Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2015. december 8.
Az egyetem utáni munkavállalás témáját járta körül a 14. MIÉRT Akadémia mintegy 150 résztvevője
Tizennegyedik alkalommal szervezte meg a hétvégén a MIÉRT Akadémiát a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) és tagszervezete, a Bihar Megyei Területi Ifjúsági Egyeztető Tanács (BTIET). A december 4–6. közötti szakmai programra ezúttal is a Nagyvárad melletti Püspökfürdőn, a Perla Szállóban került sor, ahol az egyetem elvégzése utáni munkavállalás témáját járta körül a mintegy másfélszáz résztvevő.
A pénteki megnyitón jelen volt és beszédet mondott Kelemen Hunor szövetségi elnök, Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke, Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke, valamint Debreczeni Sándor, a MIÉRT Akadémia főszervezője, a BTIET elnöke.
A megnyitót követően Kelemen Hunor Tiszta lappal a politikában – Népszerűség és közösségépítés a magyar fiatalok közéleti munkájában címmel tartott előadást. Az RMDSZ elnöke arra ösztönözte a hallgatóságot, hogy vegyen részt a helyi közélet alakításában és munkájával a közösségépítést szolgálja.
Gulyás Tibor, a magyarországi Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke arra kereste a választ, mit ér a diploma, és hogy a magyarországi fiatalok körében milyen tendenciák érvényesülnek az egyetem alatti és utáni munkavállalás terén.
Szombaton Veres Valér egyetemi docens, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem professzora és Székely Tünde, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanársegédje arról értekeztek, jellemzően milyen hátterű hallgatók érkeznek továbbtanulás céljából az általuk képviselt egyetemekre, ugyanakkor hangot adtak azon meggyőződésüknek, miszerint a legfontosabb, hogy az egyetem elvégzését követően merre halad tovább a fiatalság, melyek a munkavállalási terveik.
Antal Lóránt, Biró Rozália szenátor és Geréd Imre, az RMDSZ ifjúságért felelős ügyvezető alelnöke a jelenlévőket álmaik megvalósítására, az itthon maradásra ösztönözték, azt javasolván, merjenek vállalkozni.
Huszár István, Nagyvárad RMDSZ-es alpolgármestere a bihari megyeszékhely iparának bővítéséről beszélt, a budapesti Mathias Corvinus Collegium tevékenységét és az intézet nyújtotta lehetőségeket Lánczi Péter mutatta be, továbbá Gönczi József, a Romániai Vállalkozásokért Egyesület (ROVE) alelnöke és Kapy András a nemrég nemzetközileg is elismert és kitüntetett nagyváradi Axosuits cég tevékenységét ismertették a Hogyan lesz egy ötletből sikertörténet? című előadásukban.
A diákszövetségek kerekasztal-beszélgetésével ért véget a hétvégi program: az Országos Magyar Diákszövetség, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, a Nagyváradi Magyar Diákszövetség, a Temesvári Magyar Diákszövetség és a Romániai Magyar Doktorandusok és Fiatal Kutatók Szövetsége képviselői a hallgatók lehetőségeiről, a cserediákprogramok tapasztalatairól osztották meg álláspontjukat.
Nyugati Jelen (Arad)
Tizennegyedik alkalommal szervezte meg a hétvégén a MIÉRT Akadémiát a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) és tagszervezete, a Bihar Megyei Területi Ifjúsági Egyeztető Tanács (BTIET). A december 4–6. közötti szakmai programra ezúttal is a Nagyvárad melletti Püspökfürdőn, a Perla Szállóban került sor, ahol az egyetem elvégzése utáni munkavállalás témáját járta körül a mintegy másfélszáz résztvevő.
A pénteki megnyitón jelen volt és beszédet mondott Kelemen Hunor szövetségi elnök, Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke, Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke, valamint Debreczeni Sándor, a MIÉRT Akadémia főszervezője, a BTIET elnöke.
A megnyitót követően Kelemen Hunor Tiszta lappal a politikában – Népszerűség és közösségépítés a magyar fiatalok közéleti munkájában címmel tartott előadást. Az RMDSZ elnöke arra ösztönözte a hallgatóságot, hogy vegyen részt a helyi közélet alakításában és munkájával a közösségépítést szolgálja.
Gulyás Tibor, a magyarországi Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke arra kereste a választ, mit ér a diploma, és hogy a magyarországi fiatalok körében milyen tendenciák érvényesülnek az egyetem alatti és utáni munkavállalás terén.
Szombaton Veres Valér egyetemi docens, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem professzora és Székely Tünde, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanársegédje arról értekeztek, jellemzően milyen hátterű hallgatók érkeznek továbbtanulás céljából az általuk képviselt egyetemekre, ugyanakkor hangot adtak azon meggyőződésüknek, miszerint a legfontosabb, hogy az egyetem elvégzését követően merre halad tovább a fiatalság, melyek a munkavállalási terveik.
Antal Lóránt, Biró Rozália szenátor és Geréd Imre, az RMDSZ ifjúságért felelős ügyvezető alelnöke a jelenlévőket álmaik megvalósítására, az itthon maradásra ösztönözték, azt javasolván, merjenek vállalkozni.
Huszár István, Nagyvárad RMDSZ-es alpolgármestere a bihari megyeszékhely iparának bővítéséről beszélt, a budapesti Mathias Corvinus Collegium tevékenységét és az intézet nyújtotta lehetőségeket Lánczi Péter mutatta be, továbbá Gönczi József, a Romániai Vállalkozásokért Egyesület (ROVE) alelnöke és Kapy András a nemrég nemzetközileg is elismert és kitüntetett nagyváradi Axosuits cég tevékenységét ismertették a Hogyan lesz egy ötletből sikertörténet? című előadásukban.
A diákszövetségek kerekasztal-beszélgetésével ért véget a hétvégi program: az Országos Magyar Diákszövetség, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, a Nagyváradi Magyar Diákszövetség, a Temesvári Magyar Diákszövetség és a Romániai Magyar Doktorandusok és Fiatal Kutatók Szövetsége képviselői a hallgatók lehetőségeiről, a cserediákprogramok tapasztalatairól osztották meg álláspontjukat.
Nyugati Jelen (Arad)
2015. december 10.
Lépés az elvárt változások felé vagy kirakatrendezvény csupán?
Az egyetemi napokat megnyitó magyar kulturális est meggyőző bizonyítéka volt annak, hogy mennyi sokoldalú, a különböző művészeti ágakat profi szinten művelő ember került ki a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemről, amelynek tanárai is példát mutattak ezen a téren. Az egyetemen zajló művelődési és sportélet biztosította a hallgatók szórakozását, kikapcsolódását. Ennek a hagyománynak a tovább éltetése közösségformáló, megtartó erő napjainkban is, amit a magyar hallgatók nagy létszámú néptánccsoportjának a fellépése igazolt.
Abból kiindulva, hogy az egyetem rektora kérte az est megszervezését, amelyen a román oktatókból álló vezetőség is részt vett, tekinthetjük-e a kezdeményezést első lépésnek a magyar részről jogosan elvárt változások irányába? Vagy a vezérkar csupán egy kipipálandó kirakatrendezvénynek szánta? – kérdeztem dr. Szilágyi Tibor egyetemi tanártól, a magyar tagozati vezetőség tagjától.
– Normális világban feltétlenül örvendene mindenki egy színvonalas magyar kulturális eseménynek. Nálunk a problémát az okozza, hogy az egyetem román vezetősége, fittyet hányva a törvényre, gátlástalanul akadályozza a magyar tagozat önállósodását, sőt nagyon kifinomult módszerekkel próbálja az egyetem magyar gyökereit is eltussolni.
A 2011 óta érvényes oktatási törvényben a "multikulturális egyetem" fogalma arra vonatkozik, hogy van Romániában három egyetem – a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és a MOGYE – ahol törvényi szinten kötelező a magyar oktatás önálló szervezési és döntéshozatali struktúráinak létrehozása. Az egyetem magyar oktatói és hallgatói több mint négy éve példamutató összefogással és következetességgel küzdenek a törvény kisebbségi oktatásra vonatkozó kitételeinek maradéktalan betartásáért, miközben az egyetem vezetősége – a minisztérium burkolt támogatásával – ezt mindvégig megtagadta. A román vezetőség annyira biztos uralkodó helyzetében, hogy most már inkább a probléma bagatellizálásával próbálja ellehetetleníteni a küzdelmünket. A rektor felkérésére létrejött magyar kulturális est sajnos egy ilyen célt is szolgál, hogy azt hitesse el a világgal, hogy itt tökéletesen megvalósult a multi- kulturalitás, hogy a törvényt betartják, csak a magyar tagozat csökönyös vezetői akadályozzák, hogy egymás nyakába boruljon a két tagozat, és teljes legyen az egyetértés. Mi azonban nem feledhetjük, hogy az oktatási törvény szerint értelmezett multikulturális egyetem nálunk eddig nem valósult meg – válaszolta Szilágyi professzor.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)
Az egyetemi napokat megnyitó magyar kulturális est meggyőző bizonyítéka volt annak, hogy mennyi sokoldalú, a különböző művészeti ágakat profi szinten művelő ember került ki a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemről, amelynek tanárai is példát mutattak ezen a téren. Az egyetemen zajló művelődési és sportélet biztosította a hallgatók szórakozását, kikapcsolódását. Ennek a hagyománynak a tovább éltetése közösségformáló, megtartó erő napjainkban is, amit a magyar hallgatók nagy létszámú néptánccsoportjának a fellépése igazolt.
Abból kiindulva, hogy az egyetem rektora kérte az est megszervezését, amelyen a román oktatókból álló vezetőség is részt vett, tekinthetjük-e a kezdeményezést első lépésnek a magyar részről jogosan elvárt változások irányába? Vagy a vezérkar csupán egy kipipálandó kirakatrendezvénynek szánta? – kérdeztem dr. Szilágyi Tibor egyetemi tanártól, a magyar tagozati vezetőség tagjától.
– Normális világban feltétlenül örvendene mindenki egy színvonalas magyar kulturális eseménynek. Nálunk a problémát az okozza, hogy az egyetem román vezetősége, fittyet hányva a törvényre, gátlástalanul akadályozza a magyar tagozat önállósodását, sőt nagyon kifinomult módszerekkel próbálja az egyetem magyar gyökereit is eltussolni.
A 2011 óta érvényes oktatási törvényben a "multikulturális egyetem" fogalma arra vonatkozik, hogy van Romániában három egyetem – a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és a MOGYE – ahol törvényi szinten kötelező a magyar oktatás önálló szervezési és döntéshozatali struktúráinak létrehozása. Az egyetem magyar oktatói és hallgatói több mint négy éve példamutató összefogással és következetességgel küzdenek a törvény kisebbségi oktatásra vonatkozó kitételeinek maradéktalan betartásáért, miközben az egyetem vezetősége – a minisztérium burkolt támogatásával – ezt mindvégig megtagadta. A román vezetőség annyira biztos uralkodó helyzetében, hogy most már inkább a probléma bagatellizálásával próbálja ellehetetleníteni a küzdelmünket. A rektor felkérésére létrejött magyar kulturális est sajnos egy ilyen célt is szolgál, hogy azt hitesse el a világgal, hogy itt tökéletesen megvalósult a multi- kulturalitás, hogy a törvényt betartják, csak a magyar tagozat csökönyös vezetői akadályozzák, hogy egymás nyakába boruljon a két tagozat, és teljes legyen az egyetértés. Mi azonban nem feledhetjük, hogy az oktatási törvény szerint értelmezett multikulturális egyetem nálunk eddig nem valósult meg – válaszolta Szilágyi professzor.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)
2015. december 10.
CSD: Romániában nem működik a nyugati terrorelhárítási modell
A nemzetbiztonságot veszélyeztető fenyegetések hagyományos kezelési módja rendszerint a szakintézmények költségvetésének növelését, az állampolgári szabadságjogok korlátozását, a hírszerző szolgálatok hatalmának növelését vonja maga után – mutatnak rá a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) keretében működő Demokrácia-kutató Központ (CSD) szakemberei. Tanulmányuk azt követően látott napvilágot, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) a kézdivásárhelyi és a krajovai „terroristákra” utalva bejelentette: Románia is azon országok közé tartozik, amelyek könnyen válhatnak terrorista merényletek célpontjává.
Az első tényező máris megvalósulni látszik, a jövő évi költségvetésben ugyanis 22%-kal többet irányoznak elő a hírszerzéssel foglalkozó szakintézmények (SRI, SIE, STS és SPP) számára, mint 2015-ben – vélekednek. A CSD azonban arra figyelmeztet: jelen pillanatban nem ajánlatos a terrorfenyegetések kezelésének e hagyományos, más országokban különben jól bevált „receptjét” alkalmazni Romániában.
Szabadság (Kolozsvár)
A nemzetbiztonságot veszélyeztető fenyegetések hagyományos kezelési módja rendszerint a szakintézmények költségvetésének növelését, az állampolgári szabadságjogok korlátozását, a hírszerző szolgálatok hatalmának növelését vonja maga után – mutatnak rá a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) keretében működő Demokrácia-kutató Központ (CSD) szakemberei. Tanulmányuk azt követően látott napvilágot, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) a kézdivásárhelyi és a krajovai „terroristákra” utalva bejelentette: Románia is azon országok közé tartozik, amelyek könnyen válhatnak terrorista merényletek célpontjává.
Az első tényező máris megvalósulni látszik, a jövő évi költségvetésben ugyanis 22%-kal többet irányoznak elő a hírszerzéssel foglalkozó szakintézmények (SRI, SIE, STS és SPP) számára, mint 2015-ben – vélekednek. A CSD azonban arra figyelmeztet: jelen pillanatban nem ajánlatos a terrorfenyegetések kezelésének e hagyományos, más országokban különben jól bevált „receptjét” alkalmazni Romániában.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. december 10.
Tankó Gyula és a gyimesi szokásvilág
A gyimesfelsőloki Tankó Gyula nyugalmazott tanár, iskolaigazgató, néprajzi író egész életútját meghatározta a gyimesi csángók sajátos kultúrája. Beleszületett abba a szokásvilágba, amelyből később avatott ismerőként igyekezett minél többet meríteni, és megismertetni írásai, könyvei segítségével.
1939-ben született Gyimesfelsőlokon, édesapja kisbíró, apja bíró volt a „kis magyar világban”. „Az oroszok bevonulása után apám volt az első bíró, amíg néptanács alakult, akkor kitették, és elment erdésznek” – elevenítette fel. Alig két éves korában gyermektelen nagynénje és nagybátyja vette örökbe, ez volt a szokás, ha „gyakran jöttek a gyermekek” a családban, de a földet sem akarták idegen kézre juttatni.
„Nevelőapám arra is gondolt, hogy lesz mellette valaki, aki őt felváltja. Vakációimban segítettem nekik a mezőgazdaságban, de a tanítóim arra ösztökélték őket is, hogy adjanak tovább iskolába. Saját gyermeküknek tekintettek, és egész egyetemig iskoláztattak. A nevelőanyám, aki csak négy osztályt végzett, gyönyörűen olvasott fel, emlékszem most is a versekre. Akkor kezdtem én is olvasni, megszeretni a verseket, és ez elkísért mostanig” – emlékezett.
Mint elmondta, Gyimesközéplokon a háború után olyan tantestület volt, akik közül sokakat büntetésből helyezett oda a rendszer. Nevelőanyját – aki nem engedte, hogy pionír legyen, mert akkor, a koreai háború idején valahonnan úgy értesültek, hogy a koreai gyermekeket a nyakkendőjüknél fogva akasztják fel – egy alkalommal elhívták a pedagógiai tanács elé. „Győzködték, hogy engedje meg, legyek pionír. Anyám tiltakozott. Az igazgató azt mondta, ha nem egyezik bele, akkor megállapítjuk, hogy maga egy reakciós. Anyám összehúzta a szemöldökét, s azt válaszolta, az lehet, de én nem tudom, az mi. Mint később megtudtam, alig bírták ki nevetés nélkül, s mikor kiment, az egyik jelenlévő megjegyezte, na, igazgató kartárs, jól megijesztette” – mondta el.
A középiskola elvégzése után az első felvételi vizsgája nem sikerült, most azt mondja, „hála Istennek”, mert akkor a jogra készült. Következett a katonai szolgálat, és a szocializmusból való kiábrándulás. „Elvittek Bukarestbe, majd a Duna-deltába. Akkor láttam meg én, hogy mit jelent a proletárdiktatúra” – emlékezett a politikai foglyokkal való találkozásra, akik több kényszermunka-táborban vágták a nádat.
Hazajött, elhelyezkedett, Csíkszentmihályon kultúrigazgató lett, és közben tanított. „Így jutottam el a tanügybe, mert a régi tanáraim is biztattak. Elvégeztem a marosvásárhelyi pedagógiai főiskola magyar-román szakát, majd Kolozsváron, a Babes-Bolyai egyetemen szereztem diplomát. Amikor államvizsgáztunk, jött az itteni főtanfelügyelő, Becze Antal, megkérdezte, a csíkiak közül ki szeretne haza menni tanítani – akkor még nem volt kényszerű elhelyezés. Azt monda nekem: fiúka, te jössz haza, én elintézem” – emlékezett. Legelőször a gyimesközéploki központi iskolában tanított, Hidegségre kinevezték iskolaigazgatónak, két év múlva pedig a központi iskola igazgatója lett. „Iskolát építettünk, és úgy kezdtük az építkezést, hogy senki sem tudott róla, az iskolánál mindenki segített, gyűjtöttek egy bizonyos összeget, egy építésztechnikus elkészítette a rajzot, és a tanácsot kész tények elé állítottuk, a pénzt is átadtuk. Akkor építették a középloki nagy bútorgyárat, onnan is kaptunk építkezési anyagot, a fát a szülők hozták, elkészült az iskola és hozzá a műhely. Utána megfenyegették az néptanácselnököt és engem is, hogy bezárnak, de 1975-ben ezt csak így lehetett megvalósítani” – elevenítette fel. Több mint negyven évet tanított, és közel harminc évig volt iskolaigazgató.
Tankó Gyula életét meghatározta a gyimesi szokásvilág, a tánc és az ének. „Én ebbe beleszülettem, mert úgy szervezték a közösséget, hogy mindene volt a tánc és a népdal. A szórakozás is erről szólt, ez megmaradt, és beleivódott a gyermekekbe. Nekünk külön mulatságot rendeztek, akár gyermeklakodalom, akár serketánc, minden olyan természetes volt, hogy nem kellett tanítani. Egy-két ember megmutatta, a lakodalomba is elvittek, a táncban is ott lehettünk. Ha jó szeme és ritmusérzéke volt valakinek, elsajátította azt, ha nem, a nagyobb testvérek tanították, még az istállóban is gyakorolták. Természetes volt, mint a népdalok éneklése is. Én közben szerelmese lettem a keserveseknek. Jött Kallós Zoltán bácsi, énekeltem neki, a táncokat végigfilmezték” – emlékezett.
Tankó Gyula szerint a több mint ötven keservesből fel lehet építeni az emberek sorsát. Néprajzi gyűjtéseinek alapját a megélt hagyományok jelentik. Írásaiban, köteteiben ez az egykor virágkorát élő szokásvilágot igyekezett felvillantani, amely, mint mondja, időközben lassan megváltozott, a táncok, énekek a mindennapokból felkerültek a színpadra. „Az én gyermekkoromban a tánc úgy kezdődött, hogy a zenész felült az őt megillető helyre, húzni kezdte a lassú magyarost, vagy ő vagy a felesége elkezdte az éneket, s akkor mindenki énekelt, és mindenki a saját sorsára gondolt azzal a keservessel, s ez egy közösséget összeölelt” – emlékezett.
Számos dolgozata, tanulmánya jelent meg különböző kiadványokban, könyveiben a gyimesi csángók életvitelét, szokásai örökítette meg, de gyűjtött népi humort, és társszerzője Gyimesközéplok monográfiájának is. Több alkalommal díjat nyert a Kriza János Néprajzi Társaság és a Budapesti Néprajzi Múzeum, valamint intézmények néprajzi gyűjtő pályázatain.
A Kriza János Néprajzi Társaságnál került kapcsolatba Nagy Olga folklórkutatóval, aki – miután elolvasta első könyvét – azt írta róla, hogy látszik az, hogy nem idegen jött gyűjteni a vidékre, hanem a szerző magától kérdezi azt, amit leír. Legújabb, megjelenés előtt levő könyvében azt igyekszik bemutatni, hogy a régi táncok, énekek, szokások által meghatározott csángó életforma miképpen változott, alakult át. „Nagyon szerencsés korban születtem, akkor amikor még a csúcson volt mindez. Azt éltem meg, ahogy minden lassan kimarad, megváltozik, és a színpadra kerülnek a táncok, énekek. Ott is gyönyörűek, a világ csodálja, de tanítani kell. S nekünk nem kellett, mert belénk ivódott” – zárta a beszélgetést Tankó Gyula.
Kovács Attila
Székelyhon.ro
A gyimesfelsőloki Tankó Gyula nyugalmazott tanár, iskolaigazgató, néprajzi író egész életútját meghatározta a gyimesi csángók sajátos kultúrája. Beleszületett abba a szokásvilágba, amelyből később avatott ismerőként igyekezett minél többet meríteni, és megismertetni írásai, könyvei segítségével.
1939-ben született Gyimesfelsőlokon, édesapja kisbíró, apja bíró volt a „kis magyar világban”. „Az oroszok bevonulása után apám volt az első bíró, amíg néptanács alakult, akkor kitették, és elment erdésznek” – elevenítette fel. Alig két éves korában gyermektelen nagynénje és nagybátyja vette örökbe, ez volt a szokás, ha „gyakran jöttek a gyermekek” a családban, de a földet sem akarták idegen kézre juttatni.
„Nevelőapám arra is gondolt, hogy lesz mellette valaki, aki őt felváltja. Vakációimban segítettem nekik a mezőgazdaságban, de a tanítóim arra ösztökélték őket is, hogy adjanak tovább iskolába. Saját gyermeküknek tekintettek, és egész egyetemig iskoláztattak. A nevelőanyám, aki csak négy osztályt végzett, gyönyörűen olvasott fel, emlékszem most is a versekre. Akkor kezdtem én is olvasni, megszeretni a verseket, és ez elkísért mostanig” – emlékezett.
Mint elmondta, Gyimesközéplokon a háború után olyan tantestület volt, akik közül sokakat büntetésből helyezett oda a rendszer. Nevelőanyját – aki nem engedte, hogy pionír legyen, mert akkor, a koreai háború idején valahonnan úgy értesültek, hogy a koreai gyermekeket a nyakkendőjüknél fogva akasztják fel – egy alkalommal elhívták a pedagógiai tanács elé. „Győzködték, hogy engedje meg, legyek pionír. Anyám tiltakozott. Az igazgató azt mondta, ha nem egyezik bele, akkor megállapítjuk, hogy maga egy reakciós. Anyám összehúzta a szemöldökét, s azt válaszolta, az lehet, de én nem tudom, az mi. Mint később megtudtam, alig bírták ki nevetés nélkül, s mikor kiment, az egyik jelenlévő megjegyezte, na, igazgató kartárs, jól megijesztette” – mondta el.
A középiskola elvégzése után az első felvételi vizsgája nem sikerült, most azt mondja, „hála Istennek”, mert akkor a jogra készült. Következett a katonai szolgálat, és a szocializmusból való kiábrándulás. „Elvittek Bukarestbe, majd a Duna-deltába. Akkor láttam meg én, hogy mit jelent a proletárdiktatúra” – emlékezett a politikai foglyokkal való találkozásra, akik több kényszermunka-táborban vágták a nádat.
Hazajött, elhelyezkedett, Csíkszentmihályon kultúrigazgató lett, és közben tanított. „Így jutottam el a tanügybe, mert a régi tanáraim is biztattak. Elvégeztem a marosvásárhelyi pedagógiai főiskola magyar-román szakát, majd Kolozsváron, a Babes-Bolyai egyetemen szereztem diplomát. Amikor államvizsgáztunk, jött az itteni főtanfelügyelő, Becze Antal, megkérdezte, a csíkiak közül ki szeretne haza menni tanítani – akkor még nem volt kényszerű elhelyezés. Azt monda nekem: fiúka, te jössz haza, én elintézem” – emlékezett. Legelőször a gyimesközéploki központi iskolában tanított, Hidegségre kinevezték iskolaigazgatónak, két év múlva pedig a központi iskola igazgatója lett. „Iskolát építettünk, és úgy kezdtük az építkezést, hogy senki sem tudott róla, az iskolánál mindenki segített, gyűjtöttek egy bizonyos összeget, egy építésztechnikus elkészítette a rajzot, és a tanácsot kész tények elé állítottuk, a pénzt is átadtuk. Akkor építették a középloki nagy bútorgyárat, onnan is kaptunk építkezési anyagot, a fát a szülők hozták, elkészült az iskola és hozzá a műhely. Utána megfenyegették az néptanácselnököt és engem is, hogy bezárnak, de 1975-ben ezt csak így lehetett megvalósítani” – elevenítette fel. Több mint negyven évet tanított, és közel harminc évig volt iskolaigazgató.
Tankó Gyula életét meghatározta a gyimesi szokásvilág, a tánc és az ének. „Én ebbe beleszülettem, mert úgy szervezték a közösséget, hogy mindene volt a tánc és a népdal. A szórakozás is erről szólt, ez megmaradt, és beleivódott a gyermekekbe. Nekünk külön mulatságot rendeztek, akár gyermeklakodalom, akár serketánc, minden olyan természetes volt, hogy nem kellett tanítani. Egy-két ember megmutatta, a lakodalomba is elvittek, a táncban is ott lehettünk. Ha jó szeme és ritmusérzéke volt valakinek, elsajátította azt, ha nem, a nagyobb testvérek tanították, még az istállóban is gyakorolták. Természetes volt, mint a népdalok éneklése is. Én közben szerelmese lettem a keserveseknek. Jött Kallós Zoltán bácsi, énekeltem neki, a táncokat végigfilmezték” – emlékezett.
Tankó Gyula szerint a több mint ötven keservesből fel lehet építeni az emberek sorsát. Néprajzi gyűjtéseinek alapját a megélt hagyományok jelentik. Írásaiban, köteteiben ez az egykor virágkorát élő szokásvilágot igyekezett felvillantani, amely, mint mondja, időközben lassan megváltozott, a táncok, énekek a mindennapokból felkerültek a színpadra. „Az én gyermekkoromban a tánc úgy kezdődött, hogy a zenész felült az őt megillető helyre, húzni kezdte a lassú magyarost, vagy ő vagy a felesége elkezdte az éneket, s akkor mindenki énekelt, és mindenki a saját sorsára gondolt azzal a keservessel, s ez egy közösséget összeölelt” – emlékezett.
Számos dolgozata, tanulmánya jelent meg különböző kiadványokban, könyveiben a gyimesi csángók életvitelét, szokásai örökítette meg, de gyűjtött népi humort, és társszerzője Gyimesközéplok monográfiájának is. Több alkalommal díjat nyert a Kriza János Néprajzi Társaság és a Budapesti Néprajzi Múzeum, valamint intézmények néprajzi gyűjtő pályázatain.
A Kriza János Néprajzi Társaságnál került kapcsolatba Nagy Olga folklórkutatóval, aki – miután elolvasta első könyvét – azt írta róla, hogy látszik az, hogy nem idegen jött gyűjteni a vidékre, hanem a szerző magától kérdezi azt, amit leír. Legújabb, megjelenés előtt levő könyvében azt igyekszik bemutatni, hogy a régi táncok, énekek, szokások által meghatározott csángó életforma miképpen változott, alakult át. „Nagyon szerencsés korban születtem, akkor amikor még a csúcson volt mindez. Azt éltem meg, ahogy minden lassan kimarad, megváltozik, és a színpadra kerülnek a táncok, énekek. Ott is gyönyörűek, a világ csodálja, de tanítani kell. S nekünk nem kellett, mert belénk ivódott” – zárta a beszélgetést Tankó Gyula.
Kovács Attila
Székelyhon.ro
2015. december 11.
Magyar napok téli köntösben Kolozsváron
Csizmát húzott és sapkát tett a fejére Oszkár, a Kolozsvári Magyar Napok kabalafigurája: péntektől december 20-ig változatos, kulturális és szórakoztató rendezvényeket felsorakoztató programsorozat várja a nagyérdeműt a kincses városban.
A népszerű nyári Kolozsvári Magyar Napok ráadásának szánt Téli fesztivált első ízben szervezi meg a Kincses Kolozsvár Egyesület. „A két rendezvénysorozat teljesen különbözik egymástól, nem lehet összehasonlítani. A Téli fesztivál tulajdonképpen egy ráadás a Kolozsvári Magyar Napokhoz a decemberi ünnepek jegyében" – magyarázta Gergely Balázs, az egyesület elnöke.
Hozzáfűzte, a Téli fesztivál költségvetése ötöde a Kolozsvári Magyar Napokénak, a történelmi egyházakat is beleszámítva 26 civil szervezet szállítja a változatos programkínálatot.
Koncertek és gyermekfesztivál
A program összeállításában jelentős szerepet játszott, hogy a fesztivált a Kolozsvár Európa ifjúsági fővárosa év utolsó hónapjában tartják, így több koncerttel is kedveskednek az ifjúságnak.
Fellép többek közt a Hooligans, az Intim Torna Illegál, a Bagossy Brothers Company és a Pannonia Allstars Ska Orchestra. Természetesen az idősebb generációkra is gondoltak, nekik a Fonográf emlékzenekar, az FG4 játszik majd Kolozsváron.
Pénteken este a Knock Out zenekar RockMikulás koncertje várja a közönséget az Irish & Music Pubban. Szombaton múzeumpedagógiai foglalkozást tart gyerekeknek a Korzo Egyesület, amely városnéző sétát szervez A forradalom színterei – Kolozsvári jelenetek 1989-ből címmel. A Kárpát-medencei szakrális népköltészetet mutatja be szintén szombaton a piarista (Szentháromság-) templomban Nagy Noémi Kriszta népdalénekes, Laczkó Vass Róbert színművész, Szép András zongorista, Szép Gyula Bálint szólóhegedűs.
A hagyományos Adventi Gyermekfesztivál és Sokadalom, amely immár tíz éve várja a gyerekeket a legkisebbektől a legnagyobbakig a közös ünnepi készülődésre, idén a Téli fesztivál programjába illeszkedik. Szombaton az Életfa Családsegítő Egyesület, az Ifjúsági Keresztyén Egyesület és a Szabadság napilap az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban szervezi meg a szórakoztató, kulturális tevékenységeket felsorakoztató adventi sokadalmat. A színes programban többek közt gyerekfellépések, könyvbemutató, operaelőadás, bábszínház és különféle ünnepváró kézműves foglalkozások, karácsonyfadíszkészítés szerepel.
Állatok, érdekességek a múzeumokban
A Téli fesztivál idején, akárcsak a nyári Kolozsvári Magyar napokon, a múzeumok és gyűjtemények is várják az érdeklődő közönséget. A Babes-Bolyati Tudományetem és az Erdélyi Múzeum-Egyesület is bekapcsolódik ily módon a rendezvénysorozatba. Többek közt az Állattani Múzeum várja a látogatókat: kiállítása nagyszámú gerinces és gerinctelen állatot mutat be, elkülönítve vagy a természetes környezetet reprodukáló diorámákban, vagy mikrodiorámákban.
Az ásványtani és botanikai múzeum, valamint a Farkas utcai egyetemi múzeum is megnyitja kapuit. A 2001 áprilisában alapított múzeum a kolozsvári egyetemi oktatás évszázados gazdag történetét, a különböző karok tanárainak és hallgatóinak tevékenységét kívánja megismertetni az érdeklődőkkel.
A Zoológiai Intézet alagsorában található Viváriumot is meg lehet tekinteni: az állandó kiállítás körülbelül 57 állatfajt tartalmaz. 2001-es megnyitásakor a Vivárium csak egy hüllő- és amfíbiagyűjteménnyel rendelkezett, jelenleg azonban ezek mellett 10 halfajtát, 9 kisemlősfajtát és 6 madárfajt is tartalmaz. Ezek közül a legfontosabbak: puffogó vipera, szivárványos boa, leopárdgekkó, nílusi varánusz, csincsilla, dobrudzsai teknős, szalamandra stb.
