelyfölddel foglalkozó írásainak időbeli és tematikai gazdagságát. Ugyanolyan biztonsággal értekezik a földrajzi nevek múltjáról, vagy a demográfiai folyamatokról, és a jobbágyviszonyokról, mint a címeres pecsétekről, a székely székek kialakulásáról, vagy a székelyföld szerepéről az 1848-49 évi szabadságharcban. Külön kötetben tárta fel az 1956-os magyar forradalmat követő erdélyi megtorlások áldozatainak sorsát. Megdöbbenéssel olvashatjuk, hogy a magyar forradalom iránti rokonszenv elég indok volt az erdélyi magyarokkal kapcsolatos kegyetlen megtorláshoz és évekig tartó üldözéshez.
Munkásságának másik sajátossága a levéltáros foglalkozással kapcsolható össze. A hazai tudományosságban még ma is folyik a vita arról, hogy a történeti források őrzőinek feladata-e a levéltári dokumentumok rendezésén, kutatásra való előkészítésén túl a történetírás művelése? Nagyon sokan gondolták és gondolják, hogy ez utóbbi is. Aligha véletlen, hogy a magyar történettudomány igen sok kiváló művelője volt levéltáros, Csánki Dezsőtől vagy Szabó Istvántól Ember Győzőn át Varga Jánosig. Pál-Antal Sándor a tudós levéltárosok sorába tartozik. Feladatának tartotta a kutatást segítő levéltári segédletek készítését is (ilyenek a Maros megyei fiók levéltárról, Nagy-Küküllő megye levéltáráról, vagy a Toldalagi és Teleki család levéltáráról készített ismertetői), de könyvek és tanulmányok tucatjait írta az általa rendezett és megismert levéltári dokumentumokból is. Természetesnek tarthatjuk, hogy mélységesen tiszteli a forrásokat, és azt is, hogy forráskiadványok tucatjaival igyekezett elősegíteni mások kutatásait. Közölte Marosvásárhely 17–18. századi jogszabályait, Marosszék, Udvarhelyszék, Csík-, Gyergyó- és Kászonszék összeírásait a 18. századból, de Udvarhelyszék 1848–49-ből származó iratait is.
Eddigi történetírói munkásságának külön fejezetét alkotják falumonográfiái. A helytörténetnek ez a terrénuma máig sem örvend különös megbecsülésnek sem Magyarországon, sem Erdélyben. Ennek jórészt az az oka, hogy nagyon sokan történetírói felkészültség nélkül próbálkoznak egy-egy település múltjának feltárásával. Pedig a mikro- történelem a nyugati történetírásnak is virágzó ága. Pál-Antal Sándor sokat tett annak érdekében, hogy a falutörténet valóban tudományos szintre emelkedjék és a történetírás megbecsült ága legyen.
Tisztelt Osztályülés! Az erdélyi magyar és nem magyar történetírás igen gazdag hagyományokra tekinthet vissza. Az erdélyi történetírók Szamosközy Istvántól Jakab Eleken, Mikó Imrén, Szilágyi Sándoron át kortársainkig a már elhunyt Imreh Istvánig, Jakó Zsigmondig és a hála istennek közöttünk alkotó Benkő Samuig és Egyed Ákosig mindig elszakíthatatlan részét képezték a magyar történetírásnak. Pál-Antal Sándor életműve is ennek az egységes magyar történetírásnak a része.
Befejezésül még valamiről szólnom kell. Aki a ma itt köszöntött tudós írásait olvassa, találkozik olyasvalamivel is, amit nehéz egy szakszerűséget megkövetelő méltatásban elmondani: a ragaszkodást a magyarsághoz. Legyen szabad idéznem néhány mondatot Pál-Antal Sándor egyik írásából: "...kisebbségi léte során sok megpróbáltatást kellett kiállnia a romániai magyarságnak. Sok veszteség érte anyagi létében, szellemi életében és mindenekelőtt számbeliségében, az asszimiláció, elűzés vagy kivándorlás útján. Életképességét azonban megőrizte mindmáig, a hajdani és újabb keletű üldöztetések ellenére, és reméljük, hogy eljön az idő, amikor mindez csak egy halvány, rossz emlékű epizód lesz csupán". Kívánom Pál-Antal Sándornak, akadémiánk külső tagjának és mindannyiunknak, hogy valóban így legyen.
Orosz István, az MTA levelező tagja,
professzor emeritus.
Pál-Antal Sándor akadémiai székfoglalója
Általában háromévenként választ új tagokat a Magyar Tudományos Akadémia. Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi tanácsos-levéltáros, a történelem terén kifejtett munkássága elismeréséül 2010. május 3-án a 180. közgyűlésen vált a magyar tudomány legrangosabb intézményének tagjává.
Székfoglaló előadását 2011. szeptember 15-én tartotta az Akadémia székházában. A felolvasóteremben az anyaországi tudományos élet jeles személyiségei és a családtagok mellett szép számban jelentek meg erdélyi pályatársak is.
Az ünnepi ülést Orosz István akadémikus, professzor emeritus nyitotta meg.
Városunk neves levéltáros történésze székfoglaló előadásának témájául Erdély történetének egyik legviharosabb időszakát választotta, melynek mélyreható kihatásai voltak a lakosság etnikai összetételének változásaira: "Népességi viszonyok a Székelyföldön a 18. század elején."
A 18. század első évtizedében a háborús események, a szárazság okozta éhínség és a pestis Erdélyben elsősorban a Székelyföldet érintette. A természeti csapások felére csökkentették Erdély lakosságát. Az 1719. év végi jelentések alapján több mint hatvanezerre tehetjük a Székelyföld veszteségeit. A természeti csapásoknak főleg a kiskorúak és az idősek estek áldozatul, így az átlagos családlétszám ötről 3,2 – 3,5-re csökkent! Az éhező lakosság tömegesen keresett jobb megélhetési lehetőségeket nemcsak a vármegyékben, de a román vajdaságokban is. A járvány megszűntével az elköltözöttek egy része, elsősorban a nemesek és a szabadrendű székelyek, visszatértek lakhelyeikre, viszont a pusztán maradt jobbágytelkeken megjelent a máshonnan származó munkaerő, ami összességében a román ajkú lakosság számbeli növekedését eredményezte.
Orosz István akadémikus laudációjában, miután vázolta Pál-Antal Sándor életútjának sorsformáló momentumait, részletesen ismertette az Akadémia új tagjának gazdag tudományos tevékenységét.
A történész Pál-Antal Sándor fő kutatási területe a Székelyföld. Gazdag életműve a régió legnagyobb történetírói közé emeli. Levéltárosként levéltári ismertetők, forráskiadványok tucatjaival segítette mások kutatásait. Történetírói tevékenységének külön fejezetét képezik falumonográfiái.
Laudációja befejezésében Orosz István akadémikus kiemelte azt az optimizmust, amivel Pál-Antal Sándor, minden megpróbáltatásunk, veszteségeink ellenére, a romániai magyarság jövőjét szemléli.
Az ünnepi ülés a Magyar Tudományos Akadémia díszes oklevelének az átadásával zárult. Népújság (Marosvásárhely)
Pál-Antal Sándor történetírói tevékenysége döntő mértékben a székelyek múltjának feltárására irányul. Ezt tanúsítja most elhangzott székfoglaló előadása is. A székely múlt iránti érdeklődésében bizonyára szerepet játszanak születésének, neveltetésének, eddigi életútjának körülményei. A felcsíki Karcfalván született az Oltnak abban a völgyében, amelyről Orbán Balázs azt írta, hogy "egymást érő, csaknem egészen összeépült falvak hosszú sora" jellemzi, amelyek egyike Karcfalva. A hadiárva Pál-Antal Sándor gyermekkora azonban nem Karcfalvához, hanem a völgy másik településéhez, Csíkmadarashoz kötődik, amelyről meg azt a mondókát jegyezte fel az egyik méltatója szerint a ma már forrásértékűvé "öregbedett" Székelyföld leírásának" szerzője, hogy "Ez a falu Madaras, hol a pap is fazekas". Pál-Antal Sándorból azonban nem fazekas, hanem levéltáros és történetíró lett. Jellemzőnek tekinthetjük azonban azt is, hogy geológus nevelőapja halála után, akinek helyváltoztatásai miatt több helyen végezte középfokú tanulmányait és végül magánúton érettségizett, visszatért Madarasra s három évig a családi gazdaságot vezette. A gazdálkodásnak nemcsak az a hátránya volt, hogy három évvel később kezdhette meg egyetemi tanulmányait Kolozsvárott az akkor még önálló és magyar nyelvű Bolyai Egyetemen, de az az előnye is, hogy nem felejthető tapasztalatokat szerzett a falusi életről és a paraszti gazdálkodásról, így történetíróként sem könyvekből kellett megtanulnia a mindennapi élet valóságát. Az erdélyi tájhoz való kapcsolódását az is mutatja, hogy négy település (Backamadaras, Búzásbesenyő, Csíkmadaras és Karcfalva monográfiáját is megírta. Ezek közül a Csíkmadarasról szóló két kiadásban is megjelent. A kolozsvári egyetemen kitűnő mesterek: Jakó Zsigmond, Pataki József, Imreh István, Csetri Elek és Magyari István tanítványa lehetett s alaposan felkészülhetett hivatására: a levéltárosi munkára. A diploma megszerzésétől 1963-tól 42 éven át, 2005-ig levéltáros volt Marosvásárhelyen s hivatali ranglétrán a levéltárostól a főlevéltároson keresztül a tanácsos-levéltárosig vezetett útja. Szakmai megbecsülését az is jelezte, hogy részt vehetett a levéltárosi szakképzésben, ahol magyar paleográfiát, a marosvásárhelyi egyetemen pedig latin paleográfiát oktathatott. Doktori címet a Babes-Bolyai Tudományegyetemen Nicolae Endroiu akadémikus vezetésével a pecséttan tárgyköréből szerzett. Értekezése "Marosszéki intézmények és pecsétjeik" címmel önálló könyv formájában is megjelent. Levéltárosi és történetírói tevékenysége mellett feladatot vállalt a közéletben is. Rendszeresen szervezett tudományos ülésszakokat, jelenleg is elnöke az Erdélyi Múzeum Egyesület marosvásárhelyi tagozatának. Az EME, mint ismeretes, az erdélyi magyar tudományosság immár több mint 150 éve létező legfontosabb tudományos egyesülete. Kitüntetései (Pauler Gyula-díj, Arany János emlékérem, Szabadság hőse emlékérem, Mikó Imre-emléklap, arra utalnak, hogy tudományos tevékenységét mind a magyarországi, mind az erdélyi tudományosság elismerte. Gazdag történetírói munkásságát néhány számadattal lehet jellemezni. Eddig 19 önálló, vagy társszerzőkkel együtt írt kötete jelent meg, 9 kötetet szerkesztett 14 könyvfejezetet és 86 folyóiratcikket és tanulmányt írt. Mindezek mellett számtalan, az erdélyi magyar identitás megőrzésében fontos honismereti és közérdekű cikk került ki tolla alól, interjúkkal végzett felvilágosító munkát, lexikon szócikkeket és bibliográfiákat írt. A szakmai elismertséget, mint ismeretes, a társadalomtudományokban a hivatkozások száma távolról sem jelzi úgy, mint a természettudományokban, mégis érdemes megjegyezni, hogy 2009-ig írásaira 153 munkában 735 hivatkozás történt.
Pál-Antal Sándor történetírói tevékenységének részletes bemutatása nem lehet egy ilyen, időben behatárolt méltatás feladata. Mégis szólnunk kell munkásságának legalább három jellegzetes vonulatáról. Már a bevezetőben említettük, hogy Pál-Antal Sándor több más erdélyi és magyarországi kutató mellett döntően a székelység történetírója. Ezzel a regionális történetírás egyik szószólója. A székelyföld ugyanis a történeti Magyarország egyik legjellegzetesebb régiója, amely sajátos autonómiája révén nemcsak területileg különült el Erdély más vidékeitől, a szászok lakta Királyföldtől, a vármegyéktől, vagy a románok lakta területektől, de társadalmi szerkezete, katonáskodó szabad paraszti közösségének megőrzése révén is más volt, mint az ország többi tájegysége. Pál-Antal Sándor írásaiban e terület történetének legkülönfélébb aspektusait vizsgálta. A Székely önkormányzat-történet c. kötetében az autonómia változásait tekintette át. A Székelyföld és városai c. tanulmánygyűjteményben a terület mezővárosainak gazdaságát és társadalmát elemezte nemcsak a 16-19. században, de a két világháború közötti időszakban is. Külön könyvet szentelt a székelyföld fővárosa: Marosvásárhely (az egykori Székelyvásárhely) történetének, amelynek első, 1848-ig terjedő része jelent meg. Ki kell emelnünk a székelyfölddel foglalkozó írásainak időbeli és tematikai gazdagságát. Ugyanolyan biztonsággal értekezik a földrajzi nevek múltjáról, vagy a demográfiai folyamatokról, és a jobbágyviszonyokról, mint a címeres pecsétekről, a székely székek kialakulásáról, vagy a székelyföld szerepéről az 1848-49 évi szabadságharcban. Külön kötetben tárta fel az 1956-os magyar forradalmat követő erdélyi megtorlások áldozatainak sorsát. Megdöbbenéssel olvashatjuk, hogy a magyar forradalom iránti rokonszenv elég indok volt az erdélyi magyarokkal kapcsolatos kegyetlen megtorláshoz és évekig tartó üldözéshez.
Munkásságának másik sajátossága a levéltáros foglalkozással kapcsolható össze. A hazai tudományosságban még ma is folyik a vita arról, hogy a történeti források őrzőinek feladata-e a levéltári dokumentumok rendezésén, kutatásra való előkészítésén túl a történetírás művelése? Nagyon sokan gondolták és gondolják, hogy ez utóbbi is. Aligha véletlen, hogy a magyar történettudomány igen sok kiváló művelője volt levéltáros, Csánki Dezsőtől vagy Szabó Istvántól Ember Győzőn át Varga Jánosig. Pál-Antal Sándor a tudós levéltárosok sorába tartozik. Feladatának tartotta a kutatást segítő levéltári segédletek készítését is (ilyenek a Maros megyei fiók levéltárról, Nagy-Küküllő megye levéltáráról, vagy a Toldalagi és Teleki család levéltáráról készített ismertetői), de könyvek és tanulmányok tucatjait írta az általa rendezett és megismert levéltári dokumentumokból is. Természetesnek tarthatjuk, hogy mélységesen tiszteli a forrásokat, és azt is, hogy forráskiadványok tucatjaival igyekezett elősegíteni mások kutatásait. Közölte Marosvásárhely 17–18. századi jogszabályait, Marosszék, Udvarhelyszék, Csík-, Gyergyó- és Kászonszék összeírásait a 18. századból, de Udvarhelyszék 1848–49-ből származó iratait is.
Eddigi történetírói munkásságának külön fejezetét alkotják falumonográfiái. A helytörténetnek ez a terrénuma máig sem örvend különös megbecsülésnek sem Magyarországon, sem Erdélyben. Ennek jórészt az az oka, hogy nagyon sokan történetírói felkészültség nélkül próbálkoznak egy-egy település múltjának feltárásával. Pedig a mikro- történelem a nyugati történetírásnak is virágzó ága. Pál-Antal Sándor sokat tett annak érdekében, hogy a falutörténet valóban tudományos szintre emelkedjék és a történetírás megbecsült ága legyen.
Tisztelt Osztályülés! Az erdélyi magyar és nem magyar történetírás igen gazdag hagyományokra tekinthet vissza. Az erdélyi történetírók Szamosközy Istvántól Jakab Eleken, Mikó Imrén, Szilágyi Sándoron át kortársainkig a már elhunyt Imreh Istvánig, Jakó Zsigmondig és a hála istennek közöttünk alkotó Benkő Samuig és Egyed Ákosig mindig elszakíthatatlan részét képezték a magyar történetírásnak. Pál-Antal Sándor életműve is ennek az egységes magyar történetírásnak a része.
Befejezésül még valamiről szólnom kell. Aki a ma itt köszöntött tudós írásait olvassa, találkozik olyasvalamivel is, amit nehéz egy szakszerűséget megkövetelő méltatásban elmondani: a ragaszkodást a magyarsághoz. Legyen szabad idéznem néhány mondatot Pál-Antal Sándor egyik írásából: "...kisebbségi léte során sok megpróbáltatást kellett kiállnia a romániai magyarságnak. Sok veszteség érte anyagi létében, szellemi életében és mindenekelőtt számbeliségében, az asszimiláció, elűzés vagy kivándorlás útján. Életképességét azonban megőrizte mindmáig, a hajdani és újabb keletű üldöztetések ellenére, és reméljük, hogy eljön az idő, amikor mindez csak egy halvány, rossz emlékű epizód lesz csupán". Kívánom Pál-Antal Sándornak, akadémiánk külső tagjának és mindannyiunknak, hogy valóban így legyen.
Orosz István, az MTA levelező tagja,
professzor emeritus.
Pál-Antal Sándor akadémiai székfoglalója
Általában háromévenként választ új tagokat a Magyar Tudományos Akadémia. Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi tanácsos-levéltáros, a történelem terén kifejtett munkássága elismeréséül 2010. május 3-án a 180. közgyűlésen vált a magyar tudomány legrangosabb intézményének tagjává.
Székfoglaló előadását 2011. szeptember 15-én tartotta az Akadémia székházában. A felolvasóteremben az anyaországi tudományos élet jeles személyiségei és a családtagok mellett szép számban jelentek meg erdélyi pályatársak is.
Az ünnepi ülést Orosz István akadémikus, professzor emeritus nyitotta meg.
Városunk neves levéltáros történésze székfoglaló előadásának témájául Erdély történetének egyik legviharosabb időszakát választotta, melynek mélyreható kihatásai voltak a lakosság etnikai összetételének változásaira: "Népességi viszonyok a Székelyföldön a 18. század elején."
A 18. század első évtizedében a háborús események, a szárazság okozta éhínség és a pestis Erdélyben elsősorban a Székelyföldet érintette. A természeti csapások felére csökkentették Erdély lakosságát. Az 1719. év végi jelentések alapján több mint hatvanezerre tehetjük a Székelyföld veszteségeit. A természeti csapásoknak főleg a kiskorúak és az idősek estek áldozatul, így az átlagos családlétszám ötről 3,2 – 3,5-re csökkent! Az éhező lakosság tömegesen keresett jobb megélhetési lehetőségeket nemcsak a vármegyékben, de a román vajdaságokban is. A járvány megszűntével az elköltözöttek egy része, elsősorban a nemesek és a szabadrendű székelyek, visszatértek lakhelyeikre, viszont a pusztán maradt jobbágytelkeken megjelent a máshonnan származó munkaerő, ami összességében a román ajkú lakosság számbeli növekedését eredményezte.
Orosz István akadémikus laudációjában, miután vázolta Pál-Antal Sándor életútjának sorsformáló momentumait, részletesen ismertette az Akadémia új tagjának gazdag tudományos tevékenységét.
A történész Pál-Antal Sándor fő kutatási területe a Székelyföld. Gazdag életműve a régió legnagyobb történetírói közé emeli. Levéltárosként levéltári ismertetők, forráskiadványok tucatjaival segítette mások kutatásait. Történetírói tevékenységének külön fejezetét képezik falumonográfiái.
Laudációja befejezésében Orosz István akadémikus kiemelte azt az optimizmust, amivel Pál-Antal Sándor, minden megpróbáltatásunk, veszteségeink ellenére, a romániai magyarság jövőjét szemléli.
Az ünnepi ülés a Magyar Tudományos Akadémia díszes oklevelének az átadásával zárult. Népújság (Marosvásárhely)
2011. november 5, 7.
Múltidéző – Adalékok széki gróf Teleki Ernő (1902–1980) életéhez
2011. október 4-én a Minerva Művelődési Egyesület székházának előadótermében bemutatták a széki gróf Teleki Ernő emlékére készített Démonok tánca című dokumentumfilmet. Az erről szóló beszámolót jegyző Ferencz Zsolt hangsúlyozta, hogy „az utókor nagyon keveset tud gróf Teleki Ernőről, különösen fontos, hogy életművét szélesebb körben megismerjék”. Idézte továbbá az est házigazdájának, Tibori Szabó Zoltánnak véleményét, aki szerint „ennek érdekében tette meg az első, ám kétségtelenül jelentős lépést az a csapat, amely Ludvig Daniella vezetésével Teleki személyének és munkásságának bemutatására vállalkozott”. A témával foglalkozni akarók figyelmét felhívom arra, hogy egy évtizede, a Művelődés 2001. évi 12. számában igyekeztem ráirányítani a figyelmet gróf Teleki Ernő személyiségére. A téma időszerűsége miatt talán nem szerénytelenség, ha eddigi kutatásaim fontosabb eredményeit megosztom minden érdeklődővel, különös tekintettel egyes történelmi adatok meg nem haladott újszerűségére.
Az 1697. április 20-án birodalmi grófi rangra emelt széki Telekiek története több évszázada összeforrt Erdély históriájával, politikai és művelődési eseményeivel. A Beszterce-Naszód megyei Paszmoson háborítatlanul és csodálatos környezetben élhetett a Telekiek katolikus ága. A családi kastély Besztercétől délre, Nagysajó mellett, egy eléggé eldugott völgyben épült. A birtokot Teleki Mihály (1671–1720) Kővárvidék főkapitánya, Kolozs vármegye főispánja szerezte meg. A paszmosi ősi ház külső megjelenésében is meseszerű volt, Kővári László megfogalmazásában: „szeszélyes tornyokkal épült ódon kastély”. A kertet és az ebédlőt szentek barokk fogadalmi szobrai ékesítették, melyeket 1796-ban Teleki Mihály (†1793) kamarás és felesége, makfalvi Dósa Ágnes (1762–1806) faragtatott. Az ebédlő falát egy ovális keretű Esterházy-kőcímer díszítette, amit Teleki Ernő a kolozsvári házból vitetett oda és falaztatott be. A paszmosi kastély bejárati kapuja felett elhelyezett kettős – Teleki–Haller – „beszélő címer” az egykori erődített kúriát újjáépítő házaspár, Teleki Pál (1719–1773) Fogarasföld főkapitánya, Doboka vármegye főispánja és hallerkői gróf Haller Borbára (1719–1770) emlékét őrizte. Halotti epitáfiumaik jelzik, hogy elmúlásuk után sem váltak meg egymástól, a kolozsvári piarista templom kriptájában egymás mellett nyugszanak. Az udvarház legfontosabb történelmi emléke a mögötte álló mocsári tölgy, melynek koráról a törzsére erősített fémtáblán olvasható „Anno 1406” felirat tanúskodik. A 605 esztendős, 25 m magas és 7,10 m kerületű ősfa méltó emléke az őt gondozó három évszázados főúri családnak.
Ernő ősei között tudhatta Teleki Ferencet (1785–1831), akit a családi krónika „Költő”-ként emlegetett. Bizonyára nem véletlenül maradt fenn a „Békesség Embere” jelzője sem, amit Herepei Károly használt búcsúztatásakor. A sokoldalú császári és királyi kamarás előd a híres, Göttingában végzett matematikus volt, akit a Magyar Tudományos Akadémia halálának évében tiszteleti tagjául választott. Nevéhez fűződik a kézi szögmérő feltalálása, melyet a bécsi Voigtländer cég gyártott és forgalmazott. Ő kivételesen nem Paszmoson, a nevezetes családi birtokon, hanem Besztercén született. Ennek oka az volt, hogy várandós édesanyját a Horea-féle felkelés idején a megerősített szász városba menekítette férje, Teleki Mihály.
Ernő édesapja, Teleki Ferenc (1870–1925) országgyűlési képviselő a paszmosi családi uradalomban született. Negyedszázaddal később, a millennium évében – 1896. január 9-én – vette feleségül losonczi báró Bánffy Annát. Felesége korai, 1907. október 7-én, 30 éves korában bekövetkezett halála miatt rövid, csupán évtizednyi házasságukból így is öt gyermek született. Három kisleány: Erzsébet (1896–1981), a rövid életű Margit (1898–1906), valamint Cecília (1901–1981) és egy fiú ikerpár: Andor és Ernő. A fiúk születésekor már az egész család Kolozsvárt élt, az Egyetem utca 8. szám alatti fényűzően berendezett Esterházy-házban lakott ugyanis Bánffy Anna édesanyja, lévén a galántai Esterházyak famíliájába tartozott. Az épület nevezetessége, hogy ott 1748-ban rátóti Gyulaffy László árvaházat alapított, melyet 1840-ben megvásárolt gróf Esterházy János Nepomuk (1824–1898), akkor került családja birtokába.
Teleki Ernő ikertestvérével, Andorral együtt Kolozsvárt, 1902. szeptember 11-én született. Az ikrek édesanyja ötéves korukban meghalt, azután nagymamájuk, galántai gróf Esterházy Cecília (1857–1946), losonczi báró Bánffy Ernőnek (1850–1916), az Erdélyi Magyar Gazdasági Szövetség elnökének, az Erdélyi Református Egyház és a Kolozsvári Református Kollégium főgondnokának felesége nevelte őket. A família, amelybe születtek, és a név, amit viseltek, már kicsi korukban kiemelte a fiúkat az átlagos gyermekkorból. Amikor az elalvás előtti mese helyett családjuk történetét hallgatták, tulajdonképpen Erdély históriájával ismerkedtek. A Teleki-gyermekek ezüst kamarási kulcsokkal játszóttak, s megtanulták, hogy a különböző századokban a ruházat mely részén kellett viselni azokat. Egyfajta családi ereklyének számított altorjai gróf Apor István kincstartó 1689-ből származó ezüstkanala. A pecsétnyomó használatának gyakorlásánál sem kellett veszekedniük, 23 kipróbált darabbal próbálkozhattak. A vallásos érzületet volt hivatva felszítani a Krisztus keresztszilánkját őrző ereklyetartó, és az egykori cseszneki Esterházy-erődítmény várkápolnájából megmaradt ezüst misekönyvtábla, melynek domborművein Alexandriai Szent Katalin és Szent Borbála attribútumai tükröződtek.
A magántanuló ikerpár az elemi iskolát 1912-ben, a Váradi Albert igazgatta római katolikus Főelemi Fiúiskolában fejezte be. Középiskolai tanulmányaikat az Erdélyi Római Katolikus Státus kegyesrendiek vezetése alatt álló főgimnáziumában folytatták, ahol 1920-ban érettségiztek. Osztályfőnökük a nagy tudású, széles látókörű piarista szerzetes, Patay József volt.
Az érettnek nyilvánított ikertestvérek sorsa különféleképpen alakult. Andor a budapesti Kereskedelmi Akadémián szerzett diplomát. Kolozsvárra visszatérve a bankszakmában helyezkedett el. 1927-től külföldön, a nemzetközi kereskedelem világában tevékenykedett. Először Konstantinápolyban bukkant fel, mint egy ipari vállalat alapítója. Később a budapesti Külkereskedelmi Hivatal Rt. athéni megbízottja, majd párizsi, hágai és brüsszeli kirendeltségének vezetője. 1937-ben a párizsi Nemzetközi Kiállítás helyettes kormánybiztosa, 1940-ig a budapesti Weisz Manfréd Művek (a későbbi Csepel Művek) igazgatója, a második bécsi döntés után a Külkereskedelmi Hivatal elnöke. Elismertségéről annyit, hogy egyéb kitüntetések mellett megkapta a francia becsületrend tiszti keresztjét és a belga koronarend lovagkeresztjét. A második világégés után az emigrációt választotta. A messzi távolban is nagy szeretettel őrizte nagyapja és édesapja házassági gyűrűit, melybe feleségeik neveinek kezdőbetűi és házasságkötésük évszáma volt begravírozva: Cs[erényi] A[nna] 1867 és B[ánffy] A[nna] 1896. A nemzetközi hírnevet szerzett külkereskedelmi szakember és máltai lovag 1978. január 22-én, a távoli Buenos Airesben hunyt el.
Ernő édesapja betegeskedése miatt az érettségi után csak két év múlva folytathatta tanulmányait. A budapesti Közgazdasági Egyetem hallgatója lett, 1926-ban visszatért szülőföldjére. Az egyetemen szerzett ismereteinek korán hasznát vette, édesapja halála után tizedik, egyúttal utolsó családi tulajdonosként átvette a paszmosi birtok kezelését és irányítását.
1933-tól a magyar királyi Külkereskedelmi Hivatal bukaresti kirendeltségének megbízottja. Ehhez a külügyminisztériumnak is hozzá kellett járulnia, az engedélyt román állampolgársága miatt kapta meg. A magyar–román gazdasági kapcsolatok fejlesztésén, előmozdításán fáradozott. Három év múlva a korábbi előny hátrányára változott, román állampolgársága miatt mondatták le feladatköréről. Egy éven keresztül állás nélkül volt, majd 1937 novemberétől 1944-ig a Magyar Általános Hitelbank (MÁH) szerződéses alkalmazottja lett.
A II. Károly király által létrehozott Nemzeti Újjászületés Front keretében felállított magyar alosztályt, a Magyar Népközösséget gróf Bánffy Miklós vezette. Elnökletével három fő szakosztály jött létre: a Jósika János vezette közművelődési, a Kós Károly irányította társadalmi és a Szász Pál felügyelte gazdasági. Alosztályának vezetését a szakmai elismertségnek örvendő Teleki Ernő látta el.
A második bécsi döntést követően – hevenyészett feljegyzései szerint – a két ország közötti magas szintű politikai üzenetváltásba is belesodródott. A bukaresti tapasztalatok alapján egyes román politikusok úgy gondolták, hogy bízhatnak benne. Közvetítésre alkalmas személyét alátámaszthatta, hogy rokona volt gróf Teleki Pál miniszterelnöknek. 1940. szeptember 3-án keresték meg Iuliu Maniu üzenetének közvetítésével, amit a tudományos kutatások eddig nem támasztották alá. Ionel Pop – aki Teleki Ernő sajátos jellemzése szerint Maniu pártelnöknek, a Nemzeti Parasztpárt első zászlós urának bizalmi emberei közé tartozott – javaslatában nem kevesebb szerepelt, mint Dél-Erdély önként való átadása.
A kapcsolatfelvételt elősegítette, hogy a Magyar Általános Hitelbankhoz kötődő Telekihez kollegiális viszony fűzte, Pop volt a MÁH romániai vállalatainak elnöke. Erdély egészének átengedését a javaslattevő román politikai erők két feltételhez köthették, erre utalnak Teleki Ernő jegyzetfüzetében a ceruzával odavetett mondatok: az egyik az autonómia – melyről regénybeillő módon a bukaresti királyi palota kerítésénél folytatott tárgyalásokat, – a másik a német megszállás biztosítása, míg a magyar hadsereg bevonul Észak-Erdélybe. Utóbbi kérés a magyarság feltételezett bosszújára hivatkozva fogalmazódott meg. Minderről Teleki Pál az akkori romániai nagykövet, Bárdossy László rejtjelezett táviratából értesült. A javaslatokat visszautasította, elfogadhatatlannak minősítette, attól tartott, hogy a feltételekhez kötött lépés az akkori felfokozott közhangulatban a kormány elsöprésével és talán forradalommal is járna. A nemleges választ Teleki Andor adta át a Szovátán tartózkodó Ionel Popnak.
A magyar csapatok kolozsvári bevonulását követően Teleki Pál miniszterelnök – folytatódnak Teleki Ernő bejegyzései – az Esterházy-házban tárgyalást folytatott. Ezen Észak-Erdély politikai képviseletét és a visszaperlési jog kérdését beszélték meg. A képviselők névsorát össze is állíthatták, mert a jelenlevők – László Dezső és Albrecht Dezső – parlamenti honatyák lettek. Kállay Miklós miniszterelnöksége idején Teleki Ernőt a Felsőház tagjává kooptálták, aki határozattan tiltakozott az ellen, hogy ez rendiségi alapon történjen meg. Ajánlói az alkotmányt segítségül híva azt a megoldást választották, hogy a kormányzónak joga van rendkívüli érdemekért a megfelelő személyeket kinevezni. Rajta kívül még ketten kerültek ilyen módon a parlamentbe: Baranyai Lipót, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és a Felsőház „Benjáminja”, Széchenyi Károly. Teleki Ernő képviselősége kérészéletűnek bizonyult, két hónap után lemondott mandátumáról. Ebben talán része lehetett Bárdossy László miniszterelnök korábban megfogalmazott véleményének, mely szerint az Észak-Erdélyből a parlamentbe behívott, kooptált képviselőket tömörítő Erdélyi Párt „kezelhetetlen”.
Magyarország sorsa és Erdély jövője szempontjából rendkívül kritikus időszakban – a Lakatos-kormány idejében – Teleki Ernő felkérést kapott, hogy vállalja el a romániai követ posztját. Bizonyára ismerhették egyik állásfoglalását: „Bukarest Pest számára a saját embereik alkalmatlansága folytán mindig torz tükörben állott.” A külügynek szüksége lehetett jól informált, mindkét fél részéről elfogadható, a román politikai és gazdasági körökben járatos diplomatára. Teleki Ernő a későn jött felkérésnek nem tudott eleget tenni. Ha Teleki Pál idejében történt volna, ketten bizonyára többet elérhettek volna a magyar–román kapcsolatok javítása érdekében.
A politikai élettől való többszöri visszavonulását fontos szakmai feladat feledtette: az Erdélyrészi Gazdasági Tanács második embere, ügyvezető alelnöke lett. A kolozsvári Kereskedelmi és Iparkamara Kossuth Lajos utcai székházának II. emeletén működő Tanács feladata a kelet-magyarországi, az észak-erdélyi területek és az „anyaország” gazdasági életének minél eredményesebb összehangolása volt. Azon intézmények közé tartozott, melyet nem magyarországi „ejtőernyősök”, hanem helybeli, hozzáértő szakemberek irányítottak. Jelentőségét hangsúlyozta, hogy uzoni gróf Béldi Kálmán zsibói földbirtokos elnökletével a magyar kormány tanácsadó és véleményező szerveként működött. A Tanács tagjai közé tartozott még losonci gróf Bánffy Miklós (akivel a Magyar Népközösségben együtt dolgozott), Korparich Ede (az észak-erdélyi Hangya-szövetkezet marosvásárhelyi elnök-igazgatója), Rátz Mihály építőmester (a kolozsvári Iparos Egylet elnöke) és széki gróf Teleki Béla (az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület elnöke).
