Bécsi-Kolozsvári előadó az első orgonakoncerten
Kolozsvári származású és szülővárosával továbbra is élénk kapcsolatot ápoló orgonaművész, Windhager-Geréd Erzsébet nyitotta meg a Farkas utcai református templomban a nyári hangversenyévadot.
A bécsi lutheránus templom orgonistája nem lett hűtlen Kolozsvárhoz, ugyanis évek óta a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Karán, a Zenepedagógia szakon kórust, karvezetést és orgonaimprovizációt tanít. A koncert elején a hangversenysorozat szervezője, Miklós Noémi orgonaművész és BBTE-oktató köszöntötte a jelenlévőket.
Évekkel ezelőtt már alkalmam nyílt meghallgatni Windhager-Geréd Erzsébet orgonaművészt, talán szintén egy nyári orgonahangverseny keretében. Már akkor feltűnt érett előadóművészi stílusa, technikai magabiztossága és nem utolsósorban muzikalitása. Most ugyancsak ezeket a pozitívumait emelném ki. Windhager-Geréd Erzsébet játékán érződött az, hogy gyakorlott előadó, akinél a hangszeren való játszás a mindennapok részét képezi.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Régészekké válhatnak egy hétre Vajdahunyadon a fiatal táborozók
Régészeti tábort szervez az RMDSZ Hunyad megyei szervezete és az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének kulturális főosztálya Vajdahunyadon július 4–13. között a Hunyad Megyei Ifjúsági Igazgatóság, a Communitas Alapítvány, valamint Winkler Gyula európai parlamenti képviselő támogatásával. A régészeti szakgyakorlaton 18 fiatal fog leletanyagokat gyűjteni Vajdahunyadon, Erdély egyik legjelentősebb és impozánsabb várának árkát kutatva.
Winkler Gyula a kezdeményezésről elmondta: nagy fantáziát lát azokban a programokban, amelyek a fiatalokat szólítják meg, megismertetik velük a műemlékvédelmet. „Úgy vélem, a szórványnak épp ilyen kezdeményezésekre van szüksége, hiszen ha bekapcsolódnak a fiatalok ezekbe a programokba, az garanciát is jelent arra, hogy lesz magyar élet a szórványban évtizedek múlva is” – jelentette ki a képviselő, majd hozzátette: „a dél-erdélyi szórvány és Hunyad megye különösen gazdag az épített örökség vagy akár a feltáratlan történelmi emlékhelyek szempontjából is. Mind olyan értéket hordoznak, amelyet érdemes megismerni, ezért igyekeznünk kell, hogy feltárjuk, megmentsük és értékesítsük ezt az örökséget.”
A dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumból öt diák, a Babeș–Bolyai Tudományegyetemről négy hallgató érkezik a gyakorlatra, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány nagyszalontai gyermekotthonából pedig nyolcan vesznek részt a dr. Csók Zsolt régész vezette ásatáson.
„Úgy gondolom, hogy a múlt feltárásával, a régészet lebilincselő tudományának megismerésével egyben a jövőjüket, szülőföld iránti ragaszkodásukat is építik a táborban résztvevő fiatalok” – nyilatkozta Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke a tábort megelőzően. Rámutatott: „a diákok kultúránk, épített örökségünk iránti érdeklődésének felkeltésére Vajdahunyad remek helyszíni választás. Az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket mozgalom fiatal győztesei is a napokban vesznek részt egy hasonló elgondolású táborban Kalotaszentkirályon, ahol a műemlékekkel való foglalkozás mellett kommunikációs képzést szervezünk nekik. Bízom benne, hogy mindkét tábor eredményes lesz, és a szakmai alapok elsajátítása mellett a történelem iránti szeretetüket is megalapozzuk.”
A diákokat beavatják a fotózás rejtelmeibe, megtanulhatnak műszaki rajzot készíteni, megismerhetik a tudományos kutatás munkafolyamatait, valamint leletanyagok tisztítását, fényképezését, rajzolását is gyakorolhatják. A tábor célja a résztvevők képességeinek, szakmai és helytörténeti ismereteinek fejlesztése mellett a várárokkal kapcsolatos régészeti anyagok gyűjtése, fényképes dokumentáció készítése, topográfiai mérések elvégzése.
Nyugati Jelen (Arad)

27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor
Itthon voltunk, vagyunk, leszünk Európában!
Az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány 2016. július 19. és 24. között szervezi meg a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort Tusnádfürdőn. Itthon voltunk, vagyunk, leszünk Európában! mottóval.
Az idei Tusványos beharangozó sajtótájékoztatóján Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, Tusványos politikai programkoordinátora, Popa Ilona, a MIT alelnöke, Tusványos erdélyi főszervezője, valamint Fancsali Barna, a MIT elnöke beszélt a részletekről hétfőn Kolozsváron. Ezzel párhuzamosan Budapesten sajtótájékoztatót tartott a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány szervezésében Tusványos két alapítója, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke, valamint Tárnok Mária, a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány kuratóriumi elnöke.
Itthon voltunk, vagyunk, leszünk Európában!
Tusványos mindig aktuálpolitikai témákról szól, az idei tábor mottója pedig az elmúlt időszak nagy témáit tükrözi – magyarázta Sándor Krisztina. A tavalyi nagy menekült- és bevándorláshullám, a novemberi párizsi merénylet és a Brexit óta Európa jelentése megváltozni látszik, és egyre sürgetőbb az európai identitás, az államok együttműködésének, ezen belül Közép-Kelet- Európa jövőjének újragondolása.
Ezért Tusványos mottója három nagy témacsoportra vonatkozik hangsúlyosan az idei programban: az európai, keresztény identitás jelene és jövője, Közép-Kelet Európa helye és szerepének felértékelődése, valamint az EU jelene és jövője, az együttműködés tartalmi és formai szempontjai és a Brexit nyomán kialakuló új helyzet. Ezek mellett a Tusványoson már klasszikusnak számító kérdések is terítékre kerülnek, több előadás témája lesz idén is az aktuális nemzetpolitikai helyzetkép, a gazdasági kilátások és együttműködések, a Kárpát-medencei és európai önrendelkezési problémák, az oktatás (például a MOGYE) és a kulturális élet kérdései, de terítékre kerülnek demográfiai, környezetvédelmi (ezen belül az erdőkitermelésekkel kapcsolatos) témák is.
Az elmúlt évben választások zajlottak Romániában, a Felvidéken és a Délvidéken is, így az idei Tusványoson kihagyhatatlan ennek a kérdésnek az elemzése szakértők és politikusok részvételével. Mivel 2016 Márton Áron-emlékév és az 1956-os forradalomnak is kerek évfordulója lesz idén, ezek a témák is szerepelnek a programban. Néhány cím a kínálatból: Milyen Európát akarunk? Van-e közép-európai keresztény vízió Európa számára? Migráció Európában. A kommunizmus bűntettei, az európai büntető bíróság felállításának esélyei. Választási körkép a Kárpátmedencében. Régiók, nemzetek önrendelkezése – régiók Európája. Árnyékjelentések a nyelvi jogok érvényesítéséről. Átalakuló európai identitás a migráció tükrében. Magyar állampolgárok a nagyvilágban. Kárpát-medencei felsőoktatási körkép. Európa biztonsága. Választások után a Székelyföldi önkormányzatokban. Erdő nélkül nincs Erdély! Környezetvédők vs. famaffia. Nők a magyar gazdaságban. Idén újdonság a Vita az Országházon kívül című rendezvény, amelyre meghívást kapott minden magyar parlamenti párt képviselője. Idén is jelen lesznek a magyar kormány képviselői: Orbán Viktor miniszterelnök hagyományosan szombaton tart előadást Tőkés Lászlóval és Németh Zsolttal együtt, de jelen lesz többek között Trócsányi László igazságügyi miniszter, Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Bakondi György miniszterelnöki megbízott, Harrach Péter, az Országgyűlés KDNP-frakciójának vezetője, Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető, Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, Kalmár Ferenc miniszteri biztos. Meghívást kaptak a Magyarország határain túl élő magyar közösségek (Erdély, Felvidék, Délvidék) politikai vezetői, de jelen lesznek a táborban katalán, baszk, dél-tiroli vendégek, idén pedig Gagauziából és a Moldovai Köztársaságból is érkeznek vendégek.
A beléptetőrendszer bevált, idén is működik
A Tusványoson tavaly bevezetett karszalagos beléptetőrendszer idén is működik – mondta Fancsali Barna. A tábor területére 16 óráig ingyenes a belépés, ezután 10 lejt kell fizetni, a heti karszalag ára 50 lej. A sátorozás idén olcsóbb lesz, mint 2015-ben: egy sátorhely egy napra 10 lej, a heti bérlet 50 lejbe kerül.
Akárcsak tavaly, a kiskorúak megkülönböztető karszalagot kapnak. A tábor területén az alkohol és dohányáru vásárlása karszalaghoz kötött lesz, az árusok pedig nem szolgálhatnak ki kiskorúakat, ahogy azt a törvény elő is írja.
Mintegy húsz sátorban zajlanak a programok
Popa Ilona főszervező elmondta: a sokszínű program mintegy húsz sátorban zajlik majd. A Lőrincz Csaba- sátor mellett idén is többek között a Wekerle–Mikó-sátorban, a MIT-sátorban, a magyar közszolgálati média sátrában, a Magyar Teátrum Színházi sátorban, a Csűrben, a Magyar Turizmus sátorban, a Puskás Ferenc Kávéház – Infotér sátorban, a Keskeny út és a Csíki anyák sátrában zajlanak majd a rendezvények. Az egyetemek idén két külön sátorban lesznek jelen Tusványoson: az egyikben a Kolozsvári BBTE és a Nagyváradi PKE, a másikban a Sapientia EMTE és a Budapesti ELTE. Újdonság a Janus Pannonius irodalmi kávéház ennek megfelelő programmal, valamint a Kriza János népzenei sátor. Tusványos idén megújult és folyamatosan bővülő honlappal, illetve mobilapplikációval (Android és iOS) várja az érdeklődőket.
Népújság (Marosvásárhely),

Mentor – „Szűnjünk már meg félni a mesterséges intelligenciától”
Csató Lehel informatikus, egyetemi tanár szerint távol van még a szingularitás
Nincs Facebookja, a közösségi oldal mégis a segítségemre volt, amikor a BBTE informatikus professzorával való beszélgetésre készültem. Csató Lehel szívélyesen fogadott irodájában, első perctől felkért a tegeződésre, a képernyőjén üldögélő plüssmaci pedig türelemmel hallgatta végig, amint önvezető autókról, mesterséges intelligenciáról, sakkozó gépekről folytattunk érdekfeszítő eszmecserét. Kiderül, hogy a kockának van másik oldala is.
– Az egyetemi honlapodon van egy felirat, miszerint „nem fogsz megtalálni Facebookon” (You won’t find me on Facebook). Miért tartod magad távol a legnagyobb közösségi oldaltól?
– Kinőttem, pontosabban nem nőttem bele abba a generációba, amelyik a Facebookot, korábban a messengert használta. A Yahoo messenger esetében munka közben felvillantak az üzenetek, amik nagyon zavartak, ezért távol mAradtam. A Facebookot úgy tekintettem, mint a messenger folytatását. Nem tetszett, hogy belemászik az életünkbe. A híreket kiválogatja nekünk, és nem mi választjuk ki azokat, nem mi döntünk, hanem hírfolyamot kapunk, ez rontja a gondolkodást. Nem tetszik a Facebook filozófiája.
– Ma már az egyik legfontosabb hírforrásként használják az emberek a közösségi oldalt. Hogyan pótolod ezt?
– Az, hogy a legfontosabb hírforrás, viszonylagos. Nagyon sok tanulmány született: kommunikációs és médiás szakemberek hívják fel a figyelmet annak a veszélyére, hogy információs buborékba kerülünk azáltal, hogy a Facebookon a híreket algoritmusok választják ki számunkra az ízlésünknek megfelelően. Az az érzésünk, hogy naprakészek vagyunk, azonban ez tévedés.
Ehelyett inkább a Kolozsvári Rádiót hallgatom reggel, előbb románul, utána magyarul. Napközben az Indexet, a BBC-t, a Maszolt, a Hotnews-t szoktam nézni, a klasszikusabb, ömlesztett típusú hírtartalmakat. Jobban preferálom ezt a hírfogyasztást, minthogy a Facebookra hagyatkozzam.
– Tudtad, hogyha a Facebookra beírjuk a nevedet, releváns találatokat ad ki a kereső? Egy izgalmas képet is láttam ezek között, amely kíváncsivá tett: négerek, talán afrikaiak társaságában vagy egyedüli fehérként. Mi ennek a története?
– Az egyetemi weboldalamon is írja, hogy intenzív előadásokat tartok Közép-Afrikában, Nigéria fővárosában, Abujában egy kis kutató egyetemen. Minden második évben egyszer vagy kétszer megyek oda. Egy alkalommal jelen voltam az ottani mesteris diákok végzésén, valószínű onnan származik a fotó.
Egy kaland számomra a különböző kultúrák, a különböző éghajlatok megismerése. A doktorimat Angliában végeztem, és számomra kedves, amikor volt angol felségterületeken lehetek. Ki akartam próbálni, hogy mennyire tudok angolul, hogy mennyire tudok alkalmazkodni az ottani kultúrához. A kultúra alatt értem azt is, hogy mit tanulnak elemi, középiskolában, hogy mennyire van meg az az alapképzés, amit mi természetesnek veszünk, hogy mennyire nyitottak az új informatikai kihívásokra. Ezáltal kitágult a látóköröm.
– Az egyik fő kutatási területed a mesterséges intelligencia (MI). Definiálnád a fogalmat?
– A mesterséges intelligencia alatt klasszikusan azt értjük, amikor gép végez el olyan feladatokat, amit korábban az emberek, illetve a különböző állatok végeztek el, olyan feladatokat, amelyek általában gondolkodást igényelnek. Az MI egyik meghatározása tehát az, amikor olyan gépeket próbálunk készíteni, amelyek egy adott feladatot legalább úgy, vagy jobban csinálnak, mint az emberek.
Az első és legnagyobb kihívása és egyben tesztje is az volt a mesterséges intelligenciának, hogy tudjon sakkozni. 1997-ben az IBM Deep Blue-ja megverte Kasparovot, az akkori sakkvilágbajnokot. Utána nem álltak ki sakkozók számítógéppel.
Pozitív példának mondanám a nagy raktárakban a csomagok összegyűjtését robotok által. A navigálás és a feladat elvégzése ezekben az előre definiált szűkített, úgynevezett restriktív környezetben jobban megy a gépeknek, mint az embereknek.
Egy másik meghatározás szerint a feladat az, hogy olyan adaptív programokat írjunk, amely a saját tapasztalataiból képes tanulni. Tanulás alatt azt értjük, hogy javul a programnak a képessége, és az adott feladatot egyre jobban végzi el. Ilyen feladat például a vezetés. A navigáció most az autonóm autók (pl. a Google önvezető autója vagy a Tesla) kapcsán vált fontossá. Nemrég volt hír, hogy bajt is okozhatnak ezek az automatizált vezérlésű autók.
Fontos mérföldkövet értünk el idén tavasszal az MI gépi tanulása terén, amikor a Google egy csapata olyan programot valósított meg, amely egy ötös sorozatban négyszer megverte a regnáló Go világbajnokot.
– Az önvezető autók kapcsán erkölcsi dilemmákat vetnek fel. Az MI programozása során milyen elveket kellene követni?
– Úgy érzem, hogy amikor a mesterséges intelligenciát az etika, a morális szabályok felől közelítjük meg, rossz úton járunk. A háttérben rejlő félelmeket az a hit alapozza meg, hogy a mesterséges intelligencia valamikor el fogja érni, majd túl fogja szárnyalni az emberi gondolkodást. Ez minimum kérdéses. Szerintem nem valószínű, hogy ez a közeljövőben megvalósul.
Azt hiszem, hogy amikor Elon Musk, a Tesla Motors megalapítója ezeket az erkölcsi kérdéseket feszegeti, inkább a cége imázsát, reputációját próbálja növelni. Nemcsak a Teslának vannak ilyen aggályai. Amikor a Google két éve megvette a Deepmindot, ők is azt mondták, hogy egy etikai bizottságot hoznak létre annak elbírálására, hogy milyen algoritmusokat etikus megvalósítani. Ez a felvásárlás pillanatában téma volt, utána senki nem hallott róla semmit. Valószínűsítem, hogy azért nem, mert közelről nézve, műszakilag, modellezés-technikai szinten, matematikailag nézve ezek nem valós kihívások.
Ha már etikáról beszélünk, az embrióklónozás, a laboratóriumban növesztett csirkeszárnyak ugyanúgy feszegetik annak határát. A matematikában és a mesterséges intelligenciában ez a határ még messzebb van.
Szűnjünk már meg félni a mesterséges intelligenciától.
Fogadjunk: mikor jön el a szingularitás?
– Van olyan diákod, aki fogadásokat köt arra vonatkozóan, hogy mikor következik be a technológiai szingularitás, vagyis amikor a mesterséges intelligencia robbanásszerű fejlődése miatt teljesen megváltozik az eddig ismert világunk. Ha jól értem, akkor ez szerinted egyelőre nem fog bekövetkezni.
– Belátható időn belül nem fog bekövetkezni. Én a diákjaim ellenében fogadtam annak ellenére, hogy mesterséges intelligenciát tanítok. Egy diákom van, aki nagyon kedvesen és szépen promoválja ezt és fogad. Szerinte 2030-ra élő mesterséges intelligencia lesz. A szingularitás szerintem fel van nagyítva, és nem biztos, hogy van valós alapja ennek a félelemnek.
– Szó volt a tanuló algoritmusokról. A Facebooknál algoritmusok válogatják ki a személyre szabott híreket, a Google jelzi, hogy az interjút követően hány perc alatt érek haza. Ezek folyamatosan figyelik, tanulják a viselkedésünket. A különböző számítógépes asszisztensek, pl. Siri, Cortana jelen vannak az életünkben és egyre jobban befolyásolják azt. Ez hogyan árnyalja az eddig mondottakat?
– Ha úgy hivatkozunk a mesterséges intelligenciára, mint ami ellenünk történik, én nem hiszek abban, hogy az be fog következni. Viszont kitűnő felvetés, amit mondtál. Amennyiben úgy gondolunk a mesterséges intelligenciára, mint olyan adaptív rendszerre, amit akarva-akaratlanul elfogadunk azáltal, hogy feliratkozunk a Facebookra, Google +-ra, és az kitölti azt a teret, amit mi kommunikációs, információs térnek nevezünk, akkor igen, ezek valósabb veszélyek. Jelzem, hogy ezt önszántunkból tesszük meg.
Amikor arra gondolunk, hogy az MI ellenünk és fölöttünk fog döntéseket hozni, végső soron beleegyezésünk nélkül, ezt nem látom a közeljövőben megvalósulónak, viszont az, hogy döntéseket hoz a nevünkben, a beleegyezésünkkel, testre szabottan, az ténylegesen itt van, és ez nagyobb gond. Ez valósabb veszély akár az egyénre, akár a közösségre nézve, mint a mesterséges intelligenciának az inkarnációja, megtestesülése.
A piac elszívja a jó informatikusokat
– Az egyik legjobban keresett szakember Kolozsváron az informatikus. Milyen a jelen és milyen jövő várható ezen a téren oktatási, kutatási, piaci szempontból?
– „Az informatikusok – ahogy a Transindexen is megjelent – az új rocksztárok”. Kétségtelen, hogy Kolozsvárra egyre több infós cég jön, most már az igazi nagyok is jönnek. Jelenleg negyvenen végeznek egy évfolyamon, ami azt jelenti, hogy ekkora kapacitása van a Kolozsvári magyar oktatásnak. Tudni kell, hogy a diákjaink már időközben elmennek nyári gyakorlatra, a legjobbakat pedig a cégek már ott tartják részmunkaidőben. Azokat, akik informatikára jönnek akár magyar, angol, német vagy román vonalon (összesen kb. évi 400-500 diák), nagyon gyorsan „felszippantják” a Kolozsvári informatikus cégek.
Mellettünk a Műszaki Egyetem az, amely szintén nevel informatikusokat: valószínűsítem, hogy ők három-négyszer annyian vannak, mint mi. De még mindig nagyobb az igény. Egyelőre kereslet van. Úgy néz ki, hogy az elkövetkező 2-3 évben ez a trend folytatódik. A piacnak emiatt nagyon nagy a vonzóereje, ami csökkenti a minőséget az oktatásnál és a kutatásnál.
– A facebookos keresésem során egy előadást, egy beszélgetést is találtam azzal a címmel, hogy A kocka másik oldala. Mit csinál az infós, amikor nem infós? Érvényes tehát a kérdés: hogyan kapcsolódsz ki?
– Nagyon szeretek olvasni, sportolni. Igyekszem a diákokat bevinni a tornaterembe, igyekszem hetente megszervezni egy kosarazást. A gyerekeimmel nagyon szeretek foglalkozni, ez kitölti az időmet. Színházba is szoktunk járni. Igyekszem kihasználni azokat a fix pontokat, amiket Kolozsvár ad: azt a kevés parkot, a színházat, a koncerteket. Most fesztiválszezon van: abból kevésbé veszem már ki a részem, de azt is szeretem.
Csató Lehel
• 1971-ben született Gyergyószentmiklóson
• a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Matematika és Informatika Karának professzora
• 1995-ben matematika–informatika szakot végzett a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen
• ugyanott 1996-ban elvégezte a mesterséges intelligencia mesteri szakot
• doktori tézisét a birminghami Aston University-n védte meg 2002-ben
• 2003–2005 között a tübingeni Max Planck Institute for Biological Cybernetics intézetben dolgozik
• kutatási területei: mesterséges intelligencia, azon belül gépi tanulás, adatelemzés, Gauss-folyamatok
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD
Szabadság (Kolozsvár)

MÚRE-riporttábor Temesváron
Nagyvárosi szórvány-bevetésen a magyar újságírócsapat
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) az elmúlt hét végén, a kalotaszegi Farnas–Zsobok és a Beszterce-Naszód megyei Óradna–Borberek után nagyvárosi környezetben, Temesváron szervezte meg sorozatban harmadik riporttáborát. Hat erdélyi megyéből és a Vajdaságból érkezett 26 magyar újságíró vetette be magát a nagyvárosi dzsungel sűrűjébe, hogy pillanatfelvételt készítsen a Temesvári magyar szórványközösség életéről. Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala és a Bethlen Gábor Alap támogatásával megvalósuló riporttábor nyomán egy kötet is születik, amelynek bemutatását kíváncsian várjuk, elsősorban mi, Temesvári magyar újságírók, akik e szórványközösség mindennapjainak és ünnepi alkalmainak régi krónikásai vagyunk.
A riporttábor július 8-án, pénteken média-kerekasztallal indult, ahol a vendégek (majdnem) mindent megtudhattak a Temesvári írott és audiovizuális sajtó aktuális helyzetéről. Az újságírókat a továbbiakban Szekernyés János helytörténész, Halász Ferenc helyettes főtanfelügyelő, Erdei Ildikó és Jakab Ilona iskolaigazgatók, Marossy Zoltán volt alprefektus és Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke tájékoztatták a Temesvári magyar közösség múltjáról és jelenéről, a magyar oktatás helyzetéről, a civilszervezetek életéről. A sajtósoknak alig két napjuk volt rá, hogy kívülállóként, remélhetőleg újszerű látásmódot tükröző Temesvári szórványriportjaikat elkészítsék.
– Miért éppen a nagyvárosi szórvány lett ennek a riporttábornak a központi témája– kérdeztük Rácz Évától, a MÚRE elnökétől.
– A riporttáborok hagyománya a 90-es évekre nyúlik vissza, de az utóbbi két évben kezdtük újra ezeknek a megszervezését. Első alkalommal a Kalotaszeg végében található, de a Szilágysághoz tartozó Farnason voltunk, amely egy halódó, pusztuló félben levő közösség, ugyanakkor a szomszédos Zsobok a magára talált magyar közösség példáját mutatta meg. Tavaly Beszterce-Naszód megyében Radna Borbereken és Óradnán jártunk, ahol azzal szembesültünk, hogy ők románul mondják, hogy ők magyarok. Nem beszélik a nyelvet, de a magyarságtudatuk eleven! Azt mondtuk, hogy legyen egy olyan példa is, ahol a nagyvárosi szórvánnyal ismerkedünk. Újdonságot jelent, hogy a nagyvárosban hogyan lehet megtalálni a magyarokat, mindenki azt mondta, hogy valóban ez nagyon nehéz feladat. Nem könnyű két nap alatt megtalálni azokat az embereket, akik azon dolgoznak, hogy ezt a szórványközösséget összetartsák, ezért előre szerveztük a lehetséges interjúalanyokat, meghívtuk őket a riporttáborunkba, hogy megkönnyítsük a kollégáknak a dolgát és még több, gazdagabb anyag szülessen.
– Honnan érkeztek a Riporttábor résztvevői?
– A távolabbról érkezett sajtósok Hargita, Kovászna és Brassó megyékből jöttek, de erős újságíró csapat van itt Marosvásárhelyről, Kolozsvárról és Nagyváradról, akik összesen 11 szerkesztőséget képviselnek. Itt vannak velünk a riporter iskolások, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem újságíró szakos hallgatói, akik itt gyakorlatoznak, az a feladatuk hogy a tábor történéseit dokumentálják, fotózzák, arról számolnak be, hogy mi hogyan dolgozunk. A Riporter Iskola idén beindított programunk, amelynek Temesvár a harmadik helyszíne Kolozsvár és Marosvásárhely után. A Riporter Iskola folytatódik azzal, hogy októberben Torockón a Kolozsvári BBTE újságíró szakának táborához csatlakozik a MÚRE, majd Nagyenyeden tartunk novemberben egy kiértékelő találkozót.
– A nagyvárosi szórványléttel kapcsolatban mi mozgatta meg az újságírók fantáziáját?
– Egyesek az egyházi közösségeken keresztül próbálják megfogni a magyarságot. A Vajdaságból érkezett kollégák a soknemzetiségű Bánságot, a szerb közösséggel való kapcsolatot is behozzák a képbe, de van akit a Nőszövetség munkája vagy a Máltai Segélyszolgálat munkája érdekel. Természetesen az is történelmi pillanat, hogy hosszú évtizedek után magyar alpolgármestere van Temesvárnak és két líceumban is van magyar nyelvű oktatás, ezek mind olyan kérdéseket vetnek fel, amelyekre szeretnénk választ kapni.
– Mi lesz ennek a Riporttábornak a hozadéka?
– A tábor nyomán kötetet szeretnénk megjelentetni a Communitas Alapítvány támogatásával, ami arról szólna, hogy mit mutat az a pillanatfelvétel, amit itt Temesváron el tudtunk készíteni. Egy ilyen riportkötet nem leíró, hanem ezt a pillanatot megragadó tud lenni, amelyben benne van a történelem és egy lehetséges jövőkép, majd kiderül, hogy milyen.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Régészeti szakgyakorlat diákoknak Vajdahunyadon
Európa-napot tartottak a hét végén a július 4–13. között zajló vajdahunyadi régészeti táborban, ahol a 18 egyetemista és középiskolás Erdély egyik legjelentősebb, Szent István korabeli ispánsági várának árkát kutatja.
A résztvevők nemcsak arra voltak kíváncsiak az Európa-napon, hogy miként alakult meg az Európai Unió és milyen lehetőségeket biztosít az erdélyi fiataloknak, hanem arra is, hogy az öreg kontinens hogyan kezeli a migránsválságot. A táborban a dévai Téglás Gábor Elméleti Gimnáziumból öten, a Babeș–Bolyai Tudományegyetemről négyen, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány nagyszalontai gyermekotthonából pedig nyolcan vesznek részt.
A Vajdahunyadi Magyar Házban szervezett kerekasztal-beszélgetésen Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, Csók Zsolt régész, a tábor szakmai vezetője, Winkler Gyula EP-képviselő is részt vett. „Azt szerettük volna, ha az egyetemisták az ispánsági vár kutatásába kapcsolódnának be, a kisebb diákok pedig életpályamodellt láthatnának, megismerhetnék, hogy mivel foglalkoznak a régészek, de az is fontos, hogy az ilyen táborok közösségformálók" – emelte ki Hegedüs Csilla.
Felidézte, számára is életre szóló élmény volt diákként részt venni a magyarlétai régészeti táborban. „Megtanultunk csapatban dolgozni, elosztani a munkát, azt, hogy miben kire hagyatkozhatunk, ezek az élmények a mai napig elkísérnek, örülök, hogy egy ilyen kezdeményezés ma is támogatásra talál. Itt, a szórványban kiemelten fontos a közösségépítő programok szervezése. Hunyad megyében az Örökségünk Őrei után ez a második örökségvédelmi program, amit elindítunk" – tette hozzá. A siker alapja és kulcsa a kétkezi és értelmi munka, ha ezt betartják, akkor a határ a csillagos ég – biztatta a diákokat Csók Zsolt régész, kiemelve, hogy a kutatás azért is fontos, mert itt van az egyik legrégebbi, Árpád-kori ispánsági vár.
„Szeretnénk ezt a projektet folytatni, jövőre is hasonló tábort szervezni egyetemistáknak és középiskolás diákoknak. És nemcsak itt Hunyad megyében, hanem egész Erdélyre kiterjesztenénk a programot" – jelentette be a tábor szakmai vezetője. A régészeti szakgyakorlatot az RMDSZ Hunyad megyei szervezete és az RMDSZ ügyvezető elnökségének kulturális főosztálya szervezi a Communitas Alapítvány, a Hunyad megyei ifjúsági igazgatóság, valamint Winkler Gyula európai parlamenti képviselő támogatásával.
Krónika (Kolozsvár)

