Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Székelyföld
8675 tétel
2001. augusztus 8.
"Újabb ingatlanra tett szert az ortodox egyház Csíkszeredában: a volt vasúti menetjegyiroda is az övék lett. Négymilliárd lejért vették meg azt az épületet, a gavalléros román állam állta a számlát, az adófizetők zsebéből. Bizonyos források szerint a frissen vásárolt ház székhelye lesz a Keleti-Kárpátok múzeumának, mely így a sétálóutcán hirdetheti a dákoromán kontinuitást. Miután a Hargita-Kovászna püspökség jól megvetette lábát az Olt szállóban, átvette a bennszülöttek ellen harcoló gyarmatosítók taktikáját és támaszpontokkal szórta tele a várost. Szert tettek az Agroind vállalatra, egy üzlethelyiségre a Fehér Ház mellett, a kereskedelmi bank volt székhelyének felére /az utóbbiról Salajean püspök azt állította, ökumenikus rendelő lesz . Nos, orvosi rendelő nincs, ott van viszont a Ford-autószalon és egy számítástechnikai cég. A püspökség tehát bérbeadta az ajándékba kapott/. Székelyföldön az ortodox egyház újra átvette a románosítás úttörő szerepét. /Szondy Zoltán: Gyarapodik az ortodox vagyon Csíkban. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 8./"
2001. augusztus 14.
"Tamás József, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye csíkszeredai segédpüspöke fél évtizede foglalta el akkor újonnan létesített hivatalát. Csíkszeredába költözésekor kollégájához, Ioan Salajanhoz is közelített, a görögkeleti püspök azonban a mai napig távolságtartó maradt, nem viszonozta a látogatást. A gyulafehérvári főegyházmegye félmillió hívőt tart nyilván, amiből 300 ezer lélek a Székelyföldön él. A katolikus hívek többsége Székelyföldön él, és Gyulafehérvár messze van innen. Ezért kellett, hogy az egyik püspök itt legyen a hívek körében. A főegyházmegyei zsinat egyik fő célja egy frissebb lelki megújulás meghirdetése és ennek előkészítése volt. A zsinati könyv hamarosan megjelenik. - Az 1989-es fordulat óta 36 kápolnát és templomot építettek, ehhez állami támogatást nagyon keveset kaptak. Az anyagiak előteremtése különösképpen a nyugati segélyszervezetekre hárult. Az utóbbi időben a nyugati támogatás érezhetően megcsappant. Sajnos az állam nem egyformán osztja el a pénzt a felekezeteinek. Két kategória létezik számára: az ortodox és a kisebbségi egyházak. Székelyföld a térségben kisebbségben levő ortodox egyház különleges támogatást kap, de ugyanígy a szórványban élő magyar katolikusok, reformátusok, evangélikusok és unitáriusok is megérdemelnék az ilyen támogatást. - A kultuszminisztérium egy 5,5 milliárdos támogatást juttatott a csíkszeredai ortodox püspökségnek. Ennek kapcsán kértek támogatást és kaptak ígéretet Razvan Theodorescu minisztertől a Csíkszeredában építendő katolikus templomhoz. A megígért hárommilliárd lejt még nem utalták át, most gondolkozhatnak azon: vajon nem ígéret marad-e csupán? - Tamás József püspök elmondta, hogy kormányrendelettel öt ingatlant kaptak vissza, amelyek közül csak egyetlenegyet lehetett birtokba venni. Ez a dévai ferences kolostor, amely a fordulat idején üres volt, így a ferences atyák beköltöztek, aztán az állam törvényesítette is a helyzetét. A többi kormányrendelettel visszakapott épület közé tartozik a csíksomlyói fertőző betegeket ápoló kórház. A kórházat nincs hová kiköltöztetni, így az épületet nem tudják egyelőre birtokba venni. A gyulafehérvári Batthyaneum könyvtár épületét is visszaadták, azonban a Fehér megyei prefektus beperelte a kormányt, mondván, hogy nem lehet a visszaszolgáltatást megejteni. Másik gyulafehérvári ingatlan a volt katolikus gimnázium egyik bentlakásának épülete. Ebben egy kft. tevékenykedik, amely nem akarja átadni az épületet. Székelykeresztúron is van egy visszakapott ingatlan, ezt viszont a tanügy használja, ők sem oldották meg a problémát. A püspök kifejtette: sajnos az RMDSZ részéről született egy módosító indítvány az egyházi ingatlanok visszaadásával kapcsolatban, amit úgy nyújtottak be, hogy erről az egyházi vezetőkkel előzetesen nem egyeztettek. Az egyházi elöljárók ezért úgy érezték, hogy nem az ő elvárásaik szerint fogalmazták azt, így július elején az erdélyi püspökök tartottak egy megbeszélést az RMDSZ csúcsvezetésével, ahol felelősségre vonták őket a javaslatot illetően. Magyarázatuk az volt, hogy ezt a javunkra akarták volna tenni, a püspököket viszont nem győzték meg erről. /Kristály Lehel: Csendben munkálkodó ember vagyok. Beszélgetés Tamás József csíkszeredai segédpüspökkel. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 14./"
2001. augusztus 15.
"A Kovászna és Hargita megyei románok civil szervezeteinek képviselői a marosfői nyári egyetemen kijelentették: elégedetlenek azzal, ahogy az elmúlt tíz évben Bukarest a kisebbség-többség kérdéseit kezelte. Szerintük az utóbbi évtized román kormányai figyelmen kívül hagyták a két megye román lakosainak helyzetét". Ezért sürgetik "új támogatási módozatok felkutatását identitásuk és hagyományaik megőrzésére és ápolására". A kovásznai és a hargitai románok vezetői elhatározták, hogy létrehozzák a két megye román közösségi szervezeteinek civil fórumát. Elképzelésük szerint ez az intézmény "reprezentatív jellegű lesz és a románok érdekeit fogja képviselni az ország politikai vezetésével folyó politikai párbeszédben". A rendezvényt a tájékoztatási minisztérium támogatásával megszervező Hargita-Kovásznai Európai Tanulmányi Központ tanácskozásán megjelent Vasile Dancu tájékoztatási miniszter, Vasile Puscas, Románia EU-csatlakozásának főtárgyalója, Ecaterina Andronescu oktatási miniszter, Adrian Severin, az Európai Együttműködési és Biztonsági Szervezete (EBESZ) parlamenti közgyűlésének elnöke és más román politikusok is. /Marosfői nyári egyetem. Panaszkodnak a székelyföldi románok. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 15./"
2001. augusztus 15.
