A magyar nyelv napja
Budapesten az Országgyűlés 2011 szeptemberében egyhangúlag elfogadta az Anyanyelvápolók Szövetségének javaslata alapján született minisztériumi határozattervezetet, és november 13-át a magyar nyelv napjává nyilvánította. (Később az RMDSZ javaslatára a román parlament is a magyar nyelv napjává nyilvánította november 13-át.)
Az 1844-es törvény elfogadását kitartó szellemi erőfeszítések előzték meg tudósok, írók, költők részéről. Köztük erdélyiek vagy erdélyi származásúak is vállaltak vezető szerepet, mint például gróf Teleki József (nyelvész és történész, az Akadémia akkori elnöke), Kölcsey Ferenc (nemzeti imánk, a Himnusz írója), báró Wesselényi Miklós (a jobbágyfelszabadító) és mások. Ma már elég sokan tudják közülünk, hogy a magyar a világ egyik legszebb és egyik legrégibb nyelve. 23 országban 80 egyetemen oktatják idegen nyelvként. Nem kis nyelv, hanem közepes nagyságú. A világ mintegy 6 ezer nyelve között a magyar anyanyelvűek száma szerint a 40. helyre sorolják, a magyarul beszélők száma szerint ennél kedvezőbb a helyzet, a Kárpát-medencében pedig ma is a legnagyobb nyelvnek számít. A turisztikában és az üzleti életben a környező országokban boldogulni lehet vele. Jó volna, ha mi magunk – magyarok – nem terjesztenénk róla, hogy nehéz. Mert nincsenek eleve nehéz és könnyű nyelvek. Az egyéntől függ, hogy neki melyik nehéz és melyik könnyű nyelv. A nyelvek rangsorolásában egyetlen tudományos kritérium létezik csupán: a szép hangzás, vagyis a magánhangzók és mássalhangzók megoszlásának aránya. A dallamosság alapján a magyart a 4. helyre sorolják, holtversenyben a franciával.
Az említett kedvező vonások mellett beszélnünk kell nyelvünk sajátos erdélyi helyzetéről is. Például arról, hogy használhatjuk-e és használjuk-e széles körben, a hivatalos ügyintézésben is anyanyelvünket. Van ugyan egy bizonyos nyelvtörvény – olyan, amilyen –, de nem élünk vele úgy, ahogy kellene. Nem mutatnak mindig jó példát még a Székelyföldön sem a helyi vagy megyei közintézmények, polgármesteri hivatalok, az igazságszolgáltatásról nem is beszélve. A nemtörődömség, a nyelvárulás elég durva példája Székelyudvarhelyhez köthető, ugyanis ott egy, a magyar nyelv használatának hiányát szóvá tevő beadványt 2015. november 13-ától a 2016-os helyhatósági választásokig válaszra sem méltatta az akkori polgármester és képviselő-testület. De akár azt is megemlíthetném, hogy a hazai magyar érdekvédelmi szervezet illetékesei az úgynevezett községháza/városháza-perekben cserbenhagyta a polgármestereket és önkormányzatokat.
A román politikai közgondolkodásban gyökeres szemléletváltásra volna szükség. Úgy tűnik, számos román politikus nem hallott az Európai Unió pluralista nyelvpolitikájáról, az EU új alkotmányáról. Ezekben benne van a soknyelvűség megőrzése és az is, hogy a tagországok nyelve azonos értékű, egyenrangú, hivatalos jogállású. A hivatalos (nyelv) kifejezés nem csak a ’többségi (nemzet)’ nyelvét jelentheti, hanem a hivatalokban, intézményekben, közigazgatásban, igazságszolgáltatásban, oktatásban, sajtóban stb. használt más nyelvet is.
Talán bizonyos ismeretek elsajátításával lehetne javítani a jelenlegi helyzeten. Mert ha számos döntéshozó román politikus igazán tisztában volna az emberi nyelv mibenlétével, társadalmi szerepével, a mindennapi élet szülte realitásokkal (idegenforgalmi, helyi és regionális anyanyelvhasználatra utaló valós adatokkal és hasonlókkal) – bizonyára nem születtek volna olyan, a valóságtól elrugaszkodó rossz törvények (élen az alaptörvény 1. paragrafusával), amelyekre hivatkozva hőzöngő aktivisták bírósági közreműködéssel sorra nyerhetik a pereket magyar szavak és szimbólumok ellen. Egyébként annak megállapítása, hogy egy-egy román vagy magyar szónak mi a helyes megfelelője az egyik vagy a másik nyelvben, nem a törvénybíró illetékessége, még kevésbé a magyarellenes agyalágyult aktivistáké, hanem a román–magyar, illetve a magyar–román (szak)szótáraké (például jogi szótár, közigazgatási szótár és egyebek). És olyan törvény/jogszabály sem létezik (!), amely előírná a két nyelv szavainak megfelelőit. Akkor minek alapján veteti le törvényszék vagy ítélőtábla a városháza/községháza feliratot?! Amikor az akadémiai szakmunkák szerint is jó magyar megfelelője a román primăriának.
A mindennapi élet realitásait véve alapul, arra sem árt emlékeztetni most a jogalkotókat, a közigazgatásban/államigazgatásban dolgozókat, hogy Erdélyben a nyelvek használatának az illető nyelvet beszélők száma szerint ez a sorrendje: román, magyar, német… És Székelyföldön: magyar, román, német… A közigazgatásnak, közéletnek is ezt a valóságot kellene tükröznie feliratok, helységnévtáblák elhelyezésekor, nem pedig az idealisztikus, fellegjáró, ábrándkergető gyakorlatot. Nevetséges is, de bunkóság is, hogy belföldi vonatokon, erdélyi műemlékeknél, múzeumokban, települések be- és kijáratainál van olasz, francia, angol nyelvű ilyen-olyan felirat, de nincs magyar, német is ritkán.
A Magyar Tudományos Akadémia által szervezett, november 3-án kezdődött és egy hónapon át tartó programsorozatának – A magyar tudomány ünnepének – nyitó előadása ezt a címet viselte: A nyelv szerepe a magyar identitás megőrzésében.
Komoróczy György
Hargita Népe (Csíkszereda)

Tudományünnep Szentgyörgyön
„Aki bárhol boldogulna, az itthon is megél”
2002 óta minden év novemberében többnapos rendezvénysorozattal tiszteli meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) a magyar tudomány napját. Az EME szakosztályai és fiókegyesületei is csatlakoztak az ünnephez, így november 13-án, szombaton, A tudományművelés mint hivatás címmel a Sapientia Egyetem épületében is konferenciát tartottak helyi kutatók főszereplésével.
Az idei rendezvénnyel főként a pályaválasztás előtt álló diákokat, egyetemi hallgatókat célozták meg, a különböző tudományterületeken tevékenykedő székelyföldi kutatók a kutatás szépségeire, a tudományos munka fontosságára hívták fel a figyelmet. Bár az egyetemisták kissé alulreprezentáltak voltak, a Székely Mikó Kollégiumot képviselő két osztály érdekesnek és tanulságosnak minősítette a beszélgetést, hiszen az előadók közvetlen hangnemben és tudományos cirádák nélkül szóltak motivációikról, felmerülő gondokról, kötődéseikről.
Dr. Bíró Boróka Júlia, az EME sepsiszentgyörgyi fiókelnöke moderálta a beszélgetést, kérdéseire pedig dr. Antalka Ágota, a Babeș-Bolyai Egyetem kihelyezett tanszékén tanító pszichopedagógus, dr. Bíró Bíborka Eszter jogász-közgazdász, a csíkszeredai Sapientia-EMTE oktatója, illetve drd. Köntés Ernő állattenyésztő-mérnök válaszolt, aki a jászvásári egyetem állattenyésztési karán etológiából doktorál.
Miért kezdtek kutatni? – hangzott az első kérdés, és az erre adott válasz végigvonult az előadás teljes időtartamán. Amikor az ember „szerelmes a szakmájába” (Antalka Ágota), egyre kíváncsibb lesz; minél többet tud, annál inkább érzi, hogy mennyi mindent nem tud. Bíró Bíborka Esztert államvizsga dolgozatának témájában a tőzsdepiac működésének számos rejtett összefüggését tárta fel, míg Köntés Ernő azért kezdett el kutatni, mert nem kapott kielégítő válaszokat kérdéseire.
Abban mindenki egyetértett, hogy több idegen nyelv tudása nélkül nem lehet kimerítően tanulmányozni egy témát, sem pedig eleget tenni a publikációs kötelezettségeknek, és azt illetően sem merült fel szemernyi kétség sem, hogy nekik itthon a helyük. Tizenegy év kolozsvári lét után Székelyföldön (Csíkszeredában) találta meg számítását Bíró Bíborka, és amikor egy egyetemi hallgató megköszönte, hogy tudását hazahozta, kőbe vésett bizonyosság lett: igen, itt a helye, mert adni akar, s tud is. Antalka Ágota is azt tartotta szem előtt, hogy „aki bárhol boldogulna, az itthon is megél”, míg Köntés Ernő családja 1632-től „nem mozdult ki Szentgyörgyről”, így soha nem volt kérdéses, neki hol a helye.
Az előadók nem színezték rózsaszínűre a kutatói létet, elmondásuk szerint nem kellemesek a határidők (Bíró Bíborka), nehéz éjszaka tanulni csecsemővel a karodban (Antalka Ágota), és „nagy tolerancia kell a család részéről, hogy elviseljék, ha éjszaka háromkor kell asszisztálni egy kiscsikó születésénél Bodzafordulón”, de olyankor indulnia kell Köntés Ernőnek.
A megszólalók által a tudományművelésről és kapcsolódó tapasztalataikról festett kép azonban megnyerte a diákokat, s bár az általunk megkérdezettek még kutatni nem szándékoznak, de máris határozott célokat neveztek meg a jövőre nézve.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

„Lehessen magyarul is ügyet intézni” – ezért szükséges a nyelvi jogok kiszélesítése
Legyen a magyar a második hivatalos nyelv ott, ahol a magyarok többségben élnek; csökkenjen a felére az anyanyelv-használati küszöb azért, hogy minden olyan településen, ahol a lakosság egytizede magyar, lehessen magyarul is ügyet intézni – tűzte ki célul választási programjában az RMDSZ. Székelyföldön és Kolozsváron néztünk utána, mit jelentenének a magyar közösség számára ezek az intézkedések, illetve milyen értékben érvényesülnek a jelenlegi törvények.
Székelyföldön esetleges és helyzetfüggő a magyar nyelvhasználat biztosítása, hiába élnek többségben a magyarok, a közélet majd-minden területén tapasztalható a közösség nyelvi jogainak korlátozása – jelentette ki a Maszolnak Benkő Erika. A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat vezetője szerint néhány éve azért hozták létre a jogsegély-szolgálatot, hogy védelmet tudjanak biztosítani azoknak, akiket hátrányos megkülönböztetés ér, és tapasztalataik szerint széles a panaszosok köre az etnikai diszkriminációtól a nyelvi jogok biztosításáig. Benkő Erika szerint tevékenységüknek köszönhetően némileg változott a helyzet, pozitív példákról is be lehet számolni.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat az elmúlt években kérdőívekkel kereste fel a háromszéki közintézményeket, önkormányzatokat, amelyekben a magyar feliratokról, tájékoztató kiadványokról, magyar formanyomtatványokról, magyar nyelvű honlapról, magyar nyelven is megfogalmazott határozatokról érdeklődtek. Tapasztalatok szerint már attól történtek előrelépések, hogy ezekre a dolgokra rákérdeztek az intézményvezetőknél. Voltak közintézmények és önkormányzatok, ahol korábban nem voltak sem magyar formanyomtatványok, nem létezett magyar ügyfélszolgálat és magyar honlap, de azáltal, hogy érdeklődtek, az érintett intézmények legalább részlegesen próbálták megoldani a hiányosságokat.
Többletkiadásokkal is jár
Benkő Erika szerint minden szinten tenni kell annak érdekében, hogy kiszélesedjenek nyelvhasználati jogaink. Hozzátette, hogy ő maga november 23-án, az ENSZ kisebbségügyi tanácsában mutat be egy jelentést és felkéri a nemzetközi fórumot, hassanak oda, hogy Románia tartsa be a kisebbségügyi vállalásait.
„Sajnos a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat keretében elvégzett munkánk során azt tapasztaltuk, annak ellenére, hogy Románia nagyszerű vállalásokat tett arra az anyanyelvűséghez való jog biztosítására, a gyakorlatban ez esetleges és helyzetfüggő” – mondta Benkő Erika. Szerinte a közhivatalok viszonyulása attól függ, hogy van-e megfelelő alkalmazott, aki el tudja végezni a kétnyelvűséggel járó többletmunkát, hiszen ha például egy beadványra magyarul kell válaszolni, a közhivatalnoknak azt először meg kell írnia románul és lefordítania magyarra.
A kétnyelvűség többletkiadásokkal is jár, ezért a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat azt szeretné elérni, hogy a román állam vállalja fel a kétnyelvűséggel járó plusz kiadásokat. „Rá kell vennünk a román államot, hogy foglalkozzon ezzel a kérdéssel, ezért nem elegendőek a nemzetközi ajánlások, hanem világos törvények kellenek, hiszen a jelenlegi törvénykezések biztosítják a kétnyelvűséghez való jogot, de nem rendelnek melléke finanszírozást”– mondta Benkő Erika.
Abszurd helyzetek az igazságügyben
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat vezetője több problémát is felsorolt, olyan esetekről, ahol sérül az anyanyelvhasználati jog. Például előfordult, hogy a sepsiszentgyörgyi kórház sürgősségi osztályán a beteg nem tudott anyanyelvén beszélni az orvossal. A jogvédő szolgálat panasza nyomán a sepsiszentgyörgyi kórház vezetősége elrendelte, hogy a sürgősségi osztályon mindig legyen legalább egy olyan személy, aki beszél magyarul, és tud kommunikálni a kiszolgáltatott beteggel. „Azoknak is gondjuk lehet az orvosi szaknyelvvel, akik jól beszélnek románul, ezért dolgoznunk kell azon, hogy az egészségügyben biztosítani lehessen az anyanyelv használatot” – magyarázta a jogász.
Benkő Erika szerint az igazságszolgáltatásban is van helye a jobbnak, hiszen törvény szerint a tárgyalásokon tolmács biztosítja az anyanyelvűséget, de ezt előzetesen kell kérvényezni. Emellett az az abszurd helyzet tapasztalható, hogy akkor sem zajlik a tárgyalás magyarul, ha a bíró, az ügyvéd és a felperes is magyar. Emlékeztetett, hogy az elmúlt rendszerben és a forradalom után is egy ideig ez bevett szokás volt az igazságszolgáltatásban, de ma már akkor is románul kell beszélni, ha minden résztvevő magyar.
Az emberek félelmét le kell építeni
A székelyföldi önkormányzatokban történtek előrelépések a magyar nyelv használata terén, de ennek minősége és mennyisége nagyban függ a polgármestertől és tanácsosoktól. Benkő Erika szerint van lehetőség magyar nyelven megfogalmazni a beadványokat, de sok esetben csak románul érkezik rá válasz. Törvény szerint azonban, ha valaki magyarul fordul a közhivatalhoz vagy önkormányzathoz, annak kötelessége magyarul is válaszolni.
Tapasztalatok szerint jelenleg ez 60 százalékban megtörténik, de még dolgozni kell rajta, hogy minden érintett közintézmény és önkormányzat betartsa a törvényt. Ez esetben az emberek félelmét, régi beidegződéseket is le kell építeni, mivel sokan azt tartják, hogy magyarul fogalmazzák meg a beadványaikat, kéréseiket, akkor kedvezőtlenül bírálhatják el azt, vagy késve kap rá választ. „Rajtunk áll, hogy a közintézmények hogyan kezelik ezt a kérdést. Tudni kell, hogy bármikor, bármilyen helyzetben jogunk van az anyanyelv használatra, ezért éljünk ezzel a lehetőséggel”, hívta fel a figyelmet Benkő Erika.
A Maszol érdeklődésére, hogy szokott-re élni az anyanyelvhasználati jogaival, egy sepsiszentgyörgyi férfi, T. Attila elmondta: előfordult már, hogy egy önkormányzathoz leadott magyar nyelvű kérésére kizárólag román nyelvű választ kapott. Hozzátette: hiányolja, hogy az iskolákban nem tanítják meg a gyerekeket arra, hogy miként kell magyar nyelvű beadványokat megfogalmazni. Tudomása szerint a tanterv tartalmazza, hogy a diákoknak meg kell tanítani a kérések, beadványok megfogalmazását, de tanárokon múlik, hogy azt kizárólag román nyelven-, vagy magyarul is megtanítják.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat vezetője szerint valóban fontos, hogy a fiatalokban tudatosítsák az anyanyelv használatának fontosságát. „Nagyon fontos, hogy mindenki megtanuljon beszélni román nyelven is, de legkönnyebben anyanyelvünkön tudunk érvényesülni ” – mondta Benkő Erika. Hozzátette: büszke arra, hogy miután a jogvédő szolgálat néhány éve intenzív levelezést folytatott az oktatási minisztériummal és a tanfelügyelőséggel, most sikerült azt elérni, hogy az ellenőrzőbe magyarul írják be a minősítéseket. Rossz volt hallani, hogy a gyerekek a „kitűnő” minősítés helyett azt mondták: „kaptam egy fb-t vagy foarte binét”, mondta Benkő Erika, aki szerint gyermekkorban kell kialakítani az öntudatot és kifejleszteni azt a mentalitást, hogy számít az anyanyelv és lehet érvényesülni magyarul is.
Antal Árpád: reális célkitűzés
Reális célkitűzés az, hogy a magyar nyelv legyen regionális hivatalos nyelv Székelyföldön – jelentette ki a Maszol megkeresésére Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármesterének magyarázata szerint Romániára jellemző, hogy amit tíz év alatt nem lehetett megoldani, kedvező konjunktúrában egy nap alatt megoldódik. Rámutatott, hogy ha Szlovéniában lehet regionális hivatalos nyelv a magyar, ha Szerbiában négy nyelven, így magyarul is kiállítják az anyakönyvi dokumentumokat, akkor Romániában is lehet a törvényeket és az alkotmányt a valósághoz igazítani.
Antal Árpád szerint azért van szükség arra, hogy a magyar nyelv regionális hivatalos nyelvvé váljon, mert ezáltal több tucat pert lehetne megspórolni, és véget lehetne vetni a folyamatos jogi herce-hurcának. A sepsiszentgyörgyi elöljáró szerint a magyar nyelv hivatalos státusa arra is jogi alapot teremtene, hogy a Székelyföldön szolgáló rendőröktől, csendőröktől megköveteljék a nyelvismeretet.
Még mindig nincs többnyelvű helységnévtábla Kolozsváron
Kolozsvár az erdélyi magyar kultúra fellegvára, ennek ellenére a rendszerváltás után sem került többnyelvű helységnévtábla a város határába. Pedig 2014. július 14-én még a bíróság is erre kötelezte az önkormányzatot, de Emil Boc polgármester fellebbezett arra hivatkozva, hogy a magyarság aránya nem éri el a húsz százalékot a városban. 2015. február 5-én a Kolozsvári Táblabíróság érvénytelenítette a korábbi ítéletet. Már ez a példa szemlélteti, mit jelentene a kolozsvári magyarok számára az anyanyelv-használati küszöb 20 százalékról 10 százalékra történő csökkentése.
Idén június 24-én mutatták be az RMDSZ és PNL közötti megállapodást a szövetség szervezeti vezetői, amely értelmében a kisebbségek etnikai arányától függetlenül háromnyelvű (román, magyar, német) helységnévtáblákat helyeznek azokon a Kolozs megyei településeken, amelyek helyi önkormányzatában a két párt van többségben. Csoma Botond Kolozs megyei RMDSZ-elnök elmondta, a megállapodás továbbra is érvényben van, viszont nem kötötték határidőhöz a dokumentumban szereplő kérdéseket.
Véleménye szerint ugyanakkor egy országra kiterjedő problémát általános szabályozással kell elérni, hogy többé ne interpretációkon múljon a nyelvi jogok betartása. Ezért is érett meg az idő a törvénymódosítási javaslatra.
„Azt szeretnénk elérni, hogy a törvényben határozottan megjelenjen az önkormányzat joga arra, hogy ha sem a tíz százalékos arány, sem az abszolút számú közösség nincs jelen, legyen joga dönteni ebben a kérdésben” – magyarázta. A képviselőjelölt szerint az alsó küszöbökről lehet vitázni, de a tíz százalék egy olyan cél, amit reálisan, egy adott politikai kontextusban el lehet érni.
Az a lehetőség is fennáll, hogy a törvénymódosítást követően polgármesterek továbbra is ellenállnának, de inkább az tapasztalható, hogy ahol a húsz százalékos küszöböt elérte a kisebbség, kitették a többnyelvű táblát – mondta el Csoma.
Bethlendi: fontos az ötezres küszöb
A Musai-Muszáj mozgalom képviselője, Bethlendi András szerint a küszöb csökkentése javít a nyelvi jogok helyzetén, mert így több település, tehát több magyar esne a törvény hatálya alá. Úgy véli azonban: a probléma abban rejlik, hogy Romániában viszonylag jó hogszabályok vannak, csakhogy ezeket nem tartják be. „A civilek szerepe, hogy számon kérjék ezeket, ha a politikum nem jár sikerrel. Kolozsváron ugyanakkor nem egy meghatározott küszöb miatt kellene kitenni a táblát” – tette hozzá Bethlendi.
Szerinte RMDSZ javaslatának előnye, hogy egy abszolút küszöböt is kijelöl, az ötezer főt, amely fölött az adott kisebbség közösséget nyelvi jogok illeti meg. Erre szerinte mindenképpen szükség van, mert nem csak az arányokat kell figyelembe venni, hanem egy nagyobb település több ezer fős magyar közösségének igényeit is. Ugyanakkor fontos arra odafigyelni, hogy amikor nem biztosítanak mindenkinek ugyanolyan jogokat, az visszalépést jelent. „Egy olyan küszöböt kell keresni, amelyiknél a legkisebb a visszalépés, de még működőképes tőle a rendszer. Ez a finnországi svédek példája, ahol nyolc százalékban és háromezer főben állapodtak meg” – fogalmazott Bethlendi.
Idén a Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport helyi lakosok a többnyelvű táblára vonatkozó kérését gyűjtötte és adta le a polgármesteri hivatalnál, májusban arra buzdította a kolozsvári lakcímmel rendelkezőket, hogy csatlakozzanak a táblák kihelyezéséért indított perhez. 2015-ben számos villámcsődületet szerveztek, intolerancia díjat ítéltek oda. A bíróság idén február 15-én döntött: Kolozsvár magyarságát nem illetik meg a többnyelvű helységnévtáblák, a felperes Minority Rights Egyesület keresetét nem tartotta megalapozottnak. A felperes ismét fellebbezett, mert véleményük szerint a bíróság nem vizsgálta meg helyesen az ügyet és nem indokolta meg alaposan a döntését. A bíróság alapfokra visszaküldte az ügyet, a következő tárgyalás pedig december 6-án zajlik.
A törvényt nem tartják be
Szőcs Izabella jogtanácsos tapasztalata szerint Romániában a nyelvi jogok érvényesítésében nem a 20 százalékos küszöb jelenti a legnagyobb problémát. „Számtalan helységben hiába van meg a törvényes küszöb, nem tartják be a törvényt” – állapította meg. Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a húsz százalékos arányt nem a jelenlegi adatok, hanem a közigazgatási törvény hatályba lépésekor érvényben lévő népszámlálás szerint kell vizsgálni. „Ez az időpont 2001. Kolozsváron is hasonló a helyzet, mivel 2001-ben a magyarok aránya jóval 20 százalék fölött volt. Tehát a törvényes alap létezik, csak a végrehajtás, a politikai akarat hiánya miatt nem hajtották végre, ezért szükséges pereskedni” – mondta a Maszolnak.
A küszöb csökkentése véleménye szerint Kolozsváron nem változtatna a jelenlegi helyzeten. Ha ugyanis tíz százalékos a küszöb, de a polgármester nem akarja végrehajtani a törvényt, akkor szintén perelni kell. „Úgy gondolom, hogy első sorban az olyan helységekben kéne végrehajtatni az anyanyelv-használati jogokat, ahol megvan a húsz százalék, és majd következhet a küszöb csökkentése. Az 1206/2001-es kormányhatározat tartalmaz egy listát, azokkal a helyiségekkel, ahol esedékes a tábla kihelyezése és a többi jog betartása. Mindenki figyelmébe ajánlom ezt a listát, mivel a felsorolt helységek többségében nincs tábla, a többi jogról nem is beszélve” – magyarázta Szőcs Izabella.
Kovács Zsolt/Kustán Magyari Attila
maszol.ro

