Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Udvarhelyszék
704 tétel
2016. október 6.
Kegyeltek és kitagadottak
Felállította bábuit az RMDSZ a parlamenti választások sakktábláján. Amint az várható volt, a polgári gyalogok besorozása nem ment zökkenőmentesen, de a szövetség felső vezetése végül minden olyan figurának megtalálta a helyét a jelöltlistán, akit oda szánt.
A megméretkezők névsorának véglegesítése során egymásnak feszültek a belső erők, a személyes, helyi és országos érdekek; regionálisan is megmutatkoztak a súlycsoportbeli különbségek, illetve a tagok, szervezetek lojalitását is alaposan próbára tették.
Az RMDSZ ez esetben is politikai pártként viselkedett, a vétójoggal rendelkező Szövetségi Állandó Tanács múlt hétvégi döntéseit pedig csak az nem nyelte le, aki eddig más illúziókat kergetett. Hiszen egyértelmű volt: az MPP felnyalábolt fenyőágainak tüskéi valakit úgyis megszúrnak. Az udvarhelyszéki RMDSZ volt olyan erős, hogy elutasítsa a felső vezetés decemberi ajándékát, a marosszéki tulipánnak viszont már nem volt más választása: be kell fogadnia porzói közé Biró Zsoltot, a polgári párt elnökét.
A cserebere-akciók, az itt a piros, hol a piros játék során egy olyan szakember is kirostálódott, aki a helyi választmány eredeti rangsorolásán a Maros megyei szenátorjelölt-lista második helyére került. Jakab István gazdag romániai és brüsszeli vezetői tapasztalattal a háta mögött döntött úgy, hogy tudását a parlamentben kamatoztatná, ám a párt felső vezetése nemhogy elvette tőle az amúgy sikert nem garantáló helyet, de se szó, se beszéd, a listáról is törölte a megélhetési politikusnak messze nem nevezhető közgazdászt.
Természetesen, mint minden felső vezetésnek, a SZÁT-nak is joga van felülírni a helyi döntéseket, ha a helyzet felülnézetből úgy kívánja. Nem is azzal van a legnagyobb baj, hogy a decentralizáció mellett vehemensen kardoskodó vezetők saját házuk táján esetenként semmibe veszik az alsóbb szintű határozatokat. A politikából kiábránduló Jakab esetében az a visszataszító, ahogyan bántak vele, illetve a megyei szervezettel: előzetes egyeztetés, figyelmeztetés nélkül „kilőtték” a jelöltet – aki utólag sem kapott magyarázatot –, és kész tények elé állították a marosszéki választmányt is (akárcsak a bukarestit, amely továbbra is tiltakozik befutó helyre rangsorolt képviselőjelöltjük lecserélése miatt).
A közösségi kommunikációs alapszabályokra fittyet hányó, ridegen kirekesztő eljárás arra világít rá, mi zajlik a Bukarestben jól megedződött magyar pártban az érdekvédelmi külcsín mögött. Lehet, nem mondtunk újat – csupán arra szeretnénk emlékeztetni, hogy a kiskirályok, kegyeltek és kitagadottak világának térnyerése nagyon rossz dolog.
Páva Adorján Krónika (Kolozsvár)
2016. október 8.
Párttámogatások
PÁRTTÁMOGATÁSOK. 2006 és 2015 között összesen 10 581 621 lejt, mai árfolyamon 2,37 millió euró adományt kapott az RMDSZ jogi és magánszemélyektől, ezzel a hetedik a párttámogatási listán – derül ki egy összesítő adatbázisból, amelyet a Wholi nevű, londoni székhelyű adatelemző cég készített. A kilenc év alatt kapott adományok összege nagyjából a felét teszi ki annak a mintegy 4 millió eurós éves támogatásnak, amelyet az RMDSZ a román államtól kap a romániai magyar közösség nevében. Az adatbázis szerint a legtöbb adományt a hajdani, azóta az NLP-vel egyesült DLP kapta, kilenc év alatt összesen 95 096 490 lejt, azaz 21,3 millió eurót. Az SZDP ennek szinte csak a felét, azaz 58 693 566 lejt (13,14 millió eurót), míg az NLP 23 811 685 lejt (5,33 millió eurót). Az összes párt magánszemély-támogatói közül Verestóy Attila szenátor, az udvarhelyszéki RMDSZ elnöke a legbőkezűbb, ő 2007 és 2014 között 677 224 lejt (több mint 151 ezer eurót) adományozott az RMDSZ-nek. (Főtér) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. október 10.
Kelemen Hunor: mindig birkózás van a parlamenti helyekért
A kvótanépszavazás erdélyi vonatkozásairól, az RMDSZ jelöltlistájáról, a helyi szervezetek elégedetlenségeiről és a választási érdektelenségről beszélgettünk A politika belülről műsorban.
- A magyarországi kvótanépszavazás a választókorú erdélyi magyaroknak mintegy 15-20 százalékát érinti közvetlenül – ennyien szerepelnek a választói névjegyzékben, tehát ennyien élhettek a szavazati jogukkal. Körülbelül a felük, mintegy 60-70 ezer személy élt ezzel a jogával. Ezeknek a számoknak a tükrében nem érzi úgy, hogy túldimenzionált volt a kvótanépszavazás tematizálása Erdélyben? 
- Ennyien gondolták úgy, hogy élni fognak a szavazati jogukkal, és mindig annak van igaza, aki elmegy szavazni, hiszen aki nem megy el, annak a véleményét nem ismeri senki. Aki elmegy, annak a véleményét ismerjük, akár egy politikai szavazásról van szó, akár egy referendumról. Ennél tovább én nem szoktam a választásokat és a szavazásokat kommentálni. Én azt tartom jónak, ha a szavazati jogát használja az ember, és él vele mindannyiszor, amikor erre szükség van, de természetesen ez egy személyes opció. 
Akinek nincs magyar állampolgársága, azt nem szabad ebbe beleszámolni, mert nem szabad a vadkörtét összekeverni a naranccsal. 
- A választókorú erdélyi magyarok 15-20 százaléka szavazhatott, ehhez képest hetekig csak erről szólt a közélet.
- Nyilván az tud erre a kérdésre válaszolni, aki fölnagyítja és ezt tematizálta. Én, amikor megkérdeztek, akkor véleményt mondtam, és az én véleményem ezzel kapcsolatban nem változott, vagyis, hogy a szavazati joggal élni kell. Nyilván a politikai elemzőknek a dolga eldönteni, hogy ez a szám sok volt vagy kevés. Én ezt nem akarnám túlkommentálni és felnagyítani, de minimalizálni sem ennek a jelentőségét. 
- Hamarosan azonban lesz egy választás, amely minden választókorú erdélyi magyart érint: a december 11-i parlamenti választások. Összeállt az RMDSZ végleges jelöltlistája a befutónak számító helyekre, és kívülről úgy tűnt, hogy elég nagy birkózás volt ezekért a helyekért.  - Minden alkalommal az van, legalábbis 1997-től, amióta jobban belelátok, vagy 2000-től különösen, amikor én is részt vettem egy előválasztáson, amikor a csíki régió két befutó helyéért kilencen – ha szabad így mondani – birkóztunk az előválasztáson. Mindig verseny volt valamelyik régióban, nem mindig egyforma verseny, de az a jó, hogy van verseny. És az a jó, ha egy versenyt követő helyzetet úgy lehet kezelni, hogy azok, akik nem kerültek befutó helyre, nem nyertek választást, továbbra is a csapat tagjai maradnak és a csapattal együtt dolgoznak. Ez nem mindig sikerül, de ilyen a politika, ilyen a verseny, akár a belső versenyről, akár a külső versenyről beszélünk, én nem tartom ezt egy katasztrófának, nem látom bajnak. 
Azt viszont én is látom, hogy a sok évi állapotokhoz képest ma nagyon nehezen lehetett jelölteket találni, mert mi az országban mindenütt jelölteket fogunk állítani. Több mint 200 ezer aláírást összegyűjtöttünk és mind a 41 megyében, illetve a külföldi választókerületekben is jelölteket fogunk állítani: ez azt jelenti, hogy Brăilán, Suceaván és Iaşi-ban is lesznek jelöltjeink. Eddig sokkal könnyebb volt jelölteket találni ezekre a nem befutó helyekre. Itt tulajdonképpen arról van szó, hogy aki ezt vállalja, az segíti a szövetséget, hogy legyen még erősebb a képviselet, azáltal, hogy ott is gyűlnek szavazatok. Tudja mindenki, hogy nem lesz ott képviselő belőle, de hozzájárulását adja a politikai választáshoz. Most nagyon nehéz embereket találni erre, mert a politikai osztálynak, a parlamentnek, a pártoknak a megítélése megromlott egyrészt, másrészt mondhatják azt, hogy mi segíteni akarunk, de miért hoztok olyan helyzetbe, hogy az életünket kitárjuk, és utána pedig halljuk, hogy ilyen vagy olyan megjegyzésekkel illetnek. Mert az természetes, hogy annak, aki bejut az önkormányzati testületbe, vagy bejut a parlamentbe, a vagyonnyilatkozata, az összeférhetetlenségi és mindenféle állapota a nagyközönség előtt, nyitott könyvként ott álljon, olvasható legyen, viszont annak a kérdése, aki nem szerez mandátumot, jogos. Ez a két oka annak, hogy sokkal nehezebben találunk jelölteket, ezt el kell készséggel ismerni, nem kell úgy tenni, mintha ez nem egy valós helyzet lenne. Én a belső versenyt Erdélyben a befutó helyekért nem tartom problémásnak, és fontosnak tartom, hogy van ilyen. 
- A SZÁT több esetben is átírta a helyi döntéseket. Miért volt erre szükség?
- Figyelembe kell venni a szövetség érdekeit, és nekem, mint az RMDSZ elnökének az a feladatom, hogy mindenekelőtt a közös érdeket, a szövetségi érdeket vegyem figyelembe, és ez felülírja időnként a partikuláris, helyi érdekeket. A közös érdeket kell figyelembe venni, és ebben a pillanatban három szempontot tudok mondani: az egyik, hogy évek óta azt mondják a választóink, hogy fogjatok össze a parlamenti választásokon, ne vitatkozzatok, nem az érdekel bennünket, hogy hogy tudtok ti, politikusok egymással vitatkozni, hanem, hogy a közösség dolgaira, a közös ügyekre találtok-e közös válaszokat. Ezt nevezik ők összefogásnak, nem mondják meg, hogy hogyan kell, hogyan akarják, ennek a technikai részleteivel nem foglalkoznak, de az empirikus tapasztalati tények és a kutatások is azt mutatják, és erre valamilyen választ kell nekünk adni. Mert nem elég azt mondani, hogy persze, persze, összefogunk, de a gyakorlatban nem valósítjuk meg. 2014-ben elindítottuk ezt az összefogást, és az aki velünk együtt akart dolgozni, annak lehetősége volt, hogy ezt az összefogást erősítse. A Magyar Polgári Párt erre vállalkozott, nekik sem volt könnyű, és nekünk is nagyon nehéz volt túllépni sok-sok esztendőn és sok helyzetből adódó konfliktuson és egyéb más ügyeken. És az az igazság, hogy sem a csíkszentdomokosi kultúrotthonban és sem a karcfalvi sarki kocsmában még olyan vitát nem hallottam a helyi közösségben, hogy egykulcsos legyen az adó vagy többkulcsos adórendszert akarnak, ez egy ideológiai vita lenne, de nem az ideológia osztja meg az embereket. Így aztán elindultunk az összefogás mentén, és elérkeztünk 2016-ba, amikor gyakorlatba kell ültetni ezt, és ez parlamenti helyeket is jelent, és azt gondolom, hogy nekünk a társadalmi elvárásra adott válaszunk a legfontosabb.  A másik, ami legalább ennyire fontos, hogy a belső szolidaritást erősíteni kell, mert el lehet mondani, hogy Marosvásárhely vagy Maros megye nélkül nincs meg az öt százalék, el lehet mondani, hogy Udvarhely vagy a Partium nélkül nincs meg az öt százalék, hiszen egyik a másik nélkül ma már nem életképes politikai értelemben, vesztes lesz, ha nincs meg a belső szolidaritás. Ugyanígy a szórvány nélkül sincsen öt százalék. 2012-ben volt 52 ezer szavazat, amely olyan megyékből jött, ahonnan nem sikerült képviselőt küldeni a parlamentbe az elmúlt években, de ezek a szavazatok mindig a kosárba mennek. Én azt mondtam, hogy a belső szolidaritást is erősíteni kell, mert ezek mindannyiunk érdekeit képviselik, nem egy partikuláris érdeket elégítenek ki, és azt mondtuk, hogy 27 év után eljött az ideje annak, hogy egy szórványképviselőt biztos befutó helyen kell jelölni, és ezt Hargita megye vállalta. 
Hargita megyének sem volt ez könnyű, hiszen két ilyen újítás volt 2016-ban, vagy ha nem is újítás, de mindenképp más döntést hoztunk, mint amihez hozzá volt eddig szokva a szervezet. A szövetség szervezeti kultúrája az volt, hogy alulról építkezik, alulról jön a döntés, azt mindenki elfogadja, és abba nem szól senki bele. A külső kritikusaink azt mondják, hogy ez nem jó, hisz így időnként sérül a nagy érdek, most meg azt hangoztatják, hogy miért nyúltunk bele. Ez a két vonat nem ártana, ha összeütközne a fejekben, és ebből valamiféle megvilágosodás születhetne.  Ezt a két érdeket említeném, a másik egy szakmai típusú szempont. A frakcióknak le kell tudniuk fedni minden szakbizottságot a szenátusban és a képviselőházban egyaránt, ez a szenátusban sokkal nehezebb, ugyanis ott kevesebb ember van, és mindenkinek két szakbizottságot kell vállalni. Nos, nem mindegy, hogy kit küldesz be a szenátus oktatási bizottságába, hiszen a szenátus oktatási kérdésekben döntőház. Mert mindannyian jártunk iskolába, néhányan egyetemre is, van több diplománk, de ez nem jelenti azt, hogy az oktatási kérdésekhez értünk. Nem mindegy, hogy kit küldesz a jogi és a közigazgatási bizottságokba, de lehetne sorolni az összes bizottságot, ezt is figyelembe kell venni. Egy nagy frakciónál, ahol ül 70-80 vagy 100 ember, ez nem probléma, de egy kis frakciónál, ahol van 18-20 ember, a szenátusban 9 ember kell lefödje a szakbizottságokat, ez óriási kihívás. Ezért előzetesen konzultáltam a megyei szervezetekkel, és megkértem őket, hogy ha tudjátok, akkor alakítsátok úgy a jelöltlistát, hogy szükségünk van ilyen és olyan típusú emberekre, és az esetek többségében a kollégák megértőek voltak, és értették azt a közös érdeket, amely bennünket vezérelt, és ilyen döntéseket hoztak. 
Minden jelöltállítást, jobbról vagy balról, felülről vagy alulról ér bírálat, ezt tudtuk, ez nem lepett meg bennünket, én azt hiszem, hogy jó döntéseket hoztunk a közösség és a közjó érdekében. 
- A SZÁT második körben úgy döntött, az MPP-elnök Biró Zsolt végül Maros megyében indul képviselőként, és a szenátusi listába is beleszóltak. Miért? 
- Maros megye ebben az esztendőben egy teljesen atipikus eset, mert mindenki a régi szenátorok és képviselők közül visszavonult, de nem volt előkészítve ez a visszavonulás. Nyilván ezt elsősorban nekik maguknak kellett volna előkészíteni és az utolsó száz méteren volt egy elég nagy fokú kapkodás. A Maros megyei helyzetet ismerve tudtam, hogy előállhat ilyen feszültség, és azt gondolom, hogy a lehetséges változatok közül még mindig a legjobb módon oldotta meg ezt a szervezet.  Az én javaslatom valóban az volt, hogy a Magyar Polgári Párt jelöltjét Maros megye adja. Az elmúlt két esztendőben Maros megye az együttműködésből példát mutatott, összmagyar előválasztást szerveztünk a polgármesteri választás előtt, ebben mindenki részt vett és nem hallottam egy Maros megyei kollégát sem, aki ezt kifogásolta volna. Maros megyében a megyei önkormányzati választáson indult a Magyar Polgári Párt, nem volt verseny, mint ahogy volt Hargita és Kovászna megyében. Kolozs megyében sem volt, ez a két megye az együttműködést kipróbálta, működtette, és mindkét megyében bejutott egy-egy MPP-s jelölt a megyei önkormányzatba. 2012 és 2016 között Maros megyében volt 13 képviselőnk, az együttműködésnek köszönhetően most van 15. Kolozs megyében volt eddig öt, most, hogy az MPP az RMDSZ listáján indult, van hét. Mindkét esetben a hetedik és a tizenötödik jelölt az MPP jelöltje. És lehet azt mondani, hogy nem az összefogás miatt van több képviselőnk, de a tények azt mutatják, hogy ott, ahol együttműködtünk, több képviselőnk van, és azt gondolom, hogy ott, ahol megvan az ilyen együttműködésnek a gyakorlata, ott kell ezt erősíteni, és az elmúlt két esztendőben Maros megyéből más hangot nem hallottam, csak azt, hogy össze kell fogni. 
A szenátusi listával is voltak mindenféle kifogások. Akkor, amikor úgy döntöttünk, hogy a Magyar Polgári Párt a Maros megyei harmadik helyet megkapja, akkor felmerült a lehetőség, hogy azt, akit harmadik helyre soroltak a képviselői listán, vigyék át a szenátusi lista második helyére. Én azt gondolom, hogy ez megint csak egy olyan döntés, amely a közös döntésünk volt, és ez egy elfogadható és jó döntés. 
- Három szervezet is elégedetlenkedik, egyrészt Udvarhelyszéken volt egy felhördülés, amikor első körben az a döntés született, hogy Biró Zsoltot az ottani helyen indítsa az RMDSZ, Maros megyében is voltak zúgolódások a lista átalakítása után, majd Bukarestben is. Hogyan lehet ezeket kezelni? 
- Párbeszéddel, nyugodtan, higgadtan, és amellett érvelve, hogy ezek a döntések a közös ügyet szolgálják. És lehet, hogy egy-egy partikuláris érdeket, sokszor egy-egy személy érdekeit sérthetik, de a közös ügyet szolgálják. 
- Az MPP esetében hatványozottan igaz, hogy konfliktusok vannak az országos és a helyi vezetés között. Sikerül majd mozgósítani az MPP-nek azokat a szervezeteit is, amelyek nincsenek jó viszonyban a központi vezetéssel? 
- Nem ismerem a belső viszonyaikat annyira, hogy én ezt taglalni tudjam, azt gondolom, hogy nekik is, és nekünk is a mozgósítást a legjobb tudásunk szerint, a legjobb szándéktól vezérelve kell végeznünk. Bízom abban, hogy több szavazat lesz, mintha nem együtt indultunk volna, és azt is tudom, hogy az adófizető polgárok nem tárgyak, nem szabad így nézni, hogy annyi szavazat ott volt, és az egy az egyben áttehető ide, mint ahogy az sem igaz, hogy a szavazókat egy az egyben össze lehet pakolni. Ilyen nincsen, és én azt gondolom, hogy az együttműködésnek és a közös ügy szolgálatának a lehetősége és a megvalósítása többeket mozgósíthat, mintha vita, feszültség és konfliktus lenne. 
- Nemcsak a magyar pártokat tartja lázban a közelgő választás, hanem a román politikum egészét is. Itt is elég sok változás történt, elég ha csak arra gondolunk, hogy Vasile Blagának le kellett mondania a PNL társelnöki tisztségéről, vagy ha arra gondolunk, hogy Klaus Johannis államfő egyre többet udvarol Dacian Cioloş miniszterelnöknek. Mi lehet Johannis fejében, amikor arról próbálja győzködni a miniszterelnököt, hogy jó lenne, ha részt venne a választásokon? 
- Bizonyára, hogy az az igény, vagy az az elképzelés vezérli, hogy legyen egy olyan lehetséges miniszterelnök-jelölt, akiről azt gondolja, hogy az ország kormányzását el tudja látni. De nem tudom, nem beszéltem Johannisszal, így nem szeretnék spekulálni. 
Számomra nem az a kérdés, hogy ki kinek mennyit udvarol, egyik vagy másik román párt hogy próbálja felkészíteni a szervezetét a választásra. Azt gondolom, hogy számunkra az a legnagyobb tét, hogy a választások után a politikai döntések visszakerülnek vagy sem a parlamentbe. Az a tét, hogy a politikai döntéseket a pártok és a parlament hozzák meg, vagy valahol egy nem egészen látható helyen születnek majd a döntések. A parlament vissza tudja szerezni az őt megillető helyét, akár a törvényhozásról beszélünk, mert ma a törvényhozásról beszélni nem biztos, hogy szabad és érdemes, hiszen nagyon sokszor kaotikus, és sürgősségi kormányrendeletek vitája és a populistábbnál populistább törvénytervezetek elutasítása történik. Hogy a végrehajtást ellenőrzi-e a parlament vagy sem, hogy be tudja-e ezt a funkcióját tölteni, mert ma nem ellenőrzi. Azért a parlamentáris demokráciában mégiscsak a parlamentnek kell ellenőriznie a végrehajtást és az erőszakszervezeteket. És az is tét, hogy a harmadik funkcióját, a reprezentativitást, a képviseletet el tudja-e látni. Ha ezeket nem tudja, akkor jogállamról és parlamentáris demokráciáról csak nagy fenntartásokkal beszélhetünk..  Ez az igazi nagy tét, mert 2017-től kezdődően, tetszik vagy nem tetszik, lesznek olyan változások, amelyek alapvetően meghatározzák Románia hosszú távú társadalmi folyamatait, és lesz egy centenárium, lesz egy európai uniós soros elnökség, és ezek mind olyan döntéseket feltételeznek, amelyekből ki lehet ugyan maradni, de ha rossz döntéseket hoznak, akkor ezt nem lehet mindennap újragondolni, megváltoztatni. Teljesen átírható mindaz, ami az elmúlt huszonhat esztendőben történt.  Én azt szoktam mondani, hogy az első negyedszázad után jelennek meg a tünetei annak a betegségnek, amellyel minden új demokratikus berendezkedés szembesül. És Romániában ez tapasztalható, mert akárhogy nézzük, Romániában az elmúlt szűk száz esztendőben nem volt még huszonöt esztendő úgy, hogy folyamatosan parlamentáris demokráciáról beszéljünk. Mert 1918-tól 1938-ig volt egy szűk húsz esztendő, amiben negyven kormány váltotta egymást, valódi parlamentáris demokráciáról abban az időszakban nem lehet beszélni, utána jött a királyi diktatúra, a második világháború, majd a kommunista diktatúra. Egy társadalom életében huszonöt esztendő nagyon kevés ahhoz, hogy az értékek megszilárduljanak, hogy a demokratikus berendezkedés működjön, hogy a fékek és egyensúlyok rendszere működjön. Igazából ez a kérdés, hogy milyen irányba fogja a következő parlament az országot irányítani, ott születnek a döntések vagy sem. 
- A közvélemény kutatások szerint nagyon kevesen, a jogosultak kevesebb mint egyharmada akar élni a szavazati jogával. Mit lehet ezzel tenni? 
- Egyszer az okait kell megérteni, hiszen ez nem egy romániai sajátosság, sajnos így van a térségben mindenhol. Az elmúlt huszonhat évben az emberek sok mindenből kiábrándultak és sok mindenben csalódtak. Egy hatalmas düh van az emberekben. Nyilván, ha azt nézzük, hogy hogyan éltünk 89 előtt, akkor a változás óriási, de ha azt nézzük, hogy milyen elvárásokkal indultunk neki a demokráciának, akkor kevés: mindenki azt gondolta, hogy ha nem is a bajor, de legalább a burgenlandi életszínvonalra sikerül feltornázni magunkat, és ez nem sikerült. A politikusok gyakran többet ígértek, mint amit meg lehetett valósítani, és az emberek csalódtak. Ehhez hozzá kell adni még egy gazdasági válságot és néhány korrupciós ügyet, amelyet láttak az emberek, és kell látni azt a leszakadó társadalmi réteget, amely jelentős mifelénk is, nemcsak Közép-kelet-Európa más államaiban.  Ha ezeket az okokat látjuk és értjük, és a politikusok ezt elismerik, és alázattal odafigyelünk, szolgálunk, mert ez a politika, a politikusoknak a közjót kell akarniuk, akkor azt gondolom, hogy előbb-utóbb ebből a hullámvölgyből ki lehet kerülni, de nem egyik napról a másikra.  A magyar részvétel az önkormányzati részvételhez hasonlóan alakulhat, nem hiszem, hogy sokkal fölé lehetne vinni, de természetesen meg kell próbálni. Hogy milyen lesz a romániai részvétel, ebben a pillanatban valóban alacsonynak ígérkezik, de megint csak azt tudom mondani: aki elmegy szavazni, az dönt arról, hogy milyen lesz a politikai osztály. 
- Hogyan módosul a törvényhozás dinamikája, ha többszereplős lesz a parlament? 
