Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. január 27.
Négymillió lej Udvarhelyszéknek, semmi Udvarhelynek
Az áfából és a jövedéki adóból származó összeg év eleji leosztásából több mint négymillió lejt utalt ki Hargita Megye Tanácsa az udvarhelyszéki településeknek – tudatta közleményében a megyei önkormányzat.
Székelykeresztúr közel 250 ezer lejt kapott a Sóskút fürdő felújítására, továbbá ugyanennyit a helyi egészségügyi központ korszerűsítésére és kerékpárút építésére.
Szentegyházán a kiutalt 230 500 lejből egyebek közt az önkéntes tűzoltóállomás tetőszerkezetének és a gyermekgyógyászati részleg felújítását fogják finanszírozni.
Az udvarhelyszéki községeknek kiutalt összegeket főleg járdaépítésre, épületek befejezésére és modernizálására, hidak át- és megépítésére, sportpályák kialakítására, öltözők építésére fogják fordítani.
Székelyudvarhely nem szerepelt a nyertes pályázók listáján. A Borboly Csaba Facebook-oldalán megosztott erről szóló hírre Bunta Levente hozzászólásban annyit reagált: „Sokba fog ez még neked kerülni Csaba!” Borboly Csaba ezt a következő kommentárral osztotta meg: „Egy RMDSZ-es kollégát töröltem a listáról. Fenyegetőzzön máshol.” Székelyhon.ro

2016. január 28.
Iskolák, osztályok szűnnek meg Székelyföldön, a szakoktatást viszont erősítik
Iskolák, osztályok szűnnek meg jövő tanévtől Hargita és Kovászna megyében – derül ki a 2016/2017-es beiskolázási tervekből. A két székely megyében viszont új szakosztályokat indítanak, az oktatásba a vállalkozókat is bevonják.
Háromszéken a beiskolázási terv azt mutatja, hogy a falvak elöregedése miatt veszélybe kerültek elemi (I-IV) osztályok, iskolák, és az erőfeszítések ellenére néhány iskola megszűnik. Kiss Imre főtanfelügyelő elmondta: Kovászna megyében ősztől 313 tanintézet működését hagyták jóvá, így a 2015/2016-os tanévhez képest kevesebb iskola indul majd.
A gyereklétszám csökkenése miatt fel kellett függeszteni a zoltáni általános iskola működését, a falu óvodájába ugyanis egyetlen gyereket se írattak be, az öt elemi iskolás diák pedig a gidófalvi iskolában folytatja tanulmányait. Hasonló helyzetben van a komollói általános iskola, ahonnan a 12 diákot a községközponti, rétyi iskolába helyezték át, így ott lesz elég diák ahhoz, hogy ne kelljen összevont osztályokban tanítani.
Kiss Imre felhívta a figyelmet arra, hogy a háromszéki falvakban csak nagy erőfeszítések árán tudják fenntartani a meglévő oktatási intézményeket. Rámutatott: több mint 30 tanintézetben alig néhány gyerek iratkozott be, van, ahol csak 3-4 gyerek jár óvodába, az elemi iskola összevont osztályaiban pedig a diáklétszám nem éri el a tízet.
Kiss Imre hangsúlyozta, próbálják megakadályozni, hogy egyetlen tanintézetet se kelljen bezárni, mert ha a faluban nincs óvoda vagy iskola, a fiatal családok még inkább megfontolják, hogy elköltözzenek. A háromszéki oktatási szakember szerint a település gazdasági fejlődésétől függ a tanintézetek életképessége és a falu jövője. Magyarázata szerint a fiatalok csak akkor maradnak vidéken, vagy akkor költöznek oda, ha van a településen munkalehetőség, ha saját vállalkozást alapíthatnak, ha van fejlett infrastruktúra és megoldott az ingázás. Ha ezek nem teljesülnek, a fiatalok elköltöznek, nem lesz gyerek az óvodába és iskolába, és elöregedik a település - figyelmeztetett a szakember.
A szakoktatásra gyúrnak rá
A középiskolai (IX-XII) oktatásban újdonságnak számít, hogy a megyében a vállalkozói igények alapján a szakoktatás fele terelnék a diákokat.
A terv szerint ősztől 40 kilencedik osztály indulhat a szakoktatásban, 16 a szaklíceumban és 24 a hároméves szakiskolában. Kiss Imre elmondta, a beiskolázási terv elkészítéséhez első alkalommal kérték a Kereskedelmi és Iparkamara támogatását. A kamara több mint 3000 vállalkozónak juttatta el a kérést, hogy kínáljanak lehetőséget a gyakorlatozó tanulóknak, emellett a szakiskolák is mozgósították kapcsolataikat, így a következő tanévben 1100 diák gyakorlati oktatását vállalták fel a cégek. A főtanfelügyelő szerint több cégvezető is visszajelzett, hogy nem tud gyakorlatozó diákokat fogadni, ám az iskola elvégzése után alkalmazni tudja a friss végzősöket.
A legtöbb helyet a textil- és faiparban ajánlották fel, így legtöbben a nadrággyárakban és asztalosműhelyekben tudnak gyakorlatozni a háromszéki diákok. Az érintettek havi 200 lejes állami ösztöndíjat is kapnak, de arra is van lehetőség, hogy a cégek fizetést adjanak a náluk gyakorlatozó tanulóknak. Kiss Imre szerint a vállalkozók számára is ösztönzőbb lenne, ha az állam finanszírozná a diákok gyakorlati oktatását, vagy ha a cégek adókedvezménybe részesülnének, ha vállalják a fiatalok képzését.
Hargita megyében kevesebb elemi és előkészítő osztály indul
A 2016/2017-es tanévre vonatkozó beiskolázási terv szerint a következő tanévtől csökken az előkészítő és az elemi osztályok száma Hargita megyében, összesen 554 előkészítő és 882 elemi osztály indítását kérték a tanintézmények vezetői. A jövő tanévtől a középiskolai osztályok száma is csökkenhet kettővel, 89-ről 87-re. A megszűnő osztályokat viszont új szakosztályokkal pótolják.
A Székelyhonnak nyilatkozó Kedves Mónika, a Hargita megye szakoktatásért felelős tanfelügyelő elmondta: a szakiskolai oktatásban jövő tanévre összesen 32 osztályt terveznek a megyében. Hozzátette, új profilú osztály nem lesz a szakiskolákban, csak az eddigiekben is alkalmazott tagozatok közül szűnnek meg vagy indulhatnak újra szakok.
A Hargita Népe úgy tájékoztatott, hogy jelenleg 29 szakosztály működik a megyében, 25 magyar és 4 román tannyelvű, az új tervben 28,5 magyar, illetve 2,5 román tannyelvű szerepel. Balánbányán indítanak egy kétnyelvű lakatos osztályt, innen a két és fél osztály.
A minisztériumba jóváhagyásra elküldött beiskolázási terv szerint Csíkszéken az eddigi 12 szakiskolai tagozat helyett jövőre 13-at terveznek. Gyergyószentmiklóson és környékén jelenleg három szakosztály működik, a következő tanévben öt indulhat. Udvarhelyszék esetében ősztől kilenc szakiskolai osztály alakulhat a mostani nyolc helyett. Székelykeresztúr térségében az eddigi három szakosztály eggyel egészülne ki, azaz négy szakiskolai ág indulna. Maroshévízen van csak csökkenés, ott az eddigi két osztály helyett egyet tervez a megyei tanfelügyelőség.
Csíkban egy fél asztalos/ács, valamint egy egész szakács osztállyal egészülhet ki a szakoktatási paletta, továbbá jövőtől nem lenne könnyűipari szak. Gyergyóban és környékén két új faipari szakosztályt terveznek, Udvarhelyen kertész szakot indítanák pluszba, és az eddigi autószerelő tagozat a szakoktatás helyett csak a középiskolai oktatásban indulna. Székelykeresztúron kereskedő és bolti eladó tagozat is lehet jövőtől, Maroshévízen pedig a textil osztály szűnhet meg.
A terv szerint a posztlíceumi osztályok száma is nő: a jelenlegi 10-ről 13-ra.
A terveket a minisztériumnak is jóvá kell hagynia, így a jóváhagyás és a gyereklétszám függvényében még változhat az indítandó osztályok száma. maszol.ro

2016. február 8.
Lakodalmas könyvbemutatót tartottak
Szombaton a nagyváradi Ady Endre Középiskolában mutatták be a Lakodalom van a mi utcánkban című kötetet, amely a Holnap Kulturális Egyesület kiadásában látott napvilágot. A könyv anyagának ismertetését nótacsokor színesítette, és vőfély-rigmusokat is előadtak.
Pásztai Ottó, a Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesületének vezetője több évtizedes gyűjtéséből állt össze az a kötet, amely a Holnap Kulturális Egyesület kiadásában látott napvilágot, olyan rangos társszerzők bevonásával, mint dr. Balázs Lajos, Kiss Kálmán, Bokor Irén, Kovács Rozália, Csanádi János, Rög József, Dánielisz Endre és Zalder Éva. A könyv a Partium, Közép-Erdély és a Székelyföld számos településéről, kistérségéből gyűjtötte egybe, sok-sok adatközlő jóvoltából a még fellelhető esküvői, lakodalmi szokásokat, valamint az ezekhez kapcsolódó gazdag folklóranyagot: népköltészetet, táncszókat, találós kérdéseket, névcsúfolódókat, közmondásokat, népdalokat és mulatós nótákat. A folklóranyagot egy színpadra alkalmazott Körös-közi lánykérő és lakodalmas egészíti ki, a kiadvány így azt a szerepet is betöltheti, hogy mai lakodalmakat e páratlan értékek felidézésével tegyenek emlékezetessé.
Az érdeklődőket Szűcs László köszöntötte, megjegyezve: napjainkban egyre gyakoribb, hogy kiadók civil szervezetként jönnek létre, s ők is ezt az utat követik a Holnap Kulturális Egyesülettel.
Meg kell őrizni
Pásztai Ottó felidézte: 1951-ben szeretett unokahúga megkérte arra, legyen a násznagya, ő azonban, városi ember lévén, nem rendelkezett semmilyen ismeretekkel a lakodalmas szokásokkal kapcsolatban. Szeretett volna azonban szép és felejthetetlen ünnepet rendezni, ezért mivel Kolozsváron a diákotthonban egy folyóson lakott Kányádi Sándorral és Szabó Gyulával, az ő segítségüket kérte. Mindketten készségesek voltak, a karácsonyi vakáció után hozták a kért anyagot, így egy gazdag csokorra valót kapott Csík-, Udvarhelyszék és a Sóvidék lakodalmas szokásaiból, rigmusaiból. Érdeklődése aztán később fokozódott ebben a témakörben, és az azóta eltelt több mint hat évtizedben igen jelentős anyagot sikerült összegyűjtenie, mely tevékenységében Erdély- és Partium-szerte sokan támogatták. Úgy fogalmazott: sajnos kétségtelen tény, hogy a második világháború után az erőszakos iparosodás következtében jelentősen megváltozott a falvak arculata és a korosztályok életkora. A fiatalok nagy része városokba költözött, s már sem idejük, sem türelmük nem nagyon van a régi hagyományok folytatására. Többek közt emiatt is vélte szükségesnek és értékesnek az őseinktől örökölt lakodalmas szokások bemutatását, illetve a most megjelent könyvbe foglaltak felhasználhatóak tetszés szerint mindazok számára, akik napjainkban lakodalmak lebonyolításával foglalkoznak.
Társszerzők
A továbbiakban a jelen levő társszerzők kaptak szót. Az érmihályfalvi Kovács Rozália elmondta, hogy 1993 óta foglalkozik rendszeresen néprajzzal, helytörténettel. Talált egy 1945-ből származó kockás füzetet vőfélyversekkel, melyek szövegét valószínűleg már a századelőn is használhatták. Az aradi Körös-közből érkezett Csanádi János édes anyanyelvünk megőrzésének fontosságát nyomatékosította többször is, illetve arról is beszélt, hogy több mint ötven éve gyűjt nemcsak lakodalmas rigmusokat, hanem népköltészeti alkotásokat is. Zalder Éva, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatónője kettős minőségében – mint magyartanár és mint intézményvezető – azt emelte ki: magyar gyökereink megmaradásának szempontjából mennyire lényeges, hogy a falusi gyermekek ne szégyelljék, hanem inkább legyenek büszkék arra, hogy milyen környezetből származnak. A könyv anyagának ismertetését Molnár Júlia, Kiss Csaba színművészek nótacsokra színesítette Szőcs Lőrinc prímás és zenekara kíséretével, illetve Beke László vőfél-rigmusokat adott elő. A kiadvány megjelenéséért köszönet illeti a Bihar Megyei Tanácsot, valamint Szabó Ödönt, Szűcs Lászlót és Derzsi Ákost.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro

Csíkszék a székelyek előtt is magyar volt
Ezt bizonyítja egy fiatal helyi régész, aki a székelyek beköltözését is korábbra teszi.
Mítoszrombolás Székelyföldön.
Mi újat lehet mondani a csíki székelyek megtelepedéséről? Sokat – derült ki dr. Botár István régész alapos és jól dokumentált előadásából. A Csíki-medence településtörténete a középkorban címmel az ő januári előadása nyitotta az Előadások Székelyföld településtörténetéből sorozatot az EME kolozsvári előadótermében.
Kutatásai alapján azt sejti, mégsem volt egyöntetű a közösségi tulajdonlás a Székelyföldön, illetve nem biztos, hogy a székely volt az első magyar népcsoport, amely benépesítette a térséget.
Felértékelődött a régészet szerepe a középkor és az Árpád-kor kutatásában, főként a Székelyföld esetében, mivel a hagyományos, írott forrásokkal foglalkozó történetírás, illetve a történeti nyelvészet lassan ellőtte a patronjait. A régészet viszont nemcsak új forrásokat tár fel, hanem egyre újabb megvilágításba helyezi az eddig ismert adatokat – vezette be Botár előadását az Erdélyi Múzeum-Egyesület történész munkatársa, Hegyi Géza középkorász.
Botár István a Csíki Székely Múzeum munkatársa, Budapesten végzett és doktorált régészetből. Idén ő nyerte a fiatal, középkorral foglalkozó történészek Kubinyi András-díját ugyanazzal a munkájával, a Csíki-medence középkori településtörténetével, amelynek főbb állításaival kolozsvári előadásán ismerkedtünk. Kutatta Csíkszék kápolnáit, várait, templomait, ennek eredményeit hét tanulmányban közölte a Kövek, falak, templomok című könyvében.
Kolozsvári előadását annak mentén próbáljuk visszaadni, hogy milyen bevett nézetet cáfol, rendít meg, vagy kérdőjelez meg. Ezeket sárgával jelöljük a cikkben.
A klasszikus nézet szerint a székelyek Belső-Erdélyből jöttek,
nyelvjárási és helynévi adatok alapján úgy tartják, hogy Szászkézd és Sepsi patak felől, az Olt völgyén telepedtek be Székelyföldre. Erdélybe pedig korábban Magyarország dél-nyugati részéről érkeztek szinte biztosan királyi parancsra: egy eleve katonáskodó népességnek a keleti határ védelmét adták feladatul, ahol a tatár könnyűlovasok gyakran betörtek.
Van, aki szerint az Őrvidékről vagy Baranyából jöttek, de Révész László régész szerint ott a 11-12. században nem volt olyan településhálózat, amely kibocsáthatott volna egy ekkora népességet, ismertette Botár István, aki szerint ebben a kérdésben még fogunk tanulni.
Az Olt forrásvidéke és a Csíki-medence mindig is a Kárpát-medence perifériája volt, sőt Románia közepén is periféria bírt maradni, de épp ezért érdekes terep, véli Botár. Mivel félreesik, fennmaradtak a helynevek, a településhálózat.
A térségre vonatkozó írott forrás viszont nem maradt fenn az Árpád-korból.
A térséget először az 1332-1337 között keletkezett pápai tizedjegyzék említi (1333-34-ben egész Magyarországon összeírják a plébániatemplomokat), ebben szerepelnek a telegdi főesperességhez tartozó csíki plébániatelepülések, nagyjából 15-16. A hagyományos történetírás, amely szinte kizárólag az írott forrásokra hagyatkozik, nem ismeri el, hogy ezeknek a falvaknak lehettek filiális települései. Ebből származik az az erős helyi mítosz, hogy a székelyek annyira katolikusok voltak, hogy minden faluba építettek templomot.
Rögtön, ahogy megtelepedtek – sarkította tovább a hagyományos nézetet Botár, hogy aztán bevallja: bármennyire is szíve csücske a vizsgált régió, a történésznek el kell fogadnia, hogy az semmivel nem egyedibb, mint északi, nyugati vagy déli szomszédja.
Ugyanazok a településtörténeti folyamatok zajlottak, ugyanolyan vagy nagyon hasonló egyházpolitikai berendezkedés jelent meg Csíkban is, mint máshol: itt is kellett legyenek plébániatemplom nélküli, filiális települések, még ha nem is jelennek meg az írott forrásokban. Ahogy a nők sem jelennek meg a katonai összeírásokban, mégis elfogadjuk, hogy a csíki falvakban is éltek nők – illusztrálta Botár, miért abszurd elfogadni az írásos emlékek kizárólagosságát, ahogy azt az elismert tudós, Kristó Gyula tette.
A csíki székelyeket a 14. században egyetlen oklevél említi: 1324-ben Károly király úgy rendelkezik, hogy egy név szerint nem említett, örökös nélkül elhunyt ember birtokát odaadományozza Apor fia Sándornak. Ezzel az oklevél a vaskos történelemkönyvek azon megállapításait cáfolja, miszerint
a székelyek demokratikus társadalma nem ismeri el a királyi jogot,
nem létezik magánbirtok, csak egyenlően szétosztott közbirtok,
mert ez egy speciális környék teljesen saját jogrenddel.
Miközben az oklevél bizonyítja, hogy vagy Csíkban vagy a közvetlen szomszédságában magánbirtok húzódott, amely birtokosának halálával nem szállt a székely közösségre, hanem a királyra, aki azt saját hatáskörben tovább akarta adományozni. Ráadásul nem a székely közösségnek, hanem az Apor családnak, amelyről bizonyítható, hogy magánbirtokokkal rendelkezett Csík közvetlen szomszédságában, magyarázta a történész.
Az viszont tény, hogy akármilyen berendezkedés volt a környéken, akármennyire létezett a királyi jog, a csíki székelyek ellenkezése oda vezetett, hogy az oklevél említette birtok nem szállt az Aporokra. A csíki közösség a király akarata ellenére megvédte saját érdekét, és a jogászok többszörös feddése ellenére nem jelent meg a peren, a birtok nem vált ismét magánbirtokká. Botár szerint ez volt a 14. századi átalakulás egyik kulcsmozzanata.
Az is tény, hogy a tusnádi szorostól közvetlenül délre a Mikóknak voltak magánbirtokaik, a Kézdiszék felőli részen pedig az Aporoknak voltak olyan birtokaik, amelyek a késő középkorban nem is váltak soha Székelyfölddé, megmaradtak vármegyei területnek, enklávékként éltek tovább – magyarázta a történész, aki azt sem zárja ki, hogy ilyenek nemcsak Csík szomszédságában, hanem magában a Csíki-medencében is lehettek.
A következő forrás a 16. századból származik, amikor a különböző adóösszeírásokban már az a településhálózat jelenik meg, amely napjainkig tovább él: közel félszáz település. Hogy mi történt a közbeeső időszakban, arra főként a régészet és a történeti helynévtan tud válaszolni, mondta Botár, aki hangsúlyozta, ő nem nyelvész, a helynévtanban amatőrnek tekinti magát, és bízik benne, hogy hamarosan a profik is felfedezik maguknak a régiót.
A 14. század első harmadában említett településnevek a mai napig fennmaradtak, sőt nemcsak a települések, hanem a külterületek helynevei is: a Középbércet, Bezédmezőt, a Büdöshegyet ma is ugyanúgy hívják, ahogy a Mikó-birtok 1342-es határleírásában szerepel.
Botár ebből arra következtet, hogy más nevek is fennmaradhattak. A nevek pedig nem 1342-ben keletkeztek, hanem ekkor jegyezték le őket, de jóval korábbiak is lehetnek. Azért fontos, hogy itt a külterületek nevei is fennmaradtak, mert a történeti helynévtan szerint
a településnevek a legállandóbbak, markánsan fennmaradó helynévrétegnek számítanak,
a nagy tájegységek földrajzi nevei, nagy folyók, nagyobb hegyek nevei viszonylag jól fennmaradnak,
ám a külterületi helynevek a birtokviszonyok és társadalmi viszonyok változásai miatt gyakrabban változtak, mozgékony helynévrétegnek számítanak.
A tudományág művelői szerint a keleti székek (Csík, Gyergyó és Háromszék) de az egész Székelyföld is relatív későn betelepült tájegység,
mert itt nincsenek törzsnévből képzett korai helynevek, inkább a később keletkezett, összetett helynevek dominálnak: a templomok nevéből (Szent Imre, Szent Márton, stb.) képzett, illetve a -falva, -laka típusú helynevek. Bizonyos szentekről, például Imréről akár az Árpád-kor elején is nevezhettek el települést, de tény, mondja a történész, hogy ezek a 13-14. században váltak gyakoribbá.
A törzsnevek hiánya Botár szerint nem bizonyíték Csíkszék késői betelepítésére, mert szinte egész Erdélyből hiányoznak a törzsnevek, ilyen alapon Erdély betelepítését nagyon későre kellene keltezni, ami tudományosan nem tartható álláspont. Benkő Loránd nyelvész, majd az ő nyomán Kristó Gyula is a betelepülést a Csíki-medencébe a 13.-14. század fordulójára teszi, ismertette Botár, majd felvázolta saját kutatását a csíki helynevekről.
A településnevek közül 12-t sorolt a templomnevek közé, 13 összetett, utólagos helynevet talált, 12 földrajzi környezetre, piacra utaló nevet, illetve 12-t azonosított korai helynévként. Szerinte nincsenek túlnyomó többségben a késői helynevek, de meg lehet kérdőjelezni a módszert, miszerint szabad-e későközépkorban adatolt helyneveket csupán formai alapon visszakeltezni az Árpád-korba. Szerinte szabad, bár általánosítások nélkül.
Vagyis nem szabad biztosra venni, hogy például a földrajzi nevekből (Madaras patak) származó településnevek koraiak, de kizárni sem lehet túlzott óvatosságból. Botár azt is megkérdőjelezi, hogy a -falva összetételű, illetve Szent Simon, Szent Márton stb. nevéből képzett településnevek biztos 14. századiak, illetve ezek voltak-e az adott falvak első nevei. Azon az alapon kérdőjelezi meg, hogy Magyarország más tájegységein a templomcímes helynévadás elég agresszív módon ment végbe, gyakran kiszorított korábbi helyneveket.
A Gyergyó, Kászon, Delne helyneveket szláv etimológia miatt tartják korainak, a magyarok ottani térnyerése előttinek. Ennek alapján Botár István az ugyanabban a forrásban, a pápai tizedjegyzékben említett Somlyó, Tarkő és Rákospatak nevét sem tartja bizonyosan sokkal későbbinek. Sőt azt is megkérdőjelezi, hogy a szláv nevek mindig megelőzik a magyar helynévréteget,
mivel az Árpád-korban és különösen a keleti széleken relatíve vegyes lakossággal kell számolni. Ráadásul Somlyó, Tarkő és Rákos körül 11-12. századi leleteket találtak, a történész ezeket is figyelembe venné az illető települések keltezésekor.
Feltételezésében még tovább megy: ha ezek a földrajzi nevekből származó településnevek szerepeltek a 14. századi összeírásban, akkor a szintén földrajzi nevekből származó Szépvíz, Hosszúaszó, Madaras, Menaság, Körösmény is lehet akár 14. századi.
Még az ilyen területen is, mint a Csíki-medence, ahol nagyon kevés és késői az írott forrás, látható szerinte a helynevek ingadozása. A pápai tizedjegyzékben említett Tarkő valószínűleg a középkorban Nagyboldogasszony néven ismert egyházközség, mai nevén Karcfalva. Ami Bedecsként tűnik fel a késő középkorban, azt ma Szentimreként ismerjük, de a középkorban még önálló volt, sorolta a történész. Poklondfalva eleinte csak Poklondként szerepel, Szentmárton és Szentmihály pedig valószínűleg később kapta ezt a nevét, mert az onnan előkerült leletek korábbiak, mint a templomcímből képzett helynevek divatja.
A -falva utótagú, későinek tekintett falunevek előtagja leggyakrabban olyan személynév, amely relatív korai, vonta kétségbe Botár István Bánkfalva, Amadéfalva, Göröcsfalva vagy Csekefalva későinek nyilvánítását. Ezeknek a személyneveknek a divatja a 13. század végén lecseng. Sok egytagú helynévről pedig tudjuk Árpád-kori (de nem Csíkra vonatkozó) forrásokból, hogy ezek Árpád-kori személynevek voltak, például a Csicsó név, de ilyen Csomortán és Kotormány is.
Ezek a helynevek akkor keletkezhettek, amikor még személynévként is forgalomban voltak. Hogy mikor, azt az egyetlen csíki oklevélből, az 1324-esből következteti ki. Ez elég sok helyi előkelőséget sorol fel a kor szokása szerint az apa nevével: 9 apának 12 fiát. Az apák valamikor 1240-1270 körül kaphatták a nevüket, a fiúk nagyjából 1260-1300 körül. Az apák generációja 55 százalékban visel archaikus nevet, 45 százalékban keresztény nevet, a fiúk generációja 16-25 százalékban archaikus, és 66-75 százalékban keresztény nevet.
A keresztény nevek tehát a 13.-14. század fordulóján kerülnek többségbe, amiből a történész arra következtet, hogy az olyan nevű települések, mint Csicsó, Bedecs, Csobot, Kotormány, illetve Karc-, Bánk-, Amádé- vagy Göröcsfalva legkésőbb a 13. század második felében már létrejöttek.
Benkő Loránd nyelvész marosszéki példával illusztrálta, hogy vannak olyan külterületi helynevek, amelyek a székelység előtti magyarságra utalnak, mint az Áj és a Ropó. Benkő szerint ezek nem találhatók meg a keleti székekben, Botár viszont tud Kisájról és Nagyájról Csíkszentgyörgyön és Balánbányán is, sőt szerinte még Ropó is van. És ha Marosszéken ezek székelység előtti magyar népességre utalnak, akkor ugyanúgy jelezhetnek a székelységnél korábban betelepült magyar lakosságot Csíkszéken is. Vagyis azzal a közhiedelemmel is le kell számolni, hogy a székelység „ősfoglaló” lenne a Székelyföldön, hogy „feszt itt voltunk”.
Néha tapintható feszültséget okozott, mesélte Botár, ha olyan állításokat fogalmazott meg például falunapos vendégszereplésein, amelyek nem melengették különösebben a helyiek szívét.
A múlt század közepének legnagyobb szlavistája, Kniezsa István írta, hogy Csík és Kászon a 12. század közepéig nem a székelység, hanem más magyarság területe volt – idézte fel Botár, aki szerint Kniezsa ezzel azt akarta bizonyítani, hogy a székelyek, amikor beköltöztek, magyar anyanyelvűek voltak. Botár szerint viszont ez azt igazolja, hogy a székelyek előtti népesség volt (legalább részben) magyar anyanyelvű.
Szerinte pusztán a helynevek vizsgálatával is igazolható a tatárjárásnál valószínűleg korábbi, legalább részben magyar települési réteg megléte, illetve egy szláv települési réteg léte. A 13-14. században pedig nagy események zajlanak le Csíkban (is), mert a Kárpát-medence más régióival összehasonlítva itt magasabb a későbbi helynevek aránya. Ez szerinte településtörténeti átalakulásra utal: új falvak születnek, vagy újranevezik a régieket, új templomokat építenek, újraszentelik a meglévőket.
Emögött Botár a székelyek beköltözését sejti,
erre utalhat a régi birtoknevek eltűnése is a későbbi forrásokból: a birtokokat megszerezték a beköltöző székelyek néha a királyi akarattal is dacolva. A Mikó birtokokról lehet olvasni, hogy a sepsi székelyek be-betörnek oda, sőt időnként a csíki székelyek is, vagyis nincsenek jó viszonyban a szomszédos, nem székely jogállású nemesekkel.
A 13. századi beköltözés viszont nem saját elhatározásukból történt, hanem királyi parancsra. Egyrészt Botár nem tartja elképzelhetőnek, hogy egy ekkora népesség a király akarata ellenére mozgott volna a Kárpát-medencében nyugatról keletre, másrészt ha a székelyek választhattak volna, biztos nem a királyság leghidegebb régióját és nem igazán jól termő földjét választják letelepedés céljából.
Egy 1203-as püspöki oklevélben az áll, hogy a püspök igényt tart a keletre költöző székelyek tizedére. Ebből Botár azt vonta le, hogy a beköltözés akkor még biztosan zajlik, emiatt nem igazán tartható az az újabb nézet, hogy a székelyek betelepedése a 12. században be is fejeződött volna.
A '80-as évek közepéig nem volt Csíkban szakképzett régész, és amikor két régész odakerült, a kornak megfelelően zömében a vaskorral foglalkoztak, mesélte elődeiről Botár: dákokat kerestek és találtak. Dákok márpedig éltek a térségben, erősítette meg Botár, attól függetlenül, hogy ezt szeretik-e hallani Csíkban vagy sem.
Honfoglalóknak vagy pláne avaroknak nincs nyomuk, jelentette ki a régész, bár ő azzal az ambícióval költözött haza 2001-ben, mesélte, hogy majd megtalálja őket.
A Maros középső vonalától keletre eső területeken nincsenek biztosan honfoglalás kori leletek, és amíg ilyenek nem kerülnek elő, a székely előtörténetből a honfoglalókat ki kell iktatni – szögezte le a szakember, aki hozzátette: nagyon szívesen tévedne ebben a kérdésben.
A '60-'70-es évekbeli terepbejárások során gyűjtött leletek zöme szórványlelőhelyről került elő, gyakran nem jelölték meg pontosan, honnan, és a raktározási körülményeknek köszönhetően össze is keveredtek. Mégsem kell kidobni őket, mert lehet tudni, hogy hozzájuk hasonló cserepeket, edényeket máshol Árpád-kori, sőt kora Árpád-kori lelőhelyekről ástak ki.
Saját (bár kevés) ásatásaiban is Botár szinte mindenhol talált Árpád-kori cserépedényrészleteket, volt ahol 12. századi sarkantyút is, nem csak a zsögödi szorosban feltételezett katonai ellenőrzőponton, így arra jutott, hogy az Árpád-kori településréteg sokkal kiterjedtebb volt a Csíki-medencében, mint azt korábban gondolták. Nemcsak az Olt egy-két pontján, hanem a zsákutca-völgyekben, mellékvölgyekben a kevésbé lakott településeknek is van Árpád-kori, ráadásul nem is késő Árpád-kori előzménye.
Templomokat a székelyek kezdtek el építeni Csíkban
A pápai tizedjegyzék alapján látszik, hogy a településhálózat gerincét kiadó egyházashelyek már léteztek a 14. században, sőt az úthálózat is létezett, magyarázta a történész. Botárnak úgy tűnik, hogy a plébániatemplomok relatív sűrűsége elég nagy: tetszőleges csíki településnek az öt kilométeres körzetében van plébániatemplom.
Sokan úgy vélték korábban, hogy ha voltak is Árpád-kori templomok, azok nem a mostaniak helyén, hanem valahol fent a hegyekben voltak, mondta Botár, és erős toposzként említette a székelyföldi történetírásban (Orbán Balázsnál is) azt a hiedelmet, hogy a települések fentről, a hegyekből húzódnak le, és valamikor a késő középkorban érik el azt a helyet, ahol jelenleg is találhatóak.
Ezt régészet vagy bármilyen egyetemi tanulmány nélkül is könnyű cáfolni, legsikeresebben a helyi földműveseket tudja meggyőzni az ellenkezőjéről, mesélte Botár, mert csak megkérdezi tőlük, hol szántanának szívesebben: fent a ciheresben, ahol egy elvetett mag jó ha kettőt terem, vagy lent, az árvízmentes teraszon, ahol 40 centis a humusz.
A tudományos érv persze az, hogy az összes lelőhely, az őskoriak is a mai falvak belterületén találhatóak, vagy közvetlenül mellette. Botár nagy sikerélménye volt, amikor a templomok belsejében megtalálták az Árpád-kori templomokat,
mert így a helyi pap bácsiknak is be tudták bizonyítani, hogy a falu nem fentről költözött le. Az is kiderült, hogy minden templomnak egyedi építéstörténete van a berögzült tudás ellenére, miszerint volt egy Árpád-kori építéshullám, majd egy késő középkori, gótikus hullám. Úgy építkeztek, mikor kinek hogy sikerült, sok egyedi megoldással.
A templomok többsége viszont keltezhetetlen – magyarázta a történész, mert a csíki székelyek nem voltak hajlandók áttérni református hitre, és egészen a jelenkorig temetkeztek a cinterembe a templom mellé. Ráadásul úgy, hogy minden generáció kicsivel nagyobb és mélyebb sírt ásott, így a középkori sírokat módszeresen szétásták.
Viszont ha máshol a 12. században (esetleg korábban) megépültek az első templomok, Csík sem lehetett kivétel, a korabeli egyházjogi rendelkezéseket ugyanúgy betartották, valószínűleg kisebb késéssel. Botár szerint nem szabad az egyházi építészetet a településtörténettől és a helynévtantól függetlenül vizsgálni, ezek együtt pedig azt mutatják, hogy a 12. században már kiépült a szinte a maihoz hasonló sűrűségű településhálózat közel 50 településsel
A korai templomoknak fontos településtörténeti hozadékai vannak úgy, hogy a falvak és a filiális települések jelentős része késő középkori adatolású: ha van egy gótikánál korábbi templom, az már szinte önmagában keltezi a falu és a hozzá tartozó filiális települések létét.
Csíksomlyó az egyetlen kivétel, mert több időrendi fogódzót ad, de nem a búcsús templom, hanem a plébániatemplom, a csobotfalvi templom. Egy itt talált gyereksírban olyan esküvői hajkarikákat találtak, amelyhez hasonlókat Háromszéken vagy Udvarhelyszéken a 12. század második felére kelteztek. A csobotfalvi sír viszont bizonyíthatóan fedett egy korábbi gyereksírt, illetve a gyereksír feltöltésében felnőtt csatokat találtak. Ebből a régész három sírrétegre következtet, ahol az első nagy valószínűséggel a 12. század közepén keletkezett.
A templomépítések tehát a történész szerint a 12. századtól kezdődtek a Csíki-medencében is. Minden jelenlegi templom alatt ott vannak egy vagy több korábbinak a maradványai, amelyeknek egy része Árpád-kori. Az általuk megtalált kőalapok nem feltétlenül az első templom részei – hangsúlyozta Botár. Források igazolják, hogy máshol a Kárpát-medencében fa- és agyagtemplomok voltak, így Csíkban is lehettek. Például az egyik csíkszéki templom alapfala alatt is temetkezési helyeket találtak, amelyről azt gyanítják, hogy még korábbi, valószínűleg fatemplom körüli temető részei.
Az Árpád-korból máshol feltárt, földbe vájt veremházak léte részben Csíkban is igazolható, de egyedi megoldásokat is találtak, például cölöplyukakat. A már említett somlyói templomtól pár száz méterre találtak egy elég nagy faépítményre utaló nyomokat, amelyekből azt derítették ki, hogy a 14. században már nem használták. Viszont az a nagy gödör, amelynek betöltésére beleásták, Árpád-kori, a leletek alapján 11-12. századi. A környéken 13. századi lelőhelyek is vannak, vagyis a településen folyamatosan laktak.
Felszíni, többoszlopú házak is voltak, Kotormányban találtak egyet, amelynek az építését a benne talált kemence alapján a 14. századra teszik. Ugyanitt egy másik objektumban Árpád-kori leleteket tártak fel, sőt egy ereklyetartót is találtak, amilyen Erdélyben nem hányódik minden településen. Ott viszont későbbi leleteket nem találtak, amiből most arra következtetnek, hogy a 15-16. században már nem laktak azon a helyen.
A klasszikus elképzelés szerint a magyarság erdélyi térnyerését a várak jelölik ki.
Ezzel Csíkszék az utolsó lett volna, de Benkő Elek és Sófalvi András kimutatták, hogy a tézis tudományosan nem vállalható, mondta Botár. A beköltöző lakosságnak nem az az elsődleges célja, hogy várakat építsen, és azzal kijelölje a határt. A csíki várak ráadásul a főútvonalaktól teljesen eltávolodottak, tehát nem az volt a szerepük, hogy a forgalmat ellenőrizzék, vagy a Csíki-medencét megvédjék, hanem hogy egy kis embercsoport oda félrehúzódjon, és megvédje magát.
Roppant kicsi méretük miatt Botár kétli, hogy ezek közösségi várak lettek volna, ahogy a szakirodalom állítja, mert még a falu lakosai sem fértek volna be, nem hogy a jószágaik. A csíkszentdomokosi vár például szerinte nem nagyobb, mint az EME előadóterme, ahol épp ültünk. Úgy véli, ezek inkább magánföldesúri várak voltak. Az ott talált leletek viszont 13. századiak, ami fontos településtörténeti mutató: nincsen vár település, hozzá tartozó faluhálózat nélkül.
A Moldvában folyó Beszterce partján található Bâtca Doamnei-en kiásott várból hasonló sarlók, ekepapucs, kardmarkolat és sarkantyúk kerültek elő, mint Kotormányban, ráadásul III. Béla verette érmékkel együtt. Egyértelmű Botár szerint, hogy a 12. század közepén a magyar határvédelem, a várrendszer már bőven elérte a Kárpátokat.
Magánbirtokok Székelyföldön?
Csíkban nem jellemző, de a tusnádi várhoz tartozó településeknek (Kozmás, Tusnád, Verebes, Lázárfalva) az újkorig közös határuk volt. A többi falu jól körülsáncolta magát, mindenki tudta, hol a határa, mondta Botár, de ennek a 3-4 falunak közös volt a határa, és ennek oka kellett legyen. A szoros túloldalán az Aporok és a Mikók birtokai voltak, és Botár gyanúja szerint Tusnád körül volt egy olyan nagyobb birtok, magánbirtok vagy királyi birtok, ami délen megmaradt a Mikók és az Aporok kezén, Csíkban elveszett, elszékelyesedett, de a közös határhasználat ennek az emléke lehet.
Ugyanez állhat szerinte amögött is, hogy a csíkrákosi templom nem Rákoson van, hanem a rákosi plébánia alá tartozó települések közül azon, ahonnan jól megközelíthető: Göröcsfalván. Emögött Botár azt gyanítja, hogy ez annak az emléke, hogy a templom eredetileg egy rákosi birtoknak épült, ahova több falu tartozott.
Szerinte ugyanez lehetett Csíksomlyón is, mert a somlyói plébániatemplom Csobotfalván van, nem Somlyó területén vagy szélén. Egy nagyobb területnek lehetett Somlyó a neve, amit a plébánia joghatósága őrzött meg, és talán ennek köszönhető szerinte, hogy a csobotfalvi templomon kívül a Salvator kápolna is somlyói, illetve a Vardotfalván (Csíksomlyó régi neve) megtelepedett ferencesek is somlyóiak.
A történész a birtokok meglétét egyelőre bizonyíthatatlan feltevésnek nevezte, de nem tartja kizártnak, csak épp nem maradtak fenn olyan oklevelek, amelyek említenék, mint ahogy az 1324-es oklevél említi a Lokkazun (Lok Kászon) birtokot, és amelyek tulajdonosait a helyi székelyek esetleg „eltüntették”. Erre ugyanis volt példa, a csíki székelyek az Aporokat és a Mikókat is háborgatták, hacsak tehették.
Az Árpád-kor korai vagy középső szakaszában itt élt népességről annyi tudható, hogy elég „militartista” lehetett: a kevés ásatáshoz képest relatíve sok sarkantyút találtak, a kevés vasleletben két nehéz kard is található, amely nem a könnyűlovasok fegyvere. Botár szerint ez egy olyan, a székelyeknél korábbi népesség, amely a korabeli Erdély határait védte, és a székelyekkel ellentétben a vármegyei berendezkedéshez tartozott.
Azt, hogy ezek nem „kommandós” egységek voltak, korabeli mezőgazdasági eszközök bizonyítják, vagyis nem különbözött semmiben a Belső-Erdélyben élt vármegyei társadalomtól.
Az 1345-ös, tatárok elleni székely hadjáratot leíró János minorita krónikájából sokan idézik ezt a részt: „a székelyek azzal a kis számú magyarral együttesen, akik akkor közöttük laktak”. Ez is azt jelzi Botár szerint, hogy a székelyeket megelőzően, illetve a székely beköltözéssel egy időben éltek más társadalom tagjai is a Székelyföldön. Nem biztos, hogy nemesek, de a hadviselés miatt az sem kizárt.
A kora Árpád-kori templomok, várak és településhálózat a Csíki-medencében Botár szerint valószínűleg Küküllő vármegyéhez tartozott.
A nyelvjárásokat kutatók szerint Csík Háromszék felől települt be, egyházszervezetileg viszont nem Háromszékhez, hanem Udvarhelyszékkel együtt a telegdi főesperességhez tartozott. A konzervatív egyházi berendezkedés őrizte meg a történész szerint annak emlékét, hogy amikor a székelyek betelepedtek Csíkba, a térség egyházilag már szervezett volt, és ahhoz az egyházi közigazgatáshoz tartozott, amit a telegdi főesperesség megörökölt, vagyis a küküllői főesperességhez.
A tatárjárás a régiót fekvése miatt hatványozottan érinthette, mondta Botár, aki a székelyek beköltözését a 13. század közepére, második felére valószínűsíti. Megjegyezte viszont, hogy az újabb vélemények a kora Árpád-kori vagy közép Árpád-kori leleteket is egyre inkább a székelyeknek tulajdonítják, ő maga ezt nem látja bizonyítottnak.
A 13. századi masszív beköltözés nyomán átalakul a korábbi társadalmi berendezkedés, a várakat felhagyják, a birtokosok eltűnnek, a magánbirtok visszaszorul.
A késő középkorban, a 16. század második felében zajlik még egy nagyobb átrendeződés: a korábban önálló települések besorolódnak a plébániával rendelkező települések alá. Ezeket hívják a néprajzosok tízeseknek, és székely jellegzetességet látnak bennük, azt tartják, hogy már az Árpád-korban beköltöző székelyek is tízesekben telepedtek le és hadakoztak. Botár ezt egyszerűen rablómesének nevezte, ezek szerinte jól adatolhatóan középkori falvak voltak, és később tízesekké váltak.
szabot
Dr. Botár István: Kövek, falak, templomok. Régészeti kutatások Csík középkori templomaiban 2002-2007 között /Pallas-Akadémia Könyvkiadó Csíkszereda , 2009/ foter.ro