Újabb kutatások – új megvilágítás (Háromszék középkori településtörténete)
Háromszék és Erdővidék középkori településtörténetének kérdései címmel tartott vetített képes előadást Fehér János erdővidéki művészettörténész Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban. Ezennel új előadás-sorozat indult – mondotta felvezetőjében a házigazda szerepét betöltő Tóth-Bartos András, a múzeum történésze. Az intézmény és az Erdélyi Múzeum-Egyesület partnerségében zajló előadás-sorozat Székelyföld középkori történetének legújabb kutatási eredményeit igyekszik bemutatni Sepsiszentgyörgyön. Jövő héten Csíkszék, azután Marosszék és Gyergyószék településhálózatával ismerkedhetünk meg.
Írott forrásaink még vannak
Fehér János elmondta, Erdővidék középkori településtörténetének kérdéseit az elpusztult Dobó falut tárgyaló könyvében (Dobó – Egykori település a Kormos mentén. Erdővidéki Történelmi Adatok 1. A Dobó-Valál Egyesület kiadása, Barót, 2014) felvázolta, mostani előadásában igyekszik bemutatni a Három Széket – nem Háromszéket, hangsúlyozta, mert ezek a középkorban és kora újkorban is még külön entitások voltak. Levéltári források újraértelmezésével, újak felkutatásával igyekezett megközelíteni a kérdést, főképp írott forrásokra támaszkodva. Úgy tűnik, mintha a kutatás lemondott volna az új okleveles források feltárásáról, a szakemberek nagy része is a Székely oklevéltár régi sorozatának köteteire és más, esetenként több mint száz évvel ezelőtt megjelent oklevélgyűjteményekre támaszkodik csupán; gyakran hallani, hogy újat már csak a régészeti ásatások hozhatnak. Ezzel az állítással vitába szállt: a régészet szerepe a középkori településtörténet témakörben nélkülözhetetlen, eredményei nélkül nagyon beszűkülnének az értelmezési lehetőségek, ám a legfontosabb problémákat az okleveles források nélkül szintén nehéz lesz megoldani. És bizony, ismeretlen középkori írott forrásaink is vannak még, és az eddig közölteket is felül kellene vizsgálni, a meglévő közlések kritikai kiadását is jó lenne megvalósítani. Előadásában több eleddig ismeretlen középkori dokumentumot (pl. orbaiszéki településekre, személyekre vonatkozó 15. századi iratokat), középkori oklevelekről készült újkori kivonatokat is bemutatott. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy nagy szükség van az egyes oklevelek kritikai vizsgálatára: újra és újra meg kell vizsgálni a hitelesként elfogadott írott források valódiságát (ugyanis számolni kell az oklevél-hamisítványokkal), illetve esetenként a korábban hamisnak nyilvánított dokumentumok kapcsán is újra kell gondolni az elmarasztaló ítéletet. Hamis információk a köztudatban
Arról is szólt, hogy sok esetben a korábban tévesen közölt okiratok alapján a ma embere bizony hamis információkkal is él. Például idén is megjelent a sajtóban is, hogy Kézdikőváron, az egykori Peselneken régen besenyők éltek. Valójában azonban ruténekről van szó: gróf Kemény József egy általa még 1846-ban közölt 1324. évi oklevél egyes szavait hibásan olvasta, és a „rutenorum” kifejezés helyett a „bicenorum” (besenyők) változatot közölte. Utóbb pedig még további két hamisítvánnyal igyekezett igazolni tévedését. A történész szakma már a 20. század elején korrigálta a tévedést, azonban a helytörténeti jellegű irodalomba, a köztudatba a hibás változat ivódott be. Fehér János más téves információkra is rávilágított: a helytörténeti kérdésekkel foglalkozók közül sokan készpénznek veszik a Székely oklevéltár 1872 és 1934 közötti köteteibe foglalt adatokat, és pl. egyszerű, lábjegyzetbe helyezett véleménynyilvánításra alapozva településünnepeket is szerveznek. Ezeknek a közösségépítő, identitáserősítő hatása kétségtelen, ám nem árt tudni azért, hogy éppenséggel mit is ünnepelünk: főként az egyes települések úgynevezett születésnapi évfordulói eredményezhetnek torz önképet a helyiek tudatában is, hangsúlyozta az előadó. Példát is felhozott: félreértelmezett oklevél alapján 2011-ben Nagyajta megünnepelte a falu fennállásának 800. évfordulóját, miközben a szakma már régen kimutatta, hogy a II. András által a német lovagrend rendelkezése alá bocsátott terület (Barcaság) határait rögzítő oklevélben szereplő „castrum Noilgiant/Noialt” nem Nagyajtára, hanem Szászugrára és az ott található középkori várra vonatkozik. Mellesleg Nagyajtán mindmáig nem ismerünk 12–13. századi várat sem, az unitárius templom eleddig előbukkant legkorábbi részletei is a 13–14. század fordulójára tehetők.
Településszerkezet Fehér János hangsúlyozta, az egyházi és világi területi igazgatási egységek földrajzilag nem mindig fedték egymást. Kiemelte, hogy az Erdővidék megnevezés előbb csupán a régi Miklósvárszék területére volt értendő, az 1654-ben megalakult Erdővidéki Református Egyházmegye révén terjedt ki aztán a régi Bardocszék területére is (ennek református egyházközségeit ekkor szintén az Erdővidéki Református Egyházmegyébe foglalták). Bardoc fiúszék közigazgatásilag Udvarhelyszékhez tartozott, a kis törvényhatóságot Vargyas-vidékként (districtus Vargyas) is említették már a 16. században, sőt, egy ideig a Vargyasszék és Bardocszék párhuzamos megnevezés is érvényben volt. 1635 után, amikor is a fiúszék kiváltságait oklevélbe foglalták, a Bardocszék megnevezés terjedt el.
Szóba került a Székelyföldbe ékelődött enklávék kérdése is (enklávé – olyan terület, amelyet teljes egészében más jogállású terület vesz körbe). Ilyen a Kézdivásárhely melletti, a régi (Felső-) Fehér vármegyéhez tartozó Peselnek és Kézdiszárazpatak térsége is, de a Hidvég környéki, ún. Székföld is Fehér vármegyei terület volt.
Az egyházigazgatás szempontjából mindmáig a legfontosabb középkori forrás az 1332–1337 között készült pápai tizedjegyzék. Háromszéki viszonylatban a középkorban itt az erdélyi egyházmegyéhez tartozó Kézdi főesperesség (a régi Kézdiszék, illetve az itt található Fehér megyei enklávé plébániáit foglalta magába) és a fehérvári főesperesség Sepsi esperesi kerülete (a régi Sepsiszék, az ún. Székfölde, illetve Miklósvár és Bardocszék egyes plébániái) jöhet szóba. Az orbaiszéki települések nem szerepelnek a pápai tizedjegyzékben. A kérdésre, hogy miért, egyelőre még nem sikerült megnyugtató választ adni. Fehér János fejtegette, megtörténhet, hogy más egyházi főhatóság alá tartozott: pl. a szomszédos Barcaságról tudjuk, hogy ekkor az esztergomi érsek joghatósága alatt állt; vagy az egykori, ún. milkói egyházmegyéhez (Moldva déli és Havasalföld keleti részét is magába foglalta) való tartozás is felmerülhet. Az előadó kiemelte, hogy míg Sepsi- és Kézdiszék plébániái esetében esperességekről (archidiaconatus) van szó az oklevelekben, Orbaiszéken a református esperest még a 18. században is dékánnak nevezték a helyiek (az esztergomi egyházmegyéhez tartozó erdélyi területi egységeket is dékánátusok alkották). Orbaiszék első írásos említéseként a szakirodalom is egy 1419-es oklevélre hivatkozik, ami szintén tévedés (ezt már korábban mások is észrevették), mert a szóban forgó oklevél eredetijében csak Sepsi- és Kézdiszék jelenik meg. Az előadó saját kutatásai eredményeként felmutatott egy oklevelet, amely szerint 1454. május 22-én Kovásznán az orbaiszéki székelyek közgyűlést tartottak Kosztolányi Ozsvát székely alispán jelenlétében. Egy 16. századi másolatban maradt fenn egy másik, eleddig szintén ismeretlen oklevélszöveg is, ezt 1455. október 20-án Hunyadi János bocsátotta ki Nyujtódon, gyakorlatilag Cófalva keletkezésének körülményeire derít fényt: a település, amelyet az oklevél Cófalva alias Jánosháza (Czohffalwa alio nomine Janoshaza) megnevezéssel illet, a középkorban minden jel szerint Telekhez tartozott, és alapítójának az oklevélben is szereplő Có János (quondam Joannes Czoh) tekinthető. Ha valaki forrást keres, talál – tette hozzá a művészettörténész. Kitért a kora újkor idején elpusztult/felhagyott, de oklevelek által említett Damokosfalva és Borcfalva nevű orbaiszéki településekre is (ilyenek a többi szék területén is előfordulnak, a kérdéskör bővebb kifejtésére sajnos már nem maradt elegendő idő).
Korai felirat Zalánban
Demeter Lajos sepsiszentgyörgyi történész, könyvtáros közlései alapján Fehér János megvizsgálta a zaláni református templomot is. Bemutatta a késő román korra, gótika elejére tehető déli, kőből faragott kapuzatot (13. század vége), amelyet minden jel szerint két korábbi portálé elemeinek kombinálása révén alakítottak ki a templom 1820-as években bekövetkező bővítésekor. Ekkor a helybeli lelkész a bontás idején előkerülő korábbi feliratot is bemásolta az eklézsia jegyzőkönyvébe. Ebből a feliratból (hitelességéhez nem férhet kétség) derül ki többek közt, hogy a zaláni templomot 1319-ben szentelte fel Szent Mihály arkangyal tiszteletére Benedek erdélyi püspök (azaz nem sokkal korábban, legtöbb néhány évtizeddel előbb épülhetett maga a templom is). A zaláni felirat így egyike a legrégebbi ismert erdélyi feliratoknak, ami nem mindennapi dolog. Demeter Lajos az elmúlt évtizedekben két ízben is közölte az eklézsiai jegyzőkönyv eme adatát, de a művészettörténeti szakirodalom gyakorlatilag ma sem ismeri – mondotta az előadó. Mindemellett a felirat az egyházi igazgatás kérdéskörére vonatkozóan is adatot szolgáltat: a pápai tizedjegyzékek keletkezése előtt Zalán és nyilván a sepsiszéki plébániák már az erdélyi egyházmegyéhez tartoztak, legalábbis erre utal az a tény, hogy az erdélyi püspök szentelte fel a zaláni, akkor egyértelműen katolikus templomot.
A művészettörténész továbbá említette még azt is, hogy a nemrég megjelent háromkötetes, a Székelyföld története című kiadványban sem tisztázták, hogy hamis-e vagy sem az az oklevél, amely 1426-ban Berecket román településként említi (villa valachalis Bereczkfalva). Ez a nyitva hagyott kérdés azonban nem egészséges a magyar és a román történészek közti kapcsolatot illetően sem: a szóban forgó oklevélbe (amelynek a valódiságát a jelek szerint először tulajdonképpen egy román történész, Maria Holban kérdőjelezte meg) foglaltakból kiindulva ugyanis pl. román őstelepek létét is hangoztatják a területen. A hitelességét illetően sok szempontból gyanúsnak számító oklevél bővebb elemzésére szintén nem maradt idő.
Az előadó időhiány miatt már csak érintőlegesen említette még Sepsiszentgyörgy várossá válásának 550, illetve 555 éves évfordulóját (itt azért hangsúlyozva azt is, hogy egyes 2011. évi promóciós anyagokon a „legalább 550 éve város” kifejezést is látta) amit 2011-ben, illetve az idén is ünnepeltek; bemutatva egy eleddig szintén ismeretlen, 1427-ben kelt oklevelet is, melyben a település már oppidumként (ún. mezővárosként) szerepel.
Mint kiderült, a témakörben nagyon sok még a kérdés, a megbízható válasz jóval kevesebb. Fehér János jelezte készségét az elmaradt részletek pótlására is, igény esetén.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Borboly: minden székelyföldi polgármesternek legyen szórványtanácsosa!
MTI - Minden székelyföldi polgármesternek legyen szórványtanácsosa! - javasolta Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke, aki az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában azt mondta, az intézkedéssel erősíteni lehet a kapcsolatot a szórványban élő magyarokkal.
A politikus vasárnap Besztercén a magyar szórvány napja alkalmából szervezett rendezvényen arra kérte az RMDSZ képviselőit, hogy szavazzák meg a parlamentben azt a törvénytervezetet, amely előírná az önkormányzatok számára egy szórvánnyal foglalkozó tanácsos alkalmazását is. Mint mondta, a beterjesztők Moldova köztársaság településeinek a megsegítésére gondoltak, de a jogszabály által az erdélyi magyar szórvány székelyföldi támogatása is lehetővé válna.
A politikus az M1-en szerdán kifejtette: ha van ilyen lehetőség, akkor azt ki kell használni, és segíteni kell vele az erdélyi szórványban élőket. Azt gondolom, Székelyföld, mint belső anyaország és a szórvány között lehet erősíteni a kapcsolatokat - mondta, hozzátéve, nagyon fontos megismerni ezeket a térségeket, hogy erőt és tapasztalatot merítsenek abból, hogyan maradnak meg a magyarok a szórványban; ugyanakkor pedig erősíteni kell őket különböző oktatási, kulturális, gazdasági együttműködések révén.
Borboly Csaba kiemelte: ezzel nyújthatnak egy olyan pluszt a szórványban élőknek, amiért érdemes lesz a magyar identitást még vegyes családban is választani, vagy segít abban, hogy második identitásként vállalják fel a magyarságot.
maszol.ro

