Családi legendáriumtól küldetéstudatig
Szebeni Zsuzsa a Balassi Intézet Magyar Kulturális Központjánaksepsiszentgyörgyi fiókját vezeti december végétől. A kolozsvári születésű színháztörténész, akinek munkásságát több kiállítás kapcsán is ismeri az erdélyi közönség, arról is beszélt a Krónikának, hogy miként készül az intézet a kultúrát népszerűsíteni a Székelyföldön és a szórványban.
– A Balassi Intézet Magyar Kulturális Központjának sepsiszentgyörgyi fiókintézetét vezeted december végétől. Kolozsváron születtél, huszonvalahány évig Magyarországon éltél, viszont az elmúlt években számos erdélyi városban bemutatkoztál az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) színháztörténészeként, különféle tárlatok kurátoraként, szervezőjeként, ötletgazdájaként. Mi indított arra, hogy vállald az intézet vezetését, és most már teljes gőzzel Erdélyben népszerűsítsd a kultúrát?
– Évek óta gondolkozom azon, hogyan tudjam a Magyarországon s vándorlásaim közben szerzett tudásomat és tapasztalatomat kamatoztatni. Ignácz Rózsa – Levelek Erdélyből – mondatai sokszor jártak az eszemben: „Kéthazájú emberek hontalanságával hánykolódom Erdély s Magyarország között... Pesten vagyok otthon (...) s mégis, olyan kapkodó igyekezettel megyek nyaranta haza, mint akinek életkérdés abból az egyetlen levegőből szippantania.” De arra a következtetésre jutottam, hogy én még a rémálmaimban is a kolozsvári Görögtemplom utcában vagyok otthon, s ez ellen nincs mit tenni. Persze a gyökerek is nagyon sokat számítottak, hiszen nagymamám Kiss Manyi legelső nézője volt, és nem ildomos, de magaménak érzem, akár azt a nyilván megérdemelt nyaklevest is, amit – Csutak lány lévén – a Székely Mikó Kollégium legendás igazgatójától, Csutak Vilmostól kapott. A családi legendárium erősítette a motivációt, de az is, hogy számomra példaértékű az a munka és lendület, ami a Székely Nemzeti Múzeumban zajlik, és remélem, gyakran lesz alkalmunk együttműködésre.
Szebeni Zsuzsa
Kolozsváron született, a 3-as számú Matematika–Fizika Gimnáziumban (ma Báthory István Líceum ) érettségizett. A debreceniKossuth Lajos Tudományegyetem irodalom–filozofia szakán végzett, majd ugyanennek az egyetemnek a doktori képzését hallgatta, PhD-dolgozata folyamatban. 1992-ben a Magyar Hírlap újságíró-stúdiójában újságírást tanult. A budapestiKommunikációs és Kereskedelmi Főiskolán művészeti menedzsment szakot végzett. Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) határon túli referense közel húsz évig, amely időszakban több mint 15 vándortárlat kurátora. Ezek közül a legjelentősebb a Bánffy Miklós-kiállítás, amely öt országban 33 állomást járt végig. Ez időszakban számos cikket és öt színháztörténeti kötetet publikált a gyergyóiFigura Társulatról, Kiss Manyi, Kovács Ildikó, Bánffy Miklós pályaképéről. 2015-ben részt vett a Kolozsvári Magyar Opera jelmezrekonstrukciójában, ugyanebben az évben feltáró kutatómunkájáért Bánffy Miklós-díjjal jutalmazta az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE).
Mivel kialakult a kutatási területem, ahol elkezdtem bizonyos színháztörténeti témák következetes kutatását, „újjáépítését” – például gróf Bánffy Miklós művész-politikus pályájának megismertetésére irányuló kiállítások létrehozását –, körvonalazódott, hogy komplex terveket is képes vagyok kivitelezni, akár kicsit eltávolodva a színházi témáktól.
Ugyanis például a múzeumi szférában, bár nagyon szép munka, de kevés az átjárás az egyes területek között, és bár érdekel az adott téma, nem tudok vele kellőképpen foglalkozni, mert kötött a „táncrend”. Különösen a Bánffy-emlékév kapcsán úgy éreztem (Bánffy Miklós kolozsvári születésű író, művész, politikus, volt magyar külügyminiszter születésének 140. évfordulóján Erdély-szerte egész éves programsorozatot szerveztek 2013-ban és 2014-ban Szebeni Zsuzsa vezetésével – szerk. megj.), hogy képes vagyok önálló tevékenységre valamilyen szinten.
A másik lényeges dolog, hogy kezdtem átlátni: nehéz határon túli referensi munkát végezni Budapestről, annak ellenére, hogy havonta majdnem tíz napig voltam távol. És fejtörést okozott a kiállítások, rendezvények megszervezésének logisztikája, a folyamatos utazgatás. Bár komoly munka zajlott a különböző helyszíneken, nem volt adott mindenhol az infrastruktúra, így elkezdtem gondolkozni azon, hogyan lehetne hatékonyabban végezni ezt a munkát.
Régóta követem a Balassi Intézetek programjait, több alkalommal is belekapcsolódtam a tevékenységükbe, tetszett a nyitott és szerteágazó volta. Még az is tetszett, amit Ablonczy Balázs történész, a Párizsi Magyar Intézet korábbi igazgatója „cipősarkalásként” aposztrofált, ezt én a magam számára úgy értelmezem, hogy „magad, uram, ha szolgád nincsen”: tehát egyedül is érdemes elkezdeni dolgokat, mert kellő lelkesedéssel és kitartással segítőket szerez az ember. Különben meg szeretem a kihívásokat. Amikor meghirdették a sepsiszentgyörgyi fiókintézet vezetésének lehetőségét, úgy gondoltam, mindenképpen szeretném megpróbálni, és közben folytatom azt a munkát, amit elkezdtem, és amit eddig Erdély-szerte és a Székelyföldön is mindig jól fogadtak.
– Mivel elsősorban színháztörténettel foglalkoztál, ez valamiképpen tükröződik majd a fiókintézet tevékenységében, vagyis kiemelt helyen szerepelnek a színházi vonatkozások a kultúra más területeihez képest?
– Nem gondolom, hogy kiemeltebb lesz, viszont vannak már kész anyagok, amelyeket szeretnék bemutatni olyan helyszíneken, ahol eddig nem sikerült. Ugyanakkor támaszkodni a tapasztalataimra fogok, egy ideig ez lesz a „kályha”, a pont, ahonnan mindig el lehet biztosan indulni egy olyan különleges színészi tehetségekkel megáldott területen, mint Háromszék. Hiszen innen származik Gidófalvy Pál, Laborfalvi Róza, Kiss Manyi, Ignácz Rózsa, Bihari József, Köpeczi Bócz István, Kovács Ildikó – hogy csak a jelentősebb színházi embereket említsem. Ez a színháztörténeti pillér nem elhanyagolható kiindulópont, és persze ott van a kortárs színház is. Ugyanakkor persze a színháztörténészi a legerősebb oldalam. Így egyértelmű, hogy jelen lesznek a Balassi Intézet programjainak sorában a színházi témájú rendezvények, viszont nem szeretném, ha ez más területeket elnyomna. Másik lényeges dolog, hogy folytatom a kutatásaimat, és azt tervezem, hogy ki is bővítem valamilyen formában.
– Konkrétabban lehet már tudni, hogy milyen rendezvényekkel készül a fiókintézet, és mire számíthat a székelyföldi kultúrakedvelő közönség a 2017-es évben?
– A 2017-es év szerencsésnek mondható abból a szempontból, hogy több kerek évfordulót is ünneplünk. Még zajlanak az első világháború évfordulós ünneségei, 200 éve született Jókainé Laborfalvi Róza, 175 éve halt meg Kőrösi Csoma Sándor, így ez is kerek évforduló. A Kőrösi Csoma-jubileum megkülönböztetett program lesz a háromszéki Csomakőrös közelsége meg az ott tervezett emlékház-felújítás miatt is, ezen kívül kiállításokat és egyéb programokat szervezünk. Amit nagyon fontosnak tartok ebben az egész stratégiában: amikor megpályáztam ezt a munkát, figyelembe vettem, hogy Sepsiszentgyörgynek nagyon élénk a kulturális élete, számos lehetőség nyílik kulturális programokra. Azt szeretném, hogy a meglévő programokat bővítsem valami sajátságossal, ami gazdagításukat, színesítésüket szolgálja. Itt arra gondolok, hogy bizonyos programokat nemzetközi szinten is lehetne népszerűsíteni, nemzetközi vonatkozásokat behozni, vagy pedig magukat a programokat külföldre vinni, csupa olyasmire nyílhatna lehetőség, amire eddig nem nyílt.
– Például milyen helyi programra gondolsz?
– A szentgyörgyi Designhét jó példa erre: szervesen kapcsolódna a koncepcióhoz, hogy a rendezvény keretében történeti anyagokat is bemutassunk. Vagy a Kőrösi Csoma-napok egy vagy két programpontjának szervezését átvállalja a Balassi Intézet. A könyvkiadást is jelentősnek gondolom, három kötet létrejöttében is szeretnénk intenzíven együttműködni. Ugyanakkor igyekszem új dolgokat előtérbe helyezni, például erősíteni a női szerepvállalás témáját. Ehhez két programunk is kapcsolódik, az egyik az aradi vértanúk özvegyeiről szóló kiállítás, amit magyar és román nyelven is szeretnénk bemutatni, hiszen rendkívül érdekes pályaképekről van szó. Azt természetesen mindenki tudja, hogy az aradi vértanúkkal mi történt, mi volt a sorsuk, azt azonban már kevesebben, hogy kik voltak a feleségek, gyerekek, akik utánuk maradtak és feltalálták magukat megállták a helyüket.
A másik témába vágó rendezvény a Nők és hősök című kiállítás, amit a Balassi Intézet központja hozott létre, viszont mi egy bővített változatot szeretnénk bemutatni, amiben a székelyföldi korabeli női hősök életpályáját is ismertetnénk. A kiállítás formavilágát és koncepcióját felhasználva székelyföldi emblematikus, az első világháborúban szerepet játszó nőalakokat is igyekszünk bemutatni. Ezen kívül természetesen folyamatosan szeretnék könyvbemutatókat szervezni, de a tematikáját változatosan alakítani: ne csupán az irodalomra vagy a történelemre összpontosítsunk. Például egy Karády Katalinról szóló kötetet is ismertetünk, ami nemrég jelent meg a Helikon Kiadó sorozatában.
– Ezek az események nemcsak Sepsiszentgyörgyhöz kötött, hanem úgynevezett vándoresemények lesznek, és más székelyföldi helyszíneken is láthatják-hallhatják az érdeklődők?
– Nyilván elsősorban Sepsiszentgyörgyre koncentrálunk, de persze nemcsak ennyiről van szó, hiszen például több helyszínen emlékezünk a reformáció 500. évfordulójára. Brassóval, Szebennel is nagyon jók a kapcsolataink, akárcsak a csíkszeredai főkonzulátussal. Mindazokat az eseményeket, amelyeket megszervezünk, úgymond tovább tudjuk vinni, például az aradi vértanúk özvegyeit bemutató kiállítást Erdély-szerte láthatják majd az érdeklődők, az első helyszín persze Sepsiszentgyörgy lesz. A szórványt is erőteljesen be szeretnénk kapcsolni a programjainkba, például ha adott egy program, ami más területekre is „átnyúlik”, egy jeles személy szülőhelyének okán például, akkor azt elvisszük máshová is. A Székelyföld és a szórvány az elsőrendű kulturális célpontunk, Brassót, Szebent és környékét is kiemelt helyszíneknek tartjuk, ezeknek a területeknek a bevonását könnyedén meg is tudjuk valósítani. Mindenképpen elmondható, hogy a fiókintézet tevékenysége területi szempontból egyáltalán nem zárt.
– A mandátumod mennyi időre szól?
– Három évre szól a mandátumom. Az elmúlt hónapokban a bukaresti Balassi Intézet szervezte a szentgyörgyi programokat is, Kósa András, a központ igazgatója hősies munkát végzett. Decemberben viszont már itt dolgoztam: elsőként megszerveztem a debreceni Ajtósi Dürer-kör képzőművészeinek a tárlatát közösen az Árkosi Művelődési Központtal, a hagyományos technikákat felvonultató gyűjteményes grafikák január 9-áig lesznek láthatók a központ Olt utcai kiállítótermében.
– Januárban milyen rendezvényt terveztek?
– A Balassi Intézetek közös szervezése a Pentaton zenei ügynökséggel a nemzetközi Csárdáskirálynő-turné, mely három székelyföldi várost Kézdivásárhelyt, Csíkszeredát és Udvarhelyet érinti. A Park hotellel közösen szeretnénk szervezni egy Carola-bált, amely gasztronómiai esemény lesz, de nemcsak. A rendezvény báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola, Bánffy Miklós múzsájának receptjeit sorakoztatja fel, ugyanakkor színészek olvasnak fel egy dramatikus szöveget a jeles arisztokrata hölgy életéről.
Carola egy rendhagyó századforduló extremitását megtestesítő egyéniség volt, aki modernitásával megújította a női imidzset. Bátor, művelt, nem tartotta be az általa észszerűtlennek tartott szabályokat. Rajongott a művészetért, ismerte és tudatosan támogatta a művészeket, inspirálta irányította, és szükség esetén bírálta őket. Az első világháborúban a fronton ápolónőként vett részt, végig dolgozott, naplót vezetett, és ha ideje engedte, a hevenyészett hadi műteremben alkotott, vagy modellkedett olyan alkotók társaságában mint a brassói születésű Hans Eder. Jótékonysága legendás volt, számos kisdedóvót hozott létre Erdély-szerte. Irodalomszervező tehetsége és háziasszonyi kvalitásai nélkül a marosvécsi Helikon-találkozók szegényebbek lettek volna. A diakóniai mozgalom fáradhatatlan támogatója, különleges szociális érzékenységű hölgy volt. Január 28-án, az ő névnapján az ő tiszteletére, szellemisége felelevenítése érdekében szervezzük az eseményt Sepsiszentgyörgyön.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)

Változtatások előtt a Sapientia
Újabb mandátumot nyert nemrég Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora. Az intézményvezetővel az egyetem jelenlegi helyzetéről, a felmerülő akadályokról, illetve további terveiről beszélgettünk. Mint kiderült, egyre kevesebb fiatal vállalja, hogy Csíkszeredában tanul tovább, így átszervezésre van szükség.
– Hogyan élte meg, hogy 90,1 százalékos többségi szavazattal nyerte el újabb rektori mandátumát?
– Megtiszteltetés számomra, hogy a kollégáim úgy értékelték az elmúlt négy évet, hogy ilyen arányban választottak vissza rektornak. Ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy egy fejlesztés kellős közepén tartunk, a terveink egy részét sikerült megvalósítani, a másik részének is nekifogtunk, de messzemenően nem fejeztük be. Az oktatási szakok jó részét már kialakította a Sapientia, de van egy pár olyan szak, amelyeket előkészítettük, viszont még nem indítottuk el: az építőmérnöki és erdészmérnöki szakokra gondolok, előbbi már a Sapientia kezdetétől benne volt a terveinkben, utóbbit pedig anyagi-, illetve emberi források hiányában nem tudtuk elindítani Sepsiszentgyörgyön az agrármérnöki szakunkkal egy időben.
– Milyen további tervei vannak, melyek a következő időszak nagy kihívásai az egyetem életében?
– Feltett szándékom, hogy erősítsem az egyetemen folyó tudományos kutatást. A romániai magánegyetemek nehéz helyzetben vannak a kutatások tekintetében, mivel minden rangsorolás a kutatási eredményekre alapoz, de azt is figyelembe kell venni, hogy egy viszonylag fiatal egyetem jóval nehezebben fér hozzá a nemzetközi alapokból finanszírozott kutatásokhoz. Segíteni kell a fiatal kollégákat, hogy rendesen el tudják végezni ezt a munkát, el tudják számolni, és ezzel nem csak az egyetem hírnevét emeljük, hanem a kutatások munkálatai során ki tudják egészíteni a nem túl magas fizetéseiket is. Az itthoni oktatásban a fizetések nem magasak, egy fiatal roppant nehezen tud megélni, ha csak az oktatásért kapott összeget nézem. Célom az is, hogy kialakítsunk egy rendszert arra vonatkozóan, hogy milyen arányban vegyen részt, illetve legyen jelen az egyetem a különböző helyszíneken. Ismert tény, hogy a kezdeteknél roppant nagy igény volt erre az egyetemre Székelyföldön. Azonban azt a trendet is figyelni kell, hogy kevés fiatal vállalja, hogy Csíkszeredába megy egyetemre, még akkor is, ha ütőképes és jó szakokat tudnak felmutatni. Azzal kell szembesülni, hogy a vonzáskörzete csak a szűk régióra korlátozódik, és egészen más a helyzet a kolozsvári és a marosvásárhelyi karok esetében, ahová sokkal több helyről érkeznek hallgatók. Minden helyszínre és minden tudományterületre szükség van, de úgy kell az egyetem fejlesztését menedzselni, hogy mindenki megkapja a helyét. Az egyetem hálózatos jellegének köszönhetően minden helyszínen más gondok jelennek meg. Elindítottunk egy átszervezést, de ez nem azt jelenti, hogy bizonyos szakokat áttelepítünk másik helyszínre. A jövőben sokkal jelentősebb lesz a vízszintes szervezés, akár a hallgatóság vízszintes átjárhatóságát is biztosítani kell. Ha egy félévet egy másik helyszínen tanulnának, azzal csak nyernének. Ez azért nehéz, mert a mai akkreditációs feltételek mindent helyszínhez és szakhoz kötnek.
– Mit gondol az új kormány azon döntéséről, miszerint az oktatásügyi tárcától különválasztják a kutatást? A Sapientia oktató vagy inkább kutató egyetemnek számít?
– Egy olyan rendszert próbálunk létrehozni, ahol kellő egyensúly alakul ki az oktatási és a kutatási tevékenység között. A mai trendek alapján az történne, hogy mivel az egyetemet és az egyéneket is a kutatási eredményeik szerint bírálják el, teljesen természetes lenne, ha az oktatási tevékenységet visszaszorítanánk, és csak másodlagosan lenne fontos az, hogy hogyan és mit oktatunk. Azt azonban egy egyetem nem engedheti meg, hogy az oktatáson próbáljon spórolni. Azt is figyelembe kell venni, hogy az egyetemi óraszámokra való tekintettel nagyon sok kolléga erősen le van terhelve, és ezért a kutatási tevékenység nehezen fér bele az idejébe. Ezt úgy lehet megoldani, ha a mesterképzésben és a doktorátusban részt vevő hallgatók a kutatást erősítik, előbbi esetében ez már most lehetséges, a doktori iskola kiépítése pedig folyamatban van. Egy dolog az, hogy kutató egyetemet szeretnénk létrehozni, viszont azt is meg kell nézni, hogy melyik tudományterületeken van erre lehetőség. Sok esetben megcéloztuk a kutatói minősítést, és jó úton vagyunk afelé, hogy elnyerjük, viszont még be kell járni ezt az utat. Mindent úgy kell kiépítenünk, hogy ugyanabban az időben tanítsuk a hallgatókat, és neveljük a fiatal oktatókat. A felszereltség nagyon fontos, de ugyanolyan mértékben lényeges az is, hogy ezt a felszereltséget ki is tudják használni a fiatal oktatók. A mérnökképzés nagyon fontos, hiszen egy-egy régió felemelkedése csak akkor lehetséges, ha olyan szakemberek vannak jelen, akik anyagi javakat tudnak létrehozni. Nagy kérdés Székelyföld esetében, hogy mi hiányzik a legjobban. Véleményem szerint az, hogy a megfelelő cégek nem érdeklődtek eléggé az iránt, hogy megfelelő munkahelyeket biztosítsanak a fiataloknak. Ezt kell megváltoztassuk az egyetem segítségével.
– Egy korábbi beszélgetésünk alkalmával említette, problémát jelent, hogy az idősebb oktatók elérték a nyugdíjkorhatárt. Hogyan orvosolják ezt a helyzetet, van kellő számú és minőségű utánpótlás?
– Nagyon fontosnak tartom a fiatalítást, ezt már évek óta mondom. Azzal szembesültünk, hogy az egyetem elindításánál fontos szerepet vállaló oktatók elérték azt az életkort, mikor már egészségügyi és más feltételek miatt nem tudnak oly sokat vállalni, mint eddig, így át kell adniuk a stafétabotot a fiataloknak. Ha a főállású oktatóink számát nézem, azt kell mondanom, hogy stagnál. Az idősebb kollégák nyugdíjaztatását ugyan pótolják a fiatalok, de nem olyan mértékben, ahogy szeretnénk. A törvények értelmében csak az lehet főállású oktató, akinek tudományos címe van, ez pedig azt eredményezte, hogy egy adott pillanatban harmincan voltak abban a helyzetben, hogy bár be voltak iratkozva, de még nem szerezték meg a minősítést. Ebből jelenleg több mint húszan megszerezték a címet, így az egyetem oktatóinak átlagéletkora nagyon ütőképes lett. Jelenleg egy olyan szimbiózis alakul ki, ahol még jelen vannak az idősebb kollégák is, de a ciklus végén teljes egészében a fiatalokra fogok támaszkodni. A fiatalokat egyébként a 40–50 éves korosztályra értem, akik pont abban a korban vannak, amikor megfelelő energiával rendelkeznek, és megvan a kellő tapasztalatuk.
– Megtalálta-e a helyét országos szinten a Sapientia magyar magánegyetemként?
– Ma a Sapientia egyetem a magyarul tanuló romániai fiatalok több mint egynegyedét oktatja. Ha ezt hosszútávon kivetítem, és kiszámolom, hogy az évek során hány diák végez nálunk, azt lehet előrevetíteni, hogy az erdélyi magyar értelmiség 40–50 százaléka a Sapientia egyetemen fog végezni. Ez mutatja a legjobban a felelősségünket, hiszen nem mindegy, hogy ez az értelmiség milyen hatással lesz a társadalmunkra. Azt fogja mondani, hogy mindent megtanultam, most már elmehetek, vagy több erőfeszítéssel, de inkább itthon képzelem el a jövőmet? A Sapientiát többféleképpen lehet jellemezni: mint hiánypótló intézmény, már az első ciklusokban megtalálta a helyét; mint magyar mérnökképző intézmény, szintén megtalálta a helyét; de ha azt nézem, hogy elérte-e azt a tudományos megbecsülést, amit én hosszútávon kívánok, akkor azt kell mondjam, azért még dolgozni kell. Idő kérdése, hogy milyen eredmények születnek, és milyen együttműködések valósulnak meg. A magyarországi egyetemek majdnem száz százalékosan teljes jogú partnernek tekintenek, illetve a romániai neves egyetemek szintén. Együtt pályázunk kutatásokra, együtt dolgozunk, és úgy tartják, hogy a Sapientia ugyanazt a tudást biztosítja, mint amit ők nyújtanak. A bukaresti, brassói, kolozsvári és temesvári neves egyetemekre gondolok, és azt hiszem, ennél több nem is kell, hiszen belülről látták, hogy milyen minőségben tanítunk, és számos olyan hallgatónk van, akik tanulmányaik befejezése után ezeken az egyetemeken doktoráltak kimagasló eredményekkel.
Iszlai Katalin
Székelyhon.ro

A kutatópáros
Sikeresen pályázott a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) két tavaly végzett hallgatója a tizedik évfordulóját ünneplő Székely Előfutár Alapítvány által meghirdetett ösztöndíjra. A fiatal kutatók munkáikkal Székelyföld gazdasági fejlődését segítenék, az alapítvány fejenként ezer amerikai dollárral támogatja őket.
A Székely Előfutár Ösztöndíjak célja a Székelyföldről származó, alkotó tehetségek támogatása a tudományos munka elsajátításában, amelyet választott tanácsadó segítségével egyetemi vagy kutatóintézeti irányítással végeznek. Az alapítvány szerint a kutatómunka megtanulása, a kutatási eredmények sikeres alkalmazása és az új kutatási eredmények kitermelése mind fontosak, ennek érdekében a nyertes pályázókat ezer dollárral támogatják. Az összeg első egyharmadának átvétele a pályázó elismerését és a pályázati munka megkezdését szolgálja. A további sikerhez kitartó és célirányos alkotó munka vezet: az ösztöndíj további részét a pályázó egy év múlva, akkor kapja meg, miután az elkészült, referált vagy zsűrizett közlésre alkalmas munkát másolatban eljuttatta az alapítványhoz. A Székely Előfutár Alapítvány nemzetközi ösztöndíjtanácsa a jelentkezők közül a legjobbakat az írásos pályamunkák alapján választotta ki, utána pedig a döntőbe jutott pályázókkal és tanácsadóikkal telefonos vagy skype-interjún beszélgettek.
Végül az ösztöndíjtanács javaslata alapján az alapítvány kuratóriuma választotta ki az ösztöndíjasokat, akik között szerepel a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának két volt hallgatója, a gyergyóditróiVarga Orsolya és a csíkszeredaiKedves Alfonz. Mindketten környezetmérnöki alapszakot, majd fenntartható biotechnológiák mesteri szakot végeztek, kutatásaik során Varga Orsolyát dr. Mara Gyöngyvér mentorálta, Kedves Alfonz szakmai irányítója pedig dr. Ráduly Botond volt, mindketten a Sapientia EMTE biomérnöki tanszékének oktatói. A két fiatal kutató egyébként nem csak szakmailag dolgozik együtt: a magánéletben is egy párt alkotnak, tavaly februárban jegyezték el egymást.
„Nem számítottunk rá, hogy elnyerjük az ösztöndíjat, ugyanis eddig inkább történelmi vagy néprajzi munkákat díjaztak, de nagyon örültünk, főleg így, hogy mindketten megkaptuk. Azért is tudunk egyformán jól teljesíteni, mert segítünk egymásnak. Témáink egyébként a doktori dolgozataink témái is lesznek, én eddig is növénynövekedést serkentő bacilusokkal foglalkoztam, Alfonz eddig biogázzal kapcsolatos kutatásokat végzett. Most egy olyan reaktort szeretne építeni, amelyben a granulátumok – konyhanyelven összepréselt baktériumok – jobban meg tudják tisztítani a szennyvizet. A pályázat feltételei között szerepel, hogy meg lehet hosszabbítani a kutatási időt három évre, de igazából egy év alatt meg kellene valósítsuk. A Sapientia csíkszeredai laboratóriumában dolgozunk, ott fogjuk ezeket a kutatásokat is megvalósítani, ezenkívül pedig van egy tanári állásom is, környezetvédelmet tanítok” – számolt be Varga Orsolya.
Varga Orsolya kutatásának célja olyan biokontroll baktériumtörzsek szelektálása, amelyek képesek a növényt az abiotikus stresszel szemben ellenállóbbá tenni, és alkalmazhatók Székelyföldön a mezőgazdasági gyakorlatban. Kutatási tervében arról beszél, hogy az emberek által okozott globális klímaváltozás hatására egyre gyakoribbak az extrém időjárási jelenségek, amihez a növények nem tudnak alkalmazkodni. A világ mezőgazdaságának alapvető problémája, hogy a termés mennyisége évről évre csökken, vagy minősége romlik az aktuálisan fellépő környezeti stresszek, mint például a téli fagyok, a szárazság, a szikes területeken a magas sótartalom, az alacsony vagy a magas hőmérséklet, a magas ultraibolya-sugárzás függvényében.
Kedves Alfonz dolgozatában azzal indokolja témaválasztását, hogy bár a biológiai szennyvíztisztítás a kommunális szennyvizek tisztításának legelterjedtebb módja, a hagyományos, ún. eleveniszapos technológiának számos hátránya is van, mint például az alacsony szerves terhelhetőség, a tisztításért felelős mikroorganizmus-közösségek érzékenysége a környezeti hatásokkal és szennyeződésekkel szemben, a nagy területigény, vagy a magas hidraulikus terhelés esetén tapasztalt alacsony tisztítási hatásfok. Ezen okok következtében az elfolyó/tisztított víz minősége gyakran nem megfelelő. Kutatásának fő célja egy gázliftreaktor megépítése és annak működtetetése laboratóriumi körülmények között anaerob iszap termelésének céljából.
Markaly Aranka befejezte a munkát
A csíkszentdomokosi Markaly Aranka a közelmúltban sikeresen befejezte pályamunkáját, így megkapta az ösztöndíj második részét is. A kutató a 2015-ös pályázati felhívásra jelentkezett A csíkszéki nemesség a 17. században elnevezésű történelmi témával. „Történelmi kutatást végeztem, és az ebből készült tanulmányt decemberben adtam le a szerkesztői jóváhagyással együtt. A tanulmány márciusban fog megjelenni a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézetének évkönyvében. Elég sok időt adtak a munkára, ugyanis egy évem volt a kutatásra, és további fél évem, hogy meg is írjam a tanulmányt. Jelenleg a Csíki Székely Múzeumban dolgozom történész-muzeológusként, emellett pedig doktorálok a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen” – mondta megkeresésünkre Markaly Aranka.
Iszlai Katalin
Székelyhon.ro