2016. február 11.
Előválasztás: folytatódik az RMDSZ-es huzavona
Úgy zajlott le az RMDSZ udvarhelyi szervezetének kedd esti gyűlése, ahogyan azt Bunta Levente polgármester korábban eltervezte: az elöljáró javaslatára a testület eldöntötte, kizárólag a szövetség tagjai voksolhatnak az előválasztáson.
Géczi Levente – aki 51 társával együtt részt vett a városi szervezet ülésén – érdeklődésünkre elmondta, a polgármester emellett azt is indítványozta, hogy az előválasztásra való jelentkezés határidejét február 12-éről március 11-ére módosítsák.
Az RMDSZ udvarhelyszéki szervezete azonban továbbra sem hajlandó módosítani a korábban rögzített szabályzaton: a megmérettetésre péntekig lehet jelentkezni, kilencszáz támogató aláírás összegyűjtését követően, március 13-án pedig tagságtól függetlenül bárki szavazhat a jelöltekre.
„A városi szervezet tiszteletben tartja és végrehajtja a széki szervezet döntéseit" – idézett a helyi szervezet működési szabályzatából szerdai sajtótájékoztatóján Bíró Barna Botond, az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetének ügyvezető elnöke.
Hozzátette, amint a keddi küldöttgyűlés határozatát megkapják, azt azonnal érvényteleníteni fogják.
Legalább ezerháromszáz szavazót várnak
Bíró egyébként az előválasztások lebonyolításával kapcsolatban elmondta, az udvarhelyszéki szervezet korábban úgy döntött, hogy a 2012-es helyhatósági választásokon az RMDSZ-es tanácsosi listákra leadott voksok 15 százaléka lesz az érvényességi küszöb, ami azt jelenti, hogy Udvarhelyen legkevesebb 1300 résztvevőre van szükség ahhoz, hogy legitim eredmény szülessen a megmérettetésen. Elmondta továbbá, a megmérettetés lebonyolítása kapcsán kialakult vita miatt az RMDSZ szabályzatfelügyelő bizottságához fordult, a testület pedig megállapította, hogy a területi szervezet minden tekintetben megfelelően járt el.
Ezek után Bíró leszögezte: nyitott, előzetes regisztrációhoz kötött elválasztáson fogják eldönteni, hogy ki lesz az RMDSZ polgármesterjelöltje Udvarhelyen, ahogy Homoródszentmártonban és Máréfalván is. „Már nem változtatunk sem a procedúrán, sem a határidőkön, sem a módozaton" – szögezte le. Az udvarhelyi előválasztásra egyébként szerdáig 827-en regisztráltak.
Amint arról beszámoltunk, Bunta Leventén kívül Arros Orsolya, Benedek Árpád alpolgármester és Jakab Áron Csaba tanácsos is gyűjti az aláírásokat, hogy részt vehessen az RMDSZ udvarhelyi előválasztásán.
Arros Orsolya egyébként szerdán már be is mutatta választási programját egy sajtótájékoztató keretében. „Az én programom nem ígéreteket, hanem megoldásokat tartalmaz: konkrét, kézzel fogható válaszokat azokra a problémákra, amelyekkel a város szembenéz" – fogalmazott a polgármesteri tisztségre pályázó közgazdász. Mint mondta, szakemberekkel venné körül magát, hogy tudásukat és tapasztalatukat hasznosítva valósítsák meg a városfejlesztési projekteket.
Programtervezete szerint egyebek mellett azt szeretné, ha a beruházásokra szánt összegek elköltésébe a lakók is beleszólhatnának – a pénz 5–10 százalékából történő megvalósításokról a városiak döntenének –, de tervez pályázni, segítené a fiatalokat az otthonteremtésben, és több nagy beruházást is megvalósítana. Elmondta, programját a városlakók javaslatai alapján írta össze, és továbbra is várja a véleményeket. „Amikor azt látjuk, hogy a szomszédos községek is leköröznek bennünket, nagyobb pénzeket hívnak le, mint mi, akkor egy új szemléletmódra, városgazdára van szükség" – szögezte le Arros Orsolya.
Fülöp-Székely Botond. Krónika (Kolozsvár)

2016. február 22.
Családfa
Ezt a címet viseli a kiállítás, amelyet Tamás Borbála munkáiból szerveztek tárlattá a székelyudvarhelyi Haáz Rezső munkatársai. A fiatal képzőművész is tagja annak a csoportosulásnak, amely az utóbbi években egyre markánsabban jelen van Udvarhelyszék művészeti életében.
A kiállítás megnyitására 2016. február 24-én, szerdán délután 5 órakor kerül sor a Haáz Rezső Múzeum képtárában. A tárlatot Veres Péter muzeológus nyitja meg.
A tárlat egy hónapig látogatható a Haáz Rezső Múzeum Képtárában (Kossuth Lajos u. 42. sz.). eloszekelyfold.com

2016. február 27.
Az RMDSZ és a sajtószabadság
Verestóy Attila a szenátus pulpitusáról, Kelemen Hunor pedig a román sajtónak nyilatkozva szállt síkra a sajtószabadságért múlt héten, amikor az adóhatóság költözésre szólította fel a korrupcióért börtönbe zárt Dan Voiculescu szekus besúgó médiabirodalmát.
Verestóy Attila udvarhelyszéki szenátor és az RMDSZ elnöke nyilvánosan védte azt az Antena3 csatornát, amelynek munkatársaitól immár a román média legnagyobb része is elhatárolódik, azt a tévéadót, amely számtalan esetben félretájékoztatáson, hazugságon alapuló, összehangolt gyűlöletkampányokat vezényelt a magyar közösség ellen, vezető szerepet vállalt a magyar közösség kollektív megbélyegzésében. Tamás Sándor, ugyanezen RMDSZ háromszéki területi szervezetének vezetője egy szót nem szólt a sajtószabadság védelmében, amikor az általa elnökölt megyei tanács ülésén Ion Popa rendőrparancsnok hosszú perceken át nyilvánosan ostorozta és perrel fenyegette a Háromszék független napilapot, amiért egyik véleményanyagunkban szóvá tettük, hogy a rendőrség egy sor közérdeklődésre számot tartó ügyet mindmáig nem oldott meg.
A magyargyalázó szekuscsatorna sorsa fontosabb az RMDSZ-nek, mint egy magyar napilapot ért nyilvános hatósági fenyegetés és támadás?! Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. március 4.
Régészek tartottak rendhagyó történelemórát Csíkszeredában
Mi a vesztegintézet? Hol van Kustaly Vára? Kik voltak a csíksomlyói gótok? – e három kérdést feszegette péntek délelőtt Csíkszeredában az adott helyszíneken 2015-ben kutató régész. A Rendhagyó történelemóra című rendezvény Hargita Megye Tanácsa támogatásával zajló kutatásokat tártak fel a közönségnek.
Közel kétszáz középiskolás diák és Hargita megyei szakemberek jelenlétében tartották meg Hargita Megye Tanácsa aulájában a Rendhagyó történelem című előadássorozatot pénteken. A hagyományossá vált bemutatókhoz a közös nevezőt a megyei önkormányzat programja adja, mely révén régészeti kutatásokat támogatnak – ez alkalommal a 2015-ben folytatott munkálatokról számoltak be a szakemberek. Házigazdaként a jelenlévőket Borboly Csaba elnök és Barti Tihamér alelnök köszöntötte.
Elsőként a Gyergyószentmiklós melletti, „piricskei vesztegintézet” régészeti kutatásait részletezte Demjén Andrea, a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton múzeum régésze. Megtudhattuk: 2009-ben feltárás zajlik Piricskén a gyergyói múzeum szakemberei vezetésével. Itt körülbelül 50 évig – Gyergyótölgyesre költöztetéséig – üzemelt az az egészségügyi tábor szervezésű „vesztegintézet”, megállóhely. Itt történt a Moldvából Erdélybe érkező, illetve innen Moldvába tartó kereskedők ellenőrzése, illetve a járványos betegségek megfékezése érdekében az átutazók vesztegeltetése.
A régész elmondta: eredeti tervtől eltérően kellett kutatnia, mert a terület tulajdonosával nem tudtak megegyezni a kutatáshoz szükséges fák kivágásáról. A megyei önkormányzat minden évben támogatta a feltárást, ahol nyaranta folytatják az ásatásokat az 1806-ig működő vám és vesztegzár területén, ahol az erődítmény a 17. század végén épült. Írott források szólnak arról, hogy az erődítményt 1694-ben kezdték el építeni az osztrákok. A munkacsapat diákokat is bevon a feltárásba, akik egy hetet a feltárás helyszínén törtnek, belekóstolva a régész-életbe.
Kustaly váráról kevesen tudnak, és maguk az udvarhelyiek is alig ismerik – jelezte ismertetőjében Sófalvi András, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső múzeum régésze. Mint elmondta: projektjükben a turisztikai hasznosításán gondolkodtak az Udvarhelyszék és Bardócz-szék között, a Rika-erdő gerincének nyergében található Kustaly várának.
Egy olyan feltárásról lévén szó, melyről egyáltalán nem léteznek írásos források, a talált cserepek nyomán igyekeztek megfejteni a titkát. „Még nem vagyunk felnőve ahhoz, hogy a romokat ripsz-ropsz helyreállítsuk” – figyelmeztetett a régész. Mint mondta, ha szakma a régészeti munkálatot el is végzi, annak a fenntartása, gyakorlatilag a falak kezelése, karbantartása, nem történik nagyon sok esetben meg Erdélyben. Mint rámutatott: ők a „köztes megoldást” választották, háromnyelvű turisztikai táblákkal jelezvén a feltárás jellemzőit.
A csíksomlyói, Fodor-kerti ásatások eredményeit bemutatva Botár István, a Csíki Székely Múzeum régésze gyakorlatilag elmagyarázta a diákközönségnek, hogyan zajlik egy régészeti ásatás, miért távolítják el eleinte a termőtalajt. A felügyelete alatt évek óta zajló csíksomlyói kutatások eredményei bizonyítják: a gótok folyamatosan és sűrűn lakták ezt a települést.
G. E. maszol.ro

2016. március 8.
Végtelen történet
Trianon és a magyar autonómiák 1947-től máig (2.)
Írásunk első részében áttekintettük az 1918/20-tól kialakult helyzetet. Bemutattuk, miként lett a felvidéki, délvidéki, erdélyi és kárpátaljai őshonos magyarság másodrendű polgár a szülőföldjén a huszadik század harmadik-negyedik évtizedében. Írásunk második részében a magyar autonómiák és lehetőségeik 1947 utáni történéseit vizsgáljuk.
Magyarország (1946-tól Magyar Köztársaság) nevében ugyanaz a Gyöngyösi János kisgazdapárti külügyminiszter írta alá 1947. február 10-én, a francia külügyminisztérium óratermében a békeokmányt, aki a tűzszüneti egyezményt 1945. január 20-án Moszkvában (Vörös Jánossal és Balogh Istvánnal) kézjegyével látta el.
Párizsban hazánkat 1938-as határai mögé kényszerítették vissza a győztes szövetséges hatalmak, miközben a pozsonyi hídfőben három színmagyar községet (Horvátújfalu, Oroszvár, Dunacsúny) 14 024 kat. hold területtel Csehszlovákiához csatoltak. Azért csak hármat, mert a Gyöngyösi vezette magyar békedelegáció másik két falu (Rajka, Bezenye) elcsatolását megakadályozta. A helyszínen tartózkodó Gerő Ernő a szovjetek érdekeit képviselte, míg Károlyi Mihály a saját pozíciójával volt elfoglalva, hazánk kárára.
1947. február 10. kül- és belpolitikai cezúra Budapest számára. Addig, éppen a békeszerződés aláírása miatt, a megszálló szovjetek (fő hatalmi szervük a Vorosilov vezette Szövetséges Ellenőrző Bizottság) és bábjaik (Rákosiék) legalább részben visszafogva magukat, a demokratikus látszatra adtak valamit. Az aláírás után már arra sem. Február 25-én letartóztatták Kovács Bélát, és a Szovjetunióba hurcolták, „fölpörgették” a Magyar Közösség-pert, ezzel megroppantották a Kisgazdapártot, elűzték Nagy Ferenc miniszterelnököt, csalásokkal tarkított kékcédulás választásokat tartottak. Jött a Mindszenty- és a Rajk-per, utána a totális kommunista diktatúra kiterjesztése. Ezt nevezi 1948/49-től a marxista terminológia a „fordulat évének”.
Párizs és az etnikai magyarság
Minden magyar ember, még a jobb érzésű kommunisták is, abban bíztak, hogy „Párizs után” a szovjet hadsereg kivonul. Nem így történt! A megszállók „összekötővé” váltak: ausztriai katonai egységeiket biztosították egymillió fővel (!) Magyarország és Románia felől és az őket mindenben kiszolgáló kommunista pártok hatalomba vezető útját. Csak Csehszlovákiából vonultak ki ’47-ben, majd ismét be ’68-ban.
A háború után senki nem beszélt az „ősbűnről”, amely az 1943. decemberi Sztálin–Benes moszkvai találkozón fogant. A londoni emigráns csehszlovák kormány hungarofób feje andalító dallamokat dúdolt a Generalisszimusz fülébe a térség oroszok általi megszállásának és szlávosításának (!) szükségességéről. Ez „Csehszlovákiára fordítva” a magyar és a német lakosság kollektív bűnösségét és jogfosztását, kiűzését jelentette, de később már térségi receptként működhetett, megfejelve egy „apróbb ajándékkal”: Kárpátalja Szovjetunióhoz való csatolásával, 1945. június 29-én. Ez az Európa szégyenére máig érvényes Benes-dekrétumok (1945. május 14. és október 27. között kiadott elnöki rendeletek, melyek közül tizenhárom közvetlenül, húsz pedig közvetve mondja ki a kisebbségek kollektív bűnösségét) genezise, amiknek jó részét végre is hajtották szovjet segítséggel az egyetemes magyarság – 120 ezer magyar kitelepítése 1945 és 1948 között – és németség ellen. Ezzel párhuzamosan megindult a helyben megtűrt (állampolgárság nélküli) magyarok reszlovakizálása, mellükön az M betű viselésére kötelezve.
Diktatúrából diktatúrába
A jugoszláv – csetnikekkel jócskán kibővült – partizánhadsereg, hasonlóan a román Maniu-gárdistákhoz, nem várta meg a „diplomáciát”, szabályosan irtotta a nem szláv eredetű (német, olasz, albán) lakosságot. Köztük több tízezer civil, fegyvertelen, délvidéki magyart pusztítottak el válogatott kegyetlenséggel, Vaso Cubrilovic „elvei” alapján 1944 novembere és 1945 márciusa között. Anton Bebler ljubljanai professzor adatai alapján a „partizánbevonulások” (Trieszt, Fiume, Pristina, Bleiburg, Bácska stb.) halálos áldozatainak száma kettőszázezer fő. Jugoszláviát 48 ezer magyar hagyta el, Romániát háromszázezer. Budapestről nyolcezer zsidó vándorolt ki a „koalíciós” években az alakuló Izraelbe, miközben megindult hazánkból a svábság kitelepítése, három év alatt megközelítőleg száznyolcvanezer fő.
Autonómiáról nem beszéltek sem Potsdamban, sem Párizsban, sem Moszkvában, sem New Yorkban, csak magasztos elvekről, békéről, demokráciáról, emberi jogokról...
A Nyugatról 1947-ig hazatérő mintegy kétszázezer magyar hadifogoly még „elcsípett” egy-másfél évet, a reményt adó korszak végéből. Ekkor még a Moszkva felől érkezők is. Hatszázezren estek szovjet hadifogságba, kétszázezer civilt hurcoltak el „malenkij robotra”, akiknek csak kisebb hányada tért haza a „vörös paradicsomból” 1949-ig. Többen csak az ötvenes években, még többen soha. Akik Sztálin birodalmából jöttek, tudtak mindent. Látták, meg- és túlélték a „népek hazáját”. Nekik nem volt új Kistarcsa, a hortobágyi internálótáborok világa, Recsk és az ÁVO, majd az ÁVH, a börtönök, az akasztások és a kivégzések magyarországi valósága. A határok Nyugaton, Keleten és Délen (Jugoszlávia) lezáródtak 1948/49 fordulójára. Népünk a határon belül sem volt autonóm, nemhogy kívül. Európa keleti felének szovjetizálásához „alkotmányos út” vezetett.
A minta az 1936-os szovjet alkotmány volt. A „versenyt” a még Sztálintól is balra álló Jugoszlávia nyerte, 1946-ban készen voltak (a tükörfordítással). Magyarország 1949-re teljesítette új „alkotmányos” feladatát, Románia késett. 1948-ban kiadtak egy ideiglenes alkotmányt, majd írni kezdték a véglegest, s küldözgették Moszkvába a változatokat, mígnem visszakaptak egy „kijegyzeteltet”. A példány Sztálin, Molotov és Visinszkij saját kezű „ajánlásait” tartalmazta, nyomatékkal bejelölve a Magyar Autonóm Tartományt, Marosvásárhely központtal.
A Szovjetunióban 192 (!) nyelvi-folklorisztikus autonómia létezett az ötvenes években. Ezek mintájára hozatta létre Sztálin román követőivel a székely autonómiát 1952. július 18-án. A székely megyék lakossága az újságból értesült arról, hogy ők ezentúl autonómok. A nyolcvanszázalékos magyar többséget felölelő 670 ezer fős, 13 ezer km2-es terület, a vasút és a hadsereg kivételével, nyelvi inkubátorházként „üzemelt”, de egymillió erdélyi magyar kimaradt belőle. Az 1956-os magyar forradalom megrettenti a román vezetést (is), melyben megjelenik a fiatal N. Ceaușescu, aki azonnal szűkíteni kezdi az autonómiát, miközben 1958-ban kitessékelik Romániából a szovjet hadsereget. Ezután román többségű területekkel bővítik az autonómiát, nevét Maros-Magyar Autonóm Tartományra változtatják, amit ellepnek a Securitate ügynökei. Gheorghiu-Dej 1965-ben hal meg, helyére a magyargyűlölő Ceaușescu lép, aki elszívja a levegőt a MMAT elől, s családi-baráti hűbéresi vállalkozássá alakítja Romániát. Azért szervezi át közigazgatásilag, hogy megszüntethesse a székelyek kvázi autonómiáját 1969. január l-jén. Rákosiék az alapításkor voltak némák, Kádárék a megszüntetéskor hallgattak...
A királyi diktatúrát az idegen megszállás és a háború után kommunista diktatúra váltja föl az 1945 után rekonstruált Jugoszláviában.
A Kominform (Tájékoztató Iroda) 1948. júliusi határozata „kiátkozta” a föderális balkáni országot a szocialista akolból. Az ötvenes évektől a renegát Belgrád önálló útra tér: az Edvard Kardelj fémjelezte önigazgatási szocializmusra. Vezetője, Tito marsall kommunista diktátor, de nem Moszkva helytartója. Az 1963-as jugoszláv alkotmány a Szerb (tag)Köztársaság területén már két autonóm körzetet (Koszovó és Vajdaság) jelöl, amelyek 1974. január 1-jétől Autonóm Tartománnyá válnak. A JSZSZK hat tagköztársaságból és két autonóm tartományból áll. Azonnal megjelenik a kétmilliós Vojvodina/Vajdaság (lakosságának 25 százaléka magyar) statútuma is. A területi autonómia (21 ezer km2) adó-, vám- és illetékbevételekkel rendelkezik, önálló kormánnyal és parlamenttel (Báni Palota, Újvidék) bír. A VSZAT 150 fős parlamentjében 37 magyar képviselő foglal helyet. A jugoszláv szövetségi parlamentben 110 fő képviseli az autonóm tartományt, közülük 26 magyar. Már Tito 1980-ban bekövetkezett halála előtt is, de különösen utána rendszeresen támadták Szerbiában az autonóm tartományt. Az autonómia tényleges fölszámolása de jure 1989-re esett, alkotmánymódosítás formájában. 1991 és 1999 között Szerbia négy háborút vívott Szlovénia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina és Koszovó ellen és négyet veszített el. Az ezredforduló után Vajdaság visszakapta néhány korábbi jogkörét, de önfinanszírozási lehetőségét nem. A délvidéki magyarság a tartomány lakosságának mindössze 12 százalékára esett vissza. Az újvidéki 120 fős kvázi parlamentben hét, a belgrádi 250 fős Skupstinában mindössze öt magyar képviselő van. A délvidéki magyar etnikum szempontjából a mára kialakult állapot nem felel meg az autonómiakritériumoknak.
A Hódi Sándor jegyezte VMDK (Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége) által kiadott magyar autonómiatervezet 1992 áprilisában látott napvilágot. A Magyar Autonóm Körzet a vajdasági autonómián belül hozta volna létre a magyar önkormányzatok társulását és a személyi (perszonális) autonómiát, hivatkozással a szerb alkotmányban biztosított kisebbségi jogokra. Bár a kodifikált anyag Hágába (Jugoszlávia-konferencia) és Brüsszelbe is eljutott, a balkáni háborúban elmélyülő szerb diktátor, Slobodan Milošević maga (személyesen) utasította el azt. Nem sokkal ezután tette ugyanezt Franjo Tudjman horvát államfő az isztriai „autonómok” tervezetével.
Az autonómia mai esélyei
rendszerváltás utáni polgári kormányok a politikai fókuszhoz közeli helyzetbe hozták a nemzetpolitikát, stratégiai ágazatnak tekintve azt. Intézkedéseik a határon túli magyarság megmaradását, szülőföldjén való boldogulását, fejlődését szolgálták. Ezt a kissé lassúnak látszó, de pozitív folyamatot törte meg a 2004. december 5-i szégyenteljes népszavazás, amit a 2010 nyarán bevezetett kettős állampolgársági törvény úgy korrigált, hogy életbelépésével azonnal, szinte preautonóm állapotot teremtett. Autonómiákat azonban csak nagyon precíz terület- és népességszámítások alapján lehet létrehozni, demokratikus-tárgyalásos alapon. Erre, mai tudásunk szerint négy régióban lenne lehetőség: Észak- és Közép-Bácskában, valamint a kapcsolódó Bánság (Bánát) egy részén, Kárpátalján a kibővített beregszászi járásban, Erdély székelyföldi részén és a Felvidék déli részén. Ezekben a térségekben él a Trianonban elcsatolt területeink úgynevezett tömbmagyar része, amelyekre érdemes a hangsúlyt helyezni, ezzel akadályozván meg a további szórványosodást és elvándorlást.
Ilyen lehetne a Délvidéken a Tisza-menti Magyar Autonóm Körzet, amelynek tizenegy járásában (Szabadka, Magyarkanizsa, Törökkanizsa, Topolya, Zenta, Csóka, Kishegyes, Óbecse, Ada, Szenttamás és Temerin) kilencvenhat településen csaknem kettőszázezer magyar ember él etnikai többséget képezve 4264 km2-en.
Kárpátalján a tizenhárom járásból a beregszászi képezi azt a magot, ahol a magyar többség meghaladja a hetven százalékot. A határos járások (ungvári, munkácsi, ilosvai, nagyszőlősi) kapcsolódó településein él a helyi magyarság százezres nagyságú tömbje, mintegy 1150-1300 km2-es területen. A Székely Nemzeti Tanács és vezetője, Izsák Balázs által elkészített Székelyföldi Autonómiatervezet területe 9980 km2, lakossága pedig 809 ezer fő, ebből székely-magyar 613 ezer személy. Az autonómia területe nyolc székre tagozódik: Bardóc-Miklósvárszék, Csíkszék, Gyergyószék, Kézdiszék, Marosszék, Orbaiszék, Sepsiszék, Udvarhelyszék.
A legnehezebben határozható meg a leendő magyar önkormányzat területe Dél-Szlovákiában, mivel az ottani 460 ezres magyarság a 687 kilométeres magyar–szlovák határ közvetlen túloldalán él változó mélységben, miközben az ország új (1996–2000) közigazgatási rendszere alapvetően észak–déli irányú. Az ottani magyarság két nagyvárosban Kassa és Pozsony, valamint a 79 járásból 16-ban (Szenc, Dunaszerdahely, Galánta, Vágsellye, Komárom, Érsekújvár, Nyitra, Léva, Nagykürtös, Losonc, Rimaszombat, Rozsnyó, Nagyrőce, Kassa környéke, Tőketerebes és Nagykapos) érdekelt. Megállapítható, hogy ezek nem a természetes régióhatárok, ezért a terület- és népességmeghatározás nagy szórású becsléssé válhat, melynek alapját egy 4500–5000 km2-es elképzelt „makrojárás” képezné, mintegy 340–350 ezer magyar lakossal, amire a mostani szlovák politikai fölfogásnál esély sincs. Ha írásunk kiinduló adatát – Trianonban elcsatolt területeink nagysága: 189 ezer km2 (Horvátország nélkül) – hasonlítjuk össze a tervezett magyar autonómiák területével, melyek területe együttesen kerekítve mintegy húszezer km2, láthatjuk, hogy ez alig több mint tíz százalék. Döbbenetes, de igaz szám! Juhász György
A szerző a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum tudományos főmunkatársa. Magyar Hírlap

2016. március 9.
Irány Székelyföld (Turisztikai vásár Budapesten)
Székelyföld-stand is jelen volt a március 3–6-a között Budapesten megszervezett Utazás Kiállítás 2016 turisztikai expón, amelyen 28 ország 350 kiállítója vett részt. Háromszéket a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, A borvíz útja programot az Aquasic Egyesület képviselte, Hargita megyét a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás, továbbá Udvarhelyszéket a Szinfotour, Csíkszeredát a Csíkinfo Iroda, Gyergyószéket Gyergyószentmiklós önkormányzata – tájékoztatott a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület.
A budapesti Hungexpo kiállítótérben tartott turisztikai vásáron ismét bebizonyosodott, hogy a magyarországiak számára kedvelt úti cél Székelyföld. A standot látogatók főként falusi szálláshelyek, szervezett programok, gyermekbarát szállások, szabadidős tevékenységek, mofetták és gyógykezelések felől érdeklődtek. Kíváncsiak voltak a kulturális rendezvényekre, és igen érdeklődtek az Ezer Székely Leány Napjáról és a csíksomlyói pünkösdi búcsúról. Dombora Lehel, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület ügyvezető igazgatója szerint olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a több ezer szóróanyag, katalógus kevésnek bizonyult. A háromszéki borvizes fürdőket működtető Aquasic Egyesület jóvoltából ásványvizeket kóstolhattak meg a látogatók, és gyógykezelési lehetőségekről tájékoztatták őket. Sokan érdeklődtek kiépített kempingekről, ám ez egyelőre hiánycikk Székelyföldön, pedig számos megfelelő helyszín kínálkozik e célra.
A stand látogatói a budapesti Székely Fesztivál felől is kérdezősködtek. A májusi rendezvényen szintén részt vesznek a kiállítók, az alkalmat kihasználják, hogy újabb turistákat Székelyföldre csalogassanak. (sz.) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. március 10.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet itthon tartó törekvései
A helyiek boldogulását akarják elősegíteni – hangzott el a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) csütörtöki székelyudvarhelyi sajtótájékoztatóján, melyen az Orbán Balázs Akadémia tevékenységeit mutatták be.
Szellemi keretet nyújt a lebonyolítandó oktatási, kutatási és fejlesztési, ifjúsági és gyerek, valamint kulturális és sportprogramoknak az Orbán Balázs Akadémia – mondta el Szász Jenő, az NSKI elnöke. E tevékenységekkel a székelyföldiek boldogulását akarják elősegíteni – tette hozzá Geréb László, a kutatóintézet külhoni osztályait koordináló munkatársa.
Ilyés Ferenc, a MÜTF Oktatási Központ tanulmányi és marketingigazgatója szerint folyamatosan növekedett a négy éve elindított érettségi felkészítő program iránti érdeklődés. Idén már 35 csoportot indítottak 12 városban, Udvarhelyszéken pedig 10 csoport indult. Az igazgató szerint a részvevők harminc százalékkal jobban teljesítettek a megyei átlagnál az érettségin.
Tehetséggondozó programot indítottak Székelyudvarhelyen a Tamási Áron Gimnázium diákjait felkaroló alapítvánnyal közösen. A képzésen olyan tehetséges tizenegy éves gyerek vehetnek részt, akik szabadidejükben különböző képességeiket fejlesztenék – magyarázta Székely Zoltán, a tehetséggondozó program felelőse. A tevékenységen többek között honismeretet, élő matematikát és logikus gondolkodást tanulhatnak a diákok. Rendi Éva sakkmester segítségével sakktudásukat fejleszthetik, a környezetismereti órák alkalmával pedig a térségben kirándulhatnak, de szépérzéküket és önismeretüket is fejleszthetik. Első körben a város intézményeiben tanuló, legjobb tanulmányi eredményekkel rendelkező ötödikesek vehetnek részt a programban.
Az Orbán Balázs Akadémia részeként március 22-étől felnőtteknek is tartanak rendhagyó magyar irodalom és történelem órákat. A tervek szerint ugyanakkor az általános iskolás udvarhelyi diákokat táboroztatnák a magyarországi Erzsébet-táborokban. Székelyhon.ro

2016. március 11.
Megemlékezés és tiltakozás
Autonómiát Székelyföldnek!
Románia kormánya maradéktalanul tartsa tiszteletben Románia és Magyarország alapszerződését, különös tekintettel a dokumentum 15/9. szakaszára, amelyben a felek vállalják, hogy tartózkodnak minden olyan gyakorlattól, amely megváltoztatná a nemzeti közösségek által lakott régiók nemzetiségi összetételét! – olvasható abban a közfelkiáltással elfogadott kiáltványban, amely Székelyföld területi autonómiáját és az erről szóló párbeszéd elindítását követeli és amelyet Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke olvasott fel a Székely vértanúk emlékműve előtt, a székely szabadság napja alkalmából szervezett rendezvényen.
Jelentős csendőrségi és rendőrségi jelenlét mellett kezdődött el tegnap délután a székely szabadság napja alkalmából szervezett megemlékezés és tiltakozás, amelyre a meghirdetett időpontban több ezren gyülekeztek Marosszékről, Miklósvárszékről, Csíkszékről, Gyergyószékről, Kézdiszékről, Orbaiszékről, Sepsiszékről, Udvarhelyszékről, Aranyosszékről. A Székely vértanúk emlékművénél a parajdi fúvószenekar indulóival és áldással kezdődött, a magyar és a székely himnusz eléneklésével, majd koszorúzással zárult a székely szabadság napi rendezvény, amelyen az 1854-ben, 162 évvel ezelőtt vértanúhalált szenvedett székelyekre emlékeztek. A koszorúzást követően a tömeg a prefektúra elé vonult.
A Fejérvári induló után felcsendült a Vártemplom harangja, illetve a csíksomlyói harang, majd Izsák Balázs olvasta fel az SZNT kiáltványát.
A dokumentum megállapítja: Románia nem tartja be önként vállalt nemzetközi kötelezettségeit, az Európa Tanács területi autonómiát ajánló 1201/1993-as ajánlását, a kisebbségi keretegyezményt, illetve a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartáját. Megállapította: "Románia nem veszi figyelembe saját állampolgárainak demokratikusan kinyilvánított akaratát. Mi több, a hatóság nyílt vagy burkolt formában támadja közösségünk választott vezetőit, szimbólumainkat, tényleges és szimbolikus gesztusokkal, megkérdőjelezhető jogi eljárásokkal, a diktatúrára jellemző intézkedések egész sorával kíván félelmet kelteni, eltántorítani követeléseinktől. Korlátozza a szólásszabadságot, a szabad gyülekezéshez való jogunkat".
A kiáltvány szerint van esély a román kormánnyal folytatandó nyílt és őszinte párbeszédre, mert "Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi egységét és állami szuverenitását, nem sérti a Székelyföldön élő román és más nemzetiségű polgárok érdekeit, sem Románia alkotmányát". A párbeszéd elutasítása viszont a szélsőségek megjelenését bátorítja – olvasható a dokumentumban. "Teljes és tényleges szabadságot és egyenlőséget akarunk Székelyföld minden lakosának! Autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek!" – zárul a kiáltvány.
A rendezvényen jelen volt és beszédet mondott Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség pártigazgatója, Marc Gafarot i Monjo Katalóniából, a Baszk Nemzeti Párt küldötte, Jose Maria Etxebarria, Szabolcs Attila, a Fidesz országgyűlési képviselője, Szőcs Péter, az Erdélyi Magyar Ifjak, Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke.
Tőkés László beszédében arra szólította fel a kormányt, hogy fejezze be a "magyarellenes kurzus garázdálkodásait", és egy román–magyar kerekasztal összehívását sürgette. "A székely vértanúk áldozata kitartásra kell kötelezzen bennünket (…), a Székelyföld puszta létét is tagadó (…) Romániában" – jelentette ki az EMNT elnöke, igazat adva Kövér Lászlónak, a magyar országgyűlés elnökének, aki szerint nemcsak a szabad mozgáshoz, de a szülőföldhöz való emberi jogot is biztosítani kellene.
A rendezvényen az SZNT elnöke átadta a Gábor Áron-nagydíjat, amelyet az idén a Szentegyházi Gyermekfilharmóniának és vezetőjének, Haáz Sándornak ítélt a Székely Nemzeti Tanács.
A felvonulás incidensek nélkül zárult. Az SZNT képviselői átadták a kiáltványt a prefektúra képviselőjének, aki megígérte, hogy továbbítja a kormánynak.
A rendezvény végén a Grand Hotel előtt várakozó autóbuszokkal távoztak a messziről jöttek.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

Felkarolták az udvarhelyi diákokat
A helyiek boldogulását akarja elősegíteni programjaival az Orbán Balázs Akadémia, hangzott el a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) csütörtöki sajtótájékoztatóján, amelyen annak tevékenységét mutatták be.
Szász Jenő, az NSKI elnöke szerint az akadémia szellemi keretet nyújt a lebonyolítandó oktatási, kutatási- és fejlesztési, ifjúsági és gyerek-, valamint kulturális és sportprogramoknak. A tevékenységekkel a székelyföldiek boldogulását akarják segíteni – tette hozzá Geréb László, az NSKI külhoni osztályait koordináló munkatársa.
Ilyés Ferenc, a székelyudvarhelyi MÜTF Oktatási Központ tanulmányi és marketingigazgatója az erdélyi érettségi felkészítőprogramról számolt be. Elmondta, hogy a négy éve indított felkészítők iránt egyre nagyobb az érdeklődés, a résztvevők száma folyamatosan növekedett. Idén már 35 csoportot indítottak 12 városban, Udvarhelyszéken tíz csoport indult. Ilyés Ferenc arra is rámutatott, hogy a program résztvevői harminc százalékkal jobban teljesítettek a megyei átlagnál az érettségin.
A sajtótájékoztatón arról is beszámoltak, hogy Udvarhelyen tehetséggondozó programot indított a Hébe Alapítvány és a Tamási Áron Gimnázium Diákjaiért szervezet. A képzés olyan tehetséges, 11 éves gyereknek szól, akik szabadidejükben különböző képességeiket fejlesztenék – magyarázta Székely Zoltán, a tehetséggondozó program felelőse.
Elhangzott, hogy a gyerekek a tevékenységen többek között honismeretet, élő matematikát és logikus gondolkodást is tanulhatnak, míg Rendi Éva sakkmester segítségével sakktudásukat gyarapíthatják, a környezetismeretórákon a térségben kirándulhatnak, de szépérzéküket és önismeretüket is fejleszthetik. Elsőként a legjobb eredményekkel rendelkező ötödikesek vehetnek részt a programban. Székely Zoltán szerint a 24 diák szombaton is szívesen jár a rendhagyó „iskolába”, a programot a következő években is folytatnák. Az Orbán Balázs Akadémia részeként egyébként március 22-étől a felnőtteknek is tartanak rendhagyó magyar irodalom és történelem órákat, hangzott el.
Veres Réka. Krónika (Kolozsvár)

2016. március 15.
A hadisikerek titka
Kisháború Háromszéken
Dr. Csikány Tamás magyarországi hadtörténész Kisháború Háromszéken 1848. december című könyvét Sepsiszentgyörgyön is bemutatta. Akkor az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc hadi eseményeit és azok hátterét évtizedek óta kutató honvéd ezredes, egyetemi tanár saját ismertetőjével gazdagodhattunk, és egy új fogalom, a kisháború keltette fel érdeklődésünket.
A bécsi levéltárakban végzett kutatásai alkalmából előbányászott katonai forrásokra, parancsokra, jelentésekre támaszkodó vetített képes előadása során egy számunkra új fogalom, a kisháború jelentését is taglalta. Ennek használata a szerző elmondása szerint a XIX. században vált általánossá, és annak tekintettek minden olyan harci cselekményt, mely nem a főhadszíntéren zajlott, s melynek közvetlen célja a végső, a döntő győzelem kivívásának vagy elérésének a segítése, támogatása volt a hagyományostól eltérő módszerek alkalmazásával.
Ezen módszerek közé tartozott az ellenség ellenálló képességének a folyamatos gyengítése és a fenyegetettség látszatának fenntartása. Mindezt vezetőik elrablása, sorozatos rajtaütések és kisebb győzelmek révén próbálták megvalósítani a háború folytatásáról való lemondás érdekében. Végső soron tehát így is az ellenség legyőzése érdekében cselekedtek, de nem túlerővel, technikai fölénnyel, hanem olyan különleges képességek felmutatásával, mint például az önállóság, mozgékonyság, képzettség, elkötelezettség és hősiesség.
Háromszék ellenállt
Az 1848. október 16-ra összehívott agyagfalvi nemzetgyűlés után számunkra vereséggel végződött székely hadjárat következtében a Puchner tábornok által vezetett osztrák haderő, Marosszék, Udvarhelyszék és Csíkszék elfoglalása után a magára maradt Háromszéket is megszállással fenyegette, a nép nyomására a szék vezetősége pedig az önvédelmi harc mellett döntött. Hozzá kell tenni, hogy nem alaptalanul és reménytelenül, ugyanis az akkor 3154 négyzetkilométernyi, hegyekkel körbevett, patakok völgyével, folyókkal szabdalt terület ennek megvívásához eszményi terepet biztosított. Ennek tudatában pedig a védekezésre készülő háromszékiek néhány hét alatt képesek voltak politikai, társadalmi, gazdasági és szellemi tevékenységüket teljes egészében a hadiipar és ütőképes hadsereg megteremtésére, előállítására fordítani.
A szék vezetésének egyik fontos intézkedése, mely a határőrzés terhét felerészben megosztotta a katonák, illetve a jobbágyok és nemesek között, már 1848. szeptember 16-án megszületett, s az eddigieknél több ember felkészítését tette lehetővé a katonai szolgálatra. Egy másikat október 19-én hoztak meg, a fegyverek, valamint védőeszközök előkészítésére vonatkozóan, másnap pedig kiosztották a tartalékfegyvereket. November 16-án elhatározták újabb népfelkelő alakulatok szervezését, és Gábor Áron szájából elhangzott a „lészen ágyú”, a november 28-i sepsiszentgyörgyi népgyűlésen pedig ismét kimondták a fegyveres önvédelmet.
Baj van Köpecen
Az első komolyabb összeütközésre 1848. november 29-én, Árapatak határában került sor, melynek végén a honvédek kénytelenek voltak ugyan visszavonulni, de felkészültségük, felszereltségük és hősiességük meglepte a román és szász szabadcsapatokkal megerősített ellenséget. A földvári győzelem és a hadiüzemek hatékonysága növekedésének hatására Brassó megtámadásának a gondolata is felmerült, és ennek kivitelezésébe bele is kezdtek.
Háromszék főparancsnoka, Dobay Károly ezredes haditervének megfelelően a székely haderő december 5-én lendült összehangolt támadásba, Szászhermány, Prázsmár és Földvár ellen, és hősies küzdelemmel el is foglalták ezeket a településeket. Mindezen hadiesemények következtében a Háromszékről kivert és már Brassóban szorongatott osztrák parancsnok, Stutterheim ezredes a Magyarországon állomásozó császári csapatok főparancsnokától volt kénytelen erősítést kérni.
Brassó megtámadása végül Heydte osztrák kapitány Erdővidékre történt második betörése miatt elmaradt, ugyanis a székely vezérkar jobbnak látta csapatait a szorongatott helyzetben lévő falvak felmentésére vezényelni. December 9-én jutottak el az első felmentő csapatok a Barót-patakig, ahol szembetalálták magukat Heydte addig Felsőrákoson állomásozó és túlerőben lévő seregével. Ennek ellenére felvették a harcot, s bár a győzelemre nem futotta, hadifelszerelésben és emberéletben egyaránt nagy veszteségeket okozva az ellenségnek, Köpec irányába elmenekültek. Az üldözésükre indult császáriak és román népfelkelők nem érték ugyan utol őket, azonban megtorlásul kirabolták, majd felgyújtották a falut, a fegyvertelen lakosság nagy részét pedig kegyetlenül lemészárolták.
Kiharcolt béke
Bár Heydte azt remélte, hogy Köpec elpusztításával megfélemlíti a székelyeket, e gaztett híre éppen az ellenkező hatást váltotta ki belőlük, és már másnap körülzárták a felsőrákosi táborába visszahúzódott osztrák tisztet, aki seregével a Rikán keresztül próbált a helyszínről rendezett sorokban eltávozni. Ebbéli szándékát azonban a huszárok támadása meghiúsította, a kezdetben rendezett visszavonulás pedig eszeveszett menekülésbe csapott át, melynek során a császáriak 297 főt veszítettek, míg székely részről csak három sebesültet jegyeztek fel.
A háromszéki felkelők katonai sikerei az osztrákokat haderő-átcsoportosításra kényszerítették, melynek során a Schurtter-dandárt Brassóba vezényelték, segítségével pedig a december 24-én Hidvégnél gyülekező székely csapatokat Sepsiszentgyörgyig vetették vissza. A háromszéki ellenállás első fejezete végül 1849. január 2-án az árapataki béke megkötésével ért véget, melynek értelmében a segítségül érkezett 12. honvédzászlóaljat és a Mátyás-huszárokat el kellett távolítani a szék területéről, a császáriak pedig kötelezték magukat, hogy többé nem fogják megtámadni Székelyföldnek eme szegletét.
Háromszék önvédelmi harca tehát elérte a célját, hiszen miközben jelentős katonai erőket vontak el a többi harcszíntérről, a szabadságot és függetlenséget is sikerült megőrizni. Mindez pedig a példátlan összefogásnak, székely furfangnak és az erőforrások ésszerű kiaknázásának volt köszönhető.
A székely határőrség fegyverei 1764 és 1851 között
Amint arról annak idején beszámoltunk, A székely határőrzés évszázadai címmel tartottak tudományos értekezletet, magyarországi hadtörténészek bevonásával, a Székely Nemzeti Múzeumban. Ezek egyikén Soós Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem doktorandusza a Habsburg birodalom szolgálatába állított székely határőrök kézi lőfegyvereiről értekezett.
Az ott elhangzottak tömörített változatát az alábbiakban megosztjuk olvasóinkkal is, azonban mielőtt ebbe belevágnánk, röviden összefoglaljuk, hogy a székelyek szabad emberekből miként váltak az osztrák császár zsoldosaivá. A székelyeknek a magyar királyoktól kapott legfőbb feladata a keleti végek védelme volt, mely elvárásnak az évszázadok során maradéktalanul eleget is tettek, cserébe pedig megőrizhették ősi intézményrendszerüket és jogszokásaikat. Ez az állapot azonban a mohácsi vész, vagyis 1526 után, az ország háromfelé történő szakadásának egyik következményeként elégedetlenséget szülő átalakulásokat szenvedett, melyek végül az 1562-es székely lázadáshoz vezettek. Ennek leverése után János Zsigmond a segesvári országgyűléssel olyan intézkedéseket hozatott, melyek nyomán a székelység elszegényedett rétege a fejedelem fennhatósága alatt véglegesen jobbágyi sorba kényszerült, az előkelők pedig háború esetén továbbra is kötelesek voltak hadba vonulni.
Huszáregyenruha a szabadságharc idején
Az erdélyi fejedelemség megszűnését és a terület Habsburg uralom alá kerülését követően, az uralkodó parancsára 1762-ben két székely és két román határőr gyalogezredet, valamint egy székely huszárezredet hoztak létre, melyek feladata a birodalom keleti és dél-keleti határainak biztosítása volt. Idegen parancsra a székelyek nem szívesen vonultak be katonának, sőt 1764. január 7-én ismét fellázadtak, de a császári haderő éjjel rájuk törve, vérbe fojtotta az ellenszegülést. E vérengzés, mely hosszú időre véget vetett az ellenállás minden formájának, madéfalvi veszedelem néven vonult be a történelembe.
Az ily módon létrehozott székely gyalog határőrezredek kézi lőfegyverei 1764 és 1851 között a következők voltak:
1. A császári hadseregben rendszeresített, elöltöltő, simacsövű, franciakovács elsütő szerkezettel és feltűzhető szuronnyal ellátott gyalogsági puska
2. Pontos lövések leadására is alkalmas, két elsütő szerkezettel és két csővel rendelkező duplakurtály
3. 74 mm-es gyalogsági puska
4. Vágószuronnyal ellátott vadászkurtály
A huszárok alapfegyvere a szablya volt, azonban a következő lőfegyverekkel ők is rendelkeztek:
1. Lovassági karabély
2. Lovassági pisztoly, melyből mindenki kettőt kapott
A technika fejlődésével később bevezették az Augustin gyutacsos gyalogsági és a lőkupakossá alakított kadétpuskát is.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc után, pontosabban 1851-ben a székely határőrkörletet megszüntetik, és ettől kezdve a székely határőrök – egy kétéves időszak kivételével (1942-1944) – kénytelenek más alakulatok kötelékében szolgálni.
Bedő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2016. március 24.
Csíksomlyói árva csibészek
Fennállásának huszonöt éves évfordulóját ünnepelte a csíksomlyói Csibész Alapítvány. A Gergely István (Tiszti) római katolikus plébános kezdeményezésére az egyházi keretben 1990-ben megszületőárvagyerek-gondozás elsősorban azokat a fiatalokat érintette, akik 18. életévük betöltése után egyik napról a másikra kerültek utcára az állami árvaházakból. A mintegy 800 gyerek és fiatal gondozását felvállaló alapítvány ügyvezető igazgatójával, Kolumbán Imrével jártuk végig a megtett utat.
Kolumbán Imre 1987-ben költözött családjával Csíksomlyóra. Noha más római katolikus gyülekezethez tartozott, még abban az évben megkereste a frissen oda kerülőfiatal plébános, így az elejétől nyomon követhette az árvákkal való foglalkozás rögös útját. A Ceauşescu-rendszerben ez eleve veszélyes ügy volt, hiszen a 380 gyereket ellátó állami árvaház hiába működött az egyházközség területén, pap oda nem léphetett be. Néhány árva fiatal titokban vette fel a kapcsolatot a plébánossal, és ezekből a beszélgetésekből született meg az ügyük iránti életre szóló elköteleződés.
„Szervezetten csak 1989 decembere után lehetett egyházi szervezeti keretben árvákkal foglalkozni. A csíksomlyói kegytemplom szomszédságában, egy elhagyott épületben bukkantunk rá Tisztivel 1990 elején nyolc-kilenc, árvaházból származó fiatalra, aki nyomorúságos körülmények között húzta meg magát ott. Ebből a fertőből hívtuk be őket a plébániára, gyakorlatilag ez volt a kezdet” – emlékezik vissza a két évvel később, 1992-ben hivatalosan bejegyzett Csibész Alapítvány ügyvezetőigazgatója az indulás körülményeire. Hogy hasznossá tegyék magukat, a fiatalok a plébánián Mária- és Jézus-szobrocskákat, kis kereszteket formáztak. Ezzel a foglalatossággal a plébános Olaszországban találkozott, és kiderült, hogy a menedéket és elfoglaltságot keresőfiatalok kaphatóak az ilyen kézműves munkákra. A hírre, hogy néhány fiú meleg ételhez és szálláshoz jutott a katolikus egyháznál, a 18. életévüket betöltőés utcára került árvaházi lányok is bejelentkeztek, így bővült a kör.
Mindez azonban csepp volt a tengerben, hiszen a Ceauşescu-rendszer utolsó évtizedében lerobbant árvaházi oktatás sem szakmát, sem az életre történőfelkészülés lehetőségét nem adta meg a kiszolgáltatott fiataloknak. 18 éves korukban többségük úgy került ki a nagybetűs életbe, hogy senki nem ajánlott nekik sem szállást, sem munkahelyet. Csapatokba verődve húzták meg magukat az ország különbözőrészein, és sokan bűnözőéletmódot folytatva szerezték be a napi betevőjüket.
A plébániára került magyar és cigány fiatalok elbeszélései megrázó történetek voltak az árvaházakban uralkodó állapotokról: a hatalmas hálószobákban elszállásolt gyerekek között dzsungelszellem uralkodott, a nagyok végtelenségig kihasználták a kisebbeket. A szexuális molesztálásokat és minden egyéb visszaélést a kis létszámú személyzet nem tudta és valószínűleg nem is akarta megakadályozni.
Asztalosok és varrónők
A további lépésekhez anyagi erőforrások kellettek. Kolumbán Imre a gondviselés erejének tudja be az elsőjelentős külföldi támogatók megjelenését. Történt ugyanis, hogy Kelet-Ausztriában, a Magyarországgal szomszédos Õrségben, egy Erdélybe igyekvőkatolikus csapat Tiszti volt osztálytársánál, egy szintén katolikus papnál érdeklődött egy támogatásra igényt tartó gyülekezet felől. Az Erdélyből elszármazott pap később elmesélte, bármennyit is gondolkozott rajta, minden alkalommal Gergely István neve jutott eszébe. Az osztrák csapat első, székelyföldi látogatásának köszönhetően kézi famegmunkáló szerszámokhoz jutottak, másodjára pedig annyi pénzt hoztak, amivel egy modern kombinált asztalos gépet tudtak vásárolni a plébánia garázsában működőasztalosműhely számára. Ekkorra már döntés született arról, hogy a fiatalokkal kezdeni kell valamit, tehát mindenek előtt szakmát adnak a kezükbe. A jogi keretet ehhez a Csibész Alapítvány hivatalos bejegyzése jelentette.
A frissen privatizált Hargita Megyei Építkezési Vállalat élére közben Kolumbán Imrét választották igazgatónak. „Amikor elindultunk, Tiszti még az elején megígértette velem, hogy amennyiben a szociális munkánk teljes embert fog kívánni, átjövök főállásba az alapítványhoz. Ez 1994 májusában meg is történt” – emlékezik vissza a váltás körülményeire az alapítvány ügyvezetőigazgatója. Az igazgatói fizetésénél jóval kevesebb bér sem tudta eltántorítani elhatározásától. „Az alapítvány pénzügyileg soha nem állt úgy, hogy ez anyagi szempontból megérte volna. Én ebben a munkában mást láttam, számomra a lelki elégtétel volt a fontos”.
Új beosztásában Kolumbán Imre indulása mégsem volt felhőtlen, hiszen egy profitorientált nagycégtől átjött vállalati menedzserként olyan terveket szövögetett, amelyek az új körülmények között nem voltak megvalósíthatóak. Néhány hónap múlva megtorpant, míg sikerült magában letisztáznia a pőre valóságot: üzemi szinten termelni nem lehet, itt embereken kell segíteni. „Egy belsőhang rávezetett arra, hogy az én feladatom mindenkiből kihozni azt a maximumot, amit lehet, és az egyre bővülő csapatból közben közösséget kell építeni” – meséli Kolumbán Imre. A harminc fiatalra szaporodott árvaházi közösségnek két műhelyt béreltek: a fiúkat asztalos szakmára képezték, a lányokat varrónőnek. Az egyre terebélyesedő csapat hírére egy idős testvérpár házat adományozott a csibészeknek, így a lányoknak is megoldódott az állandó szálláshelyük.
Német tapasztalatok
Az igazi fordulatot azonban két német újságíró cikke hozta meg számukra. A Süddeutsche Zeitung munkatársait a Székelyudvarhelyen székelő ferences nővérek irányították a csíksomlyói csibészek alapítványához. A német lap karácsonyi számában képes riport jelent meg a Csibész Alapítvány nem mindennapi történetéről, azzal a felhívással, hogy aki teheti, az adományozzon az árvák javára. A cikk sikere mindenkit meglepett: a németországi adományozók részéről akkora összeg gyűlt össze, hogy ebből vásárolták meg az addig bérelt műhelyeket és a fiatalok szálláshelyéül szolgáló csíkszépvízi volt örmény plébániát. A pénz egy részét felajánlották Böjte Csaba akkor induló árvagyerek-programjának támogatására. A németországi hírverésnek később is visszatérőhaszna lett, hiszen egy befolyásos német alapítvánnyal kerültek kapcsolatba, amely német állami forrásból Hargita megye egyik korszerű autószerelő műhelyének csíkszeredai megnyitását finanszírozta. A Munkaügyi Minisztériumtól kapott szakoktatási engedélyek alapján immár nemcsak asztalosokat és varrónőket, hanem autószerelőket is képezhettek. „Az autószerelőműhelyt még akkor építettük, amikor a helyi szervizekben többnyire csak hazai márkájú kocsikat javítottak. Két szakembert sikerült németországi továbbképzésen betanítani, akik hazatérve a frissen induló szakoktatás alapját képezték” – magyarázza vendéglátóm a ma is jó eredménnyel működő szerviz indulásának történetét. A Csibész Alapítvány tulajdonában levő kft. által működtetett szerviz ma is a csíkszeredai autószerelő-képzés egyik alapműhelye.
A jelentős németországi forrásokat magyarországi közalapítványi támogatások egészítették ki a kilencvenes évek derekától beinduló fejlesztéseikben.
Mindenkivel tartják a kapcsolatot
A legnagyobb kihívásnak az árva fiatalok tartós elszállásolása, otthonteremtése bizonyult. Már az elején kiderült, hogy gondozottjaik önerőből nem tudnak sem bérelni, sem hitelre lakást vásárolni. Az elmúlt két évtizedben az alapítvány minden lehetséges forrását elsősorban erre fordították, a kitermelt és megpályázott vagy különbözőadományok formájában érkezett pénzekből összesen 26 épületet vásároltak. A lakások egy részében ma is az egykori gondozottak laknak, lakbért nem kell fizetniük. Legénylakás és kertes ház egyaránt van: noha az eredeti egyezség szerint a lakásban 26 éves korukig lakhatnak a fiatalok, aki mégsem talált magának saját lakást, nem költöztetik ki. Évekre, évtizedekre szóló kapcsolatok alakultak ki az alapítvány és a gondozottak között. Még azok is rendszeresen visszajárnak, akik már rég külföldön élnek vagy ott dolgoznak. Ha másért nem, az éppen lejárt személyazonossági igazolvány kicseréléséért. Sokuk számára ugyanis a csíksomlyói székház az egyetlen erdélyi kapocs, így nem véletlen, hogy az alapítványnál eddig megfordult mintegy 800 személy többségével ma is tartják a kapcsolatot.
„Két fiatalt szeretnék kiemelni ebből a hatalmas csapatból, egy pozitív és egy negatív példát. A Csíkszépvizen felnőtt egyik cigány kislányunk a kolozsvári egyetemen végzett szociális munkás szakon, utána Ausztriában gondozott idős embereket. Munkaadójának annyira megtetszett alapossága és komolysága, hogy saját vállalkozásának beindítását támogatták. Ma Ausztriában prosperáló állásközvetítőcéget működtet időskori gondozói munkát kereső erdélyiek számára, miközben idehaza, Csíkban ikerházat épít családjának, illetve a Nagyváradon canto szakot végzett húga számára. A másik történet egy fiatalemberről szól, aki bűnözőlett. Nagyon sok problémánk volt vele: elhagyva találták egy vonaton, nálunk nőtt fel, itt tanult szakmát, de Erdélyben nem találta a helyét, így kiment Hollandiába. Kábítószercsempészként bukott le Máltán, börtönbüntetésre ítélték. Egyházi vonalon máltai barátaink tartják vele a kapcsolatot” – magyarázza Kolumbán Imre.
Az egykori lakók közül sokan élnek itthon, de van közöttük Svájcban, Angliában és főleg Magyarországon letelepedett fiatal is. A beszélgetésünkre a 25 éves találkozóról érkező Imre friss élményeit is megosztja, hiszen a családapák és családanyák ma már mosolyogva idézik fel csínytevéseiket, amelyek zöméről még nevelőik sem tudtak. Kiderült, igazi csibészek voltak. Kolumbán Imre arra büszke, hogy a fele-fele arányban magyar és cigánygyerekekből kikerülő fiatalok többsége megállja a helyét.
Gyerek–szülő csángóprogramok
A romániai gyerekvédelmi rendszer gyökeres átalakulásával mára a Csibész Alapítvány kezdeti szerepvállalása is átalakult. Épületeik többségét immár a Hargita Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság bérli, ahol kisebb, családias csoportokban különbözőkorú gyerekeket gondoznak, nevelnek. Új tevékenységként nagy létszámú külső-rekecsinyi csángó családok gyerekeinek gondozását, taníttatását, nevelését vállalták fel a szülők beleegyezésével. Húsz csángó gyerekük jár óvodába vagy iskolába Csíkszeredába. Az alapítvány „csángóprogramja” azonban ennél több: német segítséggel megpróbálnak szegénysorban élősokgyerekes csángó családokon segíteni. Asztalos műhelyükben deszkapadlótól bútorig mindent elkészítenek, amivel egy-egy lakást lakhatóbbá, kényelmesebbé tehetnek Csángóföldön. Egy másik program keretében fut a csíkszentmártoni leányanya-otthon: jelenleg négy anyának biztosítanak gyerekével együtt szállást. De Szentmártonban nappali befogadó is működik olyan rendezetlen, nehéz sorsú szegény családok gyerekei számára, ahol a kisdiákok délutáni felügyeletét és tanulását vállalják. Az ide járó 16 gyereket meleg ebéd, lecketanulás, uzsonna és pihenés várja.
A rendszerváltás óta eltelt huszonöt évben a romániai gyerekvédelem, az árvaházi gondozás alapvető átalakulásokon ment át – magyarázta megkeresésünkre Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság vezetője (portrénkon). Az egyik legfontosabb változás a csecsemőellátásban történt. A romániai gyerekvédelem is azokra az amerikai kutatásokra alapoz, amelyek kimutatták, hogy a hároméves koráig intézményes keretek között, árvaházban felnőtt csecsemőkésőbbi életében is helyrehozhatatlan lelki és értelmi sérüléseket szenved. Ez a felismerés vezetett oda, hogy az elmúlt években a vér szerinti szülők által elhagyott csecsemőket nevelőszülő-programban helyezik ki családokhoz. „A nevelőszülők toborzása terén Hargita megyében nincsenek gondok, inkább a területi eloszlás jelent fejtörést, mivel Alcsíkon és Felcsíkon sokkal több a jelentkező, mint Udvarhelyszéken” – magyarázza az igazgató. A területi lefedettség azért fontos, mert az intézmény elsődleges célja az, hogy a nevelőszülőkhöz került gyerekeket hazagondozzák, azaz amelyik vér szerinti szülő erre igényt tart, rendszeresen láthassa gyerekét.
Hasonlóan nagy átalakuláson mentek át a régi, szocialista típusú árvaházak is: a gyerekeket a legtöbb helyen családi típusú otthonokba költöztették megfelelőnevelői, gondozói felügyelet mellett. Csak tavaly 7 új családi házat építtetett a Hargita megyei gyermekvédelem. Az ide beköltözött fiatalok és nevelőik mind arról számoltak be, hogy a kisebb közösségben életük gyökeresen megváltozott.
Nevelőszülők dilemmája
A nevelőszülőkhöz kerülőgyerekek jelentős része ma már jó kezekben van. Ez viszont nem azt jelenti, hogy a kapcsolat minden esetben felhőtlen. Az igazgató szerint a problémák rendszerint kamaszkorban jelentkeznek. A gyerekek között sok a cigány származású fiatal, ők ebben a korban fedezik fel új identitásukat, és gyakran éppen az iskolában éri őket társaik részéről az első megaláztatás. Amúgy is a legtöbb kamasz a szülőellen fordul, a nevelőszülők egy része pedig nehezen tudja ezt feldolgozni. „Sok nevelőszülő ezeket a helyzeteket jól kezeli, amit az is jelez, hogy a fiatalokat később sem engedik ki a családból, felnőtt korukban is követik lépéseiket. Vannak esetek, amikor a nevelőszülő keres meg bennünket, és kéri, hogy helyezzük el a gyereket, mert úgy érzi, a kezdeti jó kapcsolatuk jóvátehetetlenül megromlott” – magyarázza Elekes Zoltán.
A gyermekvédelmi szakember szülőként is mondja, hogy soha nem szégyen pszichológushoz fordulni, ha a szülő azt érzi, önerőből nem tudja megoldani gyermeknevelési problémáit. A külsősegítség nem garancia a sikerre, de egy külsőszem eleve jobban ráláthat azokra a hiányosságokra, amelyeket egy kapcsolatban élő szülő belülről nem vesz észre.
A családi kötelék az első
A Bodnariu család norvégiai esete kapcsán – amiről lapunk is részletesen beszámolt – a romániai joggyakorlatról kérdezett igazgató úgy fogalmazott, az európai gyermeknevelési szokások igen különbözőek. Romániában a gyereknek a családból való kiemelése egy viszonylag hosszú folyamat. A döntéshozatalnak két fóruma van. Az első és egyszerűbb a megyei gyermekvédelmi bizottság döntése, amelyhez a szülői beleegyezés is szükséges. Amennyiben a szülő nem ért egyet az intézkedéssel, a gyermekvédelmi hatóság javaslata alapján a területileg illetékes bíróság dönthet a gyerek családból történő kiemeléséről. Az eljárás elindításának leggyakoribb okai: a gyerek testi és lelki fejlődését veszélyeztető elhanyagolás, a gyerekkel szemben elkövetett erőszakos cselekedetek, szexuális bűntények és egyéb visszaélések.
Az igazgató hangsúlyozza: a román gyerekvédelmi törvény egyik alapelve, hogy minden gyerek lehetőleg a saját családjában nevelkedjen, ezért minden intézkedés ebbe az irányba mutat. Ha mindenáron szükséges a családból történő kiemelés, ez minden esetben csak ideiglenes lehet, a végsőmegoldás a vér szerinti család vagy a nevelőszülők családja lehet. A romániai gyerekvédelmi rendszerbe, az állami gondozottak hálózatába bekerülő gyerekek túlnyomó többségét tehát nem családokból kiemelt gyerekek jelentik, hanem a vér szerinti szülők által elhagyott csecsemők.
A testi fenyítés ügyében a gyermekvédelmi szakember úgy fogalmaz: a román törvénykezés nem engedélyez testi fenyítést sem az iskolai, sem a családi nevelésben. A romániai gyakorlat szerint azonban kicsi az esélye annak, hogy egy szülői pofon miatt a gyereket kiemeljék a családból. Erre akkor kerülhet sor, ha bebizonyosodik: a gyerek testi és szellemi fejlődését veszélyeztető agresszió áldozata a családban.
Civilek a vártán
Elekes Zoltánt a civil szervezetekkel való együttműködésről is kérdeztük. Az igazgató szerint nem minden esetben felhőtlen ez a kapcsolat, mert az érdekek sem mindig találnak. „Nekünk, intézményként kötelezettségeink, szabályaink vannak, amelyek szerint el kell járnunk, a civil szervezet pedig inkább azt nézi, hogy kin kell segíteni, és ezt hogyan teheti meg minél hamarabb és minél hatékonyabban. Emiatt néha a civil szervezeteknek az az érzése, hogy mi túlbürokratizáljuk a dolgokat” – magyarázza a gyermekvédelmi szakember. A mára átalakult gyerekvédelem számára az a fontos, hogy a szociális téren tevékenykedő civil szervezetek elsősorban nappali központokat és családsegítő szolgáltatásokat tartsanak fenn, erre tudnak támogatást nyújtani.
Hargita megyében egyik legfontosabb partnerük a Csibész Alapítvány. A mintegy két évtizedes kapcsolatukról Kolumbán Imre úgy fogalmazott, az együttműködés felhőtlen.
Makkay József. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Pártot indítanak Bunta-közeli személyek Székelyudvarhelyen
Bunta Levente polgármesterhez közel álló két újságíró és egy városházi alkalmazott pártot indítana Szövetség a Közösségért néven Székelyudvarhelyen – írta csütörtökön az uh.ro.
Ismert, hogy az új törvény szerint három személy is alapíthat pártot. Három székelyudvarhelyi személy élt is a lehetőséggel, és március 18-án iktatták Máthé László Ferenc, Jakab Árpád és Veres Zsolt Endre alapító tagok kérését a Bukaresti Törvényszéken. A Szövetség a Közösségért Párt bejegyzéséről április 21-én döntenek a fővárosi bírák.
Máthé László Ferenc az uh.ro-nak nem részletezte terveiket, közölte, hogy ezekről a későbbiekben sajtótájékoztatón számolnak be. Azt azonban hangsúlyozta: nem kívánnak indulni a helyhatósági választásokon, az őszi parlamenti választásokról pedig még korai beszélni. Arra, hogy Bunta Leventével kapcsolatba hozható-e az új párt, azt mondta, "nem igazán".
Bunta elfordult az RMDSZ-től
Mint ismert, Bunta Levente polgármester korábban közölte, nem akar részt venni az RMDSZ által meghirdetett székelyudvarhelyi előválasztáson. Azt kifogásolta, hogy a területi szervezet döntése értelmében a megmérettetésen nem RMDSZ-tagok is szavazhatnak. Utóbb az Udvarhelyszéki RMDSZ elnöksége felfüggesztette a székelyudvarhelyi RMDSZ elnöki tisztségéből Bunta Leventét, mert úgy értékelte, hogy a polgármester szembefordult a saját szervezete szabályzatával.
Elképzelhető, hogy az elöljáró független polgármesterjelöltként indul majd a helyhatósági választásokon. Az RMDSZ jelöltje Arros Orsolya közgazdász. Időközben bejelentette indulási szándékát függetlenként Lukács László vállalkozó is. maszol.ro

2016. április 7.
Helyi szerzők könyve Magyarhermány száz évéről
Magyarhermány százéves múltjának részletes leírására vállalkozott egy szerzőpáros: Virág András, aki nemcsak a település, hanem a tágabb környék egyik legjobb ismerője és Balog Irma jeles pedagógus, nyelvszakos tanár, a helybeli Máthé János Általános Iskola nyugalmazott igazgatója.
Szerencsés egybeeséssel van dolgunk, ugyanis a nyugalmazott iskolaigazgató a legjobb ismerője a helybeli népoktatás történetének. A mértéktartás, a szerénység, a tiszta igazság kimondására való törekvés az indítéka annak, hogy a nyolcvanadik évét tapodó Virág András eleve nem vállalkozott szülőfaluja gyerekkora előtti históriájának megírására. – Nem vagyok történész – mondta. – A falu múltjával nálam képzettebbek, többek között a falutudós Máthé János, Boér Imre tanár úr és többen mások behatóan foglalkoztak.
Virágot kiváló emlékezőtehetséggel áldotta meg a Fennvaló, történeteiben hinnie kell az olvasónak. „Könyvünkben próbáltunk ízelítőt nyújtani a magyarhermányi székelység életéről. Leírásainkban főleg a még élő idős emberek elbeszéléseire, visszaemlékezéseire alapoztunk. Ezek alapján igyekeztünk megjeleníteni az utókornak mindazokat a történéseket, változásokat, amelyek végbementek falunk életében száz év távlatában” – írják. Érdeme a 150 oldalas fehér-fekete és színes dokumentumértékű képekkel illusztrált kiadványnak, hogy egyetlen fejezetében sem távolodik el a mától, a jelentől, lépésről lépésre tudja az olvasó, hányadán állnak a dolgok jelenleg a Bacon községhez tartozó településen. Virág Andrásnak sikerül elmesélni a két világháború utáni változásokat, a közigazgatás helyzetét, a közművelődés mikéntjét, a rendtartó székely falu jó irányú kötöttségeit, bemutatni az egykori népviseletet és népszokásokat. A könyvben részletesen szó esik a lélekszámában egyre növekvő helybeli román anyanyelvű cigány lakosságról. A mai fiatal olvasónak tudnia kell, hogy Erdővidék északi része – így Magyarhermány is – 1968 előtt a történelmi Udvarhelyszékhez tartozott. Virág András számára fontos volt a megélhetést biztosító mezei munkák leírása, mert bár a Dél- Hargita lába alatt elterülő hegyvidéki település lakóinak nem kellett átélniük a kollektivizálás erőszakosságát, mégis nehéz volt megteremteni a megélhetés anyagi alapját. Egyfajta sajátos és egyéni igazságra való törekvéssel írja le véleményét a Trianon utáni változásokról, az erőszakos helyi románosításról, az 1938-ban felszentelt görögkeleti templom építési folyamatáról, a bécsi döntés utáni részleges lerombolásáról, az azt követő számonkérés miatti rettegésről. „Mindenki meg volt ijedve – írja a szerző –, mert ismert volt a Maniu-gárda mészárlása Szárazajtán (…). Egyetlen szerencséjük volt a magyarhermányiaknak, hogy az orosz csapatok ezen a részen előnyomultak, lovas orosz járőrség érkezett Magyarhermányba (…), a megalakult kommunista sejtszervezet megmentette a magyarhermányiakat attól, hogy a szárazajtaiak sorsára jussanak. A román templomot az ortodox papság 1997-ben kijavíttatta, ma ott áll bezárva, őrzi a viharos idők emlékét, mivel a faluban egyetlen híve sincs.”
Hasznosak meglátásai az erdőőrség mikéntjéről, a vadászatról is, hiszen ő maga is vadász volt. Ugyanígy ír a kevésbé ismert korabeli pénznemekről, a Hangya szövetkezetről, a természeti csapásokról, a haszonállatok gyógyításáról, a harangokról, a temetőkről. Hermány jeles szülötteiről is szól, bizonyítva rendkívüli megfigyelőképességét. Különleges érdeme a könyvnek a bodvaji vashámorról, a vidék altalajkincseiről közölt adatok. Közrebocsátja a szerző emlékeit, alkalmi beszédeit, hivatalos levelezéseit, hiszen rövidebb ideig a községvezetői állást is betöltötte.
Dokumentált fejezet Balog Irma iskolatörténete. Az oktatás 1760-tól nyert folytonosságot a helybeli egyház irányítása alatt, a korszerű és mutatós új iskola a helybeliek számottevő segítségével és közmunkájával csak 1878 és 1880 között épült fel, 1882-től a község vette át, és a magyar millennium évében államosították. A szerző részletesen beszámol az igazgatása alatt (1980–2004) történt sikerekről, kudarcokról, de a pedagógusi pálya viszontagságairól is. Írása tanulságos olvasmány a ma pedagógusai számára, bizonyság arra, hogy az elhivatott és lelkes oktatók, sajnos, sem a múltban, sem ma nem részesülhetnek a kiérdemelt társadalmi megbecsülésben, érdem szerinti méltányos állami javadalmazásban. A szerző közel száz olyan jeles személyiségről számol be, akik a falu iskolájának tanulói voltak, közülük – hogy harag ne essék –, csak egy régi jelesség nevét említjük: Hermányi Dienes József pap, esperes és íróét, aki a magyar memoárirodalom egyik előfutára volt. Reméljük, a kötet ott lesz a fiatal nemzedék polcán, hogy ismerjék meg falujuk múltját, miképpen erkölcsi kötelessége ismerni a szorgalommal és lelkesedéssel összeállított munkát a jövő nemzedéket oktatóknak is. A kötetet a mai falu képestára zárja, előszavát Szakács Gyöngyike tanítónő írta.
Virág András – Balog Irma: Magyarhermány száz év távlatából 1914–2014. (T3 Kiadó és Nyomda, Sepsiszentgyörgy, 2015)
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. április 15.
Udvarhelyi gyárak akkor és most
Az egykori székelyudvarhelyi nagyvállalatok a múlt század második felében még a város aktív lakosságának jó részét ellátták munkával, sok ezer udvarhelyi család megélhetését biztosították. Napjainkra egy részükből csak az épületek maradtak, mások átalakulva, technológiailag megújulva jelenleg is több száz embernek adnak munkát. Riportunkban a múlt században épült udvarhelyi gyáraknál vagy azok utódvállalatainál tett látogatásunkra kísérhetnek el olvasóink.
Az 1975-ben alapított Matrica gyár háromezernél több alkalmazottja jobbára a belföldi vegyiparnak és gyógyszeriparnak gyártott alkatrészeket. A privatizáció után négy egységre szakadt. Először kivált belőle a Roseal, követte a Matplast, a Matform és végül maradt a Matrița – közölte Gergely László, a megmaradt Matrița Rt. igazgatója.
A nyugatias Matplast
Kedves gesztussal fogadtak a főként családi vállalkozásként működő cégnél, a gyár ajtaján belépve felvillant előttünk a fali hirdetőtábla köszöntése: „Üdvözöljük a Matplast Kft. székhelyén az Udvarhelyi Híradó munkatársait”. A többségében családi tulajdonú vállalkozás fő tevékenységi területe a műanyag és alumíniumszerszámok, illetve cserealkatrészek gyártása, amit 98 alkalmazott a nyugat-európai piac számára állít elő – tudtuk meg Péter Péter vezérigazgatótól.
A gyártórészleg tiszta, modern, összhangban van azzal a benyomással, amit belépéskor a nyugati üzleti kultúrából átvett üdvözlés keltett bennünk. A technikai fejlődés mellett nagy hangsúlyt fektetnek az alkalmazottak továbbképzésére is: folyamatos oktatás zajlik az e célból kialakított tanulóteremben. Az átlagéletkor meghaladja a negyven évet, ez kissé aggasztja az igazgatót, hiszen az elöregedés és a szakmai utánpótlás hiánya veszélybe sodorja a termelést. Péter Péter reméli, hogy az udvarhelyi Bányai János Szakközépiskolában beindul a beígért szakmai képzés, ami az iparág fennmaradásának záloga.
A sikeres Ikos
Az Ikos – Conf Részvénytársaság hajdanán a Május 1. Szövetkezet nevet viselte. 1949-ben az udvarhelyi szabómesterek szövetségeként jött létre, majd alig tíz év leforgása alatt gyárrá nőtte ki magát, és a ma II. Rákóczi Ferencként ismert utcában található régi kaszárnya épületébe költözött. 1973-ban új munkacsarnokot építettek, ahol az 1990-es évek elejéig közel ezerkétszáz alkalmazott dolgozott. Az itt elkészített termékek Kanadába, az Egyesült Államokba, az egykori Kelet-, illetve Nyugat-Németországba és a Szovjetunióba kerültek, a közel-keleti országoknak pedig katonai egyenruhákat varrtak. A készruhagyár már akkor jó hírnévnek örvendett – mesélte Gyöngyössy Judit vezérigazgató.
A rendszerváltás után nagyon gyorsan privatizálták, hetven százaléka egy kanadai cég, míg a fennmaradó rész részvények által az alkalmazottak tulajdonába került. A beáramló külföldi tőke segítségével korszerű gépeket vásároltak, és az új technológia, valamint az új nyugat-európai klienseknek köszönhetően beindult az élet – fűzte hozzá. A 21. század elejére az itt dolgozók száma megközelítette a 3500-at, de ez a létszám hamarosan kevesebb mint felére csökkent. Romániának az Európai Unióhoz történő csatlakozása, majd az ezt követő gazdasági válság az Ikosnál is éreztette hatását, hiszen az itt dolgozóknak több mint fele elvándorolt. A készruhagyár 2007-től áttért az egy váltásban való gyártásra, jelenleg 1140 alkalmazottat foglalkoztat, akik majdnem kizárólag a német piac számára termelnek.
A Tehnoutilajból csak az épületek maradtak
1950 elején alakult a régi udvarhelyiek által Gábor Áron néven ismert szövetkezetkezet, majd Tehnoutilaj, amelynek virágkorában 2400 alkalmazott gyártotta az élelmiszeripari és mezőgazdasági gépeket, javarészt a belföldi piac számára – emlékezett vissza Fancsali Kálmán, a vállalat hajdani igazgatója. 1990 után az alkalmazottak száma 500 főre csökkent, akik többnyire a németországi felvásárlóknak gyártottak. Közel tíz évig, kevés tőkével, úgy próbáltak fennmaradni, hogy átálltak olyan gépek gyártására, amelyekre az újonnan megalakult kis hús-, tej- és pékipari vállalkozásoknak szükségük volt. Ugyanakkor az átalakult mezőgazdasági igényeknek megfelelően a nagy gépek helyett kis kasza- és kapagépeket készítettek.
1999-ben a vállalat 40 százalékát megvásárolta egy magyarországi konzorcium, azzal az ígérettel, hogy tőkebefektetéssel versenyképessé teszi a termelést, azonban nem így történt. A beígért tőkebefektetés elmaradt, és így 2005-ben megszűnt minden tevékenység, ami a hajdani nagyvállalatot jellemezte. Az épületeket különböző cégek bérlik, azonban a régi vállalat helyiségeiben jelenleg is ugyanannyian dolgoznak, mint a privatizáció előtt – vigasztalódott a hajdani igazgató.
A Famos legfőbb partnere most is Németország
1948-ban a többi udvarhelyi nagyvállalathoz hasonlóan szövetkezetként, Vörös Csillag néven jött létre. 1970-ben megépült az első egység, amely már a Bútorgyár nevet viselte, majd ehhez hozzáépítették 1984-ben a második termelőegységet. A kettőben összesen mintegy háromezer ember dolgozott. Az itt készített tölgyfabútorokat a csíki fafeldolgozó vállalat alegységeként csak exportra gyártották: közel 80 százalékuk Nyugat-Európába, a többi a keleti szocialista országokba került. A rendszerváltás után az udvarhelyi részleg levált a csíkszeredai anyavállalatról, és a székelykeresztúrival egyesülve különálló egységként folytatta a tevékenységet, a brassói regionális központhoz tartozva. Ez utóbbira főként a rendszerváltás elején volt szükség, amikor akadozott az anyagellátás, hiszen Udvarhely környékén nem igazán lehetett tölgyfához jutni.
A vállalat részvényeinek közel 90 százalékát az alkalmazottak birtokolják. Az itt készített bútorok felvásárlói piaca a kezdetektől mostanáig nem sokat változott: míg régen 60 százalékát német piacra gyártották, jelenleg is a termékek fele oda készül – tudtuk meg Bartha János kereskedelmi igazgatótól. Noha a piac nem változott, a stílus annál inkább: régen a túldíszített barokk volt a menő, most a letisztult formákat keresik, ugyanakkor díszítőelemként divatos a sok üveg és fémbetét. 1990 után az alkalmazottak jó része nyugdíjba ment, volt, akit elbocsátottak. A jelenleg 475 alkalmazottat foglalkoztató gyár teljesen új technológiával, számítógép-vezérlésű gépekkel piacképes maradt a rendszerváltás után is.
A régi bútorgyár napjainkaban kisebb területen működik: a volt Tehnoutilaj nagy csarnokába költöztették a termelést, több régi épületet eladtak, hogy finanszírozhassák az új technológiával járó kiadásokat. 2000-ben megvásárolták az IFET gattercsarnokát és rönkraktárát, a megmaradt kevés alkalmazott a Famos dolgozója lett.
Az IFET-ből alig maradt valami
Egykor tízhektáros területet tudott magáénak a volt fafeldolgozó vállalat, melynek jó részén ma a Kaufland áll. Az IFET alkalmazásában álló erdőmunkások évente 250 és 300 ezer köbméter fát termeltek ki Udvarhelyszéken. Ebből a mennyiségből a város fatelepén naponta 20–40 vagont töltöttek meg fenyő-, bükk- és tölgydeszkával, valamint bányafával és cellulózzal. A bányafa az ország különböző területein működő bányák csarnokainak, járatainak tartóoszlopaként szolgált. Az IFET-nél hajdanán 1200–1500 alkalmazott dolgozott. Ez a létszám magában foglalta a favágókat is, akiknek közel negyven százaléka Moldvából és Máramarosról származó hegyvidéki munkás volt. A fafeldolgozó vállalat termékeinek nagy részét a belföldi piacon értékesítette, azonban évente 30 ezer köbméter fa észak-afrikai országokba és Izraelbe került – emlékezett vissza Cseke Lajos egykori igazgató.
1994 után a bányák jó részét bezárták, a bútorgyárak egymás után mentek tönkre, így megszűnt a felvásárlópiac – folytatta. Az 1999-es privatizáláskor szerették volna megtartani a gyárat az alkalmazottak számára, azonban rövid pereskedés után belátták, hogy nem tudják kifizetni a liciten felvert összeget. Végül 2000-ben a Famos vásárolta meg a fatelepet, ahol az akkori hatszáz alkalmazott egy része nyugdíjba vonult, más részük végkielégítéssel távozott, a maradék százötven személy az új tulajdonos alkalmazásába került.
Cérnagyár
Meglepő és talán kevesen tudják: az angolok építették és szerelték fel az egykori székelyudvarhelyi Cérnagyárat és Fonodát, amelyet 1970-ben adták át. A 2700 alkalmazott belföldre, illetve a keleti szocialista országok fonodáinak és szövődéinek gyártott alapanyagot, valamint kézimunkacérnát. A cérnagyárnak saját festödéje is volt. Az alkalmazottak a gyár saját bölcsődéjébe és óvodájába vihették gyerekeiket – tudtuk meg Nemes Juliánna könyvelőtől, akinek nemcsak gyermekei, hanem később unokái is oda jártak. 1999-ben privatizálták a Cérnagyárat, melynek hetven százaléka jogi személy, a többi magánszemélyek birtokába került. A gyár épületeinek egy részét eladták, most különféle kereskedelmi és gyártási tevékenységek folynak bennük, néhány épület, a többi közt a volt irodaház megmaradt a részvénytársasággá alakult Cérnagyár tulajdonában. A vállalatnak mindössze három alkalmazottja dolgozik itt, összesen öt irodában, a többi helyiségben bérlők tevékenykednek. A megmaradt Cérnagyárnak tizennégy bérlője van – közölte Hadnagy István épületgondnok.
Hajdan a gyapotot 10 hektárnyi gyárterületen sodorták cérnává, fonallá, mostanra már csak a bérbe adott épületek emlékeztetnek a régmúlt időkre, amikor a délután két órakor megszólaló gyárkürt mély hangjára a munkások százával özönlöttek ki a kapukon. Noha egyértelműen senki nem mondta ki, eléggé valószínű, hogy az angolok múlt századi gépei a huszonegyedik század ócskavastelepein végezték.
Dósa Ildikó |
Székelyhon.ro

2016. április 21.
Háromszéki pacsirták
A középiskolások kategóriájában Erőss Réka és Szabó Réka Fruzsina első díjat nyert a vasárnap Székelyudvarhelyen tartott VI. Székelyföldi Népdalvetélkedőn, amely Háromszék, Csík, Gyergyó, Barcaság, Udvarhelyszék, Marosszék, Moldva és Aranyosszék régiós nyerteseinek döntője. A sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum két X. osztályos népdalénekese nem először mutatja meg tehetségét és felkészültségét, mindketten kiskoruktól énekelnek, a helyi népdalvetélkedők többszörös győztesei. A székelyudvarhelyi megmérettetésen, a VI–VII. osztályosok II. díjával tért haza a nagyajtai Boda Szabina Tekla, aki szintén több alkalommal nyert helyi, háromszéki népdalvetélkedőn.
(fekete)

Ne győzzön le a Szekuritáté!
Stefano Bottoni, a Szekuritáté (még mindig) rejtett arcait kutató történész interjút adott a sepsiszentgyörgyi Háromszéknek. Az interjú néhány mondata futótűzként terjedt az interneten. „Kollégáim kutatásai egyértelműen alátámasztják: míg a kommunista érában az állambiztonságnak soha nem volt igazi megoldása Székelyföld csendes ellenállásának megtörésére, most jobban állnak, mint korábban bármikor.” E megállapításától már egyenes út vezet a magyar fülnek jól hangzó téziséhez, mely szerint a székelyföldi városok polgármestereit azért távolították el hathatós DNA-segítséggel hivatalaikból, hogy megtörjék a székelyföldi társadalom önvédelmi reflexeit. Az RMDSZ eddigi szerepvállalásáról szólva a történész úgy fogalmaz: „politikai érdekérvényesítő szerepe mára olyannyira erodálódott, hogy a román félnek gyakorlatilag nem is kell számolnia vele”.
E néhány mondatban benne van mindaz, amit manapság sok magyar ember meggyőződéssel vall: a minket körülvevő szegénység, a romániai magyar politikai elit inkompetenciája, a rendszerváltás óta eltelt 26 év negatív gazdasági hozadéka vagy a derékba tört autonómiatörekvések mind-mind egy közös nevezőre, a múlt rendszerből átöröklött Szekuritáté utódszervezeteire vezethetők vissza. Ők mozgatják háttérből a szálakat, ők nem engedik, hogy egy háromszéki vagy udvarhelyszéki faluban végre közművesítés legyen, és esős időben ne nyakig érő sárban járjanak az emberek. Szintén ez a láthatatlan hatalmi elit a hibás azért, hogy a több tucat letartóztatott romániai polgármester közül nemcsak a bukaresti, jászvásári, krajovai, Piatra-Neamþ-i vagy a volt kolozsvári városvezető került vagy kerülhet rács mögé, hanem néhány székelyföldi város vezetője is.
A magyar politikusi berkekben közkedvelt megállapításnak valójában ugyanaz a hibája, mint a populista szólamoknak: a bonyolult és szerteágazó kérdésekre a fülnek jól hangzó, egyszerű és felszínes magyarázatokat kapunk. Mennyivel jobban hangzik a korrupció ellen jól-rosszul, de mégiscsak hatékonyan harcoló igazságszolgáltatás visszaéléseire kenni Székelyföld rendszerváltás utáni gazdasági kiúttalanságát, az országos átlagbér mintegy felét kitevő székelyföldi keresetek mizériáját vagy a magyar kézben levő települések kiskirályainak vizsgálati fogságát. Milyen könnyű ezzel megindokolni a bálványként kezelt csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi RMDSZ-es polgármester vagy a Hargita és Kovászna megyei önkormányzati vezetők gazdasági sikertelenségeit. Ilyen felütés után milyen jó elismeréssel és derűvel fogadni Sepsiszentgyörgy polgármesterének folyamatosan ismétlődő kulturális ingyencirkuszait, amelyre a minimálbéren tengődők városának szinte a teljes költségvetése rámegy. (Nem véletlen, hogy a bűnügyi eljárás alatt álló polgármester bejelentésére, miszerint idén júniusban újra indul a választásokon, internetes oldalakon többen úgy reagáltak, hogy akkor elköltöznek a városból, mert már unják az állandósított nyomort és kilátástalanságot).
Sokkal összetettebb és bonyolultabb tehát a székelyföldi, illetve a teljes erdélyi magyar valóság annál, hogy egy egyszerű ellenségkép bemutatásával megtalálhatnánk a bajok valós gyökereit. Politikai, gazdasági, társadalmi síkon lenne szükség mélyebb elemzésekre ahhoz, hogy kiderüljön, hol bicsaklott meg a rendszerváltás utáni erdélyi magyar önszerveződés, mi vezetett el a mai kiúttalansághoz, amikor például távolabb vagyunk az autonómiák rendszerétől, mint 26 évvel ezelőtt, 1990-ben.
Sokrétű problémáink megoldásához sokrétű válaszokra van szükség. Egy választási év talán könnyebben hozzásegíthetne közös dolgaink kibeszéléséhez és a közös kiútkereséshez.
Szekuritáté ide vagy oda, társadalmi és politikai elitünk fedhetetlen és jó szakemberek felkutatásával, közösségi jövőképpel tehetne sokkal többet az erdélyi magyarság ügyéért, mint ellenségképek kreálásával. Különben oda juthatunk, mint Románia volt elnöke, Emil Constantinescu, aki politikai karrierjétől azzal búcsúzott, hogy legyőzte őt a Szekuritáté. Azóta sem hallott róla senki.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2016. május 3.
Udvarhelyszéki jelölteket zártak ki az MPP megyei listájáról
Hargita megyei önkormányzati képviselő-jelöltjeiről tartott sajtótájékoztatott kedden a Magyar Polgári Párt Székelyudvarhelyen. Elhangzott, a választási bizottság formai hibákra hivatkozva több udvarhelyszéki jelölt dokumentációját elutasította.
Mezei János, az MPP országos alelnöke – aki egyébként a lista élén áll – elengedhetetlennek tartja, hogy pártjuk részt vegyen a megyei tanács munkájában, amely szerinte egyfajta szűrő a centralizálódó román rendszerben.
A sajtótájékoztatón tudatták, négy udvarhelyszéki képviselőjelöltet zártak ki az MPP listájáról: a szentábrahámi Szász Józsefet, a székelyudvarhelyi Thamó Csabát, a székelyderzsi Kis Attilát és a máréfalvi Székely Zsoltot. A választási bizottság olyan formai hibák miatt utasította el a benyújtott iratcsomókat, amelyek kijavíthatók lettek volna – tudatta Albert Mátyás, aki Udvarhelyszéket fogja képviselni, ha megválasztják megyei képviselőnek. Szakál Csaba, aki szintén megyeitanácsos-jelölt, gyanúsnak tartotta azt is, hogy mind a négy személy tagja a Székely Nemzeti Tanácsnak. Mezei János még elmondta, noha az elmúlt időszakban ügyészségi eljárás folyt ellene, semmilyen törvényes akadálya nincs annak, hogy indulhasson a tisztségért.
Az udvarhelyszéki listákról
A polgáriak alelnöke tudatta, Székelykeresztúron nem lesz MPP-s önkormányzati képviselőjelölti lista, ahogyan polgármesterjelölt sem, mivel nézetkülönbségek alakultak ki az ottani párttagok között, így elmaradt a szervezés. Hangsúlyozta, ez nem azt jelenti, hogy az ottani igényeknek nem tesznek eleget, csupán annyit, hogy a megyei önkormányzatban igyekeznek megoldásokat találni. Albert Mátyás elmondta, Udvarhelyszéken tizenkét településen indít tanácsoslistát az MPP, ezek között négy helyen polgármesterjelöltjük is van
Fülöp-Székely Botond

2016. május 13.
Bemutatták az erdélyi Civil Információs Centrumokat Kolozsváron
Fontos a határon túli magyar civil szervezetek támogatása, ez a magyarországi Civil Információs Centrumoknak kötelessége is - hangzott el pénteken, Kolozsváron. A CIC mára négy erdélyi megyében is jelen van, miután másfél évvel ezelőtt a magyar kormány eldöntötte, hogy a határon túliak munkáját is segíti.
Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke elmondta, kiemelt partnerekként kommunikálnak az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség és Fidelitas elnökeivel, mert megértették, a Kárpát-medencében egy útvonalon kell menni, hiszen az érdekek közösek. Mostanáig négy Civil Információs Centrumot sikerült elindítaniuk a magyar állam segítségével Háromszéken, Udvarhelyszéken, Szatmárnémetiben és Kolozsváron, ezek a napokban másfél millió forintos támogatást kapnak szervezetenként.
Soltész Miklós, az EMMI egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára kifejtette, a centrumok megyei szinten működnek Magyarországon, céljuk az egyes civil szervezetek mindennapjainak könnyítése, de helyi önkormányzatokkal és nemzetiségi önkormányzatokkal való kapcsolattartás is feladatuk. Kötelességük ugyanakkor a határon túli, magyarlakta megyékkel is kapcsolatot tartaniuk, társpályázók pedig több mint 55 millió forintot nyertek el mostanáig.
Hasonló problémák érzékenységre találnak, sokat dolgoztak azon, hogy alulról építkezve felépítették az együttműködést, vázolta fel Kiss András, a Hierotheosz Egyesület főtitkára, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Civil Információs Centrum igazgatója. Sok a hasonlóság, hiszen náluk is sok közösséget, települést kell megszólítaniuk, hangzott el.
Geréd Imre, az RMDSZ ifjúsági ügyvezető alelnöke rámutatott, az ifjúsági főváros éve azt bizonyította, hogy ifjúsági szervezetek a különböző önkormányzati és kormányzati partnerekkel példátlan programokat képesek megszervezni. Zsigmond József, a Nemzeti Együttműködési Alap tanácsának tagjaként a NEA működéséről beszélt, kiemelve, hogy jó példája ez annak, amikor az állam a civil szervezetekkel kommunikál.
Fancsali János, az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke elmondta, korábban Székelyudvarhelyen kialakították a Szabad Európa Kávéházat, amelyet a mai napig használnak, a Civil Információs Centrum ezt a folyamatot képes segíteni. Civil és ifjúsági szervezetek gyakran pályáznak, magyarként pedig lehet a magyar államnál is pályázni, de szükség van az eltérő pályázati rendszerek miatt a Civil Információs Centrumok segítségére, emelte ki Kádár Petra, az Identitás Alapítvány képviselője.
Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja a magyar állam támogatásának fontosságát és a helyiek törekvését, helyismeretét tartotta fontosnak, rámutatva: civilek gyakran hatékonyabban tudnak dolgozni a közösségszervezés és érdekképviselet területén a politikai formációknál.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro

2016. május 18.
Könyvet mutatnak be Udvarhelyen a hagyományos életmódról
A székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban május 24-én, kedden 18 órától mutatják be a Hagyományos életmód a mindennapokban című könyvet. A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont kiadványa, alcíme szerint, néprajzi tanulmányokat és népismereti írásokat tartalmaz Hargita megye területéről. A kiadványt Miklós Zoltán néprajzos, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója mutatja be.
Az elegáns kivitelezésű könyv 36 oldal színes illusztrációt tartalmaz. Salló Szilárd a csíki juhászatról közöl több tanulmányt, illetve gyimesi szokásokról és hiedelmekről, P. Buzogány Árpád pedig Udvarhelyszékhez kötődő írásokat (famegmunkálás, a lakodalom régi rendje Kőrispatakon, állatnevek, szólások). A tanulmánykötet megjelenését Hargita Megye Tanácsa támogatta, a kötetbemutatóra a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár társszervezésében kerül sor.
P. Buzogány Árpád író, költő, szerkesztő Székelykeresztúron született 1965-ben. Gyermekkorát falujában, Gagyban töltötte. Keresztúron és Csíkszeredában járt középiskolában, a kolozsvári Babeş- Bolyai Tudományegyetemen magyar nyelv és irodalom, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen kulturális mediátor szakot végzett. Volt helyettes tanár, könyvtáros, az Udvarhelyi Híradó regionális lap művelődési és felelős szerkesztője, jelenleg a székelyudvarhelyi székhelyű Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont közművelődési szakembere. Több irodalmi pályázaton díjazták írásait. Verset, prózát, gyermekverset, műköltészeti mesét, versfordítást, tanulmányokat, riportokat, interjúkat közöl. Másfél tucat önálló kötetét adták ki. Néprajzi gyűjtéseinek feldolgozásai tanulmánykötetekben és önálló kiadványokként jelentek meg (népdalok, mesterségek, a kőrispataki kalapmúzeum első évei). A népköltészet műfajaival, népszokásokkal, népi mesterségekkel kapcsolatos anyagot, gyermekjátékokat, tájszavakat, népi szólásokat udvarhelyszéki településeken gyűjtött.
Salló Szilárd 1983-ban született Csíkszeredában. Néprajzkutatóként 2007 óta dolgozik, hét évig a Csíki Székely Múzeum néprajzos-muzeológusa volt, 2014-től a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont néprajzi szaktanácsadója. Felsőfokú tanulmányait a Babeş-Bolyai Tudományegyetem néprajz-magyar szakán végezte 2002 és 2006 között. Ezt követően szintén néprajzi vonalon magiszteri képzésben vett részt, majd 2009-2012 között a kolozsvári Hungarológiai Tudományok Doktori Iskola doktorandusza volt. 2012 novemberében védte meg disszertációját A csíki juhászok életmódja és tárgyi kultúrája címmel, ezzel szerezve meg a doktori fokozatot. Az elmúlt tíz évben bel- és külföldi konferenciákon vett részt, tudományos és ismeretterjesztő lapokban publikált, továbbá néprajzi témájú kiállításokat és programokat szervezett. Kutatásainak nagy részét Csíkmadarason és a Gyimesekben végezte. Főbb kutatási témái a juhászok életmódja és a rontáshiedelmek.

2016. május 25.
Vitézi élet Udvarhelyszéken
Ötven éve halt meg Tamási Áron
Számomra kettős emléket jelent f. év május 26-ika. Ezen a napon hunyt el Budapesten 1966-ban Tamási Áron, Erdély 20. századi jeles írója s ugyanezen a napon ballagtam 72 végzős osztálytársammal együtt a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban. Valahányszor tehát eszembe ötlik e személyemhez kötődő esemény, nyomban Tamási Áron emléke is fölelevenedik bennem. A gondolat fordított sorrendben is ugyanúgy érvényes. Nos, a Tamási-évforduló kapcsán, a kolozsvári Újság című napilap – főszerkesztő dr. Paál Árpád, felelős szerkesztő dr. Zágoni István, felelős kiadó György Dénes – 1926. július 3-i számában Tamási Áron Vitézi élet Udvarhelyszéken című írása vonja magára a figyelmem. Tekintettel időszerűségére, most, az évforduló napjaiban, hadd adózzunk ezen írás újraközlésével erdélyi írónk áldott emlékének. Mert erdélyi tájainkon, immár 90 év távlatából is szinte semmi új a nap alatt e vonatkozásban. „Mind az országnak, mind az itt lakó népeknek ajánlom figyelmébe, mert igen épületes történet, melyet kérlek, hallgassatok isteni félelemmel:
Május legvégén háromesztendős távollét után megérkeztem Amerikából. Természetesen, mint román állampolgár jártam mindenütt s ilyen útlevéllel jöttem haza. Illendő módon bemutattam útlevelemet a kolozsvári rendőrségen s a lakáshivatalban regisztráltattam magam. A múlt pénteken, június 25-én vonatra ültem, hogy Udvarhelyre menjek, hogy lássam szüleimet, testvéreimet, nemzetségemet és a földet, melyért az életbe való kiugrásom óta dolgozom innét és mindenünnét, ahol vagyok.
Szombatra virradólag megérkeztem Udvarhelyre s alvásban és örömben kipihenve magamat, reggel végigsétálok az ősvárosban, melynek utcáin nyílott gyermeki lelkem s nyolc esztendőmet tanulám. A volt Kossuth-utcán előmbe áll egy úr.
– Kérem, beszél románul?
– Sajnálom, keveset beszélek, mit tehetnék?
– Idegennek látszik, igazolja magát.
Elővettem egy újságíró legitimációt, más igazolványom igaz, nem volt. Felkísért a rendőrségre és a „Şeful Siguranţei” előtt volt szíves tolmácsolni, hogy Amerikában voltam, most Kolozsvárról jövök.
Győrfi Dénes
Szabadság (Kolozsvár)

2016. június 6.
Udvarhelyszék: hat településen lesz új polgármester
A huszonhatból hat udvarhelyszéki közigazgatási egységnek – két városnak és négy községnek – lesz új polgármestere a vasárnap lezajlott helyhatósági választások nem végleges eredménye szerint.
A megválasztott településvezetők közül Bálint Imre Elemér a veterán, ő hatodik mandátumát kezdi meg. Negyvenhét polgármesterjelölt közül választhattak az udvarhelyszéki szavazópolgárok, tizenkét településen nem született meglepetés, hiszen ott csak egyetlen jelölt indult.
A választásra jogosultak közül arányaiban Homoródszentmártonban mentek el a legtöbben voksolni, a községben meghaladta a 62 százalékot a részvételi arány. A szavazópolgárok közül a legkevesebben Zetelakán adták le voksukat az egyetlen jelöltre, ott valamivel kevesebb, mint 23 százalékos részvételi arányt mértek.
Az alábbiakban a központi választási hivatal adatai alapján az udvarhelyszéki településeken urnazáráskor mért részvételi arányokat is közöljük, valamint a rendelkezésünkre álló adatokat a megválasztott polgármesterekről.
Település Részvételi arány Nyertes Székelyudvarhely 42,24% Gálfi Árpád
Székelykeresztúr 38,44% Rafai Emil
Szentegyháza 52,42% Molnár Tibor (korábbi alpolgármester)
Bögöz 56,90% Farkas Mózes
* Etéd 26,07 % Szőcs László
* Farkaslaka 54,96 % Kovács Lehel
Felsőboldogfalva 60,05% Sándor József
* Fenyéd 48,61% Bokor Botond
*Galambfalva 57,37% Gyerkó László
Homoródszentmárton 62,08% Jakab Attila
* Homoródalmás 35,23% Tikosi László
*Kányád 30,79% György Sándor
Kápolnásfalu 53,80% Benedek László
Korond 52,64% Katona Mihály
Lövéte Mihály Dénes
* Máréfalva: 39,51% Kovács Imre
* Oklánd 38,50% Cseke Miklós
* Oroszhegy 32,77% Bálint Elemér
Parajd 53,71% Bokor Sándor
Siménfalva 51,06% Péter Zoltán
* Szentábrahám 32,20% Simó Dezső Szabolcs
Székelyandrásfalva 52,25% Nagy Lajos
* Székelyderzs 50,96% István Adrián
Újszékely 45,59% Baló Zoltán
Székelyvarság 57,03% Tamás Ernő
* Zetelaka 22,97% Nagy Attila
* Ahol csak egy jelölt volt.

2016. június 13.
Az MPP gyengült, az EMNP megerősödött
Az ellenzéki pártok összesen három önkormányzati képviselőt vesztettek Udvarhelyszéken az idei önkormányzati választásokon, ám miközben az MPP gyengült, az EMNP megerősödött.
Sok udvarhelyszéki településen veszítette el önkormányzati képviselőit az MPP, a 2012-ben megszerzett mandátumokhoz viszonyítva összesen tizenöttel lesz kevesebb tanácsosa az önkormányzatokban, negyvenkilenc helyett harmincnégy.
Kápolnásfaluban sikerült két tanácsossal növelniük jelenlétüket – amivel elnyerték a döntő többséget a képviselő-testületben –, illetve Szentegyházán is ugyanennyivel emelkedett a polgári pártos városatyák száma. Utóbbi településen az EMNP-vel koalícióban nyerték a mandátumokat, ahogy Udvarhelyen is, ahol az előző ciklushoz képest egyel több képviselőjük dönthet közügyekben. Székelykeresztúrt például teljesen elveszítette az MPP, noha korábban három képviselőjük is volt az önkormányzatban, idén jelölteket sem indítottak.
Az EMNP-s önkormányzati képviselők száma jócskán megnövekedett Udvarhelyszéken, 2012-től harminchatan voltak, a mostani választásokon pedig negyvennyolc helyet szereztek. Olyan településeken is mandátumhoz jutottak képviselőik, ahol eddig nem voltak jelen: Korond (4), Szentábrahám (3), Oroszhegy (1), Homoródalmás (2), Újszékely (2).
Ezenkívül újabb két képviselővel erősödött a párt Székelykeresztúron, valamint eggyel több tanácsosa lesz Siménfalván. Az udvarhelyi képviselő-testület esetében az MPP–EMNP koalícióban háromról ötre nőtt a néppártos képviselők száma. A székelyvarsági az egyetlen testület, ahol teljesen elvesztette képviseletét a néppárt, melynek ott korábban három tanácsosa volt. Továbbá csökkent a jelenlétük Parajdon, Bögözben, Homoródszentmártonban és Felsőboldogfalván is

2016. június 14.
Több EMNP-s képviselő van Udvarhelyszéken
Összesen három önkormányzati képviselőt vesztettek Udvarhelyszéken az önkormányzati választásokon a magyar jobboldali pártok; miközben a Magyar Polgári Párt (MPP) gyengült, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megerősödött.
Az MPP-nek 2012-höz viszonyítva tizenöttel kevesebb tanácsosa lesz az önkormányzatokban, 49 helyett 34. Kápolnásfaluban viszont sikerült két tanácsossal növelni jelenlétét – elnyerve a döntő többséget a testületben, és Szentegyházán is nőtt a polgári városatyák száma. Utóbbi településen az EMNP-vel koalícióban nyerték a mandátumokat, ahogy Udvarhelyen is, ahol az előző ciklushoz képest eggyel több képviselőjük van. Székelykeresztúrt ellenben elveszítette az MPP, noha korábban három képviselője is volt az önkormányzatban, idén nem is indítottak jelölteket.
Az EMNP-s önkormányzati képviselők száma ellenben növekedett Udvarhelyszéken, míg 2012-ben 36-an nyertek mandátumot, most 48 helyet szereztek. Olyan településeken is tanácsosi mandátumhoz jutottak, ahol eddig nem voltak jelen, például Korondon (4), Szentábrahámban (3), Oroszhegyen (1), Homoródalmáson (2), Újszékelyen (2). Újabb két képviselővel erősödött a párt Székelykeresztúron is, és eggyel több tanácsosa lesz Siménfalván.
Az udvarhelyi képviselő-testületben az MPP–EMNP koalíció révén háromról ötre nőtt a néppártosok száma. A székelyvarsági az egyetlen testület, ahol elvesztette képviseletét a párt, holott korábban három tanácsosa volt, de csökkent a jelenlétük Parajdon, Bögözben, Homoródszentmártonban és Felsőboldogfalván is.
Fülöp-Székely Botond
Krónika (Kolozsvár)

2016. július 3.
Ahol a víz szabja a határokat
Áradás pusztított vasárnap délután több udvarhelyszéki településen, a víz kerteket, utakat mosott el, Kányád és Felsőboldogfalva községekben legalább öt településen okozott károkat, Petket pedig órákra elzárta a külvilágtól. Áradás pusztított vasárnap délután több udvarhelyszéki településen, a víz kerteket, utakat mosott el, Kányád és Felsőboldogfalva községekben legalább öt településen okozott károkat, Petket pedig órákra elzárta a külvilágtól.
Teljesen lebontotta a víz a miklósfalvi Hodgyai Szabolcs udvarának patak felőli kerítését. Ottjártunkkor a falubeliekkel elkeseredetten próbálták menteni a még menthetőt. Petek Kányád felőli bejáratánál a hidat is elárasztotta a víz, teljesen elzárva a települést. A kint rekedt emberek nem tudták megközelíteni otthonaikat, a Petken mAradtak pedig elhagyni nem tudták a települést. A falu egyik lakosa, Tóth Emma sem tudott hazajutni gyermekeivel, több mint két órát várakozott az úton, miközben otthonról kapta a híreket, hogy víz alá került a portája. Az aggódó családanyát és gyermekeit végül a kiérkezett tűzoltók vitték haza.
Sikerült elérnünk a petki Kerekes Editet, akinek pincéjét és kertjét is elárasztotta a víz. „Ilyen ítéletidőt még nem láttak a falu idősebb lakói sem. Egy óra leforgása alatt a patak kilépett medréből a lezúduló esőtől, és az áradás elöntötte a kerteket, a hidakat, a pincéket, elvitte a kerítéseket, néhol még a házakba is befolyt. A mi kertünket is teljesen elárasztotta, a pityókát a víz felszínéről szedtük össze, a pincéből pedig vedrekkel merjük ki a vizet” – mesélte el a történteket. Mint mondta, Petekre nem lehetett bejutni az áradás miatt, így beszélgetésünkkor még senki sem volt a helyszínen, aki segíthetett volna a károsultaknak
György Sándor, Kányád község polgármestere a vasárnapi áradással kapcsolatban elmondta, hogy megyei és községi utak, házak, pincék kerültek víz alá a község több településén, továbbá Kányád és Derzs között mintegy 400 méteres útszakaszon az aszfalt is megrongálódott. Információink szerint az áradás vasárnap Kányád, Petek és Derzs mellett Székelydályát, Égét, Miklósfalvát és Ócfalvát is érintette.
2010-ben volt az utolsó nagy árvíz Ócfalván, és az akkori vízszint a mostanitól csak 20 centivel volt nagyobb, tehát azonos méretű katasztrófa történt, ami mindenkit érint a faluból – fogalmazott Tókos László, Felsőboldogfalva község ócfalvi önkormányzati képviselője. Ott is sok házba, pincébe, kútba folyt be a víz. A falusiak lassan két hete rettegésben élnek az árvízveszély miatt, Tókos szerint komoly árvízvédelmi intézkedésekre lesz szükség a településen.
Az áradás által sújtott helyszíneken a Székelyudvarhelyi hivatásos tűzoltók segítettek a károk elhárításában, ebbe a székelykeresztúri Villám Önkéntes Tűzoltó-egyesület is bekapcsolódott.
Dávid Anna Júlia, Veres Réka
Erdély.ma

2016. július 5.
Áradások voltak Kolozs, Hunyad megyében és Udvarhelyszéken
Több erdélyi települést is áradás sújtott vasárnap este: a hirtelen lehulló nagy mennyiségű csapadék Kolozs és Hunyad megyében, valamint Udvarhelyszéken is házakat, pincéket, udvarokat árasztott el, tetőket röpített le, és fákat döntött ki.
A Kolozs megyei Kissebes községben több mint 120 háztartást, illetve alagsorokat és kerteket öntött el az ár, a vízszint magassága néhol az egy métert is elérte. Gheorghe Boca polgármester rámutatott: egész útszakaszok kerültek víz alá, az ítéletidő pedig 15 hektár mezőgazdasági területet is érintett.
Hunyad megyében is vihar tombolt vasárnap délután: Hátszegen két tömbház tetejét röpítette le a szél, a cserepek gépkocsikra estek, az ítéletidő ugyanakkor fákat és egy oszlopot is kicsavart. Marosnémetiben fa dőlt az útra, a helyszínre a tűzoltóknak kellett kivonulniuk.
Udvarhelyszék tíz településén összesen mintegy húsz lakóházat, pincéket, udvarokat és melléképületeket öntött el a csapadék, illetve a megáradt folyóvizek: az ítéletidő Homoródszentmárton községben, Kányád községben, Felsőboldogfalván és Ócfalván is károkat okozott, a porták helyreállításán hétfőn is dolgoztak. A helyieknek az is fejtörést okoz, hogy több tucat hektárnyi mezőgazdasági terület vált használhatatlanná. A vihar sújtotta udvarhelyszéki településeken a hivatásos tűzoltókat önkéntesek is segítették a mentésben, a víz kiszivattyúzásában. Beszámolók szerint a víz szintje több helyen elérte a másfél méteres magasságot.
A Székelyudvarhelyi tűzoltók összesítése szerint az okozott kár értéke nem óriási, a lakóházakból ugyanis hamar visszahúzódott a víz, a csapadék inkább a pincékben mAradt meg, ahol jellemzően élelmiszert, régi bútorokat tárolnak. Adrian Pănescu, a Hargita megyei prefektúra szóvivője arról számolt be: vasárnap este és a tegnapi nap folyamán is érkeztek bejelentések árvízkárokról a hivatalhoz. Mint rámutatott: a környéken még nem múlt el a veszély, a kiadós csapadék miatt ugyanis megduzzadta a Nagy- és a Kis-Küküllő szintje, így továbbra is kiönthetnek a folyóvizek.

Kőrössy Andrea, Dávid Anna Júlia

Idénymunka kórházi kitérővel
Vegyszeres mérgezés gyanúja miatt vittek kórházba Magyarországon majdnem százötven címerezős udvarhelyszéki diákot vizsgálatra. A fiatalok egy hete utaztak ki Battonyára, vasárnap viszont rovarirtóval permetezett kukoricatáblában dolgoztak. A történtek után az országos ügyeletes toxikológus rendelte el a diákmunkások beutalását.
Kórházba vittek 142 zömében udvarhelyszéki fiatalt Magyarországon vasárnap este, miután egy battonyai címerezőtáborban előzőleg rovarirtóval, szerves foszforsav-észterrel permetezett kukoricásban dolgoztak – adta hírül kedden a Délmagyar.hu portál. Az udvarhelyszéki diákok nem érezték magukat rosszul, nem jelentkeztek tünetek náluk, de a munkáltató még aznap a helyszínre hívta a katasztrófavédelmet, akik Orosházára, Gyulára, Békéscsabára, Hódmezővásárhelyre, Makóra, Szentesre és Szegedre vitték a diákokat.
A Békés Megyei Hírlap portáljának a békéscsabai kórház belgyógyászatára vitt diákok közül nyilatkoztak néhányan. Szerintük mindenki bepánikolt a hír hallatán, egy fiúnak fejfájása lett, egy lány pedig belázasodott. A nyilatkozó fiatalok szerint munka közben nem érezték a permetet, száraz volt a kukorica abban a táblában, ahol dolgoztak.
„A mezőgazdasági cég képviselője megijedt attól, hogy az előző napokban permeteztek abban a kukoricatáblában, ahová tévedésből beküldték címerezni a gyerekeket, majd értesítette a mentőszolgálat ügyeletes orvosát” – mondta el lapunknak Zentay Attila. Az Országos Mentőszolgálat Dél-alföldi Regionális Mentőszervezetének orvos igazgatója hangsúlyozta, hogy a megvizsgált diákok egyikének sem volt panasza vagy tünete. Az ügyeletes orvos, annak ellenére, hogy nem észlelet kóros eltérést, elrendelte, hogy a diákok cseréljenek ruhát és fürödjenek meg alaposan.
„Az országos orvosi központ toxikológiai ügyeletese rendelte el az egynapos intézeti megfigyelést, mivel bizonytalan volt, hogy mennyi ideig érintkeztek a diákok a szerves foszforsav-észterrel és más kombinált anyagokkal permetezett kukoricával. Mivel kiszámíthatatlan a méreghatás, indokoltnak találta ezt a döntést, annak ellenére, hogy nem voltak tünetek vagy panaszok” – magyarázta Zentay Attila.
Az orvos igazgató szerint az összes diák rendben van, senkinél sem igazoltak mérgezést, kedden pedig már mindenkit kiengedtek a kórházból.
Vargáné Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője érdeklődésünkre elmondta, nem indítottak eljárást a battonyai ügyben.
De mi az a címerezés?
A kukoricacímerezés – vagy egyszerűen címerezés – során egyes kukoricanövények hímivarú virágzatának kézi vagy gépi úton történő eltávolítása történik. A címerezési munkálatokat általában diákok végzik, felügyelettel. A címerezés kifejezés a kukorica hímivarú címervirágzatából ered, mivel a munkálatok során ezeket szükséges eltávolítani – olvasható a Wikipédián.
Mégis indítanak eljárást
„A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a Battonyán 2016. július 3-án történt, táborozó fiatalokat érintő eset körülményeinek tisztázása érdekében foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétség gyanúja miatt nyomozást rendelt el. A rendőrség a Békés Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosztályával együttműködve vizsgálja a történtek részleteit, a büntetőjogi felelősség kérdését” – tájékoztatott kedden délután szerkesztőségünknek elküldött közleményében Vargáné Szombati Andrea rendőrségi szóvivő.
Veres Réka