Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2001. szeptember 26.
"Szept. 26. emlékezés napja Szárazajtán. 1944-ben e napon a Maniu-gárda tagjai - a székelyföldi vérengzés első állomásaként a helyi iskola udvarán tizenegy szárazajtai magyart lőttek agyon, két személyt pedig lefejeztek. A vérengzés színhelyét ma emlékmű jelöli, amelyet megkoszorúz a település lakossága. /(Flóra Gábor): Szárazajta emlékezik. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 26./"
2001. szeptember 27.
"A magyarországi támogatásra célzott Nastase kormányfő, amikor a csíkszeredai tanévnyitó ünnepségen azt mondta, hogy "információi szerint a székelyföldi iskolákban külföldön nyomtatott könyvekből tanulnak". Nastase még a helyszínen utasította a kíséretében tartózkodó tanügyminisztert, hogy nézzen utána a dolognak. A miniszterelnök csak arra nem gondolt, hogy a romániai tankönyvek vagy megfizethetetlenek, beszerezhetetlenek, vagy éppen használhatatlanok. Az országos lapok - még a köztudottan hatalompártiak is -címoldalon tálalták: Nastase évente közel 21.000 dollárt fizet azért, hogy két fia a bukaresti Amerikai Nemzetközi Iskolában tanulhasson, és szerezhessen világszerte elfogadott érettségi diplomát. /Pataky Lehel Zsolt: Fogjuk meg, és vigyétek! = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 27./"
2001. szeptember 27.
" A székelyföldi felsőfokú oktatás gondolatát első ízben a gyergyószentmiklósi Garda Dezső fogalmazta meg még 1990-ben. Az ötletet felháborodottan utasította el az akkori RMDSZ-vezetés, mint olyan kezdeményezést, amely veszélybe sodorja a rövidesen újrainduló kolozsvári Bolyai Egyetemet, emlékeztetett Papp Kincses Emese. Akkor a tanügyi törvényben bízva többen támadták Garda Dezsőt. "Van tanügyi törvény, amit egy kivétellel megszavazott az RMDSZ parlamenti képviselete, és Markó Béla több ízben is az RMDSZ legjelentősebb sikereként értékelte. Nincs Bolyai Egyetem, mert a jelenlegi tanügyi törvény nem teszi lehetővé az önálló állami magyar egyetem létrehozását." - állapította meg a cikkíró. Jelenleg a magyar fiatalok több mint hatvan százaléka román nyelven folytatja egyetemi tanulmányait. - 1998-ban Kolumbán Gábor akkori tanácselnök amely kiemelt fontosságot tulajdonított egy székelyföldi egyetem mielőbbi megalapításának. Zsombori Vilmos alelnök és Gagyi József (a KAM részéről) megvalósíthatatlan elképzelésnek tartotta az egyetem gondolatát. Tudományos érvként használták azt a felmérést, amelyből a KAM szerint az derül ki, hogy a székelyföldi közösség nem igényli az egyetemi szintű oktatás létrehozását. Kolumbán kitartott eredeti egyetem-elképzelése mellett. Elkészült egy alapítványi - önkormányzati és közösségi finanszírozású - székelyföldi egyetem megalapításának terve. E célból a Gyergyószentmiklóson tartott tanácskozáson a három megye (Hargita, Kovászna, Maros) képviselői konzorciumot szerettek volna alapítani. Ezt a kezdeményezést a csíkszeredai küldöttség két tagja: Bíró Albin (RMDSZ-elnök, alpolgármester) és Zsombori Vilmos (a megyei tanács akkori alelnöke) megfúrta. Megbélyegezték Lászlófy Pált, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége elnökét és dr. György Antalt is. Papp Kincses Emese felidézte, Markó Béla elnök 1998-ban az MSZP-SZDSZ-kormány oktatásügyi miniszteréhez írt levelében azt állította, hogy a gödöllői egyetem csíkszeredai "kihelyezett karai a román minisztérium engedélye nélkül működnek, kellemetlen helyzetbe sodorták az RMDSZ kormánytisztviselőit és nem utolsósorban késleltették a hazai felsőoktatási hálózat kialakítását". - Az erdélyi magyar egyetem létrehozásáért folytatott küzdelem történelmi pillanata volt a "tusványosi" nyári szabadegyetemen Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette, hogy támogatni fogja a székelyföldi (erdélyi) önálló egyetemalapítási kezdeményezéseket. A magyar parlament által megszavazott kétmilliárd forint anyagi támogatás lehetővé tette az egyetemépítők munkájának folytatását. Zsombori Vilmos jelenlegi tanácselnök megválasztása utáni első tanácsülésen megszüntette ezt az egyetem-előkészületi munkájában fontos szerepet játszó ügyosztályt. Ezzel a megyei tanács kivonult az egyetemszervezéssel járó, több évet felölelő építő tevékenységből. - Papp Kincses Emesét felháborította Zsombori megállapítása: "Nem a térség termelte ki magából az egyetemet". - Az Erdélyi Magyar Tudományegyetem székelyföldi karát igenis a székely közösség akarata hívta életre. /Papp Kincses Emese: Egyetem lesz, gaudeamus, örvendezzünk! = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 27."
2001. október 2.
"Iliescu elnök és Nastase kormányfő következetesen ellenzik a magyar státustörvényt, kinyilvánítva, hogy Románia nem ért a másság megkülönböztetésével. Tiltakozásukkal már megfordultak mindenfajta európai fórumon, s bár nem kaptak igazat, ragaszkodnak álláspontjukhoz. Ugyanakkor Románia többletjogokat biztosított egy "más ország" állampolgárainak, jócskán beavatkozva ama ország "belügyébe", mert a Moldovához való román viszony "más", az az ő dolguk, mondjuk úgy: "román belügy", Magyarország lépése viszont eme belügybe való beavatkozás. Mert a romániai magyarok román állampolgárok, s az ő kérésük megoldása - ez is kimondatott - Romániára tartozik. Románia nyolc évtizede dolgozik a határain belülre nagyhatalmi döntéssel került magyar nemzetrész elsorvasztásán, kultúrájától, önismeretétől való megfosztásán, állapította meg Gazda József. Ennek a politikának az eredménye, hogy miközben az ország lakossága 1918 óta közel megháromszorozódott, a magyarság száma stagnál. A tömbök nagy részét - kivéve a Székelyföldet - sikerült fellazítani, szórvánnyá sorvasztani, a szórványokat pedig fokozatosan felszívni. Olyan méreteket öltött a beolvadási folyamat az egész Kárpát-medencében, hogy a magyar kormánynak ezért kellett lépnie a sorvadás lelassításáért. És ezért tiltakozik Románia. Nastase Székelyföldön kijelentette: "Senki nem maradhat saját történelmének foglya!" Meg: "Az országon belül nem alakulhatnak ki különbözően fejlett vidékek, földrajzi határvonalak!" Beszélt a magyar státustörvény első megnyilvánulása ellen (ajándékcsomagokat kaptak az iskolakezdő magyar gyerekek). "Ezekkel az ajándékokkal, melyek egyik vagy másik irányból érkeznek, nem érünk el semmit. Itt, ebben az országban kell közös erőfeszítéseket tennünk a sikerért." "A párbeszédnek egyetlen eszköze van, az ország hivatalos nyelve, a román" - nyilatkozta Sepsiszentgyörgyön. - A világnak fel kell figyelni arra, hogy itt valami nincs rendben. /Gazda József: Státusgondok. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 2./"
2001. október 5.