Őslénycsontváz csodálható
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület gyűjteményében őslénytani leleteket lehet megtekinteni. A Szászsebes környéki felső kréta kori (72-65 millió éves) szárazföldi vörös agyagos üledék (az úgynevezett sebesi formáció) megállás nélkül ontja magából a dinoszauruszok közvetlen kihalása előtti életre, a környezeti, ökológiai és a különös állatvilágra vonatkozó bizonyítékokat. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület őslénygyűjteményének fő lelete a Balaur bondoc legteljesebb – jóllehet így is hiányos – csontváza.
A Balaur bondoc (tömzsi sárkány) egy teljesen új theropoda fajhoz tartozó, valószínűleg húsevő dinoszurusz, amely mintegy 70 millió évvel ezelőtt élt Erdély szigetén. A csontváz – amely egészen különleges, részben csak erre a fajra jellemző biológiai jegyekkel rendelkezik, az észak-amerikai és ázsiai rokonaival való közeli kapcsolatról is tanúskodik.
Ugyanennek a gyűjteménynek részei a világ első ismert mezozoikumi áradási üledékekből fennmaradt madárkolónia fészekmaradványa, valamint egy új, szintén krétakori repülősárkány, az Eurazhdarcho langendorfensis nevű, eddig ismeretlen faj felfedezett példányának a maradványai. Szintén az EME gyűjteményében van elhelyezve a pillanatnyilag a világ legnagyobbjának számító pteroszauruszától származó (Azhdarchoida cf. Hatzegopteryx) csigolya is. A leletek felfedezője Vremir Mátyás geológus-paleontológus, az Erdélyi Múzeum Egyesület külső munkatársa. A Téli fesztivál programja a teli.magyarnapok.ro honlapon található.
Krónika (Kolozsvár)
Csizmát húzott és sapkát tett a fejére Oszkár, a Kolozsvári Magyar Napok kabalafigurája: péntektől december 20-ig változatos, kulturális és szórakoztató rendezvényeket felsorakoztató programsorozat várja a nagyérdeműt a kincses városban.
A népszerű nyári Kolozsvári Magyar Napok ráadásának szánt Téli fesztivált első ízben szervezi meg a Kincses Kolozsvár Egyesület. „A két rendezvénysorozat teljesen különbözik egymástól, nem lehet összehasonlítani. A Téli fesztivál tulajdonképpen egy ráadás a Kolozsvári Magyar Napokhoz a decemberi ünnepek jegyében" – magyarázta Gergely Balázs, az egyesület elnöke.
Hozzáfűzte, a Téli fesztivál költségvetése ötöde a Kolozsvári Magyar Napokénak, a történelmi egyházakat is beleszámítva 26 civil szervezet szállítja a változatos programkínálatot.
Koncertek és gyermekfesztivál
A program összeállításában jelentős szerepet játszott, hogy a fesztivált a Kolozsvár Európa ifjúsági fővárosa év utolsó hónapjában tartják, így több koncerttel is kedveskednek az ifjúságnak.
Fellép többek közt a Hooligans, az Intim Torna Illegál, a Bagossy Brothers Company és a Pannonia Allstars Ska Orchestra. Természetesen az idősebb generációkra is gondoltak, nekik a Fonográf emlékzenekar, az FG4 játszik majd Kolozsváron.
Pénteken este a Knock Out zenekar RockMikulás koncertje várja a közönséget az Irish & Music Pubban. Szombaton múzeumpedagógiai foglalkozást tart gyerekeknek a Korzo Egyesület, amely városnéző sétát szervez A forradalom színterei – Kolozsvári jelenetek 1989-ből címmel. A Kárpát-medencei szakrális népköltészetet mutatja be szintén szombaton a piarista (Szentháromság-) templomban Nagy Noémi Kriszta népdalénekes, Laczkó Vass Róbert színművész, Szép András zongorista, Szép Gyula Bálint szólóhegedűs.
A hagyományos Adventi Gyermekfesztivál és Sokadalom, amely immár tíz éve várja a gyerekeket a legkisebbektől a legnagyobbakig a közös ünnepi készülődésre, idén a Téli fesztivál programjába illeszkedik. Szombaton az Életfa Családsegítő Egyesület, az Ifjúsági Keresztyén Egyesület és a Szabadság napilap az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban szervezi meg a szórakoztató, kulturális tevékenységeket felsorakoztató adventi sokadalmat. A színes programban többek közt gyerekfellépések, könyvbemutató, operaelőadás, bábszínház és különféle ünnepváró kézműves foglalkozások, karácsonyfadíszkészítés szerepel.
Állatok, érdekességek a múzeumokban
A Téli fesztivál idején, akárcsak a nyári Kolozsvári Magyar napokon, a múzeumok és gyűjtemények is várják az érdeklődő közönséget. A Babes-Bolyati Tudományetem és az Erdélyi Múzeum-Egyesület is bekapcsolódik ily módon a rendezvénysorozatba. Többek közt az Állattani Múzeum várja a látogatókat: kiállítása nagyszámú gerinces és gerinctelen állatot mutat be, elkülönítve vagy a természetes környezetet reprodukáló diorámákban, vagy mikrodiorámákban.
Az ásványtani és botanikai múzeum, valamint a Farkas utcai egyetemi múzeum is megnyitja kapuit. A 2001 áprilisában alapított múzeum a kolozsvári egyetemi oktatás évszázados gazdag történetét, a különböző karok tanárainak és hallgatóinak tevékenységét kívánja megismertetni az érdeklődőkkel.
A Zoológiai Intézet alagsorában található Viváriumot is meg lehet tekinteni: az állandó kiállítás körülbelül 57 állatfajt tartalmaz. 2001-es megnyitásakor a Vivárium csak egy hüllő- és amfíbiagyűjteménnyel rendelkezett, jelenleg azonban ezek mellett 10 halfajtát, 9 kisemlősfajtát és 6 madárfajt is tartalmaz. Ezek közül a legfontosabbak: puffogó vipera, szivárványos boa, leopárdgekkó, nílusi varánusz, csincsilla, dobrudzsai teknős, szalamandra stb.
Őslénycsontváz csodálható
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület gyűjteményében őslénytani leleteket lehet megtekinteni. A Szászsebes környéki felső kréta kori (72-65 millió éves) szárazföldi vörös agyagos üledék (az úgynevezett sebesi formáció) megállás nélkül ontja magából a dinoszauruszok közvetlen kihalása előtti életre, a környezeti, ökológiai és a különös állatvilágra vonatkozó bizonyítékokat. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület őslénygyűjteményének fő lelete a Balaur bondoc legteljesebb – jóllehet így is hiányos – csontváza.
A Balaur bondoc (tömzsi sárkány) egy teljesen új theropoda fajhoz tartozó, valószínűleg húsevő dinoszurusz, amely mintegy 70 millió évvel ezelőtt élt Erdély szigetén. A csontváz – amely egészen különleges, részben csak erre a fajra jellemző biológiai jegyekkel rendelkezik, az észak-amerikai és ázsiai rokonaival való közeli kapcsolatról is tanúskodik.
Ugyanennek a gyűjteménynek részei a világ első ismert mezozoikumi áradási üledékekből fennmaradt madárkolónia fészekmaradványa, valamint egy új, szintén krétakori repülősárkány, az Eurazhdarcho langendorfensis nevű, eddig ismeretlen faj felfedezett példányának a maradványai. Szintén az EME gyűjteményében van elhelyezve a pillanatnyilag a világ legnagyobbjának számító pteroszauruszától származó (Azhdarchoida cf. Hatzegopteryx) csigolya is. A leletek felfedezője Vremir Mátyás geológus-paleontológus, az Erdélyi Múzeum Egyesület külső munkatársa. A Téli fesztivál programja a teli.magyarnapok.ro honlapon található.
Krónika (Kolozsvár)
2015. december 16.
Hogy érik el céljukat a titkosszolgálatok?
Ha felmerül a terrorista fenyegetés, a titkosszolgálatok válasza rendszerint abban merül ki, hogy megpróbálják elérni költségvetésük növelését (ez sikerült is, hiszen a tavalyihoz képest 22 százalékkal nagyobb pénzkeret áll rendelkezésükre), illetve az állampolgárok szabadságjogainak korlátozását – áll a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Demokráciatanulmányi Központjának kutatói által készített tanulmányban.
Eszerint terrorizmustámadás esetén az ország legnagyobb rizikófaktora a demokrácia működésével függ össze. A kutatócsoport szerint a craiovai és a kézdivásárhelyi akciói révén a Román Hírszerző Szolgálat azt az üzenetet próbálja elhinteni a társadalomban, hogy Románia terrorcselekmények célpontja lehet, holott ez nem így van. A tanulmány egyik készítője, George Jiglău adjunktus szerint a Hargita és Kovászna megyei lakosság egy részének radikalizálódása annak tudható be, hogy az emberek mellőzve érzik magukat, úgy érzik, képviseletük nincs hatékonyan ellátva, főleg ha azt is figyelembe vesszük, hogy csökkent az RMDSZ jelentősége a politikai szférában. Így megtörténhet, hogy a magyar kisebbség és a román állam között kiépült híd beszakad, ezzel párhuzamosan felerősödnek a radikális hangok, és olyan mozgalmak vehetik kezdetüket, amelyek a 20–30 évvel ezelőtti Európára voltak jellemzőek, amikor az ETA és az IRA aktív volt. (Transindex) NÖVEKVŐ MIGRÁNSELLENZÉS. A menekültek szétosztásáról szóló kötelező kvótatervek kapcsán a szeptemberi 56,2 százalékhoz képest most 75,8 százaléknyian gondolják úgy, hogy Romániának nem kellene őket befogadnia, míg csupán 19,2 százalék véli úgy, hogy igen – áll az Adevărul megrendelésére készült legújabb Inscop-kutatásban. Tizenöt százalékkal nőtt azok aránya is, akik ellenzik a migránsok romániai letelepedését, a szeptemberi 65,3 százalékról 80,2-re. Csupán 16,1 százalék gondolja úgy, hogy nem probléma, ha a migránsok Romániát választják lakóhelyül. Ennél is magasabb azok aránya, akik nem járulnának hozzá, hogy egy menekült-migráns az általuk lakott településen telepedjen le – ez az arány szeptemberben még csak 67,1 százalék volt, most 81,2 százalék. A letelepedést pártolók 14,2 százaléknyian vannak. (Transindex)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Ha felmerül a terrorista fenyegetés, a titkosszolgálatok válasza rendszerint abban merül ki, hogy megpróbálják elérni költségvetésük növelését (ez sikerült is, hiszen a tavalyihoz képest 22 százalékkal nagyobb pénzkeret áll rendelkezésükre), illetve az állampolgárok szabadságjogainak korlátozását – áll a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Demokráciatanulmányi Központjának kutatói által készített tanulmányban.
Eszerint terrorizmustámadás esetén az ország legnagyobb rizikófaktora a demokrácia működésével függ össze. A kutatócsoport szerint a craiovai és a kézdivásárhelyi akciói révén a Román Hírszerző Szolgálat azt az üzenetet próbálja elhinteni a társadalomban, hogy Románia terrorcselekmények célpontja lehet, holott ez nem így van. A tanulmány egyik készítője, George Jiglău adjunktus szerint a Hargita és Kovászna megyei lakosság egy részének radikalizálódása annak tudható be, hogy az emberek mellőzve érzik magukat, úgy érzik, képviseletük nincs hatékonyan ellátva, főleg ha azt is figyelembe vesszük, hogy csökkent az RMDSZ jelentősége a politikai szférában. Így megtörténhet, hogy a magyar kisebbség és a román állam között kiépült híd beszakad, ezzel párhuzamosan felerősödnek a radikális hangok, és olyan mozgalmak vehetik kezdetüket, amelyek a 20–30 évvel ezelőtti Európára voltak jellemzőek, amikor az ETA és az IRA aktív volt. (Transindex) NÖVEKVŐ MIGRÁNSELLENZÉS. A menekültek szétosztásáról szóló kötelező kvótatervek kapcsán a szeptemberi 56,2 százalékhoz képest most 75,8 százaléknyian gondolják úgy, hogy Romániának nem kellene őket befogadnia, míg csupán 19,2 százalék véli úgy, hogy igen – áll az Adevărul megrendelésére készült legújabb Inscop-kutatásban. Tizenöt százalékkal nőtt azok aránya is, akik ellenzik a migránsok romániai letelepedését, a szeptemberi 65,3 százalékról 80,2-re. Csupán 16,1 százalék gondolja úgy, hogy nem probléma, ha a migránsok Romániát választják lakóhelyül. Ennél is magasabb azok aránya, akik nem járulnának hozzá, hogy egy menekült-migráns az általuk lakott településen telepedjen le – ez az arány szeptemberben még csak 67,1 százalék volt, most 81,2 százalék. A letelepedést pártolók 14,2 százaléknyian vannak. (Transindex)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. december 18.
Átadják a Bálint András-emlékdíjat
Sántha Attila költő, valamint Szabó Attila televíziós riporter veheti át Csíkszeredában a Bálint András-emlékdíjat. A díjátadó ünnepséget péntek délelőtt 11 órától tartják a Székelyföld folyóirat csíkszeredai szerkesztőségében.
A csíkszeredai székhelyű Bálint András Alapítvány immár 20 éve minden év decemberében emlékdíjjal tünteti ki azokat a székelyföldi, vagy onnan elszármazott írókat, költőket, szerkesztőket, „akik tehetséggel, felelősséggel, példaszerű tartással és elkötelezettséggel szolgálják és képviselik a régió magyarságának érdekeit”.
„A díjat a Hargita napilap egykori szerkesztője, publicistája, a Sóvidékről származó Bálint András (1943–1994) emlékére alapították, aki – egykori kollégái szerint – szerkesztőként mindig azt szorgalmazta, hogy az újságíró legyen szemfüles, felkészült, ismerje a terepet, az írása legyen szép és igaz, kerek és tartalmas, közérthető és gondolatébresztő” – olvasható a Bálint András Alapítvány közleményében.
Sántha Attila Kézdivásárhelyen született 1968-ban, a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar-angol szakos tanári oklevelet, majd a Szegedi Egyetemen folytatott doktori tanulmányokat. Ezidáig hat kötete látott napvilágot. Verset, esszét, irodalomtudományi írásokat egyaránt közöl. A Csíki Székely Krónikával 1999 óta foglalkozik.
Szabó Attila 1978-ban Marosvásárhelyen született, filmes szakemberként, rendezőként dolgozik, számos dokumentumfilm készítője. Legújabb nagy hatású és több helyen vetített alkotásában is, a Méregzöld mesék című filmben rávilágít a székelyföldi illegális erdőkitermelés legdurvább pillanataira.
Krónika (Kolozsvár)
Sántha Attila költő, valamint Szabó Attila televíziós riporter veheti át Csíkszeredában a Bálint András-emlékdíjat. A díjátadó ünnepséget péntek délelőtt 11 órától tartják a Székelyföld folyóirat csíkszeredai szerkesztőségében.
A csíkszeredai székhelyű Bálint András Alapítvány immár 20 éve minden év decemberében emlékdíjjal tünteti ki azokat a székelyföldi, vagy onnan elszármazott írókat, költőket, szerkesztőket, „akik tehetséggel, felelősséggel, példaszerű tartással és elkötelezettséggel szolgálják és képviselik a régió magyarságának érdekeit”.
„A díjat a Hargita napilap egykori szerkesztője, publicistája, a Sóvidékről származó Bálint András (1943–1994) emlékére alapították, aki – egykori kollégái szerint – szerkesztőként mindig azt szorgalmazta, hogy az újságíró legyen szemfüles, felkészült, ismerje a terepet, az írása legyen szép és igaz, kerek és tartalmas, közérthető és gondolatébresztő” – olvasható a Bálint András Alapítvány közleményében.
Sántha Attila Kézdivásárhelyen született 1968-ban, a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar-angol szakos tanári oklevelet, majd a Szegedi Egyetemen folytatott doktori tanulmányokat. Ezidáig hat kötete látott napvilágot. Verset, esszét, irodalomtudományi írásokat egyaránt közöl. A Csíki Székely Krónikával 1999 óta foglalkozik.
Szabó Attila 1978-ban Marosvásárhelyen született, filmes szakemberként, rendezőként dolgozik, számos dokumentumfilm készítője. Legújabb nagy hatású és több helyen vetített alkotásában is, a Méregzöld mesék című filmben rávilágít a székelyföldi illegális erdőkitermelés legdurvább pillanataira.
Krónika (Kolozsvár)
2015. december 22.
Szilvágyi Zsolt kötetének aradi bemutatója
Újra felfedezni keresztény értékeink alapjait
Ahogyan azt meghirdettük, szombaton a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád Termében mutatták be ft. Szilvágyi Zsolt kanonok, temesvár-józsefvárosi plébános Alapkövek című kötetét. A gyülekező közönséget Miskovits Tibornak és Miltaller Lajosnak az emelvényről szolgáltatott, kellemes klasszikus zenéje fogadta, megalapozva a rendezvény adventi hangulatát. A nagytermet megtöltő tisztelőket, barátokat, rokonokat Hadnagy Éva, a Főgimnázium igazgatója köszöntötte, kifejtve: a díszteremben általában az iskolai rendezvényeket vagy az Alma Mater Alapítvány által szervezett összejöveteleket tartják, ahova meg szokták hívni a Főgimnázium olyan végzőseit is, akiknek a munkássága példaértékű, sikeres emberekké nőtték ki magukat. Éppen ezért, példaként kívánják bemutatni őket a jelenlegi diákoknak. Ilyen meghívott volt Szilvágyi Zsolt egykori diákjuk is, aki idén ünnepelte a 20. érettségi találkozóját. A mostani rendezvény azért rendhagyó, mert mindnyájan ft. Szilvágyi Zsolt kanonok, temesvár-józsefvárosi plébános meghívására gyűltünk össze első kötetének a bemutatójára. Az osztályfőnöke lévén, 20 évvel ezelőtt Zsolt neki mondta el, hogy a papi hivatást választja. A kérdésre, hogy jól meggondolta-e, határozott igennel válaszolt. Döntésének helyességét az elmúlt két évtized odaadó, lelkiismeretes munkája bizonyítja. Ehhez kíván neki további sok sikert és lelki erőt.
Könyv, amiben minden szó a helyén van
Az igazgatónő felkérésének engedve az Alapkövek című kiadványt ft. Király Árpád marosi főesperes, arad-ségai plébános mutatta be, aki előrebocsátotta: megilletődve tesz eleget Zsolt felkérésének, mert könyvbemutatókon vett már részt, de bemutatásra első alkalommal vállalkozik. Ugyanakkor a felkérést megtiszteltetésnek tekinti, boldognak érzi magát, büszke arra, hogy a fiatal lelkészgenerációhoz tartozó Zsoltnak első alkalommal jelenik meg a szívünkhöz, a lelkünkhöz közel álló, példamutató alapossággal, mindenki számára érthetően megfogalmazott, a Szentírást megmagyarázó kötete. Ehhez ismerni kell a szerző életét is: Szilvágyi Zsolt 1977. március 22-én született Aradon, Zimándújfalun nevelkedett, középiskolai tanulmányait az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumban végezte, ahol 1995-ben érettségizett. Teológiai tanulmányait Gyulafehérváron, Fuldában és Münsterben végezte, 2001. október 6-án szentelték pappá Temesváron. Papi tevékenysége szinte az egész egyházmegyére kiterjedt, mégis inkább Temesvárhoz köthető, ahol püspöki titkár, ifjúsági lelkész, a Gerhardinum tanára, püspöki helynök, jelenleg józsefvárosi plébános.
Könyvének – Alapkövek – címe az alapok fontosságára utal. Akárcsak a keresztény egyháznál, aminek az alapját sziklára építették. A továbbiakban hallgatóságát végigvezetve a három fő témakör, a szentségek, a tízparancsolat és a főbűnök részletes, az átlaghívő számára is érthető magyarázatán, eljutva a végkövetkeztetésig: ez olyan könyv, amiben minden szó a helyén van. Állítása alátámasztására a hátsó borítólapon található méltatók, Excellenciás Roos Márton temesvári megyés püspök, dr. Bodó Márta irodalomtanár, teológus és dr. Diósi Dávid teológus, egyetemi docens (BBTE) sorait idézte.
Adventben, a csodavárás időszakában a főesperes a család fontosságát, megtartó erejét emelte ki a könyvben található példával, miszerint rohanó világunkban nincs idő a szeretteinkkel foglalkozni. Egyik gyermek a munkából hazatérő apjától megkérdezte: mondd apa, mennyi a te órabéred? Mivel az apa azt hitte, a gyermeke pénzt akar kérni, bosszúsan fordult ki a szobából, de az ajtóban meggondolta magát, és visszaszólt: ha tudni akarod, az órabérem 10 lej. Egy kis idő múlva a gyermek 10 lejt szorongatva a markában, az apja elé ált: tessék a 10 lej, szeretnék tőled venni egy órányi együttlétet. A könyv minden szava tanítás, útbaigazítás, segítség nemcsak a hívek, hanem a papok számára is, ezért mindnyájunknak ajánlotta: olvassuk figyelmesen, szeretettel!
A közérthetőségre törekedett
A szerző, ft. Szilvágyi Zsolt köszönetet mondott egykori osztályfőnöknőjének, Hadnagy Évának, amiért a Főgimnáziumban tarthatta meg a bemutatót, ugyanakkor ft. Király Árpádnak is a kötet részletekre menő bemutatásáért, a paptestvéreknek és a közönségnek a jelenlétért. A továbbiakban inkább a könyv hátteréről, a céljáról, a motivációjáról kívánt szólni. 2012-ben XVI. Benedek pápa meghirdette a Hit Évét, vagyis próbáljunk párbeszédet folytatni a világgal, választ adni az emberek kérdéseire, segítsünk elmélyülni azoknak az embereknek is, akik élik a hitet, de talán nem értik igazán. Ugyanabban az évben a temesvári parókián is elindították a jelzett beszélgetéssorozatot, amivel nem álltak le az év végén, hanem folytatták. Idén eljutottak a hét főbűnhöz, ami nagyon érdekli az embereket, ezért kéziratokat készített róluk. A híveket a téma annyira érdekelte, hogy elkérték a kéziratot is, ezért e fokozott érdeklődés sarkallta a könyvkiadásra. Elsősorban a közérthetőségre, a felvetődő kérdésekre történő válaszadásra törekedett. Kerülte az ítélést, az elítélést, a kritikát, szeretetteljesen próbált magyarázni, az eddigitől kicsit más világban. A jelenlegi posztmodern korra jellemző a relatívizmus, ami nagyon veszélyes, mert eszerint nincs alapvető érték és igazság, hanem úgy van, ahogy én gondolom, és ahogy te gondolod. Ha megtagadjuk életünk alapvető értékeit, akkor a relativizmus nagy zűrzavarában a ma embere nehezen találja a helyét, életének az értelmét.
Manapság szép, de nagyon nehéz fiatalnak lenni, ezért segíteni kell nekik felfedezni azokat az értékeket, amelyek élhető jövőt ígérnek számukra. Nem kell szociológusnak lenni ahhoz, hogy láthassuk: a nyugati világ megtagadta keresztény gyökereit, miközben Kelet-Európában a vasfüggöny a sok jó mellett, sok rossztól is megvédett bennünket. Látva e politikai helyzetet, minden ember felteheti a kérdést: megértjük-e az idő jeleit? Európát a kereszténység formálta olyanná, amilyennek most ismerjük, de kereszténység nélkül a keresztény értékeken nyugvó Európa nem fog létezni. Ezért fontos visszatérni, újra felfedezni keresztény értékeink alapjait. Innen származik a könyv címe is, az Alapkövek – sommázta könyve megírásának a motivációit ft. Szilvágyi Zsolt, aki zárszavában szeretetvendégségre, finom zimándújfalui sütemények, egy pohár üdítő vagy bor melletti beszélgetésre hívta vendégeit, akiknek szívesen dedikálta első kötetét. Miközben a szerző dedikált, az emelvényről hangzó klasszikus karácsonyi zeneszámok kiváló aláfestést nyújtottak az adventi csodaváráshoz, a szeretetteljes, baráti beszélgetésekhez.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
Újra felfedezni keresztény értékeink alapjait
Ahogyan azt meghirdettük, szombaton a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád Termében mutatták be ft. Szilvágyi Zsolt kanonok, temesvár-józsefvárosi plébános Alapkövek című kötetét. A gyülekező közönséget Miskovits Tibornak és Miltaller Lajosnak az emelvényről szolgáltatott, kellemes klasszikus zenéje fogadta, megalapozva a rendezvény adventi hangulatát. A nagytermet megtöltő tisztelőket, barátokat, rokonokat Hadnagy Éva, a Főgimnázium igazgatója köszöntötte, kifejtve: a díszteremben általában az iskolai rendezvényeket vagy az Alma Mater Alapítvány által szervezett összejöveteleket tartják, ahova meg szokták hívni a Főgimnázium olyan végzőseit is, akiknek a munkássága példaértékű, sikeres emberekké nőtték ki magukat. Éppen ezért, példaként kívánják bemutatni őket a jelenlegi diákoknak. Ilyen meghívott volt Szilvágyi Zsolt egykori diákjuk is, aki idén ünnepelte a 20. érettségi találkozóját. A mostani rendezvény azért rendhagyó, mert mindnyájan ft. Szilvágyi Zsolt kanonok, temesvár-józsefvárosi plébános meghívására gyűltünk össze első kötetének a bemutatójára. Az osztályfőnöke lévén, 20 évvel ezelőtt Zsolt neki mondta el, hogy a papi hivatást választja. A kérdésre, hogy jól meggondolta-e, határozott igennel válaszolt. Döntésének helyességét az elmúlt két évtized odaadó, lelkiismeretes munkája bizonyítja. Ehhez kíván neki további sok sikert és lelki erőt.
Könyv, amiben minden szó a helyén van
Az igazgatónő felkérésének engedve az Alapkövek című kiadványt ft. Király Árpád marosi főesperes, arad-ségai plébános mutatta be, aki előrebocsátotta: megilletődve tesz eleget Zsolt felkérésének, mert könyvbemutatókon vett már részt, de bemutatásra első alkalommal vállalkozik. Ugyanakkor a felkérést megtiszteltetésnek tekinti, boldognak érzi magát, büszke arra, hogy a fiatal lelkészgenerációhoz tartozó Zsoltnak első alkalommal jelenik meg a szívünkhöz, a lelkünkhöz közel álló, példamutató alapossággal, mindenki számára érthetően megfogalmazott, a Szentírást megmagyarázó kötete. Ehhez ismerni kell a szerző életét is: Szilvágyi Zsolt 1977. március 22-én született Aradon, Zimándújfalun nevelkedett, középiskolai tanulmányait az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumban végezte, ahol 1995-ben érettségizett. Teológiai tanulmányait Gyulafehérváron, Fuldában és Münsterben végezte, 2001. október 6-án szentelték pappá Temesváron. Papi tevékenysége szinte az egész egyházmegyére kiterjedt, mégis inkább Temesvárhoz köthető, ahol püspöki titkár, ifjúsági lelkész, a Gerhardinum tanára, püspöki helynök, jelenleg józsefvárosi plébános.
Könyvének – Alapkövek – címe az alapok fontosságára utal. Akárcsak a keresztény egyháznál, aminek az alapját sziklára építették. A továbbiakban hallgatóságát végigvezetve a három fő témakör, a szentségek, a tízparancsolat és a főbűnök részletes, az átlaghívő számára is érthető magyarázatán, eljutva a végkövetkeztetésig: ez olyan könyv, amiben minden szó a helyén van. Állítása alátámasztására a hátsó borítólapon található méltatók, Excellenciás Roos Márton temesvári megyés püspök, dr. Bodó Márta irodalomtanár, teológus és dr. Diósi Dávid teológus, egyetemi docens (BBTE) sorait idézte.
Adventben, a csodavárás időszakában a főesperes a család fontosságát, megtartó erejét emelte ki a könyvben található példával, miszerint rohanó világunkban nincs idő a szeretteinkkel foglalkozni. Egyik gyermek a munkából hazatérő apjától megkérdezte: mondd apa, mennyi a te órabéred? Mivel az apa azt hitte, a gyermeke pénzt akar kérni, bosszúsan fordult ki a szobából, de az ajtóban meggondolta magát, és visszaszólt: ha tudni akarod, az órabérem 10 lej. Egy kis idő múlva a gyermek 10 lejt szorongatva a markában, az apja elé ált: tessék a 10 lej, szeretnék tőled venni egy órányi együttlétet. A könyv minden szava tanítás, útbaigazítás, segítség nemcsak a hívek, hanem a papok számára is, ezért mindnyájunknak ajánlotta: olvassuk figyelmesen, szeretettel!
A közérthetőségre törekedett
A szerző, ft. Szilvágyi Zsolt köszönetet mondott egykori osztályfőnöknőjének, Hadnagy Évának, amiért a Főgimnáziumban tarthatta meg a bemutatót, ugyanakkor ft. Király Árpádnak is a kötet részletekre menő bemutatásáért, a paptestvéreknek és a közönségnek a jelenlétért. A továbbiakban inkább a könyv hátteréről, a céljáról, a motivációjáról kívánt szólni. 2012-ben XVI. Benedek pápa meghirdette a Hit Évét, vagyis próbáljunk párbeszédet folytatni a világgal, választ adni az emberek kérdéseire, segítsünk elmélyülni azoknak az embereknek is, akik élik a hitet, de talán nem értik igazán. Ugyanabban az évben a temesvári parókián is elindították a jelzett beszélgetéssorozatot, amivel nem álltak le az év végén, hanem folytatták. Idén eljutottak a hét főbűnhöz, ami nagyon érdekli az embereket, ezért kéziratokat készített róluk. A híveket a téma annyira érdekelte, hogy elkérték a kéziratot is, ezért e fokozott érdeklődés sarkallta a könyvkiadásra. Elsősorban a közérthetőségre, a felvetődő kérdésekre történő válaszadásra törekedett. Kerülte az ítélést, az elítélést, a kritikát, szeretetteljesen próbált magyarázni, az eddigitől kicsit más világban. A jelenlegi posztmodern korra jellemző a relatívizmus, ami nagyon veszélyes, mert eszerint nincs alapvető érték és igazság, hanem úgy van, ahogy én gondolom, és ahogy te gondolod. Ha megtagadjuk életünk alapvető értékeit, akkor a relativizmus nagy zűrzavarában a ma embere nehezen találja a helyét, életének az értelmét.
Manapság szép, de nagyon nehéz fiatalnak lenni, ezért segíteni kell nekik felfedezni azokat az értékeket, amelyek élhető jövőt ígérnek számukra. Nem kell szociológusnak lenni ahhoz, hogy láthassuk: a nyugati világ megtagadta keresztény gyökereit, miközben Kelet-Európában a vasfüggöny a sok jó mellett, sok rossztól is megvédett bennünket. Látva e politikai helyzetet, minden ember felteheti a kérdést: megértjük-e az idő jeleit? Európát a kereszténység formálta olyanná, amilyennek most ismerjük, de kereszténység nélkül a keresztény értékeken nyugvó Európa nem fog létezni. Ezért fontos visszatérni, újra felfedezni keresztény értékeink alapjait. Innen származik a könyv címe is, az Alapkövek – sommázta könyve megírásának a motivációit ft. Szilvágyi Zsolt, aki zárszavában szeretetvendégségre, finom zimándújfalui sütemények, egy pohár üdítő vagy bor melletti beszélgetésre hívta vendégeit, akiknek szívesen dedikálta első kötetét. Miközben a szerző dedikált, az emelvényről hangzó klasszikus karácsonyi zeneszámok kiváló aláfestést nyújtottak az adventi csodaváráshoz, a szeretetteljes, baráti beszélgetésekhez.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2015. december 25.
„Karácsonykor mindenki hazajön feltöltődni”
Három történet három udvarhelyszéki fiatalról, akik az önmegvalósítással párhuzamosan a külföldön szerzett tudást hazahozva, a helyi közösségben képzelik el életüket.