"Kalocsa és Székelykeresztúr város önkormányzata a múlt évben írta alá a testvérvárosi szerződést, azóta főleg a sportegyesületek szerveztek kölcsönös találkozókat. Nemrégiben a kalocsai kisiskolások jöttek székelyföldi turnéra: három csoportban összesen 215 gyermek ismerkedhetett meg Székelykeresztúr városával, Székelyföld és Fogaras természeti szépségeivel. /Fülöp Lajos: Kalocsai kisiskolások a Székelyföldön. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 15./"
2001. augusztus 16.
"Budapesti napilap terjesztette el a hírt, hogy Romániában magyarországi személyek vásárolnak fel spekulációs céllal termőföldeket. A szóban forgó írás hozzátette, hogy mivel Románia megszigorította a parlagon hagyott területek tulajdonosainak adóztatását, az ország területén termőföldet birtokló magyar vállalkozók nehéz helyzetbe kerülhetnek. - A helyszínen teljesen másképpen fest a helyzet. Sem a Székelyföldön, sem a Partiumban, sem Közép-Erdélyben, de még a Bánságban sem tudnak arról, hogy az elmúlt években vagy hónapokban magyarországi vállalkozók nagyobb termőföld-területeket szereztek volna meg. Annak ellenére, hogy a hazai termőföldek iránt is van kereslet. A Bánságban például tényleg megjelentek a termőföldek iránt érdeklődő külföldiek. Ezek zömében olaszok, de egy-két osztrák is akad közöttük. Olaszok vásároltak nagyobb földterületeket Biharban is, német vállalkozók Közép-Erdélyben, és többnyire helyi strohmannok útján román magánszemélyek a Székelyföldön. Kolumbán Gábor, a Hargita megyei tanács volt elnöke, aki a székelyföldi régió gazdasági összefüggéseinek szakavatott ismerője, úgy véli, valóban vannak magyar nevű vállalkozók, akik nagyobb földterületeket szereztek az utóbbi években Székelyföldön, többnyire bankoktól kapott hitelekből, ám azok mind román állampolgárok. Hogy pontosan kik állnak ezek mögött a földvásárlók mögött, azt maga Kolumbán is csak sejti. A legvalószínűbbnek az látszik, hogy olyan strohmannok ők, akik regáti románok megbízását hajtják végre. A románok valóban földeket és erdőket vásárolnak, de főleg belterületnek alkalmas külterületeket. A külföldiek bármekkora földterületet megszerezhetnek Romániában. Erről a Ciorbea-kormány által 1997-ben elfogadott sürgősségi kormányrendelet döntött. Eszerint a külföldi tőkével törvényesen működő romániai vállalatok "működésük teljes időtartamára birtokukba vehetnek" ingatlanokat és termőföldet is. Nemrég a 8/2001. számú rendeletével (megjelent a Hivatalos Közlöny 2001. július 31-i, 430. számában) a kormány módosította a mezőgazdasági jövedelem megadózásáról szóló 34/1944. számú Törvényt, amelyben a mezőgazdasági "jövedelemadó" meghatározást "területadóra" változtatta. Az intézkedés csakis a tíz hektárnál nagyobb termőföldeket birtoklókat érinti, amely területekre jövőtől abban az esetben is adót kell fizetni, ha azokat a tulajdonos nem műveli meg. Ha a kabinet javaslatát a törvényhozás is elfogadja, 2002. január elsejétől a parlagon hagyott földekre a helyi önkormányzatok által - a termőföld minőségének függvényében - felbecsült jövedelem 15 százalékát kell majd az államkasszába befizetni. /T. Sz. Z.: Erdélyi föld - bagóért. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 16./"
2001. augusztus 16.
"Aug. 14-én délután Marosvásárhelyen, a katolikus plébánia Deus Providebit Házában megnyílt az első marosvásárhelyi Bolyai János Alkotótábor. Csegzi Sándor alpolgármester bejelentette: a város vezetősége hagyományt akar teremteni ilyen téren, méltatva a jeles festőművész, Simon Endre kiváló szervezőmunkáját. A Bolyai-tematika nem kötelező, de a szervezők nagyon szeretnék, ha a két Bolyai alakját beépítenék a művészek alkotásaikba.. Jelen lesz: Marosvásárhelyről Hunyadi László, Horváth Ödön, Chira Adrian, Muresan Gheorghe és Pokornyi Attila; Budapestről Benedek József és Labancz Flóra; Vácról a lényegében székelyföldi-marosvásárhelyi Balázs Imre, Szovátáról Kúti Dénes, Székesfehérvárról az ugyancsak erdélyi Székely János Jenő, Veszprémből a szintén erdélyi származású Diénes Attila és nem utolsó sorban a csíkszeredai Gaál András. A két hetes tábort a helyi polgármesteri hivatalon kívül jelentős mértékben támogatta a Határon Túli Magyarok Hivatala, valamint marosvásárhelyi vállalatok, cégek. /(Máthé Éva): "Micsoda tábor!" = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 16./"
2001. augusztus 20.