"Okt. 5-én lesz az egyetemi tanévnyitó Csíkszeredában Dr. Lányi Szabolcs, az Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karainak dékánja leszögezte: a város közössége, a székelyföldi közösség nagyon rég óhajtotta ezt. A szellemi fejlődés jövőt nyit. Kis elmaradottságról beszélhetünk a Székelyföldön, mert szellemi síkon hosszú ideig periféria volt. Ennek oka a földrajzi elzártság is, ami szellemi különállással is jár. A most induló egyetem a maga szellemiségével a régió szellemiségét is fejleszti. A valós igényt jelzi, hogy a meghirdetett 175 helyre szinte háromszoros volt a túljelentkezés. - Magas rangú professzorok nem nagyon jelentkeztek, nem olyanok, akik itt szeretnének letelepedni és oktatni. A legnagyobb hiány a közgazdaságtan és a könyvviteltan tanítása terén mutatkozott, ezért vendégtanárok szükségesek. Reménykednek benne, hogy néhány év alatt sikerül helyben oktatói gárdát kialakítani. /Sarány István: Egyetemavató Csíkszeredában. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 5./"
2001. október 9.
"Okt. 5-én ünnepélyes keretek között megnyitották a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) csíkszeredai karait. A tanévnyitó rendezvényt a magyar és a román kormány közötti üzenetváltás határozta meg. Ezt Adrian Nastase kormányfő azon kijelentése váltotta ki, amelyben felkérte a magyar politikusokat, kíméljék meg Romániát attól, hogy Erdély területén fejtsék ki választási kampányukat. - Okt. 5-én megállapodás született a román-magyar kisebbségi szakbizottság ülését lezáró jegyzőkönyv aláírásáról Németh Zsolt magyar és Cristian Diaconescu román külügyi államtitkár csíkszeredai nem hivatalos találkozóján. Mindketten hangsúlyozták, hogy a státustörvény körüli vita nem szerepel majd jegyzőkönyvben, a törvény kérdésének külön ülést szentel majd a kisebbségi szakbizottság. - A romániai magyar nyelvű állami egyetem ügyében - amelyet a román fél határozottan kifogásolt - sikerült most kompromisszumos megfogalmazást találni, mondta Németh Zsolt. Az államtitkár röviden kitért arra, hogy Adrian Nastase miniszterelnök szóvá tette a romániai magyar magánegyetem megnyitása iránti nagy magyarországi figyelmet. - Mi jelen voltunk a magyarországi tanévnyitókon és az erdélyi tanévnyitókon is itt vagyunk. Különösen azért, mert történelmi eseményről van szó és négy különböző helyszínen kerül sor az eseményre - mondta. Németh Zsolt hangsúlyozta, magyar részről nagyon szívesen látják a román minisztereket, államtitkárokat akár hivatalos, akár félhivatalos magyarországi eseményeken. Okt. 5-én Pálinkás József magyar és Ecaterina Andronescu román oktatási miniszterek között rövid találkozóra került sor, amit Pálinkás József kellemesnek minősített. /Megnyitották az EMTE csíkszeredai karait. Üzenetváltás a magyar és a román kormány között. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 6./ Az Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karának megnyitója előtti tájékoztatón jelen volt Pálinkás József magyar oktatási miniszter, dr. Chikán Attila, a budapesti Közgazdasági-Államigazgatási Egyetem rektora, dr. Lányi Szabolcs, a Sapientia csíkszeredai dékánja, valamint több kar vezetője. A magyar miniszter reagált Adrian Nastase román kormányfő távértekezletén elhangzottakra. Elmondotta: diplomáciai úton értesítették a román kormányt arról, hogy a magyar kormány több tagja is részt vesz az EMTE tanévnyitóján. A két ország közti jó kapcsolatnak köszönhetően természetesnek tartja, hogy egy egyetemalapító évnyitón jelen legyen a magyar kormány képviselete, elvégre az intézmény a magyar kormány hathatós támogatásával jött létre. Dr. Csedő Csaba csíkszeredai polgármester bejelentette: a városi tanács határozatot fogadott el a csíkszeredai kar támogatásáról. /(Daczó Dénes): Miniszteri replika Sapientia-sajtóértekezleten. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 6./ Németh Zsolt, a magyar kormány külügyminisztériumi államtitkára kifejtette: "Kedves barátaim! Győztünk!" - majd fergeteges taps után elmagyarázta kijelentésének lényegét, mely szerint az Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai megnyitója elsősorban a székelyföld győzelme, de ugyanakkor Magyarország, Erdély és Románia győzelme is. "Negyvenkét év után, ma újra évnyitót tart teljesen magyar nyelvű egyetem Romániában. Lehet-e erre mást mondani, mint hogy győzelem? Mit igazol ez, ha nem azt, hogy az erdélyi magyarság a 20. század minden megpróbáltatása ellenére, életerős, virágzó közösségként lépi át a harmadik évezred kapuit. Ez a győzelem, a hit és a kitartás győzelme. Az elmúlt negyvenkét év alatt, mondhatnék nyolcvanat is, sok mindent átéltünk, de a legnehezebb időkben sem adtuk fel a reményt. A kelet-európai diktatúrák legsötétebb idején sem adtuk fel a reményt, mert tudtuk, hittük -legalább is reméltük -, hogy nem tarthat örökké, és mert tudtuk, hogy nincs is más választásunk, nem adhatjuk fel... Sokan mondták: nem lehet, de hálistennek, még többen mondták azt, hogy lehet. A magyarság ma egy épülő egységesülő közösség... A mai nap győzelme mutatja, hogy van értelme. Ez a győzelem, a székelyföld győzelme is, mert a székelyföldnek még soha nem volt egyetem. A mai tanévnyitó mutatja a székelyföldi városok, polgárok, a székelyek erejét... S ha most román