Rendhagyó irodalomórák 1956-ról
Tóth Péter Lóránt, Radnóti- és Latinovits-díjas versmondó tart rendhagyó irodalomórákat az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából. A magyarországi előadóművész szerdán és csütörtökön csíkszéki iskolákban találkozik a diákokkal.
Az 1956-os Emlékbizottság támogatásával 65 állomásból álló körútra indult Tóth Péter Lóránt a Kárpát-medencében és Kanadában élő magyarokhoz. A körút során Székelyföldre is ellátogatott Forr a dal már, avagy diákok voltak és ők csinálták a dicsőséges forradalmat című rendhagyó előadásával. A pódiumműsor jegyzőkönyveken, filmfelvételeken és visszaemlékezéseken keresztül felidézi az 1956-os eseményeket, emléket állítva a hősök és áldozatok előtt.
„Mindenképp egy olyan előadást szerettem volna csinálni, ami közös pontokat hoz a mai, 2016-ban élő diákok és az 1956-os események között. Erre adta egyértelműen magát az a tény, hogy tulajdonképpen a felkelőknek és a forradalmároknak a nyolcvan százaléka diák volt. Ebben az előadásban elég nagy részt szentelek a Corvin közieknek, a »pesti srácoknak«, és tulajdonképpen így próbálom közös nevezőre hozni a mai fiatalok és az akkoriaknak az életét. Természetesen vannak benne versek, hiszen én versmondó vagyok, és a versekkel igazán jól kifejezhető egy-egy kor emberének a lelkülete” – hangsúlyozta Tóth Péter Lóránt.
Elmondta, olyan verseket próbált elhozni a gyerekeknek, amelyek bemutatják, hogy az ’56-os fiatalok milyen lélekkel, milyen erőkkel mentek ki az utcára. Ady Endre, Radnóti Miklós, József Attila örök érvényű versei mellett természetesen az ’56-os versek, Márai Sándor, Illyés Gyula, Buda Ferenc, Csics Károly versei és prózai alkotásai röpítik vissza a közönséget a Corvin köziek mindennapjaiba.
Az előadó – aki korábban testnevelő tanárként dolgozott Magyarországon – úgy véli, az iskolai oktatásban kevés figyelmet fordítanak az 1956-os eseményekre. „Konzultálva a határon túli kollégákkal, úgy tudom, hogy ’56 nem igazán tananyag. Magyarországon is elég távolságtartóan kezelték ezt a korszakot, ezeket az eseményeket a gyerekek. Valószínű azért, mert korban egész közel van hozzánk, és sok a föltáratlan akta még, hisz történelmünknek ez a dicsőséges két hetében az események nem napról napra, hanem óráról órára változtak, nehéz ezt teljességében belátni. Azért fontos, hogy tudjanak a mai gyerekek erről, mert ’56-ban a magyarok voltak az elsők, akik megpróbáltak rést törni a kommunizmuson. Egy olyan nemzet ment az utcára, amely ismét megmutatta, hogy szabadságszerető nép. A gyerekeknek fel szoktam villantani ezeken az irodalomórákon, hogy mit kezdjünk mi, mit kezdjenek ők 2016-ban a szabadsággal. Hogy mit jelent most a szabadság és mit jelentett 1956 előtt, és hogy azok a fiatalok miért mentek ki az utcára. A mai gyerekeknek egy kicsit mankó ez afelé, hogy éljenek úgy, hogy nekik ne kelljen fegyvert fogni. És azt a szabadságot, amit örökségbe kaptak a Corvin köziektől, a pesti srácoktól, nekik is tovább kell adni. Mindig kihangsúlyozom, hogy nem ússzuk meg, ezt a tüzet felelősségteljesen kell óvjuk” – fogalmazott az előadó.
Előadások Csíkban
Szerdán a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskolában és a csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskolában tartott rendhagyó irodalomórát Tóth Péter Lóránt, csütörtökön pedig reggel 9 órától a csíkszeredai Venczel József Szakközépiskolában, míg 11 óra 40 perctől a Segítő Mária Római Katolikus Gimnáziumban folytatja körútját az előadó
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Kiállítás az 1956-os szabadságharcról
Az 1956-os forradalom és szabadságharc főként erdélyi vonatkozásait bemutató kiállítás nyílt a marosvásárhelyi Kultúrpalota előcsarnokában, az 1956-os Emlékbizottság jóvoltából. A tárlat péntekig, november 18-áig látogatható, utána székelyföldi körútra viszik.
A magyarországi Buza László Egyesület a Nemzetközi és Regionális Tanulmányokért, valamint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezésében, a magyarországi székhelyű 1956-os Emlékbizottság jóvoltából péntekig Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota előcsarnokában is megtekinthető az 1956-os szabadságharcot felelevenítő kiállítás.
Az Ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig lesznek újak mottó jegyében a magyarországi és erdélyi eseményeket, résztvevőket bemutató tárlat megnyitóján az EMNT Maros megyei szervezetének elnöke, Cseh Gábor Adorján András Mi volt 1956, barátom? című művéből olvasott fel részletet, amely így végződött: „Ahogy a helyed nézed népeknek sorában, légy büszke arra:/ha csak kicsiny kokárda vagy Világnak gomblyukában”.
A gondolatot megragadva a Maros Megyei Múzeum igazgatója, Soós Zoltán a „kicsi a bors, de erős” szólással megerősítve kiemelte, 1956-ban a magyarság megmutatta Európának, hogy képes megfordítani a dolgok menetét. „Lerántottuk a leplet a szocializmusról, amelynek addig Európában sok követője volt. Olaszországban, Franciaországban, Németországban diáktüntetéseket is szerveztek, annak ellenére, hogy kósza hírek érkeztek a Szovjetunióban elkövetett rémtettekről, amelyeket a nyugatiak nem hittek el. A budapesti események után nehéz volt megmagyarázni, hogy a tank belelő a tömegbe. A magyarság döbbentette rá a világot arra, hogy a szocializmus nem emberarcú, hanem diktatúra. Ma is a magyarság vállalta, hogy megmutatja Európának, hogy mi a helyes út, Európa középpontjába emelte a migránskérdést és azt, hogy szűrés nélkül nem szabad tömegeket beengedni. Európa lelkiismerete vagyunk, amely néha megszólal, felkiált” – fogalmazott a múzeumigazgató, rámutatva, hogy Magyarországot éppen azzal vádolják manapság, hogy az ’56-os események után menekülőket befogadták a világ országai: csakhogy jól képzett szakembereket kaptak, akikkel a befogadó országok nyertek.
További hét székelyföldi helyszín
A tárlat 15 pannóján az erdélyi csoportosulások ténykedését és a vezetőikkel, tagjaikkal szemben végrehajtott megtorlásokat ismerhetik meg az érdeklődők: a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen és a Képzőművészeti Főiskolán szerveződött csoportokat, a nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének, a partiumi Bethánia mozgalomnak, a Temesvári Műegyetemen szerveződött csoportnak, a Szoboszlai-csoportnak, az Érmihályfalvi csoportnak, a kolozsvári Dobai-csoportnak, a Baróti-diákok csoportjának, a székelyföldi Fekete Kéz, Török- és Puskás-csoportoknak, az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségének, illetve a Székelyföldi Ifjak Társaságának szervezkedését. A kiállítás ezután Székelyudvarhelyen, Szentegyházán, Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Sepsiszentgyörgyön, Kovásznán és Kézdivásárhelyen lesz megtekinthető.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro

Online népszerűsítés
Három virtuális múzeumot hoztak létre
A Hagyományos mesterségek Székelyföldön-programban három virtuális múzeumot hoztak létre, amelyek egy-egy olaszteleki kovács-, kerekes- és kárpitosműhelyt mutatnak be.
A Szabó Lajos által 1955-ben alapított olaszteleki kovácsműhely már rég nem működik, de a hagyományos eszközöket megtartották, és ezeket meg lehet nézni a www.mestersegek.ro honlapon.
Szabó Lajos, illetve ahogy a környéken ismerték, a sánta kovács alapfoglalkozása mellett híres szerszámkészítő volt, mindenhez értett, ami vasból volt, a kommunizmus idején a kollektív gazdaság gépállományának karbantartását is végezte. A kovácsműhelyt és felszerelését unokája, Szabó Gábor örökölte, aki kovácsolással nem foglalkozik, mezőgazdasági gépeinek karbantartását végzi az örökölt eszközökkel. Nagyapja szerszámaira gondosan vigyáz, megtartásuk és továbbörökítésük mellett döntött – írja a honlapon. A virtuálisan „kiállított” tárgyak közé tartozik: a mennyezetre szerelt bőr fújtató, a gyalupad, a kézi meghajtású állványos kovácsfúrógép, a tűzhely, az üllő és tartozékai.
Az 1949-ben alapított kerekesműhely ugyancsak Olaszteleken működött, a 2008-ban elhunyt Fehér Gábor tulajdona volt. Fia, Fehér András kárpitosmesterként ismert a térségben, akinek műhelyében szintén „szétnézhetünk.
Imre-Marton István, a Kovászna Megyei Kulturális Intézet igazgatója a sajtónak elmondta: a projektet a Norvég Alap 300 ezer lejes támogatásával valósították meg. Az igazgató szerint a program keretében 42 olyan hagyományos mesterséget azonosítottak, amelyet még művelnek Kovászna megye területén, és 250, ezzel foglalkozó mesterembert vettek számba.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Székely Könyvtár 1-50+
– Félidejéhez érkezett a Székely Könyvtár-sorozat: megjelent az ötvenedik kötete a százkötetesre tervezett sorozatnak. Ez már ok az ünneplésre. Hogyan kívánják megünnepelni?
– Az ünneplés már a XXII. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár nulladik napján elkezdődött, hiszen akkor mutattuk be a sorozat ötvenedik kötetét, Markó Béla Válogatott versek című könyvét a Művészeti Egyetemen, igen szép sikerrel. De igazán ünnepelni természetesen itthon, Hargita megyében, Csíkszeredában szerettünk volna, ezért is szerveztük meg Siklódy Ferenc Könyvjegyek című kiállítását, amelyre a Megyeháza Galériában kerül sor (azokról az ex libriszekről van szó, amelyeket Siklódy a könyvsorozat előfizetői számára készített, s amelyek így együtt egészen lenyűgöző hatásúak). Szintén a Megyeháza Galériában kerül bemutatásra a sorozat „ráadáskötete” is – hogy mi légyen ez a „ráadáskötet”, az egyelőre maradjon titok…
– Az erdélyi könyvkiadás legnemesebb hagyományait kívánták feléleszteni a sorozat megjelentetésével és terjesztési módjával: gyűjtők igényeinek megfelelő kivitelezés, előfizetés alapján való terjesztés, az előfizetőknek könyvjegy ajándékozása. Mennyire bizonyult piacosnak ez az elképzelés?
– Valóban: kézhez álló, zsebben is hordozható, ugyanakkor szép és elegáns könyvekre gondoltunk a sorozat útjára indításakor, s a visszajelzések alapján ez az elképzelés el is nyerte az olvasók tetszését. Az előfizetés alapján való terjesztésnél, illetve a könyvjegy-ajándékozásnál természetesen az Erdélyi Szépmíves Céh kiadópolitikája lebegett a szemünk előtt. Ami viszont sikerült anno a Szépmíves Céhnek, az egyelőre nekünk nem: s itt az előfizetők számára gondolok! Ha megnézzük a két világháború között a Céh-kötetekre előfizetők listáját, azt láthatjuk, hogy rengeteg ügyvéd, orvos, politikus vagy más értelmiségi vásárolta meg Kós Károlyék könyveit. Öntudatosabbak lettek volna akkor az erdélyi magyarság „diplomásai”? Nem tudom, nem vagyok olvasásszociológus, de ma mintha kevésbé lenne divatja a könyvnek vezetőink körében. Persze van egy nagy különbség is a Szépmíves Céh kötetei és a mi könyveink között: ott kortárs szerzők jelentek meg, nálunk klasszikusok. De szerintem, ha csupa kortárs szerző jelenne meg nálunk, az se nagyon segítene a helyzetünkön. Nem kizárt, hogy a mi marketingtevékenységünk is hagy kívánnivalókat maga után, de akkor a Székelyföld folyóirat esetében miért van olyan sok előfizetőnk? Hiszen nagyjából ugyanúgy járunk el „marketingileg” a folyóiratunk, illetve a könyveink esetében is! Ami sikeres az egyiknél, miért nem sikeres a másiknál? Nagyon számítottunk például a Székelyföld-előfizetőkre, hogy majd ők megrendelik a Székely Könyvtár köteteit is, de érdekes módon a két előfizetői lista nem nagyon fedi egymást! Természetesen nem adjuk fel, promováljuk továbbra is a könyveinket, hátha egyszer megváltoznak az olvasói szokások…
– Mi lesz a folytatás? S megállnak-e a tervezett száznál?
– Egyelőre a következő ötven kötet is jó nagy nekirugaszkodásnak ígérkezik (bár ha az előttünk álló 5 év is olyan gyorsan eltelik, mint a magunk mögött hagyott 5 év, akkor nem lesz gond). S a folytatásban nyilván gazdagítani szeretnénk az eddig megjelent szerzők listáját. Hogy csak két nevet említsek: Orbán Balázstól és Nyirő Józseftől például nem jelent meg semmi az első ötven kötetben. Márpedig nélkülük nem lehet teljes egy „Székely” Könyvtár! Többen kérdezték például, hogy miért bojkottáljuk Nyirőt?! Sajnos, ebben az esetben nem velünk van a baj: a jogutód továbbra sem szeretné kiadni Nyirőt Erdélyben (gyaníthatóan az író újratemetése körül kavart botrány lehet a ludas a dologban). És aztán ott vannak még a lassan „klasszikussá” érő, ma még a középgenerációhoz tartozó költők, írók, társadalomtudósok is. Ők is joggal várhatják el a sorozat szerkesztőbizottságától, hogy számoljon velük! Egy biztos: lesz még dolgunk bőven!
Sarány István
Hargita Népe (Csíkszereda)