Tőkés: Csűry együttműködött a Szekuritátéval
Molnár János egyháztörténész olyan jelentéseket talált, amelyek a jelenlegi püspök érintettségére utalnak.
Tőkés László Európai Parlamenti képviselő, volt királyhágómelléki református püspök olyan feljegyzéseket tett közzé Csűry Istvánról, amelyek szerinte közvetve azt bizonyítják, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) jelenlegi püspöke együttműködött a Ceaușescu-rendszer politikai rendőrségével.
Tőkés László keddi Nagyváradi sajtótájékoztatóján elmondta: a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) ugyan 2009-ben olyan iratot állított ki az akkori püspökjelöltről, amely szerint „nincs arra vonatkozó adat, hogy Csűry István a Szekuritáté ügynöke vagy besúgója lett volna”, a szegedi Molnár János egyháztörténész olyan jelentéseket talált egyes erdélyi lelkészek megfigyelési dossziéiban, amelyek minden bizonnyal Csűrytől származnak.
A Tőkés által bemutatott jelentések egy része az 1986-1989-es időszakból származik egy „Kiss” fedőnevű ügynöktől, akit a Szekuritáté tisztjei szalárdi lelkészként is emlegetnek. Tőkés László elmondta, ebben az időszakban Csűry István volt a református lelkész a Bihar megyei Szalárdon. Tőkés László „Kiss” ügynök hét jelentésének a szövegét közölte azokkal az utasításokkal együtt, amelyeket a szeku tisztjei e jelentések alapján megfogalmaztak.
A volt püspök két 1982-ből és 1984-ből származó jelentés kivonatát is közzétette, amelyeket „Roșescu” fedőnéven adtak, és amelyeket szintén Csűrynek tulajdonít.
A Tőkés László sajtóirodája által kibocsátott, szerkesztőségünknek is elküldött közlemény és nyilatkozat fontosnak tartja megemlíteni, hogy a jelentések nem Csűry István saját hálózati dossziéjából, hanem az érintettek iratgyűjtőiből kerültek elő – éppen ezért nem tudható, hogy még mennyi hasonló irat kapcsolódik „Kiss”, illetve „Roșescu” nevéhez.
Mindezt annak kapcsán jegyzi meg, hogy a jelentésekre az állambiztonsággal való együttműködés miatt palástjától egy hónapja megfosztott zsibói Molnár Jánosnak, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem tanárának – alias „Badea” (II.), illetve „Mureșan Dinu” – dossziéjában bukkantak.
A nyilatkozat azokat a lelkészeket és egyházi elöljárókat is megnevezi, akikről a jelenlegi püspök állítólag jelentett.
Tőkés ugyanakkor bírálta az RMDSZ Bihar, Szatmár és Szilágy megyei szervezetét, amiért egy korábbi állásfoglalásukban kiálltak Csűry István mellett.
foter.ro

Elfajulóban a Tőkés–Csűry csörte (Egyházi átvilágítás)
Tőkés László Európai Parlamenti képviselő olyan feljegyzéseket tett közzé tegnap Csűry Istvánról, amelyek szerinte közvetve azt bizonyítják, hogy a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke együttműködött a kommunista politikai rendőrséggel, a Securitatéval. A feljegyzések közzétételével teljesen elfajulni látszik az a harc, mely még a tavasszal robbant ki Tőkés és Csűry között az egyházi átvilágítások kapcsán.
Tőkés László Nagyváradon tegnap arról beszélt, a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács ugyan 2009-ben olyan iratot állított ki az akkor még csak püspökjelöltről, amely szerint „nincs arra vonatkozó adat, hogy Csűry István a Securitate ügynöke vagy besúgója lett volna”, a szegedi Molnár János egyháztörténész olyan jelentéseket talált egyes erdélyi lelkészek megfigyelési dossziéiban, amelyek minden bizonnyal Csűrytől származnak.
A jelentések egy része az 1986–1989-es időszakból származik egy Kiss fedőnevű ügynöktől, akit a Securitate tisztjei szalárdi lelkészként is emlegetnek. Tőkés László elmondta, ebben az időszakban Csűry István volt a református lelkész a Bihar megyei Szalárdon. Tőkés László Kiss ügynök hét jelentésének a szövegét közölte azokkal az utasításokkal együtt, amelyeket az állambiztonság tisztjei e jelentések alapján megfogalmaztak. A volt püspök két, 1982-ből és 1984-ből származó jelentés kivonatát is közzétette, amelyeket Roşescu fedőnéven adtak, és amelyeket szintén Csűrynek tulajdonít. Tőkés úgy véli, ezek a jelentések annak a zsibói Molnár Jánosnak, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanárának a dossziéjából kerültek elő, akit a Securitatéval folytatott együttműködése miatt egy hónapja tiltott el a lelkészi szolgálattól az Erdélyi Református Egyházkerület fegyelmi bizottsága.
Tőkés László sérelmezte ugyanakkor, hogy az RMDSZ Bihar, Szatmár és Szilágy megyei szervezete ellene foglalt állást, amikor Csűry István püspök vélt kollaborációjáról először tett említést. „Az RMDSZ-nek is figyelnie kellene arra, hogy kiket támogat, mert ez nem szolidaritásvállalás, hanem cinkosság, bűnpártolás” – jelentette ki.
A Brüsszeli honatya egyébként május végén hozta szóba, hogy püspök utódja vezetése idején megtorpant az egyházi átvilágítás, és egy júniusi közleményéhez csatolta a szegedi Molnár János egyháztörténésznek a jelenlegi püspök rovott múltjára utaló feljegyzését. Csűry István püspök június 29-én a Nagyváradi Bihari Naplóban közölt írásában érdemben nem reagált a Tőkés László által közzétett vádakra, de arra kérte „a Fidesz–KDNP kormány felelőseit”, hogy vizsgálják meg „az általuk, nevünkben delegált EU-képviselő munkáját és káros tevékenységét”. „Szóbeszéd és hamis információ nem buktathatja meg kórházépítő vállalásunkat, nem fékezheti itthontartó szolgálatunkat” – fogalmazott a püspök arra a kórházra utalva, amelyet a magyar kormány támogatásával kíván felépíteni a Partiumban.
Az RMDSZ Bihar, Szatmár és Szilágy megyei szervezetei július 4-én közös nyilatkozatban szólították fel Tőkés Lászlót: „hagyja abba közösségünknek ártó, felelőtlen megnyilvánulásait, a köztiszteletben álló közösségi vezetők rágalmazását, különös tekintettel a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület tisztségviselőire”.
Csűry István püspöki mandátuma ősszel jár le, a püspök azonban újabb mandátumra pályázhat. Tőkés László cáfolta, hogy vissza kívánna térni az egyházkerület püspöki tisztségébe
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mentor – Az nem aggaszt, hogy holnap jégkorszak lesz úgy, mint a sci-fiben
Bartók Blanka éghajlatkutatóval, a BBTE tanárával beszélgettünk
Jégkorszakban, pontosabban interglaciális korszakban élünk, amikor olyan gyors tempóval változik az éghajlat, hogy nem tudjuk felmérni annak pontos következményeit – tudtuk meg Bartók Blankától, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Földrajz Karának tanárától. Nem tudjuk pontosan, hogy hol van az a határ, ami után már összezavarodik a rendszer – mondja a kutató. A párizsi klímacsúcs 2 fok felmelegedést céloz meg, ami fölé nem kellene menni, de 4 foknál már szinte biztosan kilépünk a jégkorszakból. De mit is jelent pontosan a jégkorszak, az interglaciális periódus, az éghajlatváltozás? Mert nem egészen pontosan azt, amit a filmekben látunk.
– Nemrég a világhírű Nature Communications-ben jelent meg tanulmánya. Miről szól a tanulmány és milyen eredményre jut a téma kapcsán?
– A Nature Communications általában interdiszciplináris jellegű cikkeket közöl, amelyek több tudományágat is lefednek. Tanulmányunk azt vizsgálja, hogy ha változik az éghajlat, hogyan változik a napenergia hasznosítása Európában. Pár klimatológus kollégámmal azt számoltuk ki, hogyan változik a jövőben a napsugárzás és a hőmérséklet, és ennek függvényében hogyan alakul a megtermelhető villamos energia mennyisége.
Az eredmények azt sugallják, hogy a jövőben összességében nem várható nagymértékű plusz energiabevétel a napelemek esetében, bár várhatóan több lesz a napsugárzás és kevesebb a felhő, viszont emelkedik a hőmérséklet is, ami csökkenti a napelemek hatékonyságát. Tehát a várható sugárzás- és hőmérsékletbeli változások alapján nem várható sem kevesebb, sem több termelés a napenergia parkoknál.
Egész Európát vizsgáltuk, persze vannak területi különbségek. Az északi országokban például kevesebb megtermelhető energiára számíthatunk, mert ott, habár nem jelentős a hőmérsékletemelkedés, de várhatóan csökken a felszínre érkező napsugárzás. Elsősorban a mediterrán térségre voltunk kíváncsiak, mert ott már ma is elég jelentős a napenergia felhasználása, nagy napelem parkokat működtetnek, például Spanyolországban. Nem véletlen, hogy főszerzőnk, a spanyolországi kolléga kezdeményezte a tanulmány elkészítését. Ott mind a napsugárzás, mind pedig a hőmérséklet növekedik, de összességében nem várható hozambeli növekedés, de csökkenés sem a helyi napelem parkokban.
Az éghajlat egész rendszere változik, nem csak egy-egy elem
– A doktori kutatása (A globálsugárzás változásai Európában) is kapcsolódik a témához. A dolgozatban következetesen kerüli a „globális felmelegedés” szókapcsolatot. Gondolom, tudatosan. Miért?
– Éghajlatkutatásban inkább szeretjük az „éghajlatváltozás”, „globális éghajlatváltozás” kifejezéseket használni. A változás nem biztos, hogy felmelegedést jelent mindenütt. Vannak területek, ahol a helyi körülmények azt eredményezik, hogy vagy nem változik, vagy éppen csökken a hőmérséklet. Az éghajlatváltozás, ami globális jelenség, regionális szinten eltérő módon jelenik meg. Természetesen vannak területek, mint például a mediterrán térség, ahol már tapasztaltunk bizonyos fokú hőmérsékletbeli felmelegedést, de vannak területek, ahol nem észleltünk változást.
Ugyanakkor az éghajlatváltozás több mindent jelent, több éghajlati elemnek a változását, nem csak a hőmérsékletét. A felmelegedés vagy lehűlés csak a hőmérsékletre koncentrál. De van, aki a csapadékot vizsgálja, hogy az hogyan fog változni vagy hogyan változott a múltban. A médiában sokat beszélnek a hőmérsékletről, még egy picit a csapadékról, de a többi meteorológiai elemről nem igazán esik szó, viszont ezek együttesen alakítják az éghajlatot. Én például a sugárzást és a felhőzetet vizsgálom. Ott is nagy az eltérés: vannak területek, ahol kevesebb a felhőzet és több sugárzás érkezik a felszínre, de van, ahol több a pára, így több lesz a felhőzet, tehát kevesebb sugárzás érkezik a felszínre. Az egész rendszer változik, nem csak egy-egy elem. Ezért tudatosan inkább éghajlatváltozásról beszélünk.
Erdély védettebb a domborzat és helyi klíma miatt
– Erdély, Románia éghajlata hogyan illeszkedik a globális tendenciákba?
– Románia mint terület különböző éghajlati hatásoknak van kitéve. Domborzat szempontjából például az Erdélyi-medencét külön vehetjük, a tengerpart és a Román-alföld más jellegű éghajlat, de a déli, délnyugati részeken akár mediterrán éghajlati hatást is érzékelhetünk. Mozaikos éghajlata van Romániának. A változás is mozaikosnak tekinthető. Ha az elmúlt évtizedeket nézzük, a Kárpát-medenceében még nem annyira erőteljesek a változások, mint például a Román-alföldön, ami sokkal homogénebb és sokkal inkább a szibériai kontinentális hatásnak van kitéve. Ott a szélsőséges időjárási helyzetek gyakorisága is nagyobb.
Románián belül különböző változások vannak, főleg a Kárpát-medence és a Kárpátokon kívüli területek között látunk eltérést. Bukarest környékén már komoly gondot jelent a szárazság, amit Erdélyben a domborzatnak és helyi klímának köszönhetően annyira még nem érzünk. Egész Európa legérzékenyebb része a mediterrán térség. Ott nagyságrendekkel nagyobb a változás, sokkal inkább érződik a felmelegedés, mint a közép vagy az északi részeken, pl. Norvégiában. Itt ismét külön lehetne venni minden egyes elemet: Norvégia hőmérséklet szempontjából nem igazán érzi ezt a változást, de például a felhőzet szempontjából igen, ott az elmúlt időszakot tekintve egyre több a felhőzet. Ezt vetítik előre a modellek is.
Egyébként most is jégkorszakban vagyunk
– Szóba került, hogy a médiában a globális felmelegedés egy hívó szó. Nemrég egy hír arról szólt, hogy eltűntek a napfoltok, ami a szakértők szerint azt jelzi előre, hogy lehűlés következik. Legutóbb a 17. században volt hasonló jelenség, amikor a naptevékenység visszahúzódott és minimális volt. Ezek az előrejelzések egy mini-jégkorszakot vetítenek előre. Ön szerint felmelegedés vagy inkább lehűlés lesz globálisan?
– Az előrejelzés, amint a szó is sugallja, mindig magában hordozza a bizonytalanságot, hogy nem tudunk százszázalékos előrejelzést végezni. A naptevékenység valóban az egyik olyan tényező, aminek lehet hatása a Föld éghajlatára, viszont ez a naptevékenység körülbelül tizenegy éves ciklikus változás. Ez azt jelenti, hogy a Napból tizenegy évenként nagyobb mennyiségű anyag és sugárzás tör ki. Ha intenzívebb a naptevékenység, akkor több energia érkezik, tehát melegebb van, ha kisebb, akkor lehűlés. Viszont maga a naptevékenység nem képes annyira befolyásolni az éghajlatot, hogy azt a felszínen érezzük.
Ez az egyik teória a 17. századi lehűlésre is, de nem tudjuk ezzel megmagyarázni. Az egyik tényező, amit feltételezünk okozóként, az a naptevékenység, de ez csak évtizedes változásokat jelent, nem évszázadosokat. Ezen kívül a vulkánkitöréseket vizsgálták, amelyek pár évig befolyásolhatják az éghajlatot, de még nagyon sok más tényező is közrejátszhat.
Minket elsősorban az érdekel, hogy a légkör alsó részén mi történik, a körülbelül 10-15 km magasságú troposzférában. A naptevékenység valóban meghatározza, hogy mennyi energia érkezik a Földre, de a többi tényezőhöz képest olyan kicsi mértékben van hatása, hogy az éghajlat-modellezésben állandónak tekintjük. Azt feltételezzük, hogy ugyanannyi energia érkezik, mivel csak töredékrésze változik az összenergiának, hogyha bevesszük ezeket a naptevékenységeket is.
Ami lényeges az éghajlat szempontjából, az itt a légkörben történik: hogy mekkora a hőmérséklet, mekkora lesz a párolgás, mennyi lesz a csapadék, hogy a szélviszonyok hogyan alakulnak. Ezek hozhatnak változásokat.
A naptevékenységet tehát nem tekintjük változó tényezőnek. Persze vannak más csillagászati tényezők is, például a Földnek a pályaváltozása, ami évmilliókban mérhető, ami egy másik magyarázat arra, hogy miért vannak jégkorszakok és interglaciális időszakok. Egyébként most is jégkorszakban vagyunk, ha nagyon pontosan akarjuk venni a jégkorszak fogalmát, ami azt jelenti, hogy valahol a Földön van állandó jégtakaró. Ha ma megnézzük a Földet, vannak területek – az Antarktiszon és Grönlandon –, ahol állandó jégtakaró van. Tehát ez tulajdonképpen jégkorszak, csak egy olyan korszak, amikor ez eléggé kis területet foglal el. Voltak időszakok, amikor ez az állandó jégtakaró nagyobb területeket foglalt el. Alacsonyabb volt a hőmérséklet és például egész Lengyelország területéig állandó jégtakaró alakult ki. Azt nevezzük glaciális időszaknak, ahhoz képest most interglaciális időszakban vagyunk, ami egy eljegesedési időszakon belüli melegebb éghajlatú periódust jelent.
Gleccserek a Fogarasban
– Maga a Föld 4,6 milliárd évvel ezelőtt jött létre mint szilárd bolygó. Milliárd években gondolkodva, rekonstruálható az egész földi környezetnek az alakulása. Volt olyan, amikor a kontinensek az egyenlítő körül csoportosultak, és nem voltak kontinensek a sarkok környékén. Ahhoz, hogy jégkorszak kialakuljon, az egyik feltétel többek között az volt, hogy a sarkvidékre – ami a leghidegebb része a Földnek – került egy kontinens, ahol meg tudott maradni a jég a szárazföldön. Mivel az fehér felszínű, a sugárzás jelentős részét, kb. 90%-át visszaveri, ami azt jelenti, hogy nem melegíti. Minél nagyobb a fehér felszín, annál inkább hűl. Ha nincs fehér felszín a sarkvidéken, akkor a víz többet nyel el a sugárzásból, ezért nem fog megfagyni.
Összesen öt glaciális időszakot tudunk a földtörténet során. Többször volt olyan időszak, amikor nem volt jégtakaró, mint amikor volt. Most jégkorszak van, még. Ezek hosszabb időszak alatt változnak. Geológiailag számolva 10 000 év nem sok, de számunkra az elég hosszú idő. Az időskálát kell tudatosítanunk éghajlatváltozás szempontjából. Legutóbb glaciális időszak tízezer éve volt, amikor itt tundra növényzet volt és gleccserek a Fogarasban. Az 1-2 éves nagyságrend az éghajlat szempontjából nem számít. Tehát nem attól lesz jégkorszak, hogy most 2 fokkal alacsonyabb a hőmérséklet. Persze film is volt róla, hogy eljegesedik fél Európa vagy Amerika, de ezek inkább science fiction-ök. Az nem aggaszt, hogy holnap jégkorszak lesz a szó köznyelvi értelmében, mert az nem valószínű.
Annyit tudunk az éghajlati rendszerről, ami a múltban történt: a múltból tanulunk. Megvizsgáljuk, hogy a múltban hogyan alakult a hőmérséklet, mi befolyásolhatta a hőmérsékletváltozást, -ingadozást, a jégkorszakokat, az interglaciális időszakokat. Az éghajlat változását modellekkel modellezzük és úgy nézünk a jövőbe, de nem tudunk olyan tényezőt, ami lehetővé tenné, hogy akár évtizedeken belül is átmenjünk egy teljesen más éghajlatba. Fokozatosan változik az éghajlat, ezért is aggódunk egy picit amiatt, hogy fél fokot változott a hőmérséklet globális szinten 20-30 év alatt, ami már nagy változás. Ezt a változást gyorsnak tekintjük, ez jóval hosszabb ideig kellene, hogy történjen. Mindig van ingadozás a légkörben, de még ilyen gyors változást nem tapasztaltunk.
A gond a túl gyors változással, hogyha az globális szinten történik, hogy nem tudjuk visszafordítani. Most globális szinten olyan 0,7 Celsius-fokot emelkedett a hőmérséklet az 1800-as évek végétől, az ipari forradalom óta. Visszamenőleg van egy pár mérési sorozatunk, például fagyűrűkből rekonstruálják az éghajlatot. Az utóbbi 100–150 évben az eddigiekhez képest elég gyors ütemben változott a hőmérséklet. Nem tudjuk pontosan, hogy hol van az a határ, ami után már összezavarodik a rendszer és amikortól egy minőségileg más éghajlat várható.
A társadalom nem áll készen 2 foknál nagyobb felmelegedésre
– Decemberben volt egy nagy klímakongresszus Párizsban, és az volt akkor a tét, hogy állítsuk meg ezt a felmelegedést két foknál. Ez az az szint, amikor még olyan éghajlat maradna, amire a társadalom be van rendezkedve. Sokan kérdik, hogy miért aggódunk az éghajlatváltozásért, hiszen régen is volt ennél hidegebb is, melegebb is, csak azt nem veszik számításba, hogy akkor nem érintette a társadalmat annyira, mint most. A maximum értéket 4 fokra becsülik, ha globális szinten annyit emelkedik a hőmérséklet, akkor már kilépünk a jégkorszakból, mert elolvadnak a jelenlegi jégfelszíneink, ami sok következménnyel járna. Megemelkedne a tengervízszint, de az egész légköri cirkulációt, csapadékeloszlást, felhőzetet, szeleket, az egész földi éghajlatot megváltoztatná. Akkor is lesz éghajlat, a Föld nem robban fel az éghajlat miatt, de nem biztos, hogy az nekünk jó lesz.
Már most érezzük a hatását. Vannak területek, ahol az éghajlatváltozás miatt egyre szárazabb van, nem tudnak termeszteni, emiatt nem tudnak megélni. Migrációk indulnak el. Vagy vannak területek, ahol extrém nagy esőzések vannak, olyan területek, ahonnan el kell költözzenek az emberek, mert egyszerűen nem tudnak ott élni tovább.
Volt erre is példa a múltban. Nagyon sok nagy civilizáció, pl. az egyiptomi civilizáció megszűnését az éghajlatváltozáshoz kötik. Az inka civilizációnál is az lehetett az egyik ok, hogy változott az éghajlat és már nem érezték olyan jól magukat abban a térségben, ezért el kellett vándoroljanak.
– Mit gondol a párizsi kongresszusról. Mennyire reális ennek a két fokos korlátnak a betartása?
– Már közel vagyunk az egy fokhoz. A változással az a gond, hogy nem lineáris: az elmúlt száz évben változott 0,7 fokot, de az nem azt jelenti, hogy az elkövetkező száz évben is ugyanannyit fog. Az is lehet, hogy ugyanekkora változás az elkövetkező harminc évben is bekövetkezhet.
A párizsi konferencia nagy előrelépés, hogy egyáltalán meghatározták ezt a célt, hogy ne engedjük két foknál tovább emelkedni a légkör hőmérsékletét. Pár évvel ezelőtt Stockholmban volt egy hasonló találkozó, ott nem tudtak megállapodni a tárgyalások, tüntetések ellenére sem. Ehhez képest a párizsi tárgyalást sikeresnek tarthatjuk, de ez még csak megállapodás. Az, hogy aláírták az országok, hogy komolyan veszik ezt, nagy dolog, viszont ez nem jelenti azt, hogy meg is tudják, fogják valósítani.
2050-ig kellene betartani azt, hogy ne haladjuk meg a 2 fokos emelkedést. Párizs után mindenki hazament a saját országába, és valahogy meg kell ezt oldja. Például úgy, hogy csökkenti a kibocsátást. Maga a kongresszus jó dolog, de nem biztosíték: nem biztos, hogy egyáltalán meg lehet ezt oldani, hogy el tudjuk érni a célt. Lehet, hogy minden ország a lehetőségeihez képest minimálisra veszi a kibocsátást, de mégis fog emelkedni a hőmérséklet. A melegedést nem lehet csak úgy megállítani: a rendszernek van egy tehetetlensége. Már az is eredmény lenne, ha nem melegítenénk tovább a maihoz képest nagyobb mennyiségű kibocsájtással.
Van még sikertörténet, az 1997-es Kiotói Egyezmény, vagy a „három húszas” egyezmény. Amerika nem írta alá, de az Európai Unió bevállalta, hogy 2020-ig húsz százalékkal csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást az 1990-es szinthez képest. Az unió vállalta összességében a 20 százalékot, Románia 18 százalékot. A másik cél, hogy 2020-ra az energiatermelés 20 százalékát megújuló energiából fogják előállítani. Románia jól áll, mert vannak vízierőműveink, Magyarországnak viszont nehezebb a dolga. A kibocsátásnál van még nekünk is mit dolgozni.
– Miért ezt a pályát választotta?
– Már 5–8 osztályban és középiskolában is egyértelmű volt, hogy szeretem a földrajzot. Falusi környezetben nőttem fel, mindig figyeltem a környezetemet. Éreztem még egy kis indíttatást, hogy történelemmel foglalkozzak, de érettségi után a Földrajz Kar mellett döntöttem. Ott kezdtem az éghajlattal foglalkozni. A földrajz nagy szakterületei a természetföldrajz és a társadalomföldrajz. Amikor szakosodtunk, nekem a természetföldrajz érdekesebbnek tűnt, mert a természetet szerintem meggyőzőbben lehet kutatni: ott vannak törvényszerűségek, összefüggések, amiket követni és megérteni sokkal izgalmasabbnak tűnt.
Nem tudja mindenki letenni az autót máról holnapra
– A természetföldrajz tehát jobban érdekli, de mégis: az ember, az egyes személyek tudnak tenni valamit annak érdekében, hogy ezek a változások ne legyenek olyan gyorsak, mint ahogyan tapasztaljuk?
– Én a természetföldrajzot tanulmányozom, hogy mi történik a légkörben, de ezt nem lehet önmagában vizsgálni, mert a légkör is az egész környezetnek a része, ugyanúgy, mint az ember. A modellezésnél is amikor a légkört vizsgáljuk, figyelembe kell vennünk a felszínt, hogy mondjuk van-e alatta óceán, hozzá kell csatoljuk a vízfelszíneket, a növényzetet… Ugyanígy van az emberrel is. Hiába tanulmányozzuk a légkört, ha nem vesszük figyelembe az emberi faktort is. Elsősorban azt nézzük, hogy mi változik a légkörben: ha változik a páratartalom, szárazabb lett a levegő, de akkor azt is megnézzük, hogy miért lett szárazabb. Nagyon sokszor a természeti változásoknál emberi okokra tudunk visszamenni. Ott van az ember, aki képes megváltoztatni a környezeti elemeket. Ha a hidrológusok azt kutatják, hogy valahol miért lesz több árvíz, akkor lehet ugyan, hogy több a csapadék, de mellette az is hozzájárulhat ehhez, hogy nincs növényzet a felszínen, aminek gyakorta az ember az oka.
Az éghajlatváltozással kapcsolatban az első, ami a médiából ismerős, hogy változik az üvegházhatású gázok koncentrációja. Miért történik ez? A szén-dioxid (CO2) egy ilyen gáz, de a vízgőznek is hasonló a hatása. Ha egyre több van belőle, akkor melegíti a légkört. Sokszor nem esik szó róla, de sok aggodalmat okoz még a metángáz is. Az még erősebb üvegházhatású gáz, mint a széndioxid.
Nehéz meghatározni, hogy az emberek mennyit bocsátanak ki: nem tudjuk mérni. Látjuk, hogy a légkörben növekedik a szén-dioxid koncentráció, de nehéz azt lemérni, hogy mekkora az a rész, ami az embereknek köszönhető. A természetből is szabadul fel CO2. A természetes kibocsátásra rátevődik az emberi kibocsátás. Mi csak azt tudjuk mérni, hogy a CO2 koncentráció változik.
Egy vulkánkitörés például több szén-dioxidot bocsáthat ki, mint az emberiség egy év alatt. Ez ugyan jóval ritkább, az elmúlt harminc évben két ilyen nagyobb kitörésről tudunk, ami globális szinten változtatott az éghajlaton. Ehhez képest az emberek folyamatosan, minden nap bocsátanak ki.
A modellek győztek meg arról, hogy csak van az embernek szerepe az éghajlatváltozásban. A modellezéssel tudjuk részletesen tanulmányozni, hogy mi történik az éghajlati rendszerben. Megnézzük, hogy a modell a múltat jól tudja-e rekonstruálni, és ha ugyanazt az éghajlatot mutatja, mint amit a mérések mutatnak, akkor feltételezzük, hogy a jövőre is a reális éghajlatot fogja előrejelezni. Ezek a modellek elég jól működnek. Lefuttattak egy modellt a múlt századra és azt az eredményt kapták, hogy a globális szinten megbecsült természetes széndioxid-kibocsátás mellett nem emelkedne a hőmérséklet. Ha rátettek egy plusz szén-dioxid-kibocsátást, amit az embereknek tulajdonítanak, akkor a mérési eredményeket kapták vissza az emelkedő hőmérséklettel. Nehéz megfogni, de tény, hogy hozzájárul a szén-dioxid-kibocsátáshoz az emberi tevékenység. Ezt csak az nem látja, aki nem akarja. Az autók számára meg lehet saccolni, hogy kb. mennyi szén-dioxidot bocsátanak ki egy év alatt, de az elégetett üzemanyag mennyiségéből is lehet következtetni arra, hogy mennyi szén-dioxid kerülhet a légkörbe. Itt hatalmas nagyságrendek vannak. Már Romániában is ezer tonna szintű szén-dioxidról kell beszélni éves szinten. A modelleknél a múltbeli kibocsátásokat vettük figyelembe. A gond, hogy a gyors tempójú változás miatt nem tudjuk, hogy a jövőben mi fog történni. Számtalan forgatókönyv van. Nem azt mondom, hogy a társadalom kiszámíthatatlan, de nem látjuk előre a fejlődését. Ötven év múlva sokkal energiatakarékosabbak leszünk, vagy még inkább energiapazarlók? Még több energiát használunk, és még nagyobb terhelést teszünk a környezetre? Vannak optimista és pesszimista forgatókönyvek. Azt már feladtuk, hogy szüntessünk meg minden hatást a környezetünkre. Ezt nem tudjuk megtenni, mert a környezetből élünk: nem tudjuk megtenni, hogy nem mozgunk, nem utazunk, hogy egyik napról a másikra mindenki leteszi az autót. Akármilyen párizsi összejövetelek is legyenek. A természeti folyamatokat tanulmányozzuk, de nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az ember is változtatja azokat: azt kell megnézni, hogy milyen mértékben teszi ezt. Nem könnyű! Egy vulkán kitörését nem tudjuk megakadályozni, de a mi részünkről lehetőleg csökkentsük a befolyást. Ez a nagy kihívás.
Bartók Blanka
• Kézdivásárhelyen született 1981-ben
• 2004-ben elvégezte az alapképzést a BBTE Földrajz Karán, majd ugyanott a mesterképzést 2005-ben
• a Debreceni Egyetemen szerezte meg doktori fokozatát 2013-ban
• 2009-től tanársegéd, 2014-től adjunktus a BBTE Földrajz Karán a Magyar Földrajzi Intézetben
• 2014–2015-ben kutató Zürichben az ETH-nál
• 2005-ben Pro Scientia Aranyéremmel tüntették ki
• 2016-ban megkapta az MTA Arany János Fiatal Kutató Díját
• 2016-ban elnyerte a BBTE Kiváló Kutatói Díját
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD
Szabadság (Kolozsvár)