Gyakran halljuk, hogy kilátástalan itthon a fiatal diplomások jövője, vagy nem kapnak munkát, vagy rosszul fizetik őket, ezért egyedüli alternatívaként külföldre mennek boldogulni. Sokukat a kinti pörgés, a nyugati kultúra és a vonzó bérezés visszafordíthatatlanul elcsábítja, gyakran ott alapítanak családot. Előfordul, hogy gyerekeik nem is igazán beszélik a magyar nyelvet. Történeteink olyan diplomás fiatalokról szólnak, akik bár évekre elvándoroltak és szeretik is azt, amivel külföldön foglalkoztak, életüket mégsem tudják elképzelni máshol, mint itthon, Udvarhelyen.
„Mi a karácsonyt a hitünk alapján éljük meg”
Magyari Attila turizmus szakon végzett Kolozsváron, majd Dániában és Svájcban gyakornokként szerzett szakmai tapasztalatokat. A tanulás mellett természetesen az anyagiak is kinn tartották ideig-óráig. A hegyvidéki turizmus és a marketinges értékesítés a turizmusban érdekelték, olyanoktól akart tanulni, akik ebben a legprofibbak. Elmondása szerint olyan tudással jött haza, amely felénk teljesen újszerű, de remekül értékesíthető. Dolgozott már svájci ötcsillagos szállodában, nemrég pedig a Kanári-szigeteken foglalkozott étteremmarketinggel. Bár szerette kint, és rövid időre bármikor újra kimenne a szakmai fejlődés végett, nem tudja elképzelni máshol az életét, mint itthon, Udvarhelyen. Tapasztalata szerint Dániában és Svájcban nincs igazán szociális élet. „Mi a karácsonyt a hitünk alapján éljük meg, ők a hagyományaik szerint” – vont párhuzamot a tapasztaltak alapján.
Finn ételek, finn ital
Bodor Kinga homoródalmási lány, a Babeş–Bolyain volt magyar–finn szakos hallgató. Erasmus programmal cserediákként került Finnországba. Miután fél évig gyakornok tanársegédként dolgozott, elvégezte a pedagógia szakot finnül, és most egy kis lélekszámú község tanítója. Gyakran van honvágya, és bár naponta beszél skype-on szüleivel és itthoni barátaival, mégis nagyon hiányzik neki a magyar nyelv és szerettei. Őt a finn nyelv gyakorlása és a finn kultúra tartja kinn. Azt tervezi, hogy jövő nyáron hazatelepedik, és csak rövid időre utazik ki néha, nyelvápolás végett. Másodállásban egy helsinki–bukaresti cégnél online munkát végez, ami nem helyhez kötött, itthonról is végezhető. Egyik álma, hogy itthon taníthasson, felhasználhassa azt a sok jót, amit Finnországban tanult, tapasztalt. Lassan már szeretne saját családot is, ez is motiválja a hazaköltözésben, hiszen elmondása szerint a finn férfiak éretlenek, ezzel szemben az itthoniak határozottabbak, jobban tisztelik a nőket.
Kinga az idei karácsonyra finn ételekkel és hozzájuk illő karácsonyi finn itallal készül. Bár sosem karácsonyozott kinn, úgy gondolja, hogy itthon meghittebb az ünnep. Finnországban a dekorációra, az ajándékozásra fektetik a hangsúlyt, és kimarad a templom és Jézus.
„A karácsony nem egy kandallós-tévés érzés”
Mihály Alpár a csíkszeredai Sapientia kommunikáció szakán végzett. Amellett, hogy a jobb kereseti lehetőség is vonzotta, főként kalandvágyból ment ki, igyekszik minél több országot bejárni. Az elmúlt öt év alatt volt kertész Angliában, karbantartó-villanyszerelő egy németországi tévécsatornánál, cserélt futófelületet holland mezőgazdasági gépeken, majd miután már megunta kinn, hazajött pizzafutárnak. Talán a pizzakihordást szerette legjobban. Az állandó pörgés mellett alaposan megismerte szülővárosát, és élvezte, amikor az utcán beazonosíthatta megrendelőit. Azonban valahogy mindig jött egy új ajánlat és egy számára még ismeretlen ország, felderítésre váró kultúra.
Régóta kacérkodott egy svédországi kiruccanás gondolatával, aztán egy szerencsés véletlen folytán az is összejött, kihívták projektmenedzsernek egy építkezési céghez. Bár elmondása szerint nem igazán tudta, mi fán terem az egész, bevállalta, és gyorsan beletanult, olyannyira, hogy ebben az évben több mint hetven bérlakás-felújító projektet vezetett le. Stockholm külvárosi negyede, ahol lakik, diplomatikusan fogalmazva érdekes hely. „Az elején féltem lemenni a boltba” – meséli, de megtanulta kezelni a váratlan helyzeteket.
Dósa Ildikó
Székelyhon.ro
Három történet három udvarhelyszéki fiatalról, akik az önmegvalósítással párhuzamosan a külföldön szerzett tudást hazahozva, a helyi közösségben képzelik el életüket.
Gyakran halljuk, hogy kilátástalan itthon a fiatal diplomások jövője, vagy nem kapnak munkát, vagy rosszul fizetik őket, ezért egyedüli alternatívaként külföldre mennek boldogulni. Sokukat a kinti pörgés, a nyugati kultúra és a vonzó bérezés visszafordíthatatlanul elcsábítja, gyakran ott alapítanak családot. Előfordul, hogy gyerekeik nem is igazán beszélik a magyar nyelvet. Történeteink olyan diplomás fiatalokról szólnak, akik bár évekre elvándoroltak és szeretik is azt, amivel külföldön foglalkoztak, életüket mégsem tudják elképzelni máshol, mint itthon, Udvarhelyen.
„Mi a karácsonyt a hitünk alapján éljük meg”
Magyari Attila turizmus szakon végzett Kolozsváron, majd Dániában és Svájcban gyakornokként szerzett szakmai tapasztalatokat. A tanulás mellett természetesen az anyagiak is kinn tartották ideig-óráig. A hegyvidéki turizmus és a marketinges értékesítés a turizmusban érdekelték, olyanoktól akart tanulni, akik ebben a legprofibbak. Elmondása szerint olyan tudással jött haza, amely felénk teljesen újszerű, de remekül értékesíthető. Dolgozott már svájci ötcsillagos szállodában, nemrég pedig a Kanári-szigeteken foglalkozott étteremmarketinggel. Bár szerette kint, és rövid időre bármikor újra kimenne a szakmai fejlődés végett, nem tudja elképzelni máshol az életét, mint itthon, Udvarhelyen. Tapasztalata szerint Dániában és Svájcban nincs igazán szociális élet. „Mi a karácsonyt a hitünk alapján éljük meg, ők a hagyományaik szerint” – vont párhuzamot a tapasztaltak alapján.
Finn ételek, finn ital
Bodor Kinga homoródalmási lány, a Babeş–Bolyain volt magyar–finn szakos hallgató. Erasmus programmal cserediákként került Finnországba. Miután fél évig gyakornok tanársegédként dolgozott, elvégezte a pedagógia szakot finnül, és most egy kis lélekszámú község tanítója. Gyakran van honvágya, és bár naponta beszél skype-on szüleivel és itthoni barátaival, mégis nagyon hiányzik neki a magyar nyelv és szerettei. Őt a finn nyelv gyakorlása és a finn kultúra tartja kinn. Azt tervezi, hogy jövő nyáron hazatelepedik, és csak rövid időre utazik ki néha, nyelvápolás végett. Másodállásban egy helsinki–bukaresti cégnél online munkát végez, ami nem helyhez kötött, itthonról is végezhető. Egyik álma, hogy itthon taníthasson, felhasználhassa azt a sok jót, amit Finnországban tanult, tapasztalt. Lassan már szeretne saját családot is, ez is motiválja a hazaköltözésben, hiszen elmondása szerint a finn férfiak éretlenek, ezzel szemben az itthoniak határozottabbak, jobban tisztelik a nőket.
Kinga az idei karácsonyra finn ételekkel és hozzájuk illő karácsonyi finn itallal készül. Bár sosem karácsonyozott kinn, úgy gondolja, hogy itthon meghittebb az ünnep. Finnországban a dekorációra, az ajándékozásra fektetik a hangsúlyt, és kimarad a templom és Jézus.
„A karácsony nem egy kandallós-tévés érzés”
Mihály Alpár a csíkszeredai Sapientia kommunikáció szakán végzett. Amellett, hogy a jobb kereseti lehetőség is vonzotta, főként kalandvágyból ment ki, igyekszik minél több országot bejárni. Az elmúlt öt év alatt volt kertész Angliában, karbantartó-villanyszerelő egy németországi tévécsatornánál, cserélt futófelületet holland mezőgazdasági gépeken, majd miután már megunta kinn, hazajött pizzafutárnak. Talán a pizzakihordást szerette legjobban. Az állandó pörgés mellett alaposan megismerte szülővárosát, és élvezte, amikor az utcán beazonosíthatta megrendelőit. Azonban valahogy mindig jött egy új ajánlat és egy számára még ismeretlen ország, felderítésre váró kultúra.
Régóta kacérkodott egy svédországi kiruccanás gondolatával, aztán egy szerencsés véletlen folytán az is összejött, kihívták projektmenedzsernek egy építkezési céghez. Bár elmondása szerint nem igazán tudta, mi fán terem az egész, bevállalta, és gyorsan beletanult, olyannyira, hogy ebben az évben több mint hetven bérlakás-felújító projektet vezetett le. Stockholm külvárosi negyede, ahol lakik, diplomatikusan fogalmazva érdekes hely. „Az elején féltem lemenni a boltba” – meséli, de megtanulta kezelni a váratlan helyzeteket.
Dósa Ildikó
Székelyhon.ro
2015. december 30.
A KRIZA JÁNOS NÉPRAJZI TÁRSASÁG TEVÉKENYSÉGI BESZÁMOLÓJA
A 2015-ÖS ÉVRE
Társaságunk idén ünnepelte alapításának 25. évfordulóját. Az alapítók már az alakuláskor fontosnak tartották a romániai magyar népi kultúra szakszerű vizsgálatát, rendszeres terepkutatások megszervezését, az eredmények megjelentetését, a romániai magyar néprajzkutatók érdekvédelmét, a Kárpát-medencében élő magyar néprajzkutatókkal és intézményekkel való szabad kapcsolattartást, együttműködést, éves gyűjtőpályázat kiírását, tematikus vándorgyűlések, szemináriumok és kiállítások megszervezését, dokumentációs központ kialakítását, a magyar nyelvű néprajzi képzés elősegítését a kolozsvári tudományegyetemen, tudományos, oktatási és művelődési háttérintézmény kiépítését.
Az eltelt negyedszázadban a legfontosabb célkitűzéseink nem változtak. A Társaság alapfeladatai:
érdekképviseleti szervezetként kialakítani, fenntartani és működtetni a hazai magyar néprajzkutatók szakmai hálózatát;
egyetemi háttérintézményként a BBTE által fel nem vállalt feladatokat ellátni, szakkönyvtárat és dokumentációs tárat működtetni, a hazai és külföldi kutatók és tanárok hiánypótló előadásait szervezni, szakkollégiumi tevékenységet támogatni;
önálló kutatóintézetként kutatásokat kezdeményezni, konferenciákat és kiállításokat szervezni, társadalomtudományi könyvkiadót működtetni.
A Társaságról és rendezvényeiről folyamatosan tájékozódhatnak honlapunkon (www.kjnt.ro), Facebook-oldalunkon (www.facebook.com/KrizaJanosNeprajziTarsasag) és az új e-mailcímünkön (kriza@kjnt.ro) is. Ezúton kérjük tagtársainkat, hogy megváltozott postai és e-mailcímüket tudassák a Társasággal.
KIEMELT ESEMÉNYEK
Március 18-án, alapításának 25. évfordulóján a KJNT Életmű-díjat adományozott Szentimrei Judit néprajzkutatónak, a Társaság alapító tagjának.
A 20. századi erdélyi és moldvai magyar népi kultúra klasszikus rangú kutatóját Pozsony Ferenc laudálta
A hetvenéves Gazda Klárát egy kicsit késve, de annál nagyobb tisztelettel, szeretettel köszöntötték szakmabeliek és tisztelői Sepsiszentgyörgyön. Április 1-jén a Székely Nemzeti Múzeumban zajló eseményen ünnepélyes keretek között átadták a nyugalmazott egyetemi tanár köszöntésére kiadott KJNT-évkönyvet.
Június 20-án ünnepi rendezvényen erdélyi és magyarországi néprajzkutatók, kollégák és barátok köszöntötték a hatvanéves Pozsony Ferenc néprajzkutatót, intézményszervezőt és egyetemi tanárt.
2015-ben a Társaság kiemelt projektje volt az Erdélyi Értéktár. A magyarországi Földművelésügyi Minisztérium az eddig végzett szakmai munka méltó elismeréseként a Társaságunkat bízta meg az Erdélyi Értéktár létrehozásával. A projekt elsődleges feladata a
A projekthez kötődő kiállításunkkal a VI. Székelyföld Napok keretében 3 székelyföldi városban (Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy, Szováta) voltunk jelen, együttműködve a helyi kulturális intézményekkel és önkormányzatokkal, illetve Kolozsváron és Székelyudvarhelyen is kiállítottuk.
magyar nemzeti értékfeltáró és értékmegőrző mozgalom erdélyi beindítása, népszerűsítése, megszervezése és szakmai felügyelete. A projekt ideje alatt szakmai és módszertani segítségnyújtást biztosítottunk azoknak a civil szervezeteknek, melyek helyi és regionális értékek felkutatását, szakszerű dokumentálását, értéktárakba történő rendezését és ezeknek az értékeknek a helyi közösségek mindennapjaiba történő beépítését célozták meg.
Az Erdélyi Értéktár létrehozásának társadalmasítása konferenciák, kiállítások, népszerűsítő rendezvények megszervezése, módszertani és ismertető anyagok előállítása és terjesztése, tréningek/képzések, rendszeres konzultációk és egy értékfeltáró hálózat kiépítése által történt meg.
A projekt keretében igyekeztünk eljutni minden tájegységbe. Eddig Erdély valamennyi régiójának több helyszínén tartottunk a civil szervezeteknek projektbemutatót, szakmai és módszertani útmutatót, roadshow-kat: 8 marosszéki, 2 mezőségi, 2 csíkszéki, 1 gyergyószéki, 1 háromszéki, 5 partiumi és bánsági, illetve 4 ízben Kolozsváron tartott civil szervezeteknek és szakembereknek szakmai és módszertani bemutatót. Jelen voltunk egy csángóföldi központban is, illetve Csíkszeredában módszertani képzést szerveztünk.
Az utóbbi években gyerekfoglalkoztatásokat is szerveztünk. A Társaság székházában zajló húsvéti tojásírás osztatlan sikert aratott. Célunk játékos formában hasznos ismereteket átadni a kisebbeknek is.
A hagyományos foglalkozásokat Both Zsuzsa vezette.
KONFERENCIÁK
Erdélyi magyar értéktár – örökség és meg-jelenítés. Kiállítással egybekötött konferencia (augusztus 18.)
A KJNT által a 6. Kolozsvári Magyar Napok keretében szervezett konferencia és kiállítás a helyi, regionális értékekre irányította a figyelmet. Az eseményen előadást tartó néprajzkutatók, örökséggel és vidékfejlesztéssel foglalkozó szakemberek előadásai ennek a mozgalomnak jogi hátterét, az értéktár célját, a kezdeményezéseket és a megvalósult eredményeiket mutatták be. Bemutatásra kerültek az aranyosszéki, a kalotaszegi, a marosszéki és a székelyföldi kezdeményezések és kutatások, illetve a KJNT megvalósításai.
A konferencia az Erdélyi Értéktár projekt keretében zajlott és arra a kihívásra kereste a választ, hogy hogyan tud a szakma bekapcsolódni a hagyomány helyi revitalizációjának programszerű felügyeletébe és ez milyen következményekkel jár (mérlegelve a veszélyeket és előnyöket).
ELŐADÁSOK
Az év meghívott előadói és vendégtanárai az egyetemi oktatás és a szakkollégiumi
program keretében tartották meg előadásaikat, kurzusaikat.
Simon Levente informatikus A társadalmi hálózatok elemzése címmel tartott eladást.
Szőcsné Gazda Enikő, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum részlegvezető muzeológusa Díszítőművészet címmel tartott előadássorozatot.
Miklós Zoltán, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója Projektme-nedzsment kulturális intézményekben
Benedek János vidékfejlesztési szakember Vidékfejlesztés címmel tartott előadás-sorozatot.
A 2015-ÖS ÉVRE
Társaságunk idén ünnepelte alapításának 25. évfordulóját. Az alapítók már az alakuláskor fontosnak tartották a romániai magyar népi kultúra szakszerű vizsgálatát, rendszeres terepkutatások megszervezését, az eredmények megjelentetését, a romániai magyar néprajzkutatók érdekvédelmét, a Kárpát-medencében élő magyar néprajzkutatókkal és intézményekkel való szabad kapcsolattartást, együttműködést, éves gyűjtőpályázat kiírását, tematikus vándorgyűlések, szemináriumok és kiállítások megszervezését, dokumentációs központ kialakítását, a magyar nyelvű néprajzi képzés elősegítését a kolozsvári tudományegyetemen, tudományos, oktatási és művelődési háttérintézmény kiépítését.
Az eltelt negyedszázadban a legfontosabb célkitűzéseink nem változtak. A Társaság alapfeladatai:
érdekképviseleti szervezetként kialakítani, fenntartani és működtetni a hazai magyar néprajzkutatók szakmai hálózatát;
egyetemi háttérintézményként a BBTE által fel nem vállalt feladatokat ellátni, szakkönyvtárat és dokumentációs tárat működtetni, a hazai és külföldi kutatók és tanárok hiánypótló előadásait szervezni, szakkollégiumi tevékenységet támogatni;
önálló kutatóintézetként kutatásokat kezdeményezni, konferenciákat és kiállításokat szervezni, társadalomtudományi könyvkiadót működtetni.
A Társaságról és rendezvényeiről folyamatosan tájékozódhatnak honlapunkon (www.kjnt.ro), Facebook-oldalunkon (www.facebook.com/KrizaJanosNeprajziTarsasag) és az új e-mailcímünkön (kriza@kjnt.ro) is. Ezúton kérjük tagtársainkat, hogy megváltozott postai és e-mailcímüket tudassák a Társasággal.
KIEMELT ESEMÉNYEK
Március 18-án, alapításának 25. évfordulóján a KJNT Életmű-díjat adományozott Szentimrei Judit néprajzkutatónak, a Társaság alapító tagjának.
A 20. századi erdélyi és moldvai magyar népi kultúra klasszikus rangú kutatóját Pozsony Ferenc laudálta
A hetvenéves Gazda Klárát egy kicsit késve, de annál nagyobb tisztelettel, szeretettel köszöntötték szakmabeliek és tisztelői Sepsiszentgyörgyön. Április 1-jén a Székely Nemzeti Múzeumban zajló eseményen ünnepélyes keretek között átadták a nyugalmazott egyetemi tanár köszöntésére kiadott KJNT-évkönyvet.
Június 20-án ünnepi rendezvényen erdélyi és magyarországi néprajzkutatók, kollégák és barátok köszöntötték a hatvanéves Pozsony Ferenc néprajzkutatót, intézményszervezőt és egyetemi tanárt.
2015-ben a Társaság kiemelt projektje volt az Erdélyi Értéktár. A magyarországi Földművelésügyi Minisztérium az eddig végzett szakmai munka méltó elismeréseként a Társaságunkat bízta meg az Erdélyi Értéktár létrehozásával. A projekt elsődleges feladata a
A projekthez kötődő kiállításunkkal a VI. Székelyföld Napok keretében 3 székelyföldi városban (Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy, Szováta) voltunk jelen, együttműködve a helyi kulturális intézményekkel és önkormányzatokkal, illetve Kolozsváron és Székelyudvarhelyen is kiállítottuk.
magyar nemzeti értékfeltáró és értékmegőrző mozgalom erdélyi beindítása, népszerűsítése, megszervezése és szakmai felügyelete. A projekt ideje alatt szakmai és módszertani segítségnyújtást biztosítottunk azoknak a civil szervezeteknek, melyek helyi és regionális értékek felkutatását, szakszerű dokumentálását, értéktárakba történő rendezését és ezeknek az értékeknek a helyi közösségek mindennapjaiba történő beépítését célozták meg.
Az Erdélyi Értéktár létrehozásának társadalmasítása konferenciák, kiállítások, népszerűsítő rendezvények megszervezése, módszertani és ismertető anyagok előállítása és terjesztése, tréningek/képzések, rendszeres konzultációk és egy értékfeltáró hálózat kiépítése által történt meg.
A projekt keretében igyekeztünk eljutni minden tájegységbe. Eddig Erdély valamennyi régiójának több helyszínén tartottunk a civil szervezeteknek projektbemutatót, szakmai és módszertani útmutatót, roadshow-kat: 8 marosszéki, 2 mezőségi, 2 csíkszéki, 1 gyergyószéki, 1 háromszéki, 5 partiumi és bánsági, illetve 4 ízben Kolozsváron tartott civil szervezeteknek és szakembereknek szakmai és módszertani bemutatót. Jelen voltunk egy csángóföldi központban is, illetve Csíkszeredában módszertani képzést szerveztünk.
Az utóbbi években gyerekfoglalkoztatásokat is szerveztünk. A Társaság székházában zajló húsvéti tojásírás osztatlan sikert aratott. Célunk játékos formában hasznos ismereteket átadni a kisebbeknek is.
A hagyományos foglalkozásokat Both Zsuzsa vezette.
KONFERENCIÁK
Erdélyi magyar értéktár – örökség és meg-jelenítés. Kiállítással egybekötött konferencia (augusztus 18.)
A KJNT által a 6. Kolozsvári Magyar Napok keretében szervezett konferencia és kiállítás a helyi, regionális értékekre irányította a figyelmet. Az eseményen előadást tartó néprajzkutatók, örökséggel és vidékfejlesztéssel foglalkozó szakemberek előadásai ennek a mozgalomnak jogi hátterét, az értéktár célját, a kezdeményezéseket és a megvalósult eredményeiket mutatták be. Bemutatásra kerültek az aranyosszéki, a kalotaszegi, a marosszéki és a székelyföldi kezdeményezések és kutatások, illetve a KJNT megvalósításai.
A konferencia az Erdélyi Értéktár projekt keretében zajlott és arra a kihívásra kereste a választ, hogy hogyan tud a szakma bekapcsolódni a hagyomány helyi revitalizációjának programszerű felügyeletébe és ez milyen következményekkel jár (mérlegelve a veszélyeket és előnyöket).
ELŐADÁSOK
Az év meghívott előadói és vendégtanárai az egyetemi oktatás és a szakkollégiumi
program keretében tartották meg előadásaikat, kurzusaikat.
Simon Levente informatikus A társadalmi hálózatok elemzése címmel tartott eladást.
Szőcsné Gazda Enikő, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum részlegvezető muzeológusa Díszítőművészet címmel tartott előadássorozatot.
Miklós Zoltán, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója Projektme-nedzsment kulturális intézményekben
Benedek János vidékfejlesztési szakember Vidékfejlesztés címmel tartott előadás-sorozatot.
2016. január 8.
Idő, emlékezés és a terekhez való viszony
Kovács Flóra Az emlékezés a kortárs erdélyi irodalomban című, a Komp-Press Kiadónál megjelent tanulmánykötetét mutatták be szerda este Kolozsváron, a Györkös Mányi Albert Emlékházban.
A szerzővel Balázs Imre József, a Korunk folyóirat szerkesztője beszélgetett, aki kezdésképpen elmondta, hogy az Ariadné Könyvek sorozat – amelyben a kötet megjelent – a kiadó „zászlóshajója".
A sorozatot még a kilencvenes években indította el Visky András író tanulmányok és esszék publikálására, és jellemzően nem egy-egy kutatói, esszéírói életmű záróakkordját közölték benne, sokkal inkább egy-egy éppen „lendületbe jövő" pálya újabb eredményeit. Kovács Flóráról elmondta, hogy Hódmezővásárhelyen született, a Szegedi Tudományegyetemen kezdte oktatói pályáját, de tavaly óta a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen is vendégtanár. Eddig két kötete jelent meg, az első A közösség a kortárs erdélyi drámában és színházban címmel, amely tulajdonképpen a szerző doktori disszertációja volt.
Kovács Flóra elmondta, az erdélyi irodalom talán részben azért kezdte érdekelni, mert egyik felmenője erdélyi származású, de először a vajdasági Tolnai Ottó szövegei kapcsán kezdett el foglalkozni a kisebbségi magyar irodalommal. Erdély felé inkább a színház irányította a figyelmét, Visky András, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti vezetőjének drámaszövegeivel foglalkozott sokat, majd „lavinaszerűen" jött a többi itteni szerző és mű.
Első könyvében főleg a kolozsvári teátrum, és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadásait boncolgatta. Doktori dolgozatának témavezetője Fried István volt, aki köztudottan maga is az erdélyi irodalom nagy pártolója. Kovács Flóra emellett a Tiszatáj című szegedi folyóirat online változatának szerkesztője is, így sok erdélyi szerző magyarországi publikálását segítette elő. Oktatói tapasztalatairól elmondta: az erdélyi diákok talán több kortárs irodalmat olvasnak, mint magyarországi társaik.
Balázs Imre József felvetette, hogy az új kötetben található írások mindegyikében felbukkan a zene. A szerző szerint ez nem volt tudatos, de tény, hogy a kötetben elemzett szerzők – köztük Balla Zsófia, Visky András, Láng Zsolt – mindegyikének fontos a zene. Balázs Imre József ugyanakkor elmondta, hogy a kötet fő kulcsszavai az idő és emlékezés, illetve a terekhez, városokhoz való viszony. Balla Zsófia költészetében kulcskérdés az emlékezés, de Vida Gábor, Papp Sándor Zsigmond és Láng Zsolt műveiben is erőteljes ez a vonulat.
A szerző elmondta, Papp Sándor Zsigmond a romániai kommunizmust és rendszerváltást tematizáló regénye, a Semmi kis életek az adott időszakot feldolgozó romániai regények közül a legszimpatikusabb számára, mivel a könyvben szereplő emlékezésben nincs ítélkezés. Vida Gábor egyes regényeiben és novelláiban az „átrajzolás problémája" merül fel, az hogy „az eltört cserép darabjait" sokszor már nem tudjuk összeilleszteni, annyiszor újrarajzoltuk saját emlékeinket.
Láng Zsoltot ebből a szempontból „a nagy újraírónak, átírónak" nevezte. Kovács Flóra szerint az emlékezés tekintetében sokszor az is felmerül, hogy egyáltalán elmesélhető-e egy történet hitelesen, vagy csak „a saját verzió" létezik.
A kötetetbemutatón a szerző dedikált az érdeklődőknek, Veress Gáspár fiatal zongorista pedig Liszt Ferenc-darabokat játszott az egybegyűlteknek.
Varga László. Krónika (Kolozsvár)
Kovács Flóra Az emlékezés a kortárs erdélyi irodalomban című, a Komp-Press Kiadónál megjelent tanulmánykötetét mutatták be szerda este Kolozsváron, a Györkös Mányi Albert Emlékházban.
A szerzővel Balázs Imre József, a Korunk folyóirat szerkesztője beszélgetett, aki kezdésképpen elmondta, hogy az Ariadné Könyvek sorozat – amelyben a kötet megjelent – a kiadó „zászlóshajója".
A sorozatot még a kilencvenes években indította el Visky András író tanulmányok és esszék publikálására, és jellemzően nem egy-egy kutatói, esszéírói életmű záróakkordját közölték benne, sokkal inkább egy-egy éppen „lendületbe jövő" pálya újabb eredményeit. Kovács Flóráról elmondta, hogy Hódmezővásárhelyen született, a Szegedi Tudományegyetemen kezdte oktatói pályáját, de tavaly óta a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen is vendégtanár. Eddig két kötete jelent meg, az első A közösség a kortárs erdélyi drámában és színházban címmel, amely tulajdonképpen a szerző doktori disszertációja volt.
Kovács Flóra elmondta, az erdélyi irodalom talán részben azért kezdte érdekelni, mert egyik felmenője erdélyi származású, de először a vajdasági Tolnai Ottó szövegei kapcsán kezdett el foglalkozni a kisebbségi magyar irodalommal. Erdély felé inkább a színház irányította a figyelmét, Visky András, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti vezetőjének drámaszövegeivel foglalkozott sokat, majd „lavinaszerűen" jött a többi itteni szerző és mű.
Első könyvében főleg a kolozsvári teátrum, és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadásait boncolgatta. Doktori dolgozatának témavezetője Fried István volt, aki köztudottan maga is az erdélyi irodalom nagy pártolója. Kovács Flóra emellett a Tiszatáj című szegedi folyóirat online változatának szerkesztője is, így sok erdélyi szerző magyarországi publikálását segítette elő. Oktatói tapasztalatairól elmondta: az erdélyi diákok talán több kortárs irodalmat olvasnak, mint magyarországi társaik.
Balázs Imre József felvetette, hogy az új kötetben található írások mindegyikében felbukkan a zene. A szerző szerint ez nem volt tudatos, de tény, hogy a kötetben elemzett szerzők – köztük Balla Zsófia, Visky András, Láng Zsolt – mindegyikének fontos a zene. Balázs Imre József ugyanakkor elmondta, hogy a kötet fő kulcsszavai az idő és emlékezés, illetve a terekhez, városokhoz való viszony. Balla Zsófia költészetében kulcskérdés az emlékezés, de Vida Gábor, Papp Sándor Zsigmond és Láng Zsolt műveiben is erőteljes ez a vonulat.
A szerző elmondta, Papp Sándor Zsigmond a romániai kommunizmust és rendszerváltást tematizáló regénye, a Semmi kis életek az adott időszakot feldolgozó romániai regények közül a legszimpatikusabb számára, mivel a könyvben szereplő emlékezésben nincs ítélkezés. Vida Gábor egyes regényeiben és novelláiban az „átrajzolás problémája" merül fel, az hogy „az eltört cserép darabjait" sokszor már nem tudjuk összeilleszteni, annyiszor újrarajzoltuk saját emlékeinket.
Láng Zsoltot ebből a szempontból „a nagy újraírónak, átírónak" nevezte. Kovács Flóra szerint az emlékezés tekintetében sokszor az is felmerül, hogy egyáltalán elmesélhető-e egy történet hitelesen, vagy csak „a saját verzió" létezik.
A kötetetbemutatón a szerző dedikált az érdeklődőknek, Veress Gáspár fiatal zongorista pedig Liszt Ferenc-darabokat játszott az egybegyűlteknek.
Varga László. Krónika (Kolozsvár)
2016. január 14.
Izgalmas műhelyek fesztiválja – Budapesten a Váróterem Projekt
A kolozsvári Váróterem Projekt független színházi társulat az idei vendége január 22. és 24. között a budapesti Bethlen Téri Színház határon túli magyar színházi műhelyeket bemutató, Vendégváró Fesztivál elnevezésű sorozatának.
A fesztivál célja minden évben bemutatni egy izgalmas erdélyi színházi/alkotói műhelyt. A Váróterem Projekt társulata két felnőttprodukcióval és egy gyermekeknek szóló tárgyanimációs előadással érkezik a budapesti teátrumba. Január 22-én az Advertego, 23-án a Zéró című produkció látható, mindkettő Botos Bálint rendezésében, 24-én a Heltai Gáspár állatmeséit feldolgozó paraFabulák című tárgyanimációs előadás várja a nézőket Rumi László rendezésében.
A kolozsvári társulat 2016 januárjában ünnepli fennállásának hatodik évfordulóját. Az alapító tagok a Babeş-Bolyai Tudományegyetem elvégzése után kezdtek közös munkába, majd további frissen végzett színészek és más színházi szakemberek kerültek a csapatba. Repertoárjukban a felnőtteknek szóló produkciók mellett gyermekeknek szóló előadás és iskolaszínházi produkció is szerepelnek. A fiatalokból álló csapat nyitott a kísérletezésre, beleértve az improvizáción alapuló munkát, a szövegek fel- és átdolgozását, valamint a társadalmi érzékenységű témák színrevitelét.