A hívő, keresztény embert azzal tisztelte meg egyháza, hogy az Egyházmegyei Tanács (régebbi nevén Erdélyi Római Katolikus Státus) tagjává választotta. A Tanács hatásköre az erdélyi egyházmegye területén lévő római katolikus középiskolák, gazdasági iskolák és a velük kapcsolatos bentlakások fenntartására, az egyházmegyei alapok tulajdonát képező bérházak, mező- és erdőgazdasági ingatlanok kezelésére terjedt ki. A világi tanácsosok között ismerős nevekre bukkanhatunk: György Lajos (a Líceum-könyvtár igazgatója) és gróf Béldi Kálmán.
Az 1945 után bekövetkezett nagy történelmi és politikai változások után osztály- és sorstársai általánosan jellemző életét élte. 1949. május 1-ig állás nélkül tengődött. Akkor lehetőséget kapott, hogy képességének és tudásának megfelelően megtalálhassa az őt megillető méltó helyét, és beilleszkedhessen a szocialista Románia új társadalmi rendjébe. A 7. számú Átképzési Központban (Centrul de recalificare No. 7.) fél év alatt elsajátíthatta az asztalos mesterséget. Első munkahelye egy nagy építkezési vállalat (Intreprindere Construcţia şi Instalaţii) volt, ahol villanyszerelő beosztásban dolgozott. Ezt követően 1952 és 1954 között raktárnok volt a Mezőség legnagyobb községében Mocson, egy Cariera nevű üzemnél. Mind feljebb emelkedett, következő munkahelyén, a község tanácsházának egészségügyi osztályán (Sfat Popular Raion Mociu Secţia Sanitară) könyvelőként már tisztviselői beosztásba emelkedett.
1954-ben egy hirtelen fordulattal a „romániai burzsoázia” élő-halottjait gyűjtő temetőbe, a Duna-Deltában fekvő Măcinbe, a Brăilától keletre fekvő faluba internálták. Először ott készültek a filmben a démonok táncaként emlegetett torzképrajzai. Érzékeny lelkülete így tükröztette az őt körülvevő abszurd világot és irracionálissá torzult szereplőit, a nagyon is létező, nemcsak képzeletében élő, az emberi alapvetést, a humánumot megtagadó, a sztálini nemzeti szocializmus módszereit másoló országot, az akkori román Abszurdisztánt. Hazatérhetett, túl értékes volt ahhoz, hogy elpusztítsák.
1955-től alkalmat kapott egyháza közelében és a műemlék-restaurálás területén működni. Két éven keresztül a Szent Mihály-templom felújítási munkálatainál anyagraktárosként nyert beosztást. Ezt követően a Farkas utcai református templom és a lutheránus püspökség épületének helyreállításánál volt technikusi beosztásban. Később mintázó szobrászként ismét a főtéri templom megújításánál jutott munkalehetőséghez.
A megváltozott világban 1960. május 15-én kapott először műveltségének, érdeklődési körének és habitusának egyaránt megfelelő feladatot. A Római Katolikus Egyházművészeti Bizottság tagja lett, mely Kolozsváron, a Szent Mihály plébánián működött. Ha megismerkedünk a bizottság összetételével, megérthetjük lelkesedését és ügybuzgalmát. Elnök: Márton Áron püspök, alelnök: Baráth Béla kanonok-plébános, tagok: Bágyuj Lajos építőmester, Rátz Mihály műszaki tanácsos, Kelemen Lajos nyug. levéltári főigazgató, Köpeczi Sebestyén József nyug. egyetemi könyvtárnok, heraldikus, Bíró Vencel nyug. egyetemi tanár, az 1948-ban államilag feloszlatott piarista rend exprovinciálisa és Vámszer Géza középiskolai tanár. Az egyház érdeme, hogy a rossz anyagi viszonyok és társadalmi megbecsültség nélkül tengődő neves szakembereket bevonták. Ideig-óráig egyfajta védőhálót vontak köréjük, s talán némi anyagi segítség is adódott. A legfontosabb mégis az a tudat lehetett számukra, hogy ismereteikkel, tudásukkal még mindig tudnak és engedik őket szolgálni közösségük javára.
Miért vonzódott a gazdasági és pénzügyi szakember a műemlékekhez, a régi tárgyakhoz? Mindez visszanyúlik a messzi gyermekkorba. A szülői ház és a paszmosi kastély berendezése egyaránt a múltat idézte. Emlékezzünk Bíró József művészettörténész egyik örökbecsű megállapítására, mely szerint Erdélyben „a kastély már maga a történelem”. A családi arcképcsarnok festményei és az ősökhöz kapcsolódó régi tárgyak szinte mindegyike Erdély történetének hol dicső, hol szomorú évszázadáról regélt. A kiterjedt rokonságban egyöntetű tisztelet övezte az ellenségei által „Kopasz”-nak gúnyolt Teleki Mihály kancellárt. Még azt is számon tartották, melyik családtag őriz róla készült képet, metszetet vagy egyéb ábrázolást. Akkor még volt hol keresni azokat: Teleki Artúrnál (Dudu bácsinál) Tancson, Teleki László Gyulánál Kövérhosszúfalun, Teleki Károlynál (Pufinál) Sáromberkén és Teleki Pálnál Budapesten, József téri házában. Ma csak a családi emlékezés tanúskodhat a képek egykori létezéséről.
Kelemen Lajos Benczúr Gyulánénak írt leveléből (Kolozsvár, 1922. szeptember 4.) tudhatunk a Telekiek hatvan darabot számláló családi képgyűjteményéről. A nagymama, gróf Esterházy Cecília őrizetében álltak – helyesebben mondva függtek – a piarista templom előtti Mária-szobrot állító göncruszkai gróf Kornis Antal és második felesége, királyhalmi Petki Anna élethű festményei is. A gróf Bethlen Györgyné Majális utcai lakásán 1926. november 17–21. között megrendezett régi műtárgyak kiállításán nem a történelmi arcképcsarnok képei szerepeltek. Kelemen Lajosnak a Művészeti Szalonban megjelent tudósításából ismeretes, hogy a családi gyűjteményből hat, egymásba járó Kornis-címeres poharat, és egy altwien, bástyamotívumos kávétartót tettek közszemlére.
A kiterjedt főrangú rokonságra a 18–19. századi családi miniatúra-gyűjtemény hívta fel a figyelmet. Ennek egyik ragyogó rézrámás darabja gróf Mikó Imrét, az Erdélyi Múzeum-Egyesület alapítóját ábrázolta. Ugyancsak az elődökre emlékeztetett a fehér falon félelmetesnek tűnő Kornis-buzogány, és az Apafi korabeli nyeregtakarón elhelyezett kardgyűjtemény. A már említett 1926-os régi műtárgykiállítás beszámolójából köztudomásúak az értékes és féltve őrzött történelmi emlékek. Az egyik kard pengéjén viselte a korát jelölő aranyos évszámot: 1549. A másik, rubinokkal ékesített 16. századi pallosról azt tartotta a hagyomány, hogy a lefejezett Bánffy Dénesnek volt kedves fegyvere. (Honnan sejthette volna szegény, hogy éppen egy ilyen szeretett fegyverfajta vet véget földi pályafutásának.)
Teleki Ernő öregkorában sokat betegeskedett, de az óramű pontosságával beosztott baráti látogatások mindig felvidították. Kedvelt időtöltése volt, amikor a „kolozsvári lexikon”, az évszázadot megélt Bocsánczy László, a Kolozsvári Takarékpénztár és Hitelbank volt igazgatója és Nemes István ügyvéd segédletével képzeletben rendre vizitálták a kincses város jól ismert családjait. Szűk baráti köréhez főleg arisztokraták (Apor Márta, Bethlen Béla, Lendvay Gaszton, Nemes Sarolta, Teleki Mihály, Wesselényi Mária), írók (Bajor Andor, Bretter György, Gáll Ernő, Mikó Imre) és művészek (Cseh Gusztáv, Erdős Tibor, Fülöp Antal Andor, Gergely István, Miklóssy Gábor, Nagy Imre, Vetró Artúr, Tassi Demian) tartoztak. Szívesen segített az erdélyi múltat kutató történészeknek, művészettörténészeknek. Járt nála Jakó Zsigmond, Benkő Samu és felesége Nagy Margit, Kiss András, Marica Guy Viorica, Debreczeni László. A leggyakrabban talán Markó Bélával, kedves borbélyával találkozott. 1974-ben rendkívüli öröm érte, szülővárosukban találkozhatott az oly messzi távolba – Buenos Airesbe – emigrált ikertestvérével, Andorral.
A „Tempora mutantur et nos mutamur in illis” (Megváltoznak az idők, és mi is megváltozunk bennük) általánosan igaz megállapítása átvitt értelemben rá nem vonatkozott. Soha nem feledkezett meg származása társadalmi kötelezettségeiről, és ennek mindenkori tudatában élte le életét.
Szülővárosában hunyt el 1980. november 27-én, életének 79. évében. Néhány nap múlva, a decemberi hónap első napjának délutánján helyezték örök nyugalomra a Házsongárdi temetőben. A gyászjelentőn már nem merült szürkeségbe a neve. A fekete gyászkeretes partecédula méltóságteljesen jelentette, hogy egy széki Teleki halt meg. Úr volt, kolozsvári és erdélyi magyar. Őrizzük emlékét az őt megillető kegyelettel.
SAS PÉTER
Szabadság (Kolozsvár)
2011. október 4-én a Minerva Művelődési Egyesület székházának előadótermében bemutatták a széki gróf Teleki Ernő emlékére készített Démonok tánca című dokumentumfilmet. Az erről szóló beszámolót jegyző Ferencz Zsolt hangsúlyozta, hogy „az utókor nagyon keveset tud gróf Teleki Ernőről, különösen fontos, hogy életművét szélesebb körben megismerjék”. Idézte továbbá az est házigazdájának, Tibori Szabó Zoltánnak véleményét, aki szerint „ennek érdekében tette meg az első, ám kétségtelenül jelentős lépést az a csapat, amely Ludvig Daniella vezetésével Teleki személyének és munkásságának bemutatására vállalkozott”. A témával foglalkozni akarók figyelmét felhívom arra, hogy egy évtizede, a Művelődés 2001. évi 12. számában igyekeztem ráirányítani a figyelmet gróf Teleki Ernő személyiségére. A téma időszerűsége miatt talán nem szerénytelenség, ha eddigi kutatásaim fontosabb eredményeit megosztom minden érdeklődővel, különös tekintettel egyes történelmi adatok meg nem haladott újszerűségére.
Az 1697. április 20-án birodalmi grófi rangra emelt széki Telekiek története több évszázada összeforrt Erdély históriájával, politikai és művelődési eseményeivel. A Beszterce-Naszód megyei Paszmoson háborítatlanul és csodálatos környezetben élhetett a Telekiek katolikus ága. A családi kastély Besztercétől délre, Nagysajó mellett, egy eléggé eldugott völgyben épült. A birtokot Teleki Mihály (1671–1720) Kővárvidék főkapitánya, Kolozs vármegye főispánja szerezte meg. A paszmosi ősi ház külső megjelenésében is meseszerű volt, Kővári László megfogalmazásában: „szeszélyes tornyokkal épült ódon kastély”. A kertet és az ebédlőt szentek barokk fogadalmi szobrai ékesítették, melyeket 1796-ban Teleki Mihály (†1793) kamarás és felesége, makfalvi Dósa Ágnes (1762–1806) faragtatott. Az ebédlő falát egy ovális keretű Esterházy-kőcímer díszítette, amit Teleki Ernő a kolozsvári házból vitetett oda és falaztatott be. A paszmosi kastély bejárati kapuja felett elhelyezett kettős – Teleki–Haller – „beszélő címer” az egykori erődített kúriát újjáépítő házaspár, Teleki Pál (1719–1773) Fogarasföld főkapitánya, Doboka vármegye főispánja és hallerkői gróf Haller Borbára (1719–1770) emlékét őrizte. Halotti epitáfiumaik jelzik, hogy elmúlásuk után sem váltak meg egymástól, a kolozsvári piarista templom kriptájában egymás mellett nyugszanak. Az udvarház legfontosabb történelmi emléke a mögötte álló mocsári tölgy, melynek koráról a törzsére erősített fémtáblán olvasható „Anno 1406” felirat tanúskodik. A 605 esztendős, 25 m magas és 7,10 m kerületű ősfa méltó emléke az őt gondozó három évszázados főúri családnak.
Ernő ősei között tudhatta Teleki Ferencet (1785–1831), akit a családi krónika „Költő”-ként emlegetett. Bizonyára nem véletlenül maradt fenn a „Békesség Embere” jelzője sem, amit Herepei Károly használt búcsúztatásakor. A sokoldalú császári és királyi kamarás előd a híres, Göttingában végzett matematikus volt, akit a Magyar Tudományos Akadémia halálának évében tiszteleti tagjául választott. Nevéhez fűződik a kézi szögmérő feltalálása, melyet a bécsi Voigtländer cég gyártott és forgalmazott. Ő kivételesen nem Paszmoson, a nevezetes családi birtokon, hanem Besztercén született. Ennek oka az volt, hogy várandós édesanyját a Horea-féle felkelés idején a megerősített szász városba menekítette férje, Teleki Mihály.
Ernő édesapja, Teleki Ferenc (1870–1925) országgyűlési képviselő a paszmosi családi uradalomban született. Negyedszázaddal később, a millennium évében – 1896. január 9-én – vette feleségül losonczi báró Bánffy Annát. Felesége korai, 1907. október 7-én, 30 éves korában bekövetkezett halála miatt rövid, csupán évtizednyi házasságukból így is öt gyermek született. Három kisleány: Erzsébet (1896–1981), a rövid életű Margit (1898–1906), valamint Cecília (1901–1981) és egy fiú ikerpár: Andor és Ernő. A fiúk születésekor már az egész család Kolozsvárt élt, az Egyetem utca 8. szám alatti fényűzően berendezett Esterházy-házban lakott ugyanis Bánffy Anna édesanyja, lévén a galántai Esterházyak famíliájába tartozott. Az épület nevezetessége, hogy ott 1748-ban rátóti Gyulaffy László árvaházat alapított, melyet 1840-ben megvásárolt gróf Esterházy János Nepomuk (1824–1898), akkor került családja birtokába.
Teleki Ernő ikertestvérével, Andorral együtt Kolozsvárt, 1902. szeptember 11-én született. Az ikrek édesanyja ötéves korukban meghalt, azután nagymamájuk, galántai gróf Esterházy Cecília (1857–1946), losonczi báró Bánffy Ernőnek (1850–1916), az Erdélyi Magyar Gazdasági Szövetség elnökének, az Erdélyi Református Egyház és a Kolozsvári Református Kollégium főgondnokának felesége nevelte őket. A família, amelybe születtek, és a név, amit viseltek, már kicsi korukban kiemelte a fiúkat az átlagos gyermekkorból. Amikor az elalvás előtti mese helyett családjuk történetét hallgatták, tulajdonképpen Erdély históriájával ismerkedtek. A Teleki-gyermekek ezüst kamarási kulcsokkal játszóttak, s megtanulták, hogy a különböző századokban a ruházat mely részén kellett viselni azokat. Egyfajta családi ereklyének számított altorjai gróf Apor István kincstartó 1689-ből származó ezüstkanala. A pecsétnyomó használatának gyakorlásánál sem kellett veszekedniük, 23 kipróbált darabbal próbálkozhattak. A vallásos érzületet volt hivatva felszítani a Krisztus keresztszilánkját őrző ereklyetartó, és az egykori cseszneki Esterházy-erődítmény várkápolnájából megmaradt ezüst misekönyvtábla, melynek domborművein Alexandriai Szent Katalin és Szent Borbála attribútumai tükröződtek.
A magántanuló ikerpár az elemi iskolát 1912-ben, a Váradi Albert igazgatta római katolikus Főelemi Fiúiskolában fejezte be. Középiskolai tanulmányaikat az Erdélyi Római Katolikus Státus kegyesrendiek vezetése alatt álló főgimnáziumában folytatták, ahol 1920-ban érettségiztek. Osztályfőnökük a nagy tudású, széles látókörű piarista szerzetes, Patay József volt.
Az érettnek nyilvánított ikertestvérek sorsa különféleképpen alakult. Andor a budapesti Kereskedelmi Akadémián szerzett diplomát. Kolozsvárra visszatérve a bankszakmában helyezkedett el. 1927-től külföldön, a nemzetközi kereskedelem világában tevékenykedett. Először Konstantinápolyban bukkant fel, mint egy ipari vállalat alapítója. Később a budapesti Külkereskedelmi Hivatal Rt. athéni megbízottja, majd párizsi, hágai és brüsszeli kirendeltségének vezetője. 1937-ben a párizsi Nemzetközi Kiállítás helyettes kormánybiztosa, 1940-ig a budapesti Weisz Manfréd Művek (a későbbi Csepel Művek) igazgatója, a második bécsi döntés után a Külkereskedelmi Hivatal elnöke. Elismertségéről annyit, hogy egyéb kitüntetések mellett megkapta a francia becsületrend tiszti keresztjét és a belga koronarend lovagkeresztjét. A második világégés után az emigrációt választotta. A messzi távolban is nagy szeretettel őrizte nagyapja és édesapja házassági gyűrűit, melybe feleségeik neveinek kezdőbetűi és házasságkötésük évszáma volt begravírozva: Cs[erényi] A[nna] 1867 és B[ánffy] A[nna] 1896. A nemzetközi hírnevet szerzett külkereskedelmi szakember és máltai lovag 1978. január 22-én, a távoli Buenos Airesben hunyt el.
Ernő édesapja betegeskedése miatt az érettségi után csak két év múlva folytathatta tanulmányait. A budapesti Közgazdasági Egyetem hallgatója lett, 1926-ban visszatért szülőföldjére. Az egyetemen szerzett ismereteinek korán hasznát vette, édesapja halála után tizedik, egyúttal utolsó családi tulajdonosként átvette a paszmosi birtok kezelését és irányítását.
1933-tól a magyar királyi Külkereskedelmi Hivatal bukaresti kirendeltségének megbízottja. Ehhez a külügyminisztériumnak is hozzá kellett járulnia, az engedélyt román állampolgársága miatt kapta meg. A magyar–román gazdasági kapcsolatok fejlesztésén, előmozdításán fáradozott. Három év múlva a korábbi előny hátrányára változott, román állampolgársága miatt mondatták le feladatköréről. Egy éven keresztül állás nélkül volt, majd 1937 novemberétől 1944-ig a Magyar Általános Hitelbank (MÁH) szerződéses alkalmazottja lett.
A II. Károly király által létrehozott Nemzeti Újjászületés Front keretében felállított magyar alosztályt, a Magyar Népközösséget gróf Bánffy Miklós vezette. Elnökletével három fő szakosztály jött létre: a Jósika János vezette közművelődési, a Kós Károly irányította társadalmi és a Szász Pál felügyelte gazdasági. Alosztályának vezetését a szakmai elismertségnek örvendő Teleki Ernő látta el.
A második bécsi döntést követően – hevenyészett feljegyzései szerint – a két ország közötti magas szintű politikai üzenetváltásba is belesodródott. A bukaresti tapasztalatok alapján egyes román politikusok úgy gondolták, hogy bízhatnak benne. Közvetítésre alkalmas személyét alátámaszthatta, hogy rokona volt gróf Teleki Pál miniszterelnöknek. 1940. szeptember 3-án keresték meg Iuliu Maniu üzenetének közvetítésével, amit a tudományos kutatások eddig nem támasztották alá. Ionel Pop – aki Teleki Ernő sajátos jellemzése szerint Maniu pártelnöknek, a Nemzeti Parasztpárt első zászlós urának bizalmi emberei közé tartozott – javaslatában nem kevesebb szerepelt, mint Dél-Erdély önként való átadása.
A kapcsolatfelvételt elősegítette, hogy a Magyar Általános Hitelbankhoz kötődő Telekihez kollegiális viszony fűzte, Pop volt a MÁH romániai vállalatainak elnöke. Erdély egészének átengedését a javaslattevő román politikai erők két feltételhez köthették, erre utalnak Teleki Ernő jegyzetfüzetében a ceruzával odavetett mondatok: az egyik az autonómia – melyről regénybeillő módon a bukaresti királyi palota kerítésénél folytatott tárgyalásokat, – a másik a német megszállás biztosítása, míg a magyar hadsereg bevonul Észak-Erdélybe. Utóbbi kérés a magyarság feltételezett bosszújára hivatkozva fogalmazódott meg. Minderről Teleki Pál az akkori romániai nagykövet, Bárdossy László rejtjelezett táviratából értesült. A javaslatokat visszautasította, elfogadhatatlannak minősítette, attól tartott, hogy a feltételekhez kötött lépés az akkori felfokozott közhangulatban a kormány elsöprésével és talán forradalommal is járna. A nemleges választ Teleki Andor adta át a Szovátán tartózkodó Ionel Popnak.
A magyar csapatok kolozsvári bevonulását követően Teleki Pál miniszterelnök – folytatódnak Teleki Ernő bejegyzései – az Esterházy-házban tárgyalást folytatott. Ezen Észak-Erdély politikai képviseletét és a visszaperlési jog kérdését beszélték meg. A képviselők névsorát össze is állíthatták, mert a jelenlevők – László Dezső és Albrecht Dezső – parlamenti honatyák lettek. Kállay Miklós miniszterelnöksége idején Teleki Ernőt a Felsőház tagjává kooptálták, aki határozattan tiltakozott az ellen, hogy ez rendiségi alapon történjen meg. Ajánlói az alkotmányt segítségül híva azt a megoldást választották, hogy a kormányzónak joga van rendkívüli érdemekért a megfelelő személyeket kinevezni. Rajta kívül még ketten kerültek ilyen módon a parlamentbe: Baranyai Lipót, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és a Felsőház „Benjáminja”, Széchenyi Károly. Teleki Ernő képviselősége kérészéletűnek bizonyult, két hónap után lemondott mandátumáról. Ebben talán része lehetett Bárdossy László miniszterelnök korábban megfogalmazott véleményének, mely szerint az Észak-Erdélyből a parlamentbe behívott, kooptált képviselőket tömörítő Erdélyi Párt „kezelhetetlen”.
Magyarország sorsa és Erdély jövője szempontjából rendkívül kritikus időszakban – a Lakatos-kormány idejében – Teleki Ernő felkérést kapott, hogy vállalja el a romániai követ posztját. Bizonyára ismerhették egyik állásfoglalását: „Bukarest Pest számára a saját embereik alkalmatlansága folytán mindig torz tükörben állott.” A külügynek szüksége lehetett jól informált, mindkét fél részéről elfogadható, a román politikai és gazdasági körökben járatos diplomatára. Teleki Ernő a későn jött felkérésnek nem tudott eleget tenni. Ha Teleki Pál idejében történt volna, ketten bizonyára többet elérhettek volna a magyar–román kapcsolatok javítása érdekében.
A politikai élettől való többszöri visszavonulását fontos szakmai feladat feledtette: az Erdélyrészi Gazdasági Tanács második embere, ügyvezető alelnöke lett. A kolozsvári Kereskedelmi és Iparkamara Kossuth Lajos utcai székházának II. emeletén működő Tanács feladata a kelet-magyarországi, az észak-erdélyi területek és az „anyaország” gazdasági életének minél eredményesebb összehangolása volt. Azon intézmények közé tartozott, melyet nem magyarországi „ejtőernyősök”, hanem helybeli, hozzáértő szakemberek irányítottak. Jelentőségét hangsúlyozta, hogy uzoni gróf Béldi Kálmán zsibói földbirtokos elnökletével a magyar kormány tanácsadó és véleményező szerveként működött. A Tanács tagjai közé tartozott még losonci gróf Bánffy Miklós (akivel a Magyar Népközösségben együtt dolgozott), Korparich Ede (az észak-erdélyi Hangya-szövetkezet marosvásárhelyi elnök-igazgatója), Rátz Mihály építőmester (a kolozsvári Iparos Egylet elnöke) és széki gróf Teleki Béla (az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület elnöke).
A hívő, keresztény embert azzal tisztelte meg egyháza, hogy az Egyházmegyei Tanács (régebbi nevén Erdélyi Római Katolikus Státus) tagjává választotta. A Tanács hatásköre az erdélyi egyházmegye területén lévő római katolikus középiskolák, gazdasági iskolák és a velük kapcsolatos bentlakások fenntartására, az egyházmegyei alapok tulajdonát képező bérházak, mező- és erdőgazdasági ingatlanok kezelésére terjedt ki. A világi tanácsosok között ismerős nevekre bukkanhatunk: György Lajos (a Líceum-könyvtár igazgatója) és gróf Béldi Kálmán.
Az 1945 után bekövetkezett nagy történelmi és politikai változások után osztály- és sorstársai általánosan jellemző életét élte. 1949. május 1-ig állás nélkül tengődött. Akkor lehetőséget kapott, hogy képességének és tudásának megfelelően megtalálhassa az őt megillető méltó helyét, és beilleszkedhessen a szocialista Románia új társadalmi rendjébe. A 7. számú Átképzési Központban (Centrul de recalificare No. 7.) fél év alatt elsajátíthatta az asztalos mesterséget. Első munkahelye egy nagy építkezési vállalat (Intreprindere Construcţia şi Instalaţii) volt, ahol villanyszerelő beosztásban dolgozott. Ezt követően 1952 és 1954 között raktárnok volt a Mezőség legnagyobb községében Mocson, egy Cariera nevű üzemnél. Mind feljebb emelkedett, következő munkahelyén, a község tanácsházának egészségügyi osztályán (Sfat Popular Raion Mociu Secţia Sanitară) könyvelőként már tisztviselői beosztásba emelkedett.
1954-ben egy hirtelen fordulattal a „romániai burzsoázia” élő-halottjait gyűjtő temetőbe, a Duna-Deltában fekvő Măcinbe, a Brăilától keletre fekvő faluba internálták. Először ott készültek a filmben a démonok táncaként emlegetett torzképrajzai. Érzékeny lelkülete így tükröztette az őt körülvevő abszurd világot és irracionálissá torzult szereplőit, a nagyon is létező, nemcsak képzeletében élő, az emberi alapvetést, a humánumot megtagadó, a sztálini nemzeti szocializmus módszereit másoló országot, az akkori román Abszurdisztánt. Hazatérhetett, túl értékes volt ahhoz, hogy elpusztítsák.
1955-től alkalmat kapott egyháza közelében és a műemlék-restaurálás területén működni. Két éven keresztül a Szent Mihály-templom felújítási munkálatainál anyagraktárosként nyert beosztást. Ezt követően a Farkas utcai református templom és a lutheránus püspökség épületének helyreállításánál volt technikusi beosztásban. Később mintázó szobrászként ismét a főtéri templom megújításánál jutott munkalehetőséghez.
A megváltozott világban 1960. május 15-én kapott először műveltségének, érdeklődési körének és habitusának egyaránt megfelelő feladatot. A Római Katolikus Egyházművészeti Bizottság tagja lett, mely Kolozsváron, a Szent Mihály plébánián működött. Ha megismerkedünk a bizottság összetételével, megérthetjük lelkesedését és ügybuzgalmát. Elnök: Márton Áron püspök, alelnök: Baráth Béla kanonok-plébános, tagok: Bágyuj Lajos építőmester, Rátz Mihály műszaki tanácsos, Kelemen Lajos nyug. levéltári főigazgató, Köpeczi Sebestyén József nyug. egyetemi könyvtárnok, heraldikus, Bíró Vencel nyug. egyetemi tanár, az 1948-ban államilag feloszlatott piarista rend exprovinciálisa és Vámszer Géza középiskolai tanár. Az egyház érdeme, hogy a rossz anyagi viszonyok és társadalmi megbecsültség nélkül tengődő neves szakembereket bevonták. Ideig-óráig egyfajta védőhálót vontak köréjük, s talán némi anyagi segítség is adódott. A legfontosabb mégis az a tudat lehetett számukra, hogy ismereteikkel, tudásukkal még mindig tudnak és engedik őket szolgálni közösségük javára.
Miért vonzódott a gazdasági és pénzügyi szakember a műemlékekhez, a régi tárgyakhoz? Mindez visszanyúlik a messzi gyermekkorba. A szülői ház és a paszmosi kastély berendezése egyaránt a múltat idézte. Emlékezzünk Bíró József művészettörténész egyik örökbecsű megállapítására, mely szerint Erdélyben „a kastély már maga a történelem”. A családi arcképcsarnok festményei és az ősökhöz kapcsolódó régi tárgyak szinte mindegyike Erdély történetének hol dicső, hol szomorú évszázadáról regélt. A kiterjedt rokonságban egyöntetű tisztelet övezte az ellenségei által „Kopasz”-nak gúnyolt Teleki Mihály kancellárt. Még azt is számon tartották, melyik családtag őriz róla készült képet, metszetet vagy egyéb ábrázolást. Akkor még volt hol keresni azokat: Teleki Artúrnál (Dudu bácsinál) Tancson, Teleki László Gyulánál Kövérhosszúfalun, Teleki Károlynál (Pufinál) Sáromberkén és Teleki Pálnál Budapesten, József téri házában. Ma csak a családi emlékezés tanúskodhat a képek egykori létezéséről.
Kelemen Lajos Benczúr Gyulánénak írt leveléből (Kolozsvár, 1922. szeptember 4.) tudhatunk a Telekiek hatvan darabot számláló családi képgyűjteményéről. A nagymama, gróf Esterházy Cecília őrizetében álltak – helyesebben mondva függtek – a piarista templom előtti Mária-szobrot állító göncruszkai gróf Kornis Antal és második felesége, királyhalmi Petki Anna élethű festményei is. A gróf Bethlen Györgyné Majális utcai lakásán 1926. november 17–21. között megrendezett régi műtárgyak kiállításán nem a történelmi arcképcsarnok képei szerepeltek. Kelemen Lajosnak a Művészeti Szalonban megjelent tudósításából ismeretes, hogy a családi gyűjteményből hat, egymásba járó Kornis-címeres poharat, és egy altwien, bástyamotívumos kávétartót tettek közszemlére.
A kiterjedt főrangú rokonságra a 18–19. századi családi miniatúra-gyűjtemény hívta fel a figyelmet. Ennek egyik ragyogó rézrámás darabja gróf Mikó Imrét, az Erdélyi Múzeum-Egyesület alapítóját ábrázolta. Ugyancsak az elődökre emlékeztetett a fehér falon félelmetesnek tűnő Kornis-buzogány, és az Apafi korabeli nyeregtakarón elhelyezett kardgyűjtemény. A már említett 1926-os régi műtárgykiállítás beszámolójából köztudomásúak az értékes és féltve őrzött történelmi emlékek. Az egyik kard pengéjén viselte a korát jelölő aranyos évszámot: 1549. A másik, rubinokkal ékesített 16. századi pallosról azt tartotta a hagyomány, hogy a lefejezett Bánffy Dénesnek volt kedves fegyvere. (Honnan sejthette volna szegény, hogy éppen egy ilyen szeretett fegyverfajta vet véget földi pályafutásának.)
Teleki Ernő öregkorában sokat betegeskedett, de az óramű pontosságával beosztott baráti látogatások mindig felvidították. Kedvelt időtöltése volt, amikor a „kolozsvári lexikon”, az évszázadot megélt Bocsánczy László, a Kolozsvári Takarékpénztár és Hitelbank volt igazgatója és Nemes István ügyvéd segédletével képzeletben rendre vizitálták a kincses város jól ismert családjait. Szűk baráti köréhez főleg arisztokraták (Apor Márta, Bethlen Béla, Lendvay Gaszton, Nemes Sarolta, Teleki Mihály, Wesselényi Mária), írók (Bajor Andor, Bretter György, Gáll Ernő, Mikó Imre) és művészek (Cseh Gusztáv, Erdős Tibor, Fülöp Antal Andor, Gergely István, Miklóssy Gábor, Nagy Imre, Vetró Artúr, Tassi Demian) tartoztak. Szívesen segített az erdélyi múltat kutató történészeknek, művészettörténészeknek. Járt nála Jakó Zsigmond, Benkő Samu és felesége Nagy Margit, Kiss András, Marica Guy Viorica, Debreczeni László. A leggyakrabban talán Markó Bélával, kedves borbélyával találkozott. 1974-ben rendkívüli öröm érte, szülővárosukban találkozhatott az oly messzi távolba – Buenos Airesbe – emigrált ikertestvérével, Andorral.
A „Tempora mutantur et nos mutamur in illis” (Megváltoznak az idők, és mi is megváltozunk bennük) általánosan igaz megállapítása átvitt értelemben rá nem vonatkozott. Soha nem feledkezett meg származása társadalmi kötelezettségeiről, és ennek mindenkori tudatában élte le életét.
Szülővárosában hunyt el 1980. november 27-én, életének 79. évében. Néhány nap múlva, a decemberi hónap első napjának délutánján helyezték örök nyugalomra a Házsongárdi temetőben. A gyászjelentőn már nem merült szürkeségbe a neve. A fekete gyászkeretes partecédula méltóságteljesen jelentette, hogy egy széki Teleki halt meg. Úr volt, kolozsvári és erdélyi magyar. Őrizzük emlékét az őt megillető kegyelettel.
SAS PÉTER
Szabadság (Kolozsvár)
2011. november 9.
Magyar tudományos kitüntetés határon túli fizikusnak
A magyar tudomány ünnepe alkalmából kitüntetett magyar tudósok között kiemelkedő kitüntetést kapott november 3-án Miskolcon Gábos Zoltán, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem emeritus professzora, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. A Charles Simonyi által alapított rangos Simonyi Károly-díjat először vehette át határon kívül dolgozó magyar fizikus.
Gábos Zoltán az erdélyi fizikaoktatás és -kutatás nemzetközileg elismert szaktekintélye. Jelenlegi fizikaprofesszorok tanárainak is a tanára volt. Hosszú szakmai pályafutása során, amely a kolozsvári Bolyai, majd a Babeş–Bolyai Tudományegyetemhez kapcsolódik, nemzedékeknek mutatott példát emberségről, kitartásról és szakmai elhivatottságról. Nemzetközileg elismert tudományos teljesítménye, hogy elsőként dolgozott ki egy Lagrange-módszert a relativisztikus forgási hatások vizsgálatára. Úttörő munkát végzett a magasabb spinű részecskék kvantumelméletével, a részecskék polarizációjával és a polarizációs tenzorok parametrizálásával kapcsolatban. Kibővítette a Hamilton-Jacobi egyenlet alkalmazási területét. Az Erdélyben végzett fizikusok jelenlegi generációja büszke arra, hogy tanítványainak vallhatják magukat. Az MTA által adományozott díjat Gábos professzor úr az elismert kutatási eredményeiért, a hosszú szaktanári munkájáért és a kutató generációk nevelésében végzett kimagasló tevékenységéért vehette át.