Az újságírónak kell kibányásznia az érdekességet
Az oknyomozó erdélyi magyar újságírás egyik úttörőjeként az elmúlt 26 évben Gazda Árpád számos olyan cikket írt, amelyet fiatal zsurnalisztáknak lehetne oktatni. Újságíróklub-sorozatunk vendégével a szakmai kihívásokról, az igényességről, a lapokra nehezedő anyagi és politikai nyomásról, illetve a nyomtatott sajtó kiútkereséséről beszélgettünk.
– A rendszerváltás után lettél újságíró. Mi késztetett fizikusként erre a pályára?
– Az 1989-es változások idején éppen utolsó éves fizikushallgató voltam a temesvári egyetemen, amikor megnyílt a világ. Óriási igény mutatkozott az igaz szóra, de mivel ugyanazok az emberek írták a forradalmi cikkeket, mint korábban a kommunista lapokat, minden szerkesztőségbe új embereket, új arcokat kerestek. Diákkoromban már voltak rövidpróza próbálkozásaim, közvetlenül a rendszerváltás után pedig diáklapokba írogattam. Magyar körökben, Temesváron jól ismertek, és amikor tollforgatáshoz értő embereket kerestek, arra ébredtem, három szerkesztőség is újságírói állást ajánlott. A Temesvári Új Szó, a Temesvári Rádió és a Romániai Magyar Szó közül kellett választanom, végül a bukaresti napilap Temes megyei tudósítójának szerződtem el. Utólag visszagondolva jó döntésnek bizonyult, hiszen országos ismertségre tettem szert. Mai ésszel – amikor lapjaink pár ezres példányszámmal küszködnek – szinte hihetetlennek tűnik, hogy akkoriban a Romániai Magyar Szó 180 ezres példányban jelent meg.
– A háromszéki Kovásznáról kerültél diákként Temesvárra. Nem akartál hazatérni Székelyföldre?
– A temesvári fordulat olyan meghatározó élménye volt életemnek, hogy fel sem merült az elköltözés lehetősége. Az volt az érzésem, ott mindenki ismer, ott több vagyok, mint máshol. Ha 18 év után ma visszatérek, Temesvár főterén még mindig több ismerőssel találkozom, mint Kolozsváron.
– Ez a kapcsolat idővel megszakadt, hiszen egy nagyváradi kitérő után Kolozsvárra kerültél, és mintegy két évtizede itteni szerkesztőségekben dolgozol. Mi távolított el Temesvárról?
– Előbb a Romániai Magyar Szótól váltam meg: a tudósítói állás nem bizonyult túl igényes munkának. Azonban a váltás akkor fogalmazódott meg bennem, amikor egyik publicisztikai írásomat nem közölte a lap. Temesvárról az erdélyi magyar politika mindig is másként látszott. Olyan emberekkel voltam barátságban, mint Tőkés László, Borbély Imre, Bodó Barna vagy Toró T. Tibor, akik az RMDSZ-en belüli radikálisabb vonalhoz tartoztak. Akkoriban dúlt a vita arról, hogy monolit legyen-e az RMDSZ, vagy a szervezeten belül adják meg a lehetőséget a különböző világnézeti csoportok megjelenésének. A bukaresti napilap az RMDSZ-es fősodorhoz igazodott, egy idő után már nem éreztem jól magam a szerkesztőségben. Így kerültem 1994-ben a Nagyváradon kiadott Erdélyi Naplóhoz.
– A korabeli lapszámok tanúsága szerint több oknyomozó riport fűződik a nevedhez. Mit tartasz közülük a legérdekesebbnek?
– Akkoriban folyt a balkáni háború, életben volt az ENSZ által hozott Szerbia elleni üzemanyag-embargó, mégis az egész Bánság üzemanyagot adott el a szomszédba. Erről a jelenségről kezdtem oknyomozó riportokat írni. Az egyik nagyobb lélegzetű tényfeltáró cikket arról írtam, hogy a temesvári petrokémiai kombinát, a Solventul – amelyet csővezeték kötött össze a Belgrád melletti pancsovai testvérüzemmel – hatalmas mennyiségű, 46 ezer tonna üzemanyagot nyomott át illegálisan Szerbiába. Az infót egy forradalmár társamtól kaptam: ő a gyárban dolgozott, és jelezte nekem a furcsa dolgokat. Közben beköszöntött a Constantinescu-éra, és a Solventul-ügyből bűnvádi eljárás, ügyészségi iratcsomó lett. Az ügynek ebben a kezdeti időszakában született meg a romániai sajtóban elsőként ez az oknyomozó riport.
– Hogyan lehetett hozzájutni ügyészségi forrásokhoz?
– Az infókat véletlen szerencse folytán kaptam kézhez. A Solventul üzemnek külön vasúti állomása volt, én pedig a sínek fölött átívelő gyaloghídról fényképeztem a több száz tartálykocsit, amikor két biztonsági őr megragadott és felcipelt az igazgatóhoz. Az volt a szerencsém, hogy a váratlan látogatás az igazgatót is felkészületlenül érte. Fél napig foglalkozott velem, és arról próbált meggyőzni, hogy nem követtek el törvénytelenséget. Igazát bizonyítandó az ügyészségi dokumentációt is elém tette. Ha úgy terveztem volna, biztos nem sikerül bejutni az igazgatóhoz, ehhez képest az ügyészségi irat ráadás volt. Minden információt kijegyzeteltem, és végül megszületett egy átfogó, jól dokumentált tényfeltáró riport.
– Mennyire volt ez a műfaj anyagilag, szakmailag megbecsülve?
– Az erdélyi magyar sajtóban igazából soha, hiszen rengeteg időt és munkát követel, és rendszerint csak az útiköltséget fedezték. Elsősorban a lelkesedés motivált. Másrészt az is segített, hogy újságíróként nem voltak anyagi gondjaim. A kilencvenes évek elején a Szabad Európa Rádió magyar szerkesztőségét is tudósítottam Romániából, és ők 50 német márkát fizettek egy tudósításért. Ez pedig bőven elegendő volt az anyagi biztonságérzethez, hogy az embernek ideje és kedve legyen olyan újságírói műfajokkal is foglalkozni, amit szeret. Abban az időben az Erdélyi Napló éppen az ilyen műfajok miatt vált népszerűvé.
– Tényfeltáró cikkeid miatt nem voltak gondjaid?
– Amikor riportot írtam Székelyföld militarizálásáról – a román hadsereg és a csendőrség több új alakulatot hozott létre Hargita és Kovászna megyében, és nagyarányú ingatlanvásárlásba és terjeszkedésbe kezdett –, az akkori főszerkesztő nem merte leközölni. Megrémült a cikkben levő adatoktól, és nem volt benne biztos, hogy ha perre megy a dolog, ki tudunk-e ebből mászni. Két hónapig állt az írásom a szerkesztőségben, míg végül megjelent, de aztán olyan visszhangja lett, hogy a lap testületileg büszke volt rá.
– Nyolc évig dolgoztál a Krónika vezető szerkesztőjeként. Az országos napilap új színt hozott az erdélyi magyar újságírásba. Hogyan emlékszel a kétezres évekbeli időszakra?
– Ez volt életemben az első olyan szerkesztőség, ahol a szakmaiságot, a szakmai mércét minden más erdélyi magyar lapnál magasabbra állították. A lap beindítói olyan igényességet honosítottak meg, ami a romániai magyar sajtóban addig nem létezett. Alapállásból nem elégedhettünk meg azzal az információval, ami bejött, vagy amit az emberek nyilatkoztak. Mindennek utána kellett járni. A kilencvenes évek erdélyi magyar sajtójára az volt a jellemző, hogy Funart és Vadim Tudort szabadon lehetett szidni, de nem nagyon jutott másoknak eszébe, hogy meg is kérdezzék például Gheorghe Funart, Kolozsvár polgármesterét. Döntésünk logikus volt: ha nem tesszük fel a magunk kérdéseit, azokat senki más nem fogja tőle megkérdezni. Újdonságnak számított a reggeli lapértekezlet is, amikor kielemeztük az éppen aktuális lapszámot, így egymástól is rengeteget tanultunk.
– Vállvetve dolgoztál munkatársaiddal, legtöbb lapszámba te is írtál. Nem szeretted a főnöki tisztséget?
– Vezető szerkesztőként mindig elvárásaim voltak a kollégáktól. Amikor valaki azt mondta, hogy az általam kért cikket nem lehet rövid idő alatt elkészíteni, megmutattam, igenis lehet. Magam jártam utána, és írtam meg. Ha hiteles akarsz lenni, így működik. A főnöki státusz számomra azért volt jó, mert az érdekesnek tartott témákat én írhattam meg. Mindig megtartottam magamnak a legizgalmasabb történeteket, de hát sokkal több ötlet született a szerkesztőségben, mint amennyit én elkészíthettem volna, így bőven jutott másoknak is.
– Volt olyan cikked, ami mégsem jelenhetett meg?
– Egyetlen ilyen esetre emlékszem, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy egy idő után az útjaink elváljanak. Ameddig a Krónika mögött az alapító tulajdonos, a budapesti székhelyű Napi Gazdaság állt, ilyesmi fel sem merült. A későbbi tulajdonosváltásokkal azonban az érdekek is megjelentek. Egy emlékezetes történetem van: az akkori miniszterelnök-helyettes, Markó Béla vagyonnyilatkozatával kapcsolatban írtam tényfeltáró cikket. Kiderült, hogy miközben az egész erdélyi magyar könyvkiadás támogatásból él, és a kiadók vezetői szerint Erdélyben verseskönyvből egyedül Kányádi-kötetet lehet nyereségesen kiadni, akkor történt meg, hogy vagyonnyilatkozata szerint Markó Béla 90 ezer lejért – mintegy 30 ezer euróért – adta el öt évre az összes korábbi és későbbi verseinek kiadói jogát egy olyan romániai magyar kiadónak, amelyik addig egyetlen könyvet sem jelentetett meg. A cikk első része megjelent, és amikor Markó tudomást szerzett a folytatásáról, a budapesti tulajdonosok ránk telefonáltak, hogy ne jelenjen meg. Azt mondtam a főszerkesztőnek, hogy ha az RMDSZ elnöke elérheti azt, hogy egy róla szóló tényfeltáró cikk ne jelenjen meg, akkor én azonnal lemondok, és elmegyek a laptól, a tényfeltárást pedig máshol közlöm. Bejelentésemre a tulajdonosok meggondolták magukat, és kompromisszumos megoldásként a cikk nem másnap, hanem egy hét múlva jelent meg.
– Több médiaintézménynél is megfordultál. Nem volt nehéz összeszokott munkaközösségektől megválnod?
– Én soha nem voltam az a hős, aki lehetetlen helyzetben is megpróbálta tartani a frontot. Azt mondtam: ha a kiadó nem tudja biztosítani a jó munka feltételeit, én nem vállalok olyan kiadványt, amire szakmailag nem lehetek büszke. Mindig magam előtt láttam, hogyan kellene kinéznie egy jó lapnak, és ha erre nem volt pénz, akkor kerestem más munkát. Váltáskor mindig tele voltam kételyekkel, mert olyan helyre mentem, ahol magasabb szakmai igények fogadtak. Aztán az új munkahelyemen egy-két év után kezdtem jól érezni magam.
– Jelenleg a Magyar Távirati Iroda (MTI) erdélyi tudósítójaként dolgozol. Izgalmas tényfeltáró cikkek nélkül nem érzed beskatulyázva magad?
– Ez a fajta újságírás valóban nem adja meg a felfedezés élményét. Amit mások elmondanak vagy felfedeznek, azt a hírügynökségi újságíró hír formájában visszaadja. Ilyen szempontból unalmasabb, de abban mégsem az, hogy mindig az események sűrűjében mozog az ember. Gyorsnak kell lenni, és nem könnyű feladat az információözönből kiválasztani azt, ami a legfontosabb. Régebben nem tudtam felmérni, hogy írásaimat hányan olvassák, de most, amit megírok, tíz perc múlva viszontlátom az online mediában, a tévében, vagy hallom a rádióban.
– Amit megír az MTI, az hír, és amit nem, az nem hír...
– Ez nem az MTI bűne. Megértem a kollégákat, akik úgy érzik, így sem tudnak minden munkát elvégezni, és a kész hírügynökségi híreket beemelik a lapba. Egy híres mondás szerint a hír az, amit el akarnak hallgatni. Minden egyéb hirdetés. Ha a szerkesztőségek csak azt az információt közlik, amit tálcán kínálnak nekik – közlemények, sajtóértekezletek, stb. – előbb-utóbb unalmasak lesznek, eltávolodnak a valóságtól. Az elhallgatásra szánt érdekességeket az újságírónak kell kibányásznia.
– Miért veszett ki az oknyomozó újságírás az erdélyi magyar sajtóból?
– Egy-egy igazi riporton legalább egy hetet, de lehet, hogy többet kell dolgozni. A szerkesztőségekben ma már nincs olyan ember, aki egy hétig kimaradhatna az egyéb munkákból, hogy egy témának alaposan utána nézzen. Mindenhol versenyt futnak az idővel. Egy cél létezik: legyen minden este készen a lap. De az már nem kihívás, hogy milyen lap legyen. Vannak nyilván pozitív példák is: az Átlátszó Erdély pályázati forrásokból próbálja megszerezni a pénzt az időigényesebb tényfeltáró munkához. De ebből a műfajból sokkal több kellene a romániai magyar sajtóban. A lapok napi munkájában is helyet kell ennek találni, mert amit én megírok az MTI-ben, az Szatmártól Sepsiszentgyörgyig mindenhol jelen van. Ha egy lap csak azt közli, ami mindenhol olvasható, nem fogják megvenni.
– Vajon meddig fogják megvásárolni az olvasók a nyomtatott lapokat?
– Arra nem látok esélyt, hogy az erdélyi magyar nyomtatott sajtó ki tudja heverni a mai drasztikus példányszámcsökkenést. Nagy a tanácstalanság, hogy a lapok internetes változatába mikor mi kerüljön be. Ott vannak az online versenytársak, ugyanakkor nem lenne szabad lelőni a másnap megjelenő cikket. Erre ma senkinek nincs jó receptje. A mobiltelefonos, táblagépes világunkban előbb-utóbb elfogy az a generáció, amelyik a papírhoz ragaszkodik. A nyomtatott lapok azonban ma mégiscsak egyféle márkának számítanak, és ezt kellene kihasználniuk, hogy hangsúlyosabban előretörjenek az internetes világban.
Gazda Árpád
Kovásznán született 1966-ban. Diákként a Tőkés László akkori temesvári lelkészt körülvevő hívek csoportjába tartozott. Az 1989-es temesvári népfelkelés idején letartóztatták, és rövid időre bebörtönözték. A Temesvári Tudományegyetem fizika szakának elvégzése után a Romániai Magyar Szó temesvári tudósítója, a Szabad Európa Rádió magyar szerkesztőségének romániai tudósítója, az Erdélyi Napló hetilap riportere, majd rövid időre főszerkesztője, a Krónika napilap vezető szerkesztője, a Temesvári Rádió szerkesztője, a budapesti Info Rádió és a magyarországi Heti Válasz hetilap munkatársa volt. Kilencéves újságírói tapasztalattal szerzett rádiós újságírói diplomát a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1999-ben. Újságírói munkásságát több szakmai díjjal ismerték el. Jelenleg az MTI magyar hírügynökség erdélyi tudósítója. A Mikor kicsi voltam, magyar voltam című riportkötet szerzője.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Újra Formula-tábort szervez a PONT Csoport, ezúttal Székelyföldön
Hatodik alkalommal szervez FORMULA interdiszciplináris műhelytábort a PONT Csoport a Kastély Erdélyben program keretében. Ezúttal a tábor célja a vargyasi Daniel-kastély (Kovászna megye) és az alsórákosi Sükösd-Bethlen várkastély (Brassó megye) újrahasznosítási tervének kidolgozása. A táborra 2016. december 9-15. között kerül sor. Helyszín: az olaszteleki Daniel-kastély (Kovászna megye). Az ingyenes táborba maximum 40 résztvevőt tudnak fogadni, akik számára a szakmai programokon kívül szállást és a napi 3 étkezést biztosítanak. Felső korhatár: 30 év. Jelentkezni a www.kastelyerdelyben.ro weboldalon lehet. Jelentkezési határidő: 2016. december 2., péntek este 21 óra. Visszaigazolás: 2016. december 4. Miről szól a FORMULA tábor? A hatnapos tábor célja, hogy összehozzanak különböző szakterületen tanuló és dolgozó fiatalokat, nagyon széles körben - tájépítészektől közgazdászokon át designerekig, hogy együtt gondolkodjanak, együtt tervezzenek, több nézőpontból világítsanak rá egy lehetséges megoldásra; készségeiket, szerteágazó tudásukat kamatoztassák, és megtanulják ötleteiket innovatív és hatékony megoldássá, szolgáltatássá formálni. A tábor a holisztikus tervezés módszere segítségével kreatív, innovatív megoldások kidolgozását tűzi ki célul. A résztvevők szakértők szakmai irányításával fognak eljutni a probléma megfogalmazásától a tervezésen át egészen a modellezésig. Foglalkoznak az épületekkel és környezetükkel, környezetkímélő technikai megoldásokkal, lehetséges programokkal, online és offline kommunikációval, szervezeti és gazdasági működési modellekkel. A FORMULA műhelytábor a Kastély Erdélyben program kiegészítő tevékenysége 2016. júliusában 105 675 RON kiegészítő támogatást nyert a PONT Csoport a Kastély Erdélyben program folytatására az izlandi, liechtensteini és norvég alapokból a Kulturális és Természeti Örökség Megőrzése és Felélesztése Programon keresztül. A kiegészítő támogatásból lebonyolítandó programok 2016. októbere és 2017. áprilisa között valósulnak meg. 2015. márciusában a PONT Csoport egy átfogó stratégiai folyamatot indított el a Kastély Erdélyben program megvalósításával. A Kastély Erdélyben program célja egy olyan stratégia és hálózat kialakítása, amely az erdélyi kastélyok és kúriák hosszútávú gazdasági és társadalmi fenntartható hasznosítását szolgálja. Mindez helyi és regionális szintű tervezéssel, a műemléképületek restaurálására és revitalizációjára fordítható alternatív forrásbevonási lehetőségek felkutatásával, egy információs és szakértői hálózat, illetve egy támogató közösség kiépítése által valósítható meg. Ennek a folyamatnak az első mérföldköve a 2016. júniusában elkészült Stratégia, amely az erdélyi kastélyok és kúriák revitalizációjára kínál fenntartható fejlesztési modelleket és megoldásokat. A stratégia gyakorlatba ültetése legalább annyira fontos, mint magának a szakértői dokumentumnak a megszületése, éppen ezért a program következő fázisaként sor kerül ennek a stratégiának a gyakorlati alkalmazására, mégpedig a vargyasi Daniel-kastély (Kovászna megye, Románia) és az alsórákosi Sükösd-Bethlen várkastély (Brassó megye, Románia) esetében. A vargyasi Daniel-kastély késő reneszánsz faragványaival, barokkos díszítéseivel, valamint klasszicista bővítéseivel Erdővidék egyik leglátványosabb műemléke. A kastély a XVI. században épült, de számos külső átalakításon esett át a századok során. A kastély hatalmas parkja még ma is egyedi a benne található díszfáknak és ritka cserjéknek köszönhetően. Az alsórákosi Bethlen-Sükösd várkastélyt Sükösd György kapitány építtette a XVII. század elején. A várfalak négyszögű udvart zárnak körül, a négyszög mindegyik sarkában köralaprajzú bástyákkal. A gyalui várkastély mellett ez a kastély is az úgynevezett erdélyi kerekbástyás kastélyok közé sorolható. Bővebb információ a kastélyokról a www.kastelyerdelyben.ro honlapon található.
Transindex.ro