Erdélyi magyar tanácselnökök Nagyváradon
Az észak-erdélyi autópálya és a decentralizáció – ezek azok a szavak, melyek a legtöbbször hangzottak el csütörtök délután azon a sajtótájékoztatón, melyet az RMDSZ váradi székházában tartott az egy önkormányzati tanácskozáson résztvevő öt magyar tanácselnök.
Cseke Attila, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöke történelminek nevezte, hogy Nagyváradon ilyen felállásban tanácskozik az erdélyi öt magyar tanácselnök, melyhez természetesen az a kedvező politikai kontextus is kellett, hogy hosszú idő elteltével ismét öt megye RMDSZ-es vezetésű. Megjegyezte: ez az összeállítású csapat tulajdonképpen a harmadik legerősebb Romániában, hiszen csak a PSD-nek és a PNL-nek van több tanácselnöke. Sok minden közös az öt megye esetében, és természetesen vannak sajátos kihívások is, de a lényeg, hogy lehet egymástól tanulni, illetve megosztani a tapasztalatokat. Vannak olyan projektek, melyek a Székelyföldön kezdődtek, de érdemes ezeket a Partiumban is gyakorlatba ültetni, és ez fordítva is igaz – tette hozzá.
„Recentralizáció”
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke megjegyezte, hogy tulajdonképpen hazajött Váradra, hiszen másfél évig, 1995–96-ban itt dolgozott. Ettől kezdve datálódik a barátsága Pásztor Sándorral, akivel már akkor közösen gondolkodtak politikai kérdésekben, és a sors most úgy hozta, hogy mindketten fontos döntéshozó pozícióba kerültek. Hangsúlyozta: a decentralizáció valóban autonómiát kellene jelentsen, de naponta azt kell tapasztalja, hogy hatékonyabban és jobban is tudna dolgozni, ha nem tenne keresztbe az állam központosító törekvése. Úgy fogalmazott: néhány éve „recentralizáció” folyik, és csak remélni tudja, hogy az új kontextusban a parlamenti többség visszatér a decentralizáció elvéhez, mely utoljára akkor valósult meg, amikor még Cseke Attila volt az egészségügyi miniszter. Ennek látszik is a hozadéka, hiszen a gazdasági és strukturális problémákat sokkal jobban és hatékonyabban lehet orvosolni, kezelni, ha a döntéshozatal helyi szintű.
Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke diákvezetőként került kapcsolatba Váraddal. Véleménye szerint az ifjúsági területen kifejtett tevékenység jó lehetőséget biztosít a folyamatos megújulásra az RMDSZ-ben, ezt bizonyítja, hogy kinőtt egy olyan generáció, mely nem csupán a pálya széléről kiabál be. Hangsúlyozta: ki kell használni azt a szerencsés konstellációt, hogy egy időben öt erdélyi megye élén is RMDSZ-es politikus áll, és összefogással odafigyelni jobban olyan fajsúlyos problémák megoldására, mint például a vidékfejlesztés, a fiatalok itthon marasztalása vagy hazahívása, a vállalkozások támogatása, olyan perspektívák kínálása az ifjaknak, hogy a szülőföldjükön képzeljék el a boldogulásukat. Arról is beszélt: Pásztor Sándortól valószínűleg átveszi a korszerű távolsági tömegközlekedéssel kapcsolatos ötletet, a maga részéről pedig a vidékfejlesztéssel kapcsolatos hasznos információkkal szolgálhat.
Összefogás
Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke felelevenítette, hogy az RMDSZ már 2009-ben benyújtott egy törvénytervezetet a régiók átszervezésével kapcsolatosan, mely figyelembe veszi a megyék kulturális, történelmi és gazdasági sajátosságait, hagyományait. Kijelentette: össze kell fogni, közösen kell fellépni azért, hogy az utóbbi évek területfejlesztési koncepcióját gondolja át a kormány úgy, hogy a kisebb vagy magyarok lakta megyék ne kerüljenek hátrányba.
Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke zsákmegyének nevezte Szatmárt, még az a szerencse, mondta, hogy részt vehet uniós, határ menti projektekben, vélte. Arra hívta fel a figyelmet: az Érmellék közös alkotórésze Szatmár és Bihar megyének, és ki kell használni az ebben rejlő lehetőséget. Ő is sürgette az észak-erdélyi autópálya megépítését, és „dekoncentrációnak” nevezte azt, ami jelenleg zajlik Romániában.
Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke kifejtette: csatlakozik hozzájuk Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Szatmárnémeti, Sárpatak és Erdőszentgyörgy polgármestere is. Ma a szalárdi, a hegyközszentimrei és a bihardiószegi önkormányzatokat látogatják meg, holnap pedig a Szatmár-Szabolcs-Bereg megyei Napkor településen tanácskoznak. Ő is azt nyomatékosította: ki kell használni, hogy olyan magyar emberek vezetnek öt erdélyi megyét, akik régóta ismerik egymást, és ugyanazon korosztályhoz tartoznak azzal a céllal, hogy minél több projektet generáljanak és valósítsanak, eljusson a hangjuk Bukarest és Budapest irányába is.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Naptár száznegyvenezer évre
70 éves lett Burján-Gál Emil szobrászművész, költő, szakíró. A születésnap ürügyén gyermekkorról, társadalmi átalakulásokról, művészetről, mesterekről, művészi hitvallásról, megvalósított és beteljesítetlen álmokról, irodalomról és esztétikáról beszélgetett az ünnepelttel Székely Ferenc.
– Mindjárt a háború után születtél Gyergyószentmiklóson, amikor Erdélyben még fortyogott a nagyfazék, bizonytalanság volt, szegénység, s Székelyföldön reggel is, este is szomorúan sütött a nap… Mesélj gyermekéveidről!
– Plebejus üknagyapám házában születtem, aki a napóleoni háborúk és a kiegyezés között élt hatvan évet. Fia egyéves volt, amikor a budai alagutat kezdték építeni, ő már nyolcvannégy esztendőt megélt, de lánya, apai nagyanyám, Kálmán Imre kortársa, 102 évig lehetett köztünk. Férje, Burján Tamás nagyapám Ady Endrével járhatott volna óvodába. Óvodáskoromból arra emlékszem, hogy szüleim, mikor mezőre mentek, leültettek a kicsi székre, előttem volt asztalnak a konyhaszék, rajta papír, olló, színes ceruza, azokkal eltöltöttem néhány órát hazatérésükig. Apám egyik lánytestvérének ma is őrzöm egyik olajfestményét – ennyi volt a vizuális felkészítőm. Vakáció előtt kiállította az óvó néni a kézimunkákat, én pedig csodálkoztam, mi dicsérni való van abban, hogy a kartonra előrajzolt állatfigurákat tűvel körül tudjuk szurkálni. (Ez a pontokkal való rajzolás felbukkant még főiskolás koromban, amikor ollóheggyel megkarcolt vonalak mentén kartonokat hajtogattunk, én óra-fogaskerékkel íveket pontoztam, így homorú-domború felületű síkok keletkeztek.) Elemista koromban jött divatba a kollektivizálás, a tanító néni hazaküldött agitálni: ha nem egyénileg művelik a földeket, akkor eltűnnek a parcellák közötti felszántatlan csíkok, velük pedig az ott fészkelő rágcsálók is. Erre apám legyintett, amiből levontam a következtetést: mezsgye van, róla pedig eltérő tartalmú állításokat lehet megfogalmazni. Az egy-valóság igazságára sütött másféleképpen a nap. Az akkor kollektivizált vagyonunkat máig sem sikerült visszaszerezni, az égi fény itt is fátyolos...
– Ki vette észre elsőbben, hogy a te kezedben másként áll az ecset, de még a toll is?...
– Hatodikos lehettem, amikor az alfalvi születésű Ambrus Imre tanárt Gyergyószentmiklósra nevezték ki. Rajzkört szervezett, tanítgatott és felvételizni küldött. Hetedikben már marosvásárhelyi diák voltam. Nagy Páltól kaptunk olyan feladatot, hogy írjunk a megyei tárlatról. Bordi András Erdőmunkás című életnagyságú akvarellje tetszett meg. Akkor szembesültem azzal, hogy külön lehet fogalmazni a kompozíció festőiségéről és az ábrázolt portré modelljének személyiségéről. Erre mondják, hogy együtt jár a mit és a hogyan, azaz: a jelenségi és a lényegi összefüggések, az ábrázolás meg a festői értelem. Nagy Pál irodalmi kört vezetett, amikor tanáraim: ifj. Bordi Géza és Péterfy László felszólalásra jelentkezett, visszafojtott csend várta. Középiskolás koromban kezdtem verseket fordítgatni, némi formaérzék-fejlesztés céljából. A szobrászatot a „mezsgye-tanulság” miatt választottam, mert az kézzel foghatóbb, tapinthatóbb, objektívebb kapcsolatot tett lehetővé az ábrázolásra kerülő modell és portréja között, mint a festészet.
– Marosvásárhely után következett Kolozsvár, a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola. Mesélj az ottani évekről!
– Érettségi körül kezdtek megjelenni Bretter György cikkei az Utunkban; jó volt az óráira járni. Első éves koromban Földes László egy fél évig alkotás lélektant adott elő, közben be-bejártam a harmadévesek esztétikaóráira is, hogy majd, amikor minket tanít, tudjak kérdezni. Sajnos ’73 januárjában kikísértük a Házsongárdi temetőbe. A nyolcvanas években, kölcsön kaptam a korábban végzettektől a jegyzeteket, össze is állítottam egy kéziratra való szöveget; korábban Földes és Tóth Sándor is kiadták tanáruk, Gaál Gábor filozófiai előadásait. Salvanu Virgil ábrázoló geometriát adott elő (ami vizuális logika), ezt a tudást kamatoztattam műszaki rajzórákon Ditróban és Gyergyószentmiklóson. Egy ditrói, Gyergyószentmiklóson érettségizett diákom Budapesten bejutott az építészeti szakra. Szobrásztanárom négy éven át Korondi Jenő volt, közben fél évig Kós Andrástól tanultunk kompozíciót. Borghida Istvánhoz jártunk művészettörténet-órákra. Amikor Budapesten beszabadultam a Szépművészeti Múzeum állandó kiállítására, s a termek közepéből szétnéztem, melyik falon vannak a vonzó, s melyiken az érdektelen festmények, akkor láttam, hogy az előbbi csoportban lévő munkák alkotóiról tanultunk, a többi akadémizmus volt. A gyakorlat igazolta Borghida jól tájékozottságát.
– Első munkahelyed?
– Két évig voltam tanár Gyergyóditróban, az elemi és a középiskolában.
– Eközben, persze elkezdtél dolgozni…
– Diplomamegvédéskor megkérdezték: mit fogok később csinálni? Azt válaszoltam: valami olyasmit, mint Vasarely, csak térben. Megszidtak, hogy figurális diplomamunkámmal félrevezetem a bizottságot. Mintha ugyanaz kellene legyen az, amit tanítottak, azzal, amit alkotni fogok. Sikerült kitalálni a gömbszimmetrikus mozaikkompozíciót, ezekből állítottam ki Kántor JózseffelCsíkszeredában, de az elvtársak nem kértek a tirannus születésnapjára összegyűjtött ajándékok közé ilyenfajta munkáimból...
– 1987-ben munkanélkülivé váltál, s így vártad a „nagy változást”, ami ’89 végén el is jött…
– Megjelent a szekuritáté fehér könyve, s a 333. oldalon szerepelek, mint aki műszaki rajzórákon soviniszta eszmékkel fertőzöm diákjaimat. A megyei tanfelügyelőségen nem iktatták kérvényemet, hogy kerüljek ki a tanügyből. Feleségemtől ugyanakkor dicshimnuszt próbáltak kicsikarni; decemberben láthatatlanokká és telefontalanokká kellett válnunk, hogy lekéssük a januári születésnapra megjelentetett Omagiu-kötetek szerkesztési szakaszát. Most lenne, mivel megszégyenítsenek!...
– Ekkor már valóban közeledett a kommunizmus vége, de még mindig ki akartak „rakni” valakit a főterekre, tömeghelyekre. Kit akartak?
– A párttitkárok ízlésétől és megfelelni készségétől függött. Az Omagiu című kötet viszont divattá vált, nem maradhatott el.
– Mindig igent mondtál a megrendelőknek?
– Nem panaszkodom, nem tolakodtak. Viszont meghívtak 1976–78 között a KISZ által szervezett parajdi alkotótáborba. Zömében vásárhelyi művészetisekkel jöttünk össze. Három nagy méretű domborművet faragtam a sóbánya falaira.
– Egyéni kiállításaid legtermékenyebb évei 1982-ben zárultak. Mivel „sértetted meg” őket, hogy azután kevesebb munkát kértek tőled?
– Van egy felszólító levelem a megyei kiállítás szervezőjétől, hogy gyorsan hozzam haza a fémszobraimat, ilyen mondattal: „mivel alkotmányukat kiálló, hegyes vasak képezik, elhelyezésük szükségszerű megoldása következtében még balesetveszélyesek is”. A megyei lapban megemlítették, hogy kompozícióim „érdekes kísérletek”. Akkoriban írtam az esztétikámat, amit ’87-ben elküldtem a Kriterionnak. Két hétig vitte a posta. A ’89-es kiadói tervben szerepelt, de papírhiányra hivatkozva nem került nyomdába. És összeollóztam a Földes-előadásokat.
– Mi a lényege a Földes-előadásoknak?
– Földes három fejezetre osztotta a tudnivalókat. „A művészetek együtt rengeteg közös kérdést vetnek fel. Az esztétikát három nagy problémakörre osztjuk. 1. Az esztétikum, a művészet és a társadalom viszonya;
2. A műalkotás elemzése; 3. A művészet mint fejlődéstörténeti jelenség.”
Némileg sajátos, azaz művészetspecifikus nézőpontot érvényesített, mert míg a művészettörténet a hasonlókban mutatja ki a változásokat, az esztétika a teljesen különbözőkben keresi az azonosságot. „A különböző művészeti ágak közötti rokonság éppen a művészet sajátos voltában áll, ezen lényegi tulajdonságon belül azonban nagyon különbözők. A művészetek közti különbségek esztétikai elmélete fontos dolog. Mindabban rokonok, amit specifikumként tárgyaltunk. Minden művészeti ág közös tulajdonsága: tárgyában emberközpontú totalitás; eszméjében a különösség fokán van; kifejezési formája a művészi kép.” Így kezdődik a második problémakör.
– Beszéljünk a szobrokról is. Hol találhatók köztéri szobraid, és kit ábrázolnak?
– Sorolom: Gyergyószentmiklós főterén látható a három és fél méter magas Szent Miklós-szobor, a gyilkostói Oltárkőn áll egy hétméteres keresztem, a város határában, a Gac-oldal aljára egy tízméteres, gerendákból összeácsolt keresztem került, a székesfehérvári honvédek tömegsírja mellett. Az örmény származású dr. Fejér Dávid portréja a kórház előtt látható. Gyergyóremete központjába, a helység szülöttének, Cseres Tibor írónak a domborműve került, a község katolikus templomában a Herczeg Ferenc által festett mennyezetfreskót újítottam fel. Volt egy térplasztikám a város központjában lévő szökőkútban, amit kidobtak, később a Szent Miklós-szobromra mondták ki három alkalommal a száműzetést-elköltöztetést főtérrendezés ürügyén – majd minden ellenkezésem ellenére szürkére mázolták.
És ami hiányzik: 2006. augusztus 23-án benyújtottam egy kérvényt az RMDSZ-hez és az önkormányzathoz, adjanak helyet egy ’56-os emlékműnek. Erre mai napig sem kaptam választ. S hadd mondjam el, néhány éve tanácsi határozat nélkül vágták ki tőből egy ötméteres csőgömb kompozíciómat a Virág negyedben. (Egy Péterváron atomfizikát végzett kollégám számította ki, hogy milyen szögben kell összehegesztenem az egyenes csöveket, hogy szabályos gömböt alkossanak; ez lehet a Vasarely műveire utaló térkompozíció. Világpremier a maga kategóriájában.) Esetemben az önmeghatározás: „ez a democsokrácia lebuktatandók mázlija” teljes színpompájában nyilvánul meg.
– Voltál a Figura Stúdió díszlettervezője (is); mikortól datálódik kapcsolatod-szerelmed a színtársulattal?
– Egyoldalú vonzalom volt, amit elszabotáltak. Aztán 2002 januárjában lapátra tettek, munkanélküliként a Tanulók Házához nyújtottam be kérvényt, hogy tanárkodjam. Ideiglenes kinevezésemet érvényteleníttették, akkor kezdődött szobraim kálváriája is. Máig tart megörökölt földjeim visszaadásának huzavonája, amit azzal tetéznek, hogy a jó helyen lévő, és általam visszaigényelt területeket másoknak mérik ki, a beerdősödött területeket pedig tarvágással intézték el. Feleségem, Gál Éva Emese grafikus, kilenckötetes költő, 2004-ig a Romániai Magyar Szó tudósítója volt, három interjú miatt egy fenyveskezű patrícius 2001 januárjában beperelte becsületsértés címén. Pert nyert, mégis kipenderítették az újságtól, a Vaskertes Iskolában oktatott, s megbuktatták óraadásból, hogy ne lehessen kinevezett pedagógus. Ennyi megpróbáltatást a szekuritáté sem talált ki ellenünk! Ha visszakaptam volna az eladható területeket, több szobrom lenne. „Csutakerdőm fekete, / ködruhás kísértete / leng ’sohamár’ szobraim / sehol-talapzatain.” És kézirataink sem halmozódnának…
– Valahol olvastam, a szobrász, mikor egy nagy történelmi személyiség szobrát készíti, az arcmását formázza, mivel a „kép” a domináns elem, a többit saját énjéből adja hozzá. Te hogy vagy ezzel?
– Itt is muszáj, hogy érvényesüljön a két fő szempont: a mit és a hogyan. Az ábrázolt személyiség egyedisége és a szobrászat általános műfaji követelményei kell ötvöződjenek. Saját szubjektivitásommal ezt szolgálom. Így válik a látvány művészi képpé.
– Térjünk át irodalmi munkásságodra. Szinte annyira vagy elismert képzőművész, mint elismert költő és filozófus. Mikor írtad első versed, s hány jelent meg nyomtatásban vagy irodalmi portálokon elektronikus formátumban?
– Középiskolás koromban fordítottam egy kötetnyi verset, egyik kéziratpéldányom a bukaresti földrengés idején (1977) tűnt el, a másikat, egy sokak számára nem szimpatikus szerkesztő „veszítette el”. Viszont az elismertségemmel van egy kis bibi. Amikor kiderült, hogy a főtéri szobromat el akarják költöztetni, még a helyi plébános sem nyilatkozott. Amikor a Hargita Megye Tanácsa támogatta esztétika könyvem megjelentetését, két megyeközpont egy-egy nyomdája utasította el a kivitelezést. Ez akkor volt, amikor kiderült, hogy én vagyok a szerző. Csak a Magyar Elektronikus Könyvtár „fogadott be” néhány kéziratot. Köztük van a Váci Mihály költészetét elemző tanulmányom is. (Talán nem áll messze Szilágyi DomokosArany János-, és Lászlóffy AladárSzabó Lőrinc-monográfiájától.) Szegeden jelent meg a költő születésének 90. évében; egykori diákomnak, dr. Pál Elemérnek és kiadójának maradok érte hálás. És Beke Sándornak, aki az Erdélyi Tollban közölt részleteket Fülep Lajos munkásságát elemző tanulmányom bevezetőjéből. Idén a tavalyelőtti verstermésem következik – interneten is olvashatók.
– Tehát összegezzünk: nálad párhuzamosan halad(t) képzőművészeti életed, pedagógusi pályafutásod, költői-lírai gondolataid versbeöntése. Hogyan sikerült ezt az egészet egységes harmóniába terelned és művelned?
– Mivel elméleti okoskodásaim központjában az esztétikai valóságok állnak, azok pedig társművészeteken átívelő törvények, nincs úgynevezett törés a különböző területek között. Váci-tanulmányom hozadéka: verseim líraisága körvonalazottabb lett.
– 1990 után szinte minden évben jelent meg írásod egy-egy Korunk-számban. Mi kapcsolatod volt a kolozsvári folyóirattal?
– Korunk-béli jelenlétemet Aniszi Kálmán segítette, később Kereskényi Sándor, A Hétnél pedig a 2015-ben elhunyt Adonyi Nagy Mária figyelt fel rám. Közben összegyűlt egy kötetnyi próza, vers, kiállításokkal foglalkozó cikk.
– Feleséged, Gál Éva Emese szintén képzőművész, elismert, sokat publikáló költő, nagyszerű szerkesztő. Szoktatok egymásnak tanácsot adni, egymás alkotásait véleményezni, bírálni, vagy építő gondolattal segíteni?
– Természetesen. Festő-költő lányunkkal sem kivételezünk. Neki decemberben jelent meg első kötete, főiskolás éveiben tizenkét Picasso-repró festői értelmét, plasztikai jelentéseit fogalmazta át alanyi lírává. Megemlíthetem egyik művészetis osztálytársamat, a közeli Borszéken élt és költővé vált Kamenitzky Antalt – tavalyelőtt késő ősszel bekövetkezett halála napjáig tartottunk vers-diskurzust.
– Két bejelentett találmányod van, melyek ezek?
– Másfél. Az első: három öröknaptár; 1985-ben “ártunk és ormányunk” nem nyomtatott a következő évre naptárt, magamnak kellett januárban rögtönöznöm a tanterv elkészítéséhez egy naptárfélét, aztán ezt elkezdtem tökéletesíteni. Ennek következtében van egy nyolcszáz évre, egy ezerkétszáz évre és egy száznegyvenkétezer évre szóló változat. Egyik barátommal közösen egy műszaki témát találtunk ki.
– Korábban beszéltünk Földes Lászlóról. Milyen emlékeid vannak róla, mennyire aktuálisak FL gondolatai?
– Stefano Bottoni jelentetett meg egy tanulmányt az ’56-os forradalom erdélyi kihatásairól, miután megtalált egy 1958-ban magyarul írt feljelentést Földes László kijelentéseiről. Ezért tíz éven át nem közölhetett! A Hét indított egy véleményháborút, próbáltam hozzászólni, amiből ezt-azt idézett az a szerkesztő, aki korábban elmismásolta versfordításaimat. Máshol sem akadt lehetőség, hogy nyomdafestéket lásson. Ahogy Földes László nem közölhetett tíz éven át, úgy a róla megfogalmazott véleményem sem jutott nyilvánosságra. Földes László a társművészetekre egyaránt érvényes esztétikai valóságok ismerője volt, a szépirodalomra vonatkozó alapgondolata pedig a Schiller által 1794. augusztus 23-án Goethének küldött leveléből olvasható ki. Ehhez a vonulathoz tartozott az 1885-ben született Fülep Lajos is. Fülepnek mai napig vannak értékelői, Földessel csupán magam foglalkozom. Mivel még nem jutott a kompilált esztétikája nyomdába, egykori tanítványaitól még várok fennmaradt jegyzeteket, egyelőre csak a képzőművész-kollégáktól kaptam, jó volna zenész hallgatóitól is kölcsönözni. Előadásainak megjelentetése hozzáférhetőbbé tenné kötetbe gyűjtött értékes írásait sokak számára.
– Egy másik tanulmányodban Váci Mihály költészetét elemzed Túlzás a szép címmel. Kérlek, foglald össze a Szegeden megjelent kötet üzenetét.
– Ebben is az esztétikai valóságokra összpontosítottam, azok jelenségi és lényegi kettősségére, azaz: a mit és hogyan dialektikájára. Könnyű dolgom volt, mert Váci a legköltőibb költőnk, alkotóként ő mondott alapvető, megfellebbezhetetlen igazságokat az alkotófolyamatok törvényszerűségeit leíró művészi általánosításról. Munkássága hagyományteremtő lehetne.
– Hol jártál Európában, s hová szeretnél még eljutni?
– Budapestig jutottunk el nejemmel 80-ban és ’82-ben. Mostanában már nem kívánkozom Európa más fővárosainak