Csűry István: Tőkés Lászlót a valóság ritkán érdekli
„Visszautasítom, hogy Tőkés László engem besúgónak nevezzen” – jelentette ki a Maszolnak adott interjúban Csűry István. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke szerint az EP-képviselő figyelemelterelés céljából röppentette fel ezeket a vádakat.
Tőkés László kedden olyan feljegyzéseket tett közzé önről, amelyek szerinte közvetve azt bizonyítják, hogy együttműködött a Securitatéval. Mit tud mondani ezekről a dokumentumokról?
Ezeket a dokumentumokat tudomásom szerint Molnár János egyháztörténész lelkipásztortól kérte el Tőkés László, és nem újdonságok: 2009-ben már megjelentek Molnár könyvében. A szerző maga is elismerte, hogy azóta semmilyen, engem állítólagosan terhelő új irat nem került elő. Azért gyanúsítanak most engem besúgással, mert a dokumentumok között van egy lehallgatási jegyzőköny. Egy másik Molnár Jánossal, aki később a teológia professzora lett, segédlelkészek voltunk Nagyváradon 1980-tól 1983-ig. A Securitate lehallgatott minket, és ez a jegyzőkönyv az egyik beszélgetésünkről készült. Utólag valaki erre a jegyzőkönyvre kézzel ráírta, hogy „Familia Csűry, inf. Rosescu….”. Az egyháztörténész Molnár János eldöntötte, hogy ez a Rosescu nevű besúgó csakis én lehetek. De nem én vagyok.
Én már 2009-ben, püspökké választásom előtt elmondtam, hogy ha besúgó lennék – ismerem a belső szabályzatainkat – nem jelöltetném magam. Annak idején egyébként még Tőkés László is támogatta indulásomat, azt mondta, hogy ez a dokumentum nem bizonyít semmit. Én akkor azt kértem tőle, ne támogasson engem, a gyülekezetektől várom a támogatást, egyházkerületünkben ugyanis a gyülekezetek jelölnek püspökaspiránsokat, nem kiváltságos emberek.
Ezt a lehallgatási jegyzőkönyvet egyébként nemrégiben egy filológus is tanulmányozta. Szerinte nehéz lenne a kézzel írott bejegyzés alapján azt állítani, hogy az egész Csűry család besúgó lenne. A kézzel írott feljegyzésnek lehet más jelentése is: például az informátor Rosescu azt rögzítette, hogy a helyszín, ahonnan telefonálnak, az a Csűry családé. Molnár János egyháztörténész ezt másként értelmezte, történész, úgymond tudományos kutatást végzett, én ebbe nem szólok bele.
Tőkés László kedden olyan feljegyzéseket tett közzé Csűry Istvánról, amelyek szerinte közvetve azt bizonyítják, hogy a püspök együttműködött a Securitatéval. Az EP-képviselő Nagyváradi sajtótájékoztatóján elmondta: a szegedi Molnár János egyháztörténész olyan jelentéseket talált egyes erdélyi lelkészek megfigyelési dossziéiban, amelyek minden bizonnyal Csűrytől származnak. A jelentések egy része az 1986-1989-es időszakból származik egy Kiss fedőnevű ügynöktől, akit a Securitate tisztjei szalárdi lelkészként is emlegetnek. Ebben az időszakban Csűry István volt a református lelkész a Bihar megyei Szalárdon. Tőkés László Kiss ügynök hét jelentésének a szövegét közölte azokkal az utasításokkal együtt, amelyeket a Securitate tisztjei e jelentések alapján megfogalmaztak. A volt püspök két 1982-ből és 1984-ből származó jelentés kivonatát is közzétette, amelyeket Rosescu fedőnéven adtak, és amelyeket szintén Csűrynek tulajdonít. Megemlítette: ezek a jelentések annak a zsibói Molnár Jánosnak, a Babes-Bolyai Tudományegyetem tanárának a dossziéjából kerültek elő, akit a Securitatéval folytatott együttműködése miatt egy hónapja tiltott el a lelkészi szolgálattól az Erdélyi Református Egyházkerület fegyelmi bizottsága.
Miért nem szól bele?
Mert nekem nincsen bizonyítékom semmi a világon. Nem voltak kapcsolataim a Securitátéval, hogy most azt mondhassam: gyertek, és védjetek meg. A püspökválasztás esztendejében kötelező volt minden tisztségvállalónak átvilágíttatnia a múltját a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanácsánál (CNSAS). A CNSAS által 2009-ben rólam kiállított irat szerint nincs arra vonatkozó adat, hogy a Securitate ügynöke vagy besúgója lettem volna. Tőkés Lászlóék most azt inszinuálják, hogy nekem félretették a dossziémat a CNSAS-nál, ezért nem kaptak foltot a múltamon.
Én 2010-ben az úgynevezett egyházkerületi átvilágító bizottság elé is álltam. Ezt Tőkés László egyébként annak idején négy év késéssel tette meg. Megjegyezném, két átvilágítatlan esztendő is van a múltjában. Titokzatos módon ugyanis eltűntek dokumentumok arról a bizonyos két évről.
Tehát azt tudom mondani: annak idején nem írtam alá együttműködési nyilatkozatot, nem választottak nekem fedőnevet visszautasítom ezt a támadást. Annak idején az egyházi átvilágító bizottság előtt magam szorgalmaztam, hogy a jegyzőkönyvbe kerüljön bele: ha előkerül valamilyen engem terhelő dokumentum, akkor kötelességemnek tartom felállni a püspöki székből. Ilyen dokumentum nem került elő. A kérdés az, hogy Tőkés László miért vette elő ezeket a 2009-2010-es dokumentumokat.
És miért vette elő a volt püspök ezeket az iratokat?
Több oka is lehet ennek. Az egyik az, hogy az én püspöki szolgálatommal sehogy sem akar egyetérteni. Amikor átvettem tőle az egyházkerület vezetését, voltak olyan alappillérek, amelyeket Tőkés László rakott le, és amelyekre lehetett építkezni. De több területen reformot akartam és hajtottam végre. Az első ilyen reform a református egyházon belüli integráció volt. Tőkés László nem tudja lenyelni, hogy én a CE Mozgalommal egy fajta konszenzust hoztam létre. A konszenzuskeresést püspökként ő kezdte el, de hamar meg tud haragudni dolgokért, és abbahagyta. Én folytattam, és mára a KREK-ben ha valaki CE-s, annak nem kell rosszul éreznie magát.
A másik ok, hogy egyházkerületünk a mandátumom alatt politikai integrációra törekedett. Ismeretes, hogy RMDSZ-ből először leszakadt a Polgári Párt, aztán a Néppárt. Amikor ez a folyamat beindult, akkor az én gyülekezetem gyülekezeti házában tartottuk meg az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács létrehozásáról szóló megbeszélést. A tanács eredeti célja az volt, hogy az RMDSZ-szel együtt minden leszakadni látszó platformot, pártot egy ernyő alá hozzunk. Amikor én láttam, hogy az EMNT nem végzi a feladatát, nem tudja integrálni ezeket a politikai erőket (persze tudom, hogy ez nagyon nehéz feladat), akkor elmondtam, hogy a tanácsot meg kell újítani. Erre azt történt, hogy Tőkés László leszegődött az EMNP mellé, a párt fővédnöke lett, járta a kampánykörutakat. Eközben pedig nem vette tudomásul – de Tőkés Lászlót a valóság ritkán érdekeli –, hogy a Néppárt nagyon erőtlen volt, nem igazán tudott eredményeket felmutatni.
Egyházkerületünk eközben az önkormányzati választások előtt úgy próbált csökkenteni a megosztottságon, hogy szavazásra buzdította a magyar közösséget. Felhívást tettünk közzé, amelyben megkértük a Néppárttal szimpatizáló testvéreinket, de az RMDSZ-szel szimpatizáló testvéreinket is, hogy menjenek el szavazni, hogy minél többen legyünk az önkormányzatokban. Hogyan reméljünk mi magasabb szinten autonómiát, ha helyi szinten elveszítjük a legfontosabb tisztségeinket? Ez a politikai integrációra való törekvésem lehet még az oka annak, amiért Tőkés László úgy érezhette: erősen nekem kell lódulnia. Emellett szerintem pedig feledtetni is szeretne a megnyilvánulásaival bizonyos dolgokat.
Mit szeretne feledtetni?
Például azt, hogy amikor én a püspökséget átvettem, tetemes adóssággal birkózott az egyházkerület. Vagy feledtetni szeretné a Partiumi Keresztény Egyetemen lévő mostani botrányt. Ezt egyébként nagyon ügyesen kezeli Tőkés László: keresi a bűnbakot, holott mindenki nagyon jól tudja, hogy az ő elnöksége, irányítása alatt indultak el rossz irányba a dolgok. Vagy feledtetni akarja, hogy egyházkerületünkben végre nincs annyi feszültség, annyi összeugrás, összezördülés, mint volt korábban.
Persze ezek mind szubjektív megközelítések. Egy biztos: visszautasítom, hogy engem besúgónak nevezzen. Még egyszer hangsúlyozom, amit hangsúlyoztam több gyűlés előtt is: ha valamelyik gyülekezet úgy látja, hogy alkalmatlan vagyok a püspöki mandátumra, mert nem építettem, nem tudtam integrálni, akkor ne jelöljön püspöknek. Vagyok annyira bátor és becsületes ember, hogy szembe tudjak nézni a demokrácia szabályaival.
Cs. P. T
maszol.ro

Tények – majdnem
Boldogult tanárkoromban többször döbbenten kényszerültem szembesülni azzal, hogy a születésünk előtt történt, vagy egészen kisgyerekként átélt események összemosódnak a történelmi régmúlt tényeivel.
Diákjaim becsületére legyen mondva, csendben végighallgatták, sőt többen érdeklődve figyelték fejtegetéseimet arról, hogy kommunizmus nem volt. A fogalom egy szép vágyálom leképezése, de amit például mi fiatalkorunkban átéltünk, a hivatalosan népi demokráciának nevezett államforma, a legkevésbé sem demokratikus, annál nemzetibb töltetű araszolás volt valamiféle utópista szocializmus felé.
Diákjaim egyszer sem mondták, de szemükben sokszor láttam megvillanni a kérdést: minek kell ennyit cifrázni, kommunizmus és kész! Jó, legyen! Ráadásul én az aranykort soha nem is emlegettem – az ógörög mitológia iránti rajongásom miatt –, hisz azt már végképp nem akarták volna megérteni, miért merte aranykornak neveztetni Ceaușescu regnálásának huszonöt esztendejét, a legmélyebb össznépi nyomorgás éveit.
Aki viszont nem élte át, de szeretné megismerni ennek a vaskor jelzőre is méltatlan időszaknak a közvetlen előzményeit, Kovács Levente Marosvásárhelyi rendező És jött az Aranykor című, 2016-ban megjelent regényét ajánlom. „Használati utasításként", ha egyáltalán olvasó emberek számára fontos lehet ilyesmi, felhívnám a figyelmüket a címlapon is feltüntetett műfaji megjelölésre: majdnem tényregény. Ennek a két szónak a megfejtése az Ariadné-fonal a lebilincselő lektűrtől egy csalódások sorát hozó és egyre csak rosszabbakat ígérő, változó időszak alapos megértéséig.
Az ötvenes évek legvége, a hatvanas évek kezdete Kovács Levente korosztálya számára a kamaszkorból a fiatal felnőttkorba lépés ideje. Vagyis az a periódus, amikor tulajdonképpen minden vagy majdnem minden sokkal inkább számít, mint a helyi vagy még kevésbé az országos nagypolitika. Végre véget ér a serdülőkor hormonális forradalma, s ha mindez olyan környezetben történik, mint ahogy az erősen önéletrajzi gyökerű Szabó Lehellel történt, akkor az eszmék harca helyett a testek bonyolult kapcsolata uralja a mindennapokat. Ez így természetes, minden körülményben ez volna, további életének alakulása szempontjából viszont Lehel szerencséje, hogy olyan emberek közt történik vele, ami történik, akiktől emberileg-szellemileg örökké tartó útravalót is kapott.
Egy pillanatra visszatérnék a „majdnem tényekre", mivel a regény egyik nagy pozitívuma, hogy a kamasz és a felnőtt közti, sokszor nagyon messze nyúló és sok veszéllyel aláaknázott senkiföldjét Kovács Levente remek húzással, egyrészt a többszörösen áttételes kémtörténettel, másrészt a kiskamaszok világába vissza-visszahúzó Rejtelmes sziget iránti kettős rajongással oldja meg. Az igazi felnőttkor beköszöntével aztán mindkét motívum kimúlik: a kémkedésből egy évek múlva „meghálált" veszett fejsze nyele lesz, s a nagy buzgalommal kezdett, közös Rejtelmes sziget-musical Teddyvel együtt hal meg.
A felnőtté válást, önmagának és másik felének, életre szóló nagy szerelmének a megtalálását Lehel zökkenőmentesen, a világ legtermészetesebb eseménysoraként éli meg – éppen akkortájt, amikor az ország élére az ötvenes évek végén a Kolozsvári Babeș- és Bolyai-egyetemek összevonásának levezénylése óta ismert alak kerül és vele együtt az aranykornak nevezett sötét negyedszázad.
„Mintha egy másik világba, más dimenzióba lépett volna át. Minden sor, minden strófa, minden vers az ismeretlennek új és új tájaira vezette. (...) Mélyebb, tisztábban fénylő, lelke rejtelmeibe világító mozzanatokra vetül egy sajátos világosság, ami értékesebb, felemelőbb, mint életének megannyi más eseménye. Hirtelen gyerekesnek érezte a kalóztörténettel való bajmolódást, az egyetemi és a munkás színjátszókkal megélt, akkor izgalmasnak vélt élményeket. Szinte csodálkozott magán. Mi vonzotta, mi izgathatta ezekben a történésekben, mikor mennyivel másabb, fantasztikusan izgató világok léteztek mellette." (333. oldal)
„Másnap Lehel bemutatja szüleinek a lányt, aki náluk ebédel, és megismerkedik Szabó néni korhelylevesével, töltött káposztájával. Szabó bácsi rögtön megkedveli a lányt, alaposan megölelgeti. – Isten hozott minálunk! Végre ez a buta fiú talált valakit! Szép vagy, lányom! Szabó néni titkolt gyanakvással nézi Kittyt. Lehel látja ezt, eszébe jut, mit mondott Melina. Mindegy, gondolja, aztán hangosan hozzáteszi: – Rövidesen összeházasodunk...Márciusra valóban beigazolódik Fejér elvtárs és Gyurka gyanúja. A nehezen megjegyezhető nevű, bunkó tag lesz az ország első embere. És jött a huszonöt évig tartó aranykor..." (389. oldal)
Kovács Levente: És jött az aranykor, Marosvásárhely, 2016
Molnár Judit |
Krónika (Kolozsvár)

Szibéria kapujában
Az Erasmus program keretében dr. Soós Anna egyetemi docens, a BBTE oktatási rektorhelyettese, a Magyar Tagozat vezetője és dr. Bartalis Bán Judit adjunktus a Permi Állami Egyetem meghívott vendége volt. Dr. Soós Anna az egyetemek közti kapcsolattartás problémájára fókuszált. Dr. Bartalis Bán Judit előadásokat, power pointos bemutatót (képekkel, orosz szöveggel) tartott Románia, Erdély, Kolozsvár kulturális életéről, az egyetemről.
Ragyogóan érzékeltette a város sokszínűségét és a maga nemében egyediségét. Ízelítőt nyújtott a Kolozsvári Magyar Napokról is, betekintést nyújtva Kolozsvár létező értékeibe. Beszélt az egyetem keretében létező Orosz Kulturális Központ tevékenységéről is. Bemutatta a Transilvania Policromă által készített videó-filmjét. Előadásán részt vettek a Permi Állami Egyetem filológus hallgatói, oktatói, valamint egy magyarul is beszélő kollega a Művészeti Egyetemről.
Az egyetemek közti kapcsolatok
Dr. Bartalis Bán Judit a Kolozsvári Orosz Kulturális Központ igazgatója. Az Erasmus program keretében jutott el Permbe és Moszkvába. Én voltam az első a Kolozsvári tanárok között, – mondta Bartalis Bán Judit- aki megtörte a jeget, eljutott Oroszországba, e program keretében. Az egyetemek egymás között próbálnak kapcsolatot teremteni. A BBTE intenzív kapcsolatokat tart a világ számos egyetemével. Kiterjesztették az Erasmus tanár-diákcsere programot kelet felé, a nem EU-s államok fele is.
E nyitási folyamat eredményeként lehetővé vált, hogy eljusson az „őshazába”. Hogyan fogadták a romániai magyar egyetemi oktatókat?
Ezelőtt két évvel a BBTE Szláv tanszékére érkezett küldöttséget én fogadtam. Innen ered a kapcsolat. Tudták, hogy erdélyi magyarok vagyunk. Ketten képviseltük az erdélyi magyar kisebbséget. Az „őshazában” köszöntöttek bennünket.
Milyennek látta Perm városát?
Perm az orosz tudományos és kulturális élet hátországa volt. Mikor Moszkvából vagy Pétervárról menekülni kellett, többnyire ide menekültek az intézmények, az emberek. Tudatosítani kell, hogy Oroszországnak hatalmas kiaknázatlan területei vannak Elő-Ázsiában, mint például Perm városa, amelyet 1723-ban Nagy Péter cár parancsára kezdték meg Európa és Ázsia határán felépíteni. Ma a közel egymillió lakosú város, tulajdonképpen „Szibéria kapuja”. Az utolsó nagyváros Oroszország európai területén. Fontos folyami kikötő a Káma folyó partján. Jelentőségét kiemeli, hogy Csehov Három nővér című színművének első része itt játszódik le. De Borisz Paszternak Zsivago doktor című regényének cselekménye is itt történik. A száműzöttek útja valamikor Permen keresztül ment át. A szovjet időkben Perm közelében működött az egyik legnagyobb gulág-tábor, a Perm- 36.
Érdekes, hogy ma mindenki kultúrával foglalkozik. Az óvodától az egyetemig mindenkinek lehetősége van, hogy tánccal, képzőművészettel, zenével foglalkozzon, azaz olyan művészeti ággal, amelyhez meg van a hajlama. Mivel a város 5 (öt) színházzal rendelkezik, tehát a kínálat a szórakoztató iparban figyelemre méltó. A permi színházak produkciói világszerte ismertek. A családok színházba, balett- és operaelőadásokra járnak, múzeumokat látogatják. A művészet iránti érdeklődés a Moszkvától távol eső városban erőteljesen érvényesül. A Permi Balett és Operaszínházat 1870-ben alapították. A permi Balett- színház az egyik legismertebb intézmény Moszkva és Pétervár mellett. A rémkorszakban nagyon sokat jelentett, hogy J.V. Sztálin kedvelte a moszkvai Bolsoj Tyeatr (Nagyszínház) előadásait. Kedvelte a világhírnévnek örvendő Galina Ulanova balerinát. A második világháború idején az ostrom alatt a Pétervári balettiskola Permbe menekült. A Permi Állami Egyetemet 1916-ban alapították. Ez volt az Ural első felsőfokú egyeteme. Orvosi és művészeti képzés is folyik. A diákok létszáma 20000 körüli. Külföldi diákok is tanulnak, nem csak az afrikai országokból, Kínából, de Oxfordból is jönnek diákok. A külföldi diákok külön bentlakással rendelkeznek. A matematikai- informatikai képzés nagyon magasfokú, ami jelzi az oktatás magas szintjét. A Permi egyetemen idegen nyelvet – angol, spanyol nyelvet tanítanak. Az egyetem oktatói méltányos fizetést kapnak.
Hogyan fogadták az előadásokat, a filmbemutatót?
Nagy érdeklődést tanúsítottak. Az előadást oroszul tartotta, ami nagy kihívást jelentett számára. De érezte a pozitív visszajelzést. Az előadásokon jelen voltak az idegen diákok is. Akik az ismertetésből rájöhettek mindazokra a lehetőségekre, amiket a korszerű oktatás a ma diákjainak felkínál. A tanárnőt meglepte, milyen magas szintű egyetemi képzés zajlik. Észrevehető, hogy az egyetem infrastruktúrája kevésbé tart lépést a mai korszerű technikai követelményekkel. Sok mindent tudtak – világháló használatának köszönhetően- a székelységről.
Miért érdemes orosz nyelvet tanulni?
Oroszország gazdasági potenciálját nem aknáztuk ki, pedig óriási piaci lehetőségek vannak. A diákokat érdekli a keleti, az orosz kultúra. Népszerűvé vált az orosz nyelv tanulása. Jó pontot jelent, ha az egyén életrajzában szerepel az orosz nyelv ismerete is. Nyugaton is nagy az érdeklődés az orosz nyelv iránt. Nagyobb figyelemmel kellene tanítani az orosz nyelvet. Dr. Bartalis Bán Judit abban a szerencsében részesült, hogy magyar történelem szerint az „őshaza” közelébe volt, ami nem sok magyar embernek adatott meg bizonyos időben. Melynek első lépései lehetnek: megerősíteni a kapcsolatokat a Permi Állami Egyetemmel. Az Erasmus keretében nem csak orosz szakos tanárt várnak. Vannak angol nyelvű programok is. Az Erasmus program lényege, hogy mindenütt azonos érdeklődésű, öltözetű a fiatalság létezik, aki minél jobban ki szeretné használni mindazon lehetőségeket, melyeket a program felkínál, megerősíteni az együttműködési kapcsolatokat. Az orosz nyelv tanításában nem dominálni akarnak, de szeretnék minél jobban átadni azokat az ősi kincseket, melyeket az orosz nyelv századok alatt kitermelt a világ számára.
Milyen különleges élménnyel jött haza?
Megtekinthette az orosz ünnepi felvonulást. Május 9.-e megünneplésén felvonulnak a nagyszülők, dédszülők fényképeivel. Az ünneplők szüleikkel. Mert május 9-e a család ünnepe. Belekóstolt az orosz ünnepélyes felvonulásba. Ez az ünnep összetartja a családokat. Bebizonyosodott, hogy a kommunista éra alatt is születtek remekművek. Valódi tehetségek is megnyilvánulhattak. A.Tarkovszkij (1932-1986) akkor alkotott.
De milyen áron?
Szíve városa Szaranszk. A város legfontosabb oktatási intézménye a Mordvin Állami Egyetem, amelyet 1931-ben alapítottak. Az egyetemen magyar szak is működik. Nagy az érdeklődést tanúsítanak az erdélyi néprajz iránt.
Dr. Bartalis Bán Judit a Babeș- Bolyai Tudományegyetem Szláv tanszékén orosz irodalmat és hangtant tanít. A Kolozsvári Orosz Kulturális Központ igazgatója. Intenzív kurzusokat tart az érdeklődőknek, például a Báthory István Elméleti Líceum diákjainak is. Az egyetem keretében működik az Orosz Kulturális Központ, amelynek célja az orosz nyelv és kultúra népszerűsítése, a kultúrák közti párbeszéd ösztönzése.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

Megrohamozták az egyetemeket a felvételizők
Javában tart a beiratkozási időszak a felsőoktatási intézményekben. A Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemet már első nap megrohamozták a jelentkezők, az alapképzési szakokra hétfőn közel 1400 fiatal nyújtotta be dossziéját. Várják a jelentkezőket a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen is, míg a Nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem két karán hétfőig meghosszabbították a határidőt..
Nagyobb érdeklődés mutatkozik idén a fiatalok körében a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) iránt, ahol a beiratkozás első napján csaknem ezerrel többen jelentkeztek, mint tavaly. A felsőoktatási intézmény sajtóosztályának közleménye szerint a Kolozsvári egyetemen meghirdetett alapképzési szakokra hétfőn közel 1400 jelentkező nyújtotta be felvételi dossziéját.
A legtöbb iratcsomót, több mint 200-at a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karon regisztrálták, ahol 659 tandíjmentes hely várja a nappali, alaptagozatos szakok iránt érdeklődőket. Nagy az igény a Pszichológia és Neveléstudományok Kar képzései iránt is, ahol szintén mintegy 200-an iratkoztak be az első napon, itt 351 tandíjmentes hely van, míg a Bölcsészettudományi Karon 174 jelentkezőt regisztráltak első nap a 414 tandíjmentes helyre. Kedden a Matematika és Informatika Karon is elkezdődött a beiratkozás, az ide jelentkezőknek felvételizniük is kell matematikából vagy informatikából.
Karonként változnak a díjak
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem 21 karán szombaton, július 23-án zárul a beiratkozás, a felvételi vizsgák végleges eredményét július 31-én függesztik ki. A Kolozsvári felsőoktatási intézményben a 2016–2017-es tanévre 4915 tandíjmentes helyet, több mint 9000 tandíjas helyet, illetve 2700 távoktatásos, illetve csökkentett látogatású helyet hirdetett meg alapképzésen. A korábbi évektől eltérően sok karon írásbeli és szóbeli vizsgát is bevezettek a jelentkezők ismereteinek felmérésére, az érettségi átlagot eltérő módon veszik figyelembe a pontozáskor.
A felvételi díjakat az egyes karok szabják meg, így karonként különböznek. A legtöbb szakon 30–50 lejt kell fizetni, a népszerűbb szakokra jelentkezőktől, mint az informatika, pszichológia, politológia, kommunikáció 120–170 lej közötti összeget is elkérnek. A tandíj összege szintén karonként módosul, átlagosan 2000 és 3600 lej közötti összeget kell fizetni évente, utóbbit a nagy népszerűségnek örvendő informatika szakon. De vannak szakok, ahol az átlagos tandíj kétszeresét is elkérik a fizetéses helyre bejutott diákoktól: a film, fotó, média szakosoknak például 5500 lejt kell lepengetni évente.
Hétfőn kezdődött és két hétig tart a jelentkezési időszak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Kolozsvári karán is, ahol 185 helyet hirdettek meg a 2016–2017-es tanévre, 120-at alapképzésen, 65-öt pedig magiszterin. A helyek fele-fele arányban ingyenesek, illetve tandíjkötelesek, a tandíj értéke szaktól függően évi 250 és 450 euró között mozog. Az egyetem Marosvásárhelyi karán tizenkét alapképzéses és négy magiszteri szakra várják az érdeklődőket, Csíkszeredában az új tanévben alapképzésen tizenöt, magiszterin öt szakon folyik az oktatás. A felvételi díj karonként változik, a hargitai megyeszékhelyen például egységesen 50 lejt, míg Kolozsváron szaktól függően 70–100 lejt kell fizetni.
Hosszabbítottak Nagyváradon
A Nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) már múlt hétfőn elkezdődött a jelentkezés, azonban a Bölcsészettudomány Karon, illetve a Közgazdaságtudományi Kar alapképzésein meghosszabbították a beiratkozási időszakot, hétfő, július 25-e 15 óráig várják az érdeklődőket. A Művészeti Karon ellenben az eredetileg megszabott dátumon, azaz szerdán zárul a beiratkozási időszak.
A Nagyváradi felsőoktatási intézményben alapképzésen 279 tandíjmentes és 261 tandíjas helyet hirdettek meg, míg magiszteri képzésen 347 tandíjmentes, illetve 400 tandíjas helyre lehetett jelentkezni. Az egyetemistajelölteknek 50 lejes beiratkozási díjat kell fizetni, ami sikeres felvételi esetén 120 lejes beiskolázási díjjal egészül ki.
Pap Melinda
Székelyhon.ro