A rendezvény nyitóelőadása után a KútszéliStílus.hu portál szerzői beszélgetnek a művészekkel, a Bethlen Galériában pedig január 22-től a Váróterem Projekt vizuális anyagait láthatja a közönség. A fesztivál fővédnöke Vető Marietta, Erzsébetváros alpolgármestere.
A fesztivált negyedik alkalommal rendezik meg, az előző években a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, a sepsiszentgyörgyi M Studio és a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat előadásait tekinthették meg az érdeklődők. Krónika (Kolozsvár)
A kolozsvári Váróterem Projekt független színházi társulat az idei vendége január 22. és 24. között a budapesti Bethlen Téri Színház határon túli magyar színházi műhelyeket bemutató, Vendégváró Fesztivál elnevezésű sorozatának.
A fesztivál célja minden évben bemutatni egy izgalmas erdélyi színházi/alkotói műhelyt. A Váróterem Projekt társulata két felnőttprodukcióval és egy gyermekeknek szóló tárgyanimációs előadással érkezik a budapesti teátrumba. Január 22-én az Advertego, 23-án a Zéró című produkció látható, mindkettő Botos Bálint rendezésében, 24-én a Heltai Gáspár állatmeséit feldolgozó paraFabulák című tárgyanimációs előadás várja a nézőket Rumi László rendezésében.
A kolozsvári társulat 2016 januárjában ünnepli fennállásának hatodik évfordulóját. Az alapító tagok a Babeş-Bolyai Tudományegyetem elvégzése után kezdtek közös munkába, majd további frissen végzett színészek és más színházi szakemberek kerültek a csapatba. Repertoárjukban a felnőtteknek szóló produkciók mellett gyermekeknek szóló előadás és iskolaszínházi produkció is szerepelnek. A fiatalokból álló csapat nyitott a kísérletezésre, beleértve az improvizáción alapuló munkát, a szövegek fel- és átdolgozását, valamint a társadalmi érzékenységű témák színrevitelét.
A rendezvény nyitóelőadása után a KútszéliStílus.hu portál szerzői beszélgetnek a művészekkel, a Bethlen Galériában pedig január 22-től a Váróterem Projekt vizuális anyagait láthatja a közönség. A fesztivál fővédnöke Vető Marietta, Erzsébetváros alpolgármestere.
A fesztivált negyedik alkalommal rendezik meg, az előző években a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, a sepsiszentgyörgyi M Studio és a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat előadásait tekinthették meg az érdeklődők. Krónika (Kolozsvár)
2016. január 16.
A legszegényebb székelyföldi falvak
A tavaly májusban elindított, United Networks – integrált kezdeményezés hátrányos helyzetű közösségek felzárkóztatásáért című projekt keretében Maros, Hargita és Kovászna megye húszezernél kevesebb lakosú kistelepüléseinek átfogó feltérképezését végezték el a Babeş–Bolyai Tudományegyetem szociológia tanszékének munkatársai.
Az egyéves projekt a Gyulafehérvári Caritas kezdeményezésére, a három megye szociális ellátási és gyermekvédelmi igazgatóságainak bevonásával rajtolt – teljes értéke 1 334 750 lej, amelyből 133 475 lej önrész. Kovászna megyében Előpatak, Kommandó, Nagybacon, Bölön, Hidvég, Bardoc és Nagyborosnyó szerepel a legszegényebb települések listáján a jövedelmi és a munkanélküliségi mutatók alapján kialakult sorrendben. (Transindex)
35 EZER GYERMEK OLTATLAN. 36 megyében hiányzik az a kombinált oltás, amelyet hat súlyos betegség – a torokgyík, a tetanusz, a szamárköhögés, a gyermekbénulás, a tüdő- és agyhártyagyulladás, illetve a B típusú sárgaság – kivédésére adnak be az egy év alatti csecsemőknek, és mivel már tavaly szeptember óta ez a helyzet, jelenleg már 35 ezerre rúg azoknak a gyermekeknek a száma, akik nem kapták meg idejében a védettséget adó szert. Sok szülő akár pénzért is megvenné az oltást, de nem kapható – az egészségügyi minisztérium szerint azért, mert nemzetközi szinten nagyobb az igény, mint a gyártók kapacitása. Románia havonta vásárol külföldi oltóanyagokat, és a hatóságok azt ígérik, hogy a következő hónapokban pótolják a kimaradásokat. (Evenimentul zilei)
A ROMSILVA VEZETŐJE IS MEGY. Benyújtotta felmondását a Romsilva állami erdészet vezérigazgatója. Adam Crăciunescu távozását a kormány azonnal jóváhagyta. Ő maga nem indokolta döntését, a sajtó szerint azzal függ össze, hogy nőtt az elégedetlenség a társaság magas árai miatt. Cristiana Paşca-Palmer környezetvédelmi miniszter szerint a kettő nem függ össze, Crăciunescu visszahívásának oka, hogy egy gyanús személy nem maradhat vezető tisztségben, mert a gyanú a hivatalára is kihat, bár az igazgatót megilleti az ártatlanság vélelme. A Romsilva jelenleg 3,2 millió hektár köztulajdonban levő állami erdőt (az összes erdő 49 százalékát) és 1,1 millió hektár önkormányzati vagy magántulajdonban levő erdőt gondoz. (Agerpres)
EBBŐL NEM LESZ AUTÓPÁLYA. Érvénytelenítették a Brassó–Comarnic autópálya 48 kilométeres szakaszának megvalósíthatósági tanulmányára tavaly júliusban kiírt versenytárgyalást, mert a beérkezett hét ajánlat egyikét sem tartja megfelelőnek a román autópálya-társaság. A bejelentés két nappal azután jött, hogy a Comarnic melletti négy kilométeres szakasz kivitelezésére meghirdetett licitet is lefújták, mert egyetlen cég jelentkezett rá, és az sem tartotta be a feltételeket. A Kárpátokat átszelő sztráda másik, tíz kilométeres barcarozsnyói végének megépítésére eddig tíz cég pályázik, ez a verseny még nincs lezárva. A legnehezebb, középső 48 kilométernek még a tervezése sem kezdődött el, noha a hegyek között vezet Románia legforgalmasabb országútja, amelyen már mindennaposak a forgalmi dugók. (Ziare.com) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A tavaly májusban elindított, United Networks – integrált kezdeményezés hátrányos helyzetű közösségek felzárkóztatásáért című projekt keretében Maros, Hargita és Kovászna megye húszezernél kevesebb lakosú kistelepüléseinek átfogó feltérképezését végezték el a Babeş–Bolyai Tudományegyetem szociológia tanszékének munkatársai.
Az egyéves projekt a Gyulafehérvári Caritas kezdeményezésére, a három megye szociális ellátási és gyermekvédelmi igazgatóságainak bevonásával rajtolt – teljes értéke 1 334 750 lej, amelyből 133 475 lej önrész. Kovászna megyében Előpatak, Kommandó, Nagybacon, Bölön, Hidvég, Bardoc és Nagyborosnyó szerepel a legszegényebb települések listáján a jövedelmi és a munkanélküliségi mutatók alapján kialakult sorrendben. (Transindex)
35 EZER GYERMEK OLTATLAN. 36 megyében hiányzik az a kombinált oltás, amelyet hat súlyos betegség – a torokgyík, a tetanusz, a szamárköhögés, a gyermekbénulás, a tüdő- és agyhártyagyulladás, illetve a B típusú sárgaság – kivédésére adnak be az egy év alatti csecsemőknek, és mivel már tavaly szeptember óta ez a helyzet, jelenleg már 35 ezerre rúg azoknak a gyermekeknek a száma, akik nem kapták meg idejében a védettséget adó szert. Sok szülő akár pénzért is megvenné az oltást, de nem kapható – az egészségügyi minisztérium szerint azért, mert nemzetközi szinten nagyobb az igény, mint a gyártók kapacitása. Románia havonta vásárol külföldi oltóanyagokat, és a hatóságok azt ígérik, hogy a következő hónapokban pótolják a kimaradásokat. (Evenimentul zilei)
A ROMSILVA VEZETŐJE IS MEGY. Benyújtotta felmondását a Romsilva állami erdészet vezérigazgatója. Adam Crăciunescu távozását a kormány azonnal jóváhagyta. Ő maga nem indokolta döntését, a sajtó szerint azzal függ össze, hogy nőtt az elégedetlenség a társaság magas árai miatt. Cristiana Paşca-Palmer környezetvédelmi miniszter szerint a kettő nem függ össze, Crăciunescu visszahívásának oka, hogy egy gyanús személy nem maradhat vezető tisztségben, mert a gyanú a hivatalára is kihat, bár az igazgatót megilleti az ártatlanság vélelme. A Romsilva jelenleg 3,2 millió hektár köztulajdonban levő állami erdőt (az összes erdő 49 százalékát) és 1,1 millió hektár önkormányzati vagy magántulajdonban levő erdőt gondoz. (Agerpres)
EBBŐL NEM LESZ AUTÓPÁLYA. Érvénytelenítették a Brassó–Comarnic autópálya 48 kilométeres szakaszának megvalósíthatósági tanulmányára tavaly júliusban kiírt versenytárgyalást, mert a beérkezett hét ajánlat egyikét sem tartja megfelelőnek a román autópálya-társaság. A bejelentés két nappal azután jött, hogy a Comarnic melletti négy kilométeres szakasz kivitelezésére meghirdetett licitet is lefújták, mert egyetlen cég jelentkezett rá, és az sem tartotta be a feltételeket. A Kárpátokat átszelő sztráda másik, tíz kilométeres barcarozsnyói végének megépítésére eddig tíz cég pályázik, ez a verseny még nincs lezárva. A legnehezebb, középső 48 kilométernek még a tervezése sem kezdődött el, noha a hegyek között vezet Románia legforgalmasabb országútja, amelyen már mindennaposak a forgalmi dugók. (Ziare.com) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. január 19.
Új mandátumra pályázik Soós Anna a BBTE-n
„Választási lázban” ég a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE): berkeiben már elkezdődtek a belső választások, amelyek aztán a március 1-jén megejtendő rektorválasztással csúcsosodnak. Január 14-én választották meg az intézetek tanácsait (tagokat és igazgatókat), január 21-én választják meg a kari tanács tagjait, az új szenátus pedig február 16-ától tölti be tisztségét. A rektori tisztségre pályázó személyeknek február 1-jéig kell benyújtaniuk a jelölési dossziét, míg a rektorhelyettesek esetében ez az időpont február 8. A rektorválasztást március 1-jén 9–17 óra között tartják meg (az esetleges a második fordulót pedig március 8-án).
Soós Annától, a BBTE magyar tagozatáért felelős rektorhelyettesétől megtudtuk: újabb mandátumért pályázik. Nagy László viszont bejelentette, hogy nem kíván megpályázni és betölteni még egy rektorhelyettesi mandátumot.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)
„Választási lázban” ég a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE): berkeiben már elkezdődtek a belső választások, amelyek aztán a március 1-jén megejtendő rektorválasztással csúcsosodnak. Január 14-én választották meg az intézetek tanácsait (tagokat és igazgatókat), január 21-én választják meg a kari tanács tagjait, az új szenátus pedig február 16-ától tölti be tisztségét. A rektori tisztségre pályázó személyeknek február 1-jéig kell benyújtaniuk a jelölési dossziét, míg a rektorhelyettesek esetében ez az időpont február 8. A rektorválasztást március 1-jén 9–17 óra között tartják meg (az esetleges a második fordulót pedig március 8-án).
Soós Annától, a BBTE magyar tagozatáért felelős rektorhelyettesétől megtudtuk: újabb mandátumért pályázik. Nagy László viszont bejelentette, hogy nem kíván megpályázni és betölteni még egy rektorhelyettesi mandátumot.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)
2016. január 21.
Új választási pártot javasol az EMNP
Közös erdélyi magyar választási párt létrehozását javasolja a 2016-os romániai önkormányzati, majd parlamenti választásokra az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) – jelentette be Szilágyi Zsolt (képünkön), az alakulat országos elnöke, Kolozsváron. Sem az RMDSZ, sem a politikai elemzők nem hisznek ennek sikerében.
Szilágyi szerint már a nyáron tartandó önkormányzati választásokon a létrehozandó választási párt színeiben indulhatnának a magyar jelöltek azokon a településeken, ahol a magyarság megosztottsága a képviseletet veszélyeztetné. Azokon a településeken, ahol a magyarság többséget alkot, a három magyar politikai alakulat versenyezhetne a tisztségekért.
Az EMNP álláspontja szerint az őszi parlamenti választásokon a választási párt teremtené meg azt a keretet, amely a magyar politikai szervezetek összefogását biztosítja, de nem számít koalíciónak. A koalíciók ugyanis a választási törvény szerint a 6,5 százalékot kitevő magyarság számára aligha teljesíthető választási küszöböt szabnak. Szilágyi Zsolt emlékeztetett, az RMDSZ decemberben azt kérte az EMNP-től, ne induljon az őszi parlamenti választásokon. Hozzátette, akkor nőnek meg a magyarok sikeres választási szereplésének az esélyei, ha a magyar pártok összeadják az erőiket, nem pedig kiszorítják egymást. Az EMNP azt javasolta, hogy Erdélyi Magyar Szövetség néven alakuljon meg a választási párt, és annak logója összesítse a három szervezet jelképeit. Mint rámutatott: az erdélyi magyar pártok összefogása egy olyan választóréteget mozgósítana, amelyet külön-külön egyik szervezet sem tud megszólítani. Szerinte a választási párt a megtisztulásra is lehetőséget teremtene. Ennek a jelöltlistáira csak olyan politikusok kerülhetnének fel, „akikre nem vetül a korrupció árnyéka”. Az EMNP elnöke elmondta: az együttműködésre vonatkozó javaslatukat az elmúlt napokban juttatták el Kelemen Hunornak, az RMDSZ elnökének, és arra készülnek, hogy az elkövetkező napokban tárgyaljanak róla. Hozzátette, olyan kétoldalú tárgyalásokra készülnek, amelyeken egyik oldalon az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) szövetsége, másik oldalon pedig az EMNP jelenik meg.
Szilágyi Zsolt javaslatcsomaggal jön
Szilágyi Zsolt szerint az RMDSZ-nek eljuttatott javaslatcsomag az erdélyi magyar politikai pluralizmusnak a tudomásul vételén alapul. Ebben javasolták az erdélyi magyar politikai szervezetek egyeztető fórumának az újraélesztését, az autonómiatörekvések összehangolását, egy közös erdélyi magyar jogvédő szolgálat elindítását és egy olyan közös testületnek a létrehozását, amely az erdélyi magyarságnak juttatott román költségvetési források elosztása fölött őrködne. Hozzátette, hogy a források fölött jelenleg egyedül az RMDSZ rendelkezik, és e források elosztása a közösség számára átláthatatlan. Az EMNP elnöke azt is elmondta, bízik abban, hogy az RMDSZ vezetői tanulni tudnak a múltból, és belátják, hogy a közösség érdeke fontosabb, mint a pártérdek. Szilágyi Zsolt újságírói kérdésre hozzátette: ha van politikai akarat, megoldást lehet találni az összefogás technikai problémáira. Ezek közé tartozik, hogy az érvényes törvények szerint egy politikus nem lehet egy időben a saját pártjának és a létrehozandó választási pártnak is a tagja, és ha kilép abból a pártból, amelynek színében önkormányzati tisztséget nyert, elveszíti a mandátumát.
Az RMDSZ bírálja az ajánlatot
Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke közleményben bírálta Szilágyi Zsolt választási párt megalakítására vonatkozó javaslatát. Kovács kiemelte: 1989-ben az alapítók szövetségi struktúrában hozták létre az RMDSZ-t, és elvetették a pártstruktúrát, mert úgy vélték, hogy a közképviseletnek egy hangsúlyos társadalomszervezői munkát is el kell látnia. „Szilágyi az elmúlt tíz évben két pártot is létrehozott, és úgy látszik, tapasztalatait egy választási párt megalakításában akarja kamatoztatni. Biztos vagyok benne, hogy a magyar képviselet megerősítése az önkormányzatokban és a parlamentben nem egy újabb párt, hanem az RMDSZ által valósítható meg” – hangsúlyozta az ügyvezető elnök. Kovács Péter sérelmezte, hogy az EMNP az RMDSZ-szel elkezdett tárgyalás két fordulója között a sajtón keresztül üzenget. Szerinte ez megkérdőjelezi az összefogásra vonatkozó javaslat komolyságát.
Tőkés: megégetheti magát a Fidesz az RMDSZ-szel
Az RMDSZ-szel való együttműködésnek komoly feltételei vannak, éspedig az, hogy ne árulja el a Fidesz nemzetpolitikáját – kommentálta Tőkés László a Hír Tv-nek Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős kormányfőhelyettes nemrég tett kijelentését, miszerint „nemzeti parancs” a Kelemen Hunor vezette alakulattal való összefogás. Az EMNT elnöke a budapesti csatorna Magyarország élőben című műsorában közölte: ez számára kicsit úgy hangzik, mintha azt mondanák, össze kell fognia az MSZP-nek a Demokratikus Koalícióval. „Nem tudok róla, hogy Orbán Viktor nemzetpolitikájában fordulat állt volna be. (...) Vannak olyan inkompatibilis viszonyok, amelyeket kár erőltetni; a szavazatszedési teljesítmény abszolút értékben nem jelent minőséget, gondolok itt az RMDSZ választási fölényére” – állapította meg az EP-képviselő, aki szerint „megperzselheti” a magyar kormányt és a Fideszt a korrupciós ügyekben érintett RMDSZ-es politika. Tőkés úgy véli, meg kell találni a modus vivendit az egyetlen, román parlamenti képviselettel rendelkező magyar alakulattal, ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenben egyet kell érteni a Fidesszel. Kérdésre válaszolva leszögezte: nem azért távozott idő előtt és nem írta alá a helyszínen a záródokumentumot a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) decemberi ülésén, mert megsértődött Orbán Viktorra.
Csekély az esély az összefogásra?
Erdélyi elemzők szerint csekély az esélye annak, hogy egy erdélyi magyar választási párt színeiben egymással összefogva vegyenek részt az idei választásokon az erdélyi magyar pártok. Bakk Miklós politológus, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) tanára szerint az Erdélyi Magyar Néppárt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség között zajló taktikai, retorikai küzdelem részéről van szó. „Azt hiszem, az EMNP is tisztában van azzal, hogy az RMDSZ nem fogadja el ezt a javaslatot” – jelentette ki az MTI-nek. Hozzátette, hogy az RMDSZ és az EMNP között „együttműködési versengés” folyik. „Mindkét fél a pozícióinak a feladása nélkül akarja bizonyítani, hogy ő az együttműködőbb. Nyilván a versenyhelyzet marad” – állapította meg Bakk Miklós. A politológus szerint a budapesti kormányzat együttműködést sürgető állásfoglalásai – melyek legutóbb Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes révén jutottak kifejezésre – azt jelzik, hogy Budapest elfogadta a létező erőviszonyokat.
Kiss Tamás szociológus, a romániai Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója is úgy látta, hogy maga az EMNP sem hiheti, hogy létrejön a választási párt. „A romániai magyar politika domináns szereplője az RMDSZ, a szövetségnek pedig ez nem felel meg” – magyarázta az MTI-nek az elemző. A szociológus a választási racionalitás szempontjából fajsúlyos érvnek tartotta, hogy az RMDSZ egy 26 éve bejáratott márkanév, amelyet nem érdemes feladni. Szerinte nyilvánvaló, hogy az erdélyi magyarság összefogást vár a politikai szereplőktől, de a választók beérnék azzal is, hogy az összefogás az RMDSZ szervezeti keretében történjék meg. Kiss Tamás úgy vélte: segíti is, meg nem is az összefogást az, hogy Budapest ezt várja el a politikai szereplőktől. Hozzátette: az RMDSZ ellenzékeként megszületett Magyar Polgári Párt és Erdélyi Magyar Néppárt eddig „a magyar nemzetpolitika támogatásával” tudott részt venni a választásokon. A budapesti támogatás azonban mára elfogyott, és az RMDSZ is legalább annyira tárgyalópartner a magyar kormány számára, mint a két kis párt.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Közös erdélyi magyar választási párt létrehozását javasolja a 2016-os romániai önkormányzati, majd parlamenti választásokra az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) – jelentette be Szilágyi Zsolt (képünkön), az alakulat országos elnöke, Kolozsváron. Sem az RMDSZ, sem a politikai elemzők nem hisznek ennek sikerében.
Szilágyi szerint már a nyáron tartandó önkormányzati választásokon a létrehozandó választási párt színeiben indulhatnának a magyar jelöltek azokon a településeken, ahol a magyarság megosztottsága a képviseletet veszélyeztetné. Azokon a településeken, ahol a magyarság többséget alkot, a három magyar politikai alakulat versenyezhetne a tisztségekért.
Az EMNP álláspontja szerint az őszi parlamenti választásokon a választási párt teremtené meg azt a keretet, amely a magyar politikai szervezetek összefogását biztosítja, de nem számít koalíciónak. A koalíciók ugyanis a választási törvény szerint a 6,5 százalékot kitevő magyarság számára aligha teljesíthető választási küszöböt szabnak. Szilágyi Zsolt emlékeztetett, az RMDSZ decemberben azt kérte az EMNP-től, ne induljon az őszi parlamenti választásokon. Hozzátette, akkor nőnek meg a magyarok sikeres választási szereplésének az esélyei, ha a magyar pártok összeadják az erőiket, nem pedig kiszorítják egymást. Az EMNP azt javasolta, hogy Erdélyi Magyar Szövetség néven alakuljon meg a választási párt, és annak logója összesítse a három szervezet jelképeit. Mint rámutatott: az erdélyi magyar pártok összefogása egy olyan választóréteget mozgósítana, amelyet külön-külön egyik szervezet sem tud megszólítani. Szerinte a választási párt a megtisztulásra is lehetőséget teremtene. Ennek a jelöltlistáira csak olyan politikusok kerülhetnének fel, „akikre nem vetül a korrupció árnyéka”. Az EMNP elnöke elmondta: az együttműködésre vonatkozó javaslatukat az elmúlt napokban juttatták el Kelemen Hunornak, az RMDSZ elnökének, és arra készülnek, hogy az elkövetkező napokban tárgyaljanak róla. Hozzátette, olyan kétoldalú tárgyalásokra készülnek, amelyeken egyik oldalon az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) szövetsége, másik oldalon pedig az EMNP jelenik meg.
Szilágyi Zsolt javaslatcsomaggal jön
Szilágyi Zsolt szerint az RMDSZ-nek eljuttatott javaslatcsomag az erdélyi magyar politikai pluralizmusnak a tudomásul vételén alapul. Ebben javasolták az erdélyi magyar politikai szervezetek egyeztető fórumának az újraélesztését, az autonómiatörekvések összehangolását, egy közös erdélyi magyar jogvédő szolgálat elindítását és egy olyan közös testületnek a létrehozását, amely az erdélyi magyarságnak juttatott román költségvetési források elosztása fölött őrködne. Hozzátette, hogy a források fölött jelenleg egyedül az RMDSZ rendelkezik, és e források elosztása a közösség számára átláthatatlan. Az EMNP elnöke azt is elmondta, bízik abban, hogy az RMDSZ vezetői tanulni tudnak a múltból, és belátják, hogy a közösség érdeke fontosabb, mint a pártérdek. Szilágyi Zsolt újságírói kérdésre hozzátette: ha van politikai akarat, megoldást lehet találni az összefogás technikai problémáira. Ezek közé tartozik, hogy az érvényes törvények szerint egy politikus nem lehet egy időben a saját pártjának és a létrehozandó választási pártnak is a tagja, és ha kilép abból a pártból, amelynek színében önkormányzati tisztséget nyert, elveszíti a mandátumát.
Az RMDSZ bírálja az ajánlatot
Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke közleményben bírálta Szilágyi Zsolt választási párt megalakítására vonatkozó javaslatát. Kovács kiemelte: 1989-ben az alapítók szövetségi struktúrában hozták létre az RMDSZ-t, és elvetették a pártstruktúrát, mert úgy vélték, hogy a közképviseletnek egy hangsúlyos társadalomszervezői munkát is el kell látnia. „Szilágyi az elmúlt tíz évben két pártot is létrehozott, és úgy látszik, tapasztalatait egy választási párt megalakításában akarja kamatoztatni. Biztos vagyok benne, hogy a magyar képviselet megerősítése az önkormányzatokban és a parlamentben nem egy újabb párt, hanem az RMDSZ által valósítható meg” – hangsúlyozta az ügyvezető elnök. Kovács Péter sérelmezte, hogy az EMNP az RMDSZ-szel elkezdett tárgyalás két fordulója között a sajtón keresztül üzenget. Szerinte ez megkérdőjelezi az összefogásra vonatkozó javaslat komolyságát.
Tőkés: megégetheti magát a Fidesz az RMDSZ-szel
Az RMDSZ-szel való együttműködésnek komoly feltételei vannak, éspedig az, hogy ne árulja el a Fidesz nemzetpolitikáját – kommentálta Tőkés László a Hír Tv-nek Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős kormányfőhelyettes nemrég tett kijelentését, miszerint „nemzeti parancs” a Kelemen Hunor vezette alakulattal való összefogás. Az EMNT elnöke a budapesti csatorna Magyarország élőben című műsorában közölte: ez számára kicsit úgy hangzik, mintha azt mondanák, össze kell fognia az MSZP-nek a Demokratikus Koalícióval. „Nem tudok róla, hogy Orbán Viktor nemzetpolitikájában fordulat állt volna be. (...) Vannak olyan inkompatibilis viszonyok, amelyeket kár erőltetni; a szavazatszedési teljesítmény abszolút értékben nem jelent minőséget, gondolok itt az RMDSZ választási fölényére” – állapította meg az EP-képviselő, aki szerint „megperzselheti” a magyar kormányt és a Fideszt a korrupciós ügyekben érintett RMDSZ-es politika. Tőkés úgy véli, meg kell találni a modus vivendit az egyetlen, román parlamenti képviselettel rendelkező magyar alakulattal, ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenben egyet kell érteni a Fidesszel. Kérdésre válaszolva leszögezte: nem azért távozott idő előtt és nem írta alá a helyszínen a záródokumentumot a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) decemberi ülésén, mert megsértődött Orbán Viktorra.
Csekély az esély az összefogásra?
Erdélyi elemzők szerint csekély az esélye annak, hogy egy erdélyi magyar választási párt színeiben egymással összefogva vegyenek részt az idei választásokon az erdélyi magyar pártok. Bakk Miklós politológus, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) tanára szerint az Erdélyi Magyar Néppárt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség között zajló taktikai, retorikai küzdelem részéről van szó. „Azt hiszem, az EMNP is tisztában van azzal, hogy az RMDSZ nem fogadja el ezt a javaslatot” – jelentette ki az MTI-nek. Hozzátette, hogy az RMDSZ és az EMNP között „együttműködési versengés” folyik. „Mindkét fél a pozícióinak a feladása nélkül akarja bizonyítani, hogy ő az együttműködőbb. Nyilván a versenyhelyzet marad” – állapította meg Bakk Miklós. A politológus szerint a budapesti kormányzat együttműködést sürgető állásfoglalásai – melyek legutóbb Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes révén jutottak kifejezésre – azt jelzik, hogy Budapest elfogadta a létező erőviszonyokat.
Kiss Tamás szociológus, a romániai Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója is úgy látta, hogy maga az EMNP sem hiheti, hogy létrejön a választási párt. „A romániai magyar politika domináns szereplője az RMDSZ, a szövetségnek pedig ez nem felel meg” – magyarázta az MTI-nek az elemző. A szociológus a választási racionalitás szempontjából fajsúlyos érvnek tartotta, hogy az RMDSZ egy 26 éve bejáratott márkanév, amelyet nem érdemes feladni. Szerinte nyilvánvaló, hogy az erdélyi magyarság összefogást vár a politikai szereplőktől, de a választók beérnék azzal is, hogy az összefogás az RMDSZ szervezeti keretében történjék meg. Kiss Tamás úgy vélte: segíti is, meg nem is az összefogást az, hogy Budapest ezt várja el a politikai szereplőktől. Hozzátette: az RMDSZ ellenzékeként megszületett Magyar Polgári Párt és Erdélyi Magyar Néppárt eddig „a magyar nemzetpolitika támogatásával” tudott részt venni a választásokon. A budapesti támogatás azonban mára elfogyott, és az RMDSZ is legalább annyira tárgyalópartner a magyar kormány számára, mint a két kis párt.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2016. január 23.
"Ha él, kérem, adja át neki meleg üdvözletem "
110 éve született Szabó T. Attila nyelvész, irodalomtörténész
Száztíz éve, 1906. január 12-én született Fehéregyházán dr. Szabó T. Attila erdélyi magyar nyelvész, irodalomtörténész, néprajzkutató, levéltáros. A család az édesapa elvesztése után a Kolozs megyei Désre költözik. Iskoláit Désen és a kolozsvári Református Kollégiumban végezte, majd a kolozsvári Református Teológián szerzett lelkészi képesítést. Ezt követően a Maros megyei Kutyfalván vállalt helyettes lelkészi állást. Közben a kolozsvári I. Ferdinánd Egyetemen elvégezte a magyar-angol szakot. Helyettes tanár a nagyenyedi Bethlen kollégiumban, később pedig a zilahi Wesselényi Miklós kollégiumban tanít. Alig 28 éves, amikor a debreceni Tisza István Tudományegyetemen megvédi doktori fokozatát.
1936-ban végleg visszaköltözik Kolozsvárra, ahol előbb az Erdélyi Múzeum Egyesület levéltári kutatója (Kelemen Lajos mellett dolgozott), majd 1940-től a kolozsvári egyetem tanára. És ugyanebben az évben kinevezik a Magyar Nyelvtudományi Intézet igazgatójává. 1945-ben, amikor megalakul a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem, ő lesz a nyelvtudományi tanszék vezetője. 1952-ben azonban távoznia kellett az egyetemről, és új megbízatást kapott: beosztották a román-magyar nagyszótár szerkesztőbizottságába, amely a Román Akadémia kolozsvári Nyelvtudományi Intézetében készült.
1954–1971 között újból a Bolyai Tudományegyetemen, illetve a Babes-Bolyai Egyetemen találjuk, ahol magyar nyelvtörténetet tanít.
Az 1940-es években elkezdődik az élő erdélyi nyelvészeti anyag kutatása, gyűjtése és egyeztetése, mely a későbbiekben Erdélyi magyar szótörténeti tár cím alatt jelent meg. Sajnos nem érhette meg a teljes névanyag kiadását. Halála előtt mintegy 650.000 adatot tartalmazó anyagot adott át a Széchényi Könyvtárnak.
Főbb művei: Anyanyelvünk életéből (1970), A szó és az ember (1971), Nyelv és múlt (1972), Nép és nyelv (1980).
Az Erdélyi magyar szótörténeti tárból négy kötete jelent meg életében (1975-1984), a következő nyolc kötet (V- XII) 1993-2005 között látott napvilágot a budapesti Akadémiai Kiadó, a kolozsvári Kriterion Könyvkiadó illetve az Erdélyi Múzeum-Egyesület közös kiadásában.
1987. március 3-án hunyt el Kolozsváron.
***
Dr. Szabó T. Attilával 1980-ban váltottam levelet, amikor – dr. Kós Károly néprajzkutató sugallatára – kezdtem gyűjteni és feldolgozni Vadasd és vidéke népi vadriasztási módszereit. Érdekelt Vadasd falu eredete, ezért levélben fordultam a nagynevű kutatóhoz, akinek nyelvészeti, helytörténeti és oklevéltári téren kifejtett tevékenységét jól ismertem könyvekből és a bukaresti televízió magyar adásából. (Többször hallottam megszólalni a nyelvészet, helytörténet, oklevélkutatás kérdéskörében.)
Megkeresésemre a következő kézzel írt levelet küldte alulírottnak.
Kolozsvár. 980. IX. 30.
Tisztelt Kolléga Úr!