- Nem tudom, hogy hány szereplős lesz, ebben a pillanatban ezt nem lehet megmondani. Az biztos, hogy a két nagy párt, a PSD és a PNL ott lesz, sőt biztos, hogy ott lesz az RMDSZ is. A PSD-nek az az érdeke, hogy az ALDE ott legyen, a PNL-nek, hogy az USR ott legyen. Azt látni kell, hogy a Dan Nicusor vezette USR-nek még nem sikerült összegyűjteni az országos induláshoz a szükséges aláírásokat. Másrészt azt gondolom, hogy a PMP nem fog bejutni, ott lesz a határon, de nem fog bejutni.  Sok mandátum kerül majd visszaosztásra, és ez kiegyenlítheti a versenyt. Én nem vagyok politikai elemző, nekem a célom, hogy az RMDSZ az erdélyi magyarságnak az arányos képviseletet biztosítsa. Utána meg azt gondolom, hogy elboldogulunk. Az önkormányzati választások előtt is eltemettek bennünket, jobbról is, balról is, aztán kiderült, hogy azzal az eredménnyel, amit elértünk, képesek voltunk úgy tárgyalni, hogy az önkormányzati képviseletünk megerősödött. Szóval bármit lehet mondani, de hogy az öt kevesebb, mint a kettő, azt elég nehéz mondani. 
- Az alternatív küszöbnek köszönhetően az RMDSZ mindenképpen bejut. Ilyen körülmények közt nincs akkor jelentősége az öt százalékos küszöb elérésének. Mennyire lesz hangsúlyos az öt százalékos küszöb emlegetése a kampányban? 
- Nem ezzel fogunk kampányolni, nem ez az üzenet, mert az erdélyi magyar embereknek a problémáira kell választ adni. Nyilván fontos, hogy az öt százalékot átlépjük, hogy az arányos képviseletet biztosítsuk, ezért szegmentált üzeneteink lesznek egyrészt, másrészt az erdélyi identitásnak, a transzilván értékeknek az előtérbe helyezése meg fogja határozni a kampányunkat és a politikai programunkat. 
De ismétlem: szegmentált üzeneteink lesznek, mert nem elég ma már azt mondani, hogy a magyar embernek a magyar pártra kell szavazni. Kell tudni valamit mondani a fiataloknak, a vállalkozóknak. Az erdélyi magyarok 49 százaléka ötezer lakosúnál kisebb településen él, tehát gyakorlatilag vidéki típusú választókkal kell nekünk valamilyen értelemben elfogadtatni azt, hogy szükség van a parlamentáris típusú berendezkedésre, s még mindig ott van legalább 15 százalék, azok az erdélyi magyar választók, akik 25 ezer lakosnál kisebb településeken élnek, tehát Keresztúrtól Kézdivásárhelyig, Gyergyószentmiklósig, Nagyszalontáig. Ezt is figyelembe kell venni, illetve azt is, hogy nagyon sokan mezőgazdaságból élnek, és hogy felnőtt egy olyan nemzedék, amelynek a szocializációja teljes egészében ’89 után történt, amelynek a viszonyítási alapja teljesen más, neki nincsen semmilyen közvetlen tapasztalata a diktatúra utolsó éveiről. 
- Ha már a különböző településtípusok szóba jöttek, van a Ciolos-kormánynak egy fontos dokumentuma, amelyet a napokban fogadott el a kormány, ez a területfejlesztési stratégia. Melyek azok a pontok, amelyeken gondok lehetnek ezzel a stratégiával? 
- Még mi sem láttuk a dokumentumot. Ez a technokrata kormány bájossága, hogy elfogad bármit anélkül, hogy a parlamenttel konzultálna. A parlamenti pártok nem látták, csak hallottak róla, ami bekerül a kormányülésre, arról lila gőze sincs senkinek. Hogyha abból indulunk ki, ami fel volt téve a minisztérium honlapjára, akkor az számunkra elfogadhatatlan, és nem fogjuk megszavazni, és ha lehetőségünk lesz változtatni, akkor meg fogjuk változtatni. 
Ugyanis a statisztikai hivatalból kivett adatokra épített reform elfogadhatatlan, nem veszi figyelembe a földrajzi, a történelmi, a társadalmi hagyományokat. Lehet azt mondani, hogy ötezer lakos alatt nem lehet közigazgatási egység, de akkor jó lenne, ha a statisztikai hivatalból vagy a minisztériumból valaki autóba ülne, és elmenne megnézni az udvarhelyszéki, a máramarosi vagy a szilágysági településszerkezeteket. Nem lehet úgy kezelni a társadalmat, hogy a statisztikai hivatalból kiveszem az adatokat, és körzővel és vonalzóval meghúzom a vonalat. De valaki megnézte, hogy például Udvarhelyszéken egy ötezer lakosú közigazgatási egység mekkora földrajzi területet fog felölelni?  Ezért is fontos, hogy politikai kormány legyen, amelyiknek van többsége és ellenzéke, és nem azért, mert így illik, hanem mert másképp nem működhet a parlamentáris demokrácia.  Ez a parlament már semmiképp nem fog dönteni erről a kérdésről, de másról sem, mert azt kell látni, hogy azok, akik nem lesznek befutó helyen, azok nem járnak már a parlamentbe. Azok pedig, akik befutó helyen lesznek, rövidesen elkezdik a kampányt. Ettől a parlamenttől már nem kell várni semmit, ez már a mandátuma végénél tart, néhány hét múlva lejár a mandátuma, alapvető stratégiai kérdésekben biztos nem fog dönteni. Transindex.ro 
2016. október 14.
Elhunyt Kovács Piroska, a székely kapuk megmentője
Nyolcvannégy éves korában elhunyt Kovács Piroska Europa Nostra-díjas székelyföldi néprajzkutató, örökségvédő, a faragott székely kapuk megmentője – közölte a Mihir.ro székelyudvarhelyi portál.
Kovács Piroska tegnap délután Székelyszentléleken vett részt egy felújított székely kapu avatásán. Ünnepi beszéde megtartása közben lett rosszul, a helyszínre hívott mentősök nem tudták megmenteni az életét.
Kovács Piroska az udvarhelyszéki Máréfalván született 1932-ben. A tanítói és magyar–román szakos tanári diploma megszerezése után Szentegyházán, Fenyéden, majd a szülőfalujában tanított, ahol évtizedeken át volt az iskola igazgatója. 1987-es nyugdíjba vonulása után a székely kapuk mentése vált a fő foglalkozásává. Megalapította a Kőlik hagyományőrző művelődési egyesületet, amely az értékmentést állította tevékenysége középpontjába. Előbb a máréfalvi székely kapuk leírását készítette el, majd munkáját Udvarhelyszékre és egész Hargita megyére kiterjesztette. „Próbáltam meggyőzni a kapuk tulajdonosait: ne bontsák le, ne dobják ki értékeiket, mint holmi kacatot” – nyilatkozta 2012-ben. Munkásságát a Hargita megyei önkormányzat felterjesztése nyomán 2012-ben Europa Nostra-díjjal jutalmazták. A 31 országból felterjesztett 226 örökségvédelmi projekt közül Kovács Piroskáé kapta a fődíjat. Annak örvend – mondta akkor –, hogy a díj által a székely kapu és Székelyföld híre is bejárja a világot. Hozzátette: a székely kapu egykor státusszimbólum volt. A székely falvak módos gazdái állítottak székely kaput maguknak. Kovács Piroska úgy vélte, ma több mint státusszimbólum, „nemzeti önazonosságunk szimbóluma” a székely kapu. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. október 14.
VII. Székelyföld Napok
Három az igazság!
Immár hetedik alkalommal szervezték meg a Székelyföld Napokat. A három székely – Maros, Hargita és Kovászna – megyében, több helyszínen és több napon keresztül, párhuzamosan zajló rendezvénysorozat marosvásárhelyi nyitóünnepségére szerda délután, a Kultúrpalotában került sor.
Konferencia és ünnepélyes megnyitó – többek között ez állt a szerdai napra szóló programfüzeten, a szinte teljes telt házas közönség pedig jelezte, nagy az érdeklődés a Székelyföld kulturális és népművészeti kincseit megismertetni kívánó eseménysorozat iránt.
Az este 7 órakor kezdődő gálaesten a konferencián is részt vevő Maros megyei települések küldöttei – vidékük népviseletében – álltak félkörben a Kultúrpalota nagytermének színpadára, megnyitóbeszédet Barabási Attila Csaba, a szervező Maros Művészegyüttes vezérigazgatója mondott.
– Üdvözlök mindenkit a hetedik Székelyföld Napok nyitóestéjén. A mottónk: tegyük láthatóvá a Székelyföldet. A Maros Művészegyüttes többször vállalt szerepet a Napok megrendezésében, meg szeretnénk mutatni, hogy milyen kincseket rejtegetünk a tarsolyunkban. Köszönet azoknak, akik vállalták, hogy segítenek a szervezésben, a településeknek, amelyek képviselői eljöttek és részt vettek a mai konferencián. Közel harminc település népviseletbe öltözött lakóit láthatják a színpadon. Ezt szeretnénk kiterjeszteni a három székely megyére is, a következő konferenciát Hargita és Kovászna megyével együtt kívánjuk tartani. Székelyföldnek van amit ünnepelni, Székelyföldnek kötelessége ünnepelni. Büszkék vagyunk arra, hogy falvaink ma is őrzik hagyományaikat. Él a népi kultúra, él a népviselet. Fontos, hogy a székelyföldi kulturális intézmények részt vegyenek a napokon, azok szervezésében – örömmel látom, hogy a megye különböző települései is szívesen vállalják ezt a feladatot. Érdemes eljönni a Székelyföldre ezekben a napokban, mert itt mindenki otthont talál magának. A fiataloknak érezniük kell, hogy mennyire fontos a népviselet viselése, akár a hétköznapokban is. Minél inkább őrizzük a hagyományainkat, annál erősebbek leszünk, ez a jövő. Az összetartásban, összefogásban, a népi kultúrának a felszínre hozásában, megőrzésében van a Székelyföld jövője.
Csép Éva Andrea megyei tanácsos hozzátette: – Ünnepnap a mai, hiszen minden olyan esemény, amelyben örökségünk felett ülhetünk örömünnepet, piros betűkkel vésődik be nemzetünk kalendáriumába. "Székelyföld nem létezik" – az ilyen és ehhez hasonló kijelentések hallatán a düh, a múltba és annak fájdalmaiba való kapaszkodás lesz úrrá rajtunk, és talán mi is mondjuk: "Székelyföld nem Románia!" Pedig Székelyföld Románia. Az ezzel ellentétes kijelentéssel soha nem tudjuk megmutatni senkinek, és ezzel mi szorulunk hátrányba. Okulnunk kell Máramaros példájából, el kell helyeznünk Székelyföldet az ország turisztikai térképén. Ahhoz, hogy a külföldiek megértsék, hogy kik vagyunk, mik vagyunk, valakinek meg kell mutatnia azt, hogy honnan jöttünk. A nyitás nem veszélytelen, de nyitás nélkül nincs megértés, megértés nélkül pedig nincs elfogadás. El kell jutni odáig, hogy a másik fél ránk csodálkozzon. És itt nem kompromisszumról van szó, hanem egy olyan win-win helyzetről, amelyből mindenkinek haszna származik. A Székelyföld Napok erre tesz kísérletet. Maros megye eddig csak belekapcsolódott a rendezvénysorozatba, de idéntől három az igazság: Hargita, Kovászna és Maros megye összefogott egy olyan rendezvénysorozat érdekében, amely mindnyájunk lelkét, elméjét és közösségünk identitását gazdagítja. A más kultúra szülötte megismer minket, ránk csodálkozik, majd megért és elfogad. Olyan kapcsolati háló kialakulásának melegágyai ezek a közös munkák, amelyek már önmagukban is nyereségesek. És nem csak mással, hanem elsősorban önmagunkkal, a közösségünkkel kell megtanulnunk együtt élni, mert egyedül kevesen, de együtt mindenre képesek vagyunk – mondta Csép Éva Andrea, majd az aznap délutáni konferencia két előadója lépett a színpadra és összegezte röviden értekezéseit.
Asztalos Enikő alapkérdése az volt, hogy miben különbözik a Maros megyei székely viselet a többi megye népviseletétől? – Eredetileg a Népújság Harmónia című rovatába kérték ezt a kutatást. A székely ruha Maros megyében tájegységenként más és más, illetve teljesen különbözik az udvarhelyszéki vagy csíkszéki viselettől. A népviseletet 1867-től számítjuk. A női viseletnek két nagy korszaka van, az első szakasz az első világháború végégig tartott. Ez a hosszú ruhás viselet, sokan máig ezt őrzik: például a Küküllőmente Aranyosszék melletti vidékére jellemző. A Hargitától nyugatra hímes rokolyákat (marosszéki), attól keletre csíkos szoknyákat találunk. Az első világháborút követően a szoknya szárközépig megrövidült, a férfiviseletben megőriztük a harisnyát.
Dr. Barabás László utóbbiról beszélt. – A délutáni konferencián a viseletek szerkezeti elemei mellett a viselés funkcióját is hangsúlyoztuk. Ez egy jelrendszer volt, rangjelzés. A férfiak harisnyája egy igen régi, európai viseletdarab, amely a székelységet elkísérte egész ittléte során. Ilyen nadrágot sokfelé viseltek, de a székelység történetében volt egy mozzanat: az, amikor Mária Terézia megszervezte a székely határőrséget. Egyértelmű okok miatt a bő szárú harisnyát be kellett tűrni a csizmába, az inget a harisnyába. Mindez egyenruhává vált, és a katonáskodó nemesség lovaglónadrágja után kialakult ez a harisnyaviselési mód. A szegője a határőrezredek színéhez kapcsolódott. A marosszékieké kék volt. A zseb és a vitézkötés későbbi fejlemény – aki zsebes, vitézkötéses harisnyát készíttetett, módosabb volt, de mindez az életkort is jelölte. A fiataloké például szűk kellett legyen. Maros megye bizonyos vidékeire nem is jutott el a zseb, illetve a vitézkötés. Sokféle változata volt: ünnepi, hétköznapi és egy munkaharisnya. Télen- nyáron viselték. A priccses nadrágra való felcserélődése az 1920-as évekre tehető. A munkaruha-harisnyákat elhagytuk, az ünnepi és hétköznapi megmaradt. Etnikai identitást fejez ki, expresszív kifejező-eszköze a székelységnek. A táncházmozgalomhoz hasonlóan a népviseletkultúrát is divattá, a mai ember által elfogadhatóvá kellene és lehetne tenni – mondta az előadó, majd Barabási Attila Csaba adott át emléklapokat a megjelent népviseletbe öltözötteknek, Vajdaszentivány, Maros-szentkirály, Nyárádgálfalva, Mezőpanit, Erdőszentgyörgy, Csíkfalva, Backamadaras, Ákosfalva, Nyárádmagyarós, Nyárádselye, Mikháza, Körtvélyfája, Sóvárad, Szováta, Kibéd, Marossárpatak, Jedd, Küküllő-dombó, Magyarsáros, Vámosgálfalva, Szászcsávás, Bonyha, Hármasfalu, Gyulakuta, Rigmány és Nyárádszentimre képviselőinek.
A hangulatos, nívós est második felében az autentikus néptáncé és népdaloké lett a főszerep: a Maros Művészegyüttes, a Bekecs és a Napsugár néptáncegyüttesek, illetve Szőlősi Katalin és Kásler Magda előadók madarasi, nyárádmagyarósi, vajdaszentiványi, nyárádmenti, küküllőmenti táncokat és népdalokat adtak elő – a közönségsiker nem is maradt el.
Kaáli Nagy Botond Népújság (Marosvásárhely)
2016. október 20.
Kifizetik az árvízkárokat
Huszonöt megyében fizet kártérítést a kormány az idén nyári árvizek után, a tartalékalapból 87 millió lejt különítettek el e célra, a vonatkozó határozatot már elfogadták. 
A támogatásból az érintett önkormányzatok felújíthatják a megrongálódott infrastruktúrát – például az utakat és a hidakat –, ugyanakkor árvízvédelmi beruházásokat hajthatnak végre.
A finanszírozást a kabinet a megyei önkormányzatoknak utalja át, az összeget pedig a hivatalok osztják szét az idei árvizek és földcsuszamlások által sújtott települések között. A szükséges támogatás mértékét a helyi önkormányzatok, a katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) és a megyei prefektúrák által végzett felmérések nyomán becsülték meg – a hivatalok minden adatot továbbítottak a regionális fejlesztési minisztériumhoz, amely megállapította az összeget.
A kormány közleménye szerint Erdélyben és a Partiumban tizenhárom megye kap összesen mintegy 36 millió lej kártérítést. A legnagyobb összeget, 9,5 millió lejt Hargita megye számára különítették el. A székelyföldi térséget a nyár folyamán többször is elárasztotta a csapadék, számos udvarhelyszéki, csíkszéki és Gyergyó környéki faluban okozott óriási károkat a nagy mennyiségben lezúduló, valamint a folyóvizekből kiáradó víz.
A szomszédos Kovászna megye 2,26 millió lejes kártérítésben részesül, ugyanakkor több millió lejes anyagi segítséget nyújt a kormány Kolozs (8,9 millió lej), Hunyad (5,9 millió lej), Krassó-Szörény (2,7 millió lej), Máramaros (2,6 millió lej), Temes (1,99 millió lej), Maros (1,8 millió lej) és Beszterce-Naszód (1,2 millió lej) megyének. Egymillió lejnél kisebb támogatás jár Fehér, Bihar, Brassó és Szeben megyének.
Kőrössy Andre Krónika (Kolozsvár)
2016. október 22.
A magyar forradalom és nemzeti szabadságharc hatása Háromszéken (Ötvenhat Erdélyben)
„Az 1956-os forradalom Magyarországot a XX. században páratlan világpolitikai szerephez juttatta. Ugyanakkor soha olyan nyilvánvaló nem volt, mint azokban a drámai hetekben, hogy sorsa, jövője döntő mértékben a világpolitikától, elsősorban az erőviszonyoktól, a nagyhatalmak között folyó küzdelmektől és egyezkedésektől függ. (…) A kelet–nyugati viszony ötvenes évekbeli alakulásának vizsgálata azt mutatja, hogy minden amerikai propagandával, illetve kelet-európai várakozással szemben 1953–56 között a Szovjetunióban nem merült fel a csatlós országok „elengedésének” gondolata, amerikai, illetve nyugati részről pedig nem léteztek a térség felszabadítását célzó törekvések. (…) A magyarországi felkelés kirobbantása ezért nemcsak hogy nem állt az Egyesült Államok érdekében, hanem kifejezetten kellemetlenül érintette az amerikai vezetést, hiszen a budapesti események megzavarták és rövid időre visszavetették az addig oly ígéretes eredményeket hozó enyhülési folyamatot. Az amerikai kormányzat (…) politikájának kettős célkitűzését ebben az előre nem látott, válságos helyzetben sem volt hajlandó feladni: egyrészt arra törekedett, hogy a szovjet beavatkozás miatti kényszerű retorika minél kevésbé terhelje meg Moszkva és Washington viszonyát, másfelől viszont igyekezett a világ közvéleményét meggyőzni, miszerint Amerika nem nézi ölbe tett kézzel egy kelet-közép-európai nemzet szabadságküzdelmét. E két ellentétes érdek egyidejű érvényesítése érdekében az amerikai vezetők improvizatív lépésekre kényszerültek, közülük a leglátványosabb az volt, hogy a magyarkérdést október 28-án az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé utalták. Ott azonban valódi döntések nem a tanács üléseinek a nemzetközi közvélemény számára hangszerelt vitáiban születtek, hanem az amerikai, angol és francia képviselők színfalak mögötti titkos egyeztető tárgyalásain. (…) A második szovjet intervenciót követő nyugati passzivitás legfontosabb üzenete azok számára, akiknek sohasem voltak illúzióik, vagy akik most hajlandók voltak lemondani róluk, az volt, hogy minden ellenkező értelmű propaganda ellenére az 1945-ben létrejött európai status quo kölcsönös elismerésén alapuló kelet–nyugati érdekszférarendszer létezik, működik, és speciális automatizmusként határozza meg a kelet-közép-európai régió sorsát. (…)  1956-ban tehát nem volt esély a győzelemre, a magyar forradalom azonban ennek ellenére – vagy éppen ezért – a XX. századi magyar és egyetemes történelem egyik legkiemelkedőbb eseményének tekinthető. ”  (Békés Csaba: Az 1956-os magyar forradalom a világpolitikában. 1956-os Intézet, 2006)
„…Moszkva feltételezett »imperialista törekvéseitől« és Budapest irredenta lépéseitől való félelem egészen 1989 decemberéig a román kommunizmus politikai kultúrájának legfőbb vonásai közé tartozik. S 1956 döntő szerepet játszott, hogy ezek a vonások rögzültek. A román kommunista elit azonnal elítélte a magyar forradalmat, és biztosította a szovjeteket a román kommunisták erős lojalitásáról. Az 1956-os lengyelországi és magyarországi események végül is hozzájárultak ahhoz, hogy a román sztálinista vezető, Gheorghiu-Dej megőrizze személyes hatalmát és megszabaduljon a desztalinizáció rémétől. A román kommunisták gyors intézkedéseikkel megakadályozták a szabad információáramlást, és elkerülték, hogy a magyarországi események igazi jelentősége köztudottá váljék. (…) A Román Munkáspárt habozás nélkül a szovjetek oldalára állt, és felajánlotta azonnali támogatását. Gheorghiu-Dej a Politikai Büró 1956. december 1-jei ülésén büszkén jelentette ki: »Boldogan állapítjuk meg, hogy nemcsak passzív nézőként követtük a magyarországi eseményeket. Közvetlenül is érdekeltek voltunk abban, hogy az események a magyar nép és a magyarországi szocializmus jövője, valamint táborunk érdekei szerint alakuljanak. Nemcsak passzívan vártuk és néztük, hogy a Szovjetunió lehetőségei szerint megoldja a helyzetet, hanem sokat is segítettünk«.”(Dragoş Petrescu: 1956 mint identitásformáló tapasztalat. A román kommunisták esete. Emlékkönyv, 1956, 2006–2007, 177–200. oldal)
A magyar forradalom kitörésének hatvanadik évfordulóján először közöljük a szervezkedésekben részt vevő háromszékiek teljességre törekvő névsorát!
Baróton a Petőfi Sándor utcai 1956-os emlékműnél felállított kopjafán ötvennyolc név hirdeti az erdővidékiek szabadságszeretetét. Az ötvennyolc politikai elítéltet a Kolozsvári és a Nagyváradi Katonai Törvényszék összesen 383 év börtönbüntetéssel sújtotta. Az ötvennyolc név között olvasható Kovács János, Moyses Márton és Józsa Csaba egykori baróti gimnazista neve – a csoportban részt vevő negyedik diák, Bíró Benjámin csíkszentdomokosi származású, az ő nevét a Hargita megyei ötvenhatos elítéltek névsorában tartják számon! – jelzéseként annak: a négy tizenöt-tizenhat éves diák az 1956-os magyar forradalomhoz kapcsolódó együttérzés jeleként az egyik legnagyszerűbb hőstettet hajtotta végre: 1956. november 12-ről 13-ra virradó éjszaka a Bihar megyei Érkörtvélyesnél megpróbáltak átszökni a román–magyar határon, hogy segítsenek a forradalmároknak az iszonyatos szovjet túlerővel szemben vívott harcban! Bíró Benjáminnak és Józsa Csabának sikerült, míg Moyses Márton – a csoport szellemi vezetője, az ötlet megfogalmazója – és Kovács János eltévedt, s amikor látták, hogy időközben megerősítették a román határ őrzését, visszafordultak, majd megszenvedték a baróti középiskolából való kirúgás drámai következményeit. A négy gyerek – a spártai Leonidász király örök érvényű kijelentésének 20. századi értelmezését adva – „megcselekedték, amit megkövetelt a haza”! A négy baróti gimnazista egy pillanatig sem számolt azzal, hogy a riadókészültségbe helyezett román határőrség, ha elkapja őket, vagy csak észreveszik, hogy a határon próbálnak átszökni, a tűzparancs jegyében, könyörtelenül agyonlövi! Szerencsére a sepsiszentgyörgyi rajoni Securitate sem mozgósította a határőrséget: el sem tudták képzelni, hogy a négy diák nem a háromszéki hegyekbe, hanem a román-magyar határ felé szökik! Bíró Benjámin, Józsa Csaba, Kovács János és Moyses Márton tette így kap történelmi hátszelet!