A csíki drón, ami a Google érdeklődését is felkeltette
A csíkszeredai Spider Drone Security nevű, drónokat gyártó cég két alapítója, Lénárd András és Bustya Attila neve is felkerült arra a listára, amely a legjelentősebb közép- és kelet-európai újítókat tömöríti. A cég 2 óra 6 perc és 7 másodperces idővel tartja a kisméretű drónok lebegési világrekordját.
A New Europe 100 (NE100) projekt harmadik kiadásában a lengyel Res Publica Alapítvány, a Financial Times brit nemzetközi napilap, a Google és a Visegrádi Alap állította össze azon közép- és kelet-európaiak listáját, akik jelenleg a régió világszínvonalú innovátorai.
A kezdeményezés célja elismerni azokat az egyéneket vagy csoportokat, amelyek valamilyen módon újítónak számítanak, és valamilyen területen (új találmány, a technológia innovatív használata, a társadalom javára fordított szakértelem) jelentős pozitív hatást kifejtő tevékenységet folytatnak.
A Mediafax hírügynökség beszámolója szerint a Google internetes mamutcég közleményében szerdán hozta nyilvánosságra az idei eredményeket. A listán 15 európai ország képviselői szerepelnek, a lengyelek vannak a legtöbben, ezután a csehek és a szlovákok következnek, utánuk pedig a magyar és a román újítók sorakoznak fel 10–10 találmánnyal. Az utóbbiak között szerepel Lénárd András és Bustya Attila az általuk 2008-ban alapított Spider Drone Security nevű közös vállalkozásukkal.
Lénárd András megkeresésünkre elmondta, a Google romániai kirendeltségével egy közös munkanapjuk is volt. „A Google-t minden érdekli, ami technológia, ami újítás, és a Spider Drone Security nevű cégünk tartja jelen pillanatban az ember nélküli repülőszerkezetek levegőben maradási világrekordját, amit több mint egy éve állítottunk fel, de azóta sem tudták megdönteni, pedig több próbálkozás is volt világszinten. A Google és a Financial Times javaslatára kerültünk fel a listára, hiszen az újításoknak köszönhetően valószínűleg felkeltettük az érdeklődést, aminek szívből örülünk. A drónok 70 százalékát mi gyártjuk, saját gépekkel dolgozunk. El kell különíteni a hobbidrónokat az ipari és a hadi drónoktól, amit mi gyártunk, az gyakorlatilag hadi technológia. Ez világviszonylatban egy több millió eurós feltörekvő iparág, és ez megkönnyíti az emberek munkáját a mezőgazdaságtól kezdve az őrző-védő cégekig. Különböző államokkal és multinacionális cégekkel vagyunk kapcsolatba, és jelen pillanatban próbáljuk a céget bővíteni. Úgy gondolom, hogy egy erős technológiai központ tud létrejönni Csíkszentsimonban, amit próbálunk világszinten kamatoztatni, hogy legyen ennek egy gazdasági vonzata is számunkra, illetve Székelyföld számára. Én egyébként üzleti és gazdasági szereplőként veszek részt a vállalkozásban, a technikai tudás Bustya Attila érdeme, ő ezeknek a fejlesztéseknek szánta az életét” – hangsúlyozta Lénárd.
Iszlai Katalin |

Állampolgári kezdeményezésként a bukaresti törvényhozási tanács elé terjesztették Székelyföld autonómiatervezetét
Állampolgári kezdeményezésként a bukaresti törvényhozási tanács elé terjesztette a Székelyföld autonómiatervezetét egy a Gyergyószéki Székely Tanács (GYSZT) által megalakított kezdeményező bizottság – erősítette meg az MTI érdeklődésére Árus Zsolt, a GYSZT elnöke pénteken.
A szakértőkből álló, a törvényszövegek jogharmóniáját vizsgáló törvényhozási tanács november 15-én vette nyilvántartásba a tervezetet. A testületnek 30 napon belül kell véleményeznie a dokumentumot, amelyet ezzel az állásfoglalással együtt további 30 napon belül megjelentetnek a hivatalos közlönyben. Ezt követően elkezdődhet a parlament elé terjesztéshez szükséges legalább százezer aláírás összegyűjtése – magyarázta Árus Zsolt.
Felidézte: a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) tavaly júniusi együttes ülésén született határozat arról, hogy állampolgári kezdeményezésként terjesztik ismét a román parlament elé az SZNT autonómia-statútumot, ám az e célból alakult kezdeményező bizottság néhány tagját önkormányzati képviselővé választották júniusban, mely tisztségük összeférhetetlen a bizottsági tagsággal. Ezért döntött úgy a GYSZT, hogy maga alakít újabb testületet, hogy a megkerülhetetlen adminisztratív megkötések miatt „ne álljon a folyamat” – magyarázta a GYSZT elnöke.
Izsák Balázs, az SZNT elnöke az MTI-nek elmondta: a törvénytervezet polgári kezdeményezésként való beterjesztése szinte lehetetlen feladat, hiszen ahhoz az ország megyéinek egynegyedéből kell megyénként legalább ötezer aláírást összegyűjteni.
„Ezt a törvényt is úgy találták ki, hogy a magyarok az őket érintő kérdésekben állampolgári törvénykezdeményezést ne tudjanak beterjeszteni” – vélekedett az SZNT elnöke.
Rámutatott: a polgári kezdeményezésre alternatív lehetőségként tekintenek, „meg sem fordult a fejükben”, hogy ne próbáljanak előbb a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) törvényhozóihoz fordulni azzal a felkéréssel, hogy ők terjesszék a bukaresti parlament elé a Székelyföld statútumát, miként az korábban is megtették az RMDSZ autonómia mellett elkötelezett képviselői.
A székelyföldi autonómia-statútumról először 2004-ben, majd (egy módosított tervezetről) 2012-ben rendeztek szavazást a román parlamentben. Mindkét tervezetet érdemi vita nélkül, egyetlen román támogató voks nélkül vetette el a bukaresti törvényhozás.
Székelyhon.ro

Tőkés: A román-magyar viszonyt párbeszéd útján kell rendezni, nem paktumok által
Tőkés László szerint a román-magyar viszonyt a reprezentatív román és magyar tényezők párbeszéde útján kell rendezni, nem pedig titkos paktumok által.
Az európai parlamenti képviselő az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Reconstructio Egyesület által szervezett Nemzeti jelképek versus nemzetbiztonság című pénteki kolozsvári román-magyar konferencián mondott köszöntőbeszédet.
Tőkés László felidézte: az 1990-es évek eleje óta szorgalmazta – eleinte az RMDSZ-en belül – hogy paritásos alapon üljenek tárgyalóasztalhoz a románok és a magyarok reprezentatív képviselői, és konszenzusos alapon rendezzék a két nép közös dolgait, kezdeményezései azonban rendre elhaltak. Hozzátette, mára már a párbeszéd szó is üres kommunikációs gyakorlattá degradálódott.
A kolozsvári konferenciába Bukarestből az interneten keresztül bekapcsolódó Lucian Mândruța televíziós személyiség sajnálattal állapította meg, hogy míg a románok és a magyarok azon vitatkoznak, ki volt hamarabb Erdélyben, a demográfiai helyzet alapján száz év múlva az lehet a vita tárgya, ki volt az utolsó Erdélyben.
Bakk Miklós politológus az erdélyiség kudarcaként beszélt a nagyszebeni szász Klaus Johannis román államfői mandátumáról. Úgy vélte, Johannis azt mulasztotta el, hogy a nemzetek közös kormányzásának az erdélyi örökségét tegye Románia értékévé. Hozzátette, még ha az erdélyi hagyomány a székely, szász és magyar rendi nemzetekről is szólt, a hagyományt a mai megváltozott etnikai viszonyok között is fel lehetne éleszteni.
Gabriel Andreescu bukaresti politológus egyetemi tanár azt tartotta fájdalmasnak, hogy a Romániában 27 évvel a rendszerváltozás után is a titkosszolgálatok akadályozzák a román-magyar párbeszédet. Úgy vélte: a kommunista politikai rendőrség által kialakított magyarellenes klisék intézményesen továbbéltek a román titkosszolgálatokban, és még a székelyföldi terrorkísérletként bemutatott ügy vádiratában is visszaköszönnek. (Arra az esetre utalt, amely szerint a román hatóságok terrorcselekménnyel vádolták a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom – HVIM – kézdivásárhelyi tagjait, akik állítólag a város központjában Románia nemzeti ünnepén működésbe akartak hozni egy petárdákból összeállított, szemeteskukában elrejtendő robbanószerkezetet. A vádirat „úgynevezett Székelyföldet” emleget, és a Székelyföldet még földrajzi egységként sem ismeri el).
Smaranda Enache, a marosvásárhelyi Pro Európa Liga társelnöke sajnálattal állapította meg, hogy Románia az utóbbi években „az etnocentrizmus és az ortodoxizmus” irányába, Magyarország pedig az „illiberális demokrácia” irányába mozdult el, és az államközi párbeszéd teljesen megszűnt. Az emberi jogi harcos úgy vélte: olyan erdélyiségre lenne szükség, amelyik mind a bukaresti etnokráciának, mind a budapesti illiberalizmusnak ellenáll.
MTI
Székelyhon.ro

Múlt nélkül nincs jövő
A tíz éve alakult Kálnoky Ludmilla Társaság 2016-ot a legsikeresebb évének mondhatja, hét megnyert pályázattal zárjuk az esztendőt.
Sikerült egy modern audiovizuális felszerelést beszerezni, amelynek segítségével érdekesebbé, vonzóbbá tesszük a közösségi rendezvényeket, a felnőttképzési tanfolyamok is érdekfeszítőbbé válnak a vetített anyagok bemutatásával. A három elnyert számítógépünkkel megpróbáljuk bevezetni a világháló rejtelmeibe az idősebb nemzedék tagjait is.
Honismereti kirándulásaink rengeteg élménnyel gazdagították a résztvevőket: bejártuk Székelyföld, Erdély történelmi, kulturális jelentőségű helyszíneit. Emlékév lévén, Erdély nagy püspöke, Márton Áron kegyhelyei kiemelt célként szerepeltek útvonalainkon. A szórványba is eljutottunk, sok személyes és közösségi kapcsolatot sikerült kialakítani. Múlt nélkül nincs jövő, éppen ezért minden körútra sok fiatalt vittünk el. Ők legyenek majd, akik megtartják és továbbadják a lángot, kegyhelyeink üzenetét. A délutáni csoportos hagyományőrző foglalkozásokat is ennek az eszmének a megvalósításáért szerveztük. A közös kirándulásoknak az ismeretszerzés mellett megvolt a közösségépítő szerepük is, ami ebben az ellentétektől szabdalt községben nem elhanyagolható eredmény... A legtöbb támogatást a Bethlen Gábor Alaptól, a Communitas Alapítványtól és a Kovászna Megyei Tanácstól kaptuk, sikerült működőképes partnerségi kapcsolatot kialakítani mind a három szervezettel. Az elmúlt tíz év egyik legnagyobb sikerélménye, hogy sikerült végre egy lelkes, ütőképes önkéntescsapatot kialakítani, akik az információs és a szervezési munkát elvégzik. A munka érdekes, új és nemes kihívások elé állítja mindazokat, akikben megmaradt a cselekvő láz. Remélem, még sokan vagyunk, akik úgy gondoljuk, hogy a közösséget hittel, becsülettel, munkával kell szolgálni. „Mi dolgunk a világon? küzdeni. Erőnk szerint a legnemesbekért” – írta Vörösmarty Mihály. Szűkebb hazánkban, Székelyföldön most ezt tartom az egyik legnemesebb feladatnak.
Zsigmond Sándor, Sepsikőröspatak
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Állampolgári kezdeményezésként a bukaresti törvényhozási tanács elé terjesztették Székelyföld autonómiatervezetét - Állampolgári kezdeményezésként a bukaresti törvényhozási tanács elé terjesztette a Székelyföld autonómiatervezetét egy a Gyergyószéki Székely Tanács (GYSZT) által megalakított kezdeményező bizottság - erősítette meg az MTI érdeklődésére Árus Zsolt, a GYSZT elnöke pénteken.
A szakértőkből álló, a törvényszövegek jogharmóniáját vizsgáló törvényhozási tanács november 15-én vette nyilvántartásba a tervezetet. A testületnek 30 napon belül kell véleményeznie a dokumentumot, amelyet ezzel az állásfoglalással együtt további 30 napon belül megjelentetnek a hivatalos közlönyben. Ezt követően elkezdődhet a parlament elé terjesztéshez szükséges legalább százezer aláírás összegyűjtése - magyarázta Árus Zsolt.
Felidézte: a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) tavaly júniusi együttes ülésén született határozat arról, hogy állampolgári kezdeményezésként terjesztik ismét a román parlament elé az SZNT autonómia-statútumot, ám az e célból alakult kezdeményező bizottság néhány tagját önkormányzati képviselővé választották júniusban, mely tisztségük összeférhetetlen a bizottsági tagsággal. Ezért döntött úgy a GYSZT, hogy maga alakít újabb testületet, hogy a megkerülhetetlen adminisztratív megkötések miatt "ne álljon a folyamat" - magyarázta a GYSZT elnöke.
Izsák Balázs, az SZNT elnöke az MTI-nek elmondta: a törvénytervezet polgári kezdeményezésként való beterjesztése szinte lehetetlen feladat, hiszen ahhoz az ország megyéinek egynegyedéből kell megyénként legalább ötezer aláírást összegyűjteni.
"Ezt a törvényt is úgy találták ki, hogy a magyarok az őket érintő kérdésekben állampolgári törvénykezdeményezést ne tudjanak beterjeszteni" - vélekedett az SZNT elnöke.
Rámutatott: a polgári kezdeményezésre alternatív lehetőségként tekintenek, "meg sem fordult a fejükben", hogy ne próbáljanak előbb a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) törvényhozóihoz fordulni azzal a felkéréssel, hogy ők terjesszék a bukaresti parlament elé a Székelyföld statútumát, miként az korábban is megtették az RMDSZ autonómia mellett elkötelezett képviselői.
A székelyföldi autonómia-statútumról először 2004-ben, majd (egy módosított tervezetről) 2012-ben rendeztek szavazást a román parlamentben. Mindkét tervezetet érdemi vita nélkül, egyetlen román támogató voks nélkül vetette el a bukaresti törvényhozás.
Baranyi László
(MTI)