Érdeklődő és tájékoztató soraira rögtönösen válaszolhatok, sajnos, csak nemleges értelemben. A Tár ezutáni köteteinek millión felüli cédulaanyagából jelenleg csak a K betűig van rendezett anyagom, és így éppen a vadászatra vonatkozó cédulák számomra elő nem keríthetők. Különben is, hogy éppen Vadasdra volna céduláimon éppen ilyen anyag, azt valószínűtlennek tartom.
Ami a Vadasd településnevet illeti, ez világosan a vad szó -s képzős és -d helynévképzős származéka, és eredetileg vadban gazdag helyet jelent. Ez a -d helynévképző van meg a vidék Bánd, Galambod, Vadad, Havad és Sóvárad nevében is.
Sajnálom, hogy nem tudtam más segítséget adni munkájában. Még meg kell azonban írnom, hogy 1973-ban Demeter Lajos tanító-kolléga eljuttatta hozzám Vadasd helyneveinek térképelt gyűjtését. Nem tudom, mi van a gyűjtővel. Dolgozik-e még? Ha él, kérem, adja át neki meleg üdvözletem és biztatásom a további munkára.
Szívélyes köszöntéssel
Szabó T. Attila
A boríték hátsó oldalán a feladó géppel írt, tégla alakú cetlire kivágott és felragasztott címe olvasható. Ugyanitt látható az erdőszentgyörgyi postahivatalban alkalmazott/ráütött postabélyegző is. A jól kivehető dátum: 1980. október 4., a levélkézbesítés időpontja.
A fenti levél Vadasdra vonatkozó részét mint forrásanyagot legelőször a Népismereti Dolgozatok 1983-ban megjelent Vadriasztás a marosszéki Vadasdon című dolgozatomban közöltem. Később többször, több helyen tettem említést a levélről, írásban és szóban is.
Természetesen a Havadon élő Demeter Lajos (1936–1997) tanítónak rövid időn belül átadtam dr. Szabó T. Attila üzenetét. Sajnos – mint helynév-anyaggyűjtő – már ő sem tudott segíteni a vadasdi helynevek kéziratos gyűjteményének előkerítésében. Mint mondta: a térkép és a lejegyzett anyag egyetlen példányban készült, melyet postán továbbított Szabó T. Attilának, anélkül, hogy másolatot tartott volna meg magának...
Dr. Szabó T. Attilával sosem találkoztam, kézzel írt levelét azonban a jeles magyarok nekem címzett, kötetre szaporodott leveleinek gyűjteményében őrzöm.
Székely Ferenc. Népújság (Marosvásárhely)
110 éve született Szabó T. Attila nyelvész, irodalomtörténész
Száztíz éve, 1906. január 12-én született Fehéregyházán dr. Szabó T. Attila erdélyi magyar nyelvész, irodalomtörténész, néprajzkutató, levéltáros. A család az édesapa elvesztése után a Kolozs megyei Désre költözik. Iskoláit Désen és a kolozsvári Református Kollégiumban végezte, majd a kolozsvári Református Teológián szerzett lelkészi képesítést. Ezt követően a Maros megyei Kutyfalván vállalt helyettes lelkészi állást. Közben a kolozsvári I. Ferdinánd Egyetemen elvégezte a magyar-angol szakot. Helyettes tanár a nagyenyedi Bethlen kollégiumban, később pedig a zilahi Wesselényi Miklós kollégiumban tanít. Alig 28 éves, amikor a debreceni Tisza István Tudományegyetemen megvédi doktori fokozatát.
1936-ban végleg visszaköltözik Kolozsvárra, ahol előbb az Erdélyi Múzeum Egyesület levéltári kutatója (Kelemen Lajos mellett dolgozott), majd 1940-től a kolozsvári egyetem tanára. És ugyanebben az évben kinevezik a Magyar Nyelvtudományi Intézet igazgatójává. 1945-ben, amikor megalakul a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem, ő lesz a nyelvtudományi tanszék vezetője. 1952-ben azonban távoznia kellett az egyetemről, és új megbízatást kapott: beosztották a román-magyar nagyszótár szerkesztőbizottságába, amely a Román Akadémia kolozsvári Nyelvtudományi Intézetében készült.
1954–1971 között újból a Bolyai Tudományegyetemen, illetve a Babes-Bolyai Egyetemen találjuk, ahol magyar nyelvtörténetet tanít.
Az 1940-es években elkezdődik az élő erdélyi nyelvészeti anyag kutatása, gyűjtése és egyeztetése, mely a későbbiekben Erdélyi magyar szótörténeti tár cím alatt jelent meg. Sajnos nem érhette meg a teljes névanyag kiadását. Halála előtt mintegy 650.000 adatot tartalmazó anyagot adott át a Széchényi Könyvtárnak.
Főbb művei: Anyanyelvünk életéből (1970), A szó és az ember (1971), Nyelv és múlt (1972), Nép és nyelv (1980).
Az Erdélyi magyar szótörténeti tárból négy kötete jelent meg életében (1975-1984), a következő nyolc kötet (V- XII) 1993-2005 között látott napvilágot a budapesti Akadémiai Kiadó, a kolozsvári Kriterion Könyvkiadó illetve az Erdélyi Múzeum-Egyesület közös kiadásában.
1987. március 3-án hunyt el Kolozsváron.
***
Dr. Szabó T. Attilával 1980-ban váltottam levelet, amikor – dr. Kós Károly néprajzkutató sugallatára – kezdtem gyűjteni és feldolgozni Vadasd és vidéke népi vadriasztási módszereit. Érdekelt Vadasd falu eredete, ezért levélben fordultam a nagynevű kutatóhoz, akinek nyelvészeti, helytörténeti és oklevéltári téren kifejtett tevékenységét jól ismertem könyvekből és a bukaresti televízió magyar adásából. (Többször hallottam megszólalni a nyelvészet, helytörténet, oklevélkutatás kérdéskörében.)
Megkeresésemre a következő kézzel írt levelet küldte alulírottnak.
Kolozsvár. 980. IX. 30.
Tisztelt Kolléga Úr!
Érdeklődő és tájékoztató soraira rögtönösen válaszolhatok, sajnos, csak nemleges értelemben. A Tár ezutáni köteteinek millión felüli cédulaanyagából jelenleg csak a K betűig van rendezett anyagom, és így éppen a vadászatra vonatkozó cédulák számomra elő nem keríthetők. Különben is, hogy éppen Vadasdra volna céduláimon éppen ilyen anyag, azt valószínűtlennek tartom.
Ami a Vadasd településnevet illeti, ez világosan a vad szó -s képzős és -d helynévképzős származéka, és eredetileg vadban gazdag helyet jelent. Ez a -d helynévképző van meg a vidék Bánd, Galambod, Vadad, Havad és Sóvárad nevében is.
Sajnálom, hogy nem tudtam más segítséget adni munkájában. Még meg kell azonban írnom, hogy 1973-ban Demeter Lajos tanító-kolléga eljuttatta hozzám Vadasd helyneveinek térképelt gyűjtését. Nem tudom, mi van a gyűjtővel. Dolgozik-e még? Ha él, kérem, adja át neki meleg üdvözletem és biztatásom a további munkára.
Szívélyes köszöntéssel
Szabó T. Attila
A boríték hátsó oldalán a feladó géppel írt, tégla alakú cetlire kivágott és felragasztott címe olvasható. Ugyanitt látható az erdőszentgyörgyi postahivatalban alkalmazott/ráütött postabélyegző is. A jól kivehető dátum: 1980. október 4., a levélkézbesítés időpontja.
A fenti levél Vadasdra vonatkozó részét mint forrásanyagot legelőször a Népismereti Dolgozatok 1983-ban megjelent Vadriasztás a marosszéki Vadasdon című dolgozatomban közöltem. Később többször, több helyen tettem említést a levélről, írásban és szóban is.
Természetesen a Havadon élő Demeter Lajos (1936–1997) tanítónak rövid időn belül átadtam dr. Szabó T. Attila üzenetét. Sajnos – mint helynév-anyaggyűjtő – már ő sem tudott segíteni a vadasdi helynevek kéziratos gyűjteményének előkerítésében. Mint mondta: a térkép és a lejegyzett anyag egyetlen példányban készült, melyet postán továbbított Szabó T. Attilának, anélkül, hogy másolatot tartott volna meg magának...
Dr. Szabó T. Attilával sosem találkoztam, kézzel írt levelét azonban a jeles magyarok nekem címzett, kötetre szaporodott leveleinek gyűjteményében őrzöm.
Székely Ferenc. Népújság (Marosvásárhely)
2016. január 23.
BBTE: felvételi vizsgát helyettesítő versenyek
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem az idei tanévben is szervez a középiskolás diákok számára olyan tantárgyversenyeket, amelyek helyettesíthetik a 2016–2017-os egyetemi tanévre meghirdetett felvételi vizsgát.
A versenyeken jó eredményt elért versenyzők az adott szakokon a 2016–2017 tanévben tandíjmentesen tanulhatnak. A legjobb eredményeket elérők az első év első félévében tanulmányi ösztöndíjat – igény esetén bentlakási szálláshelyet is – kapnak. Szabadság (Kolozsvár)
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem az idei tanévben is szervez a középiskolás diákok számára olyan tantárgyversenyeket, amelyek helyettesíthetik a 2016–2017-os egyetemi tanévre meghirdetett felvételi vizsgát.
A versenyeken jó eredményt elért versenyzők az adott szakokon a 2016–2017 tanévben tandíjmentesen tanulhatnak. A legjobb eredményeket elérők az első év első félévében tanulmányi ösztöndíjat – igény esetén bentlakási szálláshelyet is – kapnak. Szabadság (Kolozsvár)
2016. január 24.
Átadták a Németh Géza-emlékdíjat
A kászonaltízi András Ignác helytörténész-iskolaigazgatót és tanítványát, Bartha Kingát jutalmazták Németh Géza-emlékdíjjal vasárnap a csíkszeredai református templomban elismerésül, hogy példaértékű tevékenységükkel hozzájárulnak a magyar kultúra megőrzéséhez és megmaradásához.
A Németh Géza-emlékdíjat immár tizenhatodik éve a magyar kultúra napjához legközelebb eső vasárnapon adják át a csíkszeredai református templomban, az istentiszteletet követően. Csikós Klára, a Németh Géza Egyesület elnöke a díjjal kapcsolatban elmondta, céljuk, hogy a magyar kultúra megőrzéséért tevékenykedő pedagógusok munkáját kitüntessék és a figyelmet rájuk irányítsák.
Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja az eseményen elmondta, „a haza ott van, ahol egyazon kulturális nyelvi közösség él. A haza mi vagyunk, akik együtt énekelünk a történelmi körülményektől függetlenül. Így joggal mondják, hogy himnuszunk ima”. Köszöntőjében ugyanakkor abbéli örömének adott hangot, hogy öt év után is sokan gondolják úgy, hogy kérelmezik honosításukat, ezáltal erősítve a magyar nemzetet.
András Ignác a Kriza János Néprajzi Társaság egyik alapító tagja, hazai és magyarországi konferenciákon ismerteti kászoni gyűjtéseit, neve egyre gyakrabban tűnik fel szakmai és kulturális folyóiratokban. Munkái közül a Kászonszék népi gyógyászatát és a kászoni oktatás évszázadait bemutató köteteit emelte ki a laudátor, de rendhagyó útikönyvére is felhívta a figyelmet. „Az egyesület ma olyan pedagógust tűntet ki, aki valóban kiemelkedő tevékenységével hozzájárul a magyar kultúra megmaradásához, továbbadásához” – fogalmazott Balázs Lajos néprajzkutató.
Bartha Kinga gyerekkori álma, hogy tanítónő, óvónő lehessen. A Bod Péter Tanítóképző elvégzése után a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen tanult, ősztől pedig óvónőként dolgozik. Néptáncot és népdalokat tanít, most már az ő dolga, hogy átadja a kászoni kultúrát az eljövendő nemzetségnek – méltatta egykori tanára.
Az emlékdíjjal járó festményt Xantus Géza csíkszeredai képzőművész, a pénzjutalmat Sógor Csaba EP-képviselő ajánlotta fel. Az ünnepi alkalmat szebbé tette Kelemen Csongor, az '56-os Vitézi Rend törzskapitányának szavalata, valamint a díjazott Bartha Kinga éneke. Az ünnepség a székely himnusz eléneklésével zárult.
Iochom Zsolt. Székelyhon.ro
A kászonaltízi András Ignác helytörténész-iskolaigazgatót és tanítványát, Bartha Kingát jutalmazták Németh Géza-emlékdíjjal vasárnap a csíkszeredai református templomban elismerésül, hogy példaértékű tevékenységükkel hozzájárulnak a magyar kultúra megőrzéséhez és megmaradásához.
A Németh Géza-emlékdíjat immár tizenhatodik éve a magyar kultúra napjához legközelebb eső vasárnapon adják át a csíkszeredai református templomban, az istentiszteletet követően. Csikós Klára, a Németh Géza Egyesület elnöke a díjjal kapcsolatban elmondta, céljuk, hogy a magyar kultúra megőrzéséért tevékenykedő pedagógusok munkáját kitüntessék és a figyelmet rájuk irányítsák.
Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja az eseményen elmondta, „a haza ott van, ahol egyazon kulturális nyelvi közösség él. A haza mi vagyunk, akik együtt énekelünk a történelmi körülményektől függetlenül. Így joggal mondják, hogy himnuszunk ima”. Köszöntőjében ugyanakkor abbéli örömének adott hangot, hogy öt év után is sokan gondolják úgy, hogy kérelmezik honosításukat, ezáltal erősítve a magyar nemzetet.
András Ignác a Kriza János Néprajzi Társaság egyik alapító tagja, hazai és magyarországi konferenciákon ismerteti kászoni gyűjtéseit, neve egyre gyakrabban tűnik fel szakmai és kulturális folyóiratokban. Munkái közül a Kászonszék népi gyógyászatát és a kászoni oktatás évszázadait bemutató köteteit emelte ki a laudátor, de rendhagyó útikönyvére is felhívta a figyelmet. „Az egyesület ma olyan pedagógust tűntet ki, aki valóban kiemelkedő tevékenységével hozzájárul a magyar kultúra megmaradásához, továbbadásához” – fogalmazott Balázs Lajos néprajzkutató.
Bartha Kinga gyerekkori álma, hogy tanítónő, óvónő lehessen. A Bod Péter Tanítóképző elvégzése után a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen tanult, ősztől pedig óvónőként dolgozik. Néptáncot és népdalokat tanít, most már az ő dolga, hogy átadja a kászoni kultúrát az eljövendő nemzetségnek – méltatta egykori tanára.
Az emlékdíjjal járó festményt Xantus Géza csíkszeredai képzőművész, a pénzjutalmat Sógor Csaba EP-képviselő ajánlotta fel. Az ünnepi alkalmat szebbé tette Kelemen Csongor, az '56-os Vitézi Rend törzskapitányának szavalata, valamint a díjazott Bartha Kinga éneke. Az ünnepség a székely himnusz eléneklésével zárult.
Iochom Zsolt. Székelyhon.ro
2016. január 29.
„Regényt írni nem olyan nehéz, inkább abbahagyni nehéz”
Márton Evelinnel találkozhattak az érdeklődők
Márton Evelin 2002-ben végzett a BBTE Történelem és Filozófia Karának művészettörténet szakán, egy időben kiállításokhoz is írt kísérő szövegeket.
Úszott, atletizált és sok minden mással foglalkozott, 2005 óta a Bukaresti Rádió magyar adásának munkatársa. A szakmáját inkább tanult dolognak tartja, ellentétben az írással, amely „magától jött”, s mind a mai napig fontos szerepet játszik az életében. – Valamiben kitartó akartam lenni, és az írás volt az egyetlen, amiben képesnek bizonyultam erre – magyarázta a kolozsvári születésű író szerdán este a Bulgakovban, az Erdélyi Magyar Írók Ligája és a kávézó közös, Álljunk meg egy szóra! sorozata keretében. Akárcsak beszélgetőtársa, László Noémi költő, Márton Evelin sem szívleli egyáltalán a kérdést, amelyet gyakran feltesznek nekik: „milyen érzés nőként írni?” Elárulta: azt sem tudja, milyen érzés férfiként írni, csak azt, hogy számára jó írni, „függetlenül attól, hogy úgy tűnik, nő vagyok. Bár én ebben nem mindig vagyok biztos...”.
Az Analfabéta névre keresztelt brassais iskolaújság szerkesztőjeként már középiskolás korában kapcsolatba került az írással, elmondása szerint megtanulták, hogy a tömegeket miként lehet manipulálni, különböző álneveken fogalmazták meg véleményüket a városvezetésről, az iskoláról, a tanárokról. A későbbiekben közölt a Romániai Magyar Szó irodalmi mellékletében, az Irodalmi Jelenben és a Látóban, első kötete, a Bonjour Leibowitz 2008 decemberében jelent meg a budapesti Pont Kiadónál. – Akkor még nem éreztem magamat írónak, sőt bizonyos életkörülményeim miatt fel sem fogtam, hogy kötetem jelent meg – jegyezte meg, utalva arra, hogy várandósként sokáig kórházban feküdt, legutolsó gondolata volt, hogy az íróságon elmélkedjen. Szabadság (Kolozsvár)
Márton Evelinnel találkozhattak az érdeklődők
Márton Evelin 2002-ben végzett a BBTE Történelem és Filozófia Karának művészettörténet szakán, egy időben kiállításokhoz is írt kísérő szövegeket.
Úszott, atletizált és sok minden mással foglalkozott, 2005 óta a Bukaresti Rádió magyar adásának munkatársa. A szakmáját inkább tanult dolognak tartja, ellentétben az írással, amely „magától jött”, s mind a mai napig fontos szerepet játszik az életében. – Valamiben kitartó akartam lenni, és az írás volt az egyetlen, amiben képesnek bizonyultam erre – magyarázta a kolozsvári születésű író szerdán este a Bulgakovban, az Erdélyi Magyar Írók Ligája és a kávézó közös, Álljunk meg egy szóra! sorozata keretében. Akárcsak beszélgetőtársa, László Noémi költő, Márton Evelin sem szívleli egyáltalán a kérdést, amelyet gyakran feltesznek nekik: „milyen érzés nőként írni?” Elárulta: azt sem tudja, milyen érzés férfiként írni, csak azt, hogy számára jó írni, „függetlenül attól, hogy úgy tűnik, nő vagyok. Bár én ebben nem mindig vagyok biztos...”.
Az Analfabéta névre keresztelt brassais iskolaújság szerkesztőjeként már középiskolás korában kapcsolatba került az írással, elmondása szerint megtanulták, hogy a tömegeket miként lehet manipulálni, különböző álneveken fogalmazták meg véleményüket a városvezetésről, az iskoláról, a tanárokról. A későbbiekben közölt a Romániai Magyar Szó irodalmi mellékletében, az Irodalmi Jelenben és a Látóban, első kötete, a Bonjour Leibowitz 2008 decemberében jelent meg a budapesti Pont Kiadónál. – Akkor még nem éreztem magamat írónak, sőt bizonyos életkörülményeim miatt fel sem fogtam, hogy kötetem jelent meg – jegyezte meg, utalva arra, hogy várandósként sokáig kórházban feküdt, legutolsó gondolata volt, hogy az íróságon elmélkedjen. Szabadság (Kolozsvár)
2016. január 30.
Ha folyóvíz volnék (Források vallatója)
Beszélgetés Olosz Katalin folklórkutatóval, irodalomtörténésszel
– Hogyan, mikor ébredt fel érdeklődése a népköltészet iránt?
– A néprajz irányában már korábban is tájékozódtam testvérem, Gazdáné Olosz Ella népi textíliák iránti érdeklődése folytán, a népköltészettel azonban csak harmadéves egyetemi hallgató koromban kerültem közelebbi kapcsolatba, amikor Antal Árpád, a 19. századi magyar irodalomtörténet professzora irodalomtörténeti szeminárium keretében azt a feladatot osztotta ki, hogy a székely népballada-kutatás történetéről írjak dolgozatot.
Ennek a dolgozatnak az elkészítése során jöttem rá, hogy szívesen foglalkoznék a későbbiekben is népköltészettel, különösen a népballadával, annak dacára, hogy akkoriban nem volt néprajzos képzés az egyetemen. Mire ötödéves lettem, már célirányosan a népköltészet felé orientálódtam, államvizsga-dolgozatot is e tárgykörben írtam. Mindezek ellenére intézményes keretek között csupán néhány évig foglalkozhattam népköltészettel, akkor, amikor átkerültem az akadémiai kutatóintézetbe s folkloristaként dolgoztam az első években. Ekkor egészítettem ki és készítettem elő kiadásra a magyargyerőmonostori gyűjtésemet, mely eredetileg államvizsga-dolgozatnak készült, ekkor írtam meg az erdélyi magyar népköltészet gyűjtésének dualizmus kori történetét (kiadására nem került sor). A hetvenes évek közepe táján aztán már nem fogadták el, hogy különutasként foglalatoskodjak, valamelyik munkacsoporthoz kellett csatlakoznom, ennek következtében sajtótörténettel, irodalomtörténettel foglalkoztam, s román nyelven írtam az éves penzumot. A népköltészet tovább már csak „úri passzió”-ként kapott helyet az életemben. Azonban annyit még hozzá kell tennem, hogy lehet, éppen ez volt a jó: nem kötöttek előírások és határidők, szabadon foglalkozhattam azzal, ami érdekelt, csináltam úgy, ahogy jónak láttam, s annyi ideig, amíg megnyugtató módon lezártnak tekinthettem a kutatást.
– Mi volt első írása, amire, úgy érzi, felfigyelt a szakma?
– 1963-ban jelent meg első írásom, egy apró közlemény a Nyelv- és Irodalomtudományi Közleményekben, egy akkoriban gyűjtött Kádár Kata-ballada élő változatát közöltem Zágonból. A szakma igazából hat évvel később figyelt fel rám, a Magyargyerőmonostori népköltészet (1969) című kötet megjelenésekor, melynek visszhangja támadt mind Romániában, mind pedig Magyarországon.
– Hogyan alakult pályája a Magyargyerőmonostori népköltészet megjelenése után?
– A gyerőmonostori kötet, elismerő fogadtatása ellenére sem jelenthetett számomra követhető utat. Hangrögzítő eszköz és zenei ismeretek hiányában dallam nélküli szövegeket gyűjtöttem, ami a 20. század második felében már alig-alig volt elfogadható. A kötethez ugyan a szerkesztés utolsó pillanatában még sikerült csatolni függelékként Almási István gyerőmonostori dallamgyűjtésének darabjait, de a dalok túlnyomó többsége kotta nélkül jelent meg. Családi és munkahelyi kötöttségeim nem tették lehetővé a terepen folytatott gyűjtőmunkát, olyan szakterületet kellett tehát keresnem, mely összeegyeztethető az intézeti feladatok végzésével, s nem igényel zenei ismereteket. Érdeklődésem a népköltészet történeti forrásainak kutatása, a történeti folklorisztika felé fordult. Kriza János fiatalabb kortársának, Szabó Sámuelnek a tevékenysége kezdett foglalkoztatni, annál is inkább, mert a marosvásárhelyi református kollégium diákjainak folklórgyűjtő munkáját szervezte és irányította az 1860-as években. Ezzel párhuzamosan gyűjteni kezdtem az anyagot a romániai magyar népballada-katalógushoz. E munka során bukkantam egy ismeretlen kéziratos mesegyűjteményre a Teleki–Bolyai Könyvtár kéziratai között, melyet valaki név nélkül, jeligével küldött be 1898-ban a Kemény Zsigmond Társaság mesepályázatára.
– Sikerült azonosítania a gyűjtőt?
– Igen, Kolumbán Istvánnak hívják. Így került kiadásra mesegyűjteménye A kecskés ember. Udvarhelyszéki népmesék címen 1972-ben. Megjelenése után számolnom kellett azzal, hogy ismeretlen kéziratos népköltési gyűjtemények előkerülése nem mindennapos történet, többnyire a véletlen műve. Kialakult és állandósult az a munkamódszerem, hogy bármilyen forráskiadvány vagy kézirat került a kezembe, nemcsak a kutatott téma szempontjából tanulmányoztam, hanem kijegyeztem magamnak minden olyan adatot belőle, ami számomra érdekes vagy hasznos lehet egyszer. Eljárásom jelentősen lassította ugyan az adatgyűjtés menetét, évek múltával azonban hatalmas adatanyag gyűlt össze, melynek birtokában újabb kutatási témák körvonalazódtak. Így került a látókörömbe több 19. századi folklórgyűjtő tevékenysége, így bukkantam Zajzoni Rab Istvánnak, a fiatalon elhunyt 19. századi barcasági költőnek az útinaplójára és korai verspróbálkozásainak kéziratára, s így sikerült összeraknom és rekonstruálnom Szabó Sámuel szétszóródott folklorisztikai-néprajzi hagyatékát, melyről a szaktudomány jóformán semmit sem tudott, s mely negyven évvel a kutatás megkezdése után, 2009-ben jelent meg Erdélyi néphagyományok. 1863–1884 címen, kritikai kiadásban. Levéltári-könyvtári kutatásaim során ismeretlen részletek bukkantak elő viszonylag jól feltárt életművek esetében is, de olyan is előfordult, hogy más jelentést kaptak korábbi megállapítások. A források vallatása révén lehetőségem nyílt több téves folklorisztikai állítás cáfolatára, bizonyos problémák új szempontú megvilágítására. Időközben rájöttem arra is, hogy a magyar népköltészet kutatásának történetében rögzült egy sor olyan megállapítás, melyet valamikor papírra vetett a tudományág valamelyik szaktekintélye, s azt fenntartás nélkül veszik át az egymást követő nemzedékek kutatói anélkül, hogy utánanéznének valóságtartalmának. A források vallatása révén fogalmazódott meg bennem a következtetés: a jóhiszemű kételkedésnek fontos szerepe van a kutatásban, nem föltétlenül kell látatlanban mindent elfogadni, még ha a szakma kiválóságai mondják is. – 1982-ben jelent meg az ön szerkesztésében a Ha folyóvíz volnék című antológia, mely a magyar népi lírából hozott válogatást.
– Tanárismerőseimtől tudtam, hogy nem áll rendelkezésükre népdal-antológia, azt is tudtam, hogy az iskolákban tilos volt a magyarországi kiadványok használata. Ezért határoztam el, hogy a Tanulók Könyvtára sorozat számára összeállítok egy válogatást a magyar népi líra darabjaiból. Természetesen a magyar nyelvterület egészéről gyűjtött népdalanyagból válogattam, nem szorítkoztam pusztán erdélyi anyagra. Emiatt csaknem zátonyra futott a kötet megjelenése. Szemet szúrt a szerkesztőnek, hogy Gyimest következetlenül hol Gyimesnek, hol Ghymesnek írtam. Jobbnak láttam, ha nem tisztázom, hogy a kétféle írásmód két külön helységnek a nevét rögzíti. Inkább arra hivatkoztam, hogy ahol Ghymes szerepel, Kodály Zoltán írta így, s én tiszteletben tartottam Kodály írásmódját. Ez igaz is volt, éppen csak azt hallgattam el, hogy Kodály a szlovákiai Ghymesben gyűjtötte azokat a dalokat. Szerencsémre ennyiben maradt a dolog, ha rájön a cenzor, hogy hol van Ghymes, és hol számos más helység, ahonnan a dalokat gyűjtötték, aligha jelent volna meg az antológia.
– Néprajzi munkásságát illetően új szakasz kezdődik 1990 elején, amikor Kolozsváron megalakul a Kriza János Néprajzi Társaság. Milyen vele a kapcsolata jelenleg?
– Az 1989-es fordulatig – a három említett kötetet leszámítva – keveset publikáltam. Ennek oka nemcsak az egyre szigorodó cenzúrában keresendő, hanem abban is, hogy a forráskutatás minduntalan megtorpant, ahogy határainkon kívül eső kézirattárak, levéltárak, könyvtárak dokumentációjára lett volna szükség. De még a hazai levéltárak állományának tanulmányozása is akadályokba ütközött. Emellett hiányzott az a társadalmi-kulturális-tudományos közeg, mely írásra, publikálásra serkentett volna. A kilencvenes években megjelent dolgozataim csaknem kivétel nélkül annak köszönhetik születésüket, hogy újraéledt az Erdélyi Múzeum-Egyesület, hogy határon túli könyvtárakban és kézirattárakban kutathattam, hogy magyarországi tudományos intézmények – a Magyar Néprajzi Társaság, a Nemzetközi Hungarológiai Társaság – munkájába kapcsolódhattam be. Hogy azokban a napokban, melyeket a történelem Marosvásárhely fekete márciusaként tart számon, Kolozsváron megalakult egy új tudományos műhely, a Kriza János Néprajzi Társaság, szintén nagyon sok írásom megszületését köszönhetem. Tematikus vándorgyűlései nemcsak egy adott téma tudományos vizsgálatának, sok szempontú körüljárásának fórumául szolgáltak, de ismerkedéseknek, eszmecseréknek, új szempontok, új elgondolások megvitatásának is. Évkönyveiben kezdettől fogva megjelenési lehetőséget biztosított a konferenciákon elhangzott előadásoknak és más dolgozatoknak. Ehhez hozzáteszem, hogy négy kötetem (Egy kiállítás emlékképei, 2003, Ne mondd, anyám, főd átkának, 2009, Fejezetek az erdélyi népballadagyűjtés múltjából, 2011, Kriza János: Vadrózsák, II. kötet, 2013) kiadásának gondját-baját vállalta magára a Kriza-társaság.
– Külön foglalkozott Kriza János néprajzi gyűjtő tevékenységével és életével.
– Én csupán törlesztettem a magyar folklórtudomány százötven éves mulasztásából egy keveset azzal, hogy Kriza János szétszóródott hagyatékából összegyűjtöttem és sajtó alá rendeztem a Vadrózsák második kötetét. Mára már szinte feledésbe merült, hogy 1863-ban a Vadrózsáknak csak az első kötete jelent meg, és hogy Krizának nem sikerült napvilágra segítenie a tervezett második és egy esetleges harmadik kötetet, s az utókor sem váltotta valóra Kriza eredeti elgondolását. A törlesztés azonban most sem teljes, a második kötet nem tartalmazza a meséket és mondákat. – Több kötete jelent meg az elmúlt ötven év során, kérem, sorolja fel ezeket. – Köteteim többségéről már esett szó, ez 2003-ban jelent meg válogatott tanulmányaim gyűjteménye Víz mentére elindultam. Tudománytörténeti, népismereti írások címen. Ezt követte 2005-ben Kovács Ágnes ketesdi népmesegyűjteményének újrakiadása (A rókaszemű menyecske) és 2006-ban a Régi erdélyi népballadák című válogatás, melyet eredetileg Faragó József készített sajtó alá egy trilógia harmadik részeként, de halála miatt rám maradt a szöveggondozás munkája. A folklórkiadványokon kívül van egy irodalomtörténeti munkám is: 2004-ben Brassóban a Fulgur Kiadónál jelent meg Zajzoni Rab István megtalált kézirata, de nem önálló kötetben, hanem a Bencze Mihály által szerkesztett Zajzoni Rab István: Összegyűjtött írások című kiadvány második kötetében Naplójegyzetek. Fiatalkori zsengék címen – nevem feltüntetése nélkül.
– Min dolgozik jelenleg?
– Átcsúszott 2016-ra Kanyaró Ferenc 19. század végi, 20. század eleji – négyszáz darabot meghaladó – ballada- és epikus énekgyűjteménye, melynek kéziratai ismeretlenül lappangtak egy évszázadon át három különböző kézirat- és levéltárban. Nem leszek „munkanélküli” a Kanyaró-kötet megjelenése után sem: abban reménykedve, hogy adatik még nekem néhány aktív esztendő, szeretném tető alá hozni a romániai magyar népballada-katalógust.