Háromszéki szervezkedések
A hatvan évvel ezelőtti történések összegzése során akár erdélyi magyar, valamint a székelyföldi székek szerinti karakterológia sajátosságait is ki lehetne mutatni. Amíg a mindig óvatosabb Udvarhelyszéken alig került sor szervezkedésre, az 1848–49-es önvédelmi harc emlékeit nemzedékről nemzedékre féltett örökségként továbbadó Háromszéken, az 1764. évi Siculucidium drámáját megélő Csík-, Gyergyó-, Kászonszékben, Székelyföld fővárosában, Marosvásárhelyen, az egykori Marosszékben már a magyar forradalom kitörésének másnapján, 1956. október 24-én Szovátán Kelemen Imre vezetésével fegyveres szervezkedési kísérletre került sor. (A már-már gyermeki naivsággal végrehajtott búzaházi pisztolyvásárlás – az a tervük, hogy a magyar forradalom hatására már nem akartak repülőgép eltérítésével Bécsbe szökni, hanem a Szováta környéki hegyekben fegyveres ellenállást szerveznek – azért érdekes, mert a magyar forradalom vérbe fojtása után hasonló módon képzelte el a „létező szocializmus” elleni küzdelmet a tizenhat év börtönbüntetésre ítélt Varró János egyetemi tanársegéd és a nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szövetségének több tagja.) A magyar forradalom leverését követő romániai retorzió első áldozatainak egyike is háromszéki volt: 1956. december 21-én tartóztatták le a Nagybaconban 1928. december 1-jén született Boda Gyula gazdálkodót. A Magyar Autonóm Tartomány Katonai Ügyészsége nyilvános izgatás vádjával állította hadbíróság elé, mert „a magyar ellenforradalom napjaiban a néptanácsnál román-, szovjet- és kommunistaellenes kijelentéseket tett”.  Gyorsított eljárással – akárcsak a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet hallgatóit, Balázs Imrét és Tirnován Vidét – négy év börtönbüntetésre ítélték. Jilaván, Szamosújváron és a Duna-delta poklaiban raboskodott. Szabadulása után Nagybaconban és Baróton dolgozott.
Háromszéken a felsőcsernátoni Gyárfás Ferencet, Bajkó Ferencet és Tóth Sándort „közcsendháborítás, szövetkezés és izgatás” vádjával állították hadbíróság elé, az ugyancsak felsőcsernátoni Bajkó Ferencet, a kézdialbisi Vén Zoltánt és Vizsuly Györgyöt „közcsendháborítást célzó szövetkezés” vádjával. A Székely Ifjak Társasága tagjaiként Szalay Attilát 18, Szabó Lajost 15, Gyertyánosi Gábort 12, Bordás Attilát 12, Gyertyánosi Csabát és Jancsó Csabát 10, Jancsó Sándort 8, Sándor Csabát 7, Molnár Bélát 6 év börtönbüntetéssel sújtották, Berszán Mihály, Demeter Szabolcs és Szász Farkas pedig több hónapig tartó vizsgálati fogságot szenvedett. Az ő „bűnük” az volt, hogy 1957. március 15-én koszorút helyeztek el a Sepsiszentgyörgy központjában, az Erzsébet parkban lévő 1848–49-es hősök emlékművére. 1958. március 15-én is megpróbálták, de akkor már a Securitate felkészült a „fogadásukra”, egy részüket azon éjszaka, a csoport többi tagját március 18-a és 30-a között letartóztatták. A „székely mikós” diákok egy része még kiskorú volt, így a büntetésük első felét a kiskorúak Ocnele Mari-i börtönében töltötték. Amikor betöltötték a 18. életévüket, átszállították a hírhedt jilavai tranzitbörtönbe, hogy ismerkedjenek a felnőtt romániai politikai börtönök világával is. 
A tizennyolc év börtönbüntetésre ítélt Szalay Attila 1959 augusztusában a szamosújvári börtönben rabtársai karjai között, máig tisztázatlan körülmények között hunyt el. Egykori lakóházára 2003-ban a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szövetsége emléktáblát helyezett el: „E házban lakott a kommunizmus áldozataként a szamosújvári rabtemetőben jeltelen sírban nyugvó SZALAY ATTILA, 1930–1959.”   A görög sorstragédiákat idéző, mindössze huszonkilenc évre szabott élete kísértetiesen emlékeztet a Moyses Mártonéra, aki huszonkilenc éves korában halt tűzhalált. Önálló kötetben mutatom be majd a sok-sok rejtélyt és a Székely Mikó Kollégium legújabb kori történetére vonatkozóan fontos információkat tartalmazó periratot. Nagyon remélem, sikerül pontos adatokat találnom Szalay Attila rejtélyes halálával kapcsolatosan. Romániában minden területen működött a „kettős könyvelés” íratlan törvénye! 
Sepsiszentgyörgyön alakult a Kossuth Kör, amely az 1956-os magyar forradalom előkészítésében meghatározó szerepet vállaló Petőfi Körre emlékeztet. A perben Nagy Lászlót 20, Erőss János tanárt 15, Csákány Zsigmondot 12, Bende (Tompa) Editet 7 év börtönbüntetésre ítélték.  Az ozsdolai Szígyártó Domokos (1933–1959) a környező hegyekben bujkáló, 1951 és 1955 közötti fegyveres és rendszerellenes gerillaharcot folytató Pusztai Ferenc, Dézsi Dénes és Máthé György (Jeges) küzdelmét folytatta – azok likvidálása után. Kétszer belőtt Pusztaiék legádázabb ellensége és végzete, Boros Lajos ozsdolai néptanácselnök, illetve párttitkár házába (róla írta Kovács György minden idők egyik leghiteltelenebb és az írói megalkuvás csimborasszójaként emlegetett regényét Ozsdola leánya címmel! – T. Z.), de a golyók célt tévesztettek, nem találták el. 1958. augusztus 22-én tartóztatták le négy támogató társával együtt. A Securitate sajátos forgatókönyve szerint a gyilkossági kísérletet csak szervezkedés előzhette meg! Szígyártó Domokost „terrorista bűncselekmény” vádjával halálra ítélték, és 1959. április 20-án 14 óra 30 perc és 15 óra között a szamosújvári börtönben kivégezték.  A másodrendű vádlott Finna Dávidot (1933–1995) életfogytiglani kényszermunkára ítélték. A börtönben az elméje elborult. László Anna (1907–1983) harmadrendű vádlottat tizenöt év fogházbüntetésre, Tibesz Ágoston (1902–1990) negyedrendű vádlottat tíz év kényszermunkára ítélték. A minden írói képzeletet felülmúló, nyolc vaskos kötetből álló perirat Háromszék és Ozsdola 1950-es évekbeli történetének egyik leghitelesebb dokumentuma. A román kommunista diktatúra elnyomó gépezete egy diktátorért, Ozsdola községnek elképzelhetetlenül sokat ártó apparatcsikért öt székely családot – a szó valódi értelmében – likvidált! Ráadásként a Sepsiszentgyörgyön letelepedő, „hősnek” kikiáltott „Ozsdola leánya” életét is – a közösség jogos megvetésétől kísérve – tönkretette.
Néhány napig Torja volt a Szoboszlai-féle szervezkedés  központja
Azért is különleges Szígyártó Domokos magányos forradalma, mert a krisztusi korban, 33 évesen, 1958. szeptember 1-jén kivégzett Szoboszlai Aladár, akkor temessági plébános a magyar forradalom hatására 1956. október 26-a és november 2-a között az általa létrehozott Keresztény Dolgozók Pártjának – amelynek feladata lett volna 1956. október 28-án az államcsíny végrehajtása, a bukaresti stratégiai pontok elfoglalása – „főhadiszállását” a háromszéki Torján, Ábrahám Árpád (1914–1958) plébániáján rendezte be. Elképzeléseit részben a felső-háromszéki szökevényekre, köztük Szígyártó Domokosra is alapozta. Szoboszlai Aladár a sikertelen október 28-i államcsínykísérlet után úgy látta: a magyar forradalmat hamarosan vérbe fojtják. Ezért báró Huszár Józseffel úgy döntött: visszavonulnak Aradra. (Magyar–román konföderációs tervezetében Aradot jelölte meg az új államalakulat fővárosaként – T. Z.) 
November 2-án délután Sepsiszentgyörgyön a vasútállomás környékén a belügyi alakulatok razziát tartottak. Az utolsó pillanatban a Pataki Zoltán keramikustól kapott riasztópisztolyt az Olt hídjáról beledobták az Olt vizébe. Pataki Zoltánt a riasztópisztoly átadásáért huszonöt év kényszermunkára ítélték. A szervezkedés mintegy kétszáz tagjának letartóztatása idején belügyi katonai egység napokon át kutatott Sepsiszentgyörgyön alul az Olt vizében: megtalálták a riasztópisztolyt! Ez volt az egyik bűnjel a „fegyveres államellenes összeesküvés, államcsíny” vádjának megfogalmazásakor.  A Szoboszlai-féle szervezkedésben való részvételükért a háromszékiek hozták a legtöbb áldozatot: a Sepsibükszádon 1914. február 16-án született torjai plébánost és a Gyergyószentmiklóson 1915. június 4-én született, de Kézdivásárhelyen ügyvédként dolgozó Kónya István Bélát halálra ítélték, és 1958. szeptember 1-jén 23 és 24 óra között a Securitatate temesvári börtönében kivégezték. Baróthi Pál földművest – Altorján született 1911. december 11-én; 1956. október végén arra vállalkozott, hogy Bukarestbe utazik, felkeresi Constantin Drăgăniţă alezredest, a caracali tankezred parancsnokát, s az ő segítségével annyi fegyvert és lőszert szerez, hogy megtámadhassák a sepsiszentgyörgyi és berecki fegyverraktárakat – életfogytiglani kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Lőrincz Károly Sándor torjai tisztviselőt (1928. december 12-én született Torján), mert szem- és fültanúja volt annak, hogy Szoboszlai Aladár a torjai plébánián kijelentette: Romániában is a magyarországihoz hasonló fegyveres lázadást kell kirobbantani, s elmulasztotta a feljelentést, ugyanakkor ő hívta Kónya István Béla ügyvédet Kézdivásárhelyről Torjára az 1956. október 28-i tervezett államcsíny ügyében, huszonöt év kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Bulárka István gépészt (1920. február 2-án született Alsócsernátonban) huszonhárom év kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélték, mert Szoboszlai Aladár elképzelése szerint 1956. október 28-án Kónya István Béla és Bulárka István Kézdivásárhelyen a magyarországihoz hasonló fegyveres lázadást robbantott volna ki. Sem a tervezett október 28-i bukaresti államcsínyre, sem a kézdivásárhelyi, naivan elképzelt „fegyveres lázadás”-ra nem került sor! Szörcsey Elek földművest (1890. szeptember 17-én született Szörcsén) azért ítélték tíz év fegyházra, mert 200 lejjel támogatta Szoboszlai Aladár szervezkedését. Szörcsey Elek a Szoboszlai-per tizenegyedik áldozata: betegesen félt attól, hogy a börtönben éhen hal, ezért az utolsó tárgyalás után a felesége által átadott csomagból úgy jóllakott, hogy bélcsavarodásban halt meg. 
Dr. Vajna László ügyvédet (1923. február 1-jén született Kovásznán), a rendkívül óvatos jogászt azért ítélték el nyolc év kényszermunkára, mert a Duna menti konföderáció kérdéséről beszélt kézdivásárhelyi barátjának, Bokor Ernőnek (őt nem ítélték el!), és ha időközben nem adja el az írógépét, Bokor Ernő a magyar forradalom idején rendszerellenes röpiratokat gépelt volna. Mindezt elmulasztotta jelenteni a Securitaténak.
Farkas Pál kézdivásárhelyi magyartanárt (1924. május 24-én született Torján) szintén nyolc év fegyházbüntetésre ítélték, mert 1956. október végén felkereste Torján lakó szüleit, Ábrahám Árpád plébános sétára hívta, ahol a Szoboszlai-féle titkos szervezkedésről beszélt; megbízható emberekre van szükség, és ezek egyike lenne Farkas Pál. Bár másnap közölte, hogy nem vesz részt a szervezkedésben, a feljelentés elmulasztása miatt elítélték. 
Kovács Balázs szentkatolnai plébános (1885. október 9-én született Csíkverebesen) a legidősebb, 73 éves vádlott volt. Kónya István továbbította számára Szoboszlai Aladár kérését: jelöljön ki tíz megbízható szentkatolnai embert, akik tagjai lehetnek a konspiratív szervezetnek, és akik részt vehetnek az államellenes összeesküvésben. Bár Kovács Balázs visszautasította a felkérést, a Macskási Pál vezette hadbírói testület – mint egy abszurd Páskándi-drámában – azt állította: a 73 éves papot beszervezték. Négy év kényszermunkára ítélték. 
Pál Gyula római katolikus plébánost (1901. november 14-én született Kézdiszentléleken) azért ítélték hat év fegyházbüntetésre, mert 1956 novemberében Ábrahám Árpád beszélt arról, hogy Szoboszlai Aladár Torján járt, ismertette a Keresztény Dolgozók Pártja programját és kiáltványát. A szervezet célja: „a népi demokratikus rendszer erőszakos megdöntése és a kapitalista rendszer visszaállítása”. A vádirat szerint: Pál Gyula helyeselte a népi demokratikus rendszer megdöntését, és minél több pap beszervezését javasolta, az esztelneki kolostorban hatvan szerzetes és pap tartózkodik, közülük sokat be lehetne szervezni. 
Kosza József  (1912. június 2-án született Csíkjenőfalván) ozsdolai plébános volt. Már 1953. szeptember 3-án letartóztatták, a brassói börtönben tartották vizsgálati fogságban, mert segítette Pusztai Ferenc, Dézsi Dénes, Máthé György (Jeges) szökevényeket. A vádirat szerint Szoboszlai arra kérte, vegye fel a kapcsolatot a felső-háromszéki szökevényekkel. Hiába bizonyította, hogy a szökevények már régen halottak, feljelentés elmulasztásáért tíz év fegyházbüntetésre ítélték. Ráduly István plébánost  (1910. július 29-én született Oltszem községben, 1944 májusától bözödújfalusi plébánosként úgy védte a székely szombatosokat, hogy egyre-másra állította ki a keresztleveleket, hogy kimentse őket a marosvásárhelyi gettóból) azért ítélték huszonkét év kényszermunkára, mert a legkegyetlenebb kínzások ellenére sem tudták rávenni a gyónási titok megszegésére. A vád szerint Szoboszlai meggyónta neki, hogy „ellenforradalmi szervezetet” hozott létre, és arra kérte, a titkos nyomda számára szerezzen különböző betűtípusokat, hogy sokszorosítani tudják a Keresztény Dolgozók Pártja programját és kiáltványát. A vallatás során arra akarták kényszeríteni: ha az állam érdekei úgy kívánják, a gyónási titkot meg kell szegni! Nem szegte meg! Öt éven át a hírhedt jilavai börtön vizes cellájában és állandóan bilincsben tartották. Közvetlenül a cella alatt folyt a kanális szennyvize, a plafonról csepegett a pára. Hátralévő életére megnyomorodott. Ráduly Géza gelencei plébános (1921. december 15-én született Kézdiszentléleken) teljes mértékben egyetértett Szoboszlai Aladár terveivel: „Egyetértettem egy ilyen párt létrehozásával, mivel elégedetlen voltam a jelenlegi rendszerrel, amely materialista ideológián alapszik, és bizonyos jelenségeket egészen másként értelmez, mint az egyház.” Hazaárulás vádjával – négy vádlott társával együtt – életfogytiglani kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélték.       A magyar forradalom eszméinek hatására alakult az erdőfülei Fosztó-csoport. Tagjai: Fosztó József, Bedő Dénes, Boda Gyula, Boga Gábor, Fosztó Zoltán és Czell Benjámin református lelkész.  A kézdiszentléleki csoport tagjait – Bálint Károly Kálmánt, Fábián Kálmánt, Fábián Vincét, Kozma Gábort, Finta Zoltánt, Kovács Bernátot – 1959. szeptember 4-e és november 8-a között tartóztatták le fegyveres szervezkedés vádjával és azért, mert egyetértettek a magyar „ellenforradalommal”. Fábián Ignácot 12, Kovács Bernátot 7, Bálint  Károly Kálmánt öt év börtönbüntetésre ítélték.  Fehér Szarvasok néven a Székely Mikó Kollégium volt diákjai, Préda Imre, Czompók Ibolya és Daragics Rozália „rendszerellenes” szervezetet hoztak létre, 1961. március 15-én, akárcsak a Székely Ifjak Társasága tagjai, az Erzsébet parkban meg akarták koszorúzni az 1848–49-es hősök emlékművét. (folytatjuk)
Tófalvi Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 8.
A rovásírásról a tudomány napján
Tizedik alkalommal ünneplik meg Székelyudvarhelyen a magyar tudomány napját.
Az Areopolisz Egyesület és a Haáz Rezső Múzeum rendezvénye pénteken délután hat órakor Petrarcha Ferenc A jó szerencsének és a szerencsétlenségnek orvosságairól – Székely László fordítása (1760–1762) című kötetének bemutatójával indul a múzeum képtárában. Székely László erdélyi gróf 1760 és 1762 között készítette el Petrarca művének első és máig egyetlen teljes magyar fordítását, amely tavaly jelent meg először nyomtatásban Szegeden. A gróf kéziratát a székelyudvarhelyi Tudományos Könyvtár őrzi.
A városháza Szent István Termében szombaton reggel tíz órától magyarországi, illetve helyi jeles kutatók a székely írásról (rovásírás) tartanak előadásokat. Ugyanakkor a Szent István Terem előterében megtekinthető lesz A székely írás emlékei Udvarhelyszéken című pannós kiállítás, mely bágyi, bögözi, énlaki, homoródkarácsonyfalvi (első és második), rugonfalvi, székelydályai, székelyderzsi, székelyudvarhelyi és vargyasi rovásírásos emlékeket mutat be.
A rendezvénysorozatot záró gálaest szombat délután hat órakor kezdődik a Művelődési Ház koncerttermében, Fellép Cári Tibor székelyudvarhelyi születésű, Temesváron élő zeneszerző, majd átadják az Udvarhelyszéki tudományért díjat. Az idei díjazott nevét csak a gálán hozzák nyilvánosságra.
Veres Réka

Székelyhon.ro
2016. november 13.
Gazdálkodik és matematikai tudományos kutatásokat folytat – elismerésre méltó
Sándor József farcádi származású matematikus kapta idén az Udvarhelyszéki tudományért díjat. Az elismerést szombaton adták át a székelyudvarhelyi Művelődési Házban, a magyar tudomány napja alkalmából szervezett gálaesten.
Az idei díjazott nevét csak a gálaesten hozták nyilvánosságra, ezt megelőzően Czári Tibor székelyudvarhelyi születésű, Temesváron élő zeneszerző zongoraelőadását hallhatták a jelenlévők.
A gálaesten Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója arról beszélt, Székelyudvarhely az egyik példa arra, hogy nem csak az akadémiai központokban lehet tudománnyal foglalkozni. Ezért csatlakozott néhány éve a múzeum az Areopolisz Egyesület által életre hívott rendezvényhez. Úgy fogalmazott, egy ilyen kisebb városban a múzeumnak kötelessége, hogy a kiállítások szervezésén túl a tudománynak is helyet adjon, hiszen ezek egymásra épülnek. Azt is hangsúlyozta, hogy Székelyudvarhely mindig elismerte nagyjait.
Az eseményen Gálfi Árpád polgármester is beszédet mondott. „Nemcsak azokra a székelyudvarhelyiekre vagyunk büszkék, akik itthon maradnak, hanem azokra is, akik az egyetemes művészetek, a tudományosság felé nyitva idegenben tevékenykednek, mert így is erősítik a város hírnevét” – fogalmazott a városvezető.
Szabó Károly Csúcsok a ködben című rövidfilmjéből derült ki, hogy a díjazott Sándor József. A matematikus Farcádon született, Székelyudvarhelyen járt középiskolába, majd Kolozsváron, matematikaszakon végezte el az egyetemet. Előbb Nagyszebenben, majd Székelyudvarhelyen volt matematikatanár. 1997-től a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem adjunktusa, később docense. 1998-ban megszerezte a doktori címet matematikából. „Élete a kutatásról szól” – hangzott el a kisfilmben. Azt is megtudhatták a jelenlévők, hogy számos bel-, illetve külföldi matematikai szaklap szerkesztője, valamint tizenkét könyvet publikált, melyek közül többet híres külföldi kiadóknál. Jelenleg Farcádon és Székelyudvarhelyen él, innen végzi kutatói teendőit. Gazdálkodik, közben publikál. Kutatási területei a matematikai analízis, a számelmélet, a geometria, a Bolyai-kutatás.
A kisfilm után Hermann Gusztáv Mihály az Areopolisz Egyesület részéről, valamint Gálfi Árpád polgármester adták át az Udvarhelyszéki tudományért díjat. Sándor József megköszönte az elismerést, majd azt mondta, úgy érzi, ez a díj nemcsak neki, hanem a matematikának is szól. A tudományos kutatómunka nehézségeiről, a szorgalomról, az odaadásról beszélt. Féltékeny szeretőhöz hasonlította a tudományos kutatást, aki csak annak nyom csókot a homlokára, aki neki szenteli életét. Háláját fejezte ki mindazoknak, akik mellette álltak, illetve Székelyudvarhelynek, melyet szellemi szülővárosának tart.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro
2016. november 14.
Arad megyei az új ügyvezető elnök
Tizenegyedik RMGE-kongresszus
November 11-én, pénteken Székelyudvarhelyen tartotta tizenegyedik, beszámoló és tisztújító kongresszusát a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete.
Közel 200 küldött, vendég és érdeklődő jelenlétében történő megállapodás aláírásával kezdte munkálatait a 172 éve bejegyzett, az Erdélyi Gazdasági Egylet szellemét és munkáját tovább vivő országos érdekvédelmi egyesület, az RMGE.
Az Összefogás az Erdélyi Vidékért nevű dokumentum aláírásával állapodott meg a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) abban, hogy együttműködnek egymással, és minden csatlakozni kívánó szervezettel, egyesülettel vagy intézménnyel, amely felelősen gondolkodik az erdélyi vidék jövőjéről, általában a vidékről, mint a nemzet fennmaradásának biztos zálogáról. Az RMDSZ részéről Kelemen Hunor Szövetségi elnök, az RMGE részéről Sebestyén Csaba elnök által aláírt dokumentum megalapozza ez erdélyi vidékért, Erdély jövőéért történő összefogást és az erdélyi vidékfejlesztési stratégia megalkotása és kivitelezése érdekében történő együttműködést, az önkormányzatok, szakmai-civil szervezetek és intézmények vidékfejlesztési tevékenységeinek összehangolását.
A tíz megyei szervezet küldöttei az országos RMGE vezetőjeként újraválasztották Sebestyén Csabát, az egyesület 2000-ben megválasztott elnökét. Ügyvezető elnökként Zágoni Szabó Andrást – Aradról, alelnököknek Bodó Gézát – az Udvarhelyszéki egyesület elnökét és Szentmiklósi Zoltánt, Bihar megye jelöltjét választották.
A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete a továbbiakban is a családi kis- és középgazdaságok képviseletét vállalja; hisz abban, hogy a nemzet fennmaradása a vidék, a falu túlélésén múlik; hogy a föld nemzeti erőforrásunk legdrágább kincse és mindent meg kell tenni, annak érdekében, hogy ez a helyi közösségek tulajdonában maradjon; hogy a vidék problémája nemcsak a falu, nemcsak a vidéki lakósság problémája, hanem az egész társadalom felelőssége is és megmaradása érdekében az egész társadalmat mozgósítani kell. Az RMGE vállalja múltját és hisz az erdélyi magyar gazdálkodás, az erdélyi magyar vidék jövőjében.
(rmge)
Nyugati Jelen (Arad)
2016. november 15.
Újabb kutatások – új megvilágítás (Háromszék középkori településtörténete)
Háromszék és Erdővidék középkori településtörténetének kérdései címmel tartott vetített képes előadást Fehér János erdővidéki művészettörténész Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban. Ezennel új előadás-sorozat indult – mondotta felvezetőjében a házigazda szerepét betöltő Tóth-Bartos András, a múzeum történésze. Az intézmény és az Erdélyi Múzeum-Egyesület partnerségében zajló előadás-sorozat Székelyföld középkori történetének legújabb kutatási eredményeit igyekszik bemutatni Sepsiszentgyörgyön. Jövő héten Csíkszék, azután Marosszék és Gyergyószék településhálózatával ismerkedhetünk meg.