A jogsértések elleni fellépések lehetőségeiről tárgyaltak a székelyföldi polgármesterek
Zárt ajtók mögött beszélték meg a székelyföldi magyar polgármesterek az önkormányzatokat, valamint a településeket érintő problémákat pénteken, egy Székelyudvarhelyen összehívott polgármester-találkozón.
Fél órás késéssel kezdődött péntek délután a székelyföldi magyar polgármesterek találkozója, amelynek résztvevői előbb megtekintették a városháza Szent István-termét, majd átvonultak az esketőterembe, ahol a találkozó ötletgazdája, Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere felolvasta köszöntőjét.
„Meggyőződésem, hogy a közös gondolkodás és megoldáskeresés előre viszi településeinket, az egyenként összegyűjtött tapasztalatok megosztása pedig segít abban, hogy az előttünk álló feladatokra megtaláljuk a lehető legjobb megoldásokat” – fogalmazott Gálfi. Szót ejtett arról is, hogy az erdélyi, székelyföldi magyar közösség sajátos kisebbségi létéből adódó gondok orvoslását is vállalniuk kell a közösség vezetőinek, ki kell álljanak a nemzetiségi jogokért, de a pályázati lehetőségeket is megtárgyalhatják közösen.
Gálfi Árpád beszéde után Orbán Árpád alpolgármester vette át a szót, és bejelentette, hogy vége a találkozó sajtónyilvános részének. Cikkünk publikálásáig a polgármesteri hivatal sajtóosztályának az eseményről szóló közlemény nem érkezett meg szerkesztőségünkbe, így nem tudhattuk meg, hogy az összegyűlt polgármesterek pontosan milyen problémákat tűztek napirendre, illetve milyen megoldásokról tárgyaltak.
Szombaton a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal Facebook bejegyzéséből derül ki, hogy a találkozó résztvevői „a székelyföldi önkormányzatokat és a régióbeli magyar városokat érintő problémakörök átbeszélése mellett több kérdésben is megállapodtak”, ám további részletek a „résztvevők által hasznosnak ítélt” találkozóról ebből a bejegyzésből sem derültek ki.
A szerkesztőségünknek az eseményről szóló, vasárnap elküldött közleményből kiderül, hogy a polgármesterek első találkozójának napirendi pontjai az egyre fokozódó, nemzetiségi jogokat és a közösségi szimbólumokat érő jogsértésekkel és támadásokkal szembeni közös fellépés lehetőségeiről, a Székelyföld fejlesztését célzó közös projektek beazonosításáról, illetve a megpályázható pénzalapok egyeztetett lehívási lehetőségeiről, valamint a találkozó rendszeresítéséről szóltak.
A polgármesterek egyetértettek abban, hogy a magyar nyelv, illetve közösségi jelképeink használata a nyilvános térben törvényes, jogos és természetes, és az ezekhez való jog biztosítását Románia több nemzetközi egyezmény ratifikálása által vállalta. Ennek megfelelően a székelyföldi magyar városokban ezekkel a jogokkal következetesen élnek és élni fognak, s ugyanerre biztatják a községi vezetőket. A polgármesterek szerint amikor ezeket a jogokat akarják csorbítani, határozottan és összehangoltan kell fellépni, igénybe véve a jogvédő szervezetek segítségét, és szükség esetén az Emberi Jogok Európai Bíróságáig vinni az ügyet. A zárt ajtók mögötti találkozón abban is megegyeztek, hogy az esetekről tárgyilagosan tájékoztatnák a hazai és a nemzetközi sajtót, a bukaresti nagykövetségeket és a nemzetközi jogvédő szervezeteket.
A polgármesterek a települések és Székelyföld fejlesztésével kapcsolatosan megállapították, hogy szükséges az ország régióinak újrarajzolása, és ebben Székelyföldet önálló fejlesztési régióként kellene megjeleníteni. Ugyanakkor az észak-erdélyi autópálya Marosvásárhely–Brassó szakaszának megépítését és egy megyei jogú városokat érintő székelyföldi gyorsforgalmi utat is szeretnének. Azt is leszögezték, hogy ezentúl a különböző fórumokon, egyeztetéseken közösen vennének részt és egységesen lépnének fel. A városvezetők következő találkozója január 12-én lesz, Csíkszeredában – tájékoztattak a közleményben.
Veres Réka
Székelyhon.ro

Tőkés: paktumok helyett párbeszédet!
Pártokon túlmutató, reprezentatív román és magyar tényezők párbeszéde mentén kell rendezni a román–magyar viszonyt, és nem titkos paktumok, politikai alkuk révén – jelentette ki Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a Nemzeti jelképek versus nemzetbiztonság című pénteki kolozsvári román–magyar konferencián – számol be Gyergyai Csaba a kronika.ro-n.
Az EMNT és a Reconstructio Egyesület által szervezett rendezvényen Tőkés emlékeztetett: még az RMDSZ tagjaként több alkalommal is sürgette a román–magyar kerekasztal összehívását – ezt a javaslatot 1993-ban a szövetség kongresszusán meg is szavazták –, a biztató kezdetek után azonban ezek a kezdeményezések rendre elhaltak.
„Azt látjuk, hogy ma már a párbeszéd szó is üres kommunikációs gyakorlattá degradálódott, de soha nem szabad feladnunk az erre irányuló törekvéseket” – tette hozzá az európai parlamenti képviselő. Tőkés László ugyanakkor a magyar–magyar párbeszéd kapcsán megjegyezte: úgy látszik, hogy az RMDSZ előbb ül le tárgyalni a Szociáldemokrata Párttal (PSD) vagy a Nemzeti Liberális Párttal (PNL), mint „saját testvéreivel”, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) képviselőivel.
„Lassan azon fogunk vitázni, ki volt az utolsó…”
Lucian Mândruţă televíziós műsorvezető, egyetemi tanár Bukarestből, az interneten keresztül kapcsolódott be a kincses városi konferenciába. Arra hívta fel a figyelmet, hogy míg a románok és a magyarok azon vitatkoznak, ki volt hamarabb Erdélyben, a demográfiai helyzet alapján száz év múlva az lehet a vita tárgya, ki volt az utolsó Erdélyben. Mândruţă szerint a közösségi médiában jól érzékelhető, hogy „bizonyos külső erők szítják a gyűlöletet, mert érdekük, hogy akadályozzák a román–magyar párbeszédet”.
Gabriel Andreescu bukaresti politológus, egyetemi tanár beszédében azt hangsúlyozta, hogy Romániában 27 évvel a rendszerváltozás után is a titkosszolgálatok akadályozzák a román–magyar párbeszédet. Úgy vélte: a kommunista politikai rendőrség által kialakított magyarellenes klisék intézményesen továbbéltek a román titkosszolgálatokban, és még a székelyföldi terrorkísérletként bemutatott ügy vádiratában is visszaköszönnek. Az egyetemi tanár arra az esetre utalt, amely szerint a román hatóságok terrorcselekménnyel vádolták a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi tagjait, akik az ügyészek szerint a város központjában Románia nemzeti ünnepén működésbe akartak hozni egy petárdákból összeállított, szemeteskukában elrejtendő robbanószerkezetet. Gabriel Andreescu megjegyezte: maga a tény, hogy a kézdivásárhelyi ügyet terrorizmusnak nevezik, azt mutatja, hogy a hatóságok egyáltalán nincsenek felkészülve egy valós terrorveszélyre. Andreescu szerint az is sokatmondó, hogy a főügyészség szervezettbűnözés- és terrorizmusellenes ügyosztályának (DIICOT) vádirata „úgynevezett Székelyföldet” emleget, és a Székelyföldet még földrajzi egységként sem ismeri el.
Bakk Miklós politológus, egyetemi docens az erdélyiség kudarcaként beszélt a nagyszebeni szász Klaus Johannis román államfői mandátumáról. Úgy vélte, Johannis azt mulasztotta el, hogy a nemzetek közös kormányzásának erdélyi örökségét tegye Románia értékévé. Hozzátette, még ha az erdélyi hagyomány a székely, a szász és a magyar rendi nemzetekről is szólt, a hagyományt a mai megváltozott etnikai viszonyok között is fel lehetne éleszteni.
„Újra kell gondolni az államközi párbeszédet!”
Lucian Constantin, az Erdélyi Demokratikus Liga elnöke előadásában arról beszélt, hogy brassói székhelyű szervezete az autonomista csoportok összefogását, s egy transzszilvanista politikai párt létrehozását tűzte ki célul. Constantin hangsúlyozta, a már létező transzszilvanista csoportok szorosabb együttműködésére van szükség, és az Erdélyi Demokratikus Liga arra törekszik, hogy kialakítsa ezen csoportok szervezett hálózatát. „Vannak értékes, jó irányba mutató kezdeményezések, a folyamat azonban rendkívül lassú. Fontos négy év előtt állunk, és remélem, hogy 2020-ra a transzszilvanista mozgalom is meg tud méretkezni, hiszen Romániának új politikai kínálatra van szüksége” – fogalmazott Lucian Constantin.
Dan Maşca, a Szabad Emberek Pártjának (POL) elnöke arra mutatott rá, hogy a hatályos jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy a romániai törvényhozás felfrissüljön, illetve a parlamentbe helyet kapjanak a civil szervezetek és a kisebb, de progresszíven gondolkodó, modern alakulatok. Példaként említette, a közel 18 millió lakosú Hollandiában 17 szervezet képviselteti magát a parlamentben. A marosvásárhelyi üzletember is az elvándorlást nevezte a régió és az ország legnagyobb problémájának. „Tisztában kell lennünk azzal, hogy a mai fiataloknak már van lehetőségük arra, hogy kiválasszák, milyen közösségben szeretnének élni. Senki nem akarja, hogy gyereke egy olyan közösségben, olyan rendszerben nőjön fel, amelyik széteső, nem működik. Nekünk az a dolgunk, hogy ezen változtassunk, hogy legyen, amiért hazatérjenek azok, akik elvándoroltak” – fogalmazott Dan Maşca.
Smaranda Enache, a marosvásárhelyi Pro Európa Liga társelnöke példaértékűnek nevezte azt a szolidaritást, ami létrejött a románok és a magyarok közt az 1989-es rendszerváltáskor, ugyanakkor megjegyezte: ma ott tartunk, hogy a román államfő megfosztja Tőkés Lászlót, a forradalom kulcsfiguráját a Románia csillaga érdemrend lovagi fokozatától. „Szomorú, hogy 27 év után is azt látjuk, hogy a Ceauşescu-rezsim szellemisége még mindig jelen van a politikumban, a titkosszolgálatok munkájában, de a vállalkozói vagy az egyetemi szférában is” – fogalmazott Smaranda Enache.
Ugyanakkor sajnálattal állapította meg, hogy Románia az utóbbi években „az etnocentrizmus és az ortodoxizmus” irányába, Magyarország pedig az „illiberális demokrácia” irányába mozdult el, és az államközi párbeszéd teljesen megszűnt. Az emberi jogi harcos úgy vélte: olyan erdélyiségre lenne szükség, amelyik mind a bukaresti etnokráciának, mind a budapesti illiberalizmusnak ellen tud állni. Beszédében a Pro Európa Liga társelnöke is a román–magyar párbeszéd újragondolását sürgette, és megjegyezte, a transzszilvanista mozgalom ebben fontos szerepet játszhat az elkövetkező időszakban – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

A törvényhozási tanács elé került Székelyföld autonómiatervezete
Állampolgári kezdeményezésként a törvényhozási tanács elé terjesztette a Székelyföld autonómiatervezetét egy, a Gyergyószéki Székely Tanács (GYSZT) által megalakított kezdeményező bizottság – erősítette meg az MTI érdeklődésére Árus Zsolt, a GYSZT elnöke pénteken.
A szakértőkből álló, a törvényszövegek jogharmóniáját vizsgáló törvényhozási tanács november 15-én vette nyilvántartásba a tervezetet. A testületnek 30 napon belül kell véleményeznie a dokumentumot, amelyet ezzel az állásfoglalással együtt további 30 napon belül megjelentetnek a hivatalos közlönyben. Ezt követően elkezdődhet a parlament elé terjesztéshez szükséges legalább százezer aláírás összegyűjtése – magyarázta Árus Zsolt.
Felidézte: a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) tavaly júniusi együttes ülésén született határozat arról, hogy állampolgári kezdeményezésként terjesztik ismét a parlament elé az SZNT autonómiastatútumát, ám az e célból alakult kezdeményező bizottság néhány tagját önkormányzati képviselővé választották júniusban, mely tisztségük összeférhetetlen a bizottsági tagsággal. Ezért döntött úgy a GYSZT, hogy maga alakít újabb testületet, hogy a megkerülhetetlen adminisztratív megkötések miatt "ne álljon a folyamat" – magyarázta a GYSZT elnöke.
Izsák Balázs, az SZNT elnöke az MTI-nek elmondta: a törvénytervezet polgári kezdeményezésként való beterjesztése szinte lehetetlen feladat, hiszen ahhoz az ország megyéinek egynegyedéből kell megyénként legalább ötezer aláírást összegyűjteni. "Ezt a törvényt is úgy találták ki, hogy a magyarok az őket érintő kérdésekben állampolgári törvénykezdeményezést ne tudjanak beterjeszteni" – vélekedett az SZNT elnöke.
Rámutatott: a polgári kezdeményezésre alternatív lehetőségként tekintenek, "meg sem fordult a fejükben", hogy ne próbáljanak előbb az RMDSZ törvényhozóihoz fordulni azzal a felkéréssel, hogy ők terjesszék a parlament elé a Székelyföld statútumát, miként azt korábban is megtették az RMDSZ autonómia mellett elkötelezett képviselői.
A székelyföldi autonómiastatútumról először 2004-ben, majd (egy módosított tervezetről) 2012-ben rendeztek szavazást a parlamentben. Mindkét tervezetet érdemi vita nélkül, egyetlen román támogató voks nélkül vetette el a törvényhozás. (MTI)
Népújság (Marosvásárhely)