Mentor – Tele van írva a világ sok-sok ember változatos üzenetével és kérdésével
Keszeg Vilmos néprajzkutatóval a mesélő emberről és világáról
Az élete úgy mozgalmas, ahogyan azt ő maga megtervezi; a váratlan dolgok ráérnek másnap – vallja Keszeg Vilmos, a BBTE professzora. És talán tényleg ilyen „zavartalan” mindennapokra van szükség ahhoz, hogy a kutató a sietős felületességen túl a maga pőre valóságában tudja megfigyelni, megérezni a népi történeteket, a mesék mögött az embert, az emberrel együtt a szokásokat, hiedelmeket. Mert a kultúrát csak az emberekkel együtt lehet vizsgálni, az embert pedig csak ráérősen lehet „megnyitogatni”.
Doktorpapámmal, Keszeg Vilmos tanár úrral doktori kutatásom miatt rendszerint tartjuk a kapcsolatot, akaratlanul mégis gombóc volt a torkomban, amikor a beszélgetésre készültem. Persze fölöslegesen. Akárcsak az elmúlt évek során, most is barátságosan, mégis tekintélyt sugárzóan beszélt pályájáról, miközben megszívlelendő gondolatokkal gazdagított. Mint mindig. Egyszer talán sikerül méltó diákká, netán kollégává felnőni.
– Egyik fő kutatási területe a történetmondás antropológiája. Élettörténetekkel és életpályákkal foglalkozik és az emberre homo narransként (mesélő emberként) tekint. Mi Keszeg Vilmos története?
– Elsőgenerációs értelmiségi vagyok. Olyan környezetben nevelkedtem, ahol a könyv teljesen hiányzott, de amely elfogadta az érdeklődésemet. Hálával tartozom az életnek, hogy sikerült megfogalmaznom a szándékaimat és ezeket a szándékaimat sikerült megvalósítanom. Hatodikos koromban jelentettem be tanáraimnak, hogy tanár leszek, azóta készültem erre a pályára. Mind a szüleim, mind a környezetem támogatásáért hálás vagyok.
Azért is szerencsésnek mondhatom magam, mert az iskolában mindig találtam tanárokat, akik megértettek és támogattak. Becsületes, értéktisztelő tanáraim voltak a gimnáziumban, a középiskolában és az egyetemen is.
A Babeş–Bolyai Tudományegyetemen végeztem 1981-ben magyar és francia nyelv és irodalom szakon, majd kilenc szép esztendő következett, amikor középiskolában magyar irodalmat tanítottam. Művészetről, a szép szóról, a szép versekről, regényekről, szép gondolatokról és érzelmekről beszélhettem a diákjaimnak. Amikor az utóbbi években érettségi találkozókra visszahívtak, újra és újra meggyőződhettem arról, hogy nem volt haszontalan az a munka, amit ott végeztem. A tanári pályával egy időben lettem apa. A családi kör máig az élet érdekes és hasznos terepe számomra.
Utána hasonlóan szép szakasza következett az életemnek, de ez nem várt fordulat volt: 1989 után a középiskolai tanárkodást követően az egyetemre jöhettem tanítani. A változások nyomán nyílt lehetőség arra, hogy a bölcsészkaron új szak indulhasson, a néprajz. Ez a világháborút követően 1949-ben megszűnt, és évtizedeken keresztül hiányzott. 1990-ben újraindult és Pozsony Ferenccel, majd a többi kollégámmal, valamint a szakot kiépítő Péntek János tanár úrral együtt valósíthattuk meg a szakra vonatkozó szándékunkat. Azóta a történetem ebben a keretben folytatódik. Olyan munka ez, ami nap mint nap elégtételt nyújt: az, hogy gondolatokat lehet megfogalmazni, az, hogy ott állnak velem szemben értelmes fiatalok. Ez kihívás és elégtétel.
Amikor a kényszer jó dolgot szül
– Már hatodikos korában tudta, hogy tanár akar lenni. Milyen hatásra döntött emellett a pálya mellett?
– Nem tudom rekonstruálni, hogy gyermekfejjel hogyan fogalmazódott meg bennem ez a szándék. Annyi biztos, hogy a mostoha körülmények ellenére az olvasásra nagyon korán rászoktam. Úgy emlékszem, hogy harmadikos koromban Az arany ember nyújtott nagy élményt és attól kezdve a könyv örökké a kezemben volt. Az írott, a szép szónak a szeretete, a kíváncsiság volt, ami ide vezetett. Már középiskolás és egyetemista koromban is világosan láttam, hogy a tanárnak milyen feladata és lehetősége van azáltal, hogy másokhoz szól és fiatalokat tanít.
Valójában a népi kultúra iránti érdeklődésem is gyermekkoromból származik. Az akkori iskolás lap, a Jóbarát játékgyűjtő és etnobotanika pályázatain vettem részt hatodikos, hetedikes koromban. Az első gyűjtőtáborba nyolcadikos koromban jutottam el, amit Kakas Zoltán szervezett Háromszéken. Nyolcadikos koromból származnak azok az első lejegyzések, amelyeket később a doktori disszertációmban is felhasználtam. Azóta ennek a kultúrának újabb és újabb területeit fedeztem fel. Az egyetemen Péntek János tanár úr vezetésével választható etnológia tárgy működött és a népi kultúrára vonatkozó ismeretek megszerzésére itt nyílt lehetőség. Terepmunkát azóta folyamatosan végzek.
Amikor Tordán középiskolai tanár voltam, tanítványaim figyelmét erre a kultúrára is ráirányítottam. Olyan idők voltak azok, amikor terepre nem mehettem, így a kényszer hatására alakult ki az az érdeklődésem, ami az első tudományos teljesítményem alapjául szolgált. Azért, hogy a kiszállásokkal ne kompromittáljam a meglátogatott személyeket – azáltal, hogy egy idegen megy a házukba és beszélget velük –, kéziratos anyagot gyűjtöttem, és kezemben volt a kutatható anyag. A népi írásbeliség iránti érdeklődésem ilyen kényszer hatására született meg, amely aztán a tanári, kutatói pályámat végigkísérte. Valójában már akkor az ellen lázongtam, hogy a népi kultúrát kizárólagosan az oralitással azonosítják. Meggyőződésem, és most már a magam és diákjaim kutatásai alapján határozottan tudjuk mondani, hogy az 1868-as népoktatási törvényt követően, és egyéb változások hatására az írás bekerült a mindennapi, privát használatba, így a népi, populáris kultúrának van egy jelentős része, amely írva van.
Az is elgondolkodtatott, hogy kanonizálódott a népi kultúra, pontosabban a népi kultúrának néhány területe, és a kánonon kívül mAradt ennek a kultúrának néhány lényeges része. Ilyen volt a hiedelem is. Most, amikor a hagyományok és a hagyományos értékek patrimonizálása zajlik, élesen vetődik fel a kérdés, hogy a hiedelmet is patrimóniumnak, kulturális örökségnek tekinthetjük-e, ami ugyanúgy megismerésre és népszerűsítésre méltó, mint a tánc, a népdal, a díszítőművészet. Meggyőződésem, hogy a hiedelem, a népi vallás és a vallás egy olyan mentális-kognitív kontextust alkot, amelybe beágyazódik az emberek mindennapi élete.
Az ember nem lehet meg hiedelem nélkül
– Már nyolcadikos koromban hiedelmet gyűjtöttem, és később ezeket a feljegyzéseimet tudtam az 1995-ben megvédett doktori disszertációmban hasznosítani, ami a kortárs hiedelmet vizsgálta. Ezeknek a hiedelmeknek egyik része tényleg archaikus, régi időkből mAradt meg, a másik része azonban a technika korában, napjainkban termelődött. Az ember ugyanúgy nem lehet meg hiedelem nélkül, mint ahogy nem lehet meg tudomány és vallás nélkül sem. Ez a három tudatforma nem zárja ki, hanem kiegészíti egymást. A tanszéken az írott népi kultúra vizsgálata mellett a hiedelemvizsgálathoz is felzárkóztak diákok: terepmunkát végeztek, tanulmányokat írtak.
Időközben kezdtem el figyelni arra, hogy az emberek hogyan mondanak történetet: mi az, amit történetben mondanak el, mikor mondanak történetet, a történetmondásban a hagyományos szüzsék, valamint a személyes élmények hogyan kapcsolódnak össze. Ebből született meg a történetmondás antropológiai pAradigmája. Itt a műfajközpontúságból léptem ki, mert a népi kultúrának ezt a részét másfél évszázadon keresztül, de még napjainkban is többnyire műfajközpontú érdeklődés jellemzi. Én azt mondom, hogy a történetnek a műfaj csak egyik karaktere és ezentúl a történetmondó személye, a történetmondás helyzete, célja mind kutatásra méltó. Ide is zárkóztak fel diákjaim.
Ezen belül nagyon sok autobiografikus szöveget vizsgáltunk: a különböző társadalmi kategóriáknak milyen életpályája és élettörténete van? Az ember, az egyén hogyan és miért beszél magáról? Miközben magáról beszél, hogyan foglalja bele a történetébe azt a kort, amelyben él? Az ember magáról beszél, de valójában benne él egy kapcsolathálóban, tehát a környezetéről is beszél. Azt hiszem, hogy a szakma számon tartja a népi specialisták, a protestáns lelkészek, a néptanítók életpályáját és élettörténetét vizsgáló kötetekben megjelent kutatásainkat. A pAradigma nem új, de nem is népszerű: a kultúra nem személytelen, használatának egyéni habitusai, aktuális motivációi vannak. A kultúrát csak az emberekkel együtt lehet vizsgálni, a kultúra a használati szabályaival és módjaival együtt érthető meg.
Néhány éve az is érdekel, hogy a sajtó és a média hogyan épül be a mindennapokba, hogyan közvetít ismereteket, élményeket. A médiakritika azt mondja, hogy a média manipulálja a közvéleményt és az ember tudatát. Engem különösen az érdekel, hogy önkifejezésre nyújt-e lehetőséget. És hát nyújt: a nyomtatott, a hangzó, a vizuális médiában a „fogyasztó” maga is megszólalhat és egy új környezetben nyilatkozhat meg.
Szerencsés vagyok olyan szempontból is, hogy a tanszéki közeg igényes, értéktisztelő, tájékozott, szemléletében nyitott és sokszínű közösség. Jól érzem magam ebben a közösségben. Az évtizedek során a Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék (mai nevén: Intézet), és a hozzá közel álló Kriza János Néprajzi Társaság kutatásai a romániai népi (populáris) kultúra mai állapotát tárták fel. Sajnos, a köztudat alig tartott lépést ezekkel az eredményekkel. A köztudat és a média többnyire anakronisztikus meggyőződéseket forgalmaz erről a kultúráról.
Megtanulni a gondolkodás, elemzés, érvelés módszerét felszabadító
– Egyetemista koromban meggyőződhettem arról, hogy fontos az ismeretszerzés, az ismeretek elraktározása, de még fontosabb gondolkodni, elemezni megtanulni. A kommunizmus durva időszaka volt az, de a mostoha körülmények között is beszivárogtak az akkor új tudományos módszerek, irányzatok, szemléletek: a strukturalizmus, a kommunikációelmélet, a szemiotika, a hermeneutika, a tartalomelemzés. A kommunizmus sikamlós eszméket terjesztett, és nyilvánvaló volt, hogy ezek ellen csak egyféleképpen lehet védekezni: úgy, hogy az ember a gondolkodásnak, az elemzésnek, a következtetések megfogalmazásának, az érvelésnek a módszerét megtanulja. Számomra nagyon felszabadító volt ez a felismerés. Megnyugtató, hogy nem vagyok kiszolgáltatva hamis gondolatoknak, mert adott források alapján, analitikus módszerek segítségével én vonhatom le a következtetéseket.
Az olyan diákokat szeretem, akik ugyanide eljutnak és megtanulnak gondolkodni. Szeretem azt a diákot, aki felzárkózik mellém és egy nyelvet tudunk beszélni. Szeretem azt a diákot, aki egy idő után leválik rólam. Örülök annak, hogyha mellettem és rajtam túl felfedezi magát és olyan mondanivalója van, ami számomra is újdonságot jelent. Nagy elégtétel számomra az Emberek és kontextusok sorozat 14 kötete, amelyben sok tehetséges diák és doktorandus a kultúrának egy ismeretlen területét tárta fel és értelmezte.
Le Goff az európai értelmiségi születéséről írt könyvet, és szerinte az írástudó, értelmiségi embernek két kategóriája van. Az egyik az organikus értelmiségi, aki a tudását valamilyen érdek szolgálatába állítja, valamilyen érdeket támaszt alá. Az organikus értelmiségi negatív kategória, mert amikor valaki a tudását egy érdek szolgálatába állítja, akkor valójában a meggyőződéseinek a kimondásában korlátozottá válik. Azért, mert annak az intézménynek az érdeke, amelynek a szolgálatában áll, nem engedi meg, hogy a maga meggyőződését érvényesítse. A másik típusú értelmiségi a kritikai értelmiségi, aki a létbizonytalanságot is vállalva őrizte meg gondolkodásának az autonóm, szabad jellegét. Én azt mondom, hogy a kutató embernek ezt a függetlenséget meg kell őriznie, hogy a kutatásai eredményét – mondjon ellen bárkinek vagy támogasson bárkit – szabadon kimondhassa. Ez kutatóként és tanárként meggyőződésem.
Nekem a mindennapokban és az életemben az az elvem, hogy mindegyre új helyzetek, nehézségek, problémák adódnak és ez természetes: nem félni kell tőlük, hanem meg kell oldani őket! Ettől megy előre a világ.
„Nem tudom, hogy milyen lesz az új ember”
– Kortárs mítosznak tekinthetjük a kijelentést, hogy a mai fiatalok nem olvasnak. Pedig nap mint nap szembemegyünk az utcán hirdetőtáblákkal, étlapot olvasunk, folyamatosan görgetjük a Facebookot. Azt hiszem, kijelenthetjük, hogy ennyit soha nem írt az ember, mint jelenleg. Egyre nagyobb a zaj, egyre nehezebb eldönteni, hogy amikor olvasunk, mi releváns információ. Hogyan látja ezt a helyzetet: a gyors technikai fejlődés hová vezet Ön szerint?
– Az írásantropológia kurzusom egyik közhelyszerű gondolata, amivel mindig megdöbbenteni akarom a hallgatókat, hogy valóban nem igaz, hogy ma nem olvas az ember vagy hogy kevesebbet olvas. Ma már nem lehet nem olvasni, reggeltől estig folyamatosan olvasunk, az utcán, utazás közben. Tele van írva a világ sok-sok ember változatos üzenetével és kérdésével, és csak az olvasni tudó ember igazodik el benne.
Tényleg nagy kérdés viszont, hogy mi mindent olvas el az ember, és hogy csupán olvas vagy maga is meg tudja fogalmazni a maga identitását. Egy franciaországi kutatás megállapítása, hogy az elit írás (az egyetemek, az iskolák, az egyház, a hivatalos intézmények által használta írás) mellett megjelent a mindennapi, a privát írás. Ilyen szöveget rengeteget állít elő az emberiség, és ilyen szövegeket olvasunk. Az antropológiának, a néprajznak szintén alapgondolata, hogy a változás a társadalomban és a kultúrában szükségszerű és törvényszerű. A változás irányát nem csupán az elit, az értelmiségi, a kevesek és „okosak” döntik el. Úgy látom, hogy az írás és az olvasás történetében is fordulópont van. Nem vagyok teljesen pesszimista, mert tudomásul veszem, hogy sokak szándéka és igénye határozza meg azt, hogy milyen irányba alakuljon a kultúra és a társadalom. Olyan nagy ez a változás, hogy maga az ember is megváltozik. Például megváltoztak a mozdulataink: az olvasáshoz a könyvet lapozó mozdulat vagy az újságlapozó mozdulat tartozott hozzá, most viszont már egy másik mozdulattal, a görgető mozdulattal olvasunk.
A multimédia, ami most már a szemünk mellett egyéb érzékszerveinket is érinti – ahogy McLuhan és szerzőtársa mondta: médiamasszázs –, az új média az egész testfelületet érinti és „támadja” meg. Nem tudom, hogy milyen lesz az új ember. Azt már látom, hogy a mai fiatalok, akik gyerekkortól kezdve bejáratosok a digitális világba és használják ezt a technikát, már megváltoztak: már nem úgy gyermekek, mint ahogy én voltam gyermek, vagy mint ahogy az én gyermekeim voltak gyermekek. Változik az ember, jóslattal viszont nem rukkolnék elő. Magánemberként véleményem van róla, kutatóként kíváncsian követem a változást.
– A beszélgetésből már kiderült, hogy követi a technológiai újdonságokat és érzékenyen figyel rájuk, viszont ha jól tudom, nincsen mobiltelefonja.
–Mobiltelefonom nincs, és amikor ezt be kell vallanom, sokan elcsodálkoznak és csodabogárnak néznek. Megpróbáltam az életemet mobiltelefon nélkül élni. Tudja, miért? Valójában ahhoz szoktam hozzá, és ezt próbálom betartani, hogy amikor reggel elindulok, akkor a napi programom már készen van. És amikor elindulok az adott napomat végigjárni, akkor ehhez a programhoz ragaszkodom, és azt nem akarom megengedni, hogy ettől eltérítsenek. Amit sürgősen kell elintézni, arra a következő napon sor kerülhet.
Keszeg Vilmos
• 1957-ben született Detrehemtelepen
• 1981-ben a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán magyar–francia szakon végzett
• 1995: filológia tudományok doktora
• a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán a Magyar Néprajz és Antropológia Intézet professzora
• kutatási területei: világkép (kortárs mitológia), történetmondás antropológiája, népi írásbeliség, média és mindennapi élet
• kb. 50 konferenciát kezdeményezett egyedül vagy társszervezővel
• tíznél több önálló könyve (közöttük három egyetemi jegyzet) mellett mintegy 50 tanulmánykötetet szerkesztett
• 150 körül jár az általa irányított szakdolgozatok, magiszteri dolgozatok száma
• 15 doktori disszertáció született az irányításával
Szász István SZILÁRD
Keszeg Vilmos
Szabadság (Kolozsvár)

Még vannak helyek
Kétharmados foglalás a BBTE-n
Az első fordulóban közepesen teljesítettünk az előző évekhez képest – összegezte Cziprián-Kovács Loránd, a BBTE Sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatának főigazgatója a szombaton lezárult egyetemi beiratkozásokat követően.
A Közgazdaság és Gazdálkodástudományi Kar Üzletigazgatási Tanszékének vállalatgazdaság szakán a 24 államilag támogatott helyből 14 telt be a román tagozaton, 17-ből 10 a magyar tagozaton, a kereskedelem, turizmus szakon 10-ből 9 ingyenes hely a román, 14-ből 10 a magyar vonalon. A tandíjas távoktatásra is beiratkoztak hárman (50 hely van magyaroknak), de ennek a csoportnak a megmAradása ezzel a létszámmal igencsak kétséges.
A Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karon haton jelentkeztek a román tagozatra, 14-en a magyarra, tehát még bőven vannak ingyenes helyek.
– Egyre többen jönnek Csíkszeredából, illetve Brassóból is van már jelentkezőnk, főleg a közintézmények alkalmazottai – mondta a beiratkozókat fogadó Székely Zsolt egyetemi tanár.
A környezettudomány szakon a legjobb a „térfoglalás”, 18-ból 15 tandíjmentes helyet elfoglaltak a magyar csoportban, a megmAradt három helyre biztos kikerülnek a jelentkezők – dr. Bartalis Ildikó tanszékvezető optimista. Itt román csoport nem indul.
– Reméljük, az előző években megszokott trendhez hasonlóan idén ősszel is betelnek a megmAradt helyek. Sokan szembesülnek például azzal, hogy Kolozsváron más nagyságrendben kell számolni a megélhetési költségeket, így mégiscsak helyben mAradnak, illetve minket választanak – mérlegelte a jövőt Cziprián főigazgató.
A szabad helyekre szeptember 5-től 9-ig lehet jelentkezni.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A Teleki-kastély újjáélesztési lehetőségeiről ötleteltek
Nyári egyetem Gernyeszegen
Az ország több egyetemi központjából, többek között Bukarestből, Kolozsvárról és Marosvásárhelyről 20 diák vett részt az utóbbi két hétben az Arché Egyesület és a Teleki Kastély Egyesület által szervezett nyári egyetemen. Ez idő alatt a diákok a gernyeszegi Teleki- kastély hatékonyabb kihasználására dolgoztak ki stratégiákat.
A gernyeszegi nyári egyetem az Arché Egyesület és a Teleki Kastély Egyesület közös projektje, amely másodjára, idén július 19-29. között zajlott, és amelyben partnerek a Bukaresti Ion Mincu Építészeti és Urbanisztikai Egyetem, a Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Kara, a Maros megyei Múzeum, a PONT Csoport és a Romániai Építészek Rendje erdélyi fiókja. Az interdiszciplináris nyári egyetem ötvözi a kutatást a megfigyelő és az elemző munkával, a projekt fő célja "újjáélesztési" stratégia kidolgozása a gernyeszegi barokk kastélyra és a hozzá tartozó birtokra vonatkozóan.
A nyári egyetem lehetőséget nyújtott a résztvevőknek arra, hogy műhelygyakorlatokon keresztül megértsék a műemlékek helyzetét, és megtanulják, hogyan kell elkészíteni, mire kell figyelni egy újjáélesztési terv kidolgozásakor műemlék épület esetén. A nyári egyetem 10 napja alatt a résztvevők elméleti és gyakorlati képzést is kaptak vegyes csoportokban dolgozva, a diákok között voltak építészek, szociológusok, művészettörténészek, közgazdászok, tájépítészek és turizmus szakon tanuló fiatalok is. A csoportok munkáját szakkoordinátorok segítették, és minden szakterület egy-két neves szakembere is bekapcsolódott a stratégia kidolgozásába.
A projekt fontos célkitűzése volt, hogy a helyi közösséget is bevonják az újjáélesztési folyamatba. Ennek érdekében a tábor keretében készítettek egy szociológiai tanulmányt, amely azt vizsgálja, hogy hogyan viszonyul a lakosság a kastélyhoz, illetve szerveztek egy fókuszcsoportot is, ahol a tábor résztvevői és a helybéliek közösen vitatták meg az elképzeléseiket a kastély szerepéről és hasznosítási lehetőségeiről. A két hét alatt mindenik diák a saját szakterületén dolgozott, az építészek, művészettörténészek a kastélyépületet tanulmányozták, a tájépítészek a parkban végeztek felméréseket, a szociológusok pedig a helybéliekkel beszélgettek a kastélyhoz való viszonyulásukat illetően.
A nyári egyetem alatt tanulmányi kirándulásra is sor került a vajdaszentiványi és a görgényszentimrei kastélyokhoz, valamint Szászrégenbe. A tanulmányi úton műemlékek helyreállítására, újrahasznosítására vonatkozó terveket vagy megvalósult ötleteket ismerhettek meg a résztvevők.
Tegnap a szervezők sajtótájékoztatón ismertették a nyári egyetem során levont következtetéseket. Gróf Teleki Kálmán, a Teleki Kastély Egyesület elnöke rámutatott, örömmel tapasztalja, hogy vannak olyan fiatalok, akik érdeklődést mutatnak az arisztokrata családok és a kastély, annak történelme, illetve sorsa iránt. Raluca Barbulescu projektmenedzser elmondta, az elemzések nyomán levont egyik fő következtetés, hogy nincsen egy koherens fejlesztési, illetve a kastély népszerűsítését célzó stratégia. Kollégája, Oana Petrescu szerint a gernyeszegi kastély esetében restaurációs beavatkozásokra van szükség, ami rendkívül költséges, viszont az építészeti adottságokat, a multifunkcionális teret mindenképpen ki kell használni. Néhány elképzelést ismertetett, ami a nyári akadémia során született, például a színház, rendezés, illetve a filmgyártás terén dolgozók számára kiváló helyszín lehetne egy-egy képzés megszervezésére, illetve a turisták számára lehetőséget lehetne biztosítani, hogy egy-egy lakosztályt kibéreljenek bizonyos időszakra, hogy ezalatt megtapasztalhassák, milyen volt egykor a kastélyban élni.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)

Guttmann és Csók nem volt jó a miniszternek
Corina Şuteu kulturális miniszter július 25-i rendeletében indoklás nélkül menesztette Guttmann Szabolcs építészt és Csók Zsolt régészt a Kolozs, Beszterce-Naszód és Szilágy megyét lefedő Regionális Műemlékvédelmi Bizottságból, helyüket Marius Porumb besszarábiai születésű művészettörténész, akadémikus és Sorin Nemeti, a BBTE történésze veszi át.
Guttmann Szabolcs kérdésünkre elmondta: alig két hete írta alá két évre szóló szerződését a kulturális miniszter. – Két szempontból lehet megközelíteni a helyzetet. Egyrészt nem lehet eredményesen dolgozni olyan beosztásban, amelyben nincs meg a szakértelemmel szembeni bizalom. Másrészt szomorúan tapasztalom, hogy az eddig jellemző demokratikus eljárások, amelyek alapján szakembereket helyeztek el különböző bizottságokban, már nem jellemzőek – fogalmazott az építész a Szabadságnak.
(dézsi)
Szabadság (Kolozsvár)

Szellemi kalandra, személyiségfejlődésre hív a BBTE Református Vallástanári Kara
Július 31-én lezárult a felvételi időszak a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen, megtörtént az eredményhirdetés is valamennyi szakon, a statisztika pedig azt mutatja, hogy arányaiban a Református Tanárképző Karon mAradt a legtöbb betöltetlen hely, így szeptember elején itt várják a leginkább szélesre tárt karokkal az őszi felvételire jelentkezőket.
A nyári felvételin nem csak 12 diák iratkozott be, hanem összesen 19, közülük heten második egyetemként, tandíj ellenében végzik majd az alapképzést. Alapképzésen két szakra lehet jelentkezni: valláspedagógia és zenepedagógia. „Nem igaz, hogy telített a piac, lassan az ellenkezője érvényes: a vallástanár- és lelkészhiány korába lépünk, nagy szüksége van az egyháznak jól képzett munkásokra” – állítják a kar tanárai.
Azt is hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy nem csak vallás- és zenetanárokat képeznek, hanem bármilyen tanár, tanító is legyen, aki itt végzett, olyan vallásos műveltségre és lelkületre tehet szert, olyan kompetenciákat sajátíthat el, amelyek erőforrást jelenthetnek és eredményesen hasznosíthatók bárhol. Így vélekedik erről egy idén végzett hallgató is: „Én biztos vagyok benne, hogyha még egyszer választanom kellene, ugyanezt a szakot választanám. Még akkor is, ha sokan azzal akartak eltántorítani az egésztől, hogy úgysem kapok majd munkahelyet vallástanárként. Én hiszem, hogy az az Úr, aki elvezetett idáig, tovább is vezetni fog” – mondta a Maszolnak a Székelyföldi Bódi Rozália.
A közösségi élmény sem mellékes az egyetemi évek alatt. A zenepedagógia szakon a kóruspróbák és turnék nem csak plusz időt és energiát igényelnek, de cserébe színesebbé, gazdagabbá teszik a diákéletet. „Tanulmányi kirándulások, közös esték, játékok, mikulásozások az évfolyamvezetőinkkel, feledhetetlen nevetések, viccek, lélekerősítő csendes hétvégék, bibliatanulmányozás, közös istenkeresés, felemelő eszmecserék” – mindezek hozzátartoznak a „valláspedás” diákélethez, emlékezik a fentebb idézett diáklány a három bő esztendőre.
Kiemeli, hogy a szakmai tudás mellett itt lelki vezetést is kapnak a diákok, akik nem egy mammutévfolyamra, hanem egy családias közösségbe csöppennek, ahol mindenkire egyenként odafigyelnek. Például az azt igénylő valamennyi diáknak biztosítanak bentlakást – akár a Mikó-kertben (Hașdeu), akár a Protestáns Teológiai Intézet bentlakásában. Ösztöndíjban is többen részesülhetnek, éppen ezért ajánlják azoknak, akik párhuzamosan két szakot szeretnének végezni, hogy az ingyenes helyet náluk foglalják el, a tandíjköteleset pedig a másik szakon, ahol – mivel két szakot végeznek egyszerre – nagy kedvezményben részesülnek.
A külföldi gyakorlatozás vagy részképzés lehetősége sem csak néhány tanuló privilégiuma, akár valamennyi diák élhet vele, ha szeretne, köszönhetően az utóbbi években kiépített Erasmus-hálózatnak, amely több mint száz hónapnyi mobilitást kínál. Mindehhez elég a magyar nyelvtudás is, mivel a kapcsolatok nagy része magyarországi intézményekhez kötődik. Lehet menni nyári gyakorlatra például Üllőre, Vésztőre, vagy egyetemi részképzésre Sárospatakra, Debrecenbe, Nagykőrösre, Szegedre, Budapestre, de akik messzébb mennének és beszélnek világnyelveken, választhatják olyan városok egyetemeit is, mint Halle, Lipcse, Regensburg, Zwolle, Amsterdam – mondja Lukács Olga dékán.
Azt a réteget is meg akarják célozni, akik a kilencvenes években érettségiztek, de akkor nagy volt a tolongás az egyetemi felvételiken, s talán idejük sem, pénzük sem volt a továbbtanulásra – ezért az ilyen diákok számára a tanórákat hétvégeken tömbösítve is tartják, ami akár a korábban-későbben érettségizettek, valahol már állásban lévők számára is kedvező lehet.
A magiszteri tagozaton is vannak még tandíjmentes helyek mind az alkalmazott teológia (pásztori pszichológia), mind teológia – zene – nevelés (a valláspedagógia, egyháztörténet, zenepedagógia) szakon, ahol olyan nagy nevek tanítanak, mint Németországból Hézser Gábor, Magyarországról Bodó Sára, Fazakas Sándor, Maczelka Noémi, Kolozsvárról Angi István. „Jó szellemi kaland ez a két év nem csak azok számára, akik szakmailag szeretnének elmélyülni a választott ágazatban, hanem azok számára is, akik egyszerűen a saját lelki életükkel, személyiségfejlődésükkel foglalkoznának fókuszáltabban” – véli Nagy Alpár-Csaba adjunktus.
Kritikai szemlélődés kialakítása, hitéletben való fejlődés, hivatás és munka közötti különbségtétel, érdemi segítségnyújtás, mélyebb istenismeret és önismeret, hazai és külföldi szakmai tapasztalat diákként és segítőként, a diákok életkríziseire érző odafordulással reagáló tanárok – ehhez nyernek hozzáférést a már végzett diákok szerint a most beiratkozók.
maszol.ro