Lézertöréstől hitelességig (Felsőoktatás Székelyföldön)
Beszélgetés DR. DÁVID LÁSZLÓVAL, a Sapientia EMTE rektorával 
Újabb négy évre, 2020 végéig dr. Dávid Lászlót választotta az akadémiai közösség a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektorának. A mérnökként Sepsiszentgyörgyről induló régi-új vezetővel elvekről, szerencséről és a hitelesség megőrzésének mindenekelőttiségéről is beszélgettünk.
Emlékszik még az első mély vízre? Nem volt éppen a legjobb formájában a Sapientia, amikor először választották az élére. Vagy az idő mindent megszépít?
– Valóban kritikus pillanatban vettem át az egyetem irányítását. Még előtte, 2005-ben néhai Tonk Sándor rektor utódja, Szilágyi Pál felajánlotta a rektorhelyettesi tisztséget, két évvel később pedig már többen is arra bátorítottak, hogy induljak a rektorválasztáson. Akkoriban kezdődött az a médiasortűz-támadássorozat, amely az egyetem megszüntetését célozta, bár a támadásokban megfogalmazott kifogások korábbi időszakra vonatkoztak. A harcban viszont megerősödtem, jó néhány döntésemre éreztem a visszaigazolást. A későbbiekben fokozott védettséget adott a magyar államelnök, a miniszterelnök, illetve az Országgyűlés elnökének látogatása is, és az RMDSZ részéről is fokozódó támogatást érezhettem. Az akkreditációs bizottság 2010-es döntése tovább erősített, bár a végső szavazásra 2012-ig kellett várni.
– Milyen sorrendben tornyosultak akkor a feladatok?
– Két lényegi elvi kérdés, illetve elvárás fogalmazódott meg. Az egyik, hogy egyben tudom-e tartani az egyetemet, úgy érvényesíteni a különböző helyszínek érdekeit, hogy közben mindenki egyetlen egyetem részének tartsa magát. Ebből a szempontból talán nem volt rossz választás, hogy nem kolozsvári ember került az egyetem élére, hiszen a székely kisvárosok mindig is hátránnyal küszködtek a saját értelmiségük megtartásában, az utóbbi ötven év történései pedig tovább táplálták ezt az érzést. A másik fontos szempont az volt, hogy azért tartsuk meg a Sapientia kolozsvári egyetemiközpont-jellegét. Miközben soha nem az a bázis volt a legnagyobb, pedig talán oda lett volna a legkönnyebb tanárt, hallgatót toborozni. A Kolozsvár-központúság azonban hagyományosan rangot kölcsönöz egy egyetemnek.
– Mindezek ismeretében mit kezd azokkal a véleményekkel, hogy egy Csíkszereda léptékű városból soha nem lesz egyetemi központ?
– A történet korántsem erről szól. Ha Nyugaton egy rét kellős közepén sikerül egyetemi központot létrehozni, nálunk miért ne lehetne egy kisvárosban? Persze, pontos feltételekkel. Az első ezek közül, hogy megfelelő szakembereket győzzünk meg, hogy azon a bizonyos helyen érdemes iskolát kialakítani. A másik, hogy a régió is vevő legyen ezekre a szakemberekre, jöjjön közvetlen igényekkel, amelyek kielégítésére megfelelő szakokat hozzanak létre abban az intézményben – természetesen az esetleges átfedések figyelembevételével. Sok polgármestertől hallani, hogy kis Szilícium-völgyet szeretne megteremteni saját városában. Csakhogy az igazi Szilícium-völgy kialakulásának története több mint száz esztendőre tekint vissza, amelyben a közös tényező az egyetem léte, az alapkérdés pedig az időfaktor. Létezésünk tizenöt éve erre messze nem elegendő. A Sapientiának felróható legnagyobb hiba, hogy nem tíz évvel korábban hozták létre.
– Ön hogyan „tévedt” az egyetemi szférába?
– Középiskolás koromban, a hetvenes években mérnöknek készülő székelyföldi fiatal számára a temesvári egyetem volt a non plus ultra. Nekem is, gond nélkül be is jutottam, a sors meg úgy hozta, hogy a második év vége felé egy kísérlet előkészítése közben eltörtem egy lézert. A kár 80 ezer lej volt, valamivel több, mint egy Dacia ára. Aznap éjjel szilárdságtani módszerekkel kiszámoltam, mi történik, ha akár egy centiről lekoppan ez a lézer, s arra kértem az illetékeseket, mielőtt levágnák a fejem, nézzék meg a számításokat. Jól sült el a dolog, a számításaim helyesnek bizonyultak, tervezési hibáról volt szó, így nemcsak a kártérítést úsztam meg, de felfigyeltek rám, és felajánlották, dolgozzam a műegyetem fizika tanszékén. A harmadik év végén már alkalmaztak a mai aspirantúrának megfelelő státusban, és miközben végeztem a saját tanulmányaimat, órákat tartottam.
– Ilyen egyetemi karrier után hogyan landolhatott kezdő mérnökként a sepsiszentgyörgyi gépgyárban?– Elsősorban azért, mert a diplomázásom évében, 1981-ben tizenhat nagyvárost zártnak nyilvánítottak. Én kettős kihelyezést kaptam, aminek értelmében kétéves tapasztalatszerzés után visszamehettem az egyetemre, vagy a Román Nukleáris Kutatóintézetpitești-i fiókjához, ahol gyakorlatilag a cernavodăi atomerőmű létesítésének előkészületei zajlottak. Én arra a két évre Sepsiszentgyörgyöt választottam, kisváros ugyan, gondoltam, de színháza van, nem utolsósorban pedig édesapám is ott végzett a Székely Mikó Kollégiumban. Megszerettem a várost, bár az IMASA-ban tapasztalt nyájszellem kezdetben kiábrándító volt. Reggel hatkor bementünk, délután kettőkor kijöttünk, közben meg szinte senkit sem érdekelt, mit tesz le időközben az asztalra. A szerszámgépeket tervező osztályra osztottak be, semmiféle feladatot nem kaptam, olvasgattam. Szóvá is tették, hogy ezt hogy képzelem, de épp akkor voltak nagy bajban egy megrendeléssel, amelynek kapcsán számítógép-vezérlésű géppel egy bütyköt kellett elkészíteniük. Nem tudták a kívánt pontossággal beprogramozni a berendezést, én meg elszóltam magam, hogy ez nagyon egyszerű feladat. Mire természetesen az volt a válasz, hogy akkor csináld meg. Mivel nem állt rendelkezésre megfelelő számítógép, átalakítottam egy TI59-es programozható zsebszámológépet, annak segítségével pedig az előírásoknál egy fokozattal pontosabb eredményt sikerült elérnem. A továbbiakban akkor mehetettem-jöhettem a gyárban, amikor akartam.
– El is vitték egykettőre a zsenijelölt mérnököcskét...
– Az IMASA-beli főnököm, Szabó Károly révén ismertem meg az egyetemi tanár Székely Gyulát, ő meg elvitt Marosvásárhelyre, hogy bemutasson Szentgyörgyi Lászlónak, aki akkoriban indított el ott egy villamos hőtechnika-kutatóintézetet. A másfél órás beszélgetés alatt Szentgyörgyi meggyőzött, hogy menjek Vásárhelyre. A feleségem még egy ideig fizikatanárként dolgozott Szentgyörgyön, ha még egy félévet ott töltök, valószínűleg soha nem megyek el onnan.
– És akkor ma nincs Vásárhelyen magyar villamosmérnöki képzés?
– Könnyen elképzelhető. Előbb azonban 1990-ben létrejött a vásárhelyi műegyetem, ahol automatizálás szak is indult, én meg tudtam, hogy 1993-tól kezdődnek majd azok a tantárgyak, amelyeket oktatni szeretnék. Ezért csak addig vállaltam a kutatóintézet időközben rám szakadt vezetését. Kihívást éreztem ugyanis a műszaki oktatási struktúra megteremtésében. A Petru Maior Egyetemen építkezésre alkalmas környezetre találtam, nyitott fiatalokra, tíz év alatt jó színvonalra emeltük a mérnöki oktatást. Csakhogy a magyar hallgatók aránya 1999-re 27 százalékra csökkent, mivel a felvételin 80-an írtak tízest matematikából, így aztán a román nyelv és irodalom érettségi döntötte el a bejutást.
– Ezért vitte át a csomagot az akkoriban alakuló Sapientiára?
– Részben. Akkoriban két nézet harcolt egymással: magánegyetem vagy állami finanszírozású egyetem magyar tagozata vállalja a műszaki értelmiség kinevelését? Az utóbbi nézet érvényesítésének élére magam álltam, többször nekifutottunk, de a kérésünket ötször annyi román oktató utasította el, mint ahányan támogatták. Az RMDSZ támogatási ígéreteinek birtokában még folytattuk a harcot, hiszen úgy tűnt, elsősorban azon múlnak a dolgok, hogy a minisztérium finanszírozza vagy sem a Bolyai János-vonalnak tervezett magyar oktatási vonalat. Csakhogy, amikor 1999-ben Horváth Sándor matematikus kollégámmal Bukarestbe utaztunk, hogy meggyőzzük Andrei Marga oktatási minisztert négy szakon évi 50–50 magyar hely finanszírozásának fontosságáról, az RMDSZ-központból azt a választ kaptuk, hogy nem tudnak velünk tartani a megbeszélésre, de sok sikert kívánnak. Szűk órás megbeszélés végén mégis úgy álltunk fel, hogy a minisztérium biztosítja a finanszírozást egyetlen feltétellel: az egyetem szenátusa írásban kérje a magyar oktatási vonal létrehozását. A rektor azzal utasított el, hogy ez nem szerepel az egyetem chartájában, a módosítás pedig három-öt évet is igénybe vehet. Mi mindenesetre három hét alatt beterjesztettünk egy módosított alapszabályzatot, az elutasítás azonban nem változott. A rektor később magánbeszélgetésen elmondta: még sok mindennek meg kell változnia a román kollégák fejében, míg elfogadják egy magyar vonal létrehozását. Ezt követően a négy szakot – mechatronika, informatika, számítástechnika és automatizálás – tartalmazó csomaggal jelentkeztünk a Sapientiánál.
– Nem zavarta, hogy a Sapientia kezdeti térképén nem szerepelt Marosvásárhely? 
– Akkor még csak szerveződött a Sapientia, de bizonyos felismerések és nyomások hatására a történet egy kettős, Csíkszereda–Kolozsvár bázisú egyetem irányába kanyarodott. Ebbe az elképzelésbe „zavartunk be” Marosvásárhellyel. A temesvári egyetem akkorra már sokat veszített a rangjából, Kolozsváron nem volt akarat magyar képzés indítására, az egyetlen esély Vásárhely maradt. Műszaki egyetemet azonban nem lehet tudományos-kutatói háttér, felszerelés nélkül létrehozni. Akkor még pénz sem volt erre, viszont küszöbön állt annak a bizottságnak az érkezése, amely a tanításhoz szükséges laboratóriumi berendezést volt hivatott ellenőrizni. És akkor csoda történt: jött a hír, hogy az egyik környékbeli parókián több kamionnyi ismeretlen tartalmú doboz vár a sorsára. A twentei egyetem nemrég leszerelt villamosmérnöki laboratóriumának elemei voltak ott, egy részüket ma is használjuk.
– A humán szakokkal induló Sapientián zajló képzések több mint ötven százaléka ma már műszaki jellegű. Mit szólnak mindehhez a kezdeti tervek megálmodói?
– Az indítás előtti vitákat elnézve egyértelmű volt az elhatározás, hogy csak akkor van értelme az egésznek, ha a Sapientia elitképzést biztosít. A mérnöknevelés pedig valahogy nem fért ebbe bele. Annak idején ugyanis roppant szétszórt volt a romániai műszaki felsőoktatásban dolgozó magyarok társasága. Volt korábban professzor Jászvásáron, Temesváron több is, de a szórványlét sehol sem engedélyezte egy kompakt műszaki elit kialakulását. Marosvásárhelyen előzmény nélküli volt ez a tevékenység, bizonyos mértékig ismeretlen volt a társaság is, ezért részben jogosnak tekinthető a kezdeti kétkedés. Hogy mivel győztük meg mégis őket? Kezdetben talán azzal, hogy az egyetemi szakma ismert és elismert engem, később meg az eredményeinkkel. Néhány szempont érvényesítését ugyanis mindennél fontosabbnak tekintettünk. Például, hogy a műszaki oktatás legyen a létező magyar nyelvű felsőoktatási képzések kiegészítője. A másik szempont az volt: ne csak attól legyen vonzó a képzésünk, hogy magyarul tanítunk, hanem azért, mert magyarul és jól tanítunk. Az egyetem alapítványának kuratóriuma azt is értékelte, hogy tudatos tanszéki építkezésbe kezdtem, több évfolyam eminens végzőseit is sikerült az egyetemen tartani, illetve visszahozni. Már saját nevelésű professzoraink is vannak, docensünk pedig több is. Lassan újabb nemzedékváltás válik esedékessé.
– Hogyan vezeti az egyetemet? Mindenhez ön ért a legjobban?
– Nem is tagadom, mennyi mindenhez nem értek. Igyekszem viszont megtalálni a velem hasonló értékrendet valló embereket, akikben megbízom, pártolom a kezdeményezéseiket, erősítem őket. Az egyszemélyes döntésekre alapozó intézmények esetében ugyanis a döntéshozó kidőlése súlyos problémákat okozhat. Ahol viszont közös az értékrend, a testület képes tovább vinni a stafétát. Persze, akadtak vitatott kérdések, leginkább talán a csíkszeredai két kar egyesítése ügyében hozott döntés számított annak. Csíkszeredában két kar működött – a vásárhelyinél jóval kevesebb hallgatóval –, ez így alakult még az én rektorrá választásom előtt. A két kar – a közgazdasági és élelmiszer-mérnöki – között viszont az idők során ellenkező értékrend alakult ki. Érveltem, igyekeztem meggyőzni embereket, nem utolsósorban azért, mert a két párhuzamos struktúra megszüntetése emberi egzisztenciákat is érintett. 
– Ma honnan merít elsősorban a Sapientia?
– Oktatási helyszíntől függ. Marosvásárhelyen a hallgatóink több mint fele a megyéből származik, a fennmaradó 40 százalék óriási többségét Hargita megyéből és Háromszékről érkezők alkotják. A csíkszeredai karokra szinte teljes mértékben Székelyföldről származó diákok jönnek. Kolozsvárra viszont már nem, oda mindenhonnan érkeznek. Dacára, hogy több szakon visszavezettük a felvételi vizsgát, valamennyit nőtt a diáklétszámunk, ami jelzi, hogy egyre inkább értéke van a Sapientiának. Abból a pragmatikus okból vezettük vissza, hogy nagy felelősség két év múltán szembesíteni a hallgatót: nem képes megfelelni az elvárásoknak. Ha lehet, mondjuk meg neki hamarabb. Egyre nagyobb hitelünk lett a rangos középiskolákban, ma már nem érvényes a kezdetben talán nem is alaptalan állítás, miszerint a Sapientiára bárki bejut. A rangos székelyföldi kollégiumok korábban kifejezetten „exportra” termeltek, s büszkeségük forrása az volt, hogy egyik-másik iskola végzettje melyik rangos egyetemen tanul tovább. Nekünk viszont Erdély egészében kell gondolkodnunk, amíg lehet. Még akkor is, ha hiszek a székelyföldi autonómia erejében, mert annak hatása egész Erdélyre kisugárzik. Mint ahogy a Sapientia jótékony hatása is visszasugárzott az állami egyetemi oktatásra, mert versenyhelyzetet teremtett. Ennek következtében pedig különböző egyetemeken olyan magyar helyeket hirdettek meg, amelyek lehetősége e versenyhelyzet nélkül talán soha fel sem merült volna.
– Néhány szakot viszont megszüntettek a közelmúltban. Zsákutcának bizonyultak?
– Amikor elvállaltam az egyetem vezetését, az intézmény akkreditációjára való tekintettel azt az álláspontot képviseltem, hogy valamennyi meglévő szakkal együtt akkreditáljuk. Most abban a időszakban vagyunk, amikor kellemetlen döntéseket kell meghoznunk, néhányon már túl is vagyunk. Így például a csíkszeredai biotechnológia–élelmiszeripari biotechnológia–génsebészet hármasból csak az utóbbi marad meg, mert az egészíti ki megfelelően az élelmiszeripari mérnöki képzést. Marosvásárhelyen megszűnt a szociálpedagógiai képzés, szükség mutatkozott viszont fordítókra, még ha az nem is számít mérnöki szaknak. Egy merész lépéssel belevágtunk a közegészségügy szakba is, amely egészségügyi intézményekben működő nem orvos szakembereket „termel”, a hasonló adminisztrációs szakemberek képzésével úttörőnek számítunk az országban.
– A sepsiszentgyörgyi erdészmérnöki szak beindításának ötlete viszont élénk ellenlobbit váltott ki. Hogyan igyekeznek megoldani ezt a helyzetet?
– Az első visszajelzések, a brassói erdészmérnöki egyetem ellenlobbija valóban nagyon kemény volt. Egyértelmű jelzések érkeztek: ha megpróbálkozunk vele, az agrármérnöki szakkal teljes szentgyörgyi központunkat törlik. De nem is szabad fejest ugrani az ismeretlenbe, hiszen egyelőre megfelelő tanári karral sem rendelkezünk az erdészmérnöki szakhoz. Amíg sikerül kialakítanunk, reményeink szerint a brassói egyetem illetékeseivel is meg tudjuk értetni, hogy nem veszítenek sokat ezzel, sőt, szakmai kapcsolatokat is szeretnénk létesíteni velük. A marosvásárhelyi Petru Maior Egyetemmel elsősorban a mesterképzésben kialakított együttműködésünk bátorító és követendő példa lehet. Ma már erős és hiteles intézménnyel a hátam mögött tárgyalhatok. Mert ami a legfontosabb: bármit is ígérsz, ha kellemetlen is, de be kell tartanod. Bárhogy is viselkednek mások, a saját hiteled megőrzése a legfontosabb. 
Dr. Dávid László
Villamosmérnök, egyetemi tanár, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora. Csíkszeredában született 1956. július 18-án, a ma a Márton Áron Főgimnázium nevet viselő középiskola elvégése után 1981-ben villamosmérnöki szakon diplomázott a temesvári Műszaki Egyetemen. 1981–1985 között mérnök, majd fejlesztőmérnök a sepsiszentgyörgyi IMASA-nál, 1985–1993 között kutató, főkutató, fiókintézeti igazgató a bukaresti Elektrotechnikai Kutatóintézet marosvásárhelyi fiókintézeténél. 1997-ben doktori címet szerzett a brassói Transilvania Egyetemen. 1993–2003 között a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem oktatója, 2001-től egyetemi tanár a Sapientia marosvásárhelyi karán, 2004–2006 között rektorhelyettes, 2007–201

Az emlékezet aranyszéke
Az Őrhegy aljában fekszik a Székelyföld egyik kicsi faluja. Lengyel-bérce, dombsor öleli, s lakói hosszú időn át, ha szép ünnepre virradtak, színes nyakkendőt kötöttek. De lemondtak az árulkodó, díszes nyakravalóról, hogy azzal tisztára gúnyból a környékbeliek ne nyuvasztgassák őket; s avval a nagy karimájú kalapot is a kamrában örökre szegre akasztották. Hanem a takaros kis település első telepesei – egy óriás-kőhajításnyira a nagy hun király testvére és uralkodótársa várától, Budvártól – lehettek valamikor éppen lengyelek, de ha a temetőjükben évente a néma sírok, mint égő fájdalom, kigyúlnak, jelzik, hogy Lengyelfalva, az emlékezet aranyszéke, ahol a legnagyobb székely is meglátta a napvilágot, él.
Lehet, igazság, amit mondanak, hogy tejből van abban a kicsi faluban minden, mert világéletükben mindig jó marhatartó gazdák voltak, de az, hogy ott, a sükői cseresznyék hazája alatt két markodban elfér a falu ártatlan lelke, mit a világ elé vihetsz, rágalom. Hová rejtőzködhetett volna el ellenségei elől biztonságosabb helyre Nagymajtény és Szatmár után a nagyságos fejedelem, mint a kicsi székely falvak dimbes-dombos világába? Kincseit a menekülni kényszerült II. Rákóczi Ferenc Lengyelfalva hatá-rába el is ásatta. Őrzi azt a népkegyelet ma is. Az öreg lengyelfalvi cserefák meg kegyesen évente vörös lepellel gondosan újra betakarják. Ők hiszik, hogy ott járt a nagyságos fejedelem, s hogy ebek harmincadjára ne kerüljenek, hát alájuk ásták el a kincseit. 
A fecsegő Rétpatak völgyén vezet az út a Szejkétől az emlékezet aranyszékére. Nem csoda, hogy Árpád-házi Szent Erzsébet annak a kicsi székely falunak a védszentje. Szépen beszélnek a lengyelfalviak ma is a védszentjükről, aki a második honalapítónknak, IV. Béla magyar királynak édestestvére volt. Ő is, mint Margit, az unokahúga, aki a Nyulak szigete lakója volt, Istennek tetszően a népéért élt. A fényes palotából kötényében vitte ki a kenyereket az éhezőknek. 
– Mi van a kötényben? – szólt rá egyszer Henrik, a sógora, a palota hatalmas ura.
A szent özvegy megijedt, hogy megtiltják neki, ha rajta csípik, az Istennek tetsző, jó szolgálatot.
– Rózsa – válaszolta szemlesütve.
Az Isten nem engedte, hogy a szent életű özvegyet hazugságon fogják: Árpád-házi Szent Erzsébet kötényében a kenyerek valóságos rózsákká váltak.
S mintha tornyával az egekbe szúrták volna, Lengyel-bérce ölelésében is egy templom uralja a teret. Bár orgonáján nem hangzik fel Liszt múltat idéző, gyönyörű oratóriuma, de oltárképén rózsák közt Árpád-házi Szent Erzsébet jóságos mosolya fogadja az oda betérőket. Ott kapta nevét a keresztségben gróf Orbán Balázs, a legnagyobb székely, akit a Teremtő nem áldott meg családdal, így törvényes örökösének az egész nemzetét fogadta. 
– Ha a régmúlt dicsfénye után kutatunk, nem önfitogtatásból tesszük, hanem azért, mert a múlt a jelen irányítótűje – mondta a tudós Orbán Balázs, és vállán a félelmetes ördögkelepcével otthonról vágott neki a nagy férfiú az igazi nagy útnak: hadd lássa meg a kerek világ, a Székelyföld Árkádia szépségeivel, népe pedig a spártaiak erejével van felruházva.
Hanem áldott egy hely a szülőfalu, az emlékezet aranyszéke! Lehetett a legszófukarabb Lengyelfalvával a Székelyföld leírásában a falu szülötte, visszavárta az a nagy fiát, a tudós Orbán Balázst a szülőház, az öreg kúriaasztalához, hogy ott, a melegen pislákoló mécses fényében írhasson előszót a nagy művéhez ezernyolcszázhatvannyolcban.
– Lengyelfalva – mondhatta méltán a jeles pusztakamarási utód, ott fent, a székely dimbek-dombok közt, ötszáznyolcvankét méterrel a tengerszint felett – az emlékezet aranyszéke.
Mondhatta, mert magának Sütő Andrásnak, a nagy mezőségi írónak a fülébe súgták először a szelekkel ajnározó öreg lengyelfalvi cserefák, hogy aztán tőle mindenki tudomásul vegye.
Ambrus Lajos
Népújság (Marosvásárhely)

A Koinónia Kiadó könyvajánlója Van-e élet az autonómia után?
A Székelyföldi autonómiáról már sokszor olvashattunk, de talán mindig csak egy-két megvilágításból. A Van-e élet az autonómia után? című interjúkötet kulcskérdése: milyen változásokat hozhat Székelyföld területi, valamint kulturális autonómiája a mindennapokra nézve. A szerző, Borbély Tamás tizenegy szakembert – közgazdászt, szociológust, antropológust, történészt, politológust, színházi rendezőt – kérdez a romániai magyarság autonómiájáról. A megkérdezettek román és magyar, pártfüggetlen közéleti személyiségek: Juhász Jácint, Szilágyi N. Sándor, Bakk Miklós, Stefano Bottoni, Csutak István, Gabriel Andreescu, Salat Levente, Bocsárdi László, Smaranda Enache, Bárdi Nándor, Biró A. Zoltán. A közéletben, de főként a választási kampányok idején gyakran felbukkanó – már-már varázsszóként működő – fogalom az autonómia, a társadalmi önszerveződés folyamata. A kötetben felszólalók – akik valamilyen formában érintettek a témában – saját szakterületük szemszögéből tárgyalják e politikai cél gazdasági életképességét, hatásait, veszélyeit. Az izgalmas beszélgetésekből összeálló kötet célja tisztázni, alaposan körbejárni az autonómia fogalmát olyan szakvélemények által, melyek nem tartoznak semmilyen politikai retorikához. A megkérdezettek olyan kérdésekre keresik a választ, mint például a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó tervek megalapozottsága, a régió önfenntartása jövedelemadókból, hatalommegosztás a román közösséggel, az autonómia esélyei a gazdasági válságban, vagy Székelyföld területi autonómiájának következménye a kultúrára nézve. A rendszerváltás után az előző mintegy huszonhárom esztendőben romániai magyar értelmiségiek kezdeményezésére több autonómiatervezet is született Romániában, ezek közül nem egy feledésbe merült. Bár a politikusok gyakran hivatkoznak egy-egy külföldi autonómiamodellre, egyelőre még elég homályos, hogy az autonómia fogalma mögött milyen tartalom áll. Az interjúkban történelmi példákkal, autonómiatervek forrásaival is találkozunk. A Koinónia Kiadó gondozásában megjelent Van-e élet az autonómia után? című könyv könyv megtalálható Marosvásárhelyen a Kobak és a Gutenberg könyvesboltban, vagy kedvezményesen megrendelhető a konyvter.ro honlapon.
Sajó Enikő
Népújság (Marosvásárhely)

