Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2010. augusztus 26.
Mi történt 1989 decemberétől 1990 májusáig?
Ismeretlenek tüntették el az iratanyag egy részét, egyesek máig ódzkodnak mesélni az egyes településeken történtekről: a 89-kutatás résztvevőivel beszélgettünk.
A hiányos dokumentumok és a máig az emberekben élő félelem is akadályozza az 1989 végén és 1990 elején több erdélyi városban történtek rekonstruálását, az egyesek által forradalomnak, mások szerint puccsnak nevezett eseménysor kapcsán. Idén indult a Kisebbségkutató Intézet és a Progress Alapítvány közös kutatási projektje a '89-es események kapcsán Bárdi Nándor történész kezdeményezésére. A kutatás többek közt azt célozza, hogy a még meglévő dokumentumokat – újságokat, plakátokat, fényképeket, videó- és hangfelvételeket, iratokat, jegyzőkönyveket stb. – összegyűjtse, és ezek alapján rekonstruálja az 1989 végétől 1990 májusáig történt események kronológiáját, elsősorban a romániai nemzeti kisebbségek szemszögéből. A különböző városok a temesvári események visszhangjára reagálva mind-mind megélték a maguk „kis forradalmait”; több helyen is halálos áldozatokat követeltek az események, lincselések is voltak. Ebben az öt hónapos intenzív periódusban alapították meg a Nemzeti Megmentési Front helyi szervezeteit, az RMDSZ-t, a MADISZ-t, illetve számos kisebbségi szervezetet is. A marosvásárhelyi etnikai konfliktus, a fekete március kihatott más településekre, az ottani magyar-román viszonyokra. Ennek visszhangjára, illetve a máig tisztázatlan, háttérben folyó események, szerepek felderítésére is fókuszál a kutatás; a vizsgált periódus záróeseménye az első szabad választás 1990 májusában.
A kutatás során a fontosabb erdélyi városokban, municípiumokban, ahol jelentős számú kisebbség él, egy-egy helyi kutató igyekszik összegyűjteni a fellelhető dokumentumokat. Gondot jelent, hogy több erdélyi városból is a kilencvenes évek elején ismeretlenek elvitték felsőbb utasításra a Nemzeti Megmentési Front irattárát. „Elsősorban magyar szempontú kronológiák készülnek, de igyekszünk a jelentősebb kisebbségekre is odafigyelni, elsősorban Temesváron, Aradon, Szatmáron, Nagyváradon, Nagybányán, ahol több nemzetiség is együtt él. Elsősorban megyeközpontokat választottunk, illetve van néhány olyan kisebb város, amely bár nem megyeközpont, de fontos, hogy megjelenjen. Remélhetőleg sikerül a 89-es események magyar értelmezését is bevinni a román történeti diskurzusba” – vázolta az elképzelést Gidó Attila, aki Novák Csaba Zoltánnal együtt kutatásvezetőként koordinálja a helyi kutatók munkáját. A kutatás kiemelten figyel arra, hogyan vesznek részt már a kezdetektől vagy lépnek be utólag a kisebbségek képviselői a hatalmi struktúrákba. A dokumentumokból összeállt településspecifikus kronológiákat ezért interjúkkal is kiegészítik, amelyeket a helyi kutatók olyan személyekkel készítenek, akik cselekvő részesei voltak az eseményeknek a szóban forgó időszakban. Azokban a városokban – eddig összesen 13 településen –, ahol már tavasztól dolgoznak a helyi kutatók a témán, már elkészült az eseménykronológia. „A kutatás első fázisából néhány érdekességet már megállapíthatunk, bár természetesen ezt nem tekinthetjük végeredménynek, hiszen a történelemről való vélekedés szubjektív dolog. Kísérleteztünk az események szakaszolásával, és úgy gondolom, nemcsak az általam kutatott Marosvásárhely esetében érvényes ez, hanem a többi városnál is” – magyarázta kérdésünkre Novák Csaba Zoltán. „Négy szakaszt azonosíthatunk be: a temesvári eseményektől a Ceaușescu-házaspár meneküléséig tartana az első, december 16-22. között. Van egy nagyon rövid időszak, az új hatalmi szerkezet kiépülése december 22-től körülbelül január elejéig. A december 29-től február elejéig tartó időszakot a Nemzeti Megmentési Front határozza meg, majd február elején alakulnak meg a nemzeti egység ideiglenes tanácsai, amelybe már a Fronton kívüli szervezetek is beépülnek: újjászervezett politikai pártok vagy frissen alakult szervezetek. A Nemzeti Ideiglenes Tanács tevékenysége egészen a májusi választásokig alkotja a negyedik időszakot” – mondta. Forradalom volt-e vagy puccs 1989-ben? „Én úgy látom, kettős folyamat találkozik valahol térben és időben. Semmiképp sem hanyagolható el a népmozgalmi része, nagyobb erdélyi városokban – Temesvárhoz hasonlóan Kolozsváron, Szebenben, Brassóban, Marosvásárhelyen – még a diktátor bukása előtt is van nagyobb tömegmegmozdulás, illetve több esetben számos halálos áldozatot követelő beavatkozás a hadsereg részéről. Mindenképp van tehát forradalmi tömegjellege az eseményeknek” – tette hozzá. Ebben az időszakban nagy a kádermozgás; január végére, február elejére olyan struktúra alakul ki, amely gyakorlatilag alárendelt Bukarestnek. Ám azelőtt viszont napokra megszűnik a központi hatalom befolyása, a Securitate visszahúzódik, a régi pártstruktúrák szétesnek, gyakorlatilag az egyedüli erő a hadsereg. „Egyre többen látják úgy bukaresti szemszögből is kutatók, hogy a hadseregnek nagyon fontos szerepe volt, sokkal fontosabb, mint gondolnánk. Merem állítani, gyakorlatilag a hadsereg döntötte el, melyik legyen az az új politikai struktúra, amely Romániát a változás útján viszi. Ők fogadják el az Iliescu által vezetett új hatalmi struktúra működését, éspedig azért, mert ennek a csoportosulásnak van olyan praxisa, amely lehetővé teszi, hogy az állam működése gyakorlatilag folytatódjon. Nagyon sokan a nomenklatúra tagjai voltak a 60-as, 70-es években, majd valamilyen ok miatt a Ceaușescu-féle pártvezetésből kikerültek” – magyarázta Novák. A székelyföldi városokban egyértelműen magyar szervezésben alakulnak ki az új hatalmi struktúrák. Marosvásárhely érdekessége, hogy ellentétben a többi nagyobb erdélyi várossal, ahol a magyarság viszonylag későn, december 22. után épül be a hatalmi szerkezetbe, itt párhuzamos struktúrák alakulnak ki. A hadsereg minden más nagyobb városban uralja a helyzetet, Marosvásárhelyen azonban az első napoktól kezdve Király Károly révén egy erős magyar mag alakul ki. Novák Csaba Zoltán szerint ez a kettős hatalmi megosztás a fő oka annak, hogy később az indulatok elszabadulnak, nem sikerül stabilizálni a helyzetet.
Néhány kronológiakészítővel az általuk kutatott városokban tapasztalt helyi specifikumok kapcsán a szelterszi társadalomtudományi táborban beszélgettünk, miután a kutatásvezetők bemutatták a projektet a tábor résztvevőinek. Kolozsváron rengeteg halálos áldozatot és sebesültet szedett a forradalom. A magyarság szinte az első percektől képviseltette magát a hatalmi struktúrákban, a politikai, egyházi és diákszervezetek révén is – mondta el kérdésünkre Fodor János történész. A fekete március után, főleg mivel időközben itt is megalakult a Vatra Românească, érezhető volt egy etnikai konfliktus kiéleződése, amelyet azonban sikeresen csillapítottak a városban – tette hozzá a kolozsvári kronológia készítője. A kutatónak szerencsére rendelkezésére álltak a Kolozsvári Rádió korabeli hangfelvételei, az írott sajtó archívuma is megvan. Hátravan még az egyházi, RMDSZ-iratok átvizsgálása. Bár a kutatók nagy része fiatal, és mondhatni gyerek vagy kamasz volt a szóban forgó események idején, Fodor János nem tapasztalt emiatt akadályokat, nem akarták „megmondani neki a tutit” azok, akik felnőtt fejjel érték meg 1989-et. „Mindenhol segítőkész emberekre találtam, különösebb magyarázkodás nélkül sikerült megszereznem a kívánt dokumentumokat, remélhetőleg ez nem változik az adatgyűjtés további fázisaiban sem” – mondta a Transindexnek.
Szatmárnémetiben teljesen békésen zajlott le a forradalom, egy tüntetés volt december 23-án. Megyei és városi szinten is a hadsereg volt az, amely minden fontos tisztséget és pozíciót betöltött, a magyarság képviselőinek csak december végén sikerült bekapcsolódniuk a Nemzeti Megmentési Frontba – mondta el a Transindexnek a szatmári kronológia készítője, Sárándi Tamás. 1990 februárjában a magyarság helyi vezetői megelégedetten nyilatkoznak az elért eredményekről, teljesen békés átmenetként zajlik a magyar nyelvű oktatás visszaállítása, a Kölcsey Ferenc Gimnázium már januárban megkezdi működését. Március elején azonban helyi szinten is megalakul a Vatra Românească, nekik „köszönhetően” zajlik le Erdélyben a Marosvásárhely után a második legnagyobb összetűzés március 15. kapcsán, és a békés folyamat megtorpan – tette hozzá. Szatmárnémetiben igen nehéz összegyűjteni a dokumentumokat, nemhogy a Front irattára, de még a helyi újság korabeli lapszámai sem voltak fellelhetőek. Ami maradt, az az RMDSZ-nél fellelhető csekély anyag – sorolta a buktatókat a kutató, felhívva a közvélemény figyelmét, hogy akinek birtokában van bármilyen kordokumentum, bocsássa rendelkezésre, ezzel is segítve az események megértését. Hargita megyében ebben az időszakban elég sok lincselés történt, így Székelykeresztúron is – itt egy rendőrt öltek meg a tüntetők. Itt is megalakultak a Front, az RMDSZ helyi szervezetei, érdekességként pedig a Székely Ifjak Fóruma, amelynek képviselője később be is jutott a parlamentbe – mesélte Vass Réka. A kisvárosban megoszlanak a vélemények, hogy népfelkelés történt-e, vagy – mint ahogy sok vezető beosztású ember gondolja – megrendezték a „forradalmat”. „Azt tapasztaltam, hogy az emberek készségesek egy bizonyos pontig, érdeklődéssel fogadnak, hiszen ez a témát senki nem kutatta eddig Keresztúron. Ám van egy pont, ahol egyszer csak bezárulnak a kapuk, nem hajlandók se nyilatkozni, sem pedig forrásokat vagy anyagokat a rendelkezésemre bocsátani. Arra szoktak hivatkozni, hogy ha nem is ők, de a családjuk veszélybe kerülhet. Én próbálom mindenkivel tisztázni, hogy nem igazságot tenni jöttem, és nem értékítéleteket megfogalmazni, a kutatásnak ugyanis nem ez a célja. Minden alkalommal hangsúlyozom a Kisebbségkutató Intézet diszkrécióját, azt, hogy ezek az anyagok kutatók számára lesznek hozzáférhetőek” – mondta a helyi kronológia készítője. Kézdivásárhelyen Miklós Katalin készíti a kronológiát. Itt is egy lincselés áll az események középpontjában: Aurel Agache őrnagyot megölik, és a milícia épületét is felgyújtják 1989-ben. Mivel egy román nemzetiségű személy hal meg, a későbbiekben a román hatalom, illetve egyes politikai pártok támogatásával sikeresen kreálnak belőle etnikai ügyet. Miközben máshol az országban a hasonló lincseléseket vagy nem vizsgálják ki, vagy a tettesek általános amnesztiát kapnak, Kézdivásárhelyen öt embert vádolnak. „Az ügynek máig ható következményei vannak, a népharag áldozatául esett őrnagy halála után fotók és tanúvallomások alapján összeállítanak egy vádiratot, amit 1997-ben véglegesítenek, 1999-ben pedig ítélet születik a feltételezett elkövetők ellen. Akik nem menekülnek el, 4-7 évi börtönbüntetést kapnak, illetve pénzbeli kártérítés kifizetésére kötelezik őket. Ám 2002-ben is perek sorozata indul. Végül Strasbourgban mindkét félnek – a vádlottaknak és az ifjabb Agache-nek is – kártérítést ítélnek meg, előbbieknek azért, mert diszkriminatív módon volt összeállítva a perirat, a családnak pedig az ítélet miatti késedelemért” – foglalta össze röviden Miklós Katalin. Nagybányán a hatalomátvétel aránylag békés zajlott. December 23-án nagy tömeg gyűlt össze a város központjában, melynek tetemes részét a környék vállalatainak munkásai adják, és bár az indulatok elszabadultak a megyeháza „bevételénél”, az eseményeknek nem volt súlyosabb sebesültje. A közigazgatási szervekben a katonaság hangsúlyos jelenléte tapasztalható – vázolta kérdésünkre az eseményeket a nagybányai és zilahi kronológia készítője, Kiss Ágnes. A nagybányai fejlemények különlegessége a bányaipari alkalmazottak részvétele, akik tüntetéseket és sztrájkokat szerveznek; követeléseiket Bukarest fokozatosan teljesíti (például béremelés, különböző juttatások). Hálájukat a Nemzeti Megmentési Front és Iliescu-párti tüntetéseken való részvétellel fejezik ki több alkalommal is. További érdekesség, hogy korán megalakul a környezetvédő mozgalom, tüntetéseket és aláírásgyűjtést szerveznek a környezetszennyező anyagokat kibocsátó gyárak ellen. Még december folyamán megalakulnak Máramaros megyében a magyar és német kisebbségi szervezetek, februárban pedig az ukrán (RUSz). Jelentős többségi-kisebbségi konfliktusra nem kerül sor. Zilahon a hatalomátvétel teljesen békésen zajlott. A rendőrség, katonaság, Securitate villámgyorsan átállt. Jelentős többség-kisebbség konfliktusra nem került sor, bár provokációnak minősíthető események akadtak. Például március 15-re virradó éjszaka ismeretlenek festéket öntenek a zilahi Wesselényi-szoborra – foglalta össze Kiss Ágnes. A zilahi kutatást akadályozza, hogy nyoma veszett a megyei Ideiglenes Nemzeti Megmentési Front iratanyagának; elkallódott az a pár múzeumhoz beküldött élménybeszámoló is, amelyek Cornel Grad történész, Gheorghe Şişeşteanu szociológus és Bajusz István muzeológus felhívására érkeztek. A tervek szerint a kronológiákat önálló kötetben jelentetik meg jövőre, illetve egy konferenciát is szerveznek ebben a témában. A kutatás anyaga várhatóan az interneten is elérhető lesz majd az Adatbankban.
Bakk-Dávid Tímea. Transindex.ro

2010. szeptember 9.
Húszéves néptáncfesztivál
„Az évfordulóhoz méltóan tartjuk meg vasárnap a Bogdándi Nemzetiségi Néptáncfesztivált, ami azt jelenti, hogy az eddigieknél is színesebb lesz a műsor és tartalmában is bővítjük”– tájékoztatta lapunkat a rendezvény főszervezője.
Mészáros Lőrinc tanár szerint a szűkös anyagi támogatás ellenére, mintegy húsz együttest hívhattak meg Szatmár megye legjelentősebb nemzetiségi folklórünnepére.
Az csak természetes, hogy zömében magyar táncosokat, mert a hely szelleme, Bogdánd magyar néptánc-hagyományai is ezt igénylik. A község központjában felállított színpadon többek között bemutatkoznak a koltói, zilahi, szilágycsehi, sámsoni, érmihályfalvi, lompérti és selymesilosvai magyar táncosok, de Magyarországról várják a nagyiványi és a nádudvari együtteseket is.
Tasnád és Csanálos német, pontosabban sváb-táncokkal lesz jelen, a bükkvidéki Sztána pedig cigánytáncokkal szórakoztatja a nagyérdeműt. A hagyományokhoz híven a bogdándiak két csoporttal is fellépnek, pontosabban a Nagyrozsmalint mellett a Kisrozsmalint, vagyis a legfiatalabbak is ropják a táncot.
Bogdánd nem véletlenül lett a vidék, Szatmár megye és a Szilágyság közeli részeinek, élő néprajzának központja. Itt a modernizáció sem tudta teljesen kiszorítani a hagyományos népi kultúrát, s nem csak a népdalt, néptáncot és a népviseletet, de a szövést-fonást-hímzést sem.
A bogdándi varrottasok ma is messze híresek. Egy ügybuzgó tanárnak, Sipos Lászlónak köszönhetően itt jött létre Szatmár megye egyik első tájháza, amely ma kezdeményezője nevét viseli. A mostani, sorrendben húszadik néptáncfesztivál is a neves néprajzos, Sipos László emléktáblájának megkoszorúzásával kezdődik.
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)

2010. szeptember 20.
Autonómia-fórum, emlékműavatás
Szeptember 19-én délelőtt Nagykárolyban, a Károli Gáspár református templom kertjében Trianon-emlékművet avattak „Összetartozunk. A kő megmarad.” felirattal. Az ünnepség szónoka dr. Raffay Ernő történész volt. Délután autonómia-fórumot tartottak az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szervezésében. Mivel az érdeklődők a Belvárosi Református Egyházközség gyülekezeti termében nem fértek el, a rendezvény a templomban kapott helyet. Az egybegyűlteket az EMNT Szatmár megyei szervezetének elnöke, Veres-Kupán Enikő, a fórum házigazdája köszöntötte. Rózsa Albert és Csobot Adél szavalata után a Károli Gáspár Kórus lépett fel, majd Csobot Adél énekelt egy népdalt. Ezt követően Tőkés László, az Európai Parlament alenöke, az EMNT elnöke tartott beszédet, kifejtve, hogy a fórumsorozat (melyet néhány hónappal ezelőtt Érmihályfalván kezdtek) egyik fő célja az, hogy a partiumi régió magyar nemzetiségű lakóiban is felébresszék az autonómia iránti igényt. Tőkés szerint az önrendelkezést a románokkal való megegyezés révén, nemzetközi segítséggel, a törvények tiszteletben tartásával kell megvalósítani.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke hangsúlyozta: az autonómia semmiképp nem jelentene hátrányt a régióban élő románság számára, hiszen az önrendelkezés soha nem kizárólagos, mindig integratív jellegű, és a többségével azonos jogokat biztosít a kisebbségek számára. Ezt Dél-Tirol és Katalónia példájával támasztotta alá. Ugyanis Dél-Tirolban az ott élő olaszok számára is előnyöket biztosít az autonómia, a spanyolok pedig előszeretettel vándorolnak be a Katalán Autonóm Tartományba, hisz ez számít az ország legfejlettebb régiójának. Tőkés László figyelmeztetett: az idő sürget, hisz a romániai magyarság beolvadása az utóbbi húsz évben is folytatódott, és ugyanez várható a jövőben is, ha nem harcoljuk ki magunknak az önrendelkezést. Beszédét követően az EP-alelnök elnézést kért és távozott, ugyanis még a tegnapi nap során el kellett érnie Budapestre, ahol mára a dalai lámával egyeztetett találkozót. A következő szónok Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke volt, aki kifejtette: a kisebbségben élő magyarságnak két országgal kell közjogi viszonyát rendeznie – Magyarországgal, illetve azzal az országgal, melynek önhibájukon kívül váltak polgáraivá. Mindezt az utóbbi 90 év során nem sikerült kielégítő módon megoldani. Toró szerint Magyarországgal való viszonyunk rendezésének tekintetében a kettős állampolgárság intézménye nagy megvalósítást jelent, hisz lehetőséget ad arra, hogy szülőföldünkön maradva válhassunk az ország polgáraivá. Romániával való viszonyunk pedig az autonómia révén válhatna kielégítővé, mely a szóban forgó (Szatmárnémeti, Zilah és Nagyvárad által közrefogott) partiumi régióban egy eléggé összetett kérdés. A Székelyfölddel ellentétben ugyanis itt a magyar lakosság aránya nem mutat egyenletes eloszlást, ezért „egy sajátos autonómia-konstrukciót” kell kidolgozni és elfogadtatni a térségben. A partiumi autonómia-tervezetről Szilágyi Ferenc, a Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa tartott előadást, Csomortányi István pedig a nyelvi jogokról beszélt. Előbbi az Érmihályfalván tartott fórum keretében megválasztott autonómia-munkacsoport elnöke, utóbbi pedig a testület alelnöke.
Babos Krisztina. Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti)

2010. szeptember 25.
Határ menti lobbi sztrádáért
Mivel a jövő héten első olvasatban már a kormány elé kerül a 2011-es állami költségvetés tervezete, Cornel Popa szenátor, a Nemzeti Liberális Párt Bihar megyei szervezetének elnöke szükségesnek tartotta, hogy több megyére, sőt az országhatáron túlra is kiterjedő figyelemfelkeltő akcióval sürgesse a végrehajtó hatalmat az észak-erdélyi autópálya megépítésének finanszírozására. A régióbeli fejlesztésre vonatkozó igényt nyomatékosította, hogy Hajdú-Bihar megyei fideszes képviselők is a kezdeményezés mellé álltak. A Berettyószéplakon végződött túrát egy fórum követte, amelyen a résztvevők közös nyilatkozatban szólították fel a kormányt (a bukarestit és a budapestit is) a sztrádák megépítésére.
A Berettyószéplaki Ipari Iskolacsoport szépen rendbe tett díszterme adott otthont az észak-erdélyi autópálya ügyéről szervezett fórumnak, amelyen Hajdú-Bihar, Szilágy és Bihar megyei törvényhozók – fideszesek, RMDSZ-esek és liberálisok –, önkormányzati képviselők, polgármesterek alpolgármesterek vettek részt. Közvetlen tájékoztatást kaphattak a dolgok (szó szerinti) állásáról a kivitelező Bechtel cég projektmenedzserétől, Michael Swinfordtól, a Bihar megyei szakaszt felügyelő Anamaria Savától, illetve az államot megrendelőként képviselő Országos Autópálya és Országút Társaság kolozsvári székhelyű területi igazgatójától, Ion Pantelimontól. Biharból a főszervező Cornel Popa mellé felsorakozott a megyei önkormányzat szintén liberális elnöke, Radu Ţîrle és alelnöke, Dumitru Voloşeniuc, Nicolae Jolţa ugyancsak NLP-s parlamenti képviselő; az RMDSZ-t egyedül Szabó Ödön megyei ügyvezető elnök képviselte, míg Szilágyból Fekete Szabó András szenátor és Seres Dénes képviselő már a terepen, a széplaki viaduktnál csatlakozott a Váradról indult társasághoz. Ott volt még Tiberiu Marc, Szilágy megye tanácsának elnöke és helyettese, Cristian Ionescu, továbbá Zilah polgármestere és city managere, illetve Bihar megyei illetőségű Adrian Miroslav Merka, a Romániai Szlovákok és Csehek Demokratikus Szövetségének parlamenti képviselője. A határ túloldaláról Vitányi István fideszes képviselő és kollégája, egyben Püspökladány polgármestere, Arnóth Sándor, továbbá Muraközy István berettyóújfalui alpolgármester vett részt a találkozón.
Minden részvevő egyetértett abban, hogy a térség gazdasági fejlődését nagyban segítené, ha elkészülne az autópálya. A Boc-kabinet 2008 óta 569 milliót költött erre a sztrádára, ám nem a partiumi részre, mert itt – a széplaki viadukt kivételével – leállt a munka, és lassan a természet visszafoglalja a tőle elhódított területet. Erről „pályabejárásunk” alkalmával meggyőződhettünk. Popa szenátor hosszas utánajárással bebocsátást nyert a látogatók számára a Bechteltől az amúgy üres, de szigorúan őrzött munkatelepre, így Bisztraterebes határától Dólyáig a majdani autópályán gurulhattunk. A tömörített földes-kavicsos útalapon véges végig kiütközött a gyom, akár ki is írhatnák, hogy az autópálya füvére lépni tilos. A kivitelező cég vezetőinek és egyéb notabilitások jelenléte ellenére a térség felvigyázásával megbízott, fekete sisakba, védőruhába, csizmába öltözött vagyonőrök zavaró közelségből követték konvojunkat fekete dzsipjükkel, és állták körül a csoportot egy-egy megállónál.
A pályatest elkészült szakaszán egyébként már meglátszik a természet munkája: a vasbeton pillérek rozsdásodnak, repednek, az esők mély patakmedreket vágtak a töltések oldalába, több helyen földcsuszamlás, suvadás látható, csapadékból vagy talajvízből tavacskák képződtek. Állítólag egy év alatt másfél millió euróba kerülne az állagmegőrzés, de a már szinte félig kész, Széplakig tartó útrész befejezéséhez százmillió euró kellene. A kormány nem ad pénzt, csak a széplak melletti, 1,8 kilométer hosszú viaduktot fejezik be az idén, az az út viszont magában haszontalan, hisz nem visz sehonnan sehová. A határt túloldaláról érkezett vendégek – kettejük az önkormányzati választási kampányban is fontosnak tartotta időt szakítani a rendezvényre – is elsősorban az összeköttetés megteremtését szorgalmazták, hiszen ez az egész térség érdeke.
Csak pénzkérdés – derült ki a fórumon a felszólalásokból, s az is világos lett: az viszont politikai döntés kérdése, hogy a meglévő kevés pénzt az ország mely vidékének fejlesztésére adják. A fórumon megfogalmazott közös nyilatkozatok aláírói ezt a politikai döntést szeretnék a mi térségünk felé hajlítani például azzal is, hogy a közeljövőben esedékes román–magyar közös kormányülés egyik témájának ajánlják a sztrádaépítés finanszírozását. Minden részvevővel együtt reméljük, a kezdeményezést tettek is követik.
Máté Zsófia. Reggeli Újság (Nagyvárad)