A megismerés koncentrikus körei
A román nyelv nem megfelelő módszertanú oktatása a kisebbségek, esetünkben a magyar diákok körében évről-évre visszatér a lehangoló vizsgaeredmények idején. A téma egyik elkötelezett szakértője és szószólója Balázs Lajos Csíkszeredai néprajzkutató, egyetemi docens, aki tanári pályáját a hatvanas években romántanárként kezdte. Szilágyi Aladár és Szűcs László interjúja.
Épp öt éve, 2011-ben beszélgettünk Önnel erről a témáról. Úgy látjuk, az idei román nyelv és irodalmi vizsgaeredmények, mind a nyolcadikosok, mind az érettségizők esetében azt mutatják, hogy nem változott pozitív irányba a helyzet. Kérjük, foglalja össze, hogyan látja: mi történt, mi nem történt az elmúlt öt esztendő alatt?
Én inkább az elmúlt tíz évről beszélnék. Mert pontosan 2006-ban, Kovásznán szerveztek egy konferenciát, Maria Got minisztériumi vezérinspektor irányításával. Ezen az országos értekezleten részt vett minden megye román nyelv- és irodalomoktatásért felelős tanfelügyelője, illetve főtanfelügyelő-helyettese. Komoly rendezvénynek tűnt, mert a tematikája az volt – ezt érdekes és fontos megjegyezni –, hogy Învăţarea limbii române după standarde europene, tehát: A román nyelv oktatása az európai szabványok szerint. Meglepett, hogy én is meghívást kaptam, méghozzá előadóként erre az értekezletre, hiszen az alig létrehozott Sapientia alig-alig ment át a tű fokán, és – legalább is akkoriban – még egy nem jó szemmel nézett intézmény volt. Be is neveztem azon nyomban, egy olyan című szöveggel, hogy Învăţarea limbii române în şcolile maghiare – o problemă controversată, azaz: A román nyelv tanítása a magyar iskolákban – egy ellentmondásos probléma. A témajavaslatomra visszaválaszoltak, hogy nagyon köszönik, és éppen vitaindítónak szánják az előadásomat, azzal a kiigazítással, hogy în şcolile maghiarehelyett, în şcolile minoritare, vagyis magyar helyett kisebbségi iskolák kifejezés szerepeljen. Ebbe nem mentem bele, az előadásomat is azzal indítottam, hogy én nem beszélhetek a más nemzetiségi iskolákban folyó román nyelvoktatásról, csak a magyar tanintézmények ez irányú tevékenységéről.
- Nemde, az ön fejtegetésének volt egy jól megalapozott elméleti kiinduló pontja is?
- Eszmefuttatásomban abból indultam ki, hogy minden nyelv, lett légyen az írásbeli vagy szóbeli formában, illetve minden jel, minden szimbólum – én majdhogynem egyenlőségi jelet teszek a „nyelv” és a „szimbólumrendszer” között – egy szuverén, autonóm entitás. Úgy, ahogyan a szimbólumainkat is tiltják, levetetik, letagadják, ugyanúgy a mi magyar nyelvünket – akár a többi nemzetiség nyelvét is –, mint szuverén entitást semmibe veszik. Létezik valahol az a latinul megfogalmazott elv, mely szerint létezik a „prima inter pares”, első az egyenlők között. Jó, jó, amikor demokráciáról beszélünk, akkor nem teszünk különbséget: minden nyelv egyenlő, de amikor a gyakorlatra kerül sor – a gyakorlat az oktatás –, akkor már vannak „első nyelvek az egyenlőek között”. Sajnos, ez európai gyakorlat. Ezt csinálták a franciák a németekkel, a németek a franciákkal Elzász-Lotaringiában, és sajnos, a magyarok is az első világháború előtt. Liviu Rebreanu Ion című regényében van egy ilyen helyzet, amikor magyar tanfelügyelő érkezik a román iskolába, ott bizony, elhangzik a felszólítás, hogy „beszéljetek magyarul”. Ez történik ma nálunk, de Szerbiában, Szlovákiában is, mindenütt, ahol feltevődik az államnyelv oktatása kisebbségi iskolákban. Egy nagyon kemény leltárt készítettem. Előbb az elvi problémákat vezettem fel, felvetettem azt a kérdést: miért nem lehet azt megérteni, elfogadni, hogy minden nyelv egy szuverén entitás? Aztán rátértem arra, hogy azért, mert – sajnos, ez általános európai gyakorlat – a nyelvoktatás állampolitikai ügy. A nyelvet nem annak és nem arra használják, amit szolgálnia kellene: a kommunikációra, hanem a nemzeti elnyomás, a diszkrimináció eszköze, amely bármely kisebbség hosszú távú hátrányos helyzetben tartását szolgálja. Ennek az eszköze, és távolról sem annak, amiről beszélünk, hogy működő, eleven eszköze legyen a népek, a nemzetiségek közötti kommunikációnak.
Bizonyára sem ezeket az érveit, sem a további következtetéseit nem fogadta mindenki nagy elismeréssel…
Akkor százalékosan bemutattam, milyen a román tanterv, milyenek a magyar iskolák számára kiadott román tankönyvek, és hogyan van az, hogy a vizsgáztatást, tehát az ismeretellenőrzést országosan egységes normák, elvárások szerint vezetik le? Megmondom, nagy nemtetszéssel – ez szelíd szó –, igen durván fogadták. Életemben nem kerültem ilyen helyzetbe: egy szálloda konferenciatermében voltunk, közvetlen mellettem, előttem, mögöttem úgy hurrogtak, mint egy rossz futballmeccsen. Megfagyott a levegő körülöttem, majd elkezdődtek a hozzászólások… Elsőnek a főtanfelügyelő asszony emelkedett szólásra. Rájöttem, hogy már volt egy mérkőzésem ővele, a ma Márton Áron nevét viselő középiskolában csaptunk össze. Én 1990-ben, abban a líceumban tanítottam, kiszállt Bukarestből egy minisztériumi brigád, és már az első nap nagyon keményen összementem ezzel a bizonyos Maria Got-tal. Három nap elteltével tartottak egy kiértékelőt, és a helyi inspektor elkövette azt a hibát, hogy megkérdezze: a tanárok közül kinek van észrevétele az ellenőrzéssel kapcsolatosan. Én abban a pillanatban felnyújtottam a kezem, és elmondtam minden kifogásomat a minisztériumi kontrollal kapcsolatosan. Például azt, hogy bennünket, helyi tanárokat kitiltottak azokból az osztályokból, ahol ellenőrzést tartottak.
Több dolgot kifogásoltam, s amikor befejeztem a hozzászólásomat, ez a hölgy felpattant, otthagyott csapot-papot, vette a kabátját, és egyedül rohant vissza Bukarestbe. Amikor ismét találkoztunk, nem akart emlékezni rám, de én emlékeztettem őt. Visszatérve a kovásznai vitaindítóm utáni hozzászólásokhoz, az egyik minisztériumi kolléga kifejtette: nem érti Balázs Lajos hozzáállását a kérdéshez. Ők Bukarestben laknak, egy lépcsőházban néhány magyar családdal. Húsvétkor is, karácsonykor is koccintanak egymással, boldog ünnepeket kívánnak egymásnak. Az utána következő felszólaló valamelyik erdélyi városból volt, ő is majdnem ugyanezt szajkózta. Végül egy Kolozsvári professzorasszony a Babeş-Bolyairól, Alina Pamfil kijelentette: végre egy ilyen nehéz, problematikus, kényes kérdésről először hallhatunk előadást! Rendkívül fontos téma, ennek kellene meghatároznia a konferencia egész menetét! – vonta le a következtetést. Utána egy Iaşi-i professzorasszony szólalt fel. Kijelentette, hogy ő ugyan hallott erről a problémáról, de eddig nem nagyon értette: mi a baj? Most értette meg, az előadásomból. És kéri, adjam oda neki a szövegem másolatát. Már láttam Maria Got asszonynak a színe változását, aki gyorsan elrendelte a… kávészünetet. Nem mondom, hogy nem tapsoltak meg, de többen hurrogtak le, a tapsolók a kisebbségiek voltak. Amikor mentünk kifele a teremből, néhányan lefele nyújtott karral megkeresték a kezemet, és megszorították, mások meg néztek rám, mint a lőtt medvére… Odajött Matekovits Mihály, a Tanügyminisztérium kisebbségi főosztályának akkori vezérigazgatója: „Most azt mondtad el, amiről mi, egymás között sokszor beszélgettünk, de mások előtt soha nem mertünk kimondani.”
- ilyenre sikeredett a „második felvonás” a kávészünet után?
- Az én vitaindító előadásom témájától idegen, attól mindenben eltérő felszólalások következtek, imilyen-amolyan siránkozások hangzottak el. Az én vitaindítómról senki nem beszélt többet. Másnap a Kovászna megyei román napilap iszonyatosan megtámadott, a magyar lap viszont nagyon feldicsért. A román újság azzal fenyegetett, hogy össze fogják hívni a román tanárok szervezetét (egyébként megtudtam, hogy olyan nincs is…), panaszt emelnek a minisztériumban ellenem, és tiltakozó nyilatkozatot tesznek közzé. Tény, hogy tettek is, hiszen a román lapok öklömnyi betűkkel, kiemelten hozták másnap a nevemet, és mindent rám hordtak, amit „szokás” ilyenkor ellenünk, és utána a Marosvásárhelyi Rádióban háromszor is beolvasták ugyanezt a szöveget, nagyon elmarasztaló tálalásban. Szerkesztő urak, ne vegyék hivalkodásnak, de ez volt az első nyilvános, éles felvetése a kérdésnek! Ezt megelőzően és ezt követően is nagyon sok cikket, hozzászólást írtam a román nyelv oktatásáról a magyar iskolákban, volt egy olyan tervem, hogy összegyűjtöm és könyv alakban is kiadom, Hiábavaló cikkek és beszédek címmel. Azt az ominózus hozzászólásomat viszont tett követte. Azóta is számos konferenciára meghívnak, beszélnek róla, de olyan kidolgozott tervet, mint a miénk, még nem láttam egyetlen egyet sem.
- Engedelmével, hadd idézzünk fel egy furcsa epizódot, ami 2007-ben történt: Traian Băsescu, Románia akkori elnöke, Székelyföldön jártában tett egy rá jellemző kijelentést: „azt tapasztaltam, hogy Székelyföldön a magyar gyerekek énekelve tanulják az angolt és sírva a románt.” Önök éppen akkoriban kezdték összeállítani azt a bizonyos, azóta sokat emlegetett tanterv-tervezetet. Kérem, vázolja fel, hogyan is készült el ez a javaslat, és egyáltalán: mi volt az utóélete. Tudomásunk szerint Pásztor Gabriella akkori RMDSZ-es államtitkár próbált meg érdemben lépéseket tenni ebbe az irányba…
- Egyedül ő tett. Gabriella még a főnökét, az oktatási tárca vezetőjét is megtámadta. Számon kérte, milyen tanügyminiszter az, aki azt állítja, hogy „învăţarea limbii române se poate face numai într-un singur fel.” Tehát csak egyféleképpen lehet a román nyelvet tanulni, nincs helye semmilyen más módszernek, metódusnak, csak annak, amit ők kidolgoztak, az megváltoztathatatlan.
- Az Önök elképzelése szerint hogyan kellene kinéznie egy olyan tantervnek, amely alapján hatékonyan lehetne a nem román anyanyelvű diákokat az állam nyelvére oktatni?
- A szempont, amit a tanterv kidolgozásakor követtem, az az volt, hogy mindennek a megismerése több irányból történhet – akár a világ legmagasabb csúcsának a meghódítását is több ösvény szolgálja. Az egész tanterv-felépítésben próbáltam kimunkálni a megismerés koncentrikus köreinek rendszerét. A nyelvtanban is úgy tanuljuk, hogy az ötödik osztályban a főnévről egy kicsikét, a hatodikban többecskét, a hetedikben még többet, és az utolsó osztályban jutunk el a szintaxis és morfológia kapcsolatainak megismeréséig, illetve a kommunikációban való érvényesítéséig. Ez volt az alapelv, amiből kiindultam. És megszólítottam Lajos Katalin kolleganőmet és Tódor Erika Máriát szintén, de a gondolatvitel koordinálását magam vállaltam fel. Úgy készítettük el a tantervet, hogy horizontálisan fogalmaztuk meg az alaptematikákat. Nagyjából fel is sorolnám: Lumea mea, Az én világom. Amikor bemutattam, azt mondtam a tanügyminiszternek, hogy
ne irodalmi szövegek töltsék meg a tankönyvet, hanem didaktikai szövegek.
Miben különbözzön az eddigiekhez képest? Ne irodalomra, hanem a megismerést követő köznapi szövegekre kell építeni ezen a szinten, és azzal párhuzamosan lexikológiai és grammatikai problémákat fölvetni. Az ötödikes Lumea mea tematikán belül vertikálisan:Familia, Casa – A család, A ház – minden, ami funkcionális és nem funkcionális, de meg kell nevezni, mert neve van. Lumea animalelor domestice şi sălbatice, A háziállatok és a vadállatok bemutatásánál már bejönnek a környezetvédelem elementáris elemei. Viaţa de toate zilele, Sărbători, Şcoala, La cumpărături, azaz A hétköznapi élet, Az ünnepek, Az iskola, Bevásárláson – megannyi élettér, pragmatikus szituáció, megannyi beszédhelyzet, ami elengedhetetlen a mindennapi kommunikáció gyakorlatában. Igen fontos a Lumea numerelor, A számok világa, mert a gyermekeink elementáris aritmetikai műveleteket nem tudnak románul. Arta românească: arta populară, olăritul, ţesutul, cusutul, portul, arta lemnului. A román művészet, a népművészet, a népi mesterségek minden ágának megismerését célozza. Înţelepciunea populară – A népi bölcsesség –, erre eddig is nagyon nagy hangsúlyt fektettem, középiskolás szinten is. Elárulom, hogy gyakorló középiskolai tanárként nem nagyon követtem a tantervet, azt tanítottam meg, ami az érettségire szigorúan kötelező volt, s azon túl inkább közmondásokat és találós kérdéseket. Nem véletlenül, hiszen mivel mind a két műfaj telített metaforával, rengeteg beszélgetésre ad lehetőséget. George Pruteanu úr, egykori román tanár, nem túlzottan magyarbarát hajdani parlamenti képviselő, egyszer betoppant az én órámra, s a végén kijelentette: ilyet ő még Bukarestben sem látott… Minden egyes témában azt követtem, hogy az egyszerűtől az összetett felé haladjunk. Külön, gyakorlatias témakör a hivatalos intézményekkel való kapcsolattartás, a szolgáltatásoktól a rendőrségig, az útlevélosztályig, az utazás alkalmával, a turisztika intézményeknél folytatott potenciális, virtuális beszélgetések. Ezek voltak az alapvető témák.
- Egy híján tíz esztendő telt el az Önök tanterv-tervezetének megszületése óta. Milyen volt ennek a gyökeres reformjavaslatnak az utóélete?
- 2007-ben bemutattam Kolozsváron, Markó Béla jelenlétében, egy, az RMDSZ által szervezett kerekasztal alkalmával, ott volt Péntek János is, Szilágyi N. Sándor is, akik nem találtak kifogásolni valót a tervezetben. Inkább azt nehezményezték, hogy ama bizonyos kovásznai fellépésem alkalmával – mert híre ment! – túl kemény voltam… És a minisztériumban Pásztor Gabriella államtitkár asszony elfogadta, és továbbította. Ugyanakkor elküldtem a szaklap, a Tribuna Învăţământului szerkesztőségének is, lássuk: hogyan reagál rá egy román közeg, hogyan fogadja a tanterv-javaslatunkat? Bukarestben, az egyetem román tanszékén is bemutattam, nekik sem volt szakmai, módszertani kifogásuk ellene. Inkább a nacionalista, nemzeti ideológiát „fuvarozó” olvasmányokat hiányolták a tantervből. Talán megértették, hogy ezzel a koncepcióval éppen azt akartam kizárni, hogy a mi gyerekeink „középkori” emberekkel, középkori helyzetekben, regionális, elavult nyelven beszéljenek. Listát készítettem – például – a hatodikos tankönyvben olvasható ósdi szavakból. A harminchárom kifejezésből maguk a román tanárok ötöt, ha meg tudtak magyarázni. S ezek a szavak mind szerepelnek az év végi ismeretfelmérő teszteken!
A román tanulók számára is hány és hány esetben kell lábjegyzeteket beiktatni,
mert ezek nélkül ők sem értik meg. És közben minden felmérőn elvárják, hogy ezeket az általam kifogásolt szavakat „helyettesítsétek szinonimákkal”! Hát hogyan lehet egy szinonimát találni arra, aminek nem értjük az elsődleges jelentését sem? Az illetékesek átnézték a tervezetet, adtak egy oklevelet, azt sem tagadom, hogy honoráriumot is kaptam érte. Közben Pásztor Gabriellát lecserélték, Király Andrást nevezték ki a helyébe. Utána csend, néma csend…
(Folytatjuk)
erdelyiriport.ro, 2016. aug. 11.
Kivirágzik-e a falra hányt borsó?
A román nyelv nem megfelelő módszertanú oktatása a kisebbségek, esetünkben a magyar diákok körében, évről-évre visszatér a lehangoló vizsgaeredmények idején. A téma egyik elkötelezett szakértője és szószólója Balázs Lajos Csíkszeredai néprajzkutató, egyetemi docens, aki tanári pályáját a hatvanas években romántanárként kezdte. Szilágyi Aladár és Szűcs László interjújának második része.
Eddig sem rejtette, most sem rejti véka alá a véleményét azokkal szemben, akik érdemben tehetnének valamit a román nyelv hatékonyabb oktatása, a gyakorlati nyelvhasználat, a pragmatikus kommunikáció jobbítása érdekében…
Király András államtitkár urat a minap megszólították a Marosvásárhelyi Rádióban, az idei érettségi vizsgaeredményekkel kapcsolatosan. Kijelentette, hogy… „örvendeni kell ezeknek az eredményeknek is”. Örvendeni annak, hogy több ezer gyermek megbukik, hátrányba kerül, aztán valamennyi közülük a pótvizsgákon még átmegy, de ők is már startból hátrányba kerülnek a többiekhez képest? Mindenki tudja és látja, hogy ösztöndíj, egyetemi-, munkahelyhez jutás, stb. terén, hátrányt szenvednek. Arról nem is szólva, hogy az idén – akár az előző években – románból buktak legtöbben a képességvizsgán is.
- Ahhoz mi szól, tanár úr, hogy Király András szerint 2025-re érettségiig bezárólag minden szinten megoldódik a kisebbségi román oktatás kérdése?
- Nem hiszek ebben a kijelentésben, mert nem váltotta valóra az ígéreteit. Szégyellem mondani, de félrevezeti a közvéleményt. Négy éve már a rádióban, a televízióban és a sajtóban nyilatkozza, hogy ősztől új tankönyvek, új tanterv fogja várni a diákokat az iskolában. Hol vannak? A minisztériumban azóta is csend van. Én továbbra is kalapáltam a dolgot, nyílt leveleket írtam a parlamenti képviselőkhöz. Tudomásomra jutott, hogy egy szaktanárokból álló bizottság keményen dolgozik egy tantervváltozaton. Higgyék el nekem, én abból egy betű, nem sok, annyit sem láttam. De azoknak a tanároknak a nevével sem találkoztam: ennek nyoma kellene legyen valahol. Hol van? Én fél esztendő alatt kimunkáltam a tervezetünket, öt esztendeje szó van róla, idézik, de sehol, semmi nem történik.
2011-ben elkészült az új oktatási törvény. Annak a 46/2-es paragrafusában kimondják, hogy „saját program szerint, saját tanterv szerint kell oktatni a kisebbségek számára a román nyelvet”. Viszont ugyanaz a törvény a 45/11-es paragrafusban mindezt megelőzően expressis verbis kimondja: „nem kötelező a román tanárok számára ismerni a kisebbségi nyelvet”.
- Végül is ezt a törvényt mennyire alkalmazzák, mennyire nem?
- Oda térnék vissza: a román nyelv oktatása ne legyen a nacionalista ideológia „fuvarozója”, továbbá, hogy vegyék figyelembe: mindenik nyelv egy szuverén egység, míg a harmadik alapvető elvárás, hogy a román nyelvet tanító tanárnak ismernie kell a diákok anyanyelvét. Én 36 évet értem meg az általános oktatásban, és azután rálátásom lett megyei, országos viszonylatban is a dolgokra. ’89 előtt erőltetve helyeztek a Székelyföldre sok-sok román anyanyelvű tanárt. Olyanokat, akik nem tudtak kommunikálni a gyermekekkel. És akkor abból az lett, hogy „copiii ăştia sunt tâmpiţi”, ezek a gyerekek idióták.
A gyermekek nem értették a tanárt, a tanár nem értette a gyermekeket.
Borzasztóan terhelő lehet megtanulni magyarul… Nem azt mondom, hogy az irodalmi nyelvet a maga teljességében, de valamelyest mégiscsak ismerniük kellene azoknak a diákoknak az anyanyelvét, akikkel foglalkozik. De nem, az oktatási törvény expressis verbis kimondja, hogy nem kötelező. Visszatérve a székelyföldi Băsescu látogatását követő helyzetre, probléma kerekedett akörül is, hogy egyáltalán minek nevezzük ezt a nyelvet, hogy „limba română”? Legyen „a doua limbă”, a „második nyelv”? – Romániában!? Itt jön be a „prima inter pares”… Legyen „limbă străină”? Mi az, hogy a román nyelv „idegen nyelv? És akkor kitaláltuk – s ezt egyébként megbeszéltem Péntek Jánosékkal is –, amikor jöttek egy bonyolultabb megnevezéssel, hogy a román legyen a „környezeti nyelv”,„limba de mediu”. Nos, vegyük a mi sajátos erdélyi helyzetünket: az, ami „környezeti nyelv”, teszem azt, nálunk, a Székelyföldön, az egyáltalán nem a román. Itt a környezeti nyelv a magyar, mert abban élünk. A szórványban viszont fordított a helyzet: ott a román a környezeti nyelv, mert a románság alkotja a többséget. S a szórványban élő magyar gyermekek annak a hatására könnyebben tanulhatnak románul. Ezek alapján lehetne differenciálni, a tankönyvet eszerint írni, szerkeszteni. És akkor válasszanak, hogy hangsúlyosabban magyar anyanyelvűeknek szóljon-e, vagy a másik változatban olyanokhoz, akik kétnyelvűségben, kétnyelvű környezetben élnek. Ez a helyet régióról régióra változik Erdélyben, azért nem érthettem egyet a fenti általánosító jelöléssel és megnevezéssel. A választás lehetőségét meg kell adni. Úgy, ahogy a többi tantárgyból tantervváltozatokat, tankönyvváltozatokat kínálnak, a tanár négy vagy ötféle fizika könyvből vagy kémia könyvből választhat, ugyanúgy, miért ne lehetne kétféle román tankönyvből tanítani és tanulni?
Ön eddig is alkalmazott sajátos módszereket. Véleménye szerint, a jelenlegi körülmények között, attól függetlenül, hogy mennyi realitása van annak az ideális állapotnak, hogy mindezt teljes mértékben bevezetik, mennyire van a pedagógusoknak lehetőségük, mindazoknak, akiknek van hozzá empátiája, ambíciója, hogy kialakítson egy, akár sajátos, egyéni stratégiát is a román nyelv oktatása terén?
Itt jön be a tanár egyénisége és személyisége. Törődik vagy nem törődik a tanítványaival, mindegy neki, hogy átmennek vagy nem mennek át a vizsgán, mindegy, hogy eredményt ér el, vagy sem.
A tanárok megszokták a kudarcot.
A román nyelv, mint tantárgy nehezebb lett, csúnyább, visszataszítóbb minden másnál. Ahhoz, hogy úgy tanítson valaki, ahogyan én tanítottam – zárójelben mondom: sok diákom annak idején bevallotta, hogy a magyar vizsgától félnek, de a romántól nem –, ki kell munkálni egy egyéni koncepciót. Említettem a közmondásokat. A közmondásokból negyven bújt meg a jobbzsebemben, egy-egy borítékban. Azok közül, az órákon, mindig valaki tételt húzott, mindig valaki vizsgázott. Megadtam az értékelési szempontokat. A másik zsebemben meg negyven olyan cédulát rejtettem el, melyek mindegyike előírta, hogy a szerencsés felelő nyolc kortárs irodalmi szóval alkosson mondatokat. A következő órán fordítva történt, keresztezték a borítékokat. Éppen ez a művelet zajlott, amikor Pruteanu, a tévés nyelvőrként is elhíresült személyiség belépett hozzám… Igen, mindent elő kell készíteni. A hivatalos anyagot, persze, „vinni kell”, de azon rengeteg ballaszt van. ’89 után, nem is tudom, melyik évben, uniós program szerint, – erre rímelt rá a beszélgetésünk elején általam emlegetett „după standarde europene” – szerveztek Sinaián egy konferenciát tankönyvkészítőknek, illetve tankönyvelbírálóknak. Én elmentem arra. Egy angol úr vezette, ő többek között azt mondta, hogy a tankönyvben egy-egy irodalmi szöveg terjedelme nem lehet több két oldalnál, gyér sorokba szedve. Bár átmentem az egyetemre, azért folyamatosan foglalkoztam az 5-8. osztályos szinttel, hiszen öt unokámat tanítottam végig, párhuzamosan. Ha ezt az angol előadó által emlegetett elvárást összehasonlítom a nálunk meghonosodott gyakorlattal… Hadd adjak egy példát: a hatodik osztályban van egy ilyen olvasmány, hogy Iapa lui Vodă, A vajda kancája, Mihail Sadoveanu elbeszélése, hat oldal! Sadoveanu tollából ered, képzelhetik, milyen szókinccsel! Hogy mit kínlódtak vele az unokáim, és mit kínlódtam én magam, hiszen a feleltetéskor a tanárok pont úgy kérik, ahogy a tankönyvben van. Aztán bevontak engem a tankönyveket elbíráló bizottságba. Bukarestbe jártam többször tankönyvet elbírálni. És azt mondta nekem az egyik minisztériumbeli illetékes, hogy „limba română este o limbă canonizată”, a román nyelv kanonizált, ezért nem lehet másképpen tanítani. Csak egyféleképpen.
És csak azokat a szövegeket lehet használni, amik már benne vannak a tankönyvekben. Azt mondtam neki, tudja-e hogy, éppen egy hónappal ezelőtt Budapesten (a helyszín nem volt „jó példa”…) tanácskozott a Nemzetközi Bibliatársaság? És a tanácskozás témája a következő volt: a Biblia szövegének a korszerűsítése. Nem tudott erre replikát mondani. Egyebeket is felhoztam, például azt, hogy beszereztem francia tankönyveket, amiket idegeneknek, tehát nem francia anyanyelvűeknek szerkesztettek. Mutatóban benne vannak a nagy klasszikus írók szövegeinek rövid kivonatai. Tehát d’après Balzac, tehát Balzac után, vagy d’après Victor Hugo, nem Balzac vagy Victor Hugo eredeti, a francia nyelvvel éppen barátkozó számára bonyolult prózája. Nem, akármennyit példálózunk, akármivel hozakodunk elő, román barátaink képtelenek elfogadni ezeket az érveket. Isten bocsássa meg a vétkemet, de nem tudom megérteni Király András tanügyi államtitkár hozzáállását sem, ehhez a súlyos és máig megoldatlan problémához. Egyről a kettőre – amióta ott van – nem tudott jutni. Se tankönyvek, se tervezet. Ugyan sokat beszélnek róla, egyre-másra konferenciáznak Kolozsváron, Váradon, Szeredában, Bukarestben, de csak beszélnek, érdemben nem tesznek érte semmit.
- Tehát összefoglalólag elmondhatjuk, hogy az utóbbi 5-10 évben nem történt semmi javulás?
- Alig-alig. Nincs javulás, bár éppenséggel történhetett valami ezeken a bizonyos konferenciákon vagy micsodákon, de azt föl kellene mutatni, valamit konkrétan le kellene tenni az asztalra. Áruljam el, hogy bizonyos körök milyen átverésekhez folyamodnak? Azt írják a borítólapon, hogy Limba română pentru şcolile minorităţilor, (Román nyelv kisebbségi iskoláknak) vagy éppen azt, hogy pentru şcolile maghiare. Belélapoz az emberfia, és meghökken: szinte szóról szóra ugyanaz van benne, mint a román tanulók számára összeállított tankönyvekben! A borítólap nem egyéb, mint egy figyelmet keltő reklám, de a valóságban ugyanaz van benne, mint bármelyik, román gyerekeknek szánt tankönyvben. Igaz, amiről beszélek, az egy öt évvel ezelőtti állapot, de nincs tudomásom arról, hogy változott volna a helyzet: hátul szószedet van, az olvasmányok végén, és abba oda van írva, hogy mondjuk, a ‘sapka’, vagy a ‘könyv’ milyen nemű. Pedig a szuverén magyar nyelv nem használja a nemeket… És a szerzőkről nem beszélve, mert azt is kalap alatt, vagy hogyan intézik. A tankönyvírás igen jó biznisz, úgy a tankönyvekért sokat fizetnek, még craiovaiak is vannak közöttük!
- Craiovaiak, akik a magyaroknak írnak tankönyvet?
- Igen, akik a magyaroknak írnak, holott lehet, erre se jártak mifelénk, Erdélyben. Hát ilyen dolgok történtek az utóbbi tíz esztendőben. S hogy ezzel szemben valamiféle gyökeres változás következett volna be? Arról én nem tudok. Ahelyett, hogy megtanítanók azt, hogy… – Mondok néhány banális, de beszédes példát, ami a román nyelvben specifikus, de a magyar nyelvben nem, mert nálunk a hangsúly mindig egy helyen van, a szó elején, a románban pedig mozgó és jelentéshordozó: veselă vagy veselă, az előbbi jelentése: edény, az utóbbié vidám. Duduie vagy duduie, az előbbi duruzsolás, dübörgés, az utóbbi pedig kisasszony jelentésű. 1989 előtti anekdota: egy Kovászna megyei atyafinak fel kellett szólalnia a Bukaresti pártkongresszuson, minden elő volt készítve, őelvtársságának minden szava, minden mondata is. Egy „strukturálisan” előírt, kötelező fogadalommal kezdte: „Noi, cei din Covasna putem mult…” Ennek hallatán az egész terem felélénkült, a mi atyánkfia vigyázkodott jobbra meg balra, nem értette, mi van, hiszen otthon a romántanárnak is megmutatta. Nem tudta elképzelni, mit kacagnak rajta, föl nem fogta, hogy a putem azt jelenti, hogy bűzlünk, és neki azt kellett volna mondania, hogy putem, azaz, képesek vagyunk valamire…
- Tanár úr, Önnek volt egy frappáns metaforája. Valósággá válhat az, amit egy alkalommal emlegetett, hogy „egyszer még a falra hányt borsó is kivirágzik”?
- Jaaaj… hát ezt honnan tudja maga?
- Újságíró volnék…
- Ez egyféle pedagógiai hitvallásom. Három példám, pontosabban két példaképem, illetve egy példabeszédem van: az egyik Kőműves Kelemen, a másik Mikes Kelemen, a harmadik pedig annak a reménye, hogy „a falra hányt borsó is egyszer kivirágzik”.
- Szóval, tényleg „kivirágzik”?
- Hááát… hogy is mondjam… Imitt-amott virágozhat, mert létezniük kell olyanoknak is, különb pedagógusoknak meg tanároknak, mint én vagyok. Nem a magam személye a fontos, hanem az, hogy ki mertem állni ezzel az üggyel, és azóta is kalapálom. Sajnos, benne van a pakliban az is, hogy nem azt, és nem úgy csinálják, amit jobban lehetne. Sok ilyen, a románhoz hasonló hibát látok a magyar nyelv és irodalom oktatásában is. Az közszájon forgó, hogy a gyerekeink, fiataljaink nagyrészt nem tudnak olvasni, hogy baj van a szövegértéssel. De csakugyan, az egyetemen is megtapasztalom, hogy hallgatóink – tisztelet a kivételnek – mennyire nem tudnak magyarul, az anyanyelvükön sem. Például, hogy – ami a néprajztudományhoz is elengedhetetlen – mennyire nincsenek földrajzi ismereteik, mennyire hiányzik a szókincsükből a földrajzi nevek tudása, ismerete.
erdelyiriport.ro