"A magyarországi románságot az eltűnés veszélye fenyegeti - jelentette ki a Marosfőn szervezett nyári szabadegyetemen Sofronie, a magyarországi ortodox románok püspöke. A székelyföldi románok vallási vezetője, Ioan ortodox püspök pedig azzal riogatta a hallgatóságot, hogy a románok Erdélyt egyetlen fegyverlövés nélkül is elveszíthetik. A Hargita és Kovászna megyei románság politikai és egyházi képviselői idén negyedik alkalommal szervezték meg a székelyföldi Marosfőn a Bálványosi Nyári Szabadegyetem mintájára a romániai és az ország határain túl - Ukrajnában, Moldáviában, Bulgáriában, Macedóniában, Görögországban, Magyarországon és Jugoszláviában - élő románok képviselőinek eszmecseréjét. Az idei téma - Románia és a román diaszpóra - olyan kérdések megvitatására adott alkalmat, mint például a határon túli román kisebbség helyzete, az anyaországi támogatás formái, az euroatlanti csatlakozás, a nemzeti identitás megőrzése a globalizáció távlatában, illetve az oktatás és a művelődés szerepe a nemzettudat megőrzésében. - Sofronie, a magyarországi ortodox románok püspöke kijelentette: A tizenkettedik órában küldtek engem oda, s nem vagyok biztos benne, hogy 10-15 év múlva lesz-e még egyetlen román is ott - mondta. Hozzátette: a magyarországi románság fő támogatója a Román Ortodox Egyház, a többi állami intézmény ugyanis mit sem törődik magyarországi honfitársaival. A székelyföldi románok egyházi vezetője, Ioan ortodox püspök szerint a magyarországi románok ugyanolyan méretű nehézségekkel küszködnek, mint a Székelyföldön, Hargita és Kovászna megyében élő nemzettársaik. - A székelyföldi megyék románságának panaszai gyakorlatilag az idei marosfői szabadegyetemet is végigkísérték. Az előadók szorgalmazták, hogy a két, javarészt magyarok lakta megyében a románok a többséget megillető jogokat követelnek. - Olyan törvényeket kell alkotni, amelyek védelmezik és támogatják a román identitást az országnak ebben a részében - jelentette ki Adrian Vlad Casuneanu, Kovászna megye kormánypárti parlamenti képviselője. Kovászna megye prefektusa pedig azt mondta: a bel- és külföldön a magyarok jogaiért fellépő RMDSZ-nek kötelessége, hogy figyelembe vegye a Hargita és Kovászna megyében élő románok gondjait, nehézségeit. /Marosfőn intőt kapott az RMDSZ. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 20./"
2001. augusztus 21.
"Erdélyi viszonylatban is hiánypótló vállalkozásba kezdett a Balla Zoltán által vezetett Humán Reform Alapítvány, amikor két éve beindította bábosképző tanfolyamát. A kirulyfürdői és a homoródfürdői találkozók után idén Lókodban találkoztak a résztvevők. A résztvevők a baróti Cimbora Napköziből, a székelyudvarhelyi Napsugár Napköziből, a csíkszeredai Tanulók Klubjából, Lövétéről, a marosvásárhelyi Lorántffy Zsuzsanna Közművelődési Egyesület Habakuk bábcsoportjától, a szászrégeni Művelődési Ház Csim-Bumm bábcsoportjától, valamint Sepsiszentgyörgyről és Homoródszentpéterről érkeztek. A tanfolyamon bábcsoportvezetői-képzés, darabelemzés, előadás-előkészítés, bábtervezés, díszlet- és kelléktervezés, illetve -készítés, koncepcióalakítás, előadás megszervezése és tervezése, zene alkalmazása szerepelt a programban. A tanfolyam vezetője, Nagy Kopeczky Kálmán, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház bábtagozatának vezetője-rendezője, a Romániai Bábos Céh alelnöke szerint nagy szükség van erre a tanulási formára, mert a profi bábszínjátszás jelenleg mélyponton áll, színészképzés pedig nem is létezik. A Humán Reform Alapítvány által indított kurzus az egyetlen rendszeres képzés, ezenkívül még Kolozsváron oktatnak időszakonként. Létezik ugyan Székelyföldi Bábos Egyesület, az alapítvánnyal közösen bábszíndarab-írói pályázatot is hirdetett, ám a beérkezett művek nem feleltek meg az elvárásoknak. /Forrai Tibor: Bábosok tanfolyama Lókodban. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 21./"
2001. augusztus 27.
"A szamosújvári Téka Művelődési Alapítvány műkedvelő csoportjai sikeresek voltak, mind a nagycsoport, mind a kicsinyek. A Kaláka táncegyüttes Segesváron vendégszerepelt, ahol az első ízben sorra kerülő Romániai Nemzetiségek Fesztiválján lépett fel, óriási sikert aratva. Néprajzi, népművészeti és népismereti versenyek, vetélkedők és kerekasztal-megbeszélések tették színessé a segesvári seregszemlét. A "Téka" ház Kiskaláka gyermekegyüttese a Hargita megyei Balánbányán nyújtott ízelítőt a mezőségi táncokból. A tehetséges diákok a hagyományos székelyföldi nemzetközi néptáncfesztiválon léptek fel, több külföldi csoport mellett. A szamosújvári táncosok immár nyolc esztendeje tartanak fenn szoros együttműködési és baráti kapcsolatot a Hargita megyei bányásztelepülés műkedvelőivel. /Erkedi Csaba: Tékások újabb sikere. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 27./"
2001. augusztus 28.
"Aug. 19-én a székelyföldi Kisborosnyón millecentenáriumi emléktáblát avattak a falu lakói, valamint meghívottaik. A szabadtéri szoboravatás istentisztelettel kezdődött, melyen a hasonló jellegű emlékállítások fontosságát hangsúlyozta a jelenlevő papság. Szükség van arra, hogy a román-magyar egyetértés közös célkitűzése megvalósuljon, illetve hogy Erdély és Magyarország között testvértelepülési viszonyok a továbbiakban is kötődjenek - hangzott el. /Emlékavatás Kisborosnyón. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 28./"
2001. augusztus 29.
"Adrian Nastase miniszterelnök a szociáldemokrata ifjúság moldovai nyári szabadegyetemén leszögzte, hogy a kormánynak nagyon oda kell figyelnie a nemzet integritására, mert egyre gyakoribbak a Románia föderalizálását propagáló kezdeményezések, a különböző autonómiaformákra, az etnikai alapú területfelosztásra vonatkozó törekvések. Ezeknek hirdetésében nemcsak a különböző televízió- és rádióadások, lapok vesznek részt, hanem egyes pártok, szövetségek is - kongatta meg a vészharangot. "Mi maximális toleranciával viseltetünk a nemzeti kisebbségek iránt, de ugyanakkor határozottan ki kell állnunk nemzeti érdekeink védelmében. Biztosítjuk az anyanyelven való tanulást, emellett azonban meg kell követelnünk a román oktatást is minden szinten, márpedig jól tudjuk, ezt nem mindenhol tartják tiszteletben" - hangoztatta Nastase, aki szerint a legveszélyesebbek az úgynevezett transzszilván törekvések, a különböző kétnyelvű vagy magyar folyóiratok, lapok, a magyar kisebbség televízió- és rádióadásai tele vannak ilyen vonatkozású üzenetekkel, cikkekkel. A "transzszilván eszme" hirdetői között mindenekelőtt Sabin Ghermant nevezte meg, aki a Patria de lux kötetével vallott színt, továbbá Molnár Gusztáv és Gabriel Andreescu politológusokat. A kormányfő értesülései szerint több, a ProTransilvaniához hasonló alapítvány létezik, és tudomása van egy Erdélyi Párt alapítására vonatkozó kezdeményezésről is, de elég csak az RMDSZ háromszintű autonómiatervezetére gondolni - mondotta. /Románia integritását félti a kormányfő Nastase szerint veszélyesek az autonómiatörekvések. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 27./ Nastase szerint az "új irányvonal" képviselői négy vonalon "támadnak": 1. Hangsúlyozzák az erdélyi lakosság közös kulturális múltját. 2. A Bánság autonómiáját elfogadó közhangulat megteremtésén dolgoznak. 3. A föderalista és autonómiapárti eszmék népszerűsítéséhez felhasználják a nemzetközi civil szervezeteket. 4. Olyan eszméket terjesztenek, hogy Románia területi szerveződése túlhaladott - a megyékre nincs szükség, át kell térni a régiókra. A kormányfő szerint az erdélyiség hívei a betiltott Pro Transilvania Alapítvány vezetője, Sabin Gherman elveinek elvetését követően is megpróbáltak a Ghermanéhoz hasonló eszméket terjeszteni az erdélyi lakosság körében. Erre több sajtóterméket is felhasználtak: román nyelvűeket (Transilvania Jurnal), kétnyelvűeket (Provincia), illetve magyar nyelvű lapokat, például a kolozsvári Krónikát. A "transzszilvanizálás veszélyeiről" szólva Nastase egyebekben felhívta a figyelmet a nemzeti kisebbségek nyelvén sugárzott rádió- és tévéadások vizsgálatának szükségességére, valamint a Molnár Gusztáv magyar filozófus, politológus és Gabriel Andreescu (Románia) közösen jegyzett köteteiben megfogalmazott elképzelésekre. Nastase bejelentette: az új egyetemi tanévet valahol Székelyföldön nyitják meg, mert - mint kifejtette - szükség van "fokozottabb jelenlétünkre ebben a térségben". /Nastase a "föderalizáció veszélyeiről" A célpontok között: Molnár Gusztáv és Gabriel Andreescu. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 29./"
2001. szeptember 1.
"/ Pál-Antal Sándor Marosvásárhelyen élő és dolgozó levéltáros-történésznek két szülőfaluja van. Apai ágon Csíkmadarasról, anyai ágon Karcfalváról származik. Csíkmadaras történetét már megírta. Csíkkarcfalva múltját idéző dolgozatát (Alutus Kiadó, Csíkszereda 2001.) nemrég mutatta be dr. Balázs Lajos tanár, a falu napján. A falutörténet felidézte, mit írt a Romániai Magyar Szó 1950 nyarán az akkor ott szolgáló Léstyán Ferencről /Léstyán Ferenc úr a zsírosparasztok koronázatlan királya címmel/. Idézet: "Ők a hit és a vallás erkölcs bajnokai, templomi elölülők, a perselypénzek felosztói, az imperialista politika egyházi lepelbe burkolózó gazfickói. Ez a banda lelt hűséges cinkostársra Léstyán Ferenc plébánosban, aki kényelmesen berendezett plébániáján velük együtt agyalta ki, hogyan kell a vallásosság cégére alatt végrehajtani a háborúra uszító imperialisták parancsait. A plébános úrnak kenetteljes szavakkal hosszú ideig sikerült palástolnia, hogy az amerikai fegyvergyárosok osztalékaiból részesülő Vatikán egyik legmegátalkodottabb székelyföldi ügynöke." A mából visszapillantva az újságíró megjegyezte: nekik, Erdély koronázatlan királyainak, a nehéz börtönöket, Duna-csatornát megjárt papjainknak, igaz embereinknek köszönhetjük, hogy emelt fővel járhatunk az utcán. /B.D.: Koronázatlan királyok. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 1./"
2001. szeptember 1.
"Újabb nagy értékű könyvszállítmány érkezett Háromszékre. A többtonnányi ajándékcsomagban az oktatást segítő könyvek találhatók. A néhány éve elindított akció mostani szállítmányából Erdővidékre, Felsőháromszékre, valamint a Csíkszeredában működő Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemnek hoztak könyveket a magyarországi támogatók. Az akció során eddig Erdély minden vidékére szállítottak könyveket. A Duna Televízió, a Kárpát-medencében Élő Magyarokért Közhasznú Alapítvány, valamint a Pro Hungaris Alapítvány közös vállalkozásának célja a magyar nyelvű oktatást segítő könyvekkel, felszerelésekkel ellátni az iskolákat, népi főiskolákat. A kezdeményezés fő mindenese, a Kárpát-medencében Élő Magyarokért Közhasznú Alapítvány elnöke és igazgatója, Földes István korábban mentőautókat, kórházi, illetve orvosi felszereléseket, parabolaantennákat, számítógépeket, színes televíziókészülékeket kísért és szállított el rendeltetési helyére Erdélybe: fogarasi, brassói, nagybányai, dévai, kőhalmi és székelyföldi iskolák, egyházak, népfőiskolák, faluközösségek vehették át az ajándékot. A mostani, két év alatt immáron 14., vadonatúj kötetekből álló szállítmány több mint 20 millió forintot ér. A csomagokban irodalmi szöveggyűjtemények, háziolvasmány-kötetek, tankönyvek, elektrotechnikai, gépészeti, mezőgazdasági, környezetvédelmi szakoktatáshoz szükséges könyvek, orvosi szakkötetek találhatók. Földes István és Gaál Sándor, a sepsiszentgyörgyi Tanulók Házának tanára elmondta, mindezeket a tanulók kiegészítőként használhatják a hazai tankönyvek mellett. Aug. 30-án a csernátoni falumúzeumba szállították azt a 4600 könyvet, amelyet a felsőháromszéki iskolák kapnak meg. Erdővidék iskolái 5000, a csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 6600 kötettel lett gazdagabb a mostani szállítmányból. /(benkő): Adomány Háromszékre. Könyvet a gyermekeknek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 1./"
2001. szeptember 4.
" Az amerikai Magyar a Magyarért Alap tagjai úgy döntöttek, az idén Válaszútra küldik azt a 6500 dollárt, amelyet a helyi magyarság egy traktor vásárlására fordít majd. Kallós Zoltán néprajzkutató rámutatott, a mezőgazdasági gépet a körülbelül háromszáz helybeli és a környékbeli magyar lakosság használhatja jutányos áron. Az ily módon kapott pénzt a traktoros fizetésére, valamint a gép karbantartására fordítják. - A Magyar a Magyarért Alapot a hetvenes évek elején hozták létre az amerikai magyar iskolák és más kulturális intézmények javára, valamint a Magyarországtól elszakított területeken élő magyar lakosság megsegítésére. Székelyföldre már 28-30 ilyen gépet küldtek, azonban visszaélések történtek az adománnyal, így a kapcsolat megszakadt. /Túrós-Bense Erika: Traktort kap Válaszút. Jutányos áron művelhetik a földet. = Krónika (Kolozsvár), szept. 4./"
2001. szeptember 6.
"A Humán Reform Alapítvány ezen a héten 25-30 résztvevővel és meghívottal tartja az első Székelyföldi Közösség- és Közművelődésfejlesztő Vándortábort a homoródszentmártoni Dávid Ferenc Egylet Oktatási Központjában. A rendezvény fő témái a közösségfejlesztés módszertana, illetve a projektmenedzsment. Balla Zoltán, a SZEKE vezetője tájékoztatott, hogy a helyi, főleg homoródmenti községekből jött résztvevők csoportos foglakozásokon sajátítják el a közösségfejlesztés módszertanát, bevezető képzést kapnak a közművelődésről, ugyanakkor megtanítják őket különböző projektek elkészítésére. /Közösségfejlesztő vándortábor. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 6./"
2001. szeptember 8.
"Szept. 7-én immár harmadik alkalommal került sor a Hargita Megyei Kulturális Központ szervezésében a székelyföldi néprajzosok konferenciájára Csíkszeredában. A meghívott kutatók, néprajzosok előadásaik, dolgozataik arról győzték meg a résztvevőket, hogy ez a munkacsoport dolgozik. Dr. Balázs Lajos az etnikumoknak a polgárosodásban betöltött szerepéről értekezett Csíkszentdomokos esetében, Tankó Gyula a Gyimesekben vizsgálta ugyanezt a jelenséget, Oláh Sándor előterjesztésében a székelyzsombori etnikai határfolyamatokról beszélt, Gazda József a felszívódó szórványokról, Gagyi József a cigányok és magyarok lakta Nyárádkarácsonyfalván gyűjtött kutatásaiból nyújtott ízelítőt. Figyelemfelkeltő dolgozatokkal jelentkezett Dimény Attila, Szőcs Loránt, Kis-Portik Irén és Bernád Ilonka is. /Kristó Tibor: Néprajzos konferencia. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 8./"
2001. szeptember 10.
"Szept. 6-án Marosvásárhelyen ülésezett a TEKT, az RMDSZ megyei szervezeteinek vezetőiből álló Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa. Az ülésről Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke nyilatkozott. A valószínűleg szept. 29-én Marosvásárhelyen sorra kerülő SZKT-t, vagyis a Szövetségi Képviselők Tanácsának gyűlését készítették elő. Az Ügyvezető Elnökségnek a kormányzó párttal kötött megállapodás keretében ismét meg kell fogalmaznia a prioritásokat. Az anyanyelvi oktatás lesz előrelépés, két új magyar tannyelvű líceum indul be a meglévők mellett, Aradon és Máramarosszigeten. Székelyföldön magyar polgármesterek késleltetik, hogy magyar nemzetiségű emberek visszakapják vagyonukat, ez megengedhetetlen jelenség. - Az SZKT keretében szeretnének vitát folytatni Románia jelenlegi gazdasági helyzetéről. - A TEKT-tanácskozás szünetében Markó Béla szövetségi elnök, Takács Csaba ügyvezető elnök, és Borbély László ügyvezető alelnök sajtótájékoztatót tartottak. Kifejtették: az RMDSZ az elkövetkező időszakban az eddiginél határozottabban kíván részt venni a földtörvénnyel és ingatlantörvénnyel kapcsolatos ügyek intézésében, az érintettek támogatásában. Evégett irodahálózatot hoz létre, itt jogászok, más szakértők állnak majd a magyar lakosság rendelkezésére. Mivel a hazai magyar lakosság 51 százaléka falun él, feltétlenül foglalkozni kell a falusi lakosság életkörülményeivel. - A területi elnökök közül többen igényelték, hogy a szövetségen belül értelmezzék újra a platformok szerepét, miszerint ezeknek az RMDSZ-en belüli ideológiai különbözőséget kellene megjeleníteniük. - Az RMDSZ vezetősége a kormánypárttal folytatott tárgyaláson szóba hozza, hogy a közigazgatási törvény anyanyelvhasználatra vonatkozó előírásait több helyütt nem hajlandók életbe ültetni az önkormányzatok. Határozottan igényelni fogják az egyházi vagyonok helyzete rendezésére vonatkozó jogszabály kidolgozását. Felvetik azt is, hogy növelni kell a magyar nyelvű rádió- és tévéadások időtartamát, és hogy nem értenek egyet a kormánypárt időnként nacionalista felhangokkal megtűzdelt retorikájával, egyes kormánypárti politikusok magyarellenes megnyilatkozásaival. /Máthé Éva: TEKT-ülés Marosvásárhelyen. Az SZKT-t és a kormánypárttal való tárgyalást készítették elő. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 10./"
2001. szeptember 11.
"Minőségi változás várható a határon túli magyar elektronikus média életében, valamint a magyar-magyar médiakapcsolatokban annak a hatszáz millió forintnak köszönhetően, melynek sorsáról szept. 5-én döntött az Illyés Közalapítvány Kuratóriuma. A pénzből két mobil műholdas közvetítő berendezést, digitális technikai eszközöket és televíziós műsorokat támogatnak. Ezzel az Illyés Közalapítvány lerakta egy határokon átívelő, rendszerszemléletű médiaépítkezés alapjait - nyilatkozta Veress László irodaigazgató. A kuratórium kijelölte azt a tizennyolc Kárpát-medencei helyszínt, ahol a támogatottak korszerű, egységes és egymással kompatibilis digitális technikát, valamint csúcstechnológiájú adattovábbító berendezéseket vásárolhatnak a kapott támogatásból. A rendszer központi elemei a régióközpontokban felépülő stúdiók lesznek (Erdélyben Kolozsvárott és Székelyföldön épül, de lesz Pozsonyban, Szabadkán, Eszéken és Ungváron is), ezek szerepe az anyaországi megrendelők (elsősorban a két közszolgálati televízió) és a térségükben működő tudósítói pontok közti szakmai koordináció. A pályázati kiírásban megfogalmazott másik célra, a televíziós produkciók támogatására szánt háromszáz millió forintra kétszázharminckét pályázó közel 2,2 milliárd forintos igényt nyújtott be, a jelentkezők háromnegyede az anyaországból került ki. A kuratórium azokat a pályázatokat részesítette előnyben, amelyek leginkább érintik a határon túli alkotóműhelyek munkáját. Így első körben a közszolgálati megrendelők, vagyis a Magyar Televízió Kárpáti krónika című műsora, valamint a Duna Televízió egyes műsorai kaptak jelentősebb támogatást, a többi pályázatról a szept. 26-i ülésen döntenek. /Támogatás a határon túli elektronikus médiának. Háromszáz millió forint az Illyés Közalapítványtól. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 11./"
2001. szeptember 11.
"Okt. 5-től Csíkszeredának egyeteme lesz. A kolozsvári székhelyű Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem legtöbb kara Csíkszeredában fog működni, és legtöbb diákja is ebben a városban kezdi tanulmányait. A felvételi vizsga választ adott arra, hogy kell-e a Székelyföldön egyetem: a jelentkezők - és a felvételt nyert hallgatók - majdnem mind a Székelyföldről, Kovászna, Hargita és Maros megyékből származnak. Tehát van rá igény. Még akkor is, ha a városban működik felsőfokú oktatási intézmény: Pro Agricultura Hargitae Universitas Alapítvány szervezésében, tíz éve zajlik távoktatás különböző magyarországi egyetemek kihelyezett tagozatai révén. E távoktatási formákban eleddig 730-an szereztek egyetemi, illetve posztgraduális diplomát. Emellett a Babes-Bolyai Tudományegyetem csíkszeredai informatikai főiskolája idén indította harmadik első évfolyamát, továbbá ott van a Gábor Dénes Főiskola csíkszeredai konzultációs központja. Lányi Szabolcs dékánnak vesszőparipája az egyetemi szellem meghonosítása Csíkszeredában. /Sarány István: Szellemhonosítás. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 11./"
2001. szeptember 11.
"Gyimesfelsőlokon 1990 óta működik a bár-galéria. A tulajdonosok Antal András (Antal Imre festőművész fia) és felesége, Erika. Az 1999. október 3-án rendezték az első kiállítást. Az elsőt, Nagy Pál Zoltán Csíkszeredában élő fotóművészét számos tárlat követte. Ez a bár-galéria nem követi a galériák szokványos programját, 2000 tavaszán bemutatták megrendezett kiállítás, a bákói testi fogyatékosok rajzkörének anyagából. Bemutatta a fiatal képzőművészeket, voltak könyvbemutatóval egybekötött író-olvasó találkozók, így a Székelyföld szerkesztőségével, Ferenczes István főszerkesztővel, vendég volt Tankó Gyula néprajzkutató, nyugalmazott iskolaigazgató is, jelenleg Márkos András, Németországban élő festőművész alkotásai tekinthetők meg. /Kiállítások a gyimesfelsőloki bár-galériában. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 11./"
2001. szeptember 13.
"Szept. 12-én kezdődött Gyergyószentmiklóson a kisebbségi színházi kollokvium. A 16-ig tartó rendezvénysorozaton 15 társulat vesz részt. Szabó Tibor, a helyi Figura Színház igazgatója beszámolt arról, hogy meghívták az összes romániai magyar hivatásos társulatot, és két magántársulatot. Eljön a nagyszebeni és a temesvári német színház, egy székelyföldi román társulat, valamint a bukaresti állami zsidó színház. Egy helyi üzletember, Bencze Attila, és cége jóvoltából kioszthatják a legjobb előadásért, a legjobb rendezésért, a legjobb férfi és női alakításért járó díjakat, valamint a közönségdíjat. Romániában nyolc magyar színház működik önálló intézményként, vagy tagozatként: a nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata, a temesvári Csiky Gergely Színház, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, a csíkszeredai Csíki Játékszín, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, a kolozsvári Állami Magyar Színház, valamint a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Fellép a két romániai magyar magántársulat, a nagyváradi Kiss Stúdió Színház, valamint a marosvásárhelyi Arteast Alapítvány Underground Társulata. Önálló műsorral jelentkezik a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes is. A kollokvium megrendezéséhez szükséges anyagi alapokat a román tájékoztatási minisztérium etnikumközi kapcsolatok hivatal pályázatán nyerték, további támogató a Kárpátok Eurorégió Fejlesztéséért Alap és a Hargita megyei önkormányzat alárendeltségébe tartozó Megyei Kulturális Közpon, Gyergyószentmiklós önkormányzata, valamint a Ben-Com-Mixt cég. /Kisebbségi színházi kollokvium Gyergyószentmiklóson. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 13./"
2001. szeptember 13.