2010. szeptember 30.
Erdélyiek Pártja néven indított mozgalmat Emil Aluaş karmester
Erdély és a Bánság pénzügyi-adminisztratív autonómiáját tűzi ki célul az a mozgalom, amelyet Emil Aluaş karmester, egyetemi tanár kezdett szervezni másfél évvel ezelőtt. Az Amerikai Egyesült Államokból hazatért művész azt ígéri, közeledik a pillanat, amikor az Erdélyiek Pártja létrehozásán dolgozó egész csapat a nyilvánosság elé lép, a párt jelöltjei pedig választásokon is megmérik támogatottságukat. A Krónikának adott interjúban a professzor hangsúlyozta, nem akarják Románia feldarabolását, és csakis törvényes úton kívánnak fellépni az erdélyiek képviseletében.
Olyan tartományt látnak a szemük előtt, amelyben a román mellett a magyar és a német nyelv is hivatalos státussal bír, és amelyet egy román, egy magyar és egy német kormányzó együtt irányít. Emil Aluaş szerint Erdélyt kevésbé érintette volna a gazdasági válság, ha a tartomány sorsát az erdélyiekre bízzák. Felvetésünkre, hogy jelenleg az egész ország kormányát erdélyi miniszterelnök vezeti, megjegyezte, Emil Boc nem ért a gazdasághoz, a döntéseket mások hozzák helyette.
– Sikeres karmesterként, egyetemi tanárként miért érezte, hogy politikával is kell foglalkoznia? A zene nem tölti be már az életét?
– Semmi más személyes indítékom nem volt az Erdélyiek Pártja mozgalom elindításához, mint az, hogy erdélyi vagyok, és hiányérzetem van. Az Erdélyiek Pártja olyan szükségszerűség, ami még nem születhetett meg a kommunizmus bukása után. Ennek csak annyi köze van Wagner, Bartók, Brahms vagy Mozart muzsikájához, hogy én karmesterként egész életemben az emberek egy-egy csoportjának a szervezésével, összehangolásával foglalkoztam. Most is ezt teszem. Az Erdélyiek Pártjának létrehozása egyébként nem új gondolat. Mindig is tudtam, hogy nekünk van egy sajátosságunk, amely megvan az itteni románokban, magyarokban, németekben egyaránt: ez a mi erdélyiségünk. Különbözik a történelmünk, a kultúránk a többi román területétől. Más értékeket vallunk, mint ők. Az utóbbi két évtizedben pedig egyre csak erősödött bennem ez az érzés. Tanulmányaim során megtudtam, a két világháború között Iuliu Maniu, Octavian Goga és Alexandru Vaida Voievod is nekilátott az erdélyiek pártja megalakításának, amikor az egyesülés után látták a bukaresti fejleményeket.
– Nagysármáson született, Kolozsváron, majd Budapesten tanult, karmesterként pedig az Amerikai Egyesült Államokban szerzett hírnevet. Mikor kezdett azon gondolkozni, hogy politikai síkon is tegyen valamit az erdélyiekért?
– Már 1990 nyarán, amikor hazajöttem, megfogalmazódott a baráti beszélgetések során, hogy létre kell hozni az Erdélyiek Pártját. Aktív mozgalomként azonban körülbelül másfél éve kezdtünk dolgozni. Ekkor gyűjtöttük össze azokat, akikről tudtuk, hogy hasonlóképpen gondolkoznak. Ekkor éreztünk rá arra, hogy valódi pártként is megszervezhetnénk magunkat.
– Hogyan juthatnak el oda, hogy valódi pártként jelenjenek meg a romániai politikai porondon?
– Mi csakis törvényesen akarunk fellépni. Tudjuk, hogy nem könnyű elérni egy ilyen párt bejegyzését, ezért egyelőre egy alapítványra bíztuk a szervezési munkát. A Pro West Alapítvány egyebek mellett az Erdélyiek Pártja mozgalom ügyeit is intézi. Tevékenysége azonban nem szorítkozik csak erre. Novemberben például az alapítvány önkéntesei részt vesznek egy akcióban, amely során 10 ezer facsemetét ültetnek el Csürülye község térségében, vagy egy Brahms–Bartók nemzetközi komolyzenei versenyt kívánunk szervezni Kolozsváron.
– Furcsa, hogy csemeteültetést és komolyzenei versenyt említ. Az Erdélyiek Pártja megnevezés arra utal, hogy pártként kívánnak működni, részt akarnak venni a választásokon.
– A Pro West Alapítvány fiókokat készül nyitni Zilahon, Nagybányán, Máramarosszigeten, Nagyszebenben, Sepsiszentgyörgyön, ahol már kialakulnak a mozgalmunk magjai. Az a cél, hogy összehozzuk azokat az embereket, akik hasonlóan gondolkoznak. Tavasszal már polgármesterjelölteket is kijelölünk ezeken a településeken. Ahhoz, hogy valaki polgármester legyen, nem szükséges, hogy egy párt jelöltjeként induljon el a választásokon. Függetlenként is versenybe szállhat a mozgalmunk támogatásával.
Emil Aluaş
1976-ban szerzett diplomát a kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémián, nagybőgősként dolgozott a Kolozsvári Román Opera, majd a Kolozsvári Állami Filharmónia zenekarában, 1984-ben a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián szerzett karmesteri képesítést. 1986-ban az Amerikai Egyesült Államokba telepedett, ahol a minneapolisi, bloomingtoni, lincolni, michigani állami egyetemek karmestertanára. Jelenleg a Gh. Dima Zeneakadémia szimfonikus zenekarának karmestere.
– Nem gondolja, hogy a jelenlegi romániai hangulatban egy független polgármesterjelölt számára inkább hátrányt, mint előnyt jelent egy efféle támogatás? A transzszilvanista elveket vallókat legtöbbször a nemzet ellenségeként bélyegzik meg.
– Igen, vannak, akik így gondolkoznak, de szerintem ők a kisebbség Erdélyben. Persze, lehet minket szidni Bukarestben. Megjegyzem, 1998-ban különösebb feltűnést sem keltett, hogy megalakult a Moldvaiak Pártja. Az egyenlőség elve alapján mi is hasonlóképpen akarjuk bejegyeztetni magunkat. Úgy gondoljuk például, hogy Erdély és a Bánság egészen másképpen vészelhette volna át a jelenlegi gazdasági válságot.
– Mi az ön politikai víziója Erdéllyel kapcsolatban? Milyennek látja a régiót mondjuk 20–30 év múlva?
– Románia területén belüli autonóm tartománynak látom Erdélyt és a Bánságot, amelyben három hivatalos nyelv létezik: a román, a magyar és a német. Erdély és a Bánság adminisztratív pénzügyi autonómiáját tűzzük ki célul. Programunkban az szerepel, hogy az adóink 7 százalékát továbbra is Bukarestnek fizetnénk, hogy abból tartsák fenn a külpolitikát, a Nemzeti Bankot, stb. Mi nem akarjuk az ország feldarabolását, de úgy gondoljuk, hogy ennek a régiónak az áll érdekében, hogy maga döntsön a saját ügyeiben. Hiszünk a saját erőnkben. Hiszszük, hogy vannak olyan szakembereink, akik képesek Erdély és a Bánság 8 milliós lakosságát kiemelni a válságból. Amint egy volt miniszter kollégánk mondta, ezt módszeresen, alaposan, erdélyiesen kell elérni. Biztosak vagyunk abban, hogy tíz évi önkormányzás után Erdély és a Bánság egészen más helyzetbe kerülne az országon belül, mint jelenleg.
– A bukaresti kormányt is erdélyi miniszterelnök vezeti, és bizony elég lesújtóak az eredmények.
– Emil Boc egyetlen gazdasági döntést nem hozott kormányzása idején. Ezeket mindig mások hozták meg helyette. Ő erdélyi, de nem rendelkezik azzal a képességgel, tudással, hogy átlássa a gazdasági folyamatokat.
– Ön következetesen az Ardeal szót használja, amikor Erdélyről beszél, nem a Transilvaniát. Miért?
– Az Ardeal szóban jobban benne van a régió, amelyre gondolunk. A bihariak is magukénak érzik, pedig ők tiltakoznak, ha a Bihart Transzilvánia részének tekintik. Még tárgyalunk a bánságiakkal, akik azt szeretnék, hogy a párt nevében szerepeljen a Bánság is. Ki kell találnunk, miként lehet számukra is vonzó képletet találni. Ezekben a régiókban az autonómia iránti igény ott van az emberekben.
– Ha békés, demokratikus eszközökkel szeretné elérni Erdély autonómiáját, ehhez a bukaresti törvényhozásban kell többséget szerezni. Hogyan lehet elérni a mentalitás gyökeres megváltoztatását?
– Pontosan nem tudom, de az biztos, hogy tenni kell érte. Természetesen ez csakis bizonyos alkotmányos cikkelyek megváltoztatásával lehetséges. Ebben pedig számítunk az RMDSZ-re, amely a bukaresti politikában, a parlamentben is otthonosan mozog.
– Partnert látnak az RMDSZ-ben? Merthogy az RMDSZ minden bizonnyal abban érdekelt, hogy egyben tartsa a magyarságot, ne engedje elcsámborogni az erdélyiek pártja felé.
– A mi ajánlatunk vonzó lehet az RMDSZ számára is. Mi úgy képzeljük el, hogy az autonóm Erdélyt és Bánságot együtt irányítja egy román, egy magyar és egy német kormányzó, akiket szabad választásokon választanak meg. Ez lenne a sajátossága a tartománynak. A többnyelvűséget az Egyesült Államokban is megtapasztaltam. A déli államokban természetes, ha valaki beidézést kap a polgármesteri hivatalra, az angolul is, spanyolul is meg van fogalmazva. Ez senkit nem zavar.
– Ön beszéli a három erdélyi nyelvet?
– Restellem is, hogy magyarul csak nagyon keveset tudok, a németet pedig inkább csak a zenei szakszövegekből ismerem. Tanulmányaim egy részét ugyan Budapesten végeztem, de ott sajnos angolul tanítottak bennünket, külföldi diákokat. Igyekszem azonban pótolni e hiányosságokat. Éppen vásároltam magyar nyelvkönyveket, és napról napra fejlődöm.
– Hogyan próbálják megmagyarázni a bukarestieknek, az oltyánoknak, a moldvaiaknak, hogy nekik is jó lenne, ha Erdély autonómiát kapna az országon belül?
– Azt kell megérteniük, hogy az országon belüli verseny számukra is fejlődést hoz. Ha ugyanis azt látják, hogy én valamit jól csinálok, megpróbálják majd még jobban csinálni. Azt hiszem, a moldvaiaknak, az olténiaiaknak is meg kell találniuk a saját receptjeiket a boldogulásra. Az utóbbi időben Traian Băsescunak több olyan nyilvános beszédét hallottam, amelyikben arra biztatta az embereket: ne várják, hogy az állam oldja meg a gondjaikat, vegyék a kezükbe a sorsukat, dolgozzanak a boldogulásukért. Én nem gondolkodhatok a moldvaiak helyett. Az ő érdekeiket nekik maguknak kell felismerniük.
– Kit várnak a mozgalomba, a pártba? Kire építenek?
– Érdekes, hogy másfél évvel ezelőtt, amikor elkezdtünk szervezkedni, beszélgetőtársaink eléggé kétkedően fogadták a gondolatainkat. Most azonban nagy nyitottságot érzek mindenütt; elsősorban a vállalkozók, az üzletemberek körében. Ők látják ugyanis a legjobban azt, hogy mennyi pénz csorog el a tartományból Bukarest irányába, és milyen kevés fordul vissza. És számítunk azokra a fiatalokra, akik gondolkodását nem rontotta meg a kommunizmus. Egy ismert bukaresti színész mondta: aki egyszer kommunista csecsből szopott, az míg a világ világ, soha nem fog megváltozni.
– De hát abból szopott ön is, hiszen a diktatúra idején végezte a tanulmányait.
– Én nem érzem, hogy a gondolkodásomat megfertőzte volna a kommunizmus. Aki azt mondja, hogy abban a korban mindenképpen be kellett hódolni a hatalomnak, az nem mond igazat. Rám például óriási nyomás nehezedett, hogy lépjek be a pártba, de ellenálltam. Lehet, hogy ezzel áll az is összefüggésben, hogy számomra Amerika nem jelentett kulturális sokkot, amikor kivándoroltam. Megtaláltam a helyem.
– Kik az ellenségei az Erdélyiek Pártja gondolatának?
– Az árulók.
– Számukra viszont éppen ön az áruló.
– Akkor azt mondanám, hogy a lusták; lehetnek ezek románok, magyarok, németek egyaránt. Mert egy ilyen párt személyes elköteleződést, személyes tenni akarást feltételez.
– Erdély lakossága is eléggé jelentősen átalakult az utóbbi évtizedekben. Vonzó lehet az erdélyi gondolat azok számára is, akik az utóbbi évtizedekben telepedtek itt meg?
– Lehet, hogy nem, de ők mégiscsak kisebbséget képeznek a tősgyökeres erdélyiekhez képest. Nekik alkalmazkodniuk kell az erdélyiek többsége akaratához.
– A jelenlegi román törvények meglehetősen nehezen teljesíthető feltételeket szabnak egy regionális párt bejegyzéséhez. Hogyan lehet teljesíteni ezeket a követelményeket?
– Az Erdélyen kívüli megyékben, Bukarestben is vannak erdélyiek, akiknek rokonszenves lehet az erdélyi gondolat. De az is felmerült, hogy Brüsszelben jegyezzük be az erdélyiek pártját uniós pártként. Nem ellenőriztem még ennek a lehetőségét.
– Mikor vágnak bele a bejegyzésbe?
– A tavasz folyamán. Arra számítunk, hogy a párt a 2012-es parlamenti választásokra már készen áll a versenyben való részvételre. A választásokkal kapcsolatban azonban még túl sok az ismeretlen. Azt sem tudjuk, egykamarás parlamentje lesz-e Romániának, vagy kétkamarás. Várjuk, hogy megtörténjen az alkotmány módosítása. Egyelőre csak azt határoztuk el, hogy az önkormányzati választásokon jelölteket állítunk.
– A román állam hatóságai többször jelezték, hogy nemzetbiztonsági kockázatként tekintenek minden autonomista mozgalomra. Érezték, hogy a titkosszolgálatok figyelik a szervezkedésüket?
– Nem. Sokan mondták, hogy a telefonomat minden bizonnyal lehallgatják, de én ezzel nem foglalkozom.
– Mennyire kockázatos egy ilyen mozgalom szervezése? Sabin Gherman korábban a kolozsvári televízió munkatársa volt, aztán a kiáltványa megírásával eltűnt a közéletből. Gondolja, hogy önnek is érintheti a karrierjét a politikai szerepvállalása?
– Sabin Gherman a csoportosulásunk egyik aktív tagja. Ő talán abban hibázott annak idején, hogy mindent egyedül akart. Ez pedig lehetetlen. Az én zenei karrierem nem annyira Romániában, hanem inkább Magyarországon és az Amerikai Egyesült Államokban valósul meg. Én ott érzem a legjobban magam karmesterként. Hálás vagyok Kolozsvárnak, de mégis a magyar karmesteriskola sarjának tekintem magam.
– Nem gondolja, hogy a budapesti tanulmányok hangsúlyozása erősíti azt a sztereotípiát önnel szemben, hogy ön politikai téren is Budapest ügynöke?
– Persze, mondanak mindenfélét. Azt is, hogy Budapest ügynöke vagyok, azt is, hogy amerikai ügynök vagyok. Érdekes, éppen a magyar beszélgetőtársaim tanácsolták a leghatározottabban, hogy ne keressem a kapcsolatot a magyarországi politikai pártokkal, hogy ne is adjak táptalajt az efféle gyanúsítgatásoknak. Ezek a dolgok túlságosan nevetségesnek tűnnek ahhoz, hogy egyáltalán foglalkozzam velük.
– Mikor válik láthatóvá az egész csoport? Eddig csak ön vállalta a nyilvános szereplést.
– Remélem, november végéig meghívhatjuk az újságírókat egy sajtótájékoztatóra, amelyen részt veszünk mindannyian. Addig a fundatiapro-west@gmail.com mail-címen várjuk az érdeklődők leveleit.
Gazda Árpád. Krónika (Kolozsvár)

2010. október 22.
Nyilatkozat
„Rendkívüli késedelemmel, két nappal (!) a királyhágómelléki egyházkerületi tisztújító közgyűlést megelőzően, 2010. október 20-án – végre – összeült az Egyházkerületi Választási Bizottság (EVB), és véglegesítette a jelöltek listáját. Az egyházmegyei jelölések elbírálásához képest előrelépésnek számít, hogy - az elhangzott bírálatokat figyelembe véve - az EVB ez alkalommal nem mulasztotta el a beterjesztett óvások kivizsgálását. Ennek ellenére azonban: az „eredmény” ugyanaz. A Szűcs Ottó vezette testület a megelőző ténykedéséhez hasonló, elvtelen pártossággal seperte le az asztalról a benyújtott óvásokat, teljességgel figyelmen kívül hagyva a törvényerejű Választási Szabályzat (VSZ) kötelező előírásait.
1.Varga Attila egyházkerületi főgondnok-jelölt vonatkozásában a VSZ egyértelmű előírása az irányadó: akik tisztségükről „önkényesen és elfogadhatatlan módon lemondanak, azok egyházi tisztségekbe nem jelöltethetők.” (2. szakasz, 3. bekezdés).
Márpedig nevezett magyar nemzetiségű román parlamenti képviselő 2003 februárjában „elfoglaltságára hivatkozva lemondott egyházkerületi jogtanácsosi tisztségéről” – olvashatjuk az Igazgatótanács 2003. február 21-i ülésének jegyzőkönyvében (lásd a 7.1/2003. számú határozatot). A püspöki elnöklésemmel megtartott ülés hivatkozott napirendi tárgyának adalékaként felidézhető, hogy nevezett Varga Attila jogász éppen a legnehezebb időszakban vált meg hűtlenül tisztségétől, mikor is, röviddel annak előtte, 2003. február 1-jén, Egyházkerületünk korszakos jelentőségű nemzeti felelősségvállalással állt ki az erdélyi autonómia RMDSZ által elszabotált ügye mellett - éspedig azon az emlékezetes szatmárnémeti egyházkerületi közgyűlésen, mellyel egy időben a jogtanácsos-képviselő úr pártja, az RMDSZ szégyenletes szatmárnémeti kongresszusát tartotta. Az eset összefüggésében rá kell mutatnunk a hivatalos RMDSZ jó ideje tapasztalható és az idei választások alkalmával felerősödő egyházi előrenyomulására. Erre nézve elégséges megemlítenünk a nemrég lezajlott erdélyi egyházkerületi főgondnok-választás kimenetelét, valamint a nagykárolyi egyházmegye esperesének - Moldovan Ilie – volt kollaboránsnak, a Szatmár Megyei Tanács RMDSZ-es tagjának - , valamint Seres Dénes zilahi egyházmegyei jogtanácsosnak - RMDSZ-es parlamenti képviselőnek - a frissen történt megválasztatását. Ide illik még az a körülmény, hogy a zilahi református iskola ügy - nevezett – sírásója legutóbb azt nyilatkozta a Graiul Sãlajului című lapnak, hogy a határon túlra kiterjesztett magyar állampolgárságot nem fogja igényelni.
Az Egyházkerületünk területéről elindult romániai rendszerváltozás, másfelől az általunk magasra emelt nemzeti önrendelkezés szellemében vissza kell utasítanunk a nevezett személyek egyházi tisztségvállalását.
Az sem mellékes körülmény, hogy nevezett parlamenti és megyei RMDSZ-funkcionáriusok milyen társadalom- és magyarellenes politikát támogatnak és rendelkezéseket szavaznak meg a román kormányzat tagjaiként.
2.Mike Pál kéci lelkipásztor, egyházkerületi ifjúsági előadójelölt vonatkozásában a VSZ ekképpen fogalmaz: nem ajánlott a szektás irányt képviselő egyháztagok jelölése (CE Szövetség stb.). (uo.).
Nevezett atyánkfia bevallott módon annak a CE Szövetségnek az aktív tagja és vezető képviselője, mely egyesület nem része Református Egyházunknak, és magára nézve nem ismeri el egyházunk jogi
fennhatóságát. Közel két évtizede tartó, következetes erőfeszítéseink ellenére a CE szervezet mindmáig nem hajlandó beilleszkedni Egyházunk törvényes rendjébe, hanem éppen ellenkezőleg, állandó ellenséges propagandát folytat vele szemben. Egy szektás elhajlású CE-s lelkész pártos választási konjunktúrának .köszönhető. ifjúsági előadóvá való kinevezése nem jelentene mást, mint hogy .kecskére bíznánk a káposztát..
Az RMDSZ hivatalosaival párhuzamosan előre nyomuló CE-s térhódítás szintén ellene szól Anyaszentegyházunk kálvini, ékes és szép rendjének..
Strasbourg, 2010. október 20.
Tőkés László, Reggeli Újság (Nagyvárad)

2010. október 30.
Turul-szobor Zilah főterén?
Hamarosan ismét két Fadrusz-alkotással büszkélkedhet Zilah városa: Wesselényi Miklós közismert köztéri szobrával szemben helyeznék el a turulmadár évtizedekkel ezelőtt eltávolított szobrát. A jelenleg a templomkertben megtekinthető szobor hamarosan új, Fadrusz stílusában készített talapzatot is kap, és a remények szerint Zilah szimbólumává és turistalátványossággá válhat. Ebben bizakodik Sojka Attila, a szilágysági megyeszékhely RMDSZ-es alpolgármestere, akivel az elmúlt két év önkormányzati munkájáról, eredményekről, megvalósításokról, a városvezetők közötti együttműködésről beszélgettünk. Wesselényi szobrával szembe kerülne a turul – mondja Sojka Attila zilahi alpolgármester.
A legutóbbi helyhatósági választások jelentős változással szolgáltak a zilahi magyarság számára, mivel sikerült RMDSZ-es alpolgármestert ültetni a képzeletbeli bársonyszékbe. Azóta a szilágysági megyeszékhely fejlődésében nagy szerepet játszik a közgazdász végzettségű Sojka Attila, akivel az elmúlt időszak eredményeiről, megvalósításairól és a jövőbeni tervekről beszélgettünk irodájában.
Úgy vélem, az elmúlt két évben megvalósult legnagyobb mérvű befektetésnek a víz- és csatornahálózat, illetőleg a szennyvíztelep rehabilitációja minősül. A szennyvízülepítő felújítása húsz, a csatorna- és vízhálózat pedig hétmillió euróba kerül. Ezen tervezet által Zilah belterületének mintegy nyolcvan százaléka csatornahálózattal rendelkezik majd, a vízhálózat pedig száz százalékosan kiépül. A víz- és csatornarendszer december 31-i átadási határideje a munkát hátráltató esőzések miatt valószínűleg tolódik majd, de márciusra kétségtelenül elkészül. A szennyvízülepítő rendszernek a tervek szerint 2012-re kell kiépülnie. A csatornahálózat a város történelmi utcáit, így a Kraszna, a Király, a Fazakas utcát is érinti. A két és fél kilométer hosszú Kraszna utcán mindeddig nem is létezett csatornázás.
Ebben az évben sikerült továbbá felújítanunk a már tízéves általános urbanisztikai tervet, az RMDSZ és különösképpen Tánczos Csaba tanácsos segítségével. Zilah városa a megyében elsőként fogadtatott el új urbanisztikai tervet. Ennek értelmében 852 hektárt sikerült csatolnunk Zilah belterületéhez, így hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy ezekre a területekre is építkezhessenek az emberek.
A szeptember 13-i tanácsülésen elfogadtunk egy határozatot, amelynek értelmében hetven árvízkárosult család 73 ezer lej értékű támogatásban részesül. Ezen összegből hozzávetőleg 40 ezer lejt magyar ajkú polgárok megsegítésére szánunk. Az RMDSZ keretében a tanácsosok, illetve a megyében tevékenykedő polgármesterek, alpolgármesterek szintén pénzt gyűjtöttek: 16 családnak 10 ezer lejt sikerült kiutalnunk.
Meg kell említenem azt is, hogy Seres Dénes képviselő úrnak és RMDSZ-es kollegáinknak köszönhetően a református kollégiumban 1–4. osztályos alapképzés indult, így hát történelmet írunk, hiszen ebben a színmagyar tannyelvű intézményben a teljes tizenkét iskolai év alatt anyanyelvükön tanulhatnak a diákok.
Tavaly vettük át a város iskoláinak rendelőit, még nem engedélyeztettük őket, mert funkcionalitásuk nem érte el a megfelelőségi szintet. Fokozatosan hozzálátunk felújításukhoz, hogy a megfelelő működési engedélyeket megszerezhessük.
Mindemellett, hamarosan összeül a földhivatali bizottság: reméljük, hogy ez alkalommal további földeket tudunk visszaszolgáltatni a református egyháznak, ugyanis 36 hektár területet kell még visszaszerezniük. Egy hónappal ezelőtt ismét visszakerült tulajdonukba egy fél hektár, most pedig egy újabb hektárt szeretnénk nekik visszajuttatni. Fent a Ligetben ugyanis van egy református óvoda is, amelynek épületét az egyház tulajdonaként telekkönyvezték, a mellette lévő területet azonban még nem. Arra törekszünk, hogy ezt a földdarabot mielőbb szerezze vissza a református egyház, hiszen így magyar óvoda, iskola is működhetne Zilahon.
Mindenképpen említésre méltó, hogy tavaly decemberben a városi tanács elfogadta, hogy a Fadrusz János évtizedekkel ezelőtt eltűnt turul szobrának nyomán készített alkotást elhelyezhessük a centrumban, a Wesselényi-szoborral szemben. Ez év költségvetésében 25 ezer lejt különítettünk el a turul, illetve a Scala mozi épülete előtt elhelyezendő, Mihai Viteazut ábrázoló szobor megtervezésére. A turul-szobor ügye amúgy nagyon kényes kérdésnek minősült: tavaly kétszer vetette el az ötletet a városi tanács. Decemberben azonban sikerült meggyőzni őket, hogy az emlékmű turisztikai látványosság, illetve Zilahnak olyan jelképe lesz, ha megépül, mint Wesselényi Miklós közismert szobra. A fellendülő turizmus pedig nyilván a panziókkal, vendéglátó egységekkel rendelkező vállalkozóknak is hasznára válik.
A turulmadár jelenleg a református templomkertben látható.
Igen, egyelőre csak a madár van meg, de a Fadrusz művéhez hasonló talapzat is készül. Nem lesznek rajta a lókoponyák, de magyar, német, angol, illetőleg francia nyelven feliratozzák majd, lévén, hogy turisztikai értéknek szántuk. Szeretnénk elérni azt, hogy az eredetihez hasonlóan, a rovásírásos felirat is szerepeljen majd rajta.
Remélem, hogy még ebben az évben aláírhatjuk a szobor tervét – a feladatot már úgynevezett közvetlen megbízás alapján kiadtuk a tervezőnek. Mivel összköltsége nem haladja meg a 15 ezer eurót, nem kellett licitet kiírnunk. A tervező neve Nagy Attila, aki műemlék-restaurálási engedéllyel is rendelkezik. Bízunk benne, hogy jövőre a szobor kivitelezésére is rá tudunk szánni egy bizonyos költségvetési összeget, illetve hogy a Kulturális és Művelődésügyi minisztériumtól is kapunk némi támogatást. Ezzel ismét mi leszünk az egyetlen európai város, amely két Fadrusz-szoborral büszkélkedhet.
A bekövetkezett gazdasági válság miatt nem tudtuk még megvalósítani a szintén a turizmus fellendítését célzó tervünket, hogy újra kiépítsük a Meszesen áthaladó régi római utat. Ahhoz, hogy Moigrádot a Porolissummal átvegyük, sajnos népszavazást kell kiírni. Leadtunk ugyanakkor egy pályázatot, amely a régi Vigadó épületének felújítását célozza. Továbbá, ha a bank elfogadja a kölcsönt, új piaccsarnokot építünk. Egy hónapon belül elkészül amúgy a piac mellett elvezető út a prefektúra és a városháza között, és reméljük, hogy jövőre a két intézmény között sétányt is ki tudunk építeni.
Milyen jelentősebb, a helyi önkormányzat által támogatott rendezvények voltak Zilahon?
Tavasszal járt nálunk egy holland szeretetkórus, ötezer lejt tudtunk fordítani, október 22-én pedig megültük a szüreti napokat, amelyek már hagyományosak nálunk. A városháza költségvetéséből hatezer lejt különítettünk el a kifejezetten a magyar közösség számára szervezett szüreti rendezvényekre.
Milyen az együttműködés a város többségi elöljáróival?
Politikai szinten nem éppen egyformák az elképzeléseink, ugyanis a polgármester nemzeti-liberális párti, a másik alpolgármester szociáldemokrata, én pedig RMDSZ-es vagyok. A kommunikáció mindemellett jó köztünk: kollegák voltunk a polgármesterrel, egyidősök vagyunk, és próbálunk úgy egyeztetni, hogy mindenki elégedett legyen. A magyarság érdekvédelmét illetően kétségkívül nagy eredményeket értünk el: úgy vélem, hogy 18 év alatt nem sikerült annyi mindent megvalósítani, mint az elmúlt két évben.
A város szeméttelepét sikerült uniós szabványoknak megfelelően átalakítani?
A szemétteleppel nagy gondok vannak, ugyanis nincs engedélyeztetve. Borbély László környezetvédelemi miniszter itt járt, ki is adták az ultimátumot, hogy félév alatt le kell zárulnia az engedélyezési eljárásnak. Továbbá törvényileg 2017-ig környezetbarát módon eszközölni kell a szeméttelep bezárását. A városban tíz pontján szelektív hulladékgyűjtőket helyeztünk el, és még további tíz ponton lesznek, amint a csatornázási, aszfaltozási munkálatokat befejeztük.
Zay Éva, Szabadság (Kolozsvár)

2010. november 3.
Tőkés a választási eredmények megóvására buzdít
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület több elöljárójának a lemondását követelte kedden Tőkés László, az egyházkerület volt püspöke, aki kifogásolja, hogy az októberi egyházi választáson olyan személyek kerültek vezetői beosztásba, akik szerinte nem tesznek eleget a választási szabályzat támasztotta követelményeknek.
A partiumi egyházkerületben október 22-én tartottak általános tisztújítást, amelynek keretében Csűry István püspök hat évre szóló mandátumot nyert el. Tőkés László elsősorban az RMDSZ két törvényhozójának, Seres Dénesnek és Varga Attilának a jelöltségét és megválasztását kifogásolja. Tőkés szerint aggasztó, hogy az RMDSZ egyre nagyobb teret hódít „illetéktelenül” az egyházi életben.
A volt püspök, aki jelenleg az Európai Parlament alelnöke, nagyváradi sajtótájékoztatóján elmondta: a zilahi egyházmegyei jogtanácsosi tisztségre jelölt és megválasztott Serest korábban azért mentették fel az egyházkerületben betöltött tisztségéből, mert feladatkörének betöltését „rendszeresen elmulasztotta”, s így nem lett volna joga - mondta Tőkés – résztvenni a mostani választáson. Tőkés szerint az egyházkerületi főgondnoki tisztségre jelölt és megválasztott Varga Attila 2003-ban „önkényesen és elfogadhatatlanul” mondott le egyházi pozíciójáról, ezért neki sem lett volna joga részt vennie a mostani megmérettetésen. Tőkés értetlenségének adott hangot amiatt, hogy az egyházkerületi választási bizottság a kifogásolt személyek ellen benyújtott óvásokat elutasította.
A volt református püspök Nagy Sándor nagykárolyi esperesnek az újraválasztását is kifogásolja, aki egyben az RMDSZ Szatmár megyei önkormányzati képviselője. Tőkés szerint az esperes azért nem töltheti be ezt a vezető tisztséget, mert együttműködött az egykori kommunista titkosszolgálattal, a Securitatéval. Tőkés lemondásra szólította fel az érintetteket, és arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyházkerület választói közgyűlése résztvevőinek tíz százaléka még egy hétig megóvhatja a választási eredményeket. Szabadság (Kolozsvár)

2010. november 22.
Közgyűlés és díjkiosztó a dalosszövetségnél
Közös népdalénekléssel kezdődött november 20-án, szombaton délelőtt a Romániai Magyar Dalosszövetség évi közgyűlése az unitárius kollégium Felvinczi György termében. Guttman Mihály, a dalosszövetség tiszteletbeli elnökének felkérésére Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök tartott rövid áhítatot. „Adjon Isten önöknek erőt, hogy az erdélyi magyar kórusmozgalom elkötelezettjeiként minél többet énekelhessenek”, buzdított a püspök. Kötő József, az Erdélyi Közművelődési Egyesület (EMKE) tiszteletbeli elnöke beszédében kifejtette: “Az EMKE és a dalosszövetség újraalakulásuktól megőrizték nemzeti és közösségépítő jellegüket. Fenntartottuk azt a szellemiséget, amely egy népet megéltet és egyedivé tesz. Ezért kell ma ünnepelni a dalosszövetséget, megmaradásunkhoz a többezer kórustag éneklése is hozzájárul”.
Tóth Guttman Emese, a dalosszövetség elnöke beszámolójában elsőként a 2010-es év megvalósításait vette számba: januárban megünnepelték a Magyar Kultúra Napját, majd tél végén Kodály szellemében került sor egy rendezvényre Kézdivásárhelyen, tavasszal a 125 éve született Zsizsmann Rezsőre emlékeztek, az elkövetkező időszakban pedig Mérában szerveznek népdalversenyt. Az elnökasszony megemlítette azt is, hogy egyes énekkarok későn vagy egyáltalán nem küldték el a szövetségnek ezévi tevékenységükről a beszámolót. Megtudtuk: a kórusok működésében a legnagyobb gondot a nem megfelelő kottaolvasás és az elöregedés okozza. Idén több énekkar ünnepelte meg létrejöttének kerek évfordulóját, továbbá közel húsz erdélyi településen tartottak kórustalálkozót. Mint kiderült, 2010-ben már három népdaléneklési versenyt szervezett a dalosszövetség. Tóth Guttman Emese örömmel említette, hogy a kórusok eleget tettek az egyházi és nemzeti ünnepek alkalmával szervezett rendezvényekre szóló meghívásoknak is. Szó esett ugyanakkor a testvérkórusokkal való kapcsolattartásról, valamint a dalosszövetség kórusainak külföldi szerepléséről.
Jövőre 90 éves a dalosszövetség
Ami a 2011-es évre vonatkozó terveket illeti, januárban ismét megünneplik a Magyar Kultúra Napját, továbbá Liszt Ferenc születésének 200. és halálának 125. évfordulójáról is megemlékeznek. Halálának 30. évfordulóján Márkos Albert kolozsvári zeneszerző életművére kívánnak hangsúlyt fektetni. Mindemellett kórustalálkozókra és népdalversenyekre kerül majd sor, jövő novemberben pedig a dalosszövetség megalapításának 90. évfordulóját is megünneplik.
A gregorián szakosztály tevékenységét összegző, Jakabffy Tamás által összeállított beszámolót Péter Éva, a dalosszövetség egyik alelnöke olvasta fel. Ezáltal képet alkothattunk a gregorián zenét művelő, és a dalosszövetség égisze alatt tevékenykedő énekkarok sokrétű, sikerekben gazdag tevékenységéről. Sógor Magda karnagy a kántorképzés jelenlegi lehetőségeit ecsetelte, majd Kelemen Antal, a fúvós szakosztály vezetője a több mint 40 erdélyi fúvósegyüttes évi tevékenységéről számolt be.
Öt karnagyot tüntettek ki
A beszámolók után került sor a díjak átadására. Zsizsmann Rezső-díjban részesült Fórika Balázs, a kézdivásárhelyi Kantai Római Katolikus templom kántorkarnagya. Fekete Miklós zenetanár laudációjából kibontakozott a karnagy sokoldalú tevékenysége: kántor, önkormányzati tanácsos, vitézi rend birtokosa, és nem utolsósorban két gyermek édesapja. „Kívánom, hogy ez a díj is boldoggá tegyen”, összegzett Fekete Miklós. A díjat Zsizsmann Ilona, Zsizsmann Rezső lánya adta át.
Márkos Albert-díjat kapott a fiatal Gáspár Anna zilahi zenetanár-karnagy. „Húsz éve ismerem a Gáspár családot, és ez alatt az idő alatt végigkísértem Anna pályáját, aki a zeneakadémia elvégzése után énekkart és játszóházat vezet, népdalt kutat, zeneóvodában tevékenykedik”, mondta laudációjában Essig Klára festőművész. A díjat Fórika Éva alelnök adta át.
A Jagamas János-díjat Czakó Gabriella szovátai missziós zenetanárnő érdemelte ki, akinek pályafutását kollégája, Nagy Éva Vera méltatta. „Csoda az, amit Gabriella a gyerekekkel tesz. Kodály elképzelései a szemem láttára valósulnak meg”, hangzott el a laudációban. A díjat Jagamas János özvegye adta át.
Bálint Zoltán, a Csíkkarcfalvi Bitykó Gyermekfúvószenekar karnagya Rónai Antal-díjat vehetett át. Laudációt mondott Kelemen Antal, a rétyi fúvószenekar igazgató karnagya. „Bálint Zoltán közvetlenül, barátságosan viszonyul a zenekarában tevékenykedő gyerekekhez. Öt éve, amióta átvette az együttes vezetését, kitartó munkát végzett”, összegzett Kelemen Antal.
Seprődi János-díjban részesült a 30 éves Sepsiszentgyörgyi Cantus Firmus Vegyeskar és annak karnagya, László Attila. Guttman Mihály félévszázados ismeretség fényében értékelte a karnagy áldozatos és sikeres tevékenységét.
A díjátadást követően a közgyűlés tiszteletbeli tagnak választotta Ferencz Ágnes Veronika brassói képzőművészt, aki a díjként szolgáló plakettet készíti el évek óta, valamint Tamás Gebe Andrást, Tordaszentlászló polgármesterét, mint a szövetség önzetlen támogatóját.
Délután gyermekkarok örvendeztették meg kórushangversenyükkel a dalosszövetség tagjait.
NAGY-HINTÓS DIANA, Szabadság (Kolozsvár)

Az európai források lehívása terén Románia továbbra is az utolsók közé tartozik
Borbély László környezetvédelmi miniszter pénteken kijelentette: Románia továbbra is listavezető az uniós tagállamok körében a leszerződött uniós projektek terén, de az utolsók közé tartozik az alapok lehívása tekintetében.
Zilahi sajtótájékoztatóján Borbély László környezetvédelmi miniszter elmondta: az uniós alapok lehívásának alacsony foka miniszteri mandátumának legnagyobb kudarca.
„Románia az első helyen áll az Európai Unióban a nagy értékű aláírt szerződések terén, hiszen több mint 3 milliárd euróra kötöttünk szerződést. Mégis, az utolsók közé tartozunk az európai uniós alapok konkrét lehívása tekintetében, a szerződések aláírása után ugyanis csak mintegy 50 millió eurót hívott le. Ez nagyon kevés”, fejtette ki a környezetvédelmi tárcavezető.
Borbély szerint ez a helyzet a projektek rossz menedzsmentje és a lassan zajló közbeszerzési eljárások miatt alakult ki.
Ezért a miniszter arra kéri a polgármestereket, törekedjenek a projektek menedzsmenti problémáinak megoldására, mert attól kezdve, hogy aláírják a finanszírozási szerződést, a projekt haladásáért és az európai alapok lehívásáért már az elöljárók a felelősek.
Mediafax, Nyugati Jelen (Arad)

2010. november 26.
Demokrácia Központok segítenek a magyar állampolgárságot igénylőknek
December közepére a jelentősebb magyarlakta megyeszékhelyeken megnyitják kapuikat az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) úgynevezett Demokrácia Központjai. Az EMNT illetékes vezetői tegnap Nagyváradon tájékoztatták a sajtót az új feladatot is felvállaló hálózatról.
A magyar közigazgatási és külügyminisztérium meg az EMNT képviselői szerdán írták alá Budapesten a megállapodást a kedvezményes honosítási eljárásban való közreműködésről – jelentette be Toró T. Tibor, az EMNT országos ügyvezető elnöke. Gergely Balázs, a Demokrácia Központok országos hálózatának koordinátora elmondta, hogy az alakuló intézmény célja az adatgyűjtés a romániai magyar közösség közéletéről, politikai és kulturális életéről, az adatok feldolgozása és az információk nyilvánosságra hozatala. Az EMNT-ben már működő monitoring rendszert fejlesztik tovább, figyelemmel követik például az anyanyelvi jogok érvényesülését, érvényesítését, az önkormányzati döntéshozatali folyamatokat (utóbbiakat például tanácsülések látogatásával).
Amint Zatykó Gyula, az EMNT Bihar megyei szervezetének elnökségi tagja, a Demokrácia Központok partiumi térségi koordinátora magyarázta, fel akarják mérni a nemzet állapotát. „A cél az autonómia, de eléréséhez tudnunk kell, honnan indulunk” – mondta. Magyarországon jövőre szeretnék összeállítani a nemzeti katasztert, ebben is segíthetnek, és igyekeznek a 2011-ben esedékes népszámlálásra megerősíteni az „ingadozók” identitástudatát – tette hozzá.
Összesen 20-22 Demokrácia Központ létesül idővel, de már december közepére működni fog tíz-tizenkettő a legfontosabb magyarlakta megyeszékhelyeken, így Nagyváradon, Szatmárnémetiben, Zilahon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Nagybányán, Aradon, Brassóban. A magyar állampolgárságért folyamodókat azzal fogják segíteni, hogy itt ellenőrzik majd az igénylő dosszié tartalmát, lehetőség szerint hivatalos fordítókat ajánlanak, és időpontot egyeztetnek a határ menti magyar önkormányzatok anyakönyvi hivatalaival a leadás végett. Ennek különösen a partiumi megyékben van nagy jelentősége, mert a Magyar Köztársaság romániai konzuli hivatalai már nem győzik a rohamot, már most csak májusra-júniusra tudják beütemezni a kérvényezők fogadását. A Demokrácia Központokat felkeresők biztosak lehetnek benne, hogy nem kell majd kétszer járniuk a magyar hatóságokhoz. Az itt dolgozó egész-, fél- vagy negyedállású munkatársakat ugyanis a magyar fél készíti fel, ugyanazt a képzést kapják majd, mint a konzulátusokon ezzel foglalkozó tisztviselők.
A hálózatot egyelőre az EMNT finanszírozza – mondta el érdeklődésünkre Toró T. Tibor –, de keresnek hazai, magyarországi és európai uniós pályázati lehetőségeket, várják a szponzorokat is. Az irodák felszerelésének, eszközeinek egy része már megvan, s remélik, a készülő magyarországi 2011-es költségvetésben találnak nekik forrást valamilyen minisztériumi alapból. Toró helyesnek tartja, hogy az RMDSZ Bihar megyei szervezete is magáénak tekinti az ügyet, és kiveszi a részét az állampolgárság megszerzésére vonatkozó tájékoztatásból, hiszen ez nem pártpolitikai kérdés.
Az egyszerűsített honosítási eljárásban való közreműködésükért a romániai magyaroknak nem kell fizetniük – ezt előírja a budapesti tárcákkal kötött megállapodás is –, csak a fordítások kerülnek majd pénzbe, amiről számlát kapnak, illetve az utazási költséget kell állniuk, ugyanis az igénylést személyesen kell majd leadni egy magyar állami hatóságnál. A központok országos koordináló irodája Kolozsváron nyit december 4-én.
Máté Zsófia
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
Amely létrejött egyrészről a Magyar Köztársaság Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériuma, Külügyminisztériuma valamint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács között az alábbi feltételekkel:
1. Az egyszerűsített honosítási eljáráshoz kapcsolódó kérelmek hatékony és zökkenőmentes benyújtásának elősegítése, valamint az eljárás ügyfélbarát lefolytatásának előmozdítása érdekében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Tájékoztató Irodái (a továbbiakban: Erdélyi Demokrácia Központok Hálózata) a következők szerint nyújtanak támogatást:
1.1. tájékoztatás adása az egyszerűsített honosítási eljárás lényegéről, az ügyintézés általános menetéről, a kérelmek benyújtásának magyarországi és külképviseleti lehetőségéről;
1.2. tájékoztatás adása a kérelmek tartalmi és formai elemeiről, valamint a csatolandó mellékletek köréről;
1.3. tájékoztatás nyújtása azon hatóságok elérhetőségéről és ügyfélfogadási rendjéről, amelyeknél a kérelem benyújtható;
1.4. közreműködés a kérelem külképviseleti személyes benyújtása időpontjának rögzítésében, amely a külképviselettel szoros együttműködésben történik;
1.5. segítségnyújtás a kérelmek tartalmi összeállítása, a szükséges okiratok magyarországi, illetve fogadó országban történő beszerezhetőségének eljárásrendje és költségei tekintetében;
1.6. a szükséges okiratok beszerzésében való közreműködés;
1.7. tájékoztatás adása a hivatalos fordítókról, valamint közreműködés az okiratok hivatalos fordításának beszerzésében;
1.8. segítségnyújtás a kérelmek kitöltésében, az előírt mellékletek tartalmi összeállításában, a kérelem benyújtásának formai előkészítésében;
1.9. kihelyezett konzuli fogadónapok előkészítése, a helyi szervezéssel és a tervezett eseményről szóló tájékoztatással járó feladatok végzése, adott esetben helyiség és infrastrukturális háttér biztosítása a helyszínre utazó konzuli tisztviselő számára;
1.10. a magyar külképviselettel szorosan együttműködve eskü-/fogadalomtételi napok előkészítése, megszervezése, helyiség rendelkezésre bocsátása.
2. A fenti feladatok végrehajtása során az Erdélyi Demokrácia Központok Hálózata az alábbiak figyelembevételével járhat el:
Az Erdélyi Demokrácia Központok Hálózata
2.1. tájékoztatás adása kizárólag az egyszerűsített honosításra vonatkozó hatályos jogszabályok tartalma, valamint az egységes honlapon található információk szerint történhet, szükség szerint kiegészítve a helyi sajátosságokkal összefüggő praktikus információkkal;
2.2. tevékenységét minden esetben Magyarország és Románia jogszabályainak betartásával végezheti;
2.3 tevékenységéért a Magyar Köztársaságot semminemű felelősség nem terheli;
2.4. a segítségnyújtást a leendő ügyfelek saját kezdeményezése alapján látja el, a segítségnyújtás igénybevétele nem tehető kötelezővé;
2.5 segítségnyújtása nem érinti az ügyfelek eljárási jogait és kötelezettségeit;
2.6. kérelem kitöltésében történő közreműködése kisegítő jellegű, amely nem váltja ki a kérelem benyújtáshoz fűződő jogkövetkezményeket;
2.7. a kérelmek benyújtását követően az egyszerűsített honosítási eljárásban nem tölthet be az eljárás érdemét közvetve vagy közvetlenül befolyásoló szerepet;
2.8. közreműködéséért – az okiratok és hiteles fordítások ügyféli kérelemre történő beszerzésének számlával igazolt költségein felül – nem kérhet egyéb illetéket, díjat vagy egyéb jellegű ellenszolgáltatást.
3. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a Külügyminisztérium az 1. pontban meghatározott tevékenységek ellátását ingyenes képzéssel és folyamatos konzultáció lehetőségével segíti.
4. Jelen Együttműködési Megállapodás határozatlan időre jön létre, az aláírását követő napon lép hatályba.
5. A felek az Együttműködési Megállapodást, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag írták alá.
Budapest, 2010. november
Németh Zsolt Toró T. Tibor
Parlamenti államtitkár Ügyvezető elnök
Külügyminisztérium Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Répás Zsuzsanna Dr. Wetzel Tamás
Helyettes államtitkár Miniszteri biztos
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Krónika (Kolozsvár)

2010. november 27.
Stratégiai partnerség minden vonalon?
A romániai magyar belpolitikai erőviszonyok megváltoztatásához is hozzájárulhat a magyar kormány és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által kötött megállapodás, amelynek értelmében az utóbbi a könnyített honosítás folyamatában asszisztálna az anyaországi intézményeknek.
Újabb dimenzióval bővül a stratégiai partnerség
Szerdán, november 24-én megállapodást írt alá az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a magyar Külügyminisztériummal illetve a közigazgatási és igazságügyi tárcával. A budapesti ceremónia után Toró T. Tibor csütörtökön sajtótájékoztatót tartott Nagyváradon, amelyről a Krónika napilap tudósít. A Tőkés László nevével fémjelzett szervezet ügyvezető elnöke beszámolt arról, hogy a megállapodás tárgya az egyszerűsített honosítási eljárás megszerzésével kapcsolatos tájékoztatás. Elmondása szerint az „Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak, azon belül is Tőkés László elnöknek nagy szerepe volt abban, hogy a határon túli magyarok könnyített honosításának kérdését a köztudatban tartsa”, ezért helyes, hogy őket kérték fel a kérdés erdélyi kezelésére.
Mint ismeretes, az EMNT már korábban bejelentette az ún. Erdélyi Demokrácia Központok létrehozását, amelyek civil funkciót, a polgárokkal való kapcsolattartás szerepét töltenék be. Ez a leendő infrastrukturális keret az egyezség révén új tartalommal is megtelik. Gergely Balázs, a demokrácia-központok országos koordinátora a Krónika összefoglalója szerint elmagyarázta, hogy Magyarország erdélyi konzulátusainak részleges tehermentesítését szolgálja majd a kezdeményezés. Az állampolgárságot igénylők iratcsomóinak ellenőrzésében, az igénylők informálásában kívánnak szerepet vállalni. Segíthetnek a kihelyezett konzuli napok megrendezésében, valamint az állampolgársági fogadalomtétel dátumának egyeztetésében is.
Gergely Balázs azt is kifejtette, hogy a központok dolgozói részt vehetnek azokon a képzéseken, amelyeken a külképviseletek munkatársai is, így gyakorlatilag rendelkezni fognak minden szükséges ismerettel is. Az Új Magyar Szó arról is beszámol, hogy az elképzelések szerint húsz ilyen demokrácia-központ nyílna meg jövő év januárjában, Nagyváradon pedig már az elkövetkező tíz napban elindul a működés. A határ menti városon kívül hasonló intézmények nyitják meg kapuikat többek között Szatmáron, Kolozsváron, Zilahon, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Udvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Brassóban is.
Eszközök a hatalmi harcban
Kétségtelen, hogy a felvázolt infrastruktúra-rendszer elengedhetetlen ahhoz, hogy a könnyített honosítási eljárás tényleg „könnyen” működjön, senki sem várhatja el, hogy a három romániai külképviselet (Bukarest, Kolozsvár, Csíkszereda) egyedül megbirkózzon ezzel a feladattal. Gyanúsabb kérdés azonban a folyamat igen hangsúlyos átpolitizálása. Ne feledjük el ugyanis, hogy az EMNT többször is beharangozta pártalakítási szándékát, a kettős állampolgársággal kapcsolatos információszolgáltatás és segítéség könnyen politikai tőkévé kovácsolható.
Korábban sem volt titok, hogy az Orbán-kormány kiemelkedő státuszt szán Tőkés László és a körülötte kialakult tömörülésnek a nemzetpolitikai rendszerváltás által létrejövő új helyzetben. Ezt támasztja alá a stratégiai partnerség megkötése is. Az új megállapodást tehát joggal értelmezhető úgy, mint az anyaországi vezetés tudatos beavatkozása a romániai magyar politikai erőtérbe.
A módszer nem új, hiszen hasonló minta volt felfedezhető a kedvezménytörvény életbe lépése után megszülető státusirodák kapcsán is. Abban az időben Erdélyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) égisze alatt lettek átpolitizálva a szolgáltatások. Igaz, akkor sokkal kisebb mértékben volt versenyhelyzet a különböző csoportosulások között, következésképpen a dolog tétje is alacsonyabb volt. A kötekedők nyugodtan kérdezhetik meg, hogy miért nem használták a kettős állampolgárság esetében is a már meglévő státusirodák adta szervezeti hálót.
Ennek a kérdésnek a kapcsán, a hónap elején a Nyugati Jelen közölt egy összeállítást. Székely István, az RMDSZ mellett működő státusiroda-hálózat vezetője elmondta, hogy szó sincs a rendszer megszűnésétől. Ettől függetlenül azonban, a sajtóorgánum szerint megfigyelhető egy fokozatos leépülés párhuzamosan a kedvezménytörvény fontosságának leértékelődésével. A magyar állampolgárság felvételével ugyanis automatikusan érvényét veszti a jogszabály, igaz a kettő harmonizálásának konkrétumairól keveset nyilatkoztak a nemzetpolitika döntéshozói. A státusirodák közrejátszanak még az oktatási-nevelési támogatások megpályázásában és kézbesítésében, ám ezek a funkciók is átkerülhetnek az EMNT fennhatósága alá.
Persze az RMDSZ sem kívánja teljesen átengedni a kettős állampolgárság témája fölötti monopóliumot az EMNT-nek. Ennek bizonyítéka, hogy a párt Bihar megyei szervezete nemrégiben tájékoztató körutat kezdett, és egy füzetet is kiadott a szükséges információkkal. A témáról tudósító Krónika kérdésére Tóró T. Tibor kijelentette, tudomása van, hogy „a piacon nyüzsög más is”, ám alapjában véve helyesnek tartja, hogy az RMDSZ is érdeklődik a téma kapcsán. A kettős állampolgárság körüli imázs-harcban azonban nagy valószínűséggel az EMNT rendelkezik több ponttal, főként, ha figyelembe vesszük a másik oldalon tapasztalható nem egyértelmű viszonyulást a kérdéshez. A döntő tényező persze továbbra is az marad, hogy az erdélyi magyarság mekkora jelentőséget tulajdonít a témának.
Pap Szilárd István, Erdély.ma

2011. március 12.
Hogy is van ez az elrománosítás?
Házasság, vallás, válás
Európai viszonylatban a házasodási kedv (ezer lakosra jutó házasságkötések száma) értéke magasabb a muzulmán népességgel rendelkező országokban. Törökországban 7,2, Bosznia-Hercegovinában 6,3 ezrelék, a válási arányszám ellenben nagyon alacsony, pontosabban 0,5 ezrelék. Ez azt jelenti, hogy például Törökországban a házasságkötések mindössze hét százaléka végződik válással.
Romániában – akárcsak máshol Közép-, Dél- és Kelet-Európában – a házasságkötések arányszáma a legtöbb esetben 5 ezrelék fölött van, a válások arányszáma pedig még viszonylag alacsony, 1,5 ezrelék körüli vagy az alatti. Világviszonylatban az sem elhanyagolható tény, hogy a házasságon belüli termékenység magasabb, mint az azon kívüli születések száma. Európában az elmúlt egy-két évtizedben a házasságon kívüli születések száma egyes országokban elérte az 50 százalékot, más országokban 30-40 százalék körüli. Romániában például a 30 százalékhoz közelít, Magyarországon már túl is lépte ezt az értéket. A számok azért is megdöbbentőek, mert Európa-szerte nagyon alacsony a gyermekvállalási kedv, ez alól csak a muzulmán kultúrájú országok képeznek kivételt.
Veres Valér szerint a vallás nem mindenhol érvényesíti olyan nagy mértékben a társadalomszervező szerepét, mint az előbb említett országokban.
Dél-Európában például, ahol a katolikus vallásnak nagy tradíciója van, a válások arányszáma nem növekedett jelentős mértékben, mint ahogy a házasságon kívüli születések sem. Ezzel együtt a születések száma átlagosan alacsonyabb, mint máshol, gyorsabban öregednek el a dél-európaik, mint az északi, főleg a skandináv népek, ahol a tartós, házasságon kívüli együttéléseknek például sokkal nagyobb a tradíciója, mint délen.
Romániában 2008-ban 24 válás jutott száz házasságkötésre, 1990-ben még csak 17. Lényegesebb mértékben az országos átlagot Brăila (44), Hunyad (42), Bákó (38,3) Tulcea (35,6), Neamţ (34,8) és Călăraşi (34,2) megye adatai haladják meg, vagyis az Ó-Romániai megyék, Erdélyben nem különösen magas. Mindez új fejlemény az eddigiekhez képest, hiszen korábban a bánsági megyék voltak az élvonalban. „A nagy arányú, külföldön munkát vállaló román lakossággal magyarázható, hogy a szegényebb megyékben megugrott a válások száma”, magyarázta Valér.
Ki hova költözött az országban
A szociológus az országon belüli vándorlási trendekre is kitért, főleg a kommunizmus időszakát és a rendszerváltást követő éveket vizsgálva. Elmondta, 1968 óta Romániában a belső vagyis megyeközi vándorlás átlagrátája ezer főre a következőképpen változott: 1973-ig lassú növekedés volt jellemző (14,6-tól 18 ezrelékig). 1975-ben 14,1-re csökkent és viszonylag konstans maradt 1982-ig, ezután csökkenni kezdett, és 1984-ben körülbelül 9 ezreléknél stabilizálódott.
Az igazán nagy kiugrást a '89-es események jelentették, ugyanis 1990-ben a belső bevándorlás arányszáma 33,9 ezrelékre ugrott, a következő években újra visszaesett 10-15 ezrelék közé.
1977-1992 között a vándorlási fluxusok három fő centrum köré szerveződtek. Bukarest után Brassó és Temesvár volt az a két másik centrum, ami messze kiemelkedett az összes többi közül amiatt, hogy a legtávolabbról vonzotta a bevándorlókat. Kolozsvár is óriásit növekedett, vagy Iaşi, de esetükben a mozgások legnagyobb része a megyén belül vagy a szomszéd megyéből történt.
Mint kiderült, Temesvárra és Brassóba főleg Ó-Romániai bevándorlók érkeztek. Brassó megyében 1992-ben a közel 700 ezer lakosból közel százezer Ó-Romániában született. Temes megyében ez a szám 150 ezer, vagyis Temesvár 1992-es lakosainak egyharmada ó-romániai származású volt.
Vándorlási rendszerek
Szintén a '92-es népszámlálási adatokra támaszkodva a következő vándorlási rendszereket vázolt fel a szociológus:
1. Galac-Konstanca rendszer, ahova főleg Brăila, Vaslui, Vrancea és Tulcea megyéből érkeztek; 2. Bukarest-Argeş rendszer, ahova főként Dâmboviţa, Prahova, Ialomiţa, Giurgiu, Buzău megyeiek költöztek; 3. Temes és Hunyad megyébe elsősorban Bihar, Arad, Dorj, Szatmár, Botoşani megyékből érkeztek; 4. Brassó és Bákó megye Kovászna, Szeben, Neamţ, Iaşi, Vâlcea (vagyis rengeteg ó-romániai) megye lakosainak célállomása volt;
5. Kolozsvár és Maros megye elsősorban Szilágy, Beszterce-Naszód és Hargita megyeiket vonzott. Ebben rendszerben nem jelennek meg ó-romániai megyék, Hargita megye pedig kis arányban vett részt. Veres Valér azt vizsgálva, hogy a belső bevándorlásnak milyen hatása volt, van a magyarság életterületére, két megjegyzéssel élt. Bizonyos településeken jelentősen megváltozott a nemzetiségi összetétel 1989 előtt, a romániai és a magyarországi közvélemény pedig úgy tudja, hogy a bevándorlók az ó-romániai megyékből jöttek.
A szociológus demográfiai adatokra támaszkodva feltérképezte, hogy azokban a megyékben, ahol a magyarság száma magas, a bevándorlási mutató nem haladja meg az országos átlagot.
1992-ben Fehér megyében a bevándorlók aránya (olyan személyek, akiknek a születési helye más megyében van) 15,7 százalékos volt, Arad megyében 29, Brassó megyében 34,2 Kolozs megyében 25,6, Kovászna megyében 15,7, Hargita megyében 10,6. Szeben megyében 23, Temes megyében 35,5, Bukarestben 41 százalék. Az országos átlag 17 százalék.
Akkor hogy is van ez az elrománosítás?
Részletesen kitért azokra a térségekre, ahol a magyarság nagy többségben él, és megvizsgálta, hogy a bevándorlók honnan származtak. Eszerint Hargita megyében a bevándorlók 30 százaléka Maros, 13 százaléka Bákó, 10 százaléka Kovászna, 8 százaléka Neamţ és hat százaléka Brassó megyében született. Kovászna megyében 23 százalék Hargita, 22 százalék Brassó, 11 százalék Maros, 10 százalék Bákó és három százalék Kolozs megyéből származott.
Maros megyében 43 százalék Hargita, 20 százalék Fehér, 19 százalék Kolozs, 18 százalék Beszterce-Naszód, 16 százalék Szeben megyéből.
Kolozs megyében 20 százalék Szilágy, 15 százalék Maros, 14 százalék Fehér, 11 százalék Beszterce-Naszód, 4 százalék Máramaros megyéből.
Bihar megyében 19 százalék Szilágy, 12 százalék Szatmár, 10 százalék Kolozs, 8 százalék Arad és öt százalék Fehér megyéből.
Szilágy megyében 21 százalék Kolozs, 14 százalék Szatmár, 11 százalék Máramaros, 10 százalék Bihar és 9 százalék Hunyad megyéből.
Szatmár megyében pedig 30 százalék Máramaros, 14 Szilágy, 13 Bihar, 7 százalék Kolozs és 3 százalék Hunyad megyéből.
Az adatokból kiderül, hogy Hargita és Kovászna az a két térség, ahol moldvai megyék is megjelennek a jelentősebb számú bevándorlók között. A felsorolt megyékben azonban igazán jelentős mértékű ó-romániai bevándorlás nem történt 1945 után.
Veres Valér azt is megvizsgálta, hogy 1930 és 2002 között a magyar nemzetiségű lakosság aránya hogyan változott a főbb magyarlakta megyeszékhelyeken. Az adatokból kitűnik, hogy a két székely megyeszékhely kivételével a közel többség kisebbséggé változott.
Székelyföldön bár az arány csökkent, főleg ha az '56-os arányokhoz viszonyítjuk, de túlnyomó magyar többségét megtartotta. A 2002-es adatok szerint Csíkszeredában 81,8 százalékos, Sepsiszentgyörgyön 74,9, Marosvásárhelyen 46,7, Szatmárnémetiben 39,3 százalékos volt a magyar lakosság számaránya. A drámaibb csökkenés Kolozsváron (1930-ban 47 százalékos volt, 2002-ben már csak 19), Nagyváradon (51-ről 27,6 százalékra csökkent) és Zilahon (55-ről 17,5 százalékra) következett be.
Veres Valér azzal zárta az előadását, hogy az valóban elmondható, hogy Székelyföldön a románság száma 1945 óta jelentősebb lett, és azoknak is jelentős része ó-romániai, de a magyarság számának csökkenésében több tényezőt, a népszaporulat és a migráció mellett például a holokausztot is érdemes figyelembe venni.
Manna.ro

2011. március 18.
Nemzetfenntartó egyházak
A történelmi egyházaknak nemzetfenntartó szerepük van, egyházi megújulás nélkül a nemzet erkölcsi újjászületése nehezen valósítható meg — mondta Tőkés László, az Európai Parlament néppárti alelnöke tegnap Budapesten Szászfalvi László magyar egyházügyi államtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Az egyház- és nemzetpolitika a nemzeti felemelkedés szempontjából rendkívül fontos — hangsúlyozta, és arra is felhívta a figyelmet, hogy meg kell valósulnia a határon túli magyarokkal foglalkozó egységes szórványpolitikának. Beszélt arról is, hogy Romániában, ahol 19 elismert felekezet van, az "ortodoxia egyeduralma" miatt nem hoztak új egyházi törvényt. Megállapította, hogy a román—magyar kapcsolatok az utóbbi időben kedvezően alakultak, egyúttal arra kérte Szászfalvi Lászlót: a közeljövőben tartandó romániai tárgyalásai során vesse fel a magyar alapítású egyházi egyetemek állami támogatásának, illetve a felekezeti oktatásnak az ügyét. Mint mondta, húsz "felemás státusú" magyar egyházi középiskola van Romániában, mert ott csak állami és magánoktatás kategória létezik, az egyházi "a kettő határán sínylődik". Ugyancsak fel kell vetni a tárgyalásokon az egyházi tulajdonok kérdését, mert többek között a sepsiszentgyörgyi és a zilahi kollégium helyzete is bizonytalan — nyilatkozta Tőkés László.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. március 30.
Nacionalista nyomásgyakorlás miatt nem lesz Kossuth utca Vásárhelyen?
A craiovai táblabíróság engedett a román nacionalista szervezetek hangulatkeltésének, és úgy hozott ítéletet a marosvásárhelyi Kossuth Lajos utca ügyében, melynek értelmében a 2005-ben Călăraşilorra keresztelt utca mégsem viselheti a magyar forradalmár nevét – nyilatkozta a Krónikának az önkormányzat ügyvédje, Kerekes Károly. Az RMDSZ-es parlamenti képviselő szerint már csak egy esetleges semmisségi beadvánnyal lehetne fordítani az ügyön.
Bár az ügyvéd szerint a craiovai tárgyalás korrekt körülmények között zajlott le, nem adva lehetőséget Kossuth-ellenes kirohanásokra és magyargyalázásra, Kerekes mégis úgy érzi, a felperesek képviselőinek nyomásgyakorlása – mint ismert, az Avram Iancu Kulturális Egyesület, a Vatra Românească Szövetség, a Nagy-Románia Párt több tízfős hangoskodó csapattal képviseltették magukat a tárgyalóteremben – hozzájárult a per kimeneteléhez. „Ellenfeleim minden lehető nyomásgyakorlási eszközt igénybe vettek nemcsak Marosvásárhelyen vagy Craiován, hanem az egész országban. Nyomást gyakoroltak a bírákra a médián keresztül, illetve személyes jelenlétükkel és megnyilvánulásukkal a tárgyalóteremben is.
Számos honlapon, így az ortodox egyházhoz közel álló körök, a tartalékos katonatisztek érdekvédelmi szervezetek, újságírói szövetségek és sok más egyesület és alapítvány internetes oldalán a tárgyalás előtti napokban készítették elő a hangulatot” – magyarázta Kerekes. Szerinte valamelyest érthető is, hogy ilyen körülmények között a táblabíróság képtelen volt objektív döntést hozni. Az önkormányzat jogi képviselője szerint a csíkszeredai székely gárdás Csibi Barna bábuégetése, illetve a március 15-i beszédek körül kialakult félreértések is jócskán hozzájárultak a magyarellenes hangulatban hozott döntéshez. „Akkor, amikor a román közvélemény március 15. óta Kossuth Lajos és Avram Iancu ellenséges viszonyáról is beszél, ember legyen a talpán az a román bíró, aki igazságosan, elfogulatlanul dönt ebben az ügyben” – látta be Kerekes Károly.
Ennek ellenére jogilag mégiscsak megengedhetetlennek tartaná, ha az ítélőtábla azzal indokolná döntését, hogy az utcanév-változtatás román érdekeket vagy jogokat sért. Ha viszont azért találná jogszerűtlennek a marosvásárhelyi tanács határozatát – mint ahogy egyébként tette a Maros megyei törvényszék –, mert az önkormányzat azt sürgősségi eljárással fogadta el, akkor ezzel lényegében megsértené a helyhatóságok önrendelkezési jogát.
Politikai lépést fontolgatnak
Csegzi Sándor alpolgármester szerint, amennyiben az önkormányzat nem tehet több jogi lépést, és kénytelen elfogadni a bíróság ítéletét, ismét közigazgatási és politikai útra kellene terelnie a kérdést. „Mi korábban már kétszer megszavaztuk az utcanévcserét. Amennyiben román kollégáink között szerzünk legalább két támogatót, harmadszorra is megtehetjük. De ahhoz, hogy a határozatot életbe is tudjuk léptetni, a kérdést magas szintű politikai síkon kellene kezelni, mert a marosvásárhelyi Kossuth utca körüli hercehurca rég túlhaladta a jogi kereteket” – fejtette ki az alpolgármester.
Hasonlóan látja a helyzetet Kerekes Károly is, aki szerint Kossuth személye nem véletlenül éppen Marosvásárhelyen vált ki ellenérzést bizonyos román körökből. „Az senkit nem zavar, hogy a magyar forradalom kiemelkedő személyisége szobrot kapott Nagyszalontán, a román többségű Zilahon pedig utcát neveznek el róla. Ennek a kérdésnek Marosvásárhelyen van tétje, és ez sok mindent elárul” – vélekedett Kerekes Károly.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

2011. május 2.
Párhuzamos életrajzok és Örök Szilágy
Nagyvárad – A XIX. Festum Varadinum keretében mutatták be pénteken Kupán Árpád Párhuzamos életrajzok – Nagyvárad egykori hírességei című könyvét, illetve Bálint István János Örök Szilágy című tanulmánykötetét.
Zsúfolásig megtelt a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumterme Kupán Árpád történész könyvének bemutatóján, amely a Partiumi Füzetek sorozat 62. részeként jelent meg. Az alaphangulatot Thurzó Sándor József teremtette meg mélyhegedű-játékával, majd Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, kifejezve örömét, hogy „a terem megtelt könyvszerető emberekkel”.
Életkor és gondolkozásmód
A kiadvány tematikáját, szerkezetét ismertetve a szerző előszavából idézett Dukrét Géza:„Annyit szeretnénk elérni írásunkkal, hogy kiemeljünk a feledés homályából néhány olyan egykori váradi hírességet, aki a maga idejében igazi lokálpatriótaként a városért élt és küzdött, dolgozott (…) A bemutatandó személyeket két szempont alapján párosítottuk: életkoruk és gondolkozásmódjuk szerint. Arra törekedtünk, hogy hasonló életkorúakat állítsunk párba; mégpedig úgy, hogy az első a konzervatív, hagyományőrző, jobboldali beállítottságú – a második szabadelvű, változtatni akaró, baloldali eszmerendszer híve legyen”.
Az egykori váradi hírességek közül a következők életéről és munkásságáról olvashatunk – nem csupán e személyiségeket ismerve meg, hanem átfogó képet kapva a korról is, amelyben éltek: Bertsey György – id. Rimanóczy Kálmán, dr. Karácsonyi János – dr. Berkovits Ferencz, Sulyok István – dr. Adorján Ármin, dr. Várady Zsigmond – dr. Edelmann Menyhért, dr. Adorján Emil – dr. Papp János, Hegedűs Nándor – Dutka Ákos, dr. Soós István – dr. Ágoston Péter.
Fontos a múlt ismerete
„A történelem az élet tanítómestere” – idézte az ókori latinokat Kupán Árpád felszólalásában, hiszen „a múlt ismerete számos tanulsággal szolgálhat arra, hogy elkerüljük a hibás döntéseket, téves lépéseket”. Szavai szerint helytörténeti kutatásai során „megismerhetett” olyan személyiségeket, akik sokat tettek városunkért, az itt élő közösségért, így állt össze egy könyvvé az életrajzsorozat. A kiadványt a korabeli fényképek mellett Bányai Szabados Katalin képzőművésznek az ismert nagyváradi épületekről készült grafikái díszítik.
Örök Szilágy
A pénteki rendezvényen Bálint István János Örök Szilágy című tanulmánykötetét is bemutatták. Péter I. Zoltán váradi helytörténész méltatásában a szerzőről elmondta: Zilahon született, a ’70-es években teológiát tanult Kolozsváron, majd 1977-ben áttelepült Magyarországra, ahol magyar nyelv és irodalom, történelem szakos tanári és művészettörténészi oklevelet szerez. „Az évtizedek során kutatói, könyvtárosi, levéltárosi, szerkesztői munkát végzett, több lapban jelentek meg tanulmányai. Több könyve is megjelent, legutóbb az Örök Szilágy, melyben a középkori hazai írásbeliség latin nyelvű kezdetétől gyűjtötte össze a Szilágyságról fellelhető írott és képi anyagot, illetve térképeket. Mindez nagy segítséget jelent e tájegység helytörténeti kutatói számára” – hangsúlyozta Péter I. Zoltán. A szerző, Bálint István János tudatta: elsősorban „a nemzettudat erősítésének” szánta tanulmánykötetét, melyben fellelhető sok más egyéb mellett viselettörténet, családtörténet, zászlótörténelem, ételkultúra stb. A kötet anyaga több mint hét évszázadot ölel át, és több mint húsz éves gyűjtői munkának az eredménye.
A kettős könyvbemutatón egy Juhász Gyula és egy Reményik Sándor vers elszavalásával S. Németh Katalin működött közre.
Tököli Magdolna
erdon.ro

2011. május 6.
Költészet Tavasza
Szilágy megye – A napokban tizedik alkalommal rendezték meg Zilahon a Költészet Tavasza elnevezésű hagyományos fesztivált, a Megyei Történelmi és Művészeti Múzeum kiállító nagytermében.
Ennek keretében került sor Széll Kató Nagyváradon élő, szilágysági származású képzőművész egyéni tárlatának megnyitójára, majd ezt követte a román-magyar költőtalálkozó, amelyen hazai és romániai poéták olvastak verseket, dedikáltak köteteket.

2011. június folyamán
„Szeresd ezt a fölrdet, Erdélyt, és képes legyél érte áldozatot hozni”. Beszélgetés Kovács Kuruc János zilahi helytörténész-tanárral
Kovács Kuruc János helytörténész a Szilágysággal szomszédos tájegység, Kalotaszeg szülöttje. Körösfőhöz kapcsolódik gazdag helytörténészi munkássága, helyismerete szilágyságivá nemesítette. Családtagjaival együtt ragaszkodik választott hazájához, amit a Szilágyságban végzett munkássága, az elismerések hitelesítenek. Felsoroljuk – a teljesség igénye nélkül – azokat a munkákat, elismeréseket, amelyeket zilahi éveiben szerzett. 1990-től a Szilágy megyei Tanfelügyelőség szakmai irányítója kisebbségi és egyetemes történelemből, a Szilágy megyei történelemtanárok Konzultatív Tanácsának tagja. Szakmai, társadalmi, kulturális és politikai tevékenységéért számos kitüntetést, oklevelet és emlékérmet kapott: Szilágysági Magyarok (Báthory István Alapítvány – 2002); Vasvári Pál-díj (Körösfő – 2003); Életműdíj (Pro Zilah – 2006); Diplomă de Excelență (Történelmi és Művészeti Múzeum, Zilah – 2006); EMKE-díj (2008); Körösfő díszpolgára (2010).
Tagja a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének; a Romániai Történelemtanárok Társaságának; a Pro Körösfő Baráti Társaságnak; a Pro Kalotaszeg Kulturális Egyesületnek; a Zilahi Református Kollégium Baráti Társaságának; a Báthory István Alapítványnak; a Tövishát Kulturális Társaságnak; a Pro Zilah Egyesületnek és a Katz Pál alapította Holocaust Társaságnak; az 1990-ben újraindított Erdélyi Múzeum-Egyesületnek, melynek keretében 2003-tól az EME Zilah és Vidéke fiókszervezet megalapítója és alelnöke lett. Alapító tagja a 2002 januárjában beindított Hepehupa művelődési folyóiratnak. Szakmai és közérdekű cikkeket és tanulmányokat közöl folyamatosan a Művelődés, a Hepehupa, a Limes, a Caiete Silvane, a Gazeta de Duminică, a Școala Noastră, a Romániai Magyar Szó, a Szabadság, a Kalotaszeg, a Szilágysági Szó, a Kraszna, a Szilágyság, a Sarmasági Hírmondó, a Szilágysági Vidéki Napló, az Árkád folyóiratokban, valamint a Nemzetiségi Fesztivál Füzetekben (1991–2000).
Fejér Lászlóval és Kovács Sándorral együtt kiadta Fazakas Ferenc: Életemet elmesélem című könyvét (Kriterion, 1998); A grundtól az olimpiáig helytörténeti füzetet (Zilah, 2001), több kollégával közösen Körösfő képes monográfiáját (2001). Egyik legjelentősebb alkotása a Szilágysági magyarok című monográfia munkaközösségének megszervezése (Kriterion, 1999), amelynek második kötete kiadóra vár.
– Mindenekelőtt arra kérlek, mutatkozzál be néhány mondatban olvasóinknak: mikor és hol születtél, hol jártál iskolába, milyen intelmekkel tarisznyáltak fel szüleid, amikor útnak indítottak, hogy keresd és megtaláld helyedet a világban?
– Kezdhetném hagyományosan: a kalotaszegi Körösfőn születtem 1951. március 13-án, kézműves-háziiparos családban. Négyen voltunk testvérek, közülünk sajnos az egyik kishúgom orvosi műhiba miatt nyolcvanegy napos korában tüdőgyulladásban meghalt. A négygyermekes család megszokott volt körösfői viszonylatban akkor, az egykézés nem volt jellemző még Felszegen, mint a nádasmenti falvakban. Édesanyámék családjához képest viszont visszalépés volt, mivel ők a Nagy Péntekek famíliájából nyolcan érték meg a felnőtt kort.
A második világháború utáni Körösfőn elég nehéz világba születtem és nevelkedtem. Sok család siratta elhunyt vagy eltűnt szeretteit. Emlékszem, hogy dédnagyanyám haláláig (1966) nem nyugodott bele, hogy az első világégésben férjét elvesztette. Férje, Mihály János Cika a galíciai front első csatájának első áldozatai közt halt hősi halált Halics mellett 1914. szeptember 31-én, nagyon fiatalon, és három árvát hagyott maga után. Dédapámról még csak annyit, hogy tehetséges fafaragó volt, és részt vett abban a csapatban, amely Bartók Bélának készítette a híres kalotaszegi hímes bútorát.
A második világégés sem kegyelmezett családunknak, két nagybátyám pusztult el, amihez hozzáadható a falunk létét megrendítő esemény, amikor 1944. október 11-én, a front átvonulása után a szomszédos hegyi lakosok (főleg a hitványabb bedecsiek vezetésével) irgalmatlanul kirabolták Körösfőt. Állatok, szekerek, élelem, ruha, kályha és lábbeli nélkül hagyták a háborútól amúgy is sokat szenvedett, férfiak nélkül maradt, védtelen, kétségbeesett asszonyokat. A 15 éves édesanyámnak Bungar Iosif rángatta le erőszakkal egyetlen pár csizmáját, mezítláb indítván neki a télnek. Kuruc Pisti bátyánkat, a Hangya Szövetkezet raktárosát félholtra verték és két napig vallatták a hideg vizes hordóban eldugott kincseket keresve rajta. Hasonló dolgok történtek a környező magyar falvakban is. Feleségem nagyapjának mondta egyik román szomszédja: magyarok vagytok, szenvedjetek, örüljetek, ha a gúnyátok megmarad rajtatok. Aztán végig kellett néznie, amint román szolgája szekérre felrak minden értékes holmit és élelmet, majd indulás előtt köszönetképpen ostorával végigvágott egykori kenyéradója hátán.
Falunkat a teljes pusztulástól az orosz hadsereg egyik tisztje mentette meg, az első világháborút megjárt oroszul még tudó öregek könyörgésére. Elképzelhető, milyen lehetett a Völgyön szekéren közeledő rablóbanda meglepetése, mikor gépfegyvertűz fogadta őket a Kuruc oldalról. Erről tanúskodik a református egyház első Családkönyve: „Ezt a családkönyvet megmentettem az elpusztulástól 1944. október 12-én, amikor megszállták az oroszok Körösfőt. (Péntek Márton Piszkiri presbiter)”.
A nehéz világ tovább hitványodott, mert szovjet mintára megkezdték a közös gazdaságok szervezését, először társulásokba, majd termelőszövetkezetekbe való csalogatással, végül a legdurvább erőszakkal. A túléléshez, a mindennapi előteremtéséhez a gyenge lábakon tipegő háziipar nyújtott megoldást, ami hatalmas áldozatot követelt a vállalkozó szellemű emberektől. Édesanyámat idős koráig sosem láttam éjfél előtt ágyba térni, aztán korán, a tehéncsorda kihajtása előtt már a műhelyben görnyedve, az eszterga előtt vagy az asztalnál fűzögetve találta a hajnal. Így sikerült lábra állniuk, házat építeniük, minket iskolába járatniuk, hiszen esküvőjükön nagyapám egy rendes pár csizmát sem biztosított kisebbik fiának. Korán, már ötödikes tanuló koromban, fejlett fizikumomnak köszönhetően, rendesen tudtam esztergálni (a vésőt fogni), annyira megszerettem, hogy vakációimat egyetemista és tanár koromban is édesapám 2001-ben bekövetkezett haláláig mindig otthon, a műhelyben esztergálva töltöttem.
– Milyen hangulata volt gyermekkorodban szülőfaludnak, mi változott azóta? Mit jelentett Kalotaszegen körösfői magyar gyermeknek, fiatalnak lenni? Volt részed ezért hátrányos megkülönböztetésben, az iskolában, egyetemen vagy később a katonaságnál, bárhol?
– Körösfő lakosságának száma sosem haladta meg a másfél ezret (mára már ezren alig élnek a faluban), gyerekáldás azért bőven volt, hiszen pajtásaimmal harmincan szorongtunk a régi, egykori felekezeti iskola egyik osztályában. Az új, emeletes iskolában az 1952-ben születettek végeztek legelőször. Nagy öröm és megtiszteltetés volt számunkra, hogy 2010-ben Antal István ifjú igazgató meghívására részt vehettünk az iskola Kós Károly névre való keresztelésének ünnepén, s újra találkozhattunk kedves tanító néninkkel s még élő tanárainkkal: Szabó T. E. Attilával, Mártonné Tőrös Ilonkával és Mihályné Tóth Annával, Fekete Károllyal és Fekete Ernővel. Aránylag jó magaviseletű gyereknek számítottam, azért én is belekóstoltam párszor a körmös, a tenyeres, vagy a kukoricaszemen való térdepelés, a nádpálca és a nadrágszíj élményeibe. Alig vártuk a hétvégét, amikor sorjában kipróbáltuk az egyetlen, a háborúból maradt Eska típusú biciklit (10 banit fizettünk egy fordulóért). Vasárnap délutánonként darabjaira rúgtuk a rongylabdákat. A villany bevezetéséig mozikaraván járt filmeket vetíteni a kultúrház falára. Visszaemlékszem az 1954-es foci világbajnokságra is, amikor apró gyerekként lábatlankodtam a nagybátyám, Cika Gyuri telepes rádióját hallgató és a magyar válogatottnak – Puskásnak, Kocsisnak, Grosicsnak – szurkoló falubeliek között. Ugyanúgy emlékszem az 1956-os eseményekre, s most is látom a megdöbbent arcokat, a kétségbeesést a megtorlások és a véres események hallatán.
A román nyelv elsajátítása számomra könnyűnek tűnt, mivel sok román könyvet olvastam, és néha beszélgethettem az egyik nagynéném román férjével. Főleg a téli vakációban, az ünnepek idején, disznóvágáskor tartózkodtak huzamosabb ideig otthon. A téli esték különösen vidáman teltek nekem és a románul szintén folyékonyan beszélő unokaöcsémnek, amikor a tolmács szerepét játszottuk a románul vajmi keveset beszélő nagyanyám és a magyarul ugyanannyit értő Nelu sógor (Bota Ioan) között. Őszintén elmondhatom, hogy származásom, nevem miatt nyíltan sosem tapasztaltam hátrányos megkülönböztetést. Az általános iskolában a romántanárnő nagyon kedvelt, amiért olyan sokat olvastam és szépen beszéltem. A katonaságnál és az egyetemen sem éreztem megkülönböztetést. Sőt a nevem miatt nagy becsületem volt Ioan Piersic őrnagynál, a híres színész, Florin Piersic nagybátyjánál. Akkoriban nagyon megbíztak katonáéknál a magyar bakákban. Az egyetemen sok román jó barátom volt, akikkel végig egy szobában laktunk. Sokat hülyültünk s autonómiákat osztottunk Erdély egyes részeinek (attól függően, honnan származtunk), engem elfogadtak és megválasztottak ezelőtt 36 évvel az önálló Erdély gubernátorának. Egyformán befogadóak voltunk és vallottuk: a lényeg az, hogy eléggé szeresd ezt a szülőföldet, amit Erdélynek hívnak és képes legyél érte áldozatot hozni, küzdeni; megelégedjél azzal a kevéssel, amit nyújthat, amely azonban nagyon édes és kedves lehet. Mert tudod, hogy a tied, és azt senki tőled el nem veheti. Nekem érthetetlen az a magatartás, hogy még most is bizonyos szülők nem anyanyelven taníttatják gyereküket, mondván, hogy jobban tudnak majd érvényesülni az életben. Ez hamis állítás volt mindig. Ennek ellenkezőjét tanítottam diákjaimnak. Ebben nevelkedtek gyermekeim is, akik itthon maradtak, megtalálták helyüket és számításukat. Azt szeretném, ha unokáim is ugyanúgy éreznének, élnének, gondolkodnának és cselekednének.
– Kik befolyásolták fejlődésedet? Kihez szerettél volna hasonlítani? Miért lettél történész, kik voltak kedvenc tanítóid, mestereid? Mit tudtál megtanulni a családban, szülőfaludban és mit tehettél hozzá a kolozsvári egyetemen?
– Szülőfalum vonzása még most is erőteljes, hiszen ott nyugszanak őseim, ott élnek rokonaim, ismerőseim és kedves barátaim. Divat volt régebben a kalákában történő segítségnyújtás komolyabb munkálatoknál (például házépítésnél), de kalákában folyt a kukoricahántás is, ahol a kukoricacsövekről leszedett panusában kedvünkre hempereghettünk, birkózhattunk és bajszokat aggathattunk egymásnak. A visítozó lányoknak alaposan teletömtük alsóneműiket puha panusával.
Téli estéken a férfiak összeültek beszélgetni, pipázgatni, italozni. Fahordás és friss vízhozatal ellenében minket, gyerekeket is beengedtek. A kályha melletti sarokba kucorodtunk, és tátott szájjal hallgattuk egy évszázad eseményeit, a két világháború történéseit, szemtanúk által egyes szám első személyben elmesélve. Harcolni láttuk őket a szerb fronton, Galíciában az oroszokkal, Isonzónál az olaszokkal, vagy dideregve, vacogva, vonszolva magukat a Don-kanyarnál, éhezni az orosz lágerekben. A disznótor az egyik legszebb élménynek számított Mikulás napja környékén. Mi, gyermekek már napokkal előtte izgultunk és készültünk egy kis tüzelődésre, hiszen abban az időben még szalmával perzselték a göndörszőrű mangalicát.
A tanulás, a könyv szeretete hagyomány volt családunkban, rongyosra olvastuk a faluban létező könyveket, az érdekesebbek fejezetre bontva jártak kézről kézre. Abban a szegény világban anyám testvérei közül Laci, Miki, Anna Kolozsvárt tanultak, Kati néném egy hegyközszentmiklósi időszakot követően nyugdíjazásáig volt tanítónő a faluban. Keresztapám, az utolsó Mihály János Cika a bánffyhunyadi kereskedelmi szövetkezet elnöke volt. Unokatestvérem, Mihály Éva Cika pedig gyerekorvosként tevékenykedett. Azt, hogy én is jól tanultam, szüleimnek, tanáraimnak és jó kollégáimnak köszönhetem. Hogy tanár lettem, osztályfőnököm, Makfalvi Erzsike példamutatásának eredménye. A középiskolában végig párhuzamosan szerettem a történelmet és a földrajzot, de a biológiatanárom, Vasas Samu egyénisége hatott rám különösen, akitől megtanultam az egyenes tartást, a népi hagyományok tiszteletét és becsülését. Vele tanultuk meg és barangoltuk végig nagy sikerrel Szentimrei Jenő: Csáki bíró lánya című népszínművével egész Romániát. Játszottunk a kolozsvári és a szentgyörgyi színházban is, valamint Kalotaszeg és Székelyföld számtalan településén, Körösfőtől Csíkszentsimonig, sőt Bukarestben és Budapesten is. Én a vőlegény szerepét játszottam, Árvadi csizmadia fiát, aki menyasszonyát halálra táncoltatta.
Vasas Samutól kaptam az első megbízatást a Kalotaszeg folyóirat új sorozatának beindítása után, ahol ő volt a mindenes szerkesztő, hogy írjam meg folytatásos cikkekben a magyarok történetét. Egyetemi éveim alatt Jakó Zsigmond professzor volt számomra az alaposság és a komolyság mintaképe, Kovács József a szakmai megbízhatóság megtestesítője, míg Imreh István szakmai igényességre nevelt, államvizsga dolgozatom türelmes irányításával is. A szülőfalumból származó Péntek János nyelvészprofesszor mai napig fő támaszom és tanácsadóm, 2001-ben közösen szerkesztettük Körösfő kismonográfiáját. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület újraindítása óta Egyed Ákos akadémikust tekintem tanítómesteremnek és második apámnak.
Az egyetem elvégzése után Zilahon tanítottam különböző iskolákban, főleg románul. Az 1989-es váltás után bekapcsolódtam a Szilágyság szellemi és politikai életébe. Az első napokban megjelent Szilágysági Szóban, majd a Szilágyságban közérdekű cikkekkel jelentkeztem, majd Joikits Attilával magyarságtörténelem leckéket közöltünk sorozatban tanároknak és diákoknak. 1994 és 1995 között a Bemutatjuk falvainkat sorozatban megírtam Kalotaszeg Szilágy megyéhez szakadt alszegi falvainak rövid történetét (Magyarzsombor, Nagypetri, Kispetri, Középlak, Váralmás, Bábony, Farnas, Zsobok, Sztána és Ketesd). Ez felbátorított egy szilágysági monográfia megszerkesztéséhez, kezdetben Major Miklós szilágynagyfalusi kollégámmal és Sipos László bogdándi iskolaigazgatóval, majd egyre bővülő szerzőgárdával. Ebből született meg 1999-ben a Szilágysági magyarok első kötete, amely kétezer példányban kelt el, és lendületet adott a második és harmadik kötet megírásához és szerkesztéséhez.
– Mikor nősültél? Milyen körülmények között kezdted el helytörténészi munkásságodat, hogyan született meg a Szilágysági magyarok nagy sikerű kötet, és mikor olvashatjuk a folytatást, a képes krónikát? Hogyan működik az EME Zilah és Vidéke fiókszervezete?
– Feleségem, Erzsébet, nyárszói születésű, már bánffyhunyadi középiskolás korunk óta udvaroltam neki, együtt ingáztunk. Az esküvőnk első éves egyetemista koromban történt a nyárszói református templomban. Két szép gyerekkel áldott meg az Isten. Egyetem után, 1977-ben Zilahra költöztünk. A zilahi 2-es számú Általános Iskolába kerültem, Vártelekre, ahol románul kellett tanítani. Kiderült, hogy nem is volt olyan rossz választás, Erdély bejáratánál, a Meszesi kapunál tanítani, az ókori Porolissum szomszédságában. Sok jó és tehetséges tanulóm származott Mojgrádról, akikkel tavaszonként (hisz akkor még szántották a mojgrádi tetőn a római vár területét) sok értékes római leletet gyűjtöttünk az iskola múzeumi sarkába, amiket a fordulat előtt egy évvel át kellett hogy adjak a Zilahi Múzeumnak. Azokban a sötét években, amelyeknek fiatalságunk leggyönyörűbb éveinek kellett volna lenniük, nem bízhattál majdnem senkiben, még véleményt is veszélyes volt cserélni. Csak otthon éreztük magunkat biztonságban, szüleinkkel, nagyszüleinkkel és gyerekkori pajtásainkkal mertünk őszintén tárgyalni. Számomra igen nehéz volt az alkalmazkodás, még diákjaimmal is politikai vicceket mondtunk, aminek meg is lett később az eredménye. Megízlelhettem ellenben, milyen gyógyító ereje van az Istenhez való őszinte imádkozásnak és a benne való hitnek. Jó az, ha az ember mindig egyenesben van Istenével. Az 1989. évi decemberi események Zilahon, a város főutcáján találtak. A Szabad Európa rádióból és a magyar tévéből értesültünk a beindult eseményekről. 1990-től a zilahi Simion Bãrnuțiu és az Avram Iancu iskolákba kértem áthelyezésemet, ahol tanárként tevékenykedek most, 2011-ben is, annyi kitérővel, hogy 1995 és 1997, majd 1999 és 2003 között kinevezett aligazgatója voltam a Fenyves negyedi iskolának. Örömünkre a fizika–kémiatanár feleségem is ott tanított, majd 1994-től Ildikó lányom is ott kapta első tanítónői állását. Szép életünk van a Szilágyságban, mégis Mikes Kelemennel mondhatom: úgy szeretem Szilágyságot, hogy el nem feledhetem Kalotaszeget. Ha otthon, szülőfalumban maradtam volna, anyagilag biztosan jobban állnék, szaporán esztergálnék ma is édesapám műhelyében, ott a Kuruc oldal alatt, de valószínűleg egyetlen elképzelésemet, gondolatomat sem fektettem volna papírra.
Azt is elmondhatom, hogy ha újra kezdhetném, ismét pedagógus lennék. Terveimet, elgondolásaimat mindig is szerettem halogatás nélkül gyakorlatba ültetni. Így valósult meg például a Vasvári Pál emlékére emelt kopjafa Körösfőn (1995), az emléktábla Nagymonban Márton Gyula nyelvészprofesszor házán (1996), a Zilah 525 év emléktábla (1998), az Ady Endre halálának 80. esztendejére szervezett közös ünnepségek Kalotaszegen és Szilágyságban: Nyárszón, Zilahon és Diósadon (1999), a Petőfi emlékoszlop Bánffyhunyadon (1999), az 1848-as obeliszk Zilahon (1999), a Sipos László emléktábla Bogdándon (2001), a Wesselényi szobor Zsibón (2004).
Úgy érzem, bőven válaszoltam kérdéseidre, sok időbe telt a közel hat évtizednyi emlékeimet felidézni, de jólesett és utólagosan elégtételt érzek ezért. Saját kezdeményezésre talán sosem fogalmaztam volna így meg élményeimet, pályafutásom és eddigi munkásságom egyes részeit. Köszönöm, hogy rám is gondoltál, és úgy érzed: a Szilágyság-kutatásnak van múltja, jelene és jövője, mert van egy Kurucjancsija.
– Igen, van a Szilágyságnak egy Kurucjancsija, akit a Kalotaszeg egy kis részével Körösfőtől kaptunk ajándékba. Szerintem sok hasonló, népünk önazonosságát kutató, ápolásában elkötelezett, az együtt élő nemzetiségek barátságát hirdető értelmiségire lenne szükség ma és nem csak a Szilágyságban, hanem máshol is.
Gáspár Attila?
Művelődés (Kolozsvár)

2011. július 2.
A nyolc javasolt megye túl nagy
Markó Béla, miniszterelnök-helyettes pénteken Zilahon azt nyilatkozta, hogy ki kell gondolni egy közigazgatási átszervezést Romániának, mert a jelenlegi megyék túl kicsik, hogy fejlesztési stratégiát valósítsanak meg, a nyolc javasolt megye azonban túl nagy lenne az eredményes közigazgatáshoz.
„Az RMDSZ véleménye szerint is gondolkodnunk kell a közigazgatási átszervezésen. A jelenlegi megyék túl kicsik, hogy stratégiát érvényesítsenek, emiatt még nem kötelező a felszámolásuk, de megoldást kell keresni. Amit javasoltak, a nyolc nagy megyével, elfogadhatatlan volt. Mi azt mondtuk, komoly elemzésekre, tanulmányokra van szükség, mert a javasolt megyék túl nagyok, a terület hatékony közigazgatása szempontjából. Ha a jelenlegi megyék, vagy közülük egyesek túl kicsik, hogy végigvigyék elképzeléseiket, akkor a nyolc javasolt túl nagy”, nyilatkozta egy sajtótájékoztatón Markó Béla.
Az idézett forrás szerint, azt mondták, az RMDSZ azért találta elfogadhatatlannak a nyolc megyés változatot, mert így elveszítheti befolyását bizonyos térségbe, „ami igaz”.
„A reflektorok fénye a kérdés etnikai oldalára vetült, miszerint mi attól tartottunk, hogy így elveszítjük a döntéshozást bizonyos térségekben, ami igaz- és természetes, hogy védeni próbálod döntéshozási hatalmadat. Ezek a felvetések természetesek egy etnikai közösség számára, szeretnénk ha befolyásunk lenne és bizonyos helyzetekben döntési lehetőségünk. De nem ez a legfontosabb szempont Románia számára. Egész egyszerűen elemzésre van szükség, mert a nyolc megye túl nagy”, nyilatkozta Markó Béla, miniszterelnök-helyettes.
Kiemelte, szükség van a területi közigazgatási átszervezésről folyó vitákra, hogy megtalálják a közös megoldást és elkerüljék az olyan megoldást, „amely nem volt eléggé előkészítve, megemésztve”.
A hétfői koalíciós ülésen az RMDSZ elutasította a PDL területi átszervezési javaslatait, ezért úgy döntöttek, hogy halasztják a kezdeményezés megvalósítását, nyilatkozta a Mediafax tudósítójának az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor.
Roberta Anastase, a PDL első alelnöke hétfőn azt nyilatkozta, hogy a koalíció képviselőinek egy bizottsága őszig elemzi a regionalizáció kérdését és ezzel párhuzamosan a kormány folytatja a decentralizációt.
Mediafax. Nyugati Jelen (Arad)

Markó megtartaná a koalíciót a következő választásig
Markó Béla miniszterelnök-helyettes pénteken Zilahon tartott sajtótájékoztatón elmondta, az RMDSZ azt szeretné, hogy a jelenlegi koalíció egészen a következő választásokig stabil maradjon. Markó szerint ehhez elengedhetetlen a másik kormányzófél ilyen irányú elkötelezettsége. Ez csak akkor lehetséges, ha a partnereink is hasonló módon gondolkodnak. Végig szeretnénk vinni ezt a mandátumot, a politikai stabilitás nagyon fontos Romániában, idézi Markót a Mediafax hírügynökség. Arra a kérdésre, hogy akkor is kitart-e az RMDSZ a koalíció mellett, ha fennáll annak a veszélye, hogy a következő ciklusban nem kerülnek kormányra, Markó azt válaszolta, hogy úgy kell cselekedniük, hogy az RMDSZ jövőre is a jelenlegi arányban képviselhesse a magyarságot a parlamentben. Emellett Markó Béla elmondta, hogy ki kell gondolni Románia közigazgatási átszervezését, mert a jelenlegi megyék túl kicsik, hogy fejlesztési stratégiát valósítsanak meg, a nyolc javasolt megye azonban túl nagy lenne az eredményes közigazgatáshoz. Kiemelte, szükség van a területi közigazgatási átszervezésről folyó vitákra, hogy megtalálják a közös megoldást. A hétfői koalíciós ülésen az RMDSZ elutasította a PDL területi átszervezési javaslatait, ezért úgy döntöttek, hogy halasztják a kezdeményezés megvalósítását. (mediafax, paprikaradio) Transindex.ro

2011. július 4.
Markó megtartaná 2012-ig a koalíciót
Markó Béla szerint az RMDSZ nem csupán etnikai jellegű megfontolásból utasította el az ország regionális átszervezésének tervezetét, a szövetség fő kifogása az volt, hogy behatóan elemezni kell a kérdést, mivel a javasolt szupermegyék túl nagyok lettek volna ahhoz, hogy hatékony igazgatásuk biztosítható legyen.
A kormányfőhelyettes pénteken Zilahon hangsúlyozta: a jelenlegi fejlesztési régiók nem működnek megfelelően, az RMDSZ pedig 8 helyett 16 régióra osztaná az országot, de ez nem jelenti feltétlenül a megyék megszüntetését is. Markó közölte azt is, az RMDSZ szeretné, ha a jelenlegi kormánykoalíció 2012-ig megmaradna, hogy teljesíthesse ígéreteit, és hogy biztosítsa az ország politikai stabilitását.(Ezt a cikket a Krónikáról másolták: https://kronika.ro/belfold/marko-megtartana-2012-ig-a-koaliciot) Krónika (Kolozsvár)

2011. július 12.
Egyetemláz sikerrel érettségizőknek
Elkezdődött hétfőn a beiratkozási időszak a hazai egyetemeken. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem 21 karán 13 786 helyet hirdetnek, ennek egyharmada (4760) ingyenes, több mint 9 ezer tandíjköteles. További 2685 helyet hirdetnek levelező tagozaton. A legtöbb hallgatót a Közgazdaságtudományi Kar venné fel: a 2540 helyből csak 651 ingyenes. Magyar tannyelvű szakon 2373 helyet hirdetnek (1070 ingyenes), németen 431-et (139 ingyenes), angol tannyelvűn 533-at (199 ingyenes), francián 80-at (21 ingyenes). Hatvan helyet roma nemzetiségűeknek szánnak, a jelentkezők tetszése szerinti karon. 14 moldova köztársaságbeli diákot is felvesznek, továbbá 11 fogyatékossággal élő fiatalt. A legrövidebb képzés időtartama 3 év. A beiratkozási időszak és a vizsgák időpontja karonként változó, az egyetem honlapján közlik (admitere.ubbcluj.ro).
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári Természettudományi és Művészeti Kara 130 diákot vesz fel az idén a 68 tandíjmentes és 62 költségtérítéses helyre. Az oktatás magyar nyelven zajlik, az egyetem jogászokat is képez. Információk a kv.sapientia.ro honlapon. További karok működnek Marosvásárhelyen és Csíkszeredában.
A Kolozsvári Műegyetem az idén 3563 diákot venne fel, 2683-at ingyenes, 880-at tandíjas oktatásra. A legtöbb helyet – 633-at – a gépészmérnöki kar hirdeti, amelynek kihelyezett részlegei működnek Besztercén, Gyulafehérváron, Szatmárnémetiben és Zilahon is. Továbbá 125 műépítész hallgatót vennének fel, számítástechnikai képzésre pedig 495-öt (40-et Szatmáron). A képzés időtartama 4–6 év. Szabadság (Kolozsvár)

Tánczos Barna aggódik
Tánczos Barna mezőgazdasági minisztériumi államtitkár szerint az Észak-nyugati Fejlesztési Régió lemaradt a többi fejlesztési régióhoz képest az EU-s pénzek lehívásában, valószínű az utolsó helyen áll, pedig az aláírt szerződések szempontjából jobb helyzetben volt.
Tánczos Barna Zilahra utazott, hogy a Szilágy megyei polgármesterekkel egyeztessen a Vidékfejlesztési Országos Programról, majd egy sajtótájékoztatón fejtette ki a térség lemaradását a többi fejlesztési régióhoz képest az EU-s pénzek lehívásában. „Sajnos nem hozott semmi jót a szatmári regionális központban történt személyzetcsere, és a dolgok nem kezdtek jobban menni. Ennek következtében az Észak-nyugati Fejlesztési Régió lemaradt a többi régióhoz képest, amelyeknek kevesebb aláírt szerződéssel több EU-s pénzt sikerült lehívniuk”, mondta el Tánczos.
Az államtitkár elmondta, a Halászati és Vidékfejlesztési Kifizetési Ügynökség és a szatmári regionális központ feladata megoldást keresni a helyzet javítására. „Át kell méretezni a forrásokat és a humán erőforrást, amely eddig elsősorban a közbeszerzések és a szerződések ellenőrzésével foglalkozott. Sokan távoztak a rendszerből, és hozzáértő embereket kell hoznunk a helyükre, akik folytatják a tevékenységet”, nyilatkozta Tánczos. Javasolni fogja, hogy Bukarestből és más régiókból hozzanak egy készenléti csoportot a szatmári központba, akik segítenek felgyorsítani a folyamatot. Elmondta, mivel nagy a munkamennyiség a szatmári regionális központban, Szilágy megye azt kockáztatja, hogy nagyon lemarad az EU-s pénzek lehívásában. Szabadság (Kolozsvár)

2011. július 29.
Sarmaság a két arcú község
Az Ady hepehupás, vén Szilágyságához való közeledésre még nem sok jel utal, mindössze hosszan elnyúló, észrevétlen emelkedők láttatják, hogy véget ért az Alföld síkja. Nagyvárad irányából rendszerint Szilágysomlyón át vezet az út Sarmaságra, de mi letérünk a Báthoriak, majd Károlyiak szép kastélyát rejtő Bályoknál, amely az „aranykorban” Ceauşescu, manapság a gazdasági elit vadászatairól vált inkább hírhedtté, mint híressé. Kémeren és Kárásztelken vezet át a részben aszfaltos, részben kaviccsal szórt kanyargós, legelők ölelte út, amelyet Szabó Ödön útjaként is emlegetnek az ottaniak, nem véletlenül, hisz a szilágysági származású Bihar megyei politikus közbenjárására tették a személygépkocsik számára is elfogadható állapotúvá. Az ily módon megnyirbált távolság jócskán lerövidül, a kikerült Magura hegy csupán kaszálóvá szelídülve kísér. Valamikor az átkos utolsó éveiben jártam errefelé, jóleső érzés kerít hatalmába, amint „rápattanunk” a falut érintő, Zilahot Szatmárral összekötő kiváló minőségű aszfaltútra. A vidékkel nem fukarkodtak a teremtéskor, a gabonának való sík termőföld, a szőlőművelésre, gyümölcstermesztésre alkalmas domboldal mellett gazdag szénkészletet rejt a mély.
Megérintő bányászmentalitás. Sarmasági éveim alatt előbb a régi falurészen, majd az úgynevezett Bányatelepen laktam hosszú ideig. Az utcán jövő-menőket fürkészve keresem az emlékezetembe vésődött arcokat, de mind idegenek számomra. Azóta felnőtt egy új nemzedék, a régiek pedig elköltöztek, vagy az évek jócskán átcsiszolták az ábrázatukat. Az erre tévedt idegen első pillantásra megállapíthatja, hogy gazdag településre tévedt, az emeletes házak némelyike már-már hivalkodó, a giccses megoldás sem ritka, a jómód gyakori errefelé. Közel száz éven keresztül volt pénzforrás a szénbánya, emellett a szorgalmáról is ismeretes sarmasági ember soha nem szakított a földdel, a gazdálkodással. A vasúti csomóponttal áldott településről három irányba fut a vicinális, és Zilah, Kolozsvár, Szatmárnémeti, Nagyvárad piacaira mindig jutott a sarmasági tejfölből, túróból, zöldségből, baromfiból. A Szilágy megye északi részén elterülő nagyközséget 25 kilométer távolság választja el a megyeszékhelytől, Zilahtól. A Nagykároly–Szilágysomlyó autóút itt ágazik el a megyeközpont felé. A bányászmentalitás szellője megérintette bár az ott élőket, mégis inkább megmaradtak nyakas, büszke magyar gazdának, aki számára a tisztességes munka becsülete elsődleges.
Macskafarknyi történelem. Sarmaság vaskori település, első írásos emléke a 14. század közepéről való, amikor is a Sarmassághyak birtokolták a környéket, értelemszerűen az elnevezése is innen eredeztethető. Bár akadtak, akik egy hasonló hangzású növénynévből, a medvehagyma jelentésű sarmásból származtatják a falu elnevezését. A későbbiek során, házasság révén, a Kemény família tulajdonába került a település; a legrégibb – ma faluházként működtetett – épület az általuk 1745-ben emelt udvarház. 2005-ben a helybéliek szobrot emeltek Kemény János fejedelem tiszteletére. Az egykoron magyarok lakta Sarmaság lakossági összetétele jócskán megváltozott. A legutóbbi, 2002-es népszámlálás adatai szerint Szilágy megye legnagyobb községében 5168 magyar, 1156 román és 217 cigány él, 4 ukrán, valamint egy-egy német és orosz nemzetiségű polgár mellett. Ide tartozik még közigazgatásilag Szilágylompért, Selymesilosva, Majád, Magurahegy és a ma már lakatlan Parttanya.
Városiasodó falukép.
A polgármesteri hivatalt keresem, de a régi épület helyén háromszintes ingatlan éktelenkedik, a külső falak szigetelésén még dolgoznak a kivitelezők. A belső tér viszont már teljesen elkészült, és számtalan nagyváros megirigyelhetné a funkcionalitásában is remek hivatalt. Már belépéskor polgárbarát figyelmességként kávéautomata, ivóvíz-adagoló fogadja az ügyfeleket. Dombi Attila János polgármester, ahogyan a sarmasági emberek általában, mosolyogva fogad, bizalmat előlegez a messziről jövőnek. Elsőként azzal sikerül meghökkentenie az elöljárónak, hogy nem tősgyökeres sarmasági. Bevallom, elképzelhetetlennek tartottam mind ez idáig, hogy egy bányatelepit maguk fölé válasszanak az „őslakosok”. Tudni kell ugyanis, hogy Sarmaság két részre tagolódik, az egyik a régi falurész, a másik a szénbányának köszönhetően kialakított, többnyire tömbházakból álló telep, ahol jobbára más vidékekről érkezett munkások leltek otthonra. A polgármester maga is így került ötéves kisgyerekként Sarmaságra. Emellett – kimondva vagy kimondatlanul – az sem segítette a polgármesterré válásban, hogy édesanyja román nemzetiségű. Dombi úgy véli, hogy a lakosság elégedetlen volt az előző évek vezetési stílusával, az ő hiteles választási programja ezért is hozta meg a sikert. Olyannyira, hogy az RMDSZ szervezte előválasztáson négy jelölt közül aratta le a babért, míg a végső megmérettetésen a szavazók nyolcvan százalékának a bizalmát élvezte, miközben a Magyar Polgári Párt jelöltjének meg kellett elégednie a maradékkal. Dombi fájlalja az erősen érezhető megosztó politikát, véleménye szerint ez nem használ a magyarságnak; amúgy a település két református lelkipásztorából egy élenjáró képviselője a Tőkés-vonalnak – ahogy ott fogalmaznak.
„Ez nemcsak az egyházat, de a magyarságot is megosztja” – toldja meg az elhangzottakat az időközben hozzánk csatlakozó Dari Tamás iskolaigazgató. A tanügyért felelős sarkítva fogalmaz, úgy véli, hogy a helyi RMDSZ ellenlábasai elvesztették hitelüket, mivel az említett lelkipásztor helyi RMDSZ-es tanácsos volt előzőleg, az MPP helyi elnöke pedig a megyei tanács tagjaként a tulipánt képviselte, Dombi ellenpolgármester-jelöltje korábban szintén helyi RMDSZ-es tanácsosként működött. Az ok nélküli pálfordulást nem tolerálja a választók többsége – vélekedik Dari Tamás.
Megragadva az alkalmat iskolaügyekről ejtünk szót, s evidens módon a nemrég lezajlott érettségi eredményeiről érdeklődöm először. Az igazgató bizonygatja, hogy diákjai semmivel sem maradtak alatta a megyei átlagnak. És ez, falusi középiskoláról lévén szó, igen nagy dolog. A líceumi oktatás kétnyelvű, románul és magyarul képezik a diákokat mechanikára, elektrotechnikára, és reál tagozat is működik. Az óvodától kezdődően közel hétszáz gyerekkel, fiatallal foglalkoznak, amint azt Dari mondja, kiváló körülmények között. Erről később, az iskolában tett látogatásom során magam is meggyőződöm: a tantermek rendezettek, az alig három éve épült tanműhelyek felszereltsége is modern, a testedzésre pedig a szabvány sportterem ad lehetőséget. Dombi Attilával útnak eredünk egy kis falunézőbe, s a község első embere közben sorolja az eredményeket, a még megvalósulásra váró terveit. Már pirosban áll a 24 lakrészes ANL-tömbház, a kultúrház rendbe téve, nemrég az erdélyi származású Tamás Gábor énekes volt a vendégük. A szennyvízelvezetést, a vízellátást szinte teljes egészében megoldották.
Tárnazárás - talajvesztés.
Húsz esztendőn át szinte senki nem foglalkozott a telepen élőkkel. A múlt század ötvenes éveiben épült bányászházak, panelek lelakottá váltak, itt volt az ideje a vízvezetékcserének. Ottjártunkkor javában folyt egy mini sportpályával megtoldott park kiépítése, egy sikeres pályázat eredményeként. A teleplakók nehezen birkóztak meg a kilencvenes évek változásai után bekövetkezett bányabezárással. Ez a bevándorolt réteg hozzászokott a nehéz munkáért járó jó fizetéshez, az ingyen lakáshoz, a különböző kedvezményekhez. A munkaidő végeztével többnyire a tömbházak előtt verték a kártyát, sörözgettek, mondhatni, gond nélkül éltek. A munkahelyvesztéssel egyben talajvesztetté váltak, szemben a faluban élőkkel, a régi sarmaságiakkal, akik számára ott volt a gazdálkodás, ami perspektívát jelentett. Persze nem lehet általánosítani, hisz az ember hihetetlen mértékben alkalmazkodó, ezért a bányatelepen lakók közül sokan magukra találtak, vállalkozásba kezdtek, külföldön próbáltak szerencsét – sorolja a szociológiai tanulmánynak is beillő helyzetképet a polgármester.
A bányavállalat irodaépülete ma elhagyottan áll, kivert ablakok, kosz mindenfelé. A valaha szép napokat látott virágoskertet embermagasságú gyom, gaz, bozót uralja. Odébb foghíjas lépcsőjű felüljáró, a szénosztályozó óriás rémként mered a homályba, a csendet kóbor kutyák és szúnyogzümmögés-kíséretű békabrekegés teszi még kietlenebbé. Egy kis fantáziával a bagolyhuhogást is odaképzelheti az ember, és készen is állnak egy kísértetfilm díszletei. De a tikkasztó nyári nap, a poros kánikula sem kelt több bizalmat, a tömbházak előtt elvadult gaz, helyenként a tetőzet is csak mutatóba cipeli még a cserepeket. Egyes vállalkozók igyekeznek színvonalas kereskedelmet folytatni, ízléses terasszal ellátott szórakozóhely is akad. Furcsa kontraszt – már-már groteszkbe hajló – a telep látványa: a korszerűség lenyomatainak szomszédságában romokban hever a bányavállalat egykori klubépülete, ahol hajdanán naponta folyt a filmvetítés. Beljebb merészkedek, ürülék- és vizeletszag, a tetőzet a csillagos ég, a még ottfelejtett vörös bársonycsíkú függönyszegély a múltból kiált. E borzalom-házából kilépve szemközt még üzemel a régi csorgó, az emberek gondtalanul cseverésznek a jó artézi vízre várva. A felszíni fejtés után megmaradt bányató környéke szemétteleppé degradálódott, s az ölnyi gazban ha látszani nem látszik is a lopva odavitt hulladék, a szag óhatatlanul is trehányságról árulkodik. Dombi szeretné a tavat a falu tulajdonában tudni, hogy bekerített, korszerű, vonzó halastóvá alakíthassa. A kilencvenes évek után a fokozatosan leépített bányavállalat vezetői széthordtak mindent. A meglévő értékek megőrzésének jogcímén hatalmas összegeket nyúltak le, és állagmegőrzés helyett töméntelen mennyiségű vasszerkezetet értékesítettek ócskavasként, amiből csinos kis vagyont kapartak össze. A megyei tanács most próbálja valamilyen úton-módon megvásárolni a bányaépületet, benne öregotthont létesítenének. Az ingatlanban nagyméretű ebédlő, konyha szolgált egykoron a bányászok étkeztetésére. A polgármester további álma egy strand megépítése, mivel Szilágy megye igencsak híjával van a fürdőhelyeknek. A hajdani bányavállalatnál saját orvosi ügyelet működött; jelenleg a nagyközségben mindössze két általános orvos óvja az egészséget. Dombi most talpal egy sürgősségi osztály létrehozásáért, de így is három kilométert kell gyalogolniuk a telepieknek a falusi rendelőig.
Bányamúlt bányászszemmel.
Még jól emlékszem Spurigán Géza mérnökre, aki éveken át a vállalat aligazgatójaként dolgozott, mígnem 1991-ben nyugdíjba vonult. A ranglétra minden fokát megjárta, fiatalként segédbányászkodott, a zsebében már technikusi diplomával érkezett Lupényba, szüleinek kulákká való nyilvánítása nehezítette a pályája alakulását, de végül elvégezte az egyetemet. 1965-től él a sarmasági bányatelepen. Az öregúr szívélyesen fogad, fizikai és szellemi frissessége irigylésre méltó. Beszélgetésünk óhatatlanul a bányászatra terelődik. Az első tárnát 1910 körül nyitották meg, akkoriban még kezdetleges eszközökkel dolgoztak, jobbára szekerekkel szállították a kitermelt portékát az állomáson pöfögő gőzmozdonyok etetésére. A második világháború után beindult a nagyüzemi kitermelés. Összesen huszonhárom rétegben folyt a munka, 30-tól 180 méter mélységig merészkedtek le. Összefüggő, nagy kiterjedésű szénrétegeket rejtett a mély, a tizenhatos réteg volt a leggazdagabb, ott két és fél méter vastagságot is elért a szén – hallgatom a nyugalmazott mérnök-igazgató szakszerű magyarázatát. A sarmasági szén jellemzői kiválóak, szennyezettsége alig 3-4 százalékra tehető, kalóriaértéke 2,4–2,8 kilónként, vagyis az egy kilogramm elégetett szénből felszabaduló energia három kilogramm keményfáéval egyenlő. 1965-re az évi kitermelés közel 500 ezer tonnára volt tehető, 1975 és 1989 között felpörgették a termelést évi 900 ezer tonnára, és 2500 munkással dolgoztak. A nyolcvanas években megkezdődött a külszíni kitermelés is, hat méter mélyen már találtak szenet. Ebből évente 30 ezer tonnát szedtek ki. Spurigán mérnök megítélése szerint még nyolcvan évig gondtalanul működtethető lett volna a bánya, már ami a mélyben lapuló tartalékokat illeti. De az emberi szándék másként döntött, mindinkább visszafogták a termelést, 2004-ben pedig leállt a mélyszíni fejtés.
Új gyülekezetnek új templom dukál.
Manapság ritkán fognak új templom építésébe, mármint a magyar közösségek, mert a hagymakupolás az gombamód terem, ha kell, ha nem. A templomépítés már önmagában is csoda, hát még ha új gyülekezet születésével társul. A bányatelepen élő reformátusok zöme egyáltalán nem vagy csak ritkán jutott el a falusi templomba, a távolság gyakran legyűrte az ige iránti éhséget. Hamar felismerték a lehetőséget a Jehova Tanúi szekta tagjai, és bevetették magukat a bányászok megtérítésébe. Ennek veszélyeit felismerve az akkori lelkipásztor, Bessenyei István kibérelt egy helyiséget a telepen, és a Ha a hegy nem megy Mohamedhez… mondást szem előtt tartva minden vasárnap délután istentiszteletet tartott az ottani híveknek. A telep 1400 lakosából körülbelül 450 református, ami tetemes lélekszám külön gyülekezet létrehozásához. Így gondolták ezt az ott élők is, és testvéri szeretettel leváltak a falusi gyülekezettől 2001-ben – tudom meg a gyülekezet főgondnokától, Nagy M. Sándortól, aki szívesen informál a történtekről, mivel a lelkipásztor épp szabadságát tölti. Az új gyülekezet egy lelkes és elszánt papot is kapott Lucza István személyében. A polgármesteri hivatal kiutalt egy lakrészt, ahol a lelkipásztor ideiglenesen meghúzódhatott családjával. Közös összefogással megvásároltak egy romos épületet, felújították, még harangot is szereltek be. Ez volt az első „temploma” a kis közösségnek. Hamarosan felmerült új templom és paplak építésének a gondolata is, s a tervet tett követte, így 2008-ban már megtarthatták az első istentiszteletet az új templomban. Az épület többfunkciójú, az alagsorban iroda, valamint egy konferenciateremnek is beillő helyiség is található. Az eltelt években a gyülekezeti tagok száma megközelítette a hétszázat, ami a falu közelebb eső részén lakó hívek „átigazolásának” tudható be – magyarázza a tisztségét öt éve ellátó főgondnok. Az elmúlt hónapban ünnepelték a gyülekezetalapítás 10. évfordulóját, s a megemlékezésre többek között Csűry István püspök és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is meghívást kapott. Ez utóbbi annál az oknál fogva, hogy a magyar szervezet másokkal egyetemben hathatós támogatást nyújtott a templomépítéshez.
Teraszárnyék vagy pincehűs.
Már délutánba szaladt az idő, aki csak teheti, árnyékba menekül a tikkasztó kánikula elől. A telepen élők többnyire vendéglők teraszain ücsörögnek, jéghideg üdítő, sör mellett, a falubéliek inkább a gyönyörű panorámát nyújtó szőlőhegyet választják menedékként. Régi ismerősömet, Meleg Imrét is a pince hűvösében köszönthetem, karimás szalmakalapjában a hordók igencsak megapadt borszintjét méregeti. Nemcsak az okos beosztás, de a hőség miatt is ajánlatosabb fröccsöt fogyasztani, nem tiszta bort. Nyaralószerű pincéje előtt 500 tőke szőlőt művel, s mióta nyugdíjas, itt szinte naponta talál elfoglaltságot, matatnivalót. A sorok között megterem a télire való zöldség, hagyma. Jó terméskor ötszáz liter bornak valót is kisajtol, most éppen azon bosszankodik, hogy nemrég jégeső verte el a szemeket. A kollektivizálás az ősi pincék zömét tönkretette, a legtöbb már új építésű, tetőtérrel hivalkodó.
Amikor tiszta, páramentes a levegő, messzire ellátni innen, a látóhatárnak csak a szilágysomlyói hegyek szabnak határt. A képzeletnek még az sem, hisz tárnák mélyére látni innen, csillék zakatoló csattanása réveszt, mígnem átköszön a pinceszomszéd, amúgy bányászmódra: Jó szerencsét! Erdélyi Riport (Nagyvárad)

2011. augusztus 8.
Magyar őstörténeti ismertető
Szatmárnémetiben mutatta be hétvégén új könyvét Radics Géza Amerikában élő magyarságkutató, eleget téve a Szatmári Híd Egyesület meghívásának. Az Eredetünk és őshazánk című köteten kívül a szerző három, korábban megjelent könyvéből is hozott magával jó néhányat, és 100-100 darabot ajándékozott belőlük a város középiskoláinak. Partiumi előadás-sorozata alkalmával a szerző megfordult Máramarosszigeten, Nagybányán, Nagykárolyban és Zilahon is, ahol szintén megajándékozta a gimnáziumokat.
Mint elmondta, eddig összesen 250 ezer kötetet adományozott magyarországi és határon túli iskoláknak, melynek költségeit amerikai magyar szervezetek illetve, magánszemélyek állták.
„Az őstörténet a birtoklás tudatának a megalapozása” – vallja a kutató, aki szerint a magyarság zöme nem Ázsiából érkezett a Kárpát-medencébe Árpád vezérletével, hanem tulajdonképpen Mezopotámia északi részéről származik. A térségben körülbelül 10 ezer éve kezdődött népesedési robbanás következtében az emberek kirajzottak a szélrózsa minden irányába, állítja a kutató, aki úgy véli, ez az elmélet magyarázatot ad a sumér–magyar nyelvrokonságra is, valamint a magyarok feltételezett vándorlásaira.
Radics szerint nem ugyanaz a népcsoport vonult végig Ázsián, hanem a leletek rokonnépektől származnak, akikkel együtt éltünk valamikor a Közel-Keleten. A kutató állítja: a magyar nép ősei az Észak-Mezopotámiából útnak indult úgynevezett ősparasztok, akik körülbelül 8 ezer éve élnek a Kárpát-medencében. Elmondta: genetikai vizsgálatokkal igazolták, hogy a magyarságnak csak igen kis hányada származik Árpád népétől, mely – a hunokkal együtt – őstörök nyelven beszélt. Árpád és a veleérkezettek lényegében megszervezték a Kárpát-medence népeit, és megalapozták a magyar nagyhatalmat, maga a magyar nép azonban már itt élt a bejövetelükkor.
A kutató arról is beszélt, hogy az írásbeliség tulajdonképpen a Kárpát-medencében alakult ki, melyre bizonyíték a tatárlaki lelet, valamint a boszniai piramisok környékén talált írásos emlékek, melyeken a magyar rovásírás egyes jelei felismerhetők. „Történelmet úgy kell írni, hogy az ne csak az agynak mondjon valamit, hanem a szívnek is. Meg kell, hogy ragadja az embert már iskolásgyermek korában, hogy érdemes volt magyarnak születni.” – vallja Radics Géza.
Póti Eduárd, a szatmárnémeti református gimnázium történelemtanára szerint a diákok és az oktatók egyaránt érdeklődnek a magyar őstörténet iránt, az internetes források, illetve az ismeretterjesztő kiadványok azonban nem mindig közvetítenek hiteles információkat. Ezért fontosnak tartja, hogy minden iskolában legyenek olyan könyvek, melyeket a múltunkra kíváncsi tanulók forgathatnak.
Babos Krisztina. Krónika (Kolozsvár)

2011. augusztus 31.
Pál-Antal Sándor: AZ ERDÉLYI MAGYAR TÖRTÉNETÍRÁS MA /Magyar Tudomány (Budapest), 2011. 8. sz./
Az erdélyi magyar történetírás, akárcsak általában az erdélyi magyar tudományosság, sajátos helyzetben van. Kettősség jellemzi. A kisebbségi viszonyok között is szerves része maradt az általános magyar történetírásnak, az összmagyar tudományosságnak, de részese a romániai tudományos életnek is. Ez a kettősség meghatározza feladatkörét és célkitűzéseit. Az erdélyi magyarság történetének kutatása és feltárása nemcsak az összmagyar, hanem a romániai történetírást is szolgáló tevékenység, amely összehangolt tevékenységet igényel.
Történetírásunk, múltunk kutatása, az 1989. decemberi fordulat után egy új, felfelé ívelő korszakát éli. Két évtizeddel ezelőtt a fél évszázadig tartó tiltó és elsorvasztó nacionál-kommunista politika béklyóitól megszabadult történetírásunk rendkívül komoly lemaradással kellett szembenézzen. A lemaradást súlyosbította az a tény is, hogy a kommunista korszakban kifejtett, amúgy is szegényes tevékenységet kénytelenek vagyunk átértékelni, részben újraírni.
Az igény, hogy a pártállam aktuálpolitikája és a marxista ideológia eszközévé silányított, meghamisított múltunk hitelét helyreállítsuk és történelmi ismereteinket gyarapítsuk, gyökereinket megismerjük, népakaratként nyilvánult meg az 1990-es évek elején. Ezt az igényt pedig csakis történelmi tárgyú írások elégíthették ki. A napisajtóban és különböző kiadványokban rendszeresen olvashattunk múltunkra vonatkozó írásokat. Mivel történetírásunk komoly szakemberhiánnyal küzdött, e tevékenység jelentős részét a történelemhez vonzódó műkedvelők, többnyire dilettánsok vállalták magukra. Következésképpen ekkor történelminek nyilvánított cikkek, tanulmányok sokasága látott napvilágot, ami csak züllesztette történetírásunk hitelét.
A szakemberhiány a rendszerváltást követően, a megváltozott körülmények között vált érezhetővé. 1989 előtt is léteztek nálunk olyan állami tudományos intézetek, amelyekben magyar szakemberek is dolgoztak. Gondolok itt a székelyföldi és a partiumi múzeumokra, az erdélyi dokumentációs könyvtárakra, a történettudományi kutatóintézetekre, valamint az egyetemi háttérintézetekre, amelyekben magyar anyanyelvű kutatók is tevékenykedtek, főként Kolozsváron, Bukarestben, Marosvásárhelyen. Számuk azonban messze az igények alatt maradt. Így legfontosabb teendőnek a szakemberhiány felszámolása, az utánpótlás képzése bizonyult. Az utóbbi két évtizedben e téren komoly eredmények születtek, és a hiány felszámolása napjainkban is tart. A fellendült szakember-képzés terén kifejtett erőfeszítések eredménye kézzelfogható. A fiatal szakemberek jelenléte történetírásunkban bizakodást kiváltó tény.
1989 után gyökeres változás állott be a történettudomány-művelés gyakorlása tekintetében. Megszűntek a tilalmak, lehetővé vált a belső és külső, mindenekelőtt a magyarországi szakintézményekkel és szakemberekkel való kapcsolatok kiépítése. Megváltozott a tudomány művelésére vonatkozó, korlátokkal körülvett szemlélet az erdélyi kutatóműhelyekben. Fokozatosan eltűntek a tabutémák, kutathatókká váltak az évtizedekig zárolt levéltári és könyvtári források.
Az állami költségvetésen fenntartott köztestületek közül főként a székelyföldi múzeumok és dokumentációs könyvtárak váltak a magyar történelemmel foglalkozó kutatás központjaivá. Sajnos ma a Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelmi tanszékei mögött gyakorlatilag nincs magyar háttérintézmény, a Sapientia pedig nem a történészek otthona. Az 1989 után megjelent alapítványok, egyesületek, szervezetek közül kevés a tudományos kutatást, a történetírást felkaroló közület. Kivétel a nagy hagyományokon alapuló és a történetírást ápoló Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME), amelynek fiókegyesületei a magyarság által tömbben lakott városokban –Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Gyergyószentmiklóson és Szilágysomlyón-Zilahon – fejtik ki tevékenységüket, valamint a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Alapítvány és az Areopolis Történelmi és Társadalmi Kutatócsoport, a sepsiszentgyörgyi Délkelet Intézet, a marosvásárhelyi Borsos Tamás Egyesület. Ide sorolhatjuk a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaságot is, amely széleskörű népszerűsítő, tudományterjesztő tevékenységet folytat, de helytörténeti írásokat is közöl. Igazi tudományos műhelynek (leszámítva a múzeumok régészeti tevékenységét) csak az EME tekinthető, ahol a szakemberek kutatómunkát szervezett keretek között, főtevékenységként (vagyis fizetett alkalmazottakként) folytathatnak.
Ma már jelentős számú magyar történetírással foglalkozó szakemberrel rendelkezünk, a megvalósítások mégis elmaradnak képességeinktől. Ennek oka, hogy a tudományos munkát kifejteni szándékozóknak csak egy kis része került olyan helyzetbe, hogy a hivatalos munkahelyi tevékenységét összekapcsolhatta a kutatói munkával. A legtöbben szabadidőben művelik a szakmát. Amikor a tudományos műhelyekről szólunk, többnyire az egyéni kisműhelyekre vagyunk kénytelenek gondolni.
Történészeink területi szóródása nem egyenletes. Legtöbben Kolozsváron élnek és tevékenykednek, hiszen ott működik a történészkatedrákkal is rendelkező egyetem, valamint az EME. De ma már jelentős történetírói tevékenység folyik Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Szatmárnémetiben, Nagyváradon és Gyergyószentmiklóson is. Az a kép, amelyet nem egy alkalommal a kolozsváriak által készített ismertetők nyújtottak ezelőtt az erdélyi magyar történetírásról, ma már túlhaladott, mert nem csak Kolozsváron van eredményes tudományos élet.
Kutatóink területi szóródása kiterjedt, de nem országos, hanem történeti Erdély-centrikus. Kolozsváron élt, de időközben elhunyt Jakó Zsigmond, Imreh István és Csetri Elek akadémikus. Itt tevékenykednek jelenleg is Egyed Ákos, Benkő Samu és Kovács András akadémikusok, Kiss András és Sipos Gábor levéltárosok, Csucsulya István, Marton József, Pál Judit, Rüsz Fogarasi Enikő, és Vekov Károly egyetemi tanárok, Pap Ferenc régész, Kovács Kiss Gyöngy történész és több fiatal kutató (Hegyi Géza, Fejér Tamás, W. Kovács András és mások). Marosvásárhelyen dolgozik Pál-Antal Sándor akadémikus, Szabó Miklós, Simon Zsolt és Novák Csaba Zoltán tudományos kutatók, Tamási Zsolt egyháztörténész, Berekméri Róbert és László Márton levéltárosok, Sebestyén Mihály könyvtáros, Soós Zoltán, Bereczki Sándor, Györfi Zalán és László Keve régész, Székelyudvarhelyen Hermann Gusztáv Mihály, Zepeczaner Jenő és Róth András Lajos, Mihály János és Kolumbán Zsuzsanna történészek, valamint Sófalvi András régész-középkorász, Sepsiszentgyörgyön Tüdős S. Kinga tudományos kutató, Cserey Zoltán és Csáki Árpád történészek, Székely Zsolt régész, Bordi Zsigmond Loránd régész-középkorász, Csíkszeredában Szőcs János történész, Botár István és Darvas Loránt régész-középkorászok, Gyergyószentmiklóson Garda Dezső történész és Rokaly József tanár, Gyulafehérváron Bernád Rita levéltáros, Nagyváradon Fleisz János történész, Emődi András levéltáros, Dukrét Géza helytörténész, Szatmárnémetiben Tóth Péter muzeológus, a helytörténeti műveket is író Bura László nyelvész, Nagybányán Balogh Béla levéltáros, Zilahon Bajusz István régész, Nagykárolyban Németi János régész és mások.
Ugyanakkor sajnálattal vettük tudomásul, hogy Tüdős S. Kinga vidékre költözésével és Demény Lajos elhunytával Bukarestben megszűnt a magyar nyelvű történetírás. Hasonló helyzettel állunk szemben Aradon is, ahol Kovách Géza halála után nincs igényes magyar történelemkutatás.
Történészeink számát gyarapítják Magyarországon élő szerzők, akik rendszeresen foglakoznak Erdély történetével. Gondolok itt, a teljesség igénye nélkül, Szász Zoltánra, Benkő Elekre, Oborni Terézre, Bárdi Nándorra, Balaton Petrára és Stefano Bottonira Budapestről, Barta Jánosra, Takács Péterre és Jeney Anna-Máriára Debrecenből, Kordé Zoltánra Szegedről, Gebei Sándorra Egerből, Balogh Juditra Miskolcról és másokra.
Az erdélyi magyar értelmiség, köztük a történészek is, az 1990-es évek elején elsősorban az EME-től vártuk egy átgondolt, összehangolt hazai magyar tudománypolitika, stratégia kialakítását, de erre objektív okok miatt nem került sor. Ezt a rangos és nemes feladatot végül is felvállalta az erre hivatott legrangosabb tudományos intézményünk, a Magyar Tudományos Akadémia. A Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság létrehozása, a külső tagság és a köztestületi tagság kiterjesztése, a Domus Hungarica Scientiarium et Artium pályázati rendszer bevezetése, ösztöndíjak biztosítása jó feltételeket teremtettek tudományos életünk felemelkedéséhez és az összmagyar tudományosságba való beépüléséhez. Mindezt követte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság felállítása, amely megvalósíthatja az erdélyi magyar tudománypolitika és -stratégia kidolgozását, irányt szabva a végzendő tudományos kutatásoknak.
A tudományművelés eredményessége nagymértékben a közzétett közleményeken keresztül mérhető le. Így van ez a történettudomány esetében is. Az utóbbi években megjelent írások alapján megállapítható, hogy jelentős előrehaladás észlelhető a magyarság történetéhez kapcsolódó, középkorra vonatkozó régészeti kutatások terén. E téren, a székelység Erdély délkeleti részén való végleges letelepedésének kérdését illetően, a vár- és templomásatások bizonyultak eredményesnek Marosvásárhelyen és környékén, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Csíkszereda környékén. De felzárkóztak mögéjük a Partiumban végzett régészeti kutatások is.
A középkor történetére vonatkozó kutatásainkat nagy veszteség érte Jakó Zsigmond és Demény Lajos elhunytával. De vannak tehetséges fiatal kutatóink – W. Kovács András, Simon Zsolt, Hegyi Géza és mások –, akik eredményesen folytathatják elődeik munkáját. Gondolok itt a székelyföldi múzeumokban tevékenykedő középkor-régészekre is, azokra, akik képzettségüknél és rátermettségüknél fogva a korszak szaktekintélyeivé válhatnak. Példa erre a székelyudvarhelyi–gyergyószentmiklósi régészek közös munkája, akik (Demjén Andrea és Sófalvi András) kétévi ásatás eredményét Máréfalva középkori temploma című írásukban összegezték.
Legtöbb kutatónk a koraújkorral és az újkorral foglalkozik. A legjelentősebb eredményeket az 1541–1848 közötti időt felölelő kutatások hozták. Történészeink (Egyed Ákos, Demény Lajos, Pál-Antal Sándor, Hermann Gusztáv Mihály, Garda Dezső és mások) összefoglaló munkái is erre az időszakra vonatkoznak.
Az 1848 utáni polgári korszak nem felkapott téma. Kevesen választották szakterületüknek. Erre az időszakra vonatkozóan egy pár köteten kívül csak résztanulmányok készültek. Az összefoglaló munkák közül csak Egyed Ákos gazdasági-társadalmi kérdésekkel, Pál Judit székelyföldi várostörténettel és Csucsulya István Mocsáry Lajossal foglalkozó munkáit említhetem.
Az 1918-at követő időszak bemutatása Trianon miatt 1990-ig elhallgatott téma volt. A kisebbségi sorba kerülés első időszaka, a két világháború közötti huszonkét év ma sem képezi komolyabb kutatás tárgyát, szinte kiesik az érdeklődés köréből. Erről az időszakról még köztörténeti összefoglalás sem készült. Bárdi Nándor budapesti kutatónak az 1918– 1920 évi impériumváltás Udvarhely megyei vetületével foglalkozó írásán, Benkő Samunak Koós Károlyról és Nagy Gézáról írt tanulmányai, Fleisz Jánosnak Nagyvárad a két világháború között című könyvén és egy-két kisebb lélegzetű cikken kívül, egyes falutörténetekben találunk helyi vonatkozású feltárásokat (például Pál-Antal Sándor Csíkmadaras falutörténetét ismertető munkájában).
Fiatal kutatóink kedvenc témája lett viszont a kommunista éra. Többen is komolyan foglalkoznak az 1945 utáni rendszerváltással, az új elit kialakulásával, a mezőgazdaság kollektivizálásával, a Magyar Autonóm Tartomány történetével. E téren elismerésre méltó eredményeket mutattak fel Nagy Mihály Kolozsvárról, Novák Csaba Zoltán és László Márton Marosvásárhelyről és Oláh Sándor Csíkszeredából.
A várostörténet Fleisz János (Nagyvárad történetére vonatkozó könyvei), Pál Judit (Városfejlődés a Székelyföldön), Pál-Antal Sándor (Marosvásárhely története I., valamint Székelyföld és városai), Garda Dezső (Gyergyószentmiklós története), az oktatástörténet Szabó Miklós és mások kutatási területe. Örömmel könyvelhetjük el, hogy már magyar vonatkozású erdélyi hadtörténeti munkák is olvashatók (Koszta István és Berekméri Árpád Róbert írásai révén).
Egyháztörténet terén kimagasló Marton József teológiai tanár tevékenysége, aki több írásában foglalkozik az egyetemes és az erdélyi római katolikus egyház történetével, Sipos Gábor pedig a református levéltári és egyháztörténeti kérdéseket boncolgatja.
A művészettörténeti kutatások eredményeinek, problematikájának számbavétele, úgy érzem, egy művészettörténész feladata, ezért jelen ismertetőben nem térek ki rá.
*
Az utóbbi évtizedben a történelmi tárgyú publikációk száma látványosan megnőtt, és a megjelent írások tudományos szintje érezhetően javult. Látványosan csökkent a dilettantizmus jeleit viselő írások száma, és nőtt a tudományos jellegűeké. És nemcsak tanulmánykötetek készültek, hanem önálló összefoglaló művek és forráskiadványok is. A történelmi tárgyú kiadványok zömét az EME, a marosvásárhelyi Mentor Kiadó (Erdély emlékezete sorozat), valamint a csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadó (Múltunk könyvek című sorozat) és a Pallas Akadémia Kiadó jelentette meg. Számukat, kisebb mértékben, gyarapította több erdélyi vagy magyarországi kiadó is. A monografikus írások közül csak párat említek: Erdély 1848–1849 és A székelyek rövid története Egyed Ákostól, Náció és nemzet Hermann Gusztáv Mihálytól, Székely önkormányzat-történet Pál-Antal Sándortól, Városfejlődés a Székelyföldön Pál Judittól. A székelyek rövid története példaként szolgálhat a népszerűsítő, de tudományos igényű írásokkal foglalkozók számára. Azt csak sajnálni lehet, hogy még mindig nem látott napvilágot egy népszerűsítő jellegű erdélyi magyarságtörténet, illetve egy nagyobb lélegzetű Székelyföld-történet szintézis, hiszen rendelkezünk jó képességű, erre alkalmas szakemberekkel.
Az utóbbi időben látványos előrelépés történt a forráskiadások terén. Demény Lajos folytatta az 1983-ban újraindított, de 1985-ben leállított Székely Oklevéltár új sorozatát, amelyből 1994–2008 között megjelent hat kötet. Újra indult a Jakó Zsigmond által szerkesztett Erdélyi történelmi adatok, amelyben Kovács András Gyulafehérvár és Wolf Rudolf Torda város jegyzőkönyveit közölték. 2005-ben Pál-Antal Sándor is elindított egy székelyföldi vonatkozású forrássorozatot a marosvásárhelyi Mentor Kiadónál, Székely székek a 18. században címmel. Ennek az ötödik kötete is kiadás előtt áll. A fentieken kívül megemlítjük az erdélyi diákok külföldi egyetemjárására vonatkozó, Szabó Miklós és munkatársai (Tonk Sándor, valamint Szögi László) által összeállított köteteket, a Pál-Antal Sándor által közzétett 1848–1849-re vonatkozó két kötetet, valamint a Marosvásárhely jogszabályai címűt. Ide sorolható a Tüdős Kinga nevéhez kötődő Erdélyi testamentumok eddig megjelent négy kötete, valamint a jelentős számú református és katolikus egyháztörténeti forráskötet. Gondolok itt elsősorban a vizitációs jegyzőkönyvekre, de egyéb egyháztörténeti forrásokra is. A Magyarországi boszorkányság forrásai című sorozat számára Balogh Béla, Kiss András és Pál-Antal Sándor levéltárosok végeztek eredményes munkát, több kötetnyi anyagot közölve abban.
Annak ellenére, hogy nem erdélyi, hanem debreceni kiadvány, a felsorolandó források közé tartozik a Takács Péter által 2001–2003 között, a Források Erdély történetéhez című sorozat keretében közölt, Székelyföldre vonatkozó 1820-as úrbéri összeírás parasztvallomásait tartalmazó ötkötetes munka is.
Már említettem, hogy 1990 után elburjánzott a tudományos igényeket nélkülöző köztörténeti, őstörténeti, helytörténeti „monográfia” és egy sor „népszerűsítő” írás. Visszaszorításuk nehéz feladatnak bizonyult. Ennek egyik akadálya, hogy kiadványaink jelentős része nem részesült kompetens szerkesztésben, nem estek át kiadásuk előtt szaklektoráláson. Nem írtak róluk kritikai recenziókat, amelyek befolyásolhatták volna a szerzői igényességet. De, amint azt évekkel ezelőtt Benkő Samu és Péntek János akadémikusok és mások több alkalommal is nehezményezték, hiányzik a kritikák közlését felvállaló fórum, és egy egészséges, kritikus történetírás-szemlélet. Viszonylag ritka a vita, az elfogulatlan, nem személyeskedő, kizárólag a tárgyra szorítkozó véleményütköztetés. Az Erdélyi Múzeum, amely többek közt recenziókat is közöl, egymaga nem képes ezt a feladatot ellátni. A múzeumi évkönyvek és az Areopolis sem tekintik ezt a kérdést feladatuknak, rendszeres megjelenésük pedig lehetővé tenné a recenziók közlésének felvállalását, nem az egyszerű ismertetésekét, hanem a kritikai recenziókét. Mindehhez társul a kiadók túlzott anyagias gondolkozása. A szaklektorálás, a kompetens szerkesztő alkalmazása ugyanis a kiadók számára pluszköltséget jelent, amihez hiányzik az anyagi (pénzügyi) fedezet, ami miatt így rendszerint lemondnak róla.
*
Ma már elérkeztünk arra a szintre, amelyen kiértékelhetjük az eddigi eredményeket, és körvonalazhatjuk a követendő utat, kitölteni azokat az űröket, amelyeket minden kutató érzékel, amikor egy-egy kérdés feldolgozásához fog. Az is feladat, hogy nagyobb rendet teremtsünk a forráskiadások terén. Hiszen a kiadásra kerülő forrásszövegek átírását általánosan elfogadott elvek alapján kell végezni és szerkeszteni, hogy lehetőleg hibamentes kötetek kerüljenek a kutatók asztalára. Ezért szükséges a különböző korszakokkal és kérdéskörökkel foglalkozó forrásközlők munkájának összehangolása. Az egyéni műhelyek tevékenységének a támogatása is megoldatlan kérdés. Össze kell állítani, illetve befejezni és nyilvánossá tenni az eddig megjelent források katalógusát, és pontosítani a forrás-előkészítésekhez kapcsolódó kérdések körét.
Áttekintve a fennebb elhangzottakat, ismertetőnket így összegezhetjük:
Mint sajátosság, történetírásunk magán viseli az erdélyi magyarság sorsát befolyásoló tényezők hatását. Ahogyan az erdélyi magyarság a magyar nemzet részét képezi, ugyanúgy az erdélyi magyar történetírás is a magyar történetírás szerves része. Művelése az erdélyi történetírók számára, Trianon előtt, zökkenőmentes volt. A több mint kilencvenéves kisebbségi múlt körülményei között megváltoztak az erdélyi magyar történetírás prioritásai. Mivel történetírásunk a nacionál-kommunista időszakban az elsorvasztó politika tárgyává vált, az a tudományág nagymérvű lemaradásához vezetett. Az 1989-es változások fordulatot jelentettek az erdélyi magyarság történetére vonatkozó kutatások terén is. A megújulás felszínre hozta történetírásunk megoldásra váró feladatait, egy egészséges történelemszemlélet megteremtését, a rendkívül meggyérült szakember-utánpótlás kérdését, az intézményes keretek kiépítését, a kutatások megszervezését, a hirtelen fellángolt múltismeretigény körülményei között elburjánzott amatőrizmus megfékezésének kérdését és egyebeket. A tudatosan művelt erdélyi magyar történetírás az utóbbi években, viszonylag rövid idő alatt jelentős lépéseket tett a felzárkózás érdekében. Az eredmények azt jelzik, hogy a feladatok megoldása jó ütemben, jó irányba halad. Talán nem túlzás, ha papírra vetem: most már eljutottunk arra a szintre, amikor történetírásunk bekapcsolódhat a szélesebb perspektívát nyitó egyetemes történetírás művelésébe, és az összmagyar történettudomány szerves részeként beépülhet az egyetemes tudományosságba.
Elhangzott 2010. november 19-én Kolozsváron az Erdélyi Múzeum Egyesület A Magyar Tudomány Napja Erdélyben című konferenciáján.
-

2011. szeptember 19.
EMNT–EMNP-tanácskozás Borzonton
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) választmánya, illetve a múlt héten bejegyzett Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ideiglenes elnöksége tanácskozott szombaton Borzonton. Papp Előd, a székelyföldi, Zatykó Gyula, a partiumi, Gergely Balázs a Közép-Erdély régió megbízottja, és Toró T. Tibor ideiglenes elnök sajtótájékoztatón számolt be az EMNP bejegyzéséről.
– A szombati tanácskozás központi témáját az EMNT és az EMNP viszonya jelentette – mondta Toró T. Tibor, mert "meggyőződésünk, hogy bármilyen politikai párt csak akkor lehet erős, főleg ha kisebbségi közösséget képvisel, ha mögötte erős, elkötelezett civil-politikai mozgalom van". Véleménye szerint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot az utóbbi időben sikerült egy ilyen mozgalommá alakítani, amelyet azonban pártpolitikai eszközökkel kellett kiegészíteni. Az RMDSZ valamikor mozgalomként indult, de párttá alakult és a mozgalom kikopott alóla, az MPP-nek nem is sikerült egy mozgalmat maga köré szervezni, s az eredmény meg is látszik, jelentette ki egyebek között az elnök.
A szervezet prioritásai között elsősorban a népszámlálást, a Mikó Imre-tervet és a verespataki beruházás ügyét említette, amely "most fordul célegyenesbe".
Zatykó Gyula a népszámlálás sikeréért kidolgozott akciótervet ismertette, amely által megpróbálnak minél több háztartásba eljutni, és felhívni a figyelmet egyrészt a kérdőívek csapdáira, másrészt arra, hogy mennyire fontos, hogy a magyar emberek megvallják magyarságukat. Mivel ez nemzeti ügy, felajánlották az RMDSZ-nek, hogy a munkát végezzék közösen, de az RMDSZ külön úton indult. Ezért civil szervezetek támogatásával végzik majd ezt a munkát, a kampányzáróra pedig Zilahon kerül sor, így próbálva erősíteni az ottani emberekben a magyarságtudatot.
Papp Előd ismertette a Mikó Imre-tervet, amely "felhívás a gazdasági összefogásra, annak felismerésére, hogy vannak megvalósítható közös érdekek, amelyek a jelenlegi keretek jobb kihasználásával megerősítik társadalmunkat, célokat adnak minden rétegnek és fenntartható jövőképet az erdélyi magyarság számára".
Gergely Balázs a verespataki aranybányatervről kijelentette, hogy a beruházást ellenzők az EMNP bejegyzésével erős szövetségest nyertek, mert ezt eddig egyetlen parlamenti párt sem tette meg. Ebben a harcban a civil szféra mellett szövetséges az Európai Parlament, amelynek plénuma elutasította a ciántechnológiát, de partner a Magyar, illetve a Román Tudományos Akadémia. "Úgy tűnik, szerencsétlen fordulatot vett az évek óta húzódó ügy, a politikai erők és az óriási pénzalapokkal rendelkező befektető minden eszközt felhasznál, hogy célegyenesbe fordítsa a ciánalapú kitermelést. Amennyiben nem tudunk hatékonyan és nagyon határozottan fellépni ezzel szemben, jó esély van arra, hogy a bányaberuházás megvalósuljon, amely potenciális veszély mind a Kárpát-medence ökoszisztémájára nézve, mind az ott elő közösségek számára". A román kormány felelősségét emelte ki ebben az ügyben, és javasolta, hogy a pillanatnyilag regnáló kormány ne hozzon döntést ebben a kérdésben, szervezzen minél szélesebb társadalmi vitát, a döntést pedig bízzák a jövőre megalakuló új kormányra.
Felhívta a figyelmet, hogy bár a kísértés nagy, a "júdáspénz ne befolyásolja a projekt elfogadását", óva intette az RMDSZ-t, hogy bármilyen megfontolásból, "akár azért, hogy a jövő évi kampányt ebből a pénzből finanszírozzák, akár személyes nyereségvágyból a tervnek zöldutat adjon". Ugyanakkor felkérte Kelemen Hunort, döntse el, elsősorban magyar és magyar közösségi vezető-e és ez a prioritás számára, vagy az, hogy Románia egyik minisztere, és mint ilyent, köthetik bizonyos, számunkra ismeretlen koalíciós megállapodások. "Kelemen Hunor és az RMDSZ akkor tudja józanon és hitelesen képviselni a magyar közösség érdekét, ha a bányaberuházást elutasítja. Ne bújjunk aláírások mögé, a régészeti bizottság véleménye mögé, vagy nem egészen világos biztonsági ígéretek délibábjai mögé, mert veszíteni fognak, ha ennek a beruházásnak zöldutat adnak" – jelentette ki Gergely Balázs.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

2011. október 15.
Tőkés: az erdélyi magyarság felelőssége, hogy vállalja identitását a romániai népszámláláson
Az erdélyi magyarság felelőssége, hogy vállalja identitását a hamarosan kezdődő romániai népszámláláson, és ne folytatódjék számbeli apadása - mondta szombaton este Zilahon elhangzott beszédében Tőkés László.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, az Európai Parlament alelnöke az EMNT és a nemrég bejegyzett Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) népszámlálási kampányának zárórendezvényén fejtette ki gondolatait.
A koncerttel egybekötött ünnepségen Tőkés László az MTI-nek elmondta: az erdélyi magyar politikai és közélet túlságosan Kolozsvárra és Székelyföldre összpontosította a figyelmet, Magyarországon egyenesen azt hiszik sokan, hogy Erdély és Székelyföld egymás szinonimája. Ezért tartották a Szilágyságban, Zilahon a kampányzáró rendezvényt - mondta -, mert ez a helyszín tipikus áldozata volt a Ceausescu-rendszer homogenizációs politikájának. Ennek nyomán fokozatosan elrománosították a Szilágyságot, Zilahra valóságos demográfiai csapást mértek - mondta az EMNT elnöke, emlékeztetve: 1910-ben az ottani magyar lakosság még 75 százalékot, 1992-ben viszont már csak 20 százalékot tett ki. Eközben a román lakosság létszáma jelentősen nőtt, nagyrészt a betelepítések eredményeként, vagyis a demográfiai arányok mesterséges megváltoztatásának európai normákba ütköző folyamata ment végbe - állapította meg Tőkés László.
A rendezvényen elhangzott beszédében az EMNT elnöke hangsúlyozta: a mostani népszámlálás idején "össze kell gyűjteni az erdélyi magyarság maradékát", amely nagy veszteségeket szenvedett az elmúlt két évtizedben is. Ennek érdekében az EMNT szövetséget keresett a Romániai Magyar Demokrata Szövetségben, a civil szférában és az egyházakban.
Tőkés felhívta a figyelmet a magyarság felelősségére is.
"Saját felelősségünk, hogy vállaljuk-e identitásunkat, vagy a magyarság kivándorol, beolvad, és folytatódik e közösség természetesnek egyáltalán nem mondható apadása" - mondta.
A mostani népszámlálásnak Tőkés szerint az az eszmei célja, hogy felmérhessék: Erdélyben a magyarság képes lesz-e az önépítkezés útján újból talpra állni, kiharcolnia jövőjét.
A rendezvényen bejelentették, hogy az EMNT történelmi pályázatot hirdet, amelynek célja, hogy feltárják Zilahnak és általában a Szilágyságnak a román homogenizációs politika által okozott pusztulását.
Az ünnepség másik szónoka, Gergely István, a csíksomlyói Csibész Alapítvány elnöke beszédében hangsúlyozta: "Isten ébresszen öntudatra bennünket, ébredjünk rá arra, hogy kik vagyunk. Ébredjünk rá arra, mit jelent az, hogy egy közösség tagjai vagyunk" - mondta, hangsúlyozva: nem szabad hagyni, hogy ez a közösség pusztán csak "tömeggé" váljon.
A közönség a beszédek után a magyarországi Tabáni István és a kézdivásárhelyi László Attila koncertjét hallgatta végig.
A szervezők az MTI-nek elmondták: az EMNT-EMNP a népszámlálási kampánya során első hullámban 340 000 kétoldalas szórólapot, majd második hullámban egy négyoldalas "népszámlálási útmutatóból" százezer darabot juttatott el az erdélyi magyarok számára. Több ezer plakáton hívták fel a polgárok figyelmét a szerintük nemzetpolitikai fontosságú népszámlálásra, ezek között több száz kétnyelvű plakátot is találunk, amelyeket szórványban, illetve az úgynevezett peremvidékeken ragasztottak ki. A kampányban felhasználták az internet által biztosított lehetőségeket is, különösen a Facebook-ot.
Garzó Ferenc
MTI

2011. október 20.
Népszámlálás: valljuk magyarnak magunkat!
Megkezdődött a romániai népszámlálás. A kérdőívek kitöltésével kapcsolatosan több fontos gyakorlati tudnivalóra hívták fel a magyarság figyelmét az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) csütörtöki váradi sajtótájékoztatóján, melynek keretében tájékoztató kampányukat is összegezték.
Fontos, hogy minél többen vallják magyarnak magukat a népszámláláson, hiszen ettől függ a támogatások mértéke és a nyelvhasználati jog is, hangsúlyozta Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) partiumi megbízott elnöke. A minél szélesebb körű tájékoztatás érdekében a párt szeptember 15-i bejegyzését követően kampányt szerveztek a partiumi régióban, és felvették a kapcsolatot a történelmi magyar egyházakkal is a lakosság minél szélesebb körű megszólítása édekében. Mindezek mellett nagyon fontosnak tartják külön is felhívni a figyelmet a kérdőív több olyan pontjára, amely a magyarság számára rendkívül lényeges.
Amire figyelni kell!
A kérdések közül a 23., a 24. és a 25. kérdésekre, illetve válaszokra kell nagyon odafigyelni. A 23-as kérdéshez, amely a nemzetiségre (etnia) vonatkozik, a megfelelő válasz: „maghiara”, a kód pedig az 1100-as. A 24. kérdés az anyanyelvet (limba materna) firtatja, itt ugyancsak a „maghiara” a jó válasz. Nagyon vigyázni kell a 25-ös kérdésnél, amely a felekezeti hovatartozásra vonatkozik, ezért a véletlen (vagy szándékos) tévedések elkerülése érdekében a különböző válaszok kódjait is ismertette Zatykó Gyula: római katolikusok (romano catolic) esetében ide a 12-es kódot kell beírja a kérdezőbiztos, görög katolikusoknál (greco catolic) a 13-ast, reformátusoknál (reformata) a 14-est, unitáriusoknál (unitariana) a 17-est, míg baptistáknál (baptist) a 20-ast. Lényeges, hogy evangélikusok esetében a megfelelő válasz az evangélikus-lutheránus (evangelica-lutherana), a kód pedig a 16-os. Itt azért kell fokozottan vigyázni, mert ha valaki csak az „evangélikus” választ adja meg, akkor automatikusan a román evangélikus egyházhoz sorolódik. Zatykó Gyula hangsúlyozta: a 23-as, 24-es és 25-ös kérdések opcionálisak, tehát nem kötelező őket kitölteni, viszont a magyarság számára létfontosságúak, tehát semmiképp sem szabad engedni, hogy „átugorják” őket! Fontos az is, hogy a kérdezőbiztos csak olyan írószert használhat, amelynek írását nem lehet kitörölni, és ha valamelyik választ eltévesztik, akkor kötelező módon új kérdőívet kell kitölteni. Mint elhangzott, a családtagok etnikumáról, anyanyelvéről és vallásáról akkor is nyilatkozhatnak a hozzátartozók, ha az illető nincs otthon! A kérdezőbiztosoknál magyar nyelvű űrlap is kell legyen, így ha valamelyik kérdést nem értik, akkor ezeken meg lehet nézni a fordítását. A 22-es kérdés az állampolgárságot (cetatenie) firtatja, itt mindenki maga döntheti el, hogy a román mellett beíratja-e, hogy magyar állampolgársággal is rendelkezik.
Hiányos tájékoztatás
Csomortányi István szervezési igazgató a Néppárt szeptember 15-i bejegyzése után elkezedett tájékoztató kampányukat összegezte. Mint fogalmazott, a „népszámlálási kampány vizsgáját sikerrel abszolválták”, annak minden elemét megvalósították. A közvetlen megkeresések folyamán azt tapasztalták, hogy a hivatalos szervek felületesen és hiányosan tájékoztatták a lakosságot – sokan az aktivistáktól tudták meg, hogy népszámlálás lesz –, és „az önkormányzatok sem állnak a helyzet magaslatán”. Ennek következtében úgy véli, hogy önként vállalt munkájuk nem csupán hasznos, hanem hiánypótló is volt. – Jó, hogy ilyen közérdekű eseménnyel tudott debütálni egy újszülött párt, mondta Csomortányi, hiányosságként fogalmazva meg, hogy „nem igazán működött a két magyar szervezet között a kampány összehangolása”, pedig „hatékonyabb lehetett volna a munka, ha működtek volna ezek a kommunikációs csatornák”.
Adatok tükrében
A kétlépcsős szórólapozás keretében első körben 92 ezer szórólapot juttattak el ugyanennyi háztartásba a partiumi régió hat megyéjében, tudatta Csomortányi István. A második „lépcső”, az Ajtótól ajtóig akció alatt 43 ezer szórólapot sikerült célba juttatni. Összesen 900 plakátot helyeztek ki, 4300 kilométert tettek meg a kampány ideje alatt. Hogy a fiatalokat is elérjék internetes kampányt is folytattak, különböző civil szervezetekkel együttműködve pedig több, a népszámlálás témaköréhez illeszkedő rendezvényt szerveztek. A kampányt záró zilahi rendezvényük teltházas volt, ami külön öröm azért is, mert „a magyar jellegű rendezvények elkerülik Zilaht”. Sikerült megfigyelőket akkreditáltatni a népszámlálás lebonyolítását felügyelő bizottságokba mind a megyék, mind pedig a megyeközpontok szintjén a partiumi régióban, de ugyanígy jártak el a Néppárt közép-erdélyi, illetve székelyföldi szervezetei is. A www.magyarnaklennijo.ro honlapon folyamatos tájékoztatást nyújtanak, de telefon (0264/308–208, reggel nyolctól este nyolcig) is várják a kérdéseket, bejelentéseket.

2011. november 1.
Hány személyt számoltak meg a nagyobb magyarlakta településeken?
Az Országos Statisztikai Hivatal adatai alapján a Transindex kikereste a legnagyobb magyar lélekszámú településeket, és azt, hogy melyikben hány személyt számoltak meg az október 20-31. között lezajlott népszámláláson. A tízezer lakos fölötti, számottevő magyar lakosságú települések listája: Kolozsvár 314 513
Temesvár 301 761
Nagyvárad 184 861
Arad 144 484
Marosvásárhely 131 753
Nagybánya 120 270
Szatmárnémeti 97 753
Zilah 56 838
Sepsiszentgyörgy 56 094
Csíkszereda 37 013
Székelyudvarhely 32 846
Szászrégen 31 273
Kézdivásárhely 18 468
Segesvár 27 706
Dicsőszentmárton 21 641
Nagykároly 19 458
Gyergyószentmiklós 17 350
Nagyszalonta 16 889
Kovászna 10 265
Szováta 10 234
Az INS felhívta a figyelmet, hogy ezek az adatok nem tekinthetőek véglegesnek. A mostani számok csak az adott településen megszámolt személyek számát mutatják, nem a településen élők számát. (hírszerk.)
Transindex.ro