Irodalmunkról felsőfokon
XVI. alkalommal szerveztek Hermészkedő műértelmező vetélkedőt ez alkalommal nem valamelyik iskolában, hanem tábori körülmények közt, Setétpatakon. A múlt héten zárult rangos versenyen Erdély legjobb magyar irodalom iránt érdeklődő középiskolásai Babits Mihály alkotásait és Nemes Nagy Ágnes költészetét tanulmányozták.
A diákok számára a munka még a múlt tanévben kezdődött, amikor az Orbán Gyöngyi egyetemi tanár által összeállított feladatsort megoldották. A kiértékelést a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) bölcsész szakos egyetemistái, mesteri szakosai és doktoranduszai végezték el Fóris-Ferenczi Rita egyetemi docens irányításával.
A tábor társszervezője, a baróti Boralt Egyesület vezetője, Kékesi-Keresztes Lujza úgy fogalmazott, az együtt töltött néhány nap több volt egyszerű táborozásnál, egyenesen szakmai továbbképzést jelentett a résztvevőknek, hiszen számos, a tanítási gyakorlatban is alkalmazható újszerű módszerrel találkozhatott és ismerkedhetett meg tanár és diák egyaránt. A Baróti Szabó Dávid Középiskola magyar szakos tanára reményét fejezte ki, a Hermészkedő hozzájárul ahhoz is, hogy a ma diákjai a tanári pályát válasszák, a programban részt vevő tanárok számára pedig szakmai kihívást jelentsen. Nagy Egon, Farkas Boglárka, Asztalos Veronka Örsike egyetemisták az oktatóikkal és a diákokkal való közös munka hasznát emelték ki: egyszerre tanultak és tanítottak, s munkát is irányítottak. „Tavaly még arra készültünk, dolgozataink minél jobban sikerüljenek, idén viszont azért tanultunk, hogy az elkészült, tíz-húsz oldalas pályamunkákat tudjuk kiértékelni. A tábor ideje alatt élmény volt számunkra megtapasztalni, hogy a középiskolában nemrég még társainknak hasznára lehettünk, tanácsot adhattunk, utat mutathattunk, na meg az is, hogy tanárainkkal közvetlen, igazán bensőséges kapcsolatot tudtunk kialakítani” – mondotta Asztalos Veronka Örsike elsőéves magyar–norvég szakos egyetemista.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nő a szakadék az oktatás és a munkaerőpiac igényei között
Egyre nagyobb a szakadék a tanintézetek és egyetemek által nyújtott tudásanyag és a munkaerőpiaci igények között – figyelmeztetnek a szakemberek, akik szerint a romániai munkanélküliek 5 százaléka felsőfokú oklevéllel rendelkező fiatal, ráadásul a munkavállalók közül is csak kevesen tudnak elhelyezkedni a tanult szakmában.
A téma kapcsán a Mediafax hírügynökség egy Kolozsvári lányt szólaltatott meg: Mădălina Toma a Babeş–Bolyai Tudományegyetem kommunikáció és közkapcsolatok szakán végzett tavaly, és mivel azóta sem sikerült munkát találnia az ágazatban, most fodrászként tevékenykedik. Mint rámutatott: az államvizsga után számos PR-céghez elküldte az önéletrajzát, de egyiknél sem alkalmazták, így a hobbijával próbált pénzt keresni, és átképezte magát, elvégzett egy fodrásziskolát Kolozsváron. A fiatal lány egy szalonban és otthon is dolgozik, de továbbra is küldözgeti az önéletrajzát PR-cégekhez, remélve, hogy eredetileg választott szakmájával is boldogulni fog.
Szakértők szerint a Kolozsvári lány esete nem egyedi, hiszen az egyetemet végzetteknek már aggasztó százaléka nem kap munkát, illetve nem sikerül elhelyezkednie a választott ágazatban. Tincuţa Apăteanu, az oktatásügyi Edusfera egyesület alapítója a Mediafaxnak elmondta: ez főként annak tudható be, hogy a munkaerőpiaci elvárások egyre inkább eltérnek attól, mint amire a tanintézetek és a felsőoktatási intézmények felkészítik a fiatalokat. Szerinte ez nemcsak Romániára jellemző, hanem globális probléma. „Mostmár nagyjából minden ágazatban elvárás például, hogy az alkalmazott értsen az online felületek kezeléséhez, ehhez képest az egyetemeken még mindig nem tanítanak online kereskedelmet és marketinget vagy kibernetikai védelmet. Akik ilyesmihez értenek, azok magukat képezték ki különböző fórumokon" – magyarázta a tanügyi szakember.
A Trendence Graduate Barometer elnevezésű nemzetközi felmérés – amelybe 24 országban közel ezer egyetemet, illetve több mint 280 ezer hallgatót vontak be – szerint a romániai egyetemisták közel 28 százaléka pénzügyi és üzleti szakon tanul, 23 százalékuk pedig mérnöki képzést választott. A diákok 13 százaléka valamilyen humán szakra iratkozott be, és alig 9 százalékuk folytat informatikai tanulmányokat, holott a munkaerőpiacon jelenleg az IT-szakemberek iránt a legnagyobb a kereslet.
A munkaadók számára ugyanakkor rendkívül fontos az idegennyelv-tudás is: az angol nyelv immár elengedhetetlen, a legtöbb álláshirdetés pedig ezen kívül még egy nyelv ismeretét írja elő, ehhez képest azonban a romániai egyetemisták 45 százaléka az angolon kívül nem beszél más idegen nyelvet. A felmérés arra is rávilágít, hogy a részt vevő országok közül Románia az egyetlen, ahol a hallgatók hajlandóak heti 40 órát dolgozni az első munkahelyükön, és az elvárások is itt a legalacsonyabbak, a fiatalok ugyanis megelégszenek az évi 7500 eurós bérrel. A diákoknak ugyanakkor 58 százaléka úgy véli, hogy az oklevél megszerzése után nehéz lesz munkát találnia.
A romániai egyetemek legnagyobb hiányossága, hogy nem nyújtanak gyakorlati képzést – véli Vlad Cherecheş, a hallgatói szervezeteket tömörítő országos egyesület (ANOSR) elnöke. A Mediafaxnak úgy nyilatkozott: az IT-szektorban viszonylag egyszerű a gyakorlatozás, hiszen rengeteg cég várja az egyetemistákat néhány hetes bedolgozásra, de más ágazatban nem ilyen egyszerű a helyzet. Cherecheş rámutatott: az is problémát jelent, hogy számos egyetemi szakon nem megfelelő a képzés, példaként a politikatudományt említette, ahol a végzettek nagy hányada szerinte egyszerűen nem tud elhelyezkedni.
Kőrössy Andrea |
Krónika (Kolozsvár)

Ők is szeretnek játszani – elfogadást tanultak a Kolozsvári magyar gyerekek
Több tucat fogyatékkal élő és „normál fejlődésű” gyerek játszott együtt szombat délután a Kolozsvári Életfa Családsegítő Egyesület udvarán. Sok önfeledt kacagást hallottunk.
Másodszor szervezte meg szombat délután a Kolozsvári az Életfa Családsegítő Egyesület a Játszó.tér című rendezvényt, amelynek lényege, hogy fogyatékkal élő gyerekeket is bevonnak a közös időtöltésbe. Az esemény az egyesület által elindított, Én is szeretnék játszani projekt része. Ennek kedvezményezettjei azok a családok, ahol sajátos vagy eltérő nevelési igényű gyermekek élnek.
Az egyesület udvarán mozgáskorlátozott, hallássérült, Down-szindromás, beszédzavaros kisfiúk és kislányok játszadoztak, de láttunk fogyatékkal élő felnőtteket is. A délután folyamán Bertóti Johanna, a Kolozsvári társulat, a Váróterem Projekt tagja énekelt a kicsiknek, a felnőttek – köztük a színész Dimény Áron – kedvenc meséjüket olvasták fel nekik.
Az Életfa Családsegítő Egyesület vezetője, Deme Ilona a Maszolnak elmondta, a júniusi rendezvényhez képest lehet, hogy kevesebb fogyatékkal élőt sikerült bevonni a közös játéjba, de aki eljött, az családja körében érkezett. "Ezt egy nagyon fontos lépésnek tartjuk, hiszen az igazi társas kapcsolatok egyének és nem intézmények között alakulnak ki" – magyarázta.
Romániában a statisztikai hivatal adatai szerint 0,69 százalék – 30163 személy – a sajátos nevelési igényű gyermekek aránya. Kolozs megye összesen 2661 sajátos nevelési igényű gyermeket számlál.
„Már azt sikernek tartjuk, hogy elkezdtünk beszélni, gondolkodni a fogyatékkal élők társas kapcsolatainak helyzetéről és lehetőségeiről” – mondta Deme Ilona. A pszichológus szerint ezeknek a kicsiknek a fejlődése is attól függ, hogy mennyire van lehetőségük a társas kapcsolatok kialakítására, milyen oktatásban részesül, és mennyit törődnek velük.
„Hogy közösségünk életében a fogyatékkal élők nem vesznek részt, annak legfőbb okát a társadalom mássághoz való viszonyulásában látjuk. Hiszünk abban, hogy minden gyermek számára a legjobb fejlesztési módszer a játék, és hogy mindannyian társas kapcsolatainkban fejlődünk leginkább” – magyarázta az egyesület vezetője.
Mint megtudtuk, az Én is szeretnék játszani projektet márciusban indították el. Céljuk legalább részben lebontani az előítéleteket, mert szerintük a fogyatékkal élő személyek jó része képes beilleszkedni a közösségi intézményekbe: iskolába járni, munkát vállalni és részt venni a szabadidős tevékenységeken.
További terveikről Deme Ilona elmondta: augusztus 19-ére Kolozsvárra hívták a Budapesti Baltazár Színház Graffaló című előadását. A társulatot nagyrészt fogyatékkal élő fiatalok alkotják. Előadásuk a Kolozsvári Magyar Napok színházi rendezvényeinek részeként pénteken tekinthető meg két alkalommal.
2016 őszétől szakemberek vezetésével rendszeres integrációs fejlesztő tevékenységet szeretnénk indítani, ahol az eltérő nevelési igényű és normál fejlődésű gyermekek együtt játszhatnak és tanulhatnak. „Rendszeressé kívánjuk tenni a Játszó.tér eseményünket is. Ahhoz, hogy az Életfa udvara a sajátos nevelési igényű kicsik számára is igazi játszótér lehessen, meg szeretnék vásárolni Kolozsvár első, mozgássérültek számára készült hintáját, valamint az ehhez szükséges gumiszőnyeget.”
Deme Ilona elmondta, a Baltazár Társulat fellépéséhez szükséges pénzt támogatóiknak köszönhetően már sikerült előteremteni. A hinta beszerzéséhez a Kolozsvári Magyar Napokon is gyűjtenek adományokat.
Számos Kolozsvári intézmény az Én is szeretnék játszani projekt mellé állt: a Kolozsvári Állami Magyar Színház, a Kolozsvári Magyar Napokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesület, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem, a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája. Két kiemelt támogatójuk a Cosmetic Plant és a Budaval. Adományokat a következő bankszámlaszámra várnak: Asociația Copacul Vieții – Életfa Családsegítő Egyesület, RO57OTPV200000653359RO02.
Cs. P. T.
maszol.ro

Mentor – Gyerekkori szöcskéktől, gyíkoktól a szociális rovarok viselkedésökológiájáig
Hangyákról és emberekről Markó Bálint biológussal
Gyíkokat, békákat tartott az erkélyen gyermekkorában, ma pedig a hangyák elismert kutatója Markó Bálint biológus, ökológus, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorhelyettese. Nem szereti, ha családi háttere felől közelítik meg, a maga jogán kíván valakivé válni. Pörgős az élete, a beszélgetésünk előtt éppen egy televíziónak nyilatkozott az egyetemi felvételikkel kapcsolatban. Oktat, kutat és adminisztrál. Tanulságos beszélgetésünket követően vettük csak észre, hogy a felsője alatt BBTE logós póló lapul. Szakmája iránti elhivatottságot és rajongást láttam a szemében.
– Édesapád jól ismert közéleti szereplő. Áldás vagy kihívás Markó Béla fiának lenni az erdélyi értelmiségiek között?
– Az a tény, hogy édesapám közéleti szereplő, politikus, költő, író, természetesen rányomja a bélyegét arra, ami én vagyok. Ebben azt hiszem, semmi hiba nincs. Az ízlésemre is rányomta a bélyegét az ingergazdag világgal, ami körülöttem volt: annak az aktív része volt, amivel ő foglalkozik. Ezt nagyon jónak gondolom. Természetesen kihívás is valamilyen értelemben, hiszen nekem a magam jogán, alanyi jogon kell valamivé lennem, és úgy gondolom, hogy ennek megfelelek. Sosem szerettem és nem is fogok arra hivatkozni, hogy milyen családi hátterem van, és nem is tekintem jó szemmel, ha valaki így közelít meg.
Mindig biológusnak készültem
– Miért ezt a pályát választottad?
– Ilyenkor azt szokás mondani, amikor valakinek felteszik a kérdést, hogy miért lett kémikus, fizikus, író, biológus, űrkutató, festő, zenész, bármi, hogy egyszer volt egy megvilágosodás. Ez a szép sztori. Valójában nem emlékszem, hogy lett volna ilyen jellegű megvilágosodásom, miszerint biológus kell legyek. Mióta az eszemet tudom, ennek készültem. Kicsi koromtól szöcskéket, sáskákat fogdosgattam, gyíkokat tartottam, békákat az erkélyen, a klasszikus gyerekkori foglalkozások között ott volt az aranyhörcsögtartás és a többiek. Nekem egyértelmű volt, hogy biológus leszek. Emellett természetesen foglalkoztam nagyon sok minden mással: szerveztem, benne voltam mindenféle diákszervezetben, diákújságírással foglalkoztam, de ez egy pillanatig sem terelte el a vágyaimat más irányba. Mindig biológusnak készültem.
– A terepkutatás vagy az elméleti munka érdekel jobban?
– Mindegyik. Terepkutatás, laborkutatás, elméleti munka. Végül is erről szól a kutatás. Az ember megfogalmaz egy kérdést, ehhez hozzá illeszt egy módszertant és egy megfelelő módszerelméletet, utána elvégzi a kísérletet, legyen az terepi vagy laborkísérlet, majd a szükséges egyéb utómunkákat hozzáilleszti, és végül az adatok elemzése, értelmezése mArad, ami számítógépes, irodai munka. Ilyen értelemben biológusként abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a tereptől az irodáig mindenféle munkában részt vehetek és részt is veszek.
– Mi a kedvenc tereped? Van-e olyan izgalmas történet, amit megosztanál?
– Mindig voltak kedvenc terepeim, amikre szeretettel gondolok vissza. A régi kedvencek közül az egyik egy finnországi homokdűnés, ahova elég sokat jártam terepi vizsgálatokra. Kisebb anekdoták is kapcsolódnak a helyhez. Ott történt meg, hogy a 40-50 fokban a homokon ácsorogtam, figyeltem a kísérlet lefolyását, miközben mellettem ezen a forró homokon egy hangya a szó szoros értelmében szinte szívszélhűdést kapott, ami 12 óra magasságában eléggé megütő, lehervasztó volt.
Biológusok, különösen a terepbiológusok körében megvan a vonzereje az egzotikumnak, ami számtalan lehetőséget rejt, hiszen sok új dolgot lehet felfedezni Francia Guyanától Kambodzsáig, Új Guineától Dél-Afrikáig. De a hazai terepek is tartogatnak izgalmas dolgokat, nagyon szeretem a hazai tájakat. Itthon két kedvenc terepem van. Az egyik a gyergyói medencében Szenéte és környéke, a vaslábi láp, ami egy csodálatos, mozaikos, lápréti táj. A másik a Szamos menti dombság: Válaszút, Bánffytanya, ez a környék. Amikor az emberek átutaznak ezeken a falvakon, általában az üti meg őket, hogy nem túl fejlettek a falvak, viszont a táj gyönyörű. Csak ahhoz, hogy ezt észrevegyék, be kell menni ebbe a tájba, szépen végig kell menni a legelőkön, kaszálókon. Csodálatos dolgok vannak itt.
A hangyák is lehetnek betegek
– A szociális rovarok viselkedésökológiájával is foglalkozol. Mondanál néhány érdekes viselkedést?
– Szociális rovarokkal foglalkozom, ezen belül hangyákkal. Két nagy témacsoportot, témakört kutatok: a hangyák közösségökológiáját vizsgálom – bár az utóbbi időben kevesebbet foglalkoztam ezzel –, illetve mostanában inkább viselkedésökológiával foglalkozom. Ráálltunk annak vizsgálatára, hogy a különböző típusú fertőzések, elsősorban gombás fertőzések milyen viselkedésmódosulást idéznek elő az egyed, illetve a kolónia szintjén. Érdekes és izgalmas ebben a történetben, hogy az egyed szintjén történő változások megjelenhetnek kolónia szinten, társas szinten is, de ezek minőségileg és mennyiségileg is mások lehetnek, mint az egyedi szinten bekövetkezett változások. Meg lehet figyelni egyedi szintű reakciókat arra, hogy mit jelent egy betegség megjelenése – akárcsak az embernél –, és meg lehet figyelni társas szinten megjelenő védekezési reakciókat, adaptációkat.
Vajon hogyan alakítja át az egyed életét egy fertőzés és ehhez kapcsoltan a kolónia, a társas struktúra szerkezetét, viselkedését? Vannak-e megfelelő válaszreakciók? Vannak-e megelőzési lehetőségek? Tudjuk, hogy a hangyáknál – akárcsak nagyon sok társas lénynél egyébként – vannak bizonyos profilaktikus, betegségmegelőző mechanizmusok. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy ezek hogyan jelennek meg, milyen hatékonyságúak a különböző erősségű fertőzésekkel szemben. Van olyan betegség, ami leteperi és nagyon gyorsan el is pusztítja a hangyát. Látványosan manipulálja és gyakorlatilag a saját céljaira öngyilkossá programozza a hangyát. A másik betegség, amivel foglalkozunk, szintén egy gombás fertőzés, viszont nagyon enyhe hatású és ezzel azt is eléri, hogy hosszú távon fenn tudjon mAradni a gazdával együtt. Ezek a nagyon izgalmas, minőségileg, mennyiségileg különböző kapcsolatok lehetővé teszik, hogy a társas életnek picit más színtereit vizsgáljuk meg, mint amivel eddig foglalkoztak.
A hangyáknál általában az emberek azt szokták kérdezni, hogy „ezek hogyan kommunikálnak, hogyan beszélgetnek egymással?”. Természetesen ez releváns kérdés, de van a társas életnek sok más izgalmas oldala, nem csak a kommunikáció. Az is kétségtelenül izgalmas, viszont minket elsődlegesen most más foglalkoztat: fertőzések megelőzése, betegségterjedés, evolúciós adaptációk gazda és parazita között.
Hangyaalgoritmus és robotika
– Nemrég tartottál egy előadást Hamis harmónia: csalás és manipulálás a hangyatársadalomban címmel. Elhagyható a hangya szó a címből? Vannak-e áthallások? Van-e, amit tanulhatunk ezektől a szociális közösségektől?
– Természetesen van. Soha nem szerettem, hogyha nagyon egyértelmű kapcsolatokat keresünk a különböző állatok viselkedése és az ember viselkedése között. Nagyon könnyű extrapolálni, nagyon könnyű valamiféle kapcsoltságot találni, de ugyanakkor ezek a megfeleltetések kicsit hamisak is lehetnek. Minden társas élőlény, nemcsak az ember, egy picit más.
De ettől függetlenül természetesen, ha lecsupaszítjuk a dolgokat, akkor meg lehet keresni a kapcsolódási pontokat. A hangyatársadalmon belül is nagyon sok minden az érdekérvényesítésről szól: nem abban az értelemben, hogy ki akar gazdagabb lenni, hanem abban az értelemben, hogy ki tud jobban hozzájárulni a következő generációhoz. Kinek a génállománya fog fennmAradni? Végül is az evolúciónak ez az alapja, hogy melyik az a génállomány, amelyik el fog terjedni és dominánssá válik, milyen tulajdonságcsoport fog fennmAradni és elterjedni. Ez igaz az emberi társadalomra is.
Ami a csalást, a konfliktusokat illeti: minden társas élőlénynél megjelenik a konfliktus, attól a pillanattól kezdve, hogy egy társas csoportban eltérő érdekek érvényesülnek és az egyedek eltérő módon szeretnének hozzájárulni a következő nemzedékben az utódokhoz. Ha X mást akar, mint Y, akkor X és Y konfliktusban van. Ez nem azt jelenti feltétlenül, hogy pofozkodni fognak, vagy hogy egymásnak esnek, de van egy konfliktus. Ami az embernél azonban egy picit bezavar a biológiai kutatások lehetőségterébe, az az, hogy nagyon sok – ha élhetek kicsit erős kifejezéssel – kulturális „szennyezés” van az emberi viselkedésben. Ezt nagyon nehéz elkülöníteni attól a típusú viselkedéstől, ami evolúciósan jól értelmezhető. Ilyen értelemben nyilván a hangyákkal egyszerűbb a dolog. Fontosnak tartom azonban elmondani, hogy én nem az emberrel akartam foglalkozni, és így jutottam el a hangyákhoz, hanem eredetileg is rovarokkal, és ezen belül rovar etológiával, rovarviselkedéssel.
Ha alkalmazási területekről van szó, akkor van gyakorlati alkalmazási lehetőség is: számos olyan, úgynevezett hangyaalgoritmussal lehet találkozni, például a munkaszervezésben, ami a hangyák táplálékkeresése, a hangyáknál zajló munkamegosztási mintázatok alapján született és ma már például a robotikának és sok minden másnak a részét képezi.
Innováció és a bölcsességfog
– Azért én még kérdeznék az emberrel kapcsolatban. A Bevezetés a biológiába című tantárgyad első leckéi között az interneten elérhető slide-ok alapján az élet kialakulásáról és az ember evolúciójáról van szó. A fejlődés ritmusa úgy tűnik, hogy exponenciálisan gyorsul: 5-10 millió évvel ezelőtt jelent meg a két lábon való járás, 700 000 éve használtunk először tüzet, 10 000 éve mezőgazdasági forradalom volt, 150 éve volt az ipari forradalom, és mindössze 15 éve a technikai forradalom. Egyre gyorsabb a fejlődés. Merre vezet ez? Mi várható?
– Hogy mi várható, azt nem tudnám megmondani. Engem nyilván foglalkoztat az ember evolúciója, mint minden biológust, s aggodalommal tölt el az, ami körülöttünk történik. Sokszor nem is akarok belegondolni abba, hogy mit jelent a klímaváltozás: természetesen tudatában vagyok, leginkább a veszélyeinek. Eléggé depresszióközeli állapotot tud okozni, ha az ember ezt végiggondolja. Nem véletlen, hogy a klímakutatással foglalkozók körében igencsak magas a depresszió előfordulása.
Minden plusz ember azonban nem csak egy plusz éhes szájat, hanem egy plusz dolgos kezet is jelenthet. Ezt lefordítva: egy plusz innovációs lehetőséget, plusz lehetőséget a technológiai fejlődésnek. Ahogy kiteljesedik egy technológiai innováció, úgy újabb és újabb innovációk jelennek meg. Hogy az idő telése az ember evolúciójában hogyan fog megmutatkozni? Az elsődleges kérdés, hogy 50-100 év múlva még leszünk-e. Ha leszünk – én optimista vagyok valamilyen mértékben –, akkor úgy gondolom, hogy az ember, akárcsak az elmúlt évmilliók során, át fog alakulni. Néhány százezer, néhány évmillió múlva, ismétlem, ha fennmAradunk, egy teljesen más emberfaj fog – ha lehet ezt így mondani – az idő tükrén keresztül farkasszemet nézni velünk, mert hát ez a természetes folyamata a dolgoknak. Ugyanúgy, ahogy eddig is fejlődtünk és átalakultunk az őseinkhez képest. Elég csak arra gondolni, hogy mostanában már a bölcsességfogunk nem jelenik meg, vagy csak nagyon későn, pedig annak funkciója volt valamikor. Sok más ilyen jellegünk kezd eltűnni vagy átalakulni. Természetesen néhány százezer év múlva még több ilyen átalakuló vagy eltűnő jelleggel számolhatunk az ember szintjén.
Valósággá lett a sci-fi, kicsit lemArad az oktatás
– A biológiaoktatásnak milyen kihívásai vannak ma? Mit lehetne tenni?
– A természettudományok területén van egy nagyon komoly kihívás, az, hogy az eszköztár hihetetlen gyorsasággal újul meg és fejlődik. Hogy egy egyszerű példával éljek: a neandervölgyi ember, a modern ember, az ecetmuslica és néhány emblematikus faj teljes genomjának, teljes DNS-állományának a megszekvenálására, felderítésére és feltérképezésére 10-20 évvel ezelőtt került sor. Ezek rendszerint hurráeffektust idéztek elő, és mindig hatalmas hírértéke volt egy-egy ilyen eredménynek. Ugyanakkor ez egy időigényes, munkaigényes és gépigényes feladat volt. Több labor is dolgozott ezen a folyamaton, és hosszú éveket is felölelhetett a vizsgálat. Ma meg ott tartunk már, hogy vannak olyan cégek – amelyeknek a munkatársai között többek között nálunk végzett biológus is van –, amelyek gyakorlatilag egy pendrive méretű pici genetikai elemző eszközön dolgoznak, amit már tesztelnek is. Az, ami még 10 évvel ezelőtt egy sci-fi témáját képezhette, az ma a valóság maga. Egy hüvelykujjnyi pici kütyüvel, ha minden jól megy, néhány éven belül már egy adott jószágnak a genetikai állományát le lehet majd futtatni. Persze nem százszázalékos pontossággal, de akkor is eljutottunk egy olyan szintre, amikor az, ami ezelőtt 10 évvel szinte elérhetetlen volt, az most karnyújtásnyira kerül hozzánk.
Mivel ilyen szintű a technológiai fejlődés, ezért természetszerűleg a biológiaoktatás egy picikét mindig lemArad ezekről a technológiai fejlesztésekről. Nyilván nagyon jó lenne, ha mi magunk is ezeket az eszközöket, eljárásokat folyamatosan be tudnánk építeni az oktatásba, de ez nem teljesen lehetséges. Emiatt van egy kicsi lemAradás az oktatásban.
A másik probléma abból fakad, hogy ehhez kapcsoltan a tudásunk is egyre bővül. Ez önmagában természetesen nem gond, inkább kihívás. Oktatással foglalkozó szakemberként folyamatosan ott van az igény, hogy olvassak, hogy kövessem a híreket, az újításokat és hogy én magam is folyamatosan újítsak. Megint csak egy releváns példa, ha már az emberről volt szó: ezelőtt néhány héttel jelent meg a hír, miszerint potenciálisan egy új, ötödik emberfajnak a nyomaira bukkantak egy ázsiai népcsoport genetikai állományában. A tavaly, 2015-ben felfedeztek egy új emberfajt Dél-Afrikában. Kihalt emberfajokról beszélünk, de emberfajok. Az elmúlt 10-15 évben további három emberfajt fedeztek fel. Ha biológus oktatóként a 15 évvel ezelőtti anyagot oktatom, akkor olyan információhalmazt adok át, aminek köze nincs a realitáshoz: a következtetések mások, a tudományos tudás alapvetően más. Állandóan meg kell újítanom az információkat, amiket átadok. Ez egy kihívás.
A harmadik kérdés, hogy a diákság mennyire van felkészülve erre a típusú oktatásra. Oktatásmódszertani kérdés, hogy hogyan alakítsuk át az oktatást. Ezelőtt 15 évvel – én legalábbis úgy érzem – az oktatás sokkal inkább papíralapú, meghallgatás alapú volt. Én a katedráról oktattam, a diák lejegyezte, a figyelme nem lankadt, vagy legalábbis más volt a figyelemnek a felém irányulása. Ez most átalakult. Ez persze nem arról szól, hogy ők voltak jobbak vagy a maiak rosszabbak, esetleg fordítva, hanem arról szól, hogy más lett az elvárás. Most sokkal interaktívabbá kell tenni a tanulást és a tanítást, a diákok igénylik, hogy praktikus szempontokat villantsunk fel. Ezeket meg kell találni.
Úgy gondolom, hogyha ezt a hármat egymás mellé tesszük: új technológiák, megújuló információk (új tudományos eredmények) és új módszertan, akkor megvannak a kihívások, amelyekkel szembesülök mint biológus, mint természettudományt oktató szakember.
Markó Bálint
• 1975-ben Nagyváradon született, Marosvásárhelyen nevelkedett
• a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, Biológia és Geológia Kar, Magyar Biológiai és Ökológiai Intézetének docense
• a Magyar Tagozat rektorhelyettese, a kihelyezett tagozatok, a minőségbiztosítás, magyar egyetemekkel való kapcsolattartás a fő feladatköre
• biológia szakon tanult a BBTE-n
• 2005-ben szerezte meg PhD-fokozatát a Szegedi Tudományegyetem Ökológia Tanszék, Természetvédelmi Ökológia Doktori Program keretében
• kutatási terület: hangyaökológia és -faunisztika, szociális rovarok viselkedésökológiája, szárazföldi rovarökológia
• 2014-ben elnyerte az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíját
• több mint 50 tudományos dolgozata jelent meg
Szabadság (Kolozsvár)

Kevesen hallják meg az egyház hívását
Az oktatási túlkínálat és a lelkészi hivatás társadalmi megbecsültségének csökkenése okozhatta az idei gyengébb érdeklődést a teológiai képzések iránt – értékelték lapunknak az illetékesek. Ugyanakkor úgy vélték, ezen a területen az elhivatottság, illetve a példamutatás is nagyon fontos. „Ez a mi feladatunk lenne. Sajnos mivel egyre kevesebben vagyunk, egyre több feladattal, ezért elég nehéz jó példának lenni” – mutatott rá a Krónikának Takó István egyetemi lelkész.
Az őszi felvételi időszakra szinte valamennyi lelkészképzéssel foglalkozó tanintézetben mAradtak betöltetlen helyek. A Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem keretében működő Protestáns Teológiai Intézet az erdélyi református férfi és lány, illetve a királyhágómelléki református férfi jelentkezők számára hirdet pótfelvételit szeptember 13–15-én.
Dr. Pásztori-Kupán István, az intézet professzora a Krónikának úgy értékelte, több oka van a lanyhább érdeklődésnek. Szerinte ebben az is szerepet játszik, hogy az egyetemek több helyet hirdetnek, mint amennyi a lehetséges jelentkezők száma, a diákok pedig aszerint is válogatnak, hogy hová könnyebb bekerülni. A teológián felvételi van, ahol olyasmit is elvárnak a jelentkezőktől, amit középiskolában nem tanulnak, így eleve hátrányban van.
„A másik ok, hogy a lelkipásztori munka társadalmi megbecsültsége csökkent. Ez különösen városi környezetben érhető tetten, de falun is változóban van" – fejtette ki Pásztori-Kupán István, aki szerint ösztöndíjakkal és lakhatási feltételekkel is próbálják bevonzani a fiatalokat. Kollégiumuk az egyik legkorszerűbb, de bővelkednek ösztöndíjakban, külföldi tanulási lehetőségekben is. „Néha amiatt fő a fejünk, hogy küldhetnénk külföldre diákokat – nemcsak Magyarországra, hanem német vagy angol nyelvterületre is –, azonban a nyelvtudás hiánya miatt a hallgatók ezeket a lehetőségeket nem veszik olyan mértékben igénybe, mint amennyire módjuk lenne rá" – mutatott rá a lehetőségek tárházára a professzor.
Oktatási svédasztal
Pásztori-Kupán István szerint a teológiai képzés attól jó, hogy kicsiben történelemtudomány is, kicsit klasszika-filológia is, hiszen három ókori nyelvet is megismernek a diákok, de az intézet modernnyelv-képzést is nyújt. „A teológia általános műveltséget kíván mind a mai napig nyújtani, az elképzelésünk az, hogy általános műveltség tekintetében is széles látókörű lelkipásztorokat képezzünk. A teológia olyan svédasztal, ahol elég sok mindenbe bele lehet kóstolni, ami után az ember visszatér ahhoz a szakterülethez, amellyel szívesen foglalkozna" – magyarázta.
Hozzáfűzte, a teológiai képzésnek társadalmi vonatkozásai is vannak, azok a diákok is megtalálják számításaikat, akiket a világ gondja érdekel, és segíteni szeretnének, hiszen a hallgatók idősek, látás- és hallássérültek gondozásából is kiveszik a részüket. „A teológiai képzésben sok a lehetőség, a diáktól függ, hogy mennyire tudja és akarja ezt kihasználni" – vélte Pásztori-Kupán István.
A kevesebb jelentkező egyébként nem jellemző a Protestáns Teológiai Intézet valamennyi szakirányára, unitárius vonalon például kétszeres volt a túljelentkezés nyáron. Dr. Rezi Elek rektorhelyettes a Krónikának elmondta: az unitárius teológiai képzésre idén többen jelentkeztek, mint az elmúlt két évben. „Nagyon meg vagyunk elégedve, nem is hirdettünk pótfelvételit. Akiket felvettünk, kiváló teljesítményt nyújtottak" – értékelt Rezi Elek.
Vonakodnak az elköteleződéstől
Mintegy húsz hely mAradt betöltetlen a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karán is, ahol szeptember 5–15. között szerveznek pótfelvételit. A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye keretében működő Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet az új tanévre 25 helyet hirdetett meg, ebből tizenhármat foglaltak el.
A felvételi jelentkezést, ajánlóleveleket és felkészítő szemináriumot foglal magában. Utóbbi egy hetet tart, ahol előadásokon, városnézésen és lelki programon vesznek részt a papnövendékek. Pótfelvételit nem szervez az érsekség, mivel a nyári felkészítő kötelező jellegű, mondta el a Krónikának Korom Imre-György rektor. „A fiatalok érdeklődésében csökkenő tendencia vehető észre, mivel a papság kötelezettségeket és elhivatottságot követel, amitől a mai fiatalok kissé vonakodnak. Ennek ellenére a papképzésen mindig annyi hallgató vesz részt, amennyi szükséges" – fejtette ki a rektor.
Fontos a jó példa
Az utóbbi 25 évben mintegy felére csökkent a lelkészi hivatás iránt érdeklődők száma, ami a gyermekvállalási kedv csökkenésének is betudható, értékelte lapunknak Takó István, a Kolozsvári Egyetemi Lelkészség és a Szent Péter és Pál egyházközség plébánosa. „Ma már nincs három fia egy apának, akik közül egyet a hazának, egyet a Jóistennek és egyet a családnak adhatna" – emlékeztetett a múltbeli gyakorlatra.
„A cölibátus nyilván komoly döntés elé állítja a katolikus fiatalt. Úgy tapasztaljuk, hogy a hivatást a Jóistentől kapjuk, és a vele járó lemondásokhoz is ad elég erőt, kegyelmet. Ilyetén arra is gondolhatnánk, hogy akkor Ő nem szólít meg elegendő fiatalt. Azt gondolom, hogy a Jóisten ma is szólít, szórja a magot, inkább a talaj előkészítésével van a baj" – hívta fel a figyelmet az egyetemi lelkész. Mint rámutatott, ezért is fontos a példamutatás. „Ez a mi feladatunk lenne. Sajnos mivel egyre kevesebben vagyunk, egyre több feladattal ezért elég nehéz jó példának lenni. Mi is éppen úgy rohanunk, mint a többiek általában, mi is éppen úgy ki vagyunk szolgáltatva a bürokráciának, hivatalnokokká redukáljuk sokszor magunkat és különböző szolgáltatásokat nyújtunk. Ilyesmire nem igazán vágynak a mai fiatalok" – részletezte Takó István. – Mindezek ellenére sok szép papi példa van, akik a Tűz vagy Forrás mellett mAradva, attól áthevülve vagy abból merítve nem tudnak túlpörögni, és nem fognak kiégni."
Az egyetemi lelkész szerint a jó példa mellett a hivatás igazi presztízse is vonzóvá teheti a papi pályát. „Fontos meglátni és megtapasztalni, hogy ez tényleg valami nagyon szép és jó" – jelentette ki. Nemeshegyi Péter jezsuita atyát említette példaként, aki azért lett jezsuita, mert látta, hogy erre a szép és nehéz feladatra kevesen jelentkeznek. „Gondolom, ezen valóságokra »érzékenyekké« kellene nevelni a fiatalokat. És azt látom, hogy eléggé érzékenyek is sokan. Érdeklődnek, kérdeznek, kíváncsiak a hivatásomra, szinte vágyakoznak rá" – mesélte Takó István, aki szerint a gond az lehet, hogy a fiatalok nem mernek elköteleződni.
„Kívülről szépnek látják, de azt már nem tudják elképzelni, hogy mit is jelentene nekik személyesen benne élni. Mert az elköteleződésben az a nehéz, hogy nem lehet kipróbálni. Lehet próbálgatni, próbálkozni, valamiféle tapasztalatot szerezni. De csak akkor tudom, hogy miről is szól, ha ráteszek mindent erre a lapra" – jelentette ki az egyetemi lelkész. Úgy vélte, a lelkészi hivatás kicsit az élsportolókéhoz hasonlítható, akik sok mindenről lemondanak, de ennek ellenére példájukkal erőt tudnak adni másoknak. S boldogok, hiszen legtöbbjüket maga az életforma teszi boldoggá. „Segíteni úgy tudunk, ha istenélményekhez próbáljuk elvezetni a fiatalokat, megtanítjuk igazán imádkozni, és nagyon komolyan figyelünk a kérdéseikre. Miközben ezt tesszük szinte önfeledten, előbb-utóbb csak akad valaki, aki ebben lát majd fantáziát, és meghallja a hívást" – összegzett Takó István.
Kiss Előd-Gergely, Bede Laura, Pap Melinda |
Krónika (Kolozsvár)

Társadalomkutatók között Szelterszben
Amint arról a korábbiakban beszámoltunk, Szelterszfürdőn idén augusztus 18. és 21. között tartják. A négy nap során a Kárpát-medence különböző részein, más-más országokban élő kutatók értekeznek az általuk művelt szakterületen – néprajz, szociológia, történettudomány, kulturális antropológia, politológia – végzett kutatásaikról. Nyilvánvaló, hogy a közös nevezőt minden alkalommal a magyarság helyzete, annak a szomszédos népekhez fűződő viszonyrendszere képezi.
Ezeknek a találkozóknak az a nagy érdeme, hogy pár napra egybegyűjti a kutatókat, akik év közben, a tudományos munka zajlása közepette talán nem is találkoznak másutt személyesen. Ilyen szintű közös munka, ahol a Vajdaságban, Horvátországban, Szlovéniában, Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben és Magyarországon élő tudósok töltenek egymás társaságában pár napot, másutt nem zajlik. Fontos találkozási pont, ahol eredményekről számolnak be, illetve új irányokat szabnak az eljövendő kutatásoknak. Nagy kár, hogy dacára a meglévő érdekérvényesítő képességnek, a tábor szervezői – Bárdi Nándor ( MTA TK – Budapest), Gagyi József (Sapinetia – EMTE, Marosvásárhelyi Kar), Lőrincz József (BBTE – Kolozsvár) – ebben az évben nem jutottak elégséges pályázati forráshoz, s így a programon való részvétel részben önköltséges volt.
A tudományos szakma e szegmense a rendszerváltás óta eltelt negyed században nagy fejlődésen ment át. A korábbi földalatti és félhivatalos Limes Kör, illetve a Kommunikációs Antropológia Munkacsoport (KAM) ma már akadémiai szintű, tagjai elismert kutatók, egyetemi tanárok, akiknek komoly a a tudományos múltjuk. Ezzel a táborral, illetve a kutatások bemutatásával, az elkészült tanulmányok vitájával új lendületet kapnak a kutatások.
Mi a pénteki programokba hallgattunk bele. Benyomásaink ismertetésére hamarosan visszatérünk.
A tábor munkálatai még tartanak. A publikus előadásokat bárki meghallgathatja, ha ideje engedi.
Simó Márton
eloszekelyfold

Kolozsvár az erdélyi magyar kultúra fellegvára?
A rendszerváltás óta Kolozsvár az elmúlt időszakban éli aranykorát, de hosszú távon is figyelni kell ennek fenntartására – hangzott el a Kolozsvár, az erdélyi magyar kultúra fellegvára. Erdélyi interferenciák című beszélgetésen vasárnap a TIFF-házban. A Kolozsvári Magyar Napok keretében tartott találkozót Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság Elnöke moderálta.
Markó Béla RMDSZ-szenátor nem kételkedik abban, hogy Kolozsvár Erdély legnagyobb magyar értelmiségi centruma. A lakosság tekintetében is második legnagyobb romániai város szerinte érdekes helyzetben áll: a románoknak Bukarest után, a magyaroknak pedig Budapest után a második legnagyobb kulturális központ. „Önállóságra, erdélyiségre vagyunk ítélve, ne várjuk a csodát, hanem cselekedjünk a céljainkért” – fogalmazott Markó Béla, felidézve az általa vezetett Kós Károly Alapítvány névadójának szellemiségét.
„Kolozsvár főváros jellege az egyetemi kultúrának tulajdonítható be: a múlt század elején a magyarországi születésű, nyugati egyetemeken végzett matematikusok a Kolozsvári egyetemen tanítottak, itt élték azon időszak kulturális életét, folyamatosan résztvettek az irodalmi esteken” – mutatott rá Soós Anna, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatát vezető rektorhelyettese. Mint mondta, azon dolgoznak, hogy megőrizzék ezt a hagyományt, arra serkentik a fiatalokat, hogy használják ki a kincses város kulturális, közösségi lehetőségeit.
Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója azt tapasztalja, hogy sajnos kevesen ismerik Kolozsvár kultúrtörténetét. A Harag György rendező gondolataira hivatkozva a neves rendező elmondta: a legfontosabb cél az állandó megújulás. Szerinte mind a színház életében, mind a 2021 Európai Kulturális Fővárosa címére pályázó Kolozsvár esetében is fontos a nemzetköziség, erre jó kísérleteket tesznek a nemzeti és nemzeten belüli szegregáción átívelő rendezvények, mint a TIFF (Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál) vagy az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál, amelyről kiderült, az idei kiadás az idegenség témáját dolgozza majd fel.
Visky András, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti aligazgatója egyetért a nemzetköziség felé haladással: meggyőződése, hogy ha a Kolozsvári színház kizárólag magyarul kommunikálna, és nem feliratozná az előadásait, a nézőinek körülbelül negyven százalékát elveszítené. Szerinte megváltoztak és átértékelődtek azok a médiumok, amelyek az emberekre hatnak, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a Szent-Mihály templomra való háromdimenziós épületvetítés, amelyet nyolc perces áhítatos csenddel fogadott a közönség.
A művészeti aligazgató rávilágított arra, hogy ezt mindenképpen szem előtt kell tartani, amikor az értékteremtés közönséget akar megszólítani. Kolozsvár erényeiből Visky András a kortárs populáris zenét, a gasztrokultúrát és a filmkultúrát emelte ki, amelyek különböző rendezvények témáit határozzák meg.
Az irodalom nézőpontjából Karácsonyi Zsolt, a Helikon főszerkesztője véleményezett. Szerinte az egyháztörténet is a Kolozsvári kultúra fontos része, a regionális fővárossá válást pedig a kiépült kapcsolati háló tette lehetővé. A nemzetközi kapcsolatok az irodalomban is fontosak, ezek ápolása fejlődést biztosítanak. Karácsonyi figyelmeztetett: „Kolozsvár kulturális szeletei között nincs meg a kellő nyitottság, meg kell találni a konszenzust ahhoz, hogy ezek szerves egységet alkothassanak. Szembe kell nézni a történelmünkkel, hogy csapatban tudjunk működni.”
„Amit Kolozsvár ajánlani tud, Romániában megismételhetetlen”
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke szerint nem igaz az, hogy Kolozsvár sorsa az elmúlt 27 évben folyamatosan felfelé ívelt volna, viszont azt gondolja, hogy a legutóbbi időszakban a város a legjobb korszakát éli.
„Amit Kolozsvár a maga nyitottságával és komplexitásával ajánlani tud, Romániában megismételhetetlen” – mutatott rá. A szövetségi elnök továbbá a kultúrafinanszírozás problémakörére hívta fel a figyelmet. „A mai közigazgatási felosztásban az a megbízható út, hogy az állami költségvetésből tartsák fenn ezeket a kulturális intézményeket, ezt a hatáskört nem szabad átruházni az önkormányzatokra. Ha lesz egy közigazgatási reform, regionális újragondolása az ország működésének, amelyet az RMDSZ javasol, akkor az majd lehetővé teszi, hogy a regionális intézményeket regionális szinten finanszírozzanak” – fogalmazott a politikus.
A kultúratámogatás témakörét Tompa Gábor azzal egészítette ki, hogy Romániának feladata volna egyéb lehetőségeket is kiépítenie. A rendező hiányolja a mecenatúra hagyományát. Markó Béla szerint amíg nincs közösségi kényszer, nincs visszajelzés vagy valami fajta jutalmazás, addig a magán mecenatúra rendszere nem fog működni.
A kultúrában is gondolkodni kell az utánpótlásról. Karácsonyi Zsolt szerint ez ügyben a tehetségek megtalálása és gondozása a fontos, Tompa Gábor pedig a jó utánpótlás biztosításának érdekében változtatna a bolognai rendszeren, szerinte ez a színházoktatásban zsákutca.
A meghívottak egyetértettek: a rendszerváltás óta Kolozsvár az elmúlt időszakban éli aranykorát, de hosszú távon is figyelni kell ennek fenntartására. az eseményt a Communitas Alapítvány szervezte.
Tasi Annabella
maszol.ro

Romániában még mindig nem fordítanak kellő figyelmet a műemlékvédelemre
A 7. Kolozsvári Magyar Napok záró napján dr. Csók Zsolt és dr. Radu Lupescu régészek a Kincsek és titkok - a Kolozsvári Szent Mihály plébániatemplom régészeti kutatása című rendezvényen mutatták be a műemlék épület területén végzett ásatások eredményeit a Communitas Alapítvány szervezésében. A beszélgetést Hegedüs Csilla örökségvédelmi szakember, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke moderálta.
Hegedüs Csilla – miközben bemutatta a régészeti ásatást vezető szakembereket – rámutatott, hogy Csók Zsolt régész és Guttmann Szabolcs építész a Kolozs, Beszterce-Naszód és Szilágy megyére kiterjedő Regionális Műemlékvédelmi Bizottságból való júliusi menesztése miatt a bizottság magyar műemlékes építész és régész nélkül mAradt. Az ügyvezető alelnök felhívta a figyelmet az említettek szerepére az idén januárban történt Kolozsvári műemlékrombolás megakadályozásában, valamint arra, hogy a napokban a Művész mozi fölött rongálták újra az épület történelmi homlokzatát, a műemlékvédelmi bizottság új elnöke viszont nem lépett fel ez ellen. Az örökségvédelmi szakember szerint rendkívül fontos a magyar szakemberek jelenléte a műemlékvédő bizottságokban, hiszen már bizonyították az erdélyi épített örökség iránti elkötelezettségüket, a jelenlegi szakértői kormány pedig láthatóan nem fordít figyelmet erre a területre, sőt gátolja a felújítást elősegítő folyamatokat.
Az eseményen a Szent Mihály plébániatemplom tervezett restauráláshoz szükséges régészeti kutatások vezetői, dr. Csók Zsolt, a Kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum régésze és dr. Radu Lupescu régész, művészettörténész, a Kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem docense Hegedüs Csilla kérdésére beavatták az érdeklődőket az eddig végzett ásatások rejtelmeibe, érdekes és történelmi szempontból rendkívül értékes feltárás eredményeit mutatták be a közönségnek. Radu Lupescu felhívta a figyelmet arra, hogy munkálatokra elsősorban azért volt szükség, mert utoljára az 1950-es években foglalkoztak behatóan a Szent Mihály templommal, az akkori restaurálást viszont nem megfelelő módon végezték. A régész megjegyezte, hogy nyugaton – ennek ellenpéldájaként – folytonos felújítás, javítások alatt állnak a jelentős műemlék épületek. Lupescu elárulta, a régészeknek, történészeknek régi vágya volt a Szent Mihály templomban folytatott kutatás. A munkálatokban a Babeş–Bolyai Tudományegyetem régészeti és művészettörténeti szakának nyolc hallgatója vesz részt.
Csók Zsolt elmondta, ez az első szakszerű régészeti kutatása a templomnak, amely során a műemlék épületet vizsgálják, az eredeti járószinteket, alapozást, illetve olyan elemek után kutatnak, amelyek egy régebbi Kolozsvári templomra utalnának. Jelentős eredménynek tekinthető, hogy az eddigi, négy helyszínen történő külső ásatások folyamán sikerült az eredeti, 15. században használt járószintet beazonosítani, illetve feltárták az egykori, templomhoz tartozó temetkezési helyeket.
Csók Zsolt az ásatás egyik szenzációja és egyben legszomorúbb eseteként említette a 18. századi temetkezési hely feltárását, amely nagyon jó állapotban mAradt meg. Bronzfejű szegecsekkel írták ki a koporsók léceire a születési és elhalálozási dátumokat, a Kolozsvári Történeti Múzeumnak viszont nincs megfelelő laboratóriumi felszerelése ezek szakszerű feltárására és konzerválására. A sírok és a bennük talált leletek rendkívül hasznosak a 18. századi öltözködés, koporsódíszítés módszereinek rekonstruálására. A régészek elmondták azt is, hogy feltétlenül szükség van a régészeti kutatás folytatására, hisz ez az ásatás csak „ízelítő” abból, amit a Szent Mihály templom hozzátehet az egyetemes magyar épített örökség történetéhez.
Transindex.ro

Beszédes számok, fogyatkozó hallgatók
Ami az idei felsőoktatási felvételi-beiratkozás alapján biztosan elmondható: a nyitott kapukon szinte bárki bemehet, kevés a diák, és számos a betöltetlen hely. Munkatársaink körképe az idei nyári számok alapján igyekszik képet alkotni a romániai magyar állami és magánegyetemek tandíjmentes és fizetős helyeinek betöltéséről.
Az erdélyi magyar közbeszéd érthető módon jelentős teret szentel minden évben az oktatási kérdések olyan speciális vetületének, úgy mint a nyolcadik osztályt végzettek záróvizsgája, a magyar tannyelvű középiskolai osztályokba felvettek száma, illetve a magyarul tanuló diákok érettségi eredményei. Ezek az adatok azt jelzik, hogyan működik az erdélyi magyar közoktatás, és azt is, milyen társadalmi-munkaerőpiaci tendenciák körvonalazódnak. Ám a döntő választ arra, hogyan alakul az erdélyi magyar elit, a felsőoktatás adja, és rendkívül fontos ebből a szempontból az egyetemi felvételik követése. Erre azonban már nem irányul figyelem. Tizenkét év pedagógiai munka eredménye vagy eredménytelensége válik lényegtelenné, mellőzötté. Miért?
Észszerűnek tűnő, de aligha elfogadható magyarázat lehet a felvételi eredményekre vonatkozó adatok összegyűjtésének nehézségei: a több állami és magánintézményben folyó képzésekre általában karonként szerveznek felvételit, és ezek megannyi honlapon, eltérő időben teszik közzé az információkat. Alap- és mesterképzésre is egyszerre lehet tandíjmentes és költségtérítéses helyekre jelentkezni, és az egyetemi felvételinek van egy nyári, majd egy őszi időszaka is. A teljes kép akkor áttekinthető, ha összegezzük és átláthatóvá tesszük a szórt adatokat.
Mivel pontos adatok hiányában nem lehet alaposabb elemzést végezni, így az erdélyi magyar tájékoztatás megmArad általában azon a szinten, hogy hány helyet hirdettek az egyetemek és hogy a megpályázható helyekre sokan vagy kevesen jelentkeztek. Csakhogy az egyetemi felvételi nem zárul le a jelentkezések, vagy a felvételi eredmények első közzétételével, ugyanis a diákoknak, akik egyszerre több intézményhez is beadhatják jelentkezésüket, a felvételi legvégső fázisában be kell iratkozniuk, azaz el kell foglalniuk az általuk elnyert helyet. Ekkor derül ki, hogy a nyári felvételin jelentkező diákokból ki is lesz végül egy adott intézmény hallgatója.
Hogy képet alkothassunk a nyári felvételi lezártával az egyes intézmények felvételi eredményeiről, az egyes intézmények hivatalos honlapjáról gyűjtöttük össze a nyári felvételi alkalmával meghirdetett helyek számát és összevetettük a felvételi eredményekkel, valamint az ősszel meghirdetett helyek számával.
Áttekintettük a magyar tannyelvű képzést kínáló állami egyetemek, mint a Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE), a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem (MME), valamint a magánintézmények, mint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) és a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) alap-, és magiszteri képzéseire vonatkozó adatokat. Az összevetésből kimAradt a protestáns teológiai felsőoktatás helyzete – ez ugyanis jellege, funkciója miatt külön elemzést igényel, az erdélyi magyar egyetemi képzés más intézményeivel nem összevethető.
Először százezer alatt
2016-ban két és fél évtizedes mélyponton van a romániai érettségizők száma, a nyári vizsgaidőszakban 88 ezren szereztek diplomát, a nyár végi megmérettetésre, a pótérettségire további tízezren jelentkezett. Ez az első év, amikor a maturandusok száma nem éri el a százezret. Idén 7342 magyar érettségiző fejezte be a középiskolát, számukra több mint 2000 tandíjmentes helyet kínáltak alapképzésen a magyar nyelven (is) oktató felsőoktatási intézmények. Ebből 1350 hely állami egyetemen volt megpályázható, ez a teljes felsőoktatási keret 65%-át jelenti. A BBTE-nek meghatározó súlya van, az ingyenes helyek több mint felét ez az intézmény biztosítja. A magánegyetemek közül a legszélesebb az EMTE kínálata, itt 485 államilag finanszírozott hely betölthető, ami a magyar egyetemi helyek majdnem egynegyedét jelenti.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, valamint a Partiumi Keresztény Egyetemen a nem tandíjas helyek száma hasonló: előbbin 225, utóbbin 231 hely megpályázható. Az állami egyetemeken a nem költségtérítéses helyek 11%-a mAradt betöltetlenül. A BBTE az ingyenes helyeinek 13%-át, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem a helyek 1%-át, míg a MOGyE csupán 0,8%-át nem tudta „értékesíteni”. A magánintézmények esetében a be nem töltött helyek aránya átlagolva eléri a 24%-ot, de itt sem egyenletes az eloszlás. Az EMTE esetében a meghirdetett helyek 20, míg a PKE esetében 33%-a betöltetlen. Nagy az eltérés a különböző intézményeken belül működő szakok iránti érdeklődést illetően, de a beiratkozási számok alapján elmondható, az állami egyetemeken jobb az igényfelmérés, kevesebb a „parlagon” mAradó hely, létszám alapján több a működőképes szak. Ez azért is lehet így, mert a román állami finanszírozásnak megfelelően a magyar diákok után kétszeres támogatás, „fejkvóta” jár. Így a BBTE-n a magánintézmények csoportlétszámához viszonyítva sokkal kisebb létszámmal is fenntartható egy-egy szak.
Keveset hoz a tandíj
A tandíjas vagy fizetéses alapképzéses helyek alakulását még nehezebb átlátni és összehasonlítani. A MOGyE a 260 költségtérítéses helyét a román és magyar tagozatra felvételizőknek közösen, egy csomagban kínálja: ezeket a felvételi ponthatár szerint töltik be a jelentkezők. A Babes-Bolyai Tudományegyetem és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem összesen 1597 (BBTE 1559, MME 38) fizetéses helyet hirdetett meg. A magánintézményeken 829, részben vagy egészben költségtérítéses helyet lehetett megpályázni. Ezeket a helyeket teljesen sem az állami, sem a magánegyetemek nem tudják betölteni. A BBTE-n körülbelül 350 fiatal tanul tovább költségtérítéses úton (ez a megpályázható helyek 21% jelenti). Az így felvettek száma megközelíti az EMTE tandíjmentes helyeire felvett diákjainak számát. Utóbbi idén (eddig) 111 diákot vett fel fizetéses helyre, ami a felkínált helyek kb. 20%-át teszik ki. Ezeknek az adatoknak az alapján úgy tűnhet: a felsőoktatás nem tud tandíjakból jelentős pluszbevételekre szert tenni. Így az intézmények alapvetően a román vagy magyar államtól kapott apanázsra, valamit a kutatási projektekből, esetleg ipari együttműködésekből befolyt összegekre támaszkodhatnak.
Párhuzamok és mellékhatások
Ha csak a számokat nézzük tehát, akkor ingyenes és tandíjas helyekre összesen felvett diákok száma az alábbiak szerint alakult a 2016. év nyári egyetemi felvételijét követően (a diákszám sorrendjében): BBTE (1400), EMTE (500), MOGyE (minimum 225), PKE (163), Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem (41). Ez azt jelenti, hogy aki sikeresen érettségizik, az jó taktikai érzékkel, megfelelő szak kiválasztása után, államilag költségtérítéses helyen tanulhat tovább – függetlenül attól, hogy milyen eredménnyel szerzett érettségi diplomát.
Erdélyben továbbra is párhuzamosan három intézményben lehet szociológiát tanulni. Magyar nyelv és irodalom, humán erőforrások, szociális munka, informatika, kommunikáció, zenepedagógia és környezettudomány szakokat két egyetem indít. További átfedések: a PKE szakjai, a vizuális művészetet kivéve, kivétel nélkül megtalálhatóak a BBTE kínálatában is. Az EMTE-n működő képzések háromötöde (főként alkalmazott tudományok és a mérnöki szakok) csak itt követhető magyarul, a fennmAradó szakok viszont más intézményekben is megpályázhatóak.
A BBTE román tannyelvű, de magyar anyanyelvűeknek külön keretszámot biztosító jogászképzésére ugyanannyi helyet (20 ingyenes és 20 fizetéses) hirdettek, mint az EMTE hetedik alkalommal felvételit szervező Kolozsvári jogi karán. A BBTE-n csupán négy tandíjas hely mAradt betöltetlenül, míg az EMTE képzésén 2 tandíjmentes és 20 tandíjas. Ugyanakkor a BBTE-re felvett magyar anyanyelvűek érettségi átlaga annyival magasabb, hogy az EMTE jogász szakára költségtámogatott helyre felvétett hallgatók a BBTE-n kevés kivétellel csak költségtérítéses módon tanulhatnának tovább.
Idén a BBTE legnépszerűbb szakjai: az informatika, a kinetoterápia és speciális mozgáskészség fejlesztés szak, szerveskémia-technológia, kőolaj- és szénkémia, biológia, gazdasági informatika, testnevelés és sport, pszichológia, gyógypedagógia, turizmusföldrajz, magyar nyelv és irodalom - idegen nyelv/világ és összehasonlító irodalom, bank és pénzügy, marketing, menedzsment, kommunikáció és közkapcsolatok, nemzetközi kapcsolatok stb. tartoznak. Ezeken a szakokon a költségtérítéses helyek zömét már betöltötték. A BBTE filozófia szakára csupán 3-an jelentkeztek, ez a tendencia azért is aggasztó, mert a filozófia alapképzés PKE-n való megszűnése óta ez az egyedüli magyar nyelvű filozófia alapképzés Erdélyben. Szintén a BBTE csupán négy tandíjmentes helyet hirdetett a politikatudományi szakra (Erdélyben csak itt működik ilyen képzés), és ugyan ezeket be is töltötték, de egyetlen költségtérítést vállaló diák sem jutott a fennmAradó helyekre. A MOGyE magyar tagozatán sikerült a leginkább betölteni a helyeket. Csupán 2 tandíjmentes helyük mAradt a gyógyszerész szakon, az orvosi helyek mind elkeltek.
*
Az idei felvételi alapján az erdélyi magyar felsőoktatás a következő kérdésekkel szembesül. Évről-évre csökken a diáklétszám, a bejutási átlag, és élesedik a diákokért folytatott verseny az intézmények között. A szakok közötti átfedések azt jelzik: hatékonyabban lehetne racionalizálni az intézmények működését úgy, hogy a magán- és állami egyetemek ne oltsák ki egymást, de biztosítsák a lehető legszélesebb kínálatot a továbbtanulni vágyók számára, és a legjobb munkafeltételeket az oktatóknak.
Ebben a cikkben nem tértünk ki arra: hogyan alakul a diáklétszám, a szakok elosztása regionális szempontból, a felvételi ponthatárok, feltételek alapján hogyan rangsorolhatóak a magyar egyetemek, szakok. Arról sem esett szó, hogyan alakul a Magyarországról ide érkező diákok száma, hány erdélyi magyar fiatal iratkozik be második egyetemi képzésére, és hány erdélyi magyar érettségiző hagyja el Romániát azért, hogy külföldön tanuljon tovább. Nem vizsgáltuk azt, hogy milyen az érintett intézmények tanrendje, infrastrukturális ellátottsága, hány címzetes tanár, vendégoktató tanít, milyen a kollégiumi férőhelyek száma, hogyan alakulnak az albérleti árak. Számtalan további szempont vizsgálatra vár, mit kínál, hogyan teljesít az erdélyi felsőoktatás. Ami az idei felsőoktatási felvételi-beiratkozás alapján biztosan elmondható: a nyitott kapukon szinte bárki bemehet, kevés a diák, és számos a betöltetlen hely.
erdelyiriport.ro