barátaimhoz fordulok, azt mondhatom, hogy győztünk, mert ez a győzelem közös. Ahogy e régióban a jövőnk is közös, mert csak közös lehet. Ezt kell megértenie mindenkinek, mert a jövőnk csak közös lehet. Ezt kell megértenie mindenkinek a jövőnk csak közös lehet, de csak akkor lehet közös, ha a miénk is, mindannyiunké, akik itt élünk. A mai nap... nagyon fontos Románia történelmében is. Azzal, hogy az erdélyi magyarság visszanyert valamit, amit 1959-ben erőszakkal elvettek tőle, Románia nagyot lépett előre a múlt felszámolása, a demokrácia és a nyugati struktúrába való illeszkedése útján is. Ez a mai nap nem csak a magyarok, székelyek és románok győzelme, többről van szó. Valahol a szabadság és a jogegyenlőség győzelme is, mert az Erdélyi Magyar Tudományegyetem ügye nem csak, nem elsősorban nemzetiségi kérdés, hanem sokkal inkább az állampolgársági jogegyenlőség kérdése. Csak annak az országnak a polgárai érezhetik igazán szabadak magukat, ahol minden polgár joga biztosítva van. A mai naptól kezdve Románia minden polgára egy kicsit szabadabbnak érezheti magát, mint eddig. Ennek a napnak a győzelme akkor lesz teljes, ha a gondolkodásunkban is átszakad egy gát. Ha nem tekintjük az egyetem ügyét és más ügyeket sem a magyar-román ellentét hamis prizmáján keresztül. Ha mindenki megérti végre, hogy itt nem kizárólagos nemzeti érdekekről van szó, mert nem az a jó Romániának, ami az erdélyi magyarságnak rossz. És nem rossz Romániának az, ami az erdélyi magyarságnak jó. Mert ami Románia állampolgárainak jó, az az egész államnak is jó, és ami Románia polgárainak nemzetiségre való tekintet nélkül rossz, az az egész államnak rossz. Ezért ásatag szemlélet az, hogy a román-magyar nemzeti érdekek szükségszerűen ütköznének. A valóságos román és magyar nemzeti érdekek nem ütköznek, hanem éppen ellenkezőleg, egybeesnek. Tudom, hogy sokan ezt ma még nem értik, de majd megértik. Azt sem értették sokan, hogy egy magyar egyetemnek előbb-utóbb meg kell nyitnia kapuját Erdélyben, de aztán megértették. És most szemünk láttára történik az, ami éveken át lehetetlen volt. Ugyanúgy vannak, akik nem értik, hogy az erdélyi magyarságnak miért van szüksége Magyarország támogatására, de majd megértik, ha másból nem, ennek az egyetemnek a példájából, hiszen ez az egyetem, amely a kisebbségi jogok alapvető garanciája, nem jött volna létre az anyaország támogatása nélkül sem..." /Daczó Dénes: Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. Székelyföld győzelme. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 9./"
2001. október 9.
"Pálinkás József magyar oktatási miniszter a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai tagozatának avatása után kifejtette, hogy a munka jelentős része még hátravan, hiszen ebből az egyetemből, amely most még csak egy épület, olyan intézményt kell létrehozni, amely maradéktalanul megfelel a várakozásoknak, olyan tudást, olyan diplomát ad a diákoknak, amit hasznosítani tudnak, olyan szellemi műhellyé növi ki magát. Azzal, "hogy megteremtjük az erdélyi magyar közösség intézményeit, nagymértékben hozzájárulunk e közösség életerejének megőrzéséhez és a magyar nemzet szellemi újraegyesítéséhez. Ez a szellemi újraegyesítés azt jelenti, hogy mindannyiunkban tudatosul, egy nemzet vagyunk, éljünk a Székelyföldön, a Dunántúlon, a Felvidéken, bárhol a világon." "Azok az elvek, amelyeket a FIDESZ-Magyar Polgári Párt megfogalmazott kormányzása kezdetén, a család, a munka, a tanulás, a rend, az összetartozás, teljes összhangban vannak mindazzal, ami most Erdélyben történik, azt igazolják, hogy nemcsak szavakban, tetteinkkel is ápoljuk, erősítjük együvé tartozásunkat." Magyarország a továbbiakban is támogatni fogja ezt az intézményt. Pálinkás József beszélt Ecaterina Andronescu kollégájával, kérte, Budapesten találkozzanak azoknak a kérdéseknek a megtárgyalására, amelyek nem tartoznak közvetlenül ennek az egyetemnek a létrehozásához. /Borbély László: Együtt mindent el tudunk végezni - Pálinkás József magyar oktatási miniszter válaszol a Hargita Népe kérdéseire. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 9./"
2001. október 9.
" Adrian Nastase miniszterelnök kijelentette, ha az anyaország vagy más állam a nemzeti kisebbségek problémáit felvállalja, a kormány kevésbé törődik majd azzal, hogy pénzt adjon a Kovászna és Hargita megyei iskoláknak vagy hogy támogassa a nemzeti kisebbségek pártjait és szervezeteit. A miniszterelnök kijelentése az Erdélyi Magyar Tudományegyetem múlt heti tanévnyitó ünnepségeire érkezett magyar állami tisztségviselők nem hivatalos látogatása és a státustörvény nyújtotta kedvezmények kapcsán hangzott el. A Kovászna megyei iskoláknak nyújtott állami támogatás esetleges csökkentésére vonatkozó kormányfői megnyilvánulásról Keresztély Irma főtanfelügyelő elmondta: az állami költségvetésből az iskoláknak juttatott összegek elosztását törvény szabályozza, elsősorban a személyzeti költségekről van szó, az anyagi és más jellegű kiadásokra a pénzt az önkormányzatoktól kapják az iskolák. A főtanfelügyelő leszögezte, csak a vonatkozó törvény módosításával lehet megvonni egyes megyéktől az állami támogatást. /(fekete): A kormányfő a székelyföldi iskolákat büntetné. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 9./"
2001. október 10.