Gábos Zoltán jelölése
A Kolozsvári Református Kollégiumban letett érettségi után az 1943/44-es tanévben a budapesti József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem gépészmérnök szakos hallgatója lett. A háborús körülmények miatt megszakított egyetemi tanulmányait 1945-től a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen folytatta, ahol 1947-ben matematika–fizika szakos oklevelet szerzett, ugyanitt doktorált 1949-ben.
A Bolyai, majd a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen 1948–49-ben tanársegéd, 1950–51-ben adjunktus, 1952–1961-ben docens, 1962–90-ben egyetemi tanár. 1990 óta emeritus professzor. 1962–65-ben a Fizika Kar dékánhelyettese, 1966–1976-ban a kar dékánja, 1976–86-ban az Elméleti Fizikai Tanszék vezetője. Fényes Imre és Vescan Teofil tanárai indították el a tudományos pályán. Csak kevés időt tölthetett mellettük, mert 1950-ben mindketten távozásra kényszerültek. Fényes Imrétől, akinek termodinamika könyvét még kézirat formájában kommentálta, a termodinamika, a statisztikus fizika és a variációs elvek, Vescan Teofiltól a relativitáselmélet és a részecskefizika szeretetét tanulta.
Már a nyomasztó elszigeteltség idején, az ötvenes években elkezdett foglalkozni a forgó testek gravitációs kölcsönhatásával. Sikerült a Lagrange-függvényt általánosítania, mely a mozgásegyenletben egy sodró hatást és egy pörgető hatást leíró tag megjelenésére vezetett. Büszkék lehetünk arra, hogy a NASA által felkarolt és nemrég sikeresen lezárult Gravity Probe B műholdas kísérlet az általa adott, a haladó és forgómozgások összjátékát leíró mozgásegyenleteket is alátámasztja.
Vizsgálta az egyenletesen és a gyorsulva forgó test gravitációs hatását is rúd és gyűrű alakú próbatest esetében. Meghatározta, hogy a forgó központi test gravitációs hatásának kitett elektronnak hogyan módosul a polarizációs állapota.
Foglalkozott a müon-neutrínók problémájával, s megmutatta, hogy zéró nyugalmi tömeg esetében egy, zérótól különböző esetben két polarizációs állapottal kell számolni. Ha egy bomlási folyamatban müon-neutrínó vesz részt, a különbségnek a bomlási folyamatban részt vevő más partnerek polarizációs állapotában is jelentkeznie kell.
Gábos Zoltán értékes eredményeket ért el a magasabb spinű részecskék kvantumelmélete, a részecskepolarizációs állapotok leírása és a bomlási folyamatok megértése terén is.
1990 óta az erdélyi fizika múltjának feltárásával, valamint Bolyai János gravitációelméleti eredményeinek bemutatásával és értékelésével foglalkozik.
Hét fizikai témájú könyvet írt. 1959-ben ő jelentette meg az első modern felfogású román nyelvű termodinamika-könyvet. Az utóbbi évek terméséből kiemeljük ennek magyar nyelvű átdolgozását (Erdélyi Múzeum-Egyesület, 1996) és a Statisztikus fizika (2000) című könyvét.
Gábos Zoltán oktatói tevékenysége igen széleskörű, eredményessége lenyűgöző. Az elméleti fizika minden fő tárgyát oktatta, de voltak anyagszerkezeti, fizikai kémiai és matematikai analízis előadásai is. A könyveken kívül három egyetemi jegyzetet is írt.
Ma is aktív tanítványainak számát szinte fel sem lehet becsülni. A kolozsvári egyetem fizika kara tanszemélyzetének kb. háromnegyedét tanította, és mintegy 10 tanítványa végez tudományos tevékenységet a Kolozsvári Fizikai Kutatóintézetben. Olyan híres középiskolai tanárokat nevelt, mint Bartos Elekes István (Nagyvárad), Boga Ferenc (Szatmárnémeti), Darvay Béla (Kolozsvár), Dvorácsek Agoston (Nagyenyed), Kotta László (Sepsiszentgyörgy), Máthé Márta (Marosvásárhely), Szász Ágota (Marosvásárhely), Tellman Jenő (Kolozsvár). A magyar nyelvterületen alkotó fizikusok közül kiemeljük Néda Zoltánt (BBTE, az MTA külső tagja), a KFKI-ben dolgozó Biró Lászlót és Varga Lajost, a Debreceni Egyetemen dolgozó Gulácsi Zsoltot, a szegedi Varró Jánost. Romániai tanítványai között szerepel Lupei Voicu (a Román Tudományos Akadémia tagja), Marius Ion Piso (a Romániai Űrkutatási Ügynökség elnöke), Silisteanu Ioan (a Bukaresti Magkutató Intézet vezető kutatója) és Uliu Florea (a Craiovai Egyetem professzora). Az Egyesült Államokban tevékenykednek Bodor Miklós, az MTA külső tagja, valamint Albert István, Albert Réka, Jankó Boldizsár, Mocsy Ágnes, Ravasz Erzsébet és Mária, Toroczkai Zoltán, Nicuslecu Vasile, Tomuta Liviu, Vaida Mihai, többen professzori minőségben. Más országokban szereztek elismerést Câmpeanu Radu (Kanada), Csillag István (Stockholm), Deutsch Váradi Rudolf (Németország), Gulácsi Miklós (Ausztrália) és Magyari Jenő (Svájc).
E lenyűgöző felsorolásnál is többet mond egyik tanítványának véleménye Gábos Zoltán tanáregyéniségéről, melyet bizonyára a fentiek közül is nagyon sokan osztanak: „Ő volt és maradt is számomra a Tanári Példakép. Tanított kvantumot és statisztikus fizikát is, engem teljesen lenyűgözött minden előadása. Nem követett semmit, senkit, saját gondolatait írta fel a táblára. A fizika szépsége, mély összefüggései és egysége folyamatosan kerekedett ki az órák során. Nem volt egyetlen fölösleges mondata sem, és nem hagyott ki soha semmi fontosat. Tökéletes előadásokat tart.”
Patkós András akadémikus, ELTE
Nagy Károly akadémikus, ELTE
Bencze Gyula a KFKI emeritusa
Tél Tamás egyetemi tanár, ELTE
Szabadság (Kolozsvár)
A magyar tudomány ünnepe alkalmából kitüntetett magyar tudósok között kiemelkedő kitüntetést kapott november 3-án Miskolcon Gábos Zoltán, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem emeritus professzora, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. A Charles Simonyi által alapított rangos Simonyi Károly-díjat először vehette át határon kívül dolgozó magyar fizikus.
Gábos Zoltán az erdélyi fizikaoktatás és -kutatás nemzetközileg elismert szaktekintélye. Jelenlegi fizikaprofesszorok tanárainak is a tanára volt. Hosszú szakmai pályafutása során, amely a kolozsvári Bolyai, majd a Babeş–Bolyai Tudományegyetemhez kapcsolódik, nemzedékeknek mutatott példát emberségről, kitartásról és szakmai elhivatottságról. Nemzetközileg elismert tudományos teljesítménye, hogy elsőként dolgozott ki egy Lagrange-módszert a relativisztikus forgási hatások vizsgálatára. Úttörő munkát végzett a magasabb spinű részecskék kvantumelméletével, a részecskék polarizációjával és a polarizációs tenzorok parametrizálásával kapcsolatban. Kibővítette a Hamilton-Jacobi egyenlet alkalmazási területét. Az Erdélyben végzett fizikusok jelenlegi generációja büszke arra, hogy tanítványainak vallhatják magukat. Az MTA által adományozott díjat Gábos professzor úr az elismert kutatási eredményeiért, a hosszú szaktanári munkájáért és a kutató generációk nevelésében végzett kimagasló tevékenységéért vehette át.
Gábos Zoltán jelölése
A Kolozsvári Református Kollégiumban letett érettségi után az 1943/44-es tanévben a budapesti József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem gépészmérnök szakos hallgatója lett. A háborús körülmények miatt megszakított egyetemi tanulmányait 1945-től a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen folytatta, ahol 1947-ben matematika–fizika szakos oklevelet szerzett, ugyanitt doktorált 1949-ben.
A Bolyai, majd a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen 1948–49-ben tanársegéd, 1950–51-ben adjunktus, 1952–1961-ben docens, 1962–90-ben egyetemi tanár. 1990 óta emeritus professzor. 1962–65-ben a Fizika Kar dékánhelyettese, 1966–1976-ban a kar dékánja, 1976–86-ban az Elméleti Fizikai Tanszék vezetője. Fényes Imre és Vescan Teofil tanárai indították el a tudományos pályán. Csak kevés időt tölthetett mellettük, mert 1950-ben mindketten távozásra kényszerültek. Fényes Imrétől, akinek termodinamika könyvét még kézirat formájában kommentálta, a termodinamika, a statisztikus fizika és a variációs elvek, Vescan Teofiltól a relativitáselmélet és a részecskefizika szeretetét tanulta.
Már a nyomasztó elszigeteltség idején, az ötvenes években elkezdett foglalkozni a forgó testek gravitációs kölcsönhatásával. Sikerült a Lagrange-függvényt általánosítania, mely a mozgásegyenletben egy sodró hatást és egy pörgető hatást leíró tag megjelenésére vezetett. Büszkék lehetünk arra, hogy a NASA által felkarolt és nemrég sikeresen lezárult Gravity Probe B műholdas kísérlet az általa adott, a haladó és forgómozgások összjátékát leíró mozgásegyenleteket is alátámasztja.
Vizsgálta az egyenletesen és a gyorsulva forgó test gravitációs hatását is rúd és gyűrű alakú próbatest esetében. Meghatározta, hogy a forgó központi test gravitációs hatásának kitett elektronnak hogyan módosul a polarizációs állapota.
Foglalkozott a müon-neutrínók problémájával, s megmutatta, hogy zéró nyugalmi tömeg esetében egy, zérótól különböző esetben két polarizációs állapottal kell számolni. Ha egy bomlási folyamatban müon-neutrínó vesz részt, a különbségnek a bomlási folyamatban részt vevő más partnerek polarizációs állapotában is jelentkeznie kell.
Gábos Zoltán értékes eredményeket ért el a magasabb spinű részecskék kvantumelmélete, a részecskepolarizációs állapotok leírása és a bomlási folyamatok megértése terén is.
1990 óta az erdélyi fizika múltjának feltárásával, valamint Bolyai János gravitációelméleti eredményeinek bemutatásával és értékelésével foglalkozik.
Hét fizikai témájú könyvet írt. 1959-ben ő jelentette meg az első modern felfogású román nyelvű termodinamika-könyvet. Az utóbbi évek terméséből kiemeljük ennek magyar nyelvű átdolgozását (Erdélyi Múzeum-Egyesület, 1996) és a Statisztikus fizika (2000) című könyvét.
Gábos Zoltán oktatói tevékenysége igen széleskörű, eredményessége lenyűgöző. Az elméleti fizika minden fő tárgyát oktatta, de voltak anyagszerkezeti, fizikai kémiai és matematikai analízis előadásai is. A könyveken kívül három egyetemi jegyzetet is írt.
Ma is aktív tanítványainak számát szinte fel sem lehet becsülni. A kolozsvári egyetem fizika kara tanszemélyzetének kb. háromnegyedét tanította, és mintegy 10 tanítványa végez tudományos tevékenységet a Kolozsvári Fizikai Kutatóintézetben. Olyan híres középiskolai tanárokat nevelt, mint Bartos Elekes István (Nagyvárad), Boga Ferenc (Szatmárnémeti), Darvay Béla (Kolozsvár), Dvorácsek Agoston (Nagyenyed), Kotta László (Sepsiszentgyörgy), Máthé Márta (Marosvásárhely), Szász Ágota (Marosvásárhely), Tellman Jenő (Kolozsvár). A magyar nyelvterületen alkotó fizikusok közül kiemeljük Néda Zoltánt (BBTE, az MTA külső tagja), a KFKI-ben dolgozó Biró Lászlót és Varga Lajost, a Debreceni Egyetemen dolgozó Gulácsi Zsoltot, a szegedi Varró Jánost. Romániai tanítványai között szerepel Lupei Voicu (a Román Tudományos Akadémia tagja), Marius Ion Piso (a Romániai Űrkutatási Ügynökség elnöke), Silisteanu Ioan (a Bukaresti Magkutató Intézet vezető kutatója) és Uliu Florea (a Craiovai Egyetem professzora). Az Egyesült Államokban tevékenykednek Bodor Miklós, az MTA külső tagja, valamint Albert István, Albert Réka, Jankó Boldizsár, Mocsy Ágnes, Ravasz Erzsébet és Mária, Toroczkai Zoltán, Nicuslecu Vasile, Tomuta Liviu, Vaida Mihai, többen professzori minőségben. Más országokban szereztek elismerést Câmpeanu Radu (Kanada), Csillag István (Stockholm), Deutsch Váradi Rudolf (Németország), Gulácsi Miklós (Ausztrália) és Magyari Jenő (Svájc).
E lenyűgöző felsorolásnál is többet mond egyik tanítványának véleménye Gábos Zoltán tanáregyéniségéről, melyet bizonyára a fentiek közül is nagyon sokan osztanak: „Ő volt és maradt is számomra a Tanári Példakép. Tanított kvantumot és statisztikus fizikát is, engem teljesen lenyűgözött minden előadása. Nem követett semmit, senkit, saját gondolatait írta fel a táblára. A fizika szépsége, mély összefüggései és egysége folyamatosan kerekedett ki az órák során. Nem volt egyetlen fölösleges mondata sem, és nem hagyott ki soha semmi fontosat. Tökéletes előadásokat tart.”
Patkós András akadémikus, ELTE
Nagy Károly akadémikus, ELTE
Bencze Gyula a KFKI emeritusa
Tél Tamás egyetemi tanár, ELTE
Szabadság (Kolozsvár)
2011. november 10.
Régészkonferencia Sepsiszentgyörgyön
Régészkonferenciát tart november 11-étől Sepiszentgyörgyön a romániai magyar régészközösség szakmai testülete, a Pósta Béla Egyesület, az Erdélyi Múzeumegyesület (EME) és a házigazda intézmény, a Székely Nemzeti Múzeum közös szervezésében.
A vasárnapig tartó VII. Erdélyi Magyar Régészeti Konferencián közel száz Kárpát-medencei magyar régész vesz részt, akiknek munkájához várhatóan mintegy 50 régészhallgató csatlakozik – írja a Krónika című kolozsvári napilap.
A tanácskozáson bemutatnak néhány új kiadványt: az SZNM Acta Siculica című évkönyvét, továbbá a Székelyek. A kereszténység védelmezői tematikájú kiállítás katalógusát, illetve a Gáll Erwin és Gergely Balázs szerzőpáros Kolozsvár születése. Régészeti adatok a város X–XIII. századi történetéhez című könyvét ismertetik.
A szombati szakmai előadások után vasárnap szakmai kirándulásra indulnak a résztvevők, a célállomások az erdőfülei Dobó középkori temploma és kápolnája, a nagyajtai unitárius templomvár és az erősdi őskori lelőhely.
A korábbi hat konferencián kialakult gyakorlatnak megfelelően a rendezők idén is szívesen látnak minden régészt, aki fontosnak ítéli kutatásai eredményeinek ismertetését. Így alakult ki az 56 előadásból álló értekezésfolyam, amelyet négy szakosztályba – őskor, ókor, népvándorláskor, középkor – tagolva hallgathatnak meg szakemberek és érdeklődők.
Forrás: echotv.hu
Székelyföldportál.info
Régészkonferenciát tart november 11-étől Sepiszentgyörgyön a romániai magyar régészközösség szakmai testülete, a Pósta Béla Egyesület, az Erdélyi Múzeumegyesület (EME) és a házigazda intézmény, a Székely Nemzeti Múzeum közös szervezésében.
A vasárnapig tartó VII. Erdélyi Magyar Régészeti Konferencián közel száz Kárpát-medencei magyar régész vesz részt, akiknek munkájához várhatóan mintegy 50 régészhallgató csatlakozik – írja a Krónika című kolozsvári napilap.
A tanácskozáson bemutatnak néhány új kiadványt: az SZNM Acta Siculica című évkönyvét, továbbá a Székelyek. A kereszténység védelmezői tematikájú kiállítás katalógusát, illetve a Gáll Erwin és Gergely Balázs szerzőpáros Kolozsvár születése. Régészeti adatok a város X–XIII. századi történetéhez című könyvét ismertetik.
A szombati szakmai előadások után vasárnap szakmai kirándulásra indulnak a résztvevők, a célállomások az erdőfülei Dobó középkori temploma és kápolnája, a nagyajtai unitárius templomvár és az erősdi őskori lelőhely.
A korábbi hat konferencián kialakult gyakorlatnak megfelelően a rendezők idén is szívesen látnak minden régészt, aki fontosnak ítéli kutatásai eredményeinek ismertetését. Így alakult ki az 56 előadásból álló értekezésfolyam, amelyet négy szakosztályba – őskor, ókor, népvándorláskor, középkor – tagolva hallgathatnak meg szakemberek és érdeklődők.
Forrás: echotv.hu
Székelyföldportál.info
2011. november 28.
Magyar Tudomány Napja Erdélyben: az elmúlt húsz év tudományos áttekintése
Az erdélyi magyar tudomány a rendszerváltás után tematikával zajlott a hétvégén Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület által rendezett Magyar Tudomány Napja Erdélyben című konferenciasorozat 10. fóruma, az esemény fővédnöke Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke volt. Sipos Gábor EME-elnök megnyitóbeszédében hangsúlyozta: a 10 éves jubileum alkalmat ad az elmúlt húsz év tudományos áttekintésére, ez azonban – a múltba révedés helyett – egyúttal jövőbe tekintést is jelent.
„Megelégedéssel jelenthetjük ki, hogy a múzeum-egyesület nincs monopolhelyzetben, hiszen Erdélyben számos szakegyesület járul hozzá a tudományos élet fellendítéséhez, megemlíthetjük például a Kriza János Néprajzi Társaságot vagy a Romániai Magyar Közgazdász Társaságot. A különböző szakterületeket lefedő szervezetek közötti együttműködés pedig elengedhetetlen” – fogalmazott Sipos Gábor.
Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja hangsúlyozta: a magyar közösség megőrzéséhez az erdélyi tudományosság is szervesen hozzájárul. A főkonzul ugyanakkor gratulált az EME gazdag tudományos programjához, illetve könyvkiadói tevékenységéhez. A megnyitót a különböző tudományos területeken az elmúlt húsz évben végzett kutatások eredményeit bemutató előadások követték. Kocsis Károly, az MTA Földrajztudományi Kutatóintézetének igazgatója a Kárpát-medencében az elmúlt húsz évben végbement etnikai változásokat, ezen belül a magyar lakosság számának alakulását mutatta be. Egyed Emese irodalomtörténész, az EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi szakosztályának elnöke a két évtized magyar irodalomtudományi kutatásainak eredményeit vázolta, míg Bartók Katalin, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Biológia és Geológia Karának előadótanára a romániai természetvédelem rendszerváltás óta történt fejleményeit ismertette.
Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár)
Az erdélyi magyar tudomány a rendszerváltás után tematikával zajlott a hétvégén Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület által rendezett Magyar Tudomány Napja Erdélyben című konferenciasorozat 10. fóruma, az esemény fővédnöke Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke volt. Sipos Gábor EME-elnök megnyitóbeszédében hangsúlyozta: a 10 éves jubileum alkalmat ad az elmúlt húsz év tudományos áttekintésére, ez azonban – a múltba révedés helyett – egyúttal jövőbe tekintést is jelent.
„Megelégedéssel jelenthetjük ki, hogy a múzeum-egyesület nincs monopolhelyzetben, hiszen Erdélyben számos szakegyesület járul hozzá a tudományos élet fellendítéséhez, megemlíthetjük például a Kriza János Néprajzi Társaságot vagy a Romániai Magyar Közgazdász Társaságot. A különböző szakterületeket lefedő szervezetek közötti együttműködés pedig elengedhetetlen” – fogalmazott Sipos Gábor.
Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja hangsúlyozta: a magyar közösség megőrzéséhez az erdélyi tudományosság is szervesen hozzájárul. A főkonzul ugyanakkor gratulált az EME gazdag tudományos programjához, illetve könyvkiadói tevékenységéhez. A megnyitót a különböző tudományos területeken az elmúlt húsz évben végzett kutatások eredményeit bemutató előadások követték. Kocsis Károly, az MTA Földrajztudományi Kutatóintézetének igazgatója a Kárpát-medencében az elmúlt húsz évben végbement etnikai változásokat, ezen belül a magyar lakosság számának alakulását mutatta be. Egyed Emese irodalomtörténész, az EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi szakosztályának elnöke a két évtized magyar irodalomtudományi kutatásainak eredményeit vázolta, míg Bartók Katalin, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Biológia és Geológia Karának előadótanára a romániai természetvédelem rendszerváltás óta történt fejleményeit ismertette.
Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár)
2011. november 29.
Válságűző könyvipar
Nagyságrendekkel több könyvet adtak el idén, mint egy, illetve két évvel ezelőtt, a nyomtatott betű legyőzte a gazdasági válságot – jelentették a vasárnap este véget ért 18. Gaudeamus Nemzetközi Könyvvásáron jelen levő könyvkiadók. „A könyv évről évre a boldogság forrásává válik. Az emberek részt vesznek a bemutatókon, az író-olvasó találkozókon.
Neagu Djuvara előtt például három órán keresztül álltak sorba az olvasók, hogy dedikáltassák köteteit” – nyilatkozta Gabriela Maaz, a Humanitas könyvkiadó népszerűsítési igazgatója, hangsúlyozva, hogy a szerző legújabb, Răspuns criticilor mei şi neprietenilor lui Negru Vodă című kötetéből több mint kétezer példányt adtak el.
Mario Demezzónak, az All Kiadó alelnökének nyilatkozata szerint a kiadó idén 30 százalékkal több könyvet adott el, mint tavaly. „A vásározókra ösztönzőleg hatottak reklámfogásaink, az egyes könyvek mellé vírusírtót, SIM-kártyát, kozmetikai szereket vagy csokoládét adtunk ajándékba, ami egyértelműen növelte az eladásainkat” – magyarázta Mario Demezzo.
Húsz magyar kiadó Bukarestben
A 18. Gaudeamus Nemzetközi Könyvvásár standjain az RMDSZ anyagi támogatásával megjelent könyvek is megtalálhatók voltak. Hegedüs Csilla, az RMDSZ kulturális kérdésekért felelős főtitkárhelyettese elmondta, a szövetség második alkalommal állít ki a nagyszabású könyvszemlén azokból a kiadványokból, amelyek megjelenését támogatta.
„Idén több mint 20 kiadó közel 80 kiadványát mutatjuk be a magyar könyvek standján. Az érdeklődők itt megtekinthetik például a Mentor, a Kriterion, az Erdélyi Híradó, a Pro Print, a Pallas, a Koinónia, az Erdélyi Múzeum-Egyesület vagy a Corvin köteteit” – magyarázta a főtitkárhelyettes, aki szerint ez a jelenlét rendkívül fontos, hiszen ez egy kiváló alkalom a magyar nyelvű könyvek, kiadványok minél szélesebb körben való megismertetésére, népszerűsítésére. „E könyvek kiállításával ugyanakkor ismételten megerősítjük azt, hogy továbbra is támogatjuk az erdélyi magyar civil társadalom működését, értékteremtő tevékenységét, amelyben természetesen kiemelt helyet foglal el a könyvkiadás” – fogalmazott Hegedüs Csilla. A 18. Gaudeamus Nemzetközi Könyvvásár második napján bemutatták Hencz Hilda Magyar Bukarest című könyvét.
Az aradi származású román tanárnő, aki negyven éve él Bukarestben, 1993 óta dolgozik a könyvön. „A kötet nemcsak a magyar olvasóknak készült, ezért is jelentettem meg román nyelven. Ez az eddigi legkomplexebb mű a bukaresti magyarságról, illetve annak történetéről” – fogalmazott lapunknak Hencz Hilda.
Nemes könyvshow
A Romexpo Kiállítóközpont központi pavilonjában tartott vásáron több mint 400 könyvkiadó, több tízezer könyvcíme közül válogathattak a könyvbarátok. „Aki semmiképp nem tud választani, annak 650 könyvbemutató szűkíti a kört” – fogalmazott a rendezvény múlt szerdai megnyitóünnepségén Vlad Epstein, a könyvvásár igazgatója, aki stílusosan a Queen legendás számából vett idézettel indította az idei könyvvásárt: „The Show Must Go On”.
A vasárnap este véget ért könyvvásár látogatói a szó nemes értelmében vett show részesei voltak: a könyvbemutatók mellett az érdeklődők kerekasztal-beszélgetéseken, kiállításokon és író-olvasó találkozókon vehettek részt, amelyeken nemcsak a hazai, de a nemzetközi irodalmi élet jeles szereplői is jelen voltak.
Az idei rendezvény a szépirodalom mellett különös figyelmet fordított a tankönyvekre is, de nem csalódtak azok sem, akiknek már nincs szükségük iskolában használatos könyvekre – a nagy hazai kiadók ugyanis a könyvvásárra időzítették számos kiadványuk megjelentetését.
Új Magyar Szó; Erdély.ma
Nagyságrendekkel több könyvet adtak el idén, mint egy, illetve két évvel ezelőtt, a nyomtatott betű legyőzte a gazdasági válságot – jelentették a vasárnap este véget ért 18. Gaudeamus Nemzetközi Könyvvásáron jelen levő könyvkiadók. „A könyv évről évre a boldogság forrásává válik. Az emberek részt vesznek a bemutatókon, az író-olvasó találkozókon.
Neagu Djuvara előtt például három órán keresztül álltak sorba az olvasók, hogy dedikáltassák köteteit” – nyilatkozta Gabriela Maaz, a Humanitas könyvkiadó népszerűsítési igazgatója, hangsúlyozva, hogy a szerző legújabb, Răspuns criticilor mei şi neprietenilor lui Negru Vodă című kötetéből több mint kétezer példányt adtak el.
Mario Demezzónak, az All Kiadó alelnökének nyilatkozata szerint a kiadó idén 30 százalékkal több könyvet adott el, mint tavaly. „A vásározókra ösztönzőleg hatottak reklámfogásaink, az egyes könyvek mellé vírusírtót, SIM-kártyát, kozmetikai szereket vagy csokoládét adtunk ajándékba, ami egyértelműen növelte az eladásainkat” – magyarázta Mario Demezzo.
Húsz magyar kiadó Bukarestben
A 18. Gaudeamus Nemzetközi Könyvvásár standjain az RMDSZ anyagi támogatásával megjelent könyvek is megtalálhatók voltak. Hegedüs Csilla, az RMDSZ kulturális kérdésekért felelős főtitkárhelyettese elmondta, a szövetség második alkalommal állít ki a nagyszabású könyvszemlén azokból a kiadványokból, amelyek megjelenését támogatta.
„Idén több mint 20 kiadó közel 80 kiadványát mutatjuk be a magyar könyvek standján. Az érdeklődők itt megtekinthetik például a Mentor, a Kriterion, az Erdélyi Híradó, a Pro Print, a Pallas, a Koinónia, az Erdélyi Múzeum-Egyesület vagy a Corvin köteteit” – magyarázta a főtitkárhelyettes, aki szerint ez a jelenlét rendkívül fontos, hiszen ez egy kiváló alkalom a magyar nyelvű könyvek, kiadványok minél szélesebb körben való megismertetésére, népszerűsítésére. „E könyvek kiállításával ugyanakkor ismételten megerősítjük azt, hogy továbbra is támogatjuk az erdélyi magyar civil társadalom működését, értékteremtő tevékenységét, amelyben természetesen kiemelt helyet foglal el a könyvkiadás” – fogalmazott Hegedüs Csilla. A 18. Gaudeamus Nemzetközi Könyvvásár második napján bemutatták Hencz Hilda Magyar Bukarest című könyvét.
Az aradi származású román tanárnő, aki negyven éve él Bukarestben, 1993 óta dolgozik a könyvön. „A kötet nemcsak a magyar olvasóknak készült, ezért is jelentettem meg román nyelven. Ez az eddigi legkomplexebb mű a bukaresti magyarságról, illetve annak történetéről” – fogalmazott lapunknak Hencz Hilda.
Nemes könyvshow
A Romexpo Kiállítóközpont központi pavilonjában tartott vásáron több mint 400 könyvkiadó, több tízezer könyvcíme közül válogathattak a könyvbarátok. „Aki semmiképp nem tud választani, annak 650 könyvbemutató szűkíti a kört” – fogalmazott a rendezvény múlt szerdai megnyitóünnepségén Vlad Epstein, a könyvvásár igazgatója, aki stílusosan a Queen legendás számából vett idézettel indította az idei könyvvásárt: „The Show Must Go On”.
A vasárnap este véget ért könyvvásár látogatói a szó nemes értelmében vett show részesei voltak: a könyvbemutatók mellett az érdeklődők kerekasztal-beszélgetéseken, kiállításokon és író-olvasó találkozókon vehettek részt, amelyeken nemcsak a hazai, de a nemzetközi irodalmi élet jeles szereplői is jelen voltak.
Az idei rendezvény a szépirodalom mellett különös figyelmet fordított a tankönyvekre is, de nem csalódtak azok sem, akiknek már nincs szükségük iskolában használatos könyvekre – a nagy hazai kiadók ugyanis a könyvvásárra időzítették számos kiadványuk megjelentetését.
Új Magyar Szó; Erdély.ma
2011. november 29.
A Magyar Tudomány Napja Erdélyben
160 évvel ezelőtt, 1859. november 23-26. között tartotta Mikó Imre gróf vezetésével alakuló közgyűlését az Erdélyi Múzeum-Egyesület. Célja az Erdélyben élő tudományművelőket és tudománypártolókat összefogó civil szervezet megteremtése, mely az itteni tájak gondolkodóit istápolná.
E nemes szándékot a történelmi események változásai minden időkben befolyásolták. Csak az itt élők gondolkodásának, magatartásának köszönhetően tudták túl élni azokat a nehéz időket, melyeket a sors rájuk szabott. De mindig voltak és vannak olyan egyéniségek, akiket megedzett a sors, és meg tudták találni azt az időnként nagyon rögös utat, mely az erdélyi gondolkodást előre vitte.
A fentiek fényes bizonyítékaként 2011. november 25-26.-án a Magyar Tudomány Napja Erdélyben címmel 10. Fórumot nyitották meg a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében „AZ ERDÉLYI MAGYAR TUDOMÁNY A RENDSZERVÁLTÁS UTÁN” címmel.
A rendezvény fővédnöke Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Nem volt jelen, ellenben, Kocsis Károly az MTA levelező tagja a 183 éves MTA nevében üdvözölte az EME-t . Amint mondta: „a belhoni magyar tudományosság üdvözli a külhoni tudományosságot”.
Szilágyi Mátyás a Magyar Köztársaság Kolozsvári főkonzulja szerint az elmúlt több mint másfél évszázad komoly része az erdélyi magyarság közösségi életének. A EME a tanúsága annak, hogy az erdélyi tudományos élet nem adta fel önmagát, a nagy megpróbáltatásokat jelentő XX. században sem. Az EME modern XXI. század tudományos fóruma, felelőssége hatalmas. Biztosítani kell a szellemi túlélést, a válságokkal telt korszakban. Hangsúlyozta, hogy a magyar kormány továbbra is támogatni fogja az erdélyi magyar tudományos életet.
A plenáris ülésen jelen levőket Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum – Egyesület elnöke köszöntötte. Tömören méltatta, az elmúlt évtizedek erdélyi tudományos életének főbb eseményeit, eredményeit és kiemelt céljait. Amint mondta, ebben az időben az erdélyi tudományos életben központi szerepet játszott és játszik az EME. De Erdélyben nincs monopolhelyzetben, mert az idők során különböző kutató intézetek születtek meg. Ebben a változatosságot mutató tudományos világban az EME megtalálja a helyét. A tudományos kutatások különböző egyetemeken valósulnak meg. Mint például a Babeş- Bolyai Tudományegyetemen, a Sapientia EMTE komoly eredményeket ért el.
A visszatekintés a jövőbe való tekintést is jelenti. Hangsúlyt kap a nemzetközi kutatásba való bekapcsolódás, és a kutatás eredményeinek a nyilvánosságra hozása
Kocsis Károly: „Etnikai térfolyamatok a Kárpát- medencében” című előadásában vázolta azokat a változásokat, melyeket a Kárpát- medencében lezajlottak. Bemutatta, térképek alapján, a geopolitikai- nemzetiségi változásokat, melyek a honfoglalástól napjainkig megvalósultak.
Előadásában felhívta a figyelmet, hogy a Kárpát medence, mint magyar geopolitikai fogalmat az 1930-as évektől használják.
A XVI-XVIII században a belső háborúk a török hódolás, a felszabadító háborúk és az azokat követő migrációs mozgások eredményeként rendkívül nagy magyar etnikai regresszió, azzal párhuzamos nemzetiségi transzgresszió valósult meg. 1495-ben a magyarok részaránya a Kárpát- medencében 2/3 volt, 1784-ben ez a helyzet 1/3 magyar és 2/3 nem magyarra változik. A magyar tenger összehúzódásának vagyunk a tanúi. Magyar etnikai regresszió figyelhető meg, 1495 és 1784 között. A XIX. és XX. század túlnyomórészt az önkéntes magyarosodás eredményeként, magyar etnikai terület regenerálása fele mutat, a magyarság számbeli növekedése jelent meg. 1910-ben a magyar lakosság 48 százalékot alkotott, a nem magyar 52 százalékot.
Az első világháború után a Trianoni szerződés értelmében, a határok meghúzásának következményeiről beszélt. Új államok és új határok keletkeztek.
Ma a Kárpát- medence összlakosságának száma 28 millió, melyből 11 millió magyar. Bemutatta milyen változásokat szenvedett az erdélyi lakosság. Ennek a résznek a legérdekesebb megállapítása: a cigány lakosság nagymértékű számbeli növekedése. Az erre vonatkozó statisztikai adatok az önbevallás adatai alapján készültek.
Egyed Emese „ A magyar irodalomtudományi kutatások új fejezete (Erdély, 1990-2011)” című előadásában három fogalomra összpontosított a téma tárgyalásakor: a szabadság, verseny és a felelősség. Nyomon követi azokat a változásokat, melyek a kutatás világában keletkeztek. De főleg a három említett jelenségre összpontosít.
Nagyra értékeli az 1990 utáni helyzetet, mely a szólási, gyülekezési, tanulási szabadsággal kapcsolódik össze.