Székelyföldi tudományosság
Az 1902-es kezdet – bizony, rég volt –, majd a 2002-ben tartott centenáriumi emlékezés – száz év magány? – után jövő tavasszal újra Székely tudományos kongresszust szerveznek. A 2017. áprilisában tartandó rendezvénynek a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) ad otthont, a fórum szervezését pedig a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezte.
Bakk Miklós politológus, az EMTE Kolozsvári docense, a székely kongresszus főszervezője elmondta: klasszikus értelemben vett nemzetközi tudományos konferenciát szerveznek; az 1902-es székely kongresszust is azért hívták össze, mert az Osztrák–Magyar Monarchiában Székelyföld leszakadó periféria volt, a lemAradás és a kivándorlás határozták meg kilátásait. „Székelyföld napjainkban is az erdélyi történelmi régiók között inkább leszakad, mint felzárkózik” – hangoztatta. Elképzeléseik szerint a konferencia átfogja a Székelyföldhöz kapcsolódó tudományágakat, és minden olyan kutató részt vehet, aki a régióról valamilyen releváns kutatást végzett. Rámutatott: a konferencia megszervezésével elindítható Székelyföld regionális tudományos stratégiájának a kidolgozása is. Ennek kapcsán a Főtérnek adott interjúban Bakk Miklós megjegyezte: „Persze, kissé hangzatos szómágiának tűnik egy ilyen »regionális tudományos stratégia« emlegetése. A sikeres nyugat-európai régiók gondolkodnak regionális tudományos stratégiákban, amellyel tulajdonképpen humán erőforrásaik hosszú távú tervezését is segítik. Én azonban itthon arra gondolok, hogy amennyiben a Székelyföldi tudományos kutatóhelyek között létrejön egy konzorciális, laza, de állandó együttműködés, az már stratégiának tekinthető”.
Hogy a 2002-ben, a Kolumbán Gáborék által szervezett Tusnádfürdői centenáriumi konferencia után újra leltárt próbálnak készíteni a Székelyföldi, tudománnyal foglalkozók, fontos és szükséges, persze kérdés: mit tekintenek Székelyföldhöz kapcsolódó tudományágnak, illetve hogy ez kizárólagos szempont-e? De jó lenne rögzíteni azt is, mely intézményeket, milyen szakterületeket említhetünk „Székelyföldi tudományos kutatóhelyekként”.
Hogy e kongresszusra csak most kerül sor – ugyanis, ha valamiféle kiindulópontnak tekintjük a 2002-ben tartott alapozó és emlékező rendezvényt, akkor is tizenöt év telt el azóta –, jobb későn, mint soha. Hiszen oly sok, a Székelyföldet érintő társadalmi és szakmai probléma mellett a térség tudományos kutatással foglalkozó intézményeinek helyzete sem rózsás, a tudományos kutatói pálya pedig – miként az egész országban, illetve Közép-Kelet-Európában – csak keveseknek, a nagyon eltökélteknek és az igazán jól teljesítőknek jelent kihívást. Ráadásul eredményes és nemzetközi szinten is elismert kutatónak lenni lényegesen többet jelent egy egyetemi oktatói állásnál. A probléma egyik oka, hogy a kutatók nagy részét alig fizetik, immár évtizedek óta. S ha mindez önmagában nem lenne elég, gondként megemlíthető az intézmények közötti versengés. Bakk Miklós ennek kapcsán megjegyzi: „Sok akadály van, az együttműködésre való képesség nem túlságosan jellemzi a mi intézményi kultúránkat. Rejtett rivalizációk is léteznek, elég, ha csak a Sapientia és a BBTE ( Babeş–Bolyai Tudományegyetem, szerk. megj.) közötti viszonyra utalok”.
Nagy fába vágják tehát fejszéjüket a kongresszus szervezői. De mindez szükséges, mert őszinte leltárt kellene készíteni, s megfogalmazni végre, holt tartunk, mik az esélyeink, mit tudunk, mit lehet s mit nem. Míg társadalom- és humántudományok tekintetében viszonylag könnyebb, illetve megoldhatóbb helyzetben vannak a kutatók, ez kevésbé mondható el a természettudományok művelőiről. Ma már ugyanis nyilvánvaló, világszinten elismert matematikus – amennyiben úgy vélik, hogy ez érinti Székelyföldet – úgy lehet valaki, ha évente több hónapot tölt kutatással külföldi egyetemeken, ezt ma hányan teszik, tehetik meg térségünkben? De jól állunk, mert egy ilyen matematikusunk bizonyosan van, ám ugyanakkor az is aggályokat keltő kérdés – és nem csak e tudományág tekintetében –, hogy a mai középiskolai oktatás mennyire tereli a mindenkori tudományos kutatás irányába a Székelyföldi diákokat? De más lényeges műszaki hátteret igénylő tudományágak területén dolgozók is jól tudják, akkor léphetnek előre, ha tekintélyes nyugati, amerikai egyetemekkel tudnak együttműködni, s bizony nagy dolog, hogy erdélyi, Székelyföldi kutatók – fizikusok például – dolgoznak ilyen helyeken. Ugyanakkor itt mihez kezd, hogyan él például egy Amerikából hazatelepedett, földtannal foglalkozó szakember? Természetesen, amennyiben a geológiai kutatás vonatkoztatható Székelyföldre. Vagy miben bízhatnak azok a Székelyföldet választó fiatal orvosok, akik esetleg érdekeltek lennének a kutatásban is, miként láthatnak távolabb egy megyei kórház mókuskerekénél? A kérdések folytathatóak. Szerencsére van jó néhány, nemzetközi téren elismert fiatal szaktekintély, akik jó példának számítanak, akikkel szövetkezni érdemes és szükséges.
Mivel Erdélyben, Székelyföldön korszerűen tudományos kutatást végezni kemény dió volt és mArad, lesz, miről beszélni a székely kongresszuson. A rendezvény akkor lehet igazán sikeres, ha a résztvevők nem csupán a maguk kutatási adatait ismertetik, hanem víziókat is próbálnak körvonalazni, jövőbe tekintő, őszinte válaszokat adnak Székelyföld tudományosságát érintő kérdésekre. Ez egyfajta kiindulópont lehet, a szakemberek nyilvánosan állást foglalhatnak: mAradnak kizárólagosan a Székelyföld korlátain belül, avagy úgy vélekednek, a határátlépés elkerülhetetlen, mert nincsenek csak Székelyföldhöz kapcsolódó tudományágak, csupán – és jó esetben – Székelyföldön élő kutatók, akik illeszked(het)nek egy nemzetközileg is elismert tudományos közösséghez.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mentor – A háború és béke kérdése az alapvető és legnagyobb perspektíva
Egyed Péter életpárti filozófussal logikáról, kereszténységről, iszlámról
Kávéfilterre írta az adatokat, miközben az interjú ideje alatt segíteni próbált egy bajba jutott páron – lerobbant az autójuk – Egyed Péter filozófus, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) professzora. Szívélyes vendéglátásban volt részünk új, kolozsi lakásán. A „bemelegítő” beszélgetés során nagy izgatottsággal mutatta meg személyes tárgyait, könyveit, régi rádióját, amely már esett be fürdőkádba, zuhant le a harmadikról, mégis működik. Kicsit áthallásosan ugyan, de a beszélgetés után talán a filozófiáról is mondhatjuk, hogy igazi túlélő, hiszen mindig megtalálja a megfelelő utakat – slisszol, ahogy Egyed fogalmaz. Nem lehet egykönnyen elhallgattatni.
– Városról vidékre költözött. A megpihenés és az elcsendesedés vágya vezette ide, vagy éppen az elmélyülés igénye és a nyugodt környezetben való munka vonzotta Kolozsra?
– Az egészen pontos történet a következő – konkrétan beszélek mindig, a Kolozsvári emberek ilyenek: ezelőtt két évvel történt, hogy a Kolozsvári lakásunk kilencedik emeletén 30 és fél fok volt. Ezt három-négy napig bírtam, de ötödik nap már nem tudtam elviselni. Ráadásul tavaly kezdődött az Untold fesztivál is. Végül úgy döntöttünk a feleségemmel, hogy jobb lesz körülnézni, és egy nyári rezidenciát vagy lakást vásárolni valahol. Szerencsénk volt, mert a Kolozsvári lakásunkban kolozsi építőmesterek dolgoztak, akiknek elmondtuk a problémánkat. Nem sokat haboztak, így tavaly novemberben bejöttünk Kolozsra, megnéztünk kilenc házat, és végül a tizediket megvásároltuk. Úgy gondolom, hogy jó vásár volt. Nem a pihenés és kikapcsolódás vágya vitt rá tehát arra, hogy ezt a lakást megvásároljuk, hanem a kényszerítő körülmények.
Ez egy teljesen felszerelt lakás, amit a rokonaink, barátaink számára is hozzáférhetővé teszünk. Egyáltalán nem menekülési útvonal ez számunkra. Kolozsvár és Kolozs között 24 kilométer a távolság, pontosan közlekedő buszjáratokkal, jönnek-mennek az emberek.
Olyan ez a kutatás, mint a filatélia
– Amikor készültem az interjúra, meg kell vallanom őszintén, zavarba jöttem, látva azt a széles témaspektrumot, amivel korábban foglalkozott: a szabadság kérdésétől kezdve a szenvedésen keresztül a kisebbségi jogokig, a jelenlét kérdéséig sok mindent kutatott; író, költő, kritikus, filozófus. Úgy érzem, hiba lenne önkényesen kiragadnom most egyet mindezek közül, ezért inkább azt kérdezem, hogy most mi foglalkoztatja? Milyen témák járnak a fejében?
– Egy befejezetlen tanulmányom jár a fejemben, kísért. Megírtam a tavaly négy nagy, kemény tanulmányt, de volt egy, amelyet nem sikerült megírnom. És ez épp a Kolozsvárhoz rengeteg szállal kötődő Somló Bódogról szól. Emlékhelyét nemrég avatták fel a Kolozsvári evangélikus temetőben. Somló Bódog – németül Felix Somlóként ismert – volt az a híres jogász, jogfilozófus, pedagógus, a Szabadelvű Társaság elnöke, Adynak pártolója és kritikusa, aki a trianoni összeomlást követően lelkiismeretfurdalás miatt az anyja sírján lett öngyilkos Kolozsváron, 1920-ban. Ma is egy megbecsült alakja a német jogi irodalomnak.
Felix Somló kantiánus filozófus volt, rengetegszer hivatkozott Kantra. A rendkívül terjedelmes életművében lábjegyzetszerűen és egészen pontosan citálja Kantot. Olyan ez a kutatás, mint a filatélia, a bélyeggyűjtés. Meg kell nézni a német öt kötetes akadémiai Kant kiadásnak azokat a vonatkozó szövegrészleteit, amelyekre hivatkozik. Viszont ez nem elismert kritikai szempontból, ezért meg kell nézni egy német kritikai kiadást is, ami elismert. Utána összehasonlítani a két német változatot, azt összevetni a két elfogadott magyar Kant fordítással. Közben kiderül, hogy a magyar fordításban mi nem jó, hol van elcsúszás. A végén pedig valahogyan megspekulálni, hogy akkor Félix Somló miért gondolta azt, amit. Nehéz ügy. És továbbra is foglalkoztat. 245 ilyen hivatkozása van csak a híres alapművében, a Juristische Grundlehre-ben, jogi alaptanában.
Annyit tegyek hozzá, hogy nála doktorált Lukács György Kolozsváron. Soha nem tudtuk előkeríteni Lukács György doktori disszertációját. Az is lehet, hogy ott van valahol elásva a Lucian Blaga könyvtár, az Egyetemi Könyvtár valamelyik archívumában.
Szemünk láttára alakul a posztmodern hibrid háború
– Mit lát a jelenkor legnagyobb kihívásának, és lát-e megoldást erre a kihívásra?
– Az embernek tudatában kell lennie, hogy van egy általános tematikarendszer, amelyben esetleg mi is meghatározunk bizonyos uralkodó tematikát. A politika, a sajtó, egyéb diszkussziók is meghatároznak ilyen témákat, a Facebookon futnak témák és így tovább. Nehezen tudom megtenni, hogy azt mondjam: ennek a korszaknak ez vagy az az uralkodó tematikája.
Azonban a filozófiai gondolkodás szempontjából azt kell mondanom – és ez sem új dolog –, hogy egy általános perspektíva, amelyben gondolkodni lehet, az a háború és a béke. A különböző nyilvánosságokban nagyon sokan nem tudják elfogadni azt a gondolatot, ami a filozófiában mindig is egy alapálláspont volt, hogy az emberiség háborúzik. Tulajdonképpen tehát itt a háború kérdésével kell foglalkozni. Sajnos – ugye azért ez is benne van a nyilvánosságban – a különböző szakértői, katonai, politikai frontokon igyekeznek meghatározni, hogy a hadviselő felek milyen hadviselési módusokkal, eljárásokkal vannak jelen ebben a dologban. Azt kell mondanom, hogy Európa mégiscsak a béke szigete. Ha megnézzük azokat a nyilvántartásokat, amelyek arról szólnak, hogy a világnak hány pontján van háborús tűzfészek, háborús övezet, akkor, ha jól emlékszem, 145 a számuk. Az alapvető és legnagyobb perspektíva a háború és béke kérdése, mindig.
Amikor az emberek ezeket a dolgokat el akarják fedni vagy el akarják hallgatni, akkor szerintem elég sok rosszat tesznek önmaguknak. Például a Francia Köztársaság vezető politikusai, vagy legalábbis közülük egyik-másik kijelentette, hogy háborúban vannak. Hogy ha ezt ilyen módon közelítjük meg, azt is kell tudnunk, hogy ez sokrétű háború. Maguk a katonai szakértők sem tudják egészen pontosan, hogy milyen módon, hány féle alakzatban vívják. Szemünk láttára alakul a posztmodern hibrid háború…
Amit maguk elé tártam, az egy alapvető filozófiai álláspont. Ezen belül lehet a dolgokat tovább finomítani: hogy a politikusok, a politikák, a helyi politikák mit tesznek, mit csinálnak, hogyan viselkednek, hogyan próbálják a békeállapotot fenntartani. Nem akarok most belemenni a nemzetközi szerződések kérdésébe.
A másik szempont, ami nemcsak engem, hanem a kollégáimat és barátaimat is foglalkoztatja, az a jogi kérdés: a jogszerűség, az európai jog kérdése, a kisebbségi jogok és egyéb összefüggési rendszerek. Minálunk nagyon sokan nem veszik tudomásul, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartájának preambuláris meghatározása azt mondja, hogy az európai jogrendnek az alapja az individuális jog. Individuumokként vagyunk tehát benne az európai polgári, politikai és jogi rendszerben. A mi jogérvényesítő, jogkereső álláspontjaink általában a közösségi jogból indulnak ki, a közösségi jog konceptusát kívánják az európai összefüggésekben érvényesíteni, ami alapjában véve egy módszertanilag elhibázott álláspont.
Akkor lehet majd illesztési problémák nélkül a közösségi jogok mellett érvelni, ha az európai chartának a bevezető, preambuláris részében az szerepel, hogy Európa az individuális és a közösségi, vagy egyszerűen a közösségi jogok alapján határozza meg magát. A mi közösség menti érveléseinknek, a politikai, jogi harcnak a problémája elvileg és szerződési szinten is azon bukik el, hogy az európai charta preambulumában az európai polgárt individuumként határozzák meg. Punktum.
A filozófusok istene
– Volt egy másik nagy vita a preambulum kapcsán, miszerint bekerüljön-e vagy sem, hogy Európa keresztény gyökerekkel rendelkezik. Ön patrisztikát és transzcendentális fenomenológiát is oktat. Mit gondol erről a vitáról?
– Ez számomra nem filozófiai kérdés. A felvilágosodás óta, Voltaire óta a filozófia Isten és a transzcendencia nélkül határozza meg magát. Az európai szekularizációban a filozófia az a gondolkodástartomány, amelyben az evilági ember önmaga autonómiájával és akaratával determinálja magát. Isten ki van zárva.
Ugyanakkor a filozófia soha nem tudja nélkülözni azt a perspektívát, ami a transzcendencia. Ez a végtelen, az örök, az abszolútum távlata. A keresztény filozófia probléma nélkül azonosította ezt az Istennel, az istenkérdéssel. Ami engem a különböző skolasztikus tudományokban érdekel, leköt és lebilincsel, az a végtelen kérdése, ami azt jelenti, hogy a földi gondjainkat úgy gondoljuk végig, hogy abban Isten a centrum, ő a centralitás. Az európai filozófiában erre vonatkozóan van egy nagy életmű, Schelling életműve, aki arra az álláspontra jutott, hogy egyetlen értelmes gondolat van, és a szabadság gondolata is ebbe tartozik, ami mind Isten felé visz. A híres klasszikus német filozófiában megjelent ismét ez a kérdés.
A másik kérdés a keresztény kultúrkörnek, a keresztény hagyományoknak az ismerete, amire azt kell mondanom, hogy diákjaim – sok hallgatóm van a pszichológián például – ebből a szempontból ismerethiányosak. Nulla a szentírásismeretük. Nekem nagyon nehéz a skolasztikus tantárgyak érvrendszeréből felépíteni valamit, ha semmilyen ismeret nincs ezen a téren. Azt gondolom, hogy amikor az európai politikusok vagy a nyilvánosság mezejében megjelenik a keresztény/keresztyén kérdéskör, akkor ezzel kapcsolatban a legnagyobb probléma az, hogy nincs ismeret. Nem tudom, hogy mennyire van vallásgyakorlat. A hit kérdésébe ne is menjek bele, mert az végképp nem az én asztalomra tartozik. Hibás az érvelés az európai keresztény hagyományok mellett. Európai keresztény hagyományok akkor vannak, ha azok élők.
A filozófusok logikusok
– Melyik filozófiai iskola érvelését látja a legrelevánsabbnak, amelyik a legjobban beszél a világról?
– A filozófia és a filozófusok logikusok. Ezt nagyon sokan nem értik meg. A szakszerűen művelt filozófia tiszta logika. Hogy ebbe a logikába mit tesznek bele, szinte másodrendű kérdés. Ha a mai filozófiai vitákra nézek, továbbra is rendkívül fontos az egzisztencia, az egzisztenciaanalízis, a személyes lét problémái filozófiai megközelítésben, akár terápiás megközelítésben is. Nálunk, Kolozsváron is rendkívül fontos és intézményesen épült ki a logoterápia és egzisztenciaanalízis, amelyik fontos gondolatrendszerek összefoglalásával, az életértelem-, a szabadság-, a szenvedés-, a boldogság-elképzeléseknek az alapján igyekszik összefoglalni azokat a kérdéseket, amelyek az embert a személyes egzisztenciájában foglalkoztathatják, vagy amelyek esetleg segítséget vagy megoldást jelenthetnek a számára.
A régi meghatározás az volt, hogy a filozófia Minerva baglya, ami mindig éjjel repül. Én ma sokkal inkább azt látom, hogy a filozófia – jassz (szerk. megj.: csavargó) kifejezést kell használnom – slisszol. A filozófia bemegy és megkeresi azokat a helyeket és összefüggéseket, ahol mondanivalója lehet. A tudományokban, a vallásban, akármiben, ahol meggondolkoztathatjuk az embereket arról, hogy használt fogalmaik szempontjából milyen igazság-, valóságértelmezési lehetőségeik vannak.
A kurzusaimban és a szemináriumokon is amellett, hogy a filozófiának van egy ismereti része, sokkal inkább a gondolkodásmódra helyezem a hangsúlyt, ez az, ami a filozófia lényege. Az, hogy: „miért mondja így”, vagy „én ezzel a dologgal nem találkoztam, de rácsodálkozom”, „muszáj kézbevennem, meggondolnom, hogy mit tudok ezzel kezdeni”, mint a gyerekek. Tehát találkozom egy fogalommal, egy valóságösszefüggéssel, és azt megpróbálom elhelyezni a személyes életvilágomban vagy a gondolkodási rendszereimben. Azt hiszem, hogy az élő, eleven filozófia sokkal inkább erről szól.
Elővettem néhány lapot (az asztalra helyezett folyóiratokra mutat), amelyeket külföldi útjaimon szoktam megvásárolni, vagy mások hoznak nekem. Ez a Philosophie magazin, ami a nagy filozófiai kultúráknak, a nagy nemzeti kultúráknak az apportja, hozzájárulása. Egy ilyen kultúra, amilyen a francia vagy a német, az megengedi, sőt egyenesen megkívánja, hogy a filozófiát magazinszerű kiszerelésben árulják az utcasarkokon – ne mondjam, hogy a szexlapok között. Az a fantasztikus, hogy fogy, mint a cukor.
Ezeket a lapokat olvasgatva és tanulmányozgatva, amelyekben a különböző kérdéskörök legnagyobb szakértői szólalnak meg, látja az ember, hogy körülbelül hogyan teremtik meg azt a fajta filozófiai nyilvánosságot, amelyben a tematikákat felhozzák. Itt több lapszám foglalkozik az iszlám kérdésével, elkülönítve mindattól, ami migráció, terrorizmus és így tovább.
Ha ebbe belemegyünk, hadd szóljak két szót, mert elég sokszor megszólítottak engem, néha lehet, hogy avatatlanul. Amit itt látni lehet, a következő módszertani eljárás: megszólaltatnak egy európai szaktekintélyt, valamelyik nagy európai katedráról elővesznek egy „poros” iszlamistát, Korán-tudósok azért vannak, ugyanakkor keresnek egy származásilag arab, mindenképpen az iszlám kultúrkörhöz tartozó szakértőt. Leültetik őket a Korán elé, hogy értelmezzenek egy adott részt. Egy bizonyos helynek az értelmezése az európai szakfilozófus szerint így szól, az arab iszlámtudós szerint úgy szól. Majd jön az összevetés, az összehasonlító perspektíva. Ezekből természetesen az derül ki – én is néhányszor keresztül-kasul olvastam a Koránt is –, hogy valóban a Korán számos olyan helyet tartalmaz, amelyik az erőszakról szól. Az egyiket szoktam is idézni, az egyik szúrának a végét, amit úgy értelmeznek, hogy maga Mohamed szólította fel a négy bérgyilkost az őt szatirikusan ábrázoló zsidó származású költő meggyilkolására. Ilyen konkrét dolgok olvashatók ki belőle. Nyilván a Korán-értelmezésnek nagyon fontos, alapvető kérdései vannak: de ki teszi le nálunk magát a könyvet, az olvasmányt? Jóllehet hozzáférhető Simon Róbert nagyszerű fordításában és hatalmas jegyzetkönyvével. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a Korán, és ami a Koránnal kapcsolatos erőszaktematika, kimerítené a kérdéskört. Nem. A mi ószövetségi iratainkban is rendkívül sok erőszak-hely van. Az egyik kedvenc könyvem Ezékiel könyve. Ha az ember végigolvassa, elrémül, hogy mi történik ott.
– Számtalan olvasmány van ön mögött és gazdag élettapasztalattal rendelkezik. Talán fellengzősnek hangzik, de mégis komolyan kérdezem: mindezek után miben látja az emberi lét lényegét és értelmét?
– Mindig életpárti voltam. A filozófiában ennek óriási hagyománya van. Jóllehet azt szokás tanítani, hogy Szókratész szembesítette az embert a halállal és a végtelen perspektívával. Ezzel szemben a nagy arisztotelészi hagyomány szerint minden az életről szól. Úgy látom, hogy az életnek a forgatagos, szenvedélyes, néhol szenvedtető összefüggéseiben van azonban valami – ahogy maga is mondta –, amit tapasztalatnak nevezünk. És ez a tapasztalat, az élettapasztalat, amit a pszichiátria is nagyon fontosnak tart és használ, felhívja az emberek figyelmét arra, hogy éljenek ezzel. Rendkívüli módon rávilágíthat arra, hogy mi az ember saját személyes élete, annak a buktatói, sikerei. Az élettapasztalat egyáltalán nem kiürült fogalom. Nem old meg mindent, de nagyon érvényes, sokat lehet belőle kamatoztatni.
Itt volt nemrégiben egy kiváló barátnőm Los Angelesből, aki egy nagy regényt írt. Azt mondta, hogy négyéves korában volt a legboldogabb, és azokat a tapasztalatokat, azokat az élményeket, emlékeket próbálja most különböző írói technikákkal visszahozni, bevilágítani. Ez az élettapasztalat egy anyagszerű dolog. Nabokov az, aki az irodalom szempontjából ezt a legjobban tudja kezelni. A regényeiben, főleg a Szólj, emlékezetben van egy olyan elképesztő leírás, regénytechnikai leírás, amelyben még a négyéves kor előtti élményekre is megpróbál visszamenni egy sajátos írói technikával: a fények és az árnyak összefüggésében próbálja meg feltalálni azt, hogy legfiatalabb éveiben a lakásnak melyik sarkában állt, hogyan volt, hogyan feküdt. Persze aztán ezt meg is írja.
A nagy kultúrák luxusa
– Hogyan látja a filozófia helyzetét az oktatásban és a társadalomban?
– Nagyon fontos számunkra, az erdélyi magyar kultúrkörben és általában a filozófia körül dolgozó kollégák számára, hogy mi történik a BBTE-en a filozófusképzésben. Erről azt kell tudni, hogy az emberek, akik az alapképzésre, a tiszta filozófiára szánják el magukat, vagy rendelkeznek, vagy nem egy pályaképpel. A filozófus pályakép nehéz dolog: elhelyezkedni egy filozófus diplomával középiskolában, sajtóban vagy politikában – viszont nézze meg, hogy hány politikusunknak van filozófusi diplomája, mert tanulságos.
Itt van tehát ez a probléma, amit úgy kívánunk kezelni, hogy a filozófiát minor szakként kívánjuk csatlakoztatni más szakokhoz: nyelv, történelem, tudományos szakok és így tovább. Nagyon fontos a mesterképzőnknek a helyzete, ami kritikai elmélet és multikulturális tanulmányok mesterképző, amelyre főleg a vallástudományok, nyelvszakok felől jönnek igen sokan. Itt keresztkérdések lehetségesek. Ami a legfontosabb, és az én tevékenységemnek is a törzsét képezi, a doktorképzés. Doktorvezető vagyok 16 doktorandusszal, ami többek között bibliográfiai eligazítást, kutatásvezetést, tanulmányírást, szerkesztői műveletet jelent. A tevékenységemnek a karnális, törzs része ez: a tanítás és a doktorképzés.
A filozófia tulajdonképpen mindig a nagy kultúráknak egyféle luxusa, haszontalan és mégis nagyon hasznos luxusa. A filozófia, mint általános stúdium nagyon fontos volt itt mindig. A filozófián keresztül hozták be a nyugat legfontosabb eszméit. Olyan fajta cenzurális viszonyok voltak, amelyek azokat a filozófusokat – Körmöczi Jánost, Sipos Pált, Kötelest –, akik ezeket a dolgokat jól ismerték, nem engedték kibontakozni. Rettenetes volt az osztrák császári cenzúra is. Ezekben a társadalmi rendszerekben és politikai összefüggésekben a filozófiának a helyzete mindig speciális, kényes dolog. Kényes, mert ott van a kritikai gondolkodás. Valahogy a politika mindig zsigerileg érzi, hogy mi a baj a filozófusokkal. A kritikai gondolkodást nem preferálja a dogmatikus politika. Ez azt jelenti, hogy rendkívül nagy a kihívás számunkra, akik ezeket a diszciplínákat tanítjuk. Folyamatosan meg kell teremteni azokat a látható felületeket, amelyek a filozófia alkalmasságát bizonyítják. De ehhez mi kevesen vagyunk. Ha megnézik, tulajdonképpen ma a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen kilenc ember csinálja az egészet, ami igazán nem csúcs szám.
Egyed Péter
• 1954-ben született, Kolozsváron
• filozófia és történelem szakon végzett a BBTE-en 1978-ban
• 1999-ben doktorált, szintén a BBTE-en
• 2008 óta a BBTE doktorátusvezető professzora
• Pécsen, Budapesten, Debrecenben, Szegeden, Rómában volt vendégtanár
• kutatási területei: erdélyi magyar filozófiatörténet, szabadságelméletek, liberalizmus, kisebbségi jogok
• 20 könyv és 500 körüli esszé és tanulmány szerzője
• az Erdélyi Magyar Filozófiai Társaság elnöke, a Magyar Filozófiai Társaság elnökségi tagja
• egy párizsi székhelyű doktori konzorcium elnökségi tagja
• legutóbbi kitüntetései, elismerései: 2015-ben megkapta a Magyar Érdemrend Tiszti Keresztjét, a Romániai Írók Szövetségének kritikai díját, valamint az Erdélyi Magyar Írók Ligájának Méhes György-nagydíját
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD
Szabadság (Kolozsvár)