"A csíkszeredai székhelyű Kriterion Alapítvány kuratóriuma okt. 3-i ülésén a neves történésznek, Erdély és Székelyföld múltja kiváló kutatójának, a kolozsvári Imreh István nyugalmazott egyetemi tanárnak ítélte oda az alapítvány 2001. évi díját, a Kriterion-koszorút. Imreh István könyveiben a székely faluközösségek önfenntartó és jól szervezett közösségi életét tárta elénk. A székely falutörvényekről, a rendtartó székely faluról, az erdélyi hétköznapokról írt könyvei és értekezései mutatták, hogy a helyi nemzeti közösségek sorsának vizsgálatában látta legfontosabb feladatát. 1945-től 1983-as nyugdíjba vonulásáig tanított a kolozsvári Bolyai, majd Babes-Bolyai Tudományegyetemen. Munkásságát az évtizedek során számos díjjal és oklevéllel jutalmazták. /Kriterion-koszorú Imreh Istvánnak. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 10./"
2001. október 11.
"A II. Székelyföld Konferencia szervezői nevében Kolumbán Gábor elmondotta, a tavaly Tusnádfürdőn megtartott konferencia hagyományait próbálják folytatni, kisebb módosításokkal. A kétnapos előadássorozaton kilencven meghívott tart előadást, négy szekcióban. Dr. Lányi Szabolcs, az EMTE csíkszeredai karainak rektora arról beszélt, miért éppen most és az egyetem fővédnöksége alatt kerül megrendezésre a konferencia: a Sapientia Alapítvány kuratóriumának döntése szerint egyik missziójuk a tudományos élet eredményeit eljuttatni a közösség felé. A konferenciát okt. 11-12-én tartják az EMTE csíkszeredai székhelyén. /(Daczó Dénes): II. Székelyföld Konferencia - a tudományosság jegyében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 11./"
2001. október 12.
"Okt. 11-én kezdődött Csíkszeredán a II. Székelyföld Konferencia Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy és Székelyudvarhely polgármesterei, valamint Hargita megye prefektusa üdvözlőbeszédével az Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) aulájában. - Régi vágyunk valósult meg a székelyföldi egyetem létrejöttével - hangsúlyozta beszédében dr. Csedő Csaba István, Csíkszereda polgármestere. - Jó, ha az önkormányzatiság mögött tudományos háttér is áll, jó, ha van világosan körvonalazott jövőképünk - állapította meg a konferenciáról szólva Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere. A plenáris ülést Kolumbán Gábornak a régiókutatás módszertani kérdéseit felvető előadása zárta. Délután a konferencia szakosztályokban folytatta munkálatait. A kulturális térségek szerepe a regionális fejlesztésben témában rendez tanácskozást a Székelyföld 2000 munkacsoport. /Sarány István: II. Székelyföld Konferencia. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 12./"
2001. október 12.
"Megjelent a Barangolás a Székelyföldön útikönyvsorozat harmadik kötete: Kisgyörgy Zoltán: Kovászna megye (Második bővített kiadás, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda). A szerző bemutatja Kovászna megye tájait: Alsó- és Felsőháromszék, Kászon-völgye, Szentföld, Kovászna és környéke, Bodzavidék, Erdővidék és Székföldje. /Új könyv. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 12./"
2001. október 16.
"Az elmúlt héten Székelyföld számára meghatározó konferencia színhelye volt Csíkszereda. A Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem fővédnöksége alatt zajlott a II. Székelyföld Konferencia. Az érdeklődők négy szekcióban hallgathattak meg előadásokat: a természeti erőforrások és környezetvédelem, kultúra, néprajz, oktatás, egyházügy, gazdaság, társadalom, szociális politika, történelem, közigazgatás, közjogi gondolkodás területeken. A mintegy kilencven előadó által megfogalmazott gondolatokat a második napon plenáris ülés keretében összegezték. Romhányi András a kultúra, néprajz, oktatás, egyházügyi szakbizottságban elhangzottakról szóló beszámolójában elmondotta: fontos elkészíteni a Székelyföld kulturális értékkataszterét, ki kell dolgozni a Székelyföld kulturális stratégiáját. Végezetül Birtalan Ákos a gazdaság, társadalom, szociális politika szekció ajánlásait, Kajtár István professzor pedig a történelem, közigazgatás, közjogi gondolkodás szekció javaslatait foglalta össze. Kolumbán Gábor, a II. Székelyföld konferencia lezárásaként megállapította: jövő évi konferenciára sikerül egy olyan, tudományos megalapozottságú tanulmánykötetet összeállítani, amely a régió ezredfordulós helyzetképét tükrözi. /(Daczó Dénes): II. Székelyföld Konferencia. Gondolatok és cselekvési tervek a jövő számára. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 15./ A II. Székelyföld Konferencia napjaiban jelent meg az előző évi tusnádfürdői tanácskozáson elhangzott előadásokból összeállított válogatás. A kulturális térségek szerepe a regionális fejlesztésben címen kiadott kötetet a Székelyföld 2000 munkacsoport jelentette meg dr. Papp Kincses Emese, Kassay János és Kánya József szerkesztésében. A könyvben közreadják a konferencián elhangzott előadásokat: Kolumbán Gábor: Az értékelvű társadalomépítés regionalizációs hatásai; Horváth Gyula: Regionális fejlődés és politika Kelet-Közép-Európában; Rechnitzer János: A területfejlesztési stratégia építésének folyamata; Dr. Faragó László: Regionális szintű tervezés; Dr. Gál Zoltán: Az innováció-orientált régiófejlesztés lehetőségei a Székelyföldön; Prof. Egyed Ákos: A székely társadalom tagolódásának főbb irányzatai a XIV. századtól a XX. századig. Bő válogatást közölnek a négy szekcióban előterjesztett közleményekből. A Hargita Megye Kulturális Központjának támogatásával megjelent kiadványban megtalálható a konferencia szervezőinek névjegyzéke, valamint az előadók névsora. /Székelyföld 2000. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 16./"
2001. október 18.
"A Kovászna megyében folyó tankönyvháború és az iskolai könyvtárak tisztogatására vonatkozó tanügyminisztériumi rendelet utasításainak életbe ültetése 1989 előtti hangulatot keltenek az oktatásban dolgozókban. Márton Árpád képviselő okt. 16-án felkereste Ecaterina Andronescu tanügyminisztert és tájékoztatta a megyében kialakult helyzetről. A képviselő ígéretet kapott, hogy a tárca nem sieti el a döntést. A jelenlegi tankönyvháború és könyvtártisztogatás ellentmond a Románia által is elfogadott bécsi és koppenhágai konferencia záródokumentumainak, sérti az információ szabad áramlására vonatkozó alapvető emberi jogot, jelentette ki Márton Árpád. A Románia által is elfogadott említett nemzetközi dokumentumok tételesen biztosítják a könyvtári gyűjtemények nyitottságához való jogot is. A Tanügyminisztérium iskolai könyvtárakra átirata megsérti azt az európai jogrendet is, melyet Románia elfogadni készül, egyenesen Ceausescu diktatúrájának szellemét idézi. Feltételezhető, hogy ez a kormánypárt egyes köreinek érdeke, vagy a titkosszolgálatok igyekeznek bizonyítani létüket. Közben szemmel láthatóan mindkét csoport azon munkálkodik, hogy szétverje az RMDSZ és a kormánypárt közötti együttműködést, mely nem felhőtlen, hisz jó egy éve olyan kirekesztősdi folyik, melynek során jeles magyar személyiségeket váltanak le vezető funkciókból. Kemény centralizálási folyamat tanúi lehetünk, állapította meg a képviselő. /Simó Erzsébet: Összehangolt megyeellenes hajsza. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 18./ 1989 után ezrével érkeztek Romániába a különböző magyarországi kiadók könyvei. A a magyarországi tankönyvek romániai használatával kapcsolatos gondok azóta sem oldódtak meg. Kovászna megyében például - főtanfelügyelői engedéllyel érkeztek adományként azok a magyarországi tankönyvek, amelyek most a tanügyminisztériumi inkvizíciós akciójának főszereplői. Közismert, hogy a Kovászna megyei románok legismertebb ügyvéd-szószólója már jónéhány éve ügyködik azon, hogy a régi kormány utolsó le nem váltott főtanfelügyelőjét, Keresztély Irmát menesszék. A nagy kérdés az: mennyire veszik majd komolyan az inkvizítorok a "kivizsgálást". Azaz: találnak-e valami olyan "tiltott jelenséget" a Székelyföldön, ami eddig /Szabó Csaba: Irredenta könyvkereső akció. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 18./"
2001. október 18.
"Székelyudvarhelyen okt. 16-18. között Szejkefürdő és borvíz címmel konferenciát rendeztek. Hazai és magyarországi szakemberek tanácskoztak a Haáz Rezső Múzeumban. A tanácskozás előadói a Szováta, Parajd, Korond, Farkaslaka, Székelyszentlélek, Szejkefürdő és Székelyudvarhely vonalon található térség műemlékeiről, fürdő- és borvíztörténetéről, néprajzáról és turisztikai lehetőségeiről értekeztek. Központi helyen szerepelt a Szejkefürdőn létrehozandó székelyföldi fürdő- és borvízmúzeum. /Bágyi Bencze Jakab: Borvízmúzeum Szejkefürdőn. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 18./"
2001. október 19.
"Okt. 18-án Vasile Puscas, Románia európai uniós főtárgyalója "pontosításokat" hozott nyilvánosságra "a Duna Televízióban nemrég sugárzott, a Sapientia Alapítvány által Csíkszeredában szervezett, a régiók szerepét taglaló konferenciájáról" szóló tudósításával kapcsolatban. Puscas szerint a tudósításban az áll, hogy a konferencia során felvetődött: a székelyek lakta régió minden feltételnek megfelel ahhoz, hogy önálló európai régióként határozhassa meg magát. Puscas emlékeztet arra, hogy az alkotmány szerint Románia "egységes és szuverén nemzetállam", és hogy a román kormány decentralizációs törekvései nem érinthetik az alkotmányban lefektetett alapelveket. "Nem engedhetjük meg, hogy etnikai alapon enklávék jöjjenek létre a román állam keretén belül. Ezeket a szeparatista tendenciákat maga az európai unió is elutasítja" - fejtette ki. /(k. o.): Nem jöhet létre székelyföldi enklávé. = Szabadság (Kolozsvár). okt. 19./"
2001. október 19.
"Szatmárnémeti közelében pár éve ortodox kolostor épült. A kolostor épületegyüttese tovább bővül, jelenleg éppen egy hosszú, emeletes szárnnyal (valamiféle hotel, illetve vendégház lesz), ami meglepő, mert évek óta nemhogy tömeget, de még nyolc-tíz fős csoportot sem látott senki arrafelé. Százával épülnek az országban kolostorok. Csak Szatmár megyében ez a nyolcadik-tizedik az utóbbi időben, de immár a Székelyföldet is körülbástyázták, sőt Marosfőt ortodox kalugyerek őrzik. Valóságos román nemzeti program a templomépítés. (Szatmárnémetiben e pillanatban nyolc ortodox templomon dolgoznak!) A világsajtót is bejárta, hogy oda is telepítenek ortodox templomot, ahol a kinevezett papon és harangozón kívül egyetlen ortodox vallású hívő sincs. Az itt-ott még kisebb tömbben élő magyarság fellazítása, egységének megtörése folyik. Pontosabban vallási mezbe öltöztetett hódítás- szögezte le Sike Lajos. Mindez állami támogatással történik, a magyar adófizetők pénzén is. /Sike Lajos: Zarándoklat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 19./"
2001. október 23.
"Az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt (SZDP) között az utóbbi hetekben a feszültség növekedését lehetett tapasztalni. Markó Béla RMDSZ-elnök az RMDSZ-SZDP-találkozó előtt kifejtette, hogy sok teljesítetlen célkitűzés van még a megállapodásban, például a közigazgatási törvény anyanyelv-használati cikkelyeinek alkalmazási utasítása mindmáig nem született meg. Az állami magyar egyetemi oktatás, illetve az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása ügyében is előre kellene lépni, megállapodásra kellene jutni. Háromszéken a kormánypárti politikusok rendkívül arrogánsan viselkednek, s minden megegyezést felrúgnak az RMDSZ-szel. Markó szerint országos szinten is "nagyon sok a magyarellenes nyilatkozat", viszont ugyanakkor vannak "felmutatható eredmények is". Például nemrég a szenátusban a romániai nyelvtörvény vitájában az RMDSZ-nek "nagyrészt sikerült elfogadtatnia módosító javaslatait". Markó magyarázatot vár a kormánytól és a szaktárcától, hiszen a székelyföldi tankönyvellenőrzést végző vizsgálóbizottságok az egykori szekuritaté módszereit használják. /Tibori Szabó Zoltán: Szándékosan nem akarjuk az integrációs esélyeket rontani. Markó Béla szövetségi elnök az RMDSZ-SZDP viszonyt felemásnak tartja. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 23./"
2001. október 24.
"Okt. 23-án Nagy Imrének, az 56-os forradalom mártírhalált halt miniszterelnökének snagovi emlékművét koszorúzta meg Íjgyártó István, Magyarország bukaresti nagykövete. Nagy Imrét és társait a forradalom leverése után hamis ígéretekkel Romániába vitték és a Bukarest melletti Snagov üdülőtelepen tartották fogva, amíg át nem adták őket a Kádár-kormány képviselőinek. Románia számos, magyarok lakta településén tartottak megemlékezéseket. Okt. 22-én a bukaresti Petőfi-házban hangzott el előadás a magyar forradalom jelentőségéről, okt. 23-án az erdélyi 56-os Bajtársi Társaság és a Magyarok Világszövetsége erdélyi tagozata Kolozsváron rendezett megemlékezést. A Szilágyságban a református templomokban ünnepi istentiszteletet tartottak, a Székelyföldön az 56-os áldozatok emlékét őrző kopjafáknál, emlékműveknél tisztelegtek. /Romániai megemlékezések október 23. alkalmából. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 24./"
2001. október 26.
"A ma Svédországban élő és tevékenykedő Barozda együttes 1976 őszén Erdélyben, Csíkszeredában alakult meg. Bokor Imre (hegedű, ének), Györfi Erzsébet (ének), Pávai István (kontra, ének) és Simó József (bőgő, ének, pengetős és fúvós hangszerek) alapító tagok, az erdélyi táncházmuzsikálás úttörői, a székelyföldi táncházmozgalom kezdeményezői és vezetőegyéniségei voltak. A táncházakban való muzsikálás mellett változatos koncert-tevékenységük biztosít kiemelkedő helyet az erdélyi kultúréletben. A magyar nyelvű rádió és televízió gyakori vendégei, a Kaláka és Táncháztalálkozó népszerű műsorok állandó résztvevői. 1980-ban megjelent első hanglemezük, a Barozda, majd ezt egy néhány, más zenekarral közösen készített lemez követte. Közben gyűjtötték Erdély tájegységeinek zenéjét. Bejárták Erdély kisebb és nagyobb városait. Régizenével is foglalkoztak, a csíkszeredai, immár hagyományossá vált Régizene Fesztivál állandó és nagysikerű résztvevői voltak. Legtermékenyebb éveik: 1982-1986. Közben a Barozda túllépve a kisegyüttes kereteit, egyre inkább mozgalom, kulturális részvénytársaság jelleget öltött. Eljutottak Magyarországra is. A Securitate felfigyelt rájuk, 1985-86-ban sorozatos zaklatások követték egymást. Műsoraikat betiltották. Ezután Simó József, Bokor Imre és Toró Lajos egymás után távoztak az országból, hogy Svédországban találkozzanak újra. Néhány év alatt már ismertek lettek a svédországi szakmai körökben, műsoraikkal bejárták széltében-hosszában az országot, lemezen és iskolaturnékon népszerűsítették a magyar táncházmuzsikát. A jászberényi táncháztábor gyakori vendégei. 1997-ben a kolozsvári táncháztalálkozón gyűlt össze a csapat. A Barozda ma Svédország szakma és közönség által egyaránt nyilvántartott és kedvelt nemzetiségi népzeneegyüttese. /Simó József: Egy kis Barozda-történet. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 26./"
2001. október 29.
"A viszonylag kisszámú evangélikus egyházközösség életében emlékezetes eseményre került sor ok. 27-én Csíkszeredában: az épülő székelyföldi evangélikus misszióközpont alapkőletételére. Az igehirdetést Mózes Árpád evangélikus-lutheránus püspök végezte. Jelen volt Tamás József római katolikus segédpüspök, Hegyi István református lelkész és Kriszbai Béla unitárius lelkész. Az ünnepségen részt vett Sógor Csaba szenátor, Zsombori Vilmos, a megyei tanács elnöke, dr. Csedő Csaba, Csíkszereda polgármestere, Papp Előd és Erdei István alpolgármesterek. /Templomkőletétel. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 29./"
2001. október 29.
"Okt. 27-én harmadik alkalommal gyűltek össze Sepsiszentgyörgyön a székelyföldi magyar geológusok. Számos kolozsvári és bukaresti egyetemi hallgató jött el az EMT székházába. Wanek Ferenc kolozsvári egyetemi tanár vitaindítóként a Székelyföld földtana című kötet tervét ismertette. Mint mondta, a kiadványt közérthető magyarsággal kell megírni. Ennek szerkesztését támogatandó, a résztvevők határoztak a Pro Geologia Egyesület létrehozásáról, melyet Csíkszeredában jegyeznek majd be. A találkozón a diákok színvonalas tudományos dolgozatokat mutattak be. /(mózes): Geológustalálkozó Sepsiszentgyörgyön. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 29./"
2001. október 30.
"Dávid Ibolya magyar és Rodica Stanoiu román igazságügyi miniszter is részt vesz az okt. 29-én kezdődött magyar-román jogásztalálkozón Kolozsváron, melynek témája a korrupció megelőzésében és leküzdésében folytatott nemzetközi jogi együttműködés. Dávid Ibolya cáfolta Ioan Rus belügyminiszter korábbi vádjait, miszerint a magyar állam "belső anyaországot" akar létrehozni a Székelyföldön. Rodica Stanoiu tárcavezető szerint Rus a kormány álláspontját hangoztatta, a státustörvény pedig nyugtalanságot kelt Romániában. Dávid Ibolya Kolozsváron kifejtette, Ioan Rus kijelentései nem igazak, és amint a Velencei Bizottság jelentéséből is kitűnik, a magyar kormány felelősséget vállalhat a határokon túl kisebbségben élő magyarokért. "Számomra a bukaresti kormány véleménye releváns. Remélem, a belügyminiszter kampányelemeket és politikai túlzásokat tartalmazó kijelentése magánvélemény - nyilatkozta a kincses városban Dávid Ibolya. "Egy dologban azonban egyetértek a belügyminiszterrel: el kell jutni odáig, hogy ne legyen tilos arról beszélni, Erdély évszázadokon keresztül európai térség volt, jelenlegi küldetése pedig az, hogy az egész román térség európai integrációjának motorja legyen. Erdély ugyanis az a kapu, amelyen az európai gazdaság belép Romániába." Mint a magyar igazságügyi tárca vezetője elmondta, kívánatos lenne a gazdasági és politikai kérdéseket egymástól különállóan kezelni. Dávid Ibolya leszögezte: nem szabad elfelejteni, hogy a Velencei Bizottságnak a kisebbségi jogok területén nagy előrelépést jelentő jelentése nemcsak Romániáról és Magyarországról szól, hanem több ország kisebbségi problémáit foglalja össze. "Nem vitás, hogy az anyaországnak jogában áll foglalkozni nemzettársai identitásával és gondjaival" - mutatott rá az igazságügyi miniszter, aki örömmel üdvözölné, ha Románia a határain túl élő románoknak is kedvezményeket biztosítana. "Békés megoldást akarunk - nyilatkozta a miniszter asszony. "A magyar kormány azt szeretné, ha a törvényt közösen töltenénk ki tartalommal, a közös munkához azonban nyugodt légkörre van szükség." Rodica Stanoiu román igazságügyi miniszter nem volt hajlandó kommentálni Ioan Rus kijelentéseit. A kedvezménytörvénnyel kapcsolatban Stanoiu elmondta, Románia is foglalkozik a határain túl kisebbségben élő románokkal, mindezt azonban a megengedett keretek között teszi. "A magyar státustörvény nyugtalanságot keltett Romániában, amelyet ha a román kormány véleményének figyelembe vétele nélkül alkalmaznak, mindenképp alapvető változásokat idéz elő az Erdélyt érintő stratégiában" - nyilatkozta a román igazságügyi miniszter. /Lázár Lehel: Dávid: Erdélyen keresztül Európába. = Krónika (Kolozsvár), okt. 30./"
2001. október 31.
"Másodszor jelent meg a Romániai Magyar Évkönyv, a Szórvány Alapítvány és a Polis Könyvkiadó /Kolozsvár/ közös munkája gyümölcseként. A szerkesztőtanács (Bakk Miklós, Bodó Barna, Csép Sándor, Dávid Gyula, Egyed Péter, Pozsony Ferenc, Somai József) olyan kiadvánnyal rukkolt elő, amely nem szokványos összeálló helyzetjelentés idei közösségi állapotunkról, hanem az elemzés igényével lép fel. Tervezik, hogy az évkönyv egy olyan tudománypolitikai orgánummá váljon, amely nem csupán felleltározza, hogy milyen területen milyen szakembereink tevékenykednek, hanem tükrözi, irányítja, tematizálja is a kutatási munkát. A Romániai Magyar Évkönyv 2001 tartalmát tekintve öt fejezetből tevődik össze: A demokrácia útján (témái - általános választások 2000-ben; magyar nemzetszerkezet; az RMDSZ és a kormánykoalíció 1996-2000-ben; jogállás és kedvezmények); Adatok és folyamatok (erdélyi magyar diákok a kimenni vagy maradni dilemmájában; a Székelyföld régiófejlődése); Magyar nyelvű oktatás és művelődés; Tanulmányok (államosított, de vissza nem szolgáltatott ingatlanjainkról, emberjogtiprási esetekről, Frunda György 2000-es államelnöki kampányáról, a státustörvényről); Kronológiai dokumentumok. Bevezetőjében, Bodó Barna szerint, az első évkönyvhöz viszonyítva újdonságot a támogatók kiléte hozta. Főként a bukaresti Művelődési és Vallásügyi Minisztérium, amely a budapesti Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumával, a Határon Túli Magyarok Hivatalával és a Pro Professione Alapítvánnyal karöltve lehetővé tette ennek a jelentős kiadványnak a megjelentetését. /Ö. I. B.: Romániai Magyar Évkönyv 2001. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 27./ Okt. 29-én mutatták be a Romániai Magyar Évkönyv idei kiadását Kolozsváron. Egyed Péter méltatta a szerzők, szerkesztők profizmusát (ezt a profizmust bizonyítja, hogy a kötet megjelent a már tavaly beígért időpontban), kitért az évkönyv műfajának kérdésére, majd rövid tartalmi elemzésbe kezdett. "Minden művelt embernek, a társadalomtudományok művelőinek, tanároknak, diákoknak egyaránt szüksége van egy esztendőre vonatkozó adatbázisra. Ez a 27 tanulmány tematikusan és eseménytörténetileg is behatárolja mindazt, ami a romániai magyarság számára fontos volt. Példás tanulmányokban találjuk meg a nagy összefüggéseket" - fejtette ki Egyed Péter. Bodó Barna, a kötet szerkesztője három újításról szólt. A kötet dokumentumértéke meghaladja az előbbiét, sőt, a csángó helyzetről készült írások nemcsak dokumentumértékűek, de egyfajta jövőkép is elénk tárul. Míg az első kötetnél a szerkesztők keresték meg a szerzőket, idén a szerzők már maguktól jelentkeztek. Veres Valér abban látja a könyv jelentőségét, hogy "kialakult egy olyan fórum, ahova külföldiek is fordulhatnak, ha a romániai magyarságról akarnak megtudni valamit. Az erdélyi magyar kultúrát és legitim véleményünket el tudjuk így juttatni a világnak." /Balázsi-Pál Előd: Bemutatták a Romániai Magyar Évkönyv 2001-et. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 31./"
2001. november 1.
"Okt. 29-én Gyergyószentmiklóson Kozma Mária, a kiadó főszerkesztője ismertette Sütő András legújabb, Fülesek és fejszések között és Kalandok könyve /Pallas Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda/ c. köteteit. Dézsi Zoltán alprefektus köszöntötte a megjelent írót. Az erdélyi magyarság vészhelyzetéről, apadásáról, a mezőségi magyar temetők bezárásáról szólva Sütő András kiemelte a Székelyföld szerepét a megmaradásban, folklórkincsének gazdagságát, nyelvi, szellemi csodáit. Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy a Székelyföld fölrobbantása tovább folytatódik, mert paranoiás elmék szerint veszélyt jelent az államnak. "Saját halálunkat nem élhetjük meg - mondta - de anyanyelvünk halálát igen, mint ahogy megéltük a csángó vagy a mezőségi falvakban. A székelység nélkül nincs erdélyi magyarság." Csodálattal szólt a közelmúltban elhunyt jóbarátról, a pótolhatatlan Sinkovits Imréről, aki színművészként "az egész magyar nyelvterületen a legnagyobb terhet vállalta föl az erdélyi magyarságért." Sütő bevallotta, azért nem vállal politikai, közéleti feladatokat, mert fontosabb, hogy a "végső hajrában" megírja a felgyűlt tartalmakat. Az erdélyi írók legjavának csonka maradt az életműve - állapította meg. Neki is félbe maradtak régi tervei, amelyeken dolgoznia kell. /(Gál Éva Emese): Sütő András Gyergyószentmiklóson. A Székelyföld felrobbantása folytatódik... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 1./"
2001. november 1.
"A Hargita és Kovászna megye iskoláiban olyan Magyarországon kiadott tankönyveket találtak, amelyeket sem a román, sem a magyar oktatási minisztérium nem hagyott jóvá - közölte okt. 30-án Ecaterina Andronescu oktatási miniszter. Andronescu szerint ezeknek a könyveknek nincs helyük még az iskolai könyvtárakban sem. A minisztérium november elején küldött magyar tankönyvek után kutató bizottságokat Hargita és Kovászna megye iskoláiba, mivel a román sajtó arról számolt be, hogy ezekben az iskolákban magyarországi tankönyvekből tanítják a diákokat. Ecaterina Andronescu szerint a minisztériumi bizottságok nem kutathatják át a gyermekek iskolatáskáit, de arra felhívták a tanárok és az iskolaigazgatók figyelmét, hogy törvényellenes olyan tankönyveket használni, elfogadni, amelyek nem rendelkeznek a román oktatási minisztérium pecsétjével. Horia Grama, Kovászna megye prefektusa arról számolt be, hogy a megyébe az idén 92 ezer könyv érkezett adományként Magyarországról. Ezek között irodalmi művek és tankönyvek egyaránt megtalálhatók voltak. Grama szerint az oktatási minisztérium megfelelő szankciókat hoz majd amiatt, hogy nem engedélyezett könyvek kerültek az iskolákba. /Engedély nélküli tankönyveket találtak Székelyföldön? = Szabadság (Kolozsvár), nov. 1./"
2001. november 2.
"A székelyföldi ún. tankönyvellenőrzések során nyilvánosságra került tanügyminisztériumi visszaélésekkel kapcsolatban tiltakozást adtak ki a Magyar Írószövetség, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága (Anyanyelvi Konferencia) és a Nemzetközi Filológia Társaság elnökei, illetve főtitkárai. A szerzők sajnálattal állapítják meg, hogy "a már meghaladottnak remélt múlt nacionálkommunista beidegződései, a magyar nyelv, a magyar kultúra, a magyar könyv, a magyar múlt iránti gyanakvás és gyűlölet, általában a magyarellenesség még ma is kísértenek, olykor maguk mögé utasítva a jelen bölcs belátásait és egy ország jövőbeni érdekeit." Az állásfoglalásban a szerzők - Pomogáts Béla, Komlós Attila és Jankovics József - azon reményüknek adnak hangot, hogy "ezeket a túlkapásokat nem csak mi, az egyetemes kultúráért, benne az egyes nemzeti kultúrák értékeiért aggódó, magyarul beszélő, gondolkodó emberek utasítjuk el (...), hanem azon román emberek is, akik világosan látják: hazájuk, népük érdekei egybefonódnak az egységesülés útjára lépett európai nemzetek érdekeivel, közöttük a magyarokéval is." /Magyar értelmiségiek állásfoglalása a tankönyvellenőrzésekről. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 1., az állásfoglalás szövege: Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 2./"
2001. november 5.
"Az RMDSZ Erdélyi Magyar Kezdeményezés (EMK) keresztény-nemzeti platformja nov. 3-4-én Kovásznán tartotta országos gyűlését, melyen mintegy félszázan vettek részt Erdély különböző régióiból. A tanácskozás napirendjén a kettős állampolgárság, a státustörvény, az Agache-ügy, továbbá Székelyföld elszegényedése és elrománosítása szerepelt. Katona Ádám elnök ismertette az EMK elveit, és elmondta, hogy elsőkként kezdeményezték a kettős állampolgárság elfogadását. Az erdélyi magyarság helyzetének jogorvoslásában a státustörvényt nem tekintik végleges megoldásnak. A székely megyék elrománosítása folytatódik, javaslat hangzott el, hogy a helyzet tisztán látása érdekében felmérést kellene készíteni. Gazda István kovásznai tanár, a platform háromszéki képviselője kérte a vezetőtanácsból való felmentését, amelyet el is fogadtak. Helyébe időlegesen a kézdivásárhelyi Bakk László lépett. A közgyűlés állásfoglalásában elítélte a Tőkés László ellen irányuló ,,elvtelen és erkölcstelen támadássorozatot". /(b. j.): Erdélyi magyar kezdeményezés. A státustörvény nem végleges megoldás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 5./ "
2001. november 9.
"A Csíkszeredában megjelenő Székelyföld kulturális folyóirat szerkesztői első ízben 1998-ban, a lap egyéves születésnapján osztották ki a lap nívódíját. Ferenczes István főszerkesztő elmondása szerint évente azoknak adják át a díjat, akik a legjobb írásokat közölték a lapban az esztendő során. 1998-ban Kovács András Ferenc, Tánczos Vilmos, Benkő Levente, 1999-ben Gazda József, Bogdán László, Vincze Gábor, 2000-ben Oláh-Gál Elvira és Kányádi Sándor vehették át a díjakat. Az idei díjátadásra nov. 7-én került sor a lap szerkesztőségében, ahol Máthé Éva, Király László és Lőrincz György részesültek az elismerésben. /(Daczó Dénes): Negyedik alkalommal. Kiosztották a Székelyföld nívódíjat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 9./"
2001. november 10.
"Gyulafehérváron a teológia konviktusában minden szerdán fiatalok jönnek össze, Székely Dénes atya előadására. Nagyrészt egyetemisták gyűlnek össze, az ország minden részéről, főleg Székelyföldről. Nem mind katolikusok. /Völgyi Marcell: Katolikus Kör Gyulafehérváron. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 10./"