A gyülekezési szabadság fontos, mert a tudományos élet szabad szerveződését jelenti. Lehet beszélni szólási és írási szabadságról is, amely által hajlamainkat ki tudjuk fejezni. A mozgás szabadság összefügg a tanulási szabadsággal. Különböző szakmai rendezvényeken, képzéseken vesznek részt a kollegák és a hallgatók. A legfiatalabbak is külföldi képzéseken vehetnek részt. Új egyetemi diszciplínák és szakok keletkeztek. Nagy előny a két vagy több nyelven való kutatás is. Az eredmények megjelentetésének fontosságáról is értekezett.
A tudományos versengés életben tartása igényli a kölcsönös meghívásokat. Legyenek kölcsönös publikációk és ne „tudományos gyarmatosítás”.
Vincze Mária „Gondolatok az erdélyi magyar közgazdasági és társadalomtudományi kutatások jelenéről és jövőjéről” című előadásában rendkívül érzékletesen szemlélteti a közgazdasági kutatásban bekövetkezett változásokat az utóbbi három évtizedben.
1990 előtt a központosított gazdaságpolitikáról írtak.
Rendszerellenes cikkek nem jelenhettek meg. Védekezési mechanizmusként egyes kutatók a módszertani kutatásokra helyezték a hangsúlyt.
1990 után arról a komoly szellemi támogatásról beszélt, amit biztosítottak a magyarországi egyetemi oktatók, akik előadásokat tartottak. Ilyen szempontból nagy szerepet játszott dr. Chikán Attila rektor–professzor, a piacgazdaság mechanizmusáról oktatta az erdélyi közgazdászokat. Szakkönyveket küldtek, magyarországi képzésekre hívták meg a közgazdászokat. Mindezek lehetővé tették a nyitást a gazdasági kutatásban, amely a nemzetközi kutatásban történő bekapcsolódást is jelentette.
Az újonnan megjelent magyar intézmények kedvező keretet biztosítanak a fiatal kutatók számára, az együttműködésre. Szükséges a kutatási hálózat kiszélesítése. Az eredmények közvéleményt alakító közlése.
XXI. században változás történt a kutatás módszereiben. Jobban előtérbe kerülnek a számítógépes szimulációk alkalmazása. Megpróbálják megérteni a látottakat, megalkotni azt a modellt, melyet érdemes követni. Az adatbázis elérhetősége jelentősen növelheti a kutatási eredményeket.
A konferencia a következő szakosztályokban folytatódott: 1) Bölcsészet, Nyelv-és Történettudományi Szakosztály 2.) Természettudományi Szakosztály 3.) Orvos és Gyógyszerésztudományi szakosztály 4) Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztály Közgazdaságtudományi szakosztály. 5) Műszaki Tudományok Szakosztálya. 6. Matematikai és Informatikai Szakosztály. 7.) Agrártudományi Szakosztály.
Bizonyos események a Marosvásárhelyi Fiókegyesületben vagy Szovátán, a Teleki Oktatási Központban is tárgyalásra kerültek.
Két nap hihetetlenül gazdag tudományos megnyilvánulása fényesen bizonyította, milyen erőt is képviselnek az Erdélyben megvalósuló kutatások. Bizonyítják a magyar tudományos élet tagadhatatlan értékeit.
Csomafáy Ferenc
Erdon.ro
160 évvel ezelőtt, 1859. november 23-26. között tartotta Mikó Imre gróf vezetésével alakuló közgyűlését az Erdélyi Múzeum-Egyesület. Célja az Erdélyben élő tudományművelőket és tudománypártolókat összefogó civil szervezet megteremtése, mely az itteni tájak gondolkodóit istápolná.
E nemes szándékot a történelmi események változásai minden időkben befolyásolták. Csak az itt élők gondolkodásának, magatartásának köszönhetően tudták túl élni azokat a nehéz időket, melyeket a sors rájuk szabott. De mindig voltak és vannak olyan egyéniségek, akiket megedzett a sors, és meg tudták találni azt az időnként nagyon rögös utat, mely az erdélyi gondolkodást előre vitte.
A fentiek fényes bizonyítékaként 2011. november 25-26.-án a Magyar Tudomány Napja Erdélyben címmel 10. Fórumot nyitották meg a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében „AZ ERDÉLYI MAGYAR TUDOMÁNY A RENDSZERVÁLTÁS UTÁN” címmel.
A rendezvény fővédnöke Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Nem volt jelen, ellenben, Kocsis Károly az MTA levelező tagja a 183 éves MTA nevében üdvözölte az EME-t . Amint mondta: „a belhoni magyar tudományosság üdvözli a külhoni tudományosságot”.
Szilágyi Mátyás a Magyar Köztársaság Kolozsvári főkonzulja szerint az elmúlt több mint másfél évszázad komoly része az erdélyi magyarság közösségi életének. A EME a tanúsága annak, hogy az erdélyi tudományos élet nem adta fel önmagát, a nagy megpróbáltatásokat jelentő XX. században sem. Az EME modern XXI. század tudományos fóruma, felelőssége hatalmas. Biztosítani kell a szellemi túlélést, a válságokkal telt korszakban. Hangsúlyozta, hogy a magyar kormány továbbra is támogatni fogja az erdélyi magyar tudományos életet.
A plenáris ülésen jelen levőket Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum – Egyesület elnöke köszöntötte. Tömören méltatta, az elmúlt évtizedek erdélyi tudományos életének főbb eseményeit, eredményeit és kiemelt céljait. Amint mondta, ebben az időben az erdélyi tudományos életben központi szerepet játszott és játszik az EME. De Erdélyben nincs monopolhelyzetben, mert az idők során különböző kutató intézetek születtek meg. Ebben a változatosságot mutató tudományos világban az EME megtalálja a helyét. A tudományos kutatások különböző egyetemeken valósulnak meg. Mint például a Babeş- Bolyai Tudományegyetemen, a Sapientia EMTE komoly eredményeket ért el.
A visszatekintés a jövőbe való tekintést is jelenti. Hangsúlyt kap a nemzetközi kutatásba való bekapcsolódás, és a kutatás eredményeinek a nyilvánosságra hozása
Kocsis Károly: „Etnikai térfolyamatok a Kárpát- medencében” című előadásában vázolta azokat a változásokat, melyeket a Kárpát- medencében lezajlottak. Bemutatta, térképek alapján, a geopolitikai- nemzetiségi változásokat, melyek a honfoglalástól napjainkig megvalósultak.
Előadásában felhívta a figyelmet, hogy a Kárpát medence, mint magyar geopolitikai fogalmat az 1930-as évektől használják.
A XVI-XVIII században a belső háborúk a török hódolás, a felszabadító háborúk és az azokat követő migrációs mozgások eredményeként rendkívül nagy magyar etnikai regresszió, azzal párhuzamos nemzetiségi transzgresszió valósult meg. 1495-ben a magyarok részaránya a Kárpát- medencében 2/3 volt, 1784-ben ez a helyzet 1/3 magyar és 2/3 nem magyarra változik. A magyar tenger összehúzódásának vagyunk a tanúi. Magyar etnikai regresszió figyelhető meg, 1495 és 1784 között. A XIX. és XX. század túlnyomórészt az önkéntes magyarosodás eredményeként, magyar etnikai terület regenerálása fele mutat, a magyarság számbeli növekedése jelent meg. 1910-ben a magyar lakosság 48 százalékot alkotott, a nem magyar 52 százalékot.
Az első világháború után a Trianoni szerződés értelmében, a határok meghúzásának következményeiről beszélt. Új államok és új határok keletkeztek.
Ma a Kárpát- medence összlakosságának száma 28 millió, melyből 11 millió magyar. Bemutatta milyen változásokat szenvedett az erdélyi lakosság. Ennek a résznek a legérdekesebb megállapítása: a cigány lakosság nagymértékű számbeli növekedése. Az erre vonatkozó statisztikai adatok az önbevallás adatai alapján készültek.
Egyed Emese „ A magyar irodalomtudományi kutatások új fejezete (Erdély, 1990-2011)” című előadásában három fogalomra összpontosított a téma tárgyalásakor: a szabadság, verseny és a felelősség. Nyomon követi azokat a változásokat, melyek a kutatás világában keletkeztek. De főleg a három említett jelenségre összpontosít.
Nagyra értékeli az 1990 utáni helyzetet, mely a szólási, gyülekezési, tanulási szabadsággal kapcsolódik össze.
A gyülekezési szabadság fontos, mert a tudományos élet szabad szerveződését jelenti. Lehet beszélni szólási és írási szabadságról is, amely által hajlamainkat ki tudjuk fejezni. A mozgás szabadság összefügg a tanulási szabadsággal. Különböző szakmai rendezvényeken, képzéseken vesznek részt a kollegák és a hallgatók. A legfiatalabbak is külföldi képzéseken vehetnek részt. Új egyetemi diszciplínák és szakok keletkeztek. Nagy előny a két vagy több nyelven való kutatás is. Az eredmények megjelentetésének fontosságáról is értekezett.
A tudományos versengés életben tartása igényli a kölcsönös meghívásokat. Legyenek kölcsönös publikációk és ne „tudományos gyarmatosítás”.
Vincze Mária „Gondolatok az erdélyi magyar közgazdasági és társadalomtudományi kutatások jelenéről és jövőjéről” című előadásában rendkívül érzékletesen szemlélteti a közgazdasági kutatásban bekövetkezett változásokat az utóbbi három évtizedben.
1990 előtt a központosított gazdaságpolitikáról írtak.
Rendszerellenes cikkek nem jelenhettek meg. Védekezési mechanizmusként egyes kutatók a módszertani kutatásokra helyezték a hangsúlyt.
1990 után arról a komoly szellemi támogatásról beszélt, amit biztosítottak a magyarországi egyetemi oktatók, akik előadásokat tartottak. Ilyen szempontból nagy szerepet játszott dr. Chikán Attila rektor–professzor, a piacgazdaság mechanizmusáról oktatta az erdélyi közgazdászokat. Szakkönyveket küldtek, magyarországi képzésekre hívták meg a közgazdászokat. Mindezek lehetővé tették a nyitást a gazdasági kutatásban, amely a nemzetközi kutatásban történő bekapcsolódást is jelentette.
Az újonnan megjelent magyar intézmények kedvező keretet biztosítanak a fiatal kutatók számára, az együttműködésre. Szükséges a kutatási hálózat kiszélesítése. Az eredmények közvéleményt alakító közlése.
XXI. században változás történt a kutatás módszereiben. Jobban előtérbe kerülnek a számítógépes szimulációk alkalmazása. Megpróbálják megérteni a látottakat, megalkotni azt a modellt, melyet érdemes követni. Az adatbázis elérhetősége jelentősen növelheti a kutatási eredményeket.
A konferencia a következő szakosztályokban folytatódott: 1) Bölcsészet, Nyelv-és Történettudományi Szakosztály 2.) Természettudományi Szakosztály 3.) Orvos és Gyógyszerésztudományi szakosztály 4) Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztály Közgazdaságtudományi szakosztály. 5) Műszaki Tudományok Szakosztálya. 6. Matematikai és Informatikai Szakosztály. 7.) Agrártudományi Szakosztály.
Bizonyos események a Marosvásárhelyi Fiókegyesületben vagy Szovátán, a Teleki Oktatási Központban is tárgyalásra kerültek.
Két nap hihetetlenül gazdag tudományos megnyilvánulása fényesen bizonyította, milyen erőt is képviselnek az Erdélyben megvalósuló kutatások. Bizonyítják a magyar tudományos élet tagadhatatlan értékeit.
Csomafáy Ferenc
Erdon.ro
2011. december 5.
Másodszor Kolozsváron a tízéves TUDEK
A felsőoktatás előszobája a diákkonferencia
Tízéves története során másodszor volt a Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciájának (TUDEK) házigazdája Kolozsvár: az erdélyi középiskolák tudományos kutatómunkáját segítő önképzőkörök 2002-ben találkoztak először a TUDEK keretében. Azóta a diákköröket tömörítő szervezet látványos fejlődésen ment át: a mozgalomból az Oktatási, Kutatási és Sportminisztérium által is támogatott rendezvény lett, sőt a felsőoktatási intézmények is megkülönböztetett figyelemmel kísérik a díjazottak fejlődését.
A 10. TUDEK péntek esti megnyitóján Vörös Alpár István Vita, a házigazda Apáczai Csere János Elméleti Líceum igazgatója kifejtette: a TUDEK a kultúra egységét fejezi ki. A humán-, a reál- és a természettudományok kereszteződésénél olyan kapcsolatok teremtődnek, amelyek a jövőben felbecsülhetetlen értékűnek bizonyulhatnak – mondta. Az Apáczai kórusának műsora után Szabó Csilla, a tanügyminisztérium kisebbségügyi tanácsosa szólalt fel: „A TUDEK olyan konferencia, amelyet érdemes támogatni. A tudomány a világszemléletünket tudja megváltoztatni, remélem, hogy a TUDEK csak egy kisebb csúcs, amelyet majd nagyobbak követnek”. László Attila alpolgármester a kolozsváriakat a kincses város legértékesebb kincseiként mutatta be, és bízik benne, hogy a TUDEK résztvevői közül sokan választják majd Kolozsvárt egyetemi tanulmányaik színhelyéül, esetleg lakóhelyül. Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzul, a rendezvény fővédnöke kifejtette: a kiteljesedés előtt álló romániai magyar felsőoktatás rendszerének alapját a tudományos kutatómunkát végző magyar középiskolásoknak kell képezniük. Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) elnöke a konferencia tudományos elnökének minőségében hangsúlyozta: a Babeş–Bolyai Tudományegyetem és a Sapientia előnyben részesíti felvételin azokat a diákokat, akik a tudományos ülésszakon kiemelkedő eredményeket értek el.
Zárásként az apáczais László Kinga (XII. B) Babits Mihály Esti kérdés című versét mondta el, majd Kiss Levente egykori apáczais diák Liszt Ferenc második transzcendentális koncertetűdjét adta elő zongorán.
A 10. TUDEK-en 23 iskola 168 diákja vett részt, 111 előadással. A szekcióüléseket az Apáczaiban tartották szombaton, a díjkiosztót pedig aznap este a BBTE Aula Magna dísztermében.
K. H. I.
Szabadság (Kolozsvár)
A felsőoktatás előszobája a diákkonferencia
Tízéves története során másodszor volt a Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciájának (TUDEK) házigazdája Kolozsvár: az erdélyi középiskolák tudományos kutatómunkáját segítő önképzőkörök 2002-ben találkoztak először a TUDEK keretében. Azóta a diákköröket tömörítő szervezet látványos fejlődésen ment át: a mozgalomból az Oktatási, Kutatási és Sportminisztérium által is támogatott rendezvény lett, sőt a felsőoktatási intézmények is megkülönböztetett figyelemmel kísérik a díjazottak fejlődését.
A 10. TUDEK péntek esti megnyitóján Vörös Alpár István Vita, a házigazda Apáczai Csere János Elméleti Líceum igazgatója kifejtette: a TUDEK a kultúra egységét fejezi ki. A humán-, a reál- és a természettudományok kereszteződésénél olyan kapcsolatok teremtődnek, amelyek a jövőben felbecsülhetetlen értékűnek bizonyulhatnak – mondta. Az Apáczai kórusának műsora után Szabó Csilla, a tanügyminisztérium kisebbségügyi tanácsosa szólalt fel: „A TUDEK olyan konferencia, amelyet érdemes támogatni. A tudomány a világszemléletünket tudja megváltoztatni, remélem, hogy a TUDEK csak egy kisebb csúcs, amelyet majd nagyobbak követnek”. László Attila alpolgármester a kolozsváriakat a kincses város legértékesebb kincseiként mutatta be, és bízik benne, hogy a TUDEK résztvevői közül sokan választják majd Kolozsvárt egyetemi tanulmányaik színhelyéül, esetleg lakóhelyül. Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzul, a rendezvény fővédnöke kifejtette: a kiteljesedés előtt álló romániai magyar felsőoktatás rendszerének alapját a tudományos kutatómunkát végző magyar középiskolásoknak kell képezniük. Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) elnöke a konferencia tudományos elnökének minőségében hangsúlyozta: a Babeş–Bolyai Tudományegyetem és a Sapientia előnyben részesíti felvételin azokat a diákokat, akik a tudományos ülésszakon kiemelkedő eredményeket értek el.
Zárásként az apáczais László Kinga (XII. B) Babits Mihály Esti kérdés című versét mondta el, majd Kiss Levente egykori apáczais diák Liszt Ferenc második transzcendentális koncertetűdjét adta elő zongorán.
A 10. TUDEK-en 23 iskola 168 diákja vett részt, 111 előadással. A szekcióüléseket az Apáczaiban tartották szombaton, a díjkiosztót pedig aznap este a BBTE Aula Magna dísztermében.
K. H. I.
Szabadság (Kolozsvár)
2011. december 10.
Sas Péter-könyv a Pallas Akadémia 550. kiadványa
A kolozsvári Magyar Főkonzulátus új nagytermében mutatták be kedd délután Sas Péter budapesti művelődéstörténész könyvét, amelyben Köpeczi Sebestyén József (1878–1964) heraldikus életét és munkásságát mutatja be. A könyv egyúttal a Pallas Akadémia Könyvkiadó 550. kiadványa.
Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzul bevezetőjében azt hangsúlyozta: egykor abban a teremben működött a Gy. Szabó Galéria is, és a konzulátus meg kívánja őrizni ezt a funkciót. Ezért havonta egy-egy kolozsvári magyar iskola tanulóinak képzőművészeti alkotásait állítják ki. Jelenleg a Hallássérültek Kolozsvári 2-es Számú Iskolája tanulóinak munkái tekinthetők meg a teremben.
– Erdély és Magyarország kultúrtörténete számára fontos Köpeczi Sebestyén József életműve, amely két kötetben látott most napvilágot. Sas Péter szerző hat évig tartó aprólékos kutatómunkájának eredményeképpen most elénk tárul ez a gazdag életmű. Köpeczi az Osztrák–Magyar Monarchia legjelentősebb heraldikusa volt. Regényes életútja tudatos művészi tevékenységgel társult. Márton Áron majdani katolikus püspökkel együtt szolgált az első világháborúban a Székely Hadosztályban, majd együtt raboskodtak a brassói fellegvár börtönében. Egyébként Márton Áron püspöki címerét is Köpeczi tervezte. I. Ferdinánd román király felkérte Nagy-Románia címerének megtervezésére, amely 1921–1947 között volt érvényben. A két világháború között Köpeczi részt vett Erdély emblematikus műemlékeinek restaurálásában is. Színes egyéniségét híven tükrözi ez a két kötet, amely egyúttal magyar identitásunkat, egységes kultúránkat megfogalmazó karácsonyi ajándék is – összegzett a konzul.
Tőzsér József, a Pallas-Akadémia Könyvkiadó igazgatója megemlítette a kiadó által idén bemutatott, illetve hamarosan piacra kerülő köteteket. Sarány István főszerkesztő-helyettes elmondta, Sas Péter eme könyvével múltunk feltárását és közkinccsé tételét valósította meg, mintegy Mikulás-napi ajándékként.
Sas Péter felelevenítette Jakó Zsigmond történész buzdítását.
– 1998-ban első – a Szent Mihály-templomról megjelent – kiadványom kapcsán Jakó Zsigmond az Erdélyi okmánytár című munkája első kötetével viszonozta a szakmai jellegű kapcsolatfelvételt. Szándékaim és elképzeléseim megvallása után a következő dedikációval adott lehetőséget a cselekvésre: „Sas Péternek, aki segíteni akar nekünk az erdélyi múlt feltárásában, sok sikert kívánva. Kolozsvárott, 1998. márc. 12-én, Jakó Zsigmond.” Talán ez mindenféle magyarázkodás helyett elég argumentum lehet munkám miértjére és hogyanjára – vélte Sas Péter.
A könyv szerzője ezt követően vázolta Köpeczi Sebestyén József életútját: eredetileg festőművész szeretett volna lenni, Franciaországban és Olaszországban képezte magát, majd a XX. század eleji Kolozsvárra visszatérve megismerkedik a belvárosi református egyházközségben szolgáló Herepei-lelkészcsalád tagjaival, Kelemen Lajossal.
– Nem tudjuk pontosan, mekkora Köpeczi munkássága, hiszen halála után több doboznyi kézirat maradt ránk. Ezek egy része szétszóródott, másik része, amely az Erdélyi Múzeum-Egyesület kézirattárában maradt, a szervezet betiltása után az Akadémiai Levéltárba került, onnan pedig az állami levéltárba. Kiss András nyugalmazott kolozsvári főlevéltáros segítségével olvashattam el ezt az anyagot, és ez képezi a most megjelent kötetek 70-80 százalékát – tette hozzá a szerző. Sas Péter arra is figyelmeztette hallgatóságát, hogy az első világháborúban szerzett sérülése következtében Köpeczi fél szemére megvakult, így a csodálatos szépségű címereket már ilyen állapotban készítette. Sas Péter nem tartja kizártnak, hogy ezután is jelentkezhetnek személyek, akik a birtokukban levő dokumentumok, tárgyi bizonyítékok közkinccsé tételével újabb, bővített könyv kiadását teszik lehetővé.
N.-H. D.
Sas Péter: A heraldikus - Köpeczi Sebestyén József élete és munkássága /Pallas Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2011./
Szabadság (Kolozsvár)
A kolozsvári Magyar Főkonzulátus új nagytermében mutatták be kedd délután Sas Péter budapesti művelődéstörténész könyvét, amelyben Köpeczi Sebestyén József (1878–1964) heraldikus életét és munkásságát mutatja be. A könyv egyúttal a Pallas Akadémia Könyvkiadó 550. kiadványa.
Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzul bevezetőjében azt hangsúlyozta: egykor abban a teremben működött a Gy. Szabó Galéria is, és a konzulátus meg kívánja őrizni ezt a funkciót. Ezért havonta egy-egy kolozsvári magyar iskola tanulóinak képzőművészeti alkotásait állítják ki. Jelenleg a Hallássérültek Kolozsvári 2-es Számú Iskolája tanulóinak munkái tekinthetők meg a teremben.
– Erdély és Magyarország kultúrtörténete számára fontos Köpeczi Sebestyén József életműve, amely két kötetben látott most napvilágot. Sas Péter szerző hat évig tartó aprólékos kutatómunkájának eredményeképpen most elénk tárul ez a gazdag életmű. Köpeczi az Osztrák–Magyar Monarchia legjelentősebb heraldikusa volt. Regényes életútja tudatos művészi tevékenységgel társult. Márton Áron majdani katolikus püspökkel együtt szolgált az első világháborúban a Székely Hadosztályban, majd együtt raboskodtak a brassói fellegvár börtönében. Egyébként Márton Áron püspöki címerét is Köpeczi tervezte. I. Ferdinánd román király felkérte Nagy-Románia címerének megtervezésére, amely 1921–1947 között volt érvényben. A két világháború között Köpeczi részt vett Erdély emblematikus műemlékeinek restaurálásában is. Színes egyéniségét híven tükrözi ez a két kötet, amely egyúttal magyar identitásunkat, egységes kultúránkat megfogalmazó karácsonyi ajándék is – összegzett a konzul.
Tőzsér József, a Pallas-Akadémia Könyvkiadó igazgatója megemlítette a kiadó által idén bemutatott, illetve hamarosan piacra kerülő köteteket. Sarány István főszerkesztő-helyettes elmondta, Sas Péter eme könyvével múltunk feltárását és közkinccsé tételét valósította meg, mintegy Mikulás-napi ajándékként.
Sas Péter felelevenítette Jakó Zsigmond történész buzdítását.
– 1998-ban első – a Szent Mihály-templomról megjelent – kiadványom kapcsán Jakó Zsigmond az Erdélyi okmánytár című munkája első kötetével viszonozta a szakmai jellegű kapcsolatfelvételt. Szándékaim és elképzeléseim megvallása után a következő dedikációval adott lehetőséget a cselekvésre: „Sas Péternek, aki segíteni akar nekünk az erdélyi múlt feltárásában, sok sikert kívánva. Kolozsvárott, 1998. márc. 12-én, Jakó Zsigmond.” Talán ez mindenféle magyarázkodás helyett elég argumentum lehet munkám miértjére és hogyanjára – vélte Sas Péter.
A könyv szerzője ezt követően vázolta Köpeczi Sebestyén József életútját: eredetileg festőművész szeretett volna lenni, Franciaországban és Olaszországban képezte magát, majd a XX. század eleji Kolozsvárra visszatérve megismerkedik a belvárosi református egyházközségben szolgáló Herepei-lelkészcsalád tagjaival, Kelemen Lajossal.
– Nem tudjuk pontosan, mekkora Köpeczi munkássága, hiszen halála után több doboznyi kézirat maradt ránk. Ezek egy része szétszóródott, másik része, amely az Erdélyi Múzeum-Egyesület kézirattárában maradt, a szervezet betiltása után az Akadémiai Levéltárba került, onnan pedig az állami levéltárba. Kiss András nyugalmazott kolozsvári főlevéltáros segítségével olvashattam el ezt az anyagot, és ez képezi a most megjelent kötetek 70-80 százalékát – tette hozzá a szerző. Sas Péter arra is figyelmeztette hallgatóságát, hogy az első világháborúban szerzett sérülése következtében Köpeczi fél szemére megvakult, így a csodálatos szépségű címereket már ilyen állapotban készítette. Sas Péter nem tartja kizártnak, hogy ezután is jelentkezhetnek személyek, akik a birtokukban levő dokumentumok, tárgyi bizonyítékok közkinccsé tételével újabb, bővített könyv kiadását teszik lehetővé.
N.-H. D.
Sas Péter: A heraldikus - Köpeczi Sebestyén József élete és munkássága /Pallas Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2011./
Szabadság (Kolozsvár)
2012. január 11.
Bolyai Alapítvány pályázati kiírása marosvásárhelyi egyetemi oktatók számára
A Bolyai Alapítvány a Bolyaiak, a BOLYAI UNIVERSITAS szellemiségének és az erdélyi magyar iskolák ősi hagyományainak megfelelően pályázatot hirdet meg marosvásárhelyi egyetemeken, főiskolákon tanító fiatal egyetemi oktatók, dolgozó doktoranduszok számára, szakmai továbbképzésük anyagi támogatására, az erdélyi magyar felsőoktatás és értelmiség megújulásának elősegítése céljából.
A pályázati kiírásra olyan fiatal erdélyi magyar egyetemi, főiskolai oktatók, doktoranduszok nyújthatnak be pályázatot, akik munkájukat és tevékenységüket marosvásárhelyi felsőoktatási intézményekben folytatják és jövőjüket is szülőföldjükön, annak fejlesztése érdekében képzelik el.
A Bolyai Alapítvány a 2012-dik évben 2 támogatást hirdet meg. Egy felsőfokú oktatási tanévre havi 10.000 Ft/fő segítséget biztosít, 10 oktatási hónapra számítva 100.000 Ft/fő évi támogatásként. A támogatási pályázatokat az Alapítvány szándéka szerint minden évben meghirdeti(a támogatások száma változhat).
A pályázat feltételei:
* Fiatal(maximum 35 év), jó képességű, aktív, a jövő nemzedékének képzésében szívesen részt vállaló, megfelelő erkölcsi magatartással rendelkező egyetemi oktatók pályázhatnak, előnyben részesülnek az anyagi és lakás gondokkal küszködők. * A pályázóknak be kell mutatniuk tanintézményük sajátosságait, eddig elért eredményeiket (tudományos kutatási, szakmai eredmények, publikációk, stb.), a jövőre vonatkozó elképzeléseiket. * A pályázathoz mellékelni kell egy önéletrajzot, valamint egy erdélyi magyar szakmai-tudományos szervezet (pl. Bolyai Társaság, Erdélyi Múzeum Egyesület stb.,) írásos támogatását, vagy két egyetemi professzor támogató levelét.
palyazatok.ro
Erdély.ma
A Bolyai Alapítvány a Bolyaiak, a BOLYAI UNIVERSITAS szellemiségének és az erdélyi magyar iskolák ősi hagyományainak megfelelően pályázatot hirdet meg marosvásárhelyi egyetemeken, főiskolákon tanító fiatal egyetemi oktatók, dolgozó doktoranduszok számára, szakmai továbbképzésük anyagi támogatására, az erdélyi magyar felsőoktatás és értelmiség megújulásának elősegítése céljából.
A pályázati kiírásra olyan fiatal erdélyi magyar egyetemi, főiskolai oktatók, doktoranduszok nyújthatnak be pályázatot, akik munkájukat és tevékenységüket marosvásárhelyi felsőoktatási intézményekben folytatják és jövőjüket is szülőföldjükön, annak fejlesztése érdekében képzelik el.
A Bolyai Alapítvány a 2012-dik évben 2 támogatást hirdet meg. Egy felsőfokú oktatási tanévre havi 10.000 Ft/fő segítséget biztosít, 10 oktatási hónapra számítva 100.000 Ft/fő évi támogatásként. A támogatási pályázatokat az Alapítvány szándéka szerint minden évben meghirdeti(a támogatások száma változhat).
A pályázat feltételei:
* Fiatal(maximum 35 év), jó képességű, aktív, a jövő nemzedékének képzésében szívesen részt vállaló, megfelelő erkölcsi magatartással rendelkező egyetemi oktatók pályázhatnak, előnyben részesülnek az anyagi és lakás gondokkal küszködők. * A pályázóknak be kell mutatniuk tanintézményük sajátosságait, eddig elért eredményeiket (tudományos kutatási, szakmai eredmények, publikációk, stb.), a jövőre vonatkozó elképzeléseiket. * A pályázathoz mellékelni kell egy önéletrajzot, valamint egy erdélyi magyar szakmai-tudományos szervezet (pl. Bolyai Társaság, Erdélyi Múzeum Egyesület stb.,) írásos támogatását, vagy két egyetemi professzor támogató levelét.
palyazatok.ro
Erdély.ma
2012. január 17.
Akkreditálták az EME kiadóját
A romániai tudományos kutatásokért felelős országos tanács tavaly új módszert dolgozott ki a humán tudományok területén tevékeny kiadók és folyóiratok rangsorolására vonatkozóan.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) kiadója megkapta az elismervényt művészettörténet, kultúratudományok, kulturális emlékezet és hagyomány, valamint kulturális örökség kategóriában. Az egyetemi rendszerben ez a történelem és kultúratudományok kategóriának felel meg. Ugyanakkor az Erdélyi Tudományos Füzetek akkreditált sorozat lett a következő kategóriában: történetírás, történetelmélet és a történetírás módszertana; eszmetörténet, értelmiségtörténet. Továbbá kollektív emlékezet, identitás, az emlékezet helyei, elbeszélt történelem, illetve genealógia, heraldika és pecséttan. Az egyetemi rendszerben ez szintén a Történelem és kultúratudományok kategóriának felel meg. Az Erdélyi Múzeum folyóirat az alábbi kategóriákban kapta meg az akkreditációt: filozófia és filozófiatörténet, episztemológia, logika és tudománytörténet; etika és bioetika; idegen nyelvű irodalmak és nyelvészet, valamint etnográfia. A kiadók és a folyóiratok akkreditációja elsősorban a román egyetemi hálózat oktatói és doktorandusai, valamint a román pályázatokban részt vevő kutatók számára fontos. Az új rendszer szerint csak azok a publikációk érnek pontot, amelyek akkreditált kiadónál vagy pedig akkreditált folyóiratban jelennek meg.
Krónika (Kolozsvár)
A romániai tudományos kutatásokért felelős országos tanács tavaly új módszert dolgozott ki a humán tudományok területén tevékeny kiadók és folyóiratok rangsorolására vonatkozóan.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) kiadója megkapta az elismervényt művészettörténet, kultúratudományok, kulturális emlékezet és hagyomány, valamint kulturális örökség kategóriában. Az egyetemi rendszerben ez a történelem és kultúratudományok kategóriának felel meg. Ugyanakkor az Erdélyi Tudományos Füzetek akkreditált sorozat lett a következő kategóriában: történetírás, történetelmélet és a történetírás módszertana; eszmetörténet, értelmiségtörténet. Továbbá kollektív emlékezet, identitás, az emlékezet helyei, elbeszélt történelem, illetve genealógia, heraldika és pecséttan. Az egyetemi rendszerben ez szintén a Történelem és kultúratudományok kategóriának felel meg. Az Erdélyi Múzeum folyóirat az alábbi kategóriákban kapta meg az akkreditációt: filozófia és filozófiatörténet, episztemológia, logika és tudománytörténet; etika és bioetika; idegen nyelvű irodalmak és nyelvészet, valamint etnográfia. A kiadók és a folyóiratok akkreditációja elsősorban a román egyetemi hálózat oktatói és doktorandusai, valamint a román pályázatokban részt vevő kutatók számára fontos. Az új rendszer szerint csak azok a publikációk érnek pontot, amelyek akkreditált kiadónál vagy pedig akkreditált folyóiratban jelennek meg.
Krónika (Kolozsvár)
2012. január 28.
Sirató helyett
Erdély nyilván nem veszítheti el fővárosát Kolozsvárban, az ottani magyarság címére azonban újabb rossz hír érkezett. A tíz évvel ezelőtti 60 ezer helyett a tavalyi népszámlálás már csak 49 ezer lelket talált falai közt Mátyás fajából, s noha a település népessége egészében is kisebb, a magyarság vesztesége nemcsak abszolút számokban tetemes, hanem arányait tekintve is, mivel hányadának súlya 19-ről 16 százalékra csökkent.
Az alábbi sorok mégsem elsiratni kívánják a kincses várost, hiszen pontosan kincseiből még sokat és pótolhatatlan értékűeket megőrzött, illetve tovább gyarapíthat. A fél százezres közösség különben olyan demográfiai erőt képvisel továbbra is, mellyel ha bírna, sok vegyes lakosságú erdélyi város kimondottan életerősnek és reményt keltőnek lenne nevezhető szempontunkból. Mára tény, erdélyi ága nemzetünknek a tartományban új központokat épített ki magának az utóbbi évtizedekben, a székelyföldi urbanizáció például jelentősen fellendítette az évszázadokon keresztül alig vegetáló valamikori mezővárosok egész hálózatát. Amióta pedig az országhatár képezte válaszfalak, ha nem is leomlottak, de könnyen átjárhatóakká váltak – nyugati urbánus közösségeink is mintegy hátországhoz jutottak, mely kapcsolati tőkeként élettel töltheti fel őket. Emellett belső-erdélyi hagyományos központjaink meggyengülése, ha nem is örvendetes, de távolról sem tűnik végzetesnek. Kolozsvár mint fel nem adható magyar központ jövője mindenekelőtt művelődési csúcsintézményein és magyar társadalmának összefogásán múlik. Amíg az erdélyi magyar értelmiség jó hányada mint eszmélése városára, második szülőföldjére tekint rá, addig nem veszítheti el önmagát, és mi sem őt. A Bolyai Egyetem visszaállítása, az EME és a számtalan egyesület, a sajtó, a színház, a kiváló iskolák és mögöttük a jól szervezett társadalom jó ideig ellensúlyozhatja még a népesedési veszteségeket is.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Erdély nyilván nem veszítheti el fővárosát Kolozsvárban, az ottani magyarság címére azonban újabb rossz hír érkezett. A tíz évvel ezelőtti 60 ezer helyett a tavalyi népszámlálás már csak 49 ezer lelket talált falai közt Mátyás fajából, s noha a település népessége egészében is kisebb, a magyarság vesztesége nemcsak abszolút számokban tetemes, hanem arányait tekintve is, mivel hányadának súlya 19-ről 16 százalékra csökkent.
Az alábbi sorok mégsem elsiratni kívánják a kincses várost, hiszen pontosan kincseiből még sokat és pótolhatatlan értékűeket megőrzött, illetve tovább gyarapíthat. A fél százezres közösség különben olyan demográfiai erőt képvisel továbbra is, mellyel ha bírna, sok vegyes lakosságú erdélyi város kimondottan életerősnek és reményt keltőnek lenne nevezhető szempontunkból. Mára tény, erdélyi ága nemzetünknek a tartományban új központokat épített ki magának az utóbbi évtizedekben, a székelyföldi urbanizáció például jelentősen fellendítette az évszázadokon keresztül alig vegetáló valamikori mezővárosok egész hálózatát. Amióta pedig az országhatár képezte válaszfalak, ha nem is leomlottak, de könnyen átjárhatóakká váltak – nyugati urbánus közösségeink is mintegy hátországhoz jutottak, mely kapcsolati tőkeként élettel töltheti fel őket. Emellett belső-erdélyi hagyományos központjaink meggyengülése, ha nem is örvendetes, de távolról sem tűnik végzetesnek. Kolozsvár mint fel nem adható magyar központ jövője mindenekelőtt művelődési csúcsintézményein és magyar társadalmának összefogásán múlik. Amíg az erdélyi magyar értelmiség jó hányada mint eszmélése városára, második szülőföldjére tekint rá, addig nem veszítheti el önmagát, és mi sem őt. A Bolyai Egyetem visszaállítása, az EME és a számtalan egyesület, a sajtó, a színház, a kiváló iskolák és mögöttük a jól szervezett társadalom jó ideig ellensúlyozhatja még a népesedési veszteségeket is.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. február 15.
Nemzeti jelentőségű intézmények
Összesen ötvenhat intézmény és program került fel a nemzeti jelentőségű intézmények listájára.
A Bethlen Gábor Alap honlapján olvasható tájékoztató szerint nemzeti jelentőségű intézmény minősítést kapott Erdélyből 16, Kárpátaljáról 12, Vajdaságból 11, Felvidékről 10 intézmény, illetve program. Bekerült ebbe a körbe Szlovéniából és Horvátországból 2-2 intézmény, a diaszpórából 3 intézmény.
Vajdaság – összesen 11 intézmény:
Magyar Nemzeti Tanács – felsőoktatási ösztöndíj programja, szórványprogramja, kiemelt kulturális programok, 1941-48 feltárással együtt; Katolikus Diákotthon, Tóthfalu (Munkás Szent József Kr. Plébánia Hivatal); Nagybecskerei Lánykollégium; Bonaventuriánum Fiúkollégium, Újvidék; Apáczai Diákotthon, Újvidék; Emmausz Fiúkollégium, Muzslya; Újvidéki Egyetem Magyar Nyelvű Tanítóképző Kar; Pannon RTV (MNT); Zentai Gimnázium.
Szlovénia – összesen 2 intézmény:
Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet és a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet
Horvátország – összesen 2 intézmény:
Magyar Oktatási és Művelődési Központ, Eszék és a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma
Erdély – összesen 16 intézmény ill. program:
Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem; Protestáns Teológiai Intézet; Mezőségi Szórványkollégium, Válaszút; Mezőségi Téka Szórványkollégium, Szamosújvár; Bástya Kollégium, Vice; Erdélyi Múzeum Egyesület (EME); Házsongárd Alapítvány; Romániai Magyar Pedagógus Szövetség; Szent Ferenc Alapítvány; Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (+ Fiókok); Kincses Kolozsvár (Kolozsvári Magyar Napok); Nemzeti jelentőségű programok (meghívásos pályázatként meghirdetve): Jelentős szakmai és kulturális intézmények működésének támogatási programja; Szórványkollégiumi programok (kollégium+iskolabusz); Felsőoktatási háttérintézmények támogatási programja (BBTE, MOGYE, MME); Kulturális és tudományos médiatámogatási program; Színházak, bábszínházak, néptáncegyüttesek támogatási programja
Kárpátalja – összesen 12 intézmény:
II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola; Karácsfalvi Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum; Nagyberegi Református Líceum; Nagydobronyi Református Líceum; Péterfalvi Református Líceium; Munkácsi Szent István Katolikus Líceum; Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség; Géniusz Jótékonysági Alap; Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága; Kárpátaljai Megyei Drámai Színház; Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet; Szolyvai Emlékpark Bizottsága
Felvidék – összesen 10 intézmény:
Csemadok; Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége; Selye János Egyetem; Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség; Fórum Intézet; Komáromi Jókai Színház; Kassai Thália Színház; Gramma Nyelvi Iroda; Pro Civis Polgári Társulás; Szlovákiai Magyar Televíziósok Szövetsége
Diaszpóra – összesen 3 intézmény:
NYUGAT-EURÓPAI ORSZÁGOS MAGYAR SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE; KÜLFÖLDI MAGYAR CSERKÉSSZÖVETSÉG; LAMOSZSZ
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes február 14-én a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság ülése után jelentette be, hogy elkészült a nemzeti jelentőségű intézmények listája az egész Kárpát-medencére vonatkozóan. Az érintett intézmények normatív alapon kapnak támogatást egy-egy költségvetési évben, és nem a nyílt pályázati rendszereken kell eseti jellegű forrásokat kérniük. Olyan intézményekről van szó, amelyek régóta működnek és remények szerint még sokáig működni fognak – ismertette Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár.
Az intézmények listáját minden évben áttekintik, kerülhetnek fel rá újak, és kerülhetnek le is listáról. A támogatásokat már az idei évben eszerint folyósítják, a pontos összeg a szükségletektől, és az intézménytípustól függően eltérő, a döntést a Bethlen Gábor Alap bizottsága hozza meg, várhatóan heteken belül.
A Bethlen Gábor Alap egy elkülönített állami pénzalap, amelynek célja a kormány nemzetpolitikai stratégiájához kapcsolódó nemzetpolitikai célok megvalósulásának elősegítése.
MTI és bgazrt.hu nyomán Felvidék.ma
Összesen ötvenhat intézmény és program került fel a nemzeti jelentőségű intézmények listájára.
A Bethlen Gábor Alap honlapján olvasható tájékoztató szerint nemzeti jelentőségű intézmény minősítést kapott Erdélyből 16, Kárpátaljáról 12, Vajdaságból 11, Felvidékről 10 intézmény, illetve program. Bekerült ebbe a körbe Szlovéniából és Horvátországból 2-2 intézmény, a diaszpórából 3 intézmény.
Vajdaság – összesen 11 intézmény:
Magyar Nemzeti Tanács – felsőoktatási ösztöndíj programja, szórványprogramja, kiemelt kulturális programok, 1941-48 feltárással együtt; Katolikus Diákotthon, Tóthfalu (Munkás Szent József Kr. Plébánia Hivatal); Nagybecskerei Lánykollégium; Bonaventuriánum Fiúkollégium, Újvidék; Apáczai Diákotthon, Újvidék; Emmausz Fiúkollégium, Muzslya; Újvidéki Egyetem Magyar Nyelvű Tanítóképző Kar; Pannon RTV (MNT); Zentai Gimnázium.
Szlovénia – összesen 2 intézmény:
Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet és a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet
Horvátország – összesen 2 intézmény:
Magyar Oktatási és Művelődési Központ, Eszék és a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma
Erdély – összesen 16 intézmény ill. program:
Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem; Protestáns Teológiai Intézet; Mezőségi Szórványkollégium, Válaszút; Mezőségi Téka Szórványkollégium, Szamosújvár; Bástya Kollégium, Vice; Erdélyi Múzeum Egyesület (EME); Házsongárd Alapítvány; Romániai Magyar Pedagógus Szövetség; Szent Ferenc Alapítvány; Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (+ Fiókok); Kincses Kolozsvár (Kolozsvári Magyar Napok); Nemzeti jelentőségű programok (meghívásos pályázatként meghirdetve): Jelentős szakmai és kulturális intézmények működésének támogatási programja; Szórványkollégiumi programok (kollégium+iskolabusz); Felsőoktatási háttérintézmények támogatási programja (BBTE, MOGYE, MME); Kulturális és tudományos médiatámogatási program; Színházak, bábszínházak, néptáncegyüttesek támogatási programja
Kárpátalja – összesen 12 intézmény:
II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola; Karácsfalvi Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum; Nagyberegi Református Líceum; Nagydobronyi Református Líceum; Péterfalvi Református Líceium; Munkácsi Szent István Katolikus Líceum; Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség; Géniusz Jótékonysági Alap; Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága; Kárpátaljai Megyei Drámai Színház; Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet; Szolyvai Emlékpark Bizottsága
Felvidék – összesen 10 intézmény:
Csemadok; Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége; Selye János Egyetem; Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség; Fórum Intézet; Komáromi Jókai Színház; Kassai Thália Színház; Gramma Nyelvi Iroda; Pro Civis Polgári Társulás; Szlovákiai Magyar Televíziósok Szövetsége
Diaszpóra – összesen 3 intézmény:
NYUGAT-EURÓPAI ORSZÁGOS MAGYAR SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE; KÜLFÖLDI MAGYAR CSERKÉSSZÖVETSÉG; LAMOSZSZ
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes február 14-én a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság ülése után jelentette be, hogy elkészült a nemzeti jelentőségű intézmények listája az egész Kárpát-medencére vonatkozóan. Az érintett intézmények normatív alapon kapnak támogatást egy-egy költségvetési évben, és nem a nyílt pályázati rendszereken kell eseti jellegű forrásokat kérniük. Olyan intézményekről van szó, amelyek régóta működnek és remények szerint még sokáig működni fognak – ismertette Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár.
Az intézmények listáját minden évben áttekintik, kerülhetnek fel rá újak, és kerülhetnek le is listáról. A támogatásokat már az idei évben eszerint folyósítják, a pontos összeg a szükségletektől, és az intézménytípustól függően eltérő, a döntést a Bethlen Gábor Alap bizottsága hozza meg, várhatóan heteken belül.
A Bethlen Gábor Alap egy elkülönített állami pénzalap, amelynek célja a kormány nemzetpolitikai stratégiájához kapcsolódó nemzetpolitikai célok megvalósulásának elősegítése.
MTI és bgazrt.hu nyomán Felvidék.ma
2012. február 15.
Nemzeti jelentőségű intézmény lett a Sapientia és a Kolozsvári Magyar Napok
Elkészült a nemzeti jelentőségű intézmények listája az egész Kárpát-medencére vonatkozóan – jelentette be Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes kedden Budapesten. A tizenhat erdélyi intézmény és program között a Sapientia egyetem és a Kolozsvári Magyar Napok is szerepelnek.
A listán szereplő intézmények nem évről évre, pályázatok útján, hanem kiszámítható módon részesülnek majd támogatásban – mondta a kormányfő kereszténydemokrata helyettese a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság ülése után.
Mint kifejtette: akik kiszámítható partnerek a nemzetstratégia tekintetében, azok kiszámítható, speciális finanszírozást fognak kapni. Az érintett intézmények listáját a Bethlen Gábor Alap honlapján teszik közzé.
A nemzeti jelentőségű erdélyi intézmények listája (zárójelben a támogatás tárgya):
Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (működés)
Protestáns Teológiai Intézet (működés)
Mezőségi Szórványkollégium, Válaszút (szórv. Kollégium)
Mezőségi Téka Szórványkollégium, Szamosújvár (szórv. Kollégium)
Bástya Kollégium, Vice (szórv. Kollégium)
Erdélyi Múzeum Egyesület (EME) (működés+program)
Házsongárd Alapítvány (működés+program)
Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (működés+program)
Szent Ferenc Alapítvány (működés+program)
Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület + Fiókok (működés+program)
Kincses Kolozsvár, Kolozsvári Magyar Napok (program)
Nemzeti jelentőségű programok (meghívásos pályázatként meghirdetve)
Jelentős szakmai és kulturális intézmények működésének támogatási programja (működés+program)
Szórványkollégiumi programok – kollégium+iskolabusz (működés+program)
Felsőoktatási háttérintézmények támogatási programja – BBTE, MOGYE, MME (működés+program)
Kulturális és tudományos médiatámogatási program (működés+program)
Színházak, bábszínházak, néptáncegyüttesek támogatási programja (működés+program)
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár elmondta: a Magyar Állandó Értekezletet (Máért) kérték fel, hogy határozza meg azt a kritériumrendszert, ami alapján ebbe a körbe be lehet kerülni, a Máért alapszervezetektől pedig azt kérték, javasoljanak intézményeket. Az elvárt kritériumok között említette, hogy egy adott intézmény mennyire szolgálja a közösség megmaradását, a magyar nyelv terjesztését, az autonómiát, a helyi közösségek gyarapodását. Feltétel még, hogy mennyire stabil, kiszámítható a működése, vagy tud-e pluszforrásokat bevonni.
Az érintett intézmények normatív alapon kapnak támogatást egy-egy költségvetési évben, és nem a nyílt pályázati rendszereken kell eseti jellegű forrásokat kérniük. Olyan intézményekről van szó, amelyek régóta működnek és remények szerint még sokáig működni fognak – ismertette a helyettes államtitkár.
Az intézmények listáját minden évben áttekintik, kerülhetnek fel rá újak, és kerülhetnek le is listáról. A támogatásokat már az idei évben eszerint folyósítják, a pontos összeg a szükségletektől, és az intézménytípustól függően eltérő, a döntést a Bethlen Gábor Alap bizottsága hozza meg, várhatóan heteken belül.
Semjén Zsolt beszámolt még arról, hogy az ülésen arra biztatták a tárcákat, minden egyes szakterület készítse el saját szakpolitikáját és kössön megállapodást a határon túli szervezetekkel. Fontos, hogy gazdasági konkrétumokkal is kitöltsék azt a szellemi keretet, amelyet létrehoztak – fogalmazott.
Németh Zsolt külügyi államtitkár feladatként említette annak áttekintését, hogy az állampolgársági folyamatot hogyan lehet még gördülékenyebbé tenni. Úgy látják, hogy a nyugati magyar diaszpórában komoly tartalékok vannak, ezért a külügyi tárca az év folyamán a remények szerint újra tudja nyitni az előző kormány által bezárt konzulátusokat.
Szólt arról is, hogy a külhoni magyarok szavazati jogának technikai részleteiről is rendelkező választási eljárásról szóló törvény szakértői munkái elkezdődtek.
(Középfokú nyelvvizsgának számít a román érettségi
Répás Zsuzsanna az ülés egy másik témáját ismertetve elmondta: módosítást dolgoztak ki azon határon túli magyar diákokra vonatkozóan, akik egyetemi tanulmányaikat Magyarországon szeretnék folytatni. Ennek értelmében aki magyar nyelvű középiskolában végzett, és az adott ország nyelvén leteszi az érettségit, azt elismerik középfokú nyelvvizsgának. Arra is figyelmet fordítanak, hogy a felvételi pontoknál se kerüljenek hátrányba az ilyen diákok – jelezte.
Eddig, akik otthon többségi nyelvű iskolába jártak, azoknak a nyelvtudását azonnal elismerték nyelvvizsgának Magyarországon. Akik viszont magyar nyelvű középiskolába jártak, és letették az adott állam nyelvén az érettségit, nem ismerték el ezt semmilyen módon. Szeretnék ezt orvosolni, nem szeretnék, ha ez a határon túli magyar diákok arra ösztönözné, hogy ne magyar nyelvű középiskolában végezzék tanulmányaikat – mutatott rá a helyettes államtitkár.)
Krónika (Kolozsvár)
Elkészült a nemzeti jelentőségű intézmények listája az egész Kárpát-medencére vonatkozóan – jelentette be Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes kedden Budapesten. A tizenhat erdélyi intézmény és program között a Sapientia egyetem és a Kolozsvári Magyar Napok is szerepelnek.
A listán szereplő intézmények nem évről évre, pályázatok útján, hanem kiszámítható módon részesülnek majd támogatásban – mondta a kormányfő kereszténydemokrata helyettese a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság ülése után.
Mint kifejtette: akik kiszámítható partnerek a nemzetstratégia tekintetében, azok kiszámítható, speciális finanszírozást fognak kapni. Az érintett intézmények listáját a Bethlen Gábor Alap honlapján teszik közzé.
A nemzeti jelentőségű erdélyi intézmények listája (zárójelben a támogatás tárgya):
Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (működés)
Protestáns Teológiai Intézet (működés)
Mezőségi Szórványkollégium, Válaszút (szórv. Kollégium)
Mezőségi Téka Szórványkollégium, Szamosújvár (szórv. Kollégium)
Bástya Kollégium, Vice (szórv. Kollégium)
Erdélyi Múzeum Egyesület (EME) (működés+program)
Házsongárd Alapítvány (működés+program)
Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (működés+program)
Szent Ferenc Alapítvány (működés+program)
Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület + Fiókok (működés+program)
Kincses Kolozsvár, Kolozsvári Magyar Napok (program)
Nemzeti jelentőségű programok (meghívásos pályázatként meghirdetve)
Jelentős szakmai és kulturális intézmények működésének támogatási programja (működés+program)
Szórványkollégiumi programok – kollégium+iskolabusz (működés+program)
Felsőoktatási háttérintézmények támogatási programja – BBTE, MOGYE, MME (működés+program)
Kulturális és tudományos médiatámogatási program (működés+program)
Színházak, bábszínházak, néptáncegyüttesek támogatási programja (működés+program)
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár elmondta: a Magyar Állandó Értekezletet (Máért) kérték fel, hogy határozza meg azt a kritériumrendszert, ami alapján ebbe a körbe be lehet kerülni, a Máért alapszervezetektől pedig azt kérték, javasoljanak intézményeket. Az elvárt kritériumok között említette, hogy egy adott intézmény mennyire szolgálja a közösség megmaradását, a magyar nyelv terjesztését, az autonómiát, a helyi közösségek gyarapodását. Feltétel még, hogy mennyire stabil, kiszámítható a működése, vagy tud-e pluszforrásokat bevonni.
Az érintett intézmények normatív alapon kapnak támogatást egy-egy költségvetési évben, és nem a nyílt pályázati rendszereken kell eseti jellegű forrásokat kérniük. Olyan intézményekről van szó, amelyek régóta működnek és remények szerint még sokáig működni fognak – ismertette a helyettes államtitkár.
Az intézmények listáját minden évben áttekintik, kerülhetnek fel rá újak, és kerülhetnek le is listáról. A támogatásokat már az idei évben eszerint folyósítják, a pontos összeg a szükségletektől, és az intézménytípustól függően eltérő, a döntést a Bethlen Gábor Alap bizottsága hozza meg, várhatóan heteken belül.
Semjén Zsolt beszámolt még arról, hogy az ülésen arra biztatták a tárcákat, minden egyes szakterület készítse el saját szakpolitikáját és kössön megállapodást a határon túli szervezetekkel. Fontos, hogy gazdasági konkrétumokkal is kitöltsék azt a szellemi keretet, amelyet létrehoztak – fogalmazott.
Németh Zsolt külügyi államtitkár feladatként említette annak áttekintését, hogy az állampolgársági folyamatot hogyan lehet még gördülékenyebbé tenni. Úgy látják, hogy a nyugati magyar diaszpórában komoly tartalékok vannak, ezért a külügyi tárca az év folyamán a remények szerint újra tudja nyitni az előző kormány által bezárt konzulátusokat.
Szólt arról is, hogy a külhoni magyarok szavazati jogának technikai részleteiről is rendelkező választási eljárásról szóló törvény szakértői munkái elkezdődtek.
(Középfokú nyelvvizsgának számít a román érettségi
Répás Zsuzsanna az ülés egy másik témáját ismertetve elmondta: módosítást dolgoztak ki azon határon túli magyar diákokra vonatkozóan, akik egyetemi tanulmányaikat Magyarországon szeretnék folytatni. Ennek értelmében aki magyar nyelvű középiskolában végzett, és az adott ország nyelvén leteszi az érettségit, azt elismerik középfokú nyelvvizsgának. Arra is figyelmet fordítanak, hogy a felvételi pontoknál se kerüljenek hátrányba az ilyen diákok – jelezte.
Eddig, akik otthon többségi nyelvű iskolába jártak, azoknak a nyelvtudását azonnal elismerték nyelvvizsgának Magyarországon. Akik viszont magyar nyelvű középiskolába jártak, és letették az adott állam nyelvén az érettségit, nem ismerték el ezt semmilyen módon. Szeretnék ezt orvosolni, nem szeretnék, ha ez a határon túli magyar diákok arra ösztönözné, hogy ne magyar nyelvű középiskolában végezzék tanulmányaikat – mutatott rá a helyettes államtitkár.)
Krónika (Kolozsvár)
2012. február 15.
Támogatások: kit húztak ki a listáról
Több mint egyéves csúszással közzétette tegnap a magyar kormány a nemzeti jelentőségű intézmények és programok új listáját. Ezen azok a Kárpát-medencei magyar intézmények és szervezetek szerepelnek, amelyek nem évről évre, pályázatok útján, hanem egy kormányzati ciklusban előre megállapított összegű támogatásban részesülnek. A Bajnai-kormány idején, 2010-ben 14 erdélyi intézmény kapott normatív támogatást, összesen 366 millió forintot. Finanszírozásukat a Fidesz-kormány tavaly leállította arra hivatkozva, hogy a nemzeti jelentőségű intézmények listája módosításra szorul.
A tegnap közzétett lajstrom már tizenhét erdélyi intézmény és program nevét tartalmazza. A 2010-ben még kiemelt támogatásban részesülő intézmények közül nem került fel az új listára három kulturális folyóirat (Látó, Korunk, Helikon), a Studium-Prospero Alapítvány és az Eurotrans Alapítvány. Újdonságként normatív támogatást kap viszont idéntől a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozat, a dévai Szent Ferenc Alapítvány, egy Beszterce, illetve két Kolozs megyei szórványkollégium.
Az új lista szerint az erdélyi színházak nem az Eurotrans Alapítványtól, hanem a „Színházak, bábszínházak, néptáncegyüttesek támogatási programja” keretében jutnak támogatáshoz, és csak gyanítani lehet, hogy a Látó, a Korunk, a Helikon a „Kulturális és tudományos médiatámogatási programtól” jut pénzhez.
Azt, hogy mennyihez, még nem tudni, ugyanis Semjén Zsolt kormányfő-helyettes tegnapi tájékoztatása szerint „a pontos összeg a szükségletektől és az intézménytípustól függően eltérő”, a döntést a Bethlen Gábor Alap bizottsága hozza meg, várhatóan heteken belül.
A Korunk főszerkesztője lapunktól tudta meg, hogy a folyóirat már nem szerepel külön intézményként a nyilvánosságra hozott listán. Balázs Imre József így azt sem tudta megmondani, valóban kaphatnak-e támogatást a médiatámogatási programtól. „Annyit tudok, hogy tavaly egyetlen forintot sem kaptunk” – mondta lapunknak.
Az RMDSZ még tavaly elküldte a magyar kormánynak azoknak az erdélyi intézményeknek listáját, amelyet normatív támogatásra javasolt. Kovács Péter főtitkár a tegnap közzétett listát úgy kommentálta: „továbbra is köd fedi a nemzeti jelentőségű intézmények körét”. Szerinte az egyedüli pozitívum, hogy az idén lesz normatív támogatás. A főtitkár elmondta, továbbra is kevés a konkrétum: nem lehet tudni, hogy a nevesített 11 szervezeten kívül, kik részesülnek a meghívásos pályázat által nyújtott lehetőségben, köd fedi a teljes pályázati keretet, nem hozták nyilvánosságra, hogy a döntések Magyarországon vagy Erdélyben születnek, és kik lesznek az elbírálók.
Megjegyezte, a nevesített nemzeti jelentőségű intézmények esetén is vannak érdekességek. „A Beszterce-Naszód megyei Vicén két szórványkollégium működik, akkor miért csak az egyik részesül kiemelt támogatásban? Csak remélni tudom, hogy ennek nem az az oka, hogy az egyik kollégium partnere az EMNT szórványtanácsának, a másik pedig nem” – mondta a politikus.
A nemzeti jelentőségű erdélyi intézmények és programok listája
Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (működés); Protestáns Teológiai Intézet (működés); Mezőségi Szórványkollégium, Válaszút (szórv. kollégium); Mezőségi Téka Szórványkollégium, Szamosújvár (szórv. kollégium); Bástya Kollégium, Vice (szórv. kollégium); Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) (működés+ program); Házsongárd Alapítvány (működés+ program); Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (működés+program); Szent Ferenc Alapítvány (működés+program); Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület + Fiókok (működés+ program); Kincses Kolozsvár, Kolozsvári Magyar Napok (program); Jelentős szakmai és kulturális intézmények működésének támogatási programja (működés+program); Szórványkollégiumi programok – kollégium+iskolabusz (működés+program); Felsőoktatási háttérintézmények támogatási programja – BBTE, MOGYE, MME (működés+program); Kulturális és tudományos médiatámogatási program (működés+program); Színházak, bábszínházak, néptáncegyüttesek támogatási programja (működés+program).
Új Magyar Szó (Bukarest)
Több mint egyéves csúszással közzétette tegnap a magyar kormány a nemzeti jelentőségű intézmények és programok új listáját. Ezen azok a Kárpát-medencei magyar intézmények és szervezetek szerepelnek, amelyek nem évről évre, pályázatok útján, hanem egy kormányzati ciklusban előre megállapított összegű támogatásban részesülnek. A Bajnai-kormány idején, 2010-ben 14 erdélyi intézmény kapott normatív támogatást, összesen 366 millió forintot. Finanszírozásukat a Fidesz-kormány tavaly leállította arra hivatkozva, hogy a nemzeti jelentőségű intézmények listája módosításra szorul.
A tegnap közzétett lajstrom már tizenhét erdélyi intézmény és program nevét tartalmazza. A 2010-ben még kiemelt támogatásban részesülő intézmények közül nem került fel az új listára három kulturális folyóirat (Látó, Korunk, Helikon), a Studium-Prospero Alapítvány és az Eurotrans Alapítvány. Újdonságként normatív támogatást kap viszont idéntől a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozat, a dévai Szent Ferenc Alapítvány, egy Beszterce, illetve két Kolozs megyei szórványkollégium.
Az új lista szerint az erdélyi színházak nem az Eurotrans Alapítványtól, hanem a „Színházak, bábszínházak, néptáncegyüttesek támogatási programja” keretében jutnak támogatáshoz, és csak gyanítani lehet, hogy a Látó, a Korunk, a Helikon a „Kulturális és tudományos médiatámogatási programtól” jut pénzhez.
Azt, hogy mennyihez, még nem tudni, ugyanis Semjén Zsolt kormányfő-helyettes tegnapi tájékoztatása szerint „a pontos összeg a szükségletektől és az intézménytípustól függően eltérő”, a döntést a Bethlen Gábor Alap bizottsága hozza meg, várhatóan heteken belül.
A Korunk főszerkesztője lapunktól tudta meg, hogy a folyóirat már nem szerepel külön intézményként a nyilvánosságra hozott listán. Balázs Imre József így azt sem tudta megmondani, valóban kaphatnak-e támogatást a médiatámogatási programtól. „Annyit tudok, hogy tavaly egyetlen forintot sem kaptunk” – mondta lapunknak.
Az RMDSZ még tavaly elküldte a magyar kormánynak azoknak az erdélyi intézményeknek listáját, amelyet normatív támogatásra javasolt. Kovács Péter főtitkár a tegnap közzétett listát úgy kommentálta: „továbbra is köd fedi a nemzeti jelentőségű intézmények körét”. Szerinte az egyedüli pozitívum, hogy az idén lesz normatív támogatás. A főtitkár elmondta, továbbra is kevés a konkrétum: nem lehet tudni, hogy a nevesített 11 szervezeten kívül, kik részesülnek a meghívásos pályázat által nyújtott lehetőségben, köd fedi a teljes pályázati keretet, nem hozták nyilvánosságra, hogy a döntések Magyarországon vagy Erdélyben születnek, és kik lesznek az elbírálók.
Megjegyezte, a nevesített nemzeti jelentőségű intézmények esetén is vannak érdekességek. „A Beszterce-Naszód megyei Vicén két szórványkollégium működik, akkor miért csak az egyik részesül kiemelt támogatásban? Csak remélni tudom, hogy ennek nem az az oka, hogy az egyik kollégium partnere az EMNT szórványtanácsának, a másik pedig nem” – mondta a politikus.
A nemzeti jelentőségű erdélyi intézmények és programok listája
Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (működés); Protestáns Teológiai Intézet (működés); Mezőségi Szórványkollégium, Válaszút (szórv. kollégium); Mezőségi Téka Szórványkollégium, Szamosújvár (szórv. kollégium); Bástya Kollégium, Vice (szórv. kollégium); Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) (működés+ program); Házsongárd Alapítvány (működés+ program); Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (működés+program); Szent Ferenc Alapítvány (működés+program); Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület + Fiókok (működés+ program); Kincses Kolozsvár, Kolozsvári Magyar Napok (program); Jelentős szakmai és kulturális intézmények működésének támogatási programja (működés+program); Szórványkollégiumi programok – kollégium+iskolabusz (működés+program); Felsőoktatási háttérintézmények támogatási programja – BBTE, MOGYE, MME (működés+program); Kulturális és tudományos médiatámogatási program (működés+program); Színházak, bábszínházak, néptáncegyüttesek támogatási programja (működés+program).
Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. február 16.
Normatív támogatás a magyar civil szervezeteknek
Az RMDSZ 2005 óta normatív támogatásban részesíti azon országos magyar civil és szakmai szervezeteket, amelyek tevékenysége létfontosságú a romániai magyar nemzetközösség életében, ugyanis hosszú évek óta az itt élő magyarok megmaradását, gyarapodását szolgálják. Az erdélyi magyar nemzetstratégia szempontjából kiemelt jelentőséggel bíró szervezetek az idén sem pályázatok útján, hanem kiszámítható módon jutnak hozzá a 4,5 milliárd régi lejes támogatáshoz – közölte tegnap a párt főtitkára, ami azt jelenti, hogy közvetlenül a kiválasztottak „zsebébe” megy az adófizetők pénze. Míg 2005-ben csupán két szervezet részesült támogatásban, 2011-ben már 19-re nőtt azon intézmények száma, amelyek működését jelentős mértékben elősegítette, ugyanakkor nyilván kontrollálta is a kisebbik román kormánypárt. Ezek a következők: Barabás Miklós Céh, Erdélyi Kárpát-Egyesület, Erdélyi Magyar Írók Ligája, Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság, Erdélyi Múzeum Egyesület, Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság, Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet, Romániai Magyar Közgazdász Társaság, Romániai Magyar Néptánc Egyesület, Kolozsvár Társaság, Bolyai Társaság, Országos Magyar Diákszövetség, Kriza János Néprajzi Társaság, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, Magyar Ifjúsági Értekezlet, Kommunikáció és Médiakutató Intézet, Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, Romániai Doktoranduszok Országos Szövetsége, Magyar Középiskolások Országos Szövetsége. A szervezetek legtöbbjének székhelye Kolozsváron és Marosvásárhelyen található.
Reggeli Újság (Nagyvárad)
Az RMDSZ 2005 óta normatív támogatásban részesíti azon országos magyar civil és szakmai szervezeteket, amelyek tevékenysége létfontosságú a romániai magyar nemzetközösség életében, ugyanis hosszú évek óta az itt élő magyarok megmaradását, gyarapodását szolgálják. Az erdélyi magyar nemzetstratégia szempontjából kiemelt jelentőséggel bíró szervezetek az idén sem pályázatok útján, hanem kiszámítható módon jutnak hozzá a 4,5 milliárd régi lejes támogatáshoz – közölte tegnap a párt főtitkára, ami azt jelenti, hogy közvetlenül a kiválasztottak „zsebébe” megy az adófizetők pénze. Míg 2005-ben csupán két szervezet részesült támogatásban, 2011-ben már 19-re nőtt azon intézmények száma, amelyek működését jelentős mértékben elősegítette, ugyanakkor nyilván kontrollálta is a kisebbik román kormánypárt. Ezek a következők: Barabás Miklós Céh, Erdélyi Kárpát-Egyesület, Erdélyi Magyar Írók Ligája, Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság, Erdélyi Múzeum Egyesület, Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság, Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet, Romániai Magyar Közgazdász Társaság, Romániai Magyar Néptánc Egyesület, Kolozsvár Társaság, Bolyai Társaság, Országos Magyar Diákszövetség, Kriza János Néprajzi Társaság, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, Magyar Ifjúsági Értekezlet, Kommunikáció és Médiakutató Intézet, Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, Romániai Doktoranduszok Országos Szövetsége, Magyar Középiskolások Országos Szövetsége. A szervezetek legtöbbjének székhelye Kolozsváron és Marosvásárhelyen található.
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2012. március 5.
Ma is érezteti hatását Szabó T. Attila életműve
Az erdélyi névtani iskola megteremtőjére, az 1987. március 3-án elhunyt Szabó T. Attilára emlékeztek szombaton az Erdélyi Múzeum-Egyesület kutatóintézete nyelvészeti munkacsoportjának szervezésében, a civil szervezet előadótermében megrendezett, könyvbemutatóval társított tudományos konferencián, amelyen hazai és magyarországi előadók dolgozatai, a professzorral egykor fenntartott személyes kapcsolataikból eredő felidézések hangzottak el. Szabó T. Attila lelkészi képesítése után vált magyar-angol szakos tanárrá, majd nyelvtörténészként írta be magát a történelembe. Kolozsvári egyetemi tanárként és kutatóként hatalmas és értékes kiadatlan életművet hagyott hátra az utókornak, melynek feladata maradt a kiadatlan munkák megjelentetése. Munkásságában a helynévgyűjtés és -feldolgozás mellett szívügye volt az erdélyi magyar nyelvjárások kutatása, és következetesen külön figyelmet szentelt Kalotaszegnek. Köszöntő beszédet mondott Sipos Gábor EME-elnök és Benő Attila, a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet ügyvezető igazgatója. A nyelvprofesszor fia, Szabó T. E. Attila édesapja hagyatékából az EME első időszakából származó öt pecsétet nyújtott át. Sipos Gábor felolvasta Filep Antal üdvözletét.
Az első előadás a B. Gergely Piroskáé volt, aki Szabó T. Attila kiadatlan történeti személynév-hagyatékáról értekezett. A kalotaszegi vezetéknevek, keresztnevek, ragadványnevek, becenevek, nemzedékviszonyító névformák tudományos feldolgozása négy évszázadot ölel fel, kéziratként maradt ránk. András Zselyke a professzor helynévkutatásainak jelentőségét vette górcső alá. Nagy jelentőséget tulajdonított az interdiszciplináris kutatásnak, tanulmányaiban és tudománynépszerűsítő írásaiban az erdélyi magyar–szász–román kölcsönhatásokra is felhívta a figyelmet. A biológus Szabó T. E. Attila édesapja életművéből az etnobotanika megjelentetését emelte ki, amely a következő fogalmakkal gazdagította a tudományos kutatást: történeti természetismeret, növényföldrajz, geobotanika. Tamásné Szabó Csilla bemutatta a Szabó T. Attila erdélyi történeti helynévgyűjtése című könyvsorozatot. Bárth M. János (ELTE) ennek a sorozatnak a közzétételéről árult el kulisszatitkokat, ideértve azt is, hogy igyekeznek elektronikus változatban is elérhetővé tenni ezeket a kiadványokat. Vargha Fruzsina Sára a lokalizálható nyelvtörténeti adatok informatizálásába és térképezésébe vezette be hallgatóságát, Janitsek Jenő pedig az erdélyi névtudomány megalapítójára emlékezett vissza.
Kora délután a tanácskozás részvevői megkoszorúzták Szabó T. Attila házsongárdi sírját.
Szabadság (Kolozsvár)
Az erdélyi névtani iskola megteremtőjére, az 1987. március 3-án elhunyt Szabó T. Attilára emlékeztek szombaton az Erdélyi Múzeum-Egyesület kutatóintézete nyelvészeti munkacsoportjának szervezésében, a civil szervezet előadótermében megrendezett, könyvbemutatóval társított tudományos konferencián, amelyen hazai és magyarországi előadók dolgozatai, a professzorral egykor fenntartott személyes kapcsolataikból eredő felidézések hangzottak el. Szabó T. Attila lelkészi képesítése után vált magyar-angol szakos tanárrá, majd nyelvtörténészként írta be magát a történelembe. Kolozsvári egyetemi tanárként és kutatóként hatalmas és értékes kiadatlan életművet hagyott hátra az utókornak, melynek feladata maradt a kiadatlan munkák megjelentetése. Munkásságában a helynévgyűjtés és -feldolgozás mellett szívügye volt az erdélyi magyar nyelvjárások kutatása, és következetesen külön figyelmet szentelt Kalotaszegnek. Köszöntő beszédet mondott Sipos Gábor EME-elnök és Benő Attila, a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet ügyvezető igazgatója. A nyelvprofesszor fia, Szabó T. E. Attila édesapja hagyatékából az EME első időszakából származó öt pecsétet nyújtott át. Sipos Gábor felolvasta Filep Antal üdvözletét.
Az első előadás a B. Gergely Piroskáé volt, aki Szabó T. Attila kiadatlan történeti személynév-hagyatékáról értekezett. A kalotaszegi vezetéknevek, keresztnevek, ragadványnevek, becenevek, nemzedékviszonyító névformák tudományos feldolgozása négy évszázadot ölel fel, kéziratként maradt ránk. András Zselyke a professzor helynévkutatásainak jelentőségét vette górcső alá. Nagy jelentőséget tulajdonított az interdiszciplináris kutatásnak, tanulmányaiban és tudománynépszerűsítő írásaiban az erdélyi magyar–szász–román kölcsönhatásokra is felhívta a figyelmet. A biológus Szabó T. E. Attila édesapja életművéből az etnobotanika megjelentetését emelte ki, amely a következő fogalmakkal gazdagította a tudományos kutatást: történeti természetismeret, növényföldrajz, geobotanika. Tamásné Szabó Csilla bemutatta a Szabó T. Attila erdélyi történeti helynévgyűjtése című könyvsorozatot. Bárth M. János (ELTE) ennek a sorozatnak a közzétételéről árult el kulisszatitkokat, ideértve azt is, hogy igyekeznek elektronikus változatban is elérhetővé tenni ezeket a kiadványokat. Vargha Fruzsina Sára a lokalizálható nyelvtörténeti adatok informatizálásába és térképezésébe vezette be hallgatóságát, Janitsek Jenő pedig az erdélyi névtudomány megalapítójára emlékezett vissza.
Kora délután a tanácskozás részvevői megkoszorúzták Szabó T. Attila házsongárdi sírját.
Szabadság (Kolozsvár)
2012. március 9.
Nyolcvanéves lenne idén Dankanits Ádám
Harmincöt évvel azután, hogy a bukaresti földrengésben életét vesztette, Dankanits Ádám művelődéstörténészre, A Hét című folyóirat szerkesztőjére emlékezhettek a kincses városban élők szerdán délután, a Kolozsvár Társaság székházában. Az 1932. január 2-án született személyiség pályájáról Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) elnöke és Horváth Andor, a Korunk főszerkesztő-helyettese tartott előadást.
Dankanits Ádám Kolozsváron végezte tanulmányait, majd a Bolyai Tudományegyetem történelem szakán szerzett diplomát. Ezután a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium Dokumentációs Könyvtárában és a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán dolgozott, 1970-től A Hét szerkesztője volt, magyarázta Sipos Gábor, hozzátéve: a művelődéstörténet iránti érdeklődése a könyvtárban, a XVI. századi könyvek vizsgálata során bontakozott ki. A Kriterion gondozásában 1974-ben jelent meg összegző munkája, a XVI. századi olvasmányok című kötet, amelynek előszavában így fogalmaz a szerző: „Az erdélyi könyvtárakban becslésünk szerint több mint húszezer tizenhatodik századi külföldi nyomtatványt őriznek. Ebből a hatalmas hagyatékból Kelemen Lajos és Jakó Zsigmond munkája nyomán a kolozsvári akadémia gyűjteményében, Gustav Gündisch kutatásai alapján pedig a szebeni Brukenthal Könyvtárban sikerült kiszűrni mintegy másfélezer kötetet, amelyről névbejegyzés vagy pedig a kötéstáblán feltüntetett szignó (iniciálé) alapján bizonyítható, hogy már a tizenhatodik században Erdélybe került.”
Marosvásárhelyi, zilahi, csíkszeredai, brassói és székelyudvarhelyi gyűjteményeket vizsgált továbbá Dankanits, s eredményként a XV–XVI. századi európai irodalom recepcióját adta Erdélyben, hangsúlyozta az EME elnöke. Mint mondta, Dankanits Ádám új pászmán folytatta ezután kutatásait, a XVII–XIX. századi erdélyi életformaváltásra fókuszálva: egészségügyi, közigazgatási, termelési és művelődési vonatkozásban végezte a gyűjtést.
A földrengés okozta pusztulástól megmenekített írásai A Hétben jelentek meg 1979-ben, majd 1983-ban A hagyományos világ alkonya Erdélyben című kötetben, a Magvető Kiadónál. – Annak ellenére, hogy tanulmányai mellett mindösszesen két vékony kötete jelent meg, Dankanits Ádámot sokan idézik, és számos kutatásnak volt a serkentője – összegezte Sipos Gábor.
A Hétnél dolgozott együtt a művelődéstörténésszel Horváth Andor, aki egykori kollégájával kapcsolatban a nagyvilágban való korszerű tájékozódást, a jó értelemben vett megszállottságot és a korszerű történetírást említette. – Születésének évét tekintve szomorú, hogy nem lehet már közöttünk, ami azonban az életművét illeti, bőven van, mire emlékeznünk. Szomorú, hogy nem tudta folytatni mindazt, amit elkezdett – vélekedett a Korunk főszerkesztő-helyettese.
F. ZS.
Szabadság (Kolozsvár)
Harmincöt évvel azután, hogy a bukaresti földrengésben életét vesztette, Dankanits Ádám művelődéstörténészre, A Hét című folyóirat szerkesztőjére emlékezhettek a kincses városban élők szerdán délután, a Kolozsvár Társaság székházában. Az 1932. január 2-án született személyiség pályájáról Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) elnöke és Horváth Andor, a Korunk főszerkesztő-helyettese tartott előadást.
Dankanits Ádám Kolozsváron végezte tanulmányait, majd a Bolyai Tudományegyetem történelem szakán szerzett diplomát. Ezután a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium Dokumentációs Könyvtárában és a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán dolgozott, 1970-től A Hét szerkesztője volt, magyarázta Sipos Gábor, hozzátéve: a művelődéstörténet iránti érdeklődése a könyvtárban, a XVI. századi könyvek vizsgálata során bontakozott ki. A Kriterion gondozásában 1974-ben jelent meg összegző munkája, a XVI. századi olvasmányok című kötet, amelynek előszavában így fogalmaz a szerző: „Az erdélyi könyvtárakban becslésünk szerint több mint húszezer tizenhatodik századi külföldi nyomtatványt őriznek. Ebből a hatalmas hagyatékból Kelemen Lajos és Jakó Zsigmond munkája nyomán a kolozsvári akadémia gyűjteményében, Gustav Gündisch kutatásai alapján pedig a szebeni Brukenthal Könyvtárban sikerült kiszűrni mintegy másfélezer kötetet, amelyről névbejegyzés vagy pedig a kötéstáblán feltüntetett szignó (iniciálé) alapján bizonyítható, hogy már a tizenhatodik században Erdélybe került.”
Marosvásárhelyi, zilahi, csíkszeredai, brassói és székelyudvarhelyi gyűjteményeket vizsgált továbbá Dankanits, s eredményként a XV–XVI. századi európai irodalom recepcióját adta Erdélyben, hangsúlyozta az EME elnöke. Mint mondta, Dankanits Ádám új pászmán folytatta ezután kutatásait, a XVII–XIX. századi erdélyi életformaváltásra fókuszálva: egészségügyi, közigazgatási, termelési és művelődési vonatkozásban végezte a gyűjtést.
A földrengés okozta pusztulástól megmenekített írásai A Hétben jelentek meg 1979-ben, majd 1983-ban A hagyományos világ alkonya Erdélyben című kötetben, a Magvető Kiadónál. – Annak ellenére, hogy tanulmányai mellett mindösszesen két vékony kötete jelent meg, Dankanits Ádámot sokan idézik, és számos kutatásnak volt a serkentője – összegezte Sipos Gábor.
A Hétnél dolgozott együtt a művelődéstörténésszel Horváth Andor, aki egykori kollégájával kapcsolatban a nagyvilágban való korszerű tájékozódást, a jó értelemben vett megszállottságot és a korszerű történetírást említette. – Születésének évét tekintve szomorú, hogy nem lehet már közöttünk, ami azonban az életművét illeti, bőven van, mire emlékeznünk. Szomorú, hogy nem tudta folytatni mindazt, amit elkezdett – vélekedett a Korunk főszerkesztő-helyettese.
F. ZS.
Szabadság (Kolozsvár)
2012. március 17.
A kisebbség kisebbségijeként szolgálatnak tekintem munkám”
Sas Péter irodalomtörténésszel a művelődés és a kultúra „földjéről” beszélgettünk
„Nem tudnék nem foglalkozni az erdélyi művelődéstörténettel, mely mindig tartogat meglepetéseket, s ha valaki elég kitartóan udvarol, elnyerheti kegyeit” – vallja Sas Péter budapesti művelődés- és irodalomtörténész. A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja keretében működő Irodalomtudományi Intézet kutatójának fő érdeklődési köre, szakterülete Erdély művelődéstörténetének feltárása. Az elmúlt években szinte sorozatban jelentek meg tudományos munkái az adott témakörben. Honnan ered Erdély iránti vonzalma, hogyan lehet ilyen ütemben dolgozni, miként látja a kutatási lehetőséget – faggattuk a vele készített beszélgetés során.
– Magyarországi születésűként honnan ered Erdély művelődéstörténete iránti érdeklődése? Mivel magyarázható ez a vonzalom?
– Erre két magyarázat lehetséges. Az egyik: a kolozsvári Óvár egyik házának emléktábláján olvasható, hogy abban élt és alkotott Kőváry László, a 19. század jeles történésze. Egyik híres mondása szerint „Erdély egy gazdag, de ismeretlen múzeum”. Véres és tusakodásokkal terhes történelmének ismerete ellenére mindig a művelődés és a kultúra földjének tekintettem, ahol a beáramló európai értékek erdélyi színezetet kaptak, az erdélyi elme szüleményei pedig bebizonyították, hogy a világ értékítéletében egy ország megítélése során nem mindig a terület nagysága és a lakosság lélekszáma a meghatározó. Ösztönösen az Erdélyben született formák, színek, gondolatok, ízek között érzem otthon magam, szinte hihetetlen, de ezzel az érzésvilággal születtem. Nem tudnék nem foglalkozni az erdélyi művelődéstörténettel, mely mindig tartogat meglepetéseket, s ha valaki elég kitartóan udvarol, elnyerheti kegyeit. Az nem lehet véletlen, hogy három évszázad alatt csak nekem jutott eszembe, hogy a piarista templom egyik ereklyetartójában megkeressem az oda rejtett igazoló okiratot, amely szerint a benne foglalt ereklye a rendalapító szövettel felfogott vércseppje. Azóta a megillető tisztelet veszi körül. Korábban nem olvashattunk arról, hogy a ferences templomban reneszánsz, virágos mennyezetmaradvány van, vagy a Szent Mihály-templom orgonakarzatán milyen kormeghatározó bekarcolás–nyomok vannak. Vagy, hogy a századfordulón a szerző megjelölése nélkül megjelent novella–füzérecske Bánffy/Kisbán Miklós zsengéit tartalmazza. Ezekkel és egyéb felfedezéseimmel nem kérkedni akarok, sőt, rámutatni arra, hogy a nagy dolgok mellett milyen fontosak a részletek, amelyek csak úgy mutatják meg magukat, ha valaki megfelelő alázattal közelít feléjük. Én – a kisebbség kisebbségijeként – szolgálatnak tekintem a munkámat, melynek az a fedezete, hogy semmilyen címem és rangom nincsen, a tudományos kutató másnak semmitmondó titulusa tökéletesen kielégít. A másik indoklás: egyik nagyanyám révén a nemes Háromszék egyik településéből erednek ama bizonyos meghatározó gyökerek, amelyekre egy Brassóban készült családi címer emlékeztet. Az egyik magyarázat nem zárja ki a másikat.
– Az utóbbi időszakban gyakran előfordult, hogy egy év alatt több kötetet is letett az asztalra. Hogyan lehet ennyi idő alatt több könyvet is írni?
– A hangya testtömegének meghatározhatatlan többszörösét képes összegyűjteni a rendelkezésére álló egy esztendő alatt. Az én testtömegemhez arányosítva végképp nem elegendő az évi egy kötet. Már több kombináció született, például, hogy esetleg valamilyen segítő csapatom van, akik összegyűjtik az adatokat, és megírják a könyveket. Erre csak azt válaszolhatom, amit a helyi Karitásznál szociális munkára jelentkezett csilingelő tájszólásban megszólalt székely leányka, hogy van egy csoportja, amely körülbelül belőle áll. Így vagyok ezzel a dologgal én is. Egy korábbi időszakban szocializálódtam, amikor nem külön pályázati pénzből, ösztöndíjból vagy egyéb juttatásból, hanem a rendelkezésre álló havi fizetésből kellett megoldani egy-egy tudományos kutatás költségeit is. Aki foglalkozott valamilyen téma kutatásával, feldolgozásával, tudja, hogy egy hosszabb munkafolyamatról van szó. Egy-egy kötetben sok-sok esztendő munkája rejlik, s arra nincs garancia, hogy az elkészült kézirat hamarosan könyvvé formálódhat. Ezen a területen is a pénz diktál, egyetlen kiadó sem kockáztat saját zsebből, főleg, ha üres. A kiadáshoz pályázati forrás, vagy egy mecénás, utolsó reményként lottónyeremény szükségeltetik. Ezért összegyűlhetnek a kéziratok, amelyek a szerencsés véletlen összjátéka folytán egyszerre formálódhatnak át egyik kedvencem, a Gloria nyomdagépe segítségével könyvekké. Tíz kéziratom fekszik évek óta más-más kiadónál, melyre eddig nem jutott támogatás. Az egyik Gyalui Farkas, az Egyetemi Könyvtár igazgatójának emlékirata. Most azért izguljak, nehogy egyszerre kapjanak támogatást, és ugyanazon évben megjelenjenek? Az más kérdés, ha évfordulós jellegű kiadványról van szó, ott kötelez a határidő, s a szerző nem várhatja meg, amíg az 50. évfordulóból 100. lesz. Szabad világunk szótárából mintha hiányozna a „kell” kifejezés. A kolozsmonostori apátság megalapításának 950. évfordulójáról, vagy a Marianum felszentelésének 100. jubileumáról meg kellett emlékezni. Ezekkel a könyvekkel is meg kellett haladnom a szokványosnak és elfogadhatónak tekintett évi könyvkiadási mértéket. Nem állt rendelkezésre másnak egy kiérlelt kézirata sem, pedig egy évforduló elkövetkezésének kiszámítása nem egy túlságosan bonyolult matematikai művelet.
– Ilyen alkotási ütem esetleg nem megy a minőség rovására? Ön hogyan látja ezt?
– Ez is egy komoly és profi kérdezőre valló tudakozódás, amelyet külön köszönök. Szakmám, foglalkozásom és hivatásom szerint tudományos kutató vagyok a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának Irodalomtudományi Intézeténél. Most egy igazán fontos irodalomtörténeti jellegű feladatom van, a két világháború közötti erdélyi irodalmi viták bemutatásának kötetté formálása. Munkaköri leírásom szerint az erdélyi művelődéstörténet kutatása és feldolgozása a fő feladatom. A hivatalos jellegű megfogalmazás szerint irodalom- és művelődéstörténész vagyok. Ez azért lehetséges, mert soha nem hagytam magam beskatulyázni, és soha nem hagytam magam letéríteni arról az útról, amin végig szeretnék menni. Olyan is volt korábban, hogy az erdélyi kutatásaim támogatásának hiányában inkább elmentem szellemi szabadfoglalkozásúnak, mint a biztos kenyér reményében mással foglalkozzam. Akkor csak abból éltem családommal együtt, amit kutattam és feldolgoztam. Kétszer voltam az Országos Tudományos Kutatási Alapnál három-három, és hétszer a Nemzeti Kutatási Alapnál egy-egy éves kutatásnál témavezető (és beosztott egy személyben). Ha munkáim fércművek lettek volna, biztosan nem kellettek volna, s nem dobtak volna ki értük pénzt az ablakon. (Megjegyzem, onnan is maradt még egy-két kéziratom, amiket folyamatosan bővítek.) Minden hasonló területen dolgozó erdélyi szakember tudja, hogy olyan gazdag a helyi művelődéstörténet, és olyan különleges személyiségek voltak művelői, hogy két élet kevés lenne bemutatásukhoz. A másik nem szubjektív, tudományosabb magyarázat. Az Európai Unió mindent szabályoz és minősít. Az akadémiánál közleménystatisztikát és tudománymetrikai adatokat állítanak össze. Személyes adataimnál 138 publikációmat (ebből 50 könyv, a többi könyvfejezet és tanulmány) jegyzi a rendszer, valamint félszáz olyan tudományos hivatkozást, amelyekben valamelyik munkámra utalnak.
– Miként használja ki az országhatárokon átívelő kutatási lehetőségeket? Ütközött-e valamilyen akadályokba munkája során?
– A monarchia korában kialakult Budapest-központúság és a hányatott magyar történelem okán a források jelentős része átível az országhatárokon. Ezeket kell egyesíteni, hogy megkaphassuk az egykori egészet, vagy a most létező részét, ami a feldolgozásnak csak kiindulópontja. A kutatás egyfajta nyomozás, mindig előkerülhet újabb adat, vagy kialakulhat más értelmezés. Ezért lehet újat mondani Kós Károlyról, vagy más szemszögből láttatni a már számtalanszor bemutatott Bánffy Miklóst. Utóbbi kapcsán a nemrég megjelent Mózes Huba emlékkönyvben bemutattam, nem minden hamvadt el Bonchidán, sok különleges tárgynak ma is meg kellene lennie. Nemcsak a közgyűjtemények anyagai, családok is kényszerűen szétváltak, fontos irat- és levelezésanyagok szóródtak szét, amelyeket a leszármazottak sok esetben kidobtak, vagy eladtak. Láttam nagyon becses levelezésanyagot tyúkok alá tett fészekként, hogy végül trágyázzák a kertet. Ha egyszer elmesélném Kós Károly levelezése kiadásának „műhelytitkait”, nagy mennydörgések hallatszanának Sztána felől, és nem Pesten ütne be az istennyila. Nagyon sok a kényes ügy, nem politikai, inkább etikátlannak tűnő hátterük miatt. Hiába dolgoztam fel a zabolai Mikes-kastély 1945-ös leltárát, melyből tudhatnánk a falakat díszítő száz festményről, Sepsiszentgyörgyön két éve halogatják a kiadását. A Kelemen Lajos hagyatékának firtatásakor kapott válaszokról aztán végképp ne beszéljünk. Ezzel le is zárom, mindenki a maga lelkiismeretével kell, hogy lefeküdjön és felébredjen.
– Magyarországiként milyen az erdélyi kutatókkal, értelmiségiekkel való együttműködése? Milyen módon lehetne jobban ösztönözni a közös munkát?
– Igyekeztem a honi szakerőkkel együttműködni, inkább személyes módon, mint intézményi keretben. Jelentkeztem Jakó Zsigmondnál is, aki megértette és méltányolta fiatalos lelkesedésemet. Többedik találkozásunk után – egy utcában laktunk, ha Kolozsvárt voltam, a telefonhívás után átmentem a túloldalra, egy kávéra, később ötórai teára – egész életre szóló buzdítást adott az általa összeállított Erdélyi okmánytár első kötetében: „Sas Péternek, aki segíteni akar nekünk az erdélyi múlt feltárásában, sok sikert kívánva. Kolozsvárott, 1998. márc. 12-én, Jakó Zsigmond.” Nem cigarettafüstként elszálló nosztalgiázásból, tárgyszerűen tudom bemutatni, hogy Mályusz Elemér, Benda Kálmán, Bözödi György, László Gyula, Balogh Jolán, Szabó T. Attila, Entz Géza, Kónya Ádám, Jakó Zsigmond, Kós András dedikációi és levelei, vagy akár Kacsó Sándorral, Mátyás Vilmossal, Dr. Kós Károllyal, Balogh Edgárral, Vita Sándorral és Zsigmonddal, Wass Alberttel, Teleki Bélával, Óváry Zoltánnal folytatott írásbeli diskurzusaim okán, és nemcsak akadémiai kutatóként érzem magam feljogosítva, hogy próbáljam tenni, amit úgy gondolom, és úgy érzem: tennem kell. S ha van feléjük földi jellegű elszámolási kötelezettségem a tőlük is kapott ama képletes bibliai talentumokkal, akkor érthetőbbé válhat, miért próbálom kivenni a részem a romániai könyvforgalom átlagon felüli fellendítésében. Kolozsvárt sokat megtudtam Gy. Szabó Bélától, aki újévkor egy-egy kis metszettel üdvözölt, Debrecezeni Lászlótól, ő Kelemen Lajos fényképét hagyta rám, valamint Györkös Mányi Alberttől és persze Kós Andrástól. A fametszés mestere kérés nélkül is pózba igazította magát, meg is örökítettem, ahogy az Isteni színjáték egyik dúcán dolgozott. A velük való ismeretséget pedig Gábor Dénes bibliográfusnak, a kisgrafika, főleg az ex-libris akkori legnagyobb szakértőjének köszönhettem. Mennyi szeretettel csiszolta és nem láb-, hanem lapalji jegyzetekkel fejelte meg zsengéimet, hogy a Művelődés folyóiratban a témához méltó módon megjelenhessenek. Ezek az emlékek nem a megszépítő múlt miatt kedvesek... A jelenben is kialakultak korrekt munkakapcsolatok, sőt, baráti jellegű kötelékek, melyek számtalan próbát kiálltak. Hozzám legközelebb álló mentorom Kiss András nyug. főlevéltáros, aki lelkileg mindig velem van egy tőle kapott feleki gömbkő képében. Nem hallgathatom el, egyesek részéről vannak ellenérzések, melyek abból fakadnak, vagy azzal magyarázzák, hogy bölcsőmet nem a Szamos, hanem a Duna partján ringatták. Ha rajtam állt volna, talán még békát is szereztem volna a gólyának, hogy tegyen velem még egy kört. Ha már nem így történt, legalább munkáimmal bizonyíthassam – ha már feleségem miatti kétlakiságommal nem sikerült –, hogy az erdélyi művelődéstörténet értékeinek átörökítés-kísérletében talán nem a havonta megteendő négyszáz kilométeres távolság a legfontosabb szempont. Nem tudom, mennyire lenne ösztönző a közös munkára, ha feleségem egyre jobban felerősödő kérésének engedve, egyszer az ő kolozsvári lakása lenne az én állandó lakhelyem is.
– Jelenleg milyen témákon dolgozik? Milyen újabb munkával szeretné meglepni a közeljövőben az olvasóközönséget?
– Jelenleg – és remélem, hogy ez hosszú időre kitolódó időszak lesz – a Szent Mihály egyházközséget és vezetőjét, Kovács Sándor főesperes urat érezhetem magam mögött. Nyilvánvaló, hogy az ő mecénási támogatása nélkül nem sokszorosítanák más szerző és az én könyveim oldalait sem a Gloria nyomdagépei. A római katolikus egyháznak két évezred óta ugyanaz a hivatása, a Krisztuson keresztül Istenhez vezető utat igyekszik minél jobban megtisztítani az akadályoktól. A földi értékek oktatásban, kultúrában és művelődésben kimutatható jelenkori gyarapítása mellett a régebben keletkezett becses emlékeknek is igyekszik emléket állítani, a kereszt jele alatt átörökíteni. Ennek a küldetésnek lehetek most egyik munkatársa, aki legújabban az egyházközség 20. századi történetének bemutatására kapott megbízást. A tordai országgyűlés óta létező, hagyományos erdélyi ökumené szellemében nem kizáró jelleggel, hiszen a közös kisebbségi létben eleve nem lehet a távolságtartás oka a más vallás. Hirschler József plébános az unitárius Kelemen Lajosnak mutatta meg először a plébániakönyvtár kincseit és főszerkesztőként felkérte, írjon tanulmányokat a Művészeti Szalon folyóiratba. Mailáth Gusztáv Károly erdélyi püspök halálakor a református Ravasz László azt írta, hogy csak akkor fogja elfelejteni őt, ha olyan hideg és néma lesz, mint a halott főpásztor. Ezért volt természetes, hogy a Római Katolikus Nőszövetség dísztermében Kós Károlyról és Kelemen Lajosról előadást tarthattam. Ha a rítus nem is ugyanaz, az imák ugyanahhoz az egy és örök Istenhez szólnak. Talán az idő méhében már fogamzik, mely reményeink szerint önfeladás nélkül megadhatja mindezek teljes egységét. Mindenről éppen nem számolhatok be, mert akkor nem tudom meglepni az olvasóközönséget. Közelesen Kelemen Lajos levelezéskötetein dolgozom, amely a Magyar Tudományos Akadémia és az Erdélyi Múzeum-Egyesület közös kiadványaként nyújtana segítséget a 20. századi erdélyi magyar művelődéstörténetnek megbízható forráson alapuló megírásához. A 21. század elbizonytalanodott emberének is szellemi fogódzkodót nyújtva a századok malomkövei között letisztult, Kelemen Lajos által is képviselt, az Erdélyre jellemző értékrend felmutatásával.
PAPP ANNAMÁRIA
Szabadság (Kolozsvár)
Sas Péter irodalomtörténésszel a művelődés és a kultúra „földjéről” beszélgettünk
„Nem tudnék nem foglalkozni az erdélyi művelődéstörténettel, mely mindig tartogat meglepetéseket, s ha valaki elég kitartóan udvarol, elnyerheti kegyeit” – vallja Sas Péter budapesti művelődés- és irodalomtörténész. A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja keretében működő Irodalomtudományi Intézet kutatójának fő érdeklődési köre, szakterülete Erdély művelődéstörténetének feltárása. Az elmúlt években szinte sorozatban jelentek meg tudományos munkái az adott témakörben. Honnan ered Erdély iránti vonzalma, hogyan lehet ilyen ütemben dolgozni, miként látja a kutatási lehetőséget – faggattuk a vele készített beszélgetés során.
– Magyarországi születésűként honnan ered Erdély művelődéstörténete iránti érdeklődése? Mivel magyarázható ez a vonzalom?
– Erre két magyarázat lehetséges. Az egyik: a kolozsvári Óvár egyik házának emléktábláján olvasható, hogy abban élt és alkotott Kőváry László, a 19. század jeles történésze. Egyik híres mondása szerint „Erdély egy gazdag, de ismeretlen múzeum”. Véres és tusakodásokkal terhes történelmének ismerete ellenére mindig a művelődés és a kultúra földjének tekintettem, ahol a beáramló európai értékek erdélyi színezetet kaptak, az erdélyi elme szüleményei pedig bebizonyították, hogy a világ értékítéletében egy ország megítélése során nem mindig a terület nagysága és a lakosság lélekszáma a meghatározó. Ösztönösen az Erdélyben született formák, színek, gondolatok, ízek között érzem otthon magam, szinte hihetetlen, de ezzel az érzésvilággal születtem. Nem tudnék nem foglalkozni az erdélyi művelődéstörténettel, mely mindig tartogat meglepetéseket, s ha valaki elég kitartóan udvarol, elnyerheti kegyeit. Az nem lehet véletlen, hogy három évszázad alatt csak nekem jutott eszembe, hogy a piarista templom egyik ereklyetartójában megkeressem az oda rejtett igazoló okiratot, amely szerint a benne foglalt ereklye a rendalapító szövettel felfogott vércseppje. Azóta a megillető tisztelet veszi körül. Korábban nem olvashattunk arról, hogy a ferences templomban reneszánsz, virágos mennyezetmaradvány van, vagy a Szent Mihály-templom orgonakarzatán milyen kormeghatározó bekarcolás–nyomok vannak. Vagy, hogy a századfordulón a szerző megjelölése nélkül megjelent novella–füzérecske Bánffy/Kisbán Miklós zsengéit tartalmazza. Ezekkel és egyéb felfedezéseimmel nem kérkedni akarok, sőt, rámutatni arra, hogy a nagy dolgok mellett milyen fontosak a részletek, amelyek csak úgy mutatják meg magukat, ha valaki megfelelő alázattal közelít feléjük. Én – a kisebbség kisebbségijeként – szolgálatnak tekintem a munkámat, melynek az a fedezete, hogy semmilyen címem és rangom nincsen, a tudományos kutató másnak semmitmondó titulusa tökéletesen kielégít. A másik indoklás: egyik nagyanyám révén a nemes Háromszék egyik településéből erednek ama bizonyos meghatározó gyökerek, amelyekre egy Brassóban készült családi címer emlékeztet. Az egyik magyarázat nem zárja ki a másikat.
– Az utóbbi időszakban gyakran előfordult, hogy egy év alatt több kötetet is letett az asztalra. Hogyan lehet ennyi idő alatt több könyvet is írni?
– A hangya testtömegének meghatározhatatlan többszörösét képes összegyűjteni a rendelkezésére álló egy esztendő alatt. Az én testtömegemhez arányosítva végképp nem elegendő az évi egy kötet. Már több kombináció született, például, hogy esetleg valamilyen segítő csapatom van, akik összegyűjtik az adatokat, és megírják a könyveket. Erre csak azt válaszolhatom, amit a helyi Karitásznál szociális munkára jelentkezett csilingelő tájszólásban megszólalt székely leányka, hogy van egy csoportja, amely körülbelül belőle áll. Így vagyok ezzel a dologgal én is. Egy korábbi időszakban szocializálódtam, amikor nem külön pályázati pénzből, ösztöndíjból vagy egyéb juttatásból, hanem a rendelkezésre álló havi fizetésből kellett megoldani egy-egy tudományos kutatás költségeit is. Aki foglalkozott valamilyen téma kutatásával, feldolgozásával, tudja, hogy egy hosszabb munkafolyamatról van szó. Egy-egy kötetben sok-sok esztendő munkája rejlik, s arra nincs garancia, hogy az elkészült kézirat hamarosan könyvvé formálódhat. Ezen a területen is a pénz diktál, egyetlen kiadó sem kockáztat saját zsebből, főleg, ha üres. A kiadáshoz pályázati forrás, vagy egy mecénás, utolsó reményként lottónyeremény szükségeltetik. Ezért összegyűlhetnek a kéziratok, amelyek a szerencsés véletlen összjátéka folytán egyszerre formálódhatnak át egyik kedvencem, a Gloria nyomdagépe segítségével könyvekké. Tíz kéziratom fekszik évek óta más-más kiadónál, melyre eddig nem jutott támogatás. Az egyik Gyalui Farkas, az Egyetemi Könyvtár igazgatójának emlékirata. Most azért izguljak, nehogy egyszerre kapjanak támogatást, és ugyanazon évben megjelenjenek? Az más kérdés, ha évfordulós jellegű kiadványról van szó, ott kötelez a határidő, s a szerző nem várhatja meg, amíg az 50. évfordulóból 100. lesz. Szabad világunk szótárából mintha hiányozna a „kell” kifejezés. A kolozsmonostori apátság megalapításának 950. évfordulójáról, vagy a Marianum felszentelésének 100. jubileumáról meg kellett emlékezni. Ezekkel a könyvekkel is meg kellett haladnom a szokványosnak és elfogadhatónak tekintett évi könyvkiadási mértéket. Nem állt rendelkezésre másnak egy kiérlelt kézirata sem, pedig egy évforduló elkövetkezésének kiszámítása nem egy túlságosan bonyolult matematikai művelet.
– Ilyen alkotási ütem esetleg nem megy a minőség rovására? Ön hogyan látja ezt?