Írott forrásaink még vannak
Fehér János elmondta, Erdővidék középkori településtörténetének kérdéseit az elpusztult Dobó falut tárgyaló könyvében (Dobó – Egykori település a Kormos mentén. Erdővidéki Történelmi Adatok 1. A Dobó-Valál Egyesület kiadása, Barót, 2014) felvázolta, mostani előadásában igyekszik bemutatni a Három Széket – nem Háromszéket, hangsúlyozta, mert ezek a középkorban és kora újkorban is még külön entitások voltak. Levéltári források újraértelmezésével, újak felkutatásával igyekezett megközelíteni a kérdést, főképp írott forrásokra támaszkodva. Úgy tűnik, mintha a kutatás lemondott volna az új okleveles források feltárásáról, a szakemberek nagy része is a Székely oklevéltár régi sorozatának köteteire és más, esetenként több mint száz évvel ezelőtt megjelent oklevélgyűjteményekre támaszkodik csupán; gyakran hallani, hogy újat már csak a régészeti ásatások hozhatnak. Ezzel az állítással vitába szállt: a régészet szerepe a középkori településtörténet témakörben nélkülözhetetlen, eredményei nélkül nagyon beszűkülnének az értelmezési lehetőségek, ám a legfontosabb problémákat az okleveles források nélkül szintén nehéz lesz megoldani. És bizony, ismeretlen középkori írott forrásaink is vannak még, és az eddig közölteket is felül kellene vizsgálni, a meglévő közlések kritikai kiadását is jó lenne megvalósítani. Előadásában több eleddig ismeretlen középkori dokumentumot (pl. orbaiszéki településekre, személyekre vonatkozó 15. századi iratokat), középkori oklevelekről készült újkori kivonatokat is bemutatott. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy nagy szükség van az egyes oklevelek kritikai vizsgálatára: újra és újra meg kell vizsgálni a hitelesként elfogadott írott források valódiságát (ugyanis számolni kell az oklevél-hamisítványokkal), illetve esetenként a korábban hamisnak nyilvánított dokumentumok kapcsán is újra kell gondolni az elmarasztaló ítéletet. Hamis információk a köztudatban
Arról is szólt, hogy sok esetben a korábban tévesen közölt okiratok alapján a ma embere bizony hamis információkkal is él. Például idén is megjelent a sajtóban is, hogy Kézdikőváron, az egykori Peselneken régen besenyők éltek. Valójában azonban ruténekről van szó: gróf Kemény József egy általa még 1846-ban közölt 1324. évi oklevél egyes szavait hibásan olvasta, és a „rutenorum” kifejezés helyett a „bicenorum” (besenyők) változatot közölte. Utóbb pedig még további két hamisítvánnyal igyekezett igazolni tévedését. A történész szakma már a 20. század elején korrigálta a tévedést, azonban a helytörténeti jellegű irodalomba, a köztudatba a hibás változat ivódott be. Fehér János más téves információkra is rávilágított: a helytörténeti kérdésekkel foglalkozók közül sokan készpénznek veszik a Székely oklevéltár 1872 és 1934 közötti köteteibe foglalt adatokat, és pl. egyszerű, lábjegyzetbe helyezett véleménynyilvánításra alapozva településünnepeket is szerveznek. Ezeknek a közösségépítő, identitáserősítő hatása kétségtelen, ám nem árt tudni azért, hogy éppenséggel mit is ünnepelünk: főként az egyes települések úgynevezett születésnapi évfordulói eredményezhetnek torz önképet a helyiek tudatában is, hangsúlyozta az előadó. Példát is felhozott: félreértelmezett oklevél alapján 2011-ben Nagyajta megünnepelte a falu fennállásának 800. évfordulóját, miközben a szakma már régen kimutatta, hogy a II. András által a német lovagrend rendelkezése alá bocsátott terület (Barcaság) határait rögzítő oklevélben szereplő „castrum Noilgiant/Noialt” nem Nagyajtára, hanem Szászugrára és az ott található középkori várra vonatkozik. Mellesleg Nagyajtán mindmáig nem ismerünk 12–13. századi várat sem, az unitárius templom eleddig előbukkant legkorábbi részletei is a 13–14. század fordulójára tehetők.
Településszerkezet Fehér János hangsúlyozta, az egyházi és világi területi igazgatási egységek földrajzilag nem mindig fedték egymást. Kiemelte, hogy az Erdővidék megnevezés előbb csupán a régi Miklósvárszék területére volt értendő, az 1654-ben megalakult Erdővidéki Református Egyházmegye révén terjedt ki aztán a régi Bardocszék területére is (ennek református egyházközségeit ekkor szintén az Erdővidéki Református Egyházmegyébe foglalták). Bardoc fiúszék közigazgatásilag Udvarhelyszékhez tartozott, a kis törvényhatóságot Vargyas-vidékként (districtus Vargyas) is említették már a 16. században, sőt, egy ideig a Vargyasszék és Bardocszék párhuzamos megnevezés is érvényben volt. 1635 után, amikor is a fiúszék kiváltságait oklevélbe foglalták, a Bardocszék megnevezés terjedt el.
Szóba került a Székelyföldbe ékelődött enklávék kérdése is (enklávé – olyan terület, amelyet teljes egészében más jogállású terület vesz körbe). Ilyen a Kézdivásárhely melletti, a régi (Felső-) Fehér vármegyéhez tartozó Peselnek és Kézdiszárazpatak térsége is, de a Hidvég környéki, ún. Székföld is Fehér vármegyei terület volt.
Az egyházigazgatás szempontjából mindmáig a legfontosabb középkori forrás az 1332–1337 között készült pápai tizedjegyzék. Háromszéki viszonylatban a középkorban itt az erdélyi egyházmegyéhez tartozó Kézdi főesperesség (a régi Kézdiszék, illetve az itt található Fehér megyei enklávé plébániáit foglalta magába) és a fehérvári főesperesség Sepsi esperesi kerülete (a régi Sepsiszék, az ún. Székfölde, illetve Miklósvár és Bardocszék egyes plébániái) jöhet szóba. Az orbaiszéki települések nem szerepelnek a pápai tizedjegyzékben. A kérdésre, hogy miért, egyelőre még nem sikerült megnyugtató választ adni. Fehér János fejtegette, megtörténhet, hogy más egyházi főhatóság alá tartozott: pl. a szomszédos Barcaságról tudjuk, hogy ekkor az esztergomi érsek joghatósága alatt állt; vagy az egykori, ún. milkói egyházmegyéhez (Moldva déli és Havasalföld keleti részét is magába foglalta) való tartozás is felmerülhet. Az előadó kiemelte, hogy míg Sepsi- és Kézdiszék plébániái esetében esperességekről (archidiaconatus) van szó az oklevelekben, Orbaiszéken a református esperest még a 18. században is dékánnak nevezték a helyiek (az esztergomi egyházmegyéhez tartozó erdélyi területi egységeket is dékánátusok alkották). Orbaiszék első írásos említéseként a szakirodalom is egy 1419-es oklevélre hivatkozik, ami szintén tévedés (ezt már korábban mások is észrevették), mert a szóban forgó oklevél eredetijében csak Sepsi- és Kézdiszék jelenik meg. Az előadó saját kutatásai eredményeként felmutatott egy oklevelet, amely szerint 1454. május 22-én Kovásznán az orbaiszéki székelyek közgyűlést tartottak Kosztolányi Ozsvát székely alispán jelenlétében. Egy 16. századi másolatban maradt fenn egy másik, eleddig szintén ismeretlen oklevélszöveg is, ezt 1455. október 20-án Hunyadi János bocsátotta ki Nyujtódon, gyakorlatilag Cófalva keletkezésének körülményeire derít fényt: a település, amelyet az oklevél Cófalva alias Jánosháza (Czohffalwa alio nomine Janoshaza) megnevezéssel illet, a középkorban minden jel szerint Telekhez tartozott, és alapítójának az oklevélben is szereplő Có János (quondam Joannes Czoh) tekinthető. Ha valaki forrást keres, talál – tette hozzá a művészettörténész. Kitért a kora újkor idején elpusztult/felhagyott, de oklevelek által említett Damokosfalva és Borcfalva nevű orbaiszéki településekre is (ilyenek a többi szék területén is előfordulnak, a kérdéskör bővebb kifejtésére sajnos már nem maradt elegendő idő).
Korai felirat Zalánban
Demeter Lajos sepsiszentgyörgyi történész, könyvtáros közlései alapján Fehér János megvizsgálta a zaláni református templomot is. Bemutatta a késő román korra, gótika elejére tehető déli, kőből faragott kapuzatot (13. század vége), amelyet minden jel szerint két korábbi portálé elemeinek kombinálása révén alakítottak ki a templom 1820-as években bekövetkező bővítésekor. Ekkor a helybeli lelkész a bontás idején előkerülő korábbi feliratot is bemásolta az eklézsia jegyzőkönyvébe. Ebből a feliratból (hitelességéhez nem férhet kétség) derül ki többek közt, hogy a zaláni templomot 1319-ben szentelte fel Szent Mihály arkangyal tiszteletére Benedek erdélyi püspök (azaz nem sokkal korábban, legtöbb néhány évtizeddel előbb épülhetett maga a templom is). A zaláni felirat így egyike a legrégebbi ismert erdélyi feliratoknak, ami nem mindennapi dolog. Demeter Lajos az elmúlt évtizedekben két ízben is közölte az eklézsiai jegyzőkönyv eme adatát, de a művészettörténeti szakirodalom gyakorlatilag ma sem ismeri – mondotta az előadó. Mindemellett a felirat az egyházi igazgatás kérdéskörére vonatkozóan is adatot szolgáltat: a pápai tizedjegyzékek keletkezése előtt Zalán és nyilván a sepsiszéki plébániák már az erdélyi egyházmegyéhez tartoztak, legalábbis erre utal az a tény, hogy az erdélyi püspök szentelte fel a zaláni, akkor egyértelműen katolikus templomot.
A művészettörténész továbbá említette még azt is, hogy a nemrég megjelent háromkötetes, a Székelyföld története című kiadványban sem tisztázták, hogy hamis-e vagy sem az az oklevél, amely 1426-ban Berecket román településként említi (villa valachalis Bereczkfalva). Ez a nyitva hagyott kérdés azonban nem egészséges a magyar és a román történészek közti kapcsolatot illetően sem: a szóban forgó oklevélbe (amelynek a valódiságát a jelek szerint először tulajdonképpen egy román történész, Maria Holban kérdőjelezte meg) foglaltakból kiindulva ugyanis pl. román őstelepek létét is hangoztatják a területen. A hitelességét illetően sok szempontból gyanúsnak számító oklevél bővebb elemzésére szintén nem maradt idő.
Az előadó időhiány miatt már csak érintőlegesen említette még Sepsiszentgyörgy várossá válásának 550, illetve 555 éves évfordulóját (itt azért hangsúlyozva azt is, hogy egyes 2011. évi promóciós anyagokon a „legalább 550 éve város” kifejezést is látta) amit 2011-ben, illetve az idén is ünnepeltek; bemutatva egy eleddig szintén ismeretlen, 1427-ben kelt oklevelet is, melyben a település már oppidumként (ún. mezővárosként) szerepel.
Mint kiderült, a témakörben nagyon sok még a kérdés, a megbízható válasz jóval kevesebb. Fehér János jelezte készségét az elmaradt részletek pótlására is, igény esetén.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 5.
István Ildikóék ünnepváró ajándéka
Az ünnepvárásban is megtörténhet a csoda – bizonyították tegnap este István Ildikó tanítványai, akik az internetes világ kihívásai mellett és ellenére a magyar népdalok megismerését, megtanulását és tovább éltetését választották. Advent második vasárnapján a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban tartott, Örvendezzünk című műsorral a Művészeti és Népiskola népdal szakkörös diákjai mutatkoztak be. Az elemista és általános iskolás tanoncok székelyföldi karácsonyváró dalaikkal, archaikus imádságaikkal, rigmusaikkal, köszöntőikkel Jézus-várástól János napjáig kísérték a nagyszámú közönséget. Oktatójuk munkáját dicséri, hogy nemcsak a gyermekhangokat csiszolta, hanem figyelmet szentel a hagyományok éltetésére is.
Így került műsorba egy-egy eleme a híres udvarhelyszéki regölésnek, amit a kénosiak vicces és komolyabb formában is ismernek. István Ildikó mezőföldi altatója volt az előadás gyöngyszeme, de az egy szólamban éneklő, vegyes korosztályú népdalkórus már csak azért sem maradt le ettől a produkciótól, mert minden énekese úgy tartotta: gyöngyszemet hordoz énekhangon. Az osztálynyi énekcsoportot hangszerrel kísérte Mihály Pál (hegedű) és Lőrinczi Zsolt (brácsa, koboz).
Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 9.
Volt is, lesz is, ez itt a praxis
A vasárnapi választások előtt nem árt elismételni, hogy kik képviseltek bennünket, udvarhelyieket a román parlamentben. Névsorolvasás.
A 1989 év végi rendszerváltás zűrzavaros hetei után 1990 februárjára rendeződött annyira az ország, hogy megalakulhatott a Nemzeti Egységtanács (Consiliul Provizoriu de Uniune Națională – CPUN) – ekkor még nem voltak választások, tehát parlamentje sem volt az országnak.
Az 1989 végén létrejött RMDSZ viszont minden magyarlakta településen megalakult és a marosvásárhelyi véres eseményeket követően az egész ország az 1990. május 20-i választásokra készült – erről itt írtunk bővebben.
Az első fecskék, tavasszal
A májusi voksoláson fölényesen győzött Ion Iliescu és a közben párttá alakult Nemzetmentési Front, az RMDSZ pedig bekerült a parlamentbe 12 szenátorral és 29 képviselővel – ez akkor nagyon jó szereplésnek számított, de ez a ciklus csak két évre szólt, hiszen még az új alkotmány sem volt meg, azt csak 1991-ben fogadták el.
Udvarhelyszékről Verestóy Attila vegyészmérnök lett szenátor és Incze Béla egykori gyárigazgató képviselő, mellettük Hargita megyéből Hajdu Menyhért Gábor jogász jutott be szenátornak, illetve Borbély Ernő, Csutak István Ferenc, Borsos Géza József és Nagy Benedek ülhettek be a képviselőházba.
Ezek a személyek 1992 őszéig maradtak a parlamentben, közülük többen már nem indultak ebben az évben, például az udvarhelyi Incze Béla. Utóbbi később a Magyar Polgári Pártban vállalt szerepet, idén októberben, 75 éves korában hunyt el.
És jött az Antal-Asztalos kettős
1992-ben szeptember végén rendezték meg a választásokat, ezt Iliescuék megint megnyerték, az RMDSZ továbbra is tartotta magát ellenzékben.
Ami Udvarhelyszéket illeti, Verestóy Attila továbbra is szenátor maradt, a képviselőházba viszont két új arc jött be – Antal István gépészmérnök, valamint Asztalos Ferenc tanár, tanfelügyelő.
Az Antal-Asztalos páros került fel a Hargita megyei listára 1996, 2000 és 2004 őszén is, mindketten befutó helyekre kerültek mindig, egészen 2008-ig együtt dolgoztak.
Ami a szakterületüket illeti, Asztalos „asztala" főleg az oktatás volt (mindig benne volt a képviselőház oktatási szakbizottságában), Antal szakterülete pedig az ipar és a vidékfejlesztés volt, az Ipar és Szolgáltatások Szakbizottságának volt az elnöke, alelnöke, titkára és tagja, persze nem egyszerre.
1996-ban kemény volt az előválasztás RMDSZ-en belül Székelyudvarhelyen, mert komoly kihívók akadtak: szenátorjelölt volt Hosszú Attila üzletember, képviselőjelölt pedig Szilágyi Edit jogász, de a szeptember végi előválasztáson a Verestóy-Antal-Asztalos trió került a befutó helyekre.
Kiszállás, majd egy kiszállítási kísérlet
Asztalos 2008-ban már nem indult, ekkor átalakult a rendszer is, hiszen Udvarhelyszéket külön csak egy képviselői hely illette meg a megyében, s ez a hely az Antal Istváné lett.
Azonban négy év múlva, 2012-ben egykori irodavezetőjével, Ladányi Lászlóval kellett megküzdenie az RMDSZ belső előválasztásán úgy, hogy a szervezet nagyemberei, illetve a székelyudvarhelyi RMDSZ is inkább Ladányit támogatták.
Antal azonban a Csíkszeredában lezajlott előválasztáson 35-32 szavazatarányban győzött, így ő kerülhetett be ismét a parlamentbe újabb négy évre – idén már ő sem indul, viszont a szenátori listán már ott van – igaz, nem befutó helyen − a fia, Antal Lóránt.
2012-ben az EMNP is benevezett az országos választásokra, Zakariás Zoltán személyében udvarhelyszéki szenátorjelöltjük is volt, Székely Kinga Réka pedig képviselőjelöltként indult, de a kis párt közelébe se járt a bejutási küszöbnek.
Összefoglalva az eddig a parlamentben szenátorként vagy képviselőként eltöltött évek számát: Verestóy 26 év, Antal 24 év, Asztalos 16 év, Incze 2 év. Antal idén befejezi, Verestóynak még kinéz négy év.
Katona Zoltán uh.ro
2016. december 9.
Elfogyott a gyerekközöség a kis udvarhelyszéki települések tanegységeiből
Egyre kevesebb a gyerek az udvarhelyszéki falvakban – panaszolják a pedagógusok –, ennek következtében az utóbbi tíz évben több település óvodájában is megszűnt az oktatás. A kiürült óvodaépületek jó része kihasználatlanul áll. 
A Hargita megyei tanfelügyelőség adatai szerint ebben a tanévben 1216 óvodás tanul Székelyudvarhelyen, 1424 pedig a környező települések óvodáiban. A szülők késő délutánba nyúló munkaprogramja miatt a hosszított tevékenységgel működő napközikre alakult ki nagyobb igény Székelyudvarhelyen, ezért már több mint egy évtizede megszűntek a Cérnagyár és a Kipi-kopi napköziotthon mellett hajdanán rövid programmal működő óvodák, így a környék gyerekeit már az Eszterlánc, valamint a Kipi-kopi napközikbe járatják szüleik.
A Napsugárban, valamint a két Csicsergő napköziben külön épületben fogadják a kicsiket, azonban néhány éve jogilag összevonták az oktatási egységeket, közös ügyvezetéssel – tudtuk meg Koncz Melindától, az Eszterlánc napköziotthon vezetőjétől.
Számos udvarhelyszéki faluban a gyereklétszám még indokolttá teszi az óvodák működését, azonban vannak települések, amelyekről már csupán egy-két gyerek jár a községközponti tanegységbe. Ilyen például Miklósfalva és Petek, amelyekről egy, illetve négy gyereket visz reggelente az iskolabusz a kányádi óvodába.
A Miklósfaván és Peteken megüresedett óvodaépületek közel hat éve kihasználatlanul állnak, ugyanúgy, mint a Bögöz községhez tartozó Mátisfalván, Décsfalván vagy Székelymagyaroson, ahol Farkas Mózes bögözi polgármester reményei szerint előbb-utóbb újra gyerekzsivaly tölti majd be a termeket. A többi ingatlantól eltérően – amelyek önkormányzati tulajdonban vannak –, az üresen álló egykori székelydobói óvoda épülete az egyház tulajdonát képezi – tudtuk meg Pál Tamástól, a bögözi általános iskola aligazgatójától.
A Felsőboldogfalvához tartozó Ócfalván négy, Lengyelfalván két éve, idén pedig nincs már elegendő gyerek az óvoda működtetéséhez Patakfalván sem – tudtuk meg Somorai Árpádtól, a Fülöp Áron Általános Iskola aligazgatójától. A megcsappant létszám miatt üresen állnak Lókodban, Recsenyéden, Bágyban, Gyepesben, Városfalván, valamint Kénosban is az egykori óvodák épületei. Kertész Hajnal, a homorodszentmártoni Román Viktor Általános Iskola igazgatója elmondta, hogy az említett falvakból a község három más településére járnak óvodába a kicsik.
A Parajdhoz tartozó falvakban működnek még az óvodák, igaz ugyan, hogy a megcsappant gyereklétszám miatt Alsó- és Felsősófalván, illetve Békástanyán összevont csoportokkal. Legutóbb több, mint tíz éve szüntettek meg két óvodát a községközpontban: Parajd Zsögöd nevű településrészén az egyiket, továbbá a bányavállalat által működtetett óvodát. Ezek egykor azért létesültek, hogy a település szélén lakók ne kelljen a központba hordozzák gyerekeiket – mesélte Bíró Zsolt, a helyi Áprily Lajos Általános Iskola igazgatója. Az említett településrészén működő óvoda egykori épületében a református egyház diakóniai központot hozott létre, míg a bányavállalat által működtetett óvoda épülete jelenleg üresen áll.
Három éve falumúzeumot működtet a helyi önkormányzat az énlaki óvodaépületben, a siklódiba pedig télen istentiszteletre járnak a hívek. Tiboldi Sándor, az etédi Jósika Miklós Általános Iskola aligazgatója érdeklődésünkre elmondta, az említett falvakból Etédre viszi az iskolabusz a kicsiket.
Dósa Ildikó Székelyhon.ro
2016. december 12.
Gyergyói értékelés: a szavazók támogatták a politikusokat, most utóbbiakon a sor
Közel húszezer szavazatot kapott az RMDSZ Gyergyószéken, ami 3500-zal több, mint amennyit ezelőtt négy évvel, a 2012-es választásokon kapott. A szavazók tehát támogatták a politikusokat, most nekik kell megtenniük, ami a feladatuk – értékelik az eredményt helyi RMDSZ vezetők.
Nagyszerű eredmény, olyan, amilyenre rég, a 90-es évek óta nem volt példa, és ez azért is különösen értékes, mert összefogásnak köszönhető – jelentette ki Bende Sándor, az RMDSZ Gyergyó területi szervezetének elnöke, és egyben újdonsült parlamenti képviselő. A számok azt bizonyítják, hogy a közösség támogatta azt, hogy az RMDSZ és az MPP képes volt összefogni, hiszen a mostani szavazatszám több annál is, mint amit az akkor külön induló két magyar párt, azaz az RMDSZ és az EMNP összesen szerzett. Mindezt egyelőre nem a hivatalos, végleges adatok alapján, hanem az RMDSZ párhuzamos szavazatszámlálásának adatai alapján mondja Bende Sándor – láthatóan elégedetten. Gyergyószéken vasárnap 19 815 szavazatot kapott az RMDSZ képviselőházi listája, a szenátusi lista eredménye is egy pár szavazattal tér el. Négy éve ez a szám 16 280 volt, az EMNP pedig 2550 szavazatot kapott akkor.
A legfontosabb tanulsága a parlamenti választásoknak az, hogy a magyarság bebizonyította: amikor szükség van erre, össze tud fogni. A szavazatszámok azt bizonyítják, a parlamenti képviselet mögött létezik egy erős magyar közösség, amely pontosan tudja, mit akar – fogalmazott Bende. Hozzátette, ez az eredmény nagy felelősséget is jelent a megválasztott politikusok számára. A szavazók támogatták őket, most rajtuk a sor, hogy megtegyék, ami a feladatuk.
Gyergyószék egyébként ezzel az eredménnyel nemcsak a négy évvel ezelőttihez, de a megye két másik régiójának eredményéhez képest is sikeresnek mondhatja magát, hiszen a lakosság arányában ez a közel 20 ezer szavazat azt jelenti, hogy ha Csíkszék és Udvarhelyszék is hasonló eredményt ért volna el, 100 ezer RMDSZ szavazat is lehetett volna a megyében.
Gyergyószentmiklós az egyik, Borszék a másik véglet
Gyergyószéken elsősorban Gyergyószentmiklóson nőtt meg az RMDSZ-re szavazók száma 2012-ben 4018 pecsét került a tulipánra, most ez a szám – nem végleges adatok szerint – 5607. A térségben csaknem az összes településen jobb eredmény született RMDSZ szempontból, mint négy éve, de a helyhatósági választásokkal összehasonlítva is, mind a részvétel, mind a szavazatszámok tekintetében. Negatív példa viszont Borszék, ahol 1000 szavazatra számított az RMDSZ, ehhez képest 634-et kapott, kevesen mentek el szavazni. Bende Sándor szemmel láthatóan csalódott a borszéki eredmény miatt. Felhozta, hogy az utóbbi években Borszéket kiemelten segítette az RMDSZ, akár a parlamenti képviselet, akár a megyei önkormányzat, de ezt a borszékiek nem igazán honorálták. Többet várt volna el a város vezetésétől is, a mozgósítást illetően – mondta.
Barti Tihamér, a gyergyószentmiklósi RMDSZ szervezet nemrég megválasztott vezetője természetesen sikerként értékelte azt, hogy a városban közel 1600 szavazattal szereztek többet, mint 2012-ben.
Gyergyószentmiklós olyan helyzetbe kerülhet a következő időszakban, amire korábban nem nagyon volt példa, azaz, hogy a városvezetés, a megyei önkormányzat és a parlamenti képviselő között is jó viszony, együttműködés alakul ki, ami a városnak komoly hasznára lehet – hangzott el.
A sikerért köszönetet mondtak elsősorban a választóknak, de a településvezetőknek, egyházi személyeknek, és más tisztségviselőknek is, akik munkájukkal hozzájárultak a jó eredmény eléréséhez. Elmondták, külön köszönet illeti a Fideszt és Magyarország vezetőit, akik kiállása, és akár személyes jelenléte jelentős mértékben segített a mozgósításban.
Az első ígéretek
A kampányban számos rendezvényen elhangzott a felhívás, adjanak munkát, feladatot a résztvevők a jövőbeli képviselőnek. Hogy mi lesz az első ilyen megvalósuló feladat, arra Bende Sándor nem adott konkrét választ, mint elmondta, még nem lehet látni, az új parlamenti felállásban mekkora lobbiereje lesz az RMDSZ-nek, de azon lesz, hogy a kormány által megszabott prioritásoknak a magyar választók is nyertesei legyenek. Ha útépítés lesz a prioritás, akkor abból nyerjenek, ha tömbházszigetelés, akkor azon a téren – mondta.
Emellett azon akar dolgozni, hogy sok „sánta” törvényt módosítson a parlament. Az egyik ilyen elképzelés, hogy az ellenőrző hatóságoknak ne csak büntető, de tanácsadási joga és kötelessége is legyen. Azaz ne feltétlenül a bírságok kirovása legyen a cél, hanem az, hogy a vállalkozókat, intézményeket segítsék, hogy a törvények betartásával tudjanak működni. Jelenleg ugyanis nem adnak választ, ha tanácsot kérne tőlük valaki – vagy azt mondják, nem a feladatuk hogy segítsenek –, ellenben ellenőrzéskor pontosan tudják, miben tévedett az adott személy, és büntetnek.
Egy másik törvény, aminek elfogadásáért dolgozni akar, arról szólna, hogy akit egy hatóság megbüntet, de utóbb a bíróság megállapítja, hogy jogtalan volt a büntetés, akkor ne csak a büntetést töröljék el, hanem az állam fizesse vissza azonnal a pereskedés során felmerült költségeket.
Bende Sándor egyébként fontosnak tartaná, hogy a PSD által megnyert választásokon az RMDSZ kormányra kerüljön, de erről majd a későbbiekben fognak konzultálni a pártok – tette hozzá.
Gergely Imre Székelyhon.ro
2016. december 14.
Sebestyén Csaba képviselő lesz, Józsa-Svella Beáta nem biztos
Sebestyén Csaba is bekerült a parlamentbe: a szavazatok visszaosztása után egy újabb képviselői mandátumot kapott az RMDSZ Hargita megyében, amelyet a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) elnöke foglalhat el.
A Központi Választási Irodától kapott információkra hivatkozva Bíró Barna Botond, az udvarhelyszéki RMDSZ ügyvezető elnöke lapunknak elmondta, a szavazatok visszaosztása nyomán Benedek Zakariás mellett Sebestyén Csaba is mandátumot szerzett a parlamentben, így most már ketten képviselhetik a térséget. Bíró kijelentette, nagyon örül, hogy lesz támaszuk az udvarhelyszéki embereknek, akiknek nagy része hagyományosan földművelésből és állattenyésztésből él.
Sebestyén Csaba megkeresésünkkor azt mondta, nagyon örül a mandátumnak, hiszen mindvégig ebben bízott, ám egyelőre maga sem hiszi el, hogy bejutott a parlamentbe. Hivatalos értesítést cikkünk publikálásáig még nem kapott.
„Elsősorban a vidékfejlesztés, a mezőgazdaság terén szereztem tapasztalatokat, illetve szakmám is ez. Úgy gondolom, parlamenti képviselői mandátumom elfoglalása után is ezen a téren kell tevékenykednem. A mezőgazdasági bizottságnak szeretnék tagja lenni” – fogalmazott. Rámutatott, ismeri a vidéki problémákat, elsősorban ezekre fog megoldást keresni.
Nem szentegyházi fogja képviselni a Tulcea megyeieket
Megtudtuk, hogy a sajtóban felröppent hírek ellenére a jelenlegi állás szerint nem szerzett mandátumot a Tulcea megyei RMDSZ-listán szereplő, szentegyházi Józsa-Svella Beáta, viszont nem sok szavazat hiányzott.
Értesüléseink szerint a PMP jelöltje lehet esélyes az említett képviselői szék betöltésére. A szövetség hagyományosan minden megyében összeállít egy szenátori, illetve képviselői jelöltlistát, amivel az a céljuk, hogy összegyűjthessék a szavazatokat, melyeket más megyékben adnának le az RMDSZ-re – magyarázta az ügyvezető elnök. Ezekre a listákra általában fiatalok kerülnek fel, akik a szavazatok visszaosztása után mandátumot nyerhetnek, ezáltal tanulhatnak, tapasztalatokat szerezhetnek, amit a magyarlakta megyék hasznára fordíthatnak. Így került közel a parlamentközelbe Józsa-Svella Ildikó Beáta is, mivel az RMDSZ listájára 245-en szavaztak Tulcea megyében.
A Hargita megyei bejutók listája
Tánczos Barna (Csíkszék) és Verestóy Attila (Udvarhelyszék) szenátori listán szerzet befutó helyet, míg Kelemen Hunor (Csíkszék), Korodi Attila (Csíkszék), Bende Sándor (Gyergyószék), Benedek Zakariás (szórvány, Udvarhelyszék) és Sebestyén Csaba (Udvarhelyszék) parlamenti képviselőként állhat munkába. Egy korábbi, az Agerpres hírügynökségnek adott interjújában Tánczos azt nyilatkozta, mivel a Hargita megyei románok nem jutottak parlamenti mandátumhoz, az ő képviseletüket is felvállalja a szövetség.
Fülöp-Székely Botond Erdély.ma
2016. december 20.
Választási kerekasztal: minek köszönhető a jó magyar részvétel?
Az egyik ok, hogy egymillió jobboldali román szavazó maradt otthon. Barna Gergő, Illyés Gergő, Székely István és Székely István Gergő politológusokkal beszélgettünk.
Barna Gergő szociológussal, Illyés Gergő, Székely István és Székely István Gergő politológusokkal beszélgettünk a Transindex választási kerekasztalán hétfőn a Jakabffy Elemér Alapítvány székházában, ahol a december 11-i parlamenti választásokat értékeltük ki. A beszélgetés alább olvasható első részében a részvételről és az RMDSZ szerepléséről beszéltünk, a második részben a román pártok teljesítménye és a hamarosan megalakuló új kormány lesz a téma. A beszélgetés moderátora Balázsi-Pál Előd.
Moderátor: Kezdjük a választási részvétellel, amely alacsony volt országos szinten, viszont megfordult egy trend a magyar részvételt illetően.
Barna Gergő: A részvétellel kapcsolatban már elhangzott minden az elmúlt napokban, sőt, már a választások napján is. Abszolút értékben alacsony volt a részvétel, a hivatalos eredmény szerint nem is érte el a 40%-ot. Ha korrigált mutatókkal számolunk, akkor körülbelül 46%-os volt a részvétel – ez a korrigálás azt feltételezi, hogy az országban kevesebb felnőttkorú van, mint ahányan a BEC regiszterében szerepelnek. Tehát a romániai állandó lakosoknak kevesebb mint fele, körülbelül a 46%-a vett részt a választásokon, ami nagyon hasonló a 2008-as és 2012-es értékekhez, picit nagyobb, mint a 2008-as, és picit kisebb, mint a 2012-es érték. Ez abból a szempontból érdekes, hogy 2012 után, a 2014-es államelnök-választáskor arra számítottunk, hogy van egy növekedő tendencia a román társadalomban, mivel az elmúlt években minden választáson nőtt a részvétel. Ez a feltételezés megtört már az idei önkormányzati választásokon, ahol elmaradt a részvétel a 2012-eshez képest. Viszont a parlamenti választáson nem lett jelentős visszaesés, a részvétel nagyjából tartja a 2012-es szintet. Ami a magyar részvételt illeti, a legfontosabb a negatív trendnek a megtörése, amit parlamenti választásokon már rég láttunk: a kilencvenes évek elején a magyarok részvétele minden bizonnyal meghaladta az országos részvételt, de ez a kétezres években megfordult, és egyre inkább nyílt ki az olló, míg odáig jutottunk 2008-ban és 2012-ben, illetve az idei önkormányzati választásokon is, hogy a magyarok részvétele elmaradt az országos részvételtől. Most ez megtört, mert az idei parlamenti választáson nem sokkal, de enyhén meghaladta a magyar részvétel a román részvételt. Ez nyilván befolyásolja az eredményt is, részben ennek köszönhető az RMDSZ relatív jó eredménye. 
Moderátor: Melyek a magyar részvétel szempontjából kiemelkedően jól szereplő megyék?
Barna Gergő: Nyilván ez is viszonyítás kérdése. Azok közül, akik az etnikai arány fölött teljesítettek, a legjobban Szatmár áll, ahol mi úgy számoljuk, hogy a felnőttkorúak között mintegy 35%-os a magyarság aránya, és ott 40%-ot kapott az RMDSZ. A következő Szilágy megye, ahol a 24%-os magyarsághoz képest 25%-os volt az RMDSZ eredménye. Maros megyében sikerült hozni az etnikai arányt, 39% körüli eredmény született, ami szintén jó. Biharban 25%-os a magyarság, és az RMDSZ 23,5%-ot kapott, tehát ilyen szempontból nem ugrik ki, de vannak más viszonyítási alapok, amelyekben Bihar jobban szerepel. Máramarosban is sikerült hozni az etnikai arányt, ez azért fontos, mert ez egy szórványmegye. 
Moderátor: Hol volt gyenge a magyar részvétel?
Barna Gergő: Nagyon gyenge sehol nem volt, de inkább a szórvány maradt le. Ha régiók szerint nézzük, akkor abból, hogy Szatmár és Szilágy hozta a legjobb eredményt, evidens, hogy a Partium emelkedik ki, ott haladta meg a magyar szavazók aránya az etnikai arányokat. Más kiugró nincsen, az elmaradás pedig szórványban van. Székelyföldön, és ezen belül Hargita megyében és Háromszéken sem sikerült hozni az etnikai arányt, annak ellenére, hogy most azt tapasztaljuk, hogy a politikusok körében rohamosan csökkennek az etnikai arányok, mert Háromszéken is azt mondják, hogy átlépték ezt a határt, de ez nyilván akkor lenne igaz, ha 74% alatt lenne a felnőttkorú magyarság aránya Háromszéken, de ennél a mi becsléseink szerint több, 75% körüli. 
Székely István: Két szempontot tennék hozzá ehhez a kérdéshez. Az egyik észrevétel az, hogy abszolút számokban nem érdemes számolni, hiszen ha azokat nézzük, csak Hargita megyében kapott többet az önkormányzati választásokhoz képest az RMDSZ, mivel annyival kisebb volt most az általános részvétel. Van két másik megközelítési szempont, az egyik az, hogy a részvétel tekintetében mi a helyzet az önkormányzati választáson tapasztalt, magyar szervezetekre leadott szavazati arány, illetve az RMDSZ mostani aránya tekintetében, és hogyha ezt nézzük, akkor három olyan megye van, ahol ez az arány magasabb. Maros megyében, ha összeadjuk az önkormányzati választáson a magyar szavazatok arányát, akkor az 36%, és most 38%. Szatmár megyében 37% volt az önkormányzati választáson, most 39%, és a legnagyobb különbség talán Szilágy megyében van, a parlamenti választásokon elért 25% az önkormányzati választásokon elért 21%-hoz képest. Van egy másik megközelítési mód, ez a mozgósító képesség. Barna Gergőnek köszönhetünk egy nagyon jó táblázatot, amit azért meg kell említeni. Itt a megyék erősorrendje tekintetében az látszik, hogy messze Szilágy a legjobb a mozgósítóképesség szempontjából, amit úgy mérünk, hogy 100 szavazati joggal rendelkező személy közül hány szavazott az RMDSZ listájára. Ugye, ez 52% Szilágyban, 47% Hargitában és 45% Szatmárban. Ugyanakkor azt látjuk, hogy Hargitát leszámítva gyakorlatilag ez az arány mindenhol kisebb, mint az önkormányzati választásokon tapasztalt mozgósító képesség.
Moderátor: Mik voltak azok a tényezők, amelyeknek köszönhetően sikerült beérni és meghaladni a román részvételi arányt, és megfordítani ezt a trendet? 
Illyés Gergő: Szerintem három fő tényező volt, nehéz megmondani, hogy a megyék szintjén mi befolyásolta a részvételi arányt. Megnézve ezeket az eredményeket, látszik, hogy bizonyos székelyföldi kisebb régiókban érzékelhetően jobb volt most az eredmény, mint akkor, amikor az RMDSZ külön indult. Volt az MPP-vel való összefogásnak is egy felhajtó ereje főleg Székelyföldön és azokban a kisebb régiókban, ahol hagyományosan az RMDSZ elleni kisebb pártoknak jó eredményei szoktak születni, például Gyergyószéken. Ez egy dolog. Ennek például az interetnikus közegben nem volt érzékelhetően nagy hatása. A másik okcsomag az volt, hogy az elmúlt időszak eseményei felborzolták a kedélyeket, a marosvásárhelyi iskolaügy és a csíksomlyói ügy mozgósíthattak jobban, és az RMDSZ a kampányában fel is hívta a figyelmet arra, hogy ezek a dolgok megtörténtek. A harmadik fontos ok a magyarországi kormánypártok kiállása. Ennyire egyértelmű ez soha nem volt még az eddigi választásokon, bár voltak már közös fotók, de ennyire erőteljes jelenlét még nem volt. Illetve az, hogy a magyarországi közmédia, vagy általában a média sokkal nagyobb teret szentelt a választásnak, mint eddig. Vasárnap a közmédia csatornái olyanok voltak, mintha erdélyi csatornák lettek volna. És tekintettel arra, hogy az erdélyi magyarok nagy számban nézik ezeket az adókat, ez hozott egy olyan kontrasztot, hogy a román médiában kampánycsend volt – meg egyébként sem jelent meg az RMDSZ szinte egyáltalán a román médiában –, a magyarországi médiában pedig nem, és az erdélyi magyar választók úgy érezhették, hogy történik valami vasárnap, miközben az országban egy láthatatlan kampány volt. Ez hozhatott egy pluszt. Nem tudom, hogy melyik milyen mértékben, de biztos, hogy mind a három tényező hozzájárult ehhez az eredményhez. 
Székely István Gergő: Én is azt gondolom, hogy nem elsősorban a Fidesz kiállása, hanem inkább a médiakampány volt az, ami mozgósítóan hathatott. Persze, utólag ezt meg lehet mérni, be lehet tenni ilyen kérdéseket a következő országos felmérésbe, hogy mi volt fontosabb: az, hogy Orbán Viktor eljött Szatmárra, és személyesen az RMDSZ mellett kampányolt, vagy az, hogy tulajdonképpen egy alacsony intenzitású román kampány közepette az RMDSZ úgymond profitálhatott abból, hogy a magyar köztévében nincs kampánycsend, és ott lehetett mozgósítani akár vasárnap is. Szerintem ezt erősíti az is, hogy a tömbzónákban nagyobb volt a részvételi növekmény a helyhatóságihoz képest, mint a szórványban, és szerintem ez az a zóna, ahol elvárható az, hogy a magyar köztévének nagyobb mozgósító hatása legyen. Egy barátom kicsit cinikusan úgy foglalta össze egyébként, hogy ezt a mozgósítási pluszt úgy is meg lehet fogni, hogy 2% Orbán Viktortól és 2% a DNA-tól. 
Moderátor: Udvarhelyszéken hogyan sikerült átlépni a helyi ellentéteken?
Illyés Gergő: Én is csak annyit tudok, amennyit a médiából látok, hogy egyrészt volt egy Kelemen Hunor-látogatás, talán utolsó héten, amikor az udvarhelyi polgármesterrel aláírtak egy dokumentumot, aminek nyilván az volt a célja, hogy az MPP próbáljon meg helyi szinten mozgósítani, illetve maga Kövér László is a helyszínen volt, és megpróbálta ő is meggyőzni a helyieket. Egyébként azt láttam, hogy Udvarhelyszéken nem volt a legjobb a mozgósítás, ahhoz képest, amilyen volt az önkormányzatin, gyengébb lett, és ha jól tudom, a vidék volt az erősebb, a város még gyengébb lett. Tehát részben sikerült csak átlépni az ellentéteken. Azt gondolom, hogy a parlamenti választás mindig más, mint az önkormányzati, biztos vannak olyanok is, akik egyébként is megszavazták volna az RMDSZ-t, annak ellenére, hogy az önkormányzatin az MPP-EMNP-re szavaztak, mert más játék, más kávéház. Számukra nem is a Kövér László látogatása jelenthetett sokat, hanem az Orbán Viktoré, mert még mindig ő az a személy, akinek a szava a legtöbbet jelent ezeknek a választóknak, és tanácsa, iránymutatása a legerősebb dolog. És ennek hatására azt mondták, hogy na jó, tegyük félre azt, ami egyébként zavar, mert vannak nekünk problémáink a szervezettel, nem is kevés. Persze, a közmédia is fontos volt, de Orbán Viktor is fontos volt, mert ő nem szokott mindenhez hozzászólni, ritkán nyilvánul meg külhoni magyar kérdésekben ennyire egyértelműen, most pedig megtette, úgyhogy ez is hozhatott szavazatokat. Gyergyóval is ugyanez a kérdés szerintem, ott viszont jó volt a mozgósítás, MPP-s városvezetés is van, meg elég erős MPP-s mag, ott viszont jól sikerült a mozgósítás. Szerintem ahhoz képest jól működött, hogy mennyire féltek tőle mindkét oldalon, hogy nem fog ez simán megoldódni. Székely István: Az általános részvételhez azért annyit még hozzáfűznék, hogy ha megnézzük az utolsó két parlamenti és önkormányzati választás részvételét, akkor az önkormányzati választás részvételének körülbelül 80 százaléka az ezt követő parlamenti választás részvétele, és a mostaniak között ugyanez az összefüggés figyelhető meg. Két észrevételt tennék, az egyik az MPP-vel megkötött összefogás kérdése. Én úgy gondolom, ez nem csak abban nyilvánult meg, hogy az MPP által dominált településeken jobb volt a mozgósítás, mint a megkötött megállapodás nélkül, hanem van egy olyan hatása is, hogy maga az összefogás ténye és ennek a kommunikálása, interetnikus környezetben, a szórványban is behozott a bizonytalanok köréből egy olyan réteget, amelynek a verseny elsősorban a személyeskedésig fajuló vitákat jelentette, ami távoltartotta őket a parlamenti választásoktól. A másik szempont technikai jellegű lesz: azt látom, hogy most sikerült egy jó kampányt összehozni, ennyire tervezett kampánya az RMDSZ-nek – szakaszolással, heti témával, napi üzenettel – még nem volt, és ez azért lehetett sikeres többek között, mert ezt a jelöltek is visszaigazolták, felerősítve hatását . Ez annak is a következménye, hogy az RMDSZ lecserélte a képviselőinek és szenátorainak felét, és ezeknek a fiataloknak, mondjuk úgy, az együttműködési hajlandósága és a fegyelme a választási kampányban sokkal jobb, mint azoké, akik „mindent tudnak”. 
Moderátor: Az egységes üzenet mellett fontos lehetett az is, hogy ezúttal megpróbáltak konkrét, kézzelfogható és megvalósítható üzeneteket megfogalmazni, és nem a ködös autonómiát tűzték a zászlajukra, amiről mindenki tudja, hogy négyéves szinten megvalósíthatatlan.
Barna Gergő: Visszatérnék még az eredeti kérdéshez, hogy miért volt a magyarok esetében jobb a részvétel. Nagyjából ugyanazt fogom elmondani, mint ami elhangzott, mert nagyon fontos pontosan látni azt, hogy az elsődleges tényező az alacsony román részvétel. Efelett elsiklunk, bár ezt korábban mondta Illyés Gergő is, de szerintem sokkal hangsúlyosabb annál, mint ahogyan tárgyaljuk. A 2008-as eredményekhez tudjuk hasonlítani a szavazószámokat, és ez azért is lehetséges, mert a részvétel nagyjából hasonló volt. Ha megnézzük, 2008-ban a PNL annyi szavazatot hozott önmagában, mint a mostani új PNL, amiben benne kéne legyen a PDL szavazótábora is. Eltűnt a PDL szavazóbázisa, ami nem elhanyagolható, 2,5 millió szavazatról van szó. A jobboldali szavazótáborban felerősödött apátiát még jobban mutatja, hogy az idei, júniusi önkormányzati választásokhoz képes a PNL elveszítette majdnem a felét a szavazóinak, 44%-kal csökkent a szavazószáma, ami 1 millió 120 ezer szavazatot jelent. Ha ezt az USR-vel összeadjuk, és úgy számoljuk, akkor is van egy 800 ezres különbség. Szerintem ezen a választáson nem jelent meg egymillió olyan állampolgár, aki minden előrejelzés, számítás, vagy akár a józan ész logikája szerint ott kellett volna legyen. Ezek olyanok, akik aktívak politikailag, olyanok, akik inkább jobboldali szavazók, akik az önkormányzati választásokon részt vettek. Ők most nem jelentek meg, az RMDSZ eredménye ezért is ennyire jó. Ha elmegy ez az egymillió szavazó, akkor az RMDSZ 5,3-5,4%-ot kapott volna, ami nyilván még mindig jobb, mint a 2012-es eredmény, tehát nem kell elvitatni az RMDSZ eredményét, de azt nagyon pontosan kell látni, hogy a román részvétel nagyon befolyásolta ezt, és olyan szempontból fontos, hogy nem tudni, mi lesz a következő választásokon, nem szabad hátradőlni, pontosan kell látniuk az RDMSZ-ben is, hogy mi az elsődleges ok. A másodlagos okot, amiről itt szó volt, úgy fogalmaztam meg, hogy egy konszenzus volt abban, hogy az RMDSZ indul, és csak az RMDSZ: az MPP-vel való összefogás, és az a döntés, hogy az EMNP nem indul a választásokon. Azt hiszem, nem volt olyan parlamenti választás ’90 óta, amelyen ne lett volna az RMDSZ-nek valamilyen kihívója. 1996-tól biztos minden választáson volt, tehát ez az első olyan parlamenti választás az utóbbi években, amikor az RMDSZ egyedül indult. És ez a konszenzus megteremtődött mind erdélyi magyar szinten, mind a magyarországi pártokkal és a magyar kormánypárttal együtt, szerintem ennek nyilván nagy a hatása. A közmédia hatását nagyon jól látjuk az adatokban: amikor azt mondom, hogy a Partium teljesített nagyon jól, az a régió sokkal inkább követi a magyarországi közmédiát. A másik, amire Székely István utalt valamilyen szinten, hogy azt láttuk a korábbi választásokon, hogy a magyar-magyar verseny olyan negatív kampányt szült, amely minden bizonnyal taszította a választók egy részét. Az, hogy ez most elmaradt, azáltal az RMDSZ kampánya teljesen pozitív maradt. Ez ide tartozik ebbe a konszenzusos témába, hogy sikerült ilyen jól szerepelni. Az eseményekről pedig azt gondolom, hogy olyan nagy hatásuk nem volt. Nyilván jó volna ezt megmérni, egyrészt abból indulva ki, hogy a Maros megyei eredmények nem lettek olyan kirívóak, ha a marosvásárhelyi iskolaügyre gondolunk. Kolozs megye javított, bizonyos szempontból javított Székelyföld is, Csíksomlyónak és Horváth Annának az ügye lehet, hogy tényleg felhajtó erővel bírt. Viszont én azt látom, hogy egyre inkább emelkedik az ingerküszöb a DNA-s korrupcióellenes harc ügyletei kapcsán, mert ennek tulajdonítható be az is, hogy a román jobboldal ennyire otthon maradt. Nyugodtan a korrupcióellenes ügyészség kudarcának lehet ítélni ezt a választást is, ugyanúgy, ahogy az önkormányzati választások alkalmával voltak olyan polgármesterek, akiket a börtönben ülve választottak meg. Ugyanúgy, most az a szavazóbázis nem ment el szavazni, akiről a leginkább úgy tűnt, vagy úgy gondoltuk róluk, hogy nagyon is odafigyel ezekre a korrupciós ügyekre, és szankcionálja a PSD-t. Ez nem történt meg. Azt gondolom, hogy a magyarok szintjén is megnőtt az ingerküszöb, gondoljunk vissza, 2008-ban, 2012-ben is voltak ügyek. Nagy Zsolt, a Mikó-ügy régebbi témák, és nem tudom, milyen felhajtó erejük volt, vagy azokhoz képest ezeknek most nagyobb volt-e, vagy nem. Ezek események voltak, ezekre rá lehetett építeni a kommunikációt, de különösebben nagy hatásuk nem volt. 