"Székelyföld helységei közül Nagybacon egyike azoknak, ahol manapság a legtöbb házat építik. Nagybaconban népességgyarapodásról beszélnek. Az 1992. évi népszámláláskor 4405 lelket számoltak össze a Bacon községet alkotó Nagy- és Kisbaconban, Szárazajtán, Magyarhermányban és Uzonkafürdőn. Nagybaconban akkor 1863-an éltek, ebből 1757 magyar, 69 román, 34 roma és 3 német. Akkor a református gyülekezet 1598 fős volt, mellettük 139 római katolikus, 76 ortodox, 18 baptista, 17 unitárius, 4 evangélikus, 2-2 adventista, illetve más, 1-1 görög katolikus, illetve pünkösdista, valamint 5 ateista találtatott. Bereczki László református tiszteletes adatai szerint 1992 óta még csökkent a felekezet lélekszáma száz fővel, de az apadás 2001-ben megállt. Idén az 1480 fős gyülekezetben eddig a 9 temetéshez képest 21 gyermeket kereszteltek. Sokan vállalják a kétlakiságot: Magyarországon dolgoznak éveken át, ellenben nem telepednek ott le, hanem a kint megkeresett pénzt hazahozzák, s itthon fektetik be vállalkozásba, családi ház építésébe. /Benkő Levente: Építkező Nagybacon. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 13./"
2001. szeptember 15.
"A székelyföldiek legnagyobb gondja és panasza továbbra is az erőszakos románosítás, szögezte le cikkében Ujj János. Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere az Udvarhelyi Híradónak adott nyilatkozatában olvasható, hogy 1989 előtt a vidék etnikai összetételének megváltoztatását a Ceausescu-rezsim a fokozott iparosítással, betelepített munkaerővel próbálta elérni, most viszont ezt a célt a román egyházak és a hadsereg erőltetett terjeszkedésével kívánják megvalósítani. Székelyudvarhely mellett, a Kerekerdőn hegyivadász kaszárnyát építettek, annak átadására oda látogatott Mircea Pascu védelmi miniszter, aki újabb építkezéseket helyezett kilátásba. Kézdivásárhely lakossága hét százalékban román, ők a betelepített állami hivatalnokok és hozzátartozóik, akinek most építenek nagy ortodox templomot. Marosfőn akkora ortodox kolostort építettek fel, amelyben akár száz szerzetest is elhelyezhetnek. Torockón immár görögkeleti templom és két kolostor is található. /Ujj János: Moldovai zsindelytetős házacska. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 15./"
2001. szeptember 17.
"Aug. 31. és szept. 3. között a Szatmárnémeti MADISZ amatőr bábszínészei öt csángóföldi településen /Trunkon, Somoskán, Klézsén, Pusztinán és Külsőrekecsinben/ mutatták be Veress Zoltán Irgum-Burgum Benedek című mesejátékát. A csángóföldi bábturné megvalósítását a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatta. Klézsén Istók Pál adott otthont a szatmáriaknak. A turné során a szatmáriak mindvégig az Istók család otthonában laktak. Legelőször Trunkon lépett közönsége elé a bábszínészcsoport. Itt Róka Szilvia magyar anyanyelvű tanítónő vállalta magára a szervezési munkálatokat. Trunkon egy önzetlen román vállalkozó biztosította a helyszínt. Száznál is több gyermek összegyűlt. Róka Szilvia tanítónő elmondta, hogy ősztől magyar nyelvre tanítja a helyi gyermekeket. A szervezésben oroszlánrészt vállaló Hegyeli Attila néprajzkutató, aki az EMKE megbízásából a csángóföldi magyar nyelvű oktatásért felel, legnagyobb igyekezete ellenére sem tudott fedett termet biztosítani a szatmáriaknak. Az iskolák román igazgatói hallani sem akartak a magyar nyelvű bábelőadásról. Sem Somoskán, sem Klézsén nem adtak kölcsön iskolatermet, pedig vakáció lévén semmire sem használták. A szatmáriak a szabad ég alatt tartották meg az előadást, igen nagy sikerrel. Pusztinán Bilibók Jenő, a Csángó Szövetség alelnöke vállalta magára a szervezést. Búcsú volt aznap Pusztinán, egy lakóháznál Székelyföldről érkezett római katolikus pap tartott magyarul Szent István-misét. A gyermekeken kívül közel száz idős ember is megtekintette Irgum-Burgum Benedeket. Külsőrekecsinben már több mint 100 gyermek várt a szatmáriakra. Külsőrekecsinben egy diszkóteremben tartották meg az előadást. Hegyeli Attila közölte, hogy ősztől az eddigi két település helyett már nyolc településen nyolc tanítónő fogja magyarul tanítani a helyieket. /Ilonczai Tamás: Szatmári amatőr bábszínészek turnéja Csángóföldön. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 17./"
2001. szeptember 19.
"A szept. 17-én megnyílt Budapesti Nemzetközi Vásáron a Kárpát-medencei magyar vállalkozások bemutatkozását elsődlegesen az Új Kézfogás Közalapítvány támogatja. Idén 114 Kárpát-medencei magyar vállalkozás kapott itt helyet, Romániából 45 vállalkozás van jelen, Szlovákiából 20, Szlovéniából 16, Jugoszláviából 15, Horvátországból 11 és Ukrajnából 7. Romániából a három kollektív szervező: a Rajka Péter Vállalkozók Szövetsége Kolozsvárról, a Pacplast Kft. Marosvásárhelyről és a Kovászna Megyei Kis- és Középvállalkozók Szövetsége (Asimcov). A székelyföldiek fele, 12 Sepsiszentgyörgyről jött, hat Kézdivásárhelyről és egy-egy vállalkozó Csíkszeredából, Székelyudvarhelyről, Illyefalváról, Bodokról és Kovásznáról. /(Guther M. Ilona): Magyar Világ 2001. Mire vállalkoznak a Kárpát-medencei magyarok? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 19./"
2001. szeptember 19.
"Adrian Nastase miniszterelnök székelyföldi látogatása során Csíkszeredában ismét napirendre került a háromszéki kistérségi társulások kérdése. Demeter János, Kovászna megye önkormányzatának elnöke szóvá tette, hogy Háromszéken hónapok óta nem sikerült a prefektúrával tisztáznia a kérdést. A kisrégiós tervek az előző kormánybiztos miatt dőltek dugába, ugyanis a prefektúra tizenegy helyi tanácsi határozatot támadott meg a közigazgatási bíróságon, és a pereket sorozatosan megnyerte. Horia Grama, az új prefektus fenntartja elődje álláspontját. Bár minden alkalommal hangsúlyozza, nem akar gátat vetni a térség fejlődésének, kötelessége a törvény betartásának ellenőrzése. Demeter János elmondta, szept. 17-én megegyezett Octav Cozmanca közigazgatási miniszterrel, hogy szept. 19-én Bukarestben tárgyalnak a kérdésről. /Farkas Réka: Minisztérium dönt a kérdésben. = Krónika (Kolozsvár), szept. 19./"
2001. szeptember 19.
"Napvilágot látott Oláh Sándor: Csendes csatatér /Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2001- Múltunk-sorozat/ című könyve. A könyv az ötvenes évek és a kollektivizálás időszakát mutatta be írott és szóbeli források alapján. A Homoród mentére szorítkoznak az adatok, mégis érvényesek egész Székelyföldre. Az állam és a társadalom rejtett harcáról volt szó, közölte a szerző. Elmondta, hogy a Teleki László kutatómunkáját egyéves ösztöndíjjal támogatták. A levéltári munkája idején egyetlen dossziét sem találta, amelyet még valaki kutatott volna. Nincs a korszakra vonatkozó szakirodalom, a korszakot feldolgozó társadalomtörténeti munka. /Ferencz Imre: Könyv a kollektivizálásról. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 19./"
2001. szeptember 20.
"A Magyarok Székelyföldi Társasága két állásfoglalást adott ki. Az egyikben a társaság elnöksége "együttérzését fejezi ki a jogtalanul elítélt Héjja Dezső és Reiner Anton csíkszeredai börtönben fogva tartott székely testvéreink iránt", "nemzeti közösségünk elleni támadás" újabb megnyilvánulásának nevezve bebörtönzésüket. "Felkérjük székely honfitársainkat, hogy vállaljanak erkölcsi közösséget az elítéltekkel." A testület másik állásfoglalása "aggodalommal veszi tudomásul a státustörvény körül kialakult helyzetet". "Nem tartjuk demokratikus eljárásnak, hogy az általunk is megválasztott kormány a romániai magyarság megkérdezése nélkül dönt a bennünket érintő sorskérdésekben" - áll a dokumentumban. A Magyarok Székelyföldi Társasága felhívja a magyar történelmi egyházak és a "magyarságunkat képviselő" valamennyi civil szervezet figyelmét, hogy "megfelelőképpen képviseljék népünk álláspontját ebben a kérdésben, és hassanak oda, hogy mindezek érvényesüljenek az egyeztetés során". /Erkölcsi közösség vállalása. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 20./"
2001. szeptember 24.
"Monumentális kőkeresztet készíttetett Maksa község lakóközössége, melyet a magyarországi testvértelepülésnek, Harkakötönynek (Bács-Kiskun megye) ajándékozott. Ez az első ilyen jellegű emlék, ami a Székelyföldről érkezik az anyaországba, a magyar kereszténység 1000 éves évfordulójának emlékére. /(kisgyörgy): Emlékkereszt kőből. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 24./"
2001. szeptember 25.
"Nagyajtán szept. 22-én megnyílt Kriza János munkásságát bemutató állandó kiállítás. Az avatást megelőzően Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban Kriza János tudományos emlékülést szerveztek. Az előadók és meghívottak között szerepelt Kriza Ildikó (Budapest), Olosz Katalin (Marosvásárhely), Móser Zoltán (Bicske), Pozsony Ferenc (Kolozsvár), Tari Lujza (Budapest) is. /(Flóra Gábor): Kriza emlékének hódolva. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 24./ Nagyajtán felavatták a Petőfi Irodalmi Múzeum segítségével berendezett Kriza János emlékkiállítást. Kriza Ildikó előadásában a 190 éve született unitárius püspök munkásságának jelentőségét méltatta: "Kriza János mindenféle módon a magyar kultúra szerves része, akár verseit, akár nyelvészeti stúdiumait, akár gyűjtéseit nézzük. 1863-ban jelent meg a Vadrózsák első kötete - amit sajnos nem követte a második, és a kéziratok is elvesztek -, amely bemutatta, hogy milyen egy nép költészete, milyen gazdag a tudáskincse." Pozsony Ferenc néprajzkutató, egyetemi tanár a Kolozsváron működő Kriza János Néprajzi Társaság munkáját ismertette. Az ünnepség Nagyajtán folytatódott, ahol a falu lakói, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársai segítségével berendeztek egy állandó Kriza-kiállítást. "Az anyagok egy része itt volt a faluban, a paplakban, a Kovászna Megyei Könyvtár munkatársai Kolozsvárról gyűjtöttek anyagot, ezeket mi kiegészítettük a Magyarországon található Kriza-kötetekkel, -levelekkel" - mondta Birck Edit, akinek segítségével a Székelyföldön több kiállítás is készült már. /Turoczki Emese: "Aki ma népköltészetet gyűjt, az mind Krizától indult és Krizához is tért vissza" = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 25./"