Székely Ferenc
Olosz Katalin Kovásznán született 1940 decemberében. Iskoláit szülővárosában kezdte, Sepsiszentgyörgyön folytatta, majd 1963-ban Kolozsváron a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen magyar nyelv és irodalom szakos diplomát szerzett. Ugyanettől az évtől a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola alkalmazta gyakornokként. 1967-től a Román Akadémia marosvásárhelyi Társadalomtudományi Központjában dolgozott kutatóként, onnan vonult nyugalomba. Tagja az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek, a Kriza János Néprajzi Társaságnak, a Kemény Zsigmond Társaságnak, a Magyar Néprajzi Társaságnak és a Nemzetközi Hungarológiai Társaságnak. Folklorisztikai munkásságáért 2010-ben a budapesti Európai Folklór Intézet Európai Folklór emlékéremmel és oklevéllel tüntette ki, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület pedig ugyanabban az évben Bányai János-díjjal. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Beszélgetés Olosz Katalin folklórkutatóval, irodalomtörténésszel
– Hogyan, mikor ébredt fel érdeklődése a népköltészet iránt?
– A néprajz irányában már korábban is tájékozódtam testvérem, Gazdáné Olosz Ella népi textíliák iránti érdeklődése folytán, a népköltészettel azonban csak harmadéves egyetemi hallgató koromban kerültem közelebbi kapcsolatba, amikor Antal Árpád, a 19. századi magyar irodalomtörténet professzora irodalomtörténeti szeminárium keretében azt a feladatot osztotta ki, hogy a székely népballada-kutatás történetéről írjak dolgozatot.
Ennek a dolgozatnak az elkészítése során jöttem rá, hogy szívesen foglalkoznék a későbbiekben is népköltészettel, különösen a népballadával, annak dacára, hogy akkoriban nem volt néprajzos képzés az egyetemen. Mire ötödéves lettem, már célirányosan a népköltészet felé orientálódtam, államvizsga-dolgozatot is e tárgykörben írtam. Mindezek ellenére intézményes keretek között csupán néhány évig foglalkozhattam népköltészettel, akkor, amikor átkerültem az akadémiai kutatóintézetbe s folkloristaként dolgoztam az első években. Ekkor egészítettem ki és készítettem elő kiadásra a magyargyerőmonostori gyűjtésemet, mely eredetileg államvizsga-dolgozatnak készült, ekkor írtam meg az erdélyi magyar népköltészet gyűjtésének dualizmus kori történetét (kiadására nem került sor). A hetvenes évek közepe táján aztán már nem fogadták el, hogy különutasként foglalatoskodjak, valamelyik munkacsoporthoz kellett csatlakoznom, ennek következtében sajtótörténettel, irodalomtörténettel foglalkoztam, s román nyelven írtam az éves penzumot. A népköltészet tovább már csak „úri passzió”-ként kapott helyet az életemben. Azonban annyit még hozzá kell tennem, hogy lehet, éppen ez volt a jó: nem kötöttek előírások és határidők, szabadon foglalkozhattam azzal, ami érdekelt, csináltam úgy, ahogy jónak láttam, s annyi ideig, amíg megnyugtató módon lezártnak tekinthettem a kutatást.
– Mi volt első írása, amire, úgy érzi, felfigyelt a szakma?
– 1963-ban jelent meg első írásom, egy apró közlemény a Nyelv- és Irodalomtudományi Közleményekben, egy akkoriban gyűjtött Kádár Kata-ballada élő változatát közöltem Zágonból. A szakma igazából hat évvel később figyelt fel rám, a Magyargyerőmonostori népköltészet (1969) című kötet megjelenésekor, melynek visszhangja támadt mind Romániában, mind pedig Magyarországon.
– Hogyan alakult pályája a Magyargyerőmonostori népköltészet megjelenése után?
– A gyerőmonostori kötet, elismerő fogadtatása ellenére sem jelenthetett számomra követhető utat. Hangrögzítő eszköz és zenei ismeretek hiányában dallam nélküli szövegeket gyűjtöttem, ami a 20. század második felében már alig-alig volt elfogadható. A kötethez ugyan a szerkesztés utolsó pillanatában még sikerült csatolni függelékként Almási István gyerőmonostori dallamgyűjtésének darabjait, de a dalok túlnyomó többsége kotta nélkül jelent meg. Családi és munkahelyi kötöttségeim nem tették lehetővé a terepen folytatott gyűjtőmunkát, olyan szakterületet kellett tehát keresnem, mely összeegyeztethető az intézeti feladatok végzésével, s nem igényel zenei ismereteket. Érdeklődésem a népköltészet történeti forrásainak kutatása, a történeti folklorisztika felé fordult. Kriza János fiatalabb kortársának, Szabó Sámuelnek a tevékenysége kezdett foglalkoztatni, annál is inkább, mert a marosvásárhelyi református kollégium diákjainak folklórgyűjtő munkáját szervezte és irányította az 1860-as években. Ezzel párhuzamosan gyűjteni kezdtem az anyagot a romániai magyar népballada-katalógushoz. E munka során bukkantam egy ismeretlen kéziratos mesegyűjteményre a Teleki–Bolyai Könyvtár kéziratai között, melyet valaki név nélkül, jeligével küldött be 1898-ban a Kemény Zsigmond Társaság mesepályázatára.
– Sikerült azonosítania a gyűjtőt?
– Igen, Kolumbán Istvánnak hívják. Így került kiadásra mesegyűjteménye A kecskés ember. Udvarhelyszéki népmesék címen 1972-ben. Megjelenése után számolnom kellett azzal, hogy ismeretlen kéziratos népköltési gyűjtemények előkerülése nem mindennapos történet, többnyire a véletlen műve. Kialakult és állandósult az a munkamódszerem, hogy bármilyen forráskiadvány vagy kézirat került a kezembe, nemcsak a kutatott téma szempontjából tanulmányoztam, hanem kijegyeztem magamnak minden olyan adatot belőle, ami számomra érdekes vagy hasznos lehet egyszer. Eljárásom jelentősen lassította ugyan az adatgyűjtés menetét, évek múltával azonban hatalmas adatanyag gyűlt össze, melynek birtokában újabb kutatási témák körvonalazódtak. Így került a látókörömbe több 19. századi folklórgyűjtő tevékenysége, így bukkantam Zajzoni Rab Istvánnak, a fiatalon elhunyt 19. századi barcasági költőnek az útinaplójára és korai verspróbálkozásainak kéziratára, s így sikerült összeraknom és rekonstruálnom Szabó Sámuel szétszóródott folklorisztikai-néprajzi hagyatékát, melyről a szaktudomány jóformán semmit sem tudott, s mely negyven évvel a kutatás megkezdése után, 2009-ben jelent meg Erdélyi néphagyományok. 1863–1884 címen, kritikai kiadásban. Levéltári-könyvtári kutatásaim során ismeretlen részletek bukkantak elő viszonylag jól feltárt életművek esetében is, de olyan is előfordult, hogy más jelentést kaptak korábbi megállapítások. A források vallatása révén lehetőségem nyílt több téves folklorisztikai állítás cáfolatára, bizonyos problémák új szempontú megvilágítására. Időközben rájöttem arra is, hogy a magyar népköltészet kutatásának történetében rögzült egy sor olyan megállapítás, melyet valamikor papírra vetett a tudományág valamelyik szaktekintélye, s azt fenntartás nélkül veszik át az egymást követő nemzedékek kutatói anélkül, hogy utánanéznének valóságtartalmának. A források vallatása révén fogalmazódott meg bennem a következtetés: a jóhiszemű kételkedésnek fontos szerepe van a kutatásban, nem föltétlenül kell látatlanban mindent elfogadni, még ha a szakma kiválóságai mondják is. – 1982-ben jelent meg az ön szerkesztésében a Ha folyóvíz volnék című antológia, mely a magyar népi lírából hozott válogatást.
– Tanárismerőseimtől tudtam, hogy nem áll rendelkezésükre népdal-antológia, azt is tudtam, hogy az iskolákban tilos volt a magyarországi kiadványok használata. Ezért határoztam el, hogy a Tanulók Könyvtára sorozat számára összeállítok egy válogatást a magyar népi líra darabjaiból. Természetesen a magyar nyelvterület egészéről gyűjtött népdalanyagból válogattam, nem szorítkoztam pusztán erdélyi anyagra. Emiatt csaknem zátonyra futott a kötet megjelenése. Szemet szúrt a szerkesztőnek, hogy Gyimest következetlenül hol Gyimesnek, hol Ghymesnek írtam. Jobbnak láttam, ha nem tisztázom, hogy a kétféle írásmód két külön helységnek a nevét rögzíti. Inkább arra hivatkoztam, hogy ahol Ghymes szerepel, Kodály Zoltán írta így, s én tiszteletben tartottam Kodály írásmódját. Ez igaz is volt, éppen csak azt hallgattam el, hogy Kodály a szlovákiai Ghymesben gyűjtötte azokat a dalokat. Szerencsémre ennyiben maradt a dolog, ha rájön a cenzor, hogy hol van Ghymes, és hol számos más helység, ahonnan a dalokat gyűjtötték, aligha jelent volna meg az antológia.
– Néprajzi munkásságát illetően új szakasz kezdődik 1990 elején, amikor Kolozsváron megalakul a Kriza János Néprajzi Társaság. Milyen vele a kapcsolata jelenleg?
– Az 1989-es fordulatig – a három említett kötetet leszámítva – keveset publikáltam. Ennek oka nemcsak az egyre szigorodó cenzúrában keresendő, hanem abban is, hogy a forráskutatás minduntalan megtorpant, ahogy határainkon kívül eső kézirattárak, levéltárak, könyvtárak dokumentációjára lett volna szükség. De még a hazai levéltárak állományának tanulmányozása is akadályokba ütközött. Emellett hiányzott az a társadalmi-kulturális-tudományos közeg, mely írásra, publikálásra serkentett volna. A kilencvenes években megjelent dolgozataim csaknem kivétel nélkül annak köszönhetik születésüket, hogy újraéledt az Erdélyi Múzeum-Egyesület, hogy határon túli könyvtárakban és kézirattárakban kutathattam, hogy magyarországi tudományos intézmények – a Magyar Néprajzi Társaság, a Nemzetközi Hungarológiai Társaság – munkájába kapcsolódhattam be. Hogy azokban a napokban, melyeket a történelem Marosvásárhely fekete márciusaként tart számon, Kolozsváron megalakult egy új tudományos műhely, a Kriza János Néprajzi Társaság, szintén nagyon sok írásom megszületését köszönhetem. Tematikus vándorgyűlései nemcsak egy adott téma tudományos vizsgálatának, sok szempontú körüljárásának fórumául szolgáltak, de ismerkedéseknek, eszmecseréknek, új szempontok, új elgondolások megvitatásának is. Évkönyveiben kezdettől fogva megjelenési lehetőséget biztosított a konferenciákon elhangzott előadásoknak és más dolgozatoknak. Ehhez hozzáteszem, hogy négy kötetem (Egy kiállítás emlékképei, 2003, Ne mondd, anyám, főd átkának, 2009, Fejezetek az erdélyi népballadagyűjtés múltjából, 2011, Kriza János: Vadrózsák, II. kötet, 2013) kiadásának gondját-baját vállalta magára a Kriza-társaság.
– Külön foglalkozott Kriza János néprajzi gyűjtő tevékenységével és életével.
– Én csupán törlesztettem a magyar folklórtudomány százötven éves mulasztásából egy keveset azzal, hogy Kriza János szétszóródott hagyatékából összegyűjtöttem és sajtó alá rendeztem a Vadrózsák második kötetét. Mára már szinte feledésbe merült, hogy 1863-ban a Vadrózsáknak csak az első kötete jelent meg, és hogy Krizának nem sikerült napvilágra segítenie a tervezett második és egy esetleges harmadik kötetet, s az utókor sem váltotta valóra Kriza eredeti elgondolását. A törlesztés azonban most sem teljes, a második kötet nem tartalmazza a meséket és mondákat. – Több kötete jelent meg az elmúlt ötven év során, kérem, sorolja fel ezeket. – Köteteim többségéről már esett szó, ez 2003-ban jelent meg válogatott tanulmányaim gyűjteménye Víz mentére elindultam. Tudománytörténeti, népismereti írások címen. Ezt követte 2005-ben Kovács Ágnes ketesdi népmesegyűjteményének újrakiadása (A rókaszemű menyecske) és 2006-ban a Régi erdélyi népballadák című válogatás, melyet eredetileg Faragó József készített sajtó alá egy trilógia harmadik részeként, de halála miatt rám maradt a szöveggondozás munkája. A folklórkiadványokon kívül van egy irodalomtörténeti munkám is: 2004-ben Brassóban a Fulgur Kiadónál jelent meg Zajzoni Rab István megtalált kézirata, de nem önálló kötetben, hanem a Bencze Mihály által szerkesztett Zajzoni Rab István: Összegyűjtött írások című kiadvány második kötetében Naplójegyzetek. Fiatalkori zsengék címen – nevem feltüntetése nélkül.
– Min dolgozik jelenleg?
– Átcsúszott 2016-ra Kanyaró Ferenc 19. század végi, 20. század eleji – négyszáz darabot meghaladó – ballada- és epikus énekgyűjteménye, melynek kéziratai ismeretlenül lappangtak egy évszázadon át három különböző kézirat- és levéltárban. Nem leszek „munkanélküli” a Kanyaró-kötet megjelenése után sem: abban reménykedve, hogy adatik még nekem néhány aktív esztendő, szeretném tető alá hozni a romániai magyar népballada-katalógust.
Székely Ferenc
Olosz Katalin Kovásznán született 1940 decemberében. Iskoláit szülővárosában kezdte, Sepsiszentgyörgyön folytatta, majd 1963-ban Kolozsváron a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen magyar nyelv és irodalom szakos diplomát szerzett. Ugyanettől az évtől a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola alkalmazta gyakornokként. 1967-től a Román Akadémia marosvásárhelyi Társadalomtudományi Központjában dolgozott kutatóként, onnan vonult nyugalomba. Tagja az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek, a Kriza János Néprajzi Társaságnak, a Kemény Zsigmond Társaságnak, a Magyar Néprajzi Társaságnak és a Nemzetközi Hungarológiai Társaságnak. Folklorisztikai munkásságáért 2010-ben a budapesti Európai Folklór Intézet Európai Folklór emlékéremmel és oklevéllel tüntette ki, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület pedig ugyanabban az évben Bányai János-díjjal. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. február 6.
A helyesírás a nyelvi műveltség tükre (Implom József Helyesírási Verseny)
A helyesírási szabályokat, hasonlóan a közlekedési előírásokhoz, akkor is be kell tartanunk, ha nem értünk velük egyet – hangsúlyozta Péntek János nyelvészprofesszor, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanára tegnap az Implom József Helyesírási Verseny Sepsiszentgyörgyön tartott országos döntője megnyitóján.
A házigazda Mikes Kelemen Elméleti Líceum igazgatója, Már István köszöntőjében párhuzamot vont a verseny névadója és Csutak Vilmos, a Székely Mikó Kollégium egykori legendás igazgatója, a Székely Nemzeti Múzeum őre munkássága között, mondván, egymás kortársaként mindketten nehéz időkben álltak ki a magyar oktatásért, utóbbit pedig saját igazgatójuknak is érzi, mert Csutak Vilmos rendelkezett arról, hogy a valamikori Leányiskola, a jelenlegi Mikes, a Mikóhoz tartozzék. Péntek János nyelvészprofesszor hangsúlyozta: Heltai Gáspártól kezdődően a magyar helyesírás megalkotásához sok erdélyi tudós járult hozzá, a jelenkori anyanyelvi mozgalom és a helyesírási verseny kezdeményezői pedig elsősorban a szakmai szervezetek és a civil szféra. Kitért az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny közel három évtizedes múltjára és a hazai magyar iskolák több mint két évtizedes részvételére a vetélkedőn, és azt mondta, saját helyesírási önellenőrzőnket úgy kell magunkban hordanunk egy életen át, miként a számítógép helyesírási ellenőrző programját, mert ez a nyelvi műveltségünk tükre.
Lapunk kérdésére, hogy a jelenkori digitális világ, az internetes kommunikáció rontja-e az anyanyelvet, illetve a tavaly elfogadott új akadémiai helyesírási szabályok milyen lényeges változásokat hoztak, Péntek János elmondta, e tekintetben nem nagyon pesszimista, mert éppen a digitális világnak köszönhető a közeledés a magyarországi és az elcsatolt területeken használt köznyelv és közgondolkodás terén. Szerinte a nyelvromlást és a nyelvváltást inkább a kétnyelvűség okozza, amikor a magyar nyelv térvesztését észleljük a másik nyelv javára. A professzor szerint a helyesírásnak ki kell terjednie az egész magyar nyelvre, hogy mindenki érezze otthon magát benne, ezért tartja fontosnak, hogy az eddigiektől eltérően az új szabályzatban példaként erdélyi földrajzi elnevezések is szerepelnek, nem csak magyarországiak és különböző egzotikus vidékekről származóak. Hibának tartja ellenben, hogy a szaknyelvi elnevezések szabályozásáról nem a nyelvészek, hanem a különböző szakterületek tudósai döntöttek, így a közember számára érthetetlen, hogy a fehér liliomot miért írjuk külön, míg a kékliliomot egybe, vagy a fekete rigó miért két szó, míg a sárgarigó egy. A helyesírás oktatása, az iskolai helyesírás tekintetében Péntek János úgy fogalmazott: „Az egyik gond nálunk, hogy a szaktanárok jelentős része nem magyarul végezte a tanulmányait, közülük sokan nem tudnak helyesen írni. 1990 után sok helyen indult tanítóképzés, az ott végző hallgatók egy részének is komoly gondja van a helyesírással, márpedig a helyesírás megalapozása kis korban kezdődik. Ha a tanító nem tud helyesen írni, az nagy baj.”
A megnyitó után tollbamondással kezdődött a verseny, Tamási Áron Ábel-trilógiájának keletkezéstörténetét hallgatták felvételről a diákok, majd a feladatlap kérdéseire kellett írásban válaszolniuk. Ez idő alatt a tanulókat kísérő tanárokat Cs. Nagy Lajos, a pozsonyi Comenius Tudományegyetem tanára tájékoztatta a Magyar Tudományos Akadémia magyar helyesírási szabályzatának tavaly megjelent kiadása szerinti legfontosabb változásokról. Elmondta, az új szabályzat megengedőbb az előbbinél, több változatot kínál adott szóra, kifejezésre, de továbbra is bonyolult az összetett szavak írása, valamint a szakkifejezések szabályozása, amelyeknek egy köznyelvi változatát kellett volna elfogadni a szakmailag megalapozott, de a közember számára érthetetlen indoklás helyett. A jelenlegi változatban a korábbi túlmagyarázó bevezető helyett egyszerűbb, rövidebb és világosabb a kezdet, bizonyos szókategóriák jobban elkülönülnek, ezáltal átláthatóbb a szabályok rendszere, és külön érdeme a szabályalkotóknak, hogy nem kell azonnal bevezetni, illetve számonkérni minden területen a magyar helyesírás új szabályait, hanem türelmi idő áll rendelkezésre, hogy fokozatosan érvényesítsük azokat – foglalható össze Cs. Nagy Lajos következtetése. Az Implom József helyesírási versenyt a középiskolák IX–XII. osztályos tanulói számára az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, az Oktatási és Kutatási Minisztérium Kisebbségi Főosztálya, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum szervezi a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszéke szakmai felügyeletével. A vetélkedőt évfolyamtól függetlenül egységes feladatok és értékelés alapján tartják, a legtöbb pontszámot elérő kilenc diák bejut a február végén Gyulán szervezett Kárpát-medencei döntőbe. A sepsiszentgyörgyi versenyen Erdély, a Partium és a Bánság tizenkét megyéjéből hetvenkét tanuló vett részt, az összesített pontszámot a tollbamondáson és az írásbeli feladatmegoldáson elért eredmények alapján számítják ki. Az eredményeket ma hirdetik ki.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A helyesírási szabályokat, hasonlóan a közlekedési előírásokhoz, akkor is be kell tartanunk, ha nem értünk velük egyet – hangsúlyozta Péntek János nyelvészprofesszor, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanára tegnap az Implom József Helyesírási Verseny Sepsiszentgyörgyön tartott országos döntője megnyitóján.
A házigazda Mikes Kelemen Elméleti Líceum igazgatója, Már István köszöntőjében párhuzamot vont a verseny névadója és Csutak Vilmos, a Székely Mikó Kollégium egykori legendás igazgatója, a Székely Nemzeti Múzeum őre munkássága között, mondván, egymás kortársaként mindketten nehéz időkben álltak ki a magyar oktatásért, utóbbit pedig saját igazgatójuknak is érzi, mert Csutak Vilmos rendelkezett arról, hogy a valamikori Leányiskola, a jelenlegi Mikes, a Mikóhoz tartozzék. Péntek János nyelvészprofesszor hangsúlyozta: Heltai Gáspártól kezdődően a magyar helyesírás megalkotásához sok erdélyi tudós járult hozzá, a jelenkori anyanyelvi mozgalom és a helyesírási verseny kezdeményezői pedig elsősorban a szakmai szervezetek és a civil szféra. Kitért az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny közel három évtizedes múltjára és a hazai magyar iskolák több mint két évtizedes részvételére a vetélkedőn, és azt mondta, saját helyesírási önellenőrzőnket úgy kell magunkban hordanunk egy életen át, miként a számítógép helyesírási ellenőrző programját, mert ez a nyelvi műveltségünk tükre.
Lapunk kérdésére, hogy a jelenkori digitális világ, az internetes kommunikáció rontja-e az anyanyelvet, illetve a tavaly elfogadott új akadémiai helyesírási szabályok milyen lényeges változásokat hoztak, Péntek János elmondta, e tekintetben nem nagyon pesszimista, mert éppen a digitális világnak köszönhető a közeledés a magyarországi és az elcsatolt területeken használt köznyelv és közgondolkodás terén. Szerinte a nyelvromlást és a nyelvváltást inkább a kétnyelvűség okozza, amikor a magyar nyelv térvesztését észleljük a másik nyelv javára. A professzor szerint a helyesírásnak ki kell terjednie az egész magyar nyelvre, hogy mindenki érezze otthon magát benne, ezért tartja fontosnak, hogy az eddigiektől eltérően az új szabályzatban példaként erdélyi földrajzi elnevezések is szerepelnek, nem csak magyarországiak és különböző egzotikus vidékekről származóak. Hibának tartja ellenben, hogy a szaknyelvi elnevezések szabályozásáról nem a nyelvészek, hanem a különböző szakterületek tudósai döntöttek, így a közember számára érthetetlen, hogy a fehér liliomot miért írjuk külön, míg a kékliliomot egybe, vagy a fekete rigó miért két szó, míg a sárgarigó egy. A helyesírás oktatása, az iskolai helyesírás tekintetében Péntek János úgy fogalmazott: „Az egyik gond nálunk, hogy a szaktanárok jelentős része nem magyarul végezte a tanulmányait, közülük sokan nem tudnak helyesen írni. 1990 után sok helyen indult tanítóképzés, az ott végző hallgatók egy részének is komoly gondja van a helyesírással, márpedig a helyesírás megalapozása kis korban kezdődik. Ha a tanító nem tud helyesen írni, az nagy baj.”
A megnyitó után tollbamondással kezdődött a verseny, Tamási Áron Ábel-trilógiájának keletkezéstörténetét hallgatták felvételről a diákok, majd a feladatlap kérdéseire kellett írásban válaszolniuk. Ez idő alatt a tanulókat kísérő tanárokat Cs. Nagy Lajos, a pozsonyi Comenius Tudományegyetem tanára tájékoztatta a Magyar Tudományos Akadémia magyar helyesírási szabályzatának tavaly megjelent kiadása szerinti legfontosabb változásokról. Elmondta, az új szabályzat megengedőbb az előbbinél, több változatot kínál adott szóra, kifejezésre, de továbbra is bonyolult az összetett szavak írása, valamint a szakkifejezések szabályozása, amelyeknek egy köznyelvi változatát kellett volna elfogadni a szakmailag megalapozott, de a közember számára érthetetlen indoklás helyett. A jelenlegi változatban a korábbi túlmagyarázó bevezető helyett egyszerűbb, rövidebb és világosabb a kezdet, bizonyos szókategóriák jobban elkülönülnek, ezáltal átláthatóbb a szabályok rendszere, és külön érdeme a szabályalkotóknak, hogy nem kell azonnal bevezetni, illetve számonkérni minden területen a magyar helyesírás új szabályait, hanem türelmi idő áll rendelkezésre, hogy fokozatosan érvényesítsük azokat – foglalható össze Cs. Nagy Lajos következtetése. Az Implom József helyesírási versenyt a középiskolák IX–XII. osztályos tanulói számára az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, az Oktatási és Kutatási Minisztérium Kisebbségi Főosztálya, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum szervezi a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszéke szakmai felügyeletével. A vetélkedőt évfolyamtól függetlenül egységes feladatok és értékelés alapján tartják, a legtöbb pontszámot elérő kilenc diák bejut a február végén Gyulán szervezett Kárpát-medencei döntőbe. A sepsiszentgyörgyi versenyen Erdély, a Partium és a Bánság tizenkét megyéjéből hetvenkét tanuló vett részt, az összesített pontszámot a tollbamondáson és az írásbeli feladatmegoldáson elért eredmények alapján számítják ki. Az eredményeket ma hirdetik ki.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. február 9.
Megtalálta a helyét múzeumpedagógusként
Az elkövetkező húsz év minden napjára tudna új kihívást nyújtani számára szakmája. Kádár Kincső múzeumpedagógusként teszi vonzóvá a Csíki Székely Múzeum kiállításait, számos programot szervezve próbálja meg eloszlatni azt a tévhitet, miszerint a múzeum egy poros intézmény, hiszen szerinte ez az információ- és a tudásszerzés zseniális, ingergazdag helye.
Mindenképpen tanítani szeretett volna, ezért választotta a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképzőt középiskolaként, majd a Babeș–Bolyai Tudományegyetem néprajz és antropológia-magyar szakát, a néprajzra úgy gondolva, hogy azt majd tanárként hobbiként műveli egy településen. Kádár Kincső az iskola mellett is rengeteg tevékenységbe bekapcsolódott, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egyletnél tevékenykedett minden nyáron, táborokat, gyerekprogramokat szervezett, diákkörökre járt, újságot szerkesztett, kórusban énekelt.
„Úgy érzem, szakmailag megfogtam az Isten lábát, és sok barátommal, ismerősömmel ellentétben tényleg azt csinálom, amit tanultam. Mindig úgy gondoltam, hogy tanítani szeretnék, de nem feltétlenül iskolában, formális keretek közt. Itt mindazt tudom hasznosítani, amivel foglalkoztam” – meséli lelkesen Kádár Kincső, akinek a munkába állása nem nevezhető zökkenőmentesnek. Így emlékezik erre: „Az egyetemnek csúnya vége lett számomra, ugyanis belekerültem az első bolognai rendszerbe, és utolsó év végén közölték velünk, hogy csak az egyik szakra fogunk oklevelet kapni, a másik elveszik. Így elveszítettem a magyar szakomat, maradt a néprajz, azzal próbáltam elhelyezkedni. Sajnos a munkapiacon senkinek nem volt rám szüksége abban az évben. Boldog vagy boldogtalan munkanélkülivé váltam, és valahányszor jártam pecsételtetni, mindig bejöttem a várba, és közöltem, hogy én itt akarok dolgozni. Pár alkalommal a kapunál be is fejeződött a beszélgetés azzal, hogy nincsenek betölthető állások, ez 2008-ban történt, a válság idején.
Aztán addig jöttem, míg sikerült az igazgatóhoz eljuttatnom az önéletrajzomat, és azt mondták, hogy majd értesítenek. A CV-ből kiderült, hogy foglalkoztam vasárnapi iskolával, táborokkal, gyerekprogramokkal. Akkor indult az Egyiptom művészete a fáraók korában kiállítás, és behívtak, hogy hétvégeken tartsunk múzeumpedagógiai foglalkozást négyen. Aztán a kiállítás végére már egyedül maradtam ezen a területen, és az intézmény jóvoltából elkerülhettem a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum képzéseire, előbb elvégeztem a múzeumpedagógiait, majd a kiállításrendezőit. Most már ezeket próbálom minél jobban egybegyúrni.”
Bevallása szerint az első három-négy év nagyon nehéz volt, míg kialakult a menetrend, beletanult a pályázatírásba. „Lassan kezdett kialakulni az évi menetrend, és már nemcsak az alap- vagy időszaki kiállítások mellé szerveztem programokat, hanem gondolkodtam családi napokban, később a kollégák segítségével nyári táborban. Most már három táborunk van. Sorra a kiállításokat is felszereltük múzeumpedagógiai eszközökkel, kezdtük a vártörténetivel, utána a készülő néprajzit már úgy terveztük, hogy helyük legyen az ilyen eszközöknek. Most a várostörténetinél figyelünk arra, hogy már ne csak a gyerekeknek szóljanak, hanem az erre kíváncsi felnőtteknek is az öt érzékszervére hassunk, minél interaktívabb, élményszerűbb legyen a kiállítás” – magyarázza.
Kollégáival terveik között szerepel a székelyföldi múzeumok „összekapcsolása”, hálózatban gondolkodnak, hogy minél több érdekes programmal vonzzák oda az embereket. Nagy lemaradást kell behozni múzeumpedagógiai téren Székelyföldön, hisz például a bostoni múzeumban már a múlt század húszas éveiben megjelentek a múzeumi gyerekprogramok – említette meg. „Megéri a gyerekekbe, az ifjúságba fektetni, most sikerült kialakítani ezt a múzeumpedagógiai foglalkoztató termet a Mikó-várban, és ezzel is fel szeretnénk hívni a székelyföldi múzeumok figyelmét, hogy egy inspiráló kulturális térben gondolkodjanak.”
Ami nagyon sokat jelent Kádár Kincső számára, hogy amit tanult, azt használhatja, „nem egy tőlem idegen dologgal foglalkozom, illetve sokat jelent a gyerekek hozzáállása is, főleg azoké, akik már kinőttek a táborainkból, és visszajárnak önkénteskedni. Annak ajánlom, aki folyamatosan nyitott az új információkra, aki már több mindent kipróbált: cserkészkedett, fesztivált szervezett, gyerekprogramokban részt vett, vasárnapi iskolákban tevékenykedett, táborozott. Az ilyen embereknek a későbbiekben is inspiráló.”
Bár nagyon elfoglalt, hobbiként decembertől rajzolgat, készített is unokaöccsének egy leporellót saját rajzaival illusztrálva. emellett kézműveskedik, és boldog, amiért megtalálta helyét szakmai téren, úgy érzi, ez egy nagy talentum.
Izsák-Székely Judith. Székelyhon.ro
Az elkövetkező húsz év minden napjára tudna új kihívást nyújtani számára szakmája. Kádár Kincső múzeumpedagógusként teszi vonzóvá a Csíki Székely Múzeum kiállításait, számos programot szervezve próbálja meg eloszlatni azt a tévhitet, miszerint a múzeum egy poros intézmény, hiszen szerinte ez az információ- és a tudásszerzés zseniális, ingergazdag helye.
Mindenképpen tanítani szeretett volna, ezért választotta a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképzőt középiskolaként, majd a Babeș–Bolyai Tudományegyetem néprajz és antropológia-magyar szakát, a néprajzra úgy gondolva, hogy azt majd tanárként hobbiként műveli egy településen. Kádár Kincső az iskola mellett is rengeteg tevékenységbe bekapcsolódott, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egyletnél tevékenykedett minden nyáron, táborokat, gyerekprogramokat szervezett, diákkörökre járt, újságot szerkesztett, kórusban énekelt.
„Úgy érzem, szakmailag megfogtam az Isten lábát, és sok barátommal, ismerősömmel ellentétben tényleg azt csinálom, amit tanultam. Mindig úgy gondoltam, hogy tanítani szeretnék, de nem feltétlenül iskolában, formális keretek közt. Itt mindazt tudom hasznosítani, amivel foglalkoztam” – meséli lelkesen Kádár Kincső, akinek a munkába állása nem nevezhető zökkenőmentesnek. Így emlékezik erre: „Az egyetemnek csúnya vége lett számomra, ugyanis belekerültem az első bolognai rendszerbe, és utolsó év végén közölték velünk, hogy csak az egyik szakra fogunk oklevelet kapni, a másik elveszik. Így elveszítettem a magyar szakomat, maradt a néprajz, azzal próbáltam elhelyezkedni. Sajnos a munkapiacon senkinek nem volt rám szüksége abban az évben. Boldog vagy boldogtalan munkanélkülivé váltam, és valahányszor jártam pecsételtetni, mindig bejöttem a várba, és közöltem, hogy én itt akarok dolgozni. Pár alkalommal a kapunál be is fejeződött a beszélgetés azzal, hogy nincsenek betölthető állások, ez 2008-ban történt, a válság idején.