„Paktumok helyett párbeszédet!”
Pártokon túlmutató, reprezentatív román és magyar tényezők párbeszéde mentén kell rendezni a román–magyar viszonyt, és nem titkos paktumok, politikai alkuk révén – jelentette ki Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a Nemzeti jelképek versus nemzetbiztonság című pénteki kolozsvári román–magyar konferencián.
Az EMNT és a Reconstructio Egyesület által szervezett rendezvényen Tőkés emlékeztetett: még az RMDSZ tagjaként több alkalommal is sürgette a román–magyar kerekasztal összehívását – ezt a javaslatot 1993-ban a szövetség kongresszusán meg is szavazták –, a biztató kezdetek után azonban ezek a kezdeményezések rendre elhaltak.
„Azt látjuk, hogy ma már a párbeszéd szó is üres kommunikációs gyakorlattá degradálódott, de soha nem szabad feladnunk az erre irányuló törekvéseket” – tette hozzá az európai parlamenti képviselő. Tőkés László ugyanakkor a magyar–magyar párbeszéd kapcsán megjegyezte: úgy látszik, hogy az RMDSZ előbb ül le tárgyalni a Szociáldemokrata Párttal (PSD) vagy a Nemzeti Liberális Párttal (PNL), mint „saját testvéreivel”, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) képviselőivel.
„Lassan azon fogunk vitázni, ki volt az utolsó…”
Lucian Mândruţă televíziós műsorvezető, egyetemi tanár Bukarestből, az interneten keresztül kapcsolódott be a kincses városi konferenciába. Arra hívta fel a figyelmet, hogy míg a románok és a magyarok azon vitatkoznak, ki volt hamarabb Erdélyben, a demográfiai helyzet alapján száz év múlva az lehet a vita tárgya, ki volt az utolsó Erdélyben. Mândruţă szerint a közösségi médiában jól érzékelhető, hogy „bizonyos külső erők szítják a gyűlöletet, mert érdekük, hogy akadályozzák a román–magyar párbeszédet”.
Gabriel Andreescu bukaresti politológus, egyetemi tanár beszédében azt hangsúlyozta, hogy Romániában 27 évvel a rendszerváltozás után is a titkosszolgálatok akadályozzák a román–magyar párbeszédet. Úgy vélte: a kommunista politikai rendőrség által kialakított magyarellenes klisék intézményesen továbbéltek a román titkosszolgálatokban, és még a székelyföldi terrorkísérletként bemutatott ügy vádiratában is visszaköszönnek. Az egyetemi tanár arra az esetre utalt, amely szerint a román hatóságok terrorcselekménnyel vádolták a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi tagjait, akik az ügyészek szerint a város központjában Románia nemzeti ünnepén működésbe akartak hozni egy petárdákból összeállított, szemeteskukában elrejtendő robbanószerkezetet.
Gabriel Andreescu megjegyezte: maga a tény, hogy a kézdivásárhelyi ügyet terrorizmusnak nevezik, azt mutatja, hogy a hatóságok egyáltalán nincsenek felkészülve egy valós terrorveszélyre. Andreescu szerint az is sokatmondó, hogy a főügyészség szervezettbűnözés- és terrorizmusellenes ügyosztályának (DIICOT) vádirata „úgynevezett Székelyföldet” emleget, és a Székelyföldet még földrajzi egységként sem ismeri el.
Bakk Miklós politológus, egyetemi docens az erdélyiség kudarcaként beszélt a nagyszebeni szász Klaus Johannis román államfői mandátumáról. Úgy vélte, Johannis azt mulasztotta el, hogy a nemzetek közös kormányzásának erdélyi örökségét tegye Románia értékévé. Hozzátette, még ha az erdélyi hagyomány a székely, a szász és a magyar rendi nemzetekről is szólt, a hagyományt a mai megváltozott etnikai viszonyok között is fel lehetne éleszteni.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Múltunkról régészszemmel
A székelyek előtt magyarok éltek Székelyföldön?
Az utóbbi másfél évtized régészeti kutatásainak eredményei alapján újra kell értelmezni mindazt, amit a hajdani Csíkszék településhálózatának és egyházszervezetének kialakulásáról, a csíki székelyek megtelepedéséről, a vármegyei magyarok és székelyek, ill. a magánbirtokok és a közösségi tulajdon viszonyáról eddig tudni véltünk. Legalábbis ez derült ki azon az előadáson, melyet dr. Botár István régész, a Csíki Székely Múzeum fiatal munkatársa tartott csütörtök este a Székely Nemzeti Múzeumban.
A kutató felhívta a hallgatóság figyelmét, hogy Székelyföldre vonatkozóan az Árpád-korból egyetlen írásos forrást sem ismerünk, így múltjának felderítésében jelenleg csak névelemzésre vagy a térségben eddig elvégzett néhány régészeti kutatás eredményeire támaszkodhatunk. A csíki székelyeket említő első oklevél a 14. században, pontosabban 1324-ben keletkezett, amelyben Károly király egy név szerint fel nem tüntetett, örökös nélkül elhunyt személy birtokát Apor fia Sándornak adományozza. Ez pedig az eddigi állításokkal szemben azt bizonyítja, hogy a Székelyföldön is létezett királyi jog és magánbirtok, ami tulajdonosának halálával nem a közösségre, hanem a királyra szállt, aki az Apor család egyik tagjának akarta továbbadományozni. Tény viszont, hogy ez a szándék a székelyek ellenkezésébe ütközött, ezért az érintett terület végül közösségi tulajdonná vált.
Éppen ezért Botár úgy véli, Székelyföldön ekkor kezdődött el egy olyan átalakulás, mely végül a területek és anyagi javak közösségi birtoklásához vezetett. Ennek következtében pedig egyes itt élő nemesi családok, köztük a háromszéki Mikók és Aporok is, csak úgy tudták a földjeiket megőrizni, hogy azok a Székelyföldbe ékelődött enklávékként továbbra is vármegyei területek maradtak. Ezért tartozott például Torja környékének egy része vagy Előpatak, Árapatak és Hidvég Felső-Fehér vármegyéhez.
Az 1332–1334-es pápai tizedjegyzékben fennmaradt csíki településnevek tanulmányozása alapján ugyanakkor Botár megállapítja: a -falva végződésű helységnevek előtagjai olyan Árpád-kori személynevek (lásd például Bánkfalva, Amadéfalva, Göröcsfalva, Csekefalva), melyek divatja a papi névadás kizárólagossága miatt a 13. század fordulóján lecseng. Ez viszont arra utal, hogy ezeket a településeket jóval korábban kellett így elnevezniük, mint ahogy eddig feltételeztük.
Annál is inkább, hogy az említett jegyzékben találjuk a Csicsó, Csomortán és Kotormány elnevezésű településeket is, melyek bizonyítottan Árpád-kori személynevek. Kimutatható továbbá, hogy a Somlyó, Tarkő és Rákospatak elnevezések is abból az időszakból származnak, ráadásul körülöttük 11–12. századi leleteket találtak, mint ahogy a csobotfalvi templom mellett feltárt gyereksírban is. Mindezeket figyelembe véve Botár szerint a magyar nyelvű lakosság Csíki-medencei jelenléte már a 11. századtól igazolható, a 12. században pedig megszilárdult a településhálózat is, amely azonban a székelyek 13–14. században történt beköltözésével jelentősen átalakult.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ponta ismét a székelyföldi magyarság ellen uszít, ezúttal Csíkszeredából
Victor Ponta volt miniszterelnök azt nyilatkozta hétfőn Csíkszeredában, hogy az új választási törvény úgy van megalkotva, hogy előfordulhat az a helyzet, hogy Kovászna és Hargita megyéből egyetlen román képviselő se jusson be a parlamentbe.
Victor Ponta, Rovana Plumb és Eugen Teodorovici volt miniszterekkel együtt azért utazott Hargita megyébe, hogy Mircea Duşa képviselőt támogassák egy újabb mandátum elnyerésében. Ponta szerint a választók nagyszámú részvétellel 'jóvátehetik a törvény hibáját'. Ugyanakkor biztosította a jelenlévőket arról, hogy ha nem gyűlne össze megfelelő számú szavazat, akkor a mandátumok újraosztásánál Hargita megye „az első helyen lesz”.
A volt miniszterelnök azt mondta, hogy a PSD kormány sok pénzt utalt a régiónak és arra számít, hogy a magyar választók méltányolják ezt. Véleménye szerint Mircea Duşa megtette kötelességét a megye és az ország iránt.
Megígérte azt is, hogy támogatni fogják a megye egyetlen román nyelvű újságját. Mircea Duşa arra kérte a jelenlévőket, hogy ne szórják szét szavazataikat, mert azt kockáztassák, hogy román képviselő nélkül marad a megye, hiszen míg a magyarok egyetlen listán indulnak, a mintegy 25,000 román szavazaton nyolc párt osztozhat.
itthon.ma//erdelyorszag

Mennyi adót fizet és mennyit kap vissza Székelyföld?
MTI - A befizetett adó és a költségvetésből visszakapott összegek aránya alapján a középmezőnybe tartoznak a magyar többségű megyék - derült ki abból az összeállításból, amelyet a Transindex portál tett közzé kedden a 2016-os év első kilenc hónapjának a pénzügyi adatai alapján.
A portál közérdekű adatigényléssel kapta meg a pénzügyminisztériumtól a társasági adó, jövedelemadó, áfa, illetve jövedéki adó formájában befizetett összegek megyei bontását, és a megyéknek visszautalt összegek statisztikáját.
Ezek szerint az államháztartásnak a megyékből és a fővárosból származó bevételei az első kilenc hónapban elérték a 89,9 milliárd lejt, ebből visszaosztás vagy minisztériumi utalások formájában összesen 33,3 milliárd lej, azaz az összeg 37 százaléka jutott vissza helyi szintre.
Az adatok szerint az egész országban beszedett adó több mint kétharmadát Bukarestben összesítették. Ez annak tulajdonítható, hogy a törvények szerint a nagyvállalatok a fővárosban adóznak. Bukarest az általa begyűjtött adónak csupán a 13 százalékát kapta vissza, de ez is öt és félszer több, mint a székelyföldi Kovászna, Hargita és Maros megyének visszaosztott összegek együttvéve.
A megyei bontás azt mutatja, hogy Románia negyvenegy megyéje közül csak 11 fizetett be többet, mint amennyit visszakapott, harminc megyének viszont több jutott, mint amennyit befizetett. A befizető megyék rangsorát Konstanca vezeti (a befizetések 26 százalékát kapta vissza), utána a Bukarestet körülvevő Ilfov (33), Brassó (34), Kolozs (44), Prahova (52), Temes (53) valamint Dolj (73), Iași (78), Szeben (80) és Argeș (97) megyék.
Nagy mértékben különbözik az eltartott megyék eltartottsági foka. A legeltartottabb megye, a dél-romániai Teleorman csaknem háromszor annyit kapott vissza a költségvetésből, mint amennyit befizetett (292 százalék), további nyolc megye pedig a befizetései több mint kétszeresét kapta vissza. Ezek a bánsági Krassó-Szörényt leszámítva Kárpátokon túli megyék.
A jelentős magyar lakossággal rendelkező erdélyi megyék közül Bihar a befizetett adók 101 százalékát, Maros 104, Arad 108, Szatmár 130, Kovászna 138, Hargita 144, Szilágy pedig 159 százalékát kapta vissza.
maszol.ro

Csíkszereda vendége volt Budapest főpolgármestere
Budapest városvezetése nyitott arra, hogy kapcsolatokat teremtsen a székelyföldi vállalkozókkal – egyebek mellett ez volt a témája annak a megbeszélésnek, amelyet Tarlós István, Budapest főpolgármesterének a jelenlétében tartottak szerdán a csíkszeredai városházán.
A sajtó számára nem nyilvános beszélgetés után a főpolgármester Székelyföldet és Magyarországot érintő témákról is beszélt a sajtó képviselői előtt. A sajtóesemény kezdetén Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere felelevenítette: Csíkszereda és Tarlós István kapcsolata még 1993-ra nyúlik vissza, hiszen a megyeszékhely akkor lépett testvérvárosi kapcsolatba Budapest III. kerületének városrészével, Óbudával, amelynek 1990 és 2006 között Tarlós István volt a polgármestere.
Tarlós István is visszaemlékezett a testvérvárosi kapcsolat megteremtésének időszakára, majd kiemelte, Óbudán a 2004-es – a nem magyar állampolgárok honosításával kapcsolatos – népszavazás érvényes és eredményes volt. „Ha mindenütt az történt volna akkor, mint nálunk, Székelyföld lakói már 2004-óta kettős állampolgárok lehetnének” – hangsúlyozta Budapest főpolgármestere.
A főpolgármester a városházán megtartott, helyi vállalkozókkal folytatott fórumról is beszélt. „Elmondtam, hogy Csíkszeredára és Székelyföldre vonatkozóan Budapest városvezetése azt tudja ajánlani, hogy kapcsolatokat teremtsünk. Az én elvem, hogy üzleteket nem kötünk, de ki tudunk nyitni olyan kapukat, amelyeken eddig nem lehetett átmenni. Nagyon szívesen állunk rendelkezésre és nyújtunk segítséget” – húzta alá a főpolgármester. Ennek kapcsán lapunk kérdésére, hogy miben is nyilvánulnának meg ezek a kapcsolatok, Tarlós a következőképpen fogalmazott: „Ennek az a lényege, hogy ha egy csíkszeredai vállalkozó kapcsolatot keres Magyarországon, de eddig zárt ajtókra talált, akkor mi a siker reményében nagyban közre tudunk működni. Kapcsolatba tudunk lépni a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarával, akik szakmai segítséget és sokrétű lehetőségeket tudnak nyújtani a székelyföldi vállalkozók számára. Ez megkönnyítheti akár egy székelyföldi cég és egy magyarországi vállalkozás közötti kapcsolat létrejöttét is”.
„Budapest városházának homlokzatán leng a székely zászló, és ott is marad, ahogy az én szobámban is. Azok az emberek lehetnek egy ország jó állampolgárai, akik a lelkületükben őrzik nyelvüket és identitásukat. Az Európai Unió alapelveinek is ez felel meg, más kérdés, hogy az EU jelenlegi vezetése mennyire veszi ezt komolyan” – vetette fel a kérdést Tarlós. Megjegyezte, szubjektív megítélése szerint Székelyföld nincs „elkényeztetve” a román kormánytól kapott pénzforrások tekintetében. „Ennek személy szerint nem örülök, de hangsúlyozom, hogy belügynek tekintem a dolgot” – szögezte le, hozzátéve, hogy a magyar főváros és magyar települések Székelyfölddel való kapcsolatának erősítését nagymértékben támogatja a magyar kormány és Budapest városvezetése is.
Aki nem szavaz, az utólag ne panaszkodjon
„Nálunk sem élünk túl könnyű időszakot, népszavazások voltak, vannak, belpolitikai feszültségek zajlanak, választások közelednek. Én egy dolgot szoktam mindig hangsúlyozni. Menjenek el az emberek szavazni. Áldozzanak rá időt, mert nagyon sok múlik azon, hogy vesszük-e magunknak a fáradtságot. Aki meg nem veszi, az utólag ne panaszkodjon” – emelte ki, utalva a december 11-ei románia parlamenti választásokra. Beszéde végeztével kifejezte Csíkszereda polgármesterével való személyes és a magyar főváros szolidaritását egyaránt.
Molnár Rajmond
Székelyhon.ro

Megyeinfó Tamás Sándortól
Mandátumának 155. napján megyeinfót tartott szerdán Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke. A tájékoztató díszlete és stílusa is hasonlított a Lázár János magyar miniszterelnökséget vezető miniszter által meghonosított kormányinfóhoz.
Tamás Sándor elmondta, ezentúl minden hónapban, a rendes tanácsülés után várja az újságírókat a megyeinfóra, ami más lesz, mint egy szokványos sajtótájékoztató, egy hosszabb időszak áttekintésére, elemzésekre, háttérinformációk, tervek kivesézésére lesz lehetőség. A Kovászna megyei képviselő-testület beiktatása után 155 nappal Tamás Sándor úgy fogalmazott, az emberek megyefejlesztéssel, közösségszervezéssel bízták meg, azzal, hogy erősítse Székelyföld kulturális, szellemi hátterét, amit mások gyengíteni próbálnak.
„A technokrata kormányra a recentralizáció jellemző. A héten fogadtak el egy kormányrendeletet, amivel a mezőgazdasági kamarákat a megyei önkormányzatoktól a szakminisztériumhoz utalták” – mondta az önkormányzati elnök, emlékeztetve, hogy az elmúlt években erre a sorsra jutott az építkezési felügyelőség, a fogyasztóvédelem, valamint a pénzügyi, az erdészeti, a környezetvédelmi és a fejlesztési igazgatóságok. „Ez így nincs rendben. Európában eredményeket hozott a decentralizáció, Romániában pedig recentralizáció zajlik” – hangoztatta Tamás Sándor, majd összegezte az elmúlt 155 nap alatt befejezett fejlesztéseket: a kórházfelújítást, út- és hídépítéseket.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Bálint Mózes dicsérete
Az egykor Székelyudvarhely legnagyobb üzemének számító gyár prototípus-műhelyét vezette Bálint Mózes, ahol tudvalevőleg fontos kutatómunka és kísérletezés is zajlott, hiszen el kellett készíteni a gyártásba kerülő alkatrészeket és berendezéseket, olyan technológiai, műszaki leírást mellékelve, hogy a termékek a megfelelő szabványosítás után teljesítsék az elvárásokat. Városszerte legendás volt Bálint Mózes hozzáállása a civil és közösségi ügyekhez is. Nem volt a megyei jogú város életének olyan szegmense – a sporttól, a kultúrától az egyházakig – amelyben, hol nyilvánosan, hol rangrejtetten ne vállalt volna valamilyen szerepet. Személyiségének hatása, egyéniségének varázsa ma is elevenen él a székelyudvarhelyiekben. (Lőrincz Csaba felvétele.)
Amint arról korábban beszámoltunk, november 22-én, kedden tartottuk a Székelyföld novemberi lapszámának bemutatóját, amellyel egyazon időben kisebb ünnepséget is tartottunk Bálint Mózes nyugalmazott művezető tiszteletére.
Az egykor Székelyudvarhely legnagyobb üzemének számító gyár prototípus-műhelyét vezette Bálint Mózes, ahol tudvalevőleg fontos kutatómunka és kísérletezés is zajlott, hiszen el kellett készíteni a gyártásba kerülő alkatrészeket és berendezéseket, olyan technológiai, műszaki leírást mellékelve, hogy a termékek a megfelelő szabványosítás után teljesítsék az elvárásokat.
Városszerte legendás volt Bálint Mózes hozzáállása a civil és közösségi ügyekhez is. Nem volt a megyei jogú város életének olyan szegmense - a sporttól, a kultúrától az egyházakig - amelyben, hol nyilvánosan, hol rangrejtetten ne vállalt volna valamilyen szerepet. Személyiségének hatása, egyéniségének varázsa ma is elevenen él a székelyudvarhelyiekben.
Lövétei Lázár László röviden ismertette a Székelyföld folyóirat vállalt szerepét, illetve az 50. kötetéhez érkezett Székely Könyvtár című sorozatot, amelyet Hargita Megyet Tanácsa támogatásával hoztak létre. Ezt követően levetítettük azt a fotódokumentum-sorozatot, amelyet Bálint Mózes életútjáról állítottunk össze. Olyan gazdag volt ez a nyolc évtized, hogy ötven képkocka csak sejtelmesen illusztrálhatta az odüsszeát.
A Szabó Károllyal közösen készített kisfilm - a rendező-operatőr betegsége miatt - nem készülhetett el, de igyekszünk a közeljövőben olyan állapotba hozni a felvételeket, hogy a legközelebbi alkalomkor bemutathassuk. Az Élő Székelyföld Munkacsoport és a Bibliofil Alapítvány tevékenységében számos lehetőség adódhat majd, igyekszünk erre a részletre is odafigyelni.
A következőkben Péter Péter mérnök-vállalkozó idézte fel Báint Mózeshez fűződő gyári és civil emberi élményeit. Mózsi bácsival beszélgetve, képzeletben bejárták a hetvenes-nyolcvanas évek különböző színtereit, a sikereket, s azt a néhány áthidalt kudarcot is, amelyeket együtt éltek meg a Nagy-Küküllő jobb partján elhelyezkedő üzemben. A hallgatóság tagjai közül többen is együtt dolgozhattak annak idején Mózsi bácsival.
Többen - köztük Ferenczy Ferenc nyugalmazott állatorvos, Székelyudvarhely korábbi polgármestere - a segítőkész embert dicsérték. Ferenczy úr elmesélte, hogy Mózsi bácsi segítségével a nyolcvanas évek elején a "matricások" működőképessé tették a kadicsfalvi tyúkfarm részére vásárolt - gyári állapotában - hibás önitatóit; ez egy nagyvolumenű munka volt, amelyért nem számláztak ki semmit. Péter Zoltán nyugalmazott mérnök a Cérnagyárban dolgozott három évtizeden keresztül. "Két tűz között voltunk - mondotta a szakember -, teljesen más iparágban, de mindig bízhattunk a Gábor Áron és a Matricagyár segítségében, Mózsiban személyesen is, ha valamilyen műszaki megoldásra, baráti gesztusra volt szükségünk."
Az est befejező része a meglepetéseké volt. Gálfi Árpád polgármester emléklapot és jelképes ajándékot nyújtott át. Elekes Gyula képzőművész, a Művelődési Ház igazgatója is - aki a nyolcvanas években a gyár grafikusaként dolgozott - személyes élményeket idézett, elmondta, hogy amikor a művészeti egyetemre való sikertelen felvételizés után állást keresett, Mózsi bácsi és a Matricagyár igazgatója, az immár néhai Fábián István egy hónap leforgása alatt közösen kitalálták, hogy a képzőművész hajlamú fiatalembert hogyan és miként lehet "integrálni" a munkaközösségbe. Elekes egy saját tűzzománc-képét ajándékozta Bálint Mózesnek.
Péter Péter mérnök a családi vállalkozásaként működő, 98 főt foglalkoztató Matplast Kft. részéről adott át jelképes csomagot. Az Élő Székelyföld Munkacsoport (ÉSZM), Páll Ágoston korondi UNESCO-díjas fazekasmesterrel együtt - aki korábban a Matricagyárhoz tartozó kerámiaüzem vezetője, tehát kollégája volt az ünnepeltnek - emléklapot és egy kerámia-plakettet adományozott. Az ÉSZM egyébként elhatározta, hogy ezzel a díjjal hagyományt teremt, s a következő években ilyen formában kívánja majd elismerni azon személyiségek munkáját, akik kimagaslóan sokat tesznek a Székelyföld anyagi és szellemi értékeinek életbentartásáért.
Ezúton köszönjük a közreműködők segítségét. Reméljük, hogy sikeres kezdeményezést indítottunk el ezzel az ötlettel, s az ÉSZM még számos alkalommal lehet majd része örömteli és szép eseményeknek.
Élő Székelyföld Munkacsoport
Emlékeztető: 2007-ben jelent meg Bálint Mózes Testvérmentő. Krónikás napló a csángó sorsról 1990-2007 /Udvarhelyszék Kulturális Egyesület, Székelyudvarhely, 2007/ című könyve. A székelyudvarhelyi Bálint Mózes fáradhatatlanul dolgozott, ő a Testvérmentő, a csángók testvérmentője. Munkásságának és a csángók sorsának krónikája ez a könyv. Sokszor említi munkájában az önzetlen budapesti Atzél Endrét, aki váratlanul bekövetkezett haláláig, 2005. december 7-ig állandóan járta a csángó falvakat. Vitt, amit csak tudott, segített a csángókon, ahogyan csak tudott. Atzél Endrét Ingajáratnak nevezte Bálint Mózes könyvében. /Honismeret (Budapest), 2008/5. sz.
eszm.ro