Előtérbe kerültek a fiatalok – a múlt évet összegezte a MIÉRT
Két választáson, kampányokon, fontos rendezvényeken van túl a Magyar Ifjúsági Értekezlet. A tavalyi évet a MIÉRT elnöke, az RMDSZ Máramaros megyei képviselője és ifjúságért felelős alelnöke értékelte kedden Kolozsváron.
Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke elmondta, 12 települést látogattak meg a múlt év elején, hogy felmérjék a tagszervezetek állapotát és igényeit. Ekkor készültek el az ifjúsági törvényt érintő javaslataikat is. Februárban a területi RMDSZ-elnökökkel találkoztak, hogy lobbizzanak az ifjúsági jelöltekért az önkormányzati választásokat megelőzően. Az ifjúsági törvényről szóló módosításaikkal március elején jártak a parlamentben, abban a hónapban megtartották rendes küldöttgyűlésüket is az "500 fiatalt a közösségért" szlogennel.
Áprilisban indították el a Rólad szól! konzultációs karavánt, összesen 1566 résztvevővel, 13 megyét, 30 települést látogatva meg. Ebben a hónapban indultak el az önkormányzati választásokkal, urbanisztikai, közbeszerzési, költségvetési kérdésekkel kapcsolatos képzések is Székelyföldön, a Partiumban és Közép-Erdélyben. A Civil Információs Centrumok elindítását májusban jelentették be.
Júniusban zárult a kampány, a MIÉRT több polgármestert, megyei tanács-alelnököt, városi és megyei tanácsost juttatott be az önkormányzati választásokon. „Azt gondolom, hogy az erdélyi magyar fiatalok rácáfoltak arra a közhellyé vált kijelentésekre, hogy a fiatalokat nem érdekli a politika” – fogalmazott Antal.
Júliusban szervezték meg az ötnapos EU Tábort, amelyre meghívták többek között Nagy-Britannia bukaresti nagykövetét is, aki a brexit utáni kérdéseket taglalta. Augusztusban a Kolozsvári Magyar Napokon jelentkeztek ifjúsági pavilonnal a tagszervezetek és egyházi ifjúsági szervezetek részvételével.
Ősszel újrakezdték a Róla szól! kampányt, Antal Lóránt részt vett az Európai Néppárt Ifjúsági Szervezetének (YEP) találkozóján, ahol a fiatalok ingyenes vasúti utazását szorgalmazta. Eközben gyakornokokat toboroztak Winkler Gyula EP-képviselő irodájába. Az országos választásokon öt jelöltet indítottak, erős kampányt folytatva – hangzott el a sajtótájékoztatón. Antal szerint olyan témákat ragadtak meg, amelyekkel az új kormány is aktívan foglalkozik.
Tavaly vállalkozói konferenciát is szerveztek a magyarországi IKSZ-szel közösen, erdélyi és magyarországi fiatalokat ismertetve meg egymással. A rendezvény második megállóját valószínűleg február végén, Kolozsváron szervezik meg. Szorgalmazzák fiatal vállalkozók kereskedelmi kamarájának elindítását is. A MIÉRT két kiadványt jelentetett meg 2016.ban: az önkormányzati kisokost és egy a pályázati lehetőségeket összegző kiadványt. 15 pályázatot nyertek az év folyamán.
Több teret kapott az ifjúság
Az IT-bizottság, illetve a védelmi és közrendészeti bizottság tagja lett a parlamentben Apjok Norbert. Az RMDSZ Máramaros megyei képviselője elmondta, az egynapos cégbeíratás, a szakoktatás támogatása, a vidékfejlesztés különböző területei fontosak számára, emellett az adócsökkentés munkatapasztalattal nem rendelkező fiatalokat alkalmazó cégek számára, illetve a vidéki internet-hozzáférés és IT-hálózat lefedettségének javulása. Probléma szerinte, hogy kevés a magyarul tudó rendőr magyar többségű településeken, így ennek az aránynak a javítása is cél.
Geréd Imre, az RMDSZ ifjúságért felelős ügyvezető alelnöke arról beszélt, a fiatalok folyamatosan előtérbe kerültek a kampányok alatt. A máramarosi jelölt kampányának vezetőjeként elmondta, szűkös térben mozoghattak, de Apjok Norbertnek sikerült bejutnia a parlamentbe.
A Rólad szól! koordinátoraként Geréd Imre elmondta, egy nem túlpolitizált, nem megszokott projektet akartak elindítani. Egy felmérés során kiderült, a középiskolások különösen érdeklődnek a Rólad szól! iránt, ezért is szervezték meg két ízben is tavaly ezt a kampányt.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro

Adótörvénykönyv-módosítástól a munkaerőhiányig (Visszapillantó)
Szokásunknak megfelelően, idén is visszapillantunk az elmúlt esztendő legfontosabb gazdasági eseményeire, amely szintén az adótörvénykönyv jelentős módosításával kezdődött, majd az év folyamán egyre inkább a képzett munkaerő hiányára panaszkodtak a vállalkozók.
JanuárAdótörvénykönyv. Már az év első napjától érvénybe lépett az új adótörvény, amely nagyon sok változást hozott a cégek, illetve jogi személyiséggel rendelkező egyéni vállalkozások tekintetében. Számszerűen több mint száz olyan módosítás szerepelt a 2015/227-es törvény által jóváhagyott hatalmas terjedelmű jogszabályban, amely az adók és illetékek rendszerét átírta. A legfontosabb módosításokat Benkő Pál adószakértő segítségével ismertettük.Repülőtér. Év végére elkészül a vidombáki repülőtér – nyilatkozta a Brassó megyei tanács alelnöke. Claudiu Coman leszögezte, hogy ötmillió eurós kölcsönt vettek fel, aktualizálni kell a megvalósíthatósági tanulmányt, egymillió euróba kerül a még szükséges területek kisajátítása és előkészítése, megkapták a villamos áram vezetéséhez szükséges engedélyeket. Továbbra is függőben a kifutópálya területének átvétele, a vitatott 200 hektár sorsát újabb kormányrendelettel rendezik – szögezte le Coman. Mint ismeretes, eddig csupán a repülőtér 2,85 kilométeres, 45 méter széles kifutópályája épült meg, amelyet 2014 őszén adtak át. Ma már tudjuk, az igéretből nem lett valóság.
Közel a hamburgerhez. „A vendéglátóipar úgy jött képbe, hogy míg az építőszakmában dolgoztam, gyakran ebédeltem a városban, mindig rohanni kellett, és nem találtam egy igazi gyorséttermet – nyilatkozta lapunknak Bunta Álmos. – Fontos volt számomra, hogy valami új legyen és kézműves termék, amit helyben állítunk elő. Így esett a választás a hamburgerre” – mondta a fiatal vállalkozó, aki néhány évvel korábban építőmérnöki diplomával érkezett haza Debrecenből. FebruárAkarunk dolgozni. A foglalkoztatottsági aránynál (az alkalmazottak aránya az aktív lakosság körében) Kovászna megye 55,8 százalékkal országos szinten a 9. helyen áll – közölte Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Az Európai Unió pedig célként határozta meg, hogy 2020-ig az arány érje el a 70 százalékot (Románia esetében a cél 60 százalék). Mindebből az látszik, hogy az itt lakók akarnak dolgozni, és dolgoznak is, még ha kevés pénzért teszik is ezt – mondotta a polgármester.Húsz év. „Szervezkedni, társulni nem kötelező, de megéri. Lehet dolgozni egyedül is, de egy sor lehetőség miatt érdemes társulni, együttműködni, kapcsolati hálót építeni” – nyilatkozta Bagoly Miklós, a húszéves Asimcov, vagyis a Kovászna Megyei Vállalkozók Szövetségének elnöke.Rugalmasabb pályázás. Miközben a régi ciklusban, függetlenül a támogatás intenzitásától, a vállalkozónak teljes mértékben kellett finanszíroznia a beruházást, és visszaigénylési kérelemmel tudta lehívni a megfelelő pénzeket (utófinanszírozásos rendszer), most előre le lehet hívni akár ötven százalékban is az elnyert összegeket – közölte az új költségvetési ciklus uniós pályázatai kapcsán lapunk kérdésére Bartis Botond, a Goodwill Consulting tanácsadó és pályázatíró cég  értékesítési igazgatója. 
Szalmaláng. A maksaiDeszke János és felesége, DalmaSzékelyföldön elsőként kezdett szalmából fűtőanyagot készíteni. A D&D szalmabrikettgyár bemutatásakor a fiatal vállalkozók elmondták: a sikeres pályázathoz vakmerőség, kitartás és persze szülői támogatás kell.MárciusAz újrakezdő. Három évvel ezelőtt még teljes kiárusításon gondolkozott, ma egy lassan, de biztosan épülő vállalkozást vezet – írtuk Dónáth Lajosról, a kökösi Gulyás csárda tulajdonosáról. A lassú építkezés hívének korábbi vállalkozói próbálkozásait a válság kettébe törte, de sikerült felállnia. 
Képzés. Harmadik szakaszához érkezett a kézműveseknek szánt üzleti képzés. A  KézMűvész Egyesület szervezésében 2015 tavaszán indult a tematikus felkészítő, ekkor 34 kézműves nyert bepillantást a marketing és design alapjaiba. 
Bemutatkoztak a fővárosban. Háromszéki fiatal vállalkozók is bemutatkoztak a Bukarestben szervezett üzleti konferencián. A Romániai Magyar Üzleti Egyesület (RMÜE) társszervezésében zajló eseményen a startup-szimuláció keretében egyebek mellett egyedi kerékpárokat, újszerű bútordarabokat, online áruházat mutattak be. A húszéves Roby sajt. Sok munka, kitartás kellett, hogy az egyre nehezebb körülmények között működő tejtermékpiacon megmaradjon az étfalvi kis üzemben készített sajt. Csutka Attila tulajdonost nem hátráltatták meg a nehézségek, fejlesztette vállalkozását, ma már négyféle, kézműves minőségű, hagyományos termékként bejegyzett sajtot forgalmaz. Munkájában Róbert fia segíti, a könyvelést felesége, Mária Magdolna végzi. Igazi családi vállalkozásról beszélhetünk – mutattuk be a két évtizedes vállalkozást.SzékelyföldBudapesten. Székelyföld-stand is jelen volt a március 3–6-a között Budapesten megszervezett Utazás Kiállítás, 2016 turisztikai expón, amelyen 28 ország 350 kiállítója vett részt. Háromszéket a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, A borvíz útja programot az Aquasic Egyesület képviselte, Hargita megyét a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás, továbbá Udvarhelyszéket a Szinfotour, Csíkszeredát a Csíkinfo Iroda, Gyergyószéket Gyergyószentmiklós önkormányzata.Verseny. A szolgáltatási elképzelések voltak túlsúlyban a sepsiszentgyörgyi Junior Bussiness Club által hatodik alkalommal megszervezett Üzleti Tervek Versenyén. A színes palettán zeneipari közvetítő vállalkozástól játszóterek korszerűvé tételén át, az energiafelhasználás optimizálását célzó üzleti terven keresztül egészen a turisztikai szolgáltatásokra irányuló pályamunkáig sok minden megtalálható volt, de olyan kevésbé elterjedt elképzelést is bemutattak, mint a hálózatépítés.
ÁprilisKülhoni vállalkozók éve. A magyar miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága koordinálta, a külhoni vállalkozók felkarolását célzó program keretében mentorok segítségével célirányos fejlesztési konzultációk zajlottak Sepsiszentgyörgyön. A tematikus év részeként a program keretösszege 750 millió forint, 525 millió forintot pályázati célra fordítanak, 3–6 millió forint támogatást kaphatnak a vállalkozások.Díjeső. Három díjjal tért vissza a legjelentősebb országos pék- és cukrászipari kiállításról és versenyről, a Gastropanról Diószegi László és csapata. A sepsiszentgyörgyiek kenyere, péksüteménye a második, illetve harmadik helyre volt elegendő, Farkas Ferenc ételszobrászati remeke viszont kategóriájában kiérdemelte a zsűri legmagasabb elismerését.Pálinkadíj. A Potio Nobilis brand újabb nemzetközi sikereket ért el Európa talán legrangosabb seregszemléjén, a Destillatán, amelyen 11 ország 129 főzdéje vett részt.  A főzde megkapta a Höchste Qualitat minősítést, 4,25 pontot érve el a maximális 5-ből. A különböző kategóriákban a sepsiszentgyörgyi pálinkakülönlegességeket nem kevesebb, mint 14 éremmel jutalmazták.MájusMinimálbér. A hónap első napjától 1,1 millió hazai alkalmazott bruttó bére 1050 lejről 1250 lejre nőtt.
Egységár a vendéglőben. Berszány Tibor, egyebek mellett a Bertis üzletek tulajdonosa a Szent György Napokra időzítette a Central vendéglő megnyitását. Az új vendéglátóipari egység érdekessége az úgynevezett egységáras büféasztal. „Nekem az az elméletem, hogy mindig egyet lépjünk előre, mert a megállás már lejtmenet egyben” –  mondta a vállalkozó.Astra-csőd. A Bukaresti Táblabíróság jogerősen elrendelte a csődbe jutott Astra biztosító felszámolását. A biztosítási garanciaalap (FGA) közölte, hogy ezzel teljesültek a kárigények kifizetésének jogi feltételei. A Hotnews szerint a garanciaalap 60 ezer káraktát vett át az Astrától mintegy 650 millió lej értékben. A felszámolást elrendelő jogerős végzéstől számítva a károsultaknak még 90 nap állt rendelkezésükre, hogy kérjék a kártalanítást.Parafa dugó. Romániában három cég vezeti a parafa dugók és egyéb -termékek piacát. Egyikük székhelye Kovásznán van, a RobyCom Kft.-t tulajdonosa, Augustin Sasu mutatta be.Turisztikai klaszter. Miután Kovászna, Hargita és Maros megye huszonöt turisztikai érdekeltségű szervezetének nem sikerült bejegyeztetni a Székelyföldi Turisztikai Desztináció Menedzsment Szövetséget, a kezdeményezők, intézmények, civil szervezetek, vállalkozók új megoldásként klaszterbe tömörültek, hogy a térség turisztikai vonzerejét szakszerűbben használhassák ki – számolt be Albert Zoltán megbízott vezető.JúniusÉdler folytathatja. Újabb négy évre Édler Andrást választották a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparakamara élére. Ugyanakkor megválasztották a 17 tagú vezetőtanács tagjait is.Fejlesztés. Nagyjából ötmillió eurós beruházást zár a német tulajdonú, négy háromszéki nadrággyárat működtető Ready Garment Technology Kft. A befektetéseket, a hétéves bevezetést kívánó új üzleti modellt, a jövőbeni terveket Dieter Bock, a németországi anyavállalat többségi részvényese mutatta be. Kiderült egyebek mellett, hogy az egyik legnagyobb kihívásuk az egyre hangsúlyosabb munkaerőhiány. Több pénz a civileknek. Az elmúlt hat évben folyamatosan nőtt a személyi jövedelemadó két százalékáról rendelkezők száma – közölte a pénzügy. 2004 és 2010 között a felajánlható összeg abszolút értékben csaknem négy és félszer lett nagyobb, míg az adófizetők több mint tízszer akkora összeget utaltak át 2010-ben, mint 2004-ben. A 2011. évi adóból átirányított összeg először haladta meg az egymillió lejt Háromszéken, ahol a következő három esztendőben a befizetők száma gyakorlatilag nem változott, míg az összeg kismértékben növekedett 2014-ig, amikor több mint négyszeresére, valamivel 5,6 millió lej fölé ugrott. Mindez olyan körülmények között, hogy az adófizetők mintegy fele él ezzel a lehetőséggel.(folytatjuk)
Ferencz Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

500 éves a reformáció A magyar unitárius egyház
Az unitarizmus a reformáció radikális ágaként alakult ki Erdélyben. Reformátora és egyházalapítója Dávid Ferenc, aki nyugati tanulmányútjairól hazatérve kiváló elméjével, teológiai és egyházszervezési felkészültségével az erdélyi reformáció szolgálatába szegődött. Reformátori tevékenysége beilleszkedik az erdélyi reformáció fejlődéstörténetébe. Erdélyben először a lutheri reformáció vert gyökeret az 1540-es években, melyhez a szász közösség csatlakozott. 1557-ben Dávid Ferencet a magyar lutheránusok püspökévé választották. Az 1550-es évek végén a lutherinél radikálisabb helvét – sacramentarius – reformáció jelentkezett, a magyarság többsége a hitújulásnak ezt a formáját fogadta el. Ennek lett püspöke 1564-ben Dávid Ferenc. Az új vallási helyzetet fejezte ki az 1557. és 1564. évi tordai országgyűlés, midőn a reformáció lutheri és helvét irányát bevett vallásnak nyilvánította és követőinek szabad vallásgyakorlatot biztosított. Dávid Ferenc dogma- és egyházkritikájában a „semper reformada” – az állandó reformáció – elvét hirdette. A hitújítást nem tekintette befejezettnek a lutheri és helvét iránnyal, az általuk elért reformokat elégtelennek tartotta. A reformációt kívánta folytatni, midőn a Biblia alapján, az értelem segítségével vizsgálta a keresztény vallás dogmáit és tanításait. Ezekből csak azokat tartotta meg, amelyeknek bibliai alapjuk van, és az értelem által elfogadhatók, így a lényegében és személyében egy Isten lesz reformációjának alapállása és ismertetője. Dávid Ferenc tevékenységét a kolozsvári szószéken, hitvitákon, a gyulafehérvári fejedelmi udvarban és kiadványai útján fejtette ki. Nevéhez fűződik az 1568. évi híres erdélyi országgyűlési határozat előkészítése, amely a világon először addig sehol nem ismert mértékben foglalta törvénybe a lelkiismereti és vallásszabadsághoz való jogot, pontosabban fogalmazva, a gyülekezetek számára a szabad lelkészválasztást. Az 1568. január 6-13. között, Tordán tartott országgyűlés vallásügyi határozata: „Urunk őfelsége miképpen ennek előtte való gyűlésibe országával közönséggel az religio dolgáról végezött, azonképpen mostan és ez jelen való gyűlésébe azont erősíti, tudniillik, hogy midőn helyökön a prédikátorok az evangéliumot prédikálják, hirdessék, kiki az ő értelme szerint, és az község ha venni akarja, jó, ha nem penig senki kényszerítéssel ne kényszerítse az ü lelke azon meg nem nyugodván, de oly prédikátort tarthasson, az kinek tanítása ő néki tetszik. Ezért penig senki az superintendensök közül, se egyebek az prédikátorokat meg ne bánthassa, ne szidalmaztassék senki az religióért senkitől, az elébbi constitutiók szerént, és nem engedtetik ezt senkinek, hogy senki fogsággal, avagy helyéből való priválással fenyögessön az tanításáért, mert a hit Istennek ajándéka, ez hallásból lészön, mely hallás Istennek igéje által vagyon.” Mindez az egyetlen erdélyi alapítású magyar történelmi egyház állami elismeréséhez vezetett, ugyanakkor e törvénynek köszönhetően Erdély a korabeli vallásszabadság és felekezeti türelem földjévé vált, menedéket nyújtva az akkori Európa türelmetlenebb országaiból eretnekség vádjával elüldözötteknek is. A türelem hirdetése és gyakorlása azóta is kulcsfontosságú az unitáriusok számára. Az erdélyi ellenreformáció hajnalán az országgyűlés Dávid Ferencet hitújítás vádjával elítélte, és meghatározatlan idejű várfogságra ítélte. 1579 novemberében a dévai várbörtönben halt meg. Az 1570-es évek elejére Erdély legtöbb magyarok lakta falujában és városában otthonra talált az unitárius vallás. Az új hit Magyarországra is kisugárzott, nevezetesen az Alföldre, a Partiumra és Baranyára. Az erdélyi protestáns egyházszervezeti formát átvéve kormányzatunk zsinat-konzisztóriumi jellegű, ami azt jelenti, hogy az egyház kormányzása az 1579-ben megszervezett s 24 tagból álló consistorium feladata volt, élén a püspökkel. A Radecky Bálint püspök és munkatársai által 1626-ban összeállított első Egyházi rendtartás (Disciplina Ecclesiastica) szerint már intézményes formát öltött a Sancta Synodus Generalis, vagyis a Zsinat és a Generale Consistorium, azaz a Főtanács. A 18. század első felében ebből alakult ki az unitárius egyház mai központjának a csírája. Ez a központ az egész egyház ügyeinek az intézésével foglalkozik mind a mai napig, és élén egy vezető testület áll, amelynek Egyházi Képviselő Tanács a neve. Az ellenreformáció súlyos csapást mért a protestáns felekezetekre, különösen az unitárius egyházra. A kolozsvári unitárius egyházközség például elvesztette templomát (1716), iskoláját (1718) és más természetű javait. Mindez arra indította az unitárius főurakat, hogy az egyház jövőjének a biztosítása érdekében éppen ezt az egyházközséget erősítsék meg. Mivel a kolozsvári városi tanácsban az unitáriusok háttérbe szorultak, a kolozsvári unitárius egyházközség vette át az iskolai nevelés szellemi és anyagi támogatását. Amint már említettük, kulcsfontosságú volt ennek az egyházközségnek a megerősítése. Az unitárius főurak 1718-ban felhívást bocsátottak ki, amelyben adakozásra szólították fel az egyház híveit. Ennek a lépésnek egyházszervezeti jelentősége is volt: korábban az egyház kormányzásában a világiak nem vettek részt, ettől kezdve azonban az esperesek mellé világi felügyelő gondnokokat, a püspök mellé pedig két világi főgondnokot választottak. Ezzel az egyház belső szervezete megerősödött, és a kor viszonyainak megfelelően alakult. Mindennek ellenére a rekatolizáció következtében az unitárius egyházközségek és a hívek száma tovább csökkent. Ezek a támadások az egyház befelé fordulását eredményezték. A papság és a tanítók szorosabbra fűzték híveikkel a kapcsolatot, és a lelkigondozás korábban példátlan módon megerősödött. Az egyház továbbra is fenntartotta és táplálta a művelődési igényét. Ezt igazolja például az iskolák fejlesztése és a tehetséges ifjaknak továbbra is külföldi egyetemekre küldése. II. József uralkodása és az 1781- ben kiadott türelmi rendelet következtében egyházunk történetében a megújulás és a fejlődés korszaka kezdődött el. A cenzúra enyhülésével, 150 éves kényszerhallgatás után, 1778-ban végre megjelenhetett az első unitárius könyv Szentábrahámi Mihály: Summa Universae Theologiae Christianae Secundum Unitarius címmel. A hívek áldozatkészségéből mintegy 50 templom és iskola épült. A nagy építkezések mozgatója Lázár István püspök és Petrichevich Horváth Ferenc főgondnok volt. A kolozsvári főiskola mellett a 16. században alakult iskolák közül csak a tordai középfokú iskola és torockói partikula maradt fenn. Az egyház ama régi törekvése, hogy a Székelyföldön is létesítsenek középfokú iskolát, 1793-ban valósult meg, amikor a Homoródalmáson tartott zsinat elhatározta egy középfokú iskola felállítását Székelykeresztúron. A tordai és székelykeresztúri iskolák tehetséges tanulói Kolozsváron folytatták tanulmányaikat. Népiskola minden egyházközségben működött. Az 1785. évi Főtanács elrendelte, hogy minden egyházközségben keblitanácsot, azaz presbitériumot szervezzenek. Ez a világiakból álló testület a gyülekezet vezető és igazgató szerve lett. A 19. század elején egyre sürgetőbbé vált az oktatás megreformálása is. A tanügyi reformok Brassai Sámuel nevéhez fűződnek. Reformtervezetét az 1841-ben Korondon tartott zsinat elfogadta. Ennek értelmében az oktatás addigi latin nyelve helyett a magyart vezette be, az osztályrendszert a szakrendszerrel cserélték fel. Ezzel párhuzamosan felállították a nevelésügyi bizottságot is, amely szerv mind a mai napig működik. Ekkor kezdődik el az önálló intézményes lelkészképzés megszervezése is. 1845-ben a Főtanács elrendelte kétéves teológiai tanfolyam bevezetését azok számára, akik lelkészi pályára készülnek. Kriza János vezetésével 1847-ben indult a teológiai tanfolyam, amely a főiskola keretében a filozófiai kurzus elvégzése után következett. 1859-ben a kétéves teológiai tanfolyam időtartama három év lett. Egyházunk történetében fontos mozzanat volt az angol unitáriusokkal való kapcsolat felvétele 1821-ben, amely levelezéssel kezdődött, majd a kölcsönös látogatások megerősítették. Erre az időszakra tehető az amerikai unitáriusokkal való kapcsolatfelvétel is, amelyet Bölöni Farkas Sándor kezdeményezett 1831-ben, amikor az „új világban” járt. Európa történetében a 19. század eleje a forradalmak ideje. A magyar szabadságharc vívmányai közé sorolhatjuk a vallásügy korszerű rendezését és ezen belül az unitárius vallás törvényessé nyilvánítását Magyarországon. Ez a jog addig csak az erdélyi unitáriusokra korlátozódott. A szabadságharc leverését követően 12 évig tartó küzdelem kezdődött az abszolutizmussal szemben. AranyosrákosiSzékely Sándor püspök halála után, 1852-től a bécsi kormány kilenc évig nem engedte meg a püspökválasztó zsinat összehívását. Az egyház vezetését akkor Káli Nagy Elek főgondnok, Székely Mózes főjegyző-püspökhelyettes, Mikó Lőrincz főiskolai jogtanár és Fejér Márton ügyvéd vette át. Az abszolutizmus hanyatlását kihasználva az unitárius egyház 1861-ben Tordára püspökválasztó zsinatot hívott össze, amelyen Kriza Jánost választották meg főpásztornak. A kiegyezést követően hat évtizednyi szabad korszak következett egyházunkra, melyben az állam és az egyház közötti viszony megerősödött és egyházunk állami támogatást kapott. Kedvező körülmények között indulhatott meg az alkotómunka. 1861-ben Nagy Lajos tanár kezdeményezésére teológiai folyóiratot alapítottunk Keresztény Magvető címmel, amely az első ilyen jellegű vállalkozás volt Erdélyben. Azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal a mai napig megjelenik a folyóirat. Egyházunk 1868-ban ünnepelte fennállásának 300. évfordulóját, és ez volt az első alkalom, hogy megemlékeztek az 1568-as tordai országgyűlésről és Dávid Ferenc egyházalapítóról. 1876-ban, Kriza halála után Ferencz Józsefet választották püspöknek. Az ő élete és munkássága összefonódott az egyház háromnegyed százados történetével. Püspöksége idején és közreműködésével alkották meg 1899, 1902 és 1904-ben az egyház zsinatpresbiteri rendszerű új szervezeti szabályzatát, és alakult át az egyházközségeiben és hívei adakozásából élő decentralizált egyházunk erős központi egyházzá. Ez az időszak kedvezett az unitárius eszmék szabad terjedésének. Ennek eredményeképpen több egyházközség alakult, főleg városon, Brassóban, Székelyudvarhelyen, Fogarason, Petrozsényban, Lupényban, Sepsiszentgyörgyön, Segesváron, Nagyenyeden. A budapesti egyházközség mellett más Királyhágón túli területeken is szerveződtek egyházközségek: Hódmező- vásárhelyen, Orosházán, Füzesgyarmaton, Dévaványán, Polgárdiban, Mezőberényben. Ezekből az egyházközségekből 1902-ben megalakult a Duna-Tiszamenti egyházkör.
Bálint Benczédi Ferenc püspök
(Folytatása következik)
Népújság (Marosvásárhely)