Illyés Gergő: Arról, hogy mekkora hatása van a korrupcióellenes ügyészségnek: Nagybányán volt ez a bizonyos polgármester, és most az édesanyja volt a listavezető. És az egyik támogató videóban éppen a háziőrizetben levő fia buzdította az ő támogatóit, hogy szavazzanak az anyja által vezetett listára. Elég groteszk ez a helyzet, és tényleg ez a romániai valóság, hogy nem érdekli az embereket, hogy éppen ki korrupt, vagy ki nem korrupt. Lia Olguța Vasilescu ugye magasan megnyerte a polgármester-választás, és Dolj megyében 60% fölötti eredményt ért el a PSD, szóval ez így nem működik. Székely István: Én árnyalnám azt, amit Gergő mondott. A mostani eredmény valóban magyarázható a nagyon alacsony román részvétellel is, de ezek azért szorosan összefüggnek. Ugye ’90 óta azt látjuk, hogy nagyon kis különbség van a magyar és a román részvétel között, leszámítva a 2007-es és 2009-es EP-választásokat, nagyon nagy mértékben együtt jár ez a dolog. A kilencvenes években valamivel felette, a kétezres években valamivel alatta, és most megint valamivel felette van a magyar részvétel az országosnak. Ezeket tehát nem lehet önmagukban vizsgálni, hogy van egy román részvétel és van egy magyar részvétel. Azok a tényezők, amelyek előidézik az alacsony román részvételt, ugyanúgy érvényesek a magyar választókra is. A másik szempont, amiért valóban nincs ok arra, hogy valaki hátradőljön, az az, hogy az RMDSZ törzsszavazói köre vélhetően nem éri el az 5%-ot. Ha a biztos szavazókról vagy törzsszavazókról beszélünk, akkor azokra gondolunk, akik három egymást követő választáson elmennek, és ugyanarra a szervezetre szavaznak. Persze, megint kérdés, hogy milyen részvételi arányra vonatkozik az állítás, de ez már az önkormányzati választásokon is látszott. Ha össze kellene foglalni ezt az egész történetet, akkor leegyszerűsítve azt mondanám, hogy volt egy törzsszavazói kör, ehhez hozzáadódott a kampány két kiemelt célcsoportja. Az egyik a fiatalok mozgósítása – ezzel magyarázható az erős közösségi hálós és internetes jelenlét a kampányban. Illetve a másik, hogy az MPP-vel való összefogás kapcsán próbáljon az RMDSZ behozni olyan szavazókat, akik egyrészt ellene szavaztak, másrészt bizonytalanok voltak. Ehhez hozzáadódott a magyar kormány támogatása, illetve a valóban alacsony román részvétel. 
Barna Gergő: Ebben teljesen igazad van, hogy összefüggnek a dolgok, és hogy nagyjából azonos szinten alakult a román és a magyar részvétel. Azt gondolom, hogy a korábbi parlamenti választásokon is volt legalább a román pártokon belül egy összemérhető erőviszony, vagy egy nagyon hasonló politikai kínálat. Ami most, úgy tűnik, hogy a jobboldali szavazók esetében nem történt meg. Nem mondom azt, hogy ez az egymillió szavazó, aki nem vett részt a választásokon, az nem mozgósítható bármilyen más formában, vagy a következő választásokon. Szerintem ez fontos. Amúgy fontos azért is, mert az RMDSZ vagy a magyarok esetében kisebb lehetett feltételezésem szerint az átszavazás, pont azért, mert a jobboldali román pártok ennyire gyengén szerepeltek. Nyilván erre nincs adat, nehéz bizonyítani. Ez is hozzájárult az eredményhez, hogy ahhoz képest, hogy csak egy magyar párt indult, a román pártokra szavazók aránya is alatta maradt a korábbi választásoknak. Hogyha pedig visszatérünk arra, hogy mennyire kiugró vagy nem a magyarok részvétele, azt jól kell látni, hogy nagyon kevéssel haladta meg az RMDSZ szavazatszáma azt, amit 2012-ben az RMDSZ, az EMNP és az MPP együttesen hozott. Székelyföldön sem sikerült ezt meglépni, itt is egyedül a Partium vagy a szórvány áll jobban. De ez egy fontos tényező, amit István mond, hogy mekkora a törzsbázis, és ez egy kérdés is, én sem tudom, hogy kik azok, akik 2012-ben az EMNP-re szavaztak, és nem mentek most el, vagy azoknak mekkora része szavazott az RMDSZ-re, vagy mennyi azoknak az aránya, akik korábban nem vettek részt, de most igen. Szerintem van egy átjárás az EMNP-MPP szavazók és az RMDSZ között, de bizonyára nem teljes lefedettségű.
Székely István: Volt egy Avangard exit poll felmérés, ami egy hatalmas mintán készült, akkorán, amit azért már érdemes a magyarok szempontjából is komolyan venni. Ennek alapján a magyarok 10,7%-a román pártra szavazott, ami azért meglepően magasnak tűnik. Ebből 5,2 % a PSD-re, 2,9% a PNL-re, és 1,6% az USR-re. Most ez azért elgondolkodtató, mert nem hiszem, hogy ők néppártosok, vagy az MPP-sek lennének. Szerintem ezeknek egy része, legalábbis ami az USR-s szavazókat illeti, egyszerűen nem tartja már magára nézve meghatározónak az etnikai szavazást – ennek következményeivel azért számolni kell. 
Moderátor: Lehetett a mozgósításban hatása a kampány előtt bedobott provokatív román nyelvű RMDSZ-es óriáplakátoknak?
Illyés Gergő: Nem tudom erre a választ, de ez mintha a román társadalomban nagyobb hullámokat vert volna, mint a magyarban, mert a magyar választóknak ez sok újdonságot nem mondott. Ebből nem azt olvasták ki a magyar választók, hogy az RMDSZ el akar szakadni Romániától, hanem ők értették, hogy mi az üzenet: hogy a központosítás az egy rossz dolog, mi nem akarunk központosítást, mi azt akarjuk, hogy minél több döntés helyi szinten szülessen. 
Ez a gondolat, ennek a kommunikálása nem most kezdődött. Ilyen szempontból ez nem volt új üzenet, ez a román társadalom számára volt új üzenet. Ebből azt olvastam ki, hogy sokkal többet kell kommunikálni azokról a dolgokról, amiről mi beszélünk egymás között. Például arról, hogy az adókat helyi szinten használják, egymás közt sokat beszéltünk, de az, amennyi erről megjelent a román médiában, a nullához közelít. Erről sokkal többet kell beszélni az RMDSZ vezetői részéről. Ez konfliktussal jár a román médiában, valószínűleg sok kellemetlen tévéadással jár, de ezt be kell vállalni, mert egyébként 4 év múlva is ez lesz a hatás, hogy felírunk valamit a pannóra, és mindenki megijed tőle, hogy mindent el akarnak lopni. Nyilvánvalóan szándékosan lepődik meg a román média, de erre a román közvélemény rezonál. Ezeket úgy lehet leépíteni, hogy minél többet beszélünk róla. Moderátor: Háromszéken és Bihar megyében helyi EMNP-s vezetők arról beszéltek, hogy a választásokon nem érdemes részt venni, mert az RMDSZ úgyis bejut. Volt ennek a demobilizáló üzenetek hatása? 
Székely István: Háromszéken a megyei elnök azt mondta, hogy el kell menni, tulajdonképpen megismételve Szilágyi Zsolt nyilatkozatát, de helyileg több olyan képviselő is volt, aki világosan kimondta, hogy az RMDSZ-re nem szabad szavazni.
Székely István Gergő: Azt gondolom, hogy ezzel az EMNP lehetetlen helyzetbe került, mert ha a FIDESZ egy dolgot mond, akkor nehezen mondhatják annak az ellenkezőjét. Hasonlít a helyzet ahhoz, amikor a FIDESZ kibékült a VMSZ-szel a Vajdaságban, és akkor az Ágoston Andrásék és a VMDP hirtelen nem volt amit csináljanak, el kellett hallgassanak. Itt jön be az, hogy a miniszterelnöknek nem lehet ellentmondani, még akkor sem, ha amit mond, az nekünk épp nem jó. 
Transindex.ro
2016. december 26.
Tíz alkalommal álltak közönség elé a betlehemezéssel és regöléssel
Betlehemes műsorral és regöléssel kedveskedtek udvarhelyszéki idősotthonok lakóinak az idei év utolsó iskolai hetében az Orbán Balázs Általános Iskola VI. A osztályos tanulói – tájékoztatott Hajdó Noémi tanárnő.
A diákok eldöntötték, hogy nemcsak társaikat és tanáraikat lepik meg vidám, népi humorban gazdag műsorukkal, hanem pedagógusi segítséggel megpróbálják minél több helyen közvetíteni azokat az értékeket, melyekre sok száz éves hagyományaink épülnek.
A karácsonyi ünnepkörhöz kötődő betlehemezéssel és regöléssel összesen tíz alkalommal álltak közönség elé. Eljutottak a Székelyudvarhelyen működő öregotthonokba, ahol a bentlakók nagy örömére felelevenítették a gyerekkorukból ismert dalokat, rigmusokat. Az előadást Hajdó Noémi és Farkas Helga, az iskola tanárai tanították meg a gyerekeknek.
A Csillagvár Napközi Otthon apróságai tátott szájjal figyelték a pásztorokat és angyalkákat, az előadás végén pedig a kicsik és az iskolások közösen énekeltek karácsonyi dalokat. Zetelakán megajándékozták a Szent Ferenc Alapítvány által működtetett otthont is, hiszen már több évre visszanyúló hagyománya van annak, hogy az iskola diákjai adományokkal is kedveskednek valamely környékbeli otthonban.
Dávid Anna Júlia Székelyhon.ro 
2017. január 16.
Huszárakadémia hatodszor
Hatodik alkalommal tartottak Huszárakadémiát Bálványosfürdőn és Torján. A szombati és vasárnapi rendezvényen a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség (MHKHSZ) tisztikara is képviseltette magát Grubits Róbert hagyományőrző huszárkapitány, az MHKHSZ fegyvernemi alelnöke és Hornyák Gábor hagyományőrző huszárkapitány, táborkari tiszt által.
Szombaton Bálványosfürdőn a Vár Panzióban elméleti képzésen vehetett részt a mintegy százötven anyaországi és erdélyi huszár és hagyományőrző. Vidékünket a torjaiak, uzoniak, a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület huszár- és málnásfürdői tüzércsapata, valamint a 15. székely határőr gyalogezred kézdivásárhelyi ütege képviselte. 
Jelen voltak huszárok Budapestről, Kaposvárról, Kecskemétről, Pápáról, Szolnokról, a Homoród mentéről, Marosszékről, Udvarhelyszékről és Csíkszékről.
Hazai és magyarországi szakemberek, történészek és állatorvosok előadásokat tartottak a modern huszárság kialakulásáról, az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc fegyvereiről, a württembergi huszárok vitézségéről, a hátaslovak neveléséről és tenyésztéséről. Az első nap tisztikari gyűléssel, az idei esztendő progamjainak egyeztetésével és huszárbállal ért véget.
Tegnap Bálványosfürdőről Torjára utaztak a huszárok, ahol a felvonulás után részt vettek a Szent Miklós római katolikus műemlék templomban a Hatos Mihály plébános, tábori lelkész, hagyományőrző főhadnagy által celebrált ünnepi szentmisén. Ezt követően Daragus Attila, Torja polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta: megtiszteltetés a község számára, hogy hatodik alkalommal lehet a házigazdája a Huszárakadémiának. „Soha nem volt akkora szükség a hagyományőrzőkre, mint most, amikor Európa határait nemcsak döngetik, hanem már bent is vannak a vén kontinensen mindazok, akik a keresztény értékek ellenségei” – hangsúlyozta Torja polgármestere, aki köszönetet mondott az MHKHSZ tisztikarának, amiért több mint ezer kilométert utaztak, hogy jelen lehessenek a huszárakadémián, amelyet az összetartozás és összefogás jegyében szerveztek meg. Csikány Tamás budapesti történész, honvédezredes a doberdói tragédiáról, illetve a magyar huszárság hősiességéről tartott rövid előadást. A szentmise nemzeti imánk közös eléneklésével ért véget.
A szentmisét követően a huszárok és hagyományőrzők a templomkertbe vonultak egy fénykép erejéig, majd Vesztergám Miklóskalocsai tárogatóművész kíséretével elénekelték a Gábor Áron rézágyúja című dalt, illetve a huszárszoborhoz vonultak, ahol megkoszorúzták az emlékjelet, majd előléptetési ceremónia következett, két közhuszárt, Demeter Zoltánt és László Lajost hadnaggyá, illetve őrmesterré léptették elő. A tárogatóművész a koszorúzás ideje alatt is muzsikált. Az idei huszárakadémia kitűzőit és az emléklapokat a Vár Panzióban elfogyasztott díszebédnél adták át, miközben ünnepélyes keretek között zárult a rendezvény.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. január 18.
Adótörvénykönyv-módosítástól a munkaerőhiányig (Visszapillantó)
Szokásunknak megfelelően, idén is visszapillantunk az elmúlt esztendő legfontosabb gazdasági eseményeire, amely szintén az adótörvénykönyv jelentős módosításával kezdődött, majd az év folyamán egyre inkább a képzett munkaerő hiányára panaszkodtak a vállalkozók.
JanuárAdótörvénykönyv. Már az év első napjától érvénybe lépett az új adótörvény, amely nagyon sok változást hozott a cégek, illetve jogi személyiséggel rendelkező egyéni vállalkozások tekintetében. Számszerűen több mint száz olyan módosítás szerepelt a 2015/227-es törvény által jóváhagyott hatalmas terjedelmű jogszabályban, amely az adók és illetékek rendszerét átírta. A legfontosabb módosításokat Benkő Pál adószakértő segítségével ismertettük.Repülőtér. Év végére elkészül a vidombáki repülőtér – nyilatkozta a Brassó megyei tanács alelnöke. Claudiu Coman leszögezte, hogy ötmillió eurós kölcsönt vettek fel, aktualizálni kell a megvalósíthatósági tanulmányt, egymillió euróba kerül a még szükséges területek kisajátítása és előkészítése, megkapták a villamos áram vezetéséhez szükséges engedélyeket. Továbbra is függőben a kifutópálya területének átvétele, a vitatott 200 hektár sorsát újabb kormányrendelettel rendezik – szögezte le Coman. Mint ismeretes, eddig csupán a repülőtér 2,85 kilométeres, 45 méter széles kifutópályája épült meg, amelyet 2014 őszén adtak át. Ma már tudjuk, az igéretből nem lett valóság.
Közel a hamburgerhez. „A vendéglátóipar úgy jött képbe, hogy míg az építőszakmában dolgoztam, gyakran ebédeltem a városban, mindig rohanni kellett, és nem találtam egy igazi gyorséttermet – nyilatkozta lapunknak Bunta Álmos. – Fontos volt számomra, hogy valami új legyen és kézműves termék, amit helyben állítunk elő. Így esett a választás a hamburgerre” – mondta a fiatal vállalkozó, aki néhány évvel korábban építőmérnöki diplomával érkezett haza Debrecenből. FebruárAkarunk dolgozni. A foglalkoztatottsági aránynál (az alkalmazottak aránya az aktív lakosság körében) Kovászna megye 55,8 százalékkal országos szinten a 9. helyen áll – közölte Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Az Európai Unió pedig célként határozta meg, hogy 2020-ig az arány érje el a 70 százalékot (Románia esetében a cél 60 százalék). Mindebből az látszik, hogy az itt lakók akarnak dolgozni, és dolgoznak is, még ha kevés pénzért teszik is ezt – mondotta a polgármester.Húsz év. „Szervezkedni, társulni nem kötelező, de megéri. Lehet dolgozni egyedül is, de egy sor lehetőség miatt érdemes társulni, együttműködni, kapcsolati hálót építeni” – nyilatkozta Bagoly Miklós, a húszéves Asimcov, vagyis a Kovászna Megyei Vállalkozók Szövetségének elnöke.Rugalmasabb pályázás. Miközben a régi ciklusban, függetlenül a támogatás intenzitásától, a vállalkozónak teljes mértékben kellett finanszíroznia a beruházást, és visszaigénylési kérelemmel tudta lehívni a megfelelő pénzeket (utófinanszírozásos rendszer), most előre le lehet hívni akár ötven százalékban is az elnyert összegeket – közölte az új költségvetési ciklus uniós pályázatai kapcsán lapunk kérdésére Bartis Botond, a Goodwill Consulting tanácsadó és pályázatíró cég  értékesítési igazgatója. 
Szalmaláng. A maksaiDeszke János és felesége, DalmaSzékelyföldön elsőként kezdett szalmából fűtőanyagot készíteni. A D&D szalmabrikettgyár bemutatásakor a fiatal vállalkozók elmondták: a sikeres pályázathoz vakmerőség, kitartás és persze szülői támogatás kell.MárciusAz újrakezdő. Három évvel ezelőtt még teljes kiárusításon gondolkozott, ma egy lassan, de biztosan épülő vállalkozást vezet – írtuk Dónáth Lajosról, a kökösi Gulyás csárda tulajdonosáról. A lassú építkezés hívének korábbi vállalkozói próbálkozásait a válság kettébe törte, de sikerült felállnia. 
Képzés. Harmadik szakaszához érkezett a kézműveseknek szánt üzleti képzés. A  KézMűvész Egyesület szervezésében 2015 tavaszán indult a tematikus felkészítő, ekkor 34 kézműves nyert bepillantást a marketing és design alapjaiba. 
Bemutatkoztak a fővárosban. Háromszéki fiatal vállalkozók is bemutatkoztak a Bukarestben szervezett üzleti konferencián. A Romániai Magyar Üzleti Egyesület (RMÜE) társszervezésében zajló eseményen a startup-szimuláció keretében egyebek mellett egyedi kerékpárokat, újszerű bútordarabokat, online áruházat mutattak be. A húszéves Roby sajt. Sok munka, kitartás kellett, hogy az egyre nehezebb körülmények között működő tejtermékpiacon megmaradjon az étfalvi kis üzemben készített sajt. Csutka Attila tulajdonost nem hátráltatták meg a nehézségek, fejlesztette vállalkozását, ma már négyféle, kézműves minőségű, hagyományos termékként bejegyzett sajtot forgalmaz. Munkájában Róbert fia segíti, a könyvelést felesége, Mária Magdolna végzi. Igazi családi vállalkozásról beszélhetünk – mutattuk be a két évtizedes vállalkozást.SzékelyföldBudapesten. Székelyföld-stand is jelen volt a március 3–6-a között Budapesten megszervezett Utazás Kiállítás, 2016 turisztikai expón, amelyen 28 ország 350 kiállítója vett részt. Háromszéket a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, A borvíz útja programot az Aquasic Egyesület képviselte, Hargita megyét a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás, továbbá Udvarhelyszéket a Szinfotour, Csíkszeredát a Csíkinfo Iroda, Gyergyószéket Gyergyószentmiklós önkormányzata.Verseny. A szolgáltatási elképzelések voltak túlsúlyban a sepsiszentgyörgyi Junior Bussiness Club által hatodik alkalommal megszervezett Üzleti Tervek Versenyén. A színes palettán zeneipari közvetítő vállalkozástól játszóterek korszerűvé tételén át, az energiafelhasználás optimizálását célzó üzleti terven keresztül egészen a turisztikai szolgáltatásokra irányuló pályamunkáig sok minden megtalálható volt, de olyan kevésbé elterjedt elképzelést is bemutattak, mint a hálózatépítés.
ÁprilisKülhoni vállalkozók éve. A magyar miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága koordinálta, a külhoni vállalkozók felkarolását célzó program keretében mentorok segítségével célirányos fejlesztési konzultációk zajlottak Sepsiszentgyörgyön. A tematikus év részeként a program keretösszege 750 millió forint, 525 millió forintot pályázati célra fordítanak, 3–6 millió forint támogatást kaphatnak a vállalkozások.Díjeső. Három díjjal tért vissza a legjelentősebb országos pék- és cukrászipari kiállításról és versenyről, a Gastropanról Diószegi László és csapata. A sepsiszentgyörgyiek kenyere, péksüteménye a második, illetve harmadik helyre volt elegendő, Farkas Ferenc ételszobrászati remeke viszont kategóriájában kiérdemelte a zsűri legmagasabb elismerését.Pálinkadíj. A Potio Nobilis brand újabb nemzetközi sikereket ért el Európa talán legrangosabb seregszemléjén, a Destillatán, amelyen 11 ország 129 főzdéje vett részt.  A főzde megkapta a Höchste Qualitat minősítést, 4,25 pontot érve el a maximális 5-ből. A különböző kategóriákban a sepsiszentgyörgyi pálinkakülönlegességeket nem kevesebb, mint 14 éremmel jutalmazták.MájusMinimálbér. A hónap első napjától 1,1 millió hazai alkalmazott bruttó bére 1050 lejről 1250 lejre nőtt.
Egységár a vendéglőben. Berszány Tibor, egyebek mellett a Bertis üzletek tulajdonosa a Szent György Napokra időzítette a Central vendéglő megnyitását. Az új vendéglátóipari egység érdekessége az úgynevezett egységáras büféasztal. „Nekem az az elméletem, hogy mindig egyet lépjünk előre, mert a megállás már lejtmenet egyben” –  mondta a vállalkozó.Astra-csőd. A Bukaresti Táblabíróság jogerősen elrendelte a csődbe jutott Astra biztosító felszámolását. A biztosítási garanciaalap (FGA) közölte, hogy ezzel teljesültek a kárigények kifizetésének jogi feltételei. A Hotnews szerint a garanciaalap 60 ezer káraktát vett át az Astrától mintegy 650 millió lej értékben. A felszámolást elrendelő jogerős végzéstől számítva a károsultaknak még 90 nap állt rendelkezésükre, hogy kérjék a kártalanítást.Parafa dugó. Romániában három cég vezeti a parafa dugók és egyéb -termékek piacát. Egyikük székhelye Kovásznán van, a RobyCom Kft.-t tulajdonosa, Augustin Sasu mutatta be.Turisztikai klaszter. Miután Kovászna, Hargita és Maros megye huszonöt turisztikai érdekeltségű szervezetének nem sikerült bejegyeztetni a Székelyföldi Turisztikai Desztináció Menedzsment Szövetséget, a kezdeményezők, intézmények, civil szervezetek, vállalkozók új megoldásként klaszterbe tömörültek, hogy a térség turisztikai vonzerejét szakszerűbben használhassák ki – számolt be Albert Zoltán megbízott vezető.JúniusÉdler folytathatja. Újabb négy évre Édler Andrást választották a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparakamara élére. Ugyanakkor megválasztották a 17 tagú vezetőtanács tagjait is.Fejlesztés. Nagyjából ötmillió eurós beruházást zár a német tulajdonú, négy háromszéki nadrággyárat működtető Ready Garment Technology Kft. A befektetéseket, a hétéves bevezetést kívánó új üzleti modellt, a jövőbeni terveket Dieter Bock, a németországi anyavállalat többségi részvényese mutatta be. Kiderült egyebek mellett, hogy az egyik legnagyobb kihívásuk az egyre hangsúlyosabb munkaerőhiány. Több pénz a civileknek. Az elmúlt hat évben folyamatosan nőtt a személyi jövedelemadó két százalékáról rendelkezők száma – közölte a pénzügy. 2004 és 2010 között a felajánlható összeg abszolút értékben csaknem négy és félszer lett nagyobb, míg az adófizetők több mint tízszer akkora összeget utaltak át 2010-ben, mint 2004-ben. A 2011. évi adóból átirányított összeg először haladta meg az egymillió lejt Háromszéken, ahol a következő három esztendőben a befizetők száma gyakorlatilag nem változott, míg az összeg kismértékben növekedett 2014-ig, amikor több mint négyszeresére, valamivel 5,6 millió lej fölé ugrott. Mindez olyan körülmények között, hogy az adófizetők mintegy fele él ezzel a lehetőséggel.(folytatjuk)
Ferencz Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. január 25.
Ennyivel csökken szeptembertől a szakiskolai osztályok száma Hargita megyében
Elkészítette a Hargita Megyei Tanfelügyelőség a 2017-2018-as tanévre szóló beiskolázási tervet, a dokumentumot hamarosan elküldik az oktatási tárcához. Újdonság, hogy a kilencediktől induló szakoktatásban hárommal kevesebb osztály lehet jövőre.
Hiába lobbizott a szakiskolai oktatás fontossága mellett a megye szinte minden politikusa, olybá tűnik, hogy a szakmai tanulmányok, a párbeszédek és az érvek ütköztetései nem sokat értek, hiszen a következő tanévtől a mostanihoz képest három osztállyal kevesebb szakosztályt fognak indítani. Minderre az a magyarázat, hogy kevesebb nyolcadik osztályos tanuló van, mint egy évvel ezelőtt.
A kilencedik osztálytól kezdődő szakiskolai oktatásban összesen 30 osztályt terveznek Hargita megyében. 27 magyar tannyelvűt és 3 románt, összesen mintegy 850 diákkal. „Azért indul kevesebb osztály, mivel kevesebb nyolcadikos van tavalyhoz képest” – fejtette ki Görbe Péter főtanfelügyelő. Elmondta, Csíkszéken tizenegy magyar és egy román szakosztályt indítanának, Udvarhelyszéken tíz magyar szakosztályt, Gyergyószéken pedig három magyar nyelvűt és egy román tagozatot. Továbbá, Székelykeresztúron három magyar tannyelvű szakosztály indul, illetve Maroshévízen egy román tannyelvű.
A csíki körzetben a 12 szakoktatásbeli osztály a következőképp oszlik meg: 2,5 mezőgazdasági osztály, 3 építőipari tagozat, 0,5 fafeldolgozási osztály, 1 élelmiszeripari szakosztály, 2 mechanikai ágazattal foglalkozó magyar nyelvű tagozat és 0,5 román nyelvű, 0,5 erdőgazdálkodási osztály, a turizmus és vendéglátóiparban indított tagozatokban pedig lesz 1,5 magyar nyelvű szakosztály és 0,5 román nyelvű; a bonyolult felosztás lényege: bizonyos esetekben félosztályokat indítanak. Csíkszéken 308 hely lesz fenntartva a szakoktatásban a magyar anyanyelvű gyerekeknek és 28 hely a román anyanyelvűeknek.
A következő tanévtől 530 óvodai csoportot tervez Hargita megyében a tanfelügyelőség. Ez a szám magába foglalja az óvodákat és a napköziket. Várhatóan 10 700 gyermek jár majd óvodába szeptembertől. Az elemi oktatásban (előkészítőtől negyedik osztályig) 853 osztály indítását tervezik. Itt körülbelül 16 ezer gyerekre számítanak. Az általános iskolai oktatásban 610 osztály lesz megyeszinten, közel 12 ezer beiskolázott diákkal. A középiskolai oktatás keretében 67 magyar tannyelvű osztály lehet, illetve 19 román tannyelvű. Ez esetben 1867 magyar anyanyelvű diákkal és 532 román anyanyelvű diákkal számolnak.
Hogyan állítják össze?
A beiskolázási tervet a megyében élő gyermekek száma, az önkormányzatok és tanintézetek tervei, valamint a központi oktatási rendelkezések alapján állítják össze. A szakiskolások esetében ez kiegészül a körzetek vállalkozásainak igényeivel is. A szakosztályok és a középiskolai osztályok a beiratkozás függvényében jönnek létre – nyilatkozta érdeklődésünkre Görbe Péter főtanfelügyelő. Hozzátette, a tervezet szerint minden megyében élő gyermeknek lesz helye az oktatási rendszerben. Az oktatási minisztérium márciusban közli majd, hogy jóváhagyták-e az elküldött beiskolázási tervet, ennek a függvényében jöhetnek létre az új osztályok.
Molnár Rajmond
Székelyhon.ro
2017. január 27.
Kinek szent László?
Fél évezredes kódolt üzenetek, székely falakon. A freskós templomok bámulásán túl megérkezhetsz saját kultúrádba.
Idén, 2017-ben Szent László emlékév van. S akkor? Mit jelent ez? Mire is emlékezünk pontosan? Kik emlékeznek, kinek fontos ez? Bár alap dolgokat tudunk Szent Lászlóról? Miért kellene tudnunk? Hol találunk hiteles információkat Szent Lászlóról, amit sem az egyház, sem a politika, sem a népi emlékezet nem idealizál túl, és a történelmi kutatások sem cáfolnak? Székelyföldön miért botlunk lépten-nyomon Szent László elnevezésekbe vagy kulturális emlékekbe? Miért van itt annyi Szent László-freskós templom?
Temérdek kérdés, melyekre az emlékév kezdeményezőinek célkitűzései szerint a 2017-es év során meg kellene kapnunk a válaszokat.
Ezek a célkitűzések:
A Szent László által képviselt értékek aktualizálása, figyelemfelhívás a közép-európai nemzetek egykor magvalósult keresztény egységére, a zarándokturizmus fejlesztése és a zarándokutak vonzóbbá tétele, a Szent László kultusz megerősítése, útmutató a szentlászlói lelki úthoz, a Szent László által alapított egyházmegyék közötti kapcsolat erősítése, Szent László szellemiségével, örökségével hozzájárulni a kisebbségi magyarság megmaradásához, továbbá bevonni a lengyel, román, horvát, szlovák civil szervezeteket, egyházakat és politikai szereplőket.
Ha ez mind megvalósul, akkor a bevezető kérdésekre válaszokat fogunk kapni. Fontosnak tartom ezt azért, mert a kérdések hétköznapi emberekben merültek fel.
Már november óta egy jó pár alkalmat megragadva, vegyes társadalmi- és vallási hovatartozású embereket kérdeztem Márton Áronról, a tavalyi emlékévesről és Szent Lászlóról is. Közel 70 ember vélekedésébe, hozzá eljutott információkba és ködös ismereteibe láthattam bele, csak amolyan érdeklődő kérdések szintjén, ismerős alapon.
Összegezve ezeket, már jogos lett volna megkérdőjeleznem a Szent László emlékév hatékonyságát is, de előtte természetesen körbenéztem.
Kicsi falvak nagy falai
Továbbra sem a püspökségi-, miniszteri- vagy megbízott szervezői szintek érdekeltek, mert annak csak akkor van értelme, ha terveik a gyakorlatban megmutatkoznak kisebb közösségek, egyházközösségek, netán egyének életében.
Logikusnak gondoltam, hogy egy ilyen tematikájú évkörnek, amit közép-európai szintűvé szeretnének tenni, annak mindenképp része kell legyen Erdély olyan vidéke, ahol leginkább jelen van Szent Lászlóképi és legendai emlékezete. Megkerestem hát olyan templomok papjait Udvarhelyszéken és Háromszéken, ahol Szent László freskók vannak.
Megkérdeztem őket, hogy valamivel készülnek-e a Szent László emlékév kapcsán és, hogy kérte-e fel őket valaki arra, hogy ilyen jellegű eseményt szervezzenek egyedi Szent Lászlós környezetükben?
A válasz minden esetben „nem" volt. Önszorgalomból, saját költségvetésből egyes lelkészek terveznek valamit Szent László napjára, de ezt valószínűleg az emlékév nélkül is megtennék.
Szenttelenül szentek között
Mivel a legtöbb Szent László freskós templom olyan egyházi gyülekezetnek ad helyet, akik számára a szentek nem isteni közbenjárók, megpróbáltam kideríteni, hogy vajon nem ezért ennyire érdektelenek-e. De olyan nyitottságra találtam e téren, ami az ellenkezőjét bizonyította.
Egyes lelkészek külön érdeklődtek, hogy tudok-e ilyen konkrét programról vagy javaslatokról az emlékév kapcsán.
Azt láttam, hogy az a pap, akit ilyen templom egyházközösségének élére neveztek ki, az eleve elfogadta, hogy neki papi kötelezettségein túl extra feladatai is vannak. Hogy őt az év bármelyik napján turisták zargatják, hogy akár éveken keresztül romok között kell miséznie az aktuális ásatások miatt, vagy akár szakemberek átjáróháza az a templom, ahol ő vallásos közösséget próbál összekovácsolni.
Egy kisebb katolikus plébániát is megkerestem, ahol tervezik, hogy itt-ott hangsúlyozottan kiemelik a programjaikban Szent Lászlót. Jelentse ez az ifjúsági vagy nőközösségi lelkigyakorlatok tematikáját, vagy a Szent László napi prédikációt. De ők jelezték, hogy még nem kapták meg az éves előírt programfüzetüket Gyulafehérvárról.
Mindezek után úgy summáztam, hogy az egyes UNESCO által is elismert Szent Lászlós helyszíneken a 80 millió forintos magyar állami támogatásból nem fog vándorkiállítás, zarándoklat, egyházi ünnep, tudományos konferencia, pályázat, sportverseny, gyermektábor, fiatalok számára rendezett történelmi verseny megvalósulni, ahogy az a szervezői programban általánosan szerepel.
Természetesen még hátra van az év java és remélhetőlegdecemberben nemcsak egy képletes emlékévet tudunk újra magunk mögött, aminek üzenete vagy egyáltalán nem jut el számottevő emberhez vagy eleve megfogalmazottan jut el, ami még csak esélyt sem ad arra, hogy a saját életünk mindennapjaiba beépülhessen.
Ezt a folyamatot, segítő szándékommal támogatva, összegyűjtöttem pár alaptudnivalót Szent László kapcsán.
10 dolog, amit Szent Lászlóról érdemes tudni
1. Árpádházi királyunk, aki Szent István után 39 évvel került a trónra 1077-ben.
2. A történelmi Erdély fővédnöke és védőszentje.
3. 10 székelyföldi templomban tártak fel Szent László freskókat. A legtöbb Szent László falfestmény Erdélyben és Felvidéken van.
4. Ő alapította a nagyváradi székesegyházat.
5. Első királyunk, aki hódításra alkalmassá szervezte a magyar államot.
6. Szent László nemcsak királyi, de pápai előjogokat is gyakorolt: zsinatot hívott össze, püspököket nevezett ki, székesegyházakat alapított.
7. Szent László törvényei a legszigorúbb magyar törvénykezések közé tartoznak. Ezeknek köszönhetően sikerült egységesíteni és belső rendet teremteni a középkori Magyarországon. Legrészletesebb törvénykezései elsősorban a lopásra és a hadseregre vonatkoztak.
8. Uralkodásának idején egy vezető pozícióban lévő ember bármely rokona, ha tyúknál nagyobb értéket lopott, felakasztották. Ezeknek az intézkedéseknek köszönhetően meghonosult Magyarországon a magántulajdon tisztelte.
9. Történelmünkben a leginkább idealizált uralkodó mind vallási-, politikai-, hadászati- és jellembeli szempontból. Temérdek legenda, monda, csoda, gyógyítás, emberfeletti tulajdonság kapcsolódik nevéhez.
10. Szent Lászlót Boldogasszony lovagjaként is számontartják. A női tisztelet és védelem példája. Egyházi és politikai taktikájának köszönhetően Szent László óta tiszteljük Szűz Máriát Magyarország patrónájaként.
Erdélyi templomok, melyekben Szent László freskókat tártak fel:
Székelyderzs, Homoródkarácsonyfalva, Bögöz, Oklánd, Homoródszentmárton, Gelence, Szacsva, Kökös, Sepsikilyén, Bibarcfalva, Kézdiszentlélek, Erdőcsinád, Csíkszentmihály, Mezőtelegd, Magyarremete, Ördöngösfüzes, Szék, Almakerék, Darlac, Kristyor (Criscior), Ribice, Őraljaboldogfalva.
Mit kell nézni egy Szent László freskón?
Az első látogatásaim alkalmával, csak bámultam a romos falfestményeket és összefüggéseiben nem értettem, honnan is kellene kezdenem a szemlélődést. Bár az aktuális képtár vezető, vagy templomi megbízott mindig elmondta, hogy én ott épp mit látok, és én nem láttam azt. Aztán elkezdtem utánajárni ennek, és pár barátommal, akiket hivatásszerűen is érdekelté tette mindez, már könnyebb volt helyére tenni a látottakat.
A Szent László freskók örökérvényű szimbólumokat közvetítenek, így képi üzenetük minimum három szinten értelmezhető. Egyrészt mindenik falfestmény egy történelmileg leellenőrizhető eseményt, a cserhalmi kun-magyar csata részletét örökíti meg.
A képsor minden templomban jól felismerhető ismétlődő jeleneteket tartalmaz:
Ezeket Jankovics Marcell művészettörténész és Kossuth-díjas filmrendező, Csillagok között fényességes csillag könyve alapján állítottam össze.
Várad és Szent László herceg (vagy megkapja épp a csata hírét, vagy épp kivonul seregével Váradról, vagy áll a vár előtt) – Csatajelenet – Szent László üldözi és megsebesíti a magyar leányt elrabló kunt – A két vitéz fegyvertelenül küzd – A magyar leány lefejezi a Szent László által térdre kényszerített kunt – Fejbenézés, amikor Szent László a fejét a leány ölébe hajtva pihen.
Mindig a templomok északi falára van festve a képsor és balról jobbrahalad. Tehát a felkelő Nap fénye világítja meg sorban a jelenteket.
Egyes esetekben a történet a csillagos ég hátterében zajlik, ami eleve kiemeli a történelmi hűség ábrázolásvilágából, és kozmikus értékűvé teszi a megjelenített képeket.
Ezentúl megfigyelhetünk furcsa ábrázolásokat, tudatos vonalvezetéseket, színhasználatokat, képarányokat:
Szent László lova világos vagy fehér színű, a kun vitézé sötét vagy fekete; mindkettőjükhöz képileg hozzárendelődik egy fa; a leány alakja gyerekméretűtől a felnőtt méretig jelenetenként egyre nagyobb lesz; a dárdával átszúrt kun nem hal meg, a következő képekben birkózik Lászlóval; a kun vitézt nem a dicső herceg fejezi le, hanem a leány,László herceg a haját fogja ezalatt stb.
„...ezeknek az ősidőkből öröklött képeknek mélyebb tartalma kell legyen, mint egyik, nevezetes királyunk hősi tettére való emlékezés. Valóban így is van: e képsor a világosság és a sötétség erőinek harcát ábrázolja, jóval a honfoglalás előtti, jóval László királyunk előtti időkből. Ezt az ősi mondát 'keresztelték meg', amikor Szent László tisztelete kialakult és mindenféle régebbi, csodás történet gyűlt össze személye körül." (László Gyula, Széchenyi-díjas magyar régész-történész 1910-1998, Hunor és Magyar nyomában könyvrészlet)
Kutatásaim szerint tehát a három lehetséges értelmezési szint egyfelől a történelmi esemény átörökítése, másfelől a női tisztaság védelmezése, mint az értelmes férfi küzdelem tárgya, a szív és alelkiség útjának követése, továbbá a mindenkori egyéni életút kivetített belső harca, amikor se kun, se ellenség, se trón, se nő nincsen, csak saját belső vívódásaink és azok kivetülései.
5 érdekes legenda Szent Lászlóról
1. Levitált – egyik csatlósa megleste ima közben és látta, hogy a föld felett lebeg.
2. Feltámadt – halála után 250 évvel a tatárok Erdélyt megtámadták, de a tatár seregek fölényéhez képest a székelyek mégis legyőzték őket. A foglyul ejtett tatárok Szent Lászlót látták a sereg élén. Eközben a váradi székesegyházból, a Szent László ereklyék közül eltűnt a feje, ami a csata után visszakerült helyére.
3. Ő fakasztotta az oroszhegyi Urusos gyógyító vizű forrást és a mátraverebélyi kutat.
4. Szava nyomán lett a csíki falu Szépvíz.
5. Olyan tekintélynek örvendett a középkorban, hogy a keresztes hadjáratok vezetésével őt bízták meg.
KOMSA ANDREA KATALIN
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)
2017. március 6.
Az értékvesztés veszélye fenyegeti
A Székely Nemzeti Múzeum adott otthont annak a tudományos értekezletnek, melyen neves néprajzkutatók és fafaragók vették számba mindazt, amit nemzeti kultúránknak a székelykapukban formát öltő gyöngyszemeiről jelenleg tudni lehet. A szakmai előadásokkal fűszerezett tartalmas együttlét folyamán ugyanakkor értékes gondolatok is megfogalmazódtak a székelykapu-faragás és -állítás nemes hagyományának megőrzésére vonatkozóan.
A Budapestről, Bukarestből, Kolozsvárról, valamint Csík-, Udvarhely- és Háromszékről érkezett szakembereket, hagyományőrző egyesületek képviselőit, illetve a téma iránt érdeklődők népes táborát a rendezvény házigazdája, Vargha Mihály múzeumigazgató köszöntötte.
A meghívottak közül elsőként pedig a kolozsvári Transylvania Trust Alapítvány képviselője, dr. Furu Árpád néprajzkutató emelkedett szóra, aki a népi építészet értékeit felleltározó székelyföldi programokat és bennük rejlő lehetőségeket ismertette a Bartók Termet megtöltő hallgatósággal.
Ezt követően dr. Szőcsné Gazda Enikő sepsiszentgyörgyi muzeológus, néprajzkutató osztotta meg az 1930–1950 időszak háromszéki kapufaragásra vonatkozó ismereteit a jelenlévőkkel. Ennek során kiderült, hogy Erdélyben a román sovinizmus felerősödésével együtt, az 1920-as évek végére a magyarság trianoni sokk után történő feleszmélése és öntudatra ébredése is elkezdődött. Ez többek között a hagyományok felelevenítésében, köztük a székelykapu-állításban is megnyilvánult. Az Észak-Erdélyt Magyarországnak visszajuttató 1940-es bécsi döntés okozta öröm hatására pedig az a szokás újabb virágkorát élte. Ez a fordulat mondhatni az utolsó pillanatokban történt, ugyanis az 1800-as évek végén főleg Háromszéken bekövetkezett polgárosodás, majd a már említett román elnyomás hatására a székelykapu-állítás már kihalófélben volt. Éppen ezért a létező állomány megmentésére több próbálkozás is történt. Így Kézdivásárhelyen fafaragó szakosztályokat indítottak, Vargyason és Bitán tanfolyamokat szerveztek, az iskolákba általánosan bevezetett kézimunka órákon pedig a diákok a hagyományos díszítő motívumokkal is megismerkedhettek megyeszerte. A kézdivásárhelyi Józsiás-kert bejáratánál felállított óriás székelykapu például ennek a fellendülésnek volt az eredménye.
A kommunizmus idején ismét korlátozták ezt a fajta tevékenységet, ezért a székelykapu-állítás a passzív nemzeti ellenállás egyik eszközévé vált. Ugyanakkor kerültek olyan elkötelezett vidéki tanítók, mint a háromszéki id. Haszmann Pál, akinek a felkészültségén túl a kellő bátorsága is megvolt ahhoz, hogy a népi hagyományok ápolását intézményi keretek közé helyezze. Neki köszönhető 1973-ban megnyílt az immár nevét viselő csernátoni falumúzeum, mely időközben a népi faragás egyik Kárpát-medencei bástyája lett. Tevékenységéről az alapító unokája, az intézmény vezetését jelenleg ellátó Dimény-Haszmann Orsolya számolt be a hallgatóságnak. A családi hagyományt átörökítő és kiszélesítő édesapja, Haszmann Pál Péter pedig a kezdeteket idézte fel a rá jellemző ízes, székely nyelvezettel.
Dr. Pozsony Ferenc zabolai születésű néprajzkutató, kolozsvári egyetemi tanár, akadémikus, a Székelykapuk új terekben és kontextusokban címmel tartott előadása szintén értékes elemekkel bővítette a témára vonatkozó ismereteinket. Többek között értelmezte a kapu fogalmát is, mely szerint az egyéni, családi, privát, közösségi és nyilvános, vagy tiltott, szakrális és profán terek elválasztását, védelmét, valamint szabályozott átlépését valósítja meg. Végig vezetett a közösségi székelykapuk történetén is, melyeket romantikus kultúra- és társadalomszemléletet tükrözött, világi középületek és intézmények előtt emelték őket a regionális és nemzeti jelentések közvetítésének céljával. Állításuk fénykora 1916–1920 közé esett, és újabb felvirágzása a Székelyföld 1940-es felszabadulásával vette kezdetét, amikor ez a magyar honvédek bevonulásának tiszteletére történt minden érintett településen.
Azt már dr. Kinda István sepsiszentgyörgyi muzeológus, néprajzkutató hozta tudomásunkra, hogy a Székelyföld fölötti uralmat a II. világháború végével ismét megkaparintó bukaresti hatalom ezek túlnyomó részét megsemmisítette. A kommunizmus bukása után azonban egy-egy település bejáratát jelző falukapuként visszaállították és ismét a nemzeti és helyi öntudat hordozóivá, valamint kifejezőivé váltak. Ugyanakkor felhívta a figyelmet a polgármesterek közötti, kapuügyben megnyilvánuló versengés negatív hatására is, mely következtében eme nemzeti kincseinket az értékvesztés veszélye fenyegeti. A hagyományos és kézzel faragott, székely mivoltunkat tükröző jelképrendszer hordozása helyett ugyanis a méretbeli mutatók váltak elsődlegessé.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. március 15.
(A Szabadság március 15-i melléklete)
Március idusa, a jogainkért való küzdelmünk szimbóluma
Összeállításunkban a Kolozsváron zajló, illetve Kolozsvárhoz kötődő eseményeket kronológiai sorrendbe foglaltuk, kezdve 1848. március 21-ével, amikor kezdetét vette Erdélyben is a forradalom a kolozsvári százfős városi tanács ülésével. Egyed Ákos történész, a korszak kutatója és ismerője részletesen ír a kolozsvári nagy tüntetésről, az udvarhelyszéki küldöttség idelátogatásáról „az egész ország érdekében”, az erdélyi országgyűlés összehívásáról. Szász Károly nagyenyedi jogtudós forradalmi szerepvállalásáról, előrelátó politikájáról is írunk, aki javasolta, többek között, a felállítandó hadsereg román ezredeinél, hogy a tisztek ne csak magyarul, hanem románul is tudjanak. És megismerhetik Torockó 1848-as hősének, Zsakó Istvánnak a történetét, akit a torockói emberek a település megmentőjeként emlegetnek.
Szabadság (Kolozsvár)
2017. április 13.
Sajtó elé állt Benedek Zakariás parlamenti képviselő
Az udvarhelyi polgármesteri hivatalban nyit irodát a szórványvidéket is képviselő Benedek Zakariás szebeni RMDSZ-es parlamenti képviselő, aki Udvarhelyszéken nyert mandátumot. Azt ígéri, személyesen is fel fogja keresni az udvarhelyszéki önkormányzatokat, hogy tájékozódjon a problémákról. Eddigi tapasztalatai szerint az utak rendbetétele a legsűrgősebb probléma a régióban. A csütörtöki beszélgetésen arra is kitért, hogy támogatja az udvarhelyi városvezetés törekvéseit.
Jövő hónapban nyitja meg parlamenti képviselői irodáját az udvarhelyi polgármesteri hivatal legfelső emletén Benedek Zakariás, aki kollágájával, Sebestyén Csabával, illetve Verestóy Attila szenátorral osztozik majd a helyiségeken – derült ki egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen. Mint mondta, jelenleg is felújítás alatt állnak a termek, azért nem tudott hamarabb beköltözni. Irodája vezetésével Szigeti Marikát bízta meg, aki fogadja a beérkező panaszokat, javaslatokat, és heti egy alkalommal fogadóórát is tart. Ezenkívül havi két alkalommal maga a képviselő is itt lesz, ebből havonta egyszer fogadóórát tart. Benedek hasznosabbnak látja, ha személyesen keresi fel az udvarhelyszéki közösségeket, hiszen ekkor könnyebben megnyílnak az emberek, jobb rálátása lehet a problémákra. Ennek érdekében szívesen részt vesz a vidéken szervezett fórumokon. Eddig Zetelakára, Homoródszentmártonba, Galambfalvára, Felsőboldogfalvára, Máréfalvára és Varságra látogatott el.
A polgármesterekkel találkozva azt tapasztaltam, hogy mindenki szeretné fejleszteni községét, mindenhol négy-öt nagyobb tervről tájékoztattak. Mindannyian pályáznak is megvalósításaik érdekében állami vagy európai uniós pénzekért – fogalmazott. Varságon például eddig 29 kilométeren aszfaltoztak, ami egyötöde az ott lévő utaknak. A polgármester folytatná a korszerűsítést, ugyanakkor megoldaná a közvilágítást, és a vízhálózatot is bővítené. Különösen tetszett a képviselőnek Nagygalambfalván az, hogy a hivatal és a református egyház minden évben tábort rendez a gyerekeknek, és nagyon sok önkéntes vállal részt a munkában. A polgármester egyebek mellett azt tervezi, hogy befejezi az utcák leaszfaltozását – ebben kért segítséget a képviselőtől. Máréfalván a csatornahálózat és a járdák kiépítése élvez prioritást.
Benedek kijelentette, a polgármesterek elvárják a támogatást, hiszen a kampányidőszakban ők is megtettek mindent a jó választási eredményekért. Ennek ő úgy tud eleget tenni, hogy lobbizik a kormányon lévő pártoknál a községi elöljárók által leadott pályázatok finanszírozása érdekében. Fontosnak tartja, hogy minden településről legalább egy pályázat elnyerje a megvalósításhoz szükséges forrást. Eddig háromszor is találkozott az udvarhelyi városvezetéssel Benedek, azt mondja, jó viszonyt ápolnak. Itt is azt látom, hogy akarják fejleszteni a várost, vannak terveik. Emellé pedig mi is odaállunk – fogalmazott. Arra is kitért, hogy pártszínezettől függetlenül támogatják az itteni elképzeléseket. Parlamenti munkájáról A kisebbséggel kapcsolatos problémák megoldását minden RMDSZ-es és MPP-s képviselő felvállalta, ezek mellett mindenki részt vesz valamelyik szakbizottság munkájában – fejtette ki Benedek Zakariás. Ő a szállítással és infrastruktúrával foglalkozó bizottság tagja, amit megfelelőnek tart, hiszen építészként ezen a területen szerzett több tapasztalatot.
Jövőre lesz százéves az 1918-as gyulafehérvári kiáltvány, ezért a képviselő arra számít, hogy megszaporodnak a magyarság jogait sértő törvényjavaslatok. Éppen ezért különösen ébereknek kell lenniük a magyar honatyáknak, akiknek célkitűzésük, hogy betartassák a románsággal a gyulafehérvári szerződésben foglaltakat. Benedek fontosnak tartja a kisebbségi szimbólumok használatát, ezért azt szeretné, ha a magyarságon kívül más nemzetiségek képviselői is hallatnák hangjukat a parlamentben hasonló kérdésekben. A magyarság szempontjából össze sem lehet hasonlítani a szórványban élők és az udvarhelyszékiek helyzetét – jelentette ki Benedek Zakariás. „Udvarhelyszéken nem az a gondjuk a szülőknek, hogy magyar iskolába adják gyereküket, hanem hogy melyikbe. Itt fel sem merül az, hogy egy gyerek teljesen asszimilálódik a román közösségbe. Nálunk teljesen más a helyzet, hiszen ha a gyerek bekerül egy román társaságba, akkor magyarsága fellazulhat. A szórványban mindennapos küzdelmet kell vívni a magyarság megmaradásáért, hiszen az emberek csak a családban és a templomban használják anyanyelvüket” – magyarázta. Hozzátette, Szeben megyében nagyjából száz településen kb. 11 800 magyar él. Ezért különösen fontosnak tartja a magyarság összefogását különböző rendezvények, programok szervezésével.
Fülöp-Székely Botond / Székelyhon.ro
2017. április 20.
Idén közel kilencezer gyermek iratkozott be magyar tannyelvű osztályba
Az idei beiskolázási adatok 85 százalékos feldolgozottsága alapján 8.878 gyermek iratkozott be magyar osztályba. Magyari Tivadar oktatásügyért felelős ügyvezető alelnök szerint ez az RMDSZ „Minden magyar gyermek számít” beiskolázási kampányának is köszönhető.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség szakmabeliek bevonásával, a történelmi magyar egyházak és a pedagógusok szakmai szervezetének közreműködésével olyan terveket dolgozott ki megyénként, amelyek megvalósítása esetén a magyar gyermekek a jelentős népességfogyás következtében is anyanyelvükön tanulhatnak. Magyari Tivadar elmondta: „A szórványosodás és a magyar nyelvű iskolák viszontagságos körülményei miatt a múlt évtized végére csökkent a magyar oktatást igénylő családok száma, de eközben tovább javult az iskolai kínálat, felújítottak, modernizáltak magyar iskolákat, óvodákat, amelyek semmivel sem maradnak el a román intézményektől.”
Az idei kampány egyik megnyugtató ténye, hogy a nagy városokban, Marosvásárhelyt leszámítva, növekedett a lakónegyedi iskolákba beiratkozott gyermekek száma. Reményei szerint teljes osztályok indulhatnak Tordán, Szászrégenben, Désen, Magyardécsén, Besztercében, anélkül, hogy más, közeli települések iskolái elől vonzanák el a gyermekeket. Sajnos, a népességfogyás továbbra is fenyegeti az egész nyárádmenti iskolahálózatot, és hasonló a helyzet Udvarhelyszéken is. Az idei adatokból viszont az látszik, hogy azokat az iskolákat, amelyek községek szintjén egyedüliek, a megszűnés közvetlen veszélye nem fenyegeti. Az ilyen településeken a tanítók, az RMDSZ helyi szervezetei szinte egyenként vették számba a gyermekeket, és győzték meg a szülőket, hogy a magyar oktatást válasszák gyermekük számára.
A szakértők által felállított tendencia szerint az elmúlt 1–2 évben a szórványban és vegyes házasságban élők egyre gyakrabban választanak magyar nyelű oktatást gyermekeik számára, hiszen magyarul tanulni előny, „Mert aki több nyelvet beszél, az könnyebben érvényesül a társadalomban, és nagyobb eséllyel talál olyan munkát, amelyben megbecsülik” – állapítja meg Magyari Tivadar.
Az idei kampány sikeresen lezárult, hiszen több ezer családot sikerült megszólítani. Az RMDSZ a jövőben is folytatja a beiskolázási kampánysorozatot. (RMDSZ) Nyugati Jelen (Arad)
2017. április 20.
Apadhat a magyar előkészítőbe íratott gyerekek száma Erdélyben
Az RMDSZ tájékoztatása szerint a beiskolázási adatok 85 százalékos feldolgozottsága alapján 8 878 gyermek iratkozott be magyar előkészítő osztályba idén. A részadat alulmarad a tavalyihoz képest, amikor 9300 kisgyerek számára választottak a szülők magyar csoportot.
Magyari Tivadar oktatásügyért felelős ügyvezető alelnök szerint az RMDSZ Minden magyar gyermek számít elnevezésű beiskolázási kampányának is köszönhető, hogy idén ennyi kisiskolást írattak magyar osztályba. A szövetség szerdai közleménye emlékeztet, hogy az alakulat szakmabeliek bevonásával, a történelmi magyar egyházak és a pedagógusok szakmai szervezetének közreműködésével olyan terveket dolgozott ki megyénként, amelyek megvalósítása esetén a magyar gyermekek a jelentős népességfogyás következtében is anyanyelvükön tanulhatnak.
Magyari Tivadar közölte, a szórványosodás és a magyar nyelvű iskolák „viszontagságos körülményei" miatt a múlt évtized végére csökkent a magyar oktatást igénylő családok száma, de eközben tovább javult az iskolai kínálat, felújítottak, modernizáltak magyar iskolákat, óvodákat, amelyek semmivel sem maradnak el a román intézményektől. Az RMDSZ szakpolitikusának ismertetése szerint a nagyvárosokban – Marosvásárhelyt leszámítva – növekedett a lakónegyedi iskolákba beiratkozott gyermekek száma. Hozzátette, várhatóan teljes osztályok indulhatnak Tordán, Szászrégenben, Désen, Magyardécsén, Besztercében, anélkül, hogy más, közeli települések iskolái elől vonzanák el a gyermekeket.
„Sajnos a népességfogyás továbbra is fenyegeti az egész nyárádmenti iskolahálózatot, és hasonló a helyzet Udvarhelyszéken is. Az idei adatokból viszont az látszik, hogy azokat az iskolákat, amelyek községek szintjén egyedüliek, a megszűnés közvetlen veszélye nem fenyegeti. Az ilyen településeken a tanítók, az RMDSZ helyi szervezetei szinte egyenként vették számba a gyermekeket, és győzték meg a szülőket, hogy a magyar oktatást válasszák gyermekük számára" – idézte Magyarit az RMDSZ hírlevele.
Bár az alakulat sikeresnek tartja most lezárult beiskolázási kampányát, amelynek során több ezer családot sikerült megszólítani, a számok nem adnak okot a derűlátásra. Már csak azért sem, mivel a mostani, nem végleges adatokhoz képest egy évvel ezelőtt 9300 diákot írattak be magyar előkészítő osztályba. Az RMDSZ országos beiskolázási kampányának elsődlegesen épp az volt a bevallott célja, hogy 9 ezer fő fölött tartsák a magyar tannyelvű előkészítő osztályokba iratkozó gyermekek számát.
Egyébként az RMDSZ azt hangoztatja, hogy „szakértők által felállított tendencia szerint" az elmúlt 1–2 évben a szórványban és vegyes házasságban élők egyre gyakrabban választanak magyar nyelű oktatást gyermekeik számára, mivel belátják, hogy magyarul tanulni előny. „Mert aki több nyelvet beszél, az könnyebben érvényesül a társadalomban, és nagyobb eséllyel talál olyan munkát, amelyben megbecsülik" – állapította meg Magyari Tivadar. Krónika (Kolozsvár)
2017. június 12.
Csak bátorságból születik győzelem (Huszártoborzó Kézdiszéken)
A Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület szervezésében, Kovászna Megye Tanácsa és az esemény útvonalába eső háromszéki települések önkormányzatainak fő támogatásával nyolcadik alkalommal tartottak huszártoborzót szombaton és tegnap, ezúttal ismét Felső-Háromszéken, immár harmadik alkalommal.
A nyolcadik háromszéki huszártoborzót az 1809-ben Papolcon született Kiss Sándor huszárezredes, a 11. Székely Határőr Huszárezred legendás hírű parancsnoka emlékének szentelték. A múlt hét végi rendezvényen százötven katonai hagyományőrző részvételével tíz kézdiszéki településen mutatták be, hogyan zajlott annak idején a huszárok verbuválása. A Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület alsó- és felső-háromszéki huszárjai mellett a huszártoborzón Marosszékről, Udvarhelyszékről és Csíkszékről érkeztek résztvevők, a Vass László hagyományőrző ezredes vezetésével szegedi tüzérek, a 15. Székely Határőr Gyalogezred kézdivásárhelyi és gelencei ütegének tagjai, valamint málnásfürdői és zalánpataki tüzérek is részt vettek a rendezvényen. Összesen nyolcvan lovas huszár, negyven gyalogkatona, valamint a mikóújfalusi Nagykürt 95 Egyesület fúvószenekara tette meg a huszártoborzó útvonalát, utóbbiak öt kísérő szekéren és többször gyalogosan. A fúvósok az alkalomhoz illő harci indulókat és Kossuth-nótákat fújtak.
Az idei toborzás szombat reggel a kézdiszentléleki Porondon kezdődött, ahol nagyszámú érdeklődő jelenlétében mutatták be a huszártoborzást a Perkő Néptáncegyüttes táncosai, akiknek a talpalávalót Ábri Béla és zenekara húzta. A toborzás a Kossuth Lajos kormányzó által aláírt kiáltvány felolvasásával kezdődött. A sorozási ceremóniát Vass László hagyományőrző ezredes vezényelte le. A toborzó résztvevőit házigazdaként Balogh Tibor polgármester köszöntötte, majd engedélyt kért Tamás Sándortól, a megyei önkormányzat elnökétől, a toborzó aktív résztvevőjétől a szalag feltűzésére a nyolcadik huszártoborzó címeres zászlójára. A Fecske lován ülő Tamás Sándor arra emlékeztette a jelenlevőket, hogy a huszármozgalom a kilencvenes évek elején Kézdiszékről indult el idős dr. Kádár Lászlónak, Miholcsa József szobrásznak, huszár őrnagynak és néhai Tóth Ferencnek köszönhetően a dálnoki ménes lovaival, majd kisebb szünet után, 2010-ben indították újra huszártoborzóként immár ifj. Kádár László huszár őrnagy kezdeményezésére. „Kevesen tudják, hogy a Tömösi-szorosi csatában Kiss Sándor ezredes megsebesült, de hősiesen a végsőkig kitartott. A huszártiszt, mivel lóra már nem tudott ülni, katonáival emeltette fejük fölé magát a sánc tetején, hogy minden katonája lássa, a vezér még él, és kivont karddal vezényelte a védelmet – amíg mindent el nem söpört az oroszok végső, huszonötszörös rohama” – mondotta többek között a megyei önkormányzat vezetője, aki azt is kiemelte, hogy „gyávaságból nem születik győzelem, vagy szebben fogalmazva: csak bátorságból születik győzelem”. A szalagtűzés után Tamás Sándor a hűségről szóló emléklapot és egy-egy üveg szilvóriumot adott át két háborús veteránnak, a 92 éves Bara Andrásnak és a 94 éves Mátyus Gyulának. Szervezési hibából a harmadik háborús veteránt és volt hadifogolyt, a 93 esztendős Gáll Antalt nem hívták meg a rendezvényre. Miután a helybeliek köményes pálinkával és kürtőskaláccsal kínálták a toborzó résztvevőit, azok Kézdikővárra indultak, ahol nem tartottak toborzást. Kézdikővárról Kiskászonba mentek, a kis faluban ismét toboroztak, majd a kiközölt programtól eltérően másfél órás késéssel a Perkőre érkeztek, ahol több száz fős tömeg várta őket. A toborzást a kőszínpadon mutatták be, majd a huszárok és kísérőik elindultak Kézdiszentkereszt felé, ahol folytatták a toborzást és megebédeltek. Délután Bélafalván és Esztelneken elevenítették fel a régi katonai szokást. Este Esztelneken éjszakába nyúló huszárbált tartottak. Tegnap Csomortánban, Kézdialmáson, Felső- és Alsólemhényben lehetett megtekinteni, hogy hajdanán miként verbuválták a huszárokat.
Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. június 13.
Szebeni magyarként képviseli Székelyföldet
Városlátogatásra és sajtótájékoztatóra hívta a székelyudvarhelyi újságírókat Benedek Zakariás szebeni RMDSZ-es parlamenti képviselő, aki Udvarhelyszéken nyert mandátumot. A honatya személyesen kalauzolta végig a történelmi városközponton a sajtó képviselőit, majd a Magyar Házban beszélt az elmúlt időszakban az RMDSZ által is támogatott törvényekről, tervezetekről.
Az építészmérnök diplomával rendelkező politikus számos érdekes információval szolgált, például az ő igazgatósága alatt történt néhány fontos történelmi épület renoválása, restaurálása Szeben központjában. Beszédében kitért a multikulturális városban élő magyarok jelenlegi helyzetére, az éppen most zajló nemzetközi színházfesztiválra, és arra, hogy magyarként miként élik meg a mindennapokat, hogyan illeszkednek be a város életébe, majd a parlamenti tevékenységéről beszélt. „Iktattuk a 215-ös közigazgatási törvényt, amely szerint 20 százalékról 10 százalékra szeretnénk csökkenteni az anyanyelv-használati küszöböt, és szeretnénk bevezetni egy kedvezményes küszöböt: hányan laknak egy településen, milyen kisebbségek élnek és annak függvényében lehessen használni a kisebbség nyelvét. Ellenőrzés alatt szeretnénk ezt tartani, hogy betartják-e vagy sem. Lehetővé tettük az anyanyelv használatát az egészségügyben, illetve a szociális szolgáltatásokat végző intézményekben. Kérni fogjuk, hogy 2018. december elsején hozzák összhangba a romániai törvényeket a gyulafehérvári nyilatkozatban foglalt ígéretekkel, jogszabálytervezetet iktattunk az önkormányzatok pénzügyi autonómiájának erősítéséért. Elfogadták azt a tervezetet is, amely előírja, hogy ki és milyen mértékben felel a közigazgatási dokumentumok aláírásáért, úgy gondoljuk, hogy a felelősséghez társított arányos bérezés visszaszoríthatja a korrupciót.”
A képviselő gyakran felkeresi az udvarhelyszéki települések elöljáróit, és megpróbál segíteni mindenben, amiben segítségét kérik, viszont ha nem az ő hatáskörébe tartozik az adott probléma, továbbítja kollégáinak. „A legtöbb polgármester a vidékfejlesztéssel kapcsolatos kérdésekkel fordul hozzám, úthálózatok, hidak javításának lehetőségeiről érdeklődnek” – fogalmazott Benedek Zakariás.
Nagyálmos Ildikó Nyugati Jelen (Arad)
2017. június 13.
Érettségi tétel volt az udvarhelyi író novellája
Nagy Koppány Zsolt író kanonizálódik, Genezis című novellájának részletéről értekeztek a diákok a magyar érettségin.
A júnus 8-i magyar nyelv és irodalom szóbeli érettségin szövegértelmezési feladatként Nagy Koppány Zsolt egyik novellájának részlete volt a tétel. A Genezis című írás még kötetben nem jelent meg, csak folyóiratban, de az író természetesen így is nagyon boldog.
Olyan ez, legalábbis ahhoz hasonlítható, mint amikor egy zenekar egyik dalát elkezdik játszani egy székelyföldi lakodalomban. Nagy Koppány Zsolttal készített interjúnkat itt lehet elolvasni.
Katona Zoltán
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), 2017. jún. 8.
Nagy Koppány Zsolt, a daloló vendégmunkás
Író, műfordító, szerkesztő – Nagy Koppány Zsolt a fiatal kortárs írók generációjához tartozik. Udvarhelyről indult
Akárcsak Cári Tibor, Fazakas Júlia, Mátyus Kati, Lukács Csaba vagy Marthy Barna, a gyerekkora óta publikáló Nagy Koppány Zsolt is ahhoz a generációba tartozik, akik udvarhelyi, udvarhelyszéki gyökerekkel rendelkeznek, de más nagyvárosban (többük esetében Budapesten) teljesedtek ki szakmailag.
Zsolt köteteivel, Jozefát úr és Ekler Ágost nevű figuráival szó szerint beírta magát az olvasók tudatába. A fiatal író útja Székelyföldről Kolozsváron és Szegeden át vezetett Budapestre, de időnként megvillan – egy író-olvasó találkozó „erejéig" iskolavárosában, Udvarhelyen is. Udvarhelyről, az írásról, a munkájáról kérdeztük.
- Biológia-kémia osztályba jártál a gimnáziumban. Tudom, akkoriban több olyan „reálos" diák volt a gimiben, akik később az írás, az irodalom felé fordultak. Nálad ez hogy kezdődött?
- Édesapám orvos (dr. Nagy Béla – szerk. megj.), ezért úgy gondoltam, én is az leszek – de a kémiával és a fizikával elég keserves és kudarccal végződő birkózásaim voltanak. Rövid ideig a jogász szakmával is kacérkodtam, ám rémisztően sótlannak tűnt; végül szerencsére megtaláltuk egymást a magyar–angol szakkal: én elvégeztem őt, és hát ő is eléggé helybenhagyott engem, főleg irodalomelméletileg.
A Gimiben egy ideig főszerkesztettem az Ébredés című diáklapot, de ez inkább következménye volt az írói tevékenységemnek, mintsem kiváltója. Egyébként remek idők voltak, Botházi Maritól örököltem meg a főszerkesztést, utánam Birta Csaba (Bicska) következett.
Írni korán kezdtem: 1987-ben, kilencéves koromban jelent meg az első „versem" a Brassói Lapokban. Ezt követően a tanító nénim odaadta Fodor Sándornak a műveimet, aki értő és kedves bírálatot mondott róluk. Az írással való frigyem tehát igen régi.
Amikor Kolozsvárra kerültem, már volt félkötetnyi novellám, aminek egyharmada bele is került az első könyvembe. Orbán János Dénes „fedezett fel", azóta töretlennek mondható a kapcsolatom az írással. A siker persze változó, voltak gyengébb és jobban sikerült éveim. Az irodalom foglalkoztat leginkább, és noha az eddig leírt betűmennyiség néha rám is meghökkentően hat – hová vezet ez?, gondolok riadtan az esőerdőkre –, könyveim nem követik túl sűrűn egymást.
- Kolozsváron az Előretolt Helyőrség, mint szellemi műhely erős hatással volt a generációtokra. Még mi ihletett akkoriban írásra?
- Mind a mai napig az egyik legfontosabb erdélyi szellemi műhelyről beszélünk, sok remek alkotót bocsátott útjára. Amennyire én tudom, valami ellenében jött létre, de közben – és végül – önálló értékteremtő fórummá, egyenesen intézménnyé vált. A mögöttes eszmei áramlat, a transzközép részben a transzilvanizmus – amennyiben ez tényleg létezik – pátoszának a feloldását célozta.
Egy csomó olyan tabu létezett ugyanis a kilencvenes évek elején az erdélyi magyar irodalomban, amelynek nem ártott a lazítás: hogy csak a legkézenfekvőbbet és legizgalmasabbat, az erotikát említsem. Az Előretolt Helyőrség pedig többek között éppen ezt hozta be a köztudatba.
A szexről írni és olvasni nagyon hálás dolog, és könnyedén van benne annyi polgárpukkasztási és izgalmi faktor, hogy elvigye az egészet – még akkor is, ha gyengébb minőségű szövegről van szó. Néha persze túlbillent a dolog, de mostanra úgy tűnik, beállt – és közben változott a társadalmi és irodalmi környezet is.
A Helyőrség tagjai igyekeztek humorral és frissességgel közeledni az irodalmi hagyományhoz: igaz, más megoldás nem is igen maradt a mi generációnk számára, márpedig viszonyulni mindig kellett és kell.
Orbán János Dénes, Fekete Vince, Sántha Attila, László Noémi, Karácsonyi Zsolt, Szálinger Balázs, Farkas Wellmann Endre és Farkas Wellmann Éva - mind innen kerültek ki, és igen jó nevű szerzőknek számítanak.
- Mennyire volt nehéz beilleszkedni a magyarországi, budapesti irodalmi közegbe? Te már úgy mentél ki, hogy volt egy megjelent köteted.
- Nem volt könnyű, de nem is volt vészes, és persze a folyamat mind a mai napig tart. Óhatatlanul is van az egésznek egy politikai vetülete: aki határon túlról jön, az akarva-akaratlan belekerül egy kategóriába, amiben könnyen benne is maradhat. Ráadásul szinte elvárás, hogy valamelyik oldal iránt előbb-utóbb elköteleződjék az ember.
Amikor én Magyarországra érkeztem, az erdélyi közélet még nem volt ennyire megosztva; de utána a pannon megosztottság begyűrűzött ide is. Én viszont még egy egynemű közegből kerültem át a megosztott közegbe – így nyilván voltak meglepő dolgok, meg hát elég naiv is voltam.
A beilleszkedés még mindig tart, bár én inkább egyedül érzem jól magam, nem szeretek csoportban, a csoport egyik tagjaként működni. Egy-két asztaltársaságnak ugyan tagja vagyok, de az ilyen bandázás inkább Kolozsváron volt jellemző.
Ami a művek beilleszkedését és beillesztését illeti: a könyveimet gondozó Magvető Kiadó sokat segített abban, hogy a szakmai elit és a szélesebb olvasóközönség látókörébe kerüljenek.
- Műfordítással is foglalkozol – néha egészen érdekes dolgokkal. Ez a mindennapi munkád?
- Angoltanár vagyok, de fordítok is, igaz, csak Nagy Zsolt néven. Ez egy magyar „betegség", hogy aki ír, az fordít is, ha beszél idegen nyelvet. És persze szerkeszt.
Így hát én is ezt teszem. Van ennek varázsa, nem kérdés, és elég jól lehet vele keresni, már persze ha időben kifizetnek. Igényes lektűröket és politikai emlékiratokat fordítok, egyik viccesebb, mint a másik – a szó szoros értelmében.
- Ami a te műveidet illeti, két novellásköteted és két regényed van – melyik volt az, amire és amiért felfigyelt az olvasóközönség?
- Talán az első könyvnek volt az olvasók körében a legnagyobb visszhangja, azt állítólag még órán is olvasták a diákok a pad alatt – ennél nagyobb dolgot pedig író igazán nem kívánhat. A Jozefát úrnak jó reklám volt az Irodalmi Jelen negyvenezer dollár összdíjazású regénypályázata, melyen a mű második helyezést ért el, és tulajdonképpen annak köszönhetően figyelt fel rám a Magvető. Onnan kezdve a jelenlegi kiadóm olvasóközönségének az érdeklődésére bátorkodom igényt tartani.
Az átütő, nagy könyvsiker azonban mintha még váratna magára – persze, nem késtem el semmivel, türelmesen várok, és közben dolgozom. A Nagyapám tudott repülni megjelent németül is – a német olvasók jóindulatú érdeklődése és nyitottsága témakörében már lelkesedtem párszor, így most nem fogok, de tényleg kivételes értői, élvezői és pártfogói az irodalomnak.
Legutóbbi regényem, az Ekler Ágost szándékaim szerint – bár ezt persze nem az én tisztem megállapítani – lezár egy korszakot, konkrétan és átvitt értelemben is, de a váltás nyilván nem lesz olyan nagy, hogy aki az eddigi könyveket szerette, ne örülhetne annak az új regénynek is, amelyen jelenleg dolgozom, és amely éjt nappallá téve foglalkoztat.
- Udvarhelyhez mi köt még?
- Udvarhely a menedékem, itt élnek a szüleim, és mindig jó érzés hazajönni, feltöltődni a család és a szűkebb pátria élményeivel és benyomásaival. Kisimul tőlük a lélek, és nagyon fontos, hogy időről időre kisimuljon az ember lelke. Gyakran eljátszom a gondolattal, hogy végleg haza kellene költözni, re kéne patriálni, ugye, de ennek immár vannak objektív akadályai.
A gyermekeim Pesten születtek, ott van lakásunk, lányom nemsokára kezdi az óvodát, és a munkám is odaköt. Ráadásul harmincöt éves vagyok, és ebben a korban nulláról újrakezdeni valamit – akár a tanárságot, akár az életet – valahogy már nem olyan duhajul lendületes, mint Magyarországon volt a húszas éveim elején.
Furcsa és kellemetlen dolog ez az áttelepülés: A vendégmunkás dalai című, lírai punk műfajú művemben meg is írtam – na nem mintha ez olyan nagy okosság volna, de talán a megszenvedettség hitelesíti kicsit –, hogy erre általában egy egész generáció rámegy, és már csak a gyermekeknek lesz jó, ha jó lesz, persze.
Mert az ebben a „sem még itt, sem már ott"- kettősségben őrlődő ismerőseimmel egyetemben csak reménykedhetek abban, hogy a gyerekeink már igazán otthon fogják érezni magukat a városban, mely nekünk csupán lakhely.
Érdekes érzés belegondolni abba, hogy a kilencedik kerület nem éppen „rózsadombi" részén található lakásunk és környéke lesz a lányomnak és a fiamnak az érzelmileg ugyanolyan fontos helyszín, mint nekem volt sok Maros megyei település vagy persze Udvarhely.
Nehéz vele megbarátkozni, de tagadhatatlan, hogy van ebben a mindegyre felszakadó sebben valami teremtő többlet. Majd ők eldöntik, mit tesznek. Még az is lehet, hogy visszajönnek.
Nagy Koppány Zsolt
1978-ban született Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen élt 18 éves koráig, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar–angol szakán végzett, majd Szegeden tanult, később Budapestre költözött, jelenleg is ott él és publikál.
Kötetei: Arról, hogy milyen nehéz (novellák, 2000), Jozefát úr, avagy a regénykedés (regény, 2006), Nagyapám tudott repülni (novellák, 2007), Amelyben Ekler Ágostra – emlékezünk (regény, 2010), Mein Grossvater konnte fliegen (novellák, 2012).
Katona Zoltán
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)