Aztán addig jöttem, míg sikerült az igazgatóhoz eljuttatnom az önéletrajzomat, és azt mondták, hogy majd értesítenek. A CV-ből kiderült, hogy foglalkoztam vasárnapi iskolával, táborokkal, gyerekprogramokkal. Akkor indult az Egyiptom művészete a fáraók korában kiállítás, és behívtak, hogy hétvégeken tartsunk múzeumpedagógiai foglalkozást négyen. Aztán a kiállítás végére már egyedül maradtam ezen a területen, és az intézmény jóvoltából elkerülhettem a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum képzéseire, előbb elvégeztem a múzeumpedagógiait, majd a kiállításrendezőit. Most már ezeket próbálom minél jobban egybegyúrni.”
Bevallása szerint az első három-négy év nagyon nehéz volt, míg kialakult a menetrend, beletanult a pályázatírásba. „Lassan kezdett kialakulni az évi menetrend, és már nemcsak az alap- vagy időszaki kiállítások mellé szerveztem programokat, hanem gondolkodtam családi napokban, később a kollégák segítségével nyári táborban. Most már három táborunk van. Sorra a kiállításokat is felszereltük múzeumpedagógiai eszközökkel, kezdtük a vártörténetivel, utána a készülő néprajzit már úgy terveztük, hogy helyük legyen az ilyen eszközöknek. Most a várostörténetinél figyelünk arra, hogy már ne csak a gyerekeknek szóljanak, hanem az erre kíváncsi felnőtteknek is az öt érzékszervére hassunk, minél interaktívabb, élményszerűbb legyen a kiállítás” – magyarázza.
Kollégáival terveik között szerepel a székelyföldi múzeumok „összekapcsolása”, hálózatban gondolkodnak, hogy minél több érdekes programmal vonzzák oda az embereket. Nagy lemaradást kell behozni múzeumpedagógiai téren Székelyföldön, hisz például a bostoni múzeumban már a múlt század húszas éveiben megjelentek a múzeumi gyerekprogramok – említette meg. „Megéri a gyerekekbe, az ifjúságba fektetni, most sikerült kialakítani ezt a múzeumpedagógiai foglalkoztató termet a Mikó-várban, és ezzel is fel szeretnénk hívni a székelyföldi múzeumok figyelmét, hogy egy inspiráló kulturális térben gondolkodjanak.”
Ami nagyon sokat jelent Kádár Kincső számára, hogy amit tanult, azt használhatja, „nem egy tőlem idegen dologgal foglalkozom, illetve sokat jelent a gyerekek hozzáállása is, főleg azoké, akik már kinőttek a táborainkból, és visszajárnak önkénteskedni. Annak ajánlom, aki folyamatosan nyitott az új információkra, aki már több mindent kipróbált: cserkészkedett, fesztivált szervezett, gyerekprogramokban részt vett, vasárnapi iskolákban tevékenykedett, táborozott. Az ilyen embereknek a későbbiekben is inspiráló.”
Bár nagyon elfoglalt, hobbiként decembertől rajzolgat, készített is unokaöccsének egy leporellót saját rajzaival illusztrálva. emellett kézműveskedik, és boldog, amiért megtalálta helyét szakmai téren, úgy érzi, ez egy nagy talentum.
Izsák-Székely Judith. Székelyhon.ro
2016. február 9.
Három magyar pályázó a rektorhelyettesi tisztségre
Februárban folytatódnak a választások a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE): a rektorhelyettesi tisztséget megpályázó egyetemi oktatók tegnapig nyújthatták be pályázatukat.
Amint azt már korábban megírtuk, a magyar tagozatért felelős rektorhelyettes, Soós Anna újabb mandátumért indul, tegnap viszont az is véglegessé vált: még két magyar oktató, így Markó Bálint (Biológia és Földrajz Kar) és Kádár Magor (Politika-, Közigazgatás és Kommunikációtudományi Kar) is benyújtotta iratcsomóját a tegnap délutáni határidőig.
A hagyományhoz hűen a BBTE rektori csapatában általában két magyar rektorhelyettes tevékenykedik: egyikük kimondottan a magyar tagozatért felel, a másik pedig a rektor által rábízott feladatokat látja el. Hogy ki lesz ez a két személy, arról február 22-én dönt a BBTE 316 állandó munkaszerződéssel rendelkező magyar anyanyelvű oktatója és 93 egyetemi hallgató.
N.-H. D. Szabadság (Kolozsvár)
Februárban folytatódnak a választások a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE): a rektorhelyettesi tisztséget megpályázó egyetemi oktatók tegnapig nyújthatták be pályázatukat.
Amint azt már korábban megírtuk, a magyar tagozatért felelős rektorhelyettes, Soós Anna újabb mandátumért indul, tegnap viszont az is véglegessé vált: még két magyar oktató, így Markó Bálint (Biológia és Földrajz Kar) és Kádár Magor (Politika-, Közigazgatás és Kommunikációtudományi Kar) is benyújtotta iratcsomóját a tegnap délutáni határidőig.
A hagyományhoz hűen a BBTE rektori csapatában általában két magyar rektorhelyettes tevékenykedik: egyikük kimondottan a magyar tagozatért felel, a másik pedig a rektor által rábízott feladatokat látja el. Hogy ki lesz ez a két személy, arról február 22-én dönt a BBTE 316 állandó munkaszerződéssel rendelkező magyar anyanyelvű oktatója és 93 egyetemi hallgató.
N.-H. D. Szabadság (Kolozsvár)
2016. február 10.
Igazold, hogy biztosított vagy, vagy fizess az egészségedért!
70 millió eurót költöttek a rendszerre, mégsem működik
Ilyen is csak Romániában történhet meg, mondhatnánk kissé általánosítva, főleg, hogy – a kérdést behatóan ismerő, neve elhallgatását kérő egészségügyi szakember szerint – az egészségügyi biztosítási rendszer informatikai hálózatának létrehozására és működtetésére körülbelül 70 millió lejt költöttek az elmúlt években.
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) egyik hallgatóját felhívták a magánklinikáról, sürgősen rendezze helyzetét a Kolozs Megyei Egészségbiztosítási Pénztárral (CAS Cluj), ellenkező esetben 400 vagy akár 750 lejt kell kifizetnie a néhány héttel azelőtt elvégzett, s feltétlenül szükséges mágneses rezonanciás vizsgálatért. A kolozsvári magánklinikának van ugyan szerződése a biztosítópénztárral, de a páciens személyes adatainak az internetes felületre történt beiktatását követően az eredmény az volt: az érvényben levő törvénykezés szempontjából teljes körű egészségügyi biztosítással rendelkező egyetemi hallgató mégsem részesül ingyenességben, mert... nincs biztosítva. S elindult a lavina... – Majdnem kiesett a telefon a kezemből, amikor felhívtak, hogy fizetnem kell, mert beírták a személyi számomat a Kolozs Megyei Egészségbiztosítási Pénztár internetes oldalának speciális platformjára, s a rendszer szerint nincs biztosított státusom – mondta lapunknak B. G. egyetemi hallgató. – A magánklinika munkatársa nagyon kedves volt, váltig bizonygatta, hogy ő semmit sem tehet, amennyiben a helyzet belátható időn belül, azaz egy-két nap alatt nem rendeződik, 400 vagy akár 750 lejt kell kifizetnem, annak függvényében, hogy éppen milyen típusú mágneses rezonanciás vizsgálatot végeztek számomra. Javasolta, sürgősen forduljak az egyetem kari titkárságához, kérjek pecséttel, iktatószámmal és aláírással ellátott igazolást, majd azt vigyem a biztosítópénztárhoz – nyilatkozta a diáklány. Szabadság (Kolozsvár)
70 millió eurót költöttek a rendszerre, mégsem működik
Ilyen is csak Romániában történhet meg, mondhatnánk kissé általánosítva, főleg, hogy – a kérdést behatóan ismerő, neve elhallgatását kérő egészségügyi szakember szerint – az egészségügyi biztosítási rendszer informatikai hálózatának létrehozására és működtetésére körülbelül 70 millió lejt költöttek az elmúlt években.
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) egyik hallgatóját felhívták a magánklinikáról, sürgősen rendezze helyzetét a Kolozs Megyei Egészségbiztosítási Pénztárral (CAS Cluj), ellenkező esetben 400 vagy akár 750 lejt kell kifizetnie a néhány héttel azelőtt elvégzett, s feltétlenül szükséges mágneses rezonanciás vizsgálatért. A kolozsvári magánklinikának van ugyan szerződése a biztosítópénztárral, de a páciens személyes adatainak az internetes felületre történt beiktatását követően az eredmény az volt: az érvényben levő törvénykezés szempontjából teljes körű egészségügyi biztosítással rendelkező egyetemi hallgató mégsem részesül ingyenességben, mert... nincs biztosítva. S elindult a lavina... – Majdnem kiesett a telefon a kezemből, amikor felhívtak, hogy fizetnem kell, mert beírták a személyi számomat a Kolozs Megyei Egészségbiztosítási Pénztár internetes oldalának speciális platformjára, s a rendszer szerint nincs biztosított státusom – mondta lapunknak B. G. egyetemi hallgató. – A magánklinika munkatársa nagyon kedves volt, váltig bizonygatta, hogy ő semmit sem tehet, amennyiben a helyzet belátható időn belül, azaz egy-két nap alatt nem rendeződik, 400 vagy akár 750 lejt kell kifizetnem, annak függvényében, hogy éppen milyen típusú mágneses rezonanciás vizsgálatot végeztek számomra. Javasolta, sürgősen forduljak az egyetem kari titkárságához, kérjek pecséttel, iktatószámmal és aláírással ellátott igazolást, majd azt vigyem a biztosítópénztárhoz – nyilatkozta a diáklány. Szabadság (Kolozsvár)
2016. február 10.
Az 1918-as román ígéretek nemzetközi számonkérését kezdeményezték egy kolozsvári fórumon
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Az erdélyi románok 1918-as ígéreteinek a nemzetközi szinten történő számonkérését kezdeményezték egy szerdai kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a magyar nemzetpolitika nemzetközi környezetéről szerveztek Kolozsváron.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Kulturális Autonómia Tanácsa által szervezett nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetésen Fábián Gyula egyetemi docens, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem jogász oktatója vetette fel, hogy a nemzetközi szokásjogban száz év az elévülési idő, és 2018-ig lehet eséllyel számon kérni azokat a kisebbségekre vonatkozó ígéreteket, amelyeket az erdélyi, bánsági és magyarországi románok képviselői a Romániával történő egyesülést kimondó gyulafehérvári nyilatkozatban fogalmaztak meg.
Fábián Gyula elmondta, a nemzetközi jogban a különböző nemzetközi egyezmények mellett az egyoldalú nyilatkozatok is jogforrásnak számítanak. Ezért a romániai magyar kisebbség az elkövetkező két évben még eredményesen hivatkozhat a számára tett ígéretre.
A kisebbségnek azonban nincsen nemzetközi jogalanyisága, ezért nem fordulhat közvetlenül az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez (ENSZ). "Magyarország kezdeményezésére viszont az ENSZ Közgyűlése megkérdezhetné a hágai Nemzetközi Bíróságot, hogy tanácsadóként hogyan vélekedik a gyulafehérvári ígéretekről" - jelentette ki a jogász. Hozzátette, ehhez hasonlóan, az ENSZ Közgyűlése által kérdezték meg a szerbek a Nemzetközi Bíróságtól, hogy jogosnak tartja-e Koszovó kiválását Szerbiából.
Fábián Gyula azt is elmondta: a hágai bíróság véleménynyilvánításának döntő szerepe lehetne, hiszen Románia is fordult már ehhez a fórumhoz, és elfogadta a román-ukrán tengeri határ kérdésében hozott döntést.
Az erdélyi, bánsági és magyarországi románok képviselői 1918 december elsején tartott gyulafehérvári nagygyűlésükön - önrendelkezési jogukra hivatkozva - az általuk lakott területek és a Román Királyság egyesüléséről fogadtak el határozatot. A gyulafehérvári nyilatkozat teljes szabadságot, anyanyelvű közigazgatást és igazságszolgáltatást, valamint arányos képviseletet ígért a Romániához csatlakozó népeknek.
A kerekasztal-beszélgetés többi résztvevője - Horváth István, a romániai Nemzeti Kisebbségkutató Intézet igazgatója, Magyari Tivadar, a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) szociológus oktatója, Kántor Zoltán, a magyarországi Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója, valamint Herner-Kovács Eszter, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontja Kisebbségkutató Intézetének munkatársa - egyetértettek abban, hogy a jelenlegi nemzetközi környezet nem kedvez a kisebbségi jogérvényesítésnek.
Kántor Zoltán úgy vélte azonban, hogy a katalán és a skót önállósodási törekvések, és a migránsválság is rávilágíthat arra, hogy az identitás kérdései Nyugat-Európában is fontosabbak, mint korábban voltak, és ez segítheti a magyar nemzeti közösségek törekvéseit. MTI
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Az erdélyi románok 1918-as ígéreteinek a nemzetközi szinten történő számonkérését kezdeményezték egy szerdai kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a magyar nemzetpolitika nemzetközi környezetéről szerveztek Kolozsváron.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Kulturális Autonómia Tanácsa által szervezett nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetésen Fábián Gyula egyetemi docens, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem jogász oktatója vetette fel, hogy a nemzetközi szokásjogban száz év az elévülési idő, és 2018-ig lehet eséllyel számon kérni azokat a kisebbségekre vonatkozó ígéreteket, amelyeket az erdélyi, bánsági és magyarországi románok képviselői a Romániával történő egyesülést kimondó gyulafehérvári nyilatkozatban fogalmaztak meg.
Fábián Gyula elmondta, a nemzetközi jogban a különböző nemzetközi egyezmények mellett az egyoldalú nyilatkozatok is jogforrásnak számítanak. Ezért a romániai magyar kisebbség az elkövetkező két évben még eredményesen hivatkozhat a számára tett ígéretre.
A kisebbségnek azonban nincsen nemzetközi jogalanyisága, ezért nem fordulhat közvetlenül az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez (ENSZ). "Magyarország kezdeményezésére viszont az ENSZ Közgyűlése megkérdezhetné a hágai Nemzetközi Bíróságot, hogy tanácsadóként hogyan vélekedik a gyulafehérvári ígéretekről" - jelentette ki a jogász. Hozzátette, ehhez hasonlóan, az ENSZ Közgyűlése által kérdezték meg a szerbek a Nemzetközi Bíróságtól, hogy jogosnak tartja-e Koszovó kiválását Szerbiából.
Fábián Gyula azt is elmondta: a hágai bíróság véleménynyilvánításának döntő szerepe lehetne, hiszen Románia is fordult már ehhez a fórumhoz, és elfogadta a román-ukrán tengeri határ kérdésében hozott döntést.
Az erdélyi, bánsági és magyarországi románok képviselői 1918 december elsején tartott gyulafehérvári nagygyűlésükön - önrendelkezési jogukra hivatkozva - az általuk lakott területek és a Román Királyság egyesüléséről fogadtak el határozatot. A gyulafehérvári nyilatkozat teljes szabadságot, anyanyelvű közigazgatást és igazságszolgáltatást, valamint arányos képviseletet ígért a Romániához csatlakozó népeknek.
A kerekasztal-beszélgetés többi résztvevője - Horváth István, a romániai Nemzeti Kisebbségkutató Intézet igazgatója, Magyari Tivadar, a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) szociológus oktatója, Kántor Zoltán, a magyarországi Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója, valamint Herner-Kovács Eszter, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontja Kisebbségkutató Intézetének munkatársa - egyetértettek abban, hogy a jelenlegi nemzetközi környezet nem kedvez a kisebbségi jogérvényesítésnek.
Kántor Zoltán úgy vélte azonban, hogy a katalán és a skót önállósodási törekvések, és a migránsválság is rávilágíthat arra, hogy az identitás kérdései Nyugat-Európában is fontosabbak, mint korábban voltak, és ez segítheti a magyar nemzeti közösségek törekvéseit. MTI
2016. február 11.
Lehetőség még van, de „helyzet nincs” a kisebbségvédelemben?
Nemzetpolitikai kerekasztal: „A nemzetpolitika nemzetközi környezete”
Az elkövetkező években aligha lesz lényegre törő változás az európai őshonos kisebbségek életében, mind a jogi kereteket, mind a tartalmat illetően – többek között ezt a következtetést vonhattuk le a Kulturális Autonómia Tanács harmadik nemzetpolitikai kerekasztal rendezvényén, amelynek során a romániai magyar kisebbség jogérvényesítéséről értekeztek a felkért szakemberek.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében megtartott eseményen a moderátor Papp-Zakor András rádiós szerkesztő kérdéseire Herner-Kovács Eszter, a Magyar Tudmányos Akadémia (MTA) Társadalomtudományi Kutatóközpontjának munkatársa, Kántor Zoltán, a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa, Fábián Gyula, a Sapientia EMTE kolozsvári kara jogtudományok szakának oktatója, Horváth István, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke és Magyari Tivadar, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatója válaszolt.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)
Nemzetpolitikai kerekasztal: „A nemzetpolitika nemzetközi környezete”
Az elkövetkező években aligha lesz lényegre törő változás az európai őshonos kisebbségek életében, mind a jogi kereteket, mind a tartalmat illetően – többek között ezt a következtetést vonhattuk le a Kulturális Autonómia Tanács harmadik nemzetpolitikai kerekasztal rendezvényén, amelynek során a romániai magyar kisebbség jogérvényesítéséről értekeztek a felkért szakemberek.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében megtartott eseményen a moderátor Papp-Zakor András rádiós szerkesztő kérdéseire Herner-Kovács Eszter, a Magyar Tudmányos Akadémia (MTA) Társadalomtudományi Kutatóközpontjának munkatársa, Kántor Zoltán, a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa, Fábián Gyula, a Sapientia EMTE kolozsvári kara jogtudományok szakának oktatója, Horváth István, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke és Magyari Tivadar, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatója válaszolt.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)
2016. február 12.
Az erdélyi magyarság problémáival szemben érzéketlen a nemzetközi közösség
A kisebbségi jogérvényesítés nemzetközi lehetőségeiről beszélgettek a Kulturális Autonómia Tanács rendezvényén. Számon kérhetőek még az 1918-as ígéretek?
Az erdélyi magyar kisebbség nem ugyanazt a nyelvet beszéli, mint a nemzetközi kisebbségvédő szervezetek, amikor jogérvényesítésről van szó, és már nem érdekeljük annyira ezeket a fórumokat, mint a kilencvenes évek elején, amikor a kisebbségi kérdést biztonságpolitikai kérdésként kezelték – derült ki a Kulturális Autonómia Tanács nemzetpolitikai kerekasztalán.
A nemzetpolitika nemzetközi környezete volt a témája a rendezvénysorozat harmadik beszélgetésének, a meghívottak pedig Herner Kovács Eszter az MTA – Társadalomtudományi Kutatóközpont – Kisebbségkutató Intézetétől, Fábián Gyula, a Sapientia EMTE oktatója, nemzetközi jogász, Kántor Zoltán, a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet vezetője, Horváth István, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetője és Magyari Tivadar, a BBTE oktatója voltak.
Cél a külhoni magyarok megerősödése
Hogyan definiáljuk a nemzetpolitikát a kisebbségi magyarok esetében – tette fel az első kérdést Pap-Zakor András, a Kolozsvári Rádió munkatársa, a beszélgetés moderátora.
Kántor Zoltán megfogalmazása szerint a nemzetpolitika a magyar állam és a külhoni magyar kisebbségek azon törekvése, hogy a külhoni magyarok megerősödjenek. A nemzetpolitika össznemzeti együttműködés, és eszményi esetben magába foglalja az összes szintet, és mindenki részt vesz ebben a nemzetépítésben.
Ugyanakkor a nemzetpolitika további célja, hogy a külhoni magyar közösségek az összmagyar nemzetbe tartozzanak.
Fábián Gyula nemzetközi jogász szerint minden népcsoport a másságának a megőrzésére törekszik, ezt a másságot pedig egy saját államban lehet a legjobb körülmények között megőrizni. Ezt nevezi a nemzetközi jog az önrendelkezés elvének, ugyanakkor nem minden népcsoportnak van megadva a lehetőség a külső önrendelkezésre, a nemzetközi jog megkülönböztet etnikai és nemzeti kisebbségeket, akik a belső önrendelkezés elérésére törekednek. A romániai magyar kisebbség egy állammal rendelkező, az önrendelkezés elérésére törekedő nemzeti kisebbség.
Nincsen pontos nemzetközi jogi keret
Arra a kérdésre, hogy ennek a belső önrendelkezésnek az elérésére milyen és mekkora teret biztosít a nemzetközi jogi keret, Horváth István elmondta, hogy az évek során sokat változott a helyzet, hiszen a kilencvenes évek elején Románia belügyként kezelte a kisebbségi kérdést, amelynek az alakításába nem szólhat bele külső tényező. Az akkori hatalom vélekedése szerint a kisebbségi kérdést a többség és kisebbség között kell megoldani, még akkor is, ha a kisebbség egyes kulturális, társadalmi és politikai, történelmi hagyományokon keresztül egy másik centrumhoz kapcsolódik.
Ezzel szemben a kilencvenes évek közepén ez megváltozik, amikor nemzetközi nyomásra kétoldalú szerződéseken keresztül rendezték a kisebbségi kérdést.
Nincsen pontosan rögzített jogi keret, és nincsenek egyértelmű tartalmi keretek sem– fogalmazott a szakember, viszont létrejött egy elvi keret, amely három szereplőt ismer el: a román és magyar államot, valamint a romániai magyar kisebbséget. Ennek az elvi keretnek a tartalma viszont mindig függ a két ország közötti viszonytól és a nemzetközi hangulattól egyaránt. A kisebbségpolitika alkufolyamatok sorozata egy változó viszonyrendszerben – fogalmazta meg álláspontját Horváth.
A nemzetközi jogban alkalmazott be nem avatkozás elvét hozta fel Fábián, aki azt is megjegyezte, hogy a romániai magyar kisebbség szempontjából Magyarország nem sérti ezt az elvet, ugyanis az erdélyi magyarokkal kapcsolatos észrevételei még nem befolyásolják a román kormány működését.
Az Európai Unió nem akar a kisebbségi kérdéssel foglalkozni
Az Európai Unió nem szeretne „főállásban” a kisebbségi kérdéssel foglalkozni, az egyéb nemzetközi fórumok pedig csak ajánlásokat tesznek, amelyek viszont nem kötelező érvényűek az államokra nézve. A kisebbségi jog fejlesztésére nincsenek lehetőségek, és Románia nagyon ügyel arra, hogy ne legyenek a kollektív jogok elismerve. Ezt bizonyítja az is, hogy Romániában 800 olyan jogszabály született, amely a kisebbségi helyzetet szabályozza, de ezzel szemben nincsen egy kisebbségi kerettörvény, ami szilárd alapot adhatna az esetleges további tárgyalásokra.
Herner Kovács Eszter, az MTA kutatója hozzátette, hogy a nemzetközi fórumok csak ajánlásokat tettek a kisebbségi politikával kapcsolatban, ezek az ajánlások azonban nem voltak kötelező érvényűek, és be nem tartásuk nem járt semmilyen szankcióval. Ugyanakkor maga az ellenőrzési mechanizmus sem a kisebbségeket védi, hiszen az államok maguk készítik el a jelentéseket az országuk kisebbségvédelmi politikájáról, amelyet árnyékjelentésekkel csak módosítani lehet.
A nagy történelmi helyzetek ideje lejárt
Horváth István szerint az őshonos kisebbségek az elmúlt tizenöt évben kevesebb teret kaptak, hiszen amíg a kilencvenes években biztonságpolitikai kérdésként kezelték ezeket a csoportokat, addig az elmúlt években más nemzetközi események hatására háttérbe szorult az ügyük. A nagy történelmi helyzetek ideje lejárt – fogalmazott a szociológus.
Magyari Tivadar szerint azonban azt, hogy mit tehettünk volna másképp, más történelmi kontextusban, már nem érdemes feszegetni, mert mind Magyarország, mind pedig a romániai magyar kisebbségi elit azt tette, amit abban a pillanatban a legjobb tudása szerint a legjobbnak vélt.
A kisebbségvédő fórumok érzéketlenek az erdélyi magyar kisebbségek problémáival szemben
A nemzetközi kisebbségvédő fórumok érzéketlenek lettek az erdélyi magyar kisebbség problémáira, és ez azért van, mert nem azon a nyelven mondjuk el a követeléseinket, amelyet ezek a fórumok is megértenek. Nem fogékonyak a mi fejlesztési igényeikre, mert mi az ideális állapotokhoz képest mondjuk el a gondjainkat, ezzel szemben ők folyamatos előrelépésnek látják a romániai kisebbség jogi kereteit. Az erdélyi magyarság intézményes követeléseit nem értik - mondta el a véleményét Magyari. Hasonló véleményen volt Horváth István is, aki szerint a nemzetközi fórumok csak egyéni jogsérelemmel foglalkoznak.
Stratégiaváltás szükséges
Meg kellene találni a közös nyelvet a nemzetközi fórumokkal, vélik a szakértők: stratégiaváltásra lenne szükség, és az egyéni jogsérelmeket kellene előtérbe helyezni. Így sokkal többet kellene beszélni a mindennapi diszkriminációról vagy akár a restitúcióról, mert ezekre még fogékonyak ezek a szervek.
Magyari ugyanakkor hibának tartja azt, hogy a köztudatban elterjedt az a nézet, hogy kisebbségi kérdésben nem volt illő a történelmi érvet felhozni. Szerinte igenis érvelni kellett volna azzal, hogy az erdélyi kisebbségnek azért van szüksége önálló intézményrendszerre, mert az évszázadok alatt ebben szocializálódott, ebben polgárosodott vagyis valamikor kiépítette ezt, ezért továbbra is igénye van rá.
Számon lehet-e kérni az 1918-as román ígéreteket?
A beszélgetés talán legérdekesebb felvetése Fábián Gyula jogásztól származott, aki elmondta, hogy a nemzetközi jogban a különböző nemzetközi egyezmények mellett az egyoldalú nyilatkozatok is jogforrásnak számítanak. Ezért akár kezdeményezni is lehetne az erdélyi, bánsági és magyarországi románok 1918-as ígéretének a nemzetközi fórumokon való számonkérését. Fábián ugyanakkor elmondta, hogy a nemzetközi jogban száz év az elévülési idő, ezért csak két évig lehetne még hivatkozni arra, hogy az 1918-as gyulafehérvári nagygyűlésen a Romániával való egyesülést támogatók teljes szabadságot, anyanyelvű közigazgatást és igazságszolgáltatást, valamint arányos képviseletet ígértek a Romániához csatlakozó népeknek.
Simon Mária Tímea. Transindex.ro
A kisebbségi jogérvényesítés nemzetközi lehetőségeiről beszélgettek a Kulturális Autonómia Tanács rendezvényén. Számon kérhetőek még az 1918-as ígéretek?
Az erdélyi magyar kisebbség nem ugyanazt a nyelvet beszéli, mint a nemzetközi kisebbségvédő szervezetek, amikor jogérvényesítésről van szó, és már nem érdekeljük annyira ezeket a fórumokat, mint a kilencvenes évek elején, amikor a kisebbségi kérdést biztonságpolitikai kérdésként kezelték – derült ki a Kulturális Autonómia Tanács nemzetpolitikai kerekasztalán.
A nemzetpolitika nemzetközi környezete volt a témája a rendezvénysorozat harmadik beszélgetésének, a meghívottak pedig Herner Kovács Eszter az MTA – Társadalomtudományi Kutatóközpont – Kisebbségkutató Intézetétől, Fábián Gyula, a Sapientia EMTE oktatója, nemzetközi jogász, Kántor Zoltán, a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet vezetője, Horváth István, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetője és Magyari Tivadar, a BBTE oktatója voltak.
Cél a külhoni magyarok megerősödése
Hogyan definiáljuk a nemzetpolitikát a kisebbségi magyarok esetében – tette fel az első kérdést Pap-Zakor András, a Kolozsvári Rádió munkatársa, a beszélgetés moderátora.
Kántor Zoltán megfogalmazása szerint a nemzetpolitika a magyar állam és a külhoni magyar kisebbségek azon törekvése, hogy a külhoni magyarok megerősödjenek. A nemzetpolitika össznemzeti együttműködés, és eszményi esetben magába foglalja az összes szintet, és mindenki részt vesz ebben a nemzetépítésben.
Ugyanakkor a nemzetpolitika további célja, hogy a külhoni magyar közösségek az összmagyar nemzetbe tartozzanak.
Fábián Gyula nemzetközi jogász szerint minden népcsoport a másságának a megőrzésére törekszik, ezt a másságot pedig egy saját államban lehet a legjobb körülmények között megőrizni. Ezt nevezi a nemzetközi jog az önrendelkezés elvének, ugyanakkor nem minden népcsoportnak van megadva a lehetőség a külső önrendelkezésre, a nemzetközi jog megkülönböztet etnikai és nemzeti kisebbségeket, akik a belső önrendelkezés elérésére törekednek. A romániai magyar kisebbség egy állammal rendelkező, az önrendelkezés elérésére törekedő nemzeti kisebbség.
Nincsen pontos nemzetközi jogi keret
Arra a kérdésre, hogy ennek a belső önrendelkezésnek az elérésére milyen és mekkora teret biztosít a nemzetközi jogi keret, Horváth István elmondta, hogy az évek során sokat változott a helyzet, hiszen a kilencvenes évek elején Románia belügyként kezelte a kisebbségi kérdést, amelynek az alakításába nem szólhat bele külső tényező. Az akkori hatalom vélekedése szerint a kisebbségi kérdést a többség és kisebbség között kell megoldani, még akkor is, ha a kisebbség egyes kulturális, társadalmi és politikai, történelmi hagyományokon keresztül egy másik centrumhoz kapcsolódik.
Ezzel szemben a kilencvenes évek közepén ez megváltozik, amikor nemzetközi nyomásra kétoldalú szerződéseken keresztül rendezték a kisebbségi kérdést.
Nincsen pontosan rögzített jogi keret, és nincsenek egyértelmű tartalmi keretek sem– fogalmazott a szakember, viszont létrejött egy elvi keret, amely három szereplőt ismer el: a román és magyar államot, valamint a romániai magyar kisebbséget. Ennek az elvi keretnek a tartalma viszont mindig függ a két ország közötti viszonytól és a nemzetközi hangulattól egyaránt. A kisebbségpolitika alkufolyamatok sorozata egy változó viszonyrendszerben – fogalmazta meg álláspontját Horváth.
A nemzetközi jogban alkalmazott be nem avatkozás elvét hozta fel Fábián, aki azt is megjegyezte, hogy a romániai magyar kisebbség szempontjából Magyarország nem sérti ezt az elvet, ugyanis az erdélyi magyarokkal kapcsolatos észrevételei még nem befolyásolják a román kormány működését.
Az Európai Unió nem akar a kisebbségi kérdéssel foglalkozni
Az Európai Unió nem szeretne „főállásban” a kisebbségi kérdéssel foglalkozni, az egyéb nemzetközi fórumok pedig csak ajánlásokat tesznek, amelyek viszont nem kötelező érvényűek az államokra nézve. A kisebbségi jog fejlesztésére nincsenek lehetőségek, és Románia nagyon ügyel arra, hogy ne legyenek a kollektív jogok elismerve. Ezt bizonyítja az is, hogy Romániában 800 olyan jogszabály született, amely a kisebbségi helyzetet szabályozza, de ezzel szemben nincsen egy kisebbségi kerettörvény, ami szilárd alapot adhatna az esetleges további tárgyalásokra.
Herner Kovács Eszter, az MTA kutatója hozzátette, hogy a nemzetközi fórumok csak ajánlásokat tettek a kisebbségi politikával kapcsolatban, ezek az ajánlások azonban nem voltak kötelező érvényűek, és be nem tartásuk nem járt semmilyen szankcióval. Ugyanakkor maga az ellenőrzési mechanizmus sem a kisebbségeket védi, hiszen az államok maguk készítik el a jelentéseket az országuk kisebbségvédelmi politikájáról, amelyet árnyékjelentésekkel csak módosítani lehet.
A nagy történelmi helyzetek ideje lejárt
Horváth István szerint az őshonos kisebbségek az elmúlt tizenöt évben kevesebb teret kaptak, hiszen amíg a kilencvenes években biztonságpolitikai kérdésként kezelték ezeket a csoportokat, addig az elmúlt években más nemzetközi események hatására háttérbe szorult az ügyük. A nagy történelmi helyzetek ideje lejárt – fogalmazott a szociológus.
Magyari Tivadar szerint azonban azt, hogy mit tehettünk volna másképp, más történelmi kontextusban, már nem érdemes feszegetni, mert mind Magyarország, mind pedig a romániai magyar kisebbségi elit azt tette, amit abban a pillanatban a legjobb tudása szerint a legjobbnak vélt.
A kisebbségvédő fórumok érzéketlenek az erdélyi magyar kisebbségek problémáival szemben
A nemzetközi kisebbségvédő fórumok érzéketlenek lettek az erdélyi magyar kisebbség problémáira, és ez azért van, mert nem azon a nyelven mondjuk el a követeléseinket, amelyet ezek a fórumok is megértenek. Nem fogékonyak a mi fejlesztési igényeikre, mert mi az ideális állapotokhoz képest mondjuk el a gondjainkat, ezzel szemben ők folyamatos előrelépésnek látják a romániai kisebbség jogi kereteit. Az erdélyi magyarság intézményes követeléseit nem értik - mondta el a véleményét Magyari. Hasonló véleményen volt Horváth István is, aki szerint a nemzetközi fórumok csak egyéni jogsérelemmel foglalkoznak.
Stratégiaváltás szükséges
Meg kellene találni a közös nyelvet a nemzetközi fórumokkal, vélik a szakértők: stratégiaváltásra lenne szükség, és az egyéni jogsérelmeket kellene előtérbe helyezni. Így sokkal többet kellene beszélni a mindennapi diszkriminációról vagy akár a restitúcióról, mert ezekre még fogékonyak ezek a szervek.
Magyari ugyanakkor hibának tartja azt, hogy a köztudatban elterjedt az a nézet, hogy kisebbségi kérdésben nem volt illő a történelmi érvet felhozni. Szerinte igenis érvelni kellett volna azzal, hogy az erdélyi kisebbségnek azért van szüksége önálló intézményrendszerre, mert az évszázadok alatt ebben szocializálódott, ebben polgárosodott vagyis valamikor kiépítette ezt, ezért továbbra is igénye van rá.
Számon lehet-e kérni az 1918-as román ígéreteket?
A beszélgetés talán legérdekesebb felvetése Fábián Gyula jogásztól származott, aki elmondta, hogy a nemzetközi jogban a különböző nemzetközi egyezmények mellett az egyoldalú nyilatkozatok is jogforrásnak számítanak. Ezért akár kezdeményezni is lehetne az erdélyi, bánsági és magyarországi románok 1918-as ígéretének a nemzetközi fórumokon való számonkérését. Fábián ugyanakkor elmondta, hogy a nemzetközi jogban száz év az elévülési idő, ezért csak két évig lehetne még hivatkozni arra, hogy az 1918-as gyulafehérvári nagygyűlésen a Romániával való egyesülést támogatók teljes szabadságot, anyanyelvű közigazgatást és igazságszolgáltatást, valamint arányos képviseletet ígértek a Romániához csatlakozó népeknek.
Simon Mária Tímea. Transindex.ro
2016. február 13.
A hetvenes évek politikai enyhülete: színén és fonákján (Átgondolt, célratörő asszimiláció Ceauşescu Romániájában 1.
Az időszak politikai kétarcúságának sajátságos tüneteként – a képlet, utólag nézve, valójában drámaian egyszerű – a rendre születő, s határozottan a nemzeti kisebbségek védelmét, támogatását célzó, deklaráltan többnyire diszkriminációellenes törvények és rendeletek a valóságban részben vagy egészében másképp valósultak meg, mint ahogy a papír szerint kellett (vagy épp nem is kellett) volna.
Esetleg megszületett a törvény, de nemhogy másképp, sehogy nem ültetik át gyakorlattá. Kihirdetik, de nem tartják (tartatják) be. Vagy nem hirdetik ki a törvényt, de betartatják. Aligha kell plagizálásnak tekinteni a főtitkár ország-irányítási metódusát, az a kommunizmus felé vivő út módszertanának, a taktikának és stratégiának mindenképp önálló, a hely sajátosságaihoz, politikai-társadalmi, de főként etnikai körülményeihez igazított, mondhatnánk, jogdíjas szellemi terméke, sok elemében mégis kísérteties hasonlóságot mutat a Rákosi-féle módszertannal.
A pártállam egy kézben koncentrált hatalma; a félelemre épülő személyi kultusz; az irodalmi-művészeti élet, a sajtó fölötti párturalom; az embereket rettegésben tartó hatalmi gépezet, ott az ÁVÓ, emitt a Securitate; a folytonossá tett kiszámíthatatlanság és bizonytalanság a törvények önkényes alkalmazása miatt számos törvénykezési szokás szoros hasonlóságot mutat. S a háttérben mindkét országban Sztálin, a generalisszimusz ’53-as haláláig valós, Romániában ekkor már csak – bár igen virulens – szellemalakja sejlik. Néhány példával illusztrálhatjuk ezt a húzd meg, ereszd meg, egyet a nemzetállamért, egyet a kisebbségekért pártpolitikát. (A dokumentumokat, adatokat Vincze Gábor kisebbségtörténeti kronológiájából válogattuk: htp.//vicze.adatbank.transindex.ro).
1969 márciusában megjelenik a tanszemélyzet szabályozásáról szóló törvény, amely előírja, hogy azokban az iskolákban, ahol a tanítás az „együtt élő nemzetiségek” nyelvén történik, „az előadó személyzetnek és a kisegítő tanszemélyzetnek ismernie kell a tanítási nyelvet”. A július 3-ai minisztertanácsi rendelet megerősíti a nemzeti kisebbségeknek azt a jogát, hogy azokból a tantárgyakból, melyeket nem román nyelven tanultak, az anyanyelvükön vizsgázzanak. A jogszabálynak van egy kitétele is: szankciókat helyez kilátásba azok ellen, akik a rendeletet nem tartják tiszteletben, ez meglepőnek, reményre okot adónak tűnt egészen addig, amíg 1972-től el nem kezdődik a magyar iskolák általános romanizálása.
1970. január 1-jén megalakul Bukarestben a Kriterion Könyvkiadó. Főszerkesztője Domokos Géza. A kiadó 1970 és 1989 között magyarul összesen 1974 művet jelentetett meg több mint 21 millió példányban, és hatalmas irodalmi föllendülést is hozott. A legtermékenyebb időszak 1972–1980 közé tehető, ám az 1985 utáni években már csak évi 68–86 művet adtak ki, a rendszerváltozás utáni nehéz gazdasági helyzetben pedig azzal próbálta fönntartani magát a kiadó, hogy a korábban a cenzúra által betiltott, azaz a kiadástól a nyolcvanas években eltiltott műveket rendezte sajtó alá (Tiltott könyvek – szabadon), azok pedig az évek során egyre szaporodtak: több mint ötven „index-kiadvány” bizonyítja ezt. 1970. október 23-án Bukarestben megjelenik a Szocialista Művelődési és Nevelési Tanács társadalmi-politikai-művelődési hetilapja, A Hét első száma. Főszerkesztője Huszár Sándor, helyettese Gálfalvi Zsolt. De már 1971. május 28-án a cenzúra kiveszi a lapból az egyik cikket, amely a magyar nyelvű feliratokról szól. Ilyen feliratok lényegében nincsenek is, csupán két megyében találhatóak – a Magyar Autonóm Tartomány véletlen hagyatékaként –, Hargita és Kovászna megyében, a témáról meg írni nem lehet, az tabu. Korábban, 1971 márciusában az MNDT (Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa) gyűlésén egy felszólaló tiltakozik a magyar helységnevek román írásmódja ellen. Fölöslegesen, mert 1971 októberében az RKP KB Sajtóosztályán (bizalmasan) közlik a magyar (és német) lapok főszerkesztőivel, hogy akkortól a nemzetiségek nyelvén csak abban az esetben lehet használni a települések nevét, ha az elnevezés románul és a nemzetiségek nyelvén azonosan hangzik (pl. Arad, Déva); ha a nemzetiségi elnevezés erősen hasonlít a románhoz (pl. Sighişoara – Segesvár – Schassburg); ha a nemzetiségi elnevezés a román elnevezés pontos, szöveghű fordítása (pl. Odorheiu Secuiesc – Székelyudvarhely). A tiltakozás hatására nem hirdetik ki a rendelkezést, de ettől még mintha megtették volna, általánossá kezd válni a román elnevezés használata. 1971 januárjában a magyar külügyminisztérium román referense az év végi erdélyi útjáról készült „hangulatjelentésében” leírja, hogy az erőszakos asszimiláció jelenleg is folyik, átgondolt, célratörő és állandó lett. Továbbá: a közhivatalokban az anyanyelv használatáról szó sem lehet, holott a román alkotmány biztosítja ezt a jogot. Biztosítaná, mert már a Nagy Nemzetgyűlés 1968. november 29-ei ünnepi ülésén (Erdély és Románia szabad és önkéntes „egyesülésének” 50. évfordulója alkalmából) Ceauşescu közel háromórás beszédben fejtegeti – többek közt –, hogy az országban „a nemzetiségi kérdés örökre megoldódott az állampolgárok teljes jogegyenlősége alapján”, de talán épp ez lehetett az asszimiláció hivatalos megnevezése. S ott van a kisebbségek képviselete is: két héttel korábban, 1968. november 15-én Bukarestben megtartja alakuló ülését a Magyar (és Német) Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa. E tanácsok feladata a törvény szerint „mind a központban, mind a megyék szintjén támogatni a párt-, az állami és a társadalmi szerveket a magyar lakosság sajátos kérdéseinek tanulmányozásában, hogy szocialista társadalmunk általános érdekeivel összhangban megtaláljuk a legjobb megoldásokat”. De a tanácsoknak nincs önállóságuk, infrastruktúrájuk, függetlenített apparátusuk, saját költségvetésük, városi, falusi alapszervezeteik sincsenek, csak megyei. Ezek tagságát viszont a helyi, megyei pártbizottságon állítják sorba, ülést csak akkor hívhatnak össze, ha azt előzetesen engedélyezik: a kisebbségek helyzetének tanulmányozása elé rögtön a gátakat is megépíti a párt. 1971. március 12-én Bukarestben a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa országos plénumán, melyen jelen van Nicolae Ceauşescu, közlik: a főtitkár utasította az Oktatásügyi Minisztériumot, hogy az 1971/72-es oktatási évtől kezdődően biztosítsa a magyar tannyelvű tagozatok vagy osztályok létrehozását egyes szakiskolákban és szaklíceumokban, s hogy a felvételiző magyar tanulók az összes tantárgyból magyarul vizsgázhatnak. (Korábban csak azokból, amelyeket magyarul tanultak.) Ez felemelően hangzott. Új, kizárólag magyar tannyelvű líceumok létrehozását tervezi a pártvezetés, már a következő tanévtől, ígérik. 1971 őszén valóban összesen hat önálló, csak magyar tanítási nyelvű líceum kezdi meg működését. Az is elhangzik: a tanács bürójának felterjesztése nyomán Ceauşescu februárban „konkrét utasításokat adott” az Oktatásügyi Minisztériumnak a magyar nyelvű oktatás kibővítésére a Babeş–Bolyai Egyetemen és a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben. De az 1972. március 31-ei bukaresti MNDT-gyűlésen kiderül: a nyolcadik osztály után továbbtanuló magyar diákok 53 százaléka nem az anyanyelvén tanul, mert nincs hol.
(Történeti-társadalmi háttérrajz a Farkas Árpád-monográfiában)
CS. NAGY IBOLYA
(folytatjuk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az időszak politikai kétarcúságának sajátságos tüneteként – a képlet, utólag nézve, valójában drámaian egyszerű – a rendre születő, s határozottan a nemzeti kisebbségek védelmét, támogatását célzó, deklaráltan többnyire diszkriminációellenes törvények és rendeletek a valóságban részben vagy egészében másképp valósultak meg, mint ahogy a papír szerint kellett (vagy épp nem is kellett) volna.
Esetleg megszületett a törvény, de nemhogy másképp, sehogy nem ültetik át gyakorlattá. Kihirdetik, de nem tartják (tartatják) be. Vagy nem hirdetik ki a törvényt, de betartatják. Aligha kell plagizálásnak tekinteni a főtitkár ország-irányítási metódusát, az a kommunizmus felé vivő út módszertanának, a taktikának és stratégiának mindenképp önálló, a hely sajátosságaihoz, politikai-társadalmi, de főként etnikai körülményeihez igazított, mondhatnánk, jogdíjas szellemi terméke, sok elemében mégis kísérteties hasonlóságot mutat a Rákosi-féle módszertannal.
A pártállam egy kézben koncentrált hatalma; a félelemre épülő személyi kultusz; az irodalmi-művészeti élet, a sajtó fölötti párturalom; az embereket rettegésben tartó hatalmi gépezet, ott az ÁVÓ, emitt a Securitate; a folytonossá tett kiszámíthatatlanság és bizonytalanság a törvények önkényes alkalmazása miatt számos törvénykezési szokás szoros hasonlóságot mutat. S a háttérben mindkét országban Sztálin, a generalisszimusz ’53-as haláláig valós, Romániában ekkor már csak – bár igen virulens – szellemalakja sejlik. Néhány példával illusztrálhatjuk ezt a húzd meg, ereszd meg, egyet a nemzetállamért, egyet a kisebbségekért pártpolitikát. (A dokumentumokat, adatokat Vincze Gábor kisebbségtörténeti kronológiájából válogattuk: htp.//vicze.adatbank.transindex.ro).
1969 márciusában megjelenik a tanszemélyzet szabályozásáról szóló törvény, amely előírja, hogy azokban az iskolákban, ahol a tanítás az „együtt élő nemzetiségek” nyelvén történik, „az előadó személyzetnek és a kisegítő tanszemélyzetnek ismernie kell a tanítási nyelvet”. A július 3-ai minisztertanácsi rendelet megerősíti a nemzeti kisebbségeknek azt a jogát, hogy azokból a tantárgyakból, melyeket nem román nyelven tanultak, az anyanyelvükön vizsgázzanak. A jogszabálynak van egy kitétele is: szankciókat helyez kilátásba azok ellen, akik a rendeletet nem tartják tiszteletben, ez meglepőnek, reményre okot adónak tűnt egészen addig, amíg 1972-től el nem kezdődik a magyar iskolák általános romanizálása.
1970. január 1-jén megalakul Bukarestben a Kriterion Könyvkiadó. Főszerkesztője Domokos Géza. A kiadó 1970 és 1989 között magyarul összesen 1974 művet jelentetett meg több mint 21 millió példányban, és hatalmas irodalmi föllendülést is hozott. A legtermékenyebb időszak 1972–1980 közé tehető, ám az 1985 utáni években már csak évi 68–86 művet adtak ki, a rendszerváltozás utáni nehéz gazdasági helyzetben pedig azzal próbálta fönntartani magát a kiadó, hogy a korábban a cenzúra által betiltott, azaz a kiadástól a nyolcvanas években eltiltott műveket rendezte sajtó alá (Tiltott könyvek – szabadon), azok pedig az évek során egyre szaporodtak: több mint ötven „index-kiadvány” bizonyítja ezt. 1970. október 23-án Bukarestben megjelenik a Szocialista Művelődési és Nevelési Tanács társadalmi-politikai-művelődési hetilapja, A Hét első száma. Főszerkesztője Huszár Sándor, helyettese Gálfalvi Zsolt. De már 1971. május 28-án a cenzúra kiveszi a lapból az egyik cikket, amely a magyar nyelvű feliratokról szól. Ilyen feliratok lényegében nincsenek is, csupán két megyében találhatóak – a Magyar Autonóm Tartomány véletlen hagyatékaként –, Hargita és Kovászna megyében, a témáról meg írni nem lehet, az tabu. Korábban, 1971 márciusában az MNDT (Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa) gyűlésén egy felszólaló tiltakozik a magyar helységnevek román írásmódja ellen. Fölöslegesen, mert 1971 októberében az RKP KB Sajtóosztályán (bizalmasan) közlik a magyar (és német) lapok főszerkesztőivel, hogy akkortól a nemzetiségek nyelvén csak abban az esetben lehet használni a települések nevét, ha az elnevezés románul és a nemzetiségek nyelvén azonosan hangzik (pl. Arad, Déva); ha a nemzetiségi elnevezés erősen hasonlít a románhoz (pl. Sighişoara – Segesvár – Schassburg); ha a nemzetiségi elnevezés a román elnevezés pontos, szöveghű fordítása (pl. Odorheiu Secuiesc – Székelyudvarhely). A tiltakozás hatására nem hirdetik ki a rendelkezést, de ettől még mintha megtették volna, általánossá kezd válni a román elnevezés használata. 1971 januárjában a magyar külügyminisztérium román referense az év végi erdélyi útjáról készült „hangulatjelentésében” leírja, hogy az erőszakos asszimiláció jelenleg is folyik, átgondolt, célratörő és állandó lett. Továbbá: a közhivatalokban az anyanyelv használatáról szó sem lehet, holott a román alkotmány biztosítja ezt a jogot. Biztosítaná, mert már a Nagy Nemzetgyűlés 1968. november 29-ei ünnepi ülésén (Erdély és Románia szabad és önkéntes „egyesülésének” 50. évfordulója alkalmából) Ceauşescu közel háromórás beszédben fejtegeti – többek közt –, hogy az országban „a nemzetiségi kérdés örökre megoldódott az állampolgárok teljes jogegyenlősége alapján”, de talán épp ez lehetett az asszimiláció hivatalos megnevezése. S ott van a kisebbségek képviselete is: két héttel korábban, 1968. november 15-én Bukarestben megtartja alakuló ülését a Magyar (és Német) Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa. E tanácsok feladata a törvény szerint „mind a központban, mind a megyék szintjén támogatni a párt-, az állami és a társadalmi szerveket a magyar lakosság sajátos kérdéseinek tanulmányozásában, hogy szocialista társadalmunk általános érdekeivel összhangban megtaláljuk a legjobb megoldásokat”. De a tanácsoknak nincs önállóságuk, infrastruktúrájuk, függetlenített apparátusuk, saját költségvetésük, városi, falusi alapszervezeteik sincsenek, csak megyei. Ezek tagságát viszont a helyi, megyei pártbizottságon állítják sorba, ülést csak akkor hívhatnak össze, ha azt előzetesen engedélyezik: a kisebbségek helyzetének tanulmányozása elé rögtön a gátakat is megépíti a párt. 1971. március 12-én Bukarestben a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa országos plénumán, melyen jelen van Nicolae Ceauşescu, közlik: a főtitkár utasította az Oktatásügyi Minisztériumot, hogy az 1971/72-es oktatási évtől kezdődően biztosítsa a magyar tannyelvű tagozatok vagy osztályok létrehozását egyes szakiskolákban és szaklíceumokban, s hogy a felvételiző magyar tanulók az összes tantárgyból magyarul vizsgázhatnak. (Korábban csak azokból, amelyeket magyarul tanultak.) Ez felemelően hangzott. Új, kizárólag magyar tannyelvű líceumok létrehozását tervezi a pártvezetés, már a következő tanévtől, ígérik. 1971 őszén valóban összesen hat önálló, csak magyar tanítási nyelvű líceum kezdi meg működését. Az is elhangzik: a tanács bürójának felterjesztése nyomán Ceauşescu februárban „konkrét utasításokat adott” az Oktatásügyi Minisztériumnak a magyar nyelvű oktatás kibővítésére a Babeş–Bolyai Egyetemen és a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben. De az 1972. március 31-ei bukaresti MNDT-gyűlésen kiderül: a nyolcadik osztály után továbbtanuló magyar diákok 53 százaléka nem az anyanyelvén tanul, mert nincs hol.
(Történeti-társadalmi háttérrajz a Farkas Árpád-monográfiában)
CS. NAGY IBOLYA
(folytatjuk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. február 15.
Jövőkép
A címhez oda kell képzelni az idézőjelet, ugyanis a World Vision Románia múlt héten napvilágot látott adatai szerint a romániai gyermekeknek több mint az ötven százaléka él mélyszegénységben, és különösen rossz a helyzet vidéken, ahol ez az arány 74 százalék. Philip Alston, az ENSZ különleges jelentéstevője a múlt év végén kétségbeejtőnek nevezte a falusi gyermekek életét, akik éheznek. Naponta 200 ezer gyermek fekszik le vacsora nélkül. Így, amellett, hogy visszamaradnak a testi fejlődésben, a társadalom peremére szorulnak, felnőttkorban sem tudnak kitörni ebből a környezetből, és mint a mókuskerékben, tehetetlenül ülnek a kilátástalanságban, generációról generációra. A helyzet pedig évről évre romlik: 2012-ben minden tizedik gyerek mondta azt, hogy rendszerint éhesen fekszik le, a World Vision Románia és a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem közös tanulmánya szerint 2014-re ez már minden nyolcadik gyerekre volt érvényes. Ma meg már 2016-ot írunk.
Az Európai Parlament jelentése szerint is Románia "vezet" a szegénységi listán 51 százalékkal, még az utánunk következő Bulgáriában is közel tíz százalékkal kisebb a gyermekszegénységi ráta (42,5%).
A szomorú valóság talán még az aggasztó statisztikai adatokon is túlmutat. A romániai falvakban gyermekek százezrei térnek korgó gyomorral nyugovóra. Ezek nagy része ritkán vagy soha nem lépett túl a falu határán, nem járnak iskolába, a szüleiknek segítenek a mezőgazdasági munkákban és az állattartásban. Ha pedig nem járnak iskolába, nem lépnek ki soha a faluból, nincs ahonnan tudomásuk legyen a nagyvilágról, megmaradnak azon a szinten, amelyen a szüleik, nagyszüleik vannak. Ez pedig azt is jelenti, hogy önhibájukon kívül a társadalom peremére szorulnak.
Vannak, akik tanulnának, de a faluban nincs villany, gyertyafénynél próbálják elkészíteni a házi feladatokat, hajnalban kelnek, hogy esőben, sárban, hóban, szélben, farkasordító hidegben kilométereket gyalogolva eljussanak az iskolába.
Daniela Buzducea, a World Vision Románia igazgatója elmondta: Romániában lépten-nyomon találkozunk olyan vidéki gyermekekkel, akik télen-nyáron nagy távolságokat kell gyalogoljanak az iskoláig. Amikor megérkeznek éhesen, szomjasan, átfagyva, fáradtan, nem képesek órán odafigyelni, és egy idő után abba is hagyják az iskolát. Azt is mondta, hogy ezeket a gyerekeket csak az oktatás-nevelés mentheti meg. Ezáltal tudnak esetleg kilépni a generációkon átnyúló szegénységből. "A társadalom nem engedheti meg tovább, hogy aszegénység miatt csökkenjen a gyermekek esélye a tanuláshoz, később pedig, emberhez méltó felnőtt élethez. A WVR a korai iskolaelhagyás visszaszorításáért harcol különböző nevelési, képességfejlesztési programokkal, de akár anyagi támogatással is" – jelentette ki az igazgató.
Emlékeztetnénk, micsoda politikai csatározást váltott ki az a kormányhatározat, amely 84 lejre "emelte" a gyermeksegélyt, mekkora aggodalommal vitáztak arról, hogy honnan teremtik elő a szükséges pénzalapot, mekkora kiesést eredményez majd a költségvetésben. Az sem titok, milyen keveset áldoz a "haza" oktatásra, egészségügyre. Viszont maguknak játszi könnyedséggel szavaznak meg eurómilliókat, és az sem okoz gondot, hogy az államfő akkora hálószobát építtet magának, amelyikbe egy kisebb falu beleférne, vagy magánrepülővel óhajt furikázni, miközben az ország jövőkép nélküli "jövője" kilométereken gyúrja a sarat, hogy megtanulhassa az egyszeregyet.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)
A címhez oda kell képzelni az idézőjelet, ugyanis a World Vision Románia múlt héten napvilágot látott adatai szerint a romániai gyermekeknek több mint az ötven százaléka él mélyszegénységben, és különösen rossz a helyzet vidéken, ahol ez az arány 74 százalék. Philip Alston, az ENSZ különleges jelentéstevője a múlt év végén kétségbeejtőnek nevezte a falusi gyermekek életét, akik éheznek. Naponta 200 ezer gyermek fekszik le vacsora nélkül. Így, amellett, hogy visszamaradnak a testi fejlődésben, a társadalom peremére szorulnak, felnőttkorban sem tudnak kitörni ebből a környezetből, és mint a mókuskerékben, tehetetlenül ülnek a kilátástalanságban, generációról generációra. A helyzet pedig évről évre romlik: 2012-ben minden tizedik gyerek mondta azt, hogy rendszerint éhesen fekszik le, a World Vision Románia és a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem közös tanulmánya szerint 2014-re ez már minden nyolcadik gyerekre volt érvényes. Ma meg már 2016-ot írunk.
Az Európai Parlament jelentése szerint is Románia "vezet" a szegénységi listán 51 százalékkal, még az utánunk következő Bulgáriában is közel tíz százalékkal kisebb a gyermekszegénységi ráta (42,5%).
A szomorú valóság talán még az aggasztó statisztikai adatokon is túlmutat. A romániai falvakban gyermekek százezrei térnek korgó gyomorral nyugovóra. Ezek nagy része ritkán vagy soha nem lépett túl a falu határán, nem járnak iskolába, a szüleiknek segítenek a mezőgazdasági munkákban és az állattartásban. Ha pedig nem járnak iskolába, nem lépnek ki soha a faluból, nincs ahonnan tudomásuk legyen a nagyvilágról, megmaradnak azon a szinten, amelyen a szüleik, nagyszüleik vannak. Ez pedig azt is jelenti, hogy önhibájukon kívül a társadalom peremére szorulnak.
Vannak, akik tanulnának, de a faluban nincs villany, gyertyafénynél próbálják elkészíteni a házi feladatokat, hajnalban kelnek, hogy esőben, sárban, hóban, szélben, farkasordító hidegben kilométereket gyalogolva eljussanak az iskolába.
Daniela Buzducea, a World Vision Románia igazgatója elmondta: Romániában lépten-nyomon találkozunk olyan vidéki gyermekekkel, akik télen-nyáron nagy távolságokat kell gyalogoljanak az iskoláig. Amikor megérkeznek éhesen, szomjasan, átfagyva, fáradtan, nem képesek órán odafigyelni, és egy idő után abba is hagyják az iskolát. Azt is mondta, hogy ezeket a gyerekeket csak az oktatás-nevelés mentheti meg. Ezáltal tudnak esetleg kilépni a generációkon átnyúló szegénységből. "A társadalom nem engedheti meg tovább, hogy aszegénység miatt csökkenjen a gyermekek esélye a tanuláshoz, később pedig, emberhez méltó felnőtt élethez. A WVR a korai iskolaelhagyás visszaszorításáért harcol különböző nevelési, képességfejlesztési programokkal, de akár anyagi támogatással is" – jelentette ki az igazgató.
Emlékeztetnénk, micsoda politikai csatározást váltott ki az a kormányhatározat, amely 84 lejre "emelte" a gyermeksegélyt, mekkora aggodalommal vitáztak arról, hogy honnan teremtik elő a szükséges pénzalapot, mekkora kiesést eredményez majd a költségvetésben. Az sem titok, milyen keveset áldoz a "haza" oktatásra, egészségügyre. Viszont maguknak játszi könnyedséggel szavaznak meg eurómilliókat, és az sem okoz gondot, hogy az államfő akkora hálószobát építtet magának, amelyikbe egy kisebb falu beleférne, vagy magánrepülővel óhajt furikázni, miközben az ország jövőkép nélküli "jövője" kilométereken gyúrja a sarat, hogy megtanulhassa az egyszeregyet.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)
2016. február 16.
Közös munkaterv az égető pedagógushiány pótlására
Király András kisebbségi nyelveken történő oktatásért felelős államtitkár képviselte az oktatási szaktárcát azon a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége által rendezett kerekasztal-beszélgetésen, amely a Súlyos pedagógushiány a romániai magyar közoktatásban címet viselte. A február 13-i Besztercei vándorgyűlést Halász Ferenc partiumi alelnök moderálta, jelen volt többek között Soós Anna, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem rektor-helyettese, Burus-Siklódi Botond RMPSZ-elnök, valamint több magyar megyei főtanfelügyelő, illetve főtanfelügyelő-helyettes és tanfelügyelő. „A felvetett problémák összessége mutatja, hogy górcső alá kellene vennünk a tanfelügyelőségek stratégiáit és ezek mentén kell egy közös munkatervet készítenünk, amely figyelembe veszi az egyes megyék sajátosságait” – hangsúlyozta Király András, az RMDSZ oktatási államtitkára.
A találkozó végeredményeként munkacsoportok alakultak a minisztérium, tanfelügyelőségek és az RMPSZ oktatási szakembereinek bevonásával, amelyek majd céltudatosan és következetesen összehangolt stratégiát dolgoznak ki a pedagógushiány égető problémájának orvoslására.
A találkozón jelen volt Camelia Tabără, Beszterce-Naszód megye főtanfelügyelője, valamint Deák Zoltán főtanfelügyelő-helyettes is, akikkel a megye magyar oktatásának helyzetéről, a létszámalatti osztályokról, valamint az önálló magyar iskola ügyének és létrehozásának lehetőségeiről egyeztetett Király. A főtanfelügyelő kiemelte, támogatják a magyar osztályok új épületbe való költöztetését, jelenleg ezeknek ugyanis az Andrei Mureșanu Főgimnázium ad otthont. Közlemény
Erdély.ma
Király András kisebbségi nyelveken történő oktatásért felelős államtitkár képviselte az oktatási szaktárcát azon a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége által rendezett kerekasztal-beszélgetésen, amely a Súlyos pedagógushiány a romániai magyar közoktatásban címet viselte. A február 13-i Besztercei vándorgyűlést Halász Ferenc partiumi alelnök moderálta, jelen volt többek között Soós Anna, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem rektor-helyettese, Burus-Siklódi Botond RMPSZ-elnök, valamint több magyar megyei főtanfelügyelő, illetve főtanfelügyelő-helyettes és tanfelügyelő. „A felvetett problémák összessége mutatja, hogy górcső alá kellene vennünk a tanfelügyelőségek stratégiáit és ezek mentén kell egy közös munkatervet készítenünk, amely figyelembe veszi az egyes megyék sajátosságait” – hangsúlyozta Király András, az RMDSZ oktatási államtitkára.
A találkozó végeredményeként munkacsoportok alakultak a minisztérium, tanfelügyelőségek és az RMPSZ oktatási szakembereinek bevonásával, amelyek majd céltudatosan és következetesen összehangolt stratégiát dolgoznak ki a pedagógushiány égető problémájának orvoslására.
A találkozón jelen volt Camelia Tabără, Beszterce-Naszód megye főtanfelügyelője, valamint Deák Zoltán főtanfelügyelő-helyettes is, akikkel a megye magyar oktatásának helyzetéről, a létszámalatti osztályokról, valamint az önálló magyar iskola ügyének és létrehozásának lehetőségeiről egyeztetett Király. A főtanfelügyelő kiemelte, támogatják a magyar osztályok új épületbe való költöztetését, jelenleg ezeknek ugyanis az Andrei Mureșanu Főgimnázium ad otthont. Közlemény
Erdély.ma