Székelyföld településtörténete
A Székely Nemzeti Múzeum és az Erdélyi Múzeum-Egyesület partnerségében új kutatásokon alapuló előadás-sorozat zajlik Sepsiszentgyörgyön. Elsőként Háromszék településtörténetéről értekezett Fehér János művészettörténész, múlt csütörtökön Botár István régész Csíkszéket mutatta be, ma László Keve régész Marosszékről tart előadást, majd Gyergyószék következik.
Botár István elmondta, Székelyföld rákfenéje, hogy hiányoznak a középkori írott források, emiatt a régészeti kutatások jelentik az egyik legfontosabb forrást. Előadásában körüljárta annak kérdéskörét, mikortól beszélhetünk Csíkszékről, ugyanis a korábbi szakirodalom szerint a 13. és 14. század fordulóján telepedtek be oda a székelyek. Mellőzik Kniezsa István 1941-ben megjelent megállapítását, miszerint „Csík és Kászon a 12. század közepe előtt még nem székely, hanem más magyarság területe”. Székelyföld kutatásának első írott forrása az 1332–1337 közötti pápai tizedjegyzék. Ebben Csíkszéken tizenöt templomos falut említenek. Az előadó hangsúlyozta, nem ennyi település volt Csíkszéken, ez a templomos falvak száma, hiszen sok esetben 2–3 falu épített közös templomot. Egy 1324-ből származó oklevél adatai árnyalják a korabeli székely örökségről tanultakat, miszerint itt nem érvényesült a királyi jog. Tehát akkor még volt itt magánbirtok. Csíkszék közvetlen közelében az Aporoknak és a Mikóknak volt birtoka.
Minden kutatott templom esetében van a gótikánál korábbi elem, minimum 13–14. századiak. Csobotfalván a csíksomlyói Szent Péter- és Pál-templom tövében feltárt gyereksír alatt még két sírt találtak. Minimum két korabeli emberöltőnek kellett eltelnie azok között, mert szándékosan nem ástak egy meglévő sírba. Tehát a kőtemplomnak a 13. században állnia kellett. Az ásatások során talált cserépedények formája, mintázata, valamint ékszerek összehasonlításával megállapította, hogy Csíkszék a 12. században lakott volt. Cserépbogrács majd mindenhol előkerült, ezek alapján a magyarokat e korai megtelepülési rétegből kizárni nem lehet. Sarkantyú, zabla, kardmarkolat, keresztvas került elő, arra utalnak, hogy a lakosság egy bizonyos része katona, mégpedig nehézfegyverzetű, a korabeli vármegyei szervezet határvédői. A katonaság is, a várak is nemesek jelenlétére utalnak. A 14. században Csíkszéken még lehettek olyan vármegyei enklávék, mint amilyenek Háromszéken későig fennmaradtak, Csíkban ezek korán eltűntek, a csíkiak nem tűrték meg maguk között a velük nem azonos státusban lévőket, ezért nincs a várakban 14. századinál későbbi lelet. Összegzésként elmondható, hogy a 12. században legalább részben magyar határőrök éltek Csík térségében, amely a 13. században településhálózattal rendelkezett. A tatárjárás utánra tehető a székelyek betelepedése. A helynevek alapján a 13. századnál korábbi székely betelepülést Csíkszék és Háromszék esetében nem tartja valószínűnek a régész. A késő középkorban alakult ki a máig fennmaradt településhálózat.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tamási Áron: Szülőföldem
A múlt hét végén a Marosvásárhelyen tartott nemzetközi könyvvásáron mutatták be a Székely Könyvtár legújabb ötös minisorozatát – ezzel a százkötetesre tervezett sorozat feléhez érkezett. Tamási Áron Szülőföldem című művét Molnár Vilmos ismerteti.
Tamási Áron írásművészetének több méltatója is „csúcsértéket képviselő” műnek tartja a Szülőföldem című, először 1939-ben megjelent könyvét. Hogy könyvsikerről volt szó, az is jelzi, hogy a második világháború végéig többször is kiadták. Annál szomorúbb sorsa lett a műnek a szocializmus évtizedeiben, mind Magyarországon, mind Romániában. A Kárpát-medencei magyar nyelvterületen 1990-ig csak egy nagyon cenzúrázott 1976-os bukaresti kiadásról tudunk, amelyik más írások mellett a Bölcső és környéke című kötetben jelent meg a Kriterion Kiadónál. Érdekes módon a műnek az Erdélyi Szépmíves Céh általi 1939-es kiadását az akkori román cenzúra nem csonkította meg, a 70-es évek Romániájának nacionalista irányba már erősen elhajló szocialista apparátusa viszont igen. A Székelyföld folyóirat 2016. januári számában Kémenes Árpád aprólékosan górcső alá veszi, mely részeket vágta ki a szocialista román cenzúra (többek között az első fejezetet teljesen). Az Irodalmi Magazin 2016-os Tamási-számában Dávid Gyula, az 1976-os kiadás szerkesztője is beszámol a mű megcsonkításának körülményeiről.
A folytonos beolvasztási kísérletek, asszimilációs törekvések tanújaként, a népe jelenéért és jövőjéért aggódó Tamási Áron a Szülőföldemben olyan evidenciákat fogalmaz meg (a románságra nézve nem sértő módon, ellenben szókimondóan és fájdalmasan), amelyek kiváltották a nacionalista-szocialista román hatalom dühét. Lehet csodálkozni a fura logikán: hogyhogy az elnyomó jön dühbe és nem az elnyomott? És lehet ámulni a Kádár-rendszer bizarr tapintatosságán is: nem adták ki ők sem, nehogy sérteni találják a Ceauşescu-rezsim érzékenységét.
Az irodalomtörténészek és kritikusok már a könyv műfaji besorolásánál gondban vannak. „Útleírás, társadalomrajz, családtörténeti vázlat, életregény, lírai önvallomás? Úgy hiszem: a Szülőföldem mindez − együttvéve”. (Nagy Pál) „A Szülőföldem egyszerre napló, útleírás, szociográfia, személyes sorsértelmezés. Igazában azonban számvetés a magyarság múltjával, jelenével és jövőjével.” (Sipos Lajos) „…új műfajt teremt új mondanivalói számára. […] Leheletfinom művészi rajzok, miket csak a lélek mélyrétegei tudtak megőrizni. De a Szülőföldem korrajz is, a mai székely falu élete.” (Jancsó Béla) De lássuk, hogyan nyilatkozik maga a szerző megírandó könyve célkitűzéséről: „…egy székelyföldi leírást szeretnék csinálni a Székelyek mai életéről és az új Székelyföldről általában… Persze, ebbe a munkába bele szeretnék sűríteni mindent, amit ezenkívül is tudok a székelyekről magamon keresztül is. Úgy akarom beállítani az egészet, mintha egy angol jönne oda. Kívülről nézni, emberről, földről, tájról jelentést készíteni, elsősorban a magyarság számára, de tovább menve, a világ számára is.” Lehet korrajz is, szociográfia is a Szülőföldem, de leginkább talán a székely falu lelkületének megragadása és felmutatása úgy, ahogy csak a székely falu legnagyobb szülötte és legértőbb krónikása, Tamási Áron volt erre képes. Akinek már első kötete is a Lélekindulás címet viselte. Akinél a lélek sosem volt üres szó. Hogy megint Tamásit idézzem: „De ha már bajlódni kell ebben az életben valamivel, akkor legyen az valóban méltó az emberhez, aki mégis több, mint értelmes majom.” A Székely Könyvtár sorozat Olvasói most a Szülőföldem cenzúrázatlan változatát vehetik kézbe.
Hargita Népe (Csíkszereda)

Székelyföldi elöljárók: jövőre részt veszünk a román nemzeti ünnepen, ha felszólalhatunk
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök is kijelentette: jövőre részt vennének a román nemzeti ünnep megyeszékhelyen szervezett rendezvényein, ha fel is szólalhatnak. Arról beszélnének, hogy közel száz év telt el az egyesüléstől, és még mindig nem teljesültek a modern Románia alapító okiratának tekinthető gyulafehérvári nyilatkozatban foglalt ígéretekből.
„Érik az a pillanat, amikor a háromszéki magyar elöljárók részt vesznek Románia nemzeti ünnepén, december 1-én, és ott elmondják véleményüket” – jelentette ki Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy RMDSZ-es polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: gondolkodtak azon, hogy már idén részt kellene venniük a december 1-i rendezvényen, de figyelembe véve, hogy jelenleg választási kampány van, úgy döntöttek, idén nem lesznek jelen a sepsiszentgyörgyi rendezvényen.
Antal Árpád emlékeztetett, hogy még három alkalom van addig, míg Románia megünnepli az 1918. december elsejei egyesülés száz éves centenáriumát, így minden valószínűség szerint a jövő évi ünnepségen már részt vesznek a magyar elöljárók is, de kizárólag abban az esetben, ha lehetőséget kapnak a felszólalásra.
„El szeretnénk mondani, hogy közel száz év telt el az egyesüléstől és még mindig nem teljesültek a modern Románia alapító okiratának tekinthető gyulafehérvári nyilatkozatban foglalt ígéretekből, amit a magyar közösségnek, a nemzeti kisebbségeknek tettek” – mondta a sepsiszentgyörgyi polgármester.
A Maszol érdeklődésére Antal Árpád kifejtette: az egyesülés száz éves centenáriuma egy olyan pillanat a román állam és politikai osztály számára, amikor szembe kell néznie a valósággal. Szerinte jelenleg két irányzat létezik: egyik úgy gondolja, hogy a száz éves évfordulóra a magyar közösségnek gesztusokat kell tenni, másik szerint száz év után a magyar községnek ideje lenne beállnia sorba, azaz asszimilálódnia kellene vagy elmennie, ahogyan azt a szászok és zsidók tették.
„A magyarok számára nem ünnep”
A december 1-i ünnepségről hasonlóan vélekedik Tamás Sándor, háromszéki tanácselnök is, aki a szerdai megyeinfón a Maszol kérdésére kifejtette: évek óta a háromszéki és sepsiszentgyörgyi önkormányzatok finanszírozzák a prefektúra által szervezett rendezvényt.
„Románia nemzeti ünnepének finanszírozása nem vita tárgya. Vagyunk annyira toleránsak, hogy tiszteljük az ország nemzeti ünnepét, nemzettársaink nemzeti érzéseit, de meg kell érteniük, hogy december 1-e a magyarok számára nem ünnep”, nyilatkozta az RMDSZ-es tanácselnök, aki hangsúlyozta, csak akkor vesz részt az ünnepségen, ha fel is szólalhat. Hozzátette: felszólalása esetén az 1918-ban a kisebbségeknek tett ígéretekre emlékeztetne és a jelenlegi követeléseket fogalmazná meg.
Antal Árpád polgármester érdeklődésünkre kifejtette: bízik benne, hogy az idei sepsiszentgyörgyi ünnepségen csend lesz és békesség, a helyi román közösség méltóságteljesen fog ünnepelni, és rendezvényt nem fogják megzavarni más megyéből érkezők. „Az itt élő románoknak és magyaroknak is jobb, ha nem jönnek „idegen elemek”, mivel azok felszítják a kedélyeket, majd elmennek, de mi továbbra is együtt kell éljünk” – fogalmazott az elöljáró.
Kovács Zsolt
maszol.ro

Budapest és Székelyudvarhely – testvérvárosok
Rendkívüli önkormányzati ülésen döntötték el csütörtökön a székelyudvarhelyi képviselők, hogy testvérvárosi kapcsolatra lépnek Budapesttel. Az erről szóló szerződést is aláírta a két polgármester. A városvezetők szerint a partnerség elsősorban érzelmi szempontból fontos, kulturális célokat szolgál.
A csütörtöki ülésen részt vett tizenhat önkormányzati képviselő egyöntetűen megszavazta, hogy Székelyudvarhely Budapest testvérvárosa szeretne lenni. Orbán Balázs, a koalíció frakcióvezető-helyettese úgy értékelte, a magyar főváros által kezdeményezett lépés egész Székelyföldnek szól, ezért Udvarhely a kapcsolatból származó minden előnyt ki fogja terjeszteni a régióra is. Ezek után a két polgármester aláírta a testvérvárosi szerződést, amit hosszan tartó tapsviharral fogadtak a jelenlévők.
”Ma rendkívül fontos érzelmi hiányt is pótolunk. Budapest és Székelyudvarhely testvérvárosi kapcsolata még inkább feledteti azt a gyászos emlékezetű december 5-ét, amikor több évtizedes történelemhamisítás és megalkuvás következményeként majdnem sikerült elfeledtetni bennünket testvéreinkkel” – fogalmazott ünnepi beszédében Gálfi Árpád polgármester, a kettős állampolgárságról szóló 2005-ös népszavazásra utalva. Hozzátette, mára a magyar kormány nemzetépítő munkájának köszönhetően már nem magyarnyelv-tudásunkon meglepődve látogatnak ide az anyaországiak, hanem tudják, hazajöttek. A polgármester szerint kegyelmi állapotként éljük meg, hogy több nagyváros mellett Székelyudvarhely is Budapest testvérvárosa lehet.
A magyar Országgyűlés és a budapesti főpolgármesteri hivatal homlokzatán is ott leng a székely zászló, amit sem ember, sem gép nem fog onnan levenni – jelentette ki Tarlós István, Budapest főpolgármestere. Mint mondta, a Székelyudvarhely és Budapest közötti testvérvárosi megállapodást ellenszavazat és tartózkodás nélkül döntötte el a fővárosi közgyűlés.
„Mi a székely fővárossal kötöttünk most megállapodást, de szeretném, ha mindannyian úgy vennék, hogy nyugodtan kiterjeszthetjük ezt Székelyföld egészére” – hangsúlyozta. Tarlós szerint a most megkötött partneri kapcsolat elsősorban kulturális célokat szolgál, ezért fontos, hogy ne csak a városvezetők, hanem a lakosok is találkozzanak időről időre. Ugyanakkor gazdasági együttműködésről is lehet beszélni, a két város segítheti a vállalkozók kapcsolatteremtését. A testvérvárosi kapcsolatot Budapest kezdeményezte.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro