Szilágy megye magyarsága mindössze 23 százalékos, aktivitásban mégis az élen járnak – szögezte le Sojka Attila zilahi alpolgármester. A parlamenti választások idején Szilágy megye országosan az első helyen állt, ami az RMDSZ támogatottságát illeti. Az RMDSZ segítségével számos magyar vonatkozású megvalósítást tudhatnak maguk mögött az év végén. A legfontosabbak közé sorolható az utak felújítása, amire 1 millió 500 ezer lejes támogatást kaptak. Ezenkívül szeptemberben Zilahon tartották a református iskolák országos tanévnyitóját, több magas rangú egyházi elöljáró jelenlétében, erre 4 ezer lej támogatást kaptak. Az országban elsőként sikerült elérniük a Wesselényi-kollégium akkreditálását, és a magyar egyházak is jelentős támogatási összeghez juthattak idén. Ugyancsak az eredmények között említette az alpolgármester, hogy két zilahi óvoda visszakerült a református egyházközség tulajdonába. /(sbá): Eredményes évet zárnak. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 20./

Szilágysomlyón a XVI. Báthory Napok /szeptember 26–28./ alkalmából köszöntőjében Széman Péter, a Báthory István Alapítvány elnöke elmondhatta, hogy a tizenhat év alatt az alapítvány végig tevékenyen működött. Az idei Báthory Napok az egynaposra bővült orvos továbbképzővel kezdődtek. Zilahon dokumentációs kiállítás nyílt A szilágysomlyói vár és Báthory István – 475 év Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király születésétől címmel. Az egyik rendezvényre, a hatodik néptánctalálkozóra több környékbeli településről érkeztek csoportok. Az EMKE Magyar Házban megnyílt Hajdu Attila képzőművészeti tárlata. Tízedszer adták át a szervezők a Szilágysági Magyarok díszokleveleket szilágysági vagy onnan elszármazott személyeknek. Az idei díjazottak: B. Simon György költő és publicista (post mortem), valamint Birtalan József karnagy, zeneszerző, Csillag István atomfizikus, Kása Zoltán matematikus, Nagy-Tóth Ferenc biológus, Szoboszlai Attila kémiatanár, Kémer község polgármestere. A zilahi Hepehupa című szilágysági irodalmi-kulturális folyóiratot Fejér László főszerkesztő mutatta be. Az est fénypontja a Sebő-együttes műsora volt, szilágysomlyói műsorukon főként megzenésített versekkel léptek fel. Vasárnap reggel, az utolós napon a testvérvárosok küldöttei és a meghívott vendégek fogadáson vettek részt a szilágysomlyói Polgármesteri Hivatalban, majd a római katolikus plébániatemplomban tartott ökumenikus istentisztelet szentelte meg a rendezvénysorozat utolsó napját. Ezt követően megkoszorúzták Báthory István mellszobrát. A Báthory Napok programsorozatát a Nyírbátori Ifjúsági Koncert Fúvószenekar műsora zárta, akik szintén kerek évfordulót ünnepeltek, tizenötödik alkalommal voltak Szilágysomlyón. Az orvostovábbképzőt Báthory István Alapítvány tizenöt éve a Magyar Egészségügyi Társasággal (MET) közösen szervezi. Az előadásokon a hallgatóság megismerkedhetett a szemészeti szakág újításaival. A pedagógus-továbbképzőt Egészséges életmód: népegészségügy – iskola-egészségügy, egészségügyi szervezés címmel tartották meg. /Széman Emese Rózsa: A XVI. Báthory Napok 2008. szeptember 26–28. = Művelődés (Kolozsvár), december/

Az Erdélyi-Múzeum-Egyesület marosvásárhelyi fiókszervezetének elnöke, Pál-Antal Sándor elmondta, az EME hét, szakosztályoknak nevezett tudományos műhelyt foglal magába, melyek közül a legnagyobb létszámú orvosi és gyógyszerészettudományi, illetve az új, agrártudományi szakterület Marosvásárhelyen működik, a többi Kolozsváron. Az EMÉ-nek országszerte több fiókegyesülete létezik – többek között Nagyváradon, Szilágysomlyón, Szatmárnémetiben, Zilahon és Gyergyószentmiklóson. A marosvásárhelyi EME legnagyobb problémája: nem tudják, hogy hányan vannak. 1997-ben, az induláskor 193 tag volt, nagyrészt egyetemisták, akiknek tudományos munkájához a könyvtár nyújtott segítséget. Ezek a fiatalok tanulmányaik elvégzése után megszakították a kapcsolatot az egyesülettel. Aktívan körülbelül 30-an vesznek részt az egyesület életében – többek között történészek, irodalomtörténészek, szociológusok, néprajzosok, természettudománnyal foglalkozók és matematikusok. A marosvásárhelyi fiókegyesületnek nincs saját székháza, a tudományos tevékenységet a tagok otthon művelik. A helyi EME- tagok évente háromszor, négyszer találkoznak, ilyenkor beszámolnak munkájukról, illetve megvitatják a tudományos élet újdonságait. Eddig évente kétszer tartottak tudományos ülésszakot, szeretnék, ha a jövőben ez gyakoribbá válna. Az EME a Communitastól kér anyagi támogatást, amennyiben ez nem sikerül, saját zsebből fizetik a kiadásokat. /Nagy Székely Ildikó: Megfogyatkozva is életerős a marosvásárhelyi EME. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 14./

Mit ér a vezető, ha magyar? Semmit. Ma van, holnap nincs. Mindig is így volt, írta Kuti János, kilencven éve nem volt magyar karrierdiplomata, magas rangú katonatiszt, rendőrtiszt, titkosszolga. Románok mesélték már húsz évvel ezelőtt, hogy az oltyán úgy gyakorol önkritikát, hogy a tükörbe néz, és szembeköpi magát. Azt mondja: már három éve vagy Erdélyben, és még mindig nem vagy főnök! Persze, neki könnyű volt. Ha ide jött, akkor kapott munkát, lakást, költözési pénzt. Amikor jött a nagy megyésítés, akkor telepítették be a környékről vagy máshonnan Nagyváradot, Kolozsvárt, Zilahot románokkal. Székelyföldön nem volt a környéken román, ezért hoztak Olténiából, Moldvából. A cégekhez általában román igazgatókat helyeztek. Ők dönthették el, kiket alkalmaznak. Voltak úgynevezett román vállalatok, például a műanyaggyár, amit kimondottan a moldvaiaknak építettek. Most itt a nagy lehetőség, mert nem kormánypárt már az RMDSZ. Korábban ugyanis kaptak egy sereg helyet magas polcokon. Most, a kormányváltáskor meg kirakják őket. /Kuti János: Mit ér a vezető, ha magyar? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 22./

Türében megrendezték az ifjúsági bibliaórás csoport találkozóját, eljöttek a zilahi CE – Krisztusért és Egyházáért – Szövetség ifisei. Előadásokat hallgattak meg, beszélgettek. A csendesnapot Szilágyi Márta, a türei szervezők egyike zárta imával. /Kiss Gábor: Türe. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 23./

A zilahi kerámia: hagyomány és stílus egy céhes központban címmel nyílt kiállítás március 10-én Kolozsváron az Erdélyi Néprajzi Múzeumban. Zilah és vidéke az erdélyi nagy fazekas központok egyike. /(J. J.): Zilahi kerámiák a néprajzi múzeumban. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 11./

Szakrális terek címmel nyílt kiállítás április 23-án Kolozsváron az Apáczai Galériában. A rendezvénnyel az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete /EMME/ kolozsvári csoportja a nemrég elhunyt Szabó Vilmos képzőművész-tanár emléke előtt tisztelgett. A 35 képzőművész alkotásaiból rendezett tárlat három kerek évforduló, a 2000 évvel ezelőtt született Pál apostol, az 500 éve született Kálvin János, illetve a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye ezer évének jegyében jött létre. /Művészpedagógusok kiállítása. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 25./ A kiállítás aktualitása, hogy néhány nappal ezelőtt a lakiteleki alkotótáborban váratlanul elhunyt Szabó Vilmos festő- és grafikusművész, a Céh zilahi képviselője. /németh: Szakrális terek az Apáczai Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 25./

„Kétszáz esztendeje annak, hogy Kazinczy Ferenc elindította azt a mozgalmat, amelynek köszönhetően ma egységes magyar nyelvet beszélünk, s amelynek köszönhetően ma itt magyar nyelvű könyvtárban lehetünk” – így köszöntötte Szilágysomlyón a Báthory István Alapítvány könyvtára fennállásának tizenegyedik évfordulóján rendezett ünnepségen a hallgatóságot Szabó Zsolt egyetemi tanár. A Művelődés folyóirat főszerkesztője a magyar nyelvújítóról tartott előadást. Szilágysomlyón 1998. május 16-án felavatták az önálló magyar könyvtárat. „Négyezer kötettel indultunk, ma már tízezer címnél tartunk, ebből természetesen a magyar tannyelvű Báthory István Általános Iskolának is bőven jutott olvasnivaló” –mondta Nagy Andrea könyvtáros. Széman Péter, a Báthory-alapítvány elnöke szerint a tizenhatezres szilágysági városban a magyarok aránya közel huszonhárom százalék, valamennyien büszkék lehetnek a közös erővel létrehozott tékára. Széman Péter átnyújtotta a helyi kisközösség önszervező tevékenységében kifejtett eredményes munkája elismeréseként kijáró EMKE-oklevelet Szőke Annának, a zilahi népi alkotások háza szakirányítójának, valamint Gáspár Attilának, a zilahi művészeti líceum zenetanárának. A szilágysomlyói ünnepnapot a kolozsvári Alterego irodalmi csoport Szilágyi Domokos-esttel koronázta meg. /Benkő Levente: Könyvtári jubileum Szilágysomlyón. = Krónika (Kolozsvár), máj. 26./

Lebontatná az ördögkúti Bay-kastélyt a Szilágy megyei község önkormányzata, ugyanis Ionel Stanciu polgármester szerint a település lakosai „nem nézik jó szemmel” a műemlék épületet, amely a magyar honvédek 1940-ben elkövetett mészárlására emlékezteti őket. Az elöljáró szerint a kastély elhelyezkedése gátolja a település fejlesztését. A kastélyt 1944-ig a Bay-család birtokolta. A kommunisták hatalomra kerülésével Bay Ferenc grófot elűzték ősi birtokáról, a kastély a helyi téesznek adott otthont, majd évtizedekig üresen állt. 2003-ban egy része beomlott, az épületegyüttes nagyon romos állapotban van. A Szilágy megyei Ördögkút 1940. szeptember 9-én tragikus esemény helyszíne volt. A második bécsi döntés nyomán bevonuló magyar honvédekre az ortodox templom tornyából orvlövészek nyitottak tüzet a helyi románság köréből, egy esetben pedig almáskosárba rejtett gránát robbant fel és okozta több honvéd halálát, illetve sérülését. Megtorlásul a magyar tisztek egyike, Szabó főhadnagy tömeggyilkossággal válaszolt, a megtorlásnak mintegy száz áldozata volt. Calin Harza zilahi vállalkozó többször is meg akarta vásárolni vagy bérelni a kastélyt, azonban a helyi hatóságok minden alkalommal visszautasították. „Romániában van műemlékvédelmi törvény, és ha valaki megengedi magának, hogy egy ilyen jellegű műemlék épületet leromboljon, annak felelnie kell tettéért” – reagált az ördögkúti önkormányzat tervére Seres Dénes, az RMDSZ Szilágy megyei elnöke. „Amikor a Bay-vagyon a helyiek tulajdonába került, az nem sértette őket” – reagált Seres a polgármester azon kijelentésére, miszerint a lakosokat sérti a kastély látványa. Bay Ferenc leszármazottjai hiába igényelték vissza örökségüket, sem a helyi, sem a megyei földosztó bizottság, de a bíróság sem adott helyt jogos kérésüknek. Az egykoron jelentős magyar kisebbséggel, református egyházközséggel rendelkező településen jelenleg egyetlen magyar sincs, mert el kellett hagyniuk szülőfalujukat. /Pap Melinda: Ördögkút román lakosságát „sérti” a Bay-kastély jelenléte. = Krónika (Kolozsvár), jún. 4./

Sokáig úgy volt, hogy a 156 éves nagyenyedi, középfokú óvó- és tanítóképzést idén véglegesen elbúcsúztatják, helyét teljes egészében a főiskola veszi át. Mégsem ez történt. Az új miniszter új rendelkezést hozott: az országban néhány helyen megtartják a középfokú képzést. Nagyenyedre ősztől a magyar nyelvű óvóképzés feladata hárul. Érdemes az erdélyi, és benne az enyedi óvodatörténetre visszatekinteni. Szabó K. Attila székelyudvarhelyi pedagógia tanár szerkesztésében megjelent hatalmas munka, Az erdélyi tanító és óvóképzés történetéből (Mentor, Marosvásárhely, 2006) foglalkozik a kérdéssel. A helyi vonatkozásokat Fari P. Ilona, a nagyenyedi kollégium gyakorló óvodájának nyugalmazott óvónője tárta fel és ismertette a Közoktatásban megjelent cikkében. Gáspár János (1816–1892), a nagyenyedi tanítóképző első kinevezett igazgatója, tanára Csemegék című könyvében műfordításokat, verseket közölt a legkisebb korosztálynak, ezzel kibontakoztatta a magyar gyermekirodalmat. Az első óvodát Nagyenyeden 1865. április 24-én nyitották meg. Az első magyar kisdedóvóképzőt 1837-ben létesítették, Festesics Leó tolnai házában. London után ez volt a világ második ilyen intézménye. Három évtized múlva, 1873-ban egyszerre Kolozsváron és Budapesten nyitottak meg óvóképző intézeteket. 1918-ban már 15 kisdedóvóképző működött magyar nyelven. 1853-tól Nagyenyeden magyar nyelvű református felekezeti tanítóképzés folyt. Az 1948-as tanügyi reformmal ezeket az intézményeket (Kolozsvár, Nagyenyed, Zilah, Brassó, Kézdivásárhely) államosították, de megmaradhattak. 1957-től váratlanul beindult az óvónőképzés, amely a tanítóképző enyedi hagyományaira épített, hamarosan kialakította sajátos profilját, óvodai gyakorlatait. 1969-ben hároméves érettségi utáni szakképzés indult, majd 1970-ben összevonták a tanító és óvóképzést. 1979-ben megszüntették a nagyenyedi pedagógiai líceumot, majd 1990-ben, szemléletváltással egybekötve, újraindították Bethlen Gábor Kollégiumot. 2001-ben az 5 éves helyett bevezették a kettős szakosítást nyújtó 4 éves képzést. /B. B. : Nagyenyed. Újraindul az óvóképzés. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 6./

A felnőttképzés nagyon széles skálán mozog: az egyik oldalon ott vannak a hobbitevékenységek képzései, a másik oldalon pedig a szakmai továbbképzések. A művelődésszervezés is egyfajta felnőttképzés. A kóruséneklésnek – mint bármely más közösségi tevékenységnek – jellemformáló ereje is van. A népfőiskola intézményesülése a XX. század harmincas éveire tehető. A református egyház megszervezte a sárospataki csizmás diákok iskoláját, a katolikusok pedig elindították a kifejezetten népfőiskolás jelleggel működő képzésüket, a KALOT (Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete) elnevezésű mozgalmat. Erdélyben a népfőiskola Balázs Ferenc unitárius lelkész nevéhez kötődik. A bécsi döntés után, 1940 és 1944 között Észak Erdélyben a református egyház több népfőiskolát tudott beindítani az Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) keretén belül. A KALOT is beindította a maga népfőiskoláját Csíksomlyón. A második világégés után az EMKE 1946-ban próbált népfőiskolákat indítani, ezek az intézmények azonban 1947–1948-ban, az EMKE megszűntetésével együtt megszűntek. Dáné Tibor Kálmán, az EMKE elnöke elmondta, hogy a felnőttképzésbe 1982-ben kapcsolódott be, amikor az Ember és természet elnevezésű, magyar nyelvű szabadegyetemi kollégium továbbszervezését vette át, aztán 1993-tól az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületnél (EMKE) keretében folytathatta ezt a munkát. Az EMKE-n belül különböző közművelődési szakmai csoportok jöttek létre, amelyek később önállósodtak, mint például a Romániai Magyar Dalosszövetség, a Barabás Miklós Céh, a Romániai Magyar Táncszövetség, a Romániai Magyar Zenetársaság stb., így jött létre 1994-ben a Romániai Magyar Népfőiskolai Társaság is. Dáné Tibor Kálmán úgy látja, Romániában nincs kihasználva eléggé a felnőttképzés mint oktatási forma. Régebben kétéves rendszerességgel szerveztek népfőiskolai tábort Szovátán, majd Szentegyházán. Foglalkoztak pályázatíró, közösségszervező, -építő tréningek megszervezésével, nyelvoktatással is. Az elmúlt húsz évben szép számban jöttek létre magyar házak Erdélyben. Ilyen többek között Kolozsváron a Szabédi-ház, a Györkös Mányi Albert Emlékház, a Heltai Alapítvány mint kulturális központ, a Pro Iuventute, a Kriza János Néprajzi Társaság székháza vagy Válaszúton a Kallós Alapítvány épülete, azután Szamosújváron a Téka háza, Nagybányán a Teleki Ház, magyar házak Désen, Besztercén, Nagyenyeden, Zilahon, Szilágysomlyón, Medgyesen, Csernakeresztúron stb. Az EMKE és a Népfőiskola egy hálózatot kíván kialakítani a magyar házak között. A Sárospataki Népfőiskolai Egyesület szakmai hozzájárulásával már elindítottak – egyelőre még csak tíz magyar házzal – egy szakmai programot, ezt szeretnék az elkövetkezőkben kibővíteni. /Ferencz Zsolt: Sem a román, sem a magyar társadalom nem használja ki eléggé a felnőttképzés lehetőségét. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 4./