Honlap múltunkról
Erdélyi Krónika
Két hete, fiatal történészekből, művészettörténészekből, régészekből álló csoportwww.erdelyikronika.net elérhetőségen honlapot tett közzé a világhálón, amelynek célja egy olyan internetes ismeretterjesztő felület kialakítása, ahol a történészek a szélesebb közönséggel is megoszthatják legújabb kutatási eredményeiket, kapcsolatba kerülhetnek a szakmabeliekkel, kifejthetik véleményüket, ugyanakkor a tudományágat illető legfrissebb hírekről és eseményekről is értesülhetnek. A honlap arra is vállalkozik, hogy az Erdély történelméhez köthető cikkeket egyazon felületre gyűjtse össze és kategorizálja. A honlapról Fodor János történésszel, szerkesztővel beszélgettünk. 
A különböző előadásokon, történelmi fórumokon elhangzott dokumentációt korábban blog felületen jelentették meg, innen jött az ötlet, hogy az információt ne csak szűk körben – a szakembereknek – hanem a nagy nyilvánossággal is megosszák. A honlap erőssége, hogy ide csak történészek, régészek, művészettörténészek, kutatók tudományos igényességgel megírt munkái kerülnek fel, olyanok, amelyeket Erdélyben írtak, illetve olyan magyarországi munkák, amelyeket az anyaországi kutatók, szakintézményekben dolgozók jelentettek meg Erdélyről. Az utóbbi évtizedben több múzeumban eredményes kutatók dolgoznak, akik munkáikkal jelentősen hozzájárulnak a történelmi szemlélet megváltoztatásához, olyan érdekes, újszerű tényeket tárnak fel vagy hoznak felszínre a régészek, amelyek kiegészítik mindazt, amit a múltról tudtunk. Ugyanakkor az a tapasztalat, hogy sok esetben a különböző városokban dolgozó kutatók, múzeumi munkatársak kevésbé szereznek tudomást kollégáikról, ezért is ezt a honlapot egyfajta szakmai fórumnak szánják, ahova ezek a munkák felkerülhetnek és így elérhetővé válik majd nemcsak szakmai berkekben, hanem azon kívül is. A honlap lehetővé teszi azt is, hogy a megjelent dokumentumokból idézzenek vagy információkat átvegyenek az érdeklődők, nyilván a szerzői jogok tiszteletben tartásával, a hivatkozás megjelölésével. A megjelent anyagok is a szerzők beleegyezésével kerültek a hálózatba. A szándék szerint a hírek kategóriában nemcsak Erdélyben, hanem Magyarországon is nyilvánosan meghirdetett történelmi előadásokat, konferenciákat, fórumokat is közzétesznek, majd az elhangzott, bemutatott dokumentumok is felkerülnek az oldalra, amelynek a böngészését azzal is megkönnyítették, hogy történelmi korok (ókor, középkor, újkor), városok (egyelőre Kolozsvár és Marosvásárhely jelenik meg), a címkefelhőkben pedig címszavakkal, ugyanakkor kategóriák (politika, gazdaság, demográfia stb.) szerint is kereshetők a tárolt dokumentumok. Mivel a jelenlegi közreműködők között van marosvásárhelyi, csíkszeredai, nagyváradi, kolozsvári munkatárs is, az a szándék, hogy az információhalmazt kiterjesszék majd a székelyföldi, közép-erdélyi és a partiumi városokra is, hosszú távon pedig természetesen Erdély nagyobb településeire. Az arculati elemeket, illetve a Facebook-oldalt kommunikációs munkatársak állítják össze és működtetik. 
Egy másik dicséretre méltó szándék az, hogy az Interjú címszó alatt olyan beszélgetéseket jelentetnének meg, amelyek egyrészt ismert és elismert történészek, kutatók, régészek életpályáját mutatják be, ugyanakkor helyt adnak fiatal kollégák bemutatásának is. A szerkesztők azt is szeretnék, ha olyan történelemtanárok is jelentkeznének, akik vetélkedőket, a szakmát ismertető, népszerűsítő rendezvényeket szerveznek. Ugyancsak a fiatalabb nemzedéknek szánják azt a felületet is, ahol történelem szakon levő egyetemisták tudományos diákköri vagy akár a középiskolai körökben – megalapozott tudományossággal – megírt dolgozatokat közölnének. Az oldal olyan felületek elérhetőségét is közli, amelyen egy-egy témában elmélyíthető az ismerettár. Ezeket elsősorban a kutató kollégáknak, diákoknak ajánlják, akik hivatkozást vagy alapdokumentációt keresnek dolgozataikhoz. Érdekes, az akadémia gyűjteményéből származó, a múlt század fordulóján Erdély különböző városaiban készült képeslapokból összeállított fotótéka is felkerült az oldalra. Ezt is szeretnék bővíteni a szerkesztők, ezért várják azok jelentkezését, akik felajánlják azt, hogy a tulajdonukban levő régi fotókat, képeslapokat, illusztrációkat megosztják a honlapon másokkal is. 
A szerkesztők szerint a honlap erőssége, hogy a hiteles, tudományos megalapozottságú munkákkal megpróbálják ellensúlyozni az áltudományos megközelítéssel világhálóra kerülő historizáló írásokat. A Fórum címszó alatt megjelenő írásokhoz is kizárólag olyan szakemberek szólhatnak hozzá, akik szintén tudományos érvekkel alátámasztott írásban egészítik ki a közölt írást. A honlapnak van egy Facebook-oldala is, ahol lehetőség van szélesebb körben is hozzászólni a témákhoz. 
Az alig két hete világhálón levő oldalt több mint 2000-en kedvelték, ennyien látták már a Facebook-elérhetőséget is. A szerkesztők célja, hogy minél több történész, kutató csatlakozzon a kezdeményezéshez, és ezáltal az adattár minél szélesebb lehetőséget biztosítson mind a szakmának, mind a közönségnek a tudományosan igazolt, kiegyensúlyozott új történelmi szemle terjesztéséhez. 
VAJDA GYÖRGY
Népújság (Marosvásárhely)

Rajzos búcsú adventtől, máris itt a Szilágyság
Körösfőtől Vajdakamarásig mintegy 200 alkotás érkezett a kolozsvári Apáczai-líceum decemberben zárult, Adventi várakozás című rajzpályázatára. Ebből nyílt tárlat az iskolában tegnap. A pályamunkáknak közel egynegyedét díjazták, az Encyclopaedia Alapítványhoz érkezett bőkezű adománynak köszönhetően.
A megnyitón elhangzott a magát daloló vallástanárként meghatározó Miklós György minikoncertje. Székely Géza képzőművész-tanár meggyőződéssel hirdette, hogy előbb-utóbb a képzőművészeti oktatást akadályozók is belátják e szak fontosságát, és elmondta: az Apáczai-líceum ötödik osztályának megszüntetése kapcsán megnyilvánuló tiltakozás nagy haszna, hogy a köztudatba vitte, miszerint a gyermekeket nem lehet sablonszerűen nevelni. Örömmel számolt be az Apáczai-líceum diákjainak nemzetközi képzőművészeti sikereiről.
Az Adventi várakozás témában érkezett pályamunkák leleményesen használták a karácsonyi témakör jellegzetes elemeit, de több tucatnyi alkotás kilép a tipikus karácsonyi motívumok köréből, így láthatunk hátán ajándékkal vágtázó szarvast, de pálmafákat is. Az Apáczai-líceum első emeletén megtekinthető tárlat alkotóinak legfiatalabbja hároméves. Szép számmal láthatunk a tapasztaltabb diákok részéről különleges technikákkal készült műveket is. Aranyosegerbegyről, Vajdakamarásról, Körösfőről, a kolozsvári belvárosi iskolákból, a kerekdombi iskola magyar negyedikeseitől, a hallássérültek iskolájából is érkeztek pályamunkák.
Az iskolában éppen a napokban kapták kézhez a hírt, miszerint az Apáczai-líceum diákjai szép elismeréseket arattak az Európai Parlament magyar tájékoztatási irodájának pályázatán, a szabadkai Ex libris nemzetközi pályázaton és a budapesti Szenczi Molnár Albert Református Gimnázium Jézus élete című pályázatán, amelynek apáczais díjazottai közül itt csak a megszüntetett ötödik osztálybelieket említjük, akik e munkáikat már a megszűnés híre utáni lelkiállapotban kényszerültek véglegesíteni: Váradi Ákos (2. díj), Imre Szilárd, Tóth Szonja és Boda Orsolya (dicséret).
Az Apáczai-líceum legközelebb január 27-én lép ismét a nagyközönség elé szilágysági néprajzi kiállításával, ahol népművészeti tárgyakat csodálhatunk majd meg (többek közt a zilahi múzeum jóvoltából), másnap pedig a témához kapcsolódó konferenciával. Ez lesz az első egy 8-10 eseményt felölelő rendezvénysorozatból, amely az Apáczai-líceum képzőművészeti tagozatának idei témaköréhez kapcsolódik. Ez a hetedik tematikus év, eddig jártak már ecsetjeikkel és kirándulásokon a Kalotaszegen, Székelyföldön, bebarangolták a Mezőséget és a csángók vidékét is, az idén a diákok a Szilágysággal ismerkednek.
Kerekes Edit
Szabadság (Kolozsvár)

Színe és visszája
Hála a vakmerő tudósoknak, Szentkatolnai Bálint Gábortól (1844–1913) Obrusánszky Borbáláig, ma már lehet szólni tájékozottként és tájékoztatóként a hunok és magyarság valós történelméről anélkül, hogy azt jóváhagyná kegyesen egy-egy Hunfalvi Pál (Paul Hunsdorfer, 1810–1691) vagy Glatz Ferenc, az életmű nélküli akadémikus. Igaz, nagy volt a jövés-menés Erdélyben is, másutt is a középkorban s még korábban. Amire föl szeretném hívni a figyelmet most is: az idegen népek, törzsek megszusszanása és otthonra találása Erdélyországban.
Elgondolom, és mások is, tudósok is teszik ezt, hányfajta nép élt és él ma is (már akiket az elmúlt hetven évben ki nem űztek a román hatalmak, mint pl. a német ajkúakat) ezen a földön. Lugostól Sepsibükszádig csak egy jó futamodás jó kocsival, és máris szembeötlő a népség vegyülése. Amire fölhívom most is a figyelmet, az az otthonteremtés, anélkül, hogy kénytelen lett volna Magyarországban vagy az Erdélyi Fejedelemségben anyanyelvét, kultúráját elhagyni annak a néprésznek. Bizonyság a ma már román többségű sok erdélyi város.
Ami a székelyföldi lakosságot illeti, itt vannak és remek székelyekké lettek önszántukból az üveghuták, kőbányák német, cseh, olasz szakemberei és azok leszármazottai az elmúlt százötven évben. Pirampel, Stekbauer, Obermájer, Herbszt, Gyakomelló és a többi családnevek és viselőik sosem jegyezték föl az üldöztetést, a fajgyűlöletet emitt, Székelyföldön, Magyarországban. 
Azt írja Glatz Ferenc mai akadémikus Budapesten, hogy a bevándorolt, honfoglaló magyarság kulturálatlan, nomád nép volt, nem ismerte a letelepedést, a magántulajdont, görbe lábú volt és rablásból élt... Érdekes lehet kávé mellett derülni ezen a vadságon, de hát megszokhattuk a hazai, megélhetési gáncsokat. Amire szeretettel figyelhetünk a mai áldott szent nap is, az a csupán jelzésként fölsorolt családnevek hosszú sora. Bücher Helmut sógorom hangoztatta előszeretettel, hogy ő bánsági, temesvári meg lugosi székely...
Illő módon gondolkodhatunk azon, miféle uralmi konkolyvetésből csapódott ránk, magyarokra az utóbbi száz évben a fajgyűlölet, mint minősítés, mint képtelen jelző. És kinek volt és van haszna ebből a minősítésből? Tudhatjuk, ha átgondoljuk. Nosza!
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kevesebb gyerek, kevesebb osztály
A romániai magyar közoktatásban mintegy tízezer gyerek kezdheti el ősszel az előkészítő osztályt. Míg az elemi képzésben nincs lényeges csökkenés, a kilencedikbe iratkozók Erdély-szerte kevesebb osztály közül választhatnak. Csökken az elméleti osztályok száma, és több lesz a szaklíceumi és a szakiskolai választék. Erdélyi körképben mutatjuk be a magyar oktatás helyzetét. 
A romániai iskolák január 11-ig, azaz múlt szerdáig mutathatták be a tanfelügyelőségeknek a következő tanévre elképzelt beiskolázási tervüket. A tanügy-minisztérium hagyja jóvá vagy csökkenti a kért osztálylétszámot. Összeállításunkban arra keressük a választ, mi várható a romániai magyar közoktatásban, hogyan alakul a reál, a humán és a szaklíceumi, szakiskolai osztályok száma, illetve mennyire súlyos a diáklétszám-csökkenés.
Hargita megyében: többen keresik a szakiskolákat
„Az ezredforduló utáni években a magyar gyerekek beiskolázását sokkal drasztikusabban érintette a létszámapadás, mint napjainkban. Létszámnövekedés továbbra sincs, de a közoktatásban tanuló gyerekek száma mostanra legalább stagnál. Az adhat okot némi bizakodásra, hogy a vidéki óvodákban javulást észleltünk, hiszen egy-egy csoportba ma már többen járnak, mint néhány évvel ezelőtt” – nyilatkozta lapunknak Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő. 2017-ben tehát nem számolnak drasztikus csökkenéssel, de megyei szinten mind elemiben, mind középiskolákban pár osztállyal kevesebb fog indulni. A következő tanévtől vélhetően nagyobb lesz a kereslet szakiskolákra, mint az elmúlt időszakban. A főtanfelügyelő által pozitívnak ítélt jelenség azt mutatja, hogy egyre több fiatal ébred rá: jobb az, ha egy megbízható és keresett szakmát választ, mintha elméleti líceumban leérettségizne anélkül, hogy tudná, hogyan tovább.
A fiatalok körében a megyében elsősorban az autószerelő és a pincérképző osztályok örvendenek nagyobb népszerűségnek. A szakiskolai képzés iránt mutatkozó érdeklődés a szülői ösztönzésnek és a vállalkozói szféra hangsúlyosabb támogatásának köszönhető. A szülők lassan rájönnek: gyermeküknek nem feltétlenül az elméleti képzés a legjobb. A vállalkozók egyre inkább támogatják és felkarolják a fiatalokat, akik egy-egy szakma birtokában ma már könnyen el tudnak helyezkedni a munkaerőpiacon.
Görbe Péter a tavalyi Hargita megyei érettségi eredményekről szólva elmondta: itt is egyértelmű javulás tapasztalható, hiszen a megyei szint meghaladta az országos átlagot. Ez annak tudható be, hogy a felkészületlenek közül egyre többen meg sem próbálják letenni a záróvizsgát. Aki viszont belevág az érettségibe, az arra törekszik, hogy minél jobb eredményt érjen el – fogalmazott a szakember.
Maros megye: szakadék az elitiskolák és a szakképzés között
„A megyei közoktatásban 27 év alatt a felére csökkent a magyar gyermekek létszáma, ugyanakkor az elmúlt néhány évben kezd beállni egy folyamatosság, hiszen nincs kiugróan sok vagy feltűnően kevés tanuló egy-egy évfolyamon. A 2017–2018-as tanévtől enyhén csökkenni fog a líceumi magyar osztályok száma, de még mindig jobban állunk, mint román társaink, akik évről évre kevesebb osztályt tudnak indítani a nagyobb arányban csökkenő gyereklétszám miatt” – mondta lapunknak Illés Ildikó Maros megyei főtanfelügyelő-helyettes.
Maros megyében egyértelműen a reál és a humán líceumi képzés örvend népszerűségnek, a szakiskolákkal szemben ma is nagy a fenntartás. A takaréklángon működő megyei szakmunkásképzés gondjai elsősorban a szülői felfogásban keresendőek. Illés Ildikó szerint a legtöbb szülő túl sokat vár el gyermekétől, aki képtelen megfelelni a követelményeknek. A szülők elismerik, hogy szükség van szakiskolát végzettekre, de saját gyerekeiknek mégsem ilyen jövőt szánnak. A szakiskolai osztályok nehezen telnek meg: az érdeklődés hiánya miatt Dicsőszentmártonban például már nem is tudnak új magyar osztályt indítani, de Szászrégenben is csak egy fél osztályt töltöttek meg a diákok, így ennek a jövője is kérdéses.
A fiatalok a divatos, felkapott líceumokban szeretnének továbbtanulni, amelyeknek jó híre van. Ezt a trendet támogatják az érettségi eredmények is: az elitiskolák nagyon jól szerepelnek, diákjaik kiemelkedő eredményeket érnek el. Ez viszont nem azt jelenti, hogy ez az út mindenki számára járható. A szaklíceumok gyengébb érettségi eredményei azzal is magyarázhatóak, hogy az itt végzők – akik nem akarnak egyetemre menni – nem igénylik az érettségi diplomát, hiszen egy-egy szakma birtokában érettségi nélkül is el tudnak helyezkedni a munkaerőpiacon.
Komolyan veszik Kolozs megyében a szakmunkásképzést
A gyereklétszám-apadás Kolozs megyét sem kíméli. Török-Gyurkó Zoltán Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes konkrét adatokat említ: két évvel ezelőtt a megyében 612 magyar diák kezdte el a nyolcadik osztályt, számuk azonban idénre százzal apadt, jelenleg 507 nyolcadikost tartanak számon. Az új tanévben tehát tovább fognak csökkenni a magyar kilencedik osztályok. Öröm az ürömben, hogy a következő tanévtől mintegy 22–23 magyar diákkal lesznek többen a megye magyar nyelvű 8. osztályaiban.
A mintegy háromosztálynyi csökkenés átrendezi a magyar líceumi oktatást, de a karcsúsításra azért is szükség van, hogy nagyobb esélyt adjanak a szaklíceumi és a szakiskolai osztályoknak.
Török-Gyurkó Zoltán szerint országszerte komoly gondokat okoz a szakmunkáshiány, és ezt elsősorban a vállalkozók és cégeik érzik meg. A tanfelügyelőség az utóbbi években egyre komolyabban veszi a szakmunkásképzést, ezért folyamatosan tartja a kapcsolatot vállalkozókkal, üzletemberekkel, akik ajánlatokkal segítik a szakmai oktatás bővülését.
„Ez a kapcsolat egyre jobban működik: a vállalkozók javaslatai alapján új osztályokat indítunk, a cégvezetők pedig munkahelyet biztosítanak a fiataloknak az iskola elvégzése után. Ez azt jelenti, hogy évről évre erősítjük a szakiskolai és a szaklíceumi képzést. Ezzel párhuzamosan viszont csökkentenünk kell az elméleti osztályok számát” – nyilatkozta lapunknak Török-Gyurkó Zoltán.
Török pozitív fordulatot lát a szakmai képzés terén, hiszen az elmúlt két évben aránylag sokan jelentkeztek szaklíceumokba. Ez többek között annak az eredménye, hogy több iskolában átszervezték a szakosztályok működését: a különböző irányultságú diákok az elméleti alaptantárgyakat együtt tanulják, a szaktantárgyakat pedig külön-külön, és ezzel nőtt az oktatás minősége és hatékonysága. Kolozs megyében jól beváltak a vegyes szakiskolai, szaklíceumi osztályok: a diákok fele például villanyszerelőnek, a másik fele pedig fodrásznak tanul, de a közös tantárgyakat együtt tanulják. Ez a fajta szakoktatás a megyében már évek óta eredményes, hiszen van iskola, ahol a diákok fele autószerelő, a másik fele autóbádogos lesz. A magyar diákok körében azonban a szakoktatás még mindig nem olyan népszerű, mint a román gyerekeknél: a magyar diákoknak több mint a fele választja kilencediktől az elméleti oktatást. Az érettségin jó eredményt elérő diákok közül pedig szinte senki nem akar szakmunkás lenni.
„A megyében jó a líceumi oktatás színvonala, én mégis a szakiskolák előretörésében látom az igazán pozitív eredményt. Azt tartom jónak, ha egy diák olyan szakmát választ, amit szeret. Sokkal több ilyen szakemberre lenne szükség országszerte” – fogalmazott a főtanfelügyelő-helyettes.
Nem csökken a Bihar megyei osztályok száma
Bihar megye azon kevés erdélyi megyék közé tartozik, ahol az idei tanévben nem csappan meg a magyar osztályok száma. Vad Márta, az Ady Endre Líceum igazgatója szerint ez elsősorban annak köszönhető, hogy az iskolák között nagyon jó az együttműködés, így közös erőfeszítéssel az enyhe gyereklétszám-csökkenés ellenére is maradhat a tavalyi beiskolázási terv. Az Adyban az előző évekhez hasonlóan idén is nagy az érdeklődés a két matematika-informatika és a két biológia-kémia osztály iránt. Az igazgatónő szerint a szakiskolai képzés iránt is nő az érdeklődés, hiszen Borson, Kágyán és Nagyváradon egyaránt jó szakiskolai, szaklíceumi osztályok működnek. „Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen a szakmát tanuló diákok szerződéses keretben a szomszédos magyarországi településeken is gyakorlatozhatnak, ahol köztudottan nagy hangsúlyt fektetnek a gyakorlati képzésre” – magyarázza a nagyváradi tanárnő. A szakiskolai képzés minőségének javulása a szülőket is érdekeltebbé tette a diákok választásában, így csökkent a reál és a humán szakok iránti túljelentkezés, és többen iratkoznak szakmunkásképző osztályokba.
Leépülőben az erdélyi magyar szórvány
„Szórványvidéken tíz év alatt a harmadára csökkenhet a gyerekszám. Példaként egy Arad megyei települést mondok, ahol 2006-ban még 20 óvodás volt, ma már mindössze hat. Ez a folyamat viszonylag lassú, de régiónként enyhén változó, egyenletes csökkenést jelent. A hiedelmekkel ellentétben ezeket a folyamatokat alig lehet befolyásolni, viszont a következményeivel számolni kell, a hatásait pedig kezelni” – fogalmazott lapunknak Magyari Tivadar szociológus, az RMDSZ oktatásért felelős alelnöke. Egyes erdélyi megyékben évente egy-két magyar osztállyal indul kevesebb az elemiben és a középiskolákban egyaránt. Jelenleg nehéz előrelátni a létszámok alakulását, részben azért, mert nem lehet pontosan tudni, hogy a kisiskolás korú gyermekek közül hányan nem bizonyulnak iskolaérettnek, hányan nem jártak óvodába vagy hányat iratnak a szülők román anyanyelvű osztályba. Erdélyben legalább 130 olyan kistelepülés van, ahol 3–4 éven belül gyermekhiány miatt megszűnik az oktatás. Ezekben a falvakban már most mindössze 2–3 gyermek születik évente.
Az oktatási szakember szerint inkább a szakoktatás irányába próbálnak nyitni, de az elmúlt 10–15 évben kialakult tanügyi szerkezethez képest számottevő változás nem várható, így az erőforrásokat ehhez igyekeznek igazítani. Ma a legtöbb önálló erdélyi magyar középiskolában évi rendszerességgel két kilencedik osztály indul – általában kétféle profilt kínálva. Közben az elmúlt években a szakiskolák iránt is egyre nagyobb az igény, hiszen ebben az oktatási keretben több száz olyan magyar fiatal tanulhat, akik amúgy sem iratkoztak volna középiskolába. Ők szakmát tanulnak, nem akarnak tehát sem érettségit, sem egyetemi oklevelet. Magyari szerint nagy gond, hogy a Székelyföldet leszámítva alig maradt magyar nyelvű szakiskolai képzés Erdélyben. A magyar nyelvű szakiskolásoknak mintegy fele most is román nyelven tanul. Nehezíti a képzést, hogy mind tankönyvekből, mind szakoktatókból még mindig kevés van.
Tavaly javultak az erdélyi magyar végzős diákok érettségi eredményei, ami ugyanakkor a középiskolai képzés megerősödését jelenti. Ez a fajta líceumi oktatás tehát továbbra is igen vonzó az erdélyi magyar gyerekek számára: egyértelmű, hogy a jobb képességű diákokat a jó líceumok csábítják.
Tizenkétezer tanerős magyar oktatás
Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség elnöke statisztikákkal szemlélteti a romániai magyar közoktatás nem túl rózsás helyzetét. A 2016–2017-es tanévben megközelítőleg 600 magyar tannyelvű első osztály és 245 magyar tagozatos kilencedik osztály indult Romániában. Míg az előkészítő osztályok esetében nincs drasztikus csökkenés – tavaly ősszel mintegy tízezer magyar gyerek indult iskolába –, az ötödik és kilencedik osztályosok létszáma egyre kevesebb: a 2016-os tanévkezdéskor mintegy hatezer magyar tanuló kezdte meg a kilencedik osztályt beleértve a szakiskolai osztályokat is. A tömbmagyar megyékben – a Székelyföldön, illetve a Partiumban is – magyar tagozaton iskolánként még mindig több osztály telik meg, ugyanakkor egyre több az úgynevezett egyiskolás megye: a diákok Temes, Arad, Beszterce, Máramaros és Hunyad megyében már csak egyetlen iskolában tanulhatnak magyar nyelven a középfokú oktatásban.
„Az egyetlen vonzóerőt továbbra is a minőségi oktatást nyújtó magyar iskola jelenti, ahol kitűnő a felszerelés és megfelelően felkészültek a tanárok. Ezek az iskolák azonban csak úgy maradhatnak fenn, ha a magyar szülők ragaszkodnak gyerekeik magyar tannyelven történő oktatásához” – fogalmazott Burus.
A romániai magyar oktatásban jelenleg mintegy 12 ezer tanár tanít, miközben a tanerő egyre jelentősebb része a nyugdíjkorhatárhoz közelít. A humán tantárgyak oktatói köre az utóbbi években felfrissült fiatal tanárokkal, a matematikát, fizikát, informatikát, kémiát végzettek nagyobb része azonban nem a tanári állást választja, hanem a jövedelmezőbb kutatási munkát, vagy cégeknél helyezkedik el. Burus szerint az is gond, hogy a pedagógusi hivatás nem kap elegendő társadalmi elismerést. „Ha kevés a fizetés és a szakmai megbecsülés, akkor alacsony a motiváltság a főoktatásban tanulók esetében, hogy tanárnak álljanak. Ez azonban nemcsak a magyar tagozatok problémája, hanem az egész országé”.
Az iskolaválasztás szempontjából továbbra is vezetnek a reál és a humán tagozatok, miközben az utóbbi két évben lassan növekedni kezdett a szaklíceumi és szakiskolai osztályok száma. Ennek a bővülésnek igazából az szab gátat, hogy a szülők többsége továbbra sem akarja szaklíceumba vagy szakiskolába íratni gyerekét – fogalmazott lapunknak Burus-Siklódi Botond.
Elégedett a kolozsvári Báthory líceum közössége„Az elmúlt évtizedekben kialakult egy helytelen felfogás: szülők és diákok egyaránt az elméleti osztályokban látnak lehetőséget, holott jelenleg éppen fordítva áll a helyzet. Ha az elméleti osztály elvégzése után egy diák nem folytatja tanulmányait, akkor vajmi keveset ér az érettségi diplomájával ” – véli Tímár Ágnes, a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum igazgatónője. Az iskolában már negyedik éve működik egy kiadványszerkesztői szaklíceumi osztály, amelynek diákjai a számítógépes szöveg- és képfeldolgozás gyakorlatát sajátítják el. A középiskola elvégzésével olyan oklevelet kapnak, amelyet jól tudnak majd hasznosítani a munkaerőpiacon, de egyetemen is folytathatják tanulmányaikat. Az eddigi gyengébb érdeklődés ellenére az igazgatónő bízik abban, hogy az osztályt továbbra is eredményesen tudják működtetni.Az elméleti osztályok utánpótlásával nincs gondjuk, hiszen a diákok versenyeznek a bejutásért. „A diákok körében végzett felmérés megnyugtatta a Báthory vezetőségét, ugyanis legtöbben azt nyilatkozták, hogy nem csalódtak az iskola által nyújtott feltételekben, és jól érzik magukat nálunk. Örömmel mutatjuk be az iskola által elért eredményeket, ezekkel a reális információkkal igyekszünk csalogatni az új tanulókat” – fogalmazott a tanintézmény vezetője, aki fontosnak tartja, hogy több diák is jelezte: a számítógépes kiadványszerkesztői diploma mellett szeretnék megszerezni a könyvkötői diplomát is. Tímár Ágnes már felvette a kapcsolatot kolozsvári kiadókkal és nyomdákkal, hogy ebbe az irányba is tudjanak nyitni, így kettős képesítést adnának a szaklíceumi osztályt elvégzők számára.
Nem magyar gond az iskolaigazgatói kinevezés Országos viszonylatban a magyar iskolákban kisebb gondot okozott az igazgatók versenyvizsgája után kialakult helyzet, mint a többségi, román iskolákban. Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatásért felelős alelnöke szerint Hargita megyében például kevesebb, mint húsz iskolában nem sikerült betölteni az igazgatói állást, így azokban az oktatási intézményekben továbbra is ideiglenes igazgató lesz. Az újabb, várhatóan az idén nyáron tartandó versenyvizsgákig a régi igazgatók a helyükön maradhatnak, illetve azok is vezetők lehetnek, akik az ősszel sikertelenül vizsgáztak. A politikus szerint ez azzal magyarázható, hogy a versenyvizsgára jelentkező tanároknak már eleve meg kellett felelniük bizonyos feltételeknek. Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő szerint az üresen maradt igazgatói helyeket átmenetileg olyan személyek foglalhatták el, akiket a tanügyi testület javasolt és részesei az oktatásmenedzsmentnek. 
Szatmári Bence, Kádár Hanga 
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

„Több mint erdélyi, több mint magyar”
Erdély- és Partium-szerte kiállításmegnyitókkal, díjátadókkal, irodalmi estekkel, színházi előadásokkal ünneplik a magyar kultúra napját, amelyet 1989 óta tartanak január 22-én annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.
Gazdag kulturális felhozatallal: kiállításmegnyitókkal, díjátadókkal, irodalmi estekkel, színházi előadásokkal ünneplik Erdély- és Partium-szerte a magyar kultúra napját, amelyet 1989 óta tartanak január 22-én annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.
Vasárnap adják át Kolozsváron az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat, a magyar kultúra napja alkalmából az RMDSZ évente jutalmazza azokat a művészeket, akik az erdélyi magyar kultúra átörökítéséhez, megismertetéséhez megkülönböztetett módon hozzájárulnak. Vasárnap 17 órától a sétatéri Kaszinó épületében tartandó díjátadó gálán az RMDSZ idén is három jeles erdélyi magyar művészt méltat. Az eseményen ünnepi beszédet mond Kelemen Hunor szövetségi elnök, a gálát Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongorista előadóestje zárja.
Irodalmi estek és Szoborerdő Háromszéken
Háromszéken is gazdag kulturális kínálat várja az érdeklődőket. A román kultúra napja és a magyar kultúra napja között, pénteken 18 órától kerül sor a sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban a Bod Péter Megyei Könyvtár társszervezésében arra a közönségtalálkozóra és felolvasóestre, amelynek meghívottjai Andrei Dósa és Robert G. Elekes brassói költők. Beszélgetőtársaik a rendezvényen Adrian Lăcătuş irodalomkritikus és Szonda Szabolcs könyvtárigazgató. A rendezvényen a nyelvek és kultúrák egymás mellett éléséről, azok egybehangol(ód)ásáról, identitásról és alkotói énről is szó lesz.
Szintén pénteken, 13 órától a Kovásznai Művelődési Központban a sepsiszentgyörgyi Evilági együttes és a kovásznai HANGfoglalás együttes közös koncertjére kerül sor, közreműködnek a Kőrösi Csoma Sándor- gimnázium diákjai. Alkalmi Szélhárfa címmel a sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban a Székely Nemzeti Múzeum társszervezésében kerül sor Fekete Vince és Lövétei Lázár László költők irodalmi estjére szombaton 18 órától.
Kézdivásárhelyen tárlatnyitóval ünnepelnek: Ilés-Muszka Rudolf és Vargha Mihály, a helyi Nagy Mózes-gimnázium rajztagozatának első-, illetve második generációs növendékei, a Kosztándi és Vetró házaspár tanítványai negyven évvel első iskolai kiállításuk után közös tárlatot mutatnak be Szoborerdő címmel. A kiállítás szombaton 18 órától nyílik a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban. A közös iskolai évek óta életútjaik elváltak: Ilés-Muszka Rudolf Veresegyházán él, Vargha Mihály a sepsiszentgyörgyi múzeum igazgatója. Bár mindketten egyéni útjukat járják, művészetükben ennyi év távlatából is felfedezhetők hasonlóságok.
Ignácz Rózsa írónő emlékezete
A Balassi Intézet, Magyarország kulturális központja a szentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házzal január 22-én 18 órakor vetítéssel egybekötött szakmai beszélgetést tart Oláh Katalin filmrendezővel, valamint Csukás Sándor operatőrrel, az Ignácz Rózsáról, valamint az Erdős Renééről szóló dokumentumfilmek alkotóival. Ignácz Rózsa életének és munkásságának megismerésével bepillanthatunk az irodalmi élet mellett a színház világába is. Ignácz Rózsa könyvei elsősorban az erdélyi magyarság történelmi viszontagságairól és színháztörténetünk nagy alakjairól szólnak. Már első írásainak megjelenését követően a magyar prózaírás egyéni stílusú folytatójaként üdvözölték méltatói. Kodolányi János így jellemezte: „Több mint erdélyi, több mint magyar, több mint református, több mint asszony, mint anya és feleség. A teljes ember jelent meg.”
Bányatemetések Marosvásárhelyen
Marosvásárhelyen színházi előadásokkal is ünneplik a kultúra napját: a nemzeti színház közölte, sikersorozatuk utolsó állomásához érkeztek a „Bányák”, azaz Székely Csaba Bányavirág és Bányavakság című színműveinek előadásai a Tompa Miklós Társulat és a Yorick Stúdió színrevitelében.
A Bányavirág című színművet Sebestyén Aba rendezésében 2011. október 9-én mutatta be a Tompa Miklós Társulat. A premier előtt a szerző így írt ajánló soraiban: „Székelyföldön kétszer nagyobb az öngyilkosságok aránya, mint egész Romániában. Senki nem tudja, miért. Egyesek a zord időjárással, a hegyvidék ridegségével magyarázzák. Mások azzal, hogy a bicskához gyakran nyúló falusi székelyek számára más az emberi élet értéke. Az ő világukban a Nap hamarabb nyugszik le. Minél hamarabb, annál jobb. (...) A szerencsétlen sorsok és a sok lemondás ellenére a Bányavirág nem egy komor darab.”
A Bányavakság premierjére szintén a Tompa Miklós Társulat és a Yorick Stúdió koprodukciójában került sor 2012. szeptember 23-án. Az előadás ismertetője szerint a korrupció és a nacionalizmus két olyan probléma, ami Székelyföldön markánsan jelen van, de erről nem illik beszélni. A Bányavakság nem azért beszél róluk, mert nem illik, hanem mert ezek a problémák léteznek, fertőznek, és képesek veszélyes méreteket ölteni. A két előadásnak összesen 130 alkalommal tapsolhatott a közel 20 ezer néző Bukaresttől Pécsig 23 különböző városban. A Bányavakság „előadás-temetésére” szombaton 20 órától, a Bányavirágéra vasárnap 20 órától várják a nagyérdeműt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében.
Gittai István költőt köszöntik Nagyváradon
Nagyváradon is több kultúranapi rendezvény várja a közönséget. Gittai István költőt legújabb kötetének bemutatójával köszöntik 70. születésnapja alkalmából. A Bihar megyei Tóti községben született költő Budapesten él. A Várad folyóirat egyik alapítóját a kerek évfordulón Létesszencia című, a Várad és a Holnap Kulturális Egyesület közös gondozásában megjelent kötetével ünneplik. A hetven számozott példányban is elkészült könyv bemutatóját – a magyar kultúra hete részeként – január 20-án, pénteken 18 órától tartják a Teleki utcai Illyés Gyula Könyvesboltban. A szerzőt Szűcs László méltatja, közreműködik Szabó Eduárd színművész.
Sebestyén Márta és Andrejszki Judit kultúranapi koncertjét vasárnap 18 órától láthatja-hallhatja a közönség a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) székhelyén. Szintén a PKE ad otthont Szabó Réka képzőművész egyéni tárlatának, amely a vasárnap 17 órától nyílik meg, a kiállítást dr. Onucsán Miklós képzőművész, a PKE docense méltatja. Szabó Réka az egyetem képzőművészeti szakának végzettje, munkáiban mindig igyekszik valamilyen eszmét is megjeleníteni, soha nem elégszik meg a látvánnyal. Betű és kép között elmosódnak a határok, a jelentés a betűkből álló képből és a képnek alárendelődő betűkből áll össze.
Kölcsey-díjakat adnak át Aradon
Hagyományosan a magyar kultúra napján, január 22-én adják át az aradi Kölcsey Egyesület Kölcsey-díjait, amelyekkel olyan személyiségek tevékenységét ismerik el, akik az Arad megyei magyar közösségért, kultúrájáért tettek érdemlegeset. A Kölcsey Egyesület a legrégebbi aradi magyar civil szervezet, a Kölcsey-díjat pedig 2004 óta adják át. Idén a Pro Urbe-díjas Cziszter Kálmán építésznek, aradi szaktekintélynek, az RMDSZ volt megyei és helyi önkormányzati képviselőjének a város épített örökségének védelmében és a Kölcsey Egyesület támogatásában kifejtett szerepéért, valamint az aradi származású Piroska házaspárnak, Katalinnak és Istvánnak, a város színháztörténetének kutatásában kifejtett munkájáért adják át az elismerést.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)

Paplakfejlesztés Szinden
Egy évtizednyi munkálatok eredménye
Hivatalosan unitárius paplakként működik ugyan, de már évek óta használják különböző erdélyi magyar civil szervezetek (például az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) innen indítja az immár több évtizede szervezett Jókai Mór Emléktúrát, itt tartotta bevetési gyakorlatait az Erdély Mentőcsoport is), s már időszerűvé vált, hogy jelentős fejlesztést eszközöljenek a Kolozs megyei Szinden található 104 éves közösségi házon.
Szabó László unitárius lelkész tájékoztatása szerint az 1568-ban alapított Magyar Unitárius Egyház Kárpát-medence-szerte (Erdélyben és Magyarországon) 140 unitárius egyházközséggel rendelkezik, a tagok száma 60 ezer körül mozog. – Közülük az egyik legkisebb a Szindi Unitárius Leányegyházközség, amelynek csupán 17 helybeli tagja van, 74 éves átlagéletkorral. A maroknyi szindi magyarságnak az unitárius egyházközség maradt az egyetlen szervezeti kerete, amely a 97 százalékban román többségű faluban ápolja a nemzeti azonosságtudatot. A szindi magyar közösség tagjainak zöme idős, beteg és özvegy. Szociális és egészségügyi gondokkal küzdő öregemberekről van szó, akik magukra maradottakként szerény életkörülmények között élnek, mivel utódaik a közeli városokba költöztek vagy éppen nyugat-európai vendégmunkások. Szind földrajzi fekvése amúgy szerfelett előnyös: 5-5 kilométernyire található a Tordai- és a Tordatúri-hasadéktól, illetve a tordai sóbányától. Mindezek arra késztették az egyházközséget, hogy a több százéves templomon kívüli egyetlen épületét, a paplakot átalakítsa közösségi vendégházzá – részletezte a lelkész. 
A lelkipásztor közölte: az elmúlt évtizedben az egyházközség nekilátott a 220 négyzetméter alapfelületű, 104 éves paplak fejlesztésének, ami során az anyagi támogatások mellett rendkívüli értéket jelentett sokak önkéntes munkája. Az elmúlt 10 évben – Székelyföldről, Kolozsvárról, Budapestről és más vidékekről – mintegy száz személy érkezett a szindi paplakra kalákázni. A több száz napot kitevő munkálatok eredményei: gázalapú fűtésrendszer kialakítása, a konyha és más épületrészek újravakolása és festése, ablakok cseréje, néhány új ágy beszerzése, az udvar hátsó részének rendbetétele és beültetése gyümölcsfa-csemetékkel stb. Ezek közül kiemelkedő fontosságú a fűtésrendszer megvalósítása (közel 20 ezer lej értékben), amely az épület használhatóságának új léptéket biztosít. Ennek köszönhetően a karácsonyi istentiszteletet a gyülekezet – emberemlékezet óta – első alkalommal tarthatta a paplakon, a fűtetlen, ilyenkor jéghideg templom helyett.
Megtudtuk: számottevő befektetést jelentett a metángáz bevezetése, amely a téli időszakban tapasztalt alacsony hőmérsékletek okozta többletfogyasztás és -kiadás ellenére jelentősen növeli a közösségi ház vonzerejét. Részletek és szemléltető képek a www.szind.hu honlapon.
Kiss Olivér
Szabadság (Kolozsvár)

Csíkszékért-díjban részesült Zsigmond Barna Pál főkonzul
Évindító küldöttgyűlést tartott pénteken az RMDSZ Csíki Területi Szervezete, amelynek keretében leköszönése alkalmából kitüntették Zsigmond Barna Pált, Magyarország csíkszeredai főkonzulját – közölte szerkesztőségünkkel a szervezet közleménye.
A laudációban elhangzott, hogy Dr. Zsigmond Barna Pál kovászember. Státusából és habitusából fakadóan jó kapcsolatokat épített ki politikai életünk, közéletünk valamennyi szereplőjével, hozzájárulva ahhoz, hogy újból normális mederbe terelődjenek az itteni magyar közképviselet és a magyar kormányzat közötti kapcsolatok, illetve ahhoz, hogy létrejöjjön a hazai magyar–magyar összefogás. Ugyanakkor teljes mellszélességgel kiállt a legutóbbi parlamenti választásokat megelőző kampányban a magyar összefogás jelöltjei mellett. Magatartásával megmutatta, hogy milyen egy igazi diplomata: úgy képviselte Magyarországot a Székelyföldön, ezen belül Csíkszéken, hogy közben Csíkszék az egész Székelyföld érdekeinek megjelenítője lett.
A küldöttgyűlésen részt vett Kelemen Hunor szövetségi elnök, Borboly Csaba, a csíkszéki RMDSZ-szervezet elnöke, Tánczos Barna szenátor, Korodi Attila parlamenti képviselő és Sógor Csaba európai parlamenti képviselő.
Erdély.ma

Gyümölcsöző együttműködések kezdete lehet a BMC kiállítása
– Szeretném, ha ezután minden év januárjában megszerveznénk itt a Barabás Miklós Céh kiállítását, a mostani alkalom ennek a folyamatnak lehet a kezdete – hangsúlyozta Lucian Nastasă-Kovács múzeumigazgató pénteken délután, az erdélyi magyar képzőművészeket tömörítő szervezet országos tárlatának megnyitóján a Művészeti Múzeum emeleti termében. Örömmel nyugtázta, hogy létrejöhetett a tárlat, amely több tekintetben is premiernek számít. Németh Júlia műkritikus, a céh alelnöke megjegyezte: több évtizedes küzdelem után, az igazgató hathatós támogatásával nyíltak meg előttük az intézmény eddig hermetikusan zárt kapui. Országos kiállításon legutóbb nyolc évvel ezelőtt mutatkozhatott be a szervezet, Sepsiszentgyörgyön, a megalapítás 80. évfordulóján. Ezúttal annyi alkotás érkezett, hogy a Művészeti Múzeum földszinti és emeleti termei mellett a Minerva-házba is jutott belőlük. Szombaton közgyűlést tartottak, ahol a tagok újabb három évre szavaztak bizalmat Kolozsi Tibor elnöknek. (A borítóképet Rohonyi D Iván készítette; Lucian Nastasă-Kovács, Kolozsi Tibor, Németh Júlia, Bordás Beáta és Tibori Szabó Zoltán a megnyitón)
Kolozsi Tibor szobrászművész, a Barabás Miklós Céh (BMC) elnöke arról beszélt, hogy olyan képzőművészeket, iparművészeket és kritikusokat tömörít a szervezet, akik elsősorban a névadó szellemében alkotnak. 1929-ben, amikor Kós Károly és Szolnay Sándor irányításával, Bánffy Miklós támogatásával létrejött, a kor legjelesebb festőinek, grafikusainak, szobrászainak és iparművészeinek biztosított megnyilatkozási lehetőséget, és rangos kiállítások tömkelegével igazolta életképességét.
Elnevezését illetően nem véletlenül esett a választás a magyar biedermeier festészet egyik legkiválóbb mesterére, aki különböző településeken élt és alkotott: Márkosfalván, Dálnokon, Nagyenyeden, Kolozsváron, Bécsben, Bukarestben, Velencében, Bolognában, Firenzében, Rómában, Nápolyban, Párizsban, Londonban és Budapesten. Több mint háromezer rajzot, festményt és litográfiát készített, a magyar mellett németül, románul, angolul, olaszul és franciául is beszélt. – Személyében egy nagyon komoly hivatástudattal rendelkező világpolgárral ismerkedhetünk meg, aki nagyvonalúságában és előítélet-mentességében még mindig előttünk jár. Modern korunk elvárásaival összevetve is egyértelmű, hogy választott példaképünk eszményisége nem homályosodott el az elmúlt kétszáz évben. Ha jellemezni akarjuk a BMC-t, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a személyiségét – mondta Kolozsi Tibor.
A kiállításra, amely a Barabás Miklós művészi és emberi nagyságának is szándékszik megfelelni, a céhtagok mellett román anyanyelvű alkotókat is meghívtak – Dorel Găină, Gheorghe Mureșan, Ioan Horváth-Bugnariu, Mana Bucur és Ovidiu Petca –, akikkel őszinte baráti kapcsolatot ápolnak, s akik számára az együttlét, az együttélés életforma, nem pedig absztrakt fogalom.
Székelyföldtől a Partiumig, de még Magyarországról is érkeztek alkotások Kolozsvárra, mintegy kétszáz mű, amelyek között a szobrászat, a festészet, a grafika, a textil- és a fotóművészet egyaránt képviselteti magát – részletezte Bordás Beáta, a tárlat kurátora. Felidézte: eleinte megijedt a feladattól, hogy kurátorként kell helytállnia, elvégre korábban nem volt alkalma ilyesmivel foglalkozni. Köszönetet mondott a művek válogatása során kapott segítségért Németh Júliának, Kolozsi Tibornak, Dan Breaz muzeográfusnak, valamint Sipos László és Székely Géza képzőművészeknek; hozzáértésüket tapasztalva már otthonosabban érezte magát az előkészületek során. – Az alkotások elhelyezése is jelentős kihívásnak bizonyult, remélem, hogy ez is elnyeri a tetszésüket. A múzeum emeleti termeiben találhatók a grafikák, a fotók, a textilmunkák és néhány kerámia, míg a földszinti terembe a szobrok és a festmények kerültek. Ugyanakkor törekedtünk arra is, hogy partnerintézményünkhöz, a Minerva Művelődési Egyesület székhelyére is jelentős műveket küldjünk – fejtette ki Bordás Beáta.
Idős, már befutott művészektől az igazán fiatal tehetségekig számos korosztály képviselteti magát a kiállításon, és külön öröm a kurátor számára, hogy szülővárosából, Sepsiszentgyörgyről is szép számmal érkeztek alkotások. Elárulta, hogy az anyagról hosszabb elemzést tervez írni, amely majd a Tribuna folyóiratban jelenik meg.
Elismeréssel illette a fiatal művészettörténészt Németh Júlia, véleménye szerint a jövőben is jó kezekben lesz a műkritika és az erdélyi magyar képzőművészet, amennyiben Bordás Beáta hallatja még a hangját. A válogatás kapcsán kitért arra, hogy korántsem voltak könnyű helyzetben, négy napon át reggeltől estig dolgoztak. – Olyat, hogy mindenki meg legyen elégedve, nem nagyon tudunk létrehozni. Mindig lesznek kommentárok, elégedetlenek, de ilyen a világ, és hogyha néhányan közös nevezőre jutottunk abban, hogy a munkákat hogyan és hova helyezzük el, akkor abban nyilván volt valami ráció – fűzte hozzá Németh Júlia.
A 88 éves BMC újraalakulása óta eltelt 23 év eseményeibe is betekintést nyújtott: az Abodi Nagy Béla festőművész és Kós András szobrászművész kezdeményezésére 1994-ben életre hívott szervezet első elnöke Kancsura István volt, az ő nevéhez fűződik a Szolnay-kiállítás és a Bethlen Kata Diakóniai Központban tartott első országos tárlat megszervezése. A következő, 1997-es marosvásárhelyi országos tárlat – immár Jakobovits Miklós elnöksége idején – már népesebb művészgárdát vonultatott föl, majd következett az 1999-es bemutatkozás, amelynek szintén a kolozsvári Diakóniai Központ adott otthont.
Az áttörést 2002 jelentette, amikor a Romániai Képzőművészek Szövetsége kolozsvári fiókjának Szentegyház utcai galériájában állíthattak ki, ez volt az addigi legátfogóbb tárlat, Károly Zöld Gyöngyi szervezésében. Aztán 2005-ben nyitotta meg kapuit a Barabás Miklós Céh Farkas utcai székháza, amely kisebb csoportos kiállítások mellett sok egyéni tárlat helyszínéül szolgált. A következő mérföldkőnek a Minerva-ház bizonyult, „Kolozsvár egyik legjobban felszerelt és legszebb központi galériája, ahol Tibori Szabó Zoltán elnök szélesre tárta az ajtókat”; a Jókai utcai térben eddig öt alkalommal tartották meg a céh legnépesebb csoportjának évi értékfelmérő tárlatát.
Boldogan konstatálta Tibori Szabó Zoltán, hogy a BMC művészei végre bejuthattak alkotásaikkal a Művészeti Múzeum termeibe, ugyanakkor a Minerva és az intézmény közötti jövőbeli együttműködést is kilátásba helyezte. – Amikor a helyszínekkel bajban lesznek, viszonozni fogjuk a mostani lehetőséget. Gratulálok a művészeknek, rangos kiállítás született – hangsúlyozta.
Ami a múzeum jövőbeli tevékenységét illeti, Lucian Nastasă-Kovács kellemes meglepetéseket ígért a Kolozsvári Magyar Napok idejére, és másik két fiatal kollégájuk, Jakab Attila és Bencze Fruzsina rátermettségéről is biztosította a közönséget. Az ünnepélyes megnyitón a Barabás Miklós arcképével ellátott, Vetró András által készített bronz emlékplakettet, valamint oklevelet nyújtott át Németh Júlia és Kolozsi Tibor azoknak, akik a szervezet tevékenységének előmozdításához hozzájárultak. Elismerésben részesült Lucian Nastasă-Kovács igazgató (az erdélyi képzőművészet és a BMC tevékenységének népszerűsítéséért), Tibori Szabó Zoltán újságíró, művészetszervező (az erdélyi képzőművészet népszerűsítése terén szerzett elévülhetetlen érdemeiért, a céh szellemi és anyagi támogatásában kifejtett többéves önzetlen műpártolói tevékenységéért) és a Communitas Alapítvány (a minőségi erdélyi magyar kultúra, ezen belül a képzőművészet és a céh népszerűsítése, támogatása terén kifejtett tevékenységéért; a díjat Szép Gyula kuratóriumi alelnök vette át).
A kortárs erdélyi magyar képzőművészet keresztmetszetét nyújtó országos kiállítás szerdától vasárnapig 10 és 17 óra között tekinthető meg a múzeum Főtér/Piaţa Unirii 30. szám alatti székhelyén; a Minerva-házban (Jókai/Napoca utca 16. szám) munkanapokon 10 és 14 óra között várják a látogatókat.
A szombati közgyűlésen újabb három évre választották elnökké Kolozsi Tibort, alelnök maradt Németh Júlia és Élthes Barna, a gazdasági ügyintéző Takács Magdolna, a titkár pedig Tosa Katalin. A honlap kezelésével és a tagok közötti kapcsolattartással Horváth Lászlót bízták meg, és néhány fiatal képzőművészt is bevontak a régiófelelősi feladatok ellátásába. Mintegy félszázan kérték a céhbe való felvételüket, a bizottságban, amelyet az elbírálás érdekében hoztak létre, valamennyi szakterület képviseltette magát: Kuti Botond (festészet), Károly Zöld Gyöngyi (textilművészet), Gergely Zoltán (szobrászat), Koncz-Münich András (kerámia), Nagy Annamária (üvegművészet), Székely Géza (grafika), Mira Marincaș (fotó- és digitális művészet). Legfontosabb szempontként a minőséget és a szakmai végzettséget vették alapul, döntésük nyomán 16 személy nyert tagságot. A bizottság három kérelmezőt javasolt jelölt státuszra, ők egyéni tárlatok megrendezésével bizonyíthatják rátermettségüket. Három kérelmező esetében a főiskolai végzettség hiányát kifogásolták, a többiek felvételét a belépési nyilatkozatukat tartalmazó dosszié hiányossága miatt utasították el.
Ferencz Zsolt
Szabadság (Kolozsvár)

Csángók és betyárok – elkezdődött a XI. Magyar Kultúra Hete
Szombat délután elkezdődött és péntekig tart Szatmárnémetiben az immár tizenegyedik alkalommal megrendezésre kerülő Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozat. Az első nap két színházi előadással nyitott: egy felolvasószínházi és egy koncertfilmszínházi alakítással.
Január 22-e a magyar kultúra napja. Tóth-Páll Miklós, a Harag György Társulat színművésze, örökös tagja az Ady Endre Társaság elnökeként álmodta meg, hogy a magyar kultúrát ne csak egyetlen nap, hanem egy egész hétig ünnepeljük. Nem véletlen tehát, hogy a Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében 19.00 órakor kezdődő Betyárjáték előtt ő köszöntötte a nagyérdeműt, ünnepélyesen megnyitva ezzel a péntekig tartó eseménysorozatot.
Addig azonban már túl voltunk egy remek, impresszív előadáson. Az „Apróka eszponka" egy valóságos mese. Mese a jelenről és egy kicsit a múltról is. A székelyföldi Máthé Kriszta azzal a céllal érkezett a Bákó megyei Frumósza (más néven Szépfalu) faluba, hogy magyarul tanítsa az ott élő csángó gyerekeket. Élményeit prózába és újságcikkekbe foglalta, azokból pedig felolvasószínházi mű lett. Sata-Bánfi Ágota kolozsvári színésznőre pedig mintha rászabták volna ezt a szerepet - nem véletlenül töltötte vakációit székelyföldi nagyszülőknél, a székely és csángó nyelvjárást egyaránt autentikusan használta. Hisz egy vérből vagyunk...
Az előadás és a bemutatott írások többszörösen egzotikus világot tártak elénk. Egyrészt ott van nagyszüleink letűnőben lévő archaikus világa, amelyben még közel(ebb) éltünk a természethez, a gyerekek pedig tudták mi az a csorda, miként kell megülni a lovat - ráadásul szőrén -, az embereknek volt idejük mesélni és volt szívük befogadni. Másrészt pedig ez a végeken élő magyarok világa a maga nehézségeivel, örömeivel, kulturális és nyelvi értékeivel. Majd`elfelejtettük: az eszponka biztostűt jelent.
A két órával később, a nagyszínpadon kezdődő Betyárvilág viszont már a modernitás világa, szöges ellentétben címével. A betyárokról ugyan Sobri Jóska, Patkó Bandi, Veszelka Imre (és családja), Angyal Bandi, Jáger Jóska, Zöld Marci, Savanyú Jóska - és a 19. századi betyárok közül a legismertebb - Rózsa Sándor, azaz rablók, gyilkosok egyfelől, másfelől népballadák, mondák folklorizálódott hősei, az egykorú ponyvairodalom sztárjai jutnak eszünkbe.
A Betyárvilág azonban egy olyan modern zenei mű, amelyben hagyományos dialógusok nem nagyon vannak, a dalokat különböző színházi jelenetek, filmbejátszások kötik össze. Ferenczi György és a Rackajam, valamint Szomjas Gyrörgy felelt a zenei alapokért, Kovács Norbert Cimbi és társai pedig az ugyancsak meghatározó szereppel rendelkező táncért. „Olyan ez az előadás, mint egy élő, videóklipszerű zenés film", fogalmazott Ferenczi.
A szenzációs kezdés után vasárnap történelmi drámával folytatódik a Magyar Kultúra Hete. Egy olyan drámával, amely ezer szállal kapcsolódik Szatmárhoz: Bakócz Tamásról szól, az Erdődön született kerékgyártó fia majdnem pápa lett...
Január 22., Vasárnap
A magyar Kultúra Napja
Szakszervezetek Művelődési Háza, nagyterem, 19 óra
TÓTH-MÁTHÉ MIKLÓS: A NAGYRAHIVATOTT
A Magyar Drámák Színháza
A történelmi drámának Katona József óta nagy hagyománya van Magyarországon. Jelesebbnél jelesebb íróink ábrázolták eseményeit a nemzeti önbecsülés elősegítésére. Tóth-Máté Miklós, debreceni drámaíró darabja egy jelentős történelmi alakról, Bakócz Tamásról szól, aki majdnem pápa lett az 1513-as vatikáni választáson.
Bakócz Tamás, a keresztes hadjárat megszervezésére Itáliából hazatérő főpap, Ulászló király beleegyezésével hadat gyűjtött a török ellen, és a sereg fővezérévé a jobbágyi sors elől katonának állt, és egy hőstettéért a királytól nemességet nyert lovas hadnagyot, Dózsa Györgyöt teszi meg. A szerényen fogadott kinevezést Dózsa a had kiképzésével hálálja meg, és indul is paraszt-jobbágy seregével a harcba. De Bakócz pápai küldetése és keresztény elszánása kudarcba fullad a főurak ellenkezése, jobbágy-gyűlölete, a pór hadaktól való félelmük következtében. Dózsa népei tehát uraik ellen fordulnak, a nekivadult sereg öl, pusztít, de szembe találja magát Zápolya hadainak megtorló dühével. Dózsát Temesvárott foglyul ejtik, tüzes trónra ültetik. Bakócz szent szándéka visszájára fordult. Az öreg és megkeseredett érsek Rómába készül, nincs maradása, ám Ulászló kérlelésére mégis marad, hogy majd eltemethesse barátját, a királyt, s maga pedig a magyarok Nagyasszonya tiszteletére emelt, a később róla elnevezett kápolnában nyugodhassék. Az izgalmas, a Bakócz Tamás alakját híven feltámasztó, kitűnő atmoszférájú darab tovább gyarapítja nemzeti önismeretünket. A felnőtteknek szóló előadást középiskolás kortól ajánljuk az igényes irodalmat szeretőknek.
szatmar.ro

Domokos Pál Péter, a csángók vándorapostola
Domokos Pál Péterre emlékeztek hétfő délután Csíkszeredában, a Kájoni János Megyei Könyvtárban a magyar kultúra napját ünnepelve. A neves néprajzkutató előtt – halálának 25. évfordulója alkalmából – előadással, kiállítással és filmvetítéssel tisztelegtek.
A Kájoni János Megyei Könyvtár ünnepségének kezdetén Tímár Karina csángó magyar népdalokat énekelt Domokos Pál Péter tiszteletére, majd Kelemen Katalin, a könyvtár munkatársa szólt a jelenlevőkhöz.
„Domokos Pál Péter Csíksomlyón született neves néprajzkutató, Széchenyi-díjas tanár, zenetörténész, a moldvai csángó népcsoport legismertebb kutatója, akit Szabó T. Attila nyomán metaforikusan a csángók vándorapostolának is neveznek. A moldvai magyar vokális és hangszeres népzene, a szellemi és tárgyi néprajz, népi vallásosság, a társadalomnéprajz, a csángó történelem és művelődéstörténeti demográfia kutatása területén egyaránt jelentőset alkotott. A tizennyolcadik századi magyar zenei emlékek, kéziratos források felkutatása és feldolgozása terén is jelentős a munkássága. Életművére emlékezve nem feledkezhetünk meg a Csíksomlyóhoz és Csíkhoz kapcsolódó munkásságáról, a helyi népviselet, a hagyományok felélesztésére irányuló tevékenységéről sem. A székely népet saját értékeinek megbecsülésére, megőrzésére tudatosító tevékenysége nélkül ma bizonyára sokkal szegényebbek lennénk. Ő mindig azt kereste a tennivalók közt, amivel szűkebb és tágabb hazájának használni tud” – mutatott rá.  
A könyvtárban még ezen a héten megtekinthető dokumentumértékű fotókból, kiadványokból, könyvekből álló kiállítással is a neves néprajzkutató gazdag és sokrétű életművét igyekeztek felidézni a szervezők.  
Halász Péter néprajzkutató Domokos Pál Péterről tartott előadása elején rámutatott, a magyar kultúra napját nem úgy kellene ünnepelni, ahogy általában ünnepeljük, „hogy esztendőnként egy napon egy-egy kipipálható akcióval letudjuk a témát. Hanem úgy, ahogy legjobbjaink élték a magyar kultúrát, az analfabéta moldvai csángóktól elkezdve az olyan emberekig, mint akire itt most emlékezünk. Akik benne éltek ebben a kultúrában, eszerint dolgozva, eszerint imádkozva, énekelve, táncolva és eszerint gondolkodva. Amint tette ezt Domokos Pál Péter, amíg huszonöt esztendővel ezelőtt el nem szólította közülünk a Fennvaló. De példája itt maradt közöttünk, és érdemes felelevenítenünk, hogy jobbá válhassunk általa.”
Az előadó elmondta, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum néprajzos munkatársa, Lukács László az 1990-es években lészpedi emberekkel beszélgetve hallotta, hogy az 1932-ben falujukban járt Domokos Pál Péterre úgy emlékeznek, hogy Magyarország királya látogatott el hozzájuk álruhába, hogy meglássa, miként élnek és hogyan beszélgetnek a csángó magyarok ott a Beszterce völgyében.
„Magam is sokszor tapasztaltam, hogy úgy beszélnek róla egykori moldvai ismerősei, házigazdái vagy azok leszármazottai, ahogy csak a szájhagyományban élő, legendás alakokról szólnak az apáról fiúra szálló emlékek. Pedig annak a 85 esztendővel ezelőtti látogatásnak a hangulata nagyon is lehangoló volt. Ahogy Péter bácsi leírja a könyvében, július 26-a volt, Szent Anna napja, a lészpedi katolikus magyarok búcsúja. Történetesen püspökjárás is: szabófalvi születésű Rab Mihály, alias Mihai Robu, a magyarságát megtagadó, rábízott híveivel szembeforduló jászvásári püspök, aki már akkor románul hirdette az igét a Csíkból másfél évszázada a madéfalvi veszedelem idején elmenekül lészpedi székelyeknek, románul bérmálta, énekeltette és gyóntatta őket. Domokos Pál Péter, aki lószekérrel, csíki cserépárusnak álcázva magát járta a moldvai falvakat, a búcsús tapasztalatok szomorúságával tért be Simó Anti Józsiék házába, hogy szállást kapjon és fonográffal népdalokat gyűjtsön. A látogatás emléke aztán ott maradt Lészpeden és önálló életet kezdett élni. Ehhez kedvezőek a feltételek ott a régi Etelközben, hiszen anyanyelvükön nem tudnak se írni, se olvasni, szájról szájra, apáról fiúra száll az ismeret és a gondolat, és így egy-kettőre hagyománnyá válik.”
A néprajzkutató hangsúlyozta, Domokos Pál Péter nem csak csodálatos dalaikkal, szépséges viseletükkel, kincseket hordozó nyelvükkel, hanem minden elesettségükkel, jogfosztottságukkal, szenvedésükkel, bizonytalan identitásukkal, önpusztító széthúzásukkal, azaz teljes sorsukkal együtt vállalta a moldvai csángó magyarokat. Ugyanakkor tudta, hogy a Romániához került erdélyi magyarságnak a saját gyökereibe kell kapaszkodjon. Ezért nemcsak ő maga öltözött ünnepnapokon székely ruhába, hanem arra törekedett, hogy egész Székelyföldön visszaadja a hagyomány, a viselet, a dalok, a táncok, a faragások, a kerámiák becsületét. Élete fő célja az volt, hogy a magyar műveltség hiátusait pótolja.
Az ünnepség részeként egy 1963-ban, Domokos Pál Péterről készült dokumentumfilmet is levetítettek.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Unitárius találkozó Temesváron
„Mint élő kövek, épüljetek lelki házzá”
A Temesvár-Belvárosi Református Egyházközség templomában január 21-én, szombaton immár második alkalommal szervezték meg az ország legnyugatibb megyéiben élő unitáriusok találkozóját. Az 1989-es forradalom templomában igét hirdetett dr. Koppándi Botond, a gyakorlati teológia tanára, a kolozsvári unitárius püspökség képviselője. A jeles eseményen részt vettek a temesvári történelmi egyházak lelkészei és plébánosai.
Dr. Koppándi Botond Péter apostol egy kisázsiai szórványgyülekezetnek írt első levelének szavaival üzent a maroknyi temesvári unitárius gyülekezetnek: „S magatok is, mint élő kövek, épüljetek lelki házzá, szent papsággá”. „Péter apostol megfogalmazta azt a közösségépítő stratégiát, amely máig érvényes: arra buzdítja a kis gyülekezet tagjait, hogy legyenek élő kövek, és úgy épüljenek föl lelki házzá, hogy erős, igaz közösséget alkothassanak. Péter erőt, bíztatást ad, megnyugtatja őket, hogy nem a kézzel épített templom, hanem sokkal inkább a lelkek közötti szövetség, az igaz érzések alkothatják a keresztény közösséget” – mondta dr. Koppándi Botond. „De mi a teendő a XXI. században, a szórványban, azokban a kis közösségekben, ahol már csak 2-3 magyar ember van, ahol nincsenek lelkészeink, és az emberek úgy érzik, hogy nincs jövendő, maholnap föl kell adni ezeket a legvégső bástyákat? Nincs válasz, nincs az a gyülekezetépítő recept, amely ezt egyértelművé tenné! Van isteni gondviselés, van egy-két elszánt ember, vannak végvári harcosok, akik ebben a nagy bekerítésben is derekasan megállják a helyüket. Egyetlen apró tanácsot adhatnék: az egymás lelke iránti érzéseket kellene megerősíteni, amit talán a legszebben Dsida Jenő fogalmazta meg Menni kellene házról házracímű versében:
„Menni kellene házrólházra, városról városra mintegy izzadt, fáradt, fanatikuscsavargó. Csak két égő szememet,szakadozott ruhámat, porlepettbocskoromat hívni bizonyságula szeretet nagy igazsága mellé,és rekedt hangon, félig sírvakiabálni minden ablak alatt:Szakadt lelket foltozni, foltozni!Tört szíveket drótozni, drótozni”
A temesvári unitárius találkozó résztvevőit, a történelmi egyházak képviselőit, a gyülekezet tagjait és a más felekezethez tartozó házastársakat Koppándi B. Zoltán dévai szórványlelkész köszöntötte. „A temesvári kis gyülekezet egy nagyobb szórványgyülekezet része, a délnyugat-erdélyi unitárius gyülekezet tagja, amelynek központja Déván van, és hozzá tartoznak Vajdahunyad, Temesvár, Arad és a környékbeli falvak. Nagy öröm számomra, hogy itt lehetünk és ilyen nagy számban ünnepelhetünk!” – mondta Koppándi B. Zoltán, aki külön köszöntötte a testvérfelekezetek képviselőit, akik elfogadták a meghívást és jelenlétükkel az ökumenizmust, az összetartást erősítették, valamint testvérbátyját, Koppándi Botond teológiai tanárt, lelkészt Kolozsvárról, aki az Unitárius Püspökség üdvözletét is elhozta a temesváriaknak. Koppándi B. Zoltán lelkész az Unitárius Egyház Főtanácsa nevében köszönő oklevelet adott át Szász Enikőnek, a temesvári gyülekezet gondnokának „a szórványban kifejtett egyházszolgálatáért és helytállásáért”.
A házigazda Temesvár-Belvárosi Református Gyülekezet nevében Fazakas Csaba lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket, aki meghívta az unitárius találkozó résztvevőit, hogy jövőre, az erdélyi vallásszabadságot szentesítő 1568-as tordai országgyűlés 450 évfordulójának az évében is ezen a helyszínen tartsák meg a harmadik unitárius találkozót.
Az istentisztelet ünnepi műsorral folytatódott, amelynek keretében citerán játszott Illés Sándor, verset mondott Illés Izabella, népdalokat énekelt Szabó Abigél, végül Molnos András Csaba színművész szavalta el Babits Mihály Miatyánk című költeményét. A Himnusz eléneklése után az unitárius találkozó fehér asztal mellett folytatódott az Újvárossy Ernő nevét viselő közösségi teremben.
„Édesapám emléke kötelez”
A maroknyi, mintegy 40-50 lelket számláló temesvári unitárius gyülekezet gondnoka, Szász Enikő színművész a Nyugati Jelennek elmondta: ez a gyülekezet mintegy 150 esztendeje folyamatosan létezik, és a helyi evangélikus egyház szárnyai alatt fejti ki tevékenységét, ők biztosítják az istentiszteletekhez a helyszínt, a lelkészek pedig Nagyváradról szolgáltak be. „Az unitárius találkozót  Koppándi B. Zoltán tiszteletes úr kezdeményezte 2015-ben közösségerősítés céljából, illetve a testvérgyülekezetekkel meglévő jó kapcsolatok ápolása céljából – mondta Szász Enikő –, én magam csak rásegítek erre a kezdeményezésre összeterelni a híveket, felhasználva minden rendelkezésre álló kommunikációs csatornát. Magam is papi családból származom, édesapám Székelyudvarhelyen volt unitárius lelkész, sőt esperes is volt. Úgy érzem, hogy a rá való emlékezés kötelez az unitárius gyülekezet érdekében tenni valamit”. Szász Enikő szerint az unitárius hívek többsége Erdélyből, elsősorban a Székelyföldről került ide Temesvárra, a ritka kivételek között van Marossy Zoltán volt alprefektus, aki született bánságinak és unitáriusnak vallja magát.
„A Temes megyei Zsombolyán, római katolikus környezetben nevelkedtem – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Marossy Zoltán –, unitárius gyökereim édesanyám révén Küküllősárdra vezetnek, amely a Szászföld és a Székelyföld határán található. Gyermekkori vakációimat ott töltöttem Küküllősárdon, ahol a nagyapám volt az unitárius gyülekezet gondnoka. Az olvasottak vittek az unitárius valláshoz, mert engem katolikusnak kereszteltek, de azután úgy alakult, hogy feleségemmel Isten előtt házasságot a küküllősárdi unitárius templomban kötöttük. Később alkalmazkodtunk a temesvári helyi viszonyokhoz és fiainkat reformátusnak kereszteltük.” Marossy Zoltán szerint egyértelműen Szász Enikő a temesvári unitárius gyülekezet „motorja” és talán az sem véletlen, hogy a rendszerváltás utáni években a helyi RMDSZ vezetői között szép számmal voltak és vannak unitárius hívők (Marossy Zoltán, Sütő-Udvari Magda, Szász Enikő – szerk. megj.)
Az első két unitárius találkozó sikere, lelkesedése felvillantja a reményt, hogy itt, a bánsági szórványban is van jövője a piciny gyülekezetnek és „élő kövekként” valóban sikerül felépíteni azt a „lelki házat”, ahol egymásra találnak a régió unitárius hívői.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

„Megvédjük embereinket!”
Megünneplik a székely szabadság napját 
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kivétel nélkül az összes olyan perét megnyerte, amit a hatóságok indítottak a székely szabadság napján szervezett megemlékezések miatt, ami azt bizonyítja, hogy törvényes úton járunk – hangoztatta pénteki sajtóértekezletén Izsák Balázs, és hozzátette: a megemlékezés idén március 10-én is megtartják.
Az SZNT elnöke azt mondja: 2016-ban rekordszámú bírságot kiróttak a marosvásárhelyi megemlékezés résztvevőire, rendbontás, csendháborítás, engedélyezetlen felvonuláson való részvétel és egyéb okokkal, és ezek közül, ami perre került, mindeniket megnyerték.
– Továbbra is számítunk embereink munkájára, és ha kell, megvédjük őket a hatóságokkal szemben – hangsúlyozta Izsák Balázs. 
Gazda Zoltán, az SZNT háromszéki irodavezetője jelezte: március 10-én (pénteken), a forgatókönyv a tavalyihoz hasonló: a Turul-madárnál tartott sepsiszentgyörgyi ünnepség után indulnak a buszok Marosvásárhelyre.
Az SZNT elnöke elmondta: a szervezet a 2009. szeptember 5-i Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés határozatának megfelelően erősíteni szeretné a széki identitást. 
– A történelmi székely autonómia a székek autonómiájára épül. Ebben tér el az SZNT autonómia- statútuma a román kormányétól, és az ehhez nagyon hasonlító RMDSZ–Magyar Polgári Párt tervezettől. Mi ugyanis azt a történelmi tényt erősítjük, hogy az autonóm Székelyföld alapvető közigazgatási egységei nem a megyék, hanem a székely székek, amelyek a székely önkormányzatok társulásával jönnek létre – magyarázta Izsák Balázs.
Az SZNT elnöke tájékoztatást tartott a szervezetnek az Európai Bizottság ellen folyó pere alakulásáról is. 
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Elvesztette Hargita megye prefektusa a román-magyar együttélési kódex kidolgozását támadó pert
A Hargita megyei törvényszék elutasította Jean-Adrian Andrei Hargita megyei prefektus keresetét, amelyben a kormány székelyföldi képviselőjeként megtámadta a megyei önkormányzatnak a román-magyar együttélés jó normáit rögzítő kódex kidolgozásáról szóló határozatát. Az első fokon hozott ítélet kivonatát a bíróságok portálján közölték szerdán. Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke az MTI-nek elmondta, bízik abban, hogy a prefektus mérlegelni fogja, hogy "a jó szándékú, példa értékűnek is tekinthető program csak jót hozhat mind a magyarok, mind pedig a románok számára", és lesz olyan bölcs, hogy nem fellebbez az ítélet ellen. (mti)
Transindex.ro

Ebben bizony Székelyföld az egyik legjobb
Országszerte, de kelet-európai viszonylatban is élen jár a Maros, Hargita és Kovászna megyei otthoni beteggondozás, amelyet napi szinten egyre többen vesznek igénybe. A Gyulafehérvári Caritas idén ünnepli otthoni beteggondozó szolgálatának húszéves fennállását. 1997 óta sokat fejlődött ez az ágazat, ma már nem csak a környező megyékből, hanem Boszniából, a Moldovai Köztársaságból, Grúziából és Fehéroroszországból is jönnek ide szakmai képzésekre.
A legelső otthoni beteggondozó központot Nagyenyeden hozta létre a Gyulafehérvári Caritas 1997-ben. Rá egy évre Székelyudvarhelyen, 1999-ben Marosvásárhelyen, 2000-től pedig Csíkszeredában és Gyulafehérváron is megalakult a központ. A szervezet betegápolási tevékenysége az otthonhoz, ágyhoz kötött betegek, a szakorvosi ellátásban hiányt szenvedők számára nyújt segítséget. Helyzettől függően egészségügyi, háztartási vagy szociális jellegű szolgáltatásokat lehet igénybe venni, de a betegközvetítő szolgálat során kapcsolatot teremtenek a beteg és a szakorvos között a beteg szállítása, és ha szükséges, szállásának biztosítása által is.
Maros megyében 56 otthoni beteggondozó látja el a mindennapi feladatokat 23 önkormányzat területén, és jelenleg 2934 ápolásra, otthoni gondozásra szoruló személy van a Caritas nyilvántartásában – tudtuk meg az adatokat Molnár Józseftől, a szervezet PR-es munkatársától. Maros megyében három csoport látja el a beteggondozói feladatokat, az egyikhez Marosvásárhely és környéke, Nyárádmente és a Mezőség egy része tartozik, a második csoport a Kis-Küküllő mentén, azaz Balavásártól Szovátáig látja el a feladatokat, a harmadik pedig a Nagy-Küküllő mentén teljesít szolgálatot. Koszta Piroska, a marosvásárhelyi csoport vezetője lapunknak elmondta, a legtöbb beteg ágyhoz kötött, és napi szinten hat-hét új személlyel növekszik az ellátottak száma, főként ebben az időszakban, mert gyakori az elcsúszás, esés.
„Szinte az összes ápoltunk ágyban fekvő beteg, és egyedül élnek, vagy dolgoznak a családtagok. Sokan közülük olyan településen laknak, ahol nincs rendszeres buszjárat, a szakápolóink ezért a gyógyszerek kiíratásában, megszerzésében is segítenek. A csoportunknak jelenleg 483 ellátottja van kilenc községben” – mondta Koszta Piroska. A 0265–246 804-es telefonszámon lehet érdeklődni a szolgáltatás felől, de a szervezet honlapján is elérhetők a szükséges információk.
Péter György, a Gyulafehérvári Caritas szociomedikális ágazatának igazgatója 2000 óta dolgozik a szervezetnél, és úgy érzi, mérföldkőhöz érkezett az otthoni beteggondozó szolgáltatás. „Az első tíz évünk az építkezésről szólt, hiszen akkor még megfelelő törvénykezés sem volt a szolgáltatás működtetésével kapcsolatban. Azóta sokat tanultunk a nyugati partnereinktől, jelenleg Maros, Hargita és Kovászna megyében a legfejlettebb az otthoni beteggondozó hálózat az országban, nem csak miattunk, hanem a Diakónia és más szervezetek szolgáltatásai miatt is. Úgy érezzük, hogy mérföldkőhöz érkeztünk, és az ország többi részének is meg kell mutatni, hogy hogyan működik a hálózat” – fejtette ki az igazgató. Az elmúlt időszakban nem csak a környező megyékből, de Boszniából, a Moldovai Köztársaságból, Grúziából és Fehéroroszországból is jöttek a Gyulafehérvári Caritas képzéseire, ugyanis az elmúlt két évtized alatt komoly szakmai tapasztalatot is gyűjtött a szervezet beteggondozás terén.
A Caritas tervei között szerepel az ápoló szakma jelentőségének megerősítése, ugyanis míg Nyugaton doktorálni is lehet ebben a szakmában, addig itthon mindössze posztliceális képzésben részesülhet valaki, ezért szakmai képzést is vállal a szervezet – tudtuk meg Péter Györgytől. A Caritas többek között egy háromnapos nemzetközi konferencia szervezésével ünnepli meg a beteggondozás húszéves jubileumát, amelyre Marosvásárhelyen kerül sor november 15–17. között Ápolás és életminőség címmel.
Hajnal Csilla
Székelyhon.ro

Megjelent a hivatalos közlönyben az autonómiát követelő kezdeményezés
Csütörtökön megjelent a hivatalos közlönyben a Székelyföldnek autonómiát előirányzó törvénytervezet, amelyet polgári kezdeményezésként akar a parlament elé terjeszteni egy – a Gyergyószéki Székely Tanács (GYSZT) által megalakított – tíztagú kezdeményező bizottság.
A tavaly novemberben beterjesztett tervezet szövege együtt jelent meg a – szakértőkből álló, a törvényszövegek jogharmóniáját vizsgáló – törvényhozási tanács véleményezésével, amely a kezdeményezés elutasítását javasolja a törvényalkotóknak. Az indoklásban a szakértők kifejtik: azért javasolják a törvényjavaslat elutasítását, mert álláspontjuk szerint a kezdeményezés az egységes román nemzetállammal párhuzamos, különálló állami entitás létrehozását irányozza elő, ami alkotmányellenes.
„A következő lépés az aláírásgyűjtés kell legyen” – mondta Árus Zsolt, a GYSZT elnöke, a kezdeményezők egyike az MTI érdeklődésére. Hozzátette, hogy Gyergyószéken jövő héttől megkezdik a szükséges támogató aláírások gyűjtését, de az országos aláírásgyűjtés megszervezésének feladata szerinte a székely autonómiamozgalom ernyőszervezetére, a Székely Nemzeti Tanácsra (SZNT) hárul.
Izsák Balázs, az SZNT elnöke korábban kifejtette: racionálisabb megoldásnak tartja, és inkább azt szorgalmazza, hogy az erdélyi magyarság decemberben megújult parlamenti képviselete terjessze a törvényhozás elé az autonómia-statútumot. A polgári kezdeményezésre csak alternatív lehetőségként tekint, mivel annak feltételeit nagyon nehéz teljesíteni. Izsák Balázs szerint ugyanis a polgári kezdeményezést szabályozó törvényt úgy „találták ki”, hogy a magyarok az őket érintő kérdésekben állampolgári törvénykezdeményezést ne tudjanak beterjeszteni.Romániában az állampolgárok akkor kezdeményezhetik egy törvénytervezet parlamenti megvitatását, ha azt legalább százezren támogatják. Az aláírásgyűjtés előfeltétele, hogy a tervezetet a törvényhozási tanács véleményezze, és az megjelenjen a hivatalos közlönyben. Ahhoz, hogy a – Hargita és Kovászna megye, valamint Maros megye egy részéből álló – Székelyföld autonómiastatútuma polgári kezdeményezésként kerüljön a bukaresti parlament asztalára, nemcsak a három székelyföldi megyéből, hanem további legalább nyolc megyéből kell megyénként legalább ötezer aláírást összegyűjteni. Ez azt jelenti, hogy olyan megyék támogatására is szükség van, ahol a magyarság szórványban él.
A Székelyföld autonómiastatútumáról először 2004-ben, majd (egy módosított tervezetről) 2012-ben rendeztek szavazást a román parlamentben. A tervezeteket, amelyeket akkor az RMDSZ néhány törvényhozója kezdeményezett, mindkét esetben érdemi vita, egyetlen román támogató voks nélkül vetették el.
MTI
Erdély.ma

A hetedik tárgyalás következik (Székelyföldi terrorvád)
A bukaresti táblabíróságon holnap délelőtt 11 órára tűzték ki az alapfokú per hetedik tárgyalását, amelyben a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság ügyészei terrorizmussal vádolják Beke István Attilát és Szőcs Zoltánt. Az újabb tárgyalások és tanúkihallgatások nyomán úgy tűnik, az igazgatóság és a Román Hírszerző Szolgálat által kiagyalt vád kártyavárként omlik össze.
Az előző, december 5-ei tárgyaláson a taláros testület jóváhagyta, hogy a soron következő nyílt ülésen hallgassák meg a titkosszolgálat által 2015. október 10-én készített többórás hangfelvétel egy részét. Ugyanakkor elfogadták a Szőcs Zoltán által javasolt tanúk – Tóth Hanna, Mihály Márta, Datki Zsuzsa, Datki Levente, Darvas Erzsébet, Szathmáry János, Soós László és Németh Loránd Csaba – kihallgatását. A holnapi tárgyalásra Tóth Hannát és Mihály Mártát idézték be. A tárgyaláson mindkét vádlott és a két védőügyvéd is jelen lesz.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ellentmondások
Mintha ismételné magát a történelem, újból utcára vonult jelentős méretű tömeg. Főleg a fővárosban tüntettek sokan a kormánynak a büntetőjog módosításáról szóló két sürgősségi kormányrendelete ellen. Több hasonló megmozdulást láttunk az elmúlt öt évben, mint ahogy a kormány stratégiája sem újszerű. Elég egyértelmű, hogy a kabinet hirtelen, egyeztetések nélkül akarta elfogadni a közkegyelemben való részesítés tervezetét olyan pillanatban, amikor Liviu Dragnea az Egyesült Államok elnökével fényképezkedett, és próbálta szánalmas pr-akcióval elhitetni, hogy fontosabb személy, mint amilyen valójában.
Egyértelmű, hogy Dragnea mindent feltett egy kártyára és az ellene folytatott bírósági eljárások miatt nem maradt sok ideje életbe ültetni az igazságszolgáltatásra vonatkozó elképzeléseit abban a reményben, hogy el tudja kerülni a felelősségre vonást. Dragnea stratégiája már csak azért sem lehetett sikeres, mert nem vette figyelembe az időtényezőt. De túlságosan sunyi is volt, ami megmagyarázza, miért vonult utcára akkora tömeg. Nem kell feltétlenül a titkosszolgálatok manővereire gyanakodni, ugyanis a társadalomban tetten érhető az a politikusok ellen irányuló közhangulat, ami képes kimozdítani otthonából tízezreket. A PSD terve Klaus Johannis államfőt is pozícióba hozta, hiszen az ellenzék zászlóshajójaként már-már magára hagyott elnök éppen akkor kapott politikai muníciót, hogy ismét előtérbe kerüljön, amikor már úgy tűnt, elfogy körülötte a levegő, és a PSD-ALDE elsöprő kormánytöbbség őt is elnyeli.
A közösségi oldalakon felmerült az a szerintem legitim kérdés, hogy a magyar közösség miért maradt ki ebből a tüntetésből. Nyilvánvalóan, lehettek magyarok is a tüntetők között, de azt hiszem, jogosan fogalmazódik meg az az elvárás, hogy lehettek volna többen is. A romániai magyarságnak a kisebbségi társadalmakra jellemző fogyatékosságai mellett főleg az okozza a téma iránti érzékenységhiányát, hogy a magyarok nagy része elvesztette a bizalmát a hazai állami intézményekben. A nemzeti kisebbségek elidegenedése a többségi állami intézményektől egy általános jellemvonás, ami a romániai magyarság esetében már 1918-ban elkezdődött. A történelem folyamán voltak időszakok, amikor ez az irány enyhült, de lényeges változás nem történt. A közelmúltban az RMDSZ törekvései is kudarcot vallottak, hiszen a többszörös kormányzati szerepvállalás ellenére sem lehet könnyen meggyőzni magyar fiatalokat, hogy állami hivatalnoki, ne adj Isten, katonai, rendőri karriert építsenek Romániában, vagy egyáltalán román többségű munkaközösségben vállaljanak munkát.
A mostani tüntetéseknek egyértelműen intézményi szereplői vannak. A tiltakozók azt a korrupcióellenes ügyészséget éltetik és nevét skandálják, amelynek több eljárása megkérdőjelezhető etnikai elfogulatlanság szempontjából. Legutóbb a romániai magyarok nagyobb számban akkor vonultak utcára, amikor a DNA Marosvásárhelyen eljárást indított a helyi római katolikus líceum megalapítása ügyében. Azelőtt a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium újraállamosítása miatt tüntetett még több magyar. A székelyföldi és belső-erdélyi települések több magyar elöljárója ellen indított eljárások esetében is számos kétely merült fel. A romániai magyarok jelentős részében megerősítést nyert ezáltal is, hogy a román állam továbbra is ellenségként tekint rájuk. Nem nézi jó szemmel a magyar közösségi intézményrendszerének megerősítésére irányuló törekvéseket, és azt a benyomást kelti, hogy a román államnak nem esik jól, sőt veszélyt lát abban, ha a magyarok jól érzik magukat szülőföldjükön.
Ilyen előzmények után érthető, hogy a magyarok visszafogottabbak, és nem tudnak teljes mértékben azonosulni a román igazságszolgáltatás alfájának és omegájának tekintett DNA-val. A vádhatóság körüli harcok távolról sem a jókról és a rosszakról szólnak. Ennél sokkal árnyaltabb a történet, hiszen arról is szót kell ejteni, hogy mennyire demokratikus, ha egy társadalom elitjét az igazságszolgáltatás eszközével akarják minden áron leváltani.
Nem tudom elhinni, hogy az emberek ne ismernék a PSD-t, és azt sem tudták volna, hogy mire készül a választások előtt. Románia egyik legrégebbi pártjáról beszélünk, amelynek vezetői sem ma kerültek a közélet homlokterébe. És mégis, decemberben a PSD történelme legfényesebb győzelmét aratta a mindenki által a rendszerváltozás óta legkorrektebbként emlegetett parlamenti választáson. Az ellentmondás abban nyilvánul meg, hogy miközben a lakosságot alig lehet mozgósítani választáson, egy jelentős része az utcai megmozdulások révén akarja érvényre juttatni álláspontját. Ennek egyik magyarázata lehet, hogy a román társadalom az utóbbi években megváltozott. Kialakultak azok az egészséges társadalmi reflexek, amelyek szükségesek, hogy egy közösség akár utcai tüntetéseken is hangot adjon elégedetlenségeinek. Ugyanakkor ez a réteg túl kis létszámú választások megnyeréséhez, a hiteles politikai vezetőket nélkülöző pártok pedig képtelenek becsatornázni támogatói bázisukba a radikálisabb változást és mindenekelőtt a nyugatihoz hasonló jólétet követelő távolmaradókat.
A DNA ellentmondásos megítélése a román társadalomban is tetten érhető. A vádhatóság az elmúlt években több olyan eljárást indított román gyanúsítottak ellen is, amelyek ártottak a DNA-nak. Megnőtt azok száma, akik a vádhatóság pártatlanságában kételkednek. Az emberek jelentős része látja, hogy nap mint nap mekkora médiashow folyik az ügyészség székháza előtt, és joggal teszik fel a kérdést, hogy ezeknek az eljárásoknak egy része mennyire megalapozott, ha ma már szinte bármire rá lehet húzni a tartalmatlanná vált hivatali visszaélést.
Az is jelentős szerepet játszik, hogy a DNA hálójában nem csak magas rangú politikusok akadtak fenn, hanem hivatalnokok, orvosok, vámosok, rendőrök, tanárok százai, akik a hazai társadalom által elnézően szemlélt, és normálisnak tekintett apróbb „közbenjárásokért” bűnhődnek. Sokan vannak azok, akik maguk is belekényszerültek ennek a jellegzetesen hazai informális ügyintézési rendszernek a fenntartásába, és ilyen alapon szinte bárki számon kérhető lenne kisebb vagy nagyobb korrupció miatt. A különbség csak annyi, hogy egyesek lebuktak, mások még megúszták. De nem tudhatják meddig, hiszen rendszerint tíz évnél régebbi ügyek is előbuknak. Úgy gondolom ez is részben megmagyarázza a választási eredmény és az utcai tüntetés közötti kontrasztot.
Borbély Tamás
Szabadság (Kolozsvár)

Corlățean rögeszmének tartja, a PNL elutasítja az autonómiatörekvést
A Hargita és Kovászna megyei etnikai alapú politizálás visszatérő rögeszméjének nevezte Titus Corlățean volt román külügyminiszter azt a Székelyföldnek területi autonómiát előirányzó törvénytervezetet, amelyet polgári kezdeményezésként a román parlament elé akar terjeszteni a Gyergyószéki Székely Tanács által megalakított kezdeményező bizottság.
A bukaresti kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora a News.ro hírügynökségnek nyilatkozva csütörtökön úgy értékelte, semmi esélye sincs annak, hogy a tervezetet a bukaresti parlament megszavazza.
„Én nem használom a Székelyföld elnevezést, mert Romániában vagyunk, a területi közigazgatási egységek neve pedig Hargita és Kovászna" – jelentette ki Corlățean. A volt külügyminiszter szerint egyetlen kötelező érvényű európai dokumentum sem fogadja el az etnikai alapú politikai autonómia gondolatát, sem az Európa Tanács, sem az Európai Unió szintjén. „Semmi esetre sem fogadható el Romániában, ahol az alkotmány nagyon világosan fogalmaz ebben a kérdésben" – tette hozzá a szociáldemokrata politikus.
Szintén az alkotmányra hivatkozva jelezte Raluca Turcan, az ellenzékben lévő jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) ideiglenes elnöke, hogy a kezdeményezők nem számíthatnak a PNL támogatására. „Románia szuverén, független, egységes és oszthatatlan nemzetállam. Egyetlen alkotmányellenes kezdeményezés sem élvezheti a PNL támogatását. A PNL számára az állam független, egységes és oszthatatlan jellege nem képezheti alku tárgyát" – szögezte le Turcan.
Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője szerint itt az ideje „nagyon nyíltan" beszélni a romániai kisebbségvédelem eszközeiről. A frakcióvezető a News.ro megkeresésére elmondta: a polgári kezdeményezést még nem vitatták meg, az RMDSZ még nem alakította ki erről az álláspontját. Felidézte: az RMDSZ-nek van egy saját törvénytervezete Székelyföld autonómiájáról, amelyet közvitára bocsátott, de amely „még nem került napirendre".
A Gyergyószéki Székely Tanács polgári kezdeményezése – a székelyföldi autonómia-tervezet és a törvényhozási tanács elutasító véleményezése – csütörtökön jelent meg a hivatalos közlönyben. A kezdeményező bizottságnak fél éve van arra, hogy azt a százezer – legalább 11 megyéből származó, megyénként legalább ötezer – támogató aláírást összegyűjtse, amellyel a tervezet megvitatására lehet kötelezni a bukaresti parlamentet.
MTI
Krónika (Kolozsvár)

A Bethlen-kollégium titka
A református egyházi tulajdonban levő Bethlen Gábor Kollégium felújításának alkalmából tartottak hálaadó istentiszteletet szeptember 17-én Nagyenyeden.
Erdély legkorszerűbb, legjobban felszerelt iskolájává varázsolták a frissen felújított nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumot. A patinás épületegyüttes kívülről-belülről gyönyörű látványt nyújt. A több száz éves alma mater épületeit uniós forrásokból, valamint az egyházkerület és a helyi önkormányzat anyagi hozzájárulásának köszönhetően újították és szerelték fel korszerű, digitális oktatóeszközökkel. A beruházás értéke mintegy hatmillió euró.
A felújítás nehézségei
A református egyház 2004-ben kapta vissza az épületegyüttest, a kollégiumnak régen azonban nem csak ezek az épületei voltak a birtokában. A kommunista államosítás előtt tanári lakásokkal, erdővel, földekkel rendelkezett, ez a vagyon tette lehetővé azt, hogy a kollégium önfenntartóan tudott működni. A visszaszolgáltatást követően időbe telt birtokba venni a kollégium ingatlanjait, mert az épületegyüttesben található a dokumentációs könyvtár és a természetrajzi múzeum is. Amúgy a két közgyűjteménynek otthont adó épületet szintén az egyházkerület újította fel, annak költségei ugyanis nem szerepeltek az uniós projektben. Saját költségén újította fel az egyházkerület a kollégiumi étkezdét is. A református egyház így mintegy 3,5 millió lejt fektetett az ingatlanok korszerűsítésébe, ennek jelentős részét a magyar állam finanszírozta.
A nagyenyedi önkormányzat egyébként partner volt az uniós pályázat benyújtásában és támogatásában: nélküle az egyházkerület nem tudta volna felújítani a kollégiumot. Az egyezség szerint az egyházkerület 25 évre elengedte a kollégium bérleti díját, cserébe azért, hogy az önkormányzat pályázati úton megszerezte a felújítás költségeit. „Az önkormányzat kiszámolta, hogy olcsóbban jön ki, ha segít uniós forrásokból felújítani az épületegyüttest ahelyett, hogy 25 évig fizesse a bérleti díjat” – fogalmaz a püspök. A vonatkozó törvények értelmében ugyanis egyházi ingatlanban működő állami iskola esetében az önkormányzatnak megszabott bérleti díjat kell fizetnie az egyháznak. A nagyenyedi önkormányzattól eltérően más városoknak – köztük Kolozsvárnak is – sajnos hiába ajánlott fel az egyház ugyanilyen együttműködést, mert nem voltak rá vevők.
Korszerű felszerelés, nagy érdeklődés
Kató Béla szerint annak ellenére, hogy a Bethlen Gábor Kollégium állami intézmény, az egyházkerület a református oktatás szerves részének tekinti. Nemcsak kívülről, hanem belül is teljesen megújult a középiskola. A kollégiumban (bentlakásban) immár minden szoba saját fürdőszobával rendelkezik. Erdély szinte minden vidékéről járnak ide gyerekek. A beruházással az érdeklődés is megnőtt az intézmény iránt. Jól példázza ezt az egyik végzős diák, akivel az ünnepség alatt elegyedek szóba. Tankó Gyöngyi három éve diákja az iskolának, Gyimesközéplokról érkezett. Csodálkozó kérdésemre – miért nem ment közelebb, egy székelyföldi iskolába – azt mondja, nem ő az egyetlen a vidékről, aki a Bethlen Gábort választotta. „A három tizenkettedik osztályban heten vagyunk Gyimesközéplokról. Én az ikertestvéremmel érkeztem, ő a turisztika szakra, én a tanítóképzőbe járok. Nagyon jól érezzük magunkat, igaz, haza csak a sátoros ünnepek alkalmával tudunk menni. Sok ideig szívtuk a port, de megérte, hiszen nagyon szép lett az épület és a bentlakás is” – magyarázza Tankó Gyöngyi.
Szőcs Ildikó, a kollégium igazgatója szerint a modern felszerelés része a projektnek: három számítógépes labor és vadonatúj kémialabor áll az iskola diákjainak rendelkezésére, ugyanakkor minden osztálytermet a legkorszerűbb berendezésekkel látták el. A bútorzatot is kicserélték, ezt a Bethlen Gábor Alap támogatta. Minden osztályteremhez tévé, laptop és vetítő, sőt még nyomtató is tartozik. Szőcs Ildikó igazgató az iskolai oktatással kapcsolatban elmondja: a Bethlen Gábor Kollégiumban – Erdélyben egyedülálló módon – kabinetrendszerben működik az iskola. Vagyis a gyerekek óráról órára más terembe vándorolnak, akárcsak az Egyesült Államokban.
Erdély büszkesége
A hálaadó istentiszteleten a Zakariás 3,2b bibliavers alapján Kató Béla püspök hirdetett igét. Mi a titka a Bethlen Gábor Kollégiumnak, miért tud évszázadok óta szinte folyamatosan működni? – tette fel a kérdést igehirdetésében a püspök. „Jeruzsálemben és környékén évezredeken keresztül harcoltak, a várost többször lerombolták, de mindig újjáépült, mert az emberek hittek abban, hogy az Úr velük van. Az Isten oltalmában való erős és személyes hit a titka annak, hogy az enyedi kollégium ma is él és virágzik. Ez a hit öröklődött nemzedékről nemzedékre, és ez éltette a generációkat annyi évszázadon keresztül” – fogalmazott Kató Béla.
Igehirdetését követően Szőcs Ildikó igazgató a nyolc évvel ezelőtt megkezdett munkálatokról beszélt, valamint arról, hogy a kollégium úgy újult meg, mint a poraiból feltámadt főnixmadár. Maksay Ádám egyházkerületi műszaki előadó, tervezőmérnök többek között azt hangsúlyozta, nehéz volt megoldani azt, hogy a több éves felújítási munkálatok során folyamatosan biztosítani lehessen az oktatást diákok és tanárok számára.
Köszöntötte az egybegyűlteket Horaţiu Mihai Josan, Nagyenyed leköszönt polgármestere is, aki a kollégiumot a város kincsének nevezte, ahol olyan kiválóságok tanultak, mint Kőrösi Csoma Sándor tibetológus. A városnak kötelessége volt támogatni a felújítást, hiszen az oktatás és a kultúra rendkívül fontos a város és a különböző nemzetiségű, egymással jó viszonyban élő lakosok számára. „Isten éltesse az iskolát, amely Nagyenyed, Erdély és Románia büszkesége lehet” – mondta Josan.
Az ünnepségen felszólalt Oana Iuliana Badea polgármester is, aki annak idején Bukarest részéről az Oktatási Minisztérium államtitkáraként írta alá a papírokat. „A társadalom alapjainak az építését jelenti, ha ilyen iskolákat tudunk felmutatni” – mondta a polgármesterasszony.
Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök köszöntőjében elmondta: felmenői mind a nagyenyedi kollégiumban tanultak. Ám nem csak ők, hiszen sok barcasági, királyföldi, dél-erdélyi evangélikus is, akik a nehéz körülmények miatt nem tudtak dunántúli vagy felvidéki magyar scholákba iratkozni. „Ezért a ma Erdélyben élő több tízezres magyar evangélikus közösség a nagyenyedi Bethlen Gábornak is köszönheti létét” – zárta felszólalását a püspök.
Nem könyöradomány
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök beszédét követően Balog Zoltán miniszter üdvözölte a jelenlevőket. Erdélyben a reformátusoknál szinte minden Bethlen Gáborral kezdődik. Az erdélyi fejedelem nem tehetett meg mindent, amit kellett, de igyekezett mindent megtenni, amit lehet – fogalmazott a miniszter. Most a magyar és a román állam, az önkormányzat és az egyház közös erővel példamutatóan összefogott, és mindent megtett, hogy az európai uniós pályázatból az iskola megújuljon. A pénzt azonban nem szabad könyöradománynak tekinteni, hiszen tudnunk kell azt, hogy a kelet-európai országok 1990 után átadták leszegényedett gazdaságukat a nyugati, német, francia, olasz stb. vállalatoknak szinte adó- és vámmentesen, hogy azok meggazdagodjanak, és általa egy kicsit mi is fejlődjünk. Mi itt Kelet-Európában egymásra vagyunk utalva, meg kell értetnünk mindenkivel, hogy csak együtt munkálkodva tudunk megmaradni, együtt építve a nemzetek Európáját egy olyan időben, amikor láthatólag a kontinens fölé viharfelhők gyülekeznek – mondta Balog Zoltán.
Fekete Károly tiszántúli püspök a Kárpát-medencei Református Egyházak Generális Konventje elnökének, Szabó István dunamelléki püspöknek a köszöntését tolmácsolta, majd a jelenlevő főméltóságok átvágták a szalagot, és az épületet hivatalosan is átadták. Ezt követően emléktábla-avatásra került sor, amelyet gróf Mikó Imre és Vásárhelyi Boldizsár emlékére a Magyar Út- és Vasútügyi Társaság, a Közlekedéstudományi Egyesület, a Magyar Mérnöki Kamara és az Erdélyi Magyar Műszaki Társaság állíttatott.
Színes programok a kollégiumban
Délután a közelről és távolról érkezett vendégek számos programpont közül választhattak. A Collegium Gabrielense régizene együttes, a kollégium Fügevirág néptánccsoportjának és a Ficfa zenekar, valamint a gyomaendrődi mazsorettek műsora után a fiatalok a Bagossy Brothers Company koncertjén lazíthattak. Mások az iskolatörténeti, természetrajzi múzeumot, sportfotó- és rajzkiállítást tekinthették meg. A gyerekeket kézműves foglalkozások várták, az új cserkészotthonban cserkésztalálkozóra került sor, mások virtuális iskolalátogatáson vehettek részt vagy a biológiai laborban kísérleteket végezhettek. Kárpát-medencei református tanévnyitó
Kárpát-medencei református tanévnyitó
Bethlen Gábor Kollégium ünnepélyes felavatását követő napon, vasárnap délelőtt került sor a Kárpát-medencei református iskolák közös tanévnyitójára. Az istentiszteleten a Kárpát-medence 36 református tanintézete képviseltette magát. A nagyenyedi vártemplomban tartott ünnepség alkalmával Szegedi László missziói előadó, a kollégium egykori diákja hirdette az igét 1Móz 6,9-22 alapján. Majd Brendus Réka, a kollégium volt diákja, a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának főosztályvezető-helyettese köszöntötte a dél-erdélyi magyarság egyik legkiemelkedőbb intézményének diákjait és tanárait. A román oktatásügyi államtitkárság kabinetigazgatójaként Nagy Éva szólt az egybegyűltekhez. „Megmaradni csak úgy lehet, ha értékeinket megőrizzük és továbbadjuk. Ezek közé tartozik anyanyelvünk is, amely ősi hitünkkel együtt önazonosságunk alapját jelenti” – hangsúlyozta. A köszöntéseket követően Ábrám Tibor, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi alelnöke, a miskolci Lévay József Református Gimnázium iskolaigazgatója tartotta meg tanévnyitó beszédét, amelyben hangsúlyozta, intézményeink egyre inkább érzékelik, hogy Európa egyik legnagyobb keresztyén református nevelési rendszerének tagjai. Ez a stratégiai tervezés lehetőségét és felelősségét jelenti számunkra. Ábrám Tibor elmondta: a testvéri közösségvállalás gyakorlata érhető tetten a Kárpát-medencei református oktatásalap adománygyűjtésében is. Ennek eredményeképpen a nagyenyedi kollégium kilencedikes tanulói ajándékban részesültek: minden diák egy Bibliát kapott kézhez. A Fórika Éva által vezetett kollégiumi kórus műsorát követően a 2004-ben alapított Bethlen-díj átadására került sor. Idén Királyhágómellékről érkezett a kitüntetett Popper Cserepes Zsófia tanárnő személyében, akit Kovács Laura méltatott. A díjazott német–magyar szakon végzett a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, majd 30 évig Nagyváradon tanított. A Lórántffy Zsuzsa Gimnáziumba került 1991-ben, majd néhány év múlva az igazgatója lett.
Somogyi Botond
Erdélyi Napló (Kolozsvár)