Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Székelyföld
8675 tétel
2016. október 31.
Ha fogcsikorgatva is, de együtt kell mozdulnunk
Beszélgetés Bíró Zsolt képviselőjelölttel
– Elnök úr! Az MPP és az RMDSZ között kötött együttműködési megállapodás beérett, úgy néz ki, parlamenti mandátumot hoz a Magyar Polgári Pártnak. Így képzelte el a végeredményt?
– Nem szabad ennyire előreszaladnunk, a kampány és a választás is előttünk áll, s a munkának, együttműködésnek, összefogásnak december 11- én érhet be a gyümölcse. Hosszú folyamat eredménye az, ami most körvonalazódik. Számos kérdést, nézeteltérést sikerült tisztáznunk, közös választási programunk van. Ezek kétségtelen eredmények, és ha kimegyek az utcára, egyértelműen mindenkitől azt hallom, hogy jó döntés volt, jó úton járunk. Állítom, hogy Soós Zoltán összmagyar jelöltsége, az ő szoros eredménye, a vásárhelyi magyarság megmozgatása is példaértékű, még úgy is, hogy végül 2 százalékkal alulmaradtunk. A megye viszonylatában pedig az összefogás eredménye mandátumokban is mérhető. A Maros megyei magyar frakció tizenháromról tizenöt tagúra növekedett, és ez a plusz is kellett ahhoz, hogy magyar tanácselnöke legyen a megyének. Hozzá kell tennem, hogy az önkormányzati választásokat megelőző helyzethez képest magyar polgármesterünk is több van Maros megyében épp úgy, mint országos viszonylatban. Az összefogás erejére a legjobb példa Maroskeresztúr, ahol egyetlen szavazattal sikerült a magyar polgármesterjelöltnek élre törni. Tehát nem csak szlogen, tényleg Minden szavazat számít!
– Bizakodjunk, hogy ugyanez a siker a parlamenti választási részvételben is megmutatkozik. Mi a legfontosabb teendő az MPP-s jelöltek számára a román parlamentben s az RMDSZ-frakcióban?
– A legfontosabb dolog, hogy az erdélyi magyar politikai jobboldal értékrendjét és értékelvűségét meg tudjuk jeleníteni Románia törvényhozásában. A legnagyobb álmom az, hogy olyan politikai légkört teremtsünk, elsősorban a romániai magyarság körében, ami az érdekképviseletnek a hitelességét visszaszerezheti. Azáltal, hogy létrejött egyfajta belső koalíció, ami alkalmazkodik a romániai valósághoz, már hatalmas előrelépés. De ha konkrétabban tárgyaljuk ezeket az elképzeléseket, akkor máris említeni kell az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának kérdéskörét, a Sapientia EMTE állami finanszírozását, Székelyföld turisztikai régióként való elismerését, az egyetlen székelyföldi repülőtérnek, vagyis a marosvásárhelyi reptér fejlesztésének fontosságát. Van zászlótörvény, de ez nem rendezi szimbólumaink szabad használatát, itt is törvényes garanciákra van szükségünk, s akkor még nem is említettem a sokat emlegetett autonómiánkat, amely fogalomnak végre jelentést és tartalmat kell adni a román képviselők tudatában is, hiszen jelenleg ez számukra egy irredenta- revizionista fogalom. Ha lehetőséget kap az MPP, hogy Bukarestben is elő tudjon hozakodni ezekkel a kérdésekkel, az az ügyet viszi előre. Autonómiáról itthon sokat beszélhetünk, de attól az még nem fog megvalósulni. Egyszer meg kell győzni erről a többséget, annak a képviselői pedig Bukarestben vannak.
– Ez azt is jelenti, hogy bukaresti politikus lesz Biró Zsolt?
– Nem. Ez azt jelenti, hogy amikor kell, Bukarestben fogok dolgozni, de csak annyit szeretnék ott tartózkodni, amennyit szükséges. A családommal együtt most Marossárpatakon élünk. A három gyermekem itt Marosvásárhelyen jár iskolába. A feleségemet is minden ide köti. Az ő életüket nem fogjuk felborítani. Magam is, ha pihenni akarok, akkor a ház melletti gyümölcsösbe ülök ki elmélkedni, bár erre az utóbbi években egyre kevesebb idő jutott. Ritka pillanat, amikor nem a kihívások, a feladatok kötik le gondolataimat. Amikor gyermekeimmel rohanunk iskolába, zongoraórára vagy éppen edzésre, akkor is ezek dolgok határozzák meg gondolataimat, amikor viszont hétvégén nyugodtan együtt a család, ezek mintegy varázsszóra letisztulnak. Ez a jövőben is így lesz.
– Miért fontos az erdélyi magyarok számára a parlamenti választásokon való részvétel?
– Azt látjuk, hogy évről évre, választásról választásra növekedik a magyarság kiábrándultsága, viszont tudatában kell lennünk annak, hogy magyar érdeket csak magyar ember fog megjeleníteni Bukarestben. A mi sajátos gondjainkat sosem fogja megérteni egyetlen román pártpolitikus sem, képviselni pedig biztos nem. Mi akkor tudunk valamit is mozdítani, ha ott vagyunk, ahol a törvényeket alkotják, ha hallatjuk hangunkat. Helye van a vitáknak, a véleménykülönbségnek, de ezeket a vitákat mindig egymás között kell előbb tisztázzuk, hiszen csak az így kikristályosodó álláspontot, programot, feladatot érezheti mindenki magáénak. Így válunk közösséggé, a közéleti szereplők pedig így lehetnek hitelesek. Véleményem szerint a felelős politika azt jelenti, hogy, ha fogcsikorgatva is, de képesek vagyunk együtt mozdulni!
Kérdezett: Stefan Renáta Népújság (Marosvásárhely)
2016. október 31.
Őrtűz helyett Székely kapu
Bármilyen fiatalosnak tűnik, Borbély Zsolt Attila politológus immár több mint két és fél évtizedes közírói múltra tekinthet vissza. Aki figyelemmel kísérte ez irányú tevékenységét, tudja, hogy a politika iránti érdeklődése már az „apai szárnyak” alatt kezdődött még 1990 táján, amikor megindult a hazai magyarság önszerveződése, megalakult érdekvédelmi szervezetünk. Ebben a temesvári Borbély Imre aktív, vezető szerepet vállalt, tagja volt a szép reményekkel induló RMDSZ első csúcsszerveinek. Egy ideig.
Emlékszünk azokra a szép időkre, amikor a szövetségben egy ideig még mindenki számára központi kérdésnek az autonómia számított. Az erről született határozatok megvalósítása viszont nem került terítékre egyetlen romániai törvényhozó fórumon sem, A szatmári eskütétel is csak amolyan figyelemelterelő, a magyarság elvárásainak kirakatszerű prezentálása volt. Elsősorban a szövetség egyes vezetőinek defenzív, megalkuvó, a román politikai vezetéssel lepaktáló politikája miatt hiúsult meg a lényegre törő kísérlet. (Lásd a neptunosok árulását.)
Most már Markó Béla, az RMDSZ korábbi szövetségi elnöke is elismeri, hogy a romániai magyarság (székelység?) autonómia kérdése lényegében a szövetség kormányszerep-vállalásával kikerült a követelések közül. És azóta sem sikerült azt aktuálissá tenni, pedig ez nemzetiségi megmaradásunk kulcskérdése. E problémában eredménytelen maradt a 2009-es székely autonómia-gyűlés, de a 2014-ben benyújtott székely autonómia-statutum sem került megvitatásra még a parlamenti szakbizottságban sem. A könyv írásai végigkísérik e kérdés alakulását, talán ezért is kapta a most megjelent kötet a találó a Székely kapu a magyar világra címet. Különben vasárnap szerte a Székelyföldön őrtüzek gyúltak az autonómiáért. A szórványban ezt nem lehet megvalósítani. Vegyük úgy, hogy az aradi őrtűz a könyvbemutató volt.
A könyv szerzője már egyetemi évei alatt kezdett el írni, több lap is közölte elemzőit.
A nagy sikerű Kapu folyóiratban megjelent írásaiból készült válogatáshoz a neves történész, az Aradon is többször előadó Raffay Ernő történész írt előszót. A könyvbemutatóra a múlt pénteken a Tulipán könyvesboltban került sor.
A kellemes hangulatú esten a szerző beszélgetőpartnere Toót-Holló Tamás, a Magyar Távirati Iroda főszerkesztője volt. Ismerve Borbély Zsolt Attila tevékenységét, nagyon jól tömörítette a tematikát, a kérdéseket jól megválogatva építette fel az egész beszélgetést. Kiderült: Zsolt már 1995-ben jelentkezett a folyóirat főszerkesztőjénél, Brády Zoltánnál. Eljárt egy pesti ház hátsó udvari részén lévő szerkesztőségbe, ott ismerkedett meg több híressé vált személyiséggel, többek között Rózsa Flores Eduárdóval. A bolíviai-magyar állampolgárságú költőt, írót nevezte a bemutatón „igaz embernek”. (Emlékszünk még? Rózsa volt az, akit a bolíviai hatóságok 2008-ban a szó szoros értelmében egy szállodai szobában kivégeztettek.)
Talán nem véletlen, hogy a családi indíttatás után a folyóiratban közölt írások és a munkatársak közismerten nemzeti orientációja befolyásolta a fiatal közírót, hogy annak idején melyik oldalra állt. Az írások lényegében a magyar nemzeti történelem utóbbi két évtizedének az összefoglalója. Az est folyamán többször is szóba került a magyar jobboldal kialakulása, az, hogy miként sodródott át a nemzeti érdekek következetes védelmezői közé a FIDESZ, mit jelent a konstruktív ellenzék (lásd MIÉP) és vele szemben a mai. A nemzeti érdekeket az Európai Unió gazdaság- és migráns-politikájának kritika nélkül alárendelő, azt kiszolgáló MSZP, KD, Együtt, Jobbik stb. Jó beszélgetés alakult e témáról is!
Ha az estéről, a könyvről egyszavas jellemzést kellene megfogalmaznom, akkor az csak a nemzetféltéslehetne. A könyvbemutató a nemzetféltő aradi gondolkodók találkozója volt. 
Ujj János Nyugati Jelen (Arad)
2016. október 31.
Autonómiatűz égett Váradon is
Rendőrök követték az autonómiatűz meggyújtóit – pedig utóbbiak magánterületen tartották a nagyváradi akciót. Amellyel az SZNT kezdeményezéséhez csatlakoztak – és amely nem ment zökkenőmentesen.
Amilyen nehéz és néha váratlan akadályokkal teli az autonómia kivívása, olyan nehéz és néha váratlan akadályokkal teli az autonómia kivívását sürgető őrtüzek meggyújtása időnként. Úgyhogy ilyen módon akár jelképnek is vehető, hogy nehezen akart beindulni az autonómia váradi tüze vasárnap este a város fölötti egyik dombon. A dolog keretét az adja, hogy Székelyföld autonómiájáért imádkoznak vasárnap azokban a templomokban, amelyek eleget tesznek a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) felhívásának, ugyanakkor idén is előre tudatták, hogy az esti órákban az autonómiakövetelés jeleként őrtüzeket gyújtanak a székelyföldi településeken – meg a hozzájuk csatlakozó más településeken. És idén is a csatlakozók között volt Nagyvárad is.
Háttér
Az SZNT szeptember végén Székelyföld Autonómiájának Napjává nyilvánította október utolsó vasárnapját. Felhívással fordult a nagyvilág keresztény, magyar gyülekezeteihez, hogy az idei autonómianapon templomaikban imádkozzanak a székely szabadságért, Székelyföld autonómiájáért. Izsák Balázs SZNT-elnök felhívásában úgy érvelt: a közös imában kialakuló lelki egység az autonómiaküzdelem folytatásának tartós alapja lehet. Az SZNT ugyanakkor azzal a kéréssel fordult a székelyföldi önkormányzatokhoz, egyházakhoz, civil szervezetekhez, közbirtokosságokhoz, vállalkozásokhoz, hogy október 30-án, helyi idő szerinti 17.30 órakor az általuk meghatározott helyen és módon “lármafák, fáklyák, gyertyák ezreinek fellobbantásával tegyék közösségi élménnyé Székelyföld Autonómiájának Napját”. “Az elmúlt évek során bebizonyosodott, hogy az autonómiáért folytatott küzdelem hosszú lesz, és próbára teszi magának az érintett közösségnek a kitartását, elkötelezettségét. Ezért van szükség arra is, hogy Székelyföld falvaiban és városaiban, de – a szolidaritás jeléül – bárhol a nagyvilágban a közösségek, s minél több közösség tagja belső meggyőződéssel, hittel vegyen részt az autonómiaküzdelemben” – olvasható az Izsák Balázs korábbi felhívásában.
Váradon
A bihari megyeszékhelyen 16.30-kor a vasútállomásnál gyülekezett az a mintegy 15 ember – gyerekek, fiatalok, idősek –, aki vállalta, hogy felsétál a Caisilor utca felől elérhető Felső-Dorongos dűlő tetejére, autonómiát követelni. Már az állomás előtt két rendőr, és egy civilruhás illető figyelte a gyülekezőket, és utóbbiak indulásának idejére már vagy öt rendőr gyűlt a civilben lévő megfigyelő köré. A város fölötti dombra vezető gyalogúton aztán meg is előzte a menetet egy rendőrautó, amely aztán a helyszín közelében leparkolva várta az érkezőket, a kocsiból rendőrök nézték, ahogy a demonstrálók bevonulnak a helyszínre. Ami azonban magánterület – Csomortányi István megyei EMNP-vezető családjáé –, így oda már nem mentek be a rendőrök. A helyszínt időközben Csomortányi előkészítette, a tűz terjedésének megakadályozása céljából levágta a füvet a környéken, felépítette a máglyát, és kis tüzet is gyújtott, amelyről a fáklyákat tudták meggyújtani, amelyekkel aztán belobbantották a máglyát. Csomortányi István köszöntötte a résztvevőket, majd Szilágyi Zsolt, az EMNP országos elnöke rövid beszédben fejtette ki: a székelyek akkor boldogok, ha a magyarok is, és viszont, épp ezért az ő autonómiatörekvéseikkel is szolidarizálni kell. A meghirdetett 17.30 után pár perccel meggyújtották az autonómia tüzét. Amely meggyulladt ugyan, de a máglya egészére nem terjedt át, vélhetően azért, mert a rőzse nedves volt. Így amíg Moldován Gellért Lajos, az EMNP váradi elnöke beszédet tartott, majd a jelenlévők elmondták a Miatyánkot, és elénekelték a Székelyhimnuszt és a Himnuszt, valaki gázolajat hozott, amivel végül sikerült belobbantani a nagy, jelképes tüzet. A demonstrálók a magyar és a székely lobogó, valamint két árpádsávos zászló alatt nézték a sötétben magasba csapó lángokat. A váradi szolidaritási akciót az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Partiumi Autonómiatanács kezdeményezte.
Székelyföldön
Eközben külön kiáltványban kérték Székelyföld területi autonómiáját azok a székelyek, akik a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) hívására őrtüzeket gyújtottak vasárnap este a székelyföldi települések környékén levő magaslatokon. A valamennyi őrtűz mellett felolvasott kiáltványban a megmozdulások résztvevői kijelentették: élni akarnak az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követelik Székelyföld államon belüli önkormányzását! “Ragaszkodunk a nyolc székely széket és 149 önkormányzatot magába foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé. Követeljük, hogy az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek és a Székely Nép – Európa autonóm közösségeihez hasonlóan – megélhesse önrendelkezését Székelyföld autonómiája révén” – áll a kiáltványban. A dokumentumban utaltak rá: Románia kormánya nem mondott le arról, hogy Székelyföldet egy román többségű óriás-régióba olvassza be, vagy feldarabolja. Azt is megemlítették, hogy a Székelyföld autonómiájára vonatkozó, több alkalommal és több formában kinyilvánított igényt a román állam évek óta figyelmen kívül hagyja, a párbeszédre vonatkozó székelyföldi kezdeményezések rendre válasz nélkül maradnak. Izsák Balázs SZNT-elnök a Farkaslaka fölötti Gordon-tetőn meggyújtott őrtűz mellett olvasta fel a kiáltványt. Elmondta, azért választotta Tamási Áron szülőfaluját, mert a székely író által vált ismertté a székelység az egész világon. Kovács Lehel, Farkaslaka polgármestere arra biztatta az összegyűlteket, hogy a sors fölötti siránkozás helyett dolgozzanak, használják ki azokat a közösségépítő lehetőségeket, amelyeket a jelenlegi törvények is lehetővé tesznek. A szeles hideg ellenére mintegy kétszázan másztak ki a hegytetőre, mintegy ötvenen lóháton vették körül a tüzet. Az ünnepi beszédek elhangzása után a résztvevők közösen énekeltek a lármafa mellett. Értesülésünk szerint a kiáltványt elküldik a bukaresti kormánynak.
Budapesten is
A székelyföldi településekhez csatlakozva, Székelyföld autonómiájának napja alkalmából őrtüzet gyújtottak vasárnap Budapest XXII. kerületében, Budafok-Tétényben. A budapesti megemlékezésen részt vettek Budafok, Budatétény, Diósd, Érd, Budaörs és Budakeszi civil szervezetei és a helyi székely közösségek is.
Szeghalmi Örs erdon.ro
2016. október 31.
Háromszék világított
Imádsággal és őrtüzekkel Székelyföld autonómiájáért 
Tegnap délelőtt Székelyföld autonómiájáért imádkoztak azokban a háromszéki templomokban, amelyek eleget tettek a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) felhívásának, az esti órákban az autonómiakövetelés jeleként pedig őrtüzeket gyúltak.
Sepsiszentgyörgyön több mint kétszázan kérték Székelyföld területi autonómiáját az Erzsébet parkban, a ’48-as emlékmű előtt, ahol gyertyákkal jelenítették meg Székelyföld térképét. Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke beszédében kiemelte, a közösségünk elszántságát a hatalom folyamatosan méri, és ha passzívak vagyunk, „akkor bátorságra gerjesszük, és bármit megtehetnek velünk”. Benkő Erika, a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat irodavezetője is aláhúzta, „a román állam nem jó szülő”, mert semmibe veszi a mi akaratunkat. „Meg kell értetnünk a román állammal azt, hogy ne ellenfélként kezeljen bennünket, hanem vállalja fel a jó szülő szerepét, tartsa be azokat az ígéreteket, melyeket a nemzetünknek tettek akkor, amikor létrejött a modern román állam”, nyomatékosította. 
A hideg és szeles idő, meg a szokatlan helyszín ellenére Kézdivásárhelyen mintegy ötvenen gyűltek össze, hogy őrtüzet gyújtsanak a cukorrépa-begyűjtő állomás területén. Az őrtűz meggyújtása után Péter János, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke felolvasta az alkalomra íródott SZNT-kiáltványt, majd Kicsi Kincső Kriszta, a Bod Péter Tanítóképző diákja és Tódor Pál szavalt. A méltóságteljes megemlékezés a székely és a magyar himnusz eléneklésével ért véget. 
Baróton alig százan gyűltek össze vasárnap este a Millennium parkban, hogy őrtűzgyújtással tisztelegjenek a székely autonómia napján. A jelenlevőket Zsombori Csaba köszöntötte, emlékeztetve őket arra, hogy a Székely Nemzeti Tanács létrehozásában Barót játszotta a legfontosabb szerepet: 2003. október 17-én személyesen Csapó József volt szenátor eskette fel annak testületét a baróti református templomban, ugyaninnen indult 2006. december 14-én az autonómia melletti népszavazás, mely később egész Székelyföldre kiterjedt. Megemlékezett a Barót Települési Székely Tanács egyik leglelkesebb tagjáról, Zoltán Elekről is. Szekeres Gabriella előadásában Egyed Emese Ébredés című verse csendült fel, majd ugyancsak Zsombori Csaba olvasta fel Izsák Balázsnak, az SZNT elnökének üzenetét. 
A kovásznaiak a csomakőrösi temető mögött imádkoztak az autonómiáért. A rendezvényen több száz személy vett részt. A kiáltványt Ferencz Botond, az Orbaiszéki Székely Tanács elnöke olvasta. Imát mondott Madaras Mihály Attila, a kovásznai belvárosi református gyülekezet gyakornok lelkésze. Az őrtüzet a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat gyújtotta meg, a rendezvény fennköltségét a Dévai Szent Ferenc Alapítvány égisze alatt működő kovásznai Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelmi központ lakóinak zenés összeállítása fokozta. 
Szentivánlaborfalván, az őrtűz meggyújtása után, sámánok kérték az ősök segítségét. A tüzet sajátos eszközeikkel, dobbal és síppal járták körbe, a tűzre zsályát és egyéb aromás gyógynövényeket szórtak, és pálinkát áldoztak. „A sámán elsősorban segítő ember. Az ősök maguktól nem, csak kérésre segítsenek. Ezért szólítottuk meg őket dobbal és síppal, és arra kértük, hogy bölcsességükben, másoknak nem ártva avatkozzanak közbe céljaink elérésében” – mondta el a Sepsiszentgyörgyről Pécsre elszármazott Bálint Mária, akit 2014-ben, többrendbeli vizsga után avattak a Bükkben sámánná. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. október 31.
A meghódított gyarmat?
Nem tudom, az RMDSZ mennyire átgondoltan importálta magyarhonból a jelszót, miszerint „mentsük meg Kolozsvárt (s a többi nagyvárost) Bukaresttől”. Mert ami ott megy Brüsszellel, itt másképpen hangzik Bukaresttel szemben. Lehetett volna fogadni, hogy a román nacionalisták Erdély elvesztéséért kezdenek mindjárt jajongani. Úgy is lett!
Pedig alapjaiban véve nem erről van szó, a romániai magyarok szövetsége jó ügyet akar ezzel szolgálni. Tényleg le kellene építeni a túlzott központosítást. Ezt azonban éppen a centrum nem akarja, mert Ion I. C. Brăteanu liberális miniszterelnök, látva a regáti területek gazdasági lemaradását, már Erdély annektálása után kimondta, hogy a fejlett országrészek támogassák a szegényebb tájakat. Ez égi manna volt a királyi Románia számára, hiszen az amúgy is gyenge gazdasága romokban hevert!
Vitték is Erdőelve megtermelt értékeit más vidékekre. És viszik ma is. A száz év alatt csak annyi változott, hogy e „szegény” vidékek lakói hozzászoktak a kapotthoz, az adok-ot pedig nem ismerik. Nem is dolgoznak, csak tessék-lássék módon. 
„Általában az erdélyi és bánáti románok a gazdasági erejük növelése helyett sokkal rosszabb helyzetbe kerültek, mint a múltban voltak… Vegyük csak a viszonylag gazdag Temes vidékét. Erről a vidékről az állam évente mintegy 5–6 milliárdot vesz be. És tudják, mennyi marad helyben a milliárdokból közigazgatásra, kultúrára, gazdaságfejlesztésre, egészségügyre stb.? 200 millió.” A fentieket nem én írtam, hanem Iuliu Maniu, mégpedig a II. Károlynak küldött, Erdélyt sirató levelében. Ez most sincs másként. Még akkor sem, ha Bukarest adja a legtöbb pénzt a büdzsébe.
Jelenleg a 25,5 milliárd euró bevételből csak 6,5 kerül kiosztásra, 15 megyének adnak több pénzt, mint amennyit bevesznek tőlük. Többségük moldovai, olténiai, munténiai. Még Székelyföldnek sem osztják vissza az itt megtermelt summa egészét, Kolozs, Temes és Brassó megyéknek pedig még a felét sem. „Nem úgy értettem az egyesülést, hogy elvegyék jogainkat, elzárjanak kincseinktől, ellepjenek bennünket, és a régi Regát, valamint Erdély pártjainak önző politikusai meghódított gyarmatként kezeljenek.” Hát ezt sem én mondom, hanem Victor Babeş. De mondott ilyent Octavian Goga, Traian Vuia, Ioan Slavici is. Őket pedig alig lehetne románellenességgel vádolni.
Román Győző Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. október 31.
Zászlóbírság adott még több indokot az őrtűzgyújtásra Nyárádszeredában
Pártállástól függetlenül egy emberként fogtak össze a hétvégén a nyárádszeredaiak: vasárnap nemcsak őrtüzet gyújtottak a határban, de székely zászlók lepték el a kisvárost, ezzel is tiltakoztak az ellen, hogy eltávolíttaták a városházáról a székely zászlót.
Aki csak tehette, vasárnap reggel székely zászlót tűzött a lakására, kapujára Nyárádszeredában, a főtéren pedig méretes lobogót függesztettek ki az unitárius templomtoronyra is. Így tiltakoztak a helyiek az ellen, hogy a prefektúrának sikerült levetetnie a székely lobogót a városháza épületéről.
Vasárnap délután pedig több százan gyűltek össze a Kerek-erdő felett, hogy őrtűz gyújtásával hírül adják: a székelyek autonómiát szeretnének. A Székely Nemzeti Tanács felhívására rendezett megmozdulás helyi szervezője, Bíró József Attila, megyei tanácsos, a Magyar Polgári Párt helyi elnöke elmondta: mindenki tudtára szeretnék adni jelképünk, a székely zászló üldöztetését. A lobogók kitűzésével a nyárádszeredaiak nemcsak tiltakoztak vasárnap, hanem megmutatták azt is, hogy ki tudnak állni a közösségükért, polgármesterükért, a székely zászlóért – mondta. Vasárnap a helyi templomokban imát is mondtak a székely jelképekért és az autonómia ügyéért, de a határban is fohászkodott Székely Endre református lelkész, hogy Isten adjon erőt, kitartást vezetőinknek, akik ezért a célért harcolnak, de Magyarország vezetőinek is, hogy érezhessük támogatásukat, és célunk előbb-utóbb megvalósulhasson, s ha mi nem is, de utódaink örülhessenek az autonómiának.
A polgármester lóháton, mások autókkal és gyalog érkeztek vasárnap este a határba, így a tervezettnél később gyújtották meg a máglyát, majd himnuszaink után hazafias nótákat énekeltek a székely lobogók alatt összegyűltek. A helyszínen volt Kincses Előd is, aki kifejtette: bár a marosvásárhelyi rendőrség megpróbálta reklámzászlónak minősíteni a székely lobogót, azt nyugodtan ki lehet tűzni a magánterületeken, házakon. „Lobogjon szabadon a székely zászló!” – adta meg a jelszót az ügyvéd. Az egyik résztvevő elmondta: fontos minél több ember figyelmét felhívni, elsősorban közösségeink kell megértsék, majd utána kell a többségi nemzettel megértetni a jelképek és az autonómia kérdését. A szeredaiak hisznek az autonómiában, különben nem tennék meg ezeket a lépéseket, és apró gesztusokkal, lépésekkel kell elérni a célt, mert ez az egyetlen módja annak, hogy „közösségünk itt maradjon” – fejtette ki véleményét Gálfalvi Tibor Ferenc.
Végleges döntés kötelezte
Mintegy tíz napja született végleges bírósági döntés nyomán került le a napokban a nyárádszeredai városházáról a székely zászló. Tóth Sándor polgármestertől megtudtuk: tavaly decemberben született végleges bírósági döntés arról, hogy a lobogót le kell venni az épületről, ám ezt mindeddig nem hajtotta végre, ezért a prefektúra személy szerint őt, mint városvezetőt perelte be és meg is nyerte az eljárást, Tóth Sándort pedig a decemberi ítélettől számítva naponkénti ezer lejjel és a minimálbér húsz százalának befizetési kötelezettségével büntették meg a döntés végre nem hajtásáért.
A napi ezer lejeket nagyvonalúan „elengedték” neki, de így is majdnem 70 ezer lejes bírságot kellene kifizetnie. Természetesen ügyvédhez fog fordulni és minden eszközzel meg fogja védeni magát, és nem engedi ezt az összeget felhajtani. Egy ilyen per a romániai rendszer hibáját mutatja. „Ki kell mondani, hogy ma Romániában vadásszák a kisebbségek jelképeit, pedig a prefektúrának és a kormánynak nem ez kellene a legfontosabb dolga legyen 2016-ban egy jogállamban – hangsúlyozta Tóth Sándor. Ugyanakkor elmondta: a vasárnapi események nemcsak Nyárádszereda, hanem egész Székelyföld számára fontosak, valamilyen formában mindig jelezni kell, hogy itt vagyunk, összetartozunk, és a szíveinkben élő tűz is megerősödik, és ezt észreveszik azok is, akik ebben az ügyben partnereink lehetek. Elérhetjük a célunkat, Székelyföld autonómiáját, hogy az önrendelkezés közigazgatási eszköz legyen.
Az elöljáró bevallotta: nagyon jóleső számára, hogy a nyárádszeredaiak mellette állnak, aki tehette, eljött vagy kitűzte a lobogót. Ilyenkor érzi, hogy érdemes a közösségért dolgozni, hogy a lakosok szolidarizálnak vele és az üggyel. A közösségi vezetőknek ezt is fel kell vállalniuk, és így tiltakoznak az ellen, ami történik nemcsak Nyárádszeredában, hanem Erdély-szerte is. Székelyhon.ro
2016. november 1.
Fellobbantak az autonómia fényei
„Folyó év október 30-án Székelyföldön több mint 200 helyszínen, a Kárpát-medencében és a nagyvilágban több tucat helyen lobbantak fel az autonómia fényei. Őrtüzek, fáklyák, mécsesek, gyertyák tízezrei hirdették az autonómia gondolatát. Elhangzott a rendezvény kiáltványa, amely ismételten leszögezte, hogy élni akarunk az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követeljük Székelyföld államon belüli önkormányzását!
Délelőtt a magyar történelmi egyházak templomainak többségében a hívek Székelyföld autonómiájáért imádkoztak” – áll a Székely Nemzeti Tanács tegnapi, Izsák Balázs által aláírt közleményében, melyben a szervezet elnöke mindenkinek megköszönte a figyelemfelkeltő akcióban kifejtett szervezőmunkát.
Az SZNT közleménye szerint a résztvevők egyénileg, de közösségbe kovácsolódva is bizonyították, hogy él bennük az autonómia iránti igény, és legfontosabb nemzetpolitikai törekvésünkért áldozatokra is képesek. Izsák Balázs külön köszönetét fejezte ki a sajtónak, mely előzetesen, de beszámolókban is mindenkihez eljuttatta a nap üzenetét.
A kétkedőknek, a távol maradóknak ismételten figyelmébe ajánlotta a felhívásban már megfogalmazott gondolatot: az elmúlt évek során bebizonyosodott, hogy az autonómiáért folytatott küzdelem hosszú lesz, és próbára teszi az érintett közösség kitartását, elkötelezettségét, ezért nem lehet ez a küzdelem pusztán néhány ezer ember felelőssége. Szükség van arra, hogy a népszavazáson kinyilvánított népakaraton túl legyen a székely autonómiaküzdelemnek egy szilárd alapja, egészen az autonómia megvalósításáig. „Bízunk abban, hogy sikerült hagyományteremtő kezdeményezéssel mozgósítani Székelyföld lakóit, és az eljövendő években október utolsó vasárnapján, Székelyföld autonómiájának napján a székely közösség ki fog állni saját jövőjéért, megerősíti, hogy saját törvényei szerint akar élni” – zárja közleményét az elnök.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 1.
A számon tartott országtól a Székely Hadosztályig
Nagyváradon és Marosvásárhelyen is bemutattuk – Romsics Ignác előadásait megelőzően – azt a könyvet, mely Szilágyi Aladár kortárs magyar történészekkel folytatott beszélgetéseinek bővebb változatát tartalmazza. Bögözi Attila tudósítása.
Amióta a nagyváradi Szacsvay Akadémia és a marosvásárhelyi Kós Károly Akadémia történelmi előadássorozatát közössé tette (immár többéves ez az együttműködés), s ebbe a rendezvénysorozatba beszállt a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum is, a történelem, s azon belül jelesen a magyar történelem iránt érdeklődők köre Erdély-szerte olyannyira megsokszorozódott, hogy számuk magukat a kezdeményezőket is alaposan meglepte.
Persze, a növekvő érdeklődés egyformán szól történelmünk sorsfordító eseményeinek meg a történelemtudomány művelőinek elitjéhez tartozó szakembereknek, akiket az előadásokhoz évről évre sikerült megnyerni. Ebben elévülhetetlen érdemei vannak Romsics Ignác Széchenyi-díjas történésznek, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának, az Eszterházy Károly Főiskola professzorának, aki szakmai tanácsadóként teljes mellszélességgel állt a kezdeményezés mellé, s nemegyszer személyes kapcsolatait, szakmai tekintélyét latba vetve vonta be a sorozatba, a jeles tudósoktól a fiatal kutatókig minden kor, minden témájához a legavatottabb előadókat.
A programnak, főként annak nagyváradi modulja kapcsán, kezdettől fontos elemévé vált, hogy a felkért előadók egy-egy beszélgetés erejéig ellátogattak az Erdélyi Riport szerkesztőségébe, ahol a meghívottakkal Szilágy Aladár készített, önálló értéket képviselő interjúkat, melyekben, mint egyik váradi méltatója mondotta, maradéktalanul „érvényesül a kiváló előadók és a felkészült riporter összjátéka”. Ezek rövidebb változata a Riportban is megjelent, majd az év lezárultával a beszélgetések, kibővítve és kötetté szerkesztve könyv alakban is az olvasó asztalára kerültek.
Interjú-regényként olvasva
2015-ben Európa és Magyarország. Kényszerek és lehetőségek a magyar történelemben címmel a külkapcsolatok históriáját „járta körül” 17 előadás, a honfoglaló magyarok útkeresésétől Magyarország EU-csatlakozásáig, s e 17 előadás kapcsán készült interjúkat tartalmazza a Holnap Kulturális Egyesület gondozásában októberben megjelent A számon tartott ország - Kényszerek és lehetőségek a magyar történelemben alcímet viselő kötet.
Marosvásárhelyen, akárcsak Nagyváradon, a kötet bemutatására – nem véletlenül – Romsics Ignác akadémikus A Székely Hadosztály és a Tanácsköztársaság harcai című előadásának felvezetőjeként került sor, amikor a kötetet szerkesztő Szűcs László kérdéseire válaszolva Szilágyi Aladár arról is beszélt, hogyan tett eleget az interjúk készítése közben azon céljának, hogy ezek egyszerre legyenek ismeretterjesztő jellegűek és mítoszrombolóak, ugyanakkor ne ismétlődjenek a korábban napvilágot látott kötetekben már felvetett dolgok.
A marosvásárhelyi est házigazdája, Markó Béla, a kötethez írt előszavában írja: Szilágyi Aladár „kérdései olyan többletet adtak hozzá az egyébként is fontos előadásokhoz, hogy végig élvezettel követtem, amint sajátos erdélyi szempontjainkat beviszi a beszélgetésekbe. Ahogy manapság mondani szokás, „interaktívak” ezek a szövegek, az interjú műfaja élővé teszi a régmúlt eseményeket, és talán nem túlzás azt mondani, hogy valamiféle izgalmas, lebilincselő tankönyvként is használható ez a kiadvány. Jó is lenne, ha minél többen így vennénk a kezünkbe. Én legalábbis így olvastam, interjú-regényként úgymond, egy olyan történet megelevenítéseként, ami napjainkig tart, de remélhetőleg nem lesz sohasem vége.”
A könyvbemutató közönsége számos műhelytitkot is megtudhatott Szilágyi Aladártól arról, miként egészítette ki az előadásokat, mi újat tudnak mondani manapság a kortárs magyar történészek, milyen lehetőségei vannak a szakembereknek, hogy valóban újat mondjanak a történelemről. A mindvégig érdekes szerző-szerkesztő párbeszédből összességében arra is választ kapott a hallgatóság, amit Markó Béla a kötet előszavában úgy fogalmazott meg, lehet-e a történelmet úgy olvasni, mint egy olyan történetet, amelynek van kezdete és vége, szemlélhetjük-e úgy saját történelmünket, mint egy hatalmas regényfolyamot, amelyben a szereplők erényei és hibái, netán bűnei döntő módon befolyásolják egy-egy drámai helyzet végkifejletét, hosszú időre meghatározva országok, emberek sorsát.
A Székely Hadosztály krónikája
A marosvásárhelyi rendezvény második felében Romsics Ignác akadémikus A Székely Hadosztály és a Tanácsköztársaság harcai címmel tartotta meg előadását. Abból indult ki, hogy röviden összefoglalta a több fronton zajlott első világháború végének történéseit, a magyarországi és erdélyi helyzetet, a román betörést és előrenyomulást. Néhány számadattal érzékletesen ecsetelte az akkori állapotokat: 1918 novemberében az összes magyar haderő alig volt több mint 30 ezer fő, Erdélyben néhányszáz főnyi katonaság állomásozott.
Az előadó véleménye szerint a Károlyi Mihály vezette Magyar Nemzeti Tanács programja a belső demokratikus átalakulás víziója volt, hiszen olyan elemeket tartalmazott, mint a háború azonnali befejezése, a német szövetség felmondása, Magyarország teljes függetlensége, demokratikus választások és szabadságjogok, szociális reformok, földreform. Viszont még azokban a zavaros időkben sem volt mit kezdeni az olyan kijelentésekkel, amelyeket például az akkori hadügyminiszter tett, aki többek között olyanokat mondott, hogy nem akar több katonát látni, amihez olyan ambiciózus terve is volt, mint a világbéke megteremtése…
Követve az események kronológiáját, a történész olyan tévhiteket is eloszlatott, mint amelyek a padovai fegyverszünettel kapcsolatosak, majd foglalkozott a nemzetiségi problémákkal, és a korszak olyan sajátos dilemmáival is, mint, hogy fogjanak-e össze a bolsevikok és a nacionalisták, vagy inkább össze kell fogni a kommunisták ellen, akár úgy is, hogy a románokkal való összeállás sem kizárt?
A Székely Hadosztály létrejöttét és működését ismertetve Romsics Ignác elmondta, hogy a Kolozsváron székelő Erdélyi Katonai Kerület parancsnoka, Kratochvil Károly ezredes, Apáthy Istvánnal, Kelet-Magyarország kormánybiztosával együtt úgy gondolta, a Károlyi-kormány pacifista politikája ellenére katonaságot kellene fölállítani Erdély védelmére.
Míg a Székelyföldön Verbőczy Kálmán főhadnagy és még néhány tartalékos tiszt toborzott, a Budapesten székelő, Jancsó Benedek vezette Székely Nemzeti Tanács szintén arra szólította fel a székely katonákat, hogy ellenállásra készüljenek.
Így jött létre a Székely Hadosztály magja, mely utóbb közel tízezer főre duzzadt, s amelyet Székely Hadosztálynak 1919 januárjában Festetics Sándor hadügyminiszter nevezett el.
Időközben március 21-én megalakult a Tanácsköztársaság, s az új helyzetben a Debreceni Székely Bizottság felajánlotta a béketárgyalás előkészítőinek, hogy megdöntik a budapesti bolsevista rendszert, ha garantálják, hogy lesz Székely Köztársaság – nagyjából a későbbi Észak-Erdély területén.
A Székely Köztársaságból nem lett semmi, mi több a román hadsereg előrenyomulási engedély kapott. Ennek útvonalát a professzor térképekkel mutatta be, vázolva a Székely Hadosztály helyzetét, harcait is, melyek eleve kudarcra voltak ítélve a két-háromszoros túlerővel szemben. Így az alakulat sorsa végképp megpecsételődött, s a kilátástalan helyzetben április 26-án Nyírbaktán aláírták a fegyverletételt, amin mit sem változtatott az a tény, hogy mintegy 4000 fő Verbőczy Kálmán vezetésével tovább harcolt a Vörös Hadsereg kötelékében.
A mindvégig érdekes, színvonalas előadás végén Romsics Ignác akadémikus hosszan válaszolt a közönség kérdéseire is.
erdelyiriport.ro
2016. november 1.
A romániai oktatás a magyar diákok szemével
A tanulók jogainak korlátozását, a közoktatás ingyenességének megkérdőjeleződését, a készségtantárgyak jeggyel történő osztályozását és a tanárok alulfizetettségét tartja a hazai oktatásügy legfontosabbnak tartott problémáinak a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége. Ezeket Hegedüs Csilla ügyvezető alelnökkel, az RMDSZ képviselőjelöltjével kommentáltattuk.
Sok romániai iskolában középkorinak nevezhető körülmények között folyik a tanítás – állítja a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (Makosz). A diákszervezetet arra kértük, sorolják fel a hazai oktatásügy általuk legfontosabbnak tartott problémáit.
A Maszolnak küldött lajstromuk szerint kifogásolják, hogy rengeteg iskola belső szabályzata felülír törvényeket, a diákok jogállásáról szóló miniszteri rendeletet, vagy éppen az alkotmányt. A Makosz szerint sok esetben olyan alapvető jogoktól megfosztják a tanulókat, mint a magántulajdonhoz való jog (telefonkészülékek elkobzása), vagy a szabad mozgáshoz való jog (az intézmény területének elhagyásának megtagadása).
A magyar középiskolások érdekvédelmi szervezete szerint a közoktatás ingyenessége sem adott teljes mértékben Romániában, bár ezen a téren az utóbbi időben tagadhatatlanul javultak az helyzet „Azonban könnyedén találhatunk olyan iskolát, amely arra kötelezi tanulóit, hogy önköltségből egyenruhát vásároljanak, ellenkező esetben gyakran az oktatáshoz való jogot is megvonják tőlük (megtagadva tőlük az intézménybe való belépést, ha nem hordják az előírt egyenruhát). Azon felül, hogy ez erkölcsileg elítélendő és kegyetlen, mélységesen alkotmányellenes is” – állapítja meg a diákszervezet.
A Makosz problémának tartja a román nyelv kisebbségek számára differenciáltan történő oktatásának hiányát. Szerintük a többségi társadalom és a kisebbségi etnikai közösségek is rengeteget veszítenek abból, hogy a lakosság jelentős részének komoly nehézségeket okoz a hivatalos nyelven történő mindennapi kommunikáció, a munkapiacra való belépés pedig jelentős részüknek közel teljesen ellehetetlenedett. A diákszervezet ugyanakkor emlékeztet, hogy az új tanterv már nagyobb hangsúlyt helyez a kommunikációra, de iskolai alkalmazása elhúzódik.
A magyar diákszervezet kontraproduktívnak tartja a készségtantárgyak jeggyel történő osztályozását. Ez az eljárás szerintük elsősorban azért helytelen, mert ezek a tantárgyak leginkább a gyermekek szorgalmuktól és odaadásuktól független, adottságfüggő készségeket mérnek fel. „Értelmetlen ilyen jellegű akadályokat görgetni a továbbtanulás elé” – írják.
Végezetül a Makosz a hazai oktatás problémájának nevezet tanárok bérezését is. „Köztudott, hogy a pedagógusok gyalázatosan alacsony bérekből kénytelenek élni, ami sokkal több puszta gazdasági problémánál. Be kell látnunk, hogy a tanárok társadalmunk alappillérei, munkájuk minősége évtizedekre meghatározhatja annak jövőjét, éppen ezért elengedhetetlen, hogy ez a bérezésükben is tükröződjön, egyedül ezzel állítható helyre e hivatás megbecsültsége” – fogalmaz a diákszervezet.
Hegedüs Csilla: a hangsúlyt most már a minőségre kellene helyezni
A Makosz problémalistájával a Hegedüs Csillát, az RMDSZ ügyvezető alelnökét szembesítettük, aki az „Örökségünk őre” program irányítójaként az elmúlt években közvetlenül a diákoktól is tudomást szerezhetett a gondjaikról, volt alkalma megismerni látásmódjukat, ha pedig sikerül bejutnia a parlamentbe – Kolozs megyei képviselőjelölt –, a törvényhozás szintjén segíthet is a problémáik megoldásában.
A politikus elöljáróban emlékeztetett: az elmúlt években sikerült megteremteni a magyar nyelvű oktatás feltételeit Erdélyben, óvodától a doktori iskoláig van lehetőség anyanyelven tanulni. Felidézte, az idén Szamosújváron és Magyarlapádon is alakult új szórványiskola, illetve Nagyenyeden befejeződött a Bethlen Gábor Kollégium felújítása.
„Tehát jó dolgok történnek, de azt hiszem most már itt az ideje annak, hogy nagyobb hangsúlyt helyezzünk a magyar oktatás minőségére is”– jelentette ki Hegedüs Csilla. Hangsúlyozta, számára is a legfontosabb problémák közé tartozik a román nyelv differenciált oktatása vagy a pedagógusok fizetése, hiszen ezek is meghatározzák az oktatás minőségét. Szerinte a román nyelvet nem anyanyelvként kell oktatni, a kommunikációs gyakorlatokon kellene hogy legyen a hangsúly.
„A gyermekeink ne csak száz évvel íródott ezelőtt műveket olvassanak el. A Luceafărulból ma is passzusokat tudok kívülről, de az iskolában nem tanítottak meg arra, hogy hogyan kommunikáljak román nyelven, hogy a kedvenc példámmal éljek, hogyan kérjek Székelyföldön románul kenyere” – magyarázta a politikus, aki szerint szemléletváltásra lenne szükség az oktatásban.
Szemléletváltásra lenne szükség
Hegedüs Csilla úgy véli: mivel a világ is nagyon sokat változott, az oktatásnak is kellene idomulnia a digitális világ kihívásaihoz. Szerinte a szemléletváltás kulcsa, hogy kézzelfoghatóvá, gyakorlatiasabbá, élvezhetőbbé tegyék az iskolai tananyagot. Elmondta, hogy az Örökségünk őrei program kapcsán azt tapasztalta: a gyerekek hihetetlenül nyitottak az iskolán kívüli tevékenységekre, olyanokra, amiket ők töltenek meg tartalommal.
„Annyi fantáziával közelítették meg a kérdést, flash-mobot szerveztek, kisfilmet forgattak, Facebook-oldalakat működtettek, színdarabot írtak az illető műemlékről, tehát megszemélyesítették, emberközelivé tették a számunkra. Ezek a gyerekek hihetetlenül leterheltek, mégis óriási időt és energiát áldoztak erre a projektre, azért mert érdekelte őket, és azért mert élvezték” – részletezte Hegedüs Csilla.
Felvetésünkre a képviselőjelölt leszögezte: nem igaz az, hogy a mai gyerekeket nem érdekli az olvasás, és ezt a ma már egyetemista lánya példájából tudja. „Érdekli őket az olvasás, de mást arról, hogy mit olvassak, és csak utána alakult ki a saját ízlésem. A lányomnak és korosztályának sokkal hamarabb kialakult az ízlése” – fogalmazott a politikus.
maszol.ro
2016. november 1.
A rész és az egész
Időszámításunk előtt 820 táján Dido, Tyrosz királyának lánya, dúsgazdag férje meggyilkolása után Föníciából a mai Tuniszba menekült, ahol elment a vidék uralkodójához, és elmondta neki, hogy szeretne a tengerpart mentén egy földdarabot vásárolni, de nem nagyobbat, mint amekkorát egy marhabőrrel körül tud keríteni. Az uralkodó mosolyogva beleegyezett a szépséges királynő kérésébe, sőt nagylelkűen még meg is ajándékozta egy jókora marhabőrrel. Az okos Dido keskeny csíkokra vágta szét és a szeleteket összecsomózva olyan hosszú kötélhez jutott, amelyikkel jóval nagyobb földterületet lehetett elkeríteni a tengerparton, mint amekkorát az uralkodó elképzelt. Így alapította meg Karthágó városát, aminek később ő lett a királynője. Ez az úgynevezett Dido probléma: milyen mértani idom szükségeltetik ahhoz, hogy a legkisebb kerülettel a legnagyobb területet lehessen bekeríteni. Ez kissé konyhanyelven hangzik, a matematikusok szélsőérték-meghatározásokról beszélnek. Illetve beszéltek, jó ideig a síkban, majd olyan felületeken próbálkoznak, amelyekkel jobban leírható a makró- és mikróvilág, ha úgy tetszik, a minket körülvevő valóság szerkezete, hiszen ennek az általunk a mindennapokban használt két vagy három dimenziós változata csupán sajátos eset, igen erőteljes leegyszerűsítés.
Kristály Sándor csíki származású matematikus, kolozsvári egyetemi tanár viszont már nyilvánvalóan nem ezekkel, hanem a bevezetőben említett fogalmakkal dolgozik. Mint ahogyan Fejér Szilárd kézdi származású vegyész sem azon töpreng, hogy miként fertőznek a vírusok, hanem azért tanulmányozza kialakulásukat, hogy a nanoméretű gépekhez olyan nanoméretű eszközöket találjanak, amelyek adott feladat végrehajtása érdekében képesek spontánul szerveződni, és ehhez Cambridge-ben többek között Bill Gatestől is kapott ösztöndíjat. A gyergyói származású Andrew Balas az Egyesült Államok olyan neves egészségügyi informatikusa, aki digitális eljárásaival jóval használhatóbbá tette a szakterületet. A csíki származású Barabási Albert László hálózatkutató olyan törvényszerűségeket fedezett fel, amelyek bármiféle hálózati világban kezdve mondjuk az energetikai rendszerektől egészen a rákkutatásig használhatók.
Valamennyiük közös jellemzője, hogy ott állnak szakterületük élvonalában, a világ legjelentősebb tudományos lapjaiban publikálnak, és van közöttük még egy igen lényeges összekötő kapocs: mind a négyen erőteljesen kötődnek a szülőföldjükhöz, és úgy gondolják, hogyannak hagyományos értékei mellé fel kell zárkóztatniuk a tudományos értékeket is.
Ezért alapították meg a Pro Scientia Siculorum Egyesületet, amelyet kimondottan minőség-központúnak képzelnek el. Meggyőződésük, hogy csak az élvonalbeli tudományos kutatásoknak lehet jelentős akadémiai, kulturális, gazdasági, technológiai, illetve társadalmi hatása. Éppen ezért szó sincs valamiféle tudományoskodó klubról, hanem további tagjai is csak olyan nemzetközileg elismert, székelyföldi származású vagy valamiképpen székelyföldi kötődésű kutatók lehetnek, akik világszinten a legrangosabb tudományos folyóiratokban publikálnak. Úgy döntöttek, hogy az általuk megszervezett közös platformon, egyre erősödő kapcsolati hálójukkal, ösztöndíjak létesítésével, hatékony kommunikációval, szakmai segítséggel, tehetséggondozással támogatják a székelyföldi tudományos elit kialakulását, amely nélkülözhetetlen ahhoz, hogy ez a térség is felzárkózzon a tudás alapú társadalomhoz.
Akár úgy is fogalmazhatnék: a Székelyföld megőrzése nem elszigetelten, hanem versenyhelyzetben történjék, kihasználva a nyitott világnak azokat a lehetőségeit, amelyek számukra is elhozták a tudományos érvényesülés esélyeit.
Nem kis fába vágták a fejszéjüket, hiszen manapság az értékek és álértékek általános zűrzavarában, a nagyotmondások és közömbösség útvesztőiben, az egyéni hajtóerők és csoportos visszahúzó erők kettőségében kell megtalálniuk a sikerre vezető utat. Nem egyszerű, de ők, a rész és az egész viszonyáról gondolkodók tudják a legjobban, hogy nem is lehetetlen.
Székedi Ferenc
maszol.ro
2016. november 2.
Az agyagfalvi autonómiakezdeményezés
Az autonómia kérdésköre a kezdetek kezdetétől foglalkoztatta az erdélyi magyarság érdekképviseletét a rendszerváltás után felvállaló politikusokat. Király Károly írja le a „Nyílt kártyákkal” című könyvében, hogy miképpen vitatkoztak Iliescu elnök és a Nemzeti Megmentési Front néhány magas rangú képviselőjének társagában Domokos Gézával január legelején.
Domokos nemcsak, hogy Iliescu első kérdésére-kérésére készségesen lemondott az autonómia fogalmának az első kisebbségügyi hivatalos dokumentumba való beiktatásáról, de el is utasította Király logikailag feszes, történelmi tapasztalatokra alapozó érvelését az autonómia szükségességéről.
Ezek után nem meglepő, hogy az RMDSZ első programjának megszövegezői kínosan kerülték az autonómia kifejezést, de megpróbálták annak tartalmát belegyömöszölni a helyi önkormányzati rendszer követelésébe.
Az RMDSZ-en belül Székelyföldön volt néhány vezető, akik később, 1992-ben Erdélyi Magyar Kezdeményezés néven alapítottak nemzeti-konzervatív platformot, s akik elengedhetetlennek tartották, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösség érdekképviselete nyíltan felvállalja az autonómia célkitűzését. Ennek elérése érdekében az 1991-es esztendő első felében megalakították az RMDSZ Székelyföldi Politikai Csoportját (SZPCS), mely szerveződés az agyagfalvi autonómiakezdeményezés kapcsán nyert országos ismertséget. A csoport tagjai úgy vélték ugyanis, hogy az 1848-as agyagfalvi népgyűlés emlékére megrendezett nagygyűlésalkalmas lehet arra, hogy közfelkiáltással kinyilvánítassák Székelyföld autonómia iránti igényét.
Király Károly több fontos dokumentumot közöl a Nyílt Kártyákkal II. című kötetében, így a SZPCS 1991. szeptember 2-i közleményének teljes szövegét, melyben a csoport állást foglalt a készülő alkotmánnyal kapcsolatban, kiálltak Király Károlynak az első cikkelyt módosító javaslata valamint Szőcs Géza kisebbségi törvényjavaslata mellett, hangot adtak ama elvárásuknak, hogy az RMDSZ képviselői és szenátorai támogassák mindkét javaslatot, jelezték egyben, hogy 12 nappal később tanácskozást tartanak, ahol megtárgyalják az autonómia és az önrendelkezés témakörét. Vélhetően e tanácskozáson merült fel, hogy az agyagfalvi népgyűlésről való megemlékezés kapcsán nyilvánítsa ki a székely nép az autonómia iránti igényét.
A csoportosulás 1991. október 2-i gyűlésén kijelölte az 1991. október 19-i népgyűlést előkészítő bizottságot Fábián Vilmos, Katona Ádám, Kusztos Tibor, Mihály József, Nagy István, Papp Kincses Emese és Váncsa Árpád személyében.
A kezdeményezésről tárgyalt az országos elnökség, anélkül, hogy döntésre tudott volna jutni, majd a Küldöttek Országos Tanácsa, mely egy olyan határozatot fogadott el, amit mind Katona Ádámék, mind Domokos Géza utólag a maga szájíze szerint interpretált. Hallgassuk erről az ügyben pártatlan Szőcs Gézát: „A KOT előtt álló egyik fő feladat az volt, hogy kezelje azt a másik válságot, ami a Székelyföld területi autonómiájával kapcsolatos bizonyos törekvések és mozgások felerősödése folytán állott elő. El kell mondanom, hogy e kérdésben, melyet az elnökség nem tudott megoldani hajnalig tartó vita során sem, a küldöttek tanácsa viszonylag hamar konszenzusra jutott. Egyetértett - kisebb-nagyobb módosításokkal - azzal a szövegváltozattal, amelyet én javasoltam elfogadásra. Ennek lényege az, hogy a Székelyföldnek sajátos önrendelkezési, önkormányzati hagyományai vannak, amelyek sohasem irányultak senki ellen. Ma ezek modern európai modellekkel lennének ötvözhetőek. De egy jogi és hatalmi vákuumban élünk, tisztázatlan törvényi körülmények közepette. Ezért megfontoltságra és türelemre van szükség, nem lehet bármit is kierőszakolni. Az RMDSZ csakis a törvényesség keretén belül maradva látja lehetségesnek azt, hogy a Székelyföld kialakítsa a hagyományainak megfelelő önkormányzati struktúrát.”
Sokak szerint (így vélekedik többek között Katona Ádám és Király Károly is) maga az elnök, Domokos Géza lármázta fel a román sajtót és politikumot, mely rárepült a kérdésre és addig csak a marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején tapasztalt hisztériában tört ki. A magyarság és azon belül székelység elleni hangulatkeltés az ún. Hargita-Kovászna („Har-Kov”) jelentésben csúcsosodott, mely arra a gátlástalan hazugságra épült, hogy Székelyföldről a rendszerváltás után elüldözték volna a románokat. A román média-össztűz, melyből a politikum is bőven kivette a részét, másrészt az RMDSZ „vezetőségének” kihátrálása az ügy mögül olyan közhangulatot teremtett, hogy a szervezők jobbnak látták lemondani az október 19-i népgyűlés megszervezéséről, amelyet egyébként – jogellenesen – a román hatalom betiltott, s a tiltásnak katonai erődemonstrációval adott nyomatékot.
Az erdélyi magyarság, hála a Bukarestből irányítottak aknamunkájának, csak egy évvel később nyilvánította ki a belső önrendelkezésen alapuló autonómiaigényét. Király végkövetkeztetése az ügy kapcsán: „az agyagfalvi „veszedelem” végső soron nem veszedelem, hanem szégyenletes manipuláció volt – RMDSZ segédlettel.”
Borbély Zsolt Attila
itthon.ma/m/szerintunk
2016. november 3.
Nem maradhat a gyűlésteremben a „konfliktusgerjesztő” székely zászló
Konfliktusgerjesztő a magyar kisebbség autonómiájáért küzdő szervezet zászlójának a kitűzése – többek között ezzel indokolja a bíróság azt az alapfokú döntést, miszerint a Kovászna Megye Tanácsa gyűlésterméből el kell távolítani az adományként kapott székely zászlót.
Kulcsár Terza József, a zászlót adományozó polgári párti (MPP-s) tanácsos erről csütörtökön tájékoztatta az önkormányzatot a testület ülésén. Sebastian Cucu prefektus a közigazgatási bíróságon azt kérte, semmisítsék meg a zászló adományozására vonatkozó szerződést, vonják vissza a zászlót a megye közvagyonaként beiktató tanácshatározatot, és kötelezzék a megyei tanács elnökét, hogy a megyeháza díszterméből távolítsa el az adomány-zászlót. A prefektus azzal érvelt, hogy törvényesen el nem fogadott lobogókat sehová nem lehet kitűzni.
Az október 6-án meghozott döntés értelmében a lobogót el kell távolítani a gyűlésteremből, de az adományozást nem tilthatják meg, így a székely zászló továbbra is a megyeháza leltárán marad. Az indoklást egyébként kedden kapta kézhez Kulcsár Terza József. Mint mondta, a bíróság többek között megállapítja, az adományozás azért törvénytelen, mert feltételként szerepel benne, hogy a zászlót ki kell tűzni a tanácsteremben. Az adománylevélben és a tanácshatározatban Székelyföld zászlója megnevezés szerepel, ez pedig sérti az alkotmányos rendet, hiszen ilyen entitás, hogy Székelyföld nem létezik, olvasható továbbá az indoklásban.
Arra is kitérnek, hogy a kék-arany lobogó valójában a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szimbóluma. A bíróság szerint az SZNT politikai alakulat, amely az autonómiáért harcol, politikai szervezetek zászlóját pedig nem lehet kitenni a gyűlésteremben. Azt is megállapítják, hogy az autonómiaküzdelmet szimbolizáló zászló konfliktusgerjesztő, és az Európai Bizottság ajánlása értelmében a többség és a nemzeti kisebbségek között felmerülő minden konfliktust kezelni kell. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke kifejtette, tanulmányozni fogják az indoklást, és az alapfokú döntést megfellebbezik.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro
2016. november 3.
1956 erdélyi hősei filmen és könyvben
Szabadság-szobor Éremmel köszönték meg Kolozsváron 1956 néhány erdélyi elítéltjének a bátorságát, forradalmi tevékenységét és példamutatását. A rendezvény keretében a meghurcoltak is emlékeztek: sorsukat immár dokumentumfilmből és bővített kiadású interjúkötetből is megismerhetjük.
A Kincses Kolozsvár Egyesület szervezésében az elmúlt héten is folytatódtak az 1956-os forradalommal kapcsolatos megemlékezések: rendhagyó rendezvény keretében pénteken egykori elítéltek jelenlétében elevenítették fel a hatvan évvel ezelőtti erdélyi eseményeket, a kegyetlen meghurcolásokat és a ki nem heverhető lelki traumákat. „A forradalmi eseményeket átélt személyek történeteinek és szenvedéseinek fenn kell maradniuk az utókor számára” – mondta Víg Emese, az 1956 Kolozsváron című dokumentumfilm vágója, aki szerint nemcsak emlékeznünk, de mindenekelőtt tisztelegnünk is kell a kommunista diktatúra ellenállói előtt. A sorozatnak tervezett film – amelynek első részét a kolozsvári közönség is láthatta – mindkét funkciónak igyekszik eleget tenni. A film készítői kifejezetten az erdélyi vonatkozású eseményekre fektetik a hangsúlyt.
Rab Árpádok forradalma
„Mikor eljutottak hozzánk a budapesti események első hírei, meglógtunk az egyetemről, hogy hallgathassuk a rádiót” – emlékszik vissza Szilágyi Árpád geológus, aki a székelyföldi Fekete Kéz néven működő szervezet alapító tagjaként plakátokat írt és ragasztott szülőfalujában. Társaival az erőszakos román beolvasztás és az elnyomás ellen harcolt. Az egykori elítélt a magyarországi Irodalmi Újság szerkesztőségének címzett levelében fejezte ki szolidaritását a budapesti forradalom és az elesettek mellett – a küldeményt Rab Árpád álnéven írta alá, ezzel is jelezve, hogy magyarként szabad döntés és önrendelkezés híján él Romániában. Mindezért huszonkét év börtönre, hosszú kényszermunkára ítélték. Szabadulása után Amerikába emigrált, ahonnan 2003-ban tért haza véglegesen.
A vetítésen felelevenedik az egykori Bolyai Tudományegyetem diákjainak követelése, hogy intézményüket szabadítsák fel a pártpolitikai nyomás alól, miközben az oktatásügyi minisztérium azt terjesztette, hogy az egyetem „túltermeli” a magyar végzetteket.
A változatos szakmai életutat bejárt Nagy Benedek is egyetemi hallgató volt akkoriban. Elmondása szerint, amikor az egyetemi reformok szervezésébe kezdtek, még hittek abban, hogy követeléseiket nem forradalmárokként, hanem egyszerű diákként, törvényes úton tudják majd a vezetőség elé terjeszteni. Akkor érte őket a meglepetés, amikor a nagyjából harminc fősre tervezett diákgyűlésen több száz forrongó hangulatú egyetemista jelent meg – mindez már nyílt rendszerellenes lázadásnak minősült.
Sorra ismerjük meg azokat az arcokat, akiket utcán fogtak el, majd megvertek és áramütéssel kínoztak, mert november elsején hagyományosan gyertyát gyújtottak és elénekelték a magyar Himnuszt a Házsongárdi temetőben nyugalomra helyezett neves magyar írók, költők, közéleti személyiségek sírjainál. A teológusok „bűne” még nagyobb volt, mert karjukra fekete szalagot tűztek ki az elesett magyarországi forradalmárok emlékére. A romániai megtorlások legsúlyosabbika a kolozsvári önálló magyar egyetem megszüntetése és a Babeş Tudományegyetemmel történő összeolvasztása volt: sokan a fogságban kapták a hírt, hogy egykori rektorhelyettesük, Csendes Zoltán és Szabédi László költő az intézkedés miatt öngyilkos lett.
Acélos példa a jelenkornak
A filmben elhangzottakat a jelenlevő meghurcoltak egészítették ki olyan részletekkel, amelyek a korabeli diktatúra embertelen, rendszeressé vált megtorlásairól nyújtottak alaposabb képet. „Ha napközben az ágyunkra mertünk ülni, vascsövekkel vertek le rajtunk huszonöt botütést” – emlékszik vissza Kelemen Kálmán, akinek cellájában csak sós ivóvíz folyt a csapból. A mínusz 35 Celsius-fokos hidegben tartott foglyokat a rendszeres fizikai erőszak mellett éheztetéssel és halálos fenyegetéssel kínozták. Volt, aki csak úgy élte túl az éheztetést, hogy túrós enyvdarabokhoz jutott hozzá.
A visszaemlékezések sorát követően Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke Szabadság-szobor Emlékérmet nyújtott át a jelenlevő erdélyi 56-os túlélőknek: Dávid Gyulának, Domokos Miklósnak, Filep Jánosnak, Kelemen Kálmánnak, Kiss Bélának, Nagy Benedeknek és Szekerán Istvánnak.
Könyv a meghurcoltakról
Benkő Levente újságíró-történész 1996-ban a forradalom erdélyi túlélőivel részt vett egy körúton, amelynek során végigjárták a börtönöket és felidézték a korabeli eseményeket. Az akkori útról és az interjúkból riportkötet született, ezt bővítette ki a szerző a forradalom hatvanadik évfordulója alkalmából. A megjelent beszélgetéskötetet Rácz Éva, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnöke méltatta. A kötet szerzőjét olyan újságíróként mutatta be, aki nem sokat beszél, viszont nagyon jól hallgat, így lehetőséget teremt másoknak arra, hogy elmeséljék 56-tal kapcsolatos emlékeiket. Rácz Éva úgy fogalmazott: mostanában sokat beszélünk a forradalom körülményeiről, de nem csupán azért, mert a média folyamatosan foglalkozik a témával, hanem mert a történelem ma körülöttünk zajlik, mi pedig nem tudunk eleget róla.
„Azon túl, hogy szeretném megismertetni mindenkivel az akkori eseményeket, mindenekelőtt köszönöm a példát” – fordult a túlélőkhöz zárszavával Benkő Levente.
Kádár Hanga
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2016. november 4.
Három helyszínen, három nyelven tartják meg a harmadik székely kongresszust
Várhatóan három helyszínen, három nyelven tartják meg jövő áprilisban a harmadik székely kongresszust, amely a régió modernizációját elősegítő tudományos konferencia lesz – jelentette be Bakk Miklós politológus, a kongresszus főszervezője egy csütörtöki sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón. Arról az eseményről van szó, amelynek megrendezését Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke már 2015 decemberében bejelentette, jelezve akkor: e tanácskozásnak többek között arra kellene választ keresnie, hogy például meg tudna-e élni saját erőforrásaiból az autonóm Székelyföld, és mit kellene tenni azért, hogy a gazdasági fejlődés ne változtassa meg Székelyföld arculatát. Bakk Miklós sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján most több konkrétummal is szolgált. Az MTI-nek egyebek között elmondta: a konferenciát a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) marosvásárhelyi és csíkszeredai kara, valamint sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozata, illetve a térség három múzeuma – a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum és a Csíki Székely Múzeum -, valamint a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság szervezi. A tudományos tanácskozás egy időben zajlik majd 2017. április 20. és 23. között a Sapientia marosvásárhelyi, csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi épületeiben, az előadások nyelve pedig a tervek szerint magyar, román vagy angol lesz.
Bakk Miklós szerint a konferencia keretében helye lesz a székelyföldi identitáshoz kapcsolódó tudományoknak, így a történelemnek, a művészettörténetnek, a néprajznak, de azokra a szakmai területekre is hangsúlyt kell fektetni, amelyek a térség modernizációját tűzik napirendre. „Területfejlesztés, régiófejlesztés, az önkormányzatok közötti hálózatoknak a kialakítása" – sorolta a lehetséges területeket a politológus.
A főszervező szerint a harmadik székely kongresszus – az 1902-es első székely kongresszushoz hasonlóan – szakpolitikai és közpolitikai javaslatokat szeretne megfogalmazni a korszerűsítésben lemaradt régió fejlesztésére. Annak a felmutatását is a konferencia céljaként jelölte meg, hogy létezik székelyföldi tudományosság, és a régió rendelkezik tudománytermelő potenciállal – jelentette ki Bakk Miklós. MTI
Erdély.ma
2016. november 4.
Székelyföld zászlajának nincs helye (Törvényszéki indoklás)
Vérlázító a Kovászna Megyei Törvényszék határozata és annak indoklása, melyet az általa a Kovászna Megyei Tanácsnak adományozott székely zászló ügyében hozott – mondotta Kulcsár-Terza József önkormányzati képviselő a közgyűlés tegnapi rendkívüli ülésén. A dokumentumot előző este kapta kézhez, tette hozzá.
Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt képviselője a megyei tanács februári ülésére székely zászlóval vonult be, kijelentette, azt az önkormányzatnak adományozza, és engedélyt kért annak kitűzésére az ülésteremben az Európai Unió, Románia és Kovászna megye zászlaja mellé. A márciusi ülésen megtörtént az adományozási szerződés aláírása, és annak tanácsi határozattal való elfogadása. A megyeháza részéről Tamás Sándor önkormányzati elnök látta el kézjegyével az iratot. Kulcsár-Terza József azért ragaszkodott ahhoz, hogy így fogadják el az adományt, és azt iktassák be a megye ingó vagyonába, mert félt, eltűnik, ugyanis erre utalnak az utóbbi időszakban Székelyföldön történtek. A határozat védeni fogja a zászlót, mondotta, és reményét fejezte ki: a hatóságok felnőnek oda, hogy ne üldözzék jelképeinket, anyanyelvünket.
A hatalom lépése nem váratott sokat magára. Sebastiu Cucu kormánymegbízott hamarosan kérte a zászló eltávolítását, s mivel ez nem történt meg, a közigazgatási bírósághoz fordult. Keresetében a prefektus törvénytelennek tartja az „úgynevezett székelyföld” (így, kisbetűvel – szerk. megj.) zászlajának kitűzését. Az ülésteremben Románia és az Európai Unió zászlaján kívül bármely más jelkép elhelyezése tilos – véli. A székely zászló kitűzését törvénytelennek tartva a prefektus kérte az adományozási szerződés és megyei tanács határozatának megsemmisítését, valamint a zászló eltávolítását. A törvényszék alapfokon helyt adott a prefektus keresetének. Határozatában kimondja, hogy megsemmisíti az adományozási szereződést, az adományt elfogadó tanácsi határozatot, és kötelezi a megyei tanácsot, valamint annak elnökét Székelyföld zászlajának eltávolítására. (A törvényszék sokszor használja a Székelyföld kifejezést, mindig nagybetűvel, és nem bélyegzi meg az „úgynevezett” melléknévvel – szerk. megj.)
A törvényszék indoklásában kifejti: a zászló adományozása nem törvénytelen, ám az adományt feltételhez kötötték, mégpedig a kitűzés feltételéhez, ami viszont az. Megállapították, hogy a teremben levő kék-arany zászló a Székelyföld zászlaja, s mint ilyen, nem lehet jelen a tanácsteremben, ott ugyanis csak Románia és az Európai Unió jelképe lehet. Utalva a Kulcsár-Terza József törvényszéknek a nemzeti kisebbségek jogairól írt válaszlevelére, kifejti, azzal éppen ellentétben, Romániában a magyarságnak széles jogokat biztosít a törvény, s a Székelyföld zászlajának kitűzése konfliktusgerjesztő. A Székely Nemzeti Tanács honlapjának tanulmányozása után a törvényszék kijelenti: a szóban forgó szervezet Székelyföld autonómiájáért és kollektív jogokért küzd. Megjegyzi, hogy Romániában nem létezik Székelyföld nevű területi-közigazgatási egység, és tulajdonképpen egy politikai jellegű, jogilag nem létező civil szervezet zászlajaként kezelik a jelképet. Így annak ilyen értelemben sincs semmi keresnivalója az ülésteremben. Kulcsár-Terza József elmondta, nagyon meglepődött az indokláson, főleg azon, hogy „nem létező entitás” vagyunk. Továbbá a kisebbségi jogok törvénybe foglalásáról sincs tudomása, s hogy a zászló kitűzése konfliktusgerjesztő lenne, az minden nemzetközi szabályozásnak ellentmond – szögezte le. Az a következtetése, hogy ugyanazt akarják velünk tenni, amit a szászokkal és a zsidókkal: el akarnak bennünket üldözni a Székelyföldről – mondotta Kulcsár-Terza József.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 4.
A tudomány ereje és felelőssége – Ünnep Erdélyben is
Megnyitották Budapesten a Magyar Tudomány Ünnepe elnevezésű, nagyszabású rendezvénysorozatot, amelyet november 4. és 26. között öt romániai városban, Kolozsváron, Bukarestben, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Temesváron is megtartanak. Az itteni szakmai rendezvényeket a Magyar Tudományos Akadémia Kolozsvári Területi Bizottsága (KAB) szervezi.
Tudományágak együttműködése
Az emberiséget érintő jelentős kérdések megoldásában a tudományágak együttműködésének fontosságára hívta fel a figyelmet Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke a rendezvénysorozat csütörtöki budapesti megnyitóján. A tudomány felelőssége generációról generációra egyre súlyosabb, hiszen ahogy a tudomány ereje növekszik, úgy nőnek az emberiségre leselkedő veszélyek is, mint például a klímaváltozás, a környezetszennyezés, a nyersanyagok fogyása vagy a vízhiány – emelte ki az elnök.
Hozzátette: olyan alapvetően örvendetes dolgok, mint az informatika gyors fejlődése, az orvostudomány eszköztárának gyors bővülése vagy az európai integráció, szintén sok lehetőséget, de sok veszélyt is hordoznak magukban, ezért a megoldások keresésében a multidiszciplináris kutatásoknak, a természet- és társadalomtudományok szoros együttműködésének kiemelt szerepe van. „Az akadémia fontos feladatának tekinti, hogy keretet tudjon adni ezeknek a kutatásoknak” – emelte ki.
A hídember című film Kolozsváron
Az Akadémiának kezdettől, azaz 1825-ös alapításától fogva feladata, hogy ne csak művelje a tudományokat, de az eredményeket közvetítse is a nagyközönség felé. Ezen törekvés kiemelkedő periódusa a novemberi programsorozat, amelyhez minden évben csatlakozik a KAB is. Az események sorát pénteken a Kolozsváron szervezett központi rendezvény nyitja.
Széchenyi István születésének 225. évfordulója alkalmából konferenciát tartanak a Babeş-Bolyai egyetem Aula Magna termében: az Akadémia-alapító politikai, közgazdasági, irodalmi és színházi munkásságát emelik ki. Az eseményen, amelynek társszervezője Magyarország kolozsvári főkonzulátusa és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, négy erdélyi kutató veszi át a KAB ez évi tudományos díjait. A konferenciát követően a főkonzulátus szervezésében levetítik A hídember című, Bereményi Géza által rendezett filmet a Sapientia Tordai úti épületében, az eseményen jelen lesz Eperjes Károly színművész, a film főszereplője is.
Szintén pénteken 18 órai kezdettel Bukarestben tart előadást dr. Öllerer Kinga ökológus, az MTA külső köztestületének tagja. Marosvásárhelyen november 11-én tartják a magyar tudomány ünnepét, a KAB Oktatás-nevelési és Pszichológia Szakbizottsága tart konferenciát Oknyomozó tudomány. Adottságok és lehetőségek a magyar tannyelvű szakképzésben címmel a Sapientia EMTE helyi karán. A konferenciát kerekasztal-megbeszélés követi, majd sor kerül a mérnök szakos pedagógusjelöltek fórumára.
Csíkban november 18-án tartják a tudomány ünnepét, az Agrártudományi Szakbizottság konferenciájának címe Az oknyomozó tudomány a székelyföldi agráriumban, helyszíne a Sapientia EMTE csíkszeredai kara. November 26-án a Bánsági Regionális Munkabizottság konferenciája zárja a programok sorát, ennek címe Modernizáció és következményei a Bánságban, a rendezvény az Új Ezredév Református Központban, Temesváron zajlik. Az 1825-ös pozsonyi országgyűlésen november 3-án ajánlotta fel gróf Széchenyi István birtokai egyévi jövedelmét egy magyar tudós társaság létrehozására, így ehhez a naphoz kötődik az MTA elődjének megalapítása. Erre emlékezve az MTA 1997 óta szervez rendezvényeket.
Újra megtekinthető a Szózat kézirata
Nyolcvan év után újra megtekinthető a Szózat kézirata a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központban csütörtökön, a magyar tudomány ünnepén nyílt és 2017. március 15-áig tartó tárlaton. Vörösmarty Mihály 1835-ben elkezdett Szózata 1837-ben jelent meg. Rövid idő alatt országszerte ismertté vált, 1846-ban bekerült a felvilágosodás és a reformkor általános iskolai tankönyvébe. A vers megzenésítésére 1843-ban írtak ki pályázatot, amelyet Egressy Béni nyert meg – idézi fel az Akadémia ajánlója.
Az irodalomtörténészek által összeállított kiállításon az érdeklődők az eddig az MTA KIK Kézirattárában őrzött eredeti dokumentum mellett a Szózat történetéről, hatásáról, a magyar nemzet kultúrájában elfoglalt helyéről is számos érdekes információt tudhatnak meg, valamint ízelítőt kaphatnak Vörösmarty Mihály főleg akadémiai működéséhez kapcsolódó, kevéssé ismert nyelvtudósi pályájának állomásairól is.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)
2016. november 4.
„Vérlázító indoklás”
Törvénytelen a székely zászló
Vérlázítónak nevezte Kulcsár-Terza József azt az indoklást, amellyel a bíróság megindokolta, miért nem lehet székely zászlót adományozni a megyei tanácsnak. A Magyar Polgári Párt (MPP) tanácsosa a megyei tanács tegnapi, rendkívüli ülésén számolt be a plénumnak a fejleményekről.
Kulcsár napirend előtti felszólalásában ismertetett „néhány vérlázító szempontot” az indoklásból.
– Az indoklás szerint Székelyföld egy nem létező entitás, akkor mi itt vajon kik vagyunk? Azt is mondják, hogy a zászló nem Székelyföld, hanem a Székely Nemzeti Tanács zászlója, és egy másik jogi személy zászlója nem tűzhető ki a megyei tanács dísztermében. Szerintük a magyar kisebbségi jogok törvénybe vannak foglalva. Vajon melyik lehet ez a törvény, mert én nem hallottam róla? Ugyanakkor úgy fogalmaznak, a kitűzött zászló konfliktusgerjesztő hatással bír – sorolta.
Az ítélet nem jogerős, az MPP-tanácsosa alaposabb tanulmányozás után dönt arról, hogy megfellebbezi-e az ítéletet.
Mint ismeretes Kulcsár-Terza József februárban adományozott egy székely zászlót a megyei tanácsnak. Sebastian Cucu prefektus az adományozási szerződés semmisnek nyilvánítását kérte a bíróságtól.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. november 4.
Húszból nyolc bekerült
Sepsiszentgyörgyön az értéktár-bizottság
Nyolc székelyföldi érték felvételéről döntött tegnap a Székelyföldi Értéktár Bizottság, amely Sepsiszentgyörgyön tartotta első munkaülését.
Ezt megelőzően szakmai konferenciát tartottak, amelyen Tamás Sándor megyetanácselnök elvárásként fogalmazta meg, hogy a hungarikumtörvény keretében a fizikai határok miatt ne tegyenek különbséget, utalva a pálinka névhasználat miatt kialakult vitára és az azóta lezárult kürtőskalács-ügyre.
Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár ennek kapcsán hangsúlyozta, előbb-utóbb megegyezésre jutnak a vitás kérdésekben is. Mint mondta, a hungarikumtörvény Magyarországon igazi sikertörténetté vált, egyelőre ez nem mondható el a határon túli közösségek esetében, de most már minden nemzetrész értéktára létrejött, így megvan az esélye, hogy mozgalommá alakuljon nálunk is.
Az értéktár eszköz, fogalmazott Hegedüs Csilla, az Erdélyi Értéktár Bizottság elnöke, szerinte nincs értelme újabb listákat készíteni, mert abból van elég, az hozhat előrelépést, ha a közösség felfedezi saját értékeit, megismerteti másokkal, és hasznosítani is tudja a turizmus, az oktatás, a fejlesztések és a közösségépítés terén.
A Maros, Hargita és Kovászna megyei szakemberek által alkotott Székelyföldi Értéktár Bizottság megtartotta első munkaülését, a húsz felterjesztésből nyolcat elfogadott, így bekerült az értéktárba a székelyderzsi erődtemplom, a csíkszeredai Mikó-vár, a csíksomlyói pünkösdi búcsú, a marosvásárhelyi Kultúrpalota, a mikházi ferences templom és kolostor, Kézdivásárhely történelmi központja, a Székely Nemzeti Múzeum és a kürtőskalács.
Gy. Turoczki Emese
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. november 5.
Háborúról földközelből (Iochom István új könyve)
Iochom István új, sorrendben tizenötödik könyve* ismét az úgynevezett valóságirodalom világába kalauzolja az olvasót. Ehhez segítségül kéri Borbáth József néhai ozsdolai szabómester naplóját, amely a múlt század első felébe vezet vissza minket. Abba a korba, amikor két háborút és két impériumváltást, na meg a kommunizmus térhódítását is kénytelen volt megélni Székelyföld lakossága.
Borbáth József nem ismerhette a szocialista realizmus által mintegy jelszóvá degradált valóságirodalom kifejezést. Mint ahogy semmilyen szociológiai vagy irodalmi izmus, netán szellemi áramlat nem „zavarta” abban, hogy visszaemlékezéseit papírra vesse. Ilyen értelemben figyelemre méltó Iochom István törekvése, hogy egy múlt században élő székely szabómester, gazdálkodó visszaemlékezéseit megjelentesse. A maga egyszerű, ám annál szemléletesebb formájában. Szemléletes, mert jobbára a két világháború személyesen megélt eseményeit elmesélő szabómester „stílusát” áthatja az akkori félparaszti lét közvetlensége, az események csak néha kapnak általánosabb megközelítést, jellemzést. Ilyen rész például a második bécsi döntést követő magyar bevonulás leírása vagy a kommunisták térnyerése. Az 1949-ben írt visszaemlékezés elsősorban a háborút mint személyesen megélt eseményt tárja az olvasó elé (csak zárójelben jegyezzük meg, hogy a gondosan átírt napló Borbáth József 1979-es halála után került elő, megírásának célja tehát nem feltétlenül a közlés, hanem az események megörökítése lehetett). Mindezt olyan mértékben földközelből, hogy a csapattest előnyomulásának vagy éppen menekülésének útvonala szinte lépésről lépésre kirajzolódik. Ebben a tekintetben talán legjellemzőbb rész, amikor az 1944 őszén előnyomuló „muszkák” elől visszavonuló katonák Ozsdola környéki mozgását a helynevek aprólékos ismertetésével rögzíti a napló. Borbáth József egyéni tragédiaként éli meg a háború minden pillanatát, a hősies pátosz mellőzésével, ami azonban nem kérdőjelezi meg a helytállást, amellyel az alig tizennyolc-húsz esztendős fiatal, majd a családos férfi részt vesz a harcokban. (Arról például csak Iochom előszavából értesülünk, hogy vitézségéért már 1916-ban megkapta a Károly Csapatkereszt kitüntetés bronz fokozatát.) A személyes tragédia akkor válik igazán méllyé, amikor „Ferkó” fiának elvesztése miatt érzett fájdalmát írja meg, a Magyarón elesett fiú földi maradványainak hazahozatala e tekintetben talán a legmegrázóbb része a könyvnek. Hogy milyen formában kapcsolódik össze az egyéni tragédia a haza elvesztésével, arról álljon itt egy rövid részlet a könyvből: „Karácsony szenvedélyén este ért haza Gödöllőről Tamás Dávid szomszéd gyermek, kitől azt üzente a bátyja, Tamás Ferenc, hogy nekünk mondja meg, Ferkót ne várjuk, mert a dédai fronton elesett. Hogy milyen karácsonyt éltünk akkor, azt nem tudom ide leírni, csak a jó Isten, aki fönn van, csak ő tudná azt a lelki szenvedést megmondani. Kitört belőlem a keserűség, hogy miért így meg úgy, de a való helyzeten változtatni már nem lehetett. (…) Így az 1944-es esztendő a teljes bizonytalanság jegyében telt el. Magyarország tragédiája is teljes volt, gyászfátyol borította a magyar hazát. Tán azt mondhatjuk, hogy a második tatárjárás volt, sőt, az előbbinél még súlyosabb. Minden darab magyar földet az ellenség taposta, legyen az német vagy muszka és oláh, mindannyian a magyar lelkekre, magyar vérre szomjaztak. Hogy miért, azt a történelem fogja megmondani.”
Az első világégésben az ukrán és olasz frontot is megjárt katona, majd huszonöt évvel később szó szerint a saját települését védő tartalékos, a csatatér pokla az éhezés és nélkülözés leírása mellett visszaemlékezésében arra is figyel, hogy a háború „emberibb” arcát is felvillantsa: a találkozásokat, a bajtársiasságot, és nem kerüli meg név szerint említeni azokat, akik a sok, az ország- és rendszerváltás közepette a köpönyegforgatásban jeleskedtek.
Érdemes tehát fellapozni Borbáth József visszaemlékezéseit. És nem csak az ozsdolaiaknak, akik közvetlen „érintettség”, netán személyes ismeretség okán a történetek szereplői is, hanem mindenkinek, aki a megélt háború legközvetlenebb élményét kívánja megismerni, netán átérezni.
* Iochom István: Az ozsdolai szabó, aki megélt két világháborút – Borbáth József visszaemlékezései, Kaláka Könyvek, Sepsiszentgyörgy, 2016.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 6.
Alkotmánymódosítási szándék és ígéretözön – megnyitotta választási kampányát az RMDSZ - Kelemen Hunor szerint az elkövetkező parlamenti ciklusban alkotmányba kell iktatni a modern Románia jogi és morális alapjának tekintett 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatban a nemzeti kisebbségeknek tett ígéreteket. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a kolozsvári Horia Damian sportcsarnokban a szövetség kampánynyitó rendezvényén jelentette ki mindezt mintegy 1500 meghívott jelenlétében.
„Az a rezolúció, amelyben az ország területén élő őshonos kisebbségeknek az oktatásban, kultúrában, közigazgatásban és igazságszolgáltatásban teljes jogegyenlőséget ígértek, az anyanyelv teljes körű használatát és saját maga által választott vezetőket (...), ez nem pusztán ígéret, hanem törvény. Ezt pedig egy új alkotmánynak kell rögzítenie” – fogalmazott Kelemen Hunor.
Kelemen Hunor kijelentette: az erdélyi magyarság számára 1918 a veszteség éve volt, és ezt a veszteséget egy évszázad alatt sem lehetett elfelejteni és nem lehetett feldolgozni. „De ahogy tudta Kós Károly nemzedéke, tudta Márton Áron nemzedéke, tudta Sütő András és Domokos Géza nemzedéke, úgy tudnunk kell nekünk is: nem jajongani, de cselekedni, dolgozni, építkezni kell!” – jelentette ki az RMDSZ elnöke.
Egy szárnyaitól megfosztott madár hasonlatával élve jelentette ki: az erdélyi magyarságnak sem elég, ha csak gubbaszthat. „Szeretnénk, akarunk repülni. Meg kell őriznünk mindkét szárnyunkat, és csak együtt vagyunk képesek a szárnyalásra” – fogalmazott.
Markó: tessék rábízni Székelyföldet a székelyekre
A rendezvényen Markó Béla, a parlamenti politizálásból 26 év után visszavonuló volt RMDSZ-elnök a romániai autópálya-építések kudarcával szemléltette, hogy mit is jelent Erdély számára a bukaresti kormányzás.
„Tessék rábízni Székelyföldet a székelyekre! (...) Tessék odaadni Erdélynek azt a költségvetést, ami jár, tessék rábízni az itteni magyarokra és románokra, (...) és építünk egy másik Erdélyt, ahol tényleg otthon leszünk valamennyien, de amíg Bukarest 12 év alatt 50 kilométert tudott megépíteni a tervezett 400 kilométer autópályából, amíg a városaink kevés kivétellel úgy néznek ki, mint 25 évvel ezelőtt, arra megy el az energiánk, hogy megvédjük azokat a jogokat, amelyeket szívós küzdelemmel alkotmányba és törvénybe foglaltunk” – jelentette ki Markó Béla.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere kijelentette: azért kell megmenteni Kolozsvárt, Nagyváradot és Székelyföldet Bukaresttől, „mert 98 év alatt sokkal több problémát okoztak, mint ahányat megoldottak”. Hozzátette: „azt kérjük, amit megígértek nekünk 1918-ban, ami nekünk jár. Legyen a magyar nyelv is hivatalos nyelv, ahol többségben vagyunk!” Antal Árpád hozzátette: „nem az erdélyi valóságot kell a bukaresti alkotmányhoz igazítani, hanem az alkotmányt az erdélyi valósághoz”.
Biró: a megszerzett jogokat is elvitatják
A kampánynyitón szót kapott Biró Zsolt, a választásokon az RMDSZ-szel szövetségben induló Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke is. Szerinte olyan korban kell érvényesíteni a közösség érdekeit, amikor a megszerzettnek hitt jogokat is elvitatják. „Ma mindannyian egy kicsit Tamási Zsoltok, Horvát Annák, Ráduly Róbertek, Mezei Jánosok és Antal Árpádok vagyunk” – sorolta azoknak a magyar közéleti szereplőknek a neveit, akik ellen eljárást indított a korrupcióellenes ügyészség (DNA). „Józan ész, magyar szolidaritás, felelősség a magyar választók iránt!” – fogalmazta meg a hármas jelszót Biró Zsolt.
Kelemen: a magyarok körében népszerű Cioloș
Dacian Cioloş kormányfőnek a felmérések szerint jó a megítélése a magyarok körében, de ettől még „hosszú út vezet” odáig, hogy újabb miniszterelnöki mandátumot szerezzen – fogalmazott Kelemen Hunor az RMDSZ országos kampányindítója utáni nyilatkozatában. A szövetségi elnök azt mondta, neki személyesen is nagyon jó véleménye van Dacian Cioloşról, akit kormányfői mandátummal megbízni „korrekt javaslat” volna, amennyiben a Nemzeti Liberális Párt (PNL) olyan helyzetbe kerül, hogy megteheti ezt a javaslatát. A döntés azonban a választók kezében van. (Agerpres)
Székelyhon.ro
2016. november 6.
Az összefogás megoldást, az információ segítséget jelenthet
Gyergyószentmiklóson ülésezett a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma. Megállapodtak arról, hogy az egyeztető fórum tagszervezeteihez tartozó külhoni magyar gazdák pártoló tagként felvételt nyerhetnek a magyar Nemzeti Agrárgazdasági Kamarába.
A csütörtöki fórumon Győrffy Balázs, a magyar Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke elmondta: elsősorban információval tudják segíteni a Kárpát-medence gazdálkodóit. A nagyoknak piacszerzéssel, exportlehetőségek felkutatásával, a kicsiknek pedig szaktanácsadással tudnak a segítségére lenni.
A Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma (KEF) 21 magyarországi, horvátországi, romániai, szerbiai, szlovákiai, szlovéniai és ukrajnai magyar agrárszervezetet tömörít. A szövetség célja a magyar gazdaszervezetek kapcsolattartásának elősegítése, tevékenységeik összehangolása, közösségi képviseletének ellátása. Feladata továbbá a tagszervezetek szakmai támogatása, illetve a kárpát-medencei közös vidékfejlesztési stratégia megfogalmazása és kivitelezésének összehangolása.
A gyergyószentmiklósi ülésen egyebek között arról döntöttek, hogy új tagok felvételéről a KEF plénuma dönt, de ezt megelőzően a felvételi kérelmet véleményezésre elküldik a területileg illetékes régió tagszervezetei számára. Arról is döntöttek, hogy minden egyes régiót két fő képvisel a testületben, akiket a régió gazdaszervezetei választanak meg.
Győrffy Balázs elmondta: az egyeztető fórum tagsága azon az állásponton volt, hogy nem alakít civil szervezetet, hanem a NAK révén kapcsolódik be a magyar agrárgazdasági hálózatba. A kamara korábbi alapszabály-módosításával lehetőséget teremtett arra, hogy az egyeztető fórum tagszervezeteihez tartozó külhoni magyar gazdák pártoló tagként nyerjenek felvételt a kamarába, és kétezer forintos éves tagdíj ellenében minden olyan információt megkapjanak, ami a kamara rendelkezésére áll.
A gazdatalálkozót követően tartott sajtótájékoztatón arról érdeklődtünk, milyen problémákra lát megoldást Székelyföld szintjén Tánczos Barna szenátor, megyeszinten Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke, illetve a város szintjén Nagy Zoltán polgármester.
„Három olyan problémáról beszélnék, melyre részben megoldást jelenthetnek azok a frissen elfogadott törvények, amelyekkel elsősorban a szövetkezeti mozgalmakat szeretnénk erősíteni, másrészt a nemzetközi üzletláncokat szeretnénk megszorítani úgy, hogy polcaikra kötelező módon hazai termékeket is tegyenek” – nyilatkozta a Gyergyói Hírlapnak Tánczos Barna.
A szövetkezeti törvénymódosítás kezdeményezőinek egyike elmondta, azt sikerült elérni, hogy adókedvezményt kapjanak az újonnan alakuló szövetkezetek, nyereségadómentességet öt évre a már működő szövetkezetek bizonyos feltételek mellett. A szövetkezetbe tömörült gazdák saját jövedelemadójuk befizetése alól mentesülnének, ugyanakkor a szövetkezetek aktív gazdakénti definiálása lehetőséget ad, hogy minden uniós támogatást élvezzenek, melyek összegét visszaoszthatják a gazdáknak, szövetkezeti tagoknak bármiféle adókötelezettség nélkül. Jelezte: a lehetőségek akkor érvényesíthetőek, ha a gazdák összefognak, szövetkeznek, illetve ha jó minőségű, konstans mennyiségű áruval tudnak a piacon jelen lenni.
„Elsősorban tudástranszferre van szükség, és ebben a magyarországi agrár kormányzat nagy segítségünkre tud lenni kezdve a gazdaképzéstől a szakképzésen át egészen a felsőoktatásig, mert versenyképes tudás nélkül nehéz a problémákkal megküzdeni” – fogalmazott Borboly Csaba. A tudás mellett az összefogás szükségességét emelte ki, a tapasztalatra hivatkozva, hogy amikor sikerült szövetkezni, fel lehetett venni a versenyt a multikkal is.
„Az elmúlt pár száz évben ahogyan Székelyföldre, Gyergyószentmiklósra is igencsak jellemző volt a háztáji gazdaságok léte. Ez fenntartható volt sokáig, családjainknak meg tudtuk teremteni a megélhetést. Most viszont választóponthoz érkeztünk, amikor úgy tűnik, hogy ez már nem elég” – hívta fel a figyelmet Nagy Zoltán. A városvezető rávilágított: a versenyképességet nem a háztáji gazdálkodás jelenti. „Gyergyó viszonylatában is túl kell lépnünk az egyszemélyes kezdeményezéseken, mert aki nem képes a változásokkal tartani a lépést, az el fog tűnni a porondról. És mi nem akarunk a dinoszauruszok sorsára jutni.”
Balázs Katalin
Székelyhon.ro
2016. november 6.
Ezek lettek Székelyföld értékei
A marosvásárhelyi Kultúrpalota, a székelyderzsi erődtemplom, a csíkszeredai Mikó-vár, a csíksomlyói pünkösdi búcsú, a mikházi ferences templom és kolostor, Kézdivásárhely történelmi központja, a Székely Nemzeti Múzeum és a kürtőskalács is bekerült a nyolc székely érték tárházába – derült ki a Székelyföldi Értéktár Bizottság első munkaülésén.
A szakemberekből álló Székelyföldi Értéktár Bizottság a húsz felterjesztésből nyolcat fogadott el az első munkaülésen, amelyet Kovászna, Hargita és Maros megyei művelődési szakemberek részvételével Sepsiszentgyörgyön a Kovászna Megyei Művelődési Központ székhelyén tartottak a hétvégén. Az ülést megelőzően a résztvevők szakmai konferencián mutatták be az értéktár megvalósítása érdekében végzett munka eddigi eredményeit, és Békés megyei értékekkel ismerkedtek meg.
A tanácskozáson Szakáli István Loránd, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár elmondta, Magyarországon igazi sikertörténet a hungarikum törvény, a közösségek jól fogadták a kormány együttműködési ajánlatát. Ugyanakkor a határon túli nemzetrészek esetében nem beszélhetünk egyértelmű sikerről, mert eredetileg egyetlen értéktárba sorolták be a külhoni értékeket, a tavalyi év végére viszont minden nemzetrész értéktára létrejött, a Székelyföldi Értéktár Bizottság megalakulása kapcsán pedig az államtitkár arra kérte a szakembereket, tegyenek meg mindent, hogy igazi társadalmi mozgalommá váljon.
Erdélyben 25 értéktár működik, eddig száz értéket terjesztettek fel, 37-et fogadtak el erdélyi értékként, a többi helyi illetve megyei értéktárakban szerepel. A Maros, Hargita és Kovászna megyei szakemberek által alkotott Székelyföldi Értéktár Bizottság húsz felterjesztésből nyolcat fogadott el.
Szász Cs. Emese
Székelyhon.ro
2016. november 6.
Kelemen Hunor: alkotmányba kell iktatni a 98 évvel ezelőtti gyulafehérvári ígéreteket - Kelemen Hunor szerint az elkövetkező parlamenti ciklusban alkotmányba kell iktatni a modern Románia jogi és morális alapjának tekintett 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatban a nemzeti kisebbségeknek tett ígéreteket.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a kolozsvári Horia Damian sportcsarnokban a szövetség kampánynyitó rendezvényén jelentette ki mindezt mintegy 1500 meghívott jelenlétében.
"Az a rezolúció, amelyben az ország területén élő őshonos kisebbségeknek az oktatásban, kultúrában, közigazgatásban és igazságszolgáltatásban teljes jogegyenlőséget ígértek, az anyanyelv teljes körű használatát és saját maga által választott vezetőket (...), ez nem pusztán ígéret, hanem törvény. Ezt pedig egy új alkotmánynak kell rögzítenie" - fogalmazott Kelemen Hunor.
Kelemen Hunor kijelentette: az erdélyi magyarság számára 1918 a veszteség éve volt, és ezt a veszteséget egy évszázad alatt sem lehetett elfelejteni és nem lehetett feldolgozni. "De ahogy tudta Kós Károly nemzedéke, tudta Márton Áron nemzedéke, tudta Sütő András és Domokos Géza nemzedéke, úgy tudnunk kell nekünk is: nem jajongani, de cselekedni, dolgozni, építkezni kell!" - jelentette ki az RMDSZ elnöke.
Egy szárnyaitól megfosztott madár hasonlatával élve jelentette ki: az erdélyi magyarságnak sem elég, ha csak gubbaszthat. "Szeretnénk, akarunk repülni. Meg kell őriznünk mindkét szárnyunkat, és csak együtt vagyunk képesek a szárnyalásra" - fogalmazott.
A rendezvényen Markó Béla, a parlamenti politizálásból 26 év után visszavonuló volt RMDSZ-elnök a romániai autópálya-építések kudarcával szemléltette, hogy mit is jelent Erdély számára a bukaresti kormányzás.
"Tessék rábízni Székelyföldet a székelyekre! (…) Tessék odaadni Erdélynek azt a költségvetést, ami jár, tessék rábízni az itteni magyarokra és románokra, (.) és építünk egy másik Erdélyt, ahol tényleg otthon leszünk valamennyien, de amíg Bukarest 12 év alatt 50 kilométert tudott megépíteni a tervezett 400 kilométer autópályából, amíg a városaink kevés kivétellel úgy néznek ki, mint 25 évvel ezelőtt, arra megy el az energiánk, hogy megvédjük azokat a jogokat, amelyeket szívós küzdelemmel alkotmányba és törvénybe foglaltunk" - jelentette ki Markó Béla.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere kijelentette: azért kell megmenteni Kolozsvárt, Nagyváradot és Székelyföldet Bukaresttől, "mert 98 év alatt sokkal több problémát okoztak, mint ahányat megoldottak". Hozzátette: "azt kérjük, amit megígértek nekünk 1918-ban, ami nekünk jár. Legyen a magyar nyelv is hivatalos nyelv, ahol többségben vagyunk!" Antal Árpád hozzátette: "nem az erdélyi valóságot kell a bukaresti alkotmányhoz igazítani, hanem az alkotmányt az erdélyi valósághoz".
A kampánynyitón szót kapott Biró Zsolt, a választásokon az RMDSZ-szel szövetségben induló Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke is. Szerinte olyan korban kell érvényesíteni a közösség érdekeit, amikor a megszerzettnek hitt jogokat is elvitatják. "Ma mindannyian egy kicsit Tamási Zsoltok, Horvát Annák, Ráduly Róbertek, Mezei Jánosok és Antal Árpádok vagyunk" - sorolta azoknak a magyar közéleti szereplőknek a neveit, akik ellen eljárást indított a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA). "Józan ész, magyar szolidaritás, felelősség a magyar választók iránt!" - fogalmazta meg a hármas jelszót Biró Zsolt.
A kolozsvári sportcsarnokban összegyűlt RMDSZ-szimpatizánsokról a rendezvény végén egy drón segítségével közös fotó készült.
Gazda Árpád
(MTI)
2016. november 7.
Nyelvjogi küzdelmekről tartott beszámolót az EMNT Barcelonában
Az erdélyi magyar kisebbség nyelvjogi helyzetéről, valamint a székelyföldi autonómiáért évről évre megszervezett, mozgalmi jellegű akciókról is beszámoltak az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) képviselői az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózat (ELEN) szombati ülésén Barcelonában. Az európai kisebbségi nyelvek megőrzéséért és a nyelvi jogok kiszélesítéséért tevékenykedő ernyőszervezetnek – 2014 óta – az EMNT is tagja, a szervezetet Sándor Krisztina ügyvezető elnök és Toró Tibor egyetemi oktató képviselte a hétvégi ülésen.
Sándor Krisztina felszólalásában beszámolt a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése körüli vitákról, és a román hatóságok által a magyar feliratok és a székely zászló ellen indított peres eljárásokról is.
Toró Tibor a nyelvi charta alkalmazásáról írt árnyékjelentésről és az annak kapcsán elindult egyeztetési folyamatról beszélt, melynek célja összehangolni az Erdélyben jelenleg a jogvédelem terén tevékenykedő szervezetek és mozgalmak működését.
A szombati barcelonai küldöttgyűlés résztvevői áttekintették az elmúlt időszak nyelvjogi fejleményeit és olyan aktuális kérdésekre is kitértek, mint a Brexit kisebbségi nyelvhasználatra gyakorolt hatása Nagy-Britanniában, az anyaország nélküli, különböző nyelveket beszélő népcsoportok támogatásának lehetőségei. Az FC Barcelona futballklub konferenciatermében megtartott rendezvényen jelen volt Jill Evans walesi és Josep-Maria Terricabras katalán európai parlamenti képviselő is, akik bátorították a jelenlevőket arra, hogy éljenek a nyelvi jogaikkal és ahol ezek sérülnek, ott az illető országban indított peres eljárásokkal, majd azokat kimerítve, az európai fórumokhoz forduljanak. A helyi, civil mozgalmak szerepét többen is hangsúlyozták, kiemelve azt is, hogy az uniós intézmények sem korábban, sem most nem foglalkoznak kellőképpen azzal a közel 50 millió európai állampolgárral, akik a hivatalosan elismert nyelveken kívül mást is használnak.
kronika.ro
Erdély.ma
2016. november 7.
Tiltakoznak a szülők, az egyház és a magyar pártok (Marosvásárhelyi iskolaügy)
Állásfoglalásban adott hangot megdöbbenésének az RMDSZ a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium létrehozásával kapcsolatos bűnügyi eljárás miatt, melyet „korrupcióellenes harcként beállított boszorkányüldözésnek” nevezett. Közös nyilatkozatban tiltakoztak az eljárás ellen a három székelyföldi megye önkormányzati vezetői, továbbá az MPP is. Megszólalt az ügyben a gyulafehérvári katolikus főegyházmegye vezetősége is.
Mint arról lapunkban beszámoltunk, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium törvénytelennek vélt létrehozása miatt indított eljárást Ştefan Someşan főtanfelügyelő és Tamási Zsolt József iskolaigazgató ellen. Az ügyészség szerint a két gyanúsított annak ellenére járult hozzá a Római Katolikus Gimnázium indításához, hogy tudták: valójában a tanintézet nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. A nyomozók pénteki közleménye szerint Ştefan Someşant hivatali hatalommal való visszaéléssel és kétrendbeli hatáskörtúllépéssel, Tamási Zsolt József igazgatót pedig hivatali hatalommal való folyamatos visszaéléssel gyanúsítják. A hatvan napra hatósági felügyelet alá vont Tamási Zsolt József a kényszerintézkedés idején nem gyakorolhatja igazgatói teendőit, nem léphet be az iskolába, és nem veheti fel a kapcsolatot az ügyben érintett személyekkel. Az ügyészség kérésére a Maros megyei törvényszék Ştefan Someşant harminc napra házi őrizetbe helyezte. Az RMDSZ Kelemen Hunor elnök által jegyzett állásfoglalásában arra figyelmeztet, hogy elképesztő hasonlóság mutatkozik a református egyháznak visszaszolgáltatott, majd egy korrupcióellenes eljárás során visszaállamosított sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügye és a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium megalapítása ügyében indított eljárás között. E két eset és „az elmúlt négy évben korrupcióellenes harcként beállított boszorkányüldözés az erdélyi magyar közösség vezetői ellen arra kötelez bennünket, hogy zárjuk sorainkat, és ne engedjük magunkat megfélemlíteni” – sommáz az állásfoglalás. „Kiállunk a közösségünkért dolgozó magyar emberekért, szolidaritást vállalunk mindenkivel, aki hasonló helyzetbe kerül, és erre kérem közösségünket is. Nekünk ma elsősorban saját erőnkben, saját egészséges immunrendszerünkben kell bíznunk, és meg kell mutatnunk, hogy a közel másfél milliós magyar közösség jogaival és javaival senki nem élhet vissza, nem csorbíthatja, és nem veheti el azokat. Most nekünk azt is meg kell mutatnunk, hogy mi vagyunk az a nemzet, amely megvédi tagjait, amely nem engedi, hogy vagyonát elkobozzák. Mutassuk meg, hogy nemcsak a lakói vagyunk ennek az országnak, hanem egy erős, összetartó nemzetközösséget alkotunk!” – fogalmaz Kelemen Hunor.
Közös nyilatkozatban tiltakozott szombaton a három székely megye RMDSZ-es önkormányzati vezetője is. Borboly Csaba, Hargita megye, Péter Ferenc, Maros megye és Tamás Sándor, Kovászna megye önkormányzatának vezetője nyilatkozatában megállapította: lépésenként folyamattá alakul, hogy a korrupcióellenes harc leple alatt tudatosan szűkítik kisebbségi jogaink gyakorlását. Úgy vélték, hogy az erdélyi magyar közösség egésze ellen irányulnak azok a hatósági vizsgálódások, amelyek révén azokat a magyar vezetőket próbálják eltávolítani tisztségükből, akik elszántan, kemény munkával küzdenek a közösség érdekeiért és gyarapodásáért. „Tévednek azok, akik azt hiszik, hogy megtorpanunk és csendben maradunk. Ők nem ismerik közösségünk összetartó erejét” – áll a három székely megye vezetőjének közös nyilatkozatában.
Az MPP vasárnapi állásfoglalása szerint a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium létrehozása miatt ügyészségi eljárás alá vont intézményvezetők ügye „minden jóhiszemű és minden törvénytisztelő ember ügye”, az alakulat szolidaritást vállal Tamási Zsolt Józseffel, a Római Katolikus Gimnázium meghurcolt vezetőjével. „Ma mindannyian Tamási Zsoltok vagyunk!” – áll a párt állásfoglalásában. A Biró Zsolt pártelnök által jegyzett dokumentum felidézi: 1918-ban a Romániával való egyesülést kimondó erdélyi és magyarországi románok teljes szabadságot és jogegyenlőséget ígértek az együtt élő nemzetek számára. „Ez a jogegyenlőség azóta is várat magára, sőt, huszonhat évvel a kommunista rendszer bukását követően kijelenthető: olyan időket élünk, amikor a megszerzettnek hitt jogainkat is visszafaragják, tulajdonhoz való jogunkat megkérdőjelezik, elvitatják” – áll a dokumentumban.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye vagyonát kezelő Státus Alapítvány nyilatkozatban fejezte ki, hogy bízik a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium létrehozása miatt ügyészségi eljárás alá helyezett iskolaigazgató és a főtanfelügyelő ártatlanságában. A marosvásárhelyi gimnázium épületeinek a tulajdonjogával is rendelkező Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány nyilatkozatát elnöki minőségében Jakubinyi György érsek, az igazgatótanács elnökeként pedig Holló László írta alá. A nyilatkozat aláírói leszögezték: bíznak benne, hogy az igazságszolgáltatás igazolja Tamási Zsolt József ártatlanságát, és azért imádkoznak, hogy az igazgató ne veszítse el hitét az igazságszolgáltatás korrektségében, és megerősödve kerüljön ki a megpróbáltatásokból. Állást foglalt a kényszerintézkedések alá vont intézményvezetők ügyében a Római Katolikus Gimnázium szülői közössége is. A román alkotmány és a tanügyi törvény egyes cikkelyeit idézve nyomatékosították, hogy az iskola létrehozását jogszerűnek, gyermekeik képzését törvényesnek, a végzett diákok számára kiállított okleveleket teljes értékűnek tekintik. A szülői közösség arra kérte a Szentszéket, hogy fordítson figyelmet a marosvásárhelyi történésekre, és a Vatikán bukaresti nunciatúráján keresztül kövesse fokozott figyelemmel a nyomozás és bírósági eljárás tárgyilagosságát és elfogulatlanságát.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 7.
Jancsó Benedek történelmi emlékversenyt hirdettek
Első ízben írják ki a Jancsó Benedek történelmi emlékversenyt – jelentette be pénteken a gelencei Jancsó Benedek-iskolában Tamás Sándor megyeitanács-elnök és a Jancsó Alapítvány képviselői, Jancsó Antal kuratóriumi elnök és Jancsó András tanár. Az emlékverseny – melyet Magyarországon a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap is felkarolt és támogatott – az 1854 novemberében született, gelencei származású neves pedagógus, publicista nevét kapta, aki az állami és egyházi iskolahálózaton kívüli szabad oktatás megszervezője és népszerűsítője volt, de szakíróként kisebbségpolitikai és nemzetiségtörténeti tevékenységet is folytatott.
A pénteki eseményen a környékbeli községek történelemtanárai is jelen voltak. Az egybegyűlteket házigazdaként Kovács Zsuzsanna iskolaigazgató köszöntötte, majd arról szólt, hogy a faluközösség és a jeles tudós nevét viselő iskola nagy gondot fordít Jancsó Benedek emlékének ápolására, a Jancsó Alapítvánnyal megalakulása óta szoros kapcsolatot tartanak, ezért is vállalják a verseny házigazdájának szerepét és második szakaszának lebonyolítását. Tamás Sándor méltatta Jancsó Benedek munkásságát, fontosnak ítélte azt, hogy egy rangos és méltó verseny segítségével a diákok elmélyülhessenek a székelység életének, kultúrájának, történelmének, neves személyiségeinek megismerésében. Jancsó Antal arról tájékoztatta a jelenlevőket: a Jancsó Alapítvány hosszú évek óta munkálkodik azon, hogy e kiváló székely tudós ma is aktuális életműve ismét a köztudatba kerüljön. Tanulmányköteteket adtak ki tevékenységéről, és Kárpát-medence-szerte könyvbemutató előadásokon ismertetik a székely tudós munkáját. Felújíttatták a budapesti Farkasréti temetőben emelt síremlékét, emlékművet állíttattak tiszteletére Kézdivásárhelyen, a Molnár Józsiás parkban. A kiváló székely tudós minden magyar ember példaképe lehet, akinek emlékét jövőben tizedik alkalommal ünneplik majd meg Gelencén, a szülőfaluban a Jancsó Napok alkalmával – mondotta a kuratórium elnöke. A hagyományteremtő szándékkal megrendezendő verseny háromszéki VII–VIII. osztályosoknak indul, iskolánként egy háromfős csapat nevezhet be. A versenyre 2016. november 30-ig lehet jelentkezni az űrlap kitöltésével, amit le lehet tölteni a Jancsoalapitvany.hu honlapról, majd azt az info@jancsoalapitvany.hu e-mail-címre kell elküldeni. A versenyt idén csak Háromszék iskoláinak hirdetik meg, de kedvező fogadtatás esetén később egész Székelyföldre kiterjesztik. A legjobb három csapat értékes jutalomtárgyban részesül (tablet, e-book, könyvajándék), valamennyi résztvevő könyvcsomagot kap. A bírálóbizottságban erdélyi és magyarországi szakemberek kapnak helyet.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 7.
Török Ákos fekete-fehér billentyűi (Kézdiszentlélekről indult)
Támogatóinak köszönhetően néhány nap múlva saját elektronikus zongoráján gyakorolhat az idei tanévtől a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnáziumban tanuló tizenhat éves kézdiszentléleki Török Ákos, aki a rövid őszi vakáció után ma újból visszazökken a megszokott ritmusba, és reggel fél hétkor már a fehér-fekete billentyűkön varázsolja elő az első futamokat. Múlt heti itthonléte alkalmából kérdeztük, hogy a tíz éve kezdődött szerelem a zongora iránt nem vett-e el valamit a gyermekkorából, hisz amíg mások fára másztak, rúgták a bőrt, ő gyakorolt, jelenleg a lovaglásról és az erdőjárásról is le kell mondania. Azt válaszolta: a gyermekkora teljes volt, mert azt csinálta, amit a legjobban szeret, „a lovaglás és az erdő hiányzik, elég furcsa, hogy ez kimarad az életemből, de muszáj kibírni és ki is fogom, mert ezt akarom folytatni”.
Édesanyja szerint sorsszerű volt Ákos találkozása a zongorával, hisz a családban nem volt senkinek zenei előélete. „Huncut is voltam, szerettem játszani is, de a zongora jobban megragadott, mint amit más gyermekek csináltak. Megláttam a zongorát egy esküvőben, és egész éjszaka a zongoristát figyeltem. Nagyon megtetszett, nem is tudom elmondani, hogy pontosan mit éreztem” – emlékezik vissza Ákos. Az első osztályt a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás Általános Iskola zeneosztályában kezdte, az is véletlen volt, hogy bejutott, mert a helyek már beteltek, amikor valaki visszalépett, és a kis Ákos hirtelen Páll Laura zenetanár tanítványává vált, „aki nagyon megszerettette a zongorát, és a zongora alapjait is nagyon jól megtanította”. Harmadik osztályig nem volt otthon zongora a Török családnál, hogy is lett volna, amikor Ákos három évvel nagyobb bátyja mellett a szülők két gyermeket vettek magukhoz hivatásos nevelőszülőkként, így a család hattagúra szaporodott. „Én úgy szeretem őket, mint az édes testvéremet. Szilárdka, amióta megszületett, nálunk nevelkedett, most hétéves, Szidónia Izolda tízéves lesz. Egy kicsit sajnálom is őket, hogy ilyen helyzetbe kerültek, de azt is látom, hogy szüleim úgy nevelik a testvéreimet, hogy mindent megtesznek értük, amit nekünk tettek meg. Ez nekem nagyon tetszik, és örvendek, hogy ilyen testvéreim vannak.” Locsolópénzből zongora
„Amíg nem volt zongoránk, az asztalon gyakoroltam be, amit felhagyott a tanárnő. Aztán a locsolópénzünkből, amit a testvéremmel gyűjtöttünk, vettünk egy zongorát, amin tudtam gyakorolni. Nem volt drága zongora, de a gyakorlásra jó volt.”
Ötödik osztálytól Diaconu Mónika volt Ákos zenetanára a Molnár Józsiás Általános Iskolában, majd VIII. és IX. osztályban Constantin Rozália egyengette az útját a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban. Mindkettejükről azt tartja, azért kapott sokat tőlük, mert át tudták adni mindazt, amit tudnia kell. Szerinte lehet valaki világhírű zenész, ha nem tudja tolmácsolni az adott hangszerről való tudást, akkor tanárként nem lehet eredményes. Ákos hálás mindazért, amit tőlük kapott, „nélkülük, Constantin Rozália két éve nélkül nem jutottam volna a Virtuózokig”. A Virtuózok
Török Ákost sokan a Virtuózok tehetségkutató műsorából ismerték meg. A magyarországi közmédia komolyzenei tehetségkutatójának műsorkészítő csapata azokat a fiatalokat próbálja felkutatni, akik kiválóan játszanak a klasszikus zenei hangszerek valamelyikén, vagy klasszikus énekben nyújtanak kiemelkedő teljesítményt. A Virtuózok határon túliakhoz való eljuttatásában és az ő bevonásukban Molnár Levente gyergyóremetei születésű operaénekes vállalt fontos szerepet, általa valósult meg tavaly a csíkszeredai előválogató, amelyen Ákos továbbjutott a budapesti meghallgatásig, majd az elődöntőbe. A neves előadóművészekből álló zsűri Csíkszeredában nemcsak az Ákos által előadott klasszikus mű kidolgozását értékelte, hanem saját szerzeményére is felfigyelt, amelynek Molnár Levente az Édes átok címet adta, Ákos szerint találóan.
A Virtuózok nem csak tehetségkutató verseny, annál jóval több, hisz a felfedezetteknek lehetőséget biztosítanak, hogy neves mesterektől tanuljanak, koncertkörúton vegyenek részt, mint legutóbb a Kézdivásárhelyt és Sepsiszentgyörgyöt is érintő székelyföldi turné, és még a továbbtanulásukban, fejlődésükben is egyengetik az útjukat. Az első mesterkurzust Ákos a Plugor Sándor Művészeti Líceumnak köszönheti. Idén júniusban a ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskolában képezte magát Réti Tamás és Eckhardt Gábor zongoraművésznél, júliusban a pomázi György Ádám Kastélyakadémián vett részt a világ több országából meghívott tehetséges fiatalokkal együtt, mely lehetőséget a Virtuózokon nyerte az Amerikai Kereskedelmi Kamara különdíjaként. Itt a Liszt Ferenc Zeneakadémia több tanárától, világhírű előadóművészektől tanulhatott, György Ádám, Nádor György, Réti Balázs nevét említi, és megjegyzi, György Ádám nem csak előadói példaképe, de még a Rubik-kocka kirakását is tőle tanulta. Egy vele készített interjúban (Magyar Nemzet, 2016. július 13.) György Ádám így nyilatkozott Ákosról: „Egy rendkívül szimpatikus és szeretetre méltó fiú, aki már ezalatt a néhány nap alatt is nagyon sokat fejlődött. Az ő esetében például több szempontból is jó inspiráció ez a kurzus. Az összes magyar résztvevővel együtt láthatja, hogy egy zongoraművész karrierje nemcsak abból áll, hogy gyakorol-e a hangszeren, vagy azt éppen milyen minőségben és mennyit teszi, hanem ez egy sokkal összetettebb kérdés.”
A sorozat folytatódott a nagykanizsai mesterkurzuson, majd megcsillant a lehetőség, hogy Ákos felvételizzen a budapesti Bartók Béla-gyakorlóiskolába.
Budapesti tanévkezdés
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakközépiskola (mely nevet 2014-től viseli) Magyarország legrégebbi középfokú zeneoktatási intézménye. A tanoda ismertetőjében olvassuk, hogy alapításának története a reformkorba nyúlik vissza. 1840-ben Mátray Gábor igazgatásával alakult meg a Nemzeti Zenede, a Pest-Budai Hangász Egylet Énekesiskolájaként 75 növendékkel. Az alapításhoz szükséges összeg előteremtésében vezető szerepet játszott Liszt Ferenc, aki két nagy sikerű hangversenyt adott a Hangász Egylet javára. Tíz évvel később már kétszáz növendéke volt az intézménynek, és a korábbi ének, zeneszerzés és kórus szakok mellett megalakul a zongora, hegedű, gordonka, fuvola és klarinét tanszak is. 1867-ben Nemzeti Zenedére keresztelik az intézményt, és a Zeneakadémia 1875-ös megalakulásáig a magyar zeneoktatás legrangosabb otthona. Rövid időre állami kezelésbe kerül, majd ismét egyesületben működik. A gimnáziumi tagozat létrehozása Kresz Géza hegedűművész nevéhez fűződik, aki 1941-től veszi át az intézmény vezetését. 1948-ban állami rendelettel felszámolják, és Állami Konzervatóriumként folytatja tevékenységét. 1966-tól Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolaként működik, 1973-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola gyakorlóiskolája, új nevén Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakközépiskola. Jelenleg közel négyszáz hallgatója van huszonnégy tanszakon. Ákos meséli: „Augusztusban merült fel először, hogy mehetnék Budapestre. Jelentkeztem a pótfelvételire, ott meghallgattak, sikerült. Még nem nagyon gondolkodtam azon, hogy milyen lenne, ha ott tanulnék, úgy belesodródtam. Budapesten nehezebb, mint itthon, mert nagyok a távolságok, reggel korán kell bemennem az iskolába gyakorolni. Háromnegyed hatkor kelek, villamossal megyek, fél hétkor már ott kell lennem. Nyolctól vannak az órák, de a zongorához csak ilyen korán férek hozzá.” Néhány nap múlva ez már a múlté. Ákosnak saját zongorája lesz, amin a kollégiumban is gyakorolhat, „csak felteszem a fülhallgatót, és nem zavarok senkit”. Összegyűjtött pénzére is büszke, hisz azért megdolgozott, „lemuzsikálta”, de a támogatók nélkül álma nem sikerülhetne. Szinte alig meri sorolni segítőit, fél, hogy valaki kimarad, hisz azokat is említenie kellene, akik mellette állnak, elsősorban szülei, egykori diáktársai, akik nem irigykednek, hanem őszintén gratulálnak, „hisz sokan tehetségesek, vannak még rajtam kívül is jók, de örvendenek az én sikereimnek”. A dr. Bock Industries és a Bóbita Egyesület közösen meghirdetett ösztöndíja, a Pro Sanitate Alapítvány, a Zarah Moden és a New Fashion készruhagyár, a kézdivásárhelyi Rotary Klub, az RMDSZ, Molnár Levente és édesapja, dr. Molnár Csaba támogatása már az édesanya által összesített listán szerepel, köszönetet mond a család nevében mindannyiuknak.
Az úton végig kell menni
Ákos zongoraművész akar lenni, miközben már régóta az. Szereti Chopin, Liszt Ferenc, Haydn, Bach műveit, „és még sok másik szerzőét, mert nagyon szépeket alkottak”. Liszt Ferenc XV. magyar rapszódiájával nehezen küzdött meg, „talán még nem nekem való, fizikailag is nehéz. Muszáj tornászni és jól táplálkozni. Eddig lovagoltam, erre itt nincs lehetőségem, de heti öt tornaóra van, és ez jó. Eszem is eleget, bár a házi ízek nagyon hiányoznak.”
Napi négy óra gyakorlás, „de az ennél több a jó”, hét végén egy kis pihenés, esetleg filmnézés a barátokkal, egy kis angol tanulás, és hétfőn reggel újból csörög az óra. Ákos hazagondol, szüleire, testvéreire, egykori tanáraira, barátaira. Kézdiszentlélektől nyolcszáz kilométerre egyetlen célja, hogy zongoraművész legyen. De tudja, az oda vezető út nem könnyű, „az úton végig kell menni”: négy év zenei előkészítő középiskola után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen kívánja folytatni tanulmányait, el szeretné játszani a világ zongorairodalmának legfontosabb darabjait, és a sok száz többit, és gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni...
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 7.
Házi őrizet helyett hatósági felügyelet - Székelyföldi terrorvád
Fordulat következett be a terrorizmussal gyanúsított kézdivásárhelyi fiatalok, Beke István Attila és Szőcs Zoltán perének pénteki bukaresti tárgyalásán: a bírói testület úgy döntött, a házi őrizetet hatósági felügyeletre enyhítik. A döntés nem végleges, a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság ügyészeinek negyvennyolc óra áll a rendelkezésükre óvást emelni – emiatt a két vármegyés egyelőre továbbra sem hagyhatja el lakhelyét.
A tárgyalás első felében tanúként kihallgatták Makó Attilát, aki megvásárolta Beke István Attilától a petárdák egy részét, illetve Marian Bîznut, a temesvári petárdás cég tulajdonosát, aki elismerte, hogy régebbi rendelést teljesített, és Beke István Attilát a tartozás rendezése miatt kereste meg. Bîznu azt is elmondta, hogy kis mennyiségű petárdáról van szó, nem veszélyes anyagokról, hangsúlyozva: az Fp 3-as típusú petárdák csak hangban erősek, de nem veszélyesek. A vád koronatanúja, a védett identitású József Sándor nem jelent meg a tárgyaláson, a vádhatóság szerint nincs az országban. Számára és Szőcs Csongor számára – aki szintén nem tartózkodik az országban – új időpontot jelölnek majd ki.
Utolsó két pontban tárgyalták Beke István Attila kérését, amelyben a kovásznai szívkórházban elvégzendő felülvizsgálatra való jóváhagyást és a házi őrizet felülvizsgálatát kérte. A nem jogerős ítélet értelmében Beke Istvánnak és Szőcs Zoltánnak rendszeresen meg kell jelenniük a hatóságok előtt, azaz a kézdivásárhelyi rendőrségen, továbbá hatósági engedély nélkül nem hagyhatják el az ország területét. Ugyanakkor nem szabad kapcsolatba lépniük egymással, de a tanúként kihallgatott Bandi Szabolccsal, Hodor Istvánnal és Marian Bîznuval sem. Az ítélőtábla mindkettejüknek megtiltotta, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) vagy a Szent László Serege Egyesület bármely rendezvényén részt vegyenek, illetve fegyvert viseljenek. Habár Bukarestben a házi őrizet visszavonásáról már a délutáni órákban döntöttek, ezt Beke Istvánékkal csak hajnali két óra után közölték. A következő tárgyalást december 5-re tűzték ki.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 7.
Kolozsváron indította parlamenti kampányát az RMDSZ
Erdély. A jövő!
Horváth Anna házigazdaként nyitotta meg a szövetség kampánynyitó rendezvényét, beszédében köszönetet mondott mindazoknak, akik az elmúlt időszakban száz meg száz üzenetben biztatták, s erőt adtak neki azt követően, hogy ideiglenesen felfüggesztették alpolgármesteri tisztségéből. "Ilyen időkben aki hasztalan dologként ostorozza az érdekképviseleti munkánkat, átragasztva a román társadalmon eluralkodó bizalmatlanság, kilátástalanság cinizmusba átcsapó hangulatát, nem tekinthet el ennek romboló hatásától, amely nemcsak a vereségek utáni talpra állást hátráltatja, a pozitív jövőképet töri össze, de a feladatvállalástól is elriasztja az arra még rábírhatókat" – mondta el Horváth Anna. Ennek ellenére azt vallja, hogy akkor kell a legtöbben felsorakozni a magyar ügy mellé, amikor a közösséget minden irányból megpróbálják darabokra szedni. Akkor kell reménnyel eltölteni, szülőföldjéhez való ragaszkodásban megerősíteni, amikor azt a leginkább akarják megfélemlíteni. "A mi ügyünket nem lehet ímmel-ámmal szolgálni, mi napszámosokkal nem érhetjük be! Nekünk a legjelentéktelenebbnek tűnő helyen is apostolokra van szükségünk. Olyan emberekre, akik saját foglalkozásukban kiválóak, akik kötelességüket nemcsak lelkiismeretesen, hanem lelkesedéssel, odaadással, a nagy ügyek szeretetével végzik" – zárta beszédét Márton Áron gondolatával Horváth Anna.
"Szerencse, hogy 45 perc alatt megérkeztem ma Kolozsvárra Marosvásárhelyről, és a brassói kollégáknak is csak 1 órájukba telt az út, hiszen készen van 450 km autópálya...
Milyen jó, hogy Bukarestnek ma gondja van ránk. Milyen jó, hogy alkalmazzák az RMDSZ által kidolgozott és elfogadott törvényeket. Milyen jó, hogy Bukarestben a tőlünk befolyó pénzből építik- szépítik közösségünket. Vagy mégse? Akkor mi a gond az RMDSZ óriásplakátjaival?"
Markó Béla finom szarkazmussal köszöntötte az egybegyűlteket az RMDSZ országos kampányindító rendezvényén, kiemelve azokat a hiányosságokat, amelyekkel jelenleg a magyar közösség s annak otthona, Erdély is küzd. A szövetség egykori elnöke vallja, az erdélyi magyar emberek tudják a leginkább azt, hogy mire van szükségük: "tessék ránk bízni, építünk egy másik Erdélyt, ahol tényleg otthon leszünk benne, mi mindannyian. Ránk kell bízni, mi megoldjuk. Tessék ránk bízni a vezetést, mert mi nem gyengíteni, hanem erősíteni fogjuk Romániát és Erdélyt is".
Az új generációs jelölteknek pedig útravalóként azt mondta: "a mi céljaink nem változtak. Azért kell Bukarestbe mennetek, hogy 26 éves céljainkért dolgozzatok. Nem mondhattok le soha arról, hogy lehetséges magyarként egyenlő esélyekkel élni itt, ahol születtünk. Eredményes kampányt kívánok, utána pedig bátorságot és következetességet. Ne hagyjátok lerombolni, amit felépítettünk, folytassátok azt, amit mi elkezdtünk, és végezzétek el azt, amit mi nem tudtunk elvégezni".
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint a miért kell megmenteni Kolozsvárt, Nagyváradot, Székelyföldet vagy Erdélyt Bukaresttől kérdésre a válasz nagyon is egyszerű: mert 98 év alatt az sokkal több problémát okozott, mint ahányat megoldott. "Mi elfogadtuk azt, hogy a szülőföldünkre kiterjesztette szuverenitását a román állam, de azt nem tudjuk elfogadni, hogy másod- vagy harmadrangú állampolgárokként kezeljenek bennünket. Nem fogjuk elfogadni a kettős mércét!" – nyomatékosított a polgármester, kiemelve: az RMDSZ azt kéri, amit megígértek a magyar közösségnek 1918-ban: "mi csak azt kérjük – sem többet, sem kevesebbet – ami nekünk jár."
"Csapatunk nem tökéletes, de az egyetlen olyan csapat, amely Erdélyt és közösségünket tudja képviselni a parlamentben. Programunk nem tökéletes, de az egyetlen olyan program, amely tudja biztosítani Erdély modernizációját és az erdélyi társadalom emancipációját. Van egy akaratunk, az viszont töretlen. Erdélyi magyar társadalmunk ma rétegzettebb, mint valaha. Nagyok és mélyek az árkok. Nagy a szegénység, nagyok a társadalmi különbségek, a társadalmi igazságtalanság. Sokan elfáradtak, kiábrándultak, feladták a reményt. Éppen ezért nekünk több fronton kell harcolnunk: az elnyomó magyarellenes államapparátus ellen, a közösségi apátia ellen. Le kell győznünk a kishitűséget, a közömbösséget, a széthúzást – rendezni kell végre közös dolgainkat románnal és magyarral egyaránt" – ebben látja a közösség feladatát Antal Árpád.
Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke úgy tartja: ahhoz, hogy nyugodt munkát lehessen végezni a megyei és települési önkormányzatokban, kétszeresen is szükség van az RMDSZ erős parlamenti jelenlétére, politikai erejére, hiszen másként tárgyalnak azzal, aki mögött erős parlamenti képviselet van – júniusban kiderült, hogy három megyének is ennek nyomán adhatott elnököt a szövetség. "Másrészt: nem lehet minden helyi kérdést helyben megoldani. Az erdélyi magyarok jogait, a magyar közösség biztonságát azok a törvények szavatolhatják, amelyekről Bukarestben döntenek" – nyomatékosított. A szövetség bátor, ambiciózus tervekkel indul a választásokon, amelyeknek megvalósulása minden önkormányzatnak, településnek és minden erdélyi magyar embernek az érdeke: "településeinknek jó utakra, fejlett közlekedési infrastruktúrára van szükségük. A helyben megtermelt adót a helyi közösség teendőire kell fordítani".
Mint ismeretes, az RMDSZ és az MPP együttműködése alapján a szövetség két biztos befutó helyet ajánlott fel a Magyar Polgári Pártnak parlamenti jelöltlistáján. Az összefogás jegyében Biró Zsolt, az MPP elnöke, Maros megyei képviselőjelölt szólalt fel a rendezvényen.
"Olyan Erdélyt akarunk, ahol otthon érezzük magunkat. Otthon pedig ott van, ahol biztonságban érezzük magunkat. Mi szülőföldünkön akarjuk otthon érezni magunkat, tehát szülőföldünkön kell megteremtenünk a biztonságot. Minden értelemben. Az anyagi biztonság mellett a nemzeti ügyeinket érintő jogi garanciák szavatolják jövőnket. Azt a jövőt, ahol Erdély Erdély marad: színes és változatos, mint a táj, mint népszokásaink, mint az ízek, amelyek meghatározzák erdélyiségünket" – mondta el. Szerinte: a sokszínűség egysége nem divatos európai szlogen, hanem erélyi valóság. "Ebbe a keretbe kell illesztenünk saját nemzeti egységünket, amelynek alapja az új felelősség politikája. Józan ész, magyar szolidaritás és felelősség az erdélyi magyar választók iránt. Ezek a koordináták!" – hangsúlyozta az MPP elnöke.
"Nehéz dolog nagy elődök nyomába lépni. Nagy teljesítmény, komoly eredmények tornyosulnak előttünk, utódok előtt. Nekünk, Maros megyei jelölteknek Markó Béla, Borbély László, Frunda György, Kerekes Károly és Kelemen Atilla voltak az elődeink. Olyan emberek, akik nem egyszerűen sokat tettek az RMDSZ-ért: nélkülük bizonyosan nem lenne a szövetség olyan, amilyen" – méltatta elődeit Csép Andrea Maros megyei képviselőjelölt, majd úgy fogalmazott: az új generáció is hasonló lelkesedéssel és alázattal, ugyanazokkal a célkitűzésekkel lát neki majd a munkához, áll a magyar közösség szolgálatába, ha választói jóvoltából a parlament tagjaivá válik. "Szövetségünk olyan Erdélyt építene, ahol jó élni, ahol biztonságban tudjuk családjaink, és ahol nincsenek veszélyben jogaink. Ezt képviselem egy friss csapat tagjaként magam is. Olyan társakkal, akik a magyar ügy iránt elkötelezettek, akik tisztességesen képviselik értékeinket és érdekeinket, akik alázattal szolgálják a közösséget" – nyomatékosított a képviselőjelölt.
Népújság (Marosvásárhely)
2016. november 7.
Nem kell prefektus
Speciális helyzetekre speciális válasz
Új társadalmi szerződést szorgalmaz a románok és magyarok között Antal Árpád, aki szerint olyan közigazgatási átszervezésre van szükség, amely nem a községeket szünteti meg, hanem a prefektusi hivatalt.
Sepsiszentgyörgy polgármestere az RMDSZ kampányindító rendezvényén többek közt arról beszélt, hogy miért kell Erdélyt megmenteni Bukaresttől. „A válasz rendkívül egyszerű: azért, mert 98 év alatt sokkal több problémát okoztak, mint ahányat megoldottak”, magyarázta Antal. „Elfogadtuk, hogy szülőföldünkre kiterjesztette szuverenitását a román állam, de azt nem tudjuk elfogadni, hogy másod- vagy harmadrangú állampolgárok legyünk. Nem fogadjuk el a kettős mércét”, jelentette ki.
Kifejtette: új társadalmi szerződésre van szükség a románok és magyarok között, és ez úgy lehetséges, ha közösen kidolgoznak egy új alkotmányt, de nem az erdélyi valóságot kell a bukaresti alkotmányhoz igazítani, hanem fordítva. „Azt akarjuk, hogy a helyi közösségek döntsenek, és ne Bukarest diktáljon nekünk itt, Erdélyben. Speciális helyzetekre speciális válasz kell, Székelyföldnek speciális státusz kell. Csak olyan régiós átszervezést támogatunk, amely megerősíti Erdélyt és közösségünket. Olyan közigazgatási átszervezést akarunk, amely nem a községeket szünteti meg, hanem a prefektusi hivatalt”, tette hozzá Antal.
Kiss Edit
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)