Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. július 19.
Egyre közelebb az álom megvalósulása: jövő tavasszal várhatóan felszentelhetik a décsfalvi templomot. A Bögöz községhez tartozó kis udvarhelyszéki falunak sosem volt temploma, bár története több száz évre nyúlik vissza. A 80 férőhelyes istenházát már befödték, és elkészült a harang is.
A közel 200 lelket számláló Décsfalva a 137-es megyei út mentén, a Nagy-Küküllő közelében terül el. Sokak szerint az egész országban az egyetlen olyan település, amelyiknek nincs temploma. Pedig neve már 1566-ban felbukkan a korabeli feljegyzésekben, sőt Orbán Balázs egy jóval korábbi dátumot is említ, ami szerinte Décsfalvához köthető. 150-200 évvel ezelőtt is legalább ennyien lakták, mint manapság, temploma mégsem volt soha.
Osztályteremben imádkoznak
A reformáció idején katolikusból reformátussá vált lakosság sokáig Agyagfalvára járt templomba, viszont néhány éve – amióta megszűnt a helyi iskola – egy osztályteremben tartják az istentiszteleteket. A helyiek elsüllyedt falurészről, annak templomáról mesélnek legendákat, Orbán Balázs nyomán Vofkori László is megemlíti az Utazások Székelyföldön című könyvében az egykori Sárdcs falut mint Décsfalva elődjét, amely lakói erkölcstelensége miatt elsüllyedt a Feneketlen tónak nevezett mocsaras területen, ezen a helyen ma is forrás buzog fel, és – a legenda szerint – még sokáig fel-felzúgtak az eltűnt falu harangjai.
2013-ban végre elkezdődött egy templom építésének megtervezése. 2014 májusában ünnepélyesen le is tették az alapkövet. Határidőnek 2017-et szabták meg, ezt tartani is tudják, mert nagyon jól haladnak a munkával – számolt be Farkas Mózes, Bögöz község polgármestere, aki egyébként egyik kezdeményezője is volt a megvalósításnak. A templomot ravatalozóval együtt tervezték, a temető közelében találtak neki helyet. Farkas Mózestől megtudtuk, hogy az agyagfalvi lelkészi hivatallal közösen nyújtott be pályázatot az illetékes minisztériumhoz a bögözi önkormányzat, amit meg is nyertek, így nagyobbrészt kormánypénzből, illetve helyi forrásokból és Hargita Megye Tanácsának többrendbeli támogatásából finanszírozzák a templom építését.
A hitélet fellendülését várják
A 80 férőhelyes egyházi épület terve a Székelyudvarhelyi Urban Design Kft.-nél készült, a beruházás összértéke 250 000 lej körül van.
– Az épületet már befedtük, a szigetelés és vakolás a következő lépés. Az ajtók és ablakok elkészítésére már szerződött a bögözi tanács, és a belső munkákat is elkezdik. A legfrissebb hír az, hogy megöntötték a harangot, mi megvásároltuk a felszereléshez szükséges alapanyagokat, szeptemberben a helyére is kerül, és az automatizálását is megoldjuk. Egy hónapon belül elkészül a kerítés, hogy megóvja az ősszel elültetett gyümölcsfákat, amelyek mind megfogantak. A megyei tanácsnál nyert pályázatnak köszönhetően a templom előtti teret már letérköveztük. Most már látszik, hogy a területnek gazdája van – foglalta össze a templomépítés aktuális állását Farkas Mózes. Décsfalva az agyagfalvi református egyházközséghez tartozik. Lakóinak lelkigondozását az ottani református lelkipásztor látja el. Fosztó József is elégedett az építkezés ütemével, a hitélet és a közösségi élet fellendülését várja a templom elkészültétől. Mint mondta, az elmúlt években már nem is jártak át Agyagfalvára a décsfalviak, és megjelentek a szekták a településen, ezen a helyzeten próbált változtatni azzal, hogy ő ment át a szomszéd faluba, és a megürült osztályteremben kéthetente találkozott a hívekkel.
– Számuk 130-ra tehető, ünnepnapokon 30-40-en vesznek részt az istentiszteleten – mondta a lelkész. Ha saját templomuk lesz, amit a közösségnek kell rendben tartania, és élettel megöltenie, hátha többen lesznek… – fejezte ki reményét Fosztó József.
Asztalos Ágnes
Hargita Népe (Csíkszereda)

2016. július 28.
Nyugtalanságot okozott az RMDSZ-ben Biró „spágás beszéde"
Kovács Péter ügyvezető elnök szerint az RMDSZ-ben nyugtalanságot okozott Biró Zsolt MPP-elnök kiszivárogtatott beszéde, amelyre a Polgári Pártnak megnyugtató választ kell adnia.
A politikus erről a Magyar Ifjúsági Értekezlet ( MIÉRT) Zeteváralján zajló EU-táborában beszélt csütörtökön. A Maszol.ro hírportál tudósítása szerint a parlamenti választások tétjéről, a jelöltállításról és aktuálpolitikai témákról előadást tartó Kovács elmondta, egyetért azzal, hogy a Magyar Polgári Párt (MPP) bejusson a Bukaresti parlamentbe, viszont az RMDSZ szerinte nem tehet úgy, mintha Biró Zsolt elnöknek nem lett volna olyan kiszivárogtatott beszéde, amely nyugtalanságot okozott a szövetségben.
„Erre megnyugtató választ kell adnia a polgári pártnak" – szögezte le az ügyvezető elnök, aki az RMDSZ hírlevele szerint közölte azt is: az MPP-nek várhatóan két bejutó helyet ajánlanak, az egyiket Háromszékről, a másikat Udvarhelyszékről vagy Maros megyeből.
Mint ismeretes, egy áprilisban kiszivárogtatott, 2013-ban elhangzott háttérbeszélgetés során Biró Zsolt MPP-elnök azt fejtegeti: a pártnak azért kell legyen legalább két embere a fővárosban, hogy tudja, hány ezer euró csúszópénzt kell adni a különböző hivatalokban. A hangfelvétel alapján a politikus meg van győződve arról, hogy megvesztegetés nélkül nem lehet érvényesülni a politikában és a közigazgatásban.
„Mert akkor van nekem Bukarestben, ez egy ilyen kurva ország, s egy balkáni mentalitás, és nem tud semmit csinálni egy polgármester, mert megfojtják. Ha nekem van Bukarestben legalább két emberem, aki tudja, hogy merre nyílik az ajtó a Dâmbovița partján, hogy kell eljárni... Ráírják a szalvéta szélére, hogy hány ezer euró spágát kell adni, s akkor a polgármestereink kigazdálkodják a spágát, s elviszik oda, és meg tudják szerezni a pénzeket és a következő négy évbe meg tudják nyerni újra a választásokat" – magyarázza a felvételen Biró Zsolt. Az elnök később a Krónikának azt állította, hogy általánosságban beszélt a csúszópénzadásról és arról, hogy Romániában általános tendencia a korrupció.
Kovács Péter egyébként az EU-táborban kifejtette azt is, amióta megalakult, az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) egyetlen célkitűzése van, hogy „ártson az RMDSZ-nek, és 5 százalék alá vigye a magyar képviseletet". „Ennek megfelelően ősszel majd olyan ajánlattal jönnek az RMDSZ felé, amely jogi szempontból kivitelezhetetlen, politikai szempontból pedig elfogadhatatlan. Ezután megsértődnek, hadat üzennek, és lemondásunkat kérik. Ezt követően független jelölteket indítanak, akik csökkenteni fogják az esélyeket, így kevesebb magyar politikus juthat be miattuk a parlamentbe" – idézte az ügyvezető elnök „politikai előrejelzését" az RMDSZ hírlevele.
kronika.ro

2016. július 29.
EU Tábor – Kovács Péter: a fiatalokat és a nőket kell támogatni
A parlamenti választások tétjéről, jelöltállításról és aktuálpolitikai témákról tartott politikai tájékoztatót Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke csütörtökön Zeteváralján az EU Táborban.
„Ha a spárga és a pukedlizés már nem megy úgy, akkor a balerina is félre szokott állni. Ezt kéne tennie Tőkés Lászlónak is, aki nem tudja elviselni, hogy egykori erdélyi hősből magyarországi tucatpolitikussá lett, és ezt a frusztráltságát most már nemcsak az RMDSZ-en vezeti le, − amit egyébként már megszoktunk −, hanem utódján, az egyház és politikum együttműködését szorgalmazó Csűry István püspökön is, amit nem hagyhatunk szó nélkül. Tőkés László láthatóan nem tudja lenyelni, hogy míg évekig Tusványoson a vacsoránál, a főasztalnál ült és a legjobb flekkeneket kapta, most csak egy reggeli lágytojással kell beérje” − hangsúlyozta az ügyvezető elnök.
A parlamenti választások előtti magyar pártokkal való egyeztetések kimenetelét tekintve úgy fogalmazott, a Magyar Polgári Pártnak várhatóan két bejutó helyet ajánlanak, az egyiket Háromszékről, a másikat Udvarhelyszékről vagy Maros megyeből. Egy lehetséges EMNP-s választási stratégiát lemodellezve Kovács Péter kifejtette: az Erdélyi Magyar Néppártnak, amióta megalakult egyetlen célkitűzése van, hogy nekünk ártson, hogy 5 százalék alá vigye a magyar képviseletet. „Ennek megfelelően ősszel majd olyan ajánlattal jönnek az RMDSZ felé, amely jogi szempontból kivitelezhetetlen, politikai szempontból pedig elfogadhatatlan. Ezután megsértődnek, hadat üzennek, és lemondásunkat kérik. Ezt követően független jelölteket indítanak, akik csökkenteni fogják az esélyeket, így kevesebb magyar politikus juthat be miattuk a Parlamentbe” – hangsúlyozta.
Az őszi parlamenti választás jelöltállításkor a kvótarendszer helyett, az RMDSZ-nek azokat a fiatalokat és nőket kell támogatnia, akiknek kivitelezhető terveik vannak, akik vállalják és helyt is tudnak állni a megmérettetésben – hangsúlyozta előadásában Kovács Péter. Szerinte, a váltásra való igény, a megújulás eredményezte azt, hogy a parlamenti választások egyik erős pontjaként, várhatóan több megyében is befutó helyeken szerepelnek új, és egyben fiatal jelöltek is, akiket mindenképpen meg kell mutatni országos szinten.
A fiatalok és a politika viszonyával kapcsolatban kifejtette, egyszer azt a megjegyzést kapta valakitől, jó volna eljutnia az RMDSZ-nek oda, hogy a fiatalok bár utálják, hiszen az azt jelentené, beszélnek róla, elérte az ingerküszöbüket a politika. „A MIÉRT kell legyen a partnerünk abban, hogy tolmácsolja, mit akar a fiatal generáció, melyek a politikával, a Szövetséggel kapcsolatos elvárásaik. Ebben van nektek nagy felelősségetek és tapasztalatotok is, hiszen lebonyolítottátok a nagysikerű Rólad szól-t” – fogalmazott az ügyvezető elnök, majd bejelentette, az iskolásokat megszólító kampány ősszel újraindul, azzal a céllal, hogy minden egyes magyarul tanuló középiskolás véleményét felmérje.
A Szövetség választásokig tervezett céljairól beszámolva elmondta, augusztusban indítják a kényszerűségből külföldre szakadt állampolgárok regisztrációs kampányát, a jelöltállítás szeptemberben zajlik le, október első felében aláírásgyűjtési -, majd a célok és eredmények bemutatására irányuló kampányt ütemeztek, továbbá a mozgósításra és a nyelvi jogok használatának tudatosítására is nagy figyelmet fordítanak.
Erdély.ma

2016. július 30.
Hencz Hilda: Magyar Bukarest 20. (Részletek)
Az „árulók” nemzedékéből többen az orvosi egyetemre, a jogi karra, a műegyetemre vagy a bölcsészkarra iratkoztak be. Az első Bukarestbe érkező magyar egyetemista lányok között volt Bándi Ilona, aki román–német szakon diplomázott 1923-ban anyja unszolására. Bukarestbe jött a fiatal Nagy András is, az orvosi egyetemre, habár nem is volt benne biztos, hogy egyáltalán létezik itt ilyen.
Majdnem egy szót sem tudott románul, már a beiratkozása is kész kaland volt. A kar titkára szembevágta vele iratait, mondván: ,,Ha nem tudsz románul, menj Afganisztánba, mert csak ott nem tudnak románul.” Az előadásokból egy szót sem értett, és az elméleti vizsgáit őszre halasztotta. Harmadévesen már a Brâncoveanu-kórház külsős orvosa volt; egy további sikeres vizsga után három évre a kórház belső orvosa lett, így biztosítottá vált szállása és ellátása, azonban ő minél hamarabb szeretett volna visszatérni Erdélybe. Diákként nézte végig 1923-ban a Vasgárda zsidóellenes tüntetéseit, ennek az erős szervezetnek nagyon sok követője volt; abban az időben azonban a magyarok még nem álltak a gárda támadásainak célkeresztjében. Bukarestben újra találkozott a jogot hallgató Szemlér Ferenccel, akit Brassóból ismert. Mindketten megírták visszaemlékezéseiket egyetemi éveikről, kapcsolataikról a református közösséggel, és szóltak Nagy Sándor lelkészről is. Szemlér Ferenc hálával emlékezik egy román egyetemista társára, akinek köszönhetően megtanulta a nyelvet. Tanulmányai végeztével Szemlér elhagyta Bukarestet, ám 1956-ban visszatért, és a fővárosban telepedett meg, elszigetelve nemzettársaitól. Két lánya román férjet választott, Lendvay Éva (1935–2016), dr. Herskovits Erzsébettel kötött első házasságából származó lánya Brassóban született, élete nagy részét itt is töltötte költőként és műfordítóként, a rádió magyar adásának szerkesztőjeként. Másik lánya, Mocanu Szemlér Judit a Kriterion Kiadónál volt szerkesztő 1969–1991 között.
A fiatal Póti Géza később, 1936-ban érkezett Bukarestbe; románul is tudott, és tudomása volt a magyar diákszálló létezéséről. Miután elvégezte a zilahi magyar felekezeti középiskolát, Nagyváradon kellett román nyelven leérettségiznie; az ottani központhoz tartozott több erdélyi magyar középiskola. A vizsgabizottság elnöke Constantin Daicoviciu volt. Nagyromániában már csak pár magyar középiskola mAradt, ezek is mind felekezetiek, még Temesváron vagy Nagyváradon sem volt egy sem; hat tagozat mAradt Kézdi megyében és egy Háromszéken, Csík és Maros-Torda megyében minden magyar tagozatot felszámoltak. Az 1936/37-es tanévben csak 4527 gyermek tanulhatott magyar nyelven. Osztálya hiába volt nagyon erős, csak négyüknek sikerült az érettségi vizsgája, ősszel senkinek sem, és a későbbiek során még három-négynek. A történelmet, földrajzot és román nyelvet amúgy is románul tanulták, ezekkel a vizsgán nem volt gondjuk. De a magyar nyelven tanult tantárgyak: a filozófia, matematika, fizika és természetrajz vizsgáin „bizony nem volt könnyű románul felelni”.
Nagy Sándor (1894–1954) parókiás lelkész 1925-ben érkezett Bukarestbe, s azonnal a magyar egyetemisták találkozóhelyévé tette a református parókiát, kulturális és tudományos tevékenységeket szervezett számukra. Lenyűgöző személyiségének ereje a Koós Ferencéhez hasonlítható. A háború kitörésekor otthagyta a Budapesti műegyetemet, és katonának állt. Amikor megsebesült, és harcképtelennek nyilvánították, a teológia felé fordult. Bukarestben Köblös Endre ideiglenes lelkipásztort váltotta. A kántori lakás kivételével a parókia épületét lefoglalva és bérlőkkel teli, a templomot megrongálva, a levéltárat széthányva, a közösség egyesületeit szétbomlasztva, a Magyar Társulatot lebénulva találta, a hívek között pedig közömbösség és széthúzás uralkodott. (...) A hitközség minden tevékenysége egy 30 négyzetméteres teremben zajlott, amely egy időben volt lelkészi hivatal, a Koós Ferenc Egyesület tevékenységének helyszíne és könyvtár; itt tartották a bibliaórákat, a református iparos kört és a kórus próbáit. Egyházi adót 800 család, megközelítőleg 2200-an fizettek.
A Nagy Sándorra váró feladatok messze meghaladták anyagi és fizikai képességeit, de ő mindet felvállalta, és megpróbálta a lehetetlent is, meggyőződése volt, hogy a magyarság csak a református hiten, a nemzeti identitás egyedüli megőrzőjén keresztül tud újjászületni. Habár a nyakra-főre alakított értelmetlen egyesületek ellensége volt, hamarosan tízre emelkedett a református egyesületek és körök száma: nő- és lányegylet, férfiszövetség, keresztény fiatalok egyesülete, a gyermekszeretet-egylet, Koós Ferenc Kör, Lídia Kör, iparoskör, cserkészkör, kórus. Tisztában volt azonban azzal, hogy ezek a körök nem képesek a sokezres Bukaresti magyarság szükségleteit ellátni, egyesek más felekezetűek, mások ateisták lévén, és sokan igyekeztek szabadulni az erkölcsi kötöttségektől. A Koós Ferenc Kört 1925-ben alapította, az első világháború után ez volt az első nagy társadalmi szervezet; programjában szerepelt az ismeretterjesztés, az olvasó- és bibliaórák, koncertek, színielőadások, szavalóestek szervezése, de táncmulatságok vagy bálok tartása is. Nagy felismerte az értelmiségiek új nemzedékének szerepét, ő volt az első, aki támogatta az Erdélyből érkező magyar diákokat, kiszakította őket az elszigeteltségből és bevonta a közösség életébe; e célból létrehozta az első művelődési-tudományos tagozatot. Bármelyik magyar egyetemista beiratkozhatott, vallásra való tekintet nélkül, a katolikus Nagy András orvostanhallgató lett a szekció első elnöke. Az egyetemisták kötelesek voltak havonta egyszer segíteni a lelkésznek az eklézsia adminisztratív ügyeinek intézésében: a hívek különféle nyilvántartásokba való bevezetésében, a missziós tevékenységben vagy a magyarok összeírásában. Kezdetben a körnek 46 tagja volt, ez a szám tíz év alatt 197-re emelkedett. A Sf. Voievozi utcai épület visszaszerezése után a képzőművész egyetemistáknak kiállítótermet biztosítottak. A körön az egyetemisták kapcsolatba kerültek magyar és román értelmiségiekkel is, valamint a Magyar Párt politikusaival. A fiatal értelmiségiek egyike volt Rohonyi Vilmos mérnök, aki hivatali okokból hat évig élt Bukarestben. A bécsi szerződés után Budapestre ment, 1945-ben visszatért Kolozsvárra; a szintén Bukarestben végzett Jenei Dezsővel társszerzője a magyar–román és román–magyar műszaki szótárnak.
1930-ban a Koós Ferenc Kör vendége volt Dimitrie Gusti, a magyarok körében nagy népszerűségnek örvendő szociológus, akit az Erdélyi Fiatalok mozgalmának tagja, az akkor egyetemista Mikó Imre hívott meg. Mikó sok évig lakott Bukarestben, 1936–1938 között a Magyar Párt tagjaként a helyi fiókszervezet titkára volt. Nemzetközi jogot is végzett Párizsban (1934/36). II. Károly diktatúrája alatt ügyvédi irodát vezetett, 1940 és 1944 között magyar országgyűlési képviselő volt; megírta a magyarság két világháború közötti politikai történetét. A kommunista korszakban rövid ideig félreállították, de aztán balos nézeteinek köszönhetően visszatérhetett; a Kriterion Kiadónál megjelent egy tanulmánykötete.
A véletlen úgy hozta, hogy a Budapesti Lükő Gábor (1909–2001) is a Gusti-iskola lelkes hívévé váljék. Ady és Bartók hatására kezdett érdeklődni a román néphagyomány iránt, 1931-ben érkezett Bukarestbe, megtanult románul, Constantin Brăiloiu tanácsolta neki, hogy a moldvai csángó paraszti kultúrát kutassa; itt azonban, bár nála volt az időközben miniszterré előléptetett Gusti ajánlólevele, letartóztatták, kihallgatták és 1933-ban kiutasították.
A Gusti-iskola vonzáskörébe került egy másik magyar is, a Bukaresti orvos, Bakk Elek testvére, a Párizsban végzett román–francia tanár, Bakk Péter (1908–1945). Kezdetben két másik magyarral együtt őt is bevették abba a csapatba, amely az udvarhelyszéki Siklódon kutatott volna, ám a Királyi Kulturális Alapítvány vezetősége nem vállalta annak kockázatát, hogy a román kutatócsoportban magyarok is helyet kapjanak. Egy 1937-es levelében Bakk Péter megmagyarázta, hogy mi állt az alapítvány programjából való kizárásuk mögött, és ezzel pontos képet ad a két világháború közötti interetnikus kapcsolatokról is. A szabadságon lévő Gusti megüzente az alapítványnak, hogy nem avatkozik bele, foglalkozzanak az üggyel helyettesei „legjobb belátásuk szerint”. Emanuil Bucuţa, az alapítvány igazgatója félt a liberálisok sajtótámadásaitól és a román szélsőjobbtól, főként, hogy az Astra Egyesület már beterjesztett egy tiltakozást a királyhoz. Ugyanakkor az alapítvány statútuma a kisebbségiekre való utalás nélkül fogalmazta meg, hogy célja „a román falvak felemelése”, így a magyarokat végül kizárták a csapatból.
Rövid idővel a diáktagozat megalakulása után felmerült a fiatalok elszállásolásának kérdése is. Az állami kollégiumokban hiába próbáltak helyet keresni, hisz még a románok is ugyanezen gonddal küszködtek, és mindez kisebbségellenes diáktüntetésekhez is vezetett. A református parókia ingatlanjait valószínűleg 1928-ban szolgáltatták vissza; ekkor a diákszálló a Sf. Voievozi utcai református iskola épületébe költözött. Az itteni magyarok művelődési és tudományos tevékenysége a román állambiztonsági szervek megfigyelése alatt állt. Egy 1937. május 17-én keltezett feljegyzésből tudjuk, hogy a felsőoktatást szabályozó törvény megjelenése után a magyar kollégiumot rövid időre bezárták, a diákokat kilakoltatták, mivel az új törvény nem engedélyezte magánbentlakások működtetését. A magyar diákok a jelentés szerint politizáltak is, pedig a törvény ezt is tiltotta. A Kos Karoly (sic!) egyetemi kört pedig egyenesen „irredenta tevékenységű magyar nacionalista szervezetnek” titulálták. Az 1938. július 1-jei és az 1941. április 8-ai jelentések beszámoltak a „Koós Ferenc irredenta kör” tevékenységéről, ahol „irredenta jellegű beszédeket és konferenciákat” tartanak. Végül csak egyetlen diákot sikerült megvádolni kommunista agitációval, akit ki is rúgtak a bentlakásból. (folytatjuk)
JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. augusztus 1.
Csíkszéken folytatódik a Vidék Kaland: ebben a formában utoljára
Újabb csapat váltja a Székelyföldre érkezett „kalandorokat”: a múlt heti, nyárádmenti kiadás után Csíkszéken folytatódik a nagy sikerű Vidék Kaland program. Az öt magyarországi városi fiatal már munkába is állt: szombatig vesznek részt aktívan egy-egy falusi gazdaság mindennapi életében.
Jelenlegi formájában utolsó kiadásához érkezett a 2011-ben indított népszerű Vidék Kaland: az EU díjnyertes kommunikációs programja keretében az utolsó öttagú csapat tölti el ezt a hetet csíki és udvarhelyszéki gazdaságokban, aktívan részt vállalva a falusi munkából.
A 18-35 év közötti fiatalok a program helyi társszervezője, a Hargita megyei Fiatal Gazdák Egyesületének néhány tagjához érkeznek Csíkmadarasra, Csíkszenttamásra, Csíkdánfalvára, Bánkfalvára és Kobátfalvára.
Hat nap alatt a „kalandorok” aktívan részt vesznek a gazdaságban zajló aktuális munkában, a fiatal gazda irányítása és felügyelete mellett. Ehhez az életmódhoz pedig hozzátartozik a hajnali kelés, a gazdaságban vagy a mezőn zajló munkálatok, annak minden szépségével és nehézségével együtt. A program célja egyébként éppen ez: személyes példákon keresztül bemutatni a mezőgazdaság működését, az élelmiszer-előállításban és a társadalomban betöltött szerepét, vagy betekintést engedni a gazdálkodók, mezőgazdászok napi életébe, a gazdálkodói életformába.
A Vidék Kaland programot a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA szervezte meg először 2011-ben. Négy éve a Hargita Megyei Fiatal Gazdák Egyesülete jóvoltából Székelyföldre is kiterjesztették, harmadik éve a Nyárádmente Kistérségi Társulásnak köszönhetően pedig az ottani térségbe is érkeznek kalandorok.
A résztvevőknek naponta be kell számolniuk élményeikről a program blogján, tevékenységüket pedig az olvasók díjazhatják: lájkokkal, bátorító hozzászólásaikkal a legnépszerűbb kalandort a Tiszteletbeli gazda címhez juttathatják. (hírszerk.)
Transindex.ro

2016. augusztus 2.
A kard hősét ünnepelték
Héjjasfalván és Székelykeresztúron
Mert nem a nemzeti gyász emlékünnepélyére, hanem a felemelő büszkeség éltető alkalmára jelentünk meg ma itt. A Segesvári csata 167. évfordulóján nemcsak Petőfi Sándor, de Zeyk Domokos élete, tette és emléke is megkerülhetetlen…, hiszen "a lant 26 éves mesterének és a kard 32 éves hősének halála egybeesett, és egybe is fonódott elválaszthatatlanul"– hangzott el Kónya-Hamar Sándor előadásában a tartalmas, szép héjjasfalvi Zeyk Domokos-ünnepségen.
A református templomban Iszlai Kamill Zsolt helybeli lelkész a Lukács evangéliumából (24/50.) vett igével adta meg az alaphangot, majd ezt követően Haller Béla, a Castellum Alapítvány vezetője köszöntötte Zákonyi Botondot, Magyarország romániai nagykövetét, Kerekes Károly parlamenti képviselőt, Micea Salagean mérnököt, Héjjasfalva polgármesterét és Hegyi Péter alpolgármestert, a hivatal képviselőit, valamint a Zeyk-leszármazottakat: Vita Etelt, Bodor Katalint, Bárczay Évát, Török Gáspárt és családtagjaikat. Török Gáspár jóvoltából, aki mozgatója, szervezője volt a szobor avatása óta tartott legnagyobb ünnepségnek, a Zeyk Domokosnéról készült festményt is láthatta a gyülekezet.
A történelmi tényekről, Zeyk Domokos életéről, a szabadságharcban betöltött szerepéről és hősi haláláról Kónya-Hamar Sándor emlékezett meg. Felidézte a gazdatiszti és Berlinben filozófiai-jogi ismereteket szerzett, hatalmas testalkatú, daliás fiatal férfi lelkesedését a szabadságharc iránt, belépését, majd a marakodó és áruló osztrák főtisztekben megrendülő bizalma miatti kilépését a forradalmi hadseregből. A Marosvásárhelyt felszabadító Bem tábornok példáján felbuzdulva szállt újra híres lovára, a Wesselényi Miklóstól ajándéka kapott félmuraközi sárga paripára. Hősiessége már Nagyszeben ostromakor is megmutatkozott, ahol parancsnoka, gr. Mikes Kelemen ezredes ágyúgolyó által kettészakított élettelen testével a roham élére állva egy egész ezredet nyert meg a honvéd seregnek, amiért főhadnaggyá, majd századossá nevezték ki. Kónya-Hamar Sándor megható jelenetként idézte a 32 éves, elszánt katona búcsúját a Segesvári csatába indulás előtt feleségétől és két kisgyermekétől. Mivel méreggyűrűjét az éjjeliszekrényen felejtette, a Bem tábornok menekülését fedező, és a Petőfi mentésére is odafigyelő vitéz végső megoldásként, hogy ne kerüljön rabságba, pisztolyával vetett véget életének. Egy olyan korban, amikor nem depresszióra és önsajnálatra, hanem összefogásra és a szülőföldhöz való ragaszkodásra, az állhatatos feladatvállalásra és a nemzet jogos büszkesége hordozóinak megtalálására van szükségünk, Zeyk Domokos gerinces magyarsága jelentheti számunkra a történelmi esélyt – hangsúlyozta az előadó. Beszédének végén örömmel újságolta, hogy a Segesvári csata hősének felejthetetlen és megkérdőjelezhetetlen vitézségéről az Orbán-kormány ifjúsági filmprogramjának köszönhetően filmet forgatnak (Zeyk Domokos diadala).
film zenei aláfestése Kodály Zoltán műve lesz, aki a Segesvári csata hősének példájától megihletődve újra megzenésítette Vörösmarty Mihály Szózatát. Tette ezt az új himnusz megkomponálása helyett, amit az 50-es évek kommunista vezetése kért tőle, és amit visszautasított.
Haller Béla arról számolt be, hogy Zeyk Domokos születésének 200. évfordulóján a Castellum Alapítvány a Zeyk-év jegyében megemlékező és emlékállító akciók sorát indítványozta. Tagtársuknak, a Zeyk-leszármazott Török Gáspárnak köszönhetően szervezték meg a vasárnapi ünnepséget, és állították fel az emlékmű elé a háromnyelvű magyarázótáblát. Szervezőmunkáját a héjjasfalvi gyülekezet, annak lelkipásztora és a helyhatóság is támogatta. Megvalósításra vár az emlékmű restau- rálása, a szomszédságban levő ház és telek megvásárlása emlékház és parkoló kialakítása céljából, bronzrelief elhelyezése a Marosvásárhelyi Teleki-házon, amit Hunyadi László szobrászművész készít el, és egy utca elnevezése Zeyk szülővárosában – olyan feladatok, amelyek meghaladják az alapítvány lehetőségeit.
Az istentiszteleten Bartalis Annuska és Németh Kálmán helybeli lakosok mondtak verset, az orgonán játszó Iszlai Júlia kántor énekelt, és az általa vezetett furalyaegyüttes tagjai játszottak szép küküllőmenti népviseletben. Az istentiszteletet követően a székelykereszt-úri fúvószenekarral az élen az ünneplők az emlékműig vonultak, ahol a leszármazottak, a nagykövet, a Castellum Alapítvány, Héjjasfalva polgármestere és alpolgármestere, az RMDSZ, a református egyházközség és a Komáromi család koszorúzott, majd Iszlai Júlia kántor mondta el Szász Károly Zeyk Domoskosnénak ajánlott A bajnok vére című versét. A forgalmas főúton a menetet a helyi rendőrség autói biztosították. A templomból kijövet és az ünnepi ebéden a helybeli asszonyok kínálták a résztvevőket.
Délután a székelykeresztúri Zeyk Domkos szakközépiskolába várták a vendégeket. Az iskola névadójának szobra előtt felsorakoztak a Történelmi Vitézi Rend udvarhelyszéki képviselői. Tekeres Imola történelem szakos tanárnő a múlt század elején tanítóképzőnek készült, a rendszerváltás előtt árvaházként működő iskola történetéről, Zeyk Domokos életéről és hőstettéről beszélt. Az intézmény három – kihajtott gallérú fehér ingbe öltözött – diákja, Szabó Norbert, Péter Norbert és Tóth Norbert irodalmi-történelmi összeállítást adott elő nagy átéléssel, majd a résztvevők megkoszorúzták Zeyk mellszobrát, Demeter Zsigmond István alkotását. A jelen levő pedagógusok, Antal Erzsébet, Tekeres Imola és Balázs Mihály pedig megvendégelték a résztvevőket.
Sok idősebb és fiatalabb személyt megmozgató, felemelő ünnepség volt mind Héjjasfalván, mind Székelykeresztúron a vesztes csatában önmagát feláldozó katonáról, Zeyk Domokosról, aki a fogság helyett a szabadság örök érvényű eszméjéért vállalt hősiességet választotta.az ebben szerepet vállaló civil helyi szervezeteket, hogy minden évben újabb programkínálattal rukkoljanak elő – mondta Gáspár Ildikó.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

2016. augusztus 3.
Többesélyes magyar összefogás
Bár úgy tűnik, hogy az RMDSZ kizárólag a Magyar Polgári Párttal (MPP) képzeli el az együttműködést az őszi parlamenti választásokon, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) tárgyalna a szövetség vezetőivel a teljes körű magyar összefogásról, és nyitott a tárgyalásokra a polgári alakulat vezetősége is.
Az előjelek nem túl biztatóak
Az RMDSZ legfőbb döntéshozó fóruma, a Szövetségi Képviselők Tanácsa ( SZKT) legutóbbi ülésén úgy döntött, megteremti a lehetőséget arra, hogy az MPP jelöltjei a szövetség listáján induljanak a választáson, amennyiben ennek konkrét feltételeiről a későbbiekben sikerül megállapodniuk. Kelemen Hunor szövetségi elnök akkor azt mondta, az SZKT felhatalmazása alapján később fog dönteni a Szövetségi Állandó Tanács – az RMDSZ szűkebb döntéshozó testülete – arról, hogy az MPP-nek hány helyet kínálnak fel a parlamenti választáson.
Ehhez képest Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke múlt csütörtökön, a zeteváraljai EU-táborban már azt mondta, az MPP-nek várhatóan két bejutó helyet ajánlanak, az egyiket Háromszékről, a másikat Udvarhelyszékről vagy Maros megyeből. Kovács ugyanakkor vehemensen bírálta az EMNP-t, amelynek szerinte egyetlen célkitűzése van, hogy „ártson az RMDSZ-nek, és 5 százalék alá vigye a magyar képviseletet". Kovács azt is mondta, hogy a néppárt várhatóan ősszel egy olyan ajánlatot tesz az RMDSZ-nek, amely jogi szempontból kivitelezhetetlen, politikai szempontból pedig elfogadhatatlan.
Szilágyi: szükséges az együttműködés
Az ügyvezető elnök kijelentéseire reagálva Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke a Krónikának elmondta, reméli, hogy Kovács Péter csak saját véleményét fogalmazta meg az EU-táborban, és nem kívánja aláásni a magyar–magyar párbeszéd esélyeit. Leszögezte: az EMNP első számú célja az, hogy a magyarság erősebb képviselettel rendelkezzék a román törvényhozásban, ennek érdekében szükségesnek tartja az RMDSZ-szel és az MPP-vel való egyeztetést az együttműködésről. „Mindenki számára világos, hogy az RMDSZ nem képes megszólítani az erdélyi magyar szavazók 70 százalékát. Egyértelmű tehát, hogy a romániai magyar politikai alakulatok összefogása nélkül nem beszélhetünk erősebb magyar érdekképviseletről" – szögezte le Szilágyi.
Az EMNP elnöke kérdésünkre elmondta, az alakulat választmánya szeptemberben hozza meg a döntést arról, hogy a néppárt milyen formában méretkezik meg az őszi parlamenti választáson. Ezt megelőzően azonban Szilágyi szerint szükség van arra, hogy a három erdélyi magyar politikai alakulat vezetői egy asztalhoz üljenek, hogy előkészítsék a lehetséges döntéseket. „Valószínű, hogy az RMDSZ visszautasítja majd a teljes körű összefogást. A tavaszi választások tapasztalata azt mutatja, hogy a pártérdek fontosabb számukra, mint a közösségi érdek. Ennek ellenére azonban továbbra is ragaszkodunk ahhoz, hogy tárgyaljunk az összefogásról" – mondta Szilágyi Zsolt.
Az EMNP elnöke egyébként levelet küldött Kelemen Hunor szövetségi elnöknek, melyben azt javasolta, hogy a gyergyószentmiklósi EMI-tábor alkalmával – amelyre egyébként mindketten kaptak meghívót – augusztus 10-én vagy 11-én tárgyaljanak az együttműködés lehetőségeiről. „Ha Kovács Péter ügyvezető elnök a szövetség álláspontját tolmácsolta az EU-táborban, akkor azt jelenti, hogy a szövetség továbbra is a pártérdeket helyezi előtérbe a közösségi érdekkel szemben, és azt gondolják, hogy kizárólag az RMDSZ pártkatonáinak kell a választáson indulniuk mandátumokért. A néppárt úgy gondolja, hogy az erdélyi magyar közösség sokszínű, és akkor tudunk erős képviseletet létrehozni, ha mindenki részt vesz a közös képviselet létrehozásában" – fogalmazott lapunknak Szilágyi Zsolt.
Biró: bízom benne, hogy tárgyalni fogunk
A téma kapcsán Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke lapunknak leszögezte: az MPP nem zárkózik el semmilyen tárgyalástól vagy egyeztetéstől. „A polgári párt a kapocs szerepét kívánja betölteni az erdélyi magyar alakulatok közt, és ezt mi komolyan is gondoltuk. Szívesen tárgyalunk mindenkivel – az EMNP-vel is –, hiszen erről szól a politika. Bízom benne, hogy fogunk is" – fogalmazott a pártelnök. Biró szerint az önkormányzati választásokon is bebizonyították, hogy felül tudnak emelkedni a pártérdeken, a közösségi érdeket előtérbe helyezve.
Az RMDSZ-szel való együttműködéssel kapcsolatban kérdésünkre elmondta, már ebben a hónapban „kemény egyeztetésekre lehet számítani" a két alakulat között. A politikus hangsúlyozta, semmiképpen nem akar a sajtón keresztül üzengetni a tárgyaló partnernek, vagy korábban elhangzott kijelentéseket kommentálni. Szerinte a sajtót általában a bejutó helyek elosztása érdekli, de úgy véli, az erdélyi magyar belpolitikában megkerülhetetlen kérdéseket kell először megnyugtatóan rendezni, majd csak azt követően lehet egyeztetni „közös csapatról vagy arról, hogy hány szereplős legyen az MPP-frakció".
Biró elmondta, az autonómiaküzdelmet fel kell vállalnia az RMDSZ-nek. „Az MPP célkitűzéseit sokkal jobban meg tudjuk jeleníteni a törvényhozás szintjén, a választási programunk is hatékonyabban megvalósítható a parlamentben, ám ha közösen indulunk, a két párt programját össze kell hangolni. Garanciákat várunk a tekintetben, hogy az RMDSZ bevállalja a fontos ügyeinket" – mondta a pártelnök. Biró Zsolt kifejtette, elvi kérdéseket kell tisztázni, és tudni szeretnék azt is, mit jelent majd a frakciófegyelem, és mekkora szabad mozgásterük lesz az MPP-s politikusoknak. Szerinte szeptemberig ezekre a kérdésekre megtalálják a válaszokat.
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

2016. augusztus 6.
Három helyet követel az MPP az RMDSZ parlamenti listáján
A felajánlott kettő helyett a Magyar Polgári Párt (MPP) három biztos bejutónak tekinthető helyre tart igényt az RMDSZ választási listáin – közölte szombaton az RMDSZ-el való egyeztetéseket követően a az MPP.
Az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt tárgyalódelegációi Csíkszeredában találkoztak szombaton. A felek megerősítették együttműködési szándékukat az őszi parlamenti választás tekintetében. A találkozót követően az RMDSZ közleményben tudatta: két biztos befutó helyet ajánl az MPP-nek az őszi parlamenti választásokra.
Az egyeztetéseken ugyanakkor szó esett egy közös választási program kidolgozásáról, a kampány-előkészületekről beleértve az induláshoz szükséges aláírásgyűjtési folyamatot, illetve a külföldön tartózkodó magyar nemzetiségű román állampolgárok választási regisztrációra való buzdításáról – áll az MPP közleményében.
A Biró Zsolt vezette szervezet úgy fogalmaz: a felelős politika jegyében kívánják folytatni a tárgyalásokat, világos célokat követve, ugyanakkor „garanciákat várnak a párt identitásának és entitásának megőrzése tekintetében, mert csak így fogadható el az RMDSZ lista, mint összmagyar lista”.
Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke a napokban azt nyilatkozta: az MPP egyik jelöltje várhatóan Háromszéken kap bejutó helyet az RMDSZ listáján, a másik befutó helyet Udvarhelyszékről vagy Maros megyeben kapja a polgári párt.
maszol.ro

2016. augusztus 8.
Van még tennivaló a turisták „megtartásánál” Udvarhelyen
Továbbra is Magyarországról érkezik a legtöbb turista Udvarhelyre, de idén olaszok, franciák és németek is szép számban jöttek. A „kötelező” látványosságokon túl az aktív kikapcsolódási programok érdeklik az idelátogatókat, de kíváncsiak a hagyományos mesterségekre is. Kiderült az is, hogy félnek a medvéktől, ezért csak a bátrabbak túráznak, nagy hiányosság viszont, hogy nincsenek kempingek a környéken. Nagy az érdeklődés a Székely Támadt-vár iránt is, ám idegenvezetés nincs, és a műemlék is csak korlátozott időben látogatható.
Az Udvarhelyre látogató turisták főként átutazók, ám ha elidőznek a városban, szívesen felkeresik a kulturális célpontokat is. Az utóbbi években tapasztalható fejlődés a helyi turizmusban, de még hosszú az út ahhoz, hogy a tranzitváros úti céllá váljon.
„Székelyudvarhelynek örökös problémája volt, hogy az ide érkező vendégek viszonylag kevés időt töltenek el a városban. Valóban tranzitturizmusról beszélhetünk Udvarhely esetében, hiszen e tekintetben a környező települések falusi turizmusa sokkal nagyobb erővel bír, mint maga a város. Ezt az állapotot nem lehet napok alatt megváltoztatni, egy stratégia szükséges ahhoz, hogy minőségi változást lehessen elérni a kínálat terén” – fogalmazott Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója.
A központi szoborpark szomszédságában található információs pontnál is megkérdeztük, mi iránt érdeklődnek az Udvarhelyre érkezők. Toró Noémitől kaphatnak – akár több nyelven is – információkat az érdeklődők főszezonban, azaz májustól szeptemberig. Az ide érkezők leginkább az eseményekre, aktív kikapcsolódási lehetőségekre, programokra kíváncsiak, kánikula idején a strandolási lehetőségekre is. Legtöbben Magyarországról jönnek, de idén szép számban voltak olaszok, franciák és németek is. Érdeklődnek a hagyományos mesterségek felől, keresettek a tájházak. Sokan kíváncsiskodnak, hogy a környéken biztonságos-e a túrázás a medvék miatt. Szervezett körülmények között viszont szívesen járnak sóvidéki medvelesre.
Nagyon népszerűek a szejkefürdői székely kapuk és a Székely Kálvária is. Ami a foghíjas programkínálat mellett hiánycikknek bizonyul, az a kempingezési lehetőség – osztotta meg tapasztalatait Toró Noémi. Az aktív kikapcsolódási lehetőségek kínálata viszont bővül, egy alternatívaként mától kísérleti jelleggel biciklit is lehet bérelni a Kossuth utca 42. szám alatt – tudtuk meg Orbán Melinda irodavezetőtől. Ezenkívül számos hiánypótló szolgáltatásban gondolkodnak a jövő szezonra, ezért idén nyáron a szállásadókkal kérdőíves felméréseket végeznek a turisták körében, hogy kiderítsék, mire lenne valós igény.
A szoborpark melletti információs pont naponta 10 és 18 óra között van nyitva, a hétvégéken pedig 9-től 13 óráig. A Kossuth utcai főirodában ugyanakkor naponta 8-tól 16 óráig fogadják a látogatókat. Találunk telefonszámot is kifüggesztve, és állandó jelleggel vihető el négynyelvű tájékoztató füzetecske.
Vonzó a környezet
„Nagyon szeretjük itt” – mondta Megyesi Edina, aki férjével és gyermekeivel már tizenegy éve visszatérő vendégek Udvarhelyszéken. Magyarországon Debrecen mellett laknak, ám mára már számos barátságot kötöttek a környéken. A múzeumok és kulturális látnivalók a két kisgyermek miatt nem igazán potenciális célpontok számukra, de a túrahelyeket előszeretettel látogatják. A táj szépsége ragadta meg őket leginkább, szeretnek a természetben barangolni, így a Békás-szoros mellett Ivó és Gagy is kedvenceik közé tartozik. Amióta idejárnak, azt vették észre, hogy rengeteget fejlődött turisztikai szempontból is a vidék. „És nagyon kedvesek itt az emberek, akármerre megyünk” – tette hozzá Edina. Ő egyébként azt is megfigyelte, hogy Magyarországhoz képest itt sokkal jobb az intézmények és boltok nyitásrendje is.
Találkoztunk egy kisebb turistacsoporttal is, a Szabó és Molnár család apraja-nagyja a szoborpark környékén fényképezkedett. Ők szintén Magyarországról érkeztek Székelyudvarhelyre, még keveset láttak a városból, de máris megtetszett nekik. A következő napokban fogják körbejárni a vidéket, ehhez vettek magukhoz az infópontnál található brosúrákból.
Amit Székelyudvarhelyen fel lehet keresni
A turisták körében népszerű fő udvarhelyi látványosságoknak, célpontoknak számítanak a városközpont szobrai, a templomok, a múzeum, a képtár, a Jézus-kápolna, a Székely Támadt-vár. Utóbbi nagyon kedvelt célpont lenne, de egyelőre nincs lehetőség idegenvezetésre, és jelenleg restaurálás folyik a műemlék területén. Az iskola titkárságán azt az információt kaptuk, hogy amíg a munkások a helyszínen dolgoznak, a turisták is nézelődhetnek.
Turistabarát nyitásrend
Megnéztük azt is, mennyire turistabarát a város kulturális intézményeinek nyitásrendje. A nyár folyamán az új múzeumépület hétfő kivételével 9 és 18 óra között látogatható, ilyenkor tárlatvezetés is igényelhető. Múzeumpedagógiai foglakozás igénylése esetén előre be kell jelentkezni – tudtuk meg az intézmény igazgatójától. A Képtár épülete továbbra is a Kossuth Lajos utca 42. szám alatti ingatlanban található, a költözés miatt viszont ebben a hónapban előzetesen itt is be kell jelentkezni. A Jézus-kápolna hétköznapokon 10 és 17, hétvégeken 10 és 14 óra között látogatható. A szejkefürdői Borvízmúzeum hétvégi nyitásrendje megegyezik a kápolnáéval, hétfőkön mindkettő zárva tart. A Művelődési Ház naponta reggel 8-tól este 7–8 óráig látogatható. Az intézmény mindig is bővelkedett Időszakos kiállításokban, ez alól az augusztusi hónap sem lesz kivétel – tájékoztatott Elekes Gyula igazgató, hozzátéve, hogy a nyári főszezonban naponta harminc és száz közötti látogatójuk van.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro

2016. augusztus 9.
Székelyföld története három kötetben (Éles szakmai vita egy új kiadványról)
A Székelyudvarhely finanszírozásával, a Haáz Rezső Múzeum kiadásában nemrég megjelent, huszonkét szerző tollából, Egyed Ákos akadémikus főszerkesztésével készült Székelyföld története című háromkötetes munkát elemezték történészek az egyik tusványosi kerekasztal-beszélgetésen. Két felkért bíráló éles kritikát fogalmazott meg, a szerzők és szerkesztők közül jelen lévők részben magyarázták a felvetetteket. Elhangzott: a nézeteltérések fő oka abból adódik, hogy egyesek monográfiaként, mások kézikönyvként tekintenek a műre, más-más elvárásokkal. Az is megfogalmazódott, ebben a pillanatban ez az összegző munka létezik, jó, hogy sikerült kiadni, és érdemes megvásárolni.
A kiadványról
Fehér János erdővidéki művészettörténész elmondta, a külső jegyek szempontjából a kiadvány reprezentatív, stabil felépítésű, kötése időtálló, belseje szép tükrű, ám hiányolta, hogy a képek nincsenek megszámozva, a szövegben nem mindig utalnak a képre. Az oklevelek képi megjelenítésének örvend, mert a látvány tudatosítja, hogy a levéltári forrásokra oda kell figyelni, ám ha valaki netán meg akarja keresni a forrást, nagyon nehéz dolga lesz. A kritikai apparátus szerinte nagyon hullámzó minőségű, nem egységes, nem következetes. Oldalakon keresztül folyik számos idézett szöveg minden forrás megjelölése nélkül. Az első és második kötetben túlburjánzó a redundancia, lépten-nyomon indokolatlan ismétlésekbe botlunk. Sokszor egész fejezetrészek, akár fejezetek elmAradhattak volna. A második kötet esetében talán 20 százalék megtakarítással is lehetett volna élni – véli a bíráló.
Az első kötetről
Az első kötet középkori része gyakorlatilag Benkő Elek 2012-ben megjelent, A középkori Székelyföld című kétkötetes művére alapoz, szövege és az illusztrációs anyag tekintélyes része onnan származik – folytatta Fehér János. Itt eltekintettek a képekre való utalásoktól, a képek nincsenek megszámozva, és ez megnehezíti a tájékozódást. A székelység eredete és őstörténete fejezetben a Kordé Zoltán által megfogalmazottak a régóta adott helyzetet tükrözik, a különböző vélemények nem látszanak stabil nyugvópontot találni, illetve a továbblépés, a megoldás lehetősége sem körvonalazódik. Az etnikai viszonyok része meglehetősen üdítő, a fejezet Hegyi Géza tollából született, tárgyilagos és kiegyenlített, kiviláglik, hogy a forrásokat ismerő, gondolkodó történész állította össze. Ugyanaz a helyzet a szintén Hegyi Géza által összeállított Egyházszervezet és egyházi élet című fejezettel. Megtörtént az okleveles források kritikai vizsgálata, illetve új források bevonása is. Az egyháztörténeti rész mintaként szolgálhatott volna a reformáció utáni egyházszerkezeti kérdéshez. Külön fejezet szól a székely jog sajátosságáról Egyed Ákos tollából, gyakorlatilag a régóta ismert általánosságok jelennek meg a tanulmányban, alapos történészi kritika, illetve a források filológiai elemzése nélkül. Jó lett volna egy jogász véleményét kikérni, hogyan működnek a jogi aktusok, mit jelentenek a jogi tételek.
A második kötetről
A második kötetben az első rész az Erdélyi Fejedelemség és a Rákóczi-szabadságharc korát öleli fel, szerzői Oborni Teréz, Balogh Judit és Tüdős S. Kinga. Ha valakit a korszak nagyon érdekel, akkor meglehetős kihívás előtt áll, mert a feladat nehéz: a szövegek terjengősek, tele vannak ismétlésekkel, következetlen és gondozatlan megszövegezéssel, csúsztatásokkal, sőt, még spekulálásokkal is – állapítja meg Fehér János. A jegyzetelés ezekben a részekben a legpocsékabb, a szövegeket gyakorlatilag nem szerkesztették, a szerkesztői munka kimerült abban, hogy a sorrendet megállapították. A szövegből kiderül, hogy a szerzők a szakirodalmat – ami gyakran százéves – ismerik, viszont a forrásokat kevésbé, például a székely széki jegyzőkönyvekre alig hivatkoznak, illetve Székelyföldi városok kapcsán nem tűnik fel a városi levéltárak áttanulmányozása, ami alapvető lenne. Kiemelte: nagyon sok a tárgyi tévedés.
A Székelyföld népessége a 18. században című fejezet (szerzője Pakot Levente) üdítő, viszont nem biztosítottak elég teret annak. Ám a konszolidáció kora teljesen ismerős szövegeket tartalmaz. Elekes Tibor, Hermann Gusztáv Mihály és Zepeczaner Jenő szerzőségével kiadott Udvarhelyszék közigazgatás-történetében megjelent szövegek olvashatóak, amelyek Hermann Gusztáv Mihálynak már a 2003-ban megjelent Náció és nemzet című könyvéből is ismerősek. Fehér János azt túlzásnak tartja, hogy az 1848–49-es szabadságharcnak száz oldal jutott.
A harmadik kötetről
Nagy Botond történész, Sepsiszentgyörgyi levéltáros a harmadik kötetet bírálta. Ebben a részben is fellelhető a redundancia, a nagyvonalú jegyzetelés, a logikai kohézió hiánya. Abszolút negatívumként értékeli, hogy hiányzik a Székelyföld történetének historiográfiája.
A dualizmus korának tárgyalásakor lépten-nyomon előfordul a centrum-periféria modell. Az elmAradottságról szóló diskurzus arra erősít rá, hogy a felülről történő vizsgálódás birodalmi szemléletet tükröz, amely mint gyarmatra tekint a Székelyföldre. Feltűnő a román szakirodalom látványos kerülése, főként a gazdasági kérdések esetében.
A levéltáros hiányol egy, az adózásról szóló fejezetet. 1848-ban a forradalmi kormány meghirdette a közteherviselést, 1850 után az abszolutista kormány ezt életbe is léptette, Székelyföld esetében a legnagyobb változást gazdasági téren ez hozta. A székelyek szabad pálinkafőzését is felszámolták a Bach-korszakban. Azért bajos e nélkül tárgyalni a gazdasági kérdéseket, mert jelentős adóalapot képzett. Ez csupán Háromszék megye esetében egy év alatt akkora összeget jelentett, ami duplája annak, amit tizenegy év alatt a magyar kormány oktatásra fordított. A székely kivándorlás kérdésekor még mindig Venczel Józsefre hivatkoznak, az agrárfelesleget említik okként, de figyelembe kell venni egyebeket is, az örökösödési szokásokat, amire Kövér György hívja fel a figyelmet, a vármegyei bürokrácia zaklatásait, amely elősegítette a kivándorlást. Kutatni kellene, mi történt a Romániába kivándorolt tömeggel a háború éveiben. A belső migrációt sem kutatták kielégítően. Székelyföld társadalmának struktúráját is jobban meg kellett volna rajzolni, az érdekellentéteket is meg kellett volna világítani.
Székelyföld mint hadszíntér a második világháború esetében (szerzője Nagy József) jól megoldott, van egy polgári rész és egy katonai, ám a kettő egyesítése, miként az első világháború tárgyalásakor történt (szerző Csikány Tamás), nem szerencsés. A katona sorsát nemcsak a bécsi levéltárban szórványosan felbukkanó levelezőlapokból lehet rekonstruálni, itt, Székelyföldön a levéltárakban léteznek források.
A román katonák kegyetlenkedéseiről vannak források a vármegyei levéltárakban. Miután kivonultak a románok, vizsgálatok folytak, és ennek az iratanyaga megvan. Nagy Botond kitért az elhurcoltak kérdésére is. Míg A székelység története tankönyvben a szerző a hasára csapott és bemondott egy jókora számot – román részről ezt támadták legtöbben –, Csikány Tamás erről a témáról egyáltalán nem tett említést, pedig a jelenség létezett.
Általános bírálat
Sok esetben a Székelyföld története cím használata gyakorlatilag indokolatlan, mert nem egy felelősségteljes, minden fejezetében egységesen igényes, széles körű kutatásokon alapuló, céltudatos eredményekre törő, professzionális munkával szerkesztett munkával állunk szemben, hanem a kötetek megírására felkért szerzőknek az elmúlt húsz évben megjelent, meglehetősen változó minőségű írásaiból összeállított szöveggyűjteménnyel – jegyezte meg Fehér János. Reményét fejezte ki, hogy ezeknek a köteteknek a megjelenésével a Székelyföld történetének megismerése kapcsán hosszú és meglehetősen terméketlen időszak lezárul, és elkezdődnek a komoly alapkutatások.
Monográfia vagy kézikönyv?
Bárdi Nándor, a harmadik kötet társszerkesztője a kritikák elhangzása után – látva a meglepődést a közönség soraiban – elmondta: azért kérték fel a két történészt a bírálatra, mert nem fényezni akarják magukat, hanem egy szakmai vita kezdetéről van szó, ami teljesen normális. Úgy tekinti ezt a három kötetet, mint egy olyan szakmai szintézist, amit a huszonkét szerző tudott produkálni három és fél év alatt. Számba kell venni, mik a problémák, előttünk az évtizedek, és el kell kezdeni az újabb és újabb alapkutatásokat – tette hozzá.
Mind a székely eredetkérdést, mind a székely írás kérdését historiográfiai feltárással oldották meg, olyan kompromisszumos megoldással, hogy a székely eredetkérdés két képviselője saját maga írhatta meg álláspontját egymás mellett. Nem állnak azon a szinten, hogy hosszú folyamatokat tudtak volna megírni. Nem birodalmi gondolkodásról van szó, hanem bizonyos modernizációs folyamatok egy-egy központban megrekedtek, ez mai napig így működik Székelyföldön. Még elmondta, két dolog keveredik: az, hogy a Székelyföld története kézikönyv-e vagy monográfia. Ez inkább egy kézikönyv, állapította meg, és a szerzők jelentős része így nyúlt hozzá.
Szerzői hozzászólások
Hegyi Géza – aki csak dicsérő szavakat kapott – az első kötet mundérjának a becsületét megvédendő idézte néhai Engel Pál történész álláspontját: amit egyszer jól megírtak, nincs értelme azon változtatni, és négy év alatt nem merültek fel új adatok, amelyek a Benkő Elek fejezetének átírását indokolták volna.
Csikány Tamás hadtörténész úgy véli, ez keretmű, ami alapja lehet a további kutatásoknak. A személyét ért bírálatra válaszolva elmondta, Budapesten él, a Székelyföldi levéltárakba nem jutott el, de a bécsiben talált dokumentumok bőségesen bemutatják az eseményeket és sorsokat, és ez elégséges, mivel összefoglaló műről van szó.
Hermann Gusztáv Mihály kifejtette, ennyire rövid időszakba beleférni elég kemény kihívást jelentett, hasonló szintézisek minimum egy évtizedet vettek igénybe, s azokban is mindig visszaköszönnek a szerzők előző munkái. Hozzátette, Pál-Antal Sándornak mint szerzőnek kiesését záros határidőn belül pótolni kellett, így a szerzők száma szaporodott, a stiláris összhang szétesett. A fejezetet elosztották Pakot Levente, Pál Judit, Egyed Ákos és saját maga között. Ahhoz képest, hogy milyen kilátástalannak nézett ki a helyzet egy adott pillanatban, nem is oldották meg rosszul – jegyezte meg.
Nagy József hadtörténész kifejtette, az éles kritikák ellenére nem gyenge munkáról van szó, hiszen a történészek állandóan vitáznak. Bátran ajánlja, hogy ott lehet mindenki polcán. Egyedi a kezdeményezés: aki nem történész, nem ismeri a szakfolyóiratokat, nem fogja összekeresgélni az összes szerző tanulmányait, itt minden szerzőtől talál egy kivonatot, ami keretbe foglalja az eseményeket. Az érdeklődő átfogó képet kap Székelyföld történelméről.
A jelen lévő szerzők még tömören ismertették az általuk írt fejezeteket. Így az említetteken kívül Oláh Sándor a kis magyar világ történéseit foglalta össze, Tóth-Bartos András, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársa a két világháború közötti és a megyésítés utáni gazdasági kérdésekkel foglalkozott, a román agrárreform, a gazdasági nacionalizmus hatásait igyekezett bemutatni, és arra világított rá, a megyésítés utáni erőteljes iparosítás következtében hogyan változott meg a társadalmi szerkezet Székelyföldön.
Szekeres Attila

2016. augusztus 17.
Még mindig folyamatosan érkeznek honosítási kérelmek
Udvarhelyszéken két irodában is foglalkoznak a magyar állampolgársághoz, illetve más, a magyar állam által biztosított hivatalos okiratokhoz szükséges iratcsomók összeállításával. Utánanéztünk, idén hányan igényeltek honosítást, magyar útlevelet.
Az állampolgárság igényléséhez ugyanazok a papírok szükségesek, mint az előző években. Az iratcsomó benyújtásától számítva körülbelül hat-hét hónapon belül kerül sor az eskütételre Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán, Magyarország területén vagy bármely más magyar konzulátuson – mondta el a Nagy Pál, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács udvarhelyszéki elnöke.
Az udvarhelyszéki EMNT demokráciaközpont-hálózatához három település tartozik: Székelyudvarhely, Székelykeresztúr és Szentegyháza. Az elmúlt öt és fél évben közel 26 ezer kérelmező nyújtotta be iratcsomóját könnyített visszahonosításért folyamodva az udvarhelyszéki demokráciaközpontokba – tudtuk meg Nagytól. Ez a szám egyben azt is jelenti, hogy az udvarhelyszéki EMNT-iroda országos viszonylatban második a honosítási kérelmek igénylése tekintetében. A szerdai összesítésig idén több mint kilencszázan kérvényezték az irodában a magyar állampolgárságot.
Egyre több konzuli napra van szükség – ilyenkor történik az állampolgársági kérelmek iratcsomóinak átadása, útlevélkérelmek leadása, anyakönyvezések (születés, házasság, válás, haláleset), lakcímkártyacsere, illetve lakcímváltozás vagy magyarországi lakóhely bejelentése.
„Az elmúlt év óta lehetőség van Székelyudvarhelyen is útlevelet igényelni, illetve elindítani az anyakönyvezéseket, emiatt a kérelmezések száma folyamatos növekedést mutat” – tette hozzá Nagy. Jóval több magyar állampolgár jelenti be újszülött gyerekét, házasságát, esetenként válást vagy halálesetet, ennek köszönhetően egyre többen lesznek napirenden a magyarországi anyakönyvezési rendszerben is.
Az útlevélkérelem egyre népszerűbb igény, és akárcsak minden más ügyintézés, előzetes időpont-egyeztetés alapján történik. Arról is érdemes tudni, hogy tavalytól minden magyar állampolgár, akinek a második világháború idején édesapja vagy férje elhunyt a fronton, illetve hadifogságban, hadisegélyt igényelhet a magyar államtól. Ezen ügyiratcsomók összeállításában bármely központban segítséget nyújtanak.
Az Eurotrans Alapítvány udvarhelyszéki irodája tavaly szeptembertől foglalkozik honosítási tevékenységgel – tudtuk meg Nagy Enikőtől, az Udvarhelyszéki RMDSZ munkatárásától. Idén a kérelmek száma meghaladta az 1100-at, ezek nagy részét udvarhelyszéki településeken gyűjtötték be, mivel az alapítvány munkatársai hetente két településre is kiszállnak, hogy a helyszínen fogadják az érdeklődőket. Az állampolgárságot kérelmezők száma tavaly szeptember óta nem csökkent, útlevéligényléssel is havonta 10–15 személy fordul hozzájuk. Az Eurotrans Alapítvány által biztosított szolgáltatások teljes mértékben ingyenesek, beleértve a fordítási költségeket és az igazolványkép elkészítését is.
Dávid Anna Júlia |

2016. augusztus 18.
XIX. századi hagyomány újraélesztése
Nagykorú a Szejkefürdői Unitárius Találkozó
A múlt hét végén került sor a 18. Szejkefürdői Unitárius Találkozóra, mely hozzávetőleg háromezer unitárius felekezethez tartozó hívet vonzott a Hargita megyex településre.
A találkozó idei mottója A szeretet a világ éltető lelke, amelyet Dávid Ferenc, az unitárius egyház megalapítója Jézus tanításának tolmácsolójaként hirdetett. A Marosi Unitárius Egyházkör esperese, Kecskés Csaba lelkipásztor megkeresésünkre elmondta, az augusztus második szombatján megrendezett találkozó a szeretet jegyében zajlott, és sikeresenek mondható. A Magyar Unitárius Egyház Püspöki Hivatala, a Székelyudvarhelyi Unitárius Egyházkör és a Marosi Unitárius Egyházkör szervezte az immár hagyományossá vált találkozót.
Amint az esperes kifejtette, a múlt szombati együttlétet – mely valóban a szeretet és az együtt imádkozás jegyében zajlott –, a nagykorúság jelzője is megilleti. Tavaly óta az úrvacsoraosztás is a találkozó része, amit az erdélyi hat egyházkör felváltva szolgáltat. Ez alkalommal a szejkefürdői szertartáshoz a Marosi Egyházkör adományozta az úrvacsorai jegyeket: a kenyeret és a bort. Bálint Benczédi Ferenc püspök és Kedei Mózes, a Székelyudvarhelyi Belvárosi Egyházközség lelkésze, illetve Orbán Árpád a Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal részéről köszöntötte az egybegyűlteket. Szabó Előd ürmösi lelkész igehirdetését követően Kecskés Csaba, a kövesdombi egyházközség lelkésze bemutatta a Marosi Egyházkört, azt követően pedig Székely Kinga Réka homoródszentpéteri unitárius lelkész, hitéleti és missziói előadó- tanácsos úrvacsorai beszédet mondott. Az úrvacsoraosztásnál hat sátorban három- három lelkész szolgált a Marosi Egyházkörből. Ezt követően került sor Orbán Balázs sírjának megkoszorúzására, ahol Kilyén Ilka színművész egyéni előadóműsorával örvendeztette meg a jelenlévőket.
Amint az esperes kifejtette, ez alkalommal a kulturális műsort is a Marosi Egyházkör biztosította: a szabadtéri színpadon fellépett a Szabédi Unitárius Egyházközség kórusa és a Fürge Lábak néptáncegyüttes, a jobbágyfalvi férfikórus, valamint a szentgericei lányok üveges tánca szórakoztatta a jelenlévőket. Énekvezér Orbán Gyöngyike és Szabó Júlia volt.
A Marosi Egyházkör műemlék templomairól dr. Furu Árpád tartott előadást, Nemes Gyula helytörténész pedig a nagyernyei Kelemen családról értekezett. Amint kérdésünkre a Marosi Egyházkör esperese kifejtette, a szejkefürdői találkozó gyökerei a homoródi unitárius búcsúra nyúlnak vissza. A Homoród mentén, az egykori Udvarhelyszék déli részén a Nagy- és Kis-Homoród patak hosszanti völgyeiben fekvő aprófalvas településfüzérek lakói nagyrészt unitárius vallásúak. A XIX. századból fennmAradt feljegyzések szerint a két Homoród mente unitárius vallású hívei az aratás befejeztével évente hálaadó ünnepségre és közös imádkozásra gyűltek össze. Ez a második világháborút követően megszűnt és a kommunizmus éveiben is szünetelt. Tizennyolc évvel ezelőtt élesztették újra Kedei Mózes, a Székelyudvarhelyi Belvárosi Egyházközség lelkipásztorának ötlete nyomán, aki konfirmandusaival rendszeresen ellátogatott Orbán Balázs síremlékéhez, és a környék természeti szépsége és kisugárzása magával ragadta a Székelyudvarhelyi Unitárius Egyházkör akkori esperesét, így kezdődött a rendszerváltás után a szejkefürdői unitárius találkozók hagyományának újraélesztése – mondta el kérdésünkre a Marosvásárhelyi Kecskés Csaba lelkipásztor.
A Küküllődombói Unitárius Egyházközség gondnoka, Szabó Zsuzsánna kérdésünkre kifejtette, a Kis-Küküllő menti csapat számára rendkívüli élmény volt a délelőtt 11 órától késő délutánig tartó együttlét. Amint említette, a gyerekek játszósátrában és az ifjúsági sátorban a Marosi Egyházkör fiataljai a házigazdák ifiseivel tevékenykedtek. Mint jelezte, számukra felemelő érzés volt együtt imádkozni a szabadban, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy jövőre még több unitárius vesz részt a hagyományosan megrendezendő találkozón. "Remélem, hogy kinövi magát a rendezvény, és az unitárius hívekben tudatosul, hogy augusztus második szombatja a szejkefürdői együtt imádkozás napja, és arra az időpontra nem terveznek más programot, így évente gyarapodni fog a résztvevők lélekszáma" – hangsúlyozta Szabó Zsuzsánna ny. matematikatanár.
Szer Pálosy Piroska

2016. augusztus 28.
Falutalálkozóval ünnepeltek a recsenyédi templom 180 éves évfordulóján
Úrvacsoraosztásos, püspöki istentisztelettel, Somos-koncerttel, néptáncelőadással ünnepelték a szombati első falutalálkozón a recsenyédi istenháza megépítésének 180. évfordulóját. Az élmények mellett mAradandó emlékjelet, kopjafát avattak. Ki-ki kézbe veheti az egyházközség múltját, jelenét bemutató füzetet, és látogatható a recsenyédiek múltbéli pillanatait megörökítő fotótárlat a gyülekezeti házban.
Több mint kétszázan töltötték meg az 1836. augusztus 20-án felszentelt templomot. Szépszámú küldöttséggel képviseltette magát a testvértelepülés, Fülpösdaróc, illetve hárman ellátogattak az Amerikai Egyesült Államokból, a bremertoni unitárius univerzalista testvérgyülekezetből is.
Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke szószéki beszédében az örömmel vállalt és megvallott istenhitre bátorította a gyülekezetet. Ne hagyják kiürülni, múzeumszámba menni templomukat. A kopjafaavatón Simó Sándor, a Székelyudvarhelyi Unitárius Egyházkör esperese és a világi vezetők mondtak ünnepköszöntő gondolatokat.
A Somos zenekar csodálatos muzsikálása a templom méltó születésnapi köszöntése volt – vallja Nagy Adél helyi lelkész. A kilenc felnőtt és tucatnyi gyermek megtöltötte a templom piacát, az általuk előadott, a protestáns énekeskönyvek népzenére hangolt énekeire rezonált a közönség és az imádsággal megszentelt hajlék is.
Recsenyédiek az első világháborúban című előadásában Gidó Csaba történész a falu emberi, lelki és anyagi áldozatairól beszélt.
Harminc, az 1935–44 közötti időszakban készített fotográfiát tartalmaz az egyházközségnek helybéliek által adományozott vagy kölcsönadott, illetve a Kováts fényképészet archívumából beszerzett képek gyűjteménye, melyekből többet is megörökít a Gidó Csaba által szerkesztett falufüzet. A Recsenyéd képekben című tárlatról Szász Hunor történésztől megtudtuk: a gyülekezeti ház tizenöt fénnyel írt emlék kiállítására alkalmas. Látható a templomnak a 100. felszentelési évfordulón megörökített állapota, konfirmáló csoportok, a templombelső és istentiszteleti pillanatkép is. A férfiakat, fiatalokat Fazakas Jenő és Bede Emil lelkészsége idején kapták lencsevégre.
Kiemelendő a honvédek recsenyédi bevonulásáról 1940. szeptember 11-én készült fénykép. Látható az iskola és az egykori Hangya Szövetkezet épülete, és az iskolaudvaron tartott népes táncmulatság kinagyított pillanatképe. Érdekességképpen említette Szász Hunor a recsenyédi nagykanyarban bedőlt mentőautót ábrázoló fotográfiát, illetve az egymás mellé helyezett három falupanorámát, amelyeket ugyanabból a szögből fényképezett előbb 1935-ben Kováts István, majd 1980-ban Zepeczáner Jenő, s a sorozatot az idén májusban készült felvétel zárja.
Sokan megtekintették a fotótárlattal egyidejűleg megnyitott, az elszármazott Szakál, szül. Dáné Gizella tanítónő udvarhelyszéki varrottasokat tartalmazó kiállítását. Majd fellépett a Homoródszentpálon tanuló gyermekek Csillagvirág néptánccsoportja. A falutalálkozót a Nagy testvérek, Zoltán és Levente táncműsora zárta.
Molnár Melinda

2016. augusztus 29.
Gyenge eredmények a pótérettségin
A pótérettségire feliratkozott közel nyolcszáz Hargita megyei vizsgázó közül alig harminc százaléknyian értek el átmenő osztályzatot a vizsgasorozaton. Ez elmArad a tavalyi eredményektől. Hétfőn kifüggesztették az idei pótérettségi-eredményeket.
Hargita megyében idén 799 diák jelentkezett a pótérettségire, közülük 678-an vettek részt a vizsgákon. Az első, román nyelv és irodalom írásbelin egy Csíkszeredai vizsgázót puskázás miatt kizártak – tudtuk meg Bartolf Hedvig tanfelügyelőtől. Az óvások előtti eredmények azt mutatják, hogy a vizsgázók 29,20 százalékának sikerült átmenő osztályzatot szereznie. Ez némileg kevesebb, mint tavaly, ugyanis a múlt évben 30,09 százalék volt az átmenési arány az augusztusi szesszióban. A tételsorokkal kapcsolatban Bartolf elmondta, hogy azok a szaktanfelügyelők véleménye szerint közepes nehézségűek voltak.
A csíkszéki iskolákat tekintve a legjobb eredményeket az idei pótérettségin a Csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium tanulói érték el, a legrosszabbakat pedig a csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskola végzősei.
Udvarhelyszéken 280-an jelentkeztek a pótérettségire, a vizsgaközpont a Kós Károly Szakközépiskolában volt. Az átmenési arányokat tekintve a legjobban az udvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Líceum pótérettségizői teljesítettek, a leggyengébben pedig a zetelaki középiskola, illetve a keresztúri Zeyk Domokos Műszaki Líceum diákjai.
Maros megyeben még rosszabb az átlag
Maros megyeben 23,03 százalékos volt az átmenési arány a pótérettségin, azaz a jelentkezők nagy része most sem szerzett érettségi oklevelet. Összesen 1151 diák iratkozott be az érettségi valamelyik vizsgájára, és 964 tanuló jelent meg a próbákon. Ebből mindössze 143 jelentkezőnek sikerült az érettségije – tudtuk meg Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettestől. A magyar anyanyelvű diákok körében pedig 26,61 százalékos volt az átmenési arány Maros megyeben – derült ki a tanfelügyelőség adataiból.
Három jelentkezőt ugyanakkor kizártak másolás miatt a pótérettségi román írásbeli vizsgájáról Maros megyeben, ők az okostelefonjuk használatával próbáltak csalni, de a felügyelő tanárok lefülelték őket. Más írásbeli vizsgán nem történt hasonló incidens – vagy legalábbis senkit nem kaptak rajta csaláson.
Az óvásokat hétfőn este nyolc óráig lehet letenni, aztán augusztus 30–31-én kerül sor a dolgozatok újrajavítására, a végleges eredményeket szeptember elsején függesztik ki.
Az országos átmenési arány is alacsony
Országos szinten a pótérettségiző diákoknak alig 24 százaléka szerzett átmenő átlagjegyet az augusztusi szesszión. Az Oktatási Minisztérium az Agerpres hírügynökségnek küldött közleményében rámutatott: az augusztus 16. és 26. között zajló pótérettségin közel 35 ezren jelentek meg a vizsgákon, közülük pedig 8300 tanulónak sikerült oklevelet szereznie.
Dósa Ildikó, Hajnal Csilla, Molnár Rajmond

2016. augusztus 30.
Virtuális fotókiállítás Udvarhelyszék múltjáról
Honlappal és tárlatbővítéssel ünnepelte a Székelyudvarhelyi Kováts Fényképészet a magyar fotográfia napját. A tervek szerint évente legkevesebb háromszáz digitalizált fotót osztanak meg a honlap látogatóival a családi archívumból. A képek történeteit az udvarhelyiekkel együtt szeretnék írni.
A nagy múltú Székelyudvarhelyi képíró család tulajdonában lévő 80 ezer fotónegatívból eddig több mint kétezret digitalizáltak, ezekből egyelőre hatvan képet töltöttek fel a honlapra. Ezt a Kováts István Fotóarchívum Egyesület és a Kováts Fényképészet hozta létre. Úgy tervezik, hogy évente legalább háromszáz képpel gazdagítják az egyfajta fotómúzeumként megálmodott weboldalt – mondta a hétfői eseményen Kováts Szidónia. „Otthonról bárki megkeresheti magát a felvételeken, ugyanakkor segíthet a kép történetének feltárásához. Ha van hiteles információja vele kapcsolatban, hozzáírhatja. Számítunk az udvarhelyiek segítségére, hiszen csak velük közösen tudjuk ezt működtetni” – tette hozzá.
A magyar fotográfia napja alkalmából a Kováts Fényképészet nyolc képpel bővítette a három éve létrehozott szabadtéri tárlatát. A fényképészet udvarán megtekinthető kiállítás a korabeli Székelyudvarhelyt mutatja be. „Igyekeztünk olyan képeket választani, amelyek tömören vázolják az egykori városképet, a polgári életet. Azokra az egyre gyakrabban betérő turistákra gondoltunk elsősorban, akiknek fogalmuk sincs Udvarhelyről” – mondta a tárlatról és a célközönségről ifj. Kováts Árpád.
A fekete-fehér felvételek a fényképész család első két nemzedékének képviselői által népéleti jeleneteket mutatnak be, ugyanakkor a korabeli udvarhelyi színjátszást, valamint a hajdani tűzoltóegylet tevékenységét tárják a látogató elé. Megtekinthetik még többek között a Szejkén egykor létezett síugrósáncról készült fotót is, amelyről ifj. Kováts Árpád tudomása szerint akár negyven métert is lehetett ugrani, valamint a Budai 11-es és Székelyudvarhely csapatának múlt század eleji futballmérkőzésén készült csapatképet is.
Dósa Ildikó

2016. augusztus 31.
“A fiatalok Európáját éljük” – jelentette ki Antal Lóránt az EU Tábor hivatalos megnyitóján
A rendezvény hivatalos megnyitóján Antal Lóránt a MIÉRT elnöke elmondta, az idei tábornak a “A fiatalok Európája” mottót választották “Azért választottuk ezt a mottót, mert úgy gondolom, hogy a fiatalok Európáját éljük. A Brexit kapcsán is bebizonyosodott, hogy a fiatalok egy biztonságos, szolidáris, lehetőségekkel teli, közös értékeken alapuló Európában szeretnének élni.”- fejtette ki.
Az idei tábor egyik fő témája a 2016-os önkormányzati választások lesznek. Idén a MIÉRT egy sikeres kampányon van túl, ugyanis a RMDSZ listáin szereplő MIÉRT-es fiatalok közül 12 polgármester, 3 megyei tanács alelnök, 16 megyei tanácsos és több száz helyi és megyei tanácsos képviselheti a fiatalok érdekeit az önkormányzatokban. Ez annak köszönhető, hogy az RMDSZ részéről történt egy nyitás a fiatalok fele, és ezt a lehetőséget a MIÉRT meg is ragadta. Az EU Tábor csütörtöki napjának délutáni programja a fiatal önkormányzati képviselőkkel való beszélgetések köré szerveződik. A résztvevők több előadást is meghallgathatnak majd a frissen tisztségbe került fiatal polgármesterek, önkormányzati képviselők céljairől és terveiről.
Elmondta, hogy Jakab Hunor festőművész idén is hozzájárult a Tábor díszletének megtervezéséhez, a Tábor bejáratnál található festmények a Rólad szól! szuperhőseit ábrázolják. A Rólad szól! karaván során is keresték azokat az erdélyi fiatalokat, akik sikeresek valamiben és példát tudnak statuálni a következő generációnak.
A szervezők az idei táborba közel 350 résztvevőt várnak.
Kovács Péter az EU Táborban: támogatni kell, hogy a parlamenti választási jelöltlistákon több fiatal és nő kapjon helyet
A parlamenti választások tétjéről, jelöltállításról és aktuálpolitikai témákról tartott politikai tájékoztatót Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke 2016. július 28-án Zeteváralján, az EU Táborban.
„Ha a spárga és a pukedlizés már nem megy úgy, akkor a balerina is félre szokott állni. Ezt kéne tennie Tőkés Lászlónak is, aki nem tudja elviselni, hogy egykori erdélyi hősből magyarországi tucat politikussá lett, és ezt a frusztráltságát most már nemcsak az RMDSZ-en vezeti le, − amit egyébként már megszoktunk −, hanem utódján, az egyház és politikum együttműködését szorgalmazó Csűry István püspökön is, amit nem hagyhatunk szó nélkül. Tőkés László láthatóan nem tudja lenyelni, hogy míg évekig Tusványoson a vacsoránál, a főasztalnál ült és a legjobb flekkeneket kapta, most pedig csak egy reggeli lágytojással kell beérje.”− hangsúlyozta az ügyvezető elnök.
A parlamenti választások előtti magyar pártokkal való egyeztetések kimenetelét tekintve úgy fogalmazott, a Magyar Polgári Pártnak várhatóan két bejutó helyet ajánlanak, az egyiket Háromszékről, a másikat Udvarhelyszékről vagy Maros megyeből. Egy lehetséges EMNP-s választási stratégiát lemodellezve Kovács Péter kifejtette: az Erdélyi Magyar Néppártnak, amióta megalakult egyetlen célkitűzése van, hogy nekünk ártson, hogy 5 százalék alá vigye a magyar képviseletet. „Ennek megfelelően ősszel majd olyan ajánlattal jönnek az RMDSZ felé, amely jogi szempontból kivitelezhetetlen, politikai szempontból pedig elfogadhatatlan. Ezután megsértődnek, hadat üzennek, és lemondásunkat kérik. Ezt követően független jelölteket indítanak, akik csökkenteni fogják az esélyeket, így kevesebb magyar politikus juthat be miattuk a Parlamentbe” – hangsúlyozta.
Az őszi parlamenti választás jelöltállításkor a kvótarendszer helyett, az RMDSZ-nek azokat a fiatalokat és nőket kell támogatnia, akiknek kivitelezhető terveik vannak, akik vállalják és helyt is tudnak állni a megmérettetésben – hangsúlyozta előadásában Kovács Péter. Szerinte, a váltásra való igény, a megújulás eredményezte azt, hogy a parlamenti választások egyik erős pontjaként, várhatóan több megyében is befutó helyeken szerepelnek új, és egyben fiatal jelöltek is, akiket mindenképpen meg kell mutatni országos szinten.
A fiatalok és a politika viszonyával kapcsolatban kifejtette, egyszer azt a megjegyzést kapta valakitől, jó volna eljutnia az RMDSZ-nek oda, hogy a fiatalok bár utálják, hiszen az azt jelentené, beszélnek róla, elérte az ingerküszöbüket a politika. „A MIÉRT kell legyen a partnerünk abban, hogy tolmácsolja, mit akar a fiatal generáció, melyek a politikával, a Szövetséggel kapcsolatos elvárásaik. Ebben van nektek nagy felelősségetek és tapasztalatotok is, hiszen lebonyolítottátok a nagysikerű Rólad szól-t” – fogalmazott az ügyvezető elnök, majd bejelentette, az iskolásokat megszólító kampány ősszel újraindul, azzal a céllal, hogy minden egyes magyarul tanuló középiskolás véleményét felmérje.
A Szövetség választásokig tervezett céljairól beszámolva elmondta, augusztusban indítják a kényszerűségből külföldre szakadt állampolgárok regisztrációs kampányát, a jelöltállítás szeptemberben zajlik le, október első felében aláírásgyűjtési -, majd a célok és eredmények bemutatására irányuló kampányt ütemeztek, továbbá a mozgósításra és a nyelvi jogok használatának tudatosítására is nagy figyelmet fordítanak.
A demokrácia folyamatos veszélyben van– Ionuț Țața, Pro Democratia Egyesület elnöke “Románia az önkormányzati választások után” címmel tartott előadást Ionuț Țața, a Pro Democrația Egyesület elnöke csütörtök délelőtt a táborban.
Az előadás az egyesület bemutatásával kezdődött. Țața elmondta, hogy a Pro Democratia Egyesületet 1990-ben alapították, egy non profit szervezetről van szó, melyben főként fiatalok tevékenykednek. Elmondta, hogy a 90-es évek után sikerült elérni, hogy több ezer megfigyelője legyen a szervezetnek, a szervezet szerepe ekkor volt a legfontosabb. Létszámuk azóta csökkent, véleménye szerint “az emberek úgy látják, hogy a demokrácia már nincs veszélyben Romániában.”
Az idei lezajlott önkormányzati választásokkal kapcsolatban és a közelgő parlamenti választásokat illetően elmondta, hogy két teljesen különböző szempontról beszélhetünk, hiszen míg a helyhatósági választások alkalmával a jelölt személye a meghatározó, addig a parlamenti választások során a politikai orientáció a döntő.Țața szerint, hogy az új választási törvénynek “köszönhetően” a parlamenti választások során azoknak a jelölteknek lesz esélyük, akik mögött egy erős politikai szervezet áll. Úgy vélekedik, hogy a demokrácia Romániában folytonos veszélyben van, mindig sor kerül olyan eseményekre az országban,amik a demokráciát veszélyeztetik. Ehhez hozzájárul az is, hogy a pártokon belül is kinevezik bizonyos tisztségekre a tagokra és nem demokratikusan választják meg őket.
Elmondta, szerinte a pártok felelősek azért, hogy az emberek bizalma a parlamentben megrendült, hiszen ők jelölték a parlamenti képviselőket, helyenként inkompetens embereket, akik miatt aztán a választók bizalma megrendült a parlament intézményében. Ezért is merült fel több alkalommal a parlamenti képviselők létszámának csökkentése, valamint jogaik.
erdon.ro

2016. szeptember 8.
Kadács az idők sodrásában
A Nyikómentén fekvő két Kadács – amely, mint az alábbi írásból is kiderül, tulajdonképpen egyetlen település – lakossága sosem volt népes. Ennek dacára sok értelmiségit adott a magyar szellemi életnek. A település egyházi, oktatási és kulturális múltját Gálfalvi Gábor ny. igazgató-tanító, néprajzi gyűjtő, helytörténész veszi számba.
Szép a Nyikó s a vidéke / Jámbor székely szabad széke…” – írta egykoron Tiboldi István kedei tanító. E jámbor székelyek által lakott nyikómenti falvak egyike a két Kadács, amelyről eddig keveset írtak. Orbán Balázs, a nagy Székelyföldi utazó A Székelyföld leírása I. kötetének 113–114. oldalán ír Kadácsról, elég röviden. Rajta kívül időközben Gálfalvi Sándor kadácsi származású tanár, az unitárius egyház egykori főgondnoka ír a templom és iskola történetéről a Keresztény Magvető című folyóiratban, P. Buzogány Árpád Faluriportok a Nyikómentéről könyvében a falutörténet rövid leírása után ír a két födeles fahídról, ugyanezekről értekezik Boda Csilla tanítónő, valamint Balázsi Dénes a Nyikómenti hármas könyvében, a 2005-ös árvíz után, azok megrongálódásáról.
Ez késztetett arra – mint Kadácsból elszármazott, ahol gyermekkorom egy részét töltöttem a kántor-tanító nagyapáméknál –, hogy részletesebb leírást készítsek falunkról, amely bár kettő, mégis egy, mert Kiskadács és Nagykadács egy falu. Hogy miért, az a későbbiekben kiderül. Az alkotó, munkálkodó ember élete során sárban, bozontos legelőkön, erdei tisztásokon a talpalatnyi földet ösvénnyé, úttá tapodja. Az idő lehet, hogy belepi ezeket a nyomokat sárral, porral, elkorhadt avarral, de úgyis útjelzők mAradnak. Életutak. Egy vagy több ember, egy generáció tapodja ki őket, de vannak, léteznek rövidebb-hosszabb időre, vagy talán örökre.
A kitaposott utak jelzik azt, amit az emberek alkottak, maguk után hagytak. Vagyis egy életutat. A jó az, hogy a nyom mAradandó, emlékezet után is létező.
Kadács lakóinak az volt a fontos, hogy alkotóképességük teljében alkossanak sokat, az utódokra örökíthetőt. Ehhez az is hozzájárult, hogy a kadácsi emberek mindig tiszteletben tartották a székely falurendet. Nemeskürty István megfogalmazása szerint „a múltunkat tőlünk elvenni nem lehet, de az csak akkor miénk, ha ismerjük is”. Mi más volna szándékom Kadácsból elszármazottként, mint megismertetni az ifjú nemzedékkel őseink kitartó, sokszor keserves, kínos küzdelmét a megmAradásukért. Mert az a boldog ember, aki az élete végén elmondhatja, nem élt hiába. Szőcs Kálmán ezt így fogalmazta meg: „S a fák virágai még tavasszal lehullanak / egy sűrű illatú éjszakán / De csillagos gyümölcsök között majd tudják az utódok / Kinyíltunk, szenvedtünk, szerettünk s teremtettünk.”
A történelem folyamán Kadács népe is sok szenvedést elviselt. Egyik elnyomás megszűnt, jött a másik, még kegyetlenebb. Tatárdúlás, 150 év török uralom, osztrák elnyomás majd jött a történelem boncolókése, Trianon. De mindezt átvészelték őseink. Aztán következett az „aranykorszak”, az embertelen kommunizmus, amely sok-sok szülő gyermekét a falvakból is az élet idegen tengerére sodorta.
A sorsüldözött gyermekek a nagyvilágot járják, s könnyes szemmel fogalmazzák meg magukban: „Lombkoronás kicsiny falum / piros tetős egyszerű kis háza / oda vágyom mindig vissza, / hívogat az édesanyám sírja.”
Az idegenbe szakadt ifjakban gyakran feltör a honvágy, s erre a gyógyszer nem más, mint a hazatérés, ha pár napra vagy pár órára is. Mert mindenki számára szent hely a szülőfalu, ahol a nagyszülők mesékkel traktáltak, a szülők nehéz munkájukkal és imádsággal felneveltek. Szent hely, ahol a bölcső ringott, szent hely a templom, ahol egykor a fejekre keresztvíz csorgott, ahol elrebegte minden ifjú az unitárius fogalmat. Szent hely az iskola, mely mindannyiunkat bevezetett a betűk és számok világába és szent hely a temető is, ahol szeretteink sírjai domborulnak, hol örök csend és béke honol. Mit kell hát tudni a két Kadácsról, amely tulajdonképpen egy helyre tartozik? A Nyikó középső folyásának két partján terül el e két kis falu, egymástól mintegy két kilométerre. (Régi nevükön Felső- és Alsókadács). Nagykadács keleten Kobátfalvával határos, szinte össze van nőve vele, Kiskadács nyugaton Siménfalvával határos, közvetlen szomszédságában található. E sajátos elhelyezkedéséből keletkezett a szinte mindegyik székely faluban valamilyen formában megjelenő legenda, Kadács esetében így mAradt fenn: azért települtek a falu birtokának két szélére, hogy az egyre terjeszkedő két szomszédos falu útjába „akadást” képezzenek. Azonban a falu elnevezésének legvalószínűbb magyarázata: személynév átviteléből alakult ki a település mai neve. Ezt látszik igazolni a falura vonatkozó első írásos adatok is: 1505-ből mAradt fenn Michael Akadáchi neve. (Székely Oklevéltár, VIII. kötet, 18–19., 220 oldal).
1695-ben Alsó- és Felsőkadács néven említik az ikerfalvakat, ekkor egyházilag Tarcsafalvához tartoztak, 1718-ban váltak külön. Érdekes módon a Nyikó jobb partján levő hívek a tarcsafalvi egyházközséghez, míg a jobb partján lakók a székelyszentmihályi egyházhoz tartoztak. A falu gazdasági megerősödésével egyre erőteljesebbé vált az anyaegyháztól való elszakadás és az önállósodásra való törekvés. Végül 1718. február 18-án kinyilvánították elszakadási óhajukat, meghatározták a papbér nagyságát, amiről „az Eccléssiában lévő minden embernek személy szerint, mind a Kis Kadátsiak, mind a Nagy Kadátsiak kezet adtak in Anno 1718”. Az elszakadás gondolatát az Egyház vezetősége nem támogatta. Az ádámosi zsinat 1718. június 19-i jegyzőkönyvében található: „A kadácsi Ecclának íratott levél, hogy mostan a mater Ecclától való elszakadástól sepersedeálljanak eo kgmek.” Almási Mihály püspök a „Kadácsi Unitaria Ecclésia-hoz” 1719. május 30-án írt levelében ugyancsak nem javasolta a szentmihályi egyházközségtől való elszakadást, mivel „a magát egybe foglalt erő erősebb a megmAradásra”. Hogy mikor történt az elszakadás, nem lehet pontosan megállapítani, de mivel az Egyházi Főtanács jegyzőkönyve 1724-ben kadácsi papként Karácsonyfalvi lelkész nevét jegyzi fel, valószínű az elszakadás 1718 és 1724 között történt. Ekkorra meghatározták az egyházi földeket, az allodiatúrákat is, pontosan megjelölve a falu három határában azok nagyságát, helyét, milyenségét (szántó, kaszáló), valamint azt, hogy az a pap vagy az eklézsia javát szolgálja.
Sárdi István lelkész (1736–1745) feljegyzéséből a következőket tudhatjuk meg: Az egyházközség gondoskodik a lelkész lakásáról is, ugyanis az 1767-es Generális Vizitáció intézkedéseket hoz a „Parochia körüli” kert használatáról. Megható az az igyekezet, ahogyan az egyházközség minden korú tagja törekedett temploma szépítésére. „Ao. Dni 1777. A.N. Kadatsi Unitárius iffiu legények, maguk buzgo indulattyukból meg rován magukat Nyolc Mariasaig tsináltatak az Unitárius Templomba egy pulpitust, vagy éneklő széket. Ugyanezen esztendőben N. Kadátsi Unitaria kegyes asszonyok vettek az éneklő székre kettős veress Selyem ruhát, a prédicallo szék boritására három sing zöld posztot sárga szegekkel le szegelve, melyly két rendbéli Collatum áll hat magyar forintokban. Ismét: Ezen Ecclésia beli iffiu lányok Istenes indulatytyukból vettek a Pap Széke borítására egy tarka kartont, flor l den 24.” – jegyzi fel „Josephinus Simo Solymosi jur. notár Ao 1777 Die 21 Novembri”. „Ao. 1783 Die 5 Decembri. Sz. Vizitacio alkalmatosságával mutattanak elő egy kis Ezüst Tanjer, melylyet Istenes jó indulatjából hagyott és legalt a N. Kadátsi Unitaria Eelenek az Úr Aztalára Néhai Tiszt, Miklós Kata, Donáth Ferenczné asszony. Ugyan ilylyen írás a fenekin: Miklós Kata T. Ajtai Donath Ferencz Ao. 1782. Legyen Isten előtt kedves áldozat” – tudjuk meg az egykori feljegyzésekből. A fentebb említett adományok abban a kis fatemplomban kaptak helyet, amelyet a különváláskor, 1718 és 1924 között építettek, és vásároltak két kis harangot, majd 1776-ban egy nagy harangot is. Az erőteljesen fejlődő egyházközség számára a meglévő kis templom szűknek bizonyult, ezért 1785–1786-ban Bölöni Bakó György, majd Andrási György lelkészek idején megkezdték az új templom építését a mai helyén. Azonban ezt nem tekinthetjük új templom építésének, hanem inkább a régi templom renoválásának. Hogy az 1786-ban felújított templomot csak időleges megoldásnak tekintették, onnan is kitetszik, hogy alig 50 év múlva, 1825-ben a keblitanács elhatározta egy új templom építését. Közel tíz évig készültek az építésre. Hozzájárulásként minden család a Lokon levő egy darab földjének tiszta hasznát fizette be évente a templom javára. Közben kivetettek 40 000 cserepet, 6000 téglát, megvásároltak 40 fenyőgerendát, nagy mennyiségű követ és meszet. A régi templom anyagának egy részét is beépítették az új templom falába. Úgyszintén felhasználták a deszka- és faanyagot is, amit az új templom karzatának padozata is igazol, ahol a régi templom festett mennyezetének beépített deszkáin a festés ma is látszik. 1836-ban, Inczeffi József lelkész és id. Marosi Mihály gondnoksága idején épült a templom a mai formájában. A berendezést egy év múlva, 1838-ban fejezték be, ekkor már a lelkész Nagybaconi Hegyi Pál volt. A templom szerény, de ízléses, áhítatos hangulatot keltő. A szószéket centrálisan helyezték el, hogy azt mindenki láthassa és a beszéd a templom minden részében hallható legyen.
A szószék előtti tér magas, alkalmas a keresztelés és az esketés elvégzésére és az úrvacsora osztására is. A torony az új templom mellett alacsonynak bizonyult, ezért 1863-ban Abrudbányai Ürmösi Sámuel lelkész és id. Marosi Péter gondnoksága idején a mai magasságig emelték s bádogtetővel látták el. A régi lelkészi lakás helyett 1881-ben Benczédi Pap Sándor lelkészsége idején ujjat építettek. 1887-ben, Bölöni Bakó Lajos lelkész és Tordátfalvi Boros György énekvezér alatt orgonát vásároltak, ami ma is a nyikómenti templomok legjobb orgonája.
Mivel Kiskadács 2 kilométerre található Nagykadácstól, az idősebb emberek részére sürgetővé vált egy templom építése. Így aztán 1812-ben Derzsi György idején Kiskadácsban is építettek egy kis templomot, amelyet orgonával is elláttak. A helyet rosszul választották meg, egy domb aljában, a Nyikó partján fekszik, s így esőzésekkor a víz áztatta az alapját, ami miatt a falak úgy megrepedeztek, hogy a hatóságok betiltották annak használatát. Így a kiskadácsiak továbbra is a Nagykadácsi templomba jártak, amelyet javítottak 1900-ban, 1938-ban, 1971-ben és 1987-ben. Nemcsak egyházi vonalon folyt az építkezés a kis faluban, hanem polgári téren is. Ezt bizonyítja az is, hogy a paplak építésével egy időben, 1881-ben megalakult az egyházi iskola is, ekkor épült a még ma is álló iskolaépület Karácsonyfalvi lelkész idején. Az épület része tanítói lakásként szolgált, a hátsó (nyugati) része volt az osztályterem. Hogy a templom és egyházi iskola egy időben épült, bizonyítja az is, hogy a két épületnek az udvara egy helyen van. Abban az időben a tanítók egyben kántor-tanítók voltak. Az egyházi iskolát – mint sok mást – 1948-ban államosították. Érdemes megemlíteni, hogy e kis településből sok értelmiségi került ki. Hogy miért nevezzük kis településnek, azt bizonyítják a statisztikai adatok: 1567-ben 8 kaput, 1614-ben 40 családfőt, 1786-ban 267 főt, 1850-ben 403, 1868-ban 448, 1910-ben 421, 1941-ben 338, 1941-ben 338, 1992-ben már csak 158 főt írtak össze. Ennek ellenére, mint fentebb említettük sok értelmiségivel gazdagította e kis falu a Székelyföldet. Elsőként említhetjük dr. Marosi Ferencet, aki Budapesten először minisztériumi tanácsosként tevékenykedett, majd Svájcban, a Magyar Konzulátuson dolgozott; Marosi Márton lelkész, Gálfalvi Péter tanító, Gálfalvi Pál lelkész, Gálfalvi János lelkész, Gálfalvi P. Péter lelkész-tanár, Gálfalvi Gábor tanító, Györke Alpár mérnök, Inczefi András tanító, Inczefi Olga tanító, Végh Albert tanár, Gyöngyösi Kálmán tanító, Végh Ella tanító, Elekes Imre tanító, Nemes Dénes lelkész, Váradi Viola tanító, Marosi György ügyvéd, Gálfalvi Sándor tanár, egyházi főgondnok, Györke Erzsébet tanító, Mátéfi József mérnök, Mátéfi Ferenc mérnök, Marosi Júlia óvónő. Ebből a kis iskolából indult értelmiségiek nagy száma azt bizonyítja, hogy a falu népe, bár településük a legkisebbek közé tartozott mindig, igen sokat adott az oktatásra-művelődésre. Természetesen ebben nagy részük volt az ott tevékenykedő tanítóknak és lelkészeknek is, akik Reményik Sándor Templom és iskola versében megfogalmazása szerint e téren „egy kézre dolgoztak”.
Az itt tevékenykedő tanítók meg lelkészek nevét nem sorolom fel, a fentebb említett lelkészek mellett azonban ki kell emelnem Lőrinczi László nevét (1927–1941), aki létrehozta a Gazdakört, bevezette a falu lakosságát a modern baromfitenyésztésbe; a tanítók közül Gálfalvi Péter id. nevét, aki a lelkésszel közösen megalakította a Hitelszövetkezetet, és széles körű kulturális tevékenységet végzett. Szám szerint e faluban eddig 33 lelkész szolgált, a 33-ik a 2012-ben megválasztott Vass Zsuzsánna. A jelenleg beszüntetett iskolában 17 tanító végzett eredményes oktató-nevelő tevékenységet, amelyet a fentebb említett innen kikerült értelmiségiek száma is igazol.
Mint ismeretes, a 20. század elejéig a falvakban nem voltak kultúrotthonok. Ennek ellenére pezsgő kulturális élet volt a faluban, színjátszó csoportok, énekkarok, tánccsoportok gyakran bemutatták műsoraikat, legtöbbször egy-egy nagyobb csűrben, az iskolák tantermében, de igen sokszor a zsidók kocsmáinak nagyobb helyiségében. A nyikómenti falvaknak egy részében fedeles hidakat építettek, melyekről Orbán Balázs így ír: „Itt felemlítem mi bizonnyal minden erre utazót meg fog lepni azon sok fedeles hidat, melyek egyáltalán Udvarhely-széken, de főképp a Nyikó völgyében előfordulnak: ezekben oly fényűzők a vidék lakói, hogy még a legcsekélyebb patakon, sőt még oly helyekre is (mint Kadácsban), hol a vízen túl alig van néhány ház, s azon túl semmi, még közlekedő út sincsen, egymással versengve díszes és költséges fedeles hídakat építenek. Az ily hidak szoktak főként esős időkben, a falu népségének a városi kávéházakat, felüdülési, ámolygási helyeket pótló gyülhelyei lenni, s gyakran csergedező patakok költői morajánál táncra kel és társas játékot folytat a gondtalan fiatalság.” (A Székelyföld leírása I., Pest, 1868, 119. o.)
A kiskadácsi hidat 1829-ben, a nagykadácsit 1866-ban építették a helybéli lakosok. Sajnos mindkettőt megrongálta a 2005-ben árvízzé duzzadt Fehér-Nyikó, a történésekről részletesen beszámoltak írásban Balázsi Dénes tanár és Boda Csilla tanítónő.
A fent említett fedeles hidakon szervezett kulturális eseményeknek 1911-től már az újonnan felépített kultúrotthon – melyet abban az időben „faluházának” neveztek – adott helyet. Ennek építésében mindkét Kadács kivette a részét. Az egész Nyikó-völgyében farsang idején itt rendezték a legeredményesebb színdarabos bálokat, amit az is bizonyít, hogy a környék összes falujából idesereglett az ifjúság. A táncmulatság szombat estétől vasárnap estig tartott, ezért nevezték a kadácsi farsangi bált „nagybálnak”.
A „faluháza” 1959-ig volt a kultúra hajléka, ugyanis akkorra annyira megrongálódott, hogy Jakab Zoltán tanító kezdeményezésére újat építettek. Sajnos az új épületben egyre inkább megritkultak a kulturális rendezvények, ennek egyik fő oka az elnéptelenedés, a másik a tévék elszaporodása. Mint P. Buzogány Árpád Nyikómenti krónikájában megfogalmazta: „Kadács mintha Csipkerózsika-álomba szenderedne lassan (…), egy-egy ház lakatlanná válik, és nem kerül új gazda. Inkább emlékeiből él már, mintsem jelenét építené.” Vajon mikor telik oda az idő, mikor érik meg a helyzet arra, hogy megérdemeljen egy rendes feltámadást?
Erre sajnos senki sem tud választ adni.
Irodalom: Orbán Balázs: A Székelyföld leírása, I. kötet
Székely Oklevéltár, Új sorozat, II., Demény Lajos–Pataki József
Székely Oklevéltár, Új sorozat, IV. Székely népesség-összeírások, Kolozsvár, 1998.
Román Országos Levéltár Hargita megyei Hivatala. Egyházi anyakönyvek gyűjteménye. Fond. 47. Kadácsi Unitárius Egyház anyakönyvei.
Keresztény Magvető, 93. évfolyam (114–119 o.)

2016. szeptember 9.
Kihívója akadt Verestóynak
Ketten jelentkeztek szenátorjelöltnek Udvarhelyszékről, illetve szintén ketten nyújtották be dokumentációjukat a képviselőjelöltséghez a széki RMDSZ-nél. Péntek délben járt le a határidő.
Péntek délig lehetett leadni a szenátori és képviselői jelentkezéseket az RMDSZ udvarhelyszéki területi szervezeténél. A székiek közleményben tudatják, hogy az említett határidőig két személy, Verestóy Attila és Antal István Lóránt iktatta a szenátori jelöltséghez szükséges dokumentációt, illetve szintén ketten jelentkeztek képviselőnek: Birtalan József és Sebestyén Csaba István.
Nincs más hátra, mint rangsorolni – titkos szavazással
Az udvarhelyszéki RMDSZ bővített küldöttgyűlésen dönt a képviselő- és szenátorjelöltek rangsoráról, melyet szeptember 22-én tartanak. A 445 fős küldöttgyűlésen a jelöltek titkos szavazással döntenek majd a rangsorról.

Új Lustra
A Székelyudvarhelyi múzeum új székhelye, a Haberstumpf-villa gazdag tevékenységgel és színvonalas programokkal való megtöltésére tett ígéretével indítja a Lustra harmadik évfolyamát a múzeum igazgatója, dr. Miklós Zoltán.
A folyóiratot ismét változatos tartalom jellemzi: Salló Szilárd, az Udvarhelyi Forrásközpont néprajzosa az énlaki juhászat 20–21. századi változásairól közli újabb kutatási eredményeit, Mihály János történész 16–17. századi Székelyföldi tánctörténeti adalékokat ad közzé, Bicsok Zoltán levéltáros folytatja a Csíkszeredai levéltár fondjait ismertető sorozatát, ez alkalommal a csíksomlyói-Csíkszeredai római katolikus gimnázium iratait ismertetve. Gidó Csaba és Kápolnási Zsolt történészek az 1916. évi román megszállás dokumentumaiból közölnek, Veres Péter muzeológus Sikó Miklós iklándi-vadadi Filep Lászlóról készült rajzát hozza közelebb az olvasókhoz. Tóth Boglárka, Sófalvi András, Botár István és Grynaeus András folytatják az udvarhelyszéki templomtornyok dendrokronológiai keltezéséről 2015-ben indított cikküket, Nyárádi Zsolt régész-történész Székelyudvarhely régi piacteréről közöl nem csak ásatási eredményeket.
Két kötet is bemutatásra kerül: Róth András Lajos könyvtáros-történész a Székelyföldi jelképkutatás újabb kötetét, a Székely jelképek pecséten, címerben című 2015-ben megjelent tanulmánykötetet, Bernád Rita, a Gyulafehérvári Érseki és Főkáptalani Levéltár főlevéltárosa Bicsok Zoltán Koronák, hat tyúk, liliomok – Crini, coroane, lebede című kétnyelvű kötetét ismerteti. A folyóiratban rövid felvezető és részlet található a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a Haáz Rezső Múzeum közös kiadásában 2016-ban megjelent Székelyföld története háromkötetes monográfia bevezetőjéből.
Külön figyelmet érdemel Reisz T. Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára címzetes igazgatójának írása Székelyudvarhely címeréről a Magyar Nemzeti Levéltár Budapesti palotájában.
A cikkeket forrásértékkel bíró illusztrációk kísérik. A kiváló nyomdai kivitelezésben megjelenő, 64 oldalas folyóirat harmadik évfolyamának kiadási költségeit a Bethlen Gábor Alap támogatja.
Élő Székelyföld Munkacsoport
eloszekelyfold.wordpress.com

2016. szeptember 10.
Biró Zsolt és Kulcsár Terza József mehet a parlamentbe
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke és Kulcsár Terza József, a párt Kovászna megyei szervezetének elnöke szerepel majd befutónak számító helyen az RMDSZ jelöltlistáin az év végén tartandó romániai parlamenti választásokon – döntötte el pénteken a párt bővített elnöksége Makfalván. Amint Biró Zsolt pártelnök az MTI-nek elmondta, a párt országos elnökségének bővített ülésén rangsorolták a jelölteket, és elfogadták annak az együttműködési megállapodásnak az előre egyeztetett szövegét, amelyet a párt az RMDSZ-szel köt meg a jövő hét folyamán. Biró Zsolt elmondta, a román választójogi törvény nem teszi lehetővé, hogy koalíciós szerződést kössenek, hiszen koalíció esetén a választási küszöb olyan mértékben megemelkedne, hogy azt a magyar pártok koalíciója nem tudná átlépni. Ezért az MPP jelöltjei az RMDSZ jelöltlistáján mérettetnek meg a választásokon.
Hozzátette: erre az teremt lehetőséget, hogy az RMDSZ érdekvédelmi szervezetként, az MPP pedig pártként van bejegyezve. Így az MPP tagjai anélkül lehetnek az RMDSZ-nek is a tagjai, hogy le kellene mondaniuk a párttagságukról. Biró Zsolt azt is elmondta, hogy az RMDSZ jelöltlistáján parlamenti mandátumot szerző polgári párti politikusok az RMDSZ frakciójában fognak tevékenykedni.
Pénteken ülésezett az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa is, amely arról döntött, hogy a szövetség Kovászna megyében és Udvarhelyszéken ajánl fel egy-egy befutónak számító helyet az MPP jelöltjeinek – közölte a Maszol.ro portállal Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke.
Az államfő december 11-ére tűzte ki a parlamenti választásokat. Ezeken a romániai választók megyei pártlistákra adhatják majd le szavazataikat. Kovászna és Hargita megyében az elmúlt 26 év választásain csaknem valamennyi parlamenti mandátumot az RMDSZ jelöltjei szerezték meg.
MTI

2016. szeptember 11.
Összevont osztályok helyett utaztatás
Mintegy száz gyermekkel többen kezdik hétfőn az iskolát Hargita megyében, mint az előző tanévben, viszont a Székelyvarsághoz tartozó Nagykúton már csak elemi osztályok mAradnak. Udvarhelyszéken több iskolában új igazgatóval rajtol a tanév, Székelyudvarhelyen pedig további két iskolában nem lesz aligazgató.
Az előzetes becslések szerint idén 52 211 gyermek kezdi meg az iskolát hétfőn Hargita megyében, ami nagyjából százzal több, mint az elmúlt évben – tudtuk meg Luka Lászlótól, a Hargita megyei Tanfelügyelőség munkatársától. Az adatok egyelőre nem véglegesek, csupán az intézmények előzetes becsléseiből lettek kikalkulálva – egészítette ki Luka, hozzátéve, hogy a hónap második felében lehet majd konkrétumokkal számolni.
Udvarhelyszéken nem működnek idéntől összevont osztályok, de a nagykúti József Attila Általános Iskolában csökkent a gyereklétszám, jelenleg tizenhatan tanulnak négy osztályban, így az ottani ötödik–nyolcadik osztályos diákokat iskolabusszal viszik a székelyvarsági Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolába – tudtuk meg Görbe Péter főntanfelügyelőtől. Az oktatás minőségén rontott az a módszer, amikor a hetedikesek az ötödikesekkel együtt tanultak, így – tekintettel arra, hogy a szállítóeszköz adott – sokkal jobb megoldásnak bizonyul, hogy mindenki a maga korosztályával együtt tanul.
Új intézményvezetők
A szentegyházi Gábor Áron Szakközépiskolában András Izabella lett az új igazgatónő, ugyanakkor a Mártonffi János Általános Iskola új aligazgatóval, Fülei Évával kezdi a tanévet. A zetelaki Dr. P. Boros Fortunát Elméleti Középiskolában Ábrán Enikő az új intézményvezető, a parajdi Áprily Lajos Általános Iskola új igazgatója pedig Biró Zsolt lett. A homoródszentmártoni Román Viktor Általános Iskolát Kertész Hajnalka vezeti, míg aligazgató Oláh Csepregi Eszter lett. Felsőboldogfalván Fülöp Áron az idei tanévtől az igazgató, Somorai Árpád az aligazgató, míg a farkaslaki Tamási Áron Általános Iskolában Jakab Gabriella tölti be az igazgatóhelyettesi tisztséget. Székelyudvarhelyen a Bethlen Gábor és Orbán Balázs általános iskolákban idéntől nem lesz aligazgató, hiszen a törvény szerint húsz osztálynak kellett volna indulnia ahhoz, hogy ez a poszt megmAradhasson – tudtuk meg Bartolf Hedvig tanfelügyelőtől.

2016. szeptember 18.
Itt van a táncházak ideje
A hétvégén rendezték meg a harmadik Székelyföldi Szabadtéri Évadnyitó Táncházat. Ezúttal Jobbágyfalván gyülekeztek az erdélyi és magyarországi muzsika- és néptánckedvelők.
A rendezvényt négy éve „találták ki” azzal a céllal, hogy olyan alkalmat szervezzenek a táncházasok számára, amely viszonylag laza, kötetlen szórakozásra ad lehetőséget. A helyszínválasztásnál kritérium, hogy legyen szabad tér és az árak is legyenek elérhetők. Az első rendezvénynek Mikóújfalu, a másodiknak Rugonfalva, a harmadiknak Jobbágyfalva adott otthont – minden évben más-más Székelyföldi régióban találkoznak, ahol rendszeres a táncházmozgalom. Az idei rendezvényt a Székelyudvarhelyi, Marosvásárhelyi és Csíkszeredai táncházasok szervezték, s ezen műkedvelő fiatalok vesznek részt, akiknek a táncház életmódot és szórakozási formát is jelent – tudtuk meg András Loránd és Kovács Annamária szervezőktől.
A táncház általában bizonyos öltözködésbeli etikettet is kíván, zárt helyen szervezett néhány órás rendezvény, a szabadtéri pedig ezektől a kötöttségektől való eltekintést jelenti, és így is teljes értékű szórakozás. Évadnyitó azért, mert a táncház a színház- és iskolarendszerhez igazodik, azaz szeptember közepén kezdődik, és nyár elején zárul.
A hétvégi alkalomra többnyire Csík- és Udvarhelyszékről, valamint Marosszék főleg nyárádmenti részéről érkeztek a részvevők, de jöttek Gyergyó- és Háromszékről, Kolozsvárról és Magyarországról is, számuk elérte a háromszázat. Péntek este a Kedves zenekar koncertezett, aztán kora reggelig tartott a táncház, így egyesek le sem feküdtek, máris szólt a muzsikás ébresztő. Szombaton volt bográcsozó verseny, amelynek nyertesei a jövő évi rendezvényre és az udvarhelyi táncházba nyertek belépőt, délután Sándor Csaba Lajos és Fazakas János arról értekezett a fiatalokkal, hogy az emberi lelket hogyan befolyásolja a táncház, azaz hogyan lehet alázattal, jókedvvel mulatni, megélni a kultúrát. Az 1960-as évektől kezdődő Székelyföldi és gyimesi népdal, népzene, szokások területén végzett gyűjtőmunkákból a Balánbányán élő Sándor Csaba Lajos állított össze egy szemelvényt. A CD-melléklettel ellátott kis könyvecskét szombat este mutatták be a közönségnek, hisz felbecsülhetetlen értékű anyag kerülhet ezáltal is a gyerekek, fiatalok kezébe.
A felsőrákosi Nóda Loránd három éve kapcsolódott be Marosvásárhelyen a táncházmozgalomba, mindenhol jelen van, és számára már ez az egyetlen szórakozási forma. Nemcsak a nemzeti öntudatot erősíti az ősök táncainak, értékrendjének megélése, de felszabadít és levezeti a feszültséget. Korpos István nyárádmenti és kalotaszegi szülők gyermeke, és úgy érzi, hogy aki belekerül ebbe a forgatagba, nincs többé kiszállás, ez a kultúra a miénk, és ennél szebb nincs. A Csíkszentdomokosi Kósa Klaudia kiskora óta táncol, megszokta ezt a közösséget és életformát, ez vált számára a legfőbb szórakozássá. Az előző két táncházas évadnyitón is részt vett, ugyanígy a Csíkszeredai Görbe Zsófia is, aki a néptánc révén tíz éve benne van ebben a mozgalomban, itt érzi magát a legjobban, és számára ez a legfontosabb szórakozás, feltöltődés.
Gligor Róbert László

2016. szeptember 19.
Sóvidék népzenéje könyvben és DVD-n
Pávai István a Sóvidék népzenéje című kiadványát mutatták be Székelyudvarhelyen, a Hargita megyei Hagyományőrzési Forrásközpont előadótermében.
A könyv átfogó képet ad Csíkszék, Háromszék, Marosszék és Udvarhelyszék népzenéjéről, a DVD-melléklet pedig több ezer hangfelvételt tartalmaz.
P. Buzogány Árpád, a hagyományőrzési forrásközpont munkatársa volt a csütörtöki rendezvény házigazdája, míg a kötetet Sófalvi Emese zenetanár méltatta, aztán maga a szerző mutatta be. A kiadvány Pávai által válogatott népzenei hangzóanyagokat tartalmaz, valamint magyarul és angol nyelven is betekintést nyújt a Sóvidék népzenéjébe, tájékoztatást ad zenés-táncos szokásairól. A könyv minden zenei előképzettség nélkül is teljesen érthető, a kották a lemezen vannak – magyarázta a szerző.
A Székelyföld népzenei szempontú táji tagolódása című fejezetben az olvasó betekintést nyerhet Csíkszék, Háromszék, Marosszék és Udvarhelyszék népzenei sajátosságaiba. A DVD-mellékleten 3460, Sóvidékhez kapcsolódó folklóradatot találhatunk, valamint 2500 hangfelvételt is, melyek egy részét még fonográffal rögzítették.
Találunk továbbá 1450 kottás és szöveges népdallejegyzést, ugyanakkor 124 videoklipet, melyek közül néhányat még a némafilmes korszakban rögzítettek. Ezek mellett 195 fotó, valamint 334 oldalnyi archív dokumentum is felkerült rá, például ritka népdalfüzetek.
A lemez által egy multimédiás adatbázishoz juthat az érdeklődő, melyben kétnyelvű menürendszer segíti a keresést, az adatok pedig többféleképpen csoportosíthatók, a népdalok akár ünnepkörök, táncok, zenei műfajok vagy közreadók szerint is. Ugyanakkor teljesen mindegy, hogy a keresőbe a népdalok táj- vagy köznyelvi megfelelőjét írjuk-e, mindenképp megtaláljuk. A kiadvány használója megismerhet olyan zenészeket, akik híresek voltak a környéken, mint például PAradica Mihály, becenevén Nyicu.
A lemezre nem csak eredeti népdalok kerültek fel, vannak műdalok is, a válogatásnál az volt a kritérium, hogy legyen olyan változata, ami kifejezetten a Sóvidékhez köthető – tudtuk meg Pávaitól. A szerző elmondta, a későbbiekben tervezik egy olyan tárhely létrehozását, ahova újabb adatokat is feltöltenének, így akinek már tulajdonában van a DVD, ehhez is hozzáférést nyerhetne.
A szerzőről
Pávai István zenész, népzenekutató Székelyudvarhelyen született, de Keresztúron nőtt fel. Jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének munkatársa, korábban több erdélyi zenei együttesnek is tagja volt, 1977-től vezető szerepet töltött be a táncházmozgalom beindításában, 1980-ban pedig a régizene-fesztiválok kezdeményezője, szervezője volt. Erdélyi népzenegyűjtéséből több lemez jelent meg – tudhattuk meg P. Buzogány Árpád ismertetőjéből.

2016. szeptember 22.
Verestóy és Birtalan vezet, Biró helye nincs kőbe vésve
Rangsoroló küldöttgyűlést tartott csütörtök este az RMDSZ udvarhelyszéki szervezete, ahol a szövetség elnöke arra biztatta a jelenlévőket, egyezzenek bele, hogy az MPP elnöke képviselje a parlamentben Udvarhelyszéket. Ez ellen többen is felszólaltak. A szavazás után Verestóy Attila és Birtalan József került a szenátori, illetve parlamenti képviselői jelöltlista élére.
Birtalan József huszonegy éve dolgozik az RMDSZ-ben, mint csütörtök este a Székelyudvarhelyi Rákóczi Centerben elmondta, azért vállalta a parlamenti képviselői jelölést, mert hiszi, hogy a közösségért, illetve a szervezetért végzet munkája többet ér, mint egy csonka polgári–szövetségi összeborulásból származó MPP-s jelölt.
Sebestyén Csaba, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) elnöke képviselőjelöltként fontosnak tartja a birtoklevelek kiállítását, valamint azt, hogy olyan oktatási rendszert hozzanak létre, aminek köszönhetően a vidékiek büszkék lehetnek tudásukra és arra, hogy gazdálkodnak.
Antal Lóránt szenátorjelölt, a leköszönő Antal István parlamenti képviselő fia kijelentette, nem édesapja tette meg az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET) vagy a Magyar Ifjúsági Értekezlet ( MIÉRT) elnökévé, viszont tőle tanulta meg, hogyan kell szolgálni a közösséget.
Verestóy Attila szenátor, noha azt érezte, hogy már át kellene adni a stafétát a fiataloknak, mégis vállalja az újbóli megmérettetést, ugyanis sokan arra kérték, ne vonuljon vissza, van még mit tennie.
A küldöttek végül 303 érvényes szavazatot adtak le a parlamenti képviselőjelöltekre, amiből 227-et Birtalan József kapott, 76-ot pedig Sebestyén Csaba. A szenátorjelöltek rangsorát Verestóy Attila vezeti 194 szavazattal, őt követi Antal Lóránt 112 vokssal.
Még nem biztos Biró befutóhelye
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a gyűlésen kijelentette, Udvarhelyszéken nagy szavazóbázisa van az MPP-nek, ezért határoztak úgy, hogy itt adnak befutó parlamenti képviselői helyet Biró Zsoltnak, a Magyar Polgári Párt elnökének. Hozzátette, a Szövetség Állandó Tanácsa (SZÁT) még nem véglegesítette döntését, ezt szeptember végi gyűlésükön fogják megtenni.
A helyiek viszont attól tartanak, hogy Udvarhelyszéknek nem lesz idevalósi, RMDSZ-es parlamenti képviselője – közölte Bokor Sándor parajdi polgármester, hogy tizenöt kollégájával miért fogalmaztak meg egy kérést a szövetség felső vezetéséhez, melyben tiltakoznak az ellen, hogy a képviselői jelöltlistán befutóhelyet kapjon Biró.
Asztalos Ferenc volt parlamenti képviselő szerint Biró nem maximalizálja, hanem minimalizálja a szövetségre leadott voksok számát. Véleményükhöz több elöljáró is csatlakozott, kérve, hogy a SZÁT gondolja át döntését.
A felszólalásokra reagálva Kelemen Hunor hangsúlyozta, Udvarhelyszék nem mArad parlamenti képviselő nélkül, és Biró jelöléséről még konzultálni fognak. Egyébként Verestóy Attila szenátor, az RMDSZ területi elnöke sem támogatja Biró Zsolt jelölését. Szerinte szeptember elején nem volt megérve az idő arra, hogy a SZÁT ilyen döntést hozzon, ám a következő, az egy hét múlva tartandó ülés már megfelelő lesz. A szenátor azt szeretné, ha a polgáriak elnöke a Maros megyei listán indulna.
Fülöp-Székely Botond

Tizenöt polgármester sérelmezi, hogy az RMDSZ az MPP-nek adta az udvarhelyszéki képviselői mandátumot- A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 15 udvarhelyszéki polgármestere írta alá azt a beadványt, amelyben sérelmezik, hogy az RMDSZ a Magyar Polgári Pártnak (MPP) adta az Udvarhelyszéket megillető, befutónak számító helyet a szövetség Hargita megyei képviselőjelölt-listáján - írta csütörtökön a Székelyhon portál.
Az elöljárók arra kérik az RMDSZ döntéshozóit, hogy változtassák meg a döntést.
"Udvarhelyszéken több tízezer szavazatot hoztunk mi, polgármesterek az RMDSZ-nek azért, hogy parlamenti képviseletünk legyen évtizedeken keresztül. Ehhez most is ragaszkodunk" - idézte a Székelyhon Bokor Sándort, Parajd polgármesterét, aki szerint elvi kérdés, hogy Udvarhelyszék parlamenti képviselőjét az RMDSZ adja.
A polgármester közölte: egyetért a nemzeti összefogás gondolatával, de szerinte arra is gondolni kell, hogy nehéz lesz arra kérni a szövetséggel szimpatizáló választókat, hogy az MPP jelöltjét juttassák be a parlamentbe. Bokor Sándor hozzátette: véleményüket elmondják az udvarhelyszéki RMDSZ-szervezet csütörtök délutáni küldöttgyűlésén is, ahol a listán szereplő képviselők rangsorolásáról döntenek.
A portál által megkérdezett polgármesterek főleg azt kifogásolták, hogy a szövetség felső vezetése a megkérdezésük nélkül döntötte el, hogy Biró Zsolt kapja az udvarhelyszéki befutónak számító helyet a képviselőjelölt-listán.
Biró Zsolt MPP-elnök, az udvarhelyszéki képviselői szék várományosa az RMDSZ belső ügyének tekintette a polgármesterek beadványát. Hozzátette, az együttműködés esetenként kölcsönös áldozatokkal is jár. Rámutatott: az MPP-szimpatizánsok részéről is hasonló aggályok fogalmazódnak meg, amikor azt mondják nekik, hogy az RMDSZ jelöltlistájára szavazzanak.
Biró Zsolt ugyanakkor azt is megemlítette, hogy az MPP jelöltje nyerte meg a júniusi önkormányzati választásokon a Székelyudvarhelyi és szentegyházi polgármesteri széket, és a pártnak azokon a településeken is jelentős szavazóbázisa van, ahol az RMDSZ polgármesterjelöltje győzött.
"Úgy gondolom, hogy a mostani, kezdeti berzenkedéseket kezelni tudjuk, és a következő hetek, hónapok során kialakul a kölcsönös bizalom. Az a fontos, hogy december 11-én úgy tudjuk megszólítani a választókat, hogy annak eredménye is legyen" - fogalmazott.
Az RMDSZ és az MPP szeptember 15-én kötött a parlamenti választásokra és a következő parlamenti ciklusra vonatkozó együttműködési megállapodást. Ebben az RMDSZ két, befutónak számító képviselőjelölti helyet ajánlott fel jelöltlistáin az MPP-nek az utóbbi támogatása fejében. A szövetség állandó tanácsa úgy határozott, hogy az egyik Háromszéki és az udvarhelyszéki képviselői helyet kapja meg az MPP. Az MPP elnöksége a Háromszéki mandátumra Kulcsár Terza József Kovászna megyei elnököt, az udvarhelyszéki helyre pedig Biró Zsolt országos elnököt jelölte.
tu
Kolozsvár

2016. szeptember 23.
RMDSZ: Udvarhelyszék szóban is beolvasott Kelemennek
Nyíltan szembehelyezkedett az RMDSZ udvarhelyszéki szervezete a szövetség központi vezetőségével annak kapcsán, hogy itt biztosítanának befutó helyet a decemberi parlamenti választáson Biró Zsoltnak, a Magyar Polgári Párt ( MPP) elnökének.
A területi szervezet csütörtök esti, a képviselő- és szenátorjelölteket rangsoroló ülésén a több mint háromszáz küldött közül többen kifogásolták az eseményen jelen lévő Kelemen Hunor szövetségi elnöknek, hogy az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa (SZÁT) a megkérdezésük nélkül döntött úgy, miszerint az MPP elnökének adja az Udvarhelyszéket megillető, befutónak számító helyet a szövetség Hargita megyei képviselőjelölt-listáján. Mint arról már beszámoltunk, 15 udvarhelyszéki polgármester írásos beadványban is sérelmezte ugyanezt, arra kérve az RMDSZ döntéshozóit, hogy változtassák meg a döntést.
Bokor Sándor parajdi polgármester megismételte: attól tartanak, hogy Udvarhelyszéknek nem lesz RMDSZ-es parlamenti képviselője. Sőt a Székelyhon portál helyszíni tudósítása szerint Asztalos Ferenc volt parlamenti képviselő a gyűlésen elhangzott felszólalásában úgy vélekedett: Biró nem maximalizálni, hanem minimalizálni fogja a szövetségre leadott voksok számát.
Hasonló álláspontot képviselt Verestóy Attila szenátor, a szövetség udvarhelyszéki szervezetének elnöke is, közölve: egyáltalán nem támogatja, hogy Biró Zsolt legyen a széki képviselőjelölt, inkább azt szeretné, ha az MPP elnöke Maros megyeben kapna bejutó helyet. Markáns véleményt fogalmazott meg a Bukaresti parlamentből több mint két évtized után leköszönő Antal Isván, aki szerint az RMDSZ vezetőségének a helyi döntést kell elfogadnia ahelyett, hogy saját döntését ráerőltetné a tagokra. A felszólalók arra kérték a szövetségi elnököt, illetve a területi elnököt, hogy a SZÁT szeptember végi ülésén gondolják át az MPP-vel kötött megállapodás eme fejezetét.
Kelemen Hunor a gyűlésen kijelentette, Udvarhelyszéken nagy szavazóbázisa van az MPP-nek, ezért határoztak úgy, hogy itt adnak befutó parlamenti képviselői helyet Biró Zsoltnak. Az RMDSZ elnöke hozzátette, a SZÁT még nem véglegesítette döntését, a testület jövő heti ülésén fog határozni, addig pedig még konzultálni fognak Biró jelöléséről.
Egyébként a titkos szavazással eldöntött rangsoroláson 303 érvényes szavazatból Birtalan József képviselőjelölt 227, Sebestyén István-Csaba 77 voksot kapott; a szenátorjelöltek közül Verestóy Attila 194, Antal István Lóránt pedig 112 szavazatot szerzett a 306 érvényes voksból.
Az RMDSZ és az MPP szeptember 15-én kötött a parlamenti választásokra és a következő parlamenti ciklusra vonatkozó együttműködési megállapodást. Ebben az RMDSZ két, befutónak számító képviselőjelölti helyet ajánlott fel jelöltlistáin az MPP-nek az utóbbi támogatása fejében. A SZÁT határozata szerint az egyik Háromszéki és az udvarhelyszéki képviselői helyet kapja meg az MPP. Az MPP elnöksége a Háromszéki mandátumra Kulcsár Terza József Kovászna megyei elnököt, az udvarhelyszéki helyre pedig Biró Zsolt országos elnököt jelölte.

2016. október 2.
Elhunyt Vofkori György helytörténész
Életének 78. évében vasárnap hajnalban hosszú betegség után meghalt Vofkori György. Helytörténeti alapműveket köszönhetünk neki.
1938-ban született Brassóban, Székelyudvarhelyen végezte a középiskolát, egyetemi oklevelét pedig a Babeș–Bolyai Tudományegyetem történelem–filozófia karán szerezte meg 1960-ban. Tanári pályafutása a zetelaki gimnáziumban kezdődött, ahol tizenkét évig tanított. 1972-ben került a Tompa László Általános Iskolába, ahol egészen nyugdíjazásáig, 1998-ig történelemtanárként dolgozott.
Vofkori György első, Székelyudvarhely múltjáról szóló képes kötete 1995-ben jelent meg, ezt három évvel később a második, bővített kiadás követte, majd 2009-ben a bővített, kétkötetes harmadik kiadást is kezükbe vehették az olvasók (Székelyudvarhely - Várostörténet képekben). Az udvarhelyi után Székelykeresztúr, Gyergyószentmiklós és Csíkszereda képes történetét is elkészítette. 1960-tól gyűjtötte a helytörténeti anyagokat, 1974-től végezte Udvarhelyszék hely-, kultúr- és gazdaságtörténeti felmérését. Pedagógiai, néprajzi, hely- és művelődéstörténeti írásait számos hazai lapban (Hargita, Ifjúmunkás, Hídfő, Székelység, Székely Útkereső) közölte.
1998-ban a város történetével kapcsolatos tudományos és ismeretterjesztő munkásságáért Székelyudvarhely városa Pro Urbe Díjjal, tanári munkája elismeréséül a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége pedig Ezüstgyopár díjjal tüntette ki. 2006-ban a Príma Rádió hallgatói és a rádió vezetősége a Legprímább Polgár díjával tüntette ki.
Vofkori György évek óta súlyos betegséggel küzdött, vasárnapra virradóra érte a halál, temetéséről később intézkednek.
KATONA ZOLTÁN
Kötetei:
Székelyudvarhely. Várostörténet képekben (Polis, Kolozsvár, 1995); 2. bővített kiadás uo. 1998; 3. kiadás két kötetben, Békéscsaba, 2009);
Székelykeresztúr képes története (Polis, Kolozsvár, 2002);
Gyergyószentmiklós – Gyilkos tó – Békás szoros (Polis, Kolozsvár, 2004);
Csíkszereda és környéke (Békéscsaba, 2007).
uh.ro,

Elhunyt Incze Béla egykori parlamenti képviselő
Vasárnapra virradóra elhunyt Incze Béla nyugalmazott gyárigazgató, volt parlamenti képviselő.
A Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottságának udvarhelyszéki jegyzője vasárnap reggel súlyos betegség, tüdőgyulladás után hunyt el, 75 éves korában.
Incze Béla a hetvenes-nyolcvanas években a székelyudvarhelyi bútorgyár igazgatója volt, 1990 májusa és 1992 ősze között RMDSZ-es parlamenti képviselőként dolgozott. Később Székelyudvarhelyen, a Magyar Polgári Pártban vállalt közéleti szerepet, nyugdíjasként pedig a Székely Nemzeti Tanács udvarhelyszéki szervezetében dolgozott elnökként, illetve jegyzőként. Tizenöt évig a Szombatfalvi Református Egyházközség főgondnoka volt. Incze Béla temetéséről később intézkednek.
Incze Béla /Sepsiszentgyörgy, 1941. nov. 24. - Székelyudvarhely, 2016. okt. 2./

Székely vásár, székely sajátossággal: sok a nézelődő, kevés a vásárló
A hetedik Székely Termékek Fesztiváljának, valamint a tizenharmadik Borfesztiválnak is teret adott a városi minifocipályán a hét végén a székelyudvarhelyi Őszi Vásár. A szép idő sok érdeklődőt vonzott a rendezvényre, azonban a kiállítók és termelők szerint vásárló meglehetősen kevés volt.
A negyvenöt udvarhely-, gyergyó-, csík-, maros- és háromszéki termelő egyebek közt gyümölcslevet, szörpöt, lekvárt, tejterméket, teakeveréket, kézműves csokoládét, házi süteményt, méhészeti terméket, valamint szappant, natúr kozmetikumot és tisztítószert, ékszereket, népi motívummal díszített üvegpoharakat, bőrdíszműveket, levendulatermékeket próbált értékesíteni.
A háromnapos rendezvényeket túl hosszúnak tartja Mózes Enikő kénosi sajtkészítő. Úgy tapasztalta, hogy a legtöbb látogató gyerekével sétált egyet a szép időben, aztán hazament anélkül, hogy vásárolt volna. A termelő jobban kedveli a hagyományos hó végi vásárt, ahol nem ül hiába napokig, hanem pár óra alatt eladja termékeit visszajáró vásárlóinak.
Noha idén nem kedvezett az időjárás a méhészeknek, mégis legalább négy standon kínáltak méhészeti termékeket. Az akác a tavalyi készletből került értékesítésre, ebben az évben még kóstolásra sem jutott – mondta Salat Emília udvarhelyi méhész. Repce-, hárs-, illetve havasi méz is szűkösen lett: hét éve, mióta méhészettel foglalkoznak, az idei szezon volt a leggyengébb. A vásári forgalommal kapcsolatban elmondta, hogy sok volt a látogató, de nem igazán vásároltak.
„Van, hogy szép idő van, mégis kevés a vásárló, máskor meg szakadó esőben találnak kedvükre való ékszert” – Verestóy Éva udvarhelyi kézműves úgy gondolja, hogy a vásár sikere főként a szerencsén múlik. Pénteken alig pár vevője volt Zillmann Zsuzsa marosvásárhelyi kozmetikumkészítőnek, azonban ez nem okozott neki meglepetést, hiszen már kitapasztalta a többnapos rendezvények dinamikáját. Mint mondta, nála első két nap ismerkednek a kínálattal az érdeklődők, beszélgetnek, kérdeznek, majd hazamenve dokumentálódnak a termékekről, és többnyire utolsó nap vásárolnak.
Pénteken borkülönlegességeket is kóstolhattak az Őszi Vásár látogatói. A Székely Dalegylet Kovács László karnagy vezetésével bordalokkal nyitotta meg nemcsak a Borfesztivált, hanem ezzel együtt a kulturális programok sorát is. Idén két tokaji pincészet mellett budai, szekszárdi, etyeki, kunsági, illetve Balaton-felvidéki és somlói nedűket kortyolhattak a borkedvelő vásárlátogatók.
Gyerekek meséltek
Hetedik alkalommal rendezték meg a gyerekek mesemondó versenyét az Őszi Vásáron szombaton. A legfiatalabb mesélő öt-, a legidősebb tizenegy éves volt. Az öttagú zsűri az előadások mellett a gyerekek öltözetét is figyelte, valamint hogy mennyire illett a választott mese az előadó életkorához. A főként székely népviseletbe öltözött gyerekek többsége jól ráérzett a magyar nyelv sajátosságaira, ereszkedő dallamára, megfelelő hangszínnel sikerült visszaadniuk a megjelenített szerepeket. Jobbára hosszú, tréfás mesékkel szórakoztatták az egybegyűlteket, teletűzdelve ízes, népi kifejezésekkel. Minden részvevő emléklapot kapott, a három dobogós és a három különdíjas pedig mesekönyvet, játékot és írószert tartalmazó ajándékcsomagot vihetett haza. A verseny győztese a hatéves Jónás György Balázs, a zeteváraljai Jókai Mór Általános Iskola előkészítős diákja, a második helyezett Waum Réka Gyopár, a harmadik pedig Simon Tímea lett, míg Gedő Krisztina Enikő, Hajdó Gábor és Barabás Kristóf különdíjban részesült.

2016. október 3.
Elhunyt Incze Béla
Súlyos tüdőgyulladás következtében hunyt el vasárnapra virradóra Székelyudvarhelyen Incze Béla, volt parlamenti képviselő, az erdélyi magyar politikai élet 1989 utáni ismert alakja.
A Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága udvarhelyszéki jegyzőjének halálhírét Thamó Csaba, az Széki Székely Tanács elnöke közölte a médiával tegnap. A 75 éves Incze Bélának súlyos tüdőgyulladása volt, amivel nem vonult kórházba, így végzetesnek bizonyult. Temetéséről később intézkednek.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke mai sepsiszentgyörgyi közleményében így fogalmaz: „Incze Béla, a Székely Nemzeti Tanács alapító tagja, udvarhelyszéki küldött, évekig az Állandó Bizottság jegyzője és az Udvarhelyszéki Székely Tanács elnöke eltávozott közülünk. Halálával nem csupán a székely autonómia egyik élharcosát, hanem az erdélyi közélet egyik jeles személyiségét is elveszítettük. Béla bácsi – ahogy bajtársai szólítottuk – egyike volt azoknak a közéletben szerepet vállaló székelyeknek, aki egész tevékenységével Székelyföld autonómiatörekvését szolgálta. Munkabírását, de szónoki képességeit is az ügy érdekében kamatoztatta, anélkül hogy különösebb elismerést, vagy ellentételezést várt volna el. Emlékezetes például a Székely Nemzeti Tanácsnak a Nemzet Házában (a magyar Országgyűlésben) tartott küldöttgyűlésén elhangzott felszólalása, amelyben egyenes szóval és hiteles székely észjárással mutatott rá követeléseink jogosságára. Emlékét megőrizzük, családban, Brassóban szerzett faipari mérnöki diplomát, Udvarhelyszéken kezdte pályáját az erdőkitermelésben, majd évtizedekig dolgozott vezető beosztásban a székelyudvarhelyi bútorgyártásban. 1990 májusa és 1992 ősze között RMDSZ-es parlamenti képviselő volt, de hamar a szövetség belső ellenzékében találta megát. Később a Magyar Polgári Pártban vállalt közéleti szerepet, nyugdíjasként pedig az SZNT-ben. Tizenöt évig volt a Szombatfalvi Református Egyházközség főgondnoka. itthon.ma/erdelyorszag