Július 13-án kezdődnek a beiratkozások a Babes–Bolyai Tudományegyetem huszonegy karán. Az érdeklődők nem csak Kolozsváron, hanem további öt városban – Sepsiszentgyörgyön, Szatmárnémetiben, Máramarosszigeten, Besztercén és Zilahon – is jelentkezhetnek, befizethetik a felvételi illetéket. Nappali tagozaton összesen 16 202 helyet hirdettek meg, ebből 4913 ingyenes, 11 289 pedig fizetéses. A távoktatáson összesen 4700 hely van, s ehhez még hozzáadódik 50 hely a látogatásnélküli tagozaton. 10 karon 14 új szak indul, ebből nyolc magyar nyelven is. Ezek a következők: kulturális tanulmányok, kulturális menedzsment, muzeológus, városi tanulmányok és társadalom-marketing, keresztyén diakónia és vallástörténeti tanulmányok. /Kezdődik a beiratkozás a BBTE-n. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 10./

Október 9-11-e között a Szatmári Híd Egyesület meghívására észak-partiumi turnéra érkezett a szerbiai Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház. Két darabot – a gyermekeknek szánt Erdők meséjét és a felnőtteknek való Magyar Piétát – mutattak be Zilahon, Nagykárolyban és Szatmárnémetiben. A gyermekdarabról az egyik néző így vélekedett: „Csodálat, hogy két ember ennyi szerepet, ilyen színesen adhat elő, s a hála, hogy előhozták belőlem a gyermeki örömöt. ” A Siposhegyi Péter művének felhasználásával színre került Magyar Piéta is sikert aratott a nézők körében. A mű nem más, mint a délvidéki magyarság élete, megpróbáltatásai, örömei, bukásai, végzete, újraéledése az 1944-től napjainkig terjedő időszakban. /Gyermeki öröm és sorstörténet. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), okt. 12./

A mesteri képzés kiépítését jelölte meg legfontosabb célkitűzéseként János-Szatmári Szabolcs, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem új rektora. Elmondta, hogy két éve az egyetem kancellárja, és szerette volna továbbvinni az elkezdett munkát. János-Szatmári Szabolcs /sz. Szilágysomlyó, 1976/ a középiskolát Zilahon végezte, majd 1999-ben a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen diplomázott magyar–német szakon. 2006-ban ugyanott doktorált. 2007 óta a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) német tanszékének vezetője. Elmondta, hogy tavaly négy mesterképzésre adtak le a dossziét, és mind a négyet sikerült akkreditáltatni. Ebben az évben két továbbinak az elismertetését tervezik, az egyik szociális munka, a másik közgazdasági irányultságú. Ezek mellett más szakok dossziéit is tervezzük leadni. Az újonnan engedélyezett magyar szakok meg fogják indítani. A Többnyelvűség és multikulturalitás mesterképzőn vannak bölcsészek, történészek, újságírók is. Vannak olyan szakok, mint például a zenepedagógia, a vallástanárképző, a filozófia, ahol hullámzó az érdeklődés. Hamarosan elkezdik a doktori képzés beindításának engedélyeztetését is. Az akkreditáció belépő az elismert egyetemek világába, új lehetőségeket teremt, pályázhatnak, részt vehetnek európai hallgatói mobilitási programokban. /Nagy Orsolya: felelősség is az akkreditáció. = Krónika (Kolozsvár), nov. 12./

Dr. Vass Gergely baptista lelkész Marosvásárhelyen született. Fiatal fogorvosként Lupény városában végezte a gyógyító munkát, ahol rendszeresen részt vett a magyar baptista gyülekezet istentiszteletein. Úgy érezte, hogy Isten elhívásából új pályán kell folytatnia életét. Már házas emberként, feleségével és három leányával Zilahra költözött, ahol elvállalta a helyi magyar baptista gyülekezet pásztorolását. Kilencévi zilahi tartózkodás után, 2001-ben az arad-belvárosi baptista gyülekezet meghívásának tett eleget, ahol 2009 szeptemberéig tartalmas, szép lelki munkát végzett. Tevékenysége alatt számos jeles eseményre került sor az aradi gyülekezetben: az újjáépített imaház megnyitása, az énekkar százéves jubileuma, 2006-ban az Aradról elszármazott magyar baptisták világtalálkozója, jeles vendégek fogadása (Balczó András, dr. Papp Lajos, Jókai Anna) stb. Dr. Vass Gergely október 1-jétől a vajdahunyadi gyülekezet és körzet lelkipásztora lett. Ugyanakkor folytatja korábbi munkáit a Szeretet és Üdvüzenet egyházi lapok főszerkesztőjeként, valamint tanít a nagyváradi Bibliaiskolában. /Bátkai Sándor: Dr. Vass Gergely Vajdahunyadon. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 20./

Stefano Bottoni a bolognai egyetem oktatója, történész, aki az 1944 utáni magyar kisebbségtörténettől jutott el a székelyek 20. századi történelméhez, a Magyar Autonóm Tartomány kutatásához. Sztálin a székelyeknél című kötete nagy érdeklődést váltott ki. Bottoni az 1944 utáni magyar kisebbségtörténetből diplomázott. Románia volt az egyetlen a kelet-európai államok közül, ahol a második világháború után nem történt lakosságcsere. Amikor a szovjet vezetés előkészítette az autonóm tartomány megvalósítását 1950-51-ben, olyan pontos demográfiai kimutatással rendelkeztek, hogy Bottoni szerint a román és a magyar statisztikák nem értek fel ezzel. Észak-Erdélyről 1944. november és 1945. március között kiutasították a román polgári közigazgatást és szovjet katonai közigazgatást vezettek be, abban nagy szerepet kaptak a magyar kommunisták és baloldaliak. A szovjet vezetés rendet akart teremteni, hogy a szovjet katonák tovább mehessenek, ne kelljen partizánakcikkal szembesülniük. Nagyon kemény harcok voltak a keleti fronton augusztus-szeptemberben, nagyon sok embert veszítettek a szovjetek. Ekkor született meg a döntés, hogy a magyar lakosság a helyén maradhat, sőt, mivel erősebb baloldali hagyományokkal rendelkezett, mint a helyi románság, továbbá van közigazgatási kultúrájuk, a szovjetek inkább rájuk támaszkodtak, mint a visszakerülő román közigazgatásra. Így a közigazgatási és kulturális pozíciók nemhogy nem szűnnek meg, de konzerválódnak a negyvenes évek második felében, és a magyar kisebbség számára lassú átmenet történt az úgynevezett népi demokráciától a proletárdiktatúráig. A nyelvi és kulturális jogok, amelyeket a Petru Groza-féle kormányzat biztosított, megmaradtak. 1952-ben módosult ez a helyzet, kijelöltek egy olyan területet, ahol a magyar dolgokat kiemelt módon lehet művelni, de a kívül maradt területeken elkezdték csökkenteni ezeket a jogokat. A magyar lakosság kétharmada a Magyar Autonóm Tartományon kívül élt, a nagyobb városok – Kolozsvár, Szatmárnémeti, Nagyvárad – magyar többségűek voltak, nagy városi tömegek éltek itt, ezért ez a csökkentés nagy érvágást jelentett. Érdekes, hogy a szovjetek két tervezetben gondolkodtak: az első tervezetben benne volt Kolozsvár, az egész Mezőséget magába foglalta volna, emellett egy nagy közép-erdélyi régióban gondolkodtak. Azután ezt elvetették, érezték, hogy Kolozsvárnak a bevonása román szempontból tragédia lenne, és akkor választották a B megoldást, ami az akkori Magyar Autonóm Tartomány. Miután 1952-ben létrehozták az autonóm tartományt, 1954-55-ben már elkezdték a periférián felszámolni vagy gyengíteni a magyar kulturális vagy oktatási intézményeket. 1969-ben elindult a nagy iskolaösszevonási folyamat, továbbá Kolozsvárt erőltetett románosítása. A többi városok románosítása is folyt, Zilah, Nagyvárad, Szatmárnémeti a ‘70-es évekig elveszítették a magyar jelleget, és a nagyobb városokban, Brassóban, Temesváron már inkább szórvány lesz a magyarság. Az 1960-as átszervezésnek, amikor a MAT-ból Maros Magyar Autonóm Tartomány lesz, nincs sok nyoma az emlékezetben, inkább emlékeznek az iskolák összevonására, a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem megszüntetésére. A kommunista magyar vezetők lojális állampolgárok voltak, romániai kommunistának érezték magukat, és ez nagyon későn változott meg, az 1960-70-es években. Stefano Bottoni (Bologna, 1977) szülővárosában szerzett egyetemi diplomát 2001-ben. 2005-ben doktorált, azóta óraadó tanár a Bolognai Egyetemen. A Magyar Tudományos Akadémia ösztöndíjasa volt, együttműködött a Teleki László Intézettel. Kutatási területe Közép-Európa politika- és társadalomtörténete, történelme a legújabb korban, különös tekintettel a nemzetiségi kérdésre; nemzetépítés és államépítés Romániában a kommunizmus időszakában; a Magyar Autonóm Tartomány (1952–1960) mint társadalomtörténeti probléma és hatalmi szerkezet. /Antal Erika: Olasz szemmel a székelyek. Stefano Bottoni történész szerint érzelmeken túllépve elemezhető reálisan egy-egy múltbeli időszak. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 27./

A zilahi Szabó Vilmos festőművész 67 évesen távozott, kiforrott, teljes életművet hagyva maga után. /sz. Sáromberke, 1942. szept. 15. – Lakitelek, 2009. ápr. 11./ Mondhatni munka közben, a Lakiteleki Nemzetközi Alkotótáborban, barátai, kollégái társaságában érte a halál ez év tavaszán. Szabó Vilmos számtalan fiatalabb kollégájának művészi pályáját egyengette, lakóhelyén, Zilahon és Erdély-szerte számos tárlatot rendezett művésztársai munkáiból, nevéhez fűződik az IPP ART elnevezésű, néhány év alatt közismertté és elismertté vált művésztábor létrehozása. A december 9-én megnyíló tárlat főhajtás egy igaz művész emléke előtt. Szabó Vilmos életművében központi szerepet játszik az ember és az emberkéz teremtette világ. Életművében a tájábrázolás jelentős szerepet játszik. /Németh Júlia: Hattyúdal galambokkal. Szabó Vilmos emlékkiállítása elé. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./

Új Hepehupa
Megjelent a nyolcadik évfolyamát záró, Zilahon megjelenő művelődési folyóirat újabb száma. Némi késéssel különféle okok miatt, de a jövő héttel kezdődően eljut minden érdeklődő olvasójához. A 2009. esztendő két kiemelkedő évfordulója ezúttal is szerepel, nem sokkal az esztendő vége előtt több rendezvényen emlékeztek meg az Erdélyi Múzeum- Egyesület 150 évvel ezelőtti megalakulásáról. Az Erdély ,,tudományos akadémiájának" tekintett intézmény történetét László László, a lap belső munkatársa ismertette dolgozatában. A Hepehupa hagyományosan a Szilágysághoz fűződő orvostörténeti tanulmányt közöl dr. Kiss László tollából; ezúttal oknyomozó tanulmányában Báthori Erzsébetről. A néhány éve elhunyt Jancsó Elemér irodalomtörténész mára ismeretlen írása Erdély Kazinczyjáról szól a nyelvújító, költő, író, műfordító, irodalomszervező születésének 250. évfordulója kapcsán. Remélhetően a Kazinczy-év nem borítja ismét feledésbe a magyar felvilágosodás korszakának legkiemelkedőbb alakját. Az aszódi Hőnigné Zádor Éva tanár a Báthory Napokon tartott előadásának szerkesztett változata minden pedagógushoz szól, aki szerint ,,az erőszakos beavatkozás az oktatásügybe rombol." Két fiatal szerző tanulmánya új tematikát nyújt: Kővári Erzsébet a haikuról, Bodoki Halmen Kata a hippimozgalomról értekezik. A hídalmási övezet természeti ritkaságát, a Sárkány-kertet mutatja be Major Miklós szakíró. Máriás József irodalomtörténész a zilahi származású Müller Dezső pap-költő pályáját értékeli kritikai írásban, s közöl szubjektív válogatást verseiből. Verset jegyez Kui János és Mihály István. A prózából Hajdu Attila, Szabó Csaba (részlet készülő forgatókönyvből), Béres Dezső, Pátkai Tivadar, Somogyi Vengli Judit írásait olvashatják. A néprajzi témát ezúttal is a szilágysági néptánc ismertetésével folytatta a lapszám, ezúttal Herz Beáta debreceni koreográfus írása szól a Berettyó menti csárdásról. (Forrás: Művelődés) Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Kelemen Hunor támogatását kérták a zilahi Ady-emlékház feljavítására
A zilahi Ady Endre emlékház feljavítására kért támogatást Végh Sándor Szilágy megyei prefektus Kelemen Hunortól. A művelődési miniszter a hétvégén tett látogatást a megyében, amikor a prefektus a költő emlékházához is elvitte azzal a céllal, hogy "ha anyagit nem, legalább morális támogatást nyújtson" annak feljavítására.
Szánalmas állapotban van az épület. Tenni kell valamit, de nem tudom milyen pénzből, mivel az épület nincs műemlékként nyilvánítva" - nyilatkozta Kelemen Hunor, a Pro Szilágyság gondozásában levő ingatlan meglátogatásakor.
Kelemen a Szilágy Megyei Kulturális, Vallásügyi és Örökségvédelmi Igazgatóság felavatásán is részt vett. ”Bármennyire megértőek vagyunk a műemlékvédelemre leosztott támogatás tekintetében, ezeknek a létesítmények gazdasági válság idején is naponta romlik az állapota. Ezért finanszírozási lehetőségeket kell találnunk legalább azok számára, amelyek halaszthatatlan beavatkozást igényelnek – jelentette ki a miniszter.
A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a minisztériumnak alárendelt megyei kulturális igazgatóságokat a következő időszakban átszervezik, hatáskörük pedig többnyire az örökségvédelem területén lesz jelentős. ”Az általam említett változások nem a személycserékre, inkább a decentalizációra vonatkozik. Ezek az igazgatóságok nem a helyi rendezvények megszervezéséért fognak felelni, hanem, a minisztériummal közösen, az örökségvédelmet vállalják majd fel, így a műemléklista összeállítása és a felújítási engedélyek kibocsájtása is közös feladat lesz” – mondta Kelemen Hunor, aki a vonatkozó költségvetési forrásokról úgy vélekedett, a jelenlegi támogatás összegének négy-ötszörössére volna szükség, hiszen tizenötezer műemléképület vár jelenleg komoly rehabilitációs munkálatokra. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Váradról Érmindszentre kerül az Ady-szobor
Egészalakos Ady Endre-bronzszobrot ajándékozott Érmindszentnek a budapesti Szent Angéla Általános Iskola és Gimnázium igazgatója, Bécser Róbert ferences szerzetes. A szobor március 11-én, múlt csütörtökön került Váradra. A hivatalos procedúrák, engedélyeztetések elintézése után az alkotás a poéta szülőfaluját fogja díszíteni.
A részletekről Pintér István, a Pro Universitate Partium Alapítvány (PUPA) ügyvezető igazgatója tájékoztatott. Az ötlet úgy adódott, hogy Tőkés László európai parlamenti képviselő 2008 novemberében, az Ady Endre születésének 131. évfordulóján szervezett ünnepségen megemlítette: jó volna egy egészalakos alkotás a mellszobor helyére. 
Érmindszent megérdemelné e gesztust. A PUPA gyűjtést szervezett szoborra, meghirdette mindenfelé az akciót. Az ügyet a Magyar Írószövetség is felkarolta. Magánemberektől, különféle intézményektől érkeztek kisebb-nagyobb summák.
A Ferenc-rendi Bécser Róbert fölfigyelt a felhívásra, és fölajánlott egy egészalakos bronzszobrot, Várady Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész 1952-ben készült művét. A budapesti Orsolya-rendi Szent Angéla Általános Iskola és Gimnázium épületét 1948-ban államosították, majd 1991-ben visszaadták a római katolikus egyháznak. Az iskolaudvaron állott az Ady-szobor; az alkotás az épülettel együtt került az iskola tulajdonába. A bronzszobrot a tornacsarnok megépítése miatt kellett levenni a talapzatról. Az alkotást a tanintézet pincéjében őrizték, tárolták mostanáig.
A ferences atya – nagy Ady-rajongó lévén – örömmel ajándékozta a művet az érmindszentieknek. Bécser Róbert elmesélte a gyűjtési akció szervezőinek: amikor a költő Zilahon járt iskolába, a ferences atya nagyapjánál lakott...
Wehner Tibor művészettörténész, a magyarországi Képző- és Iparművészeti Lektorátus szobrászati szakértője ekként véleményezte a képzőművészeti alkotást: „Kvalitásos munka. Közösségi megbízásra és magánmegrendelésre készített mű.”
A szobrot múlt csütörtökön hozták el Nagyváradra. A Wagner Nándor képzőművész hagyatékát őrző Academia Humana Alapítvány ingyen szállíttatta el a bronzszobrot a Holnap városába.
A PUPA jelenleg is foglalkozik a további teendőkkel: az engedélyek beszerzésével, a megfelelő alap elkészíttetésével, egyebekkel. A talapzatot Némethy László építész tervezi. A szobor megtisztítását, felújítását Deák Árpád képzőművész vállalta fel. Pintér István elmondta: intézik a városrendezési bizonylat beszerzését és a többi szükséges papirost. Ha minden meglesz, Érmindszentre vándorol tovább Ady Endre szobra. Remélik, mihamarabb túllesznek a hivatalos procedúrán és nemsoká megejthetik a szoboravatót.
Tóth Hajnal, Reggeli Újság. Forrás: Erdély.ma

Tisztába tenni a dolgokat
Kelemen Hunor a GDP-hez kötné a kulturális tárca költségvetését
Eddig havat lapátolt, ezután a kulturális örökség törvénykönyvét dolgozná ki a kulturális miniszter. Nagyinterjú.
A költségvetési vita során felmerült, hogy a kulturális minisztérium költségvetése feleljen meg a GDP 1 százalékának. Végül aztán nem lett ebből semmi. Miért?
Kelemen Hunor: – A felvetés a mi részünkről jött, de a képviselők rögtön ráharaptak és támogatták. Ez egyébként nem új ötlet, készséggel elismerem: '97-ben és '98-ban is próbálkoztunk ezzel, amikor én államtitkár voltam a kulturális tárcánál. Ezt a régi ötletet vettem elő, és a bizottságban többé-kevésbé vehemensen mindenki támogatta az elképzelést.
- Úgy gondolom, akkor lenne reális ez, ha sikerülne egy olyan törvényt életbe léptetni, mely előírja az 1 százalékot – ugyanúgy, ahogy a tanügyben már érvényben van egy hasonló törvény, nyilván nagyobb százalékkal.
- Nemzetközi szinten léteznek ilyen szabályozásra példák? Ez az 1 százalék általánosnak mondható?
– Ez nemzetközi szinten változó. Kevés olyan országot találni, mely a GDP 1 százalékánál kevesebbet fordít a kultúrára. Rendszerint 2 és 5 százalék között mozog ez a ráfordítás, ezt nyilván minden ország saját prioritásai függvényében állapítja meg.
A függetlenné vált Horvátországban a háború után például a GDP 4-5 százalékát fordították műemlék-felújításra. Mivel tudták, hogy a turisztikai szolgáltatásokhoz szükséges a szétlőtt, lerombolt műemlékek helyreállítása, ezért ezt tűzték ki prioritásként. Franciaországban éveken keresztül a kultúra digitalizálása volt prioritás, és emiatt nőtt meg a kulturális tárca költségvetése.
- Mivel foglalkoztál a kinevezésed óta eltelt hónapokban?
– Ha nagyon szabadon beszélnék, azt mondhatnám, hólapátolással foglalkoztunk. Próbáltuk átnézni a problémákat, és eddig csak problémákkal találkoztunk. Rengeteg elvarratlan szálat, számos megoldatlan problémát találtunk a tárcához tartozó intézmények körül.
- Ilyenkor mennyire előny vagy hátrány az, hogy a miniszter politikai karrierje kezdete óta valamilyen módon kultúrával kapcsolatos tevékenységet folytatott? Nem könnyebb ilyenkor egy rendszeren kívülről érkező ember dolga?
– Elődöm, Theodor Paleologu a rendszeren kívülről érkezett. Az, hogy korábban is kultúrával foglalkoztam, nem is hátrány, nem is előny. Olyan értelemben lehet előny, hogy engem nem lehet megvezetni a rendszerrel kapcsolatos kérdésekben. Ugyanakkor persze hátrány is lehet ez, hiszen az embernek lehetnek megcsontosodott nézetei. Én nem tartom magam ilyennek.
- Az igazi probléma nem az, hogy valaki a rendszeren kívülről vagy belülről érkezik, hanem az, hogy mennyire tudja átlátni és működtetni ezt a rendszert úgy, hogy a rendelkezésre álló kevés pénzt hatékonyan költsék el? Mert a nagy kérdés, amikor kevés pénz áll rendelkezésre, az, hogy mire lehet azt fordítani a kötelező költségeken, a béreken és fenntartáson kívül?
- Mennyi marad a költségvetésben kultúrára előirányozott 689 millió lejből, miután a kötelező kiadásokat levonják?
– Ezt nem lehet pontosan megmondani, hiszen a kötelező kiadások után maradó összeg is sokfelé oszlik. A költségvetésnek több mint fele, 400 millió lej intézményfenntartásra, bérekre és egyéb kiadásokra megy el. További 60-70 millió lejt költünk műemlékek felújítására, ugyanakkor van néhány nem túl nagy beruházásunk is. Vannak aztán azok a hozzájárulások, melyeket különféle alapokba – például a Nemzeti Kulturális Alapba (AFCN) – fizetünk be. A filmhivatal (RADEF Romaniafilm) illetve a Román Szerzői Jogvédő Hivatal (ORDA) működését is mi biztosítjuk.
Szintén a költségvetés része néhány nagyberuházás – ezt azonban az Európai Fejlesztési Bank (EIB) hosszú távú kölcsönéből fedezzük. Ebből a pénzből 15-16 objektumot újítunk fel: például a közelmúltban adtunk át Zilahon egy 19. századi, reprezentatív épületet. Nagyon szépre sikeredett a felújítás, 670-680 ezer euróba került. Az épület a kulturális igazgatóságnak valamint a megyei könyvtárnak fog otthont adni. Ennek a hitelnek az iránya előre megszabott, nem lehet másra költeni, mint ami a hitelszerződésben szerepel. Sőt, az ütemezés is igen szoros, az sem mindegy tehát, hogy meddig költjük el.
- Már a költségvetés összeállításakor voltak olyan hangok, miszerint a bevételi oldalt tekintve túlságosan optimista a költségvetés, a becsültnél kevesebb pénz fog befolyni. Előfordulhat, hogy egy költségvetési kiigazításkor megnyirbálják a kulturális tárca költségvetését?
– Remélem nem, de minden forgatókönyvet figyelembe kell venni. Annyit tudok, hogy 2010 januárjában a költségvetési bevételek csak egészen kevéssel maradtak alatta a 2009-es szintnek. Van egy pici eltérés, de nem akkora mértékű, ami ebben a pillanatban okot adna aggodalomra. A kérdés, hogy tudni fogjuk-e tartani a következő hónapokban a 2009-es szintet?
Én szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban hogy az év első 4-5 hónapjában lesz annyi pénz, amennyire kiadási oldalon szükség van. Főleg azért, mert a román kormánynak van egy sor 2009-ben vállalt kötelezettsége, kölcsöne, amit vissza kell fizetni. 2010 semmivel nem lesz könnyebb, sőt, bizonyos értelemben nehezebb lesz, mint 2009: a nyugdíj- és egészségügyi reformot, valamint a közigazgatás átalakítását elhalasztották a választások miatt.
2010-ben mindezeket a dolgokat meg kell oldani, ami elbocsátásokat jelent, ezért szociális oldalon idén nagyon nagy kiadásokkal számolunk. Továbbá olyan átszervezések következnek, melyek a bevételi oldalt ugyan később megerősítik, de az idei év első felében biztosan nem hoznak pluszbevételt. Én mindenesetre remélem, hogy a kulturális tárca költségvetése nem fog tovább csökkenni, mert akkor be is zárhatunk.
- A kötelező kiadásokon kívül melyek a prioritások idén?
– A kulturális tárcának van néhány projektje, melyet évek óta támogat, és ezeket továbbra is támogatni kell: ilyen a TIFF, az Országos Színházfesztivál (Festivalul Naţional de Teatru), az UNITER-gála, az Enescu-fesztivál illetve az Őszi Művészeti Fesztivál, valamint a Velencei Biennálé. A gond az, hogy ezekre a projektekre évek óta egyre kevesebb támogatást tudunk nyújtani. Főleg 2009-ben csökkent az erre fordítható pénzalapunk, és ez idén is ugyanazon a szinten marad.
Szeretnénk néhány regionális, országos kisugárzású magyar rendezvényt is felvenni ezek közé. Úgy gondolom, támogatni kellene a marosvásárhelyi AlterNative rövidfilmfesztivált, a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt, illetve a csíkszeredai Régizene Fesztivált. Sajnos a támogatásként nyújtott összegek picik lesznek, de úgy gondolom, fontos az egyensúly helyreállítása a támogatott román és magyar fesztiválok között.
Szeretnénk még a bukaresti Sala Palatuluiból egy olyan 3-5 ezer férőhelyes koncerttermet létrehozni, mely bármilyen zenekarnak magas szintű szolgáltatásokat, infrastruktúrát nyújt. Bukarestben nincs ilyen modern központ. Ha sikerül erre a projektre pénzt szerezni, akkor reméljük, hogy 2011-re, a következő Enescu Fesztiválra elkészül.
A közelmúltban jelent meg egy, a nyelvijogok.ro által szignált szöveg a Transindexen. A cikk szerzője arról ír, egy miniszteri rendelettel meg lehet szünteti a műemlékek feliratozására vonatkozó jogszabály visszásságait, ami például tavaly Kolozsváron problémát okozott. Kívánsz intézkedni ilyen irányban?
– A műemlékek feliratozásáról szóló, Răzvan Theodorescu által kibocsátott miniszteri rendeletet a tavasz folyamán módosítani fogjuk. Ebben a pillanatban azon gondolkozunk, miképpen lehet olyan döntést hozni, mely minden szempontból megfelel, hiszen már látszik, nem lehet egységesen kezelni a feliratok kérdését. A kérdésnek vannak ergonómiai vetületei is: nem lehet minden műemlékre 6-7 nyelven felírni a szükséges információkat.
- Ott, ahol magyar műemlék van, természetesnek tartom, hogy magyar nyelvű szöveg szerepeljen rajta. Kolozsvár esetében azt fogjuk mondani, teszem azt románul, magyarul, angolul és franciául kell szerepeljenek a feliratok. De mihez kezdjünk a német nyelvvel? Szebenben a német nyelvet természetesen feltesszük, ott az a kérdés, hogy a magyar nyelv felkerül-e vagy sem? Azon gondolkodunk tehát, hogy milyen kritériumok szerint választjuk egyik vagy másik nyelvet, illetve hogyan tüntetjük fel kezelhetően az információkat egy táblára?
Az arányokon tehát még dolgozunk, de ezen a rendeleten mindenképpen módosítani fogunk. Csak senki ne gondolja, hogy ez olyan, mint a mesében – veszem a varázspálcát, suhintok egyet, és attól a pillanattól kezdve működik.
- A kulturális minisztérium tavaly meghirdette, majd vissza is vonta pályázatait. Ez ügyben lesz valami fejlemény?
– Nem tartom kizártnak, hogy meghirdettek valamit, és aztán észbe kaptak, de nyilvános pályázatról nem tudok. Nyilvános pályázat egyébként idén sem lesz.
- Kis költségvetésű év lévén a törvényhozás terén lehet a minisztériumnak nagyobb mozgástere. Itt melyek a tervek?
– Idén a legnagyobb kihívás a kulturális örökség törvénykönyve lesz. Egy olyan törvénykönyvet állítanánk össze, mely tartalmazná az épített, tárgyi, szellemi és régészeti örökség védelméről szóló összes jogszabályt. Ezek a törvények jelenleg is léteznek, de mivel különféle időszakokban írták azokat, egy részük már elavult, illetve egy csomó minden nem illik össze. Ezt szeretnénk kiküszöbölni, és egységes kódexbe rendezni. Nagy munkáról van szó, amit márciusban indítanánk minisztériumi munkacsoportok szintjén, majd a közvita után szeptember-október folyamán lehetne benyújtani a parlamentbe.
Módosítani szeretnénk továbbá a közkönyvtárakra vonatkozó törvényt – erre vonatkozóan már javaslatokat is bekértünk. A szerzői jogvédelmi törvényt összhangba kell hozni az uniós rendelkezésekkel, illetve az év második felében a filmtörvényhez is hozzá fogunk nyúlni. Ott is egyszerűsíteni szeretnénk, nem akarjuk a feje tetejére állítani a dolgokat.
Lenne egy további elképzelésünk is a filmgyártásról, azonban ehhez a Pénzügyminisztérium segítségére is szükség van: az adózási szabályoknál kellene módosításokat eszközölni, hogy Románia ismét versenyképes lehessen filmgyártás terén Bulgáriával és Magyarországgal.
Tavalytól Bulgáriában nagy adókedvezményeket adnak a filmgyártásban érdekelt cégeknek, eziránt pedig az amerikaiak nagyon érdeklődnek. Ők ugyanis keresik az olyan országokat, ahol olcsóbban tudnak filmeket előállítani, mint Amerikában. Románia és Magyarország volt a filmgyártók kedvence éveken keresztül, de most úgy látszik, Bulgária nagyon meg fog ugrani, és Magyarország is fölzárkózik, Románia pedig lecsúszik, mivel nem biztosít fiskális juttatásokat. Ezen azért kellene változtatni, mert a külföldi forgatócsoportok nagy összegeket hagynak itt, néhány száz, de akár ezer embernek is munkát biztosítanak produkciós irodákon keresztül. Így az adókedvezmények áttételesen megtérülnek.
- Hosszú távon melyek a terveid?
– Hogyha teljes mandátumban, tehát 3 esztendőben gondolkozom, akkor egy olyan minisztériumot szeretnék magam mögött hagyni, ahol a dolgok tisztában vannak, az alárendelt intézmények működnek, hosszú távú programok működnek mind a kulturális örökség, mind a kortárs művészek támogatására. Szeretnék továbbá egy olyan törvényes keretet biztosítani a kulturális tárcának, mely hosszú évekre biztosítja a működés pénzügyi feltételeit – ez lenne a kulturális tárca költségvetésének GDP-hez való kötése. Ha mindezt 3 év alatt el tudnám végezni, akkor azt mondanám, rendben vannak a dolgok.
- A koalíciós tárgyalások egyik vezetője voltál. Hogyan működtek a tárgyalások, az RMDSZ kért bizonyos tárcákat, vagy a demokraták mondták azt, hogy ez vagy amaz a minisztérium legyen az RMDSZ-é?
– A minisztériumok elosztásáról szóló tárgyalásokat december folyamán még Markó Béla vezette, de én is jelen voltam. Politikai értelemben alkudoztunk a minisztériumok elosztásáról. Nem volt olyan, hogy valamit nem kértünk, de kaptunk, ugyanakkor mi többet kértünk, s nem mindig azt kértük, amit kaptunk.
Például a környezetvédelmet és a fejlesztési minisztériumot is kértük. A fejlesztésügyi minisztériumot végül nem kaptuk meg, de mivel az egészségügyi tárca nekünk második prioritásunk volt, ezért megkaptuk azt. Volt 2-3 listánk, mindegyiken három-három kategóriával, ezek függvényében alkudtunk. Nem kaptunk meg mindent, amit kértünk, de nincs olyan minisztériumunk jelenleg, amit ránk sóztak.
- Milyen szempontok szerint álltak össze a listák? A rendelkezésre álló politikus, szakember mennyire számított?
– Itt több fajta szempont van. Az egyik szempont, hogy kisebbségi ügyekben milyen tárcánál lehet előrelépni. A másik fontos kérdés, hogy melyek azok a tárcák, ahol olyan beruházásokat lehet elindítani, melyek a magyar közösségnek segítenek? Minden más e két fő szemponthoz adódik hozzá.
Nem mindig miniszteri pozícióban gondolkodtunk, arra törekedtünk, hogy minél nagyobb területet fedjünk le miniszterekkel és államtitkárokkal. Világos volt, hogy nehéz lesz megszerezni a gazdasági tárcát, viszont ott kialkudtunk egy államtitkárt, aki képes a kis- és középvállalkozások programjaiba besegíteni.
Én a honvédelmi minisztériumban is el tudok képzelni magyar minisztert, ugyanúgy, ahogy az igazságügynél vagy a külügynél. A hadügyet nem kértük, a külügy egy adott pillanatban megjelent a prioritások között, de nem az A kategóriában. Egy külügyminiszter ugyanis roppant fontos, de ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a külpolitikát az alkotmány szerint az államelnök vezeti.
Persze a szakemberek kérdése is szóba jött, de igazából nincs olyan minisztérium, ahova ne tudnánk miniszteri szinten olyan embert állítani, aki képes adminisztrálni azt. Hiszen miniszteri szinten nem az a fontos, hogy a tárcavezető az adott területen kiváló szakember legyen: az egészségügyi miniszterünk egy jogász, mint ahogy Borbély László és korábban Korodi Attila sem környezetvédelem szakon végzett.
Második-harmadik szinten, főképp az ügynökségek esetében már bonyolultabb a dolog, ugyanis oda nem árt olyan embert találni, aki szakember, illetve olyan menedzser, akinek köze van az adott területhez. Például ha a Tarom vezetéséről beszélünk, akkor nem egy tapasztalt pilótát keresünk, hanem egy olyan menedzsert, aki el tud vezetni egy nagyon komplex céget.
- A kinevezések miért késlekedtek?
– Nem késlekednek, ilyen gyorsan még sosem mentek a kinevezések. Tavaly a PSD és a PD-L még február és március elején is nevezett ki embereket. Azonnal elkezdődtek a kinevezések, ahogy megkötöttük a koalíciós egyezséget. Egyedüli kivétel az oktatási tárca, ahol azért volt egy 3 hetes késés, mert várni kellett egy, a minisztérium átszervezéséről szóló kormányhatározatra.
1996-ban, amikor államtitkár lettem, februárban neveztek ki, pedig a kormányzás novemberben kezdődött. Így tehát ez a normális ütem, sőt, a demokratákhoz képest még jól is állunk, mert ők sok esetben még a jelölendő személyekről szóló belső döntést sem hozták még meg.
- Hargita megyében született egy olyan megállapodás a PD-L-vel, miszerint a magyarság számaránya tükröződik az intézmények vezetésében. Mi a garancia, hogy ez nem borul, ha egy PSD-kormány következik?
– A Hargita megyei megállapodás nem tartalmazza az arányosság elvét, mivel nem magyar az intézményvezetők 84 százaléka. A megállapodás persze attól még nem rossz, de azért ne szédítsük egymást. Ami a garanciákat illeti, a politikában semmiféle garancia nem létezik az egyezségen túl. Az egyezség betartására vigyázni mindenkor azok felelőssége, akik épp vezető tisztséget töltenek be városban, megyében vagy országos szinten.
Ezért fontos az, hogy miután a politikai képviselet megkapta a megfelelő támogatást a közösség részéről, olyan helyzetbe tudjon kerülni, hogy képes legyen tárgyalni. Más garancia nincs: ez nem üzleti szerződés, ahol, hogyha egy kitételt nem tart be a szerződő felek egyike, akkor büntetés szabható ki.
- Azt mondják, a kisebbségi törvény elfogadására a következő 6 hónapban van esély. Ugyanakkor a PD-L-nek érdeke minél későbbre tolni a törvény elfogadását, mert ezzel sakkban tudja tartani az RMDSZ-t. Erről mi a véleményed?
– Azt látom, hogy a kisebbségi törvénynek 2010-ben, legfeljebb 2011 elején van esélye. Másfél évvel a választások előtt már valóban csökkenni fognak az esélyek. Abban reménykedem, hogy sikerül idén keresztülvinni ezt a törvényhozáson. A PD-L vezetőivel folytatott eddigi tárgyalásokból számomra nem úgy tűnik, mintha a demokraták fékezni akarnák a folyamatot. Persze mi a pártvezetőkkel tárgyaltunk, hogy mi van az alsóbb szinteken – és egy politikai pártban sok minden van az alsóbb szinteken – nem tudjuk.
Ami az RMDSZ sakkban tartását illeti, mi nem csak 3 évnyi koalícióról beszélünk. Ez persze már nem függ majd tőlünk, és bizonyos értelemben a PD-L-től sem fog függni. 2012-ben a jelenlegi elnöknek még lesz egy dobása: egy újabb miniszterelnököt fog nevesíteni. Nem árulok el titkot, ha azt mondom, mi nem csak 3 évre tervezünk, amikor tárgyalunk, és vannak kérdések, melyekről úgy tárgyalunk, hogy hosszabb távra tervezzük a koalíciót. Ez persze ebben a pillanatban még nem több egy szándéknál.
- Látszik-e már, hogy Băsescunak melyek a további politikai szándékai az 5 év múlva lejáró elnöki mandátuma után?
– Az újságírók bizonyos értelemben jobban informáltak, mint egy politikus. Azt látom, Băsescu körül politikai értelemben nincs zaj, a PD-L pedig az elmúlt másfél hónapban normálisan viselkedett, a koalícióban nem voltak gondok. A demokratákkal nem volt több vitánk, mint ami egy koalíciós partnerrel természetes és megszokott.
Az államfő szándékait nem tudom megjósolni, de arra gondolok, más stratégiával kezdte második mandátumát, mint az elsőt. Őt ugyanis többet nem fogják elnöknek választani, ilyen politikai kihívás tehát őt már nem ambicionálja. Épp ezért talán kiegyensúlyozottabb és békésebb 5 esztendőre rendezkedett be, legalábbis egy normális államférfi így tervez, így építkezik utolsó mandátuma során. Persze nem tudom, hogy az ő fejében mi van.
S. Z. Forrás: Transindex.ro