– Ez is egy komoly és profi kérdezőre valló tudakozódás, amelyet külön köszönök. Szakmám, foglalkozásom és hivatásom szerint tudományos kutató vagyok a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának Irodalomtudományi Intézeténél. Most egy igazán fontos irodalomtörténeti jellegű feladatom van, a két világháború közötti erdélyi irodalmi viták bemutatásának kötetté formálása. Munkaköri leírásom szerint az erdélyi művelődéstörténet kutatása és feldolgozása a fő feladatom. A hivatalos jellegű megfogalmazás szerint irodalom- és művelődéstörténész vagyok. Ez azért lehetséges, mert soha nem hagytam magam beskatulyázni, és soha nem hagytam magam letéríteni arról az útról, amin végig szeretnék menni. Olyan is volt korábban, hogy az erdélyi kutatásaim támogatásának hiányában inkább elmentem szellemi szabadfoglalkozásúnak, mint a biztos kenyér reményében mással foglalkozzam. Akkor csak abból éltem családommal együtt, amit kutattam és feldolgoztam. Kétszer voltam az Országos Tudományos Kutatási Alapnál három-három, és hétszer a Nemzeti Kutatási Alapnál egy-egy éves kutatásnál témavezető (és beosztott egy személyben). Ha munkáim fércművek lettek volna, biztosan nem kellettek volna, s nem dobtak volna ki értük pénzt az ablakon. (Megjegyzem, onnan is maradt még egy-két kéziratom, amiket folyamatosan bővítek.) Minden hasonló területen dolgozó erdélyi szakember tudja, hogy olyan gazdag a helyi művelődéstörténet, és olyan különleges személyiségek voltak művelői, hogy két élet kevés lenne bemutatásukhoz. A másik nem szubjektív, tudományosabb magyarázat. Az Európai Unió mindent szabályoz és minősít. Az akadémiánál közleménystatisztikát és tudománymetrikai adatokat állítanak össze. Személyes adataimnál 138 publikációmat (ebből 50 könyv, a többi könyvfejezet és tanulmány) jegyzi a rendszer, valamint félszáz olyan tudományos hivatkozást, amelyekben valamelyik munkámra utalnak.
– Miként használja ki az országhatárokon átívelő kutatási lehetőségeket? Ütközött-e valamilyen akadályokba munkája során?
– A monarchia korában kialakult Budapest-központúság és a hányatott magyar történelem okán a források jelentős része átível az országhatárokon. Ezeket kell egyesíteni, hogy megkaphassuk az egykori egészet, vagy a most létező részét, ami a feldolgozásnak csak kiindulópontja. A kutatás egyfajta nyomozás, mindig előkerülhet újabb adat, vagy kialakulhat más értelmezés. Ezért lehet újat mondani Kós Károlyról, vagy más szemszögből láttatni a már számtalanszor bemutatott Bánffy Miklóst. Utóbbi kapcsán a nemrég megjelent Mózes Huba emlékkönyvben bemutattam, nem minden hamvadt el Bonchidán, sok különleges tárgynak ma is meg kellene lennie. Nemcsak a közgyűjtemények anyagai, családok is kényszerűen szétváltak, fontos irat- és levelezésanyagok szóródtak szét, amelyeket a leszármazottak sok esetben kidobtak, vagy eladtak. Láttam nagyon becses levelezésanyagot tyúkok alá tett fészekként, hogy végül trágyázzák a kertet. Ha egyszer elmesélném Kós Károly levelezése kiadásának „műhelytitkait”, nagy mennydörgések hallatszanának Sztána felől, és nem Pesten ütne be az istennyila. Nagyon sok a kényes ügy, nem politikai, inkább etikátlannak tűnő hátterük miatt. Hiába dolgoztam fel a zabolai Mikes-kastély 1945-ös leltárát, melyből tudhatnánk a falakat díszítő száz festményről, Sepsiszentgyörgyön két éve halogatják a kiadását. A Kelemen Lajos hagyatékának firtatásakor kapott válaszokról aztán végképp ne beszéljünk. Ezzel le is zárom, mindenki a maga lelkiismeretével kell, hogy lefeküdjön és felébredjen.
– Magyarországiként milyen az erdélyi kutatókkal, értelmiségiekkel való együttműködése? Milyen módon lehetne jobban ösztönözni a közös munkát?
– Igyekeztem a honi szakerőkkel együttműködni, inkább személyes módon, mint intézményi keretben. Jelentkeztem Jakó Zsigmondnál is, aki megértette és méltányolta fiatalos lelkesedésemet. Többedik találkozásunk után – egy utcában laktunk, ha Kolozsvárt voltam, a telefonhívás után átmentem a túloldalra, egy kávéra, később ötórai teára – egész életre szóló buzdítást adott az általa összeállított Erdélyi okmánytár első kötetében: „Sas Péternek, aki segíteni akar nekünk az erdélyi múlt feltárásában, sok sikert kívánva. Kolozsvárott, 1998. márc. 12-én, Jakó Zsigmond.” Nem cigarettafüstként elszálló nosztalgiázásból, tárgyszerűen tudom bemutatni, hogy Mályusz Elemér, Benda Kálmán, Bözödi György, László Gyula, Balogh Jolán, Szabó T. Attila, Entz Géza, Kónya Ádám, Jakó Zsigmond, Kós András dedikációi és levelei, vagy akár Kacsó Sándorral, Mátyás Vilmossal, Dr. Kós Károllyal, Balogh Edgárral, Vita Sándorral és Zsigmonddal, Wass Alberttel, Teleki Bélával, Óváry Zoltánnal folytatott írásbeli diskurzusaim okán, és nemcsak akadémiai kutatóként érzem magam feljogosítva, hogy próbáljam tenni, amit úgy gondolom, és úgy érzem: tennem kell. S ha van feléjük földi jellegű elszámolási kötelezettségem a tőlük is kapott ama képletes bibliai talentumokkal, akkor érthetőbbé válhat, miért próbálom kivenni a részem a romániai könyvforgalom átlagon felüli fellendítésében. Kolozsvárt sokat megtudtam Gy. Szabó Bélától, aki újévkor egy-egy kis metszettel üdvözölt, Debrecezeni Lászlótól, ő Kelemen Lajos fényképét hagyta rám, valamint Györkös Mányi Alberttől és persze Kós Andrástól. A fametszés mestere kérés nélkül is pózba igazította magát, meg is örökítettem, ahogy az Isteni színjáték egyik dúcán dolgozott. A velük való ismeretséget pedig Gábor Dénes bibliográfusnak, a kisgrafika, főleg az ex-libris akkori legnagyobb szakértőjének köszönhettem. Mennyi szeretettel csiszolta és nem láb-, hanem lapalji jegyzetekkel fejelte meg zsengéimet, hogy a Művelődés folyóiratban a témához méltó módon megjelenhessenek. Ezek az emlékek nem a megszépítő múlt miatt kedvesek... A jelenben is kialakultak korrekt munkakapcsolatok, sőt, baráti jellegű kötelékek, melyek számtalan próbát kiálltak. Hozzám legközelebb álló mentorom Kiss András nyug. főlevéltáros, aki lelkileg mindig velem van egy tőle kapott feleki gömbkő képében. Nem hallgathatom el, egyesek részéről vannak ellenérzések, melyek abból fakadnak, vagy azzal magyarázzák, hogy bölcsőmet nem a Szamos, hanem a Duna partján ringatták. Ha rajtam állt volna, talán még békát is szereztem volna a gólyának, hogy tegyen velem még egy kört. Ha már nem így történt, legalább munkáimmal bizonyíthassam – ha már feleségem miatti kétlakiságommal nem sikerült –, hogy az erdélyi művelődéstörténet értékeinek átörökítés-kísérletében talán nem a havonta megteendő négyszáz kilométeres távolság a legfontosabb szempont. Nem tudom, mennyire lenne ösztönző a közös munkára, ha feleségem egyre jobban felerősödő kérésének engedve, egyszer az ő kolozsvári lakása lenne az én állandó lakhelyem is.
– Jelenleg milyen témákon dolgozik? Milyen újabb munkával szeretné meglepni a közeljövőben az olvasóközönséget?
– Jelenleg – és remélem, hogy ez hosszú időre kitolódó időszak lesz – a Szent Mihály egyházközséget és vezetőjét, Kovács Sándor főesperes urat érezhetem magam mögött. Nyilvánvaló, hogy az ő mecénási támogatása nélkül nem sokszorosítanák más szerző és az én könyveim oldalait sem a Gloria nyomdagépei. A római katolikus egyháznak két évezred óta ugyanaz a hivatása, a Krisztuson keresztül Istenhez vezető utat igyekszik minél jobban megtisztítani az akadályoktól. A földi értékek oktatásban, kultúrában és művelődésben kimutatható jelenkori gyarapítása mellett a régebben keletkezett becses emlékeknek is igyekszik emléket állítani, a kereszt jele alatt átörökíteni. Ennek a küldetésnek lehetek most egyik munkatársa, aki legújabban az egyházközség 20. századi történetének bemutatására kapott megbízást. A tordai országgyűlés óta létező, hagyományos erdélyi ökumené szellemében nem kizáró jelleggel, hiszen a közös kisebbségi létben eleve nem lehet a távolságtartás oka a más vallás. Hirschler József plébános az unitárius Kelemen Lajosnak mutatta meg először a plébániakönyvtár kincseit és főszerkesztőként felkérte, írjon tanulmányokat a Művészeti Szalon folyóiratba. Mailáth Gusztáv Károly erdélyi püspök halálakor a református Ravasz László azt írta, hogy csak akkor fogja elfelejteni őt, ha olyan hideg és néma lesz, mint a halott főpásztor. Ezért volt természetes, hogy a Római Katolikus Nőszövetség dísztermében Kós Károlyról és Kelemen Lajosról előadást tarthattam. Ha a rítus nem is ugyanaz, az imák ugyanahhoz az egy és örök Istenhez szólnak. Talán az idő méhében már fogamzik, mely reményeink szerint önfeladás nélkül megadhatja mindezek teljes egységét. Mindenről éppen nem számolhatok be, mert akkor nem tudom meglepni az olvasóközönséget. Közelesen Kelemen Lajos levelezéskötetein dolgozom, amely a Magyar Tudományos Akadémia és az Erdélyi Múzeum-Egyesület közös kiadványaként nyújtana segítséget a 20. századi erdélyi magyar művelődéstörténetnek megbízható forráson alapuló megírásához. A 21. század elbizonytalanodott emberének is szellemi fogódzkodót nyújtva a századok malomkövei között letisztult, Kelemen Lajos által is képviselt, az Erdélyre jellemző értékrend felmutatásával.
PAPP ANNAMÁRIA
Szabadság (Kolozsvár)
2012. március 20.
Lelkünk jóvoltáról…
Mikor jó egészségünk vagyon, úgy élünk mintha Nyavallya sem volna e' Világon: ha le- betegszünk, sírunk-rívunk, fához fűhöz ragaszkodunk hogy meg-gyógyulhassunk: de ha meg-gyógyulhatunk, miből jött volt reánk a' nyavallya, és hogy lehetne azt másszor elkerülni arról olly módon senki nem is gondolkodik. (Kibédi Mátyus István)
Kevés olyan település van Erdélyben, amely azzal dicsekedhet, hogy európai hírű tudósnak ringatta bölcsejét. A 2010. augusztus 27–28-án, szombaton és vasárnap megtartott Kibédi Napok kiemelkedő eseménye volt a 285 éve, 1725-ben született Kibédi Mátyus István orvostudor, Marosszék orvosenciklopédikusa, a híres Diaetetica I–II. és az Ó és Új Dieatetica I–VI. szerzője szellemiségének idézése azzal az orvostörténeti emlékgyűléssel, amelyet Kibéd község önkormányzata, a Magyar Elhízástudományi Társaság (MET) és az Erdélyi Múzeum-Egyesület szervezett. Először látogatott el Kibédre prof. dr. Halmy László belgyógyász, európai obezitológus, a Magyar Elhízástudományi Társaság elnöke, az MTA doktora és kedves felesége, dr. Halmy Lászlóné Eszter asszony, MSC-igazgató, egészségügyi szakmenedzser, az Euro-Obez Egyesület a Túlsúlyosakért elnöke.
Ennek a konferenciának az anyagát veheti kezébe az érdeklődő olvasó.
Sütő András nevezte égtartó embernek Szabó T. Attilát. Teljes joggal, hiszen hatalmas munkája, az Erdélyi szótörténeti tár “tető alá hozatala történelmi számvetéseinknél is sürgősebbnek mutatkozott. Szabó T. Attila egyszemélyes intézményként olyan ügynek szentelte magát, amely itteni és mai közösségi létünk legfőbb őrizője volt és maradt, amit ha elveszítünk, minden más ügyünket nyugodtan félretehetjük.” Ráduly János ugyanilyen égtartó embernek mondja Mátyus Istvánt: “A kibédi föld életereje / földobott téged / égtartó embernek. // Fölíveltetett gondjai fölé / regulákat teremtő / orvosdoktornak. // Tarsolyodat meggazdagítottad / »analizált« borvizekkel, / közhasznú könyvekkel, / féltéssel: / féltésével a templomnak, / féltésével az iskolának, / féltésével a test egészségének. // Ránk parancsoltad / – okulásul – / »a józan okosságnak / és cselekedetbéli történeteknek / világát.« // Örökségül / anyatejes, »megigazított« életet / adtál nekünk. // Most szülőfalud a mellére tűz / virágcsokornak. / Reményt időzít a virágkelyhekbe, / újabb évszázadokra. // Akaratunkat egybefogja / a magyar szó.” (Égtartó ember – Kibédi Mátyus István emlékének)
A közösség ünnepére az elszármazottak és a számtalan belföldi vendég mellett eljöttek a testvértelepülések, Bakonyszombathely, Szatymaz és Zalalövő képviselői is. Emléktáblát avattak és megkoszorúzták Mátyus István kőkoporsóját a marosvásárhelyi református temető múzeumkertjében, majd a szülőfaluban is megkoszorúzták a Mátyus István-szimbólumokat, úgyszintén az első világháború áldozatainak emlékművét. Iskolaavató ünnepségre és a Mátyus István Általános Iskola emléktáblájának megkoszorúzására is sor került. 2002-ben nyerték a pályázatot. A munkálatok összege a megyei tanfelügyelőségen keresztül világbanki támogatásból és a helyi önkormányzat költségvetéséből került ki. Az új hajlékra nagy szükség volt, mivel az iskola négy régi épületben működött, amelyek 1848-ban épültek, eredeti rendeltetésük szerint kaszárnyának. 1873-tól használták iskolának. A mai korszerű tanintézmény nyolc tanteremmel, két laboratóriummal, könyvtárral, tanári szobával, titkársággal rendelkezik. “Én úgy hiszem, hogy egy új iskola építése jó beruházás, mivel fiataljainkat az életre itt készítjük fel, és ha ők jó körülmények között készülnek az életre, a társadalom mindenképpen fejlődni fog” – vélekedett Barabási Zsuzsanna igazgató.
Átadták az 2010-es díszpolgári címeket, az egyik kitüntetett éppen dr. Mátyus András, nyugalmazott székelyudvarhelyi orvos, az orvostudor leszármazottja volt. A tudományos konferenciát Dósa Sándor polgármester nyitotta meg, majd dr. Halmy László mondott emlékbeszédet, és diplomákat, Mátyus István-emlékérmeket adott át a Dr. Mátyus István Alapítvány és a MET megbízásából. Tolmácsolta a magyar Egészségügyi Minisztérium államtitkárának a konferenciához intézett levelét, a Magyar Orvostörténeti Társaság köszöntőjét, ismertette a Magyar Elhízástudományi Társaság eddigi tevékenységét. A MET 1993 óta népszerűsíti Mátyus István szellemiségét és munkásságát. Orbán Izabella tanítónő felolvasta dr. Mátyus István laudációját. Dr. Szilágyi Marietta az Erdélyi Múzeum-Egyesület orvostörténeti szakcsoportja nevében köszöntötte az emlékezőket, és elmondta, hogy a szakcsoport Kibédi Mátyus István doktor nevét viseli.
Kibéd nemrég nyerte vissza önálló községi státusát, azóta szemmel láthatóan megugrott a fejlődésben: bevezették a földgázt, elkészült a vízvezeték- hálózat, utakat aszfaltoztak, méltón emlékeznek a falu fiaira, Seprődi János (Kibéd, 1874–Kolozsvár, 1923) zenepedagógus, zenetörténész, folklórkutatóra, és Madaras Gábor (Nagyiklód, 1918. augusztus 22. – Marosvásárhely, 1980. szeptember 18.) népdalénekes, jogász, zenetanárra, az erdélyi népdal és nóta felejthetetlen dalosára. Halála 30. évfordulója tiszteletére tartott emlékműsort a nevét viselő egyesület a művelődési házban. A falunapok rendezvénysorozatába illesztett műsor szereplői a marosvásárhelyi Hajlik a Rózsafa magyarnóta-társulat énekesei voltak. Vasárnap a délelőtti istentiszteleten folytatódott az emlékezés. Szolgált a marosvásárhelyi Vártemplom Musica Humana női kamarakórusa Csíky Csaba karnagy vezényletével. Balladát adott elő Balázs Éva színművész.
Ez a kiadvány olyan sorozat elindítója lehet, amelynek fő célja összecseng a Mátyus Istvánnak a munkás, józan életre nevelő, az élet minőségére figyelő, az egészséges életmódra oktató – ma így mondanók: – munkaprogramjával. Népünkre a XXI. században is igencsak ráfér az egészségügyi nevelés. Amikor kezünkbe vesszük ezt a könyvet, véssük elménkbe Mátyus Istvánnak ezt a gondolatát is: “Minden vétek aránt való gyanuság nélkül, a Természetnek minden gyönyörűségeivel, mértékletesen; tsak arra vigyázzunk, hogy ne talám, midőn testünköt keletinél bővebben gyönyörködtetjük, Lelkünk jóvoltáról el-ne felejtkezzünk.” (A 285 éve született Kibédi Mátyus István, Marosszék első orvostudósa és enciklopédikusa című kötet zárszava. A kötet a 2010. augusztus 27–28-án, a kibédi művelődési házban tartott üléssszakon elhangzott előadásokat tartalmazza. Összeállította dr. Mátyus András. Székelyudvarhely, 2011.)
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)
Mikor jó egészségünk vagyon, úgy élünk mintha Nyavallya sem volna e' Világon: ha le- betegszünk, sírunk-rívunk, fához fűhöz ragaszkodunk hogy meg-gyógyulhassunk: de ha meg-gyógyulhatunk, miből jött volt reánk a' nyavallya, és hogy lehetne azt másszor elkerülni arról olly módon senki nem is gondolkodik. (Kibédi Mátyus István)
Kevés olyan település van Erdélyben, amely azzal dicsekedhet, hogy európai hírű tudósnak ringatta bölcsejét. A 2010. augusztus 27–28-án, szombaton és vasárnap megtartott Kibédi Napok kiemelkedő eseménye volt a 285 éve, 1725-ben született Kibédi Mátyus István orvostudor, Marosszék orvosenciklopédikusa, a híres Diaetetica I–II. és az Ó és Új Dieatetica I–VI. szerzője szellemiségének idézése azzal az orvostörténeti emlékgyűléssel, amelyet Kibéd község önkormányzata, a Magyar Elhízástudományi Társaság (MET) és az Erdélyi Múzeum-Egyesület szervezett. Először látogatott el Kibédre prof. dr. Halmy László belgyógyász, európai obezitológus, a Magyar Elhízástudományi Társaság elnöke, az MTA doktora és kedves felesége, dr. Halmy Lászlóné Eszter asszony, MSC-igazgató, egészségügyi szakmenedzser, az Euro-Obez Egyesület a Túlsúlyosakért elnöke.
Ennek a konferenciának az anyagát veheti kezébe az érdeklődő olvasó.
Sütő András nevezte égtartó embernek Szabó T. Attilát. Teljes joggal, hiszen hatalmas munkája, az Erdélyi szótörténeti tár “tető alá hozatala történelmi számvetéseinknél is sürgősebbnek mutatkozott. Szabó T. Attila egyszemélyes intézményként olyan ügynek szentelte magát, amely itteni és mai közösségi létünk legfőbb őrizője volt és maradt, amit ha elveszítünk, minden más ügyünket nyugodtan félretehetjük.” Ráduly János ugyanilyen égtartó embernek mondja Mátyus Istvánt: “A kibédi föld életereje / földobott téged / égtartó embernek. // Fölíveltetett gondjai fölé / regulákat teremtő / orvosdoktornak. // Tarsolyodat meggazdagítottad / »analizált« borvizekkel, / közhasznú könyvekkel, / féltéssel: / féltésével a templomnak, / féltésével az iskolának, / féltésével a test egészségének. // Ránk parancsoltad / – okulásul – / »a józan okosságnak / és cselekedetbéli történeteknek / világát.« // Örökségül / anyatejes, »megigazított« életet / adtál nekünk. // Most szülőfalud a mellére tűz / virágcsokornak. / Reményt időzít a virágkelyhekbe, / újabb évszázadokra. // Akaratunkat egybefogja / a magyar szó.” (Égtartó ember – Kibédi Mátyus István emlékének)
A közösség ünnepére az elszármazottak és a számtalan belföldi vendég mellett eljöttek a testvértelepülések, Bakonyszombathely, Szatymaz és Zalalövő képviselői is. Emléktáblát avattak és megkoszorúzták Mátyus István kőkoporsóját a marosvásárhelyi református temető múzeumkertjében, majd a szülőfaluban is megkoszorúzták a Mátyus István-szimbólumokat, úgyszintén az első világháború áldozatainak emlékművét. Iskolaavató ünnepségre és a Mátyus István Általános Iskola emléktáblájának megkoszorúzására is sor került. 2002-ben nyerték a pályázatot. A munkálatok összege a megyei tanfelügyelőségen keresztül világbanki támogatásból és a helyi önkormányzat költségvetéséből került ki. Az új hajlékra nagy szükség volt, mivel az iskola négy régi épületben működött, amelyek 1848-ban épültek, eredeti rendeltetésük szerint kaszárnyának. 1873-tól használták iskolának. A mai korszerű tanintézmény nyolc tanteremmel, két laboratóriummal, könyvtárral, tanári szobával, titkársággal rendelkezik. “Én úgy hiszem, hogy egy új iskola építése jó beruházás, mivel fiataljainkat az életre itt készítjük fel, és ha ők jó körülmények között készülnek az életre, a társadalom mindenképpen fejlődni fog” – vélekedett Barabási Zsuzsanna igazgató.
Átadták az 2010-es díszpolgári címeket, az egyik kitüntetett éppen dr. Mátyus András, nyugalmazott székelyudvarhelyi orvos, az orvostudor leszármazottja volt. A tudományos konferenciát Dósa Sándor polgármester nyitotta meg, majd dr. Halmy László mondott emlékbeszédet, és diplomákat, Mátyus István-emlékérmeket adott át a Dr. Mátyus István Alapítvány és a MET megbízásából. Tolmácsolta a magyar Egészségügyi Minisztérium államtitkárának a konferenciához intézett levelét, a Magyar Orvostörténeti Társaság köszöntőjét, ismertette a Magyar Elhízástudományi Társaság eddigi tevékenységét. A MET 1993 óta népszerűsíti Mátyus István szellemiségét és munkásságát. Orbán Izabella tanítónő felolvasta dr. Mátyus István laudációját. Dr. Szilágyi Marietta az Erdélyi Múzeum-Egyesület orvostörténeti szakcsoportja nevében köszöntötte az emlékezőket, és elmondta, hogy a szakcsoport Kibédi Mátyus István doktor nevét viseli.
Kibéd nemrég nyerte vissza önálló községi státusát, azóta szemmel láthatóan megugrott a fejlődésben: bevezették a földgázt, elkészült a vízvezeték- hálózat, utakat aszfaltoztak, méltón emlékeznek a falu fiaira, Seprődi János (Kibéd, 1874–Kolozsvár, 1923) zenepedagógus, zenetörténész, folklórkutatóra, és Madaras Gábor (Nagyiklód, 1918. augusztus 22. – Marosvásárhely, 1980. szeptember 18.) népdalénekes, jogász, zenetanárra, az erdélyi népdal és nóta felejthetetlen dalosára. Halála 30. évfordulója tiszteletére tartott emlékműsort a nevét viselő egyesület a művelődési házban. A falunapok rendezvénysorozatába illesztett műsor szereplői a marosvásárhelyi Hajlik a Rózsafa magyarnóta-társulat énekesei voltak. Vasárnap a délelőtti istentiszteleten folytatódott az emlékezés. Szolgált a marosvásárhelyi Vártemplom Musica Humana női kamarakórusa Csíky Csaba karnagy vezényletével. Balladát adott elő Balázs Éva színművész.
Ez a kiadvány olyan sorozat elindítója lehet, amelynek fő célja összecseng a Mátyus Istvánnak a munkás, józan életre nevelő, az élet minőségére figyelő, az egészséges életmódra oktató – ma így mondanók: – munkaprogramjával. Népünkre a XXI. században is igencsak ráfér az egészségügyi nevelés. Amikor kezünkbe vesszük ezt a könyvet, véssük elménkbe Mátyus Istvánnak ezt a gondolatát is: “Minden vétek aránt való gyanuság nélkül, a Természetnek minden gyönyörűségeivel, mértékletesen; tsak arra vigyázzunk, hogy ne talám, midőn testünköt keletinél bővebben gyönyörködtetjük, Lelkünk jóvoltáról el-ne felejtkezzünk.” (A 285 éve született Kibédi Mátyus István, Marosszék első orvostudósa és enciklopédikusa című kötet zárszava. A kötet a 2010. augusztus 27–28-án, a kibédi művelődési házban tartott üléssszakon elhangzott előadásokat tartalmazza. Összeállította dr. Mátyus András. Székelyudvarhely, 2011.)
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)
2012. március 26.
In memoriam Bege Antal (1962–2012)
Az egyetem elvégzése után, 1986-ban visszakerült matematikatanárnak Csíkszeredába, egykori iskolájába, a mai Márton Áron Líceumba. 1991-ben tanársegédként kezdte egyetemi oktatói tevékenységét a kolozsvári egyetem matematika és informatika karán. 1995-ben adjunktus, majd 2003-ban docens lett. Közben, 2000-ben differenciálegyenletekből doktorált. 2008-ban, miután évek óta társult oktatóként tanított a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi karán, úgy döntött, hogy elvállalva a marosvásárhelyi matematika és informatika tanszék vezetését, immár főállású oktatóként támogatja a Sapientia akkreditálási folyamatát. Az első akkreditált szak az egyetemen éppen a tanszék által patronált informatika szak volt, amely siker jó kezdetnek bizonyult.
A régóta tervezett szakfolyóirat, az Acta Universitatis Sapientiae 2008-ban az ő vezetésével szökött szárba, és mára már kilencedik sorozata jelenik meg rendszeresen. A tanszéken meghonosította a rendszeres szakmai szemináriumokat, találkozókat.
Éveken keresztül aktívan részt vállalt az erdélyi magyar matematikaversenyek sikeres szervezésében. Matematikatáborokat szervezett, állandó versenyfeladat-rovata volt az iskolásoknak szánt kolozsvári Matematikai Lapokban. Az utóbbi években az Erdélyi Múzeum-Egyesület matematikai és informatikai szakosztályának elnöke is volt.
Rendszeresen közölt tanulmányokat kedvenc kutatási témáiban, a számelméletben és a diszkrét matematikában. Az európai számelméleti konferenciák rendszeres résztvevőjeként kiterjedt szakmai és baráti kapcsolatokat ápolt. Tizenhárom könyv (egyetemi jegyzet, tankönyv, példatár) szerzője.
Kiegyensúlyozott, igazságszerető ember volt. Szerénységgel párosult határozottsága, közismert munkabírása, közvetlensége miatt kivívta kollégái szeretetét és tiszteletét. A tanszék ügyeit nagy hozzáértéssel és tapintattal intézte.
Az intézményi akkreditáció megszerzése újabb kihívásokat jelentett számára is, nagy reményeket fűztünk jövőbeli munkásságához, de ez most, egy alattomos szívinfarktus miatt szertefoszlott. Döbbenten állunk, idő kell, míg felocsúdunk.
Jelenlegi és volt kollégái nevében is Babits soraival búcsúzom megrendülten Bege Tóni barátunktól:
„Mennyi munka maradt végezetlen!
S a gyönyörök fája megszedetlen...”
Nyugodjék békében a végtelen birodalmában!
Kása Zoltán
Szabadság (Kolozsvár)
Az egyetem elvégzése után, 1986-ban visszakerült matematikatanárnak Csíkszeredába, egykori iskolájába, a mai Márton Áron Líceumba. 1991-ben tanársegédként kezdte egyetemi oktatói tevékenységét a kolozsvári egyetem matematika és informatika karán. 1995-ben adjunktus, majd 2003-ban docens lett. Közben, 2000-ben differenciálegyenletekből doktorált. 2008-ban, miután évek óta társult oktatóként tanított a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi karán, úgy döntött, hogy elvállalva a marosvásárhelyi matematika és informatika tanszék vezetését, immár főállású oktatóként támogatja a Sapientia akkreditálási folyamatát. Az első akkreditált szak az egyetemen éppen a tanszék által patronált informatika szak volt, amely siker jó kezdetnek bizonyult.
A régóta tervezett szakfolyóirat, az Acta Universitatis Sapientiae 2008-ban az ő vezetésével szökött szárba, és mára már kilencedik sorozata jelenik meg rendszeresen. A tanszéken meghonosította a rendszeres szakmai szemináriumokat, találkozókat.
Éveken keresztül aktívan részt vállalt az erdélyi magyar matematikaversenyek sikeres szervezésében. Matematikatáborokat szervezett, állandó versenyfeladat-rovata volt az iskolásoknak szánt kolozsvári Matematikai Lapokban. Az utóbbi években az Erdélyi Múzeum-Egyesület matematikai és informatikai szakosztályának elnöke is volt.
Rendszeresen közölt tanulmányokat kedvenc kutatási témáiban, a számelméletben és a diszkrét matematikában. Az európai számelméleti konferenciák rendszeres résztvevőjeként kiterjedt szakmai és baráti kapcsolatokat ápolt. Tizenhárom könyv (egyetemi jegyzet, tankönyv, példatár) szerzője.
Kiegyensúlyozott, igazságszerető ember volt. Szerénységgel párosult határozottsága, közismert munkabírása, közvetlensége miatt kivívta kollégái szeretetét és tiszteletét. A tanszék ügyeit nagy hozzáértéssel és tapintattal intézte.
Az intézményi akkreditáció megszerzése újabb kihívásokat jelentett számára is, nagy reményeket fűztünk jövőbeli munkásságához, de ez most, egy alattomos szívinfarktus miatt szertefoszlott. Döbbenten állunk, idő kell, míg felocsúdunk.
Jelenlegi és volt kollégái nevében is Babits soraival búcsúzom megrendülten Bege Tóni barátunktól:
„Mennyi munka maradt végezetlen!
S a gyönyörök fája megszedetlen...”
Nyugodjék békében a végtelen birodalmában!
Kása Zoltán
Szabadság (Kolozsvár)
2012. április 2.
Eredmények és tiszteleti tagság az EME-közgyűlésen
Közgyűlést tartott szombaton délelőtt a Protestáns Teológiai Intézetben az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME). Sipos Gábor elnök beszámolójában elmondta: az intézmény 2011-ben átlagos évet zárt, tevékenységük nem ütközött akadályokba, ugyanakkor több kiemelkedő eredményt mondhatnak magukénak. A kolozsvári magyar főkonzulátus részéről Papp Róbert konzul Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár üzenetét továbbította, aki kormánya további támogatásáról biztosította az EME-t. Tóth Pál Péter, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság kurátora Kocsis Károly bizottsági elnök és Pálinkás József akadémiai elnök jókívánságait tolmácsolta. Hegedüs Csilla miniszteri tanácsos Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter, RMDSZ-elnök üdvözletét olvasta fel.
A közgyűlés részvevői egyperces néma felállással adóztak az elmúlt évben elhunyt tagtársaik (Szabó György, Gyimesi Éva, Maros Dezső, Müller Ádám, Murvai Olga, Bege Antal) emlékének. Bitay Enikő főtitkár ismertette a 2011-es évre szóló jelentést, amelyben kitért arra, hogy bővült tevékenységi körük: 32 kutatói programot teljesítettek, 24 kötetet jelentettek meg, 79 rendezvénynek és 15 könyvbemutatónak voltak a házigazdái stb. Az idei munkatervben 65 rendezvény és 17 kötet kiadása szerepel. Sipos Gábor EME-elnök szerint a 2011-es év legkiemelkedőbb eseményei a következők voltak: felavatták az Erdélyi Digitális Adattárat, társszervezőként vették ki részüket a kolozsvári hungarológiai kongresszusból, megfelelő szintű könyvkiadási akkreditációt szereztek.
Ezt követően elhangzott a gazdasági-pénzügyi, az ellenőri és a jogtanácsosi jelentés, majd ingatlanügyek kerültek terítékre. A közgyűlés elfogadta az egykori főtitkár, Müller Ádám hagyatékát, amely könyvtáron és kéziratgyűjteményen kívül a Jókai utca 14. szám alatt egy 220 négyzetméteres, teljesen bebútorozott, részben műemléklakásból áll. Ebben a kérdésben már beindult a jogi eljárás. A Kőkert/Haşdeu utcai Jordáky-háznak negyedrésze az EME tulajdona, de jelenleg 50 négyzetméterrel többet használ, amit meg kell vásárolni. Erre egy adomány, Szilágysomlyó központjában fekvő 240 négyzetméteres nyaraló eladása teremthet anyagi fedezetet. A közgyűlés felhatalmazta az elnökséget, hogy megfelelő időben tegyen lépéseket az ingatlan értékesítésére.
Három személynek ítéltek oda tiszteleti tagsági címet. Egyed Ákos az erdélyi történettudomány területén végzett sok évtizedes kutatómunkája és az egyesület elnökeként kifejtett áldozatos tudományszervezési tevékenysége elismeréseképpen részesült ebben a kitüntetésben (laudációt mondott Sipos Gábor). Gyenge Csaba a műszaki tudományok területén sok éven át végzett tudományos munkájáért és az EME Műszaki Szakosztályában kifejtett tevékenységét kapta meg a címet (laudálta Pálffy Károly). Jakab Sámuel pedig az agrártudományi szakosztályban kifejtett szervezőmunkájával vívta ki tiszteleti tagságát (laudációt mondott Farkas Zoltán).
A működési szabályzat értelmében titkos választással megújították a választmány egyharmadát, a következő személyek kerültek be: Csomortáni Magdolna, Gaal György és Pál Judit (1. szakosztály), Veress Erzsébet és Bartók Katalin (2. szakosztály), Bódizs György, Nagy Előd és Széman Péter (3. szakosztály), Kokoly Zsolt (4. szakosztály).
Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár)
Közgyűlést tartott szombaton délelőtt a Protestáns Teológiai Intézetben az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME). Sipos Gábor elnök beszámolójában elmondta: az intézmény 2011-ben átlagos évet zárt, tevékenységük nem ütközött akadályokba, ugyanakkor több kiemelkedő eredményt mondhatnak magukénak. A kolozsvári magyar főkonzulátus részéről Papp Róbert konzul Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár üzenetét továbbította, aki kormánya további támogatásáról biztosította az EME-t. Tóth Pál Péter, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság kurátora Kocsis Károly bizottsági elnök és Pálinkás József akadémiai elnök jókívánságait tolmácsolta. Hegedüs Csilla miniszteri tanácsos Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter, RMDSZ-elnök üdvözletét olvasta fel.
A közgyűlés részvevői egyperces néma felállással adóztak az elmúlt évben elhunyt tagtársaik (Szabó György, Gyimesi Éva, Maros Dezső, Müller Ádám, Murvai Olga, Bege Antal) emlékének. Bitay Enikő főtitkár ismertette a 2011-es évre szóló jelentést, amelyben kitért arra, hogy bővült tevékenységi körük: 32 kutatói programot teljesítettek, 24 kötetet jelentettek meg, 79 rendezvénynek és 15 könyvbemutatónak voltak a házigazdái stb. Az idei munkatervben 65 rendezvény és 17 kötet kiadása szerepel. Sipos Gábor EME-elnök szerint a 2011-es év legkiemelkedőbb eseményei a következők voltak: felavatták az Erdélyi Digitális Adattárat, társszervezőként vették ki részüket a kolozsvári hungarológiai kongresszusból, megfelelő szintű könyvkiadási akkreditációt szereztek.
Ezt követően elhangzott a gazdasági-pénzügyi, az ellenőri és a jogtanácsosi jelentés, majd ingatlanügyek kerültek terítékre. A közgyűlés elfogadta az egykori főtitkár, Müller Ádám hagyatékát, amely könyvtáron és kéziratgyűjteményen kívül a Jókai utca 14. szám alatt egy 220 négyzetméteres, teljesen bebútorozott, részben műemléklakásból áll. Ebben a kérdésben már beindult a jogi eljárás. A Kőkert/Haşdeu utcai Jordáky-háznak negyedrésze az EME tulajdona, de jelenleg 50 négyzetméterrel többet használ, amit meg kell vásárolni. Erre egy adomány, Szilágysomlyó központjában fekvő 240 négyzetméteres nyaraló eladása teremthet anyagi fedezetet. A közgyűlés felhatalmazta az elnökséget, hogy megfelelő időben tegyen lépéseket az ingatlan értékesítésére.
Három személynek ítéltek oda tiszteleti tagsági címet. Egyed Ákos az erdélyi történettudomány területén végzett sok évtizedes kutatómunkája és az egyesület elnökeként kifejtett áldozatos tudományszervezési tevékenysége elismeréseképpen részesült ebben a kitüntetésben (laudációt mondott Sipos Gábor). Gyenge Csaba a műszaki tudományok területén sok éven át végzett tudományos munkájáért és az EME Műszaki Szakosztályában kifejtett tevékenységét kapta meg a címet (laudálta Pálffy Károly). Jakab Sámuel pedig az agrártudományi szakosztályban kifejtett szervezőmunkájával vívta ki tiszteleti tagságát (laudációt mondott Farkas Zoltán).
A működési szabályzat értelmében titkos választással megújították a választmány egyharmadát, a következő személyek kerültek be: Csomortáni Magdolna, Gaal György és Pál Judit (1. szakosztály), Veress Erzsébet és Bartók Katalin (2. szakosztály), Bódizs György, Nagy Előd és Széman Péter (3. szakosztály), Kokoly Zsolt (4. szakosztály).
Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár)
2012. április 4.
Madárnyelven. A moldvai csángók nyelvéről –
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület szervezésében Tánczos Vilmos Madárnyelven. A moldvai csángók nyelvéről című könyvét mutatta be Péntek János akadémikus, az EME alelnöke március 27-én, az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában.
A könyvbemutatóról készített rövid beszámoló után maga a szerző ismerteti a moldvai csángók nyelvi és etnikai identitására vonatkozó kutatásainak eredményeit az Erdélyi Figyelő kulturális műsorában.
RTV kolozsvári magyaradás. Erdély.ma
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület szervezésében Tánczos Vilmos Madárnyelven. A moldvai csángók nyelvéről című könyvét mutatta be Péntek János akadémikus, az EME alelnöke március 27-én, az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában.
A könyvbemutatóról készített rövid beszámoló után maga a szerző ismerteti a moldvai csángók nyelvi és etnikai identitására vonatkozó kutatásainak eredményeit az Erdélyi Figyelő kulturális műsorában.
RTV kolozsvári magyaradás. Erdély.ma
2012. április 6.
Mérlegen az EME
Múlt héten tartotta meg rendes évi közgyűlését az Erdélyi Múzeum-Egyesület, legjelentősebb hazai magyar tudósintézményünk, amelynek tekintélye, kutatási és tudományszervezői-népszerűsítő eredményeinek köszönhetően, régóta túllépte az országhatárokat.
Az egész Erdély területét lefedő, több mint kétezer taggal rendelkező EME működésének és fejlesztésének biztosítása érdekében évek óta megfontolt költekezésre szorul, munkáját, lehetőségeit nagyvonalakban az anyaországi politikai helyzet határozza meg. Ám az utóbbi két évben az onnan érkező támogatások érezhetőbbekké váltak.
A 2011-es esztendő tanulságait taglaló legutóbbi közgyűlésen kiderült, hogy – talán hosszú évek után először – az EME-nek tavaly sikerült úgy szélesíteni tevékenységének skáláját, hogy közben kedvezőbb pénzügyi mérleget zárt. Költségvetése hat százalékkal haladta meg a tervezett szintet. Érdekes összevetni a hazai támogatásokat az anyaországiakkal, a mérleg egyértelműen az utóbbiak javára dől el: hatvankét százalékban (62%) magyarországi programtámogatásokból, tizenhat százalékban (16%) hazai szponzorizálásból, és huszonkét százalékban (22%) saját erőforrásból állt össze.
Egy másik fontos jellemző, ami elhangzott a közgyűlésen: végre jelentős létszámban kapcsolódtak be fiatal kutatók, diákok az EME munkájába, mert ott olyan újdonságokhoz juthatnak, mint amilyen, például, a tavaly átadott Erdélyi Digitális Adattár, amibe a múlt év végéig hétezerötszáz tétel kerül be, és a feltöltés folyamatosan halad tovább.
Amikor ezeket a megvalósításokat nézzük, nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy honnan indult 1990-ben az EME újraszervezése, és milyen nehézségeket kellett eddig, és kell ezután is leküzdenie. Elég, ha a letűnt társadalmi rendszerben elkobzott anyagi javak visszaszerzésének már-már szélmalomharcra emlékeztető szappanoperájára gondolunk. A kolozsvári Főtér 11. szám alatti Wass Otília-ház visszaigénylésére indított per sok éve zajlik, sőt adminisztratív eljárással is próbálkoztak a bukaresti restitúciós bizottságnál és a kolozsvári önkormányzatnál, eredménytelenül. Ennek az elkobzott ingatlannak a visszaszerzése azért is fontos, mert a tervek szerint az egy regionális tudásközpont létrehozásának a feltétele. Mivel azonban a hazai jogállamiság érezhetően csak elméletben létezik, és kevésbé gyakorlatban, a megoldást nem az igazságszolgáltatás révén, hanem feltehetően politikai vonalon kell keresni.
ÖRDÖG I. BÉLA. Szabadság (Kolozsvár)
Múlt héten tartotta meg rendes évi közgyűlését az Erdélyi Múzeum-Egyesület, legjelentősebb hazai magyar tudósintézményünk, amelynek tekintélye, kutatási és tudományszervezői-népszerűsítő eredményeinek köszönhetően, régóta túllépte az országhatárokat.
Az egész Erdély területét lefedő, több mint kétezer taggal rendelkező EME működésének és fejlesztésének biztosítása érdekében évek óta megfontolt költekezésre szorul, munkáját, lehetőségeit nagyvonalakban az anyaországi politikai helyzet határozza meg. Ám az utóbbi két évben az onnan érkező támogatások érezhetőbbekké váltak.
A 2011-es esztendő tanulságait taglaló legutóbbi közgyűlésen kiderült, hogy – talán hosszú évek után először – az EME-nek tavaly sikerült úgy szélesíteni tevékenységének skáláját, hogy közben kedvezőbb pénzügyi mérleget zárt. Költségvetése hat százalékkal haladta meg a tervezett szintet. Érdekes összevetni a hazai támogatásokat az anyaországiakkal, a mérleg egyértelműen az utóbbiak javára dől el: hatvankét százalékban (62%) magyarországi programtámogatásokból, tizenhat százalékban (16%) hazai szponzorizálásból, és huszonkét százalékban (22%) saját erőforrásból állt össze.
Egy másik fontos jellemző, ami elhangzott a közgyűlésen: végre jelentős létszámban kapcsolódtak be fiatal kutatók, diákok az EME munkájába, mert ott olyan újdonságokhoz juthatnak, mint amilyen, például, a tavaly átadott Erdélyi Digitális Adattár, amibe a múlt év végéig hétezerötszáz tétel kerül be, és a feltöltés folyamatosan halad tovább.
Amikor ezeket a megvalósításokat nézzük, nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy honnan indult 1990-ben az EME újraszervezése, és milyen nehézségeket kellett eddig, és kell ezután is leküzdenie. Elég, ha a letűnt társadalmi rendszerben elkobzott anyagi javak visszaszerzésének már-már szélmalomharcra emlékeztető szappanoperájára gondolunk. A kolozsvári Főtér 11. szám alatti Wass Otília-ház visszaigénylésére indított per sok éve zajlik, sőt adminisztratív eljárással is próbálkoztak a bukaresti restitúciós bizottságnál és a kolozsvári önkormányzatnál, eredménytelenül. Ennek az elkobzott ingatlannak a visszaszerzése azért is fontos, mert a tervek szerint az egy regionális tudásközpont létrehozásának a feltétele. Mivel azonban a hazai jogállamiság érezhetően csak elméletben létezik, és kevésbé gyakorlatban, a megoldást nem az igazságszolgáltatás révén, hanem feltehetően politikai vonalon kell keresni.
ÖRDÖG I. BÉLA. Szabadság (Kolozsvár)
2012. április 21.
Szovátán tanácskoznak az erdélyi magyar orvosok és gyógyszerészek
Gazdag programmal több mint félezer résztvevő jelenlétében zajlik a hét végén az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályának XXII. tudományos ülésszaka, amelynek nyitóünnepségén Lokodi Edit Emőke, a megyei tanács elnöke és Péter Ferenc, Szováta polgármestere, a rendezvény fővédnökei köszöntötték a jelenlevőket. A szervezők nevében dr. Mártha Krisztina, a szervezőbizottság elnöke és dr. Egyed Zs. Imre egyetemi tanárok szóltak a résztvevőkhöz, a vendégek nevében dr. Vécsei László professzor, a Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karának dékánja és dr. Hohmann Judit egyetemi tanár, a Magyar Gyógyszerész Társaság alelnöke beszélt. Dr. Ritli László egészségügyi miniszter a romániai egészségügy helyzetét tekintette át. A megnyitón Ars Medica Lencsés György-díjjal dr. Lőrinczi Zoltán egyetemi előadótanár tevékenységét ismerték el, akit dr. Kovács Dezső egyetemi tanár méltatott. A gyógynövénykutatásban végzett tevékenységéért Kelemen Mihály és Silló Szabolcs ötödéves gyógyszerészhallgatóknak a Kopp Elemér-díj első és második fokozatát, Püski Gabriella Melinda sepsiszentgyörgyi gyógyszerésznek a harmadik fokozatot adta át, versenydolgozatukat értékelve, dr. Csedő Károly nyugalmazott botanikaprofesszor. Népújság (Marosvásárhely)
Gazdag programmal több mint félezer résztvevő jelenlétében zajlik a hét végén az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályának XXII. tudományos ülésszaka, amelynek nyitóünnepségén Lokodi Edit Emőke, a megyei tanács elnöke és Péter Ferenc, Szováta polgármestere, a rendezvény fővédnökei köszöntötték a jelenlevőket. A szervezők nevében dr. Mártha Krisztina, a szervezőbizottság elnöke és dr. Egyed Zs. Imre egyetemi tanárok szóltak a résztvevőkhöz, a vendégek nevében dr. Vécsei László professzor, a Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karának dékánja és dr. Hohmann Judit egyetemi tanár, a Magyar Gyógyszerész Társaság alelnöke beszélt. Dr. Ritli László egészségügyi miniszter a romániai egészségügy helyzetét tekintette át. A megnyitón Ars Medica Lencsés György-díjjal dr. Lőrinczi Zoltán egyetemi előadótanár tevékenységét ismerték el, akit dr. Kovács Dezső egyetemi tanár méltatott. A gyógynövénykutatásban végzett tevékenységéért Kelemen Mihály és Silló Szabolcs ötödéves gyógyszerészhallgatóknak a Kopp Elemér-díj első és második fokozatát, Püski Gabriella Melinda sepsiszentgyörgyi gyógyszerésznek a harmadik fokozatot adta át, versenydolgozatukat értékelve, dr. Csedő Károly nyugalmazott botanikaprofesszor. Népújság (Marosvásárhely)
2012. május 7.
Hét külföldi magyar tudós vehette át hétfőn a Magyar Tudományos Akadémián az Arany János-elismeréseket, a kitüntetéseket Pálinkás József, az MTA elnöke adta át a külső tagok fórumán.
Az Arany János Életműdíjat az MTA közgyűlésén vehette át délelőtt Csedő Károly professor emeritus.
„A Magyar Tudományos Akadémia 1990 óta gondot fordít arra, hogy a tudományt magyar nyelven művelőkre, a tartalmában Magyarországhoz kapcsolódó kutatásokkal foglalkozókra kiterjessze a 'tudományos állampolgárságot', hogy ezek a kutatók tagjai legyenek a magyar tudományos közösségnek. Alkotásaikat, kutatásaikat a magyar tudományhoz való hozzájárulásnak tekintjük” – hangsúlyozta Pálinkás József.
Akadémiánk nemcsak őrzi a közbizalmat, a tudomány hitelességét, hanem gyarapítja is, viszonyítási pontként szolgál, értéket teremtő, jövőt mutató tevékenységével a kornak, amely gyakran érzi a bizonytalanságot és a bizalmatlanságot – hangsúlyozta köszöntőjében Pálinkás József hétfőn, az MTA 183. közgyűlésének megnyitóján. A megnyitón Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter is köszöntőt mondott, melyben kiemelte: a tudomány csak akkor tud virágozni, a kutatók csak akkor tudnak teljesítményelvű pályát befutni, felelősséget vállalni teljesítményükért, ha a politika tiszteletben tartja a tudomány és a tudósok autonómiáját.
Hozzátette: ahogy az anyaországnak felelőssége van a határon túl élőkért, a Magyar Tudományos Akadémia is felelősséget visel a tudományt magyar nyelven művelők iránt.
„Önök pedig felelősséggel tartoznak azért, hogy ahol élnek, nemcsak a közbeszéd, de a tudomány nyelve is magyar maradjon, hogy legyen lehetőség, legyen értelme, legyenek kilátásai magyar nyelven művelni a tudományt” – húzta alá Pálinkás József.
A magyar tudományosság külföldön elnöki bizottság Arany János Kiemelkedő Tudományos Teljesítmény Díjjal tüntette ki Bitay Enikő kutatómérnököt, egyetemi docenst, az Erdélyi Múzeum Egyesület főtitkárát, akinek „sokoldalú tevékenysége számos területet fog át: az anyagtudományi kutatások, a műszaki és informatikai felsőoktatás, a műszaki utánpótlás-nevelés és az erdélyi korszerű kutatásszervezés egyaránt sokat köszönhet munkásságának.”
Arany János Kiemelkedő Tudományos Teljesítmény Díjjal tüntették ki Szabó Pál kassai kutatót, akinek „munkássága széles körű nemzetközi elismertségnek örvend”, ezenkívül kiterjedt tudományszervezői és tudománynépszerűsítő tevékenységet végez.
Arany János Fiatal Kutatói Díjjal ismerték el Csata Zsombort. A kolozsvári fiatal tudós „szerteágazó és magas színvonalú tevékenysége nemcsak a tudományos munkát öleli föl, de igazgatóként, kutatásvezetőként, közfeladatok ellátójaként is rendkívül fontos szerepet tölt be az erdélyi magyar tudományos világban” – hangzott el a laudációban.
Arany János Fiatal Kutatói Díjjal tüntették ki Márku Anita kárpátaljai kutatót, aki „fiatal kora ellenére komoly és eredményes szakmai múlttal rendelkezik: egy évtizede kutatja a határon túli magyar nyelvváltozatok jellegzetességeit, erdélyi, szlovákiai, délvidéki, muravidéki és burgenlandi kollégákkal együttműködve”.
Arany János-éremmel ismerték el Csányi Erzsébetet, aki a Felsőoktatási Kollégium elnökeként és a Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencia főszervezőjeként nagymértékben hozzájárult a magyar nyelv közéleti színtereinek bővítéséhez, az Újvidéki Egyetemnek mint többnyelvű egyetemi modellnek a fejlesztéséhez, valamint a vajdasági magyar tudományos élet egészének fellendítéséhez.
Arany János-éremmel tüntették ki Hollanda Dénest. „A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) nyugalmazott professor emeritusa, volt dékánja nélkül aligha lenne ma magyar nyelvű műszaki oktatás Erdélyben” – emelte ki a méltatás.
Arany János-éremmel díjazták Vermes Istvánt, az MTA külső tagját, tudományos igazgató-főorvost, a hollandiai Twentei Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanárát, aki „munkásságában jól ötvözi a nemzetközi kiválóságot és a hazai magyar tudományos utánpótlásra fordított töretlen figyelmet”.
Az Arany János-díj célja olyan külhoni magyar tudósok elismerése, akik jelentős tudományos munkásságot mutattak fel életük során (Életműdíj), kiemelkedő tudományos eredményt értek el (Kiemelkedő Tudományos Teljesítmény), vagy fiatal kutatóként hoztak létre jelentős teljesítményt (Fiatal Kutatói Díj). Az Arany János-érem olyan külhoni magyar tudósok elismerésére szolgál, akik a külhoni magyar tudományos közélet szervezésében, egyetemi oktatásban, tudományos könyvkiadásban szereztek kiemelkedő érdemeket. Arany János-érmet 2002 óta, Arany János-díjakat 2004 óta tél oda az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság. MNO
Az Arany János Életműdíjat az MTA közgyűlésén vehette át délelőtt Csedő Károly professor emeritus.
„A Magyar Tudományos Akadémia 1990 óta gondot fordít arra, hogy a tudományt magyar nyelven művelőkre, a tartalmában Magyarországhoz kapcsolódó kutatásokkal foglalkozókra kiterjessze a 'tudományos állampolgárságot', hogy ezek a kutatók tagjai legyenek a magyar tudományos közösségnek. Alkotásaikat, kutatásaikat a magyar tudományhoz való hozzájárulásnak tekintjük” – hangsúlyozta Pálinkás József.
Akadémiánk nemcsak őrzi a közbizalmat, a tudomány hitelességét, hanem gyarapítja is, viszonyítási pontként szolgál, értéket teremtő, jövőt mutató tevékenységével a kornak, amely gyakran érzi a bizonytalanságot és a bizalmatlanságot – hangsúlyozta köszöntőjében Pálinkás József hétfőn, az MTA 183. közgyűlésének megnyitóján. A megnyitón Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter is köszöntőt mondott, melyben kiemelte: a tudomány csak akkor tud virágozni, a kutatók csak akkor tudnak teljesítményelvű pályát befutni, felelősséget vállalni teljesítményükért, ha a politika tiszteletben tartja a tudomány és a tudósok autonómiáját.
Hozzátette: ahogy az anyaországnak felelőssége van a határon túl élőkért, a Magyar Tudományos Akadémia is felelősséget visel a tudományt magyar nyelven művelők iránt.
„Önök pedig felelősséggel tartoznak azért, hogy ahol élnek, nemcsak a közbeszéd, de a tudomány nyelve is magyar maradjon, hogy legyen lehetőség, legyen értelme, legyenek kilátásai magyar nyelven művelni a tudományt” – húzta alá Pálinkás József.
A magyar tudományosság külföldön elnöki bizottság Arany János Kiemelkedő Tudományos Teljesítmény Díjjal tüntette ki Bitay Enikő kutatómérnököt, egyetemi docenst, az Erdélyi Múzeum Egyesület főtitkárát, akinek „sokoldalú tevékenysége számos területet fog át: az anyagtudományi kutatások, a műszaki és informatikai felsőoktatás, a műszaki utánpótlás-nevelés és az erdélyi korszerű kutatásszervezés egyaránt sokat köszönhet munkásságának.”
Arany János Kiemelkedő Tudományos Teljesítmény Díjjal tüntették ki Szabó Pál kassai kutatót, akinek „munkássága széles körű nemzetközi elismertségnek örvend”, ezenkívül kiterjedt tudományszervezői és tudománynépszerűsítő tevékenységet végez.
Arany János Fiatal Kutatói Díjjal ismerték el Csata Zsombort. A kolozsvári fiatal tudós „szerteágazó és magas színvonalú tevékenysége nemcsak a tudományos munkát öleli föl, de igazgatóként, kutatásvezetőként, közfeladatok ellátójaként is rendkívül fontos szerepet tölt be az erdélyi magyar tudományos világban” – hangzott el a laudációban.
Arany János Fiatal Kutatói Díjjal tüntették ki Márku Anita kárpátaljai kutatót, aki „fiatal kora ellenére komoly és eredményes szakmai múlttal rendelkezik: egy évtizede kutatja a határon túli magyar nyelvváltozatok jellegzetességeit, erdélyi, szlovákiai, délvidéki, muravidéki és burgenlandi kollégákkal együttműködve”.
Arany János-éremmel ismerték el Csányi Erzsébetet, aki a Felsőoktatási Kollégium elnökeként és a Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencia főszervezőjeként nagymértékben hozzájárult a magyar nyelv közéleti színtereinek bővítéséhez, az Újvidéki Egyetemnek mint többnyelvű egyetemi modellnek a fejlesztéséhez, valamint a vajdasági magyar tudományos élet egészének fellendítéséhez.
Arany János-éremmel tüntették ki Hollanda Dénest. „A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) nyugalmazott professor emeritusa, volt dékánja nélkül aligha lenne ma magyar nyelvű műszaki oktatás Erdélyben” – emelte ki a méltatás.
Arany János-éremmel díjazták Vermes Istvánt, az MTA külső tagját, tudományos igazgató-főorvost, a hollandiai Twentei Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanárát, aki „munkásságában jól ötvözi a nemzetközi kiválóságot és a hazai magyar tudományos utánpótlásra fordított töretlen figyelmet”.
Az Arany János-díj célja olyan külhoni magyar tudósok elismerése, akik jelentős tudományos munkásságot mutattak fel életük során (Életműdíj), kiemelkedő tudományos eredményt értek el (Kiemelkedő Tudományos Teljesítmény), vagy fiatal kutatóként hoztak létre jelentős teljesítményt (Fiatal Kutatói Díj). Az Arany János-érem olyan külhoni magyar tudósok elismerésére szolgál, akik a külhoni magyar tudományos közélet szervezésében, egyetemi oktatásban, tudományos könyvkiadásban szereztek kiemelkedő érdemeket. Arany János-érmet 2002 óta, Arany János-díjakat 2004 óta tél oda az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság. MNO
2012. május 8.
MTA-díj erdélyi tudósoknak
Hét, Magyarország határain kívül élő magyar tudós vehette át hétfőn a Magyar Tudományos Akadémián az Arany János-elismeréseket, a díjat Pálinkás József, az MTA elnöke adta át a külső tagok fórumán.
Az MTA tegnap kezdte meg 183., rendes közgyűlését, ebből az alkalomból az Arany János-elismeréseken kívül az Akadémiai Aranyérmet, az Akadémiai Díjakat, az Akadémiai Újságírói Díjat, a Wahrmann Mór-érmet is átadták.
Az Arany János-életműdíjjal Csedő Károlyt, a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem professor emeritusát tüntették ki a Románia területén fellelhető gyógynövényállomány felméréséért; a növényi hatóanyagok kutatásában, valamint a biomassza-kutatásokban elért kimagasló eredményeiért, hatásos bőrgyógyászati és kozmetikai szerek kifejlesztéséért. Arany János Kiemelkedő Tudományos Teljesítmény Díjjal tüntették ki Bitay Enikő kutatómérnököt, egyetemi docenst, az Erdélyi Múzeum-Egyesület főtitkárát, valamint Szabó Pál kassai kutatót, akinek „munkássága széles körű nemzetközi elismertségnek örvend”, ezen túl kiterjedt tudományszervezői és tudomány-népszerűsítő tevékenységet végez.
Arany János Fiatal Kutatói Díjjal ismerték el Csata Zsombor fiatal kolozsvári tudóst, akinek „szerteágazó és magas színvonalú tevékenysége nemcsak a tudományos munkát öleli föl, de igazgatóként, kutatásvezetőként, közfeladatok ellátójaként is rendkívül fontos szerepet tölt be az erdélyi magyar tudományos világban” – hangzott el a laudációban. Szintén Arany János Fiatal Kutatói Díjjal tüntették ki Márku Anita kárpátaljai kutatót, aki „fiatal kora ellenére komoly és eredményes szakmai múlttal rendelkezik: egy évtizede kutatja a határon túli magyar nyelvváltozatok jellegzetességeit, erdélyi, szlovákiai, délvidéki, muravidéki és burgenlandi kollégákkal együttműködve”.
Arany János-éremmel ismerték el Csányi Erzsébetet, aki a Felsőoktatási Kollégium elnökeként és a Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencia főszervezőjeként nagymértékben hozzájárult a magyar nyelv közéleti színtereinek bővítéséhez, az Újvidéki Egyetemnek mint többnyelvű egyetemi modellnek a fejlesztéséhez és a vajdasági magyar tudományos élet egészének fellendítéséhez, valamint Hollanda Dénest. „A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) nyugalmazott emeritus professzora, volt dékánja nélkül aligha lenne ma magyar nyelvű műszaki oktatás Erdélyben” – emelte ki a méltatás. Ugyancsak Arany János-éremmel díjazták Vermes Istvánt, az MTA külső tagját, tudományos igazgató-főorvost, a hollandiai Twentei Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanárát.
A Magyar Tudományos Akadémia legrangosabb elismerését, az Akadémiai Aranyérmet az MTA Elnöksége Bárdossy Györgynek, az MTA rendes tagjának, nyugalmazott egyetemi tanárnak adományozta a bauxit kutatásához kötődő munkásságáért. Kiemelkedő tudományos munkásságuk elismeréseként az MTA Elnöksége 11 tudóst részesített Akadémiai Díjban.
Akadémiai Újságírói Díjjal tüntették ki Veiszer Alindát, az MTVA szerkesztő-műsorvezetőjét a kutatói pályaív, a tudomány mint hivatás hiteles bemutatásáért, a tudomány közgondolkodásbeli szerepének erősítésére irányuló szerkesztői-műsorvezetői tevékenységéért.
A Wahrmann Mór-érmet az idén Thomas Faustmann-nak, az Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezető igazgatójának adományozták a felfedező kutatások és a kutatásfejlesztés ösztönzésére irányuló tevékenységéért, a magyar felsőoktatás és innováció elkötelezett támogatásáért, a tehetséggondozásban kifejtett mecenatúrájáért. Új Magyar Szó (Bukarest)
Hét, Magyarország határain kívül élő magyar tudós vehette át hétfőn a Magyar Tudományos Akadémián az Arany János-elismeréseket, a díjat Pálinkás József, az MTA elnöke adta át a külső tagok fórumán.
Az MTA tegnap kezdte meg 183., rendes közgyűlését, ebből az alkalomból az Arany János-elismeréseken kívül az Akadémiai Aranyérmet, az Akadémiai Díjakat, az Akadémiai Újságírói Díjat, a Wahrmann Mór-érmet is átadták.
Az Arany János-életműdíjjal Csedő Károlyt, a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem professor emeritusát tüntették ki a Románia területén fellelhető gyógynövényállomány felméréséért; a növényi hatóanyagok kutatásában, valamint a biomassza-kutatásokban elért kimagasló eredményeiért, hatásos bőrgyógyászati és kozmetikai szerek kifejlesztéséért. Arany János Kiemelkedő Tudományos Teljesítmény Díjjal tüntették ki Bitay Enikő kutatómérnököt, egyetemi docenst, az Erdélyi Múzeum-Egyesület főtitkárát, valamint Szabó Pál kassai kutatót, akinek „munkássága széles körű nemzetközi elismertségnek örvend”, ezen túl kiterjedt tudományszervezői és tudomány-népszerűsítő tevékenységet végez.
Arany János Fiatal Kutatói Díjjal ismerték el Csata Zsombor fiatal kolozsvári tudóst, akinek „szerteágazó és magas színvonalú tevékenysége nemcsak a tudományos munkát öleli föl, de igazgatóként, kutatásvezetőként, közfeladatok ellátójaként is rendkívül fontos szerepet tölt be az erdélyi magyar tudományos világban” – hangzott el a laudációban. Szintén Arany János Fiatal Kutatói Díjjal tüntették ki Márku Anita kárpátaljai kutatót, aki „fiatal kora ellenére komoly és eredményes szakmai múlttal rendelkezik: egy évtizede kutatja a határon túli magyar nyelvváltozatok jellegzetességeit, erdélyi, szlovákiai, délvidéki, muravidéki és burgenlandi kollégákkal együttműködve”.
Arany János-éremmel ismerték el Csányi Erzsébetet, aki a Felsőoktatási Kollégium elnökeként és a Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencia főszervezőjeként nagymértékben hozzájárult a magyar nyelv közéleti színtereinek bővítéséhez, az Újvidéki Egyetemnek mint többnyelvű egyetemi modellnek a fejlesztéséhez és a vajdasági magyar tudományos élet egészének fellendítéséhez, valamint Hollanda Dénest. „A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) nyugalmazott emeritus professzora, volt dékánja nélkül aligha lenne ma magyar nyelvű műszaki oktatás Erdélyben” – emelte ki a méltatás. Ugyancsak Arany János-éremmel díjazták Vermes Istvánt, az MTA külső tagját, tudományos igazgató-főorvost, a hollandiai Twentei Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanárát.
A Magyar Tudományos Akadémia legrangosabb elismerését, az Akadémiai Aranyérmet az MTA Elnöksége Bárdossy Györgynek, az MTA rendes tagjának, nyugalmazott egyetemi tanárnak adományozta a bauxit kutatásához kötődő munkásságáért. Kiemelkedő tudományos munkásságuk elismeréseként az MTA Elnöksége 11 tudóst részesített Akadémiai Díjban.
Akadémiai Újságírói Díjjal tüntették ki Veiszer Alindát, az MTVA szerkesztő-műsorvezetőjét a kutatói pályaív, a tudomány mint hivatás hiteles bemutatásáért, a tudomány közgondolkodásbeli szerepének erősítésére irányuló szerkesztői-műsorvezetői tevékenységéért.
A Wahrmann Mór-érmet az idén Thomas Faustmann-nak, az Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezető igazgatójának adományozták a felfedező kutatások és a kutatásfejlesztés ösztönzésére irányuló tevékenységéért, a magyar felsőoktatás és innováció elkötelezett támogatásáért, a tehetséggondozásban kifejtett mecenatúrájáért. Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. május 18.
Bemutatták a digitalizált Keresztény Magvetőt
A leghosszabb életű, ma is megjelenő erdélyi magyar nyelvű folyóirat, a 150 éves Keresztény Magvető digitalizált változatának ünnepélyes bemutatóját tartották tegnap Budapesten.
Az unitárius egyház égisze alatt indult folyóirat idővel a magyar művelődéstörténet egyik jelentős periodikájává nőtte ki magát, azonban régi számaihoz napjainkban igen kevés helyen lehet hozzáférni. Ezért kezdeményezték a digitalizálását, amely egy együttműködés keretében vált lehetővé. A közel negyvenezer oldalnyi periodika digitalizálása az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Magyar Unitárius Egyház és az Országos Széchényi Könyvtár közötti együttműködés eredményeként jött létre, a Wekerle Sándor Alapkezelő és a Magyar Unitárius Egyház támogatásával.
A digitalizált folyóirat az Erdélyi Digitális Adattár újonnan kialakított gyűjteményében, a Periodikák Erdélyi Digitális Adattárában (http://eda.eme.ro/handle/10598/16263) és az Elektronikus Periodika Adatbázisban (http://epa.oszk.hu/) kap helyet.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület a 2011. június 10-én felavatott Erdélyi Digitális Adattárat a korszerű technikához alkalmazkodva azzal a céllal hozta létre, hogy szakértői módon építsen, tároljon és fejlesszen olyan digitális gyűjteményeket, melyek az erdélyi kulturális és tudományos örökség részei.
Szabadság (Kolozsvár)
A leghosszabb életű, ma is megjelenő erdélyi magyar nyelvű folyóirat, a 150 éves Keresztény Magvető digitalizált változatának ünnepélyes bemutatóját tartották tegnap Budapesten.
Az unitárius egyház égisze alatt indult folyóirat idővel a magyar művelődéstörténet egyik jelentős periodikájává nőtte ki magát, azonban régi számaihoz napjainkban igen kevés helyen lehet hozzáférni. Ezért kezdeményezték a digitalizálását, amely egy együttműködés keretében vált lehetővé. A közel negyvenezer oldalnyi periodika digitalizálása az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Magyar Unitárius Egyház és az Országos Széchényi Könyvtár közötti együttműködés eredményeként jött létre, a Wekerle Sándor Alapkezelő és a Magyar Unitárius Egyház támogatásával.
A digitalizált folyóirat az Erdélyi Digitális Adattár újonnan kialakított gyűjteményében, a Periodikák Erdélyi Digitális Adattárában (http://eda.eme.ro/handle/10598/16263) és az Elektronikus Periodika Adatbázisban (http://epa.oszk.hu/) kap helyet.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület a 2011. június 10-én felavatott Erdélyi Digitális Adattárat a korszerű technikához alkalmazkodva azzal a céllal hozta létre, hogy szakértői módon építsen, tároljon és fejlesszen olyan digitális gyűjteményeket, melyek az erdélyi kulturális és tudományos örökség részei.
Szabadság (Kolozsvár)