Feketevasudvar ösztöndíjat kaptak
Szatmár megye – Kedd reggel osztották ki a Feketevasudvar ösztöndíjakat a szociálisan hátrányos családokból, vagy nagycsaládokból származó, illetve félárva diákok számára.
A szatmárnémeti Református Gimnázium diáksága tegnap reggel részt vett a szokásos diák istentiszteleten, ahol igét hirdetett Ilonczai Zsombor iskolalelkész, majd a bibliaismereti vetélkedő Zilahon tartott országos döntőjén negyedik helyet elért XI. B osztály csapata — Gábri Evelyn, Kiss Ildikó és Jeremiás Evelyn, felkészítő tanár:Tolnai Arienn — mutatta be a versenyre készített rövid jelenetét. Ezt követően Szilágyi Éva, a gimnázium igazgatónője, valamint Boga Ferenc aligazgató kiosztották aFeketevasudvar ösztöndíjakat, összesen 47 diák számára. Az illető ösztöndíjat a 2004/2005–ös tanévtől kezdve a Református Gimnázium egy volt diákja ajánlja fel minden tanévben a tanulók számára, amit mindig húsvét közeledtével osztanak ki a fiatalok között. Emellett ma a Töndury ösztöndíjat 50 tanuló számára osztják ki, mely támogatást a kiemelkedő tanulmányi eredményeket elért diákok kapják — minden osztály legjobb tanulói. Utóbbi támogatást körülbelül 6 éve kapják az iskola növendékei.
erdon.ro

Fékezi Szatmárt a jelenlegi régiós beosztás
Csehi Árpád szerint a romániai régiókat nem a valós érdek, hanem politikai játszmák alapján hozták korábban létre
Túl nagyok a jelenlegi régiók, ezért nem lehetnek hatékonyak – mondta lapunknak Csehi Árpád, a hat megyét magában foglaló Északnyugati Fejlesztési Régió soros elnöke. Csehi szerint – aki Szatmár megye tanácselnöke – más irányban fejlődik Szatmárnémeti és Nagyvárad, így nem indokolt, hogy Kolozsvárral egy régióhoz tartozzék.
A kormányon lévő magyarok egyik javaslata a jelenlegi régiós határok átrajzolása. Miért van szükség erre?
– Ráillik a mostani fejlesztési régiókra az ismert mondás: aki sokat markol, az keveset fog. Túl nagyok a jelenlegi fejlesztési egységek, és már ezért sem lehetnek hatékonyak. Minden ilyen felosztás önmagában azt feltételezi, hogy az egy régióba sorolt területeket azonos gazdasági és egyéb érdekek kötnek össze. De ha ránézünk a térképre, könnyen észrevehetjük, hogy ez messze nincs így.
Azt mondja, hogy nem egyazon érdekek vezérlik Szatmár, Máramaros, Szilágy, Bihar, Beszterce és Kolozs megyéket, amelyek az Északnyugati Fejlesztési Régiót alkotják.
– Nem csak Besztercének, Szilágyságnak, hanem Szatmárnak vagy Máramarosnak sincs túl sok köze Kolozsvárhoz azon túl, hogy sok fiatal megy az ottani egyetemekre, s a kincses város megugrott fejlődésének köszönhetően, tanulmányaik befejeztével mind többen ott is ragadnak. Kolozsvár elhúzott a bolyból, ami természetes is, mert sokkal nagyobb a vonzási körzete, mindig is központi szerepet töltött be Erdélyben. Szatmárnémetinek vagy Nagyváradnak más az erővonala, valamint a fejlődésiránya.
Miben más ez az irány?
– Az északnyugati régióból Szatmárnémeti azért is lóg ki, mert három ország találkozási övezetében fekszik, s a határok légiesedése okán ma már mind szélesebb és intenzívebb gazdasági, kulturális és turisztikai kapcsolatokat alakított ki nemcsak a közelebbi Nyíregyházával, Debrecennel és Ungvárral, de például Kassával és Krakkóval is.
A mienknél azonban vannak kirívóbb példák is: ilyen az ország déli részén Ploieşti-nek Giurgiuhoz és Sloboziához való kapcsolata, vagy Konstanca és Buzău viszonya. Ez is azt bizonyítja, hogy a jelenlegi régiókat nem a valós érdek, hanem politikai játszmák alapján hozták létre.
Hogyan jellemezné az északnyugati régió működését?
– Az adott körülmények között egészen jól működik, az országos adatok szerint a nyolc régió közül a második legeredményesebb. Ám a neheze csak most következik, mivel másak a fejlődési irányok. Szatmár megyének azokat az előnyöket kell kihasználnia, amelyeket a határmenti együttműködés kínál a következő években, amelyekre pályázatok útján könnyűszerrel kap uniós támogatásokat. A mostani keretek viszont inkább fékezik fejlődésünket, ezeken haladéktalanul változtatni kell.
Mennyiben felelne meg Szatmárnak, ha Biharral és a Szilágysággal alkotna egy jóval kisebb régiót az RMDSZ javaslata szerint?
– Másokkal is tárgyaltam már erről, s szinte tökéletesen megfelelne. Úgy látom, ez Szilágyságnak is előnyösebb lenne, mint a jelenlegi rendszer, hisz a megye területének nagyobb része a Meszesen innen helyezkedik el, ami a Biharral és Szatmárral való kommunikálást teszi könnyebbé.
Mi kapcsolja össze ezt a három megyét?
– Sok a közös adottság természeti, gazdasági és turisztikai vonalon, azonos történelmi-kulturális hagyományokról beszélhetünk, s a fejlődési különbség sem eltérő. Gondoljunk csak a mezőgazdaságra, s külön a gyümölcstermesztésre, a bor- és pálinkakultúrára, a termálvizekre, ami önmagában is több együttes pályázat témája lehet. S a három megye már lépett is abba az irányba, hogy jobban összekapcsolódjon.
A bihariak megépítették Szalacsnál a megyehatárig azt az utat, amely egy új kapocs lesz Szilágypéren át Szatmárnak – a magunk részén az idén végezzük el az aszfaltozást. Készül a kivitelezési terve annak az útnak, amely Szilágyság felé, Hadadon át húsz kilométerrel lerövidíti a távolságot Zilah felé. De ugyanígy épülnek azok az utak is, amelyek Magyarország felé a schengeni övezethez kapcsolnak bennünket, velünk a szilágyságiakat is. Szóval mi hisszük, hogy számunkra ez a fejlődés iránya.
Sike Lajos
Új Magyar Szó (Bukarest)

Kólicka mentén, Hajnalhegy alatt
Az otthonomat élénkítő festmények, grafikák, szobrok mellett családi gyűjteményünk egyik büszkesége a jeles debreceni fotóművész, Hapák József nagyméretűre módolt színes felvétele. A fotográfia apró falusi templomot ábrázol, hófehér falakkal, a falfelületeket támpillérek tagolják, a cinterem bejáratának két oldalán csúcsíves, halhólyagos mérművekkel díszített ablakokkal. Bár a felvételen nem látható, de „tudomásom van róla”, hogy a későgótikus istenháza szentélye mellett fiatornyos fatorony, krinolinos ereszű harangláb ékeskedik. A fotográfiával korán elhalálozott barátunk, Alexandru Săşianu váradi művészettörténész ajándékozott meg másfél évtizede, azzal a meghagyással, hogy alkalom adtán feltétlenül zarándokoljak el Magyarkecelre, ahol a rusztikus gótika eme kis ékszere fellelhető.
Rövidítés a Rézen. Dicsérhetjük az eszünket: a Margitta előtt, majd Berettyószéplakon áthaladó, sztrádaépítők roncsolta megyeközi út helyett Élesden kanyarodunk északra, hogy Sólyomkőváron keresztül csatlakozzunk rá Szilágynagyfaluban a Somlyónak tartó útszakaszra. Megspóroltunk vagy harminc kilométert meg legalább háromszáz kátyút. A Réz-hegység égeres-bükkös-gyertyános, legelőkkel övezett, szállásokkal tarkított hátságain átvágva a sűrű eső, a fel-felgomolygó köd ellenére még gyönyörködhetnékünk is támad. „Kistótország” Biharból Szilágyba átcsorgott részén csupán két, szlovákok által is megült településen: Halmosdon és Detrehemen kell áthaladnunk Nagyfaluig. Talán ez a kistáj is megérne egy portyát – mondom magamnak, s a Báthoryak ősi fészkén, majd Perecsenyen és Varsolcon is túlhaladva, Krasznán is megállhatnékom volna – Kraszna vármegye hajdani székhelyének fiatornyos, gótikus temploma láttán. A városias település közepén áthaladva kerüljük meg az azonos nevet viselő folyó táplálta gyűjtőtó víztükrét. Bő fertályóra elteltével hívogatólag integet felénk Magyakecel zsindelypendelyes haranglábja, mellette a fotográfiáról ismert templommal.
Helynévfejtési bonyodalmak. Portyánk színteréhez, a vegyes lakosságú községközponthoz, (régebbi román neve: Căţelul Unguresc) még három település tartozik: az ugyancsak románok és magyarok lakta Egrespatak (Aghireş), a színromán Gurzófalva (Fetindia), illetve Románkecel (régente: Căţelul Românesc) Miért, miért nem, annak idején az elvtársurak nem voltak megelégedve a két Kecel sok évszázada használatos megkülönböztetésével, s 1964-ben az előbbit Meseşeniul de Jos, az utóbbit Meseşeniul de Sus névre keresztelték. Egy a közelmúltból eredő legendárium szerint a vegyes lakosságú központ a Căţălul, a színromán település a Căţăluşa nevet viselte, s emiatt vált nevetség tárgyává a falupáros megyeszerte. Átkeresztelték mindkettőt annak ellenére, hogy a „ki telepedett ide korábban?” vitában román részről éppen a Kecel = Căţel névfejtés tűnt perdöntőnek. Az egyik helynévkutató nem kis elégtétellel jegyezte meg: „Nem érdektelen, hogy ez a latin eredetű román szó, még ha magyarosított formában is, de megőrződött egy jelentős magyar lakossággal bíró falu elnevezésében.” Nos, vettem magamnak a fáradságot, és utánabúvárkodva ellenérveket is találtam. A Gesta Hungarorum szerint a kun (?) vagy besenyő (?) Kecel vagy Ketel vezér, Alaptolma apja még 884-ben csatlakozott Kiev alatt Álmos hadaihoz, és a honfoglalás egyik fontos szereplője lett. A 'Kecel' török eredetű személynév, jelentése: 'puszta', 'kopasz', a 'Ketel' pedig 'vezető vagy vezetékló'. Persze, Anonymus előszeretettel vetített vissza helyneveket személynevekké, emiatt fenntartással fogadhatjuk az általa krónikába foglalt történelmi személyiségek hitelességének többségét. Az viszont már vitathatatlan adat, hogy egy Kecel nevű település első írásos említése 1198-ból való, ez a kisváros a Kiskunságban található a mai napig. A mi vita tárgyát képező, Zilah melletti Keceleink egyike először 1213-ban bukkan fel az oklevelekben, Kechel, Kezel, majd Kecel formában. Nehéz volna elképzelni, hogy a Dunához közeli, ennél korábban említett Kecelt első Árpád kori megülői Căţel-nek, Kutyuskának nevezték volna… De hagyjam el hamarvást a toponímia ingoványos talaját, elvégre ripoterségem nem a múlt búvárlására, hanem a jelen feltárására vállalkozott a Terbetéről eredő Kólicka-patak völgyében. A község négy falujának összlakossága az utolsó, 2002-es népszámláláskor 3078 fő volt, ebből 67,2 százalék román, 30,66 százalék magyar és 2,12 százalék roma nemzetiségű. A folyamatos népösszeírások kezdete, 1850 óta magán Magyarkecelen szinte változatlan arányban a lakosok 44 százalékát képezte a románság, a magyarság 56 százalékával szemben. Jelentős változás az 1977-1992 közötti időszakban következett be, ekkorára – a községközpont lakosságának általános, 220 fős apadása mellett – a románok lélekszámának aránya 36 százalékra csökkent.
Szíveslátás a parókián. A papilak kapujában várakozik ránk Vicsai Ferenc lelkipásztor. A riporterségemmel majdnem egyívású tiszteleteshez – mondhatni – családi szálak fűznek: egy Szilágycseh vonzáskörzetébe tartozó tövisháti falu, Bősháza szülötte. 1964-ben jóapámat – a duna-deltai kényszermunka-táborok poklából szabadulva – ebbe az isten háta mögötti helységbe dugták el egyházi elöljárói, s Ferenc öcsémuram az ő szolgálatain felbuzdulva választotta életcéljául a papi hivatást. A párja is bősházai, immár 36 esztendeje tevékenykednek Kecelen. A tiszteletes asszony pillanatok alatt terített asztalt varázsol, s falatozás közben jóízű beszélgetés esik, együtt idézzük fel szülőfalujukbeli közös ismerőseinket, családjuk dolgait. Két gyermekük van, fiuk is, lányuk is orvosi diplomát szerzett. Bizonyára a távolra került Vicsai-ivadékok, főleg az itt vakáciozó unokák számára nyaranta valóságos földi paradicsom ez a gyümölcsfák koszorúzta, selymes füvű, szénaillatú porta a templomdomb tövében.
Ferenc ide-oda telefonálgat az ügyünkben. Kiderül, hogy – előzetes egyeztetésünk ellenére – a község alpolgármesterével elmarad a találkozónk, ugyanis Seres Árpádnak a megyeközpontba támadt halaszthatatlan dolga, az édesanyját vitte kisebb balesettel a zilahi kórházba. A helybeli iskolát se érdemes felkeresnünk, hiszen a magyar tagozat négy, összevont osztályának tanulói zsibói kirándulásra mentek. Házigazdánk ajánlja, hogy szomszédoljunk, látogassuk meg a közeli egrespataki iskolát és parókiát. Az ott lakó lelkész-házaspár mellett egy tanítónénit is „tartogat számunkra”, akit érdemes lesz kifaggatnom.
Egrespataki trófeák. Ha nem bizonygatná, kinézetének köszönhetően el se hinném, hogy Hari Tünde Hajnalka már tizennégy éve végzett a zilahi képzőben, s azóta tanít betűvetést a faluban. Körbepillantva az udvaron látjuk, van mivel büszkélkednie a helybeli tantestületnek, hiszen kibővített, felújított iskolájukat akár egy nagyváros is megirígyelketné. Első, kedvező benyomásomat nyomban közlöm Otilia Dovleac tanárnővel, az iskola igazgatójával is. Otilia elmondása szerint a kétnyelvű óvodába, a kétnyelvű alsó tagozatra, illetve a román nyelvű felső tagozatra összesen 140 gyermek jár. A kisebbekkel egy-egy óvónő, illetve két-két tanítónő foglalkozik. Az épületet tavaly újították fel, az osztályok létszáma – a románoké is – épp hogy „súrolja” a törvényszabta minimumot, ennek ellenére tizenöt, jobbára szakképzett pedagógus tevékenykedik itt. A felső, román tagozatra összesen nyolc magyar tanuló iratkozott be, inkább a szegényebb sorsú, szociálisan hátrányos helyzetűek közül, a többiek a krasznai vagy valamelyik zilahi magyar iskolába járnak, de a négy órányi anyanyelvi oktatást és a vallásórákat itt is biztosítják. Ibolya tanítónéni az első és a harmadik, Tünde pedig a második és a negyedik osztályt tanítja. Tizennégy-tizennégy gyermeket oktatnak. A két alsó osztályba öt-öt, a két felsőbe kilenc-kilenc gyermek jár. Benyitunk Ibolya osztálytermébe, ahol a kicsiknek magyar, a nagyobbaknak természetismereti órájuk van. Bevallásuk szerint az angollal van inkább gondjuk, mert a tanárnő nem tud magyarul, s az ő román tudásuk még nem elegendő ahhoz, hogy a „közvetítő nyelven” könnyedén vegyék az angol nyelv akadályait. Máskülönben nem győzőm kapkodni a fejemet, kiderül, hogy ezek az ügyes gyermekek egyre-másra sikeresen vesznek részt a különböző vetélkedőkön és tantárgyversenyeken. Almási Tamara például versmondásban jeleskedett, a szavalóverseny megyei szakaszán, Zsibón, majd az országos döntőn, Szatmárnémetiben is Szilágyi Domokos Medvelakodalom című versével szerepelt. Kulcsár Zsolt és Kui Henrik Gedeon matekversenyen jutott tovább, Szeredai Boldizsár Ferenc pedig a számtan mellett román versmondó-vetélkedőn jeleskedett. Az apróbbak közül Ferenc Efraim a Kenguru-számtanversenyre nevezett be.
Tünde tanítónéni tanítványai se adják alább: legutóbb az Aranytoll-versenyen néhány előre megadott kulcsszó alapján kellett mesét fogalmazniuk. A folyosó tele van tapétázva a magyar tagozatosok trófeáival: hirtelen vagy harminc oklevelet számolok össze a falakon. Tünde bevallja, hogy fájó szívvel válik meg a néhány hét múlva kirepülő negyedikeseitől, hiszen ők kilencen gyűjtötték be a legtöbb diplomát. Talán arra a legbüszkébb, hogy egyik tanítványa első, másik a második lett megyei szinten a számtanolimpián. Legutóbb egy negyedikes legényke Zilahon vett részt népdalversenyen, ahol egyetlen magyar résztvevőként szerzett elismerést. Belépünk a másodikosok és negyedikesek termébe, ahol Szilágyi Zoltán tart vallásórát. A lelkész nem csak a református, hanem a baptista és a pünkösdista szülők gyermekeit is oktatja, most éppen pünkösd ünnepének jelentőségéről beszélgetnek.
Szóra, pontosabban énekszóra bírjuk a negyedikes Seres Rudolf Györgyöt, aki a népdalvetélkedőn szerepelt sikeresen: „Udvaromon hármat fordul a kocsi, / Édesanyám, kofferemet hozza ki, / Hozza ki a behívó levelemet, / Már Sámsonban felejtsék a nevemet.”
Látogatóban Szilágyiéknál. Zoltán tiszteletes átkísér bennünket a parókiára, mely a Szilágyi lelkészházaspár otthona. Éva tiszteletes asszony nyolc éve szolgál Egrespatakon. Éppen az esti istentiszteletre készül, számomra, régivágású papivadék számára szokatlan módon: egy laptop segítségével. Zoltánnak nehezebb a dolga, ő a Tövishát két távolabbi, apró gyülekezetét, a 85 lelket számláló Nagymont és a 150 lelkes Szilágyszentkirályt pásztorolja. Templom is – előbbi településen gótikus templom –, parókia is van mindkét színmagyar helységben, csakhogy egyen-egyenként képtelenek volnának egy-egy lelkipásztort eltartani. Mindkettőnek testvéregyházi státusa van, egyik se fíliája a másiknak – így egészségesebb a két kisközösség kapcsolata – véli Zoltán. Az egrespataki református gyülekezet lélekszáma 390, a baptista és a pünkösdista magyaroké körülbelül 200, együtt a falu lakosságának mintegy 40 százalékát képezik. A kálvinista jelenlét nem sokat változott az utóbbi évtizedekben, ez részint a kereszteléseknek a temetésekkel csaknem azonos számának, részint az innen városra származottak folyamatos visszaköltözésének köszönhető. Vegyesházasságok elvétve fordulnak elő, azok is csupán más-más felekezetű magyarok között köttetnek. A reformátusok inkább egykéznek, a neoprotestáns családok viszont három-négy, akár öt-hat gyermeket is vállalnak.
A 6,5 hektárnyi egyházi földeket visszakapták, két hektár erdőt is. A templomot építésének száz esztendős jubileumán, 2001-ben újították fel. Miért, miért nem, az istensztiteleti hely nincs telekkönyvileg bejegyezve, emiatt számos adminisztratív akadályba ütköznek. A hajdani templom 1961-ben épült, a jelenlegi 1901-ben. A régi épület néhány maradványa, a bejárat fölötti latin nyelvű kőtábla, a szószék legalsó lépcsőfoka előtt beépített ugyancsak feliratos kőlap és egy hajdani birtokos: gróf Teleki Mária címere tanúskodik a múltról. Egy máiglan élő legenda szerint a történelem számos viharát túlélő település lakói a a török-tatár dúlások elől menekülve egy egész éjszakát töltöttek templom mögötti dombon lábon állva, azóta kapta a Láb nevet. A gyülekezeti ház az egyház tulajdona volt, egy ideig művelődási házként működött. 2006-ban kapták vissza, nagyon lerobbant állapotban. Azóta felújították, kibővítették, ellátták konyhával, és az emeleti részen vendégszobákat is kialakítottak, panzióként szeretnék működtetni, a faluturizmus fellendülése reményében. A férfiak jelentős része építkezéseken dolgozik, négy nagyobb csapat van, Magyaroszágon is vállalnak munkát, de többnyire az országot járják. A gyülekezeti ház újjáépítésekor mindegyik csapat kalákában dolgozott egy-egy épületrész renoválásán. A földek nagy része parlagon marad, néhány család kezdett nagyobb vállalkozásba az agráriumban. Mivel számos életerős család visszaköltözött a faluba, Egrespatakot nem jellemzi az elöregedés. Rövidesen infrastruktúra – úthálózat – szempontjából jelentős változás várható. Szilágyi tiszteletesék nem örvendenek igazán a fejlődésnek, hiszen már jó út visz a megyeközpontig, s a zilahi körgyűrű, egy gyorsforgalmi út, és az autósztrádához való csatlakozás mind szinte karnyújtásnyira, a templom, a parókia és a gyülekezeti ház fölötti magas parton fog elhaladni. Attól tartanak, hogy a megsokszorozódó forgalom felbolygatja a falu idilli nyugalmát, és veszélyeztetni fogja az egyházi épületeket.
Vissza Magyarkecelre. Tünde tanítónéni Kecelen lakik, velünk tér vissza az otthonába, s út közben a községközpont dolgairól faggatom. Magyarkecelen mindkét tagozaton csupán négyosztályos iskolára futja. Ez részint azzal magyarázható, hogy kevesebben, mintegy négszáz lélekkel kevesebben lakják, mint Egrespatakot, másrészt a keceliek inkább egykéznek, mint a szomszédos falu lakói. Egy tanítónő oktat a román, egy a magyar tagozaton. A magyar kisiskolások 13-an vannak, az első, a második és a harmadik osztályban, negyedikesük nincs. Mivel az idén három elsőst irattak be, őszire tizenhat tanítványa lesz a helybeli tanítónéninek. Tünde bevallása szerint mindkét magyarok lakta falut a magáénak tekinti. Egrespatakon tanít, de Kecelen több kulturális tevékenység kötődik a nevéhez. „A tiszteletes úrral együttműködve számos dolgot kezdeményeztünk. Először a vallásórák keretében segédkeztem egyházi énekek betanításában, s azok mellett népdalokat – főleg szilágyságiakat – is tanultunk. Aztán kézimunkáztunk, népi játékokat is becsempésztünk a foglalkozásokba. Két tánccsoportunk is van, egy a kicsiké, egy az ifjaké. 2005 őszén tartottuk meg az első hagyományőrző napokat, a szüreti sokadalmat. A stafirungos ládákból előkerültek a régi öltözékek. A csoport apraja-nagyja felöltözött, szekerekre ültünk, nótázgattunk, hívogattuk a falusiakat az ünnepségre, ahol a fiatalok táncokat mutattak be, színdarabot adtak elő, aztán következett a szüreti bál.” „Voltaképpen az egész ünnepség egyházi keretekben zajlott le, előbb istentiszteleten adtunk hálát a termésért, de ahhoz, hogy a rendezvény megvalósuljon, nagyon kellett egy ilyen kultúrmindenes, mint a mi Tündénk – bizonygatja a lelkipásztor. 2006-ban és 2007-ben aratás és kenyérünnepet tartottunk. Miután a templomban összegyűltünk, és hálát adtunk az Úristennek az azévi termésért. Egyébként a mi falunk hagyományőrzőbb, mint a Zilah melletti Egrespatak.” „A hálaadás után összegyűltünk a tiszteletes úrék kertjében, a pap kertjében – veszi vissza a szót Tünde –, ugyanis ott volt egy kisebb tábla búzavetés, és ott kaszákkal arattunk. Az idősebb emberek megmutatták a fiataloknak, akik falusi létükre már nem vettek részt kézi aratáson, hogy hogyan is volt régen, hogyan szedték a markot, hogyan kötötték kévébe, rakták keresztbe. Mi énekszóval buzdítottuk az idősebbrendűeket a munkára. Csodálatos felvételeink vannak. A szívünk tele volt örömmel, hogy nemzedékről nemzedékre tovább adhattuk a hagyományokat. Megvolt az aratás, a sereg elindult, élen egy búzakoszorút hordó legénykével. Elrejtőzött falusfeleink – szokás szerint – vízzel locsolják ilyenkor a menetet. A szomszédos házakban kemencében frissen sült kenyérrel és lángossal fogadtak bennünket. Többszázan vettünk részt ezen az egész falut felölelő rendezvényen. Bár ünnepségünk első sorban a magyarságot érintette, a románság sem zárkózott el tőlünk, velünk együtt ünnepeltek, és irigyelték is kissé, hogy mi mire vagyunk képesek. Mindkét alkalommal este néptánccal, színdarabbal léptek fel a fiatalok. Legutóbb Tamási Áron Énekes madarát adtuk elő. Három éves korúaktól a huszonévesekig mindenki vállalt valamilyen szerepet. Mind a két falut a magaménak érzem, mindkét falu szolgája vagyok. Egrespatakon például a kolleganőmmel tanítjuk be a gyermekeknek az anyáknapi, a karácsonyi műsorokat, s mivel ott nemcsak református templomban, hanem a baptista és a pünkösdista imaházban is bemutatjuk az ünnepi programunkat. Itt, Magyarkecelen pedig a tiszteletes úrral karöltve mutatkozunk meg a gyülekezet színe előtt. Nem várunk hálát, de ha megcsillan a könny a szülők szemében, vagy mosolyt fakasztunk, már megérte. A farsangot is megtartjuk a gyerekekkel. Egrespatakon olyankor kürtöskalácsot sütnek. Vakációban Hídalmáson vagy Sólyomkőváron táborozunk, ott bonyolítjuk le a szünidei bibliaheteket, sportvetélkedőket tartunk, szabadtéri játékokat szervezünk, tábortűz mellett énekelünk.” A község és a közösség dolgairól. Riporteri előjogom alapján kissé felborítom tapasztalatgyűjtésünk időrendjét. A szívemhez nőtt, lelkembe lelkedzett templom és harangláb leírását riportom végére tartogatom. A lelkipásztor és a tanítónő kíséretében rövid sétát teszünk a falu kacskaringós utcáin. Tünde tanító néninek köszönhetően jegyzem fel Magyarkecel hangulatos utcaneveit: Alszeg, Híd-, Malom-, Szénakert-, Külszeg-, Erdő-, Kraszna- és Posta-utca. Helynévgyűjtői szenvedélyemet is kiélhetem. Határrészek: Magdolna, Rét, Mogyorós, Szőlőalj, Bartáé, Hosszú, Tölgyes, Lándzsabikk, Asztaltartás, Kecskehát, Puszta, Tér, Szénakert, Vágottberek, Gyertyános. Erdők: Katrics, Előbikk, Kosztabikk, Csúpos. Szőlőhegyek: Nagy-hegy, Kis-hegy, Morgó és Hajnalhegy. Pótlólagosan legalább telefonon keresztül mégis sikerül kapcsolatba lépnem az alpolgármesterrel. Seres Árpád RMDSZ-színekben jutott tisztségbe, egyébként Seres Dénes volt szenátor, jelenlegi képviselő testvére, s a törvényhozó természetesen a szívén viseli szülőföldje ügyeit. A „vice” nem rejti véka alá, hogy Magyarkecelen hatékonyan fungál a magasabb szinteken nem létező PSD-RMDSZ koalíció. A szociáldemokrata polgármesterrel együttműködve számos eredménnyel dicsekedhetnek a településfejlesztés, a négy falu infrastruktúrájának korszerűsítése terén. Már az előcsatlakozási időszakban „megtanultak pályázni”, Románia uniós csatlakozását követően sikerült újabb pénzeket lehívniuk, s mindennek köszönhetően aszfaltozták le a helységek útjait, járdáit, renováltak művelődési házakat, iskolákat, s amire talán a legbüszkébb: az 1907-ben épült községházát teljes egészében felújították és korszerűsítették, és két parkot varázsoltak a községközpontba. Magyarkecel vízhálózata 80 százalékban készült el, a szennyvízhálózat kiépítése is következik, ha lesz rá pénz. A települések ivóvízellátását két, a Meszes hegységben eredő patak befogásával igyekeznek megoldani, egyebekben kisrégiós összefogással, más községekkel karöltve törekednek – például – az uniós szabványok szerinti szelektív szemétgyűjtést, tárolást, és szállítást megvalósítani. Az alpolgármester ismételten kifejezi sajnálkozását amiatt, hogy nem sikerült összefutnunk, hiszen – mint mondja – a személyes találkozás hangulatát semi se pótolhatja. Megegyezünk abban, hogy alkalmasint pótoljuk az elmaradt beszélgetést. Egyébként úgy érzem, jártunkban-keltünkben – kísérőinknek köszönhetően – sikerül megragadnom Magyarkecel „fílingjét”. Ferenc tiszteletes és Tünde tanítónéni bőséges információkkal szolgál. Elsétálunk a gyülekezeti házig. A multifunkcionális épület télvíz idején istentiszteleti helyként is szolgál a fűtetlen templom helyett. Jókora, fűthető termében templomnyi gyülekezet is elfér. Vendégül látó papunk már kiteregette az anyakönyveket, a családkönyvet, amelynek alapján minden família családfájának elágazásai nyomon követhetőek. A bejegyzések alapján kiderül, hogy az utóbbi években a hívek száma szinte állandósult, általában a keresztelések száma megyezik a temetésekével, viszont az utóbbi húsz évben hatvan lélekkel apadtak, s ez egy ilyen kis közösség számára jelentős veszteség. Magyarkecel egyháza csupán 1747-ben lett anyaszentegyházzá, addig Krasznahorvát leányegyháza volt, bár a helybeliek 1567-ben tértek át a református vallásra. Klenódiumaik viszont az eklézsia gazdag múltjáról tanúskodnak. Szép mívű ezüst pohara 1626-ból való. A legrégibb úrasztali abrosza 1713-ból, négyzet formájú, mintával díszített, Székely Ilona adománya. A legértékesebb az úrasztali terítők közül egy török eredetű kéztörlő, laposhímzéssel a 17. század elejéről.
Isten malma. A parókia portájáról gyümölcsfák, dús füvek zöld tobozódásában kapaszkodunk fölfelé a templomdombon. Előbb a templom mellett magasodó harangláb mutatkozik elibénk teljes pompájával. Magas gerendaküszöbét átlépve első pillantásra, a kesze-kuszának tűnő belső gerendaváz láttán emlékeimből egy régi malom képe idéződik fel bennem. „Isten malma” – hajtogatom kísérőimnek megigézve a látványtól. A templomtól különálló fatorony a 16-17. századfordulóján épülhetett. A harangláb tetejét többször átalakították, egyik gerendájának felirata szerint 1775-ben készült. A harangláb szakállszárítója igen szép mintájú tulipánfaragásban végződik. A közepén kettéosztott tornác és a krinolin szerű eresz elegáns megjelenést kölcsönöz, mindenképpen Kalotaszeg hatására enged következtetni. A templom mellett magasodó haranglábnak építésekor még nem volt fiatornya. Előtanulmányaim alapján tudom, hogy egészen a 19. század utolsó negyedében egyre-másra épülő kőtemplomtornyok divatjáig, néprajzi tájaink közül épp a Szilágyságban volt legtöbb tölgyfa harangtorony, felülmúlva gyakoriasságában a haranglábairól nevezetes Kalotaszeget, vagy Küküllő mentét is. Kós Károly nem kevesebb mint 27 egykori harangláb jegyzékét adja, s nem tartja kizártnak annak a lehetőségét sem, hogy épp Szilágyság vidéke lehetett a fő fókusza Erdély és Partium református tájai elterjedt harangtorony építésének. A szilágysági népi monumentális építészet kimagasló értékeit képviselik a menyői, magyarkeceli, ardói, magyarrécsei és lelei haranglábak. Építési idejük a fatorony építészet virágkorának időszakára, a 17-18. századra esik. Legrégibb közülük a menyői református templom haranglába. Építésének idejét 1619-re teszik. A maga 22 méterével a vidék népi monumentális emlékei közül a legmagasabbnak számít. A magyarkeceli harangláb egyik ereszgerendáján az 1775-ös évszám olvasható, de mivel ezen, és a többi gerendákon is sok olyan illesztés és lapolás nyomai láthatók, melyek az ezt megelőző időkből származnak, ezt az évszámot inkább egy nagyobb szabású felújítás dátumának tartjuk. Talán közelebb visz az igazsághoz, ha építési idejét az 1747-es évhez kötjük, amikor Magyarkecel református egyháza híveinek gyarapodásával, az addig filiálából anyaegyházi rangot kapott. „A toronyban lakozó harangok közül 1766-ból való a nagyharang, az ugyanabból a korból származó kisebbiket az első világháború idején elvitték, ágyút öntöttek belőle, helyette 1923-ban öntetett újat az eklézsia – kapunk magyarázatot Vicsai Ferenctől –. A faépítmény az 1950-es években kezdett imbolyogni, akkor végeztek elég komoly munkálatot, megerősítették. A legutóbbi nagyjavítás 1984-ben volt, akkor teljesen újrazsindelyeztük.”
Fotográfusként tüsténkedő főszerkesztőm nem tud ellenállni a kísértésnek: nyaktörő mutatványt produkálva kapaszkodik fel az „Isten malma” gerendázatán átvetett létrán. Megszállottan örökíti meg az építmény izgalmas belső struktúráját, s legfelülre jutva madártávlatból készít felvételeket az alant kibontakozó tájról, a templomkert szépségeiről. Az istenházát körülölelő, szorgalmas gazdára valló gyümölcsös és szántó egy tagban hét hektárra terjeszkedik. Az országút melletti közel nyolc hektárnyi egyházi birtok sem marad megdolgozatlanul. Minőségi termőföldjéből tíz-húsz árnyi területet bérelnek családonként a hívek.
Kőbe vésett krónika. Magyarkecel református temploma eredetileg katolikus templom volt, az érett gótika korában, a 15. század végén épült. Alapítója Geréb László római katolikus püspök. A nagyműveltségű reneszánsz főpapnak tulajdonítják a templom építését, akinek itt birtoka volt. Petri Mór Szilágy vármegyéről írt monográfiája a 15. század végére teszi. Entz Géza egy 1944-ben megjelent tanulmányában 1498-ra jelöli meg a templom építésének kezdetét. 1502-ben lett befejezve. Mind a két bejárati ajtó kőkeretei megmaradtak eredeti formájukban. A szentély ötszögzáródású, csillagszerű boltozattal, két ívzáró kővel rendelkezik, a hajótól a csúcsíves diadalív választja el, ablakai kőrácsosak. Megmaradt a szentély kifejlett hálóboltozata is. A templom-átalakítás után fennmaradt és még ma is látható a szószék felőli oldalon a befalazott sekrestyeajtó és a szentségtartó. A templomhajó nyolc méter hosszú, 6,5 méter széles és 6 méter magas. Itt és a szentélyrészben 182 ülőhely van a padokban. A templomot kívül nyolc támpillér tagolja, köztük kőrácsos/halhólyagos/ ablakokkal. A nyugati templomfalrészt két, a keleti részt hat pillér támasztja.
A diadalíven az alábbi felirat olvasható: „E kőlábnak külső része jobbján Faggyas István teste nyugszik, délre. Világélete volt 68 esztendő, 42 esztendőt papságban tölte el” Kint, két külső támpilléren is van felirat. A nyugatin: „Itt nyugszik Vizsnyai János, ki itt pap volt 1764-ig, mikor Faggyas István lett itt pappá, mint esperes.” Egy másik támpilléren, az északi oldalon pedig a következő rigmusokba foglalt krónika: „Faggyas István holtát Végh András követte, / mindkét öreg testét e két sír temette. / Mint atyját és ipját őket az táplálta, / a papi ház mennybe míglen beszámlálta. / Engedjétek, kérlek, itten nyugodniok, / balról-jobbra, míglen fel kell támadniok.” Ferenc barátunk, miután kisilabizálja számunkra a kőtáblákba vésett szövegeket, elködösült szemmel bólogat: „A drága elődeim nagy része itt van eltemetve a templom körül. Sokáig, sokáig itt volt a temető.
A szószék és hangvető is több száz éves, pontosan nem lehet tudni, mikor épültek. Az orgona 1832-ból való, Johannes Kramer mester műhelyéből. A nagyhajó mennyezete kazettás volt. Ahogy a helybéliek magyarázzák: nagy bánatában, 1920-ban, Trianon évében szakadt be. Sajnos, valóban el volt hanyagolva, anyagi források híján évekig beázott. A tetőszerkezetet a tavalyi esztendőben újították fel.
A templom épületét fennállásának 500 évfordulója alkalmából, 2002-ben igyekeztek felújítani. Kívül teljesen leverték a vakolatot, ami már omladozott, a műemlékvédelmi előírások szerinti, szakszerű renováláshoz cementet egyáltalán nem használtak, csak oltott mésszel és poronddal, homokkal dolgoztak a mesterek. Bent nem kellett teljesen leverni a vakolatot. Azért, hogy óvják a vizesedéstől, a salétromtól, körbe árkot ástak, és tört kővel töltötték be a vájatokat. A félévezredes jubileum alkalmából a bútorzatot is felújították.
Két karzatának mellvédjét virágmotívumok díszítik. A legénykarzat mellvédjén a virágmotívumos táblaképek között középen két emléktábla áll, az 1914-1918 és az 1940-1944 között elesettek emlékére. A második veszteséglistán egy zsidó falusfelük, Rozenberg Jakab neve is olvasható az áldozatok között. Ugyanennek az izraelita családnak egy nőtagját a kecelieknek az utolsó pillanatban sikerült kimenteniük a halálvonatról.
A padokat hervadozó virágok díszítik. Arról árulkodnak, hogy a pünkösd ünnepe előtti vasárnapon zajlott le a konfirmáció. Régóta volt ennyi konfirmandus Magyarkecelen. Tizenhárman adták bizonyságát hitüknek a gyülekezet színe előtt, s váltak fogadalomtételük után az egyházközség tagjává. A tizenéves ifjak mellett egy felnőtt férfi is, egy messzire, Temes megyébe eltévelyedett bárány, aki visszaköltözött a szülőfalujában, és érett fejjel fogadta a lelkipásztori áldást. A gyerekek kérték a tiszteletes urat, hogy legalább a hét első felében őrizhessék meg a templomban ünnepi fogadalomtételük virágdíszeit…
Szilágyi Aladár
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Mátyás király paripája viszi üzeneteinket a jövőbe
Közeledik a rendkívüli lovasposta feladási határideje
Többször adtunk hírt arról, hogy a restaurálás alatt lévő Mátyás király szoborcsoport lóalakjának belsejébe napjaink embere a jövőhöz intézett üzenetet helyeztethet el. Amikor majd egy-két évszázad múltán Fadrusz János remekműve esetleg újabb felújításra szorul, és a szakemberek ismét rákényszerülnek a szétszedésére, manapság írott üzeneteink előkerülhetnek. Hónapokkal ezelőtt beindult az üzenetek gyűjtése. Nem csak kolozsváriak vagy erdélyiek, hanem távolabb élő magyarok is fontosnak tartották gondolataik és vágyaik közlését azokkal az emberekkel, akikről most csupán annyit lehet biztosan tudni, hogy ezen a területen fognak élni. Rájuk hárul majd a legnagyobb magyar király, a korabeli reneszánsz kultúra egyik legjelentősebb támogatója emlékének-emlékművének gondozása. Belekíváncsiskodtunk az eddig beérkezett üzenetekbe, és – a teljesség igénye nélkül – ezekből idézzük a legérdekesebb gondolatokat.
Az üzenetek döntő többsége elektronikusan érkezett a gyűjtést elvállalókhoz, de sok klasszikus, különböző kiegészítő elemeket tartalmazó levél is célba talált. Az alábbiakban ezekből tallózunk.
Kedves jövő!
avagy következő generációk, kíváncsi vagyok, vajon hányban fognak ezek az üzenetek előbukkanni a ló hasából. Biztosan kiállítást rendeznek belőlük, történészek fogják nézegetni, ki tudja (ezért is írok most kézzel, sőt, tintával, hogy legyen érdekesebb!).
Ti még szoktatok kézzel írni? Én 23 éves vagyok, nemsokára végzett orvos leszek, és bizony többet írok laptopon, mint kézzel, kicsit nehezen is megy. Ti még használjátok az „emotikumokat”? Az angol rövidítéseket? Megvan-e még a Báthory István-líceum? Egyáltalán, vannak még magyar anyanyelvűek Kolozsváron? Megvan még a „Napoca” a Cluj után, vagy megszabadultatok a kommunista kor eme csodás emlékétől? Megoldottátok a génmanipulált kaja kontra bioétel problémát? Melyikük nyert? Gyógyítható-e a rák, az AIDS, az autoimmun betegségek? (Ezeken mennyit röhöghet egy 23. századi orvos, amikor a tudomány ezerszer túlhaladott rajtuk.)
Még sok kérdésem lenne, de abbahagyom, mert a válaszok úgyis néhány száz évet váratnak magukra. Vigyázzatok magatokra, örüljetek annak, ami szép, és ne ismételjétek meg a mi hibáinkat!
Mellékelem ötéves unokahúgom, Hanna, és hároméves keresztlányom, Blanka versét a jövőnek (illetve Mátyás király lovacskájának, mert a jövő fogalma még nem egészen tiszta számukra.).
Kedves utókor!
Szima Csilla vagyok, jelenleg kolozsvári lakos, őseim telepes magyarként kerültek a bánsági dombok közé, Igazfalvára, a magyar pusztáról. Szorgalmamnak és kitartó munkámnak köszönhetően kerültem Kolozsvárra. Tanulmányaimat a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Francia-Román Karán végeztem 1989-ben. Itt ismertem meg szászrégeni születésű, örmény-székely származású jövendőbelimet, akivel a mai napig békés házaséletet élünk. Márton gépészmérnökit végzett, jelenleg garázsipari berendezéseket árul a Proton Auto Kft.-nél. Én 14 évig szülőfalumban, majd Kolozsváron tanítottam franciát, jelenleg Kolozs-Karán románt és fakultatív magyart tanítok. Pedagógusként úgy érzem, nagy feladat hárul ránk abban, hogy a most elinduló új és újabb nemzedék magyarul ejti-e majd a szót. A válasz erre olyan egyszerűen hangzik, mint amilyen bonyolult mégis ez az egész jövő. A gyermek csak azt nyújtja, amit kap: szeretetre szeretetet, szép szóra mosolyt, magyar szóra magyar választ.
Gyermekeink, Szabolcs és Réka a Brassai Sámuel Elméleti Líceumban, matematika-informatika szakon tanulnak, jó eredménnyel. Néhány éve Csaba öcsém is Kolozsvárra költözött családjával, és jelenleg a Nokia kolozsvári leányvállalatánál dolgozik. Felesége gyógyszerész, két kislánya pedig még óvodás.
Szabadidőnkben szívesen barangolunk Kolozsvár környékén, szabadságunkat európai városok felkutatásával, történelmi múlt, építészeti remekművek csodálásával töltjük. Otthon kedvelem a konyhai munkát, rendszeresen sütök-főzök, ez nálam családi hagyomány. Az utókor számára egy ízletes tészta receptjét szeretném hagyni, amit nagymamámtól tanultam, és családom is nagyon szeret.
A kőthájas alakja hasonlít a hagyományos túrósbuktára; „édes tepertő”, mondja a férjem. Hozzávalók: 750 g háj, 1 kg finomliszt, 2–3 kanál cukor (csak!), csipetnyi só, 2 diónyi friss élesztő, 2 tojássárgája, 3–4 kanál olaj, tej az összegyúráshoz, pici ecet. Töltelék: 15 kanál darált dió, 13–15 kanál cukor, citromhéj, mazsola, illetve lekvár és porcukor. A hájat ledaráljuk. A lisztet, kevés cukrot, sót, élesztőt, tojássárgáját, olajat tejjel összegyúrjuk, míg hólyagos sima tésztát kapunk. Keleszteni hagyjuk letakarva meleg helyen, egy óra múlva vékonyra nyújtjuk, a háj 1/3-át a tésztára kenjük, majd összehajtjuk: jobbról balra, fentről le. Kicsit pihenni hagyjuk a tésztát, majd ugyanezt megismételjük a második és harmadik harmad hájjal, amit egy pici ecettel meglocsolunk. Figyelni kell a 3 hajtogatásra, ettől lesz a tészta réteges, mint a rétes! Ismét vékonyra nyújtjuk a tésztát, kicsi kockákat vágjuk, és tetszés szerint diókeverékkel vagy lekvárral töltjük. Forró sütőben közepes lángon sütjük, majd ha kihűlt, porcukorba forgatjuk. Jó étvágyat!
2010. május
• Ti, kik egy új kor szülötteiként e csodálatos szobor előtt álltok, halljátok meg, hogy miképpen éltünk mi ennek az új kornak küszöbén. Átvészeltük a nacionalista kommunizmus sötét éveit, amikor intézményeinket elvették vagy felszámolták, nemzetünket az utóbbi évszázadok legnagyobb méretű elsorvasztásával fenyegették, milliószámra telepítettek nyakunkra más nemzetet, azt hangoztatva, hogy mi nem létezünk. Templomainkat, iskoláinkat, kulturális intézményeinket, temetőinket, várainkat akarták elvenni, lerombolni vagy bizonyítani, hogy nem a mienk. Nem sikerült nekik, pedig diktátorkéz is munkálkodott fölöttünk.
Új kor jött el, amikor új erőkkel, lendülettel építjük a mi kis Erdélyországunkat, ezt a szép Tündérkertet. Most, 2010 tavaszán, megújul ez a csodálatos szobor. Sok mindent nem látok, nem érzek még, leginkább azért szorongok, hogy gyermekeim gyermekei otthon érezzék magukat ezen a földön, melyet nem hagytam el, mert szeretem. Mi, e nemzedék, harcoltunk, hogy itthon érezhessük magunkat. E harc most is tart. Ti, kik most olvassátok e sorokat, tudjátok meg, hogy a mi napjainkban minden azért történik, hogy száz év múlva emberi módon, magyarként létezzetek Erdélyben.
Váta Loránd színművész
 • 2010. április 22-én a CFR labdarúgók négy ponttal vezetik a futballmezőnyt, és reméljük, hogy az évad végére újabb kupát és bajnoki címet szereznek majd. Mi mindezt megéljük, és büszkék vagyunk Pászkány bátyóra és a fiúkra. Sose felejtsétek el ezeket az éveket! A ti időtökben hogy áll a kolozsvári labdarúgás?
• 2000 szeptemberében jöttem először Kolozsvárra Szentegyházáról. Onnan nézve, egy 18 éves székelynek Kolozsvár „nagy és román város”. Amikor viszont láthattam a Mátyás szobrot, elfogott az érzés, hogy mégiscsak jó helyen járok, és nekem itt feladatom van. Édesapám úgy gondolta, hogy legnagyobb fiának legjobb, ha Kolozsváron, a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen tanul. Igaza lett! Azóta eltelt tíz év, és még mindig itt élek, és nagyon szeretem. Összejártam Európát és Amerikát, és úgy tűnik, Kolozsvárnál jobb hely nincs számomra.
Mátyás király több mint 500 éve elhunyt, de a szobra jelzi, hogy mi, magyarok, itt élünk, itt éltünk, és még sok dolgunk van itt. Ha ez a szobor még 500 évig hirdeti ezt, akkor a küldetését teljesítette.
Én jelenleg Kisbácsban lakom egy faházban, melynek pontos koordinátái: +460 47’ 22.77’’, +230 31’ 55.47’’. Ha majd ezt az üzenetet, ki tudja mikor, előveszik, az a kérésem, hogy juttassanak el ebből a levélből egy másolatot ebbe a házba, ahol most élünk, és ahol most írom egy Apple MacBook Pro laptopon ezt a levelet. Nem tudom, ki fog akkor itt élni, de remélem, hogy a leszármazottaim, akiket ezúton is üdvözlök.
• Amikor ezt a szobrot megrendelték, itt magyar állam és 83%-os magyar többség, valamint 13%-os román kisebbség volt. Most a magyarok aránya már csak 15%, de a románoké 83%, és a szobor nem a magyarság nagyságát, inkább kicsinységét jelképezi. Ha az olvasó egy újabb restaurálás miatt talál az üzenetre, akkor még üzlet a turizmus. Ha pedig ledöntötték a szobrot, akkor győzött a tömegdemokrácia alapvetése: az ember az embernek farkasa.
Nagy István (Pécska)
• Mivel Hunyadi Mátyásra a magyar és a román nép egyaránt büszke, szeretnénk, hogy Fadrusz János kolozsvári szoborcsoportjának felújítását a román illetékes szervek szakértő restaurátorra bízzák, hogy az még sokáig hirdethesse a magyar és a román történelem e nagy alakjának dicsőségét, és hogy sokáig díszíthesse Kolozsvár központját.
(A csíksomlyói pünkösdi búcsúra tartó szegedi zarándokcsoport, 31 aláírással)
• A szilágysomlyói Báthory István Általános Iskola II. B. osztályosai külön paksamétára való anyagot, írásokat és rajzokat készítettek elő a „nagy útra”. Íme, néhány idézet-részlet:
„Sziasztok gyerekek, én irigyellek benneteket, mert a jövőben jobb lesz a világ, mint amikor én éltem.” „Én azt javasolom, hogy nagykorotokban ne csaljatok a pénzért.” „Én 1999-ben születtem, Zilahon. Szeretem a repülőgépeket, és remélem, hogy ti is fogtok repülőn utazni. Szeretnék ebben az időben is élni.”
„Azt üzenem a jövőbeli gyerekeknek, hogy tanuljanak jól. Remélem, sok új találmányotok van. Azt javasolom, ne verekedjetek, főleg a barátok.” „Én azt szeretném üzenni, hogy 50–100 év múlva is az emberek nagyon vigyázzanak a természetre. A gyerekeket a legjobb tudomány szerint tanítsák.” „2000-ben születtem Zilahon, és Szilágysomlyón lakom. Pilótának készülök egy Airbus A320-as gépre. Nagyon sok tanulásba és kemény munkába kerül. Vigyázzatok magatokra, sziasztok.”
• Kedves Olvasó, az a közös bennünk, hogy Te is szokatlan helyzetben láthatod Mátyás lovát. Hogy van? Remélem, a körülményekhez képest jól. Itt most felemelték, úgyhogy láthattam a talpát, gyanítom, hogy újra is patkolták. Igazán jó patkói lehettek, ha több mint száz évig kitartottak... Kíváncsi vagyok, ezek a mostaniak meddig bírják majd. Amúgy képzeld, mi folyton a száz évvel ezelőtti időket sírjuk vissza, azt gondoljuk, hogy akkor minden nagyon jó volt. Te jó ég... Ti is???
Kedves idegen! Remélem, hogy nem is vagy annyira idegen, mint most tűnik nekem. Egyszer ez a város a tied is lesz, mint ahogy most a mienk, és a te emlékeid kötődnek majd azokhoz a helyekhez, amelyekhez mi most annyira ragaszkodunk. Ha majd olvasod ezt a cetlit, kérlek, emlékezz meg egy pillanatra az egyetemistákról, akik itt kóstolgatták az életet, és mindig itt marad lelkükből egy darab. Amúgy, holnap, 2010. május 12-én ballagok... Hiába, mi is múlandóak vagyunk...
• Kedves Jövőbeliek! Remélem, még élnek itt magyarok, létezik még a jó öreg Hargita és Nagygalambfalva (innen jövök), és létezik még a csodás magyar nyelv. Szebb ez minden más nyelvnél, sokkal több dolgot lehet vele kifejezni, mint hinnétek. Remélem, tudjátok, kik: Hooligans, Rúzsa Magdi, Republic, Máté Péter, ha mégsem, keressetek rá youtube-on. Remélem, tudjátok mi az a túrós puliszka, és ismeritek, hogyan kell gyergyói módra főzni a pityókalevest. Ha netalán lesz utódom, és rám ismer innen, folytassa az általam elkezdett családfát, és viselje büszkén a magyar nevet! Magyarok, székelyek! Tanuljatok meg továbblépni, és derűlátással gondolni a holnapra.
• Hahó, magyarok! Remélem, léteztek még, és remélem, jobb emberek vagytok, mint mi.
• Az erdélyi magyar társadalom még mindig a múltba vágyik, felvállalván annak negatívumait, és elzárkózik a jövőtől, annak esetleges pozitívumaival.
• Kedves Időutazó, ne tévesszen meg a sok búsképűség. Tudd meg, hogy 2010. április havában Kolozsváron sok a fiatal, sok a kisgyerek, vannak jókedvű emberek, tervezünk, alkotunk, álmodunk, fákat és jázminbokrokat ültetünk. Pillanatnyilag világszerte nagy a káosz, ez tény, mégis sokan vagyunk, akik bízunk abban, hogy minden jóra fordul.
• Üdvözlet a múltból. Mint egykor Trójában, amikor harcosokat rejtettek a faló belsejébe, ma magyar szavakat rejtünk a bronz ló belsejébe. Adja Isten, hogy évek múlva ne csak nyelvemlék legyen ez, hanem Kolozsvár többsége értse, beszélje, szeresse és büszke legyen erre a nyelvre. A nyelv ma is menedékünk, identitásunk. Büszkék lehetünk rá. Ti, az utókor, őrizzétek tovább, adjátok át fiaitoknak.
• Ha a fentieken kívül még valakinek közölnivalója lenne az utókorhoz, június végéig megtehet, a következő címekre küldve az üzenetet: Amaryllis Társaság, 400294 Cluj-Napoca, str. Buzău nr.15., ap.12.; Bordás Szabolcs, bordaska@gmail.com, 0722-603731; Kovács Lehel, lehelet@yahoo.com, 0757-705877; Veres Mihály, misi@3pont.ro, www.amaryllis.ro/üzenet. Névtelen üzeneteket nem fogadnak el.
Szabadság (Kolozsvár)

Borbély: Románia az utolsó az uniós alapok lehívásában
Az európai tagállamok között elsők vagyunk az infrastrukturális alapokra megkötött finanszírozási szerződések tekintetében, de utolsók az alapok lehívásában. Ez azt jelenti, hogy még nem tanultuk meg a pályázatok lebonyolításának menedzselését – jelentette ki Borbély László környezetvédelmi és erdőgazdálkodási miniszter Szilágy megyei látogatásán.
A miniszter vasárnap délelőtt Zilahon találkozott a megye és a városok, illetve a minisztérium megyei intézményeinek vezetőivel. Ez alkalommal elemezte a Szilágy és Kolozs megye közös víz- és csatornázási, illetve a hasonló falusi pályázatok helyzetét. Jelenleg még válsághelyzetben is Szilágy megyében 43 helységben folynak a munkálatok. Ez azt jelenti, hogy a megye országos szinten az élen jár, ennek ellenére akadozik a munkálatok véglegesítése, ezért nem lehet elszámolni és kifizettetni azokat. Negatív példaként említette Szilágysomlyót, ahol a szivattyúállomást még nem vette át a város, ezért elmaradt a kifizetése is. Kérte a polgármestereket, sürgessék meg a vállalkozókat, hogy mielőbb fejezzék be a munkát, másképpen az EU nem fizeti ki a leszerződött pénzalapokat.
A miniszter jelezte, hogy törvénymódosítás készül a közbeszerzési pályázatok megóvásával kapcsolatban, hogy kiszűrjék a „hivatásos fellebbezőket”, akik szándékosan akadályozzák a munkálatok megkezdését.
A környezet állapotára hivatkozva Borbély László szigorú vizsgálatokat ígért a törvénytelenül működő kavicsbányák esetében. Sok helyen engedély nélkül dolgoznak, vagy az engedélyben megszabott mennyiségnél jóval többet termelnek ki, és nagy károkat okoznak a folyók, patakok medrében – ez árvízvédelmi szempontból is káros.
Krónika (Kolozsvár)

Magyar-román regionális egészségügyi társulás hét kórház részvételével
Medipod néven hozott létre egészségügyi társulást két magyar és két román egészségügyi szervezet; a Zilahon csütörtökön megkötött társulással potenciálisan mintegy másfélmillió ember ellátása javulhat a határ két oldalán.
Nagy Ernő, a Medipod elnöke az egész napos szakmai konferenciával egybekötött alapító ünnepségen elmondta: a debreceni Kenézy Kórház, a zilahi Szilágy Megyei Kórház, a Nagykárolyi Városi Kórház és a négy intézményt működtető Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egészségügyi Holding együttműködésének középpontjában a közös fejlesztési pályázatok, továbbá a betegek és az orvosok mobilitásának a biztosítása áll.
A társulás alapját a Kenézy Kórház és a Szilágy Megyei Kórház három éve folyó együttműködése alapozta meg: a két intézmény többször szervezett közös képzéseket és szakmai látogatásokat az orvosok számára egymás intézményeiben - ismertette.
Az elnök a Medipod megalapításáról szólva azt emelte ki, hogy a régió intézményi és egészségügyi problémái országhatároktól függetlenül azonosak: a kórházak általában alulfinanszírozottak, a lakosság egészségi állapota rossz, azonosak a leggyakoribb betegségek és egyre inkább érződik az orvoshiány. „A közös problémák közös cselekvést is igényelnek, mondhatni együttműködésre vagyunk ítélve” - fogalmazott Nagy Ernő.
Az alulfinanszírozottságon segíteni leghatékonyabban uniós pályázati források elnyerésével lehet, bizonyos források határon átnyúló regionális együttműködés nélkül pedig elérhetetlenek - hívta fel a figyelmet, hozzátéve, hogy ehhez komoly szakmai munka szükséges.
A betegek ellátásának javítására példaként Nagykároly esetét hozta, amelynek ellátási centruma jelenleg Kolozsvár, azonban a betegeket a jóval közelebb fekvő és ugyanolyan színvonalú ellátást nyújtó Debrecenbe is lehetne szállítani sürgős esetekben. A távolságok ilyen jellegű csökkentése szerinte jelentősen javíthatná az ellátás színvonalát.
Nagy Ernő felhívta a figyelmet az informatikai fejlesztésben rejlő lehetőségekre is: az internet segítségével például könnyebbé válhat az orvos-beteg közti kapcsolattartás, de akár várólistákra is fel lehetne kerülni ilyen módon. A társulás a térségi egészségipart is fellendítheti - tette hozzá.
A Medipod nem egy zárt közösségként kíván működni, nyitott más szervezetek csatlakozására is - mondta zárszóként az elnök, rámutatva, hogy már a csütörtöki szakmai napon is részt vett további három romániai megye képviselője, érdeklődőként
Krónika (Kolozsvár)

Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke ma sajtótájékoztatót tartott a nagyváradi Központi EP-Irodában. A sajtótájékoztató kiemelt témája a Verespataki bányaügy volt Janez Potoćnik európai biztos állásfoglalásának összefüggésében. Tőkés László EP-alelnök ez ügyben kiadott Nyilatkozatát mellékeljük. A sajtótájékoztató másik témája az átvilágítási folyamat volt. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke egyfelől a Román Parlament által elfogadott, de az Alkotmánybíróság által elkaszált átvilágítási törvénynek az erdélyi magyar kistársadalmunkra való önkéntes alkalmazását sürgette, másfelől örömmel nyugtázta, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Átvilágító Bizottsága múlt héten döntött hat dosszié ügyében (három lelkipásztorról mondták ki, hogy együttműködött a Szekuritátéval). Hogy az átvilágítási folyamat mennyire összetett, arra Tőkés László Balogh Béla példáján keresztül világított rá. A vonatkozó Közleményt és mellékleteit csatoljuk.
K Ö Z L E M É N Y
Egy olyan világból jövünk és egy olyan rendőrállami, titkosszolgálati, diktatórikus korszak átkos örökségével kell nap mint nap szembenéznünk, melyben maga a püspök, az Egyház „első őrállója” járt élen az elnyomó hatalommal való kollaborációban. Erről a világról kíméletlen realizmussal tanúskodik a következő, 1968-ból való Szekuritate-jelentés, néhai Papp Ladislau alias „PĂUN” vonatkozásában: „Jelentem, hogy 1959. szeptember 31-i dátumon hazafias érzelmek alapján hatóságaink által informátornak rekrutáltatott nevezett Papp Ladislau, aki 1915. május 19-én Gencs községben született, Iosif és Margareta fiaként, foglalkozása református pap, házas, 5 gyermeke van, lakóhelye Oradea, P-ța Libertății 38.... Nevezett Papp Ladislaut 1967 júniusában Oradea püspökévé, 1967. június 11-én pedig a Nagy Nemzetgyűlés (Marea Adunare Națională) képviselőjévé választották… Választott tisztségviselővé válása nyomán megszűnt vele a kapcsolat, és az iratgyűjtője átkerült a „C” Hivatalba. A kapcsolat megszűnése után fentnevezett hatóságainknál amellett inszisztált, hogy továbbra is fenntartsuk vele a kapcsolatot, mivelhogy annyira hozzánőtt hatóságainkhoz, hogy nem tudja elképzelni, hogy a jövőben is ne támogassa hatóságainkat (1968. június 4.).
Az utóbbi évek titkosszolgálati feltárásainak és leleteinek ismeretében mi sem természetesebb annál, hogy Anyaszentegyházunk szembe kíván nézni és szakítani akar visszahúzó múltjával. Dicséretes és elismerésre méltó, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület az elkezdett úton következetesen tovább halad. Ennek bizonysága az Egyházkerületi Átvilágító Bizottság tevékenysége, melynek első eredményeit a testület múlt héten tárta az Igazgatótanács elé.
A Püsök Csaba lelkipásztor-elnök által vezetett bizottság munkája annál is sürgetőbb, mivel a küszöbön álló egyházkerületi általános tisztújítás valamennyi jelölt átvilágítását szükségessé teszi.
A háttérben meghúzódó, volt kollaboránsok vonatkozásában említésre méltó, hogy mind a mai napig nem derült fény az Országos Átvilágító Bizottsággal (CNSAS) levelezők kivoltára, akik Tolnay István előadótanácsos nevével visszaélve tettek feljelentést Egyházkerületünk, illetve annak átvilágítást végző vezetői, sőt személy szerint Csendes László volt CNSAS-elnök ellen.
Mindezek ellenére az egyházi titkosszolgálati múlt átvilágítása vontatott módon ugyan, de tovább folytatódik. Legutóbb újabb volt ügynökök kilétére derült fény – köztük Balogh Béla alias „BODEA IOAN” volt szemlaki lelkész esetére, aki 1989 októberében, a Ceausescu-diktatúra utolsó hónapjainak legsötétebb időszakában szegődött másodszor is a hírhedt Szekuritáté szolgálatába.
A – feltételezhetően – nagy költséggel súlyos egyházromboló tevékenységet folytató volt kolozsvári lelkész a „visszaeső bűnösök” csoportjába tartozik. Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című könyvének I. kötetében ugyan még a „Megfigyelőkből megfigyeltek” fejezetében szerepel, „BEBE” álnéven, mint aki megtagadván a kollaborációt, a Szekuritáté célszemélyévé vált – mostanság megtalált beszervezési dossziéjából viszont az derül ki, hogy utóbb újból a „Megfigyelők” kategóriájába igazolt át, hogy ezáltal a kicsiny Arad megyei Szemlakról a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet főtitkári tisztségébe avanzsálhasson.
Balogh Béla /„BODEA IOAN”/ esete arra vall, hogy a fellelt iratanyag hiányossága, illetve a volt titkosszolgálat érdekköreinek manipulációja miatt még sok titok vár megfejtésre, és nem egy megfigyeltről derülhet még ki, hogy valójában ügynöki tevékenységet folytattak. Éppen ezért az Egyházkerületi Átvilágító Bizottság a lehető leghelyesebben cselekedett, amikor az eddig elbírált ügyekben is a dolgok jelenlegi állásának nyitott voltát hangsúlyozta.
Balogh Béla alias „BODEA IOAN” esete drámai erővel példázza, hogy a kollaboránsok saját múltjuknak foglyai. Ez a körülmény viszont megkerülhetetlen követelményként állítja elénk a titkosszolgálati átvilágítás következetes folytatását. Ez alól a romániai – erdélyi – magyar kistársadalom sem képezhet kivételt.
Elégtétellel üdvözölhetjük a Románia Parlamentje által legutóbb elfogadott lusztrációs törvényt. Ennek jelentőségét még a kommunista múlthoz húzó Alkotmánybíróság felülbírálata sem csökkentheti.
Az erdélyi magyarság joggal várhatja el, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség magára nézve is kötelezőnek tartsa az átvilágítási törvény előírásait.
Szégyennel tölt el minden magyart az RMDSZ-nek az Országos Feddhetetlenségi Ügynökséggel (ANI) kapcsolatos elvtelen magatartása.
Az volna helyes, hogyha az RMDSZ példát venne erdélyi protestáns egyházainktól a titkosszolgálati múlt átvilágítása, illetve a magyar közélet megtisztítása dolgában. Társadalmunk erkölcsi megújulása elengedhetetlen előfeltétele a rendszerváltozás folytatásának.
Nagyvárad, 2010. július 12.
Tőkés László
az EMNT elnöke
EP-alelnök
Kötelezettség-vállalás
Alulírott BALOG BÉLA, Béla és Rozalia fia, született 1955 április 4-én, Zilahon, magyar nemzetiségű, román állampolgár, KISZ tag, családi állapota nem házas, liceumot végzett, állandó lakhelye Nagyvárad, Anatole France u. 42.
Vállalom, hogy titkos és szervezett módon együttműködök a Belügyminisztérium keretében az állambiztonsági szervekkel azzal a céllal, hogy információkat szolgáltassak nacionalista-irredentista tevékenységekról, vagy bármely, az államrend ellen irányuló tevékenységről, valamint azokról a dokumentumokról melyek a tudomásomra jutnak.
Az információkat írott jelentések formájában szolgáltatom, melyeket, valódi nevem helyett a „Bodea Ioan” fedőnéven írok alá.
1976.06.29.
Beszterce
/Balogh Béla/
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája

A második bécsi döntés: amikor Hitler ceruzája vastagon fog
A román külügyminiszter elájult a térképre pillantva. Teleki Pál magyar miniszterelnök sem örült túlságosan.
1940. augusztus 30-án a bécsi Belvedere palota aranytermében Joachim von Ribbentrop német és Galeazzo Ciano olasz külügyminiszter ünnepélyesen kihirdette a második bécsi döntést. Ennek értelmében visszakerült Magyarországhoz a trianoni békeszerződés által 1920-ban Romániának ítélt 103 093 km²-nyi terület mintegy 2/5-e, 43 104 km², az ún. Észak-Erdély. A kb. 60 ezer km²-nyi Dél-Erdély továbbra is Románia része maradt. Az 1941. évi magyar népszámlálás valamivel több mint 2,5 millió lakost mutatott ki Észak-Erdélyben, ebből 52,1% magyar, 41,5% román, a többi német és jiddis anyanyelvű volt. Román statisztikai adatok szerint viszont a lakosság 50,2%-a volt román és csak 37,1%-a „székely és magyar.” Dél-Erdélyben, román fennhatóság alatt hozzávetőleg félmillió magyar maradt. A román és a magyar történetírás egymástól eltérő módon értékelte és értékeli ma is a második bécsi döntést. Míg a román szerzők túlnyomó többsége a „bécsi diktátum” („dictatul de la Viena”) megjelölést használja – a döntés Bukarestre erőszakolt, kényszerítő jellegét hangsúlyozva –, addig a magyar historiográfiába a „döntőbíráskodás”, a „második bécsi döntés” semlegesebb fogalma vonult be.
A legtöbb román történész azt emeli ki, hogy a diktátum elszakította az ország testétől az 1918-ban a népakarat által Romániával egyesített Erdély egy részét, s az ott többségben élő románokat újra magyar elnyomás alá vetette. Az 1980-as évek elejétől – Nicolae Ceauşescu pártfőtitkár utasításainak megfelelően – a román történetírás egyik kedvelt témája lett a „fasiszta bécsi diktátum” éles elítélése, a tárgyilagosság és a saját múlttal való szembenézés leghalványabb kísérlete nélkül. Bár 1989 decemberétől megszűnt a történetírás felülről való irányítása és eltörölték a cenzúrát, a témával kapcsolatos legtöbb román történeti feldolgozás – kevés kivételtől eltekintve – ezt követően is a nemzeti „mártirológia” szempontjait részesítette előnyben a tárgyilagos, tudományos vizsgálattal szemben. A magyar történetírás ezzel szemben már a hetvenes-nyolcvanas években is elfogulatlanabbul, kritikus és önkritikus hangon írt az eseményről, s a mai magyar történészek értékelései is többnyire kiegyensúlyozottak. A döntés előzményeit illetően ki kell emelnünk, hogy a két világháború között Magyarországnak, a Szovjetuniónak és Bulgáriának is voltak területi követelései Romániával szemben. Magyarország Erdélyt, a Szovjetunió Besszarábiát, Bulgária pedig Dél-Dobrudzsát, az ún. Cadrilatert kívánta megszerezni. 1940. június 26-án Moszkva ultimátumban követelte Romániától Besszarábia és Észak-Bukovina átadását, két nap múlva pedig a Vörös Hadsereg megkezdte a terület birtokbavételét. Ennek hatására a magyar diplomácia is mozgásba lendült Erdély teljes vagy részleges visszaszerzése érdekében. Az Európa nagy részét uraló náci Németország Magyarországot önmérsékletre intette, Romániát pedig a határrevíziót érintő tárgyalásokra szólította föl. 1940. augusztus 16-24. között Turnu Severinben (Szörényváron) magyar-román megbeszélésekre került sor. A Hory András által vezetett magyar küldöttség Erdély területi megosztására tett javaslatot, mire Valeriu Pop román küldöttségvezető leszögezte: a lakosságcsere elvéből kell kiindulni. A továbbiakban egyik fél sem engedett álláspontjából − Budapest a területi, Bukarest az etnikai elvből −, így a „tárgyalások” kudarccal zárultak. A magyar kormány már ezt megelőzően, augusztus 22-én úgy döntött: a Turnu Severin-i tárgyalások sikertelensége esetén a fegyveres megoldást választja. Werth Henrik vezérkari főnök másnap kiadta a Románia ellen augusztus 28-án indítandó hadműveletek irányelveit. A balkáni háború megelőzése érdekében a „tengelyhatalmak” gyors diplomáciai beavatkozásra szánták el magukat. Németország és Olaszország hazarendelte budapesti, illetve bukaresti követeit, a magyar és a román külügyminisztert pedig 29-ére Bécsbe kérették. A közbelépés eredményeként a tervezett magyar támadás elmaradt.
Az új magyar-román határt Adolf Hitler német birodalmi kancellár személyes döntése nyomán, augusztus 27-én húzták meg Berchtesgadenben, egy szűk körű, bizalmas tanácskozáson. Nyomvonala Nagyszalontától délre ágazott el a trianoni határtól, majd a Sebes-Körös mentén haladva Magyarországhoz csatolta Nagyváradot és Kolozsvárt. Kelet felé ezután egy nagy kanyarulatot írt le, Marosvásárhelytől pedig nagyjából a nyelvhatárt követte. A Székelyföld visszakerült Magyarországhoz, Brassó viszont Romániának jutott. A Keleti-Kárpátok gerincén a történelmi határvonal mentén haladt a Máramarosi-havasokig, ahol elérte az 1939-ben visszafoglalt Kárpátalja régi határát. A térképen kék ceruzával meghúzott vonal a valóságban hat kilométernyi széles sávot jelentett, ami a későbbiek során komoly gondokat okozott a határőrizeti szerveknek. Hitler döntésének hátterében német nagyhatalmi érdekek álltak: a stratégiai fontosságú ploieşti-i román olajmezők, illetve a Keleti-Kárpátok vonalának hatékonyabb védelme. A Führer olyan megoldást keresett, amely „pacifikálja” a térséget a további szovjet terjeszkedés megakadályozása és a tervbe vett szovjetellenes háború céljából. Bizonyos mértékig kielégítette a magyar igényeket, de Romániát sem gyengítette le túlságosan, hiszen szövetségesként számolt vele. Az időközben Bécsbe érkezett román és magyar küldöttség tagjai a döntésről csak augusztus 30-án, annak ünnepélyes kihirdetésekor szereztek tudomást. Mihail Manoilescu román külügyminisztert sokkolta a bejelentés. Rápillantva a térképre, elszörnyedve vette tudomásul az új határvonalat, majd elvesztette eszméletét és összeesett. Egy pohár vizet kértek számára, ezt követően tért magához.
Az aláírási szertartás végeztével Ribbentrop személyi orvosa vette kezelésbe. Injekciókat adott neki, és igen alacsony vérnyomást állapított meg. Naplójában Ciano így írta le az esetet: „Aztán tompa zuhanást hallunk, Manoilescutól ered, ájultában az asztalra esett. Orvosok, masszázs, kámfor-olaj. Végre magához tér, de nagyon meglátszik rajta a megrázkódtatás.” A román küldöttség többi tagjával együtt, Manoilescu is a legrosszabb esetben csak a Magyarországgal határos keskeny országrész − Bihar, Szatmár, Szilágy megyék, esetleg még Máramaros − elvesztésével számolt. Hory András így emlékezett vissza a kihirdetés pillanataira: „Az órák izgalmas várakozásban teltek. Délután 15 óra 15 perckor Újpétery Elemér, Csáky [István magyar külügyminiszter] személyes titkára lépett be a részünkre kijelölt váróterembe, és boldogan újságolta: »Nagyvárad, Kolozsvár, Szatmárnémeti és az egész Székelyföld a miénk!« Ezzel már szaladt is, hogy a döntés eredményét Budapestre megtelefonálja. Ezt a pillanatot sohasem felejtem el.” Teleki Pál miniszterelnök azonban, aki már útban Bécs felé is aggódott a várható német követelések miatt, rögtön észrevette, hogy a Székelyfölddel nincs vasúti összeköttetés, és a visszatért terület délnyugat felől nehezen védhető. Ezenkívül jól tudta, hogy a németektől kapott „ajándékért” igen magas árat kell majd fizetnie az országnak. Mivel nem hitt a német győzelemben, azt is sejtette, hogy a Hitler által megvalósított revízió nem lehet hosszú életű. Szűkebb körben később többször kifejtette, hogy hiába volt az egész erőfeszítés, mert a háború után megint vissza kell adni Észak-Erdélyt, és mindez csak megrontotta a szomszédokkal való viszonyt. Hasonló aggodalmakat táplált a nagy köztiszteletnek és befolyásnak örvendő egykori miniszterelnök, Bethlen István is, aki Telekihez hasonlóan szintén erdélyi származású volt. Mindketten tudták azonban azt is: a felkínált területet visszautasítani annyit jelent, mint megtagadni az ország húsz éves revíziós múltját, s a közvélemény előtt szinte hazaárulásnak számított hangosan kimondani, hogy a revízió lesz Magyarország veszte. A korabeli magyar közvélemény a döntést az igazságtalan trianoni békeszerződés részbeni orvoslásaként fogta fel, és sikerként értékelte. Az észak-erdélyi magyarok eufórikusan, kitörő lelkesedéssel, míg a dél-erdélyi magyarok a trianoni katasztrófához hasonló sorscsapásként fogadták a döntést. Romániában mérhetetlen felháborodást keltett a döntés híre. A társadalom egyöntetűen nemzeti tragédiaként élte meg a Besszarábia és Észak-Bukovina elvesztése utáni újabb jelentős területcsökkenést, amely több mint egymillió nemzettársukat magyar fennhatóság alá juttatta.
Észak-Erdélyt a román hadseregnek és közigazgatásnak 14 nap alatt kellett kiürítenie. A bevonuló honvédséget a magyar lakosság mindenütt mámoros ünneplésben részesítette. A románok ezzel szemben úgy érezték, hogy a hazájukat vesztették el, és a félelem légköre uralkodott el köztük. A szeptember 5-étől 13-ig tartó bevonulás során igen súlyos románellenes atrocitásokra került sor. A Szilágy megyei Ördögkúton mintegy 80, Ipp helységben 154, Zilahon pedig öt románt öltek meg a bevonuló honvédek. Magyar részről hivatalosan mindezt azzal magyarázták, hogy a magyar katonaságot − főleg a Szilágyságban − sokszor érték szórványos lövések. Ez azonban semmiképpen sem indokolta az ilyen mértékű kegyetlen megtorlást. Az észak-erdélyi bevonulás, majd a négyéves magyar uralom során ténylegesen elkövetett atrocitások román részről történő felnagyítása, eltúlzása általános jelenségnek számított azokban a hetekben, hónapokban.
A kegyetlenkedésekről szóló − sok esetben kitalált − történetek megfeleltek a „vérszomjas” magyarok „ázsiai barbárságát” hirdető korabeli román toposzoknak, és minden bizonnyal tovább erősítették azokat. A rémhíreket a korabeli romániai sajtó is átvette, a bukaresti kormány pedig igyekezett politikai tőkét kovácsolni azokból a tengelyhatalmak fővárosaiban. A román közvélemény, a publicisztika és a történetírás egy jelentős része mind a mai napig − a tényeket elferdítve − a román nép elleni szisztematikus, előre eltervezett „népirtásként” tekint a bevonulásra és az ezt követő mintegy négyéves magyar uralomra. Hogyan értékeljük a második bécsi döntést? Az „anyaországhoz” visszakerült észak-erdélyi magyarság 1940−1944 között megerősödött nemzeti öntudatában, Dél-Erdélyben viszont a magyarok nagyarányú térvesztése következett be. Észak-Erdélyben a kisebbségbe került román lakosság helyzete számottevően romlott: demográfiai, gazdasági, kulturális téren egyaránt meggyengült. Földrajzilag és gazdaságilag az Erdélyt kettészelő új államhatár ugyanolyan rossz, mesterséges választóvonalat képezett, mint az 1920-as trianoni. Történelmileg kialakított tájegységeket osztott ketté, családokat szakított szét, utakat, vasútvonalakat vágott el, városokat fosztott meg hagyományos hátterüktől. Összességében tehát kedvezőtlen hatással volt Erdély gazdasági életére. A döntés mindkét ország számára súlyos bel-és külpolitikai következményekkel járt. Tehertételt jelentett a magyar-román államközi kapcsolatokban, és tovább növelte a két állam kiszolgáltatottságát Hitler Németországával szemben. Történelmi léptékkel mérve a második bécsi döntés viszonylag rövid életű volt. Romániában 1944. augusztus 23-án I. Mihály király a hadsereg és az ellenzék támogatásával letartóztatta Ion Antonescu marsallt, hadat üzent Németországnak és átpártolt a szövetségesek oldalára. Ez külpolitikailag kedvezőbb helyzetbe hozta Romániát Magyarországnál, és komoly szerepet játszott abban, hogy a győztes nagyhatalmak Erdély kérdésében alapvetően Románia javára döntöttek. Az új határ nyomvonala azonban még nem dőlt el végérvényesen. A Szovjetunió egész Erdély Romániához való csatolását szorgalmazta, de az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország egy etnikailag igazságosabb határ meghúzására törekedett. A második világháborút lezáró párizsi békekonferencián végül Moszkva álláspontja érvényesült, és az 1947. február 10-én aláírt békeszerződés a trianoni határok helyreállításáról rendelkezett..
L. Balogh Béni. Transindex.ro

Sikeresen célba ért Csíkszeredában a KorszakVáltó kerékpártúra
A kárpát-medencei baráti összefogás üzenetét hordozó KorszakVáltó Határon-Túra minden bringása sikeresen teljesítette a Budapest és Csíkszereda közötti 757 kilométeres távot.
Az augusztus 14-én startoló kerékpártúra résztvevői öt magyar és öt romániai megyét érintve, 8 nap alatt a Budapest-Eger-Debrecen-Székelyhíd-Zilah-Kolozsvár-Marosvásárhely-Székelyudvarhely-Csíkszereda útvonalon érkeztek célba szombaton.
A baráti kapcsolatok ápolásán kívül a túra jótékony küldetését is teljesítette, a csíkszeredai gyermekotthon javára a nevezésekből 300 ezer forint adomány gyűlt össze, amelyet a Dévai Szent Ferenc Alapítványon keresztül adtak át a rászoruló gyermekeknek – tájékoztatták a szervezők vasárnap az MTI-t.
„Leírhatatlan, hogyan fogadtak minket mindenhol, minden nap azt hittük, a terített asztalt, a szíves vendéglátást már nem lehet fokozni, de mégis. Az utolsó napon célállomásunk Csíkszereda előtt 10 huszár várt ránk, és tisztelegtek előttünk. Csíkszeredában Balogh György konzul hintóval kísért minket a központba, ahol a gyönyörű Mikóvárban tartottak fogadást a tiszteletünkre. Ezután közösen áttekertünk a gyermekotthonba, ahol átadtuk az adományokat. Vasárnap reggel a kerékpárok a Schwinn-Csepel jóvoltából biztosított teherautókkal indultak haza Budapestre. Az egész túrát tekintve hihetetlen élmény volt ez a nyolc nap, az emberek, a táj, az időjárás, minden szempontból” – értékelt Eisenkrammer Károly főszervező
MTI. Krónika (Kolozsvár)